A belső (intern) érettségi írásbeli vizsga értékelése A) táblázat Az értékelés összetevői: 1. Külső forma, azaz íráskép. 2. Tartalmi összetevők: tartalmi, szerkezeti, stilisztikai, helyesírási és nyelvi minőség. 3. A dolgozat egészének megítélése. Ø Mind a három értékelési szempont külön, 1 – 5 érdemjeggyel értékelendő. Ø Az egyes értékelési szempontokat mindkét szinten 1 : 5 : 1 arányban vesszük figyelembe. A végleges érdemjegy kiszámítására az alábbi egyenletet használják, amelyben a z1, z2, z3 az egyes értékelési szempontok szerint elért eredményeket jelölik: 1 . z1 + 5 . z2 + 1 . z3 z = –––––––––––––––––––––– 7 A z a végleges osztályzatot mutatja, a z1 a külső formára, vagyis az írásképre, a z2 a tartalmi összetevőkre és a z3 pedig a dolgozat egészének megítélésére kapott értékelést jelölik. Például: z1 – az írásképre 3 pontot adtak, amely 2 (dicséretes) érdemjegynek felel meg; z2 – a tartalmi összetevőkre 12 pontot, amely 3 (jó) érdemjegynek felel meg; z3 – a dolgozat egészének megítélése alapján 2 pontot, amely 3 (jó) érdemjegynek felel meg. Ezek szerint: 1 . 2+ 5 . 3+ 1 . 3 2 + 15 + 3 20 z = –––––––––––––––––– = ––––––––––––– = –––––––– = 2,85 /azaz 3-as az osztályzat/ 7 7 7 Ø Amennyiben a dolgozat témájában vagy műfajában teljesen eltérne a megadottaktól, akkor a tanár az egész dolgozatot 5 (elégtelen) osztályzattal lesz kénytelen értékelni. B) táblázat Az értékelés összetevőinek érdemjegyekre való átszámítása: 1. külső forma, íráskép: 4 pont = 1 (kitűnő) 3 pont = 2 (dicséretes) 2 pont = 3 (jó) 1 pont = 4 (elégséges) 0 pont = 5 (elégtelen) 2. tartalmi összetevők: 20 – 17 pont = 1 (kitűnő) 16 – 14 pont = 2 (dicséretes) 13 – 10 pont = 3 (jó) 9 – 6 pont = 4 (elégséges) 5 – 0 pont = 5 (elégtelen) 1
3. a dolgozat egészének megítélése: 4 pont = 1 (kitűnő) 3 pont = 2 (dicséretes) 2 pont = 3 (jó) 1 pont = 4 (elégséges) 0 pont = 5 (elégtelen) A javítási-értékelési útmutató közli a külső és a belső formára, vagyis az írásképre és a tartalmi összetevőkre valamint a dolgozat egészének megítélésére adható 4-20-4 pont megoszlását. A javítási-értékelési útmutató tartalmazza az egyes kitűzött feladatok lehetséges elemeit. Az útmutatóban közölt kritériumok és pontszámok figyelembevételével a szaktanár értékeli a dolgozat tartalmi, szerkezeti, stilisztikai, helyesírási és nyelvi minőségét, továbbá annak írásképét, majd végezetül az egész dolgozat összhatása alapján megállapítja a dolgozatra adható részpontszámokat. Az értékelő tanár a dolgozat végén feltünteti az egyes értékelési szempontok szerint adott részpontszámokat, amelyekhez kapcsolja az általuk kiérdemelt érdemjegyeket is; majd az írásbeli feladat egészében elért összpontszámot, és az annak megfelelő végleges osztályzatot. Ezt a végleges osztályzatot a fenti egyenlet alapján kell kiszámítania! Az egyenletben szereplő z1, z2, z3 betűk helyébe a szerezett érdemjegyeket kell behelyettesíteni!
A dolgozatíráshoz felhasználható segédeszközök: A magyar helyesírás szabályai vagy Helyesírási kéziszótár, Szinonimaszótár
2
Javítási-értékelési útmutató az írói / költői portré értékeléséhez 1. külső forma, íráskép .………………………………………...………. 4 pont ·
az íráskép rendezettsége q q q q q q
·
olvasható kézírás, a nagy és kis kezdőbetűk érzékelhető megkülönböztetése, a központozás és a magánhangzók ékezeteinek látható formája, valamint szabályos használatuk, a bekezdések megfelelő tagolása, a dolgozat átmásolása a piszkozatból, az írás „tisztasága”– átfirkálás, a szavak átírása, illetve a sor alá vagy fölé írásának mellőzése, arányos sorszélek,
a terjedelem figyelembevétele q q
emelt szint: 1,5 – 5 oldal középszint: 1,5 – 4 oldal
Az íráskép (külső forma) értékelése: 4 pont = 1 (kitűnő) 3 pont = 2 (dicséretes) 2 pont = 3 (jó) 1 pont = 4 (elégséges) 0 pont = 5 (elégtelen)
2. tartalmi összetevők …………………………………………………. 20 pont ·
tartalmi minőség .…………………………………………………………………. 4 pont q témahűség, q tárgyszerűség, q tájékozottság, q műismeret, különböző összefüggések felismerése, q lényegkiemelés, rendszerező képesség,
·
szerkezeti felépítés ………………………………………………………………... 4 pont q a témának, a mondanivalónak megfelelő szerkezet kialakítása, q a fokozatosság elvének betartása – térbeli és időbeli fokozatosság, előre- és visszautalások, q a szöveg tagolása – a téma felvezetése, tárgyalása, lezárása; a témaváltás érzékeltetése, a bekezdések arányossága,
·
stílus ……………………………………………………………………………….. 4 pont q a feladatban megadott műfaj elemeinek való megfelelés, q főleg a szépirodalmi stílus jegyeinek betartása,
·
nyelvi minőség …………………………………………………………………….. 4 pont q a köznyelv alapos ismerete, a szövegbe illő irodalmi kifejezések megfelelő használata, q megfelelő és változatos szóhasználat, szókincs, q a témához illő hangnem és stílus, q világos, lényegre törő előadásmód, gördülékeny, érthető mondat- és szövegalkotás, q szórend és nyelvhelyesség. 3
·
helyesírás ………………………………………………………………………….. 4 pont q q q q q
0 – 4 hiba …………….. 4 pont 5 – 8 hiba ……………... 3 pont 9 – 12 hiba …………….. 2 pont 13 – 16 hiba ……………. . 1 pont 17 és több hiba …………... 0 pont
Helyesírási hibának számít: q q q q q q
az olvashatatlan szó, a nem egyértelmű egybe- vagy különírás, a magyar helyesírási szabályzatban foglaltaktól eltérő írásmód, nem számít külön hibának, ha ugyanazzal a helyesírási hibával leírt szó többször fordul elő a szövegben, a központozásban elkövetett hibákat viszont külön mindegyiket egy hibaként kell számítani, ahányszor előfordulnak a szövegben, nem különböztetünk meg kis és nagy hibát; minden hiba egyforma súlyúnak számít,
A tartalmi összetevők értékelése: 20 – 17 16 – 14 13 – 10 9– 6 5– 0
pont = 1 (kitűnő) pont = 2 (dicséretes) pont = 3 (jó) pont = 4 (elégséges) pont = 5 (elégtelen)
3. A dolgozat egészének megítélése …………………………………….. 4 pont ·
A dolgozat összhatása. q a kidolgozott téma kerek egészet alkot, q nem kelt hiányérzetet,
·
A dolgozat nem tartalmazhat: q zsargon szavakat, ízléstelen, durva kifejezéseket, q társadalomellenes nézeteket, q logikátlan véleményeket, q lázító és etikátlan kifejezéseket, gondolatokat, q egészségre ártalmas termékek propagálását, jó színben való bemutatását, q nemzeti, etnikai, vallási hovatartozás szerinti megkülönböztetésre való utalást, q egyéb, dolgozatba nem illő gondolatokat.
A dolgozat egészének megítélése szerinti értékelés: 4 pont = 1 (kitűnő) 3 pont = 2 (dicséretes) 2 pont = 3 (jó) 1 pont = 4 (elégséges) 0 pont = 5 (elégtelen)
4
Javítási-értékelési útmutató az elmélkedés műfajában megírt dolgozathoz 1. külső forma, íráskép .………………………………………...………. 4 pont ·
az íráskép rendezettsége q q q q q q
·
olvasható kézírás, a nagy és kis kezdőbetűk érzékelhető megkülönböztetése, a központozás és a magánhangzók ékezeteinek látható formája, valamint szabályos használatuk, a bekezdések megfelelő tagolása, a dolgozat átmásolása a piszkozatból, az írás „tisztasága”– átfirkálás, a szavak átírása, illetve a sor alá vagy fölé írásának mellőzése, arányos sorszélek,
a terjedelem figyelembevétele q q
emelt szint: 1,5 – 5 oldal középszint: 1,5 – 4 oldal
Az íráskép (külső forma) értékelése: 4 pont = 1 (kitűnő) 3 pont = 2 (dicséretes) 2 pont = 3 (jó) 1 pont = 4 (elégséges) 0 pont = 5 (elégtelen)
2. tartalmi összetevők …………………………………………………. 20 pont ·
tartalmi minőség .…………………………………………………………………. 4 pont q témahűség, q időszerűség, q tájékozottság, q értékelőképesség, q szubjektivitás,
·
szerkezeti felépítés ………………………………………………………………... 4 pont q a témának, a mondanivalónak megfelelő szerkezet kialakítása, q a fokozatosság elvének betartása – térbeli és időbeli fokozatosság, előre- és visszautalások, q a logikus érvelések felsorakoztatása, q a szöveg tagolása – a téma felvezetése, tárgyalása, lezárása; a témaváltás érzékeltetése, a bekezdések arányossága,
·
stílus ……………………………………………………………………………….. 4 pont q a feladatban megadott műfaj elemeinek való megfelelés, q szubjektivitás (egyes ill. többes szám 1. személyének használata) q eredetiség; a közhelyek, frázisok mellőzése,
·
nyelvi minőség …………………………………………………………………….. 4 pont q a köznyelv alapos ismerete, a szövegbe illő irodalmi kifejezések megfelelő használata, q megfelelő és változatos szóhasználat, szókincs, 5
q q q
·
a témához illő hangnem és stílus, világos, lényegre törő előadásmód, gördülékeny, érthető mondat- és szövegalkotás, szórend és nyelvhelyesség.
helyesírás ………………………………………………………………………….. 4 pont q q q q q
0 – 4 hiba …………….. 4 pont 5 – 8 hiba ……………... 3 pont 9 – 12 hiba …………….. 2 pont 13 – 16 hiba ……………. . 1 pont 17 és több hiba …………... 0 pont
Helyesírási hibának számít: q q q q q q
az olvashatatlan szó, a nem egyértelmű egybe- vagy különírás, a magyar helyesírási szabályzatban foglaltaktól eltérő írásmód, nem számít külön hibának, ha ugyanazzal a helyesírási hibával leírt szó többször fordul elő a szövegben, a központozásban elkövetett hibákat viszont külön mindegyiket egy hibaként kell számítani, ahányszor előfordulnak a szövegben, nem különböztetünk meg kis és nagy hibát; minden hiba egyforma súlyúnak számít,
A tartalmi összetevők értékelése: 20 – 17 16 – 14 13 – 10 9– 6 5– 0
pont = 1 (kitűnő) pont = 2 (dicséretes) pont = 3 (jó) pont = 4 (elégséges) pont = 5 (elégtelen)
3. A dolgozat egészének megítélése …………………………………….. 4 pont ·
A dolgozat összhatása. q a kidolgozott téma kerek egészet alkot, q nem kelt hiányérzetet,
·
A dolgozat nem tartalmazhat: q zsargon szavakat, ízléstelen, durva kifejezéseket, q társadalomellenes nézeteket, q logikátlan gondolatokat, q lázító és etikátlan kifejezéseket, gondolatokat, q egészségre ártalmas termékek propagálását, azok jó színben való bemutatását, q nemzeti, etnikai, vallási hovatartozás szerinti megkülönböztetésre való utalást, q egyéb, dolgozatba nem illő gondolatokat.
A dolgozat egészének megítélése szerinti értékelés: 4 pont = 1 (kitűnő) 3 pont = 2 (dicséretes) 2 pont = 3 (jó) 1 pont = 4 (elégséges) 0 pont = 5 (elégtelen) 6
Javítási-értékelési útmutató a beszámoló műfajában megírt dolgozathoz 1. külső forma, íráskép .………………………………………...………. 4 pont ·
az íráskép rendezettsége q q q q q q
·
olvasható kézírás, a nagy és kis kezdőbetűk érzékelhető megkülönböztetése, a központozás és a magánhangzók ékezeteinek látható formája, valamint szabályos használatuk, a bekezdések megfelelő tagolása, a dolgozat átmásolása a piszkozatból, az írás „tisztasága”– átfirkálás, a szavak átírása, illetve a sor alá vagy fölé írásának mellőzése, arányos sorszélek,
a terjedelem figyelembevétele q q
emelt szint: 1,5 – 5 oldal középszint: 1,5 – 4 oldal
Az íráskép (külső forma) értékelése: 4 pont = 1 (kitűnő) 3 pont = 2 (dicséretes) 2 pont = 3 (jó) 1 pont = 4 (elégséges) 0 pont = 5 (elégtelen)
2. tartalmi összetevők …………………………………………………. 20 pont ·
tartalmi minőség .…………………………………………………………………. 4 pont q témahűség, q tájékozottság, q a téma alapos megvilágítása, bemutatása, q érvelés, bizonyítás, q értékelőképesség, q tényszerűség,
·
szerkezeti felépítés ………………………………………………………………... 4 pont q a témának, a mondanivalónak megfelelő szerkezet kialakítása, q a fokozatosság elvének betartása – térbeli és időbeli fokozatosság, előre- és visszautalások, q a szöveg tagolása – a téma felvezetése, tárgyalása, lezárása; a témaváltás érzékeltetése, a bekezdések arányossága, stílus ……………………………………………………………………………….. 4 pont q a feladatban megadott műfaj elemeinek való megfelelés,
· ·
nyelvi minőség …………………………………………………………………….. 4 pont q a köznyelv alapos ismerete, a szövegbe illő irodalmi kifejezések megfelelő használata, q megfelelő és változatos szóhasználat, szókincs, q a témához illő hangnem és stílus, q világos, lényegre törő előadásmód, gördülékeny, érthető mondat- és szövegalkotás, q szórend és nyelvhelyesség, 7
·
helyesírás ………………………………………………………………………….. 4 pont q q q q q
0 – 4 hiba …………….. 4 pont 5 – 8 hiba ……………... 3 pont 9 – 12 hiba …………….. 2 pont 13 – 16 hiba ……………. . 1 pont 17 és több hiba …………... 0 pont
Helyesírási hibának számít: q q q q q q
az olvashatatlan szó, a nem egyértelmű egybe- vagy különírás, a magyar helyesírási szabályzatban foglaltaktól eltérő írásmód, nem számít külön hibának, ha ugyanazzal a helyesírási hibával leírt szó többször fordul elő a szövegben, a központozásban elkövetett hibákat viszont külön mindegyiket egy hibaként kell számítani, ahányszor előfordulnak a szövegben, nem különböztetünk meg kis és nagy hibát; minden hiba egyforma súlyúnak számít,
A tartalmi összetevők értékelése: 20 – 17 16 – 14 13 – 10 9– 6 5– 0
pont = 1 (kitűnő) pont = 2 (dicséretes) pont = 3 (jó) pont = 4 (elégséges) pont = 5 (elégtelen)
3. A dolgozat egészének megítélése …………………………………….. 4 pont ·
A dolgozat összhatása. q a kidolgozott téma kerek egészet alkot, q nem kelt hiányérzetet,
·
A dolgozat nem tartalmazhat: q zsargon szavakat, ízléstelen, durva kifejezéseket, q társadalomellenes nézeteket, q logikátlan gondolatokat, q lázító és etikátlan kifejezéseket, gondolatokat, q egészségre ártalmas termékek propagálását, azok jó színben való bemutatását, q nemzeti, etnikai, vallási hovatartozás szerinti megkülönböztetésre való utalást, q egyéb, dolgozatba nem illő gondolatokat.
A dolgozat egészének megítélése szerinti értékelés: 4 pont = 1 (kitűnő) 3 pont = 2 (dicséretes) 2 pont = 3 (jó) 1 pont = 4 (elégséges) 0 pont = 5 (elégtelen)
8
Javítási-értékelési útmutató a jellemzés műfajában megírt dolgozathoz 1. külső forma, íráskép .………………………………………...………. 4 pont ·
az íráskép rendezettsége
·
olvasható kézírás, a nagy és kis kezdőbetűk érzékelhető megkülönböztetése, a központozás és a magánhangzók ékezeteinek látható formája, valamint szabályos használatuk, q a bekezdések megfelelő tagolása, q a dolgozat átmásolása a piszkozatból, q az írás „tisztasága”– átfirkálás, a szavak átírása, illetve a sor alá vagy fölé írásának mellőzése, q arányos sorszélek, a terjedelem figyelembevétele q
q
q q
emelt szint: 1,5 – 5 oldal középszint: 1,5 – 4 oldal
Az íráskép (külső forma) értékelése: 4 pont = 1 (kitűnő) 3 pont = 2 (dicséretes) 2 pont = 3 (jó) 1 pont = 4 (elégséges) 0 pont = 5 (elégtelen)
2. tartalmi összetevők …………………………………………………. 20 pont ·
tartalmi minőség .…………………………………………………………………. 4 pont q témahűség, q a jellemzett személy külső és belső tulajdonságainak arányos bemutatása, q a jellemzett személy tulajdonságainak környezetével való párhuzamba állítása, q témától függően életrajzi elemek felhasználása,
·
szerkezeti felépítés ………………………………………………………………... 4 pont q a témának, a mondanivalónak megfelelő szerkezet kialakítása, q a fokozatosság elvének betartása – térbeli és időbeli fokozatosság, előre- és visszautalások, q a szöveg tagolása – a téma felvezetése, tárgyalása, lezárása; a témaváltás érzékeltetése, a bekezdések arányossága, stílus ……………………………………………………………………………….. 4 pont q a feladatban megadott műfaj elemeinek való megfelelés, q a közvetett és a közvetlen jellemzés formáinak kihasználása,
·
·
nyelvi minőség …………………………………………………………………….. 4 pont q a köznyelv alapos ismerete, a szövegbe illő irodalmi kifejezések megfelelő használata, q megfelelő és változatos szóhasználat, szókincs, q jelzők, határozók és kifejező szóképek használata, q a témához illő hangnem és stílus, q világos, lényegre törő előadásmód, gördülékeny, érthető mondat- és szövegalkotás, q szórend és nyelvhelyesség, 9
·
helyesírás ………………………………………………………………………….. 4 pont q q q q q
0 – 4 hiba …………….. 4 pont 5 – 8 hiba ……………... 3 pont 9 – 12 hiba …………….. 2 pont 13 – 16 hiba ……………. . 1 pont 17 és több hiba …………... 0 pont
Helyesírási hibának számít: q q q q q q
az olvashatatlan szó, a nem egyértelmű egybe- vagy különírás, a magyar helyesírási szabályzatban foglaltaktól eltérő írásmód, nem számít külön hibának, ha ugyanazzal a helyesírási hibával leírt szó többször fordul elő a szövegben, a központozásban elkövetett hibákat viszont külön mindegyiket egy hibaként kell számítani, ahányszor előfordulnak a szövegben, nem különböztetünk meg kis és nagy hibát; minden hiba egyforma súlyúnak számít,
A tartalmi összetevők értékelése: 20 – 17 16 – 14 13 – 10 9– 6 5– 0
pont = 1 (kitűnő) pont = 2 (dicséretes) pont = 3 (jó) pont = 4 (elégséges) pont = 5 (elégtelen)
3. A dolgozat egészének megítélése …………………………………….. 4 pont ·
A dolgozat összhatása. q a kidolgozott téma kerek egészet alkot, q nem kelt hiányérzetet,
·
A dolgozat nem tartalmazhat: q zsargon szavakat, ízléstelen, durva kifejezéseket, q társadalomellenes nézeteket, q logikátlan gondolatokat, q lázító és etikátlan kifejezéseket, gondolatokat, q egészségre ártalmas termékek propagálását, azok jó színben való bemutatását, q nemzeti, etnikai, vallási hovatartozás szerinti megkülönböztetésre való utalást, q egyéb, dolgozatba nem illő gondolatokat.
A dolgozat egészének megítélése szerinti értékelés: 4 pont = 1 (kitűnő) 3 pont = 2 (dicséretes) 2 pont = 3 (jó) 1 pont = 4 (elégséges) 0 pont = 5 (elégtelen) 10
Javítási-értékelési útmutató a műelemzés értékeléséhez – színházi élmény alapján 1. külső forma, íráskép .………………………………………...………. 4 pont ·
az íráskép rendezettsége q q q q q q
·
olvasható kézírás, a nagy és kis kezdőbetűk érzékelhető megkülönböztetése, a központozás és a magánhangzók ékezeteinek látható formája, valamint szabályos használatuk, a bekezdések megfelelő tagolása, a dolgozat átmásolása a piszkozatból, az írás „tisztasága”– átfirkálás, a szavak átírása, illetve a sor alá vagy fölé írásának mellőzése, arányos sorszélek,
a terjedelem figyelembevétele q q
emelt szint: 1,5 – 5 oldal középszint: 1,5 – 4 oldal
Az íráskép (külső forma) értékelése: 4 pont = 1 (kitűnő) 3 pont = 2 (dicséretes) 2 pont = 3 (jó) 1 pont = 4 (elégséges) 0 pont = 5 (elégtelen)
2. tartalmi összetevők …………………………………………………. 20 pont ·
tartalmi minőség .…………………………………………………………………. 4 pont q témahűség, q műismeret, különböző összefüggések felismerése, q lényegkiemelés, rendszerező képesség, q értékelőképesség, q idézetek (nem szószerinti) használata, témától függően életrajzi elemek felhasználása, q egyes részek, fejezetek, felvonások kiemelése, részletesebb bemutatása, elemzése, q a szereplők rövid jellemzése, q szubjektivitás,
·
szerkezeti felépítés ………………………………………………………………... 4 pont q a témának, a mondanivalónak megfelelő szerkezet kialakítása, q a fokozatosság elvének betartása – térbeli és időbeli fokozatosság, előre- és visszautalások, q a szöveg tagolása – a téma felvezetése, tárgyalása, lezárása; a témaváltás érzékeltetése, a bekezdések arányossága,
·
stílus ……………………………………………………………………………….. 4 pont q a feladatban megadott műfaj elemeinek való megfelelés,
·
nyelvi minőség …………………………………………………………………….. 4 pont q a köznyelv alapos ismerete, a szövegbe illő irodalmi kifejezések megfelelő használata, 11
q q q q
·
megfelelő és változatos szóhasználat, szókincs, a témához illő hangnem és stílus, világos, lényegre törő előadásmód, gördülékeny, érthető mondat- és szövegalkotás, szórend és nyelvhelyesség,
helyesírás ………………………………………………………………………….. 4 pont q q q q q
0 – 4 hiba …………….. 4 pont 5 – 8 hiba ……………... 3 pont 9 – 12 hiba …………….. 2 pont 13 – 16 hiba ……………. . 1 pont 17 és több hiba …………... 0 pont
Helyesírási hibának számít: q q q q q q
az olvashatatlan szó, a nem egyértelmű egybe- vagy különírás, a magyar helyesírási szabályzatban foglaltaktól eltérő írásmód, nem számít külön hibának, ha ugyanazzal a helyesírási hibával leírt szó többször fordul elő a szövegben, a központozásban elkövetett hibákat viszont külön mindegyiket egy hibaként kell számítani, ahányszor előfordulnak a szövegben, nem különböztetünk meg kis és nagy hibát; minden hiba egyforma súlyúnak számít,
A tartalmi összetevők értékelése: 20 – 17 16 – 14 13 – 10 9– 6 5– 0
pont = 1 (kitűnő) pont = 2 (dicséretes) pont = 3 (jó) pont = 4 (elégséges) pont = 5 (elégtelen)
3. A dolgozat egészének megítélése …………………………………….. 4 pont ·
A dolgozat összhatása. q a kidolgozott téma kerek egészet alkot, q nem kelt hiányérzetet,
·
A dolgozat nem tartalmazhat: q zsargon szavakat, ízléstelen, durva kifejezéseket, q társadalomellenes nézeteket, q logikátlan gondolatokat, q lázító és etikátlan kifejezéseket, gondolatokat, q egészségre ártalmas termékek propagálását, azok jó színben való bemutatását, q nemzeti, etnikai, vallási hovatartozás szerinti megkülönböztetésre való utalást, q egyéb, dolgozatba nem illő gondolatokat.
A dolgozat egészének megítélése szerinti értékelés: 4 pont = 1 (kitűnő) 3 pont = 2 (dicséretes) 2 pont = 3 (jó) 1 pont = 4 (elégséges) 0 pont = 5 (elégtelen) 12
Javítási-értékelési útmutató az önéletrajz terjedelmesebb formájában megírt dolgozathoz 1. külső forma, íráskép .………………………………………...………. 4 pont ·
az íráskép rendezettsége olvasható kézírás, a nagy és kis kezdőbetűk érzékelhető megkülönböztetése, a központozás és a magánhangzók ékezeteinek látható formája, valamint szabályos használatuk, q a bekezdések megfelelő tagolása, q a dolgozat átmásolása a piszkozatból, q az írás „tisztasága”– átfirkálás, a szavak átírása, illetve a sor alá vagy fölé írásának mellőzése, q arányos sorszélek, a terjedelem figyelembevétele q
q
·
q q
emelt szint: 1,5 – 5 oldal középszint: 1,5 – 4 oldal
Az íráskép (külső forma) értékelése: 4 pont = 1 (kitűnő) 3 pont = 2 (dicséretes) 2 pont = 3 (jó) 1 pont = 4 (elégséges) 0 pont = 5 (elégtelen)
2. tartalmi összetevők …………………………………………………. 20 pont ·
tartalmi minőség .…………………………………………………………………. 4 pont q témahűség, q lényeges életrajzi elemek felsorolása, bemutatása, összefüggő gondolatokban való megfogalmazása, q családi háttér, tanulmányok, érdeklődési kör, adottságok, elképzelések, jövőkép, q a külső és belső tulajdonságok arányos bemutatása, q a belső tulajdonságok környezettel való párhuzamba állítása, q lényegkiemelés, rendszerező képesség, q jól elhelyezett humor, q szubjektivitás,
·
szerkezeti felépítés ………………………………………………………………... 4 pont q a témának, a mondanivalónak megfelelő szerkezet kialakítása, q a fokozatosság elvének betartása – térbeli és időbeli fokozatosság, előre- és visszautalások, q a szöveg tagolása – a téma felvezetése, tárgyalása, lezárása; a témaváltás érzékeltetése, a bekezdések arányossága, stílus ……………………………………………………………………………….. 4 pont q a feladatban megadott műfaj elemeinek való megfelelés,
· ·
nyelvi minőség …………………………………………………………………….. 4 pont q a köznyelv alapos ismerete, a szövegbe illő irodalmi kifejezések megfelelő használata, 13
q q q q q
·
megfelelő és változatos szóhasználat, szókincs, jelzők, határozók és kifejező szóképek használata, a témához illő hangnem és stílus, világos, lényegre törő előadásmód, gördülékeny, érthető mondat- és szövegalkotás, szórend és nyelvhelyesség.
helyesírás ………………………………………………………………………….. 4 pont q q q q q
0 – 4 hiba …………….. 4 pont 5 – 8 hiba ……………... 3 pont 9 – 12 hiba …………….. 2 pont 13 – 16 hiba ……………. . 1 pont 17 és több hiba …………... 0 pont
Helyesírási hibának számít: q q q q q q
az olvashatatlan szó, a nem egyértelmű egybe- vagy különírás, a magyar helyesírási szabályzatban foglaltaktól eltérő írásmód, nem számít külön hibának, ha ugyanazzal a helyesírási hibával leírt szó többször fordul elő a szövegben, a központozásban elkövetett hibákat viszont külön mindegyiket egy hibaként kell számítani, ahányszor előfordulnak a szövegben, nem különböztetünk meg kis és nagy hibát; minden hiba egyforma súlyúnak számít,
A tartalmi összetevők értékelése: 20 – 17 16 – 14 13 – 10 9– 6 5– 0
pont = 1 (kitűnő) pont = 2 (dicséretes) pont = 3 (jó) pont = 4 (elégséges) pont = 5 (elégtelen)
3. A dolgozat egészének megítélése …………………………………….. 4 pont ·
A dolgozat összhatása. q a kidolgozott téma kerek egészet alkot, q nem kelt hiányérzetet,
·
A dolgozat nem tartalmazhat: q zsargon szavakat, ízléstelen, durva kifejezéseket, q társadalomellenes nézeteket, q logikátlan gondolatokat, q lázító és etikátlan kifejezéseket, gondolatokat, q egészségre ártalmas termékek propagálását, azok jó színben való bemutatását, q nemzeti, etnikai, vallási hovatartozás szerinti megkülönböztetésre való utalást, q egyéb, dolgozatba nem illő gondolatokat.
A dolgozat egészének megítélése szerinti értékelés: 4 pont = 1 (kitűnő) 3 pont = 2 (dicséretes) 2 pont = 3 (jó) 1 pont = 4 (elégséges) 0 pont = 5 (elégtelen) 14