6
Szövétnek, 2000, 3. szám
indenki vágyik a boldogságra! Nincs olyan ember, aki ne szeretne boldog lenni. Olyanok ugyan vannak, akik nem ismerik fel, melyik út is vezet a boldogságukhoz, sıt olyanok is, akik tévesen olyan dolgokban vélik azt megtalálni, amelyek elrendelten nem lehetnek annak forrásai, de olyan nincs, aki alapvetıen ne vágyna arra, hogy boldog lehessen. Ám ha megkérdeznék tılünk, hogy tulajdonképpen mi is a boldogság, boldogok vagyunk-e egyáltalán, ha igen, miért vagyunk azok, s ha nem, akkor miért nem – akkor vajon akkor mit válaszolhatnánk? Mi, keresztények tudjuk-e igazán, mi a boldogság? S boldogok vagyunk-e? Te például, aki most olvasod ezt a cikket, mond, boldognak tudod magad?
M
A BOLDOGSÁG OKAI ÁLTALÁBAN Ha az embereket megkérdezzük, hogy mikor boldogok, akkor általában külsı körülményeket, külsı forrásokat sorolnak fel válaszul. Boldogok, ha szerelmesek és viszonzásra talált szerelmük, boldogok, ha gyermekük születik, ha elılépnek a munkahelyükön, ha olyan ajándékot kapnak, amire régen vágytak, ha eljuthatnak egy olyan helyre, amirıl már régen álmodoztak, ha zavartalanul őzhetik kedvenc idıtöltésüket, ha rendelkezésükre áll a szórakozásaikat kielégítı és igényeiknek megfelelı pénzösszeg, ha olyanokkal lehetnek együtt, akikkel együtt dobban a szívük, satöbbi, satöbbi. Az emberiség már régen tisztában van azzal is, hogy a boldogság nagyon illékony valami: ritkán talál ránk, és csak pillanatokra idızik szívünkben; a körülmények és az érzések összhangjának fehér holló ritkaságú konstellációja. Ritka vendég az életünkben. Érzéseink jönnek, mennek, a körülmények változnak; s mindez nem tesz jót a félénk, bátortalan boldogságnak. S vajon mi az oka annak, hogy ha el is érjük a fenti dolgokat, valami kielégületlenség, valami csalódásszerő érzés, újabb boldogságok után szőkölve, újra és újra továbbhajt bennünket? Miért nem tudunk örülni annak, amirıl úgy gondoljuk, hogy elérve nincs is másra szükségünk? Kérlek, olvasd csak el a túloldalon Kosztolányi Dezsı döbbenetes versét!
LÉGY BOLDOG! Az elmúlt hónapokban többször is megakadt a szemem egy itt-ott visszaköszönı gondolaton. Nem csupán egy szerzı fogalmazta meg, nem is egy helyen
A hitünk és a boldogság találtam a gondolatokat de mindegyik ugyanarról szólt, ugyanazt mondta. Elıször mereven elutasítottam, ám minél többször találkoztam, vele, annál inkább elgondolkodtam mondanivalóján. Ma biztos vagyok abban, hogy igaz gondolat! Elıször a családterapauta Michele Weiner-Davis hökkentett meg. Ezt írja a házasság válságaival és azoknak megoldhatóságával foglakozó könyvében: „Tégy le arról, hogy a fehér lovon érkezı herceg(nı) megvéd a világ feszültségeitıl és frusztrációitól, és boldogan élsz, amíg meg nem halsz, mert nem így lesz. Neked kell önmagadat boldoggá tenned.” (Ne válj el! Változtass!, 203. oldal, Park kiadó, 1997) a Ugyanebben a könyvben a szerzı Leo Buscagliat idézi. „Teljes mértékben felelısek vagyunk önmagunkért. Nem keresgélhetünk tılünk független indítékokat. Mégis örökké külsı erıket okolunk érzéseinkért és tetteinkért, és csak ritkán tesszük fel magunknak a kérdést: »Miért választom ezt vagy azt a cselekedetet vagy reakciót?« A boldogság és a valódi szabadság csak akkor jön el, ha teljes felelısséget vállalunk azért, akik, és amik vagyunk. Amíg kényelmesnek érezzük, hogy másokat okoljunk, soha nem fogunk rákényszerülni, hogy értékeljük, és megváltoztassuk a saját viselkedésünket.” (uo.) Ezek után találkoztam Lev Tolsztoj gondolatával. „Ha boldog akarsz lenni – légy az!” Különösebben meg sem lepett, hogy Tolsztoj gondolatát Ri-chard Wagner is visszhangzotta: „Az öröm nem tılünk független dolgokban rejtızik – hanem bennünk.” A keresztény Tim LeHaye ugyanezt erısítette meg a depresszióról szóló könyvében. „Csak akkor gyógyulhat meg az ember, ha elfogadja, hogy nem a külsı adottságok, hanem az ı belsı magatartása az oka szomorúságának.” (Kivezetı út a depresszióból, 15. oldal, Evangéliumi Kiadó, 1996) S a talán legfontosabb
7 Kosztolányi Dezsı
Van már kenyerem, borom is van, van gyermekem és feleségem. Szívem minek is szomorítsam? Van mindig elég eleségem. Van kertem, a kertre rogyó fák suttogva hajolnak utamra, és benn a dió, mogyoró, mák terhétıl öregbül a kamra. Van egyszerő, jó takaróm is, telefonom, úti bıröndöm, van jó-szívő jót-akaróm is, s nem kell kegyekért könyörögnöm. Nem többet az egykori köd-kép, részegje a ködnek, a könnynek, ha néha magam köszönök még, már sokszor elıre köszönnek. Van villanyom, izzik a villany, tárcám van igaz színezüstbıl, tollam, ceruzám vígan illan, szájamban öreg pipa füstöl. Fürdı van üdíteni testem, langy téa beteg idegemnek, ha járok a bús Budapesten, nem tudnak egész idegennek. Mit eldalolok, az a bánat könnyekbe borít nem egy orcát, és énekes ifjú fiának vall engem a vén Magyarország. De néha megállok az éjen, gyötrıdve, halálba hanyatlón, úgy ásom a kincset mélyen, a kincset, a régit, a padlón, mint lázbeteg, aki föleszmél, álmát hüvelyezve, zavartan, kezem kotorászva keresgél, hogy jaj, valaha mit akartam. Mert nincs meg a kincs, mire vágytam, A kincs, amiért porig égtem. Itthon vagyok itt e világban, S már nem vagyok otthon az égben.
8
Szövétnek, 2000, 3. szám
mondat (amely ismerıs lehet ismerıs azoknak, akik olvasták a lapunk IV/6. számában megjelent, Érzéseink és a szeretet címő cikket): „Életünket nem anynyira az formálja, ami történik velünk, hanem inkább az, hogy milyen jelentést tulajdonítunk ezeknek az eseményeknek.” (Michele Weiner-Davis, im. 62. oldal) Mit állítanak ezek a gondolatok? Szembefordulva a boldogság általános illékony-szemléletével, azt mondják, hogy a boldogság nem található meg csupán külsı forrásokra hagyatkozva! Normális esetben nem a körülményeinktıl, nem a bennünket körülvevı emberektıl, azoknak életünkben betöltött szerepétıl, hozzánk való viszonyától függ, hanem ami belsı hozzáállásunktól, gondolkodásmódunktól. Gondolkodásmódunknak megfelelıen megválaszthatjuk érzéseinket is, amelyekkel aztán a velünk történt eseményekre reagálunk. Ugyanaz az esemény az egyik embert elkeserítheti, dühítheti, míg a másikat, a fent vázolt hozzáállás mellett építheti, sıt örömet is okozhat neki. S ez nem személyiségtípusunk, hanem életszemléletünk függvénye! Aki boldog akar lenni, boldog lehet, s ez gyakorlatilag rajta múlik! Ezt állítják a fent idézett szerzık. De vajon mit mond a Biblia?
A BIBLIA BOLDOGSÁG FOGALMA Kigyőjtöttem a Bibliából az összes olyan igehelyet, amelyben a „boldogság” szó elıfordul. (Kettıszázharmincöt igehelyet találtam a Károli-féle szövegben.) S bár elıre sejtettem a végeredményt, mégis meglepıdtem egy kicsit. Természetesen ismeri az ige azokat a boldogságforrásokat, amelyeket ma általában annak tartunk, s döntı többségükrıl nem is nyilatkozik negatív elıjellel. Ennek ellenére valami mégis nagyon szembetőnı volt számomra. A boldogság- igék közül alig négy-öt olyan van, amelyik az általános elfogadott, elvárt, a bevezetıben említett dolgokat jegyzi fel a boldogság forrásaként. Miért? A válasz kézenfekvı. Isten nem a földi, hanem a mennyei érdekeinket nézi, ezért azokra igyekszik irányítani ami figyelmünket is. A kikeresett igék között számos olyan akad, amelyik a józanész számára elképesztı, érthetetlen vagy megbotránkoztató lehet. Vajmi csekély az esélye annak, hogy a mai emberek közül bárki is (de úgy sejtem, hogy még a keresztények közül is nagyon kevesen) önmagában örömnek tekintse például az alábbiakat. AKIVÁLASZTOTTSÁG BOLDOGSÁGA: „Boldog nép az, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott magának... És boldognak mondanak titeket mind a nemzetek; mert kívánatos földdé lesztek ti, azt mondja a Seregeknek Ura. (Zsolt 33:12; Mal 3:12) AZ ENGEDELMESSÉG BOLDOGSÁGA: „Boldog, aki megtartja a törvényt, és igazán cselekszik minden idıben… Boldogok akik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják azt… Boldogok, akik megtartják az ı parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba.” (Zsolt 106:3; Luk 11:27; Jel 22:14) AZ ISTENFÉLELELEM BOLDOGSÁGA: „Mind boldog az, aki féli az Urat; aki az ı útaiban jár!… Felmagasztaltatott az Úr, mert magasságban lakozik, betölté Siont ítélettel és igazsággal. És békés lesz a te idıd, gazdag boldogságban, bölcsességben és tudományban; az Úr félelme lesz kincse. (Zsolt 128:1-5; Ésa 33:5-6 A BIZALOM BOLDOGSÁGA: „Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki ı benne bízik... Boldog ember az, aki az Úrba vetette bizodalmát,
A hitünk és a boldogság
9
és nem fordul a kevélyekhez és a hazugságra vetemedettekhez!… Aki figyelmez az igére, jót nyer; és aki bízik az Úrban, oh mely boldog az!” (Zsolt 34:9, 40:5; Péld 16:20) A BŐNBOCSÁNAT BOLDOGSÁGA: „Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog ember az, akinek az Úr bőnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen.”(Zsolt 34:9) A KÖNYÖRÜLETESSÉG BOLDOGSÁGA: „Boldog, aki a nyomorultra gondol; a veszedelem napján megmenti azt az Úr. Az Úr megırzi azt és élteti azt; boldog lesz e földön, és nem adhatod oda ellenségei kívánságának.” (Zsolt 41:2-3) A HŐSÉG BOLDOGSÁGA: „Így szól az Úr: İrizzétek meg a jogosságot, és cselekedjetek igazságot, mert közel van szabadításom, hogy eljöjjön, és igazságom, hogy megjelenjék: Boldog ember, aki ezt cselekszi, és az ember fia, aki ahhoz ragaszkodik! aki megırzi a szombatot, hogy meg ne fertıztesse azt, és megırzi kezét, hogy semmi gonoszt ne tegyen.” (Ésa 56:1-2) AZ ISTENISMERET BOLDOGSÁGA: „A ti szemeitek pedig boldogok, hogy látnak; és a ti füleitek, hogy hallanak… És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám… És a tanítványokhoz fordulván, monda ı magoknak: Boldog szemek, amelyek látják azokat, amelyeket ti láttok.” (Mt 13:16, 16:17; Luk 10:23) A HIT BOLDOGSÁGA: „Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (Ján 20:29) AZ ISTEN ÁLTALI NEVELÉS BOLDOGSÁGA: „Ímé, boldog ember az, akit Isten megdorgál; azért amindenhatónak büntetését meg ne utáljad!… Az Úr tudja az embernek gondolatjait, hogy azok hiábavalók. Boldog ember az, akit te megfeddesz Uram, és akit megtanítasz a te törvényedre… Az Úrnak fenyítését fiam, ne utáld meg, se meg ne und az ı dorgálását. Mert akit szeret az Úr, megdorgálja, és pedig mint az atya az ı fiát, akit kedvel. Boldog ember, aki megnyerte a bölcsességet, és az ember, aki értelmet szerez… Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az ıt szeretıknek.” (Jób 5:17; Zsolt 94:11-12; Péld 3:11-13; Jak 1:12) A SZENVEDÉS ÉS GYALÁZAT BOLDOGSÁGA: „De ha szenvedtek is az igazságért, boldogok vagytok, azoktól való félelembıl pedig ne féljetek, se zavarba ne essetek; Az Úr Istent pedig szenteljétek meg a ti szívetekben… Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket; mert megnyugszik rajtatok a dicsıségnek és az Istennek Lelke, amit amazok káromolnak ugyan, de ti dicsıítitek azt. 1Pét 3:13-15, 4:14) A HEGYIBESZÉD BOLDOGSÁG-IGÉI: „Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa. Boldogok, akik sírnak: mert ık megvígasztaltatnak. Boldogok a szelídek: mert ık örökségül bírják a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ık megelégíttetnek. Boldogok az irgalmasok: mert ık irgalmasságot nyernek. Boldogok, akiknek szívök tiszta: mert ık az Istent meglátják. Boldogok a békességre igyekezık: mert ık az Isten fiainak mondatnak. Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa. Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket, és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem.” (Mt 5:)
10
Szövétnek, 2000, 3. szám
A felsorolás még a boldogság különbözı biblikus fajtáit illetıen sem teljes, de bizonyára ennyibıl is kitetszik, hogy a Szentírás vallomása gyakorlatilag megegyezik abban a fenti szerzık véleményével, hogy a boldogságot nem a kellemes érzésekben, a külsı körülményekben vagy az emberek hozzánk való viszonyában keresi. Eltér viszont abban, hogy az igazi, szívbéli boldogságot mindig az Istenhez főzıdı viszony mélységéhez arányítja. Talán nyilvánvalóvá válik ez abból is, hogy a boldogsággal mindig együtt jár az öröm és a békesség. Nagyon nehéz elképzelni, hogy bárki boldog lehetne öröm és békesség nélkül. A Gal 5:22 szerint viszont mindkét állapot (amennyiben igazi örömrıl és igazi boldogságról van szó, nem csupán külsı ingerek által gerjesztett érzésekrıl) a Szentlélek gyümölcse életünkben. Ezért elmondható, hogy a boldogság, ahogyan a szeretet sem, nem érzés, hanem a Krisztusban való lét állapotának a következménye, s a Szentlélek jelenlététıl függı állapot. A fenti igék felsorolásában ezért lehet néhány olyan vers is, amelynek eseménye, történése önmagában, természetesen nem jelent boldogságot senki számára. Például az Isten fenyítésérıl a Zsid 12:11 a következıt mondja: „Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik általa gyakoroltatnak.” Egyértelmő, hogy ez a boldogság csak hosszú távú következményében válik boldogsággá azoknak, akik általa gyakoroltatnak. De ez is csak akkor igaz, ha az Istennel való kapcsolat közben töretlen marad, s az Isten iránt érzett hála a fenyítés közben nem hől ki a szívünkbıl. Le kell szögezni azt is, hogy az általánosan boldogságnak tekintett dolgok (szerelem, gyerekek, pénz, pozíció, szórakozások, satöbbi) semmiképpen sem rosszak önmagukban, pusztán azért, mert a Biblia nemigen említi ıket a boldogság forrásainként. Isten az élet-igenlés Istene! De İ tudja azt is, amit mi csak keserves csalódások árán vagyunk képesek megtanulni: e boldogságforrások csak akkor hozhatnak igazi boldogságot életünkbe, ha már képesek vagyunk Istenben szemlélni és átélni ıket. Egyébként csak újabb csalódások és bukások eredıi lesznek számunkra. Tudom, hogy kicsit olcsó kérdés, de fel kell tennem: boldogok vagyunk, boldognak tudjuk magunkat ezeknek az igéknek a fényében? S ha nem, akkor vajon ennek nem az-e az oka, hogy még mindig testi módon gondolkodunk, s emiatt kizárólag a körülményektıl, az emberektıl, a s nem megváltozott szívünkben munkálkodó Istentıl várjuk a boldogságot? Hadd idézzem még egyszer Tolsztoj szavait: „Ha boldog akarsz lenni – légy az!” Isten megmutatta az utat mindannyiunknak, és nem Rajta múlik, hogy vajon rálépünk-e! Mohácsi Zoltán
