A CSÍKI SZÉKELY MÚZEUM ÉVKÖNYVE 2010

A CSÍKI SZÉKELY MÚZEUM ÉVKÖNYVE •2010

CSÍKI SZÉKELY MÚZEUM – PRO-PRINT KÖNYVKIADÓ CSÍKSZEREDA, 2010

Az Évkönyv megjelenését támogatták: Nemzeti Kulturális Alap

OTP Bank Románia

Fõszerkesztõ: Kelemen Imola

Szerkesztõbizottság: Darvas Lóránt – régészet Muckenhaupt Erzsébet – történelem Salló Szilárd – néprajz Mara Gyöngyvér – természettudományok Kelemen Imola – szemle, figyelõ A tanulmányok kivonatait fordította, ellenõrizte: Muckenhaupt Erzsébet (román) Kelemen Imola (angol)

© Csíki Székely Múzeum, 2010 © Pro-Print Kiadó, 2010 © Az egyes tanulmányok szerzõi, 2010

ISSN 1841-0197

TARTALOM Az Olvasóhoz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15

RÉGÉSZET Botár István Csíkszépvíz havasi kápolnái . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19 Demjén Andrea A gyergyóújfalvi templom régészeti kutatása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31 Tóth Boglárka A gyergyószárhegyi római katolikus plébániatemplom tornyának és fõoltárának dendrokronológiai vizsgálata . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 49

TÖRTÉNELEM Balázsi Dénes Szövetkezetek a Gagy-vize mentén és Székelykeresztúr környékén a 20. század elsõ felében . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 61 Bánfi Szilvia A Kájoni János alapította csíksomlyói ferences kolostori nyomda felszerelésérõl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 103 Bernád Rita Fejedelmi levelek a Gyulafehérvári Fõegyházmegyei Levéltár gyergyószentmiklósi és székelyudvarhelyi gyûjtõlevéltáraiban . . . . . . . . . . . . . . 143 Bicsok Zoltán „… hogy az õ jó igyekezete porba ne menne…” A csíksomlyói ferences gimnázium Szent Mihály Arkangyalról nevezett szemináriumára vonatkozó iratok a csíkszeredai levéltár kezelésében (1765–1840) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 159 Bordás Beáta A csíkszeredai Munkácsy-kiállítás a sajtó tükrében . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 185 Kelemen Katalin Egy székelyföldi tudós pedagógus: Imets Fülöp Jákó (1837–1912) . . . . . . . . . . . . 203 Kõvári Réka A csíksomlyói Deák–Szentes kézirat és Szentes Mózes kézirata . . . . . . . . . . . . . . 219 Muckenhaupt Erzsébet A Csíki Székely Múzeum „Régi Magyar Könyvtár”- gyûjteményének történeti kötései . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 227 Nyárádi Zsolt, Szász Hunor A recsenyédi unitárius egyházközség a levéltári források tükrében . . . . . . . . . . . . 257 Pál-Antal Sándor Csíkszereda a 18. század elején . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 291

5

Rokaly József Dr. Jakab Antal kötõdése a gyergyószentmiklósi gimnáziumhoz . . . . . . . . . . . . . . 309 Elena Maria ªorban, Kurta József Tibor Egy egykor csíki ferences használatban volt 1596-os velencei Antiphonarium . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 323 Szõcs János A Csíki Székely Múzeum születése, létrehozása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 331 Szõcs János Csík a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején (1703–1708) . . . . . . . . . . . 339 Szõcs János Népességgyarapodás és egészségügy Csíkszékben (1614–1850) . . . . . . . . . . . . . . 353 Zepeczaner Jenõ Székelyudvarhelyi céhbehívótáblák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 365

NÉPRAJZ Balázs Lajos A nemiség kultúrájának, üzleti vonatkozásainak, nyomorának és tragikomédiájának példázatai a hazai politikai fordulat elõtti és utáni évek paraszti társadalmából . . . . . . . . . . . . 379 Bódán Zsolt „Azt tiszta fejjel nem is lehet.” Az öngyilkossághoz kapcsolódó attitûd hiedelmeken kívüli mentális elemei Gyimesközéplokon . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 389 Csergõ Melinda Írott levelek – elbeszélt történetek. Egy gyergyószárhegyi levélhagyaték elemzése . . . 395 Farkas Beáta Szakrális térszerkezet a felcsíki Nagyboldogasszony egyházközségben . . . . . . . . . . 409 Farkas Irén Eleink régi ivóedénye: a fakulacs vagy csutora, a Csíki Székely Múzeum gyûjteményében . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 431 Sándor-Zsigmond Ibolya Szakma- és mesterségtanulás a 19. század végén. A székelykeresztúri kereskedelmi és iparos tanonciskola . . . . . . . . . . . . . . . . . . 447

TERMÉSZETTUDOMÁNYOK Benedek Tibor, Máthé István, Bíró Klára, Szász Emõke, Lányi Szabolcs, Márialigeti Károly Kõolajszármazékokkal szennyezett csíkszentdomokosi és balánbányai talajok természetes öntisztuló képességének a vizsgálata . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 463 Demeter László, Kelemen Alpár, Mara Gyöngyvér A gyepi béka (Rana temporaria) elterjedése, a populációk mérete és változásai a Csíki-medencében . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 473 Gálicza Judit, Andrea Vargová, Sándor Viktor, Kilár Ferenc, Miklóssy Ildikó, Ábrahám Beáta, Lányi Szabolcs Rákos sejtekbe történõ transzferrinen alapuló hatóanyag-bejuttatás . . . . . . . . . . . . 481

6

Kapás Árpád, András Csaba Dezsõ, Ábrahám Beáta, Tãnase Gh. Dobre, Lányi Szabolcs, Boros Borbála, Dörnyei Ágnes, Felinger Attila, Kilár Ferenc A szibériai hamuvirág (Ligularia sibirica) bioaktív szekunder metabolit összetételének vizsgálata . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 491 Laslo Éva, György Éva, Lányi Szabolcs Növényi tápanyag mobilizáló baktériumok izolálása és jellemzése . . . . . . . . . . . . 501 Molnos Éva, Ábrahám Beáta, Mészáros Sándor, Muntean Ovidiu, Lányi Szabolcs Hidrogén – a jövõ energiája . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 507 Pálfi Mária, Kovács Erika, Szilágyi László, Miklóssy Ildikó, Ábrahám Beáta, Lányi Szabolcs Egy „világító” fehérje alkalmazási lehetõségei a környezeti biomonitoringban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 517 Patkó Ferenc A Nagy-Küküllõ menti holyvafauna (Coleoptera: Staphylinidae) ismertetése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 523 Salamon Rozália Veronika, Csapóné Kiss Zsuzsanna, Csapó János Csíkszeredában készített sajtféleségek konjugáltlinolsav-tartalmának változása a tárolás során . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 535 Tamás Éva, Mara Gyöngyvér, Lányi Szabolcs Baktériumokon alapuló talajjavító oltóanyagok elõállításának lehetõségei . . . . . . . 543

SZEMLE P. Buzogány Árpád „...Tenéked is úgy használjon.” Ráolvasások, népi imák Kibédrõl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 553 Kelemen Imola „Könyvismerkedés” az archaeozoológiával . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 557

FIGYELÕ Gyarmati Zsolt, Geczõ-Dávid Bíborka A 2010-es év eseményei a Csíki Székely Múzeumban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 565 Salló Szilárd Az INEXTEX Európai Uniós projekt . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 567

7

„KÖNYVISMERKEDÉS” AZ ARCHAEOZOOLÓGIÁVAL1

Kelemen Imola

[Recenzie: Introducere în arheozoologie / Review: Getting to know archaeozoology] Az alábbiakban méltatásra „ítéltetett” tanulmánykötetben található dolgozatok mindegyike kapcsolódik az archaeozoológiához. Némelyik csak távolról közelíti meg, legtöbbjük azonban mélyre ássa magát e tudomány rejtelmeibe. Mielõtt a kötet ismertetésére kerülne a sor, szükséges és elkerülhetetlen az archaeozoológia mûködésének, céljainak nagyon rövid bemutatása, hiszen erre Erdélyben/Romániában magyar nyelven még nem adatott lehetõség. A régészeti állattan, más néven archaeozoológia, az ásatásokon elõkerült állatmaradványok meghatározásával, elemzésével, természet- és társadalomtudományi értelmezésével foglalkozik.2 Eredményei minden korszak kutatóinak hasznosak, de – talán érthetõ módon – a nagyobb érdeklõdést az õskor különbözõ éráinak szakértõi mutatják, hiszen az írott források hiányában minden információ aranyat ér a korabeli kultúrák és közösségek életmódjának rekonstruálása során. Az archaeozoológiai kutatások gyökerei a 16. századig nyúlnak vissza, az elsõ tanulmány azonban, ahol az állatcsontokat fajok szerint próbálták meg azonosítani és osztályozni, az a Ludwig Rütimeyer kezébõl származó jelentés 1861-bõl3, melyben a svájci Zürich kantonban található tavilakhelyek körül lelt állatmaradványokat vizsgálta. A huszadik század viszont, fõleg annak második fele, egyértelmûen a tudomány virágzásának kora. Lassan beírja magát a régészetet segítõ, majd az önálló tudományok körébe, és az évek múltával szinte minden európai (és nem csak) országban kialakul legalább egy nagyobb archaeozoológiai központ. Magyarországon az elsõ régészeti állattani kutatások a második világháború utáni idõszakkal kezdõdõen Bökönyi Sándor és Matolcsi János nevéhez fûzõdnek, manapság pedig egy mondhatni új kutató-generáció végzi a vizsgálatokat, sokan közülük társszerzõi a jelen oldalakon bemutatott kötetnek. Romániában a kezdetleges érdeklõdések az 1960-as évektõl alakulnak át tudományos vizsgálatokká, amikor a jászvásári Alexandru Ioan Cuza egyetem biológia fakultásán kezd el formálódni egy, az állatmaradványokkal foglalkozó csapat, Olga Necrasov vezetésével. E csoportnak nem kisebb nevek voltak tagjai, mint Sergiu Haimovici, vagy Maria Bulai-ªtirbu és Gianina Gheorghiu. Az általuk végzett vizsgálatok elsõsorban a természettudományok, pontosabban a biológia céljait szolgálták. Manapság a jászvásári iskolát Luminiþa Bejenaru, Simina Stanc és Romeo Caveleriu képviselik, míg a bukaresti, egykor Alexandra Bolomey által vezetett csapatot ma Adrian Bãlãºescu, Valentin Radu és Valentin Dumitraºcu. Kolozsváron, Paul Georoceanu kezdeményezésére 1965-ben kezdtek el foglalkozni az állatcsontok vizsgálatával az Állatorvosi Egyetemen, amely munka ma is folytatódik Alexandru Gudea révén, kiegészítve azt az Erdély Történelmi Nemzeti 1

2 3

Jelen oldalakon a következõ kötetet bemutatására kerül sor: Bartosiewicz László, Gál Erika, Kováts István (Szerk.), Csontvázak a szekrénybõl / Skeletons from the Cupboard. Válogatott tanulmányok a Magyar Archaeozoológusok Visegrádi Találkozóinak anyagából 2002-2009 / Selected Studies from the Visegrád Meetings of Hungarian Archaeozoologists 2002-2009, Martin Opitz Kiadó, 2009, Budapest. 292 oldal. ISBN 978-963-87813-8-3. ISSN 2060-6370. BARTOSIEWICZ 2006, 14. RÜTIMEYER 1861/62.

A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2010, p. 557– 562.

557

KELEMEN IMOLA Múzeumában Diana Bindea által folytatott vizsgálatokkal. Az utóbbi évtizedekben Georgeta El Susi körül alakult ki egy állatcsontfeldolgozó központ Resicabányán, Krassó-Szörény megyében (románul Reºiþa, Caraº-Severin), illetve Berendi Erzsébet – bajtársam az életben, munkában egyaránt – és jómagam remélhetõleg méltón fogjuk tudni képviselni Székelyföldön is a tudományt. Az archaeozoológia módszertanának megfelelõ szintû ismertetése különálló tanulmányként vagy kiadványként állná csak meg igazán a helyét, céljait azonban megpróbáljuk röviden szemléltetni, végigkísérve a csont útját az állat pusztulásától egészen a régészeti leletképzõdésig és nyilvántartásig. A csont, mint élõ szövet. Amíg az állat életben van, különbözõ hatások érik õt vagy magát a csontozatát, amelyek befolyásolhatják a csont szerkezetét. Ezek közül az elsõ és legfontosabb a növekedés, hiszen ennek egymást követõ fázisaiban láthatóan különböznek a csontok méretei, illetve szövettani jellemzõi. Ugyanakkor, fajtól és nemtõl függõen az állatok csontrendszere különbözõ módon fejlõdik. Mindezen tényezõk nyomot hagynak a csonton, melyek alapján, optimális esetben (!), az archaeozoológus egyetlen csontdarabból megállapíthatja, hogy az melyik testrészbõl származik, illetve az állat faját, korát, nemét és marmagasságát. A második tényezõ, amely befolyásolhatja a csontok szerkezetét – még az állat életében –, a különbözõ betegségek, ide számítva a csontok törését is. A patológiai elváltozások közül az izületi- és csont-betegségek azok, amellyekkel állatcsontanyagok vizsgálata során az archaeozoológus a leggyakrabban találkozik, de ugyanakkor az állat nem megfelelõ ellátása (pl. alultápláltság) is jelentõsen változtathat úgy a fogak, mint egyéb csontok szerkezetén. A csont, mint nyersanyag. Az állat elejtése, leölése, feláldozása után, ennek céljától függõen, a test különbözõ folyamatokon megy keresztül. A legtöbb esetben a leölés célja az élelemszerzés, és az ezt szolgáló folyamat során érheti a legtöbb féle hatás a csontot. A halál oka, és némely esetben az azt okozó eszköz típusa is beazonosítható, amennyiben az nyomot hagyott valamelyik csonton (pl. nyakcsigolyán). Szintén a vágás- vagy hasításnyomok alapján megismerhetjük a közösség nyúzási- és csontolási technikáit, húsfeldolgozási szokásait. A fõzés- és égetésnyomok az étel elkészítésének módjáról árulkodhatnak, míg egyes rágásnyomok a háziállatok (kutya, macska) létének bizonyítékai lehetnek. Az elejtett állatok csontjaiból gyakran eszközöket, fegyvereket, díszítõelemeket stb. készítenek, melyek arról szolgálhatnak információval, hogy mely fajokat és azok milyen testrészeit preferáltak ilyen célokra használni. A csont, mint hulladék. Miután az ember a lehetõ legtöbb módon ki- és felhasználta az állatot, illetve a nyersanyagokat, amivel az szolgál, a maradványoktó, visszamaradt daraboktól, csonttöredékektõl vagy akár nagyobb testrészektõl egyben, megszabadul: vagy úgymond „akárhova” szétszórja, eldobja (ekkor számíthatunk kutyák és más állatok pusztításaival is) vagy pedig egy kifejezetten erre a célra kialakított szeméttároló gödörbe helyezi. Mindkét esetben a maradvány elõbb-utóbb, szándékosan vagy anélkül betemetõdik és szerkezetét elkezdik befolyásolni a természeti hatások: a levegõvel való érintkezés, a talaj minõsége, a környezetében levõ növények gyökerei, a földben elõforduló állatok, rágcsálók mozgásai és fõleg rágásai, stb. A csont mint régészeti lelet. A fent felsorolt folyamatok, melyeken egy csonttöredék, csontváz vagy egy egész lelõhely csontanyaga keresztülmegy, jelentõsen befolyásolják a régészeti leletként azonosított darabok minõségét és a vizsgálatra szánt anyag mennyiségét is, hiszen a húsfeldolgozás, ételkészítés, betemetõdés és a földben töltött idõ során a csontváz sokkal több, mint fele egyszerûen elvész. A begyûjtést végzõ archaeozoológus és/vagy régész rendelkezésére, tehát, egy eleve limitált mennyiség áll, a régészeti állattani vizsgálatot végzõ szakember pedig a begyûjtés módszereitõl függõen egy valószínûleg még kisebb anyagot kap kézhez. A következtetéseket ezért óvatosan, és gyakori feltételes mód használatával tanácsos levonni. De melyek is lehetnek ezek a következtetések? A régészeti állattan kutatásai optimális esetben választ adhatnak a következõ kérdésekre: Mi volt a közösség alapvetõ foglalkozása, vagy melyiket ûzte nagyobb arányban (állattartás, vadászat, halászat, madarak vadászása, puhatestûek gyûjtése, stb.)? A rendelkezésre álló fajok közül melyeket vadászta, tartotta inkább, nagyobb arányban? Milyen nemû és milyen korosztályba tartozó egyedeket tartott nagyobb számban vagy ölt le gyakrabban? Használta-e az állatokat különbözõ munkákra (mezei munkák, igavonás, teherhordás, stb.)?

558

„KÖNYVISMERKEDÉS” AZ ARCHEOZOOLÓGIÁVAL Elsõdlegesen a húsukért vagy inkább a másodlagos termékeikért (tej, gyapjú, stb.) tartotta a háziállatokat? Milyen leölési tehnikákat, illetve húsfeldolgozási-, ételkészítési módszereket alkalmaztak? Használta-e a csontot eszköz, dísz, ékszer, fegyver stb. készítésére? Ha igen, mely fajok milyen testrészeit? Milyen kapcsolatban volt az ember az állattal (haszonállatként kezelte vagy háziállatként, mint például a kutyát vagy a lovat)? Milyen volt az ember természeti környezete (a fajok – gerincesek közül a kistermetûek, de fõleg gerinctelenek –, mint ökológiai indikátorok)? Az archaeozoológia mûködésének nagyon rövid bemutása után következzen végre az igazi cél, a könyvismertetés. A Csontvázak a szekrénybõl / Skeletons from the Cupboard címû kötet magyar (18) és angol nyelven (5) közöl tanulmányokat, a Magyar Archaeozoológusok Visegrádi Találkozóin 2002 és 2009 között elhangzott elõadások szövegeibõl válogatva. A cím beszélni szeretne, de ne értsük félre: nem holmi bûnös, évek óta titkolt és rejtegetett szövegekrõl van szó, hanem – ahogyan az elõszóban is olvashatjuk – ezek a dolgozatok évek óta hevertek a fiókban, arra várva, hogy egyszer majd a nagyközönség is olvashatja õket. Közlésük útjában nagyrészt anyagi okok álltak. Várni, azonban, nekünk is megérte, hiszen sem Magyarországon, sem Erdélyben vagy Romániában nem foghattunk még a kezünkben ilyen témájú „konferenciakötetet”. A kiadvány értéke kissé alulmarad létrehozójának, maga a Magyar Archaeozoológusok Visegrádi Találkozójának ötlete mellett, amely egyedi és elsõ a kategóriájában, hiszen egy helyszín és évi két alkalom megteremtése a régészeti állattan fiatalabb kutatóinak bemutatkozására, szárnypróbálgatásaira mindenkinek hasznára válik. Örömmel mondhatom, hogy több alkalommal is volt szerencsém részt venni ezeken a találkozókon, ahol a nyílt, bensõséges hangulat hamar magával ragadt. Eleinte kíváncsian, és bevallom, némi fenntartással figyeltem egy-egy történész, restaurátor, néprajzos látszólag egyáltalán nem témába vágó elõadásait, mostanra viszont már világossá vált számomra is, hogy ezek mind az archaeozoológia változatosságát, szerteágazó kapcsolatait hivatottak bizonyítani. A jelen oldalakon bemutatott tanulmánykötet pedig jól tükrözi ezt a találkozókon tapasztalt diverzitást, hiszen a szerzõk közt találunk nem csak archaeozoológust, de régészt, régész-pszichológust, történészt, restaurátort, muzeológust és iparmûvészt is, úgy Magyarországról, mint külföldrõl. Most pedig ejtessék egy-két szó a tanulmányokról is, a kötetben való megjelenésük sorrendjében: Piovesan Laura (régész-archaeozoológus) angol nyelvû tanulmánya a régészeti lelõhelyek állatcsontanyagának speciális begyûjtési és restaurálási módszereirõl ír, amely tudnivalók általában nagyon kevés dolgozatnak szolgálnak témául, jóllehet az ezzel foglalkozóknak nagy szükségük lenne rájuk. Tóth Gyula (restaurátor) magyar nyelven ír a kerámialeletek tafonómiájáról, amely dolgozat leginkább a tafonómia fogalma révén kapcsolódik az archaeozoológiához. Általa betekintést nyerhetünk a betemetõdés folyamatainak tanulmányozásába, melyeket az állatcsontok vagy bármilyen régészeti lelet feldolgozása, vizsgálata során is alkalmazhatunk. Gróh Dániel (régész) a visegrád-lepencei õskori állatszobrokról ír magyar nyelvû, jelentésszerû dolgozatot. Tanulmánya segítséget nyújt az õskori ember állatokkal való kapcsolatának vizsgálatához: Leginkább milyen fajokat ábrázolnak? Az állatszobrok milyen típusú lelõhelyeken jelennek meg általában? Milyen céllal voltak készítve (kultikusak vagy játékszerek)? Milyen módszerrel, eszközzel voltak készítve? Mûvészileg mennyire igényesek, értékesek? Stb. Gál Erika (madárcsontok azonosítására specializálódott archaeozoológus), a bemutatott kötet egyik szerkesztõje, angol nyelven közöl információkat az Endrõd 3/6. (Békés megye, Magyarország) õskori lelõhely, Késõ-Körös kultúrához tartozó madárcsontleleteirõl. Az azonosított fajok többek között a lelõhely náddal és erdõvel körülvett mocsaras voltáról árulkodnak, ugyanakkor többet megtudhatunk a vizsgált közösség szárnyas-tartási, -vadászási és -fogyasztási szokásairól. Kovács Zsófia Eszter (rágcsálócsontokra specializálódott archaeozoológus) a házi patkány Európában való megjelenését vizsgálja, dolgozata magyar nyelven íródott. A benne felmerülõ nagy kérdés, hogy képes volt-e a faj az emberi települések megjelenésétõl függetlenül a délkelet-ázsiai

559

KELEMEN IMOLA régióból Európa fele terjedni vagy a közösségek vándorlása, a kereskedelem fejlõdése feltétele volt ennek? A szerzõ munkája különösen értékes, hiszen a régióban õ az egyetlen, aki a rágcsálócsontokat fajok szerint is meg tudja határozni. Sheena Fraser (archaeozoológus) a skóciai Lewis szigeten feltárt 3–4. századi település szarvascsontjait tanulmányozza, melynek eredményeit angol nyelven közli. Általa betekintést nyerhetünk nemcsak a vizsgált területen talált csontok felhasználási módozataiba (az eszközök, fegyverek sokfélesége), de ugyanakkor a nyugati kutatások módszertanába is. Gerken Julia (archaeozoológus) a Frank Birodalom 500 és 700 közötti idõszakában történt temetkezésekrõl, pontosabban a Németország területén feltárt temetõk lovassírjaiban megnyilvánuló ember-állat kapcsolatokról ír, angol nyelven. A frankok a lovakon kívül más háziállatokat is gazdájuk után küldtek a túlvilágra, így kutyával és macskával is temetkeztek. Bartosiewicz László (archaeozoológus), a jelen oldalakon bemutott kötet egyik szerkesztõje és a Magyar Archaeozoológusok Visegrádi Találkozóinak kitalálója, magyar nyelven mesél a ló jelenlétérõl, fontosságáról a nomád népek életében, mindennapjaiban. Kitér a küllemükre, a hadviselésben betöltött szerepükre, a velük kapcsolatos hiedelmekre és a lóhúsfogyasztásra egyaránt. Gál Erika (régész restaurátor), folytatván a lovakkal kapcsolatos témájú tanulmányok sorát, a 15. század közepe és 20. század eleje közötti katonai lótenyésztést vizsgálja. A korszakot tanulmányozva végigkiséri a huszárság lóállományának sorsát, és fõleg annak összetételét. Dolgozatát magyar nyelven közli. Daróczi-Szabó László (archaeozoológus) a filatorigáti (Budapest) késõ avarkori település feltárása során begyûjtött állatcsontokat vizsgálja, eredményeibõl (melyeket magyar nyelven közöl) – jelentés helyett – a korabeli közösség vándorló pásztorhagyományairól kapunk képet. Bár az ebben a szakmában dolgozóknak a bátorság hasznos erény, következtetéseit néhol merésznek vélem. Kõrösi Andrea (archaeozoológus) szintén magyar nyelven közli eredményeit, melyeket egy Árpád-kori falu állatcsontleleteinek vizsgálata nyomán kap. Nyelvezete, hangvétele, következtetései reálisabbnak tûnnek az elõzõ tanulmányénál, hiszen tízszer annyi lelettel a kézben is csak óvatosan beszél a közösség mindennapjairól. Vörös István (archaeozoológus), a magyarországi archaeozoológia egyik nagy szakértõje és mestere, a Duna-kanyar régió Árpád-kori állattartásához fûz újabb adatokat, magyar nyelven. A tanulmányban rögtön feltûnik tényekre alapuló, elemzõ stílusa, eredményei kétségtelenül – a csonthatározáson kívül – más jellegû kutatásokra is alapozódnak. Daróczi-Szabó Márta (archaeozoológus) a Miskolc melletti Szendrõ-Felsõvárban folytatott ásatás kora újkori állatcsontjait vizsgálja, eredményeit magyar nyelven közli. Az állatcsontanyag szinte kizárólag konyhahulladék, ezért a várlakók fõleg étkezési, ételkészítési szokásaiba nyerhetünk betekintést. Nickel Réka (történész) egy látszólag az archaeozoológiához nem kapcsolódó témában közöl, magyar nyelven: a koraújkori Magyarország boszorkánypereirõl. A boszorkányok különbözõ állatokká változásainak vizsgálata kapcsán azonban, az ember-állat viszonyról tudhatunk meg többet. Szvath Márton (régész) a 16–17. századi Magyarország juh- és kecsketartását vizsgálja, tanulmányát magyar nyelven közli. Eredményei közé sorolható az is, hogy a török hódoltság idején megnõ a juh kereskedelmi szerepe élõ állatként és nyersanyagként egyaránt. Csippán Péter (archaeozoológus) a 18. századi Buda-Vizivárosban talált szarvcsapleletekrõl ír, magyar nyelven. Eredetük mellett felhasználási módozatait is vizsgálja. Szombathy Gábor (iparmûvész) és Szõllõsy Gábor (muzeológus) a honfoglalás kori magyar íj alapanyagairól írnak, magyar nyelven. Tanulmányuk egy kísérlet eredményeit közli, mely során a juhszarv ugyanolyan alkalmasnak bizonyult íj készítésére, mint a szarvasmarháé. Bartus Dávid (régész) a római kori csont kardszíjbújtatóról közöl, magyar nyelven, mely sorokat olvasva az állatcsontok e speciális feldolgozási módjáról és maga a csonttárgy eredetérõl tudhatunk meg többet.

560

„KÖNYVISMERKEDÉS” AZ ARCHEOZOOLÓGIÁVAL Czeglédi Edit (régész-pszichológus) az állatcsont, mint nyersanyag témájú dolgozatok sorát folytatván, egy avar kori tégelytípust ismertet, magyar nyelven. Megismerhetjük a szerkezetüket, készítési módjukat, díszítésüket és tipológiai felosztásukat. Alice Choyke (archaeozoológus) régiónkban a feldolgozott csontok vizsgálatának legnagyobb szakértõje, a római és középkori városi lelõhelyek csonthulladékát hasonlítja össze, tanulmányát angol nyelven közölve. Lichtenstein László (régész-archaeozoológus) és Tugya Beáta (archaeozoológus) szintén egy 17. századi Orosháza közelében feltárt csontmegmunkáló mûhely hulladékanyagát vizsgálják, a csontfaragásra legalkalmasabb állatcsontokról vonva le következtetéseket, magyar nyelven. Kováts István (archaeozoológus) a bemutatott kötet egyik szerkesztõje, a megmunkált csontok vizsgálatának sorát folytatva, a 16–17. századi visegrádi Alsóvárban talált agancsok feldolgozási módozatairól ír, magyar nyelven. Általa többet megtudhatunk a korabeli agancseszközök típusairól és megmunkálási módszereirõl. Farkas Nikolett (régész) és, a már említett Bartosiewicz László (archaeozoológus) tanulmányában az állati erõvel mûködtetett malmokról tudhatunk meg többet, és az azokban dolgozó fajok csonttani elváltozásairól. Dolgozatuk magyar nyelven íródott. A kezemben tartott tanulmánykötet elsõ ránézésre szép, ízléses, a kemény kötés és fényes papír különösen igényessé teszi. Tartalmilag magas színvonalú, változatos, értékes. Lapjait forgatva, leginkább mégis arra vagyok büszke, hogy egy olyan találkozónak a gyümölcse, amelyet szakmai haszna (nemcsak a kezdõ szakemberek számára) és nyitottsága, közvetlensége az egész régió számára irigylésre méltóvá tesz. Mielõtt kinyitottam volna a könyvet, egyetlen reményt fûztem hozzá (utólag visszagondolva, nem is tudatosan), éspedig azt, hogy – mivel Magyarországon elsõ az archaeozoológiai tanulmányokat összesítõ kötetek sorában – felmutat egy követhetõ példát, egy letisztult, egységes sablont a régészeti állattani jelentések/tanulmányok szerkesztésére. Egy, a természettudományokban elterjedt módszerhez (Bevezetõ, Anyag és módszer, Eredmények és következtetések) hasonlót vártam, de természetesen az archaeozoológiai vizsgálatok igényére, követelményeire formálva. Úgy tûnik, hogy ennek kialakulására és közlésére várnom kell, de latolgatva ennek esélyeit és egyáltalán a „hogyan”-ját, az is lehet, hogy hiába várok és pontosan a közlés módszereinek változatossága és azok megválasztásának szabadsága teszi ezt a tudományt még egyedibbé és sokrétûbbé. A kötet, mindenesetre, sokadik forgatásra is idõtállónak tûnik. Reméljük, nem kell sokáig egyedül állnia és hamarosan követik további hasonló témájú kiadványok.

Irodalom BARTOSIEWICZ 2006 RÜTIMEYER 1861/62

Bartosiewicz László, Régenvolt háziállatok, L’Harmattan Kiadó, Budapest. Rütimeyer, Ludwig, Die Fauna der Pfahlbauten der Schweiz, IN Neue Denkschriften der Allgemeinen Schweizerischen Gesellschaft für die Gesammten Naturwissenschaften, 19, 248 S., 6 Taf., 11 Abb., Zürich (Separatdruck Basel 1861).

Kelemen Imola Csíki Székely Múzeum Csíkszereda, Románia Email: [email protected]

561