III. Idegi alapjelenségek. A perifériás idegrendszer élettana. 1. Preparátumok készítése A. Béka ideg-izom preparátum készítése A békát altatás után dekapitáljuk, gerincvelejét elroncsoljuk, majd hosszanti vágással hasüregét megnyitva zsigereit eltávolítjuk (eviszcerálás). A szegycsont magasságában a test felső részét ollóval eltávolítjuk. A hátsó végtagokról a bőrt egyetlen határozott rántásal lehúzzuk. Kezünket és eszközeinket a békabőr váladékától gondosan tisztítsuk meg, mert az erősen gátolhatja az izmok működését. A n. ischiadicus idegkötegeit mindkét oldalon a gerincvelőből való kilépés után közvetlenül lekötjük, a lekötés fölött izoláljuk, majd a medencéig felpreparáljuk (7.9. ábra, A). A medencét átvágjuk, majd a háti oldalon a flexorcsoport izmai közül az ideget feltárjuk, és a térdhajlatig (oldalágait elvágva) tovább preparáljuk (7.9. ábra, B, C).
A
B
C
D
1. ábra. Béka ideg-izom preparátum készítése Az Achilles-ínra ezután fonalat rögzítünk, a m. gastrocnaemiust alulról a térdizületig feltárjuk, majd a lábszárat eltávolítjuk. A femurt az izmoktól szabaddá téve felső harmadában szintén átvágjuk (9. ábra, C, D). A művelet végén a n. ischiadicusból, a térdizületből és a m. gastrocnaemiusból álló ideg-izom preparátum működését elektrostimulátorral ellenőrizzük (DC üzemmód), majd béka-Ringer (összetétele vegyes %-ban:0,65 % NaCl; 0,02 % CaCl2; 0,02 % KCl és 0,05 % NaHCO3) oldatban inkubáljuk. B. Sartorius-izom izolálása békából A békát az 7.2.1. pontban ismertetett módon dekapitáljuk, eviszceráljuk, a törzsét és bőrét eltávolítjuk. A symphysis pubist láthatóvá tesszük, majd a medencét középvonalában hosszanti metszéssel kettévágjuk. A femur ventrális felszínén futó m. sartoriust felkeressük, majd a térdizület felőli ín alá fonalat vezetve, az inat
lekötjük és izoláljuk. (Vigyázzunk, hogy a kötésbe izomrostok ne kerüljenek!) A leválasztás után az izmot a medencecsontig óvatosan feltárjuk, majd a rövid eredési ínt alá is fonalat vezetve és az ínt átkötve az izmot leválasztjuk. (Mivel a m. sartorius felső ina különösen rövid, célszerű a medencecsont egy kis darabját és a femur ízületét az izmon hagyni, azokat átfúrni, és a kötést nem az inakra, hanem a furatokba helyezni. Így elkerülhető az izom megsértése.) A preparátumot béka Ringerben inkubáljuk. C. In situ emlős ideg-izom preparátum előállítása A készítményt macskán vagy patkányon állítjuk elő a n. ischiadicus, valamint a m. gastrocnaemius Achilles ínjának in situ felszabadításával az alábbiak szerint. Előnarkózisban a macska egyik vena femoralisába kanült vezetünk, majd chloralosezal altatjuk (100 mg/kg i.v.). A patkányt uretánnal (1 g/kg), pentobarbitáttal (Nembutal, 35 mg/kg) vagy ketamin-benzodiazepin keverékével (Calypsol 80% + Seduxen 20%, 2 ml/kg) narkotizáljuk. Az állat tibiájának proximális és disztális epifízise magasságában két, néhány cm-es vágást ejtünk. Az izmok közötti tompa preparálással a csontot feltárjuk. Raspatóriummal megtisztítjuk a felületét, majd mindkét helyen merőlegesen átfúrjuk úgy, hogy a fúrók 3-5 cm-re kiálljanak. Ezután a medencéből való kilépésnél - a m. biceps femoris, a m. semitendinosus és a m. semimembranosus közötti tompa behatolással - a n. ischiadicust feltárjuk, fonalat kötünk alá, majd az ideget a kötés fölött átvágjuk. Az ideget ingerlő elektródapárokra fektetjük, majd jól izolálva visszaengedjük az izmok közé, így megóvjuk a kiszáradástól és a lehűléstől. Az elektródot rögzítjük, a bőrt ősszekapcsoljuk. Az Achilles-inat annak tapadása feletti bőrmetszéssel feltárjuk, erős fonalat kötünk rá, majd a kötés alatt (az ín tapadásánál) átvágjuk. (Célszerű az inat az os calcanei kis darabjával izolálni, így annak sértése elkerülhető.). Az ínra kötött fonalat csigaáttétellel írószerkezethet vagy transducerhez rögzítjük. Végül a tibiaból kiálló fúróvégeket vattával befedjük és stabil állványba erősítjük (10. ábra). Az így kapott preparátumot bevezetőjéről Sherrington-készítménynek nevezzük.
2
2. ábra. In situ emlős ideg-izom preparátum (Sherrington-készítmény) III.2. A Gyakorlatok leírása 1 Elektrotónus vizsgálata béka ideg-izom készítményen. A modern elektrofiziológiai metodikai tárház bővülésével egyre több és több eljárás áll rendelkezésünkre az elemi membránjelenségek megismerésére. Ilyen pl. az un. feszültségzár (voltage-clamp) és a folt-feszültségzár (patch-clamp) módszer. Alapelvük a membránpotenciálnak adott szintre való mesterséges, a kísérletező által kontrollált mértékben történő beállítása. (A részleteket illetően a tankönyvekre utalunk). Bonyolultságuk miatt az említett eljárások élettan gyakorlaton történő kivitelezése igen nehéz volna. Ugyanakkor egyszerübb formában az alapelv (a membrán nyugalmi potenciáljának eltolása) jól demonstrálható a béka n. ischiadicusra alkalmazott folyamatos egyenáramú (DC) inger alkalmazásával. Az eljárás során az idegre folyamatos, különböző nagyságú egyenáramot vezetünk, és megvizsgáljuk, hogy ennek hatására hogyan változik az ideg ingerelhetősége. Az egyenáram hatására az anód közelében az ingerlékenység csökken (anelektrotónus, hiperpolarizáció), a katód közelében növekszik (katelektrotónus, hipopolarizáció). Az egyenáramot úgynevezett nem-polározó elektródákon keresztül vezetjük az idegre, hogy kivédjük az ellentétes irányú polarizációs áramot. Polarizáció ugyanis mindig fellép, ha egy közönséges fémvezetőből egy sóoldat felé (az ingerelt szövetbe) elektromos áram halad. A polarizációs áram fellépte elkerülhető, ha egy adott fém saját ionjainak oldatába merül. Nem-polározó elektródokat a következő módon készíthetünk: Vékonyra kihúzott üvegcsőbe sebészfonalat teszünk úgy, hogy annak vége mintegy 1 cm-re kilógjon az üvegből. A fonalat az üvegbe beragasztjuk. Az üvegcsövet CuSO4 oldattal töltjük fel, s az oldatba vörösrézrudat merítünk. Ez utóbbihoz kapcsoljuk az áramforrást, a rézszulfát oldattal átnedvesedett sebészfonal lesz maga az elektróda. A gyakorlat kivitelezése. A II. fejezetben leírtaknak megfelelően béka idegizom preparátumot készítünk. Helyezzük a készítményt izomtartóba. Az izomkontrakciót regisztrálhatjuk kimográffal, vagy transzducerrel (lásd II. fejezet).
3
Az ideg alá helyezzünk elektródokat az 1. ábrának megfelelően. A vizsgálathoz két ingerlőt és két elektródapárt használjunk. Az egyik, platina drótból készült elektródapárt helyezzük az idegnek az izomhoz közelebbi szakaszára, a másik, nempolározó elektródapárt pedig az izomtól távolabbi részre (az utóbbi elektródapárhoz tartozó ingerlőn polaritásváltási lehetőség is legyen). Az izomhoz közelebbi elektródapárhoz tartozó ingerlővel keressük meg az igerküszöböt. Állítsunk be néhány msec-os ingerlési időt, és minimális feszültségről fokozatosan emelve növeljük az inger intenzítását. Jegyezzük meg azt az értéket, ahol először izomkontrakciót kapunk (küszöbérték). Feszültség 0
9 Polaritás + +
INGERLÔ
ideg
izom
3. ábra. Kísérleti elrendezés az elektrotónus vizsgálatára. Anelektrotónus vizsgálata A távolabbi elektródapárhoz tartozó ingerlőn állítsuk be a polaritást úgy, hogy a hozzátartozó két elektróda közűl az izomhoz közelebbi legyen a pozitív pólus (anód). Kapcsoljuk az ingerlőt DC módba. A közelebbi elektródapáron keresztűl a másik ingerlővel alkalmazzunk egyes, az előbb ismertetett módon meghatározott küszöb nagyságú ingereket. Változtassuk az ingerlés intenzitását (feszültség) addig, amig ismét izomkontrakciót láthatunk. Katelektrotónus vizsgálata Változtassuk meg a távolabbi elektródapár polarítását úgy, hogy most a negatív pólus (katód) kerüljön az izomhoz közelebbi elektródapár mellé. A közelebbi elektródapárhoz tartozó ingerlőn változtassuk az ingerlés intenzitását addig amíg éppen izomkontrakciót láthatunk. Ha folyamatos egyenáramú ingerlés során a pozitív pólus van közelebb az izomhoz, akkor csak a küszöbingernél nagyobb intenzítású inger vált ki kontrakciót. A pozitív pólus környezetében hiperpolarizálódik a membrán, igy a közelében lévő ingerlő elektródapáron keresztül az előzőleg alkalmazott inger nem elégséges az izomkontrakció kiváltásához. Ez az ún. anódgátlás jelensége.
4
Ha a negatív pólus van közelebb az izomhoz, akkor az előzőleg alkalmazott küszöbingernél kisebb ingerintenzítás is elégséges az izomkontrakció kiváltásához, mivel az ingerlő elektródapár közelében lévő negatív pólus környezetében hipopolarizáció alakul ki (emelkedik a nyugalmi membránpotenciál). Ez a katelektrotónus jelensége. A poláris ingerület törvénye Az előző gyakorlatból láttuk, hogy az ingerelhetőséget (membránpotenciált) ellentétesen befolyásolja a katód, illetve az anódárammal végzett ingerlés. Megfelelő nagyságú katelektrotónusos ingerlés nemcsak a ingerküszöb eléréséhez szükséges ingerintenzitást csökkenti, hanem el is érheti a küszöbpotenciál értékét. Ebben az esetben az ingerforrás bekapcsolásakor izomrángás (akciós potenciál) keletkezik. Az anelektrotónusos ingerlés hiperpolarizál, eltávolítja a membránpotenciált a küszöbpotenciál értékétől, azonban az inger megszüntetésekor “visszacsapásszerűen” elérheti, ill. meghaladhatja a küszöbpotenciált (posztanodális excitációt követő hipopolarizáció). Ebben az esetben, tehát az ingerlés megszüntetésekor keletkezik az idegen akciós potenciál, és annak eredményeképpen a preparátumon izomrángás. Összefoglalásképpen megemlíthető, hogy a poláris ingerület törvénye alapján egyenáramú ingerlés esetében az egenáramkör zárása esetén a katód környezetében, az áramkör nyitása esetén pedig az anód környeetében keletkezik az idegen ingerületi folyamat. A gyakorlat kivitelezése. Az ideg-izom preparátumot helyezzük izomtartóba. A 2. ábrának megfelelően állítsuk össze a kísérletet. Helyezzünk ammónia-oldatba mártott papírcsíkot az idegre. Az ingerlő elektródapár egyik tagját az izom és az ammóniás papír közé, a másikat pedig az ammóniás papírtól távolabb érintsük az ideghez. Feszültség 9
0
Polaritás + +
NH3
ideg
izom
4. ábra. Kísérleti elrendezés a poláris ingerület vizsgálatára Az ingerlőt kapcsoljuk D.C. állásba. Állísuk a polaritást úgy, hogy először az izomhoz közelebbi elektróda legyen a negatív pólus, majd cseréljük meg a polarítást. Midkét esetben figyeljük meg az izom működését az inger be- és kikapcsolásakor.
5
Az ammóniás papír az adott idegszakaszon megszünteti az ideg ingerelhetőségét és az ingerületvezető képességet. Ha a negatív pólus (katód) az izom és a sértett hely (ammóniás papír) között van, akkor az áramkör zárásakor (depolarizáció) izomrángást kapunk, az áramkör megszakításakor nincs válasz. Ha a pozitív pólus (anód) van az izom és a sértett hely között, akkor az ingerlés indításakor nem kapunk választ, de az áramkör megszakításakor izomrángást tapasztalunk. A poláris ingerület jelenségeit az 1. táblázat foglalja össze.
Az elektróda helyzete
polaritás
indítás szakítás
Sértési hely és az izom között
katód
kontrakció
---------
Sértési hely és az izom között
anód
---------- kontrakció
1. táblázat. Az ingerlési hely és hatás összefüggése 3. Ingerelhetőség készítményen
és
vezetőképesség
vizsgálata
béka
ideg-izom
Ha az izolált axonra helyezett két elektróda közötti (bipoláris elvezetés) vagy ha az elektróda és egy egyezményes nulla potenciálú hely ("föld", GND) közötti feszültségkülönbséget (unipoláris vagy monopoláris elvezetés) mérjük és regisztráljuk, nyugalomban nem tapasztalunk eltérést (alapvonal). Ha azonban az idegroston impulzus halad át, jellegzetes, regenerálódó csúcspotenciál-görbét észlelünk (akciós potenciál). Ennek ingerküszöb-értékei, amplitúdója (mV) és időtartama (msec) az axon vezetési paramétereivel (keresztmetszet, mielinizáltság), valamint az axonon található ioncsatornák minőségi és mennyiségi jellegével arányos. A kevert gerinces idegről elvezethető akciós potenciálokat az 5. ábra, csoportosításukat a 2. táblázat mutatja. Gyakorlatainkban kecskebéka ischiadicus idegből készült in vitro preparátum elektromos ingerhatásokra adott válaszainak küszöbértékeit, valamint összetett akciós potenciáljait regisztráljuk, majd az egyes rosttípusok vezetési sajátságait összehasonlítjuk.
6
5.ábra. Az összetett akciós potenciál főbb jelalakjai. Magyarázat a szövegben és a 2. táblázatban. a rendszer elnevezése ErlangerGasser
rosttípus
altípus
A
α β γ δ
Lloyd
B C I II III IV
rostátmérő (μm) 8-20
vezetési sebesség (m/s) 50-120
5-12 2-8 1-5 1-3 <1 12-20 4-12 1-4 <1
30-70 10-50 3-30 3-15 <2 70-120 24-70 3-24 <2
2. táblázat. Az emlős idegek rosttípusainak osztályozása Kronaxia és reobázis meghatározása Ahhoz, hogy egy idegre adott meghatározott intenzitású inger elérje az ingerküszöböt, és az általa beidegzett izmon kontrakciót váltson ki, megfelelő ideig kell alkalmazni azt. Minél kisebb az inger intenzitása, annál hosszabb a küszöbpotenciál eléréséhez szükséges idő, és fordítva. Tehát az ingerlés időtartama és intenzitása között fordított arányosság áll fenn. Ha feszültség-idő koordinátarendszerden ábrázoljuk az összetartozó értékeket, akkor hiperbolát kapunk. A fentiek értelmében az idegek ingerlékenységének jellemzésére a következő paramétereket vezettek be: reobázis és kronaxia.
7
Azt a legkisebb ingerintenzitást, amely csak végtelen hosszú idő alatt vált ki ingerületet, reobázisnak nevezzük. A gyakorlatban az ideg ingerlékenységének jellemzésére a kétszeres reobázishoz tartoző időtartamot használjuk. Ezt az értéket kronaxiának nevezzük. Használjunk a kísérlethez béka ideg-izom preparátumot. A négyszögimpulzusú ingerlőn állítsuk be a lehető legkisebb feszültséget és a leghoszabb időtartamot (az elméleti végtelen hosszú ingerlési időtartam megközelítésére). Kezdjük el egyes impulzusokkal ingerelni az ideget, emeljük folyamatosan az ingerlés feszültségét. Figyeljük meg, hogy mely feszültségnél látunk először izomkontrakciót (reobázis). Csökkentsük az ingerlés időtartamát minimumra és növeljük a feszültséget a reobazis kétszeresére. Emeljük folyamatosan az ingerlés időtartamát addig, amig izomösszehúzódást nem látunk (kronaxia). Határozzuk meg az ingerküszöböt több feszültség és idő értéknél. A kapott értékeket ábrázoljuk feszültség-idő koordinátarendszerben (lásd 3. ábra). A fentiekben ismertetett eljárás megfelelő izolációs transzformátor közbeiktatásával emberen is elvégezhető. Nagy idegtörzsek a test bizonyos pontjain a felszínhez közel haladnak, igy ingerlésük könnyen kivitelezhető. Ezen pontok ingerlésével és az ingerküszöb meghatározásával egyes ideggyógyászati kórképek diagnosztizálására nyílik lehetőség. Igy pl. megváltozik az ideg ingerlékenysége az un. alkoholos neuropátiákban.
6. ábra. Az inger intenzításának és idejének összefüggése (ingererősség-időtartam görbe) Az idegingerület terjedési sebességének mérése béka idegen Egy perifériás ideg számos axonból épűl fel, az axonokat az epineurium kapcsolja egymáshoz. Az egyes axonok különböznek ingerküszöbükben. Kis intenzítású inger hatására először az alacsony küszöbü rostok aktíválódnak, majd az
8
inger intenzitásának növelésével egyre több és több axonon generálódik akciós potenciál. Az ingerküszöb fordítottan arányos az axon átmérőjével, a vastagabb rostok gyengébb ingerrel is aktíválhatók. Az egyes axonok eltérőek vastagságban és mielinizáltságban is, ennek megfelelően a vezetési sebességük is különböző. A vastag, mielinhüvelyes rostok ingerületvezetése a leggyorsabbb. Az átmérő, és a Ranvier-befűződések távolságának csökkenésével a vezetési sebebsség is csökken. A leglassúbb vezetési tulajdonsággal a velőhüvely nélküli axonok rendelkeznek. A perifériás idegekről un. összetett akciós potenciált regisztrálhatunk, amely több hullámkomponensből áll. Alakja és nagysága az aktív, ingerületbe jutott rostok egyedi akciós potenciáljainak szummált képe. Az egyes komponensek annál jobban szétválnak, minél távolabb vezetünk el az ingerlés helyétől. Az összetett akciós potenciálon, ha megfelelő távolság van az ingerlő és az elvezető hely között, három hullámkomponenset tudunk megkülönböztetni. Az első csúcs a leggyorsabb vezetésű axonok akciós potenciáljainak felel meg, amelyek a konvencionális jelölés szerint az A csoportba tartoznak. Finomabb metodikákat alkalmazva az A csoport is több komponensre bontható (Aα ,Aβ ,Aχ, Aδ). A második csúcsot B vel jelöljük. Az ebbe a csoportba tartozó rostok lassabban vezetnek, mint az előzőek. A harmadik hullámkomponens a leglassabban vezető rostok aktiválódásának következménye. Jelölése: C csoport. A legnagyobb amplitúdóju hullám az A, mig a legkisebb a C komponens. A gyakorlat kivitelezése: A gyakorlathoz béka n. ischiadicusát használjuk. Próbáljunk minél hoszabb ideget felszabadítani. A kipreparált (izom nélküli!) ideget fektessük a nedveskamrában található elektródákra, amelyek - a 4. ábrának megfelelően - a következők: ingerlő elektródapár (I), földelési pont (GND), közeli (E1) és távoli (E2) elvezető elektródapárok. Az ideg kiszáradásának elkerülésére a kamra aljára öntsünk béka-ringert és a fedelet helyezzük rá.
I
GND
E1
E2
7. ábra. Az ideg elhelyezése a nedveskamrában Állítsuk össze a kísérleti berendezést az 5. ábrának megfelelően. Az ingerléshez négyszögimpulzusú biológiai ingerlőt használunk, melynek kimenetét a nedveskamra I-vel jelzett elektródapárjához csatlakoztatjuk. Az ingerlés hatására létrejövő akciós potenciálokat megfelelő erősítő segítségével regisztráljuk és oszcilloszkópon jelenítjük meg. A két erősítő egyikének bemenetét a közelebbi (E1), a másikat a távolabbi (E2) elektródapárhoz csatlakoztatjuk. Az erősítők kimeneteit csatlakoztassuk az oszcilloszkóp bemeneteire úgy, hogy a közelebbi elektródapár jele az első (CH1), a távolabbi elektródapár jele a második (CH2) csatornára kerüljön.
9
Trigger Ingerlô
Erôsítô CH1
CH2
CH1 CH2 Megjelenítô
I
E1
E2
Nedveskamra 8. ábra. A kísérleti összeállítás vázlata Az ingerlő trigger kimenetét vezessük az oszcilloszkóp trigger bemenetére, és kapcsoljunk külső indítási (External Trigger) módba. Ebben az esetben az oszcilloszkóp sugarát az ingerléssel szinkron az ingerlőből kiadott triggerjel indítja. Amennyiben megfelelően nagy frekvenciával (legalább 20-30 Hz) ingerlünk, úgy a megjelenítőn állóképet láthatunk. Az ingerlőn állítsuk be a következő paramétereket: 0 V, 50 Hz, 0.1 ms. Növeljük folyamatosan az ingerlés intenzítását. Figyeljük meg, hogy mikor jelenik meg az összetett akciós potenciál. Növeljük tovább a intenzitást, és vizsgáljuk meg a növekvő ingerintenzitásnak az összetett akciős potenciál alakjára gyakorolt hatását. Az ingerület terjedési sebességének meghatározása Ingereljük az ideget küszöb feletti ingerekkel. Mérjük le a két elvezető elektródapár közötti távolságot. Ez az út, amelyet az ingerületnek be kell futnia. Az oszcilloszkóp segitségével meghatározhatjuk az akciós potenciálnak a két elvezető elektródapáron való megjelenése közti időkülönbséget: mérjük le, hogy az oszcilloszkópon a két akciós potenciál csúcsa között hány egységnyi távolság van és olvassuk le a sugár futási sebességét (idő/osztás) a készülékről. A két érték szorzata lesz a két elvezetőhely közti távolság megtételéhez szükséges idő. Az út/idő képlet alapján az ingerület terjedési sebessége meghatározható. Hőmérsékletváltozás hatása az idegingerület terjedési sebességére Miután meghatároztuk a terjedési sebességet, helyezzünk jégkockát a két elvezető elektródapár közé. Néhány perc várakozás után távolítsuk el a jeget, és határozzuk meg az ingerület terjedési sebességét! 10-15 perc várakozás után ismételjük meg a mérést!
Helyi érzéstelenítő hatása az idegingerület terjedési sebességére
10
A két elvezető elektródapár közötti szakaszra cseppentsünk lidocaint és figyeljük meg, hogy hogyan hat az akciós potenciál tovaterjedésére. Vigyázzunk arra, hogy az oldat ne zárja rövidre a két elvezető elektródapárt. Mechanikai sértés hatása Roncsoljuk el az ideget a két elvezető elektródapár közötti szakaszon. Ingereljük az ideget küszöb feletti ingerekkel és figyeljük meg, hogy melyik elektródapárról regisztrálhatunk akciós potenciált.
Az eredmények értékelése: Küszöb alatti inger hatására akciós potenciált nem látunk. Amennyiben az inger intenzitása elérte a legkisebb intenzitású axon ingerküszöbét, úgy kis amplitúdójú akciós potenciált láthatunk. Az intenzitás növelésével egyre több és több axonban kelekezik ingerület, ennek megfelelően az össztett akciós potenciál alakja folyamatosan változik, a nagysága pedig egyre növekszik. Az intenzitás egy adott szintnél való további emelésével már sem az akciós potenciál alakja, sem a nagysága tovább nem változtatható, mivel az ingerlés hatására az idegben található összes axon ingerületbe került. Érzékeny erősítő használata esetén láthatóvá válhatnak az összetett akciós potenciál jellemző csúcsai (A, B, C). Az idegingerület terjedési sebessége az adott axon vastagsága és mielinizáltságának függvényében széles határok között változhat. A vastag velőhüvelyes rostok vezetési sebessége kb. 70-120 m/s, míg a vékony, hüvely nélkülieké 1-2 m/s. A gyakorlaton alkalmazott módszerrel az egyes axonok vezetési sebessége nem határozható meg. Ez csak megfelelő rostpreparátumon mikroelektródák segítségével valósítható meg. Erős hűtés hatására az ingerület vezetés sebessége csökken ill. teljesen meg is megszűnhet. A jég eltávolítása után rövid idővel újra megjelenik vezetés. A lidocain helyi érzéstelenítő, amely a Na+ csatornák működését függeszti fel. A Na+ csatornák működéskiesése következtében a lidocainnal fedett szakaszon akciós potenciálok nem keletkezhetnek, így az ingerület tovaterjedése gátolt. A közelebbi elektródapárról tudunk akciós potenciálokat elvezetni, míg a távolabbi elektródapárról már nem. A mechanikai sértés elroncsolja a membrán szerkezetét, így a sérült szakaszon akciós potenciál nem keletkezhet, a vezetés lehetelenné válik. Erősebb inger alkalmazása során esetleg még láthatunk akciós potenciálokat a távolabbi elvezető elektródapáron abban az esetben, ha a mechanikai sértés nem tette tönkre az ideg mélyebben elhelyezkedő rostjait. Az idegingerület terjedési sebessége számos kórképben csökken. Ilyen pl. a perifériás idegrendszert érintő alkoholos neuropátia, valamint a központi idegrendszerben jeletkező gócos demielinizálódással járó szklerózis multiplex.
11
