A FIA Historic Műszaki Gépkönyv (HTP) kiállítása – előírás a nemzeti autósport szövetségek (ASN) részére 1.
CÉL
1.1 A nemzetközi historic autósport versenyeket a Nemzetközi Sportkódex (ISC) K Függeléke szabályozza. Minden gépkocsinak, amely a historic autósport keretében versenyez, annak igazolására, hogy megfelel a K Függelék követelményeinek, rendelkeznie kell FIA Historic Műszaki gépkönyvvel (HTP). 1.2 Ennek a HTP-nek ezért a szóban forgó autó/modell életében előforduló történeti időszakra kell hivatkoznia („pillanatfelvétel”). Ez nem szükségszerűen egyezik meg az eredeti gyártással. A periódusra vonatkozó specifikációt úgy adják meg, hogy az a modell összeállítására vonatkozzon, és kielégítően igazolja a FIA vagy a versenyfelügyelők számára, hogy ebben a formájában létezett abban a történeti periódusban, amelyre vonatkozóan specifikálták (K. Függelék 3.3.1 pont). 1.3 A HTP-ket a FIA fennhatósága alatt és felhatalmazásával működő nemzeti autósport szövetségek (ASN) adják ki. Ezen előírásokon túlmenően, minden ASN-nek jogában áll járulékos feltételeket megszabnia és saját díjmeghatározási rendszert alkaImaznia a HTP-k jóváhagyásáért. 1.4 A HTP alkalmazásának egyetlen célja, hogy segítse a gépátvevőket feladataik teljesítésében, a rendezőket pedig az autó kategóriába sorolásában; a versenyzők számára is megnyugtatást jelent, hogy az autók egyazon szabály szerint versenyeznek. 2.
A HTTP ELKÉSZÍTÉSE
2.1 Minden HTP-t a FIA szoftvercsomagjával állítanak elő. Ezt követően kinyomtatható az ASN fejlécével ellátott papírra (az űrlap elérhető a www.fia.com oldalon, a ’private area’ gombra kattintva a FIA Sport, Commissions, Historic Motor Sport Commission, Historic Technical Passport útvonalon [az űrlap az oldal alján található]). 2.2
Az 1. oldal adatainak magyarázata
Kiadó ASN: a http-t kiállító ASN nevének kezdőbetűi, pl. FFSA, DMSB, SBF, ACCUS stb.. Azonban: amikor két ország ASN-jének kezdőbetűs rövidítései megegyeznek egymással, mint pl. Motor Sports Association és Motorsport South Africa, a FIA kérheti azok módosítását. Az űrlap sorszáma: az űrlap 5000-rel kezdődő, az ASN által adott kiadási sorszáma, előtte az ország nemzetközi betű-azonosítójával: F, D, S, CH, stb. Így pl. a GB-5000 a MSA által kiadott első HTP. Kategória: az autó K Függelék szerinti kategóriája. A kategóriákat a K Függelékhez csatolt I.sz. Függelék sorolja fel. Ez legördülő menü formájában jelenik meg. Periódus: az autó periódusa a K. Függelék 3.2 pontja szerint FIA Osztály: a K. Függelék I. Mellékletével összhangban Vélelmezett márka: az a márka, amelyet az autó tulajdonosa állít. Ebben a szakaszban és a továbbiakban is a ”vélelmez, állít” szó azt jelenti, hogy ez a tulajdonos felelőssége alapján történik (ld. még az űrlap 1.oldalán a szürke mezőt). Vélelmezett gyártó: előfordulhat, hogy a valós gyártó neve és a márkanév nem egyezik. Például: a Porsche Kramer esetében a Kramer a gyártó, a Porsche pedig a márkanév.
1
fc –18.01.2011
Vélelmezett modell: a tulajdonos által állított modellnév. Vélelmezett évjárat: a FIA által kiadott K Függelékben szereplő periódus egyik éve, amelyikben az a modell, amelyre vonatkozólag a kérelmet beadták, forgalomban volt, és amely meghatározza a műszaki specifikációt, amelynek a kérelmező autója meg kell feleljen. Az eredeti gyártás vélelmezett időpontja: az a dátum, amelyen a kérelmező állítása szerint a HTP iránti kérelem tárgyát képező autót először szerelték össze valós egyeddé. FIA Azonosító Szám: A FIA HTP Adatbázisból kiadott szám, amely azonosítja az autót, és igazolja, hogy bejegyzésre került a FIA által. Ezt a pontot egyelőre hagyják figyelmen kívül (ld. a 3.4 és a 4.1 pontot). Motor típus: a motor szerkezeti felépítésének tömör leírása, mint pl. - STR (soros motorok); - OHV (felülszelepelt motorok); - DOHC (két vezérműtengelyes felülvezérelt motorok); stb. Motor hengerűrtartalma (lökettérfogata): Ezt köbcentiméterben adják meg. Normál szívómotorok esetében ez a dugattyúk által a hengerben bejárt térfogatot jelenti. Feltöltött motorok esetében azonban, az autó periódusától és kategóriájától függően, ezt a geometriai hengerűrtartalmat egy szorzótényezővel meg kell növelni. Ennek a tényezőnek a nagysága 1,4, 1,7 vagy 2, és a homologizációs lapon vagy az előírásokban (J. Függelék és/vagy K. Függelék) van feltüntetve. Gyakorlati példa: az I periódusból származó Porsche 924 hengerűrtartalma a HTP 1. oldala alapján a következőképpen határozandó meg: A motor hengerűrtartalma (lökettérfogata): 1984 x 1.4 = 2777.6 cm3 Az autó alvázszáma/ VIN száma: az autó azonosító számát a gyártó adja meg a gyártás időpontjában. Normál esetben az azonosító számot az autó karosszériájához rögzített táblán tüntetik fel és/vagy besajtolják a karosszériába. Ezt a vizsgálónak ellenőriznie kell, és össze kell hasonlítania a hivatalos iratokkal, ha vannak ilyenek, és azzal a számsorral, amelyet a gyártó megadott a homologizációs dokumentációban, ha ez rendelkezésre áll. Az alvázszám-táblát le kell fényképezni és a fényképet az ASN-nek az ellenőrzési dossziéban kell tárolnia. Ha nem lehetséges fényképet készíteni, akkor dörzsmásolatot kell venni. Egyes gépkocsikon nincs eredeti jelzés vagy gyári tábla. Ezeket vagy nem helyezték el az autón a gyártás során, vagy eltávolították. Az ellenőrnek fel kell jegyeznie a hiányt, és kielégítően meg kell győződnie róla, hogy az autót a gyári jelzések hiányában is kategóriába lehet sorolni. FIA homologizációs lap száma (ha van ilyen): Csak homologizált autókhoz érhető el. A szóban forgó modell homologizációs száma. Csak egyetlen számról van szó, amelynek meg kell felelnie az autó periódusának. A homologizációs lap vonatkozó, érvényes oldalainak száma: csak homologizált autóknál A csatolt homologizációs lapnak csak a szóban forgó osztályú és periódusú autóra vonatkozó oldalakat kell tartalmaznia. Abban az esetben, ha vannak olyan homologizált változatok, amelyek nem tartoznak bele az autó periódusába, ezek oldalait nem szabad bevenni a homologizációs lapba, továbbá, ha vannak olyan változatok, amelyek nem felelnek meg a kérdéses autónak, pl. amelyek az 1. Csoportba sorolt autót a 2. csoportba sorolják át, vagy a 3. Csoportba sorolt autót a 4. Csoportba: ezek nem megengedettek és az erre vonatkozó oldalaknak nem szabad szerepelniük a homologizációs lapban. ”Mi, a…”: ez után a dokumentumot aláíró ASN nevének kezdőbetűi következnek. Az aláíró neve és beosztása: Az aláíró legalább a HTP kiadásáért felelős osztály vezetője legyen, vagy az ASN Főtitkára.
2
fc –18.01.2011
2.3
A 2. oldalon található részletek magyarázata
Karosszéria: Homologizált autók esetében a K Függelék engedélyezi a teljes karosszéria-konfiguráció módosítását, cseréjét. Annak a gyanúnak a kizárására, hogy az autó karosszériáját kicserélték, be kell csatolni egy olyan fényképet, amely a szóban forgó periódusban megrendezett versenyen használt karosszériát mutatja be. Egyéb autók esetében, amennyire csak lehetséges, ugyancsak mutassák be ezekez a képeket, különösen, ha ezek alapján lehet engedélyezni az autó festését. Az autó történetére vonatkozó dobozra történő rákattintás: Bizonyos feltételek teljesülése esetén, a csak a nemzeti történettel rendelkező autók vagy autó-modellek is kaphatnak HTP-t. Ilyenkor az ASN-nek a félreérthető helyzetek megelőzésére ezt jól érthetően meg kell jegyeznie a kérelmében. . Ezen túlmenően, a 2. oldal alján lévő dobozra rá kell kattintani. 2.4
12. oldal – a megfelelőség ellenőrzése
Mint jeleztük, az űrlap ezen része a FIA verseny tisztségviselői által tett megjegyzések rögzítésére szolgál. Az ASN-neknek nem szabad ide bejegyzéseket tenniük, sem azokat eltávolítaniuk. Az ASN-nek SZÁMÁRA SZIGORÚ ELŐÍRÁS, hogy nem módosíthatják a HTP-t, hacsak a FIA által delegált verseny-tisztségviselők nem törlik a 13. pontban meghatározott „piros pontokat”, „fekete pontokat” és megjegyzéseket. 2.5
Általános megjegyzések az eredeti specifikációk megváltozásával kapcsolatban
Ennek az információnak a célja, hogy felkészítse a gépátvevőket/felügyelőket a verseny során az autó mechanikai specifikációjával kapcsolatos kérdések vagy tiltakozások kezelésére. A feltett kérdések általánosságban önmagukat magyarázzák. Például, a 3. oldalon: 1.1 Alvázkeret Jelen esetben az alvázkeret önhordó vagy félig önhordó szerkezeti felépítésű lehet. Vegyék figyelembe a K. Függelékben az alváz hosszának módosítására vonatkozó megszorításokat. Az ellenőröknek meg kell erősíteniük – különösen a C- és D periódus autói esetében-, hogy az alváz hossza nem módosult. A HTP dokumentum minden pontjában meg kell jegyezni, hogy a módosítások az autó periódusában érvényes időszakban csak a nemzetközi versenyeken történő részvétel céljából történhettek, és meg kell felelniük a C. vagy J. Függelékben felsorolt követelményeknek. 3.
A HTP ÉS AZ AUTÓ ELLENŐRZÉSE AZ ASN ÁLTAL
3.1 Az ASN szervezi meg a HTP-t kérelmező gépkocsik ellenőrzését, és az ASN képviselőjének fizikailag ellenőriznie kell minden egyes autót, mielőtt kiadnák hozzá a HTP-t. Az ASN-nek jelentést adó független ellenőrök csak akkor működhetnek, ha az ASN nézeteit képviselik, az ASN alkalmazottak teljes mértékben elfogadhatóak. Nem ajánlott egy-aláírásos jóváhagyási rendszert alkalmazni. Az ellenőrzésért az ASN a felelős, és a HTP eredetijével együtt meg kell őriznie az ellenőr jelentését is. Nyomatékosan ajánlott az ellenőrzés fényképes dokumentálása. 3.2 Az ASN-nek és az ellenőröknek mindig tudatában kell lenniük annak, hogy a dokumentumok kiadásával kapcsolatos hatáskörüket általánosan magas színvonalon kell betölteniük. Az az elvárás, hogy az összes ellenőrzést megfelelő szaktudású gépátvevő, vagy minősített autóismerettel rendelkező személy végezze. 3.3 Ha az ASN megítélése szerint kielégítő volt a HTP és az autó összehasonlító ellenőrzése, az ellenőrnek fel kell helyeznie az autóra a FIA által biztosított megfelelő, hamisítás ellen védett címkét (ld. a 4.2.pontot): az autóra a nagyméretű címkét (50 x20 mm, FIA jelvénnyel) kell felragasztani minden nyitott, bukócsővel felszerelt autó esetében, a címkét függőlegesen a bukócső jobb oldalára kell felhelyezni. 3
fc –18.01.2011
minden zárt autó esetében (akár felszerelték bukócsővel, akár nem), valamint minden, bukócső nélküli autó esetében a címkét az autó jobb oldalán, a karosszériára, a szélvédő felső sarkához a lehető legközelebb kell felhelyezni. Helyettesítő megoldás a címke zárt autókon történő elhelyezéséhez: a címke elhelyezhető a vezetőtér jobb oldalán és a hátsó bukócsövön (B-oszlop), hogy közvetlenül látható legyen az ajtó kinyitásakor. A HTP-t kiadó ASN a felelős azért, hogy a címkék minden autóra az előírt feltételekkel kerüljenek fel. 3.4 Ezután a teljes HTP-tervezetnek és az alváz VIN számának a FIA titkárságára (
[email protected]) történő megküldésével kérvényezni kell a FIA Adatbázisból az Azonosító Szám kiadását. Ha szükséges, a HTP tervezetéhez csatolni kell a historic-beszámolókat, amelyek alátámasztják, hogy a szóban forgó modellek megfelelnek a K. Függelék által a periódusbeli történetükhöz igazodva meghatározott követelményeknek. 4.
A HTP KIADÁSA
4.1
Ezt követően az alábbi formátumok valamelyikében hamarosan megkapják a választ a kérvényre: 26.09.08 Elfogadva, módosítsa a homologizációs számot 18-ra
vagy : 25.09.08 A modellt módosítsa Carrera RSR-re Első kerékfelfüggesztés = Mc Pherson Fénykép az első kerékfelfüggesztésről= a kiegészítő rugó nem korrekt, a periódusban nem volt használatos Az első esetben („Elfogadva”) a FI adatbázisából kapnak egy számot, amit be kell írni az 1.oldalra "FIA identity n°" (=FIA azonosító szám) alá. A kért korrekció ("change homologation number to 18."= módosítsa a homologizációs számot 18-ra)) elvégzése után folytatható a HTP kiállítása. A második esetben nem kapnak számot a FIA adatbázisból, a kért korrekció elvégzése után újra be kell nyújtani az űrlap tervezetét. 4.2 Az eredeti HTP a kiadást végző ASN tulajdona Az ASN az autó tulajdonosának/üzemeltetőjének kiadja a HTP hitelesített színes másolatát. Ez a másolat az autó tulajdonosának/üzemeltetőjének a tulajdona, amit át kell adnia az autó új tulajdonosának (ld. 6.1 pont). Az autótulajdonos másolati példányára kerül a második FIA címke (ld. a fenti 3.3 pontot), amely ugyanazt a számot viseli, mint az autóra felragasztott első címke. Ez a kisméretű címke (24x16 mm), amelyet az 1. oldal bal alsó sarkára, a dátum alá kell felragasztani. Megjegyzés: ezeket a címkéket a FIA-tól kell megrendelni (
[email protected]). 4.3 Az autó tulajdonosának alá kell írnia a saját HTP-másolatát, valamint az ASN által megtartott eredeti HTP-t. 4.4 Abban az esetben, ha az autó modellje homologizációval rendelkezik, a homologizációs dokumentum érvényes oldalainak hiteles másolatát csatolni kell a HTP-hez (ld. 2.2 pont). 4.5 Amint kiadásra került a HTP, az első 11 oldal másolatát (papíron vagy előnyösen számítógépes fájl formátumban) jó minőségű színes fényképekkel együtt el kell küldeni a FIA genfi titkárságának. 5.
A HTP-K MÓDOSÍTÁSA - VÁLTOZATOK
5.1
A HTP módosításának esetén a kiadás előtt a tervezetet meg kell küldeni a FIA-nak.
5.2 Egy adott HTP esetében az adatlap kiterjesztését „Változat”- ként (Variant) lehet kiadni, ha az alapadatlap információinak egy része megváltozik. Amint az 1. sz. oldalon rögzítésre került, a Változatok a következő verseny-kategóriák közül az egyikre vagy többre is érvényesek: hegyi verseny, rally, verseny. A versenyző úgy használhatja a Változatokat, ahogy óhajtja, feltéve, hogy ez a helyes verseny-kategórián belül történik. 4
fc –18.01.2011
5.3 A változatok kiadásakor a fenti rendelkezéseket kell követni, de nem szükséges az adatlapra vagy az autóra további címkéket felhelyezni. 6.
AZ AUTÓ ÁTTELEPÍTÉSE
6.1 Ha az autót másik országba telepítik át, amely az ASN működési területén kívül esik, az új üzembentartónak értesítenie kell az új ASN-t, amely viszont értesíti a korábbi ASN-t. A korábbi ASN-nek ezután meg kell küldenie az eredeti HTP-t és az ellenőri jelentést (ld.3.1 pont), amely befogadja a HTP-t és az új ASN-hez tartozó számot ad neki. Erről az új ASN-nek értesítenie kell a FIA-t, hogy frissítse a FIA adatbázist. A FIA adatbázisban hozzárendelt szám változatlan marad, de az ASN-nek új címkéket kell felhelyezni az autóra és felragasztania a HTP-re. 7.
A HTP ÉRVÉNYESSÉGE, TÖRLÉSE
7.1
A FIA az ASN vagy a FIA Főfelügyelő kérésére törölheti a HTP-t.
7.2
A HTP 5 évig marad érvényes.
5
fc –18.01.2011
Függelék
A FUA Historic címkék kezelése
6
fc –18.01.2011