1
A 48. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.11.25-11.29
2013.11.25. (HÉTFŐ) KÚRIA
2 ÚRIA B. III. tanács fsz. Díszterem V. T. XI. r. és 3 társa
Lopás bűntette és bűncselekmények
más2013. 11. 25.
9.00
Az eljárt bíróságok a felülvizsgálati eljárásban érintett terhelteket bűnösnek mondták ki bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettében, folytatólagosan elkövetett lopás bűntettében, rablás bűntettében, zsarolás bűntettében és súlyos testi sértés bűntettében. Az irányadó tényállás szerint a felülvizsgálattal érintett terheltek 1998. és 2005. között bűnszervezetben követték el a fenti bűncselekményeket. A jogerős, ügydöntő határozat ellen a XI. rendű terhelt védője, a XX. rendű terhelt és védője, a XXXV. rendű terhelt védője és a XXXIX. rendű terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt e terheltek javára. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
Információ:
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla Sz. Gy.
Információ:
Adócsalás bűntette
2013.11.25.
09:00
Az elsőfokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék 2012 decemberében Sz. Gy. I.r. vádlottat adócsalás bűntette és magánokirat-hamísítás vétsége miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Szné G. Zs. II.r. vádlottat az ellen adócsalás bűntette és magánokirathamisítás vétsége miatt emelt vád alól felmentette. Az ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést az I.r. vádlott terhére, büntetése súlyosítás céljából, míg az I.r. vádlott felmentésért, védője elsődlegesen a tényállás téves megállapítása miatt felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett. Sz. Gy. I.r. vádlott megbízása alapján a munkáltatója 2002. adóévre 2003 áprilisában nyújtott be személyi jövedelemadó bevallást az APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatóságához. I.r. vádlott nem közölte a munkáltatójával, hogy a nem foglalkoztatási jogviszonyából 135.000.000 Ft adóköteles jövedelme származott. 2004. adóévre szóló személyi jövedelemigazolásában pedig nem szerepeltette 100.000.000 Ft egyéb adóköteles jövedelmét, továbbá egy üzletrészének értékesítése során árfolyamnyereségből elért jövedelmét. Sz. Gy. I.r. vádlott 2002. és 2004. években az adóbevételt összesen 137.837.000.- Ft-tal csökkentette. Az adóhatóság 2002-2005. évekre vonatkozóan utólagos személyi jövedelemadó ellenőrzést végzett, a vagyonosodásra is kiterjesztve. A vádlott, ennek során a bevallásaiban eltitkolt jövedelme igazolására 2006 októberében valótlan kölcsönszerződések másolatait nyújtotta be. Sz.Gy. vádlott bűnösségét nem ismerte el, a bűncselekmények elkövetését tagadta. Folytatólagos tárgyalás. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
3 Debreceni Ítélőtábla S. J.
Információ:
Életveszélyt okozó testi sértés 2013.11.25. bűntette
10:00
Az elsőfokon eljárt Egri Törvényszék 2013 szeptemberében S. J. vádlottat testi sértés bűntette miatt 2 év fogházra ítélte. A kiszabott büntetés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. A vádlott a fogházbüntetés végrehajtása elrendelése esetén annak 2/3 része kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A törvényszék a próbaidő tartamára elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét. Külön magatartási szabályként a vádlottnak megtiltotta Hort településen az italmérési engedéllyel rendelkező szórakozóhelyek látogatását. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére büntetésének súlyosítása, a felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejének hosszabb tartamban történő elrendelése érdekében fellebbezett, hogy a vádlott alkoholelvonó kezelésnek vesse alá magát. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2012 novemberében Hort településen a 72 éves vádlott és felesége fogadták a vádlott gyermekkori barátját és annak a házastársát. A vendégek ebéd utáni távozása után egy szerelő érkezett a házba és a vádlott a korábban elfogyasztott alkohol hatásának köszönhetően kötekedni kezdett a feleségével. A vita során egymásra sértő megjegyzéseket tettek, a vádlott a konyhából magához vett egy kést és hasba szúrta az asszonyt. A sértett ezek után lezuhanyozott, majd értesítette az idősebb lányát a történtekről. A vádlott hívta ki a mentőket, akik értesítették a rendőrséget. A 65 éves asszony 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, melynek során közvetett életveszély alakult ki, a közvetlen életveszély bekövetkezését az időben elvégzett műtéti beavatkozás és az antibiotikus terápia hárította el. A vádlott bűnösségét beismerte. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
Debreceni Ítélőtábla M. L.
Információ:
Életveszélyt okozó testi sértés 2013.11.25. bűntette
11:00
Az elsőfokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2013 augusztusában M. L. vádlottat testi sértés bűntette miatt 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére, magasabb tartamú börtönbüntetés kiszabásáért fellebbezett, míg a vádlott felmentés, védője elsősorban felmentés, másodsorban a kiszabott büntetetés enyhítését indítványozta. A bíróság által megállapított tényállás szerint M. L. vádlott és a szintén italozó életmódot folytató B. I. sértett 2011 februárjában szívességi lakáshasználóként laktak egy nyíregyházi lakásban. M. L. vádlott az esti órákban ittas állapotban szóváltásba keveredett a szintén ittas B. I. sértettel. M. L. vádlott felvette a szobaajtó mellett lévő baltát és annak élével fejbe vágta a sértettet. B. I. ezt követően még kiment a ház elé, majd mindketten lefeküdtek aludni. Kis idő múlva B. I. vért köhögött fel, a vádlott pedig értesítette a mentőket, akik a sértettet kórházba szállították. B. I. sérülése 8 napon túl gyógyuló, nyílt agysérülés, melynek következtében közvetlen életveszély alakult ki. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
4 Debreceni Ítélőtábla V. J. J.
Információ:
Ittas(bódult) vétsége
járművezetés 2013.11.25.
13:30
Az elsőfokon eljárt Debreceni Járásbíróság 2013 februárjában V. J. J. vádlottat az ellene ittas járművezetés vétsége miatt emelt vád alól bizonyítottság hiányában felmentette. Az ügyben ügyészi fellebbezés miatt másodfokon eljárt Debreceni Törvényszék 2013 szeptemberében a vádlottat bűnösnek mondta ki ittas járművezetés vétségében, ezért őt 300.000-Ft pénzbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. A másodfokú ítélet ellen a vádlott és védője felmentés érdekében fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2010 márciusában a vádlott már napközben otthonában illetve több vendéglátóhelyen szeszes italt fogyasztott, majd éjjel alkoholtól befolyásolt állapotban Debrecen belterületén vezetett egy személygépkocsit, amelynek a jobb első ülésén Sz. G. a hátsó ülésén pedig J. L. román állampolgárok ültek. A vádlott a Kossuth tér irányából folyamatos hangjelzés adása mellett haladt a Homokkerti felüljáró felé, majd az egyik közeli utcában az útpadkán leparkolt, ahol rendőrök igazoltatták. A vádlott véralkohol értéke közepes fokú alkoholos befolyásoltságot mutatott. Az intézkedő rendőrök a vádlott vezetői engedélyét a helyszínen bevonni nem tudták, mert azt nem tartotta magánál. A vádlott az eljárás során végig következetesen tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését arra hivatkozással, hogy a gépkocsit nem ő, hanem Sz. G. vezette. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
Debreceni Ítélőtábla P. Á. B. + 1 fő
Garázdaság bűntette
2013.11.25.
14:30
Az elsőfokon eljárt Nyíregyházi Városi Bíróság 2012 novemberében Dr. P. Á. B. I.r. vádlottat zaklatás vétsége, társtettesként elkövetett garázdaság bűntette és testi sértés vétsége miatt 2 év próbára bocsátotta. Az ellene rongálás vétsége miatt indult eljárást megszűntette. Dr. P. R. L. II.r. vádlottat társtettesként elkövetett garázdaság bűntette és testi sértés vétsége miatt 1 év próbára bocsátotta. Dr. P. I. Jné III.r. vádlottat társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt megrovásban részesítette. A másodfokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék 2013 szeptemberében megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. I. és II.r. vádlottakat a társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vád alól felmentette és próbára bocsátás helyett mindkét vádlottat megrovásban részesítette. Az ítélet ellen a vádlottak felmentés érdekében fellebbeztek. A vádirat szerint I. és II.r. vádlott testvérek, III.r. vádlott pedig az édesanyjuk. I.r. vádlott több éve rossz viszonyban áll II. és III.r. vádlottal. 2009 júliusában II.r. vádlott egy nyitható-zárható parkolásgátló szerkezetet akart felszereltetni annak a társasháznak az udvarán, ahol a vádlottak külön-külön háztartásban éltek. I.r. vádlott a felszerelést ellenezte, mert úgy érezte, hogy akadályozza őt a közlekedésben. Szóváltás, majd dulakodás alakult ki I. és II.r. vádlott között a parkolásgátló szerkezet megtartása érdekében. Egymást nem ütötték meg, a dulakodás a szerkezet megszerzésére irányult. Eközben III.r. vádlott a II.r. vádlott védelmében bekapcsolódott a dulakodásba. Közben I.r. vádlott gyermekéhez dobott egy műanyag széket és papuccsal is meg próbálta megütni. A rendőrséget a jelen lévő tanú hívta ki. A vádlottak sérülései 8 napon belül gyógyulóak voltak. Első nyilvános ülés.
5 Információ:
Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Hajdúszovát: gyilkosság egy cigarettáért 2013. 11. 25. hétfő 08.30 Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette Fk. 438/2013. Debreceni Törvényszék, Széchenyi u. 9. I/126. Bizonyítási eljárás folytatása Vádlottak: I. r fk. R. Dávid, II. r. R. Tamás A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség az I. r. fk. vádlottat aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével, míg a II. r. vádlottat emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolás bűntettével vádolja. A vádirati tényállás szerint az I. r. fk. vádlottnak II. r. vádlott a sógora. Fk. R. Dávidot lakóhelyén agresszív, kötekedő személynek ismerik, aki gyakran beleköt a gyengébbekbe. A bűncselekmény elkövetésének napján – 2012. szeptember 8-án – az I. r. fk. vádlott körülbelül este nyolc órakor érkezett meg a település sörözőjébe, ahol ismerőseivel italozott. Ezt megelőzően a nap folyamán marihuánás cigarettát szívott. A fiatalember innen záráskor -21 óra 55 perc körül - távozott. A sértett fél nyolc tájékán érkezett meg a község másik vendéglátóhelyére, ahol biliárdozott és szeszes italt fogyasztott. Zárórakor – 21 óra 55 perc körül – az italbolt üzemeltetője felajánlotta neki, hogy gépkocsijával a sörözőig elviszi. A sértett tíz óra körül szállt ki az autóból, s elindult hazafelé. Eközben a vádlott lakása irányába tartott. Az I. r. fk. vádlott és a sértett a település tejcsarnoka környékén találkozott össze negyed tizenegy körül. Fk. R. Dávid meglátva a sértettet, tüzet és cigarettát kért tőle, s mivel a férfi ezt megtagadta, indulatos lett. Az árok és a járda közötti szakaszon nekiment a sértettnek és elkezdte bántalmazni: egy ízben ököllel a fején megütötte, a földre került sértett fejét ököllel több ízben nagy erővel megütötte, végül a közeli árokba fordította és távozott a helyszínről. Hazaérve fk. R. Dávid felébresztette testvérét, akivel még X- boksz-oztak, végül mindketten lefeküdtek aludni. Másnap, miután a faluban a sértett halálának híre ment, az I. r. fk. vádlott átment sógora, a II. r. vádlott házába, akinek elmesélte a történteket. Egy csíkos szatyorban magával vitte a bűncselekmény elkövetése során viselt ruházatát, melyet a vád szerint előzetes megbeszélésüknek megfelelően a II r. vádlott házához közeli nádasban rejtettek el. Miután tartottak attól, hogy a rendőrök a szatyrot megtalálják, két nappal később elhozták a nádasból, a II. r. vádlott házának udvarára vitték, és a ház mögötti gazos területen elégették. A vádirat azt tartalmazza, hogy az 59 éves sértett halála erőszakos úton, traumás shock miatt következett be, melyet bántalmazás okozott. A férfi sérüléseit rövid idő alatt, gyors egymásutánban szenvedte el. Az I. r. fk. vádlott a sértettet legalább négy ízben, nagy erővel, ököllel megütötte a fején, oly módon, hogy eközben a sértett hanyatt feküdt a földön. A bántalmazás és a halál között közvetlen ok-okozati összefüggés van, az áldozat sérülései olyan súlyosak voltak, hogy életét az idejekorán érkező, szakszerű orvosi segítségnyújtással sem lehetett volna megmenteni. Az ügyészség álláspontja szerint az elkövetett bűncselekmény az átlagot lényegesen meghaladóan gátlástalan, durva és brutális volt. További információ: Tatár Timea sajtószóvivő, Debreceni Törvényszék , 36/30 748 3847 Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, Debreceni Törvényszék, 36/30 327 0464 www.debrecenitorvenyszek.birosag.hu, email:
[email protected], 36/52 526 755
6 FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék, II., Fő u. 70-78., II. tárgyaló 15.B.516/2013
emberölés bűntette
2013.11.25.
08:30
A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint: az I. r. vádlott 1994. körül ismerkedett meg a II. r. vádlottal, aki egyik bizalmasa lett, 1996. év során elsősorban testőri, sofőri feladatokat látott el az I. r. vádlott mellett. A III. r. vádlott az 1990-es évek elejétől különböző budapesti szórakozóhelyeket üzemeltetett, így került kapcsolatba az I. r. vádlottal, valamint a sértettel is. L. A. 1996. év során egy takarékszövetkezetet kívánt létrehozni, mely kapcsán több millió forintot kapott az I. r. vádlottól és a sértettől is. L. A. jelentős tartozást halmozott fel az I. r. vádlott és a sértett felé és még abban az évben tartozásai kiegyenlítése nélkül külföldre távozott. Ezt követően az I. r. vádlott és a sértett – a kölcsönadott pénzösszegek fejében – egyaránt jogot formáltak L. A-hoz köthető 3 budapesti ingatlan tulajdonjogára. Az I. r. vádlott közölte a sértettel, hogy mindenképpen igényt tart az ingatlanokra, mire a sértett kijelentette, hogy egy kivételével ő is ragaszkodik az ingatlanokhoz és akkor sem adja át azokat, ha az I. r. vádlott megöli, vagy megöleti őt. Ezt követően az I. r. vádlott elhatározta, hogy megöleti a sértettet és intézkedéseket tett az emberölés elkövetésének megszervezésére. A cselekmény előkészítésébe és végrehajtásába a II. r. és a III. r. vádlottat is bevonta. Az I. r. vádlott 1996. október 28. napján M. T-vel és annak ismeretlen társával kézigránátot dobatott egy a sértetthez köthető budapesti autószalonra és a mellette lévő pizzériára. A sértett az autószalonban több olyan gépjárművet helyezett el, melyet az általa biztosított kölcsönöket nem fizető adósok értékesítés végett adtak át a részére. Az I. r. vádlott rávette a III. r. vádlottat arra, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében segítséget nyújtson a sértett megöléséhez oly módon, hogy információt szolgáltat a sértett napirendjére, tartózkodási helyére vonatkozóan. A cselekmény elkövetésének helyszínéül a III. kerületi Ladik utcát jelölték ki, ahova a sértett ügyintézés céljából ment volna. A helyszínt előzetesen felmérték és megtervezték a cselekmény végrehajtását is. Az I. r. vádlott a sértett megölése érdekében beszerzett egy lőfegyvert, amelyet átadott a II. r. vádlottnak. A III. r. vádlott telefonon tájékoztatta az I. r. vádlottat, hogy a sértett 1996. november 1-jén 11 órára megy a Ladik utcába. A helyszínen a sértett gépkocsijánál a II. r. vádlott a nála lévő lőfegyverrel célzottan fejen lőtte a sértettet, aki a helyszínen életét vesztette. A III. r. vádlottat a helyszínről tanúkénti kihallgatása végett a rendőrségre szállították. A III. r. vádlott a nyomozó hatóság előtt tett tanúvallomásában tudatosan téves személyleírást adott az elkövetőről. Az ügyészség az I. r. vádlottat felbujtóként, előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével, a II. r. vádlottat előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével, a III. r. vádlottat bűnsegédként, előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével vádolja. A novemberi tárgyalási napokon a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
7
Fővárosi Törvényszék, II. 36. 2.B.1280/2010
terrorcselekmény bűntette
2013.11.25., 27., 9:00 29.
A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint az I. r. vádlott és T. L. 2007. április 21-én a Hősök terén tartott „A Kezdet Napjának” nevezett rendezvénnyel útjára indították a „Hunnia – Párhuzamos Magyarország” mozgalmat. A résztvevők kérdőíveket és jelentkezési lapokat kaptak, amelyeken a „Hunnia szakértőinek, katonáinak, illetve támogatóinak” lehetett jelentkezni. A mozgalomnak az volt a célja, hogy egyfajta szakértőkből álló árnyékkormányt hozzon létre, amely a polgárok támogatásával, idővel majd átveszi az irányítást a Gy. F. által vezetett kormánytól. A III. r. vádlott nyilvántartásba vette a jelentkezőket és tartotta velük a kapcsolatot, adataikból adatbázist készített, amelyet rendszeresen frissített és továbbküldött az I. r. vádlottnak. Az I. r. vádlottnak azt volt a terve, hogy a „Hunnia katonáinak” jelentkezőkből létrehozzon egy, az irányítása alatt álló, de nyilvánosan a személyéhez nem köthető, több személyből álló, az Ír Köztársasági Hadsereghez hasonló csoportot. A csoport célja az országgyűlési képviselők megfélemlítésével a parlamenti döntések befolyásolása volt. Emellett a később kialakult céljuk az volt, hogy a kormányzó MSZP-SZDSZ koalícióhoz kötődő politikusok, pártszékházak elleni, illetve a nekik nem tetsző, általuk nem tolerált társadalmi csoportok, személyek ingatlanai elleni támadásokkal megfélemlítsék a társadalom jelzett csoportjaihoz tartozó személyeket. Az is céljaik között szerepelt, hogy a nemzeti ünnepeken és egyéb alkalmakkor tartott rendezvényeket erőszakos eszközökkel megzavarják és a rendezvényeket biztosító rendőrökkel minden lehetséges alkalommal összetűzést provokáljanak. A vádirat szerint az I. r. vádlott erőnléti-állóképességi felmérőket tartott a Hunnia katonáinak jelentkezőknek. A felmérőkön az I. r. vádlott kiválasztotta az általa létrehozni kívánt csoport tagjait. A kiválasztottak a XIII. r. vádlott jászberényi tanyáján havi rendszerességgel kiképzésen voltak, és itt készítették elő a későbbi támadásokat. Az I. r. és a III. r. vádlott a tagok egymás közötti kommunikációjára létrehoztak egy levelezőrendszert. Az egyes cselekmények végrehajtása után a végrehajtók közül egy előre kijelölt személynek ezen a levelezőrendszeren keresztül kellett jelentenie az I. r. vádlottnak. A csoport tagjai által elkövetett bűncselekmények után „Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg” virtuális néven ismeretlen személyek felelősségvállaló nyilatkozatokat tettek közzé az interneten, a közleményeket az I. és III. r. vádlottak fogalmazták meg. A tagok egy lelkesítő propagandafilmet is forgattak, mely Magyar Nemzeti Ellenállás néven később felkerült az internetre. A vádirat több oldalon át részletezi a vádlottak terhére rótt cselekményeket. A vádhatóság szerint az I. r. vádlott azért, hogy akkor kormányon lévő MSZP és SZDSZ tagjait, valamint a velük szimpatizáló lakosságot megfélemlítsék utasítást adott, hogy Molotov-koktéllal támadjanak az MSZP kispesti és az SZDSZ XI. kerületi székházára Mindkét esetben kisebb kár keletkezett. E vádpontokban a II. r. vádlott, az MSZP -székház elleni támadásnál pedig a XIV. r. vádlott felelősségét is felveti a vádhatóság. Az I. r. vádlott a IV. r., a VI. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottaknak az MSZP kőbányai székháza elleni molotov-koktélos támadásra adott utasítást. A kár meghaladta az 500000 forintot. 2007 decemberében a sajtó is hírt adott arról, hogy a XXI. kerületben „Vörös Csepel” néven vendéglátó helyiség nyílik. Az I. r. vádlott azért, hogy ne legyen ilyen neve egy kocsmának, s így a civil lakosságban félelmet keltsenek, utasította a IV. r., a VI. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottakat, hogy a „Vörös Csepel” nevű presszót molotov-koktéllal támadják meg. A kár meghaladta a 600000 Ft-ot. A következő vádpont szerint Cs. S. a Hír Tv műsorvezetője, műsorában a 2006. őszét követő utcai demonstrációkban résztvevőket, köztük a „Hunnia mozgalom” katonáit huligánoknak, rongálóknak, provokátoroknak, az MSZP ügynökeinek nevezte. Az I. r. vádlott elhatározta, hogy a műsorvezetőt meg kell leckéztetni és csoportjának feladatul adta: térképezzék fel Cs. S. mozgását, életvitelét, majd bántalmazzák őt. A felderítést a VIII. r. vádlott és pontosan nem meghatározható társai végezték, míg a bántalmazásra a VIII. r., a IV. r., a VI. r. és a VII. r. vádlottakat utasította az I. r.
8
vádlott. Cs. Sa a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Egy másik vádpont rögzíti: a Kormány 2007 októberében törvényjavaslatot nyújtott be az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről. Az I. r. vádlott a népligeti találkozók egyikén a csoport tagjainak átadott egy, az MSZP-s és SZDSZ-es országgyűlési képviselők nevét és címét tartalmazó listát azzal, hogy molotov-koktélos támadásokkal kell elérni azt, hogy a képviselők a törvény ellen szavazzanak. A vád szerint azért, hogy a törvényjavaslat elfogadását befolyásolják, az I. r. vádlott utasítására a II. r. vádlott engedély nélkül tartott fegyverével két lövést adott le az utcáról dr. H. I. országgyűlési képviselő/miniszter házára. A kár meghaladta a 160000 Ft-ot. Az I. r. vádlott 2007 decemberében egy ismeretlenül maradt bűntársával és a XIV. r. vádlottal dr. K. J. országgyűlési képviselő/miniszter épülő családi házához mentek. Az I. r. vádlott és ismeretlenül maradt társa molotov-koktélt dobott a teraszra. A kár meghaladta a 650000 Ft-ot. A vádhatóság szerint az I. r. vádlott utasítására és részvételével a csoport tagjai – azzal a céllal, hogy az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény elfogadását befolyásolják – 2008. február 7-ről 8-ra virradó éjszaka, az általuk „nagy kör”-nek nevezett akció részeként Dunaújvárosban, Gödön, Rácalmáson, Kunhegyesen, Cegléden és Sarudon előre egyeztetett időpontban, összehangolt molotov-koktélos támadásokat hajtottak végre kormánypárti országgyűlési képviselők ingatlanjai ellen. Több százezer forint volt a kár. A következő vádpont egy jegyiroda elleni molotov-koktélos támadásról szól. A Hungarica zenekar koncertjére szeretett volna jegyet vásárolni ott valaki, aki végül vásárlás helyett a panaszkönyvbe írt, s a történteket elektronikus levélben elküldte a kuruc.info és a hunhir.hu híroldalaknak. Az I. r. vádlottat felháborította az eset, ezért utasítást adott az V. rendű, a IV. rendű , a VIII. rendű, a VI. rendű és a VII. rendű vádlottaknak, hogy molotov-koktéllal támadják meg a jegyirodát. A kár meghaladta a 450000 forintot. Egy másik vádpont szerint az I. r. vádlott nemtetszését fejezte ki a 2008. július 5-re bejelentett, Meleg Méltóság menete rendezvénnyel kapcsolatban. Kifejtette, valahogy el kellene érniük, hogy a felvonulni szándékozók megijedjenek, és minél kevesebben menjenek el. Az I. r. vádlott felhívta a csoport tagjainak figyelmét, hogy az interneten megtalálható a melegek által látogatott bárok listája, melyek közül minden csoportnak ki kell választania egyet, amire majd 2008. június 26-ról 27-re virradó éjszaka molotov-koktélt dobnak. Az ügy több vádlottja azért, hogy a másságukat nyíltan felvállalókat és közvetve a velük szimpatizálókat megfélemlítsék két létesítmény ellen intéztek támadást. A kár meghaladta a 100000 forintot. A vádlottak mindkét helyszínen közvetlenül veszélyeztették a bárban illetve a szaunában tartózkodók életét és testi épségét. Nem a vádlottakon múlt, hogy csak kisebb értékű kár keletkezett. A támadások ellenére megtartották az Andrássy úton a melegfelvonulást, melynek megzavarásában az I. r. vádlott által vezetett csoport tagjai észt vettek,. Többen tojásokkal dobálták meg a felvonulókat, de a molotov-koktélokat a rendőrség fellépése, a tömegoszlatás miatt nem használták. A vádirat szerint az I. r. vádlott 2008 májusában felvetette, hogy egy későbbi támadáshoz fel kellene térképezni dr. Sz. Gy. lesencefalui házát. Az I. r. vádlott és több vádlott is úgy gondolta, hogy az ismeretlenek által létrehozott, a Magyarok nyilai nevet magában foglaló internetes címet a titkosszolgálatok hozták létre azzal a céllal, hogy az oldalra regisztrálók adatait megszerezzék. Az I. r. vádlott utasítására néhány vádlott leutazott Lesencefalura és beazonosította a házat. Az I. r. vádlott ismeretlen forrásból, ismeretlen összetételű robbanóanyagot szerzett be. A második felderítés után egy népligeti találkozón felmerült, hogy próbarobbantást kellene végrehajtani. Ez Százhalombatta mellett meg is történt, ahol az I. r. vádlott elsősorban a magával vitt időzítőt próbálta ki. 2008. szeptember 2-án az I. r., III. r. és IX. r. vádlottak elindultak Lesencefalura, ahova magukkal vittek egy előzőleg összeállított bombát is, mellyel Sz. Gy. házánál robbantottak. A kár meghaladta a 250 000 forintot. A következő vádpont szerint 2008-ban, a népligeti találkozók során a II. r. vádlott felvetette, hogy valamilyen módon pénzt kell szerezni a „Hunnia mozgalom” részére, a tervezett terrorcselekmények végrehajtásához. A II. r., a IV. r., a VI. r. és a VII. r. vádlottak úgy döntöttek, hogy felrobbantanak egy ATM automatát. Mindezt Székesfehérváron tették. A robbantás következtében az ATM automata használhatatlanná vált, eldeformálódott, alkotórészei több méteres körzetben szétszóródtak, de a trezor nem nyílt ki, így a vádlottak nem jutottak hozzá a
9
pénzhez. Az utolsó vádpont szerint 2009. április 5-én a Civil Összefogás Fórum kezdeményezésére demonstrációt tartottak a Hősök terén, ahol felszólították az Országgyűlést, hogy oszlassa fel magát és legyenek előre hozott választások. A rendezvény békésen lezajlott, az I. r. vádlott számára nyilvánvalóvá vált, hogy a várt erőszakos utcai megmozdulások elmaradnak, az MSZP további kormányzásáról az Országgyűlés fog dönteni. Emiatt az I. r. vádlott elhatározta, hogy MSZP-s országgyűlési képviselők elleni összehangolt robbantásokkal meg kell akadályozni, hogy B. G-t miniszterelnökké válasszák. A 2009. április 8-ról 9-re virradó éjszakára tervezett négy támadással az volt a céljuk, hogy B. megválasztása helyett előrehozott országgyűlési választás legyen. A támadásokra végül nem került sor, mivel rendőrségi ellenőrzések során a csoport egyes tagjait elfogták. Az ügyészség az I. r. vádlottat társtettesként elkövetett 2 rendbeli, állami szerv kényszerítése céljából lőfegyverrel visszaéléssel és rongálással illetve robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaéléssel megvalósított terrorcselekmény bűntettével, felbujtóként elkövetett 5 rendbeli, lakosság megfélemlítése céljából közveszélyokozással megvalósított terrorcselekmény bűntettével, valamint felbujtóként, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettével vádolja. A büntetőpernek összesen 17 vádlottja van. Az I. r. vádlott mellett további 15 vádlott terhére is terrorcselekmény elkövetését rója a vádhatóság, míg a XVII. rendű vádlottat lőszerrel visszaélés bűntettével vádolják. A márciusi tárgyalási napokon sor került a vádlottak meghallgatására. A májustól pedig folyamatosan tanúkat hallgat meg a bíróság. Az ügyben a novemberi tárgyalásokon a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
Fővárosi Törvényszék, fsz. 17. 30/32.B.156/2012
hivatalos személy által elkövetett 2013.11.25. vesztegetés bűntette
13:00
A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint a több évtizede a Budapest XI. Kerületben vállalkozóként tevékenykedő magánszemély (1. sz.) ügyvezetése alatt álló Q. C. Kft 1992 óta bérelt két üzlethelyiséget (a továbbiakban 1. sz. és 2. sz. üzlethelyiségek) a XI. Kerületi Bartók Béla úton. A fenti két üzlethelyiség bérletét az önkormányzat felmondta. A magánszemély (1. sz.) cége nevében a két üzlethelyiséget az önkormányzattól megvásárolta. Az adásvételi szerződések megkötése érdekében azonban “kenőpénzt” fizetett. A magánszemély (1. sz.) az 1. sz. üzlethelyiség bérleti jogviszonyának felmondását követően vételi kérelmet nyújtott be az önkormányzathoz. A magánszemélyt (1. sz.) felkereste a II. r. vádlott ügyvéd, aki az önkormányzat jogi bizottságának külső tagjaként is tevékenykedett, és közölte vele, hogy az adásvétel csak úgy jöhet létre, ha részére a vállalkozó 8.250.000 Ft-ot kifizet. Az ügyvéd magatartásával azt a látszatot keltette, hogy a kért összeget az önkormányzatnál az értékesítésről érdemben döntő személyeknek kell továbbítania. Az összeget a vállalkozó átadta a II. r. vádlottnak, majd ezt követően az adásvételi szerződést megkötötték. A II. r. vádlott a pénz átvételekor két ügyvédi letéti szerződést íratott alá a magánszeméllyel (1. sz.), mely szerint az átadott összegből 1.000.000 Ft jogi tanácsadási és képviseleti feladatokra megbízási díjként, adásvétel esetén az ügyvédnek, 7.250.000 Ft pedig közvetítői, tanácsadói díjként, szintén a sikeres adásvételtől függően az ügyvéddel azonos lakóhelyű másik magánszemélynek (2. sz.) jár. Valójában a magánszemély (1. sz.) nem bízta meg a másik magánszemélyt (2. sz.) a fenti tevékenységgel, őt nem is ismeri. A II. r. vádlott a pénzösszeg
10
átvételéről nyugtákat állított ki, majd később a sikeres adásvétel ellenére a pénz visszaadásáról szintén nyugtákat íratott alá a magánszeméllyel (1. sz.), de a pénzt valójában nem adta vissza. Az I. r. vádlott 2007-ben a XI. Kerületi Önkormányzat Vagyongazdálkodási Bizottságának elnöke volt. A magánszemély (1. sz.) a 2. sz. üzlethelyiség bérleti jogviszonyának felmondását követően, vételi kérelmet nyújtott be az önkormányzathoz. az I. r. vádlott egy személyes találkozó alkalmával 1.500.000 Ft-ot, majd később 2.200.000 Ft-ot kért a vállalkozótól azért, hogy az önkormányzat az üzlethelyiséget a Q. C. Kft-nek értékesítse. A vállalkozó a pénzt kifizette, majd az adásvételi szerződést megkötötték. Az I. r. vádlott további 1.000.000 Ft-ot kért a vállalkozótól arra hivatkozással, hogy a cég által nyilvános pályázat útján szintén megvásárolt 1. sz. üzlethelyiségre kizárólag a magánszemély (1. sz.) vételi szándéka miatt írtak ki nyilvános pályázatot. A vállalkozó erre nem volt hajlandó fizetni. A XI. Kerületi Önkormányzat 2007 novemberében pályázatot írt ki egy Kosztolányi Dezső téri üzlethelyiség bérleti jogának megszerzésére. Egy magánszemély (3. sz.) közölte a korábban egy másik ügyében eljáró, ügyvédként tevékenykedő III. r. vádlottal, hogy a bérleti jogot meg kívánja szerezni, majd a későbbiekben az üzlethelyiség tulajdonosává szeretne válni. A III. r. vádlott segítséget ígért az ügyben, majd közölte a magánszeméllyel (3. sz.), hogy a pályázat megnyeréséhez 5.000.000 Ft-ot kell fizetnie. A kért pénzt a III. r. vádlott úgy állította be, hogy ez az összeg “kenőpénz”, melyet a “megfelelő helyre” kell továbbítania, azaz abból a döntésben illetékes személyt kell lefizetni, hogy biztosan a magánszemély (3. sz.) szerezze meg a bérleti jogot. A magánszemély (3. sz.) az összeget kifizette és a bérleti szerződést megkötötték. A szerződés megkötését követően az önkormányzat az üzlethelyiséget apportálta egy Kft-be, amely céggel a magánszemély (3. sz.) újabb bérleti szerződést kötött. Ez a Kft később a bérleti szerződést azonnali hatállyal felmondta. A magánszemély (3. sz.) követelésének hatására a III. r. vádlott az 5 milliós “kenőpénzből” 1.500.000 Ft-ot visszafizetett. Az ügyészség az I. r. vádlottat 2 rb. fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével, a II. r. vádlottat 1 rb. vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntettével, a III. r. vádlottat pedig 1 rb. vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntettével vádolja. Az ügyben a novemberi tárgyalási napon perbeszédek várhatók. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
Fővárosi Törvényszék, II. 53. 32.Bf.6575/2013
csalás
2013.11.25.
8:30
A vádirat szerint a vádlottak brit állampolgárok, akik 2003. március 29-én közösen megalakították a DREAM ESPANIA Szolgáltató Kft-t, melynek ők voltak az ügyvezetői. Az I. vádpont szerint a vádlottak mint a fenti cég képviselői akképpen tévesztettek meg mintegy 431 sértettet, hogy azt állították valótlanul magukról, hogy Tenerifei Üdülési joghoz kapcsolódóan a Kanári Szigeteken lévő szálloda, a Hotel Regency Club által felajánlott adatbázisban szerepeltetik őket, illetőleg "A", és "B" verzióként megjelölve, vagy az ügyfél által megjelölt időpontban, vagy a Hotel által megadott időpontban vehetnek részt ún. reklámüdüléseken. Ezen ajánlataikat a K. 2003 Kft. és a V. T. Bt-n, mint velük együttműködő partnereken keresztül juttatták el a magánszemélyekhez. Ehhez a sértetteknek – személyenként - 15.000.- Ft-ot kellett befizetni, egyegy sértett több személyre vonatkozóan nagyobb összegeket is befizetett. Ez alapján az ügyfél 18 hónapon belül vagy utazhatott volna, vagy visszakapta volna a pénzét, azonban egyik sem történt
11
meg. A vádlottak a mintegy 431 sértettől, összesen 19.085.000.- Ft-ot vettek át 2003. december 8. és 2005. november 9. között, azonban azt saját magyarországi tartózkodásukra, irodájuk üzemeltetési költségeire fordították, az általuk hivatkozott Hotel Regency Clubbal kapcsolatban nem álltak, az ajánlatokat részükre nem juttatták el. A II. vádpont szerint a vádlottak mint a fenti cég képviselői, az I. pontban felsorolt cselekményeken túl továbbá akképpen tévesztettek meg a további öt sértettet, hogy azt állították valótlanul magukról, hogy ún. "Kalandjegyek" forgalmazása révén, a Sportsziget 2005 nevű rendezvényen (ezekre is 15.000.- Ft-ot kellet befizetni) a megvásárlás esetén azért cserébe különböző belföldi sport, wellness lehetőségben részesülnek. További 400 EUR/fő felár – minimum 2 maximum 6 fő befizetés mellett, - illetőleg + 10.000.- Ft esetleges további felár esetén pedig akár a párizsi Disneyland-beli utazáson, illetőleg valamely belföldi wellness szállodában 2 éjszakát tölthettek volna. A vádlottaknak a sportutalványokkal valós teljesítési szándékuk nem volt, az 5 sértettől, összesen 80.000.- Ft-ot vettek át 2005. június 20. és 2005. július 6. között, a vádlottak tényleges célja ezen összegek megszerzésére irányult. A vádlottak a cégük fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete elől a társaság megszüntetése nélkül 2005. október 12-én Nagy Britanniába távoztak. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2012. november 29-én elsőfokú ítéletet hirdetett az ügyben. A bíróság Michael James T. I. r. vádlottat 40 rb. társtettesként – részben folytatólagosan - elkövetett csalás bűntette, valamint 63 rb. társtettesként elkövetett csalás vétsége miatt halmazati büntetésül 5 hónapi börtönbüntetésre ítélte. A büntetés végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. A bíróság a II. r. vádlottat 40 rb. társtettesként – részben folytatólagosan - elkövetett csalás bűntette, valamint 63 rb. társtettesként elkövetett csalás vétsége miatt halmazati büntetésül 7 hónapi börtönbüntetésre ítélte. A büntetés végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet a II. r. vádlott tekintetében jogerős. Az ítélettel szemben az I. r. vádlott fellebbezést jelentett be Az ügyben a november 25-én a másodfokú bíróság nyilvános ülést tart. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék – I. em. 62. sz. tárgyalóterem M. B. és társai
Aljas indokból, több emberen, 2013. védekezésre képtelen személy november 25. sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények
8,30 óra
A vádirat szerint I., II. és III. rendű vádlottak hosszabb ideje egyre súlyosbodó anyagi gondokkal küszködtek. 2011. év nyarán szóba került közöttük, hogy a sértett jelentős vagyonnal rendelkezik, ezért tőle könnyen lehetne szerezni több millió forintot. I. rendű vádlott korábbi kapcsolatuk révén személyesen ismerte a sértettet. I. és II. rendű vádlottak figyelni kezdték a sértett környezetét. A cselekmény elkövetése előtt abban állapodott meg I., II. és III. rendű vádlott, hogy 2011. november 17-én erőszakot alkalmazva több millió forintot vesznek el a sértettől. A bűncselekmény végrehajtása érdekében magukkal vittek 2 db. lőfegyvernek látszó gázriasztó pisztolyt, elektromos sokkolót, csuklyákat, kesztyűket és ragasztószalagot, valamint egy I. rendű vádlott által készített kölcsönszerződés tervezetet.
12 A cselekmény elkövetésének napján a sértett házát figyelték, és amikor a sértett kijött, I., II. és III. rendű vádlottak odamentek hozzá. A nyitott garázsban I. és II. rendű vádlottak rátámadtak a sértettre, akit sikerült legyűrni, kezeit összekötötték. III. rendű vádlott ez idő alatt a garázs előtt figyelt. A védekezésre képtelenné tett sértettet arra kényszerítették, hogy menjen vissza a házba. a sértett otthon tartózkodó feleségét felszólították, hogy öltözzön fel és a nappali szoba kanapéjára ültették. A pénz megszerzése érdekében először próbáltak aláíratni a sértettel egy kölcsönadási szerződést, amelyben a sértettnek 60 millió forint átutalásáról kellett volna rendelkeznie. A vádlottak azt akarták elérni, hogy ha már a sértettnél nincs pénz, internetes átutalással fizessen. Ez azonban nem sikerült, mert a sértett a kódot rosszul adta meg. Ezt követően I. és II. rendű vádlottak közös erővel a védekezésre képtelen sértettet a garázsban autójának hátsó ülésére ültették. Felesége kezét ugyancsak összekötötték és a férje mellé ültették. Ezt követően II. rendű vádlott autójával, illetve a sértett gépkocsijával Ujszász felé indultak. Ujszász előtt egy erdő szélén leparkoltak. Ezután II. rendű vádlott saját gépkocsijával visszament Szolnokra körülnézni, hogy valaki felfedezte-e már a cselekményt. A sértett e közben megpróbált I. és III. rendű vádlottakra hatni, hogy megoldja a követelt 60 millió forint átutalását, de szüksége lenne a házban maradt telefonjára, amellyel a magánbankára intézkedését tudja kérni. A várakozás alatt az I. rendű vádlott felhívta IV. rendű vádlottat és megvételre kínálta a sértett Skoda Octavia típusú gépkocsiját. I. rendű vádlott a IV. rendű társától olyan segítséget kért, amely sikkasztásból származó gépkocsi továbbértékesítésére irányult. Miután II. rendű vádlott visszaérkezett a házaspár fogva tartási helyére, II. és III. rendű vádlottak Szolnokra indultak a sértett telefonjáért. A II. rendű vádlott elhozta a házból a sértett aktatáskáját a benne lévő telefonnal, iratokkal, pénzzel együtt, továbbá a sértett házaspár lányának bankkártyáját is elvitte. II. rendű vádlott kihozta továbbá a sértett felesége gépjárművének indító kulcsát is azért, hogy azt is eltulajdonítsák. Visszaindultak Ujszászra és útközben a II. rendű vádlott egy OTP terminálnál 100.000 Ft-ot leemelt a sértett lányának bankkártyájával, majd visszaérkeztek Ujszászra. A sértett a telefonjáról hívást kezdeményezett magánbankára felé, annak érdekében, hogy I. rendű vádlott feleségének bankszámlájára 60 millió forintot utaljanak át. Az átutalás azonban nem volt sikeres. Miután I., II. és III. rendű vádlottak rádöbbentek arra, hogy a remélt pénzhez már nem tudnak hozzájutni, elhatározták, hogy megölik a sértettet, illetve házastársát. A sértett szemét, illetve nyakát ragasztószalaggal körbe tekerték, kezét, lábát összekötötték. I. és II. rendű vádlottak egy vegyszer rakták közelében lévő kúthoz hajtottak, majd visszamentek a III. rendű vádlott által addig őrzött sértett feleségéhez. A nő szemét és száját ragasztószalaggal körbetekerték, kezét összekötötték. A kútnál I. és II. rendű vádlottak a sértett feleségének a fejét nagy erővel ütlegelték, az asszony intenzíven vérző sérüléseket szenvedett. Beragasztott szája miatt a vért nem tudta kiköpni, ezért levegő helyett a vért lehelte be, amely miatt a bántalmazást követően rövid időn belül életét vesztette. Ezt követően az I. és II. rendű vádlottak összekötötték az asszony élettelen testét a férje testével és mindkét sértettet a kút vizébe lökték, ahol a férj vízbe fulladt. Ezt követően csatlakoztak III. rendű vádlotthoz és Ujszászra indultak. A cselekmény elkövetését követően a sértett autójában megtalált tárgyakat megsemmisítették, a táskájában lévő okmányokat, telefont, bankkártyákat pedig ismeretlen helyre elrejtették. Ezt követően a vádlottak a II. rendű vádlott, illetve a sértettekről elvett két autóval Budapestre indultak. Itt IV. rendű vádlott eladta a sértett és házastársa autóját, V. rendű vádlottnak és ismeretlen társának, akik az eladás körülményeiből tudták, hogy a gépkocsik bűncselekményből származnak. Miután az I. rendű vádlottat a sértettek eltűnésével kapcsolatban a rendőrség kihallgatta és IV. rendű vádlott már tisztában volt azzal, hogy I., II. és III. rendű vádlottak a sértetteket
13 megölték, segített II. és III. rendű vádlottaknak a hatóság előli elrejtőzésben. II. és III. rendű vádlottak egy budapesti lakásban tartózkodtak, melyet VI. rendű vádlott biztosított számukra, illetve miután a a rendőrség kereste II. és III. rendű vádlottakat, segítséget nyújtott ahhoz, hogy az elkövetők a hatóság elől elmeneküljenek.
Információ:
A bíróság az ügyben több tárgyalást tartott,. meghallgatta a vádlottakat, tanukat és szakértőket. 3 szakértő és 3 tanú ismételt meghallgatását követően elkezdődhet a perbeszédek megtartása. Soós Róbertné dr. sajtóreferens – 06-56-501-400/3109 mellék
[email protected] Pardi Erika sajtótitkár – 56/501-410
[email protected]
14
2013.11.26. (KEDD) KÚRIA KÚRIA B. I. tanács fsz. 3. sz. tárgyalóterem Cs. L. XII. r. és T. M.Adócsalás bűntette XIII. r. bűncselekmények
és
más2013. 11. 26.
09.00
Adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben a XII. rendű és a XIII. rendű vádlottak „strómanként” anyagi ellenszolgáltatás ellenében fiktív cégek alapításában vettek részt, hamis okiratokat írtak alá cégvezetőként. Információ:
Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
KÚRIA B. I. tanács fsz. 3. sz. tárgyalóterem P. D. A. II. r. és S. A. III.Hűtlen kezelés bűntette bűntette 2013. 11. 26. r.
10.15
A vádlottak a gazdálkodó szervezet által termelt mezőgazdasági terményeket jelzálogszerződéssel lekötve közraktárban helyezték el, és ezt követőn a közraktári jegy fedezete mellett banki hitelt vettek fel. A másodfokú ítélet szerint ezzel az eredeti zálogjogosultak irányában tartozás fedezet elvonása bűntettét követték el. Információ:
Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
KÚRIA B. I. tanács fsz. 3. sz. tárgyalóterem dr. R. M.
Rágalmazás vétsége
2013. 11. 26.
11.15
A rágalmazás vétsége miatt indult eljárásban a bíróságok megszüntették az eljárást jogellenesség hiányában, mivel – álláspontjuk szerint – bírósági eljárás során a feljelentőre tett tényállítás a törvényes joggyakorlás körébe esik. Információ:
Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
15 KÚRIA B. III. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem dr. F. L. J. IV. r.
Információ:
Közokirat-hamisítás bűntettének2013. 11. 26. kísérlete
9.00
Az eljárt bíróságok a terheltet bűnösnek mondták ki társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének kísérletében. Az irányadó tényállás szerint G. L., az S. Kft. egyik alapító tagja anyagi okokra hivatkozással értékesíteni kívánta a saját üzletrészét, de azt sem a tagok, sem külső személyek, sem pedig a kft. nem vásárolta meg tőle, ezért elhatározta, hogy megveszi a tagok többségének üzletrészét és többségi üzletrészként értékesíti azt. A kft. néhány tagjával ennek megfelelően adásvételi szerződést kötött, amely rögzítette, hogy az üzletrész tulajdonjoga – függetlenül attól, hogy a vételár később kerül kifizetésre – a szerződés megkötésekor átszáll G. L.-re. G. L. ezt követően előszerződést kötött egy másik kft.-vel, az általa megszerzett többségi üzletrész eladása érdekében, majd megkereste az I. r. terheltet, hogy a tulajdonváltozást vezesse át, jelentse be, ennek azonban I. r. terhelt nem tett eleget. A II. r. terhelt – aki korábban maga is eladta az üzletrészét G. L.-nek – meggondolta magát, el akart állni a szerződéstől, ezért a szerződést a bíróságon megtámadta. Még a bírósági eljárás lezárulása előtt I. r. terhelt megvásárolta a II. r. és a III. r. terhelt üzletrészét, a szerződést az ügyvédként dolgozó IV. r. terhelt készítette, majd a IV. r. terhelt I. r. terhelt meghatalmazása alapján változásbejegyzési kérelmet terjesztett elő a cégbíróságon. A cégbíróság azonban ezt az eljárást felfüggesztette, tekintettel a még le nem zárult bírósági eljárásra. A jogerős ügydöntő határozat ellen a IV. r. terhelt védője útján nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a IV. r. terhelt felmentése érdekében. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
KÚRIA B. III. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem Á. A.
Zaklatás vétsége
2013. 11. 26.
10.45
Az eljárt bíróságok a terheltet bűnösnek mondták ki zaklatás vétségében. Az irányadó tényállás szerint a terhelt – miután a sértett kezdeményezésére megszakadt közöttük a fennálló szerelmi kapcsolat – telefonon próbálta felvenni a kapcsolatot a sértettel, kapcsolatuk helyreállítása érdekében. A sértett – mivel a telefonhívások, szerelmes üzenetek négy hónap elteltét követően sem ritkultak – lecserélte a mobiltelefon-számát. Mivel ily módon a sértett elérhetetlenné vált a számára, a terhelt heti 2-3 alkalommal a hajnali órákban felkereste a sértettet házánál kapcsolatfelvételre törekedve, majd miután ez sem vezetett eredményre, el kezdte a sértettet mindenhová követni és így próbált beszélgetést kezdeményezni vele. A jogerős határozat ellen a terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt felmentése érdekében. Információ:
Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
16 KÚRIA B. III. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem dr. K. Z. I.
Becsületsértés vétsége
2013. 11. 26.
11.30
Az eljárt bíróságok a terheltet bűnösnek mondták ki 2 rb. becsületsértés vétségében. Az irányadó tényállás szerint a terhelt, amikor észrevette, hogy a két rendőr sértett intézkedés alá vonta a személygépkocsiját, amely a tilosban parkolt, a sértettek becsületének csorbítására alkalmas kifejezéseket használva hangosan kiabált velük. A jogerős ügydöntő határozat ellen a terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt felmentése érdekében. Információ:
Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla B. I. + 2 fő
Információ:
Rablás bűntette
2013.11.26.
10:00
Az elsőfokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2013 februárjában B. I. I.r. vádlottat csalás bűntette miatt 1 év 8 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte és egyben elrendelte a Nyíregyházi Városi Bíróság korábban kiszabott 8 hónap börtönbüntetés végrehajtását. A vádlottat az ellene 2 rb. közokirattal visszaélés vétsége valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól felmentette. M. T. II.r. és M. B. III.r. vádlottat csalás bűntette miatt bűnsegédet 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. A vádlottakat az ellenük 2 rb. közokirattal visszaélés vétsége miatt emelt vád alól felmentette. Az ügyész indítványozta az ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását. A bíróság által megállapított tényállás szerint II. és III.r. vádlott testvérek, I.r. vádlott pedig az unokatestvérük. B. I. I.r. vádlott 2011 nyarán ismerkedett meg P. V. ukrán állampolgár sértettel. Megállapodtak, hogy a sértett jövedéki adózás alól elvont 3 millió forint értékű cigarettát vásárol I.r. vádlottól. B. I. I.r. vádlott célja kizárólag a sértett pénzének megszerzése volt. Az ügyletbe bevonta a II. illetve III.r. vádlottat is, olyan hamis tartalmú sms üzeneteket váltottak, amelynek köszönhetően a sértett elhitte, hogy I.r. vádlott ténylegesen rendelkezik az eladásra kínált cigarettával. 2011 szeptemberében I.r. vádlott beült a sértett autójába és elindultak a Csaholc és Túrricse közötti útra mivel abban állapodtak meg, hogy ott bonyolítják le az üzletet. A helyszíntől nem messze várakozott II. és III.r. vádlott egy másik gépkocsiban. I.r. vádlott közölte a sértettel, hogy kb. 20 perc múlva itt lesznek az áruval és átvette a sértettől a 3 millió forintot. Ezután átült a II. és III. r vádlotthoz, majd elhajtottak a helyszínről Nyíregyházára. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
17 Debreceni Ítélőtábla G. Zs. + 4 fő
Hivatalos személy által elkövetett 2013.11.26. vesztegetés bűntette
10:00
Az elsőfokon eljárt Miskolci Törvényszék 2013 májusában G. Zs. I.r. és M. T. J. II.r. vádlottat vesztegetés bűntette miatt 3 év szabadságvesztésre 3 év közügyektől eltiltásra és 5.000.000.- Ft pénzbüntetésre ítélte. F. Z. III.r. és V. Zs. IV.r. vádlottat 2 év szabadságvesztésre, 2 év közügyektől eltiltásra és 5.000.000.- Ft pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés büntetést valamennyi vádlott esetében börtönben kell végrehajtani. A törvényszék N. T. V.r. vádlottat az ellene vesztegetés bűntette miatt emelt vád alól felmentette. A törvényszék M. T. J. II.r. vádlottal szemben 800.000.- Ft vagyonelkobzást rendelt el. Az ítélet ellen az ügyész I., II., III. és IV. r. vádlottak terhére a kiszabott büntetés súlyosításáért, míg V. r. vádlott terhére a felmentés miatt bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása céljából fellebbezett. I., II. és IV.r. vádlott és védője felmentésért, III. r. vádlott védője a tényállás megalapozatlansága, a bizonyítékok jogszabálysértő felhasználása, iratellenesség és ténybeli következtetés hibája okán felmentés érdekében fellebbezett. V. r. vádlott tudomásul vette az elsőfokú ítéletet. A bíróság által megállapított tényállás szerint M. T. J. II.r. vádlott 2007-ben Onga település polgármestere volt. III. és IV. r. vádlott 2007 és 2011 között közösen irányítottak egy szállítmányozással foglalkozó kft-t. Az érdekkörükbe tartozó Onga település külterületén tervezett építkezés feltételéül szolgáló építési engedély kiadásának meggyorsítása érdekében 2007-ben megállapodtak II.r. vádlottal, hogy a hivatali helyzetéből adódóan segít az engedély megszerzésében. Mindezért cserébe III. és IV. r vádlott 1.000.000.- Ft-ot ígértek II.r. vádlottnak, aki elfogadta az ajánlatot. 500.000.- Ft-ot át is adtak II.r. vádlottnak azzal, hogy a további összeget az engedély kiadása után fogja megkapni. 2007 júliusában, miután a képviselőtestület határozatot hozott az ügyben az érintett területet gazdasági területté nyilvánították a beépíthetőség érdekében. Ezért 300.000.- Ft-ot át is adtak II.r. vádlottnak. A fennmaradó összeg átadását az engedély kiadásához kötötték. Azonban a település jegyzője a képviselő-testületi döntést követően sem adta ki az építési engedélyt. 2008 februárjában a II. és IV.r. vádlott közös ügyvezetése alatt álló kft megvásárolta az érintette ingatlan, a képviselőtestület pedig márciusban módosította a helyi építési szabályzatról szóló rendeletet. Onga település jegyzője 2008 áprilisában az építési engedélyezési eljárás lefolytatására más közigazgatási szerv kijelölését kérte. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Építésiés Környezetvédelmi Osztálya az építési engedély iránti kérelmet elutasította. 2007-ben G. Zs. I.r. vádlott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke volt. G. Zs. I.r., F. Z. III.r. és V. Zs. IV.r. vádlottak – utóbbiak egy kft ügyvezetőiként – megállapodtak, hogy I.r. vádlott, mint a megyei közgyűlés vagyongazdálkodásért felelős alelnöke egy miskolci ingatlanon a kft által épített legalább 30.250.000:- Ft értékű felépítmény ellenérték nélküli átadása fejében közreműködik abban, hogy a kft egy a megyei önkormányzat tulajdonában lévő székház tulajdonjogát a lehető legkedvezőbb áron megszerezhesse. Az ingatlanforgalmi értékbecslés szerint az érintett ingatlan minimális vételára 1.063.640.000.- Ft plusz áfa volt. Mindezek érdekében I.r. vádlott a székház pályázati felhívásával kapcsolatosan a tisztségénél fogva tudomására jutott információkat azok nyilvánosságra kerülését megelőzően közölte a kft képviselőivel és közreműködött a pályáztatás menetének felgyorsításában. I.r. vádlott az ügyintézésben nyújtott segítségért cserébe a 30.250.000.értékű felépítménnyel rendelkező ingatlant megvásárolta 12.000.000.- Ft vételárért. 2007 decemberében a székházra kiírt pályázatra két pályázat érkezett. III. és IV.r. vádlott cégének vételi ajánlata 610.000.000.- Ft volt. Végül a Pályázatelbíráló Bizottság elnöke a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánította, mert a versenytárgyaláson kialakult végső ár elmaradt a még elfogadható, elvárható vételártól. A megyei közgyűlés ezt jóváhagyta, így a székház az önkormányzat tulajdonában maradt, az alelnökkel kötött ingatlan adásvételi szerződését pedig 2007 decemberében felbontották. Folytatódnak a perbeszédek.
18 Információ:
Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ KOLLÉGIUMA 1055 Budapest, Markó utca 16. fszt. 4. számú tárgyaló Cs. Gy. vádlott emberölés bűntette
Nyilvános ülés 2013. november 26.
9:00
1. Elsőfokú ítélet: Fővárosi Törvényszék 2013. február 7. napján kelt 28.B.1238/2010/29. számú határozata 2. Bűncselekmény, kiszabott büntetés: Cs. Gy. vádlott bűnös emberölés bűntettében (Btk. 166.§ (1) bek.), ezért őt a törvényszék 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott a büntetés fele részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. 3. Személyi tényállás Cs. Gy. vádlott 25 éves, gyermektelen, mérnöki diplomával rendelkezik, büntetlen előéletű. 4. Történeti tényállás 2009. október 28. napján a Budapesti Műszaki Főiskola Tagkollégiumában zenés táncos rendezvény volt, amelyen a vádlott is részt vett. A rendezvény szervezője az este folyamán felkérte a vádlottat, hogy 22 óra után segítsen neki annak a megakadályozásában, hogy a nem kollégiumban lakó személyek a kollégiumi szobákhoz feljussanak. A mulatság végén több személy, így N. Á. sértett is fel kívánt menni a barátjának a 4. emeleten lévő szobájába az ott hagyott értékei miatt, azonban ezt az emeletre felvezető lépcsőnél álló, a szervezésben részt vevő személyek nem engedték. Ennek során az ittas állapotban lévő sértett és a biztosításban részt vevő személyek között heves szóváltás alakult ki. E közben kettő vagy három rendező személy felment az értékekért. A sértetten kívül mindenki tudomásul vette a rendezők utasítását. A sértett látva, hogy nem tud felmenni a vádlott mellett a lépcsőn, a lépcsőház 1. és 2. emelet közötti részén átmászott a lépcsőkorláton és abba kapaszkodva, kívülről próbált a lépcsőn felfelé a korlát túlsó oldalán a 4. emeletre feljutni. E közben többen figyelmeztették a sértettet, hogy ne másszon ki, illetve másszon vissza a lépcsőre, mert veszélyes, amit csinál. Cs. Gy. vádlott észrevette a sértettet és a lépcsősor aljáról felment a lépcső középrészéhez, ahol megállította a felfelé araszoló N. Ádámot és közölte vele, hogy nem mehet tovább. Majd mindkét korlátba kapaszkodó kezét megfogta, rángatta és nem engedte, hogy tovább menjen felfelé. Mindeközben veszekedtek egymással. Mivel a sértett hangoztatta, hogy mindenképpen fel fog menni az emeletre, ezt a vádlott úgy próbálta megakadályozni, hogy a sértett kapaszkodó jobb kezét legalább egy alkalommal lefejtette és eltolta a korláttól, majd tartotta azt az alkar részén a levegőben, hogy ne tudjon visszafogni a korlátra, illetve megpróbálta visszatolni a sértettet a lépcsőforduló aljára. Mindezt a vádlott abban a tudatba tette, hogy az ittas állapotban lévő sértett a második emelet magasságából leesve halálos sérülést szenvedhet. A vádlott a magasságból eredő veszély, a helyszínen lévő személyek figyelmeztetése, valamint a sértett dolgaival az emeleti szobákból visszaérő rendezők kérése ellenére nem engedte, hogy
19 a sértett visszamásszon, hanem kijelentette, hogy menjen vissza és ott másszon be a lépcsőre, ahol korábban kimászott. E közben továbbra is próbálta megakadályozni, hogy a sértett a jobb kezével megfogja a korlátot, egymás ellen hadonásztak, mire a sértett elvesztette az egyensúlyát és a bal kezével elengedte a korlátot és hátrafelé dőlve 10,39 méter magasságból lezuhant a pince kövezetére. Az esés következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, aminek következtében elhunyt, életét az azonnali szakszerű orvosi segítség sem háríthatta volna el. 5. Büntetéskiszabási körülmények Enyhítő körülmények: - büntetlen előélet, fiatal felnőtt kor, rendezett családi élet, a cselekmény óta és annak ellenére felfelé ívelő oktatói pályafutás, életvezetése, eshetőleges szándékú elkövetés, sértetti közrehatás, időmúlás Súlyosító körülmények: - ittas állapotú elkövetés
Információ:
5. Fellebbezések - Az ügyész a vádlott terhére súlyosításért, míg a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan téves minősítés miatt és enyhítésért jelentettek be fellebbezést. - A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség átiratában a tényállást nagyrészt megalapozottnak tartotta, azt öt pontba indítványozta helyesbíteni, illetve kiegészíteni, amellyel a tényállás a másodfokú eljárásban irányadónak tekintendő. A vádlott bűnösségére vont következtetés okszerű, a cselekmény jogi minősítése is törvényes. Tévedett azonban a büntetés kiszabásakor, mivel az enyhítő körülményeknek túlzott jelentőséget tulajdonított, illetve egyes körülményeket kétszeresen értékelt. A kiszabott büntetés nem alkalmas a büntetési célok elérésére. Minderre figyelemmel a büntetés súlyosítását és a büntetés fele részének letöltése utáni feltételes szabadságra bocsáthatóság lehetőségének a mellőzését indítványozta. dr. Mohácsy Zsuzsanna elnökhelyettes +36-1/268-4803
[email protected]
GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA Győri Ítélőtábla fszt. I. számú tárgyalóterem P. A. és társai
Emberölés bűntettének kísérlete 2013.11.26. 9.00. és más bűncselekmény Első nyilvános ülés, határozathirdetés várható Az elsőfokon eljárt Tatabányai Törvényszék a következő tényállást állapította meg: Az I. r. vádlott és a II. r. vádlott élettársak, közös gyermekük is van. Az általuk lakott, a város tulajdonában álló ingatlanon lévő hétvégi házban laktak, ahová a III. r. vádlottat szívességből befogadták. A II. r. vádlott 2009. decemberében szerelmi kapcsolatot létesített, emiatt az I. r. vádlottat többször elhagyta és a szeretőjéhez költözött. Az I. r. vádlott az élettársát minden alkalommal visszafogadta. 2010. június 4-én az esti órákban az ittas állapotban lévő sértett – cél nélkül, a részegsége miatt - megjelent az I. r. vádlott házánál, akit az I. r. vádlott nem ismert, ezért felszólította a telke elhagyására. Közben kilépett a II. r. vádlott, aki közölte az I. r. vádlottal, hogy ő felismerte a sértettet. Ekkor az I. r. vádlott ismét megkérdezte a sértettet, hogy miért jött, de az nem válaszolt neki, hanem elhagyta a kertet. Az I. r. vádlottban felébredt a féltékenység, arra gondolt, hogy a II. r. vádlott szeretője küldhette ide a férfit, hogy üzenetet adjon át az élettársának. Ezért magához ragadt egy kemény fából készült csákány nyelet és a sértett után sietett. Utol érte a farakásban elbotlott sértettet, tőle ismét megkérdezte, miért jött, ki
20 küldte. Mivel választ nem kapott, felhergelte magát és téves meggyőződésében a nyéllel ütlegelni kezdte a sértett jobb oldali halántékát, majd a bal arcát. A bántalmazást a II. r. és III. r. vádlottak is végignézték, a II. r. vádlott felszólította a III. r. vádlottat, hogy vegye el az I. r. vádlottól a szerszámnyelet, különben meg fogja ölni a sértettet. Ennek eleget tett a III. r. vádlott, a sértett közben összeesett, a sértett sorsa iránt közömbösen viselkedő I. r. vádlott besétált a házba, majd mind az II. r., mind a III. r. vádlottaknak megtiltotta, hogy értesítsék a hatóságot, az elkövetés eszközét pedig elrejtette. Az éjszaka folyamán a II. r. vádlott többször ellenőrizte a sértett állapotát, aki másnap a hajnali órákban hazagyalogolt a lakóhelyére, ahonnan kórházba szállították, és életmentő agyműtét hajtottak rajta végre. A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság az I. r. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 3 év 4 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, a II. r. és III. r. vádlottakat segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt 1 – 1 év időtartamban próbára bocsátotta. Az ítélet ellen az ügyész a vádlottak terhére, az I. r. vádlott vonatkozásában hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása céljából, a II. r. és III. r. vádlottak esetében pénzbüntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést. Az I. r. vádlott és a védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés végett jelentettek be fellebbezést. Győri Ítélőtábla fszt. I. számú tárgyalóterem P. K.
Információ:
különös kegyetlenséggel 2013.11.26. 10.30 elkövetett emberölés bűntettének kísérlete Első nyilvános ülés, határozathirdetés várható Az elsőfokon eljárt Győri Törvényszék a következő tényállást állapította meg: Az I. r. vádlott (1983) és a másodfokú eljárásban nem érintett II. r. vádlott élettársak és hajléktalanok voltak, akiknek a sértett 2011. augusztusában Jánossomorján szállást biztosított. Az I. r. vádlott rendszeresen bántalmazta a sértettet és annak testvérét annak ellenére, hogy a sértett gyakran élelemmel is ellátta őket. 2011. október 4-én az ittas állapotban haza térő I. r. vádlott az általa korábban vásárolt ételt kereste. Az ugyancsak ittas sértett ekkor már a padlón aludt. Az I. r. vádlott ököllel ütlegelte, majd gyomron rugdosta, többször rátaposott a mellkasára. Majd felkapta a kerékpárvillát, amivel a sértett fejét ütötte, közben azt kiabálta, hogy megdöglesz. Ledobta a villát, és vasfűrészt vett a kezébe, és azzal ütötte a sértettet. Az I. r. vádlott nem hallgatott a cselekmény abbahagyását kérő II. r. vádlottra, hanem a védekezésre képtelen, tehetetlenül fekvő és hörgő sértett lábát fűrészeli kezdte. Ezután fejszével a sértett bal bokájára sújtott kétszer, mert le akarta vágni a lábát. Miután kitombolta magát az I. r. vádlott, kihúzta a sértettet a folyosóra, és magára hagyta, majd reggelig aludt. A II. r. vádlott csak másnap délután értesítette a mentősöket, akiknek azt állította, hogy a sértett a lépcsőn leesve sérült meg. A sértett sérülései 8 napon túl gyógyultak, a kialakult légmell közvetlen életveszélyes sérülés volt. A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság az I. r. vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 8 év 6 hónap fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész az I. r. vádlott terhére, a minősítés megváltoztatása (emberölés bűntettének kísérlete) és a kiszabott fő- és mellékbüntetés tartamának felemelése érdekében jelentett be fellebbezést. Az I. r. vádlott és védője enyhítésért fellebbeztek. Dr. Ferenczy Tamás sajtószóvivő 0630/481-7354
[email protected]
21 PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA Pécsi Ítélőtábla fszt. I. sz. tárgyalóterem D.L. csalás bűntette
2013. november 26.
9 óra
Dr.Tóth Sándor tanácsa – másodfokú nyilvános ülés – határozathozatal várható Az első fokon eljárt Baranya Megyei Bíróság a következő tényállást állapította meg: A vádlott 2005. év végétől 2006. év közepéig több ismerősét, munkatársát, közvetve azok rokonait az ismerőseit azzal tévesztette meg, hogy egy édesapjától örökölt tőzsdei cégen keresztül lehetősége van pénzt befektetni, a befektetés havi 4 százalékos hozamot biztosít. Egy nő ismerőse bízva a vádlott ígéretében - rábízott 5 millió forintot, valamint a vádlott részére értékesített belvárosi üzlethelyiség teljes vételárát is. Ezt követően a vádlott ugyanezen ismerősével baráti kapcsolatban álló francia állampolgárságú sértettől 240.000 eurót vett át azzal, hogy a pénzt befekteti, a befektetés után kéthavonta 8.000 euró összegű hozamot fizet. Ezen túlmenően a vádlott egy munkatársától és annak ismerőseitől összesen 25 millió forintot vett át azzal a céllal, hogy azt a tőzsdei cégén keresztül befekteti és a rábízott összegek után az adott időszakra jellemző banki kamatot lényegesen meghaladó hozamot fizet. Ténylegesen a vádlottnak ilyen tőzsdei cége nem volt, a pénzt nem fektette be, az összegek után az általa ígért hozam töredékét fizette ki csupán a sértetteknek. 2007 májusában a vele kapcsolatban álló sértetteket arról értesítette, hogy az általa befektetett pénzt az ázsiai tőzsdén „elbukta”. Ezt követően a sértettek részére sem a hozamot, sem a befektetett tőkét nem fizette vissza. A különböző sértettektől a vádlott összesen 98.540.000 forint pénzt vett át, melyből 23.040.249 forint térült meg a vádlott által hozamként kifizetett összegekre tekintettel. E tényállás alapján az elsőfokú bíróság a vádlottat különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt halmazati büntetésül 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A törvényszék ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosítás végett, a vádlott és védője pedig felmentés végett jelentettek be fellebbezést. Információ:
Hornokné dr. Décsei Katalin sajtótitkár 30/6315053
[email protected]
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Perel a Jobbik 2013.11.26. kedd 13.00 Személyhez fűződő jogok megsértése P. 21359/2013
22 Debreceni Törvényszék, Széchenyi u. 9. 1. tárgyalás Személyhez fűződő jogok megsértése miatti polgári jogi igényekkel kapcsolatos pert indított a Jobbik Magyarországért Mozgalom. Az alperesek között egy hajdú-bihari kistelepülés cigány kisebbségi önkormányzatának vezetője mellett több sajtóorgánum, ill. kiadó is szerepel. A felperes szerint 2013 szeptemberében az alperesek a kisebbségi önkormányzati vezető nyilatkozatára építve valótlan állításokat tettek közzé, amelyekkel hátrányosan befolyásolták a Jobbik Magyarországért Mozgalom társadalmi megítélését. További információ: Tatár Timea sajtószóvivő, Debreceni Törvényszék , 36/30 748 3847 Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, Debreceni Törvényszék, 36/30 327 0464 www.debrecenitorvenyszek.birosag.hu, email:
[email protected], 36/52 526 755 FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék, I. 97. 5.B.1112/2011
emberölés
2013.11.26.
9:00
A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a vádlottak egymással rokonságban állnak, rendszeres jövedelemmel nem rendelkeznek, családjuk részére járó szociális juttatások képezték megélhetésük fő forrását. Emellett Budapestre és különböző vidéki településekre jártak el lomtalanításokra kitett tárgyak, illetve fém hulladékok összegyűjtése céljából, amelyek hasznosítása révén egészítették ki jövedelmüket. Ezen alkalmakkor figyeltek fel olyan idős személyekre, akik feltételezéseik szerint jobb anyagi körülmények között éltek. Elhatározták, hogy az általuk megfigyelt idős és emiatt védekezésre kevésbé, vagy egyáltalán nem képes emberek lakásába betörve próbálnak meg pénzhez jutni. A vádlottak 2008 szeptembere és 2009 áprilisa között különböző felállásban összesen 12, általuk kiszemelt idős személy lakásába hatoltak be és szereztek meg ily módon készpénzt, illetve különböző értéktárgyakat. A vádlottak a betöréskor arcukat maszkkal takarták, kezükre kesztyűt húztak. A vádlottak a sértetteket bántalmazták, majd megkötözték. A megfélemlített sértetteket arra kényszerítették, hogy árulják el értékeik rejtekhelyét. Az értéktárgyak megszerzését követően a megkötözött sértetteket magukra hagyva távoztak a helyszínről. A bántalmazások következtében 2 idős személy elhalálozott. Az ügyészség a vádlottakat többek között nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével, ennek kísérletével és jelentős értékre, bűnszövetségben elkövetett rablás bűntettével vádolja. Az ügyben a következő tárgyalási napon szakértői meghallgatás várható. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
Fővárosi Törvényszék, II., Fő u. 70-78., I. 42.Kb.393/2013
előljárói intézkedés elmulasztásának 2013.11.26., 28. bűntette
9:00
A 2006-os őszi események kapcsán 14 egykori, illetve jelenleg is állományban lévő rendőrrel szemben emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regionális Osztálya. Az ügyészség tizenöt vádpontban részletezi a vád tárgyává tett cselekményeket,
23
melyek kapcsán különféle bűncselekmények elkövetését rója az egyes vádlottak terhére. A vádirat rögzíti, hogy 2006. szeptember 17-én este Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök öszödi beszédének nyilvánosságra kerülését követően néhányan gyülekezni kezdtek a Kossuth téren. A kezdetben nyugodt tüntetők – a résztvevők számának növekedésével - mind hangosabbak lettek, a kormányt és a rendőrséget szidalmazva új választások kiírását követelték, majd az ezerfősre nőtt tömeg átszakította a Parlament előtti lánckorlátot. Miután a tömeg egyre nőtt, újabb rendőri egységeket vezényeltek a helyszínre, s a rendőri vezetők - a megyei rendőrfőkapitányságok ügyeletének bevonásával - intézkedtek a vidéki rendőrök fővárosba rendelésére is. Másnap, szeptember 18-án este a több ezresre nőtt tömeg a Parlament köré vont kordont benyomta, majd a tüntetők egy csoportja átment az MTV székháza elé, mert be akarták olvastatni a petíciójukat. Miután nem sikerült elérniük, hogy az MTV illetékes képviselőjével tárgyaljanak, a Kossuth térről több ezres támogató tömeg érkezett hozzájuk. A vád szerint a tüntetők közül egy néhány száz fős tömeg kövekkel dobálta a székház épületét, s nemcsak a székházat, hanem az épület védelmére rendelt, a főbejárat előtti lépcsősoron sorfalszolgálatot teljesítő Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati századát is megtámadták. Kövekkel, üvegekkel, különféle tárgyakkal dobálták őket. A támadás folytán 60 rendőr megsérült, köztük olyanok, akiknek nem volt bevetési sisakja vagy pajzsa. Ezt egyébként a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati századának parancsnoka korábban jelezte az V. rendű vádlottnak - a Rendészeti Biztonsági Szolgálat műveletirányítói beosztásából eredően a század elöljárója volt - aki a jelentést tudomásul vette, a hiányok pótlására azonban ¨bár arra módja lett volna, és védőfelszerelések is rendelkezésre álltak” mégsem intézkedett. Az V. r. vádlottat ennek kapcsán 2 rb. elöljárói gondoskodás elmulasztásának bűntettével vádolják. A vádirat kitér arra is, hogy késő éjszakára már kemény összecsapás volt a rendőrség és a tüntetők között. Az egyre jobban kiszélesedő támadás miatt - Budapest rendőr-főkapitánya - II. r. vádlott a IV. r. vádlottat az épület és környéke helyszínparancsnokául jelölte ki, aki azonban e feladatát nem volt képes ellátni: az akadályozó körülményekről elöljáróinak nem tett jelentést, nem végezte el a rendelkezésére álló erők és eszközök számbavételét, így nem mérte fel a feladatba bevont rendőri erők nagyságát és felállítási helyét, illetve azokét sem, amelyeket erősítésként be lehetett volna vonni. Nem ismerte a székházba vezényelt rendőri erők parancsnokait, velük kapcsolatot nem keresett, a védendő épület sajátosságainak megismerése érdekében nem vette fel a kapcsolatot a biztonsági szolgálattal sem. A II. r. vádlottól kapott paranccsal szemben a székházba vezényelt rendőri köteléket nem irányította, nem koordinálta, így az alegységek szervezetlenül igyekeztek részt venni a székház védelmében. Mindezek alapján az ügyészség a IV. r. vádlott ellen parancs iránti, jelentős hátrány veszélyével járó engedetlenség bűntette miatt emelt vádat. A vád szerint a II. rendű vádlott a televízió által sugárzott képekből, a rádióforgalmazásokból és a rendőri jelentésekből a székháznál, illetőleg a székházban történt eseményekről tudta, hogy a rendőri egységek irányítatlansága miatt teljes káosz alakult ki. A II. r. vádlott annak ismeretében, hogy az általa a székház védelmére rendelt rendőri egységek irányítására kijelölt helyszínparancsnok az ebből fakadó feladatait nem gyakorolja, elöljárói kötelmét megszegve eltűrte, hogy parancsa nem érvényesül. Nem utasította a IV. r. vádlottat jelentéstételre, a változó helyzet értékelésére, a megtett intézkedések ismertetésére, vagy azok elmaradása okainak feltárására. G. Péter rendőr vezérőrnagy - bár tudta, hogy az MTV székházhoz vezényelt egyes rendőri alegységek a konkrét helyzetekben saját belátásaik szerint szervezték a védekezést, adtak utasítást alárendeltjeiknek -, nem intézkedett az alkalmatlanná vált helyszínparancsnok leváltására és a rendőri erőket összefogni képes rendőr helyszínparancsnokként való kijelölésére. A vád szerint mulasztása következményeként – mert a helyszínparancsnoki intézkedések elmaradásával a helyszínre vezényelt rendőri kötelékek túlnyomórészt felmorzsolódtak – több rendőr megsérült, a szolgálatra jelentős hátrány következett be. Mindezek miatt az ügyészség elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntettével vádolja a II. r. vádlottat. A vád szerint - a Rendészeti Biztonsági Szolgálat egykori parancsnoka - III. r. vádlott az MTVszékház 2006. szeptember 18-i „ostromakor” a rendőri erők, technikai eszközök igénybevételére vonatkozó késedelmes jelentések miatt elöljárói kötelességét megszegve az eseményt követően nem intézkedett mulasztó alárendeltjeinek felelőssége vonására, a jelentéstétel elmaradása okainak feltárására. Ha a jelentések kellő időben megtörténnek volna, a III. r. vádlott a bevetési
24
állomány riadóztatására már korábban intézkedhet, így akár meg is előzhette volna, hogy az események nemcsak időben, de mértékükben se váljanak a bekövetkezettekkel azonossá. Mivel az ilyen rendkívüli helyzetben a jelentéstétel elmulasztása katonai bűncselekmény elkövetésének gyanúját veti fel – amely a III. r. vádlott mulasztásával minden jogkövetkezmény nélkül maradt -, így az ügyészség a III. r. vádlottat emiatt elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntettével vádolja. Egy másik vádpontban azt részletezi az ügyészség, hogy a volt országos rendőrfőkapitány vizsgálóbizottságokat hozott létre a rendőri intézkedések komplex kivizsgálására, azonban a vizsgálóbizottságok jelentéseiben megfogalmazott megállapítások ellenére – két kivétellel – elmulasztotta a felelősségre vonásra irányuló eljárások megindítását, nem intézkedett a jelentésekben megjelölt tárgykörökben parancsnoki tényfeltáró vizsgálat lefolytatására, így a személyi felelősségre vonások elmaradásaival a szolgálat rendjét és érdekeit jelentősen sértette. Mulasztása különösen súlyos a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati századával történtek, az „Ignácz” és „Árvai - jelentések”, illetve a IV. r. vádlottal szemben elrendelt fegyelmi eljárásban végzett meghallgatások adatai tekintetében, hiszen az időben lefolytatott parancsnoki vizsgálat akár katonai bűncselekmény megalapozott gyanúját is feltárhatta volna. A vádhatóság egy másik vádpontban arra tér ki, hogy a Rendészeti Biztonsági Szolgálat állományába tartozók közül - a törvényi előírás és annak ellenére, hogy az I. r. vádlott 2006. október 23-a előtt kifejezett és egyértelmű utasítást adott az azonosító jelvények kötelező viselésére - 2006. október 23-án senki nem viselte a szolgálati azonosító jelvényt. A magasabb rendőri parancsnokoknak emellett határozott utasítást adott, gondoskodjanak, hogy az állomány viselje a szolgálati azonosító jelvényeket. Miután a parancs ellenére a REBISZ állománya a bevetési ruházaton nem viselt szolgálati azonosító jelvényt, az I. r. vádlott – bár erről tudomást szerzett -, a parancs érvényesülésének elmulasztása miatt nem intézkedett a parancsnokok felelősségre vonására. Annak ellenére, hogy az eseményeket követően a közvélemény különféle híradásokon keresztül kifogásolta és sérelmezte a szolgálati jelvények bevetési öltözeten való viselésének hiányát, és ezáltal a rendőrök azonosíthatatlanságát, az I. r. vádlott azt is eltűrte, hogy a REBISZ parancsnoka e tárgykörben érdemi tényfeltáró vizsgálatot nem rendelt el, és senkivel szemben nem kezdeményezett felelősségre vonást. Az I. r. vádlott e mulasztásai a szolgálatra jelentős hátránnyal jártak, ezért a fentiek miatt 2 rb. elöljárói intézkedés elmulasztásnak bűntette a vád dr. B. László nyugállományú rendőr altábornagy ellen. A vád szerint a III. r. vádlott az utasítást figyelmen kívül hagyva a szolgálati jelvények viselésének elmaradása tárgykörben érdemi vizsgálatot nem rendelt el. Azzal, hogy eltűrte, hogy a bevetésben részt vettek ruházatukon az országos rendőrfőkapitány utasítása ellenére nem viselték az ünnepnapon a szolgálati jelvényt, az erre vonatkozó érdemi tényfeltáró vizsgálat és az esetleges felelősségre vonás elmaradása nemcsak a szolgálati, de a közérdek jelentős hátrányát idézte elő. A vádhatóság egy másik vádpontban azt rója fel, hogy a Rendészeti Biztonsági Szolgálatnál azokban az ügyekben, amelyekben a gyanúsítotti idézést ugyan kibocsátották, de a nyomozás később megszüntetésre került, fegyelmi eljárás elrendelésére intézkedések nem történtek. Fegyelmi eljárás elrendelésére csak azon 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatos esetekben került sor, amelyekben az eljáró ügyészség a vádemelésről tájékoztatta a katonai szervezetet. A következő vádpont a 2006. október 23-án használt kényszerítő eszközök kapcsán megállapítja, hogy a csapatszolgálati feladatok során használt kényszerítőeszközökről (gumilövedék, könnygázgránát) nem készültek külön rendőri jelentések, azok alkalmazásáról az érintett időben meghatározott feladatokban részt vett osztályok vezetői tettek említést. A csupán eseményleírást tartalmazó jelentések nem tartalmazták a kényszerítőeszközök igénybe vételének okait és az egyes helyszíneken bevetett eszközök mennyisége részleteit, így - külön jelentések hiányában igénybevételük jogszerűségének, szakszerűségének, illetve arányosságának parancsnoki kivizsgálására sem kerülhetett sor. A vád szerint a III. r. vádlott a kényszerítőeszközök használata, alkalmazásuk körülményei, az egyes helyszeneken felhasznált gumilövedékek, könnygázgránátok mennyisége, a feladat végrehajtáshoz igazodó arányosság tárgyában nem indított vizsgálatot, így utóbb azok alkalmazásának jog-és szakszerűsége már egyáltalán nem, vagy nehezen igazolható. Különösen fontos lett volna ennek vizsgálata a Károly körúton végrehajtott lovasroham vonatkozásában, amellyel kapcsolatban számos ellentmondás folytán utóbb nem állapítható meg, hogy ki, milyen indok és adatok birtokában adott utasítást e speciális kényszerítőeszköz alkalmazására, az
25
mennyiben volt megalapozott és indokolt. Éppen ezért abban a kérdésben sem lehet állást foglalni, felmerül-e ezzel kapcsolatban bárkinek is a büntetőjogi felelőssége. Az ügyészség a fentiek alapján a rendőr vezérőrnagy III. r. vádlott ellen 4 rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat. Az ügyészség a fentieken túlmenően 10 vádpontban 10 - 2006. szeptember 19-21 között történt eset kapcsán emelt vádat elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette miatt egyes parancsnokok ellen, akik nem akadályozták meg alárendeltjeik bántalmazó magatartását, illetve utóbb nem jelentették azt. A vád szerint mulasztásaikkal a szolgálati és fegyelmi rendet sértették, beosztottaikban azt a képzetet erősítették, hogy a jogellenes cselekményeket észlelő elöljárók a törvényes eljárás mellőzésével és a törvénytelen módszerekkel egyetértenek, ezáltal a jogsértő cselekmények jogkövetkezmények nélkül maradhatnak, ami megalapozhatja annak reális veszélyét, hogy jövőbeni csapaterős tevékenységük során hasonló jogellenes intézkedést hajtanak végre. E tényállások alapján az ügyészség a VI. r. vádlott, a VII. r. vádlott, a VIII. r. vádlott, a IX. r. vádlott, a X. r. vádlott, a XI. r. vádlott, a XII. r. vádlott, a XIII. r. vádlott és a XIV. r. vádlott ellen elöljárói intézkedés elmulasztásának büntette miatt emelt vádat. A Központi Nyomozó Főügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa az I-VI. és VIII-XIII. r. vádlottakat - a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli előzetes mentesítés mellett - felfüggesztett szabadságvesztésre, míg a VII. és XIV. r. vádlottakat pénzbüntetésre ítélje. A főbüntetések mellett a IV., a VII., a XII. valamint a XIII. r vádlottak esetében indítványozta, hogy katonai mellékbüntetésül rendfokozatban visszavetést is alkalmazzon. Az ügyben a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
Fővárosi Törvényszék, fsz. 82. 34.P.26997/2010
kártérítés
2013.11.26.
9:30
A felperes az iszapkatasztrófa kapcsán indított kártérítési pert az alperes ellen. Keresetében 20 millió forint vagyoni és nem vagyoni kára megfizetésére kéri kötelezni az alperest, mert 2010. október 4-én a zagytározó gátjának átszakadása miatti katasztrófa során a vörös iszap elöntötte az ingatlan udvarát és pincéjét. Keresete szerint 2010. október 4-én délután traktorral az elsősegélyhelyre szállították, onnan mentővel Kolontárra, majd helikopterrel Budaörsre szállították, majd mentővel a Szent István Kórház égési osztályára került, ahol két alkalommal is megműtötték. Előadása szerint 5 gyermekük van, korábban vállalkozó volt, ám úgy gondolja, vállalkozása ezt követően nem fog működni. A fennálló állapotok jelentős terheket rónak rájuk. Legalább ideiglenesen szeretnének a mérgező iszaptól távol élni, azonban az anyagi lehetőségeik ezt nem engedik meg. A felperes a keresetlevél benyújtásának időpontjában is kórházban feküdt, s nem tudni, mikor hagyhatja el azt. Kérte, hogy a bíróság soron kívül tárgyalja keresetét. Az ügyben a novemberi tárgyalási napon a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
26 KAPOSVÁRI TÖRVÉNYSZÉK Kaposvári Törvényszék Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 3. fszt. 25. O. S.
emberölés bűntettének kísérlete
november 26.
8.30
A 47 éves vádlott 2013. május 28-án délelőtt féltékenysége miatt nagybajomi házuk udvarán a sértettre támadt, őt több alkalommal, ököllel megütette, majd a földre eső sértett felsőtestébe, illetve fejébe is nagy erővel belerúgott. A sértett életveszélyes állapotban került kórházba, halálát a műtéti beavatkozás hárította el. Első tárgyalás. Információ:
Dr. Vadócz Attila Sajtószóvivő 06/30 630-4367
[email protected]
PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK Pécsi Törvényszék mfszt.2. K.L.
Hűtlen kezelés bűntette
2013. november 26.
9.00
A módosított vádirat szerint K.L., mint a Pécsi Közlekedési Zrt. vezérigazgatója 2009. január 1-jén adásvételi szerződést kötött egy járműkölcsönző céggel autóbuszok adásvételéről. A buszok visszabérlése során megvalósította a vádirat szerint a hűtlen kezelést, mert magasabb összegben állapították meg a szükségeshez képest a bérleti díjat. A bíróság az eljárást korábban egyszer már megszüntette arra hivatkozva, hogy a vád nem felelt meg a törvényi feltételeknek. Most az ügy tárgyalása elölről kezdődik a módosított, és most már a törvényi feltételeknek megfelelő vádirat alapján. Az első tárgyalásra a bíróság a vádlottat, a védőjét és 5 tanút idézett meg. Ezen a tárgyaláson kerül sor a módosított vádirat ismertetésére is. Ítélethirdetés nem várható. Információ:
Dr. Hajdu István Sajtószóvivő 30/520-9577
[email protected]
SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék – I. emelet 53. számú tárgyalóterem T. J. és 8 társa
Maradandó fogyatékosságot 2012. okozó testi sértés bűntette és november 26. más bűncselekmények
8,30 óra
A vádirat szerint a vádlottak két család közösségébe tartoznak Tiszabőn. Korábban baráti jó viszonyban álltak egymással, később e viszony megváltozott, megromlott, melynek hátterében egy korábbi bírósági ügy, valamint pénzügyi okok állnak. 2009. október 5. napján délelőtt az utcán egy véletlen találkozáskor a vádlottak közül többen vitába keveredtek egymással, mely vita odáig fajult, hogy I. rendű vádlott megütötte ököllel több ízben a VI. rendű vádlottat, aki védekezett, ezért az I. rendű vádlott és a segítségére siető vádlott társai a VI. rendű vádlottat – az M. család tagját - rugdosták. A vádirat szerint az I-III. rendű vádlottak cselekményei alkalmasak voltak arra, hogy másokban riadalmat, megbotránkozást váltson ki.
27
Információ:
Az előbbi cselekményt követően a VI. rendű vádlott és családja – az M. család - úgy gondolta, hogy a sérelmet meg kívánják torolni. Kölcsönös fenyegetőzések hangzottak el, majd az M. család felhívta a T. család figyelmét, hogy még aznap este „visszavágó” lesz, és ha jót akarnak maguknak a gyerekeket elviszik otthonról. Mindkét család megtette az előkészületeket, különböző eszközöket, szerszámokat gyűjtöttek össze, a családtagok közül embereket hívtak, akik segítenek majd a „háborút” megnyerni. Az M. család karddal légpuskával, vascsővel, míg a T. család vasvillával baseball-ütővel, botokkal, kiegyenesített kaszával, egyéb ütő szúró eszközökkel szerelték fel magukat és az M. család több autóval Tiszabőre ment, ahol a T. család több tagja is lakott. A vádirat szerint a két család tagjai az utcán a náluk lévő és élet kioltására alkalmas eszközökkel egymásra támadtak és kölcsönösen bántalmazták egymást. A verekedés közben molotov koktélokat, illetve petárdákat gyújtottak meg és dobtak el, vasvillával szúrták meg egymást. Az egyik vádlott aki a házuk előtt nézte a történteket és amikor látta, hogy a cselekmény elfajul, a házból kihozta apja tulajdonát képező és engedély nélkül tartott 4,5 mm kaliberű légfegyverét, és azzal több méterről lövést adott le. A lövés két vádlottnak 8 napon belül gyógyuló sérülést okozott. A vádlottak a cselekményekkel a környéken lakók nyugalmát súlyosan megzavarták. A szeptember 3-án és 10-én tartott tárgyalás folytatása, melyen tanúk és szakértő meghallgatása várható. Dr. Sándor Géza sajtószóvivő - 0630/239-9614
[email protected] Pardi Erika sajtótitkár - 56/501-410
[email protected]
TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK Tatabányai Törvényszék fsz. 6-os tárgyaló K. A. és társai
hivatali visszaélés bűntette és 2013. más bűncselekmények november 26.
9.00
A hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt K. A. és társai ellen indult büntető ügyben a Győri Ítélőtábla 9 vádlott vonatkozásában hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatását rendelte el. Rendőr vádlottak jogtalan előnyhöz juttatták ismerőseiket.
Információ:
Bizonyítás. Dr. Majorosné dr. Köck Ildikó Sajtószóvivő 34-513-100
[email protected] [email protected]
28 2013.11.27. (SZERDA) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla L. T. Zs. + 4 fő
Információ:
Emberölés bűntette
2013.11.27.
09:00
Az elsőfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2013 márciusában L. T. Zs. I.r. vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntette, társtettesként elkövetett testi sértés bűntette, emberölés bűntette, társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntette és 5 rb. közokirattal visszaélés vétsége miatt, mint többszörös visszaesőt életfogytig tartó fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott a fegyházból leghamarabb 30 év után bocsátható feltételes szabadságra. A vádlottat az ellene kifosztás bűntette miatt emelt vád alól felmentette. Fk. L. D. II.r. vádlottat társtettesként elkövetett rablás kísérlete, bűnsegédként elkövetett rablás kísérlete, társtettesként elkövetett testi sértés bűntette, társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntette miatt 4 év 6 hónap fiatalkorúak börtönére és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. A Debreceni Városi Bíróság korábban kiszabott próbára bocsátást megszüntette a törvényszék. L. Cs. III.r. vádlottat társtettesként elkövetett rablás kísérlete, bűnsegédként elkövetett rablás kísérlete, társtettesként elkövetett testi sértés bűntette, társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntette miatt 10 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A Vásárosnaményi Városi Bíróság korábban kiszabott 3 hónap börtön végrehajtását is elrendelte a törvényszék. B. G. IV. r. és Fk. V. Gy. V. r. vádlottat az ellene bűnsegédként elkövetett kifosztás bűntette, segítségnyújtás elmulasztásának vétsége és társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntette miatt emelt vád alól felmentette. Az ügyész I. II. III.r. vádlottak terhére a vádbeli minősítés megállapítása és súlyosabb büntetés kiszabása miatt, míg IV. és V.r. vádlott tekintetében megalapozatlanság okán, felmentésük miatt, bűnösségük megállapítása és büntetés kiszabása érdekében fellebbezett. A vádlottak és védőik enyhítésért illetve felmentésér fellebbeztek. IV. és V. r. vádlott az ítéletet tudomásul vették. A bíróság által megállapított tényállás szerint I.r. vádlott, aki fél évvel korábban szabadult összbüntetési ítéletéből 2011 januárjában elhatározta, hogy a 60 esztendős N. J. illetve a 80 éves N. M. sértettek hajdúhadházi házához megy és onnan pénzt, értékeket viszel, akár annak árán is, hogy a sértettektől azt erőszakkal elveszi. I. II. III.r. vádlott bemásztak a sértettek házának udvarára. N. J. sértett hallva a kutyák ugatását, kiment az udvarra, ahol a vádlottak körbeállták és I.r. vádlott egy bottal fejbe vágta az idős embert, majd a II. és III.r. vádlottak is bántalmazni kezdték és a már földön fekvő sértettet megtaposták. A kiabálásra N. M. sértett is kijött a házból, I. r. vádlott nagy erővel őt is fejbe vágta. Az idős asszony a földre zuhant, majd eszméletét vesztette. Ezt látva II. és III.r. vádlott megijedt és elszaladt. I.r. vádlott bement a házba és magához vett egy pénztárcát, amiben 5500 Ft volt és a hűtőből 2 db fagyasztott csirkét. Ezután III.r. vádlotthoz ment és az elkövetéshez használt ruházatukból több darabot elégetett. N. J. sértett, amikor néhány óra múlva magához tért, értesítette a rendőrséget és a mentőket. Sérülései következményeként maradandó fogyatékosság maradt vissza. A koponyasérülés közvetett életveszélyes sérülésnek tekinthető. N. M. sértett életveszélyes sérülései következtében magatehetetlen állapotba került, majd kórházi elhelyezését követően 4 hónap múlva egy ápolási intézetben szívelégtelenség következtében elhunyt. A sérülései és a halál beállta között közvetett ok-okozati összefüggés állapítható meg. N. J. sértett 2011 júliusában, otthonában elhalálozott. Halála nem áll ok-okozati összefüggésben a bántalmazással. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
29
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Trükkös kukoricafelvásárlók 2013.11.27. szerda 10.00 Lopás bűntette B. 158/2013 Hajdúszoboszlói Járásbíróság, Hajdúszoboszló, Kálvin tér 6/A, fszt. Ítélethirdetés Vádlottak: I.r. L. Já., II.r. L. K., III.r. H. E. A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség vádirata szerint a három sajókazai vádlott 2013. május 14-én délelőtt jelent meg a 84 és a 88 éves házaspár hajdúszoboszlói házánál. Kukoricafelvásárlás ürügyén érkeztek, és a családi ház udvarán a szemes kukoricát elkezdték zsákokba pakolni. A rakodásban az idős házigazda is segédkezett. Közben a járókerettel közlekedő idős asszony bement a házba pénzt váltani, nem vette észre, hogy az I.r. vádlott követi és kifigyeli, hogy hol tárolják a pénzüket. Miután visszatértek az udvarra, a három vádlott szóba hozta, hogy még nagyobb mennyiséget vásárolnának a kukoricából, illetve szándékosan még a kukoricát is kiborították, csak hogy eltereljék az idős emberek figyelmét. Sikerrel jártak, hiszen eközben az I.r. vádlott besurrant a házba és az idősek rejtekhelyéről 1 millió forintot emelt el. A „vevőknek” ekkor hirtelen olyan sietősre fordult, hogy a már bezsákolt kukoricát is hátrahagyva nagy sebességgel hajtottak el a háztól. A vádlottakat a szomszédos Nagyhegyesen meg akarta állítani egy rendőr, ők azonban nagy sebességgel továbbhajtottak. A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság járőrei üldözőbe vették a menekülőket, akik egészen addig száguldottak tovább Balmazújváros irányába, mígnem az autó egy kanyarnál kisodródott és az árokba hajtott. A vádlottak kiugrottak a kocsiból és gyalog menekültek tovább, kettőjüket azonban azonnal sikerült elfogniuk a rendőröknek. Az I.r. vádlott jutott a legtovább, neki még ahhoz volt lélekjelenléte, hogy menekülés közben egy közeli lovarda területén elrejtse a zsákmányolt 1 millió forintot. Miután azonban ő is rendőrkézre került, a pénz is meglett és az idős házaspár visszakaphatta megspórolt tulajdonát. Utóbb egyébként az is kiderült, hogy a vádlottak kölcsönkért autóval érkeztek Hajdúszoboszlóra, a gépkocsi tulajdonosának azonban fogalma sem volt arról, hogy autóját egy bűncselekmény elkövetéséhez akarják felhasználni. További információ: Tatár Timea sajtószóvivő, 36/30 748 3847 Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, 36/30 327 0464 www.debrecenitorvenyszek.birosag.hu, email:
[email protected], 36/52 526 755 Vád: vesztegetés Hajdúsámsonban 2013.11.27. szerda 08.30 Vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette B. 203/2013 Debreceni Törvényszék, Széchenyi u. 9. I/100. Bizonyítási eljárás folytatása Vádlottak: I.r M. A. Gy., II.r. P. E. A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint az első- és a másodrendű vádlottat a 2006. évi önkormányzati választáson a hajdúsámsoni képviselőtestület tagjaivá választották. Az I.r. vádlott alpolgármesteri feladatokat is ellátott, illetve ő volt a képviselőtestület legnagyobb frakciójának vezetője is. Az ügyészség megállapította, hogy a 2010-es választások közeledtével, 2009 elején a II.r. vádlott a frakcióban és a képviselőtestületben is egyre erőteljesebben szorgalmazta, hogy induljon el a választási programjukban
30 szereplő sámsonkerti egészségház megvalósítása. 2009 májusában ennek hatására egyhangú határozatot hozott a testület arról, hogy a Hajdúsámsonhoz tartozó Sámsonkertben komplex módon fejlesztik az egészségügyi alapellátást: felnőtt és gyermek háziorvosi rendelőt, valamint anya- és kisgyermek tanácsadót hoznak létre. Az önkormányzat két verzióban gondolkodott, vagy az iskolaudvar egy részén épít egy új létesítményt, vagy egy meglévő ingatlanban alakítja ki. Az önkormányzat hirdetményt tett közzé, amelyre jelentkezve V.A. felajánlotta ikerházi, 131 m2-es házát. Az ikerház építője egyébként a II.r. vádlott volt, az ikerház másik fele az ő lánya tulajdonában állt. Az építész-tervező szemrevételezte V.A. lakását és megállapította, hogy egymagában nem lenne elegendő az egészségügyi komplexum kialakításához, viszont az ikerház másik felével együtt már igen. A szakvéleményre tekintettel P. E. lánya is felajánlotta házát az önkormányzatnak. Közben az önkormányzati választások egyre közeledtek és M. A. Gy., aki pártja polgármester-jelöltje is volt, igyekezett pénzt szerezni a kampányhoz. A vádhatóság szerint azt tervezte, hogy az egészségházhoz felajánlott két ingatlan tulajdonosaitól is visszakér 1 - 1 millió forintot a vételárból. Ötletét 2009 őszén-telén közölte P.E.kel is. 2010 tavaszán megismételte a kérést - akkorra már P. E. lánya is felajánlotta a házát -, hozzátéve, hogy csak akkor veszik meg a két ingatlant, ha visszaadják az 1 - 1 millió forintot. M. A. Gy.arra kérte képviselőtársát, a másodrendű vádlottat, hogy közölje kérését a tulajdonosokkal. P.E. ezt meg is tette, de mindkét tulajdonos visszautasította. V.A. ezt követően több alkalommal is érdeklődött a másodrendű vádlottnál, hogy hogyan áll a házvásárlás ügye, de a II.r. megismételte M. Attila kérését: ha megkapja a pénzt a vételárból, megszavaztatja a testülettel az ikerház megvásárlását. A vád szerint az önkormányzat végül nem vette meg a házat és a beruházás elmaradt, V.A.-t azonban hivatalosan erről senki nem értesítette. Miután 2010. augusztusában a II.r. vádlott egy lakossági fórumon és egy képviselőtestületi ülésen is megosztotta a jelenlévőkkel M. A. kérését az ikerház megvásárlásával kapcsolatosan, V.A. írásban feljelentést tett a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészségen. A beadványt megerősítésképpen a II.r. vádlott is aláírta. A vádirati tényállásban M. Attila tettesként, P. E.bűnsegédként szerepel. További információ: Tatár Timea sajtószóvivő, Debreceni Törvényszék , 36/30 748 3847 Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, Debreceni Törvényszék, 36/30 327 0464 www.debrecenitorvenyszek.birosag.hu, email:
[email protected], 36/52 526 755 FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék, II. 36. 2.B.1280/2010
terrorcselekmény bűntette
2013.11.25., 27., 9:00 29.
A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint az I. r. vádlott és T. L. 2007. április 21-én a Hősök terén tartott „A Kezdet Napjának” nevezett rendezvénnyel útjára indították a „Hunnia – Párhuzamos Magyarország” mozgalmat. A résztvevők kérdőíveket és jelentkezési lapokat kaptak, amelyeken a „Hunnia szakértőinek, katonáinak, illetve támogatóinak” lehetett jelentkezni. A mozgalomnak az volt a célja, hogy egyfajta szakértőkből álló árnyékkormányt hozzon létre, amely a polgárok támogatásával, idővel majd átveszi az irányítást a Gy. F. által vezetett kormánytól. A III. r. vádlott nyilvántartásba vette a jelentkezőket és tartotta velük a kapcsolatot, adataikból adatbázist készített, amelyet rendszeresen frissített és továbbküldött az I. r. vádlottnak. Az I. r. vádlottnak azt volt a terve, hogy a „Hunnia katonáinak” jelentkezőkből létrehozzon egy, az irányítása alatt álló, de nyilvánosan a személyéhez nem köthető, több személyből álló, az Ír Köztársasági Hadsereghez hasonló csoportot. A csoport célja az országgyűlési képviselők megfélemlítésével a parlamenti döntések befolyásolása volt. Emellett a később kialakult céljuk az volt, hogy a kormányzó MSZP-SZDSZ koalícióhoz kötődő politikusok, pártszékházak elleni, illetve a nekik nem tetsző, általuk nem tolerált társadalmi csoportok, személyek ingatlanai elleni támadásokkal megfélemlítsék a társadalom jelzett csoportjaihoz tartozó személyeket. Az is céljaik között szerepelt, hogy a nemzeti ünnepeken és egyéb alkalmakkor tartott rendezvényeket erőszakos eszközökkel megzavarják és a rendezvényeket biztosító rendőrökkel minden
31
lehetséges alkalommal összetűzést provokáljanak. A vádirat szerint az I. r. vádlott erőnléti-állóképességi felmérőket tartott a Hunnia katonáinak jelentkezőknek. A felmérőkön az I. r. vádlott kiválasztotta az általa létrehozni kívánt csoport tagjait. A kiválasztottak a XIII. r. vádlott jászberényi tanyáján havi rendszerességgel kiképzésen voltak, és itt készítették elő a későbbi támadásokat. Az I. r. és a III. r. vádlott a tagok egymás közötti kommunikációjára létrehoztak egy levelezőrendszert. Az egyes cselekmények végrehajtása után a végrehajtók közül egy előre kijelölt személynek ezen a levelezőrendszeren keresztül kellett jelentenie az I. r. vádlottnak. A csoport tagjai által elkövetett bűncselekmények után „Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg” virtuális néven ismeretlen személyek felelősségvállaló nyilatkozatokat tettek közzé az interneten, a közleményeket az I. és III. r. vádlottak fogalmazták meg. A tagok egy lelkesítő propagandafilmet is forgattak, mely Magyar Nemzeti Ellenállás néven később felkerült az internetre. A vádirat több oldalon át részletezi a vádlottak terhére rótt cselekményeket. A vádhatóság szerint az I. r. vádlott azért, hogy akkor kormányon lévő MSZP és SZDSZ tagjait, valamint a velük szimpatizáló lakosságot megfélemlítsék utasítást adott, hogy Molotov-koktéllal támadjanak az MSZP kispesti és az SZDSZ XI. kerületi székházára Mindkét esetben kisebb kár keletkezett. E vádpontokban a II. r. vádlott, az MSZP -székház elleni támadásnál pedig a XIV. r. vádlott felelősségét is felveti a vádhatóság. Az I. r. vádlott a IV. r., a VI. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottaknak az MSZP kőbányai székháza elleni molotov-koktélos támadásra adott utasítást. A kár meghaladta az 500000 forintot. 2007 decemberében a sajtó is hírt adott arról, hogy a XXI. kerületben „Vörös Csepel” néven vendéglátó helyiség nyílik. Az I. r. vádlott azért, hogy ne legyen ilyen neve egy kocsmának, s így a civil lakosságban félelmet keltsenek, utasította a IV. r., a VI. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottakat, hogy a „Vörös Csepel” nevű presszót molotov-koktéllal támadják meg. A kár meghaladta a 600000 Ft-ot. A következő vádpont szerint Cs. S. a Hír Tv műsorvezetője, műsorában a 2006. őszét követő utcai demonstrációkban résztvevőket, köztük a „Hunnia mozgalom” katonáit huligánoknak, rongálóknak, provokátoroknak, az MSZP ügynökeinek nevezte. Az I. r. vádlott elhatározta, hogy a műsorvezetőt meg kell leckéztetni és csoportjának feladatul adta: térképezzék fel Cs. S. mozgását, életvitelét, majd bántalmazzák őt. A felderítést a VIII. r. vádlott és pontosan nem meghatározható társai végezték, míg a bántalmazásra a VIII. r., a IV. r., a VI. r. és a VII. r. vádlottakat utasította az I. r. vádlott. Cs. Sa a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Egy másik vádpont rögzíti: a Kormány 2007 októberében törvényjavaslatot nyújtott be az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről. Az I. r. vádlott a népligeti találkozók egyikén a csoport tagjainak átadott egy, az MSZP-s és SZDSZ-es országgyűlési képviselők nevét és címét tartalmazó listát azzal, hogy molotov-koktélos támadásokkal kell elérni azt, hogy a képviselők a törvény ellen szavazzanak. A vád szerint azért, hogy a törvényjavaslat elfogadását befolyásolják, az I. r. vádlott utasítására a II. r. vádlott engedély nélkül tartott fegyverével két lövést adott le az utcáról dr. H. I. országgyűlési képviselő/miniszter házára. A kár meghaladta a 160000 Ft-ot. Az I. r. vádlott 2007 decemberében egy ismeretlenül maradt bűntársával és a XIV. r. vádlottal dr. K. J. országgyűlési képviselő/miniszter épülő családi házához mentek. Az I. r. vádlott és ismeretlenül maradt társa molotov-koktélt dobott a teraszra. A kár meghaladta a 650000 Ft-ot. A vádhatóság szerint az I. r. vádlott utasítására és részvételével a csoport tagjai – azzal a céllal, hogy az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény elfogadását befolyásolják – 2008. február 7-ről 8-ra virradó éjszaka, az általuk „nagy kör”-nek nevezett akció részeként Dunaújvárosban, Gödön, Rácalmáson, Kunhegyesen, Cegléden és Sarudon előre egyeztetett időpontban, összehangolt molotov-koktélos támadásokat hajtottak végre kormánypárti országgyűlési képviselők ingatlanjai ellen. Több százezer forint volt a kár. A következő vádpont egy jegyiroda elleni molotov-koktélos támadásról szól. A Hungarica zenekar koncertjére szeretett volna jegyet vásárolni ott valaki, aki végül vásárlás helyett a panaszkönyvbe írt, s a történteket elektronikus levélben elküldte a kuruc.info és a hunhir.hu híroldalaknak. Az I. r. vádlottat felháborította az eset, ezért utasítást adott az V. rendű, a IV. rendű , a VIII. rendű, a VI. rendű és a VII. rendű vádlottaknak, hogy molotov-koktéllal támadják meg a jegyirodát. A kár meghaladta a 450000 forintot.
32
Egy másik vádpont szerint az I. r. vádlott nemtetszését fejezte ki a 2008. július 5-re bejelentett, Meleg Méltóság menete rendezvénnyel kapcsolatban. Kifejtette, valahogy el kellene érniük, hogy a felvonulni szándékozók megijedjenek, és minél kevesebben menjenek el. Az I. r. vádlott felhívta a csoport tagjainak figyelmét, hogy az interneten megtalálható a melegek által látogatott bárok listája, melyek közül minden csoportnak ki kell választania egyet, amire majd 2008. június 26-ról 27-re virradó éjszaka molotov-koktélt dobnak. Az ügy több vádlottja azért, hogy a másságukat nyíltan felvállalókat és közvetve a velük szimpatizálókat megfélemlítsék két létesítmény ellen intéztek támadást. A kár meghaladta a 100000 forintot. A vádlottak mindkét helyszínen közvetlenül veszélyeztették a bárban illetve a szaunában tartózkodók életét és testi épségét. Nem a vádlottakon múlt, hogy csak kisebb értékű kár keletkezett. A támadások ellenére megtartották az Andrássy úton a melegfelvonulást, melynek megzavarásában az I. r. vádlott által vezetett csoport tagjai észt vettek,. Többen tojásokkal dobálták meg a felvonulókat, de a molotov-koktélokat a rendőrség fellépése, a tömegoszlatás miatt nem használták. A vádirat szerint az I. r. vádlott 2008 májusában felvetette, hogy egy későbbi támadáshoz fel kellene térképezni dr. Sz. Gy. lesencefalui házát. Az I. r. vádlott és több vádlott is úgy gondolta, hogy az ismeretlenek által létrehozott, a Magyarok nyilai nevet magában foglaló internetes címet a titkosszolgálatok hozták létre azzal a céllal, hogy az oldalra regisztrálók adatait megszerezzék. Az I. r. vádlott utasítására néhány vádlott leutazott Lesencefalura és beazonosította a házat. Az I. r. vádlott ismeretlen forrásból, ismeretlen összetételű robbanóanyagot szerzett be. A második felderítés után egy népligeti találkozón felmerült, hogy próbarobbantást kellene végrehajtani. Ez Százhalombatta mellett meg is történt, ahol az I. r. vádlott elsősorban a magával vitt időzítőt próbálta ki. 2008. szeptember 2-án az I. r., III. r. és IX. r. vádlottak elindultak Lesencefalura, ahova magukkal vittek egy előzőleg összeállított bombát is, mellyel Sz. Gy. házánál robbantottak. A kár meghaladta a 250 000 forintot. A következő vádpont szerint 2008-ban, a népligeti találkozók során a II. r. vádlott felvetette, hogy valamilyen módon pénzt kell szerezni a „Hunnia mozgalom” részére, a tervezett terrorcselekmények végrehajtásához. A II. r., a IV. r., a VI. r. és a VII. r. vádlottak úgy döntöttek, hogy felrobbantanak egy ATM automatát. Mindezt Székesfehérváron tették. A robbantás következtében az ATM automata használhatatlanná vált, eldeformálódott, alkotórészei több méteres körzetben szétszóródtak, de a trezor nem nyílt ki, így a vádlottak nem jutottak hozzá a pénzhez. Az utolsó vádpont szerint 2009. április 5-én a Civil Összefogás Fórum kezdeményezésére demonstrációt tartottak a Hősök terén, ahol felszólították az Országgyűlést, hogy oszlassa fel magát és legyenek előre hozott választások. A rendezvény békésen lezajlott, az I. r. vádlott számára nyilvánvalóvá vált, hogy a várt erőszakos utcai megmozdulások elmaradnak, az MSZP további kormányzásáról az Országgyűlés fog dönteni. Emiatt az I. r. vádlott elhatározta, hogy MSZP-s országgyűlési képviselők elleni összehangolt robbantásokkal meg kell akadályozni, hogy B. G-t miniszterelnökké válasszák. A 2009. április 8-ról 9-re virradó éjszakára tervezett négy támadással az volt a céljuk, hogy B. megválasztása helyett előrehozott országgyűlési választás legyen. A támadásokra végül nem került sor, mivel rendőrségi ellenőrzések során a csoport egyes tagjait elfogták. Az ügyészség az I. r. vádlottat társtettesként elkövetett 2 rendbeli, állami szerv kényszerítése céljából lőfegyverrel visszaéléssel és rongálással illetve robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaéléssel megvalósított terrorcselekmény bűntettével, felbujtóként elkövetett 5 rendbeli, lakosság megfélemlítése céljából közveszélyokozással megvalósított terrorcselekmény bűntettével, valamint felbujtóként, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettével vádolja. A büntetőpernek összesen 17 vádlottja van. Az I. r. vádlott mellett további 15 vádlott terhére is terrorcselekmény elkövetését rója a vádhatóság, míg a XVII. rendű vádlottat lőszerrel visszaélés bűntettével vádolják. A márciusi tárgyalási napokon sor került a vádlottak meghallgatására. A májustól pedig folyamatosan tanúkat hallgat meg a bíróság. Az ügyben a novemberi tárgyalásokon a bizonyítási eljárás folytatódik.
33
Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
Pesti Központi Kerületi Bíróság, fsz. 16. 19.B.11304/2012
zaklatás
2013.11.27.
8:30
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádirata szerint a vádlott 1994-ben szponzori segítséget kért az OTP Bank Nyrt-től az általa tervezett Guinness rekord kísérlet megvalósításához, melyet azonban a bank nem támogatott. A vádlott 2008 januárjától folyamatosan telefonon, valamint email útján megkereste az OTP elnök-vezérigazgatóját, annak helyettesét, titkárnőjét és a bankbiztonsági igazgatót abból a célból, hogy őket megfélemlítse illetve tartósan, rendszeresen háborgassa, ezzel is nyomást gyakorolva rájuk a támogatása érdekében. 2008 augusztusa és márciusa között előbb telefonon, majd egy közösségi portálon üzenetek küldésével rendszeresen, akarata ellenére megkereste az OTP elnök-vezérigazgatójának lányát abból a célból, hogy rajta keresztül is megpróbáljon nyomást gyakorolni édesapjára. A vádlott a cselekmények elkövetésének idején és jelenleg is személyiségzavarban szenved, mely elmeállapota semmilyen mértékben nem korlátozta a vádlottat a cselekménye veszélyes következményeinek felismerésében, illetve abban, hogy a felismerésnek megfelelően cselekedjen. Az ügyészség a vádlottat 5 rb. zaklatás vétségével vádolja. Az ügyben a novemberi tárgyalási napon a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK Pécsi Törvényszék fszt.II. K.G. és tárgyalás
3
társa
első nyereségvágyból, kegyetlenséggel emberölés bűntette
különös 2013. elkövetett november 27.
12.45
A vádirat szerint K.G. és 3 társa 2012. május 28-án 22.00 óra körüli időben megjelentek egy külföldi állampolgár, Pécs Kertváros részében található lakásán. A külföldi állampolgár nem hivatalosan valutaváltással foglalkozott. IV. rendű vádlott a külföldi állampolgár lakásában takarítónőként dolgozott és intim kapcsolatba is került vele, így IV. rendű vádlott tudta, hogy a sértett nagy összegű készpénzt tart a lakásán, így elhatározta a társaival, hogy azt megszerzi. IV. rendű vádlott kaputelefonon felcsengetett és felment az áldozat lakásába, addig I., II. és III. rendű vádlott a lépcsőházban maradt. Ezt követően IV. rendű vádlott a lakásba beengedte I.,II. és III. rendű vádlottat, akik bántalmazni kezdték a sértettet, abból a célból, hogy a lakásban található készpénzt megszerezzék. A sértettet bántalmazták sokkolóval, viperával, kalapáccsal és késsel több ízben megszúrták. A sértett a bántalmazások következtében elhunyt. A vádlottak a lakásból több mint 5.000.000.- forint értékű forintot és valutát, valamint mintegy 600.000.- forint értékű értéktárgyat vittek el. A bíróság a 4 vádlotton kívül igazságügyi pszichiáter szakértőt és 1 tanút idézett. Ítélethirdetés nem várható.
34 Információ:
Dr. Hajdu István sajtószóvivő 30/520-9577
[email protected]
SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék – I. emelet 61. sz. tárgyalóterem Dr. Cz. M. és társai
Különösen nagy vagyoni hátrányt 2013. okozó hűtlen kezelés bűntette november 27.
9 óra
A vádirat szerint önkormányzati szabad pénzeszközök részvényekbe fektetésével az önkormányzatnak vagyoni hátrányt okoztak. Ítélethirdetés lesz az ügyben.. Információ:
Dr. Sándor Géza sajtószóvivő - 0630/239-9614
[email protected] Pardi Erika sajtótitkár - 56/501-410
[email protected]
Szolnoki Törvényszék – I. emelet 53. sz. tárgyalóterem N. S. és 66 társa
Hivatali vesztegetés bűntette
2013. november 27.,29.
9 óra
A vádirat szerint az I. és II. rendű vádlottak a Budapesti Rendőr-főkapitányság beosztottjai voltak, akik a velük együttműködő rendőrökkel és közterület-felügyelőkkel, jogtalan előnyszerzés érdekében bűncselekményeket követtek el. I. és II. rendű vádlottnak a rendőri szolgálatuk ellátása során különböző, építési-szállítási munkákat végző gazdasági társaságokkal, illetve a közlekedésrendészeti feladatokat teljesítő rendőrökkel kiterjedt kapcsolata alakult ki. Ezeket a kapcsolatokat jogtalan pénzbevételi forrásként kívánták felhasználni oly módon, hogy az építési-szállítási munkákat végző gazdasági társaságok szabálytalan tevékenységének a biztosítása érdekében közvetlen elérhetőségüket megadva, szervezett módon vállalták, hogy a cégeket érintő esetleges intézkedések elkerülése, vagy a jogszerű, tényleges intézkedések hátrányos következményeinek elhárítása végett hivatali kapcsolataikon keresztül közbenjárnak. Mindezekért a vádlottak a gazdasági társaságoktól jogtalan előnyt kértek és kaptak, valamint ezeknek a cégeknek az alkalmazottaival szemben intézkedő rendőröknek vagy közterületfelügyelőknek kötelességszegésükért jogtalan előnyt ígértek, illetve biztosítottak. Információ:
A tárgyalás a november 21-én elkezdett perbeszédekkel folytatódik. Dr. Sándor Géza sajtószóvivő – 0630/239-9614
[email protected] Pardi Erika sajtótitkár – 56/501-410
[email protected]
35 TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK Tatabányai Járásbíróság fsz.1. tárgyaló S. F.
Információ
felfegyverkezve elkövetett rablás 2013. november 08.30 bűntette és más bűncselekmény 27.
1.) S. F. vádlott 2012. december 01-jén 11 óra körüli időben a T., Sz.I. alatti P. H-ba bement, majd az ügyfélteret a kezelőtértől elválasztó üvegfalat egy kővel betörte és a kezelőtérbe bemászott. A vádlott a kezében lévő piros nyelű tapétavágó szikével az alkalmazottakat fenyegetve közölte, hogy „Ez egy postarablás, mindenkit szétvágok!”, majd a pénz tárolására szolgáló kulccsal nem zárt íróasztal fiókot kihúzva, abból 33.923,- Ft készpénzt vett el. Ezt követően a kitört ablakon keresztül kimászott, majd futva távozott a helyszínről. 2.) S. F. 2012. 12. 04. napján ajtó befeszítve behatolt J. B. sértett vegyesboltjába és onnan különböző dolgokat tulajdonított el. A vádlott, illetve tanúk kihallgatása várható. Dr. Majorosné dr. Köck Ildikó Sajtószóvivő 34-513-100
[email protected] [email protected]
Tatabányai Törvényszék fsz. 6-os tárgyaló P.T.J. és 23 társa
különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények
2013. november 27-28-29.
09.00
A vádirati tényállás lényege az, hogy három gyógyszertárakat üzemeltető cég a 2008-2010. években jelentős számban fiktív vényeket számoltak el a TB (E alap) terhére. A vények fiktivitása azt jelentette, hogy az azokon felírt speciális, igen drága, tehát magas támogatás tartalmú kötszereket a betegek nem váltották ki, nem kapták meg, vagyis a kötszer receptek mögött nem történt „gazdasági esemény”. A vények után elszámolt támogatást a patikákat üzemeltető cégek kivétel nélkül megkapták, képviselőik a bankszámlákról készpénzben felvették az összegeket. A patikákat üzemeltető cégek a kötszerek beszerzését úgyszintén fiktív számlákkal igazolták. A beszerzést igazoló fiktív számlákat ténylegesen nem működő társaságok nevében „képviselőik” állították ki. A számlagyárak megalapításában ügyvéd működött közre. A patikákat üzemeltető, és a fiktív vényeket elszámoló gazdasági társaságok – akik egyéb iránt valós gazdasági tevékenységet is folytattak – a vényeket közvetítők útján szerezték be a kötszer-rendelő orvosoktól. A közvetítők korábban orvos-látogatókként működtek, tehát kiterjedt orvosi ismeretséggel rendelkeztek. A vád szerint a támogatott, drága kötszereket szabálytalanul – a betegek személyes adataival visszaélve, a betegek tudta nélkül - felíró orvosok tisztában voltak azzal, hogy csalásban vesznek részt. A fiktív receptek felírására „dömpingszerűen”, egy-egy napokon jelentős mennyiségben került sor, ezeket két közvetítő juttatta el a miskolci, mohácsi és szajki székhelyű vállalkozásokhoz. A 24 fős elkövetői kör a fenti módszerrel, a hamis vények elszámolásával az érintett két év tekintetében milliárdos kárt okoztak a költségvetésnek. Bizonyítás felvétele.
36
Információ:
Dr. Majorosné dr. Köck Ildikó Sajtószóvivő 34-513-100
[email protected] [email protected]
37 2013.11.28. (CSÜTÖRTÖK) KÚRIA KÚRIA B. II. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem F. T. F.
Információ:
Sikkasztás bűntette
2013. 11. 28.
10.15
A vádlott egy időszaki lap kiadója volt, amelyet a későbbiekben két másik városban is kiadott azonos tartalommal, de a helységneveket külön-külön feltüntetve az újság címe előtt. A terhelt átadta a kiadási jogot apportként egy bt.-nek, amelyben ő kültag volt, a cégképviseletre jogosult beltag pedig a felesége. A sértett át akarta venni az egyik városban a kiadási jogot és erről tárgyalni is kezdtek a terhelttel. A sértett ennek keretében a terhelt ingyenes használatába adta a tehergépkocsiját és megállapodtak, hogy a vételár egy részét a gépkocsi fogja fedezni, a másik részét pedig készpénzben rendezik. A sértett és a terhelt is megkezdte az előkészületeket, később azonban a sértett közölte a terhelttel, hogy mégsem veszi át a kiadási jogot és visszakérte a tehergépkocsit is. A terhelt ezen felháborodott, feltételekhez akarta kötni a visszaadást, majd a teherautó vonatkozásában elkészített egy hamis adásvételi szerződést is és közölte a sértettel, hogy az adásvétel létrejött, nem követelheti vissza az autót. Az átírás iránt a bt. intézkedni kezdett. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
38 KÚRIA B. II. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem E. Zs.
Információ:
Közúti veszélyeztetés bűntette 2013. 11. 28.
11.30
A terhelt személygépkocsival közlekedett belterületen, három utast szállított. A terhelt a saját háza előtt elhaladva lekapcsolta a jármű világítását az éjszakai sötétség ellenére azért, hogy a gyermekkorú utasa keresésén dolgozó rendőrök és a gyermek családja ne észlelhesse az autót, majd gyorsítani kezdett. Menet közben nem adott elsőbbséget a gépkocsival szabályosan közlekedő sértettnek, így a két autó összeütközött. Mindkét autó az árokba sodródott, feldőlt. A sértett egyik utasa maradandó fogyatékossággal járó, másik két utasa 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, a terhelt utasai 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
39 KÚRIA B. II. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem H. A. és társai
Információ:
Csalás bűntette bűncselekmény
és
más2013. 11. 28.
09.00
Az I. r. terhelt ügyvezetője és tagja volt a H. Kft.-nek, a II. r. terhelt a B. Kft.-nek. Az I. és a II. r. terheltek tagi jogviszonya, ügyvezetése alatt a két cég ténylegesen nem működött, gazdasági tevékenységet nem végzett. A III. r. terhelt egy valótlan tartalmú adásvételi szerződéssel eladta a tulajdonában lévő két munkagépet az akkor még be nem jegyzett B. Kft.-nek. A szerződés mögött gazdasági esemény valóban nem történt, a vételárat a B. Kft. nem fizette meg. Ezután a B. Kft. adásvételi szerződést kötött a két munkagép eladásáról a H. Kft.-vel, amelyet a II .r. terhelt eladóként aláírt. A vételárat a H. Kft. nem fizette meg, ennek kapcsán több fiktív számla készült a B. Kft. nevében, az értékesítés a valóságban nem történt meg. A számlákat valójában nem is a II. r. terhelt írta alá. Az I. r. terhelt segítséget nyújtott abban, hogy az I. r. terhelt a fiktív számlákat a könyvelésben szerepeltesse és áfa tartalmukat visszaigényelje. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla H. Zs.
Csalás bűntette
2013.11.28.
14:00
Az elsőfokon eljárt Ózdi Városi Bíróság 2011 januárjában B. Zs. I.r. vádlottat sikkasztás bűntette és magánokirat-hamisítás bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. H. Zs. II.r. vádlottat csalás bűntette és bűnsegédként elkövetett magánokirathamisítás vétsége miatt 2 év börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság II.r. vádlott tekintetében elrendelte a Balassagyarmati Városi Bíróság korábban jogerőre emelkedett ítéletével kiszabott 1 év 2 hónap, végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását. A másodfokon eljárt Miskolci Törvényszék 2012 júliusában az elsőfokú ítéletet H. Zs. II.r. vádlott tekintetében megváltoztatta. A vádlottat az ellene csalás bűntette miatt emelt vád alól felmentette. A büntetését 150.000.- Ft pénzbüntetésre enyhítette. A közügyektől eltiltásra és a Balassagyarmati Városi Bíróság jogerős ítéletével kiszabott 1 év 2 hónap – 3 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetés végrehajtására vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezést mellőzte. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Az ítélet ellen H. Zs. II.r. vádlott terhére az ügyész jelentett be fellebbezést csalás bűntettében való felmentése miatt, a másodfokú bíróság határozatának megváltoztatása, II.r. vádlottnak csalás bűntettében való bűnössége megállapítása a vádlott büntetésének súlyosítása, vagyonelkobzása érdekében. A bíróság által megállapított tényállás szerint H. Zs. II.r. vádlott 2008 novemberében elhatározta, hogy egy lízing ügyletekkel foglalkozó cég megtévesztésével megszerez egy nagy értékű gépjárművet, a törlesztő részleteket pedig nem fogja fizetni és a járművet eladja. Megkereste az I.r. vádlottat, akivel csak annyit közölt, hogy gépkocsit akar lízingelni - de mivel BAR-listás, ezért vele nem fognak szerződést kötni - ezért 100.000.- Ft ellenében a saját nevében kösse meg a szerződést, majd adja át neki a járművet és a törlesztőrészleteket II.r. vádlott fogja fizetni. B. Zs. I.r. vádlott ebbe beleegyezett. H. Zs. II.r. vádlott kiállított egy valótlan tartalmú munkáltatói igazolást I.r. vádlott részére. Ennek alapján a hitelintézet elfogadta a hitelkérelmet és megkötötték a hitelszerződést. B. Zs. I. r. vádlott, mint lízingbevevő befizette a 3.620.000.- Ft kezdő törlesztő részletet, amit II.r. vádlott adott át neki. A jármű vételárának további részét 7 millió forintot 120 hónap futamidő alatt kellett törleszteni.
40
Információ:
H. Zs. II.r. vádlott a törlesztő részleteket nem fizette, majd rövid használat után a gépjárművet a nyomozás során fel nem derített módon eltüntette. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA Győri Ítélőtábla fszt. I. számú tárgyalóterem ifj. K. G. M. és társai
emberkereskedelem bűntettének 2013.11.28. 9.00 és más bűncselekmények Első nyilvános ülés, határozathirdetés várható Az elsőfokon eljárt Győri Törvényszék a következő tényállást állapította meg: A III. r. vádlott (1980) Halásziban ismerkedett meg a másodfokú eljárásban nem érintett V. r. vádlottal, 2006. áprilisában közölte vele, hogy prostituáltként kell tevékenykednie. Az V. r. vádlott ennek ellenállt, ám a III. r. vádlott többször megfenyegette, és megverte az V. r. vádlottat, aki félelmében végül engedelmeskedett. A III. r. vádlott elmagyarázta az V. r. vádlottnak, hogy az üzletszerű kéjelgést Levélen miként kell folytatnia, meghatározta az egyes szolgáltatások összegét. A III. r. vádlott az V. r. vádlott tevékenységét végig felügyelte, a 2006. júniusáig keresett 2-3 millió Ft-ját egészében elvette az V. r. vádlottól. Az V. r. vádlott 2006. júliusában az I. r. vádlotthoz került 400 € ellenérték fejében. Az I. r. vádlott az V. r. vádlottat továbbra is prostituáltként foglalkoztatta, legtöbbször Bécsbe szállította, ahol a V. r. vádlott az I. r. vádlott utasításai és felügyelete mellette – az akarata ellenére – üzletszerű kéjelgést folytatott. Miután az V. r. vádlottal szemben Ausztriában tartózkodási tilalmat rendeltek el, az I. r. vádlott az V. r. vádlott részére más nevére szóló személyigazolványt adott át. Az I. r. vádlott és a II. r. vádlott (1959) V. r. vádlottól elvették a prostitúciós tevékenységből származó bevételt, amelyből a megélhetésüket biztosították. Az I. r. vádlott 2006. júliusa és októbere között közösülni kívánt a vádlottal a mosonmagyaróvári lakásán. Az V. r. vádlott tiltakozása miatt dulakodni kezdetek, az I. r. vádlott az ellenállás leküzdése érdekében megveret az V. r. vádlottat. Az V. r. vádlott segítségére a szomszéd szobában alvó Sz. N. sietett, így az I. r. vádlott a cselekményt nem tudta befejezni. Az I. r. vádlott 2005. nyarán kihasználva Sz. N. sértett kiszolgáltatott helyzetét neki munka és szállás lehetőséget kínálva magához csalta őt. A sértett beköltözését követően Levélen folytatandó üzletszerű kéjelgésre kényszerítette. A sértett többször próbált az I. r. és II. r. vádlottaktól megszökni, ilyenkor az I. r. vádlott mindig megverte. A sértett két hónapig folytatta a tevékenységet, ez idő alatt a II. r. vádlott a közelből végig felügyelte. Az I. r. vádlott 2005. őszétől a nagyobb bevétel reményében Bécsbe vitte a sértettet, ahol vele szemben tartózkodási tilalmat rendeltek el. Ekkor az I. r. vádlott a neve megváltoztatására kényszerítette a sértettet. A sértett illegális kijuttatása érdekében részére más nevére szóló igazolványt adott. A II. r. vádlott ugyancsak más nevére szóló igazolványt szerzett a sértett Ausztriába történő szállítása érdekében. Sz. N. sértett és az V. r. vádlott Ausztriából történt kitoloncolásuk során közösen Budapestre menekültek, így megszabadultak az I. r. és II. r. vádlottaktól. 2007. szeptember 2-án a II. r. és a másodfokú eljárásban nem érintett IV. r. vádlottak Mosonmagyaróváron felkeresték rokonukat, hogy tőle pénzt kérjenek kölcsön. A sértett 2000,- Ft-ot adott, de a vádlottak felfedezték, hogy a sértett nadrágjában készpénz van, ezért a lakáskulcs megszerzésével visszatértek a sértett üres lakásába, ahonnan – többek között – bankkártyát és 4000€ készpénzt tulajdonítottak el. A bankkártyával készpénz felvételére is sor került. A lopással okozott kár nem térült meg. Az V. r. vádlott a III. r. vádlott biztatására 2006. április 18-án áruhitelkártya-igénylő lapot
41
Információ:
nyújtott be, amelyhez a teljesítőképessége igazolása érdekében valótlan tartalmú munkáltatói igazolást csatolt. Az V. r. a kérelem benyújtásakor tisztában volt azzal, hogy a hitelt visszafizetni nem tudja. Az I. r. és a III. r. vádlottak a bank előtt várták az V. r. vádlottat, tőle a felvett pénzt elvették és maguk között elosztották. A 243.000,- Ft kár nem térült meg. A II. r. vádlott 2006. július 12-án áruhitelkártya-igénylő lapot nyújtott be, amelyhez a teljesítőképessége igazolása érdekében valótlan tartalmú munkáltatói igazolást csatolt. Az II. r. vádlott az általa felvett hitelt egy alkalommal sem törlesztette. A 234.000,- Ft kár nem térült meg. A III. r. vádlott megkérte a másodfokú eljárással nem érintett VII. r. vádlottat, hogy részére hitelt vegyen fel, azt ígérte, hogy a részleteket kifizeti. A VII. r. vádlott nem jutott hitelhez, mert kérelmét a bank elutasított. Az okozott kár 298.200,- Ft lett volna. A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság az I. r. vádlottat 1 rb. személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, közösülés céljából elkövetett emberkereskedelem bűntette, 2 rb. társtettesként, erőszakkal avagy az élet, vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel elkövetett keríts bűntette, 1 rb. erőszakos közösülés bűntettének kísérlete, 2 rb. társtettesként, aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette, 1 rb. kitartottság bűntette, 2 rb. bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette, 1 rb. bűnsegédként elkövetett csalás bűntette és 1 rb. bűnsegédként elkövetett magánokirathamisítás vétsége miatt – halmazati büntetésül – 5 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A II. r. vádlottat, mint különös visszaesőt 2 rb. társtettesként, erőszakkal avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel elkövetett kerítés bűntette, 2 rb. társtettesként, aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette, társtettesként elkövetett lopás bűntette, 1 rb. kitartottság bűntette, 1 rb. bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette, 1 rb. csalás bűntette, 5 rb. társtettesként elkövetett közokirattal visszaélés vétsége, 1 rb. társtettesként elkövetett készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége, 1 rb. magánokirat-hamisítás vétsége miatt – halmazati büntetésül - 2 év – végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélte. A III. r. vádlottat 1 rb. személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, közösülés céljából elkövetett emberkereskedelem bűntette, 1 rb. társtettesként, erőszakkal avagy az élet, vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel elkövetett kerítés bűntette, 1 rb. társtettesként, aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette, 1 rb. kitartottság bűntette, 1 rb. felbujtóként elkövetett csalás bűntette, 1 rb. felbujtóként elkövetett csalás bűntettének kísérlete, 2 rb. felbujtóként elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt – halmazati büntetésül – 5 év 6 hónap fegyházra és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügyész az I. r. és III. r. vádlottakkal szemben kiszabott fegyházbüntetés mértékének jelentős felemelését, a II. r. vádlottal szemben kiszabotthoz képest lényegesen hosszabb tartamú végrehajtandó börtönbüntetést, az I. r. vádlott pénzmellékbüntetésre ítélését és a III. r. vádlottal szemben 2.108.780,- Ft vagyonelkobzás alkalmazását indítványozta. Az I. r. vádlott elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért, védője részben felmentésért, részben enyhítésért, a III. r. vádlott enyhítésért, védője részben felmentésért, részben enyhítésért jelentettek be fellebbezést. Dr. Ferenczy Tamás sajtószóvivő 0630/481-7354
[email protected]
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Rablás játékpisztollyal 2013.11.28. csütörtök 13.30 Fegyveresen elkövetett rablás bűntette
42 B. 124/2013 Debreceni Törvényszék, Széchenyi u. 9. I/100. Perbeszéd, ítélet várható Vádlott: I.r. J. T., II.r. V. N. A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint a bagaméri J. T. és V. N. hat éve ismerték egymást. Bár az elsőrendű vádlott időközben barátnőjéhez költözött, vámospércsi munkahelye megmaradt. A barátok a megritkult találkozások mellett telefonon tartották a kapcsolatot, beszélgetéseik során többször felmerült, hogy valahonnan pénzt kellene szerezniük. 2012. szeptember 11-én az I.r. vádlott azzal hívta fel társát, hogy „lenne egy kis akció”. A II.r. úgy reagált, hogy bármiben benne van, neki is pénzre lenne szüksége. Megállapodtak, hogy másnap személyesen tisztázzák a részleteket. A II.r. vádlott azonban a vádhatóság szerint már sejthette, milyen pénzszerzési módról lehet szó, az elsőrendű ugyanis arra kérte, hozzon magával játékpisztolyt és símaszkot. Másnap munka után egy vámospércsi presszóban egy ital mellett beszélték át teendőket. J. T. egy közkedvelt élelmiszerboltot szemelt ki és azt mondta V. N.nek, hogy a rablást ő rendezi, barátja a közelben várja meg őt és segítsen az átöltözésben. A taktika része volt az időzítés is, hogy a rablás után elérjék a 15 óra 43 perckor Debrecenbe induló távolsági buszt. A bolt felé menet beléptek egy közeli vegyeskereskedésbe, a másodrendű ugyanis elfelejtett játékpisztolyt hozni. Az üzletben az eladót még meg is kérdezték, hogy tartanak-e olyan komolyabb, valódi fegyvernek tűnő játékpisztolyt, amely apró golyókat lő ki. Végül vettek egy szettet, két pisztollyal és egy jelvénnyel. Immár „felfegyverkezve” indultak tovább az élelmiszerboltba. Az ügyészség szerint az I.r. vádlott a rövidnadrágjára hosszúnadrágot, a pólóra pulóvert vett fel, a pisztolyt a nadrág korcába dugta, kesztyűt húzott, belépés előtt pedig símaszkba bújt. Az üzletben a két eladón kívül még három vevő volt. Egy negyedik vásárló kifelé ment, őt „gyerünk befelé” felszólítással J. T. visszaterelte, majd a kasszánál közölte, hogy ez egy rablótámadás és adják át neki a pénzt. Az eladó átadta az éppen kezében lévő 5.000 forintot, a támadó azonban nem érte be ennyivel. Ekkor - kistestvére lévén - tűnt fel a másik boltosnak, hogy a fiú kezében lévő pisztoly játék, így szólt kolleganőjének, hogy ne adjon több pénzt. A vádlott erre odébb lökte és még nagyobb vehemenciával követelte a bevételt. A kasszánál lévő nő továbbra is azt hitte, hogy igazi fegyvert szegeznek rá, ezért előbb a húszezreseket, majd a többi papírpénzt is odaadta. J. T. kifutott, a pisztolyt és a pénzt barátja hátizsákjába dobta, levette a plusz ruháit, cipő helyett papucsot húzott. A két huszonéves cigarettát és sört vett a buszmegálló közeli boltban, majd mikor ráeszméltek, hogy a busz 5 perccel korábban indul, futva érték el a járatot. A Debrecenbe tartó buszt a rendőrök Halápnál megállították, miután azonban a két fiú ruházata eltért a személyleírásoktól, akkor még nem állították elő őket. A barátok így megérkeztek Debrecenbe, több kocsmába betértek, elosztották a 212 ezer forintos zsákmányt, majd egy hipermarketben fogtak költekezésbe. A II.r. vádlott például a közreműködéséért kapott 80 ezer forintból ruhákat és cipőt is vett magának. Később a házkutatások során az I.r. vádlottnál 99 ezer, a II. rendűnél 7500 forintot találtak meg a rendőrök – áll a vádiratban. További információ: Tatár Timea sajtószóvivő, 36/30 748 3847 Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, 36/30 327 0464 www.debrecenitorvenyszek.birosag.hu, email:
[email protected], 36/52 526 755 FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék, II., Fő u. 70-78., I. 42.Kb.393/2013
előljárói intézkedés elmulasztásának 2013.11.26., 28. bűntette
9:00
A 2006-os őszi események kapcsán 14 egykori, illetve jelenleg is állományban lévő rendőrrel szemben emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regionális Osztálya. Az ügyészség tizenöt vádpontban részletezi a vád tárgyává tett cselekményeket, melyek kapcsán különféle bűncselekmények elkövetését rója az egyes vádlottak terhére. A vádirat rögzíti, hogy 2006. szeptember 17-én este Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök öszödi beszédének nyilvánosságra kerülését követően néhányan gyülekezni kezdtek a Kossuth
43
téren. A kezdetben nyugodt tüntetők – a résztvevők számának növekedésével - mind hangosabbak lettek, a kormányt és a rendőrséget szidalmazva új választások kiírását követelték, majd az ezerfősre nőtt tömeg átszakította a Parlament előtti lánckorlátot. Miután a tömeg egyre nőtt, újabb rendőri egységeket vezényeltek a helyszínre, s a rendőri vezetők - a megyei rendőrfőkapitányságok ügyeletének bevonásával - intézkedtek a vidéki rendőrök fővárosba rendelésére is. Másnap, szeptember 18-án este a több ezresre nőtt tömeg a Parlament köré vont kordont benyomta, majd a tüntetők egy csoportja átment az MTV székháza elé, mert be akarták olvastatni a petíciójukat. Miután nem sikerült elérniük, hogy az MTV illetékes képviselőjével tárgyaljanak, a Kossuth térről több ezres támogató tömeg érkezett hozzájuk. A vád szerint a tüntetők közül egy néhány száz fős tömeg kövekkel dobálta a székház épületét, s nemcsak a székházat, hanem az épület védelmére rendelt, a főbejárat előtti lépcsősoron sorfalszolgálatot teljesítő Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati századát is megtámadták. Kövekkel, üvegekkel, különféle tárgyakkal dobálták őket. A támadás folytán 60 rendőr megsérült, köztük olyanok, akiknek nem volt bevetési sisakja vagy pajzsa. Ezt egyébként a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati századának parancsnoka korábban jelezte az V. rendű vádlottnak - a Rendészeti Biztonsági Szolgálat műveletirányítói beosztásából eredően a század elöljárója volt - aki a jelentést tudomásul vette, a hiányok pótlására azonban ¨bár arra módja lett volna, és védőfelszerelések is rendelkezésre álltak” mégsem intézkedett. Az V. r. vádlottat ennek kapcsán 2 rb. elöljárói gondoskodás elmulasztásának bűntettével vádolják. A vádirat kitér arra is, hogy késő éjszakára már kemény összecsapás volt a rendőrség és a tüntetők között. Az egyre jobban kiszélesedő támadás miatt - Budapest rendőr-főkapitánya - II. r. vádlott a IV. r. vádlottat az épület és környéke helyszínparancsnokául jelölte ki, aki azonban e feladatát nem volt képes ellátni: az akadályozó körülményekről elöljáróinak nem tett jelentést, nem végezte el a rendelkezésére álló erők és eszközök számbavételét, így nem mérte fel a feladatba bevont rendőri erők nagyságát és felállítási helyét, illetve azokét sem, amelyeket erősítésként be lehetett volna vonni. Nem ismerte a székházba vezényelt rendőri erők parancsnokait, velük kapcsolatot nem keresett, a védendő épület sajátosságainak megismerése érdekében nem vette fel a kapcsolatot a biztonsági szolgálattal sem. A II. r. vádlottól kapott paranccsal szemben a székházba vezényelt rendőri köteléket nem irányította, nem koordinálta, így az alegységek szervezetlenül igyekeztek részt venni a székház védelmében. Mindezek alapján az ügyészség a IV. r. vádlott ellen parancs iránti, jelentős hátrány veszélyével járó engedetlenség bűntette miatt emelt vádat. A vád szerint a II. rendű vádlott a televízió által sugárzott képekből, a rádióforgalmazásokból és a rendőri jelentésekből a székháznál, illetőleg a székházban történt eseményekről tudta, hogy a rendőri egységek irányítatlansága miatt teljes káosz alakult ki. A II. r. vádlott annak ismeretében, hogy az általa a székház védelmére rendelt rendőri egységek irányítására kijelölt helyszínparancsnok az ebből fakadó feladatait nem gyakorolja, elöljárói kötelmét megszegve eltűrte, hogy parancsa nem érvényesül. Nem utasította a IV. r. vádlottat jelentéstételre, a változó helyzet értékelésére, a megtett intézkedések ismertetésére, vagy azok elmaradása okainak feltárására. G. Péter rendőr vezérőrnagy - bár tudta, hogy az MTV székházhoz vezényelt egyes rendőri alegységek a konkrét helyzetekben saját belátásaik szerint szervezték a védekezést, adtak utasítást alárendeltjeiknek -, nem intézkedett az alkalmatlanná vált helyszínparancsnok leváltására és a rendőri erőket összefogni képes rendőr helyszínparancsnokként való kijelölésére. A vád szerint mulasztása következményeként – mert a helyszínparancsnoki intézkedések elmaradásával a helyszínre vezényelt rendőri kötelékek túlnyomórészt felmorzsolódtak – több rendőr megsérült, a szolgálatra jelentős hátrány következett be. Mindezek miatt az ügyészség elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntettével vádolja a II. r. vádlottat. A vád szerint - a Rendészeti Biztonsági Szolgálat egykori parancsnoka - III. r. vádlott az MTVszékház 2006. szeptember 18-i „ostromakor” a rendőri erők, technikai eszközök igénybevételére vonatkozó késedelmes jelentések miatt elöljárói kötelességét megszegve az eseményt követően nem intézkedett mulasztó alárendeltjeinek felelőssége vonására, a jelentéstétel elmaradása okainak feltárására. Ha a jelentések kellő időben megtörténnek volna, a III. r. vádlott a bevetési állomány riadóztatására már korábban intézkedhet, így akár meg is előzhette volna, hogy az események nemcsak időben, de mértékükben se váljanak a bekövetkezettekkel azonossá. Mivel az ilyen rendkívüli helyzetben a jelentéstétel elmulasztása katonai bűncselekmény elkövetésének
44
gyanúját veti fel – amely a III. r. vádlott mulasztásával minden jogkövetkezmény nélkül maradt -, így az ügyészség a III. r. vádlottat emiatt elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntettével vádolja. Egy másik vádpontban azt részletezi az ügyészség, hogy a volt országos rendőrfőkapitány vizsgálóbizottságokat hozott létre a rendőri intézkedések komplex kivizsgálására, azonban a vizsgálóbizottságok jelentéseiben megfogalmazott megállapítások ellenére – két kivétellel – elmulasztotta a felelősségre vonásra irányuló eljárások megindítását, nem intézkedett a jelentésekben megjelölt tárgykörökben parancsnoki tényfeltáró vizsgálat lefolytatására, így a személyi felelősségre vonások elmaradásaival a szolgálat rendjét és érdekeit jelentősen sértette. Mulasztása különösen súlyos a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati századával történtek, az „Ignácz” és „Árvai - jelentések”, illetve a IV. r. vádlottal szemben elrendelt fegyelmi eljárásban végzett meghallgatások adatai tekintetében, hiszen az időben lefolytatott parancsnoki vizsgálat akár katonai bűncselekmény megalapozott gyanúját is feltárhatta volna. A vádhatóság egy másik vádpontban arra tér ki, hogy a Rendészeti Biztonsági Szolgálat állományába tartozók közül - a törvényi előírás és annak ellenére, hogy az I. r. vádlott 2006. október 23-a előtt kifejezett és egyértelmű utasítást adott az azonosító jelvények kötelező viselésére - 2006. október 23-án senki nem viselte a szolgálati azonosító jelvényt. A magasabb rendőri parancsnokoknak emellett határozott utasítást adott, gondoskodjanak, hogy az állomány viselje a szolgálati azonosító jelvényeket. Miután a parancs ellenére a REBISZ állománya a bevetési ruházaton nem viselt szolgálati azonosító jelvényt, az I. r. vádlott – bár erről tudomást szerzett -, a parancs érvényesülésének elmulasztása miatt nem intézkedett a parancsnokok felelősségre vonására. Annak ellenére, hogy az eseményeket követően a közvélemény különféle híradásokon keresztül kifogásolta és sérelmezte a szolgálati jelvények bevetési öltözeten való viselésének hiányát, és ezáltal a rendőrök azonosíthatatlanságát, az I. r. vádlott azt is eltűrte, hogy a REBISZ parancsnoka e tárgykörben érdemi tényfeltáró vizsgálatot nem rendelt el, és senkivel szemben nem kezdeményezett felelősségre vonást. Az I. r. vádlott e mulasztásai a szolgálatra jelentős hátránnyal jártak, ezért a fentiek miatt 2 rb. elöljárói intézkedés elmulasztásnak bűntette a vád dr. B. László nyugállományú rendőr altábornagy ellen. A vád szerint a III. r. vádlott az utasítást figyelmen kívül hagyva a szolgálati jelvények viselésének elmaradása tárgykörben érdemi vizsgálatot nem rendelt el. Azzal, hogy eltűrte, hogy a bevetésben részt vettek ruházatukon az országos rendőrfőkapitány utasítása ellenére nem viselték az ünnepnapon a szolgálati jelvényt, az erre vonatkozó érdemi tényfeltáró vizsgálat és az esetleges felelősségre vonás elmaradása nemcsak a szolgálati, de a közérdek jelentős hátrányát idézte elő. A vádhatóság egy másik vádpontban azt rója fel, hogy a Rendészeti Biztonsági Szolgálatnál azokban az ügyekben, amelyekben a gyanúsítotti idézést ugyan kibocsátották, de a nyomozás később megszüntetésre került, fegyelmi eljárás elrendelésére intézkedések nem történtek. Fegyelmi eljárás elrendelésére csak azon 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatos esetekben került sor, amelyekben az eljáró ügyészség a vádemelésről tájékoztatta a katonai szervezetet. A következő vádpont a 2006. október 23-án használt kényszerítő eszközök kapcsán megállapítja, hogy a csapatszolgálati feladatok során használt kényszerítőeszközökről (gumilövedék, könnygázgránát) nem készültek külön rendőri jelentések, azok alkalmazásáról az érintett időben meghatározott feladatokban részt vett osztályok vezetői tettek említést. A csupán eseményleírást tartalmazó jelentések nem tartalmazták a kényszerítőeszközök igénybe vételének okait és az egyes helyszíneken bevetett eszközök mennyisége részleteit, így - külön jelentések hiányában igénybevételük jogszerűségének, szakszerűségének, illetve arányosságának parancsnoki kivizsgálására sem kerülhetett sor. A vád szerint a III. r. vádlott a kényszerítőeszközök használata, alkalmazásuk körülményei, az egyes helyszeneken felhasznált gumilövedékek, könnygázgránátok mennyisége, a feladat végrehajtáshoz igazodó arányosság tárgyában nem indított vizsgálatot, így utóbb azok alkalmazásának jog-és szakszerűsége már egyáltalán nem, vagy nehezen igazolható. Különösen fontos lett volna ennek vizsgálata a Károly körúton végrehajtott lovasroham vonatkozásában, amellyel kapcsolatban számos ellentmondás folytán utóbb nem állapítható meg, hogy ki, milyen indok és adatok birtokában adott utasítást e speciális kényszerítőeszköz alkalmazására, az mennyiben volt megalapozott és indokolt. Éppen ezért abban a kérdésben sem lehet állást foglalni, felmerül-e ezzel kapcsolatban bárkinek is a büntetőjogi felelőssége. Az ügyészség a fentiek alapján a rendőr vezérőrnagy III. r. vádlott ellen 4 rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett
45
elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat. Az ügyészség a fentieken túlmenően 10 vádpontban 10 - 2006. szeptember 19-21 között történt eset kapcsán emelt vádat elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette miatt egyes parancsnokok ellen, akik nem akadályozták meg alárendeltjeik bántalmazó magatartását, illetve utóbb nem jelentették azt. A vád szerint mulasztásaikkal a szolgálati és fegyelmi rendet sértették, beosztottaikban azt a képzetet erősítették, hogy a jogellenes cselekményeket észlelő elöljárók a törvényes eljárás mellőzésével és a törvénytelen módszerekkel egyetértenek, ezáltal a jogsértő cselekmények jogkövetkezmények nélkül maradhatnak, ami megalapozhatja annak reális veszélyét, hogy jövőbeni csapaterős tevékenységük során hasonló jogellenes intézkedést hajtanak végre. E tényállások alapján az ügyészség a VI. r. vádlott, a VII. r. vádlott, a VIII. r. vádlott, a IX. r. vádlott, a X. r. vádlott, a XI. r. vádlott, a XII. r. vádlott, a XIII. r. vádlott és a XIV. r. vádlott ellen elöljárói intézkedés elmulasztásának büntette miatt emelt vádat. A Központi Nyomozó Főügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa az I-VI. és VIII-XIII. r. vádlottakat - a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli előzetes mentesítés mellett - felfüggesztett szabadságvesztésre, míg a VII. és XIV. r. vádlottakat pénzbüntetésre ítélje. A főbüntetések mellett a IV., a VII., a XII. valamint a XIII. r vádlottak esetében indítványozta, hogy katonai mellékbüntetésül rendfokozatban visszavetést is alkalmazzon. Az ügyben a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
Fővárosi Törvényszék, I. 97. 5.B.609/2013
emberölés
2013.11.28.
8:30
A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint: Az I. r. vádlott 1998. február 11. napját megelőzően ismeretlen személytől megbízást kapott a sértett, a Vico cégcsoport elnökének megölésére. Az I. r. vádlott a megbízást elfogadta és a végrehajtás megszervezésébe és előkészítésébe a II. r. vádlottat és J. H-t is bevonta. Az I. és II. r. vádlottak az emberölés végrehajtása érdekében ismeretlen személytől lőfegyvert, lőszereket és hangtompítót szereztek be. Feltérképezték a sértett mozgását, az általa rendszeresen használt útvonalakat. A vádlottak, valamint J. H. 1998. február 11-én megjelentek a Vico székház közelében és a gépjárműben várakoztak a sértettre. A gépjárművet a II. r. vádlott vezette, mellette az I. r. vádlott, míg a hátsó ülésen J. H. foglalt helyet. Amikor a sértett elindult a Vico székházból gépkocsival követték. A feltorlódott forgalmat kihasználva az I. r. vádlott magához vette a már betárazott, hangtompítóval felszerelt géppisztolyt, kiszállt a járműből és a sértett gépkocsijához ment. Miután az I. r. vádlott kiszállt a kocsiból, a II. r. vádlott azzal szabálytalanul megfordult és elhajtott. Az I. r. vádlott a sértett gépkocsijának jobb első ajtó ablaknyílásán keresztül két sorozatlövést adott le a vezetőülésen ülő F. J sértettre, aki ennek következtében életét vesztette. A lövések leadását követően az I. r. vádlott a lőfegyvert a járdán parkoló egyik gépjármű alá dobta, majd elmenekült. Sapkáját, kabátját, valamint a kesztyűjét egy kapualjban levette és hátrahagyta, majd a társai által történő könnyebb észlelhetősége érdekében egy feltűnő narancssárga színű dzsekit viselve futott tovább. A közelben várakozott a gépjárművel a II. r. vádlott, valamint J. H.. Az I. r. vádlott beszállt a kocsiba és társaival együtt elmenekültek. Az ügyészség a vádlottakat előre kitervelten – a II. r. vádlott esetében bűnsegédként – elkövetett
46
emberölés bűntettével, valamint társtettesként elkövetett lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével vádolja. Az ügyben a novemberi tárgyalási napokon a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
KAPOSVÁRI TÖRVÉNYSZÉK Kaposvári Törvényszék Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 3. I. emelet 118.
Fk. F.R. és társai
Információ:
halált okozó testi sértés bűntette
november 28.
8.30
A fiatalkorú I. r. vádlott és társa 2012. november hó 1. napján ittas állapotban rátámadtak Balatonbogláron egy hajléktalanra, akit olyan súlyosan bántalmaztak, hogy három nappal később a kórházban elhunyt. Ugyanezen a napon a fiatalkorú vádlott és két társa a balatonboglári buszmegállóban várakozó menetrendszerinti busz vezetőjére támadtak és őt bántalmazták. Első tárgyalás, befejezés nem várható. Dr. Vadócz Attila Sajtószóvivő 06/30 630-4367
[email protected]
TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK Tatabányai Törvényszék fsz.6-os tárgyaló S. R. és társai
Információ:
életveszélyt okozó testi sértés 2013. bűntettének kísérlete és más november 28. bűncselekmények
09.00
Vádlottak amikor megismerkedtek a sértettel javasolták neki, hogy adja el az ingatlanját, közösen vásároljanak egy nagyobbat és eltartási szerződést is fognak kötni. A sértett eladta az ingatlant, azonban az új ingatlanon nem szerepelt sértett haszonélvezeti joga és eltartási szerződést sem kötöttek vele. Csekély mértékben gondoskodtak az élelmezéséről, de rendszeresen dolgoztatták. A vádlottak bankkártyán keresztül jutottak sértett nyugdíjához. I. r. vádlott rendszeresen szidalmazta, durván bántalmazta sértettet. Bizonyítás. Dr. Majorosné dr. Köck Ildikó Sajtószóvivő 34-513-100
[email protected] [email protected]
47
Tatabányai Törvényszék fsz. 6-os tárgyaló P.T.J. és 23 társa
különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények
2013. november 27-28-29.
09.00
A vádirati tényállás lényege az, hogy három gyógyszertárakat üzemeltető cég a 2008-2010. években jelentős számban fiktív vényeket számoltak el a TB (E alap) terhére. A vények fiktivitása azt jelentette, hogy az azokon felírt speciális, igen drága, tehát magas támogatás tartalmú kötszereket a betegek nem váltották ki, nem kapták meg, vagyis a kötszer receptek mögött nem történt „gazdasági esemény”. A vények után elszámolt támogatást a patikákat üzemeltető cégek kivétel nélkül megkapták, képviselőik a bankszámlákról készpénzben felvették az összegeket. A patikákat üzemeltető cégek a kötszerek beszerzését úgyszintén fiktív számlákkal igazolták. A beszerzést igazoló fiktív számlákat ténylegesen nem működő társaságok nevében „képviselőik” állították ki. A számlagyárak megalapításában ügyvéd működött közre. A patikákat üzemeltető, és a fiktív vényeket elszámoló gazdasági társaságok – akik egyéb iránt valós gazdasági tevékenységet is folytattak – a vényeket közvetítők útján szerezték be a kötszer-rendelő orvosoktól. A közvetítők korábban orvos-látogatókként működtek, tehát kiterjedt orvosi ismeretséggel rendelkeztek. A vád szerint a támogatott, drága kötszereket szabálytalanul – a betegek személyes adataival visszaélve, a betegek tudta nélkül - felíró orvosok tisztában voltak azzal, hogy csalásban vesznek részt. A fiktív receptek felírására „dömpingszerűen”, egy-egy napokon jelentős mennyiségben került sor, ezeket két közvetítő juttatta el a miskolci, mohácsi és szajki székhelyű vállalkozásokhoz. A 24 fős elkövetői kör a fenti módszerrel, a hamis vények elszámolásával az érintett két év tekintetében milliárdos kárt okoztak a költségvetésnek. Bizonyítás felvétele. Információ:
Dr. Majorosné dr. Köck Ildikó Sajtószóvivő 34-513-100
[email protected] [email protected]
48 2013.11.29. (PÉNTEK) DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Felszámolás több száz hitelezővel 2013.11.29. péntek 09.00 Felszámolási eljárás – egyezségi tárgyalás 5.Fpk.09-12-001016 Debreceni Törvényszék, Széchenyi u. 9. I.em. Díszterem 1. egyezségi tárgyalás Felszámolási eljárás indult egy debreceni lakásszövetkezet ellen. A lakásszövetkezetnek 537 hitelezője van, közülük 200-an kaptak idézést az első egyezségi tárgyalásra. A hitelezők és a lakásszövetkezet már benyújtotta egyezségi tervezetét, a tárgyaláson jelenlévőknek most arról kell majd nyilatkozniuk, hogy elfogadják-e vagy sem. Az egyezséget ugyanis a bíróságnak kell jóváhagynia. Ha egyezség születik, a lakásszövetkezet kikerülhet a felszámolási eljárás alól. FONTOS: Miután meglehetősen nagyszámú résztvevő érkezik a tárgyalásra, a bejáratnál esetlegesen fennakadásokra lehet számítani, így ezúttal érdemes több időt szánni a belépésre… További információ: Tatár Timea sajtószóvivő, 36/30 748 3847 Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, 36/30 327 0464 www.debrecenitorvenyszek.birosag.hu, email:
[email protected], 36/52 526 755 FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék, II. 36. 2.B.1280/2010
terrorcselekmény bűntette
2013.11.25., 27., 9:00 29.
A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint az I. r. vádlott és T. L. 2007. április 21-én a Hősök terén tartott „A Kezdet Napjának” nevezett rendezvénnyel útjára indították a „Hunnia – Párhuzamos Magyarország” mozgalmat. A résztvevők kérdőíveket és jelentkezési lapokat kaptak, amelyeken a „Hunnia szakértőinek, katonáinak, illetve támogatóinak” lehetett jelentkezni. A mozgalomnak az volt a célja, hogy egyfajta szakértőkből álló árnyékkormányt hozzon létre, amely a polgárok támogatásával, idővel majd átveszi az irányítást a Gy. F. által vezetett kormánytól. A III. r. vádlott nyilvántartásba vette a jelentkezőket és tartotta velük a kapcsolatot, adataikból adatbázist készített, amelyet rendszeresen frissített és továbbküldött az I. r. vádlottnak. Az I. r. vádlottnak azt volt a terve, hogy a „Hunnia katonáinak” jelentkezőkből létrehozzon egy, az irányítása alatt álló, de nyilvánosan a személyéhez nem köthető, több személyből álló, az Ír Köztársasági Hadsereghez hasonló csoportot. A csoport célja az országgyűlési képviselők megfélemlítésével a parlamenti döntések befolyásolása volt. Emellett a később kialakult céljuk az volt, hogy a kormányzó MSZP-SZDSZ koalícióhoz kötődő politikusok, pártszékházak elleni, illetve a nekik nem tetsző, általuk nem tolerált társadalmi csoportok, személyek ingatlanai elleni támadásokkal megfélemlítsék a társadalom jelzett csoportjaihoz tartozó személyeket. Az is céljaik között szerepelt, hogy a nemzeti ünnepeken és egyéb alkalmakkor tartott rendezvényeket erőszakos eszközökkel megzavarják és a rendezvényeket biztosító rendőrökkel minden lehetséges alkalommal összetűzést provokáljanak. A vádirat szerint az I. r. vádlott erőnléti-állóképességi felmérőket tartott a Hunnia katonáinak jelentkezőknek. A felmérőkön az I. r. vádlott kiválasztotta az általa létrehozni kívánt csoport tagjait. A kiválasztottak a XIII. r. vádlott jászberényi tanyáján havi rendszerességgel kiképzésen voltak, és
49
itt készítették elő a későbbi támadásokat. Az I. r. és a III. r. vádlott a tagok egymás közötti kommunikációjára létrehoztak egy levelezőrendszert. Az egyes cselekmények végrehajtása után a végrehajtók közül egy előre kijelölt személynek ezen a levelezőrendszeren keresztül kellett jelentenie az I. r. vádlottnak. A csoport tagjai által elkövetett bűncselekmények után „Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg” virtuális néven ismeretlen személyek felelősségvállaló nyilatkozatokat tettek közzé az interneten, a közleményeket az I. és III. r. vádlottak fogalmazták meg. A tagok egy lelkesítő propagandafilmet is forgattak, mely Magyar Nemzeti Ellenállás néven később felkerült az internetre. A vádirat több oldalon át részletezi a vádlottak terhére rótt cselekményeket. A vádhatóság szerint az I. r. vádlott azért, hogy akkor kormányon lévő MSZP és SZDSZ tagjait, valamint a velük szimpatizáló lakosságot megfélemlítsék utasítást adott, hogy Molotov-koktéllal támadjanak az MSZP kispesti és az SZDSZ XI. kerületi székházára Mindkét esetben kisebb kár keletkezett. E vádpontokban a II. r. vádlott, az MSZP -székház elleni támadásnál pedig a XIV. r. vádlott felelősségét is felveti a vádhatóság. Az I. r. vádlott a IV. r., a VI. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottaknak az MSZP kőbányai székháza elleni molotov-koktélos támadásra adott utasítást. A kár meghaladta az 500000 forintot. 2007 decemberében a sajtó is hírt adott arról, hogy a XXI. kerületben „Vörös Csepel” néven vendéglátó helyiség nyílik. Az I. r. vádlott azért, hogy ne legyen ilyen neve egy kocsmának, s így a civil lakosságban félelmet keltsenek, utasította a IV. r., a VI. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottakat, hogy a „Vörös Csepel” nevű presszót molotov-koktéllal támadják meg. A kár meghaladta a 600000 Ft-ot. A következő vádpont szerint Cs. S. a Hír Tv műsorvezetője, műsorában a 2006. őszét követő utcai demonstrációkban résztvevőket, köztük a „Hunnia mozgalom” katonáit huligánoknak, rongálóknak, provokátoroknak, az MSZP ügynökeinek nevezte. Az I. r. vádlott elhatározta, hogy a műsorvezetőt meg kell leckéztetni és csoportjának feladatul adta: térképezzék fel Cs. S. mozgását, életvitelét, majd bántalmazzák őt. A felderítést a VIII. r. vádlott és pontosan nem meghatározható társai végezték, míg a bántalmazásra a VIII. r., a IV. r., a VI. r. és a VII. r. vádlottakat utasította az I. r. vádlott. Cs. Sa a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Egy másik vádpont rögzíti: a Kormány 2007 októberében törvényjavaslatot nyújtott be az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről. Az I. r. vádlott a népligeti találkozók egyikén a csoport tagjainak átadott egy, az MSZP-s és SZDSZ-es országgyűlési képviselők nevét és címét tartalmazó listát azzal, hogy molotov-koktélos támadásokkal kell elérni azt, hogy a képviselők a törvény ellen szavazzanak. A vád szerint azért, hogy a törvényjavaslat elfogadását befolyásolják, az I. r. vádlott utasítására a II. r. vádlott engedély nélkül tartott fegyverével két lövést adott le az utcáról dr. H. I. országgyűlési képviselő/miniszter házára. A kár meghaladta a 160000 Ft-ot. Az I. r. vádlott 2007 decemberében egy ismeretlenül maradt bűntársával és a XIV. r. vádlottal dr. K. J. országgyűlési képviselő/miniszter épülő családi házához mentek. Az I. r. vádlott és ismeretlenül maradt társa molotov-koktélt dobott a teraszra. A kár meghaladta a 650000 Ft-ot. A vádhatóság szerint az I. r. vádlott utasítására és részvételével a csoport tagjai – azzal a céllal, hogy az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény elfogadását befolyásolják – 2008. február 7-ről 8-ra virradó éjszaka, az általuk „nagy kör”-nek nevezett akció részeként Dunaújvárosban, Gödön, Rácalmáson, Kunhegyesen, Cegléden és Sarudon előre egyeztetett időpontban, összehangolt molotov-koktélos támadásokat hajtottak végre kormánypárti országgyűlési képviselők ingatlanjai ellen. Több százezer forint volt a kár. A következő vádpont egy jegyiroda elleni molotov-koktélos támadásról szól. A Hungarica zenekar koncertjére szeretett volna jegyet vásárolni ott valaki, aki végül vásárlás helyett a panaszkönyvbe írt, s a történteket elektronikus levélben elküldte a kuruc.info és a hunhir.hu híroldalaknak. Az I. r. vádlottat felháborította az eset, ezért utasítást adott az V. rendű, a IV. rendű , a VIII. rendű, a VI. rendű és a VII. rendű vádlottaknak, hogy molotov-koktéllal támadják meg a jegyirodát. A kár meghaladta a 450000 forintot. Egy másik vádpont szerint az I. r. vádlott nemtetszését fejezte ki a 2008. július 5-re bejelentett, Meleg Méltóság menete rendezvénnyel kapcsolatban. Kifejtette, valahogy el kellene érniük, hogy a felvonulni szándékozók megijedjenek, és minél kevesebben menjenek el. Az I. r. vádlott felhívta a csoport tagjainak figyelmét, hogy az interneten megtalálható a melegek által látogatott bárok
50
listája, melyek közül minden csoportnak ki kell választania egyet, amire majd 2008. június 26-ról 27-re virradó éjszaka molotov-koktélt dobnak. Az ügy több vádlottja azért, hogy a másságukat nyíltan felvállalókat és közvetve a velük szimpatizálókat megfélemlítsék két létesítmény ellen intéztek támadást. A kár meghaladta a 100000 forintot. A vádlottak mindkét helyszínen közvetlenül veszélyeztették a bárban illetve a szaunában tartózkodók életét és testi épségét. Nem a vádlottakon múlt, hogy csak kisebb értékű kár keletkezett. A támadások ellenére megtartották az Andrássy úton a melegfelvonulást, melynek megzavarásában az I. r. vádlott által vezetett csoport tagjai észt vettek,. Többen tojásokkal dobálták meg a felvonulókat, de a molotov-koktélokat a rendőrség fellépése, a tömegoszlatás miatt nem használták. A vádirat szerint az I. r. vádlott 2008 májusában felvetette, hogy egy későbbi támadáshoz fel kellene térképezni dr. Sz. Gy. lesencefalui házát. Az I. r. vádlott és több vádlott is úgy gondolta, hogy az ismeretlenek által létrehozott, a Magyarok nyilai nevet magában foglaló internetes címet a titkosszolgálatok hozták létre azzal a céllal, hogy az oldalra regisztrálók adatait megszerezzék. Az I. r. vádlott utasítására néhány vádlott leutazott Lesencefalura és beazonosította a házat. Az I. r. vádlott ismeretlen forrásból, ismeretlen összetételű robbanóanyagot szerzett be. A második felderítés után egy népligeti találkozón felmerült, hogy próbarobbantást kellene végrehajtani. Ez Százhalombatta mellett meg is történt, ahol az I. r. vádlott elsősorban a magával vitt időzítőt próbálta ki. 2008. szeptember 2-án az I. r., III. r. és IX. r. vádlottak elindultak Lesencefalura, ahova magukkal vittek egy előzőleg összeállított bombát is, mellyel Sz. Gy. házánál robbantottak. A kár meghaladta a 250 000 forintot. A következő vádpont szerint 2008-ban, a népligeti találkozók során a II. r. vádlott felvetette, hogy valamilyen módon pénzt kell szerezni a „Hunnia mozgalom” részére, a tervezett terrorcselekmények végrehajtásához. A II. r., a IV. r., a VI. r. és a VII. r. vádlottak úgy döntöttek, hogy felrobbantanak egy ATM automatát. Mindezt Székesfehérváron tették. A robbantás következtében az ATM automata használhatatlanná vált, eldeformálódott, alkotórészei több méteres körzetben szétszóródtak, de a trezor nem nyílt ki, így a vádlottak nem jutottak hozzá a pénzhez. Az utolsó vádpont szerint 2009. április 5-én a Civil Összefogás Fórum kezdeményezésére demonstrációt tartottak a Hősök terén, ahol felszólították az Országgyűlést, hogy oszlassa fel magát és legyenek előre hozott választások. A rendezvény békésen lezajlott, az I. r. vádlott számára nyilvánvalóvá vált, hogy a várt erőszakos utcai megmozdulások elmaradnak, az MSZP további kormányzásáról az Országgyűlés fog dönteni. Emiatt az I. r. vádlott elhatározta, hogy MSZP-s országgyűlési képviselők elleni összehangolt robbantásokkal meg kell akadályozni, hogy B. G-t miniszterelnökké válasszák. A 2009. április 8-ról 9-re virradó éjszakára tervezett négy támadással az volt a céljuk, hogy B. megválasztása helyett előrehozott országgyűlési választás legyen. A támadásokra végül nem került sor, mivel rendőrségi ellenőrzések során a csoport egyes tagjait elfogták. Az ügyészség az I. r. vádlottat társtettesként elkövetett 2 rendbeli, állami szerv kényszerítése céljából lőfegyverrel visszaéléssel és rongálással illetve robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaéléssel megvalósított terrorcselekmény bűntettével, felbujtóként elkövetett 5 rendbeli, lakosság megfélemlítése céljából közveszélyokozással megvalósított terrorcselekmény bűntettével, valamint felbujtóként, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettével vádolja. A büntetőpernek összesen 17 vádlottja van. Az I. r. vádlott mellett további 15 vádlott terhére is terrorcselekmény elkövetését rója a vádhatóság, míg a XVII. rendű vádlottat lőszerrel visszaélés bűntettével vádolják. A márciusi tárgyalási napokon sor került a vádlottak meghallgatására. A májustól pedig folyamatosan tanúkat hallgat meg a bíróság. Az ügyben a novemberi tárgyalásokon a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
51
Fővárosi Törvényszék, II. 93. 14.B.944/2011
terrorcselekmény bűntette
2013.11.29.
8:30
A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a vádlott 2007 februárjától 2009 novemberéig 6 pénzintézetet rabolt ki és több millió forintot zsákmányolt. A rablások helyszínére legtöbbször taxival érkezett, de volt, hogy a II. r. vádlott fuvarozta. Az egyik bankrablás közben, mely a budapesti Flórián téren történt, dulakodni kezdett a biztonsági őrrel, majd kiérkeztek a rendőrök is. Az egyik bankban tartózkodó személyt túszként használva azonban sikerült elmenekülnie. Az ügyészség az I. r. vádlottat, mint visszaesőt 1 rb. állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettével, 1 rb. jelentős értékre fegyveresen elkövetett rablás bűntettével, 5 rb. jelentős értékre jelentős értékre fegyveresen elkövetett rablás bűntettével, 3 rb. jelentős értékre fegyveresen elkövetett rablás bűntettével, 1 rb. személyi szabadság megsértésének bűntettével, 3 rb. engedély nélküli megszerzéssel elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntette elkövetésével vádolja. A II. r. vádlottat pedig, mint visszaesőt 1 rb. jelentős értékre fegyveresen bűnsegédként elkövetett rablás bűntettével, 1 rb. jelentős értékre fegyveresen bűnsegédként elkövetett rablás bűntettével, 1 rb. engedély nélküli megszerzéssel elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntettével vádolja. A novemberi tárgyaláson a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK Pécsi Törvényszék mfszt.2. R.E.Cs. + 1 társa
Információ:
Jelentős vagyoni hátrányt okozó 2013. hűtlen kezelés bűntette november 29.
10.30
R.E.Cs. I. rendű vádlott 2007. és 2009. év között egy nagy pécsi cég vagyonkezelőjeként 47.229.589.- forint kárt okozott, nagy mennyiségű koporsó megrendelésével és különböző építési munkálatok elvégeztetése során. A bíróság folytatja az ügy tárgyalását, a tárgyalási napra 8 főt idézett meg. Egy igazságügyi könyvszakértőt és egy tanút idézett. Ítélethirdetés nem várható. Dr. Hajdu István Sajtószóvivő 30/520-9577
[email protected]
SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék – I. emelet 53. sz. tárgyalóterem N. S. és 66 társa
Hivatali vesztegetés bűntette
2013. november 27.,29.
9 óra
52 A vádirat szerint az I. és II. rendű vádlottak a Budapesti Rendőr-főkapitányság beosztottjai voltak, akik a velük együttműködő rendőrökkel és közterület-felügyelőkkel, jogtalan előnyszerzés érdekében bűncselekményeket követtek el. I. és II. rendű vádlottnak a rendőri szolgálatuk ellátása során különböző, építési-szállítási munkákat végző gazdasági társaságokkal, illetve a közlekedésrendészeti feladatokat teljesítő rendőrökkel kiterjedt kapcsolata alakult ki. Ezeket a kapcsolatokat jogtalan pénzbevételi forrásként kívánták felhasználni oly módon, hogy az építési-szállítási munkákat végző gazdasági társaságok szabálytalan tevékenységének a biztosítása érdekében közvetlen elérhetőségüket megadva, szervezett módon vállalták, hogy a cégeket érintő esetleges intézkedések elkerülése, vagy a jogszerű, tényleges intézkedések hátrányos következményeinek elhárítása végett hivatali kapcsolataikon keresztül közbenjárnak. Mindezekért a vádlottak a gazdasági társaságoktól jogtalan előnyt kértek és kaptak, valamint ezeknek a cégeknek az alkalmazottaival szemben intézkedő rendőröknek vagy közterületfelügyelőknek kötelességszegésükért jogtalan előnyt ígértek, illetve biztosítottak. Információ:
A tárgyalás a november 21-én elkezdett perbeszédekkel folytatódik. Dr. Sándor Géza sajtószóvivő – 0630/239-9614
[email protected] Pardi Erika sajtótitkár – 56/501-410
[email protected]
TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK Tatabányai Törvényszék fsz. 6-os tárgyaló P.T.J. és 23 társa
különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények
2013. november 27-28-29.
09.00
A vádirati tényállás lényege az, hogy három gyógyszertárakat üzemeltető cég a 2008-2010. években jelentős számban fiktív vényeket számoltak el a TB (E alap) terhére. A vények fiktivitása azt jelentette, hogy az azokon felírt speciális, igen drága, tehát magas támogatás tartalmú kötszereket a betegek nem váltották ki, nem kapták meg, vagyis a kötszer receptek mögött nem történt „gazdasági esemény”. A vények után elszámolt támogatást a patikákat üzemeltető cégek kivétel nélkül megkapták, képviselőik a bankszámlákról készpénzben felvették az összegeket. A patikákat üzemeltető cégek a kötszerek beszerzését úgyszintén fiktív számlákkal igazolták. A beszerzést igazoló fiktív számlákat ténylegesen nem működő társaságok nevében „képviselőik” állították ki. A számlagyárak megalapításában ügyvéd működött közre. A patikákat üzemeltető, és a fiktív vényeket elszámoló gazdasági társaságok – akik egyéb iránt valós gazdasági tevékenységet is folytattak – a vényeket közvetítők útján szerezték be a kötszer-rendelő orvosoktól. A közvetítők korábban orvos-látogatókként működtek, tehát kiterjedt orvosi ismeretséggel rendelkeztek. A vád szerint a támogatott, drága kötszereket szabálytalanul – a betegek személyes adataival visszaélve, a betegek tudta nélkül - felíró orvosok tisztában voltak azzal, hogy csalásban vesznek részt. A fiktív receptek felírására „dömpingszerűen”, egy-egy napokon jelentős mennyiségben került sor, ezeket két közvetítő juttatta el a miskolci, mohácsi és szajki székhelyű vállalkozásokhoz. A 24 fős elkövetői kör a fenti módszerrel, a hamis vények elszámolásával az érintett két év tekintetében milliárdos kárt okoztak a költségvetésnek. Bizonyítás felvétele.
53
Információ:
Dr. Majorosné dr. Köck Ildikó Sajtószóvivő 34-513-100
[email protected] [email protected]
ZALAEGERSZEGI TÖRVÉNYSZÉK Zalaegerszegi Törvényszék B. K.
sikkasztás bűntette
2013. 29.
11. 9.00 óra
I. A vádlott - ismert zalai (de később kecskeméti székhelyű) - Kft ügyvezetőjeként 2009. márciusában (a Kft felszámolásának elrendelését röviddel megelőzően) a cég által lízingelt, a lízingbeadó tulajdonát képező mintegy 142 millió forint értékű gyártósort bérbeadta, holott a lízingszerződést a lízingbeadó már felmondta, ezért az eszközöket vissza kellett volna szolgáltatnia. II. A felszámolás elrendelésekor a mintegy 550.000.000,- forintos vagyonnal rendelkező cég ügyvezetője (a vádlott) a cég fizetésképtelen helyzetében nem az ésszerű gazdálkodás követelményei szerint járt el, illetve a tartozások fedezetéül szolgáló vagyon (részbeli) elrejtésével a csaknem 2,5 milliárd forint hitelezői igény kielégítését részben meghiúsította. ítélethirdetés Információ:dr. Beznicza Árpád sajtószóvivő 0630/902-4360
[email protected] Dr. Bartalné Dr. Mentes Judit sajtószóvivő 0630/421-4789
[email protected]