From the SelectedWorks of Milan Meszaros physicist
Spring February 17, 2001
A dinamikus és organikus fejlõdés gazdasága (Dynamic and Organic Development Economy) Milan Meszaros
Available at: http://works.bepress.com/milan_meszaros/26/
Alpha Group Laboratories, Inc.
@
INSTITUTE OF PHYSICS 11 Rutafa Street, Bldg. H, H-1165 Budapest, Hungary
A DINAMIKUS ÉS ORGANIKUS FEJLŐDÉS ELMÉLETE 1 (Alapvetés és alapelvek) Dr. Mészáros Milán Kivonat A mai fogyasztói társadalmat kiszolgáló iparfejlesztés és a valódi környezetvédelem kibékíthetetlen ellentmondásban vannak egymással. Ezt az ellentmondást a fenntartható fejlődés elmélete nem ismerte fel, és így feloldani is képtelen azt. Ezért, ez a doktrína az organikus fenntartás és a nem-organikus fejlődés olyan szintézise, amely eleve kudarcra van ítélve. Az ellentmondás immanens feloldása és kezelése egy új fejlődési pálya irányába mutat. Ez az új fejlődési pálya a gazdaság, a társadalom, az iparfejlesztés és a környezetvédelem valódi összhangját jelenti, valamint a mai fogyasztói társadalomra épülő gazdasági szerkezetnek és gazdaságtannak a monetáris gazdaság és a piacgazdaság keretein belül történő átalakítását. Ez az átalakítás megteremti a szükséges feltételeket egy XXI. századba mutató humánus és környezetbarát iparfejlesztés számára. 1. Bevezetés Az ENSZ 1992. évi Környezet és Fejlődés Konferenciája (a Riói ENSZ Föld Csúcs) átfogó programot fogadott el a fenntartható fejlődés jegyében. A fenntartható fejlődés lényege, hogy a fejlődés nem okozhat kárt a jelenlegi és az eljövendő nemzedékek további fejlődési és környezeti feltételeiben. A “Feladatok a XXI. századra” című cselekvési program alapvetésével és főbb célkitűzéseivel egyrészt egyet lehet érteni, mivel ténykérdés az ózonréteg vékonyodása, az üvegházhatást okozó gázok mennyiségének gyarapodása a légkörben, és példátlan méretű az egyes fajok kipusztulása, és így tovább. A változások valóban radikálisak és aggodalomra adnak okot, ha földi környezetünket alkalmazkodás hiányában- a jelenlegi állapotban szeretnénk megtartani. Nyilvánvaló, hogy ez a nézőpont a fejlődés nagyon erős korlátozását jelenti, szélsőséges esetben pedig a fejlődés elutasítását. Másrészt, ha elfogadjuk az evolúció földi elméletének azt a tételét, amely szerint az ember egy hosszú, időnként radikális és nem-folytonos környezet-átalakulási folyamatok során éppen az alkalmazkodásával emelkedett ki az állatvilágból, akkor aggodalomra nincs okunk, mivel ekkor a folyamatok eredője az adott faj fejlődésének irányába mutat, s így szükségképpen egy magasabbrendű intelligencia megjelenésére vezet. Nyilvánvaló azonban, hogy ez a fejlődést nem korlátozó nézőpont komoly veszélyeket rejt magában. Ezenkívül, megfigyelt jelenség, hogy egyes madárfajok ma műanyag szívószálakat építenek be a fészkükbe. (Ismert, hogy a fészekrakó madaraknál genetikailag kódolt az a mechanizmus, amely szerint fészkük anyagait kiválasztják.)
Fejlődési rendellenesség (genetikai hiba), környezetszennyezés vagy az evolúció csodája-e a madár ezen viselkedése? Ha a fenntartható fejlődés elmélete a környezetszennyezés, mint fejlődési rendellenesség mellett foglal állást e kérdésben, akkor ezzel például azt is állítja, hogy az ember kezének “meghosszabbítása” -eszközök majd szerszámok által- genetikai hiba volt. Ugyanakkor, a Föld mint hiperorganizmus (vagy szebb néven a Gaia) saját öntörvényei szerint fejlődik -vagy inkább változik-, és csak kevéssé függ a tudatos emberi beavatkozástól. Azonban, bármilyen tudatos emberi beavatkozás -ha ma mégoly pozitív értelműnek tartjuk is-, beláthatatlan következményekkel jár a Gaia fejlődését illetően, mivel nem vagyunk a mindentudás birtokában. Végül, az élet a következőképpen is definiálható: Az élet nem más, mint az élettelen és az élő környezettel szemben elkövetett agresszió bizonyos formája. Mindenesetre, az élet általában az élettelen és az élő világnak egy erőszakos környezetátalakítása. Világos, hogy ebből a szempontból például a “környezet védelme” az életteret erősen beszűkítő hatású, és végső soron élet-ellenes. Vagyis, a fogalmi tisztánlátás hiánya is vezethet feloldhatatlannak tűnő ellentmondásokra. Az eddigi rövid problémafelvető bevezetésből is látható, hogy a téma rendkívül összetett, megoldása komoly körültekintést és nagy felelősséget igényel. (Nem lehet a valóságtól és a természeti törvényektől elrugaszkodva, “széplelkűen” és érzelmi alapon közelíteni a témához, mert ekkor éppen a vak szeretet fogja elpusztítani a Földet. Vagy pedig, a vak környezetvédelem annyira korlátozza majd a fejlődést, hogy az emberiség a túlnépesedési katasztrófába fut.) Ezért, egy alapos és tudományos elemzésre van szükség. Először ezt szeretnénk megadni. A továbbiakban pedig megfogalmazunk egy dinamikus és organikus, de ugyanakkor humánus és környezetbarát fejlődési stratégiát. Ez az új zöld alternatíva megoldja a fejlődés és a környezet közötti gyökér-ellentmondást, és mentes a fentartható fejlődés elméletének belső ellentmondásaitól. 2. A fenntartható fejlődés elméletének és cselekvési programjának áttekintése A fenntarható fejlődés elmélete és cselekvési programja helyesen állapítja meg, hogy a fejlesztési és környezetvédelmi programokat és terveket összhangba kell hozni. További pozitívuma, hogy rámutat a társadalomnak, valamint a társadalom fejlettségének a környezet- tudattal és a környezetvédelemmel való szoros kapcsolatára. Felismeri, hogy a környezetnek és a társadalomnak a jövője közös. Hibája viszont, hogy nem mondja ki és nem írja elő, hogy a környezetvédelmi törvények szigorúságának szoros korrelációban kell lenniük az egyes nemzetgazdaságok és társadalmak fejlettségével. (A megvalósítandó új fejlődési stratégiában ennek deklarálása kell, hogy legyen a “tűzoltó munka” rész.) Nem véletlenül protestáltak a fejlődő országok képviselői a készülő egyezmény ezen hibája ellen Rióban. (Itt csak zárójelben említve, hogy az ENSZ Hivatalos Fejlesztési Segélyalapjába való 0.7 %-os nemzeti összterméknek megfelelő hozzájárulást eddig csak néhány fejlett ország tette meg.) A fenntartható fejlődés doktrínájának és cselekvési progjamjának nagy hiányossága, hogy egyáltalán nem utal a környezetbarát iparfejlesztéseknek a gazdasággal való kapcsolatára. Továbbá, nem fogalmaz meg ajánlásokat a gazdasági szerkezet organikus átalakítására. Annak ellenére, hogy a cselekvési program életképessége éppen azon múlik majd, hogy a joggal várt környezetbarát iparfejlesztések versenyképesek, azaz gazdaságosak lesznek-e. Vagyis, nem
ismeri fel, hogy valójában csak a gazdaságnak, a társadalomnak és a környezetnek a jövője lehet közös és organikus. Ezért, a környezet és a társadalom közös jövőjének doktrínája olyan, a gazdasági alapot nélkülöző féligazság, amely ráadásul nem organikusan rendezett. 3. Humánus és környezetbarát iparfejlesztés Az iparfejlesztések olyan nagyberuházások is egyben, hogy itt mindenképpen figyelembe kell venni a társadalmi adottságokat, a szociális helyzetet, illetve a szociálpolitikai problémákat is. Hiszen az iparfejlesztések nagy gazdasági terheket is róhatnak egyes országokra, és ezen országok lakosságaira. Különösen nagy terheket róna egyes országokra és azok lakosságára a fenntartható fejlődés doktrínájának megfelelő iparfejlesztés. Ez is indokolja, hogy az iparfejlesztéskor a “környezet” és “környezetvédelem” fogalmak a szokásos szűk, tisztán a természeti oldalra épülő értelmezés helyett egy tágabb keretben kerüljenek értelmezésre. Szükség van arra, hogy a környezet és környezetvédelem fogalmakban a társadalmi szempont is megjelenjen és kifejezésre kerüljön. A szűken értelmezett környezetvédelemmel nem szabad eltakarni a “társadalmi és gazdasági környezetvédelmet”, pontosabban, a szociálpolitikai és népjóléti kérdéseket sem. Másik probléma, hogy a környezet fogalma általában emberre vonatkoztatott, s így az ember környezetét jelenti. Így például a “környezet védelme” az ember leértékelődését és háttérbe szorulását jelenti, rosszabb esetben pedig emberellenességet. Ekkor ugyanis, ami nem környezetbarát -vagyis, ami emberbarát-, az “természetellenes”. Ugyanakkor ismert, hogy evoluciós nézőpontból az ember az élővilág piramisának csúcsán helyezkedik el, s így egyben függőségben van az alacsonyabb rendű fajoktól. Ezért, az emberi faj védelme egyben az ember környezetének védelmét is jelenti. Hasonlóan, ekkor az emberbarát egyben környezetbarát is. A probléma, hogy az utóbbi két állítás sajnos nem megfordítható. Fenti két állítás csak akkor válik megfordíthatóvá, ha a környezet fogalmát az egyes emberre vonatkoztatjuk. Ekkor ugyanis, az embernek az ember -az egyes embernek a többi ember- is környezete, s így az ellentmondás feloldható, mivel a környezetbarát emberbarát is egyben, és a környezet védelme az ember védelmét stb. is jelenti. (Ide kívánkozik Vörösmarty Mihály ‘Gondolatok a könyvtárban’ című verse, amely a múlt század közepén a költészet nyelvén fejtette ki az ellentmondás lényegét: “A rongyos ember bűzhödt kebele dögvészt sóhajtson a hír nemzetére?”) Ezért, a továbbiakban a környezet fogalmát az egyes emberre vonatkoztatjuk. Ha az ember környezete az egyes emberre van vonatkoztatva, akkor az ember környezete egyaránt jelenti az ember természeti, gazdasági és társadalmi környezetét is. Ha ebből egyedül a természethez való viszonyt emeljük ki, akkor a környezetvédelem például pótcselekvésként is megjelenhet. Ugyanis, a társadalmi környezetben elkövetett etikátlan vagy erkölcstelen cselekedetek -vagyis a környezetszennyezés- által okozott káros hatásokat azután a “természeti környezetvédelem” nevű pótcselekvéssel próbálják megszüntetni. Vagy megfordítva: A “társadalmi vagy gazdasági környezetvédelem”, illetve szociálpolitikai érdekvédelem szempontjából néha azok a legnagyobb környezetszennyezők, akik a természeti környezetet alapul véve a legnagyobb környezetvédők. (Ha lesújtunk egy rossz galambfiát… Tiborc panasza, vagy mai aktualitásban: Az energiaárak alakulásának a környezetvédelemmel, illetve a környezetvédelmi tiltakozásokkal való szoros összefüggése.)
Az általunk javasolt és értelmezett komplex környezet-fogalomból kiindulva látható, hogy elsősorban nem környezetvédelemre, hanem egy tudományosan és erkölcsileg magasabbrendű érdekvédelemre van szüksége a világnak. A humánus és környezetbarát iparfejlesztés itt azt jelenti, hogy az iparfejlesztési stratégiát egy emelkedettebb érdekvédelem szempontjából kell értelmezni. Látható lesz, hogy ezt a dinamikus fejlődést is igenlő emelkedett érdekvédelmet nemcsak a kevésbé fejlett, valamint a fejlődő országokban, és nemcsak az iparfejlesztésre kellene alkalmazni, hanem a fejlett országokban és más esetekben is. A Riói Világkongresszus is nagyobb előrehaladást hozott volna, ha a környezet és a környezetvédelem fogalmakat az általunk javasolt összefüggések szerint értelmezik. Itt ugyanis a világ északra és délre, pontosabban gazdagokra és szegényekre tagolódott. Hogy a hiba az alapokban van, arra jó példa az ENSZ Közgyűlés által elfogadott legfontosabb okmány, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. Miért rossz ez, pontosabban, miért hiányos ez? Azért, mert a kötelességekről szó sem esik benne. (A kötelességekről szóló rendelkezésekre pedig nagy szükség lenne, hisz minden ember környezetvédő és környezetszennyező egyszemélyben. Példa erre, hogy a műszaki egyetemekről kikerülő mérnökök egy része a környezetszennyezés, másik része meg a környezetvédelem területén helyezkedik el.) Ahol pedig a kötelességekről nem rendelkeznek, ott a természeti, társadalmi és gazdasági környezet védelme fel sem vetődhet. Ebből is látható, hogy a Riói ENSZ Föld Csúcs és a fenntartható fejlődés doktrínájának sikertelensége teljesen törvényszerű volt. 4. Érdekszférák az emelkedett érdekvédelemben Csak a két legfontosabb érdekszférát említve meg röviden, amelyek az emelkedettebb érdekvédelem fő mozgató rugói. Nemzeti (össztársadalmi) érdek. Ha ez nem jut kellően kifejezésre, akkor az egész (nemzet, gazdaság, társadalom vagy az ország stb.) léte kerül veszélybe, de az is előfordulhat, hogy az adott egész megszűnik vagy felbomlik. Ebbe az érdekszférába tartozik a környezetvédelem is. Egyéni, vállalati vagy vállalkozói érdek. Ha ez nem jut kellőképpen kifejezésre, akkor a rendszer működőképessége kerül veszélybe, és így -szélsőséges esetbenez is okozhatja a teljes rendszer felbomlását vagy megszűnését. Az iparfejlesztéssel kapcsolatos kérdéseket általában ebbe az érdekszférába kell sorolnunk. A Riói ENSZ Föld Csúcs és a fenntarható fejlődés doktrínájának kudarcából is nyilvánvaló, hogy a két érdekszféra összhangját kell megteremteni, vagyis, új gazdasági (vállalati) modellekre van szüksége a világnak. Az összhang megteremtése állami nagyberuházások esetén viszonylag könnyű, mert ezek a beruházások a környezetvédelemmel együtt az össztársadalmi érdek szférájába tartoznak. 5. Az eddigi iparfejlesztések kritikája A természettudomány által inspirált technika fejlődését Werner Heisenberg egy nagyarányú biológiai folyamatként jellemezte, amelynek során az emberi organizmusban meglévő anyagi és szellemi struktúrák és funkciók egyre növekvő mértékben kerülnek át az emberi környezetre. (1) Ezt az elvet nevezzük Heisenberg-i
paradigmának. Vagyis, korunkban a gyors technikai-technológiai fejlődés egy biológiai folyamattá vált, s ez eddig kivonta magát az ember ellenőrzése alól, mert az ember megtehette ugyan, amit akart, de nem akarhatta, amit akart. Ennek a biológiai folyamatnak egy olyan új szuperorganizmus a hordozója, amely az élet lényegi meghatározását kielégíti ugyan, azonban evolúciós szempontból rendellenességek jellemzik. Vagyis, érvényes rá az a meghatározás, hogy az élet nem más, mint az élettelen és élő környezettel szemben elkövetett agresszió bizonyos formája, vagy más szavakkal, az élettelen és az élő világnak egy erőszakos környezetátalakítása. Az evolúciós rendellenesség pedig azt jelenti, hogy a technikai-technológiai szuperorganizmus függetlenné vált környezetétől, s önálló életet élve többé nem alkalmazkodik ahhoz, hanem telhetetlenül és látványosan falja-rombolja a környezetet. A természettudományos és ipari forradalmaktól a XX. század végéig a természettudomány és a technika fejlődését az jellemezte, hogy az emberi szervezetből és a tudatból csak a termelő (producens) és fogyasztó (konzumens) struktúrák és funkciók tevődtek át az emberi környezetre. A lebontó (reducens) és a visszaszerző (rekuperáns) struktúrák és funkciók azonban nem. (Vagyis, az emberi fiziológiát alapul véve, a “máj- és vese-analóg” stb. struktúrák és funkciók hiányoznak.) Ez pedig a Gaianak, mint hiperorganizmusnak a létét veszélyezteti, mert ezzel az aszimmetrikus fejlődéssel -a termelő → fogyasztó struktúrák és funkciók konzerválásával- az emberiség elsivatagosítja a földet. (2 ) Az ember a történelem folyamán először áll szemben önmagával a Földön, rajta kívül nincsenek más partnerei vagy ellenfelei. Elmondhatjuk, hogy a XX. század végén az első vonalban állunk szemben önmagunkkkal. Ebben a helyzetben az extenzív technikai-technológiai fejlődés már nem feltétlenül jelent haladást és megoldást. Vagyis, az emberiség új helyzet előtt áll, s ehhez a helyzethez nincs történelmi analógia. 6. XXI. századi iparfejlesztés: Organikus technológiák Remélhetjük-e hogy az ember szellemi fejlődése legalább négy dimenzióval rendelkezik, s nem csupán azzal a kettővel, amelyben az utolsó évszázadok alatt a fejlődés lezajlott, s amelytől egyre inkább elidegenedik? A tisztán piacgazdaságra, illetve pusztán a fogyasztói társadalom igényeire épülő iparfejlesztéssel csak a kétpólusú, nem élet-analóg technológiák, azaz, a termelő→fogyasztó struktúrákat és funkciókat visszatükröző technológiák vannak összhangban. [Ugyanis, a termelőt és a fogyasztót -vagy másik oldalról a nyersanyagot és a készterméket- a piacgazdaság és a technológia hozza létre, illetve fogja össze. (3) ] Más szavakkal, ezek a nem-organikus nyitott rendszerek. A Heisenberg-i paradigma alapján viszont látható, hogy valójában négypólusú, életanalóg technológiai rendszerekre volna szükség. Ezekben, a termelő és a fogyasztó struktúrákon és funkciókon kívül már a lebontó és visszaszerző (vagyis a “ máj- és vese-analóg” stb.) struktúrák és funkciók is megjelennek. Ugyanis, csak ezek a négypólusú technológiák alkothatnak zárt rendszereket, illetve körfolyamatokat. (Az könnyen belátható, hogy élet-analóg körfolyamatok legkevesebb négy pólussal működtethetők.) Más szavakkal, ezek az organikus körfolyamatok. Sajnos azonban, a lebontó és visszaszerző pólusok egyetlen eddig létező közgazdaságtannak sem alapkategóriái. Ezért a lebontás és visszaszerzés kategóriák a közgazdaságtanba ma még nem konvertálhatók, sőt az eddigi
közgazdaságtudományokba nem is integrálhatók. Más szavakkal: a környezetvédelem csak organikus körfolyamatokban (termelő, fogyasztó, lebontó és visszaszerző struktúrákban és funkciókban) gondolkodva képes megoldani a Föld pusztulását jelentő problémákat. A mai fogyasztói társadalomra épülő gazdasági szerkezet, illetve gazdaságtan -és az ezeket visszatükröző jelenlegi iparfejlesztés- pedig még mindig az archaikusan nyitott, nem-organikus rendszereket, a termelő→fogyasztó struktúrákat és funkciókat konzerválja. Ezt nevezzük az iparfejlesztés és a környezetvédelem között lévő gyökér-ellentmondásnak. [Azt, hogy itt egy alapvető ellentmondásról van szó, alátámasztja, hogy annak idején nyugaton, a fogyasztói társadalom felé haladás környezeti válságot robbantott ki. A mosógép nem azért válik hulladékká, mert motorja leégett, hanem azért, mert az adott -társadalmi vagy egyéni, vállalati, vállalkozói- szféra úgy döntött. Döntésében kifejezésre jut, hogy akarta-e vállalni a motor javítását, cseréjét, a mosógép szelektív bontását, vagy -pl. a selejtezés okától függetlenül- a kiselejtezett mosógépek összegyűjtését. (3) Természetesen, a fogyasztói társadalom a mielőbbi hulladékká nyilvánításban érdekelt, mivel így többlet fogyasztásra ösztönöz.] Ennek a gyökér-ellentmondásnak a feloldatlansága a valódi oka annak, hogy ma mindenféle környezetvédelem végső soron egy nagyon költséges pótcselekvésnek minősül. Mivel a fenntarható fejlődés doktrínája észre sem veszi ezt a gyökér-ellentmondást, így felodani is képtelen azt. Nagyon valószínű, hogy a multinacionális vállalatok az egyre jobban környezetbe illeszkedő termékeik piacra dobásával -vagyis a környezetvédelemre fordítandó költségek emelésével- szándékoznak elérni azt, hogy más, kisebb tőkeerővel rendelkező vállalatok tönkremenjenek. Mivel, így ezek a multinacionális vállalatok vehetik át a tönkrement vállalatok pozícióit és piacait. Sajnos úgy tűnik, hogy a fenntartható fejlődés elmélete ezt a piacpolitikát hivatott megalapozni és szolgálni. Ebből is látható, hogy nem minden “zöld termék” környezetbarát, a környezet fogalmának gazdasági és társadalmi aspektusa szempontjából. Sajnos azonban, ez minden ”zöld termékre” érvényes lesz mindaddig, amíg a környezetvédelem egy nagyon költséges pótcselekvés marad. A körfolyamatok mellett azonban láncfolyamatokban is kell gondolkodni. Itt a láncfolyamatokba beleértve mindent, a táplálkozási láncoktól egészen a maghasadás láncreakciójáig. És ezeket a négy pólust is megjelenítő láncfolyamatokat kell körfolyamatokká rendezni. Ezeknek a körfolyamatokba rendezett láncfolyamatoknak meg kell jelenniük az új gazdasági modellekben és az új gazdasági szerkezetben, valamint az új technológiákban is: Láncfolyamatokból felépülő organikus gazdasági körfolyamatokra, illetve körfolyamatokba rendezett organikus technológiai láncokra van szükség. (Az új iparfejlesztési stratégiában ez kellene, hogy legyen a hosszútávra érvényes megoldás.) Itt meg kell említeni, hogy a “megújuló energiák” éppen a körfolyamatokba rendezett láncfolyamatok miatt újulnak meg. A megújuló energiák fogalma a fenntarható fejlődés elméletétől eltérően nem ellentmondásos. Ilyen “zárt” gazdasági szerkezet és technológiák esetén ugyanis a környezet terhelése minimális, és például a “környezetszennyezés”, a “hulladék” vagy a “szemét” fogalma fel sem merül. (Itt emlékeztetni kell arra, hogy az adott piacgazdasági és technológiai folyamatok tesznek valamit nyersanyaggá, illetve késztermékké vagy hulladékká.) Tehát, nem alapvetően új technológiákra van szükség elsősorban, hanem a meglévők és a kifejlesztés alatt lévők organikus rendszerben történő működtetésére. (Az emberiség története során a középkori Európa, vagy akár a magyar tanyavilág olyan modell szerint működött, ahol a termelés, a fogyasztás, a lebontás és a visszaszerzés körfolyamatokba volt
rendezve. A szalmaégetés nem volt divatban, és az élővizeket szennyező hígtrágyás álattartó módszereket is később vezették be.) A mai fogyasztói társadalomban azonban a hulladék és a szemét elkerülhetetlenül és egyre nagyobb mennyiségben termelődik a fogyasztónál, és így a környezetszennyezés egyre nagyobb mértéket ölt. A hulladéktól és a szeméttől pedig a fogyasztó igyekszik gyorsan “megszabadulni”, mivel nem tudja azt hasznosítani vagy feldolgozni. Ezen környezetszennyezés megszüntetése céljából azután “környezetvédelem” címszó alatt a pótcselekvések egész útvesztője és labirintusa alakul ki a mai piacgazdaságban és a nem-organikus technológiákban. Végül, ez oda vezet, hogy ellehetetleníti egy dinamikus fejlődést is igenlő organikus fejlődési stratégia kialakítását. A szemét és hulladék lerakása és tárolása sem megoldás. Továbbá, véget kell vetni annak a környezetromboló gyakorlatnak is, hogy ha valahol rendet teremtünk (“takarítunk”), akkor ezzel máshol mindig rendetlenséget, szemetelést, szennyezést, hulladéktárolást stb. csinálunk. Ennek a problémának a megoldása is csak láncfolyamatokból felépülő organikus gazdasági körfolyamatokra, illetve körfolyamatokba rendezett organikus technológiai láncokra épülő újabb ciklusok beiktatásával lehetséges. Nem véletlen, hanem törvényszerű tehát, hogy a termelő→fogyasztó struktúrákra és funkciókra épülő nem-organikus és nem élet-követő, “nyitott” gazdasági szerkezetben, illetve az ezeket visszatükröző nem-organikus technológiákban és iparfejlesztésben a hulladék és a szemét stb. nem találja a helyét. Ezért, a környezetvédelem és az iparfejlesztés gyökér-ellentmondását a fenntartható fejlődés dogmájával nem lehet feloldani, mert ez a paradigma fel sem ismeri ezt az ellentmondást, s így nyilvánvaló, hogy megoldani is képtelen azt. Ezért, a fenntartható fejlődés doktrínája valójában nem tud mit kezdeni a környezetszennyezés, a hulladék és a szemét lerakásának, tárolásának stb. fogalmaival és gondjaival, mivel ez az elmélet ad abszurdum az organikus fenntartás és a nem-organikus fejlődés olyan összeeszkábálása, amely eleve kudarcra van ítélve. A mai fogyasztói társadalom megreformálását elősegíthetné az is, ha a törvények előírnák, hogy például egy mosópor vagy más környezetet romboló termék, csomagolás, iparcikk és szolgáltatás környezetszennyezésének megakadályozására legalább annyit költsön a gyártó cég vagy vállalat, mint amennyit a reklámjára költ. 7. Az új fejlődési pálya az iparfejlesztés és környezetvédelem valódi összhangja A mai fogyasztói társadalomra épülő gazdaság és a valódi környezetvédelem közötti gyökér-ellentmondás immanens feloldása és kezelése egyértelműen egy új fejlődési pályát jelöl ki az emberiség számára. Ez az új fejlődési pálya -mint kényszer- többek között a mai fogyasztói társadalmat visszatükröző nem-organikus gazdasági szerkezet és gazdaságtan alapvető, de nem marxi és nem marxista átalakítását jelentené, valamint, az átalakított gazdasági szerkezettel szinkronban lévő organikus technológiák és erre épülő alternatív energiatermelési módozatok megjelenését és széleskörű elterjedését. Azért nem marxi vagy marxista átalakításról van szó, mert annak idején Marx, majd később a kommunista, illetve szocialista társadalmak a tulajdonviszonyoknak és az elosztási viszonyoknak a rendszerét alakították át, és nem a gyökér-ellentmondást igyekeztek feloldani.
Az átalakítás megvalósításához az első lépés annak meghatározása, hogy hol és mi módon kell hozzányúlni a jelenlegi piacgazdasági szerkezethez annak érdekében, hogy a lebontó és a visszaszerző pólusokat, valamint a lebontó→visszaszerző fél körfolyamatot -és így a környezetvédelmet- integráljuk a gazdasági szerkezetbe és a technológiába. Vagy más szavakkal, mit kell tennünk annak érdekében, hogy a környezetvédelmet a kiadás oldalról áttegyük a bevétel (profit) oldalra? Nyilvánvaló, hogy megoldásnak a minimális, de ugyanakkor a leghatékonyabb beavatkozást tekintjük. (Tehát, nem hatalmas társadalmi-gazdasági átalakulásokra kell gondolni.) A legkisebb önkény elve alapján az egyik ilyen lehetőség, ha a termelés legalapvetőbb struktúráiban, a vállalkozásokban és a vállalatokban, mint a “termelés sejtjeiben” történik meg az átalakítás. Vagyis, a zárt gazdasági szerkezetet és a zárt technológiákat kell nyitottá tenni. Ennek során oldani kell a vállalkozások és vállaltok jelenlegi profiltisztaságán. (Ez persze a marketingtevékenység átalakulását is maga után vonja.) Ez azt jelenti, hogy a termelési sejtekben a környezetvédelmet a következőképpen kell gyakorolni: ha valahol hulladék, szemét stb. keletkezik, akkor az ártalmatlanításra az illető cég ne egy méregdrága berendezést vásároljon, mert ennek eredményeképpen bizonyos hulladékból vagy szemétből stb. egy koncentráltabb (veszélyesebb) hulladékot vagy szemetet stb. hoz létre. (Aminek hatástalanítására aztán újabb, és az előzőnél sokkal drágább berendezést lesz kénytelen vásárolni.) Láttuk, hogy az anyagokat az adott piacgazdasági szerkezet és az almalmazott technológia teszi nyersanyaggá, késztermékké vagy éppen hulladékká. Így a megoldás az, hogy a hulladékot és szemetet stb. nyersanyagnak tekintve az illető “ termelési sejt osztódik”, azaz, egy újabb gazdasági egységet és technológiát hoz létre annak érdekében, hogy egy újabb termékkel jelenjen meg a piacon. Ezzel a vállalat, vállalkozás tevékenységi köre kibővül, nyitottá válik és profiltisztasága megszűnik. Tehát, újra kell gondolni a munkamegosztás és a specializálódás szerepét, helyét és jelentőségét is. Jó ellenpélda volt erre pl. a MÉH vállalat. Ez úgy működött, hogy az egyes termelési sejtekben keletkezett hulladékot tárolási-környezetszennyezések után újabb környezetszennyezéssel elszállították termelőtől a MÉH-be. Ott újabb tárolásikörnyezetszennyezések után, majd további környezetszennyezések árán elszállították a feldolgozóhoz, ahol -a feldolgozás előtt- ismét tárolásikörnyezetszennyezést okozott. Azonban, tipikusan így működnek az energiát termelő vállalatok stb. is. Az energiamegmaradás tétele miatt azonban az alternatív energiatermelési módozatokat illetően óvatosságra van szükség, mert a megújuló energiák kicsatolásának is vannak káros környezeti hatásai. Ismert, hogy a Földi körfolyamatokba rendezett láncfolyamatokat a Nap energiája tartja fenn, ez keringeti. (Gondoljunk például a fotoszintézisre.) Ezért, a napenergia Földi léptékben nagymértékű hasznosítása veszélyes is lehet a Gaiara, a Földi ökoszférára és a faunákra stb., mivel az elszívás “kinyithatja”, rosszabb esetben pedig megszüntetheti a már meglévő és egymásra épülő körfolyamatokat az energiáknak más pályákra terelése miatt. Ha pedig a körfolyamatok kinyílnak, akkor az energiaszórással együttjáró hőtermelés melegíti a Földet, vagyis, a környezetszennyezés azonnal és globálisan, valamint a legváratlanabb formában jelenhet meg. (Gondoljunk itt például az ózonpajzs kinyílására, az elsivatagosodásra és az üvegházhatásra.) Ez pedig beláthatatlan következményekkel járna egyes biológiai fajokra, továbbá, élénkítené bizonyos gombák, baktériumok és vírusok elterjedését. Ugyanis, a körfolyamatokat ekkor más pályákon -a gombák, baktériumok és vírusok által kialakított új lebontó→visszaszerző fél körfolyamatokban- zárná be a Földi élet. Ezzel
összefüggésben meg kell említeni, hogy a Japán Sanyo cég által kifejlesztett és előterjesztett GENESIS Projectet. (GENESIS: Global Energy Network Equipped with Solar Cells and International Superconductor Grids.) Ez a projekt az óceánokba telepített 800km×800km-es amorf-szilikon szoláris cellákat tervez, amelyeket magas hőmérsékletű szupravezető nemzetközi hálózatok kapcsolnák be az elektromos energia- forgalomba. Ez a projekt mintegy 4%-át hasznosítaná a Földet érő napenergia-sugárzásnak. Ez pedig már veszélyes mennyiség. Ennek a projektnek olyan változata is létezik, amelyben a szoláris cellákat nem az óceánokba, hanem a kontinensek sivatagjaiba telepítenék. Mivel, ez a változat is 4%-át hasznosítaná a napenergia-sugárzásnak, így a káros környezeti hatások ebben az esetben sem csökkennének. Fenti dilemmára megoldást jelent jelent a GENI Project. (GENI: Global Energy Network International; California, USA.) Ez a projekt globális láncfolyamatokra épülő körfolyamatokba rendezi az alternatív Földi megújuló energiákat (ld. az 1. ábrát), s így optimumot keres és egyensúlyt tart a megújuló energiák kicsatolási értékei között. A napenergiára mondottakat végig kell gondolni más megújuló energiák esetére is. Például, a szélenergia esetén -többek között- azt is ki kell számítani, hogy a Földi szelek kinetikus energiájának csökkenése milyen hatással lesz az időjárásra (ezen belül az interkontinentális és kontinentális széláramlatokra, vagy a ciklonokra, a tornádókra, a hurrikánokra) és a légköri felmelegedésre. Arról nem is beszélve, hogy számottevő energia kinyeréséhez -a jelenlegi technológiák alkalmazása mellettjelentős mennyiségű mezőgazdaságilag hasznos területet kell elfoglani. Továbbá, ez a megoldás a tájképet nagymértékben rombolja. A szélenergiára mondottakhoz hasonló igaz az árapály (vízi) energiára is. Itt azt is meg kell gondolni, illetve ki kell számítani, hogy a tengervíz mozgási (kinetikus) energiájának csökkenése milyen módon és mennyire befolyásolja az időjárást, azaz a tengeráramlásokat, továbbá az óceánok, valamint a tengerek hullámzását, és végül a tengerek, óceánok élővilágát. Utóbbi két energia-fajta nagymértékű kicsatolása még a Föld tengelyforgását is befolyásolhatja. Az új fejlődési pályán haladva nagy feladat hárul a törvényhozásra, a parlamentekre. A fentiek alapján, az új fejlődési pálya azt a vezérelvet jelenti, amely állandó vizsgálat tárgyává teszi az úgynevezett “természeti törvények” és a természeti környezet, valamint a gazdasági, társadalmi és az ember által alkotott törvények és környezet összeférhetőségét és egymáshoz való viszonyát. (Mivel nem vagyunk a mindentudás birtokosai.) Pontosabban, bizonyos természeti törvényeknek át kell öröklődniük, és hűen kell kifejeződniük a gazdasági, társadalmi és az ember által alkotott törvényekben, mint jogszabályokban is. Erre azért van szükség, hogy az organikus gazdaság, az organikus iparfejlesztés és technológiák, valamint a humánus társadalom organikus egysége megvalósulhasson. Az új fejlődési pályán haladva tehát automatikusan megvalósul a gazdaságnak, a társadalomnak és a környezetnek a közös jövője. A dinamikus és organikus fejlődés elméletének megvalósítása esetén például nem szükséges kiegészíteni az Egyetemes Emberi Jogokat a kötelességekkel. Továbbá, a környezet-védelmi szempontok hatékony érvényesítéséhez nem szükséges a “foltozgató-követő” és erőszakos jogi beavatkozás (pótcselekvés). A fentiekből az is látható, hogy az így értelmezett új fejlődési pálya nemcsak lokális és nemzeti, nemcsak regionális és néhány nemzet közötti stratégia, hanem globális és minden nemzetet érintő stratégia. Olyan, amelyet a fejlett, a kevésbé fejlett és a fejlődő országok -és persze vállalatok- önállóan és közösen egyaránt
megvalósíthatnak. Ez az új fejlődési pálya ma még csak egy alternatív lehetőség, de néhány év múlva mindent elsöprő kényszer lesz. Ugyanis, a körfolyamatoknak a gazdaságba, valamint az iparfejlesztésbe és a technológiába történő integrálásával a Föld pusztulása elkerülhető. Végül, a környezetvédelem, mint luxus-pótcselekvés is megszűnik. 8. Összefoglalás A környezetvédelem fiatal tudomány, amelynek hiányoznak az elméleti alapjai, azonban ennek ellenére egyre inkább megkisérli komplexen és ugyanakkor a hétköznapok szintjén szemlélni a világ dolgait, nem térve ki a kihívások elől sem. Így mára kiderült, hogy a fenntartható fejlődés elmélete és cselekvési programjai tudományos szempontból megkérdőjelezhetők. Ebben az elméletben nehézséget jelent az evolúciónak, a fejlesztések rentabilitásának stb. értelmezése, az élet, a környezetszennyezés és a környezetvédelem stb. meghatározása, a környezet és társadalom közös jövőjének kialakítása. Megoldatlan a környezetvédelem és fejlesztés különböző érdekszférákba tartozásának ellentmondása is. Továbbá, a környezetvédelmi törvények szigorúsága nincs korrelációban az egyes nemzetgazdaságok és társadalmak fejlettségével. A cselekvési programok legfőbb ellentmondása pedig, hogy a Föld, mint hiperorganizmus saját öntörvényei szerint fejlődik, vagy inkább változik, és csak kevésbé függ a tudatos emberi beavatkozástól. Nyilvánvaló, hogy a gazdasági növekedés természeti feltételeit és korlátjait nem a természeti kincsek végességében kell keresni, de nem is a környezet teherbíróképességének, a maximális környezetszennyezésnek a meghatározásában. Ez ugyanis tévút lenne, mivel a tudományos-technikai fejlődéssel egyre újabb energiatermelési módozatok állnak majd az emberiség rendelkezésére. (Nem vagyunk a mindentudás birtokában.) Továbbá, az “elviselhető vagy fenntartható környezetterhelés” egyértelmű meghatározása sem lehetséges, mivel ez attól függ, hogy az emberi lét fejlettségi fokát az alkalmazkodás mértékeként, vagy az alkalmazkodási képesség hiányának mértékeként definiáljuk. Evidens tehát, hogy a dinamikus és organikus gazdasági fejlődés természeti feltétele az organikus négypólusú technológiák (a körfolyamatokon és láncfolyamatokon alapuló technológiák) elterjedése, és széleskörű használata. A természeti korlát pedig a kétpólusú nem-organikus technológiák konzerválása. Ezért, a fogyasztói társadalom mai szerkezetét át kell alakítani (lehetőleg) a monetáris gazdaság és a piacgazdaság keretein belül. Ezzel szemben, ma az a helyzet, hogy térben (földrajzilag) és időben egymástól különvál-tan két különböző típusú “fél körfolyamat” egzisztál: Az egyiket, a termelő→fogyasztó pólusokra épülő “nyitott körfolyamatot” az iparcikkgyártás, az ipari termelés és az iparfej- lesztés használja. A másikat, a lebontó→visszaszerző pólusokra épülő “nyitott körfolyamatot” pedig a környezetvédelem igyekszik hasznosítani. Végül, a dinamikus és organikus fejlődés elmélete szerinti beavatkozás a gazdasági folyamatokba nemcsak környezetvédelmi szempontból előnyös és hasznos (organikus). Mivel, a lebontó és visszaszerző pólusok gazdaságba való integrálása dinamizálja a gazdaságot, növeli a nemzeti vagyont, továbbá munkahely teremtő, s így munkaerő-felszívó hatású.
Irodalom 1. Werner Heisenberg, Das Naturbild der Heutigen Physik (Rowohlt Verlag, Hamburg, 1955). 2. Milán Mészáros, Physics of the 21st Century, in Proceedings of the Fourth Hungarian Future-Research Conference titled “Hungary is at the Threshold of 21st Century”, ed. by Erzsébet Gidai (Academic Press, Budapest, 1994). 3. Adonyi Zoltán, “Technológia és környezet I”, Magyar Kémikusok Lapja, XXXVIII/3, 97 (1983).
A DINAMIKUS ÉS ORGANIKUS FEJLŐDÉS ELMÉLETE 2 Magyarország EU csatlakozása és a környezetvédelem Mészáros Milán Kivonat Magyarország nem érheti el az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételeit integrációs stratégia nélkül és a fenntartható fejlődés elméletének (FFE) alkalmazása mellett. Ugyanis, fejletlenebb állapotból fejlettebbe spontán módon vagy a fejlettebb állapot normáinak bevezetésével nem jut el egyetlen rendszer sem, ezenkívül az FFE önellentmondásos. Továbbá, a FFE és az ebből kialakítható cselekvési program nem hárítja el a közeli katasztrófa veszélyét. Végül, valódi stratégia nélkül -és az FFE alapján haladva- a környezetvédelemre fordítandó költségek az idő múlásával minden határon túl növekednének. Ezért, az Európai Unióhoz történő csatlakozás szempontjából a Nemzeti Környezet- és Természetvédelmi koncepció elhibázottnak nevezhető. 1. A közeli katasztrófa veszélye A mai heurisztikus termodinamikai szemlélet a növekedés abszolút korlátjának a Föld hőhalálát tekinti, s ezen tévhit szerint a helyzet még nem katasztrofális, mert a hőhalál állapota (egyes interpretációk szerint a teljes elsivatagosodás) még nagyon messze van. Ez a téveszme a rendnek, mint fizikai mennyiségnek a hibás Schrödinger-féle értelmezéséből ered. Ebből következik a termodinamika inkomplettsége is. Schrödinger úgy érvelt, hogy ha az entrópia (S) egy fizikai mennyiség, akkor reciprokának, a rendnek (S −1 ) is fizikai mennyiségnek kell lennie. [Ennek ellenére, érthetetlenül, ő mégis az értelmetlen negatív entrópiát tekintette rendnek.] Ha a rend az entrópia inverze, akkor az inverz függvény definíciójából következik, hogy az entrópia és a rend szorzata mindig egy: S ⋅ S −1 = 1 . Ez azt jelenti, hogy az entrópia vagy a rend semmilyen körülmények között sem veheti fel az abszolút minimumát, a nullát, vagy abszolút maximumát, a végtelent. Ez egy új termodinamikai elvet jelent: Teljesen organizált vagy teljesen dezorganizált rendszerek nem léteznek. Ezért, ez az elv úgy is megfogalmazható, hogy minden folyamatban kell léteznie egy kezdeti (primordiális) és végső szimmetriasértésnek, mint peremfeltételnek. (1) Tehát, minden folyamat esetén létezik egy kezdeti és végső szimmetriasértés, ami a folyamat valódi kezdeti vagy valódi végállapotával esik egybe. Ezért, a növekedés abszolút korlátja nem a Föld nagyon távoli és fiktív hőhalála, hanem az a végső szimmetriasértés (az entrópia lokális maximuma, vagy a rend lokális minimuma), amiről jelenleg csak azt tudjuk, hogy előbb kell bekövetkeznie, mint ahogy a hőhalál bekövetkezne. Mai tudásunk alapján azonban nem tudjuk, hogy a végső szimmetriasértés -azaz a Föld valódi halálapontosan mitől és miért következik be. A peremfeltételek ismerete nélkül pedig még a Gaia-tudás templomának küszöbéig sem juthatunk, mert így nem tudjuk az evolúciót a határfeltételek -a kezdeti és a végső szimmetriasértés- között tartani. (2 )
A termodinamika eredményei könnyen lefordíthatók a környezetvédelem nyelvére. Ugyanis, a fogyasztónál entrópia produkció jelenik meg például hulladék és szemét formájában is. Kicsit leegyszerűsítve kifejezhetjük ezt úgy is, hogy a hulladék és a szemét meg- jelenése a rend hiányának mértékét fejezi ki. A Földi folyamatok esetében sem kumulatív (összegződő) folyamatról van szó a fenti termodinamikai értelemben, hanem robbanásszerű vagy összeomlásszerű globális folyamatról. Ennek lényege, hogy a globális -és nem feltétlenül környezetikatasztrófa, illetve szimmetriasértés bármikor bekövetkezhet, mivel a peremfeltételek nem ismeretesek. Gondoljunk például egyes biológiai fajok -ilyenek a dinoszauruszok- kipusztulása okának és körülményeinek tisztázatlanságára. Vagy, például az öngyilkos delfinekre, amelyek tömegével képesek magukat partra vetni, és ott elpusztulni -látszólag minden ok nélkül és minden emberi erőfeszítés ellenére. De hasonló ehhez azoknak az ”öngyilkos” embereknek a sorsa, akik például a kábítószerekben keresnek menedéket. Ilyen és ehhez hasonló jelenségekben nyilvánul meg a közeli katasztrófa veszélye. Fenti problémák kapcsán felvetődnek a következő kérdések. Az emberiség és a vele összenőtt technikai-technológiai szuperorganizmus pusztán egy rákos daganata a Földi életnek, amely majd elpusztítja a Gaia hiperorganizmust? Vagy az emberi tevékenység az élet mutálásához vezetni a Gaián? Stb. Ezért sürgős és radikális beavatkozásra lenne szükség. A probléma az, hogy a fenntartható fejlődés elmélete alapján a beavatkozási helyek (”támadási pontok”) nem ismeretesek, és fel sem tárhatók. Ez a tanulmány további részében részletesen kifejtést nyer. 2. A fenntartható fejlődés elméletének és cselekvési programjának kritikai elemzése A fenntartható fejlődés elmélete az 1992-es Környezet és Fejlődés Konferencián, a Riói ENSZ Föld Csúcson került általános bevezetésre és széleskörű elfogadásra. Az elméletnek több variánsa létezik, azonban –tudományos szempontból- egyik homályosabb és érthetetlenebb, mint a másik. Talán, egy elfogadhatóan világos és érthető megfogalmazás a következő: A fenntartható fejlődés lényege, hogy a fejlődés nem okozhat kárt a jelenlegi és az eljövendő nemzedékek további fejlődési és környezeti feltételeiben. (3) A fenntartható fejlődés néhány ellentmondása a következő. (1) A környezetszennyezés és környezetterhelés stb. fogalmak tisztázatlansága. Ezek nem definiált, de még csak nem is körülírt fogalmak, hanem heurisztikus fogalmi képződmények. Vagyis, nem ismert, hogy ezek pontosan mit jelentenek, s így mindenki mást ért alatta. Következésképpen, közös és ütőképes cselekvési program nem létezhet, hanem csak különböző heurisztikus elképzelések és irányzatok összeeszkábálása. Továbbá, nem ismerjük a környezetszennyezést és környezetterhelést kiváltó okokat, illetve ezek meghatározását sem. Ezeket szintén meg kellene határozni, mivel a környezetvédelem feladata a környezetszennyezés és környezetterhelés okainak megszüntetése kellene, hogy legyen. Ezek hiányában nem csoda, hogy a környezetvédelem kaotikus eszmék és (pót-) cselekedetek halmaza. Rendszerelméleti definíciókra és egyértelmű meghatározásokra van szükség. Elmondható, hogy minél nehezebb gazdasági helyzetben van egy ország (vagy minél szegényebb egy ország), annál pontosabb definíciókra van
szüksége, mert így a beavatkozás pontosabbá válik, és így jelentős költségmegtakarítás érhető el. (2) Hiányzik annak kimondása, illetve deklarálása, hogy a környezetvédelmi törvények szigorúságának szoros korrelációban kell lenniük az adott nemzetgazdaságok és társadalmak fejlettségével. Ennek az elvnek a deklarálása szintén költségmegtakarítást, illetve nagyobb ütemű fejlődést eredményezne a fejlődő és a közepesen fejlett országokban (4 ) , s így Magyarországon is. (3) A környezetbarát iparfejlesztések versenyképessége (rentabilitása): Ezt a kérdést is teljes homály fedi. Jelen tendenciák mellett az egyes (”zöld”) termékekben a környezet- védelemre fordított költségek állandó növekedése újabb és újabb rétegeket szegényít el, illetve akadályoz meg abban, hogy használják is a környezetbarát termékeket. (4) Energia fenntartás vagy energia takarékosság: ”ÚT SEHOVÁ” (”Az energiatakarékosság gyakran a visszájára fordul, és a fogyasztás növekedéséhez vezet”). Ezzel a címmel írt cikket Herbert Inhaber és Harry Saunders a The Sciences 1994. novemberi-decemberi számában. Ebben a dolgozatban a szerzők különböző példákon mutatják be és igazolják a címekben megfogalmazott állításokat. A cikk zárómondatai: ”Ha képesek vagyunk elérni ugyanazt a célt kevesebb energiával, akkor ezzel növelni fogjuk mások (anyagi) jólétének esélyeit. A szükségtelen energia kikapcsolásával azonban együtt járhat néhány gyermek beleszületése a világba egy extra nagy rizses tállal. De ne gondoljuk, hogy az energiatakarékosság csökkenteni fogja a világ energia fogyasztását.” (5 ) Ez is egy olyan momentum, amely megkérdőjelezi a fenntartható fejlődésben a fenntartást, az energia megmaradás törvénye miatt. (5) A környezet és társadalom közös jövőjének megalapozatlansága. Teljesen nyilvánvaló, hogy a környezet és a társadalom harmonizált jövője nem képzelhető el a gazdasági szerkezet átalakítása nélkül. (4 ) Ugyanis, a gazdasági szerkezet átalakítása nélkül a problémákat csak görgetjük magunk előtt, mivel azok állandóan és egyre nagyobb mértékben termelődnek újra. (4 ) Sajnos, a mai tendencia az, hogy a fejlődéssel -vagy növekedéssel- a problémák is terebélyesednek, és így megoldásuk költségigénye is nő. Ezért, a fogyasztói társadalom mai szerkezetét át kell alakítani a monetáris gazdaság és a piacgazdaság keretein belül. (Ez végső soron a vállalatok átalakítását jelenti.) Amennyiben ez nem történik meg, úgy teret kaphatnak a már leszerepelt és az ezeknél sokkal veszélyesebb szélsőséges elképzelések is. (6) Ugyanakkor, a környezeti katasztrófa veszélye mellett más olyan globális problémákra is fény derült, mint például a túlnépesedés. Ezt dilemmát Népesedés és Fejlődés Problémának nevezték el. (6 ) Nyilvánvaló, hogy ezeknek és más problémáknak a megoldása nem érhető el egy erősen korlátozó és eltorzítóan leszűkítő jellegű ”fenntartható” fejlődéssel. Olyan dinamikus és organikus fejlődési pályára lenne szükség (4 ) , amely nem eltorzító vagy elutasító módon közelíti meg a fejlesztés témakörét, és így például meg tudná etetni, energiával és egészségügyileg stb. el tudná látni a következő évtizedben a fejlődő világba beleszülető több, mint 800 millió többlet embert is. (Ez majdnem India jelenlegi lakossága. Továbbá nyilvánvaló, hogy a népesedés és fejlődés konfliktusa nemcsak a fejlődő országok problémája. Végül, ezeknek az új piacoknak a megszerzése komoly előnyökkel jár bármely ország számára.) A népesedés és fejlődés probléma ugyanis a föld termőképességének, a terméshozamoknak és az energiafelhasználásnak a
növelésével, valamint az infrastruktúra és az oktatás fejlesztésével oldható meg. (6 ) Ha ezeknek a problémáknak a megoldása a fenntartható fejlődés keretein belül, és a jelenleginél sokkal szigorúbb környezeti előírásoknak megfelelően történik is, a környezet terhelése -a drámai méreteket öltő túlnépesedés miatt- akkor is drasztikusan nő, s így a környezet globális állapota tovább romlik. Ez pedig a Föld teherbíró képességének és környezet rugalmasságának csökkenését eredményezi. (A követő és kijavító ”fejlődési” stratégia, azaz a fenntartható fejlődés helyett egy építő és automatikusan megelőző, vagyis egy dinamikus és organikus fejlődési stratégiának kellene megvalósulnia, mert ez képes megőrizni, sőt növelni a Föld rugalmasságát és a környezet teherbíró képességét.) (7) A környezetvédelem és fejlesztés különböző érdekszférákba tartozása. Csak a két legfontosabb érdekszférát említve meg, melyek a gazdasági élet fő mozgató rugói. (a) Össztársadalmi (nemzeti) érdek. Ebbe a szférába tartozik a környezetvédelem is. (b) Egyéni, vállalati vagy vállalkozói érdek. A fejlesztéssel kapcsolatos kérdéseket ebbe az érdekszférába kell sorolnunk. (4 ) A Riói ENSZ Föld Csúcs kudarcából is nyilvánvaló, hogy a két érdekszféra összhangjának megteremtése hiányzik, s ezt minél előbb pótolni kell. Ez a hiánypótlás új piacgazdasági (marketing) modellekre fog vezetni , ugyanis, az összhang megteremtése megszüntetné a párhuzamos és egymást átfedő, vagy éppen egymás ellen dolgozó funkciókat, illetve gazdasági tevékenységeket, s így nagyfokú költség és erőforrás racionalizálást eredményezne. (8) Végül, de nem utolsó sorban, a fenntartható fejlődés elmélete és az ebből eredő cselekvési programok -kétségtelen eredményeik ellenére- nem képesek elhárítani csupán késleltetni a közelgő katasztrófa veszélyét, és így erőforrásaik javarészét pótcselekvésekre fordítva tétlenül várják annak bekövetkeztét. 3. A gazdasági növekedés természeti feltétele és korlátja A természettudomány által inspirált technika fejlődését Werner Heisenberg egy nagyarányú biológiai folyamatként jellemezte, amelynek során az emberi organizmusban meglévő anyagi és szellemi struktúrák és funkciók egyre növekvő mértékben kerülnek át az emberi környezetre. Ezt az elvet neveztük heisenbergi paradigmának. Vagyis, korunkban a gyors technikai-technológiai fejlődés egy biológiai folyamattá vált, s ez eddig kivonta magát az ember ellenőrzése alól. (4 ) A természettudományos és ipari forradalmaktól a XX. század végéig a természettudomány és a technika fejlődését az jellemezte, hogy az emberi szervezetből és a tudatból csak a termelő (producens) és fogyasztó (konzumens) struktúrák és funkciók tevődtek át az emberi környezetre. A lebontó (reducens) és a visszaszerző (rekuperáns) struktúrák és funkciók azonban nem. (Az emberi fiziológiát alapul véve, a lebontó és a visszaszerző pólusok megfelelnek a máj- és vese-analóg stb. struktúráknak és funkcióknak.) Ez pedig a Gaianak, mint hiperorganizmusnak a létét veszélyezteti, mert ezzel az aszimmetrikus fejlődéssel -a termelő → fogyasztó struktúrák és funkciók konzerválásával- az emberiség elsivatagosítja a Földet. (4 ), ( 7 ) Világos, hogy a heisenbergi paradigma egy anti-kopernikánus és antikarteziánus fordulatot hajt végre a tudományban és a technológiai fejlődésben. Ennek a fordulatnak a kiterjesztésére és a maradéktalan végrehajtására nagy szükség lenne, ha az emberiség valóban szeretné elkerülni a földi élet idő előtti pusztulását.
Evidens, hogy a környezetvédelem csak organikus körfolyamatokban (termelő, fogyasztó, lebontó és visszaszerző struktúrákban és funkciókban) gondolkodva képes megoldani a Föld idő előtti pusztulását jelentő problémákat. (4 ) Ugyanakkor, a mai fogyasztói társadalomra épülő, és az azt kiszolgáló gazdasági szerkezet, illetve gazdaságtan -és az ezeket visszatükröző jelenlegi iparfejlesztéspedig még mindig az archaikusan nyitott, nem organikus rend-szereket (a termelő→fogyasztó struktúrákat és funkciókat) használja. Ezt neveztük az iparfejlesztés és a környezetvédelem közötti gyökér-ellentmondásnak. (4 ) Mivel a fenntartható fejlődés doktrínája észre sem veszi ezt a gyökér-ellentmondást, így azt feloldani és kezelni is képtelen. Ez a hiányosság a fenntartható fejlődés legfőbb paradoxonja. Ismert, hogy a gazdasági növekedés természeti feltételeit és korlatjait értelmetlen a természeti kincsek végességében, vagy az elviselhető, illetve fenntartható környezetterhelés meghatározásában keresni. (4 ) Továbbá ismert, hogy a jelenlegi fogyasztói társadalom és piacgazdaság legfőbb ellentmondása, hogy térben (földrajzilag) és időben egymástól különváltan két különböző típusú nyitott folyamat (”fél körfolyamat”) létezik: Az egyiket, a termelő→fogyasztó pólusokra épülő nyitott folyamatot az ipar, a mezőgazdaság és a profittermelő szféra tartja a kezében. A másikat, a lebontó→visszaszerző pólusokra épülő fél körfolyamatot pedig a környezetvédelem igyekszik hasznosítani, mint ismeretes, nem sok eredménnyel. Ezért, a fenntartható fejlődés dogmája ad abszurdum az organikus fenntartás és nem-organikus fejlődés olyan összeeszkábálása, amely eleve kudarcra van ítélve. A gazdasági növekedés természeti feltétele tehát az organikus, mind a négy pólust is magában foglaló technológiák -az ennek megfelelő kör és láncfolyamatokra épülő technológiák- elterjesztése és széleskörű használata. (4 ) A heisenbergi paradigma szellemében a természeti feltétel nem más, mint az embernek saját testében és szellemében történő megvilágosodása, vagyis, az embernek önmagában történő megvilágosodása. Ugyanis, ”A tudásunknak még csak a gyermekkorában vagyunk.” (8 ) A természeti korlát pedig a kétpólusú, nem-organikus technológiák konzerválása. A heisenbergi paradigma szellemében a természeti korlát nem más, mint az ember agya, amely el van szakítva saját testétől és tudatától, vagyis, amely el van szakítva önmagától. Egy ilyen agy egy tiszta kétpólusú rendszer, s mint ilyen, nem más, mint egy elszabadult komputer. 4. Csatlakozás az Európai Unióhoz A mai világgazdaságot a transznacionalizáció jellemzi. Ennek lényege, hogy az emberiség egy gazdag centrumra, egy fejletlen és szegény perifériára, valamint egy köztes (puffer) zónára tagolódik. A centrum transznacionális erőközpontjai (tőkekoncentrációi) állandó nyomást gyakorolnak a centrumon kívüli országokra, annak érdekében, hogy azok nyissák meg és tartsák nyitva határaikat minden gazdasági szereplő számára. Azért, hogy ezek az erőközpontok kontroll nélkül esetenként az adott ország kárára is- érvényesíthessék az érdekeiket. Vagyis, mindhárom zóna állapotváltozásaira döntő befolyása van a transznacionális erőközpontoknak. A transznacionalizáció és a fenntartható fejlődés rokon fogalmak. Ugyanis, a fenntartható fejlődés a transznacionalizációt szolgálja, annak készíti elő a terepet. A transznacionalizáció jelenlegi -a fenntartható fejlődéssel párosult- formája
a nemzetközi munkamegosztás és a természet védelmében tett közös fellépés előnyeibe vetett hittel történő pszichés nyomásgyakorlás. A transznacionalizáció általános sikerismérve az egy főre eső GDP növekedése. Mivel a fenntartható fejlődés a transznacionalizáció eszköze, így a fenntartható fejlődés is a GDP növelésében érdekelt. A sikernek egy főre eső GDPvel történő meghatározása önmagában is komoly problémákat vet fel. Ráadásul, a GDP növekedése sokszor a környezet rovására történik. Néhány ilyen problémát említve csak meg. 1. A GDP állandó növelése nem lehet (stratégiai) cél, de az állandó növelés nem is lehetséges. Továbbá, egy 5%-os emelkedés mást jelent például Japánban, és mást Etiópiában. 2. A GDP-t növeli a például a fegyvergyártás, de szinte mindenki azt szeretné, hogy azok használati értéke ne realizálódjék. 3. A GDP-vel történő gazdasági értékelés nem veszi fegyelembe azt a tényt, hogy az emberi fogyasztás is munkába kerül. (Gondoljunk itt például a szállításra, vagy a további feldolgozáshoz, elkészítéshez szükséges energiára.) 4. A GDP számításának módja figyelembe veszi amit teszünk, de figyelmen kívül hagyja, amit elmulasztunk. Ez a mulasztás pedig nagyobb mértékben csökkentheti a nemzeti vagyont, mint amit a GDP-be beleszámított tevékenység gyarapít azon. (Gondoljunk itt például a lerobbant lakásállományra, vagy a máladozó építmények sokaságára.) 5. A GDP nem tudja figyelembe venni a természeti erőforrásokkal való pazarlást, a gondatlan munka által okozott károkat stb. (Például, a dunántúli bauxit-termelés növelte a GDP-t, de ez a GDP nem regisztrálta a Tapolcai Tavasbarlang pusztulását.) 6. A GDP-be beleszámított tevékenységek egy része csak azért vált szükségessé, mert a másik részét -a GDP-t szintén növelő tevékenységet- trehányul végezték. [Az útburkolatot tönkretevő darus kocsi után jöhet az útjavító. (Sajnos, sok gazdasági szereplő esetében az ehhez hasonló tevékenység mint cél jelenik meg.) Ebbe a kategóriába tarozik a környezetet károsító tevékenységek nagyobb hányada.] Összefoglalva, a GDP-vel nem jellemezhető az emberi élet minősége egy adott gazdaságban vagy országban. Sőt, előfordulhat az is, hogy növekvő GDP mellett az emberi élet minősége jelentősen romlik. (Magyarországra is könnyen ez a jövő várhat.) Tehát, az egy főre eső bruttó hazai termék (GDP) mércéjével értelmezett módon felzárkózni sem az EU-hoz, sem a világ gazdag centrumához nem lehet. De nem is az ilyen értelemben vett felzárkózás lenne a feladat, mert a centrum és benne az EU- is gyökeresen új értékrendre és életformára fog áttérni a következő évtizedekben. Ugyanis, például a fent említett okok miatt másképp a centrumoknak sincs esélyük az egyre mélyülő gazdasági, társadalmi és környezeti válság leküzdésére. Más szavakkal, nem az EU-hoz, vagy általánosabban, a centrumokhoz kell felzárkózni, hanem a megszülető új világrendhez, amelyhez az EU-nak és a világ gazdag centrumának is fel kell zárkóznia. A megszülető új világrend sikerismérve nem a GDP egy főre eső növekedése lesz, hanem a harmónia a gazdaságban, a társadalomban és a természettel. A dinamikus és organikus fejlődés elmélete az új világrend egyik tartópillére lehetne. Magyarország esetében a jelenlegi gazdasági organizációt már nem és még nem lehet egyértelműen meghatározni, ezért a mai fejlett fogyasztói társadalmat célszerű tekinteni és alapul venni. Tehát, a következőkben úgy tekintjük, mintha Magyarországon tisztán piacgazdaság és tisztán fogyasztói társadalom lenne.
A fenntartható fejlődés legfőbb gazdasági problémája, hogy ezen a pályán haladva a környezetvédelemre fordítandó költségek az idő múlásával minden határon túl növekednek, azaz, ad abszurdum egy idő után már csak erre lehet költeni, más globális problémákra -mint amilyen például a Népesedés és Fejlődés Probléma- már nem. Az EU-hoz történő csatlakozás szempontjából a Nemzeti Környezet- és Természetvédelmi Koncepció (NKTK) alapjában véve elhibázottnak nevezhető. A koncepció kapcsán meg kell említeni, hogy Magyarország számár nem járható az az út, hogy a fenntartható fejlődés elméletét az itt és máshol (4 ) említett problémák megoldásával foltozgatják -lásd az NKTK megfelelő fejezeteit-, mint ahogy ez eddig történt, mert ez a törekvés inkommenzurábilis dolgok összeházasításának sziszifuszi munkáját jelentené. Az EU 2000-ben -saját becslései szerint- 70 milliárd dollárt fog költeni egy év alatt a környezetvédelemre. Ha Magyarország a fenntartható fejlődés pályáján halad, akkor ebből az összegből minimálisan évi 1 milliárd dollárt Magyarországon vagy Magyarországnak kell elkölteni az ezredfordulón. Ez legalább 200 milliárd forintot, illetve annál jóval többet jelent, mert a környezetvédelmi infrastruktúrákat is létre kell majd hozni. [Újabb becslések szerint, 2500, illetve 3000 milliárd forintba fog kerülni az ország teljes környezetvédelmi integrálódása. Arról nem is beszélve, hogy a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés területén az integrálódás mai árakon számítva mintegy 5000, illetve 6000 milliárd forintba fog kerülni az országnak. Ez eddig kb. 10000 milliárd forint (10 billió forint), és akkor a többi tárca integrációs költségéről még nem is beszéltünk.] Nyilvánvaló, hogy ekkora összeget Magyarország jelenleg és a közeljövőben sem tud erre (illetve ezekre) a célra (célokra) fordítani, illetve átcsoportosítani más területekről, az oktatásból, az egészségügyből vagy a családvédelemből stb. Ha ezt tenné, akkor ezen utóbbi területeken konzerválná lemaradását az EU-tól. Ezért, a Közép-Európai országoknak az EU-hoz történő csatlakozási szerződés alappillérévé és vezérelvévé környezetvédelmi szempontból nem a fenntartható fejlődés elméletét kellett volna és kellene megtenniük -mint ahogy teszi ezt például az NKTK is-, hanem az EU-nak a csatlakozáskor érvényes konkrét környezetvédelmi előírásait, illetve normáit, és ennek elérése érdekében olyan fejlődési pályákat és stratégiákat kellene választani, amelyek igazodnak az egyes országok adottságaihoz. Nyilvánvaló, hogy a csatlakozás szempontjából sem a hozzá vezető út a lényeges és fontos, hanem a konkrét környezetvédelmi normák kielégítése. Sajnos, a jelenlegi tendenciák és módszerek alapján prognosztizálható, hogy Magyarország az EU csatlakozás folyamán nem egy fejlettebb állapotba, hanem egy súlyos gazdasági válság, rosszabb esetben katasztrófa állapotába jut. Ezért, ki kell mondani -mert jobb, ha mi mondjuk, mintha nekünk mondják-, hogy a jelenlegi úton haladva az EU csatlakozás lehetetlen. Az EU-hoz történő csatlakozáshoz élénkülnie kell a gazdaságnak is. Az ún. ”környezetvédelmi ipar” és ”környezetorientált iparfejlesztés” nem képes dinamizálni a gazdaságot, mert ezek a jelenlegi gazdasági szerkezetben a költség (kiadás) oldalon helyezkednek el, vagyis, hatásuk a növekedéssel éppen ellentétes. A gazdaság élénküléséhez pedig a fogyasztásnak is növekednie kell. Ebből pedig rögtön látható, hogy a fogyasztás növekedése a környezetvédelmi problémák terebélyesedését fogja maga után vonni, mint ahogy a fogyasztói társadalom megjelenése környezeti válságot robbantott ki nyugaton. A problémák terebélyesedését és a környezeti válságot meg kell előzni, illetve a problémák megoldására fel kell készülni.
Magyarországnak a csatlakozáshoz egy építő és megelőző, azaz dinamikus és organikus fejlődési pályára van szüksége. Ez a fejlesztések területén azt jelenti, hogy az iparfejlesztésnek öndetermináltnak, profitorientáltnak és organikusnak kell lennie. Ennek érdekében a fogyasztói társadalom mai szerkezetét át kell alakítani a monetáris és a piacgazdaság keretein belül, mivel a piacgazdasággal konform megoldásra van szükség a csatlakozás érdekében. Egy ilyen megoldás szükségességére korábban már tettünk javaslatot. (4 ) A dinamikus és organikus fejlődés elmélete szerinti beavatkozás a gazdasági folyamatokba nemcsak környezetvédelmi szempontból előnyös és hasznos (organikus). Mivel, a lebontó és visszaszerző pólusok gazdaságba történő integrálása organikus módon élénkíti a gazdaságot, és növeli a nemzeti vagyont nemcsak a GDP jelenlegi értelmezése szerint. Végül, ez a beavatkozás munkahely teremtő, s így munkaerő-felszívó hatású. Egy olyan követő és kijavító ”stratégia” -mint amilyen a fenntartható fejlődés is- megvalósítása a gyakorlatban és hosszú távon mindig nagyságrendekkel költségesebb, mint az olyan fejlesztések előfeltételeinek a megteremtése, ahol a környezet védelmét jelentő és biztosító folyamatok szinte melléktermékként és automatizmusként valósulnak meg. Ezért, ez az új, dinamikus és organikus fejlődési pálya már lehetőséget adhat, és elvezethet az EU-hoz történő valódi és sikeres csatlakozáshoz. 5. Összefoglalás Az EU-hoz, illetve egy fejlettebb rendszerhez való csatlakozás nem érhető el a fejlettebb világ -jelenlegi- módszereivel és eszközeivel, mert az ilyen eljárás még fejletlenebb állapotba viszi a rendszert. A csatlakozás két szakaszra bomlik: 1/a. A csatlakozási stratégia és politika országspecifikus kialakítása; 1/b. A csatlakozási stratégia és politika megvalósítása a fejlettebb állapot (az EU-szintek és normák) elérése érdekében. 2. Az EU normák, jogszabályok stb. átvétele. Fentiekből látható, hogy Magyarország épp a fordított utat járja, aminek hatása prognosztizálható. A prognózis: súlyos gazdasági válság, rosszabb esetben pedig a katasztrófa. A dinamikus és organikus fejlődés egy olyan stratégia és politika, amelynek segítségével Magyarország és a Közép-Európai Régió képes elérni az EU színvonalát, ugyanakkor, ennek alkalmazásakor kockázatok és káros következmények nincsenek. Irodalom 1. C. I. J. M. Stuart, On the Completness of Thermodynamics, Physics Essays 4, 142 (1991); On the Negative Entropy and Entropy of Missing Information, Ibid. 4, 284 (1991); On Quantum Idealization, Ibid. 4, 607 (1991). 2. Milán Mészáros, Physics of the 21st Century, in Proceedings of the Fourth Hungarian Future-Research Conference titled “Hungary is at the Threshold of 21st Century”, ed. by Erzsébet Gidai (Academic Press, Budapest, 1994). 3. John F. Kennedy, a volt amerikai elnök harminc évvel megelőzte az 1992-ben Rio de Janeiróban általánosan bevezetett és széleskörűen elfogadott fenntartható fejlődés elméletét. 1962-ben egy amerikai egyetemen tett látogatása során
ugyanis azt mondta, hogy: „A mi feladatunk a jelenkorban és a mai generációban az utókorra hagyni egy nem csökkent értékű világot azoknak, akik utánunk jönnek, amint az reánk volt hagyva azok által, akik előttünk haladtak, a természeti gazdagságot és szépséget, amelyet megörököltünk.” 4. Mészáros Milán, A dinamikus és organikus fejlődés elmélete 1 (Alapvetés és alapelvek). 5. Herbert Inhaber and Harry Saunders, Road to Nowhere (Energy consumption often backfires and leads to increased consumption), The Sciences 34(6), 20 (1994 November/December). 6. Rodney W. Nichols, Two, Four, Six, Eight: Progress?, The Sciences 34(4), 4 (1994 July/August), Ibid. Parachutes and Population, 34(5), 4 (1994 September/October); Nathan Keyfitz, Ibid. Demographic Discord, 34(5), 21 (1994 September/October). 7. John E Dale, Power Plants, The Sciences 34(5), 28 (1994 September/October). 8. John Archibald Wheeler, personal communication.
A DINAMIKUS ÉS ORGANIKUS FEJLŐDÉS ELMÉLETE 3 A környezetterhelésnek, a környezetterhelés okának, valamint a környezetvédelemnek a meghatározása a dinamikus és organikus fejlődés elméletében Mészáros Milán Kivonat A környezet védelméről szóló törvényben az “alapfogalmak meghatározása” értelmetlen, ráadásul nélkülözi a rendszerelméleti, valamint a folyamatdinamikai és funkcionalista szemléletet. Ebből következik, hogy valós természeti, társadalmi és gazdasági jelenségeket képtelen irányítható folyamatként tekinteni, összegezni, szabályozni és ellenőrizni. Ezért a törvény alapjában véve elhibázottnak nevezhető, amit újra kell gondolni és gombolni. A bírálat kiinduló pontjául és támpontjául a környezetterhelésnek, a környezetterhelés okának, valamint a környezetvédelemnek a dinamikus és organikus fejlődés elméletében szereplő meghatározásai szolgálnak. 1. Bevezetés A környezetvédelem fiatal tudomány , amelynek hiányoznak az elméleti alapjai, azonban ennek ellenére egyre inkább megkisérli komplexen és ugyanakkor a hétköznapok szintjén szemlélni a világ dolgait, nem térve ki a kihívások elöl sem. Ebből a tényből következnek a törvény pozitív és negatív sajátosságai is. A törvény pozitívuma, hogy a közös nyelv, értelmezés és cselekvés számára igyekszik bizonyos fogalmakat -ilyenek például a környezeti elem, környezet és környezetszennyezés is- meghatározni a 4. §-ban. Viszont, egyik elvi hibája, hogy az axiomatikus rendszerekben -mint amilyen például a törvényi szabályozás isértelmetlen az alapfogalmak meghatározása, ennek ellenére a törvény ezt teszi. Egy axiomatikus rendszerben az alapfogalmaknak definiálatlan fogalmaknak kell lenniük, különben a kifejtés során ellentmondásossá válik a rendszer. (Axiomatikus tárgyalás esetén éppen a kifejtés ruházza fel a definiálatlan alapfogalmakat tulajdonságokkal.) Ezért, a továbbiakban az “alapfogalmak meghatározásától” eltekintünk. Viszont, a kifejtés érdekében, valamint a közös nyelv, értelmezés és használat számára szükség van bizonyos fogalmak meghatározására. Ezek a fogalmak lehetnek például a 4. §-ban adott “alapfogalmak” is. Másik elvi hiba, hogy a 4. § nem rögzíti a környezetvédelem fogalmát. Ennek meghatározása nélkül pedig a törvény kaotikus eszmék halmaza, mert nincs “keretjellege” és irányultsága, s így képtelen a szabályozás és ellenőrzés kereteinek biztosítására. Harmadik ilyen elvi hibája, hogy nem veszi észre, hogy a természeti, társadalmi és gazdasági jelenségek irányított vagy valamerre irányuló folyamatok állapotai, s ezért a közös nyelv kialakításához és használatához szükséges fogalmak meghatározásából hiányzik a rendrendszerelméleti, valamint az evolucionista és funkcionalista szemlélet. Röviden elmondható, hogy a 4. § helytelenül ontologizál
(szubsztancialista megközelítést alkalmaz), amely, mint alább látható lesz, nem adekvát a környezetvédelem kapcsán felmerülő fogalmakhoz. Ezzel a hibával pedig lehetetlen a valós természeti, társadalmi és gazdasági folyamatokat kezelni és szabályozni. 2. A környezet, környeztszennyezés és környezetvédelem fogalmainak meghatározása a dinamikus és organikus fejlődés elméletében A törvény alkalmazására vonatkozó negyedik paragrafus a következőket rögzíti a környezeti elem, a környezet és a környzet terhelésre (szennyezésre) vonatkozóan. Környezeti elem: a föld, a levegő, a víz (a továbbiakban együtt fizikai elemek), az élővilág, valamint az ember által létrehozott, épített (mesterséges) környezet, továbbá ezek összetevői. Környezet: környezeti elemek, azok rendszerei, folyamatai, szerkezete. Környezetterhelés (szennyezés): meghatározott anyag vagy fizikai értelemben vett energia környezetbe bocsátása. A környezetterhelés (szennyezés) fenti meghatározásából látható, hogy nem véletlenül hiányzik a törvényből a környezetvédelem meghatározása, hiszen a környezetvédelem feladata a környezetterhelés okainak megszüntetése kellene, hogy legyen. Ebből a meghatározásból viszont látható, hogy ha a környezetszennyezést megszüntetjük, akkor, végülis, minden emberi cselekvést megszüntetünk, ami ellentmondás. Túl azon, hogy ezen fogalmak meghatározásában már a sorrend sem helyes, az ellentmondás feloldása érdekében le kell rögzítenünk, hogy például a környezetnek vagy a környezeti elemnek definiálatlan alapfogalmaknak kell lenniük. (Bár, mint látni fogjuk, a törvényi szabályozásnak nem ezeket kellene tartalmaznia, és nem ezekre kellene vonatkoznia.) A környezetről, mint alapfogalomról csak az mondható el, hogy azonos a komplementer -a valamit valamire kiegészítő- halmazelméleti fogalmával. Ezenkívül természetes, hogy a környezet (komplementer) bármire vonatkozhat. Bizonyos ellentmondások elkerülése érdekében azonban, célszerű az egyes emberre vonatkoztatni a környezet fogalmát. (1) Tehát, a környezeti elem és a környezet fogalmakat értelmetlen -s ezért nem szabad- definiálni. A környezetterhelés (szennyezés) fogalmát viszont már nemcsak lehet, hanem meg is kell határozni. Az is rögtön látható, hogy a törvény fenti meghatározásai túl általánosak, mert szinte mindenre egyaránt érvényesek. Rendszerelméleti és folyamat-dinamikai (evolucionista), valamint funkcionalista trtalmat a konkrét emberi tevékenységnek és az ember által elfoglalt világ konkrét használatának tanulmányozása adhat ezeknek a fogalmaknak. Az Alfa Csoport Laboratóriumok a fenntartható fejlődéssel szembeni alternatívaként kidolgozta a dinamikus és organikus fejlődés elméletét. Ebben az elméletben a környezetterhelés vagy környezetszennyezés meghatározása a következő. 1. Definíció: (Környezetterhelés vagy szennyezés): Környezetterhelés vagy környezet- szennyezés az, ha valami (bármi) valamikor nem megfelelő helyen, vagy valahol nem megfelelő időben, vagy nem felhasználásra várva tartózkodik. Látható, hogy az 1. Definícióban már kifejezésre jut a rendszerelméleti és folyamat-dinamikai, valamint a funkcionális tartalom.
Felvetődik a kérdés: A dinamikus és organikus gazdaság rendszerelméletében mi okozza a környezetszennyezést vagy a környezetterhelést? 2. Definíció: (A környezetterhelés vagy környezetszennyezés oka): A környezetterhelést vagy környezetszennyezést az okozza, illetve idézi elő, hogy a termelő vagy a fogyasztó a szükségesnél kisebb mértékben van érdekeltté téve a valami továbbhasznosításában, vagy a valami túl nagy vagy túl kicsi lebomlási idővel rendelkezik. (A túl kicsi lebomlási idő itt a romlékonységot jelenti.) Látható, hogy az 1. és 2. Definíciókban nem környezeti elemekről, nem meghatározott anyagoknak vagy fizikai értelemben vett energiának a “környezetbe” juttatásáról, nem hulladékról, nem szemétről stb. van szó, mert ezek értelmetlen vagy meghatározhatatlan fogalmak, mivel ami a gazdasági élet egyik szereplőjének a termelőnek vagy a fogyasztónak- hulladék, szemét stb., az a másiknak nyersanyag, vagy akár segédanyag, de késztermék is lehet. Ugyanis, korábban láttuk (1) , hogy a különböző anyagokat a jelenlegi piacgazdasági szerkezet és a technológiai folyamatok teszik nyersanyagokká, késztermékekké vagy hulladékokká stb. Másrészt, a hulladék szemét stb. minősítés az egyéni, vállalati vagy vállakozói szféra magatartásától és megítélésétől is függ. (1) Az 1. és 2. Definícióban a környezetszennyezés vagy környezetterhelés abból származik, hogy az adott kör- és láncfolyamatokból álló rendszer nem ideálisan vagy nem korlátok és határértékek közé szorítva működik. Felvetődik a következő kérdés is: Hogyan lehet megszüntetni a környezetterhelés okát, s így magát a környezetszennyezést, vagyis, mi a környezetvédelem? A rövid válasz egyszerű: Érdekeltté tétellel és nem szankcionálással, vagy érdekeltté tétel és nem szankcionálás. Egy pontosabb meghatározást ad a következő definíció. 3. Definíció: (Környezetvédelem): A környezetvédelem az a tevékenység, amikor a termelőt és a fogyasztót a mindenkor adottnál jobban érdekeltté tesszük a valami továbbhasznosításában, vagy a hasznosítás hatékonysága amindenkor adottnál nagyobb mértékű, vagy ha a valami lebomlási ideje a szükséges határok közé van szorítva. Könnyen beátható, hogy a fenti meghatározásokat nem érinti például a GDP értelmezé-sének módja sem. Ugyanis, ezek a meghatározások már érvényesek például azokra a tevékenységekre is, amelyeket elmulasztunk megtenni. (2 ) Az 1., 2. és 3. Definíciót összevetve a törvény “alapfogalmak meghatározásaival”, látható, hogy a jelenlegi törvény valóban kaotikus eszmék és elképzelések halmaza. A törvényjavaslat által okozott károk egyszerűen megbecsülhetetlenek, ha figyelembe vesszük a törvény indoklásában a következő mondatot: “Nem születhet a jövőben jogszabály úgy, hogy az nem harmonizál a környezetvédelem alapvető célkitűzéseivel,…”. 3. Ami a törvényből kimaradt A törvényből kimaradt, hogy hogyan lehet egy offenzív és hatékony, valamint a 3. Definíciónak megfelelő környezetvédelmet egy ösztönző és nemcsak szankcionáló törvényi támogatással megvalósítani? Csak néhány szempontot említve:
1. Preferenciával. Ezt a költségvetés adhatja az adókból befolyt költségvetési bevételek terhére. (A költségvetési hiánnyal való kapcsolatot persze meg kell gondolni.) 2. Jövedéki adóval: (Zárjeggyel): A jövedékadó elengedése vagy felhasználása a környezetbarát terméket vagy technológiát produkáló vállalatoknál. Mindenki, aki az adott környezetvédelmi előírásokat vagy normákat megszegi egy termék vagy technológia előállításakor vagy forgalmazásakor, az jövedéki adót fizessen a norma túllépésének vagy a veszélyességi kibocsátásának arányában. 3. Iparűzési adóval: (A 0.8 % árbevétellel arányosan): Mivel ez helyi adó, ezért helyről-helyre változhat. A környezetvédelmi eljárásokat és technológiákat bevezető vállalkozások vagy vállalkozók leírhassák azt az iparűzési adó terhére. 4. Tárgyi ÁFA-mentességgel: (Termékre): Ez a fogyasztónál történő beavatkozás. A 25 % elengedése által a környezetbarát termékek, technológiák és szolgáltatások olcsóbbá tehetők. (Például, a Cola-s üvegek esetében a visszaváltható flakonos legyen az olcsóbb.) 5. Hitelkonstrukcióval, hitelgaranciákkal a környezetvédelmet szolgáló, vagy a jelenleginél jobb környezeti paramétereket produkáló beruházásokra. Külföldi befektető környezetkímélő beruházása esetén társasági adómentességet élvezzen 3 vagy 5 évig, például a környezet rugalmasságát növelő befektetés megtérülésével arányosan. Ez nem jogszabályi szinten hatna, hanem politikai (kormány) döntésként működhetne. Stb. Végül, a fenti öt eset kapcsán is el kell majd gondolkodni a garanciák beépítéséről, azaz, hol és mikor adja ezeket az állam, hol és mikor az önkormányzatok vagy a bankok. Irodalom 1. Mészáros Milán, A dinamikus és organikus fejlődés elmélete 1 (Alapvetés és alapelvek). Mészáros Milán, A dinamikus és organikus fejlődés elmélete 2 (Magyarország EU csatlakozása és a környezetvédelem)
