XXV/15 * 2016. április 15. péntek
Szeméthegy a laktanyában: a városháza szerint vészhelyzetben kellett dönteni
Befogadó város elismerésben részesültünk
Befogadó magyar teelismerését Néhány nappal a lomtalanítás előtt mondta fel szállítási szerződését a Zöld Híd Kft a város- lepülés sal, így kényszerhelyzetben kellett dönteni, ezért került ideiglenesen lerakásra a hulladék a vehette át múlt héten használaton kívüli Híradó úti laktanyába - hangzott el két önkormányzati bizottság hét eleji Fördős Attila polgárülésén. A városvezetés hosszú távú megoldást keres a problémára. l 6-7. old. mester Kövér Lászlótól, az Országgyűlés elnökétől a Parlamentben.
A többarcú magány Solymos Mónika nem csak saját tapasztalatairól írt könyvet l 13. old.
l 5. old.
2
Váci Napló
Váci Napló
3
Gyorsan reagált a rendőrség
Áprilisban újabb szigorú jegyellenőrzés
Vácott betörte a szélvédőt, fenyegetőzött, a kommandósok még aznap este elfogták J
anuárban a Budapest– Hatvan, februárban a Budapest–Szob és a Budapest–Veresegyház–Vác, márciusban a Budapest– Pusztaszabolcs vasútvonalon tartott úgynevezett fokozott fedélzeti jegyellenőrzést a MÁV-START. l munkatársunktól A csúcsidőszakokat érintő, menetjegyváltást ösztönző akció eddig sikerrel járt, ugyanis rendre a jegybevételek emelkedését hozta. A kiemelt kontroll április hónapban Budapest–Vác és Budapest–Monor viszonylatában folytatódik.
G
arázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya F. Tamás 37 éves váci lakos ellen. A férfi április 11-én 10 óra körüli időben Vác egyik útkereszteződésében – egy korábbi közlekedési konfliktus miatt – ment oda a sértett kocsijához, majd a 30 éves sofőrt szidalmazni kezdte és ököllel betörte a jármű egyik ablaküvegét. l police.hu fotó: rendőrség (illusztráció) F. Tamás ezt követően vis�szaült az autójába és elhajtott
a helyszínről. A sértett követte a férfit, míg Verőcén megállt mögötte és kérte, hogy térítse meg a korábban okozott kárt. F. Tamás meg is ígérte, hogy kifizeti az általa megrongált ablaküveg árát és kérte, hogy menjenek a lakásához. Visszahajtottak Vácra, ahol a 37 éves gyanúsított bement a lakásba és pénz helyett egy fegyverrel vagy annak utánzatával tért vissza, mellyel a csörögi sértettet megfenyegette, hogy megöli, ha nem megy el a helyszínről – írja a police.hu. A rendőrség gyorsan reagált az esetre, a bejelentés után a váci nyomozók - tekintettel arra, hogy fegyver, vagy annak utánzata is szóba ke-
rült - a 37 éves férfi elfogására a Terrorlehárítási Központ műveleti egységét kérték fel, akik a gyanúsítottat – váci lakásában – még az nap, április 11-én 19 óra körüli időben elfogták és a Váci Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A rendőrség hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint a férfi lakásában tartott házkutatás során a rendőrök megtalálták és lefoglalták azt a gáz-riasztó fegyvert is, mellyel F. Tamás a sértettet megfenyegette. Az ügyben a további eljárást a Váci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le. n
Ha elutasítja az iskola a gyermek felvételét... Tegnap kezdődtek és ma fejeződnek be Vácott az általános iskolai beíratások. Ma, április 15-én pénteken este 7 óráig lehet felkeresni az intézményeket. Az iskolába történő felvételről az iskola igazgatója dönt. A felvétel elutasítása esetén a szülőnek joga van az elutasító határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül – jogszabálysértésre vagy érdeksérelemre hivatkozással – jogorvoslattal élni. Fellebbezését a Klebersberg Intéz-
ményfenntartó Központ területileg illetékes igazgatójához nyújthatja be. Amennyiben a szülő nem a kötelező felvételt biztosító körzetes iskolába kívánja gyermekét beíratni, és a választott iskola a gyermek felvételét elutasító döntést hoz, a szülő a gyermekét a döntés jogerőre emelkedését követő 5 napon belül köteles beíratni a kötelező felvételt biztosító iskola első évfolyamára – olvasható a városháza honlapján. n
Az ellenőrzésekre április több napján is a reggeli órákban kell számítani. Az akciót a vasúttársaság jegyvizsgálói ezúttal is vasútőrökkel és rendőrökkel közösen hajtják végre, de a céljuk továbbra sem a büntetés, hanem az, hogy jegyvásárlásra buzdítsanak. A legutóbbi, márciusi kontroll alkalmával mindös�sze négy személlyel szemben kellett utólag fizetendő büntetést kiszabni, 32 – jegy nélküli és jegyet váltani a vonaton sem hajlandó – személyt pedig leszállítottak a járművekről. Az ellenőrzött száz vonat fedélzetén összesen 225 darab jegyet értékesített a MÁV-START azoknak, akiknek az előzetes jegyváltásra nem volt lehetősége. n
4
Váci Napló
Vác ismét segített a nehéz helyzetben lévő Técsőnek
Iskolapadokat, eszközöket és pénzt juttattak el a testvérvárosba T
écső városa, testvérvárosunk levélben kereste meg az önkormányzatot, hogy az elmúlt évben megváltoztak a település közigazgatási határai, további négy települést csatoltak a városhoz. Ezeken a területeken nagyon rossz viszonyok uralkodnak, hiányosak az iskolai felszerelések.
eszközök telepítésére a testület döntése alapján 350 ezer forint támogatást juttatunk el. Ehhez járult hozzá még 100 ezer fo-
rinttal az Ipress nyomda, valamint gyűjtöttünk még további 214 ezer forintot. Ezen kívül még egy magánszemély is tá-
l Furucz Anita - Vác városa áttekintette, hogy mi az amit tud biztosítani és így egy teherautónyi irodaszert vittünk el. Összesen 78 darab padot, 80 darab székkel, öt darab számítógépet monitorral. Ezen kívül az informatikai
Tavaszi hadjárat: hagyományőrzők idézték fel a híres váci csatát A
z idén is nagyon sok érdeklődőt vonzott az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc dicsőséges tavaszi hadjáratának április 10-i váci csatáját felidéző hagyományőrző esemény. l Ribáry Zoltán fotó: Cseledy András A főtéri gyülekezőn Fördős Attila polgármester köszöntötte a közreműködő csoportokat és az érdeklődőket.
- A korábbi generációknak évtizedeken át úgy tanították a magyar történelmet, hogy mi mindig csak veszítettünk a különböző háborúkban, csatákban. Ám tudjuk, hogy ez nem igaz, példa erre többek között az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc dicsőséges tavaszi hadjárata is. Nagyszerű érzés ilyen történelmi eseményekre emlékezni, nagyon fontos ez a múltidézés önazonosságunk fontosságának felismerése, önbecsülésünk erősítése érdekében. A hagyomány
nemzedékről nemzedékre öröklődik, amiért nagy köszönettel tartozunk az ilyen és hasonló rendezvények közreműködőinek. Örökségünk megbecsülése, hős elődeink elismerése is hozzásegíthet a megmaradáshoz, ahhoz, hogy legyen nemzeti jövőnk, bármilyen erős a világpolitikai ellenszél - fogalmazott a polgármester. Ezután Fülöp Tibor főszervező egy korábbi hagyomány-
mogatta a kezdeményezést 50 ezer forinttal - mondta el Fördős Attila polgármester hétfőn. Kiemelte: az adományozások nem fejeződtek be, az egyik helyi egyházi közösség Németországból további iskolapadokat szerzett, melyet eljuttat a településre. De több intézmény is gyűjt még informatikai eszközöket. Matkovich Ilona a SZAVAD önkormányzati képviselője pedig egy laptopot adományozott Técsőnek. A településen 10 ezren élnek, ebből 3000 fő magyar ajkú. A most hozzájuk csatolt falvakkal azonban megduplázódott a lélekszám. Fördős Attila azt is elmondta: a településen élnek olyanok is, akiket a jelenlegi háború sújtott. Az adományok eljuttatását nehezíti az is, hogy először vámszabad területre viszik az eszközöket, innen csak hónapokkal később jut el Técsőre. n őrző csatán készült, szépen bekeretezett csoportképet adott át ajándékként a város első számú vezetőjének, s egyúttal ígéretet tett, hogy a jövőben évről évre újabb és újabb képeket adnak át, hogy lassacskán létrejöhessen egy kis kamaratárlat. A folytatásban a hagyományőrzők, nagyon sok érdeklődő kíséretében a ligetbe vonultak, ahol felelevenítették az 1849-es híres váci csata fő momentumait. Természetesen nem maradt el a koszorúzás sem, az önkormányzat vezetői mellett számos intézmény képviselői és magánszemélyek is elhelyezték a megemlékezés virágait a hősi emlékműnél. n
Váci Napló
5
Újabb rangos elismerést kaptak a váciak
Befogadó magyar település lettünk B
efogadó magyar település elismerését vehette át múlt héten Fördős Attila polgármester Kövér Lászlótól, az Országgyűlés elnökétől. A Parlamentben átadott elismerést a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) alapította meg még 2011-ben és két évente adják át.
azt, hogy mire van szükségük, mi az, amiben segítséget kérnek tőlünk, amit igyekeztünk minden esetben teljesíteni – mondta el a polgármester hétfői sajtótájékoztatóján.
ilyen szervezet. A pályázatról már Deákné dr. Szarka Anita jegyző beszélt. Elmondta: a pályázat fő célja a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezmény-
mények tanúságát. - Azaz, anyagi elismerést ehhez a díjhoz nem kaptunk, ám értékét tekintve annál nagyszerűbb és fontosabb számunkra – hangzott el.
l munkatársunktól Vác a kitüntetést az elmúlt években tanúsított, a fogyatékkal élőkért tett fejlesztései kapcsán érdemelte ki. - Természetesen ez a díj elsősorban arról szól, hogy a fogyatékos szervezetekkel milyen munkakapcsolat alakult ki. Az elmúlt években folytattuk a Fogyatékosügyi Tanácsnak az egyeztető üléseit, ahol minden alkalommal a helyi szervezetek elmondhatták
A városvezető azt is kiemelte, hogy Vác élen járt a Fogyatékosügyi Tanács létrehozásával, hiszen Magyarországon elsőként településünkön alakult meg
ben megfogalmazott szemlélet erkölcsi jutalmazása, mely két éven keresztül biztosítja a támogatott számára hivatalos formában a célban megfogalmazott ered-
Mohácsiné Dim Rita, az intézményfelügyeleti és humán osztály vezetője végezetül pedig kiemelte, hogy a városban a fogyatékkal élőket gyermekkortól, felnőttkoron át az időskorig segíti az önkormányzat. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a városi intézmények szinte minden egyes épülete akadálymentesítésre került. n
Újvári Lajosnét Fehérvári Jánosnét köszöntötte a város köszöntötték
Újvári Lajosné szépkorú honfitársunk április 5-én ünnepelte 90. születésnapját. Ez alkalomból Fördős Attila, Vác város polgármestere és Mohácsiné Dim Rita, az intézményfelügyeleti és humán osztály vezetője köszöntötte őt virággal és oklevéllel. n
Fehérvári Jánosné szépkorú honfitársunk március 27-én ünnepelte 90. születésnapját. Ez alkalomból köszöntötte őt Fördős Attila polgármester, Deákné dr. Szarka Anita jegyző és Mohácsiné Dim Rita, az intézményfelügyeleti és humán osztály vezetője virággal és Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke által aláírt oklevéllel. n
6
Váci Napló
Szeméthegy a laktanyában: a városháza szerint vészhelyzetben kellett dönteni S
zakhatósági bejárást tartottak az elmúlt héten csütörtökön a Híradó úti laktanyában, s erre meghívták a területtel határos lakóövezet képviselőit is. Ők akkor szembesültek azzal a ténnyel, hogy az alakuló téren nagy men�nyiségű hulladék van elhelyezve. A szemét a közelmúltban megtartott lomtalanításból és a városban folyamatos, az illegális lerakásokat érintő nagytakarításból származik, s csak ideiglenesen helyezték el a laktanyában - derült ki a hétfőn és kedden megtartott két bizottsági ülésen. l Furucz Zoltán A látottak alaposan felborzolták a kedélyeket, s a különböző internetes fórumokon a
óta szeretné eladni a laktanyát, ha jön egy vevő és meglátja a szeméthegyet, biztosan meghátrál majd. A történtekre hamar rátalált a politika is. Előbb pénteken a Jobbik váci szervezete tartott emiatt sajtótájékoztatót, amelyen városi képviselőjük, Kászonyi Károly Fehér Zsolt helyi pártelnök társaságában visszafogottan, de nagyon határozottan a szerintük tarthatatlan helyzet mielőbbi megoldására szólította fel a városvezetést. Kászonyi Károly szerint nagyon rossz döntés volt a laktanya területének e célra történő felhasználása, s a képviselő úgy látja, jelenleg nem megnyugtató az, ahogyan ott a hulladékot tárolják. A gazdasági, városüzemeltetési és vagyongazdálkodási bizottság hétfői soros ülésére
A tárgyalt előterjesztés szerint az utóbbi cég a volt Esze Tamás laktanyában szeretné tárolni az illegális szemétlerakók felszámolása során ös�szegyűjtött hulladékot annak elszállításáig. Jelezték, hogy a telephelyengedély kiadását már kezdeményezték is a polgármesteri hivatal igazgatási osztályán.
Váratlan telefonhívás Pető Tibor ehhez hozzátette: az egész hátterében az a váratlan helyzet van, hogy a városban meghirdetett lomtalanítás előtt néhány nappal az eddig az elszállítást végző Zöld Híd Nonprofit Kft telefonon jelezte: sem most, sem a jövőben nem tud és nem akar eleget tenni a korábbi megállapodásnak. Az alpolgármester szerint, ha ezek
szeretnék ugyanis zárt konténerekben elhelyezni a hulladékot, amelyet egy átmeneti tárolás után el fognak szállítani. Dr. Bóth János (MSZP) képviselő szerint nem ide kellett volna lepakolni a szemetet, lett volna más megoldás is. Tart attól, hogy a hulladék hosszabb távú ottani tárolása rontja az ingatlan értékét. Felvetette, hogy a környéken élők nem tudtak a városi szándékról. Számon kérte, hogy miért nem valósulnak meg a jóval korábbra ígért hulladékudvarok, amelyek lehetőséget adnának ilyen helyzetekben a megoldásra. Ehhez csatlakozva Kiss Zsolt (MSZP) elmondta: elkezdődött a város déli részén egy hulladékudvar építése, de az félbe maradt, a telep mára lepusztult, elhagyatottá vált. Javasolta, hogy a városi stratégiai bizottság legközelebb foglalkozzon e probléma hosszú távú megoldásával. Pető Tibor ezzel kapcsolatban megjegyezte: a város tulajdonában lévő csörö-
Szeméthegy az alakulótéren. A lomtalanítás előtt pár nappal derült ki, hogy ideiglenes lerakót kell keresni polgárok a városvezetést bírálták a döntés miatt. Többen amiatt aggódtak, hogy ha a szemét hosszabb ideig ott marad, az eső a talajba moshat esetleg veszélyes szen�nyeződéseket, illetve a szél is széthordhatja a környéken a hulladékot. Mások azzal érveltek, hogy a város már évek
a baloldali ellenzék szervezésében néhány civil is beült. A téma fontosságára tekintettel ott volt Pető Tibor (Fidesz) alpolgármester, a Váci Városfejlesztő Kft ügyvezető igazgatója, dr. Tar György és az ügyben közvetlenül érintett Váci Hulladékgazdálkodási Kft vezetője, Jászai Péter is.
után nem viszik el a házak elé kitett lomot, sokkal nagyobb bajt okoztak volna, mintha elvégzik azok begyűjtését és jobb híján, ideiglenesen elhelyezik valahol a városban. A lehetőségeket számba véve kézenfekvő megoldásnak tűnt a laktanya területe. Most folyik a lehetőségek keresése,
gi lerakótelep egy szóba jöhető megoldás, de ez előkészítést igényel. Szerinte a Zöld Híd Kft-t terheli a felelősség a hulladékuvarok megépítésének elhúzódása miatt. Megoldást kellene találni a folyamatosan újratermelődő illegális hulladéklerakás megszüntetésére is, méghozzá olyat,
Váci Napló amely megfelel a városban élők érdekeinek, és gazdaságosan fenntartható.
Fennáll a kizárási ok Jászai Péter elmondta, hogy a jogszerű tárolás érdekében már benyújtották a telephelyengedély iránti kérelmüket. Az eljárás jelenleg is folyik. Később Deákné dr. Szarka Anita jegyző egy kérdésre adott válaszából kiderült, hogy a polgármesteri hivatal igazgatási osztálya, tekintettel arra, hogy egy száz százalékban az önkormányzat tulajdonában lévő cég ese-
7 laktanyában. Felvetette, hogy a Kertvárosban lévő korábbi OTTÓ-telephelyet viszonylag gyorsan alkalmassá lehetne tenni az átmeneti tárolásra. A vitában a jelenlévő polgárok is szerették volna elmondani a véleményüket. A szervezeti és működési szabályzat szerint erről előtte a bizottságnak szavaznia kell. Balkovics Péter elnök kérésére voksoltak a jelenlévők, ám a mindössze három igen szavazat - a többiek tartózkodtak - kevés volt ahhoz, hogy szót kaphassanak a civilek. Nemtetszésüknek hangot is adtak, többen kissé indulato-
nosítási osztályt a szerződéstervezet elkészítésére.
Keresik a helyszínt Másnap, kedden - bár az eredeti tervekben nem szerepelt - a laktanyában lévő helyzetről tárgyalt a városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság is. Az ülésen Pető Tibor adott tájékoztatást a kialakult helyzetről, hozzátéve, hogy azonnal hozzákezdenek a probléma hosszú távú megoldására a számba jöhető helyszínek felkutatásához. Az eddigi információk szerint érdemes vizsgálódni a lakta-
A hétfői bizottsági ülés. Nagy volt az érdeklődés a téma iránt tében kellene döntést hozniuk, még hétfőn kizárási okot jelentett be a Pest Megyei Kormányhivatalnál. A válaszra nyolc napos határidő van.
Szerettek volna szólni Szót kért Ferjancsics László (Együtt - Lokálpatrióták) képviselő is, aki egyebek között arra volt kíváncsi, hogy ki és milyen feltételekkel engedélyezte a laktanyában a jelenleg ott található hulladék elhelyezését. Erre a kérdésre Pető Tibor rövid időn belül írásban fog válaszolni - derült ki az ülésen némi vita után. A képviselő szerint félő az is, hogy a felvázolt tervek alapján a későbbiekben folyamatosan bővül majd a lerakás a
san bírálták a bizottság tagjait, néhányan ezt követően távoztak is az ülésről, a többség azonban a napirendi pont tárgyalásának végéig maradt. Kászonyi Károly ugyan javasolta, hogy a bizottság gondolja újra a döntését, de nem került sor újabb szavazásra. A végső szavazáson a többség támogatta, hogy az április képviselőtestületi ülésen napirendre kerüljön a téma - hárman nemmel voksoltak, Kászonyi Károly bejelentette, hogy nem vesz részt a szavazáson -, amelynek lényege, hogy a grémium majd dönthet arról, hogy a Váci Hulladékgazdálkodási Kft térítésmentesen használhatja-e a laktanya egy részét telephelyként. Felkérték a vagyonhasz-
nyán kívül a volt csörögi lerakó, a Deákvári fasorban található telephely és a Park utcai ingatlan területén is. A bizottság ezt támogatta.
A Váci Hulladékgazdálkodási Kft ezen a héten pénteken, április 15-én 13 órakor a laktanyában sajtónyilvános bejárást tart. Részletesen ismertetik a kialakult helyzet okait és elmondják, milyen módon lehet megoldani a jelenlegi problémákat. n
Célba értek az adományok l munkatársunktól Március hónapban jótékonysági hangversenyt adott a Böjte Csaba ferences szerzetes által befogadott gyermekek javára a kisváci Regőczi Kápolnában a Váci Ifjúsági Fúvószenekar és a Fehérek Templomának Kórusa. A hangversenyen köszöntőt mondott Csáki Tibor atya és Ványi Lászlóné, a Pest megyei Közgyűlés tagja. A zsúfolásig megtelt teremben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Váci Csoportjának önkéntesei gyűjtöttek adományokat a nehézsorsú erdélyi gyerekek javára. A nagylelkű adományozóknak köszönhetően több száz táblás csokoládét, édességeket, játékokat, könyveket sikerült összegyűjteni. Az adományokat a Váci Ifjúsági Fúvószenekar tagjai Kápolnai Jenő karmester vezetésével adták át a Dévai Szent Ferenc Alapítvány szovátai gyermekotthonának. Az ott nevelkedő gyermekeket egy hangszerbemutatóval egybekötött koncerttel is megajándékozták. A zenekar erdélyi turnéja során Csíkszerdában is adott két teltházas koncertet fiataloknak, továbbá Korondon együtt zenéltek a Korondi Fúvószenekarral, akiket ősszel Vácon is vendégül látnak majd. A koncertek mellett Csíksomlyón, a hólepte Békás-szorosban és a Gyilkos-tónál is emlékezetes kirándulásokat tettek a jótékony muzsikusok. A Váci Ifjúsági Fúvószenekar Erdélyi koncertkörútja a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg. A jótékonysági koncertről, valamint a Váci Ifjúsági Fúvószenekar erdélyi turnéjáról készült fényképeket és a szovátai Sóvidék Televízió riportját is megtekinthetik a facebook. com/vaciifjusagifuvoszenekar oldalon. A zenekar legközelebb április 23-án szombaton 19 órától ad koncertet a váci zenekedvelőknek a Bartók Béla Zeneiskola Cs. Nagy Tamás Hangversenytermében. n
8
Váci Napló
Egy meglepő eredmény: minden tizedik férfi egyedül takarít otthon A
por és a piszok továbbra is a fogyasztók ellensége világszerte. Nem meglepő tehát, hogy sok időt fordítunk arra, hogy otthonainkat és ruháinkat tisztán, rendben tartsuk. A Nielsen új globális felmérése a takarítási és mosási szokásokról megállapítja, hogy a magyar válaszadók 19 százaléka naponta takarít, 27 százaléka pedig hetenként. l munkatársunktól
hogy a lakás tisztán tartása csak a nők dolga – állapítja meg Sarah Peters, a Nielsen globális ügyfélkapcsolati vezetője. - Ugyan a nő kulcsszereplő marad a családi otthon takarításával kapcsolatban, de ahogy a házi munkában egyre több férfi játszik aktív szerepet, úgy azt a kínálati oldalon célszerű figyelembe venni a marketing stratégiákban; új termékek fejlesztésétől kezdve a marketing üzenetekig. Ehhez jobban meg kell ismerni, hogy nők és férfiak milyen módon viszonyulnak a takarításhoz.
kal többet, mint tavalyelőtt.
Ha jó az ár/érték arány Nem okoz meglepetést, hogy a hatékonyság és az érték vezeti a takarító szerek jellemzőinek fontossági sorrendjét. Világszerte tíz válaszadó közül hatan mondták azt, hogy amikor eldöntik, melyik terméket vásárolják meg, nagyon fontos számukra, hogy az milyen jól tisztít. A megkérdezettek 54 százaléka szerint a jó ár/érték arány nagyon fontos. Kapcsolódik a hatékonysághoz a vásárlási döntési folyamatban a termékkel szerzett korábbi tapasztalat - ami tízből négy megkérdezett számára nagyon fontos. Alig kisebb, 37 százalék azok aránya, akiknek a megbízható márkanév számít sokat. Magyarországon a mosószerek és öblítők együttes kiskereskedelmi forgalma mintegy 55 milliárd forintot ért el
Naponta mos 17 százalék, hetenként kétszer vagy többször pedig 50 százalék. De a A nők vásárolnak kulturális hagyományok, a termékek elérhetősége, új szeAzok vásárolják háztartárek kifejlesztése, pénzügyi feltételek egyes országok között suk számára a takarító szereeltérnek, és emiatt különböz- ket, akik végzik is ezt a munkát. A magyar válaszadók nek a fogyasztók lehetőségei. A magyar megkérdezettek szerint itt szintén legnagyobb 45 százaléka mondta azt, hogy a női családfők aránya (53 a nő végzi a takarítás nagy ré- %). A két nem családfői köszét. De szó sincs arról, hogy zött a beszerzés megosztását ebben a férfiak ne vennének részt. Ugyanis a válaszadók 38 százaléka szerint a nők és férfiak megosztják a felelősséget otthonuk tisztán tartásáért. További 11 százalék pedig úgy válaszolt, hogy többnyire a férfi családfő takarít. Más családtagot nevezett meg 5, fizetett takarítási szolgáltatót 1 százalék. Mindehhez lényegében hasonlítanak a globális és A kereskedelmi marketingstratégiák kialakításánál jobban meg kell isaz európai átlagok merni, hogy nők és férfiak milyen módon viszonyulnak a takarításhoz is. Szembetűnik azonban, hogy nálunk a többi ország középérté- a megkérdezettek 29 százalé- tavaly. Hat százalékkal töbkénél többen mondták, hogy ka mondta, férfi családfőket bet, mint egy évvel azelőtt. Világszerte a megkérdezetnők és férfiak megosztják la- 12, más családtagot 5, fizetett kásuk takarításának felelőssé- szolgáltatót pedig 1 százalék. tek átlag jó egyharmada igyekMagyarországon a Nielsen szik venni olyan mosószert, gét. Viszont az otthoni takarítás nagyobb részét a nemzet- takarítószerek nyolc kategóri- amely nem tartalmaz erős közi átlagnál valamivel keve- áját méri. Együttes forgalmuk vegyszereket. Környezetbarát több mint 25 milliárd forintot mosószerek használatára pedig sebb magyar férfi végzi. - Téves az a feltételezés, ért el múlt évben; 5 százalék- 32 százalék törekszik. n
A polgármester Cyrano is volt, most dedikál
É
rdekes és különös vendége lesz a Lyra Könyvesház április 15-i rendezvényének: Gödöllő polgármesterének dedikálással egybekötött könyvbemutatója kezdődik 17 órakor. Gémesi György néhány napja még mint Cyrano lépett fel a művelődési központ színpadán, most pedig egy róla szóló könyv apropóján érkezik városunkba. Gödöllő polgármesterének a családról, a sportról, a közügyekről szóló személyes vallomásait tartalmazó, képekkel gazdagon illusztrált kötet szerzője Serényi Péter. „Gödöllő jó gazdát talált. Nem kényura, hanem elsőszámú szolgálója ennek a hangulatos, szép magyar városkának. Tekintélye van és szeretik. A kettő együtt kevés embernek adatik meg” - írta Jókai Anna a méltatásában.
Már a cím is egyfajta nyilatkozat: Amiben hiszel, az van. Gödöllő polgármestere körül az elmúlt évtizedekben alaposan átformálódott a világ, ám akik figyelnek rá, látják: ő megmaradt annak, aki eddig is volt. Ily módon manapság inkább magányos harcos a politikai dzsungelben, akire lőnek, mert mozog. Az emberek azonban hisznek benne, ezért lehet 1990 óta megszakítás nélkül Gödöllő polgármestere. n
Váci Napló
9
Színház: percekig zúgott a vastaps
KUKAkulTÚRA a cementgyárban
Sikerdarab a Megadom magam! A - szombaton újra megnézheti Á
prilis 10-én vasárnap a Váci Dunakanyar Színház újra bizonyított. A folyamatosan fejlődő színház újabb mérföldkövet lépett át, hiszen a megnyitásának harmadik évfordulója alkalmából megtartotta tizenegyedik saját bemutatóját. Ez is, mint a többi, hatalmas siker volt!
mialatt megismerjük történetüket. A Quimby slágerei újabb értelmet nyertek a jelenlévők számára, ugyanis a dalok különleges illeszkedése az előadásban teljesen más megvilágításba helyzete a szövegeket. Trokán Anna, Molnár Gyöngyi, Krausz Gergő és Bakos-Kiss Gábor lélegzet elállító játéka az igaz szerelem és a művészet természet feletti gyógyító erejéről mondott el sok mindent.
A produkció Kis Domonkos Márk rendezésében ke-
köszönték meg a látottakat. A produkció közben egyetlen pillanatra sem unhatta el magát a közönség, érezhető volt a feszült figyelem, amel�lyel végigkísérték a színdarabot. A mű íve magával ragadta a nézőket. Nagyon különleges, mert ilyen sokrétű előadás még itt nem született. Ez az első zenés darab, amelyben komoly tánckar működik közre, élő zenekari kísérettel szólalnak meg olyan dalok, slágerek, amelyek mindegyikünk fülében benne vannak. Az előadás látványvilága rendkívül érdekes, hiszen a rengeteg fény, füst és a tán-
rült színpadra. Az előadás nagy sikert aratott, hiszen a premiert megtekintők hosszú perceken át tartó tapsviharral
cosok különös mozgása, egy nem mindennapi látványt tár elénk. A karakterek szívünknek igazán kedvessé válnak,
Megadom magam április 16-án szombaton 19 órától itt, a Váci Dunakanyar Színházban! n
l Péter Tamara fotó: Cservenák Péter
Aki lemaradt róla, ne búsuljon, hiszen újra látható lesz a Olt Tamás:
KÉSZÜLJ A PÁLYÁZATRA! Megjelent az Otthon melege program, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pályázata. A kiírás lehetőséget nyújt a családi házban élő lakosság számára vissza nem térítendő támogatás felhasználásával lakóépületeik korszerűsítésére, felújítására. Pályázatot benyújtani 2016. július 1. napjától a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehetséges. A pályázat teljes szövege és a feltételek az alábbi linken érhető el: http:// www.kormany.hu/download/2/2b/a0000/Palyazati%20Felhivas.pdf, http://www.kormany. hu/download/3/2b/a0000/Palyazati%20Utmutato.pdf. n
Duna-Dráva Cement Kft. a hagyományokhoz híven idén is várta a látogatókat a Hulladékkezelők Nyílt Napja alkalmából. A program célja, hogy a résztvevők megismerhessék a hulladékká vált anyagok kezelésének formáit. l munkatársunktól
A látogatás során az érdeklődők hiteles információkat kaptak a cementiparról, valamint a természeti erőforrások hulladékkal történő kiváltásáról. Manapság már egyre többen gyűjtik szelektíven a hulladékot, azonban kevesen tudják, mire használják fel ezeket. A DDC Váci Gyárában a látogatóknak ismét lehetőségük volt megismerni a hulladék újrafelhasználásának környezetbarát módját, a magas hőmérsékleten történő energiakinyerés előnyeit. Ehhez remek példaként szolgál a cementgyártás, hiszen a klinker előállításához 1450 fokos hőmérséklet szükséges, a kemencék fűtéséhez pedig részben, megfelelően előkészített hulladékot használ a gyár. A DDC elkötelezte magát a környezetkímélő megoldások mellett, ezért a másodlagos tüzelőanyagok használatát részesíti előnyben, ezzel is a környezeti fenntarthatóságot szolgálva. A látogatásra április 9-én délelőtt került sor. A résztvevők a gyár biztonsági előírásainak megfelelően munkavédelmi felszerelést kaptak, majd a gyár területén a DDC szakértője kalauzolta végig az érdeklődőket, akik megismerhették a cementgyártás folyamatát és az alternatív hulladékhasznosítás lehetőségeit. n
10
Váci Napló
Kossuth Zsuzsanna emlékére állítottak táblát a kórházban Á
prilis 8-án, 9 órakor a Jávorszky Ödön Kórház aulájában emléktábla avatást tartottak az első magyar főápoló, Kossuth Zsuzsanna tiszteletére. A Magyar Ápolási Egyesület (MÁE) helyi szervezetének szervezésében és a Jávorszky Ödön Kórház közreműködésével lezajlott eseményen, egy fő - a MÁE által alapított- megyei ezüst kitűzőt kapott, míg négy fő szakdolgozó ápolási igazgatói dicséretben részesült.
tábla avatás, hiszen kezdete egy hagyománynak, de ami ennél is fontosabb, hogy ezúton is kifejezhetjük erkölcsi elismerésün-
előtt. – fogalmazott a főigazgató. Kárpáti Zoltán a menedzsment nevében négy főt ápolási igazgatói dicséretben részesített
ket és hálánkat a szakdolgozók munkájával kapcsolatban, illetve méltó módon tiszteleghetünk minden magyar ápoló munkája
az esemény kapcsán, illetve köszönte meg az áldozatos munkát. - Tudjuk, hogy önmagukat adva, önmagukat fogyaszt-
l Tari Adrienn Sámoly György köszöntőjében kiemelte, hogy köszönettel fogadta az egyesület helyi képviselőjének, Kovácsné Bóbis Klaudiának megkeresését, annál is inkább, mert ő egyben a kórház dolgozója is. - Nagyon fontos esemény az intézmény életében ez az emlék-
A Magyar Ápolási Egyesület megyei ezüst kitűzőjét kapta: Stefanek Judit 1979‐ben érettségizett a Kanizsay Dorottya Egészségügyi szakközépiskolában, Budapesten. 1986‐ig a MÁV kórházban dolgozott majd 1986‐ban került kórházunk laboratóriumába. 1982. júniusában elektrocardiografiai asszisztensi , majd 2001‐ben ápolói szakképesítést szerzett. Járóbeteg szakellátás asszisztensként a kardiológiai szakrendelőben kezdett dolgozni, és jelenleg is ott folytatja szakmai tevékenységét. Munkáját a betegekkel szemben odaadóan empatikus áldozatkészséggel végzi. Munkatársaival való kapcsolata jó, felettesei elismerik tevékenységét. Munkája elismeréseként igazgatói dicséretben részesült 2002‐ben. Kórházunk elhivatott dolgozója elismerés – ápolási igazgatói dicséretek Oroszi Zsuzsanna 39 évvel ezelőtt lépett ki az angol nyelvi tagozatos gimnázium kapuján, ekkor már tudta, hogy a hivatása a betegek ápolása lesz. Így még ebben az évben megkezdte munkáját a Jávorszky Ödön Kórház intenziv osztályán, ekkor még segédnővérként. Három felhőtlen év következett Molnár Gabriella, Ella nővér képzőjében, a kórházban a kórházi orvosok tanításával. Az első oklevél megszerzését továbbiak követték. Elvégezte az aneszteziológiai szakasszisztens képzést, majd amikor már 17 éve dolgozott betegágy mellett, műtőben, beiratkozott és 1998‐ban diplomás ápolói, majd akut betegellátó szakápolói végzettséget szerzett a főiskolán. A folyamatos önképzésen túl a kórházon belüli akkreditált képzések szervezője, előadója. Tapasztalatait először aneszteziológiai vezető as�-
va járulnak a gyógyításhoz, életük egy darabját építik be a járóbeteg- és fekvőbeteg szakellátásba. Köszönöm a megköszönhetetlent – mondta az ápolási igazgató. Az ünnepi beszédet Bugarszki Miklós, a Magyar Ápolási Egyesület elnöke mondta, aki, kifejtette, hogy milyen rögös út vezetett Kossuth Zsuzsanna munkásságának országos elismeréséig. Az első magyar főápoló hivatalos országos megünneplésére 2014. február 19-én került először sor. A beszédet követően a főigazgatóval és az ápolási igazgatóval közösen leleplezték, majd Bugarszki Miklós MÁE elnöke megkoszorúzta Kossuth Zsuzsanna emléktábláját. A folytatásban az elismerések átadása, illetve a kitüntetettek méltatása következett (a díjazottakról lejjebb olvashatnak). Az ünnepségen a Selye János Egészségügyi és Szakképző Iskola tanulói közreműködtek. Hotváth Vivien és Krajnyák Mirtill előadásában hangzott el Kossuth Zsuzsanna életétének munkássága, illetve az Ápolóról című vers. n
szisztensként, majd osztályos főápolóként, adta tovább kollégáinak. Munkáját a szakma, a betegek szeretete, az érző, beleérző gondoskodás, a gyors problémamegoldása jellemezi. Piszkatóriszné Gyetván Márta Márti nővér 1979 óta dolgozik kórházunk újszülött osztályán, kezdetektől az Ápolási Egyesület hűséges tagja. 2000‐ től a főnővéri helyettesi feladatokat is ellátja. Munkája pontos, megbízható. Az egészségügyben eltöltött idő példaként állítható munkatársai elé. Szakmai tudása, emberi tulajdonságai minta lehet az őt követő generációk számára. A kismamákkal és újszülöttekkel türelmesen, kedvesen bánik. Munkatársai mindig számíthatnak segítségére. Jutasi Sándorné 30 éve szülésznőként dolgozik, mindig a Jávorszky kórház volt a munkahelye. Hosszú évekig műszakozó szülésznőként, gazdasági nővérként, majd vezető szülésznőként tevékenykedett, jelenleg az osztály műtősnője. Bármelyik pozíciót is töltötte be az évek során, mindegyikben megállta a helyét. Szakmai tevékenységét körültekintően, lelkiismeretesen és legjobb tudása szerint végzi. Kaposvári Tünde 1998‐ban kezdett dolgozni kórházunkban a Sürgősségi Betegellátó Osztályon. Azóta folyamatosan az osztály dolgozója. Munkáját lelkiismeretesen nagy odafigyeléssel végzi, a rábízott feladatokat maximális precizitással hajtja végre. Kollégáival jó munkakapcsolatot ápol, mindennapi munkáját az empátia, az emberek iránti szeretet és segíteni akarás jellemzi. Köszönet érte. n
Váci Napló
11
Hangversenyajánló: komolyzene a romantika jegyében a Váci Szimfonikus Zenekarral A z orosz romantika kiváló zeneszerzőinek legnépszerűbb műveivel várja Önöket a Bartók Béla Zeneiskolában április 24-én, vasárnap 19 órától Farkas Pál vezényletével a Váci Szimfonikus Zenekar.
meó fájdalmas és reménytelen szerelme, Júlia érzelmének gazdagsága, fiatalságának ereje is kevés ahhoz, hogy a külvilág kegyetlenségével szembeszállhasson. Csajkovszkij éteri dallammal zárja nyitányfantáziáját, ezzel is hirdetve a szerelem mindent legyőző, földöntúli erejét. A műsor második felében egy igazi egzotikus csemege Rimszkij-Korszakov 1888-ban komponált, legtöb-
l Somogyi Ágnes Csajkovszkij Rómeó és Júlia nyitányfantáziája az érzelmek kavargó szenvedélyével ragadja meg a közönséget. A két ellenséges indulatú család kíméletlen csatája végül valóságos harcban, kíméletlen öldöklésben robban ki. A gyilkos indulatok közül a két fiatal érzelmei törnek elő: Ró-
Lapátolástól forrt a víz a főmedencében szombaton K
ülönösen nagy volt a nyüzsgés szombaton a strandfürdő és uszodában, hiszen ismét számos általánosés középiskola indított csapatokat a már hagyományos Sulisárkány bajnokságon.
misége, s azt kívánta, hogy ezzel az élménnyel gazdagodva minél több fiatal vá-
l Ribáry Zoltán A Váci Kajak-Kenu Baráti Kör sportág-népszerűsítő rendezvényén számos nagyszerű bajnokkal is találkozhattak a résztvevők-érdeklődők, akiket Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok, olimpiai érmes kenus legenda köszöntött, sportszerű küzdelemre buzdítva a csapatokat. Mint fogalmazott, a csapatsportokban nagyon fontos az egymásért vállalt felelősség, az egy mindenkiért, mindenki egyért szelle-
lassza rendszeres időtöltésnek a sportolást valamilyen egyesületben, és így tegyen minél többet az egészségéért, illetve találjon összetartó közösségre. A helyi és a közvetlen környék településeiről érkezett csapatok mellett a Felvidékről is érkeztek résztvevők, az általános iskolás ka-
tegóriában Marcelháza, míg a középiskolás mezőnyben Észak-Komárom képvisel-
bet játszott és legnépszerűbb Seherezádé című szimfonikus szvitje csendül fel, amely az Ezeregyéjszaka legszebb meséit kelti életre. Rimszkij-Korszakov a hatalmas gyűjteményből négy történetet választott ki szimfonikus zenekari szvitje számára. Az első Szindbádról, a tengeri hajósról, a második Kalender herceg tréfáiról, a harmadik az ifjú hercegnő és herceg szerelméről, a negyedik pedig egy bagdadi ünnepség forgatagáról és a viharos tengeren mágneshegynek ütközött és porrá zúzott hajóról szól. A komponista eredetileg mind a négy tétel fölé odaírta a mesékre utaló címeket, később mégis törölte azokat, hogy ne befolyásolják a hallgató fantáziáját. Jegyek 1800 Ft-os áron kaphatók a Váci Tourinform Irodában és a Bartók Béla Zeneiskola portáján. n tette magát a versenyen. A főmedencében hosszú órákon át forrt a víz, a rivális csapatok tagjai nagyon lelkesen lapátoltak a sárkányhajóban, eldöntendő, melyik legénység-leányság a legerősebb legügyesebb ebben a különleges megmérettetésben. Ismét nagyon sok diákkal vett részt az eseményen a Cházár András Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon, csapataik külön versenye ugyancsak nagyon izgalmasan alakult a folytatásban. n
12
Váci Napló
Vác Város Önkormányzat nevében és képviseletében a Váci Városfejlesztő Kft Vagyonhasznosítási részlege hirdetései: Beépítésre alkalmas ingatlanok eladásra: - Vác, Hóman Bálint utca - Gombási - Téglaház út által határolt „volt laktanya” kivett beépítetlen megnevezésű 26 ha 4705 m 2 területet,1620/28 hrsz-ú, (nyílt pályáztatással) - Vác, Budapesti főút 2-8. szám alatti „volt Karacs Kollégium” 3765/1 hrsz-ú kivett kollégium művelési ágú ingatlant (jelentkezés sorrendjében) Beépítésre alkalmas ingatlanok eladásra: - Vác, Deákvár-Bácska városrészén, 5189/12 hrsz-ú, - 1000 m 2 nagyságú, kivett beépítésre alkalmas ingatlant - Vác, Csatamező dűlő 5675 hrsz-ú, 10388 m 2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant - Vác, Altány-dűlőben a 4747/11 és 4747/12 hrsz-ú, összesen 2406 m 2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlanokat egyben - Vác, Ulrich Károly köz 2. 5404/1 hrsz-ú, 3103 m2 nagyságú, kivett beépítetlen területet megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Ulrich Károly köz 4. 5404/2 hrsz-ú, 2719 m 2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant - Vác, „Toperini park” Avar utcába lévő 4530/431 hrsz-ú, 1 ha 2955 m 2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant - Vác, Csatamező Bolgár utca 5676/2 hrsz-ú, 1218 m 2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant - Vác, Deákvár-Törökhegy - Fokos köz - 5999/2 hrsz-ú, 753 m 2 nagyságú , önálló kivett beépítetlen ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Deákvár-Törökhegy - Harács köz - 6023 hrsz-ú, 750 m 2 nagyságú, önálló kivett beépítetlen ingatlant - Vác, Kőhíd lakóparkban, 598 m 2 nagyságú, tóparti (1 db) közművesített telkeket - Vác, Deákvár-Papvölgy 4 db - 4762/36,37,38,39 hrsz-ú, - önálló kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlanokat Mg- i földterületek haszonbérletre, eladásra: Nem lakás célú helyiségek bérbeadásra: - Vác, Március 15. tér 16-18. fsz. 8. szám alatti, 3192/A/8 hrsz-ú, 11,7 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget . kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Március 15. tér 16-18. fsz. 11. szám alatti, 3192/A/11 hrsz-ú, 39,8 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Március 15. tér 27. szám alatti, 3099/1 hrsz-ú, 22 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Zöldfa utca 1. szám alatti, 4520/A/1 hrsz-ú, 142 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget - kereskedelem-szolgáltatás - Vác, Káptalan utca 18. szám alatti, 3216/A/9 hrsz-ú. 14 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Radnóti úti buszmegállónál 2 db pavilonokat (külön-külön), 13-13 m 2 alapterülettel, - kereskedelemszolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Zöldfa utca 33. szám alatti, 4526 hrsz-ú , 31 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget, - kereskedelem - szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Március 15. tér 16-18. fsz. 1. szám alatti „volt Copy Special”, társasházi, 3192/A/1 hrsz-ú, 44,5 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre - - Vác, Budapesti főút 21. szám alatti, társasházi, Műemléki épület, 3518/A/1 hrsz-ú, 39 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget, kereskedelem - szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Deákvári fasor 2. szám alatti iroda épület, melléképület szabad helyiségeit, területeit - iroda, nyitott szín, szabad terület, raktár-tároló Nem lakás célú helyiség értékesítésre: - Vác, Káptalan utca 11. szám alatti, 23 m2 alapterületű, iroda megnevezésű ingatlant Hasznosítási pályázat épületingatlanra: - Vác, Eszterházy utca 2. szám alatti épületingatlan felújítására, hasznosítására Lakás értékesítése: - Vác, Ulrich köz 3. fsz. 1. szám alatti, felújítást igénylő ingatlant, jelen állapotban - 94 m 2 alapterületű
Pályázat feltétele, teljes szövege letölthető: www.vacholding.hu és a www.vac.hu honlapról Információ: Váci Városfejlesztő Kft. Vagyonhasznosítási részleg Tel.: 27/510-103 és 27/510-104
Váci Napló
13
A többarcú magány: Solymos Mónika már nemcsak hastáncol, hanem könyvet ír
S
olymos Mónikát eddig leginkább hastáncolni láttuk a színpadon, vagy a görög tánc rejtelmibe avatta be a nagyérdeműt. Most kicsit más vizekre evezett: író lett. Nemrég jelent meg A többarcú magány című könyve, melyben saját tapasztalatai mellett másokét is megosztja olvasóival. l Furucz Anita
- Eddig a színpadról ismertünk téged, mikor és miért döntöttél úgy, hogy tollat ragadsz? - Valóban a hastánc az, ami 20 éve meghatározza az életemet és amin keresztül megismerhettek itt Vácon is. Azon-
ban az írás még régebbi szerelem. Mindig is szerettem hosszú leveleket körmölni barátnőimnek, majd naplót írtam évekig és történeteket, verseket vetettem papírra. Azonban mostanra érett be annyira a közlésvágyam, hogy nyilvánosan is megje-
lentetem gondolataimat. - A most megjelenő könyvedről honlapodon azt írod, hogy tapasztalatból született. - Valóban sokszor voltam magányos, de fontos megjegyeznem, hogy nem a saját életemről, hanem az életem során másoknál is megtapasztalt viselkedésformákról írok. - Az ajánlóban azt írod, hogy olykor humorosan írsz a magányról. Hogy lehet egy ilyen témát viccesen tálalni? - A humor csak részben jellemzi könyvemet, a végén csattan az ostor, de ez maradjon titok az olvasók számára. Másrészt az önirónia ilyen témánál, mint a magány, ami hazánkban sajnos a tabuk közé tartozik, számomra érthetetlen okoknál fogva, nagyon fontos. Ha végig tragikusan és sajnálkozva írtam volna róla, akkor pont az ellenkező hatást érné el, mint amire vágyom. Szeretném, ha a magányban élők mernének beszélni róla, segítséget kérni és azok, akik a közvetlen környezetükben élnek, nem vennének szemellenzőt, hogy nehogy észre kelljen venniük ezt. Fontos azonban azt is megjegyezni: mindenki a maga életének kovácsa, bele nem szólhatunk más sorsába, de ha minimálisan segíteni tudjuk úgy, hogy saját életünk ne szenvedjen közben kárt, akkor tegyük meg! Ne sajnálatból, hanem segítő szándékból.
- Kiknek szánod, kiknek ajánlod könyved? - Előző kérdésből következően ajánlom könyvemet a magány bármely típusában élőknek és azoknak, akik segíteni szeretnének valakin, vagy értetlenül állnak egy ilyen személy viselkedésével szemben, ami a párkapcsolatban élőknek esetleg idegen, vagy épp félelmetesnek tűnő. Sokan túlmisztifikálják ezt a létformát, vagy épp betegségnek tekintik. Holott, szerintem, csak az előítéleteket és a ‚mi a normális és mi nem’ kérdéskört kellene átrendezni a fejekben, szívekben!
- Esetleg dolgozol már folytatáson, más témán? - Téma rengeteg van bennem, de egyelőre nem árulnék most el többet. - Hol lesz megvásárolható A többarcú magány? - A könyv először webshopon lesz kapható, rendelhető, illetve a kiadó budapesti könyvesboltjában. Később, reményeim szerint egyéb könyvesboltokban is fogják árulni. Rendelés az Underground Kiadónál: undergroundkiado. hu/megrendeles. Tervben van Vácott és Csobánkán is beszélgetéssel egybekötött könyvbemutató, ahova szeretettel várom majd a kedves olvasóimat, érdeklődőket. Az időpontokat és a pontos helyszíneket később fogom tudni jelezni. n
14
Váci Napló
Április 24.: XIII. Mészkőember - Légrádi Béla Emlékverseny A
z elmúlt napok kora nyarat idéző időjárása nem kevés bringást csalt ki a négy fal közül. Akármerre tekertem, mindenhol kerékpárosokkal találkoztam. Nincs ez másként a városunk látképét meghatározó Naszály emelkedőjén sem. A napsütés mellet ennek leginkább az az oka, hogy április 24-én kerül sor a XIII. MészkőemberLégrádi Béla Emlékverseny hegyi időfutam versenyre. l Somoghy Attila Jó látni, hogy „jegyzik” versenyünket. Jó látni, tapasztalni, hogy már a verseny előtti hetekben is többen, akár egyénileg, akár csapatban kóstolgatják az emelkedőt, edzenek, készülnek a megmérettetésre. Mert most már tényleg megmérettetés ez a verseny. Egy olyan eseménynek indult, mellyel elhunyt kerékpáros társunknak, Légrádi Bélának szerettünk volna emléket állítani. Ma pedig már komoly versennyé nőtte ki magát.
Családi futóverseny Nőtincsen N
őtincs önkormányzata második alkalommal rendezi meg május 1-én 8.30 órától a családi nappal egybekötött Fut a Nőtincs futóversenyt a Szent István-tónál. l Bíró György Minden korosztály megtalálhatja a korának, edzettségének megfelelő távot: így ovisok számára a Fürtöcske (táv: 100 méter, rajt: 10 óra) a korhatár nélküli tókerülő Kis-tincs (táv: 2,9 kilométer, rajt: 10.30 óra), és elsősorban 14 éven felülieknek az igazi terepfutás élményét kínálja a Haj!-Tincs (táv: 10,8 kilométer, rajt: 11.15 óra), mely erdei-mezei utakon vezet, a csodálatos tavat egy pontonhídon érinti. Esős időjárás esetén ez
mind megfűszerezve egy kis sárral és pocsolyával. A versenykiírás, előnevezési, nevezési információk, nevezési díjakról információ a www. futanotincs.notincs.hu oldalon található. A családi nap további programjai a főzőverseny, gyerekprogramok, sport- és fitnesz bemutatók, kedvcsinálók a Made In zenekar élő koncertje és természetesen horgászat, mint mindig.
A programok rendezője a nőtincsi önkormányzat. A verseny fővédnöke Kammerer Zoltán, háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok kajakozó, a nőtincsi kajak-kenu szakosztály vezetője. A sporteseményt Váci Ifjúsági Sportegyesület támogatja. Mindenkit szeretettel várunk. n
Ma már nem csak váci bringások állnak a rajtvonalhoz. Borsodnádasd, Kecskemét, Balatonvilágos, hogy csak a három legtávolabbi települést említsem, ahonnét érkeznek majd versenyzők. A verseny tavaly egy kisebb ráncfelvarráson esett keresztül, melynek köszönhetően új rajthely, új cél és új útvonal fogadta az indulókat. A megváltoztatott körülmények szerencsére egyöntetű sikert arattak. A versenyközpont továbbra is a Gombáson található volt „Dóri-Kocsma”. Ezúton is köszönöm a Zemen család hozzáállását versenyünkhöz, mert miután évekkel ezelőtt a kocsmát sajnos bezárták, a versenynek azóta is minden évben ugyanúgy otthont adnak családi házuk kertjében. Itt lehet felvenni a rajtszámot, illetve azoknak, akik nem éltek az előnevezés lehetőségével (melynek határideje április 18.) még gyorsan nevezni 9-10.30 között. Itt fogyaszthatnak a büfé kínálatából és itt lesz a szintén tavaly bevezetett „gyermekmegőrző” is, ahol a versenyen induló apukák-anyukák szakképzett óvodapedagógusok gondjaira bízhatják csemetéiket, amíg ők az emelkedővel küzdenek. A verseny szokás szerint 10.30-kor a Mészkőemberke gyerekfutammal kezdődik, a felnőttek közül pedig az első versenyző 11 órakor vág neki a Naszály kicsinyke, de mégis döglesztő szerpentinjének. A versenyről minden információ megtalálható a www.meszkoember.hu oldalon. Várunk mindenkit sok szeretettel akár versenyzőként, akár nézőként! Az eddigi évek tapasztalata alapján érdemes lesz kilátogatni! n
Váci Napló
15
Tízgólos vereség a Fraditól, emiatt nehéz lesz a visszavágó M
ég a legoptimistább váci drukkerek sem reménykedtek abban, hogy csapatunk világra szóló sikert arathat a Ferencváros vendégeként a Népligetben, a K&H Liga negyeddöntőjének első mérkőzésén. Bejött a papírforma: FTC-Rail Cargo Hungaria – IPRESS Center-Vác 33–23 (19–9). l Gyuris Zoltán
gedettek. Rövid ideje készülünk együtt, mindig új és új dolgokat tanulunk, de ez nem mindig látszik a pályán. Hétről-hétre lépegetünk előre, de ez nagyon lassan megy. Eleve a Ferencváros és a Vác között van egy jelentős különbség, sajnos a végeredményben teljesen valós képet kaptunk erről. Azonban, mint minden mérkőzés, úgy ez is felkészített minket a rájátszás további szakaszára. Azonban a találkozónak volt egy boldog váci illetőségű főszereplője is, hiszen a
a Vác ellen, hiszen számomra nagy kihívás volt csapatom ellen pályára lépni – nyilatkozta a lefújást követően a beállós poszton bevethető játékos. - Ilyenkor nagyobb bennem a tűz is, hogy megmutathassam a volt csapattársaknak. Igaz, a Győr elleni mec�csek óta kezdünk talpra állni, de a váciak ma is nagyon sokszor le tudtak minket rohanni, ez ellen a jövőben jobban fel kell készülnünk. A szombati második mérkőzésen egy kicsit szorosabb összecsapásra számítok, de annak is örül-
A címvédő már az első 10 percben eldöntötte az összecsapás végkimenetelét, hiszen lányaink csupán egy gólt tudtak szerezni, majd az első félidő végén számolt is a zöldfehér közönség. A lefújás után tíz gólos, 33-23as vereséggel távozott az Ipress Center-Vác az Elek Gyula Arénából. Németh András egyáltalán nem volt elégedett a látottakkal a mérkőzést követően. - Bátor játékot Németh András: „Sokan gyenge teljesítményt nyújtottak, egyedül a kavártam el a játé- pus poszton mutatottakkal lehettünk elégedettek” kosaimtól, 7-1-ig csupán egyszer tudtunk kapura lőni. Ez min- városunkban született és csa- nék, ha hasonló végeredmény den volt, csak nem bátor játék patunknál nevelkedett Mé- születne a javunkra. A bajnoki negyeddöntő – kezdte értékelését a váciak száros Rea oszlopos tagja lett szakmai igazgatója. - Sokan a Fradi és a magyar válogatott második mérkőzésére, április 16-án, szombaton 18 órágyenge teljesítményt nyújtot- védősorának. tak, egyedül a kapus poszton - Ahogy a játékomon is lát- tól kerül sor a városi sportmutatottakkal lehettünk elé- szik, mindig örömmel játszok csarnokban. n
Edzőmérkőzések után jön a Szeged l munkatársunktól A férfi kézilabda bajnokság rájátszásában szerepelő váciak élete manapság meglehetősen változatos: hol kemény bajnoki csaták várnak rájuk, hol a következő mérkőzésre készülve edzőmeccseket játszanak. A Váci KSE a rájátszásban leg-
utóbb a balatonfürediekkel küzdött, s mint az várható volt, idehaza kikaptunk a jobb erőkből álló vendégektől. Csapatunk szerdán a Ceglédet fogadta, pénteken pedig a PLER Budapesttel tréningezik a sportcsarnokban. A rájátszásban legközelebb a Szeged érkezik április 28-án csütörtökön. n
Ünneprontók voltunk, de ünnepeltünk
Ü
nnepélyes keretek között az elmúlt szombaton Orbán Viktor miniszterelnök közreműködésével megnyitották a Tiszaligeti Stadiont Szolnokon. A hazai szurkolók reménykedtek, hogy a nap fénypontjaként csapatuk legyőzi együttesünket, és megszerzik első tavaszi győzelmüket, de csalódniuk kellett: Szolnoki MÁV – Vác FC 0–1 (0–1). l munkatársunktól Szerencsére fiaink nem akarták eljátszani az áldozati bárány szerepét. Ezt már nagyon hamar vendéglátóink tudomására hozták, hiszen a 22. percben egy bal oldali Rusvay - Zsolnai összjáték után Zsolnai tekerte középre a labdát, azonban a szolnoki védő keze megakadályozta, hogy eljusson a középen érkező Magos elé, így a bíró tizenegyest ítélt. A jogosan megítélt büntetőt Rusvay magabiztosan értékesítette - tudósít a klub honlapja. Összességében örömteli, hogy idegenben újabb győzelmet sikerült kibrusztolnunk, mellyel ismét elmozdultunk a kieső helyről. Ugyanakkor örömteli lenne, ha végre hazai pályán is gólt és pontot, pontokat tudnánk szerezni. Reméljük, ez már a hétvégén sikerül a Csákvár ellen. Csapatunk szombaton 17 órakor fogadja az Aqvital FC Csákvár csapatát a városi stadionban. n
16
Váci Napló
Névnapok
Egészségtábor 2016: kiírták a pályázatot A
április 15. április 16. április 17. április 18. április 19. április 20. április 21. április 22.
Anasztázia, Tas Csongor, Bernadett Rudolf, Izidóra Andrea, Ilma Emma, Malvin Tivadar Konrád Csilla, Noémi
Idõjárás NAPPAL: 17 - 21oC ÉJSZAKA: 8 - 11oC
Ma még kezdetben sokfelé várható eső, z á p o r. H o l n a p t ó l azonban már több helyen kisüthet a nap. A napos-felhős hétvégét azonban a hét elejétől ismét nedvesebb időjárás váltja fel. Várhatóan pár fokkal mérséklődik a felmelegedés is. Hétvégére ismét tavaszias időjárásra van kilátás. A nap vicce
Két orvos beszélget a pszichiátrián...Megszólal az egyik: Van egy betegem, akinek az a kényszerképzete, hogy 2 majom és egy sámli van a fejében és veszekszenek a sámlin. Már minden terápiát kipróbáltam, de semmi nem használt. - Na, és ezek után mit csinálsz? - kérdi a másik. - Megoperálom és vagy kiveszek egy majmot, vagy beteszek még egy sámlit.
Területi Összefogással a Megelőzésért Alapítvány és a Vác Város Környezetvédelméért Alapítvány, „Egészségtábor 2016” címmel, környezetvédelmi, drogmegelőzési és baleset-megelőzési pályázatot hirdet az alábbiak szerint. l Bíró György A pályázat célja: az általános iskolák tanulóinak környezetvédelmi, drogmegelőzési és közlekedésbiztonsági nevelése. A pályázók köre: Vác, Dunakeszi és a környékbeli általános iskolák 6-7 osztályos tanulói. Egy pályamunkát csak egy gyermek adhat be, nincs lehetőség a közös pályázásra. A táborozást csak a 6-7. osztályosok nyerhetik. A pályázat beadásának határideje: május 12., csütörtök 12 óra. A pályázat leadásának helye: polgármesteri hivatal (Március 15. tér 11. sz.) természetvédelmi iroda, a pályázatokat Bander Hilda veszi át. Kérjük, a pályázatok hátoldalára írják rá az iskola, és a pályázó nevét, címét és az osztályát. A pályázati eredmények kihirdetése: május 18., szerda 17 órakor a Madách Imre Művelődési Központ Átrium Galériájában (Vác, dr. Csányi László krt. 63.). A pályamunkák címei, témakörei - környezetvédelmi témában: Védett madarak lakásunk környékén. Függőségek megelőzése, témában: Kockulok egész nap. Baj ez? Baleset-megelőzési témában: Hogyan közlekedünk 100 év múlva? A pályamunkák megfogalmazása: képzőművésze-
ti alkotás (rajz, festmény, grafika, számítógépes grafika nyomtatott formátumban és egyéb vizuálisan megfogalmazott, kiállítható anyag). A pályamunkák mérete: az alkotások kivitelezésére, megvalósítására nincs semmiféle megkötés, viszont nem lehet nagyobb A/2-nél a mérete. A pályamunkák díjazása: a legjobb 30 pályamunka készítőjét a 6-7. osztályosok kö-
zül, június 9-től (csütörtök), június 12-ig (vasárnap), négy napos balatoni táborba, egészségtáborba visszük. A díjak kiosztására, és a táborozással kapcsolatos feltételek, tudnivalók ismertetésére a kiállítás megnyitóján kerül sor. A pályázattal kapcsolatos további információk: Bíró György (Vác Város Környezetvédelméért Alapítvány képviselője). Tel.: 06-30/921-3924. E-mail:
[email protected] n
Dr. Sarah Jarvis: A nők egészségkönyve A könyv szerzői olyan elismert orvos szakemberek, akik valamennyien nők. Ha egészségi állapotunkkal kapcsolatosan kérdések vagy aggodalmak merülnek fel, tőlük megbízható és megnyugtató választ kapunk ebben a könyvben. Megtudhatjuk, milyen biológiai különbségeket hordoz a nők és a férfiak testi anatómiája, számos betegsége és viselkedése. Figyeljünk a testünkre. Ismerjük fel azokat a tüneteket és folyamatokat, amelyek jelzik, ha valami nem úgy működik, ahogyan kellene. Maradjunk egészségesek, olyan életmódot válas�szunk, amellyel megelőzhetjük a betegségek kialakulását. Ára: 7.900 Ft helyett, kedvezményesen 5.530 Ft
Váci Napló
17
Kínai lampionfesztivál a fővárosi állatkertben
S
árkányok éjszakái címmel csütörtök este kezdetét vette a kínai lampionfesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol esténként több száz, állatokat és növényeket formázó világító kínai lampion várja a látogatókat május 22-ig. l MTI
A kínai lampionművészek által festett alkotásokat negyvenöt estén keresztül láthatja a közönség. Kuo Hsziao-kuang, a kínai nagykövetség kulturális tanácsadója nyitóbeszédében felhívta a figyelmet arra, hogy
Kína több területén régóta a kultúra része ez a népszerű művészeti forma, hiszen számtalan helyi fesztiválra készülnek lampionok. A BTF keretein belül
létrejött kiállítás alkotásai Kína dél-keleti részéről, Szecsuánból érkeztek, s az állatkerten kívül a Magyar Tudományos Akadémia előtt és a Városháza parkban is láthatóak világító lampionok. A kínai “fényfesztivál” Európában eddig csak Hollandiában, Belgiumba és Németországban volt látható. A bejáratnál a látogatókat egy csaknem tízméteres klasszikus kínai sárkánylampion fogadja. A kínai mondavilág figurái és alakzata mellett például óriáspandát, orrszarvút, varacskos disznót és majmot is láthat a közönség. A nagyméretű alkotások – a selyemlampionművészet hagyományait követve – drótvázakra feszített festett selyemből egy hónapon át készültek, tizenkét kínai szakértő közreműködésével. A fesztivál ideje alatt napközben a szokásos nyitvatartási időben várja a vendégeket az állatkert, majd 19 órától ismét kinyit és 22 óráig lesz látogatható a lampionfesztivál keretében. Ilyenkor csak a szabadtéri kifutókban lévő állatok lesznek láthatók. n
Vácon születtek: Lestyán Zoltán és Cservenák Anna Anita lány Zselyke, Laki Imre és Molnár Fruzsina Zsuzsanna lánya Léna, Gál János Zsolt és Jokel Andrea fia Benett, Schottner Zoltán és Gábriel Mónika lánya Liliána, Válóczy Dániel és Lorencz Gabriella fia Maximilián, Bokor Zoltán és Eötvösová Klára fia Vilmos Péter, Szalai László és Gregor Andrea lánya Mia Anna, Dudás Csaba és Szreseny Katalin lánya Luca, Molnár Gergő és Radics Judit lánya Larissza Judit, Fiszter Ádám és Hegedűs Erika fia Zalán. Vácon kötöttek házasságot: Gyetván Gergely Dániel és Pintér Barbara, Szabadi Tamás és Légrádi Katalin, Kövesi Attila és Marosi Gabriella, Riba István János és Szép Nóra. Vácon hunytak el: Mile Attila (1962) Göd, Dankó József Lászlóné sz: Kovács Ildikó Viola (1942) Göd, Fockter Edit Irén (1953) Vác, Bellovics László (1937) Dunakeszi, Farkas Imréné sz: Szemere Erzsébet (1954) Dunakeszi, Schmidt János (1941) Szendehely, Kodó Ferenc István (1949) Vác, Jakus Lajosné sz: Klein Ágnes (1920) Verőce, Kása Lászlóné sz: Borsos Mária (1933) Vác, Illó Sándorné sz: Csámpai Irén (1936) Vác, Óváry Zoltán József (1936) Vác, Takács István Ferenc (1939) Göd, Csernák Lajosné sz: Pásztor Mária (1939) Váchartyán, Grezner Istvánné sz: Horváth Klára (1941) Vácrátót, Sztruhár Józsefné sz: Bodnár Márta (1929) Göd, Kolláth Lajosné sz: Mayer Ildikó Margit (1944) Budapest, Birtók Istvánné sz: Lázár Mária (1929) Vác, Hallerné Szamák Erika (1955) Vác, Szivolt Ferenc (1963) Sződliget, Filcsik Pálné sz: Hodbabni Zsuzsanna (1925) Vác, Faragó László (1930) Fót, Bach József /1948/ Szendehely, Juhász Béláné sz: Kisgergely Erzsébet (1931) Vác.
Minden, ami taxi! Váci Teletaxi! Keresse autóinkat a Dunakanyar áruháznál.
06-27/301-555 Ü G Y E L E T E K Orvosi ügyelet Vácott az éjszakai orvosi ügyelet a 06-27/306-090 telefonszámon hívható, hétfõtõl csütörtökig este 7 óra és reggel 7 óra között, illetve pénteken 16 órától hétfõn reggel 7 óráig, helye a dr. Csányi L. körút 47. szám alatt. Vidéki háziorvosi ügyelet (Kosd, Acsa, Csõvár, Püspökhatvan, Galgagyörk, Rád, Penc, Kisnémedi, Püspökszilágy, Szõd, Csörög, Szõdliget, Vácduka, Vácrátót, Váchartyán): hétköznapokon 17 órától másnap reggel 7 óráig. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon, valamint továbbképzési napokon 24 órás, egész nap. Az ügyelet helye: váci mentõállomás, tel.: 06-27/314-862. Mentõk (súlyos esetben): 104.
PATIKÁK A VÁROSBAN: Váci Levendula (Sas u. 1/a., tel.: 301-367, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-12), Kisváci Szent Gellért (Pap Béla u. 10., tel.: 306-190, 70/411-7820, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-13), Alsóvárosi Patika (Zöldfa u. 25. tel.: 311-157, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-12)
a a a a a a a
április 15. április 16. április 17. április 18. április 19 április 20. április 21.
Központi Gyógyszertár Vácz Remete Gyógyszertár Gyöngyvirág Gyógyszertár Kisváci Szent Gellért Gyógyszertár Váci Levendula Gyógyszertár Benu Gyógyszertár Fekete Kígyó Gyógyszertár
Váci Napló – megjelenik minden pénteken. Fõszerkesztõ: FURUCZ ZOLTÁN . Szerkesztõségi telefon: 27/316-100, fax: 27/305-581. Szerkesztõségi olvasószolgálat munkanapokon 8 és 12 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Levelezési cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten levelezés:
[email protected] Kiadja a Proxa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: Multiszolg Bt. Felelõs vezetõ: a kiadó vezetõje. Terjeszti a Lapker Zrt, a Posta és a kiadó. Elõfizethetõ a hírlapkézbesítõnél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 750 forint, negyedévre 2250 forint. (x) = fizetetett közlemény. HU ISSN 1216-4313.
18
Váci Napló
AKCIÓ: 100 forint az apró! csak magánszemélyeknek
Érdeklődni a 06-30/461-3336 telefonszámon.
Frissítve: 2016. április 14. COMMODORE AMIGA számítógépeket keresek megvételre, Vácott és környékén! Telefon: 06/20-247-2849 email:
[email protected]
RE kínálom a tulajdonomban lévő diósjenői 1404 m2-es telken, FELÚJÍTANDÓ LAKÓHÁZAMAT. Irány ár: 7,5 millió forint. Tel.: 06-30/6585-462.
ELADÓ egy darab ABRIKTER faipari gép 80 ezer forintért. Érdeklődni: 0670/625-9392.
VÁCON, a Jégvirág utca 31-ben CSALÁDI HÁZ ELADÓ. Tel.: 06-30/838-4587
ELADÓ! VÁCDUKÁN kis felújítást igénylő, 3 szobás CSALÁDI HÁZ, teljes közmű, nagy kert. Irányár: 13.5 MFt. Érdeklődni napközben a 06-30/3350053, este a 06-30/613-5307 telefonszámon. Matematika, fizika, kémia KORREPETÁLÁST VÁLLALOK, házhoz megyek. Tel.: 06-70/554-1395. ELADÓ 1 db felül fagyasztós 240 l megkímélt állapotú HŰTŐSZEKRÉNY, 1 db tükrös felnyitható tetejű, fésülködő ASZTALKA, 1 db eredeti díszdobozos 32 db-os EVŐESZKÖZKÉSZLET, 1 db SZAMOVÁR (orosz vízforraló). Érdeklődni: 06-30/548-1412. FIAT DUCATO 1997 cm3 JTD motor, 63 kw, diesel, 2003 évjárat, ELADÓ. Érdeklődni: 06-70/239-5267 ELADÓ DIÓFACSEMETÉK papírhéjú, nagytermésű. Még: SZILVAFA, CSERESZNYE (Germersdorfi), ŐSZIBARACK (Nektarin) profi kertésztől. Telefon: 06-27/310-136, este. Agilis NYUGDÍJASOKNAK, KIEGÉSZÍTŐ KERESETI LEHETŐSÉG! Elvárás: minimum érettségi. Tel.: 0630/790-0406. Vácon önálló CSALÁDI HÁZ sürgősen ELADÓ. Irányár: 13.500.000 Ft. Tel.: 06-20/310-7060. ELADÁSRA VAGY VÁCI CSERÉ-
Vác kertvárosi részén, a belvároshoz közel (10 perc) 200 nm-es szépen felújított CSALÁDI HÁZ, ÁPOLT KERTTEL sürgősen ELADÓ. Tel.: 06-20/9137246.
Grundig TV 52 cm-es, Sanyo hordozható, dupla KAZETTÁS RÁDIÓ, GYALUPAD kiegészítőkkel, KONYHAI MUNKALAP mosogatóval 60x160cm, AUTÓPÁLYA 2db, Singer lábpedálos VARRÓGÉP, GÖRKORCSOLYA piros 38-as, műanyag KANNA 3l 9db, 1db OLAJKÁLYHA. Tel.:06-70/2971001 Hajdúszoboszlói üdülés félpanzióval 20.500 Ft / fő / 7 éjszaka 2016 06. 12-ig. www. frankvendeghaz.hu 06309449398
Pénztáros és árufeltöltős munkákra keresünk diákokat! Heti 1-2 napi ráérés elég! Órabérek: 700-1000 forint, munka típusától függően. Jelentkezni a csilla@biztoskesz. hu címen lehet.
Autóbérlés maximum napi 5000 forintért! Tel.: 06-20/923-5366
FELSŐ-GÖDÖN, Dunához közel, Sellő utca 13/c, 665 nm-es összközműves ÉPÍTÉSI TELEK (jelenleg ápolt kert) ELADÓ. Ára: 23 MFt. Tel.: 0630/9710-262. ELADÓ egy jó állapotban lévő, 2005ös évjáratú, 1998 cm3, 63 kw-os, diesel FORD TRANSIT, két db platóval. A ponyva is új rajta. Érdeklődni: 0670/239-5267. VÁCON a busz- és vasútállomáshoz közeli, 2 SZOBÁS II. emeleti LAKÁS 11 MFt-ért ELADÓ. Tel.: 06-20/330-2204. ELADÓ! TINI HEVERŐ, ágyneműtartós; 2 db új TOLLPÁRNA, normál nagyságú; táska ÍRÓGÉP „Olympia” Telefon: 06-30/268-4450 ELADÓ VÁCDUKÁN 3+2 SZOBÁS, 125 nm alapterületű INGATLAN 2400nm-es telekkel. Két külön bejárattal. Teljesen összkomfortos, gázkonvektoros. Érdeklődni: 06-70/503-4245. Egy személyes dunai műanyag TÚRA KAJAKOT KERESEK megvételre. Tel.: 06-30/238-3036. Váci DOM közelében 1047 nm-es ÉPÍTKEZÉSRE, VÁLLALKOZÁSRA alkalmas INGATLAN ELADÓ.
VILLANYSZERELÉS: - Új lakások, családi házak villanyszerelése - Régi lakások, családi házak villamos felújítása - Régi elavult lakáselosztók cseréje - Elektromos hálózati hibák javítása - Villanybojlerek javítása, tisztítása Jung Bálint - Villanyszerelő Tel.: 06-30-975-08-90 e-mail:
[email protected]
BARKÁCSBOLT - Verőce, Árpád út 49. Tel.: (27)350-087 Festékek, lakkok, lazúrok, ragasztók, glettek, élvédõk, festõszerszámok, sziloplasztok, lécek, szerszámok, szerszámnyelek, postaládák, kötelek, élfóliák, zárak, vasalatok... Nyitva tartás: hétfõtõl - péntekig 8-17, szombat 8-13.
JOGOSÍTVÁNY
KONI BT AUTÓSISKOLA (Vác, Csányi krt. 45. Telefon: 06-27/316-300. e-mail:
[email protected])
Int. akreditációs lajstromszám: AL-0175; felnõttképzési nyilvántartási szám: 12-01204) Gépjármûvezetõi tanfolyamot indítunk: AM, A, B, C1, C, E, D kategóriákban; ezenkívül indul még GKI, TARGONCA VEZETÕI SZAKKÉPESÍTÉS, EMELÕGÉP-KEZELÕI SZAKKÉPESÍTÉS, FÖLDMUNKAGÉP-KEZELÕI SZAKKÉPESÍTÉS. SZÁMÍTÁSTECHNIKA + HALLÓ Mintabolt (Vác, Csányi krt. 29/a. - 2-es főút - a város központjában. Tel.: 27/317-380, 06-20/931-7380, fax: 27/511-382. Nyitva: H-P 8-17, Szo. 8-12 óráig.)
SZÁMÍTÁSTECHNIKA: számítógépek egyedi igény szerinti ös�szeállítása, gyártása, javítása, programok telepítése, vírusirtás. Kaphatók: részegységek, kiegészítõk, LCD monitorok, nyomtatók, routerek, webkamerák, egerek, mikrofonok, fejhallgatók, hangfalak, írható CD és DVD lemezek, memóriák, Flash-Drive-ok. TÁVBESZÉLÕ ÉS IRODATECHNIKA: számológépek, diktafonok, hordozható telefonok 6.290 Ft-tól, normál papíros faxok: 23.590 Ft-tól, telefon, számítógép, TV kábelek, csatlakozók, videókábelek-átalakítók. Kapható: író-, számoló-, pénztár- és másológépbe, nyomtatóba, faxba különféle: eredeti és utángyártott festékszalag, festékpor, tintapatron, lézertoner, utántöltõmásoló-, fotó-, fax-, tekercs-, leporelló papírok. SODASTREAM TERMÉKEK: gépek 9.990 Ft-tól, szörpök, SodaStream - CO2 patroncsere 2.690 Ft. SZOLGÁLTATÁSOK: lézer toner töltés, bélyegzõ készítés, telefon és fax javítás, iratok másolása és fûzése, faxok feladása és fogadása. Üzletünk: Lyoness termékpartner. Kedvezmény 7 %. Üzletünkben vásárolhat bankkártyával!
Váci Napló
19
20
Váci Napló