Egy szakértői jelentés Írta: Egy budapesti szakértő 2008. július 08. kedd, 14:33
Az alábbi Tanulságos történet egy, a múlt év nyarán Pest megyében bekövetkezett haláleset körülményeinek energetikai biztonságtechnikai szakértői felülvizsgálata jegyzőkönyvének legfontosabb elemeit foglalja össze. Megbízás Az illetékes Rendőrkapitányság 2007. szeptember X-én kelt, XXX ált. számú ügyben hozott határozatával szemben, amely egyúttal a balesetre vonatkozó eljárás befejezését is rögzítette, az elhunyt özvegye eltérő véleményt fogalmazott meg, és ezért megbízott adott helyszíni vizsgálat lefolytatásával és szakértői jelentés elkészítésével. A baleset bekövetkezésének előzményei, lefolyásának ismertetése A rendelkezésre álló adatok szerint S. J. a tulajdonában álló ingatlan udvarán 2007. X. X. napon, 12 óra 40 perc körüli időben halálos kimenetelű balesetet szenvedett. Az elhunyt az ingatlan udvarán saját érdekből, önként dolgozott egy elektromos üzemeltetésű barkácsgéppel. Munkavégzése során S. J. rosszul lett: később a helyszínre érkező orvos a halál okaként nem zárta ki az áramütést sem. Az ügybe bevont igazságügyi orvos szakértő véleménye szerint a nevezett halála heveny szívelégtelenség következtében állt be, azt azonban megjegyezte, hogy a halálhoz vezető folyamat kialakulásában az ezt közvetlenül megelőző elektromos áramütés is szerepet játszott. A beszerzett adatok szerint S. J. tevékenysége nem tartozott sem társadalmi, sem szervezett munkavégzés körébe. A megbízásban foglaltak ismertetése S. J.-né a baleset bekövetkezésének és lefolyásának tisztázása céljából energetikai biztonságtechnika ipari szakértői vizsgálat végzésére adott megbízást. A Megbízó kérdései a következők voltak. · Megfelelő volt-e a barkácsgép, a hosszabbító kábel, valamint a fenti cím alatt található ingatlan elektromos hálózatának működése, illetve azok szerkezete, a vizsgált tárgyak a mindenkori jogszabályoknak, hatályos szabványoknak megfeleltek-e? · Milyen műszaki állapotúak a vizsgált tárgyak? · A szakértő egyéb észrevételei. Szakértői feladat A szakértői feladat összeállítása az alábbi dokumentumok, jogszabályok, szabványok, vizsgálati anyagok és megbeszélések alapján történt.
1 / 14
Egy szakértői jelentés Írta: Egy budapesti szakértő 2008. július 08. kedd, 14:33
· A Megbízó által a rendelkezésre bocsátott nyomozó hatósági határozat. · A baleset helyszínén felvett Halottvizsgálati Bizonyítvány. · A Dr. D. Gy. igazságügyi orvos szakértő és B. Gy. boncmester által készített Hatósági Boncolás Jegyzőkönyve. · A baleset területén elvégzett helyszíni vizsgálat tapasztalatainak kiértékelési eredményei, valamint az ott készített fényképek. · A szakvéleményben idézett szabványok előírásainak magyarázata szerint kifejtett értékelések. · Kapcsolódó szabványok, előírások, rendeletek. Ezek a teljesség igénye nélkül – a vizsgálat időpontjának megfelelő aktualitással – az alábbiak. 1997. évi LXXVIII. Törvény
Építési törvény
35/1996. (XII. 29.) BM rendelet Országos Tűzvédelmi Szabályzat kiadásáról 26/2005. (V. 28.) BM rendelet Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat kiadásáról szóló 35/1996. (XII. 29) BM 2/2002. (I. 23) BM rendelet A Tűzvédelem és a polgári védelem követelményeinek megállapításáról 51/2000. (VIII. 9.) FVM-GM-KöViM Az építőipari együttes kivitelezési, rendelet valamint a felelős műszaki vezetői tevékenység gy 1/2002. (I. 7.) FVM-GM-KöViM Az építőipari együttes kivitelezési, rendelet valamint a felelős műszaki vezetői tevékenység gy 72/2003. (X. 29) GKM rendelet A Feszültség Alatti Munkavégzés Biztonsági Szabályzatának ( FAM szabály MSZ 453:1987 Biztonsági táblák erősáramú villamos berendezések számára MSZ 447:1998 Közcélú kisfeszültségű hálózatra kapcsolás ME 04-115:1982 Az egyenlő potenciálra hozás hálózatának kialakítása MSZ 1600-1…16 Létesítési biztonsági szabályzat 1000 V-nál nem nagyobb feszültségű erősá MSZ 1600-1:1977 (nem mértékadó) Általános előírások MSZ 2364 Legfeljebb 1000 V névleges feszültségű erősáramú villamos berendezések MSZ 2364-300:1995 Általános jellemzők elemzése MSZ 2364-410:1999 Áramütés elleni védelem MSZ 2364-430:1994 Túláramvédelem MSZ 2364-443:2002 Túlfeszültség-védelem MSZ 2364-460:2002 Leválasztás és kapcsolás MSZ 2364-470:2002 Áramütés elleni védelem alkalmazása MSZ 2364-473:1993 Túláramvédelem alkalmazása MSZ 2364-510:2002 Villamos szerkezetek kiválasztásának és szerelésének általános előírásai MSZ 2364-520:1997 Kábel és vezetékrendszerek. Megengedett áramok MSZ 2364-523:2002 Vezetékrendszerek kiválasztása és elhelyezése MSZ 2364-537:2002 A leválasztókapcsolás és üzemi kapcsolás eszközei
2 / 14
Egy szakértői jelentés Írta: Egy budapesti szakértő 2008. július 08. kedd, 14:33
MSZ 2364-540:1995 Földelőberendezések és védővezetők kiválasztása és felszerelése MSZ 2364-560:1995 Biztonsági berendezések táplálása MSZ 2364-706:2002 Vezetőanyagú szűk helyek MSZ 4851 Érintésvédelmi vizsgálati módszerek MSZ 4851-1:1988 Általános szabályok és a védővezető állapotának vizsgálata MSZ 4851-3:1989 Védővezetős érintésvédelmi módok mérési módszerei MSZ 4852:1977 Villamos berendezések szigetelési ellenállásának mérése MSZ 172-1:1986 +1M (1989) Kisfeszültségű erősáramú villamos berendezések érintésvédelmi szabályza MSZ 1585:2001 Erősáramú üzemi szabályzat KLÉSZ/VBSZ Kommunális és lakóépületek érintésvédelmi szabályzata/ Villamos biztonság 1993. évi XCIII sz. törvény a munkavédelemről, egységes szerkezetben a végrehajtásról szóló 5/1993 Szakértői feladat kidolgozása A helyszínen S. J.-né előadta az üggyel kapcsolatos, előzőekben ismertetett eseményeket. A baleset helyszínén történt hibafeltáró vizsgálat során tett észrevételek a következők. Az 1. képen látható szekrény kialakításában a következő hibák, hiányosságok találhatók meg. · A földkábel fogadószekrényben található „földelő” vezető kialakítása nem felel meg az MSZ 2364-540:1995 [542.3.1. és 543.1.2.] pontjának. · A betápláló földkábel kábelvég-kiképzése nem felel meg az MSZ 13207 előírásainak. A kábelek vezetőereinek csatlakoztatása a késes biztosítók kötési pontjaihoz nem felel meg az MSZ 2364-520:1997 526.1. és 526.2. pont előírásainak A 2-7. képen látható lakás-elosztószekrény kialakításában a következő hibák, hiányosságok találhatók meg. · Az elosztóról hiányzik a túláramvédelmi eszközök (kismegszakítók) hovatartozását jelölő „tartós felirat”. · Az alkalmazott vezetékek alapterhelhetőségét figyelembe véve „túlbiztosítás” található. · Egy kismegszakítóhoz kettőnél több vezető csatlakozik. · Az „N”- és „PE”-kapocs kialakítása, valamint a „nullázás” a szabvány előírásán túlmenően minden szakmaiságot nélkülöz. A 8-9. képen látható megoldásoknál a következő hiba, hiányosság található meg. · Az épületgépészeti hálózat részét képező szerkezeti elemek esetén a gázóra áthidalásán kívül az EPH-csomópont, illetve -hálózat még nyomokban sem fedezhető fel. A szakértő által készített Érintésvédelmi mérési jegyzőkönyv részletei A rövidített mérési jegyzőkönyv az MSZ 172-1:1986 sz. szabvány 5.3.9 pontja szerint készült és a Minősítő irat részét képezi. A mérési eredmények vázlatos ismertetése a következő.
3 / 14
Egy szakértői jelentés Írta: Egy budapesti szakértő 2008. július 08. kedd, 14:33
Megjegyzések 1. A földkábel fogadószekrényben található „földelő” vezető kialakítása nem felel meg az MSZ 2364-540:1995 [542.3.1. és 543.1.2.] pontjának. 2. A késes olvadóbiztosító két oldalán tapasztalható számottevő eltérés a kötőelemek laza csatlakozásából adódhat. 3-4. A „PEN”-vezető csatlakoztatása hibásan az „N-kapcson” történik a „PE”-kapocs helyett. 5-6. A barkácsgépeket a baleset időpontjában betápláló dugaszolóaljzat érintésvédelme nem felelt meg az MSZ 172-1:1986 3.1.4. pontjának, valamint az MSZ 2364-471.2.3. pontjának. A Megbízó által feltett kérdések megválaszolása Megfelelő volt-e a barkácsgép, a hosszabbító kábel, valamint a fenti cím alatt található ingatlan elektromos hálózatának működése, illetve azok szerkezete, a vizsgált tárgyak a mindenkori jogszabályoknak, hatályos szabványoknak megfeleltek-e? A barkácsgépek közül a keverőszárral üzemeltetett fúrógép a műszeres mérés alapján nem felel meg a rá vonatkozó biztonságtechnikai előírásoknak. A hosszabbító, valamint a sarokcsiszoló biztonságtechnikai szempontból megfelelő. A fenti cím alatt található ingatlan elektromos hálózatának vizsgált része nem felel meg a rá vonatkozó biztonságtechnikai előírásoknak. Indoklás a következő. A fúrógép szigetelési ellenállása, amint azt a mérés is tanúsítja, töredéke a II. év. osztályba sorolt villamos szerkezetekkel szemben támasztott értéknek. Sorsz A vizsgált berendezés megnevezése
Villamo
Mért szigetelési ÉV mód ellenállás kialakítási MINŐSÍTÉS (Mohm) jele
1
222
XXX
sarokcsiszoló
4 / 14
Egy szakértői jelentés Írta: Egy budapesti szakértő 2008. július 08. kedd, 14:33
>1000
-
M
2
111
YYY
fúrógép
0,01
II. év. o.
H
3
5 / 14
Egy szakértői jelentés Írta: Egy budapesti szakértő 2008. július 08. kedd, 14:33
Dobhosszabbító L-N-PE kapcsai
>1000
-
M TN-RENDSZER A vizsgálat tárgya
Az erősáramú villamos fogyasztói berendezések érintésvédelmi szabványossági felülvizsgálata a
A felülvizsgálat határai
Földkábel fogadó doboz, a baleset időpontjában a barkácsgépeket betápláló dugaszoló aljzat. A mérésnél jelen volt: S. J.-né Sorszám
A vizsgált berendezés megnevezése
6 / 14
Egy szakértői jelentés Írta: Egy budapesti szakértő 2008. július 08. kedd, 14:33
A kikapcsoló szerv jellemzői
Mért legnagyobb ellenállás (ohm)
MINŐSÍTÉS
Megjegyzés Földkábel fogadószekrény
1,
„Földelő kapocs”
-
R f =23,8 Ohm
7 / 14
Egy szakértői jelentés Írta: Egy budapesti szakértő 2008. július 08. kedd, 14:33
H
1.
2,
L1-PEN (Bejövő oldal)
35 A
„gL-gG”
0,19
TM
3,
L1-PEN (Védett oldal)
8 / 14
Egy szakértői jelentés Írta: Egy budapesti szakértő 2008. július 08. kedd, 14:33
35 A
„gL-gG”
0,99
H
2.
4,
L3-PEN (Bejövő oldal)
35 A
„gL-gG”
0,19
TM
9 / 14
Egy szakértői jelentés Írta: Egy budapesti szakértő 2008. július 08. kedd, 14:33
5,
L3-PEN (Védett oldal)
35 A
„gL-gG”
0,2
TM
XX-YY 1×12 mod. süllyesztett elosztó
6,
L-PE
10 / 14
Egy szakértői jelentés Írta: Egy budapesti szakértő 2008. július 08. kedd, 14:33
32 A
„C”
0,28
H
3.
7,
L-N
32 A
„C”
0,29
H
11 / 14
Egy szakértői jelentés Írta: Egy budapesti szakértő 2008. július 08. kedd, 14:33
4. Terasz
8,
Dugaszoló aljzat 1.
16 A
„C”
0,75
H
5.
9,
12 / 14
Egy szakértői jelentés Írta: Egy budapesti szakértő 2008. július 08. kedd, 14:33
Dugaszoló aljzat 2.
16 A
„C”
0,89
H
6.
(A táblázatban használt rövidítések a következők. M: Megfelelő, TM: Tájékoztató jellegű mér A vizsgált ingatlan földkábel fogadószekrényében található „földelő” vezető anyaga, valamint a földelési ellenállás értéke nem felel meg az MSZ 2364-540:1995 [542.3.1. és 543.1.2.] pontjának. Ez a vizsgálat időpontjában 25 mm 2 keresztmetszetű Ald vezetővel volt szerelve. A barkácsgépeket a baleset időpontjában betápláló dugaszolóaljzat érintésvédelme nem felelt meg az MSZ 172-1:1986 3.1.4. pontjának, mely szerint „a védővezetős érintésvédelmeknek önműködően és gyorsan ki kell kapcsolniuk minden olyan testzárlatot, amely a megengedett limitfeszültségnél nagyobb érintési feszültséget okozhat”. 3.1.4.1.: A hordozható vagy üzem közben áthelyezhető fogyasztókészülékeket tápláló végponti áramkörök érintésvédelmi kikapcsolásának késleltetés nélkül (általában 0,2 s alatt) kell működnie. Továbbá az MSZ 2364-471.2.3. pontjának előírása szerint a szabadtéren üzemeltetett villamos szerkezetek betáplálását 30 mA névleges kioldó hibaáramú áram-védőkapcsolóról javasolt kialakítani. Az MSZ 2364- 412.5.1. szerint 30 mA névleges kioldó hibaáramú és ennél érzékenyebb áram-védőkapcsoló eszközök használata az áramütés elleni védelem kiegészítő módszere az egyéb védelmi módok meghibásodása vagy gondatlan kezelés esetére. A barkácsgépek, valamint a dobhosszabbító állapota a szemrevételezéses vizsgálat alapján az átlagos használatnak megfelel, a műszeres mérés alapján azonban a fúrógép szigetelése az érinthető fém szerkezeti elemeken – tokmányon – biztonságtechnikai és munkabiztonsági szempontból nem megfelelő.
13 / 14
Egy szakértői jelentés Írta: Egy budapesti szakértő 2008. július 08. kedd, 14:33
Egyéb észrevételek. A villamos áram által okozott baleseteket két csoportba sorolhatjuk (ezek együttesen is felléphetnek): - a villamos áram másodlagos hatásaiból eredő baleset (hőhatás, ívhatás, ijedtség okozta sokk stb.), - az áramütés (ekkor az emberi testen áram folyik keresztül). Ezek súlyosságát, kimenetelét több külső és belső tényező együttesen határozza meg. Külső tényezők közé sorolandó például az áram erőssége, az árambehatás időtartama, az áramváltozás gyorsasága, a feszültség. A baleset vizsgálata során kinyilvánítható, hogy jelen esetben a fúrógép fém alkatrészeire, illetve a keverőszárra kijutó feszültség elkerülhető (csökkenthető) lett volna a vonatkozó szabványok, munkabiztonsági szabályok betartásával. A megbízó kérésére – szúrópróbaszerűen, roncsolással megbontva – az emeleti szoba kötődobozát megvizsgáltuk és abban sodrott kötést találtunk. Ez nem felel meg az MSZ 2364526.1. pontjának, mely szerint „a vezetők, valamint a vezetők és a villamos szerkezetek közötti kötések biztosítsanak tartós villamos folytonosságot, valamint megfelelő mechanikai szilárdságot és védelmet.”
14 / 14