A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács) 2012. december 19.(*)
„2004/83/EK irányelv – A menekült jogállás vagy a kiegészítő védelmi jogállás megadásának feltételeire vonatkozó minimumszabályok – Palesztin származású hontalan személyek, akik ténylegesen igénybe vették az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező és Támogató Közel-Keleti Ügynökségének (UNRWA) támogatását – E hontalan személyek joga a menekültkénti elismerésre a 2004/83 irányelv 12. cikke (2) bekezdése a) pontjának második mondata alapján való elismerésére – Alkalmazási feltételek – Az UNRWA említett támogatásának »bármely okból« történő megszűnése – Bizonyítás – Következmények a menekült jogállás megadását kérő érdekeltek számára – Jog arra, hogy »ipso facto megille[ssék] az ezen irányelv által biztosított előnyök« – Ugyanezen irányelv 2. cikkének c) pontja értelmében »menekültként« való ipso iure elismerés és az irányelv 13. cikkének megfelelően a menekült jogállás megadása”
A C-364/11. sz. ügyben, az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Fővárosi Bíróság (Magyarország) a Bírósághoz 2011. július 11-én érkezett, 2011. június 3-i határozatával terjesztett elő az előtte Mostafa Abed El Karem El Kott, Chadi Amin A Radi, Hazem Kamel Ismail és a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal között, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága részvételével folyamatban lévő eljárásban, A BÍRÓSÁG (nagytanács), tagjai: V. Skouris elnök, K. Lenaerts elnökhelyettes, A. Tizzano, L. Bay Larsen (előadó), T. von Danwitz és J. Malenovský tanácselnökök, U. Lõhmus, E. Levits, A. Ó Caoimh, J.-C. Bonichot, A. Arabadjiev, C. Toader és J.-J. Kasel bírák, főtanácsnok: E. Sharpston, hivatalvezető: C. Strömholm tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2012. május 15-i tárgyalásra, figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket: –
H. Kamel Ismail képviseletében Győző G. és Fazekas T. ügyvédek,
–
az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága képviseletében I. Ciobanu, meghatalmazotti minőségben, segítője: M. Demetriou barrister,
–
a magyar kormány képviseletében meghatalmazotti minőségben,
–
a belga kormány képviseletében T. Materne és C. Pochet, meghatalmazotti minőségben,
–
a német kormány képviseletében T. Henze és N. Graf Vitzthum, meghatalmazotti minőségben,
–
a francia kormány képviseletében G. de Bergues, B. Beaupère-Manokha, meghatalmazotti minőségben,
–
a román kormány képviseletében meghatalmazotti minőségben,
–
az Egyesült Királyság Kormánya képviseletében L. Seeboruth, meghatalmazotti minőségben, segítője: S. Fatima barrister,
–
az Európai Bizottság képviseletében M. Condou-Durande és V. Kreuschitz, meghatalmazotti minőségben,
Fehér M.,
F. Abruman,
Szíjjártó K.
és Tóth Zs.,
S. Menez
és
I. Bara és R. H. Radu,
a főtanácsnok indítványának a 2012. szeptember 13-i tárgyaláson történt meghallgatását követően, meghozta a következő Ítéletet 1
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a harmadik országok állampolgárainak, illetve a hontalan személyeknek menekültként vagy a más okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésének feltételeiről [helyesen: feltételeire] és az e státuszok tartalmára vonatkozó minimumszabályokról szóló, 2004. április 29-i 2004/83/EK tanácsi irányelv (HL L 304., 12. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 7. kötet, 96. o.) 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának értelmezésére vonatkozik.
2
E kérelmet az M. Abed El Karem El Kott, Ch. A. A Radi és H. Kamel Ismail, akik mindhárman palesztin származású hontalanok, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (a továbbiakban: BÁH) közötti, az előbbiek menekült jogállás megadása iránti kérelmeinek a BÁH általi elutasítása miatt folyamatban lévő eljárás során terjesztették elő.
Jogi háttér A nemzetközi jog A menekültek helyzetére vonatkozó egyezmény 3
A menekültek helyzetére vonatkozó, 1951. július 28-án Genfben aláírt egyezmény (Recueil des traités des Nations unies [1954.], 189. kötet, 150. o., 2545. sz.) (kihirdette: az 1989. évi 15. tvr.) 1954. április 22-én lépett hatályba. Ezen egyezményt kiegészítette és módosította a menekültek helyzetére vonatkozó, 1967. január 31-i New York-i jegyzőkönyv (kihirdette: az 1989. évi 15. tvr.), amely 1967. október 4-én lépett hatályba (a továbbiakban: Genfi Egyezmény).
4
A Genfi Egyezmény 1. cikke A. pontja (2) bekezdésének első albekezdése értelmében a „menekült” fogalom alkalmazandó minden olyan személyre, aki „faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása, avagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme miatt állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni; vagy aki állampolgársággal nem rendelkezve és korábbi szokásos tartózkodási helyén kívül tartózkodva […] nem tud, vagy az üldözéstől való félelmében nem akar oda visszatérni”.
5
A Genfi Egyezmény 1. cikkének D. pontja, amely kivételes jogállást biztosít személyek bizonyos csoportja számára, a következőket mondja ki: „Az Egyezmény nem alkalmazható azokra a személyekre, akik jelenleg nem az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosától, hanem az Egyesült Nemzetek valamely más szervétől vagy ügynökségétől kapnak védelmet vagy támogatást. Ha ez a védelem vagy támogatás bármely okból anélkül szűnt meg, hogy e személyek helyzetét az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének megfelelő határozataival összhangban véglegesen rendezték volna, e személyek[et] ipso facto megilletik az Egyezmény által biztosított előnyök.” Az Egyesült Nemzetek Palesztinai Egyeztetőbizottsága
6
Az Egyesült Nemzetek Palesztinai Egyeztetőbizottságát (UNCCP) az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 1948. december 11-i 194. (III) sz. határozata hozta létre. E határozat 11. pontjának második bekezdése értelmében az Egyesült Nemzetek Közgyűlése: „Utasítja az [UNCCP-t] arra, hogy könnyítse meg a menekültek hazatérését, újrabeilleszkedését, valamint gazdasági és szociális helyzetük javulását, illetve a kártérítések kifizetését, továbbá arra, hogy tartson szoros kapcsolatot a United Nations Relief for Palestinian Refugees (ENSZ-segély a palesztin menekültek számára) igazgatójával, valamint ez utóbbi közreműködésével az Egyesült Nemzetek Szervezete megfelelő szerveivel és ügynökségeivel.” [nem hivatalos fordítás] Az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező és Támogató Közel-Keleti Ügynöksége
7
Az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének a palesztin menekültek támogatásáról szóló, 1949. december 8-i 302. (IV) sz. határozata létrehozta az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező és Támogató Közel-Keleti Ügynöksége (UNRWA) nevű szervet. Az UNRWA mandátumát rendszeresen megújították, a jelenlegi 2014. június 30-án jár le. Az UNRWA működési területe Libanont, Szíriát, Jordániát, Ciszjordániát (ideértve Kelet-Jeruzsálemet) és a Gázai övezetet fedi le.
8
A 302. (IV) sz. határozat 20. pontja értelmében az Egyesült Nemzetek Közgyűlése: „Utasítja az [UNRWA-t], hogy működjön együtt az [UNCCP-vel] mindkét szervezet saját feladatainak legjobb végrehajtása érdekében, különös tekintettel a Közgyűlés 1948. december 11-i 194. (III) sz. határozatának 11. pontjára.” [nem hivatalos fordítás]
9
Az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének a humanitárius segítségnyújtásról szóló, 1967. július 4-i 2252. (ES-V) sz. határozatának 6. pontja értelmében a Közgyűlés támogatja az UNRWA az iránt kifejtett erőfeszítését, hogy a lehetséges mértékben folytassa a humanitárius segítségnyújtást sürgősségi alapon és ideiglenes intézkedésként azon térségbeli személyek vonatkozásában, akik nemrégiben elkövetett háborús cselekmények következményeként jelenleg nem élhetnek lakóhelyükön, és komolyan rászorulnak a támogatásra.
10
Az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének a palesztin menekültek támogatásáról szóló 2011. január 20-i 66/72. sz. határozatának 1–3. pontja értelmében a Közgyűlés: „1. Sajnálattal veszi tudomásul, hogy sem a menekülteknek a 194. (III) sz. határozat 11. pontjában előírt hazatérésére, sem káruk megtérítésére nem került még sor, valamint hogy emiatt a palesztin menekültek helyzete még mindig komoly aggodalomra ad okot […] 2. Sajnálattal veszi azt is tudomásul, hogy [az UNCCP] nem találta meg a 194. (III) sz. határozat 11. pontja végrehajtásának előmozdításához szükséges eszközt, valamint újra felkéri [az UNCCP-t], hogy folytassa ez irányú erőfeszítéseit […] 3. Megerősíti az [UNRWA] munkája folytatásának szükségességét, továbbá az akadály nélkül végzendő műveleteinek, valamint a palesztin menekültek jólétéért, illetve emberi fejlődéséért és a térség stabilitásáért nyújtott szolgálatainak jelentőségét, a palesztin menekültek kérdése méltányos rendezéséig.” [nem hivatalos fordítás] Az uniós jog A 2004/83 irányelv
11
A 2004/83 irányelv (3) preambulumbekezdése értelmében a Genfi Egyezmény a menekültek védelmét szolgáló nemzetközi jogi rendszer sarokkövét képezi.
12
Amint az az említett irányelvnek az EUSZ 6. cikk (1) bekezdésének fényében értelmezett (10) preambulumbekezdéséből következik, ezen irányelv tiszteletben tartja a különösen az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) által elismert alapvető jogokat, szabadságokat, valamint alapelveket. Ezen irányelv biztosítani kívánja különösen a Charta 1. és 18. cikke alapján a menedékkérők emberi méltóságának, valamint menedékhez való jogának teljes körű tiszteletben tartását.
13
Ugyanezen irányelv (16) és (17) preambulumbekezdésének szövege a következő: „(16) Meg kell állapítani a menekült jogállás meghatározásának és tartalmának minimumszabályait annak érdekében, hogy a tagállamok illetékes nemzeti hatóságai a Genfi Egyezmény alkalmazása során iránymutatást kapjanak. (17)
Közös feltételeket kell elfogadni a menedékkérőknek a Genfi Egyezmény 1. cikke értelmében menekültként történő elismerésére vonatkozóan.”
14
A 2004/83 irányelv célja – annak 1. cikke szerint – egyrészről a harmadik országok állampolgárai, illetve hontalan személyek nemzetközi védelemben részesülésére vonatkozó feltételekre, másrészről pedig a biztosított védelem tartalmára vonatkozó minimumszabályok megállapítása.
15
Az említett irányelv 2. cikke értelmében az irányelv alkalmazásában: „a)
»nemzetközi védelem«: a d) pont szerinti menekült jogállás, illetve az f) pont szerinti kiegészítő védelmi jogállás;
[...] c)
»menekült«: harmadik ország olyan állampolgára, aki faji, illetőleg vallási okok, nemzeti hovatartozása, politikai meggyőződése avagy meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása miatti üldöztetéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldöztetéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni; vagy olyan hontalan személy, aki korábbi szokásos tartózkodási helyén kívül tartózkodva a fenti okoknál fogva nem tud, vagy az üldöztetéstől való félelmében nem akar oda visszatérni, és rá a 12. cikk nem vonatkozik;
d)
»menekült jogállás«: harmadik ország állampolgárának, illetve hontalan személynek valamely tagállam által menekültként történő elismertsége [helyesen: elismerése];
e)
»kiegészítő védelemre jogosult személy«: harmadik ország olyan állampolgára, illetve olyan hontalan személy, aki nem minősül menekültnek, de akivel kapcsolatban megalapozott okokból azt kell feltételezni, hogy származási országába, illetőleg hontalan személy esetében a korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti országba való visszatérése esetén a 15. cikk szerinti súlyos sérelem elszenvedése tényleges veszélyének lenne kitéve; valamint rá a 17. cikk (1) és (2) bekezdése nem vonatkozik, és nem tudja vagy az ilyen veszélytől való félelmében nem kívánja ezen ország védelmét igénybe venni;
[...]” 16
Ugyanezen irányelvnek a „Nemzetközi védelem iránti kérelem értékelése” című II. fejezetében foglalt 4. cikke meghatározza a tények és körülmények értékelésének feltételeit. E cikk (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik: „A nemzetközi védelem iránti kérelem értékelése egyedi alapon, a következők figyelembevételével történik:
17
a)
a kérelemre vonatkozó határozat meghozatalának időpontjában a származási országra vonatkozó valamennyi releváns tény, ideértve a származási ország törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseit, valamint azok alkalmazási módját is;
b)
a kérelmező releváns nyilatkozatai és az általa bemutatott dokumentumok, ideértve az arra vonatkozó információkat is, hogy a kérelmező üldöztetésnek, vagy súlyos sérelemnek ki volt-e téve, illetve, hogy ezek veszélye fennáll-e;
c)
a kérelmező egyéni helyzete és személyes körülményei, ideértve az olyan tényezőket is, mint a háttér, nem és életkor, annak megállapítása érdekében, hogy a személyes körülményeit figyelembe véve a vele szemben elkövetett cselekmények vagy azon cselekmények, amelyeket vele szemben elkövethetnek, üldöztetésnek, illetve súlyos sérelemnek minősülnek-e;
d)
azon kérdés megválaszolása, hogy a kérelmező a származási ország elhagyása után végzett-e olyan tevékenységet, amelynek kizárólagos vagy legfőbb célja a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásához szükséges feltételek megteremtése volt, annak megállapítása érdekében, hogy e tevékenysége miatt az említett országba való visszatérése esetén a kérelmező vonatkozásában üldöztetés vagy súlyos sérelem veszélye fennáll-e;
e)
azon kérdés megválaszolása, hogy ésszerűen elvárható-e a kérelmezőtől, hogy egy olyan másik állam védelmét vegye igénybe, amelynek állampolgárságát megszerezheti.”
A 2004/83 irányelv „A menekültkénti elismerés feltételei” című III. fejezetében szereplő, „Megszűnés” című 11. cikke az alábbiak szerint rendelkezik: „(1) A harmadik ország állampolgára, illetve a hontalan személy a továbbiakban már nem minősül menekültnek, amennyiben: [...] f)
azon körülmények megszűnése miatt, amelyek kapcsán menekültként ismerték el, állampolgársággal nem rendelkező hontalan személyként vissza tud térni a korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti országba.
[...]” 18
Az említett irányelvnek az ugyanebben a III. fejezetben szereplő, „Kizáró okok” című 12. cikke (1) bekezdésének a) pontjában – amely rendelkezés a Genfi Egyezmény 1. cikke D. pontjának két bekezdését tükröző két mondatot foglal magában – a következőket mondja ki: „A harmadik ország állampolgárának, illetve a hontalan személynek menekültként való elismerése kizárt, amennyiben az érintett személy(t): a)
a Genfi Egyezmény 1. cikkének D. pontja szerint nem az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosságának [(UNHCR)], hanem az Egyesült Nemzetek valamely más szervének vagy ügynökségének védelmében vagy támogatásában részesül. Amennyiben e védelem vagy támogatás bármely okból anélkül szűnt
meg, hogy e személyek helyzetét az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének megfelelő határozataival összhangban véglegesen rendezték volna, e személyeket ipso facto megilletik az ezen irányelv által biztosított előnyök.” 19
Az említett 12. cikk (1) bekezdésének b) pontja értelmében harmadik ország állampolgárának, illetve a hontalan személynek menekültként való elismerése kizárt, amennyiben az érintett személyt „a tartózkodási helye szerinti ország illetékes hatóságai olyan személyként ismerték el, akit az érintett ország állampolgáraiéval megegyező vagy az azokéval egyenértékű jogok és kötelezettségek illetnek meg”.
20
Ugyanezen 12. cikk (2) bekezdése szerint a harmadik ország állampolgárának, illetve a hontalan személynek menekültként való elismerése kizárt, amennyiben nyomós ok van annak feltételezésére, hogy az érintett személyre az ebben a rendelkezésben foglalt egy vagy több kizáró ok vonatkozik, amelyek értelmében egyrészt „béke elleni, háborús, vagy emberiség elleni […] bűncselekményt” ((2) bekezdés, a) pont) vagy „súlyos, nem politikai bűncselekményt” ((2) bekezdés, b) pont) követett el, vagy másrészt „az Egyesült Nemzetek […] céljaiba és elveibe ütköző cselekményekben” bűnös ((2) bekezdés, c) pont).
21
A 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének b) pontjában, továbbá (2) és (3) bekezdésében szereplő, a menekültkénti elismerést kizáró okok a Genfi Egyezmény 1. cikkének E., illetve F. pontjában szereplő kizáró okoknak felelnek meg.
22
A 2004/83 irányelv „A menekült jogállás” című IV. fejezetében az irányelv „A menekültként való elismerés” címet viselő 13. cikkének a szövege a következő: „A tagállamok harmadik ország olyan állampolgárát, illetve olyan hontalan személyt ismernek el menekültként, aki megfelel a II. és III. fejezetben előírt feltételeknek.”
23
Az említett irányelv ugyanezen IV. fejezetében az irányelvnek „A menekült jogállás visszavonása, megszüntetése, illetve megújításának megtagadása” címet viselő 14. cikke (1) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy amennyiben az érintett személy a 11. cikk értelmében már nem minősül menekültnek, a tagállamok visszavonják az érintett személy valamely nemzeti hatóság által elismert menekült jogállását.
24
Ugyanezen irányelv „A nemzetközi védelem tartalma” címet viselő VII. fejezetében szereplő 21. cikkének (1) bekezdése kimondja: „A tagállamok nemzetközi jogi kötelezettségeiknek megfelelően tiszteletben tartják a visszaküldés tilalmának elvét.” A 2005/85/EK irányelv
25
A menekültstátusz megadására és visszavonására vonatkozó tagállami eljárások minimumszabályairól szóló, 2005. december 1-jei 2005/85/EK tanácsi irányelv (HL L 326., 13. o.; helyesbítés: HL L 236., 2006.8.31., 35. o.). 2. cikkének c) pontja értelmében: „»kérelmező« vagy »menedékkérő«: harmadik ország olyan állampolgára, vagy olyan hontalan személy, akinek menedékjog iránti kérelme tárgyában még nem hoztak jogerős határozatot”.
A magyar jog 26
A menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény (Magyar Közlöny 2007/83) 8. §-ának (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik: „Nem lehet menekültként elismerni azt a külföldit, akire nézve a Genfi Egyezmény 1. cikk D., E. vagy F. pontjában szereplő kizáró okok valamelyike fennáll.” Az alapeljárás Az Abed El Karem El Kott-ügy
27
Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy M. Abed El Karem El Kott nehéz anyagi körülmények között élt a libanoni Ein El-Hilweh UNWRA menekülttáborban. Ilyen körülmények között, és miután felgyújtották a házát és megfenyegették, elhagyta a tábort, és elmenekült Libanonból, ahol biztosan megtalálták volna.
28
Magyarországon a BÁH nem ismerte el őt menekültként, de a 2004/83 irányelv 21. cikkének (1) bekezdése alapján visszaküldési tilalmat (non-refoulement) állapított meg a javára.
29
M. Abed El Karem El Kott keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, amelyben vitatta a menekültkénti elismerése megtagadását. Az A Radi-ügy
30
Ami Ch. A. A Radit illeti, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az UNRWA szintén Libanonban lévő Nahr el Bared menekülttáborában található háza a libanoni hadsereg és az iszlám Fatah között kitört összecsapások során 2007 májusában megsemmisült. Mivel befogadására nem volt hely a Nahr el Bared menekülttábor közelében található Baddawi menekülttáborban, Ch. A. A Radi, szülei és testvérei egy ismerősnél szálltak meg Tripoliban (Libanon). A libanoni katonák azonban sértegették, bántalmazták, önkényesen letartóztatták, kínozták és megalázták őket. Tekintettel arra, hogy palesztinként nem voltak jogaik Libanonban, Ch. A. A Radi édesapjával együtt elhagyta Libanont.
31
A BÁH őt sem ismerte el menekültként, de visszaküldési tilalmat (non-refoulement) állapított meg a javára. Ch. A. A Radi keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, hogy vitassa a menekültkénti elismerése megtagadását. A Kamel Ismail-ügy
32
H. Kamel Ismail családjával az Ein El-Hilweh menekülttáborban élt. Azt állította, hogy az iszlám Fatah és a Jund el-Sham közötti összecsapások során szélsőségesek használni akarták a háza tetejét. Amikor ő ezt megtagadta, halálosan megfenyegették, és azzal gyanúsították, hogy az „ellenség ügynöke”. Mivel nem tudta biztosítani a védelmét, családjával Bejrútba (Libanon) ment. Ott sem érezte magát biztonságban, ezért Magyarországra menekült. A Palesztin Népi Bizottság igazolását nyújtotta be arról,
hogy neki és családjának radikális iszlamista fenyegetések miatt kellett elhagynia az Ein El-Hilweh tábort, valamint fényképeket mutatott a súlyosan megrongálódott házukról. 33
A BÁH őt sem ismerte el menekültként, de kiegészítő védelemben részesítette őt és családtagjait.
34
H. Kameil Ismail szintén keresetet indított a kérdést előterjesztő bíróság előtt a menekültkénti elismerése megtagadásáról szóló határozat ellen. Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
35
A három ügyet az alapeljárás során egyesítette a kérdést előterjesztő bíróság.
36
Az alapeljárás felperesei a kérdést előterjesztő bíróság előtt azon egyéni körülményekre – a bíróság szerint hihető módon – hivatkozva, amelyek között az UNRWA működési területének elhagyására kényszerültek, a Genfi Egyezmény 1. cikke D. pontjának második bekezdése – amely bekezdésre visszautal a 2004/83 irányelv 12. cikke (2) bekezdése a) pontjának második mondata – alapján kérték menekültként való elismerésüket.
37
Az alapeljárás felperesei arra hivatkoznak, hogy mivel esetükben megszűnt az UNRWA támogatása a Genfi Egyezmény említett rendelkezése értelmében, ugyanez a rendelkezés automatikusan biztosítja számukra a menekültkénti elismeréshez való jogot.
38
Kérelmeik vizsgálata során a BÁH az alapeljárás felpereseit a 2005/85 irányelv 2. cikkének c) pontja értelmében menedékkérőkként kezelte, és az irányelv által bevezetett eljárás szerint folytatta le a vizsgálatát. A BÁH arra a következtetésre jutott, hogy az alapeljárás felperesei nem felelnek meg az ahhoz szükséges feltételeknek, hogy a 2004/83 irányelv 2. cikkének c) pontja értelmében „menekültnek” tekintsék őket.
39
Bár a BÁH elismeri, hogy az UNRWA támogatása megszűnik abban az esetben, ha az ügynökség a saját tevékenységi körébe eső objektív okok miatt nem tudja biztosítani a támogatást az arra jogosult személy részére, nem gondolja úgy, hogy az a tény, hogy ipso facto megilletik az irányelv által biztosított előnyök automatikus menekültkénti elismerést jelent. Azok a jogkövetkezmények ugyanis, amelyek az ipso facto kifejezés használatából következhetnek, csak azt jelentik, hogy az érdekelt ezen irányelv személyi hatálya alá tartozik, következésképpen e kifejezések használata csak megteremti a menekültként való elismerés lehetőségét.
40
A kérdést előterjesztő bíróság többek között megállapítja, hogy mivel az alapeljárás felperesei mindannyian igénybe vették az említett irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának első mondatában említett szerv támogatását, szükségessé válik egyrészt azon feltételek meghatározása, amelyek között e támogatás megszűntnek tekinthető ugyanennek a rendelkezésnek a második mondata értelmében, másrészt pedig azon biztosítékok jellegének és hatályának meghatározása, amelyekben ipso facto részesül az érintett személy ugyanezen irányelv alapján, ha e támogatás megszűnik.
41
E körülmények között a Fővárosi Bíróság úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:
„A [2004/83 irányelv] 12. cikk (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásában: 1)
az irányelv által biztosított előnyök menekültkénti elismerést jelentenek, vagy az irányelv hatálya alá tartozó két védelmi forma (menekültkénti elismerés és kiegészítő védelemben részesítés) közül bármelyiket, a tagállam döntése szerint, vagy esetleg egyiket sem automatikusan, hanem csak az irányelv személyi hatálya alá tartozást?
2)
az ügynökség védelmének vagy támogatásának megszűnése az ügynökség működési területén kívül tartózkodást, az ügynökség megszűnését, az ügynökség védelmi és támogatási lehetőségeinek megszűnését jelenti, vagy esetleg akaratán kívüli, méltányolható vagy objektív okból bekövetkező akadályt, ami miatt az arra jogosult személy nem tudja igénybe venni a védelmet vagy támogatást?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről Előzetes észrevételek 42
A 2004/83 irányelv (3), (16) és (17) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Genfi Egyezmény a menekültek védelmét szolgáló nemzetközi jogi rendszer sarokkövét képezi, és azért fogadták el az irányelvnek a menekült jogállás nyújtásának feltételeire, valamint e jogállás tartalmára vonatkozó rendelkezéseit, hogy közös fogalmakra és feltételekre támaszkodva segítsék a tagállamok illetékes hatóságait ezen egyezmény alkalmazása során (a C-31/09. sz. Bolbol-ügyben 2010. június 17-én hozott ítélet [EBHT 2010., I-5539. o.] 37. pontja).
43
A 2004/83 irányelv rendelkezéseit tehát az irányelv általános rendszerének és célkitűzésének fényében kell értelmezni, tiszteletben tartva a Genfi Egyezményt és az EUMSZ 78. cikk (1) bekezdésében említett egyéb vonatkozó szerződéseket. Ezen értelmezés során az irányelv (10) preambulumbekezdéséből eredően tiszteletben kell tartani a Charta által elismert jogokat is (a C-71/11. és C-99/11. sz., Y és Z egyesített ügyekben 2012. szeptember 5-én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 48. pontja, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
44
A fent hivatkozott Bolbol-ítélet alapjául szolgáló ügyben a Fővárosi Bíróság a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben előterjesztett kérdésekkel szinte azonos szavakkal megfogalmazott előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekkel fordult a Bírósághoz. Az említett ügyben azonban, mivel az érdekelt nem vette igénybe az UNRWA támogatását, mielőtt elhagyta annak működési területét, hogy menedékkérelmet terjesszen elő Magyarországon, a Bíróság következésképpen azt állapította meg, hogy egyrészt nem szükséges megvizsgálni azokat a körülményeket, amelyek között úgy tekinthető, hogy e támogatás „bármely okból […] szűnt meg”, másrészt pedig az említett irányelv által biztosított azon jogok jellegét sem szükséges megvizsgálni, amelyek az érdekeltet „ipso facto megillet[hették]” volna a támogatás ilyen megszűnése miatt (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Bolbol-ügyben hozott ítélet 55. és 56. pontját). A második kérdésről
45
Elsőként vizsgálandó második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt szeretné tudni, hogy a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondatát úgy kell-e értelmezni, hogy az Egyesült Nemzetek UNHCR-től különböző szerve vagy ügynöksége védelmének vagy támogatásának „bármely okból” való megszűnése vonatkozik-e olyan személy helyzetére, aki olyan körülmények között hagyta el e szerv vagy ügynökség működési területét, mint amelyek az alapeljárás felpereseinek távozását jellemzik.
46
E tekintetben mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az említett irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának első mondata értelmében a harmadik ország állampolgárának, illetve a hontalan személynek menekültként való elismerése kizárt, „amennyiben az érintett személy […] a Genfi Egyezmény 1. cikkének D. pontja szerint nem az [UNHCR-nek], hanem az Egyesült Nemzetek valamely más szervének vagy ügynökségének védelmében vagy támogatásában részesül”.
47
A Genfi Egyezmény 1. cikke D. pontjának első bekezdése úgy rendelkezik, hogy az Egyezmény nem alkalmazható azokra a személyekre, akik „jelenleg nem az [UNHCR-től], hanem az Egyesült Nemzetek valamely más szervétől vagy ügynökségétől kapnak” védelmet vagy támogatást. Az említett egyezmény hatálya alól való ezen kizáró okot szigorúan kell értelmezni (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Bolbol-ügyben hozott ítélet 51. pontját).
48
Nem vitatott, hogy amint azt a főtanácsnok megállapította az indítványa 5. pontjában, jelenleg az UNRWA jelenti a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának első mondatában, valamint a Genfi Egyezmény 1. cikke D. pontjának első bekezdésében érintett egyetlen, az Egyesült Nemzetek UNHCR-től különböző szervét vagy ügynökségét (lásd szintén ebben az értelemben a fent hivatkozott Bolbol-ügyben hozott ítélet 44. pontját).
49
Az a tény, hogy a Genfi Egyezmény említett rendelkezése, amelyre a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának első mondata visszautal, arra szorítkozik, hogy kizárja hatálya alól azokat a személyeket akik „jelenleg” az Egyesült Nemzetek ilyen szervétől vagy ügynökségétől „kapnak” védelmet vagy támogatást, nem értelmezhető úgy, hogy az UNRWA működési területétől való puszta távollét vagy annak önkéntes elhagyása elég lenne ahhoz, hogy megszüntesse a menekültként való elismerés alól az ebben a rendelkezésben foglalt kizárást.
50
Ha ugyanis így lenne, a 2005/85 irányelv 2. cikkének c) pontja értelmében vett azon menedékkérő, aki valamely tagállam területén nyújtja be a kérelmét, és aki tehát fizikailag nincs az UNRWA működési területén, soha nem tartozna a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontjában megállapított, menekültkénti elismerést kizáró ok hatálya alá, ami következésképpen teljesen megfosztaná az ilyen kizáró okot hatékony érvényesülésétől, amint azt a főtanácsnok megállapította az indítványa 52. és 53. pontjában.
51
Másfelől annak elismerése, hogy az UNRWA működési területének önkéntes elhagyása, következésképpen az UNRWA által nyújtott támogatásról való önkéntes lemondás a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontja második mondatának alkalmazását váltja ki, ellentétes lenne a Genfi Egyezmény 1. cikke D. pontjának első
bekezdése által követett céllal, amely arra irányul, hogy ezen Egyezmény rendszere alól kizárja mindazokat, akik ilyen támogatásban részesülnek. 52
Ennélfogva az említett irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának első mondatát úgy kell értelmezni, hogy az e rendelkezésben foglalt, a menekültkénti elismerést kizáró ok hatálya alá nemcsak azok a személyek tartoznak, akik jelenleg igénybe veszik az UNRWA által nyújtott támogatást, hanem azok is, akik – mint az alapeljárás felperesei – ténylegesen igénybe vették e támogatást a menedékkérelem valamely tagállamban való benyújtása előtt kis idővel, azonban csak ha e támogatás nem szűnt meg ugyanezen (1) bekezdés a) pontjának második mondata értelmében.
53
Az említett második mondat olyan helyzetre vonatkozik, amelyben az Egyesült Nemzetek UNHCR-től különböző szervének vagy ügynökségének védelme vagy támogatása „bármely okból” anélkül „szűnt meg”, hogy az érintett személyek helyzetét az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének megfelelő határozataival összhangban véglegesen rendezték volna.
54
Márpedig kétségtelen, hogy az UNRWA által nyújtott támogatásban részesülők helyzetét a mai napig nem rendezték véglegesen, amint az többek között az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 2011. december 9-i, 66/72. sz. határozatának (1) és (3) bekezdéséből következik.
55
Mivel önmagában az, hogy a menekült jogállást kérelmező elhagyta az UNRWA működési területét, – függetlenül e távozás okától – nem szüntetheti meg a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának első mondatában foglalt, menekültkénti elismerésből való kizártságot, pontosítani kell, hogy milyen körülmények között lehetne ugyanezen pont második mondata értelmében megszűntnek tekinteni az UNRWA által nyújtott támogatást.
56
E tekintetben meg kell állapítani, hogy nemcsak magának a védelmet vagy támogatást nyújtó szervnek vagy ügynökségnek a megszüntetése jelenti az e szerv vagy ügynökség által nyújtott védelem vagy támogatás megszűnését az említett 12. cikk (1) bekezdése a) pontjának második mondata értelmében, hanem az is, ha e szerv vagy ezen ügynökség számára lehetetlen, hogy teljesítse a feladatát.
57
Ugyanis a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondatát bevezető „[a]mennyiben e védelem vagy támogatás […] [megszűnt]” szavakból az következik, hogy mindenekelőtt az UNRWA által nyújtott tényleges támogatásnak, nem pedig az UNRWA megszűnése szükséges ahhoz, hogy a menekültkénti elismerésből való kizáró ok már ne legyen alkalmazandó.
58
Jóllehet a fent említett kifejezések – igaz önmagukban vizsgálva – úgy értelmezhetők, hogy csak olyan eseményekre vonatkoznak, amelyek közvetlenül az UNRWA-t érintik, mint például e szerv megszüntetése vagy olyan esemény, amely általában véve lehetetlenné teszi e szerv számára, hogy teljesítse feladatát, az említett második mondat szövegében következőként szereplő „bármely okból” szavak e mondat olyan értelmezését kívánják meg, hogy azon ok, amely miatt a támogatás megszűnik, olyan körülményekből is következhet, amelyek – mivel az érintett személy akaratától függetlenek – őt arra kényszerítik, hogy elhagyja az UNRWA működési területét.
59
Természetesen az e területtől való puszta távollét vagy az annak elhagyására vonatkozó önkéntes elhatározás nem minősíthető a támogatás megszűnésének. Ha viszont ezen elhatározást az érintett személy akaratától független, kényszerű körülmények indokolják, az ilyen helyzet ahhoz a megállapításhoz vezethet, amely szerint azon támogatás, amelyben e személy részesült, megszűnt a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondata értelmében.
60
Ez az értelmezés megfelel az említett 12. cikk (1) bekezdése a) pontja céljának, amely többek között arra irányul, hogy a palesztin menekültek védelmének folytonosságát tényleges védelem vagy támogatás révén biztosítsa, és nemcsak az e támogatás vagy védelem nyújtásával megbízott szerv vagy ügynökség létezését biztosítva, amint az az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 302. (IV) sz. határozatának 20. pontjából és 2252. (ES-V) sz. határozatának 6. pontjából is következik.
61
Annak meghatározása érdekében, hogy a támogatás vagy a védelem ténylegesen megszűnt-e a 2004/83 irányelv említett rendelkezése értelmében, az illetékes nemzeti hatóságok és bíróságok feladata azt megvizsgálni, hogy az érintett személy távozását olyan, irányításán kívüli és akaratától független okok igazolják-e, amelyek őt e terület elhagyására kényszerítik, ezáltal megakadályozva őt abban, hogy az UNRWA által biztosított támogatásban részesüljön.
62
Ami konkrét esetben az UNRWA működési területe elhagyásának okát jelentő körülmények vizsgálatát illeti, a nemzeti hatóságoknak figyelembe kell venniük a Genfi Egyezmény 1. cikke D. pontjának célját, amelyre az említett irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja hivatkozik, vagyis a palesztin menekültek – mint olyanok védelme folytonosságának biztosítását addig, amíg helyzetüket az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének megfelelő határozataival összhangban véglegesen rendezik.
63
E célkitűzésre tekintettel valamely palesztin menekültet úgy kell tekinteni, hogy kénytelen elhagyni az UNRWA működési területét, ha személyes biztonsága komoly veszélyben van, és ha e szerv nem képes biztosítani számára e területen azokat az életfeltételeket, amelyek megfelelnek az e szerv által ellátandó feladatnak.
64
E tekintetben hozzá kell fűzni, hogy ha azon tagállam illetékes hatóságai, amelyben a menedékkérelmet benyújtották, azt próbálják meghatározni, hogy valamely személynek irányításán kívüli és akaratától független okok miatt valójában már nem volt lehetősége részesülni a számára az UNRWA működési területének elhagyása előtt nyújtott támogatásban, e hatóságoknak valamennyi releváns körülmény egyedi értékelését kell elvégezniük, melynek során analógia útján alkalmazható a 2004/83 irányelv 4. cikkének (3) bekezdése.
65
A fenti megfontolások összességére figyelemmel a második kérdésre az a válasz adandó, hogy a 12. cikk (1) bekezdése a) pontjának második mondatát úgy kell értelmezni, hogy az Egyesült Nemzetek UNHCR-től különböző szerve vagy ügynöksége védelmének vagy támogatásának „bármely okból” való megszűnése olyan személy helyzetére is vonatkozik, aki miután ténylegesen igénybe vette e védelmet vagy támogatást, abban irányításán kívüli vagy akaratától független ok miatt már nem részesül. Az ilyen személy által benyújtott menedékkérelem elbírálásáért felelős tagállam illetékes nemzeti hatóságainak feladata a kérelem egyedi értékelése alapján ellenőrizni, hogy e személy kénytelen volt elhagyni e szerv vagy ügynökség működési
területét, amely eset fennáll akkor, ha személyes biztonsága komoly veszélyben volt, és ha az érintett szerv vagy ügynökség nem volt képes biztosítani számára e területen azokat az életfeltételeket, amelyek megfelelnek az említett szervre vagy ügynökségre háruló feladatnak. Az első kérdésről 66
Előzetesen, ami az első kérdést illeti, hangsúlyozni kell, hogy a Genfi Egyezménnyel ellentétben, amely csak a menekült jogállást szabályozza, az irányelv két elkülönülő védelmi rendszert ismer, azaz egyrészről a menekült jogállást, másrészről pedig a kiegészítő védelmi jogállást, mivel ezen irányelv 2. cikkének e) pontja kimondja, hogy a kiegészítő védelemre jogosult személy az, „aki nem minősül menekültnek”.
67
Ezért a Genfi Egyezmény, illetve a 2004/83 irányelv által biztosított védelemre vonatkozó e különbségre tekintettel, az ezen irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondatában szereplő, „megilletik az [...] irányelv által biztosított előnyök” fordulatot úgy kell érteni, mint amely csak a menekült jogállásra hivatkozik, mivel e rendelkezés a Genfi Egyezmény 1. cikkének D. pontjából merít, amelynek fényében ezen irányelvet értelmezni kell.
68
Másfelől a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja – mivel kizárólag a menekült jogállásra utal – senkit nem zár ki az ezen irányelv 2. cikkének e) pontja értelmében vett kiegészítő védelemből és az irányelvnek a kiegészítő védelmi jogállás kizáró okait megállapító 17. cikke egyáltalán nem utal egy olyan szerv védelmében vagy támogatásában való részesülésre, mint az UNRWA.
69
Ezen előzetes észrevételekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondatát úgy kell-e értelmezni, hogy az a tény, hogy az érintett személyt „megilletik az ezen irányelv által biztosított előnyök”, azt jelenti, hogy automatikusan jogosult a menekültkénti elismerésre, vagy csak azt, hogy ezen irányelv személyi hatálya alá tartozik.
70
E tekintetben pontosítani kell azt, hogy az említett 12. cikk (1) bekezdése a) pontjának második mondata szerint, ha az ott megállapított alkalmazási feltételek teljesülnek, az érintett személyeket „ipso facto megilletik az ezen irányelv által biztosított előnyök”, másrészt pedig a Genfi Egyezmény 1. cikke D. pontjának második bekezdése úgy rendelkezik, hogy ugyanebben az esetben az említett személyeket „ipso facto megilletik az Egyezmény által biztosított előnyök” [„bénéficieront de plein droit du régime de cette convention”], illetve a másik hiteles nyelvi változat szerint „shall ipso facto be entitled to the benefits of this Convention”.
71
Az „ipso facto megilletik az ezen irányelv által biztosított előnyök” fordulatot a Genfi Egyezmény 1. cikke D. pontja második bekezdésének megfelelően kell értelmezni, vagyis úgy, mint amely lehetővé teszi az érintett személyeknek, hogy „ipso iure” [„de plein droit”] részesüljenek ezen Egyezmény rendszerében és az azáltal biztosított „előnyökben”.
72
Ezért az abból a tényből eredő jog, hogy az UNRWA támogatása megszűnik, és hogy a kizáró ok megszűnik, nem korlátozódhat csak arra a lehetőségre az érintett személy
számára, hogy a 2004/83 irányelv 2. cikkének c) pontja alapján kérelmezze menekültkénti elismerését, mivel e lehetőség már nyitva áll a valamelyik tagállam területén tartózkodó harmadik országok állampolgárai, illetve hontalan személyek számára. 73
Ugyanis felesleges lenne, és nem érvényesülne hatékonyan az említett irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontja második mondatának végén szereplő azon pontosítás, amely szerint az érintett személyeket „ipso facto megilletik az ezen irányelv által biztosított előnyök”, ha nem lenne más tartalma, mint emlékeztetni arra, hogy azok a személyek, akik az említett (1) bekezdés a) pontja első mondatának következtében már nincsenek kizárva a menekültkénti elismerés alól, hivatkozhatnak ezen irányelv rendelkezéseire annak érdekében, hogy az említett 2. cikk c) pontja alapján megvizsgálják a menekült jogállás megadása iránti kérelmüket.
74
Másfelől a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontja második mondatának teljes szövegéből az tűnik ki, hogy mihelyt az az által érintett személyek helyzetét véglegesen rendezik, elismerhetik őket menekültként, ha – bármely okból – ezen irányelv 2. cikkének c) pontja értelmében üldözik őket. Ha viszont – mint az alapügyekben – az érdekeltek helyzetét nem rendezték, még akkor is, ha a nekik nyújtott támogatás akaratuktól független okból szűnt meg, azon tény jelentéstartalma, hogy ebben a különleges helyzetben „ipso facto megilletik [őket] az ezen irányelv által biztosított előnyök”, szükségképpen tágabb, mint az a jelentéstartalom, amelyet az a puszta tény hordoz, miszerint nincsenek kizárva abból a lehetőségből, hogy elismerjék őket menekültként, ha eleget tesznek az ugyanezen 2. cikk c) pontjában megállapított feltételeknek.
75
E tekintetben azonban pontosítani kell, hogy az a tény, hogy az érintett személyt ipso facto megilletik az említett irányelv által biztosított előnyök annak 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében, nem vonja maga után – amint arra jogosan hivatkozik a magyar és a német kormány – a menekültkénti elismeréshez való feltétlen jogot.
76
Ezért ugyan annak a személynek, akinek joga van ahhoz, hogy ipso facto megillessék a 2004/83 irányelv által biztosított előnyök, nem feltétlenül kell bizonyítania, hogy az irányelv 2. cikkének c) pontja értelmében üldöztetéstől tart, azonban menekült jogállás megadása iránti kérelmet kell benyújtania – amint azt egyébként az alapeljárás felperesei megtették –, amely kérelmet a felelős tagállam illetékes hatóságainak kell megvizsgálniuk. E vizsgálat során a hatóságoknak nemcsak azt kell ellenőrizniük, hogy a kérelmező ténylegesen kérte az UNRWA támogatását (lásd e tekintetben a fent hivatkozott Bolbol-ügyben hozott ítélet 52. pontját), és hogy e támogatás megszűnt, hanem azt is, hogy a kérelmezőre nem vonatkozik az ugyanezen irányelv 12. cikke (1) bekezdésének b) pontjában vagy (2) és (3) bekezdésében megállapított, egyik vagy másik kizáró ok.
77
Hozzá kell fűzni továbbá, hogy a 2004/83 irányelv – annak 14. cikke (1) bekezdésével összhangban értelmezett – 11. cikke (1) bekezdésének f) pontját úgy kell értelmezni, hogy az érdekelt már nem menekült, ha vissza tud térni az UNRWA azon működési területére, ahol szokásos tartózkodási helye volt, mivel azok a körülmények, amelyek következtében menekültként ismerték el, megszűntek létezni (lásd e tekintetben, analógia útján a C-175/08., C-176/08., C-178/08. és C-179/08. sz., Salahadin Abdulla és
társai egyesített ügyekben 2010. március 2-án hozott ítélet [EBHT 2010., I-1493. o.] 76. pontját). 78
Végül pontosítani kell, hogy az „ipso facto megilletik az ezen irányelv által biztosított előnyök” fordulatnak a jelen ítélet 70–76. pontjából következő értelmezése – a jelen ügyben a Bíróság előtt észrevételeket előterjesztő több kormány érvelésével ellentétben – nem jár a Charta 20. cikkében megállapított egyenlő bánásmód elve által tiltott hátrányos megkülönböztetéssel.
79
Tekintettel arra, hogy mivel a menedékkérőknek okkal kell üldöztetéstől tartaniuk ahhoz, hogy elismerjék őket „menekültként” a 2004/83 irányelv 2. cikkének c) pontja értelmében, azon személyekétől eltérő helyzetben vannak, akik – mint az alapeljárás felperesei – támogatást kaptak az UNRWA-tól, mielőtt elhagyták annak működési területét, és menedékkérelmet nyújtottak be valamelyik tagállamban, az egyenlő bánásmód elve nem követeli meg, hogy azonos módon kezeljék őket azokkal, akik – mint az alapeljárás felperesei – igénybe vették az említett támogatást.
80
Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy – tekintettel a palesztin menekülteket jellemző sajátos helyzetre – a Genfi Egyezményt aláíró államok szándékosan döntöttek úgy 1951-ben, hogy biztosítják nekik azon különleges bánásmódot, amelyet ezen Egyezmény 1. cikkének D. pontja előír, amelyre a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a) pontja hivatkozik.
81
E megfontolásokra tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondatát úgy kell értelmezni, hogy ha a menedékkérelem elbírálásáért felelős tagállam illetékes hatóságai megállapították, hogy az UNRWA védelmének vagy támogatásának megszűnésére vonatkozó feltétel teljesül a kérelmező vonatkozásában, az a tény, hogy ipso facto „megilletik az ezen irányelv által biztosított előnyök”, e tagállam által az említett irányelv 2. cikkének c) pontja értelmében vett menekültként való elismerést jelent, és a menekült jogállás ipso iure megadását a kérelmező számára, azonban csak ha utóbbi nem tartozik e 12. cikk (1) bekezdése b) pontjának vagy (2) és (3) bekezdésének hatálya alá. A költségekről
82
Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott: 1)
A harmadik országok állampolgárainak, illetve a hontalan személyeknek menekültként vagy a más okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésének feltételeiről [helyesen: feltételeire] és az e státuszok tartalmára vonatkozó minimumszabályokról szóló, 2004. április 29-i 2004/83/EK tanácsi irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondatát úgy kell értelmezni, hogy az Egyesült Nemzeteknek az Egyesült Nemzetek
Menekültügyi Főbiztosságától (UNHCR) különböző szerve vagy ügynöksége védelmének vagy támogatásának „bármely okból” való megszűnése olyan személy helyzetére is vonatkozik, aki miután ténylegesen igénybe vette e védelmet vagy támogatást, abban irányításán kívüli vagy akaratától független ok miatt már nem részesül. Az ilyen személy által benyújtott menedékkérelem elbírálásáért felelős tagállam illetékes nemzeti hatóságainak feladata a kérelem egyedi értékelése alapján ellenőrizni, hogy e személy kénytelen volt elhagyni e szerv vagy ügynökség működési területét, amely eset fennáll akkor, ha személyes biztonsága komoly veszélyben volt, és ha az érintett szerv vagy ügynökség nem volt képes biztosítani számára e területen azokat az életfeltételeket, amelyek az említett szervre vagy ügynökségre háruló feladatnak megfelelnek. 2)
A 2004/83 irányelv 12. cikke (1) bekezdése a) pontjának második mondatát úgy kell értelmezni, hogy ha a menedékkérelem elbírálásáért felelős tagállam illetékes hatóságai megállapították, hogy az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező és Támogató Közel-Keleti Ügynöksége (UNRWA) védelmének vagy támogatásának megszűnésére vonatkozó feltétel teljesül a kérelmező vonatkozásában, az a tény, hogy ipso facto „megilletik az ezen irányelv által biztosított előnyök”, e tagállam által az említett irányelv 2. cikkének c) pontja értelmében vett menekültként való elismerést jelent, és a menekült jogállás ipso iure megadását a kérelmező számára, azonban csak ha utóbbi nem tartozik e 12. cikk (1) bekezdése b) pontjának vagy (2) és (3) bekezdésének hatálya alá.
Aláírások
