A GYARAPODÁS ÉS ENYÉSZET ÚTJÁN: KISZSOLNA KÖZÉPKORI PLÉBÁNIATEMPLOMA* Papp Szilárd

A GYARAPODÁS ÉS ENYÉSZET ÚTJÁN: KISZSOLNA KÖZÉPKORI PLÉBÁNIATEMPLOMA* Papp Szilárd

1. A templom délkeletről, a toronyból

Az erdélyi Beszterce mellett fekvő Kiszsolna (Zsolna, Zolna [H]; Senndorf [D]; Jelna [RO]) középkori plébánia-templomának épülete egy ideje már meglehetősen romosan áll. [1. kép] Pusztulása az utóbbi egy-két évtizedben fokozódó ütemben zajlik, ami sajnos természetes velejárója a közösségek által felhagyott, használaton kívülre került építményeknek. E folyamat, a templom fizikai leromlása napjainkra végstádiumába ért. Statikai szakvélemény alapján az épület, pontosabban szentélyének középkori boltozata már aligha fogja a következő telet (2016/17) kibírni. Azaz ha ez év vége előtt bármiféle összefüggésben lesz akarat, lehetőség és anyagi háttér állagmegóvási munkálatokat végezni rajta, még megmenekülhetnek eddig megőrződött, egyre töredékesebb, de részben kifejezetten jelentős értékei. Ha ez elmarad, Zsolna középkori eredetű plébániatemploma ugyanúgy „szertefoszlik”, ahogyan az őt létrehozó és évszázadokig fenntartó közösséggel ez már megtörtént. Bizonyos tagjairól ugyan még tudni, hova vetette őket sorsuk, s emlékezetük töredékei egykori együttes létükről itt-ott, mára leginkább a virtuális térben még fellelhetők, de az általuk képviselt mikrokultúra összképe többé már csak nyomaiban rekonstruálható. A templomépületre vonatkoztatva ugyanezt: egyes kőfaragványai, tenyérnyi freskótöredékei nyilván még sokáig feltalálhatók lesznek a helyszín növényzettel benőtt romjai között, jobb esetben pedig múzeumokban, vagy különféle szakemberek, műkedvelők házi gyűjteményeiben, ez azonban már aligha lesz elegendő a templom valamelyest is pontos megidézéséhez.

1

Az épület egykori és jelenlegi állapota 1 A fentiek alapján kifejezetten fontosnak tűnik, hogy mielőtt belefognánk a kiszsolnai templommal kapcsolatos izgalmasabb témákba – építéstörténet, freskók, számadáskönyv –, az épület egykori és jelen állapotát minél pontosabban dokumentáljuk.2 A középkori Kárpát-medence átlagos falusi templom-méreteinek megfelelő, nagyjából keletelt épületnek törtkőből emelték a falait, kisebb-nagyobb mértékben patakkövet is felhasználva hozzájuk.3 A statikailag fontos részek és az architektonikus szerkezetek faragott kőből készültek.4 Az épület két fő térből áll: téglalap alaprajzú, nagyjából 13 x 9 méteres belméretű hajójához keletről egy-egy falszélességgel keskenyebb, a nyolcszög öt oldalával záródó, nagyjából 9,5 x 7 méteres belsejű szentély csatlakozik.5 [2. kép] E tereket egykor további két melléktér egészítette ki: a szentély északi oldalánál sekrestye állt, a hajó nyugati homlokzatából pedig kisméretű előcsarnok nyúlt ki. 2. A templom alaprajza (Popa 1970, 2/a kép) * Az alábbi tanulmány egy eredetileg véglegesnek gondolt kutatás eredménye. Közvetlenül a kézirat lezárását (2016 januárja) követően felmerült azonban annak a lehetősége, hogy a kiszsolnai templomban a jövőben még falképfeltárásokra kerülhet sor. Így a szöveg papír alapú megjelenését érdemesnek tűnt elhalasztani a további kutatásokig, melyek bizonyosan fognak még új információkkal szolgálni. Időközben azonban az eddigi eredmények leglényegesebb elemei előadások formájában (Budapest, FUGA-Budapesti Építészeti Központ, 2016. február 18.; Beszterce/Bistriţa, Centrul German, 2016. február 25.), illetve a sajtó útján is nyilvánosságra kerültek. Utóbbi célja az volt, hogy a templom még meglévő, de igen veszélyeztetett maradványainak a megmentéséhez minél előbb anyagi hátteret lehessen biztosítani. A nyilvánosság következtében azonban óriásira növekedett az emlék iránti szakmai-, illetve közönségérdeklődés, ami miatt úgy gondoltuk, hogy a meglévő eredményeket érdemes minél előbb elérhetővé tenni az interneten – még akkor is, ha azokat a remélhető jövőbeni kutatások bizonyos pontokon módosíthatják. Az internetes változathoz a lezárt kéziraton csak apróbb módosításokra került sor. A szerkesztés és a tördelés a körülményekből adódóan ideiglenesnek tekintendő. 1 Az épület leírásának az alapját a helyszínen tett megfigyelések adják, melyekre 2014 májusában és 2015 novemberének elején került sor. Ezeket az ismereteket két publikált alaprajz (Popa 1970, 2/a kép; Fabini I, 700), továbbá részben az interneten található olyan archív felvételek információival lehetett kiegészíteni, melyek a jelen állapothoz képest többletadatokkal szolgálnak (az interneten található képek megtekintésének ideje 2015 augusztus): 1. A templom a toronnyal délkeletről (keltezetlen; Léstyán 1996, 63) 2. A hajó déli kapuja (keltezetlen; uo.) 3. A szentély belseje északnyugatról (1965; http://www.siebenbuerger.de/ortschaften/senndorf/bilder/4057.html) 4. A szentély belseje nyugatról (1968; http://www.siebenbuerger.de/ortschaften/senndorf/bilder/4056.html) 5. A templom délnyugatról (1981; oldalfordított!; http://www.wilhelm-roth.de/Versc/Senndorf.htm) 6. A templom belseje nyugatról (1981; oldalfordított!; uo.) 7. A hajó belseje keletről (1981; oldalfordított!; uo.) 8. A hajó belseje keletről (1988; Fabini II, 437e kép) Az alábbiakban e fotókra fenti sorszámukkal hivatkozom. A freskók leírásához a helyszíni megfigyeléseken túl szintén rendelkezésre álltak korábbi felvételek, illetve múzeumi gyűjteményben lévő töredékek is, ezekről ld. alább! Georg Böhm helytörténeti jellegű memoárja (Senndorf in Siebenbürgen. Ein Heimatbuch. Ried 1985) tartalmazhat még további archív felvételeket a templomról, e kiadványt azonban sajnos nem tudtam elérni. 2 Az épületről eddig csak igen vázlatos és pontatlan leírások születtek, ld. Popa 1970, 300–306; Duda 2010, 12– 15. 3 A templom pontos tájolására ld. Fabini I, 699. 4 Bizonyos helyeken kisebb téglafoltok is megjelennek a falazatban, melyek esetében túlnyomóan, vagy teljes egészében újkori, utólagos pótlásokról, renoválásokról van szó, ld. erről alább! 5 Az adatok a méretskálával is ellátott alaprajzról lettek felvéve (Popa 1970, 2/a kép). 2

3. A szentély délkeletről

Szentély A két boltszakaszos szentély külsejét párkányok, támpillérek és ablaknyílások tagolják. [3. kép] Az épületrészt egyszerű rézsűvel záródó középkori lábazat fogja körbe, amely a déli és az északi hosszfalon, illetve a záradék északkeleti falán a feltöltődés alól jelenleg nem látszik ki.6 A szentély egykori koronázó-párkányának körben jobbára még végigkövethetők a rétegkövei, profilja azonban már sehol nem ugrik ki a falsíkból. Valamikor az újkorban ugyanis új tetőszerkezettel látták el a szentélyt, s ehhez falkoronáját nyolc–tíz téglasorral megemelték, téglából készült, vakolatból húzott, összetett profilú párkánnyal lezárva. Nyilván ebből az alkalomból egységesen lefaragták a funkcióját vesztett középkori párkány falból kiálló részeit.7 A szentélyt legutóbb fedő, ideiglenes védőelemként készült tetőszerkezetből mára csak romok maradtak az épületrész tetején. A szentélyzáradék négy sarkát egy-egy kétosztatú, egységesen 78 centiméter vastag támpillér erősíti, melyek homlokoldalát és fedlapját kváderkövekből rakták. A 4. A szentély keleti, záradékablaka Az északi falat egykor sekrestye takarta, amely azonban több jelenség alapján is később épült hozzá a szentélyhez (ld. erre alább!). Ha e falon előkerülne a feltöltődés alól a szentélylábazat, az szintén a sekrestye utólagosságát támasztaná alá. 7 Az újkori téglafelmagasítás leginkább a sarkoknál látható még, a délnyugatinál a mára profiljukat vesztett párkánytéglákkal együtt. Az ép párkány az archív fotókon még jól kivehető (1, 5. sz.). 6

3

fedlapok előoldalán és a pillérek nagyjából félmagasságban látható osztásánál vízszintes párkányok húzódnak, melyek az oldalakra nem fordulnak át. Több fedlapnál is kivehető még, hogy e vízvető-párkányok profilja alul rézsűbe metszett homorlatból áll, a támpillérek középmagasságánál húzódók esetében e tagozatsor azonban már sehol sem ép. A szentélyt öt középkori, kívül-belül rézsűs bélletű, azonos magasságból induló, s azonos magasságú ablak tagolja, melyeket az újkorban eltérő mértékben alakítottak át.8 A déli oldal keleti, csúcsíves, egyosztatú ablaka nagyjából eredeti állapotában maradt fenn. Csupán az egykori mérmű behelyezéséhez kialakított, homorú sávot pótolták ki utóbb téglával a záradékrészén, nyilván a mérmű pusztulását követően, egy későbbi ablakkeretnek megfelelően. A tőle nyugatra lévő, inkább tojás-, mint csúcsíves záródású ablaknak a felső részét bizonyosan teljesen újrarakták téglából, s középkori tokhornya helyén vaskos, jelentősebb mértékben beugró, négyszög keresztmetszetű tagozat fut körbe. Nemigen láthatók átalakítások a záradék délkeleti és keleti ablakánál, csak a mérművek kávájában jelennek meg téglapótlás-maradványok ezeknél is. [4. kép] Előbbi, amely csúcsívvel záródik, bizonyosan kétosztatú volt, mivel könyöklőjén megjelenik az osztópálca indítása. Azonos szélessége miatt ugyanez a záradékablak esetében is felmerül, melynek azonban a könyöklőköve már kiesett. Nyilván központi, tengelyben lévő helyzete miatt ezt az ablakot azzal emelték ki a többi közül, hogy kívül, a záradékrészén, az egyszerű rézsűs béllet helyett homorlatok által összekötött körte-, illetve két pálcataggal profilozták. Figyelemreméltó továbbá, hogy e nyílást azzal is megkülönböztették a többitől, hogy a szokványos csúcsív helyett félköríves záradékkal látták el.9 Az északkeleti ablak teljes keretét újrarakták téglából, s ugyanaz az ormótlan, utólagos tokhorony fut benne körbe, amilyen a déli fal nyugati ablakánál is látható. 5. A szentély belseje kelet felé

8 Az átalakítások kiterjedését csak ott lehet pontosan megítélni, ahol ma már nem fedi az ablaknyílások környezetét vakolat. 9 Az ablak záradékrészén a rétegkövek már nagyobb mértékben kimozdultak eredeti helyzetükből, némileg becsúszva az ablaknyílásba. Emiatt első látásra nem teljesen egyértelmű, hogy eredetileg csúcsíves, vagy félköríves lezárású volt-e a nyílás. Mind a külső, mind a belső oldalon egyértelmű azonban, hogy a fent, középen elhelyezkedő, mára kettétört záradékkövek folyamatos, s nem megtört ívet mutattak egykor. Noha a félköríves záradék jóval szokatlanabb megoldás a gótikus építészetben, mint a csúcsíves, egyáltalán nem kivételes a használata (ld. erről alább, az ülőfülke kapcsán). A záradékablak belső oldalán, az északi bélletének vállvonala alatt elhelyezkedő rétegkövön feketével festett 1-es és 8-as szám sejthető. Felettük határozottan megjelenik egy befaragott (?) 4-es szám is, középkori írásmóddal. A számok funkciója bizonytalan.

4

A szentélybelsőben a falakat az ablakokon túl három szerkezet bontja még meg. [5. kép] A déli fal keleti felében kettős ülőfülke látható.10 [6. kép] A félköríves lezárású bemélyedéseknek profil nélküli, falazott keretük van, középen azonban kőből faragott, hasábos, s vállkőszerű fejezettel lezárt pillér választja el őket egymástól. A pillér és a vállkő homlokoldala, amely ma egybeesik a falsíkkal, vissza van 6. Ülőfülke a szentély déli falában faragva. Az ülőfülkével szemben, az északi fal keleti szakaszának közepén egyetlen kőtömbből kifaragott, csúcsíves záródású, kisméretű szentségtartófülke mélyed a falba.11 [7. kép] Egykor kiálló keretezését nyilván a templom protestáns használata alatt faragták vissza, hogy a fülkét teljesen el lehessen falazni. Létezésére így csak 2003-ban, a templom állapotának jelentős romlásával derült fény. A fülke körül – részben a kőfelületen, részben lelógva róla – néhány éve még jobban érzékelhető volt egy festett, vékony oszlopocskákból álló, felül fiatornyokban végződő, azaz építészeti szerkezetet imitáló keretezés.12 Az északi fal nyugati szakaszában kő ajtókeret látható, melyen keresztül egykor a sekrestyébe lehetett belépni. [8. kép] A szemöldökgyámos lezárású ajtó keretprofilja alul egyszerű, rézsűs felületből nő ki, s a profil központi eleme egy fecskefarkas tagozat, melyet kétfelől egyegy félhomorlat, illetve a széleken egy-egy élszedés fog közre. A tagozatok fent átmetsződnek egymáson. Az ajtókeret körüli, jórészt vakolat nélküli falszöveten egyértelműen érzékelhető, hogy a 13 szerkezetet utólag helyezték be a falba. A szentély terét viszonylag alacsonyról indított, kétszakaszos, bordás keresztboltozat fedi. [9. kép] Ívei inkább 7. Szentségfülke a szentély északi falában 10 Az ülőfülkét valamikor az újkorban téglával kifalazták, s ez jelenleg csak részben van eltávolítva. A kibontásra nyilván a templom felhagyása és állapotának romlása következtében került sor, az ezt a falszakaszt is mutató archív fotón (3. sz.) a fülkéből még nem látható semmi. 11 A szentségtartófülkére részletesen ld. German 2014, 150, 254–255. o. (Kat. 113), 196. kép 12 A függőleges pálcák vagy oszlopocskák nem csak a fülke két oldalán futottak felfelé, hanem csúcsívének tetejéről is, s felül egy vízszintes pálcán átmetsződve záródtak. A fülkétől keletre eső két oszlopocskának a hengeres lábazati dobja még ma is kivehető. A bal oldali lábazatának sima a felülete, a másiké mintha csavart kialakítású lenne. 13 Az északi fal nyugati szakaszában, közvetlenül a két boltindítás alatt, illetve ugyanolyan magasságban a szakasz közepén is, egy-egy gerendafészek látható, bennük a lefűrészelt gerendacsonkokkal. Noha az archív fotókon a szentély ezen oldalán semmilyen épített szerkezet nem jelenik meg, leginkább talán még az merülhet fel velük kapcsolatban, hogy a középkort követően egy ideig állhatott itt valamiféle karzat.

5

félkörben, mint csúcsívvel záródnak. A bordák profilja egyszer hornyolt, falíveket nem alkalmaztak, a boltsüvegeket törtkőből falazták. Utóbbiak néhol már elváltak a falaktól, melyeknek így a belső oldalán is lefolyik a csapadék. A boltindításokat részben eltérő kialakítású konzolok támasztják alá. Az északnyugati sarokban egy sokszögű, profilozott tetejű tölcsérkonzolt meglehetősen plasztikusan megformált, csipkézett szélű főkötőt viselő, merev arcú női fej díszít. [10. kép] A tőle keletre eső boltindítás jórészt letörött, de fennmaradt részei alapján egyértelmű, hogy a bordák itt konzol nélkül, apró rozettából, visszametszéssel váltak ki a falból.14 Az északkeleti sarokban az északnyugatiéval egyező konzolon egy igen hasonló megformálású női fej látható, melyet főkötő helyett nyakig érő, hullámos hajjal ábrázoltak. [11. kép] A záradékfal északi és déli sarkában egy-egy azonos kialakítású, felül az előbbi, sokszögű konzolok profilozott részét 8. Sekrestyeajtó a szentély északi falában ismétlő, aljukon baldachint formáló gyám jelenik meg, kúszóleveles, keresztvirággal záródó, háromszögű vimpergasor alkotta oldalakkal. [12. kép] Bajszos és rövid szakállas, hullámokba rendezett hajú férfifej jelenik meg a délkeleti sarok szintén sokszögű tölcsérkonzolján. [13. kép] A déli fal közepén megismétlődik a vele szemközti, konzol nélküli boltindítás, ugyanolyan töredékes állapotban, s szintén erősebben sérült a délnyugati sarok indítása. Itt a szokásos tölcsérkonzolnak a felső része még kivehető, aljának kialakításából azonban már csak értelmezhetetlen csonkok láthatók. A konzolok mellett a szentélyboltozatot a zárókövein díszíti még dombormű. A keletin apró rozettából öt, gesztenyefáéra emlékeztető levél nő ki körben, vékony szárakkal. [14. kép] 2007-ben még a nyugati szakasz zárókövének alját is relief gazdagította, amely azóta levált.15 [15. kép] A zárókő tárcsájából egykor erőteljesen kiálló domborműnek nagyobb méretű rozetta helyezkedik el a közepén, melyből – a keleti zárókőéhez hasonlóan – vékony szárakkal hat levél nyúlik ki koncentrikus elrendezésben. A levelek jó része itt azonban ráfordul a relief oldalaira. A dombormű alján megjelenik a zárókőbe befutó négy borda orrlemeze is, melyek egészen a rozettáig futnak. E szakaszok azonban nem a bordák orrtagjainak valós meghosszabbításai voltak, hanem szintugratással folytatódó, vékonyabb, jelzésszerű nyúlványai.16

E boltindítást korábban még ép állapotában lehetett látni, egy 2007 decemberében készített fotón letörött alsó része azonban már a földön fekszik (ld. German Kinga 2003-ban és 2007 nyarán, valamint Kiss Lóránd 2007 decemberében készített, a falfestményekkel kapcsolatban az alábbiakban tárgyalt felvételeit!). 15 A töredéket Kiss Lóránd marosvásárhelyi restaurátor vette magához, majd adta át megőrzésre 2016. február 25én a besztercei Muzeul Judeţean Bistriţa-Năsăud képviselőinek. 16 E kialakítás meglehetősen egyedi megoldásnak tűnik. 14

6

9. A szentély boltozata

A szentélyt a hajótól csúcsíves, kváderkőből rakott diadalív választja el. Lábazatának profilja két rézsű közt egy félhomorlatból, alatta pedig egy félpálcatagból áll. A profil a pillérek homlokoldalán húzódik, keleti oldalukra már nem fordul át, de a túloldalon, a hajó felé egy rövid szakaszon talán még megjelentek.17 A pillérek homlokoldalán futó vállpárkányok ugyanis átfordulnak a nyugati oldalra is. Profiljuk megegyezik a lábazatokéval, csak fordított sorrendben, azaz hozzájuk képest „fejjel lefelé” faragták ki őket. A diadalív hajó, azaz a hívek felőli oldalának valamelyest gazdagabb kialakítása a záradékrészén is érzékelhető. Ellentétben tagolatlan keleti oldalával az ívet itt egyszerű élszedéssel profilozták.18 A szentély északi oldalánál egykor téglalap alaprajzú sekrestye állt, melynek tört- és patakkőből épült falaira ma már túlnyomóan csak földkupacok utalnak. [16. kép] A sekrestyét több jelenség alapján is utólag építették hozzá a szentélyhez. Nyugati fala nincsen bekötve a hajó északkeleti támpillérébe, melynek a vonalában húzódik. Az utólagosságra ráadásul itt az is utal, hogy e támon még kialakították a vízvetőt, melyet aztán a sekrestye falával elfedtek. Az elfalazásnak köszönhetően e félhomorlattal, s ezt közrefogó rézsűkkel profilozott vízvető máig épségben maradt fenn. A sekrestye keleti fala a szentély északkeleti pillérének futott neki.19

A nyugati oldalt ma mind a déli, mind az északi pillérnél vastag feltöltés fedi e szinten. A szentélybelsőben, nagyjából a keleti boltszakasz záróköve alatt hatalmas méretű, 23–25 centiméter vastag, több darabra tört kőlap fekszik a földön. Faragott oldalainak egy részén élszedés húzódik. Lehetett az egykori oltármenza fedlapja, vagy alépítménye is, akár még a középkorból, de mivel alatta a nagyobb mértékben besüppedő járófelület valamilyen üregre utalhat, teljesen az sem kizárt, hogy sírgödör vagy kripta fedőkövéről van szó. 19 E csatlakozásból ma már csupán tucatnyi falazókő látható a támpillér előtt, a földfelszín felett (a fal pozíciója Fabini I, 700. oldalon helytelen). 17 18

7

A tér eredeti, feltehetően törtkőből falazott dongaboltozatának a hajóval szomszédos falon még érzékelhető az íve, mivel alatta a falsík csekély mértékben, de határozottan kiugrik. A sekrestyének azonban volt egy későbbi dongaboltozata is. Déli falán a délnyugati sarok és a sekrestyeajtó közötti szakaszon téglából falazott indítás csonkja húzódik, amely valamivel magasabban helyezkedik el, mint a korábbi lefedés. Ugyanilyen méretű téglával, szegmensívben falazták át e későbbi boltozattal összefüggésben a sekrestye szentélybe vezető ajtónyílásának káváját is. A későbbi boltozat kikövetkeztethető záradékavonala felett két szinten, a szentély északi falán két-két gerendafészeknek tűnő lyuk jelenik meg egymás mellett, melyek talán a sekrestye egykori félnyereg-fedélszékének alját és tetejét jelölik ki.

10. Konzol a szentély északnyugati sarkában

11. Konzol a szentély északi falának keleti végén

12. Konzol a szentély záradékfalának déli végén

13. Konzol a szentély déli falának keleti végén

8

14. A szentély keleti boltszakaszának záróköve

15. Zárókőtöredék a szentély nyugati boltszakaszából

Hajó

16. Az egykori sekrestye helye a szentély északi oldalán

17. A hajó északnyugatról

A templom hajója mára a szentélynél is sokkal rosszabb állapotba került. Boltozatai mind beomlottak, rogyadozó, falkoronájukat elvesztett körítőfalai mellett magasra nyúló törmelékdombok keletkeztek, s a déli hosszfal középső része jórészt, a nyugatié pedig kisebb mértékben leomlott. Ennek megfelelően a hajó belsejét sűrű növényzet lepte el. A szentélyhez hasonlóan egykor a hajón is minden bizonnyal körbefutott középkori lábazat és koronázópárkány. Előbbi szintje ma mindenhol vastag feltöltés alatt húzódik, a falak tetején pedig mára nem látni nyomát kőből faragott párkánynak.20 Csupán a nyugati homlokzaton maradt fenn egy szakasza – nagyjából az egykori oromfal aljánál húzódva –, melynek rézsűbe metszett homorlat a profilja. [17. kép] E párkány minden bizonnyal abban a magasságban található, ahol a hosszfalak középkori, mára leromlott főpárkánya is futott. Valamikor az újkorban a hajó falkoronáit is megemelték 8–10 sor téglával, s rá szintén vakolatból húzott profilú párkányt raktak. Csekély maradványai a délkeleti és az

Az egyik archív fotón, amely a hajó déli kapuját mutatja, úgy tűnik, a lábazati párkány a szentélyéhez hasonlóan egyszerű, rézsűs kialakítású volt (2. sz.). Az északi hajófal középső szakaszán egyetlen rétegkő talán még megvan a középkori főpárkányból, lefaragott profillal, felette néhány sor téglafelfalazással. 20

9

északkeleti sarkoknál láthatók, az archív fotókon azonban jól kivehető az egész templomot egyazon magasságban, egységesen körbevevő, újkori főpárkány.21 A hajót szintén tagolják támpillérek, eredetileg a négy sarkán egy-egy, s hosszfalain még kettő-kettő állt. [17. kép] Utóbbiakból a déliek a környező falszakaszokkal együtt már leomlottak.22 A két nyugati tám kivételével a pillérek eredetileg kétosztatúak voltak, felül fedlapokkal lezárva. A fedlapokból a keleti sarokpillérekétől eltekintve mára semmi nem maradt, s a középmagasságban húzódó vízvetőknek is csak a falazatokba nyúló kőtömbjei érzékelhetők – kivéve a már szóba került északkeletiét. Nem számítva a két nyugati sarkon állót, a támpillérek merőlegesek (voltak) a hosszfalakra, együtt épültek velük, s közülük a fennmaradtak egységesen 95–97 cm vastagok.23 Az átlós pozíciójú két nyugati tám ennél jóval vastagabb, 145 cm körüli, mindkettő egyosztatú, s falazóanyaguk is eltér a többi, törtkőből és faragott kőből álló pillér anyagától. E vegyesen, téglából, patakkőből és törtkőből, továbbá másodlagos faragványokból is rakott támok ráadásul nincsenek bekötve a hajósarkok falazatába, ami mára részleges elválásukat eredményezte. A többi pillérrel ellentétben ezek tehát egyértelműen utólagos szerkezetek. A közölt alaprajzok szerint a hajó középső két támpárja egymással szemben helyezkedett el. A pillérek által kijelölt boltszakaszok eltérő hosszúságúak, keleten az első szakasz 465 centiméteres, a középső nagyjából 5 méter hosszú, a nyugati viszont csupán 170 centiméter.24 Csak találgatni lehet, hogy a jelentős, azaz aligha véletlen eltéréseket mi indokolta. A középső, 18. A templom délnyugatról (archív, oldalfordított felvétel) legszélesebb boltszakasz talán a hajó déli kapujának köszönhette méretét, amely egykor e szakaszban állt, a nyugati, vékony pedig esetleg karzattal függött össze. A hajóba eredetileg két kapun keresztül lehetett bejutni. A déli, melynek helyéről már volt szó, napjainkra teljesen eltűnt, s csak két archív fotó, illetve egy leírás alapján lehet elképzelni.25 [18. kép] Egyszerű, csúcsíves nyílás volt, tagozott kőkerettel. Profilja alul a nyílás felé forduló rézsűből nőtt ki, s két homorlat között egy pálca-, esetleg körtetagból állt.26 A kaput keretező két támpillér közé valamikor szegmensíves áthidalást építettek be, portikusz21 Ld. 1., 5. sz.! A fentiek alapján felvethető, hogy a szentély és a hajó a középkorban is azonos magasságú volt. Ezt bizonyítani is lehetne, ha a nyugati homlokzat és a szentély középkori párkányának járószinttől mért magasságát össze lehetne vetni. 22 Alapformájukat és pozíciójukat a két alaprajz és az archív felvételek (1., 5. sz.) mutatják. 23 Popa 1970, 304. a falaktól elváló támpillérekről ír, de ezzel ellentétben egyértelmű, hogy egyszerre épültek a hajó körítőfalaival. 24 A méretadatokat az északi hajófal külsején vettem fel, támpilléroldaltól támpilléroldalig. Az eltérő szakaszhosszúságokat mindkét alaprajzon rosszul jelölték. 25 2., 5. sz.; Popa 1970, 304. 26 Popa 1970, 304 pálcatagot említ, de a 2. sz. felvételen inkább körtetag látszik – amennyire ez persze a meszelésrétegek alól kivehető. Az említett fő tagozatokat részben vékony lemez-, és/vagy pálcatagok köthették össze.

10

szerű kialakítást kapva. E szerkezet bizonyosan később készült, mint a hajó falai és támpillérei. Amennyire ugyanis a fotókon, az áthidalás vakolat nélküli részein látható, téglából falazták, nem volt bekötve a hajófalba, s kissé elvágta mind a kapu záradékát, mind a felette lévő ablak alját.27 A déli kapunál valamelyest nagyobb lehetett a hajó nyugati bejárata, amely részben még in situ látható. [19. kép] A nyugati falat takaró törmelékdombból mindkét oldalának kéthárom kvádernyire áll ki profilozott, íves kőkerete, nagyjából az egykori nyílás vállvonalától felfelé. A profil a belső felé élszedésből, félhomorlatból, vékony félpálcákkal keretelt, lapos körtetagból, újabb félhomorlatból, rézsűből kiugró lapos körtetagból, félhomorlatból és élszedésből áll. Noha a nyílás záradékrésze már beomlott, szinte biztos, hogy csúcsíves volt. A kaput valamikor az újkorban átalakították, megmaradt keretkövei felett ugyanis téglából falazott, benyúló tömbök jelennek meg, s az északi oldalon lévőn fennmaradt a vakolat és a meszelés is dél, azaz a kapu nyílása felé. A hajóbelsőt keletről ábrázoló egyik archív fotón jól látható, hogy a nyugati kapu ekkor egyszerű keretű, egyenes lezárású nyílás volt, amely felett egy szegmensíves záradékú ajtó vehető ki.28 Egy további, téglából falazott, rézsűs keretű, szegmensíves lezárású nyílás a kaputól északra is megjelenik, az előző magasságában, szintén az újkorból. E két utóbbi, az egykori járószintnél jóval magasabban lévő ajtónyíláson keresztül a fenti fotó és az egyik alaprajz szerint a hajó újkori karzatára lehetett bejutni.29

19. A hajó nyugati kapujának déli szárköve

20. A hajó délkeleti sarokpillére

Vö. Popa 1970, 304. 8. sz. 29 8. sz., illetve Fabini I, 700. Az utóbbi, karzatra vezető ajtó egy eddig nem említett, a hajó északi karzat-szakaszáról készült archív fotón látható jól (http://www.wilhelm-roth.de/Versc/Senndorf.htm: „PULA steht an der Türe”). Nem világos ugyanakkor, hogy miért volt szükség szinte egymás mellett két karzatajtóra is, bár lehet, hogy a déli a nyugati előcsarnok lefedésével állt összefüggésben (ld. erre alább!). 27 28

11

A hajó északi falát semmilyen nyílás nem bontotta meg, a délinek viszont mindhárom szakaszában volt egy-egy ablak. Belőlük mára a keleti szakaszban lévő maradt fenn teljesen, s a nyugatinak részben a nyugati béllete. Az egyik archív fotón azonban elég jól kivehető, hogy a három ablak mind elhelyezését, mind méreteit és kialakítását illetően is azonos volt.30 [18. kép] A fennmaradt szerkezetek keretét teljesen téglából falazták, egyszerű, rézsűs béllettel, de néhol kisebb törtkövet is felhasználtak hozzájuk. A keleti ablaknak megvan még a félköríves záradéka, s mindkét nyílásban ugyanaz a négyzetes, vaskos tokhorony fut, amely a szentély délnyugati és északkeleti, átalakított ablakában is megjelenik. E részletmegoldások mind arra utalnak, hogy a hajó középkori ablakait az újkorban teljes mértékben újrafalazták.31 A hajó nyugati homlokzatához egykor egy kis előcsarnok is tartozott. Miután ennek sem a külsejéről, sem a belsejéről nem ismert archív felvétel, egyedül az alaprajzokról kapunk róla némi képet – amennyiben persze ezeken helyesen ábrázolták. Eszerint észak-déli irányba nyújtott téglalap alaprajzon emelkedett, s nyugati falán nyílt a bejárata – árkádív vagy kapu –, amely nagyjából azonos szélességű volt a hajó nyugati kapujával. Északi feléről lépcső vitt fel a karzatra, ahová a már említett ajtón keresztül lehetett bejutni. A helyszínen az előcsarnokból déli falának jórészt téglából épült részlete még látható, s egyértelmű, hogy e csonk nincsen bekötve a hajó nyugati falába. A fentiek alapján az előcsarnokot is később emelték tehát, mint a templom középkori falait. A hajó belsejében a sűrű növényzet és a dimbes-dombos törmelékréteg miatt jelenleg nehéz a tájékozódás. A külsővel kapcsolatban leírtakon túl középkori részleteket itt már nem látni. A gótikus lefedésből sem maradt fenn semmi, s tulajdonképpen nem is dönthető el, hogy eredetileg hogyan fedték be e teret. A külső támpillérek alapján felvethető, hogy három szakaszos, bordás boltozattal számoljunk a hajóban. Ebben az esetben elvileg nem zárható ki bonyolultabb szerkezet sem, de a templom építésének korában (ld. erre alább!) gyakorlatilag biztosan a szentélyéhez hasonló, egyszerű keresztboltozatokat alkalmazhattak csak. Egy középkori boltozásnak mindenesetre ellentmond, hogy a diadalívfalon a barokk lefedés felett meszelve van a falazat, ami inkább síkfödémre utal a legkorábbi fázisban.32 A hajó hosszfalait és sarkait belül ma a külső támpillérekkel egyező állású, jórészt téglából emelt, négyszögű barokk falpillérek és a homlokoldaluk közepéből kiugró lizénák tagolják. A délkeleti sarokban még látható e támaszoknak vakolatból alakított fejezete is: két profilozott párkány közt középen egy rozetta jelenik meg. [20. kép] Tőle nyugatra, a következő pilléren gazdagabb volt e dísz, amire egy szárnyszerű forma töredéke alapján következtethetünk. A falpillérek egykor három, egymástól hevederekkel elválasztott csehsüvegboltozatot tartottak.33 Az újkori boltozat építésénél tehát alkalmazkodtak a gótikus elrendezéshez. A hajó nyugati és északi falán gerendafészek-sor húzódik, melyet már a barokk falpillérek építését követően vágtak a falakba. A gerendák L alakban húzódó fa karzatot tartottak, amint azt archív fotó is tanúsítja.34

5. sz. Természetesen kérdéses, hogy a középkorban is volt-e mindhárom szakaszban ablaknyílás. 32 Hasonló a helyzet a kolozsvári Farkas utcai-templom hajójában, ahol a jelenlegi, 17. századi bordás boltozat felett részben meszelt körítőfalakat látni. Az ellentmondás ott úgy tűnik feloldhatónak – s ez Zsolnán sem zárható ki –, hogy a hajó középkori boltozatának beomlása után, és a jelenlegi boltozat megépítése előtt a teret egy ideig sík lefedéssel használták, s ezért a közvetlenül alatta, a korábban a padlásba eső falrészeket is kimeszelték. 33 7. sz. 34 7. sz. 30 31

12

21. A templom délnyugatról

Falgyűrű és torony Az egykori plébániatemplomot tört- és patakkőből emelt falgyűrű vette körbe.35 [21. kép] A nagyjából egy méter vastagságú, ovális alaprajzú falnak, amely egykor nyilván a temető körül futott, s védelmi szerepe is volt, ma már alig a harmada-negyede áll a déli felén.36 A falat délkeleten, a főutca felől kisméretű, téglalap alaprajzú kapuépítmény bontja meg, amely a templom felé nyitott. [22. kép] Csúcsíves ajtajának élszedett kőkerete van, melytől jobbra lent rombuszmintákat mutató, kék-fehér színű freskó(?)díszítés nyomai vehetők ki. A falgyűrűnek állítólag a plébániaházhoz vezető ajtaja mellett egy kövön arab számokkal írt 1482-es évszám volt 22. A falgyűrű kapuépítménye délkeletről

A falban ma faragott, illetve másodlagosan felhasznált kövek is láthatók. Popa 1970, 304 szűk két méter magas falról beszél. Fabini I, 700 alaprajzán a fal kizárólag egyenes szakaszokból áll, s szabálytalan nyolcszögű, de a helyszínen még láthatók, s a légifotó alapján ez biztosan nem felel meg a valóságnak. Ugyanitt rosszul van jelölve az alábbiakban szóba kerülő kapuépítmény helye is, s a falgyűrű nem a tárgyalandó torony északkeleti és délnyugati falához csatlakozik, hanem az északnyugati falának két végéhez. 35 36

13

olvasható.37 A falat még egy helyen bontja meg építmény, a kapubejárattól nem sokkal nyugatra hatalmas, négyzetes torony emelkedik. [23. kép] A méreteiből, s nyílásrendszeréből következően elsősorban védelmi célból épített torony falai patakkőből és téglával vegyes törtkőből állnak, sarkai kváderekkel vannak armírozva.38 Lent rézsűs tetejű lábazat, félmagasságban vízorral kiképzett osztópárkány fut rajta körbe, s tetejét ma faszerkezetű, bádoggal fedett sisakú, körbejárható galéria koronázza. A torony ajtaja északnyugati oldalán, azaz a kőfalon belül található, s a fal kapuépítményéhez hasonlóan csúcsíves záródású, élszedett kőkerettel ellátott nyílás. Ugyanilyen keretű, csak félköríves lezárású (árkád)nyílás azonban a délnyugati falon is látható, befalazott állapotban. A torony oldalain három szinten jelennek meg ablakok. Az alsó két sorban kisméretű, álló téglalap alakú, élszedett kőkeretes nyílások láthatók, legfelül pedig jóval nagyobb, félköríves lezárású, egykor mérművel díszített ablakok törik át a falat. A torony délkeleti oldalán, azaz az utca felé a legalsó ablak alatt három, egymás felett elhelyezkedő felirat is megjelenik. [24. kép] Legfelül keret nélküli kőtáblán: ANNO • CHRIST/M • D • LX • PLEBA/NO • LKBT • GREBIO/NE • STEPH • NIGRO.39 Középen szintén kőtáblán, homorú sarkú, bevésett keretben: REN •/ANNO/1820. Legalul a vakolatba vésve: 1901BEN. A hatalmas építménynek a templomhoz képest feltűnően jó állapota talán annak is köszönhető, hogy három szinten vaspántokkal van körbefogva.40 A templom 14. századi építéstörténete 41 Ahogy az az eddigiek alapján már kiderült, éppen az épület romos állapota hozott olyan információkat napvilágra, melyeket egy használatban lévő, jó karban tartott emlék esetében csak épületkutatásokkal lehetne kideríteni. A templom középkori építésmenete így viszonylag pontosan felvázolható, noha bizonyos kérdések tisztázásához kisebb ásatásra/törmelékelhordásra, illetve falkutatásra lenne szükség. Ami az épületnek, illetve egyes részeinek a datálását illeti, 23. A torony délről már más a helyzet. Noha Zsolna egyházközségéről és templomáról is messze az átlagon felüli bőséggel rendelkezünk írott forrásanyaggal a középkorból (ld. erről alább), ez a fő építési Fabini I, 700: 1482 Ein Stein mit dieser Jahreszahl in arabischen Ziffern ist neben dem Eingang zum Pfarrhof in der Ringmauer eingemauert. A nemrég teljesen elbontott plébániaház a templomtól északkeletre állt. A falból ezen az oldalon a földfelszín felett már semmi nincsen meg. Az évszámot a még álló falszakaszokon sem sikerült megtalálni. Ld. ehhez még Popa 1970, 304 (a szerző azon feltevése, hogy az évszámos kő másodlagosan lett volna befalazva a kerítésbe, s eredetileg a templom valamely támpilléréből származott volna, semmilyen indoklással nincsen alátámasztva). 38 Miután a torony vakolata még meglehetősen ép, falainak anyagát csak kisebb foltokban lehet látni. 39 Miután a villicus, comes, Gräf szavak mellett a grebio a szász vidékeken a kisebb településeket vezető bíró elnevezése volt (Schuller 1922, 7) – ld. a magyar geréb szót! –, a kifejezés itt nyilvánvalóan Stephan Schwarzra, a tisztséget ezek szerint 1560-ban betöltő illetőre vonatkozik. Az egyetlen ligatúrát alkotó, család- és személyes jelre emlékeztető LKBT betűkben így az akkori plébános személye keresendő. E tisztséget 1560-ban a besztercei Lorenz Klein töltötte be, ami három betűt fel is old a jelben (ld. erre még alább, a számadáskönyvvel kapcsolatban!). 40 A jelenleg az ortodox egyház kezelésében lévő torony belsejébe nem sikerült bejutni. 41 A zsolnai templom fő építési periódusát az eddigi szakirodalom a 15. századra, illetve annak különböző időszakaira tette, ld. Teutsch 1921, 152 (15. sz.); Popa 1970, 317 (1482 körül); Arion, Gheorghe: Sculptura gotică din Transilvania. Plastica figurativă din piatră. Cluj 1974, 43 (15. sz. második fele); Léstyán 1996, 63 (korábbi épület a 15. században átépítve, ill. 15. század második fele); Fabini I, 699 (15. század első fele); Duda 2010, 21 (15. sz. vége); Vali 2010, 16 (15. század első fele). 37

14

periódust követő időszakot érinti, s csak néhány adatát lehet az épületen történt munkálatokra vonatkoztatni. Maga a templom pedig – ahogyan az a középkori falusi emlékeink esetében jól ismert – nemigen kínál olyan morfológiai fogódzókat (akár architektonikus elemeiről, akár épületszobrászatáról vagy falfestményeiről van szó), melyek lehetővé tennék a számunkra, hogy egyes periódusait viszonylag szűk, mondjuk egykét évtizednyi időintervallumon belülre tudjuk keltezni. A Beszterce szomszédságában, tőle három–négy kilométerre délkeletre, a Budakpatak partján fekvő település első említése 1264ből származik. A IV. Orbán által kiadott oklevélben a pápa figyelmezteti az Erdélyt ekkor már a kezében tartó későbbi V. Istvánt, hogy Besztercét, Radnát, Királyit és Zsolnát (Zolosim), melyek emberemlékezet óta a királynénak adóztak, adja vissza anyjának, Máriának a birtokába.42 A németekkel valószínűleg még a 12. 24. Feliratok a torony délkeleti falán században betelepített területet ekkor tehát már az uralkodói család tartotta a kezében, s ez túlnyomóan a középkor végéig így volt. Az oklevél felsorolásából Zsolnával kapcsolatban az is gyanítható, hogy jelentősége a 13. században még összevethető volt a többi említett településével. A szász kolóniákhoz hasonlóan világi és egyházi szabadságjogokkal rendelkező Zsolna e kiemelkedőnek tűnő szerepe a későbbiekben már nem mutatható ki, aminek nyilvánvalóan a szomszédos Beszterce központtá válása volt az oka. Utóbb sem lehetett azonban teljesen jelentéktelen település – amire számos, az alábbiakban tárgyalt adat utal –, talán főleg abból adódóan, hogy kereskedelmi utak kereszteződésénél feküdt.43 Zsolna egyháza a dobokai főesperesség besztercei dékánságához tartozott, s a 14. század eleji pápai tizedjegyzékekben tűnik fel először. 1332 és 1335 között hét ízben jegyezték fel, hogy beszedték innen az egyházi adót (Silva, Bylna, Silua, Silna, Sylua).44 A jobbára átlagon felüli, egy esetben pedig kiugró összeget öt alkalommal egy bizonyos Heitzmann (Henczmannus, Hechmannus) paptól kapták meg az adószedők, kétszer pedig Henriktől (Henricus).45 Az 1330-as években tehát már állnia kellett valamilyen templomnak Zsolnán. Erről az épületről azonban semmilyen információnk nincsen, a mai ugyanis formái alapján bizonyosan nem származhat a 14. század első harmadából, vagy még korábbról (ld. erre alább!). Többször felmerült ugyanakkor, hogy a szentély ülőfülkéje román kori megoldásokat eszünkbe juttató félköríves záradékaival és egyszerű, vállpárkányos osztópillérével nem egy korábbi templomból származik-e.46 Teljes biztonsággal csak 42 Urkundenbuch I. 92–93 (Nr. 106); Erdélyi okmánytár I, 208–209 (Nr. 248). Noha a helység azonosításával kapcsolatban felmerültek problémák (vö. Magyarország történeti kronológiája. I. főszerk. Benda Kálmán. Budapest 1986(3), 159), a politikai háttér és az oklevélben említett többi, egyértelműen meghatározható település fekvése semmi kételyt nem hagy azt illetően, hogy itt a Beszterce melletti Zsolnáról van szó. 43 Teutsch 1921, 151–152; Schuller 1922, 1–2. 44 Monumenta Vaticana historiam regni Hungariae illustrantia. I/1. Budapest 1887, 97, 103, 111, 118, 129, 139, 142; Erdélyi okmánytár II, 388–390 (1070–1073. sz.) 45 A hasonló hangzású két név esetében azért is felmerülhet a lehetősége annak, hogy ugyanarról a személyről van szó, mivel a nevek részben évenként váltakozva jelennek meg a jegyzékben. 46 Duda 2010, 21; Vali 2010, 17; German 2014, 255.

15

falkutatás tudná ezt megállapítani, mindenesetre pillanatnyilag kevéssé tűnik valószínűnek. A félköríves lezárást a gótikus építészet is alkalmazta – ld. éppen a szentély záradékablakát –, s a részben lefaragott, azaz egykor akár gótikus tagozatokkal is rendelkező vállkő szintén túl egyszerű formájú ahhoz, hogy ne használhatták volna a román kort követően is.47 Ráadásul Erdélyre fokozottan érvényesnek tűnik, hogy korábbi megoldások hosszan továbbéltek a területen. E fentiek kiegészíthetők még azzal, hogy annál a néhány foltnál, ahol az ülőfülke körül már nincsen vakolat, a falszövet teljesen egységes, azaz nem látni jelét több periódusnak.48 1432-ben Zsolna plébánosa Oszvald, aki a besztercei káptalan dékánja is volt, hét évvel később pedig Bálint.49 Utóbbi szintén nem lehetett egyszerű pap, mivel a besztercei és a királynémeti dékánság plébánosai ügyében járt el.50 1467-ben a pápa hordozható oltár használatát engedélyezte János fia Simonnak, Zsolna plébánosának (rector), ami nagy valószínűséggel szintén arra utal, hogy ő sem csupán a zsolnai egyház vezetője volt.51 E párhuzamos tisztségek felvetik, hogy a zsolnai plébánia a besztercei egyházszervezeten belül valamiért kiemelt fontossággal bírt, amit az épület alább tárgyalt részleteinek a falusi átlagból kiemelkedő minősége szintén alátámaszt. Oszvald és Bálint már vélhetően a jelenlegi, jórészt gótikus épületben szolgáltak, melynek keltezéséhez írott források hiányában a stíluskritikát kell segítségül hívnunk. A templom építészeti formái kifejezetten egyszerűek és általánosak, s olyan megoldásokat mutatnak, melyek a gótika korszakában 25. Szászrégen, konzol a plébániatemplom tulajdonképpen majdnem végig használatosak voltak. hajójának külsején A párkányok, nyíláskeretek és bordák profilja a 14. századtól a 16. század első feléig tartó időszakon belül önmagukban tehát nem datálhatók, ami alól egyedül a hajó nyugati bejáratának a profilja kivétel. [19. kép] E kapu keretének tagozatsora szintén teljesen általános formákból épül fel, körtetagjainak lapos kiállása, s szétterülő arányaik azonban az említett időszaknak sokkal inkább az első felére, azaz a 14. századra és a 15. század elejére jellemzőek. Ennél szűkebb keltezéssel nem építészeti formák, hanem a gyámokat díszítő fejek szolgálhatnak, elsőként is egy ruhadarab. A szentélyboltozat északnyugati konzolának női A félköríves lezárásra 1400 körül és utána, éppen ülőfülkék esetében is ld. Papp Szilárd: Felső-Magyarország és Erdély közt: gótikus egyházi építészet a Magyar Királyság északkeleti szögletében. in: Művészet és vallás a FelsőTisza-vidékén. szerk. Kollár Tibor. Nyíregyháza 2014, 35, 36, 38–39. Beszterce környéki gótikus szerkezeteknél ld. pl. Királynémetiben (Fabini II, 25i kép), Árokalján (uo. 197f kép), Petresen (uo. 343e kép), vagy Vindán (uo. 507e, f kép). Vö. még Kovács András: El Camino erdélyi zarándokai. A homoródjánosfalvi szentély gyámköveiről. in: Keresztény Magvető 117/1 (2011) 4. o., 8. jegyzet. 48 Természetesen nem zárható ki, sőt logikusabbnak is tűnik, hogy ha egy korábbi építményből átvettek valamit, akkor az nem csupán egy ülőfülke volt, hanem nagyobb falszakasz. 49 Urkundenbuch IV. 481 (Nr. 2163); uo. V. 28 (Nr. 2340). 50 Az ezt követő időkből még egy, esetleg két esetről tudunk, amikor a besztercei dékán volt Zsolna plébánosa. 1453-ban említik Bálintot, aki azonban még lehetett azonos a fenti, 1439-ben feltűnt plébánossal, s a 16. század elején Johann Thyrmann töltötte be mindkét tisztséget (Schuller 1922, 39–40; Bálintra ld. még Urkundenbuch V. 422 (Nr. 2879) is). 51 Czaich Á. Gilbert: Regestak a római Dataria-levéltárnak Magyarországra vonatkozó bulláiból II. Pál és IV. Sixtus pápák idejéből. in: Történelmi Tár 1899, 258; Urkundenbuch VI. 296 (Nr. 3546). 47

16

fején megjelenik egy főkötő, az ún. kruseler, amely széles körben elterjedt viselet volt a középkorban. [10. kép] Nagyjából a 14. század közepétől ismerjük, s a következő századnak még az első két–három évtizedében használták.52 Számtalan helyen felbukkan ennek az időszaknak a kárpát-medencei épületszobrászatában is, Zsolnához legközelebb eső példája a szászrégeni plébániatemplom egyik ablakán látható.53 [25. kép] Elvileg persze felmerülhet, hogy Zsolnán a kruselert már használatának időszaka után ábrázolták, korábbi, „történeti” személyek megjelenítéséhez, azaz historizáló szándékkal, a fejek stílusa azonban ennek egyértelműen ellentmond. Mindhárom szobornak feltűnően merev és sematikus az arckifejezése, ami részben összefüggésben állhat a kvalitással is, de itt elsősorban korjelző. A három fej készítésének pontosabb idejét az egységesen maszkszerű arcok, a kiguvadó szemgolyók, vagy a rövid, összecsücsörített szájak is mutathatják, de a datálás szempontjából ezeknél fontosabbnak tűnnek a háromszögű szemöldökök, a szájak körül körbefutó bemélyedések és mindenekelőtt a főkötő nélküli női, illetve a férfi fej kétoldalt geometrikusan hullámzó, s alul részben visszakunkorodó, szabályos hajtincsei. [11., 13. kép] Utóbbi megoldás a Kárpát-medence számos emlékéről ismert, elég, ha csak a pilisszentkereszti apátság egykori lettnerét díszítő szobrokra54, a pécsi Mária-kápolna környezetének figurális töredékeire55 [26. kép], a kassai Szt. Mihály-kápolna egyik zárókövére56, esetleg a pozsonyi városháza kapuátjárójának záróköveire57 [27. kép] utalunk. Ezek az emlékek nagyjából mind a 14. század harmadik negyedére, azaz gyakorlatilag Nagy Lajos uralkodásának az idejére keltezhetők.

26. Pécs, Mária-kápolna, női szent szobrának részlete

27. Pozsony, városháza, a kapuátjáró egyik záróköve

Rady, Ottile: Der Kruseler. in: Zeitschrift für historische Waffen- und Kostümkunde N.F. 1 (1923/1925) 131–136; Liebreich, Aenne: Der Kruseler im 15. Jahrhundert. in: uo. 218–223. 53 A régeni templomra ld. Kovács András megjelenés alatt álló tanulmányát a Mezőség középkori építészetét bemutató, Kollár Tibor által szerkesztett kötetben. 54 1360 körül: Takács Imre: A gótika műhelyei a Dunántúlon a 13–14. században. in: Pannonia regia. Művészet a Dunántúlon 1000–1541. szerk. Mikó Árpád – Takács Imre. Budapest 1994, 29–30. o., 17. kép; uo. 264–269 (főleg kat. IV-33a, g, j – Takács Imre). 55 14. század harmadik negyede: MM 1300–1470, 458. o., 609–611. kép (Marosi Ernő); Takács Imre: A gótika műhelyei a Dunántúlon a 13–14. században. in: Pannonia regia. Művészet a Dunántúlon 1000–1541. szerk. Mikó Árpád – Takács Imre. Budapest 1994, 30–32; uo. főleg 269 (kat. IV-34 – Takács Imre). 56 14. század közepe – harmadik negyede: Jékely Zsombor: Kassa, Szent Mihály-kápolna. in: Falfestészeti emlékek a középkori Magyarország északkeleti megyéiből. szerk. Kollár Tibor. Budapest 2009, 108, 118. 57 A kapuátjárónak és szobrászi díszének a datálása erősen ingadozik. A hagyományos Nagy Lajos kori keltezés egy ideje a Zsigmond halálát követő időszakra csúszott át, amikor historizáló céllal alkalmaztak volna úgy háromnegyed évszázaddal korábbi megoldásokat és formákat. Véleményem szerint azonban az épületrésznek mind az építészeti, mind a szobrászi formavilágát igen nehéz a 14. század harmadik negyedétől elszakítani, ennyire hű morfológiai historizálás ugyanis nemigen ismert a 15. századból. Vö. újabban a korábbi irodalommal Walczak, Marek: On Heraldic Stylisation in 14th Century Architectural Sculpture. Between Buda, Bratislava and Cracow. in: Ročenka Slovenskej Národnej Galérie 2004–2005, 57–68. 52

17

Ha a zsolnai fejekhez erdélyi párhuzamot is említeni akarunk, a szászsebesi plébániatemplom kiemelkedik a többi lehetséges analógia közül.58 E templom gazdag épületdíszítő szobrászatában ugyanis a zsolnai emberfőknek gyakorlatilag az összes jellegzetessége feltűnik. Számos fejet a fent tárgyalt hajkezelés jellemez59, női figuráknál több ízben is megjelenik a kruseler60, főleg a konzolokat díszítő fejeknél tipikus a száj körül körbefutó árok61, de feltűnik a háromszögletű szemöldök62, vagy a rövid, összecsücsörített száj is63. [28–31. kép] Mindezek pedig jellegüket tekintve olyasfajta merev, maszkszerű arckifejezésekkel párosulnak, melyek Kiszsolnán is láthatók. Érdemes ráadásként megemlíteni, hogy a sebesi templom temetőkápolnájának nyugati zárókövét hasonló ornamentális kompozíció díszíti – központi rozettából vékony szárakkal kinövő levelek –, mint eredetileg Zsolnán a szentély mindkét zárókövét. Miután Szászsebesen a fent említett megoldások kidolgozása általában máshogyan néz ki, mint Zsolnán, azaz leginkább motivikus párhuzamokról beszélhetünk, mester-, vagy műhelyazonosság aligha állt fenn. Az persze nem zárható ki teljesen, hogy a zsolnai fejeket készítők látták a szászsebesi faragványokat, s motívumkészletüket onnan (is) merítették, de akár volt ilyen kapcsolat a két emlék közt, akár nem, keletkezésük időbeli egyezése, a nagyjából azonos korszak ettől függetlenül is nyilvánvalónak tűnik.

28. Szászsebes, plébániatemplom,

29. Szászsebes, plébániatemplom,

30. Szászsebes, férfialak részlete a

konzol a szentély külsején

konzol a szentély belsejében

szentély külsejéről, gipszmásolat

Az írott forrásokkal sajnos szintén nem keltezhető szászsebesi szoboranyag stílusa meglehetősen heterogén. Készítését monográfusa a templomszentély építésében bekövetkezett koncepcióváltáshoz kötve két periódusra bontotta szét. A sokszínűséget azonban nem egymást váltó műhelyek tevékenységével, hanem azzal magyarázta, hogy a műhelyen belül különböző tanultságú és képességű mesterek dolgoztak egymás mellett. Az első periódusban készültek volna el az alacsonyabban elhelyezett szobrok, melyeket valamikor 1350 után faraghattak, a felsőbb regiszterben található figurák pedig a szentélynek az építés közbeni áttervezése, azaz nagyjából 1370–1375 után, de még mindenképpen 1400 31. Szászsebes, plébániatemplom, királyalak részlete a szentély külsejéről, gipszmásolat Vö. Popa 1970, 317. Ld. pl. Varga 1984, 48, 86, 101. kép; MM 1300–1470, 526, 531. kép 60 Varga 1984, 40, 72. kép 61 Varga 1984, 68. kép; Fabini 2013, 211/8, 9. kép 62 Fabini 2013, 211/4. kép 63 Varga 1984, 62, 67, 72. kép; MM 1300–1470, 526, 528, 529. kép 58 59

18

előtt keletkezhettek.64 A zsolnai fejek tárgyalt jellegzetességei teljesen összekeveredve fordulnak elő a különböző szinteken található szászsebesi szoboranyagon belül. Ennek, illetve az ország jórészt nyugati feléről említett fenti párhuzamoknak az alapján datálásuk így leginkább a 14. század harmadik, esetleg utolsó negyedére tehető. Egyrészről könnyen elképzelhető ugyanis, hogy a központi helyeken megfigyelhető stílusjelenségek nagyjából azonos időben, vagy csak kissé később Zsolnán is feltűntek, de periférikusabb elhelyezkedése miatt az sem zárható ki, hogy csak a század utolsó évtizedeiben jutottak el a tárgyalt megoldások a Beszterce melletti településre. A templom állapota miatt pillanatnyilag falkutatás nélkül is megállapítható, hogy a konzolok, tehát a boltozat keltezését az épület mely további részeire lehet még kiterjeszteni. A jelenleg is látható falszövet-részletek alapján bizonyos, hogy a szentély egyszerre épült bordás boltozatával.65 Miután a szentély és a hajó között falelválást sem az északi, sem a déli oldalon nem lehet érzékelni, ez utóbbival kapcsolatban is nyugodtan felvethető az egyidejűség (eltekintve nyugati, átlós támpilléreitől, nyugati előcsarnokától és a déli kapu előtti boltozattól).66 A romokban álló zsolnai templom túlnyomó része tehát egyetlen építési periódus eredménye, amit a 14. század harmadik, esetleg utolsó negyedére lehet keltezni. A fenti, nagyjából fél évszázadot átfogó datálást akkor lehetne pontosítani, ha Zsolna környezetéből ismernénk olyan hasonló építészeti megoldásokat, melyek nem voltak túl elterjedtek, vagy előkerülnének esetleg további, releváns épületszobrászati faragványok – s mindezek ráadásul nem pusztán stíluskritikai alapon lennének keltezhetők. A ma ismert építészeti környezetben, amely ugyan nem szegény a középkori, részben még 14. századi emlékekben, ilyenekről azonban nincsen tudomásunk.67 A fejekkel díszített konzolokhoz a tágabb környékről egyedül a szászrégeni plébániatemplom északi ablakának a kruseler kapcsán már szóba került női és férfi feje említhető.68 [25. kép] Ezek valamelyest hasonló összefüggésben jelennek meg, mint a zsolnaiak, bár itt nyílásbéllet fejezetsorának egy-egy tölcsérkonzolához kötődően, viszont beállításuk is összevethető azokéval. Stílusuk azonban másféle, ráadásul határozottan magasabb a minőségük. Zsolnával kapcsolatban Régent azonban egyéb összefüggések miatt is érdemes szóba hozni. Szentélyében különféle visszametszéssel indított bordák láthatók – a záradéksarkokban lévők vethetők össze leginkább a zsolnai két indítással –, s a boltozat nyugati zárókövén központi elemből (rozetta?) kinövő, koncentrikusan elrendezett levélkék jelennek meg, hasonlóan a zsolnai Varga 1984, főleg 47–62 (ld. itt a korábbi irodalmat is, melyben a szobroknak jóval kevesebb figyelmet szenteltek, részben későbbi időre történő keltezésük pedig gyakorlatilag minden alapot nélkülöz). Vö. még Marosi, Ernő: Einige tendenziöse Planänderungen. in: Acta Technica 77 (1974) 335–342; Entz, Géza Antal: Die Pfarrkirchen von Klausenburg und Mühlbach in der zweiten Hälfte des 14. Jahrhunderts. Baugeschichte und Stilbeziehungen. in: Acta Historiae Artium 30 (1984) 81–106; MM 1300–1470, 439–446 (Entz Géza Antal); Entz 1996, 47–53; Fabini 2013, 219–228. 65 A szentélyben csak a sekrestyeajtó készült ennél jóval később (másodlagos falba helyezésére ld. fent, datálására ld. alább, a számadáskönyvvel kapcsolatban!). A szentségtartófülke egyidősnek tűnik a szentéllyel. A vakolat leomlása miatt a fülke körül láthatóvá vált falszöveten ugyanis semmi nem utal arra, hogy később helyezték volna a szentély falába, s a felette lévő, minden bizonnyal közvetlenül a templom építése után készült freskók (ld. rájuk alább!) láthatóan már tekintetbe vették a fülke elhelyezkedését (vö. German 2014, 254, 282. o., 370–371. j). Úgy tűnik azonban, hogy a festett keretezéssel csak jóval később díszítették a szentségtartót (ld. erre alább, a falképeknél!). 66 A sekrestye keltezésére ld. alább! 67 A terület emlékanyagáról leginkább Fabini I–II. alapján lehet tájékozódni. Ld. még Popa 1970; Entz 1996, 189– 190. A Beszterce környéki középkori templomokat, pontosabban közülük azokat, amelyek nagy valószínűséggel (részben) a 14. századból vagy a 15. század első feléből származnak, 2015 októberének végén volt alkalmam végigjárni. 68 Fejjel díszített, profilozott tölcsérkonzol a besztercei főtemplomon is látható – az északi hajófal és a nyugati torony által bezárt sarokban, kívül –, de a minden bizonnyal másodlagos beépítésű faragvány felületei már annyira töredezettek, hogy alján a fejet is alig lehet kivenni. 64

19

szentély keleti zárókövén látható kompozícióhoz.69 A zsolnai szentély másik zárókövének az a megoldása, ahogyan az alsó felületén kifaragott levelek az oldalakra is ráfordulnak, a Besztercétől délnyugatra, nagyjából húsz kilométerre fekvő Lekence plébániatemplomának a szentélyéből ismertek még a záróköveken. Itt is megjelennek a visszametszéssel kialakított boltindítások.70 Ilyen indítások miatt a Beszterce és Szászrégen között fekvő Bátos temploma szintén érdekes, aminek a szentélyében nem csak az alul visszametszett bordák jelennek meg, de záradékfalának két sarkában ezek apró rozettákból indulnak, ugyanúgy, ahogyan egykor Zsolnán is.71 Noha e fenti összefüggések kevésnek tűnnek ahhoz, hogy azokból messzemenő következtetéseket lehessen levonni a szóba került emlékek stíluskapcsolatára nézve – vagy legalábbis azok szélesebb körű, s komolyabb vizsgálatára lenne szükség –, annyit azért érdemes leszögezni, hogy a kisebb méretű középkori templomokhoz tartozó zsolnai épületet jó minőségű ornamentális és figurális faragványai valamelyest kiemelik a környék nagyjából egykorúnak tűnő emlékanyagából. Mindezzel kapcsolatban még egy kérdés óhatatlanul felmerül. Ahogy arról már volt, s még lesz is szó, a Beszterce tőszomszédságában fekvő Zsolna földrajzi meghatározottsága miatt erősen kötődött tágabb környezetének központjához. Nyugodtan valószínűsíthető tehát, hogy a település templomát besztercei mesterekkel készíttették, s az is logikusnak tűnik, hogy a szerkezeti elemeket nem is helyben, hanem Besztercén, leginkább talán az ottani plébániatemplom műhelyében faragták. Ha pedig e hipotézis igaz, akkor a kiszsolnai faragványok Beszterce építészetének egy olyan időszakáról árulkodnak, melyből a nagytemplom 15. század végi, 16. századi gyökeres átépítése miatt pillanatnyilag semmit nem ismerünk.72

A szászrégeni templomnak legalábbis a keleti részét hagyományosan annak az 1330-as építési feliratnak az alapján szokás datálni, amely a szentély északi falán látható. A zsolnai összefüggések alapján azonban felmerülhet, hogy a felirat nem a ma álló szentélyre vonatkozik. 70 A templomra ld. Fabini I, 423–426. 71 A templomra ld Fabini I, 87–88. 72 Beszterce plébániatemplomának kinézetéről legkorábban 1432-ből van csekély ismeretünk egy írásos forrás alapján (Kovács András: A besztercei evangélikus templom. in: Uő. Épületek emlékezete. Nevezetes épületek Erdélyben. Budapest 2007, 82–84). Ezt az épületet talán nem sokkal korábban fejezték be a nyugati végén, de hogy az emeléséhez mikor kezdtek hozzá, esetleg már jócskán az előző században, nem tudni (az építkezést konkrét indokok nélkül a 14. század második felére helyezi Gaiu, Corneliu – Duda, Vasile: Die Bistritzer evangelische Kirche – zentraler Orientierungspunkt für die Gesellschaft und mittelalterliches, architektonisches Symbol für die Region. in: 450 Jahre Evangelische Kirche Bistritz. Cluj-Napoca 2013, 31). A templom nemrég történt részleges felújítása során falaiban számos, másodlagosan felhasznált kőfaragvány vált láthatóvá, melyek közül a homlokzatokon lévők ma is megfigyelhetők. Befalazott állapotukban nehéz eldönteni, hogy mind ugyanabból a korszakból származnak-e, mindenesetre van köztük egy-két darab, melyek elég egyértelműen a 13. század második felére és a 14. századra utalnak. Ilyen egy három, középen vastagabb hengertagból álló falpillérrétegkő, amely poligonális, azaz minden bizonnyal szentélyfalsarokból származik (a szentély déli falának keleti támpillérében, annak nyugati oldalán; gyulafehérvári párhuzamához vö. Havasi Krisztina: A gyulafehérvári székesegyház 13. századi főszentélye. in: A gyulafehérvári székesegyház főszentélye. szerk. Papp Szilárd. Budapest 2012, 90. o., 6, 16. kép); egy aszimmetrikus csúcsív- vagy csepptagot mutató rétegkőtöredék (a hajó északkeleti kapujától nyugatra eső falszakaszban, a kibontott gótikus ablak keleti szárköve mellett; a tagozatformára röviden egy viski példa kapcsán ld. Papp Szilárd: Visk, református templom. in: Középkori templomok a Tiszától a Kárpátokig. szerk. Kollár Tibor. Nyíregyháza 2013, 96, 99); de 13. századi megoldást idéznek a hajó délkeleti előcsarnokának árkádívénél a két reneszánsz fejezetet közrefogó, hozzájuk feltűnően pontatlanul illeszkedő szárkövek és ívkövek is, sarokpálcatagjuk íves visszametszésbe olvadó alsó végződésével. 69

20

32. A szentély északi fala

A középkori falfestmények A templomnak mind a hajóját, mind a szentélyét – részben kívül is – figurális ábrázolásokkal festették ki a középkorban.73 A protestáns használat következtében ezeket hosszú időre jórészt bevakolták, s többször is lemeszelték, majd az épület felhagyásával és állapotának romlásával kerültek csak napvilágra, nagyjából az ezredforduló környékétől. Az újkori rétegek ugyanis kisebb-nagyobb foltokban elkezdtek leperegni róluk, amivel párhuzamosan természetesen az előbukkanó középkori festés is egyre inkább károsodott. Az igen töredékes és nem kis részben még ma is vakolattal/meszeléssel eltakart középkori festmények látható részének az állapota jelenleg már meglehetősen rossz, s kiterjedésük évről évre egyértelműen csökken. A helyszínen jelenleg megfigyelhetők mellett a templomfalak középkori ábrázolásairól azonban szerencsére két további forráscsoportból is szerezhetünk még információkat. Egyrészt olyan, e század elejéig visszamenő, mára „archív” fotókról van szó, melyeken azóta elpusztult falképrészletek is feltűnnek, s melyeket egymástól függetlenül, a templomban korábban járt művészettörténészek, restaurátorok, vagy régészek készítettek.74 Ezen A festmények egyetlen, vázlatos leírását ld. Vali 2010, 19–20; a falfestményekről Kiss Lóránd is beszélt több előadásában. 74 A hozzám eljutott képek közül a legfontosabbak German Kinga felvételei, aki 2003-ban, majd 2007 nyarán járt Kiszsolnán (a továbbiakban GK 2003 és 2007). Tartalmaznak azonban lényeges információkat Corneliu Gaiunak a 2003 májusában és 2004 áprilisában (a továbbiakban CG 2003–2004), továbbá Kiss Lórándnak a 2007 73

21

túlmenően szerencsére fennmaradt öt falképtöredék a Beszterce-Naszód Megyei Múzeumban is (Muzeul Judeţean Bistriţa-Năsăud), melyeket minden bizonnyal 2007-ben választottak le a szentély falairól.75 A töredékek közül kettő jelenleg a múzeum állandó kiállításán látható, a többi hármat pedig raktárban őrzik. E fenti források nélkül, pusztán a helyszínen ma még láthatók alapján a zsolnai templom középkori falképeinek egyetlen témáját sem lehetne pontosan meghatározni. A szentélybelső architektonikus elemeinek a kifestései A szentélyben többrétegű kifestés látható a boltozat kőből faragott elemein és a sekrestyeajtó keretén is. A bordákat először alapozás nélkül, halvány drapp háttérre piros csíkokból álló geometrikus mintákkal és piros alapon fehér pöttyökkel díszítették, s a drappos szín tűnik a legkorábbi rétegnek a konzolokon is. Egy későbbi periódusban a gyámokat és a bordákat is fehérrel lemeszelték, majd egy ezt követő felújításnál teljesen befestették őket kékkel. Az utolsó kifestés azt az archív fotókon is látható állapotot eredményezte, amikor egységesen okkersárga lett a szentély teljes belseje, s csak a bordákon jelent meg fugákat imitáló, kettős csíkozás.76 A sekrestyeajtón piros festés felett látható a fenti kék réteg, s azon fehér meszelésnyomok. A Navicella-ábrázolás Figurális töredékek eddig leginkább a szentély északi falán kerültek elő. [32. kép] A nyugati boltszakaszban, a falfelület felső részén vörössel festett ábrázolás vehető ki, amely egy vitorláshajónak az ívmezőt egykor teljesen kitöltő árbocát, árkádívekkel tagolt árbockosarát, s hatalmas keresztvitorlájának felső részét mutatja.77 [33. kép] A vitorla pozíciójából egyértelmű, hogy a hozzá egykoron tartozó hajó jobb felé úszott. E részlet alatt egymás mellett álló férfiszentek sorozata jelenik meg, melyből a figuráknak jobbára már csak a kontúrjai vehetők ki. [34. kép] Öt alak feje, s dicsfénye látható, profilban, s félprofilban ábrázolt arcuk már majdnem teljesen elmosódott, s alattuk középen egy további dicsfény töredéke is megjelenik. A nyugatra eső három jobbra fordul, a többinél ez már csak valószínűsíthető, s 33. Falképrészletek a szentély északi falának felsőtestükből, karjaikból szinte már semmi sem nyugati szakaszán decemberében (a továbbiakban KL 2007) készített felvételei is. Rajtuk kívül köszönet illeti Ciprian Fireát, Lángi Józsefet és Terdik Szilvesztert is, akiktől szintén kaptam a festményekről korábbi felvételeket. A templom még meglévő középkori festéstöredékeinek pontos feltérképezéséhez komolyabb, restaurátor által végzett, állványt is igénylő vizsgálatra lenne szükség. 75 A nyilvánvalóan jó szándékkal történt, de annál több szakmai aggályt felvető festményleválasztásnak nem világosak a körülményei. Miután a besztercei múzeumtól nem sikerült erre vonatkozó információt kapni, a munka dátumának meghatározása (2007) a korábbi fotók összevetése alapján történt. A leválasztást állítólag Ovidiu Marian végezte, majd Theo Mureşan vezetésével 2009-ben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem hallgatói restaurálták a töredékeket, melyek 2010-ben kerültek be a munkákat anyagilag támogató besztercei múzeumba, ld. Duda 2010, 28. 76 4., 6., 7. sz. 77 Az árbockosár alján olyan jellegű geometrikus csíkozás látható piros színnel, mint amilyen a bordák legelső festésénél is megjelenik! 22

34. Falképrészlet a szentély északi falának nyugati szakaszán

érzékelhető. Noha az alakok és a hajó felső része a rámeszelések miatt pillanatnyilag nem kapcsolódik egymáshoz, az arányok, az elrendezés, a szín és az ecsetkezelés együttesen nyilvánvalóvá teszik, hogy ugyanahhoz az ábrázoláshoz tartoznak. Még egy olyan részlete van e nyugati falszakasznak, amely többé-kevésbé ma is kivehető. Közvetlenül az árbockosár két oldalán, a vitorla keresztrúdja felett egy-egy sötét ruhás, a kosár felé forduló félalak sejlik fel. [35. kép] A bal oldalinál még világosan kivehető, hogy mindkét kezét maga elé nyújtja, fejük azonban már elpusztult. E falmezőről, pontosabban annak keleti feléről három további részletet is ismerünk. Részben ezek azok a töredékek, melyeket leválasztottak a falról, s jelenleg a besztercei múzeumban találhatók. Szerencsére e részleteknek viszonylag ép a festett felületük. Valamennyin jobbra forduló, narancsos dicsfényű fejek és felsőtestek, valamint gesztikuláló kezek láthatók. Egy ősz 35. Falképrészlet a szentély északi falának nyugati szakaszán

23

szakállú és bajszú, piros ruhát és bal vállán kék köpenyt hordó alak mindkét kezét, tenyérrel előrefelé fordítva, félprofilból ábrázolt feje mellé emeli fel.78 [36. kép] Hasonlóan ősz, hosszú szakállú, s hullámos hajú figura látható félprofilból egy további töredéken, aki mintha valamilyen mellvéd mögött gubbasztana kék ráncokkal tagolt, piros köpenyébe burkolózva. [37. kép] Balra fent, a dicsfénye mögül egy további alak feltartott, s tenyérrel kifelé fordított jobb keze jelenik meg, közvetlenül mögötte pedig egy imára összetett, profilból mutatott kéz, piros drapériarészlettel összefüggésben. A harmadik töredéken ugyancsak piros ruhás figura látható, profilból ábrázolva, amint némileg behajlított karjait előrefelé nyújtja. [38. kép] Rögtön mögötte fejét a bal kezébe temető alak kisebb részlete vehető ki. A három falképtöredék közül csak ez utóbbinak ismerjük az egykori pontos helyét, de részben ez alapján nagyjából a másik kettőé is kikövetkeztethető. Egy korábbi fotón (GK 2007), evangélikus ráfestések által körülfogva, megjelenik az utóbbi, lehajtott fejű alak bal keze, mégpedig nyilvánvalóan ahhoz a dicsfénytöredékhez tartozóan – tőle ugyanis közvetlenül jobbra –, amely a helyszínen az álló figurák alatt, középen még ma is kivehető. A fejét a kezébe temető figura tehát az álló alakokhoz képest egy alsóbb szinten – nagyjából az árboc vonalában – helyezkedett el, ahogyan ezek szerint az előtte lévő, profilból mutatott alak is.

36. Falképtöredék a szentély északi falának nyugati szakaszáról (Muzeul Judeţean Bistriţa-Năsăud)

37. Falképtöredék a szentély északi falának nyugati szakaszáról (Muzeul Judeţean Bistriţa-Năsăud)

38. Falképtöredék a szentély északi falának nyugati szakaszáról (Muzeul Judeţean Bistriţa-Năsăud) Jobb kezéből már csak hüvelykujjának vége maradt meg, de ennek pozíciója alapján egyértelmű, hogy kezeit nagyjából szimmetrikusan tartotta a feje két oldalán. 78

24

A másik két töredék figurái ugyanúgy a hajóban foglalhattak helyet. A gubbasztó alak a fölötte látható kéz és az aljánál húzódó egyenes sáv – utóbbi nyilván a hajókorlát széle – alapján szintén az ülő sorban, míg a kezeit felemelő pozíciójára nincsen támpontunk, ő tehát tartozhatott a felső, de akár az alsó sorhoz is.79 E két utóbbi töredék azonban mindenképpen a helyszínen láthatóktól és az első töredék alakjaitól jobbra foglalt helyet, a falszakasz bal felén ugyanis a meglévő középkori részletek, illetve újkori átfestések miatt már nincsen hely a számukra. E fentieken túl a nyugati falszakasz ábrázolásának még egy részletét ismerjük, mégpedig korábbi fénykép alapján (GK 2007). A keresztvitorla jobb szára és az említett, jobb oldali félalak között, közvetlenül a boltsüveg mellett hosszú, vékony és enyhén íves, az árboc felé kissé szélesedő, kürt-szerű tárgy piros kontúrja vehető ki a felvételen, melyet alulról tart egy enyhén behajlított kar. [39. kép] Talán a párjaként értelmezhető a vitorlától balra ma is látható, vele nagyjából egy szinten elhelyezkedő, hasonló formátumú tárgy, mellyel kapcsolatban jelenleg kar nem vehető ki, s amely nem vízszintesen, hanem erőteljesen lefelé döntve jelenik meg.80 A zsolnai szentély északnyugati falán egykor látható festményből felületének mára jó esetben is sajnos csak a negyedét-ötödét ismerjük. E körülmény a kép témájának a meghatározását első látásra erősen megnehezíti. Nagyméretű hajó ábrázolása, benne szentek sorozatával számos jelenettel kapcsolatban ismert ugyanis a középkorból.81 Szentek legendáiból közülük talán Orsolyáé volt a legelterjedtebb, aki társaival együtt hajóval utazott Rómába, majd vissza Kölnig.82 De az evangéliumok 39. Falképrészlet a szentély északi falának nyugati szakaszán elbeszéléseiben is több esetben tölt be (2007) fontos, gyakran szimbolikus szerepet a hajó, benne a tanítványokkal (Krisztus lecsendesíti a tengert, Csodálatos halászat, Krisztus a vízen jár).83 Az utóbbi jelenetek középkori ábrázolásainak pontos meghatározása ráadásul sok esetben nehézkes, mivel az evangéliumok történetei többször eltérő sorrendben és kontextusban jelennek meg, s olykor ellentmondásban is vannak egymással. Így aztán jócskán adtak rá okot, hogy a különböző jeleneteket – akár a szimbolikus tartalmak egymásra vonatkoztatása miatt, akár akaratlanul is – összekeverve ábrázolják a középkorban.84 E helyzetet nyilván bonyolítja, ha egy mű csak erősen töredékesen maradt ránk, mint ahogyan Zsolna esetében is. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a zsolnai festményből éppen olyan részletek maradtak meg, vagy vannak róluk még információink, melyek alapján az ábrázolás tárgya 79 Megjegyzendő, hogy az utóbbi alak előtt majdnem függőlegesen megjelenik egy ugyanolyan sáv, amely a gubbasztó figura deréktájánál is húzódik, s melyet ott a hajó mellvédjeként lehet azonosítani. 80 Ennek a tárgynak a részleteit és összefüggéseit valamelyest még takarhatják a környezetében látható későbbi rámeszelések. 81 LCI IV. 61–67 (Schiff). 82 LCI VIII. 521–527 (Ursula); Zehnder, Frank Günter: Sankt Ursula. Legende, Verehrung, Bilderwelt. Köln 1985; Montgomery, Scott B.: St. Ursula and the Eleven Thousand Virgins of Cologne. Relics, Reliquaries and the Visual Culture of Group Sanctity in Late Medieval Europe. Oxford 2009. 83 Az első két témára ld. Prausnitz 1917, 49–72; LCI IV. 219–222 (Sturm auf dem Meer); vö. Vali 2010, 20; illetve Prausnitz 1917, 33–48; LCI I. 672–673 (Erscheinung des Auferstandenen 7); vö. Vali 2010, 20. 84 Ld. erre Prausnitz 1917, 33, 49–50; LCI I. 672; Köhren-Jansen 1993, 47.

25

egyértelműen meghatározható. A festmény alapja egy fent már említett evangéliumi, legrészletesebben Mátétól ismert történet (14, 22–33). A tanítványok a széltől felkorbácsolt vizű Genezáreti-tavon hánykolódtak a hajójukban, amikor megpillantották, hogy Krisztus a vízen járva közelít feléjük. Káprázatnak vélték a jelenséget, Krisztusban kísértetet látva, ami a kétkedésen túl félelmet és rémületet keltett bennük. Péter azonban, hogy megbizonyosodjon Jézus kilétéről, mestere felszólítására kiszállt a hajóból, s a víz tetején igyekezett hozzá. Amikor kishitűségében süllyedni kezdett, Krisztus a kezét nyújtotta neki, s kimentette a habok közül. A jelenet középkori ábrázolásainál leginkább két sorban láthatók a tanítványok a hajóban, többségük a hajó előtt, a vízen álló Krisztus felé fordul, aki kissé lefelé néz, s a habokból előtte csak részben kiemelkedő Péternek nyújtja a kezét.85 Noha Zsolnán a hajó és a benne lévő alakok összeegyeztethetők a fenti történettel, a felmerülő számos lehetőség miatt ennyi alapján még nem lenne az azonosítás egyértelmű. A kulcsot az a kérdés adja a kezünkbe, hogy hol is van Krisztus és Péter alakja Zsolnán, ha valóban erről a jelenetről volt szó? A hajó és a tanítványok irányultsága alapján egyértelműen jobb felé kell keresnünk őket, elvileg valahol még a falszakaszt keletről határoló boltindítás előtt, esetleg alatta. Ha azonban a Besztercén őrzött töredékeket is elhelyezzük a falra, kiegészítve a helyszínen láthatókat kelet felé, ezek majdnem a boltindításig érnek, nem igen hagyva helyet a jelenet két kulcsfigurájának. A dilemma archív fotók alapján oldható fel (GK 2003, 2007; CG 2003–2004). Az északi fal középső boltvállától közvetlenül keletre, azaz a következő falszakaszon még 2007 nyarán is látható volt egy azóta teljesen eltűnt, keresztes dicsfényű, álló figura, melynek a felsőteste gyakorlatilag ép volt, deréktól lefelé pedig jobbára újkori átfestés takarta.86 [40. kép] A hajó alakjaival nagyjából azonos méretű, s a felső sorral körülbelül egy szinten megfestett figura kék háttér előtt állt, s fehér színű, piros ráncokkal tagolt, tunikaszerű öltözete volt.87 Nyugat, azaz a hajó felé fordult, szakállas, bajszos, hosszú hajú fejével pedig kissé lefelé, maga elé nézett. Jobbjának csonkja alapján e karját is lefelé, előre nyújtotta, mintha lenne még valami az alsóteste előtt. A figura kiléte dicsfényének keresztje alapján egyértelmű. A glóriának ez a kiegészítése ugyanis „emberalakkal” összefüggésben kizárólag az Úrnak, illetve Krisztusnak járt attribútumként.88 Miután a 40. Falképrészlet a szentély északi falának keleti hajóhoz képest az alak pozíciója, továbbá szakaszán (2007) testtartása is teljesen megfelel annak, ahogyan Krisztust túlnyomóan megjelenítették Péter vízből való kimentésekor, nyilvánvalóan róla van szó.89

Prausnitz 1917, 49–72; LCI III. 546–549 (Rettung Petri aus dem Meer); Köhren-Jansen 1993, 47–79. A helyszínen ebből az alakból 2007 decemberére már semmi sem volt látható (KL 2007), viszont úgy tűnik, nem is került be a besztercei múzeumba a többi töredékkel együtt. Azaz 2007 nyara és decembere között, éppen a festményleválasztás időszakában kellet teljes mértékben, hirtelen megsemmisülnie, ami a többi festményrészlet természetes pusztulásának a menetét ismerve legalábbis furának tűnik. 87 A figura alsótestén öltözetének kékes színe kevésbé egy másik, a tunika felett viselt ruhadarabbal, mondjuk egy köpennyel lehetett összefüggésben, hanem sokkal inkább arról volt szó, hogy e részen a szentély újkori, kékkel történt kifestése még nem pergett le (teljesen) a falról, az alatta lévő ábrázolás azonban már áttűnt rajta. 88 LCI III. 325 (Nimbus) 85 86

26

Természetesen felvetődik a kérdés, hogy Krisztus tartozhatott-e a másik falszakasz jelenetéhez, ami mai, megszokott látásmódunk számára legalábbis furcsának tűnik. A középkorban ez a fajta szabálytalanság azonban egyáltalán nem volt ismeretlen, s az alaknak a szomszédos falszakaszhoz való tartozását az eddigieken túl egy további tényező is határozottan alátámasztja. Noha a Krisztus-figura részletei, fejének félprofil beállítása, glóriájának kettős keretezése, vaskos vonalakkal húzott, piros színű kontúrjai, és amennyire ez még kivehető, további stíluselemei is teljesen megfeleltek a hajóban lévő alakokénak, ez magyarázható lenne azzal is, hogy mindkét falszakasz kifestésén ugyanazok dolgoztak. Nem igen hagy azonban kétséget a figura hovatartozását illetően az, hogy Krisztus a keleti falszakasz tőle jobbra és felfelé eső részétől vastag, piros kerettel volt elválasztva, készítői tehát kifejezetten hangsúlyozták, hogy alakja nem annak a szakasznak a többi ábrázolásához tartozik.90

41. A szentély északi fala leválasztott, illetve elpusztult festményrészletekkel, rekonstrukció

Az eddigiek alapján elég egyértelmű, hogy a vízbe süllyedő Péter közvetlenül a boltindítás alatt volt látható, s a nyugati falszakaszt teljesen a tanítványok hajója töltötte ki.91 89 Ld. pl. Köhren-Jansen 1993, 11–20. kép. German 2014, 254–255 a templom szentélyében említ egy Fájdalmas Krisztus-ábrázolást is, amely azonban minden bizonnyal ezzel a Krisztus-alakkal lesz azonosítható, miután az előbbinek ma semmilyen nyomát nem látni, s korábbi információk sincsenek róla. 90 Jézus különálló elhelyezésének e falon részben talán az is a magyarázata, hogy közvetlenül mögötte volt látható a szentségfülke, amely a benne őrzött eucharisztiával ugyanúgy utal a Krisztusi megváltásra, ahogyan az evangéliumi történetben Péter megmentése is. Alább ld. még egy további, lehetséges tényezőt Krisztus szokatlan elhelyezésével kapcsolatban! 91 Azon a falrészleten, ahol egykor minden bizonnyal Pétert ábrázolták, az archív fotók (GK 2003, 2007; CG 2003– 2004) jobbára újkori, meszelt felületeket mutatnak. Sajnos nem ismert tehát olyan fotó, melyen a középkori, e

27

[41. kép] Utóbbi állítást erősítheti, hogy a hajó árboca pontosan e falszakasz tengelyében helyezkedik el. E momentum, vagyis hogy a hajó egymagában egy teljes boltszakasznyi, hatalmas falfelületet töltött ki, továbbá hogy felül, az árboc két oldalára még további alakokat is festettek, felveti annak a lehetőségét is, hogy itt nem pusztán az evangéliumi jelenet ábrázolásáról van szó. A gyanúval kapcsolatban pedig óhatatlanul felmerül még egy kérdés: vajon honnan származik a zsolnai falkép kompozíciója? Közismert, hogy a szóban forgó evangéliumi történetnek a 14. század elején készült egy monumentális, a nyugati kereszténység központjában felállított, nagy hatású ábrázolása, amely a 17. században gyakorlatilag teljesen megsemmisült, de amelyet számos, különböző műfajban készült másolata alapján viszonylag pontosan lehet rekonstruálni. [42–43. kép] A római régi Szent Péter-bazilika átriumának a templom főbejáratával szemben húzódó folyosója felett egy hatalmas, nagyjából 9–10 méter magas, 13–14 méter széles mozaik volt látható, melyet Giotto vezetésével készítettek. A Navicella néven elhíresült mű alapja a fenti evangéliumi történet volt, melyet azonban jó néhány további részlettel, figurával kiegészítve, s felirattal is ellátva több rétegű, szimbolikus tartalommal ruházott fel megbízója és mestere. A

42. Parri Spinelli: Giotto Navicella-jának másolata, 1410–1420 körül (New York, Metropolitan Museum of Art)

mozaik fő teológiai mondanivalója a megváltással és üdvözüléssel volt kapcsolatos, melyhez a viharban hajózó apostolok által megjelenített egyházon, illetve annak egységén keresztül visz az út, s a kép ezen túl igyekezett propagálni Róma megkérdőjelezett elsőségét is az egyházon belül.92 meszelések alatt húzódó festésréteg látható lenne, ma pedig e szakasz falszövetén már semmilyen festés/meszelés nem jelenik meg. Az archív fotókon egyetlen helyen nyúlik ki ábrázolásra utaló részlet a későbbi ráfestések alól, nagyjából a sekrestyeajtó szemöldökgyámjának magasságában, közvetlenül Krisztus előtt. Három sötét színű, íves vonal látható fehér (?) háttér előtt, melyek pozíciójuk alapján kevésbé Péter ruhájához, mint inkább a tó hullámaihoz tartozhattak. 92 Giotto művére és értelmezésére a korábbi irodalommal ld. Köhren-Jansen 1993, főleg 13–158; a mozaikról azóta megjelent irodalmat ld. Giotto e il Trecento. „Il più Sovrano Maestro stato in dipintura”. Le opere. a cura di Tomei, Alessandro. Milano 2009, 167; továbbá összefoglalóan Kessler, Herbert L.: Giotto e Roma. in: uo. I saggi. 85–90. 28

Kompozíciós és motivikus egyezések teljesen egyértelművé teszik, hogy Zsolnán Giotto e művét másolták, ráadásul meglehetősen pontosan. A római mozaik már az evangéliumi történetet illetően is több ponton tért el az ábrázolási hagyománytól, melyek közül szempontunkból most egyet érdemes kiemelni. Látva a vízen feléjük közelítő Krisztust, a tanítványok különféle, jobbára csodálkozó, s rémült reakcióját már a korábbiakban is megpróbálták gesztikulációkkal 43. Francesco Berretta: Giotto Navicella-jának másolata, megjeleníteni. Giotto műve azonban 1628 (Róma, Vatikán) kifejezetten felfokozta ezt, s jó néhány alakja igen jellegzetes, az addigi ábrázolásokon nem ismert mozdulattal és kéztartással jelent meg. A hajó orrában majd minden másolaton egy idős, álló alak látható, aki Krisztus felé fordul, s mindkét kezét – feltehetően meglepetésének „hangot” adva – feje mellé emeli fel.93 [44–45. kép] Ezzel az alakkal egyértelműen azonosítható a Besztercére bekerült figurák felemelt kezű, ősz tanítványa, akinek ezek szerint Zsolnán is a hajó legelején kellett elhelyezkednie.94 [36. kép] Mögötte, az alsó sorban rendszerint egy félprofilból ábrázolt, ülő alak jelenik meg a másolatokon.95 Noha e figura túlnyomóan egy fiatal tanítványt ábrázol, egyértelmű, hogy azzal a besztercei alakkal azonosíthatjuk, amely köpenyébe burkolózva gubbaszt a hajókorlát mögött.96 [37. kép] Dicsfénye felett megjelenik egy további feltartott

44. A 42. kép részlete

kéz, s miután ez jobb karhoz tartozik, az alaknak nagyjából a gubbasztó tanítvány mögött kellett állnia. A másolatok ezen alakjának nem egységes a gesztikulációja, leggyakrabban azonban balját fejéhez emeli, jobbját pedig egy mögötte ülő társa felé nyújtja.97 Van azonban Köhren-Jansen 1993, 274–275. E pozíciója immár értelmezi az előtte lévő, meredeken felfelé nyúló, s vékony piros-fehér sávot is, amely bizonyosan a hajó felkunkorodó orrának a széle, vö. Köhren-Jansen 1993, pl. 51, 55, 65, 74, 80, 82. kép 95 Uo. 274. 96 Elhelyezkedése alapján a dicsfényétől jobbra megjelenő piros drapériarészlet leginkább az előbbi, felemelt karú alakhoz tartozott. 97 Köhren-Jansen 1993, 274. 93 94

29

olyan ábrázolás is, melyen mindkét kezét feltartja, balját a feje elé, a másik pedig attól balra látható, megfelelően a zsolnai részletnek.98 [44. kép] E csoport után az ülő sorban a másolatokon egy profilból ábrázolt tanítvány foglal helyet, aki kezeit a melle előtt imára teszi össze.99 Az összerakott kezek a gubbasztó besztercei alak mögött meg is jelennek, s nyilván

45. A 43. kép részlete

ehhez kellett tartoznia a harmadik besztercei töredéken látható ősz szakállú, ülő alaknak, aki profilból van ábrázolva, s karjait kissé behajlítva előrefelé nyújtja. [38. kép] A közvetlenül utána, fejét a kezébe temető alak szinte védjegyévé vált Giotto ábrázolásának, noha pozícióját a másolatok nem teljesen egyértelműen adják vissza. Túlnyomóan azonban az imádkozó alak után ül, néha valamelyest távolabb, de néha közvetlenül mögötte, ahogyan Zsolna esetében is.100 A fentiek alapján egyértelmű, hogy Giotto mozaikjával egyezően a felső sorban Zsolnán is hét tanítvány volt látható. Közülük jobbról a másodikra csak felemelt jobb keze utal – az egyik besztercei töredéken –, a többinek viszont kisebb-nagyobb mértékben fennmaradt a feje, s felsőteste is. Balról az utolsó, profilból ábrázolt alakot így nyilvánvalóan a hajót kormányzó apostollal azonosíthatjuk.101 [34. kép] Az alsó sorban ezek szerint négy tanítvány helyezkedett el, melyek közül a másolatok leghátsó, kötelet húzó, hátulról ábrázolt alakja pillanatnyilag nem ismert Zsolnán – bár még ott rejtőzhet az újkori meszelések alatt –, a többi három pedig a besztercei töredékeken látható.102

Uo. 224–225. o., 74. kép Uo. 274. 100 Uo. 273. 101 Alsóteste jórészt még rámeszelések alatt rejtőzik, azaz a jövőben elvileg előkerülhet a hajó kormánylapátja is. 102 Köhren-Jansen 1993, 272. 98 99

30

A szentély falképének két, már szóba került, apró részlete egyértelmű választ ad arra a kérdésre is, hogy Zsolnán pusztán az evangéliumi történetre korlátozódott-e a Giotto-féle kompozíció másolása, vagy Rómát követve ebben az esetben is egy új elemekkel kibővített Navicellaábrázolásról volt szó. A hajó vitorlájától egykor jobbra megjelenő, kürtszerű tárgyat tartó kar nyilvánvalóan azoknak a szél-perszonifikációknak az 46. Strasbourg, St. Pierre-le-Jeune, Navicella, 1320-as évek egyikét másolta, melyek a római mozaikon a vitorla mindkét oldalán feltűntek.103 [39, 43. kép] Ezek az antik eredetű alakok szimbolikus tartalommal persze kevésbé lehettek felruházva, azaz az evangéliumi történet értelmét önmagukban még nem bővítették ki. A másik részlet viszont egyértelműen arról tanúskodik, hogy Zsolnán Giotto átértelmezett tartalmú művét vették át. Máig nem egyértelmű annak a két pár félalaknak a meghatározása, akik Rómában a mozaik két felső sarkában, felhőkből kinyúlva helyezkedtek el, noha leginkább prófétaként szokás értelmezni a kezüket előrenyújtó figurákat.104 [43. kép] Zsolnán a falmező fent beszűkülő formája miatt közvetlenül az árbockosár két oldalán jelennek meg, de úgy tűnik, csak kettő közülük, nyilván szintén a helyszűke miatt. [35. kép] Hogy a római mozaik további elemei, az épületábrázolás, a horgászó alak, vagy a donátor szintén láthatóak voltak-e Zsolnán, pillanatnyilag nem ismert, de az 47. Andrea di Bonaiuto: Navicella, 1365–1368 (Firenze, Santa Maria Novella) újkori meszelésrétegek teljes eltávolításával e kérdés még valamelyest tisztázható lenne. A fenti megállapításnak, azaz hogy Zsolnán Giotto Navicellájának meglehetősen hű másolatát festették meg a középkorban, nem csak a településen, s Erdélyen, de a középkori magyar királyság területén is túlmutató jelentősége van. Sem Erdélyben, sem a Kárpátmedencében nem ismerjük ugyanis további középkori másolatát a római mozaiknak 105, a Uo. 89–90, 279. Zsolnán a vitorlától balra a hosszúkás, meredeken lefelé irányuló, ma is kivehető tárgy talán a másik szél-alak kürtje. 104 Köhren-Jansen 1993, 127–130, 279–280. 105 Eltérő, részben későbbi ikonográfiájú Eklézsia hajója-ábrázolásokra, illetve a római mű néhány kompozíciós elemének az átvételére ld. a magyarvistai templom egy képe kapcsán a korábbi irodalommal Szabó Tekla: Magyarvista középkori templomának újonnan feltárt freskói. in: Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából. Ú. S. 3–5 (2008–2010) 149–152; uő.: The Bishop of Transylvania Represented on the Newly 103

31

nemzetközi szakirodalom szerint pedig Európa-szerte is csupán három monumentális replikája van e műnek a keletkezését követő évszázadból – ellentétben a későbbi századokkal.106 A legkorábbi, a strasbourgi St. Pierre-le-Jeune-templomban lévő az 1320-as évekből származik, s az előkép kompozícióját csak alapvonásaiban, még a korábbi ikonográfiához kapcsolódva követte.107 [46. kép] Távolabb áll az eredetitől egy pistoiai freskó az antoniták ottani templomában (Chiesa del Tau), amely 1372-ben vagy azt követően készült.108 A harmadik példa a firenzei domonkos kolostor, a Santa Maria Novella káptalantermének egyik boltsüvegén látható, s Andrea di Bonaiuto készítette 1365 és 1368 között.109 [47. kép] Annak ellenére, hogy itt rendi összefüggésbe került az ábrázolás, egyértelműen ez utóbbi az, amely a három 14. századi másolat közül a legtöbb elemet vette át Giotto kompozíciójából, s a leginkább követte annak részletmegoldásait is. Ahogy az alábbiakból látni fogjuk, a kiszsolnai freskó szintén a 14. század második feléből származik, s a fent tárgyalt egyezések alapján az előképhez való ragaszkodás szintjét illetően leginkább a firenzeivel vethető össze. Érdemes ezzel kapcsolatban azt is megjegyezni, hogy Firenzében a felhőkön elhelyezkedő félalakok nem tűnnek fel, így az összes közül a zsolnai másolat a legkorábbi, ahol e motívum megjelenik. Azt a többször kétségbe vont tételt, hogy e figurák eredetileg szintén hozzátartoztak Giotto művéhez, s nem csak az utóbb készült másolatok kiegészítő alakjairól van szó, így a zsolnai falképpel lehet leginkább alátámasztani.110 E részlet ráadásul arra is bizonyítékul szolgál, hogy a zsolnai kompozíciónak nem a nehezen hozzáférhető, egy kolostor káptalantermében látható firenzei, hanem nyilvánvalóan a gyakorlatilag köztéren lévő római alapján kellett készülnie. Aligha megválaszolható kérdés, hogy miért Giotto Navicelláját festették meg a falusi méretű zsolnai templom szentélyfalán, és hogy hogyan került e kompozíció ilyen messze, az összes többi ismert, monumentális másolatnál jóval távolabbra az előképétől. E kérdésekkel összefüggésben írott forrásokat ugyanis nem ismerünk, sőt, egyáltalán nincsen semmilyen adatunk a 14. század második feléből Zsolna templomára; ezzel kapcsolatos források jövőbeni felbukkanása pedig csodaszámba menne, főként, ha arra gondolunk, hogy a zsolnai falkép előkerülése a megsemmisülése előtti utolsó pillanatában szintén már kisebbfajta csodának számít. Az alábbiakban tehát legfeljebb lehetőségeket tudunk a fenti kérdésekkel kapcsolatban felvetni, s azokat valamelyest mérlegelni. Egyetlen konkrétum a fentiekkel összefüggésben mégis a rendelkezésünkre áll. A zsolnai templomot a középkorban ugyanúgy Szent Péter tiszteletére szentelték – pontos titulusa Petri Apostoli Cathedra volt – ahogyan a római bazilikát is.111 Szentélyében tehát egy Péter életéből vett jelenet nem meglepő, s mint Krisztus kiválasztott tanítványa, az apostolfejedelem még akkor is az egyik főszereplője volt az ábrázolásnak, ha a szimbolikus tartalmak miatt a kép nem kizárólag az evangéliumi történetet elevenítette meg. Hogy a megrendelő miért nem elégedett meg pusztán ez utóbbi, azaz a Péterrel kapcsolatos jelenet Restored Frescoes from Viştea. in: Art and Architecture around 1400. Global and Regional Perspectives. ed. Ciglenečki, Marjeta – Vidmar, Polona. Maribor 2012, 151–159 (ld. itt a zsolnai freskó témájának feltételes felvetését is két mondat erejéig, egyéb szóba jöhető lehetőségek említésével együtt; magyar nyelvű tanulmány: 150, angol: 154). Vö. még a hajóábrázolásokkal kapcsolatban Gotik in Slowenien. Hg. Höfler, Janez. Ljubljana 1995, 234 (Balažic, Janez); Gaylhoffer-Kovács Gábor: Szentivánfa már ismert és újonnan feltárt középkori falképei. in: Műemlékvédelem 56 (2012) 332–334. 106 Az alábbiakon túl ld. még egy Tommaso da Modenának tulajdonított freskót Trevisóban, amely azonban annyira töredékes, hogy az sem dönthető el, vajon itt valóban Giotto kompozíciójáról van-e szó (Köster, Gabriele: Aquae multae – populi multi. Zu Giottos Navicella und dem Meerwandel Petri als Metapher päpstlicher Herrschaft. in: Römisches Jahrbuch der Bibliotheca Hertziana 33 (1999–2000) 23. o., 4–5. kép). 107 Köhren-Jansen 1993, 160–174. 108 Uo. 180–183. 109 Uo. 174–180. 110 Vö. uo. 127–128. 111 A titulus a zsolnai egyházközség alább tárgyalandó számadáskönyvének számos bejegyzésében olvasható. 32

megfestésével, s a Navicella-ábrázolás jelentései közül konkrétan is fontos volt-e a számára valamelyik, akár személyes, akár egyház(politika)i indíttatásból, nem tudjuk megmondani. Felvethető lenne, hogy a téma kiválasztása mondjuk a pápaság avignoni fogságával, illetve annak végével (1377) állt összefüggésben Zsolnán (is), de konkrétumok nélkül aligha érdemes ehhez hasonló spekulációkba bocsátkozni. Annyi azonban nyugodtan kijelenthető, hogy a donátor, illetve a mester(ek) számára a római műnek bizonyosan nem az alkotója, azaz Giotto volt lényeges – akinek a nevét nyilván soha életükben nem hallották –, hanem valamiért a mozaiknak a mondanivalója. Több, egymással összefonódó lehetőség is felmerül annak kapcsán, hogyan jutott el a Giotto-féle kompozíció Rómából Zsolnára. Nem lehet teljesen kizárni, hogy a megrendelőnek vagy a környezetéből valakinek személyes „kapcsolata” volt a római mozaikkal, azaz láthatta a művet a Szent Péter-bazilika átriumában, leginkább zarándokként.112 Mint átlagos, tehát mesterségbeli tudást nélkülöző zarándok, nem igen képzelhető el, hogy valaki csinált volna ott magának egy vázlatot a Navicelláról, az azonban nem zárható ki, hogy a helyszínen ilyet bárki megrendelhetett megfelelő mesterektől. A közvetlen Róma-Zsolna (Beszterce?)kapcsolat felvetését erősítheti esetleg az a tény, hogy legalábbis jelenleg a Kárpátmedencéből egyetlen további másolatát sem ismerjük a római mozaiknak, s ahogy láttuk, a 14. században még európai szinten is kivételesnek tűnik az előfordulása. A fentieknél könnyebb azonban elképzelni – bár megeshet, hogy ez csak a későbbi, jobban ismert viszonyok visszavetítése –, hogy a Navicella vázlata műhelykapcsolatok révén jutott el valahogy Rómából Erdélybe, akár még a Zsolnát kifestő műhely előkép-anyagai közé is. Azaz nem kifejezetten Zsolna, vagy bármely konkrét épület volt a cél, s így a szűkebb, illetve tágabb régióban még előkerülhetnek további másolatai is. Nem kizárt persze az sem, hogy mondjuk a terület egy jelentősebb egyháza számára (pl. Besztercén?) – amely akár Szent Péter-titulusú is lehetett 113 – készült egy ilyen ábrázolás, s a zsolnai megrendelő vagy mesterek már onnan vették át a kompozíciót. A lehetőségek eme csokrát pedig valamelyest erősítheti, hogy a Kolozsvárhoz közeli Magyarvista templomában látható egy már említett, hajót is ábrázoló, pontosan máig nem tisztázott témájú falkép, melyen a római mozaik néhány kompozíciós eleme is feltűnik.114 Mivel azonban az információáramlás mechanizmusai nyilván már a 14. században is meglehetősen sokrétűek voltak, konkrét eseteiről viszont európai szinten is alig tudunk valamit, a fenti kérdéskör mélyebb szintű boncolgatásának, további találgatásoknak nem igen van értelme – hacsak nem bukkannak fel a jövőben ezzel kapcsolatos újabb adatok, művek.

Róma a magyarországi, illetve erdélyi zarándokok három legkedveltebb külföldi úticéljának egyike volt, ld. Schuller, Richard: Pilgerfahrten im Mittelalter aus Ungarn und dem Siebenbürger Sachsenlande nach berühmten Gnadenorten. in: Festschrift Seiner Hochwürden D. Dr. Friedrich Teutsch gewidmet zu seinem 25. jährigen Bischofs-Jubiläum. Hermannstadt 1931, 306–323; Pásztor Lajos: A magyarság vallásos élete a Jagellók korában. Budapest 2000(2), 118–124; Benkő Elek: Erdély középkori harangjai és bronz keresztelőmedencéi. Budapest 2002, 190; Csukovits Enikő: Középkori magyar zarándokok. Budapest 2003, 23–31; zarándoklat emlékét megörökítő erdélyi műre ld. Kovács András: El Camino erdélyi zarándokai. A homoródjánosfalvi szentély gyámköveiről. in: Keresztény Magvető 117/1 (2011) 3–12. 113 Szent Péter titulusú középkori templomokra Magyarországon, többek közt Erdélyben is ld. Mező András: Patrocíniumok a középkori Magyarországon. Budapest 2003, 364–388. 114 A hajó déli falán feltárt ábrázoláson a vitorla két oldalán megjelennek a tubát fújó szél-perszonifikációk, s nem kizárt, hogy a Giotto féle kompozícióból származik az utasok fő alakjának, egy nőnek (Mária?) a mozdulata is, aki arcát a köpenyével beborított kezeibe temeti. A hajó árbocára feltekert kötél végső soron szintén származhat a római műről, melynek másolatain többször spirális díszítés húzódik végig az árbocon (vö. Köhren-Jansen 1993, 275. o., 1, 66, 84. kép). Ezeknél már sokkal bizonytalanabb annak a megítélése, hogy a kormánylapátot fogó, illetve a kötelet húzó alakot vissza lehet-e vezetni a mozaikra, s aligha a római mű alapján készült a donátor figurája, aki Vistán egy Madonna-ábrázolásal összefüggésben jelenik meg. Ld. e lehetséges párhuzamok egy részének említését, Szabó Tekla: Magyarvista középkori templomának újonnan feltárt freskói. in: Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából. Ú. S. 3–5 (2008–2010) 150. o., 6/1–3. kép 112

33

Az Emberhalász-jelenet A zsolnai szentély északi falának keleti, azaz egykor a Navicella Krisztus-figuráját is őrző szakaszán egy további, nem kevésbé különleges jelenet is látható volt a középkorban. Noha ebből mára szintén csak kisebb részletek maradtak meg a helyszínen [32. kép], egy Besztercére bevitt töredék és korábbi fotók alapján (főleg GK 2003 és 2007, ill. CG 2003–2004) szerencsére ennek a rekonstruálására is van módunk. [41. kép] Közvetlenül a Jézus-alak keretétől jobb felé, a szentségfülke felett jelenleg két álló alak részlete látható, némi távolságra egymástól. A bal oldaliból csak ruházatának nehezen értelmezhető vörös (tunika?) és sötétkék színű töredékei maradtak meg. [48. kép] Ezek, illetve a korábbi, még nagyobb részleteket mutató felvételek alapján annyi azonban világos, hogy kelet felé fordult, válláról kék tarisznya vagy iszák lógott le jobb karja alá, s jobb térdét enyhén behajlította. A jóval épebb másik, amely 48. Falképrészlet a szentély északi falának bizonyosan férfialak, s a szentélyzáradék keleti szakaszán északnyugati, poligonális sarkának boltindításától közvetlenül nyugatra helyezkedik el, az előbbi figura felé fordul (főleg GK 2003 és 2007). [49. kép] Mezítlábas, földig érő sötétkék tunikája felett vörös köpenyt visel, bal kezével, melyet köpenyébe burkol, csukott könyvet tart, s jobbját mintha előrenyújtaná. Fekete ecsetvonásokkal, félprofilban ábrázolt, bajuszos és szakállas fejét hullámos haj keretezi. Fura módon egy lépcsőn állt, melynek tetején, mögötte egy trónpadka jelent meg korábban, felül rácsozott díszű párnával vagy huzattal. [50. kép] A figura lábai előtt, a két álló alak közét teljesen kitöltve két jóval kisebb méretű és az épebb figura felé forduló alak meztelen felsőteste volt egykor látható.115 [51–52. kép] A közel vízszintes pozícióban elhelyezkedő, vörös, rövidre nyírt hajú alakok egyikét imára tett kézzel ábrázolták, s a két kis figura felsőteste piros-narancsos kontúrú és hasonló színű ráncokat mutató, zsákszerű tárgyból „nőtt ki”.116 Utóbbit az előttük álló nagy alak egy kötél, esetleg rúd segítségével húzta maga felé a jobbjával. Régebbi fotókon közvetlenül a bal oldali nagy alak mögött – már a Navicella Krisztusábrázolásának a kerete felett – még két, esetleg három függőleges drapériasáv volt látható a boltindításig, kék és piros színekkel. [50. kép] Ezeket további alakokkal, pontosabban a felsőtestükkel lehet azonosítani, s méretük, pozíciójuk, stílusuk, de a fotókon jól érzékelhető azonos festésréteg alapján is egyértelműen ugyanahhoz a jelenethez tartoztak. A piros öltözetű alak oldalán szintén egy táskaszerű tárgy volt kivehető, melyet ruhájától kék színnel különböztettek meg.117

115 Ennek a részletnek egy töredéke került be a besztercei múzeumba, s tekinthető meg ma az állandó kiállításon. Az alakok meztelen voltát fehéres színük, s bordáik rajzolata még akkor is egyértelművé teszi, ha a közelebbi nyakánál egy vonal mintha ruhaszegélyre utalna. 116 E tárgy sajnos abba a vékonyabb sávba esett, amely sem a múzeumba beszállított töredék körül, sem a helyszínen nem maradt fenn. 117 A falszakasz középtengelyében, jóval az eddig leírt alakok felett, s egy nagyobb kiterjedésű, újkori meszelésfolt felső részéből kilógva, néhány tenyérnyi felületen látni még középkori falképtöredéket. Piros alapon vörös vonalak jelennek meg – talán valamilyen drapéria részlete – amin egy fehéres, négyszögű keretet lehet kivenni, sarkain kör alakú formákkal. A keret leginkább még valamilyen csatra, esetleg lószerszámra emlékeztet. Miután e részlet az alatta lévő figuráktól viszonylag messze van, inkább már egy felsőbb regiszterben lévő ábrázoláshoz tartozhatott.

34

A jobb oldali, önálló alak meghatározása elég egyértelmű. A figura mögötti trónpadka a lépcsővel együtt itt aligha lehet más, mint a cathedra Petri, azaz Szent Péter attribútuma. Nem zárja ki ezt az értelmezést az alak fejének Péter szokványos fejtípusával nagyjából egyező fiziognómiája sem. Hogy mit csinál itt az apostolfejedelem az előtte lévő két kis alakkal, arra Germán Kinga szolgált meggyőző felvetéssel. A jelenet leginkább annak a szófordulatnak a konkrét ábrázolása lehet, mellyel az elhívatásukkor Krisztus illette Szent Pétert és testvérét Andrást, mielőtt Jakab és János is csatlakozott volna hozzájuk.118 Halász mesterségükre utalva ugyanis így szólt leendő tanítványaihoz: Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket (Mt 4, 18–22; Mk 1, 16–20).119 Ezek szerint a kis alakok a Péter révén a kárhozattól megmenekülő emberekkel azonosíthatók, melyek a feltámadásnak, azaz a végítélet idejének megfelelően mezítelenül vannak ábrázolva. 49. Falképrészlet a szentély Amennyiben e meghatározás helyes, biztosra vehető, hogy a Péterrel szemben álló, s felé forduló, egészalakos figura András északi falának keleti szakaszán volt, s a mögötte lévő félalakokkal Jakabot és Jánost, esetleg még egy további tanítványt szándékoztak megjeleníteni. Miután az Andrásnak és a másik piros ruhás alaknak a válláról lógó, leginkább tarisznyára emlékeztető tárgy nem tartozott a tanítványok attribútumai közé, talán ezekkel is az emberhalász mivoltukra akartak utalni.120

50. Falképek a szentély északi falának keleti szakaszán (2007) German 2014, 245–255. Lukácsnál a jelenet a csodálatos halfogáshoz kapcsolódik, melynek végén Jézus így szól Péterhez: Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel (Lk 5, 10). 120 Mivel az evangéliumi történetben Krisztus volt az egyik főszereplő, egyáltalán nem kizárt, hogy a zsolnai Navicellajelenet Jézus-figurája azért (is) került át a nyugatiról a keleti falszakaszra, mert elválasztó keretezése ellenére vizuálisan így ehhez a jelenethez is hozzá lehetett kapcsolni. 118 119

35

Péternek mint emberhalásznak sem a Kárpát-medencéből, sem máshonnan nem ismert pillanatnyilag középkori ábrázolása, főként nem ilyen „szó szerinti” ikonográfiával.121 Nehezen hihető azonban, hogy a zsolnai jelenetet helyben találta volna ki akár a megbízó, akár mestere. Főként akkor tűnik ez valószínűtlennek, ha arra gondolunk, hogy a mellette lévő Navicella-ábrázolás esetében a római Szent Péter-bazilika egy kompozíciója egészen konkrét, s kifejezetten szoros előképként szolgált. Noha nem sokkal több spekulációnál, a fenti körülmények óhatatlanul felvetik azt a kérdést, hogy az Emberhalász-jelenet forrása nem lehetett-e szintén a régi Szent Péter-templom egy ábrázolása – akár önállóan megjelenítve, akár a szent valamely legenda-ciklusába integrálva, esetleg Jézus életével 51. Falképrészlet a szentély északi falának kapcsolatban. keleti szakaszán (2007) Az újkorban teljesen elbontott római épület díszítéséről elég töredékesek az ismereteink, de több Szent Péter-, illetve újtestamentumiciklusról is tudunk.122 A kereszthajó északi szárának falain valószínűleg a 7. századból származó, Péter életéből vett jelenetek voltak láthatók, melyeknek gyakorlatilag csak az említése ismert az újkorból.123 1200 környékén az északi mellékhajó keleti végében, VII. János oratóriumába készült egy mozaiksorozat Péter és Pál legendájának hat jelenetével, de későbbi rajzok alapján e képekhez nem tartozott hozzá a zsolnai szentélyé.124 A 13. század utolsó negyedében szintén egy Szent Péter és Pál-ciklus készült a későbbi Navicellával szemközti falra, azaz az átrium nyugati folyosójának udvari homlokzatára, a leírásokkal és másolatokkal viszonylag jól dokumentált jelenetek közül az Emberhalász-ábrázolás azonban ugyancsak hiányzik.125 Az 5. század középső évtizedeiben készült a főhajó déli gádorfalára az Újtestamentum 43 jelenetből álló falfestménysorozata, melynek csak néhány kompozícióját ismerjük, s közöttük szintén nincsen a zsolnai ábrázolás; s a szentélyapszis Giottónak tulajdonított, Krisztus életéből vett jeleneteiről létezésükön kívül gyakorlatilag semmit sem tudni.126 Az első tanítványok elhívatására ld. Reallexikon zur Deutschen Kunstgeschichte IX, München 2003, 305–396 (Fischzug, wunderbarer, und Berufung der Apostel Petrus, Andreas, Jakobus und Johannes); Péterre, illetve általánosságban a tanítványokra, mint emberhalászokra, továbbá e metafora hiányzó középkori ábrázolására ld. uo. 242–243 (Menschenfischen); ill. Köhren-Jansen 1993, 126–127; a halat fogó Péterre, mint az emberhalász lehetséges, allegorikus ábrázolására ld. még Reallexikon zur Deutschen Kunstgeschichte IX, München 2003, 278– 284 (Fischerring). 122 Összefoglalóan ld. ezekre Andaloro, Maria: La pittura medievale a Roma. 312–1431. Atlante. Percorsi visivi. I. Viterbo 2006, 21–25. 123 Weis, Adolf: Ein Petruszyklus des 7. Jh im Querschiff der Vatikanischen Basilika. in: Römische Quartalschrift 58 (1963) 230–270. 124 Ld. a korábbi irodalommal Queijo, Karina: Le Storie di San Pietro e San Paolo nell’Oratorio di Giovanni VII in San Pietro in Vaticano. in: Romano, Serena: Il Duecento a la cultura gotica. 1198–1287 ca. (La pittura medievale a Roma. Corp. V) h. n. 2012, 51–52. 125 Ld. a korábbi irodalommal Quadri, Irene: Il ciclo con storie de Santi Pietro e Paolo e di San Silvestro e Costantino nel portico di San Pietro in Vaticano. in: Romano, Serena: Il Duecento e la cultura gotica. 1198–1287 ca. (La pittura medievale a Roma. Corp. V) h. n. 2012, 316–320. 126 Ld. a korábbi irodalommal Viscontini, Manuela: I cicli vetero e neo testamentari della navata in San Pietro in Vaticano. in: Andaloro, Maria: L’Orizzonte tardoantico e le nuove immagini. 312–468 (La pittura medievale a Roma. Corp. I) h. n. 2006, 411–415; ill. Lisner, Margrit: Giotto und die Aufträge des Kardinals Jacopo Stefaneschi für AltSt. Peter. II. Der Stefaneschi-Altar – Giotto und seine Werkstatt in Rom. Das Altarwerk und der verlorene Christuszyklus in der Petersapsis. in: Römisches Jahrbuch der Bibliotheca Hertziana 30 (1995) 117– 128. 121

36

Ha volt is tehát olyan kép a régi Szent Péter-bazilikában, amely Pétert emberhalászként jelenítette meg, mára említése sem ismert. Noha ez alapján természetesen nem zárható ki a fenti, spekulatív összefüggés, egy további tényező inkább ellene mond a felvetésnek. A római templom ábrázolásainak, s azon belül is a Szent Péter-ciklusoknak kifejezetten jelentős hatása volt a középkorban Itália-szerte, illetve azon túl is, a keresett jelenet azonban úgy tűnik, a későbbiekben sem bukkan fel sehol.127 Míg a zsolnai Navicella előképe tehát egyértelműen meghatározható, az Emberhalász-jelenetnek nemhogy a forrása nem ismert, de jelenleg nincsen tudomásunk hasonló ábrázolásról sem. A zsolnai szentély északi falának két képe együttesen arra utal, hogy az épületrészt, vagy legalábbis annak egy részét a templom titulusának megfelelően Szent Péter életével kapcsolatos jelenetekkel festették ki. Miután az alapvetően narratív ábrázolások azonban mindkét esetben szimbolikus-allegorikus jelentéstartalmakkal is rendelkeztek, ráadásul történéseik idejét tekintve sorrendjük fordított volt, azaz jobbról balra követték egymást, kevésbé egy kronológikus Péterlegendával lehet számolni, mint inkább olyan ábrázolásokkal, melyek többletjelentésük miatt tudatosan lettek kiválasztva az apostolfejedelem életéből. Az egyházi átlagnál ez mindenképpen jóval tanultabb megbízóra utal, aki aligha pusztán zsolnai plébános volt. Ahogy arra a 15–16. századból származó, a besztercei dékánok zsolnai hivatalviselését mutató, fent idézett adatok is utalnak, e festmények készíttetőjének az esetében is joggal feltételezhető tehát valamilyen magasabb rangú (besztercei?) egyházi elöljáró. 52. Falképtöredék a szentély északi falának keleti szakaszáról (Muzeul Judeţean Bistriţa-Năsăud)

További falképek Az eddigieken túl a szentélyben az északkeleti falszakasz ablakának két oldalán húzódó, vékony falfelületekről ismerünk még középkori, figurális festményeket. Az ablak felső felétől jobbra egy lanton játszó, lebegő angyal jelenik meg. [53. kép] Teste előtt függőlegesen tartja hangszerét, félprofilból ábrázolt fejével az ablak felé fordul, s szárnya jobbra látható. Piros kontúrvonalait narancssárga színezés kíséri, s kezei, illetve arca is rózsaszínű. Vele egy szinten, az ablak másik oldalán nyilvánvalóan egyidős pandanja is látható volt egykor, amely mára teljesen eltűnt (CG 2003–2004). [54. kép] Álló, s szintén az ablak felé forduló angyalról volt szó, melynek fejét, jobb lábát és karját, illetve mindkét szárnyát ki lehetett venni. Kezében ő is tartott valamit, de hogy ez mi volt, már a régebbi fotókon sem látszik.128 Alatta egy további angyal jelent meg, melynek jobbára már csak a felsőtestét mutató töredékét a besztercei múzeum őrzi. [55–56. kép] Egykori elhelyezkedése és tartása, illetve stílusa hasonló az előzőkéhez, csak kezében kandelábert tart, melyről hosszú gyertya nyúlik fel sötéttel modellált, félprofilból megfestett arca előtt. Piros tunikában, rajta narancssárga, fehér Weis, Adolf: Ein Petruszyklus des 7. Jh im Querschiff der Vatikanischen Basilika. in: Römische Quartalschrift 58 (1963) 244–270; Tronzo, William: The prestige of Saint Peter’s. Observations on the function of monumental narrative cycles in Italy. in: Studies in the history of art 16 (1985) 93–112; Kessler, Herbert L.: Old St. Peter’s and Church Decoration in Medieval Italy. Spoleto 2002. 128 Talán ez az angyal tartott egykor a baljában füstölőt, vö. German 2014, 255. 127

37

és piros csíkos köpenyben ábrázolták, sötét szárnyából pedig feje mögött látni még egy részletet. Vele szemben, az ablak túloldalán – azaz a lantos angyal alatt – ma is kivehető a rámeszelések alól egy fejnek a részlete, amely nagyon hasonlít az előző figuráéhoz. [57. kép] Minden bizonnyal itt is egy angyalról van szó, aminek az alakja még teljes egészében ott rejtőzhet az újkori festésrétegek mögött. További, önmagukban nehezen értelmezhető

53. Falképrészlet a szentély

54. Falképrészlet a szentély

55. Falképrészlet a szentély

északkeleti falszakaszán

északkeleti falszakaszán (2003–2004)

északkeleti falszakaszán (2007)

56. Falképrészlet a szentély északkeleti

57. Falképrészlet a szentély északkeleti

falszakaszáról (Muzeul Judeţean Bistriţa-Năsăud)

falszakaszán

drapériatöredékek a falszakasz ablaka alatt is látszódnak. A szentély északkeleti ablaka körül tehát angyalok serege volt felfestve olyan tárgyakkal a kezükben, melyek a megváltás és üdvözülés témával többféleképpen is összefüggésbe hozhatók. Az északi diadalívpillér homlokrészén, azaz a nyílása felé eső oldalán, illetve a szentély keleti záradékfalának az ablaka alatt még ma is látható egy-egy felszentelési kereszt 38

töredéke. A diadalív záradékrészének ugyanezen oldalán nagyobb felületen jelennek meg festésnyomok, melyekből azonban ma már csak egyetlen helyen lehet kivenni értelmezhető ábrázolást. Az északi pillér vállpárkánya feletti harmadik és negyedik rétegkövön egy félalakos női figura körvonalai sejlenek fel, aki baljával talán mécsesszerű tárgyat tart felsőteste mellett. Minden bizonnyal az okos és balga szüzek egyikéről van szó – a tárgy pozíciója alapján inkább az előzőek közül valamelyikről –, amit alátámaszthat az is, hogy ez az ábrázolás elég elterjedt volt diadalívekkel összefüggésben. A szentségfülkét keretező, architektonikus szerkezetet imitáló festésről már volt szó.129 A templomhajóban egyetlen helyen látni jelenleg freskót, egy álló alakot az északi fal középső szakaszának nyugati felén. [58. kép] Narancsos és fehér színekkel megfestett, jobbját melle előtt áldásra emelő, hosszú, kétágú szakállat viselő figuráról van szó, melynek fejéből alig valami, az azt körülvevő glóriából pedig csupán egy apró részlet maradt fenn. Mivel baljában T alakú botot, s csengőt tart, nyilvánvalóan Remete Szent Antal ábrázolásával van dolgunk.130 Kiss Lóránd hívta fel a figyelmet arra, hogy a szentélynek a külsején is kivehető egy falkép. A déli fal két ablaka között nagyon haloványan egy nagyméretű, minden bizonnyal Szent Kristóf-ábrázolás sejlik fel.131 Fontos még megjegyezni, hogy a szentély záradékfalán és az attól délre eső falazaton, továbbá a hajóban is hatalmas felületeken maradtak még meg viszonylag jó állapotban az evangélikus periódusból származó festések/meszelések. A szentély északi oldalának ábrázolásai alapján nyilván déli oldala is ki volt festve a középkorban, s bizonyos, hogy a hajóban sem csupán egyetlen Szent Antal árválkodott az újkor előtt. Azaz elvileg még jelentős felületeken lehetne feltárni középkori falfestményeket, amennyiben azokat valami miatt már nem 58. Falképrészlet a hajó északi falának középső szakaszában verték le a korábbiakban.

129 A szentély három záradék-falszakaszát az ablakkönyöklők alatt igen halványan megmaradt, barnás-narancsos színű, s kifejezetten egyszerű, felfüggesztett drapéria-ábrázolás díszíti, amely a középkori freskóréteg feletti első vagy talán második meszelésrétegre lett ráfestve. Majdnem biztos tehát, hogy újkori díszítésről van szó, de nem kizárt, hogy a középkorból jól ismert, illuzionisztikus függöny-ábrázolásokat igyekeztek valamiért imitálni a korai evangélikus periódusban. 130 Vö. Vali 2010, 19. Az ábrázolás környezetének nagyobb felületét újkori vakolat, s meszelés takarja, amely alatt bizonyosan rejtőznek még középkori freskórészletek. 131 Előadás 2016. február 25-én a besztercei Centrul Germanban tartott, Biserica din Jelna. De la strălucire la năruire című konferencián.

39

A falfestmények datálása 132 A zsolnai szentély falképeinek keltezésével kapcsolatban először is azt kell tisztázni, hogy mely festményrészletek tartoznak egyazon réteghez, azaz melyek egyidősek. Ehhez részben a rétegek helyszíni vizsgálata, de főként a már elpusztult részletek esetében a stíluskritika (is) segít.133 Ahogy arról már volt szó, az északi fal nyugati szakaszának megmaradt részletei – a besztercei töredékek is –, továbbá a tőle keletre lévő szakasz Krisztus-alakja minden vizsgálható szempont alapján egyértelműen összetartoznak. Archív fotók (GK 2003, 2007; CG 2003–2004) alapján az is biztosan kijelenthető, hogy a Krisztus-figura kerete egybe volt festve a keleti falszakasz többi ábrázolásával, azaz a szentély északi falát, vagy annak legalábbis a nagy részét teljesen egységesen festették ki.134 Ami az északkeleti szakasz (egykori) ábrázolásait illeti, festésrétegük esetleges kapcsolódását a boltindítás alatt az északi fal jeleneteihez már a korábbi fotókon sem lehet megítélni. Az angyalok egységes stílusa azonban pontosan illeszkedik az északi fal alakjaiéhoz. Elég, ha csak a gyertyatartó angyal piros kontúrú, sötéttel modellált fejét, vibráló vonalú száját, vagy egyszerű, mandula formájú szemét a Péter zsákjából kinyúló alakok, vagy a hajóból származó, Besztercén lévő tanítványfejek megfelelő részleteivel vetjük össze. [56, 36–38, 52. kép] Nyugodtan kijelenthető, hogy nem csupán ugyanarról a periódusról, de ugyanarról a kézről, esetleg kezekről van szó.135 A szentély festményeinek a stílusa kifejezetten markáns. A formák legtöbbször vastag piros, esetleg fekete, jobbára egyszerű kontúrral vannak meghatározva, igen lendületes és biztos ecsetkezeléssel. A nem elaprózott felületeket erőteljes színekkel töltötték ki, gyakran nem szabályosan, s közöttük a vörös dominál, de a sötétkék is fontos. Ruhák díszítésénél, illetve főleg a dicsfények esetében jellegzetes a narancsos szín használata. Nagyon tipikus a szájak és orrcimpák cikcakkos vonala, továbbá a fülek részletező alakítása is, és gyakori a kettős vonal használata ruha- és keretszegélyek, továbbá a dicsfények esetében. Sajnos a festmények térhatásáról a töredékesség miatt alig mondható valami, de az átlósan megfestett vitorla, vagy a félprofil beállítások alapján a három dimenziót legalábbis érzékeltetni igyekeztek a jeleneteknél. Összességében egy kifejezetten jó színvonalú, egyedi formakészlettel rendelkező mesterrel vagy műhellyel állunk szemben, amely a határozott kontúrokat erős és többnyire nem részletezett színfoltokkal kombinálta, sokszor kerülve a szabályosságot. Pillanatnyilag úgy tűnik, ennek a stílusnak nem ismert sem Erdélyben, sem az egykori magyar királyság területén további emléke. Így a festmények datálását leginkább annak a jellegzetes motívumnak a párhuzamba állításával lehet meghatározni, melyet már az épület keltezésénél is használtunk. Az Emberhalász-jelenet Szent Péter-alakjának fekete kontúrokkal megformált fejét szinte ugyanazok a geometrikusan hullámzó hajtincsek keretelik, mint A festmények keltezésével eddig egyedül Vasile Duda foglalkozott, aki a templom építésének 15. század végi datálását átvéve a 16. század elejéről származtatta a képeket. Egy 1514-es és egy 1516-os adatra hivatkozva (ld. ezekre Schuller 1922, 21), amikor a zsolnai templom számára festményeket rendeltek, egy bizonyos Gábor nevű, az 1510–1520-as években Besztercén kimutatható festővel hozta a falképeket összefüggésbe (Duda 2010, 21). Vö. még German 2014, 254–255. 133 Vali 2010, 19–20 két középkori festésréteget említ, de nem részletezi, hogy pontosan mik tartoznak a két periódushoz. 134 Ez alól egyedül a szentségfülke illuzionisztikus keretelése kivétel, amely bizonyosan későbbi. A fülke körüli festés egy helyen, jobbra felfelé még ma is összeér a felette lévő Szent Péter-ábrázolással, ahol egyértelmű, hogy a látszatarchitektúra utólagos a szent alakjához képest. Nehéz eldönteni azonban, hogy pontosabban mikor festhették, az átmetsződő pálcatagok és a kis lábazatok alapján – főleg ha az egyik valóban csavart kialakítású – leginkább a 15. század utolsó harmada, a 16. század eleje jöhet szóba. Talán akkor készült, amikor a sekrestye építésével kapcsolatban szentélybe nyíló ajtaját az északi falba utólagosan behelyezték (ld. erre alább, a számadáskönyvvel összefüggésben!). A keleti falszakasz tetején, az újkori festések alól kinyúló, kis mérete miatt értékelhetetlen stílusú részlet (ld. fent!) elvileg tartozhat egy másik periódushoz is, de az eddigiek alapján ez kevésbé tűnik valószínűnek. 135 A többi tárgyalt festményrészlet az állapota miatt a fenti szempontból értékelhetetlen. 132

40

amilyeneket az éppen alatta lévő konzol női fején is láthatunk. [11, 59. kép] Ha a festészetből keresünk hozzá párhuzamot, Erdélyben ebből a „grafikus”, szabályos hajkezelésből sorozatnyi található az alcinai plébániatemplom szentélyének 14. század második harmadára, illetve második felére keltezett freskóin (pl. Jesse-fája alakjai; szentélyzáradék négy szentje).136 [60–61. kép] Mindez azt jelenti, hogy a zsolnai figura, vagyis a szentély falképei nagyjából egy időben, vagy nem sokkal, legfeljebb egy-két évtizeddel azután keletkeztek, hogy a templomot leginkább a 14. század harmadik negyedében felépítették.

59. Falképrészlet a szentély északi

60. Alcina, falkép részlete a

61. Alcina, falkép részlete a

falának keleti szakaszán

szentély záradékából

szentély záradékából

A zsolnai egyházközség középkori számadáskönyve és néhány adata A freskókon kívül van még egy középkori emléke a zsolnai templomnak, amely legalábbis a Kárpát-medencében unikálisnak tekinthető. A Nagyszebeni Nemzeti Levéltárban (Arhivelor Naţionale Sibiu) fennmaradt egy számadáskönyv, melyet a zsolnaiak 1909-ben adtak át a Brukenthal Múzeum Kézirattárának, majd onnan a II. világháború után került át mai őrzési helyére.137 A 198 oldalas, jórészt a plébánosok által latinul, a reformációtól kezdve azonban németül is vezetett kézirat a zsolnai egyházközség bevételeit és kiadásait tartalmazza, kisebbnagyobb kihagyásokkal 1455-től az 1560-as évekig. Egy falusi plébánia elszámolásainak fennmaradása ebből a periódusból egészen kivételes eset, nem csak a szász vidékeket és Erdélyt, hanem a középkori magyar királyság teljes területét illetően is.138 Miután Zsolna és egyháza minden tekintetben igen szoros viszonyrendszerben élt egymással – ami főként a település szabad jogállásából, plébános-választásából és egyházi vagyonának önálló kezeléséből következett 139 –, a könyv egyrészt felbecsülhetetlen információkkal szolgál egy kisebb település igazgatási, társadalmi és gazdasági viszonyairól a késő középkorban, másrészt részletes képet nyújt az egyház működéséről, anyagi lehetőségeiről, valamint a templomépületen végzett munkálatokról és felszereléséről is.140 A számadáskönyv 136 Kónya, Anna: The Virgin Mary, the Apocalyptic Horsemen, and the Tree of Jesse: The Wall Paintings of the Parish Church in Alţâna (Alzen, Alcina). MA-Thesis, CEU Budapest 2013, 42. o., 21, 24, 37, 41, 44, 45, 55. kép (http://www.monumenta.ro/images/Anna_Konya.pdf; megtekintés 2015 augusztus); Kónya Anna: Az alcinai evangélikus templom falképeinek stílusa. in: Certamen II. Előadások a Magyar tudomány Napján az Erdélyi MúzeumEgyesület I. Szakosztályában. szerk. Egyed Emese – Bogdándi Zsolt – Weisz Attila. Kolozsvár 2015, 317–327. o. (főleg 325), 4, 11. kép 137 Jelzete B 1-9 268 (Registrul de venituri şi cheltuieli al bisericii Sf. Petru din Zolna) 138 Vö. Teutsch 1921, 151. 139 Schuller 1922, 3–4. 140 A kézirat különböző szemszögű, adatgazdag, a forrásszöveget azonban csak kivételes esetekben citáló vizsgálatára ld. Schuller 1910 és 1922.

41

mindezeken túl arra is alkalmat ad – s pillanatnyilag ez a fő szempontunk –, hogy az írott adatokat néhány esetben magukkal a fennmaradt emlékekkel is össze tudjuk kötni, még ha olykor csak több-kevesebb valószínűséggel is.141 A templommal kapcsolatos építkezésekre, az épület fenntartására, valamint felszereléssel való ellátására két fő forrása volt a zsolnai egyháznak. Egyrészt a település a közös vagyonából ingatlanokat, azaz főként földeket rendelt erre a célra, melyek közül a Budak-patak egy malma vált a legnagyobb bevételi forrásává az egyháznak. Ezen túl a közösség tagjainak adományaival lehetett számolni.142 Maga a plébános megkapta a település teljes tizedét, mivel Zsolna tagja volt az ún. besztercei Kapitelsverbandnak, s a tagok a püspöknek járó adót (Kathedralzins) így együttesen fizethették. Az egyház vagyonának a kezelését egy választott laikusra, a templomgondnokra (vitricus, Kirchenvater) bízták. A gondnoki tisztséget tekintélyes személyek töltötték be – olykor a korábbi vagy későbbi bíró volt az –, akik évente egyszer, de gyakorta akár többször is elszámoltak a vagyonnal a plébános és a település vezetői előtt. A számadáskönyvbe ezeket az elszámolásokat vezette aztán be a plébános, esetleg a helyettese.143 Úgy tűnik, összesen négy olyan adat van a számadáskönyvben, amely konkrétan is összefüggésbe hozható fennmaradt emlékekkel. A könyvet 1455-ben elkezdő, több mint harminc évig szolgáló Simon plébános alatt, 1482-ben a templom körüli temetővel kapcsolatban jegyeztek fel munkálatokat, jelentősebb összegért.144 Nyilván az egyházat övező, romjaiban máig álló temetőfal építéséről – esetleg csak bővítéséről, javításáról? – volt szó, hiszen ahogyan már szóba került, e falban éppen egy 1482-es évszám volt egykor látható. [21. kép] Valószínűleg ekkor emelték a fal kapuépítményét is, s talán a délkeleti oldal hatalmas tornyát szintén. A templomot és temetőjét körbevevő fal, illetve egyetlen nagyméretű torony építése állítólag ugyanis tipikus megoldás volt a Beszterce környéki települések egyházainak 15. század végi erődítéseinél, s a toronyról ráadásul 1560-ban, az átépítésekor, mint korábbi építményről beszélnek.145 Mindenesetre részleteit – párkányait, csúcsíves ajtaját és kőkeretes, részben félköríves záródású, mérműves ablakait – formai alapon ugyanúgy faraghatták az 1480-as években, mint a 16. század közepén is. 1486-tól 1507-ig a besztercei családból származó, iskoláit Bécsben és Krakkóban végző Thomas Seiler volt Zsolna plébánosa.146 Hivatalviselésének legelején, 1487-ben egy Simon nevű kőfaragóval egyezett meg a templom sekrestyéjének az építéséről 12 forintért, ajtóval, ablakkal és boltozattal együtt.147 A szentély északi oldalának maradványai alapján nem világos, hogy 1487-ig egyáltalán nem volt sekrestyéje a templomnak, s csak ekkor épült ki a A forrás kritikai kiadása 2016–2017-ben várható Adinel Dincă kolozsvári történésztől. A számadáskönyvből alább idézett részletek Dincă még publikálatlan átírásai, így használatuk lehetőségéért, valamint részben az értelmezésükért is hálás köszönettel tartozom a szerzőnek! A templom épületére és felszerelésére vonatkozó további számtalan adatra, melyekkel kapcsolatban nem maradtak fenn konkrét emlékek ld. Schuller 1910 és 1922, illetve Dincă tervezett forráskiadványát! 142 Teutsch 1921, 152; Schuller 1922, 8, 15, 26–27. 143 Teutsch 1921, 152; Schuller 1922, 9–14. A templomgondnoki tisztségre ld. Kubinyi András: Plébánosválasztások és egyházközségi önkormányzat a középkori Magyarországon. in: uő. Főpapok, egyházi intézmények és vallásosság a középkori Magyarországon. Budapest 1999, 283–286. 144 Fol. 6v: „Item Ego Jacobus Lypelt victricus ecclesie eodem anno recepit / adferre XXI, ex quibus exsposuit in factis / ecclesie et signanter ad labores cymiterii.” Simonra ld. Schuller 1922, 31. 145 Utóbbira ld. alább!; a Beszterce környéki, egytornyos védőfalakról ld. Popa 1970, 321; Fabini, Hermann – Fabini, Alida: Kirchenburgen in Siebenbürgen. Leipzig 1985, 107 (megjegyzendő, hogy a szóba kerülő példák datálása nem konkrét forrásokon vagy biztosabban keltezhető megoldásokon alapul). 146 Schuller 1922, 31–32. 147 Fol. 8v: „Anno domini 1 4 8 7, dominica in qua cantatur / divinum officium Iudica me Deus: Ego Thomas, / plebanus in Zolna, conveni discretum magistrum / Symonem Lapicidam ad faciendam sacristiam inibi, / coram discretis viris Jacobo Vlrich, Caspar / Wolff, protunc villicus in Zolna, Jacob Gobel, / Jacob Schedner, Cur Vlrich, Cur Schuster pro florenis 12 / et in propriis expensis nostris ita, ut que cottidie daretur / sibi I octuale vinii et cervistam, quantum ein necesse erint / et ut ipse magister Symon daret hostium et fenes- / tram et cum testudine.” 141

42

ma romjaiban látható tér, vagy esetleg egy korábbit kellett valami miatt átépíteni. A máig fennmaradt, csekély falrészleteket feltehetően már Simon mester készítette, s nyilvánvalóan hozzá lehet kötni a szentély északi falába másodlagosan behelyezett sekrestyeajtót, melyet a bejegyzésben külön is említenek.148 [8. kép] Ennek kerettagolása ugyanis olyan formákat mutat, melyek az 1500 körüli évtizedekre voltak jellemzőek: mind a fecskefarkas profiltagozat, mind a többszörös tagozatátmetsződés a Mátyás kor második felében és a Jagellók alatt vált közkincsévé a hazai gótikus építészetnek.149 A zsolnai szemöldökgyámos sekrestyeajtó kerettípusa Erdélyben 1477-től mutatható ki, s 1480-ból legalább egy példányát már Besztercén is ismerjük, ahol később, a plébániatemplom századforduló körüli átépítésénél éppen e kaputípus játszotta a főszerepet.150 [62. kép] Még Tamás plébános idejében, 1494-ben az egyházközség 41 forint 35 dénárért készíttetett a besztercei Mátyás ötvössel egy kelyhet, egy már használhatatlan régiből. A jelentősebb összeget részben az indokolta, hogy a kehely nóduszát drágakövekkel díszíttették.151 Alighanem arról a máig fennmaradt kehelyről van szó, melyet 1944-ben a szovjet hadsereg elől nyugatra menekülő zsolnaiak vittek magukkal Ausztriába, s melynek 62. Beszterce, plébániatemplom, a hajó délkeleti kapuja nóduszán, szokatlan megoldásként, hat nyolcszögletű (fél)drágakő látható.152 [63. kép] Noha Victor Roth a darabot két másik, formáik, s a nóduszukat díszítő kövek alapján nyilvánvalóan ugyancsak Mátyás ötvös műhelyéből származó, Besztercén fennmaradt kehellyel együtt a 16. század első negyedére datálta, úgy tűnik, mindhárom kehely készítési idejét illetően a zsolnai számadáskönyv 1494es bejegyzése az irányadó.153 A szentélyhez utólagosan hozzáépült sekrestye fennmaradt falai nem mutatnak több periódust. Fent tárgyalt két dongaboltozatából a későbbi, téglából készült bizonyosan újkori volt, ld. erre alább! 149 Papp Szilárd: A királyi udvar építkezései Magyarországon 1480–1515. Budapest 2005, 87–92. 150 Az első, jól datálható erdélyi emléke e típusnak a kolozsvári plébániaház 1477-es feliratú ajtaja, ld. Papp Szilárd: Egyházi építkezések Kolozsváron a 15. század második felében. in: A reneszánsz Kolozsvár. összeáll. Kovács András. szerk. Kovács Kiss Gyöngy. Kolozsvár 2008, 29–30. Az 1480-as besztercei ajtókeretre és egy datálatlan társára újabban ld. Firea, Ciprian: Preoţi parohi şi artă în oraşul Bistriţa la sfârşitul evului mediu. in: Revista Bistriţei 27 (2013) 162–165. o., 3, 6. kép. A besztercei plébániatemplom 15. század végi, 16. századi átalakításaira ld. Kovács András: A besztercei evangélikus templom. in: Uő. Épületek emlékezete. Nevezetes épületek Erdélyben. Budapest 2007, 84–90; Mândrescu, Gheorghe: Petrus Italus von Lugano – Korollarium der Entwicklung im Laufe eines halben Jahrhunderts im Lichte der Renaissance. in: 450 Jahre Evangelische Kirche Bistritz. Cluj-Napoca 2013, 53–55 (megjegyzendő, hogy a besztercei templom reneszánsz profilú párkánnyal lezárt, gótikus kettős kapui minden bizonnyal már a 16. században készültek). 151 Fol. 19v: „Item calix, cuius nodus lapides pretiosos / in se continent, factus est ex antiquo / calice, qui multum ineptus fuit ad / officiandum; factus per Mathiam Aurifabrum, / incolam et concivem civitatis Bistriciensis / volorem retinens florenos 41 et 35 denarios, / fabricates anno Domini 1 4 9 4.” 152 A kelyhet állítólag a menekülőket vezető Johann Böhm felesége, Katharina Böhm rejtette el egyik szoknyájában, s így sikerült megmenteni. Jelenleg a felső-ausztriai Frankenmarkt evangélikus egyházközsége őrzi (a fenti információkat és a kehelyről készült felvételt Frank Schleßmann-nak, Fületelke (Felldorf/Filitelnic) egykori evangélikus lelkészének köszönöm). 153 Roth Viktor: Beszterczei ötvösművek. in: Archaeologiai Értesítő 34 (1914) 366–368. o., 17–19. kép; Roth, Victor: Kunstdenkmäler aus den sächsischen Kirchen Siebenbürgens. I. Goldschmiedearbeiten. Hermannstadt 1922, 101. o. (kat. 224), 99/3. tábla (Roth a kehely nóduszát díszítő kövek anyagát egyszer mint Glas, egyszer mint Stein adja meg, a másik két besztercei kehelynél drágakőről és féldrágakőről beszél). 148

43

Már a 16. század közepén a besztercei származású és Wittenbergben tanult Lorenz Klein plébánossága idejében (1558–1563) a templomtól délkeletre álló, hatalmas tornyot egy 1560-as bejegyzés szerint a régi építmény magasságáig újraemelték.154 [23. kép] Ez arra utalhat, hogy a régi torony valamiért rossz állapotba került, amivel kapcsolatban leginkább villámcsapásra és tűzre gondolhatunk. A munkák emlékét a plébánosnak és Zsolna akkori bírójának, Stephan Schwarz-nak a nevével együtt a torony délkeleti falán látható, a fentiekben már tárgyalt táblával is megörökítették. [24. kép] Az 500 forintba kerülő építkezést az evangélikus hitre éppen áttért közösség részben minden bizonnyal az új liturgia következtében fölöslegessé vált templomi felszerelés 155 eladásából finanszírozta. Klein azt is feljegyezte, hogy a szűkösen adakozó hívek közül kiemelkedett a román nemzetiségű Ghyrle Mathye, aki egy egész szállítmány követ adományozott az építkezésre. 1561-ben a toronyba 106 forintért egy órát is beszereltettek. Nyilvánvalóan ennek számlaptengelyeihez tartoztak azok a kisméretű lyukak, melyek a legfelső ablakok felett mind a négy 63. Kehely a zsolnai templomból, Mátyás ötvös – 1494 (?) oldalon ma is jól láthatók. A templom épülete a középkor után A zsolnai templomról és felszereléséről a számadáskönyv befejezését követően egészen a 18. század második feléig nem ismert több információ a szakirodalomban. Az épület középkor utáni legnagyobb átalakítására 1776 körül kerülhetett sor, legalábbis ez az évszám volt olvasható a hajó mára eltűnt barokk csehsüveg boltozatán.156 Nem tudjuk, hogy az új boltozásra miért volt szükség, a középkori lefedés megrongálódása, vagy pusztán modernizációs okok miatt. Felmerülhet, hogy ehhez a munkálathoz kössük az épületen található többi újkori átalakítást is: a falkoronák megemelését az új párkánnyal – ami nyilván egy új, vagy újonnan rakott fedélszékkel is kapcsolatban állt –, a középkori ablakkeretek javítását és átalakítását, a déli kapu előtti boltozat építését, a nyugati előcsarnokot, a hajó nyugati saroktámpilléreit és a sekrestye új dongaboltozatát, illetve ezzel kapcsolatban ajtajának új áthidalását is. Hogy mi készült valóban egyszerre, arra az egyes szerkezetekhez használt téglák méreteinek összevetése iránymutató lehet. Ahol ezekről adatokat tudtam felvenni, mind ugyanazt a 27–28 x 13–14 x 5–6 centiméteres nagyságot mutatták.157 1935-ben még folytak valamiféle felújítási munkák a templomon, majd 1968-ban a második világháború végén kitelepített szász közösség később visszatért része már károkat Schuller 1910, 75–76; Schuller 1922, 20; a plébánosra, aki alatt a gyülekezet áttért az evangélikus hitre, ld. Schuller 1910, 72–74; Schuller 1922, 33. 155 Schuller 1922, 25. o., 1. j. 156 Fabini I, 700. 157 Ilyen méretű téglával készült a sekrestye második lefedése és ajtajának áthidalása, a hajó délnyugati ablakbéllete, a nyugati előcsarnok fala és a nyugati homlokzat mindkét, karzattal kapcsolatos nyílása. 154

44

állapított meg a (hajó)boltozaton.158 A hatvanas években készült fotókon a szentély falain is nagyobb repedéseket lehet megfigyelni.159 A zsolnai egyházközség több mint hatszázötven éves fennállása után, 1976-ban oszlott fel, mivel ekkor már nem élt több szász hívő a településen.160 Ez megpecsételte a templom sorsát is, az épület állapotában ugyanis nem túl gyors, de folyamatos, és a dolog természetéből adódóan egyre inkább felgyorsuló romlás következett be. Egy 1988-as felvételen a hajóboltozaton már kisebb beomlások láthatók, öt évvel később pedig gyakorlatilag nem állt semmi e lefedésből.161 Az épület jelenlegi állapotáról a fentiekben már volt szó. Az elmúlt időszakban egyetlen reménye lehetett volna a templomnak a megújulásra, ha a helyi ortodox közösség beköltözik a felhagyott épületbe, ahogyan erre számos eset van a szűkebb környékről is. Sajnos az ortodox egyház azonban ehelyett mostanában emelt magának közvetlenül a középkori templom telke mellett egy teljesen új, típusterv alapján készült épületet, elbontva az útban lévő régi, talán középkori eredetű plébániaházat is. Az egykor nem jelentéktelen kiszsolnai templom romlásának az esete egyáltalán nem kivételes. Köztudott, hogy Erdély valamikor többségében magyarok és szászok lakta területein a közösségek kivándorlásával-kihalásával visszamaradt kulturális emlékeikre jobbára az enyészet vár. Ha ma valaki az ilyesfajta elmúlás nyomasztóan kézzelfogható érzésével akar szembesülni, mondjuk a Mezőség apró falvaiban, vagy bármely szász vidék gazdagabb, egykor városias településén elkerülhetetlenül, tömegesen fog a jelenség konkrét emlékeibe botlani. Nehéz kimondani, de a tapasztalat egyértelműen azt mutatja, hogy a közösségek megszűntével e folyamatok megállíthatatlanná válnak, s legfeljebb apróbb pontokon lehet őket kissé lassítani. A fenti írás létrejöttének egyik fő indítéka, s célja szintén az volt, hogy e feltartóztatásban megpróbáljon valamiféle szerepet játszani.162 A képek forrása: Áment Gellért (41); Corneliu Gaiu (54); German Kinga (39, 40, 50, 51, 55); internet (1, 18, 21, 26, 42, 43, 46, 47); Kiss Lóránd (15); Kollár Tibor (14, 19, 35); Mudrák Attila (3, 4, 8–11, 13, 32, 34, 41, 49, 59); Papp Szilárd (6, 7, 12, 16, 17, 20, 22–25, 27–31, 33, 36–38, 41, 48, 52, 53, 56–58, 60–62); Frank Schleßmann (63); Vali Zsuzsanna (5)

Rövidítésjegyzék Duda 2010 Duda, Vasile: Biserica evanghelică din Jelna. h. n. 2010. Entz 1996 Entz Géza: Erdély építészete a 14–16. században. Kolozsvár 1996. Erdélyi okmánytár Fabini I, 700. 3., 4. sz. 160 http://www.wilhelm-roth.de/Versc/Ein%20Foto%20und%20seine%20Geschichte.htm (megtekintés: 2015 augusztus) 161 Fabini II, 437e, d. kép. A hajó megrongálódott és életveszélyessé vált lefedését állítólag a település vezetése traktorra kötött kötelek segítségével bontatta le, nehogy valakiben kárt tegyen. 162 A tanulmány létrejöttéhez nyújtott segítségét mindenekelőtt Kollár Tibornak, továbbá Corneliu Gaiunak, German Kingának, Liviu Paraschivescunak, Sarkadi-Nagy Emesének, Vali Zsuzsának és Frank Zieglernek köszönöm. 158 159

45

Erdélyi okmánytár. I. (1023–1300) II. (1301–1339) szerk. Jakó Zsigmond. Budapest 1997– 2004. Fabini Fabini, Hermann: Atlas der siebenbürgisch-sächsischen Kirchenburgen und Dorfkirchen. I. Hermannstadt–Heidelberg 2002(3), II. Hermannstadt–Heidelberg 1999. Fabini 2013 Fabini, Hermann: Sakrale Baukunst in siebenbürgisch-sächsischen Städten. Hermannstadt– Heidelberg 2013. German 2014 German, Kinga: Sakramentsnischen und Sakramentshäuser in Siebenbürgen. Die Verehrung des Corpus Christi. Petersberg 2014. Köhren-Jansen 1993 Köhren-Jansen, Helmtrud: Giottos Navicella. Bildtradition, Deutung, Rezeptionsgeschichte. Worms 1993. LCI Lexikon der christlichen Ikonographie. I–VIII. Freiburg im Breisgau 1968–1976. Léstyán 1996 Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori Erdélyi püspökség templomai. II. Kolozsvár 1996. MM 1300–1470 Magyarországi művészet 1300–1470 körül. I–II. szerk. Marosi Ernő. Budapest 1987. Popa 1970 Popa, Corina: Biserici gotice tîrzii din jurul Bistriţei. in: Pagini de veche artă românească de la origini pînă la sfîrşitul secolului al XVI-lea. Bucuresţi 1970, 297–324. Prausnitz 1917 Prausnitz, Gotthold: Die Ereignisse am See Genezareth in den Miniaturen von Handschriften und auf älteren Bildwerken. Strassburg 1917. Schuller 1910 Schuller, Georg Adolf: Gottesdienstliche Geräte und Gewänder einer sächsischen Landesgemeine vor und nach der Reformation. in: Korrespondenzblatt des Vereins für Siebenbürgische Landeskunde 33 (1910) 74–75. Schuller 1922 Schuller, Georg Adolf: Ein Blick in das Leben einer sächsischen Landesgemeinde vor der Reformation. in: Beiträge zur Geschichte der evangelischen Kirche A. B. Festschrift für Bischof Friedrich Teutsch zum 70. Geburtstage. Hg. Michaelis, Franz. Hermannstadt 1922, 1–45. Teutsch 1921 Teutsch, Friedrich: Geschichte der ev. Kirche in Siebenbürgen. I. 1150–1699. Hermannstadt 1921. Urkundenbuch Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. I–VII. Hermannstadt– Bukarest 1892–1991. Vali 2010 Vali Zsuzsa: Pusztuló műemlékek Erdélyben. Kiszsolna középkori temploma. in: Művelődés 2010/8, 16–20. (http://www.muvelodes.ro/index.php/Cikk?id=975) Varga 1984 Varga Lívia: A szászsebesi evangélikus templom középkori építéstörténete. Budapest 1984. Wittstock 1859 Wittstock, Heinrich: Nösner Zustände unter Wladislaus II. und Ludwig II. 1490–1526. in: Archiv des Vereins für Siebenbürgische Landeskunde N.F. 4/2 (1859) 1–102. 46