A fejésrıl, valamint a tejnek okszerü kezeléséröl az elárusitás elıtt. (Az országos tejgazdasági felügyelıség közleményeibıl.)
I. Nálunk a tejtermeléssel egész az utóbbi évekig csakis a nagyobb városok közvetlen közelében foglalkoztak üzletszerüen, de a tejkezelés ott is a legkezdetlegesebb módon folyt, s ha a közfogyasztásra termelt tej mégis valamely manipulatio alá került, úgy az bizonyosan nem az okszerü kezelésre, hanem a hamisitásra vonatkozott. Valóban bámulandó, hogy mily soká tudtuk ezen a téren is összeegyeztetni a közegészségügy követelményeit a gazdaságilag is hasznot hozó ujitásokkal. Kezdve a tejelıállatok elhelyezésén és takarmányozásán; tekintve a fejést, a tejkezelést és elárusitást: mindenütt a ferde nézetek, a rosz szokások és a tájékozatlanság tömkelegével kellett találkoznunk. Most azonban, midın hazánk egyes vidékeire nagy számban importáltatnak bıven tejelı tehenek, s az ezektıl nyert tejmennyiség feldolgozására, értékesitésére tej szövetkezetek alakultak s vannak alakulóban, midın a gyors közlekedés és a tej kezelése körül kifejtett tudományos ismeretek segélyével 100 K/m-nyire egész fris állapotban lehet szállitani: úgy hiszszük,. hogy a nagyban termelınél ezen hiányok maguktól elesnek s csak ott fognak még egyideig fenmaradni, hol a fogyasztó közönség helyben van, kevés igényt támaszt és a termelınél sem kellı intelligentia, sem pedig kelló ellenırzés nincs. A vidéki tej-, vaj- és sajtszövetkezetek fejlıdésének, gyors felvirágzásának és terjedésének ez idı szerint az a legnagyobb akadálya, hogy nincs elég szakképzett tehenészünk, s hogy a tej kezelését és feldolgozásának mesterségét nem igen értjük. De vannak még más hibáink is, így például a tisztaság se valami erıs oldalunk: a bőzös, piszkos, sötét istálló nem oly nagy ritkaság; a fejéshez pedig még a szolgáló leány is a legpiszkosabb ruháját szokta felölteni, anélkül; hogy ez nekünk feltünnék. Ez a szenny aztán tovább kiséri a tejet, nem ritkán egész a teritett asztalig, hol az illatos kávészag az istálló büzével vegyülve, kellemetlenül érinti orrunkat. Ez bizony nem valami kellemes a fogyasztóra nézve, de a termelınek sem igen növeli jó hírnevét; itt tehát a gondatlanság vagy tudatlanság kétszeres kár. Azonban a fogyasztó ezen még könnyen túlteszi magát, mert ha valaki rosz portékát ad, legfeljebb nem veszszük meg, s ezzel vége. — Nagy baj az is, hogy nem igen vagyunk lelkiismeretesek a tehenek megbetegedésénél sem; pedig a tej, mint állati nyerstermény, az állat által áthasonitott tápanyagokból készül, s a kiválasztás alkalmával az állati test nedvei egészitik ki; innen van, hogy a beteg tehén teje különfélekép módosul, megváltozik és az emberi egészségre ártalmas; ezt tehát okvetlen ki kellene zárnunk a közfogyasztás alól, annál is inkább, mivel ha a beteg tehéntıl nyert tejet feldolgozás végett sajtodákba adjuk, elrontja vagy legalább is annyira módosítja a vele összekevert, de különben egészséges tehenektıl származott tejet, hogy annak feldolgozása lehetetlenné válik; s nem ritkaság, hogy a beteg tehéntıl nyert egy liternyi tej a többihez keverve, ezt is hasznavehetlenné teszi. Az sem tartozik a ritkaságok közé, hogy takarmány szüke miatt minden még silányabb minıséget is föletetünk a tejelıállattal; pedig a rothadt, penészes takarmány vagy a selejtes, gondozatlan legelıkön buján tenyészı értéktelen főfélék legeltetése mindig bizonyos ízt és szagot kölcsönöznek a tejnek. Ha már a takarmányról van szó, elmondom mindjárt azt is, hogy az okszerü takarinányozásnak a tejtermelésnél is igen nagy szerepe van; a tiszta, természetes jó takarmánynyal gondosan táplált állatok nemcsak több, de jóval ízletesebb és zsírdusabb tejet szolgáltatnak, mint a megromlott kevés értékü takarmánynyal tartottak. Ha tehát tejtermeléssel foglalkozunk, mindenekelıtt arra legyünk tekintettel, hogy marháink egészségesek legyenek és olyan takarmányt kapjanak, mely a tejnek sem különös ízt, sem pedig kellemetlen szagot nem kölcsönöz; ezekkel együtt járjon a tisztaság is, melynek az
istálló környékén kell kezdıdni, az istálló belsejében fokozódni, a fejésnél és tejkezelésnél a netovábbot elérni. Már ezen néhány pontnak szigoru betartása is rendkivül sok elınynyel jár a termelıre, de merjük hinni, hogy aki ezeket megtartja, az már az alább mondandókra is ki fogja terjeszteni figyelmét. Közelebb térve dolgozatom tulajdonképeni czéljához, a következıben kissé bıvebben tárgyalom a fejést és a tejkezelést. Sokan vitatták már azt a kérdést, hogy mikor, mely idıben és hányszor fejjünk napjában; az állatoknak oknélküli zaklatását, a tıgy haszonnélküli vonogatását mindenki óhajtja elkerülni, de amellett szeretné a lehetı legtöbb hasznot is a maga részére biztositani; sıt a dologértı emberek az okszerü fejés által a tej mirigyek élettani mőködését is szeretnék fokozni, még pedig úgy, hogy a fejési mívelettel a tıgymirigyeket mérsékelten izgatva, azt nagyobb munkásságra serkentsék. Midın a fejési idırıl határoznánk, nem szabad figyelmen kivül hagynunk üzleti körülményeinket sem, s így irányadó lesz a fejés számának és idejének meghatározásánál az is, ha vajjon a kifejt tejet azonnal s helyben adjuk-e fogyasztásra, vagy azt bizonyos távolságra egy nagyobb fogyasztó központba kell szállitanunk ; ha igen, úgy a fejési idıt azon idıpontra kell tennünk, melyben a tejet továbbitani akarjuk. Nyomós körülmény még az is, hogy mikép tápláljuk teheneinket, és hogy a tejelési idı mely szakában vannak azok. Tudjuk ugyanis, hogy a tejelválasztás a borjuzás után 3 — 4 hónapig jóval élénkebb, mint a késıbbi hónapok alatt, s így ha eleintén a tıgy meg is telik háromszor napjában, késıbb a kiválasztás csökkenésével, aligha fog annyiszor megtelni. Eszerint, ha a természet utasitásait követhetnık, legczélszerőbben minden tehenet akkor és annyiszor kellene megfejni, amikor és ahányszor tıgye megtelik. Kétségkivül az lenne a legczélszerőbb eljárás, csakhogy ennek a kivitelnél annyi akadálya van, hogy az ezáltal elérni vélt anyagi hasznot jóval felülmülná azon veszteség, mely a tej értékesitése körül a termelıt érné. Nálunk legáltalánosabban van elterjedve a kétszeri fejés, mely történik: reggel és este. Nézzük: hányszor és mely idıben fejnek másutt és mily körülmények között? Ott, hol a viszonyok gátlólag nem hatnak a tejelési idı elsı harmadában, vagy ha az állat bıtejelı tovább is: a háromszori fejés látszik elınyösnek; késıbb pedig, midın a tejelválasztás csökken: a kétszeri. Azonban bármiként is osztjuk be a fejési idıt, annak pontos betártását soha el ne mulaszszuk, mert ezáltal a tejkiválasztás folyamatára zavarólag, sıt károsan is hathatunk. Amint a szervezet képes bizonyos módosulásokra, úgy az egyes szervek is mintegy megszokják functiójukat s egész pontosan idıhöz kötve végzik azt, mibıl önként következik, hogy a szervek e természetszerü és megszokott mőködését figyelmen kivül hagyni nem szabad. Lássuk ezek után a fejést. E látszólag egyszerü eljárás igen sok gyakorlati fogást igényel, ha a kiválasztott tej egész mennyiségét akarjuk nyerni, s erre nézve mindig elsı feltétel: az állatokkal való szelid bánásmód; lármával, káromlással és ütéssel a legjámborabb állatot is megfélemlíthetjük s ezáltal engedetlenségre ingereljük. A fejés sikere leginkább a fejés végrehajtásánál alkalmazott kézfogásoktól függ. De hogy e kézfogásokról szóló fejezeteket jobban megérthessük, jó lesz a tıgy boncztani helyzetérıl és élettani mőködésérıl rövid áttekintést szereznünk. A tıgy (vagy tejmirígy) összetett fürtszerü mirígybıl áll, mely a test hosszában az úgynevezett sárga has pólya kettızete által két részre van osztva; tehénnél mindkét rész újra ketté válik, s így a tehén tıgye négy részre osztva, négy valódi csecsbimbóval bir; e részek mindegyike külön mőködik és külön-külön meg is betegedhetik, anélkül; hogy a többi részlet vele szenvedne.
A mirígy állománya igen apró hólyagcsákkal kezdıdik, melyekbıl több egy kicsiny közös csıbe nyilik s a véglebenykéket képezik; e véglebenykék többszörösen csoportosulva, a fılebenyeket adják, melyek kivezetı csöveikkel egy közös ürbe nyilnak: A nagyobb, valamint a véghólyagcsákat képezı kisebb csövecskéket, tejmeneteknek tejcsatornáknak nevezik; a közös ür pedig, melybe a nagyobb tejmenetek nyilnak, a tejmedencze. A tejmedencze egy aláfelé nyuló szükebb csövet bocsát, s ez az úgynevezett bimbócsatorna, melyen át fejéskor a tejet kifejjük. Az egész tejmirigyet kötszövet főzi össze, mely a lebenyek közé is behatol s azokat befoglalja, kivül pedig az egész mirigyet borítja; ha nagy tömegben van jelen a kötszövet, a tıgy tériméjét tetemesen növeli, mely esetben a tejelıképesség nem áll egyenes arányban a tıgy nagyságával; innen ered a ,,husos tıgy” elnevezés is. Legkivül a külbır vonja be a tıgyeket, mely itt igen finom, sima, alig szırözött s a bimbókon teljesen szırtelen. A külbır a csecsbimbókon a bimbócsatornába is behatol és nyákhártyává válik, mely a tejmedenczét és a tejmeneteket is béleli s a bimbó csatornában hosszanti redıket képez. A nyákhártya és a bır között a bimbócsatornát gazdag viszér-hálózat folyja körül; ezenkivül hosszanti és körrostos rétegben futó sima izomlemezeket is találunk, melyek körül a körrostok erısen kifejlıdtek s a bimbócsatorna végén zárizmot képeznek. Ezekbıl láthatjuk, hogy a tıgyben egész csatornarendszer van, melyen a kiválasztott tej egy medenczébe vagy — képletileg szólva — egy gyüjtıtömlıbe folyik össze; e tömlı közvetlen a csecsbimbó tövénél van, s azért, midın a tıgy tejcsatornácskái megtelnek, vagy mint közönségesen mondani szoktuk, midın a tıgy megtelik: a csecsbimbó a tövénél tölcsérformán megvastagszik; ha e megvastagodott részt megtapintjuk, minden feszessége mellett is ruganyosnak fogjuk találni épúgy, mint a vízzel megtöltött hólyagot. A tıgy ily telt állapota mellett természetesen a kisebb-nagyobb tejcsatornácskák is telve vannak kiválasztott tejjel, s innen van, hogy a tıgy ilyenkor tetemesen megnagyobbodik, feszessé válik. Hogy pedig a tıgy e nagyfoku feszessége mellett a tej a csecsbimbó-csatornán (rendes állapotnál) magától ki nem folyhat, sıt hogy ennek kifejése csakis ügyesen alkalmazott kézfogások által eszközölhetı: azt a bimbócsatorna körül körben futó izomrostok (zárizom) okozzák. Ezek ugyanis a bimbócsatorna alsó nyilását körül fogván, oly erıvel zárják azt el, hogya tej felhalmozódása folytán beálló feszülés csak nagyritkán és akkor is a zárizmok lazasága mellett képes ıket legyızni. A fejésnél kifejtett erı tehát elsı sorban is arra szolgál, hogy e zárizmok erejét, vele legyızzük s a tej kifolyását lehetıvé tegyük. A fejésnél alkalmazott kézfogásokkal azonban igen elınyösen hatunk még a tıgy munkásságának serkentésére is. A mérsékelt izgatás, melyet ezáltal gyakorolunk, nagyobb és fakazottabb anyagcserét eredményez, mialatt a tej kiválasztása gyorsabban és bıvebben történik. Nagyban elısegiti még a kiválasztott tejnek a kisebb tejutakból való lefolyását is, és sokan állitják, hogy csakis a fejés által vagyunk képesek a kisebb tejutakban felhalmozódott zsírgolyócskákat is kifejni. Ha a fentebb mondottakat figyelembe veszszük, csakhamar be fogjuk látni, hogy a tıgy ily szerkezete mellett az ügyesen alkalmazott nyomásokkal inkább czélhoz érünk, mintha hibásan alkalmazva tízannyi erıt vennénk igénybe, melylyel ahelyett hogy czélunkat érnık, az állatot kinozzuk, tıgyét rongáljuk, s végre, ha ily módon többszörösen okozunk neki fájdalmakat, makacscsá teszszük és elvadítjuk. A fejés munkájánál e kettıs törekvést tartsuk szem elıtt: a kiválasztott tejet tökéletesen kifejni, a tıgyet puha, de hathatós fogások által mérsékelten izgatni anélkül, hogy legkevésbé is rongálnók. A kézfogás többféle; vannak, kik a félig becsukott marok mellett a hüvelyk- és mutatóujj közé fogják a csecsbimbót, és erıs nyomást alkalmazva, húzzák ujjaikat végig rajta. Ez igen tökéletlen módja a fejésnek, részint mert a csecsbimbó erıs rongálása által az állatnak fájdalmat okozunk, s igy nyugtalanítva azt, a; tej visszatartására
alkalmat szolgáltatunk, gyakran pedig a csecsbimbó bırének félpiros lobját is idézzük elı általa; másrészt ezen eljárás igen fárasztó is, és bıven tejelı teheneknél a tejnek ily módon való kifejése aránylag sok idıt vesz igénybe. Határozottan jobb a marokkal való fejés, de több ügyességet is kiván. Ennél a fejı a csecsbimbót a markába fogja és ujjainak együttes tágitása és becsukása által oldalnyomásokat gyakorol a csecsbimbóra; természetesen a becsukott marok kinyitásakor mindig feljebb viszi a kezét és tövén igyekszik markolni a csecsbimbót, míg a szoritás pillanatában kevéssé meghúzza azt. E mívelet által a zárizmok erejét minden rongálás nélkül egy erıs nyomással sikerül túlszárnyalni; tehát vele az állatoknak nagyobb fájdalmat nem okozunk. A harmadik (s talán a legjobb) fejési módnál a kézfogás az elıbbihez annyiban hasonló, hogy itt is marokba fogjuk a csecsbimbót; tevékenyebb mőködés azonban csak a hüvelyk-, mutató- és középujjnak jut. A markunkba fogott csecsbimbót lazán fogva, kezeinket jól felnyomjuk, s míg a mutató-, közép- és ezek alatt a többi ujjaink is a tıgy alatt haránt irányban feküsznek, addig hüvelykujjunkat a tejmedencze külsı oldalán fölfelé irányítva, függélyes irányba fektetjük. A fejés megkezdésének pillanatában az elsı mozgást a hüvelykujj végzi, még pedig olyformán, hogy a tejmedenczében meggyült tejet az átellenben fekvı mutató- és középujjak összeható mőködésével lejebb szorítja a csecsbimbó kivezetı csatornája felé, melyet aztán az odanyomott tej erısen kifeszít; közvetlen azután, de az elsı nyomás megtartása mellett, egész markunkat összeszorítjuk, s így legyızvén a zárizmok erejét, a tejmedenczébıl leszoritott tej a csecsbimbó csatornáján bıven ömlik. E kézfogások folytonos ismétlésével az állatot legkevésbé sem nyugtalanítjuk s a folyton és gyorsan ismétlıdı nyomások által a fejés ideje alatt a zárizmok tökéletes összehuzódását jórészt lehetetlenné teszszük, mely aztán lassankint elernyed, s a fejés megkezdése után pár perczczel felényi erıkifejtés mellett is bıven és gyorsan ered a tej a csecsbimbó nyilásából. Az itt emlitett fejési módok igen el vannak terjedve s úgyszólva mindenütt ismeretesek. Azon csekély változtatás, mely helyenkint e három eljárás valamelyikén történt, leginkább ezek helytelen betanulásából származik; bıvebb emlitést pedig nem érdemel, mivel figyelemreméltó elınynyel egyik sem bir. A leirt kézfogások bármelyikének elsajátitása után a fejésnél még a következıket tartsuk szem elıtt: A fejést lehetıleg ülve végezzük, még pedig elegendı kényelem biztositásával, nehogy a fejı erejének egy részét a bizonytalanság kellemetlen esélyeinek elháritására tartogassa; neki teljes odaadással nyugodtan kell munkához ülni s összes figyelmét és erejét a fejési mívelethez összpontositani. Ebbıl folyólag már a fejıszék készitésénél arra kell figyelnünk, hogy az elegendı biztonságot nyujtson a fejınek. A biztonság tekintetébıl minden esetben legjobb a háromvagy négylábu kis szék, melyet oda lehet a fejı testéhez erısiteni, hogy a fejı a tehenek mozdulásait a szék fogdosása nélkül is követhesse. Különben a szék megfogásának kikerülése tisztasági szempontból is igen elınyös. Ha a fejı székét felcsatolta, vagy magához vette, a szokáshoz képest, vagy a jobb vagy a baloldalon fejéshez készen a tehén mellé ül. Nálunk a legtöbb helyen szabálylyá vált a tehenet jobb oldala felıl fejni. Ezen eljárás nem egészen helyes: Tudjuk ugyanis, hogy a legtöbb ember jobb karja sokkal kitartóbb és jóval nagyobb erıt bir kifejteni, mint a bal, s azt is tudjuk, hogy a tehén két hátsó csecsbimbója jól a czombok közé esén,nehezebben, nagyobb erı kifejtésével közelíthetı meg, mint a két mellsı; ha tehát fejés végett a tehén jobb oldalára ülünk, a gyengébb kéznek adjuk át a nehezebb munkát; mit az bizonyára sem oly gyorsan, sem oly tökéletesen nem fog végezhetni, mint jobó kezünk tehetné.
Ezt be fogja látni mindenki, épp azért erre nézve még csak azt jegyzem meg, hogy a fejésnél a megszokás igen sokat tesz, s van elég olyan fejó is, ki minden tehenet balról fej, hacsak az ellenoldalra való szoktatás folytán azt a tehén nagyon nem ellenzi. Ha a fejı elhelyezkedett, fejısajtárját czombjai közé fogja s fejét a tehén oldalához támasztva, megkezdi a fejést. Súlyt fektetünk rá, hogy a fejı a tehén oldalához támaszsza fejét, még pedig elsı sorban is azért tegye ezt, hogy megnyerje a kellı támpontot, s így erejét jól összpontosítva, tartósabban kihasználhassa. Ha a fejı ereje kimerül, annak mindig a gazda vallja kárát, mert ilyenkor már a legjobb akarat mellett sem lesz az képes az összes elválasztott tejet kifejni; már pedig ha, egy széken ülve, felsı testünk szabadon nehezedik ülıhelyünkre s kezeinkkel erısebb munkát végzünk, csakhamar azt fogjuk észrevenni, hogy karjaink erıtlenednek, lapoczkaizmainkban elıbb szuró, majd égetı fájdalom, késıbb pedig teljes kimerülés áll be, s míg jól ki nem pihentettük azt, munkatételre képtelenek vagyunk; ha azonban fejünket tartósan megtámasztjuk, sokára — vagy kevésbé erıltetı munkánál éppen nem fog a kimerülés beállani. Aki tehát gyorsan és sokat akar fejni, ezen támaszpontokat nem nélkülözheti. Nagy elınye még a fej megtámasztásának az is, hogy ezáltal a fejés tartama alatt a tehén minden mozdulatát idejében észrevehetjük s esetleg követhetjük, a ránk veszélyesnek látszó mozdulatok elıl pedig korán kitérhetünk. A fejés — mint az elmondottakból is látszik — igen fárasztó munka és aránylag sok idıt vesz igénybe, ennélfogva sokan gondoltak arra, hogy mikép lehetne ezen eljárást valamely készülék segélyével könnyebbé, gyorsábbá s így esetleg olcsóbbá is tenni. Volt idı, midın erre a czélra az úgynevezett fejıcsövet nagyon ajánlgatták, meg is próbálták sokan, de az eredmény nem volt kielégitı. A fejıcsı alkalmazása gondolatnak igen jó, de használata csak bizonyos esetekben — például tıgylobnál, a csecsbimbó kicserepesedésénél és a bimbócsatorna szüküléseinél — jöhet szóba. Közönséges használatnál csakhamar elıtérbe lépnek hátrányai, melyek közül elegendı lesz a fıbbeket megemlitenünk, hogy használatától mindenki tartózkodjék. Elsı sorban a csı bevezetésével járó kellemetlenségek és ennek következményei, mint: a bimbócsatorna nyákhártyájának lobosodása, fekélyesedése és a zárizmok elernyedése stb. állanak elı; másodszor pedig az állandó használat után mutatkozó tejhiány tünik fel; ugyanis számos kisérlet után kiderült, hogy a fejıcsıvel csak a tejmedenczében összegyült tejet lehet levezetni, míg a tejcsatornácskákban összegyült és aránylag sokkal zsírgazdagabb tej nem folyik ki, hanem csak utólagos kézzeli fejés által nyerhetı. Ez már magában véve élég hátrány, de e mellett állítják még azt is, hogy azon tehenek, melyeknél a fejıcsı huzamosabb ideig használtatott, tejelıképességükbıl veszítettek, mi igen természetes, miután ezen fejési mód mellett a kiválasztott tej tökéletes levezetése és a tıgy munkásságának fokozása (a fejésnél gyakorolható mérsékelt izgatás által) elmarad. Mielıtt a fejésrıl mondottakat befejezném, még a tisztaságról s egyéb aprólékosnak látszó eljárási módokról kell egyet-mást megjegyeznem. Fentebb már emlitettem, hogy a tisztaság nem valami erıs oldalunk; pedig ha valahol, úgy bizonyára a fejés és tejkezelés körül kell erre nagy súlyt fektetnünk. Közvetlen a fejési idı elıtt az istállóból minden piszok, trágya stb. gondosan kitakaritandó, s ha lehet, fris alom hintendı fel; a fejı cseléd megmosdik, .iszta kötényt köt, s nyákába egy törülıkendıt akaszt, melynek két vége elıl aláfelé csüng, hogy amint keze a tejtıl túlságosan zsirosodik vagy piszkos lesz, azt azonnal tisztára törülhesse. Miután a tıgy piszkos, mielıtt a fejést megkezdenık, tiszta langyos vízzel (de nem a fejıedénybıl, mint ez a legtöbb helyén szokás) lemossuk s tiszta ruhával szárazra törüljük, nehogy a bır a mosás után kiszáradjon és kicserepesedjék.
Gyakran megtörténik, hogy a csecsbimbó száraz s a fejés megkezdésénél az állat fájdalmat árul el, e mellett a fogás is kellemetlen, sıt a fejés lehetetlen; ilyenkor kevés fris vajjal, vagy sótalan zsírral gyengén megkenjük a csecsbimbót. Mielıtt a fejést megkezdenık, a csecsbimbókat gyengéden meghuzogatjuk, hogy azok némi feszességet nyerjenek; ezen eljárás követését nagyon ajánljuk, mivel a gyengéd izgatás által a csecsbimbók véredényei megtelvén, csakugyan némi feszesség vagyis ruganyosság áll be, mely a fejés míveletét tetemesen megkönnyiti. Vannak esetek, hogy a tehén visszatartja, illetve a fejésnél nem ereszti le a tejet; gyakran rúg és makacsul nyugtalankodik. A tej visszatartására különbözı okok ösztönzik az állatot, s tudva azt, hogy a bimbócsatorna zárizmainak mőködése azáltal akaratán kivül esik, alig fejthetı meg biztosan, hogy miként eszközli ezt az állat. Valószinünek tartják, hogy az elzárás a has izmai és a rekeszizom megfeszitése folytán beánó vérpangás által lesz lehetségessé, még pedig olyformán, hogy a pangás alatt a csecsbimbó-csatorna körül futó véredény-hálózat erısen megtelik s a nyílást többé-kevésbé elzárja; ezt azonban csak bizonyos ideig képes az állat kitartani s ügyes fogásokkal, ha szorgalmasan rövid idıközökben próbálgatjuk a fejést, jó bánás mellett csakhamar rábirhatjuk az állatot a tej leadására. Különben az eredmény gyors bekövetkezése attól is függ, hogy mely ok idézte elı a makacsságot. Ha a borju elválasztása következtében a borju utáni vágy lepi meg az állatot, a jó bánásmódon kivül alig ken más eljárás; néhány nap alatt feledi veszteségét és hatalmunkba adja magát. Szokás ilyenkor a féjés tartama alatt a borjut, ha megvan, az anya elébe kötni, s míg ennek örvendez, a tejét gyorsan kifejni; más esetben valamely kedves eledelét nyujtják a fejés ideje alatt az állatnak, hogy figyelme ezáltal elvonassék. Mind a két eljárás jó és sokszor czélhoz is vezet; de ha e feltételeket nincs módunkban teljesiteni vagy ezek teljesitése által se érnénk czélt: ezerféle mód áll még rendelkezésünkre az állat figyelmét lekötni, más tárgyra irányitani, szóval jó szerrel elfoglalni; csak erıszakhoz ne nyúljunk, mert erıszakra az állát is erıszakkal felel; ha meggondoljuk, hogy az ily módon nyilvánuló makacsságnak igen gyakran a legegyszerőbb okai az ijedtség, csiklandósság stb.: könnyen átláthatjuk, hogy a durva bánásmóddal nemcsak hogy nem javitanánk a szegény állaton, de sıt ezáltal még fokoznók nyugtalanságát. Ha a tehén nem rúg, csak egyszerüen a tejet tartja vissza, de tıgylob nincs jelen: a jó bánásmód mindig segít; nehogy azonban a visszatartott tej izgatása s a tıgyben is bekövetkezhetı megalvadása folytán állományos tıgylob fejlıdjék az állatnál, nagy kitartással és szorgalommal kell a tej kifejéséhez látnunk; e végre napjában többször próbát teszünk és mindannyiszor lehetıleg kiürítjük a tıgyet. A rugás sem származik mindig rosz akaratból, sıt ellenkezıleg igen gyakran tapasztalhatjuk, hogy a félıs vagy csiklandós állatok teszik ezt; máskor meg a tıgy lobosodása vagy éppen a rosz fejés által okozott fájdalom következtében rúg az állat. Aki aztán ezen okokat ütleggel véli elháríthatni, az bizonyára nagyon téved. Minden körülmények között elsı teendınk: a makacsság okát földeriteni és ehhez képest járni el. Ha fél az állat: szelid bánással bátorítjuk; ha csiklandós: határozott kézfogásokat alkalmazunk s ehhez szoktatjuk; ha a tıgy lobosodása van jelen: annak gyógykezelésérıl gondoskodjunk; ha pedig a fejés kivitelében van a hiba: a fejéssel megbizott egyént jobb fejési módra oktatjuk. Még akkor sem szabad az erıszak alkalmazásával kezdeni a javitást, ha rosz szokásból rúg az állat; meg kell elébb próbálnunk türelemmel minden békés eszközt, s ha mindezekkel nem juthatunk czélhoz, akkor a fejés oldalán a mellsı lábat fölemelvén, a szár és alkar összekötését (gúzsbatételét) vagy a rúd közé szoritást megkisérthetjük; ne vigyük azonban a végletekig, mert tapasztalásból mondhatom, hogy az állatot kínzással megfélemliteni vagy ellenkezıleg bıszültté tenni — igen, de jámborrá szeliditeni nem fogjuk soha. Liska Samu.
