A Gidrán és Nonius lótörzsek. A nagy magyar Alföld egyik legszebb pontjának, a sokak által „az Alfıld gyöngye” epithetonnal felruházott Mezıhegyesnek földje, melynek kövér hantjait a mi idınkben gızekék hasogatják, pusztai csendjét mezei vasutak füttyei és robogása szakítják meg és buja legelıin czímeres gulyák mellett az ország legnagyobb ménesei harapdálják az illatos füvet: már a régesrég elmult idıkben, amikor még kunok lakták e vidéket, a magyarországi lótenyésztés egyik legkiválóbb helye volt. A véletlen szeszélye tehát, hogy éppen ezen a helyen, a magyarországi lótenyésztés e classikus földjén, e század folyamában két olyan jeles lótörzs képeztetett, melyek hazai lótenyésztésünk javitására már eddig is a legjobb befolyást gyakorolták. E törzsek egyike keleten, másika nyugaton találja eredetét. İseik és lovagjaik a kereszt és a félhold jelvénye alatt rég letünt idıkben a szent földön ellenségek gyanánt állottak egymással szemben. A Gidránok ısein a próféta országaiból saracen harczosok, a Noniusokén norman keresztes vitézek keltek vitézi próbákra, – ábrándos eszmékért, minık azóta nem lelkesitették az emberi kebelt. A sors játéka az is, hogy e két lótörzs, melyeknek elıdei valamikor szemtıl-szembe állottak: most Mezıhegyes dús füvelıin egymás mellett egy közös czélt: a magyarországi lótenyésztés ügyét szolgálják. E két lótörzset kivánom a hippologiai irodalomban szétszórtan található adatok és részben hivatalos közlések nyomán részletesebben megismertetni. I. A Gidrán-törzs. 1. Még gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklósnak az angol ló és a lóversenyek érdekében kifejtett apostoli mőködésük elıtt, a folyó század elején történt, hogy a keleti lónak egy alapos ismerıje, gróf Cassis, a keleti lovak importálása érdekében mozgalmat inditott meg. Gróf Cassis egyidıben Egyptomban lakott és II. József császár uralkodása idején költözött át onnan Triesztbe. Keleten való tartózkodása alatt módja volt alaposan megismerni a sivatag azon lovát, melyet enthusiasta lótenyésztık „a teremtés remeke” díszes jelzıvel szeretnek felruházni. Cassis terve Magyarország legelsı lótenyésztı fıurai körében s a külföldön is általános tetszésre talált. Gróf Hunyady, herczeg Esterházy, gróf Festetich és kivülök még több bel- és külföldi lótenyésztı felhivása és támogatása mellett a terv testet öltött s a napkeleti lovak rendszeres beszállitása kezdetét vette. A lovak beszerzésének és a tengeren át való szállitásának eszközlését báró Fechtig, volt trieszti nagykereskedı (gróf Cassis veje) vette kezébe, aki kereskedelmi összeköttetéseinél fogva, a helyzetnek szintén teljes ismeretével birt. Az elsı kisérlet 1810. évben csak kicsiben történt. A kedvezı eredmény folytán Fechtig késıbb még több eredeti szállítmányt hozatott és osztott szét a continens legjobb nevü méneseibe; sıt 1825-ben a Balaton mellett fekvı Lengyeltótiban, keleti lovakból maga is, egy nagy hírnévre jutott tenyészetet alapitott. Báró Fechtig a második lószállítmányt 1811. év márczius hóban igen kedvezı körülmények közt szerezte be. Mahomed Ali basa, Egyptom kormányzója, az ellene összeesküvı mameluksejkeket, vendégség ürügye alatt kairói palotájába meghíván, ott valamennyit legyilkoltatá,
lovaiknak legnagyobb részét pedig az albán zsoldosoknak adá, akik e lovakat a vásáron csakhamar áruba bocsátották. Ezt a kedvezı alkalmat használta ki báró Fechtig s az arnauta katonáktól olcsó pénzen megvett lovakkal 1814-ben érkezett meg Triesztbe. A kairói mészárlás áldozatainak lovaival rendkivül értékes anyag jött át a tengeren. A híres Tajáron kivül, mely gróf Hunyady ürményi ménesének képezte sokáig Európa-szerte ismert díszét, továbbá a szintén Ürménybe került Zafir, a württembergi király weil-i ménesébe osztott Mizaar nevü eredeti arabs méneken és egyéb eredeti kanszákon kivül ezen alkalommal hozatott be az a Gidrán nevü eredeti arabs mén is, mely a mai mezıhegyesi Gidrán-törzs ısapjának tartatik. Közép-Arábiának azon sivatag fensíkja, melyet a térképeken Nedzsed (Nedsd, Negdi) névvel találunk megjelölve, köztudomás szerint a legnemesebb arabs lovak termıhelyének tekintetik. Ez a sivatag szülıföldje Gidránnak is. A nedzsed-vidéki Saklavy-törzsbıl származik, mely törzs – amint állítják – Mohamed próféta öt kedves kanszája egyikétıl, Saklavy-tól (Siglavy) ered. Erdélyi Mihály, a bécsi cs. kir. állat-gyógyintézet tanára, kinek a magyar lótenyésztés történetére forrásmővet képezı könyvébıl vettük az eddig felsorolt adatokat: a bábolnai ménes ismertetésében1 Gidránnak és hasonló nevü utódának leirását és leszármazását ekként adja:
1) Mások szerint „Dschedrán”. Gróf Rzewusky Venczel, ki lovak vétele czéljából a század elején szintén járt Arábiában, „Notice sur les chevaux arabes” czimü mővében Djedran-nak irja. 2) A Tifle név feltünıen hasonlít a Daumas tábornok által Sahara lovainak ismertetésében emlitett Djelfe (mások szerint Dsulfe, gróf Rzewusky Venczel szerint Djolfe) elnevezéshez, melylyel egy, szintén a próféta öt kanszája egyikétıl eredı lótörzs jelöltetik meg. 3) Hamdanie szintén egyike volt a próféta kanczáinak. A báró Fechtig által vásárolt Gidrán elıször a lipicai udvari ménesbe került, honnan késıbb a bábolnai katonai ménesbe helyeztetett át.2 Bábolnán 1816. évtıl kezdve fedezett. Erdélyi János Gidránt mint szép és termékeny apalovat dicséri, melynek szép testalkatu utódai, az ı Bábolnán létekor, fedezı-ménekül már szintén használtattak.3
1
Michael v. Erdélyi: „Beschreibung der einzelnen Gestüte des österreichischen Kaiserstaates.” Bécs, 1827. 49. l. 2 Erdélyi i. m. 102. l. 3 Ugyanott 43., 47. l.
A sivatagról került Gidrán nemcsak Bábolnán végezte az apamén kötelességét, hanem – a mezıhegyesi ménes-törzskönyvek tanusága szerint – 1817. és 1818. években mint kölcsönmén, rövidebb idıtartamon át Mezıhegyesen is alkalmazva volt. Mindannak daczára, hogy Gidrán Mezıhegyesen is nemzett utódokat a mostani Gidrán-törzs megalapitásához mégis nem ezen mezıhegyesi csikói, hanem bábolnai ivadékai járultak hozzá. 1823. évben, mint Oeynhausen könyvébıl4 olvasható: Bábolna öt darab arabs eredetü fedezı-mént adott át Mezıhegyesnek. Ezek között négy darab Gidrán-csikó volt, mind a négy Bábolnán 1818-ban született és Mezıhegyesen 1823. évtıl hosszabb-rövidebb idıtartamon át használtatott. Néhány évvel késıbb még több Gidrán-csikó is jött át Mezıhegyesre és járult hozzá a törzsnek kifejlesztéséhez. A Gidrán-törzsnek ısapja ugyan Saklavy-Gidrán, azonban a törzsnek tulajdonképeni megalapitója a pusztáról került Gidránnak egy Arrogante nevü spanyol vérő kanczától nemzett utódja: Gidrán II. volt.5 Míg a Saklavy-Gidrán többi utódjai egy vagy több generatio után a tenyésztés terérıl letüntek: addig a Gidrán II. mén ivadékainak, mint az a Gidránméneknek alább közlendı törzsfájából kitünik, a törzs kiformálásánál túlsúly jutott s a ma fedezı Gidrán-törzsmének is ezen apaménnek egyenes leszármazottjai. Az elsı Gidrán-ménektıl származó kanczautódokra azonban késıbb nem csupán Gidrán-, hanem idıközönkint más, részint arabs, részint angol mének is használtattak fedezésre. Ennek oka, mint Neithardt megjegyzé, az volt, hogy a lovak nemességben és testszépségben hanyatlottak.6 Az elsı angol telivér-mén, Trewilliam, 1835. évben használtatott a Gidránkanczákra. A kisérlet eredménye az volt, hogy a származott utódok nemesség, mozgékonyság és gyorsaság tekintetében nyertek, de tömegre veszitettek. Ezen angol ménen kivül a negyvenes években, a Gidránok túlnyomó alkalmazása mellett még más, részint eredeti, részint telivér arabs mének (Farhan, Nassr, Obajan) kerültek a kanczaanyagra.7 Ebben az idıben, bár a párositásoknál a rokoneredetre, testalkatra tekintettel voltak: a Gidránok önálló külön törzsül még nem tekintettek. A mezıhegyesi ménesintézet többi lovától csakis az ötvenes évek elején különíttettek el, amidın Lobkovitz tábornok és ménesfelügyelı rendeletére a mezıhegyesi ménes lovai szinük szerint csoportosíttatván: a sárgákból szintén egy külön csoport létesíttetett. E csoport, minthogy túlnyomólag Gidránkanczákból állott, Gidrán-ménesnek neveztetett s a jelzett idı óta külön törzs gyanánt kezeltetvén: most már úgy színre, mint a test formáira nézve egyöntetü jelleget öltött fel. 2. A Gidrán-törzs létesitésénél és fentartásánál közremőködött Gidrán-mének törzsfáját, a leszármazás áttekintésének megkönnyitésére, a ménestörzskönyvek alapján külön táblázatban állitottam össze. (Lásd a Mellékletet.) Megjegyzem e táblázathoz, hogy a római számok a mének egyedszámát, az ez alá jegyzett évszám születési idejét, a zárjelben ( ) foglalt évszámok pedig azon éveket jelentik, amely években az illetı mén a mezıhegyesi ménesben mint apaállat alkalmazva volt.
4
Oeynhausen: „Der Pferdeliebhaber.” Cassel, 1881. 401. l. A hippologiai irodalomban a Gidrán-törzs megalapitóját illetıleg igen eltérı és egymással gyakran ellenmondásban álló adatok találhatók. Nem lehet czélom az ellenmondásokat feltüntetni és összeegyeztetni. Csak annak megjegyzésére szorítkozom, hogy a század elején több Gidrán- (Dsechedrán-) mén is került Európába s a zavart valószinüleg ez a körülmény idézi elı leginkább. 6 „Encyclopädie der gesammten Thierheilkunde.” VI. köt. 7 „Jelentése a földmívelésügyi ministernek az álladalmi lótenyésztési intézetekrıl.” Buda, 1871. 5
E táblázatból a legifjabb, mostan használatban álló Gidrán-törzsménnek egyenes leszármazását és vérkeverési arányát a túloldalon levı kép mutatja. E ménnek ereiben tehát –mint ez a kivonat mutatja – arabs, spanyol, mecklenburgi és angol vér folyik. Az angol vér a Gidránokra túlnyomóan csakis az ötvenes évek, a ménes elkülönitése óta alkalmaztatik, bár – mint láttuk –angol mén már korábban is használtatott. A ménes elkülönitése után Amaty angol telivér volt az elsı, mely a Gidrán-ménesbe osztatott (1859). Ettıl az idıtıl, tehát mintegy három évtized óta, bizonyos testalkati hibák kiküszöbölése végett a Gidrán-kanczák egyes példányaira az angol vér nemzedékenkint rendszeresen alkalmaztatik, aszerint amint ezeknél vagy az alkat jellege, vagy az egyes alkatrészek megkivántató szabályszerüsége enyészni kezd.8 „Az angol vér – így hangzik egy hivatalos irat – kitünı correctornak bizonyult ezen törzsnél. Elsı generatióban ugyan a telivér ivadéka rendesen veszít tömegben és csontban, de ezekre a kitőzött tenyésztési terv szerint kivétel nélkül ismét a régi Gidrán-vér alkalmaztatván: ezáltal ismét visszanyerik a tömeget és csontot, de több aczélosságot és szabályosabb testalkatot mutatnak.”9 Ez a helyes tenyésztési terv és eljárás még ma is érvényben van s a legnagyobb gonddal és lelkiismeretes körültekintéssel vitetik keresztül. Amint a mezıhegyesi ménes évi jelentéseibıl látható, a legközelebb lefolyt évek alatt a Gidrán-ménesben a Gidrán-törzsmének mellett (Gidrán XXXVII, XXXVIII, XXXIX) Algy, Czímer, Kengyel angol telivérek, Amaty-Gidrán és Gidrán-Exact angol-arabs mének voltak tenyésztésre beosztva. Az angol vér következetes felhasználása folytán a Gidrán-törzs ma már anglo-arabs vérü tenyészetnek nevezhetı. Tormay Béla arra a körülményre tekintettel, hogy a Gidránoknál az alapjelleg, a testalakulás és a mozgás minısége is inkább keleti jellegü, s hogy e törzsben a keleti vér képezi az alapot: a Gidránokat, igen helyesen, „nehéz keleti lovak”-nak nevezi.
8 9
V. ö. „Állattenyésztık kalauza.” 6. l., az id. „Jelentés” 13. l. „Magyarország lótenyésztése.” Budapest, 1878. 13. l.
3. A Gidrán-törzs leirását már többen adták. Legujabban Kovácsy Béla tanár értékes lótenyésztési könyvében részletesen ismerteti. A Gidránok képei is többhelyütt közöltettek. Röviden ezekre is kiterjeszkedem. A Gidrán-törzs általános jellegzı szine az aranysárga; nagyon ritkán (bizonyára csak mint visszafajtázás) a szürke szín is elıfordul. Egyedei mély törzszsel, erıs csontozattal birnak. Testformájuk szép, tetszetıs és határozottan a keleti származásra mutat. Átlagos magasságuk 165 c/m, átlagos testsúlyuk 500 k/g. Testalkatukra, alapzatra és termetességre nézve tehát a Gidránok minden egyéb létezhetı félvér arabs lovat túlszárnyalnak. Temperamentumuk elég eleven, anélkül, hogy túltüzesek és idegesek lennének. A Gidrán-lovakról közzétett képek közül a következıket emlitem föl: a Settegast H. és báró Gorizutti által kiadott „Landwirthschaftliches Thierracen-Album” (Berlin, 1874) czimü munkában Schnaebeli H. fénykép-fölvétele után Gidrán XXXI. ménét; Lejeune „La Hongrie Agricole et ses haras” (Bruxelles, 1876) czimü mővében Gidrán XXII. ménét; végül a Volkers Emil híres állatrajzoló által készitett Gidrán-képet, mely színnyomatban Schwarznecker „Abbildungen vorzüglicher Pferde-Rassen” (Stuttgart) czimü mővében foglaltatik.10 4. A Gidránokban fekvı tenyészanyagnak kiváló értékét és annak a hazai lótenyésztés emelésére remélhetı nagy jelentıségét, a magyar kormány a lótenyész-intézeteknek az osztrák igazgatástól történt átvétele alkalmával (1869) rögtön felismerte és ehhez képest a Gidránoknak az országos lótenyésztés berendezésében az elsırangu helyek egyikét jelölte ki. Hogy a kormány minı véleménynyel volt e lótörzs felıl, azt legjobban igazolják a földmívelési ministernek azon szavai, melyek az átvételt követı második évben (1871) a magyarországi lótenyésztés tárgyában, a törvényhozó testülethez benyujtott jelentésében olvashatók. „E törzs, –így hangzik a jelentés, – miután egyrészt túlnyomó arabs vére miatt a magyar lófajnak homogén jellegét, másrészt azonban anyai eredetétıl megtartott izmosságát is átörökiteni képes: megbecsülhetetlen kincsét képezi hazai lótenyésztésünknek.” 11 S hogy e megbecsülhetetlen kincset milyen szeretetteljes gonddal tartotta fenn és fejlesztette a kormány, arra nézve nemcsak a kiállitások tettek tanubizonyságot, 12de a lótenyésztési intézetek átvétele után nemsokára a legilletékesebb forum: a tenyésztı közönség is mondott birálatot. Hallgassuk meg hát e lótörzs iránt a tenyésztı közönség véleményét is. Báró Podmaniczky Geiza szerint a Gidrán-törzs a lótenyésztés netovábbja. „Minden egyes részét e lovaknak külön kellene dicsérnem – úgy mond –s az egészre azt mondanom, hogy összhangzásban van … Egy angol tenyésztı reá is ösmert ezen páratlan anyagra s magának egy mént kiválasztott félvér-ménese számára; én értem, mert constant félvér-anyagot alig kap máshol … Jobban kiegyenlitett ménest képzelni sem lehet; egyik olyan, mint a másik …” 13 Hasonló elismeréssel nyilatkoztak külföldiek is. Lejeune a mezıhegyesi lovak között a Gidránokat találta legszebbeknek és Nathusius-Althaldensleben, ki e tekintetben bizonynyal tekintély-számba megy, a Gidrán-törzset nemcsak a legjobb mezıhegyesi ménesnek tartotta,
10
A földmívelési ministerium 1873. évben Blaas állatfestı által a lótenyész-intézetek jelesebb lovait lefestette. A Gidránok közül e sorozatba Gidrán XXXI. mén és 144 Gidrán XIX. kancza vétettek föl. Az eredeti festmények a földmívelési ministeriumban vannak; az 1885. évi országos kiállitáskor a ménesintézeti gazdaságok pavillonjában láthatók voltak. 11 Lásd az id. „Jelentés” 12. l. 12 A Gidránok a bécsi (1873), a párisi (1873) és budapesti (1885) kiállitásokon lettek bemutatva. 13 „Földmívelési Érdekeink.” 1875, 42. sz.
de – mint irja –e ménes az elsı pillanatra annyira meglepte, hogy kétségben volt aziránt: vajjon ilyen számu egyenlı, jó kanczát látott-e együtt valahol? 14 A Gidránok külsı formájuk, vérmérsékletük, gyorsaságuk és erıképességüknél fogva egyaránt minden szolgálatra alkalmasak. Maga a kormány mondja, hogy az állami ménesek összes lófajtái között a Gidránok sarjai azok, amelyeket, úgy szólva, az ország majdnem minden vidékén és bármilyen czélra elınynyel lehet használni. Nyereg alatt vagy hintóban, a harcztéren vagy a mezei gazdaságban egyformán helytállnak. A Gidrán-törzs, mely jelenleg mintegy 100 anyakanczából áll, az állami lótenyésztési terv szerint olyan apaállatok elıállitására tartatik fenn, amelyek által az országnak erısebb kanczákkal biró vidékein az erısebb kocsi- és nyerges szolgálatnak s emellett a gazdasági használatnak is megfelelı lovak produkáltassanak. Mint a „Vadász- és Versenylap”-ban legutóbb megjelent igen érdekes statistikai közleménybıl kitünik, 15az állami méntelepek által 1889. évben összesen 225 Gidrán-vérü mén adatott ki az egyes fedezı-állomásokra. Az egyes méntelepek, illetve teleposztályok szerint e szám következıleg oszlik meg:
A legtöbb Gidrán-mén Bács-Bodrog (21), Torontál (13), Békés (12), Csanád (10), Székesfehér és Pest-Pilis-Solt-Kis-Kún (9–9), Tolna, Veszprém és Jász-Nagy-Kún-Szolnok (8–8) megyékben volt elhelyezve. Ruisz Gyula.
14 15
„Deutsche landwirthschaftliche Presse.” 1885, 77. sz. „Vadász- és Versenylap” 1890. évi 1. számában Szili Zsigmond közleménye.
