A DUNAI TÉRSÉG VÁROSODÁSA* (XVI - XVIII. SZÁZAD) GRANASZTÓI GYÖRGY

157

A DUNAI TÉRSÉG VÁROSODÁSA* (XVI - XVIII. SZÁZAD)

GRANASZTÓI GYÖRGY A dunai térség képzete nem olyan tiszta, mint a Balkáné, Itáliáé, Franciaországé vagy Németországé (ld. a térképet). Bizonytalanabbak a földrajzi kör­ vonalai és etnikai, nemzeti tömbként sem emelkedik ki huzamosabb ideig. Más­ részt viszont a térség hosszú időtartamú városfejlődése határozottan eltért az orosztól, a balkánitól vagy az itáliaitól, határai is többnyire jól kivehetők a vele közvetlenül érintkező övezetekkel szemben. Igaz, észak és nyugat felé már ne­ héz hasonlóan erőteljes elkülönülést kimutatni, amit az magyaráz, hogy a közép­ kor óta éppen ebből az irányból kaptak a térség városai fontos hatásokat. Fel­ vethető azonban, hogy a német és a lengyel síkságon végbement hasonló folya­ matok olyan, a dunainál nagyobb övezetek kibontakozásában játszottak szere­ pet, amelyek életében a tengernek is meghatározó szerepe volt, miközben a du­ nai térség kontinentális fekvésű. Alkotó országainak, lényegében az egykori Csehország, Ausztria és Magyarország lélekszáma egyébként elmaradt a na­ gyobb európai országokétól, az együttes lélekszám sem mondható magasnak. Nincsen tehát olyan kritérium, amelynek segítségével meghúzhatnánk a térség körvonalait. Több szempont együttes mérlegelésére van szükség, amelyek közül egyik sem vihető végig következetesen, ráadásul nem nyilvánvaló a szem­ pontok közti logikai kapcsolat sem. A bizonytalanságot növeli, hogy a dunai tér­ ség történetének-történeteinek homlokterében olyan problémák állnak, mint a Habsburgok terjeszkedése, a régi és újabb nemzeti történetek belső mozgásai és ellentmondásai vagy a politikai határok ingadozása. Mindezek egyoldalú fel­ vetések, ha a térség történetének egészét szándékozunk megvilágítani. Csakhogy általában akkora súllyal szerepelnek, hogy mellettük másodrendű, mondhatni szóba sem jön, működtek-e olyan erők, amelyek a dunai térség egybetagolódása felé hatottak. Ami annál is különösebb, mivel a „dunai népek” és hasonló ki­ fejezések tartalma viszonylag könnyen érthető még akkor is, ha tisztában vagyunk vele, hogy elsősorban stiláris, vagy éppenséggel szónoki fordulatról van szó, mely­ nek tartalmát, különösen területi kiterjedését nehéz megragadni.

*A tanulmány az OTKA által támogatott kutatás keretében készült.

A DUNAI TÉRSÉG VÁROSODÁSA

159

A dunai térség kifejezés tehát nem világos, körülhatárolását illetően nin­ csen egyetértés, vagyis a fogalom kimetszése nem tekinthető megoldottnak az imént megrajzolt területen (a pontos adatokat ld. az 1. táblázatban) (1). Fő jel­ lemzője természetesen az, hogy a Duna környezetéhez tartozik. De az elhatáro­ lás bonyodalmaiból következik, hogy a folyónak van egy „német” és egy „balká­ ni” szakasza is, a „dunai” kifejezést tehát nem használhatjuk természetföldrajzi értelemben, mert nem vonatkozik a Duna teljes hosszára. További korlátozás, hogy a dunai urbanizáció problémaköre nem esik egybe a térség egységének és széttagoltságának problémakörével, jóllehet a kettő között az összefüggés ter­ mészetes. Például értelmetlenség lenne azt állítani, hogy a városi folyamatok megállnak az országhatároknál, vagy hogy, megfordítva, az általános európai ur­ banizációs folyamatokba a helyi sajátosságok pusztán nemzeti sajátosságok sze­ rint tagolódnak. 1. Országok területe A rea o f countries

Az 1500-as év, mint korszakhatár a Habsburgok dunai hatalmának kezde­ teit kívánja jelezni, a korszak vége 1800, a demográfiai átmenethez vezető idő­ szak kezdetével esik egybe. Felvethető, hogy a két korszakhatárt amellett, hogy pontosan nem lehet őket meghatározni, nem is azonos szempont alapján jelöl­ tük ki. Meggyőződésünk, amely itt feltevésként jelenik meg az, hogy a városállo­ mány egybetagolódásakor az egységes hatalom egyrészt, a népesedés másrészt, kulcsszerepet játszott, azonkívül az átmenettel olyan tömeges változások kez­ dődtek el, amelyek kérdésessé teszik az addig használható fogalmak létjogosult­ ságát. Korszakhatárnak tekinthető ui., hogy éppen 1500 és 1800 között a dunai népesség megduplázódott, 7-8 millióról mintegy 17 millióra nőtt. Nos a duplá­ zódás kezdetei mondhatni egybeesnek a térséget egybefogó hatalmi képződmény kezdeteivel. A dunai növekedés üteme persze különbözött, mert igaz, a lélekszámnövekedés a XVI. században mérsékelt volt, a XVII.-ben pedig lassulások, visszaesések, sőt határozott csökkenések is tarkították egyes vidékeken, ám a XVIII. században a folyamat hirtelen felgyorsult (2. táblázat) (2). Bár a változá­ sokban nagy szerepe lehetett a vándormozgalomnak, mégis az emelkedést alap­ vetően a magas születési szám és a váltakozó mértékben csökkenő halálozási szám különbözete látszik magyarázni mindenütt, s azzal a fontos, korszakváltást

160

GRANASZTÓI GYÖRGY

előkészítő következménnyel járt, hogy fokozta a helyi különbségeket, például a népsűrűség alakulását (3). 2. A dunai térség lélekszáma országonként, m illió főben Population o f the D anube region by countries, in million

1500

1600

1700

1,9 1,8 3,8 7,5

2,3 2,0 3,8 8,1

2,2 4,0

1754

1785

1828

18»

2,8 3,1

4,4 4,3 9,3 18,0

5,4 3,9 12,7 22,0

7,1 5,1 15,4 27,6

A kora újkor kezdetén a népsűrűség Csehországban 34-35-re becsülhető, miközben a megfelelő osztrák és magyar adatok lényegesen alacsonyabbak. A vallásháborúk és a török elleni hosszú küzdelmek folyamán ez a mutató sokkal jobban ingadozott, mint a lélekszám. Csehország belső részein például nagyobb volt a veszteség, mint a hegyes peremvidékeken, Magyarországon az Alföld kü­ lönösen sokat pusztult a XVI. század végi és a XVII. század végi háborúkban. Ausztria lélekszáma, jóllehet 1700 körül alig haladta meg az 1600-as szintet, a török háborúktól kevésbé sújtott tartományokban gyorsabban növekedett (4). 1750 körül, a népsűrűség regionális eltérései már kifejezetten számottevő­ ek a dunai térségben. A Cheb/Eger és a Tešin/Teschen között húzódó hegyes részeken a 105 főt is meghaladta, a belsőbb, laposabb részeken ellenben legfel­ jebb 76 főig emelkedett. Az utolsó éhínségek 1771-72-ben viszont éppen a népes részeket érintették elsősorban, melyek a korábbi népsűrűséget csak 1815 után érték el ismét. Ausztriában is erősödtek a különbségek. Alsó-Ausztria, Vorarl­ berg és Stájerország lélekszáma gyorsan nőtt, 50 olykor 100 fős népsűrűség is ki­ alakult egyes körzetekben, ám az Alpokban még a 10-20 főt sem érte el (5). A XVIII. század végén a dunai térség népsűrűsége 37 fő, az alig nagyobb kiterjedésű Franciaországban ugyanekkor 47 fő. Anglia adata jóval magasabb, eléri a 60 főt, egyes vidékein pedig 250 fős sűrűséget lehet kimutatni (6). A du­ nai térséget megosztó különbségeket érzékelteti, hogy Csehország népsűrűsége a magyar kétszerese, igaz a különbség 1800 után csökkenőben volt. 1869-ben az átlagos négyzetkilométerenkénti népsűrűség a következő: 95 fő Csehországban, 51 Ausztriában, 54 Magyarországon. A dunai városállomány összefüggő tanulmányozásának talán legnagyobb akadályát a nemzeti várostörténetek különféle esszencialista és hagyományőrző koncepciói képezik, mert a nemzeti történelem városfogalmának kimunkálásá­ ra és igazolására törekszenek. Ennek jegyében a városias településeket egyrészt városokra, másrészt piachelyekre, mezővárosokra szokás osztani és az utóbbia­ kat kirekesztik a vizsgálatból. Az efféle fogalmak, például a „városok” országok közti egybevetése azért bonyodalmas, mert meghatározásuk főleg jogi kritériu-

A DU N A I TÉRSÉG VÁROSODÁSA

161

mokon nyugszik. Annyit azonban a nemzeti definíciók mindenképpen lehetővé tesznek, hogy segítségükkel körülhatároljuk a városiasnak tekinthető település­ állományt. Más szóval elvileg a városias települések „kosarába” helyezhetjük egyszerűen mindazokat, amelyeket a korabeli fogalomhasználat szerint a dunai országokban városnak, mezővárosnak, vásárhelynek (Markt) tekintettek. A „vá­ rosok”, városias települések alkotják a statisztikai elemzés egyedeit. Az „urbanizáció” kifejezésnek sok értelme van. Az egyik végletet az olyan bonyolult ökológiai koncepciók alkotják, mint a városias központok hatása falu­ sias környezetben, avagy a társadalom városias jellege. A másik véglet egyszerű egyenlet, mely szerint urbanizáció = népességkoncentráció (7). A puszta lélekszámnagyságra korlátozott értelmezésnek az az előnye, hogy általa egybevethe­ tők a nagyobb térségek, országok, kisebb régiók, márpedig a dunai térség igen változatos. Megítélésünk szerint azonban az urbanizáció komplex vagy redukcionista szemlélete nincs ellentétben egymással, amit a továbbiakban igyekszünk is majd alátámasztani. A lélekszámváltozásra alapozott vizsgálatban a város, egy város kódot je­ lent. A kód a város nevéből, földrajzi helyzetéből és korhoz köthető lélekszámadatából áll. Városnak tekintünk tehát minden olyan települést, amely az említett „kosárban” található és legalább 3 ezer lakosa van a keresett időpontban. A vá­ rosok nagyság szerinti sorbarendezésekor alsó határként ezt a lélekszámértéket vesszük figyelembe. Az „urbanizációs küszöb” kifejezés már értelmezést jelent, amely által a „városi” jelenségeket tudatosan a városegyedhez kapcsoljuk. Mert igaz ugyan, hogy a nagyság, a térbeli kiterjedés és a lélekszám elvileg könnyen mérhető, de a határvonal, amelytől kezdve a falusi településektől elválasztjuk a városiakat, mindig mesterkélt marad: nem hasonlítható ez a szembeállítás az olyanhoz, mint például a népességet mindig megosztó férfi/nő megkülönböztetés. Az itt és a to­ vábbiakban követett elvi megfontolás azon alapszik, hogy az újkori dunai város kezdeti formája európai jellegű, középkori eredetű struktúra, amit az autonómia valamilyen formája, a lakókat szervező társulás községi jellegzetességei és vala­ milyen kulturális-gazdasági központi szerep jellemeznek. A dunai térségben minden helyi, regionális és országos jogrend elismeri, hogy már a vásárhely vagy a mezőváros is olyan tulajdonságok alapján különbözik a falutól, amelyek e hármas, középkori városi jellegzetességre vezethetők vissza. Jobb hiányában te­ hát éppen a korabeli szemléletmódhoz igazodva lehet megvonni az urbanizáció alsó határát. Miért azonban a 3 ezer fős lélekszámküszöb, miért nem 2 ezer, 5 vagy 10 ezer fő a határ? A válasz kettős. Egyrészt a tanulmány második részé­ ben a vizsgálat kibővül majd, mert a 3 ezres határ alatt fekvő településekre is ki­ terjed, másrészt az osztályozás alkalmazkodik az újabb szakirodalomban elter­ jedt beosztásokhoz. Így az eredmények más nagy övezetekkel is egybevethetők lesznek (8). A pillanatnyilag rendelkezésre álló adathalmaz segítségével a dunai térség változásait három időpontban lehetett áttekinteni. A kezdetek, az 1500-as év vá­ rosmérlege egyedi szakirodalmi adatokon alapszik. 1550 és 1750 között az ada­ tok sajnos igen hézagosak; összegyűjtésüktől, mely folyamatban van, jelenleg még el kellett tekinteni. A XVIII. század második felétől azonban az informaci-

162

GRANASZTÓI GYÖRGY

ók már megbízhatóbbak, népszámlálások, összeírások, térképek és földrajzi le­ írások adatai állnak rendelkezésre. Minthogy azonban 1850 előtt az egész tér­ ségről összefüggő népszámlálás nem létezik, a korszakhatárként megadott év­ szám még mindig csak megközelítő pontosságú lehet. 1500 körül az adatok több évtizedes szóródással érvényesek (9). 1785 év­ száma ugyancsak fiktív (10), mert a cseh adatok 1780 körüli időkre nyúlnak vissza, az osztrákok némileg későbbiek, a magyar adatok pedig az 1784-87-es népszámláláson alapulnak (11). Ennél kevésbé bizonytalan az 1828-as időpont, mert az osztrák adminisztráció által készített első birodalmi mérleg mellett a nagyértékű Magyarországra vonatkozó forrásmunka is ugyanezt az évszámot vi­ seli (12). Ténylegesen azonban mindkét esetben a statisztika a megelőző évek­ re nyúlik vissza. 1828 egyébként munkánkban a terminus post quem szerepét töl­ ti be, a megelőző átalakulást segít távlatba helyezni. A továbbiakban két eljárással elemezzük az állományt. A városok nagyság szerinti sorbarendezésétől (rank-size) elsősorban a dunai állomány egészének le­ írása várható, miközben a rendellenességek, a törések, a széthúzó, bomlasztó irányzatokra is fényt vethetnek. A másik, a várospiramisok módszere jól alkal­ mazható az egyes országok leírására, de a formák hasonlósága alapján a térség egészére is következtetni enged. A dunai városállomány összképe Milyen kapcsolatok vannak abban a rangsorban, amelyben a városok sor­ rendjét lélekszámúk nagysága határozza meg? Az efféle osztályozások igen gya­ koriak, elég ha valamely város vagy falu legnagyobb adófizetőinek listáját említ­ jük, amelyet a XIX-XX. században Magyarországon virilistának neveztek. A vá­ rosok lélekszám szerint felállított hierarchiája esetében feltehető, hogy a nagy városokból kevés van, a közepes városok száma nagyobb, valamint sok a kisvá­ ros. A városok egyberendezése úgy történik, hogy a rangnak megfelelő sorszá­ mok a horizontális tengelyre kerülnek, a hozzájuk tartozó lélekszámok pedig a függőleges tengelyre. A teljesebb ábrázolás céljából az eloszlásokat bilogaritmikus osztású papírra rajzoljuk s a számítások is az értékek logaritmusát veszik ala­ pul. A pontok, melyek helyzetét az egyes városok rangja és nagysága határozza meg, együttesen görbét alkotnak. A „rank-size” görbének a kétdimenziós térben elfoglalt helyzete, hosszúsága, magassága, más görbékhez viszonyított hullámzá­ sa képezi az elemzés tárgyát (13). A II. sz. ábra három időpontban ábrázolja a dunai városállomány (+ 3 ezer lakos) rank-size görbéit. A hozzájuk kapcsolódó összesítő adatok a következők:

A DU N A I TÉRSÉG VÁROSODÁSA

163

A számok azt jelzik, hogy a városok gyorsabban nőttek, mint a térség né­ pessége.

A görbékről ez a növekedés úgy olvasható le, hogy a síkon felfelé, észak­ kelet felé mozognak. Formájukról pedig a folyamat sajátosságaira lehet követ­ keztetni. Elég ha kezdetleges módon az ábrán látható pontsorokban az első és az utolsó várost egy egyenes vonallal összekötjük, máris számottevő különbsé­ gek észlelhetők a három időpont között. A városok görbéje 1500 körül alig tér

164

GRANASZrÓI GYÖRGY

el az egyenestől, 1785-ben távolabb esik tőle, különösen messze fekszik 1828ban. Az eljárás könnyű, szemléletes, de meglehetősen pontatlan és esetleges, ezért a továbbiakban a jelenséget finomabb eszközzel, az ún. lineáris regresszió számítással is mindig vizsgálni fogjuk (3.1 táblázat). 3.1

A du n ai városok lognormál eloszlásának param éterei

Param eters o f the lognormal distribution o f the D anubian towns

1. valamennyi város

n

33 -0,732 4,554 -0,989

180 -0,660 5,015 -0,990

278 -0,710 5,227 -0,993

q log P l r

5 -0,886 4,637 -0,972

34 0,699 5,042 -0,965

63 -0,621 5,111 -0,969

n q log P , r

28 -0,631 4,427 -0,982

146 -0,724 5,146 -0,992

215 -0,786 5,394 -0,999

q log Pl r 2. „városok”

3. „kisvárosok”

n

Jegyzet, n - a városok száma,

q = a regressziós egység meredeksége, log Pi = a legnagyobb város becsült lélekszámánk logaritmus értéke, r = a korrelációs együttható értéke.

A görbéknél maradva figyelmet érdemelnek még azok a töréspontok is, amelyektől kezdve az eloszlás vonala enyhébb vagy meredekebb lesz. A törések­ től szabdalt görbe látványa arra késztette a földrajzosokat, közgazdászokat és újabban egyes történészeket is, hogy az eloszlások külseje alapján konkáv, kon­ vex, konkávo-konvex típusokat különböztessenek meg (14). Az 1500-as év dunai városainak eloszlása meredeknek mondható, alakja hozzávetőlegesen domború (konvex). A formális összehasonlítás nagy előnyei ebben az esetben különösen jól érzékelhetők. A legnagyobb és a legkisebb vá­ rost összekötő egyenes a görbét 1500-ban a 19. városnál érinti, 1785-ben az 50.nél, 1828-ban a 44,-nél, amelyek 4500, 8301 és 13 441 fős lélekszámnak felelnek meg. Íme az első, tapasztalati úton meghatározott töréspontok, melyek jól lát­ hatóan választják le a városállományból a szerény méretű városok népes csoport­ ját. Máris felmerül, hogy a kisvárosok viselkedése mintha különleges, a többi vá­ rostól eltérő lenne, hiszen hierarchiájuk szabályosabb, mint a felettük elhelyez­ kedő városoké. A szabályszerűséget az fejezné ki, hogy eloszlásuk egyenletesebb, kevesebb törés van benne (15). A másik végen, a rang-dimenzió görbe csúcsán alig két-három nagylélekszámú város látszik uralkodni, a legnagyobb város fölé­ nye különösen jelentős 1785-ben és 1828-ban, ők alkotják a városok másik cso­ portját. Valamennyi időszak görbéjén elkülöníthető azonban a városok harma­

165

A DUNAI TÉRSÉG VÁROSODÁSA

dik csoportja is; eloszlásuk homorú és töredezett. E városok a kisvárosok és a nagyvárosok között foglalnak helyet. Ha a görbék a dunai városok egységes hierarchiáját tükröznék, akkor a csú­ cson egyetlen nagyvárost, a térség fővárosát kellene találnunk, amelyet néhány nagyobb metropolis vesz körül. 1500 körül nem ez volt a helyzet, a görbe csúcsa inkább domború. A legnagyobb várost, Prágát szorosan követik a többi „nagy” városok, Bécs, Schwaz és Buda, vagyis Prága csak első a térség fontos városai között. A következtetés nyilvánvaló: az egyes országok városállományai nem ren­ deződtek még egybe 1500 körül. Ezzel szemben a vizsgált időszak végén Bécs a nagy európai fővárosok sorába emelkedett és valóban kitoronylott a dunai tér­ ség városai közül. Bécs növekedésének Prágához viszonyított adatai a követke­ zők (ezer lakosban számítva) (16): 1710

1754

1785

1800

1828

113

175

213

231

305

1698

1754

1785

1800

1828

40

59

77

77-80

89

A Bécset és Prágát összehasonlító ún. „növekedési mutatók” szintén tanul­ ságosak. A mutató a kiválasztott város ismert, valóságos lélekszámát ugyanezen város olyan elméletileg kiszámolható lélekszámához viszonyítja, amely a városállományt, vagy annak valamely tetszőlegesen kiválasztott részét veszi alapul. Nemcsak azt látjuk tehát, hogy a város nagy-e vagy kicsi, hanem azt is, hogy az összehasonlításba vont városokhoz képest ugyanezen lélekszám alacsony-e vagy magas-e, más szóval a mérés a viszonyított és a viszonyító helyzetét egyszerre fe­ jezi ki (17). A XVIII. század végén a dunai térségben Bécs túlsúlya még nagyobb volt, mint 1828-ban (vö. a 3.2 táblázat A mutatóit!), kiderül továbbá, hogy e körül­ ményben a kisvárosok különleges szerepet játszottak. Meglepőnek látszik ui., hogy a kisvárosok számára a XIX. század első harmadában Bécs már korántsem lehetett olyan „nyomasztó”, mint korábban, hiszen alig valamivel kisebb várost „jósoltak”, „kívántak” maguknak, mint a tényleges. Annál nagyobb viszont Bécsnek a köztes városkategóriára nehezedő súlya, mely 1785 és 1828 között is to­ vább növekedett. Ha például a 10 ezernél népesebb városok alapján becsüljük meg Bécs lélekszámát, kiderül, hogy az jóval alacsonyabb, mint amennyit a kis­ városok jósolnak: Bécs „jósolt" lélekszámai a 3.2 táblázat alapján ezer főben

Kisvárosok Városok

1785

182S

140 110

248 129

166

GRANASZTÓI GYÖRGY

Az adatok nem csupán a valóságos és a becsült adatok közti hatalmas el­ térést illusztrálják, hanem azt is kifejezik, hogy a kisvárosok különleges esetet képeznek. Mindkét évben jóval nagyobb fővárost kívánnak maguknak, mint a 10 ezer lakosnál népesebb városok, amellett az irányzat 1828-ban erőteljesebb, mint korábban. Mindez a sorrend-méret görbe sajátos homorulatából következik. 3.2 A legnagyobb du n ai városok növekedési m utatói Indicators o f the increase o f the biggest Danubian cities

A legnagyobb város Tényleges lélekszám Mutatók: A В С

Prága 40 000 11,62 -7,69 49,89

Bécs 213 000 105,509 93,543 52,128

Bécs 305 000 80,50 136,36 23,20

A második legnagyobb város Tényleges lélekszám Mutatók: A В

Bécs 25 000 15,82 6,06

Prága 77 000 19,69 18,95

Prága 88 000 -13,96 5,87

A harmadik legnagyobb város Tényleges lélekszám Mutatók: A В С

Schwaz 20 000 24,63 22,13 49,92

Graz 36 000 -27,00 -26,77 -43,04

Pest 56 600 -26,95 -13,30 -45,78

Megjegyzés: Az

A mutató valamennyi város alapján.

A В mutató a 10 ezernél népesebbek alapján. A С mutató a 10 ezernél kisebbek alapján. A lineáris regressziók paramétereit ld. a 3.1 táblázatban!

A mérés egyébként igazolja azt a gyakorlatot, hogy 1800 előtt igazi váro­ soknak a 10 ezer lakosnál többet számlálókat szokták tekinteni. Ha most már ki­ Kisvárosok emeljük őket a városállományunkból és a kisvárosokra fordítjuk a figyelmet, a 1785 1828 1500 össze: változások a következőképpen foglalhatók Számuk, n Index, i L éleksz./m illió Index Á tlag léleksz. Index

n i

Vp i X i

28 1 0,12 1 4731 1

146 5,2 0,78 6 5058 1,2

215 7,7 0,99 8,1 4610 1

A kisvárosok lélekszáma tehát jobban nőtt, mint a számuk. A II. ábrán lát­ ható sorrend-méret görbékről az is leolvasható még, hogy a növekedés struktu-

A DUNAI TÉRSÉG VÁ ROSODÁSA

167

ralis változásokkal is járt. 1500-ban a kisvárosok egy része a legnagyobbat és a legkisebbet összekötő egyenes innenső oldalán, más része annak túlsó oldalán foglal helyet. Habár figyelembe kell venni, hogy a népességi adatok többnyire kerekített becslések, a görbe hullámzása azzal is összefügghet, hogy a városok, bennük a kislétszámúak csoportja nem alkotott egységes hierarchiát. 1785-ben a kép teljesen más. A kisvárosok száma és összlélekszáma nemcsak magas, ha­ nem ellentétben a középkorvégi helyzettel, az előbbi módon megrajzolt egyenes­ hez viszonyítva valamennyien attól északra, a túlsó oldalán helyezkednek el. Nem lehet véletlen, hogy néptömörülési mutatójuk (átlagos lélekszámúk) is éppen 1785-ben volt a legmagasabb. Fontos körülményt sikerült most kimutatni. Az egyöntetűség azt jelzi, hogy a XVIII. század végén az egész dunai térségben azonos irányzat érvényesült a kisvárosi lélekszámnövekedést illetően. Lényege az, hogy a növekedés inkább a városokon belül megy végbe, amit a kisvárosok magasabb átlagos lélekszáma és a görbe északi felpúposodása jelez. 1828-ig azonban fordulat történt, mintha a szellem kiszabadult volna a palackból. A kisvárosok lélekszáma ugyan gyorsuló iramban emelkedett, de egyidejűleg számuk is sokasodott, méghozzá komoly mértékben. A változás irányzatát az jelzi, hogy az átlagos lélekszám ismét 5 ezer fő alá süllyedt, az első és az utolsó kisvárost összekötő egyenes pedig 1828-ban a legmeredekebb. A megfigyeléseket a lineáris regresszió számítások is alátámasztják (3.1 tábla). Látható, hogy a XVIII. századi városodásnak kettős arculata volt. A kis­ városok viszonylagos túlnépesedését számbeli növekedésük ugyan hamarosan el­ lensúlyozta, de a regressziós egyenes fokozódó meredekségéből, valamint az át­ lagos lélekszám csökkenéséből arra lehet következtetni, hogy lakóik egy része az alsóbb, illetve a felsőbb településkategóriákba áramolhatott. Fordulat körvo­ nalai bontakoznak tehát ki, amelynek az lenne a lényege, hogy 1800 körül a né­ pességnövekedés a korábbinál nagyobb mozgást eredményezett a kisvárosokban is és a településállományban is. Ami a kisvárosok felett elhelyezkedő kategóriát, a 10 ezernél népesebb vá­ rosokat illeti, az a benyomás, mintha a dunai városok viszonylag kicsik lennének. Először is eloszlásuk egyre laposodik, ami a kisvárosi fejlődés fordítottja (3.1 tábla), és nem is látszik különösebben tagoltnak. A korai, 1500 táján tapasztalt egyensúlyzavarhoz képest 1828 még nagyobb egyensúlyzavart mutat, miközben az 1785-ös periódust harmonikusabb városállomány látszik jellemezni. Ez az értékelés azonban pontatlan. Az 1500-as időszak nem mérhető fel megfelelően, ha a városok 10 ezres lélekszámküszöbéhez mereven ragaszko­ dunk. Feltűnő ui., hogy 1500 és 1785 sorrend-méret görbéinek alakja a 4. és a 23. város között ha nem is párhuzamosságot, de feltűnő hasonlóságot mutat, amellett az egybevethető szakaszokon helyet foglaló 19 város több mint fele már 1500-ban is jelen van (17a). Ha pedig a számukat a görbe csúcsa felé is kiter­ jesztjük, azt látjuk, hogy az első 23 város között még határozottabb többségben vannak azok, amelyek mindkét időpontban előfordultak. A görbék hasonló esé­ sének egyébként az a magyarázata, hogy a 4.-től a 23. helyezettig a városok zö­ me megháromszorozta lélekszámút. Más szóval 1500-ban a kisvárosokat a váro­ soktól nem a 10 ezres, hanem egy 4500 fős lélekszám küszöb választaná el. Per­

168

GR AN A SZTÓ I G Y Ö RG Y

sze kivételek is akadnak, Graz és Pozsony növekedése például ötszörös, illetve nyolcszoros, miközben Buda vagy Pest lakossága csak kétszeresére nőtt 1785-ig. Az egyes országrészek azonban eltérő módon veszik ki részüket ebből a növekedésből, mert a cseh és az osztrák városok jelentős visszaesésben voltak, amit jól tükröz a 23 legnagyobb város megoszlása:

C seh város O sztrák város M agyar város

1500

1785

6 8 9

2 5 16

Így például Steyr, Wels, Schwaz és Litomerice-Leitmeritz veszített lakos­ ságából, ahelyett hogy gyarapodott volna, Krems megrekedt a középkorvégi szin­ ten, vagyis négy régi osztrák és egy cseh város abszolút hanyatlásban volt. Más­ felől a régieket felváltó újak között 1785-ben hét magyar város található, közü­ lük négy alföldi (18). Új irányzat bontakozik tehát ki, amely különleges értelmet ad az 1785-ös, kiegyensúlyozottnak látszó városhierarchiának. A következő időszakban, 1785 és 1828 között a hierarchia nagy gyorsaság­ gal változott tovább. A kisvárosokhoz hasonlóan 1785-ben a lélekszámnövekedés még inkább a városokon belül ment végbe, viszont 1828-ig már aránytalanul sok város bukkan fel. Az egyensúlyzavart jelzi, hogy a legutolsó eloszlás görbé­ je különösen hullámos, a regressziós egyenes valamennyi mérés között itt a leg­ alaposabb. Egyébként e görbe egyik töréspontja éppen a 23-24. helyen álló vá­ rosoknál van, ami lehetővé teszi, hogy megismételjük az előbb alkalmazott összevetést. Az eredmény váratlan. Az utolsó negyven év változása legalább olyan nagy volt, mint az 1785-öt megelőző három évszázad változása, az urbanizáció tehát jelentősen felgyorsult. Az 1785-ben is jelen volt városok száma 1828-ban mind­ össze 13, a „régi”, középkori városoké pedig csak 7. A magyar városok súlya to­ vább növekedett, számuk immár 18, közülük 11 alföldi. A növekedés ritmusa oly­ kor igen nagy: Pest lélekszáma például 2,7-szer, Brünné 2,2-szer, Szabadkáé 1,8szor lett nagyobb 1785 óta. A mérleg másik serpenyőjében találjuk ellenben a nagy erdélyi városokat, amelyek kiestek az első 30 város közül, csakúgy, mint Salzburg, Lubljana-Laibach, Olmütz és Sopron. Selmecbánya lakossága csök­ kent, a híres bányaváros a 13. helyről a 22.-re csúszott vissza. A demográfiai átmenet előestéjén tehát a 10 ezernél népesebb városok el­ oszlásában az alábbiakat lehet megfigyelni: a) sorrend-méret eloszlásuk egyenetlenebb, mint korábban, b) nagy az ingadozás a sorrenden belül, c) a városok növekedése ellentmondásos, mert az élen álló két várost kö­ vető többiek között egyrészt stagnál vagy csak lassan nő a régi cseh, osztrák és magyar városok zöme, másrészt helyükre többségben alföl­ di városok lépnek, melyek lélekszáma nagy és gyorsan gyarapodik. A dunai városállomány összképe végeredményben az, hogy a térségben

169

A DUNAI TÉRSÉG VÁROSODÁSA

egymással ellentétes urbanizációs folyamatok hatnak, ami a területi kü­ lönbségekre hívja fel a figyelmet.

1785

T ényleges lélekszám Becsült lélekszám M utató

Prága

77 21,5 257,7

Bécs

Pozsony

213 68,5 211,06

35 63,8 ^t5,2

Természetesen országonként is sorba lehet rendezni a városokat. A 3.3 táb­ lázat azt mutatja, hogy Bécs és Prága növekedési mutatói, százalékarányai óriá­ siak, jóval meghaladják a XVIII-XIX. század fordulóján az egész térség alapján számolt mutatókat. Bécs különösen nagy növekedése természetesen összefügg­ het azzal, hogy a térség mellett az örökös tartományok fővárosa is egyben. Túl­ súlya 1828-ig tovább fokozódott saját városai ellenében, s ugyanez mondható el Prágáról is. Az azonban már valóban különös, hogy Prága a növekedési mutató­ ja alapján 1785-ben Bécset is megelőzte, más szóval a cseh és a morva városok­ kal szemben nagyobb fölényben volt, mint Bécs az osztrák városokkal szemben. Igaz, 1828-ra fordult a helyzet, Bécs nyomása rekord szintet ért el Ausztriában (19). Magyarország helyzete a két város láttán sajátos megvilágítást kap. A leg­ nagyobb magyar város növekedési mutatója ui. negatív, valódi lélekszáma kisebb annál, mint amennyit a többiek jósolnak neki, így a helyzet itt éppen a fordított­ ja a cseh és az osztrák helyzetnek, ami azzal függhet össze, hogy hiányzik a met­ ropolis, a „túl nagy” főváros (3.3 táblázat!). Az egyes országok legnagyobb városai felől nézve tehát azt látjuk, hogy a XVIII-XIX. század fordulóján a cseh és az osztrák főváros kitoronylik saját vá­ rosai közül, míg Magyarországnak nincs igazi fővárosa. Utóbbi tényt az alföldi városok növekedése látszik ellensúlyozni, mintha ott gyülekezne az a tömeg, amelynek másutt, egyetlen városbán kellene összeterelődnie. A dunai urbanizációnak ez a kettős arculata folyamatba illeszkedik tehát, amely 1800 táján látszik felgyorsulni. A folyamatban azonban, ugyancsak 1800 körül, fontos minőségi változás következik be, amit jól tükröznek az országos vá­ rosállományok bizonyos mérőszámai.

170

G R A N A SZTÓ I G Y Ö RG Y

A lineáris regressziók ún. meredekségéről, a q értékről van szó. Most a q-t az ország 2 . legnagyobb városától számítjuk és az állományban a kisvárosok is helyet foglalnak: Meredekség (q) 1785 1828

C sehország A usztria M agyarország

-0,567 -1,033 -0,587

-0,462 -1,075 -0,696

A változás lényege az, hogy 1785 és 1828 között a három állomány határo­ zottan egymást kiegészítő jellegűvé alakult. Ebben a mérésben a legnagyobb el­ lentét Ausztria és Csehország között mutatkozik, Magyarország meredekebbre váltó sorrend-méret (rank-size) görbéje pedig közbenső helyzetbe kerül. A vál­ tozásban az a legfeltűnőbb, hogy az 1828-ra kialakult szabályszerűség a cseh és a magyar fejlődés homlokegyenest ellenkező irányából következett, miközben az osztrák állomány jellege alig változott. Csehországban az urbanizáció lefelé látszik mozogni, motorja a kisvárosi növekedés, ellenben Magyarországon felfe­ lé tör oly módon, hogy a nagyobb települések száma és lélekszáma emelkedik jobban. A q itt látható értékváltozásai a cseh városoknál a görbe laposodását, a magyaroknál viszont növekvő meredekségét fejezik ki. Az eddigieket összegezve úgy látszik, hogy a dunai urbanizációban 1500 és 1800 között legalább két időszak lehetett. A XVI-XVII. században, amikor a tér­ ség lélekszáma még alig nőtt, az mutat az egységesülés felé, hogy Bécs kiemel­ kedik és dunai főváros lesz belőle. Metropolisnak, azaz országnyi terület fővá­ rosának csak Prága tekinthető. A városok nem nagyok, ez az oka annak, hogy a 3 ezres lélekszámküszöb alapján csak kevés kisvárost lehet megkülönböztetni. Vagyis a fővárosok sorvasztó hatása már korán érzékelhető az országos városál­ lományban. A XVIII. század folyamán a térség lélekszáma megkétszereződött, a váro­ si lélekszám azonban ennél jóval nagyobb mértékben növekedett, ami azt jelen­ ti, hogy a gyarapodás a városokban jelentősebb, részben bennük valósul meg. A jelenséget magyarázza, hogy számos település ekkor lépte át a 3 ezres küszöböt, vagyis a városállomány alulról számában is nőtt, méghozzá a térségben minde­ nütt. A „kisváros” mint önálló kategória tulajdonképpen csak ebben a korban született meg a dunai térségben, amiből a városhierarchia jelentős átrendeződé­ se következik. A XVIII. századi növekedés tehát fordulatot hozott az urbanizációban. A régi, lélekszámúk alapján kisvárosoknak, valójában azonban városoknak számít­ ható települések közül egyik-másik nagyobb lett, esetleg még kategóriát is vál­ tott, jó néhányan azonban elsorvadtak. Erre a második szakaszra esik a magyar, főként alföldi városok gyors növekedése is, az urbanizáció kettősségét részben éppen ők idézték elő. Az urbanizáció egyik arculatát Bécs és Prága form álja, nö­ vekedésük azt eredményezi, hogy város méretű települések alig-alig tudtak ki­ bontakozni, így Csehországban és Ausztriában hiányoztak a fővárost és a kisvá­

A DUNAI TÉRSÉG VÁROSODÁSA

171

rost összekötő igazi városok. A magyar városállomány eredetisége viszont mint­ ha éppen abból származna, hogy nem volt metropolisa, vagyis a város méretű te­ lepülések nem kapcsolnak sehova.

Terü leti különbségek A térség tagozódását most új, kiegészítő adatok bevonásával vizsgáljuk, az elemzés 3 ezernél kisebb lélekszámú településekre is kiterjed. A cél az, hogy a lélekszámnagyság és néhány más körülmény mérlegelésével, egységes szempont alapján lehessen egybe rendezni a dunai országok városait. Szintek, küszöbök osztják és szervezik egységbe a városállományt és így, remélhetően el lehet ke­ rülni a hagyományos, fogalmi gondolkodás által épített korlátokat. A nemzeti történetírások városfogalmai ui. nemcsak egymástól különböznek, hanem ko­ ronként is változnak, ráadásul túlzottan egyszerűsítenek, hiszen a város-falu dichotómiát erőltetik. A városodási szintek rendszere segít feloldani ezt a művi úton előállított elméleti nehézséget, hiszen a továbbiakban városnak tekintett te­ lepülések maguk is több egymáson rétegeződő csoportra oszlanak, azonkívül két átmeneti kategória is kialakításra kerül. Hasonló módszerrel már tanulságos egybevetések készültek olyan urbani­ zációs övezetekről, mint Japán, Kína, Oroszország, Franciaország és Anglia (20). A dunai térség jellemzése elvileg kapcsolható lenne hozzájuk. Sajnos azonban elháríthatatlan nehézségbe ütközik, hogy az urbanizációs szintekre vonatkozó is­

172

GRANASZTÓI GYÖRGY

mereteket összevethető formában állítsuk a többi övezet arányai mellé. A nem­ zeti sajátosságok következtében a dunai t'érség városállománya különbségek és azonosságok kölcsönhatásaként írható csak le, amellett az egységes államberen­ dezkedés rövidebb ideig állott fenn, mint a felsorolt nagy övezetekben, így a köz­ pontosított államhatalomnak nem maradt ideje tartósabb és életképesebb város­ hierarchia kialakítására. Kétségtelen, az egyes küszöbök által elválasztott váro­ sok között nem pusztán méretbeli eltérések vannak, hanem nyilvánvalóak a strukturális eltérések is. Másrészt azt sem lehet kimondani, hogy a priori vala­ milyen általános, alacsonyabb-magasabb rangú adminisztratív, politikai vagy akár kereskedelmi funkciók alapján szorosabb hierarchikus kapcsolatok hálóza­ ta létezne a dunai térség egészében. Például említhető a következő helyzet: 1785ben Debrecen a maga 30 ezer lakosával nyilvánvalóan más súlycsoportba tarto­ zik, mint Kolozsvár vagy Salzburg, ám indokolatlan lenne emiatt fejlettebb szin­ tű hatalmi-gazdasági centrumnak tekinteni. Viszont nem közömbös, hogy az utóbbi, még oly jelentős városoknak csak 14 vagy 11 ezer lakosa van 30 ezer he­ lyett. Az előbbiekből következik, hogy az egyes városodási szintek elnevezése a létszámkülönbségeken kívül csak néhány valóban alapvető különbségre utalhat (az övezet fővárosa, országos főváros, átmeneti település stb.). Gondot jelent még az is, hogy a legalsó városodási szinten, azaz a csekély lélekszámú vásárhe­ lyek, mezővárosok, városi rangú települések szintjén az eltérő jogszokások mi­ att igen jelentős különbségek állnak elő már egy-egy országon belül is (21). Az egységes szemlélet kedvéért arra kényszerülünk tehát, hogy kiszűrésre ítéljük mindazokat a településeket, amelyek lélekszáma nem érte el az ezer főt, 6 . szin­ tű átmeneti településeknek tekintjük ellenben azokat, amelyeknek lélekszáma 2 ezer és 3 ezer között volt (22). Így végül az egyes urbanizációs szintek a követ­ kezők:

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.

a térség fővárosa ország fővárosa nagy város város kisváros átmeneti, félig városi település helyi központ

korlát nélkül korlát nélkül 30 ezer lakos felett 10-30 ezer lakos 3-10 ezer lakos 2-3 ezer lakos 1-2 ezer lakos

A szintenként számolt arányok segítségével piramist lehet rajzolni. Az egész osztályozási művelet ui. azon a feltevésen alapszik, hogy az urbanizáció olyan népességkoncentráció, amelyet már a piramis alapjainál is sajátos városi­ as szerveződés kísér és ezt a korabeli szokás- vagy jogrend, mint utaltunk rá, ki is fejezte. A „vásárhely”, „mezőváros”, „város” kifejezések egykorú szinonimái felfogásunk szerint ilyen értelemben jelzik valamilyen városias település létezé­ sét, kezdeményét, más szóval a lélekszámadatokat és az említett kifejezéseket együtt kell mérlegelni. Valószínűnek látszik egyébként, hogy az egyes lélekszámadatoknál felmerülő bizonytalanságok, ingadozások a nagyobb városkategóri­

173

A DUN A ] T É R SÉ G VÁROSODÁSA

ák egymáshoz viszonyított arányait legfeljebb csak módosíthatják, alapvetően nem változtatják meg őket (4.1 táblázat). 4.1

A d u n a i városok szám a

N u m b e r o f the D anubian towns

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.

a) b)

t, összesen t, összesen

0 3 0 2 28 56 0

1 2 2 29 146 211 408 1629

1 2 8 52 215 204 568

33 89

180 391

278 482

A most következőkben minden 1-6. szintű városisas települést számbaveszünk, vagyis azokat, amelyeknek legalább 2 ezer lakosa van. Ahol lehet, azaz a két utolsó időpontban az alsó szintű helyi központok számát külön is mérlegel­ jük. Kérdés, hogy az így kialakított városállomány miként viszonyul az adott te­ rületi egység, jelen vizsgálatunkban az egyes országok összlakosságához. A prob­ lémát kétféleképpen lehet felvetni. Egyrészt a települések számát, másrészt a vá­ rosias településeken élő népesség számát kell mérlegelni. Mindkét esetben ar­ ról van szó, hogy feltételezzük, a városodás az adott ország egész népességét érin­ tette, azonban a kölcsönhatást, azon belül annak erejét a helyi adottságok elté­ rő módon alakíthatták. Az első összevetésben tehát a népsűrűséget és az 1-6. szintű települések számát hasonlítjuk össze, utóbbit a továbbiakban városszámnak nevezzük. Elvi­ leg így a városállománynak négy fajtája állhat elő: A népsűrűség

A városszám

m agas alacsony alacsony m agas

m agas alacsony m agas alacsony

Az állomány

sű rű ritk a a vidék üres nagy v áro s(o k )

Természetes persze, hogy egyedül csak az összehasonlításban résztvevő há­ rom ország adatai alapján minősíthető az állomány jellege, mert jelenleg nem áll rendelkezésre olyan mérce, amely korszakonként, akárcsak európai viszony­ latban is biztosabb jellemzést tenne lehetővé. A „sűrű” városállomány kifejezés például csak annyit jelent, hogy az adott időpontban, a dunai térségben, az egyik országban a másik kettőhöz képest intenzívebb kapcsolatot lehet feltételezni a

174

GRANASZTÓI GYÖRGY

városok között, mert nemcsak sok város van, hanem mert a városok közötti te­ rületeken is sokan élnek. A „ritka” állomány éppen ellenkezőleg, egymással la­ zább kapcsolatot tartó városokat tételez fel, mert kevés a város, és kisszámú a köztük lévő területen élő népesség is. Ilyen körülmények között inkább befelé forduló, egymással kevesebb kapcsolatot tartó városokra és városi hatásoknak csekélyebb mértékben kitett falusi népességre lehet gondolni. A két további vál­ tozat e végletek közti közbenső állapotnak tekinthető. A „vidék üres” kifejezés azt kívánja érzékeltetni, hogy túl sok a város a nem-városi lakossághoz képest, ellenben kevés a falu, vagy falusias település. Ez a „ritka” állapothoz van köze­ lebb. Magas népsűrűség és alacsony városszám esetében viszont arra lehet gon­ dolni, hogy egy-két nagy város tömöríti falai közé a lakosság számottevő részét. Igaz ebben az esetben elvileg azt is fel lehetne tételezni, hogy városok nélküli falvak sűrű hálózatába szerveződik az ország, ilyen esetet azonban a dunai tér­ ségben nem lehet bizonyítani. 4.2 A z állom ányok jellege

l. terület

2.

3.

4.

5.

lélekszám

népsűrűség

vszt

vsz2

6.

7. s2 S ./l.

sl 4./1.

2-/1.

1500

Csehország Ausztria Magyarország

10,0 31,8

25,5 18,0 11,9

1,9 1,8 3,8

6,0 11,0 16,0

40,0 18,0 31,0

1,1 0,5

96,0 51,0 244,0

4,2 1,9 4,1

12,9

160,0 27,0 295,0

11,0 2,0 5,5

21,4 2 ,7 9,3

0,8

5 ,4 1,8 1,0

1785

Csehország Ausztria Magyarország

7,5 10,0 31,8

4,4 4,3 9,3

58,8 43,0 29,1

31,0 19,0 130,0

5,1 7,7

1828

Csehország Ausztria Magyarország

7,5 10,0 31,8

5,4 3,9 12,7

72,2 39,2 39,8

82,0 20,0 176,0

Megjegyzés: A terület 10 ezer km^-ben, a lélekszám millióban, vszl = az első 5 szint városai, vsz2 = az első 6 szint városai, sí és s2 = a városok sűrűsége 10 ezer km -en.

A 4 . 2 táblázatban látható viszonyszámok segítségével az egyes országok vá­ rosállományai a következőképpen jellemezhetők:

Csehország Ausztria Magyarország

1500

1785

1828

sűrű nagyváros ritka

sűrű nagyváros a vidék üres

sűrű ritka a vidék üres

A DUNAI TÉRSÉG VÁROSODÁSA

175

Az egyes városállományok tehát eltérően fejlődtek és egyetlen időpontban sem találni két hasonlót. Csehország urbanizációja során végig megőrizte „sű­ rű” jellegét, itt a legnagyobb a városok viszonylagos száma, s magas a helyi köz­ pontoké is. Ausztria és Magyarország ellenben karaktert váltott a háromszáz év alatt. Az osztrák állományra néhány népesebb város és Bécs nyomta rá a bélye­ gét, majd 1800 után különös helyzet állt elő, mert a 2 ezernél népesebb telepü­ lések száma nem hogy nőtt volna, hanem annyi, mint 1500-ban volt. Súlyos vál­ ság tünetéről lehet itt szó, amit az összlélekszám csökkenésén túl még az is je­ lez, hogy 1828-ban az osztrák 7. szintű helyi központok aránya páratlanul magas számot ért el a dunai térségben. Az osztrák városok tehát nem vesztek el: az tör­ tént, hogy a napóleoni háborúkat követő időkben egyszerűen megrekedtek, le­ csúsztak, miközben Bécs lélekszáma és súlya rekord nagyságra emelkedett. Minthogy Ausztriában a népsűrűség is csökkent, úgy látszik, az osztrák városodásban a XIX. század elején szakadás következett be, ami összefügghet a Bécsben és egy-két Bécset utánzó kisebb tartományi fővárosban zajló városodással, illetve a hálózat többi tagjának hanyatlásával, valamint a köztük lévő terület el­ néptelenedésével. Mindez a kisvárosok válságát jelzi. A magyar városodást az teszi különlegessé, hogy aránylag kevés a városok között elhelyezkedő, a városi hatásoknak kitett falusi lakosság. Bár a városok száma és lélekszáma nagy, a népsűrűség alacsony szintje, ebből adódóan a köz­ vetítő népesség hiánya miatt a magyar városok befelé forduló, a környezetükkel, a többi várossal lazább kapcsolatot tartó szigetként, magányos hegyként kiemel­ kedő településeknek látszanak. Ezt támasztja alá, hogy a 7. szintű helyi közpon­ tok száma nálunk alig volt kisebb a 6 . szintű, 2 ezernél népesebb települések szá­ mánál. A 7. szintű településekkel végzett összehasonlítás átvezet már az egyes or­ szágok urbanizációs küszöbönként tagolt állományaihoz. A „várospiramisok” tu­ lajdonképpen a demográfiában használt, a népesség kormegoszlását kifejező korpiramisokra emlékeztetnek, s annyiban feltétlenül érdekesek, hogy alakjukat figyelve, kiegészíthetjük az állomány eddigi jellemzését. A 4.3 táblázat és a III. ábra azt mutatja, hogy a dunai térségben az első hat szinten a piramisok méh­ kasszerű tagolódása volt általános, mert a kisvárosoknak viszonylag magas a szá­ ma mindenütt. Más szóval a piramis alapja keskeny. Kivételt talán csak a korai cseh alakzat jelent, mert itt a 6 . szint átmeneti települései olyan magas arányt képviseltek, hogy az 1500-as év cseh piramisa „nyílhegy” alakot ölt. Ausztria el­ lenben a másik irányban mutat kilengést, 1500-ban és 1828-ban is a kisvárosok igen nagy száma miatt a piramis mondhatni „hagyma” alakú. A népességnöve­ kedés csúcsát jelentő 1785-ös időszakban viszont az osztrák piramis a térség töb­ bi országára jellemző formát mutat. Magyarországon a 6 . szintű átmeneti tele­ pülések kezdettől fogva ritkábbak voltak, amit a kisvárosok mellett a 4. sőt 3. szintű települések nagyobb száma látszik ellensúlyozni a korai újkor végén. A városállományok tehát jelentős országonkénti eltéréseket mutatnak, ami természetes is. De a különbségek mellett fel kell figyelni két dunai jellegzetes­ ségre. Az egyik az állományok egymást kiegészítő jellege, a másik a piramisok „méhkas” alakja. Az utóbbi tünet azt fejezi ki, amit a sorrend-méret elemzések

176

GRANASZTÓI GYÖRGY

is tükröztek már, hogy ti. a kisvárosok kiemelkedő szerepet játszottak az egész dunai térségben. Igaz, 1500-ban még kevés volt az igazi kisváros, mert egy részük ekkor még város szerepét töltötte be. De már a középkor végén is feltűnik, hogy a térség kevéssé ismeri az átmeneti településeket. Egyébként az ekkor kimutatható 6. szintű települések száma a felét sem adja a későbbi kisvárosokénak, ami azt jel­ zi, hogy azok nagyrészt alsó szintű helyi központokból, netán még kisebb telepü­ lésekből keletkeztek, azaz a XVIII. század szülöttei és gyors növekedéssel lép­ ték át a 3 ezres létszámküszöböt. Egyedül Csehország mutat eltérést, mert itt a középkori állományban annyi átmeneti település volt, hogy számuk meghaladta a XVIII. századi kisvárosokét. A cseh városodásnak ez az egyik eredeti jellegze­ tessége. A dunai térségben tehát kezdettől kisebb súlya volt a 6. szintű átmeneti te­ lepüléseknek. Hasonló a helyzet a 4. szintű „város” kategóriával is. A fejlődés pedig megint egyszer különös, egymással ellentétes irányban zajlik. Miközben a cseh állományban a XVIII. századig csökkent az átmeneti települések súlya, a magyar állományban megnőtt a városoké. Ez a furcsa, kettős fejlemény ismét ki­ domborítja a dunai városállomány jellemzőjét: kisvárosok és két főváros képe­ zik az urbanizáció motorjait. A probléma magja az, hogy a kétféle várostípust összekötő települések eloszlása egyenetlen, súlyuk pedig csekély, hiszen ott, ahol korábban jelentős szerepet játszottak a 6. szint települései lehanyatlottak, „vá­ rosok” pedig ott nőttek fel, ahol az igazi főváros hiányzott, s ahol a 6. szint át­ meneti településeiből mindig is kevés volt.

Szintek i.

1500

Csehország 1785

1828

1500

0 1 0 1 9 7

2. 3. 4. 5. 6.

0 1 0 0 5 34

0 1 0 3 27 65 141 720

0 1 1 2 78 78 215

1-5. 1-6.

6 40

31 96

82 160

И 18

Ausztria 1785

Magyarország 1785 1828

1828

1500

1 0 1 5 12 32 70 422

1 0 1 4 14 7 88

0 1 0 1 14 15

0 1 1 21 107 114 197 4 87

0 1 6 46 123 119 265

19 51

20 27

16 31

130 44

176 295

1.

I

3

1

U

S

'

2. 3. 4. 5. 6.

1 «Jim 'i

i

15

iiiC se h o rsz á g

||||É |

93

у ЁШЁ1ш A u s z t ria

M agyarország

178

G RAN A SZTÓ I G Y Ö RG Y

Város és ország kapcsolatát jellemzik a népsűrűség és a városi lélekszám viszonyát tükröző adatok. Már az európai összehasonlító adatok is érzékeltetik, hogy a dunai városodásnak egyéni útja volt. 1500 és 1800 között az európai, 10 ezernél népesebb városok száma meg­ kétszereződött, lélekszámúk négyszeres lett, így a tulajdonképpeni városok lélekszámaránya az össznépességben 5,6 százalékról 10 százalékra emelkedett. Az európai kisvárosok arányai ma még nem ismertek. Ami a dunai, 10 ezernél né­ pesebb, tehát 1-4. szintű városokat illeti, számuk hétszer, lélekszámuk nyolcszor lett nagyobb, ami óriási változást sejtet, hiszen messze felülmúlja az európai nö­ vekedési ütemet. Csakhogy a városokban lakók aránya még így is nagyon ala­ csony maradt az európaihoz képest, hiszen 1,4 százalékról mindössze 4,6 száza­ lékra nőtt 1785-ig. A városnövekedés itt egyénien alakult, mert bár a táj urbanizálódott, az igazi városlakó tömegek még mindig hiányoztak belőle, ami újból a kisvárosok felé fordítja a figyelmet (5.1 táblázat). 5.1

A d u n a i városok népessége (ezer fő b e n )

P opulation o f the D an u b ia n tow ns (in thousand)

Szintek 1500

Összes 1785

1. 2.

0 lb

213 112

3. 4. 5. 6.

0

66

30 129 141

437 754 528

305 145 289 770 1036 511

l-5.szint, összesen l-6.szint, összesen

235 376

1582 2110

2546 3056

182S

Most, az előbb alkalmazotthoz hasonló eljárással a népsűrűséget vetjük össze az 1 -6 . szint városi lélekszámaival, hogy kiegészítsük a három ország urba­ nizációjáról tett megállapításokat. Elméletileg a következő változatok lehetsé­ gesek: A népsűrűség

A városi lélekszám

A lakosság

m agas alacsony alacsony m agas

m agas alacsony m agas alacsony

városias szórt kevés a falusi kevés a városi

179

A D U N A I T É R SÉ G V Á RO SO D Á SA

1. terület

2. lélekszám

3. □épsűrűség 2-/1.

4. vpl

5. vp2

6. vpsl 4./1.

7. vps2 5./1.

148,0 107,0 121,0

8,4 8,9 2,6

19,8 10,7 3,8

400,0 459,0 1251,0

31,7 38,0 30,3

53,6 46,0 39,3

691,0 485,0 1880,0

66,4 46,8 49,7

92,6 48,6 59,0

1500 C seh o rszág A u sztria M agyarország

7,5 10,0 31,8

25,5 18,0 11,9

1,9 1,8 3,8

63,0 89,0 83,0 1785

C sehország A u sztria M agyarország

7,5 10,0 31,8

58,8 43,0 29,1

4,4 4,3 9,3

237,0 379,0 966,0 1828

C sehország A u sztria M agyarország

7,5 10,0 31,8

72,2 39,2 39,8

5,4 3,9 12,7

496,0 467,0 1582,0

Megjegpá: A terület 10 ezer ktiA ben, a lélekszám millióban,

Újból rámutatva, hogy a jellemzés csak a három ország egymáshoz viszo­ nyított helyzetét fejezi ki, az 5 2 táblázat adatai az alábbi csoportosítást sugall­ ják:

C seh o rszág A u sztria M agyarország

1500

1785

1828

városias kevés a falusi sz ó rt

városias kevés a falusi kevés a falusi

városias kevés a falusi kevés a falusi

Feltűnő, hogy a három ország arculata a lakosság karaktere alapján kevés­ bé változott, mint a városállomány tekintetében. Csehország végig városias, Ausztriát viszont a falusi lakosság hiánya jellemzi. Magyarországon látszólag az osztrák karakter felé történt elmozdulás a korai újkorban. Amiből azt a követ­ keztetést feltétlenül le lehet vonni, hogy a dunai országokban a városállomány nagyobb minőségi változásokon ment át, mint a városlakóknak az össznépességhez viszonyított aránya. Jól érzékelteti a tényt a 10 ezer négyzetkilométerre jutó városi lakosság mutatója, mert fontos fejlődési mozzanatra hívja fel a figyel­ met: II. József korában a három ország helyzete gyakorlatilag kiegyenlítődött, közel álltak egymáshoz, mert mindegyikben nagyjából ugyanannyi városlakó ju­

180

GRANASZTÓI GYÖRGY

tott egységnyi területre. A különbséget az okozta, hogy nem azonos fajtájú vá­ rosokban laktak, hiszen láttuk, az állományok eltérő módon tagozódtak. A szá­ madat azért is jelentős, mert azt igazolja ismét, hogy a dunai urbanizációban 1800 táján fordulat állott be, amelynek nyomán felbomlott a korábbi egyensúly. Nagy ugrás tapasztalható ekkor Csehországban, szerényebb, de jelentős előre­ lépés Magyarországon, stagnálás Ausztriában. A megállapítást a szintenként számolt városi népesség arányok is alátá­ masztják (5.3 táblázat). A kisvárosok igazi aranykora a XVIII. század vége lehe­ tett, amikor a városlakók közel 36 százalékát tömörítették. A tényhez érdemes még egy megjegyzést fűzni. Ha ui. azt mérlegeljük, hogy a középkorvégi kisvá­ rosok egy része valójában „kis” városnak tekintendő, akkor magától vetődik fel a kérdés: követte-e, s ha igen, mennyiben követte a dunai kisvárosi fejlődés a kö­ zépkori városokat. A kisméretű „város” társadalmi szerkezete, szabályozó rend­ szere, működése mintául szolgált-e a továbbiakban, volt-e vagy sem lényegi kü­ lönbség kora újkori kisvárosok, városok és középkorvégi városok között ebben a tekintetben, mutatkozik-e továbbá strukturális eltérés az egyes nagyobb terü­ leti egységek között. A most használt módszerek segítségével mindössze a kér­ dést lehet felvetni, a választ azonban más eszközökkel lehet majd csak megad­ ni. A városodás, az urbanizáció szűk értelmezése itt már nem elegendő, hiszen új probléma, a városiasodás folyamata kerül előtérbe. 5.3 D unai városi lélekszám ok ezer főben, szintenként Population o f the D anubian towns, in thousand, by levels

Szintek í.

2. 3. 4. 5. 6. 1-5. 1-6.

1500

Csehország 1785

0 .0 0

0 .0 0

Ausztria 1785

182*

1500

Magyarország 1785

0 25

213

305

0

0

0

0

0

35 30 329 572 285

57 213 692 620 298

966 1251

1582 1880

182«

1500

0

23 85

37 123 163

88 34 24 350 195

20 44 18

36 71 59 80

42 54 66 18

0 11 0 10 62 38

63 148

237 400

496 691

89 107

379 459

467 485

83 121

40 0 0

77 0

182«

Visszatérve a városodás, közelebbről a városi lélekszámarányok kérdésé­ hez, megint feltűnik, hogy Csehország urbanizációja a kisvárosokban ment vég­ be. Mint láthattuk, Prága növekedését éppen ez tette ellentmondásossá, hiszen a cseh kisvárosok lélekszámaránya 15-ről közel 51 százalékra nőtt 1828-ig. Auszt­ riában ellenben az arány minimálisra csökkent, míg Magyarország helyzete azért sajátos, mert 1785-ben a kisvárosi lakosság aránya még a csehországit is felül­ múlta. Csakhogy ezalatt a 4. és 3. szintű városi lakosság súlya is olyan nagy lett, hogy azzal a térségben vezető helyet foglalt el. De közben a népsűrűségi adatok továbbra is alacsonyak maradtak, így nyilvánvaló, hogy a városok közt el­

A DUNAI TÉRSÉG VÁROSODÁ SA

181

helyezkedő, azokat összekötő vidéki lakosság szórt maradt, száma viszonylag ke­ vés. Mindez megerősíti, hogy a kora újkor végén a cseh és a magyar urbanizá­ ció ellentétes irányban mozgott: ott a sűrűn lakott vidék városodása zajlott, a ha­ talmas fölénybe kerülő kisvárosok jóvoltából, emitt viszont a városok sajátos falusodása révén ment végbe a folyamat, hiszen a lakosságot a népes települések szívták magukba. Nemcsak a vidék üres Magyarországon, hanem a kisvárosok és az átmeneti települések súlya is folyamatosan csökken a középkor óta a 10 ezernél népesebb települések javára. Ausztria útját mindennél jobban jelzi az adat: Bécs lélekszáma 1500 körül a városi össznépességnek még kevesebb mint negyede, 1785-ben már közel fele, 1828-ban pedig majdnem kétharmada. A kora újkor végén tehát a dunai térség urbanizációja háromszög mentén rendeződik egységbe, mert Ausztria, Csehország és Magyarország városodása is egyoldalú. Az egyikben a főváros és talán néhány tartományi székhely szinte le­ tiporja a városállományt, a másikban ellenkezőleg, a kisváros fölénye válik meg­ határozóvá, a harmadikban pedig a falvak beszippantása, a vidék kiürítése duz­ zasztja fel a városokat. Perspektívák 1. A dunai térség állományát elemezve felvetődik, miért nem mélyíthető a vizs­ gálat az ún. funkcionális-hierarchikus tagolódás irányába. Valóban, az „állo­ mány” kifejezés mindössze az adott területen elhelyezkedő településeket és lé­ lekszámukat foglalja magába (23). A nagyobb térségre kiterjedő, hosszú időtar­ tamot átölelő vizsgálat nem képes jobban szűkíteni a mérés kritériumait, mert aligha van olyan eszköz, amely országok, városi övezetek finomabb statisztikai egybevetésére lenne alkalmas. A kísérletnek ui. csak akkor van értelme, ha az összehasonlítás szempontjai a kijelölt térségben megtalálhatók, szükség esetén mérhetők. A történészek körében elterjedt és népszerű funkcionális városszemlélet jóval messzebb megy. Olyan hálózatot keres, mely viszonylag egyenletes módon elterülő településekből jön létre, feltéve, hogy azok azonosan mérhető módon közvetítenek javakat, és szolgáltatásokat a környező vidék számára. A funkcio­ nalista szemléletben a települések forgalmi csomópontok, piacok, hálózatukat az árukereskedelem hozza létre. Ily módon a hálózat különböző nagyságú és funkciójú települések együttese, a városállomány magasabb szintű szerveződése lenne, amelyben az összeköttetést az úthálózat, a kapcsolatok erejét pedig a ke­ reskedelem intenzitása határozza meg (24). A módszer ihletője, mint ismert, Christaller (25). Rozman is őt követi. Roz­ man a városodási szinteket összefüggő, funkcionálisan tagolt hierarchiaként ír­ ja le és következetesen a hálózat kifejezést alkalmazza állomány helyett. Nehéz­ séget okoz azonban, hogy sehol sem igazolja a kapcsolatot a szerkezet elemei között, melyek meghatározásához legfőbb változóként mellesleg ő is a lélekszám nagyságát használja. Holott a funkcionális szemlélet következetes művelői nyo­ matékosan hangsúlyozzák, hogy a hasonló lélekszámú város nem fogja szükség­ képpen ugyanazokat a funkciókat mutatni (26).

182

G R A N A SZTÓ I G Y Ö R G Y

A funkcionális szemlélet tehát éppen saját szigorú premisszái miatt látszik alkalmatlannak nagyobb, több régióra, országra tagolódó városövezetek össze­ függő, netán hosszú időtartamú leírására. Ez az oka annak, hogy nem törekszünk alkalmazására. Mint már utaltunk rá, a probléma magja az, hogy az adott idő­ pontban, viszonylag hasonló eloszlást követő, egységes struktúrát alkotó telepü­ lések képezik a hálózatot, márpedig minél jobban haladunk visszafelé az időben, annál kisebb a valószínűsége, hogy ilyen állományok kerüljenek elénk, a mérhe­ tő adatok pedig még ebben az esetben is hiányozni fognak (27). 2. A Rozman által végrehajtott tour de force bizonyos eredményei jól hasznosít­ hatók, mert a 3 ezernél népesebb városok tagozódását állomány-leírásként is fel lehet fogni. így néhány várospiramist a dunai mellé lehet állítani összehasonlí­ tás céljából, bár a terület és a lélekszám nagysága alapján a Rozman által vizs­ gált városi övezetek közül csak a francia, a japán és az orosz illik a dunai mellé. Franciaország 1790

Oroszország 1782

L élekszám (m illió b an)

23

28

V áro si átlag lélekszám (ezerb en ) az 1-5. szinten

13

9,4

Japán 1750

30

Dunai térség 1785

18

16

8,8

Rozman rámutat, a kisvárosok nagy száma okozza, hogy Oroszországban 10 ezer alatt volt a városok átlagos lélekszáma. Márpedig az átlag a dunai tér­ ségben még az orosznál is alacsonyabb, ami jelzi, hogy az urbanizációban a kis­ városoknak itt valóban különleges szerep jutott. Számukat 100-nak véve az egyes övezetek állományainak egybevetéséből érdekes különbségekre derül fény. Szintek

1. 2. 3. 4. 5.

F

0,4 6,5 20,9 100

O

0,5 0,5 1,9 13,3 100

J

0,4 0,8 8 24 100

d

0,7 1,4 1,4 19,9 100

A táblázat szerint a francia és a japán állomány tagoltnak mutatkozik, itt a 3. és a 4. szintek is erősek, egyoldalúbb viszont a dunai, melynél csak az orosz állomány kiegyensúlyozatlanabb. Rozman, funkconalista szemléletéből következően a 6 . átmeneti szintű te­ lepüléseket piaci szerepük alapján értelmezi félig városiasoknak, lélekszámuk nagyságát (ha nem éri el a 3 ezret) nem veszi tekintetbe, ezért adatait esetünk­ ben nem lehet használni. Mindazonáltal figyelemre méltó az a megfigyelése, hogy a francia városállomány eredetiségét, egyébként az angolhoz hasonlóan, az átmeneti települések nagy aránya és a kisvárosok csekélyebb súlya jellemzi, el­ lentétben az orosz állománnyal. Úgy látszik, hogy a dunai térségben az oroszra és a japánra emlékeztet inkább a helyzet ebben az összefüggésben. 3. A dunai városállomány egyik jellegzetessége tehát a kisvárosok túlsúlyában

183

A D U N A I T É R SÉ G VÁROSODÁSA

rejlik. A balkáni térségről ismert adatok azt mutatják, hogy ott éppen fordított volt a helyzet (28). A mai Jugoszláviát, Albániát, Görögországot és Bulgáriát ma­ gában foglaló terület kiterjedése mintegy hét százalékkal múlja felül a dunait, az összlélekszám viszont annak csupán mintegy 80 százalékát tette ki a XVI. szá­ zadban, ráadásul 1831-ig az arány alig több, mint 50 százalékra esett vissza, mert a balkáni összlélekszám ekkor még mindig csak 12 millió körül volt (29). Más szóval a népességnövekedés dinamikája jelentősen eltért a dunaitól. Hasonlóan nagynak látszik a különbség a városállományok tagozódása szempontjából is. A XVI. századi adatok szerint a 8 ezernél népesebb városok aránya a Balkánon 22 százalék felett volt, lélekszámarányuk pedig egyenesen óriási: a kis, 2 ezres tele­ pülésekre is kiterjesztett állományban 45 százalékot tett ki, a tulajdonképpeni városokat pedig ugyanezek szinte lenyomni látszanak a maguk 55 százalékos ará­ nyával. A folyamat a török hódítás után erősödött fel, amit az is mutat, hogy a nagyobb városokban igen magas a mohamedán háztartások részaránya. Az ur­ banizáció a török hódoltság idején tehát a balkáni nagyvárosokra összpontosult, ami a dunai sajátosság ellentéte. A folyamat tartósságát jelzi, hogy 1831 körül öt balkáni török uralom alá eső vilayetben 47 (!) olyan várost írtak össze, amelyek­ ben a felnőtt férfiak száma meghaladta a 10 ezer főt (30). A balkáni városodás valóban más pályán mozgott. 4. A francia állomány mindenképpen fejlettebb, mint a dunai. Már az is kife­ jező, hogy 1760-ban az 1-5. szintű városok lakossága 15 százalékot tett ki az össznépességben, míg a dunai arány 1785-ben a 9 százalékot sem érte el (31). Struk­ turális különbség a két övezet között, hogy amott az urbanizáció megelőzte a né­ pességnövekedést, mert míg az összlélekszám 20-ról csak 22 millióra nőtt 1500 és 1800 között, a városi lakosság részaránya megkétszereződött. Egyébként a dunai kisvárosok átlagos lélekszáma magasabb, 5200 volt a XVIII. század végén, a francia átlag 5 ezer körül mozgott, és a kisvárosi lakos­ ság részaránya is hasonló: 4,2 százalék a dunai térségben, 5 százalék Franciaor­ szágban. A nagy különbségek tehát a többi szinteken mutatkoznak. A dunai ál­ lomány így olyan épületnek látszik, amelynek csak egyes részei készültek el. Még a kisvárosok térbeli, átlagos sűrűsége is határozottan eltért egymástól, nálunk jóval lazábban helyezkedtek el, kevesebb, mint három jutott 10 ezer négyzetki­ lométerre, míg ott több, mint négy. 5. Végül még egy dunai paradoxon: a francia példából úgy látszik, hogy a du­ nai urbanizáció egyik gyenge láncszeme Bécs viszonylagos fejletlensége lehetett. Bécs, Párizs, London és más fővárosok egyben az abszolút állam megtes­ tesítői, kifejezői is. Méreteiket a korábban használt eljárás, növekedési mutató­ juk segítségével is össze lehet hasonlítani (32): Valódi

Becsült

Növekedési mutató

331 185 288 81

73 264

lélekszám ezer főben

L o n d o n , 1700 L ond o n , 1750 Párizs, 1780 Bécs, 1785

575 675 581 213

101 162

184

G R A N A SZTÓ I G Y Ö RG Y

Bécs tehát lélekszáma, növekedési mutatója alapján igazi, nagy XVIII. szá­ zadi európai fővárosnak tekinthető. Mégis, saját városállományának kiegyensú­ lyozatlansága miatt helyzete gyengébbnek mutatkozik, mint Párizs helyzete sa­ ját városaival szemben. Ezt már a városi lélekszámok arányainak szintenkénti összevetése is kifejezi: Francia

Dunai állomány

F őváros 2-4. szint 5. szint

17,6% 48,5% 33,9%

13,5% 38,9% 47,6%

Bécs lélekszáma tehát kisebb arányt képvisel, mint Párizsé, ráadásul ott a kisvárosok túlsúlya csak kétszeres, míg a dunai térségben közel négyszeres. Összegezés A dunai térségben lezajlott urbanizációról az derült ki, hogy egyidejűleg hatottak benne a városállományt egybeszervező és széttagoló erők, ami új fejle­ mény a középkorhoz képest, egyik látványos tünetének Bécs felemelkedése bi­ zonyult. Kevésbé látványos, nehezebben megfogható, legalábbis a jelenlegi for­ ráskörülmények között, a kisvárosi növekedés, jóllehet a kisvárosok az urbani­ záció főszereplőinek bizonyultak. A korszak végén eloszlásuk annyira szabályos, hogy a sorrend-nagyság összefüggése, ami a korrelációs együtthatókkal fejezhe­ tő ki, mindkét időpontban határozottan szoros. A dunai térség városodása tehát főváros és kisváros ellentétévé látszik kikristályosodni, amit egyébként a városok gyengesége fejezett ki erőteljesen. Természetes, hogy a térség három országa között jelentős eltérések mu­ tatkoztak, ám a számszerű egybevetések rajtuk kívül azt is jelzi, hogy a város és a városiasodás értelmezése a hagyományost meghaladó átértékelést fog igényel­ ni a jövőben. Úgy látszik, hogy a napóleoni háborúk utáni időszakra tehető az az időpont, amelytől kezdve a városodás országos irányzatai, igaz egymást kiegé­ szítő jelleggel, de új formákat öltenek. így végeredményben az a következtetés adódik, hogy a városiasodás kulcsát a modernizáció és a kisváros kapcsolataként kell majd a későbbiekben értékelni.

I R O D A L O M

Atlas Ceskoslovesnkych Dějin. Praha, 1965. Bácskai V. -Nagy L.: Piacközpontok, piackörzetek és városok Magyarországon 1828-ban. Bp, 1984. Bairoch, P.: De Jéricho á Mexico. Villes et economies dans Phistoire. Paris, 1985. Berry,BJ.L.: City Size Distribution and Economic Development. Economic Development and Cultural Change. 9.1961.573-587. Beiträge zur Bevölkemngs- und Sozialgeschichte Österreichs. Hrsg. H. Helzmanowszki. München, 1973. Bohmann A.: Die Bevölkerungszahlen Böhmens vom 16. bis 18. Jh. Zeitschr.f.Ostforschung. 10.1961.127-139. Bolognese-Leuchtenmüüer,B.\ Bevölkerungsentwicklung und Berufsstruktur. Gesundheits- und Fürsorgenwesen in Österreich 1750-1918. Wien,1981. BüschingA.F.: Büschings neue Erdbeschreibung. 6AufL T .l. 1-5A bt. НатЬи^Д7б9-1773. Dávid Z.: A városi népesség nagysága Magyarországon 1785-ben és 1828-ban. Tört.Stat.Évk.1963-64. 110-128.

A DUNAI TÉRSÉG VÁROSODÁSA

185

Davídek.V.: Statistické prispekvy o sídleni a zalidnění české zeme v 16. a 17. století. Demografie. 7.1965.128-144. DeVriesJ.: European Urbanization 1500-1800. London,1984. D em ianJA.: Darstellung der Österreichischen Mongarchie nach der neuesten statistischen Beziehungen, vol 1-4. Wien,18041807. Edelényi - Szabó D.: Magyarország közjogi alkatrészeinek és törvényhatóságainak területváltozásai. Magyar Stat.Szle. 6.1928.648714. Az Első magyarországi népszámlálás (1784-87). Kiad. Dányi D. és Dávid Z. Bp.,1960. Fassnumn.H.: City-size distribution in the Austrian-Hungarian Monarchy 1857-1910. Univ.of Liverpool, 1984 (előadás anyaga!) Franke, W.: Die Volkszahl deutscher Städte Ende des 18. und Anfang des 19. Jh. Zeitschr.d.Preussi>tat.Landesamt. 62.1922.102121. Gabriel,F.: Lidnatost Cech na počátku 18. století. Demografie. 9.1967. 242-249., 343-348. GürtlerA-'- Die Volkszählungen Maria-Theresias und Josephe II. (1753-1790). Innsbruck,1900. Granasztói Gy.: A középkori magyar város. Bp., 1980. Gyimesi S.: A városok a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet időszakában. Bp, 1975. Handbuch d er Geschichte der böhmischen Lände. Hrsg. K.Bos. 2.Bd. Stuttgart,1974. H ainJ. : Handbuch der Statistik des österreichischen Kaiserstaates. l-2.Bd. h.n. 1852-53. Hofer,Т.: Agro-town Regions of Peripheral Europe. Ethnologia Europea. 17Jc. 69-95. Hörnigh.Ph.W.: Österreich über alles wenn es nur will. Új kiad. G.Otruba. Wien,1964. JanácekJ.: Řemeslná výroba v ceskych mestech v 16.stoleti. Prága,1961. Jefferson,M.: The Law of the Primate City. Geographical Review. 29.1939. 226-232. Káldy-Nagy,Gy.: Magyarországi török adóösszeírások. Bp,1970 Kámiková.L.: Vývoj obyvatelstva v ceskych zemich 1754-1914. Praha, 1965. Klein,K.: Die Bevölkerung Österreichs vom Beginn des 16. bis zur Mitte des 18. Jh. Beiträge, 1973.48-112. Lepetit.B.: Structure du peuplcment et conjoncture politique: La Revolution Franęaise et la hierarchie urbaine nationale. Séminaire sur l’uibanisation et la dynamique de la population dans le passé. Tokyo, 1986. (Referátum) Lipszki,!.: Repertorium locorum obiectorumque in XII tabulis mappae. Budae,1808, Luca l.,de:. Geographisches Handbuch von dem österreichischen Staate. l-6.Bd. Wien,1790-92. Lukács A.,B.: Magyarország népessége törvényhatóságok szerint az 1820-as években. Bp.,1978. A Magyar Korona országaiban az 1870. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei. Pest,1871. Magyarország történeti demográfiája. Kiad. KovacsicsJ. Bp.,1963. MarekJ.: Společenská struktúra moravských královských mest v 15. a 16. století. Prága,1965. Materialen zur alten und neuen Statistik von Böhmen. Hrsg. RieggerJA.: Prag-Leipzig,1787-89. Mathis,F.: Zur Bevölkerungsstruktur österreichischer Städte im 17. Jh. München-Wien,1977. Mendöl,T.: Általános településföldrajz. Bp,1963. Nagy L.: Notitiae geographico statisticae inelyti Regni Hungáriáé partiumquae eidem annexarum. 1-2. Budae, 1828-29. Österreichisches Städtebuch. Wxsg. A.Hoffmann. l-4.Bd. Wien, 1968-82. Placht,0.\ Lidnatost a společenská skladba českého státu v 16-18.stoleti. Praha,1957. R o z m a n .G Urban Networks in Ch’ing China and Tokugawa Japan. Princeton,1973. Rozman,G.: Urban Networks in Russia, 1750-1800, and Premodern Periodization. Princeton,1976. Rozman.G.: Urban Networks and Historical Stages. Joum .of Interd.Hist. IX.1 .1978.Summer. 65-91. RusselJ.C.: Medieval Regions and their Cities. Indiana,1972. Školný Atlas československých dejin. Praha,1959. Thirring G.: Die Entwicklung ungarischen Städte im 18. Jh. Österr.-ung.Rev. 1899. (Klny.) Thirring G.: Magyarország népessége II. József korában. Bp.,1939. Todorov.N.: The Balkan City 1400-1900. Seattle és London,1983. Versuch einer Darstellung der österreichischen Monarchie in statistischen Tafeln. 1828. Z ip fG .K : Human Behavior and the Principle of the Least Effort. Cambridge, 1949.

J E G Y Z E T E K (1) Az 1. táblázat forrásai: Bolognese-Leuchtenmüller,1981. 4. és 5. tábl., Versuch, 1828. 78-89.tab., Edelényi-Szabó, 1928. 652.1. Ausztria területe az örökös tartományokkal, de Dél-Tirol nélkül, Csehország Szilézia nélkül, Magyarország a határőrvi­ dék beszámításával értendő. (2) A 2. táblázat forrásai: Placht,1957.47.,\60.ffohman, 1961.134., Kámiková, 1965327.,KZem,1973.94.,105. Bolognese-Leuchtenmüller,198150-5155. Magyarország történeti demográfiája, 1963. 98.,408., F«mfce,1922.-110-114. Első magyarországi népszámlálás, 196038-29. Versuch, 1828.78-96., Nagy, 1828-29., A XVI. század végi magyarországi lélekszámadatokra vö. Dá­ vid Z. becslését a Magyarország története3.1985.2Jc.-ben, Kleinnek a mai Ausztria területére vonatkozó népességi ada­ tait megnöveltük Kraina, valamint Maribor-Marburg és Cilly (Stájerország) becsült adataival, ellenben a mai Burgenland adatai Magyarországgal értendők. (3) Bolognese-Leuchtenmüller, 1981., 35. és 25. tábla, Magyarország történeti demográfiája,1963.408. (4) Placht,1957.47.,160., Bohmann, 1961.127-139., Magyarország történeti demográfiája,1963.408. (5) Gabriel,1967.241., /Д ет ,1973.99-111., Első magyar nép«zámlálás33. (6) Guillaume-Poussou. Demographie historique. Paris,1970.120-121. (7) A Dictionnaiy of Social Sciences. Ed J.Gould,W.L.Kolb. (UNESCO). New York,1964. Az itthon hagyományosnak tekinthe­ tő finom megkülönböztetést követve urbanizáció alatt „városodást” értünk, a „városiasodás*’ kifejezést az összetett, mi­ nőségi elemzéseknek tartjuk fenn. Következésképpen nem lesz szó ezúttal sem gazdaság és népesség, infrastruktúra és város, általában a város mint ökológiai egész összefüggéseiről. (8) Rozman,1978. 69., DeVries,1984.24-27., Bairoch,1985.195-197. (9) Néhány több adatot tartalmazó forrás: Atlas,19655f térkép., Školný Atlas,19S9.12.téxkép., Janáček, 1961. JMarek,1965.,Öster­ reichisches Städtebuch., Klein,1973., Granasztói,1980. (10) Atlas, 1965.14d térkép., Büsching, 1769-1173., Dávid, 1965., Demjan, 1804-1807., Első magyarországi népszámlálás., Franke, 1922., Gyimesi, 1975., Lipszki, 1808., DeLuca, 1790-92., Materialen, 1787-1789., Mathis, 1977., Schalter, 1785-86., Thirning, 1898. és 1939.

186

G R A N A SZTÓ I G Y Ö RG Y

(11) A határőrvidékre vonatkozó adatok valamivel későbbiek, ezekre vonatkozóan az Első magyarországi népszámlálás,1960.2829. eljárást követtük. Bécs 1785-ös lélekszáma saját becslés a megelőző és a későbbi ismert adatok figyelembevételével. (12) Versuch,1828., Nagy, 1828-29. Egyes erdélyi városok lélekszámadatai saját becslések, melyek a Versuch, az 1850. évi népszám­ lálás és az 1787. évi adatok segítségével készültek. (13) Az eljárás összefoglalását Id. DeVries,1984.85-95.fassm ann, 1984.1-6. Bairoch,1985.188-202., Lepertit,1986.1-4. (14) Leperii,19863. (15) Zipf,1949. megfogalmazásában a jelenség egyszerűen a következő törvényszerűségnek engedelmeskedik: nagyobb térségben (országban, övezetben) a városok nagysága közvetlenül összefügg a legnagyobb város nagyságával. A második nagysága az első város fele, a harmadiké annak egyharmada stb. A Zipf-(é\e „törvény”-t viszonyítási lehetőségnek tekintjük. Mó­ dosított formában használja Russel, 1972.2425. de más célra, a legnagyobb város lélekszámából kiinduló becslésekre. (16) Az adatokat ld. Klein, 1973.990-92., ЛасЛ/,1957.52.,173., és 176. (17) A növekedési mutató képlete (P r-P t) / P tx 100. A város elméleti, feltételezett lélekszáma (Pt) a lineáris regresszió alapján számolható ki, melynek paraméterei a 3.1 táblázatban találhatók. A valódi lélekszám (Pr) és a növekedési mutatók a 3.2 táblázatban vannak. A mérések azt mutatják, hogy az ún. „városok” egyre jobban lemaradtak a csúcstól, és 1828-ban már a második város, Prága is tekintélyes hátrányban volt Becshez képest. (17a) A jelenség nem ismeretlen, a földrajzban „Jefferson” törvénynek nevezik (Jefferson,1939). A Zipf-té\éhcz hasonlóan (ld. 13. jegyzet) ez a nagy városok ún. primátusával foglalkozó „törvény” is megfigyeléseken alapszik: egy túl nagy város léte a közbenső méretű városok hiányával jár együtt. Vő. Berry, 1961. (18) A régi városok a következők: Buda, Pest, Debrecen, Szeged, Salzburg, Brassó, Bmo-Brünn, Kolozsvár, Nagyszeben, Po­ zsony. (19) Meg kell jegyezni, hogy a legnagyobb magyar város növekedési mutatója csökkent 1828-ig, ami a probléma mélyülését feje­ zi ki. Felvethető, hogy Buda és Pest együttes lélekszáma kedvezőbb mutatót adna 1828-ban. Valójában csak közömbös részletről van szó. A növekedési mutatóval végzett mérések uL az egész állományt szándékoznak jellemezni, ami ennél a konkrét esetnél azt jelenti, hogy Magyarországnak 1828-ban, városállományát tekintve akkor lett volna, mondjuk, Prá­ gához hasonló fővárosa, ha az 514 ezer (!) lakost számlál. (20) Rozman,1978., valamint 1973. és 1976. (21) Ismeretes, hogy néhány magyar megyében 3 ezernél népesebb falvak is akadnak. A tanulmány mai változatában csak azokat vettük figyelembe, amelyek lélekszáma meghaladta az 5 ezer főt (például Arokszállás, Hármas kerület,1786:5556 lakos, vagy Topánfalva, Fehér megye,1786: 5456 lakos a kisvárosok közé kerül). (22) A magyarországi viszonyok sajátosságát jellemzi, hogy egyes városok lazán terülnek szét, gyakran különböző jogállású ré­ szekből is állnak, amelyek leválasztása vagy összevonása vita tárgya lehet. Ifyen esetben, Gyimesi,19П5. megoldását követ­ tük. Kivétel Pozsony, amelynek 1786-os adatához hozzákerült (Pozsony-i) Váralja mezőváros lélekszáma (6237 fő); Esz­ tergomhoz három további kisebb városrész adata került, így lett az összlélekszám 8904 fő, Győrnél pedig öt odatartozó városrész beszámításával 19 284 a lélekszám. Gyimesi könyvének megírásakor még nem ismerhette az 1975-ben megje­ lent pótlást a József-korí népszámlálás kiadványához. (23) Állomány és hálózat különbségéről vö. Mendöl, 1963. 480-483. (24) Egyéb hálózatok is elképzelhetők: kommunikációs, kulturális, hatalmi-intézményi, vándorlási hálózatok, melyek termé­ szetesen egymásba tagolódnak és kölcsönhatásban vannak. A kérdés itt az, hogyan mérhető a hálózat működésének in­ tenzitása. Megfordítva viszont az vetődik fel, hogy egy hálózat nem azért létezik, mert az intenzitás mérhető. A városia­ sodás vizsgálatakor tehát út, forgalom, központ jelentését ugyanúgy nem lehet a kereskedelem m érhető elemére, az áru­ forgalomra szűkíteni, mint a gazdaság jelentését a kereskedelemre. Ez a gond már ChristaUert is foglalkoztatta. (25) Russel, 1971., Berry-Perry,1961., itthon Gyimesi,1975., Bácskai-Nagy, 1984. (26) Lösch,A.\ Die räumliche Ordnung der Wirtschaft. Jena, 1940. (27) Az értékes 1828-as forrásanyag hézagai például arra kényszerítik a szerzőket, hogy Magyarország körvonalait Erdély, a Par­ tium, Horváth-Szlavonia és a katonai határőrvidék nélkül határozzák meg. Bácskai-Nagy, 1984. 29.1. (28) Todorov,198S adatait használom (27*61.). Turkológusok egyébként kétségesnek tartják azt az eljárást, amelyet Todorov is al­ kalmaz a lélekszámadatok meghatározása céljából (vö. Káldy-Nagy Gy. előadását az MTA Történeti-demográfiai albi­ zottságában, 1988. febr.). Minthogy számunkra az adatok a fő típusok elkülönítése miatt érdekesek, úgy tűnik, hogy e kritikai észrevételek a nagyságrendi megkülönböztetést kevéssé érintik. Azt például nem vonják kétségbe, hogy sok adó­ fizető nagyobb lélekszámot takar, mint a kevés adófizető. (29) A XVI. századi 6,5-7 milliós lélekszámot Káldy-Nagy eljárását követve számítom, aki 5 főt vesz adózó háztartásonként s a kapott szorzatot annak 30 százalékával növeli. Káldy-Nagy, 1970.101. Az 1831.évi adatokról vö. Todorov. 311.329.333. (30) Néhány város népessége Todorov alapján (31. és 311-338.): 1950

1831

80 Isztambul Athén 10 Ed ime 25 25 Szaloniki 20 Nikopol 20 Szarajevó Vidin 20 (31) Leperii,19863-5., Rozman,1976230-236., Histoire de la France urbaine. 3Jc Párizs,1981. 23-35., 295300. (32) A 2.legnagyobb várostól számolt regresszió alapján. A számításokhoz felhasznált adatokat ld.Wrigley,Е .A. : Urban Growth and Agricultural Change. Journal of Interdisciplinary History. 15Jc.4sz.1985 ösz.686., Leperii, 1986.1.táblázat.

Tárgyszavak: T ö rté n e ti dem ográfia R egionális dem ográfia

A DUN A I T É R SÉ G V ÁROSODÁSA

187

URBA N IZA TIO N O F T H E DANUBIAN R E G IO N (XVI-XVIII. C E N T U R IE S )

S u m m a r y C o n cern in g th e u rb an ization w hich to o k place in the D an u b ian region it was sta te d th a t th e forces unitin g and th e forces d isuniting th e urban stock ex erted a sim u ltan eo u s effect, w hich is a new dev elo p m en t co m p ared to th e M iddle A ge. O n e o f th e spe ctacu lar p h en o m en a o f th is w as th e rise o f V ienna. T h e grow th o f th e sm all tow ns is less spectacular, a n d it is m o re difficult to s ta te it, a t least o n basis o f th e so u rces available a t p resen t, th o u g h th e sm all tow ns played a lead in g ro le in u rb an izatio n . A t th e end o f the epoch th eir d istrib u tio n is so reg u lar th a t th e co rre la tio n o f the ra n k size - which can b e expressed by m eans o f th e c o rre la tio n coefficients - is decisively strict a t b o th dates. T h u s th e u rb an izatio n o f th e D an u b ian region seem s to becom e th e co n tra st o f the cap ital an d sm all tow ns w hich w as reflected m uch by the w eakness o f th e towns. N atu rally th e re w ere g re a t d ifferences betw een th e th re e co u n tries o f the region, b u t besid e th ese differences th e ir num erical com parison also show s th at th e in te rp re ta tio n o f th e tow n an d u rb an izatio n will req u ire a revaluation surpassing th e trad itio n al o n e in the fu tu re . It seem s th a t th e p erio d follow ing th e w ars o f N ap o leo n was th e d a te since w hich th e n atio n al tre n d s o f u rb a n i­ zatio n b eg an to g et a new form , though w ith a ch a ra c te r co m p lem en tin g each o th er. T h u s finally th e conclusion can b e draw n th a t th e key o f urbanization m u st b e evalu ated la te r as a re la tio n b e t­ w een m o d ern izatio n and th e sm all town.