A devizahitelek gazdaságot erősítő kezelése

A devizahitelek gazdaságot erősítő kezelése Dr. Asztalos László György pénzügypolitikus, CSc, a Budapesti Corvinus Egyetem magántanára

2013. január 21. Budapest

1

A devizahitelek gazdaságot erősítő kezelése Összefoglalás

A szerző tudatosan csak a magyar devizahitelezésben kialakult helyzet bemutatásával és a megoldási javaslataival foglalkozik. Ennek keretében feltárja a 2001-2008 ősze közötti időszak legfontosabb mennyiségi és minőségi összefüggéseit. Ezek után a világgazdasági válság devizahitelezésre vonatkozó következményeit, s azok későbbi változásait elemzi. Álláspontja szerint minden mesterséges és totális hitel-expanzióba való „belemenés” káros; ám ennél még nagyobb károkat tud okozni az időben való „kijövetel” elmulasztása.

Kulcsszavak: megtakarítás, pénzügypolitika, stabilizáció JEL-kód: E 21, E 61, E 63

2

A “strengthening solution” of private hard-currency indeptness in Hungary Summary The author has consciously focusing only on the facts and problems of the procedures in the Hungarian indeptness with hard currencies and the options for suggested solutions. He has made a detailed quantitative and qualitative analyze of the period between 2001 and the autumn of 2008. Later he has examined the impact and consequences of the global economic crisis on the Hungarian situation. His view is unambiguous: all kinds of artificial total conjuncture-creation is a failure, but missing their optimal (acceptable) “exit time” is a more serious one. Keywords: saving, fiscal and monetary policy coordination, stabilization

JEL classification index: E 21, E 61, E 63

3

A devizahitelek gazdaságot erősítő kezelése1 A devizahitelezés története Magyarország rendszerváltás utáni jó két évtizedes társadalom-, ill. gazdaság- és pénzügypolitikai hibasorozatának az „állatorvosi lova”. Nehéz lenne olyan komoly és tanítani való szakmai hibát megemlíteni, amelyet ne követtünk volna el ezen 22 éves időszakban2. A tényeknek megfelelően, árnyaltan, az egyes „kifejlődési” szakaszait is részletesen, elemző valószínűleg alig találna az ország elmúlt éveiben közszerepet játszó olyan személyt és intézményt, amelyik ehhez a folyamathoz - többé vagy kevésbé - ne járult volna hozzá.3 Az elmúlt évtizedben kialakult közéleti, politikai és szakmai légkör azonban - igen sajnálatos módon, ill. remélhetőleg csak - egyelőre, nem teszi lehetővé ezen nagy jelentőségű eseménysorozat és a szereplőinek tárgyilagos és nyilvánosság számára is készülő, monográfiát is megérdemlő értékelését. Ez az elsődleges oka annak, hogy a devizahitelezés gondjainak kialakulását ezen nyilvános előadás, ill. tanulmány keretében is tudatosan mellőznöm kell. A magyar közéleti viszonyok lehiggadásának és kijózanodásának bekövetkeztéig, sajnos nem lehet – mert nem szabad – egy sor, a „teljes kép” kialakításához fontos összefüggésbe belemenni. Így különösen sajnálatos, hogy most nem elemezhetjük részletesen a devizahitelezés problémáinak felhalmozódását kiváltó előzményeit, szakaszait.4 Így egyszer majd, „valamikor”, különösen elemezni kell I. a „Kiindulópont” (1989-1991), II. az „Előjáték” , az „eredendő bűn” (1998-2004) és III. a „Lejátszás” , a „kvázi bűn” időszakát (2004-2008) is.

1

2

A „GAZDASÁGPOLITIKA MÁGIKUS NÉGYSZÖGE” c. konferencián (Pázmány P. K. Egyetem, Budapest 2012. november 15.) elhangzott előadás szerkesztett és finomított változata. A magyar társadalom, gazdaság- és pénzügypolitika átfogó és az összefüggéseikben is elemzett értékelésére ld. ALGY: Dzsentri-ország pénzügypolitikája (1990-2010) c. zártkörű, nem nyilvános előadást és „A (Dez)Illúziók Társadalmi Szerződése” címmel a 13. Széphalmi Diétán, 2012. augusztus 6-án elhangzott nyilvános előadást, ill. az előkészületben lévő „Orbániada: az „Ezeréves Új Magyarország” (A FIDESZ ideológiája, stratégiája és taktikája)” című, nem nyilvános könyvét. Ld. még Király Júlia véleményét NÁDASI (2011)-nél, ill. HUDECZ (2012) alapos, „szétszálazott” levezetését.

3

A devizahitelezés teljes „vertikumát” és a különböző személyek és intézmények eltérő felelősségi viszonyait tárgyalja ALGY :„A devizahitelezés tény(leg)es felelősei” című, zártkörű, nem nyilvános előadása. (Ld. pl. MTA Pénzügyi Albizottság, Budapest, 2012. november 30.)

4

A devizahitelezéssel kapcsolatos parlamenti különbizottság jelentésének OGY (2012) legsúlyosabb szakmai hibája, hogy nem vette észre: egyrészt a devizahitelezésnek különböző szakaszai voltak, eltérő szereplőkkel, egymásra ható, kényszerítő folyamatokkal és ennek megfelelően különböző, sőt, még időben is változó felelősséggel. Ld. erre BÁNFI (2012) és HOLMÁR (2012) PhD-hallgató levezetését. Másrészt, a felvett lakossági deviza-hitelek csak kb. a fele szolgált valóban lakás-célú beruházást, míg a másik felénél egyéb célból táblázták be az ingatlant. (ÁSZ 2009; 15. old.) Ezek alapján mind erkölcsileg, mind szakmailag kérdéses, hogy egyáltalán szabad-e egyforma, „homogén devizahitelezésről”, s annak problémáiról és megoldásairól beszélni. RÓNA Péter (2012) híres-hírhedt „hét-felelős” listájának pedig az a hibája, hogy igazságtalan csak ezt, ill. pont ezt a hét embert megnevezni. Reálisabb lenne a „hét-oldalas felelős-listáról” vitatkozni…

4

Így érthető ugyanis csak meg, hogy a devizahitelezést nem egy egységes cselekedetsorozat, avagy összeesküvés, stb. volt. Sokkalta inkább két, egymással homlokegyenest ellentétes, rengeteg tényező összhatásaként kialakuló, időszaknak lett az összefonódása. Módszertani kérdés ezért: csak azok együttese alapján lehet/szabad erről komolyan is tárgyalni5. Így különösen megkülönböztetendő, s összekapcsolandó az ún. Nyerő korszak (2001-2008. ősze) és a „Vesztő” korszak (2008. őszétől, napjainkig). Ebben a tanulmányban (is) kénytelen voltam azonban azt feltételezni, hogy ezek annyira közismert és elfogadott összefüggések, hogy fölösleges is velük időt tölteni…. A dolgozat ezért csak azzal kíván foglalkozni, hogy mi a „megoldandó” feladat és mit, s hogyan kell(ett volna) tenni. Az ügyek átpolitizáltsága miatt sajnos tudatosan mellőznöm kell így annak a feltárását és értékelését is, hogy a javasolható megoldások helyett valójában mit is tettünk eddig, a IV. „Tehetetlenkedés” és az V. „Lebegtetés” deviza-hitelezési szakaszaiban. A felelősségteljes olvasóim azonban biztosan maguk is meg tudják majd ítélni az eddigi válságkezelésünk eredményességét.

1. Mi a „Feladat”? A magyar devizahitelezés jogi alapját a jegybankelnök-váltást követő, 2001. évi CXIII. 1. § (3) szakaszában megfogalmazott ún. totális deviza-liberó adta. Ekkor sajnos a liberalizálás mindenfajta (hitelfelvevő) alanyra és (hitelezési) tárgyra vonatkozó megkötését, korlátozását elmulasztották.6 A magyar politikai és szellemi elit ezt a jogalkotási hiányosságot (nagyon) elkésve ismerte fel, s majd csak a 361/2009 (XII. 29.) Korm. rend. korrigálta7. Majd egy évtizeddel később vetődtek fel tehát azok az értelmes korlátok, amelyek a napjainkban (sajnos csak) elvileg érvényesülő, ún. szelektív deviza-liberó rendszerének a jellemzőit adják. S sajnálatos módon, mind a mai napig nem vált elfogadottá egy, - a hitel-összegének pl. akár csak a 2 %-át kitevő, központosított (alapszerű) avagy decentralizált (biztosítási kötelezettségű) - kötelező árfolyam-biztosítási (előzetes) védővonal kiépítésének a szükségessége8.

5

Legalább ilyen súlyos módszertani gond az, hogy a devizahitelezés nyilvánosságra hozott adatai nem egyértelműek, nem összevethetőek, dinamikájukban alig elemezhetők, mivel pl. az aktuális valutaösszetételüket, a figyelembe vett árfolyamokat, stb. is alig néhányan adják meg.

6

A „totális devizahitel-liberónak” azonnal lett hatása. A lakossági hiteleken belül a devizahitelek 1998-ban meglévő 1,8%-os aránya 2003-ra 18,6%-ra, majd pedig 2004-re már 26,7 %-ra ugrott. Ld. BETHLENDI CZETI –KREKÓ-NAGY-PALOTAI (2005) 1. és 2. sz. tábla. A szerzők kiemelt szedéssel állapították meg:

„A háztartási szektort az eladósodottság 1999 óta tartó folyamatos és gyors emelkedése jellemzi” (7. old.) Később hozzátették: „A háztartási hitelkínálat az 1998-1999-es időszaktól, a fogyasztói hitelezés elindításával kezdett erősödni. Azóta bankok háztartási hitelezési hajlandósága folyamatosan növekszik, hitelezési standardokra és feltételekre pedig az enyhítés tendenciája a jellemző.” (18. old.) 7

A kelet-európai országok jogalkotóinak és jogalkalmazóinak lehetőségeire ld. HUDECZ (2012), PSZÁF (é.n.), OGY (2012). Legalább ilyen fontos az osztrák felügyelet deviza-hitelezést sikeresen visszaszorító 2003. évi intézkedéseinek bemutatása. (BANAI-KIRÁLY-VÁRHEGYI (2010), 17. old. 4. sz. lábjegyzet.) Hasonlóképpen elgondolkodtató az MNB (2012) javaslatai, s főleg: az egy évtizeddel korábbi megvalósításuk elmaradása is (43.- 44. old.) .

8

A lengyel felügyelet ún. S-ajánlása szerint az ottani deviza-hitelekhez a bankok hozzátehettek egy 20 %-os pótlékot, ill. azokat a svájci frank (csökkenő) kamatához rögzített, a 3 hónapos (CHF ) LIBOR-hoz jogszabállyal is kötött, felárral lehetett nyújtani. Ott tehát a jogalkotók elő merték írni az előzetes tartalékgyűjtést, s még arról is tudtak gondoskodni, hogy a „kamat-oldali” (carry-trade) nyereséget a jegybankjuk kétféleképpen is mérsékelje.

5

A devizahitelezést - mint az 1. sz. táblázat első két oszlopából kiderül – lényegében csak „jobb híján” , a támogatott „forintos lakáshitelek” rendszerének felszámolása után, 2003. II. felétől, s a külföldi tulajdonú és „anya-refinanszírozású” bankok indították be. Ez azután 2007.-2008. során vált átütő erejűvé9. Igazán megdöbbentőek azonban a 2. és a 4. oszlop 100 %-feletti mutatói. Ezek alapján kiszámítható, hogy Magyarország a 2004 –2008 közötti években realizált GDP-jének a 7 809 ezer Mrd forinttal való megnöveléséhez 142,2 %-nyi külső forrást (11 106 Mrd Ft) vett igénybe, ill. terhelt rá adósságként a lakosságára, vállalataira, önkormányzataira.10 Ezen belül a lakosság 2008. december 31-i állománya az OGY (2012; 5. old.) szerint 6552 Mrd. Ft, azaz a teljes deviza-állomány 45,6 %-a lett.11 Egyszerűbben megfogalmazva: 2004-2008 között Magyarországon nem is volt valódi növekedés, ill. a „deviza-hitelezés infúziója” tartotta életben az alig vegetáló gazdaságot12. Ha a deviza-, vagy forint-hitelezéssel, vagy egyéb módszerrel nem folytatódott volna a korábbi években (kevésbé) jellemző mesterséges konjunktúra-teremtés, akkor már 2008 őszén a magyar GDP ennyivel, kb. 7,3 %-kal, lett volna alacsonyabb. 13

9

Részletesen ld. még BANAI-KIRÁLY- NAGY (2010) és összefüggéseire BANAI-KIRÁLY-VÁRHEGYI (2010). Ezen tanulmány valamennyi adata az MNB, a PSZÁF, a KSH és az EKB hivatalos, az irodalomjegyzékben feltüntetetett kiadványainak számaira épül. Ahol becslést, saját számítást alkalmaztam, ott ezt mindenkor jeleztem.

10

A felvett hitelek egy része használt lakásokra, ill. – a szabad felhasználású devizahitelek miatt – egyéb használt termékekre fordítódott. Ebben az esetben az ellenértéket forintban megkapó „eladó” maga is költhetett:„realizálhatott GDP-t”, vagy megtakaríthatott. A hitelből vásárlónak (sajnos) szintén nem kellett csak emiatt változtatnia a fogyasztási, ill. megtakarítási szokásain. A devizahitelekből közvetlenül, avagy a forintközvetítéssel, külföldön elköltött, avagy ott befektetett-kimenekített rész azonban már nem a kimutatott magyar GDP-t növelte meg. A „külföldi” GDP-t, ill. az ottani forrás-bővülést okozó, „devizahitel-kifolyás” (hitel „re-export”) sajnálatosan nem ismert mértékével ezért szépíteni kellene a nyomasztó eladósodás GDPgenerálóképességének alacsony hatékonyságát. (Első megközelítésben azonban állítható: ezen eladósodás kb. 30 %-a nem magyar, hanem külföldi GDP-t realizált, ill. az ottani megtakarításokat növelte.)

11

A lakosságnak deviza-hitelfelvételének mértékei nagy mértékben változtak 2001-2012 között. Az OGY (2012) 32. sz. táblájáról (74. old.) „úgy nagyjából” leolvasható, hogy a 2002. eleji, alig néhány száz-milliós devizahitelállományuk 2008. IV. negyedévére elérte a maximumát, kb. 7500 Mrd. Ft-ot, az összhiteleiken belüli 68,5 %-os arányt. (ÁSZ (2009) 15. old.) Ez a mérték 2012 II. negyedének végére 5200 Mrd. Ft körüli szintre mérséklődött, ami a teljes lakossági hitel-állomány kb. 53 %-ot tette ki. Hasonlóképpen fontosak a 39. sz. ábráról leolvasható adatok. Eszerint a teljes (forint és deviza) hitel-állomány - a 2009. eleji csúcsáról, 11 500 Mrd Ft-ról (?!), napjainkra 9200 Mrd forintra mérséklődött - összegéből 2006 óta már stabilan 60 -63% közötti, 6200-7000 Mrd Ft értéket jelentenek a jelzálog-fedezetűek, 2-4 %-ot a gépjármű-fedezetűek, s 4-6 %-ot a fedezet nélküli „szabad hitelek”. Az ÁSZ (2009) szerint a lakossági devizahiteleken belül 2008. végén a tényleg lakáscélra felvett összegek aránya lényegében megegyezett az egyéb, tehát a nem is lakáscélra, hanem pl. személyi hitel, áruhitel, gépjárműhitel, szabad felhasználású jelzáloghitelek mértékével. (15. old.) Más - s eddig sajnos nem elemzett – megfogalmazás szerint: a lakosság a deviza-hiteleknek kb. a felét nem a létfontosságú lakás-vásárlásra, hanem „valami másra” vette fel.

12

A FIDESZ 2006. évi választási kampányának tehát igazából azt kellett volna mondania: „Most még ugyan (a valós lehetőségeiteknél) jobban éltek, mint 4 éve; de nem sokára keserűen megfizettek érte!” 13

AZ MNB (2012) indirekt módon fogalmazta meg a 2007-ben (is) érvényes évtizedes pénzügypolitikai dilemmát: „ha a bankrendszer ugyanakkora átlagos kockázatot vállalt volna 2011-ben, mint 2007-ben, akkor a hitelkibocsátás nagysága körülbelül a fele lett volna a ténylegesen megvalósultnak és harmada a 2007-es kihelyezésnek.” (26-27. old.)

6

Év 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009

Összeg (ezer Mrd Ft) 3 270 4 093 5 793 7 398 10 462 14 376 13 291

1. táblázat A devizahitelezés kiterjedése DH növekmény GDP növekmény (ezer Mrd Ft) (ezer Mrd Ft) 1 027 1 619 823 1 927 1700 1 353 1 605 1 658 3 064 1 316 3 914 1 555 -1085 -917

∆DH/∆GDP 63,4 42,7 125,6 96,8 232,8 251,7 -118,3

Forrás: PSZÁF (2008) 34. old. és PSZÁF (2010) 82. old. B.6. tábla, ill.. KSH (2012) STADAT 3.1.1. tábla

7

A 2. sz. táblázatból kiderül, hogy a devizahitelek „felvételkori” átlagos és súlyozott átlaga az eurónál 253 Ft, a svájci franknál 159 Ft körül alakulhatott. Ezen számoknak az azóta bekövetkezett időszak árfolyamaival való összevetése két fontos következtetéshez vezet. Egyrészt, hogy a forint árfolyama valószínűleg jó ideig (szerencsére) nem fog visszaállni a korábbi mértékekre, másrészt, hogy a 2008. előtti forint- árfolyamokban egy legalább 10 -15 %-os túlértékeltség, ill. bármikor bekövetkezhető, „reális leértékelődési veszély” volt beépítve. S ma már azt is tudjuk: 2008. és 2012. között ehhez még a svájci franknál egy jó ideig szintén tartósnak tűnő, további 20%-os, reálisan nem várt, leértékelődési potenciál is hozzájött. 14

14

A magyar árfolyam-politika talán legsötétebb napjaiban, 2008. július 22-án, az euró árfolyam 229 FT, július 30-án pedig a svájci franké pedig 141 forint volt. Ma már tudjuk, hogy az akkor hitelt felvevők (2013. elejéig) közel 20-35%-os, ill. akár még 70 %-os „legnagyobb potenciális leértékelődési veszélyt” (MPL), s emiatt bármikor „robbanható” forrásköltség-növekedést, is vállaltak. Ehhez képest a GÁSPÁR-VARGA (2011) szimulációjában figyelembe vett 40 %-os frank-árfolyamváltozás még szerénynek, ill. (remélhetőleg: hosszabb távon is ) reálisnak, tarthatónak minősíthető. SURÁNYI-SPURNY- BARTA (2011) is 40 %-os CHF-árfolyam leértékelődéssel számoltak a javaslatukban.

8

Év 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 Átlag

2. táblázat A devizák 2002-2008 közötti MNB középárfolyama Devizahitelek aránya Éves átlag-árfolyam (HUF) (%) EUR CHF 242,97 165,59 253,51 166,71 7,4 163,01 251,68 15,3 160,20 248,05 14,5 168,02 264,27 27,6 153,03 251,37 35,2 158,45 251,25 252,80 159,0415

Forrás: MNB (2012) alapján

15

BALÁS- NAGY (2010) 2008 alapján még úgy látta, hogy a CHF-hitelek 60-70 %-át 150-165 Ft-on vették fel, s már ez már 210 forintos árfolyam mellett is a GDP 1,9 -5,1 %-át kitevő egyszeri veszteség napvilágra kerülését okozta volna. A PSZÁF (2012/3) viszont részben pontatlan, mivel szerintük az euró-hitelek többsége 2008. után került folyósításra, a 250 EUR-árfolyam fölött. (2. old.) Vö. MNB (2012) 28. old. 27. ábrájával.

9

A 3. sz. táblázatból nyilvánvalóvá válhat az is, hogy a hitelét az európai kamatszinthez igazodóan felvevő lényegében és átlagosan legalább 5 %-kal, évente 3,5-10,5 % között ingadozó mértékben, ám mindenkor kedvezőbben jutott forráshoz, mint az azt forintkamatszinten megtevő.16 A 2003-ban deviza-hitelt felvevő a „kamat-oldalon” tehát azóta összességében (halmozottan) kb. 60 százaléknyival kapott olcsóbban forrást, mint az ugyanilyen összeget az akkori forint-kamatozással felvevők.17 Ez tehát a vizsgált 9 év alatt egy pl. 6 milliós átlag-hitel esetén összesen 3,6 millió forint (= évi 400 ezer Ft) – adótól és minden egyéb tehertől mentes - ki nem mutatott anyagi előnyt, ún. imputált jövedelmet, jelentett a devizahitelesek számára18. Más megfogalmazásban: az ugyanilyen összeget „forintkamatbázison” felvevők náluk 5 éven keresztül legalább havi 33 ezerrel forinttal fizettek többet. Az MNB (2012) 38. sz. ábrája (75. old.) meglepő plasztikussággal fel is rajzolja, hogy a deviza-hiteleseknek csak 2008. októbere után, s mindössze a legrosszabb árfolyamú időszakban (2011. IV. negyedévében, s szinte fillére pontosan ennyivel) emelkedett meg a havi törlesztő-részlete. Ilyenkor kell sajnálni, hogy a Parlamentben senki sem merte felvetni a 2 %-os árfolyam-kockázati tartalékok 2001-től szükséges felhalmozását előíró törvény-

16

A magyar forint-hitelek és - a devizahitelezés refinanszírozását döntően adó - nemzetközi hitelek kamat-szintje közötti különbség pontosabban is kiszámítható. (A figyelembe vehető tényezőkre ld. PULAI-REPPA (2012) Egyrészt az európai országok belső kamatszintje is eltérhetett egymástól, másrészt a „ref-hitelek” hazánkba valamiféle súlyozott átlag alapján , ill. harmadrészt, az anyabankok egyéni refinanszírozási politikája által” színezve”, „dúsítva” gyűrűződtek be. Valószínűleg a nem-európai régióból is érkeztek – még olcsóbb, még nagyobb kamat-különbségű, ún. carry-trade - források. Ezek azonban az alapvető összefüggéseken sajnos nem - ill. valószínűleg nem is az állítások gyengítése irányában – változtatják. Ld. az OGY (2012) és az MNB (2012) 28. számú ábrájának, ill. a PSZÁF (2012/2) elemzésének - még megdöbbentőbb - aktuális számait.

17

Emiatt kellett a PSZÁF Felügyeleti Tanácsában már 2006. és 2008. között folyamatosan – mindenki megrökönyödésére – azt a látszólag érthetetlen felvetést javasolnom, hogy sajnos Magyarországon éppen a forint alapon hitelt nyújtó pénzintézeteket (?!) kell a nagyobb kockázatot vállalóknak tekintenünk (?!), annak minden intézkedésével. Azok ugyanis legalább 5-6 %-kal biztosan nagyobb kamatot, törlesztő-részletet, stb. követelnek meg. Következésképpen, náluk a „nem-teljesítés kockázata” előre láthatóan, s minden valószínűség szerint, nagyobb lesz, mint a deviza-hiteleseknél. Sajnálatos módon a PSZÁF és az MNB számai azóta is nyomasztóan igazolják: a jövedelmi oldal 2008. utáni általános összeomlása miatt, a magasabb terhet vállaló (szegényebb) lakossági forint-hitelesek „bedőlési aránya” 2011. végéig magasabb volt, mint a deviza-hitelt felvevőké. Sőt, a nem-lakossági nem-fizetők között még ma is magasabb a forint-hiteles „bedőlők” aránya. Ld. PSZÁF (2009) 2. pont, ( 2010) 63.-75 oldal összeállítása és (2012) 16.old.) Igaz azonban, hogy a jelzáloggal fedezett hiteleknél 2008. után már jobban emelkedett a forint-alapú hitelfelvevők bedőlési aránya (MNB (2012) 38. sz. tábla). Ez – összevetve GÁSPÁR-VARGA (2011) szimulációjának eredményeivel - azt látszik alátámasztani, hogy a deviza-hiteleket kevésbé a „jobb-módúak”, mint inkább, a korábban a forint-hitelekből kimaradt, „szegényebbek” vették fel. ( Ld. BETHLENDI - CZETI –KREKÓ-NAGY-PALOTAI (2005) 24. old.) Emiatt sokaknak érdemes lenne elgondolkodniuk azon, hogy akkor valójában miért is jutottak tömegesen nehéz helyzetbe, mind a forintban, mind a devizában hitelt felvevők?!

18

Sajnálatos módon Magyarországon 2001-től kezdve nem akadt egyetlen ember sem, aki nyilvánosan kimondta volna, hogy az így adódó „kamat-különbözeti” - ill. egy időben még hozzájövő - „árfolyam-erősödési” spekulációs nyereségeknek legalább az egy részét vagy félre kellene tenni, vagy pl. árfolyam-biztosítással, el kellene tenni a” rosszabb időkre”; például a forint (irreálisan túlerősített) árfolyamának az esetleges, ill. nagyon is várható, leértékelődésére számítva. (Vö. a „tücsök és a hangya” elég közismert meséjével, ill. a lengyelek 20 %-os „előre-pótlékolásával”.) Az 1990-es devizahitel-válság idején minden esetre volt még bátorság az akkori, jóval nagyobb mértékű, „imputált jövedelmek” adóalap-bővítésbe való bevonására vonatkozó (sikertelen) jogalkotásra. Sajnálatos módon arról sem született az elmúlt 11 évben törvény-javaslat, hogy a legalább olyan nehezebb helyzetben lévő „forint-hitelesekkel” akkor mit is kellene tenni.

10

javaslatot.19 Ezzel a (persze nem sok népszerűséget hozó) törvénnyel ugyanis csak a 20032008 közötti 5 év folyamán – év-közepi hitel-felvételekkel számolva – kb. 732 Mrd Ft előzetes árfolyam-tartalék gyűlhetett volna össze. (A „kamat-nyereségnek” csak a felét (2,5%) tartalékba helyeztető kormányzat pedig akár a „mágikus nagyságrendű” 915 Mrd Ft-os tartalékkal készült volna fel a kedvezőtlenebb időszakokra…)

19

A magyar Országgyűlés tagjai 2012. elejére felismerték, hogy „2003-tól a forint-hitelek egy csapásra drágává lettek téve (16%) és a forintforrások egyébként is kis volumene miatt a lakosság a devizahitelezés felé fordul, sajnos csak a kamatkülönbségeket értékelve.” BETHLENDI - CZETI –KREKÓ-NAGY-PALOTAI (2005) tanulmánya ezt korábban így fogalmazta meg: „a háztartások – feltehetően a negatív tapasztalatok hiánya miatt is – kisebbnek érzékelik az árfolyam bizonytalanságát, azaz kisebb árat hajlandóak fizetni a kockázat kiküszöböléséért, mint a kamatkülönbözet.” (24. old.) TÓTH –ÁRVAI (2001) kiváló tanulmánya pedig már egy évtizeddel korábban figyelmeztetette az azt elolvasókat: : „a megtakarítói célok túlnyomó része esetében szakadás van az alsó három és a felső két ötöd között, a két legmagasabb jövedelmi csoport magatartása meglehetősen hasonló,míg az alsó három jövedelmi ötödöt magába foglaló csoport kevésbé homogén.” (33. old.) Ld. erre OGY (2012) 7. old. és a mindenkor 10 % feletti THM-et mutató ábráját és táblázatát (42. és 43. old.), ill. MNB (2012) 28. sz. ábráját és ALGY-AP (2012) tanulmányát.

11

3. táblázat Irányadó kamatlábak alakulása az év végén Év 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 (10.01) ∑:

EKB (%) 2,00 2,00 2,25 3,50 4,00 2,50 1,00 1,00 1,00 0,75

MNB (%) 12,50 9,50 6,00 8,00 7,50 10,00 6,25 5,75 7,00 6,50

Forrás: MNB (é.n. 2), ECB (é.n.)

12

Éves (%) 10,50 7,50 4,00 4,50 3,50 7,50 5,25 4,75 6,00 5,75 59, 25 %

Eltérés Kumulált (%) 100 107,5 111,8 116,8 120,9 129,9 136,8 143,3 151,9 160,6

A forint árfolyam-ingadozásának hatását bemutató 4. sz. táblázatból azonban az is kiderülhet, hogy a kedvező „kamat-hatást” majdnem azonnal és teljesen megsemmisítette a 2008. végén berobbant kedvezőtlen irányú „árfolyam-hatás”. (2003-2008 között a hitelfelvevők számára mind az euró, mind a frank árfolyamának alakulása is kedvező volt, évente átlagosan további 1, ill. 2 % árfolyam-nyereséget is termelve.) A válság kirobbanása után azonban a forintnál (is) realizálódott a „potenciális leértékelődési veszély”. Ennek következtében 2007. és 2012 vége között az eurónál valóban összességében 9,8%-kal, a svájci frankkal szemben pedig 51,6%-kal értékelődött le. Megdöbbentő és árnyalt, külön elemzést is igényel viszont az, hogy a devizahiteleseknek igazán komoly veszteségeket okozó „árfolyamromlások” miért nem a globális válság 2008-2009-es éveiben, hanem csak később, a 20102011-es esztendőkben, következtek be.

13

Év 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 ∑:

árfolyam 262,23 245,93 252,73 252,30 253,35 264,78 270,84 278,75 311,13 284,86

4. táblázat Forint év végi deviza-árfolyamainak hatása (+ = árfolyamveszteség; - =árfolyamnyereség) Euró Svájci frank ±(%) ±(Kumulált %) árfolyam ±(%) ±(Kumulált %) 0,00 100,00 168,30 0,00 100,00 -6,22 93,78 159,34 -5,33 94,67 2,76 96,37 162,33 1,87 96,44 -0,17 96,21 156,99 -3,29 93,26 0,42 96,61 152,42 -2,10 91,30 4,51 100,97 177,78 16,64 106,49 2,29 103,28 182,34 2,56 109,21 2,92 106,29 222,68 22,12 133,36 11,62 118,64 255,91 14,92 153,25 -8,44 230,55 -9,91 108,62 138,06 9,69 37,48

Forrás: MNB (é.n.1.)

14

A devizahitelezés 2003-2008 közötti „társadalmi eredményét” elemző – átlagosan 10 % euró és 90 % frankhitel-állományt, ill. félévkori elhelyezést feltételező - 5. sz. táblázat egyértelműen alátámasztja azt, hogy Magyarország devizahiteleseinek 2008. végén alapvető fordulatot kellett volna végrehajtaniuk. Az addig mind a”kamat-”, mint pedig az „árfolyam-oldalon” a devizahiteleseknek – és az egész ország GDP-jének – kedvező, nyereséget hozó, „össznépi spekulációt” akkor kellett volna azonnal abbahagyni. Az 5 év alatt felhalmozódott kb. 1420 Mrd forintnyi - 1157 Mrd FT „kamat-oldali” és 263 Mrd. „árfolyam-oldali” - „társadalmi haszon” döntő részét, 80 %-át, kb. 1141 Mrd Ft-ot, ugyanis 2008. végén, alig néhány hét alatt, egyszerűen „visszavette a piac”, az „árfolyamoldal”.

15

Év20 2004 2005 2006 2007 2008 Összesen

∑Állomány e. Mrd Ft 4 093 5 793 7 398 10 462 14 376

5. táblázat A devizahitelezés társadalmi hatásai 2003-2008 között „Kamat- hatás” „Árfolyam-hatás” EUR EUR CHF % e. Mrd Ft % e. Mrd Ft % e. Mrd Ft 98 7,5 153 6,22 25 5,33 4,0 116 -2,76 -16 -1,87 -49 4,5 166 0,17 1 3,29 109 3,5 183 -0,42 -4 2,10 99 7,5 539 -4,51 -65 -16,64 -1075 1157 -59 -819

Együtt e Mrd Ft 123 -65 110 95 -1141 -878

Forrás: MNB (é.n.1.)

20

Az adott évben a január 1-től december 31-ig meglévő állományok összegét vettem figyelembe. Nyilvánvaló, hogy a számokat az év közbeni hitelfelvételek , ill. visszafizetések mérséklő hatásával még tovább lehetne finomítani kellene.

16

2. Mi a „Megoldás”? 2.1. Mit kell(ett volna már régen meg)tenni? Mindenfajta tőzsdei oktatás elsőként megtanított szabálya az, hogy a spekulációban soha senki sem lehet mindig csak nyertes21. Ennek matematikai következményeként tanítják meg a második szabályt: a várható nyereség egy-harmadát elérő tényleges veszteségnél „ki kell szállni” az ügyletből, „zárni kell a pozíciókat”.22 A magyar devizahitelezés legnagyobb problémáját ezen szabályok ismeretének – a politikai és szakmai elitjére, ill. a kamat- és árfolyam-spekulációba belement több százezer szerződőjére sajnálatos módon egyaránt jellemző - általános hiánya adja. Ennek felismerése adta, adja azonban egyben a „Megoldás kulcsát” is. A devizahitelezés megoldásának lényege ugyanis forint devizákkal – s különösen a svájci frankkal - összekapcsolódó árfolyam-kockázatának a magyar gazdaságról való teljes mértékű levétele volt és marad. A minél gyorsabb, ill. az optimális időpontban való „kötelező beforintosítás” sem tudja azonban sajnos eltünteti, „meg nem történtté tenni”, hanem éppen, hogy realizálja, kimutatandóvá és ezzel kezelendővé is teszi a Magyarországot ért veszteségeket. Emellett azonnal a napvilágra hozza a forint-alapú hitezés (a jövőben is) magasabbnak tűnő kamat-költségét is. A pénzügypolitika, ill. az alapfokú tőzsdézés szabályainak megfelelően, ezért kellett volna a lehető leggyorsabban végre hajtani a kulcsvalutákkal, ill. a kereszt-árfolyamaikkal kapcsolatos, tehát Magyarország által nem kontrollálható (időpontú és mértékű) veszteség-forrás felszámolását23 Ez volt a 2011. februárjában, még 206 Ft-os CHF-árfolyam idején tett SURÁNYI-SPURNY-BARTA (2011) javaslat lényege. A forint árfolyam-hullámzására vonatkozó, s a 6. sz. táblázatban bemutatott, adatok egyértelműen mutatják a forint-hitelezés zárásának, a „kötelező „beforintosításnak”, az „optimális, ill. a még elfogadható, „jó” időpontjait. Sőt, az is látszik, hogy a devizahitelezés rendezésére való „felkészülés” utolsó lehetséges, szakmailag is még elfogadható, időszaka 2008. július 22. és október 22.-27. között volt: ekkor ugyanis (először) robbant a forint 21

Ezt nevezik a „7:3”-szabálynak; jelezvén, hogy a kezdő spekuláns örüljön, ha tíz esetből háromszor nyerhet, mivel még a leghíresebb tőzsdei guruk – pl. Soros, W. Buffett , stb. - is általában legalább három alkalommal mellé fognak. Magyarország népe , ill. szellemi és politikai elitje sajnos (finoman fogalmazva is) kezdő és képzetlen spekuláns volt (és van) , s főleg, a globális pénzügyi piacok követelményeihez képest.

22

Ez nevezik a „3 : 1”-szabálynak; mely’ szerint a pl. 100 egységért vett, s 109-en eladandó, tehát várhatóan 9 egység nyereséget hozó, ügyletben a váratlan veszteségbe fordulásra való felkészülés jegyében, már 97-en, azaz egy-harmadnyi, 3 egységnyi veszteségnél, kötelező a pozíció zárása, az eladás, a likvidálás, a veszteségből való azonnali „kiszállás”. Az első két szabály összefüggése könnyen megérthető: még a kezdő spekuláns is elveszíthet akár 7 alkalommal is 3-3 egységet, ha a három sikeres ügyletén 9-9 egységnyi jövedelme keletkezik. Megfelelő fegyelmezettséggel tehát a kezdő és átlagos spekuláns legalább „a pénzénél maradhat”, mert + 27 > - 21. 23 Sajnálatosan statikus BALÁS-NAGY (2010) korrekt levezetése. Abból ugyanis, hogy a devizahitelek „beforintosításával” valóban nem tűnik el egy ország, ill. lakosságának, intézményeink, adófizetőinek, bankjainak, stb. a vesztesége, hanem csak „realizálódik”, még egyáltalán nem következik, hogy emiatt a dinamikusan növekvő, további tartós veszteségeket is vállalni kell.

17

árfolyam-leértékelődési „bomba-sorozata”. Sajnálatos módon, akkor a magyar politikai és szellemi elit ennél fontosabbnak tartott dolgokkal volt elfoglalva24.

2008. 07. 22. 10. 22. 10. 30. 2009. 01. 10. 02. 05. 03. 06. 08. 05. 2010. 05. 11. 05. 07. 07. 20. 11. 02. 2011. 05. 11. 11. 15. 2012. 01. 05 02. 21. 06. 04. 08. 23.

6. táblázat A devizahitelezés”zárásának” lehetséges időpontjai EUR - HUF CHF - HUF 2008. 07. 30. 229 276 10. 27. 254 285 2009. 01. 05. 296 02. 20. 316 07. 31. 266 261 2010. 03. 18. 281 05. 07. 290 09. 28. 270 263 2011. 06. 07. 316 12. 30. 2012. 01. 05. 322 286 08. 06. 304 276

141 188 171 203 173 187 198 225 185 235 264 230

Forrás: MNB

24

Több és más szempontból is elgondolkodtató az OGY (2012) euró-bevezetéssel kapcsolatos fogalomhasználata: „az alapvető stratégiai kérdés társadalmasított megvitatása helyett felelőtlen politikai bohózat”. (3. old.)

18

A 7. sz. táblázatban a forint-ingadozások alapján adódó „lehetséges exit-napok” optimális, ill. a még ésszerű, „jó” , s persze a legrosszabb napjai is, bemutatásra kerültek. Természetesen ezen időpontok tökéletes „eltalálása” csak utólag lehetséges. A magyar politikai és szellemi elit - konkrétan a pártok, a parlamenti frakciók, a Kormányok, a pénzügyminisztériumi funkciót ellátó intézmények, a PSZÁF, a magyar pénzintézeti rendszer, stb. - „profijainak” a tökéletes és példás együttműködése esetén azonban 4 év alatt valószínűleg sikerülhetett volna ezek közül legalább egyet – s legalább az eurónál vagy a franknál - előre is „megérezni”, s nagyjából jól „betájolni”…25

25

Az időpont kiválasztásával való felelősségnek a vállalhatóságát támasztja alá a 90 napnál tovább nem teljesítő adósok önkéntes forintra váltási lehetősége, a 2012. május 15. és június 15 közötti egy-hónapos MNB átlagárfolyamokon: 298,6 Ft/€ és 248,5 FT/CHF. (MNB (2012) 35. old.) A 6. és 7. sz. táblázatokkal összevetve, megállapítható, hogy a törvényhozók 2008. óta bizony találhattak volna ennél jóval kedvezőbb, ill. kedvezőtlenebb időpontot is. A lakosság pénzügyi érzékét dicséri, hogy ezen az árfolyamon csak 3100 szerződést, 23 Mrd Ft értékben váltottak át. Ők ugyanis nem csak a magasabb forint-kamatokat kell, hogy vállalják, hanem még a nem túl kedvező árfolyamon való átváltás miatti , tehát a további állomány-növekedés utáni ,kamat-terheket is.

19

7. táblázat A devizahitelezés lehetséges exit-dátumai és azok társadalmi veszteségei Ha 100%-ban euró alapú hitel, akkor a társadalmi veszteség 253 EUR/HUF-hoz képest EUR/HUF Eltérés 253 EUR/HUF-tól Társadalmi veszteség (milliárd Dátum árfolyam (HUF) Ft) 2008.10.30. 254 1 14 2010.03.18. 261 8 115 2011.05.11. 263 10 144 2012.08.23. 276 13 187 Ha 100%-ban svájci frank alapú hitel, akkor a társadalmi veszteség 159 CHF/HUF-hoz képest CHF/HUF Eltérés 159 CHF/HUF-tól Társadalmi veszteség (milliárd Dátum árfolyam (HUF) Ft) 2009.01.05. 171 12 173 2009.07.31. 173 14 202 2010.03.18. 187 28 403 2011.06.07. 185 26 374

20

A 7. sz. táblázat alapján, utólag az is látható, hogy a magyar devizahitelezés „optimális” időpontja” az eurónál 2008. október 30., a svájci frankhitelek esetén pedig 2009. január 5. lett volna. Ha minden hitel euróban lett volna, akkor a lehető legjobb esetben is 14 Mrd Ft, ill. ha minden hitel CHF-ben lett volna, akkor pedig 173 Mrd Ft-hoz közeli veszteséggel szállhattunk volna ki. Feltételezvén egy 10 % -90%-os megoszlást, így látható: az azonnali, optimális „pozíció-zárás” esetén sem lehetett volna mentesíteni a magyar társadalmat egy robbanásszerű, kb. 150 Mrd Ft-os egyszeri, 2008. végén realizálandó veszteségtől26. (Vö. a 2003-2008 közötti társadalmi nyereség 1420 Mrd Ft-jával!) Tegyük azonban hozzá az azóta emiatt adódó további veszteségeket: a beforintosított hitelek kamata ekkortól kezdve ugyanis a legalább 5 %-kal magasabb „forint-kamatszintnek” megfelelően - s a megemelkedő törlesztésekre vetítetten - alakult volna (SZIGEL-FÁYKISS (2012). A 8. sz. táblázat adatai szerint a 2009-2012 közötti 4 évben - a csökkenő éves állományok tőkéje után - az éves kamatterhek évente 240-330 M Ft-tal terhelik a lakosságot. Összesen a 4 év alatt tehát legalább 1133 MRD Ft-ra becsülhető a „beforintosítás” után megmaradó állomány többlet-kamatterhe. Ezt az árfolyam-gát mögött és azon kívül egyaránt halmozódó kamat-költséget csak akkor és úgy lehet megtakarítani, ha az ország egyrészt megnöveli belső és tartós megtakarítási hajlandóságát, másrészt olyan pénzügypolitikát folytat, amely’ a forint-hitelek felvevőit nem hozza ilyen nagy mértékű kamat-hátrányba. S ha a teljes magyar deviza-állományra vetítjük ezeket az arányokat, akkor látszik, hogy a későbbi „beforintosítás” évente kb. 600-900 Mrd forinttal növeli meg az összes felvevő, vagy az egyéb tehervállaló kamat-költségeit. A mesterséges, a hitel-expanzión alapuló, 2008-ig érvényesülő „amerikai” stílusú, pénzügypolitika 1998-2008 közötti „kopírozásáért” tehát Magyarországnak így is, úgy is meg kell fizetnie… A mi pénzünk ugyanis sajnos nem olyan kulcs-valuta27, hogy világ többi része „boldogan” tegye el, „tezaurálja” , s ezzel finanszírozza a magyar (centralizált és a családok szintjéig, decentralizált) túlköltekezést. 28 2008. őszétől az IMF, EU és a hitelminősítők, ill. a világ valamennyi komoly elemzője pontosan tudta és tudja, hogy Magyarország „fülig eladósodott”. „Mindenki” tudja, hogy adóssága nem csak a kb. 22 ezer Mrd. Ff körül ingadozó államadósságból áll. Ahhoz még pl. 26

BALÁS - NAGY (2010) a 2008-as adatok alapján még úgy látta, hogy a CHF-hitelek 60-70 %-át 150-165 Fton vették fel, s ez már a 210 forintos árfolyam mellett is a GDP 1,9 -5,2 %-át kitevő egyszeri veszteség napvilágra kerülését okozta volna. (5. old.)

27

Nem ezen tanulmány feladata annak részletes kifejtése, hogy a monetáris politika standard tankönyvei, ill. a maastrichti kritériumok egészen más társadalmi és gazdasági szerkezetű, nyíltságú, fejlettségű, értékrendű, kulcsvalutájú, stb. országokra lettek kidolgozva. Így az azokban lévő ismeretek megismerése és megértése, majd a helyi viszonyokra való adaptálásuk, még a pl. IMF pénzügypolitikai diplomájával rendelkezőktől is, s a világon mindenütt, fáradságos szellemi erőfeszítéseket követel .

28

Újból emlékeztetni kell sokakat arra az elméleti lehetőségre, hogy ha a jelzálog-hiteleket korábban is forintkamat bázison nyújtották volna, akkor ezek az éves „kamat-többlet” összegek már 2003-tól fogva terhelték volna a hitel-felvevőket – már ha lettek volna olyanok, akik azokat ilyen feltételek ismerete mellett is fel akarták volna venni… A gyakorlatban azonban nem volt ilyen lehetőség. A tartós és hosszú lejáratú belföldi megtakarításokat 25 éve elhanyagoló magyar pénzügypolitika ugyanis soha nem tette-tehette tartósan is fenntarthatóvá a „forint-forrású” hitelezés komolyabb expanzióját, az azon keresztüli mesterséges konjunktúraélénkítést.

21

a lakosság, önkormányzatok és intézmények, akkor pl. 14,4 ezer Mrd. Ft-ot kitevő, devizahitelét is hozzászámolják.29 Értelmetlen és csak presztízs-romboló ezért az (explicit és implicit, ill. bankonként decentralizált avagy MNB-nél centralizált, ekkori avagy akkori árfolyamon számba vett, nettó , stb.) adósságok belső megoszlásával való trükközgetés – ezt a világban egyetlen pénzügyi szakember sem veszi át. Emiatt kell olyan megoldásokban gondolkodni, amelyeknél ezen hitelek minél gyorsabban leírásra kerülnek, vagy amelyeknél a magyar kamatszint - fokozatos, kicsiny lépésekkel való tesztelésen keresztül - radikálisan csökken30.

29

A magyar eladósodás GDP - mind a mai napig jóval - 100 % feletti világszerte ismert mértékének jelentőségét egyedül a pénzügyes szakma és a politikai elit által méltatlanul figyelmen kívül hagyott LÓRÁNT Károly (2010) hangoztatja már évek óta. 2008. végén így pl. a teljes magyar bruttó - portfolió és közvetlen tőkebefektetés-állománya, utóbbiba beleértve a bankoknak nyújtott, 2003. után egyre jelentősebb arányú deviza-refinanszírozási hiteleket is - tartozása 184,5 Mrd. $ , azaz 34 669 Mrd akkori forint, az akkori GDP 130,6 %-a volt. (Részletesen ld. különösen a 2. 6. és 7. sz. táblázatait.)

30

Nem ezen dolgozat tárgya azon (igen csak ) „nagyvonalú” feltételezésnek a feloldása, hogy a magyar bankok kizárólag csak a nemzetközi és a hazai kamat-szint közötti különbséget és a bekövetkezett árfolyamváltozásokat jelenítették meg a törlesztő részletek egyoldalú változtatásakor. Sajnos, egyre több tény látszik alátámasztani,. hogy ennél bizony „sokkalta vastagabban fogott a ceruzájuk”. A 2008. utáni valós helyzet ugyanis még a vázoltnál is rosszabb: az új lakossági forinthiteleknél stabilan, s még 2012 végén is a 3 hónapos BUBOR felett 5%-kal találhatók a kamat-felárak. (MNB (2012) 72. old., 18. sz. ábra.).

22

Év 2009 2010 2011 2012 ∑:

8. táblázat A 2008 végén „beforintosított” lakossági deviza-állomány többlet kamat-költsége Állomány-átlag (Mrd. Ft) Kamatláb-eltérés (%) ∆ Ft-kamat (Mrd Ft) 6 390 5,25 335 5 559 4,75 264 4 847 6,00 291 4 223 5,75 243 1133

23

A 7. és 8. táblázatokból azonban az is kiolvasható, hogy mind az euró-, mint a svájci frank hiteleknél volt még később is 3-3 olyan időpont, amikor – ugyan egyre romló feltételek közepette, ám, azért még mindig „veszteség-minimalizáló” módon léphettünk volna ki. Az árfolyam-ingadozás „exit-jelentőségét” azonban eddig talán csak BÁNFI (2012) vette észre (385. old.) Emiatt például még egy 2011-es május-júniusi, viszonylag kedvező - 263 forintos euró és a 185 forintos CHF- árfolyamon való lezárás is, 60: 40 %-os arányú akkori állománymegoszlás feltételezése mellett - már kb. 340 Mrd Ft-os azonnali veszteség-realizálást jelentett volna. A „jobb későn, mint soha” megoldás melletti érvként azonban elegendő csak annyit belátnunk, hogy a „le nem zártságból” adódó veszteségek nagyságrendileg nagyobbak… Próbáljuk meg felbecsülni a nyitott deviza-pozíciók lezárásának elmaradásával összefüggő „társadalmi eredményeket”. Ezen időszaki folyamataira vonatkozóan megdöbbentően és sajnálatosan kevés biztos, nyilvános és dokumentált tény ismeretes. Így tudjuk, hogy - 2008. végén 6552 Mrd. Ft volt a lakossági devizahitelek összege, ami 2011. szeptemberére 5600 Mrd Ft-ra, majd 2012. márciusától 4245 Mrd Ft-ra, 2012 végére pedig már 3905 Mrd Ft-ra, a kezdeti összeg 60 %-ára mérséklődött31. Emiatt nem tűnik elfogadhatatlannak 2008-2012 között évente kb. 8-10 %-kal, egyenletes32 mértékben csökkenteni a megmaradónak becsült állományt - A lakosság PSZÁF (2012/2) 4. sz. táblája szerint megszűrt 2008. végi 90:10 %-os CHF megoszlása 2012. közepétől kb. 50-50%-ra módosult. Emiatt meg ésszerű lehet 2008-2012 között egyenletesen, évente átlagosan 10-10 százalékponttal csökkenteni a CHF, ill. növelni az euró arányát. - Az MNB közép-árfolyamokkal elvégzendő számítások után meg lehet ítélni, hogy a megnövekedett tőke-törlesztések, ill. azok emelkedő forrás-költsége mibe került a lakosságnak, ill. az ország egészének. - Ebben az esetben az ország államadósság-finanszírozásának átlag-költségeivel érdemes számolni, mivel – az eddig intézkedések már bizonyították – annak egy jó részét biztosan az adófizetők fogják megfizetni. - S végül tudjuk továbbá, hogy az összes nem-kormányzati devizahitelekből 2008-ban a 45,8%-a volt lakosság terhe, míg ez 2012-re – a lecsökkent állományon belül – mérséklődött, kb. 36 %-ra. Ezen feltételezéseket foglalja össze a 9. sz. táblázat. Eszerint 2008. óta elszenvedett árfolyam-veszteségeink a 126 és 1518 Mrd. Ft között ingadoznak; annak függvényében, hogy milyen éppen a forint euró, ill. CHF-árfolyama. Ehhez jön még a 2008. végén bázisként vett 178 Ft/CHF és 265 Ft/€- árfolyamoknak és „felvételkori átlagokhoz ” 159 FT/CHF és 253 FT/€ viszonyított eltéréseiből adódó, az állomány 19,5 %-os, ill. 4,7%-os „állandó átértékelődési-felszorzási” kényszere is. A lakosságnak is, már csak a 2013-ra adódott, kb. 5050%-os állomány-megoszlása alapján is, ez kb. (882 Mrd FT X 112 % =) 990 Mrd Ft 31

Az MNB (2012) szerint a lakossági állomány 2012. novemberére tovább csökkent: 3705 Mrd forintra., melyből 2951 Mrd Ft hitelfelvevői jogosultak az „árfolyamgátban” való részvételre. (MNB (2012) 36. old.) 32

Természetesen a valóságnak jobban megfelelne, ha nem az egyenletes, hanem a hullámzó állománymérséklődéssel, ill. arány-eltolódással, stb. számolnánk. Aki rendelkezik ilyen megbontással, annak azt már régen közzé kellett volna tennie.

24

árfolyam-veszteséget, s az azután is számítandó további , 2012. végi 4,25 %-os forint kamattöbbletet (42 Mrd. Ft) okozott. 2013. elejének árfolyamai mellett így a devizahitelezés „lezáratlanság” miatti egyszeri árfolyam (tőke) vesztesége a lakosság számára közel 9001000 Mrd. Ft-ot jelent. S a megnövekedett forint-összegek miatt, ehhez még évente közel 250-300 Mrd. Ft többlet-kamat is adódik. Ez alapján tehát Magyarország valamennyi és deviza-hitelfelvevő nem-kormányzati intézményének és lakosának a 2012. végi egyszeri árfolyam-veszteségét 3000 Mrd Ft-ra, ill. az éves kamat-többletét pedig kb. 900 Mrd Ft körüli összegre becsülhető.

25

Dátum 2008.12.31 2009.12.31 2010.04.18 2010.12.31 2011.05.11 2011.06.07 2011.12.31 2012.08.29 2012.12.31

9. táblázat A lakossági devizahitelezés „lezáratlanságának” társadalmi veszteségei Állomány (Mrd. Ft) ∆Árfolyam (%) ∆Tőke (Mrd. Ft) ∑ CHF EUR CHF EUR CHF EUR 5987 655 6890 100,0 100,0 0 0 4712 1178 5890 102,2 102,3 104 27 4123 1768 5890 103,4 99,2 140 -14 3660 1568 5228 125,3 105,3 926 83 3137 2091 5228 116,8 99,2 527 -17 3137 2091 5228 103,9 100,0 154 0 2740 1826 4566 143,8 117,4 1200 318 2128 2128 4256 132,0 104,1 681 87 1953 1953 3906 135,4 109,8 691 191

26

∑ 0 131 126 1009 510 154 1518 768 882

Ezen költségekhez még a 2011-ben a Hpt. 200/B. § szakaszával létrehozott „végtörlesztés” társadalmi költségeit is hozzá kell adnunk. Ezzel ugyanis kb. 170 ezer, az átlagos állománynál (kb. 6 M Ft) némileg magasabb összegű, jellemzően 7,4 millió forint összegű devizahitel- szerződést, az állomány kb. 23 %-át rendezték. Ennek következtében a korábbi 5600 Mrd Ft-os lakossági állomány 1355 Mrd Ft-tal, napjainkra kb. 4250 Mrd Ft-ra csökkent. Ennek a késői „beforintosításnak” komoly, ám már „nyílt” „társadalmi költségei” voltak: 360 Mrd Ft, amelynek 70 %-át a bankok ügyfelei és tulajdonosai, 30 %-át az adófizetők állják. S elgondolkodtató az is, hogy csak a végtörlesztők 32%-ának volt szüksége új, forint-hitel felvételére; két-harmaduknak , kb. 115 ezer szerződőnek, tehát valójában volt elegendő pénze az adósságuk megfizetésére. (MNB (2011); 23. old.) Az „árfolyamgát” esetén azonban, a Kúria 2012. decemberi iránymutatása szerint is, a devizahiteleseknek, ill. másoknak változatlanul viselniük kell a külön számlán felhalmozódó „árfolyam-oldali” veszteségeket és persze a „kamat-oldali” nyereségek eltűnését is.33 Ha feltételezzük, hogy a még meglévő 3700-3900 Mrd Ft. hitellel rendelkező „szegényebb” hitelfelvevők is legalább a „végtörlesztők” átlagosan 26,6%-os megsegítésében részesülnek majd , akkor a lakossági devizahitelezés rendezésének várható költsége megint csak a legalább ezer-milliárd forintos érték közelébe visz. Ezeket a tételeket azonban „valakinek” ki kell fizetnie; mind 2017. június 30-ig, mind pedig azután.34 Most sajnálhatjuk csak igazán, hogy 2008. vége óta nem áll rendelkezésünkre egy korábban már említett, pl. legalább 732 Mrd. forinttal feltöltött, árfolyam-kockázati alap... Érdemes-e ilyen hatalmas veszteségek realizálását vállalni, vagy pedig ésszerű lehet a még további „elhúzásra, kivárásra való játszás”?! 276 forint alatti esetleges jövőbeli euróárfolyam esetén még a 2008.véginél is kedvezőbben be lehetne forintosítani a bankok közötti refinanszírozási hiteleket. Sőt, a 253 forinthoz közelítő árfolyammal mérsékelni lehetne az átváltási veszteségeket. Az ilyen várakozásokkal csak az a gond, hogy addig is, biztosan és állandóan „ketyeg” az adósság-szolgálat. Ezek a kívánatos árfolyam-mértékek azonban a közeljövőben sajnos nem tűnnek túlzottan valószínűnek. Addig tehát terhelik az ország bankrendszerét, ill. az egész ország megítélését és ezzel drágítják a teljes magyar adósságállomány refinanszírozását. Feltételezhető azonban, hogy magyar állam – még akár a 200-300 pontos CDS-felárak mellett is - olcsóbban tudja külföldről (is) forint-hiteleket refinanszírozni, 33

Emiatt is alig érhető a PSZÁF (2012/2) nyilvántartási gyakorlata, amely’ még mindig a 2007. 01.01. árfolyamokon számolja a deviza-állományokon belüli részesedéseket. ( 11. old.). A korábbi PSZÁF-anyagok pl. PSZÁF (2008) 34. old. és PSZÁF (2010) 82. old. B.6. tábla, - mindig az adott évi átlagos árfolyamokkal számoltak.

34

A devizahiteleknek a 2011. december 15-i bankszövetségi megállapodással létrehozott árfolyam-gáttal, ill. önkormányzati adósság-rendezéssel való „beforintosítása” és centralizálása szükséges, de nem elégséges lépés a magyar lakosságot, ill. társadalmat terhelő folyamatos árfolyam-kockázatok és (nettó) veszteségek teljes mértékű „levételéhez”. Hasonlóképpen egy fokkal tűnik jobb javaslatnak a PSZÁF (2011) 1. számú ajánlása, amelyben a devizahitelek euróban való homogenizálására kérte fel a pénzintézeteket. ( PSZÁF devizahitelezéssel kapcsolatos javaslatainak listáját ld. PSZÁF (2011/2) 113-114. és 140-144. old.) BÁNFI (2012) javaslata is csak a bankrendszerről, ám nem az országról, venné le a CHF-kockázatot. A végleges megoldáshoz vagy vissza kell fizetni svájci frankban és euróban a magyar bankoknak hitelt nyújtók követelését, vagy „találni” kell olyanokat, akik folyamatosan „átvállalják” a lezáráskor realizálandó, ki is mutatandó halmozódó veszteségeket. Egy szóval: (valamikor) teljesen és valamennyi szektornál le kell zárni az ország ezzel összefüggő „nyitott árfolyam-pozícióit”. (HUDECZ (2012) .

27

mint a mai viszonyok között (nem véletlenül) „BUBOR +5%” – forintkamat-szinten hitelező magyar bankok. Érdemes ezért a devizahitelek koncentrálását és végleges rendezését a lehető leggyorsabban folytatni, felerősíteni. A deviza-hitelek visszafizetésének , ill. a terhek méltányos, tehát (pozitív vagy negatív) diszkriminációt elkerülő, megosztásának a rendezése nem csak a magyar bankok, hanem az egész ország hitelminősítésének a (nagyon szükséges) javulásához járulhat hozzá. Ez évente száz-milliárdokkal mérsékelheti mind a központi és helyi költségvetések, mind a vállalatok és a lakosság hitel-terheit, ill. növelheti a (lefojtott) hitelezés és gazdasági növekedés beindulásából adódó bevételeiket. 2.2. Hogyan kell(ett volna már régen meg)tenni? A szakmailag legjobb megoldás az lett volna, ha a magyar szellemi és politikai elit soha bele se ment, ill. menne, a totális, a hiteleken, az eladósodáson alapuló, jelentősebb – GDP-növekedést jelentősen meghaladó állomány-növekedéssel együtt járó - konjunktúraélénkítésbe, manipulációba, szakmai kalandorkodásba. (Az elmúlt 25 év vezetésének mentségére legyen mondva: nem Magyarország volt az egyetlen, ill. a leginkább kalandorkodó az OECD-régióban…) Ha pedig az ország vezetése mégis bele ment a pénzügypolitikai szabályok megsértésébe, akkor – felismerve a probléma súlyosságát és a késlekedés veszteség-hatványozó hatását - legkésőbb 2008. őszén - 2009. telén azonnal cselekednie kellett volna. (Vagy legalább a később adódó, 3-3 kevésbé jó lehetőség egyikét meg tudta volna ragadni …) I. A magyar Parlamentnek akkor és azonnal el kellett volna fogadnia egy ún. össznépi devizahitel-zárási (Stopp-Loss) törvényt. (Vö. pl. PSZÁF (é.n.) lehetőségével, ill. a PULAI-REPPA (2012) technikai lebonyolításával.). Ez alapján kötelező forintra való átváltást (és veszteség-minimalizáló realizálást) rendelt volna el - az euró-hiteleseknél: a 2003-ban felvevőknél a legalább 15%-os, a 2004-belieknél 10 %-os, a 2005-belieknél 8 %-os árfolyam-elmozdulás esetén, a 2008-ben felvevőknél pedig azonnali „beforintosítással”, míg - a svájci frankosoknál: a 2003-ban felvevőknél 12 %-os, a 2004-eseknél 10%-os, a 2005-ösöknél 7 %-os forint-gyengülés után, a 2006-tól felvevőknél pedig azonnali átváltással. Ebben az esetben egy optimálisan 150 Mrd Ft-os – a gyakorlatban, ill. reálisan sokkalta inkább - kb. 200 Mrd Ft körüli egyszeri és azonnali veszteséget kénytelenek lettünk volna elszenvedni. Ennél is nagyobb gondot okozott volna azonban, hogy akkortól kezdve újra kellett volna gondolni az ilyen hitelek jövőjét is. 2009-től ugyanis nem csak a devizahitelek árfolyam-kockázata tűnt volna el, hanem a korábbi kamat-különbözeti „nyereség” is. S még előttünk állnak a svájci hitelek végleges lezárásáig az „árfolyam-gát mögött” halmozódó leírandó, kifizetendő, stb. további árfolyam-veszteségek, ill. - a jegybanki kamatláb várható további süllyesztése miatt remélhetőleg mérséklődő „kamat-különbözeti” nyereségek - negatív éves egyenlegei is. II. A probléma nagyságrendjének időben való felismerése segíthette volna magyar politikai és szellemi elitet abban, hogy belássa a „nemzeti összefogás” szükségességét. Ennek megjelenítőjeként azonnal létre kell(ett volna) hozniuk a különböző érintett érdekcsoportok képviselőit tömörítő, kétszintű „Nemzeti Deviza-hitelezési Konszolidációs Kerekasztalt”.

28

II/1. Ennek első szintjét a (pénzügy) politikai (ki)tárgyalás adta és adja: mit kell csinálni, azaz „kinek” és milyen felelősség, elvek, mértékek, stb. alapján kell megosztaniuk, „osztozniuk” a terheken: a lakosságnak, a központi és a helyi költségvetéseknek, az adófizetőknek, a bank-ügyfeleknek, a bank-tulajdonosoknak, bank-menedzsereknek, pénzügyi közvetítőknek, mulasztó állami intézményeknek, stb.35 Ennek vezetésére olyan, köztiszteletben álló, bölcs embert kellett volna felkérni, aki egyrészt biztosan nem volt benne a hitelezés „elfutásában”, másrészt azonban képes felfogni a dolgok összefüggéseit. (Személyi javaslataim Vizi E. Szilveszter, vagy Várszegi Asztrik voltak.) Ennek a testületnek kellett volna arra vonatkozóan is irányelveket kidolgoznia, hogy „beforintosítás” után megemelkedő „kamat-oldali veszteségeket” kinek és milyen mértékben kell majd kezelnie. II/2. A valószínűleg napokig tartó és igen heves erkölcsi és politikai viták után kiformálódó (pénzügy)politikai döntések alapján érdemes és fontos, hogy a „technikai bizottság” is nekikezdjen a munkájának: hogyan és milyen menetrend alapján, milyen eszközökkel, stb. kell „szétterhelni” az országot ért összes veszteséget. Ennek fő célja az kellett, hogy legyen: - egyrészt minden érintett fél még el tudja és akarja is viselni a ráháruló terheket, - másrészt, már kezdettől fogva érdekelt legyen a meglévő adóssága minél hamarabb való törlesztésében, leírásában.36 III. A deviza-hitelek „kötelező beforintosítása”, centralizálása, majd a veszteségek tárgyalásos úton való szétosztása mellett is adódik a - Magyarország fizetőképessége ill. hitelképessége, hitelminősítői besorolása, stb. szempontjából - döntő kérdés: akarja és tudja –e az ország teljes mértékben visszafizetni a (bankjain keresztül, külföldtől felvett deviza-)adósságait, vagy részleges, (nem is nagyon) burkolt fizetésképtelenséget, ill. fizetni nem akarást, együttesen: részleges állam-csődöt jelent-e be. A jó, a jövő iránt is felelős megoldást a Magyarország erkölcsi tőkéjét 1924. óta megalapozó, „elvi visszafizetés” deklarálása , ill. annak - a Svájci Nemzeti Bankkal való kétoldalú megállapodáson alapuló - gyakorlati széthúzása (időleges „ál-moratóriuma”) jelentheti. 2008. őszén – 2009. telén ugyanis már világossá vált, hogy magyar pénzintézeti rendszernek közvetlenül semmi szüksége sincs tőke-injekcióra. 37 Az IMF-Európai Unió 35

Magyarország 1990-ben is volt az OTP és takarékszövetkezeti lakáshiteleivel szétterített , az adósságállományunkat évente legalább 5-6 %-kal növelő tömeges, ám akkor centralizált deviza-refinanszírozás. Az akkori szellemi és politikai elit (a jóval könnyebb) „deviza-hitelezési” válságot 4 hónap alatt úgy oldotta meg, hogy 60 %-os lakossági befizetés mellett 40 %-ban az adófizetőkre, az államadósság-növelésre terhelte a veszteségeket. (Vö. a végtörlesztés 66 %-os hitelfelvevői befizetése mellett adódó, 23 %-os banki ügyfelekre, ill. 10 %-os adófizetőkre terhelt megoldásával.) Jómagam különben 2008. óta a „3 X 1/3”-os elvi megoldás mellett érvelek: 1/3 a hitelfelvevők vesztesége, mert „túlvállalták magukat”; 1/3 a bankoké, mert ők is hibáztak; s 1/3 az adófizetői tehervállalás, mert az általuk választott szellemi, politikai elit és államapparátus hibáiért végül nekik is mindig felelniük kell. Vö. azt OGY (2012) felelősségre vonatkozó megállapításaival és a BÁNFI (2012) által felvetett elvek és megoldási javaslatok indoklásával.

36

Egy-egy pénzintézeti - adott esetben: a magyar jelzáloghitelezési - szektor szanálásának a technikai megoldására a magyar bankrendszer konszolidációja tananyagot jelentően „vitatható”. A magyar biztosításügy un. burkolt konszolidációja (hiden consolidation , ugyanakkor nemzetközileg elismert és oktatott, jó megoldást jelent. A pénzügypolitikának (is) az egyik alapvető szabálya: a veszteséget halmozó forrásokat célszerű a lehető leggyorsabban felszámolni..

37

A magyar bankrendszer erejét bizonyítja, hogy az azóta eltelt időszak minden nehézsége ellenére is, csőd nélkül fenn tudott maradni. 2008. végén ezt a „velünk lévő erőt” minden felelős szakember tudta. Az OTP-nek ugyan kellett deviza-swap lehetőség, ám a likviditása, jövedelme, cash-flow-ja, stb. „vastagon megvolt”. Az

29

több, mint 20 milliárd eurós hitele ugyanakkor az ország rövidtávú hitelességének visszanyerése végett, szó szerint létfontosságú volt. A pénzintézeti szakemberek emiatt nem szóltak akkor, amikor azt csak „megpántlikázva”, „a pénzintézeti és felügyeleti rendszer stabilitásának helyreállítása céljából” adták oda. Ez a megfogalmazás ugyanis remek lehetőséget ad a bankrendszer hosszú távú stabilitására, ill. annak a közvetett megerősítésére, s ezzel a deviza-hitelezés, s főleg a svájci frank, probléma megoldására is. A svájci frank hitelek problémájának megoldása ugyanis – bármilyen meglepő is ez egyesek számára – nem Budapesten, nem Brüsszelben vagy Washingtonban, hanem … Svájcban, Zürichben volt, van, s lesz. A kb. 5600 ezer Mrd Ft-ot kitevő akkori lakossági devizahitel-állomány állomány 70 %-át véve, ez a kb. 3900 Mrd forintnyira tehető (lakosság miatti) svájci frank hitel-állomány 2008. végi visszafizetését kívánta volna meg. A teljes devizahitel-állomány rendezése azonban sajnos, „egy, ill. első lépésben”, szóba sem jöhetett. A 280 Ft-os euró-árfolyam mellett ez ugyanis akkor kb. 14 Mrd € visszafizetést követelt volna meg, ami az IMF-EU hitel majd 70 %-át elvitte volna. Emiatt az a felvetés, hogy az IMF-EU hitel nagy-részét „beáldozva”, egy „huszárvágással rendezzük el” az egész ügyet, sajnos, a nagyságrendek miatt, veszélyes lépés lett volna. Ugyanakkor a svájciakkal (soha) nem lehet úgy tárgyalni, hogy az adott ügyfél, avagy ország, nem adja a komoly tanúbizonyságát: megbízható, az áldozatvállalásra is hajlandó, korrekt, a szavát tartó, partner akar lenni. Emiatt a magyar politikai elitnek 2008. végétől (mind a mai napig) két dolgot kellett volna (már régen) megtennie: a) Az EU-IMF „ország- hitelesítő” hitelének a 10, avagy 20 %-át, 1,5 - 3 Mrd €-t – a hitelnyújtókkal megegyezve - „beáldozza” frank-hitel vásárlásra, jelezvén ezzel a svájciaknak, hogy a szándékaik tényleg komolyak. A devizahitelek rendezése végett történő ilyen „tartalék-beáldozás” nem, hogy rontotta, hanem éppen, hogy javította volna a magyar pénzügypolitika nemzetközi hitelességét. Az Európai Rendszerkockázati Testület 2011. szeptemberi ajánlásának (4) pontja minden esetre világosan megfogalmazta, hogy mi a teljes összefüggés egy-egy bankrendszer stabilitása, ill. a deviza-hitelezés megoldása között (ERKT (2011). b) A pénzügyminiszter, jegybank-elnök és felügyeleti vezető, 1981 óta a világon mindenütt meglévő, „válságkezelői, stabilitási szentháromságának” egy közös zürichi utazással38 kellett volna kérnie és megszereznie a svájci és a magyar jegybank közötti, további, 2008-ban kb. 10-11 Mrd eurót kitevő, rulirozó, formailag rövid távú, gyakorlatilag a kedvezőbb időpontot kiváró, kölcsönös betét-elhelyezést, a centralizált swappolást. (A deviza-swappolás realitását támasztja alá PÁLES-KUTI –CSÁVÁS (2010) tanulmányának 4. FHB és az MFB pedig éppen a valós, vagy kvázi-állami feladatok ellátása miatt szorult időleges tőkekisegítésre. A PSZÁF Felügyeleti Tanácsa pedig ezért azonnal, az ún. bécsi megállapodást már fél évvel megelőzve, valamennyi hazánkban tevékenykedő bank-csoporttal - a nyilvánosságra soha nem hozott, a tőkepótlási kötelezettséget is tartalmazó - kétoldalú megállapodásokat íratott alá. (Képzeljük el, hogy az akkori válságos napokban milyen hatást váltott volna ki a forintnál, a tőzsdénél, stb. , ha kiszivárog : „a PSZÁF FT már a magyar bankok tömeges megmentésére készül …”) 38 Zártkörű előadásaimon ál-adomákkal próbálom meg szórakoztatni a hallgatóságot. „ Egy mikrobuszban összezárva, elindul a „Három Magyar Muskétás”, a Matolcsy, a Simor és a Szász, a messzi Svájc irányába. Az egész napi vita heves vitájuk után, megállnak az első grinzingi „Heurigerben, s jól beboroznak. Másnap tovább vitatkozva, már kissé fáradtabban, beülnek egy München környéki sörözőbe. A harmadik nap végére, a Zürich melletti falucska kocsmájában, már fásult egységben kérik ki az első „Birnenschnaps”-ot, amikor azt mondja a…”

30

és. 5. fejezete, a jegybank ottani kulcs-szerepét az MNB (2011) és CSÁVÁS-SZABÓ (2010), ill. a PSZÁF gyors, „tőke-emelésre vonatkozó „függönyök mögötti” megállapodása.) Ez, a magyar bankrendszer forrásainak kb. 15 %-át kitevő deviza-swap igény az, ami a modellszámítások szerint, talán még nem veszélyezteti a FT/CHF iránti árfolyam drasztikus elmozdulását. Bankjaink már kihelyezett állománya azonban sajnos elkerülhetetlenné teszi a deviza-swapolás ezen magas, ún. határ-értékéig való elmenetelt. (Ld. MNB (2012) 4. fejezete, 46.-53. old.) A pénzügypolitikai kérdés ezért csak az, hogy bajba jutott ország azt rendszerszerűen, központilag (MNB), vagy egyedileg, decentralizáltan, (bankonként és „anyánként”) akarja-e előteremteni, majd fokozatosan leépíteni. Az MNB-nél elhelyezett SNB-betétre kibocsátott svájci frank-hitelt a bankok (valamilyen áron, felárral, pótlékkal, stb.) az MNB-től vásárolták volna meg, s azzal azonnal törlesztették volna a refinanszírozási CHF-hitelüket. Így a „beforintosítás” összes vesztesége az MNB mérlegében, azaz az „adófizetők asztalán”, s összevontan, nyíltan kerülhet megjelenítésre; várva a „Deviza-Kerekasztal” útmutatásainak megfelelő szétterítését. Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy az Európai Rendszerkockázati Testület 2011. keltezésű, F jelű ajánlása b) és c) pontjai is felhívják a figyelmet a központosított swapolásra. (ERKT (2011) A 2008. után a beömlő forró pénzekkel és folyamatos árfolyam-erősödéssel küzdő svájci jegybanknak még érdeke is fűződött volna ehhez: legalább ennyivel mérsékelhette, semlegesíthette volna a svájci frank iránti nyomasztóan nagy nemzetközi, piaci keresletet39. Emiatt a hozzájuk szerényen, kéréssel közeledő, s a nemzetközi pénzintézetek által is (akkor) megtámogatható magyar kérést, minden valószínűség szerint teljesítették volna. Sajnálatos módon, a magyar „válságkezelő szentháromság” az elmúlt 20 esztendőben soha nem tudott a nemzeti jelentőségű ügyekben egyetértésre jutni; s a szellemi , ill. politikai elitünknek is 2008. óta mindig akadtak fontosabbnak tűnő dolgai, mint a zürichi „Swap-Delegáció” sikerének az előkészítése. IV. A „beforintosítás”, ill. a (szinte) teljes magyar államadósság nyílttá téttele után a magyar bankrendszert hosszú-lejáratú és „olcsó” – pl. „EKB prime-rate + 4 %”, ill. „LIBOR + 4,5%” kamatozású hitelekkel való refinanszírozásáról is gondoskodni kell. Ez az egyedüli lehetőség a „beforintosítás” utáni magasabb kamatokból adódó tetemes veszteségek mérséklésére, felszámolására. Ennek két járható útja adódik.

39

A svájciaknak a feltételezhető „semlegességen” is túlmenő, akkori és mai érdekeltségére, Surányi György hívta fel a figyelmemet, amit ezúton is köszönök. Egyben itt köszönöm meg mindazok írásbeli vagy szóbeli megjegyzéseit is, akik segítették ezen dolgozat hosszú kiformálódását.

31

IV/A. Egy megfelelő – pl. 4, ill. 8 évre szóló - „konszolidációs csomag”40 alapján 2008. óta41 elvileg meg lehet állapodni a hazai bankok tulajdonos-csoportjaival, hogy ők bővítsék a hazánkban korábban egész sikeres,. profitot-termelő bankjaik, hosszú lejáratú refinanszírozási állományát. (Ellenkező esetben bekövetkezhetnek olyan lépések, amelyek… 2010. után be is következtek.) A minden fél számára legjobb megoldást ezért a különösebb hasznot számukra ugyan akkortól kezdve nem hozó – ám egy sor későbbi kellemetlen veszteséget elkerülő – magyarországi „bankszerű” aktivitás bővítése jelenti. IV/B. Amennyiben nem sikerül a bankszerű - a váltástól kezdve nem deviza, hanem forintalapú – hitelezési tevékenység megnövelése, akkor hazánknak is követnie kellett volna az Obama-stáb által is (sok más mellett) alkalmazott megoldást. Az IMF-EU hitel, ill. az SNBswap védelmében, ugyanis nyílttá lehetett volna tenni a teljes magyar adósságot. Külföldön úgyis „mindenki” tud már róla – legalább egy fél évtizede. Ennek megfelelően a nyílt magyar államadósság ugyan növekedne. Ehhez hosszú lejáratú, az általában jóval kedvezőbb, mert a magyar (normálisan) átlagos forrás-költségszerzéshez (kb. 5-6 %) igazított, a „forintosított” jelzáloghitelek refinanszírozását jelentő, s a világban is csak 2008. után szokásossá vált (unortodox), jegybanki eszközöket (pl. hiteleket, kötvény-visszavásárlást, stb.) is alkalmazni kell. A közvetlen „bankmentő-csomag” helyett tehát a „banki ügyfelek-mentő” csomagra kell felhasználni az IMF-EU hitelek azóta is (már csak részben) a számlákon tespedő forrásainak egy (minél kisebb) részét.

40

A magyar bankrendszer 90-es évekbeli konszolidációja tananyagot jelentően vitatandó, míg a magyar biztosításügy „konszolidációs csomagja” (1992-2002) nemzetközileg elismert és oktatott, jó megoldást jelent egy-egy pénzintézeti - adott esetben: a magyar jelzáloghitelezési - szektor szanálásának a technikai megoldására. A pénzügypolitikának (is) az egyik alapvető szabálya: a veszteséget halmozó forrásokat célszerű a lehető leggyorsabban felszámolni, azt nem húzni-halasztani. 41

A PSZÁF 2008. végi, nem nyilvános „önkéntes tőkepótlási” megállapodása, ill. az ingatlan-alapok akkori válságának 90 nap alatti megoldása alátámasztja ezt, ill. akkor még az MNB szakértői is láttak erre esélyt: „ In the first year of following emergence of sub-prime crisis, transfer of increased funding costs was not observed in Hungary. However, in the near future, the increased funding cost could appear rapidly and to a great extent in lending rates to companies, while only a slow, partial shift is expected in the case of households. Overall, at the moment, the risk of a contagion effect which could result in a credit crunch through a radical change in parent’s behavior is very limited.” (p. 37. of KIRÁLY-NAGY-SZABÓ (2008)

32

Mi a tanulság? A magyar devizahitelezés sajnos a rendszerváltást követő társadalom- és gazdaság és pénzügypolitikánk rengeteg tanulsággal járó, és ezért minden képzésben oktatni való, hibasorozatát jelenti. 1. Mindenfajta, bármifajta (belső, avagy külső hitelre alapított) mesterséges konjunktúrateremtésért később, ill. egyszer majd (súlyos válsággal) meg kell fizetni. A felelőtlen túlköltekezés kockázatai soha, senkinél és sehol nem tűnnek el; csak éppen valahol, valamelyik (elégtelen) jövedelem tulajdonosnál, biztosan felhalmozódnak.42 2. Tartós és a hosszú lejáratú belső megtakarítások nélkül, csak az új és még újabb, ill. az időben elhalasztott és ki nem mutatott (implicit) adósságok homokváraira lehet ráépíteni a konjunktúrát erősítő lakás-43, ill. pénzügypolitikát44; ez az USA-tól, Spanyolországon keresztül, egészen Magyarországig érvényes. 3. Ha egy ország szellemi és politikai elitje hosszú évekig megengedi a lakosságának és intézményeinek, hogy azok a súlyos ismeret- és információ-hiányuk miatt és mellett is, bele merjenek menni a korlátozások nélkül, totálisan szabad, árfolyam- és deviza-spekulációkba, akkor legalább arra készítse fel őket és főleg, saját magát: mit tegyenek majd akkor, ha az „össznépi spekuláció” nyereségből veszteségbe fordul. 4. A belső megtakarítás-hiánnyal rendelkező Magyarország 1998. óta (pénzügypolitikailag is) azzal küszködik, hogy -

vagy valamilyen - pl. forint-, vagy devizahitel-alapú, ill. adófizetői szubvencionálású, stb. - hitelezéssel gerjesszen-e mesterséges, pl. az építőipariőn, agráriparon, útépítésen , stb. keresztül beindítandó általános (totális) mesterséges konjunktúrát, vagy pedig - a feszes és szigorú fiskális és monetáris politikával - megfossza magát még a világ ezen legrégebbi és legfontosabb konjunktúrapolitikai eszközeitől is.

5. A rendszerváltás utáni Magyarországon a helyes megoldást a professzionális pénzügypolitikának a - mind a forint-, mind a deviza-hitelezést (nagyon óvatosan) 42

A magyar (pénzügy)politika vezetőinek újabb és még újabb generációja számára úgy tűnik, hogy felfoghatatlan a pénzügyekre különösen igaz, régi „konyha-bölcsesség”: „soha nincs ingyen ebéd!”, ill. „valahogy’, valakinek, s valamikor – de mindig, mindenért fizetnie kell!”. Vagy ahogy’ azt az elfeledett, kiváló professzor , Riesz Miklós szemléletesen (egy életre meg)tanította „ a dimitrov téri fiúknak”: „A pénz – fiúk és lányok – olyan, mint a szivacs; ha itt nyomják össze, ott csúszik ki - ha meg ott nyomják össze, itt lesztek habosak…”

43

GÁSPÁR-VARGA (2011) mutatta ki, hogy az alsó jövedelmű (tercilis) rétegek túlnyomó többségének már a hitel felvételekor sem volt megtakarítása, ill. a nettó jövedelmének több, mint 40%-át érte el a felvett hitelek törlesztő részlete. Ld. még BETHLENDI- CZETI – KREK - NAGY - PALOTAI (2005), CSAJBÓK– HUDECZ – TAMÁSI (2010): HOLMÁR (2012) elemzéseit.

44

A 2010. előtti évtizedek most nem elemzendő „régi megtakarítás-politikájának” kudarcára ld. ASZTALOS (1988/1), ZSOLDOS (1997/1); ZSOLDOS (1997/2); ASZTALOS(1998 /2); ÁSZ (2004); TÓTH (2006); VADAS (2007); KISS-VADAS(2008); KELLER (2009); JÖVŐKERESŐ (2010)

33

felhasználó, állandóan figyelt (monitoringozott) és kontrollált (kockázat-elemzett), a környezetvédelemre ráépülő, stb. - (nagyon átgondoltan) szelektív konjunktúra-erősítéssel való kombinációja adta volna, ill. adná ma is. 6. A tartós belső megtakarítások képzésével nem törődő Magyarországon, mindenfajta nagy volumenű, hosszú lejáratú, stabil, belső forrás nélküli hitelezésre épülő „konjunktúramanipuláció” káros volt, van, s lesz. Ezen belül 1998. óta -

-

-

az igazán „jó” megoldásra - a konjunktúra-teremtésre; eladósodás nélkül, avagy, a legalább stagnálásra; ám azt hitel-expanzió és eladósodás nélkül - sajnos már egyszerűen nem volt meg a politikailag is legitimált, pénzügypolitikai vonalvezetés, s a közakarat; még a legkevésbé káros lett volna ezért az alanyában és tárgyában szelektív, devizabázisú, kötelező kockázati tartalék-képzésű és az időben (2008. végén) le is zárandó, forint-refinanszírozású, deviza-hitelezésnek és a szintén szelektív, (nagyon jól) célzott, és (bölcsen) támogatott forint hitelezésnek az összehangolt kombinációja ill. a kevésbé jó megoldást, a tisztán deviza-bázisú és az időben lezáródó deviza-hitelezés adta volna, míg a még ennél is kevésbé jó megoldást a tisztán forint alapú és magas kamatterhelésű hitelezési boom jelentette volna, ám mi a legrosszabb megoldást választottuk: az árfolyam-kockázati előtartalékolás nélküli és ráadásul még időben le sem záródó, tehát a veszteséget folyamatosan és állandóan azóta is újratermelő, tisztán deviza alapú, „totális” deviza- hitelezésen keresztüli, mesterséges „konjunktúra-teremtést”.

7. 2013. elején a legfőbb teendőink „Rubik-kockája” ezért - a minél teljesebb „beforintosítás” elérése, - a deviza-hitelezési terhek centralizálása és - méltányos, ill. a gazdasági növekedést erősítő meg- és szétosztása, - a nagy decentralizált swap-kitettség MNB-n keresztüli centralizálása, - a magyar kamat-szintnek a (nagyon) óvatos és - Magyarország CDS-felárának a gyors és jelentős mérséklése, - a kiegyensúlyozott fizetési mérleg mellett adódó, - az árfolyam-stabilitást is szem előtt tartó, s - a forintosított hitelek „olcsó” refinanszírozásának a – lehetőség szerint – - „banki aktivitás kiterjesztésére való ösztönzéssel” elérendő megteremtése.

34

Felhasznált irodalom ALGY-AP (2012): ASZTALOS László György – Asztalos Péter (2012): „Életciklus megtakarítás-politika, család és nyugdíj. In: „Nyugdíj és gyermekvállalás tanulmánykötet – 2012 (Szerk: Kovács Erzsébet; Társadalombiztosítási Könyvtár (Gondolat Kiadó 93-106 old.) ÁSZ (2009): JELENTÉS a lakástámogatási rendszer hatékonyságának ellenőrzéséről (2009. április, 0908) http://www.asz.hu/jelentes/0908/jelentes-a-lakastamogatasirendszer-hatekonysaganak-ellenorzeserol/0908j000.pdf ASZTALOS László György (1988/1): „Pislogó sárga fény az alagútban” (Lakossági megtakarítás, tőkepiac és biztosításügy Magyarországon, 1945-1987) (MKKE BKCS kiadványai; Budapest, 1988 április) ASZTALOS László György (1988/2): Megtakarítás-elmélet és megtakarítás-politika I.-II. (Pénzügyi Szemle 1988/4-5) ÁSZ (2004): Privatizáció Magyarországon I.-II. kötet (Állami Számvevőszék FMI, Módszertani Füzetek, 2004. június) BALÁS Tamás - NAGY Márton (2010) A devizahitelek forinthitelekre történő átváltása MNB Szemle, október; http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Kiadvanyok/mnbhu_m nbszemle/mnbhu_msz_201010/balas-nagy_mnbszemle_1007.pdf BANAI Ádám- Király Júlia- NAGY Márton (2010): Az aranykor vége Magyarországon (Közgazdasági Szemle, 2010/2 (105-131. old.) BANAI Ádám–KIRÁLY Júlia–VÁRHEGYI Éva (2010): A rendszerváltás 20 évének egy egyedi fejezete: külföldi bankok dominanciája a kelet-közép-európai régióban, különös tekintettel Magyarországra (MNB-tanulmányok, 89.) http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Kiadvanyok/mnbhu_mnbtanulmanyo k/MT_89.pdf BÁNFI Tamás (2012): A devizahitelezés oka, a beavatkozás lehetősége, módjai (Pénzügyi Szemle, 2012/3, Október) http://www.asz.hu/penzugyi-szemle-cikkek/2012/a-devizahitelezes-oka-abeavatkozas-lehetosege-modjai/380-391-banfit.pdf BEKE Károly (2012): Miért hazánk süllyedt legmélyebbre a devizahitelek mocsarában?http://www.mfor.hu/cikkek/Miert_hazank_sullyedt_legmelyeb bre_a_devizahitelek_mocsaraban_.html BETHLENDI András - CZETI Tamás – KREKÓ Judit - NAGY Márton - PALOTAI Dániel (2005): A magánszektor devizahitelezésének mozgatórugói MNB Háttértanulmányok, 2005/2) http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Kiadvanyok/mnbhu_mnbtanulmanyo k/mnbhu_hattertanulmany/mnbhu_ht200502/ht2005_2v.pdf CSAJBÓK Attila – HUDECZ András – TAMÁSI Bálint (2010): Foreign currency borrowing of households in new EU member states (MNB Occassional Papers 87. August) http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Kiadvanyok/ mnbhu_m nbtanulmanyok/OP_87.pdf ECB (é.n.): Key ECB interest rates http://www.ecb.int/stats/monetary/rates/html/index.en.html

35

CSÁVÁS Csaba- SZABÓ Rezső (2010): A forint/deviza FX-swap szpredek mozgatórugói a Lehman-csőd utáni időszakban. (Hitelintézeti szemle, 2010/1) http://www.bankszovetseg.hu/wpcontent/uploads/2012/10/566_580_csava s_10000383.pdf ERKT (2011): AZ EURÓPAI RENDSZERKOCKÁZATI TESTÜLET AJÁNLÁSA (2011. szeptember 21.) a devizahitelezésről (ERKT/2011/1) (2011/C 342/01) http://www.esrb.europa.eu/pub/pdf/recommendations/2011/ESRB_2011_1 .hu.pdf?c3250e5d6c3beefa530fec01359b19a3 EUROSTAT (2009/1): Household saving rate at 16,5% in the euro area and 14,4% in the EU27 (152/259; Euroindicators, 29.10.2009) EUROSTAT (2011): Household saving rate down to 13,8% in the euro area and 11,5% in the EU27 (014/2011, Euroindicators, 28.01.2011) http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_PUBLIC/2-28012011-AP/EN/228012011-AP-EN.PDF a nyugdíjrendszerről TÁRKI, . http://www.tarki.hu/adatbankGÁSPÁR Sándor – VARGA Zsuzsa: A bajban lévő lakáshitelesek elemzése mikroszimulációs modellezéssel. (Közgazdasági Szemle, LVIII évf., 2011. június (529.- 542. old.) GÁL Róbert Iván (2011): Fenntartható életpálya-finanszírozás (Társadalomtudományi Kutató Intézet (TÁRKI) Zrt., Műhelytanulmányok No. 4., 2011. május http://www.nfft.hu/dynamic/NFFT_muhelytanulmanyok_4_TARKI_eletpal ya_2011.pdf) HOLMÁR Krisztina (2012): Mérlegen a valóság, avagy a magyar devizahitelezés nyertesei és/vagy vesztesei. (Hitelintézeti szemle. Különszám) http://www.bankszovetseg.hu/?informacio=hitelintezeti-szemle HUDECZ András (2012) Párhuzamos történetek. A lakossági devizahitelezés alakulása Lengyelországban, Romániában és Magyarországon (Közgazdasági Szemle, LIX évf., 2012. április (349.-411.) JÖVŐKERESŐ (2010): A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács jelentése a magyar társadalomnak (NFFT-kiadvány, 2010) KELLER Tamás (2009): Magyarország helye a világ érték-térképén (TÁRKI, Budapest) KIRÁLY, Júlia – NAGY, Márton – SZABÓ, E. Viktor (2008): Contagion and the beginning of the crisis – pre-Lehman period (Fertőzés és a krízis kezdete – a Lehman előtti periódus) MNB Occasional Papers 76. October 2008) http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/ENMNB/Kiadvanyok/mnben_muhelytanul manyok/mnben_op_76/op_76.pdf KSH (2010/3): Lakossági lakáshitelezés, 2010. I. félév (Statisztikai Tükör, 2010/106; október 10.) KSH (2012/1): A GDP és volumen-indexei (Frissítve: 2012. 10. 29.) http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt001.htm LÓRÁNT Károly(2010): Magyarország külső adóssága (Kézirat, 2010. április 6.) MNB-PSZÁF (2008) A Magyar Nemzeti Bank elnöke, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Felügyeleti Tanácsának elnöke által kiadott közös AJÁNLÁS a devizahitelezés rendszerszintű kockázatairól, valamint ezen kockázatok prudens felméréshez és kezeléséhez kapcsolódó intézményi és fogyasztóvédelmi követelményekről, különös tekintettel a japán jen alapú hitelezésre (http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Penzugyi_sta bilitas/Aj anlas_080215_PSZAF_MNB.pdf

36

MNB (2010): Tájékoztató az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól 2010. III. negyedév (november 16.) MNB (2011): Éves Jelentés http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Kiadvanyok/mnbhu_ev esjel/eves_jelentes_2011_hu.pdf MNB (é.n. 1.): Árfolyam lekérdezések http://www.mnb.hu/arfolyam-lekerdezes MNB (é.n.2): A jegybanki alapkamat alakulása http://www.mnb.hu/Jegybanki_alapkamat_alakulasa MNB (2012): Jelentés a pénzügyi stabilitásról, 2012. november http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Kiadvanyok/mnbhu_stabil/mnbhu_st ab_jel_201211/jelentes_penzugyi_stabilitas_201211_hu.pdf NÁDASI Levente (2011): Válság, következmények és feladatok (Közgazdasági Szemle, LVIII évf., 2011. június (565- 569. old.) OGY (2011): Az Alkotmányügyi, igazságügyi és rendészeti bizottságának JELENTÉSE a 2002-20101 közötti lakossági deviza-eladósodás okainak feltárásáról, valamint az esetleges kormányzati felelősség vizsgálatáról (J 5881; 2012 február 13.) http://www.parlament.hu/irom39/05881/05881.pdf PÁLES Judit- KUTI Zsolt- CSÁVÁS Csaba( 2010): A devizaswapok szerepe a magyar bankrendszerben és a swappiac válság alatti működésének vizsgálata (MNBtanulmányok, 90. 2010. november) http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Kiadvanyok/mnbhu_m nbtanulmanyok/MT_90.pdf PSZÁF (2007): 8/2007. SZÁMÚ VEZETŐI KÖRLEVÉL a japán jen alapú, illetve a devizanem-változtatás opciós jogát kínáló devizahiteleket nyújtó hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások vezetői részére http://www.pszaf.hu/data/cms694495/pszafhu_dearceo8_2007.pdf PSZÁF (2008): Éves jelentés 2008 http://www.pszaf.hu/data/cms1967442/pszaf_eves_2008_nyomtatasra.pdf PSZÁF (2009): A bankok késedelmes kintlévőségei 2009. év végén (Összefoglaló a 8AP tábla eredményeiről) http://www.pszaf.hu/hirek_ujdonsagok/8AP_eredmenyek.html PSZÁF (2010): A Felügyelet 2010. évi első kockázati jelentése (2010. április) http://www.pszaf.hu/data/cms2151943/kockazati_jelentes_2010aprilis.pdf PSZÁF (2011/1): 1/2011 számú Vezetői körlevél a hitelintézetek számára, a svájci frank alapú devizahitelek euró alapú deviza hitelekre való átalakítására http://www.pszaf.hu/data/cms2274821/vezkorlev_1_2011.pdf PSZÁF (2011/2): Éves Jelentés, 2011 http://www.pszaf.hu/data/cms2371931/PSZAF_eves_jelentes_2011.pdf PSZÁF (2012/1): KOCKÁZATI JELENTÉS 2012/II. (2012. November) http://www.pszaf.hu/data/cms2374490/kockazati_jelentes_2012_II.pdf PSZÁF (2012/2): 2012. évi második fogyasztóvédelmi jelentés http://www.pszaf.hu/data/cms2378897/FV_kockazati_jelentes121217.pdf PSZÁF (2012/3): Gyorselemzés a végtörlesztésről. (2012. március 12.) http://www.pszaf.hu/data/cms2334451/gyorselemzes_vegtorlesztes_120312 j.pdf PSZÁF (é.n.): Devizahitelezésnél stop-loss limit megállapodás megkötése nem ütközik-e a hatályos jogszabályokba? http://www.pszaf.hu/data/cms2103386/penz_2009_06.pdf PULAI György- REPPA Zoltán (2012): A végtörlesztésekhez kapcsolódóan bevezetett jegybanki euroeladási program kialakítása és megvalósítása. (MNB- Szemle, 2012. június http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Kiadvanyok/mnbhu_m nbszemle/mnbhu-msz-201206/pulai-reppa.pdf

37

RÓNA Péter ( 2012): Hét ember felelős a devizahitelezésért http://www.origo.hu/gazdasag/20121128-rona-peter-het-ember-felelos-adevizahitelezesert.html SURÁNYI György - SPURNY, Tomas - BARTA György (2011): Radikális terv a lakossági devizahitelek kezelésére http://fn.hir24.hu/gazdasag/2011/04/06/egy_radikalis_terv_lakossagi SZIGEL Gábor- FÁYKISS Péter( 2012): Az eladósás hatása magyar háztartások pénzügyi és jövedelmi pozíciójára (MNB-Szemle; 2012. február http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Kiadvanyok/mnbhu_m nbszemle/mnbhu-msz-201202/szigel-faykiss.pdf TÓTH István János – ÁRVAI Zsófia (2001): LIKVIDITÁSI KORLÁT ÉS FOGYASZTÓI TÜRELMETLENSÉG A magyar háztartások fogyasztási és megtakarítási döntéseinek empirikus vizsgálata. (MNB Füzetek 2001/2) http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/ENMNB/Kiadvanyok/mnben_mnbfuzetek/ mnben_WP2001_2/mf2001_2.pdf TÓTH István György(2006): Jövedelemeloszlás 1987 és 2005 között TÁRKI, elektronikus verzió) http://www.tarsadalomkutatas.hu/kkk.php?TPUBL-A688/publikaciok/tpubl_a_688.pdf VADAS Gábor (2007): Wealth Portfolio of Hungarian Households – Urban Legends and Facts) (2007;MNB; Occasional Paper) ZSOLDOS István(1977/1): A lakosság megtakarítási és portfolió döntései Magyarországon 1980-1996 között (MNB Füzetek 1997/4); ZSOLDOS István (1997/2): A lakosság divisia-pénz tartási viselkedése Magyarországon (MNB Füzetek, 1997/6);

38