A BOLDOGSÁG MÁR NEM CSAK ÁLOM

Stargate SG1- A boldogság már nem csak álom Kategória: Stargate SG1 Műfaj: romantika 16 éven aluliaknak nem ajánlott Rövid ismertető: Sam rosszul lesz egy eligazításon és ez mindent megváltoztat. Írta: Goodfairy A BOLDOGSÁG MÁR NEM CSAK ÁLOM 1. fejezet A férfi föléje hajolt, egyik könyökén megtámaszkodott, hogy ne nehezedjen a nőre, másik kezével pedig beletúrt selymes hajába. Szemébe nézett, majd ajkait lágyan a nő ajkaihoz érintette. A nő szenvedélyesen viszonozta csókját, miközben egyik kezét szerelme tarkójára csúsztatta, másikkal pedig átölelte a férfi derekát. Ő csak erre a bátorításra várt, korábban a nő haját cirógató keze most megindult lefelé, lágyan érintve a nő kerek melleit, karcsú derekát, keskeny csípőjét, majd keze visszafele is bejárta ugyanezt az utat. Térdét a nő combjai közé helyezte, ajka elvállt a nő ajkától, de csak azért, hogy végigcsókolja az imént a kezeivel feltérképezett gyönyörű női testet. Mikor a férfi ajka a melleihez ért a nő felsóhajtott, és teste megremegett, ahogy combján érezte a férfi vágyát. Ekkor egy éles sivító hang hallatszott, és a nő riadtan kapta fel a fejét. Sam kinyitotta a szemeit, légzése szapora volt az elmúlt hetekben sokadszorra átélt álom hatására. Automatikusan nyúlt az éjjeliszekrény felé és lenyomta a még mindig sivító ébresztőórát. Visszahanyatlott a párnájára, behunyta szemeit, és próbálta visszaidézni az álmot. Nem volt nehéz, hisz a néhány hete átélteket álmodta újra és újra minden éjjel. Elmosolyodott az emlékek hatására, olyan boldog volt akkor, mint még soha. Aztán jött a fekete leves, és kiderült, hogy semmi sem az, aminek ők hitték. Sam felkelt, tudta, hogy minden gondolat csak még fájdalmasabbá teszi az egészet. Kiment a konyhába, bekapcsolta a kávéfőzőt, majd átment a fürdőszobába zuhanyozni. Fél óra múlva már felöltözve itta a kávéját a konyhában és beleharapott a pirítósába, bár egyáltalán nem volt éhes. Miközben a kenyeret rágcsálta, gondolatai ismét a hetekkel ezelőtti küldetésen történtek és egy gyönyörű barna szempár felé kalandoztak. Emlékezett az első találkozásukra – legalábbis azt hitték, akkor látják egymást először – mikor úgy érezte, mintha mindig is ismerte volna őt, emlékezett a bizalomra, amit az első perctől érzett iránta, és emlékezett az első együttlétükre. És emlékezett arra is, mikor Brenna elmondta nekik, hogy ők nem azok, akiknek eddig hitték magukat, és a lassan visszatérő emlékek oly fájdalommal töltötték el a szívét, hogy azt hitte szétszakad bele. Ekkor megértette, miért volt ismerős neki a férfi, miért bízott meg benne annyira, és megértette a legszörnyűbbet is, miszerint ami történt azt el kell felejteniük. Bár nem beszéltek erről a visszatértük óta, Sam tudta, érezte, hogy Jack-et ugyanúgy érintették a történtek, mint őt. Az utcáról beszűrődő kiabálás visszarántotta a valóságba, ránézett az órájára, és rádöbbent, hogy alig fél órája van a ma reggeli eligazításig. Kapkodva kereste a kocsi kulcsát, kiszaladt az autójához, és a

sebességhatárral nem törődve száguldott a Parancsnokság felé. *** A CSK-1 tagjai már mindannyian a tárgyalóban ültek, még O’Neill ezredes is, pedig általában ő szokott utolsóként érkezni. Kérdően néztek rá, mikor felszaladt a lépcsőn és lihegve köszöntötte a többieket. - Jó reggelt! – nyögte Sam, miközben próbált egyenletesen lélegezni. - Minden rendben, Carter? – kérdezte O’Neill ezredes. - Igen, Uram, csak kissé késve indultam otthonról. – válaszolta Sam elpirulva, majd leült az ezredessel szemben Teal’c mellé. O’Neill kérdőn felvonta a szemöldökét, de ekkor belépett Hammond tábornok így Sam-nek nem kellett tovább magyarázkodnia. A tábornok intett a kezével, hogy maradjanak ülve, majd elkezdte az eligazítást. Sam próbált figyelni, de gondolatai minduntalan elkalandoztak, nehezére esett koncentrálni. Érezte a rátörő, lassan már-már ismerős rosszullétet, ami több mint egy hete kínozta, de nem törődött vele. Remegő kezeit az ölébe tette, hogy a többiek ne vegyék észre, és minden erejével azon volt, hogy a tábornok és az ezredes párbeszédére figyeljen, amit most Daniel egy kérdéssel szakított félbe. De, hogy mi volt ez a kérdés, azt Sam nem tudta volna megmondani. A rosszullét egyre inkább elhatalmasodott rajta, érezte, hogy a szelet pirítós, amit megevett liftezik a gyomrában, és ekkor megkönnyebbülten hallotta a tábornok hangját. - Rendben, hétfőn reggel 8.00-kor indulnak. Végeztem. Az ezredes felállt, Sam ugyanezt tette, és ekkor érezte, hogy körbefordul vele a szoba. Megkapaszkodott az asztalban, becsukta a szemeit, reménykedve, hogy ez segít. - Sam, jól vagy? – ez Daniel aggódó hangja volt. Sam kinyitotta a szemeit, és négy aggódó szempárt pillantott meg maga körül. Hallotta Hammond tábornok hangját, de nem értette, mit mond. Érezte, hogy ujjai lecsúsznak az asztal széléről, és érezte a zuhanást is, majd két erős kart, ahogy elkapja és óvatosan lefekteti a tárgyaló szőnyegére. Messziről hallotta, amint Hammond tábornok orvosi egységet kér. Résnyire nyitott szemeivel egy arcot pillantott meg maga felett, érezte egy kéz simítását a haján, és hallotta a hangot, melyet annyira szeretett, majd minden elsötétült előtte és ő az öntudatlanságba süllyedt. - Sam! – Jack, csak ennyit tudott kinyögni, az aggodalom összeszorította a szívét, miközben figyelte az imádott nőt, ahogy ájultan fekszik a szőnyegen. - Ezredes, kérem, engedjen hozzá. – tolta el finoman az ezredest Janet, aki csapata többi tagját megelőzve elsőként érkezett a tárgyalóba, majd ujjait Sam nyaki ütőerére helyezve ellenőrizte a pulzusát. – Kissé szapora a pulzusa. Vigyük a gyengélkedőre. Sam-et óvatosan egy hordágyra helyezték, közben Janet a tőle megszokott talpraesettséggel osztotta az utasításokat. - Teljes vérkép, EKG, EEG. – sorolta az utasításokat az orvosi csapat tagjainak, miközben a gyengélkedő felé haladtak. – Nem tudják, evett ma már? – fordult a CSK-1 tagjaihoz, mikor beértek a gyengélkedőre. - Én nem találkoztam vele az eligazítás előtt. – válaszolta Jack, megpróbálva uralkodni aggodalmán. - Igazából Sam az utolsó pillanatban esett be az eligazításra, meg is lepődtünk ezen, hisz általában elsőként érkezik. – tette hozzá Daniel, miközben figyelte, ahogy Sam-től vért vesznek, és rákötik az EKG és EEG gépekre, melyek hamarosan pityegéssel jelezték működésüket. - Kérek egy vércukorszint ellenőrzést is. – fordult Janet az egyik nővérhez, miközben az EKG és EEG monitort figyelte. – És a lehető leghamarabb kérem a vérvizsgálat eredményét. - Igen, doktornő. – válaszolta az imént megszólított nővér. - Talán nincs jelentősége, Doktor Fraiser, de Carter őrnagy ma reggel kissé dekoncentráltnak tűnt. – szólt Teal’c. - Dekoncentráltnak? – kérdezett vissza Janet. - Igen. Ezen kívül megfigyeltem, hogy nagyon sápadt, és remeg a keze. – válaszolt a Jaffa. - Teal’c-nek igaza van. Tényleg elég sápadt mostanában. – szólt Daniel. Jack némán állt, figyelte a nő szép arcát, és érezte, hogy megremeg a gyomra az aggodalomtól. Igen, ő is észrevette, hogy Sam az elmúlt hetekben lefogyott, karikásak a szemei és mindig sápadt. Látta rajta, hogy nem tette túl magát a P3R-118-on történteken. És Jack szörnyű lelkiismeret furdalást érzett, hibásnak érezte magát a nő állapotáért. Maga előtt látta Sam tekintetét mielőtt elhagyták a bolygót. Brenna irodájában voltak, már csak ők ketten. „Menjünk haza” – mondta ő. És ahogy Sam válaszul kimondta a két szót, melyet az elmúlt években oly sokszor hallott tőle, „Igen, uram”, olyan fájdalom volt a gyönyörű kék szemekben, hogy legszívesebben átölelte volna. De nem tehette, akkor már nem. Mindettől függetlenül legalább beszélniük kellett volna a dologról, meg kellett volna beszélniük az ott történteket, de

ők nem tették. Ő nem tette, hisz, mint a felettesének, neki kellett volna kezdeményeznie ezt a beszélgetést. - A vércukorszint normális, doktornő. – hallotta ekkor Jack egy nővér hangját, amint tájékoztatja Doktor Fraiser-t. - Rendben. – válaszolta Janet, majd a CSK-1-hez és Hammond tábornokhoz fordult. – Nézzék, nincs értelme itt maradniuk. Lehet, hogy perceken belül magához tér, de az is lehet, hogy csak egy óra múlva. - Rendben, Doktornő. Kérem, azonnal értesítsen, amint lehet tudni valamit az őrnagy rosszullétének okáról. – mondta Hammond tábornok, majd elhagyta a gyengélkedőt. - Igen, Uram! – felelt Janet, de közben fél szemmel észrevette, hogy Sam szemhéja megrebben. A CSK-1 kelletlenül követte a tábornokot. *** Sam lassan magához tért, kinyitotta a szemeit, de azonnal be is csukta vissza, bántotta a gyengélkedő erős fénye. - Janet? – szólalt meg, miközben résnyire nyitotta a szemét és meglátta barátnőjét az ágya mellett. – Kaphatnék egy pohár vizet? Janet bólintott és elment, hogy teljesítse a kérését. Sam lassan felült, vigyázva a belőle lógó vezetékekre. Rosszulléte elmúlt, jobban érezte magát. Janet feddőn nézett rá visszatértekor, miközben átadta neki a kért vizet. - Feküdj le vissza. – mondta neki, miután ivott. - Jól vagyok. – ellenkezett Sam. - Azt majd a vérvizsgálat eredményei eldöntik. No meg én. - Semmi szükség rá. – felelte Sam. – Mármint a vérvizsgálatra. – tette hozzá barátnője kérdő tekintetét látva. De most Janet Fraiser nem a barátnője, hanem a kezelőorvosa volt, és kissé paprikásan így szólt. - Talán elvégezted az orvosit a tudtunk nélkül, kedves Dr. Carter? - Janet, ehhez most nincs hangulatom. – nyögött fel Sam. – De hidd el, hogy semmi bajom. - Miért is kellene elhinnem? – nézett rá gyanúsan Janet. - Leszednéd ezeket rólam? – tért ki Sam a válaszadás alól a ráhelyezett tappancsokra mutatva. - Persze. És még mindig várom a válaszod. Sam felsóhajtott. Ismerhette volna már annyira a barátnőjét, hogy tudja, nem ússza meg válasz nélkül. Szerencséjére ekkor belépett egy nővér, kis időt hagyva Sam-nek arra, hogy átgondolja a mondanivalóját. - Megérkeztek Carter őrnagy vérvizsgálatának eredményei, doktornő. – nyújtotta át a kezében tartott dossziét a nővér Janet-nek. - Köszönöm. – válaszolta Janet, miközben kinyitotta a dossziét. – Uramisten, Sam! – kiáltott fel az eredmények láttán. Sam-nek kihagyott a szíve egy ütemet, ijedten nézett Janet-re. Mi a fenét láthatott? - Mi az? – kérdezte Sam, próbálva nyugalmat erőltetni magára. - Szeded a vitaminokat, amiket elrendeltem múltkor, mikor visszajöttetek a P3R-118-ról? – válaszolt a doki a kérdésre kérdéssel. - Persze. Miért? - Mert még az akkorinál is rosszabb a vérképed. Ez már kórosnak mondható vérszegénység. Szükség lesz egy alapos kivizsgálásra, Sam. Ki kell derítenünk az okát vagy okait. - Nem kell kivizsgálás, Janet. – mondta Sam halkan. Janet normál esetben leteremtette volna, úgy ahogy korábban is tette, de most látta barátnőjén, hogy nyomja valami a lelkét. - Sam? Mi a baj? – kérdezte aggódva Janet. Sam felnézett, és Janet látta, hogy könnyes a szeme. Janet megrémült, még sosem látta Sam-et ennyire elesettnek, és sírni is csak nagyon ritkán látta. Sam erős, határozott nő volt, de most valami nagyon komoly dolog történhetett, amitől kiborult. Sam körbenézett a gyengélkedőn, hogy van-e még rajtuk kívül ott valaki, majd mikor látta, hogy maguk vannak, így szólt. - Terhes vagyok, Janet. – bukott ki belőle a vallomás, és legördült egy könnycsepp az arcán. – Ezért vannak ezek a rosszullétek… gondolom. Janet a meglepetéstől először szólni sem tudott. ’Sam terhes, de kitől’ – gondolta. - Kissé megbántódnék, ha így kellene megtudnom, hogy barátod van. – mondta Janet, olyan hangon,

mint mikor egy kisgyermeket fedd meg az ember, de feszülten figyelte Sam-et. - Te is tudod, hogy nincs senkim. – válaszolta Sam elgyötört hangon. - Nos, márpedig ahogy téged ismerlek az egy éjszakás kaland nem a te műfajod. Főként védekezés nélkül. - Nem, tényleg nem. - Jaj, Sam, ne kelljen már belőled mindent harapófogóval kiszedni. – sóhajtott fel Janet könyörgően. - A P3R-118-on történt. - A jégbolygón? Összejöttél valakivel? – csodálkozott Janet. - Igen. – hangzott a tömör válasz. Janet kérdőn felvonta a szemöldökét, kezdte elveszíteni a türelmét. - Saaam… - mondta vészjósló hangon. - O’Neill ezredessel. – nyögte ki Sam olyan halkan, hogy Janet először nem is értette, mit mond. - Uram Isten. – suttogta, mikor felfogta Sam szavait. Hát ezért voltak ők ketten olyan zavarodottak mióta visszatértek. Ezért volt, hogy szinte alig beszéltek egymással, és kínosan kerülték annak lehetőségét, hogy kettesben maradjanak. - Most mit tegyek, Janet? – kérdezte Sam sírós hangon. - Először is beszélj az ezredessel. El kell mondanod neki. - Tudom, de nem tudom, hogyan mondjam el neki. És mikor? - Nos a mikorra egyszerű a válasz. A lehető leghamarabb. Több okból kifolyólag is. Először is, mert előbb-utóbb látszani fog. Másodszor pedig, mert ki kell vegyelek az aktív szolgálatból, és ezt mind az ezredesnek, mind a tábornoknak meg kell magyaráznom. - Ugye nem akarod egyelőre elmondani a tábornoknak? – kérdezte Sam riadtan. - Sam, te is tudod, hogy az egészségi állapotodban bekövetkező mindennemű változást jelentenem kell a tábornoknak. Mivel magyarázzam meg, hogy nem engedlek küldetésekre? Mert azzal ugyebár tisztában vagy, hogy ettől a naptól kezdve ezt megtiltom. Sam bólintott. Tudta, hogy Janet-nek igaza van. Nem kockáztathatja sem a baba, sem a saját testi épségét, márpedig erre minden küldetésen megvan az esély. Sosem bocsátaná meg magának, ha a saját felelőtlensége miatt elveszítené ezt a gyermeket. Másrészt egy rosszullét bevetés közben veszélybe sodorná a társait is, és az ő biztonságuk ugyanolyan fontos volt számára – ha nem fontosabb – mint a sajátja. - Igazad van, de szeretném én elmondani a tábornoknak, és először is Jack-nek. – felelte, akaratlanul is a keresztnevén szólítva a benne növekvő aprócska élet édesapját. - Rendben. Azt fogom mondani a tábornoknak, hogy kórosan vérszegény vagy, és nagyon kimerültél. Végül is ezzel nem hazudok, és így kapsz néhány nap haladékot. De azt el kell mondanom neki, hogy nem engedlek küldetésre. Ebből nem engedek. – mondta Janet, miközben felállt és elhúzta Sam ágya körül a függönyt. - Mit csinálsz? – kérdezte, miközben beleegyezően bólintott. - Ultrahangot. Szeretném látni a legújabb páciensem. – válaszolta a doki mosolyogva. – Ezen kívül akár mennyire is tiltakoztál az imént, szükség van egy-két vizsgálatra, bár egész más jellegűekre, mint amire korábban készültem. Feküdj le és tedd szabaddá a hasad. - Ugye nem kell másik orvost keresnem? – mondta Sam, miközben teljesítette kérését. - Nem, sőt örülnék, ha én segíthetném világra a gyermekedet. – monda Janet meghatottan, miközben bekapcsolta az ultrahang készüléket. Sam összerezzent, mikor megérezte a hideget a hasán, és várakozva nézett a monitorra, melyen sötétebb és világosabb foltok jelentek meg, ahogy Janet mozgatta a hasán az ultrahang fejet. - Látnom kellene valamit? – kérdezte a dokitól. - Én már látom. – mutatott ő mosolyogva a monitoron egy kis foltra, melynek majdnem a közepén egy még kisebb folt pulzált. – Átváltok 3D-re és akkor már neked is látványosabb lesz. Szavait tettek követték, és Sam szemét ismét elfutották a könnyek, de ezúttal a boldogságtól. A monitoron egy aprócska babszem forma látszódott, picike fejecskével és erőteljesen, szaporán pulzáló szívvel. Sam nem tudott megszólalni a torkát szorongató sírástól, és csak egy elfojtott „óh” hagyta el száját. Janet alaposan megnézte a magzatot, megmutatta a gerincoszlopát, az aprócska végtag kezdeményeket, majd lemérte a babát. - 18-19 mm. – mondta mosolyogva. – Ezek szerint kb., hmm… - Janet egy pillanatra elgondolkozott – kb.… 8 hetes.

- Ez egy csoda. – jegyezte meg Sam, és érezte, hogy végigfolyik egy könnycsepp az arcán. - Igen. – válaszolta Janet, hasonlóképpen meghatottan. – Tudnom kellene, hogy mikor volt meg utoljára, hogy ki tudjuk számolni, kb. mikor várható a szülés. – folytatta, miközben egy törlőkendőt adott Sam-nek, hogy le tudja törölni a zselét a hasáról. - Persze, utánanézek a pontos dátumnak a naptáramban. Janet mindent rendben talált és ellátta instrukciókkal Sam-et, milyen vitamint szedjen, és főként mit tegyen a hasonló rosszullétek esetén. Bár véleménye szerint ezek a rosszullétek néhány héten belül el fognak múlni. Sam remélte, hogy igaza van. - Megyek, beszélek a tábornokkal. Addig szeretném, ha itt maradnál. – mondta Janet, miközben széthúzta a Sam ágyát eddig takaró függönyt. - Miért? Mármint, miért maradjak? – kérdezte Sam csodálkozva. - Mert itt legalább pihensz kicsit. Rögtön jövök. – válaszolt Janet ellentmondást nem tűrő hangon és elhagyta a gyengélkedőt. *** Jack bekopogott Hammond tábornok irodájának ajtaján, majd a választ meg sem várva benyitott. A tábornok felnézett az előtte tornyosuló irathalmazból, és intett az ezredesnek. - Ezredes? – nézett rá kérdően a tábornok, miközben kezével az asztala előtt álló székre mutatott, jelezve, hogy üljön le. - Uram, tudunk már valamit Carter-ről? – kérdezte az ezredes. - Jókor jött, ezredes, Doktor Fraiser épp ide tart. Ahogy ezt kimondta, ismét kopogtak az ajtaján. - Szabad. – szólt ki Hammond. - Uraim! – lépett be Janet az irodába, és Hammond kézjelére elfoglalta a másik széket az íróasztal előtt. - Mi a helyzet, Doki? – kérdezte Jack, megelőzve Hammond-ot. - Nos, azt kell, mondjam, Carter őrnagy jól van. – kezdett hozzá a doktornő megfontoltan. – Nincs nyoma fertőzésnek, EKG, EEG normális. Viszont a vérképe nagyfokú, már-már kóros vérszegénységet mutat. - Emiatt lehetett ez a rosszullét? – kérdezte Hammond. - Nos, nagyban hozzájárult, igen. – Janet lenézett a kezében tartott iratokra, nem tudott a tábornok szemébe hazudni. – Azt gondolom, Uram, az őrnagy túlhajtotta magát. Az elmúlt hónapok eseményei önmagukban is előidézhették volna, hogy kimerüljön, nemhogy együttesen. Gondolok itt a replikátorokkal vívott harcra, Anise kis kísérletére önökkel, ezredes, aztán a Zatarc dolog, végül a P3R-118-on átélt tudatmódosítás és kényszermunka. Ez utóbbi különösen megterhelő volt számára, mind fizikálisan, mind mentálisan. Elsősorban mentálisan. Ráadásul két éve szabadságon sem volt. Jack elgondolkozva hallgatta a doktornő szavait, melyekből őszinte aggodalom áradt. Nemcsak az orvos, de a barát aggodalma is volt ez, ugyanaz az aggodalom, melyet ő is érzett. De Jack mást is érzett. Felelősnek érezte magát a nő állapotáért, hisz észre vette, hogy Sam nincs jól, de ő ahelyett, hogy vele törődött volna a saját sebeit nyalogatta. Mióta visszajöttek arról az átkozott helyről, szinte eltaszította magától a nőt, a küldetéseken kívül nem beszélt vele. Ahelyett, hogy megbeszélte volna vele az ott történteket kerülte őt, pedig tudta, hogy nem ez a jó megoldás. Hammond hangja zavarta meg gondolatait. - Mit javasol, doktornő? Mentsem fel Carter őrnagyot egy időre a szolgálat alól? – kérdezte a tábornok Janet-től. - Nem szükséges, Uram. Bátorkodtam javasolni Sam-nek, hogy menjen szabadságra, de hallani sem akar róla. Viszont ebben az állapotban nem engedhetem küldetésekre. Mind saját magára, mind a csapatra veszélyt jelent. - Parancsba is adhatom neki, hogy menjen szabadságra. – szólt közbe Jack. - Nem szükséges, Uram. Vélemény szerint az is elég, ha a tábornok felmenti egy időre a küldetések alól, akkor legalább itt lesz a Parancsnokságon, szem előtt. - Rendben, doktornő, a javaslatát elfogadom. Elhagyhatja már a gyengélkedőt az őrnagy? – szólt Hammond. - Igen, Uram, semmi akadálya. - Akkor, kérem, mondja meg neki, hogy várom az irodámban. - Igen, Uram. - Ezredes, ön pedig tájékoztassa Doktor Jackson-t és Teal’c-et a kialakult helyzetről. Ennek fényében a hétfőre tervezett küldetést elhalasztjuk. - Igen, Uram. – állt fel Jack, és elindult kifelé felettese irodájából.

*** Sam idegesen kopogtatott Hammond tábornok irodájának ajtaján. A bentről érkező „szabad”-ra benyitott, miközben próbálta lenyugtatni magát. Janet, ígéretéhez hűen semmit sem mondott a tábornoknak, de megemlítette, hogy Jack is a tábornoknál volt, mikor jelentést tett az állapotától. És Sam nem volt még felkészülve a Jack-kel való találkozásra. Kissé megkönnyebbült, mikor látta, hogy Hammond egyedül van az irodájában. - Uram, látni kívánt. - Igen, őrnagy, foglaljon helyet. Doktor Fraiser tájékoztatott róla, hogy a vizsgálati eredmények alapján szerencsére ön nem beteg, viszont felettébb kimerült. Ugye tudja, hogy szólnia kellett volna nekem erről? Bármikor elmehetett volna szabadságra, a pihenés mindenkinek jár. - Igen, Uram, tudom, és köszönöm a megértését, de nem gondoltam, hogy idáig fajulhatnak a dolgok. Néhány nap alatt kipihenem magam, és ismét szolgálatra kész leszek. - Biztos vagyok benne, hogy a felelősségérzete ezt mondatja önnel, őrnagy, de doktor Fraiser kérte, hogy mentsem fel önt a küldetések alól. Elfogadtam a doktornő javaslatát, így ön addig kizárólag a tudományos munkával foglalkozik a Parancsnokságon, míg doktor Fraiser úgy nem látja, hogy az egészségi állapota megengedi, hogy részt vegyen a küldetéseken. - Igen, Uram! - Rendben, őrnagy. Engedélyezem, hogy ma korábban hazamenjen. - Köszönöm, Uram. Hammond biccentett a fejével válaszul, és elgondolkozva figyelte, ahogy az ajtó becsukódik a nő után. 2. fejezet

Sam kiszállt az autójából, és mély lélegzetet vett, miközben bekopogott az ajtón. Mikor meghallotta a férfi lépteit közeledni, az idegességtől megremegett a gyomra. - Carter! – hallatszott O’Neill meglepett hangja. - Uram! Nem zavarom? – kérdezte Sam enyhén remegő hangon. - Nem, jöjjön be. – felelte a férfi. Jack félre állt az ajtóból, hogy beengedje a nőt. Nem kerülte el a figyelmét a nő idegessége, mint ahogy az sem, hogy szinte lógott rajta a nadrág. No, nem mintha nem lett volna így is csinos, pedig csak egy egyszerű farmer volt rajta a hozzáillő kabáttal és egy fehér blúzzal. Sam elhaladt a férfi előtt, és a szeme sarkából látta, hogy a férfi végigméri őt. ’Biztos arra gondol, mi a fenét keresek itt’ – gondolta. Ekkor meglátta a félig elfogyasztott pizzát a nappaliban a dohányzóasztalon, mellette egy kinyitott újságot és egy doboz sört. - Ó, elnézést, Uram, épp vacsora közben zavarom. - Cseppet sem zavar, Carter. Jöjjön, egyen velem, hozok magának egy tányért. - Nem, köszönöm, nem vagyok éhes. – Sam tudta, hogy egy falatot sem tudna legyűrni a torkán. - Sör? Vagy inkább valami gyümölcslé? - Narancslé jó lesz, köszönöm. Jack bólintott, és kiment a konyhába, hogy teljesítse a nő kívánságát. Sam levetette a kabátját, leült a kanapéra, és körbenézett az ízlésesen berendezett helyiségen. Szeme megakadt egy képen, ami Jack-et és Charlie-t ábrázolta és összeszorult a gyomra. A férfi boldogan mosolyogva ölelte magához a fiát, akinek az arcán ugyanaz a boldog, önfeledt mosoly volt. Sam szíve belesajdult a gondolatba, hogy talán Jack még nem áll készen egy másik gyerekre. Mit fog akkor tenni? - A narancsleve. – lépett oda ekkor a férfi hozzá, átnyújtva a poharat. – Hoztam egy tányért is, ha esetleg meggondolná magát. Nos, mi járatban? – nézett kérdőn Sam-re, miután leült a nővel szemben a fotelba. - A ma reggel történtekről szeretnék beszélni önnel. – felelte Sam, egyre fokozódó idegességgel. - A ma reggel történtekről? – kérdezett vissza Jack, akinek nem kerülte el a figyelmét Sam remegő keze. - Igen, arról, ami az eligazítás után történt. A rosszullétemről. – válaszolta a nő, miközben letette a poharat, mert keze annyira remegett, hogy attól félt kiönti a pohár tartalmát. - Ó, szóval arról, - tettette a férfi, pedig tisztában volt vele, hogy erre gondolt – hát, szó se róla eléggé megijesztett mindenkit. - Sajnálom. – motyogta Sam, miközben elmélyülten vizsgálta ölében nyugvó kezeit. – Erről szeretnék beszélni, mármint a rosszulléteim okáról. - Rosszullétek? Ezek szerint ez nem az első volt? – kérdezte a férfi, próbálva leplezni rémületét.

- Nem, nem az első volt, de eddig még nem volt ilyen, hogy úgy mondjam, kellemetlen. Még sosem ájultam el. – felnézett és látva a férfi várakozó tekintetét, folytatta. – A P3R-118-on történteknek következménye lett. – bökte ki, bár sejtette, hogy ebből a férfi nem fog érteni semmit. - Mi? – kérdezte Jack értetlenül. – Összeszedett talán valami fertőzést ott? Vagy a tudatmódosításnak lett valami következménye? A doki azt mondta, hogy nem beteg. - Nem, nem vagyok beteg. – erősítette meg Sam. Vett egy mély lélegzetet, majd így szólt. – A köztünk történtek nem maradtak következmény nélkül. - A köztünk történtek? – kérdezett vissza ismét Jack. – Hogy érti ezt? - Én… khm… én… gyermeket várok. – mondta Sam dadogva, remegő hangon, és közben nem mert a férfire nézni. Jack elképedve nézte a nőt, aki még mindig a keze vizsgálatának szentelte minden figyelmét. Kinyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán. Sam terhes, az ő gyerekével, hirtelen fel sem tudta ezt fogni. Szóval ezért volt ilyen elgyötört az utóbbi hetekben, ezért fogyott ilyen sokat, ezért volt mindig sápadt. Sam végre felnézett, arcán a kétségbeesés és a várakozás elegye tükröződött. ’Mondj már valamit’ – szuggerálta a szemeivel a férfit, de az csak nézett rá, és Sam figyelmét nem kerülte el a férfi arcán dúló érzelmi vihar. - Khm… tudom, hogy sokkoló a hír… - szólalt meg, mikor a férfi továbbra is csak nézte őt, de fogalma sem volt mit mondjon. Főként, hogy a férfi még mindig nem szólt egy szót sem. – Én… öhm… én nem szeretném, ha azt hinné, hogy bármit is elvárok, mert nem… - Mi? – vágott a szavába a férfi. – Mi az, hogy nem vársz el semmit? – kérdezte értetlenül a férfi. Sam azt akarja, hogy mondjon le a gyerekről? Sam megriadt a férfi hangjában levő hirtelen haragtól. - Úgy értem, hogy nem szeretném, hogy azt hidd bármire is kötelezni akarlak, csak azt gondoltam, úgy tisztességes, ha neked mondom el először, mielőtt… - Vagyis azt akarod, hogy mondjak le a gyerekről? – kérdezte a férfi dühösen. - Nem, nem ezt mondtam, csak… - Nem? Pedig nagyon úgy hangzott! – vágott ismét a szavába Jack, egyre fokozódó haraggal. – Mégis hogy képzelted ezt? Eljössz, közlöd, hogy terhes vagy tőlem, de rám nincs szükséged? - Nem, ez eszembe sem jutott, és ha hagynád, hogy végigmondjam, elmagyaráznám. – Sam hangjában a keserűség dühvel vegyült. Egyrészt bosszantotta, hogy a férfi folyton a szavába vág, másrész elkeserítette az a tudat, hogy a férfi ezt feltételezi róla. Érezte, hogy szemét elfutja a könny, pedig Jack volt az utolsó, aki előtt sírni akart. De az elmúlt hetekben felgyülemlett feszültség, és szomorúság, no és persze a férfi utáni sóvárgás egyszerre tört fel belőle. Lehajtotta a fejét és érezte, hogy egy könnycsepp gördül ki a szeméből. Tudta, hogy a férfi azt várja, hogy folytassa, de nem tudott megszólalni. - Rendben, akkor várom azt a magyarázatot. – szólalt meg Jack ingerülten, mintha csak látta volna a nő gondolatait. Ekkor Sam válla megrázkódott a feltörő sírástól, és ez nem kerülte el a férfi figyelmét. ’Sam sír.’ – hasított belé a felismerés. Felpattant és egy lépéssel előtte termett. Letérdelt a szeretett nő elé, szelíden megfogta az állát és felemelte a fejét. Elakadt a lélegzete a szemeiben látott fájdalomtól. Megbántotta őt, nagyon megbántotta azzal, hogy ilyen goromba volt vele. Sam megpróbálta elfordítani a fejét, de ő nem engedte. - Sam, nézz rám. – kérte szelíden a nőt. – Ne haragudj, olyan ostoba vagyok. – kért elnézést a férfi szégyenkezve. Sam-ből a halk, bűnbánó szavak hatására kitört a zokogás, nem tudta tovább visszatartani. Jack melléült a kanapéra, egyik karjával átölelte a nőt, másik kezével pedig vállára húzta a fejét. Nem tudta volna megmondani meddig ültek így, a férfi szorosan tartotta a nőt, míg az megnyugodott. - Jól vagy? – kérdezte Jack, lágyan eltolva magától, mikor érezte, hogy Sam nyugodtabban lélegzik. - Igen. – válaszolta Sam, fojtott hangon, miközben felemelte a fejét és a férfire nézett. – Hogyan feltételezhetted rólam, hogy azt akarom, mondj le a gyerekről? Sosem kérnék ilyet tőled. Ennyire nem ismersz? – csuklott el ismét a hangja. – Én csak nem akarlak bajba sodorni téged. - Bajba sodorni? Hogy érted ezt? – csodálkozott Jack. - Megszegtük a Légierő egyik legszigorúbb és legfontosabb szabályát. – hívta fel a férfi figyelmét a tényre. – Ami köztünk a P3R-118-on történt az szabályellenes. Ezért minimum egy fegyelmi eljárás és lefokozás vár ránk, de még akár hadbíróság elé is állíthatnak bennünket. - Egy fenét. – vágott a szavába ismét a férfi. – Azon a bolygón mi nem Carter őrnagy és O’Neill ezredes

voltunk, akiknek tilos bárminemű személyes kapcsolatot létesíteni egymással. Therra és Jonah voltunk, egy nő és egy férfi, akik szabadon, tiltások nélkül szerethetik egymást. – érvelt Jack. - Nem, mi sosem voltunk Therra és Jonah, mi mindig mi voltunk, csak megváltoztatták az emlékeinket, hogy azt higgyük ők vagyunk. – ellenkezett Sam. - Erről van szó. Nem tudtuk, hogy a valóságban kik vagyunk, tehát azt sem tudtuk, hogy amit teszünk az tilos. - És, úgy hiszed, hogy ezt Hammond tábornok is így fogja gondolni? Meg a vezérkar és az elnök is? Mert a tábornoknak ezt jelentenie kell, te is tudod. - Igen, biztos vagyok benne, hogy ezért Hammond nem fog bennünket felelősségre vonni, és meg fogja győzni az elnököt arról, hogy amit tettünk az nem szabályellenes. - De… - folytatta volna Sam, ám Jack a szájára tette a mutató ujját. - Nem mondtam még, hogy túl sokat gondolkozol? – kérdezte tréfásan, miközben elvette ujját a nő ajkairól, és kezét a tartójára csúsztatta. Sam végre elmosolyodott, és bólintott. De igen, a férfi számtalanszor hangoztatta, hogy túl sokat gondolkozik. Jack a nő szemébe nézett, miközben lassan felé hajolt és ajkait a nő puha ajkaihoz érintette. Lágyan megcsókolta, majd mikor érezte, hogy Sam viszonozza a csókját, és érezte a nő karjait a nyaka köré fonódni, átölelte karcsú derekát, óvatosan magához húzta és csókja szenvedélyesebbé vált. Mikor ajkaik elváltak egymástól, Jack szerelmesen nézett a nőre. - Nagyon örülök a babának, Sam. – szólalt meg, még mindig ölelve a nőt. – Egy közös gyerek veled, ennél elképzelni sem tudok nagyobb örömet az életben. - Ó, Jack! – sóhajtott fel Sam, és boldogan simult a férfi karjaiba. Egy darabig így ültek, ölelve egymást, majd a férfi ismét eltolta kissé Sam-et magától. Jack nézte a nő szép arcát, gyönyörű szemeit, majd kimondta, amit már oly régóta szeretett volna. - Szeretlek, Sam. – suttogta mélyen a nő szemébe nézve. Sam érezte, hogy elönti a boldogság érzése, viszonozta a férfi szerelmes pillantását, elveszett a csodálatos, mélybarna szemekben. Egyik kezével beletúrt a férfi hajába, miközben ajkai lassan közelítettek a férfiéhez. - Én is szeretlek, Jack. – suttogta ő is, mielőtt ismét egy szenvedélyes csókban forrtak össze ajkaik. - Ugye csak a küldetésektől vagy eltiltva? – kérdezte Jack azzal a tipikus Jack O’Neill féle félmosollyal a szája sarkában, amit Sam annyira szeretett. - Persze. – felelte Sam, kissé felvont szemöldökkel, mert hirtelen nem értette hova akar a férfi kilyukadni. - Akkor jó. – válaszolta erre Jack, majd felállt és felsegítette Sam-et is. Karjaiba vette a nőt és elindult édes terhével a hálószoba felé. Sam most már megértette mit akar Jack, átölelte a férfi nyakát, és hozzábújt. A hálószobában a férfi óvatosan talpra állította a hatalmas franciaágy mellett, majd ráhajolt a nő ajkaira és megcsókolta. Végigsimított a nő karcsú hátán, keze levándorolt keskeny csípőjére, kerek fenekére, majd visszafele is bejárta ugyanezt az utat, de már a nő blúza alatt járt a keze, ajkai pedig a nyakát érintették. Sam hátrahajtotta a fejét, és megremegett a vágytól, miközben érezte, hogy a férfi kikapcsolja a melltartóját. Miközben kicsatolta a férfi nadrágjának övét, felsóhajtott, mert a férfi kezei már gömbölyű mellét érintették. Jack kilépett a lecsúszó nadrágjából, majd ő is megszabadította Sam-et a sajátjától. Kibújtatta a blúzából is, lefektette az ágyra, majd mellé feküdt. Sam a távolból mintha egy reccsenést hallott volna, de nem foglalkozott vele, mert a férfi oly szenvedélyesen szerette, hogy úgy érezte, elalél a gyönyörtől. *** Sokkal később egymás karjaiban pihentek, Sam a fejét szerelme mellkasán nyugtatta, miközben ő átölelte erős karjaival. Ez most nem álom volt, ezúttal nem volt ébresztőóra, ami felriassza, ez a valóság volt. Sam sóhajtott egyet, és egy csapásra elszállt belőle az elmúlt hetek alatt felgyülemlett szomorúság és kilátástalanság. - Mi a baj? – kérdezte Jack, a nő sóhaját hallva. Sam felemelte fejét a férfi mellkasáról, kissé kibújt a karjai közül, hogy ránézhessen. - Miért lenne baj? – kérdezte meglepetten. - Akkorát sóhajtottál. - Óh, ez egy „jól érzem magam” sóhaj volt. – mosolygott rá Sam. Jack visszamosolygott és egy csókot lehelt a nő ajkaira. A hátára fordította a nőt, és gyengéden végigsimított izmos, lapos hasán. Még mindig alig tudta felfogni, hogy az a pici élet, mely ott benn rejtőzik és fejlődik az ő gyermeke.

- Mikor fog megszületni a baba? – kérdezte, továbbra is a nő hasát simogatva. - Janet szerint szeptember utolsó hetére várható. Most kb. 8 hetes. – felelte Sam a férfi ellágyult vonásait figyelve. Még sosem látta ilyennek a férfit. Most nem az ezredes volt, hanem a leendő apa, aki óvatosan, féltőn ölelte és simogatta őt. A férfi nyugtázta a hallottakat, és gyönyörködve nézte a mellette fekvő nő csodálatos testét. A korábbi együttléteik alkalmával a félhomályban, a durva takaró alatt, csak érezte, mennyire tökéletes a nő teste, de tisztán most látta először. - Gyönyörű vagy. – szólalt meg ekkor, hangot adva gondolatainak, és ismét megcsókolta Sam-et. – És a kislányunk ugyanolyan gyönyörű lesz, mint az anyukája. És olyan okos is. – tette hozzá. - A kislányunk? – kérdezett vissza Sam azzal az édes, huncut mosollyal a szája sarkában, amit a férfi úgy imádott. – Tehát te úgy gondolod kislány lesz? - Igen, egy gyönyörű, szőke, kék szemű, nagyon okos kislány. - Aha. És ha én az apukája csodás, barna szemeit szeretném? – kacérkodott vele a nő. - Akkor ezt bebuktad, édesem. – tréfálkozott Jack. – Merthogy ez a kérdés már 8 hete eldőlt. - És te persze biztos vagy benne, hogy rám fog hasonlítani. – kuncogott Sam. - Hát, remélem lesz annyi szerencséje szegény gyereknek. – nevetett a férfi is. Sam szorosan hozzábújt szerelméhez, fejét a vállára hajtotta. Mennyire hiányzott neki a férfi ölelése, a csókjai, a biztonságérzet, amit csak az ő karjaiban érzett. - Ha tudnád mennyire, hiányoztál. – mondta ki a férfi a nő gondolatait. – Hiába láttalak nap, mint nap, az nem volt ugyanaz. Szerettelek volna átölelni, a parancsok helyett azt elmondani, mennyire szeretlek. De a legrosszabbak az esték voltak. Mikor itt feküdtem egyedül, azt kívántam bár ott lennénk azon a szörnyű helyen, mert akkor legalább velem lehettél. – tört ki a férfiből a vallomás. - Te is nagyon hiányoztál nekem. Minden éjjel újraálmodtam az együtt töltött éjszakáinkat. És reggel elátkoztam az ébresztőórát, amiért visszarántott a valóságba. – mondta válaszul Sam. Még sokáig beszélgettek, Sam elmondta a férfinek mit érzett, mikor sejteni kezdte, hogy terhes. Beszélt neki a kétségbeesésről, majd a mérhetetlen örömről, amit az a tudat jelentett, hogy gyereket szülhet a férfinek. Jack pedig elmondta neki, hogy milyen szörnyű volt látnia nap-nap után, hogy nincs jól és mennyire sajnálja, hogy nem beszélt vele arról, ami a másik bolygón történt. Késő éjjel volt már, mikor Sam érezte, hogy egyre nehezebben tudja nyitva tartani a szemeit, és bevackolta magát a férfi erős karjai közé. Jack értette a nő jelzését, átölelte és megcsókolta a homlokát. - Aludjunk, nagyon késő van. – mondta, de Sam már nem válaszolt és a férfi, ahogy hallgatta egyenletes légzését, lassan ő is álomba merült. *** Másnap reggel Sam, mikor felébredt üresen találta maga mellett az ágyat. Kissé csalódottan kelt fel és szedegette össze ruháit. Mikor a blúzára került a sor megértette az este hallott reccsenés okát. A blúza oldalán a varrás mentén ökölnyi nagyságú repedés volt. Sam elmosolyodott, Jack túl hevesen próbálta levetni róla a ruhadarabot. ’Ezt így nem lehet felvenni’ – nyugtázta és odalépett a férfi szekrényéhez. Biztosan nem haragszik meg, ha kölcsönveszi az egyik ingét. Szakadt blúzban mégsem lehet. Épp mikor kilépett a hálószobából a férfi akkor tett le a konyhapultra két jókora csomagot. - Jó reggelt! – köszöntötte Sam mosolyogva. - Reggel? Hát igen, már akinek reggel van. – élcelődött vele a férfi. – Néztél már az órára, édesem? Sam ekkor felnézett a konyha falán levő órára és elképed. Az óra 9.30-at mutatott. Pironkodva nézett a férfire. - Az idejét sem tudom, mikor aludtam ilyen sokáig. - Legalább kipihented magad. – lépett oda hozzá a férfi, végigmérve a nőt. Sam még ebben a sok számmal nagyobb ingben is észbontó volt. – Egész csinos. – jegyezte meg, az ingre célozva. - Ó, elszakadt a blúzom az este, és gondoltam nem bánod, ha kölcsönveszem az egyik inged. - Nem, főként, hogy ilyen észveszejtő vagy benne. – ölelte át és csókolta meg a férfi. - Vásárolni voltál? – kérdezte Sam, mikor ajkaik elváltak egymástól. - Ühüm, a hűtő ugyanis gyakorlatilag üres. Van még egy csomag az autóban, behozom azt is. Sam bólintott, majd odalépett a konyhaszekrényhez, elővett egy bögrét és kávét öntött magának. Miközben kortyolgatta elkezdte kipakolni a férfi által vásárolt nagy halom ennivalót, mely véleménye szerint egy hadseregnek is elég lett volna. - Gondoltam süthetnék húst a grillen ebédre. – mondta Jack, miközben a kezében tartott táskát letette. – Lenne kedved valami salátát készíteni hozzá? - Persze, remekül hangzik. – felelte Sam mosolyogva.

Ahogy pakolták kifele a táskák tartalmát olyanok voltak így együtt, mint egy házaspár, és ez Sam-nek nagyon tetszett. Milyen jó is lenne, ha ez mindig így lehetne. És ekkor elkomorult egy pillanatra. Ahhoz, hogy ők együtt lehessenek még sok akadályt kell leküzdeniük. És bármennyire is optimista volt tegnap Jack, ő még mindig tartott tőle, hogy nehezen tudják elfogadtatni feletteseikkel a kialakult helyzetet. Félt attól, hogy nagy árat kell fizetniük a szerelmükért. - Mi a baj? – kérdezte Jack, akinek nem kerülte el figyelmét Sam hirtelen komorsága. - Semmi. – felelte Sam, mert nem akarta elrontani a férfi jó hangulatát. - Nekem nem úgy tűnik. - Csak eszembe jutott, hogy hétfőn beszélnem kell Hammond tábornokkal. - Nem, nem neked, nekünk kell beszélnünk vele. Melletted leszek, ne aggódj. – simított végig a nő arcán szeretettel. – Egyébként nem is kell megvárnunk a hétfőt. – tette hozzá Jack. - Hogy érted ezt? – vonta fel csodálkozva a szemöldökét Sam. - Elmegyünk délután a tábornokhoz és beszélünk vele. - Gondolod bölcs dolog szombat délután az otthonában zavarni? – Sam-nek nem nagyon tetszett ez az ötlet. - Biztosan nem fog megharagudni érte. És egyúttal kérhetjük is a közbenjárását az elnöknél egy házassági engedélyért. - Miért? – kérdezett vissza Sam meglepetten. – Házassági engedélyért? - Igen. Hisz szükségünk lesz az elnök engedélyére, hogy összeházasodhassunk. - El akarsz venni? - Nem akarsz hozzám jönni? – most Jack-en volt a sor, hogy meglepődjön. - De, persze, csak… eddig erről nem beszéltünk. – dadogta Sam. Ez aztán nem mindennapi lánykérés volt. - Valóban nem, de úgy gondoltam természetes, hogy összeházasodunk. Tudom, hogy szépen, szabályosan kellett volna megkérnem a kezed, de a letérdeléstől az én koromban azt hiszem eltekinthetünk. – mosolygott rá Jack és megfogta a nő kezét. – Szóval, hozzám jössz? - Igen, boldogan. – viszonozta a mosolyát Sam, és csókra nyújtotta ajkait. - Remek. – nyugtázta Jack, miután ajkaik elváltak egymástól. – Most pedig gyere, egyél pár falatot. Sam evett egy pirítóst, miközben Jack elpakolta a többi holmit, amit vásárolt. Előkészítették a húst a sütéshez, majd Jack kiment a teraszra és begyújtotta a grillen a faszenet. Sam közben hozzákezdett a saláta készítéséhez. Bár nem tartotta magát valami nagy szakácsnak azért egy salátával elboldogult. Sőt, maga is meglepődött azon, hogy milyen jól érzi magát a konyhában serénykedve. Jack elkezdte sütni a húst, de azért be-belesett a konyhába. Jóleső érzéssel töltötte el a tüsténkedő nő látványa, és mikor Sam lehajolt, hogy a szekrény alsó részéből kivegyen valamit, élvezettel nézte gömbölyű fenekét. Ám ekkor történt valami, amitől jeges rémület szorította össze a szívét. Sam lehajolt a szekrény alsó polcához, hogy kivegyen egy tálat a salátaöntetnek, és mikor felemelkedett érezte, hogy fordul vele egyet a világ. A kezében tartott tál hangos csörömpöléssel tört ezer darabra a konyha kövén és Sam miközben megpróbált megkapaszkodni a konyhapult szélében lesodorta a salátát tartalmazó tálat is. Keze lecsúszott a szekrényről, és Sam térdre rogyott, épp a cserepek közepén. Érezte a fájdalmat a térdében és miközben kezein megtámaszkodott a tenyerében is. Jack, eldobta a kezében tartott villát, és odarohant az összerogyó nő mellé. Óvatosan felemelte, és a kanapéra fektette. Remegő gyomorral figyelte falfehér arcát, reszkető kezét, hideg verejtéktől nedves homlokát. Tett egy párnát a feje alá, majd visszament a konyhába, hogy hozzon neki egy pohár vizet. Letérdelt a nő mellé a földre, lágyan felemelte a fejét és a szájához értette a poharat. - Igyál egy kortyot. Sam megtette, de közben már érezte, hogy a rosszullét – szokás szerint – amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen múlik is. - Felhívom Fraiser-t. – mondta Jack, majd a telefonért nyúlt. Sam még kissé erőtlenül megfogta a csuklóját, hogy visszatartsa. - Nem szükséges, jobban vagyok. Csak még egy perc. – mondta és becsukta a szemeit. Jack már kezdett volna ellenkezni, de látta, hogy valóban kezd visszatérni a szín a nő arcába. Melléült a kanapéra, megfogta a kezét és hüvelykujjával a kézfejét simogatta. Sam kinyitotta a szemeit és ránézett a férfi aggódó arcára. - Jobban vagy? – kérdezte Jack, még mindig összeszorult szívvel. - Igen, sokkal. - Ó, Sam, úgy megijesztettél.

- Sajnálom. – mondta, miközben kigördült egy könnycsepp a szeméből. - Ne, butáskodj, szívem, nem azért mondtam. – hajolt hozzá, és megcsókolta. – Hozok kötszert, megvágtad magad. Jack kiment a fürdőszobába, és a mosdóra támaszkodva próbált megnyugodni. Nem akarta, hogy a nő lássa mennyire megrázták az imént történtek. Megmosta hideg vízzel az arcát, majd magához vette az elsősegély dobozt, és visszament a nappaliba. Sam idő közben felült és a nadrágján éktelenkedő véres szakadást tanulmányozta. - A térded is megsérült? – kérdezte a férfi. - Csak egy apró vágás, semmiség. - Megnézem azt is, de először mutasd a kezed. – mondta Jack. Kitisztította a sebet, ami szerencsére nem volt mély, és bekötötte a nő kezét. Kissé kiszélesítve a nő nadrágján a szakadást, megnézte a térdét. Nem volt vészes, de azért azt is szakszerűen ellátta. - No, kész is. – nyugtázta tettét. - Köszönöm, doktor úr. – válaszolta Sam mosolyogva, de hirtelen a mosolyt fura fintor váltotta fel az arcán. – Mi ez a szag? – kérdezte a levegőt szimatolva. - Szag? – kérdezett vissza Jack, majd felkiáltott. – A hús… - és kirohant a teraszra. Sam felállt és kiment utána. Nemcsak a szag, de a látvány sem volt épp kellemes. A grillen három félig elszenesedett hússzelet éktelenkedett. - Ó, Istenem. – nyögött fel Sam. - Azt hiszem ideje elővenni a „B” tervet. Pizza vagy kínai? – tért napirendre a dolog felett a férfi a tőle megszokott lazasággal. - Sajnálom, Jack. – suttogta Sam sírással küszködve. - Mit? – nézett rá csodálkozva. - Összetörtem két tálat, csatateret csináltam a konyhából, szénné égett miattam a hús, és még téged is megijesztettelek. – mondta Sam és szeme ismét megtelt könnyekkel. - Ja, és még a ruhád is tönkretetted. Két nap két ruha, plusz a kaja. Nem is tudom, melyik lesz drágább. Etetni vagy ruházni téged. – tréfálkozott a férfi, hogy oldja a nő feszültségét. Sikerült is neki, mert Sam, bár a szeme még könnyes volt, elmosolyodott. - A blúzom tönkre tételéhez semmi közöm, a többit írd a számlámhoz. – felelte. - Rendben, majd este elszámoltatlak. – ígérte olyan sokat sejtetően a férfi, hogy Sam belepirul. – Szóval, pizza vagy kínai? - Legyen kínai, mondjuk ráksaláta. - Ok, megrendelem a kaját, aztán összetakarítom a konyhát. - Ne, hagyd majd én megcsinálom. – ellenkezett Sam. - Na még csak az kéne. – mondta Jack ellentmondást nem tűrően. Odalépett a telefonhoz, megrendelte a közeli kínai étteremből az ételt és hozzáfogott rendbe tenni a konyhát. Épp végzett, mikor megérkezett az ebédjük. Mikor megebédeltek Jack „utasította” Sam-et, hogy pihenjen kicsit, ő pedig eltakarította a húsmaradványokat és összepakolta a grillt. Mikor végzett és visszament a házba Sam a kanapén aludt, a mellkasán az újsággal, amit elkezdett olvasni. Jack óvatosan elvette, és betakarta az alvó nőt. Csodálattal nézte kisimult vonásait, és hálát adott Istennek, hogy ez a fantasztikus nő az övé lehet. Óvatosan melléfeküdt, átölelte és pár perccel később ő is álomba merült. Pár órával később mikor Sam felébredt boldogan nyugtázta a mellette békésen szuszogó férfi látványát. Próbált úgy felkelni, hogy ne ébressze fel, de nem sikerült, és a férfi magához szorította, jelezve, hogy nem engedi el. - Hova-hova, hölgyem? – kérdezte még félálomban. - Kimennék a fürdőszobába, uram. – válaszolta Sam ugyanazon a tréfálkozó hangon. - Már, ha engedem. – jelentette ki Jack, egy picit sem lazítva az ölelésén. - Nos, ha nem, akkor nagy bajban leszek, ugyanis az egész nap elfogyasztott folyadék távozni szeretne. – próbálta Sam viccesen megértetni a férfivel, hogy muszáj kimennie. A férfi színpadiasan sóhajtott egyet, de felült, hogy Sam fel tudjon kelni. - Szerintem lassan indulhatnánk is. – mondta Sam-nek, mikor az kijött a fürdőszobából. – Mármint Hammond-hoz. - Ezek szerint te még mindig jó ötletnek tartod, hogy elmenjünk most hozzá. – jelentette ki enyhe kétséggel a hangjában a nő. - Ezek szerint te még mindig nem? – kérdezett vissza Jack.

- Nézd, akár milyen jó is a viszonyunk a tábornokkal mégis csak a felettesünk, akit nem hiszem, hogy illő lenne szombat délután az otthonában zavarni. - Nekem pedig még mindig az a véleményem, hogy épp a jó viszonyunk miatt illő az otthonában zavarnunk. – ellenkezett a férfi. – Ne aggodalmaskodj, próbálj kicsit optimistább lenni. – folytatta és rámosolygott. - Rendben. Viszont először én hazamegyek. - Miért? – kérdezett vissza Jack értetlenül. - Szakadt, véres nadrágban és a te ingedben mégsem mehetek Hammond-hoz. – felelte Sam, miközben levette a fogasról a kabátját. - Igaz. Egy óra múlva ott vagyok érted. – lépett oda hozzá a férfi, egy csókot lehelve az ajkaira. Sam mosolyogva bólintott és becsukta maga mögött az ajtót. *** Jack leparkolta az autót a tábornok háza előtt, és bátorítóan a láthatóan felettébb ideges Sam-re mosolygott, mikor kiszálltak az autóból. A kert felől hallották a tábornok unokáinak nevetését, majd Hammond dörmögő hangját is, így arra vették az irányt. Hammond hallotta a becsapódó autóajtó hangját, és kíváncsian indult előre megnézni vajon ki lehet az. Csodálkozva látta, hogy Carter őrnagy és O’Neill ezredes lépkednek a kavicsos ösvényen felé. - Őrnagy, ezredes! Mi szél hozta erre önöket? – adott hangot meglepetésének. - Jó napot, Uram. Remélem nem zavarunk. – köszönt Jack szokásos laza stílusában. - Nem persze, jöjjenek csak be. – invitálta őket a tábornok. Hellyel kínálta őket a teraszon, és bement a házba innivalót hozni. Felettébb kíváncsi volt, hogy vajon mit akarhat az őrnagy és az ezredes szombat délután. És persze nem kerülte el a figyelmét Sam feszélyezettsége sem. Magához vett két sört és a nő által kért almalevet, majd visszament a teraszra. Letette az asztalra az italokat, és kíváncsian nézett beosztottaira. - Nos, mit tehetek önökért? – kérdezte. - Szeretnénk a segítségét kérni, Uram. Szükségünk lenne egy házassági engedélyre az elnöktől. – válaszolt Jack köntörfalazás nélkül. Sam riadtan ránézett, nem gondolta, hogy Jack így belevág a közepébe. Jack érezte magán a nő tekintetét, ránézett és megfogta a kezét. Látta, hogy a nő először elpirul, majd elsápad és érezte, hogy remeg a keze az idegességtől. Visszanézett a tábornokra és majdnem felnevetett felettese elképedt arca láttán. Hammond nem tudott megszólalni a meglepetéstől. Sok mindenre számított, mikor meglátta őket a kertjébe lépni, de erre legvadabb álmában sem gondolt volna. - Öhm… ezt mégis, hogyan gondolták? És mióta van önök között személyes kapcsolat? - Tegnap óta. – válaszolta Jack még mindig fesztelenül. – Viszont történt valami a P3… - segélykérőn nézett Sam-re, sosem volt erőssége a bolygók kódjainak neve. - …R-118. – segítette ki Sam. - Igen, ott. Szóval történt egy, s más, amit… hmm… mondjuk úgy kifelejtettünk a jelentésünkből. - Egy, s más? – kérdezte még mindig döbbenten a tábornok. - Nos, Uram, ott mi, hogy úgy mondjam összejöttünk. - Összejöttek? - Igen, Uram. Tudja, ahogy általában egy nő és egy férfi össze szokott jönni. - De ez szabályellenes, ezredes. – tért magához nagy nehezen Hammond. Sam ettől félt. Érezte, hogy megremeg a gyomra, és legszívesebben elszaladt volna. Félve nézett a tábornokra, és még az sem tudta megnyugtatni, hogy felettese arcán nem haragot, hanem döbbenetet látott. - Az lenne, ha itt a Földön történt volna a dolog. De ott azon a bolygón mi nem mi voltunk, Uram. Hisz módosították az emlékeinket, nem tudtuk, hogy nem azok vagyunk, akik és, hogy amit teszünk, az tilos. – világított rá Jack a tényekre. - De most már tudják. - Igen, de mióta visszajöttünk csak munkakapcsolat volt köztünk, Uram. – szólalt meg végre Sam is. - De az ezredes épp az imént mondta, hogy van önök között személyes kapcsolat. – emlékeztette a tábornok az őrnagyot. - Igen, ugyanis Sam tegnap elmondta nekem, hogy gyermeket vár tőlem. Szóval ezért is lenne olyan fontos az a házassági engedély az elnöktől. - Gyermeket vár? – Hammond ismét elképedt. – Uram Isten. Tudják, mibe keveredtek?

- Igen, Uram, tudjuk. De szeretjük egymást, és bármire hajlandóak vagyunk, hogy együtt lehessünk. Ha szükséges, azonnali hatállyal visszavonulok. - Mi? – kérdezte egyszerre Hammond és Sam. - Igen. Ha az elnök nem érti meg a helyzetet, akkor nyugdíjba vonulok, és akkor már nem lesz szükség senki engedélyére, hogy elvehessem Sam-et. – mondta Jack eltökélten. Hammond elgondolkodva nézte a két legjobb tisztje arcát. Az ezredesén komoly eltökéltség látszódott, az őrnagyén pedig félelem. Igen, az őrnagy, aki mindig kínosan ügyelt a szabályok betartására, most olyat tett, amiért komolyan felelősségre vonhatják. Persze Hammond már korábban is észrevette azt az enyhe vibrálást, ami közöttük volt. De azt is tudta, hogy sosem szegnék meg a szabályokat, hisz mindkettejükben igen erős volt a felelősségérzet, és az elkötelezettség a munkájuk iránt. Ha nincs ez az eset a P3R-118-on talán sosem lett volna közöttük semmi. És Hammond most először örült annak az incidensnek. Örült, mert ez a két ember igazán megérdemli a boldogságot, és ő mindent el fog követni azért, hogy segítse őket. - Azt hiszem erre nem lesz szükség, ezredes. – szólalt meg végül. – Az elnök olvasta nem csak az önök jelentését az esetről, de Doktor Fraiser orvosi szakvéleményét és Brenna vallomását is. Az ön által elmondottak miatt is, miszerint önök ott nem Carter őrnagyként és O’Neill ezredesként éltek, nem gondolom, hogy az elnök felelősségre vonná önöket. Gondolom, őrnagy, a doktornő tud az állapotáról, és ezért nem engedélyezte, hogy küldetésekre járjon. - Igen, Uram. – felelte Sam szemlesütve. – Elnézését kérem, hogy félrevezettük, de először az ezredessel, khm… Jack-kel – javította ki magát, mikor érezte a férfi enyhe szorítását a kezén – szerettem volna beszélni, mielőtt önt tájékoztatom. - Megértem, őrnagy. És ne aggódjon, minden segítséget megkapnak tőlem. - Köszönjük, Uram. – mondták a szerelmesek egyszerre, megkönnyebbülten. - Ó, és engedjék meg, hogy gratuláljak. - Köszönjük. – mondták ismét, most már mosolyogva. Beszélgetek még egy darabig, majd Sam és Jack hazaindultak. - Látod, nem is volt olyan szörnyű. Mondtam, hogy Hammond megértő lesz. – mondta Jack Sam-nek a kocsiban. - Igen, igazad volt. – nézett Sam szerelmesen a férfire.

3. fejezet Hammond tábornok épp egy jelentést olvasott, mikor megszólalt asztalán a piros telefon. - Igen, Elnök Úr! – szólt bele a telefonba. - Mélységesen le vagyok döbbenve, George. – mondta az elnök felháborodott hangon. – Most olvasom a kérelmét Carter őrnagy és O’Neill ezredes házasságkötésével kapcsolatban. Jól értelmezem az ön által leírtakat, miszerint ön támogatja az őrnagy és az ezredes – egyébként szabályellenes – kapcsolatát? - Igen, Uram! És megbocsásson, de mivel az őrnagy már nem tagja a CSK-1-nek, így O’Neill ezredes nem a közvetlen felettese, ezért a kapcsolatuk nem szabályellenes. - Igen, de ha már az esküvő gondolatánál tartanak, akkor feltételezem régebb óta tart a kapcsolatuk. - Nem, Uram! Ahogy a kérelmemben is írtam, az őrnagy és az ezredes között a P3R-118-on alakult ki kapcsolat. Azon a bolygón, melyen tudatmódosítás áldozatai lettek, tehát nem volt fogalmuk róla, hogy amit tesznek, az tiltott. - Igen, George, emlékszem az esetre. De mindezek ellenére az a véleményem, hogy az őrnagy és az ezredes már korábban is többet éreztek egymás iránt, mint kölcsönös tisztelet és megbecsülés. Nem hiszem, hogy az érzéseik ott alakultak ki. - Erről nincs tudomásom, Elnök Úr. – tért ki az egyenes válasz alól Hammond, holott tudta, hogy az elnöknek igaza van. – De, ha így is van, vagyis ők ketten már régóta táplálnak egymás iránt mélyebb érzéseket, ez is csak azt bizonyítja, hogy a Légierő legjobbjai közé tartoznak és megérdemlik, hogy boldogok legyenek egymással. - Hogy érti ezt? – kérdezett vissza az elnök. - Úgy, Uram, hogy amennyiben régóta szeretik egymást, akkor is a kötelességtudat, a felelősségérzet, és nem utolsó sorban a szabályok tisztelete, mind-mind fontosabbak voltak számukra a saját érzéseiknél és boldogságuknál. És, ha ez az incidens nem történik meg, ezt a kérelmet sosem kellett volna megírnom. A vonal másik végén pillanatnyi csend lett. Az elnök elgondolkodott a tábornok szavain, és rájött, hogy

igaza van. Carter őrnagy és O’Neill ezredes már számtalanszor bizonyították elhivatottságukat mind a Légierő, mind a Csillagkapu Program iránt, és mindketten kiváló tisztek voltak. Carter őrnagyot különösen szabálytisztelő tisztnek ismerte meg, aki biztosan nem kockáztatna egy fegyelmi eljárást. - Rendben, George, – válaszolt végül az elnök. – megkapják az engedélyt, de szeretnék beszélni az őrnaggyal és az ezredessel. *** Sam a laborjában dolgozott, illetve próbált dolgozni, mert gondolatai minduntalan elkalandoztak. Folyton a Jack-kel töltött csodálatos hétvége járt az eszében. Épp Jack ma reggeli ébresztőjére gondolt és önkéntelenül is elmosolyodott. A férfi már ruhában ült az ágya szélén, és egy lágy csókkal ébresztette őt. Sam önkéntelenül átkarolta a nyakát és félálomban viszonozta a csókját. Ami ezután következett, az majdnem ahhoz vezetett, hogy mindketten elkéssenek. Sam elpirult heves szeretkezésük gondolatára. - Hol jár az eszed? – hallotta Janet hangját az ajtóból. Sam még jobban elpirult, és úgy vigyorgott, mint egy kisgyerek karácsonykor. - Janet! Ó, csak elgondolkoztam. – válaszolt Sam, miközben Janet becsukta az ajtót és közelebb lépett. - Igen? Az arcszínedből ítélve kellemes gondolataid lehettek. – somolygott Janet. - Nem értem, mire gondolsz. –hárított Sam zavarodottan. - Nem, persze, hogy nem. Csakhogy én szombaton többször is kerestelek telefonon, és mivel nem tudtalak elérni aggódni kezdtem, ezért elmentem a hozzád. Az autód nem állt a ház előtt és a szomszédod elmondása szerint még péntek este elmentél valahova, és azóta nem láttak. Szóval? - Jack-nél voltam. – vallotta be Sam. – Péntek este elmentem hozzá és elmondtam neki mindent. Együtt töltöttük a hétvégét. - És? - Összeházasodunk. – felelt Sam mosolyogva. - Ok, ez volt a vázlatos verzió. Most halljam a részleteket is, mármint a publikus részleteket. – mosolygott vissza Janet. - Rendben. – mondta Sam, és beszámolt a hétvégén történtekről. – Szóval most arra várunk, hogy Hammond tábornok megkapja a választ az elnöktől. – fejezte be a beszámolóját Sam, és ebben a pillanatban megszólalt a telefon az asztalán. - Carter! – szólt bele. – Köszönöm, azonnal ott vagyok. – válaszolta a hívónak. – Hammond tábornok hívatott. – mondta Janet-nek, kissé remegő gyomorral. - Akkor menj, és ne aggódj, minden rendben lesz. *** Sam idegesen sietett a tábornok irodája felé, és az egyik fordulónál Jack-be ütközött, aki megfogta a karját, hogy el ne essen. - Uram! – nézett rá Sam idegesen. - A tábornokhoz? – kérdezte Jack. Sam csak bólintott. Jack látta rajta, hogy ideges, és szerette volna átölelni, megnyugtatni, de tudta, hogy nem teheti. Itt és most nem. Elengedte a nőt, ellépett előle és együtt folytatták útjukat felettesük irodája felé. Jack bekopogott és szokásától eltérve ezúttal nem nyitott be rögtön. - Szabad! – hallatszott bentről a tábornok hangja. Jack kinyitotta az ajtót, és előreengedte Sam-et. - Őrnagy, ezredes! – köszöntötte őket Hammond, és kezével az asztala előtt álló két székre mutatott. – Az Elnök Úr beszélni kíván önökkel. – folytatta tekintetével a piros telefon felé intve. - Carter őrnagy, O’Neill ezredes? – hallatszott a telefonból az elnök hangja. - Elnök Úr! – szólalt meg egyszerre Sam és Jack. - Hammond tábornok tájékoztatott az önök között kialakult kapcsolatról, és házassági engedélyt kért önöknek. El kell mondanom, hogy mélységes felháborodásom fejeztem ki az esettel kapcsolatban és első gondolatom a lefokozás volt, mikor elolvastam a tábornok levelét. – az elnök itt hatásszünetet tartott. – Éppen ezért lenne néhány kérdésem önökhöz. Sam érezte, hogy remeg a gyomra az idegességtől. Mégiscsak megtörténik, amitől tartott. Hiába volt Jack annyira optimista, hiába bízott annyira Hammond-ban. Mindkettejüket lefokozzák és fegyelmi eljárás elé állítják őket. Sam arcát elöntötte a szégyen pírja, és lehajtotta a fejét. - A P3R-118-ra utazásuk előtt volt önök között a munkakapcsolaton kívül más jellegű kapcsolat? – folytatta az elnök. - Nem volt, Uram. – válaszolta Jack. - Nem, Uram. O’Neill ezredes és köztem csak munkakapcsolat volt. – tette hozzá Sam.

- Amióta visszajöttek a P3R-118-ról, azóta volt önök között személyes kapcsolat? - Nem, Uram. – felelte Jack ismét, és közben nem kerülte el a figyelmét, hogy Sam keze egyre jobban remeg az idegességtől. - Valóban? Márpedig, gondolom, ami önök között a másik bolygón történt, az érzelmileg mélyen érintette önöket. - Valóban, Elnök Úr, de megpróbáltunk túllépni a történteken. – válaszolta Sam, kissé remegő hangon. - De láthatóan nem sikerült. - Nem, Uram! – mondta Sam. – Ugyanis történt még valami, amiről, ha jól gondolom Hammond tábornok nem számolt be önnek. – folytatta Sam, és egy oldalpillantást vetett Jack-re. Jack értette, mit akar Sam, és beleegyezően bólintott. - Történt még valami, amiről nem tudok? – kérdezte az elnök. - Igen, Elnök Úr! – válaszolta Sam. – Én ugyanis állapotos lettem a P3R-118-on. - Gyermeket vár? – fejezte ki döbbenetét az elnök. - Igen, Uram! 8 hetes terhes vagyok. - Jól értem a szavait, ha nincs ez a gyermek, önök megpróbálják elfelejteni a történteket? Annak ellenére, hogy szeretik egymást? - Igen, Uram! – szólalt meg Jack. - Nos, akkor azt hiszem mégis csak jól gondoltam, hogy önök a Légierő legkiválóbbjai közé tartoznak. – mondta mindkettőjük legnagyobb meglepetésére az elnök. – Két tiszt, akik a munkájuk iránti elhivatottságukat saját boldogság elé tudják helyezni megérdemlik, hogy boldogok legyenek. Még ma elküldi önöknek a titkárnőm a házassági engedélyt. - Köszönjük, Elnök Úr! – felelték mindketten megkönnyebbülten. - Rendben. Mindezek ellenére elvárom önöktől a katonai protokoll maximális betartását a Parancsnokságon. - Igen, Elnök Úr! – válaszolta Sam és Jack. - Nos, akkor nincs más hátra, mint hogy sok boldogságot kívánjak Önöknek. Viszlát! - Köszönjük, Uram! – mondták a szerelmesek, miközben hallották, hogy az elnök leteszi a telefont. - Nos, had kívánjak én is hasonlóan sok boldogságot. – szólalt meg a tábornok. – A hét hátralevő részére szabadságra mehetnek. Szervezzék meg az esküvőjüket. Végeztem. - Köszönjük, Uram! – mondta Jack. - Lehetne még egy kérésem, Uram? – kérdezte Sam. - Igen, őrnagy? - Szeretnék apának üzenetet küldeni, ha megengedi. - Természetesen, őrnagy. Gondolom, szeretné ő az oltárhoz vezetni az egyetlen lányát. – mosolyodott el a tábornok. - Igen, Uram, és köszönöm. – mondta Sam kissé elpirulva. *** - Most már beszélnünk kellene Daniel-lel és Teal’c-kel is. – mondta Jack, miután becsukta maguk mögött a tábornok irodájának ajtaját, megpróbálva hivatalos hangnemet felvenni a nővel szemben. - Igen, persze. Elküldöm apának az üzenetet, aztán találkozhatunk Daniel laborjában, – válaszolta Sam. Uram. – tette hozzá Sam egy édes kis félmosollyal a szája sarkában. Jack bólintott, visszamosolygott és elindult a lift felé, Sam pedig a vezérlőterem felé vette az irányt. - Walter, küldjön a Tok’ra-nak egy üzenetet, mely szerint sürgősen beszélnem kell az apámmal személyesen. - Igen, őrnagy. – válaszolta az őrmester. - Köszönöm. A hét hátralevő részében szabadságon leszek, de otthon el tud érni, amennyiben az apám válaszol. Mindent tegyen meg, hogy elérjék a Tok’ra-t és az üzenet eljusson az apámhoz. - Igen, asszonyom. Sam bólintott és már indult is Daniel laborja felé. *** Teal’c és Jack ugyanakkor értek oda az ellenkező irányból, mikor Sam. - Látom sikerült kipihenned magad a hétvégén, Carter őrnagy. – jegyezte meg a tőle megszokott fejbiccentéssel kísérve a mondanivalóját. - Igen, sikerült. – felelte Sam, kissé elpirulva. Enyhén rózsaszínes arca persze nem kerülte el a Jaffa éles tekintetét, felvonta a szemöldökét, de nem szólt semmit.

- Sziasztok! – köszöntötte őket Daniel szórakozottan egy nagy adag papírhalom mögül. – Mi folyik itt? - Beszélnünk kell veletek. – mondta Jack. - Beszélnetek, velünk? – kérdezte értetlenül Daniel. - Igen. Sam-nek és nekem. – felelte Jack türelmetlenül. - Sam-nek és neked? – kérdezett vissza Daniel, meglepődve, hogy Jack a keresztnevén szólítja a nőt. - Igen. Sam és én összeházasodunk. – jelentette ki Jack lazán. - Mit csináltok? – szólalt meg nagy nehezen Daniel. - Összeházasodunk. – ismételte meg Jack. – És szeretném, ha te lennél a tanúm, Daniel. Jack nem sokat törődött barátja meglepettségével, aki pedig úgy tátogott, mint a partra vetett hal. Megfogta Sam kezét, aki láthatóan kissé zavarban volt attól, hogy Jack ismét csak így belevágott a dolog közepébe. - De… ti… vagyis… hogyan lehetséges ez? – dadogta Daniel. Sam és Jack felváltva elmondták a P3R-118-on történteket, és a hétvége eseményeit, legalábbis a publikus részeket, majd beszámoltak nekik az imént a tábornok irodájában történtekről. Barátaik egyik ámulatból estek a másikba, bár ez Teal’c-en csak az enyhén felvont szemöldökén látszott. - Szóval? Leszel a tanúm? – fejezte be Jack, ismét nekiszegezve Daniel-nek a kérdést. - Persze, szívesen. – mondta Daniel most már kissé magához térve. - Remek. Most pedig menjünk ebédelni. Farkas éhes vagyok. – mondta Jack. Miután megebédeltek Sam visszaindult a laborjába, hogy befejezze a korábban félbehagyott jelentését. Jack kelletlenül beismerte, hogy szintén meg kell írnia egy jelentést, ezért Sam laborja előtt elváltak. - Este nálad? – kérdezte halkan Jack búcsúzóul. Sam mosolyogva bólintott.

4. fejezet

Másnap felkeresték az anyakönyvvezetőt, aki 3 héttel később délután 2-re tudott nekik időpontot adni, majd ajánlott nekik egy esküvőszervezőt. Az ötvenes évei elején járó, nagyon szimpatikus nő több tucat kérdést tett fel nekik, Sam kedvenc virágától kezdve a torta ízesítésén keresztül a helyszínnel bezárólag. Hihetetlen dinamikával kezelte az ügyeiket, gyakorlatilag mindent elintézett helyettük, nekik csak annyi dolguk volt, hogy kiválasszák az eléjük tett mintákból a meghívókat, és az azokra kerülő szöveget. Ő tárgyalt a nyomdásszal, a virágkereskedővel, a cukrásszal, a dekoratőrrel. Két nap múlva büszkén jelentette, hogy a meghívók a következő hét elején kész lesznek, és a dekoratőr az esküvő előtt egy nappal minden szükséges anyagot elvisz Jack házához és az esküvő napján reggel 6-kor elkezdik a kert díszítését. Sam és Jack ugyanis a férfi házának kertjében szeretett volna egybekelni, és az esküvőszervező, mikor meglátta az erdővel övezett kertet kijelentette, hogy keresve sem találhattak volna csodásabb helyet. Ezen kívül elvitte Sam-et a város legexkluzívabb esküvői ruha szalonjába, ahol csodásabbnál csodásabb menyasszonyi és koszorúslány ruhák tömkelege sorakozott. Sam csak ámult a gyönyörű ruhaköltemények láttán és úgy érezte, hogy élete egyik legnehezebb feladata előtt áll. Cassie hasonlóképpen reagált, tátott szájjal nézte az elé rakott ruhákat. Sam ugyanis őt kérte fel koszorúslánynak és a kislány boldogan vállalta a feladatot. Végül hosszú órák után Janet segítségével sikerült mindkettőjüknek dönteni. Este Sam és Jack épp vacsoráztak, mikor megcsörrent a telefon. - Köszönöm, őrmester. – válaszolta Sam a hívónak, majd visszament az étkezőbe. – Apa pénteken érkezik. – tájékoztatta Jack-et. - Az jó, akkor még van két napom. - Mire? – kérdezett vissza Sam. - Átgondolni, mit mondjak az apádnak, hogy lehetőség szerint életben hagyjon. – dörmögte a férfi. Sam felnevetett. Jack tart az apjától. Ezt nem hitte volna. - Csak nem tartasz ettől a beszélgetéstől? – kérdezte komolyságot erőltetve magára. - Nem, de azért jó érzés lesz túllenni rajta. Már ha életben leszek még utána is. - Jack, te is tudod, hogy apa kedvel téged. – mondta Sam és átnyúlt az asztalon, hogy megfogja a férfi kezét. –El fogja fogadni a helyzetet, és biztos vagyok benne, hogy örülni fog a kicsinek is. Azt pedig főként nem akarná, hogy az unokája apa nélkül nőjön fel. – próbált viccelni, hogy oldja a férfi

feszültségét. - Aha, tehát megmarad a kasztrálásnál. – felelte Jack enyhe szarkazmussal a hangjában. - Drágám, emlékszel, mit mondtál, mikor Hammond tábornokkal készültünk beszélni? - Az teljesen más helyzet volt. Sam felállt, a férfi háta mögé lépett, és átölelte a nyakát. Olyan volt most a férfi, mint egy kisfiú, akit valami rosszaságon kaptak. - Talán, de higgy nekem, ismerem az apámat. Minden rendben lesz. – mondta és egy csókot lehelt a férfi nyakára.

Péntek este Sam lázasan készült az apjával való találkozásra. Narancsos kacsát sütött és Waldorf salátát készített hozzá, az apja kedvenceit. Megterített, majd letusolt és átöltözött. Miközben felvett egy szoknyát és egy blúzt elmosolyodott. Eszébe jutott a délutáni beszélgetése Jack-kel. Elmentek bevásárolni, Jack segített neki előkészíteni a vacsorát, majd bejelentette, hogy hazamegy átöltözni. - Mit vegyek fel? – kérdezte láthatóan feszülten Sam-et, aki épp a kacsát tette be a sütőbe. - Miért akarsz egyáltalán átöltözni? – kérdezett vissza Sam. - Mégiscsak az apáddal vacsorázunk. - És? Ez, ami rajtad van, miért nem jó? - Ez a százéves ing és nadrág? Ebben mégsem kérhetem meg a kezed az apádtól. És le is kell zuhanyoznom. - Nincs víz a fürdőszobában? - Sam elmosolyodott. Jack még mindig ideges volt emiatt a beszélgetés miatt, és ez Sam-et komolyan meglepte. Ő, aki pimaszul szembeszáll egy Goa’uld-dal tart egy beszélgetéstől az apjával. - Ne, szemtelenkedjen, őrnagy, mert ez függelemsértés. – fenyegette meg tréfásan a férfi az ujjával a nőt, majd megcsókolta. - Elnézést, Uram. Jóvátehetem valahogy helytelen viselkedésem? – próbált komoly arcot vágni Sam, de alig tudta visszatartani nevetését. - Hát, lenne egy ötletem, de akkor apádat kénytelenek lennénk pizzával megvendégelni. – nézett sandán a hálószoba felé a férfi. – Sietek vissza. – tette hozzá egy csókot lehelve Sam ajkaira. *** Ahogy kilépett a hálószobából erőteljes kopogtatást hallott. ’Miért kopogtat Jack, hisz van kulcsa’ – csodálkozott. Odalépett a bejárati ajtóhoz, és kitárta. - Apa! – kiáltott fel, az ajtó előtt álló férfi láttán. - Sam? Mi az? Nem kaptad meg az üzenetem? – válaszolt az apja. - De, igen, gyere be. – próbálta összeszedni magát Sam. Hol lehet Jack, azt mondta, siet. Jacob belépett Sam ízlésesen berendezett házába, majd végignézett a lányán. - Jól nézel ki, bár mintha fogytál volna kicsit. – mondta miközben belépett a nappaliba. - Nos, sokat dolgoztam mostanában. – tért ki az egyenes válasz elől Sam. – Kérsz valamit inni? - Egy whisky jól esne. – válaszolta Jacob, és persze figyelmét nem kerülte el lánya enyhe zavarodottsága. – Hmm, mi ez a kellemes illat? - Narancsos kacsát sütök. Még mindig a kedvenced? – felelte Sam, miközben apja kezébe adta a kért italt. - Igen. És, ez még jobban megerősítette bennem azt a gondolatot, hogy valami nem hétköznapi dolog, ami… - itt félbeszakította mondanivalóját az ajtó nyílása és egy mély férfihang kissé kapkodó szavai. - Drágám, láttam a parancsnokság egyik autóját, próbáltam elévágni, remélem… - Jack eddig jutott, ekkor meglátta leendő apósát és elakadt a szava. Sam lélegzete elakadt, arcszíne vérvörösre váltott és tekintete oda-vissza járt apja és leendő férje között. Látta apja arcán a döbbenetet, Jack arcán a zavarodottságot, és tudta, hogy mondania kellene valamit. - Ezek szerint nem sikerült. – szólalt meg végül Jack, próbálva leküzdeni zavarát. - Nem igazán. – válaszolta Sam, még mindig paradicsomszínű arccal. Jacob magába öntötte a kezében tartott pohár tartalmát, és közben arra gondolt, hogy ez a helyzet minden várakozását felülmúlta. Sejtette, hogy lánya nem ok nélkül hívta el ilyen hirtelen, de ezt legmerészebb álmában sem képzelte. Sam együtt jár Jack-kel. – gondolta magában. ’Mi van öregem, meglepődtél?’ – hallotta Selmak-ot a fejében. ’Miért, te nem?’ – kérdezett vissza. ’Mondtam már neked, hogy ez előbb utóbb bekövetkezik. Te is olvastad Anise jelentését a Zatarc tesztjükről.’ – válaszolta a Tok’ra szimbionta, mellyel megosztotta testét, és elméjét. - De ez szabályellenes. – mondta ezt már hangosan Jacob, miközben automatikusan megrázta Jack felé nyújtott kezét. - Nem, nem az. – válaszolta Jack. - Változott talán a Légierő szabályzata, mióta Tok’ra lettem? – kérdezett vissza Jacob enyhe szarkazmussal. - Nem, de Jack már nem a felettesem. – szólalt meg végre Sam is. – Már nem vagyok a CSK-1 tagja. – tette hozzá apja kérdő tekintetét látva. - Nem? Mióta? – Jacob egyik döbbenetből a másikba esett. - Néhány napja. – válaszolta Sam. - Beavatnátok a részletekbe? – kérdezte Jacob kissé türelmetlenül. ’Ezért vagyunk itt, nem gondolod’ –

szólalt meg Selmak a fejében. ’Abba hagynád a gúnyolódást?’ – felelte neki Jacob felpaprikázottan. - Persze, ezért kértem, hogy gyere el. – felelte Sam. – Ki kell vennem a kacsát a sütőből. Töltenél addig apának még egyet? – fordult Jack-hez. - Persze. - Úgy érzed szükségem lesz rá? – kérdezte Jacob. Sam visszamosolygott apjára, majd kiment a konyhába. Kivette a húst a sütőből, átvitte a megterített étkezőbe, közben próbált hallgatózni, de a nappali felől egy szó sem hallatszott. Mikor visszatért Jack a kanapén ült, Jacob pedig szemben vele egy fotelben és úgy méregették egymást, mint két oroszlán, akik a saját területüket próbálják védeni. Sam majdnem hangosan felnevetett a két szeretett férfi arckifejezésén. Látta, hogy apja túljutott az első döbbeneten, és szemeiben kíváncsiság tükröződött. Jack is megnyugodott kissé, és szórakozottan forgatta kezében a poharát. Sam leült mellé a kanapéra, és Jack megfogta a kezét. - Szóval, nem is tudom, hol kezdjük… - szólalt meg Jack, tőle szokatlan, kissé bizonytalan hangon. - Talán az elején. – felelte Jacob várakozóan. - Néhány héttel ezelőtt az egyik küldetésen memóriamódosítás áldozatai lettünk. – vette át a szót Sam, tartva attól, hogy Jack ismét a dolgok közepébe vág. Hetekig úgy éltünk, hogy másnak hittük magunkat és mindeközben egy föld alatti erőműben dolgoztattak bennünket. – folytatta. Elmondta, hogyan találkozott a többiekkel, beszélt a furcsa álmaikról, gondolataikról, majd rátért a Jackkel kialakult kapcsolatukra. Végül beszámolt apjának arról, hogyan derült ki, hogy ők kik is a valóságban, hogyan tértek vissza fokozatosan az emlékeik, és milyen sokk-ként érte ez őket. Azt is elmondta, hogy hetekig próbálták elfelejteni a bolygón közöttük történteket, de nem sikerült. Jacob szinte lélegzet visszafojtva hallgatta lányát, és közben arra gondolt, hogy milyen hihetetlen lelki erő kellett ahhoz, hogy ezt fel tudják dolgozni. Főként, mert már korábban észre vette, hogy lánya egy ideje már nem csak a felettesét látja az ezredesben. És azt is megfigyelte, hogy Jack, mikor azt gondolja senki nem látja, milyen ellágyult tekintettel néz Sam-re. Jacob örült volna a kapcsolatuknak, hisz kedvelte Jackket, annak ellenére, hogy eleinte felettébb érdekes figurának tartotta, és nehezen tudott kiigazodni rajta. Valahol mélyen reménykedett abban, hogy ők ketten megtalálják a megoldást arra, hogy boldogok lehessenek együtt. És lám, az élet megtalálta helyettük. Sam elhallgatott egy pillanatra, a reakció nyomait kereste az apja arcán. Enyhe mosolyt látott átsuhanni az arcán, és tudta, az apja áldását adja rájuk. Jack kihasználva Sam hallgatását átvette a szót. - Éppen ezért Sam és én össze fogunk házasodni. Három hét múlva. – jelentette ki a maga egyszerű módján. – Gondolom nincs ellene kifogásod. – tette hozzá Jacob kissé döbbent arcát látva. - Nem, persze, nincs, de három hét múlva? Miért ilyen sürgős? – kérdezte Jacob meglepetten. – ’Szerinted’ – kérdezte Selmak enyhén gúnyosan. ’Mi? Gondolod?’ - Öhm, apa, van még valami, amit tudnod kell. – kezdte Sam. – Nagyapa leszel. Ismét. - Még ott a P3R-akármin történt. Mármint ott lett terhes Sam. – tette hozzá Jack. – Ma egy hete tudtam meg, és már engedélyünk is van az elnöktől. - Kissé felpörögtek itt az események, úgy látom. – szólt Jacob mosolyogva. – Rendben, áldásom rátok. Bár manapság már ez annyira nem számít. - Nekem igenis számít, apa. – mondta Sam kissé meghatottan. - És nekem is. – tette hozzá Jack, majd belenyúlt a zakója zsebébe. – Nos, akkor már csak ez hiányzik. Jack egy sötétkék bársonydobozkát tartott a kezében, amit mikor kinyitott Sam-nek tátva maradt a szája. Egy csodálatos, fehér és vörös arany kombinációjából készült gyűrűt tartalmazott melyet gyönyörű kék gyémánt díszített. A férfi kivette az ékszert a dobozból, megfogta Sam kezét, és mélyen a szeretett nő csillogó szemeibe nézett. - Samantha Carter, hozzám jössz feleségül? - Igen. – felelte Sam, miközben érezte, szemeit elfutják a boldogság könnyei. Jack felhúzta a nő ujjára a gyűrűt, mely oly tökéletesen illeszkedett, mintha ráöntötték volna. - Legyetek nagyon boldogok. – szólt Jacob meghatottan. - Köszönjük. Most pedig szerintem együnk, mert teljesen kihűl a kacsa. – felelte Jack. A vacsora nagyon jó hangulatban telt. Megbeszélték az esküvő részleteit, tájékoztatták Jacob-ot, hogy Jack tanúja Daniel lesz, Sam-é pedig Janet és Cassie lesz a koszorúslány. Elmondták, hogy úgy határoztak Jack házában fognak élni, ezt pedig eladják. Elég későre járt már, mikor Jacob felállt, hogy visszamenjen a parancsnokságra. - Miért nem maradsz éjszakára itt? – kérdezte Sam.

- Nem akarok zavarni, és különben is reggel korán vissza kell mennem. – felelte Jacob. - Azt hittem maradsz néhány napot. – mondta Sam kissé csalódottan. - Nem lehet, kölyök. Muszáj mennem. De az esküvő előtt pár nappal itt leszek. – csókolta meg lánya arcát Jacob. – Jack visszavinnél a parancsnokságra? – fordult leendő vejéhez. - Persze. – válaszolta Jack. - Jó éjt, kicsikém. Vigyázz magadra, illetve magatokra. – köszönt el lányától és kilépett a csillagos éjszakába. - Sietek. – csókolta meg Sam-et Jack, majd Jacob után ment. A két férfi szótlanul ült egymás mellett az autóban, mindkettejük gondolatai ugyankörül a szőke, kék szemű nő körül jártak. A nő, aki mindkettejüknek az életet jelentette, akit bár nem ugyanúgy, de ugyanannyira szerettek. És közben persze azon járt az agyuk, hogy a másik vajon mire gondolhat. Egyikőjük sem szeretett az érzelmeiről beszélni, igazi katonaember volt mindkettő. Miközben Jack megállt a Parancsnokság számára kijelölt parkolóhelyén, arra gondolt, hogy most már mondania kell valamit. Szerencsére Jacob megelőzte. - Mark-nak szólt már Sam? – kérdezte. - Nem. Jövő hét végén elmegyünk együtt hozzájuk, addigra kész lesznek a meghívók. Jacob bólintott, de látszott rajta, hogy igazából valami mást is akar még mondani. Most viszont Jack volt az, aki először megszólalt. - Nézd, Jacob, én nem vagyok a szavak embere, különösen nem szeretek az érzéseimről beszélni. De ígérem neked, hogy mindent megteszek azért, hogy boldoggá tegyem Sam-et. - Tudom, Jack, Sam jól választott. - Köszönöm. - Én köszönöm, hogy boldoggá teszed a lányom. – felelte Jacob, majd kiszállt az autóból. 5. fejezet. Sam és Cassie egymás mellett állt a hálószoba falát borító hatalmas tükör előtt, miközben Janet még egy utolsót igazított a kislány haján. - Csak egy pici rúzst, anya. – alkudozott Cassie. – Légy szíves, ami Sam-en van az is alig látszik. - Akkor meg minek? – kérdezett vissza Janet. - Kérleeeek, csak most az egyszer. – kérlelte Cassie nevelőanyját olyan tekintettel, hogy attól az egész Antarktisz jege megolvadt volna. Janet szemforgatva nyúlt a fésülködő asztalka felé, és közben színpadiasan felsóhajtott. Mikor meghallotta Sam kuncogását, játékosan megfenyegette az ujjával. - No, nevess csak, de azért megnyugtatlak, rád is ez vár. Már amennyiben az ezredesnek igaza van és tényleg kislányotok születik. – mondta fogadott lányához lépve és kirúzsozta a száját. - Ha ilyen lányom lesz, mit Cassie én nagyon fogok neki örülni. – válaszolt Sam Janet-nek, miközben Cassie egy tündéri mosolyt villantott anyjára. Végszóra belépett az esküvőszervező Jacob-bal a sarkában. - Kedvesem, hosszú pályafutásom során ön az egyik legcsodálatosabb menyasszony, akit láttam. – nézett végig Sam magas, karcsú alakján. - Köszönöm, Betty. – pirult el Sam. - Tényleg nagyon szép vagy, édesem. – mondta Jacob, miközben elégedetten végignézett lányán. – Akárcsak az édesanyádat látnám. Sam valóban gyönyörű volt. A ruha felső része szabadon hagyta vállait, és feszesen simult tökéletes alakjára, melyen még nem látszott a terhesség. A deréktól bővülő szoknyarész még inkább kiemelte karcsú derekát. A kis hajdísz, a rövid fátyollal tökéletessé tette megjelenését. - Kösz, apa. – felelte Sam meghatottan. - Azt hiszem, kezdhetnénk lassan. – szólt közbe Betty. – A vőlegénye kellőképpen ideges már ahhoz, hogy csak az „igen”-t tudja kinyögni. - Az éppen elég is. – felelte Janet nevetve, majd az esküvőszervezőt követve kiment, hogy elfoglalja a neki kijelölt helyet. Pár pillanattal később felhangzott a zene, Cassie elindult, és Sam apjával a nyomában utána indult. Cassie nagyon komolyan haladt a széksorok között, Sam pedig apjába karolva lépkedett a kislány után. Bár nem vallotta be, ő is ideges volt kissé, de mikor meglátta Jack-et a széksorok legelején állva minden idegessége elmúlt. Semmit és senkit nem látott maga körül csak a szeretett férfit, akinek perceken belül a

felesége lesz. Jack nagyon jól nézett ki sötétszürke öltönyében, melyhez egy árnyalattal halványabb inget választott, és a zakója gomblyukában egy gyönyörű, és igen ritkának számító kék rózsa virított. Jack szája tátva maradt, mikor meglátta Sam-et, ahogy felé haladt apja oldalán. Olyan volt, mint egy angyal, ahogy haján megcsillant a májusi nap fénye, szeme boldogságtól csillogott, és a ruha olyan tökéletesen állt rajta, mintha ráöntötték volna. Jack még most is egy hihetetlen csodának érezte, hogy ez a gyönyörű nő hamarosan a felesége lesz. Eközben Sam és Jacob odaértek hozzá, Jacob „átadta” lányát a jövendőbelijének és rájuk mosolygott. Bár észrevette, hogy ők ebből semmit sem érzékelnek, csak egymást látják és érzik. - Gyönyörű vagy. – súgta Jack Sam-nek olyan halkan, hogy csak ő hallhatta, miközben kezébe vette a szeretett nő kezét. Sam megjutalmazta egy csodálatos mosollyal, majd az anyakönyvvezető felé fordultak. A szertartás rövid volt, nem akarták kitenni Sam-et annak, hogy sokáig kelljen a tűző napon ácsorognia. Az esküvő utáni parti remekül sikerült, mindenki jól érezte magát, és másnap reggel Sam és Jack elindultak Minnesota-ba, hogy ott töltsenek néhány napot, nászút gyanánt. *** Teltek a hetek, hónapok Sam hasa lassacskán gömbölyödni kezdett. Az egyenruha már kényelmetlen volt számára, ezért Hammond tábornok engedélyezte, hogy a hátralevő időben civilben dolgozzon a bázison. Jack persze nem igazán örült annak, hogy Sam dolgozik, de tudta, hogy felesége nem bírná, hogy hónapokig otthon üljön. Úgy egyeztek meg, hogy az utolsó két hónapban marad otthon Sam. Egy este Jack meglepetéssel készült Sam-nek, aki néhány hete már nem dolgozott. A mesterek kész voltak a gyerekszoba kifestésével, Sam kiváló érzékkel választotta ki az egymással harmonizáló pasztellszíneket. Jack mindig mosolyogva figyelte, ahogy egy-egy újabb aprósággal tért haza vásárlásaiból. „Ezt egyszerűen nem lehetett otthagyni” – mondta mindig édesen mosolyogva. - Drágám! – kiáltotta Jack, mikor belépett a házba. - Itt vagyok! – hallatszott a nappali irányából tompán felesége hangja. Jack belépett a nappaliba és ledöbbent a látványtól. Sam-et a nappali sarkában álló íróasztal alatt találta négykézláb. A nő, ahogy meghallotta férje lépteit hátranézett a válla felett. - Szia! – mosolygott rá, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne az ő állapotában négykézláb az asztal alatt keresgélni. - Édesem, mit csinálsz? – kérdezte Jack, mikor végre nagy nehezen meg tudott szólalni. – No, nem mintha nem lenne kellemes más helyzetben ez a póz. Bár túl lennénk már a szülésen… - sóhajtott színpadiasan a férfi. - Csak azt ne mondd, hogy máris elvonási tüneteid vannak. – nézett férjére játékos rosszallással Sam, miközben kitolatott az asztal alól. - Hát, azok után, ahogy a fantasztikusan formás feneked billegetted felém, úgy érzem szükségem lesz egy hideg zuhanyra. – mondta Jack, miközben felsegítette és megcsókolta Sam-et. – Szóval mit is műveltél az imént? - Beesett a mobilom töltője az asztal mögé. – emelte fel egyik kezét Sam, melyben az ominózus tárgyat tartotta. – Gondoltam egyszerűbb így, mint kirángatni az asztal a helyéről. - Aha, és nem lett volna még egyszerűbb, ha megvárod, míg hazaérek és én kiveszem? - Nem. – szögezte le Sam, majd kibontakozott férje karjaiból és miután telefonját feltette tölteni elindult a konyha fele. - Mi készül? Nagyon jó illata van. – követte Jack, tudva, hogy akár mennyire is nem ért egyet Sam-mel az előző esettel kapcsolatban, semmi értelme vitázni vele. - Lasagne, rögtön kész. - Az jó, farkas éhes vagyok.

- Mikor nem? – kérdezte Sam nevetve, miközben előszedte a tányérokat és evőeszközöket, hogy megterítsen. - Kezd kissé pimasz lenni, őrnagy. – fenyegette meg Jack játékosan az ujjával, miközben elindult a fürdő felé kezet mosni. Vacsora után Sam kihasználta, hogy Jack magára vállalta a konyha rendbe tételét és elvonult zuhanyozni. Mikor kilépett sötétkék köntösében a fürdőből Jack a nappaliban ült újságot olvasva és sört kortyolgatva. Sam le akart telepedni mellé a kanapéra, de a férfi felállt és megfogta a kezét. - Gyere, van egy meglepetésem. – mondta, és szabad kezével eltakarta a nő szemét. - Mit csinálsz? – kérdezte Sam, ahogy vakon lépkedett a férfi kezébe kapaszkodva. - Csak gyere. – felelte Jack maga után húzva őt. – Ta-damm… - mondta, miközben kinyitotta a gyerekszoba ajtaját, felkapcsolta a lámpát és bevezette Sam-et, majd elvette kezét felesége szemei előtt. - Ó. – lehelte Sam, mikor meglátta a kézzel készített, ízléses faragásokkal díszített fabölcsőt a gyerekágy részére kijelölt helyre állítva. – Ez… ó… - egyszerűen nem tudott megszólalni. - Tetszik? – kérdezte Jack. - Hogy tetszik-e? Istenem, Jack, ez gyönyörű. – lépett oda a bölcsőhöz Sam és végigsimított rajta. Jack odalépett hozzá, hátulról átölelte kezét hasára téve, és megcsókolta a nő arcát. - Örülök, hogy tetszik. – mondta állát Sam vállára téve. – Remélem neki is tetszik majd. – folytatta végigsimítva felesége gömbölyű hasát. - Biztosan. – mondta Sam meghatottan, miközben megfordult Jack karjaiban és megcsókolta. - Holnap el is mehetnénk megvenni, ami kell még hozzá. – felelte a férfi miután viszonozta a csókját. – Pár napja úgysem látok itt semmi új szerzeményt. – tette hozzá kissé gonoszkodva. - Gonoszkodj csak. – fenyegette meg tréfásan Sam a férfit. – Pedig nekem is lett volna egy meglepetésem számodra. Bár te úgysem szereted a meglepetéseket. – folytatta a nő, és megjátszott sértettséggel elindult a hálószoba felé. - Ho-hó, no azt már nem! – kiáltotta Jack, mikor utolérte Sam-et, aki már a franciaágy mellett áll, és épp köntösét vetette le. – Ezt nem teheted velem. - Semmit sem teszek. Már azon kívül, hogy lefekszem. – válaszolta Sam kacéran, és egy laza mozdulattal az ágy végére dobta a levetett ruhadarabot. Jack szájtátva nézte feleségét, akin egy vékony halványkék hálóing volt, és aki még így egy hónappal a szülés előtt is hihetetlen kívánatos volt. Sam nem sokat hízott, takaros pocakot növesztett, csípője kissé szélesebb, feneke kissé kerekebb lett, ami kifejezetten jól állt neki. „Ezek a mellek…” – gondolta Jack élvezettel legeltetve tekintetét a nő domborulatain, melyek kissé nagyobbak lettek az elmúlt hetekben. - Én pedig lezuhanyozom… hideg vízben. – felelte Jack nagyot nyelve, és mielőtt becsukta maga mögött a fürdő ajtaját hallotta a nő gyöngyöző kacagását. Sam egy csillagászati szaklapot lapozgatva feküdt az ágyban, mikor Jack visszatért a hálóba. A férfi bebújt mellé az ágyba, és kivette kezéből az újságot. - Hé, én azt épp olvastam. – mondta színlelt felháborodással. - Igen, én pedig fel lettem csigázva az imént egy meglepetéssel. – „Is” tette hozzá gondolatban. – Szóval halljam. - Egye fene. – adta meg magát Sam viccesen. – Kitaláltam mi legyen a kicsi neve. – jelentette ki. - Valóban? Épp ideje volt már. - Ha tovább kötözködsz nem tudod meg csak a keresztelőn. – fenyegette meg tréfásan Sam. - Ebben semmi kötözködés nem volt, csak azt hittem egyszerű lesz nevet választani a lányunknak. - Nos, hát nem. Sőt, ez volt az egyik legnehezebb döntés, amit meg kellett hoznom életemben. Most képzeld el, ha nem tetszik neki. De bízom benne, hogy a nevet, amit választottam szeretni fogja. - Ami pedig… - szólt közbe Jack színlelt türelmetlenséggel. - Emily. - Édesanyád után. – jelentette ki Jack. - Igen. Nem bánod? - Nem, persze, hogy nem. Emily O’Neill. – ízlelgette a nevet a férfi. – Jól hangzik, és biztosan apád is örülni fog a döntésednek. - Igen. – felelte Sam, és érezte, hogy könnyes lesz a szeme, ahogy az édesanyjára gondol. – Nagyon várom már, hogy megszülessen. - Én is, édesem. De már csak egy hónap. – válaszolt Jack, majd magához ölelte Sam-et, aki amennyire csak pocakja engedte odabújt a szeretett férfihez és álomba merült. ***

Sam fáradtan, kialvatlanul ült az ágy szélén. Ránézett az éjjeliszekrényen levő órára. 6.15. Általában nem aludt jól, mikor Jack küldetésen volt, de most még a szokásosnál is rosszabb volt. Nemcsak, hogy rosszul aludt, és sokat fenn volt, de egész éjjel furcsa fájdalmakat érzett. Persze Janet figyelmeztette, hogy minél inkább közeledik a szülés lesznek fájdalmai, de ez nem olyan volt, mint amit az elmúlt hetekben már-már megszokott. Sokkal intenzívebb és másabb jellegű volt a fájdalom, és rendszertelen időközönként, de egész éjjel érezte. „Ez még nem lehet a szülés, - gondolta – még van idő.” Sam felállt, kiment a fürdőbe és lezuhanyozott. Hosszan folyatta magára a meleg vizet, és közben átgondolta miket tervezett mára. Sok dolga nem volt, a napi rutinszerű bevásárláson és vacsorafőzésen kívül, hisz Jack, hacsak nem jön valami közbe, ma este már itthon lesz. Ahogy kilépett a zuhany alól olyan éles fájdalmat érzett, hogy kétrét görnyedt és meg kellett támaszkodnia a mosdókagyló szélében. A fájdalom néhány pillanat alatt elmúlt, és Sam levegő után kapkodva szorította hasára a kezét. - Ugye nem ma akarsz kibújni, mikor a papád fényévekre van itthonról? – suttogta. Megtörölközött, fogat mosott, és épp indult volna a hálószobába felöltözni, mikor ismét érezte az iménti intenzív, semmihez sem hasonlítható fájdalmat. Megkapaszkodott az ajtófélfában, várta, hogy a fájdalom elmúljon, de közben úgy érezte, térdei összerogynak. Biztos volt benne, hogy ezek szülési fájások. Magára kapkodta a korábban kikészített ruháit és már indult volna a nappaliba telefonálni Janet-nek, mikor jött egy újabb fájás. Leült az ágy szélére, megtámaszkodott a két kezén maga mellett, várta, hogy múljon a fájdalom, és közben próbált a légzésére figyelni. A fájdalom ismét gyorsan elmúlt, és Sam kiment a nappaliba, hogy felhívja barátnőjét. - Fraiser. – szólt bele kissé álmos hangon Janet a telefonba. - Szia Janet, Sam vagyok. - Sam? Valami baj van? – Janet hangjából eltűnt az álmosság. - Baj, az azt hiszem nincs, csak jön a baba. - Mi? Fájásaid vannak? - Igen, és elég sűrűn jönnek. - Időben ez mit jelent? – tette fel a következő kérdést Janet, miközben fél kézzel elkezdett öltözni. - Kb. 5 percenként. - 5 percenként? És mióta? - Eddig 3 volt, de egész éjjel éreztem őket, bár elég rendszertelenek voltak. Hol 20 perc, hol fél óra, hol pedig 15 perc telt el egy-egy fájás között és nem voltak ennyire erősek. Nem is tulajdonítottam nekik túl nagy jelentőséget. És nem is így fájt, ez már elég intenzív. - Ok. Felébresztem Cassie-t és azonnal ott vagyok. Nyugodj meg, minden rendben lesz. - Nyugodt vagyok, nem… ahhh… - Sam az ismét jelentkező fájdalomtól nem tudta folytatni. - Sam? – kérdezte aggódva Janet. – Sam? Hallasz? - Aha. – nyögte Sam. – Semmi baj, csak egy újabb fájás. – mondta Sam, mikor elmúlt a fájdalom. – Ó, és elfolyt a magzatvíz. – tette hozzá. - Jó. Feküdj le, figyelj a légzésre, ha fájás jön, és mérd az időt. Már indulok is. Janet felébresztette Cassie-t, gyorsan elmagyarázta a kislánynak a helyzetet, adott neki pénzt uzsonnára és már száguldott is Jack és Sam háza felé. Közben felhívta a Parancsnokságot, tájékoztatta az ügyeletben levő orvosi csapatot, és utasította őket, hogy az egyes műtő lesz a szülőszoba. Rekordidő alatt ért a város másik végén levő házhoz, és berohant a bejárati ajtón. Sam a kanapén feküdt, felhúzott térdekkel. - Sam? Minden OK? – kérdezte Janet, miközben egy gumikesztyűt vett elő táskájából. - Persze. Csak szülni fogok. – felelte Sam, de közben arcát eltorzította a fájdalom. Janet megvárta, míg elmúlik a fájdalom, közben mérte Sam pulzusát. - Meg kell, hogy vizsgáljalak, tudni szeretném hol tartasz. – mondta majd a kanapé másik végéhez lépett, felhúzta a gumikesztyűjét, és megvizsgálta Sam-et. – Nos, kedves barátnőm, ez a gyerek nagyon ki szeretne jutni. Nem sok időnk van, ha fel tudsz kelni, induljunk, mert képes és az autóban születik meg. A Parancsnokság bejáratánál már várta egy tolószékkel felszerelkezett nővér őket, a szülőszobává avanzsált műtő előtt pedig Hammond tábornok toporgott. - Őrnagy! – szólt mikor meglátta őket közeledni. – O’Neill ezredes ma 6.00-kor terv szerint bejelentkezett és elmondása szerint 10.00-kor itthon lesznek. De ha szeretné, azonnal visszarendelem. A kapu kb. 1,5 óra járásra van a falutól, tehát két órán belül itthon lehet. - Semmi szükség rá, Uram, köszönöm. - Biztos benne, őrnagy? – kérdezte csodálkozva a tábornok. - Igen, Uram, nem kell, hogy itt idegeskedjen az ajtó előtt. Talán még jobb is így. – felelte Sam, miközben

érezte a következő rátörő fájást. - Értem, akkor az ezredest kellemes meglepetés fogja várni. – válaszolt mosolyogva a tábornok és félreállt az útból. Ahogy múlt az idő Sam úgy érezte, hogy ha az összes harci sérülésekor érzett fájdalmat összeadja, akkor sem teszik ki ezt, amit az elmúlt órákban átélt. Tudta, hogy a szülés fájdalmas lesz, de ez minden várakozását felülmúlta. Janet azt mondta, örüljön neki, hogy ennyire intenzívek a fájásai, mert így legalább gyorsan túl lesz rajta. Már bánta, hogy nem kért a fájdalomcsillapítóból, amit Janet adni akart neki. Összeszorított szájjal tűrte az ismét rátörő fájdalmat, pedig már sikítani tudott volna. - Rendben Sam, látom a fejét. A következő fájásnál nyomj, olyan erősen, ahogy csak tudsz. – hallotta Janet valahonnan nagyon messziről. Az a bizonyos következő fájás abban a pillanatban jelentkezett, Sam-nek bólintani is alig volt ideje. Minden erejét összeszedve követte barátnője utasítását, miközben érezte, hogy egy nővér megtartja a hátát. Mikor elmúlt a fájdalom visszahanyatlott a párnájára, és hagyta, hogy a nővér megtörölje a homlokát. Még két fájdalom, két nyomás és egy számára mindennél drágább hang – kislánya halk nyöszörgése – ütötte meg a fülét. - Az ezredesnek igaza lett, gyönyörű kislányotok született. – mondta Janet meghatottan, miközben óvatosan megtörölgette a babát. Sam könnyes szemmel emelte fel a fejét és figyelte, ahogy Janet betekeri egy takaróba a csöppséget, és odalép vele hozzá. - Gratulálok, Sam. – mondta Janet meghatottan, és Sam mellkasára helyezte a picit. Sam átölelte a babát, és nem tudott megszólalni, könnyivel küszködve gyönyörködött kislánya édes kis arcában, félve fogta meg a pici kezecskét. Fel sem fogta, mi történik körülötte, nem hallotta, hogy Janet megkérte az egyik nővért, hogy tájékoztassa a tábornokot, hogy megszületett a baba, csak nézte a pici lényt, akire annyira vágyott és érezte életében nem volt még ilyen boldog. - Sam, had kérjem kölcsön a picit egy kis időre. – lépett oda hozzá később Janet. - Miért? – kérdezett vissza Sam. - Szeretném tudni a paramétereit, és meg is kell vizsgálnom. - Gondolod, hogy valami… - Sam hangja elcsuklott, nem tudta befejezni a mondatot, és olyan aggodalom látszott az arcán, amit csak egy anya érezhet a gyermeke iránt. - Nem, dehogy, minden rendben, de akkor is meg kell vizsgálnom. Susan nővér segít letusolni, és átkísér az egyes elkülönítőbe, azt jelöltem ki nektek. Addigra én is végzek, és már vissza is adom őt neked. Sam bólintott, de azért aggódva adta át kislányát Janet-nek. *** - Nos, a kis hölgy 2800 gramm és 48 cm. És természetesen makkegészséges. – mondta Janet belépve Sam szobájába és mellé fektette az alvó babát. Sam elmosolyodott, miközben oldalára fordult és átölelte a kislányt. - Alszik, próbálj meg te is aludni. Az elkövetkező hónapokban úgysem sok lehetőséged lesz rá. – mosolygott vissza Janet. - Kivéve, ha olyan hétalvó lesz, mint a papája. – felelte Sam. – Tényleg, nem kellett volna már Jack-nek visszaérni? – tette hozzá. - Nem, még csak 9.40 van. Most pedig pihenj, rád fér. – adta ki mosolyogva az utasítást Janet, felhúzta az ágy két oldalán a védőrácsot, és rájuk csukta az ajtót. Sam megpuszilta kislánya fejecskéjét, és megfogadva barátnője tanácsát álomba merült. *** Hammond tábornok az indítócsarnokban állt, és türelmetlenül várta, hogy első számú csapata átlépjen rajta. - Ezredes, Isten hozta önöket itthon. – köszöntötte őket, megálltak előtte. - Köszönjük, uram. – válaszolt Jack. – Sajnos uram, semmi említésre méltó nem történt az elmúlt másfél napban. - Nos, én ezt már nem mondhatom. Bár itt is csak ez elmúlt néhány óra volt felettébb, hogy is mondjam csak, várakozásokkal teli. – felelte Hammond somolyogva. - Uram? – kérdezett vissza Jack értetlenül. - Azt kell, mondjam ezredes, hogy a kislánya ugyanolyan szabadon fogja értelmezni a szabályokat és azok betartását, mint az édesapja. – mondta Hammond és elmosolyodott Jack értetlen arckifejezését látva. - Ezt nem mondja komolyan… - mondta Daniel, akinek leesett, hogy mire akar kilyukadni a tábornok.

- Azt hiszem Hammond tábornok, ahogy mindig, most is komolyan beszél. – tette hozzá Teal’c. - Mi van? Egy kukott sem értek. – szólalt meg Jack felháborodottan. – Megbocsásson, uram, ahhoz hozzászoktam már az elmúlt években, hogy Carter-t, no és esetenként Daniel-t, nem értem, de hogy már önt sem… - Ezredes. Ma 9.10-kor gyönyörű kislánya született. Gratulálok. - Mi? Sam? De, hogyan… - dadogott Jack. - A hogyannal azt hittem tisztában van, ezredes. – felelte Hammond és alig tudta visszatartani nevetését, az ezredes elképedt arcát látva. - Teljesen természetese úton, ezredes. – lépett be ekkor Janet az indítócsarnokba. - De, még lett volna idő. – szólalt meg Jack, és hangjában aggodalom érződött. – Doki, minden rendben? - Igen, ezredes. Anya és lánya jól vannak. Az egyes elkülönítőben szállásoltuk el őket. Jöjjön, magával kezdek, aztán mehet hozzájuk. - Na, ne! Azonnal látni akarom őket. – tiltakozott felháborodottan Jack. - Nem, uram! – ellenkezett határozottan Janet. – A kislánya alig egy órája született, minden fertőzésre fogékony, nem engedhetem, sajnálom. Amíg lezuhanyozik és átöltözik addig meglesz a vérvizsgálat eredménye, és már mehet is hozzájuk. De amíg nem tudom, hogy nem hozott magával semmilyen fertőzést, addig a közelükbe sem mehet. - Rendben, doki, igaza van. – adta meg magát Jack, és Janet után loholt, meg sem hallva Daniel és Teal’c gratuláló szavait. A rutinvizsgálat alatt Janet beszámolt Jack-nek a szülés részleteiről, tájékoztatta kislánya paramétereiről, majd útjára bocsátotta. Jack rekord gyorsasággal lezuhanyozott és tiszta egyenruhát vett, majd vágtatott vissza az orvosi szobába, ahol Janet épp az ő eredményeit nézte a számítógépen. - Doki? – kérdezte nem leplezett türelmetlenséggel a hangjában. - Minden rendben, ezredes. Mehet, de csendben, mindketten alszanak. – válaszolta mosolyogva Janet. *** Jack lihegve állt meg Sam szobájában ajtaja előtt, levegő után kapkodott, majd miután kissé szabályosabban lélegzett óvatosan benyitott. Sam az oldalán feküdt, egyik karja a feje alatt, másikkal védelmezőn ölelte kislányuk aprócska testét. A férfi csendben odahúzott egy széket az ágy mellé és ráült. Nézte őket, gyönyörködött a látványban, és tudta, hogy míg él ezt a képet nem felejti el. Csodálattal nézte a pici lány szőke pihékkel borított fejecskéjét, aprócska kezét, vékonyka ujjait – „akárcsak Sam-é” gondolta. És ekkor a harcedzett katonának, az érzelmeit mindig gondosan elrejtő ezredesnek végigfolyt egy könnycsepp az arcán. A boldogság könnycseppje, azé a boldogságé, amiről azt hitte már sosem lehet újra az övé. Sam kinyitotta a szemét, elmosolyodott és kezét Jack kezére tette. A férfi ránézett, visszamosolygott, szemében tükröződtek érzései. - Gyönyörű. – szólalt meg Jack a kislányra nézve. - Igen. – felelte Sam. – És elég sajátságosan értelmezi a határidőket. – mosolygott férjére. - Hammond tábornok is valami ilyesmit mondott. – felelte Jack egy játékos fintorral a szája sarkában. – Ezt leszámítva rád hasonlít. - Nem egészen, de deréktól lefelé egész biztos. – mosolygott Sam, mert nem akarta elárulni Jack-nek az ő kis titkát. - Annyira sajnálom, hogy nem voltam itt, drágám. – folytatta Jack komolyabban. - Hidd el, jobb, hogy nem voltál itt. – mondta Sam. - Igen, Janet mondta, hogy pokoli fájdalmaid voltak. - Nos, nem volt egy sétagalopp, de megérte. És Janet azt mondta, mindkettőnknek jobb így, mintha 1012 órán át tartott volna a dolog. Ekkor a baba keze megmozdult és szülei legnagyobb örömére a kicsi lány kinyitotta szemecskéit. - Felébredt. – jegyezte meg a teljesen nyilvánvaló tényt Jack. - Akarod megfogni? – kérdezte Sam. - Gondolod, szabad? – Jack hangjában enyhe ijedtség érződött, hisz oly rég tartott már a karjában egy ilyen csöppséget. - Kinek másnak, ha nem a papájának. – mosolygott Sam a férjére. Jack lehajtotta az ágy védőrácsát, és óvatosan a kislány aprócska teste alá csúsztatta kezeit. Remegő szívvel felemelte a babát, és karjaira fektette. - Szia, Emily, én vagyok a papád. - mondta a kislány arcát nézve, és egy döbbent ’Ó’ hagyta el a száját.

- Látod, azért az én kívánságom is teljesült. – mondta Sam, miközben óvatosan felült. - Szóval így értetted, hogy nem egészen rád hasonlít? – kérdezte Jack, miközben a babával a karján leült Sam mellé az ágyra. - Igen. Mégiscsak a te szemeidet örökölte. – felelte Sam, miközben kislánya gyönyörű mélybarna szemeit nézte. - Köszönöm. – szólalt meg Jack rövid hallgatás után. - Mit? – kérdezett vissza Sam meglepetten. - Nem mit. Őt, és hogy vagytok nekem. – válaszolt Jack és elhomályosult a tekintete a könnyektől. – Szeretlek, Sam. Mindkettőtöket nagyon szeretlek. Sam nem tudott megszólalni a meghatottságtól, csak közelebb hajolt és megcsókolta a férjét, aki szabad kezével átölelte és gyengéden magához húzta. Ajkaik elváltak, mélyen egymás szemébe néztek, és elöntötte őket a boldogság. Család lettek. És miközben figyelték, ahogy a pici lány, aki elhozta nekik az oly régóta vágyott boldogságot újra álomba szenderül édesapja biztonságot adó karjában arra gondoltak, hogy jöhet bármilyen ellenség, ezt a boldogságot, és a szerelmüket soha semmi és senki nem rombolhatja szét. VÉGE