A családi titkok. Jane Bright. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

A családi titkok Jane Bright 2014 Publio kiadó Minden jog fenntartva!

Ezzel a Whoppi Goldberg idézettel szeretnék köszönetet mondani Anyunak, barátaimnak: Attilának, Bellának, Mariannak, és Anitának, akik bíztak bennem, és mellettem álltak, még akkor is, amikor úgy éreztem, feladom! Kitartottam, és íme, kész lett! „Egy nap az édesanyámtól ezt a könyvet kaptam. A fiatal költőhöz írt levelek című könyv. Rainer Maria Rilke írta, csodálatos író. Egy kezdő író a tanácsát kérte, hogy váljon íróvá, és kérte, olvassa el írásait. És Rilke így válaszolt: Ne engem kérdezz arról, hogyan válhatsz íróvá, ha minden reggel úgy ébredsz, hogy csak az írás jár a fejedben, és semmi más, akkor író leszel”

Ránéztem Nigelre, akinek mintha nem lenne más dolga, a plafont bámulta! Megtartja az ígéretét! Arra a naplóra gondoltam, ami ott lapul a táskámban. Vajon ha majd az enyémet megtalálják az utókorban, mit fognak szólni? Felmentem a szobámban, kinyitottam és elkezdtem írni, az életemet! 2013 Október 10. A nevem Elisabeth Ford. 14 éves vagyok! Ma töltöttem be! 1999 .Október 10-én születtem Houstonban. Mexico! Minden születésnapomat izgatottan vártam, de ez a mai különleges, vagy az lesz! Ha minden igaz napok, de lehet, órák választanak el attól, hogy vámpír legyek. Apám, aki nem az, Leslie Fordnak hívják. Csillagász! Anyám, Patrícia Adams Ford, és vámpír. Itt van a családom többi tagja is: A bácsikám Roger, anyu bátya, nénikém Lusinda, Miranda és Lucy az unokatestvéreim, és Mike, aki az igazi apám. És mind vámpírok. Persze Adam, akivel kitudja mi lett, az elrablásom óta nem tudunk róla semmit. Igazából nem is az unokabátyám, Rogerék vették magukhoz! Különös módon, illetve különös okból tavaly nyáron kellett visszaköltöznöm apuhoz, amikor megkezdődtek a különös rosszulléteim. Nem tudtam másra gondolni, mint arra, hogy honvágy gyötör, megviselt a költözés, és az új iskola stb. Nem gondoltam másra, meg sem fordult a fejemben, hogy ezek a rosszullétek másra utalnak. Szerencsétlen szomszédunk, Mrs. Flecher hozta fel a visszaköltözésem első napján a családunkat. Hogy én mennyire hasonlítok Roger Adamsre, és a felesége történelmet tanít abban középiskolába ahova én is járni fogok, különösen kedveli a vámpírtörténeteket. Lucyvel harmadik nap találkoztam, aki nagyon is hasonlított az én drága anyámra. Majd egy, novemberi napon, amikor apu földrajzon órát tartott ismertem meg, a családom többi tagját. Hogy a történelem tanárom nem más, mint a rég elveszett nagynéném. Különös beszélgetés apa és Lusinda között, arra vonatkozóan kik is ők valójában, elkezdtem névtelen leveleket kapni, arra vonatkozóan, hogy öröklét, öröklétűek, amiket mind Adam küldött számomra, a rémképek, vérről, menekülésről, utalások a vámpírokra, Adam Karácsonykori megjegyzése a családi titokra, míg meg nem találtam a naplót! Egy olyan naplót, amelyet én is most kezdtem írni. Amely teljes igazából lefesti, a családomról a teljes igazságot, hogy egyenes ági leszármazottai vagyunk egy vámpírnak, genetikai úton válunk azzá…

1 fejezet 11 évvel korábban 1. Patrícia lebukott! Mire észbe kapott, már késő volt, s nem tudott megfelelő magyarázatott adni férjének, Leslie Fordnak az éjszaki kimaradásairól! Mert Patrícia vámpír volt! Nem boszorkány, vámpír! Ő, elment a gyerek pedig sírt kíméletlenül. Telihold volt, és nemcsak a vérfarkasokra van hatással a hold, hanem a vámpírokra is! Ilyenkor válnak igazán aktívvá. Többek közt, ez ébresztette fel Lesliet, álmából. A hold teljes mértékben bevilágított a szobába. Ismételten telihold volt! A kis Elisabeth két éves volt akkor, mit sem értett azokból a dolgokból, amik körülvették vagy épp vele történt. Még nem is sejtett ki is lesz ő valójában! Az apja sem, csak azt érzékelte, hogy Patrícia nincs a lakásban és hogy a gyerek sír kíméletlenül. Elisabethet egy sikítás ébresztette fel, és azért kezdett el sírni. Leslie is hallotta félálomban, de úgy volt vele álmában hallotta, és a sírást is. De az csak nem akart abbamaradni! Felébredt, döbbente látta, hogy a felesége nincs mellette! Már megint- gondolta magában. Ez megy már mióta! Szólni nem mert, ha fel is ébredt kótyagosnak érezte a fejét. Patrícia Adamst kereken 3 évvel ezelőtt ismerte meg, ő is, mint ő rendszeresen sportolt, futás közben tűnt fel neki a nő. Egy gyönyörű nő, ahogy a mai fiatalok mondanák: Egy bombázó! Nem rég költöztek a városba, a bátya családjával, aki ügyvédi irodát nyitott Houstonban. Az egész család nagyon furcsa volt. 3 gyerekük volt, egy 10év körüli kisfiú, Adam, szintén 10 év körül kislány Miranda, és a 3 éves Lucy. Most hogy így gondolkodik rajta Patrícia is elég furcsa volt, sápadt, vagy inkább hófehér arc, állandó karikás szem, jéghideg kéz, és a mi a legfurcsább még jó időben is állandóan hosszúujjiban jártak! Elég gyorsan összeházasodtak, majd megszületett Elisabeth. Nem is sejthette, hogy Patríciának micsoda tortúrán kellett túlesnie egy olyan helyen, aminek a kiléte titokban kell maradnia egy halandó előtt, majd esküt tett, hogy nem fedi fel kilétét, ha lebukik nincs irgalom. Lebukott csak nem is sejtette! Leslie sem sejtette, hogy hamarosan egy olyan helyen fog járni majd, ha valakinek elmondja, biztos, hogy a zárt osztályon kötött volna ki. De ez még egy kicsit arrébb volt, nem sokkal, de odébb. Órákra! Felkelt, mert a gyerek csak sírt, csak sírt. Szegény Leslie ha tudta volna, hogy az ő imádott kislánya nem is az övé! A furcsaságokat már a megismerkedésük után feljegyezte. Miért? Ő sem tudtat. Kutatni kezdett. Amire rájött, ő maga sem akarta elhinni… - Mi a baj Elisabeth? Miért sír már megint? - kint, kint… Csak ezt tudta mondani. - Nincs kint semmi kislányom! Csak tudnám, hogy anyád hol van! Már megint lelépett! Mindig eltűnik, teliholdkor. Csst nincs semmi baj, aludjál. Szerencsére hamar visszaaludt, és ahogy visszatette a kiságyba Patrícia is megérkezett. Nem is sejtette micsoda meglepetésben lesz része, mert úgy hiszi Leslie alszik. - Patrícia? Hol voltál? - Leslie? Te, nem alszol? - Képzeld nem! É az is biztos, hogy nem először lépsz le. Már megfigyeltem, majdnem mindig teliholdkor. - Biztosan holdkóros vagyok! - Nem! Nem vagy az! Feltűnt egy pár furcsaság, és nem az utóbbi időkben, hanem a megismerkedésünk után. - Furcsaság? Ugyan mi? - Ne játszd a hülyét! Kérlek! Ha azt, most amit kimondok, valaki más előtt mondanám ki, biztos, hogy beutalna a bolondok közé. Hideg kéz… - Na és? Másnak is hideg a keze. - Nemcsak az! Fehér arc, nem eszel, nem iszol. Nem gondolod, hogy talán azért enni is kellett volna? Mindig csak nekem terítettél. Azt hitted nem veszem észre? Mindig az új, divatos fogyókúra elmélettel jöttél. Nem gondolod, hogy két év után feltűnik? A családodról nem is beszélve. Feljegyeztem őket, amiket tapasztaltam és kutatni kezdtem. Azt hittem, hogy csak a mesében létezik. Ne aggódj nem mondtam el senkinek! Mert a végén még kinevettek volna érte! Ja, igen. Változó szemszín. Csak nem tudom, kimondjam- e hangosan. Ez a nagy kérdés? Kimondjam? Attól tartok kinevetsz érte.

Patrícia csak nézett maga elé, s azon gondolkodott, hogy hol rontotta el, hogy lebukott. A családja, megmondta, nem célszerű egy halandóhoz hozzá menni! Megmondták, könnyen lebukhat, nagyon könnyen. Hát igazuk lett! De hol rontotta el! De ő csak parancsot teljesített! A többiek a családjából nem is sejtették! - Mondd ki! Mondd ki, hangosan, hogy még Mrs. Flecher is hallja! Úgy is erre néz éppen, minket les! - Kimondani sem tudom… nem jön a szó a számra… ha valaki, évekkel ezelőtt ezt mondja, hogy összekerülök, összekerülök egy… egy…

- Egy mivel? Mondd ki! Halljam!! - VÁMPÍR!!!!! Az én feleségem egy vámpír!

2.. Patrícia nagy bajban volt, nagyon nagyban. És ezt ő is nagyon jól tudta. Eltitkolni nem tudta, mert a Kamarilla hamar rá fog jönni, a családjáról nem is beszélve. Roger! Istenem Roger! Most majd hallgathatja, hogy ők megmondták. Mi lesz a gyerekkel? Elveszik tőle, biztos, hogy elveszik! - És Elisabeth? - Mi van vele? - Ő is? Olyan, mint te? - Nem! Félvér! - Csak magában gondolta, hogy nem az, de ezt Lesleinek nem kell tudnia! - Hát nem! Majd én kiírton belőle ezt az elmebajt! Teszek róla, hogy nem lesz az, az egyszer biztos! - Igen? Sok sikert hozzá! Megszólalt a telefon! Ami ismételten felébresztette az alvó gyereket. Patríciának egybeugrott a gyomra! A Kamarilla, mondta ki félhangosan, így Leslie is meghallotta. - Kamarilla? Mi a franc az a Kamarilla?- De nem azok voltak, még! Hanem Roger! Mintha megérezte volna, hogy baj van. - Roger? Istenem Roger! Nem szoktál az éjszak közepén hívni! - Most hívlak, mert úgy érzem, valami baj van! Lusinda úgy érzékeli, hogy Morpheusz elindult otthonról és nagyon dühös! Idetart! Gondoltam szólok! Nekünk nincs idegeskedni valónk, biztos egy másik vámpír klán csinált valamit, akik szintén itt laknak. - Nem Roger! Nem! Én csináltam valamit! Én! - Te? Ugyan mit? - Lebuktam Roger! Leslie mindent tud! Már rég óta tudja, nincs félórája, hogy kinyögte, hogy tudja, hogy kik vagyunk! Ezért jön ide a Kamarilla! - Te szerencsétlen! Mit tettél, mit?? Végünk van! De legfőbbképp neked!! Megmondtuk neked, de nem hallgattál ránk! Akkor most viseld a következményeket. Ezzel lecsapta a telefont. - Hé, hé, állj csak meg! Még nem fejeztük be! Mi az, vagy ki az a Kamarilla? - Vezetők! A vámpírtársadalom vezetői! Idejönnek! Előttük nincs titok! Szerintem hamarosan ideérnek! - Ide? Hova ide? - Ide, hozzánk! Rogerék is jönnek! Itt vannak, Jézusom itt vannak! Csengettek! Az ajtóban idősebb férfi állt, Leslie megítélése szerint lehetett vagy 100 éves. De a kinézete, a szeme, düledező, békaszerű. Mellette egy nagyon fiatal, csinos nő állt. Szőke, hosszú hajú, piros szemű. Csak ketten voltak. Az idősebben látszott, hogy nagyon mérges, fel tudna robbanni a dühtől. - Morpheusz, Zarta! Micsoda meglepetés! Örülök, hogy látlak titeket. Belülről viszont reszekedett a félelemtől. - Te csak ne örülj! - Szólalt meg az idősebb vámpír. - Ne örüljek? És miért ne? - Csináltál valamit, ami miatt lebuktál! Tudod jól, hogy ez mivel jár? - Én… nem… esküszöm, hogy nem…

- Leslie? - Ismerjük egymást? - Nem! De én igen! - Döntést kell hoznunk, ami azt jelenti, velünk kell jönnötök! És Rogeréknek is! - Menni? Hova? Kérdezte Leslie. - A társadalmunk fővárosába. De te úgy sem fog az utazásból semmit érzékelni. Zarta!

3 Leslie előtt elsötétült a világ. Amikor magához tért, egy nagy teremben találta magát, hangzavar uralkodott. Körül nézett. Maga mellett látta Patríciát, aki a gyereküket fogta a kezében, és nagyon magyarázott valamit, annak a nőnek, aki a gülü szeművel jött, ahogy ő elnevezte. A baloldalán Roger állt a családjával, majd a gülü szemű is feltűnt a szeme előtt, aki széles mosollyal a száján vidáman üdvözölte. - Á! Leslie! Végre, hogy magadhoz tértél, már azt hittem, hogy a lányom egy kicsit túllőtt a célon. Isten hozott az otthonunkban. Csendet kérek! Kedves Leslie barátunk magához tért. El is mondanám miért is gyűltünk össze! Nagy ritka dolog, vámpírok között, hogy halandót fogad otthonában. Kivéve akkor, ha a cél az evést szolgálja. De akkor sem dalolva jönnek, mi inkább vadászunk! – Leslie csuklott egyet. – Nem kell félned, nem eszünk meg, nem azért hoztunk ide. bár az illatod elég csábító, hogy magam is megszomjazom! Mint tudjátok, pár órával ezelőtt a tanács, tudomást szerzett arról, hogy a mi drága Patríciánk lebukott! Mi kedves barátunk a mai éjszakát választotta a színvallásra, hogy elárulja neki, hogy tudja ki is ő valójában. Elég rég óta tudja, hogy a felesége vámpír! Csak kínlódott magában, és továbbra is fog. Azért mondom mind ezt, mert döntést kell hoznunk. Bár, én már meghoztam azokat, és remélem, hogy mind egyet fogtok velem érteni. - Egyet! Helyeselt a többi vámpír! - Akarsz valamit mondani nekünk Patrícia? – Nem akarta! Csak egyet, de azt nagyon! Elmenni innen. Hozzák meg a döntést, menjek végre haza. Ránézett Rogerre, de nem figyelt rá, Lusindával viszont találkozott a pillantásuk! - Így is jó! Az okokat tudjátok, hát elmondom a döntésemet. A döntésem végleges és így hangzik! Bár Patrícia bűnt követett el azzal, hogy hibát, hibára halmozott és lebukott, ami az ő esetében a halált jelentette volna. Leslie számára is, hisz halandó nem tudhat a társadalmunkról. Sem itt, sem máshol a világban, hisz a világ minden pontján élnek vámpírok. Ki egyedül járja a világot, kik párban, és klámban! Mi figyelmezettünk annak idején Patrícia, de megparancsoltam neki hogy halandóhoz menjen hozzá! De ha lebukik, nemcsak a saját életedet kockáztattad, hanem az övét, és a gyerekét is. Leslie, Leslie! Neked esküt kell tenned, az alaptörvényünk előtt, Patrícia, az életedet megkíméljük, most az egyszer, de a vének tanácsa nem ad újabb esélyt, ha hibát követsz el. Egyetértetek? - Igen! Mondták egyszerre! - Ti is Roger?- Csak bólogatni tudtak. Leslie azt gondolta magában biztosan álmodja az egészet, otthon fekszik az ágyban, és csak álmodik és álmodik. hamarosan megszólal az óra, és felébred ebből a rémálomból. Ez a gülü szemű is csak álom, magyarázz valami törvényről és neki esküdt kell tennie, hogy nem fedi fel, hogy vámpírok léteznek. Mit is nézett az este a tv-ben, hogy ilyenek jutnak az az eszébe? Nem is emlékszik rá, mi ment a tv-ben, hamar elaludt. De miért nem szólal meg végre az az óra! - Leslie! Gyere ide hozzám! Ne félj nem foglak bántani! - Közelebb lépett Morpheuszhoz. Tedd meg az esküdet. Ami így hangzik: A Masquarada törvényre esküszöm, hogy halandóként, megfogadom, hogy amíg élek, soha de soha nem fedem fel a vámpírtársadalom kilétét! Ha eskümet megszegem, legyek örökkön, örökké elkárhozott! Vagy, nem akarsz hozzánk csatlakozni? – Csak a fejét tudta rázni, és csak az járt az eszében, ébredjen már fel! - Kár! Pedig biztos jó hasznodat vettük volna, mint vámpír! Nos, itt az idő a távozásra! - Ide figyelj te, gülü szemükém!- Leslie kiabálták egyszerre a többiek. De nem hallgatott rájuk, mondta tovább a magáét. Egyszer biztos felébredek ebből a rémálomból, és ha felébredek a lányomból kiírtam az elmebajt! Ki én! A lányomból nem lesz vámpír, az egyszer biztos. Holnap első dolgom lesz, hogy elmegyek egy pszichiáterhez! Morpheusz és a többi vámpír, de nemcsak ők, hanem a családja többi része, Rogerék is kinevették! - Kiírtod? Arra kíváncsi leszek! Sok szerencsét kívánok hozzá! Ég veled Leslie! Szerintem, hamarosan találkozni fogunk, és kíváncsi leszek rá, hogy sikerült- e! Ó Patrícia még egy pillanatra! Valahonnan egy borítékot varázsolt elő. Ez még a tiéd! Minden úgy legyen, ahogy ebben bele van írva! Mert ha nem úgy történik, számolj a következményekkel!

A lányod, mielőtt betölti a tizenharmadik életévét, küldd vissza az apjához. Ezt 2012. augusztus végéig tedd meg. Mielőtt az átváltozás megtörténne. Ha betöltötte a tizenharmadik életévét, októberben térj vissza a bátyádhoz, úgy hogy sem a lányod, sem Leslie nem tudhat róla! Ha az átváltozás megtörténik, vidd el onnan, hogy számára megfelelő neveltetésben részesüljön, ha a változás valami oknál fogva nem történik meg, ő neki is fogadalmat kell tennie, hogy nem fedi fel kilétünket! A legrosszabb esetben elvisszük és megöljük. Ha hibát, hibára halmozol, tud mi vár rád. Elisabethet akkor is magunkkal visszük, és többé nem hallasz felőle. Jól vigyázz mit csinálsz! Morpheusz!

4. Ahogy hazaértek, Patrícia eltette a levelet, amit évek múlva pontosan 11 évvel később talált meg, augusztus közepén, majdnem a meghatározott idő végén! Leslie is álmodott, 11 éve álmodja ugyanazt! Mennyi minden történt az óta az átkozott este óta! Még Patríciától is elvált, csak a lányát sajnálta! Kitudja mi lesz vele, vagy belőle! Már nem is emlékszik rá, hogy a barátaiknak vagy épp a munkatársainak mit mondott, miért is adata be a válópert. Rémálom az egész! És a rémálomtól nem tud szabadulni. Ezeken gondolkodott, miközben a repülőtéren a lánya gépének érkezését várta! Patrícián is gondolkodott, hogy egyik pillanatról a másikra, ideküldi Elisabethet. Elisabeth is gondolkodott egész úton és a leszállás közben, hogy hogy kerül ide egyik pillanatról a másikra! Anya csak úgy közölte itt a repülőjegyet, pakolj össze, apádhoz költözöl, és szeptemberben-Houstonban folytatod a középiskolát. Aztán megkezdődtek a problémák!

2 fejezet. 11 évvel később. 1. Soha nem gondolkodtam még a halálon, Otthon soha nem került szóba! Nem gondoltam azt, hogy a születésem napja, egyben a halálom és az újjászületésem napja is lesz egyben! Ha az elmúlást valami miatt szóba hoztam, anyám bölcsen hallgatott, vagy más merre terelte a szót! Azon sem hogy milyen a halál! Egy 13 éves lány még nem gondolkodik ezen. Elüthet egy autó, tömegközlekedési baleset, vagy egyszerűen megölnek! Á nem jár, ilyen a fejemben jobban érdekelnek a fiúk, meg a szüleim. Akik elváltak, új apám lett, az apám meg egy másik államban dolgozik. A nevem Elisabeth Ford 13 éves vagyok, New Yorkban lakom, apám meg Texasban Azon belül is Houstonba. Ide költözöm, egyik napról a másikra, augusztus végén. Szüleim 3 évvel ezelőtt elváltak, a nevelőapám Mike! Jó fej, de az idegeimre tud menni. Elég régóta ismerem őt, ha lehet azt mondani, amióta elkezdtem járni, beszélni, de a rémtörténeteivel, mostanában kezdett el ijesztgetni! Egyke vagyok! Néha jó, néha nem! Főleg akkor rossz, ha Mike a rémtörténeteivel ijesztgetni. Főleg a vámpírtörténetekkel, azok a kedvencei. Soha nem hittem a természetfelettiben, a kis zöld emberekben, akik repülőcsészeajjal közlekednek, vérfarkasokban, vámpírokban! Néha azért elgondolkodom azon, milyen lenne vámpírral találkozni, vagy egy UFO-val! Igazán elrabolhatna egy… A legrosszabb az, ha kiderül, vámpír van a családban! Főleg ha kiderül magad is az vagy! Egyszóval nem gondolkodtam azon milyen a halál, addig a bizonyos napig. Amíg ember vagy, mindent másként látsz, de utána, minden megváltozik, mindent más lesz! Az illatok, a színek, a hangok! A vér! Igen a vér! Meg kell említenem, hogy kiskorom óta rosszul vagyok a vér látványától. Nem tudom miért, de anyut állandóan kiakasztottam vele! Soha nem értettem miért baj az számára, ha én nem bírom. Ilyenkor érdekes dolgokat vágott a fejemhez, amiket szintén nem értettem addig… Csak azt a pár hónapot kell kibírni… utána minden jó lesz! Csak akkor kívánod majd meg, ha éhes leszel. Az áldozat sem érez semmit, még akkor, sem ha a vérét szívod, egyszerűen becserkészed, megragadod, és látod a félelmet a szemében! A legjobban viszont akkor ijedtem meg, amikor úgy éreztem rá kell támadnom az apámra, és kiszívni a vérért… mert éhesnek éreztem magam! És akkor még mit sem sejtettem arról, ki is vagyok valójában!

2. Elérkezett a nap, hogy újult erővel, ismételten elutazzak apuhoz! Utálok búcsúzkodni, repülni, meg pláne. Mindig attól tartok, ha ráülök a repülőre le fog zuhanni, mert én rajta ülök. Mióta a szüleim elváltak, azóta az egész nyarat apámnál töltöttem! Neve Leslie Ford az NASA-nál dolgozik. Csillagász! Izgalmas nyarak szoktak lenni, pláne ha dolgozik. Egyedül lenni egy nagy házban. Igazából nem hasonlítunk egymásra, én inkább anyámra hasonlítok. Mindentéren! Mikor leszállt a gép, esett. Utálom az esőt!! - Már három napja esik! - Mondta apa. Megbolondult a világ, én mondom. - Maja jóslat! Tudod? - Mi? - Háta Maja naptár! Tudod Világvége! Mindenki erről beszél! Közeleg 2012. december 21. 4 hónap is itt lesz! - Tényleg! Elég nagy világvége pánikot okoznak a Maják! Inkább a Globális felmelegedés! Én ebben hiszek! Az ember okozza! Különben sem lesz semmi! Tudnák róla, hogy December huszonegyedikén bármi is fenyegetné a Földet a világűrből. Tudnánk róla! - Apa! Mondd, nem tudod miért kellett ilyen hírtelen egyik napról a másikra idejönnöm? - Nem tudom, kislányom! Én is csodálkozom az anyádon, felhívott és közölte, hogy jössz, és írassalak be ide a középiskolában, mert mostantól nálam laksz. Úgy látszik elfelejtette, hogy a bíróság neki ítélt! - Hát én is csodálkozom! Ne érts félre, szeretek itt lenni, de akkor is. Kezembe nyomta a repülőjegyet, pakoljak össze, és irány a reptér! - Nem is csodálkozom! Anyád néha egy kissé… nem épelméjű! Én már 11 éve kérdezem magamtól, hogy én az vagyok e! - Tessék? - Semmi! Ne is figyelj rám. Ilyen okfejtések közepette érkeztünk meg a házunkhoz! Csak nem vették észre az autót, amely a repülőtértől követte őket. Ha észrevették volna, Lesleinek feltűnt volna egy ismerős szőke, csínos nő, aki az autót vezette! Ami egyben azt is jelentette, hogy a Kamarilla szintén megérkezett a városba! Mikor megérkeztünk, eszembe jutottak az itt töltött nyarak! Illetve, azok az évek, amikor még tényleg itt laktam, és a szüleim még nem váltak el. Aztán az is eszembe jutott hiába töltöttem itt a nyarakat itt éltem évekig, alig ismerek valakit! Csak a szomszédot!

3 A régi házunk! Semmi nem változott a pár hét alatt! Kétszintes cuki nagyvárosi ház. Az én szobám az emeleten, külön fürdővel! A ház falai fehérre vannak festve, de úgy látom, apu nem nagyon foglalkozik vele! Nem úgy néz ki, hogy mostanában foglalkozott azzal, hogy újra ki legyen festve. Az én szobámban nem változott szintén semmi! A falon mindig kedvenc gyerekkori rajzfilmfigurákkal teli tapéta díszeleg! Ideje lenne felnőni! Azt hiszem! 13 éves úgy érzem, ez már tényleg gyerekes! Van egy kis kert, de nem nagyon használja. Na, majd én! Persze én sem értek annyira a kertészkedéshez. Addig is elfoglalom magam, nem gondolok az új sulira, az új osztálytársakra Jézusom! Van pár nap az évnyitóig. Egy picit magamról: Kb. 155 cm magas vagyok (még), hosszú barna a hajam, szemem és szemüveges vagyok! Hát ennyit a megérkezésemről! Még annyit fűznék hozzá megérkezésem utáni harmadik nap kezdtem nem jól érezni magam. Mintha beteg lennék. Jobban mondva mintha beteg akarnák lenni! Akkor érzi így magát az ember, amikor azt érzi, mintha valami bujkálna benne, mielőtt beteg lesz! Nem, nem az idegességtől van, meg is jegyeztem apunak, aki persze rögtön rávágta az idegességtől van, lehet! De én biztos vagyok benne, hogy ez valami más! Vagy honvágy gyötör! A szomszédunk Mrs. Flecher is boldogított már az első nap óta!

4 - Istenem Elisabeth! Pár hete láttalak utoljára, mintha közben nőttél volna! Nem? Amióta apád tudja, hogy visszaköltözöl, a fejetetejére állította az egész lakást! Itt szokásához híven megcsipkedte az arcomat. Én pedig azt gondoltam magamban, én ugyan nem vettem észre! Minden ugyan olyan, mint volt! Ráhagytam! - Gondolom a két utcával arrébb lévő középiskolába mész? - Igen oda! - 2 utcával arrébb, a másik irányba, de azért nem messze az iskolától laknak Adamsék, Mr. Adams ügyvéd, már segített nekem egy párszor, a felesége Lusinda ő tanár abban az iskolába ahova te is jársz majd! Történelmet tanít! Annyira hasonlítasz Rogerre, a férjére. Nagyon bírom őket, kedves család, bár a fiúk, ha jól emlékszem Adamnak hívják, kissé fura. Anyádnak mintha lenne egy testvére nem? - Igen! Van egy bátya, valahol. De mi nem… Beszélünk róluk. Vele! - Ó! Három gyerekük van. Lucy szerintem korodbéli. Érdekes! Mikor anyáddal elköltöztetek, akkor költöztek vissza! Érdekes! Megjegyzem ez volt a szavajárása. Pedig annak idején, míg ti is itt laktatok ők is itt laktak! - Valószínű, hogy találkoztunk, bár nem emlékszem, hogy találkoztunk volna! - Azt is hallottam, hogy Lusinda kutat! Ezt az iskola igazgatója mesélte nekem a jó múltkor, valamilyen jótékonysági esten futattunk össze. Mr. Parker a neve. - Kutat? - Nem értek én az ilyen tudományokhoz! A történelmen belül kutat. Állítólag a vámpírok megszállottja! Azokat kutatja! - Vámpír? Érdekes! Ezt momentán én gondoltam magamban. Mi a fenét lehet kutatni, egy nem létező személyen! Pláne ha az egy meselény! - Liz, hol vagy? - Itt kint! Mrs., Flecherrel beszélgetek! - Csak épp azt mondtam Elisabethnek hogy Roger Adams mennyire hasonlít rá, és hogy a felesége tanít a középiskolában. Történelmet, kedvenc témája a vámpírok! - Vámpírok Mrs. Flecher? Kérem, ilyeneket ne merjen mondani a gyerek előtt! Még a végén rémálmai lesznek! – Akkor is nézzen rá Mr. Ford, teljesen hasonlít Rogerre! – Menj be a házba Liz! Nézze Mrs. Flecher, kérem, ne említse őket. Semmi közünk nincs hozzájuk, s ha lenne is, akkor sincs semmi köze hozzá! Vámpírok nem léteznek, nem léteznek! Bram Stoker találta ki!!!! Halottam, ahogy apu kiabál vele! Bár arra gondoltam, ha bejön, szóba hozom a nagybátyámat, meg a családját, de ezek után talán még sem! Igen, anyámnak van egy bátyja, de évek óta nem hallottunk felőle, még a nevét sem lehetett kimondani! Szerencsére az iskolára való felkészülés elfelejtette velem Mrs. Flecher meséjét a vámpírokkal kapcsolatban és apu sem hozta fel! Csak ez a fura érzés nem akar elmúlni, szörnyen érzem magam! A kutyáról még nem tettem említést! Mrs. Flechernek van egy kutyája. Olyan amilyen Columbonak is van!(a nevét mindig elfelejtem, azt hiszem Bruno, én egyszerűen Columbonak hívom) Naphosszat bámul kifelé az utcára! Nagyon szeretem ezt a kutyát. Ha tehetem, mindig megsimogatom, de úgy látszik, nem csak rám van hatással a visszaköltözés, hanem a kutyára is! Megérkezésem második napján kezdődött, ahogy így jöttem mentem, vagy megálltam, hogy megsimogassam, morgott, ez ment pár napig! Hetekkel ezelőtt, amikor

szintén itt voltam, nem viselkedett így! Majd egy hét elteltével szabályosan rám akart támadni a kerítésen keresztül, vicsorgott rám, mint egy nem normális! Úgy látszik, nem csak az emberek tudnak megbolondulni! Ilyen izgalmak közepette érkezett el az első tanítási nap!

3 fejezet Az iskola 1. Lassan egy hete tart a suli, én vagyok a nagy szenzáció az új csajszi! Nem tudok úgy végig menni a folyosón, hogy valaki ne forduljon mindig utánam! Remélem mihamarabb véget ér, minden csoda három napig tart! Legalább is azt hittem! Úgy látszik itt nem! Ó hogy hiányzik nekem az otthonom, a régi iskolám, az osztálytársak! Azok legalább normálisak voltak, néha úgy érzem, mintha be lennék zárva a diliházba! Izgalommal vártam az első történelem órát. Ahol végre találkozhattam Lusinda Adamsel! Meg sem mertem mondani apunak, hogy ő tartja az órákat! Nem is értem mi baja van velük! Miért baj az, ha ő tanít engem? Harmadik nap Maryvel épp a biológia terem felé mentünk, mikor megálltam, földbegyökerezett lábbal csak álltam! Szerintem a számat is tátva hagytam, mert Mary oldalba lökött, hogy mi van! Én csak néztem és néztem a felénk közeledő lányt! Csak annyit tudtam kinyögni neki: - Ő ki? - Ki? - Ő! Az a lány? - Ja! Ő Lucy Adams! A töri tanárunk lánya! Miért? Semmi! Csak kérdeztem! Menjünk, mert a végén még elkésünk! A lány, aki velünk szemben jött, anyám kiköpött mása volt, csak gyerekben! Visszafordultam, és láttam, ő is engem bámul! - Elisabeth gyere már- nógatott Mary - Mi van? - Semmi! De az a lány - Mutattam rá! - Mi van vele? Ja, igen, kicsit fura! Az anyjáról, meg az egész családjáról nem is beszélve! Állandóan feketében járnak, meg napszemüveget hordanak! Szinte alig látni őket bármilyen más színű cuccban, a feketén kívül. Volt úgy, hogy feleltem az anyjánál, ott állt közvetlen közelembe, úgy hallgatott. És képzeld, egyik pillanatban nyugodttá váltam, a másik pillanatban pedig, teljesen úgy éreztem, mintha menten elaludnák. - Tudod Mary, ha ránézek, az anyámat látom, csak gyerekben! Teljesen úgy néz ki, mint ő. A szomszédunk Mrs. Flecher állandóan azzal boldogít, hogy én mennyire hasonlítok Roger Adamsre! - Az apjára? - Valószínű! Anyámnak van egy bátya, akit Rogernek hívnak. Roger Adamsnak! De évek óta nem tudunk róluk semmit. Legalább is én és az apám! Ha szóba hoztam is valaha, lekiabálta az apám a fejem, vagy tudomást sem vett a kérdésemről, vagy másfelé terelte a szót, és tilos volt megkérdeznem az anyámat is. - De amíg otthon laktál az édesanyádnál, nem kérdeztél rá? - Nem! Biztos vagyok benne, hogy ő is kitérő választ adott volna, de abban is biztos vagyok, hogy ő nagyon is tudott a bátyáról. Nem egyszer hallottam, hogy telefonál, de ha bementem rögtön letette. Ha kérdeztem kivel beszélt, egyszerűen csak azt mondta: senkivel. Nem akarta, hogy elmondjam az apámnak! Fel nem tudom fogni, miért utálja őket ennyire! Ha hallottam, hogy telefonál, néha olyan furcsa dolgokat mondott, hogy a mai napig nem értem őket. Egyébként olyan volt az egész, mintha az anyám nagyon is tudta volna, hogy hallgatolózom az ajtóban. Komolyan! Néha úgy viselkedik az anyám mintha egy másik bolygóról jött volna. Hülyeség mi? - Hát… lehet, hogy az! Nem néztél mostanában túl sok fantasztikus filmet? - Á.. nem! Visszanéztem, de már nem láttam sehol a lányt! Még hazaérve is a lányon gondolkodtam. Biztos voltam benne, hogy a kiscsaj anyám kiköpött mása, másodszor abban is biztos voltam, hogy valami nem stimmel rajta! De mi? Az arca! Igen, az arcával volt valami baj! Nagyon sápadt, fehér volt, a szeme alja tiszta karika! Mint aki napok óta nem aludt volna. Biztosan semmi baja, biztosan csak súlyos vérszegény! Igen, biztos, hogy ez a baj!

2. Lucy nem bírt magával, alig várta, hogy hazaérjen, és beszámoljon észrevételéről! De otthon csak az apját találtam, egy halom akta között. rögtön le is támadta Rogert.

- Itt van, megérkezett! Összetalálkoztam ma vele a folyosón! Én mondtam, hogy napok óta, hogy valami változás történt! Éreztem, de senki nem hitt nekem! - Miről beszélsz kicsim! Kit láttál? - Hát a húgod lányát apa! Ő is odajár ahova én! És ha jól láttam, pont abba az osztályba, amelyben anyu a törit tartja! - És mit tapasztaltál? - Hát először is jól megbámultuk egymást, mást, részt nem úgy néz ki, mintha tudná valójában kicsoda, vagyis nem láttam csak éreztem mikor elmentem mellette, hogy történik valami a szervezetében, de nem érti, hogy mi. - Pattal is ez volt a baj! Ő is későn érő típus volt! Valamikor ő is ebben a korban kezdett átváltozni, a szüleink féltek, hogy nem lesz az, akinek kellene lennie. - Akkor mi van, ha nem változik át? – Kérdezte Lucy - Akkor halandó marad és örök titoktartásra kötelezett, vagy… - Vagy? - Arra gondolni sem merek! Megölik! A Halandók közül senkinek nem szabad tudomást szereznie arról, hogy az ő társadalmukon kívül, létezik egy másik, sokkal rosszabb társadalom: a vámpírok társadalma! Bár a családunkon belül nem ők az elsők, akik nem időben, változnak át! Akarom mondani, nem volt nyilvánvaló a születésük pillanatában hogy vámpírok. De talán a vérútján sikerülni fog! Lucy csodálkozva kapta fel a fejét! - A vérútján? Kicsit elgondolkodott a dolgon majd ezt mondta. - Ilyet sem hallottam még! - Igen! Bár ez inkább akkor lehetséges, ha halandót akarunk átváltoztatni magunkfajává! - És az hogy működik? - Meg kell harapni! De ez nem elég! Rengetek, vért kellene veszítenie, majd inni a mi vérünkből! Rögtön nem változik át! 18 óra, míg valaki átalakul! Aztán következik a közel három hónap vérszomj!

- De jó, hogy nekem ilyet nem kellett átélnem - Csak tudod a genetika sem mindig jó! Rizikós! Főleg akkor, ha halandó és vámpír alkot egy párt! - Miért? - Mert nem tudni, milyen képességekkel jön világra! Nemcsak a félvérek esetében, hanem a fajtánkon belül is. Te és Miranda kivételek vagytok! Adam más a helyzet, mert rá úgy találtunk rá, és magunkhoz vettük. Így tudom, milyen, ha valaki átváltozás alatt áll! De kettőjük között azért van különbség. Adamot megharapták, Elisabethben genetikailag kódolva van, hisz mi egyenes ági leszármazottai vagyunk egy vámpírnak! - És a vén trottyoknak nem lesz beleszólása? Csend! Most Roger hallgatott egy darabig. Mire újra megszólalt! - Kiknek? - A Kamarilla vezetőinek? - Ne nevezed őket vén trottynak! De majd igen, lesz beleszólásuk, ha nem változik át! Anyád hol van? - A másik vén trottyal beszélget! Az iskola igazgatójával. Na, végre, elindult haza!

- Anya, anya! Na, végre hogy itt vagy! - Mi a baja kicsim! - A lányod azt mondja ma összetalálkozott a húgom lányával a folyosón, és ahogy érezte beindult a reakció, de nem tudja, mi történik vele. – Lányod? Miért neked talán nem? Persze ha baj van, rögtön az én lányom! Egyébként, Igen tudom, hogy itt van, még nem volt vele órám, holnapután lesz! Fel kell készülnöm, nem lesz egy könnyű találkozás, és ha Leslie tudomást szerezz róla, balhét fog csapni az biztos! - Miért, olyan nagy baj? – kérdezte Lucy - Baj hát, a nagybátyád ki nem állhat minket! Másrészt, Leslie halandó, és meg van győződve róla, hogy az ő lánya nem lesz ilyen, amilyenek mi vagyunk, ahogy fogalmazta egyszer, ő kiírtja belőle az elmebajt! Bár tudná az igazat a lányával kapcsolatban! - Leslie tudja, hogy Patrica kicsoda? - csodálkozott Lucy - Tudja, ez is lett a végzett! Én mondtam annak idején nem lesz jó vége annak, hogy hozzámegy egy halandóhoz! Szerintem jobb lesz, ha felhívod Patríciát, készítse fel a lányát, mert hamarosan ki fog törni a vihar az nem kétséges! Talán az lenne a legjobb ha Mike-val ideutaznának New York-ból, közel legyenek hozzá, ha szükség lesz! Vagy még korai? – kérdezte Roger - Meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok! Előbb-utóbb kutatni kezd, mert nem érti, mi történik vele, illetve pénteki óra után már többet tudok majd mondani! Fokozatosan kell felkészíteni a dolgokra, és arra is, hogy mi vagyunk neki a családja! Lesliehez pedig az égvilágon semmi, de semmi köze - Semmi köze? Ezt hogy érted anya? - Sehogy! Muszáj neked mindig mindent meghallanod. - Anya! Kérdezhetek valamit? - Persze! - Leslie halandó, ő tudja, hogy létezünk, mit kellett csinálnia, hogy ne árulja el kilétünket? - Esküt kellett tennie a Kamarilla előtt! Szerencsére a hercegek előtt nem kellett neki! Esküt, tett a Masquarada alaptörvényünk előtt! Aminek az a lényege, hogy a vámpírok a halandók előtt nem fedik fel kilétüket. A sötétség világának legfőbb szabálya! Esküdt kellett tennie, hogy soha, de soha nem fedi fel kilétünket. Mivel Patríciának sikerült, előtte lebuknia! Leslie kénytelen tartani a száját, különben annyi neki! Ha nem vigyáz, megöli a Kamarilla! Hát el tudom képzelni, milyen nehéz neki titkolni! Tartani a száját olyan dologról, ha beszélne is valakivel erről, egyből bezárnák a zártosztályra! Inkább hallgat és magában emészt, gyötrődik, kínlódik. Egyszer azt vágta a fejünkhöz, hogy Elisabethből kiírtja az elmebajt. Na, ez akkor volt, amikor mindnyájan a Kamarilla elé kellett állnunk! Morpheuszt ki is nevette, és ugyan ezt vágta hozzá. Mi is kinevettük szegény Lesliet, és sok szerencsét kívántunk neki, az elmebaj kiirtásához! Úgyhogy te is nagyon vigyáz, hogy viselkedsz, hogy cselekszel, amivel lebukhatunk! Mert az életedbe kerülhet! Jól jegyezd meg! Bárhogy is alakul majd a dolog, remélem, hogy csak a Kamarilla jön el, épp elég az is! Némely hercegek sokat képzelnek magukról, uralkodnak, mint holmi kiskirályok! Pedig ők is tudják, kinek a szava szent és sérthetetlen! - Nem szeretnék velük találkozni, ha muszáj, akkor inkább jöjjenek ők ide! Nem szeretnék Enochba utazni! Ki nem állhatom azt a helyet! És Morpheusz. ki nem állhatom! Vén trotty! S ahogy tud nézni azokkal gülü békaszemeivel fúj!! - Én sem szeretem kicsim, de ha nem lesz más választás… Nem volt! Kamarilla sokkal előbb megérkezetett, mint ahogy szóltak volna! Csak ők nem tudták.

3. A pénteki óra előtt még Roger, felhívta Firenzébe lakó lányát, hogy beszámoljon neki arról, hogy ki is költözött vissza a városba. Adam szokás szerint nem volt otthon, jobban mondva pár napja a Szinét sem látták! Annyira nem izgatta őket a dolog, felnőtt és hát tud magára vigyázni! Bár jobb lenne, ha ilyen helyzetekben ő is itthon lenne! Persze Mirandáról nem is beszélve. De vele beszéltek telefonon, miután kitárgyalták az olaszországi időjárást, ez két napja volt, rátértek a szülei a helyzet felvázolására. - Szóval itt Firenzében is rossz a helyzet! Mármint az időjárást illeti! Állandóan esik az eső! Hol pedig szép szeptemberi idő van, de ilyenkor vigyázok magamra! Kommentálta a dolgokat Miranda Adams a szüleinek. – Miért talán otthon más a helyzet? Nem hiszem, hogy pont azért hívtatok, hogy megkérdezzétek, Firenzében milyen az idő?

- Ó, kislányom, itt is ugyan az a helyzet, esik és esik. Azt csodálom, hogy hó nem esik, ebben a megbolondult időjárásban! Ha így marad az idő, legközelebb a Húsvéti nyúl, is szánkón érkezik! –Mondta Roger! De igazad van, nem pont ezért hívtunk téged! - Adam csinált valamit? Vagy Lucy? Valami történhetett, mert nem igazán tudok az otthoniak gondolataiban olvasni! Valami blokkol! - Igazán? Talán pont Adam művel valamit! 2 napja nem láttuk! Várjál, kihangosítalak, mert úgy látom az anyád is szóhoz akar jutni! - Kösz hogy megengeded! Szóval édes lányom, történt egy érdekes dolog, amit a családot illeti! Nem olyan rég, pontosan, vagyis kb 3 hete visszaköltözött a városba Elisabeth! Pont abba az osztályba jár, amelyikbe a történelmet tanítom! Lucy már összefutott vele az iskolában. Persze én is tudtam, hogy jönni fog. - Elisabeth? - Jaj, kislányom, a húgom lánya! - Ó! Persze, most már emlékszem! Mondjatok valamit? Már ő is olyan, mint mi? - Nem sajnos még nem! De Lucy azt mondta, érezte mikor elment mellette, hogy változás alatt áll a szervezete, de nem érti, mi történik vele. Pénteken lesz vele órám, utána többet tudok mondani! - Jó anya! Értem. Jó lenne hazamenni, és látni őt! Kíváncsi lennék Leslie arckifejezésére, ha átváltozik! Emlékszem azt kiabálta a Kamarilla képébe: „Majd én kiirtom belőle az elmebajt! De rég volt! Most le kell tennem, majd akkor hívjatok. Meg persze akkor is, ha történik vele vagy nem valami. Puszillak titeket! Letette a telefont

4. Eljött végre a várva várt pénteki történelem óra, végre találkozhatok Lusinda Adamsal! De addig is ejtek pár szót a többiekről! Az első nap óta Mary Katzman lett a legjobb barátnőm! Ha nem is a legjobb, de vele jövök ki a legjobban az osztályból, illetve a fiúk közül Cliff Randolfval. Minden órán Mary mellett ültem. Leszámítva az idegen nyelvi órákat, mert én olaszra jártam Cliffvel, ő pedig franciát tanult. Anyja franciaszármazású volt, így megkövetelte tőle, hogy e csodálatos nyelvet sajátítsa el, mesélte, hogy anyja franciául beszél hozzá, de ő fütyül rá! Mary korához képest elég magas volt, szőke és gyönyörű kék szemekkel, az órahegyén jó pár szeplővel, amiket ki nem állhatott! Próbálta őket eltakarni némi púderral sikertelenül. Mert a nap végére állandóan letörölte. Cliff pedig: Hát igen! Barna haj, barna szem, és egy Harry Potter szerű szemüveg! Ami miatt nap, mint nap csúfolják! Ráadásul eléggé túlsúlyos volt, ami nem is csoda, állandó jelleggel tömte magába chipseket, hamburgereket. Nem volt olyan szünet, amiben nem evett volna valamit! Most épp egy nagy táblás csokit próbált magába tömni! Következett az utolsó óra, amit tényleg nagy izgalommal vártam. Végre megláthatom a híres Lusinda Adamst! - Osztály vigyázz! Tanárnőnek jelentem az osztály létszáma 15, jelen van 15 fő. - üljetek le! Második padban ültünk, középben! Amikor ránéztem, még a szám is tátva maradt, ugyanúgy, mint a hét lején, amikor megláttam a lányát. Mindenre számítottam, csak épp erre nem. Az asztalnál, kb 160 cm magas, fekete hajú, a szeme kissé furcsán csillogott, ahogy a szemébe néztem. Nem tudtam eldönteni, valójában milyen színű a szeme! A haját összefogva hordta! De ez nem volt még elég. Alig hogy belépett és egymásra néztünk abban a szempillanatban, áramütésként érve összeestem! Mikor magamhoz tértem, ő állt felettem, jéghideg kezével próbált életet lehelni belém. De az érintése megnyugvásként hatott! - Minden rendben? - Igen tanárnő kérem! Bocsánat, nem tudom, mi van velem. Egyébként Elisabeth Ford vagyok! - Tessék? Ó! Nagyon örülök! Én pedig Lusinda Adams! Én tartom a történelmet. - Igen! Hallottam egyest, mást Önről! - El tudom képzelni! Az osztálytól vagy az apádtól? - Az osztálytól, de a legtöbbet Mrs. Fletchertől! - A boszorka! - Maga ismeri az apámat? - Sajnos! Ezt elég halkan mondta, de megértettem! Majd mosolyt erőltetett az arcára és úgy mondta.

- Ó Mr. Fordot mindenki ismeri az iskolában! Jobban vagy? Majd óra végén maradj itt egy kicsit, beszélgessünk! - Rendben! Az óra elég gyorsan véget ért! Nemcsak a közjáték miatt az óra elején, hanem amúgy is! Nagyon jól magyarázta az anyagot. Még tetszett is! Inkább talán azért is ért véget, ilyen, hamar mert túl izgatott voltam, hogy beszélni akar velem. El sem tudtam képzelni mit akar tőlem! - Hogy tetszett az óra? - Izgalmasabb volt, mint a volt sulimban az biztos! - Ennek örülök! És azt is, hogy újra itt vagy köztünk! Igen, igen! Tudom, hogy régen itt laktál, amíg el nem váltak a szüleid! Mi is laktunk már itt, 3 éve költöztünk vissza a családommal. Jegyezd meg, ebben az iskolában nincsenek titkok. Egyébként csak annyit akartam neked mondani, hogy ami ma történt veled ez egy természetes folyamat! Hidd el, ez így természetes! Minden rendben lesz! Ismét hozzám ért a jéghideg kezével. És én ott maradtam egyedül a gondolataimmal. Semmit nem értettem az egészből.

Lucy már nem bírt magával, fel, alá járkált az iskola előtti parkban. Ha nem mászkált, akkor a padon ült. Már nagyon kíváncsi volt arra milyen volt anyjának az Elisabeth -vel való találkozás! Jóval előbb vége lett az órájuknak, volt ideje várni… Jó lenne valamit tudni már. Ott tartott épp a gondolataiban, hogy visszamegy az iskolába, és megkeresi az anyját, ha kell, kihallgatja a beszélgetésüket! Aztán eszébe jutott a gondolatolvasás, egy kicsit beleolvas anyja gondolataiba lesz, ami lesz. Bár tisztába volt vele, hogy anyja rá fog jönni és kapni is fog érte, de ezt a kockázatot megéri! Nem kellett, mert már jött is ki az iskolába az anyja, utána pedig Elisabeth. Meglátta őt, szólni nem tudott, mert anyja gyorsan húzta maga után az autóhoz. Kérdezni sem tudott tőle semmit, mert már mire észbe kapott otthon is voltak! - Na, végre! Ezt már Roger mondta! Azt hittem nem értek haza sosem. Mi volt? - Hát apa, én sem tudok semmit, ne aggódj! Mire észbe kaptam már itthon is voltunk! És nem tudtam olvasni a gondolataiban, mert mire eszembe jutott, jöttek kifele a suliból. - Gondolatolvasás? Előbb is eszedbe juthatott volna. Most itt állunk, anyád nem szól semmit, csak néz maga elé! És én sem tudok benne olvasni, blokkolja magát! Mondanál végre valamit szívem? - Anya! Légyszives szólalj már meg! Nem látod, milyen idegesek vagyunk apával!! - De sürgettek! Még szép hogy blokkoltam az agyam! Biztos voltam benne megpróbálkoztok vele. Érdekes egy óra volt. Épp hogy beléptem abban a pillanatban elájult. Úgy vagyok vele, ez most azért következhetett be, mert a közelében voltam. S nem az átváltozás miatt. - És? Kérdezték egyszerre! - Hozzáértem, kétszer is! Az első az ájulásnál, a másik mikor elváltunk! Érzetem a szervezetében bekövetkező változásokat, biztos vagyok benne nem mostanában fog bekövetkezni. - És? - Mit sürgettek! Aztán óra végén is beszéltem vele, próbáltam célozni dolgokra! Csak nézett rám! Biztos vagyok benne, hogy előbb, vagy utóbb el fog gondolkodni rajta! És ahogy én gondolom és már mondtam is egyszer, nem fogja érteni a dolgokat, amik vele történnek és kutatni fog. Hát ennyi! Igyekszem szemmel tartani őt a suliban! Nem hiszem, hogy Leslie lesz oly kedves és felvilágosítsa őt, abban az értelemben, hogy ki is ő valójában, sőt abban is biztos vagyok, hogy elfelejtett és el is fog felejteni, szólni neki, hogy a közelben lakik a rokonság az anyja részéről, és hogy a történelem tanárja a nagynénje. Hacsak nem beszél Patríciával telefonon, és ő nem adja tudtára a dolgokat! Leslie képes lesz rá, és a telefont kihúzza! Biztos, hogy telefonálni fog, hisz ez volt az első hete a suliba, és Patrícia kíváncsi lesz rá milyen volt. Nem kellene még is szólni neki, hogy lassan adagolja be a dolgokat? - Nem hiszem! Én pedig azon gondolkodom már napok óta, hogy miért nem beszélt vele, mielőtt ideküldte? - Miért nem hívod fel, és kérdezed meg tőle? Egyszerűbb! És ha már felhívtad, kérdezd meg tőle, hogy nekünk miért nem szólt a lánya érkezéséről? Év eleji testületi ülésen kell megtudnom. Hívd fel, kérdezd meg tőle! A te testvéred, nem az enyém.! - Jó! Felhívom! Talán tényleg az lenne a jó, ha ideutaznának, és a közelben lennének! A telefont többszöri próbálkozás után vették fel.

- Itt a te szeretet bátyuskád, édes húgom! - Roger? Mi a szösz! Hogy hogy felhívtál? Nem szokásod hívni, csak akkor, ha valami baj van vagy fontosat akarsz kérdezni! - Mond csak édes hugicám, nem felejtettél el velünk valamit közölni éppenséggel? - Jesszus! Te soha nem hívsz így! Mit kellett volna? - Mondjuk azt, hogy Elisabeth visszaköltözött, ami hőn szeretett Lesleinkhez! - Ó! Nem szóltam? - Nem! Lusinda az év eleji ülésen tudta meg. Épp ma volt vele órája! Azt mondja, beindult nála az átváltozás, de semmit nem ért! Te nem szóltál neki rólunk? - Biztos! Mondd, hogy nem viccelsz? Ugye nem? Hála az égne! Már kezdtem azt hinni, hogy semmi nem fog történni, és a Kamarilla elveszi tőlem, és megöli! Úgy látszik, ebbe is hozzám hasonlít! - Biztos! Lucy is mondta! Összetalálkozott vele! Szerintem gyertek ide mihamarabb! Szükség lesz rád. Csak arra nem válaszoltál még, hogy miért nem szóltál nekünk? - Jaj, Roger! Hát a levél! Nem emlékszel, amit Morpheusztól kaptam? - Levél? - Igen! Amikor Lesleinek fogadalmat kellett tennie. Akkor kaptam tőle, hogy 13 születésnapja előtt, vissza kell, küldjem hozzá! Ez tudta, tudta, hogy el fogunk válni. Nem mertem szólni nektek! Rettegtem tőle! - Mindig is tudtam, hogy különleges képességei vannak, de azt nem sejtettem, hogy a gülü szemű, jövőbe is lát. Elhiszem, hogy félsz tőle, én is félek. De azért szólhattál volna! - Most már mindegy! Ha valami változás történik, szóltok? Meg vigyáztok rá, ugye? - Persze! A távolból figyeljük s vigyázunk rá!

Lusinda úgy gondolta inkább emailt ír a lányának, bár úgy beszélték, meg hogy hívni fogják. Miranda!

Megtörtént a találkozásom Elisabeth -vel az órámon. Elég érdekes egy találkozó volt. Értelmes, okos kislány lett belőle. Egy kicsit nagyon is hasonlít az apádra. Nem csoda, rokonok vagyunk! Míg nincs felkészülve a dolgokra, mármint arra, amiről beszéltünk, nem is sejt semmit a kisszentem. Ha elérkezik az idő, fel kell készíteni rá. Bocs hogy nem hívlak, majd beszélünk úgy is! Az idő továbbra is rossz! Félórája ismételten elkezdett esni az eső! Majd írj! Csókol anyád!

Félóra múlva a következő válasz érkezett: Anyu!

Nem baj, ha nem hívtál, nem is vagyok otthon! Valamilyen szinten örülök, a találkozásnak, reméljük, hogy semmi olyasmi nem fog történni! De feltétlenül informálj a továbbiakról. És abban is reménykedjünk, hogy azoknak, akikre gondolok, nem kell eljönniük! Itt süt a nap. Lucy-nak vettem egy csomó új cuccot, hamarosan postázom! Pusszant lányod!

5.

Roger letette a telefont, és felment a szobájukba! Lusinda épp akkor fejezte be a levélírást. - Beszéltem vele! - És? Mit mondott? - Egy csomó ostobaságot, Morpheuszról. Valami levelet említett, amit akkor kapott tőle, amikor mindannyian ott voltunk.! - Levelet? - Igen! Valami olyasmi állt benne, hogy Elisabethnek a 13. születésnapja előtt vissza kell térnie ide. Tudták, hogy el fognak válni. Annyira ideges volt, attól félt, hogy a Kamarilla elveszi tőle a gyereket, hogy elfelejtett szólni nekünk! Mondtam neki, hogy beindult az átváltozás. Valahogy akkor, megkönnyebbült! - És gondolom megkért, vigyázzunk rá! - Megkért! - Gondoltam! Rávall!

Csak ők nem gondolták azt, hogy AZOK, akikre gondolnak, minden mozzanatukat figyelik, azóta hogy Elisabeth újra visszaköltözött az apjához!

6 Izgatottan tért haza Elisabeth is. Nem ment ki a fejéből az óra utáni pár perces beszélgetés a tanárral. Hazafelé, a tanár mondata járt a fejében, vagy is az utolsó mondata. Mit jelent, hogy ez így jó, így természetes? Annyira bele volt merülve a gondolataiba, hogy még a kutyáról sem vett tudomást, hogy ismételten neki ugorva a kerítésnek megugatta. Nem hogy a kutyát nem vette észre, hanem a lakásba belépve az apját sem, akinek szó szoros értelembe beleütközött. - Jajj kislányom nem tudsz vigyázni? A kávém! Nézd, meg hogy nézek ki! - Bocsi apa. Nem vettelek észre! Nem gondoltam, hogy itt állsz majd az ajtóban, kezedben csészével és engem vársz! Mert gondolom, engem vársz? - Téged! Tisztára olyan, vagy mint az anyád! Az is állandóan mindennek nekiment, mint egy holdkóros! - Még egyszer bocs. Majd kimosom, úgy is itt az ideje, hogy bekapcsoljuk a gépet. S nem vagyok holdkóros! Meg anyu sem, csak egy kicsit… béna. ennyi az egész! - Jó hagyjuk! Mesélj milyen volt a történelem óra? És Lus.. akarom mondani Mrs. Adams? - Te apa, egészen jó volt. Végre egy jó tanár. Nem olyan, mint New Yorkban volt. Élveztem az órát. Csak az elején történt egy érdekes dolog. - Mi csoda? Halljam? Mit művelt veled az, az a nő! - Nem csinált semmit. Miért? - Csak… semmi! - Az óra végén beszélt velem. Olyan furcsa dolgokat mondott nekem. Te ismered őt apa? - De hogy ismerem! Kellene? - Pedig azt mondta, hogy az iskolában mindenki ismer téged. - Ezt mondta? - Ezt! Meg hogy minden rendben lesz, és hogy ez így jó, így természetes.

- Mást nem mondott? - Nem! Miért kellett volna? Egyébként olyan furcsa volt az egész, nyugodtság fogott el a közelébe, és a hogy hozzám ért a kezével… - Hozzád ért? - Csak a kezével érintette meg az arcom, akkor mondta ezt a sok baromságot. Olyan hideg volt a keze, mint egy halottnak! Esküszöm olyan hideg volt, mintha meg lenne halva. De olyan jól esett! Mint anyu keze, amikor hozzámért, neki is pont mindig ilyen hideg volt a keze. Leslie egy kissé megnyugodott! Remélni tudta, ha Lusinda hallgatott arról, hogy rokonok, talán nem mondja el neki az igazat, hogy ők rokonok. Sem a másik dolgot. Nem szabad megtudni az igazat! Se erről, se arról! De ahogy kivette a szavát, próbált célozni az a Nő! Ó hogy utálom őket, azóta amióta megtudtam és ott jártam abban az átkozott helyen… Leslie tévedett! Megtudta az igazat, pár hónappal később. Legalábbis az igazság egyik felét. Azt hogy rokonok!

Ugyanakkor, amikor Roger letette a telefont, más valaki is hívta Patríciát. A lánya! - Anya! Te vagy az? - Kislányom! Jaj de jó hallani a hangod! Mesélj már, milyen apádnál? Az iskola? - Anya! Nem is tudom, hol kezdjem. Elég érdekes volt a megérkezés! Szakadt az eső, Mrs. Flecher boldogít amióta megérkeztem. De nem is ez a lényeges! Hanem az, hogy a megérkezésem utáni pár napban történt. Anya! Én az óta, azóta rosszul érzem magam. Végre! Tényleg igaz, amit a telefonba Roger mondott percekkel ezelőtt! Gondolta magában Patrícia! Csak igaz legyen, és ne vegyék el tőle. Épp elég az is hogy vissza kellett küldenie Leslie-hez. Most mit mondjak neki? - Anya? Hallasz? Hahó!! - Itt vagyok kincsem! - Hallottad, amit az előbb mondtam? Amióta visszaköltöztem, nem érzem magam jól. - Hallom kincsem! Biztos megviselt az egész! - Jaj, ne gyere te is ezzel! Apa is állandóan ezt mondja, meg azt hogy biztos honvágyam van. Hát… volt egy kicsi a megérkezésem után. Talán kezd megszűnni, de ez az állandó rosszullét nem akar! - Pedig biztos, hogy ez lesz! Majd elmúlik egy idő után. Próbálta megnyugtatni lányát. Izgatott voltál, visszaköltözés miatt, új iskola, új osztálytársak, tanárok!. - De anya, úgy érzem magam, mint amikor beteg leszek… - El fog múlni kincsem, el fog múlni! Hamarosan! Csak gondolatba tette hozzá, hogy remélem. De mesélj! Milyen a suli? - Egészen jó! Az osztály hagy maga után némi kivetni valót, de azért el vagyok velük. A törit nagyon élveztem. De a tanár Mrs. Adams! Olyan furcsa egy nő… olyan furcsaságot mondott nekem ma. Mert, ahogy belépett az osztályba, elájultam. Apunak nem mondtam el hogy elájultam! - Elájultál? - Nem az előbb mondtam, hogy furcsa dolgok történnek velem? De elájulni, most ájultam el először. És milyen hideg a keze? Mint a tiéd! Neked van mindig ilyen hideg kezed anya! Haladunk! Tényleg beindult az átváltozás! - Miért? Mit mondott? - Hát azt mondta, hogy így jó, ez így természetes! Te ezt érted anya? - Nem kincsem! Honnan kellene értenem? Különben is, nem is ismerem őt!

- Ha látnád a lányát? Hogy az hogy néz ki? Mint egy súlyos vérszegény! Múltkor láttam a folyóson! Hogy ő, hogy hasonlít rád anya! Kiköpött te vagy, csak gyerekben! - Igazán! Nyelt egy nagyot Patrícia, nahát… milyen érdekes… Egyszer olvastam valahol, hogy mindenkinek létezik valahol a világban egy altenegrója! - Már megint milyen műsort néztél a tv-ben? Ki sem tudom ejteni! - Egy újságban olvastam. Le kell tennem, mert megjött Mike! - Üdvözlöm! - Átadom! Letették a telefont.

7. Mike, döbbenten nézet Patríciára! Valaminek történnie kellett, amíg nem volt itthon. - Történt valami? - kérdezte! - Történt! Roger is hívott, és az előbb, Elisabeth! Roger azt mondta, Liznél beindult a folyamat. - Hála! Talán nem lesz baj! - Baj! Az szerintem lesz! Liz nem érti, mi történik vele - Mit mondtál neki? - Kinek? - Rogernek és Elisabethnek? - Rogernek, azt mondtam, hogy a Kamarilla kérését teljesítettem, amin meglepődött! Elfelejtette már, hogy annak idején levelet kaptam Morpheustól. Féltem és azért nem szóltam nekik, Liznek pedig azt mondtam, hogy biztos megviselte a költözés, iskolaváltás! Találkozott Lusindával is, tanítja őt! - Legalább a közelükben van. nem kellene odautaznunk? - Talán, majd, valamikor! Ebben maradtak. Elfelejtették a levél egyik tartalmát, októberben utazniuk kellett (volna).

8 Gyorsan teltek a hetek és végre elérkezett a várva várt, nap! Elérkezett november közepe, és nagy megtiszteltetés ért: apu tartott órát földrajzon! Nagyon vártam már az órát, illetve izgultam, jobban, mint ő. Hisz ő már többször tartott előadást De hát még is az én apám! De azt senki nem gondolta, hogy a nap vége rémálommá válik! Ahogy közeledtünk Maryval az iskola fel, Edgard Kamel bandájával a suli parkolójában állt, és mindenkinek beszóltak! Mi is közéjük kerültünk, én voltam ma terítéken! De szerencsére Lusinda Adams épp arra jött! Ezek öten még furcsábbak voltak Adamséktől. Mind az ötüknek piros volt a szemük, Úgy láttam néha, a ha Lusinda nem viselt napszemüveget, mintha a szeme a szivárvány minden színében játszana, a lányáról nem is beszélve! Bár annak néha barna volt! Biztos ez az új divat, a színes kontaklencsék közül! Nekem is kellene egy ilyen, főleg minden színben játszó! - Hé, New York-i! Hallom jön apuci órát tartani! - Ne foglalkozz vele! Tudod milyenek! - Mi van, NASA olajat talált a Marson? Vagy előbb bekövetkezik a végítélet? Nem, jön a csillagközi invázió? Támadnak a földönkívüliek, mint Robin Cook könyvében! Az Invázióban. Olvastad New Yorki? - Á Edgard tudok ennél jobbat! E. T. Integetett az egyik műholdnak, és jön megtámadni a Földet!! Houston, Houston itt a Mars! Most meg mi van? Houstonban lakunk nem? – Ezt Jim mondta! Poénnak szánta, de nem sült el! Vagyis nem, úgy ahogy ő gondolta! Rajtuk kívül, senki nem nevetett rajta.

Közben odaért Lusinda is! - Valami baj van lányok? - Nem tanárnő csak a szokásos! Mutattunk a fiúk felé! Ma Elisabeth van náluk terítéken! Piszkálják azért, mert az édesapja jön ma hozzánk rátartani földrajzon! - Leslie ma idejön? Erre felkaptam a fejem, hogy kapásból Lesleinek hívja, és nem Mr. Fordnak! - Igen tanárnő az édesapám ma idejön! Miért baj? - Nem! Végül is néha szokott itt előadás tartani. Érdekes! Soha nem említette, hogy valaha is tartott volna itt előadást! Na, majd az óravégén megkérdezem tőle! - Valami baj van fiúk? - Nincs! Miért, kellene lennie tanárnő? - Nincs órátok fiúk? - De van tanárnő! Nincs tanárnő! - Most van vagy nincs? - Van tanárnő! - Tudjátok mit! Akkor lógni! - Igen tanárnő! - Nagyon vigyázzatok magatokra, még bajotok lesz, jó nagy! Itt olyan furcsa pózba álltak be mind a hatan, mintha arra készülnének, hogy egymásnak esnek mindjárt. Soha nem láttam még ilyet!- Menjünk be lányok! - Hu, ezt most jól megmondatd neki! Igen tanárnő, nem tanárnő! Vigyázni kell vele! Hiába tartozik a mi körünkbe, vigyázni kell vele! Hiába Adam anyja, a rossz közül is jobbik fajtánkból való! Lusinda ahogy beért a tanáriban azonnal felhívta Rogert! - Baj van Roger! – Mi a baj? - Leslie ma idejön órát tartani, mi lesz, ha meglát? - Honnan tudod? - Elisabeth az előbb mondta nekem, hogy az apja ma idejön! - Mondd le az órát, hivalkodj betegségre! – Az nem jó, tudod milyen Lucy szája! Most mit csináljunk? – Vigyázz magadra! S próbáld elkerülni. Még is jobb lenne, ha felhívnám a húgomat! - Hívd! Mondd, meg neki azonnal üljenek gépre, de ne mutatkozzanak, nem lenne jó ha Liz megtudná, hogy itt vannak!

9 Végre elérkezett a várva várt óra! Apu úgy állt az asztalnál, mint valami félisten! Nagyon feszengtem! Többiek is úgy néztek rám ma, mint valami csodabogárral. De kezdtem ismét rosszul érezni magamat, alig kaptam levegőt, szédültem! Ájulás kerülgetett, felét nem értettem abból, amit apu kezdett el magyarázni miről fog beszélni! Nem akartam megzavarni, túl ciki lett volna, nemcsak nekem, de neki is, hogy pont a lánya megy ki az óráról, bent maradtam és igyekeztem odafigyelni. Nem sok sikerrel, de Jézusról mondott valamit az biztos, meg December 21-kével kapcsolatban. - Köszönöm a lehetőséget, hogy ma órát tarthatok az osztálynak! Bizonyára örültök annak, hogy ma nem kell felelnetek az órán! Beszélek nektek a csillagászatról, bolygókról, stb.. Majd boncolgatunk egy érdekfeszítő témát, hisz mindenki fantáziáját megmozgatta. Utalok itt írókra, forgatókönyvírókra, rengetek mozifilmet készítettek ezzel kapcsolatban! Hamarosan, nem egészen egy hónap és

beköszönt, mindenki által rettegett dátum: 2012. – december 21. Akkor csapjunk is bele a közepébe. Nem akarom nagyon az elején kezdeni, hisz mindenki tudja, vagyis ismeri a híres csillagászokat, elméleteket a régi időkből mit is illetve mi volt az az elmélet hajdanvolt csillagászok szerint, hogy a nap kering a Föld körül. Kopernikusz volt az a csillagász, aki felfedezte, hogy a bolygók keringenek a nap körül, ellentétben az egyházzal, akik azt a nézetet vallották, hogy a nap kering a Földkörül. Biztosan hallottátok, már hogy táguló világegyetem. - Einstein relativitás elmélete? - Úgy van! Bebizonyította, hogy a világegyetem nem mozdulatlan, hanem tágul. Egyszer, nem mostanában lehet, évmilliárd múlva egyszer el fog tűnni a világegyetem. Ahogy volt a nagy, bumm, be fog következni a nagy, reccs! Az egész egy szemvillanás alatt fog bekövetkezni, valószínű, hogy az utódaink nem fogják látni! Talán addigra elpusztul az emberiség! Sőt lehet nem csak az ember nem lesz már akkor itt, valószínű, hogy a föld sem fog már létezni! A Nap energiája úgy 4-5 milliárd évig elég, valószínű, hogy a haldokló csillag bekebelezi Földünket! A csillagászat egyidős az emberiséggel! Akár hiszitek, akár nem, már az őskori emberre is hatással volt az égbolton lejátszódó jelenségek. - Az ősemberre? - Igen! Bizonyára emlékeztek történelmi tanulmányaitok során, beszéltetek arról, hogy az ősember nyershúst fogyasztott! Egyszer kitört egy vihar, s becsapott egy fába a tűzesnyíl, vagy más néven a villám! Ahogy az égett, az ott maradt húst mai szóval mondva, megsütötte! Valami ilyesmire gondoltam az őskorban lejátszódó jelenségek során! Annyira nem értek hozzá, kérdezzétek meg a történelem tanárt. - Mrs. Adamset? Azt kétlem, hogy pont ő fog a tűzről mesélni, nekünk! Nem olyan rég hallottam bent a könyvtárban, hogy azt mondta Mrs. Bloomnak, retteg a tűztől! - Lusinda? - Apa, apa nyugi! Majd otthon megbeszéljük! Inkább folytasd! Bocsánat! Hirtelen felállás után még rosszabbul lettem! Most már az egész osztály forgott velem! Legszívesebben kimentem volna az osztályból, de nem tehettem meg apu miatt! - Beszéljünk a központi égitestünkről, a Napról! Régen számos kultúrában Istenként tisztelték. Bolygónk és a civilizációnk összefonódik a Nappal. Ha nem lenne Nap, nem lenne élet a Földön. Bioszféránk számára fontos a Nap „melege” 1,4 kilométer átmérőjű izzó halmazállapotú, gömb alakú égitest. Meg tudná mondani valaki mik az összetevői a Napnak? Mind egy álomból ébredve bekiabáltam a megoldást. Majd ismételten visszazuhantam a kómás állapotba! - Hát apa, ha emlékeim nem csalnak: 80%-a hidrogén, 20%-a hélium! - Úgy van kislányom! Vannak az úgy nevezett napkitörések, amik valamikor megzavarják az energiaellátást vagy épp mobilhálózat működésében is zavart kelthet. Amit biztosra tudhatunk, hogy a nap 5 milliárd év óta létezik, és mint már említettem 4-5 milliárd évig biztos, hogy „fűteni” fog. Hacsak nem következik be nukreális tél. A hold nagyon közel kering hozzánk. A földi élet igen meghatározott „alakja” A hold mindig ugyan azt az oldalát mutatja felénk, 27,3nap alatt teszi meg az útját. Az apály és a dagály elsődleges kiváltója, ha nem lenne, például szélsőséges éghajlatot eredményezne. Saját fénye nincs, a napsugarait veri vissza. Ha telt és fényes bekövetkezik a holdtölte, ha fogyni kezd, és eltűnik újhold, majd újból hízni kezd! Ezeket a szavakat félkómás állapotomban is jól hallottam, hogy apu valami miatt nagyon nehezen ejti ki! Holdfogyatkozásnak nevezzük azt a jelenséget, amikor a Föld, a Nap és a hold közé kerül. Napfogyatkozásról pedig akkor beszélünk, amikor a hold kerül a nap és a Föld közé. A naphoz 4 bolygó kering a legközelebb: Merkúr, Vénusz, Föld, Mars. A Naprendszerből kifelé haladva: Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz S legvégül a Plútó. Ennyit a csillagászatról, térjünk rá egy másik témára. Biztos vagyok benne, ez jobban fog érdekelni titeket! Beszéljünk egy kicsit egy közelgő dátumról! December 21! Szeretném megjegyezni, biztosan nem fog semmiféle kisbolygó becsapódni a Földbe! Biztosra veszem, nem fogunk megismerkedni Nibiruval! Ezt a napot a Biblia Armageddonnak nevezi! A Végítélet napjának! A jelenések könyvében találunk erre vonatkozóan utalást. Ami így hangzik: - „ És láték a sárkány szájából és a fenevad szájából és a hamis próféta szájából 3 tisztátlan lelket kijőni.: a békához hasonlókat, mert ördögi lelkek azok, akik jeleket tesznek, akik elmennek a földnek és az egész világnak királyaihoz, ,hogy egybe gyűjtsék azokat a mindenható Isten ama nagy napjának viadalának. imé eljövök mint tolvaj : Boldog aki vigyáz és őrzi az ő ruháit hogy mezítlen ne járjon, és meg ne lássák az ő rútságát. És egybe gyűjték azért őket a helyre melyet zsidóul Armageddonnak neveznek. És lőnek zendülések és mennydörgések és villámlások, és lőn nagy földindulás amilyen nem volt, amióta az emberek a földön vannak. És minden sziget elmúlék és hegyek nem találtatának többé, és hogy jégeső, mint egy-egy tálentum az égből az emberekre…” - Elnézést Mr. Ford! Ha jól értem a szavait, az Armageddon egy hely? - Pontosan Cliff! Jeruzsálemtől észak-nyugatra fekszik Armageddon, az ókori Megiddo városának Bibliai neve. Legfontosabb kereskedelmi út mentél épült a bronzkor legnagyobb és legnépesebb városa volt. Nagyon sokszor összedőlt, külső támadások és pusztító földrengések miatt. Valószínű így válhatott jelképpé az apokalipszisnek. Így lett köznyelvben az élet tömeges pusztulásának

jelképe. De azt is mondják, ha bekövetkezik az Armageddon, nemcsak az élet pusztul el, hanem vele együtt minden sötét, gonosz lény is! - Sötét lény? - Jaj, hát démonok, vérfarkasok, vámpírok meg az összes kitalált meselény! - Én meg azt hittem, hogy azt jelenti, hogy végítélet! Ezek szerint egy Bibliai hely! Ja! Bocs! Nem lehet mindenki olyan okos, mint te Helga! Érzem a gonosz jelenlétét a terembe! - Miért mi vagy? Látnok? - Az! - Srácok! - Bocs tanárnő! Befogom! - Az jó lesz Cliff! Folytassa, Mr. Ford kérem! - Bocsánat hogy közbe szólok- Hangjából ítélve Alex lehetett. Ha már az Armageddonról van szó, nem olyan rég azt hiszem a National Geographic Channel-n láttam, egy műsort a tizenhárom kristálykoponyáról! Amik állítólag megvédik a Földet a kipusztulástól. Igaz ez? - A mik? - Ezt viszont Cliff kérdezte. Még ha ködbe burgolzova is voltam, akkor is megismertem a hangját. - 13 kristálykoponya! Nem igaz hogy nem hallottál róla? - Nem én! Most hallom először! - Jellemző! - Igen! Vannak bizonyos feltevések arra vonatkozóan, hogy a kristály koponyák adatokat tárolnak. – Ezt viszont már apa mondta. Ősi amerikai mítosz. Hogy létezik 13 kristálykoponya, amelyek emberi koponyát ábrázolnak, ha jól tudom egy kivételével, tiszta, hibátlan kristály! Állítólag, tud hangot kiadnia, illata van, fontos információkat hordoz az emberiségről. Jobban mondva a jövőjéről. Még az ember megjelenése előtt is volt már élet a Földön. Még a dinoszauruszok előtt. Valószínű akkor is bekövetkezett egy kataklizma, ami a pusztulásukat okozta. Valószínű, hogy akkor is megváltozott a Föld légköre, ami miatt elpusztultak. Sőt mint említettem már, fölcserélődhetett a két pólus. Egyes feltevések szerint ez is bekövetkezhet pár héten belül. De ez mind csak mítosz. - És ha felcserélődik a pólus mi lesz? - Gondoljatok a Sarki fényre! Valami hasonló, sokkal szebb színben játszódó égi jelenség, de ha az bekövetkezik, mi már azt nem látjuk. Mert akkor már nem lesz a Földnek pajzsa, amely megvédhet minket a veszélyes sugárzástól! - Ó! Lepődött meg Cliff! Félhangosan jegyezte meg, hogy vesz magának egy csillagászattal foglalkozó könyvet, és ha ideje engedi, utána néz a 13 kristálykoponyának. - Igen! Ha már itt tartunk, beszéljünk Jézus születéséről! Mindenki tudja, mikor hogy született a Megváltó! De biztos, hogy Decemberben? 2008-ban olyan számításokat végeztek csillagászok, amik szerint 2000 évvel ezelőtt nem télen, hanem nyáron jelent meg a Betlehemi csillag! Valószínűleg Júniusban! Méghozzá a Vénusz és a Jupiter találkozásának voltak tanúi az akkor élt emberek! De sok számítást végeztek ezzel kapcsolatban, valaki áprilisra, májusra teszi ezt az időpontot! Ha már Armageddon akkor meg kell jegyeznem, a Föld pusztulásának időpontját is sok dátummal illették. Sokan azt hitték, hogy 2000 –ben következik be. Teória is sok született! Valakik szerint ismét aszteroidák csapódnak a Földbe, rengetek, kering belőlük a világűrben! Őket nevezzük potenciális gyilkosnak! De mások a sok esőzést, heves viharokat, földrengéseket, mind-mind 2012. december 21-dike előjeleként tekintik! Beszélnek arról is, hogy póluscsere lesz, felcserélődik az északi és a déli pólus! Egyszóval sok teória létezik erre vonatkozóan, vajon mi fog történni! De szerintem semmi! A remény hal meg utoljára! Ahogy látom vége az órának! Köszönöm a figyelmet! Ahogy apu befejezte, én meg szabályosan kidőltem a padból! - Kislányom! Minden rendben? - Nem apa! Bocsánat tanárnő! Csak a szokásos rosszullétem! Amióta megérkeztem, furcsa dolgok történnek velem! Állandóan rosszullét kerülget! - Ki kellene vizsgáltatni Mr. Ford!

- Nem! Nem vagyok beteg! Szinte kiabálva mondtam, hogy végre mindenki hagyjon már végre békén. - Hetek óta ez megy Helen, és egyszerűen nem tudok mit csinálni vele. Orvoshoz nem akar menni, s azt sem akarja, hogy az anyját felhívjuk. De ahogy látom fogyott is a szentem! - Már bocsánat hogy beleszólók, nem az én dolgom tudom! De úgy tudom Leslie, hogy Lusinda Adams a rokonuk! Vagy tévednék? - Mi, tanárnő? Mrs. Adams a rokonunk? Apa? Á most már mindent értek! Miért vágsz olyan képet, amikor szóba hozom Mrs. Adamst! Látom mindig a szemedben a gyűlöletet! - Igen! A rokononunk! A feleségem, akarom mondani a volt feleségem, bátyának a felesége! - Mi??????????? - Csak azért kérdezem, mert ha a rokonaik, és Liz anyja nincs a közelben, talán tudnak segíteni! - Ezt talán őnagysága mondta? - Apa! - Igen! Lusinda mondta az év elején, mikor Elisabeth elkezdett idejárni! Tanácsot kért tőlem, hogy közelítsen hozzá, mit is csináljon. De ezek szerint nem mondta el neki! - Nem mondott semmit! Csak akkor szól hozzám, ha felelek, de minden mondata azzal fejeződik be, hogy ez így természetes és… apa közbevágott és nem engedte, hogy befejezzem a mondatot. - Nézze Helen! Én ki nem állhatom őket, évek óta nem tudunk róluk semmit! Vagyis legalábbis én nem, és nem is akarok tudni róluk! Mikor Liz elmondta, hogy a történelem tanárját hogy hívják. Azt hittem számomra összedől a világ, és mindent elmond Liznek, amiről, amiről… Egyszóval nem szeretnék találkozni vele! Ne haragudj kislányom, nem így akartam, hogy megtud! Illetve, sehogy sem akartam, hogy megtud! Ez volt Leslie életének egyik legnagyobb tévedése! Találkozott Lusinda Adamassal! Csak épp nem úgy, ahogy ő gondolta!

10 Közben Lusinda, az osztályterem elé állt, hallgatólózni! - Muszáj, muszáj odamennem! Nincs más választásom! Körül nézett nem jön- e valaki a folyosón és a terem elé állt. Csak a lányát nem vette észre! Aki a semmiből termett anyja háta mögött! - Anya! Te mi a… mit csinálsz? Te várj csak, ebbe az osztályba jár Elisabeth! Te hallgatólózol? - Pszt! Leslie van bent, és órát tart! - Mi? Leslie itt van? – Nem beszéltél apáddal? – Nem! Vigyázz, azt hiszem vége az órának! Így össze fogunk találkozni vele! Vagy azt akarod? - Azt kislányom! Lásson meg! Liznek meg kell tudnia az igazat! Azt hiszem, ma van itt az ideje! - Minek? Annak hogy megtudja, ki vagyunk, vagy annak hogy a rokonai vagyunk? - Az utóbbi! A másikra még nincs felkészülve! - Szerintem elájult, már megint! Anya, ezek rólad beszélnek! Ha ezt így fogja folytatni, toporba esik! - Hallom! Nem hiszem! Nem szerzett sérüléseket. De ha így folytatja, könnyen meglehet. Tisztára, mint az anyja. Az is állandóan elesik, elcsúszik valamin! Maradj csendben!

11 Mikor jobban lettem, a kómás állapotomból és a sokkból is magamhoz tértem, elindultunk kifelé az osztályteremből, s mikor

kinyitottuk az ajtót, nemcsak engem, hanem aput is ért egy kis meglepetés. Az ajtóban, olyan pózban állva mikor hallgatózni szoktunk az ajtóban, Lusinda, az állítólagos nagynéném és a lánya, a súlyos anémiás kinézetű Lucy állt, mindketten talpig feketében és napszemüvegben! - Á! Nicsak Leslie! Micsoda meglepetés! Rég nem láttalak! Illetve rég nem láttunk titeket! Hogy van Patrícia? - Mintha nem tudnád? Ti úgy is mindet tudtok! Vagy rosszul emlékszem? - Leslie! Kérlek! Ne itt! - Ne itt!! Akkor hol? - Keressünk egy üres osztálytermet! Nem tudom miről beszéltek, csak kapkodtam a fejemet, hol apára, hol az állítólagos nénikémre néztem! Lucyra rá sem mertem nézni, de úgy éreztem ő pedig engem figyel a napszemüvegen keresztül. Fel nem tudom fogni, minek kell napszemüveg, amikor épületen belül vagyunk! Az egészben az volt a legröhejesebb, mind ez az egész osztály és Miss. North előtt játszódott le, mert ők a hátunk mögött álltak! Elindultunk utánuk, az osztály is elindult kifelé a teremből, mindenki bámult utánunk! Gondoltam is magamban, holnap lesz mit megmagyaráznom. Magyarázhatom a semmit, amiről én sem tudok és értek! Közben bementünk a kémiaterembe az épp üres volt!

- Üljetek le! - Nem ülök le, és ő sem! Túl ideges vagyok ahhoz, hogy leüljek! És nem akarok sokáig a közeledben maradni, talán épp most leszel éhes! - Már nem! Ettem! És ő is! Mutatott a lányára! És egyáltalán nem értettem miről szól a társalgás. Jobbnak láttam hallgatni. Úgy látszik Lucy is ezen a véleményen volt, állt, hallgatott és a padlót bemúlta! Onnan próbálta leolvasni, a holnapi házi megoldásait! - Inkább fogd be, mert rosszul leszek menten! - Akkor essünk túl a formaságokon! Lusinda Adams vagyok, nemcsak a tanárod, hanem a nagynénéd is! Roger a férjem, az édesanyád bátyja! Ő pedig az unokatestvéred Lucy! Van még két gyermekem Adam és Miranda. Majd megismered őket! - Nem akarom, hogy megismerje őket! - Apa légy szíves! Ne szólj bele! Igen is meg akarom ismerni őket, hisz a családom! - Azok vagyunk! Jobban, mint az apád! - Tessék? - Semmi! - Menjünk innen kislányom! El kell, hogy vigyelek az orvoshoz! Nem tetszik nekem hogy állandóan rosszul vagy! - Felesleges Leslie! A vizsgálatok nem fognak semmit kimutatni! Ez nála így jó! Ez így természetes! Ezt te is jól tudod! Már megint ez az így, így természetes! Bár tudnám, mit akar ezzel mondani! Állandó jelleggel, ezt mondja. - Nem, nem ,nem és NEM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! - Akár tetszik akár nem, de akkor is úgy lesz! A természetnek nem lehet parancsolni! Megperdült, de olyan hírtelen hogy reagálni is elfelejtettem! - Ó kis drágám! Megbeszélünk egy találkozót! Amikor jó lesz neked és végre eljössz hozzánk! Meglátod jó lesz! Hideg kezével hozzám ért, ami ismét úgy hatott rám, mint egy áramütés! - Apa! Mondd mi volt ez az egész? Én nem értettem belőle semmit! - Annál jobb! Ugyan abban a pillanatban sikítás hallatszott a folyosóról. Döbbent álltunk, Bonnie Read remegve állt a radiátornak támaszkodva és sírt. Az idegtől alig tudott beszélni. - Ott… kint… a pályánál… ott… minden csupa vér… Pamela…Pamela

Rohant mindenki a sportpályához! A pálya közepén Pamela Gubron holtan feküdt. – Már hívtuk a rendőrséget, mindjárt itt lesznek. Ez szörnyű. Csak ezt ismételte az iskola igazgatója a kissé szemlilis Mr. Parker. Ránéztem, olyan volt Pamela nyaka mintha valami elharapta volna. De ugyan ilyen döbbenettel bámultak a kiérkező rendőrök is. – Te jó ég, füttyentette el magát Mr. Levison a nyomozás vezetője. - Hát ilyet még nem pipáltam a pályafutásom alatt! Ennek a szerencsétlennek valami jól elharapta a nyakát! Majd megérdeklődjük nem szabadult -e ki valami vadállat az állatkertből vagy valahonnan! – Nézze, csak főnök valami nem stimmel nekem. Hívta oda egy nyakigláb, túlzottan vékony, szeplős, kissé előreálló fogú rendőr Mr. Levisont. Ennyire nem vérezhetett el. Nincs 10 perce hogy riasztottak minket! Úgy látszik nemcsak nekem tűnt fel, hogy szerencsétlen Pamelának, nemcsak elharapták a nyakát, hanem mintha valami ki is szívta volna! – Nem vagyok halottkém, majd ő megmondja a tuti. Elvihetik! Közben odalestem apura és a nagynénémre. Félig odahallatszott, amiről beszélnek. Persze ismételten nem értettem belőle semmit! - Ne néz ránk így Leslie! Nem mi voltunk! Rajtunk kívül, élnek még itt olyanok amilyenek mi vagyunk! És ezt te is jól tudod! Különben is hogy tehettük volna? Hisz veled veszekedtem a teremben. Különben is, mostanában allergiás lettem! Úgy érzem, néha megviseli a gyomromat az RH faktor! Hát ne aggódj, téged biztosan nem foglak elfogyasztani ebédre. Nem tetszik a belőled áradó illat! - Hagyd abba! Fogd be! Mert mindjárt kidobom a traccsot! Bár ne tudnám! Bár ne tudnám, kik is vagytok valójában! Lehet, hogy igazad van, abban legalább is, hogy a gyilkosság feltételezett időpontjában velünk voltatok. és a többiben? Lusinda mérges pillantást tett apura, majd sarkon fordult és Lucyval elviharoztak az iskola igazgatójához. Aki addig folytatta a terembéli nézelődését. Most épp a halott és a kosárlabdaállvány között nézett a semmibe. Gondoltam magamban biztos már a történelemnél tart a tanulásban. Az igazgatóval váltott vele pár szót, majd elmentek, mármint a nagynéném és Lucy! Én pedig döbbenten bámultam utánuk, hogy ez a nő, és túlontúl vérszegény lány a rokonaink! Mr. Levison kérdezett még egy pár dolgot, és hazaengedett minket! Alig vártam, hogy hazaérjünk, és jól beolvassak apunak, arra vonatkozóan, hogy volt képes eltitkolni előlem az igazságot. – Te apa hogy is van ez az egész? Te tudta, hogy ők itt laknak igaz? - Tudtam, de nem akartam, hogy megtud! Bár gondoltam, hogy előbb vagy utóbb úgy is megtudod! Vagy rájössz az igazságra! Mrs. Flechernek túl nagy volt a szája augusztusban. - S miért nem lehetett róluk beszélni? Miért? - Hadd ne most válaszoljak erre! Tudod mit! Nem is fogok! Egyet akarok, ide nem jöhetnek! Világos! - Mint a nap! - Téma lezárva! Irány az ágy! - Ágyba? Délután négy óra van!! Te apa! Miért beszéltetek állandóan a vérről? S mit jelent az, hogy, hogy is fogalmaztál? Ja, igen! Bár ne tudnám, hogy ki vagytok? - A vérről? Szerinted egy halott felett, akinek elvágták a torkát, miről lehetne beszélni? Honnan veszed ezt a baromságot? Ugyan nem beszéltem vele arról! Téma lezárva!

12 Hát igen, ahogy gondoltam! Másnap az első óra előtt, mindenki letámadott! Matekóra előtt történt, át akartam még nézni valamit belőle, mert éppenséggel dolgozatot írtunk belőle. Szóval letámadtak, na, nem éppen azért, hogy gratuláljanak nekem, jobban mondva apának a nagysikerű előadása miatt, hisz az volt! Hanem azután, ami az óra után történt. Ugye az történt, hogy kinyitottuk az ajtót, az ajtóban Lusinda állt és Lucy. Aki letegezte aput, megkérdezte, hogy van anyu, amiből rögtön azt a következtetést vonták le, hogy ők ketten jól ismerik egymást! Persze, azt sem hagyták kétségek között, miért is kellett félre vonulnunk, apa ordítozása közepette. Egyiköjüket sem Pamela tegnap délutáni halála izgatta! - Hé! Elisabeth várj már. Kiabálták többen is! Mi volt az a kis közjáték tegnap földrajzóra után? - Semmi! Hagyjuk! Nem lényeges! - Nem lényeges? Kérdezet Cliff! Nem lényeges! De hogy nem az! Azok ketten úgy kiabáltak egymással, hogy fél Mexico azt hallgatta! Miért vonultatok félre? Úgy látszik, őt tették meg főkérdezőnek!

- Cliff! Értsd meg! Nem tudom, és ha tudnám is rá a választ, szerintem akkor sem mondanám el. És szerintem, van ennél fontosabb is! - Igen? És mi? - Pamela Gubron halála! Szerintem ez sokkal fontosabb, mint az hogy az apám és Mrs. Adams ismerik-e egymást és miért ordítoztak egymással, és annál is fontosabb vajon miért állt az ajtóban! - Mondjuk az igaz!- Ezt Mary tette hozzá!- Szegény Pamela, igaz nem volt vele senki jóban, az osztályban. Azért sajnálom szegényt. Most belegondolok már nem is volt bent az órán! - Nemcsak földrajzon hiányzott már, hanem biológián sem volt ott. –Vetette oda egyikük. Sőt, azt tűnt fel, hogy Edgard Kamel a bandájával egész nap szinte itt sündörgött az osztályunk előtt. - Nem hallottad mit mondtak? Kutyaharapás!! Nem pedig azt, hogy valaki elrabolta! Nem tehetek róla, utálom őt, és a bandáját is! Olyan furák, állandóan piros a szemük! Miért jó úgy suliba jönni, hogy állandóan azt a színes kontaklencsék viselik! Látnak azzal egyáltalán valamit? – kérdezte Alex - Biztos így akarják a csajokat meghódítani! – Próbált viccelni Cliff - ÉN CSAK AZT MONDTAM, HOGY EDGARD EGÉSZ NAP ITT SÜNDÖRGÖTT AZ OSZTÁLY ELŐTT, ÉN NEM LÁTTAM VOLNA,HOGY LETT VOLNA NÁLA KUTYA! ÉS NEKEM IS FELTÜNT,HOGY ITT LÓFRÁLTAK AZ OSZTÁLYUNK ELŐTT. - Jól van, na! Nem kell rögtön lekiabálni a fejem. Láttátok a nyakát? Fölért egy horror filmmel! - De vajon mikor tűnt el, hogy egyikünk sem tűnt fel, hogy nincs itt? Nem szeretnék így meghalni az egyszer biztos! Szerencsétlen Mary nem is sejtette, hogy hónapokkal később, ugyan így végzi majd! Megjósolta saját halálát! Szerencsére, elfelejtették azt, hogy engem faggattak a tegnapi napról, bejött a tanár és elkezdődött az óra. Szerencsétlenség miatt a dolgozat elmaradt. De nem úsztam meg, csak azt hittem! Mary és Cliff settengetett utánam, láttam, hogy valamit nagyon akarnak. Sejtettem, hogy mit! Ezek szerint rosszul gondoltam, hogy elfelejtették a reggeli faggatózást! - Elisabeth! Szóval, bocs hogy reggel csak úgy letámadtunk! De nagyon piszkált minket ez az egész dolog. Kezdte Cliff a mondandóját. De, te mit csináltál volna a helyünkben? - Szerintem ugyan ezt, mint ti. Nem tudom magamban tartani az igazságot, muszáj elmondanom, ha fenét, fenét eszik is. De ígérjétek meg, hogy nem mondjátok el senkinek! - Becs szó!!- Mondták egyszerre. - Mary, emlékszel még arra, amikor év elején megláttam Lucyt? - Aha, valami rémlik! Mintha azt mondtad volna, hogy Lucy édesanyád gyerekkori mása! Vagy valami ilyesmit! - Igen! Valami ilyesmit, és azt is mondtam neked, hogy a szomszédunk állandóan azt mondja nekem, mennyire hasonlítok Roger Adamsra. Anyám bátyára. - Igen! És azt is mondtad, hogy nem beszéltek velük… te várj csak, azt ne mondd, hogy.. te jó ég! Lusinda… Lusinda Adams… - A nagynéném! Szó szerint! Azt látnotok kellett volna, egyszer csak ott állt előttem, s közölte, hogy nemcsak a töri tanárom, hanem a rég elveszetnek hit nagynéném. Köpni, nyelni nem tudtam a döbbenettől. Meg is hívott magukhoz. Csak olyan furcsa ez az egész! - Miért lenne fura?- Kérdezte Cliff! Természetes, hogy a megkerült unokahúgot meghívják egy teára! - Nem, nem az! Év eleje óta olyan furcsa dolgokat mond nekem. Akkor még nem is tudtam, hogy kicsoda ő nekem! - Miért? Mit mondd?- Kérdezte Mary! - Hát azt állandóan, hogy: „Ez így jó, így természetes” - Mi? - Én sem tudom! Vontam meg a vállam. - És az apád? Mit szólt?

- Nagyon mérges volt! Otthon rá is förmedtem, hogy miért nem mondta meg az igazat. Csak azt mondta erre, hogy nem akarta, hogy megtudjam. Ha a tegnapi nap nem történik meg, ami megtörtént, esze ágában sem lett volna megmondania nekem. – Persze arról nem szóltam nekik, hogy fél füllel hallottam a beszélgetésüket, és elég fura dolgokat hallottam. Arról fogalma sem volt, hogy Lusinda minden mondatomat, gondolatomat hallja. De mások is kihallgatták gondolatait! Még ha ő nem is gondolta. Maga a Kamarilla! Aztán elkezdtek szálingózni a névtelen levelek!

A temetést december elején tartották meg, a halottkém álláspontja szerint, Pamélával egy valamilyen állat végzett. Kutya vagy ahhoz hasonló fenevad, ahogy Mr. Parker fogalmazott. – Ő.. izé…. szóval a halottkém szerint, próbálta megfogalmazni a mondandóját, nem nagy sikerrel. Szóval a lényege a boncolásnak, hogy szegény Pamela nyaki ütőerét a lenyomatok szerint kutya fogához hasonlítanak… izé… szóval… valószínű több kutya is rátámadhatott, és hát.. izé….. szétmarcangolták a.. Izé… ütőerét. Hát.. ő.. izé.. csak ezt akartam mondani! De engem nem hagyott békén, szegény Pamela nyakán ejtett seb! Biztos vagyok abban, hogy hogy szerencsétlennek nem harapták el a nyakát, inkább kiszívták! Bár lehet, hogy a seb olyan volt, mint egy kutyatámadás után. Ha hinnék benne, arra gondolnák, hogy egy horrorfilm forgatására csöppentünk akkor, és mi voltunk hozzá a statiszták. Nem, nem zombikra gondolok, inkább arra, hogy egy forgatókönyvíró, ideálmodta meg, egy vámpírtörténet helyszínét! Még hogy vámpírok… Mindegy mit is gondolok én! A gyilkosság vagy baleset megtörtént és ezekkel a gondolatokkal én nem hozhatom már vissza őt! Ő tudja csak a választ, hogy ki vagy mi okozta a vesztét, de sajnos onnan ahol már ő van, nem tud már válaszolni! Titkát magával vitte a sírba! Kinéztem otthon az ablakomból, a hold immáron teljes egészében szórta ránk a fényét, egész Houston bevilágította a fénye. Gondoltam is magamban telihold van, nem fogok jól aludni. Elisabeth mindenre figyelt, ahogy kinézett az ablakon, mielőtt becsukta volna. Csak épp azt a 6 személyt nem vette észre, akik a házukat nézték. Ha észrevette volna őket, feltűnt volna számára hogy összesen 12 pár piros szempár lesi minden mozdulatát. A vérére szomjazó, alattomos gyilkosok!

Másnap az iskolában Lusinda elcsípte a bandát. - Álljatok csak meg! Már rég beszélni akartam veletek! - Lusinda! Kezdte mézesmázosan Edgard. Ha a halálesetről akarsz beszélni velünk, ami 2 hete történt akkor felejts el minket. Nem mi voltunk? - Tudod mit Edgard! Nem hiszek neked! Biztosra veszem, hogy ti voltatok! - Érdekesnek tartom, hogy 2 hét után akarsz velünk erről beszélni. Tudod jól, úgy, mint ti, mi nem vadászunk az iskolában. Ezzel befejeztem. Lusinda viszont nem. _ Egyébként nem lehet, hogy pont te volt és a cuki kislányod? Te is felrúghattad az egyezményt. Vagy nem? Erről ennyit!

Negyedik fejezet. Kamarilla és a névtelen levelek 1. A Kamarilla megérkezett, sokkal előbb, mint ahogy a lejárt volna a határidő, Elisabeth megérkezéséig. Leslie sem vette észre, hogy is vehette volna észre, ha gondolatait elfoglalták Elisabeth megérkezése. Ha észrevette volna, akkor feltűnt volna egy piros sportkocsi, benne egy szőke, csinos nővel. Ha észrevette volna, feltűnt volna számra mennyire ismerős az arca. De nem vette észre! Elisabeth sem vette észre az autót! Még akkor sem, amikor a postaládájukból kivette a nevére szóló feladó nélküli levelet. Miért vette volna észre? Elisabeth általában akkor veszi észre azt a bizonyos dolgot, még akkor is, ha az óra előtt van, ha neki megy. Még a repülőtérről hazafelé sem vették észre, hogy egy autó követi őket, hónapokkal ezelőtt. De, természetesen Mrs. Flecher észrevette! Ő meg mit nem vesz észre, ha állandó jelleggel hol az ablakban, áll vagy az utcán. A férje halála óta ez az egyetlen napi elfoglaltsága. – Betörő gondolta magában. Biztos, hogy az! Különben miért állna itt állandó jelleggel, és Leslie-ék házát bámulja. De akkor már biztos betört volna, hisz hónapok óta állandó jelleggel, nap, mint nap itt áll. Milyen csinos fiatal nő! De vajon mit akarhat? Szóljak Lesleiéknek? Bár az is lehet, hogy már ők is felfedezték. Aztán elfordult az ablaktól, így nem vette észre, hogy a szőkeség most az ő házát bámulja. Nézte egy pár percig a házat, majd beült az autóba és elhajtott. A szállodában Morpheusz föl alá járkált a szobában. Ideges volt! Nem róla lehetett volna megformálni, a nyugodtság szobrát! A lányán kívül, most még a fia Beau tartózkodott ott. Jobban mondva az örökbefogadott fia. Saját magának alakította át, az árvaházból kiszemelt fiút. 1914-ben történt, nem sokkal később kirobbant az I. világháború. 98 éve boldogítják egymást. Zarta ki nem állhatta, de nem tudott mit tenni ellene. Ha az apja így döntött, el kellett fogadnia és kész! Máshoz nem fordulhatott bánatában, mert mire elérte az érettséget, az anyja meghalt. Egy vadászat rosszul sült el, elfogták, és máglyára vetetté! Ha jól emlékszik, úgy kb 12 éves volt a srác mikor hozzájuk került. Nem tudja miért, de pont ez jutott eszébe, ahogy visszafelé tartott a szállodában, és érezte, hogy apja nagyon dühös. Belenézett a pillanattükörbe, és észrevette, hogy hiányzik az egyik kontaklencséje. – Még ez is- gondolta magában. - Apa! Megjöttem! - Na, végre!- Mordult fel dühösen Morpheusz. – Ránézett, és látta, hogy a lányának hiányzik a kontaklencséje. – Hol a lencséd? - Valószínű, hogy elhagytam! A házban! Mármint Elisabeth szobájában. - Te bent voltál náluk nővérem! - Bent! És ne hívj nővérnek! - Miért ne hívhatnálak? Akár tetszik, akár nem, vértestvérek vagyunk! - Sajnos! - Elég! Mit tapasztaltál? - Hát apa! Olyan szembetűnő változást még nem tapasztaltam augusztus óta! December közepe van! De alakul a dolog! Vagy kellene valaminek történnie? Vagy már át kellett volna alakulnia? - Valószínű! Bár az anyja is elég nehezen változott át! Még Rogernél szembetűnő volt, hogy vámpír a születése pillanatától, úgy, mint nálad volt. Úgy látszik genetikailag kódolva van, hogy időközönként valaki nehezen változik át. - És ha félvér? - Nem az! Tudom! - Kételyeid vannak? - Nincsenek! Tudom, hogy tisztavérű! Csak ez a lassú átváltozás bosszant egy kicsit! Továbbra is figyeld őket! Ha valami változást észlelsz, szólj! - Rendben! De van egy kis probléma apa! - Micsoda? - A szomszédjuk, Mrs. Flecher! Kiszúrta, hogy állandóan ott vagyok! Mit csináljunk vele? - Öljétek meg! - Biztos?

- Biztos! Nem akarok szemtanukat! - Nem lehetne inkább a két ünnep között? Pár nap és Karácsony! - Mióta érdekel téged a Karácsony? - Mostantól! - Most és nem később! Kíméletesen és vigyázatok magatokra! - És a kutya? Vele mi legyen? Elisabeth érzelmileg kötődik hozzá! Bár augusztus óta, a kutya is változáson ment át, ő is érzi, hogy változás történik nála. - Semmi! Azt beszélik az emberek, hogy a kutyák megérzik ki a jó és ki a gonosz ember! S akár tetszik akár nem hamarosan egy lélektelen, gonosz lénnyé alakul át. Ezt érzi a kutya! És különben is, a kutyák nem bírják a vámpírokat. Legyen az kutya vagy farkas. - De Bram Stoker könyvében a Drakula kutya képében érkezett! - Az egy könyv, ez meg a valóság! Alkonyodik! Ideje indulni!

2. Na, bumm! Azt hittem velem ilyen nem történhet meg! Csak a filmekben van ilyen, hogy valaki névtelen levelet kap. Biztos, hogy Cliff az! Tuti! Ráillik az ilyen jellegű dolog. Biztos, hogy szerelmet akar vallani! Ahogy nézni szokott engemet. Hát csak nézzen. Majd megmondom neki, hogy hagyjon engem békén. Különben sem tetszik. Gyorsan kibontottam mielőtt apu hazajön, mert még nem volt itthon. Ha ő vette volna ki, nem lett volna jó vége, az egyszer biztos! Ahogy kibontottam néztem egy nagyot. Általában a filmekben újságpapírból kivágott betűkkel szoktak írni, ilyen jellegű levelet. Úgy látszik, hogy a levél írója, követi a modernkor vívmányait. Mert nyomtatva volt! Azután hogy elolvastam a szó szoros értelemben köpni, nyelni nem tudtam. Ezt a levélben: „ TUDOD MI AZ HOGY ÖRÖKLÉT? NEM? MAJD HAMAROSAN MEGTUDOD!” Öröklét? Jézusom! Valaki meg akar ölni engem? De miért? Nincs is ellenségem? Vagy igen? Olyan sokat nem tudtam gondolkodni rajta, mert megérkezett apu. Gyorsan eldugtam egy biztonságos helyre a levelet, hogy még véletlenül sem találja meg. Próbáltam olyan képet vágni, amilyet mindig is szoktam. Úgy látszik most nem sikerült. - Valami baj van?- kérdezte - Nem? Miért? Kellene? - Olyan furcsa képet vágsz? - Én? - Igen te! Akkor szoktál ilyen képet vágni, amikor valamilyen rosszaságot csináltál. Eltörtél valamit? - Nem dehogy! - Az iskolában történt akkor valami? - Ott sem! Semmi nem történt. Most ilyen képet vágok, mert ilyenhez van kedvem! Megfordult, és az ablakon bámult kifelé. És meglátta a piros sportkocsit, amelyik épp akkor indult el előlük. – De jó egyeseknek, gondolta magában, hogy sportkocsival mászkálhatnak. Ha majd felnő, és végre meglesz a jogsija, és persze sok pénze lesz, vesz magának pont egy ugyan ilyen sportautót! - Van valami érdekes kint, hogy ennyire kifele bámulsz? - Ja! Egy sportkocsi ment el az előbb! Jó egyeseknek, hogy ilyenre is futja! - Majd ha keresel te is vehetsz magadnak. Gyere, mert kihűl az ebéd. Akkor is! Valami baj van, mert nem így szoktál kinézni! Valami nyomja a lelkedet igaz?

- Mondtam már, hogy nincs semmi bajom! Csak elgondolkodtam valamin. - Persze! És ugyan min? – Ha szabad kérdeznem? - Semmi lényegesen. Csak úgy, általánosan az élet dolgain. - Aha! Az élet dolgain? Érdekes! Az én kislányom az élet dolgain gondolkodik, tizenhárom évesen! Van valami problémád, amiről nem tudok? Neked még nincsenek problémáid, a tanuláson kívül. - De van! - Igazán? S Ugyan mi? - Például, hogy ide kellett költöznöm, vagy ezek az állandó rosszullétek kínoznak, amióta ideköltöztem. Soroljam még? - A rosszulléteiden tudunk segíteni!Mondtam már elviszlek az orvoshoz! - Nem!

3. Mrs. Flecher úgy gondolta, mégis odaszól Lesleinek, telefonon hogy elég régóta, egy fiatal lány nap, mint nap a házukat lesi. Nem gondol ő semmi rosszra, csak odaszól, hogy mit tapasztalt. Fordék épp neki láttak az ebédnek, amikor megszólalt a telefon. - Ki lehet az ilyenkor- mérgelődött apu - Biztos Mrs. Flecher! Látott biztos egy UFOT szállni az égen, azt akarja bejelenteni. - Jaj Liz kérlek! Inkább vedd fel. - Ford lakás! Hát ilyenkor szokták egyesek mondani, hogy így lesz ötösöm a lottón, ha bejön az, amire gondolnak, vagy mondanak valamit megérzésből és bejön nekik. - Liz te vagy az? Itt Mrs. Flecher, add, apádat kérlek. - Apa! Mrs. Flecher keres! Biztos UFOT látott… - Ó… Mrs. Flecher, most mivel szolgálhatok? Talán tapasztal egy különleges égi jelenséget… - Jajj maga kis huncut! De hogy! Csak azt szeretném kérdezni, hogy nem tapasztalt- e valami különlegeset az utóbbi pár hétben a háza körül? - Ezt meg hogy érti Mrs. Flecher? - Mondjuk egy nagyon csinos, fiatal szőke nőt, egy sportautóval? - Sportautót mondott? - Azt Mr. Ford! Nem tűnt fel önöknek? - Nem! Nem tűnt fel! - Az utóbbi pár hétben, vagy inkább hónapban majd minden nap ott áll a házuk előtt. Azt gondoltam, hogy esetleg betörő. - Szerencsére nem történt betörés, és köszönöm, hogy szólt Mrs. Flecher. Ahogy letette a telefont, nem tudja miért, de egy 11 évvel ezelőtti kép villant be, egy nagyon fiatal, csinos, hosszú szőke hajú, piros szemű lányról. Azóta tudja, ha valakinek piros a szeme egyenlő a vámpírral! Ráadásul a rosszabbik fajtából! A lány nagyon magabiztosan állt az ajtóban, egy idősebb férfi társaságában. Csak hogy ő sem betörő volt, hanem egy vámpír. – Zarta! Mondta ki a nevet félhangosan, hogy Elisabeth meghallotta. - Mondtál valamit apa? - Nem! Semmit!

- Pedig úgy halottam! Zarta! Ezt mondtad! Az mi? Valami kisbolygó? Még is lesz December 21-ke? És miért hívott Mrs. Flecher? - Semmi lényegesért! Csak a szokásos dolgok miatt! Mondd Liz! Láttad, hogy ki vezette az autót? - Hát csak egy villanásra. Egy fiatal csajszi ült a volánnál. - Hogy nézett ki? - Nem tudom apa! Most mondom, hogy csak egy pillanatra láttam.! - Szőke volt és hosszú hajú? Liz felkapta a fejét, és apjára nézett csodálkozva! - - Talán, azt hiszem! Miért? Talán ismered? - Nem! Azért hívott a mi kis kedves szomszédunk, mert szerinte napok vagy lehet hetek óta, egy fiatal csinos, szőke nő áll majdnem minden nap a házunk előtt. És azt hiszi, hogy betörő. - Apa! Van egy rajongód! - Liz! Tudod nagyon jól, hogy anyád után nem volt és nem is lesz senkim. - Attól még lehet! - Ebéd! Kiabálta utána az apja, de nem hallotta, vagy egyszerűen nem akarta meghallani. Felment a szobájába! Ahogy leült az asztalhoz, felkeltette valami az érdeklődését. Egy csillogó valami a szőnyegen! Lehajolt és felvette! – Egy kontaklencse! Nem értette, hogy került oda, hisz ő a szemüvegen kívül mást nem viselt. Nem is akarta, hogy kontaklencséje legyen! Megszokta már rég, hogy szemüveget visel, és sokan így ismerték! Mások sem tudták volna, szemüveg nélkül elképzelni! - De hogy kerül ide egy lencse? Sokáig nem töprenget rajta, megvonta a vállát és neki állt tanulni. Nem is sejtette, hogy hamarosan nem lesz szüksége a szemüvegre, mert olyan élesen fog látni, mint egy ragadozó vadállat a Szavannán éjszaka! Közben a névtelen levélről is elfelejtkezett! Csak később jutott eszébe, mikor megtalálták apjával Mrs. Flecher vérbefagyott holtestét. Közben Beau és Zarta megérkezett az utcába. Nem messze a házuktól parkoltak le. Elindultak! Zartának továbbra sem tetszett az ötlet, hogy meg kell ölniük az idős asszonyt! Ezzel szemben Beau odavolt a gondolattól, hogy végre ehet. Bár nem vadászhat, az adleralin fűtötte a hideg testét! Boldogság mámor járta át, hogy végre vérhez jut. Hónapok óta itt vannak, alig „ettek”, bár az ő szervezetüknek, mindennap szükségük lenne a vérre, hogy élni tudjanak. Igaz, van olyan hogy otthon sem „esznek” naponta. De ilyen helyzetekben, vissza kellett tartani magukat, hogy ne keltsenek feltűnést. Nem is érti, hogy Adamsék, és más vámpírok, akik itt élnek a városban, hogy tudják uralni a vágyat, ha halandó közelében járnak! Azon morfondírozott, miközben odaértek, hogy ezek a klánok, hogy tudnak, vagyis tudtak beilleszkedni a városban, és a napon meglenni! Bár hallott róla, hogy egyes vámpírok alkalmazkodni tudtak a napfényhez! Igaz ők is a sivatagban élnek, halandó számára, láthatatlan városban, azért nekik is ki kell menni néha. Főleg ha vadászatra indulnak, vagy valamilyen ügyet kell elintézni.

- Ez az a ház!- Szólalt meg Zarta, és kizökkentette a gondolat menetéből a testvérét. - Mi? - Mondom megérkeztünk! Itt lakik az az idős hölgy! - Na, végre! Mert már nagyon éhes vagyok! Gyötör az éhség napok óta! Itt az ideje enni! - Látom és érzem is hogy nem bírsz magaddal! De azért türtőztesd, magad megkérlek rá! - Megpróbálom! De már érzem a vér, mámorító illatát! Egyébként melyik házban lakik a kis védencünk? - Ebbe! – Mutatott a másik, mellettük lévő házra Zarta! Csak nem vették észre, a túl oldalon álló nőt! Aki épp arra sétált, és Leslieék házát nézte. De most épp őket nézte, vajon mit akarnak ők Mrs. Flechernél? De olyan ismerős számára a két alak, csak nem tudta hova tenni őket. – Biztos, hogy láttam már őket valahol! Gondolta magában Patrícia. Mert az épp arra sétáló Patrícia volt, Elisabeth anyja. Aki épp titokban folytatott esti sétáját tette, mint minden nap. Hátha így, egyszer legalább meglássa a lányát. Azért vigyázott arra, hogy se Leslie, se Elisabeth ne vegye észre, és arra is vigyázott, hogy a bátya észre ne vegye, és persze Mike, hogy ő minden este eltűnik otthonról. – Beau és Zarta! Az nem lehet! A

Kamarilla nem lehet itt! Inkább visszafordult, és elindult hazafelé! De bizony hogy itt voltak! Épp egy szemtanút akartak megölni!

Megközelítették a házat! A kutya, akiről közben teljen megfeledkeztek, támadásba lendült! – Remélem nem hallotta meg. – kérdezte Beau! Mekkora lármát csap, ez a kutya. Mrs. Flecher nem, de Elisabeth felfigyelt a kutya ugatására. Kinézett az ablakon, de már elég sötét volt ahhoz, hogy valamit is jól lásson. - Apa ugat Mrs. Flecher kutyája? Úgy ugat, ahogy engem szokott megugatni. - Hallom én is! Látsz valamit? Semmit az égvilágon. Már túl sötét van ahhoz! Igazán megjavíthatná a villanyoszlopot! Megvonat a vállát, és lehúzta a redőnyt. Nem vette észre, hogy két személy épp az ő házukat nézi! Visszafordultak a házhoz! - Szóval mi legyen a kutyával? - Semmi! Apa is megmondta, hogy hagyjuk békén. Az ablakon keresztül megyünk be. És ne támadj rögtön! Világos? - Igenis

4 Bejutottak, lépcsőn közelítették meg a nappalit, ahol Mrs. Flecher tartózkodott. Kedvenc krimi sorozatát nézte éppen a TV-ben. Elég hangosan hallgatta, hogy még az utcán is hallani lehetett. Halkon közeledtek a gyilkosai! Lassan, halkan jöttek le a lépcsőn, majd megálltak és pár percig nézték őt. Mrs. Flecher nem hallotta meg a suhogást, és az árnyékukat sem vette észre a falon. Úgy közelítették meg őt, mint az oroszlán az elejteni kívánt vadat! Mrs. Flecher felriadt, amikor melléje érkeztek. - Kik maguk, mit akarnak! Hogy jutottak be?- de választ nem kapott. Olyan gyorsan történt minden, arra sem volt ideje, hogy megnyomja a mellett lévő asztalon fekvő pánik gombot, hogy működésbe tudja hozni a riasztót. Sikítás hagyta el a száját! Majd csend következett. A kutya ismételten ugatni kezdett! A két hívatlan vendég, dolga végeztével, úgy távozott, ahogy jöttek! Csak a TV szórta a fényét a lakásban! - Nem mondom… ez jól esett! Nagyon éhes voltam. Mi bajod van? - Semmi! - Csak azt ne mondd, hogy lelkiismeret furdalásod van! Fölösleges! Szerintem már te is igazán éhes voltál. - Mondom, hogy nincs semmi bajom. És ha tudni akarod, én eggyáltal nem voltam éhes. Nálunk, csak te vagy állandó jelleggel éhes. És ha tudni akarod, igen is bánt a dolog hogy meg kellett ölnünk ezt a szerencsétlen nénit. Inkább fogtam volna be! - Ha ezt apa megtudja! - De nem tudja meg, mert befogod! Világos! Lizt tanulás közben elnyomta az álom. Arra riadt fel, hogy a kutya ismételten ugat, megállás nélkül. Ránézett az órára, lassan 22 óra. Annyi ereje sem volt, hogy egy kicsit felhúzza a redőnyt és elnézzen a házig. Fogta magát és elment zuhanyozni. Eközben Zartának eszébe jutott a kontaklencséje. Nagy kísértést érzett ahhoz, hogy visszamenjen a házba.

- Szerintem, ha már itt vagyunk, menjünk vissza Leslie házába, megkeresem a lencsémet - Mit látsz? - Leslie alszik, a lánya most ment be a fürdőbe! Gyerünk! Megközelítették a házat, körülnéztek és az ablakon keresztül bementek Liz szobájába! De a kutya mindig ugatott! - Nem kellett volna még is elhallgattatni a kutyát?

- Nem! Maradj csendben - Tyű, a mindenit. Ez ám a szoba! Ha nekem lett volna ilyen annak idején az árvaházba. Nem panaszkodtam volna! Hol hagytad el? - Muszáj állandó jelleggel felhoznod azt a rohadt árvaházat? Így sem panaszkodhatsz, hogy az apám átváltoztatott és odakerültél hozzánk! Fogd be! Valahol ott az ágy vagy itt az íróasztalnál. Sietnünk kell. - Egyáltalán, mit kerestél itt? - Nem tudom, akkor jó ötletnek tűnt. Nem volt itthon senki, gondoltam körül nézek. De aztán megéreztem, hogy hazafelé tart az iskolából. Utána vettem észre, hogy lesnek! - Ez az? - Hol volt? - Úgy látszik megtalálták! Rajta volt a matek könyvön! Mi van? - Gyerünk, mert jön! Ők távoztak, Liz belépet! Ledobta a ruháit az ágyra, és ránézet az íróasztalra! Észrevette, hogy a lencse nincs ott ahová tette. Csodálkozott egy sort, majd felvette a ruháit az ágyról és a helyükre tette. Újra visszanézett, de a lencse nem volt ott. – érdekes, gondolta magában. Megmernék rá esküdni, hogy a könyvre tettem. Lenézett a szőnyegre, de ott sem találta- Furcsa. Tényleg elment az eszem! Lehet, hallucinálok! Szokásához híven, megvonta a vállát, bebújt az ágyba. De a kutya szűnni nem akaró ugatásától alig tudott elaludni. De az éjszaka folyamán nem csak a Kamarilla tett megtisztelő látogatást Elisabeth szobájában. Hanem valaki más is. Megközelítette az ágyát, és egy darabig nézte unokahúgát, beleszagolt a levegőbe! Idegen vámpírszagot érzett a szobában. Illetve nem is olyan ismeretlen. Jobban mondva nem volt olyan ismeretlen, ismerős volt csak nem tudta honnan. Megfordult, ő is az íróasztal felé közelített. Felvette az egyik tankönyvet, belelapozott, majd beletett valamit. Dolga végeztével távozott! Mert a másik éjszakai látogató, unokabátya volt. Adam Adams.

5 A gyilkosság után, vagyis jobban mondva ahogy Beau fogalmazta, „a vacsora” elfogyasztása után, visszaérkeztek a szállodába. Morpheusz már nagyon ideges volt. Beau fütyörészve, míg Zarta zaklatott lelkiállapotban érkezett vissza. - Na, végre! Mi tartott ilyen sokáig? - Az égvilágon semmi. Talán csak annyi, hogy visszamentünk a kisasszony Kontaklencséért. - Jól van! Veled meg mi van? - Semmi apa, semmi. Baj lenne, ha lenne? - Nem! Már kérdezni sem lehet? - De, azt lehet! Mondd apa, nem állítunk Karácsonyfát? - Minek? - Hogy hogy minek? Karácsony lesz! Vagy talán már az is baj? - Nem! Állítunk! Így történt, hogy a Kamarilla, otthonuktól távol, idegen helyen a szeretet ünnepén fenyőfát állított. Bár Morpheusz nem igazán kedvelte a Karácsonyt, mert decemberben, szörnyű veszteség érte. Nemcsak őt, de a lányát is! Javában tartott az inkvizíció, amikor egy vadászat rosszul sült el, és Dorat a feleségét elfogták, és több nővel, akiket boszorkánysággal vádoltak meg, elhurcolták, a többi nővel együtt máglyára vetették! December közepén mindig eszébe jut ez az estet. Nagyon nem szerette a Karácsonyt, n agyon nem. De imádott lányának nem tud nemet mondani. Zarta nem sokra rá, hogy hazatértek, észrevette, hogy a ruhájából hiányzik egy darab. – Már csak ez hiányzott. Biztos akkor akadtam be valahova és szakadt el, amikor az idős hölgynél jártunk. Kidobta a kukába. Vesztére.

6 Az iskolában nem igazán tudtam odafigyelni az órákra. Marynek fel is tűnt. Majd nem sokkal matekóra előtt ismételten találtam egy névtelen levelet. Benne a tankönyvben. Így rémleni kezdett egy fura álom. Álmomban egy jóképű srác, állt az ágyam mellett, nézett egy darabig, majd az íróasztalon pakolt végül a semmibe veszett. - Valami baj van? – kérdezte. - Nincs! Illetve van! Alig aludtam az éjjel. A szomszédunk kutyája megállás nélkül ugatott! - Bruno? - Igen! És képzeld! Ahogy jöttem az iskola felé, még mindig le volt nála húzva a redőny, üvöltött a tv, és a kutya sehol. Érdekesnek tartom, mert a vén szipirtyó mindig nagyon korán kell. Még hétvégén is! Elkezdődött az óra, és én kinyitottam a könyvet, megtaláltam benne a levelet.

„ NA, ÖRÖKLÉTŰ! MINDIG NEM JÖTTÉL RÁ? SEGÍTSEK? VAGY TALÁN MINDANNYIAN ÖRÖKLÉTŰEK VAGYUNK? NEM NEM! EZ CSAK EGYESEK KIVÁLTSÁGA” - Már megint mi van?- kérdezte tőlem! Olyan képet vágsz mintha egyest kaptál volna a dolgozatra, pedig tudod, hogy készültél rá! - Nincs semmi! Az égvilágon! Szép téli nap van, holnap téli szünet. Mi baj lenne? Te Mary! Furcsa álmom volt az éjjel. - Miért? Mit álmodtál? - Nem is tudom, hogy álom volt e, de olyan élethű volt az egész! - Na, mondd, kíváncsivá tettél. - Egy srác állt az ágyamnál és engem bámult. - De jó neked! Bezzeg én nem álmodom ilyeneket. Múltkor szabályos rémálmom volt. Lusinda Adams üldözött egy töri dolgozattal. Szörnyű volt! Ráadásul nem csak ő beszélt, ha nem a lap is! Közölte kár az erőlködésért, azért is megbuktat töriből. Ráadásul a lap Cliff hangján szólalt meg. Valami szörnyű volt. Tényleg! - Nem! Biztos, hogy álom volt. Olyan volt, akikre te buksz! Olyan jó képű… - Ne is mondj ilyeneket! Biztos, hogy álmodtad? - Persze! Ki jönne be hozzánk, pláne hozzám! - Soha nem lehet tudni! Lehet, hogy srácnak ábrázold földönkívüli volt, kiszúrt magának és el akar rabolni! - Na, ezt speciel elhinném, apu miatt…

Hazafelé bandukoltam, és a névtelen leveleken gondolkodtam. Bár abban nem voltam biztos, hogy összekapcsoljam az éjszakai álmomat, a matekkönyvben talált névtelen levéllel. Sehogy! De akkor hogy került bele a könyvbe? Még is csak Cliff szórakozik velem? Nem ő nem lehetet, nem is volt ma a suliban. Megette a fene az egészet! Úgy is rájövök a megoldásra. Ekkor értem Mrs. Flecher házához! A redőny továbbra is lehúzva, a tv üvöltött a kutya sehol. Pedig már kezdtem megszokni, hogy minden áldott nap, megugat. Épp a kilincset fogtam meg, a mikor megpillantottam a piros sportkocsit. Ezt is megette a fene! Megpillantottam a vezetőjét. Szőke, csinos fiatal lány vezette, és a pillantásunk találkozott! Hát, ha neki így jó, ha követ, hát kövessen! De ha legalább egy jóképű srác lenne! - Megjöttem! – de választ nem kapott! - Apa!- semmi Talált egy levelet a konyhaasztalon. Vissza kellett mennem, majd jövök! Ebéd a hűtőben, melegítsd meg! Még ez is! Kiment megnézte a postaládát. Újabb névtelen levél nem érkezett több ezen a napon. Még anyjától sem jött legalább egy Karácsonyi képeslap. Csak számlák! Visszanézett Mrs. Flecher

házára, de a kutyát továbbra sem látta. Vajon hova tünhetett? Visszament a konyhába és neki állt az ebédnek. Mire befejezte az apja is megérkezett! - Ó! Itthon vagy! - Igen! Előbb elengedtek minket! Nem furcsállod, hogy Mrs. Flechernél minden úgy van, ahogy reggel volt? Mert minden úgy van, ahogy reggel elmentem mellette. A redőny lehúzva, a TV üvölt, a kutya sehol. Nem lehet, hogy baj van apa? - Most hogy mondod! De igazad van. - Szerintem nézzük, meg mi van vele. Csak még ezt gyorsan bekapom még - Jó! Én addig megpróbálom felhívni. Mire Elisabeth befejezte, addigra apja is feladta a próbálkozást a telefonnal. Hiába hívta egymás után Mrs. Flechert, senki nem vette fel a telefont. - Na? - Semmi! Menjünk és nézzük meg! Egyikőjük sem vette észre, hogy egy kicsit távolabb lesik minden mozdulatukat. Zarta gyorsan visszaült az autóba, és elhajtott. Vissza a szállodába az apjához. Ő megmondta, hogy baj lesz még abból, hogy az idős asszonyt megölték. Rájuk senki nem gyanakodhat, hacsak Rogerék nem kombinálnak majd. Ha szerencséjük van, arra a szerencsétlen kutyára fogják. - Mrs. Flecher - kiabálta Leslie. - Mrs. Flecher kérem, hall engem? Leslie Ford vagyok! Üvölt, a TV gondolod hallja? Ha, nem lenne baj, akkor a redőnyök fel lennének húzva. Nem gondolod? De! Ez nyitva van. Érdekes! Nem zárta be este? De hol a kutya? A kutya a kapu nyikorgására megjelent. De nem ugatta meg Egyiköjüket sem. Inkább örült az érkezésüknek. - Hát… ez itt van, nem veszett el! - Látom! És nem ugat meg, ahogy szokta. Felettébb érdekes. - Bemegyünk! Akár mi is fogad odabent minket, ne ess kétségbe! - Jó

7. Beléptek, a kutya követte őket és iszonyú hangerővel nyüszíteni kezdett. Úgy ahogyan egy kutya szokott akkor, amikor elveszíti szeretett gazdáját. - Mi van ezzel a kutyával? - Nem tudom. De nagyon furcsán viselkedik. Befordultunk a nappaliba. Helyettem apu üvöltött egy nagyot, és mindenáron kifelé tuszkolt a szobából. Láttam én már halottat nem is egyet. A TV-ben, a sorozatokban, amiket nézek! És egyet, nem is olyan régen, élőben, az iskolában. Azt a szerencsétlent Pamela Gubronnak hívták és az osztálytársam volt, ő pedig a szomszédunk. Kiesett a fotelből, és az üveges tekintetével rám nézett. Nem sok jót olvastam ki belőle, csupán annyit, ha nem vigyázok, én leszek a következő! - Rendben! Azt hiszem, felhívom a segélyvonalat! - Szerintem én inkább a főrendőrt hívnám személyesen! Úgy is ő jön ki! - Kit? - Jaj, apa! Mr. Levisont!

- Ó! Tényleg! Meg is van a száma. Múltkor adta oda, amikor szerencsétlen Pamela meghalt. Én meg úgy gondoltam, Maryt hívom fel gyorsütemben. Hallottam, ahogy apu közben a rendőrök gyöngyével beszél. Itt az alkalom Maryt hívni. De vajon használhatom - e a telefont, az ujjlenyomatok miatt. Inkább nem kockáztatok, majd otthon hívom. - Mr. Levison? Üdvözlöm! Leslie Ford vagyok! - Á! Mr. Ford. Miben segíthetek? Csak nem egy UFO akart betörni önökhöz? - Nagyon vicces. Nem! Egy gyilkosságot akarok bejelenteni. - GYIL… KOS… SÁGOT!!! - Igen! A szomszédunkat Mrs. Flechert megölte valaki. Nem rég találtunk rá a lányommal. - 10 perc! Várjanak a ház előtt! Bedöcögőt az autójával, ahogy Columbo szokott, amikor a bűntény helyszínére érkezik! Azért volt egy kis különbség kettőjük között! Levisonnak nem volt kutyája és ballonkabátja! De egyben hasonlított hozzá. Neki is volt mindig egy kérdése és egy szivar a kezében! - Nos, akkor lássuk a helyszínt! De talán jobb lenne, ha a lánya kint maradna! - Felesleges! Hisz ő is itt volt, amikor megtaláltuk. - Jó! Akkor menjünk, bekérem! Körül nézek és fel is tennék pár kérdést

8. Bementünk, a helyszínelők helyszíneltek, Levison is körülnézett, majd visszajött hozzánk hogy feltegye a kérdéseit! - Nos amint látom, épp úgy történhetett minden, mint pár hete az iskolában! Valami elharapta a nyaki ütőerét, és úgy tűnik továbbá, hogy ki is szívták a vérét. Mit tudnak mondani? Kezdjük Elisabeth -vel. - Hát az úgy volt tudja, hogy neki álltam tanulni… de a mondatot nem tudtam befejezni, mert apu szokásához híven közbeszólt. - Nézze Patric! Már elég sötét volt, az égő már hetek óta nem ég a villanyoszlopon… szerencsére ő sem tudta befejezni, mert a főrendőr közbeszólt. - Nézze, Mr. Ford én most a lányára lennék kíváncsi, ha nem haragszik. Neki álltál tanulni… - Igen! A kutya nagyon hangosan ugatott! Úgy ugatott, ahogy engem szokott megugatni. Szóltam is apunak, hogy ugat megint a kutya. Szólt, hogy ő is hallja nézzek ki az ablakon. - Így volt Mr. Ford: - Így!- mondta mérgesen apu. Nem tetszett neki, hogy valaki közbeszólt, a mondata közben. Ilyenkor általában nagyon dühös szokott lenni. - Kinéztem, de nem láttam semmit. Nagyon nehezen aludtam el, az ugatásától. Reggel fáradtan ébredtem fel! Elindultam az iskolába, láttam, hogy a redőny nincs felhúzva, a kutya sehol, a TV üvölt. Hazafelé az iskolából, odanéztem. De semmi nem változott! A redőny lehúzva, a kutya sehol, a TV üvölt. - Leslie! Önnek is ez a tapasztalata? - Reggel még idenéztem, minden úgy volt, ahogy Liz mondta. Hazafelé nem is néztem, ha nem mondja, lehet, fel sem tűnik! Aztán átjöttünk, és felfedeztük Mrs. Flechert és telefonáltam magának. - Értem! Tehát még egyszer! Este ugatott a kutya, nem láttál semmit! Reggel iskolába menet a redőny le volt húzva, a TV üvöltött, a kutya sehol. Hazafelé ugyan ezt tapasztaltad. A redőny lehúzva, kutya sehol, a TV üvölt. Így volt? - Így! - Más nem történt?

- Nem! – Mondtuk egyszerre. A telefonról mindegyikünk elfelejtkezett! - Rendben! Végeztünk! Elmehetnek! Hazaérve, alig váram hogy felhívhassam Maryt. De mire elértem volna, csengettek! Az ajtóban Levison állt, és én nevetni kezdtem. - Valami baj van? - kérdezte - Nincs! Csak eszembe juttatott valakit! - Kit? - Columbot! - Miért? - Mert annak is van még egy kérdése, meg még egy… mert gondolom elfelejtett valamit megkérdezni! - Igen! - Ki az? - Mr. Levison! Elfelejtett valamit! - Patric? - A lánya épp azt mondta nekem, hogy olyan vagyok, mint Columbo! - Liz? - Semmi baj. Tudja engem sok mindennek, és mindenkinek szoktak hívni. De Columbonak még nem hívott senki! Én inkább megtiszteltetésnek veszem. A kutya! - Kutya? Milyen kutya? - Ó! Mutatott Mrs. Flecher háza felé. - Bruno? Mi van vele? - Azt mondták, vagy is mondtad, hogy reggel nem láttad, illetve hazafelé jövet sem. - bólintottam. – De a kutya bent volt a házban. - Nem! Ő biztos, hogy nem volt, ez a kutya nem lehetett higgye el. – förmedtem rá. - Liz kérlek! - Akkor sem volt! A kutya akkor jelent meg, valahonnan, amikor bementünk a házba. Ez a kutya egész éjjel ugatott. Kint volt az udvaron, higgye el. Bement előttünk, és elkezdett vonyítani, mint amikor telihold van. - Nyugi kislányom, nyugi! - Te engem nem nyugtass! - Pedig el kellene, vinne a kutyát! Karanténba zárják, megvizsgálja egy állatorvos, ha nem talál semmit… - NEM!! Nem viszik innen sehova… - Liz!! Mi ütött beléd! Te nem szoktál így viselkedni! Ne haragudjon Patric, nem tudom, mi van vele! - Nem haragszom! Kicsit megviselhették az események. - Nem viselt meg semmi! Engedj már el! - Te jó ég! Tűzforró vagy! Azt hiszem, most elbúcsúzunk öntől, a kisasszonyt le kell fektetnem, és lázat mérni nála.

- Ha lesz kérdésem… - Tudja, hol talál meg! Apu betuszkolt, de én mindig ütöttem, haraptam ahol értem! És Kiabáltam! De biztos, hogy nem én voltam! - A farkasok! Belőlük származnak a kutyák! A farkasok a vámpírok ősi ellenségei! De ezt a kutyát nem viszik el, akkor sem! Többre már nem emlékszem, mert elájultam. Mire magamhoz tértem reggel volt, és nem emlékeztem semmire.

9. Kicsit kótyagos fejjel ébredtem fel. Abban biztos voltam, hogy téli szünet van, és hogy tegnap délután történt valami! De hogy mi, arra nem emlékszem! Egész éjjel vacogtam, és ma sem érzem jobban magam. Mi is történt? Igen! Most már emlékszem! Mrs. Flechert holtan találtuk apuval. És fel akartam hívni Maryt! Nem is hívtam fel! Miért nem hívtam fel? Ez a kérdés. és nem tudom rá a választ! Bár nem sokáig kellett rá várnom, megkaptam rá a választ. - Magához tért végre kisasszony? Emlékszel rá egyáltalán mi történt tegnap? - Igen! Holtan találtuk Mrs. Flechert! Kint volt Mr. Levison, tett fel pár kérdést. Ennyi történt. Miért mi történt még? - Másra nem emlékszel? - Mondom, hogy nem! Mit csináltam megint? - Semmi különöset! Csak magadból kikelve kiabáltál Levisonnal. - Én? - Te! El akarta vinni a kutyát. És te, egyszerűen lekiabáltad a fejét. Majd amikor elment, olyat mondtál, hogy szívszélütést kaptam tőle. Egyszerűen nem ismertem rá kislányom! - Miért mit mondtam neked? - Hogy a kutyák a farkasok leszármazottai, és hogy a vámpírok ősi ellenségei. Gondolom, hogy a farkasokra gondoltál, és nem a kutyákra. - Én ilyet mondtam? - Te bizony! Bár lehet a láznak kell tulajdonítani a kikelésedet, mert megint elég magas lázad volt. Ezért sem foglalkozom vele, amit összehordtál. Nem lenne jobb még is elmenni az orvoshoz? - Nem! Nem megyek sehova! Magamra rántottam a takarót. Megvártam, míg kimegy a szobámból, és gyorsan a telefonért nyúltam. Ideje volt felhívni Maryt. De mi lenne, ha még is anyut hívnám. Úgy is tettem! Először a New Yorki lakásunkat hívtam. De csak csörgött, csörgött és csörgött! Senki nem vette fel a telefont. Bárcsak lenne mobilom! Mennyivel könnyebb lenne a világ. – Furcsa! Gondoltam magamban. Nagy ürességet éreztem belülről. Honvágy fogott el. Bárcsak otthon lehetnék! Nem is sejtettem, milyen közel van hozzám. Aztán felhívtam Maryt. Legalább ő lesőre felvette. - Katzman Lakás. - Mary? Itt Liz! - Liz! Nem tudsz meglenni nélkülem még a szünetben sem? - Nagyon vicces. Ülsz? - Nem állok! - Akkor ülj le, mert olyat mondok, hogy elájulsz!! - Na! Mondd! - Találtam egy hullát! - Na, ne szórakozz velem!

- Mondom! A szomszédban. Belecsöppentem egy helyszínelők sorozatba! - Mrs. Flecher? - Képzeld! Tegnapelőtt este történhetett. Mondtam, hogy mennyire ugatott a kutya egész éjjel? - Emlékszem.! - hazafelé tűnt fel, hogy minden úgy van, mint reggel. Apuval átmentünk és ott feküdt, csurom véresen! Kint volt a főrendőr. És azt mondta, minden pont olyan, mint pár hete a suliban volt. - Nane! - Valami elharapta a nyakát és kiszívta a vérét! Majd Szilveszterkor mindet elmondok részletesen. Le kell tennem, mert, jön az apám. Gyorsan visszarántottam a takarót magamra. - Itt a reggeli! Vagy talán azt sem akarsz enni? Amint látom, szokás szerint felhúztad magad és nem akarsz velem beszélni. Jól van, te tudod! Minden esetre itt hagyom a reggelit. És meg kellene mérni a lázadat is. Bár ahogy elnézlek, már nem lehetsz az. Meg itt egy levél. Neked van címezve! Feladó nincs rajta! Bélyeg sem. Lehet, hogy Mary vagy Cliff dobta be. Azért sem mértem meg! Gyorsan kibontottam! Hurrá! Még egy szokásos névtelen levél. Egymás után kétszer is! „ MINDIG NEM JÖTTÉL RÁ SEMMIRE? NEM FURCSÁLOD A DOLGOKAT, AMIK VELED TÖRTÉNNEK? ÉN A TE HELYEDBEN FURCSÁLNÁM! GONDOLKOZZ!!!” BOLDOG KARÁCSONYT Ez már több a soknál! Még is min gondolkodjak? Nem foglakozok én ilyen dolgokkal és kész. Öröklét? Szerintem meghalunk, és is utána semmi! Ez a szüntet, tényleg jól kezdődik! Tegnapi nap és ez! Bár abban igaza van, hogy furcsa dolgok történnek velem, az biztos! Fogtam és a többi közé dobtam! Megfogtam a tálcát és lementem a konyhába. Rohamléptekben közeledett a Karácsony!

Ötödik fejezet. Rokonok 1. Lassan közeledett a karácsony, amit biztosra vettem, hogy az ideit anyu és Mike nélkül kell töltenem. Mert apu kijelentette, a Karácsonyt vele töltöm! Nem tudom, hogy anyut megkérdezte- e róla, hogy egyáltalán beleegyezett- e, de mivel ő sem keresett eddig, így hát belementem. Miért is ne? Egy közös Karácsony apuval? Még valahol jól is jött! Így kapva kaptam az alkalmon és úgy döntöttem, meglátogatom a rokonokat. Felhívtam őket, és megkérdeztem melyik nap lenne jó nekik. Ha anyu nincs, jó lesz a nagynéni is! Szerencsére az utóbbi napokban nem gyötörtek a rosszullétek. Persze, ott volt még Mrs. Flecher halála is! Kicsit megviselt, hogy pont Karácsony előtt kellett ilyennek megtörténnie. Az egészben az volt a legrosszabb hogy mi találtunk rá apuval! Nem mostanában fogom elfelejteni azt a képet, ami fogadott bennünket! Pár hete lett Pamela eltemetve, és tessék itt a másik felettébb különös haláleset, amely teljes mértékben hasonlít az elsőre! Valami megsebezte az ütőerét, és kiszívta a vérét! De mielőtt felhívtam volna őket, ismét találtam egy névtelen levelet, nekem címezve! Ez a harmadik levél a héten, egymás után. Tegnap is, tegnapelőtt is! Remélem, Szilveszterkor elfelejt. Tévedtem.

Abban a levélben ez állt:

„ Mint csepp a tengerben, vagy mint egy homokszem, csak annyit érnek az évek, az örökléthez mérten” (Ószövetség) El nem tudtam képzelni, hogy kiszórakozik velem! És miért pont velem? És egyáltalán? Mi ez a célozgatás az öröklétről? Szerencsére apu nem volt itthon, úgyhogy el tudtam dugni előle szerencsésen, és fel tudtam hívni a nagynénémet. Meglepetésemre, egy igen kellemes férfihang válaszolt. Nem Rogeré, mert azt megismerem. - Adams lakás! Adam beszél! - Ó! Izé… Ööö… én meg Elisabeth Ford vagyok, és Lusindat keresem. - Ó! Na, nézd már! A kis elveszett rokon! Itt meg a te unokabátyád Adam! Hallottam már rólad, anyunak és Lucynak be nem áll a szájuk. Állandóan rólad beszélnek! - Remélem csak jót? - Természetes! - Én is hallottam már rólad? - Remélem csak rosszat? Adom a drága anyámat! - Elisabeth? De örülök, hogy hívtál. - Csak azt akartam kérdezni, hogy áll - e még a meghívás hozzátok? - Természetesen! Mikor akarsz jönni? - December huszonhatodika jó? Persze ha nem lesz világvége! - Ó! Ne mondd, hogy hiszel benne? - Nem! Dehogy! - Jól van kis drágám! Huszonhatodikán találkozunk! Ó! Mit szeretnél ebédre? - Hát… nem tudom! Rád bízom! - Rendben! Akkor hamarosan találkozunk! - A lányod volt! Huszonhatodikán jön! Mi legyen? Most döntsd el. - Tudod, hogy nem lehet! Olvastad te is a levelet! Nem tudhatja, meg hogy itt vagyok! Tudod milyen Morpheusz!

- És? Karácsony lesz! - Morpheusz és a Karácsony? Morpheuszról jut eszembe! Lehet, hogy csak képzelődtem, de mintha a napokban Beaut láttam volna. - Beaut? Ugyan mit keresne itt? Akkor, ha itt lenne, itt kellene lennie a Kamarillának? Jobban mondva Morpheusznak! - Még is mit? Ellenőriz! Lehet, hogy egy halandó volt, és csak hasonlított rá! De akkor is! Valamelyik este volt. Igen, ez akkor volt, amikor valószínű megölték Mrs. Flechert. Épp arra sétáltam. - Sétáltál? Épp arra? - Csak sétáltam! Várjál csak! Most esik le. Vele volt egy szőke fiatal lány is! Zarta! - Biztos tévedsz! Nem lehetnek itt! Akkor már rég jelentkeztek volna! Szerintem nincs még itt, azaz idő, hogy ide tolják a képüket. Meg nem is fogják, mert nem lesz rá szükség! Át fog változni igen is átváltozik! Képzelődtél! Annyira félsz tőlük, hogy már ideképzeled őket! Hogy is mondják a halandók? Meg van! Nem kellene az ördögöt a falra festeni! Ha úgy jobban tetszik, nem kellene a vámpírt a falra festeni! Amilyen vagy, még a végén megidézed őket! - Nagyon vicces vagy! - Szóval mi legyen a huszonhatodikával? - Semmi! Majd úgy teszek, hogy nem vagyok itt! És Mike is! - Szerintem ő megjelenhet! Hadd örüljön már valakinek! Ő lesz a Karácsonyi ajándék. - Jó! Legyen! De ha valamilyen baj lesz? - Nem lesz! Majd megbeszéljük, hogy legyen, és mit mondjon! - Egyébként Liz csak a pulykát eszi meg! Annak is csak a mellét! - Azt hiszem, itt lesz az ideje birtokba venni a konyhát! Vagy csinálod te? Te már úgy is rutinosabb vagy ilyen téren! - Rendben! Megcsinálom! - Megjöttek a fiúk! - Mi van? Történt valami? - Csak annyi illetve többi is! Elsőnek, a drága húgod nem fér a bőrébe és sétákat tesz Leslie háza környékén. Állítása szerint látta Beaut! - Beau? Az nem lehet! A Kamarilla nem lehet itt! Még nem! Nem lehet! A Kamarilla nem lehet itt! - Még nem lehetnek itt! Mi a többi? - - Huszonhatodikán itt lesz Elisabeth! - Mi? Akkor el kell mennünk Pattal! Liz nem láthat meg minket! - Felesleges Mike! Én nem jelentkezek, nehéz lesz, de valahogy kibírom! Te leszel a Karácsonyi meglepetés. - Én? - Te! És holnap elmegyek és veszek neki egy mobilt! - Mobilt? Minek? - Hogy hogy minek? - Gondolod Leslie díjazni fogja? Sőt, a Kamarilla sem fogja díjazni! - Egyik sem érdekel. Senki nem tilthatja meg, hogy tartsam a kapcsolatot a lányommal.

2. Ugyan abban a pillanatban, ahogy Elisabeth letette a telefont, Juan Davis törvényszéki orvos is letette, Levisont kérette, hogy menje, be hozzá amint tud, mert felfedezett valamit. Valamit, amiben ő sem akart hinni. Harmincas éveinek közepén járó, munkamániás orvos, mereven nézett a számítógépre, és az előtte elterülő könyvekre! Mindig nem akart hinni a szemének. ha ez mind igaz, megeszem a kalapomat. - Nincs is kalapom. Na, ezt hogy magyarázzam el a főrendőrnek! Bár azt a napot soha nem felejti el, amíg él. Hónapok kellettek hozzá, hogy felfogja az akkori történéseket. Rájöjjön, hogy minden igaz, amit ő gyerekként mesének hitt! Míg azon gondolkodott hogyan kellene beadagolnia, légáramlat jelezte, hogy Levison megékezett! Mindig beleborzongott, ha megérezte a hideg légárlamlatott!- Mit csodálkozok ilyen helyen, ha beleborzongok! - Doki? - Erre vagyok főhadnagy Úr! - Ó! Hallom keresett! Talált valami fontosat? - Igen! Rájöttem valamire, és azt hiszem nem fog tetszeni magának. Sőt, lehet, hogy elmebajosnak hisz majd! - Nem hiszem én azt! - Rájöttem, hogy nem kutya végzett az idős asszonnyal! Elővettem Pamela Gubron aktáit, és összehasonlítottam mindkét képet a fogak alakzatáról. Bár tökéletesen egyformák, valahogy még is más. – Mutatta a képeket Levisonnak. – Nézze! Ezek nem kutya fogai, állatnak még is állat fogai! Nem egy, hanem több fog harapás nyomai. Gubron lány nyakán összesen öt foglenyomatot számoltam össze, míg Mrs. Flechernél kettőt! Így különböznek, de még is egy fajhoz tartoznak. Ha lehet így mondani. Mondja főhadnagy! Maga hisz a természetfelettiben? De Levison nem hallotta meg a kérdést. Tátott szájjal bámult Davisra! - Talán valami baj van Mr. Levison? - Mit mondott? - Hogy nem kutya végzett velük! - Nem, nem! Mit kérdezett? - Azt kérdeztem hisz- e a természetfelettiben? - Miért? Kellene? - Hát… kellene! Én sem hittem bennük sosem. Mesének tartottam az egészet! A mai napig! - Mit tart mesének fiam? - Maga nem is figyel rám! Mondom a természetfelettiben nem hittem. - Mit takar el előlem Doki? Mutassa mit talált! Juan félre állt, hogy a főhadnagy megnézze a laptopot és a könyveket, amelyekben a vámpírokról írnak. Na, ez most elküldeni az elemgyógyintézetbe. Gondolta magában, senki nem fogja bevenni, hogy kutya helyett, vámpírok végeztek a két szerencsétlennel. De ezt nem írhatja be a jelentésbe. - Ezt maga sem gondolja komolyan? - Én kérdeztem öntől hogy hisz -e a természetfelettiben! Nem válaszolt rá! Higgye el, elsőre én sem hittem el, azt, amit találtam! De rá kellett jönnöm igaz! - Nem! Ezt maga sem gondolhatja komolyan? És még is mit írjak bele a jelentésbe? Ezt? Amit a google kidobott? - És én? Készítettem másolatot a fogak lenyomatairól magának is. Gondolkodjon el rajta! Aztán azt ír bele, amit akar. De higgye el! Houstonban vámpírok élnek! - Már megbocsásson doki! Lehet rosszak az értesüléseim vámpírügyben! De én úgy tudom, hogy a vámpírok, nem bírják a napfényt! Ez itt Mexico! Télen még az átlaghőmérséklet elérheti 17 C fokot. Bár ahogy megbolondult az időjárás, lehet tavasszal is hó esik majd.

- Az lehet, hogy ott vagyunk, én is utánajártam egy-két dolognak, miközben kerestem azt, hogy vajon ezzel, két szerencsétlennel, milyen fajta kutya végzet. Amikor nem találtam, keresgélni kezdtem amint látja, nem csak a keresőre hagyatkoztam. És tudja mit találtam? Hogy vannak vámpírok, akik nagyon is tudtak alkalmazkodni a napfényhez! Főhadnagy felkapta a képeket és kiviharzott az ajtón. Juan ismételten felvette a telefont és tárcsázni kezdett. De a túloldalon ismételten nem vette fel senki. Így egy másik számmal próbálkozott! Sikerrel! - Lusinda? Itt Juan! Nem tudom elérni Morpheuszt. Vagy nem akarja felvenni, vagy egyszerűen nem ért hozzá Baj van! Valamit tenni kellene Levisonnal. Muszáj találkoznunk! Lehetne még ma? Jó! Ott leszek!

3 Mielőtt becsengetett volna, Juan körülnézett! Nem e követte őt valaki a munkahelyéről. Mondjuk Levison. Nem látott senkit, és nem is érzékelte, hogy valaki követi őt! Annak ellenére, hogy közeledett az ünnep, alig jártak az utcákon. Adam nyitott ajtót! - Te meg mit keresel itt? - Ez ám a szívélyes fogadtatás. Semmi közöd hozzá Adam. De ahogy elnézlek, furdal a kíváncsiság! Lusindahoz és Rogerhez jöttem! Beengednél? - És ha nem? - Adam! Enged be! Juan? Gyere be! Hallatszott a hangodon hogy valami nagyon felzaklatott - mondta Lusinda. Mi a baj a főrendőrrel? - Én csináltam valamit! Én próbáltam a Kamarillát elérni, de egyszerűen nem veszik fel. Ezért hívtalak titeket. De, lehet, hogy jobb is hogy így alakult. Legalább ki tudunk találni valamit, Mielőtt Morpheusz fülébe jut a dolog! - Vagy már tud is róla! Ismerjük, hogy milyen. Mit csináltál? - Behívattam Levisont hogy találtam valamit. Elmondtam neki, hogy nem kutya végzett a két áldozattal, hanem… - Hanem? - Mit szépítsem a dolgot! Elszóltam magam! És mutattam neki egy-két dolgot, ami a vámpírokhoz köthető. És azt mondtam neki, hogy Houstonban vámpírok élnek. Merem remélni, hogy nem hitte el, amit mondtam neki. Úgy is úgy nézett rám, mint akinek elmentek otthonról! - Merjük remélni, hogy nem hitte el. Ez nem lehet igaz, komolyan mondom! Az egyik 11 évvel ezelőtt lebukik egy halandó előtt, aki ráadásul a férje, a másik halandó meg elszólja magát, utalásokat tesz a létezésünkről egy másik halandóak! Ha feltárul a létezésünk a halandók előtt, tudod milyen következménnyel fog járni? Tudod egyáltalán mi vár rád, ha kiderül, hogy mit tettél te szerencsétlen? - Tudom! Nem kell rá emlékeztetni. Ezért jöttem ide, mondd, meg mit tegyek? - Én mondjam, meg mit tegyél? Én? - Úgy is megtudja! Én már csak tudom! – Szólt közbe Patrícia. Nekem szerencsém volt, hogy nem ölt meg! De vigyáznom kell, ne hogy hibát vétsek, mert akkor végem. De veled más a helyzet, mert halandó vagy! - Még is mit csináltam volna, mondd meg? Akartam én, hogy meglássak egy gyilkosságot? Akartam? Nem? Azt hiszitek olyan könnyű nekem? Az óta az átkozott nap óta, állandóan rémképek gyötörnek! Hónapokig nem mertem aludni, mert attól tartottam, hogy ha becsukom a szemem újra és újra előjön az a kép, amit akkor láttam ott. Rettegésbe élek, hogy hozzám is eljön Edgard és „megesz” Felületesen alszom, minden átkozott neszre felébredek! Inkább bent maradok és dolgozok ne, hogy otthon találjon. - Eltudjuk! - De hogy tudjátok! Nem akarok még egyszer oda menni, még a gondolatától is kiráz a hideg, ha rágondolok. Vannak pillanatok, amikre nem emlékszem! Még arra sem, hogy mit mondtam a rendőröknek. Még szerencse, hogy akkor még nem Levison volt a főnyomozó! - Nem is emlékszem mi történt! Milyen gyilkosságot követtek el, Edgardék? – kérdezte Mike. - Tizenvalahány évvel ezelőtt, Edgardék a szó szoros értelembe megettek egy tanárt. Kezdte Roger. Eltűntek innen a városból jó pár hétre. Vagy akarod mondani? - Nem! Inkább mondd te!- kérte Juan

- Az ő tanárát „ették” meg. Kiszúrták maguknak. Követték, egészen hazáig. Mármint ide vissza, mert szerencsét Goldman itt lakott a városban. Mi azt hittük, hogy végre megszabadultunk tőlük. Egyik napról a másikra újra megjelentek. Egy szóval követték, de nem vették észre Juant! Igazságügy antropológiát tanított. Juan beszélni szeretett volna vele, nem csak iskolai dolgokban, hanem családi ügyben is, mert rokonok voltak. Nem csengettek, hanem egyszerűen besétáltak a lakásba. Valószínűleg rávetették magukat, mert már annyira ki voltak éhezve. Csak azért gondolom, mert szerencsétlen Goldmannak még ideje sem volt kipakolni, épp telefonálni akart. És ő, szerencsétlen pont akkor lépett be a lakásba, amikor azok vígan lakmároztak belőle! - Azóta sem tudtam magamhoz térni. Belépsz a házba és azt látod, hogy 5 fiatal srác, épp a rokonodat „eszi” Egyik itt, a másik ott eszik belőle. Teljesen lebénított a látvány. Napokig csak hánytam, pedig az orvosira jártam. A gyakorlatok során, láttam halottat épp eleget! De ez túltett mindenen! Edgar megérezte a jelenlétemet, és abbahagyta, amit csinált. Ránéztem és egyszerűen nem akartam felfogni, amit látok. Belecsöppentem egy Steven Spielberg filmbe. A fogai… láttam, ahogy visszahúzódnak, és véres volt. Megközelített, de szerencsére nem bántott. Egyik pillanatról a másikra nem voltak ott. Nem is emlékszem, hogy hogy hívtam a rendőrséget, és egyáltalán mit mondtam neki! Pár napig zaklattak, lezárták a nyomozást. Napokkal később, pedig már egy helyen voltam, Morpheusz társaságában. Ott voltak ők is. Esküt kellett tennem, hogy amit láttam soha nem mondom el senkinek, és arra hogy nem fedem fel a vámpírok kilétét! - És most pontosan ezt tetted! - Hát igen. Valami baj van? - Azt mondtad, hogy öt foglenyomatot vettél le a Gubron lány nyakáról? - Azt! - Tudtam! Hogy tudtam, és belehazudtak a képembe. Pedig annak idején megígérték, hogy nem „vadásznak” Houstonban! - Sose higgy egy olyan kétszínű vámpírban, mint Edgard Lusinda. - Mondta, szinte mérgesen Roger. - Egyáltalán nem emlékszem tényleg rá, hogy olvastam volna, vagy hallottam volna erről a gyilkosságról! - Ha jól emlékszem, úgy volt ez is elkönyvelve, mintha kutyatámadás ölte volna meg. - Igen! Úgy volt! De mondjátok meg még is mit csináljak? Hagyjam el a várost? Előbb, utóbb úgy is rám talál Morpheusz! - Felesleg azt mondom! Akár elhagyod a várost, akár nem, Juan akkor is rád talál, ha nem is Morpheusz, Beau biztosan. Amilyen szimata van! Szerintem most menj haza és gondolkodj! Mi is azt csináljuk majd és az ünnepek után megbeszéljük! Roger rosszul gondolta! De egyben igazuk volt, a Kamarillát illetően! Megtudták! És nem kellett sok hozzá, hogy lépéseket tegyenek, hogy Juan „eltűnjön” a városból. Hiába keresték őt az ünnepek után, nyoma veszett! Juan kilépett az utcára. Kissé megnyugodva indul el hazafelé! Nem vette észre, a piros sportkocsit, csak akkor eszmélt fel gondolataiból, amikor egy ismerős hang megszólította. - Nahát, Juan! Rég láttalak! - Zarta! Én nem, nem csináltam semmit! Hidd el. Én nem… - Én elhiszem! De az már egy másik kérdés, hogy az apám elhiszi - e! De beszélgessünk egy kicsit! - Ugye nem fogsz „megenni”? Ugye nem? - Nem hiszem! Nem tetszik az illatod! Na, gyere, meséld el szépen hogy is volt ez az egész Levisonnal? De ha már itt tartunk mit beszéltetek meg Adamsékkel? Zartával együtt Juant örökre elnyelte a Houstoni alkonyat.

4. Most már csak azon kellett túlesnem, hogy beszéljek apuval, arról hogy huszonhatodikán Lusindáéknál leszek. Ha tetszik, ha nem! Valószínűleg nem fog neki tetszeni! Hát nem is tetszett neki. Besomfordáltam a szobájába! - Apa! Figyelj csak! Nem tudom, mennyire emlékszel arra a napra, amikor megtudtam, hogy Lusinda a nagynéném! - Sajnos a mai napig nem tudtam elfelejteni azt a napot! Abban az egész napban csak az előadásom volt jó!

- Akkor biztos arra is emlékszel, hogy Lusinda meghívott hozzájuk! - Nem! Nem és nem! Szó sem lehet róla, hogy te oda elmenj! - Pedig elfogok! Még hozzá huszonhatodikán! Nem rég beszéltem meg vele! - Mi? Te felhívtad őket? - Nem most mondom? Úgy hogy huszonhatodikán nem leszek itthon. - Este vagy ebédre? - Szerintem vacsorára. - Csak tégy meg egy szívességet! - Mi lenne az? - Csak épségben gyere haza! Ne hogy te legyél a reggelijük! - Tessék? - Semmi! - De igen mondtál valamit! Azt mondtad, hogy ne én legyek a reggelijük! Ezt mondtad! - Ezt mondtam! Nahát! Mik ki nem csúsznak a számon! Egyszer tévesztek el egy mondatot, rögtön észreveszed. Azt akartam mondani, ne hogy reggelire is ott tartsanak. Csak vacsora, semmi több! Világos? - Az! Huszonötödike nagyon hamar eltelt! Díszítettünk fát, és a pulykát sem égette oda apu! Csak az fájt, hogy anyu nem hívott, még Mike sem! Egész nap izgatott voltam. Mint minden Karácsonykor általában, apunak is feltűnt! - Izgatottnak Látszol! - Karácsony van! Ilyenkor mindig izgatott vagyok! - Persze! Gondolom az is közrejátszik, hogy itt vagy és nem New Yorkba! - Apa! 3 vagy 4 éve hogy utoljára itt Karácsonyoztam! Bár néha homályosan emlékszem dolgokra! De arra nagyon is emlékszem, hogy anyu soha nem evett! Meg arra, hogy mindig hideg volt a keze, mint Lusindanak! Apa csak hallgatott! - Nem mondasz semmit? - Hogy mikre nem emlékszel! Hát én ilyenre nem emlékszem, hogy anyád nem evett volna. Ha egy kicsit jobban odafigyelt volna, feltűnt volna neki, hogy Lesleinek milyen hamisan cseng a hangja. Dehogy nem emlékezett rá! Bár ne emlékezne rá, még fel is írta annak idején a kis noteszába, azokat a furcsa dolgokat, amelyeket Patrícia művelt, vele történtek. Ilyen fura dolgok volt, hogy nem evett, és különféle diétákra fogta! Estefelé járt az idő! Én csak ültem a Karácsonyfa mellett, és a csillogó égőket figyeltem, és hogy egyes díszek milyen szépen csillognak a fényében. Nem is vettem észre, mikor kezdtem el sírni! Azt sem vettem észre, hogy kint nagypelyhekben elkezdett szakadni a hó! - Látod? Esik a hó- riasztott fel apa a gondolataimból. - Látom! - mondtam neki! De nem érdekelt. - Nézz ide! Mi a baj? Ne mondd, hogy semmi, mert egész nap ilyen letargikus állapotban vagy! - Nem hívott fel! Tört ki belőlem a bánat! Még egy képeslapot sem küldött! Vagy egy emailt sem! Annyi képeslapküldő van az interneten! Biztos nem szeret!

- Ne mondd ezt! Miért ne szeretne? Lehet, hogy valami közbe jött, vagy nem ért még ide a képeslap, lehet, hogy hamarosan megszólal a telefon!- Próbált vigasztalni Leslie! Nem nagy sikerrel. Hozzábújtam és csak sírtam és sírtam. Így aludtam el. Nem is sejtve, hogy mekkora meglepetés vár rám, holnap Lusindáéknál!

5 Patrícia nekiállt a másnapi vacsora előkészítésének, amikor bevillant neki a kép, a lányáról, aki épp zokogva apjához bújt. - Mi a baj?- kérdezte Mike - A lányom! Kislányom! - Mi van vele? - Azt hiszi, hogy nem szeretem és elfelejtettem őt! És rólad is azt gondolja Mike! - Miért gondolná? - Mert nem küldtünk neki képeslapot, és nem hívtuk fel őt! - Ne is gondolj ilyenre! Szeret téged, de most meg van zavarodva, hogy itt kell töltenie a Karácsonyt! Holnap majd másként lát mindent! Hidd el! - Nem lehetne, hogy holnap én is… - Nem! Megbeszéltük! S azt mondom neki, amit megbeszéltünk! Elérkezett a várva várt nap! Szomorú voltam azért, hogy anyu még meg sem keresett. Reggel, ahogy felébredtem, gyorsan megnéztem az emailjeimet. De semmi sem volt. Amilyen lassan, kezdődött a nap, olyan gyorsan érkezett el az este! Észre sem vettem, és már Lucy állt az ajtóban, hogy hozzájuk kísérjen. Úgy látszik nagyon boldog volt rá várt ez a feladat. Be nem állt a szája. Locsogott össze-vissza mindenről. Valami nagy meglepetésről is beszélt, de nem igazán figyeltem rá. Csak akkor kaptam fel a fejem, a ruhaválogatás közben, amikor hirtelen abbahagyta a beszédet. - Hamar elhallgattál? - Ezek szerint figyelsz! - Azt nem mondanám bocsi! Tudod, máshol jár az agyam! - Akkor jó! Mert véletlenül elszóltam magam egy meglepetéssel kapcsolatban. Ezek szerint, azt sem vetted észre? - Meglepetés? - Ezek szerint a végén tényleg nem figyelhettem oda, meglepetés? Ugyan, milyen meglepetést tartogathatnak számomra! – Ez jó lesz? Kérdeztem tőle egy ruháról. Hát épp nem eléggé elingás, de úgy gondoltam jó lesz! - Persze! Nem az operabálba készülünk. Nem telt el öt perc és készen állva álltam a szobámban az indulásra. - Hát akkor mi mennénk is apa! - Jó! De ne feledd mit mondtam! - Nem, reggelre itthon leszek, ne aggódja. - Ne aggódj Leslie, épségben hazaszállítjuk! - Ha rád nézek Lucy, nem vagyok abban biztos! Főleg hogy kikhez megy! - Ez most mi volt? Kérdeztem Lucyt?- Ebből az egész beszélgetésből, jobban mondva ebből a félmondatból nem értettem egy kukkot sem! - Semmi lényeges nem volt. Én értettem és ez a lényeg! Induljunk, mert a végén elkésünk, anyu nem szeret várni.

6 Egyre jobban izgatottá váltam, ahogy közeledtünk a házhoz! Ahogy gondolkodtam az egész beszélgetésen, és ránéztem Lucyra, ahogy eszembe jutott egy, két dolgok az iskolából, így az volt az érzésem, hogy Lucy nem is gyerek, inkább túlságosan is felnőtt! Legalább is, ami a beszédét illeti. Tovább töprengeni nem volt időm, mert megérkeztünk. - Megjöttek! – Szólt Roger. A húgom hol van? - Nem tudom, már rég eltűnt, hogy ne legyen itthon. Lehet elment egy másik városba vadászni. Mike! Szerintem te nyiss ajtót! - Igenes asszonyom! - Várj! - Mi a baj Lusinda?- Kérdezte Mike! - Levison! - A rendőr? - Az! Jézusom, ez még Karácsonykor is dolgozik? - Egy: gyilkosság történt, kettő ő rendőr, neki édes mindegy mikorra van beosztva, három Elisabeth talált rá, Lesleivel. Mármint Flecherre.

De mielőtt beléptünk volna a lakásba, váratlan vendég érkezett! Mr. Levison, a rendőr! - Ó! Várj! Vendéget kaptunk. Hátrafordultam és Levison futott utánunk! Már azon sem csodálkoztam, hogy Lucy honnan tudtat, én már semmin sem csodálkoztam. - Miss.. Izé Ford! Elisabeth várj, kérlek. - Mr. Levison! Nahát! Maga még ilyenkor is dolgozik? - Sajnos! Hiszen gyilkosság történt nem rég! - Az igaz! De honnan tudta, hogy merre járok? - Ne haragudj, hozzátok indultam, de láttam, hogy elindultatok a… mutatott Lucyra. - Lucy Adams! – mutatkozott be neki! Hisz már találkoztunk nem emlékszik? – túlságosan felnőttes és parancsoló volt a hangja. Megint! - Ó! Persze, persze! Robert lánya! - Roger! - Miben lehetek a szolgálatára Mr. Levison? - Csak egy kérdés… - Csak egy! Remek! Tudja, már késésben vagyunk! - Szóval a helyszíni szemle során találtuk a következőt! Illetve két dolgot is! Egyik ez szövetdarab. Nincs véletlenül egy ilyen ruhadarabod vagy Lesleinek? Amit mutatott egy fekete színű ruhadarab volt. Elég jó minőségű! - Nincs! Se nekem, se Lesleinek! Mármint az apámnak. Nekem nincs fekete színű ruhadarabom. Mi a másik? - A kutya.. - Nem! Már megmondtam magának a múltkor is, hogy azt a kutyát nem viszi sehova! Világos?

- Nem, nem is akarom! De hogy! Csak azt szeretném megtudni, hogy az óta, viselkedett e furcsán veled szembe. Mert említetted, hogy megérkezésed után, állandóan megugatott vagy mi. - Ezt találták még a helyszíni szemlén?- Ezt Lucy kérdezte. - Nem! Szóval ugye, a szemle során, illetve a halottkém is vett mintát a fogazatról. És arra a megállapításra jutottak, hogy nem állat végzett vele, jobban mondva nem a kutya! Ugyanaz a valami végzett Mrs. Flecherrel, mint a hogyishívjákkal… - Pamela Gubron! - Úgy van! Nem akarlak titeket megijeszteni, hisz még gyerekek vagytok, bár én sem hiszek már a mesékben, meg a természetfelettiben sem hiszek, de azt mondta a doki, ő meg mindig megmondja a tutit, hogy szerinte… - Igen! – Mondtuk egyszerre Lucyval. - Ha ő is hinne a természetfelettiben, akkor bizony egy vámpír végzett a két szerencsétlennel. Vámpír! Értitek vámpír! Mint egy másodosztályú Hollywood filmben. Megfordult és tovább mondta magáét! - Vámpír! Még hogy vámpír! Akkor már léteznie kell a vérfarkasnak, manóknak, télapónak, Harry Potternek… messze veszett a hangja. Egymásra néztünk Lucyvel. – Ennek meg van mind a négy kereke? Kérdeztem tőle. De nem válaszolt, túl furcsa volt a nézése, mintha tudna valamiről, amiről nekem nem szabadna tudni. Igazából tovább töprengeni nem tudtam, mert nyílt az ajtó és elérkezett az a bizonyos meglepetés, amiről Lucy beszélt még nálunk. Az ajtóban Mike állt, nagy vigyorral a képén. - Mike! Istenem Mike! - Liz! De jó újra látni téged! - Anya is itt van? - Ő nincs! Nem tudott jönni! Halkult el a hangja. De rajtam keresztül kíván kellemes Ünnepeket és puszit küld. - Akkor csak te vagy a meglepetés? – kérdeztem egy kicsit letörve. - Igen! Csak én. Az ajtóban megjelent Lusinda! - Mi lenne, ha bejönnétek végre, hideg van kint. És végre megismerhettem a nagybátyámat, Rogert, és az unokabátyámat Adamot. Sajnos Olaszországban élő unokanővéremet nem ismerhettem meg, mert nem jött haza az ünnepekre. - Elisabeth! Végre találkozunk! Roger vagyok, a nagybátyád. Ő pedig Adam. Szabályosan tátva maradt a szám, amikor megláttam a nagybátyámat! Ilyennek képzelem álmai pasiját. Magas kb 170 centiméter magas, vékony, borostás az arca, rövid szőkés barna haj, és barnás zöldes szem. Ellentétje Adam. Ha az gondolnám, hogy a fia, hát nem gondolnám, mert egy csöppet sem hasonlít rá. Ő kb 165 centi, kisportolt testalkat, barna haj és szem. Bár egyes lányoknak az ilyen jelegű pasi jön be. Minta az én drága barátosnémnak Marynek. A ház! Hát igen! Bárcsak nekünk is ilyen házunk lenne, mint ez! Az előszoba, a konyha igen nagy, tágas, hatalmas ablakokkal. Fent az emeleten, viszont ahol a szobák vannak, és fürdőszoba, ott nem. Lucy és Miranda szobája tetszett a legjobban. Kár hogy ő Olaszországban maradt. Mind két tojás, egy forma berendezés, egy forma szín. Minden egyforma volt. Még az elrendezés is. A fal színe minkét helyen halványkék, a függöny is pont ugyan olyan színű, hatalmas franciaágy középben, persze kék az is. Kék szőnyeg, egyszínű minta nincs, az ágy mellett jobb oldalon a falnál egy kisebb asztal, kék színű éjjeli lámpával. Az ágy háta mögött, mindkét helyen egy hatalmas könyvespolc, rengetek, mit rengetek, sok-sok – sok könyvel. Az ablaknál egy íróasztal. Miranda szobája ez alól kivétel, mert az ő íróasztalán nem volt laptop. Lucyén igen! Az ágyal, szemben egy újabb szekrény akarom mondani hatalmas szekrénysor. Plazma TV -vel, és hi-fi berendezéssel. Úgy hogy az én szobám itt is és New Yorkban ezek mellett, eltörpül! Tátva maradt a szám! De tényleg! Innen látszik, hogy apu milyen fukar. Majd a szülinapodra, majd Karácsonyra, majd ekkor, majd akkor, aztán néha meg semmikor! De most legalább ebben a sok kékségben, nem látszódott az arcának sápadtsága. Nem úgy a többieké! Mike arca is túlságosan fehér volt. Sosem tűnt fel otthon, hogy ennyire sápadt lenne. Vagy nem foglalkoztam vele? Az is lehet. De amikor magához húzott és átkarolt, olyan hidegnek éreztem a testét. Hidegnek, olyan hidegnek amilyen anyué szokott lenni, és Lusindáé. Erre hírtelen fájdalom járta át a szívemet, mert eszembe juttatta anyut. De ahogy hírtelen rájuk néztem, megmertem volna rá esküdni, hogy szavak nélkül kommunikálnak egymással. Agyrém! Már megint mikre nem gondolok. Lucy zökkentett ki a gondolataimból.

- Azt hiszem, megjött a Télapó. Nem nézzük, meg mi van a fa alatt! - Tényleg igazad van. Tudod kincsem, rád vártunk, és még nem bontottuk ki az ajándékokat. - Nekem is van ajándék? - Hát persze hogy van te kis butus. – mondta Mike. Remélem tetszeni fog. És persze az apád nem fog majd a hitéből kitérni! Meg sem várva a többieket, előre sittem, mit siettem szabályosan lerohantam a földszintre, ahol a belépésem pillanatában megláttam a fát. Adamot szinte fellöktem. Azt is kiabálta utánam. - Azért annyira nem kell sietni, hogy fellökd az embert. Nem kellett találgatnom melyik az én ajándékom. Rögtön megismertem anyu, girbegurba betűit. Igaz egy kis csomag volt, de nekem akkor a mindent jelentette! - Hát ez az ajándék a tiéd. Közösen vettük anyáddal! Tudom, vagyis tudjuk, hogy rég vársz egy ilyenre. Na, bontsd ki! Úgy álltak körülöttem mind, mint kotlós a kiscsibék körül. Lucy arcán látszott, hogy mennyire izgul, de ahogy végig néztem rajtuk a karácsonyfaégők fénye, ahogy tükröződött az arcukon. Sápadtabbnál sápadtabban néztek ki, és a szeműk, te jó ég! A szivárvány minden színében játszott az íriszük. - Valami baj van Elisabeth? – Kérdezte Adam. – Úgy nézel ránk, mintha kísértetek lennénk, vagy azt látnál. Van a hátunk mögött valami? Hát ezt eltalált! Gondoltam magamban. Tényleg úgy néznek ki, mintha kíséretek lennének! - Nem, nincs semmi! Gyorsan neki álltam kibontani a csomagot. – Ó mondtam hangosan! Ó Mike! Köszönöm! Rég vártam egy mobil telefonra. Beleugródtam a nyakába és két cuppanós puszit nyomtam az arcára. Hát igazad van, ezzel a sírba kergetem majd Lesliet. A vacsora nagyon finom volt. Nem akartam nekik bevallani, de valahogy túlságosan emlékeztetett anyu főztjére. Nagyon jó hangulatban telt az est további része! Egészen addig, míg Adam nem kezdett el társalogni velem. S ez a bő beszéd, eszembe jutatta a névtelen leveleket és azok tartalmát. - Anya! Két dolog is van, amit mondani akarok. - Ha az egyik Levison azt tudjuk! Mindent hallottunk! - Igen! De én akkor ott elkövettem egy hibát. Valami miatt későn érzékeltem a jelenlétét, és csak akkor tudatosult bennem, hogy követ. És azt mondtam Elisabethnek hogy vendégünk lesz. - És? Mit mondott rá? - Semmit, csak Levisonra mondta utána, hogy hiányzik mind a négy kereke. - Gondolom arra, hogy Juan benyögte neki hogy vámpírok élnek itt. Úgy látszik még sem hitte el, valamilyen szinten! Most már mindegy, csak a Kamarilla meg ne tudja, mert Juannak vége lesz. Kettőt mondtál? - Ja, igen! Leslie! Hallottam, amikor azt mondta Elisabethnek, hogy ne maradjon itt reggelig, mert ő lesz a reggeli főfogásunk. - Leslie!!! - Ezt mondta, még akkor, amikor bejelentette neki, hogy idejön Karácsonykor. Beleolvastam a gondolataiba, csak elfelejtettem mondani. Illetve mielőtt eljöttünk volna tőlük akkor is célzott rá. - Ne foglakozz vele! Nagyon gyűlöl minket. Csak ne hogy idő előtt elszólja magát. Liz mit reagált rá? - Visszakérdezett, de Leslie kijavította magát. Észbe kapott, és úgy javította ki magát, „ne hogy reggelire is ott tartsanak.” Csak ne hogy a szomszédja meggyilkolásával is minket gyanúsítson, úgy, mint Pameléval. Biztos, hogy nem Edgardék voltak? - Biztos, hogy nem! Juan azt mondta, hogy más fogazat volt. Miért van olyan érzésem, hogy idegen vámpírok tartózkodnak itt? Hetek óta, idegen szagot érzek az egész városban. - Kamarilla? - Á! Nem hiszem! Megérezném az illatukat. De miért jönnének ide?

- Elisabeth! - Kizárt!

7 Ott maradtam a fa körül egyedül. Hoztam magamnak egy széket és odaültem. Ahányan csak voltak, mind másfelé volt. Egyedül Adam nem. Már az első pillanattól kezdve, egyáltalán nem volt szimpatikus számomra! Pedig, amikor telefonáltam, hogy eljövök, nagyon kedves hangja volt a telefonba. Mind később megtudtam, a mikor már tudtam ki is vagyok valójában, a vámpírok egyik tulajdonsága, ahogy anyu fogalmazott a csábításhoz, ilyen a hangunk színe is. Az újdonsült ajándékom tanulmányozásával voltam elfoglalva, és elképzeltem milyen képet fog vágni Leslie reggel, amikor megmutatom neki. Szépen, lassan, araszolva közelített meg. mint a vadász, az elejtendő zsákmányt! Becserkészett! Félszemmel őt figyeltem. Nem bíztam benne, nagyon nem! - Ideülök mellét, látom mindenki itt hagyott! – Gondoltam magamban csak te nem! Jobban örültem volna, ha Mike vagy Roger jött volna oda hozzám, nem pedig ő. Ez készül valamire, az biztos! - Örülök! Próbáltam mosolyt csalni az arcomra! Úgy látszik sikerült! Nem vette észre, hogy hamis a mosolyom. - Hogy érzem magad a megtalált családod körében? - Jól! Jól érzem magma köztetek, csak anyu hiányzik nagyon! - Kérdtethetek valamit? - Persze! - Tényleg ti találtátok meg a kotnyeles szomszédotokat? A vén banyát? - Mrs. Flechert? - Igen őt. - Mi! De miért? - Csak! Nem volt valami furcsa rajta? Mondjuk a nyaka körül? - Nem! De miért? - Csak! Nem furcsállsz dolgokat magad körül? A családoddal kapcsolatban? - Miért? Kellene? Ugyan milyen furcsaság lehet a családom körül. Még is, mire akarsz kilyukadni? Igazából nem tartozik rád, de vannak furcsa pillanatim. Amióta visszaköltöztem apuhoz. - Érdeklődöm! Talán baj? - Talán igen, talán nem! Még is mire gondolsz, hogy furcsa dolgok a család körül? - Furcsállsz dolgokat? Nem érted mi történik körülötted? Nézz rájuk, néz rám. Semmi nem tűnik fel? - Miért? Minek kellene? És ha furcsállok dolgokat? Mi közöd hozzá? Nem vagy az apám sem anyám. - Ebben lehet, igazad van! De akkor is. Csodálom, hogy Leslie nem mondott el neked semmit. Jól titkolja a családi titkot! - Családi titok? Miféle családi titok? - Huha elszóltam magam? Nahát! Még Lusinda sem mondott neked semmit? Azt tudod, hogy engem örökbe fogadtak? - Lusinda soha nem mondd semmit! Csak annyit, hogy így jó, ez így természetes. Komolyan? Akkor ezért nem hasonlítasz egyikre sem. - Feltűnt? - Fel! - 10 éves voltam. Mondd, csak hiszel a természetfelettiben?

- Miben? De hogy hiszek! - Pedig akinek az apja a NASA-nál dolgozik, annak hinnie kellene, mondjuk az UFOK -ban. - Pedig én nem hiszek! - És az öröklétben? Puff neki! Már megint ez a téma. Nem elég hogy a névtelen levelek is állandóan erről szólnak, akkor még ő is ezzel áll elő! Mit akar mindenki állandóan ezzel a témával. - Nem hiszek! Nem vagyok hívő. Lehet, hogy még csak 13 éves vagyok, de én úgy gondolom, nincs élet a halál után. Meghalunk és kész. - Pedig kellene! Nagyon is kellene! Szerintem van öröklét, és öröklétűek! Hidd el. Szerintem nagyot fogsz nézni, ha egyszer rájössz az igazságra. Hogy az igazság, mindvégig ott volt a szemed előtt és te nem vetted észre a valóságot. És mi a helyzet a vérrel? - Vérrel? - Igen a vérrel! Nem gondolkodtál még azon, esetleg, hogy megkóstold? - Mi? De hogy gondoltam rá, különben is! Még a gondolatától is rosszul vagyok. Kiráz a hideg tőle. - Még! De nem sokáig. Vágyni fogsz rá, hamarosan. Fogadjunk? - Nem akarok fogadni veled! Elegem van belőled! Nem értem mit hordasz itt össze mindenfélét, valami családi titokról, a vérről, az öröklétről. Nem tudom, mire akarsz kilyukadni! - Jól van, na! Nem kell ordítani velem! Én csak beszélgetni akartam veled. - Mi a baj- rohant le Lusinda minket. Úgy látszik egy kicsit hangosabban beszéltem a kelleténél. - Adam! Nénikém! Olyan furcsa dolgokat kérdezz tőlem, hogy a hajam égnek áll tőle. - Még is miket? - Összehord mindenfélt valami családi titokról, az öröklétről, meg mit tudom én hogy még miről nem. - Gyere csak Adam. - Mit művelsz? - Én csak beszélgetni akartam vele, de úgy látszik, nem vevő a témára. - Nem meg mondtam, hogy hallgassunk róla? Erre te, felhozod neki? Még is mi volt a célod vele? - Az égvilágon semmi! Csak gondoltam, rá vezetem a családi titokra. Úgy látszik, mindenki bölcsen hallgat előtte róla - Családi titok? Adok én mindjárt neked olyan családi titkot… - Mi van? – kérdezte Mike - A fiatalúr, rá akarta vezetni Elisabethet arra, kik is vagyunk valójában? - Sikerült? - Nem! Mert elküldte a fenébe ezzel a szöveggel! - Hála! Nincs még itt az ideje annak, hogy megtudja. Meg mondtuk nem? - Jobb lett volna, ha Patrícia után mentem volna, és nem vagyok itthon. Elegem van belőle, hogy állandóan úgy kezeltek mind egy dedóst. És ha megtudta volna, mi lett volna? Belehalt volna? Szerintem nem! - Most húzz el innen, de nagyon gyorsan.

- Örömmel! Mi csak néztünk, hogy hagyja el a házat Adam. Lucy tért magához gyorsan. - Hu, ennyi az idő? Azt hiszem Liz ideje lenne hazaindulnod. A végén még Leslie rosszra fog gondolni. - Tényleg! Ne haragudj kisszívem ezért a közjátékért. Nem akartunk semmit elrontani. De Adam… - Nem baj nénikén! Én azért örültem, hogy itt voltam, de tényleg. Mindent köszönök, a telefont is. Odarohantam Mike- hoz, átkaroltam, adtam neki két hatalmas puszit, és kértem feltétlenül adja át üzenetemet anyunak. És elindultunk haza.

8 Ahogy Lusinda és Elisabeth elhagyta a házat, Patrícia is hazatért, kényszer száműzetéséből. - Ez durva volt. - Hallottad? – Kérdezte Roger - Mindent! A legszívesebben iderohantam volna, és helyre tegyem Adamot. - Mit akart ezzel, csak azt tudnám!- mondta ki hangosan gondolatit Roger. - Néha nagyon elegem van belőle, már ott tartok, hogy nagyon megbántam annak idején, amikor rátaláltunk, hogy magunkhoz vettük. - Most már késő. Akkor kellett volna gondolkodnod. Tudod milyen egy gyerek, akit átváltoztatnak. Itt volt nektek, a vérszerinti gyerekeid… - Tudom! De amikor olyan aranyos volt… Akkor nem kell elmondanom milyen volt Elisabeth? - Nem! Mindent hallottam! Még Levisont is! Hazafelé bandukolva, azon gondolkodtam, mintha már valahol láttam volna már Adamat. És akkor eszembe jutott az az este, amikor Mrs. Flechert megölték, a kutya állandóan ugatott. Hát persze, az álom. Vagy is én annak hittem. Ő állt akkor ott az ágyamnál. De hogyan? Mit keresett nálam? És hogy jutott be? Tovább már nem tudtam filozofálni magamban, mert Lusinda kizökkentett a gondolatmenetemből. - Remélem annak ellenére, ahogy Adam viselkedett a végén, jól érzeted magad nálunk? - Persze Lusinda. Nagyon örültem Mikenak és a telefonnak is. Csak egyszerűen nem értettem mit akar ezzel a sok ostobasággal felhozni. - Ne foglakozz vele, és felejtsd el. Néha… összezagyvál mindenfélét. Biztos látott valami filmet a TV-ben, és tesztelt mit szólsz hozzá. Megérkeztünk! - Ó! Végre! Látom hazataláltál! - Amint látod, nem maradt ott reggelik, és amint látod épen és egészségesen hazahoztuk! - Csodálom! Befele! Alig tudtam elköszönni Lusindától, mert apu úgy tuszkolt befele, mintha attól tartana meggondolom magam, és még is visszamegyek vele hozzájuk. Nem értem az egészet, miért gyűlöli őket ennyire. Az orra előtt szabályosan becsapta az ajtót! - Mi volt ez az egész? Hallod? Nem hallotta! Úgy látszik ilyenkor apu állandó jelleggel, átmeneti süket lesz! – Kérdeztem valamit? - Feküdj le, és egy szót sem többé. - Csak tudd! Mike itt van, és akár tetszik akár nem még ajándékot is kaptam. Anyutól és tőle. - Anyád itt van? - Nincs csak Mike.

- És mit kaptál, ha szabad érdeklődnöm? - Érdeklődhetsz. - Hogy beszélsz, és főleg ilyen hangnemben. - Úgy beszélek, ahogy akarok. És itt van az Ajándokom. Mobil telefon. - Mi? Telefon? Csak beszéljek anyáddal, én megmondom neki… és ki fogja feltölteni? Mert én nem az biztos. - Mondd! De nem veszed el tőlem, az biztos. És ha tudni akarod, előfizetéses, és megnyugodhatsz, nem neked kell a számlát fizetned! Felrohantam a lépcsőn, bevágtam magam után az ajtót, sírtam, és csak sírtam, míg elnyomott az álom. Szilveszterig némasági fogadalmat tettem, csak akkor szóltam hozzá, ha nagyon muszáj volt.

9 Aztán Szilveszter napján a következőt találtam a postaládában. A szokásos névtelen levelet. Illetve most nem volt szokásos! A levél helyett apróra vágott képet találtam. Kirakó, ha úgy jobban tetszik. Jobb dolgom nem volt, neki álltam kirakni. Kiraktam, ránéztem, csak döbbenve néztem a képet. VÁMPÍR! Vagy is szerintem az akar lenni, mert az arca el van takarva, csak a ruhájáról gondoltam, hogy az! És a titokzatosságról. Most már biztos voltam benne, hogy valaki szórakozik velem! Csak ennyi szöveg állt benne: „Boldog Újévet”

Izgatottam-vártam az estét, mert Mary eljön hozzánk, csapunk egy kétszemélyes bulit! Addig gyötröttem magamban, s arra jutottam elmondom neki az egészet. Micsoda leveleket kapok, és hogy mondja el a véleményét, mert beleörülök ebbe az egészbe. Valakinek muszáj elmondanom! Apának nem akarom, még képes s elcibál a rendőrségre, anyu meg messze van. Különben is nagyon izgatott, mert már nagyon szerette volna hallani, milyen volt a Karácsonyom Adamséknél. Lesz miről beszélni egész éjjel. Végre elérkezett az este, durcásan kivonultam ajtót nyitni. - Liz!- Ugrott a nyakamba Mary. De jó hogy látlak. Mi van? - Apu! Huszonhatodika óta nem szólok hozzá! Csak akkor, ha nagyon muszáj! - Miért? - Mindjárt elmondom! Nagy igyekezettel tereltem fel a szobám felé. - Szép estét Mr. Ford.- köszönt apunak. - Á! Mary! Jó bulizást. Gyorsan becsuktam az ajtót, és ráfordítottam a kulcsot, ne hogy megzavarjon, direkt.

- Mi volt ez az egész? - Azóta ilyen, hogy elmertem menni Lusindáékhoz. De legfőbbképp az óta hogy hazajöttem tőlük és megmutattam az ajándékot, amit kaptam. Nem tudom megérteni, miért utálja őket ennyire. - Na! Mesélj! De az elejétől. - Hosszú lesz! - És? Előttünk az egész éjszaka! Várj! Hoztam kaját is! Egy kis rágcsálni valókat! És én neki álltam mesélni, onnantól, hogy aznap amikor Mrs. Flechert megölték, Lusindáéktól át, egészen a névtelen levelekig. Mary tátott szájjal bámult rám és hallgatott. Szerintem még levegőt is elfelejtett venni. De azért közbe szólt, ezek szerint figyel rám! Emlékszel az utolsó tanítási napon mondtam, hogy egész éjjel ugatott a kutya és hogy alig tudtam elaludni tőle. Majd aznap délután felhívtalak, hogy gyilkosság történt a szomszédunkban. - Emlékszem! - Bandukoltam hazafelé akkor, és feltűnt, hogy minden úgy van a szomszédban, mint reggel volt. Átmentünk apuval, és képzeld ott feküdt Mrs. Flecher, minden csupa vér, és ahogy nézett rám az üreges szemeivel! A kutya meg ott vonyított mellettünk, mint amikor telihold van, vagy amikor megérzi a halált a közelben. A nyaka, az úgy nézett ki, mint Pamelának. Kihívta apa Levisont, kihallgatott minket! El karta vinni a kutyát, de én nem engedtem. Kiborultam, olyat vágtam a fejéhez, hogy magam sem akartam elhinni, apu mondta másnap hogy teljesen ki voltam kelve magamból, hogy még ő sem ismert rám. - Miért? Mit mondtál? - Valami olyasmit, hogy a farkasokból lettek a kutyák és hogy a farkasokat utálják a vámpírok. Én sem értem ezt az egészet. Amióta visszaköltöztem egyre furcsábban viselkedek. - Vámpír? Te jó ég! - Most gondold el! Aztán amikor huszonhatodikán mentem Adamsékhoz, Lucy kíséretével, jött utánunk a főrendőr. Tudod mit mondott? Hogy a törvényszéki doki szerint, nemcsak a szomszédunkkal, de Pamélával is vámpír végzett! Jó mi? Vámpír! - Biztos agyára ment, hogy két gyilkosság is történt! Mármint mindkettőjüknek. Nem tudták beazonosítani milyen fajta kutya, és kénytelek voltak valamire ráfogni. Nem léteznek, hidd el, mese! Tudod egyszer titokban elolvastam a Drakulát, és ott is volt orvos és kutya. Van Helsing harcolt a vámpír ellen, ahol ő van kutyának is kell lennie. Csak itt a dokit nem van Helsingnek hívják, hanem Davisnek! - Jézusom Mary! Én el nem merném olvasni! Mikor olvastad? - Azon a nyáron, amikor ideköltöztél! Vagy is a nyáron! Éjszaka, a takaró alatt, zseblámpával. Csak anyu meg ne tudja! Mesélj tovább! Mi volt? - Aztán ért egy kis meglepetés! Képzeld, itt van, vagy volt Mike! - A mostohaapád? - Képzeld! Csak anyu nem! Sajnos! Még egy képeslapot sem küldött, és még fel sem hívott! Te, Mary, ha látnád azt a házat! Még New Yorkban sincs olyan házunk, meg olyan szobám. Egyik helyen sem! Addig nem is volt baj, amíg Adam oda nem jött hozzám a vacsora után. - Miért? Mit művelt? - Egyrészt, úgy sem találod ki! Örökbe fogadták! Másrészt, olyanokat vágott a fejemhez, ha még most is eszembe jut, ugyan úgy égnek áll tőle a hajam, mint akkor. - Miért? Mit mondott? - Tudod Mary, elég furcsa dolgok történnek velem. Nem olyan régen, elkezdtem névtelen leveleket kapni, valakitől! Megmutatom! Nézd! Ez az utolsó! Ezt ma kaptam! Kivételesen nem írtak semmit, ez egy kirakó! S tudod, mi jön ki, ha kirakod? Egy vámpír! Én már nem értek semmit. Nézd a tartalmukat! Mind az öröklétről szól! És az öröklétűekről. Erre ő is ezzel jött nekem! És valami családi titokról dumált! Egy családi titokról, amiről Leslie nem szólt egy szót sem! - Családi titok? Miféle családi titok?

- Nem tudom! - És, szóltál erről e levelekről az apádnak? Vagy Lusindáéknak? - De hogy szóltam! Még csak az kellene! Leslie egyből őket tenné felelőssé! Sőt, rájuk fogná, hogy ők írják. Anyu meg amilyen, egyből telefonálna neki, hogy milyen bajba sodorta a lányukat! - Azon gondolkodom, hogy valaki hogy képes így megölni valakit! Ha racionálisan gondolkodunk, nem lehet vámpír! Nem léteznek öröklétűek, valaki szórakozik veled, rád akar ijeszteni. Hogy miért? Nem tudom! Lehet Adam is a szórakoztatásodra találta ki az egész, családi titkot. Ezeket meg tedd el emlékbe! Meglátod, évek múlva majd jót nevetsz rajta.

- Egy embernek mennyi liter vére van? – tettem fel hirtelen a kérdést! - Tessék? Ezt meg hogy érted? - Átlagban hány liter vére van egy embernek? - Nem tudom! 5 liter kb. - Emlékszel? Azt mondta Levison, hogy valami szétmarcangolta a nyakát, és olyan volt, mintha valami kiszívta volna a vérét Pamelának! És ugyan ezt mondta Mrs. Flecher felett is. - Felejtsd el! Tudtommal egy vámpír, éjszakáról, éjszakára fogyasztja áldozata vérét. Amíg szépen lassan, mint egy gyertya elfogy! Nem lehet, hogy még is Bruno volt?- kérdezte. - Kizárt! Amikor bementünk, a kertből jött. Minden be volt zárva, hacsak nem tanult meg köddé válni. Aztán rátámadott, elharapta az ütőerét, és kiszívta a vérét. Felejtsd el, nem a kutya volt! Jók a hasonlatid! - Kösz! De valami magyarázat csak van rá? - Van! De nem irracionális! Racionális! De nem értem, hogy juthatott be a gyilkos, hogy mindent zárva találtunk. - És ha gyilkosok voltak? Ketten voltak, és kiengedték a kutyát? - Szerintem meg pont fordítva volt. Mrs. Flecher, valami miatt kicsukta a kutyát. Elfelejtette! Pedig mindig beengedte a házba, éjszakára. - Ezt el is mondtátok a rend őrének? - Eszemben sem volt. Utána meg, mint egy tébolyult, kiabáltam vele, a kutya miatt! Tudod kire emlékezett engem? Columbora! Legalább is akkor ő rá emlékeztetett. Neki is volt mindig egy kérdése. Fogadjunk, hogy nem telik bele pár nap, és megint megjelenik? Mint ahogy megjelent karácsonykor is! - Inkább nem fogadok! De szerintem, hamar lezárja az ügyet! Nyakán marad majd, két megoldatlan gyilkosság. Tesz rá egy a hatalmas X-et, és ráhagyja majd Mulderre! Lezárják azzal, hogy mindkettővel kutya végzett! – diskurált, de csak úgy magának! – Biztos nem tudsz semmiféle családi titokról?- kérdezte hirtelen. - X akták? Nagyon vicces! Mondtam már nem tudok semmiféle családi titokról! Ilyen és ehhez hasonló spekulációk közepette, rohamléptekben léptünk be 2013-ba.

10 Roger próbálta elérni Juant, de hiába próbálkozott! Senki nem vette fel a telefont. A munkahelyén is próbálkozott, a titkárnő elég készséges volt, de közölte Karácsony előtt látták utoljára bent, azóta nem jelentkezett. Még szabadságot sem kért! Nem értik miért nem jelentkezett eddig. - Baj van? – kérdezte Patrícia! - Juan! Karácsony előtt látták utoljára, és senki nem tudja, hol van és miért nem jelentkezett eddig. - Edgardék?

- Kamarilla? - Inkább Edgardék! Szerintem. Amazok miért lennének itt?- gondolkodott Roger. – Honnan tudták volna meg, hogy elszólta magát. - Morpheusztól kitelik. Nem kellene elmenni? - Felesleges! Most már érzem, hogy nincs otthon, sőt a városban sem. Csak Lusinda meg ne tudja, képes és a föld alól is előkeríti Edgardékat. felnyársalja őket, élve. - Élve? Nagyon vicces. - Kit fogok felnyársalni? - Lusinda? Te itthon vagy? - Képzeld! Történt valami? - Semmi! Az égvilágon! Kellett volna? - Hazudsz! Nekem nem tudsz hazudni, tudod nagyon jól! Juan eltűnt igaz? És Edgardra gondoltok mindketten és a Kamarillára! - Muszáj mindig a gondolataimban olvasnod, szívecském! - Nem, nem muszáj! De néha kénytelen vagyok. Amúgy sem kell mindig a gondolataidban olvasnom, rád nézek, és rögtön tudom, mikor hazudsz! Nyitott könyv vagy előttem! Csak találkozzak velük. Megkeserülik az biztos! - Lehet nem is ők voltak! Mi van akkor, ha tényleg a Kamarilla volt?- tűnődött Patrícia. Én meg biztos vagyok benne, hogy akkor este, amikor Mrs. Flechert megölték, Beaut és Zartát láttam. Higgyétek el. Hogy ők voltak azok. - Nincsenek itt! Nincsenek! És nem láttad őket!

11 Ugyan azon estén, amikor a két lány diskurzust tartott vámpírügyben, a helyettes törvényszéki orvos, akit Davis eltűnése miatt helyeztek át Los Angelesből, dúlva-fúlva kereste Levisont. Rühellte ezt az egészet, hogy neki még Szilveszter estéjén is dolgoznia kell, helyettesítenie valakit, aki egyszer csak, egyik pillanatról a másikra, eltűnik, és még életjelet sem ad magáról. Reméli, épségben előkerül, ő meg mehet végre haza! De amilyen peches, előkerül majd a holtteste, és még azzal is majd neki kell pepecselnie. Aztán majd a végén azt veszi észre, hogy itt maradt. Azt a fekete pulóvert tartotta a kezében, amelyet nem olyan rég találtak meg egyik szemetesbe bedobva a szállodánál illetve a helyszínen talált, szövetdarabot! Vele együtt vitte az eredményeket. A főrendőr kiakad az biztos, ha megtudja Mély lélegzettet vett az iroda előtt, és bekopogott! - Tessék!- jött a válasz. Belépett. - Á! Maga az? Remélem jó hírt hozott! Megtalálták Davist? - Sajnos nem uram! Csak ennek a pulóvernek az eredményét hoztam, amit nem rég találtak a szállodánál. Ennek a pulóvernek egy darabját találták meg annak idején az idős hölgy házában. - Ja! Persze! Mrs. Flecher! S mit talált doki? - Az az igazság, hogy nem tudom mit találtam! - Ezt meg hogy érti doki? - Én nem is tudom, hogy mondjam! Én ilyet még nem láttam. Mondja Mr. Levison, hisz maga a természetfelettiben? - Már maga is ezzel jön? Davis is ezt mondta, és eltűnt. És ha maga is azt mondja, hogy vámpír, én, nem is tudom, mit csinálok!. - Akkor már nem is kell mondanom semmit. Bár én nem azt akartam mondani, hogy vámpír, de ha maga nevén nevezte a dolgokat. És én még annyit tennék hozzá, hogy fiatal és hölgy az illető. Bár a vércsoportot nem tudtam beazonosítani, mert olyan mintha nem is lenne neki. Illetve nincs ujjlenyomat. Olyan ez az egész, mintha soha de soha nem létezett volna az illető! Én valójában ezt akartam mondani, és ezalatt értettem azt, hogy természetfeletti. Hogy Davis mit mondott magának annak idején nem tudom, és nem is érdekel.

Nem hiszek a természetfelettiben, racionálisan gondolkodom. Baj van uram? - Á! Nincs! Ezek után… Tudja mit! Már én sem tudom, hogy mit higgyek, és miben higgyek. És honnan veszi, hogy nő az illető. Kivette a zacskóból a pulóvert és Levison orra alá dugta! - Borzalmasan büdös! - Lehet, maga nem érzi, a pulóveren talált, különböző mintaanyagokat elemeztem. Bár alig de lehet érezni, női parfümöt is. És nem az olcsóbbik fajtából való. És tudja mit találtam még? Olyan minta anyagot, amely egyik parfüm alapanyaga sem. - Mit beszél? - Természetfelettiről! Ez olyan illatanyag, ha irracionálisan gondolkodnék, akkor azt mondanám én is: Vámpír! De nem mondom ki, mert nem hiszek benne. Így nem lehet megérezni, bár van némi vámpírmitológiai ismeretem és én úgy tudom, a vámpírok csábítók, különleges illatuk van, amelyet akkor vetnek be, ha valakit be akarnak hálózni. És még annyit mondanék, hogy remélem, mihamarabb előkerül Juan, élve, és visszaadom neki az ügyeit. Mert mihamarabb vissza szeretnék menni, innen Los Angelesbe, ebből a diliházból. - Maga szerint mit csináljak? - Tudja mit! Kezdjen el hinni, és imádkozni. Egyébként tudta, hogy a vámpírok tökéletes szeretők?

Hatodik Fejezet. Rémképek. 1. Mint már említettem a megérkezésem harmadik napján kezdődött minden, hogy nem éreztem jól magam. Persze utána az jutott eszembe, hogy talán amit Mrs. Flecher mesélt a vámpírokkal kapcsolatban és persze Adamsékról, hozzáteszem róluk már az első napokban is érdekes dolgokat hallottam az iskolában, ezek az infók tett rám nagy hatást, amint később ki is derült, tényleg rokonok vagyunk! Roger a nagybátyám, anyám rég elveszett bátya. Az éjjel ismét rosszul voltam, ismét gyötört a lázas állapot! De valami más is társult hozzá! Egy rémálom! Lusinda azt mondta valamikor még Szeptemberben, hogy ez természetes dolog! Hogy mit értett alatta, mindig nem értem! Egy 16-17.századi cuccban rohangáló nő volt rémálmaimnak főszereplője! A helyszín pedig tutira nem Amerika! Valószínű, hogy álmaimban-Európában jártam. Amikor felébredtem, csorgott rólam a víz! Álmomban valamiféle sikártorban futottam, valaki vagy valakik után. El akartam kapni őket, valakiket, és meg akartam őket ölni! Nem tudom mivel, kés sem volt nálam, de a vér az folyt! Mindent beterített a vér. És élveztem igen élveztem a vér látványát és az illatát. Van egyáltalán a vérnek illata? Két napja egyfolytában ezt álmodtam. De ma valami más is társult hozzá! Ahogy felébredtem, a víz ismételten csorgott rólam, de a nyakamhoz is hozzá kellett érnem. Úgy éreztem, mintha valami éles, talán egy fog ért volna hozzá az ütőeremhez. Feldagadva nem láttam, ahogy néztem magam a tükörben! Apunak fel is tűnt, hogy sokáig bent vagyok a fürdőszobában, és a nyakamat nézem, nem is tudom mióta! - Valami baj van? –kérdezte apu- csak azért kérdezem, mert úgy kb félórája mást sem csinálsz, csak a nyakadat bámulod! Van esetleg rajta valami? - Nincs! Csak néztem! Talán már az is baj? - Nem! De néz csak rám! Csillog a szemed, édes lányom, te lázas vagy! Szerintem ne menj ma suliba! Még is jobb lenne, ha elmennénk az orvoshoz! - De! Bemegyek! Beszélnem kell Lusindával! - Úristen! Téged annyira megbűvölt, elvarázsolt az a nő! Mint az anyád, engem annak idején. Boszorkány! - Jaj, apa! Nem értem miért utálod ennyire őket!

Alig vártam, hogy beérjek a suliba! Mindenképp beszélnem kellett a nagynénémmel. De sehol nem találtam! Még Lucyt sem! Pedig már jó korán itt szokott lenni, állandóan láb alatt szokott lenni. Főleg az óta, amióta tudja, hogy rokonok vagyunk. Marynek és Cliffnek is feltűnt, hogy minden szünetben fel alá rohangálok! Ők tudták az igazat, hogy Lusinda Adams a rég elveszetnek hitt nagyéném. Szerencsére a szájukat tudták tartani, mert az osztályból csak ők tudják az igazat! Így nem érezhettem azt, felelésnél, vagy dolgozatírásnál hogy kivételezne velem. Ők pedig nem foglalkoztak vele. Jót szórakoztak az órákon, ha épp feleltem. Lusindával a nap végén találkoztam össze. Épp kifelé ballagtam az épületből, mikor szembe jött velem. - Jajj Lusinda! De jó hogy látlak! Már többször kerestelek a nap folyamán! Muszáj beszélnem veled. - Valami baj van? Olyan rémültnek látszol? - Baj! Az van! Napok óta rémképek gyötörnek. Olyan furcsa szokott lenni. És ma társult hozzá még valami. Ez valami szörnyű! Nem elég hogy a megérkezésem óta rosszul érzem magam, ezt te is tudod, most pedig ezek az álmok. - Mik azok? Miket álmodsz? - Futok, egy sikártorban. Vagy talán nem is én, valaki más. Valaki vagy valakik után. Egy nő! Olyan ruhában amilyeneket a 17 vagy a 18. században hordtak a nők. A jobb módúak! És minden csupa vér, és élvezem a vér látványát. Mámorban vagyok tőle. De úgy ébredek fel, hogy csorog rólam a víz. Ordítani kellene, de nem akarok, tudat alatt, nem akarok, ne hogy apa felébredjen. És kérdezni kezdjen, mert a végén még téged okol ezért is majd.

- És? Van még valami az álmodban? Tudod, hol jársz? – kérdezte izgatottan.

- Hát… tuti nem Amerika! Inkább… inkább Európában járhatok.

- Még is hol? Nem tudod? Románia? - Nem,nem tudom! De tényleg nem tudom? De miért épp Románia? - Csak! Kérdeztem! Azt mondtad ma társult hozzá valami! Izgatottan mutattam meg a nyakamat. Hátha ő felfedezi a képzeletbeli fog nyomát. - Nézd, meg a nyakamat kérlek! - Miért? - Én nem találtam rajta semmit reggel! Apa már rám is szólt, hogy mit bámulom félórája a nyakamat. Mert úgy éreztem a felébredés után, mintha valaki megharapta volna a nyakam. Még mindig érzem, a fog nyomát! Lusinda megnézte, de ő sem talált rajta semmit. - Nincs rajta semmi. - Biztos? - Biztos! Mást nem álmodtál ezen kívül? - Nem! De épp elég ez is!- nem volt elég, jött sorba a többi! De már nemcsak a nyakán, hanem már a kezén is érezte a fogak harapását.

2 Lusinda alig várta, hogy hazaérjen és beszámoljon róla a családjának, Elisabeth rémálmairól. Ő is azon gondolkodott vajon mit jelenthet, és köze van e mindennek, ahhoz hogy a családjuk kinek a leszármazottja. Végre nem lenne- e célszerű, felfedni azt Liz előtt, hogy az anyja és Mike itt vannak a városban. Mindenesetre Patríciának tudnia kell erről, hogy a lányának érdekes álmai vannak mostanság. De Elisabeth sem nyugodott. Őt inkább jobban az izgatta miért van rá ilyen nagy hatással a vér, álmába tiszta eufórikus állapotba kerül tőle. Pedig, úgy emlékszik soha nem bírta a vér látványát, kisebbként! De már a gondolatától is! Nem merek elaludni, rettegek az éjszakától, hogy ismét előjön a rémálom. Elő is jött, nem sokkal azután hogy elaludt - Valami baj van?- Kérdezte Roger Lusindat! - Ma beszéltem Elisabethtel. Jobban mondva, nem is beszéltem, inkább ő mondta a magáét. Tiszta ideges volt! Furcsa dolgokat produkál az átváltozás. Azt hittem csak, hogy azoknál van ilyen, akiket átváltoztatnak. Nálunk senki nem produkált ilyeneket. - Miért mit mondott? - Hogy üldözik álmában, fut egy sikátorban, mindenütt vér. - Na és! Emberek is álmodnak ilyet. De ők általában megnézik az álmoskönyvben a jelentését. - Nem! Azt mondta, olyan mintha a16.században járna, de társult az álmához még valami. - Mi? - Úgy érezte, mintha valaki fogat mélyesztet volna a nyakütőeréhez! - Mire gondolsz drágám? - Nem is tudom, á, nem. - Na, mond, már mire gondolsz? - Tudod, vannak az emberek között olyanok, akik hisznek a reinkarnációban. És elmennek, hogy megnézessék, kik is voltak előző életükben. - Mire akarsz kilyukadni? Hogy már előző életében is vámpír volt? - Dehogy! Nem lehet, hogy, nem lehet, hogy álmában visszaálmodja abba a korba, akiknek a leszármazottai vagytok? Innen jött az ötletem a reinkarnációhoz. - Á! Ez nem az! Nem azt álmodja ki volt előzőéletében. Valószínű, ahogy közeledik az átváltozás időpontja, úgy jönnek az információk

elő. Lehet, hogy majd nem is fog rá emlékezni. Genetikailag feljön egy információ, abból az időből, mikor az én ükszüleim éltek. Lehet pont nem a 18. század, az is lehet, hogy a sötét középkor. Ahol üldözték a boszorkányokat, vámpírokat! Még az ártatlanokat is máglyahalálra ítélték, mert valaki ráfogta, hogy boszorkány. És pont egy olyan rész villant be, amikor menekülés közben, valakit elkaptak. De az is lehet, hogy pont egy vadászat villant fel! - De akkor miért érezhette, hogy valaki fogat mélyeszt bele? - Lehet, hogy a harapás pillanata vésődött az agyába, és úgy érezte, hogy valóságban is megtörtént. - Meglehet! De azért mégis csak furcsa! Vajon ki lehet az a nő… Meg is kapta rá a választ, de az még egy kicsit odébb volt!

3 Otthon Elisabeth a fürdőszobában, fürdés után, mindig a nyakát bámulta. És az álmain gondolkodott. Mindig nem tudta, hova tenni, a vér iránti mámorát! Mindig utálta a vér látványát, ha vért vettek tőle, mindig lefordult a székről. Már előre rettegett az éjszakától, hogy újból előjön az álom. De legjobban attól félt, hogy újból át kell élnie azt, hogy valaki „megharapja”. Mindig érezte, a harapás nyomát a nyakán. - Tiszta agyrém!- Gondolta magában. Ha hinnék a természetfelettiben, azt gondolnám, éjszaka meglátogatott egy vámpír, aki kiszúrt magának, és éjszakánként a véremet fogyasztja! - Mondtál valamit, szívem? - Nem apa, semmit. - Pedig úgy hallatszott, mintha valamit mondtál volna. Végeztél? - Igen! - Ha nem gond most én is fürödnék. Lent vacakol a meleg víz. - Persze, nyugodtan! Jó éjt! - Neked is! Sokáig nyitva hagytam a szemem, mert egyszerűen nem mertem elaludni. Inkább megkerestem az álmoskönyvet, és megnéztem, mit jelent, hogy vérrel álmodni. Két jelentést is találtam, ami kapcsolódik az álmomhoz. Vért inni betegség, vért szívni bátorság. Bátornak, ugyan nem vagyok bátor, úgyhogy, maradok az elsőnél, majdnem igaz, vagyis teljesen igaz, mert eléggé betegnek érzem magam. Közben sikeresen elaludtam! Saját sikításomra ébredtem fel. Szerencsére, apunak jó alvókája lehetett, mert nem rontott be a szobában. VÉR VÉR VÉR! Mindenütt vér! A felébredésem pillanatában, úgy éreztem, hogy a szobám is csupa vér. Mindenütt vér, és szomjas vagyok, de nagyon! De nem vízre vágytam, hanem vérre. – Tisztára elmegy az eszem-gondoltam magamban. Kellett nekem lefekvés előtt egy vámpírra gondolnom. Ja, nem! Előtte az álmoskönyvet olvastam, és megnéztem benne a vér jelentését. Igen! Ez az! Biztos ezért álmodtam ezt! Akkor tudatosult bennem miért is ébredtem fel. Hát persze. A nő az álmomból. Valakit megint üldözött, és majd mindent vér öntött el. És akkor úgy éreztem, mintha valami megharapott volna! Ismételten! Igen, erre ébredtem fel. A kezem! Borzalmasan fájt a jobb kezem. Ránéztem a csuklómra! Bár ne tettem volna. Ott voltak egy tűhegyes fogak nyomai. Na, ne! Hát engem tényleg kiszemelt egy vámpír! Elmebajos lettem! Még hogy vámpír. Ha így folytatom, elkezdek hinni a természetfelettiben. Holnap reggel, jó korán felhívom anyut! Biztos kinevet majd. Sikerült elaludnom. Az éjszaka hátralevő részét, átaludtam.

4 Apu elég korán elmehetett, mert amikor felébredtem sehol nem találtam. De még egy cetli sem volt fellelhető, ami nekem szólt volna. Kapva kaptam az alkalmon és felhívtam anyut. Szerencsére felvette. - Tessék Patrícia Ford.- hiába a válás, még mindig apu nevét használta. - Itt a te édes kicsi lányod. - Elisabeth! Ilyen korán hívsz? - Miért baj? - Nem! Csak nincs valami baj?

- Hát ö… azaz igazság anya, hogy furcsa dolgok történnek velem, tudod? - Furcsa dolgok? Miféle furcsa dolgok? - Rémképek anya, rémképek! Már próbáltam Lusindával is beszélni erről vele, de csak a szokásosat hajtja állandóan. Úgy kelek fel anya, hogy csorog rólam a víz, egy nő üldöz állandóan, mindenhol vért látok, valaki megölök! És ez még nem minden! Olyan érzésre ébredetek fel reggelente, mintha megharapott volna valami, vagy valaki! Érzem álmomban a hegyes tűt, ahogy behatol a bőröm alá, és nem az, ha nem fog! Érted anya? Fog! - Mondd tovább! - Aztán rájövök, hogy én üldözök valakit, én vagyok a nő az álmomból. És én harapok bele valakibe, és annak a vére folyik. Most már látom az arcát is, hasonlítok rá, és ami a legfurcsább, valahogy te is hasonlítasz rá. És azt érzem élethűen, ahogy megharapok valakit. Mondd anya, normális vagyok? - Biztos, hogy az vagy! Ide figyelj, kezd leírni ezeket az álmokat. Mindent részletesen. Hol vagy, milyen ruhában, mit csinálsz stb. Érted? - Persze! Ilyenről már hallottam. És mondd anya, normális dolog az is, hogy a vér gondolatától eufórikus állapotba kerülök? Annak ellenére, hogy annak idején rosszul voltam, még a gondolatától is? - Nem tudom kislányom! Remélem, nem kell elmenned pszichológushoz. - Agyturkászhoz? Még mit nem! - Próbáld meg megbeszélni apáddal, vagy Rogerekkel! - Akkor inkább Roger! Ahogy Patrícia letette a telefont, kétségbeesett tekintettel bámult a többiekre. Egyikük tekintetéből sem tudta kiolvasni a választ. Elisabeth is ezen gondolkodott. Szerencsére sok idő eltelt, míg újra megjelentek a rémképek.

Hetedik fejezet. Családi Titok. (életem során több mindent átéltem. Nem tudok különbséget tenni jó és rossz, helyes és helytelen között. Csak azt tudom, hogy a túloldalon az én áldozataim fekszenek)

1. Több dolgon gondolkodtam el, azokon, amik velem történtek és ki mit mondott nekem. Főleg Lusinda mondata piszkált, illetve azok a névtelen levelek, amelyek rendszerint hetente készhez kapok. Kivéve, amikor nem! Szerencsére mostanában nem! Persze, ezekről a levelekről bölcsen hallgattam mindenki előtt. Így apu elé álltam s rákérdeztem arra, tud e valami szörnyű titokról, amiről tudnom kellene, titok, amiről hosszú ideje titkolnak a családunkról! – Apu, figyelj csak! Szóval, izé kérdezni akarok valamit! – Kérdezz nyugodtan, remélem még válaszolni is tudok rá. – Szóval a családunkkal kapcsolatban akarok kérdezni, mert Lusinda mondott valami érdekeset. – Kicsit sokat lógsz velük, bár megértem, mert hát ugye rokonok! Gyorsan kérdezz, mert vissza kell mennem, dolgozni. - Tudsz valami titokról a családon belül? – Titkot? Itt olyan furcsa képet vágott apu, biztos voltam benne hogy valaminek kell lennie. Nem akarom elhinni amit Adamsék mondtak. – Nem tudok! És gyorsan felejtsd el, ebben a családban nincs semmi féle titok! És ne is járjon a fejedben, inkább tanulj! És anyádat ne merd felhívni! Még a végén szívbajt kap! Nem bírtam ki, és azért is felhívtam anyut telefonon!

- Anya!! Itt a te imádott lányod! Már megint a füleden ülsz szokás szerint, hogy nem hallod a telefont? Vagy már megint lefelejtetted a pink –kódot? Fogadni mernék, a hangpostát sem fogod tudni lehallgatni!! Amint tudsz, hívj fel!

Háromnegyedóráig nem történt semmi, csak szöszmötöltem a házikkal is! Míg végre megszólalt a telefon! Mike volt az! - Anya! Na, végre! - Szia Liz itt Mike! - Mike, de jó hallani a hangodta! Anya hol van? Sürgősen beszélnem kell vele!!! - Nyugi kislány, itt van mellettem, de tudod milyen, nem ért a műszaki dolgokhoz! - Ja, azt tudom! - Minden rendben, Mexicoban? –Persze, de ez a sok eső, furcsa hogy ennyit esik itt! - Adom anyádat! - Jaj, kicsim, minden rendben? - Persze! A jó előbb beszéltem apuval, mert történnek itt furcsa dolgok pláne velem! Illetve hát Rogerék is említenek dolgokat, amikkel nem vagyok tisztában anya! - Probléma? Milyen probléma? Talán az iskolával? - Nem anya! Családon belül! - Családon belül? Ugyan… milyen probléma lenne?

- Gőzöm nincs! Rákérdeztem apura is, de ő is ezt mondta! Illetve, arra kérdeztem rá, nincs e valami titok családon belül! De ő rögtön rávágta, hogy nincs! Anya, van valami, amiről elfelejtettetek szólni nekem? - Ugyan! Milyen titok lenne, nincs semmi féle titok! Igaza van apádnak! Eszedbe ne jusson még egyszer felhozni, és ne merj kérdezősködni! Megértetted? - Anya! Amióta visszaköltöztem, rosszul vagyok! Hányszor mondjam még! S ne gyertek megint azzal, hogy elköltözés, honvágy blablabla… - Mondtam én ilyet? Azért vigyázz magadra, és ha bármi probléma van, ne apádhoz fordulj, inkább a bátyámékhoz, hidd, el jobban jársz! - Anya! Te honnan telefonálsz? - Hogy-hogy honnan, New Yorkból! Miért? - Csak, kérdeztem! Olyan mintha itt lennél a közelben! - Nyugodja meg, bármi van, Rogert keresd, értetted? - Jó anyu, felfogtam… lecsaptam a telefont! Hogy nekem senki nem mondd semmit! Sőt abban is biztos voltam, valaminek kell lennie, s abban is, hogy anyu nem New Yorkból telefonált! Addig-addig, míg erőt nem vettem magamon s felmentem a padlásra! Leslie nem volt itthon, ahogy én hívom elment az Ufó kukkoldában kukkolni az eget, nyugodtan kutathattam. Próbáltam lenyugodni anyuval folytatott telefonbeszélgetés után. Nagyon titkolnak valamit előlem, ha még arra is képesek voltak, hogy azt is eltitkolják apun kivűl vannak még rokonaink Mexikóban! Itt nőttem fel, a válás óta minden nyarat itt töltöttem még sem tudtam róla. De mintha azt rémlene, hogy Mrs. Fletcher azt monda volna, hogy Adamsék, akkor költöztek vissza, mikor mi anyuval elhagytuk a várost. Aztán neki álltam keresni, hogy mit is kerestem? Én sem tudom pontosan! Valamit, ami a családunkra vonatkozik. Ráment az egész délutánom, de sikerrel jártam. Délután nem sikerült a megszerzett kincsemet megnéznem, csak eldugnom, egy olyan helyre ahol apu nem talál rá. Feltúrtam az egész padlást, mire megtaláltam, amit kerestem. Igazából nem is naplót kerestem, bár lehet, hogy tudat alatt igen. Valamit, képet, egy felegyezést, ami céloz arra, hogy titkolnak előlem valamit. De mi lehet az a nagy titok! De nemcsak egy naplót találtam, hanem egy nyakláncot is! Olyan volt az egész, mintha valaki irányított volna a kezemet, a keresés közben!

2 Kincsimmel a kezemben másztam le a padlásról, amikor csengettek. Rosszat sejtettem, nagyon rosszat! Bár eltelt pár hónap a gyilkosságok óta, de biztos voltam, hogy Levison lesz. Hát ő is volt! - Maga?- kérdeztem nem barátságosan. – Mit akar? - Leslie itthon van? - Nincs! Valami baj van? Több mint két hónapja nem láttuk! - Ó! Hát igen, hát tudod, már nem volt kérdésem, azt hiszem mindent megtudtam akkor, amit akartam! - Igen? Akkor meg minek jött? - Csak azt szerettem volna közölni, hogy le kell, zárjam az ügyet, és hát mivel ti találtátok meg Mrs. Flechert, jogotokban áll megtudni. Úgy is kaptatok volna hivatalos papírt, de úgy gondoltam személyesen is elmondom ezt. - Mit? - Hát hogy lezárom a nyomozást. Nem jutottunk semmire. Lezárjuk úgy a nyomozást, hogy mindkét szerencsétlennel kutya végzett! - Kutya? Ne hogy már megint azzal jöjjön, hogy Mrs. Flecherrel Bruno végzett? - Nem szó sincs ilyenről! Csak ezt szerettem volna mondani. Már megbocsáss, de tiszta pókhálós vagy, nem csak a ruhád, de a hajad is! Mi az a kezedben? - Kösz hogy szólt! Semmi köze hozzá! A padláson jártam, kerestem valamit, és biztos akkor lettem ilyen! Köszönöm az infót, majd mondom az apámnak hogy itt volt, és hogy lezárták a nyomozást. Becsaptam az orra előtt az ajtót! Gyorsan rendbe tettem magam, mielőtt apu még haza találna jönni. Tőle kitelik, hogy egy váratlan pillanatban hazatalál a

munkahelyéről. De ő előtte még Lusinda toppant be váratlanul. Olyan gyorsan libbent be, hogy egy hurrikánjelző skálán elérte volna a 10 fokozatot! - Lusinda! Gyere be, akarom mondani, száguldj be! Mi szél hozott, hogy tárgyilagos legyek! Mert valamit akart arra mérget vehettem! - Csak erre jártam, gondoltam benézek hozzátok! Leslie? - Nincs itthon, elment dolgozni! - Ó! Az más! Jó is hogy nincs itthon! Tudod milyen velünk szemben! - Tudom! Miért is jöttél? Nem hiszem, hogy a töri dolgozatomat akarod megbeszélni? - Nem ,nem! Azon nincs mit megbeszélni, nagyon szép dolgozatot írtál, és a kedves Mary barátnőd is! Mint mondtam csak erre jártam, és hát véletlenül kiszúrtam, ami kedves rendőrünket. Mit akart? Tudtam, hogy valamit akar! - Hallom nem rég beszéltél anyáddal, valami családi titokról beszéltél vele. Ezek szerint még is piszkál az a dolog, amit karácsonykor mondott neked Adam! - Hát igen, beszéltem anyuval telefonon. Csak rá kérdeztem és azt mondta. - igen? - Azt mondta, hogy nincs semmiféle titok családon belül! - Igaza van! Nincs semmiféle családi titok! És ne járjon a fejedben ez! Felejtsd el! Adam néha tud, nem normális dolgokat mondani! Nincs semmiféle családi titok! - Jó! Megértettem! Csak megkérdeztem! - Helyes! Mit akart Levison? - Csak annyit, hogy lezárta a nyomozást! Elkönyvelték úgy, hogy kutya végzett mindkettőjükkel! Mármint Pamélával és Mrs. Flecherrel. - Mást nem mondott? - Nem! Kellett volna? - Mondjuk Juanról? - Ki az a Juan? - Ja persze te nem is tudod! Pedig szerintem biztos láttad őt? Az iskolában is és itt is, amikor helyszíneltek. Ő a törvényszéki orvos! Eltűnt! Még Karácsony előtt! - Ó! Őt biztos, hogy nem említette! Nem is nagyon figyeltem rá, mert mérges voltam rá. Aztán Lusinda hirtelen megmerevedett, mint egy állat, amikor veszélyt érez. Az orrlyuka teljesen kitágult, szemei a messzeségbe meredtek, fülei olyanok lettek, mintha óriás hallókészülékek lennének. Azután hirtelen felpattant, még nem is köszönt, mint ahogy érkezett, olyan iramban távozott! Még az ajtót is nyitva hagyta! Aztán megérkezett Leslie! Olyan volt számomra az egész jelentet, mintha a drága nagynéném, meghallotta volna Leslie közeledését! Honnan tudta, hogy jön? Lehet, hogy Lesleinek igaza van akkor abban, amikor boszorkánynak hívja? - Baj van? –kérdezte - Nincs- válaszoltam - Miért van nyitva az ajtó? - Itt volt Levison. - S mit akart?

- Csak azért jött, hogy közölje, lezárja vagy lezárta az ügyet? Már nem emlékszem pontosan. Lezárták azzal az ügyet, hogy kutyatámadás. Mindkét halálesetnél! - Igazán? Akkor talán már nem kell számítanunk rá, hogy újabb és újabb kérdéseket tegyen fel nekünk. Bár szerencsére, az utóbbi hónapokban hanyagolt minket. Szerencsére. - Csak nem fog ezek után a nyakunkra járni. Fent leszek a szobámban.

3 Végre! Egy kis nyugalom. Igaz késő este van már, délután az ismert események miatt nem tudtam beleolvasni a naplóba. Nem érdekel hány óra, és mi lesz beleírva, lehet, utána rémálmaim lesznek, akkor is bele olvasok. Találomra fellapoztam.

1550. április 2. Ma rám jött az őrület, ismételten. Úgy viselkedtem, mint egy bestia. Hisz az is vagyok, egy bestia. Nem tudtam ellenállni, mindenhol vér, engem is beterített, pedig mindig vigyázok, hogy ne legyek olyan. Ma nem sikerült. De annyira szomjas voltam, nem bírtam magammal. A vérmámorító illata, nem maradt semmi a nyakából, ahol értem, téptem szaggattam, hogy csillapítsam szomjamat. Csak néztem az írás, szóhoz sem tudtam jutni! Fogtam magam és az elejére lapoztam, ahol csak annyit találtam, hogy: Életem során több mindent átéltem. Nem tudok különbséget tenni jó és rossz, helyes és helytelen között. Csak azt tudom, hogy a túloldalon az én áldozataim fekszenek. Jézusom! Csak nem egy gyilkos leszármazottja vagyok? Nem is sejtettem, milyen közel gondolom magamhoz az igazságot! Tovább lapoztam eggyel. Anyu azt mondta igyak. De én nem akartam. Éhes voltam nagyon, dacoltam, megmakacsoltam magam. Azért sem. Majd kiszököm, megtámadok valakit. Hányszor kiszöktem már, és eddig sem vették észre. Majd most is ezt fogom csinálni. Majd a pornép közül keresek áldozatot….. Ide nem volt dátum írva. És hiányzott is a lapból. Valaki kitépte. Nem hiszem, hogy az enyészet tette. Aztán a következő mondatnál is hiányzott a dátum, és a lap fele. Nagyon vastag volt a könyvecske, amiben írtak. Régi írással kerekítve a betűk. A társadalmi rétegen belül, magasabb pozíciót elfoglaló valaki lehetett, mert tudott írni. És ha már úgy ír valakiről, hogy pórnép! Nagyokat ásítottam, a szemem is le, lecsukódott, itt volt az ideje, hogy végre aludjak. Be is csuktam, és a névtelen levelek mellé tettem, de megakadt a szemem a medálon. Ez piszkosabb volt a naplónál is. Nem csak piszkos, rozsdás, és mi egymás. Semmit nem tudtam kivenni belőle. Volt súlya egy kissé, és a lánc, igaz az is már lassan az enyészetté vált, biztos voltam benne hogy igazi arany. Majd igyekszem „helyre” pofozni. Azt hittem az édes álom jön, helyette a szokásos rémképek. Minden azzal kezdődött, hogy futottam, lehet, hogy nem is én voltam? Anya! Igen ő! Hosszú fehér, halotti ruha volt rajta. Valamiféle aknában. Katakomba, azt hiszem így hívják. A ruha alja piszok, nem, nem piszok. Vér! Véres volt az alja. Néha megállt, és hátranézett. Félt, rettegett! Aztán azt is megláttam mitől. Férfiak, fáklyákkal a kezükben, és egy pap is, jó nagy keresztel a kezében. Nem is kereszt, inkább egy jó nagy feszület. Valami bíboros féle, legalább is a ruházata alapján. Azután meghallottam mit kiabálnak. - Ott fut, atyám, nézze! A mocskos vérszívó! - Látom fiam! Most kit kapott el? - Azt a kotnyeles Flechert. Azt a vén boszorkányt. Azt is jobb lett volna már rég, a máglyára vetni. Atyám itt a fokhagyma, ezt sem szeretik a nyavalyások! Épp a nyakát dézsmálta, amikor megláttuk. Úgy látszik vacsorázott. Meglátott minket. Ránk nézett, azt hittem menten rosszul leszek atyám! - Szerencsére nem lettél fiam! - Nem atyám! Szóval atyám, ránk nézett, és a fogai, a 4 szemfoga, még nem húzódott vissza, véres volt, minden csupa vér volt. Láttam atyám, amikor visszahúzódtak a fogai, és eliramodott. Csak álltunk a döbbenettől. Szóval atyám itt a fokhagyma, jó lesz? - Nem fiam! A kereszt jobb, és a többieknél van lándzsa. Majd a szeme elé tesszük a keresztet, attól félnek ezek a mocskok. A kereszttől megtisztul, de így is a purgatóriumba kerül, attól te ne félj. Elkapjátok, én a szeme elé tartom a keresztet, és ti fiam pedig, a szívébe döfitek a keresztet. - Az nem lesz jó atyám. – szól közbe egy másik akibe Cliffre ismertem. Anyám mesélte, hogy ezeknek a vérszívóknak, a fejüket is le kell tépni. Úgy döglenek meg.

- Enye fiam. Szebben beszélj - Aztán rájöttem honnan ismerős a pap. Levison. A mi drága főrendőrünk volt a pap. - Bocsánat atyám. De az anyám így mondta. - Jól van fiam! Elfogjátok, elé tartam a keresztet, beledöfitek a kardot, valamelyiktök letépi a fejét, és máglyára vetjük, több asszonyszeméllyel. Vannak páran, akiket boszorkánysággal vádolnak. Majd közéjük vetjük a testét, hogy elkárhozzon. Örök tanulsággal az utókor számára, hogy lássák, így jár mindenki, aki ellent mondd az egyháznak - Atyám! Ha bármi történne velem, kérem, mondjon egy imát a lelki üdvömért! – könyörgött Cliff. Vagy is az a fiú, aki Cliff képében jelent meg az álmomban. - Imádkozni fogok érted fiam! - Köszönöm atyám! Hogy mi lett anyu sorsa nem tudom, mert a saját sikításomra ébredtem fel. Úgy látszik, apunak most is jó alvókája lehetett, mert nem jött fel. Azt hittem, már rég elfelejtettek engem, ezek a szörnyű rémálmok.

4 Még is sikerült újra elaludnom. De nehéz fejjel, álmosan keltem fel. A fejem is fájt. Nem tudtam kiverni a fejemből az álmomat. Á most már tudom miért álmodtam ennyire rosszat. A Napló, amit találtam. Abban olvastam rosszakat, és ezek belevésődtek az álmomba. Egyszer azt olvastam, hogy amikor álmodunk, az agyunk így dolgozza fel a nap történéseit! Levison pont ő? Cliffet még megértem, mert nap, mint nap találkozok vele a suliba. Hogy is mondta? Igen! Mocskos vérszívó! Szúnyog nem lehet, marad a vámpír! Persze a boldogságom még teljesebb legyen a mai napon, találtam egy újabb névtelen levelet a postaládában. Pedig már azt hittem, ezekkel sem kell már többet törődnöm. Ugyan úgy, mint a rémképek, elfelejtenek engemet. Úgy látszik, ebben is tévedtem! Pedig már hetek óta nem kaptam egyet sem! HAGYTAM SZÁMODRA EGY KIS GONDOLKODÁSI IDŐT HOGY RÁJÖJJ DOLGOKRA. NA? MÉG MINDIG SEMMI? ÖRÖKLÉT ÖRÖKLÉTŰ? BŐVITSÜK EGY KICSIT CSALÁDI TITOK A CSALÁDI TITOK. GONDOLKODJ Ez már több a soknál! Nem elég a rémképek, még ez miatt is fájhat tovább a fejem. Holnap megmutatom Marynek a suliba, kíváncsi vagyok mit fog hozzá szólni. Szilveszterkor azt mondta, hogy egy idő után jót nevetek majd rajta. Nem hiszem én azt. Hallottam apu közeleg, gyorsan beletűrtem a zsebembe a levelet, és próbáltam álmos képet vágni, olyat, amikor kialvatlanok vagyunk. - Jó reggelt - Reggelt - Reggelt? Már megint mi a bajod? - Semmi! Az égvilágon semmi! Csak rosszul aludtam, rosszat álmodtam! Ennyi! - Biztos? - Biztos Amilyen gyorsan tudtam, bevágtam a reggelit, szabályosan fuldokoltam, ahogy nyeltem. Mihamarabb fel akartam menni a szobámba, hogy újra olvasni kezdjem a naplót. Leslie nem szólt semmit, csak a fejét csóválta. Felrohantam a szobámba, még hallottam, hogy utánam kiabálja, hogy bemegy a munkahelyére! Már nem is emlékszem mit kiabáltam le neki. Neki álltam olvasni, közbe eltettem a névtelen levelet a gyűjteményembe. Ismételten felcsaptam a naplót valahol. Úgy éreztem belecseppentem a középkor közepébe. Boszorkányüldözés, máglyára vetés, éjszakai összejövetelek, titkos szertartások, emberáldozat.

1660 Körbeálltuk a kört, amikor áldozni, vagyis emberáldozatot akarunk bemutatni! Több embert sikerült becserkésznünk, közeledik holdtölte. Több áldozatra lesz így szükségünk. A vezetők egyre többet követelnek. Az öregek! Így hívatják magukat. Elő kell készíteni mindent. Órák kérdése és itt lesz. Csak a farkasemberek ne kapjanak szimatot. Meg persze az üldözőink, az inkivizotorok vagy is legfőbbképp a papok! Vannak főüldözők, szerencsére múltkor elkaptunk egyet közülük. Már nincs az elevenek sorában! Körbe álltuk a kört és a többiek egyre csak kiabálták Venture, Venture, Venture! Aztán a vezetőnk elkezdte a szertartást: Gonosz! Aki uralja a világot, legyőzve a jót, borítsd sötétbe a mai napot. Mi szólunk hozzád, a Venture klán tagjai és vezetői. Halld hát szavunk, halld hát könyörgésünk. Sötétség ura, jöjj el hozzánk, hogy az áldozat bekövetkezzék!

De, közben elnyomott az álom. Valószínű, attól hogy nem tudtam aludni az éjjel. Az álmomban egy erdőben jártam, többen körbe álltak egy kört. Valamiféle írás és rajzolat volt rajta. A kört javarészt nők állták körbe, de volt pár férfi is. Fiatalok, idősebbek vegyesen! Mindenki középkornak megfelelő ruházat volt, de nem szegények látszott rajtuk. És a szemük! Te jó ég! Mindenkinek piros volt, olyan piros, mint Edgardéknak szokott lenni az suliban nap, mint nap! - Közeledig holdtölte. Pár perc és a hold egész lesz! - Vigyázni kell, ha holdtölte van, nem csak mi vagyunk aktívak, hanem a mocskos farkasok is. Persze az üldözőinkre is lesni kell. Állítottam pár őrt, körbe, körbe. Ha baj lenne, jeleznek. - Elhoztad a könyvet? - Igen mester itt van. és a nyaklánc is! Érzem, hozzák az áldozatokat! Érzitek milyen zamatosak? - Gonosz! Aki uralja a világot, legyőzve a jót, borítsd sötétbe a mai napot. Mi szólunk hozzád, a Venture klán tagjai és vezetői. Halld hát szavunk, halld hát könyörgésünk. Sötétség ura, jöjj el hozzánk, hogy az áldozat bekövetkezzék! Kánonba kiabálta mindenki! VENTURE VENTURE VENTURE! És megláttam a nőt, aki mindig szerepel az álmomba. Abban a körben állt, akik körbe vették az idősebb férfit. Biztos ő a vezető. A sötétség bekövetkezett, villámlással, mintha valaki válaszolt volna a könyörgésre! Majd ismét kivilágosodott, és a telihold szórta a sugarait rájuk. Aztán meghallottam a kiabálásokat. - Jönnek! Hozzák őket- szólt egy fiatalabb nő, inkább lány. Ő is az idősebb férfi mellett állt. – Érzitek? Milyen finom az illatuk? - Ma az áldozat napja! Holnap ismét újra olyan lesz, mint volt mindig. Olyra vadászhatunk. Állítsátok őket középre. - Ne kérem, ne bántsanak minket!- kiabálták azok, akiket hoztak, sokan voltak. Nem csináltunk semmit, kérem, ne egyenek meg minket. - Próbáltuk őket az ország összes területéről becserkészni őket. Majd ezek közül, felállt egy nő! Igazi rémség volt. Szőke haja feltűzve, összebugázva, mint egy szalmaboglya. Nagy bibircsók az orrán! Hasonlított az egyik szomszédunkra New York-ból. Ő szokott így kinézni, a haja, a ruhái, turkálóból vett öt számmal nagyobbak, ráadásul ódivatúak. Aztán meg azt hiszi magáról, hogy ő egy világszépség. Mondjuk, neki nincs bibrcsókja. De akkor is egy förtelemség. - Papi! Kiabált az egyik fiatal nő, aki az idősebb férfi mellett állt, és valahogy hasonlított Rogerre és az anyámra. – Nézd! Egy tisztátlan nőszemély keveredett közéjük. - Kedvesem, hogy beszélsz! Mintha te is az lennél, velünk együtt! - Bocsánat papi, de akkor is! Nem vették észre, hogy kit cserkésznek be? Mondtam már neked, hogy rég meg kellett volna enni ezeket. De sosem hallgatsz rám, senki nem hallgat rám, ebben a családban. – Tisztára, mintha csak Lucyt hallanám. – Ezek csak szolgák, sosem lesznek olyanok, mint mi. Csak azért, mert a vérünket isszák! - Most már elég legyen! Kifutunk az időből. Gondolom szólni, kívánsz! Siess, mert az idő fogy, és nem szoktunk meghallgatni senkit, az áldozatok közül. - Tisztátlan lélek vagyok, ugyan olyanok, mint ti! Nektek lelketek sincs már, de nekem még van. Nem a fajtátokhoz tartozom ugyan, tudok egyes mást rólatok, Venturikról. Én nem akarok sem fenyegetőzni, sem megátkozni, de én is ugyan úgy látok a jövőbe, mint közületek páran. Egyszer eljön az idő, amikor a sötétség ura nem fog megvédeni titeket, menekülni fogtok, ha lesz egyáltalán hova. Súlyos csapást fog rátok mérni majd az idő, közületek sokan elpusztulnak majd. De nem most, ha rám hallgattok, akkor tervet szőtök a jövőt illetően, ha nem, magatokra vessetek. Hosszú idő fog eltelni, a leszármazottaitok közül ketten lesznek! Fiatalok! Egyik visszahúzódó, míg a másik a dominánsabb. Egyik elől titkolják, a családi származást, kutatni kezd, mert nem fog érteni dolgokat. Előbb –utóbb rátalál a titok nyitjára. Hallgassatok rám, meneküljetek, bújjatok el, mielőtt a második világégés bekövetkezik. Tovább már nem tudta folyatni, az a nő, a ki hasonlított anyura és Rogerre, és tátott szájjal bámulta a boszorkát, ismét kiabálni kezdett. - Hallgassa el, fogd be a szád, te mocskos… Jönnek, cselekednünk kell! Egyszerre vetették rájuk magukat. Sikítottam, és újra éreztem a nyakamon a fog harapását.

Felébredtem, a nyakamhoz értem! Te jó ég! A nyakam! Éreztem folyik valami, ott! Felkapcsoltam a lámpámat, és megnéztem a kezem. Nem kellett volna! Ahogy hozzáérintettem a kezem és elvettem onnan, két ujjamon vért láttam. A saját véremet. Kirohantam a fürdőbe, hogy jobban megnézzem. Vérzett a nyakam, lemostam vízzel. És akkor megláttam, két hegyes fog nyomát az ütőeremen!

5. Két óra lement a suliban, de egyiköjükhöz sem szóltam, pedig, úgy néztek rám, mintha egy kísértet lennék. Szerencsére, mindig ki tudtam kerülni, kérdő pillantásaikat. Eddig! De most nem sikerült. Kint ültem a padon, és a gyér márciusi napfényben süttettem az arcom. A naplón, az álmomon, és a nyakamon megjelent két fognyomra gondoltam. Félig lecsukott pilláim alól lestem a közeledésüket, és vártam, hogy lecsapjanak rám. Mary a jobb, Cliff pedig a bal oldalamnál foglalt helyett! Vártam a bombát, ami be is csapott! - Hiába próbálsz menekülni előlünk, nem fog sikerülni - csapott le rám Mary bomba! - Nem bizony!- Ez Cliff bomba mondta! - 2 órája figyelünk! Valami nagy bajod van. – Szólalt meg a bomba, Mary hangján. – Nem tudsz minket átverni. Lölkd már ki végre, mi nyomja a bögyödet, mert valami nyomja az tuti! - Jól van! Elég legyen! Inkább elmondom, mert akkor egész nap a nyakamon lógtok. - Helyes! - Biztos emlékszel azokra, dolgokra, mikről Szilveszter éjjel beszéltünk! - Emlékszem! - Arra is, hogy családi titok, névtelen levelek, rémképek? - Nem most mondom, hogy emlékszem? - Nem hagyott nyugodni a dolog. Letámadtam Lesliet, valamelyik nap. És rákérdeztem. Persze azt mondta, hogy a családban nincs semmiféle családi titok, és ne is kérdezzek rá többé! Aztán felhívtam az én drága anyámat! Ő is rögtön lekiabálta a fejem, és azt mondta, meg ne próbáljak ez felől tovább kérdezősködni. Mert nincs semmiféle titok! Nem nyugodtam, és felmentem a padlásra. - Jaj Elisabeth… csak nem… - De! Találtam egy nagyon régi naplót, és egy nyakláncot. Nagyon vastag a napló, és beleolvastam! Nézzétek, ez a napló! Vettem elő a táskámból. – Szerintem az üknagyanyám naplója lehetett. Még jobb is hogy talán megmutatom nektek. Főleg neked Mary, úgy is régésznek készülsz! Vannak részek, hol a dátum hiányzik, hol a teljes bejegyzés. Vagy direkt tépték ki, vagy már az idő tette ezt. Tessék, olvassatok bele. És ne sikítsatok, ha lehet. Beleolvastak. Majd tátott szájjal rám bámultak! - Ez valami vicc?- kérdezték - Nem hiszem! Nézd a dátumokat. - Nézzük,nézzük.. – kezdte Cliff! - Jobban megnézted a dátumokat?- kérdezte Mary - Nem! Beleolvastam, és néha közben elaludtam, és ismét jöttek a rémképek. - Nézd csak! Az ezerötszázas, az hatszázas, hétszázas évek? - Mi? - Nem is vetted észre? - Nem! Mondtam, hogy csak beleolvastam. De akkor viszont… - Vagy az van édesem, hogy olyan valaki leszármazottja vagy, akiről beszélgettünk, tudod vér és miegymás, vagy valamelyik rokonod elkezdte írni, és valamelyik másik rokonod folytatta. Én inkább az utóbbira tippelek, tudod mi a véleményem a természetfelettiről. Bár ahogy elnézem a stílusát, és az írás, hasonlít arra, aki az elején írta!

- Miről beszéltek? - Te csak hallgass, és bámuld a zöldellő fákat, hallgasd a csiripelő madarakat. Cliff pedig hallgatott, bámulta a fákat, hallgatta a madarakat. De biztos voltam benne, hogy csak azért is felénk kagylóz! - Nem lehet! Az nem lehet! Idefigyelj Mary, nézd ezt a mondatot, hiányzik a dátum, és a lap. Elkezdtem olvasni, tegnap ezt a részt! És akár elhiszed, akár nem, de megálmodtam a folytatását. Tudtam, hogy mi hiányzik onnan. Szerinted mi az a Venture? - Venture? Honnan tudjam? Kérdezd meg a nagynénédet? - De hogy kérdezem! - Még is van családi titok? Mit álmodtál? - Sokan voltak, egy erdőben. Nők, férfiak, fiatalok, idősek! valamiféle áldozatra készültek! Embereket hoztak, meg akarták enni őket. Ott kiabálták egyfolytában, hogy Venture, Venture! Az áldozatok között volt egy irgalmatlanul ronda nő. Boszorkány! A szó szoros értelemben, és jósolt nekik a jövőjükről. Erre nagyon emlékszem. Tisztátlan lélek vagyok, ugyan olyanok, mint ti! Nektek lelketek sincs már, de nekem még van. Nem a fajtátokhoz tartozom ugyan, tudok egyes mást rólatok, Venturikról! Én nem akarok sem fenyegetőzni, sem megátkozni, de én is ugyan úgy látok a jövőbe, mint közületek páran. Egyszer eljön az idő, amikor a sötétség ura nem fog megvédeni titeket, menekülni fogtok, ha lesz egyáltalán hova. Súlyos csapást fog rátok mérni majd az idő, közületek sokan elpusztulnak majd. De nem most, ha rám hallgattok, akkor tervet szőtök a jövőt illetően, ha nem, magatokra vessetek. Hosszú idő fog eltelni, a leszármazottaitok közül ketten lesznek! Fiatalok! Egyik visszahúzódó, míg a másik a dominánsabb. Egyik elől titkolják, a családi származást, kutatni kezd, mert nem fog érteni dolgokat. Előbb –utóbb rátalál a titok nyitjára. Hallgassatok rám, meneküljetek, bújjatok el, mielőtt a második világégés bekövetkezik. - Te jó ég! Az nem lehet… ők nem léteznek! vagy igen? - Miről beszélsz Mary? - Adok egy tanácsot, és fogadd meg! hallgass az álmodra, néha megálmodjuk az igazat. Ha rám és az álmodra hallgatsz, kutass, ne kérdezz senki, állj neki kutatni! - Még nincs vége! - Minek? - Az álmomnak! Arra ébredtem fel, hogy egy szúrást érzek a nyakam körül, akkor, amikor az álmomba szereplők, rávetették magukat az áldozatokra! Odanyúltam a nyakamhoz és véres volt! Kimentem a fürdőbe, és tényleg véres volt. Lemostam, és nézzétek, még mindig ott a nyoma a két fognyomnak. És már nem először fordul elő! - Vigyázzatok Lucy veszély! Nem akarok közbe szólni, a feltevésed alapján, és az álmod alapján, a vámpírokról van szó! De ők nem léteznek, a sötét középkor kitalációi, a boszorkányokkal együtt! És tudtommal, vámpírrá egy módon válhat valaki, ha megharapják. Bár, akkoriban sok halottat, kihantoltak, és a szívébe karót szúrtak, mert mit sem tudtak a bomlási folyamatokról! A föld alól hangokat hallottak, és azt hitte a középkori ember, hogy vámpír, aki ki kell a sírjából éjszaka, és a vérüket fogyasztja. Szóval kiásták őket, a szívükbe karót döftek, és azt hitték így, hogy így már nem lesznek vámpírok. Ezek a hangok, a bomlandó testből kiáradó gázok… ezt hitték vámpírnak. Mi meg csak bámultunk rá, Lucyről el is feledkezve! - Azt hiszem elment az étvágyam. - Nekem is! Azt mondtad két fiatalt említett? - Azt! - Akkor az egyik te vagy, a másik, épp felénk száguldó hurrikán! De ha rám hallgatsz, ugyan azon a véleményen vagyok, mint Szilveszterkor. Nem hiszek bennük, mese az egész, egy jó nagy habos tejszínhabbal. Mary, a halála napján jött rá, hogy néha a mesék valóságok, és vámpírok, igen is léteznek! És hogy én is egy vagyok közülük! - Á! Lucy! Mi szél hozott? - Mi volt a kezedben? - Semmi! Biztos tankönyv!

- Annak nem ilyen formája van! Úgy nézett ki, mint egy napló! - Nem írok naplót! Dedós dolog! ha írnák, akkor nem hoznám magammal az iskolába. Biztos nem ezért száguldoztál ide. - Csak megláttalak, és gondoltam idejövök! Baj? - Nem! Csak meglepődtem! - Izé… nem akarsz hétvégén eljönni hozzánk. Na? Gyere el! - Jó! Elmegyek. Majd Lesliet leszerelem Boldogan elrohant! - Figyi! Gondolkodtam közben. - Igen? Ja! Igen, kaptam ismét egy névtelen levelet. Abban az volt írva, hogy családi titok, hogy a családi titok! - Na, ugye? Én, direkt kérdeztem, hogy biztos nincs valamiféle, titok a családon belül? Azt felelted, nincs! Tessék! Ezek szerint biztos, hogy van! Kezdj el kutatni. Én tervezek, rosszullét meg végez!

6. Abban már biztos voltam, hogy valami nagyon nem stimmel a családom körül. Lehet még is igaza lesz Adamnak, és a névtelen leveleknek? Családi titok? Valaminek kell lennie. Vegyük sorjába a dolgokat. Épp hogy hazamegyek New Yorkba, rögtön indulhatok is vissza. Visszaérve, elkezdtek rosszul lenni. Mrs. Flecher érdekes dolgokat sugall a családról. Apa utálja valamiért Adamséket. Megtudom, hogy Lusinda Adams a nagynéném, és megölik Pamélát. Ugyan ekkor apa és Lusinda között furcsa beszélgetés zajlik le, arra vonatkozóan, hogy épp mit ettek, a vérrel kapcsolatban, és hogy nem ők az egyetlen olyanok a városban, mint ők, és apa ezt jól tudja. Elkezdtem névtelen leveleket kapni, amik az öröklétről, az öröklétűekről szól. Megölik Mrs. Flechert, újabb rosszullétek, rémképek, amelyek rendszert, sőt valószínű a középkorban játszódik. Adam utalást tesz, bizonyos családi titokra vonatkozóan. Újabb névtelen levél, amelyben egy kirakó van, és kirakva egy vámpírt kapunk. Találok egy naplót, és egy medált a padláson. A naplóba elég furcsa dolgok vannak írva Újabb rémképek gyötörnek. Megmutatom a naplót Marynek és Cliffnek, akik szerint: VÁMPÍR Nem! Az képtelenség! Nem léteznek. És ha még is? Nézzük a naplót! Ráérünk olvasni, péntek éjjel van. Találomra felnyitottam. Persze, megint hiányzott a dátum és az eleje a szövegnek. ………………………. Megkérdezte érzem- e a vér illatát? Milyen zamatos? Én csak a fejemet csóváltam. Valami miatt nem éreztem a szagokat. Pedig ez számunkra nagyon fontos. Mi történt velem? Egyik pillanatról a másikba robbanásszerűen elaludtam. Egy szobában találtam magam, két nő társaságában. Egyik nő, az volt, aki mindig szerepelt az álmaimban, a másik, fiatal, és mintha már láttam volna őt is az álmaimban. És valahogy nagyon hasonlított anyura és Rogerre. Neki mondta a másik nő:

- Semmit nem érzel? Pedig nyitva hagytam az ablakot! Tényleg nem érzed a szagukat? Milyen finom? - Nem! Nem érzek semmit? Mi történik velem? - Nem tudom! Jobb lesz, a kimegyünk közéjük. Most már én is éhes leszek! Még a gondolattól is, hogy közéjük megyünk. Egyik pillanatról a másikban az utcán voltunk. Rengeteg ember az utcán. - Induljunk el. Na? Még semmi? - Semmi! - Nézd azt a lányt! Felhúzta a száját, láttam az ínyét! Mint egy állat, olyan volt. - Most támad meg, ne félj tőle, érzed a vére illatát? Milyen zamatos? Valami nevet kántált egyfolytában. Venture, Venture, Venture! Nem ébredem fel, csak reggel, és az egész történésből nem értettem semmit sem! Reggel lett, én pedig a konyhában álltam, Leslie háta mögött!

Patrícia fel alá járkált, a lakásban. Mindenki rosszallóan nézett rá, és a fejüket csóválták. Ideges volt, de nem tudta miért, és rosszat érzett, nagyon rosszat. Adam nem bírta tovább és rá szólt. - Nénikém, hagyd már abba a fel és alá járkálást. Kezdd minket nagyon idegesíteni. Valami bajod van? Mert akkor szoktál így viselkedni. - Adam- szólt a fiára Roger. Valahol meg igaza van! Muszáj ezt csinálnod, drága hugicám. - Rosszat érzek, nagyon rosszat, és nem alaptalanul. Történni fog valami, érzem, és Liz fogja a galibát okozni. Olyan galibát, ami miatt a Kamarillának ide kell jönnie. - Talán végre átváltozik. –kezdte a mondatát Lucy. Akiről mindig megfeledkeznek. - Nem! Nem fog átváltozni. Sajnos! Aztán hirtelen Patrícia megtántorodott, és egy villanásra Lizt látta maga előtt, aki épp oson lefelé a lépcsőn, a szemeiből csak a fehérje látszódott, és iszonyúan szomjas. Patrícia magához tért, és csak annyit tudott mondani: Te jó ég! NE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! De nem csak ő kezdett el kiabálni, hanem Lusinda is. Ugyan azt! NE!!!!!!!!!!!!!!!! MEGTESZI, MEG FOGJA TENNI!! - Ki? – kérdezte egyszerre a két férfi! – Mit fog megtenni? - A telefont add gyorsan a telefont Mike! – Kiabálta Patrícia. De annyira ideges volt, hogy nem tudott tárcsázni. - Mit akarsz?- kérdezte Lusinda. - Felhívom Lesliet! Hátha a telefon hangja észhez téríti. Próbáljátok elérni Morpheuszt vagy Beaut, vagy akármelyiket! GyorsanT Nem kellett hívni őket, jöttek maguktól is. Patríciának végre sikerült elérnie Lesliet. - Mi történt, árulja már el valaki?- kérdezte Roger. Lusinda szólalt meg. - Liz! Meg akarja támadni Lesliet. Ki akarja a vérét szívni. Nem sok kell szerintem, és ő is olyan lesz, mint mi! Rég nem érzett rosszullét! Egyik pillanatról a másikra történt. Csak azt vettem észre, hogy ott állok a háta mögött! Iszonyú vagy fogott el, hogy megtámadjam. Megtámadjam a saját apámat! Éjjel megint, megjelent álmomban az a fura ruhás nő. Tisztán emlékszem arra, hogy a foga véres volt, valakinek mondja: Most támad meg, ne félj tőle, érzed a vére illatát? Milyen zamatos? Valami nevet kántált egyfolytában. Venture, Venture, Venture. Igen! Venture! Persze, az üknagyanyám naplóját olvastam. Hirtelen újra tiszta tudatom lett! Visszazökkentem a valóságban. A Konyhában álltam, apu háta mögött. És újra megéreztem a bizsergető érzést. Meg kell, támadjam őt! Nem fog neki fájni, semmit nem fog érezni, amikor kiszívom a vérét. Ismét az euforikus érzés, a vér gondolatától. Én is érzem, csábít az illata, a vér illata, hogy kiszívjam! Elindultam, hogy megtámadjam, de a telefon kizökkentett ismételten. - Kislányom jól vagy? – mindent rosszul hallottam, de pukkant egyet a fülem és a dugulásnak vége lett. És én ott álltam a konyha közepén, nem értettem mi történik velem. - Biztos jól vagy? – Kérdezet! De nem tudtam válaszolni. Csak annyit tudtam kimondani: a telefon!

- Ford lakás! Te vagy az? Megint mit akarsz? Biztos voltam, hogy anyu az! Ilyen hangnemben akkor szokott beszélni Leslie, ha anyu telefonál, vagy Lusinda. - Baj? Az van! Már megint rosszul van! Hogy hogy ki! A lányod, a lányom! Csak most még furábban viselkedik, mint eddig. Rám nézett, és kiejtette a kagylót a kezéből, csak bámult rám! Hallottam anyu kiabálást! – Leslie! Mi történt, mi történt. A kagyló utána kaptam, mielőtt még letette volna. - Anyu! Nincs semmi baj, az égvilágon. Csak a szokásos rosszullét amióta visszaköltöztem. - Biztos, hogy jól vagy, kislányom? - Persze anyu! - Akkor jó! Add vissza apádat. - Ide figyelj Leslie! Itt az ideje annak, hogy idehívjuk a Kamarillát. - NEM!!!!!!! Azt már nem! - Muszáj lesz! - NEM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Egy folytában. ezt kiabálta. Még akkor is ordított, amikor már csak a telefon búgását hallottam, hogy a vonal végén letették. Ahogy Patrícia letette a telefont, kopogtak az ajtón. Lucy ment ajtót nyitni. Csak ennyit tudott mondani: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ - Mi a baj Lucy… de tovább nem tudta mondani a mondatot Adam, mert csak tátogni tudott a döbbentettől. - Mi a baj gyerekek?- Kérdezte Mike. De ő is megdöbbent. – Morpheusz! Te itt? Most akartunk valahogy utolérni, mert baj van. - Tudjuk! Azért vagyunk itt! Nekem nincs szükségem azokra a dolgokra, amiket a halandók használnak. Úgy, mint nektek sem! Igaz, van az a, hogy is hívják telefonom, de én alig tudom használni. De a fiatalok! Itt rá mutatott Zartára és Beaura. Illetve Lucyra és Adamra. Mintha nem is a középkorban születtek volna. - Kikérem magamnak, én nem a középkorban születtem! - Én sem! – tette hozzá Beau - Pofa be!- mondta Zarta - Lucy! Nem is rád gondolt! - Bocs Mike! - Hol vagytok?- kérdezte Lusinda - Vendégek érkeztek, egészen a társadalmunk fővárosából. - Morpheusz! Kerüljetek beljebb! Beléptek. Érkezésüket döbbent csend fogadta Roger és Patrícia részéről. - Nem ilyen fogattatásra számítottam. Annyira nem kell meglepődni, hogy itt vagyunk. - De kell! Igen is kell! Most akartunk… - Tudom Patrícia, és azt is tudom miért? - Tudod? - Tudom! Ugyan úgy, mint ti is! Főleg te! Képek villantak be, úgy, mint nekünk. Azt nem állítanám kristálytisztán, hogy épp ma változik át! Viszont, tudnotok kell, hogy már nagyon rég itt vagyunk a városban.

- Tessék? – kérdezték egyszerre - Csodálom, hogy nem vettétek észre. - Ugye! –kezdte hírtelen Patrícia. Én megmondtam, hogy itt vannak, még hozzá őket láttam, aznap amikor Mrs. Flechert megölték, de ti nem hittetek nekem. Azt mondtátok képzelődöm. Hogy ők nincsenek itt, mit keresnének itt. - Láttad a gyermekiemet? És egyáltalán mit kerestél Leslieék házánál? - Láttam! Ismerősek voltak, de azt hittem én is, hogy csak képzelődöm. Ezek szerint nem! Leselkedtem! A megérkezésünk óta, minden áldott este. Hogy csak egy pillanatra lássam, az én kislányomat! Morpheusz nagyon mérgesen nézett rájuk. Szabályosan szikrákat szórt a szeme olyan mérges volt. - Úgy látszik, hamarosan nem csak a családi titokra derül fény, hanem más titkokra is. - kuncogott Adam. Visszafordult a többiekhez. - Szóval, rég óta itt vagyunk. Pontosan augusztus óta, pár nappal korában jöttünk, mit ahogy Elisabethnek vissza kellett térnie. De ez most nem a legfontosabb! El kellene indulnunk hozzájuk. A válaszukat meg sem várva, az ablakon keresztül távozott. - Akkor menjünk. Mondta Beau! Elindultak Lesliekhez!

7 A kamarilla! Ott állt az ajtóban Morpheusz! Úgy, mint 11 évvel ezelőtt! Mint akkor, most is iszonyúan dühös volt. Most mindenkire, még a két gyerekére is! Mindenki ott volt az egész családból. Leslie is. Csak Elisabeth nem érzékelt semmit az egész dologból. Ájultan feküdt az ágyán, már jó ideje. Patrícia felkelt mellőle, és odament Lesleihez! A többiek szétszórtan álltak a szobában, de azért tisztes távolságban Morpheusztól. Még Beau és Zarta is! Reszkettek félelmükben. - Ő mit keres itt?- Leslie rámutatott Morpheuszra! – Azt hittem már az életben nem kell látnom! Amikor telefonáltál, és mondtad, hogy ide hívod őket, én azt mondtam neked, hogy nem! Érthetően és világosan mondtam nem? - Leslie!- Mondta Roger! - Te mit akarsz? Mit akarsz mondani? Ó persze a telepátia, a gondolatolvasás, az valahogy nálatok nagyon jól megy! - Hallgass el, és figyelj rám! Mi nem hívtuk őket, csak akartuk, azután hogy Elisabeth veled szemben viselkedett! Egyszer csak megjelentek, és közölték, rég óta itt vannak köztünk, pontosan azóta, hogy Elisabeth visszaköltözött hozzád! - Mi? Aztán elhallgatott! És eszébe jutott az a telefonhívás, amit Mrs. Flecher intézett, a halál napján, ha jól emlékszik. A szőke fiatal lány, sportautóval. Zarta volt még is! – Én nem akarom, hogy itt legyenek, én nem akarom, hogy elvigyék a lányomat, és különben is meg fog enni, látom a szemén! Ez mindig meg akar enni engem! - Nem fog! Fejtsd már el! – nyugtatta Roger. - Te engem ne nyugtass! - Mióta fekszik így?- kérdezte Zarta alig érthetően, szinte suttogva beszélt. - Valószínű a telefonhívás után. Amikor Lesleinek telefonáltam, hogy Elisabethtel baj van, 1 óra telhetett el. Mint már mondtam, megéreztem, villanásokat láttam arról mit akar csinálni vele. Ezért telefonáltam neki, és kértem, hogy hívjunk ide titeket! Valamit kell a kislányommal csinálni! Meddig fog ez még tartani? Meddig? De a Kamarilla nem válaszolt! Helyettük Leslie kiabált, zavarodottan! - Mit akart velem csinálni Liz? - Megtámadni téged, és kiszívni a véredet, mert vágyott rá! Hisz ő vámpír, te pedig csak halandó vagy! Leslie magába zuhanva ült le egy székre. Nem akarta felfogni a hallottakat! Nem az ő kislánya nem lehet vámpír, a kislánya nem támad rá csak úgy, mert látott vagy olvasott valamit, és csak úgy kipróbálja!

- Lassan 12 éve mondtad azt, hogy félvér! És én biztos voltam benne, hogy nem lesz olyan amilyen te vagy, és ők! Lassan 12 éve álmodom, és még mindig nem ébredtem fel belőle. Hogy nézek a szemébe ezek után, mit mondok neki? Ha megkérdezi, hogy tudtam e róla? Hazudjak neki? Ezt akarod? Bocs kislányom, igen tudtam róla, hogy anyád vámpír, a családod többi tagjai is, csak én nem vagyok! Ne aggódjál, csak félvér vagy… - Nem félvér! - Patrícia nem kellene… támadt húgára Roger! - De most már tudnia kell az igazat! Elisabeth is rá fog jönni az igazságra, Lesleinek joga van tudni! Nincs miért tovább titkolnom előtte az igazat! Nem nézett Lesleinek a szemébe, elfordult tőle, és merev tekintettel Morpheuszt nézte és úgy bökte ki az igazságot. - Nem te vagy Liz apja, te soha nem voltál az apja! Te csak egy vatta voltál számomra. Ha lehet így fogalmazni! Parancsot kaptam, és teljesítenem kellett! Kellett találnom egy balekot a halandók között, akit átverhetek. Épp te futottál ott, minden áldott nap. Gyorsan kellett cselekednem, mert az idő sürgetett. Megszületett Liz, és nem mutatott semmit arra vonatkozóan, hogy vámpír lenne! Egészen augusztusig, amíg vissza nem költözött. Muszáj volt ide jönnie, Morpheusz megparancsolta! Azok a rosszullétek, amiket produkált, nem a honvágy miatt volt, hanem az átváltozás kezdetét mutatta. És a mai, túltett mindegyiken! Talán hetek kérdése, és az átváltozás teljes lesz! Leslie nem szólt semmit, nézett maga elé, és folytak a könnyei! Lassan, halkan mondta ki a szavakat! - Nem! Az nem lehet! Én vagyok az apja, az nem lehet, hogy az én kicsi lányomnak más legyen az apja. Miért tetted ezt velem? Mit tettél velem? Itt van? - Ki? –kérdezte Patrícia - Mintha nem tudnád! Az apja - Itt! És te is ismered! - Itt vagyok! Én vagyok Elisabeth igazi apja! - Te? - Igen én! – állt fel az ágyról Mike! Hisz ő volt Elisabeth apja! - Az nem lehet! Hát… ez nem lehet igaz! Valaki ébresszen már fel!! Te nem mondasz semmit, gülü szemükém? – a kérdés Morpheusznak szólt. - Nincs mit hozzá szólnom! Az igazsághoz nincs mit hozzá mondanom. Te ne félj, addig, amíg nem történik meg az átváltozás, ami a mai napon történt, ékes bizonyítéka annak, hogy meg fog történni, nem visszük el innen. Ezért került hozzád vissza! Úgy látszik jól döntöttem akkor. Bár féltem tőle, de úgy látszik ebben a klánban, vissza-visszatér, az a helyzet hogy valaki, később mutatja meg vámpíri mivoltát! - Most mi lesz vele? – kérdezte aggódva Patrícia - Magához fog térni! De senki ne mondjon neki semmit, arról, ami vele történik! Magától kell rájönnie! Egyszer, már nem emlékszem mikor, volt egyszer egy hasonló estet. Vagy nem? Vagy is rosszul emlékszem? Talán a piramisoknál történt, lehet, hogy vérfarkas is volt a dologban? - Apa, kérlek… - Vagy már nem is így történt? Nagyon régen volt, azt hiszem, még időszámítás előtt? Vagy már utána, volt egy gyönyörű lány, halandó volt! - apa!!!!!!!!!! - Tényleg, nem is úgy volt, hanem így. Valamiféle rabszolga lehetett, egy vámpírcsaládot szolgált, és beleszeretett egy jóképű fiúba. Sajnos nem én voltam… - apa… - Mint ahogy szokott lenni, kiderült ki a fiú valójában és félő volt, hogy kirobbantja a vámpírok és a vérfarkasok ősi viszályát! Sajnos

mindkettőt el kellett pusztítani! - APA!!!!!!! Légy szíves, kímélj meg a történeteidtől! – könyörgött Beau! - Ó! Úgy látszik megint elkalandoztam! Pedig annyi jó történetet tudnák mesélni! Tudjátok, hol találtok, ha baj lenne! Intet gyermekeinek, és távoztak. Amíg eszméletlenül feküdtem, furcsa álmom volt. Az álmomban szerepelt az anyám, Lusinda, és egy másik nő. Ennek az álmomnak semmi köze nem volt a naplóhoz és a rémképeimhez. Ezt egyszerűen álmodtam! És szerepelt benne egy eléggé fura férfi. Nagyon idős volt már, a szemei kidülledt békaszerű! Olyan volt az egész, mint mikor, valaki visszatér a halálból, és beszámol a halál közeli élményeiről. Abban szerepelnek mindig alagutak, fényes folyosók, fénylények. Itt is voltak, de ők négyen valóságosak voltak. Ahogy mentem az alagútban, úgy bontakozott ki alakjuk, a hangjukat már rég felismertem. Körbe álltak, nem messze álltam meg tőlük, nem vettek észre! Az idős férfi nem szólt semmit hallgatott, de csak ők hárman beszéltek. Az idősebbik nő, amúgy nagyon csinos, 40 év feletti, de az arcán látszódott mintha nem is öregedne tovább! Úgy, mint anyu, mert ő rajta sem fog az idő! - Szomjasak vagytok mind a ketten – ezt az ismeretlen nő mondta anyunak és Lusindanak. – Látom rajtatok! - Az lehet!- Kezdte Lusinda - Tudod, mindig m mindent tud, rájön, mintha nem ismernéd. Egyszer csak a semmiből elővarázsolt két poharat. A poharakban piros színű lötty volt! - Tessék, igyátok meg! Friss még! - Hát nem érted anya, nem kell! Ha szükségünk lesz, vérre majd szerzünk! – ezt anyu mondta. - Igaza van, ha szükségünk lesz rá, akkor majd levadászunk valakit, és kiszívjuk a vérét. – szinte kiabálva mondta Lusinda. – Te nem mondasz semmit Morpheusz? Aztán az idősebb pasi megszólalt! - Egyszer volt egy hasonló probléma, nem akart inni valaki! Talán itt történt Európában. A hangja távolba veszett, mert magamhoz tértem. A szobámban voltam, az ágyamon, és apu is itt volt. - Végre! Már azt hittem nem térsz magadhoz. Hogy vagy? - Mi történt? - Csak a szokásos kislányom! Nagyon nehezen, szívfájdalommal ejtette ki a szavakat Leslie! - Olyan furcsa álmom volt. Olyan fényalagútban mentem, mint azok, akiknek halál közeli élményük van. És ott volt anya, Lusinda, egy nő és férfi! Az idősebbik nőnek, azt mondta anyu, hogy anya. És képzeld, ez a nő azt mondta, igyatok még friss. És Lusinda azt válaszolta, ha vérre lesz szükségünk, majd vadászunk. - Miket nem hordasz itt össze-vissza. lehet, hogy esés közben beverted a fejed! - Apa, te ismerted a nagyit? - Nem! Amikor anyádat megismertem, már nem éltek a szüleik. - És egy idősebb pasit, aki lehet úgy 1000 éves, ronda kidülledt békaszemei vannak? Leslie gyorsan megfordult, rá sem nézett, és csak annyit mondott: - Nem, nem ismerek! És nem is emlékszem rá hogy valaha láttam volna ilyet! Gyorsan kirohant a szobából. Lehet, amíg eszméletlenül feküdt az ágyban, érzékelhetett dolgokat, és ezek mentek át álomszerűvé számára? Vámpír! Az ő kislánya vámpír! Kitudja, milyen képességekkel rendelkezik. Bár azt is mondják, igaz azok, akik kómában fekszenek, hogy amikor magukhoz térnek, emlékeznek dolgokra, ki volt bent náluk, ki beszélt hozzájuk, vagy valami furcsa, új tulajdonsággal térnek magukhoz, már nem is egyszer olvasta, hogy valaki egy idegen nyelven kezdett el beszélni, olyan nyelven, amelyhez addig lövése sem volt.

Nyolcadik fejezet. Vámpírok, már pedig léteznek. 1. Vannak dolgok, amik nem hagynak békén minket! Valaki belesúg valamit a füledbe, egészen addig motoszkál a fejedben, amíg utána nem nézel! Mary mondott pár hónapja, valamit, Adamsékról, illetve a drága nagynéném is, nem hagyott nyugodni! Cliff egyik felvetése is piszkált nagyon, amit a középkori ember gondolt, a bomló halottakról! Illetve ahogy megtaláltam ük- ük-üknagyanyám naplóját, valamint a titokzatos névtelen levelek tartalma alapján, kezdtet körvonalazódni a családi titok múltja! Így tisztázódott mik is ezek a rémképek, amik idő óta kínoznak engem! Úgyhogy ismételtem előkerestem a naplót, amit biztonságos helyre eldugtam apu elől, s neki álltam újra olvasni, hátha rájövök a titok nyitjára! Még szerencse, hogy van internet, s nem kell könyvtárba mennem, csak az iskola könyvtárában voltam bent, és érdeklődtem olyan könyvek iránt, hivatkozva a töri órákra, amik misztikus lényekről szólnak. Mrs. Bloom, az iskola könyvtársa csóválta a fejét. – Te osztályodban is Mrs. Adams tartja a történelmet? Az a nő, nem komplett, megszállottja kitalált lényeknek! Hogy lehet valami után kutatni, ami nem is létezik. De hát mit tudunk csinálni, a tudósok már csak ilyenek. Nézzük, milyen könyvet is tudnák neked adni. Rice Anne: Interjú a vámpírral, Maria Janion: A vámpír, itt van még egy ez talán neked való, Heitz Markus: Vámpír, vámpír! És itt van még a vámpírnaplók. Nem is értem miért kell ilyen könyveket egy iskolában tartani, ráadásul nem is kötelező olvasmány. Erre nem tudtam mit válaszoljak! - Mrs. Bloom, kérem, én nem regényt akarok, valami enciklopédiát, vagy tudományos folyóíratót, ami misztikus lényekkel foglalkoznak: boszorkányok, vámpírok, vérfarkasok stb.… - Akkor ez jó lesz, ezt meg Ő írta! - ki? - Hát Mrs. Adams: Az éjszaka démonai! - Köszönöm az utolsó jó lesz! Úgy spuriztam ki a könyvtárból, mint a szélvész. Nem is tudtam, hogy a drága nagynéném könyvet írt! Honnan is tudhattam volna, amikor még a nevüket sem volt szabad kiejteni! Megszerzett könyvel elindultam hazafelé, alig vártam, hogy hazaérjek! Hazafelé, megálltam Mrs. Flecher háza előtt, hogy a kutyát megsimogassam, háta már megnyugodott és nem utál annyira, mint eddig! Tévedtem! Át sem járok, apa, jár át etetni, ha eszébe jut! De annál is rosszabb lett, nem elég hogy úgy ugatott, hogy a kerítést is szétszedte, megszédültem, forgott velem a világ, hányingerrel küzdöttem, és mire hazavánszorogtam, éreztem, hogy ismét lázas leszek. Május közepe van! Azt csiripelték a kismadarak, hogy anyu és Mike hamarosan megérkeznek! És ha anya is megjön, ne így találjon! Vagy is remélem, hogy ideutaznak! Mit sem sejtettem arról, hogy ők már réges –régen itt vannak! Beértem a házba és összeesetem! - Jézusom Elisabeth, mi van veled! - Nem tudom apa, szörnyen érzem magma! Én már augusztus óta mondom, hogy rosszul érzem magam! De te rögtön rávágtad, hogy honvágy! Ez biztos, hogy nem az! Iskolában is rosszul lettem! Nem emlékszel? Azt hittem már minden rendben! - De emlékszem! Emlékezetes egy nap volt! Életben nem felejtem el az biztos! Az anyád családja, meg a gyilkosság! De ami veled történik, remélem nem az, amire gondolok, nem akarom, nem akarom… - Mit apa? Mit nem akarsz? - Semmit! Kihívom az orvost! - Orvost ne, inkább hívd ide Lusindat! - Minek? - Csak, kérlek, hívd ide!!

Apu nagy kínok közepette elment és felhívta Őket, ahogy ő hívja: Adamsékat! - Felhívtam őket, nagyon nehezemre esett, és nem tetszik, hogy idejön az a… Nő! - Neve is van apa! Lusinda! És akár tetszik akár nem, még is a rokonaink! - Sajnos! Te, Liz! Mikor lesz telihold!

- Honnan tudjam, s minek kérdezed állandó jelleggel, mikor lesz telihold! Te vagy a csillagász, neked jobban kellene tudnod! Nem hallod, kopognak! Most jut eszembe, ma lesz telihold! - Ma? Borzasztó… Megérkezett a nagynénim, úgy libegett be a lakásba, mintha nem is a földön járna, inkább repülne! Néha úgy érzem, mintha valami csodabogarak lennének és a Marsról érkeztek volna mindannyian. De ahogy elnéztem, úgy festet abban a fekete cuccban, mint egy előkelő vámpír, a ki most szándékozik becserkészni áldozatát. - Ő drágám! Mi a baj? Elég sápadnak, látszol! De hidd el, nincs, semmi baj, hamarosan jobban leszel! Ez így természetes! Már megint ez az így természetes! Nem értem, miért mondja állandóan. - Lusinda! Nem is mondtad, hogy könyvet írtál, Éjszaka Démonai címmel! - Ó! Hát igen, igyekeztem összefoglalni, azokat a tényeket, kutatási alapokat, amelyek a misztikus lényekkel foglalkoznak! Csak nem vetted ki? - De! El akartam olvasni, de ismét rám tört a rosszullét! - Helyes! Olvasd el, remélem, bevillan majd valami, és rájössz dolgokra! Ha jobban leszel, akkor keress rá a keresőben! Most mennem kell! Pá! Légy jó! - Hova mész? Azt hittem itt maradsz velem? - Öööö… tudod még nem vacsoráztam! - Csak nem pizza? - Nem, valami jó vér… Nem eszem emb… szóval nem eszek pizzát, hamburgert vigyázok a vonalaimra! Hideg kezével megsimogatta a homlokomat, ami nagyon jól esett! Ahogy jött, úgy el is illant, mint a füst! Lehet, hogy a láztól képzelődőm? - Elment? - Amint látod? Te, apa odaadod a laptopot? Mi van azzal a teliholddal? - Még is mit akartál tőle? - Semmi különöset, csak azt akartam, hogy jöjjön el! Nem hallottad, kérdeztem valamit? - Édesanyád, ha tudtam volna, ha tudtam volna, 11 éve kellett fogadalmat tennem, minden átkozott teliholdkor… megszomjaznak, szomjassá vált… - Apa mondd jól vagy? Te még soha nem beszéltél magadban! Mi van anyával és azzal a teliholddal? A válaszát nem hallottam, vagy nem is válaszolt, mert robbanásszerűen elaludtam, de mielőtt álomba merültem volna, kint az utcáról percekkel azután hogy Lusinda elment, egy vérfagyasztó sikolyt hallottam és apu összerezzent, és csak mondta a magáét a holdról, anyáról és hogy szomjas. De hogy ki?

2. Elővettem a laptopomat, jobban mondva felvettem az asztalomról, és neki álltam a keresésnek. Úgy látszik apu nem tette el, itt hagyta, azután ahogy kiment a szobámból. Robbanásszerű elalvásom előtt, mintha motyogott volna magában. Vér, ivás, holdtölte. Ha jól emlékszem ezeket mondta magában. Ja, meg anyáról mondott valamit. Előkerestem a könyvet, amit Lusinda írt, és neki álltam a keresgélésne!. És persze a naplónak is, amiből kiírtam egy csomó szót, a leveleket, csak reménykedni tudtam, hogy ne legyen igaz az, amire gondoltam. Elkezdtem beütni a keresőbe: holdtölte, vér, éjszaka démonai, ivás, félelem, rettegés az éjszakától, hideg kéz, nem alvás, vérszegénység, mámor, vér megkívánása, napfényben csillogó bőr stb., stb. és stb. Míg egyszer csak rátaláltam a következő összefoglalóra, bár ne találtam volna rá. Ha ez mind igaz, ami ide le van írva, akkor én egy, én egy vámpír leszármazottja vagyok, és a családom többi része is az. Jesszus, ha ez mind igaz, akkor én is az vagyok! A vámpír szó (upier, upyr, morturi) egy misztikus vérszívó emberforma lényt takar. Szláv eredetű szó. Vámpírokra a 18. század Európájában figyeltek fel! Minden kultúrában megtalálható! Bizonyos hiedelmek szerint, félig túlvilági, félig evilági lények. Kultuszát hiedelemvilágból származtatják: Ezek a következők: halottkultusz, a vér, a sötétség! Legnagyobb vámpírkultusszal a szerbek, horvátok, ukránok és a románok hiedelemvilágában találkozhatunk, de szorosan összefondodik a Román és a Magyar történelmi eseményekkel is. Régen úgy gondolták, hogy azokból az emberekből lesz, akik életük során gonoszak voltak, vagy másik

verzió szerint, azokból lesz vámpír, akik nem kaptak megfelelő temetést. Nem öregszenek, halhatatlanok. Olyan lény, aki egy másik lénytől nyer energiát valamilyen formában. Lehet nyers, rögtön nyert energia főleg vér. Életesszencia számukra. Ez táplálja természetfeletti képességeiket. A sok vértől eluralkodik rajtuk a bestia! Nem ismeri a kegyelmet, mindent elpusztít! Klasszikus értelemben a vámpír a sírból kikelt holtak, testük hideg és sápadt, szemfogaik nagyok! Földöntúli szépségűek, csábítóerővel rendelkeznek, hogy emberi áldozatokat becserkésszék. Őket nevezzük vampnak. A vámpír női megfelelője. Félnek a napfénytől, feszülettől, fokhagymától, szenteltvíztől. Legyőzésükhöz karó kell, de nem halnak meg, csak megbénulnak. Legyőzésükhöz fejüket levágják és elégetik őket. Képesek akaratot befolyásolni, hipnotizálni. Erősek, képesek alakot váltani, köddé válnak vagy repülnek. Teliholdkor nemcsak a farkasemberek változnak át, hanem a vámpírokra is nagy hatással van. Ilyenkor válnak aktívvá. Ha túl sok sérülést szenvednek amitől toporba esnek, amelyből csak a vértestvér hozatja vissza. Híres vámpír történetek: Nosferont, Vlad Tepes, Báthory legenda. Leghíresebb vámpírregény Bram Stoker: A Drakula. Pszichológiai értelemben pedig, az emberiség kollektív tudatalattiából származó kép, vagyis azonítják, mint poliféria vagy pallegra. Jelentés: Vámírikus jegyeket mutató tünetcsoport. A kereszténység felbukkanásával a vámpír alakja összefonódott az ördöggel. Az első vámpírral a Bibliában találkozunk, nem más, mint Káin. Állítólag Káin megkóstolta öccse vérét így vált vámpírrá! Ő vérét Isten megátkozta, Káin a Föld első gyilkosa. Gyermekei hatalomra tettek szert, rendkívül vérszomjasak, némelyikük pedig örök álomra kárhozott. Vámpírrá válás útja harapás, vérkötéssel, genetikai úton. Néhány tévhit: Ők nem alszanak koporsóban, valójában nem tudnak aludni, a napfényre sem” allergiásak”, csupán csillog a bőrük a napfényen, a „fokhagymától sem félnek valamint a szenteltvíztől”, nem változnak denevérré Á! Nem! ! Még hogy én vámpír! Mi lenne, ha Marynek elmondanám, mit gondolok saját magamról és a családomról? Jobban mondva azt, hogy lehet még is igaza volt? Legalább is abban, hogy van családi titok! Ha visszagondolok, arra a márciusi napra, amikor megmutattam a naplót, Cliff mondta ki: VÁMPÍR! Visszatérve a feltevésemhez! Ha még is igaz? Tényleg léteznek vámpírok? Lehetséges, hogy minden igaz? Hogy a mesék néha igazak? Csak rá kell lelnünk az igazságra? Aztán eszembe jutott, egy idézet Charles Forttól. Ami így hangzik: „mindig emlékezzünk arra, hogy minden fikciónál meghökkentőbb az igazság, csak rá kell lelnünk” Ahogy ezeken a dolgokon gondolkodtam, rápillantottam véletlenül, szintén az asztalomon heverő mai újságra. Csak úgy tessék-láték belelapoztam, mielőtt neki álltam volna a kutatásnak, és úgy hagytam. Az egyik oldalon a gyászhírek, és megakadt a szemem egy gyászjelentésen. Valahonnan ismerős volt a név, de honnan? Pedig már hallottam! De kitől?

A gyászjelentés így hangzott

Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Juan Davis törvényszéki orvos, 36. életévében tragikus hírtelenséggel elhunyt. Végakaratának megfelelően, szűk családi körben eltemettük. A gyászoló család. Ugyan ebben a pillanatban két helyen is rohantak az újsággal. Lucy és a rendőrségen Levison titkárnője Dora! - Anya, apa! Láttátok a mai újságot? - Nem! Biztos nem lehet benne olyan fontos, hogy kitörd a nyakad. – támadta le lányát Roger. - De fontos! Igen is fontos! És Lucy olvasni kezdte a gyászhírt. Ugyan így tett ezekben a percekben a titkárnő is. - Uram! Ezt hallania kell! - Valami baj történt Dora? - Azt hiszem igen, uram. Ezt hallgassa meg! És olvasni kezdtek mindketten. Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Juan Davis törvényszéki orvos, 36. életévében tragikus hírtelenséggel elhunyt. Végakaratának megfelelően, szűk családi körben eltemettük. A gyászoló család. Mindkét helyen úgy pattantak fel a széken! És szinte ugyanazt mondták. - Az nem lehet! Pedig igaz volt. Juan gyászjelentést olvasták mindenhol, és szinte ugyanazt a kérdést ették fel. Lucy és a titkárnő.

- Volt családja? - Nem, nem volt! Juan a családját évekkel ezelőtt elveszette, egy nagyon súlyos autóbalesetben. Senki nem élte túl. Kapták meg egyszerre a választ! Roger így folytatta: - Nyaralni indultak, arra nem emlékszem már, hogy hova. Vétlenek voltak. Az autóban a szülei és a húga ült. Alig töltötte be a huszat. A szembe jövő sávból, az autó kisodródott, át az ő sávjukba, és frontálisan beléjük ütközött. A helyszínen szörnyet haltak. Sosem említette, hogy más rokonai is lettek volna. Leszámítva Goldmant. Levison a rendőrségen is ezen gondolkodott. Emlékezett arra a napra, amikor neki kellett a rossz hírt közölnie vele. Amíg él, soha nem felejti el. - Mire gondol uram? - Nem furcsállja, hogy egyik napról a másikra eltűnik, hónapokig nem tudunk róla semmit, és májusban megjelenik ez a gyászhír? Hol volt eddig? Mit csinált? Miért nem szólt? És mi az, hogy tragikus hírtelenséggel? Nem hallottam, hogy valahol az államon belül, súlyos baleset történt volna! Maga hallott? - Nem uram nem hallottam! De tényleg furcsa ez az egész. Miss. Marple legyek uram, hogy rájöjjek ezekre. Én csak egy egyszerű titkárnő vagyok semmi más. - Mondja nincs temető írva, hogy hova? - Nincs uram! - Melyik újság ez? - A Houston Chronicle és a Houston§Texas! Hova megy uram?- A temetőbe! Maga meg hívja fel a szerkesztőségeket! Tudja meg ki adta fel gyászhírt! És kerítse elő az, hogy is hívják dokit, akit idehelyeztek, és közölje vele a jó hírt, és jöjjön utánam. Biztos vagyok benne, hogy oda lesz az örömtől, hogy végleg itt kell maradnia köztünk! Rogerék is tanakodtak! Szinte ugyan ezeket a kérdéseket tették fel, és egyikőjük sem tudott választ adni rá! - Valaki szórakozik velünk?- kérdezte Patrícia! - Nem tudom! Biztos, hogy nincs családja! Menjünk! - Hova?- kérdezték egyszerre Rogertől. - A temetőbe? Még is hova? - Minek? - Hogyhogy minek? Hátha választ kapunk a kérdésre. Nem kellene felhívni a szerkesztőséget? - Hívd fel, aztán menjünk! Ha tényleg eltemették, akkor biztos nem ide! Furcsa ez az egész! – Gondolkodott hangosan Patrícia! Azokban a percekben tette le a telefont a titkárnő, mikor Roger hívta a szerkesztőséget. - Houston Chronicle! Tessék! - Jó reggelt kívánok! Roger Adams vagyok és az egyik, hogy is mondjam csak, szóval egy gyászhír felől szeretnék érdeklődni, ami a mai számban jelent meg! - Maga is? Nincs pár perce, hogy beszéltem egy hölggyel erről. Magának is, mint neki, csak annyit tudok mondani, mert biztos vagyok benne, hogy magát is ugyan az fogja érdekelni. - Honnan gondolja? - Mert ma egy gyászjelentés jelent meg, Juan Davisé! Egyszóval, azt fogja megkérdezni ki adta fel igaz? - Igaz! Ezt szerettem volna megtudni!

- Csak annyit mondhatok magának is! Hogy egy nő volt. Még el sem köszönt tőle, lecsapta a telefont. - Na, mit mondtak?- kérdezte Lusinda! - Olyan sokat nem, lecsapta a telefont. Annyit mondtak, hogy valaki már érdeklődött, és neki, is mint nekem, annyit mondhat, hogy nő volt, aki feladta. - Majd Levison kinyomozza! Biztos, hogy ők érdeklődtek. Ki lehetett? - Ne tudom! Induljunk! Elindultak a temetőbe! Lusinda pedig azt gondolta magában, még jó hogy két napos szünetet rendelt el az igazgató! Lesz egy kis ideje utána nézni a dolgoknak. Mondjuk Edgardék után! Pár hónapja ők sem járnak be az iskolába. Ha jól hallotta, ki is rúgták őket. Szerencsére, a városban sem érzékelte a jelenlétüket.

3 Siettek befelé a temetőben, csak nem sejtették, hogy Levison is itt lesz! - Keressetek frissen hantolt írt! Lemerném fogadni, hogy friss virág, és koszorú is lesz rajta. - adta ki az utasítást Roger. Ahogy haladtak befelé, Lucy egyszer csak megszólalt. - Nézzétek, ott! Matatott az ellenkező irányba. – Az ott, nem Levison? - Ezek szerint ő is olvasta az újságot! - Biztos vagyok benne! Ők telefonáltak a szerkesztőségbe is. Oda megyünk? – kérdezte Roger - Persze! Azért jöttünk nem? Az egyik rendőr észrevette őket! - Főnök! Nézze, csak ki jönnek erre? - Á! Mr. Adams! Mi járatban erre? - Patric! Csak kijöttünk, hoztunk egy kis virágot, az egyik rokonunk sírjára. Talán tilos? - Nem, nem! Tudja mi történt ma? - Honnan tudnám? - Olvasta a mai lapok egyikét? - Még nem? - Képzelje! Volt benne egy gyászhír! Az eltűnt törvényszéki dokink gyászjelentése. Itt a sírja! Most mondják meg, ez valami vicc? - Hát, ha itt van, a sír? Miért lenne? Sajnos nincs ránk írva, hány éves korunkban távozunk az élők sorából. Valaki fiatalon, valaki megéri a kilencvent. - Az igaz! De hát olyan furcsa ez az egész. Karácsony előtt nyomatlanul eltűnt, még életjelet sem add magáról, és erre tessék, május közepén itt egy gyászhír, itt a sír! Ráadásul gyászolja a család! Nem is volt neki családja! Érthetetlen számomra. Most újra megnyithatjuk az aktáját. - Igen! Én is úgy tudom, hogy nem volt családja! Ha jól emlékszem autóbalesetben haltak meg pár éve, és előtte szerencsétlen Goldman… - Utána! - Utána? Mi után? - Goldman halt meg előbb! Akkor még nem én voltam itt a főnyomozó! Amikor a családjával történt a tragédia, akkor már itt voltam.

Nekem kellett közölnöm! Lusinda előlépett Roger takarásából, megnyugtató hangon megszólalt. - Mindenki! Maga is Levison! Nézzenek a szemembe, mélyen bele a szemembe. Hallgassanak rám. Kora délután, felhívja az ügyességet, nem is, holnap kora reggel, felhívja az ügyészséget, és kéri a főügyészt, hogy exhumáláshoz engedélyt kér. Holnap álljanak neki, a sír felbontásához! És ne lepődjenek meg azon, amit találni fognak. - Lusinda, mit csinálsz?- kérdezte Mike. - Induljunk! Gyorsan. Még is mit? Az égvilágon semmit! Ma éjjel visszajövünk, és mi is felbontjuk a sírt. - Észreveszik anya? - Nem fogják! - Még is mire számítasz? Itt lesz a halott Juan? - A sír tök üres! Itt nincs Juan eltemetve. Sőt! Van egy olyan érzésem, hogy él és virul valahol, csak félre akar valaki vezetni minket! Ahogy távolodtak, Levison és bandája, kezdett magához térni a hipnotizálás alól, és egyikőjük sem értette, mi történt velük. Levison egy folytában csak az ismételgette magában, hogy holnap fel kell hívnia az ügyészséget, az exhumálási engedély miatt!

4 Amíg Elisabeth a kutatásaival volt elfoglalva, igencsak beesteledett. Rogerék a temetőbéli visszatéréshez készülődtek, leszállt a reptéren egy repülőgép, ami Firenzéből érkezett. Megérkezett, Miranda Adams! Mérgesen érkezett meg, a házuk elé. Pedig minden formában próbálta elérni őket. Telefonon, gondolatolvasással, telepátiával, de nem jött össze! Épp be akart csengetni, amikor kinyílt az ajtó, és az apjával találta szembe magát, akinek a vállán egy ásó volt. - Apa? - Miranda? - Hova mész ezzel az ásóval, éjszaka kellős közepén? - És te hogy kerülsz ide? - Én próbáltalak titeket elérni, mindenhogyan! Írtam emailt, próbáltam a telepátiát, telefonáltam, még a repülőn is próbálkoztam, valamelyikötöket elérni, még jó hogy nem zavartam meg, a repülő műszereit! - Lusinda!! Megleptetés! Egyenesen Olaszországból! - Ó! Kislányom! De jó hogy itt vagy! Legalább segítesz nekünk. Annyi minden történt! Megyünk vissza a temetőbe, mert Juan eltűnt, tudod említettem. Megjelent ma egy gyászhír, hogy meghalt! Megvan a sírja is, de az a sír üres. Most kiássuk, mielőtt a drága főrendőr megérkezik. Megnézzük, találunk, e valami jelet arra vonatkozóan hol lehet. Mert, hogy él, abban biztos vagyok! - AHA! Momentán nem ilyen fogattatásra számítottam! Arra sem, hogy esetleg lesz itt egy halandó, akit megehetek! Mert nagyon éhes vagyok! Már a repülőn azon gondolkodtam, hogy rátámadok az egyik légiutas kísérőre, vagy megkóstolóm a mellettem ülő pasit. Bár, ahogy kinézett, nem lett volna gusztusom hozzá! Ki az a Juan? - Tudod, a törvényszéki doki! Akinek az egyik rokonát, évekkel ezelőtt Edgardék megettek. Pont látta a szerencsétlen. És esküt kellett tennie neki is, mint Lesleinek. - Persze! Goldman rokona. Most már emlékszem. Említettétek is, hogy Karácsony előtt eltűnt. - Igen! S nézd a mai újságot! – tette eléje az apja. - Ó! Te jó ég! Hol volt eddig? - Nem tudjuk! Senki nem tudja! Az biztos, hogy mi láttuk utoljára! - Levison? Itt járt? nem emlékszem rá, hogy említettétek volna?

- Nem! Nem járt itt! Szerintem azt sem tudta, hogy itt volt. Eltűnt személyként tartották számon, nem gyilkossági ügyként kezelték. - S mire számítotok a sírnál? - Valamire! Egy jelre, utalásra, arra vonatkozóan, hol volt eddig, nem, nem tudom. - És honnan veszed, hogy üres a sír anya? - Tudom! Nem lesz alatta más, csak egy üres koporsó! Mire Levison megkapja az engedélyt, mi már mindent tudni fogunk! Mekkorát fog nézni majd. Bár látnám a képét!

5. Visszatértek a temetőbe! Miranda éhesen, dacosan, de velük tartott. El nem tudta képzelni, mit is keresnek valójában. Véleménye szerint, nem az ő dolguk, hanem a rendőrségé. Ha üres a sír, hát üres. Főjön a feje Levisonnak. Ha nem tud eredményt felmutatni, hát így jár! Az ő baja, nem az övék! S Egyáltalán? Nekik mi közük Juanhoz? Az égvilágon semmi! Látta, ahogy Edgardék épp „fogyasztják” a rokonát, kitraccsolt tőle, aztán halandóként fogadalmat tett. Na és? Nem ő volt az utolsó halandó, akinek fogadalmat kellett tennie! De a legfőbbképp azt csodálta, hogy eddig senkinek sem jutott eszébe, hogy” elfogyassza” Megérkeztek! - Még is? Mi a fészkes fenét keresünk? – kérdezte mérgesen Senki nem válaszolt neki! Lucy is a fejét csóválta, és azt gondolta magában, úgy is észreveszik. Az apja az ásóra támaszkodott, mint azok a munkások az utak mentén, akik pihenésképp, az ásóra támaszkodva, bámulnak a semmibe! Anyja a sír mellé ált, egyikük sem csinált semmit. Csak bámulták azt! Míg egyszer csak, a fizika törvényeinek fittyet hányva a sír magától felemelkedett a levegőbe, és „ledobta” magát a baloldalra, csak az üres földrészt mutatta feléjük, amely alatt, már az elhunyt alussza örök álmát! Aztán az apja ásni kezdett, míg meg nem látták a koporsót. - Ez…- kezdte Lucy - Csend legyen! Áss!- Adta ki a parancsot Lusinda. Kiemelték a koporsót. Felnyitották. Ahogy Lusinda gondolta, üres volt! - Na, mit mondtam nektek délelőtt? - Jó igazad volt, de akkor sem értem, mit akartál ezzel elérni? Levison úgy is eljött volna hozzánk, amilyen hülye! Néha úgy érzem, hiányzik, mint a négy kereke. lehet, Elisabethnek van igaza? Columbo reinkarnációja? - Ugyan már! Miért jött volna? Azt sem tudja, hogy ismertük őt. Csak biztos akartam lenni a megérzésemben. Egyszerűen azt nem értem, ha él, mert tutira él, miért nem jelentkezett, legalább nálunk? - Honnan tudjam? - És ha ez egy félrevezetés? Máshova temették? Ez pedig egy csapda, mondjuk Levisonnak? – kérdezet Lucy - Juj, kislányom! Nem nézel te, sok sorozatot a TV-ben? - Jaj, anya! - Temessük vissza! Amit meg akartam tudni, most már tudom!

6. Késő délutánba hajlott az idő, amikor végre Levison megkapta az ügyészségről az engedélyt, az exhumáláshoz. A tegnap délelőtti dolgokon gondolkodott, amik a temetőben történtek. Vannak pillanatok, amik, teljesen kiestek az emlékezetéből. 11 óra körül hívta fel a főügyészt, a kérésével! Aki nem nagyon akarta megadni az engedélyt, csodálta is, amikor megszólalt a telefon, és közölték vele, percek kérdése és a kezében tarthatja a papírt. Épp ezen gondolkodott, mi is történ, amikor megkapta a papírokat. Hogy is volt? Ott álltak a sírnál, amikor egyszer csak megjelentek a semmiből Adamsék. Arra még emlékszik, hogy arról beszéltek, hogy Davisnek, nincs már rokona, meghalt mind! Ez biztos, kérdezte tőlük látták –e az újságot? Amire azt felelték, nem! De utána? Kész, kiesett pár perc az életéből, mint azoknak az embereknek, akik szerint, elrabolták az ufók- és néhány óra, nap vagy hét ezek után kiesett volna az életükből. Hát most valahogy ő is így érzett! De nemcsak ő, mindenki, aki akkor délelőtt ott volt a temetőbe, és most ezekkel megy vissza! Mindenki mélyen hallgatott, még akkor is, amikor ismét ott álltak, a sír felett. Újra körbe járta, megvizsgált minden egyes centimétert, a virágokat. De semmi, az égvilágon semmi gyanúsat nem vett észre. Épp ki akarta adni a parancsot, hogy álljanak neki, az exhumálásnak, amikor az új doki megszólalt.

- Tudja uram, egyszer azt olvastam, hogy vannak emberek, akik nem mernek alkonyat után kimenni a temetőbe, mert szerintük, ilyenkor a tisztátlan lelkek lepik el, a temetőt. Főleg vámpírok! - Kuss! Vámpírok nem léteznek, ezt már egyszer megbeszéltük, ha jól emlékszem! Inkább most figyeljen. Emelik ki a koporsót! Most jön a maga tudománya, remélem felkészült a boncolásra és miegymásra. - Fel! Tudja, miben reménykedem? - Miben? - Abban hogy ez az egész csak tréfa! És hogy ebben a koporsóban nem Juan van. És mi lesz akkor, ha üres? Nem gondolt még rá? - Miért lenne üres? - Megkérdezte egyáltalán biztos volt temetés? - Meg! És tudja mit válaszoltak? Hogy hárman voltak kint a temetésén. Egy vénember, és két fiatal. Egy nő és egy férfi! - Rokonai? - Kizárt! Kiemelték a koporsót, és végre felnyitották. A döbbenettől senki nem tudott megszólani. A koporsó üres volt! - Ez lehetetlen, ez nem lehet igaz! - Hát pedig igaz! Most mi lesz? Nyomozást rendel el? Mert nem hiszem, hogy saját lábán távozott! - Ez valami vicc! Valaki szórakozik velünk! - Tudja mi jutott még eszembe? Nem lehet, hogy csapda? - Csapda? és ugyan kinek? Karácsony előtt eltűnik, megjelenik a gyászhír, eltemetik, ez pedig üres. - Vegye elő az aktáját uram! Nyissa meg, és kezdje, előröl a nyomozást! - Nem gyilkosságként kezelték, hanem eltűnésként. Tudja mit? Előkeresem a másik két aktát, és újra megnyitom a nyomozást. Itt a rejtély kulcsa előttünk, és nem tudjuk vele kinyitni az igazságot. Vámpírt mondott? Holnap, nem, majd a hétvégén ismét elmegyek Mr. Fordékhoz.

7. Elisabeth újra a naplót olvasta. Biztos akart lenni abban, amit felfedezett. Olvasásközben, elkalandozott gondolatban. Nem is érti hogyan jött elő az emlékeiből a következő. Mert, hogy egy emlék volt a gyerekkorából abban biztos volt! Egy nagy teremben álltak. Sokan voltak, fiatalok, idősek egyaránt. És ott volt mindenki a családjából. Leslie, az anyja, Mike, Lusinda, Roger, Lucy, Adam, és egy fiatal lány, akiről nem tudja kicsoda. Lusinda mellett állt szorosan. Patrícia fogja szorosan magához. Egy irtózatosan ronda pasi beszél, az apjához, majd az anyjához. Valami fogadalom tételről hablatyól, majd a másik villanásnál pedig anyjának ad át egy borítékot. A csengő hangja zökkentette vissza a valóságba. - Nyitom!- hallotta Lesleit! Maga? Mit akar? - Szeretném, ha a lánya is lejönne! Itthon van? - Elisabeth? Mr. Levison van itt. Gyere le, mindkettőnkkel beszélni akar. Lecsörtettem hozzájuk. - Hát, mint azt bizonyára tudják, hogy történt egy furcsa eset a városban. Ott kezdődött, hogy Karácsony előtt, a törvényszéki orvosunk eltűnt. Aztán 5 hónap után megjelent egy gyászhír az újságban! Az ő temetéséről volt szó! Képzeljék, üres volt a koporsó. - Üres? Ez valami vicc? De mondja Patric! Nekünk ehhez mi közünk? Nem is ismertük, kétszer láttuk, bár ne láttuk volna. - Ő hozzá maguknak semmi! De titokzatos eltűnés, titokzatos temetés, üres koporsó, titokzatos halálesetek, úgy döntöttem újra megnyitom majd Pamela Gubron, és a szomszédjuk aktáját. Ne haragudjanak, de fel kell tennem újra a kérdéseket, hátha valami

kimaradt, vagy elsiklottunk valami fontos részlet felett. Annyira ideges voltam a felfedezésem miatt, hogy igazából nem is tudtam odafigyelni rá. Az idegtől, csak fészkelődni tudtam a széken. - Biztos nem jut eszükbe semmi, Mrs. Flecher haláláról? Esetleg valami, olyan mai akkor nem jutott eszükbe, és most talán… tudom, hogy hónapok teltek el… kérem, próbáljanak meg gondolkodni. - Sajnálom Patric de nem! Ugyan azt tudnánk elmondani, mint akkor. Csak az volt furcsa, hogy minden zárva volt, a redőnyök lehúzva, a Tv pedig szól, a kutya sehol addig, amíg be nem mentünk. Bementünk, ő pedig halott volt! Szóltunk magának! - Semmi furcsát nem láttak? - Nem! Csak Bruno ugatott megállás nélkül. Ha jól emlékszem. - A telefon… - Tessék?- kérdezték egyszerre! - A telefon! Azon a délutánon, amikor megölték őt, áttelefonált hozzánk. Még vicceltem is apuval, hogy biztos Mrs. Flecher az, látott biztos egy égi jelenséget, ufó-t vagy mit tudom én mit, azt akarja bejelenteni. Én vettem fel, és ő volt. Apát kereste. - Ó! Tényleg! A telefon! akkor ki is bent a fejünkből, és utána sem jutott eszembe. És neki sem. - Miért kereste? - Azt mondta, hogy már elég régóta, egy piros sportkocsiban, szőke nőül, vagy áll előtte, hetek, vagy hónapok óta, és a mi házunkat figyeli. Aztán, valószínű, hogy még azon az éjjelen megölték! - Pirosat mondott? - Azt! - Tudja, a temetkezési vállalkozó azt mondta nekem, hogy a temetést, egy nagyon csinos szőke, hölgy intézte, piros sportkocsija volt. - Más is lehet szőke, és lehet piros sportkocsija! - Hát az igaz! Mindenesetre köszönöm. Csak szóltam, hogy megnyitom az aktákat. Tudják, azon gondolkodom, mi van akkor, ha még sem kutya végzett egyikkel sem. Maguk szerint léteznek… - Mik? - Vámpírok! - Léteznek! – mondtam ki hírtelen. Nem is gondolkodtam. - Elisabeth… - Bocsánat! Felrohantam a szobámba, magamra zártam az ajtót, és neki álltam az olvasásnak. Igaza volt Marynek. Az évszámok folytonosságba vannak írva, egészen az ezernyolcszázas évek közepéig. És mind egytől egyig, mármint a bejegyzések, arra utalnak, hogy a családom egy vámpír egyenes ági leszármazottja. De nem nagyon tudtam koncentrálni, mert egyfolytában az járt az eszembe, amit az előbb vágtam Levisonhoz. Most mit gondolhat rólam! Én hülye! Bár, ő hozta fel! Gondolhattam volna, hogy ezek után, még apa is be akar jutni hozzám. - Liz! Kérlek, nyisd ki az ajtót, hallod? Mi volt ez az egész? Nem válaszoltam! Azért sem! - Liz! Kérlek! Csak meg akart ijeszteni! Hallod! Honnan vetted, hogy vámpírok léteznek? De hogy létezne! Mese az egész! Bram Stoker agyszüleménye az egész! Egy Romániában élt vajdáról formálta az öreg Drakulát. Szerencsére hamar abbahagyta! Vámpírok már pedig léteznek! És itt van előttem az igazság, kiterítve!

8 Most Elisabeth járkált fel és alá, a szobájában! Sírt! Patakokban hullottak a könnyei! Nem tudott napi rendre térni, az felett, hogy a családja egy része vámpír! Mások által meselénynek hitt, vérszívók, és ő is egy közülük Nem, nem, nem és nem! Az nem lehet! Nem léteznek! Gondolt egyet, rohanni kezdett! Ki a szobájából, le a lépcsőn, ki az utcára. Leslie, csak nézett utána! És csak futott,futott! Amíg, Rogerék házához nem ért! Körül nézett, letörölte a könnyeit, és becsengetett. Miranda nyitott ajtót! Végignézte, a hosszú barnahajú, vékony alkatú lányon! Aki hasonlított az anyjára, és Rogerre. Illetve az álmaiban szereplő, fiatal lányra. - Igen? – kérdezte - Lusindat keresem! Itthon van? - Az anyám nem szokott itthon fogadni a tanulóit! - Az lehet! De én az unokahúga vagyok, és most rögtön beszélni akarok vele. Miranda válaszát meg sem várva, félrelökte őt, és szabályosan úgy rontott be a házba! - Lusindaaaaaaaaaaaaaaaaaaa! Ahogy beljebb lépett, és elkiáltotta magát, úgy halkult el, és nézett döbbenten, a nappaliban lévőkre! - ANYA!! MIKE!! - Kislányom? Mi… - Mi történt, hogy így berohansz? – Kérdezte Lusinda. – Talán baj van? - Az lehet! Mert úgy vágtatott be, mint egy fúria!- mondta Miranda. Amikor a döbbenettől, szóhoz tudott jutni, csak kiabálni tudott, és újra patakokban ömlött a könnyei. - Miért? Mondjátok meg miért? Sosem… sosem hittem bennük. Sosem! És ma, rá kellett döbbennem az igazságra! Családi titok mi? Még hogy ebben a családban nincs családi titok? De hogy is nem van? Most már szinte mindent értek! Ugyanakkor a szállodában, amikor Elisabeth hisztizni kezdett, Zarta megmerevedett, és képek villantak be, a hisztiző Elisabethről! - Rájött! – kezdte - Ki? és mire?- kérdezet Morpheusz! - Elisabeth! Rájött az igazságra! Csak, nem akarja elhinni! - Rájött? Hogy jött rá? - Nem tudom! Szerintem kutatott, mert nem értette mi történik vele, és az utolsó rosszulléte… és ugye aki keres az tál… az utolsó kép, amit láttam felvillanni, még a rosszullét előtt, az az volt, hogy valamit talált a padláson, de hogy mit? Szerintem abban volt a titok nyitja. - Talált valamit? Mikor? Mit? És miért nem mondtad? - Mi, mikor, miért? Honnan tudjam? Nem láttam! Szerintem egy napoló volt az! Különben is, te mondattad, hogy magától kell rájönnie! Rá is jött! Ja! Itthon van Miranda! - Miranda? Miért nem mondtad? - Mert csak most láttam! Úgy félrelökte, beviharzott, mint egy fúria, és meglátta az anyját… - Jobb is hogy így történt talán! Azt hiszem, Ágnes naplóját találta meg. - Az ki? - Üknagyanyája! Állandóan egy füzetbe írt, az volt a mániája! - Aha! És ki az a Venture? Sosem hallottam róluk. Ez a szó jár állandóan a gondolataiban. - Lesz itt bonyodalom, és jó nagy meglepetések, az biztos! Kerítsd el az öcsédet, és hívjatok ide több mindenkit a klánból.

- De még nem válaszoltál, ki az a Venture? - Nem ki, hanem kik? Egy nagyon régi klán család. Egy nagyon régi nemesi Magyarországi vámpír család. Vezetőbeosztásban vannak, a társadalmunkon belül. Sejtettem, mindig is sejtettem, hogy nekik semmi közük nincs Romániához, Vlad Tepeshez meg végképp nincs! Roger és Patrícia anyja híresztelt, hogy ők a karóba húzó vajda leszármazottai. Tisztavérű vámpírok, az ő ereikben igazi vámpírvér folyik. Nincs köztük félvér, sem harapás vagy vérkötés útján hozzájuk csatlakozó vámpírok. Őket csak a vérvonal érdekli! Egyszer megkeresett Hunor hogy segítsek neki egy kutatásban, mert biztos, hogy volt abban, valahol a világban van a családjukhoz tartozó tagok. És itt voltak mindvégig a szemem előtt. Hihetetlen! Egyszer próbáltam Lusindával beszélni erről, de leintett. Nem érdekelte. Ha akkor nem így csinál, és kutat, nem itt tartanánk. - De Adam, ő nem Venture leszármazott! - Jó hogy mondod! Tartsátok rajta a szemeteket! Most, hogy Elisabeth rájött az igazságra, Adammal baj lesz, mert azt hiszi, félvér. Hát igen, az egy kicsit bajos lesz! Csak ne csináljon semmi ostobaságot. - Akkor ők hercegek? - Igen azok! Elisabeth, Lucy, Miranda! hercegnők, a társadalmunkon belül. Jobb lesz végre, ha kiszakadnak az emberi társadalomból, és ott nevelkednek tovább, ahova mindig is tartoztak! A vámpírok társadalmához! Majdnem elfelejtettem! Mikor beszélsz Honoriával, mondd meg neki, hogy Juant is hozza magával! - Juant? - Igen! Hadd szokja! - Nekem mindegy!

Rogerénél eközben, mit sem változott a helyzet! - Állj már le, kislányom! Hagyd már abba a hisztit, mert esküszöm, lekeverek egyet! Nyugodj meg, és mond el, mire jöttél rá? - Mintha nem jöttél volna rá, anya! Most már mindent értek. Kiskoromba kezdődött! Vérvételeken! Amikor egyszer, kétszer lefordultam a székről. Te pedig nem vettél levegőt. Csak nem tudtam, hogy miért? Hát azért, mert ne hogy rátámadja az asszisztensre, vagy rám! Kiszívtad volna a vérét! Nekem állandóan azt vágtad a fejemhez, nem értem, hogy tudok így viselkedni, miért nem bírom a vért, amikor nekem, igen is bírnom kellene, mert életesszencia a számunkra. Ez táplál minket. Ez tart életben! A hideg kezed, mint egy halotté! Ugyan olyan hideg a kezd, mint Lusindanak! Soha nem ettél, soha! Mindig nekem és apának terítettél. És ő? Állandóan azt mondta ez így jó, ez így természetes! Átváltozás folyamata, igaz? Rosszulléteim, mint azt mutatták. Nem a honvágy miatt volt, de hogy! A rémálmaim! Megálmodtam, ki vagyok valójában. Az álmaiban szereplő idős nő, és két fiatalabb! Nézd a nyakamat, ide néz! Nem először fordul elő. Mindig akkor éreztem a fog harapását, amikor az álmaimban szereplő nő, valakire rátámadott! Azt hittem megörültem. És te mit mondtál? Azt hogy ne foglalkozzak vele! Aztán volt egy másik álmom! Te is szerepeltél benne. Az üldöződ valami pap volt, bár az álmomban a drága Mr. Levison. Hosszú fehér halotti ruhában voltál. És azt kiabálták utánad, hogy ott fut a mocskos vérszívó. A kereszt, fokhagyma, lándzsa, máglyára vetés, szíven döfés. Mind,mind a vámpírmitológiában található meg… - Kislányom kérlek… - Csend! Most én beszélek! Az egyik rémálmomnak ez a nyoma. Itt maradt két tűhegyes fog nyoma az üteremen. Én pedig azt hittem az elsőnél, hogy bekattantam, kiszúrt magának egy vámpír, és a véremet fogyasztja éjszakánként. Csak legyintettem egyet, mert Drakulát, Bram Stoker találta ki! Aztán pedig apa kezdett el péntek este, hablatyólni rólad. Vérről, megszomjazásról, teliholdról. Meg mit nem tudom még mikről! Beleolvastam Lusinda könyvében, felirkáltam pár dolgot, és rátaláltam a keresőben, összeállt a kép! Csak épp hinni nem tudom! Teljesen meg voltam győződve, hogy mese az egész. Azok a történetek, amiket Mike mesélt nekem, mint az összeeset csak a szórakozásomra találta ki! - Nem! Nem arra találtam ki! Igazak! - Aztán eszembe jutott szerencsétlen Mrs. Flecher! Amikor ismételten visszatértem, első nap azzal boldogított, hogy Lusinda kutat. A vámpírok megszállottja! Aztán apa lekiabálta a fejét, méghozzá azt mondta, hogy VÁMPÍROK NEM LÉTEZNEK! És az egésze csak Bram Stoker agyszüleménye! Amikor Pamélát megölték, pont aznap derült ki, hogy rokonok vagyunk! Furcsa beszélgetést hallottam, apa és Lusinda között, arra vonatkozóan, hogyaszongya” Ne néz ránk így Leslie! Nem mi voltunk! Rajtunk kívül, élnek még itt olyanok amilyenek mi vagyunk. És ezt te is jól tudod! Különben is hogy tehettük volna? Hisz veled veszekedtem a teremben. Különben is, mostanában allergiás lettem! Úgy érzem, néha megviseli a gyomromat az RH faktor. Hát ne aggódj, téged biztosan nem foglak elfogyasztani ebédre. Nem tetszik a belőled áradó illat! Hagyd abba! Fogd be! Mert mindjárt kidobom a traccsot! Bár ne tudnám! Bár ne tudnám, kik is vagytok valójában” Aztán itt volt a drága Adam Karácsonyi beszélgetése. Ő is azt kérdezte tőlem, hogy Leslie mesélte a családi titokról, kérdezte, hiszek - e a természetfelettiben, az öröklétben, az öröklétűekben. Szó szerint ezt mondta akkor: „Szerintem van öröklét, öröklétűek! Hidd el! Szerintem nagyot fogsz nézni, ha egyszer rájössz az igazságra! Hogy az igazság

mindvégig ott volt a szemed előtt, és te nem vetted észre! „ Azt mondtátok, vagy is Lusinda mondta, ne foglalkozzak vele, mert Adam össze tud hordani hetet-havat, ami nem is igaz. Összegezve a dolgokat, akkor a jelenlegi tényállás szerint, VÁMPÍROK MÁR PEDIG LÉTEZNEK! És én is egy vagyok közülük! És igen! Igaza volt, az igazság mindvégig itt volt a szemem előtt! Persze a névtelen levelekről továbbra is hallgattam, és arról is, hogy mindegyiket Adam írta nekem. Erre az előbb jöttem rá, amikor kikelve magamból ordibáltam! Villámcsapásként ért! Rá akart vezetni az igazságra, hogy ki is vagyok valójában! - Most már mindegy! Morpheusznak abban igaza volt, hogy hagyjuk, hogy te találj rá az igazságra. Lassan tizenkét éve lesz annak, hogy az egész cécó elkezdődött! Lebuktam apád előtt! Két éves voltál. Akkor mindannyian, még te is, ott voltál a vezetőink előtt! Azt hittem megölnek engemet, mert hibáztam és lebuktam! Kaptam egy levelet a vezetőnktől és abban az állt, hogy a tizenharmadik születésnapod előtt küldjelek vissza az apádhoz! Tudták, hogy elválunk! Az időpont 2012 augusztusa volt. Vissza is jöttél, és elkezdődtek bajok. A legnagyobb az volt, hogy semmi jelét nem mutattad annak, hogy közénk tartozol. Attól tartottam, hogy, nem változol át, és halandó maradsz, és elvesznek tőlem. Pár hónnappal a visszaérkezésed után, nekünk is jönnünk kellett! November óta itt vagyunk a közeledben. Nem volt szabad mutatkozunk! - De anya… miért nem mondtad el, miért? Ha elmondtad volna, minden másként történhetett volna. Úgy is félvér vagyok, mit számít? És Karácsonykor? - Úgy tartottuk jónak, ha csak Mikeval találkozol. És tudnod kell még valamit, de hívjuk ide Lesleit! Amíg Lesliere vártak, mások toppantak be! A kamarilla! - Bocs hogy az előbb olyan csúnyán viselkedtem. Csak tudod, nem tudtam magamhoz térni az igazságtól. Még most sem tudom felfogni, az az igazság! - Nem mindennapi csajszi lehetsz az biztos. Legutoljára két évesen láttalak! Anya mondta, hogy visszajöttél a városban, és hogy abban az osztályban tanítja történelmet, amelyikbe jársz! Amúgy az unokanővéred vagyok, Miranda! - Örülök! Én sem gondoltam, hogy ilyen körülmények között fogunk megismerkedni. Ja! A nagy rohanásban majd nem elfelejtem. Az előbb nálunk járt Levison. - Levison?- kérdezték egyszerre. - Valami üres sírról dumált, hogy ott kellene lennie egy törvényszéki dokinak, holtan, de üres volt a koporsó. Meg hogy újra kinyitják Pamela és a szomszédunk aktáját, és kérdezett egy két dolgot még. Aztán megálltam a beszédben, mert az ajtóban, álltak. - Ki ez a ronda trotty, ott az ajtóban? Kérdeztem meglepetten, mert ha jól emlékszem, nem hallottam volna, hogy csengettek, vagy kopogtak volna. És egyáltalán hogy jött be? Akarom mondani jöttek be, mert hárman voltak. - Morpheusz! – kiabálták egyszerre. - Jöttünk, mert jönnünk kellett. Zarta látta, hogy Elisabeth rájött mindenre. És mikor kegyeskedtetek volna szólni? - Ööö… mi akartunk, de jön Leslie is, mindjárt itt lesz! - Ó! Pompás! Szívbajt fog kapni, ha meglát. Úgy is úgy oda van értem… Az a mániája hogy meg akarom enni. Nem mondom, jó illata van… - Ki ez? – kérdeztem még egyszer, mert nem kaptam választ az előbb. - Ő Morpheusz kislányom. A társadalmunk vezetője! Ők pedig Zarta, és Beau! A gyermekei! - Ó! Egyébként veled még nem végeztem anya, ugye tudod? - Valami baj van?- kérdezte anya, mert olyan képet vágtam, amilyet általában akkor vágtam, amikor eszembe jut valami! - A lány! Mit is mondtál? Hogy hívják? - Zarta! - Ha emlékeim nem csalnak, télen, kinéztem az ablakon, pont láttam egy piros sportkocsit elsuhanni a házunk előtt. Ő ült benne. Várjunk csak! Akkor telefonált Mrs. Flecher, hogy már hetek óta, egy szőke, csinos lányt lát állandó jelleggel a házunk előtt. Piros sportkocsival! És egyszer csak apa, félhangosan kimondott egy nevet: Zarta! Ő volt! Mit ad isten? Aznap éjjel meghal a vén boszorka! - Én voltam! Én lestelek titeket, a megérkezésed óta! Muszáj volt. De a szomszédotok halálához nincs közöm. Most hogy talán rendeződik minden…

Csengettek! Apa viharzott be az ajtón, egyenesen nekem támadva. Még a három idegent nem is vette észre. - Még is hogy képzeled? Elviharzol, nem is szólsz? - Apa… - Ezek telefonálnak, hogy itt vagy, jöjjek, mert baj van? Ezek természetesen Lusindáék voltak. - Hozzá, vágsz valami baromságot Levisonhoz, felrohansz a szobádba, bezárkózol, a kopogásomra nem is válaszolsz., majd kijössz, és mint egy eszement hülye rohanni kezdesz. - Leslie - kérlelte anya - Mi van? - Nézz a hátad mögé! Apa megfordult! - Ezek már megint mit keresnek itt? - Gondoltam, hogy nem lesz szívéjes fogadtatás a magad részéről, de muszáj volt jönnünk! Elisabeth rájött az igazságra! - Igazságra? Miféle igazságra? - Ha emlékeim nem csalnak, erre mondtad nekünk, hogy majd Kiírtod belőle, és nem lesz olyan, mint mi! Hogy is mondtad? Ja, igen! Elmebajt! - Nem! Azt már nem! Ő nem olyan, mint ti! Ő egy aranyos, okos, kislány! - Nem! Ő vámpír, és rájött! Igaz? Csak bólintani tudtam, mert ismét hullottak a könnyeim. Lucy próbált vigasztalni. - Azt hiszem, itt az ideje annak, hogy Elisabeth megtudja a teljes igazságot!- kezdte mondani anyu! Megengeded nekem, hogy elmondjam neki? – ezt a ronda trottytól kérdezte. Aki rábólintott. - Teljes igazat anya? Nem elég hogy tudom, ki vagyok? - Lassan tizenkét éve annak, hogy ideköltöztünk a városba. Lesleivel minden áldott nap találkoztam ő is futott a parkban, mint én. Akkor már állapotos voltam veled, és kellett találnom valakit a halandók közül, akit becserkészhetek. Meg kellett esküdnöm, hogy soha nem fedem fel a kilétemet, ha lebukok, megölnek. Parancsot teljesítettem. Rá két évre, a születésed után lebuktam! Leslie rájött, hogy ki is vagyok valójában. Ő azt gondolta, hogy ő az apád továbbra is, és te félvér vagy! A fővárosunkba kellett mennünk, ahol apád fogadalmat tett az alaptörvényünkre, hogy soha de soha, nem fedi fel kilétünket. Akkor vágta hozzánk, hogy kiírtja belőled az elmebajt. Kaptam egy levelet Morpheusztól, hogy a13. születésnapod előtt vissza kell, küldjelek hozzá. És addig semmi jele nem látszott annak, hogy vámpír vagy! Nem először fordul elő a családban ez! Én is így jártam! Úgy látszik, női részről későn érő típusok vagyunk. Amikor te is Rogerék is mondták, hogy furcsaságokat rézel, és ők is érzékelik rajtad, örültem. Ne haragudj, hogy Karácsonykor nem jelentkeztem, de nem volt szabad. Féltem, hogy elvesznek tőlem, hogy megölnek. Itt voltunk már Október vége óta, holott az elején kellett volna jönnünk, de elfelejtettem. Ezért is rettegtem, többek között! Aztán két héttel ezelőtt, nem tudom, hogy emlékszel-e rá, rohamod volt, vagy valami ahhoz hasonló! Meg akartad támadni Lesliet, ki akartad szívni a vérét. Megijedtünk nagyon! Próbáltam visszatartani a feltörő zokogásomat, az arcomat a térdemre hajtva hallgattam anyut. De most felkaptam a fejemet. - Mi? Mit akartam csinálni vele? - Meg akartál támadni, meg akartál ölni, ki akartad a véremet szívni! - Tessék? Én nem, biztos, hogy nem? Aztán eszembe jutott, hát persze! Ez akkor volt, amikor nem tudtam miért állok a konyhában apu háta mögött, és anyu telefonált, és Leslie azt kiabálta megállás nélkül. Hogy NEM! – Azt hiszem sejtem mikor volt. Te telefonáltál, és apa utána mindig azt kiabálta, hogy Nem! De hát én, biztos nem akartam őt megtámadni. Ó! Emlékszem! Borzalmasan szomjas voltam, de nem vízre, hanem… vérre! Te jó ég! Vérre szomjaztam! Anya! Azt mondtad, hogy amikor apát megismerted, már terhes voltál velem?

- Igen, azt! Ő is tudja! Nem rég tudta meg! - Ha nem ő az apám, akkor ki? És különben is, ha, tudtad ki vagyok apa, miért nem mondtad meg miért? - Mert azt hittem, hogy bolondnak nézel, elmebajosnak, és azt fogod mondani, hogy menjek el egy pszichiáterhez. Tudod milyen nehéz volt magamban tartanom, éveken keresztül? Gyötrődtem, kínlódtam. Amikor anyád lebukott előttem, másfél éve tudtam az igazat. Mármint azt, hogy ő egy… egy vámpír! Minden rohadt egy rezdülését, furcsaságát leírtam, míg egy nap, két éves voltál, lebukott. Elején tagadta! Azt hittem, te nem lesz olyan, mint ők. Amikor megláttam Lusindat az iskolában, megtudtam, hogy a te osztályodban, ő tartja a történelmet, azt hittem végem van, és mindent megtudsz! De hogy azt, hogy nem én vagyok az apád, két hete tudtam meg! - Most már mindent értek! Azt is, hogy miért utáltad annyira őket, aznap amikor megtudtam, hogy rokonok vagyunk, és el akartál vinni az orvoshoz, de Lusinda azt mondta, hogy felesleges, hogy a természetnek nem lehet parancsolni. - Tudod mit kislányom! Én racionális elme vagyok, racionálisan gondolkodom. Még ha csillagász is vagyok, nem hiszek a repülőcsészealjakon közlekedő zöld emberkékben. S tudod mit? Nem hiszek a vámpírokban sem! Nem léteznek, ők sem léteznek! VÁMPÍROK MÁR PEDIG NEM LÉTEZNEK! 12 éve, lassan tizenkét éve kérdezem magamtól, hogy normális vagyok –e? Belecsöppentem valaminek a közepébe, amiről nem lenne szabad tudnom, hogy létezik! Köszönhetem a drága anyádnak! Még is? Hogy jöttél rá? - Nem mindegy? Rájöttem és kész! De ha nem te vagy az apám, akkor ki? Mielőtt választ kaptam volna kérdésemre, csengettek! - Szép napot! Ne haragudjanak, hogy így magukra török, de muszáj volt! Bejöhetek? Levison volt a váratlan vendég!

9. - Ó! Ne haragudjanak, nem tudtam, hogy családi találkozó van! - Amint látja!- Mondta mérgesen Roger. Sehol nem láttam a vénembert, és a gyerekeit. - Mit akar Patric?- kérdezte Mike! - Szóval, az az igazság, hogy mivel találkoztunk a temetőben, úgy gondoltam, jobb, ha tudják, hogy mit találtunk, akarom mondani, mit nem találtunk! Szerintem Lusindat is érinti. - Engem?- kérdezte kíváncsian a nagynéném!- Mi? Én, mi nem is ismertük az orvosukat, soha nem is találkoztunk vele! Különben is már tudjuk, hogy mit találtak? - Tudják? honnan? - Tőlünk!- válaszolta apa! - Persze! Milyen vagyok, maguknál voltam nem rég! - Sőt! Azt is tudjuk, hogy újra meg fogja nyitni az aktákat. Nézze, ha azzal kapcsolatban jött, ami még Decemberben történt az iskolában, itt Pamélára gondolok, akkor semmit sem tudok mondani magának. Akkor láttam a szerencsétlent, amikor már maguk ott voltak. És ők is. – Itt ránk mutatott Lucyval. – Ellenben Edgard Kamellel, utána kellene néznie! Bár, azt nem tudom, hogy itt van-e a városban, hónapokkal ezelőtt kirúgták őket az iskolából! Nem ártana utána nézni, és az őt körülvevő kis csapatának! Tulajdonképp miért is jött? - Hát… most már semmiért! Ha mindent tudnak? Bocs, hogy zavartam magukat! - Na! Ezen is túl vagyunk! Tényleg, úgy érzem néha, hogy ez a pasi nem normális! - Akkor talán folytassuk!- mondta Morpheusz, akik, a semmiből teremtek ismét a szobában. - Folytassuk! Ki az apám? –kérdeztem hirtelen. - Én! Én vagyok az apád!

Én pedig tátott szájjal bámultam rá! - Te? – kérdezetem Mike-ot! Nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy a nyakába kell ugranom! - Megfojtasz Liz! Engedj el! - Ne haragudj! És azért sem, mert nem foglak tudni apának nevezni! Nekem továbbra is Leslie az apám! Megfordultam és láttam, hogy ő is sír!- Akármi is fog történni, te leszel az apám. Te neveltél fel, lehet Mikeot, nagyon régóta ismerem, de soha nem tekintettem rá úgy, mint egy apa! És akármit is mondasz apa, vámpírok léteznek, mi itt mind azok vagyunk! Családi titok! Hát az van egy pár! Kettő is. Vámpírok már pedig léteznek! - Nem léteznek… elviszlek egy orvoshoz! Kivizsgáltatlak, ha kell pszichiáterhez is elviszlek, de te nem vagy vámpír, nem vagy! Ezeknek az álmaiban szereplünk, te is én. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan, mindketten felébredünk ebből a rémálomból. Meg fog szólalni az óra… - Vámpír! Akár tetszik akár nem… - mondta Zarta! - Nem tetszik… megmondtam akkor, amit megmondtam. Egyre kislányom hazamegyünk! - De én nem akarok hazamenni! - Még hazamehet veled! De előtte még beszélni akarok vele! Van egy –két fontos dolog, a mit meg szeretnék veled beszélni. Gyere! Ne haragudj az édesanyádra, de az én parancsomat teljesítette. Muszáj volt kiemelnünk abból a közegből ahol voltál, és vissza kellett ide küldenünk téged. Akkor nehéz szívvel tettem ezt, de úgy látom, még is jól döntöttem. Én parancsoltam neki, hogy az itt tartózkodása alatt, nem közelíthet meg, ne hogy meglásd! Sok mindenért sem haragudj rá! De most már minden rendben lesz. Ha majd megtörténik az átváltozás, akkor viszont, el kell hagynod Lesliet, hogy a számodra megfelelő neveltetésben legyen részed, ez a neveltetés más, mint az emberi társadalomban. Biztos vagyok benne, hogy még találkozni fogunk. És mondd meg anyádnak, most már nyugodtan láthat téged. Nincs már titok a családban!

10 Amikor Morpheusz és a két fiatal elhagyta a házat, csak néztünk egymásra! Senki nem szólalt meg! Csak én! - Akkor most mi lesz? Morpheusz azt mondta, hogy vissza kell mennem apuval! - Visszamész vele kicsim. –mondta anyu! - Most már nyugodtan találkozhatunk! Ezt mondta! - Most már tényleg örülök, hogy így történt! Hogy megtudtál mindent, és már nincs családi titok! Ne haragudj rám kicsim, én nem így akartam! Apád miatt sem! Lehet jobb lett volna annak idején, ha megmondom az igazat, és nem úgy nősz fel, hogy nem tudod ki az apád. És megtudod az igazságot arról, hogy ki is vagy valójában. Az én hibám! - Most már mindegy! Azért izgalmas volt kutatni! Lehet, hogy régész leszek! Aztán egyszer csak apa felugrott, és kirohant az utcára, és kiabálni kezdett! Mi pedig utána! - Ide hívatok egy Katolikus papot! Vasárnaptól misére járok, beszenteltetem az egész házat, az utcát! Ha kell egész Mexicot! De én innen, kiűzöm a gonoszt, fekete lényt. - Szerintetek apa jól érzi magát? - Szerintem nem édes lányom! Felmondják az idegei a szolgálatot. - Vagy már fel is mondták. Aztán az egyik nap megjelent egy rövid cikk az egyik újságban! Levison tetette közzé:

Különös halálestetek, kutyatámadás vagy még sem? Bizonyára emlékeznek azokra az eseményekre, amelyek Decemberben kezdődtek az iskolában. A 13 éves Paméla Gubron halálával, akit az iskola sportpályáján találtak holtan. Kutyatámadásnak gondoltuk a halálát! A nyakán talált sérülések miatt! Pár hétre rá, egy

idős nő lelte szintén így halálát. Ugyan ez volt a felvetés, hogy kutya végzett vele. De itt jön egy csavar, az eltűnt törvényszéki orvosunk felvetése kapcsán. Mi van akkor, ha a két áldozattal nem kutya végzett, hanem valami más? Mondjuk, egy természetfeletti erő végzett velük, olyan valami, amire álmunkban sem mernénk gondolni. Amelyhez a néphit szorosan kapcsolja: a vérívást, a vérszívást, a fokhagymát. Gondolkozunk el ezen. Aki bármit tud, a halálesetekkel kapcsolatban, nekem jelezzen. Patric Levison Főnyomozó Gyorsan beköszöntött az évvége, és megkezdődött a nyári szünet. Még a nyári szünet előtt, azért beszéltem Cliffvel és Maryvel. Annyit mondtam csak el, nekik, amit szükségesnek tartottam. Annyit csak, hogy nem Leslie az igazi apám, hanem a nevelőapám Mike. Szerencsére Levison is csak egyszer-kétszer zavart meg minket, és ismételten közölte nem jutott semmire. Apa került engem, az óta a nap óta, és csak akkor szólt hozzám, ha szükséges volt. Még az évzáróra sem jött el, pedig még jutalomkönyvet is kaptam. Ismét lezárták, a lezáratlan aktákat!

Kilencedik fejezet. Vlad Tepes legendája 1. Ha tehettem, anyukénál voltam! Ha apa volt kedves és elengedett! Egyik nap, mondta el, hogy egyenes ági leszármazottai vagyunk egy híres vámpírnak, Vlad Tepesnek, akiről a híres Drakula Grófot mintázta Bram Stoker! Anya maga mellé ültetett, és mesélni kezdett Vlad Tepesről, akit köznyelvben a karóba húzó vajdaként emlegetnek! Vlad Tepes, vagyis a Drakula valószínűleg 1431-ben született! Erdélyben, ami akkor még Magyarországhoz tartozott! Ezen belül is Havasalföldet emlegetik. Magyarország királya akkoriban Luxemburgi Zsigmond volt. Hárman voltak testvérek: 2 testvére: Mircea, és Radu. Apjuk II.Vlad volt, a Sárkányos rend tagja 1442-ben a törökök hadjáratot indítottak Magyarország ellen, elérték Erdélyt is. Majd száműzték a trónról. 1443-ban török segítségével ismét trónra került. 1447-ben összeesküvést szőttek II. Vlad ellen, akit egyik fiával együtt meggyilkolták. Így került trónra III. Vlad, aki felvette a vajdai méltósági nevet. Valószínűleg magyar fogságba is esett, és talán az is valószínű, hogy a második felesége magyar volt. 1476-ban halt meg, levágták a fejét és elküldték a török szultánnak! Legalább is én ennyit tudok róla! - S miért hívják karóba húzónak? - A legenda úgy tartja, tömegesen húzott embereket karóba! A legkegyetlenebb kivégzési mód volt akkoriban. Általános eljárási mód volt! A karót felállították, és a nyak valamint a lapocka között vezették ki, de azt is beszélik, hogy úgy végeztetett ki személyeket, hogy a karót lóhoz erősítette, és úgy haljon meg közben, mikor a ló maga után húzza! Volt, amikor testrészeket vágatott le, az áldozatok elvéreztek. Ezt például nőkön hajtotta végre szeretettel! Aztán elevenen nyúzott meg embereket. Nem volt tekintettel, nemre, életkorra, hovatartozásra. De azt beszélik, hogy nem is halt meg, hiszen „halhatatlan” Több helyen látták felbukkanni Románia szerte! - Hát ez szörnyű! Még szerencse hogy mi nem vagyunk ennyire vérszomjasak, és kegyetlenek! Vagy igen? - Az kislányom! Ha többet akarsz tudni róla, beszélj Lusindával, ő a történész! Vannak közöttünk jók és rosszak! És a rosszak között is még rosszabbak Nincsenek tekintettel senkire és semmire! Valamikor csoportosan vándorolnak, de inkább magányos farkasok! Nem igazán szeretnék összefutni velük! Na, menj és feküdj le! Álmodj szépeket! Te még megtehet! Próbálj aludni, amíg tudsz! Utána már nem fogsz, s sopánkodni fogsz, ás álmodozni, milyen jó is volt aludni. - Á nem ennyi éppen elég volt, és eleget olvastam ilyen rémtettekről az üknagyi naplójában! Aztán eszembe jutott a nyaklánc, amit a napló mellett találtam, talán meg kellene említenem! Az írás is ősrégi olasz nyelven íródott, nem pedig románul. Jó éjt anya! Bementem a szobámba, elővettem a naplót és a nyakláncot! Megnéztem ismét, igen ez biztos, hogy olasz, majd holnap megsikálom valamivel. Itt egy szó, amit nem tudok kivenni, csak annyit hogy „V”-vel kezdődik. Talán egy város neve! Közben a másik szobában, Adam az elrablásomat tervezte Edgarddal és bandájával. Még annyit, hogy apa volt olyan kedves, igaz alig akart belemenni, ma Rogerékénél alszom! Mit sem sejtettünk arról, hogy Adam becserkészte aput, hogy aljas célját Edgard bandájával elérje vele!

10. fejezet Elrabolva 1. Meggondoltam magam, ismét kijöttem a szobámból, s bementem a fürdőbe, arra gondoltam talán még sem várok reggelig vele, megsikálom még is azt a nyakláncot. Útközben hallottam, hogy Adam telefonon beszél valakivel, de nem figyeltem rá, pedig mintha a nevemet említette volna. De annyira lefoglalt gondolatilag a „V” betű, hogy eleresztettem a fülem mellett! Pedig ha jobban odafigyelek, nem történt volna meg, az, ami megtörtént. És Mary nem került volna bajba, de csengetett és ez lett a veszte. Elég jó kedvem volt, főleg azért mert anya is itt volt velem, még dudorásztam is. - itthon van mindenki! Még a nővérem is hazatalált Firenzéből. Nagy az öröm, hogy Elisabeth végre átváltozik. Kíváncsi leszek, mert úgy is félvér marad. Azon röhögnék, ha ismételten nem történne meg az átváltozás. Volt már pár holdtölte… - Mi legyen akkor? Elraboljuk? - El! Elisabeth nem marathat félvér! Mi családunkban csak tiszta „vámpírvér” folyhat! Dédelgetik, mintha cukorból volna. Egyébként sietünk, kell, mert itt van a Kamarilla is. Már egyszer- kétszer itt jártak nálunk, amikor Elisabeth meg akarta támadni Lesliet. Nem most volt. Én legalább is nem találkoztam össze velük. Remélem nem is fogok! - Akkor tényleg sietnünk kell, nem óhajtok Morpheusszal találkozni! Akkor ma éjjel megcsináljuk! Amúgy is sietnünk kell, mert ha nem félvér, teljesen átalakul, hamarosan holdtölte! - Ez igaz! Akkor az éjjel! De akkor is félvér… - Éjjel! Jobb lesz, ha elindulunk hozzátok. Összetrombitálom a fiúkat és kezdődhet a móka! Letették a telefont.

Csengettek, amin meglepődtem, mert elég késő volt ahhoz, hogy valaki keressen minket. Lehet apu, meggondolta magát és jön hazaráncigálni.. - Majd kinyitom! Lehet apu az, biztos meggondolta magát és jön könyörögni, hogy, menjek haza! Mary? - Bocs hogy ilyen későn kereslek, de tudod elakadtam az angolirodalom házijába és tudom, hogy te jó vagy benne! Segítesz?

- Persze! Gyere be! Csak Mary az, nem tud valamit irodalomból. Te, Mary, augusztus van! Látom stréber, vagy mint mindig, én még neki sem álltam semminek, pedig mindjárt itt a Szeptember. Kötelezőknek sem álltam neki, és ma este 8-kor beállítasz, hogy angolirodalom lecke. - Bocs! Akkor elmegyek! - Ne haragudj! Miért is jöttél akkor? - Voltam nálatok is, de az apád mondta, hogy itt vagy náluk, ahogy ő mondta. Szóval arra gondoltam, hogy csaphatnánk páran nálunk egy bulit. Amolyan nyár búcsúsztatót, benne vagy? Majd azt mondjuk pizsama partit csapunk! Na, mit szólsz hozzá? Gondoltam szólok, és neki állok szervezni! Bár tudom, hogy még augusztus eleje van. Egyébként nem vagyok stréber, és a nyárra feladott leckék sincsenek kész. Hogy megy az idő! Majd meghívok pár fiút is! Remélem Cliff fogyott a nyáron valamennyit.. Egyébként láttam Edgardékat a házatok előtt… Csak mondta, csak mondta be nem állt a szája! Úgy beszélt megállás nélkül, mint akit felhúztak. Nem bírtam és csúnyán szóltam hozzá, ha tudtam volna, mi történik, biztos normálisabb lettem volna! - Hallgass már el, a Szentségit neki! És abban a szempillanatban, én sem tudtam megszólalni a döbbenettől, ő pedig vissza akart vágni nekem, de nem tudott! Én azt az öt fiút néztem, akik a semmiből teremtek a szobámban, majd azt láttam, hogy Mary csuklik egyet és arccal lefelé az ágyamra dől! Pedig egyikük sem ért hozzá! A másik pillanatban Guy felkapott minket, és egy autóban találtam magamat vele együtt. Majd menetrendszerűen elájultam! Azt tudtam már, hogy nekünk vámpíroknak vannak különleges képességeink, de arról fogalmam sem volt, hogy az ablakon keresztül is lehet közlekedni! A banda nem volt elővigyázatos, és észrevették őket. A harmadik házban lakó Karmela Glen nem hitt a szemének! Ő is hasonlóan Mrs. Flecherhez, állandóan az ablakon bámult kifelé. Sosem adott magára, a harmincas éveinek, végén járó nő volt, ápolatlan, a haját állandóan összefogva hordta, a ruhái is mindig egy számmal vagy kettővel voltak nagyobbak, mint ő! A férje is elhagyta miután inni kezdett. Éppen azon gondolkodott, talán még is innia kellene még valamit, amikor meglátta, hogy a csukott ablakon keresztül, Roger Adams házából, 6 fiú épp két lányt rabol el. Gondolta, hogy elrabolják őket, hisz nem az ajtón keresztül távoztak. – Jézusom! Tényleg sokat ittam, hogy azt képzelem, hogy ezek az ablakon keresztül távoztak, és mindegyik a talapára érkezett. Káprázik a szemem, vagy mi? Jó ég anyám, miért nem hallgattam rád, amikor

kijöttem először az elvonóról! Nem hallucinálnák ilyeneket. Egyikben ráismert Adamra. – Mától nem iszok egy kortyot sem, még hogy a zárt ablakon keresztül kiugranak az utcára. Nem, nem iszok többet egy kortyot sem! Két dologra nem gondolt egyáltalán! Az egyik hogy még is észrevették, a másik pedig hogy hamarosan egyáltalán nem fog inni. Mert ahova ő kerülni fog, ott már nem isznak, maximum az angyalok vagy az ördögök köszöntik megérkezését egy pohárral!

- Valami baj van Adam?- Kérdezte Edgard - Igen! A vén iszákos banya észrevett minket. - Vidd innen őket a megbeszélt helyre! Én végzek vele. Már nagyon éhes vagyok! Nem bírom már ki, mire odaérnénk, már út közben megenném a másikat. - Jó! De siess! Edgard mint egy halandó, hisz tőlük leste el, nem rontott rögtön be, hanem becsengetett. Mindenre gondolt, csak arra nem, ahogy kinézett az, aki kinyitotta az ajtót! Még az „étvágya” is elment. Mindegy gondolta magával, végezni kell vele, nem maradhat szemtanú! - Jó estét kívánok! Ne haragudjon, hogy így magára török, de láttam, hogy kifelé néz az ablakon! És én nem szeretem, ha munka közben bámulnak engem. Becsukta az ajtót, Mrs. Glen amikor meglátta Edgard szemeit, csak ennyit tudott mondani! - Jézusom az ördög! Eljött értem a sántán. Még is jobb lett volna, ha abba hagyom a piálást! Megmondták az elvonón, ha nem hagyom abba, ez visz majd a sírba. De azt nem gondoltam, hogy maga az ördög jön el értem! - Hát, ha nem is az ördög, de valami más igen! De az is biztos, hogy ha meghalok, a pokolra jutok. Tudja mit? Tegyen meg nekem egy nagy szívességet! Foglaltasson nekem is egy helyet a pokolban, maga mellett. A másik pillanatban rátámadott a nőre, ahol érte, harapta a nyakát! Majd dolga végeztével, és jóllakottan távozott a házból!

2 Amíg a többeket kint ücsörögtek a nappaliban, mit sem sejtettek arról, hogy Elisabeth-et, és Maryt épp azokban a pillanatokban rabolják el! Azon tanakodtak, mi lesz ha Elisabeth ismételten nem változik át, akkor mindenképp ide kell hívni a Kamarillát, amire nem igazán tetszett nekik, még a gondolatától is odavoltak. Sőt Leslie kirohanására is számolniuk kellett, ha az átváltozás megtörténik! Amikor épp ezen vitatkoztak, állított be Adam, felvette álszent vigyorát és megkérdezte, nem mennek-e vacsorázni, mert ő nagyon éhes. Senki sem akart, így hát ő elment „vadászni”. Senki sem sejtette, hogy a „vadászni” címszó alatt egészen mást értett. Mindenki annyira el volt foglalva a gondolataival, hogy senkinek sem jutott eszébe, hogy beleolvasson a gondolataiba. Ha valamelyikük beleolvas, biztos, hogy másként alakult volna minden. 1 óra elteltével kezdett nekik gyanússá válni a dolog, hogy nincs mozgás a szobából, és hangokat sem hallani. - Ti nem éreztek valami furcsát?- kérdezte Miranda! - Furcsát? Mit csillagom?- Kérdezte Lusinda - Lassan egy órája vagy még több is talán, hogy az osztálytársa idejött, és még senki nem jött ki a szobából. Lassan féltíz, nem kellene hazamennie? Vagy talán desszertnek akarjátok itt hagyni? - Jesszusom, Miranda! De hogy akarjuk bántani! – Szinte kiabálva mondta Patrícia! Lányom barátai semlegesek, ezen a téren! - Bocs nénikém! Akkor is, furcsa! Vagy talán ő maga fogyasztotta el? Átváltozott csak mi nem vettük észre? - Miranda!- Kiabálták egyszerre felháborodva! - Nem is lenne rossz! Néha alig tudom magamat visszatartani, ha a közelemben van. Főleg a suliban volt nehéz! De már akartam mondani az előbb én is valamit, hogy nem érzékelem Mary jelenlétét itt! Szóval, csak azt akartam mondani, hogy nincs, vagyis nem érzek halandó illatot a lakásban. Sőt Liz illatát sem érzékelem egy ideje. – Mondta Lucy akiről el is feledkeztek, hogy ott van. - S miért nem mondtad eddig kislányom!- Kiabált Robert. - Hallgat is rám ebben a családban valaki? Mikor Liz megérkezett akkor is mondtam, hogy változás történt, de ti csak legyintettetek egyet. És kinek lett igaza? Nekem! De szerintem most sem hisztek nekem! Nem sokkal azután kezdtem nem érezni a jelenlétüket, amikor Adam elhúzta a csíkot!

- Adam! Hogy jön ide a bátyád? - Sehogy! Én csak azt mondtam, hogy nem sokkal azután nem éreztem a jelenlétüket, ahogy Adam elment. Egyszóval, ebben a házban, perpillanat csak vámpírok tartózkodnak! Nem kellene inkább megnézni? Mindenki ott tolongott Adam kivételével a vendégszoba előtt! De ahogy benyitottak, döbbenve vették tudomásul hogy a szoba üres, s akiknek bent kellene tartózkodniuk egyszerűen köddé váltak. S nyomok sincsenek arra vonatkozóan, hogyan tűntek el. Ki biztos nem mentek, mert azt látniuk kellett volna. - Hát, ezek itt nincsenek- mondta Roger - Micsoda felfedezés! Mi is látjuk, nem vagyunk vakok. - Én megmondtam! De megint nem hitt nekem senki! - Most mi lesz?- kérdezte Miranda! - A rendőrséget nem hívhatjuk! Mint mondjuk nekik, hogy eltűnt az unokahúgunk, itt az anyja, aki, vagyis mi is vámpírok vagyunk, illetve az osztálytársak, aki halandó? Egyből vinnének minket az elmeosztályra, vagy meggyanúsítanának gyilkossággal. Kamarilla? - Ne! De Lesleinek szólni kell! Kiabálni fog velem, de neki muszáj lesz szólni! - És Nigel?- kérdezte Roger! - Ki? – kérdezték egyszerre - A vadász! A vámpírvadász! Akár tetszik, akár nem neki akkor is szólni kell. Ha a kamarillának nem akartok, neki mindenképp kell. Hátha előbb megtalálja őket. Kamarillának nem kellett szólni! Jöttek maguktól is! Nem telt bele félóra, és ott álltak az ajtóban! Dühösen! Nagyon dühösen! De előtte még Patríciának meg kellett vívnia a maga harcát Leslieval. - Leslie? Itt Patrícia! - Mi a fenét akarsz az éjszaka kellős közepén? Tudod hány óra van? - Tudom! De muszáj valamit mondanom! - Nem ér rá reggelig? - Nem! - Akkor mondd, de gyorsan, reggel korán be kell mennem! Öööööö… izé, szóval Elisabethtel egy kis gond van. - Gond? Milyen gond? - Azaz igazság… hogy… hát szóval, az a baj… - Nyögd már ki végre! - Szóval, Maryvel együtt, izé… szóval eltűntek! - Mi???????????????? Mi az, hogy eltűntek? Ide figyelj, ha valamit csináltatok velük, főleg Maryvel, ha „elfogyasztottátok” - Jézusom Leslie!! Eszünk ágában sincs. Értsd már meg, hogy eltűntek, valaki vagy valakik elrabolták őket. Ide kellene jönnöd, és van még valami, ami nem fog tetszeni. - Mi? Mi jöhet még ezek után? És mondjak majd Mary szüleinek? He? - Majd kitalálunk valamit. Szóval… ide fog jönni… a Morpheusz.. - Nem! Azt már nem! Már megint? Utoljára, ami nem is olyan régen volt, ismételten meg akart „enni”. Ennek az a mániája! Ja meg

hogy álljak közéjük! Tudod, mikor leszek olyan, mint ti. Öröklét!! Még mit nem. Jó így nekem, ahogy van! - Csak azt mondta, hogy finom az illatod! Nem pedig azt, hogy meg akar enni! - Teljesen mindegy, akkor is az volt a szándéka és kész! Megyek! És lecsapta a telefont. De előtte halkan még megjegyezte, hogy magára tesz egy táblát a következő felirattal: „a szavatosság még nem járt le! Fogyasztható árucikk!” Szerencsére Patrícia nem hallotta meg. - Na, ezen túl vagyunk gondolta Patrícia! A neheze még hátra van. Fel kell hívni a Kamarillát. Rogerék próbálkoztak egy ideje, de senki nem vette fel a telefont ott. - Sikerült? – kérdezte Mike! - Igen! Könnyebben ment, mint hittem! Idejön. És ők? Sikerrel jártak? - Nem! Senki nem veszi fel a telefont! Annyira félek! - Ne félj! Nem tehetünk róla! Bizonyos mértékig. Nekik is tudniuk kellett volna, hogy valami esetleg készül. Ha nem tettek ellene semmit, az ők bajuk is. Hány éves lehet Morpheusz? Közel 2000 éves? - Nem tudom. Kb. De én akkor is félek Mike! Hibát, hibára halmoztam. Megírta a levélben, Ha hibázok, elveszi tőlem. JÉZUSOM!!! - Mi a baj? Kérdezték egyszerre! Miért lettél még jobban fehér Pat? - A Kamarilla! - Mi van velük? - Annak idején, abban a levélben, amelyet Morpheusztól kaptam, megírta, ha hibázok, elveszi tőlem Lizt! Biztos ők voltak! Tuti! - Azt kétlem! Mondta Roger! – Nem is csináltál semmit! Az utolsó találkozás óta, több mindent megengedtek! Van egy olyan érzésem, hogy ezek hamarosan itt lesznek, hidd el, nem lesz egyikük sem velük! Ezek nem vadásznak ezen a területen, semlegesnek tekintik. Mit csináltak volna Maryvel? - Még is mit? - Felejtsd el! Nem ők voltak! - De biztos vagy magadban Roger! És az hogy is hívjákot felhívtátok? - Nigelt? Még nem! Először a Kamarillát próbáltuk. De mindjárt hívom őt is.

3 Csengettek! Az ajtóban Leslie állt! Feldúlva, kétségbe esve! - Hol vannak? Remélem a gülü szemű még nincs itt? - Neked is szép estét Leslie! Még nincs! Nem tudtuk elérni! Hidd el, fogalmunk sincs, hogy történhetett ez az egész, hogy egyszerűen köddé váltak. - Hála! Nem igazán szeretnék vele találkozni. Köddé váltak mi? S mondd Roger, mit mondjak Mary apjának? Vámpírral teli házból, elrabolták a lányát, vagy mondjam neki egyszerűen: hogy „megették” vacsorára? Ezt mondjam majd? Tudtam, hogy baj lesz abból, hogy ide engedtem őt ma. Mintha megéreztem volna a bajt! - Leslie! Úgy látszik ma, mindenkinek az a mániája, hogy szerencsétlen Marynek kiszívta valaki a vérét közölünk! - Fújj! Még rágondolni is rossz! Felfordul a gyomrom! - Ööö… Leslie! Figyelj csak, úgy döntöttünk, hogy idehívunk még valakit! Aki segítségünkre lehet a keresésben. Van némi tapasztalata Öööö… vámpír… keresésben… - Ki?

- Nigel! Nigel Hass! Halandó, de nagyon jó érzéke van, a… hmm… őő… ilyen jellegű dolgokban! Sok sikert ért el, ezen a területen. Sok vámpírt juttatott a Kamarilla kezére, és hát a többit úgy is sejted! - Halandó? Neki is fogadalmat kellett tenni? És ugyan miben jobb, mint a rendőrség? Megérzi a szagukat? - Többek között! Erre születni kell! Már gyerekként furcsa dolgokat tapasztalt, olyanokat látott, amiket mások nem. Megérezte, valaki, hol rejtőzködik, nem csaló hidd el. Csak más! Olyan, mint mi, csak halandó! És meg ne próbáld tőle megkérdezni, hogy ő miért nem vámpír már? Egyszerűen, ő nem akar! Vagy nem érzi még az idejét annak, hogy olyanná váljon, amilyenek mi vagyunk. De egyszer biztos, hogy az lesz! - Már lassan tizenkét éve, tizenkét éve kérdezem magamtól Roger, hogy épelméjű vagyok-e! És állandóan arra jutok, hogy nem! És most tessék! Ide jön egy pasi, aki olyan, mint én, ránéz, egy ruhára aztán megmondja tuti! Mást évekig keres a rendőrség, ez meg majd félóra alatt megmondja hol a lányom, és Mary! Fel kell hívnom az apját- Roger lefogta a kezét. - Még ne! És épelméjű vagy! Csak belecsöppentél egy világba, amiben nem hiszel, vagy nem akarsz hinni. Ez az igazság Leslie! Vámpírok már pedig léteznek. Akár tetszik, akár nem, ez az igazság. Lehet, hogy a te világodban, ezek a dolgok csak kitalációk, és nem akarod felfogni, mert ezek a dolgok számodra, könyvben és filmvászon léteznek, a mi világunk igen is valós, és benne éltél egy ideig. Csak nem akartál tudomást szerezni róla, és a mai napon vagy kénytelen elfogadni. Bízz Nigelben, megtalálja a lányokat! Csak abban tudok reménykedni, hogy a fiamnak nincs köze hozzá! Van egy olyan érzésem, hogy ez az éjszaka más lesz mind az eddigiek! Az is lett! - Talán Morpheusz közli majd velem, hogy talán még sem tart igényt a véremre? Mi van Adammal? - Istenem Leslie! Mikre nem tudsz gondolni. Ha eddig nem bántott téged, ezek után sem fog. Valami nem stimmel! Elég hamar és furcsamód távozott el itthonról. Lucy tette is valamiféle megjegyzést rá, amikor azt mondta, hogy csak vámpírok jelenlétét érzékeli a házban. Illetve előtte még Miranda is tett egy megjegyzést a lányokra. De hát szerencsétlen Lucyra mostanában soha nem hallgatunk. Pedig általában jók a megérzései és a látomásai. - Ha valami bajuk esik… én nem is tudom, mit csinálok… veletek! Morpheusz ugyan nem tartott igényt a vérére Jobba lett volna, ha Leslie hallgatott volna. De ha mérges, nem tudja a száját tartani. Így neki esett, pedig 11 éve tudja, hogy nem bölcs dolog egy vámpírt letámadni vagy megközelíteni, mert annak sosem lesz jó vége. Még akkor sem, ha azt a vámpírt ismerjük.

4 Mikor magamhoz tértem, Mary még ájultan feküdt mellettem. Őt összekötözték, száját beragasztották. Ahogy az éjszakai homályból ki tudtam venni, apu irodájában voltunk. Nem sok mindenre emlékszem, csak arra, hogy azt mondják, nekem ideje lenne ágyba menni, én pedig arra gondoltam talán még is megnézem azt a medált, de csöngettek, és Mary állt az ajtóban. Többre már nem emlékszem. Arra sem hogy miért keresett engem. Gyorsan az ajtóhoz rohantam, be volt zárva, a telefon vezetéke pedig elvágva. Érdekesnek tartottam, hogy engem miért nem kötöztek meg. gyorsan visszamentem hozzá, és szólongatni kezdtem ismét. - Mary. Kezdtem szólongatni. Megszabadítottam a ragasztótól, a kötelektől. Pofozgatni kezdtem. - Au, a fejem, de fáj. Hol vagyok? - Mary! Ne ijedj meg, de azt hiszem elraboltak minket, egyenesen a szobámból! Sőt talán csak engem akartak, te éppenséggel, rosszkor voltál rossz helyen! Egyébként miért is jöttél hozzánk? Ha be tudom azonosítani, akkor apu irodájában vagyunk a NASA-nál. - Elraboltak? Kik? Az apád? Miért nem emlékszel? Bulit akarok szervezni! - Most már emlékszem! Hát itt lesz buli, jó nagy hamarosan. Mi leszünk a díszvendégek! Azt kétlem, hogy az apám rabolt volna el. Annyira azért nem hülye! . Sajnos van egy tippem, de ne legyen igazam. Magamban tettem hozzá, hogy ő nem látta Edgardékat a szobámban. - Van telefon? Telefonálni kellene! - Az sajnos nem fog menni! Mert valaki elvágta a vezetéket, és az ajtón sem tudunk kimenni. Bezártak minket. - Be bizony! Jött a sötétség mélyéről egy ismerős, mézesmázos hang. Sokat nem kellett tippelnem ki az! Az én drága unokabátyám Adam! Most jutott eszembe, ő nem volt ott az elrablás pillanatában, a szobámban. Tehát közéjük tartozik. Ha jól emlékszem, telefonált, amikor a fürdőből jöttem ki! - Ahogy az én drágalátos, unokahúgom mondta, bizony Mary, rosszkor voltál rossz helyen. Így kénytelenek voltunk téged is magunkkal

hozni. Nem baj, legalább lesz több finom falat számunkra. Ahogy Edgard mondta, már régóta fáj a foga rád. Jobban mondva a véredre vágyik hosszú ideje már! S milyen igaza van, isteni finom a belőled áradó illat! Szagolt a levegőbe! Sajnos itt nem lehet vadászni, de majd teszünk róla. ha vadászunk, az áldozat félelme keltette adrenalin még finomabbá teszi az emberi vért, és a félelem keltette illat megcsábítóbb a magunk fajtának. Úgy ahogy a macska játszik az egérrel… Egyébként, ahogy látom még nem igazán fejlődött ki jól az érzékelésed. Ezt nekem mondta! Nem vetted észre hogy mióta itt állok a sötétben. Mit is várjak egy félvértől. - Liz. Liz. mondd, miről beszél ez? Ez meg akar ölni engem? Érted te hogy mit mond ez? Félvér? Mi a francról beszél ez? - Nemcsak téged! Engem is! Sajnos igen! De jobb lesz, ha nem tudsz meg mindent. S inkább hallgass! Nem akartam, de az idegtől egy kissé parancsolónak hatott a hangom. Már megint! - Milyen barátnő vagy, hogy még az igazat sem mondod el neki! Hmm? A halála előtt mindenkinek joga van megtudni az igazat! Igaz fiúk? - Ja! Jött az a válasz valahonnan a sötétség mélyéről. Majd egyszer csak mind az öten ott álltak előttünk. Edgard és a bandája. Mind a hatuknak pirosan világított a szemük, s én nem csak ezt láttam benne, hanem azt is, hogy mindnyájan szomjasak. – Adam jobb lesz, ha sietünk, mert már keresik őket. Morpheusszal az élen! Nem csak ő, hanem a vadász is: Nigel! Itt sem maradhatunk, el kell mennünk! Kint találtam egy üres hangárt, oda mehetünk! Hallod? - Liz ezeknek még mindig piros a szemük! Mond már el, mit akarnak, mit nem mondtál el nekem? Liz kérlek!! Lassan átment hisztériába, ha nem állt volna kettőnk között Adam, odarohantam volna hozzá, hogy lekeverjek neki egyet. - Én nem tudom elmondani neki. Azt sem tudom, hogy álljak neki! - Szóval arra kérsz, világosítsuk fel, a te drágalátos kicsi barátnődet? Nos, lásd milyen jó rokonod is vagyok én neked! Nem bánom, elárulom a titkot. Neki úgy is mindegy már. Bár a halála előtt az embereknek, inkább utolsó kívánsága szokott lenni. Vegyem annak? Csak bólogatni tudtam! - Mary, Mary kicsi Mary. Hogy is mondjam meg neked, ezt a titkot! Titkot, amiről egy halandónak nem lehet tudnia! - Halandónak? Jézusom… mi ez az egész? - Mi itt, és ő, mutatott rám. Vámpírok vagyunk! Ő sem tudta, csak nem rég szerzett tudomást róla! - Vámpír! Tört ki hisztériás nevetésbe Mary! Vámpír! Jézusom, az egy kitalált meselény! Jézusom, elmebajosok közé kerültem. Álmodom az egészet! Csípjen már meg valaki! Igen, otthon fekszem az ágyamban, dög meleg van, és a melegtől álmodom ezt az egészet! Itt álltok álmomban, te is Liz és azt mondjátok, hogy vámpírok vagytok! - Nem Mary! Sajnos igaz! Nem álmodol, ez a valóság! Én is vámpír vagyok, és tényleg igaz az, hogy nem rég szereztem tudomást róla, átváltozás folyamata alatt állok, hetek kérdése és én is olyan leszek, mint ők! Én pedig rájuk mutattam. - És utána még rosszabb lesz, ami eddig volt. Közel 3 hónap iszonyú kín, és vérszomj. Te vezettél rá! Nem emlékszel? A Napló, Családi titok! - Jézusom! Akkor minden igaz! A névtelen levelek, amiket Szilveszterkor mutattál? - Igaz! - Kiküldte?- Rámutattam hönszeretett unokabátyámra! - Te megmutattad neki a leveleket? Mikor jöttél rá? - Nálatok! Akkor, amikor odarohantam, és hisztizni kezdtem, hogy rájöttem az igazságra! Villámcsapásként ért a felismerés! Rólad beszéltem, amikor Karácsonykor elkezdtél nekem beszélni az öröklétről, az öröklétűekről, a vérről. Ezeket kiabáltam éppen, és bumm, rájöttem! Te álltál egyszer a szobámban éjszaka! Te tetted a névtelen levelet bele a matekkönyvembe. Csak akkor még nem ismertelek téged! Ha pedig úgy tartottak kedvem, hogy megmutatom valakinek, akkor megmutatom! És kész! - Nem kellett volna! De már úgy is mindegy! Visszatérve rád, azt kétlem! Hisz Leslie Halandó! Na, most mit mondjak neki? Mondjam el az igazat? Hogy Leslie nem is az apám, és hogy nem vagyok félvér? Jobb lesz, ha hallgatok! Csak ránk találnak hamar, és nem lesz késő! - Jaj Liz, mondd, hogy nem igaz? Te is félrebeszél félelmedben. Mondd, hogy félrebeszélsz? Én csak, akkor… Jézusom Cliffnek volt igaza! De én akkor meg akartalak nyugtatni… nem mondtam komolyan, hogy kezdj el kutatni! Én akkor sem hittem benne, mint Szilveszterkor!

- Nem, nem beszélek félre! Bár félrebeszélnék, de nem! Értsd már meg, a vámpírok léteznek, és én is az vagyok! Az a napló, az valószínű, hogy az üknagyanyám naplója, aki vámpír volt! Egy igazi élő vámpír!! És én ő neki vagyok a leszármazottja! - Bocs Adam hogy közbe szólok, de sürget az idő és ideje lenne vacsorázni. - Igaz! Vele kezdjük, úgy ahogy annak idején Pamélával is tettük. Nem csatlakozol hozzánk Liz. Itt lenne ideje megkóstolnod az emberi vért. Vagy a drágalátos anyád, és az én drágalátos anyám nem készített fel még a vámpírélet viszontagságaira? Erről is nekem kell gondoskodnom? Miket is beszélek, hisz azt már te úgysem éred meg. Azt hiszem, itt az ideje megkóstolni, milyen is egy félvér vére! Nem gondoljátok fiúk? - Ja! Helyeseltek egyszerre. Úgy látszik más szókincsük nincs a helyeselésre. - Ne bántsátok, öljetek meg engem. Kérlek! - Kérlek! Bár úgy sem kell, te is sorra kerülsz majd! Hamarosan! A döbbenettől szólni sem tudtam, gúnyos mosollyal rám néztek, egyszerre vetették rá magukat Maryre, jött az ismerős érzés, szédülni kezdett velem az egész szoba, hányingerrel küzdöttem, aztán menetrendszerűen elájultam. Az ájulás előtt még hallottam drága barátnőm vérfagyasztó halálsikolyát. Amikor magamhoz tértem, friss levegő csapta meg az arcom, és Adam tartott a karjában rohantak velem arra a helyre, amiről nem olyan rég még Jim beszélt. Aki valamilyen szinten hasonlított Edgardra. Valószínű a testvére lehet. Ugyanabban a pillanatban tértek be az irodába az ott dolgozók, ahogy velem rohantak a hangár felé. Döbbenve álltak a vérző Mary felett, és egyikük sem tudta, hogy került oda, és a gyilkosa vagy gyilkosai hogy jutottak ki!

5 A döbbenettől szólni sem tudtak! Mindenki mély levegőt vett, hogy elkerülje a rosszullétet! - Jesszusom! Én mindjárt elhányom magam. Hívjátok a rendőrséget! - Azt hiszem, tudom ki ez! Leslie Ford lányának az osztálytársa. Valamilyen Mary. – Válaszolt a fel nem tett kérdésre Mr. Torn, Leslie Ford főnöke. Azt hiszem, felhívom őt, amint tud, jöjjön ide. Ha megjöttek a rendőrök, akkor is szóljatok! Először Leslie lakását hívta, de ott senki nem vette fel! Majd eszébe jutott, hogy élnek rokonai a városban, Mr. Adamsék! Őket hívta. Leslie vette fel! - Leslie? Itt Jim Torn! - Jim te vagy az? - Én! Most mondtam! Valami baj van? Olyan elnyűtt a hangod! - Baj! Az mindig rosszkor jön. Elrabolták a lányomat és a barátnőjét is. Mary Katzman! - Akkor ő meg van! A lányod nincs vele! - Akkor kérdezd, meg tőle hol van? - Az sajnos nem fog menni Leslie! Hogy is mondjam csak neked, szóval Mary már senkinek nem fog semmit mondani, főleg nem azt, hogy kerültek ide, s kivel. mert ahol ő már van a választ csak egy médium és egy ABC-S tábla segítségével tudnánk meg! - Mi van? Ne beszélj rébuszokban. Nincs, erre nekem türelmem holmi szójátékokat megfejtsek! - Az Istenit Leslie! Mary Katzmant megölték az irodádban. Ugyanúgy, mint novemberben azt a másik szerencsétlen lányt az iskolában. És Decemberben a kedves szomszédodat Mrs. Flechert. Csend! Leslie? Csend! - Leslie szólalj már meg! - Csak magamhoz kellett térnem! Szólok a többieknek, hogy odamegyünk! Ha láttok, valami gyanúsat azonnal szóljatok, még nem érünk oda. Főleg 6 fiatal srácra kellene figyelni, ha egyáltalán ott, vannak. A jelek szerint igen! S ha megtalálnátok őket, ne lepődjetek meg a kinézetükön és főleg ne csináljatok semmit! Mert rátok támadnak, és úgy végzitek, mint az a három szerencsétel! - Oké Leslie! Úgy lesz, ahogy mondtad. Jim meglepődően nézett a telefonra. – Mi az, hogy ne lepődjünk meg a kinézetükön? Mi az,

hogy ránk támadnak, ha meglátnak? Leslie, Leslie! Miért nem mész már nyugdíjba! - Hol vannak? Ezt Roger kérdezte! - A munkahelyemen, úgy tűnik! A saját irodában megölték a szerencsétlen Maryt. Elharapták a torkát és valószínű ki is szívták a vérét! - Lényeg, tudjuk, hogy hol vannak! Csak Liznek ne essen baja! – Patrícia odament Lesliehez, próbálta vigasztalni, de ő nem engedte! - Hozzám ne érj azzal a kezeddel… a gülü szemű és a bandája? Ők nem csinálnak semmit? Frászt kapok tőlük, amióta csak ismerem őket, kiráz tőlük a hideg. Úgy, mint tőled, amióta megtudtam micsoda is vagy te! - Leslie kérlek, ezt most hagyjuk! Össze kell fognunk, különben végeznek a lányoddal. - A lányommal, aki nem is a lányom. Jajj ne! Itt vannak! - Á! Nicsak ki van itt? Az én drága egyetlen Leslie barátom! Rég találkoztunk, nem, de bár? - De! Úgy van, ahogy mondod! Csak tudod, elfelejtettem valamit! Magamra akartam írni, valami olyasmit számodra. Hogy a szavatossági idő még nem járt, fogyasztható árucikk vagyok! - Leslie! Kérlek! - Hagyd csak Patrícia! Leslie barátom vicces kedvében van, annak ellenére, hogy a lányát elrabolta vámpírok egy csapata! - Barátod ám a tudokid! - Leslie ne! – kiabálták egyszerre! Ne provokáld, el fogod érni, hogy tényleg rád támad! Szerencsére, Leslie féken tudta magát tartani, különösképpen jókor szállt magába, mert megérkezett Nigel Hass, a vámpírvadász! - Morpheusz! Örülök, hogy újra látlak! - Én is örülök neki Nigel! Látod, szükségünk van rád. Remélem, mindent tudsz? - Igen! A telefonon már elmondták a lényeget! Ő Leslie? Elisabeth apja? - Igen, az vagyok! Te pedig a híres, nevezetes halandó, aki mindent kiszimatol! - Azt nem mondanám, hogy mindent, de a vámpírokhoz kitűnően értek! - És mi lesz a jutalmad? Pénz, vagy esetleg, átváltoztatnak vámpírrá? - Leslie! - Nincs semmi baj! Egyszer biztosan az leszek! De még nincs itt az ideje. Akkor talán essünk is neki! Amit elsőre szeretnék az, hogy átmennék Leslieék házához. Ott szeretnék elsőre körülnézni. Ha lehet! - Addig pedig, összedugjuk a fejünket! Nigel, ruhákkal, Elisabeth feljegyzéseivel, azokkal, amelyek segítségével rájött az igazságra, fényképekkel, laptoppal tért vissza háromnegyedóra múlva Rogerékhez!

6. Addigra Összeült a haditanács! Arra a megállapodásra jutottak, hogy mihamarabb oda kell érni, mielőtt a rendőrség érne oda. Mert talán késő lesz, és ha addig is ott maradnak, nagyvérengzés lesz belőle. Közben a hangárban is ment a tanácskozás! - Idefigyeljetek! Én, Jim, és Guy elvisszük a kishülyét a házunkhoz! Szembeszállunk velük! Nem hiszem, hogy baj lesz! Reménykedjünk, hogy a díszes társaság előbb ideér, mint a balfácán Levison a bandájával. Próbáljatok minden nyomot eltüntetni! Főleg a szagokat. Ezt Nigel és Zarta miatt mondom. Kifinomult érzékei vannak Nigelnek, annak ellenére, hogy halandó! Nem csodálom, vámpírvadász! Visszamegyünk a drága nagynénéd házhoz! Ne merj nekem kiabálni! Megértettük egymást? Csak bólogatni tudtam, a rémülettől. Állandóan hallottam Mary sikítását! Újraéreztem a friss levegőt, de nem tudott megnyugtatni, immáron állandójelleggel estem kómás állapotba. Hamarosan holdtölte, bekövetkezik az átváltozás. Hallottam autóajtó csapódását

éreztem, hogy elindulunk, hallottam Guy hangját valahonnan a messzeségből. - Adam! Hallgass meg, mondanom kell valamit vele kapcsolatban. Biztos rám célzott! Hallod! De Adam nem akarta meghallani, csak egyfolytában az járt az agyában meg kell ölnie őt! Az autó nagyon gyorsan haladt, mikor fékcsikorgást hallottam. Mióta jöttünk el onnan nem tudom! Órák telhettek el az óta? Az is lehet, hogy csak percek, amilyen őrült tempóban jöttünk. Aztán eszembe jutott mit is mondott! Vissza hozzájuk, a házukhoz. Újra ott voltam! - Hallgass már meg! Hallod! Az agyadra ment ez az egész! És nem látod meg a valóságot! Ez nem félvér, ez nem lesz félvér, érzem a szagát! Hallod? De Adam továbbra sem hallgatott rá, ha hallgatott volna rá, minden másként alakult volna! - Én elmegyek innen, nem maradok itt! Kiabálta Jim! - Itt maradsz! - Nem, nem és nem! Ha itt maradok, megölnek. És téged is, és őt is! Mutatott Guyra! Ha nem a vámpírvadász, akkor a Kamarilla! Nem akarok máglyára kerülni! Idióták! Elfutott! Soha többé nem láttuk viszont! Illetve, hónapokkal később Budapesten! Segített nekünk, Nigelnek felderíteni a valót a családunkra vonatkozóan!

A haditanács mindig nem indul, tel oda ahova el kellett volna indulniuk. Sőt a rendőrség sem! Ott is vártak valamire! De hogy mire ők sem tudták. Csak telt az idő! A rendőrségen:

- Uram! A NASATÓL keresik. Mr. Torn keresi! Azt mondja megöltek valakit Leslie Ford irodájában és a lányát elrabolták. Az áldozat. ő szóval ugyanúgy… még vonalban van uram! - Tessék itt Levison! Miről van szó? A helyettesem nem tudott kinyögni egy normális mondatot. - Itt Jim Torn! Az egyik munkatársunk irodájában valaki vagy valakik, vagy valami nem tudjuk pontosan megölte a lánya osztálytársát, Mary Katzmant! Ugyanúgy, mint hónapokkal ezelőtt Pamela Gubront! És a szomszédjukat! Lehet, minél előbb jöjjenek ide! És Leslie Ford lányát Elisabeth Fordot elrabolták. Valószínű, hogy a Katzman lány vele volt, őt valószínű nem akarták elvinni, csak rosszkor volt rossz helyen! - Feltétlenül! Azonnal! Majd azt mi eldöntjük! Órák múlva értek a helyszínre! Addigra elszabadult a pokol! Vámpír támadt vámpírra, vámpír ölt halandót!

Nem sokkal később Nigel jött ki a házból, innen is egy halom papírral a kezében. - Nézzék mit találtam! Nemcsak Elisabeth cuccai között, hanem Adam cuccai között is megtaláltam ugyanazokat. Mondta Önöknek a lányuk, illetve az unokahúguk hogy fenyegető jobban mondva családjára vonatkozóan olyan leveleket, amelyek céloztak, hogy ki is ő valójában? - Levelet?- kérdezte kíváncsian Patrícia! Milyen levelek, soha nem említette, hogy kapott volna, névtelen leveleket. Leslie? Neked mondott valamit arról, hogy valaki névtelen levelet küld neki? - Nem! Nem, említette! Kézzel van írva? - Nem! Számítógépen írta! Valószínűleg Adam! Sőt biztos vagyok benne!- Mondta Nigel! - ADAM! Kiabálta Lusinda! – Az nem lehet! Az én kicsi fiam, nem olyan! - Lusinda kérlek! Nyugtatta Roger! Mostanában elég furcsán viselkedett! - Furcsán? A te szemedben mindig furcsán viselkedett! Mutasd azt a levelet Nigel!

- Leveleket! Sok van belőle. Megnézem Adam gépén is, ha szerencsénk van elmentette őket. - Jelszót használ!- Mondta Roger. - S mi a jelszó? - Apotamkin! - Mindjárt gondoltam! Mit is várjak egy vámpírtól! Ö… izé… kisasszony… - Zarta! Így hívnak! - Ö… igen, ö… velem jönne! Kérem!

Zarta és Nigel visszamentek a házba, hogy megnézzék Adam laptopját! Sokáig nem kellett kutatniuk, egyből megtalálták, amit kerestek, Elisabeth neve alatt elmentve. Több különböző leveleket találtak még, amiket nem küldtek el! Mind arra utalnak ki is valójában! Közben Leslie felhívta Mary apját! Még neki is le kellett higgadnia, és közölnie vele a hírt, mert abban biztos volt, hogy Levison még nem szólt neki! Összeszedte gondolatait és hívta! - Katzman lakás! Joel Katzman! - Joel! Itt Leslie Ford! Ne haragudj a késői zavarásért! De, nem is tudom, hogy mondjam meg neked! Nem is nekem kellene talán, hanem a rendőrségnek! De mivel Mary nálunk volt! - Mi történt az én kislányommal Leslie? - A lányom, átment a nagynénjéhez, és én odaküldtem a lányodat! Szóval, Elisabeth -vel együtt elrabolták onnan.. - Tessék?? - Van ennél rosszabb is! Jaj, Istenem… nem tudom, hogy mondjam el neked! Szóval Mary meghalt! Megölték, a munkahelyemen, a lányomnak meg nyoma veszett továbbra sincs meg! Gyere a munkahelyemre! - Ezt nem mondod komolyan, ugye nem. Istenem! Az én egyetlen gyermekem! - Találtunk még pár levelet, amik nem értek célba, és mind arra utalnak, hogy Elisabeth ki is valójában! Nem semmi a fickó! Adam ugye nem a gyerekük, ha jól értettem? - Nem! Úgy találtunk rá, megharapták. Kb 5-8 órája lehetett! Magunkhoz vettük! Nem gondoltuk volna, hogy ilyen, hogy ennyire utálatos, gonosz lesz!- Mondta Roger. –Most már néha úgy érzem, jobb lett volna, ha akkor ott magára hagyjuk! Biztos, hogy ő volt? - Igen! és még öt srác! - Edgard! – mondta ki félhangosan Lusinda. – De miért? - Edgard Kamel? Jól ismerem! Volt már egymáshoz szerencsénk, de mindig kicsúszott a kezeim közül! - Igen! Most már biztos vagyok benne, hogy a szerencsétlen Gubron lánnyal ők végeztek az iskolában! Hogy belehazudott a képembe. Egyik napról a másikra eltűntek a városból, és többet nem jöttek be az iskolába sem. - Azt hiszem itt az ideje, hogy induljunk, nehogy késő legyen! - Elmondtad neki?- kérdezte Patrícia! - El! De amíg élek soha nem fogom elfelejteni a hangját! És miért nem a drágalátos rendőrünk mondta meg neki! Erről jut eszembe! Vajon hol van?

7 Újra Lusindáéknál voltunk! Már magamhoz értem! De nem nyitottam ki a szemem! Mindent jól hallottam! Abban a szobában voltunk,

ahol Karácsonykor a fa állt! Odahurcolgattak be! Jim kivételével mindannyian ott voltak. Guy egyfolytában csak a magáét mondta. Úgy látszik, Adam vette át a parancsnokságot, mert amióta eljöttünk apu irodájából, egyáltalán nem hallottam Edgard hangját! Leszerepelt! És milyen igaza volt, milyen jó érzéke, hogy rájött, hogy én nem vagyok félvér! De a drága unokabátyámnak esze ágában sem volt rá hallgatnia! És ő csak mondta, mondta a magáét! Rólam! - Adam, kérlek, hallgass meg! Higgyél nekem! Ez nem félvér! Értsd már meg! Neki jó érzéke van az ilyenhez, kiszúrja! Kérlek, Adam… De nem hallgatott rá, pedig a többiek is próbálták meggyőzni. Mindhiába! - Higgy neki Adam! Tudja, mit beszél! Jim frankón kiszúrja az ilyen dolgokat! - Félvér! És még ma éjjel meghal! Megy a drágalátos halandó barátnője után! A drága anyuci meg bőghet utána! Úgy rikácsoltok itt nekem, mint a vénasszonyok! Náluk is rosszabbak vagytok! Kuss, legyen! Inkább készüljetek, a balhéra, mert mindjárt robban a bomba, arra mérget vehettek! Na, milyen újra nálunk? Nyugodtan kinyithatod azt a két szép szemedet, úgy is tudom, hogy magadhoz tértél! Nézz körül utoljára, és vegyél búcsút a drága nénikéd házától, és az emlékeidtől! - Mondhatok valamit még? – kérdezte Guy - Gyorsan, ha lehet! - Itt járt Nigel! Érzem a szagát! Sőt, a szöszibaba Zarta is! - Igen? Nem érdekel! Inkább készüljetek! A többiek viszont beértek Leslie munkahelyére! Ahol csak a munkatárait találták! Rendőrség még sehol nem volt! - Jim! Jaj Jim, mond, mi volt itt? Kérdezte Leslie! - Nem tudjuk! Csak egy oltári nagy sikítást hallottunk! Először nem is tudtuk beazonosítani honnan jön a hang! Aztán rátaláltunk a szerencsétlen Katzman lányra! Szóltál az apjának? - Szóltam! Nem volt benne köszönet! Az életben nem fogom elfelejteni! Csak tudnám, hol van Levison? itt van? - De hogy van! Már mikor szóltunk neki, hogy gyilkosság történt! Nigel, Zartával együtt megközelítették őket! - Bocsánat! Megnézhetnénk a szerencsétlen lányt?- kérdezte Nigel! - Ezek kik? - Ööö… ismerősök! Jobbak, mint a rendőrség! Enged meg nekik! - Jöjjenek, mutatom! Leslie irodájában felfordulás uralkodott. A padlót a halott vére terített be mindent, megalvadva! A székek felfordulva, az asztal összetörve, darabjai szanaszét hevertek! A fal is csupa vér volt! - Ezt jól elintézték! - Nem lesz baj, hogy maguk is bementek? A bizonyítékok, tudják… - Ne aggódj! Értik a dolgukat!- Szólt be Leslie! Aki, nem mert benézni az ajtón. - Nem fogják bedobni itt nekem a traccsot? Még a végén magukat is fel kell szedni! - Ne aggódjon uram, nem fogunk! Ha lehet azt mondani, majdnem mindennap látunk hasonlókat! Látod a nyakát Zarta? - Látom! És eszébe jutott a szerencsétlen öregasszony! Hatan támadtak rá, és nem kímélték szerencsétlent! Csak reménykedjünk abban, hogy Elisabethnek, nem kellett végignéznie! - Nincsenek itt! Itt voltak már, de már nincsenek! A többiek is körbejártak mindent, semmit nem találtak!

- Most mi lesz? És hol van Levison? - Nem tudom mi lesz! De én vissza akarom kapni, a lányomat, élve! Adam! Csak kerüljön a kezeim közé! - Én is így vagyok vele! Viszket a tenyerem, hogy felpofozzam! Én neveltem fel, soha nem fordult meg a gondolataimban, hogy ilyenre lesz képes… Közben Megérkezett Mary apja, akit épp Leslie és Nigel támogatott ki az udvarra! A házukban Adam azon gondolkodott éppen, hogy valahogy ide kellene csalogatni a díszes társaságot! S bevillant egy remek ötlet! Hát persze! Elisabeth! Az édes kicsi lányának könyörgésére, a drága anyuci egyből ugrik! Ezt lesz szerinte a legjobb ötlet! Idehívjuk őket! S már kereste is a telefonját! Nem kell ide semmiféle gondolatolvasás, képek előhívása mások számára, jó lesz a telefon is! - Hé, idefigyelj! Nyisd már ki a szemed! Ne játszd magad, már az előbb is mondtam neked. Itt a telefonod, hívd ide a többieket! Na, nyomás, hívd fel az anyádat! És semmi trükk! Értve vagyok? Épp azon tanakodtak mi tévők is legyenek, amikor Nigel, odajött hozzájuk! Mielőtt megszólat a telefon a következőt mondta! - Meg fog szólalni a telefonja, Patrícia! A lánya lesz az! Otthon vannak! Mármint, Rogeréknél! - Magából érdekes vámpír lenne Nigel! Ha az lenne! - Nem hiszem! Csak láttam gyerekként olyan dolgokat, amelyeket mások nem látnak! menny, és pokol, angyalok, ördögök, démonok, vámpírok, vérfarkasok! Hallom a hangjukat, látom őket, láttam őket! Ha már ilyen kiváltság ért engem, legalább kamatoztatom azt! Megérzek dolgokat! Maguk nem, de a halandók igen, megérzik, ha egy szellem jár köztük! A hideget érzi, kirázza a hideg, csak odakap, nem tudja mi az? Csak sejti! A fehér zaj a háttérben, azt hiszik bedöglött a készülék! Pedig nem! Lehet, hogy egy rég meghalt rokonuk akar kapcsolatba lépni velük! Csak nem tudják, hogy kell az ilyen történéssekkel bánni! - Mondja fiam? Magának polgári foglalkozása is van, vagy maga itt a főördögűző? - Leslie! Válaszolni már nem tudott, mert, ahogy Nigel jósolta, megszólat a telefon!

8. Patrícia olyan ideges volt, hogy a telefont sem tudta felvenni, Lusinda kikapta a kezéből, és beleszólt. - Elisabeth! - Nénikém, gyertek ide, kérlek, vigyetek el, ez megöl.. áááááá A vonal megszakadt! - Mit mondtam, hogy fogd be a szád, és könyörgöd ide őket. Ehelyett mit csinálsz? Pont azt, amit nem akartam! Jellemező! Na, mindegy, így is jó! Legalább így is célt érünk el. - Azonnal oda kell mennünk! Meg fogja ölni őt… - Jim! Megvan a lányom! vissza kell mennünk, ott vannak nálam! Ha az a rendőrök gyöngye ideért, mond meg neki! Guy kinézett az ablakon! Csöndes szép, augusztusi nyár volt! Hallotta ciripelni a tücsköket, néha beleugatott az éjszakai csendbe egy kutya, igazán romantikus nyári este lett volna, egy halandó lánnyal, de ez a mai este nem arra való, hogy ábrándozzon, fel kell készülnie egy csatára, amely perceken belül bekövetkezik. Ahogy épp azon gondolkodott, milyen jó is lenne egy lánnyal éppen andalogni a holdfényes éjszakában, a csendet betöltötte a fiatalok hangos zsivaja. Autódudálás, szóváltás, hangos zene. Még élvezik a nyár utolsó hónapját. - Jönnek? - Nem! Csak a késői óra ellenére, megélénkült a város! Épp most támadt mindenkinek kedve, az éjszakában csatangolni! - Hát ez most nagyon nem jókor jött! Na, mindegy, több falat lesz számunkra, megünnepelni majd a győzelmet. Figyeljetek, jönnek! Visszaérkeztek a házhoz! Velük együtt, a semmiből megjelent Morpheusz is, több vámpírral együtt! És a többi vámpír között ott volt valaki, akit hónapok óta halottnak hittek, és a sírj üres volt. Megérkezet Juan, a vámpír! Mindenki tátott szájjal bámult rá, kivéve,

Leslie, Elisabeth, és Miranda! - Ju.. Ju.. Juan? – Kérdezték megdöbbenten. – Te, élsz? - Amint látjátok! Meghajolt üdvözlésképp! Pedig, amikor eljöttem tőletek, és Zarta magával cipelt, én is azt hittem meghalok, hogy ez a vég! De nem! itt vagyok, immáron hozzátok tartozom! Ha vége lesz ennek az egész cécónak, és túléljük, minden elmondok! Adam, odacipelte Elisabethet az ablakhoz! - Most nézz ki, látod? Itt van a tetű banda, hogy megmentsen téged! Nézd, még a vezetők is itt vannak a tiszteletedre! Itt az idő! Készülj fel a halálra! Vegyél búcsút mindenkitől, eljött az idő… Elisabethet a kerten át távozott a házból, ki az utcára, bent a házban a többiek maradtak! Közeledett a tomboló fiatalok hada is! Nagy nehezen, több órás késéssel Levison is bedöcögött a gyilkosság helyszínére!

9. Nagy puff, egy kis féknyikorgás! Megérkezett Levison! Az óra elütötte a hajnali egy órát! - Elnézést a késésért, de sok a munka. Ön Jim Torn? Ha nem tévedek maga pedig Mary apja? - Igen! Mi vagyunk! Nincs kihallgatható állapotban, amint látja, Sokkot kapott, ahogy meglátta a lányát! - Honnan tudta meg? - Leslietől! - Akkor talán mi el is kezdjük a munkát! mondja, Mr. Torn, a család többi része hol van? - Visszamentek Rogerék házához, ugyan is Mr. Adams fia, és a társai ott tartják fogva, Leslie lányát! Édes istenem, ez a rendőr… Levisonék megkezdték a helyszínelést! Amikor meglátták a helyszínét, csak annyit tudtak mondani: - Ez a helyszín teljesen úgy néz ki, mint az előző kettő! Dr. King, az új törvényszéki orvos, bele,bele nyugodva az új helyzetbe, megnézte a holttestet. Döbbenve tapasztalta, a szétroncsolt nyakat körülvevő sebet! Nem akart hinni a szemének! - Ó! Te jó ég! Ez hihetetlen! Ez nem lehet igaz! - Baj van, doki? - Ugye itt nincs kutya? Mondjuk úgy több kutya! - Nincs! - Emlékszik miről beszéltünk a temetőben? - Emlékszem! Nem hiszek bennünk! Bár Mr. Ford lánya azt mondta: Léteznek! Akkor sem hiszek benne! Akkor ott, amikor ott voltam náluk, hirtelen kicsúszott a számon, hogy léteznek e vámpírok! Erre válaszolta a kislány, hogy léteznek! Nagyon ideges volt! A vér? - A lány nyakán, biztos, hogy az ő vére van rászáradva, és szerintem a padlón is! Nem úgy tűnik, hogy más is megsérült volna!

10. Rogerék házánál állt a bál! A házból semmi mozgás nem volt megfigyelhető, a villany sem éget! A fiatalok zsivaja nagyon közeledett feléjük! Adam húzta maga után a kerten keresztül Elisabethet, aki ismét félkómás állapotba került! Csak félig érzékelte maga körül a világot! Adam gondolkodott, nem tudta mit csináljon, a házba nem akart visszamenni, az utcán pedig kint állnak a többiek! Nem akart az anyja szemébe belenézni! Aztán eszébe jutott a szomszédunk háza, ahol nem rég még Edgard tette tiszteletét! De hogyan jutna át, amíg itt van ez a siserahad! Valahogy meg kell pattannia vele! Odakint az utcán, mindig nem jutottak dűlőre, hogyan is legyen! Amikor egyszer csak egy villanást láttak, ami a másik oldalon landolt, Carmen Glen házánál! - Az mi volt?- kérdezte Leslie

- A villanás? Talán, derült égből villám! – mondta Nigel. Várjunk csak! Az egy, ember volt! Vagy is, vámpír! - Méghozzá Adam- Közölte Beau!- Most mi lesz? Támadunk vagy mi? Ebben a pillanatban 4 vámpír landolt az utcán! Egyenes a házból! Támadó helyzetben helyezkedtek el, úgy, mint a többiek! Leslie csak a fejét kapkodta! - Fuss Leslie! Menj innen!- kiabált rá Roger! Földbe gyökerezett lábbal állt, reszketett a félelemtől, állandóan Elisabeth járt a fejében! - Menj már, nem érted? De ő továbbra is csak állt, amíg a fiatalok hada oda nem ért! Megfordult, hogy rájuk kiabáljon, de elkésett. A fiatalok csoportjában, megismerte Cliffet! - Nézzenek oda! Mr. Ford! Maguk is bulit tartanak? Mi is, szülinapit! Elisabeth? - Cliff! Kérlek! Menjetek el innen, nagyon szépen kérlek titeket! - De hát miért? Történt valami? - Cliff! Kérlek, menjetek innen! Próbálta volna terelni őket, de valami miatt a lábai nem engedelmeskedtek! - Nézzétek! Edgardék is itt vannak! Milyen furcsa pózban áll itt mindenki! Mintha támadásra készen állnának! Aztán megtörtént a baj, Edgard hirtelen megmozdult, és rá támadt Cliffre, aki a döbbentettől, szólni sem tudott! Elsötétült a világ előtte, és többé nem mozdult! A társai a döbbenettől felriadva, sikítva menekülni próbáltak! Vesztükre! Lusinda és Nigel a négy fiút vette szemügyre! - Ezek négyen vannak! Hol az ötödik? –Kérdezte Nigel - Nem tudom! lehet lelépett! - Nézze Lusinda! Én most átmegyek a másik házhoz, ahol Adam van Elisabeth -vel, megpróbálom jobb belátásra bírni, ha lehet, és épségben visszahozom az unokahúgát! Azért jöttem, hogy segítsek felkutatni és megmenteni. - Várjon! Magával megyek! Még is a fiam… volt! 14 évig! Átmentek Carmen házhoz! Adam jól látta! A bejárati ajtónál álltak, Edgard nem vitte el, a halottat! Úgy maradt, ahogyan órákkal ezelőtt Edgard megölte! Meglátta Nigelt, és Lusindat! Azt is látta, hogy a többiek, azokra támadtak, akik épp arra jöttek, vagyis a fiatalokra. Fogta, és maga után húzta Elisabethet, fel az emeletre! Arra gondolt, ha végez a kis félvérrel, utána, persze ha életben találja Edgardot, végez vele, még is neki köszönheti azt, amivé vált! Sosem felejti el azt a napot, amikor összetalálkozott vele! Nem gondolta, hogy vámpír! 10 éves volt, épp annyi, mint Elisabeth! Többször látta az iskola környékén lófrálni, a nála jó pár évvel idősebb fiút! A többiekkel lógott! Többször is szóltak hozzá, de mindig sietett haza. Amíg ember volt, Adam Torontóban élt szüleivel. Az igaz neve Adam King volt. Körbe fogták, provokálták, cikizték! Aztán meglátta a szemüket! Piros volt! A másik pillanatban Edgard rátámadt, méreg jutott a szervezetébe, elpucoltak, őt pedig otthagyták az utcán! Órákkal később talált rá Roger! Ő és családja akkor még Torontóban élt! Akkor tervezték azt, hogy átköltöznek az államokban. Segíteni nem lehetett rajta, a méreg, már beívódott a szervei, szövetei közé. Órák választották el az átváltozástól. Mire az átváltozás befejeződött, többé már nem Adam King volt, hanem Adam Adams! Roger és Lusinda Adams fogadott fia! Évekkel később találkozott Edgarddal itt a városban, rákérdezett, ő csak a vállát vonogatta! Azt akarta, hogy hozzájuk tartozzon, de közben meggondolta magát, és ott hagyta a kínok között!

11. - Biztos, hogy itt van?- kérdezte Lusinda - Igen! Láttam a villanást, és már érzem mindkettőjük, illatát! Sőt! Egy halottét is! - Úristen! Az iszákos nő! - Bemegyek! Jöjjön utánam, de maradjon mindvégig a hátam mögött! És ha lehet, ne támadjon rá! Az ajtó nyitva volt, be kellett csak lökni! Az első, amivel szembe találkoztak, Carmen volt! Kikerülték! Nigel nem szólalt meg, csak felfelé mutatott az emeletre, hogy Adam ott tartózkodik. Lusinda bólogatott, hogy megértette! Elindultak felfele, a fordulóban, mozgást vettek észre! Megtorpantak, mert Adam megszólat!

- Lusinda! Ne gyertek fel, mert… - Adam! Kérlek hallgass meg! Mondanom kell valamit neked, csak Lizt enged el, kérlek! - Én, nem akarlak meghallgatni! Senkit nem akarok meghallgatni, és küld el innen ezt a beképzelt vadászt! - Pedig meg fogsz hallgatni, Lizről van szó! - Persze! Volt már pár holdtölte! És? Történt valami? Semmi? Ez félvér!! Érzem a szagát! - Épp ez az! Hogy ő nem félvér! - Haha! Még hogy nem az! De hogy is nem az! - Érts már meg, nem az! - Guy és Jim is ezt mondta! De nekik sem hittem! Azt mondák, hogy ő nem félvér! - Igazuk volt! Nem félvér, értsd meg! Neki nem Leslie az apja, hanem Mike! - Persze! Ezt csak azért mondod, hogy megmentsd. Nigel megmozdult, tett egy jó irányzott fordulatot, és berontott a kis szobába. Lusinda utána, és rátámadt Adamra, ő pedig rá, de mindig karjai között tartotta Lizt! Amíg ők odabent dulakodtak, az utcán semmi nem változott, csak annyi, hogy Leslie a földön feküdt! És imádkozott! Imádkozott a lányáért, azért hogy Levison minél előbb érjen már ide! De csak nem akart jönni! Nem akarta elhinni, az, ami körülötte történik, hogy akiket ismert, mind halottak! Levisonék végeztek a helyszíneléssel, már rég! Az autóban ült, s gondolkodott! Hol rontotta el, ezt az egész nyomozást! Katzman lány apját bevitte a mentő, nincs kihallgatható állapotban, amit megtudott, hogy elindult Elisabeth Fordhoz, de haza nem ért, aztán Leslie Ford telefonált neki, hogy a lányokat elrabolták, és az ő lánya holtan fekszik az irodájában! - Talán mennünk kellene uram! Amíg nem késő! - Egyszerűen nem tudok napirendre térni felette! Ha, tényleg léteznek, mert ezek szerint léteznek, ki tartozik hozzájuk? - Nem tudom uram! Én továbbra is racionálisan gondolkodom, de ha nem megyünk most azonnal, attól tartok későn érkezünk meg! Elindultak! - Maga is hallja? Mi ez? - Attól tartok uram! Sikolyok az éjszakában! - De költőien mondta! Nem gondolkodott még hogy könyvet írjon? Tökéletes könyvcím! Sikolyok az éjszakában! Merre? - Nem uram, eszemben sincs könyvet írni! Menjen a hangok után!

Leslie felpattant az útestről, körül sem nézet, rá sem nézett senkire, egyenes átrohant a túlsó oldalra! Belépett, meglátta a holtestet félig csukott szemmel, zihálva, araszolva kerülte ki! Itt is dulakodás hangjait hallotta! - Nem anya, hagy engem békén! Nem hiszek neki, ő félvér! - Nem, nem az! Mit nem értesz meg rajta? Megint a dulakodás hangjai! Amikor is, meglátta Nigelt Elisabeth -vel a karjaiban száguldott le a lépcsőn! Nem vette észre, mielőbb biztonságba akarta helyezni a lányt! Kirohant vele, megállt! A sikolyok továbbra sem halkultak el, de már nem csak a fiatalok ordítottak, hanem Guy és a többiek, utánuk épp Beau és Zarta futott! Meghallotta a rendőrautók szirénázó hangjait! Megérkezett Levison. Leslie Felrohant az emeletre, Adam épp kiterülve feküdt. Lusinda mellette, zokogott! Most az egyszer sajnálatot érzett iránta, pedig ki nem állhatta! Odament hozzá és átkarolta, pedig tudja, hogy nagyon veszélyes. - Elisabeth? –kérdezte

- Nigel elvitte magával. - Szabályosan kitépte a kezei közül! Nézd meg mit tettem vele! Él! De ártalmatlanná kellett tennem. Nem értem miért csinálta? - Azt hiszem sejtem! Annyira gyűlölte ezt az életet, amelyben 14 éve él, hogy a haragot, gyűlöletet rajta töltötte ki! Azt hitte félvér, és nem akarta, hogy, hogy amíg ő vámpírként él, Liz csak félvérként. Annyira nem értek a lelketekhez! - Szentséges Szűz anyám, mi van itt?- Kérdezte Patric - Hát ő… nem tudom uram! De úgy látom egy kis éjszakai bunyózás. - Az nem… nem lehet… Patric kiszállt az autóból és elindult a tömeg felé, meglátott valakit, akit hónapok óta eltűntnek hitt! - Juan Davis? - Á! Nicsak, Mr. Levison, de jó hogy újra látom! Bocs, beszélgetnék magával, de van még egy kis dolgom, el kell fognom néhány bajkeverőt. Ránézett Patricra, aki tátott szájjal bámulta! Juan piros szemeit! - Maga… a szeme… maga… - Ó! Igen! Tudja, nekem már ilyen marad! Bocs a kis félrevezetésért, mármint amit a sírt illeti! Az én ötletem volt. Tetszett? - Léteznek! Még is léteznek? - Igen! Mi létezünk, és most menjenek el innen! És felejtsék el, amit láttak! És azt is felejtsék el, hogy láttak engem! Ez, ami ügyünk! Beau és Zarta is visszatért, közölték, sajnos nem tudták elfogni a szökevényeket, de legalább Adam megvan, és Elisabeth is él. Lassan elcsendesedett minden! 2 nappal később: Adamat magával vitte a Kamarilla! Másnap lemondott Levison, arra hivatkozva, hogy kimerült, ideje nyugdíjba vonulnia, átadja helyét az ifjúságnak! Soha többé nem hallottunk felőle. Siratattam a barátaimat, Maryt és Cliffet, gyötört a lelkiismeret, mert miattam kellett meghalniuk. Maryt és Cliffet, a szüleik kérésre közös sírba helyezték el, én pedig úgy éreztem beleestem Nigel Hassba! Lassan beköszöntött az Ősz!

Tizenegyedik fejezet. Elisabeth, a vámpír 1. Születésnapom egyben a halálom és az újjászületésem napja lett! Egyszóval sosem gondolkodtam milyen lesz, ha meghalok, és hogy hogyan! Nem gondoltam azt, hogy ilyen fiatalon fogok távozni az élők sorából! És hogy így, de újjászületek gonoszlény képében! Most már mindent értek, miért történtek úgy a dolgok és miért pont velem, úgy ahogy történtek! 1 év telt el hogy megérkeztem apuhoz, és most eltávozom, pontosan Október 10-dikén a születésnapomon 14 évesen! Az iskolába többet nem mehetek vissza, Lusinda is felmondott, mindenki elköltözik a városból. Ismételten! Megyünk Európába, Romániába! Apu marad itt, a bánatával és el kell felejtenie, hogy egyszer volt egy lánya. Hamarosan telihold lesz, a vámpírok éjszakája, és megtörténik, aminek meg kell történnie! 3 nap van vissza holdtörtéig, de én már nem leszek itt! Még utoljára körülnézek a szobámban, elindulok le a lépcsőn, ahol anyu már vár rám. - Gyere- mondta. Nem néztem vissza, se a házra sem az utcára, csak Mrs. Flecher kutyájára, rám villantotta bánatos képét, mintha ő is engem siratna, és búcsúzóul, vonyítani kezdett! Amikor elértük Rogerék házát, gyengültem el és csak sírtam és sírtam! Anyu átölelt, csak annyit mondott- most már minden rendben lesz! Megnyugvásként hatott rám a szakadó eső! Ami ismételten 3 napja megállás nélkül esik. Az ég is engem sirat nem csak a kutya! Egyszer valaki azt mondta, ezt Halottak Napjára vonatkozóan, ha azon a napon esik az eső, az ég siratja halottait! Valahogy én is így éreztem! Újra ott voltam, abban a házban ahol 2 hónappal ezelőtt Adam a társaival fogvatartott, pár óra ereéig. Ott volt mindenki, leszámítva Morpheuszt és Beaut! Még Nigel és Juan is! Amikor megláttam, úgy éreztem, elpirulok, a szívem vadul kalapált! Szóval ilyen érzés ha, belezúgsz valakibe! - Elisabeth! Nahát! Mekkorát nőtél a nyár óta! Gyere, beszélgessünk egy kicsit! Én pedig tovább pirulva, követtem a vendégszobába! - Szóval, még meg sem köszöntem neked, hogy megmentettél Adamtól! - Nem tesz semmit! Mond csak, valamire igazán kíváncsi vagyok! Végül is hogy jöttél rá, arra, hogy te egy vámpír vagy? Valaminek kell lennie még, ne hiszem, hogy csak Adam levelei és az álmaid összekombinálásával jöttél rá az igazságra, ugye? - Ígérd meg nekem, kérlek, hogy nem árulod el nekik? - Megígérem! - Márciusban, felmentem a padlásra, és ezeket találtam! Nem tudom, de olyan érzésem volt, hogy valaki irányít akkor engem! Ez egy napló és egy medál! Ezt a medált akartam még megsikálni, amikor szerencsétlen Mary csengetett! Azóta nem is nyúltam egyikhez sem! Nézd! Valahol hiányzik dátum, vagy a szövegből. Volt olyan álmom, a melyben megálmodtam a folytatást. Mind arról szól, mindegy egyes bejegyzés, hogy vámpír. Annak idején megmutattam Marynek és Cliffnek is. Cliff akkor azt mondta, hogy a középkorban, nem ismerték a bomlási folyamatokat, kiásták őket és a szívükbe karót döftek. Akkor ő kimondta a szót: Vámpír! Amit szintén mondtam neked, Lusinda mondatai voltak, ez így jó, ez így természetes, apával, mármint Lesleivel folytatott érdekes beszélgetés, és persze Adam. Fölírtam egy csomó szót, a könyvből amit Lusinda írt, az elejtett szavak, a levelekből, az álmaiban felmerült mondatok. beütöttem a keresőbe, és reménykedni tudtam abban, hogy ne legyen igaz az, ami már akkor ott motoszkált a gondolataimban. És a többit már tudod! Te, figyelj? Nem tudod ki az a… Tovább nem tudtam mondani a mondatot, mert rosszul lettem, leestem az ágyról, a szemei fennakadtak!

2. Szerencsére, hamar magamhoz tértem, ott álltak felettem! - Jól ránk ijesztettél! - Nem akartam, bocs! De már kezd nekem is elegem lenni belőle. - Nézd, ezt neked hoztam, a születésnapod alkalmából. Cserepes virág! Elpirulva megköszöntem, és kimentem a szobából! Zarta maradt bent vele! Anya ott állt mellettem! Visszafordultam, nem kellett volna! Amíg én csak egy cserepes virágot kaptam tőle, Zarta pedig egész nagy csokrot, rózsákat! Úgy néztek egymásra… - Mi baj? - Semmi!

- Nézzenek oda! Te beleestél Nigelbe? - Én nem! - Mi a baja? - Nigel és Zarta! Elisabeth belesett a vadászba, de Nigelnek Zarta tetszik! Ez a baja! Ifjúság, bolondság! - Hogy is gondolta? Nigel, úgy 40 éves, Zarta pedig 200? - Kicsivel több! Idősebb, mint én!

3. Közeledett a dél, készült az ebéd! De terítve, csak nekem és Nigelnek volt! Ínycsiklandó illatok töltötték be a konyhát! A Kedvencem készült, Sült krumpli, rántott sajt, és karfiol! A szülinapomon, mindig ez a menü! Kicsit rosszul éreztem magam, mi ketten falatozunk, ők pedig csak ülnek körülöttünk, és néznek minket! - Finom, amit eszel?- kérdezte Zarta! Alapjával véve jó fej, de most nagyon dühös voltam rá, Nigel miatt! De azért válaszoltam neki. Úgy pátyolgat engem, mintha a kishúga lennék! - Finom! Imádom! - Azt hiszem itt az ideje az ajándékozásnak! Tudod Zarta, az emberek világában megünneplik a születésnapokat! És ilyenkor, ajándékot szóltunk adni a másiknak! - Úgy, mint Karácsonykor szokták! Drága apánkat idén sikerült rábeszélnem, hogy mi is állítsunk Karácsonyfát. Úgy élvezetem a díszítést! - Te jobban izgulsz, mint én! - Boldog születésnapot kívánunk neked! Hatalmas nagy csoki tortát hoztak be! - Tessék! Ez a tiéd! Olyan valami, amiért már régóta nyúzol engem! Kibontottam! És az asztalra vágtam! A csomagban már úgy két éve vágyott napló volt! - Nem tetszik? - De! Köszönöm! Legalább beleírhatom hogyan váltam, vagyis változtam át vámpírrá! Jó hosszú lesz! Fölölel majd 400 évet! Ránéztem Nigelre, akinek mintha nem lenne más dolga, a plafont bámulta! Megtartja az ígéretét! Arra a naplóra gondoltam, ami ott lapul a táskámban. Vajon ha majd az enyémet megtalálják az útókorban, mit fognak szólni? Felmentem a szobámban, kinyitottam és elkezdtem írni, az életemet! 2013 Október 10. A nevem Elisabeth Ford. 14 éves vagyok! Ma töltöttem be! 1999 .Október 10-én születtem Houstonban. Mexico! Minden születésnapomat izgatottan vártam, de ez a mai különleges, vagy az lesz! Ha minden igaz napok, de lehet, órák választanak el attól, hogy vámpír legyek. Apám, aki nem az, Leslie Fordnak hívják. Csillagász! Anyám, Patrícia Adams Ford, és vámpír. Itt van a családom többi tagja is: A bácsikám Roger, anyu bátya, nénikém Lusinda, Miranda és Lucy az unokatestvéreim, és Mike, aki az igazi apám. És mind vámpírok. Persze Adam, akivel kitudja mi lett, az elrablásom óta nem tudunk róla semmit. Igazából nem is az unokabátyám, Rogerék vették magukhoz! Különös módon, illetve különös okból tavaly nyáron kellett visszaköltöznöm apuhoz, amikor megkezdődtek a különös rosszulléteim. Nem tudtam másra gondolni, mint arra, hogy honvágy gyötör, megviselt a költözés, és az új iskola stb. Nem gondoltam másra, meg sem fordult a fejemben, hogy ezek a rosszullétek másra utalnak. Szerencsétlen szomszédunk, Mrs. Flecher hozta fel a visszaköltözésem első napján a családunkat. Hogy én mennyire hasonlítok Roger Adamsre, és a felesége történelmet tanít a középiskolába ahova én is járni fogok, különösen kedveli a vámpírtörténeteket. Lucyvel harmadik nap találkoztam, aki nagyon is hasonlított az én drága anyámra. Majd egy, novemberi napon, amikor apu földrajzon órát tartott ismertem meg, a családom többi tagját. Hogy a történelem tanárom nem más, mint a rég elveszett nagynéném. Különös beszélgetés apa és Lusinda között, arra vonatkozóan kik is ők valójában, elkezdtem névtelen leveleket kapni, arra vonatkozóan, hogy öröklét, öröklétűek, amiket mind Adam küldött számomra, a rémképek, vérről, menekülésről, utalások a vámpírokra, Adam Karácsonykori megjegyzése a családi titokra, míg

meg nem találtam a naplót! Egy olyan naplót, amelyet én is most kezdtem írni. Amely teljes igazából lefesti, a családomról a teljes igazságot, hogy egyenes ági leszármazottai vagyunk egy vámpírnak, genetikai úton válunk azzá… Lefordultam a székről és addig maradtam ott, amíg rám nem találtak, az átváltozás pillanatáig! 18 óra múlva magamhoz tértem, egy egészen más, új Elisabethté válva! Én lettem Elisabeth, a vámpír!

5. Amíg Elisabeth a naplót írta kint a konyhába, Juant nyaggatták arról mi történt vele, azóta, hogy azon a Decemberi délután utoljára látták! - Szóval, igazad volt abban Patrícia, meg fogják tudni. Meg is tudták, épp kiléptem tőletek, amikor Zarta megszólított! Teljesen meg voltam győződve, hogy nekem végem! Elmentünk a szállodába, Morpheusz jól leteremtet, és megkérdezte akarok- e én is olyanná válni, a melyeinek ők, vagy ti! És én akartam. Lehet, hogy a bosszú vezetette a gondolataimat, Edgard miatt! De akkor ott azt mondtam, hogy igen! Beau elvitt hozzájuk, és két nap múlva átváltozatott! Iszonyú kín volt, de itt vagyok. És az a három hónap… ki lehetett bírni. - És az újságban a gyászjelentés? És az üres sír? - Az mind az én ötletem volt! Lehet egy kicsit morbid volt.. - Kicsit? Egy kicsit? Ha láttad volna Levison képét, amikor ideállított, meg Lizékhez! Mondjuk azért szólhattál volna?- teremtette el Lusinda! Valami baj van Zarta? - Liz! Te jó ég! Készüljetek! Az átváltozás megtörténik! Mindenki berohant a szobájába! A padlón feküdt! - A fejem anya a fejem, szétmegy! Iszonyúan fáj, szétrobban! - Nem fog! Vigyázunk rád! - Mi történik? - Azt hiszem, most megy végbe az átváltozás! Különleges születésnapi Ajándokot kaptál! - Miért fáj ennyire? - A méreg, most fejti ki hatását a szervezetedben, már születésed pillanatában meg kellett volna történnie. Úgy látszik te is úgy változol át, mint én. Velem is ez történt, olyan folyamaton mész most át, mint azok a halandók, akiket megharapnak! Ebből olyan 10-11 órát végig alszol majd, s mire felébredsz, te is közénk fogsz tartozni! - Szólnom kell az apámnak! Ha felébred, itt kell lennie! Tudjátok mit kel csinálnotok? - Tudjuk, persze!

6 Lassan telt az idő! Mire lenyugodott este lett! Felváltva ültek az ágya mellet. S mire magához tért, Beau és Morpheusz is ott volt. - Most mi történik vele anya? - Azok a folyamatok, amelyeket érzékeltünk a szervezetében ideérkezésekor, most mennek végbe! A méreg dolgozik, átjárja a szerveit, szöveteit! És mire, átjárja, olyan lesz, mint mi! Órák kérdése! - Ezeknek meg minek kellett idejönni? - Mindent dokumentálnak, mi történik vele, hogyan vált vámpírrá, hány évesen, és mikor! Dátum szerint felírva a vámpírrá válásnak pontos dátuma. Rólad is felegyezetek mindent! És még azt is pontos dátummal, mikor távozott a vámpírok társadalmából, és hogyan. Mármint hogyan halt meg! Így pontosan nyomon tudják követni, hány vámpír él a világban! Beköszöntött a délelőtt, amikor Elisabeth magához tért! - Mi történt velem? Szörnyen érzem magam!

- Hát, csak annyi kislányom, hogy megtörtént az átváltozás! - Akkor talán, biztos azért érzem magam szomjasnak? - Gyere! Már mindenki nagyon ideges! Kimentek a konyhába! Mindenki ott volt, még a Kamarilla is! - Elisabeth! Mint a vámpírtársadalom vezetőjeként, hadd köszöntselek én elsőként, mint vámpír! Hosszú utat tettél meg, míg végre, közöttünk köszönthetlek téged. Sokat kell még tanulnod, jó kezekben leszel. És a másik kis hölgy is! Ha bármi kérdésed lenne, fordulj hozzám, vagy hozzájuk nyugodtan. Úgy is tudom, hogy a lányom oda van érted. Most menjünk! Mi is pakolni kezdtünk, és búcsút intettünk egykori életünknek! Én lettem Elisabeth, a vámpír!

Epilógus 1. Mikor mindent megtudtam, hogy ki is vagyok valójában, s kinek a leszármazottja (illetve nem egészen, úgy ahogy mi gondoltuk) és bekövetkezett az átváltozás aput el kellett hagynom! Nagy kínokat éltem át közel 3 hónapig tartott! Úrrá lett rajtam a szomjúság, állandóan a vért kívántam. Most már értettem miért mondta állandóan magában apu hogy” szomjassá” vált. Igaz, anyu akkor már felnőtt volt, de én túltettem rajta és az egész családon is. Ha tehettem csak ittam és ittam. De azért voltak „normális” időszakok. Borzasztóan nehéz volt, még elköszönni sem tudtam tőle! Mire ész bekaptam, már repülőn ültem, és Európa felé utaztam anyuval és Roger családjával és Mike-val! A fene sem gondolta volna, hogy ő is más! Hogy ő az igazi apám! Egész út során apa mondata csengett a fülemben! „ki akartam irtani belőled ezt az elmebajt!. Adamot pedig, magával hurcolta a Kamarilla és felelősségre vonja az elrablásom és gyilkossági kísérlet miatt! Szerintem, meg fog szökni, utánunk jön, és bármi áron, de végezni akar majd velem. Kivéve, ha az óta meg nem ölték! Érdekesnek tartom, hogy Lusinda és Roger mennyire nincsenek elkeseredve miatta. Edgardék, pedig, elfutottak, ahogy meglátták a Kamarillát! Az ő bandájából senkit nem tudtak elfogni, még Nigel, a vámpírvadász sem! Kivéve Jimet! Nigellal elég jó barátok lettünk, ha lehet ezt mondani egy 14 éves vámpír és majd 40 éves halandó között. Sőt, még a repülőtérre is ki kísért minket, s megígértem neki mihelyt megérkeztünk Romániába feltétlenül írok neki!

Mivel egy hosszú repülőút előtt álltunk, ideges is voltam, aludni nem tudtam! Miket is beszélek, aludni immáron végleg nem tudtam! Felhoztam anyunak, a naplót és a nyakláncot, amit annak idején, a padláson találtam kutatásaim alatt. - Anya figyelj csak! - Hmm - Amikor elkezdtem kutatni, azok a dolgok után, amiket nem tudtam, illetve nem értettem. Találtam egy naplót a padláson, a kacatok között. - Naplót? - Igen! Agnes üknagyi naplóját. S mellette egy nyakláncot! - Nyakláncot? - Igen! Van rajta írás. Bár nem értek románul, de tuti hogy nem úgy van írva! Inkább olasz vagy latin. Meg szerintem egy név! - S mi a szöveg! - Immantrurata, insepulti indepeorati vagy mi! - Idő előttiek, azt jelenti! S mi a név? - Először azt hittem egy város neve! De nem! Sőt a nagyi első neve nem is Adams. - Mond már a nevet édes kislányom! Hunor! Hunor Venture! És a nagyi neve Agnes Venture Adams. S ki az a II. András? Most anyu esett olyan állapotban, amiben én voltam még tavaly! Szabályos pánik roham kerülgette, levegőt is alig kapott! Úgy voltam vele, hogy most rögtön infarktust kap ott helyben. MIKE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! LUSINDA!!!!!!!!!!!!!!!!!! Helyettük a légi utaskísérők rohantak hozzánk! Anyu helyett engem vettek „kezelésbe”, hiába mondtam nem én vagyok, aki rosszul lett. - Mi a baj kincsem! Kérdezte Mike! - Semmi! Mondtam anyunak valamit, ami felidegesítette és ez lett az eredménye! - És mégis mit mondtál neki? Hm? Ha szabad érdeklődnöm? - Ó! Hát csak annyit hogy az üknagyi neve Agnes Venture Adams! Aztán amikor meghallotta azt a szót, hogy Venture és kitraccsolt. - VENTURE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! - Mi bajotok van? Mi az vagy ki az a Venture?

- Egy nagyon ősi klán család! A Kamarillán belül is nagyszerepük volt. Én úgy tudtam, hogy kihalt az az ág a vámpírok között! Jesszus! Add csak oda azt a naplót kislányom! El kell olvasnom! S szóljatok a bátyámnak! Valószínű útitervet kell változtatnunk! Miért nem mondtad előbb? Akarom mondani korábban? –kérdezte anya - Még is mikor anya! Szabadna kérdeznem? Mielőtt elraboltak volna, vagy közben? Én akartam szólni, de sajnos Adam közbeszólt! - Jó! Igazad van! - Mi a baj? –ezt Roger kérdezte - Édes lányom most szólt, hogy mit talált fent a padláson. Még Mexikóban! De ha előbb szól, talált egy utalást egy ősi klán családra. De hát ugye nem tudott szólni, Adam miatt! - Még is kikre? - A Venture-ra! - Mi!! - Akkor viszont, az nem lehet! - De valószínű, hogy igaz! S ha tényleg igaz, és még sem vagyunk Vlad Tepes leszármazottai… Mutatta anya Rogernek a naplót! - Akkor valószínű, hogy a társadalmunkon belül vezető szerepben vagyunk! - Akkor nem húzunk karóba senkit? - Jajj Kislányom, ezt a piszkos fantáziát! És nem éld beled magad! Ezt Mike-nak mondta! - Nem hiszem, hogy hazudna! Mármint a napló!

2 Ahogy leszálltunk Románia fővárosában, Bukarestben, anyu beszámolt a felfedezésemről. Holnaputáni járattal továbbutazunk Budapestre. Mert ha igaz, akkor nem vagyunk a karóba húzó vajda leszármazottai. Hanem egészen más úton kell haladunk, egy olyan klán tagjai közé, akik Magyarországon élnek, fontos számukra a vérvonal, és még vezető szerepben is tetszelegnek. Bár igaz lenne! De ígéretemet is betartottam. A szállodában rögtön neki álltam levelet írni Nigernek! - Ide nézzetek! Egy napló! Elisabeth találta fent a paláson! És igaz, ami ebben áll, akkor útitervet kell, változtatunk! Mondta anyu Lusindanak! - Miért mi áll benne? - Az, hogy a családom, vagyis Rogerrel valószínű, hogy a Venture klán egyenes ági leszármazottai vagyunk és semmi közünk nincs Vlad Tepeshez! Soha senki nem említette, még az anyánk sem! Végül is titkot, azt tudott tartani a szentem. Azért is kellett meghalnia. - Mutasd! A repülőtér kellős közepén álltunk, és azon veszekedtek igaz e, vagy sem ami a naplóban áll! - Nem megyünk? Mennünk kellene, nem gondoljátok? El kell, foglalunk a szobáinkat!-Veszekedések közepe érkeztünk meg a szállodába az Europe Royale Bucharesthez! A szállodában, neki álltam kipakolni, közben, neki álltam levelet írni. Csak fél füllel hallottam amint Lusinda mondta Rogernek valószínű igaz, ami a naplóban áll, és a holnaputáni járatra foglaltak jegyet Budapestre. - Ha jól értettem a szavait, akkor ez a Hunor nevezetű férfi, a ti… - Dédnagyapánk! - De hisz akkor… jesszus ez a „papa” közel 3000 éves! Én meg hozzá képest túl fiatal vagyok! Még csak 150 éves vagyok! Lassan eltávolodtak a szobámtól, távolba veszett a hangjuk Rogernek és Lusindanak. Neki álltam levelet írni!

Drága Nigel! Bukarest,2014.01.26

Ígéretemhez híven írok neked! Sikeresen megérkeztünk Bukarestbe! De tudnod kell néhány fontos dolgot. Az elrablásom előtt történt még! Amikor nem tudtam mi történik velem, s az egész családom titkolódzott előttem, kutatni kezdtem. Mind már tudod, a kutatásaim során, találtam egy naplót és egy medált. Az én üknagyanyám dolgai. A naplóban nagyon furcsa dolgokról olvastam, nem is szóltam róla senkinek., így tovább kutattam, s mind tudod, így deríttettem fényt arra ki is, vagyis mi is vagyok valójában! Jobban mondva nemcsak a napló alapján találtam ki, mit is titkoltak előlem éveken keresztül. A repülőúton szóltam anyunak a naplóról és a medálról. A naplóban az állt, hogy az ük –nagyit Agnes Venture Adamsnak hívják, a medálon is megtaláltam ezt a felíratott más szöveggel együtt. Venture 1770 Budapest. Immantrurata, insepulti indepeorati. Anyu azt mondta, azt jelenti idő előttiek! Nagyon mérgesek voltak rám, amiért nem szóltam róla időben. Egyrészt úgy gondoltam, ha szólók, biztos agyturkászhoz visznek, mármint itt, Lesliere gondolok, másrészt ott volt az elrablásom. A kettő között nem tudtam szólni. Többiek azt mondták, hogy úgy tudták, hogy a vámpírtársadalmon belül, ez a magyarországi klán kihalt, de úgy tűnik nem. Ha ez mind igaz, akkor nem vagyunk a hírhedt karóba húzó leszármazottai. Valahol még örülnék is neki! Holnapután Budapestre utazunk, szeretnék tőle egy nagy szívességet kérni! Amint tudsz, utazz Budapestre, és segíts nekünk a kutatásban. Egyébként pár hónnappal az elrablásom után is, szinte minden áldott nap, hallom Mary sikolyát! Talán egész életemben hallani fogom? Őszinte barátsággal: Elisabeth Ford.

3 Meggondoltam magam, neki álltam inkább visszapakolni a táskámba, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen. Amilyen vagyok… bár mostanában már elég gyors. Ahogy pakoltam, valamibe beleütközött a kezem. Egy boríték! Nekem címezve. Jaj, ne! Ismét egy névtelen levél? Kezd elegem lenni belőlük. Adam nem lehet, akkor meg ki küldte? Kibontottam. Neki álltam olvasni, majd kiabálni kezdtem anyu után. - Anya! Anya. - rohantak mindannyian a szobámba. - Mi történt? - Levél Morpheusztól. Most már biztos, hogy a Venture klán egyen ági leszármazottai vagyunk. Kikapta a kezemből és hangosan olvasni kezdte a levelet.

Elisabeth! Elsőnek is hadd köszöntselek a vámpírok között! Ismét! Hosszú utat tettél meg idáig, átmentél olyan dolgokon, amelyeket már születésed pillanatában túl kellett volna, hogy ess. De úgy látszik a genetika nem mindig jó. Ezért nem biztonságos, hogy egy vámpírnak ilyen módon gyereke legyen. De nem baj, a családod különleges, a vérvonal tökéletes. Csak néha úgy látszik, becsúszik egy kis hiba. Mint már mondtam neked, muszáj volt annak idején arra törekednünk, hogy kiszakítsunk a közegből. Most már minden rendben, immáron egy tökéletesebb nevelésben lesz részed. De térjünk a lényegre. Hova is tartozol, tartoztok valójában. A Venture Klán egyenes ági leszármazottai vagytok! A Venture klán hosszú harc után kihívta azt a megtisztelést a társadalmunkon belül, hogy vezetők lehessenek. Csodálkozom is azon, hogy Roger, és anyád miért nem kutattak a múlt után. Pedig próbáltam őket, rávezetni a helyes útra. Annak idején! Hogy is mondják a fiatalok? Fütyültek rám! De ők ragaszkodtak ahhoz a tényhez, amit nagyanyád Maria Venture Adams állított mindig. Igen jól olvasod. A nagyapád Leslie Venture Adams. Üknagyanyád, akinek naplóját megtaláltad Agnes Venture Adams Üknagyapád, Hunor Venture Adams. . De ők, valami oknál fogva csak az Adams nevet említették. Szóval ragaszkodtak ahhoz a tényhez, hogy a hírhedt Havasalföldi vajda Vlad Tepes leszármazottai. Pedig nem igaz. A családod hosszú évezredek óta, vezető beosztásban van a társadalmukon belül. Nagyon rég nem találkoztam már üknagyapáddal, de úgy rémlik ő keresett benneteket. Igazából fogalma sem volt róla, hogy kik is vagytok valójában. Évekkel ezelőtt álltam neki kutatni én is, mert megkért rá, és így jöttem rá az igazságra. Nem akartam elárulni, azt akartam, hogy magatok jöjjetek rá erre. De csalódnom kellett. Jöttél te, és kutatni kezdtél, mert nem értetted mi történik veled. Bíztam benned, és lám nem csalódtam. Aki kutat az talál! Számukra nagyon fontos a vérvonal, ebben nem lesz semmi baj! Keressétek őket, Budapesten! De szerintem, más városban is megtaláljátok őket. Ha megtaláltátok őket, adjátok át üdvözletemet üknagyapádnak. Sok sikert! És még egy dolog! Lucynek is fontos. Ne lepődjetek meg, de hamarosan mindketten, nagyobb átváltozáson mentek keresztül, napok, hetek kérdése. Az idő! Nagyon fontos az idő! Mindkét dologban. Még annyit, hogy Roger és Patrícia, ne lepődjetek meg ti sem, ha Magyarországra érkeztek, nagy meglepetésben lesz részetek! Morpheusz! Anyu csak nézett ránk! Senki nem értette az egész dolgot. Mi van az idővel? - Ti értitek mit zagyvált össze? – kérdezte anyu a többiektől.

- Egyet biztosan megértettem! A drágalátos anyánk, meg az apánk annak idején jól átvertek minket. Csak tudnám miért? Milyen meglepetésben lesz részünk? - Honnan tudjam! – mondta mérgesen Roger - És az idő? Mit akar velünk? Nem értem! Mi lesz velem és Lucyvel? - Azt hiszem sejtem! És ti is! Igaz?- kérdezte Miranda! - Velem is ez volt! Ne lepődjetek meg, ha egyik nap arra keltek fel, hogy idősebnek látszotok a kortoknál. Akarom mondani, fiatalabbnak a korotoknál. Hát igen! A fiatalok adják, a társadalmunk legjavát. Na, ezt most jól megmondtam! Majd rá jöttök, hogy értem. Kidülledt szemekkel bámultunk rá Lucyval! Ott hagytak minket, mi pedig csak ültünk, és ültünk, és az egészből ismételten nem értettünk semmit! Csak hetekkel később, amikor összefutottunk Jimmel, illetve Nigel segítségével megtaláltuk a Venturikat.

Könyv címe : A Családi Titok Könyv szerzője : Jane Bright Publio Kiadó Elektronikus ISBN szám : 978-963-381-642-4