Wewelsburg
Rajna–Vesztfália nyugati részén, az Alme-folyó völgyében álló Wewelsburg várkastélya volt az a hely, ahol a Harmadik Birodalom mágikus központja helyet kapott. Háromszög alaprajzú, a háromszög csúcsain tornyokkal ékes, vadszőlővel befutott, reneszánsz építmény ez, amelynek impozáns lovagtornya észak felé néz. Karl Maria Wiligut, alias Weisthor, Himmler nagyra becsült valláskutatója (aki szerint Jézus német volt, és az irminista német ősvallás is több mint húszezer éves – és aki a salzburgi elmegyógyintézet zárójelentése szerint skizofréniában és megalomániában szenvedett) hívta fel a Reichsführer figyelmét a különös építményre, amelyben az SS vezetőképző iskoláját akarta létrehozni. Egy ősi legenda, illetve Wiligut értelmezése szerint itt lesz valamikor a Kelet és Nyugat végső csatája, az „ütközet a nyírfa mellett”, ahogyan az a próféciában szerepelt. Himmler el is nevezte az építményt a Világ Közepének, és nagyralátó terveket dolgozott ki átalakítására. A lovagtoronyban kialakította a Szent Grál termét, ahol a birodalom vezetői a Grál körül Arthur és a kerekasztal lovagjai módjára foglalnának helyet a szent svasztika és a birodalmi sas oltalma alatt. A kívülről olyan romantikus épület belülről ridegre és embertelenre sikeredett – olyan ridegre és embertelenre, amilyenné a Herrenvolk eszme hivalkodó, de érzelemmentes patetizmusa csak formálhatta. A méretek grandiózusak voltak, de bensőséges emberi érzelmeknek itt nem maradt helyük. 35
A Grált persze még meg kellett volna szerezni, amiben Himmler vakon bízott. Egyesek szerint a becses ereklye már az SS birtokában volt, a padozat alatt elrejtve. Mindenesetre a Vril Társaság mágikus ceremóniái máris itt zajlottak az idős Ernst Haushofer vezényletével. Amint Eisenberg a Thule, majd innen továbblépve a Vril Társaság tagja lett, részt vehetett a Haushofer által celebrált titkos szertartásokon, és az úgynevezett misztériumokba is beavatást nyert. Ezeken titkos erőket, ősi, germán isteneket és démoni lényeket idéztek meg, segítségüket kérve az árja faj világuralmához. Eisenberg doktor meglehetősen nyomasztónak találta a terem rideg pompáját, komolykodónak, nevetségesnek a szertartásokat, és visszataszítónak a nyers férfiasság kultuszának azokat a homoszexuális ízű megnyilvánulásait, amelyeket a jelenlévők körében tapasztalt. Ha tehette, kísérleteire hivatkozva kimentette magát. A misztika számára nem a hivalkodó nagyzolást, nem a démonidézést, hanem az ora et labora (imádkozzál és dolgozzál) szellemében a kitartó és odaadó munkálkodást jelentette, még ha nem is tartotta magát a hagyományos értelemben vallásosnak. Visszahúzódó természetű lévén, sem bizalmas barátai, sem ellenségei nem voltak, bár orvoskollégái irigyelték kivételezett helyzete és laboratóriuma miatt, és a titkos társaságok tagjai is sejtették, hogy előttük is vannak titkai. Időnként olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy az erholungswegi laborban démonokat idéz, de természetesen senki sem járt nála ilyen szeánszokon. Egyedül Marianna előtt nem voltak titkai. Időnként hónapokra eltűnt, mint később dédunokájának elárulta, hol Tibetbe, hol egy titkos kínai szektához utazott tanácsokért. Senki sem tudta, mennyire haladt, vagy egyáltalán eredményesek-e kutatásai. 36
Amikor viszont személyesen a nagy beavatott, Haushofer hívta meg egy szertartásra, amelytől szerinte az egész árja faj jövője függött, feltett szándéka ellenére sem tudott nemet mondani. A jeles eseményre természetesen a wewelsburgi SS-központ kerek lovagtermében került sor a nyári napforduló ünnepén, éjfélkor. A mester már hónapokkal előbb elkezdte a felkészülést, hogy minden tökéletes legyen. Igazán nem rajta múlt, hogy nem a várakozásnak megfelelően sikerültek a dolgok – bár egy tapasztalt mágusnak tudnia kellett volna, hogy a túlvilági erők gyakran a saját akaratukat érvényesítik, az őket megidéző minden erőfeszítése ellenére. Az időjárás is mintha jelezni kívánt volna valamit. A ragyogó, napsütéses délelőtt után fokozatosan beborult, alkonyatkor sötét fellegek gyülekeztek a várkastély fölött, a szeánsz pedig már a legvadabb égiháború közepette vette kezdetét. Az ódon falak olyan kísértetiesen néztek ki a villámok fényében, mintha csak egy rémregényből keltek volna életre. A bejárat előtt katonás rendben sorjáztak az Adlerek, Steyrek, DKW-k, Opelek, Mercedesek, jelezve, hogy nem akármilyen vendégek jöttek itt össze. Még egy káprázatos, nyolchengeres Maybach is feltűnt a színen, pedig ilyen jármű a Führeren kívül keveseknek járt – ezzel pedig nem kisebb személyiség, mint maga Haushofer érkezett. Odabent a rideg, vakolatlan kőfalakat fagyönggyel, fagyal- és tiszafaágakkal díszítették fel, az ősgermánok szent növényeivel, a halhatatlanság jelképeivel. A helyiség közepén egy hatalmas vasüstben tűz égett, amelyre a segédek időnként zsálya- és vasfűágakat, illetve egy rézüstből valamilyen porokat szórtak. A résztvevők a tűz egyik oldalán foglaltak helyet, míg Haushofer, a mágus a túloldalon, valkűrlányok félkörében állt hosszú palástban, fagyalkoszorú37
val a fején. A valkűrök fedetlen keblekkel, szarvakkal ékes vassisakban, fejük fölött tartott kardokkal pompáztak a részt vevő férfiak nem kis örömére. Haushofer egy jókora, bőrkötésű, rézkapcsokkal kivert könyvből olvasta emelt hangon, pátosszal az invokáció szövegét a jelenlévők többsége számára idegenszerű, ógermán nyelven, miközben a valkűrök monoton éneket kántáltak. A tűzbe szórt portól a termet szürkésfehér köd szállta meg, amelyben kísérteties fényben derengő, túlvilági árnyak kezdtek kibontakozni. Mennydörgés, cikázó villámok között jelent meg Ódin, akit az ófelnémetek még Wotan néven ismertek, vállán a gondolkodás és emlékezés két hollójával, majd fiai, a kalapácsos Thór, harci kürtők harsogása melett Tyr, a hadak istene, Szurt tűzisten és Hél, a Walhalla úrnője. De itt volt Freya is, a szerelem és halál istennője, földig érő, kibomlott hajzuhataggal, lágyan leomló ruhában, dárdával és pajzzsal felfegyverkezve. Majd mindenféle rendű és rangú istenek, óriások és törpék sokasága követhetetlen kavargásban, ahol a gyilkolás és a szeretkezés, a halálsikoly és a kéj kiáltásai olvadtak egybe az összecsapó fegyverek csattogásával és az égiháború zajával. A látvány egyszerre volt felemelő és vérfagyasztóan iszonyatos. Ezután a jelenet fölé himnikus fanfárok közepette tölgyfából faragott, aranyozott, farkasfejekkel ékített trónus emelkedett a dicsőséges, fénysugarakban fürdő, szárnyas sisakot viselő, teljes fegyverzetében tündöklő Wotan alakjával. Minden isten és istennő köréje gyűlt, neki hódolt harmonikus rendben töltve be a mennyet. Látni lehetett, ahogyan alant a Walhallába megtért harcosok is az égiek felé emelik tekintetüket. A jelenlévőkön soha nem érzett, magasztos, katartikus eksztázis vett erőt. 38
– Íme, a germán népek múltja és jövője! – kiáltotta Haushofer sztentori hangon, túlordítva a hangzavart. – Wotan dárdája és pajzsa védelméről biztosítja az árja fajt. Ám ekkor valami elkezdett megváltozni. A kürtök harsogását hátborzongató farkasordítás verte szét, óriási, vörösen izzó szemű emberfarkasok és rémületes, démoni figurák vették át az uralmat, mintha a pokol összes szörnye egyszerre szabadult volna el. A mágus eszméletét vesztve rogyott ös�sze, a szörnyek pedig a tűzön áttörve a jelenlévőkre vetették magukat. Kitört a pánik. Volt, aki szintén elájult, mások a kijárat felé menekültek, vagy oldalfegyverükhöz kapva lődözni kezdetek az árnyak felé. A félresikeredett szeánszról többé senki sem mert beszélni, a lovagtermet pedig ekkor használták utoljára a háború alatt. Viszont sokak álmaiban, sőt éber pillanataikban is újra meg újra megjelentek a démoni alakok. Igen, megszállottak lettek a szó tényleges jelentése szerint. És talán ez volt a valódi magyarázat a történészek előtt is rejtélyes, olyan személyiségváltozásokra, ahogyan például a kertészkedésért és bélyeggyűjtésért rajongó, ragyogó elméjű Himmlerből vagy a középszerű, unalmas, de hangyaszorgalmú „zsidószakértő” Eichmannból az lett, akinek az utókor megismerte őket. Eisenberget ugyan elkerülte a téboly, de élete végéig fel-feltűntek körülötte a démoni figurák. Némelyiknek a nevét is tudta, és pontosan megérezte jelenlétüket mind a nagy világégés, mind pedig késő öregkori kísérletei közepette. Talán a szeánsz okozta megrázkódtatás volt az oka, hogy naplójában egy rövid megjegyzés kivételével mélyen hallgatott az eseményről. Az efféle történések kiszivárgott hírei nyomán rebesgetni kezdték, hogy a vril Eisenberg doktor birtokában van, és 39
egy-két fiatal SS- és Wehrmacht-katona a párjával együtt már jelentkezett is további vérnemesítésre, de a doktor senkinek sem árulta el, mit csinál, és hogyan. Az arany felhasználására azonban már nem került sor. Ezerkilencszáznegyvenöt tavaszán, az egyre közeledő szövetségesek és az orosz ágyúk dörgése közepette, napokra a háború elvesztésétől ez már senkit sem érdekelt. Így azt sem tudta senki, hogy Eisenberg egy iratszekrényt kitevő kísérleti jegyzőkönyvei, kutatási eredményei, illetve a kísérletekhez használt arany hová kerültek a háború után. Precíz és a munkájára büszke ember lévén eszébe sem jutott, hogy elégesse jegyzeteit, inkább kis Leica gépével, amellyel a kísérleteit is dokumentálta, oldalról oldalra mikrofilmre vett mindent, személyes naplója kivételével.
40
