A Bajkál-tó hun öröksége

3

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

A Bajkál-tó hun öröksége „Magyarok, ti vagytok a hunok!” Dr. OBRUSÁNSZKY BORBÁLA Nemcsak Kínában, Mongóliában, hanem az Oroszországhoz tartozó Burjátiában is hunokként gondolnak ránk, magyarokra. Bár a térség mindig is a történelem peremvidékének számított, számos olyan hun emlék maradt hátra, amely miatt érdemes ellátogatnunk oda. Magam tavaly ősszel, egy konferencia keretében jutottam el Ulan Udébe, melynek környékén egy hatalmas hun települést tártak fel, a város múzeumában pedig sok érdekes tárgyat fedezhetünk fel.

Első élmények Amikor megérkeztem Ulan Udébe, a Bajkál-tó menti városba, Bajar Dasibalov, burját kutató várt az állomáson. Kiderült, hogy ő még azon burjátok közé tartozik, aki jól tud mongolul. A szokásos üdvözlések és ismerkedési frázisok után megkérdezte, hogy milyen témát kutatok. Amikor meghallotta, hogy a hunokat, akkor örömében felkiáltott: Magyarok, ti vagytok a hunok, mi, itt Szibériában csak peremterületei voltunk a nagy birodalomnak! Elkísért a szállásra, majd felhívta a figyelmem, hogy holnap kettőkor találkozunk, mert megmutatja nekem közös őseink hatalmas városát, Ivolgát. Még mielőtt elmentünk volna a hatalmas hun város maradványait megnézni, másnap délelőtt felkerestem az Ulan Ude-i Történeti Múzeumot. A múzeum alsó szintjén az ivolgai ásatás eredményeiből láttam válogatást. Kiderült, hogy az a késő ókorban (Kr. e. II. század—Ke. u. I. század) fontos kézműipari és mezőgazdasági központ volt, de emellett még több város nyomaira is bukkantak. Mintegy öt város, és számos erődített település élete tárult fel a régészek jóvoltából. A történészek és a régészek számára világossá vált, hogy a hunok fontos nyersanyag lelőhelynek és ipari központnak tekintették a Bajkál-tó vidékét. Az ókori városnak pecsétjei is voltak, melyet be is mutattak a kiállításon. A régészek rekonstruálták a helyi hunok által viselt ruházatot, mely nagyon hasonlított a mi őseink által viselthez. Amint megláttam az ottani köntösöket, Ivolg városnak önálló pecsétje volt. mindjárt László Gyula Ez a város önállóságát bizonyítja rajzai jutottak eszem-

Hun kiállítás a Történeti Múzeumban. (Ulan ude). Előtérben a szerző a rekonstruált hun viseletben.

be, hiszen teljesen azonosak voltak. Azt is szemügyre vettem, hogyan néztek ki az ottani hun házak. Mintha csak az Árpád-kori félig földbe mélyesztett házak lettek volna! Az ott használt kemencék sem sokban tértek el a miénktől, tehát a tárlókból a magyar népi műveltség elemei köszöntek vissza. Amikor ezekre felhívtam a mongol régész kollégák figyelmét, mindenki megdöbbent, mert ilyen nagyfokú hasonlóságra senki sem számított.

Ivolgai látogatás A konferenciát megelőző napon Dasibalov vezetésével ellátogattunk az Ulan Ude melletti Ivolga telep-

Dobogó

Mitikus Magyar Történelem (X. évfolyam 1. szám) Megjelenik minden páros hónap utolsó napján

Könyvesbolt címén (Bp. Kenyérmezõ u. 3/a, 1081). Elõfizetési díj egy évre: 4000 Ft.

Fõszerkesztõ: Sárosi Zoltán világháló: www.dobogommt.hu Kiadja: Két Hollós Könyvesbolt Felelõs kiadó: a kiadó vezetõje

villámlevél: [email protected]

Elõfizetéssel kapcsolatos információk: 299-0032

HU ISSN 1589-3677(nyomtatott) HU ISSN 1589-4746 (online)

A lap elõfizethetõ rózsaszínû postautalványon a Két Hollós

A lapban megjelent cikkekért felelõsséget vállalunk!

4

Dobogó

hez, ahol a Bajkál-tó környéki első nagy hun település nyomai mindmáig láthatók. A hatalmas ókori kézműipari és földműves város két részből állott, és egy régi folyóvölgy mellé települt. A település nagy részét már feltárták, és megtalálták a város temetőjét is, az onnan előkerült több száz csontvázat a kutatók többször is elemzés alá vontak. Dasibalov a résztvevők számára egy térképen szemléltette a város egykori elhelyezkedését. Rámutatott egy háromszögű részre, melyről elmondta, hogy az valószínűleg az csak a városnak az egyik része volt, és az a folyó túlsó partján még folytatódhatott, mert a hun települések általában négyszögletes alaprajzúak voltak. Ott még van mit kutatni — tette hozzá Dasibalov. A Bajkál-tó szomszédságában, a burját fővárostól, Ulan Udétől mintegy 16 kilométerre lévő Ivolga település közelében két erődített város nyomaira bukkantak az orosz régészek, valamint megtalálták azok temetőit is. A területet az 1960-as évektől A. Davidova tárta fel. Az erőd mérete észak-déli irányban 350 méter, míg keletről nyugatra 200 méter. Az erődítmény rámpájának szélessége 35-38 méter. A települést kutató régészek szerint azért építettek olyan magas falat, hogy lóval ne lehessen átugratni rajta. Az ásatásokat a

Kora Árpád-kori lakóház rekonstrukciója. Feltűnő hasonlóságot fedezhetünk fel az ivolgai hun házakkal

Ilyen házakban éltek a Bajkál-tó mentén megtelepedett hunok

belső erőd déli részen kezdték meg, és mintegy 7000 négyzetmétert tártak fel, ahol ötvennégy lakóházat, és hatszáz gödör tartalmát tanulmányoztak át, és a leletek alapján megállapították, hogy a Kr. e. II. századtól a Kr. u. I. századig fennálló hun városban fejlett volt a fémművesség, a mezőgazdaság, továbbá a kézműipar. A régészek megtalálták a vashutákat, ahol a helyi vasércet feldolgozták, és helyben fegyvereket, háztartási, valamint mezőgazdasági eszközöket készítettek. Kiderült, hogy helyi kerámiákat készítettek, sem a mintázatot, sem a formákat nem másoktól vették át. Ugyanez vonatkozik a mezőgazdasági eszközökre, azok is saját fejlesztésűek voltak, nem pedig a kínai mintát utánozták. A házak többségét félig földbe mélyesztették, a tetőzetét fából áAz Ivolgában használt hun kemence csolták. A házak rekonstrukciójuk alapján nagyon hasonlítnak a korai Árpádkori házakra, szinte azok hasonmásainak tekinthetők. Minden ház északkeleti felében volt a tűzhely, melyet táblakőből készítettek. A feltárásokból az is kiderült, hogy Ivolgát tervszerűen építették fel. A házakat sorba rendezték, melyek blokkokat hoztak létre. A házakat hosszú, árokszerű gödrökkel választották el. (Milyen érdekes, hogy az árok mongolul is ugyanúgy hangzik: arik) A leletek arról árulkodnak, hogy az ott lakó hunok mezőgazdasággal és fémművességgel (bronz és vas) foglalkoztak, az ötvösség és az állattartás, valamint a vadászat és a halászat szintén fontos ágazat volt náluk. A régészek találtak csónak maradványokat, meg is lepődtek, mert azokat jórészt lóbőrből készítették. Ivolgában népszerű étel volt a hal, de azon kívül vadállatok csontjait is megtalálták a sírokban, ami arra enged következtetni, hogy változatosan táplálkoztak. A temetőben mintegy 216 sírt tártak fel, ahol még ruhafoszlányok, nyakláncok, üveggyöngyök és övrészletek

A keleti hunok is veretes övet viseltek

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM is megőrződtek, de felfedezték az „ordoszi stílusú” lemezeket is, melyek párhuzamai Észak-Kínával mutatnak rokonságot. A terepszemle után a Burját Tudományos Akadémia történeti kiállítótermeiben folytatódott az ismerkedés a környék régészeti leleteivel, ahol megcsodálhattunk Burjátia néprajzi kincseit, többek között a magyar Szent Korona formájához hasonló fém sámán (bű) koronát, valamint az ősök szellemét ábrázoló korongot. A burjátok nem sámánnak, hanem bűnek, vagyis varázslónak hívják szellemi vezetőjüket, aki nemcsak gyógyít, hanem őrködik az ősi hagyományok megőrzésén. Talán ennek köszönhető, hogy a tó partján nem terjedt el széles körben a buddhizmus. A múzeumban észrevettem egy míves veretes öv maradványát, melynek szintén magyar vonatkozásai vannak. Az egy másik hun városból, Deresztujnból került elő. De láttunk ott női ékszereket, és övdíszeket. A látogatás alatt egyszer csak Dasibalov munkatársával félrevont engem, és egy csodálatos női medált mutatott meg nekem, amelyen egy tehén fejet vettem észre. Meg akartak bizonyosodni arról, hogy tényleg az lehetett-e? Tőlem, mint igazi huntól akartak segítséget kérni.A melldíszen egy szarvasmarha fej volt látható. Ilyet a szkíta és a hun nők elég gyakran használtak. Nagyon megható volt, hogy ott, a messzi vidéken enynyire tisztelik a magyarokat. A múzeumban új hun településekről is felvilágosítást kaptunk. Ezek szerint Dureny város első részét, melyet a szakirodalom Dureny 1-nek nevez, A. Davidova tárta fel. Ott is az Ivolgaihoz hasonló házak nyomaira bukkantak. Ez azt jelzi, hogy a félig földbe mélyesztett háztípus nemcsak véletlenszerűen fordultak elő, hanem tényleg jellegzetes hun építmények lehettek. Mivel a környéken szinte máig a fa legfőbb építőanyag, ezért nem véletlen, hogy a hun házakhoz is azt az alapanyagot használták fel. A telep lakói főleg állattartással és kézművességgel foglalkoztak. A település Tikoj-folyó mentén húzódott, mintegy 11 kilométer hosszan. A felásott terület mérete 12 ezer négyzetméter volt. A Dureny településen szintén az ordoszi bronzokhoz hasonló bronz tárgyakat tártak fel, de megtalálták a település bronzpecsétjét, melyen hegyi kecskebak ábrázolás volt. A pecsét jelenléte azt bizonyítja, hogy a városban jól szervezett városi közösség élt. A Dureny 2 települést Sz. Minjajev ásta ki, aki nagyon érdekes réteget fedezett fel. Az orosz régész összesen tizenegy réteget számolt össze, melyből a középsőket (5-7. réteg) azonosította hun korinak. A régész azt feltételezte, hogy az azt követő középkori rétegek között is ki lehet mutatni a hunok örökségét, tehát nem kizárt, hogy ott sem tűnt el ez az erős ókori népcsoport, hanem néhány helyen továbbéltek. Számomra az egyik legérdekesebb az a jáde kiállítás volt, melyet egy külön teremben mutattak meg nekünk, résztvevőknek. Az választ adhat ugyanis egy fontos kérdésre, vagyis arra, hogy honnan szerezték be a kínaiak a jádét? Nagyon valószínű, hogy északról, a

5

Bajkál-tó körül importálták ezt a fontos alapanyagot, mivel az akkori Kínában ez az ásvány nem állt rendelkezésre. A szállítók pedig a hunok és szövetségeseik lehettek, akik a környék urai voltak. A Bajkál-tó és a Kína kapcsolatára többek között az orosz-mongol határon folyó Onon-völgyben feltárt bronz- és vaskori településeken előkerült Yin-Shang-kori kerámia leletek árulkodnak leginkább. A múzeumi tárlatvezetésen, majd később a konferencia során is sokszor hangsúlyozták, hogy a Bajkál-tó vidéke mindig a nagy lovas birodalmak peremterülete volt, a terület pedig főleg ásványkincsei miatt vált fontos területté.

Új eredmények Az első napi plenáris ülés után kora délután buszba szálltunk és elutaztunk Barguzin körzetbe, mert ott, a Bajkál-tó partján folytatódott a konferencia. Útközben

Ősi áldozóhelyek útközben. A helyiek a helyi szellemek segítségét kérik, hogy útjuk sikeres legyen

megálltunk egy hágónál, ahol a nyírfákat színes szalagokat aggattak fel. Az nem más, mint egy szent hely volt, ahol az utazók áldoznak a helyi szellemeknek, hogy sikeresek legyen az útjuk. A burjátok elmondták, hogy náluk nem mindenhol vannak kőhalmok, obók, mint Mongóliában, inkább szent ligeteket hoznak létre, ahol pénzzel, étellel és itallal kérik a szellemek jóindulatát. Ezek a szépen feldíszített fák a mi májusfáinkra emlékeztettek engem. A konferencián másnap két szekcióban zajlottak az előadások. Az egyiken a neolittól a bronzkorig tartottak előadásokat, a másik pedig a hun kérdéssel foglalkozott, abba kaptam magam is meghívást. Utóbbiban kaptak helyet a középkori témájú tanulmányok. A nyitó előadást a német Ursula Brosseder tartotta, aki azzal kezdte, hogy máig sok sztereotípia él a hunokról. Az egyik az, hogy csak nomádok voltak és nem ismerték a letelepedett életmódot. Erre a közelmúltban, a Bajkál-tó környékén, valamint Mongóliában feltárt városi települések rácáfolnak. Brosseder kutatásában egy érdekes témát dolgozott fel, Ivolga település korát próbálta bepontosítani, valamint az ott élt emberek életmódjával is foglalkozott. Szerinte ott a Kr. e. I. század közepétől a Kr. u. I. század közepéig, tehát mint-

6

Dobogó

egy száz évig éltek hunok és szövetségeseik. Korábban a telepet a régészek a Kr. e. II. századra datálták. Az emberi csontok vizsgálatából az derült ki, hogy a városban élő hunok főleg halat ettek, ugyanúgy, mint a burjátiai Deresztujnban feltárt hasonló korú telepen, vagy a mongóliai Burhan tolgoj nevű városban. Ennek köszönhetően, magas kort éltek meg. Az új eredmény megcáfolja azon nézetet, hogy a hunok nem halásztak, és csak húst fogyasztottak, inkább azt láthatjuk, hogy ők is ugyanúgy hasznosították a helyi erőforrásokat, mint más népek a történelemben.

Soknemzetiségű állam Teljesen új eredményt tártak fel az antropológusok, mely magyar őstörténeti szempontból is fontos lehet. A felszólaló kutatók mindegyike egyetértett abban, hogy a hunok nem voltak etnikailag egységesek, hanem a sírokban talált leletek alapján többféle embertípushoz tartoztak. Ahogyan A. I. Burajev, burját antropológus elmondta, a burjátiai hun sírokban talált leletek között sem voltak tiszta mongoloidok, hanem ugyanúgy találtak andronovói típusú europid embereket, valamint köztes típusokat, de a tunguzok, vagyis

Dasibalov, burját professzor Ivolga város térképét mutatja a konferencia résztvevőknek.

a Távol-Keleten élő evenkik is beletartoztak a hun államba, valószínűleg ők voltak a donghuk. D. Tümen antropológus a nemrégiben elvégzett nagy nemzetközi antropológiai vizsgálat eredményeit ismertette. Tümen és kutatócsoportja a volt Mongol birodalom területén vizsgálta meg az emberi csontokat a neolitikumtól

egészen a középkorig, melyből kiderült, hogy kaukazoid típusúakat főleg Közép-Ázsiában, az Altajban, DélSzibériában valamint Nyugat-Mongóliában találtak, mongoloidokat pedig a Bajkál-Amur térségben, az orosz Távol-Keleten, Belső-Mongóliában és Mongólia középső-északi tájain. Vagyis, az europid jellegű emberek egészen Mongólia középső területéig éltek. Az a nálunk kialakult álláspont, mely szerint a magyarok nem jöhettek Ázsiából, mert főleg europidok voltak, eléggé tudománytalannak hat, mert egykoron a „fehér” ember egészen messze Belső-Ázsiáig élt, és csak a mongol hódítás korától vált dominánssá az ázsiai jelleg a fenti területeken. Tümen kitért a hun sírokban talált csontok elemzésére. Egyetértett Burajevvel, mert ő is legalább hatféle típusú embert különböztetett meg. Tehát Tümen szerint a hunok antropológiailag nagyon hetegorének voltak. Megdőlt tehát az a nézet, hogy a mongolok tisztán mongoloid jelleget viseltek magukon. Ha valaki elutazik Mongóliába, vagy éppen Észak-Kínába, az máig észreveszi, hogy az Altaj-vidéken, valamint a Góbiban élők között sok mongol arcvonásain megmaradt némi europid jelleg.

Új ásatások Az orosz és a mongol régészek a konferencián több nemrégen feltárt hun sírt mutattak be. A legnagyobb szabású ásatás 2006-ban és a 2009-ben Nojon uul-ban zajlott, ahol a mongol nemesi sírokat tártak fel. A sírokból több tamga, vagyis nemzetségi bélyeg került elő, de az is igazolást nyert, hogy a kínai források igazat írtak a hunok szent állatairól. A sírokból többek között egyszarvú (unikornis) ábrázolás került elő, amely a kínai krónikák szerint a hunok szent állata volt. De ugyanúgy kerültek elő csodaszarvas ábrázolások is. A másik nagy projekt a Hovd megyei Tahiltin hotgornál folyt, ahol amerikai és mongol régészek tárták fel a hun előkelők sírjait. A helyszínen már az 1980-as évek végén találtak hun előkelő sírokat, és az ottani kurgánsírok négyszögleletes formájúak voltak, amely elé dromoszt építettek ki. A mongol kutatók egyébként öszszevetették a Mongóliában talált hun sírok méreteit, és megállapították, hogy azok nagyjából hasonló méretben készültek, elképzelhető, hogy valamilyen „szabványt” találtak ki rájuk. Az orosz és a kínai régészek máig azon vitatkoznak, hogy a hunok régészeti kultúrájának mi lehetett az előzménye. Ez a kérdés jelen konferencián is felvetődött. A mongol Sz. Törbat az orosz véleményt osztotta, vagyis ő is a vaskori táblasíros temetkezést tartotta előzménynek, míg a kínaiak a Sárga-folyó menti ordoszi kultúrát tekintik annak. Néhány előadó megemlítette a hun városok kérdését. Még a múzeumlátogatás során Dasibalov elmondta, hogy Burjátiában eddig öt hun települést tártak fel, Mongóliában még H. Perlee idején mintegy tízet azonosítottak be. Az újabb vizsgálatok alapján ezek szá-

7

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM ma jóval több lehetett. A mongol régészek, Cs. Amartüvsin, Dzs. Gantulga és D. Garamdzsav Dél-Góbi megyében, a kínai határhoz közeli Hanbogd járásban hun erőd nyomait tárták fel, melyet a helyiek Mangaszin hürének neveztek el. Hasonló korú erődöt az onnan 200 kilométerre lévő Nomgon járásban lévő Bajanbulagnál is találtak, melyet Z. Batszajhan Zhao Xin városának azonosított. A fenti mongol régészek úgy vélik, hogy azok katonai erősségek lehettek, melyek a Kr. e. 120. körül megindult kínai támadások elől nyújtott menedéket a hun harcosoknak. Magam is előadást tartottam a hun állam felépítéséről, ahol a történeti forrásokban lévő adatokat összevetettem korai türk, mongol és persze magyar adatokkal. Beszámolóm a vártnál is jobban sikerült, a mongolok teljesen fellelkesedtek, hogy az ő 13. századi államuk is mennyi sok hun elemet őrzött meg.

Türkök és ujgurok A hunokat követő középkori lovas népek történetével kapcsolatban is számos új eredmény született. Az orosz Jurij Ozseredob a nyugat-mongóliai türk em-

lékekről tartott előadást, az ott bemutatott bálványok között egy ritka női ábrázolásra hívta fel a figyelmet. A nő nemcsak egyszerűen egy áldozati csészét tartott a kezében, mint a férfi bálványok, hanem az ábrázoláson látható volt a csésze melletti kendőféle, ami néprajzi analógiák alapján nem más, mint a mongol hadag, a máig az üdvözlő szertartás alapvető kelléke, a tisztelt vendégeket a háziasszonyok szalagon tálalt csészével köszöntik. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit gondol az ujgur kaganátus vallásáról ausztrál ArdenWong. A fiatal kutató a kínai és az ujgur források alapján elemezte az ujgurok és a manicheizmus kapcsolatát. Elmondta, hogy bár a történészek úgy tartják, hogy az ujguroknál széles körben elterjedt Mani tanítása, de a kínai forrásokból inkább azt olvashatjuk ki, hogy az csak a vezető réteg „udvari” vallása lehetett, ami nem terjedt el a nép között. A birodalomban a táltos hit mindvégig erős maradt, és inkább az határozta meg a nép mindennapi életét, mintsem egy hirtelen bevezetésre kerülő, és gyorsan lehanyatló udvari vallási divat. Wang utalt arra, hogy a Kara Balgaszunban most folyó ásatások majd újabb bizonyítékokat szolgáltatnak az ujgurok régi hitvilágáról.

Ha mindig tudni szeretné a Dobogó, a Két Hollós könyvesbolt és a Vezér tv legfrisebb híreit, iratkozzon fel HÍRLEVELÜNKRE! A www.dobogommt.hu honlapon, a főoldal jobb szélső sávjában találhatja a feliratkozás lehetőségét. Csak egy érvényes e-mail címet kell megadni és már érkeznek is a legfrisebb hírek a szerves műveltség tárházáról!

é

Itt iratkozhat fel

Dobogó

8

Szent Iván és Magyar Ilona Felhívás és meghívó a nyári napforduló szertartásrendjével kapcsolatban felmerülő kérdések — szeretettől vezérelt és minden előítélettől mentes — tisztázására.

A meghívót közzéteszik: Hintalan László János tanár és Pap Gábor művészettörténész (Háttérintézmények: az Örökség Népfőiskolai Szövetség és a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ) • A 2011. év első felében az egyik célunk, hogy minden olyan ember kapjon hírt erről a kutatásról, aki tud és akar is tenni e szertartásrend megújításáért, feltámasztásáért. A másik, hogy folytatódjon ezekben a hónapokban is az elkezdett munka. • Az így létrejövő bővebb munkaközösség legközelebbi személyes találkozója Budapesten lesz 2011. május 21-én, szombaton, esetleg vasárnapra is áthúzódóan. A pontos helyszín a résztvevők számától függ. • Előzmény: 2010. december 3-4-én, Keszthelyen tartottunk egy zártkörű megbeszélést, mintegy 10 fő részvételével. Megvizsgáltuk egyrészt, mit tudunk biztosan a szertartásrendről, másrészt melyek a bizonytalan vagy hiányzó részek. E megbeszélés közzétételre érett részleteit már most 2011 első negyedében megjelentetjük. • A konkrét teendőket menet közben, de legkésőbb május 21-én egyeztetjük, ismét fél évre. • A Dobogó folyóirat vállalta, hogy a megjelentetésre beküldött szakanyagokat közzéteszi. Leadási határidő Keszthelyre: a megjelenést megelőző hónap 01. napja. A kiadás felelős szerkesztője: Pap Gábor művészettörténész. • Végső cél egy olyan kiadvány megjelentetése, mely pontos eligazítást nyújt bármely közösségnek: melyek az ünnephez tartozó elhagyhatatlan részek, melyek azok, amik kihagyhatók, felcserélhetők, változtathatók, és melyek azok, amik biztosan tévesek, kerülendők, s mi az egyes szertartásrészek egymáshoz képesti sorrendje? • A kiadvány tartalmaz majd néprajzi adatokat, tanulmányokat, ajánlott forgatókönyveket, valamint egy CD mellékletet eredeti hangfelvételekkel. • A tervezett kiadvány megjelentetésének anyagi forrása adott. A kutatómunka befejezéséig elvégzendő konkrét munkákhoz szükséges anyagiak biztosítására várjuk még támogatók felajánlásait.

A jelentkezéseket az alábbi címre kérjük: Hintalan László János 8360 Keszthely, Nagyváthy utca 11. mobil: 06-30-854-3860, villámlevél: [email protected] (Küldésekor SMS-t, vagy telefon értesítést is kérek.) Budapest, 2011. január

Hintalan László János és Pap Gábor

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

9

A szertartás méltó megtartásához mely kérdésekre kellene választ adnia egy-egy közösségnek? (Az itt felsoroltak természetesen bővíthetők, valamint a gyakorlathoz nem közvetlenül kapcsolódó, bár ugyanilyen fontos alapkérdések még ezeken kívül kutatandók. Az alábbiakban idézett énekszövegek a Magyar Népzene Tára II. kötetben találhatók.)

1. A téli és a nyári napforduló azonos rangú változás-e az Univerzum működésében, életében? 2. Az előbbiekhez hasonlóan azonos rangú esemény kell-e legyen ezért mindkét ünnep a mikrokozmoszi, az emberi szertartások rendszerében is? Ha nem, mi igazolja a különbségtételt? 3. Ideje az esztendő napjai közül? 4. Napszentülettől naptámadatig tart-e? Ébren kell-e maradni ezen az éjszakán is, hasonlóan a Karácsony, a Szilveszter-Újév éjszakáihoz? Ha igen, miért? Ha nem, miért hagyható figyelmen kívül? 5. Kinek az ünnepe? A szövegben megénekelt Szent Iváné, Virágos Szent Jánosé, vagy Magyar Ilonáé? Esetleg a Jánosságok közül: Keresztelő, Evangélista, vagy Nepomuki Szent Jánosé? 6. Az Iván név iv szótagja összefüggésbe hozható-e valamilyen ív-jellegű építészeti tagozattal? S a boltív a napfordulattal, egy ív alatti szertartásos átvonulással? 7. Magyar Ilona nevében hogyan értelmezhetjük a Magyar jelzőt? (Célravezető-e a Magyar-név és ehhez hasonló párosítások kutatása?) 8. Mi indokolhatja a szentiváni ünnep és Mária kapcsolódását a szertartásrendben? (Lásd a „Mert aluszik Mária levél alatt”-szöveget.) 9. Az ünnep milyen helyszínen történjék? (Zárt térben, nyitott területen, településen belül, annak határán, vagy a határvonalán túl? Minél magasabb szinten?) 10. Kiknek szól? A családoknak, nagyobb közösségeknek, vagy a teljes lakóközösségnek? Indokolt lehet, hogyha egy valaki is hiányzik a közösségből, érte mennek, várnak a megérkezéséig és csak ezután kezdik el a szertartást? Esetleg üresen hagyják a helyét, megemlítik a nevét stb. ? 11. Hogyan vonulnak ki a résztvevők a szertartáshoz méltó helyszínre? (Egyesével, kis csoportokban, közösen?) 12. Vannak főszereplői a szertartásnak? (A tűzgyújtó, a keréklegurító, az éppen átugrók stb?) Hogyan választják ki őket? Kinek mi a pontos feladata, szerepe? 13. Mi az énekszövegekben található rutafa? Hozzátartozik-e a szertartáshoz az, hogy konkrét formában is megjelenjen? Ha igen, mikor állítják fel, hogyan, miért, s mi történik vele az ünnep végéig? Kell-e érzékeltetni, és ha igen hogyan az énekben lévő „Még a tengeren is átalhajladozik”-szövegrészt? 14. Mi a koronafa? Hány van belőle? Hova állítják? Mikor? Mi kerül rá? Ezeket ki készíti, és ki teszi fel? Mit jelképez? Milyen cselekedetek történnek a koronafához kapcsolódóan? 15. Mi a „János-pohár”? Mi történik vele? 16. A szentiváni koszorúk kötésének célja, módja, formája és „sorsa”? 17. Lehet-e a szokás magja (Ipolyi Arnold) az alábbi: az egész éven át őrzött otthoni tüzet ekkorra kötelezően el kell oltani, és minden évben az égi forrásból lehozni az új tüzet? (Azt, hogy évközben szégyen volt szomszédtól tüzet kérni, gyermekjátékaink őrzik: „Tüzet viszek, ne lássátok, ég a rokolyátok”.)

10

Dobogó

18. Milyen kérdéseket vet fel az Ipolyi Arnoldnál található adat: a) Mikor oltják el az otthoni tüzeket, és hogyan? b) Mennyit és hogyan vesznek ki a saját tűzből, milyen eszközzel viszik ki a szertartás helyszínére? Rejtve, mint évközben, vagy nem titkolva, bár szorongásokkal kísérten, hisz tudják, hogy elhamvadás e lapátnyinak is a „sorsa”? c) Kiérkezve egy közös halomba rakják a családok? d) A szertartáshoz kiválasztott területen hova kerül az otthonról hozott, parazsakból rakott tűzhalom, és hova az új tűzhöz meggyújtandó tűz-ház, máglya? Melyik kerül a terület középpontjába? e) Meddig ég így? Eloltják-e viszonylag hamar, ha igen hogyan, vagy hagyják magától elhamvadni? f) Van-e fény nélküli sötét időszak a régi tűz elalvása és az új tűz fellobbanása között? g) Lehet-e úgy értelmezni a fentieket, hogy az otthoniak család-szintű tüzeknek számítanak, a kint egyberakott pedig közösség-szintű tűznek? Ha a családé elalszik, család-szinten lesz sötétség, ha a közösség tüze alszik ki, úgy faluközösségi szinten lesz teljes fénytelenség? Vagyis: akkor ez a tűz-rítus nem lenne kevesebb, mint egy családi, majd közösségi „halál”, végül egy közösségi és családi „feltámadás” szertartása? 19. Milyen formájúra lehet vagy kell megrakni a tüzet? Kör alapúra, négyszögűre? Anyagai? A megrakás sorrendje? 20. Mi történik a szentiváni tűzzel az ünnep elejétől a befejezéséig? Egyszer megrakják, ami leég, vagy folyamatosan kell rakni rá? Milyen eszközökkel történik az új tűz meggyújtása, majd eloltása? 21. A tűzugrás szokásának rendje? Ki ugrik, mit mondanak eközben, mikor, és ki-kinek? Milyen magas lángnál ugranak? Hozzátartozik-e a szertartáshoz a megpörkölődés, a „meggyulladás” veszélye? Ha igen, miért, s milyen értelemben? 22. Tartozik-e valamilyen szertartásos közösségi mozgás valamelyik szöveghez (például: a „Tüzit négy szögire rakja” éneknél)? 23. Mi az illatos, illetve büdös növények égetésének célja? Melyik növényt, mely célra használják? Kik égetik és mikor? 24. A harangocskák és a csengetések szerepe a szertartásban? Kell-e csengetni a valóságban is, vagy csak énekelnek róla? (Lásd a „Lassan csendítsetek”-szöveget.) 25. Mi történik a „szentiváni almával”, a szertartás elején, közepén és a befejezésekor? Mikor szedik, ki szedi, ki hozza a tűzhöz? Mit fejez ki? 26. Gyógyítják-e magukat vagy egymást a jelenlévők a szertartás bármely részénél, s ha igen hogyan, mivel? 27. Van-e kizárólag ehhez a szertartáshoz kötődő imádságunk, isteni, természeti segítséget kérő szöveges rigmusunk? (Napszentületkor, az új tűz meggyújtásakor, az esetleges gyógyításoknál, a naptámadathoz, stb.) 28. Az étkezés rendje az ünnepen? 29. A szentiváni kerékről: a) Milyen a kerék szerkezete, mennyi küllőinek száma? b) Anyagai, elkészítésének menete? c) Ki készíti és mikor? d) Mikor gyújtják meg és hogyan? e) Van-e farúd a kerékagyban? A kereket forgatják-e, a rudat pedig mereven tartják, vagy a rudat huzigálják ide-oda benne, s a kereket tartják mozdulatlanul? E két változatnál mi a legények és mi a lányok szerepe? f) Honnan és hova gurítják le? Van-e valamilyen kívánatos égtáj, aminek irányába? A domb aljáig, e célra megásott gödörbe, vagy vízbe-folyóba? g) Van-e valamilyen kötött rigmus, ami kizárólag a legurításhoz, a kerék elindításához kötődik?

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

11

h) Kinek a joga meglódítani a kereket? i) Milyen gondolatok társulnak ahhoz, ha a kerék egészen a céljáig szépen végiggurul, és milyen, ha időközben eldől, célját el sem éri? Elég az is, ha bárhol eldől és elég? Elég, ha elég? j) Mi a kerék jelentése? A téli napfordulón szintén lehetett, esetleg van is ennek megfelelő szertartáselem? Ha van, mi az (adventi koszorú), ha nincs, miért hiányzik? 30. Van-e olyan tánc, mozgásforma, hangszer, játék, amelyik kizárólag a szentiváni szertartásrendhez kapcsolódik? 31. A négy elem (tűz, víz, levegő, föld) szerepe az ünneprendben? Van-e megfelelője, hol és miként az ötödik (életfa) elemnek? 32. Indokolt-e, s ha igen, mennyiben az énekeknek – az un. hosszúéneknek – az a sorrendje, melyet Kodály Zoltán állított össze a Magyar Népzene Tára kiadványban? (Elgondolkodtató tény, hogy az eredeti, különböző falvakból származó gyűjtésből ez a sorrend alig vagy egyáltalán nem mutatható ki! Lásd az MNT adatait.) 33. Van-e valamilyen kapcsolódása, „gyökere”, illetve „lecsengése” az éves szertartásrendben a szentiváni ünnepnek? Például a tavaszi napéjegyenlőséghez, a májfaállításhoz, mint „gyökérhez”, esetleg Nyakavágó Szent Jánoshoz, mint „lecsengéshez”? 34. Lehetett-e, volt-e bármikor az egyház részvételével megtartott „szentiváni mise” is, hasonlóan a téli napforduló időszakánál máig megtartott Karácsony-éjféli miséhez? 35. A keresztény egyház különböző felekezetei – akár egyesével – hogyan ítélik meg hivatalos szinten a nyári napforduló szentiváni szertartásrendjét? Van-e, s ha igen, miben van különbség az egyházi vezetés és a hívők véleménye között? Miben van nézet- és hitazonosság? 36. Beilleszthető-e a kereszténység, a Krisztus-követés, a Teremtés teljes évköri rendjébe? És fordítva: beilleszthető-e a nyári napforduló június végi ünnepnapja a keresztény hitéletünk gyakorlatába? 37. Befolyásolhatja a közösség, az egyén gondolataival, tettével az Univerzum élő működését? (Van-e egyáltalán olyan pillanat, amikor nem befolyásolja?) A nyári napfordulati szertartásrendben mit lehet ebből megtapasztalni? 38. Mi késztetheti a mai embert ennek a szertartásnak a megtartására?

12

Dobogó

A Képes krónika csillagai SZAJKÓ ATTILA Az 1357-ben készült Képes Krónika felbecsülhetetlen értékű nemzeti kincsünk. A közelmúltban végzett kutatások irányították rá a figyelmet arra, hogy ne csak, mint a gótikus kódexek egyik szépmívű darabjára, hanem a benne föllelhető miniatúrák rejtett vagy olykor nagyon is nyílván való üzenetein keresztül, kozmikus tudást hordozó voltára is tekintsünk. A festett képeknek legapróbb részletekig tudatosan megszerkesztett és egyedülálló művészi gonddal kivitelezett jellege egy spirituálisan kimagasló, ugyanakkor ismereteit zseniálisan átadni is képes illusztrátorra vallanak. Ma még nem tudjuk, személye azonos-e a szöveg írójával, Kálti Márk fehérvári őrkanonokkal vagy más előtt kell tisztelegjünk a Krónika lapozgatása közben. Egy biztos, a piktúrák, mint ahogyan azt Pap Gábor és Szántai Lajos is bizonyították, jóval több információt hordoznak a lejegyzett mondatoknál, ezért nem azoknak díszeiként, hanem azoktól függetlenül is értelmezendők. Ez a kitágított, több szintre osztott értelmezési keret adott lehetőséget a felismerésre, hogy például az ábrákon szereplő személyek testtartása, a velük kapcsolatba kerülő állatok és tárgyak elhelyezése, a tájképi elemek, a felhasznált színek, de akár a legapróbb vonalak és formák is jelentőséggel bírnak. Fenti kutatók mutattak rá arra is, hogy az asztrológiai, csillagmítoszi mondanivalót sem nélkülözte az ecset használója, amennyiben egyértelmű képi jelekkel a hétbolygó rendszer vagy a zodiákus tizenkettesének jellemző tulajdonságait idézte meg. De mi van abban az esetben, ha nem csak tulajdonságokat, hanem csillagállásokat, égi képeket is megelevenített, netán szándékosan is törekedett azok mintájára elrendezni a kompozíciót? Ha ez igaz lenne, akkor egy újabb elemmel bővülne a már nem is földi képességekkel rendelkező mester csodáinak gazdag tárháza. Lássuk, tehát érdemes-e e területen is vizsgálódnunk! Kezdjük a Krónika 4. és 5. oldalával, a „Magyarok elterjedésének kezdete Szkítiának keleti felén” – címet viselő fejezetnél, ahonnan két vadászjelenetet mutatunk be.

Az első, sajnálatos töredezettsége és elmosódottsága ellenére is jól kivehetően a képmező alsó felén jobbról balra mozgó fegyveres alakokat mutat be, akik az általuk vezetett kutyák segítségével minden bizonynyal egy vadászaton vesznek részt. A zöld ruhás férfi kardjával két medve ellen veszi fel a küzdelmet, a távolt jelző tájképi elemek között pedig lombos fák csillagszerűen ábrázolt leveleit látjuk. Erre rímel a második kép is, amelyen szintén ott vannak a vadászkutyákat vezető fegyveresek, de ők már nem medvékkel, hanem egy távoli szarvassal találkoznak. A messzeségben itt is a „csillagleveles” fákat látjuk, de a miniatúra épségének köszönhetően ezúttal jóval élénkebb, határozottan csillogó felülettel. Azt tudjuk, hogy az e helyen található szövegrész egyebek mellett a csodaszarvas legendát meséli el, amely a magyarok eredetének egyik legfontosabb története, a legmélyebb tartalmú üzenetekkel. Ebből következően nyílván nem járunk messze az igazságtól, ha megkíséreljük ennek világába helyezni a két jelenetet. Ha a legendát és a képeket egymásnak megfeleltetve nézzük, akkor érdekes összefüggésekre fogunk felfigyelni. A csodaszarvas legendáról ugyanis régóta tudjuk, hogy csillagmítosz. Ez konkrétan azt jelenti, hogy szereplői csillagképek, a benne elmesélt történések pedig ezen csillagképek által megidézett tulajdonságjegyek és viselkedésminták egy adott szituációra vagy azok sorozatára értelmezhető üzenetei. A szöveg alapján egy ilyen második réteg tárul elénk a csillagos égboltról. Figyeljük meg, hogyan tudja megoldani egy olyan magas tudással rendelkező mester, mint krónikánk illusztrátora, hogy képi nyelven is jelezze — a cselekmény bemutatása mellett — ezt a kozmikus réteget is? A feladat tehát az: ott van-e a miniatúrán az ég, de kérdezhetjük így is: fenn van-e a miniatúra az égen? A válasz előtt ismét böngésszük át az említett két képet egyenként. Alul jobbról, tehát fegyveres vadászok, akik között a monda szerint ott kell lennie Hunornak és Magornak is. Ezen a képen nem tudhatjuk, hogy mindketten vagy csak egyikőjük van-e jelen, esetleg csak a segítőik. A kép sérülései miatt a szereplők ruházatából nem lehet erre biztonsággal következtetni. Talán a jobbról második és harmadik személy fejfedője némi reményt adhat arra, hogy mindketten ábrázolva lettek, de nem ez a fontos. Akár itt vannak, akár lelki szemeink előtt majd csak később vonulnak be a többiek után, ez az ő vadászatuk, tehát jobb oldalon érezzük jelenlétüket. Tovább haladva, a képi mező közepe táján alul vadászebeket látunk, tőlük átlósan felfelé egy, majd még egy medvét. Természetesen a leltár még folytatható lenne, nem beszéltünk még a titokzatos csil-

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 5

3

laglevelű fákról sem, amire azért még visszatérünk, de itt most álljunk meg és vegyük elő a csillagos égbolt egy darabjáról készült képünket!

4

13

A 4. ábrán az Ikrek és a Vadászebek csillagképét az előbb már lokalizáltuk, de nézzük csak! Az Ikrek mögött mi helyezkedik el? Az Orion. Vagyis Nimród. Így már választ is kaptunk a fenti dilemmára. A szakállas férfi a festett képen tehát, nem csak beillik kora alapján Hunor és Magor atyjának, hanem az is. A monda szerinti vadászat a szarvas üldözéséről szól. A Krónika képén ott van a nemes vad. És a csillagok között? Első ránézésre nem látjuk, de ha tudjuk, hogy a Cassiopeia csillagkép magyar neve Szarvasagancs, akkor már helyben is vagyunk. Az agancs rendkívül mély szimbolikus tartalommal bír, így speciális ábrázolásmódot kapott az ecset kezelőjétől is. Ezért lett ennyire feltűnő szerepük a „csillaglevelű” fáknak, hiszen, ha a szarvas fölé-mögé rajzolt világító leveleket összekötjük egy képzeletbeli vonallal, akkor tökéletesen ugyanazt a cikkcakkos formát kapjuk, mint maga a csillagkép.

6

Aztán ámuljunk és bámuljunk! Jobb oldalon az Ikrek, azaz a magyar csillaghagyomány szerint Hunor és Magor csillagképe, középen, lent a Vadászebek, felette átlósan a Nagy- és a Kis Medve. Tökéletesen egyezik, pedig csak a miniatúrán látható élőlényeket vettük leltárba és kerestük meg helyüket az égen. Persze ez lehet véletlen is, ezért haladjunk tovább! Itt már jóval könnyebb dolgunk lesz, hiszen a süveges, mellén medált hordó, kezében lándzsát tartó férfiúról előkelő öltözete alapján azonnal sejteni lehet, hogy a fejedelmi ifjak egyike. Fivére nagy valószínűséggel követi, csak nem került rá a képre vagy a jóval idősebbnek látszó másik süveges alakban azonosíthatjuk, ami azért nehezebben hihető. Ez a személy sokkal inkább beillene az apjuknak. Folytatva a sort, szerepet kap ezen kívül még egy szarvas is a baloldalon.

A 6. ábrán az égbolton húzódó Tejút általam kontúrozott szalagja látható. Érdemes megfigyelni, hogy a két szélén nagyjából azonos szélességű sáv középen jellegzetesen elkeskenyedik.

14

Dobogó

A 7. ábrán a Krónika lapjairól a Primus Ingressus, azaz a magyarok első bejövetelének mozgalmas jelenetsora tárul elénk és lám, itt is egy két szélén szélesebb, a közepén pedig elkeskenyedő szalagot fedezhetünk föl, amelyet a sokaság formáz. Mindezzel egy nyílt üzenetet kapunk a zseniális képességű festőtől: az őseink a Tejútról érkeztek a Kárpát-medencébe! Azt láthatjuk megerősíteni ezúttal is tehát, hogy a ma-

port az égbolt két szemben lévő részén helyezkedik el, azaz a tizenkettesség lehető legtávolabbi pontjain, a közéjük rajzolt tájképi elemmel, egy heggyel érzékelteti a mester is a távolságot. A szarvas itt ismét a Cassiopeia megfelelője lesz, amely a csillagos égbolton is az Ikrek-Nyilas között jobb oldalt van.

9

7

gyarság a csillagképi jegyek közül a Nyilas tulajdonságait hordozza, a Nyilas szellemiségét a vele szemben lévő Ikrek jegy által meghatározott módon képviseli a Földön. Mivel pedig a Tejút az égbolton pont a Nyilas és az Ikrek között húzódik, egyértelmű, hogy itt tejúti energiák, az Istenek útjának legmagasabb rendű szellemisége áramlik be Európa kellős közepébe.

8

A 10. ábra a magyarok történetét megörökítő írásban a „Secundus Ingressus” - című, azaz a második bejövetel, Árpád fejedelem vezetésével, amit ma hivatalosan — és helytelenül — honfoglalásnak nevezünk. Ezt a jelenetet a Krónika egyértelműen az előző, Atilla vezette bevonulással rokonítja, bár a piktúra térkitöltése ezúttal nem a tejúti alakzatra épül. Ennek nyílván nem csak a festő önismétléstől való tartózkodása az oka, hogy nem akarta kétszer ugyanazt a munkát „eladni”, hanem az, hogy párhuzamosan több idetartozó eseménysort igyekezett egy képen belül elmesélni. Ezért alakult a kompozíció ilyen szigetszerűen tagolttá, amely fogást a későbbi képeken bőven alkalmazza a

10

Ha már az Ikrek-Nyilas tengelynél tartottunk, akkor célszerű itt egy kicsit előrébb lapozni a Krónikában. A 8. ábrán Szent Lászlót és fivérét Gézát látjuk, amint jó testvérekhez illően vállt-vállnak vetve állnak. Kettősüket a magyar történelem azon szereplői között tartjuk számon, akik egymást mindenben segítő, az ikrek összetartozását szimbolizáló módon éltek, amolyan Hunor-Magor inkarnációkként. Mögöttük, de a térkiosztással messze távolabbra jelezve két katona látszik, akik közül az egyik nyilával egy szarvasra céloz. Kevés fantázia elegendő hozzá, hogy a nyilazó katonában a Nyilas csillagképre ismerjünk rá, a királyi testvérpárban pedig az Ikrekre. Mivel e két csillagcso-

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM rajzoló. Itt a bevonuló vezérek és hadinépeik élén magát Árpádot is észre vehetjük az egyik csoportban, de asszonynépeket, állatokat terelőket, épületeket, várakat is szemrevételezhetünk valamint megelevenedik a Szvatopluk jelenet is, de a vérszerződés is (Árpád itt újra feltűnik). A képről számunkra most a felső részen ökröket hajtó alakok és a hét vezér vérét felfogó boros serleg lesz érdekes.

11

Tekintsük meg a 11. ábra csillagképeit! A középtől balra, kicsit felfelé megtaláljuk az Ökörhajcsár csillagcsoport jellegzetesen rombusz szerű alakját, pont ott ahová a miniatúra készítője is helyezte a Krónika lapján. Az a serleg, amelyet Árpád a vérszerződés alkalmával magasba emel szintén fönt van az égen, az olvasó már tudja is hogy lent, középen keresse. Az egyezés már csak azért sem véletlen, mert ezt a csillagképet

15

szokás Szent Grál-ként is említeni, amely a legenda szerint szintén egy vérszerződésre, Jézus velünk kötött szövetségére utal. De találunk egy rejtettebb üzenetet is, amit csak a mitikus magyar történelmet jól ismerők fejthetnek meg. Ez a Szvatopluk történettel áll összefüggésben. Szvatopluk az, akinek Árpád egy fehér lovat küld követei által, amit ő pusztán ajándékként értelmez, mert nem érti, hogy a magyarok ezzel kívánják jelezni, hogy mely értékek képviselői érkeztek a Kárpát-medencébe. A Fehérló fiai jöttek ide, akikkel vagy egy észjáráson van vagy nem — eszerint viszonyulnak majd hozzá a későbbiekben. A történetben és a Krónika képén, tehát a fehér ló a mérleg szerepét tölti be. Csodálatos módon a képi ábrázolás kompozíciója az égbolt rendjét követte ez esetben is, hiszen pont azon a részén a képnek, ahol a ló került ábrázolásra helyezkedik el a Mérleg csillagkép az égi ábrán. Hitem és meggyőződésem, tehát a fentiek alapján: a Képes Krónika illusztrátora annyira egyedülálló, kozmikus üzenetet közölt, hogy annak avatott tanulmányozása már a közelmúlt kutatásai által is olyan ismeretekkel gazdagított minket, amelyek korunk viszontagságai közepette gyógyító forrásként buzogtak föl elsivatagosított nemzettudatban élő népünk számára. A miniatúrák további elemzése az itt közölt csillagképi megfeleltetésekkel ehhez újabb mezőket adhatnak hozzá, bár most csak öt képet néztünk át, bátran kijelenthető: a teremtett világgal való bárminemű hasonlóság és összefüggés nem a véletlen szüleménye!

Változás a Dobogó előfizetésében! Hisszük, valljuk, hogy csak a nemzet emlékezetében élő tudás mentheti meg hosszú távon hazánkat a világ számára. Ezért mi csak olyan kutatókat engedünk megszólalni, akiknek tudását megkérdőjelezhetetlennek tartjuk. Nálunk nem fog „sok apró színes hírt“, olvasni, annál inkább tanulmányokat, tényeken alapuló kutatásokat múltunkról, hagyományainkról.

Állandó szerzőink:

Molnár V. József, Szelestey László, Tóth Zoltán József, Tóth Ferenc, Born Gergely, Obrusánszky Borbála, dr. Végvári József, Harangozó Imre, Bradák Károly, Grandpierre Attila, Vetráb József, és akiknek tanításait követjük: Pap Gábor, Molnár V. József és Szántai Lajos Megjelenési időpontok: február, április, június, augusztus, október, december, az adott hónap utolsó napja. Terjedelem, formátum: 36 oldal, A/4, színes borítóval Terjesztés: nemzeti könyvesboltok, magánterjesztők Előfizetési díj egy évre: 5000 Ft, ami tartalmazza a postaköltséget is. Európába: 8000 Ft, Tengeren túlra: 12000 Ft. Az egyes számok ára: 600 Ft Előfizethető rózsaszín postautalványon, vagy személyesen is, Két Hollós Könyvesbolt, 1081. Budapest, Kenyérmező u. 3/a. Minden esetben kérjük tüntesse fel pontosan lakcímét! Bármilyen előfizetéssel kapcsolatos kérdéssel hívja a Két Hollós Könyvesboltot (299-0032).

16

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

Veszélyes játékok — vészterhes utakon Gondolatok a magyar történeti alkotmányról, a Szent Korona-tanról, a jogfoly-tonosság helyreállításáról, annak időszerű kérdéseiről. 8. rész Dr. TÓTH ZOLTÁN JÓZSEF Gondolatok a magyar történeti alkotmányról, a Szent Korona-tanról, a jogfolytonosság helyreállításáról, annak időszerű kérdéseiről. Tiszteletteljes ajánlások a Magyarok Szövetségének, a Jobbiknak, a Magyar Nemzetstratégiai Szövetségnek, a Magyar Konzervatív Alapítványnak, a Civil Összefogás Fórumnak, a Magyarországért Kulturális Egyesületnek a Független Jogász Fórumnak , továbbá az országgyűlési pártoknak is, és más szerveződéseknek. Ezt a tanulmányomat még 2009 júliusában írtam. 2009-ben a Dobogó-ban, és Magyar Szemle júniusi számában megjelent „Mindszenty József védelmében” c. tanulmányomban kifejtettem, hogy nézetem szerint a mai magyarság szellemét, lelkét, öntudatát a liberalizmus mellett az veszélyezteti leginkább, hogy szembe kívánják fordítani a keresztény és a magyar kötődését. A hivatkozott tanulmány a jelenlegi egyházi vezetés felelősségéről, valamint arról szól, hogy eluralkodott nálunk a kereszténységet nemzetközi, internacionalista, a magyarságtól és annak hagyományaitól elszakító egyház politikai irányzat, szellemiség. A jelenlegi tanulmányban arra kívánom felhívni a figyelmet, hogy erőteljes, tudatos és arrogáns az az irányzat is, amely a magyar hagyományokat a keresztény hit, és az egyházak ellen kívánja értelmezni. Nézetem szerint mind a két irányzat a nemzet pusztulását kívánó öntudat meghasonláshoz vezet. (Lásd: Alkotmányreform. Magyar Nemzetstratégia) Az egymással inkább szövetséges erők tudatos, jól megtervezett szembeállítása zajlik most körülöttünk, velünk. A Dobogóban, és a Magyar Szemlében leírtaknak nagy, a Vatikánig eljutó, máig nem lezárt hatása van. A jelen tanulmányom megírását követte a Magyar Katolikus Püspöki Kar nézetem szerint a tisztán látást segíteni kívánó körlevele. A megnyilatkozás joggal elítéli az eszmei liberalizmust és keresztény hit és egyház elleni őshagyomány értelmezést, felhívja a figyelmet az öntudatukat keresőknek, az őket érő kihívásokra, de ugyanakkor megfogalmazásában alkalmas lehet arra, hogy még a hívőkben is kétséget támasszon. Természetesen a körlevél önmagában még nem ad választ az elmúlt évtizedek örökségétől nem megszabaduló, a nemzeti öntudatot veszélyeztető, azt és a néphagyományt negligáló, a szociális kérdéseket egyértelműen nem felvállaló magyar és keresztény hit ellenes hatalommal való politikai — eszmei kollaborálására.

VESZÉLYES UTAK – VESZÉLYES JÁTÉKOK. A jelenlegi magyarországi válságos helyzetben milyen válaszok születnek a jelenlegi preambulumában is ideiglenesnek nevezett alkotmányt tekintve? Az első válasz az, hogy ez egy jó alkotmány, csak be kell tartani. Ennek a válasznak a másik variánsa, hogy az alkotmány jó, csak értékelvű alkalmazására és értelmezésére kell áttérni, (ez jelentené ebben az esetben az alkotmány betartását), illetve át kell számozni, hogy ne a régi rendszert idézze. Én magam nem tartom jó alkotmánynak azt, amely lehetővé teszi egy törvénytelenül hatalomhoz jutott oligarchiának, hogy maga és idegen hatalmak számára gondtalanul kifoszszon egy országot és annak állampolgárait. Hiszen nyilvánvaló: miután az 1989-90-ben létrejött rendszer a korábbi diktatórikus rendszerrel tartja az alkotmányos jogfolytonosságot, akkor annak nemcsak a törvényessége problematikus, hanem ezáltal hitelesíti azoknak az évtizedeknek az alkotmányos rendjét is (19451990). Továbbá lehetővé teszi annak a folytatását a hozzá szabott új alkotmányos keretek között. Különösen azért súlyosbodik a „legitimációs deficit”, mert a mai rendszer a népszuverenitásra alapozott alkotmányos rendje nincs megerősítve a népszuverenitás eszközeivel. Önmagában azonban, nemcsak ezt tartom végzetesnek, hanem hogy az 1989-1990 óta kialakult alkotmányos rend, az alkotmánnyal, a kapcsolódó jogszabályokkal, és az uralkodó relativista, ugyanakkor pozitivista bírói gyakorlat lehetővé tette az ország és annak állampolgárainak kifosztását, egy antiszociális és keresztény szemlélettel ellentétes, könynyen nyílt diktatórikus jelleget mutató politikai rendszer létrejöttét. (Lásd 2006-ot és az elmúlt 8 év kormányzását, a 2010-es választásokig.) Láthatjuk, hogy milyen heves ellenállást tanúsítanak a korábbi rendszer folytatása mellett kiállók. Különösen érthető, hiszen az 1989-1990-ben önmagát átalakító politikai rendszernek a tulajdon meghatározott körök kezében történő átcsoportosítása mellett négy alappillérét érte „támadás” a 2010-es választások után. A fogalmak és az ítéletek relativitásának liberális jogértelmezését művelő, így a jogértelmezésre épített zsarnokságnak utat nyitó alkotmánybíróság hatáskörének megkérdőjelezése; az uzsora hitelezéses kereskedelmi monetáris rendnek a fiskális pénzügyi rend, azaz a népszuverenitás intézményei feletti abszolút hatalommal rendelkező Nemzeti Bank (jegybank) hatalmának megkérdőjelezése; a világértelmezés monopóliumát bitorló liberális média irányítás elleni lépések mellett, az ed-

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM dig a liberális hatalomszerkezetet védő „semleges” köztársasági elnök pozíció átvétele tulajdonképpen nyílt hadüzenetet jelentenek az eddigi rendnek. (Ehhez még hozzájárult az eddig gyakorlatilag nem adózó világcégek megadóztatásának szándéka.) A második válasz: új alkotmányt kell elfogadni a jogfolytonosság helyreállítása nélkül, illetve a jelenlegi alkotmányt átalakítani, megváltoztatni, anélkül, hogy újra cserélnénk. Legfeljebb ezzel együtt átszámoznák. Ez az utóbbi lehetőség leginkább még a 2010-es választások előtt merült fel, mint lehetséges megoldás, illetve a választások után azok körében népszerű gondolat, akik valójában nem akarnak semmilyen változást. A harmadik válasz: ezt a rendszert törvényesnek elismerni és alkotmányreformmal, úgymond a jogfolytonosság helyreállításával visszatérni a történeti alkotmányformához, a népszuverenitás alapján, illetve „nemzetkoronázásra” van szükség. (Megjegyzem: véleményem szerint, a nemzetkoronázást inkább szakrálisan lehet értelmezni, közjogilag, gyakorlatilag ez nézetem szerint a népszuverenitást jelenti. A Szent Korona-tagság fogalma, amely a korona szuverenitását jelenti, azt gondolom kizárja a nemzetkoronázás most konstruált közjogi fogalmát.) Ez az variáció egyes nemzeti elkötelezettségű politikai szerveződések, társaságok és média körében merült fel. A második és harmadik verzió az 1946 utáni rendszerek vitathatatlan lezárását jelentenék konszolidációs céllal, de ugyanakkor az eddigi rendszer tovább folytatásának újabb kísérletét is. A harmadik válaszhoz visszatérve, ez nem más, mint „fából vaskarika”, mert amint kifejtettem, és ez nem az én nézetem, hanem több évszázados értelmezés: jogfolytonosságot helyreállítani csak törvénytelen rendszernek törvényessel történő lecserélésével lehet. Ezzel együtt a Szent Korona szuverenitása pedig, azért fontos, hogy a nemzet önvédelme miatt megosztott hatalmat alakítson ki, és bizonyos az együttélés örök kategóriáit, az igazság fogalmát, valamint a létét fenntartó dolgok forgalomképességével védje. Ha a jogfolytonosságnak más tartalmat akarunk adni, akkor becsapjuk magunkat és másokat is. Ez nem szolgálna másra, mint a mai rendszer átmentésére, ahol a népszuverenitás a kiszolgáltatott és elnyomorított emberek akaratának önmaguk ellen fordítását jelentené. (Az alkotmány „nem fejlődik, miközben nyugszik.”) A veszély még ennél is nagyobb. Amint írtam, 1867 és 1918 között, miután a 48-as és 67-es nemzedék akaratának ellenére a morális elveket a gyakorlatban relativizálták, az emberek tömegeit a szabadság jegyében tönkretették, és az 1849 és 1867 között és később meghurcolt és elszegényített embereknek igazságot nem szolgáltattak. Így ezek miatt, szociális alapon a népi és nemzeti gondolatot szembefordították. Ezzel utat nyitottak a radikalizmusnak, az idegen, ellenséges

17

érdekek által vezérelt forradalomnak, anarchiának, puccsnak. A szembeállítás lehetősége éppen azért volt lehetséges, mert a korona szuverenitását a gyakorlatban elhanyagolták, mind morális, mind a nemzeti vagyon védelmének relativizálása miatt. A nemzetiségi „kártya” hazai és nemzetközi kijátszása pedig, csak tűz volt az olajra. Lehet így is alkotmányt változtatni, csak vállalják a következményeit és ne nevezzék jogfolytonosság helyreállításának! Le kell azt is szögezni, hogy nincs „Új Szent Korona-tan”, ahogy mostanában ez is felmerült, csak egyetlen egy van, amelynek alapelvei azóta változatlanok, amióta léteznek! A negyedik válasz: a jogfolytonosság helyreállítása a Szent Korona-tan alapján, a mostani rendszer törvényességének megkérdőjelezésével, a korona szuverenitása és tulajdonjogának elismerése mellett. Mi a helyzet ma? Az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő Eseti Bizottsága 2010 decemberében elfogadott az országgyűlési megvitatásra ajánlott alkotmánytervezetet. Ez a tervezet tartalmát tekintve megnyitja az utat, kinyitja a kaput a jogfolytonosság helyreállítása irányában. Elfogadja, hogy a magyar állam alkotmányos rendszerei folytonosságát a Szent Korona jelenti. Ezzel közvetetten elismeri, hogy vannak törvényes és törvénytelen rendszerek és kinyilvánítja, hogy törvényes rendszer létrehozását kívánja. Ez az a lépés, amellyel alkotmányozás tekintetében átléphetjük az alkotmányossági „Rubicont”. Nyilvánvaló, hogy ez még nem jelenti sem a teljes anyagi, sem az alaki jogfolytonosság helyreállítását, de alkotmányosan utat enged, sőt ebbe az irányba jelöli ki az irányt, amely elvileg a kialakult tulajdonviszonyok felülvizsgálatához is vezethet. Természetesen még előtte vagyunk a tervezet megvitatásának és érzékelve a változó erőviszonyokat és a megfelelő ismeretek irányát könnyen megtörténhet az is, hogy a jogfolytonosság helyreállítása, illetve annak szándéka nélküli új alkotmányt fogad el az országgyűlés. Az Alkotmány-előkészítő eseti bizottság által kidolgozott „Magyarország alkotmányának szabályozási elvei” tervezet nézetem szerint megfelel a magyar történeti alkotmány, annak alapját jelentő Szent Korona-tan és a modern alkotmányosság jogállami és demokratikus elvárásainak. Ugyanakkor szeretnék néhány módosítás átgondolását javasolni, amely nézetem szerint a tervezettel összhangban van és a teljes koherenciát vitathatatlanul megvalósítaná. 1. Az alkotmány előszavában, azaz a Preambulumában alapvető fontosnak tartom, hogy a Szent Koronára, mint a magyar államiságot megtestesítő személyre, továbbá a Szent Korona-tanra, mint a magyar alkotmányos, demokratikus hagyományok előzményére történő hivatkozás, továbbá a kereszténységre, mint történelmünkben nélkülözhetetlen állam és közösség teremtő tényezőre utalás megtörténjen. A tör-

18

Dobogó

téneti gondolkodást jelezné, illetve a korábbi törvényes rendszerekkel való folytonosságot támasztaná alá, ha a Preambulumban az új alkotmányt, mint olyan alaptörvényt tüntetnék fel, amely folytatója a magyar alkotmányosságot jelentő korábbi alaptörvénynek (mint az Aranybulla, Diploma Leopoldinium, 1848-as áprilisi törvények, stb.) Ennek sem látom valójában akadályát, mert a tervezet „Alapvető rendelkezések” 4. pontja helyesen, az alkotmányt alaptörvénynek nevezi. 2. Kiemelten fontosnak tartom, hogy a tervezet „Alapvető rendelkezések” 1. pontjában megfogalmazást nyer a Szent Korona, mint Magyarország alkotmányos folytonosságának kifejezője. Az 1. pont első két mondatának sorrendjét javaslom megfordítani a következő fogalmi pontosítással, amely véleményem szerint teljessé teheti korunk és a történetiség kontinuitását, így történeti hagyományokhoz ragaszkodók várakozásait is: „Magyarország alkotmányos állami folytonosságát a Szent Korona fejezi ki. Magyarországon minden hatalom gyakorlója a politikai nemzet, azaz a nép, amelynek egymásért felelősséggel tartozó tagjai egyenlő és elidegeníthetetlen méltósággal bírnak.” Az első pont első két mondatának a fentiek szerinti átfogalmazása egyformán megfelel a jogfolytonosság és a modern demokratikus szabályozás kívánalmának. Jelen levelemben ennek a javaslatnak a megfontolását tartom a legfontosabbnak. 3. Kiemelten fontosnak tartom és egyetértek azzal az elgondolással, amely az életet, a családot, a keresztény értelemben vett házasságot, az anyákat és gyermekeket kiemelt védelembe kívánja részesíteni. 4. Meglátásom szerint a történeti alkotmányozás hagyományaiba illeszthető az az elképzelés, amely a rövid alaptörvényhez kapcsolódóan, azt kibontva az egyes alapvető intézményeket és jogterületeket könynyebben módosítható sarkalatos törvényekkel kívánja szabályozni. 5. Nézetem szerint a történeti hagyományba jobban illeszthető, és az alkotmány szellemiségétől eltérő absztrakt alkotmányértelmezést is jobban kizárná, ha az Alkotmánybíróság feladat és módosult hatáskörét a Legfelsőbb Bíróság venné át. (A tradicionális korban a Kúriának is két szintje volt. Volt egy fellebbviteli második fóruma, amely mai formájában betölthetné alkotmány értelmezési feladatkört, elsődlegesen az egyes peres esetekhez kapcsolódóan) 6. A két kamarás országgyűlés valóban illeszthető a történeti hagyományokhoz, az alaki jogfolytonossághoz, de elsődlegesnek tartom az érdekképviseletiség és annak intézményeinek, kiválasztási mechanizmusainak ujjá szervezését, ujjá szerveződését. A érdek-képviseletiség demokratikus, és tisztalappal történő megújhodását követhetné a második kamara felállítása. 7. Kiemelten fontosnak tartom, hogy a tervezet állampolgári kötelezettségként kívánja szabályozni a honvédelmi kötelezettséget. Érdemes átgondolni, hogy milyen minősített időszakban lehet a honvédséget a belső rend helyreállítására, illetve védelmére alkal-

mazni. Az elfogadott honvédelmi törvény módosítása, és a történeti hagyományokkal is összhangban, a leendő alkotmány-alaptörvény is a honvédség feladataként jelölhetné meg a Szent Korona és az egyes koronázási ékszerek védelmét. 8. Alapvető fontosnak tartom az Állami Számvevőszék hatáskörének a mostani szabályzáshoz képesti kiterjesztését, valamint a Magyar Nemzeti Bank feletti választott alkotmányos szervek, elsődlegesen az országgyűlés ellenőrzési, valamint a kormány irányító jogkörének megerősítését. Szükségesnek tartom a Közigazgatási Bíróság felállítását a megszüntetésekor hatályos hatás- és jogkörével. 9. Végezetül szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy kiemelt fontossággal bír a nemzeti vagyon fogalmának tisztázása és védelme. Az alkotmányozók figyelmébe ajánlom, hogy a történeti magyar közjogban azt a köz-, állami-, nemzeti vagyont, amit védeni kívántak a magánosítás lehetőségétől, illetve jelzálogként való felajánlástól, azaz forgalomképtelenné kívántak tenni, azt a Szent Korona tulajdonába sorolták. Miután nem köz és magántulajdon, hanem korona tulajdona, ezért forgalomképtelen, csak birtokolni, és használni lehetséges az oda sorolt dolgokat. Nemcsak a történeti hagyománynak, hanem a praktikumnak megfelelő jogi kategória ez, hiszen a gyakorlatias megoldás vezette be már a királyság korai évszázadaiban. Megfontolandónak tartom a Szent Korona tulajdonjogának az alkotmány-alaptörvénybe történő szabályozását, amely kategóriába tartozó javakat a tervezetben is javasolt sarkalatos törvény szabályozhatná. Erősebb lenne a szabályozás, ha védeni kívánt nemzeti vagyonkörbe tartozó dolgokat magában az alkotmányban sorolnák fel. Politológusként két irányból jövőnek tartom a változások elleni támadásokat. Nem egyértelmű ezeket a támadásokat csupán egyes pártokhoz, vagy mozgalmakhoz, társadalmi szervezetekhez, intézményekhez kötni. Az elmúlt hatvanöt év következménye az a kusza helyzet, hogy nem mindenki az, aminek magának mutatja, vagy nevezi. Az összevisszaság, a megtévesztés, a hazugság rendszerének, a burkolt „puha” diktatúra hatalmi eszköze. Látni való, hogy ugyanazon célból, vagy célért két irányból jön a támadás. Az egyik nem akar változást, de mutathatja magát akár konzervatívnak, jobboldalinak, vagy kereszténynek is akár, miközben nyíltan, vagy alattomosan támadja azokat, akik elkötelezettek a változás irányába. Azt kell mondani, hogy ennél őszintébb, ha nyíltan megmondják, hogy érdekeltek az eddigi rendszer fenntartásában. (Pl.: MSZP, LMP) Másik irány, ahonnan érkezik és várható támadás, olyan nemzeti, vagy annak mondott erők, akik változásért küzdenek, de valójában leírt programjuk, vagy gyakorlati politizálásuk a változások megakadályozása felé hatnak, fenntartva az eddigi rendszert is. Így egyes szervezetek, akik bár összmagyar összefogást sürgetnek, és országos

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM politikai szerepet akarnak, az ősmagyar hagyományok és a kereszténység, az egyházak értékrendjének szembefordításával, összekeverésével kívánnak nemzeti egységet létrehozni. A programjukban ott van a történeti alkotmány, a jogfolytonosság helyreállítása, de mit látunk? A mai rendszer törvényes elfogadását, valamint a népszuverenitás korlátlan elvének hangoztatását és időnként nem túl erkölcsös eljárásokat. Ha törvényesnek tekintik a mostani rendszert, akkor elég lenne az alkotmányreform, de ne beszéljenek jogfolytonosság helyreállításáról, az eddigi viszszásságok felülvizsgálatáról, és a nemzeti vagyon védelméről! Ugyancsak ezt szolgálja az a politizálás, amely minden lehetséges eszközt alkalmaz, úgymond a nemzet és a történeti alkotmányosság érdekében, amellyel megkívánja akadályozni, a változás, a változtatás felmerülő lehetőségeit. Az alkotmányozási viták kereszttüzében ismét kiderül az is, hogy azok, akik a kereszténységből ki akarják zárni a magyar hagyományt és küldetést, illetve azok, akik a magyarságból a keresztény hagyományt, ugyanazon politikai cél érdekében járnak el, mint akik akár jobboldaliként, akár baloldaliként, akár liberálisként, ellenzékiként, vagy kormánypártiként a valódi változások ellen dolgoznak. Nehéz ilyen mocsaras, mindenfelől tekeredő, de egy tőről fakadó indákkal átszőtt világban eredményesen küzdeni, harcolni. Mi következhet ebből? Ezek a nézetek így csak az anarchiát szolgálják az országgyűlésben és az utcán is. Lejáratódik a magyar történelem, az őshagyomány, a kereszténység, a történeti alkotmány, az egész nemzeti gondolat. Ha az országgyűlésben ugyanakkor nem orvosolják az új alkotmány alapján a szociális, erkölcsi nyomorúságot az igazságosság elvének alkalmazásával, és ezzel együtt nincs történelmi jóvátétel, az 1944 óta máig eltelt évekért, de közben akár a történeti alkotmányról, Szent Koronáról és minden ehhez hasonlóról beszélnek, akkor nem fordítható-e szembe ismét a népi és a nemzeti gondolat? Jóvátételt adni, igazságot szolgáltatni, a múltbeli rossz ügyeket éppen a jelen és a jövő érdekében rendezni legteljesebben és legtisztábban, csak a jogfolytonosság helyreállításával lehet a felsorolt érvek miatt. Máskülönben a hangzatos szavak csak a múlt elkendőzését és a nemzeti gondolat lejáratását, a túlélés esélyének eljátszását szolgálnák. De a történészi, politológusi fantázia más szcenáriókat is elképzel. Ha a kormányzó Fidesz-KDNP ellenében a nemzetközi monetáris hatalmak megpróbálják kihúzni a szőnyeget a kormányzó erők lába alól, vajon kikkel fog a kormány és az országgyűlés szembesülni? Ha nem sikerül a kétharmados többséget megroppantani, illetve a kormányt a frakciójával szembefordítani, akkor milyen ellenerők léphetnek fel? A magukat nemzetinek nevezett mozgalmak akciói? Vagy éppenséggel még a következő választások előtt kívánják a jobboldali, vagy baloldali radikális kártyát kijátszani? Vajon hova vezet ez, ha még az évtizedek óta megfelelő szer-

19

vezeti háttér felépítésével kiérlelt roma helyzet is éppen most érik be? Magyar a magyar ellen, miközben cigány irtással vádolnak minket az egész világon? Ki lesz a befutó? Nem az az erő, amely oly sokat ártott nekünk és most látványosan visszahúzódik? És egy a „demokráciát és törvényes rendet, helyreállítani, az etnikai elnyomás felszámolását” kívánó esetleges külföldi beavatkozás után, kik fognak kormányozni a végkép hitelét vesztett nemzeti alapú politika után, ha egyáltalán lesz-e még ország, amit a nemzetközi jog alapján magyarnak neveznek? Biztos vagyok benne, hogy vannak akik ezt a megoldást szorgalmaznák. A szervezők megússzák, a valódi változást akarók a „balekok”, pedig mennek a börtönbe esetlegesen koholt állam és alkotmány ellenes bűncselekmények elkövetése miatt? A nemzeti öntudatot és összetartást még jobban el szeretnék pusztítják, mint eddig. Nagyon remélem, hogy nem egy olyan forgatókönyv részesei vagyunk, amely felidézi 1514-1526-ot és 1918-1919-et és az azokat megelőző éveket, évtizedeket! Nagyon remélem, hogy nem arról van szó, hogy a globalista centralizmuson belül korunk nyugati és keleti birodalmának alkujaként, azok eszközrendszereivel kívánnak minket ismételten, de most véglegesen felszámolni. De remélem, sőt biztos vagyok abban, hogy „ alkotmányos forradalmi” éveink, a FIDESZ – KDNP kormányzása, és a nemzetközi erőviszonyok „játékterei” nem csupán egy újabb illúzió elvesztéséhez vezetnek, a törvénytelen oligarchia hatalmának további tartósításához és az ezt szolgáló alkotmányos keretek kidolgozásához, hanem az újjá születés kezdetéhez. Végezetül hangsúlyozom, hogy meggyőződésem, hogy a fennmaradásunkért, újjá születésünkért dolgozók, küzdők megtalálhatják egymás kezét, hiszen közös ügyért egy szeretet hajtja őket. Az ellentéteket fel lehet oldani, hacsak nem tudatosan szítják azokat, mert a magyar hagyományban megtalálhatóak a közös kapcsolódási pontok, még ha más gyökerű is a kiindulási pont. A különbözőségek az egyes hagyományokban eltérő, de nem egymás kizáró hangsúlyozásában találhatóak. Ilyen hagyomány a XIX. század nemzeti liberalizmusa (Széchényi Istvántól, Kemény Zsigmondon át Tisza Istvánig), az elsősorban protestáns eredetű népi mozgalom (Németh László, Szabó Dezső, Karácsony Sándor és mások), a főként katolikus inditatású, magyar keresztényszocialista irányzatok (Károlyi Sándor, Zichy Nándor, Teleki Pál, Prohászka Ottokár, Kerkai Jenő, Mindszenty József, Márton Áron, Slachta Margit) s a magyar és egyetemes hagyományt keresők, feltárók (Várkonyi Nándor, Hamvas Béla). Azt kell keresni, ami összeköt és nem azt, ami elválaszt. A Szent Korona közös tisztelete is az egyik, az első közös alap. A szellemi alapok és az alkotmányos nézetek tisztázása, a tisztán látás mindenképpen segítenének a pusztuláshoz vezető helyzeteket elkerülni, és imádkozzunk, hogy el is kerüljük! Vége

20

Dobogó

Kőrösi Csoma Sándor a szellemi őshaza felfedezője Kőrösi Csoma Sándor személyisége és munkássága grafológus szemmel BARNA ERIKA VIKTÓRIA Bárki, aki bepillant Kőrösi Csoma Sándor életébe, mély áhítattal rácsodálkozik arra a megrendíthetetlen elszántságra, amellyel e szellemóriás kitűzött célját követte a kamaszkorától a halála pillanatáig. Egyetlen vágy vezérelte: eljutni az ujgurokhoz, a magyar őshazába. Belső hívását követve járta végig az útját, remélve, hogy rátalál nemzeti önazonosságunk gyökereire. „Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat, s Keletre jövök, s ahogy lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tudományoknak szentelem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak általában, és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra nemzetem történetében” — olvashatjuk egész életére szóló vallomását 1819. novemberéből. Mára már zarándokúttá vált a Nagyenyedtől Dardzsilingig tartó pályaív, amelyet a Kőrösi kutatók közül többen is bejártak — gyalog is. Lélekemelő élmény újraélni azokat a fizikai megpróbáltatásokat, amelyek Kőrösi Csoma küzdelmeit közvetlen közelségbe hozzák. Ezek az utak megidézik, bizonyos értelemben „élővé” teszik őt. De nem is igazán a fizikai erőpróbák jelentik a legnagyobb kihívást, hanem annak a szellemi útipoggyásznak a felvétele, amelyet Nagyenyedtől Göttingenen át élete utolsó pillanatáig készített önmagának e székely tudós, hogy gazdag örökségként az utókorra hagyja. Ez utóbbi próbatételre nem tülekednek a vállalkozók… Ki beszél ma 20 nyelvet? Hányan sajátították el ma Magyarországon a tibeti és a szanszkrit nyelvet Kőrösi Csoma szintjén, ami erkölcsi és szellemi alapot jelenthet a szent iratok tanulmányozására? Minden rendkívüli életutat bejárt ember, így Kőrösi Csoma Sándor esetében is mi, utódok szeretnénk fényt deríteni a titokra: milyen képességek, képességegyüttesek, milyen egyéni személyiségmintázat tette lehetővé ezt a teljességében alig megismételhető csillagsorsot. Szeretnénk vallomásra bírni szellemi elődeinket, hogy modellként, útjelzőül álljanak előttünk, s erőt meríthessünk példájukból saját életfeladatunk tisztánlátásához és beteljesítéséhez. „A székely vándor legbensőjében lejátszódó pszichológiai folyamatokról semmit sem tudunk” — írja Kubassek János földrajztudós és Kőrösi Csoma-kutató „A Himalája magyar remetéje” című könyvében. Nem maradtak fent önvallomások, és kevés utalást találni a fennmaradt Csoma-hagyatékban arról, hogy miképpen élte át a nagy próbatételeket, hogyan élte át a sikere-

ket, milyen válságokkal, kételyekkel küzdött, és milyen belső erőforrások segítették a megújulásokban, hogyan tudott újra és újra felállni és továbbmenni töretlenül a megkezdett úton — bármilyen nehézségeket, lemondásokat, veszélyeket is rejtett az önként vállalt feladat. Napjainkban szinte létkérdés arra választ kapni, hogy miképpen lehet az anyagiság fölött győzedelmeskedve, a pénz hatalma fölé emelkedve, emberi mivoltunkat meghatározó tiszta eszméinknek elköteleződni — ahogyan ezt mindannyiunk egyéni életfeladata megkívánná. Németh Gyula a „Kőrösi Csoma Sándor lelki alkata és fejlődése” című rövid tanulmányában próbálta öszszegyűjteni a tanárok, diáktársak vallomásaiban fennmaradt emlékkép foszlányokat, és ezekből, valamint kissé szokatlan módon áttételesen, a székely környezet jellemformáló hatásaiból próbált következtetni Kőrösi Csoma személyiségére. Valóban nem egyszerű feladat egy már nem élő ember lelki történéseibe bepillantani, erre egyetlen korrekt lehetőség van: a kézírás varázslatos módon feltárja előttünk nemcsak az élőket, de a holtakat is. Az utókor számára fennmaradt kézzel írt levelek, jegyzetek alapján közvetlen közelről, sőt belülről tudjuk meglátni mindazt, amit egy ember soha nem mondott el önmagáról, és nem írt le soha, vagy esetleg maga sem tudott róla. A grafológiai személyiségvizsgálat az egyetlen, tértől és időtől függetleníthető emberismereti módszer. A kézírás, mint közvetlen én-lenyomat, a szellemi tartalomként megszületett belső energia anyagi formában való kivetülése. Az írás aktusában mozgósított energia egész lényünkön áthaladva magába gyűjt minden információt testi-lelki-szellemi folyamatainkról, és ezt rögzíti az írásképben. Ezért is nevezhető „önrögzítő vizsgálati eljárásnak” a grafológia, mert a kézírásban, mint lenyomatban „dokumentáljuk” önmagunk mindenkori aktuális állapotát — testi, lelki és szellemi síkon egyaránt. A grafológiai elemzés során rekonstrukciós munka folyik, a rögzített íráskép alapján visszafelé követjük az energiaáramlást eljutva a belső ősforrásokig. A fentiek alapján a grafológiai személyiségvizsgálat egyik nagy értéke az állapotkövetés lehetősége. A különböző időben született kézírások, „én-lenyomatok” módot adnak arra, hogy rátekintsünk egy ember fejlődésére, jellemének, állapotainak változásaira. Szerencsés, hogy Kőrösi Csoma Sándor kézírásai fennmaradtak egyrészt levelezései, másrészt orvosa, Archibald Campbell révén, aki miután lezárta mélyen

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

Kőrösi Csoma 1819-ből származó kézírása

tisztelt tudós barátja szemét, gondozásba vette, őrizte a Csoma hagyatékot, sőt ő kezdeményezte, hogy azt mielőbb feldolgozza az utókor. Így írt erről 1843-ban: „Kőrösi halála óta nem szüntem meg remélleni, hogy az Asiatic Society of Bengal valamely tagja társunk életpályájáról keleten, egy folyamatos értesítést fog szerkeszteni. Több mint 1,5 éve már, hogy elvesztettük őt és még mindig hiával vagyunk egy oly életleírásnak, mely azt tanúsítaná, hogy a boldogultnak az írásai becsesek voltak azon irodalmi egylet előtt, melyet legfontosabb feladatainak megvalósításában oly hűségesen igyekezett szolgálni, más részről pedig azt bizonyítaná, hogy buzgósága és fáradalmai általuk kellőleg méltányolva volnának.” A jelen tanulmányomban elemzett Kőrösi Csoma Sándor leveleket részben a Magyar Tudományos Akadémia Keleti Gyűjteményében és Kézirattárában kaptam kézhez. További segítséget kaptam a kovásznai Kőrösi Csoma konferenciák főszervezőjétől, Gazda József tanártól, akinek a közbenjárásával Győrfi Dénes a Nagyenyedi Kollégium könyvtárosa 1819-ből származó, Temesváron készült írásmintát küldött számomra. Sajnos Csoma gyermek- és kamaszkori kézírásához nem sikerült hozzájutnom. Gazda József közlése alapján „1849-ben egy Axente Sever nevű román forradalmár (aki sok száz magyart ölt meg a Nyugati-szigethegység déli lejtőin, Zalatnában, Magyarigenben és másutt) Nagyenyeden máglyát csinált a kollégium kézirataiból, könyveiből, úgy hogy ott pusztult el sok minden. Csomakőrösről meg a „felszabadító” szovjet-román csapatok ürítették le az egykori községháza padlását mindenféle irattal, és egy szekérrel elvitték örök nyugovóra az ott lelt dolgokat, amelyek között feltehetően lehettek Csoma levelek is.” A rendelkezésemre álló írásminták 1819 és 1840 között születtek, ami az időbeli behatároltság miatt részleges eredményeket jelenthet, de szándékomban

21

áll a Nagyenyedtől Dardzsilingig tartó utat kézírásokkal „befedni” és annak alapján egy soha senki által meg nem tett „zarándokutat” végigjárni Kőrösi Csoma lelkiszellemi fejlődésének ösvényein. Az 1819-ből származó írásminta sodró dinamikája nem meglepő, grafológiai ismeretekkel rendelkezve inkább csak jólesően bólogathatunk, hogy a kézírás is megerősíti azt a hatalmas lendületet, elszántságot és megállíthatatlan célkövetést, amit az életrajza alapján tudunk Csomáról. Ha energiaáramlásként értelmezzük a kézírást, akkor rendkívüli intenzitást, impulzivitást látunk, feltartóztathatatlan előrehaladást. Ha az írómozdulatokat „egyéni kottaként” olvassuk, akkor mintha egy induló lüktető dallamát hallanánk. A nagy kilengésű betűk megállíthatatlanul „menetelnek”, szinte kiapadhatatlan lelki erőforrást tükrözve. Még a grafológiában járatlan embernek is feltűnik az íráskép életteli gazdagsága. A határozott mozgásvezérlés mellett rugalmas hajlítások, eredeti betűformák mutatkoznak. Szembetűnőek az írás egészét átható típusmozdulatok: a felső zónás betűszárak és a végvonalak balra ívelő hajlatai. A grafológiai szakirodalom külön jelenségként kezeli a lírai „d”-ket, amelyet Kőrösi Csoma írásképében is fellelhetünk. Erősen jobbradőlt az írása, ami szenvedélyességére, a világhoz való odaadottságára vall. Ebben a grafikus környezetben jelennek meg a „lírai d” betűk, amelyek nemcsak pátoszra, az érzelmek mély átélésének képességére utalnak, hanem elmélkedésre, szemlélődésre is, önmegfigyelésre és meditatív szellemi viszonyulásra is. Azért nevezte el a szakirodalom ezeket „lírai d”-nek, mert igen gyakran jelenik meg költőknél, művészeknél, ahogy pl. láthatjuk az alábbiakban Byron, Verlaine, Petőfi verskézirataiban is:

Fent Byron kézírása, lent Verlaine kézírása

22

Dobogó

Petőfi kézírása

A „lírai d” balra irányuló betűszára a grafológiai szimbolika értelmezése szerint a múlt felé és befelé való fordulást jelez. A múlt kiemelt hangsúlyából, a történelmi érintettségből fakad — bár nem magától értetődő-, hogy az őshaza felkutatásának vágya tölti be a nagy tudós lelkét. Ugyanakkor bármilyen más történelmi témához is vonzódhatott volna Kőrösi Csoma Sándor, ami esetleg nem járt volna ekkora áldozatvállalással. De már enyedi diákként érlelődött benne a gondolat, hogy az őseink hazáját kell felkutatnia. Ez az inspiráció, amely kamaszkorában kijelölte életútját, magas tudatosságra, fejlett intuícióra, tisztánlátásra vall: korán belátta személyes életfeladatát. Minden valaha élt és a jövőben megszülető magyar ember, vagyis az egész nemzet nevében indult „időutazásra”. Nem egy halvérű, nyugodt embert, hanem egy tüzes, lánglelkű férfit látunk, aki ha már tudja mit akar, akkor indulni kész. Mindez nem társul felületességgel, elhamarkodott döntésekkel. Az önfegyelem és mélyre hatoló gondolkodás révén felelősséggel tud döntést hozni, látja a veszélyeket, de küzdeni kész, hogy nemes céljait követni tudja. Az emelkedettség, a pátosz egész lényének meghatározó jellemzője, ebből fakadt áldozatkészsége, önodaadottsága, ami a nemzeti önazonosság megteremtéséért való szent ügyben testesült meg. Közhelyszámba megy Kőrösi Csoma Sándor szorgalmáról, akaraterejéről, kitartásáról beszélni, szinte mindenkinek ez jut legelőször eszébe, ha a jellemvonásait kutatjuk. Németh Gyula említi a tanulmányában, hogy a Nagyenyedi Kollégium tanárai (Hegedűs Sámuel és Újfalvi Sándor), akik közelről ismerték Kőrösit, úgy nyilatkoztak, hogy „Csoma emlékező tehetsége és szorgalma kiemelkedő volt, de sebes feltaláló eszű nem volt”. Rögtön adódik a feladat, hogy közelebbről is vizsgáljuk meg Kőrösi Csoma szellemi képességeit: mit mutat a kézírás, milyen intellektussal rendelkezett, s tükröz-e vagy sem „lángelmét” az íráskép. Igen nagy felelősség bármit is szólni egy olyan emberről, aki már nem tudja megvédeni magát, aki már néma bármiféle téves megállapítás esetén is. A kézírás, mint a leghitelesebb én-lenyomat, módot ad arra, hogy találgatások és közvetett úton nyert információk helyett közvetlenül, „első kézből” tudjuk olvasni Kőrösi Csoma egyéni adottságait és személyiségmintázatát,

amelyben az egyes képességek kölcsönhatásaira is rálátunk. Az 1819-es kézíráson határozott a vonalvezetés és magas színvonalú a kivitelezés, amely a részletek árnyaltságát és precízen kitett ékezeteket is jelenti. E szindrómák az adott grafikai környezetben rendkívül fejlett figyelmet, szellemi éberséget jelentenek. Következésképpen nagy figyelem összpontosításra volt képes Kőrösi Csoma, ami a szándékolt és spontán figyelmet egyaránt rejti. Ez a nagy koncentráció tehette lehetővé azt a kiváló emlékezési képességet, amelyet a tanárai kiemeltek. A mélyre hatoló figyelem révén szinte kitörölhetetlenül vésődött be minden információ, és esemény. Elég lehetett egyetlen egyszer elolvasnia, látnia valamit, s azt minden apró részletében tárolta, rögzítette a memóriája. Malebranche meghatározása szerint „A figyelem természetes ima, melyet a belső igazság felé fordítunk, hogy az bennünk megnyilatkozhassék”. Ilyen értelemben a valóban mély figyelem pillanatában teljes odaadottság tapasztalható, vagyis az alany a figyelem tárgyával azonossá válik, azzal eggyéolvad. Ez a képesség teszi rendkívülivé Kőrösi Csoma intellektusát. Mondhatni, hogy egész életében az odaadottság szent állapotában volt: az iskolai tanulmányok évei alatt éppen úgy, mint az egész életutat jelentő őshaza kutatása során is. Ez a mély odaadottság segíthette abban, hogy mindig azt tette a lehető legnagyobb tökéletességgel, amit az aktuális helyzet, a mindenkori „jelen” felkínált számára. Ez a hozzáállás teszi érthetővé, hogy amikor megállásra kényszerült a Dzsungáriába tartó útja során 1822ben, Ladakban, akkor sem azon jajveszékelt, hogy nem tud továbbhaladni. Szinte természetes „átkap csolással” fogadta W. Moorcroft, a brit kormány megbízottjának ajánlatát a tibeti nyelv tanulmányozását illetően. Nem panaszkodott vagy átkozódott, hanem a felfedezés örömével munkához látott annak reményében, hogy az ősi iratok között a magyarok eredetére is talál bizonyítékokat. Teljes önátadással vetette bele magát a sors által improvizált feladatba, elővételezve jóhiszeműen, hogy ez is közelebb viszi az életfeladatának teljesítéséhez. Nem tudta volna ezt megtenni, ha nem segítették volna a fenti személyiségjellemzők és képességek. Kilátástalan helyzet szinte nem volt számára, ami jelzi rendkívüli lélekerejét és szellemi magaslatait. Azt is mondhatjuk, hogy igen téves megállapítást tettek Kőrösi Csoma tanárai, akik nem látták meg lángelméjét és csupán a szorgalmára alapozták ezt a rendkívüli teljesítményt. A „szorgalom” a személyiségmintázatból kiragadott tulajdonság, amely önmagában tekintve felszínes jellemzéshez vezet. Ha csupán azt tekintjük, hogy a nyelvek tanulásához valóban nélkülözhetetlen a szorgalom, akkor azt is hozzá kell tennünk, hogy 20 nyelv magas szintű elsajátításához kevés csupán a szorgalom. A tulajdonságok kölcsönhatásai vezethetnek el egy

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM ember személyiségének belátásához. A kézírásból feltárul, hogy a székely tudós esetében a szorgalom mély figyelemmel, szellemi éberséggel, magas szintű tudatossággal, önfegyelemmel és fejlett intuícióval társult, ami mélységet és távlatot adott a szorgalmának. Ez a fejlett tudatosság magyarázza azt is, hogy Kőrösi Csoma igen korán felismerte életfeladatát és rendíthetetlenül tudta követni a belső hívást. Ebből is látható, hogy a „sebes feltaláló eszű nem volt” kissé degradáló megjegyzés hiányos emberismeretből következett, a nagyenyedi tanárok nem látták tisztán a Kőrösi Csomában zajló szellemi folyamatokat. A sebesség hiánya, a „lassúság” a mély összpontosítás, a teljes jelenlét állapotát jelentette, és nem pedig valamiféle intellektusbeli hiányosságot. Éppen azt a többletet, amely egészen kivételes képességet jelentett. Ez a lézer-sűrítettségű figyelem magas szellemi éberséggel széles szellemi horizontot képes belátni. Ismeretes, hogy a jógik az „egy pontra összpontosítás” meditációs módszere által érik el azt az állapotot, ami Kőrösi Csománál spontán módon kifejlődött. Pontosabban: ezzel az adottsággal felvértezve indulhatott el már gyermekkorában. Ez az egész lényét átható képessége bevilágítja azt a gyermekkoráról fennmaradt feljegyzést is, amely szerint: „Ha egy domb tetejére feljutott, nem érte be ezzel, mert kíváncsi volt megtudni, hogy mi van a második domb háta mögött sőt amazon túl is. S így néha beláthatatlan távolságokig elbarangolt.” — ahogyan Németh Gyula tanulmányában olvashatjuk. A nyelvtanuláshoz elengedhetetlen a pontosság, ami minden kétséget kizáróan látható az írásképből. A kézírás, mint teljesítmény, a kivitelezés színvonalával jelzi, hogy milyen a precizitása egy embernek. Az íráskép strukturáltsága, a betűrészletek kidolgozottsága vagy éppen annak hiánya alapján rálátunk arra, hogy ki milyen minőségben képes megoldani egy feladatot. E teremtett világban bármit is csinálunk, minden magán viseli kivitelezői igényszintünket. Kőrösi Csoma írásképében a precizitás igényét látjuk: az ékezetek pontosan a helyükre kerültek, a betűrészletek jól kiírtak, a betűformák ápoltak. Mindezek a fentebb is említett jellemzők e székely tudós tökéletességigényét mutatják, pszichológiai kifejezéssel élve perfekcionistának is mondhatjuk. Mindent, amit tett, magas igényszinten tette, személyisége nem tűrte a trehányságot, a felszínességet. Az intellektust vizsgálva fejlett kreativitást, találékonyságot, egyéni ötletáradatot látunk a kézírásból, ami fejlett intuícióval társult, ami megcáfolja a „sebes feltaláló eszű nem volt” megállapítást. A felső zónás hurkok az ívelt vonalak túlsúlya mellett fejlett képzeletre utalnak, ami szintén találékonyságának, probléma megoldó képességének az „alkotóeleme”, vagyis teremtő képzeletről beszélhetünk az ő esetében. Az írás lendületes, de jól tartott a mozgásvezérlés a gyorsaság ellenére is. Az életteli mozgékonyság a gyors felfogás és gyors helyzetfelismerés mellett türelmetlen-

23

séget is jelez. Különös ambivalenciát látni az önfegyelem és a sürgető türelmetlenség között, ami gyakran hozhatott belső küzdelmeket, nyugtalanságot. Rendkívül erős motiváltságot látunk, belső feszítettséget, hogy aktív legyen, tevékenységben éljen, de nagy akaratereje is van, hogy megzabolázza önmagát, ha ezt az aktivitást a körülmények visszafogják. Ilyen szintű önfegyelem nélkül nem juthatott volna messzire Kőrösi Csoma, hiszen tudjuk hányszor kellett hónapokat vesztegelnie olyan helyeken, ahol ő legfeljebb egy-két napot szándékozott maradni. A szorongás, mint nem használt akarat Csoma későbbi írásaiban felfedezhető, bár nem kap nagy teret, mert mindig erősebb a cselekvésvágy. Kőrösi Csoma Sándor kézírásában szembetűnő a felső és alsó zónák nagy fesztávolsága, az égi és földi gyökerek felé való nyújtózás jelképes irányai ezek. Kozmikus távlatok, a „Mindenséggel mérd magad” mércéje. Ezek a nyújtózkodó betűk, világmegvető bátorságra és világmegváltó lelkesedésre utalnak. Ennek többrétegű jelentésében az elismerésvágy, mint ösztönzőerő is igen nagy hangsúlyt kap. William James szerint „Az emberi természet lényege az elismerés utáni sóvárgás”. A Teremtés törvénye a reflexió, az Én a kifelé és befelé irányuló figyelme által önmagát keresi: a tükröződéseinkből „tapogathatjuk” le önmagunkat, lelki-szellemi kiterjedéseinket, minőségeinket. Mindezek mélyén az önismeret vágya áll. Kőrösi Csomáról a visszaemlékezésekben mindig úgy olvashatunk, hogy szerény, visszahúzódó ember volt, sohasem tolta előtérbe magát. A kézírása elmondja, hogy a kívülről látható szerénysége mögött igénye volt az elismerésre (joggal!), de ennél magasabb szinten állt elhivatottság-érzete és küldetéstudata. Kőrösi Csoma Sándor feltehetően „misszióként” élte meg ezt az utat, nem személyes ügyet, de egy nemzet önazonosságát építő feladatra vállalkozott, ami hatalmas hitet, Istenhez való közelségtudatot is jelentett számára. S mindez kiapadhatatlan erőforrást is, amelyben az emberi kapcsolatok, és az azok által viszszatükrözött képek csak másodlagosak lehettek — még akkor is, ha elismerésvágy ösztönző erőként felismerhető. Ezt megerősíti az 1835-ben írt vallomása is, amely szerint: „Így ér véget majd küldetésem, ha egyszer majd be tudom bizonyítani, hogy ellentétben a finn-magyar elmélet mellett kardoskodók megnyilatkozásaival, a magyar nép igenis Attila népe.” Láthatóan a lelkébe volt égetve az útra kelés, az úton levés, a távolságok felkutatása, ami fizikai síkon a megtett kilométereket, lelki síkon a múlt és jelen közötti utazást jelentette. Aki útra kel, annak vállalnia kell a vándorélet különös varázsát. Az útvonal meghatározott lehet, de hogy esetlegesen kikkel találkozik, milyen nem várt események történnek — ez állandó fizikai-lelki-szellemi készenlétet igényel. Aki útra kel, annak a jelenben, a pillanatban kell élnie, megszabadulva minden ragaszkodástól, kényelemtől, tudnia kell elválnia mindentől

24

Dobogó

és mindenkitől és ráadásul, aki gyalogol, annak teljes szimbiózisban kell élni a természettel. Az utazás folyamatos meditáció is, állandó szemlélődés és ima, a legparányibb virág is Isten közellétét jelenti, de az út minden lépésében veszélyek, állandó kihívások is rejlenek. Konok, kemény elszántság nélkül nem lehet egy ilyen útra elindulni. A kézírás helyenként megjelenő „kivont kardú” végvonalaiban felfedezhetjük ezt a keménységet, harciasságot, amellyel meg tudja védeni magát egy támadás esetén, akár egy vadállatról, akár egy emberről van szó. A küzdőképesség, a kitartás, a szinte megszállottságig menő érzelmi elköteleződés szemléletesen megjelennek a kézírásban. Az íráskép rámutat egy ember önmegélésére és értékrendjére. A középzóna mérete kicsi, ami végtelen szerénységet, alázatot, a személyes célok feletti értékek elsődlegességét jelenti. Az ilyen magatartás mértéktartásból, önzetlenségből fakadhat. Kőrösi Csoma Sándor képes volt lemondani minden kényelemről, lemondott az otthonról, a családról, a komfortábilis személyes életről, ami nem is jelentett számára nagy megpróbáltatást, mert láthatóan nem jellemzi egoitás, birtoklási vágy, az anyaghoz kötöttség. Természetes számára, hogy egy szent cél érdekében áldozatot vállaljon és azt örömmel teszi. A nagy kilengések, a nagy dinamika az erős nyomaték és a kis középzóna együtt igen nagy szívósságot is jelent fizikailag is, lelki téren is: idegen tőle a meghátrálás. Mindehhez hajlékonyság társul, amely az úton levés nélkülözhetetlen kelléke. Bár nincs gyermekkori kézírásunk, de feltételezhetjük, hogy már születésekor magával hozhatta Kőrösi Csoma Sándor azt a lelki eszköztárat, amely segítette őt ennek az életfeladatnak a megvalósításában. Jellegzetes az aláírása is: egyrészt homogén az írással, ami hitelességre vall, másrészt az aláírás után kitett pont jelzi a korrektséget, a lezártság igényét, az elszántságot: egy olyan emberét, ha elhatározott valamit, akkor megtántoríthatatlan volt egészen addig, amíg nem tett pontot a mondat végére… Minden kitérője kényszer kitérő volt, de tudjuk, hogy a pont a halállal felkerült a mondat végére, élete nem vált befejezetlen mondattá. A következő írásminta 1829-ben, Kanamban készült, és grafológus szemmel egy újjászületett embert mutat. Az előző írás mozgalmasságához képest megtisztulást látunk, a szellős tértagoltság, az írás finom vibrációja kecses gesztusai, szép és ápolt betűi a korábbi magas szinthez képest még magasabb tudatszintre jutást, fejlett spiritualitást tükröznek. Amíg az előző írásban erős dőltséget láttunk, itt mérsékeltebb a dőlés, gyengébb a nyomás, a vonal jelentős mértékben vékonyodott: elhalkult, anyagtalanodott. Az előző korszakban hangsúlyosabb volt a külső világ, az 1929es kézírás alapján már a belső világ kap nagyobb teret. Az anyagiság felett élő Kőrösit látjuk, a tudóst és szentet együtt. Isten közeli, megszentelt állapot ez.

Kőrösi Csoma kézírása 1829-ből

Egységélményt láthatunk a kézírásból: a szellemilelki és testi síkok fedésben vannak, Kőrösi Csoma Sándor világképében minden a helyén van: belső béke és harmónia árad az írásból. Az írás kisméretű, rendkívül koncentrált, ami fizikai szinten a testi szükségletek minimalizálását jelenthette, lelki szinten a belső békét, derűt, és önfegyelmet, szellemi szinten a dolgok mélyére látást, nagy koncentrációt és bölcsességet. Mondhatni ez olyan csúcsállapot, amely az emberi lehetőségek végső állapota: a teremtett világ törvényeit tisztán látó és értő embert jelez a kézírás — aki egységben látja a világmindenséget. Az őshaza kutató a mulandó fizikai világ és az örökkévalóság határán él, láthatóan a földi világ múló értékei nem hívogatják, az igazi értékek felé fordul. Olyan ez, mint egy médiumi írás, az áldozatvállalás ajándékaként kikristályosult állapot, a szellemi-lelki emelkedettségbe jutott ember írása. Összességében a kézírásból harmónia, létöröm, az alkotómunka eufóriája, a megérkezett ember bensőségessége látható, nagy valószínűséggel a szanszkrit és tibeti szent iratok hatása ez. A grafikus jellemzők alapján egyértelműen megállapítható, hogy nem pusztán technikai fordításról lehetett szó, vagyis a 20 nyelven beszélő tudós igen mélyen belülről, a témával azonosulva fordíthatta ezeket az iratokat, ami beavatásélményt jelenthetett, és ez hozta a nagy változást a lényében. Termékeny talajra talált benne mindaz, amit olvasott és fordított, hiszen már az iratok olvasása előtt is fejlett spiritualitással rendelkezett, mondhatjuk, felkészült és méltó volt arra, hogy a világ első tibetológusaként összekapcsolja Keletet és Nyugatot. Ahogyan már korábban is feltárult, az írás színvonala tökéletességigényt, önmagával és másokkal szembeni szigorúságot, magas mércét mutat, valamint intoleranciát a felszínességgel szemben. Ebből érthető

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM meg, hogy az a munka, amire eredetileg egy-két évet szánt, valójában közel egy évtizedbe került. Nem siette el vállalt feladatát, nem kapkodott, fércmunkát nem adott ki a kezéből, még ha erre ösztökélte is a környezete. Bármit vállalt, hogy a tibeti-angol szótárt magas igényszinten írhassa meg, nem tűrt semmiféle megalkuvást, amivel példát állított mindannyiunk számára is: „Jót s jól” volt a mércéje. Mindebből érthető, hogy miért is volt zárkózottabb, miért nem tűrhette már diákkorában sem a fecsegést, ami felszínes és értelmetlen időtöltésnek tűnhetett számára.

Kőrösi Csoma kézírása 1835-ből

Az 1835-ben készített írásképe szembetűnő grafikai változásokat mutat, amiből újabb jelentős állapotváltozásokra következtethetünk. Az írás korábbi ritmikája megbomlik, disszonanciák mutatkoznak. A felszíni nyugalom mögött rejtett feszültséget, belső küzdelmeket tükröz a kézírás. Feltűnő az írómozgás görcsössége, és az ún. sárosodás (pacásodás), ami az alsó zónás betűszárak hurkaiban disszonáns látványt nyújt. A pacázás részben eredhet a toll hibájából is, de látható, hogy vannak jó kivitelezésű szakaszok, ami jelzi, hogy túl a toll minőségén itt a kézmozdulatok görcsösségéről is szó van. Egyértelműen látható, hogy fizikailag igen meggyötört testben él, amely testi panaszokat is jelenthetett számára. Az alsó zónás hurkok „sárosodása” és a vonalritmus egyenetlenségei alapján érelmeszesedésre, és a lábakban fellépő visszértágulatra következtethetünk. Az íráskép alapján Kőrösi Csoma Sándor ebben az időben erős lábfájdalmaktól is szenvedhetett, ún. „nehéz-láb” érzés, feszülés, duzzadás, lábszárgörcsök nehezíthették mindennapjait. A vonal aritmiája, a vonalminőség szélsőségei vérnyomás ingadozásra is utalnak.

25

Ugyanakkor az is látható, hogy önmagát meghaladó módon igyekezett a fizikai problémákon úrrá lenni, s csak az életfeladatára, a szent célra összepontosítani. A szellem továbbra is uralja a testet, de a test már jóval több panasszal és gyengeséggel tud engedelmeskedni. Az egészségkárosodás feltehetően a nagy magasságbeli viszonyok miatt, a mozgást korlátozó, szűk kolostori szobákban töltött telek miatt törvényszerűen következhetett be. De akár a jak-vajas teák is hozzájárulhattak az érelmeszesedéshez. Ugyanakkor az is látható, hogy a fizikai fájdalmak fölött élt, alulértékelte ezeket a testi problémákat, s minden gyötrelmét átfordította alkotó munkába. Más ember ennyi fizikai fájdalom hatására valószínű megadta volna magát, panaszkodott volna vagy elmenekült volna, de Kőrösi Csoma számára minden dolog elvesztette a fontosságát, ami nem az életfeladatával volt összefüggésben. Tudjuk, hogy elsajátította a tibeti orvoslás titkait és önmagát is képes volt gyógyítani, amire igen nagy szüksége is lehetett. Mondhatni, hogy ennek a leromlott testnek a „működtetése” rendkívüli teljesítmény volt, ami már önmagában is tiszteletet érdemelne. De az, hogy ezzel a testtel még hét éven át további próbatételeken jutott át, az még inkább szellemóriássá növelheti őt az utókor számára. Általános elégedetlenségi érzet, bűntudat, mélyre nyomott szorongás körvonalazható még az íráskép alapján, de szellemi éberséggel és magas tudatossággal igyekszik megtartani az egyensúlyát, amit igen sok energiaveszteséggel tud fenntartani. A lírai „d”-k nyomatékosabbá, helyenként kampósabbá váltak, ami türelmetlenségre, ingerlékenységre utal. Bármelyik jellemzőjét vizsgáljuk a kézírásnak, mindegyik megerősíti, hogy a székely tudós drámai küzdelmet folytathatott önmagával, hogy mélyre nyomja ezt a nyugtalanságot. Kifelé lelki egyensúlyt mutatott, feltehetően nem sejtették a belső viharokat és a testi fájdalmakat. Az írásmozgás jó tartottsága tükrözi önfegyelmét, erős hitét, elköteleződését, erejét, amely győztesként emeli őt a fizikai próbatételek fölé. Kőrösi Csoma Sándor 1840-es kézírása még zaklatottabb képet mutat, állapotának további súlyosbodását látjuk, még erőteljesebb az írás ritmuszavara, ami a korábban jelzett érrendszeri betegség súlyosbodására utal. Impulzivitás és türelmetlenség hatja át lényét, láthatóan egyre nehezebben tud úrrá lenni az állapotán. Elégedetlenséggel küzd, ez önmaga felé és mások felé egyaránt irányul. Fizikai szinten testi meggyötörtség látható, a vitális energiák jelentősen csökkentek az öt évvel ezelőtti állapothoz képest. Segélykérő jeleket ad le az írás, amelyek a lelki egyensúlyáért drámai küzdelmet vívó ember tudattalan megnyilatkozásai. Próbál a fájdalmak fölé emelkedni, de lelki téren csalódások nyoma keményíti azt a korábbi harmonikus állapotot, amit az 1829-es írásminta alapján láthattunk. „Az ember egyszerre él az életben és az örökké-

26

Dobogó

Kőrösi Csoma 1840-es kézírása

valóságban és ha ezt tudja… mindent úgy tegyen, mintha csak egy élete volna, éspedig nem történeti, hanem örökkévalósági, tehát lehetőleg ne fizikai, hanem szellemi, fizikai csupán annyi, amennyi saját egyéni történeti életéhez szükséges” — olvashatjuk József Attila felismerését. Pontosan így élt a székely tudós, aki minden fizikai nélkülözést tudatosan vállalt - belátván, hogy van egy sokkal magasabb rendű cél, mintsem kényelemben és anyagi jólétben élni. Keresztre feszítettséghez közeli állapot lehetett ez, beleütközött a fizikai lét valóságába és szűkebb korlátaiba. Az írásban megjelenő görcsösség jelzi, hogy az egyensúlytartás szinte minden erejét felőrölte, mivel miközben igyekezett kifelé nyugalmat, békességet árasztani, belül mély válságot élhetett át. Tetőcserépszerűen tört sorai és aláírása is tükrözi, hogy harcol az erővesztés ellen, testi panaszokkal és lelki nehézségekkel küzd, de szellemi síkon töretlenül tartja az irányt. Ezt mutatja az aláírás keménysége, amely elszántságot tükröz. Láthatóan feszíti a haladás vágya: a türelmetlenség és megfeneklettség kettősségében vergődik. Lázas, szenvedélyes keresés ösztönzi, kutatja, hogy miképpen törjön ki ebből az állapotból. Szabadságra vágyó, a kényszerű kötöttségeket keresztként cipelő és a célját feltartóztathatatlanul követő férfit látunk, akinek az egyetlen megnyugvás az, ha útra kelhet, legalábbis az írás dinamizmusa, nyugtalan lendülete ezt sugallja. Ez a lázas türelmetlenség mintha előérzet lenne, hogy már nincs sok ideje, de minden lehetőséget meg akar ragadni, hogy az önmaga által vállalt feladatot teljesítse és elszámolhasson önmaga és Isten előtt. Az érzelmek széles skálája tárul fel a grafikus jellemzők alapján: lelkesedés, elérzékenyülés, kéte-

lyek, düh, felhősebb, borúsabb gondolatok, félelmek és szorongások. Mindezek csak segítették és erőt adtak ahhoz, hogy újra útnak induljon és 1842. április 11-éig folytassa az útját, hogy Dardzsilingben a Himalája ölelésében, a világ egyik legszebb pontján megtalálja végső nyughelyét — s oda várja a zarándok utódokat. Ha végiggondoljuk az eddig feltáruló tulajdonságokat, akkor azt is mondhatjuk, hogy Kőrösi Csoma Sándor személyisége sűrítménye a magyar lélek különböző vetületeinek, amelyek évezredeken át szellemi nagyjainkban testesülnek meg: a szent célokért való áldozatvállalásnak, a lánglelkűségnek, a minden körülmények között való kitartásnak, a szívósságnak, a szellemi erőfölénynek, a spiritualitásnak, a méltósággal végigvitt feladatvállalásnak, a vállalkozókedvnek, a kreatív, különleges problémamegoldásnak. Ha egy nemzet életében súlyos nehézségek támadnak, a jobbításon fáradozó emberek gyakran igyekeznek erőt meríteni, a jelen feladatainak megoldásához példát mutatni a nemzet sikeres múltjának felidézésével. Ez a közhangulat jellemezte Kőrösi korát is, és a nemzeti önállósodási törekvések közepette érthető és indokolt módon került a magyarság eredetének kutatása ismét a szellem embereinek fókuszába. Ennek a szellemi folyamatnak a mitikus alakjává vált Kőrösi Csoma Sándor. Sok vita zajlik arról, hogy a székely tudós vajon teljesítette-e életfeladatát, hogy vajon a tibeti-angol szótár elkészítésével nem adta-e fel önmagát és küldetését. A vita középpontjában közvetlenül az a tény áll, hogy nem jutott el az ujgurokhoz, a feltételezett „őshazába”. Személyiségének érettségét, tisztán látását, fejlett spiritualitását alapul véve eljuthatunk az egész életével megpecsételt virtuális, szellemi végrendeletéhez. Kutatásainak, életének két fontos üzenete: hogy a magyarok Keletről jöttek „Tökélletesen meg vagyok győződve, hogy a mi eleink ezen vidékekről szállottak le mint kultusznemzetek a Krisztus előtt több századokkal” — írta halála előtt. és rátalált a szellemi őshazára: A „szanszkrit nyelv tanulmányozása ugyanis a legújabb időkben csodálatosan virágzani kezdett Európában, különösen Németországban. Ha a magyar tudósok a szanszkrit irodalomról bőségesebb ismeretekre tesznek szert, csodálkozni fognak, hogy mily nagyfokú ennek a régi nyelvnek a rokonsága a mi anyanyelvünkkel. Ugyancsak feltalálható ott a magyar régiségeknek számos emléke, melyeket elhagyott helyeken ma már hiába keresünk” — hagyta örökül mindannyiunk számára. Fontos látnunk, hogy a nemzet eredete nem földi kategória. A nép fogalmán az azonos anyanyelven beszélő emberek közösségét értjük, a nemzet fogalmán pedig a nem csupán azonos anyanyelven beszélő, hanem azonos módon érző emberek közösségét. Egy nép lakhelye földi, földrajzi kategória, a nép az országban lakik. Az érzelmeknek a kollektív, „nemzeti” meg-

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM nyilatkozása a néplélekben jelenik meg, a nemzet hazában él. Az ország földrajzi-, a haza pedig lelki kategória. A „magyar őshaza” a fentiek tükrében nem az a földi, földrajzi terület, ahol a „magyarság” lakóhelye található. Ebben a szemléletben értelmetlen, sőt felesleges keresni azt a földi helyet, amit „őshazának” tudhatunk nevezni, mert a lélek ősi hazája nem a földi világban található. A „magyarság őshazája” szellemi kategória, a magyar őshaza a szellemi világban található. Ennek a szellemi dimenziónak a megnyilatkozásai legközvetlenebbül a nemzeti kultúrában jelennek meg, amelynek elsődleges hordozója a nyelv. Ez utóbbi felismerést hangosítja fel Jean Pierre vallomása a nyelvről: „A Szó, amely Isten redőiben őrzi az emberi nem történetét az első naptól fogva, s minden nép történetét annak nyelvében, olyan bizonyossággal, s oly cáfolhatatlanul, hogy zavarba ejti a járatlanokat és a tudósokat egyaránt.”… „Nyelvében él a nemzet” folytatja a gondolatot

27

Széchenyi István. Amíg van magyar szó, addig él a nemzet, a nyelv által hordozzuk és adjuk át egymásnak közös szellemi kincseinket, megőrizve az ősi világmodellt, amelyre építkezve jutottunk el a mai napig. Ha rátekintünk Kőrösi Csoma Sándor életútjára, akkor mondhatjuk, hogy rátalált a szellemi őshazára, megérkezett, ahova elindult, és a Dardzsilingben véget ért útjának egész nemzethez szóló örök példázata van. Kőrösi munkásságának csodája és máig ható üzenete, hogy bár a földi világban kezdte kutatását, a szent írások tanulmányozásával végül a szellemi világba jutott el a magyar őshaza keresése során. Munkássága a legteljesebb sikertörténet, üzenetét megérteni és követni pedig mindannyiunk feladata és felelőssége… „Egy szegény árva magyar pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól lelkesítve — Kőrösi Csoma Sándor — bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza itt örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében” (Sírfelirat — Széchenyi István)

1 éves lett a VEZÉR TV! Ön is nézi? A Dobogó újság és a Két Hollós Könyvesbolt közös elhatározása volt több mint másfél évvel ezelőtt, hogy létre hoz egy olyan televízió csatornát, mely abszolút politika mentes és amely kizárólag a magyar értékekre helyezi a hangsúlyt. Ez a VEZÉR TV. A mögöttünk álló egy év alatt élő közvetítéseket is láthattak a Két Hollós Könyvesbolt előadóterméből, vidékről és sok külső helyszínről is, Igéretünkhöz híven saját műsorral jelentkezik SZŐKE ISTVÁN ATILLA (a nagyszerű költő), DR. TÓTH ZOLTÁN JÓZSEF (a Szent Korona-tan egyik legnagyobb ismerője), KARAKAS ZOLTÁN (népzenész), PAKSI ZOLTÁN (asztrozófus) és természetesen rendszeresen beszélgetünk Szántai Lajossal, Pap Gáborral és Molnár V. Józseffel is. Rajtuk kivül is rengeteg kiváló kutató kapott lehetőséget, hogy bemutathassa legfrisebb kutatási anyagát. Ezeken kívül, filmeket, dokumentumfilmeket, színházi- és koncert közvetítéseket láthattak nézőink, nem is beszélve a sok néprajzi tárgyú dokumentumfilmjeinkről. A VEZÉR TV, minden hétköznap este 18 órától kezdi meg adását. Beszélgetős műsoraink interaktívak. Kérdéseit, hozzászólásait minden alkalommal Ön is elküldheti nekünk interneten keresztül! e-mail címünk:

[email protected] Adásunkat a a Dobogó honlapján (www.dobogommt.hu) keresztül tudja nézni, a Főoldalon a TV-ikonra kétszer kattintva. Műsorújságunk is itt található a „Vezér TV műsora" almenüben. HA SZERETNÉ TÁMOGATNI A TÉVÉ MUNKÁJÁT, KÉRJÜK TERJESSZE LÉTÉT! Illetve, ha szándékában áll tevékenységét, termékét, áruját vagy programját hirdetni, mi nagyon szívesen állunk rendelkezésére. Egy igazán kedvezményes, már-már jelképes összegért, mi egy teljes hónapig sugározzuk minden nap hirdetését. Mert tudják:

Vezér tv - a mi értékeink!

28

Dobogó

PAP JÓZSEF

(Csőd puszta, Inke, 1832. jan. 28. — Kuntelep, Görgeteg, 1903. júl. 19.) SZELESTEY LÁSZLÓ Biztosan nem véletlen, hogy a legelső élményeim, a pásztorművészet iránti csodálatom két biedermeier vitrinhez, üveges szekrényhez kötődnek. Az 1960-as években, még a zalaegerszegi Göcseji Múzeum régi épületében, az intézmény fáradhatatlan, nagy munkabírású igazgatója, Szentmihályi Imre néprajzkutató először mutatta be a jórészt általa gyűjtött és rendszerezett emlékeket, sok-sok mángorlót, kevesebb számú tükröst, borotvatokot, illetve más, de ugyancsak a témakörhöz tartozó kisebb-nagyobb tárgyakat. A legszebb, a legmívesebb spanyolozott és karcolt darabok egy zárt vitrinbe kerültek. Később aztán — egy kiállítás társrendezőjeként — a múzeum mai épületében már kézbe is vehettem ezeket a kézműves remekléseket. Akkortájt történt a város arculatformálása, a meghitt kis utcák átalakítása /kiiktatása!/, az emberléptékű házak szisztematikus lebontása. Egy ilyen jellegű épület antik bútorainak egyikében, egy biedermeier vitrines szekrény egyik polcán árválkodott az a só- és paprikatartó, amit tulajdonosa, egy idős hölgy a bútorainak felbecsüléséért, illetve értékeléséért adott ajándékba. Ő a somogyi Henészen élt uradalmi intéző nagyapjától örökölte. Később ennek a darabnak a párját a Göcseji Múzeum „cégtábláján“ láthattam viszont. Időbe telt, míg sikerült bizonyítani, nem zalai, hanem egy Pap József nevű somogyi juhász munkája az 1870-es évekből. Az életmű harmadik, Zalában őrzött darabja a nagykanizsai Thury György Múzeum raktárában került a kezembe. A valaha ugyancsak sótartóként f'unkcionált, már erősen „romos“ állagú tárgyra a jó szemű néprajzos, Kerecsényi Edit lelt rá 1961-ben a Somogy megyei, Kanizsához közeli Inkén. Tulajdonosa, az akkor 86 éves Czippán Györgyné emlékezete szerint nagyapja, Pap József készítette, aki pásztorember volt. A hajdani juhász — mint később ezt az anyakönyvekből sikerült kideríteni — 1832. január 28-án született az akkor Inkéhez tartozó Csőd pusztán. Apja, Pap László béres ember volt. Pap József először 1861. május 12-én kötött házasságot a lábodi Pál Juliannával. Ennek korai halálát követően 1863. október ll-én vette el Koncsik Teréziát, a Szabáson élt hajadont. A somogyi pásztorművészet talán egyik legegyénibb stílust teremtő kiváló képviselője 71 éves korában, 1903. július 19-én halt meg a Görgeteghez tartozó Kuntelepen. Viszonylag későn, 30 éves kora körül kezdett faragni. Az első datált tárgyon, a Somogyból előkerült, már a Madarassy László készítette 1932-es albumban, a Dunántúli tükrösökben is ott látható faragványán az

1865-ös évszám található. Egyik felén a szembe nézetű puskás betyár a kedvesével, a másikon beszélő madárként egy galamb. Legtöbbször azonban a hajdani kastélyok pompázatos díszmadara, a páva jelenik meg munkáin. Úgy tűnik, a kezdetben inkább csak tükrösökön, később már a szaruból kialakított sótartóin is megjelenő pávás ábrázolásoknak Somogyban ő az első megfogalmazója. A Vízöntő jegyében született faragópásztornál bizonyára nem véletlen az időszakot szimbolizáló madár vissza-visszatérő megjelenése, a levegős elemre utaló, az éppen idevágó, szétterült farktollazatú kialakítása. S ha már erről szóltunk, és mint akit nem kötnek a szakma íratlan, ám annál inkább meghatározó korlátai, nekem talán megengedhető, hogy olyan, mások számára ingoványos területekre is elmerészkedjek, amit a hivatásosok már messziről elkerülnek. Egy időben, még az 1990-es években rendszeres vendégeim,voltak egy — akkor még Leningrádként ismert városból elkerült — ifjú hölgy és magyar barátja. Zsanett a már korán felfedezett sajátos képességeivel, orvos édesapja mellett azokat kezelte, akik a hagyományos gyógymódokra nem reagáltak. Őt azért is becsültem, mert a világ legtermészetesebb módján élt a képességeivel. Mentes volt a sokat sejtetni akaró ködösítésektől, allűröktől. Egyik faragványt a másik után kezébe adva, órákig képes volt azokról, illetve készítőikről beszélni. Sohasem volt fáradt, így nem egyszer arra is kapható volt, hogy a könyvekben publikált tárgyakat is „megszólaltassa“. Ő ugyanúgy tudott élni a különleges adottságaival és segített bárkin, mint ezt tehette valaha Pap József is. Történt ugyanis, hogy egy alkalommal, kiállitásra készülve, a Zalaegerszegen fellelt só- és paprikatartó is Zsanett kezébe került. Az ámulattóI, a csodálattóI mármár elakadt a hangja, szinte mámoros örömmel közölte (s itt most szószerint idézem akkori feljegyzésemet!): „Te Laci, ez valami csoda, el nem tudod képzelni, milyen nagy, de mégis milyen finom energiák vannak ebben a kis faragványban. Aki készítette, nos ennek az embernek nagyon tudtak örülni a lányok, az asszonyok. Szinte megnemesedtek, megszépültek előtte. Egy csupa szív ember volt. Kitűnő táncos, remekül furulyázott.“ Egyértelművé vált a felismerés, innen fakadt az alkotókedv, a megformált, az Isten tenyerén élt ember kezéből kikerült remek munkák sora. A lányoknak, aszszonyoknak kínált kis tükrösök. A pásztortársaknak, netán a falu elöljáróinak ajándéknak szánt sótartók sokasága. Akkor már túl voltam azon, hogy az ilyen és hasonló közlések megrendíthettek volna. Hisz, ha nem is eny-

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM nyire töményen, de már sok éve gyűjtöttem és jegyeztem az ilyen és hasonló információkat. Akkor már az a kis tükrös is birtokomban volt, ami egy sitkei születésű pásztorember, Kiss János munkájaként a fél világot megjárta. Sokadik tulajdonosa ugyanis az I. Világháborút követően Szibériába került. Majd japán segítséggel, közvetítéssel hajóval, végül Fiumén keresztül vonaton tért meg Zalába. Zsebében mindvégig azzal a gyönyörű oltáros tükrössel, ami 1849-ben, éppen az utolérhetetlen spanyolozó mester, a kisfaludi Király Zsiga társaságában a zalaegerszegi börtönben készült. Amit sem élelemért, sem italért, de még cigarettáért sem adott volna senkinek. Az akár kis személyre szabott oltárként is felfogható tárgy kapcsán joggal kérdezhetjük: biztos az, hogy egykori tulajdonosa hozta haza ezt a tükröst? Nem lehet, hogy fordítva is megtörténhetett, s éppen a kis faragványnak köszönhetően élte túl tulajdonosa a poklok poklát? A fent vázoltakat egészíti ki az a néhány soros összegzés amit még az 1987-es kecskeméti Zománc katalógus, Felszállott a páva című írásában fogalmaztam meg: „…vajon mit jelenthet egy Somogyszentpálról előkerült, 1910-ben készült sótartó egyik mulatozó alakjának a kezében a pávatoll? Talán egy fontos küldetésre utal: az égi és földi tudást egyesítő táltos szerepkört jelzi? Ma már ugyanis egyre több adat utal arra, hogy a városoktól, falvaktól, nem ritkán még a tanyáktól is távol élő pásztorok gyakran nemcsak a rájuk bízott állatok, hanem az emberi lelkek gyógyítói is voltak. A rejtőzésre s egyúttal a révülésre is alkalmas kies puszták, legelők, nem különben az őszi-téli makkoltatások helyszínei, a ligetes tölgyesek voltak az utolsó olyan háborítatlan helyszínek, ahol ezek a nagy energiával és különleges képességekkel rendelkező, általában fölös csonttal vagy már születésükkor foggal „megjelölt“ emberek meghúzhatták magukat. Mint az a kilencven éves korában Nagyradán elhunyt pásztorember, Perczel János is, aki a hagyományos értelemben vett pásztorélet talán utolsó képviselője, s egyben a „régi típusú“ pávaábrázolás hiteles megfogalmazója volt. Kákicsi Kiss Géza 1937-ben napvilágot látott Ormányság

29

című munkájában ejt szót arról, hogy gyermekkora varázslatos világából, a kákicsi faluközösségből kiszakadva, ami számára máshol leginkább feltűnt, az az élet sivárabb volta. Vagyis hogy máshol, az Ormányságon túl sem a városokban, de még a falvakban sem — már akkor! — nem énekeltek, nem táncoltak, nem meséltek. Száz évvel később, már az előbbiekre rímelően, a talajtalanná, éppen ezért kiszolgáltatottá, beteggé vált emberektől a baszkok gyógyító nagyasszonya, Ariel Angel elsőként azt kérdezi: „Mikor énekeltél, mikor táncoltál, s nem utolsó sorban mikor beszélgettél úgy igazán, szívhez szólóan. Mert ha ezt már régtől nem teszed, a lelked halott, s csak idő kérdése, mikor lesz azzá a tested is.“ Táltos faragónkra utalva, mi pedig azt tudakolhatnánk, mikor faragtál, alkottál utoljára? A kört tágítva, mikor gyönyörködtél utoljára a lovak futásában, az Isten által bizonyára jókedvében teremtett szürkemarhák, netán a pödrött szarvu gyönyörű rackák időtlenséget, nyugalmat sugárzó járásában. Nem a TV-ben, nem videón… Újra kellene fogalmaznunk végre életcéljainkat, feladatainkat. Mert igazából nem pénz, hanem értékválság van. S az nagy és lehet, hogy már az utolsó, mindent s legfőképpen a jövőnket eldöntő. Ideje volna megállni és elgondolkodni az igazi értékekről! Ahogy ezt tette (teszi) a Mádon élő kitűnő borász, Szepsy István is, aki a minap a rádióban így fogalmazott: „Régen az emberek hittek Istenben. Mert itt a kulcs, a hit. El kellene jutni az embernek odáig, hogy legyenek kételyei. A hívő ember az egész világot társának tekinti. A szerelemből végzett munka termelőerővé válik. (Nesze neked marxizmus!) A szőlőnek már a színe, a fénye is visszasugározza azt a szeretetet, amit adtunk neki a művelésnél." Lehet, sőt biztos, hogy valaha Pap József is így élt gondolkodott a rábízott állatokra figyelve, azokat gondozva. Persze neki még könnyebb volt… Jó volna, ha a pénz mámora helyett végre az élet mámorát élnénk! Végső soron, témánkra visszatérve, mikor készítünk újra, bezártságra ítélt, porosodó vitrintárgyak helyett, éltető, élni segítő tárgyakat, eszközöket?

Tükrös, 1860-as évek, Inke (Somogy megye). Néprajzi Múzeum 134 340.

30

Dobogó

ELÕADÁSOK - PROGRAMOK a KÉT HOLLÓS Könyvesboltban Bp., 1081 Kenyérmezõ u. 3/a., telefon: 299-0032, http://www.dobogommt.hu

március-április A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

A BELÉPŐJEGY MINDEN ELŐADÁSRA (ahol külön nem jelöltük másként)

1000 Ft/fő TUDÓ EMBEREK ISKOLÁJA KLUB: vezeti TÓTH TIBOR: március1. kedd, 18 óra (Belépőjegy NINCS!) ARADI ÉVA előadása: március 3. csütörtök, 18 óra: Egy szkíta nép a kusánok BALÁZS LÁSZLÓ GÁBOR verszínháza: március 4. péntek, 18 óra: AZ ŐS KAJÁN (Ady Endre költészetének kincsestárából) HINTALAN LÁSZLÓ JÁNOS előadása: március 8. kedd, 18 óra: Teljesség, kiesés, hazatalálás 1. rész BALLA EDE ZSOLT előadása: március 10. csütörtök, 18 óra: Szent földünk rajza KÁRPÁTI TAMÁS előadása: március 11. péntek 18 óra: Végvári vitézek, bajvívó magyarok OBRUSÁNSZKY BORBÁLA: március 24. csütörtök, 18 óra: Szkíta-hun mítoszok az antik forrásokban SZÁNTAI LAJOS előadása: március 25. péntek, 18 óra: A magyar Szent Korona ereje, szentsége, és misztériuma (Kozmosz vagy káosz — királykoronázás és csillagrobbanás) MOLNÁR V. JÓZSEF előadása: március 29. kedd, 18 óra: Ég és Föld ölelésében — a gyermekrajzok üzenete TÓTH FERENC előadása: március 30. szerda, 18 óra: A tücsök és a hangya mai társadalomban BORN GERGELY előadása: április 1. péntek, 18 óra: „Én vagyok a kezdet és a vég...” 1. rész TUDÓ EMBEREK ISKOLÁJA KLUB: vezeti TÓTH TIBOR: április 5. kedd, 18 óra (Belépőjegy NINCS!) ARADI ÉVA előadása: április 7. csütörtök, 18 óra: A heftaliták története BORN GERGELY előadása: április 8. péntek, 18 óra: „Én vagyok a kezdet és a vég...” 2. rész BALÁZS LÁSZLÓ GÁBOR versszínházi előadása: április (KÖLTÉSZET NAPJA!!!) hétfő, 18 óra: A hetedik Te magad légy! - József Attila örökérvényű verseiből HINTALAN LÁSZLÓ JÁNOS előadása: április 12. kedd, 18 óra: Teljesség, kiesés, hazatalálás 2. rész OBRUSÁNSZKY BORBÁLA: április 14. csütörtök, 18 óra: Regélő hun városok

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

31

BORN GERGELY előadása: április 15. péntek, 18 óra: „Én vagyok a kezdet és a vég...” 3. rész KÁRPÁTI TAMÁS előadása: április 19. kedd, 18 óra: A nemzet kormányzója - Horthy Miklós BORN GERGELY előadása: április 21. csütörtök, 18 óra: „Én vagyok a kezdet és a vég...” 4. rész DR. TÓTH ZOLTÁN JÓZSEF előadása: április 22. péntek, 18 óra: Az Alkotmányról, magyarul MOLNÁR V. JÓZSEF előadása: április 26. kedd, 18 óra: Ég és Föld ölelésében — a gyermekrajzok üzenete SZÁNTAI LAJOS előadása: április 29. péntek, 18 óra: MEGLEPETÉS!!! TUDÓ EMBEREK ISKOLÁJA KLUB: vezeti TÓTH TIBOR: május 3. kedd, 18 óra (Belépőjegy NINCS!) TÓTH FERENC előadása: május 4. szerda, 18 óra: Mit tanulhatunk a krumplitól? ARADI ÉVA előadása: május 5. csütörtök, 18 óra: A heftaliták története 2. rész

Magyar várak nyomában Délvidéken 2011. május 26-29. Tervezett program: Budapest — Nándorfehérvár — Szendrő — Szabács — Galambóc — Kazán-szoros — Budapest A program természetesen nem tartalamazza a sorrendet és a teljes útvonalat. A helyszíneken eltöltött idő függvényében bővülhet és szűkülhet is az útiterv!

A túrát

Szántai Lajos magyarságkutató vezeti Utazás: Légkondícionált, kényelmes busszal Szállás: 3-4 csillagos szállodákban, 2 ágyas szobákban, félpanziós ellátással Elsősorban olyanok jelentkezését várjuk akik nem rettennek meg hegymászástól és több kilométer gyaloglástól!

További információk:

Két Hollós Könyvesbolt

(Budapest, 1081 Kenyérmező u. 3/a., telefon: 299-0032)

„A történelem legnagyobb és legfontosabb szemtanúi a várak...”

32

Dobogó

A Nagy Piramis rejtélye Új gondolatok a piramis-kutatáshoz KUPÁS-DEÁK BÉLA Negyvenöt évszázaddal ezelőtt, amikor a piramisok külső fehér mészkőborításának egyetlen darabja sem hiányzott, az építmények bizonyára elvakították a szemlélőt tündöklésükkel. Ha visszamehetnénk a régmúltba, mi magunk is azonnal megértenénk, milyen erővel sugározták a piramisok a napisten hatalmát.

Letisztult formájában a piramis, amely Egyiptom ősi királyainak földjén és népe által emelkedett fel, az építészet történetében talán a legsikerültebb kísérlet annak az illúziónak a megteremtésére, hogy az ember igenis képes felülemelkedni a maga korlátjain.1 Kevés ember az, a piramisok közelében — saját tapasztalatom szerint is — akit nem indít meg ez a különös látvány és hatás, még a lepusztított, kirabolt, részben széthordott ókori építmények láttán is. Az ősi egyiptomi fáraók számára a piramis a felemelkedés és átalakulás helyszíneként szolgált. A piramist olyan építménynek szánták, amely összekapcsolta egymással a kozmikus rendet a földi világgal és ahol a fény és az élet szembeszegült a sötétséggel és a halállal. A piramis „…birtokolja Ré tökéletességét” frázis egyike annak a számtalan jelnek, amely arra utal, hogy a piramist a Nap jelképének tartották. Továbbá, az idézett piramisszövegek szerint: „A napsugarakon kapaszkodik fel a Napba a király”. Az ókori szövegek szerint — a teremtett világon belül a létezést a Nap felkelése és lenyugvása irányította. A Nap napközben hajóján átszelte az eget, majd éjjel eltűnt és áthajózott egy másik helyre, az ég belsejébe. A bejárat a látható horizont alatt helyezkedett el, ott, ahol a föld és ég összeért. Ez volt az istenek és a holtak lakhelye, akik felett a Nap uralkodott, miközben átszelte ezt a birodalmat. Napnyugtakor a Nap átlépett az „ég száján”, majd hajnalban újra felemelkedett. A Nap halálának és újjászületésének, eltűnésének és újbóli megjelenésének a mindennap lejátszódó drámá-

ja segített az egyiptomiaknak megérteni az élet és halál ciklusait. Ezek közé tartozott a Nílus éves áradása, a Nap felkelése és lenyugvása, az emberek élete és halála is. A mítosz legfőbb forrását a piramisszövegek jelentik, de a későbbi korokból származó szövegek is fontosak, ha meg akarjuk érteni a Nap kulcs szerepét a mindennapi élet ritmusában.2 A görög történész, Hérodotosz, amikor Egyiptomba érkezett (Kr. e. 440 körül), feljegyezte hogy az egyiptomiak a hieroglif írásokat el tudták olvasni és gyakorolták a „fáraó-hitet” is. Diodórosz Kr. e. 60 körül járt Egyiptomban és azt írta: „a Nagy Piramis külső burkolata jórészt még érintetlen, noha a piramidionnak már nyoma veszett”. (A piramidion a piramis csúcsán lévő aranylemezzel burkolt kisebb méretű piramis-forma, amely hajnalban elsőként megcsillanva visszaveri a Nap sugarait.) Akárhogy is, ma már javarészt csak a piramisok belső sziklamagját láthatjuk csak az eredetihez hasonló állapotban, amelyet korántsem jellemez olyan kifinomult kőművesmunka, mint egykor a külső héjat. Ahol pedig az eredeti, külső burkolatkövek még megmaradtak — mint Hafré gizai piramisának csúcsán —, ott az idő egy matt, tompaszínű patinával vonta be a mészkövet.1 A piramisok titkának kutatási anyagaival — évszázadok óta — könyvtárakat töltöttek meg, s bár ezzel kapcsolatban még ma is a legelrugaszkodottabb, őrült elméletek jelennek meg, azt korán felismerték, hogy a piramisok alapjában véve kultikus helyek és olyan objektumok, ahol az apró részleteknek is szimbolikus jelentősége lehet. A mitológia szerint a piramisok felépítése szorosan kötődött a napkultuszhoz. Pl. egy építéssel foglalkozó szövegben: „ügyeljünk az árnyékra”, megemlíti még „Rá (a napisten) léptét” is. A fények irányai és a földrajzi keleti, nyugati irányok is igen fontosak voltak az ókori egyiptomi emberek számára. A Nílus keleti oldalát az „élet oldala”-ként tisztelték, itt éltek. A folyó nyugati oldalán, a „halál oldal”-án temetkeztek. (Úgy beszéltek az eltávozottakról is, mint a „nyugatiak”-ról.) Az ókori egyiptomi tudatban tehát a fény és az idő a legközelebbi rokonságban állt egymással. A Nap szimbóluma túlmutat az ember által felfogható teljességen. Sugarai a végtelent jelképezik.5 Az előbb felsorolt vallási, mágikus ismeretek széles körben és már régóta ismertek, én csupán a Nap kultusz és a fény-árnyék jelenségek fontosságát és összefüggését próbáltam kiemelni a következő gondolatok, állítások előtt: Tekintsük az 1. ábrát. A sivatagi környezetben, Giza térségében, az égtájakat is tekintve, a Nagy Piramis felett vázlatosan láthatjuk a Nap járását:

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM — A piramis tetejéről kiinduló vonal jelzi az év leghosszabb napját, június 21-ét. Ekkor a nap Észak-Keleten kel és Észak-Nyugaton nyugszik. — A másik vonal szerint halad a Nap december 21.én, az év legrövidebb napján. — A harmadik pályán halad a Nap a tavaszi és az őszi napéjegyenlőségek idején, amikor pontosan keleten kel és pontosan nyugaton megy le a Nap.

Az új gondolatom annak a felismerése, hogy az év egy napján (június 21-én) a Nap pályája és helyzete igen különleges a Nagy Piramis felett. De mi is következik ebből? Az 1. ábra tartalmát precízen is kiszerkeszthetjük a nyugati irányból tekintve (1. ábrán a jobb-alsó irányból), a helyi koordinátákat is figyelembe véve. (2. ábra) A bal-alsó körben a naptár szerint kikereshetjük a kérdéses dátumot, ahonnan a Nap pályájával párhuzamosokat húzhatunk a horizontra, vagy a függőlegesre.

33

A felső gömb/kör a Földünket ábrázolja, 24 órára osztva a teljes kerületét. Az ábra vízszintes vonala a horizont, a napkelte-napnyugta meghatározója. A függőleges vonal a papír síkja mögött a keleti irányba mutat, felénk nézve pedig a nyugati irányt látjuk. Balra az északi irány, jobbra pedig a déli irány. Az ábrában az egyik háromszög a Nagy Piramist ábrázolja, a valódi oldalarányaival. (Hasonló ábrákat a napórák szerkesztői, tervezői használnak. Jómagam is, Tony Moss — London és Marton Géza — Budapest nyomán.) Fontos megjegyezni, hogy az ábrából kiolvasott idők minden esetben a helyi időknek felelnek meg, a manapság általánosan használt zónaidővel szemben. Az ábra a napórák elvén működik. (Esetünkben a helyi idő és a zónaidő eltérése kb. 5 perc, Kairó és Giza környezetében. Az ábra rajzolásához és a számításokhoz, északi szélesség: 29 fok 59’ és keleti hosszúság: 31 fok 09’ értékeket használtam.) A 2. ábra alapján mondhatjuk: Június 21-én a Nap kel kb. 5h 03’-kor. (A pont) Megvilágítja erősebben a keleti oldalt, és kevésbé az északi oldalt is. A Nap emelkedve egyre jobban a keleti irányba fordul. Kb. 6h 40’-től a piramis déli oldalát is fény éri (C pont), mert a piramis déli oldalsíkja fölé emelkedett. Eközben az északi oldal megvilágítása fokozatosan gyengül. 9h 15’-kor az északi és a déli oldalak megvilágítása egyenlő arányú lesz, mert a Nap pontosan a keleti irányba fordult. (B pont, a függőlegessel való metszés.) Ekkor a Nap magassága a keleti irányban pontosan 52 fok értékű, a vízszinteshez viszonyítva. (B pontot balra vetítve a D pont magassága!) Ez az érték pontosan megegyezik a Nagy Piramis oldalának a meredekségével! Ettől a pillanattól a Nagy Piramis nyugati oldala is fényt kap. Határozott véleményem, hogy a Nagy Piramis oldal meredekségének ez a speciális értéke ennek a fény-árnyék jelenségnek a működését biztosítja! Tehát azt állítom, hogy az év egyetlen napján (június 21.) egy érdekes égi tüneményt tapasztalhatunk a gizai Nagy Piramist figyelve: Amikor reggel a piramis három oldala már megvilágított és az északi, déli oldalak megvilágítása fény-egyensúlyi állapotba kerül, akkor a negyedik oldallapja is (a nyugati oldal) pontosan a keleti irányból kapja a fényt. Este pontosan a Nap nyugati állásánál veszi le a megvilágítást a piramis keleti oldaláról. Ekkorra az északi, déli oldalak megvilágítási viszonyai ismét egyensúlyba kerülnek. (Ez kb. 14h 45’-kor történik, B pont.) A Nap 18h 57’ körül nyugszik (A pont), az északi és a nyugati oldalakat megvilágítva. A nyári napfordulót követve a piramis oldalak napsütötte óráinak a száma fokozatosan csökken, a naptárnak megfelelően, december 21-ig. (Az oldalak megvilágítása naponként más-más időszakra esik.) Az ábrából kirajzolódik az is, hogy a Nap járása szerint az év egy jelentős időszakában a Nagy Piramis északi oldala sohasem kap fényt, csupán a másik három oldala. Ez kb. október 13-tól március 5-ig tart.

34

Dobogó

(E pont visszavetítése a naptár körbe.) Március 5-től, ha csak percekre is, az északi oldal ismét kap napfényt a déli órákban, és az időszak fokozatosan növekszik a nyári napfordulóig, június 21-ig. Valószínű a piramis eredeti, fehéren izzó mészkő burkolatánál a fény-árnyék jelenségek kontrasztosabban, markánsabban érzékelhetők voltak és évente tapasztalták a fent leírt jelenségeket. Próbáljuk a régmúlt idők szellemében elképzelni, amint a nyári napfordulókor a keletről izzó Nap sugaraitól a piramis csúcsán lévő aranyborítású piramidion minden irányba ragyogni kezd, hirdetve az istenek örök dicsőségét és a termékenység megújulását. A Nagy Piramis jelen állapotú oldallapjai a lepusztítások és csonkítások miatt kevéssé reflektálnak, a felületek optikailag egyenetlenek, „érdesek” és nem világos színűek. Ezért ez a fénytünemény csak gondos megfigyeléssel tapasztalható és ellenőrizhető. A nap járása, a piramis fényjelenségeivel összhangban az egyiptomi esztendőt három részre osztja: Október 13-tól Március 5-ig: „peret” Március 5-től Június 21-ig: „semu” Június 21-től Október 13-ig.: „ahet”, A Nílus partján, a termőterületeken az áradások után elszórták a magvakat, melyekből bőséges gabonatermést remélhettek. Az északi területeken — alsó Egyiptomban, Giza környezetében — az elárasztott területek október második felére száradtak ki, amikor is vetni lehetett. A vetés és a növény érlelése a „peret”, a

Az ős kaján BALÁZS LÁSZLÓ GÁBOR vers-színházi előadása ADY ENDRE költészetéből A sajátos hangvételű versszínházi előadás Ady Endre elementáris erejű költészetéből született. Az alkotók igyekeztek hűek lenni a költő szelleméhez, miközben szeretnék új megvilágításba helyezni versei időtlen igazát, felmutatni - hatásában és tartalmában egyaránt - e pazar költészet korokon átívelő szenvedélyes útkeresését.

kiemelkedés időszakában történt; ezt követte a „semu”, az aratás, majd a késő nyáron kezdődő „ahet”, azaz áradás. A három évszak kb. 4-4 hónapig tartott, így telt ki a 12 hónapos esztendő.3 4 Összefoglalóan, más megfogalmazásban: a Nílus éves áradását közvetlenül megelőzően a megújulást, a föld megtermékenyítését az élet oldaláról (keletről) világító Nap sugara végezte, — a Nagy Piramis fényjelenségeivel összhangban —, amint a teljes piramis felületet az életet biztosító fénnyel árasztotta el, a Nap pontos nyugati irányba fordulásáig. A piramis oldalak pontos iránya és az oldallapok speciális meredeksége e fény-árnyék jelenség működését biztosítja, nem pedig statikai vagy építészeti okok! Utóirat: A mitológiai hősök, öröknek hitt eszmék feledésbe merülhetnek, a mérhetetlen tér és a végtelen idő képzetéhez ma is a Nap és a csillagok fénye világítja meg a fantázia útját.4

Irodalomjegyzék: 1 Mark Lehner: Piramisok nagykönyve 1997. Thames & Hudson, London 2 Rosalie David: Religion and Magic in Ancient Egypt 2002. Penguin Books Ltd. 3 Kurt Seligmann: Mágia és okkultizmus 1948. Pantheon Books Inc. 4 Franz Boll, Carl Bezold: Csillaghit és csillagfejtés (Kákosy László tanulmánya) 1987. Helikon 5 Osara La Mort: Napút az istenekhez 2005. Párizs

A hetedik Te magad légy! Újszülött kisfiamnak, Balázs-Szőcs Zsombornak határtalan szeretettel BALÁZS LÁSZLÓ GÁBOR vers-színházi előadása JÓZSEF ATTILA költészetéből Zeneszerző: Balázs Gergely

Társszerkesztő: Báti Márk, Színpadkép, díszlet: Sayti Krisztina Közreműködik: BALÁZS GERGELY - hegedű, SZEKERES ATTILA - ceglédi kanna Időpont: 2011. március 4. péntek, 18 óra

Közreműködik: BALÁZS GERGELY hegedű SZEKERES ATTILA – ceglédi kanna, difónikus ének A bemutató időpontja: 2011. április 11. hétfő 18 óra

Helyszín: Két Hollós Könyvesbolt (Bp. VIII. Kenyérmező u. 3/a.)

Helyszín: Két Hollós Könyvesbolt (VIII. Kenyérmező u. 3/a)

A belépő ára: 1200 forint

A belépő ára: 1200 forint

Minden Kedves Érdeklődőt szeretettel várunk!

Minden Kedves Érdeklődőt szeretettel várunk!