A funkcionális deréktámasztó öv alkalmazása az aktív tréningterápia során K.-D. Brzank A támasztóbandázs használata bevett módszernek számít a derékpanaszok és az isiász kezelésében. A kötések és ortézisek viselésével egyidejűleg a szakorvosok izomerősítő gyakorlatokat is javasolnak. Vizsgálatunk célja az volt, hogy az aktív tréningterápia e koncepciójának eredményességét a derékpanaszokkal kezelt járó betegek összefüggésében mérje, valamint hogy a támasztóbandázs elfogadottságát és hatásmechanizmusát a betegek szemszögéből meghatározza. Az öv viselésével kombinált tréningterápia hatásának mérésére egy tréningcsoport és egy kontrollcsoport összehasonlításával került sor. Az eredmények szerint a betegek körében a támasztóbandázs elfogadottsága igen nagy mértékű: elsődleges hatásként a betegek 73,8%-a a fájdalomérzet csökkenéséről, míg 80,3%-a a bandázs által nyújtott biztonságérzetről számolt be. A terápiás hatások mérése többek között a rossz testtartású betegek arányán, a hát feszítőizmainak állapotán, a derékpanaszok súlyosságán, a betegszabadság időtartamán, valamint a fájdalomcsillapítók alkalmazásán alapult. Noha a vizsgálat időtartama alatt mindkét csoportban jelentős állapotjavulás volt megfigyelhető, az eredmények a bandázs viselése mellett tréningterápiát is alkalmazó csoport esetében további kedvező hatásra engednek következtetni. Bevezetés Európában több mint 167 millióan szenvednek különféle hát- és derékbetegségekben. A derékbántalmak kezelésére sokféle orvosi módszer alkalmazható: sebészi beavatkozás és lézeres kezelés, infiltráció, nyújtás, kortikoszteroidok, valamint implantátumok. A derék akut, illetve krónikus, funkcionális betegségeinek gyógyításában az imént felsorolt eszközök közül az övek, támasztóbandázsok alkalmazása kipróbált és bevált módszernek számít [1, 8, 10]. Az erre a célra tervezett elasztikus övek korrekciós, rögzítési és tehermentesítési feladatot is ellátnak egyben. Ezen együttes hatások révén mérséklődik a fájdalom, a mobilitás pedig fokozódik. A bandázs fent leírt típusával elkerülhető a számos orvos által csupán fenntartásokkal alkalmazott tartós rögzítés, és megelőzhető az izomsorvadás is [9, 11]. Bár hatásmechanizmusa ismert, az érintett betegeknek csupán mintegy 5%-a rendelkezik ezzel az eszközzel. Mindez különösen meglepő annak ismeretében, hogy az öv használatával csökkenthető a gerincműtétek száma. Mi több, a szakemberek szerint így minden évben sokkal kevesebb „slipped” porckorongsérv-műtétre lenne szükség, s közülük egyre többen javasolják az öv vagy gerincortézis viselésével kombinált izomerősítő gyakorlatokat is [2, 5, 6, 7]. A fenti javaslatok az elsődleges és másodlagos megelőzésre egyaránt vonatkoznak: a fájdalom pusztán tüneti kezelésén túlmutató terápiás célkitűzéseket fogalmaznak meg, és emellett kiterjednek a felborult testi, lelki és szociális funkciókra is. A kórházi kezelésen kívül a fenti koncepció kizárólag a betegek aktív és önálló közreműködésével valósítható meg, melyhez az orvosok által a betegek számára nyújtott megfelelő tájékoztatásra, illetve hozzáférhető dokumentációra is szükség van. Jelen tanulmány azzal a céllal készült, hogy a járó betegek aktív kezelésének fenti koncepcióját a derékbántalmak megszüntetése szempontjából értékelje. A kezelési koncepció középpontjában a támasztóbandázs és az aktív tréningterápia együttes, otthoni alkalmazása áll („kombinált terápia”). Jelen tanulmány megkísérel választ keresni az alábbi kérdésekre: Lehetséges-e az aktív terápia itt leírt koncepciójának tartós alkalmazása a járó betegek derékfájdalmainak kezelésében?
Tapasztalhatók-e különbségek a kombinált terápia, illetve a bandázs kizárólagos használatának eredményei között? Mennyire hajlandók a betegek elfogadni a bandázst? Hogyan értékelik a betegek az eszköz hatását és kényelmességét?
Csoportok és módszertan A vizsgálatban összesen 481 beteg vett részt, miután derékpanaszukkal, illetve isiásszal nem kórházi ortopéd szakorvoshoz fordultak. A vizsgálatban nem vehetett részt olyan beteg, aki korábban gerincműtéten esett át, akit sérvvel, hasfali paralízissel, valamint szív- és érrendszeri megbetegedéssel kezeltek, illetve akut szív- és érrendszeri betegségben vagy magas vérnyomásban szenvedett. Kezelőorvosuk a betegeket két csoportra osztotta általános fizikai állapotuk, illetve az aktív tréningterápiában való részvétel iránti hajlandóságuk szerint (1. táblázat). Az orvos segítségével a betegek önállóan végezhető programot sajátítottak el, mely hátizmaik erősítésére, nyújtására, illetve lazítására irányult. A betegeknek e gyakorlatokat naponta legalább egyszer, otthon kellett elvégezniük. A gyakorlatokhoz tartozó magyarázatokat és illusztrációkat tartalmazó programot a betegek írásos tájékoztató formájában kapták kézhez. A kontrollcsoportba tartozó betegek kezelése támasztóbandázs viseléséből, továbbá szükség esetén fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő felírásából állt. Mindkét betegcsoport kétféle, Lombacross Activity vagy Lombafix típusú támasztóbandázst használt. A Lombacross Activity elasztikus bandázs, melyen pántok és négy hátsó támaszték található, betét nélkül. A pántok segítségével az egyes régiókra ható kompresszió az öv meglazítása nélkül szabályozható, a terhelés jellemzőinek megfelelően. A Lombafix olyan bandázs, amelyen anatómiai kialakítású hát- és deréktámasz található. Mindkét típus körkörös Combitex elasztikus szövetből készül, és tépőzárral rögzíthető. A vizsgálat elején standardizált kérdőív segítségével rögzítettük az alábbi jellemzőket mindkét csoporttal kapcsolatban: az egyes betegekre vonatkozó általános adatok (életkor, testsúly, nem, testmagasság), indikáció. Az alábbi klinikai adatok rögzítésére a kezelés kezdetekor, valamint a 4-6 hetes kezelési periódus végén került sor: az izomállapot ellenőrzése (tapintással), a derékfájdalom számszerű értékelése analóg skála segítségével (0 [fájdalommentes] és 10 [rendkívül súlyos fájdalom] között). A kezelési periódust követően az alábbi szempontokat értékeltük: a bandázs viseletével kapcsolatos tapasztalatok (kényelem, gyakoriság, hatékonyság a betegek megítélése szerint), a vizsgálatot követően a bandázs további viselésére vonatkozó kérés, a betegszabadság időtartama, a fájdalomcsillapító alkalmazásának időtartama. Az egyes csoportok minden jellemzőjére meghatároztuk a mintaátlagot és a szórást. A vizsgálat időtartama alatt, valamint a tréning és kontrollcsoport között kimutatott eltérések szignifikanciáját t-próba segítségével igazoltuk. Tréningcsoport n = 349 Kontrollcsoport n = 132 Kezelési módszerek Életkor Nem
Tréningterápia Bandázs viselése Bandázs viselése Szükség esetén fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő alkalmazása 48,3 + 13,1 év 55,2 + 14,8 év 164 férfi 185 nő 65 férfi 67 nő 1. táblázat: A betegek besorolása a két csoportba általános fizikai állapotuk, valamint az aktív tréningterápiában való részvétel iránti hajlandóságuk szerint Derékfájdalom
Tréningcsoport Kontrollcsoport Összesen
degeneratív 133 58 191
Okok * szegmentális zavarok 114 16 130
izomzati 145 44 189
statikai elváltozások 85 27 112
Isiász
Formája Tréningcsoport
radikuláris 14
pszeudoradikuláris 40
Kontrollcsoport Összesen
1 15
2 42
2. táblázat: Indikációk a két betegcsoportban
Eredmények Indikációk Az indikációk csoportok közötti eloszlását a 2. táblázat szemlélteti. A bandázs viselése A bandázst a betegek 97,9%-a viselte rendszeresen, közülük 59,3% naponta több órán keresztül, míg 38,6% minden nap változó időszakon át vagy fizikai erőkifejtés esetén. A betegek összesen 87,9%-ának megítélése szerint a bandázs kényelmessége „jó” vagy „nagyon jó” volt: közülük 87,6% tartozott a tréningcsoportba és 88,6% a kontrollcsoportba. A kényelmesség szempontjából a két bandázstípust a betegek külön értékelték. A Lombacross Activity bandázs a betegek 92,1%-ától kapott „jó” vagy „nagyon jó” minősítést, míg a Lombafix 81,5%-tól. A bandázs viselésének gyakorisága, valamint a viselés közben érzett kényelem szempontjából a két csoport között nem volt tapasztalható szignifikáns eltérés. A betegek 73,8%-a számára a bandázs elsősorban fájdalomcsökkentő hatással járt, míg 80,3% számára biztonságérzetet nyújtott (1. ábra, több lehetséges válasz). A fájdalom csökkenését a betegek a mindennapi életben és a hátra kifejezett terhelést jelentő helyzetekben egyaránt tapasztalták. A fájdalomcsökkentő hatás mérésekor a két csoport között gyakorlatilag nem volt megállapítható eltérés (72,2% a tréningcsoportban és 76,7% a kontrollcsoportban), ugyanakkor a támasztóbandázs által nyújtott biztonságérzetet a tréningcsoportba tartozó betegek 82,8%-a emelte ki, míg a kontrollcsoportban csupán 73,6% (p < 0,05).
415 esetben, vagyis a betegek 86,3%-ánál a 4-6 hetes kezelési periódust követően a kezelőorvos, a beteg, vagy pedig mindkettő hasznosnak ítélte a bandázs további használatát. A betegszabadság időtartamára vonatkozóan 223 esetben sikerült indikációt beszerezni. A csoport életkori összetételére, valamint a fennálló derékfájdalmakra tekintettel feltételezhető, hogy a betegek jelentős hányada már nem volt aktív munkavállaló, ami megmagyarázza a betegszabadságra vonatkozó indikációk viszonylag alacsony számát. A tréningcsoport esetében a betegszabadság átlagos időtartama 1,88 + 1,95 hét volt, a kontrollcsoportban 2,16 + 2,21 hét. A kezelés egyéb formái mellett összesen 281 beteg, azaz 58,4% szedett fájdalomcsillapítót. A tréningcsoport esetében a fájdalomcsillapító alkalmazásának átlagos időtartama 1,98 + 1,67 hét volt, a kontrollcsoportban 2,66 + 2,21 hét. Összességében hasonlóak a fájdalomcsillapító alkalmazásának időtartamára, illetve a betegszabadság hosszára vonatkozó adatok (2. ábra). Mindezzel együtt, bár tendenciáik összehasonlíthatóak, a betegszabadság, valamint a fájdalomcsillapító alkalmazásának időtartamában a két csoport között mért eltérések nem szignifikánsak. A kezelés kezdetekor 347 beteg, azaz 71,4% esetében volt megfigyelhető rossz testtartás, közülük 68,7% tartozott a tréningcsoportba és 78,5% a kontrollcsoportba. A kezelés következtében a rossz testtartású betegek száma mindkét csoportban jelentősen csökkent (p < 0,01; 68,6%-ról 14,5%-ra a tréningcsoportban, és 78,5%-ról 22,7%-ra a kontrollcsoportban). Míg a vizsgálat kezdetekor a két csoport között az eltérés nem volt szignifikáns, a vizsgálat végén a tréningcsoportban lényegesen kevesebb rossz testtartású beteg maradt (p < 0,05). A hát feszítőizmainak vizsgálatára a kezelés kezdetekor és a kezelési periódust követően is sor került az izom-összehúzódás és a feszesség kitapintásának módszerével. A kezelés kezdetekor a két csoportban magas és összehasonlítható arányban voltak olyan betegek, akiknél nagyfokú izom-összehúzódás volt megfigyelhető (a tréningcsoportban 92,7%, a kontrollcsoportban 88,9%). A kezelési periódust követően izom-összehúzódás a tréningcsoportban csak az esetek 27,3%-ában volt megfigyelhető, szemben a kontrollcsoport 40,1%-ával. Az eltérés mindkét csoportban szignifikáns (p < 0,01). Ugyanakkor, míg a tréningcsoportba tartozó betegek 65,4%-ánál javult az izmok állapota, ugyanez az arány a kontrollcsoportban csupán 40,8% (p < 0,05). A derékfájdalom súlyosságának a vizsgálat elején elvégzett mérése a két csoportban összehasonlítható eredményeket mutat. A vonatkozó adatok 6,7 + 1,6 a tréningcsoportban és 6,9 + 2,1 a kontrollcsoportban. A kezelési periódus végén mindkét csoportra mérsékeltebb fájdalom volt jellemző (p < 0,01), amely a tréningcsoportban nagyobb eltérést mutatott a kezdeti állapothoz képest (2,7 + 1,9), mint a kontrollcsoportban (3,4 + 1,9). Tekintettel a két csoportban kapott variancia eltérésére, a fenti különbség statisztikailag nem volt igazolható (3. ábra). Elemzés és következtetések Évek óta számos orvosi szakterületen zajlanak alapvető változások anélkül, hogy arról a nagyközönségnek tudomása lenne. Az élsportolók kezelése során nyert tapasztalatok, valamint a tréning terén elért tudományos eredmények számos szakterületen forradalmasították a kezelési koncepciókat. Napjainkban új, aktív koncepciók alkalmazhatók nemcsak a szívkoszorúér-megbetegedés, de a krónikus fájdalom elleni küzdelem, az immunrendszer állapotának javítása, valamint a rákos megbetegedések kezelését követő utógondozás terén is [3, 12]. A betegeknek csupán néhány csoportja esetében állnak fenn olyan kockázatok, amelyek kizárják őket a tréningterápia alkalmazásából. Az ortopédiában úgyszintén egyre nagyobb szerepet kapnak az aktív terápián alapuló koncepciók a konzervatív kezelés vonatkozásában
és a különféle sérülések és betegségek posztoperatív kezelése terén egyaránt, ideértve a „hátfájás” igen hétköznapi állapotát is. A tréningterápia és az orvosok, gyógytornászok és sportorvosok által alkalmazott viselkedési stratégiák célja, hogy megszüntesse a derékfájdalmak okait, valamint ellensúlyozza az egyre inkább ülő életmódot. Mindebben a legnagyobb kihívást az elsődleges, illetve másodlagos kezelésben részesülő, nagyszámú járó betegnek az aktív terápia e koncepciójába való bevonása jelenti. Jelen vizsgálat keretében az összesen 481 beteg közül 349 vett részt kombinált aktív tréningterápiában. A teljes csoportból az említett betegeket két fő szempont: a kezelőorvosnak egyrészt az adott beteg általános fizikai állapotára, másrészt a beteg alkalmasságára vonatkozó értékelése, valamint a beteg együttműködései hajlandósága alapján válogattuk ki. A fenti válogatási szempontok alapján a betegek 70%-a vállalkozhatott az egyéb gyógymódokkal párhuzamosan végzett, gyakorlatokra épülő kezelésre. A gyakorlatok rendszerességét, időtartamát és tényleges minőségét ugyanakkor nem volt lehetőségünk mérni. E kérdés tisztázásához e jellemzők pontos rögzítésére és elemzésére volna szükség, külön felmérés keretében. Az előírt támasztóbandázsokat a betegek 97,9%-a viselte rendszeresen. Gutenbrunner és más szerzők [8] tanulmánya szintén a bandázs gyakori viseléséről és kedvező fogadtatásáról számol be a betegek kórházi ápolást követő kezelése során. A két bandázstípus kényelmességét a betegek 87,9%-a tartotta jónak. Az eredményekből kiderül azonban, hogy a Lombacross Activity bandázs a betegek nagyobb hányadától kapott „jó” vagy „nagyon jó” értékelést (92,1%), mint a Lombafix bandázs (81,5%). Mivel mindkét eszköz ugyanabból a Combitex szövetből készül és kiképzésük is hasonló, a kedvezőbb érték talán a Lombacross Activity bandázson található pántokkal van összefüggésben. E pántok segítségével a bandázs könnyebben felvehető, emellett a kompresszió az eltérő terhelést és testtartást igénylő helyzetekhez (pl. hosszan tartó ülő helyzethez) igazítható. További lehetséges ok a Lombafix bandázson található anatómiai kialakítású ágyék- és keresztcsonttáji erősítés. A kezelőintézmények általános gyakorlata valóban arra utal, hogy a megerősített bandázst fokozott hatékonysága ellenére nem minden beteg fogadja kedvezően. A viselés gyakorisága és a viselés során tapasztalt kényelem általánosan jó megítélése arra utal, hogy akut derékfájdalom esetén az érintett betegek a bandázs használatát nem kellemetlen tehernek, hanem fontosnak és hatékonynak tartják. Ezt igazolja a bandázs fő hatásainak önálló értékelése is, mivel a betegek több mint 80%-a számolt be nagyobb biztonságérzetről, és több mint 73% enyhébb fájdalomról. Laube és Hildebrand térddel kapcsolatos vizsgálatai [11] szintén megerősítik, hogy a betegek a térdrögzítő viselése közben nagyobb biztonságban érzik magukat. A jelen vizsgálatban szereplő betegek 65%-a vélekedett úgy, hogy a kezelési periódust követően is hasznos lenne számára a bandázs viselete. Összefoglalva, a viselés gyakorisága, a bandázs kényelmességének és hatékonyságának megítélése, valamint a további használat iránti igény bizonyítja, hogy a derékfájdalmakkal kezelt betegek véleménye kedvező a kezelés a fentiekben ismertetett módszerével kapcsolatban. Az eszköz kedvező fogadtatását annak gyógyászati hatékonysága és kialakítása mellett az előállításához felhasznált anyagok különleges tulajdonságai is magyarázhatják. A két csoportban elért gyógyászati eredmények értékelése többféle jellemző alapján történhet. A két klinikai paraméter, a rossz testtartás és a hát feszítőizmainak állapota a kombinált terápia fokozottabb gyógyászati hatását árulja el (tréningcsoport). Ez különösen az izmok állapotának ellenőrzése alapján egyértelmű: a tréningcsoportba tartozó betegek 65,4%-a mutatott ilyen jellegű javulást, míg a kontrollcsoportban csupán 40,8%. A rossz testtartású betegek száma mindkét csoportban azonos mértékben csökkent a vizsgálat során (54,1% a tréningcsoportban és 55,8% a kontrollcsoportban).
A két csoportban mért kezdeti értékek közötti eltéréseket is figyelembe véve a tréningcsoport által elért eredmények összességükben jobbak, és csak a betegek 14,5%ánál volt megfigyelhető rossz testtartás a kezelés után is. A tréningcsoportban mért jobb gyógyászati eredményekkel összhangban áll a betegszabadság hossza, illetve a fájdalomcsillapító alkalmazásának időtartama is. A betegszabadság időtartama a tréningcsoportban 0,28 héttel (13%), a fájdalomcsillapító alkalmazásáé pedig 0,68 héttel (26%) volt rövidebb, mint a kontrollcsoportban. A derékfájdalom súlyossága a vizsgálat kezdetekor hasonló volt (a tréningcsoportban 6,7 +/- 1,6; a kontrollcsoportban 6,9 +/- 2,1). A kezelési periódus végén a fájdalom mértékének csökkenése mindkét csoportban megfigyelhető volt, mértéke ugyanakkor a tréningcsoportban sokkal feltűnőbb (2,7 +/- 1,9), mint a kontrollcsoportban (3,4 +/- 1,9). Noha a jelen vizsgálat számos fontos kérdésre nem ad választ, és a nem kórházi orvosok által végzett kiterjedt próbavizsgálat körülményei valószínűleg bizonyos fokú variabilitást is eredményeznek, az itt közölt eredmények mégis arra utalnak, hogy az aktív terápia fenti koncepciója kivitelezhető és jobb eredményekkel jár. Ebből eredően a tréningterápia és a támasztóbandázs hatásmechanizmusával kapcsolatban szerzett ismereteink és tapasztalatunk alapján megállapíthatjuk, hogy a két kezelési módszer együttes alkalmazása jobb gyógyászati eredményekhez vezet, emellett a derékfájdalmakkal kezelt betegek nagyobb arányban irányíthatók a hatásjavító aktív terápia felé. A tréningterápia elsősorban az alábbiaknak köszönheti eredményeit: a beteg korai mobilizációja, a rossz testtartás és mozgásminta stb. korrekciója, a hát legfontosabb izomcsoportjainak célzott erősítése, nyújtása és lazítása. Tekintettel arra, hogy a derékfájdalmak számos esetének kóroktana a megterhelés, az izomösszehúzódás és izomgörcs kölcsönhatásával függ össze, feltételezhetjük, hogy a különféle gyakorlatok egyes jellemzői önmagukban nem indokolják a gyógyászati hatást, viszont eredményességük jobb a beteg fokozott fizikai tevékenységéhez, annak a szervezetre és közérzetre gyakorolt hatásához, valamint az izmok lazításához és igénybevételéhez kötődő előnyök révén. A funkcionális ortézisek Dalichau és Scheele [4] által vázolt, a tréningterápia során kifejtett kedvező erősítő hatásának számos oka lehet. Bizonyára nemcsak az izmok aktivizálásával és az ízületek stabilizációjával (proprioceptív hatás), valamint a fájdalom csökkentésével van közvetlen összefüggésben, hanem a szervezetünk működési alapelveinek elfogadásával is. A tréning hatása így nem csupán magától az erőkifejtéstől függhet, hanem a tehermentesítés és a gyakorlatok közötti lazítás hatékonyságától is. A helytelen vagy elégtelen lazítás érvénytelenítheti azon hatásokat, amelyek eléréséért a beteg igen keményen megdolgozott a tréning során. Minden élsportoló számos eszközt és módszert ismer az erőkifejtés utáni hatékony lazításra és gyors felépülésre. A két csoportban vizsgált betegeknél megfigyelhető rossz testtartás és izom-összehúzódás kimagasló arányához mérten az izmok állapotának javítása aktív és passzív terápiás eljárást igényel. E javításhoz a funkcionális ortézisek jelentős mértékben hozzájárulhatnak. Alkalmazásuk így a labilis fázisra koncentrálódik, melynek során az izmok korrekciós és stabilizációs rendszere helyreáll és állandósul. Ezáltal nincs szükség a bandázs hatásainak „megszokására”. A rossz testtartás korrekciójával emellett csökkenthető az izomzat megterhelése, illetve csökkenthető a fájdalom. Köztudott, hogy az aktív gyakorlatok segítségével végzett kezelésnek elengedhetetlen feltétele a beteg fájdalommentessége és biztonsága. A tréningterápia és a támasztóbandázs viselésének hatásai így kölcsönösen kiegészítik és felerősítik egymást. A passzív korrekció, a tehermentesítés és a stabilitás kölcsönhatása a kombinált terápia központi eleme.
Mit gyógyít a testmozgás? Napjainkban orvosok és gyógytornászok egyaránt alátámasztják, hogy a mérsékelt testmozgás számos betegség és sérülés kezelésében, illetve megelőzésében fontos szerepet játszik. A testedzés nyomot hagy a szervezeten, hatását egészen a sejtek és molekulák szintjéig érezteti. Aktivál és hatástalanít bizonyos géneket, ösztönzi a sejtszintézis megindulását, melynek eredményét új biológiai struktúrákba szervezi. Serkenti a vérkeringést, fokozza az oxigénfelvételt és befolyásolja a hormonális egyensúlyt. A testmozgás sokféle szövetre és szervre gyakorolt kedvező hatását már számos vizsgálat igazolta. E hatások hozzájárulhatnak bizonyos betegségek és sérülések kezeléséhez is, mely által a szükséges gyógyszerek mennyisége és a mellékhatások kockázata egyaránt csökken. Az indikációknak megfelelően végzett mérsékelt állóképességi, illetve hosszú távú erőnléti és koordinációs edzés során bizonyítottan számos fontos terápiás módszer használatára nyílik mód. A testedzés ellensúlyozhatja, illetve lassíthatja az időskori hanyatlás, kopás folyamatát. A test bármely életkorban edzhető. A testmozgás által előidézett kedvező hatások és változások kiváltásához és fenntartásához minimális erőfeszítés is elegendő. Az erőkifejtés mértéke számos tényezőtől függ. Az egyszerűség kedvéért a testmozgás heti három alkalommal javasolható. A huzamos edzésnek szintén vannak preventív hatásai, feltéve, hogy rendszeres, kerüli a túlzott igénybevételt, illetve a legmegfelelőbb gyakorlattípusokból épül fel.
A viselés gyakorisága és a támasztóbandázs fő hatásai a betegek megítélése szerint A viselés gyakorisága A fájdalom enyhülése Biztonságérzet 1. ábra: A támasztóbandázs fő hatásai a betegek megítélése szerint A betegszabadság és a fájdalomcsillapító alkalmazásának időtartama Hét Betegszabadság Fájdalomcsillapítás Tréningcsoport Kontrollcsoport 2. ábra: A betegszabadság és a fájdalomcsillapítók alkalmazásának időtartama A derékfájdalom súlyossága a kezelési periódus előtt és után Súlyosság a kezelés előtt a kezelés után Tréningcsoport Kontrollcsoport 3. ábra: A derékfájdalom súlyossága a kezelési periódus előtt és után Sport az orvostudományban Szakterületek
Alkalmazási területek Ortopédia a mozgásszervi betegségek és sérülések funkcionális kezelése csontritkulás az immobilizációval összefüggő rendellenességek megelőzése degeneratív ízületi és gerinckárosodás Kardiológia szívkoszorúér-betegség Neurológia koordinációs zavarok Onkológia az immunrendszer aktivizálása Pszichiátria depresszió Fájdalomkezelés krónikus fájdalom kezelése Gyógyászati koncepciók különböző orvosi szakterületen Irodalom [1] Brinkmann, T.: Die Behandlung des akuten Rückenschmerzes. In: Finkbeiner, G. (Hrsg.): Probleme der Brust- und Lendenwirbelsäule. Prakt. Orth. 20 (1988) 155-158 [2] Broll-Zeitvogel, E., J. Grifka, J. Bauer, P. H. Roths, P. De Gryse: Medizinische Trainingstherapie beim Lumbalsyndrom. Orthopädie 28 (1999) 932-938 [3] Brzank, K.-D.: Der bewegte Patient. GesundheitsProfi. (2000) 40-48 [4] Dalichau, S., K. Scheele: Auswirkungen elastischer Lumbal-Stützgurte auf den Effekt eines Muskeltrainingsprogramm für Patienten mit chronischen Rückenschmerzen. Z. Orthop. 138 (2000) 8-16 [5] Denner, A.: Muskuläre Profíle der Wirbelsäule. Springer, Berlin (1997) [6] Eichler, J.: Indikation zur Orthesenversorgung bei chronischen „Schmerzzuständen“ im Lumbalbereich. 120 (2000) 53-58 [7] Greitemann, B.: Der Kreuzschmerz – Ursachen, Diagnostik und Behandlung unter orthopädischen Aspekten. Med. Orth. Tech. 120 (2000) 36-44. [8] Gutenbrunner, C., H. D. Hildebrandt, A. Gehrke: Katamnestische Untersuchungen über die Wirksamkeit der Verordnung einer dynamischen Kreuzstützbandage bei Patienten mit chronischen Lumbalsyndromen. 34 (1998) 383-390 [9] Hamonet, C., C. Meziere: Vergleichende Studie der Aktivität der Bauchmuskeln mit und ohne Lumbalbandage bei chronischen Rückenschmerzen. Rhumatologie. 45 (1993) 165-17 [10] Krause, W.: Hexenschuß oder Bandscheibenvorfall? Welche therapeutischen Konzepte? In: Finkbeiner, G. (Hrsg.): Probleme der Brust- und Lendenwirbelsäule. Prakt. Orth. 20 (1988) 159-161 [11] Laube, W., H.-D. Hildebrand: Die neurophysiologischen Wirkungen von Kreuzstützbandagen und Orthesen für das Kniegelenk bei Alltagsbelastungen. OrthopädieTechnik (2001) 28-38 [12] Stock, K.-P.: Sporttherapie in der Prävention und Rehabilitation. arthritis + rheuma 19 (1999) 84-89
