A BUDAI VARNEGYED TERÜLETEN A KÖZÉPKORI ŰTKUTATÁSOK SORÁN ELŐKERÜLT VASANYAG VIZSGÁLATA

ZOLTAY

ENDRE

A BUDAI VARNEGYED T E R Ü L E T E N A K Ö Z É P K O R I Ű T K U T A T Á S O K SORÁN ELŐKERÜLT VASANYAG VIZSGÁLATA

A budai vár különböző pontjain létesített kutatóárkokból, különböző szintekről mészkő alapanyagú konkréciókba ágyazott különféle többé-kevésbé felismerhető vastárgy, illetve ezek eloxidált maradványai, továbbá az oxidáció különböző fokait mutató vasoxid képződmények kerültek napvilágra. Általában az tűnt ki, hogy a különböző megvizsgált lelőhelyekről (Táncsics Mihály utca, Bécsikapu tér) közvetlenül az eredeti középkori út felszíne alatti rétegekből kerültek elő az oxidált konkréciókba ágyazott vastárgyak. Ezeknek eredeti rendeltetése sokszor csak gyanítható (pl. késpenge, sarló, rúdvas-darab stb.), mivel fémes állományukat alig, vagy egyáltalán nem őrizték meg. Kevés jól felismerhető vastárgy maradt meg, melyek közül metalográfiai vizsgálat tárgyává tettük a Táncsics Mihály utca D-i végén vont kutatóárokból 1961. szeptember 22-i keltezésű vastárgyat. A vastárgy felismerhetően kézi kovácsolású, ún. „cigányszeg" képét mutatja (1—2. kép). A konkrécióba ágyazott szeg elég jól megőrizte fémes állományát, rajta jól láthatók a kézi kovácsolás nyomai. A haránt irányú mikroszkópi csiszolat maratás nélkül a várhatónál kisebb mértékű salakosságot muta tott (3—4. kép). Nagyobb nagyításban (5. kép) a buca vasak mikroszkópi csiszolatairól jól ismert oxidzár ványok észlelhetők. A kis nagyítású maratott harántirányú csiszolat (6. kép) a dekarbonizált zónák elhelyezkedését mutatja. Régi vastárgyaknál előfordul, hogy a kovácsolás közben egymásra gyűrődött rétegek, az előzetes izzítás folya mán dekarbonizálódott sávok jól jelzik az alakítás menetét. Jelen esetben ez nem ismerhető fel ilyen jellegű nek, viszont a különböző mértékig kifrissült zónák a bucák meleg alakítással (kovácsolás) történő további megmunkálása után is felismerhetők. Jelen esetben is jellemzők a nagy carbontartalomra utaló ferrithálós perlites (7. kép), a Widmanstatten-képleteket mutató (8. kép) átmeneti és a kifrissült részre jellemző (9. kép) teljesen ferrites szövetképek. Kémiai elemzést nem végeztünk, ez a vegyes elosztású, különböző carbon tartalmú zónák miatt nem is mutatott volna jellemző képet. Teljesen negatív képet adott a S-tartalom elosztását mutató Baumann le nyomat. Hazai bucatüzekből származó vastárgyainknál gyakori az igen alacsony S-tartalmat mutató össze tétel. Ki kell még térnünk azoknak a képleteknek ismertetésére, amelyeket a fenti kutatóárkokban, de min denütt a középkori útfelszin alatt 1,20 — 1,40 m mélységben találtak. Rendszerint lapos, babszem, vagy vese alakú, rozsdaszínű, nehéz darabok csak néhány cm átmérőig terjedő méretekkel, ami valamely természe tes úton képződött vasérc, vagy vas-féltermék benyomását keltette első megtekintésre. Ezeknek a képletek nek eredete a következő : a hosszú időn át kavicsos mészkő-konkrécióba ágyazott vastárgyak, amelyek ehhez megfelelő nagy tömegben kellett hogy jelen legyenek, vashidroxid képződése mellett lassan elvesztették fémes állományukat, a keletkezett oxidációs termékeket pedig a csapadékvíz az alsóbb rétegekbe mosta le, ahol azok a fent leírt képletekké álltak össze, hasonlóan a természetes limonit képződési folyamatához. A talált képletek tehát másodlagos jellegűek, mind a képződési folyamatot, mind a lelőhelyet illetően. A fent elmondottakkal kapcsolatban tehát a következő következtetéseket vonhatjuk le: A fenti lelőhelyek közelében az útra az idők folyamán nagyobb mennyiségű elhasználódott vastárgyat dobtak ki, valószínűleg egy tömegben, esetleg valamely közeli kovácsműhely elrontott darabjai gyűlhettek össze ilyen mennyiségben (bár minden kis darab vasat igen megbecsültek azokban az időkben). Tehát már feldolgozott darabokról lehetett csak szó, közvetlen acélgyártás bucatüzekből fallal kerített helyeken nem igen folyt. Az évszázadok folyamán kémiai hatások idézték elő a fent leírt limonitszerü képletek kialakulását.

365

1. kép

3. kép

4. kép

366

5. kép

6. kép

7. kép

kép

9. kép

367

ENDRE

ZOLTAY

U N T E R S U C H U N G DES IM B E R E I C H DES B U R G V I E R T E L S VON BUDA, IM V E R L A U F DER E R F O R S C H U N G DES M I T T E L A L T E R L I C H E N S T R A S S E N S Y S T E M S ZUM VORSCHEIN GEKOMMENEN E I SEN M AT ER I AL S

Wir unterzogen einer eingehenden Prüfung den im Bereich der Burg von Buda im Verlauf der durchgeführten Ausgrabungen zutage geförderten geschmiedeten Nagel („cigány-szeg")- Der zur Rede stehende Eisengegenstand zeigt die für die im mittelalterlichen Luppenverfahren gewonnenen Produkte charakteristische Struktur. Die in den tiefer gelegenen Schichten gefundenen limonitähnlichen Gebilde erwiesen sich als sekundäre Bildungen aus dem Bestand der in Massen angehäuften und begrabenen Eisengegenstände.

368

BÖKÖNYI

SÁNDOR

A BUDAI VÁRPALOTA ÁSATÁSÁNAK Á L L A T C S O N T A N Y A G A III.

E folyóirat előző számaiban már beszámoltunk a budai Várpalota ásatása során előkerült állatmarad ványokról.1 Most a legújabban, az 196l-es ásatásoknál előkerült csontanyagot kívánjuk röviden ismertetni. Az itt ismertetésre kerülő csontanyag a Bertalan Vilmosné és H. Gyürky Katalin által végzett feltárá sokból származik, éspedig a Bécsikapu térről, a Petermann bíró u. 2., az Űri u. 20. és 45., valamint a Hess András u. 2. szám alól.2 Az ásatok megfigyelése szerint az anyag legnagyobb része a XIII. századból szár mazik, ami különösen értékessé teszi számunkra, mivel a középkor e periódusából elég kevés csont anyaggal rendelkezünk. De szerepelnek anyagunkban késő középkori (XV—XVI. század) és újkori rétegek ből származó csontmaradványok is. Sajnos az anyag megtartási állapota igen rossz, így például emicsökből mindössze három ép hosszúcsont került elő, koponyák hiányoznak, s a szarvcsapok is ritkák. Az előkerült állatmaradványok közül összesen 421 darab volt meghatározható,3 melyek közül 413 darab házi-, 8 darab pedig vadállatokból származik. A meghatározható csontok fajok és korszakok szerinti megoszlását az alábbi táblázat mutatja: XIII. század

Szarvasmarha—Bos taurus L. J u h — Ovis aries L. Kecske — Capra hircus L. j Sertés — Sus scrofa L. dom. Ló — Equus caballus L. Házimacska — Felis domestica Briss. Gímszarvas — Cervus elaphus L. • • Barnamedve — Ursus arctos L. • • • Mezei nyúl — Lepus europaeus Pali. Tyúk — Gallus domesticus L. Lúd — Anser domesticus L. Fogoly — Perdix perdix L. Hal — Pisces sp. div. Összesen

107 42 33 3

XIII-XV. XIV-XV. XV-XVI. század század század

Üjkor

Összesen

32

71

237

17 1 1 1

21 3 1

103 52 6 1 2 1 1 10 4 1 3

33

97

421

18 14 3

12 1 1 1

198

35

58

A fentiek szerint tehát 13 (8 házi- és 5 vadállat) faj maradványai kerültek elő (miután a halmaradványok fajokba sorolása nem történt meg, azokat egyetlen fajnak számoljuk). Az előforduló fajok közül 9 emlős 1

Bökönyi S. : A budai várpalota ásatásának állatcsontanyaga. (Die Tierknochenfunde der Ausgrabungen im Burgpalast von Buda). Bud. Rég. X V I I I (1958) 455—486. — A budai várpalota ásatásának állatcsontanyaga I I . (Die Tierknochenfunde der Ausgrabungen im Burgpalast von Buda II.) Bud. Rég. X X (1963) 395—425. 2 Bertalan Vilmosné—H. Gyürky Katalin : A középkori útrendszer kutatása a budai vár területén. Bud. Rég. XXI (1964) 345—363. 3 Miután a csontok igen kis lelőhelyegységekről, s nem egységes településrészről kerültek elő, az egyedszám meghatározását céltalannak tartjuk. 24 Budapest régiségei

369

(6 házi és 3 vad), 3 madár (2 házi és 1 vad) és 1 hal. A barnamedve révén a várásatások korábbi faunalistájá hoz4 új faj járult, s így a várásatások során előkerült fajok száma 31-re emelkedett. Ami az új anyagban az egyes fajok gyakoriságát illeti, a csontok kis száma ellenére is feltűnő a vadállat csontok alacsony számaránya, ami a középkori lelőhelyek faunájának egyik jellemző sajátsága. Ezzel szem ben a háziállatok között az emlősök gyakorisága és a madarak kis számaránya csupán a középkor első felére jellemző. Az egyes fajok közül a szarvasmarhát illetően — miután a típusmeghatározásra alkalmas koponya-, ill. szarvcsapleletek hiányzanak — a végtagcsontok alapján azt az általunk már több ízben rögzített tényt hangsúlyozhatjuk ismét, mely szerint hazánkban a középkorban egészen a XIII—XIV. századig csakis kistestű szarvasmarhák éltek, melyek az ősi európai primitív fajtacsoportba tartoztak,5 s csak a XIV—XV. századtól kezdve lépnek fel a nagyobb testű szarvasmarhák, melyeket a primigenius-csoportba sorolhatunk.6 Az előbbi, kis testű csoportba tartozó szarvasmarhákból két metacarpus fordul elő ebben az anyagban, melyek hosszmérete alapján a marmagasság Boessneck módszerével7 1120 és 1152 mm, Calkin módszeré vel8 pedig 1071 és 1102 mm. Ezek a méretek törpemarhákra utalnak, s a korábban leírt várbeli szarvas marhák variációs szélességének (1100—1350 mm) legaljára esnek. A juhmaradványok közt egy szarvcsap (újkori rétegből) is akadt, mely a lelőhelyről és más középkori lelőhelyeinkről is szép számmal előkerült középkori magyar juh 9 jellemző szarvállását mutatja, egy másik koponyarészlet pedig (XIII. századi rétegből) szarvatlan juhból származik. A szarvatlan juhok egyébként középkori lelőhelyeinken nem ritkák; fajtabeli hovatartozásuk nem dönthető el, miután az európai ősi parlagi fajták nőstényei általában szarvatlanok, de a keleti eredetűnek számító racka-csoport egyes fajtáiban, így a középkori magyar juhval azonosított bulgáriai karakacsán-fajtában is előfordulnak szarvatlan nősté nyek. Különben az itt feldolgozott anyagban előforduló végtagcsontok kis termetű, primitív juhokra utalnak. Az előkerült kevés kecskecsont között két szarvcsapdarab van (mindkettő XIII. századi), melyek kifelé hajlók és csavarodok, tehát az ún. prisca-típusba tartoznak. Közülük az egyik igen erős, méretei megközelí tik a legerősebb zalavári szarvcsapokéit.10 A sertések típusáról koponyaleletek hiányában mit sem mondhatunk. A végtagcsontok méretei általában kis testű állatokra mutatnak, egy XIII. századi rétegben azonban előfordul egy femur diaphysise, melyet nagy méretei alapján minden valószínűséggel házi- és vaddisznó kereszteződéséből származtathatunk. A lócsontok kis termetű, keleti fajtájú állatból valók. A házimacska, gímszarvas, barnamedve és mezei nyúl fajtabeli hovatartozásáról és testnagyságáról megfelelő leletek híján mitsem mondhatunk. A tyúk mérhető csontjai közül egy XIII. századi femur 66,3 mm-es hosszméretével igen kis, egy XIV—XV. századi radius 57,8, egy XV—XVI. századi humerus pedig 65,5 mm-es hosszméretével kis állatból származik. Mindhárom csont mérete a várbeli korábbi anyag variációs szélességének alsó részébe esik. A ludat és foglyot összehasonlításra alkalmatlan anyag képviseli. Összefoglalásul megállapíthatjuk, hogy a várbeli ásatások során újabban előkerült csontanyag vizsgálata a korábban felszínre került anyag alapján tett megfigyeléseinket megerősítette, s a most kimutatott 13 faj között egy olyat is találtunk (barnamedve — Ursus arctos L.), mely az eddigi anyagban nem fordult elő, s mellyel a várásatások alkalmával előkerült fauna fajainak száma 3l-re emelkedett. 4

Bökönyi S. : A budai várpalota ásatásának állatcsontanyaga II. (Die Tierknochenfunde der Ausgrabungen im Burgpalast von Buda II.). Bud. Rég. XX (1963) 395. 5 Bökönyi S. : A budai várpalota ásatásának állatcsontanyaga. Bud. Rég. XVIII (1958) 460. — Bökönyi S. : Die Haustiere in Ungarn im Mittelalter auf Grund der Knochenfunde. Viehzucht und Hirtenleben in Ostmittel europa. Budapest, 1961. 87. — Bökönyi S. : Die Entwicklung der mittelalterlichen Haustierfauna Ungarns. Zeitschr. f. Tierzüchtg. u. Züchtgsbiol. 77 (1962) 3. 6 Bökönyi S. : Die Haustiere in Ungarn im Mittelalter auf Grund der Knochenfunde. Viehzucht und Hirten leben in Ostmitteleuropa. Budapest, 1961. 87 skk. — Bökönyi S. : Die Entwicklung der mittelalterlichen Haustierfauna Ungarns. Zeitschr. f. Tierzüchtg. u. Züchtgsbiol. 77 (1962) 3 sk. 7 Boessneck, J. : Ein Beitrag zur Errechnung der Widerristhöhe nach Metapodienmassen bei Rindern. Zeitschr. f. Tierzüchtg. u. Züchtgsbiol. 68 (1956) 75—90. 8 Calkin, V. I. : Izmencsivoszty metapodij i jee znacsenie dlja izucsenija krupnogo rogatogo szkota drevnoszti. (Metapodialia Variation and its Significance for the Study of Ancient Horned Cattle.) Bjull. Moszk. Obscs. Iszp. Prirod. Otd. Biol. LXV (1960) 109—126. 9 Bökönyi S. : A budai várpalota ásatásának állatcsontanyaga. Bud. Rég. XVIII (1958) 462. — Bökönyi S. : A budai várpalota ásatásának állatcsontanyaga II. Bud. Rég. XX (1963) 406. — Bökönyi S. : Viehzucht und Hirten leben • • • 93 skk. — Bökönyi S. : Die Entwicklung • • • Zeitschr. f. Tierzüchtg. u. Züchtgsbiol. 77 (1962) 7 skk. 10 Soós, A.—Bökönyi, S.: Zalavár. (Arch. Hung. XLI.) Budapest, 1963. 349.

370

MÉRETEK S z a r v a s m a r h a — Bos t a u r u s

L.

SCAPULA Angulus articularis szélessége

Facies articularis mélysége

57* 66*

1 Hossza

41 43*

Proximalis epiphysis szélessége

Diaphysis legkisebb szélessége

56

32,5

175* 180*

*körülbelül

Distalis epiphysis szélessége

Proximalis epiphysis mélysége

Diaphysis legkisebb mélysége

40

20 23

58* 65

60 53

32* 32

38 35 57,5

31

48

X I I I — X I V . század

Distalis epiphysis mélysége

31 64

TIBIA

CALCANEUS Distalis epiphysis szélessége


59 54*

Legnagyobb hossza

43*

118 114*

XIV—XV. század

METATARSUS Proximalis epiphysis szélessége




37 42

42 44


24

29 29

35,5 40* 51 55

T'Tilrnr


43,5 45

25

OS P H A L A N G I S I I I . Legnagyobb hossza

59,5 72

371

Juh

— Ovis

aries

L.

és k e c s k e

— Capra

hircus

L

SZARVCSAP

XIII. század

Legnagyobb átmérő

Legkisebb átmérő

56,5

36

.

Basis

körméret

153

kecske

METACARPUS

Hossza

XIII. század XIII. század XIV—XV. század Újkor

126 —

Proximalis epiphysis szélessége




26,5 24 22 27,5

18 14 12 15

30 —

20 18 16 19


I


10,5 — 9,5

18 — — —

kecske juh juh juh

I

METATARSUS Proximalis epiphysis szélessége





— — 28

23,5 23*

12 — 13


I XIII. század XIV—XV. század Újkor

23 23*

14 13,5

Sertés

— Sus

scrofa

dom.

SCAPULA

— — 19,5

juh juh juh

L. HUMERUS

Collum scapulae lekisebb szélessége



41 41

41



30,5

26

i

XIV-XV. század

22,5

XIII. század XIII. század

I FEMUR

XIII. század

372

TIBIA



50

62

XIII. század

SÁNDOR

BÖKÖNYI

D I E T I E R K N O C H E N F U N D E DER A U S G R A B U N G E N IM B U R G P A L A S T VON BUDA III.

Aus den neuerdings durchgeführten Ausgrabungen in der Burg von Buda kamen 421 Stücke Knochen zum Vorschein, deren Eigenart festgestellt werden konnte. 413 Stücke von denen stammten von Haustieren und 8 Stücke von wilden Tieren. Die Knochen können in 13 Arten gereiht werden (die Faunenliste s. im ungarischen Text). In dem, in vorliegender Abhandlung aufgearbeiteten Knochenmaterial befand sich auch eine Art (Brauner Bär — Ursus arctos L.) die in der Fauna der früheren Ausgrabungen der Burg bisher nicht zum Vorschein kam, somit erhöhte sich mit ihr die Zahl der Arten dieser Fauna auf 31. Der grösste Teil des Materials stammt aus dem 13. Jahrhundert. Aus den einzelnen Arten kamen vom Rind (Bos taurus L.) bis zum 13—14. Jahrhundert nur Individuen kleines Körperbaues zum Vorschein. Vom Schaf (Ovis aries L.) kam der typische Hornzapfen der mittelalterlichen ungarischen Schafrasse und ein hornloses Schädelteilstück, ferner von der Ziege (Capra hircus L.) ein sehr starker Hornzapfen von Prisca-Typ zum Vorschein. Hinsichtlich der übrigen Haustieren fehlen die für die Typen- bzw. Rassenbestimmung geeigneten Stücke.

373

A BUDAI VARNEGYED TERÜLETEN A KÖZÉPKORI ŰTKUTATÁSOK SORÁN ELŐKERÜLT VASANYAG VIZSGÁLATA

Recommend Documents