A fejlesztéseknél szem előtt tartjuk az értékek megőrzését és a mai kor követelményeit, a régi és az új összhangját A Fáklya utca burkolatát felújítottuk, megkönnyítve ezzel az ott lakók közlekedését
46
MAGYARY-TERV, VÁROSFEJLESZTÉS, BERUHÁZÁSOK A könyvkiadások között is említhetnénk, de itt a helye a Magyary Zoltán közigazgatás-tudósról elnevezett nagyszabású tervnek. A könyvalakban kiadott program Tata város társadalom- és településfejlesztési, igazgatásszervezési és helyi gazdaságfejlesztési terve. Mind rövid-, mind pedig hosszú távra határoz meg olyan irányvonalakat és elvi alapvetéseket, amelyek politikai irányzatoktól függetlenül is követhetőek és követendőek. A Magyary-tervet kiadása előtt széleskörű társadalmi vita előzte meg. Öt főprogramban és 26 alprogramban fogalmazza meg – húsz évre előre tekintve – ez a terv a fejlesztési célokat. A komplex városfejlesztés egyik kötelező eleme az uniós források elnyerése érdekében megalkotott IVS (Integrált Városfejlesztési Stratégia).
47
A Kocsi utca burkolat-megújításának része a vízelvezetés megoldása
Tata, az élővizek városa
NYERTES PÁLYÁZATOK SOROZATA Az Európai Unióhoz történt csatlakozásunkkal robbanásszerűen megnőtt a pályázati lehetőségek száma, amelyeket módszeresen és sok munkával igyekeztünk kihasználni. A város vagyonának gyarapítására az uniós, a regionális és a központi állami pályázati lehetőségek tudatos feltárására, s jó pályázatok megírására volt szükség. A pályázati munkában a Tatai Városkapu Zrt., majd – szakértők bevonásával – a tatai polgármesteri hivatal munkatársai működtek közre. Pályázati kiírás neve, tartalma
Megvalósítás
AROP-1.A.2 folyamatban A tatai PH szervezeti fejlesztése KDOP-5.1.1-2F-2f folyamatban A tatai Bartók Béla úti óvoda építése KEOP-5.1.0 Komplex Energiaracionalizálás Tata folyamatban általános iskoláiban és óvodáiban KDOP-2.1.1/B A tatai Angolpark rehabilitációja
folyamatban
KDOP-2009-4.2.2. A tatai Kocsi úti és Dózsa Gy. úti folyamatban kerékpárút építése KDOP-4.2.1/B. A tatai Fáklya és Diófa utcák nyertes közútjainak fejlesztése KDOP-3.1.1/A II. fordulóba A tatai Kossuth tér rehabilitációja jutott KDOP-5.2.2/B nyertes Új úti bölcsőde férőhely fejlesztése KDOP-5.2.2/A Tatai Kistérségi Szociális nyertes és Gyerekjóléti Központ fejlesztése (Deák F. utca) KEOP-5.3.0 nyertes Kistérségi energiaracionalizálás
48
Projektköltség (bruttó)
Igényelt támogatás
21 738 000 Ft
19 998 960 Ft
442 625 000 Ft
142 597 189 Ft
534 614 350 Ft
238 475 933 Ft
674 000 000 Ft
534 621 542 Ft
85 059 065 Ft
52 355 293 Ft
413 855 894 Ft
150 069 425 Ft
957 239 783 Ft
699 000 000 Ft*
48 954 473 Ft
44 059 026 Ft
149 992 859 Ft
134 993 573 Ft
383 985 396 Ft
291 972 690 Ft
Az Angolparkban álló kiskastély melletti szabadtéri színpad az ország egyik első ilyen jellegű létesítménye volt. Pályázat révén mobil színpadot és nézőteret kap, a rendezvények igényeihez igazodva
TIOP 3.4.2-08/1 Tatai Kistérség Idősek otthona felújítása TEUT/2009 Tata, Rákóczi utca burkolat felújítása TEUT/2008 Kocsi u. burkolat felújítása TEUT/2008 Veres Péter u. burkolat felújítása TEUT/2008 Öveges u. burkolat felújítása TEUT/2007 Bajcsy Zs. u. burkolat felújítása Kocsi és Környei utca csomópontban a gyalogos átkelőhelyek fejlesztése Május 1. úti körforgalom fejlesztése Főutak átkelési szakaszain közlekedés javítása Összesen
nyertes
104 440 868 Ft
98 033 415 Ft
folyamatban
69 291 449 Ft
15 661 345 Ft
megvalósult
12 723 854 Ft
8 526 000 Ft
megvalósult
11 707 609 Ft
10 719 000 Ft
megvalósult
16 253 025 Ft
12 980 000 Ft
megvalósult
53 948 565 Ft
4 88 0000 Ft
megvalósult
28 859 756 Ft
14 999 756 Ft
folyamatban
124 126 706 Ft
80 000 000 Ft
Megvalósult
23 556 000 Ft
14 309 000 Ft
4 156 972 652 Ft
2 581 815 147 Ft
49
Tata, az élővizek városa
Nagyszabású panelprogramra vállalkozott a város, az emeletes házak korszerűsítése érdekében. Az országos kezdeményezéshez csatlakoztak a lakók, a lakóközösségek és az önkormányzat
PANELPROGRAM
Színdinamkai szakember tervezte meg a homlokzatokat
Az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújítására, hőszigetelésére, nyílászáró-cserére, épületgépészeti rendszerek korszerűsítésére nagyszabású munka folyik. A panel-program során 2007-ben 19, 2008-ban 38, 2009-ben 9 társasház pályázatát összesen 470 millió 820 ezer forinttal támogatta az önkormányzat. Az öko-programként ismert folyamat során a távhővel fűtött lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök felszerelését is támogattuk. Városunkban 147 panelház található, közülük hatvankettőben távhőszolgáltatás működik. Huszonháromban megtörtént a fűtéskorszerűsítés, a pályázó társasházak az állami támogatáson felül önkormányzati támogatást is igényelhettek. Eddig nyolc és fél millió forintnyi támogatást nyújtottunk a hagyományos építésű, illetve társasházak és családi házak tulajdonosainak.
50
MAGYARY-terv, VÁROSFEJLESZTÉS, BERUHÁZÁSOK
PANELPROGRAM TATÁN Társasház
Lakásszám
Felújítási munka
Önkormányzati támogatás
Megvalósulás éve: 2006-2007 Bartók Béla út 9.
53 A, B
6 579 824
Bartók Béla út 7.
53 A, B
5 284 312
Új út 32-38.
52 C, D és E
8 210 718
Új út 16-22.
52 C, D
4 966 375
Komáromi út 18.
16 C
3 225 455
Május 1 út 47.
20 A, B, F
2 593 000
Május 1. út 13-17.
38 C, D és E
8 760 154
Május 1. út 4.
18 C, D és E
6 975 354
A panelházak közül Tatán több tetőtérbeépítéssel épült, ám időközben ezek is korszerűsítésre szorultak. A szigetelés és a nyílászárók cseréje mellett esztétikusabb külsőt kaptak
51
Tata, az élővizek városa
A lakóktól is anyagi áldozatot követelő beruházással a lakások értéke megnőtt. Fenntartásuk olcsóbbá vált az energiatakarékos eljárások nyomán, emellett komfortosabbá is váltak
Megvalósulás éve: 2007-2008 Ady Endre u. 4.
12 D és E
4539411
Bacsó Béla u. 66/7.
18 C és E
6145029
Bartók Béla u. 13/B.
18 C, F és E
6619346
Deák Ferenc u. 18/B.
18 C, F és E
4494499
Deák Ferenc u. 18/C.
18 C, F, D és E
5626982
Deák Ferenc u. 18/D.
18 C, F és E
6502520
Deák Ferenc u. 18/E.
18 C, F és E
6329625
Egység u. 1-11.
126 E
27787911
Egység u. 13.
72 E
13729872
Kazincbarcikai u. 2.
26 C, F és E
3733201
Keszthelyi u. 10.
52 C, F és E
16586712
52
MAGYARY-terv, VÁROSFEJLESZTÉS, BERUHÁZÁSOK
Keszthelyi u. 12.
63 C, F és E
22797692
Május 1. út 2.
20 C, F és E
7128039
Május 1. út 35.
44 C, D és E
13674755
Május 1. út 37.
41 C, D, G
12474841
Május 1. út 43.
20 C, F és E
5081716
Május 1. út 45.
20 C, F és E
5105531
Új u. 8-14.
52 C
5826143
Thury György u. 3.
52 C, F és E
16005378
Megvalósulás éve: 2008-2009 Bacsó B. u. 66/5.
18 A, B, F, H
4500000
Bacsó B. u. 66/9.
18 A, B, F, H
4500000
Bacsó B. u. 66/18.
40 A, B, F, H
10000000
Kazincbarcikai u. 2/E-F
28 A, B, F, H
6500000
Kazincbarcikai u. 21. 5-6.
26 A, B, F, H
6500000
Keszthelyi u. 2.
39 A, B, F, H
9750000
Május 1. út 7-9-11.
39 A, B, F, H
9750000
Május 1. út 49.
20 A, H
4893663
Megvalósulás éve: 2009-2010 Ady Endre u. 16.
15 H
2015120
Bacsó B. u. 66/2.
18 A, B, F, H
4500000
Bacsó B. u 66/17.
40 J, E (lépcsőházi)
10000000
Bartók B. u. 11.
53 A, B, F, H
13250000
Kazincbarcikai u. 4/A-B
26 A, B, F
6261596
Kazincbarcikai u. 4/E-F
26 A, B, F
6395190
Május 1. út 23.
18 A, D, I, G
3995870
Május 1. út 26.
24 A, D, F
6000000
Május 1. út 27.
18 A, D, I, G
4500000
Május 1. út 29.
18 A, D, I, G
4500000
Új u. 24-30.
52 A, B, F, H
11641678
Összesen:
1546
366237512
53
Tata, az élővizek városa
Folyamatban (szerződéskötés/megvalósítás) Bartók B. u. 3.
53 A, B
11150019
Bartók B. u. 5.
53 A, B, F, H
12552039
Bartók B. u. 13/A.
17 A, B, F, G
4250000
Bláthy Ottó u. 2.
12 A
2000000
Bláthy Ottó u. 23-25.
24 A
5000000
Kazincbarcikai u. 2/C-D.
26 A, H
6500000
Kazincbarcikai u. 4/C-D
26 A, H
6420488
Keszthelyi u. 6/A/I.
24 A
3250000
Keszthelyi u. 6/A/II.
24 A
3250000
Keszthelyi u. 8.
39 A, B, F, H
9750000
Kosztolányi D. u. 2.
24 A, B, F
5944072
Május 1. út 6.
28 G, J
7000000
Május 1. út 8.
18 A, B, F, H, I
10000000
Május 1. út 25.
18 A, B, F, H, I
4500000
Május 1. út 31.
18 A, D, G
4250000
Május 1. út 38.
24 A, G
5000000
Május 1. út 61.
16 A
3198610
Pálóczi Horváth Ádám u. 14-18.
39 A, H
9750000
Új u. 2.
18 A, B, F, H, I
4500000
Összesen:
501
118265228
Le nem zárult pályázat Bacsó B. u. 66/6.
18 A
1554639
Bacsó B. u. 66/8.
18 A, B, F, H
4500000
Tata, Bláthy Ottó u. 6.
24 A
3000000
Május 1. út 36.
24 A, F
5000000
Május 1. út 39.
20 A, B, F, H
5000000
Május 1 út 57.
16 A, B, F, G
4000000
Tata, Új u. 4.
18 A, B, F
3812500
54
Az élénk színekkel az épületek korábbi egyhangúságát oldották, fiatalos, dinamikus felületeket alakítottak ki. A panelházak gépészeti felújítása és a lépcsőházak szigetelése is sok helyütt megtörtént
Bacsó B. u. 66/4.
18 A, B, F, H
4500000
Május 1. út 41.
20 A, B, F, G (közös helyiségek)
5000000
Összesen:
176
272897595
ÖKO PROGRAM Társasház
Lakásszám
Felújítási munka
Önkormányzati támogatás
Megvalósulás éve: 2007-2008 Bláthy O. u. 2
8 I
439 825
Egység u. 1-11.
126 I
6 463 616
Thury Gy. U. 3.
52 I
2 365 865
Ady Endre u. 4.
12 I
582 431
Bartók Béla u. 13/B.
18 I
858 271
Keszthelyi u. 6/A/II.
11 I
467 272
Bartók Béla u. 13/A.
17 I
713 065
Május 1. út 53.
16 I
866 346
Bláthy O. u. 15.
12 I
509 075
Bláthy O. u. 17.
12 I
509 075
Május 1. út 57.
16 I
831 087
55
Tata, az élővizek városa
Május 1. út 47.
20 I
658 466
Május 1. út 43.
20 I
697 122
Május 1. út 45.
20 I
697 122
Május 1. út 6.
31 I
1 346 609
Ady Endre u. 16.
15 I
543 052
Megvalósulás éve: 2008-2009 Új út 4.
16 I
381831
Megvalósulás éve: 2009-2010 Gesztenye fasor 41.
32 I
738054
Május 1. u. 28.
24 I
132124
Új út 8-14.
52 I
834203
Összesen:
530
20 634 511
Folyamatban (szerződéskötés/megvalósítás) Ady E. u. 20.
12 I
375169
Egység u. 13.
72 I
641550
Gesztenye fasor 43.
32 I
738039
Keszthelyi u. 4.
39 I
713344
Keszthelyi u. 9.
21 I
757195
Keszthelyi u. 10.
50 I
969876
Május 1. u. 51.
48 I
668268
Új út 24-30.
48 I
966882
Május 1. u. 5.
28 I
646799
Összesen:
350
6477122
A felújítási munkák rövidítéseinek magyarázata
E = nyílászárók cseréje F = pincefödém hőszigetelés G = nyílászárócsere H = nyílászárócsere (lakások, közös helyiségek) I = fűtéskorszerűsítés J = homlokzat és födém szigetelés
A = külső homlokzat hőszigetelése B = tető hőszigetelése C = homlokzatok hőszigetelése D = lapostető hő- és vízszigetelés
56
MAGYARY-terv, VÁROSFEJLESZTÉS, BERUHÁZÁSOK
Az oktatási intézmények energiaracionalizálási programja nagyszabású vállalkozás volt, pályázati pénzből és önerőből hajtottuk végre. A Fürdő utcai óvodára és a Talentum iskolára különösen ügyeltünk!
ISKOLÁK, ÓVODÁK KORSZERŰSÍTÉSE, ENERGIATAKARÉKOS FELÚJÍTÁSA Intézményi felújításokra 2007-ben összesen 60 millió forintot fordítottunk, 2008-ban a közszolgálati feladatokat ellátó intézményeknél ingatlan felújításra 60 millió forintot szavazott meg a testület. 2009-ben ugyanezen célokra több mint 43 millió forint jutott. Az önkormányzati fenntartású oktatási intézményeink energiatakarékos felújítására pályázatot nyújtottunk be „Komplex energiaracionalizálás Tata általános iskoláiban és óvodáiban” címmel. A pályázatot 2008. év végén támogatásra ítélték, 2009 májusában aláírtuk a támogatási szerződést, s július 1-jén megkezdődött a beruházás.
A Geszti Óvoda a gesztenyefákkal ölelt részen fekszik, modern épülete kívül-belül megújult
57
Tata, az élővizek városa
2010. december 3-ára befejeződik a Kőkúti Általános Iskola és Fazekas utcai tagintézmény iskolája, a Vaszary János Általános Iskola és Logopédiai Intézet, a Talentum Általános Iskola, Gimnázium és Kézműves Szakiskola komplett energiatakarékossági beruházása. Ugyanígy három óvodáé is. A Bartók Béla Óvoda teljesen új épület lesz, Makovecz Imre építészi alkotóműhelyének szellemében készült, s ősztől ide költözik a Kuckó Óvoda is. A műemlék Fürdő utcai Óvoda, a szintén műemlék Vaszary és a Talentum iskolák régi szépségüket nyerik vissza, korszerű gépészeti és szigetelő rendszerrel. A korszerűsítésre csaknem 500 millió forintot fordítunk, amelyből 256 millió forint az önkormányzat önereje. Az új játszóterek az uniós szabályoknak, biztonsági előírásoknak megfelelően készülnek el
JÁTSZÓTEREK A meglévő városi játszótereket lépésenként újítottuk fel, fokozatosan kicseréltük az idejétmúlt játékokat. A nagyobb játszóterek bekerítése megkezdődött, így a Keszthelyi úton, a Gesztenye fasorban két helyen, valamint az Új úton, a Bacsó Béla és az Agostyáni úton. Az Új út 23-25. előtti lakótömböknél a régi helyett új játszótér épült. Az idén újabb játszóteret tervezünk a Bacsó Béla úti lakótelepen.
A Piros Óvoda külsőt és nevet változtatott! Az energiatakarékos felújítás és átfestés után Kincseskert Óvodának nevezzük
58
A Martyn-teremben Martyn Ferenc festőművész képei láthatóak. Ebben a tárgyalóban valódi képzőművészeti élményben részesülnek a tanácskozások résztvevői!
A POLGÁRMESTERI HIVATAL ÉS AZ IDŐSOTTHON KORSZERŰSÍTÉSE Intézményi felújításokra 2007-ben összesen 60 millió forintot fordítottunk, 2008-ban a közszolgálati feladatokat ellátó intézményeknél ingatlan felújításra 60 millió forintot szavazott meg a testület. 2009-ben ugyanezen célokra több mint 43 millió forint került. Az energiaracionalizálás 2. ütemében is sikeresen pályáztunk. Az „Összefogás az energiahatékonyság jegyében a Tatai kistérségben” című projekt keretében kerül sor egyéb tatai intézmények korszerűsítésére is. A tatai polgármesteri hivatal szép régi épületének energiafelhasználása is csökken, a Jázmin utcai iskolával, valamint a tatai Kistérségi Időskorúak Otthonával (Fényes fasor) egyetemben. Az újabb beruházás összes költsége 384 millió forint, a támogatás ebből 292 millió forint, az önerő 92 millió forint, amely tartalmazza Baj, Kocs és Naszály egy-egy intézményének felújítását is.
59
A polgármesteri hivatal belső felújítása apránként történik
Tata, az élővizek városa
KÜLSŐ TŐKE BEVONÁSÁVAL MEGVALÓSULT FEJLESZTÉSEK Saját forrásaink megsokszorozását teszi lehetővé, ezért támogatjuk a külső tőke bevonását, az újonnan letelepedni szándékozó vállalkozókat, cégeket. A kistérségi tanuszoda a PPPprogram, a köz- és magánszféra partnerségével, összefogásával épült. Városfejlesztési megállapodás révén építette meg egy multinacionális áruház a körforgalmi utat és az ipari park feltáró útjának 300 méteres szakaszát. Ugyanígy valósul meg az ipari park további útszakasza egészen a Kocsi útig. A Pálma rendezvényház tulajdonosa az Angolkert bejáratánál a díszburkolatot, s a tatai vár dél-nyugati kapujánál a Platán kávézó tulajdonosa a díszburkolatot és a zöldfelületet építette meg.
A Fényes fasori idősek otthona felújítása nyertes pályázat révén folyik. A többi intézményhez hasonlóan szigetelést, gépészeti és fűtés korszerűsítést, nyílászáró-cserét hajtunk végre az épületegyüttesben
60
Pályázati pénzből újult meg az Angolparkban a Pálma rendezvényház, amely kiváló helyszíne a konferenciáknak, esküvőknek, elegáns események lebonyolításának
GAZDASÁGFEJLESZTÉS, BERUHÁZÁSOK A város hosszú távú fejlődését elősegítő célok megvalósításában a megkezdett munkákat részesítettük előnyben. A 2008-ban kibocsátott önkormányzati kötvény révén nyílt lehetőség nagy jelentőségű beruházások beindítására, illetve a nagy összegű pályázatok önerejének biztosítására. Az önkormányzat 2007-2009 között 2 milliárd 520 millió forintot tervezett költségvetésében az előbb említett célokra. Az uniós forrásokból először 2009-ben részesült az önkormányzat.
VÁLLALKOZÁSOK FOGLALKOZTATÁS-NÖVELŐ TÁMOGATÁSA Munkahelyteremtés esetén a helyi vállalkozások segítésére vissza nem térítendő támogatást biztosítottunk. Egy álláshelyre 500 ezer forintot nyújtott az önkormányzat. A 2009-es költségvetésben összesen hatmillió forintot szavazott meg a képviselő-testület e célra. A kis- és középvállalkozások, családi gazdaságok folyamatos támogatását kívánjuk biztosítani az iparűzési adórendeletben meghatározott adómentességgel.
61
Tata, az élővizek városa
A tradicionális értékekek őrzőjének számító barokk város szívesen látja az ipari vállalkozásokat, a megfelelő helyen. Kiépített infrastruktúrával, adókedvezményekkel várjuk az ide telepedőket!
IPARI PARKOK, IPARI TERÜLETEK Tata önkormányzata többségi tulajdont szerzett a Tatai Ipari és Logisztikai Park Kft-ben, s azt városfejlesztési társasággá alakította. A Kocsi út mentén kialakított ipari zóna a városon kívül található, megfelelő közlekedési és logisztikai adottságokkal. Az immáron száz százalékos önkormányzati tulajdonba került társaság Tatai Városfejlesztő Kft. néven működik. A zöldmezős terület 80 hektár, s lehetőség nyílik további területek becsatolására, maximum 100 hektárig. Az ipari parkban az önkormányzat is több területtel rendelkezik. Az itt működő vállalkozások száma megközelíti a húszat, kereskedelmi, logisztikai és gyártó tevékenységet folytatnak. A befektetés-ösztönzésben a kft. legfontosabb partnere a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium háttérintézménye, az ITD Hungary Zrt. Kapcsolatban áll a kft. a Magyar Logisztikai Szövetséggel, s 2009 végén csatlakozott a Joint Venture Szövetséghez. Ez utóbbi szervezeten keresztül lehetőség nyílik a külföldi vállalkozásokkal a közvetlen kapcsolatfelvételre. Ugyanígy élő a kapcsolata egy német befektetési tanácsadóval, aki a szász és bajor tartományok befektetőivel szervez találkozókat. A Mirelta ipari terület a Szomódi út mentén helyezkedik el, a vasútvonal északkeleti oldalán. Az e helyen letelepedett cégek elsősorban a hűtőipar területén tevékenykednek. Több, más jellegű vállalkozásnak is helyet biztosít ez a terület. Az itt működő vállalkozások száma meghaladja a tízet. A volt téglagyár területén barnamezős beruházásként a Mirelta Holding Kft. a terület rekultivációjával hozott létre ipari parkot 12,6 hektárnyi területen. Napjainkban
62
MAGYARY-terv, VÁROSFEJLESZTÉS, BERUHÁZÁSOK
folyik a teljes infrastruktúra kiépítése, amelyet további betelepítések követnek. A vasútvonal északkeleti oldalán az Agostyáni úti és a Faller Jenő úti ipari terület a város legrégebbi ipari zónája. Talán ezért is ékelődött be egyre inkább a lakóterületbe, s további hátrányt jelent, hogy a nagy forgalmú vasúti fővonal elvágja a várostól és a fő közlekedési utaktól. Több mint három tucat gyártó, szolgáltató, fuvarozó, kereskedelmi vállalkozás székhelye, telephelye ez a rész, amelyben megtalálható cserépgyár, vegyipari profilú cég, háztartási- vendéglátó ipari hűtőket gyártó vállalkozás, fuvarozó és építőipari szolgáltatásokat végző társaság. Októberre elkészül a Déli Ipari Park és az M 1 autópálya Környei úti csomópontja kö-
A vállalkozásoknak kiváló lehetőséget biztosítunk tevékenységük folytatásához
zötti összekötő út, az Esterházy körút. Az útépítés meggyorsítja a közlekedést, s a jövőbeli befektetők előtt kívánja vonzóbbá tenni a várost. A beruházás európai uniós támogatással történik, az előkészítésben közreműködött a Tatai Városfejlesztő Kft. Az ipari parkot működtető és részben tulajdonló Barina Kft. a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez önkormányzati támogatással benyújtott pályázaton idén 197 millió forintot nyert, s az építkezés elkezdődött. Az út átadását ez év őszére tervezik. A Déli Ipari Parkba betelepült vállalkozásokban 508 munkavállaló kap munkát, a 2009-es adatokhoz képest tízszázalékos ezen területen a növekedés. A cégek beszámolója alapján az együttes árbevételük 16 milliárd 36 millió forint volt 2009-ben.
A város kitűnő fekvése a vonzerő: közel Budapesthez, az autópályához, piaci partnerekhez
Kereskedelmi szolgáltató központ vagyunk A város a kistérség központjaként megerősödött. A lakosság igénye szerint a megfelelő helyszíneken lehetőséget adunk a terjeszkedő tőkeerős vállalkozásoknak. A helyi kiskereskedők, szolgáltatók és termelők érdekeit azonban szem előtt tartjuk, városunkban feltétlenül kívánatosnak tartjuk jelenlétüket.
63
A Víz, Zene, Virág Fesztivál idején az Öreg-tó partja benépesül. Kézművesek, ipar- és népművészek érkeznek a városba, este pedig lampionok fényénél kajakoznak a csillogó vízen
64
Az Öreg-tó rehabilitációja
A tó hajdani állapotának visszaállítása a cél
A tatai Öreg-tó és az Által-ér vízgyűjtő rehabilitációja évek óta húzódott, végül a tájhasználati vizsgálattal, a vízgyűjtő terület komplex felmérésével, az érintett vízfolyások környezetvédő módon való kezelésével megkezdődött. A tó körüli erdőrészeken minimalizáltuk a gépjárműforgalmat. A Közép-dunántúli Operatív Program keretében 2007-től 2013-ig 1,5 milliárd forint állt a rendelkezésünkre. A projekt gazdája az ÉDUVÍZIG (Északdunántúli Vízügyi Igazgatóság). A részletes ütemtervet 2008 szeptemberében nyújtottuk be a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséghez. Ennek értelmében megtörténik az Által-ér alvízi levezető rendszer rekonstrukciója, az Öreg-tó zsilipeinek felújítása, a keleti parti föveny helyreállítása, a Ramsari terület élőhely-rekonstrukciója, s a Vecserei-zsilip téliesítése. Az ÉDUVÍZIG pályázata támogatást nyert, a szerződést azonban két évvel később, 2009. júniusban írták csak alá. Az elnyert összeg 1 milliárd 370 millió 300 ezer forint, amelyből 900 millió forint Tata közigazgatási területét illeti.
65
Tata, az élővizek városa
A piaci alapon történő finanszírozású lakások a Levendula parkban épültek azoknak a családoknak, akik ragaszkodnak a városi kényelemhez, ám igénylik a természet közelségét is
LAKÁSOK, BÉRLAKÁSOK A lakóterületek további bővítésében két területet tartunk fontosnak: a kistársasházas beépítést, s a piaci alapú bérlakások számának növelését, amely lényegében országszerte jelentkező igény. A Vécsey utcánál önkormányzati segítséggel, ám teljesen magántőkéből épült be részben a Levendula lakópark. Hasonló módon, teljesen magántőkéből lakópark épül a Fényes fasor elején is. Az Újhegyben 23 halasztott értékesítésű bérlakás épül, a Fazekas utcában szintén hasonló konstrukcióban 14. A fiatalok lakáshoz jutásának segítése érdekében kötött szerződést az önkormányzat a két helyütt építkező gazdasági társasággal, a bérlőkijelölési jog az önkormányzaté.
A szociális bérlakások az Újhegyben a lakók szándéka szerint később megvásárolhatók
66
Az Angolparkban a természeti szépségek mellett olyan látnivalókat kínálunk a nyertes pályázat révén, amely reményeink szerint messziről is idecsalja majd a külföldi és belföldi turistákat
Nagy összegű európai uniós pályázatok Az Angolkert kedves nekünk, érdekes a turistáknak Az Angolkert turisztikai fejlesztése sikeres pályázat révén indult el: a Jenő-malom, a Kiskastély, a szabadtéri színpad, valamint a kerti utak és a közvilágítás felújítására, külső parkolók építésére kerül sor. A közel 700 millió forintos projekt megvalósításának előkészítése (kiviteli tervek, műemléki feltárás, tartalmi fejlesztés) megtörtént, jelenleg a közbeszerzési kiírás folyik. Jövő év végéig a tataiak birtokba vehetik a megújult és megszépült Angolparkot.
67
A Kossuth tér jelentős városközponttá válik A Közép-dunántúli Operatív Program keretében benyújtott pályázatunkban a Kossuth téri városközpont fejlesztése a történelmi műemlékek megőrzésének jegyében történik. Ezen uniós pályázat kétfordulós rendszerében az első fordulót az önkormányzat sikeresen vette, így egy 700 millió forintos pályázati összeg elérhető közelségbe került. Jelenleg a kiviteli tervek készülnek, valamint a költségbecslések, s a további szükséges dokumentációval együtt ez év őszén kell benyújtanunk a második fordulós pályázatunkat. Amennyiben itt is sikerrel járunk, akkor megújul a tér, a volt Fischer-ház közösségi házzá alakul, a 17-es szám alatt szolgáltatóházat létesítünk, létrejönnek vendéglátóhelyek, kávézók – természetesen magántulajdonosok bevonásával. Ezzel párhuzamosan rendezzük a Bercsényi utcát, a Szent kereszt templom melletti Iskola teret, valamint a Kocsi út, Komáromi út egy részének felújítása is megtörténik. Önálló projektként burkolatcserével, új lámpákkal, növendékfákkal szépül meg a Rákóczi utca. A Kossuth tér valaha piactér volt, a találkozási pont város szívében. Ismét élettel töltjük meg a jó úton haladó pályázatunk révén
68
MAGYARY-terv, VÁROSFEJLESZTÉS, BERUHÁZÁSOK
A Kossuth tér egyes épületei régi szépségükben gyönyörködtetnek, mint a például Pápai Református Kollégium Tatai Gimnáziumának épülete. Ehhez kívánjuk igazítani a többi régi házat is a téren
69
A korábbi honvédségi lakóterület lakásait megvásárolták, s végre a közterületek is városi tulajdonba kerültek. Elkészültek az ezen részekre vonatkozó, teljes körű városrendezési tervek
KORSZERŰ VÁROSRENDEZÉS A város szerkezeti és szabályozási tervének felülvizsgálata során megállapítottuk, hogy egyes területek funkciója megváltozott, s ez befolyásolja a várostervezést. A Környei út – Táncsics Mihály utca – Május 1. út forgalma nagyban csökken az Ipari parkban megépült feltáró út üzembe helyezésével (Eszterházy út). Szorgalmazzuk a lakóterületek közé ékelt ipari tevékenységet folytató egységek áttelepítését a kialakított ipari parkokba. Első lépésként a Tatai Városgazda Kft. költözik új helyre a lakóterületről. Az építési szabályzat módosításával az Agostyáni úti iparterület építési tilalma feloldódott, új beruházások valósultak meg, munkahelyek teremtődtek. Az önkormányzat és a lakók húszéves vágya valósult meg a Bacsó Béla úti lakótelep közterületének városi tulajdonba kerülésével. Az említett részek a Magyar Honvédség tulajdonát képezték, noha a valaha volt szolgálati lakásokat már megvették lakóik. Korszerű városrendezési elvek mentén alakítjuk ki az infrastrukturális szolgáltatásokat s a játszóteret: parkolók, pihenő, vízelvezető, parkosítás készül.
A Rákóczi utca út- és járdaburkolatát felújítottuk
70
MAGYARY-terv, VÁROSFEJLESZTÉS, BERUHÁZÁSOK
KÖZLEKEDÉS Utak, járdák, parkolók A nyertes pályázatoknak köszönhetően 2008-ban - összehangoltan a közművek cseréjével, korszerűsítésével - számos út- és járdafelújítás történt. Sor került a Bajcsy-Zsilinszky utca teljes felújítására. A szolgáltatók a közműkiváltásokat is elvégezték. Megtörtént az út, a járda kiépítése, a parkoló-felületek kialakítása, s a csapadékvíz elvezetése. 2009-ben újabb sikeres pályázat révén a Veres Péter utca, a Kocsi utca és az Öveges József utca burkolata újult meg. Nyertünk a Fáklya utca és a Diófa utca egy szakaszának útkorszerűsítésére is, a kivitelezés 2011 végére készen lesz. Teljes egészében önkormányzati beruházásban kezdtük el a még nem szilárd burkolatú közutak kiépítésének előkészítését. Megépítettük az utat 2009-ben a volt Latinka Sándor, jelenleg Nyár utcában. Járda-felújításokat végeztünk Tata-Agostyánban a Kossuth utcában, a Dornyai és a József Attila utcában. Járda épült még a Gesztenyefasor 47-nél, ugyanezen utca 20-30-as szám közti szakaszán, a Bacsó Béla út egy szakaszán, az Arany János utcában, az Oroszlányi közben. A Kocsi és a Bajcsy-Zsilinszky utcákban az útfelújításokkal párhuzamosan az ivóvíz hálózatot is felújították.
A Kocsi és az Öveges utcák burkolatai is megújultak
71
Tata, az élővizek városa
Kerékpárutak
A városon belül egyre több kerékpárút-szakasz található, építésük folyamatos
Elnyertük 2008-ban a „Kerékpáros barát település” címet. A Tata-Vértesszőlős-Tatabánya kerékpárút kiépítésére kétszer nyújtottunk be pályázatot, sajnos, eredménytelenül, de nem mondtunk le tervünkről. Ez év júniusában benyújtottuk a három település közös pályázatát, amit befogadtak, a döntés szeptemberre várható. A Kocsi úti kerékpárút második üteme épül, még az idén végiggurulhatnak a Dob utca – Május 1. úti új szakaszon a kerekesek. Ehhez kapcsolódóan a Dózsa György utcában folytatódik a kerékpárút. Kész a tanulmányterv a Baji úti és az Öreg-tó körüli kerékpárutakra is. A csónakház felújításával összekapcsolva pályáztunk az Öreg-tó melletti kerékpárút egy részének megépítésére is –sajnos, támogatást nem nyertünk.
A gyalogosok, különösen a gyerekek biztonsága érdekében szorgalmaztuk újabb és újabb zebrák és jelzőlámpás átkelőhelyek létesítését. Ezek a Május 1. és az Ady Endre úton nemrég készültek el
72
A Környei úton nagy a forgalom, több sávon dübörögnek a járművek az autópálya felé. Sikerült itt is felfestett gyalogátkelőhelyet és jelzőlámpákat elhelyezni, lakossági igényre
Jelzőlámpák A növekvő forgalom ténye és a Gyermekbarát város cím kívánalmai találkoznak elhatározásainkban, amikor egy-egy forgalmas és balesetveszélyes csomópontban sikerül elérnünk a közlekedési lámpa felszerelését. Ez a Magyar Közút Nonprofit Zrt-vel közös finanszírozásban történt meg a Tiszti klub előtti gyalogátkelőhelyen. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közlekedésbiztonsági pályázatain kétszer is nyert az önkormányzat. A Vértesszőlősi út – Fáklya utca és a Vértesszőlősi út – Deák Ferenc utca csomópontjában, valamint az Erkel utcánál forgalomcsillapító kapuzat épült. A Kocsi utca – Környei úti csomópontban szintén régóta várt jelzőlámpa segíti az áthaladást. Az Új úton két új zebra szolgálja a biztonságos gyalogátkelést, s a Május 1. út teljes útburkolat-felújításához kapcsolódóan is új zebra létesült. Még az idén zebra kerül a Bacsó Béla – Somogyi Béla utcai kereszteződésbe. Az idén és a jövő esztendő első fél évében két új direkt ággal bővül a városközponti körforgalom.
Lakó-pihenő övezetek Az önkormányzat gazdasági és városfejlesztési bizottsága döntései alapján lakó-pihenő övezetet alakítottunk ki tavaly a Szántó Kovács János utca, a Budai Nagy Antal és az Erdei Ferenc utca térségében, valamint azt megelőzően a Perényi utcában is. Forgalomcsillapított övezet lett az Egység utca – Erzsébet téri rész, s ezt az övezetet kiterjesztettük az Agostyáni utca egy szakaszára is. A Deák Ferenc út felújításánál is fontos szempont a forgalomcsillapítás.
73