Újfehértó Város Önkormányzatának lapja
AJÁNLÓ
V. évfolyam 12. szám
2008. július 5.
Az õrsök szellemében avagy tematikus múzeumok éjszakája rendezvény Újfehértón
Õsbemutató Újfehértón A 44. májusi hangverseny Tudnivalók az idõsek nappali klubjáról 2. oldal Boros Dóra már sokféle versenyen bizonyította tehetségét Pedagógusok tanulmányúton
Június 20-án 19.00 órakor vette kezdetét az idei múzeumok éjszakája c. rendezvény, a Velünk élõ történelem c. kiállítás megnyitójával. Baráti társaságok gyülekeztek fõzésre, közös, vidám nyárestére az elmúlt éjszaka. Az újfehértói múzeumok éjszakája rendezvény szervezõi úgy döntöttek, saját múltjuk történelemmé váló tárgyi emlékeibõl rendeznek be egy kiállítást: õrsi zászlók, nyakkendõk, úttörõ kiskönyvek, Lenin-portrék stb.
kaptak helyet a Helytörténeti Gyûjtemény két kiállítótermében. A baráti társaságok halk zeneszó és játékos feladatok mellett láttak neki a fõzésnek, majd az igazi, önfeledt beszélgetéseknek. A hangulat nagyon jó volt; a fennmaradó gyerekek energikussága is errõl tanúskodott. Éjfélkor elérkezett a tûzugrás ideje. Bátor felnõttek mellett gyermekek is nekilódultak a feladatnak. A kiállítás megtekinthetõ a Helytörténeti Gyûjteményben.
3. oldal Hórihorgas óriások és sárkányok a réten
Hódoltak a Szen Iván-éji szokásnak
Zenei gálahangverseny Bemutatkozik a Városi Vegyeskar 4. oldal Újfehértói Fürtös Fesztivál 5. oldal Pályázati felhívás Kirándulás a Dózer-tónál 6. oldal Dr. Pethõ Ferenc, a fürtõs meggy professzora 7. oldal
TÁJÉKOZTATÁS Felhívom a piacon árusítók és a lakosság figyelmét arra, hogy az Újfehértói Fürtös Fesztivál rendezvényünk miatt a piac területe ZÁRVA lesz az alábbi napokon: 2008. július 12. (szombat) 2008. július 13. (vasárnap) 2008. július 14. (hétfõ) Ezen idõszakban a piacon való árusításra nincs lehetõség! Minden érintett megértését köszönjük! Újfehértó, 2008. június 27. Tóth András polgármester
Bográcsolás a múzeumkertben
Sokan érdeklõdtek a kiállítás iránt
Ismét kirándult a Kamiliánus család A Kamiliánus család évrõl évre kirándulni visz beteg, hátrányos helyzetû gyerekeket. Az idei kirándulás célja Pálháza volt. Elõször Sárospatakon a Rákóczi-várat, valamint a Szent Erzsébet templomot tekintettük meg. Következõ állomásunk a füzérradványi Károlyi-kastély volt, ahol csoportképet is készítettünk, valamint megtekinthettük a kertben álló öreg Rákóczi-fát. Kõkapun a közös ebéd után a gyerekek feltérképezhették a környéket. Kõkapuról Pálházára kisvonattal utaztunk, amit mindenki nagyon élvezett. Az egész kirándulás jó hangulatban és keresztény szellemben telt. Köszönettel tartozunk a Kamiliánus család minden tagjának, hogy megajándékozták a gyermekeket egy élményben gazdag nappal, valamint köszönjük a sofõrünknek, hogy kényelmesen és biztonságban érezhettük magunkat az utazás során. Keményné N. E.
Látni az arcokon, hogy jól sikerült az együttlét
2. oldal
Ez is – az is
A 44. májusi hangverseny
2008. július 5., szombat
Õsbemutató Újfehértón Tomku Kinga – Császár Zoltán – Gábor Zoltán Illés
Levéltitok Zenés vígjáték két részben Újfehértó, Zajti Ferenc Kulturális Központ 2008. 08. 29. 16.00 és 19.00 órai kezdéssel A Budapesti Operettszínház Pesti Broadway Stúdió növendékeinek elõadásában Szereplõk: Moravszki Enikõ, Kádár János/Kocsis Dénes Rendezõ: Moravszki Gyula Zongorán kísér: Szabó Péter Mozgás: Némethy Mária Látvány: id. Moravszki Gyula A kórus nagy sikere: egyetlen üres hely sem volt a széksorok között
Május 24-én rendezte az Erkel Ferenc Általános Iskola hagyományos májusi hangversenyét, immár 44. alkalommal. „Áradj ránk forró zene, taníts az emberiség dalára!“ – olvashattuk az aula emeleti falán, mely a világhírû zenetudós, zenepedagógus Kodály Zoltán egyik ismert mondata. A kezdés elõtt a széksorok között már egyetlen üres hely sem volt. A hangszeres termekbõl egy-egy halk próba tette színessé a közönség csöndes várakozását. Végre a mûsorközlõ pedagógus megnyitotta a várva várt ünnepi hangversenyt. – Bekonferálta a kicsinyek kórusát. Jöttüket vidám, harsogó gyermeki hang adta hírül az emeletrõl a karzatig. A gyermekdalokat, kórusmûveket ezúttal is több szólamban hallhatta a hozzáértõ publikum. A közönség véget nem érõ tapssal fejezte ki a zene iránti szeretetét. Elõadásukat szólóénekekkel, és furulyajátékkal színesítették. A nézõtér hallgatósága együtt élt az ifjú elõadókkal, a megszólalt rövid zenemûvekkel. Köszönjük felkészítõ tanáruknak, az örök mosolygó Benczéné Horváth Anikó karvezetõnek. Ezután a nagykórus, kamarakórus és Városi Ifjúsági Kórus következett. Hangulatot tovább fokozta a neves zeneszerzõktõl felcsendült ismert dallamok, melyet már-már a közönség is szívesen énekelt volna. Énekükkel kimondatlanul is valamennyien, hallgatók és kórustagok magunkénak éreztük Kodály Zoltán ars poétikáját: „Legyen a zene mindenkié! Örvendjen az egész világ!“
A Városi Ifjúsági Kórus tagjai elõadásában ortodox egyházi éneket éppúgy, mint pl. a Beatles együttes Michell c. dalát nagy sikerrel énekelte. Mely a vájt fülûek igényét is messze kielégítette! Ekkor már a hangulat a tetõfokára érkezett a teremben. Köszönhetõ mindez a énekszámokat megtanító, és a kórussal mindvégig lelkesen éneklõ Lénárt László karvezetõnek. Ezt felülüberelni, fokozni szinte lehetetlennek tûnt. De az iskola hangszeres növendékei nem ismertek lehetetlent. Halhattunk és gyönyörködtünk szóló, négykezes zongoradarabot, trió-quartett furulya, fuvola, hegedû mûvészi muzsikát, az ifjú elõadóktól. Már csak hab a tortán volt, hogy játékukat felkészítõ mûvész tanáraik is hangszeresen kísérték. Csodálatos élményben volt része a tisztelt nagyérdemûnek. Mi is hallgató (öreg diák) közönség, szinte észrevétlenül aktív részesei lehettünk, és újra „kis diáknak" érezhettük magunkat a hangverseny alatt. Gondolatunk gondtalanul szárnyalt a ZENE szárnyán. Igaz, amit már a XX. század elején Vikár Béla, Kodály Zoltán, Bartók Béla, Bárdos György felismertek és elkezdtek. – A zene mindenkié, s tovább él, átszáll apáról fiúra! Ezek a nemes gondolatok örök becsûek. – Ezért érdemes és kell folytatni magas szinten a zenei ének- és hangszeres képzést, tanítást. Melynek ápolása, átadása az utókornak egyben kötelességünk is! Így biztos lesz Újfehértón 50-dik és 100-dik májusi hangverseny. Áncsán József, volt diák
Beteg kislányt látogattak Újfehértón 2008. június 22-én, vasárnap délelõtt Csukrán Mihály és tanítványai meglátogattak egy beteg kislányt. Már szokássá vált, hogy minden évben meglátogatnak egy beteget a Csuki TSE tagjai, ezúttal a Honvéd utcában lakó
Losonczi Borikát látogatták meg. A kislány nagyon boldog volt, mikor meglátta maga körül a gyerekeket. Újfehértó alpolgármestere, Puskás László is köztük volt. Süteménnyel és ajándékokkal is meglepték a betek kislányt.
Jegyek válthatók a Városi Könyvtárban (Újfehértó, Fõ tér 3. Tel.: 42/290-013), illetve a helyszínen. Jegyár: elõvételben 800 Ft, a helyszínen 1000 Ft. További jegyinformáció, valamint jegyrendelés: 06-20/310-5596 vagy 06-30/517-7195 vagy e-mailben:
[email protected] Aki az újságból kivágott hirdetést bemutatja, 10% engedményt kap a jegy árából! (Az ajánlat visszavonásig érvényes!) Fõtámogatók: dr. Rózsa Ildikó (fogszakorvos) Újfehértó Város Önkormányzata
Az anyákat és gyermekeket köszöntöttük Rendkívüli módon, egy napon egyszerre tartotta meg 2008. május 31-én az anyák napi és gyermeknapi ünnepséget az „Együtt Egymásért Újfehértón" Egyesület. Kettõs ünnepségünk keretében slambucfõzést tartottunk a kisréten. Az egyesület gyermekei többféle játékból kedvükre választhattak maguknak gyermeknapi ajándékokat. Ebéd után pedig a gyerekek köszöntötték az édesanyákat és nagymamákat a foglalkozásokon készített virágokkal és anyák napi szívekkel. Az ajándékozás zárásaként az édesanyák-
nak élõzenével is kedveskedtünk. Délutánra, amikor enyhült a nyári forróság, önfeledt gyermekzsivaj töltötte be a kisréten a játszóteret, megteltek a hinták és a csúszdák gyerekekkel. Miközben a gyerekek játszottak, addig a felnõttek jókat beszélgettek a pavilon nyújtotta árnyékban, tervezgették az elkövetkezendõ hónapok közösen tartandó programjait. Szeretnénk megköszönni támogatóinknak az adományaikat: a Kola és Társa Bt.-nek és Verdes Virágnak Kis Katalin
Tudnivalók az idõsek nappali klubjáról A Szociális Szolgáltató Központ keretén belül új szolgáltatási forma indul július elsejével, az idõsek nappali klubja. A klub Újfehértó, Széchenyi u. 3. sz. alatt került kialakításra, tiszta, rendezett, otthonos környezetben. A nappali ellátás folyamán az igénybe vevõk részére lehetõséget biztosítunk a napközbeni tartózkodásra, közösségi együttlétre, pihenésre. A kellemes idõtöltéshez sajtótermékek, könyvek, kártya- és társasjátékok, tévé, rádió, DVDlejátszó áll rendelkezésre. A helyi igényeknek megfelelõ szabadidõs programokat, kirándulásokat, rendezvényeket szervezünk. Szükség szerint segítjük az egészségügyi alap- és szakellátásokhoz való hozzájutást. Különbözõ szakemberek meghívásával felvilágosító, ismeretterjesztõ elõadásokat tar-
tunk az egészséges életmódra és életvitelre vonatkozóan. Segítséget nyújtunk hivatalos ügyek intézésében, nyomtatványok kitöltésében. Napközbeni étkeztetésre is van lehetõség, az ebédet el lehet vinni, vagy a helyszínen is el lehet fogyasztani, melynek ára napi 250 Ft. A klub minden egyéb szolgáltatása ingyenes az újfehértói lakhellyel rendelkezõ idõs, vagy csökkent munkaképességû személyek számára. A szolgáltatást személyesen, vagy telefonon lehet kérni saját vagy hozzátartozók számára, akiket igény szerint felkeresünk lakásukon is. Nyitva tartási rendünk: Hétfõtõl péntekig, 8-tól 18 óráig, rendezvények alkalmával igény szerint. Elérhetõségeink: 4244 Újfehértó, Széchenyi u. 3. sz. (Széchenyi István Ált. Iskola). Tel.: 06-30/248-8391
Rendõrségi forródrót
Beteg kislányt látogattak Újfehértón
Felhívom a lakosság figyelmét arra, hogy az Újfehértói Rendõrõrs számára önkormányzatunk a korábbi idõszakok lakossági felvetéseinek hatására egy „forródrótos" mobiltelefon készüléket adott át mindennapi használatra. A készülék folyamatosan az éppen szolgálatban lévõ járõrautóban van elhelyezve, így a lakossági bejelentéseket közvetlenül ezen a számon is meg lehet tenni. Bízunk benne, hogy ez a megoldás talán lehetõséget nyújt majd a késõbbiek során a bûnesetek hatékonyabb felderítéséhez, az elkövetõk helyszíni tettenéréséhez. Rendõrségi forródrót: 06 (30) 663-4231 Puskás László
TANÁROK, DIÁKOK
2008. július 5., szombat
Pedagógusok tanulmányúton
3. oldal
Visszatekintés az elmúlt tanévre „Végre itt a szünidõ, Játékra is van idõ. Vége van a tanulásnak, Helye van a kacagásnak. Pihennek a tanárok, Örülnek a diákok.”
Fertõdön, a kastély elõtt
A diákok mindig örömmel hallják, hogy idõnként tanáraiknak is be kell ülni az iskolapadba. Bizony, ez a tanév a tanítás mellett a tanulás éve is volt: az általános iskolai pedagógusok szinte valamennyien részt vettek egy vagy több továbbképzésen. Van azonban az ismeretszerzésnek egy
kellemesebb formája is: a tanulmányút. Májusban az Apáczai Kiadó jóvoltából pedagógusok egy csoportja az Észak-Dunántúlra utazott. A jó hangulatú négy nap gazdag programja során a vidék építészeti, mûvészeti, történelmi nevezetességeivel, természeti szépségeivel ismerkedtünk. Szép élményekkel gazdagodtunk, s a látottakat bizonyosan mindenki tudja majd hasznosítani munkája során.
Hírünk az országban Vasváris diákok sikerei országos versenyeken
Boros Dóra
Újfehértónak nincs sok nevezetessége: a fürtös meggy, a Zsindelyes pálinka, … Ezért is tartom különösen fontosnak és megbecsülendõnek, ha diákjaink országos megmérettetéseken sikeresen szerepelnek, s ezzel öregbítik nemcsak iskolájuk, de szülõvárosuk hírnevét is! A legtöbb gyerek érdeklõdésének középpontjában az informatika áll napjainkban. Így van ezzel Fehér Bálint, Puskás Béla és Barkaszi Richárd 8. a osztályos tanuló is. Margitai Istvánné felkészítése nyomán a nyolc év alatt számtalan különbözõ szintû (iskolai,
városi, területi, országos) informatikaversenyen értek el szép eredményt – bizonyítva magas szintû tudásukat. Barkaszi Richárd a korábbi sikerek megkoronázásaként 2008 áprilisában a Mozaik Országos Számítástechnika Tanulmányi versenyen IV. helyezést ért el. Boros Dóra (szintén 8. a) a nyolc év alatt sokféle versenyen kipróbálta magát: vers-, próza-, mesemondás, idegen nyelv, természetvédelem. Jelentõs sikereket ért el a magyar nyelv és helyesírás terén (városi I., megyei II., IV. helyezés). Idén tavasszal a szegedi Bendegúz Akadémia NyelvÉSZ versenyén tagintézményünkbõl öt társával együtt bekerült a megyei döntõbe, s az itt elért eredménye alapján meghívást kapott Szegedre, az országos döntõbe. A versenyen határon innen és túlról 15 000 tanuló indult. Az országos döntõre a megyei gyõzteseket, s rajtuk kívül az országból még kb. a húsz legjobb eredményt elérõ tanulót hívták meg évfolyamonként. Ebben az erõs mezõnyben Dóri az elõkelõ II. helyezést érte el. Gratulálunk nekik, s a középiskolás évekre hasonló sikereket kívánunk! Béres Józsefné
A három újfehértói nyolcadikos: Fehér Bálint, Puskás Béla és Barkaszi Richárd
Néhány hete már mind a pedagógus, mind a diák a megérdemelt és várva várt nyári vakáció napjait tölti. Ezelõtt néhány héttel még rangos megyei és országos versenyeken vettek részt tanulóink, ahol kimagasló eredményekkel öregbítették városuk és iskolájuk hírnevét. A nyíregyházi Móra prózamondó verseny megyei döntõjébe minden évben kerül be újfehértói tanuló. Ebben a tanévben az Erkel Ferenc Tagintézmény másodikos tanulója, Miló Martin, aki a legjobbak között az V. helyezést érte el. A Mályváskerti Tagintézmény harmadikos tanulójának, Sándor Máténak a produkcióját II. helyezéssel jutalmazta a zsûri. A nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola tanév elején hirdette meg levelezõs matematikaversenyét. A tanév során több tanuló oldotta meg a feladatsorokat, a legjobbakat május végén behívták a döntõbe, ahol számot adhattak tudásukról. Az Erkel Ferenc Tagintézmény elsõ osztályos tanulója, Brutóczki József az elõkelõ III. helyen végzett, a Mályváskerti Tagintézmény negyedikes diákja, Salánki László a XIII. helyet tudhatta magáénak. Prózamondó kategóriában is megmutathatták tehetségüket a gyerekek. A megyei „Kincskeresõ” Prózamondó Versenyen a Mályváskerti Tagintézmény harmadikos tanulója, Papp Ákos a II. helyet, Tószegi László negyedikes tanuló a III. helyet és az Erkel Ferenc Tagintézmény elsõs kisdiákja, Pintér Fanni a IV. helyet szerezte meg. Kálmánháza tizedik alkalommal rendezte meg a Benedek Elek mesemondó versenyt. Újfehértó három tagintézményébõl 30 tanulót neveztünk be a magas színvonalú rendezvényre. Öt helyezettel tértünk haza: I. hely: Miló Martin, 2. o., Erkel F. Tg., I. hely: Sutka Rebeka, 6. o., Erkel F. Tg., II. hely: Káposznyák Adél, 5. o., Erkel F. Tg., II. hely: Sándor Máté, 3. o., Mályváskerti Tg., III. hely: Váradi
Alex, 2. o., Vaspári P. Tg. Évek óta a tanév utolsó versenye az érpataki Móricz-napok. Az iskola összevonása után a Dankó és Móricz Hét keretében zajlottak le a vers- és próza kategóriában a versenyek. Büszkék lehetünk diákjainkra, a versenyzõk többségének teljesítményét helyezéssel jutalmazta a zsûri. 1–2. évfolyam vers kategória: I. hely: Antal Emese 2. o., Hegedüs Lajos 1. o., II. hely: Anducska Anna 2. o. 1–2. évfolyam próza kategória: I. hely: Miló Martin 2. o., II. hely: Vatamány Dorina 1. o. Mindannyian az Erkel F. Tg. tanulói. 3–4. évfolyam vers kategória: I. hely: Papp Ákos 3. o., Mályváskerti Tg., II. hely: Kõmûves Mariann 3. o., Mályváskerti Tg., III. hely: Moldván Eszter, 4. o., Erkel F. Tg. 3–4. évfolyam próza kategória: I. hely: Sándor Máté, 3. o., Mályváskerti Tg., II. hely: Orbán Nikolett, 3. o., Erkel F. Tg., Leveleki Lívia, 4. o., Erkel F. Tg. 5–6. évfolyam vers kategória: II. hely: Petics Kristóf, 5. o., Erkel F. Tg. 5–6. évfolyam próza kategória: I. hely: Káposznyák Adél, 5. o., Erkel F. Tg., II. hely: Sutka Rebeka, 6. o., Erkel F. Tg. A Szivárvány Heted 7 Határon gyermekújság levelezõs tantárgyi versenyt szervezett a tanév elején. Két tanuló egész évben nyújtott kimagasló teljesítménye alapján meghívást kapott az országos döntõbe, melyet Budapesten, az Apáczai Kiadó székházában bonyolítottak le. Az Erkel Ferenc Tagintézmény elsõ osztályából Mikó Ferenc a matematikadöntõben az 51. helyezést, Spisák Dorottya környezetismeret tantárgyból a 38. helyezést érte el. Gratulálok minden versenyen szereplõ tanulónak és felkészítõ pedagógusnak! Õk a mindennapok munkája mellett fáradtságot és idõt szentelve készültek a versenyekre, ahol megmutatták különleges képességüket, tehetségüket. A szünidõ napjaira kívánok mindenkinek tartalmas kikapcsolódást, kellemes pihenést! „Kívánunk a nyárra vidám vakációt Visszavárunk minden tanárt és tanulót.” Káposznyákné Papp Ibolya
Újfehértói vagy? 18 év feletti, és még mindig tanulsz? Szeretnéd levezetni a feszültséget? A városban nem találsz olyan helyet, ahol szívesen töltenéd a szabadidõdet? Esetleg egy jó társaság is hiányzik? Mi tudunk megoldást a problémádra, hiszen MEGALAKULTUNK! Nem titkolt célunk olyan programok szervezése, ahol Te is jól érzed magad. Az események sorát egy kellemes hangulatú sportdélutánnal kezdjük, ahol részt vehetsz tenisz-, streetball- és pingpongbajnokságon. Ha ezek között nem találtad meg a kedvedre valót, szervezz barátaidból 5+1 fõs csapatot a nõi vagy férfi futballmérkõzésre! Várjuk jelentkezésedet július 24-ig az alábbi telefonszámon: 06-30/819-2023 A versenyek utáni eredményhirdetésre a kávézóban kerül sor. Gyere el, találkozz barátaiddal, ismerkedj meg új emberekkel! Töltsünk el együtt egy jó hangulatú délutánt! Szeretettel vár július 26-án 17 órától a Kisréten:
Fehértói Diák Klub!
VEGYES
4. oldal
2008. július 5., szombat
Zenei gálahangverseny Meghívást kaptam egy számomra nagyon fontos embertõl, a kisfiamtól, a IV. Zene és Tánc gálára. E számomra új, de Újfehértón már tradíciós kultúresemény az elejétõl a végéig nagyszerû élményekkel gazdagított.
Próbál a városi vegyes kar
Bemutatkozik a városi vegyes kar! Valamikori énekkarosként, az iskolapadot elhagyva a kóruséneklés is abbamaradt számomra. Így vannak ezzel Újfehértón is sokan, hiszen bár nagy hagyományai vannak a karéneklésnek gyermekkorban, májusi hangverseny, karácsonyi hangverseny, növendékhangversenyek adnak évtizedek óta ünnepélyes keretet és fellépési lehetõségeket a kórusoknak, ám kikerülve ebbõl a közegbõl, általában másfelé fordul az érdeklõdés. Pedig azokon a rendszeres kóruspróbákon a kottaolvasáson kívül nagyon fontos dolgokat tanultunk meg észrevétlenül: figyelni másokra, együttmûködni, felelõsséget vállalni, kitartani. Évek, akár évtizedek követik egymást, mikor rájövünk, hogy hiányzik az énekkari tevékenység. Hogy miért? Ugyanis énekelni, különösen másokkal együtt, mindig jó volt és mindig jó lesz! Nem lehetett más oka, hogy a tavasszal megkezdett énekkari tagtoborzásunkra az április 22-én megtartott alakuló próbán negyvennél többen gyûltünk ösz-
sze a mûvelõdési ház kamaratermében. Karvezetõnk, Lénárt László szakmai irányítása mellett zongorakísérõnk, Daróczi Sándorné közremûködésével, a városvezetés erkölcsi és reményeink szerint anyagi támogatása mellett az Újfehértói Körkép kulturális Egyesület menedzselésével és jogi hátterével heti rendszerességgel megtartjuk a próbákat. Próbáink nagyon lendületesek, intenzívek és hangulatosak. Még csak (már) szûk három hónap telt el a megalakulás óta, de megszoktuk, hogy ha kedd, akkor énekkar. Eddig egyetlen egyszer maradt el a kirándulási idõszak miatt, de akikkel akkoriban találkoztunk, megállapítottuk, hogy hiányérzetünk van miatta. Nagy izgalommal várunk minden próbát, de különösen a közelgõ bemutatkozási lehetõséget, melyre július 11én kerül sor Újfehértón, a Nemzetközi Énekkari és Fúvószenekari Fesztivál keretében 18 órától a színházteremben. Szeretettel várunk minden érdeklõdõt! Molnár Károlyné
Hórihorgas óriások és sárkányok a réten IX. Családi juniális a Kisréten Minden gyermek vágya teljesült június 21-én: véget ért az iskola, egy újabb tanév. A nyarat immár IX. alkalommal családjuk, barátaik körében, sport, játék, móka és szórakozás közepette kezdték meg a gyerekek. Hosszú elõkészületek után, szombaton délelõtt már nagy volt a nyüzsgés a réten. A Családjaink Jövõjéért Újfehértón Egyesület lelkes és áldozatos tagjai, segítõi szorgoskodtak a padok, sátrak felállításánál, a szükséges eszközök kiszállításában stb. A rendezvény 14.00-kor vette kezdetét. Újfehértó legszebb cicái után a nyuszik gyorsasága is megmérettetett. A vállalkozó kedvû fiatalok dekázó-, fejelõ versenyen vehettek részt, vagy kipróbálhatták csapatban streetball tudásukat, míg a kisebbek aszfaltrajzokat is készítettek. A kézmûves sátrakban az iskolákból, óvodákból jól ismert arcok köszöntötték a gyerkõcöket, akik a meleg ellenére pl. gyertyaöntést is vállaltak, de soksok minden mást kipróbálhattak. A gólyalábasok, - felcserélve a közönséggel a helyet – a színpaddal szembeni „tisztáson” adták elõ nagy sikert aratott produkciójukat. Csodálkozó szempárok, taps és sok-sok nevetés kísérte az elõadásukat.
A Pacsirta zenekar után nép és modern táncosok tették próbára a színpadot. A délelõtt folyamán sárkányrepülõ tûnt fel Újfehértó felett, majd – tûz helyett – nyereményt rejtõ szórólapokat dobott le. A sárkányrepülõs a délután folyamán a sóstóról szállt fel azokkal a vállalkozó kedvûekkel, akik ellátogattak hozzá és barátaihoz. Késõ délután visszatért még egyszer, s 3 plüss mackót ejtett a Kisréten állók közé. Az egyik más volt, mint a többi. A füle plusz nyereményt rejtett. Alig ment el a sárkány, megérkezett a magyar 007-es ügynökként számon tartott duo, a Bon bon – jó hangulatú koncertet adtak. Az estet a 4 for dance, sokak kedvenceinek fergeteges produkciója zárta. A tûzõ meleg enyhítésére a szervezõk a nap során biztosították a megszokott szódát, szörpöt, s az elmaradhatatlan, szorgos nagymama és segítõ anyukák - néhol apukák is -, kezei által sütött palacsintát. A szervezõk köszönik mindenkinek az áldozatos segítséget. Támogatásukért külön köszöntet mond: a Városüzemeltetési Kht.-nak, a Fehértói pékség kft.-nek, Kassai Károly mestercukrásznak. Juhász Istvánné
A gála elsõ részében nagyszerû zongora-, fúvós-, vonós-, pengetõs- és énekdarabokat hallhattunk, Köhler, Chopin, Mozart, Beethoven, Bach, Doppler nagyszerû zeneszerzõk mûveibõl. Rövid szünet után az élményözön nem ért véget. A gála kicsit dinamikusabb része, a táncelõadások következtek. Az amatõr és már-már profinak tûnõ táncos fiatalok óriási erõbedobással, nagy sikerrel szórakoztatták közönségüket. Láthattunk néptáncot, mazsorettet és modern táncot. Jó volt látni, hogy vannak újfehértói fiatalok, akik fontosnak tartják a hagyományokat, és nagyon ügyesen táncolják azt a táncot, amit talán nagyapáink is roptak. De nem szeretném a modern tán-
cot vagy a mazsoretteseket sem kihagyni az elismerésbõl, hiszen legyen az ovis vagy kamasz, nagyon ügyesek voltak. Azt hiszem, aki az elõadást látta, nagyszerû élményekkel térhetett haza. Rohanó világunkban mindenképpen érdemes egy kevés idõt a kultúrának is szentelni. Jó látni azt, hogy gyermekeink, unokáink, a jövõ generációi, idõt energiát nem sajnálva, hihetetlen szinteket érnek el már gyermekkorban. Szeretném megköszönni a felkészítõ tanárnõk és tanárurak munkáját. Sokszor nem kapják meg érte a kellõ elismerést, pedig ezeket az eredményeket javarészt nekik köszönhetjük. Aztán természetesen minden kedves fellépõnek köszönöm az élménydús perceket, és köztük a kisfiamnak, aki feljogosított arra, hogy kicsit más szemmel nézhettem a gálamûsort. További sok sikert és kitartást! Kristóf József
Fiatalok, de kiválóan bánnak a fuvolával
Köszönet a véradóknak A Magyar Vöröskereszt köszönetét fejezi ki annak a sok-sok véradónak, akik az utóbbi idõkben, válaszolva a meghívásunkra, egyre növekvõ létszámban jelennek meg véradásainkon. A 2008. március 28-án szervezett eseményen olyan sok segítõ szándékú ember nyújtotta karját a beteg embertársainkért, hogy az próbára tette még a legtürelmesebbeket is, és többen idõ hiányában nem is adtak vért. Helyi önkénteseinkkel megbeszélve a lehetõségeket, az a döntés született, hogy a soron következõ véradást kétnaposra szervezzük. A várost két részre osztva, a Polgármesteri Hivataltól a Mályvás-kert felé esõ utcák lakóit 2008. július 3-án 10–17.00 óráig, a vasútállomás felé esõ utcák lakóit pedig július 4-én 8–14.30-ig hívjuk és várjuk nagy szeretettel. A két körzetben közel azonos a véradók száma, ezáltal optimalizálható az egy-egy napra esõ létszám, csökkenhet a várakozási idõ. Természetesen, ha valakinek nem alkalmas az a nap, amelyre a meghívója szól, szívesen fogadjuk a másik napon is, remélve, hogy az egy napra tervezett létszámot ez nem változtatja meg
jelentõsen. Bízunk benne, hogy a változás az új vagy az elsõ véradók számára is kedvezõ, hiszen jól tudjuk, akik napközben dolgoznak, azok számára a csütörtök estig tartó véradás végre lehetõséget jelenthet. A véradás alkalmával igyekszünk majd visszajelzéseket gyûjteni a donoroktól, hogy kedvükre való-e az újítás. Aki jelzi, a jövõben kaphatja arra a napra a meghívót, amely neki alkalmasabb. Reméljük, törekvéseinket elégedettséggel fogadják majd, és ezáltal tovább nõ a lakosság véradói hajlandósága. Rendszeres véradóink mellett kérjük azokat, akik még sohasem vagy régen adtak vért, de egészségük megengedi, hallgassanak a lelkiismeretükre, küzdjék le esetleges félelmeiket és jöjjenek, segítsenek! Kérjük, a véradásra feltétlenül hozzák magukkal a személyi igazolványukat és TAJ-kártyájukat, ugyanis a közelmúltban bevezetett, új, országos adatnyilvántartási rendszer nélkülözhetetlenné teszi ezeket. A sokszoros véradók véradása is lehetetlenné válhat az iratok hiányában. Önzetlen segítségüket elõre is köszönjük!
2008. július 5., szombat
MEGGYFESZTIVÁL
5. oldal
MINDENFÉLE
6. oldal
2008. július 5., szombat
Pályázati felhívás Újfehértó Város Képviselõ-testülete (4244 Újfehértó, Szent I. u. 10.) pályázatot hirdet Újfehértó „Játékvár“ Bölcsõde 4244 Újfehértó, Bartók Béla u. 5. intézményvezetõi álláshelyének betöltésére Az intézményvezetõ által ellátandó feladatok: – felelõs az intézmény alapító okiratában, szervezeti és mûködési szabályzatában meghatározott feladatok végrehajtásáért, – felelõs az intézmény eredményes és gazdaságos mûködéséért, a szakmai, valamint a gazdálkodásra vonatkozó jogszabályok, egyéb elõírások, utasítások végrehajtásáért. Pályázati feltételek: – a 15/1998. (IV. 30.) NM-rendelet 2. számú mellékletének I/2./B. pontja szerinti felsõfokú végzettséggel igazolt szakirányú szakképzettség, – legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú szakmai képesítést igénylõ, a gyermekvédelem, a szociális ellátás, az egészségügyi ellátás, illetve a közoktatás területén végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat, – büntetlen elõélet, Elõnyt jelent: – vezetõi gyakorlat.
Kirándulás a Dózer-tónál Az Újfehértói Idõsekért Alapítvány és az Újfehértói SZOSZOK közösen kirándulást szervezett 2008. június 17-én, a közösségi ellátások tagjainak és az újfehértói idõseknek a penészleki Dózer-tóhoz. Célunk az volt, hogy a mindennapi élet nehézségeit, elõítéleteit hátrahagyva szervezzünk egy felejthetetlen napot a résztvevõknek. Tartalmas és élményekben gazdag órákat töltöttünk el az igényesen kialakított környezetben, ahol mindenki megtalálhatta a számára legmegfelelõbb kikapcsolási módot, hisz volt lehetõség fürdésre, horgászásra, sportolásra, fõzésre.
A Dózer-tónál
Az ebédet közösen fõztük és fogyasztottuk is el, közben megnéztük a mini kápolnát, ami a tó területén található. A jó hangulatot tovább fokozva, sor került egy focimeccsre, melyet a férfiak és a nõk csapata vívott egymás ellen, barátságos keretek között. Ezek a pillanatok remélhetõleg maradandó élményeket, emlékeket fognak hagyni a résztvevõkben, dolgozókban egyaránt, és a legközelebbi kirándulás alkalmával is maximális létszám lesz a buszon. Újfehértói Szociális Szolgáltató Központ dolgozói
A pályázathoz csatolni kell: – a képesítést igazoló okirat hiteles másolatát, – részletes szakmai önéletrajzot, – az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzelésekkel,
– 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, – a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggõ kezeléséhez hozzájárul, – a pályázó nyilatkozatát, amely szerint a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló, 1997. évi XXXI. törvény 15. §-ának (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll fenn. A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól, újonnan létesített jogviszony esetén – a közalkalmazottak jogállásáról szóló, 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 21/A §. (4) bekezdésében foglaltak kivételével – 3 hónap próbaidõ kikötésével. A vezetõi megbízás idõtartama: 5 év, 2008. október 1-tõl 2013. szeptember 30-ig szól. Bérezés a Kjt. szerint. A pályázat benyújtásának határideje: a Szociális Közlönyben történõ megjelenéstõl számított 30 nap. A pályázat benyújtásának helye: a pályázatot Tóth András, Újfehértó város polgármesteréhez (4244 Újfehértó, Szent I. u. 10.) kell benyújtani. A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtási határidejének lejártát követõ 30 napon belül. A pályázattal kapcsolatban információ kérhetõ a Polgármesteri Hivatal Jegyzõi Titkárságán, vagy a 42/290001/12 telefonszámon.
2008. július 5., szombat
HÍRESSÉGÜNK
A fürtösmeggy professzora
7. oldal
Töredékek dr. Pethõ Ferenc fél évszázados útjáról Nyíregyházán, a gyönyörû Sóstói út egyik fákkal övezett, dombon épült házában – otthonában – fiatalosan, rövidnadrágosan fogad a professzor, akinek legfeljebb a szép fehér haja jelzi, hogy már közel a nyolcvanhoz. Mert egyébként friss, fiatalos, kettesével szedi a lépcsõsort, míg bemutatja a ház környéki virágos kertet, a harsogó zöld levelû gyümölcsfákat, a szõlõlugast. Itt beszélgetünk a közismert kutatóval, akinek – az alma mellett – a meggy volt a másik kedvenc gyümölcse, nem hiába tartják számon sokan úgy, mint az Újfehértói Fürtös „szülõatyját“.
szán következett be az életemben. Márciusban Terlanday Sándortól, a Nyírségi Mezõgazdasági Kísérleti Intézet fõigazgatójától az intézet gyümölcstermelési osztályának vezetésére kaptam megbizatást. Gondoljon bele:
szággyûlési képviselõnek is megválasztották a kiemelkedõ tudású szakembert. Ezt követõen már végleg elkötelezte magát az oktatással: haláleset miatt üresen maradt a Debreceni Agrártudományi Egyetem kertészeti tan-
– Ha máris így a témába vágtunk, hadd mondjam el bevezetésként: nekem mindig kitûnõ munkatársaim, segítõim volt, akik nélkül egyedül aligha boldogultam volna. Most csak Muzsnyai Gábor technikus kollegát említeném: az õ 125-ös Csepel motorkerékpárján jártuk az Újfehértó környéki vidéket, én hátul kapaszkodtam, s felkerestünk nagyon sok meggytermelõt, azokat, akik nevét az ÁFÉSZ felvásásárlótelepén tudtuk meg, mint a legszebb meggyet szállítókat. Kíváncsiak voltunk, milyen fákon terem ez a finom gyümölcs, mi az õ titkuk. Azt sem titkolja – folytatván a sok kitûnõ társat –, hogy a meggy Pálkövi József témája volt eredetileg, ha úgy tetszik, ezt a kutatást tõle „örökölte meg", majd a nemesítõ team fontos embere volt még Pusztai Bertalan is, aki az adatgyûjtésben segített neki nagyon sokat, így õ fõként a téma menedzselési teendõivel foglalkozhatott.
Tokajból indult – Nyugodtan mondhatom, a fürtösmeggy létrejöttének legalább 25 százaléka az õ érdeme, a többi rám hárult, Dr. Pethõ Ferenc, a fürtösmeggy atyja de akkor is örömmel foglalkoztam vele, amikor nehéz idõk jártak. Tudniil- 30 évesen ilyen jelentõs feladatot elvál- székének vezetése, s a rektor akkor lik a kutatás, a fajtanemesítés sok lalni, s olyan neves elõdök nyomdoká- már dr. Pethõ Ferencet kérte fel erre a munkára. A szakma szeretete munkát, türelmet és és a diákévek nosztalgiája kitartást kíván, amíg „...nekem mindig kitûnõ munkatársaim, segítõim volt, akik bátorította a döntésre: elválállamilag is elismernélkül egyedül aligha boldogultam volna. Most csak Muzsnyai Gálalta a megbizatást, egyetemi nek valamit. bor technikus kollegát említeném: az õ 125-ös Csepel motorkerékpártanári kinevezéssel. Közel De ne szaladjunk enyján jártuk az Újfehértó környéki vidéket, én hátul kapaszkodtam, s húsz évig dolgozott ebben a nyire elõre. Pethõ Fefelkerestünk nagyon sok meggytermelõt, azokat, akik nevét az ÁFÉSZ megtisztelõ beosztásban, renc – bár a család fõ felvásásárlótelepén tudtuk meg, mint a legszebb meggyet szállítókat.“ egészen a nyugdíjig, aztán fészke Gáva volt – Tovisszaköltözött Nyíregyhákajban született, Gázára, a lánya melletti ikerháván nyaranta segített a nagyszüleinek a mezei munkában, ott ba lépni, mint Dániel Lajos, vagy zat sikerült megvásárolnia, így valóismerte meg és tiszteli azóta is a pa- Szakátsy Gyula, s az elméleti munká- ban családi környezetben emlékezheraszti munkát. A Debreceni Mezõgaz- ból belecsöppenni a termelési-kutatási tünk. dasági Középiskolában érettségizett, tevékenységbe. Még utólag is megije- – Visszatérve a fürtösmeggyre, ez a neitt szerettette meg vele a kertészetet dek egy kicsit. De tudtam: igazi kuta- mesítés is a gyakorlati munkával szoBanai József, aki ajánlotta a szüleinek, tómunkát csak úgy lehet folytatni, ha ros kapcsolaton nyugodott. Járva a hogy az Agrártudományi Egyetem az ember a termelõk és a termelõi kör- környéket, az egyik portán szokatlanul Kertészeti Karán folytassa a „gyerek" a nyezet közelében él, velük együtt léleg- gazdag termést észleltünk, s önmagától adódott a kérdés: hogyan lehetne tanulmányait, mert jó érzéke van irán- zik. Ez alapvetõ elvem ma is. ta. Így történt, itt diplomázott 1951- Másfél évtizedig tartott az az embert ezt nemesíteni, törzsállományt kialakíben, s maradt bent tanársegédként a próbáló munka, ami magába sûrítette tani. Nem sikerült elsõre és másodszor Gyümölcstermesztési Tanszéken. Ek- a kutatás és a termelés irányítását, szer- is csak az egyik fa hozott eredményt. koriban sokszor megfordult a Nyírség- vezését, miközben persze a katedrához Tudniillik az volt az ötletünk, hogy ez ben, Szatmárban: õ hozta gyakorlatra sem lett hûtlen. Mert Vétek János, a a bõven termõ fajta megtermékenyítBalkányba, Nyírmadára és máshová az Nyíregyházi Felsõfokú Mezõgazdasági heti akár a közismert Pándi meggyet egyetemi hallgatókat, miközben maga Technikum akkori igazgatója is „lecsa- is. Nem vacakoltam, döntöttem, hogy is szorosabbra fûzte kapcsolatát a me- pott rá", felkérte munka melletti okta- ezt így le kell szaporítani. Mint azt dr. tónak, ahol késõbb – 1976–80 között Szabó Tibor egykori kutató kollegám gyével. – Az igazi nagy fordulat 1959 tava- – már õ volt a fõigazgató, emellett or- ebben az újságban egyszer már el-
mondta: P1 és P2 jelzéssel láttuk el az alanyokat, s az utóbbi „bejött": ontotta a rengeteg gyönyörû meggyet, melynek mérete elérte a 20 millimétert is. Nos, innen már, ha nem is gyors, de egyenes út vezetett a teljes sikerhez.
Államilag elismerték Újból fontos személyt nevez meg: dr. Tomcsányi Pál volt akkoriban az OMMI (Országos Mezõgazdasági Minõsítõ Intézet) gyümölcsosztályának vezetõje, aki sokszor lejött Újfehértóra „fürtös ügyben" és sokat segített a P2-es fajtajelölésû termés elismertetésében. Jó négyévnyi munka után végül 1970-ben a fajtanemesítési tanács áldását adta munkára és „Újfehértói fürtös“ néven államilag elismert lett a gyümölcs. – Sokat lehetne beszélni, különösen az idén arról, hogy bizony nem elég a sikeres nemesítés, gondoskodni kell a megfelelõ piacról, vagy a hasznos feldolgozásról is. Most például sokan mondják, olyan alacsony a meggy ára, hogy nem érdemes leszedni a fáról. Ilyen helyzet is adódhat, kétségtelen. De talán az egyik kiutat jelentette, amikor a Zsindelyes Pálinkafõzde ügyvezetõje megkeresett, hogy õk szeretnének valami hasznosat kezdeni a meggyel, ami bõségesen terem errefelé. Akkor javasoltam: készítsen belõle pálinkát, méghozzá ágyaspálinkát, ami akár hungarikum is lehet. Ennek sajátos technológiája van, és nagyon örülök, hogy a Zsindelyes ezzel a termékével már szép sikereket ért el különbözõ kiállításokon, s hogy a termék kelendõ is. Bizonyára az újfajta feldolgozás, a többféle hasznosítás lehet megoldás a mostani értékesítési gondokra. Ebben a munkában én nyugdíjasként is bárkinek szívesen segítek, ha kéri. Kiváltképp az újfehértóiaknak, hiszen ez a város engem megbecsült, amikor – sok más kitüntetés mellett – megkaptam az Újfehértó díszpolgára címet. Újból visszakanyarodik egykori kitûnõ kollegáihoz, akik nagyon sokat tettek az Újfehértói Kísérleti Telep jó híréért: Harmat László, Zatykó Imre, Bubán Tamás, Szabó Tibor, Gonda István, Inántsy Ferenc elismert személyiségei a gyümölcstermesztésnek, tõlük még ma is sokan kérnek és kapnak hasznos tanácsokat.
„Van egy kis gyümölcsösöm“ – Én pedig egy Nyíregyházához közeli kertben gyakorolom a föld múlhatatlan szeretetét. Van egy kis üzemi gyümölcsösöm, meg gyümölcsfaiskolám. Ott dolgozgatok, örülök a természetnek, és emlékezem gazdag életutamra. Magam vezetem az autómat, azzal térek haza szép családomhoz, unokáimhoz, akik körülvesznek. Búcsúzóúl megajándékoz egy vaskos könyvvel, amely megyénk gyümölcstermesztésének történetét örökítette meg 1945-ig. Kutatta és szerkesztette: dr. Pethõ Ferenc. (2005) Angyal Sándor
SPORT
2008. július 5., szombat
Mindenkinek sikerült
8. oldal
Ismét tarolt a Csuki TSE
Vizsgáztak a kung-fusok Az újfehértói Tai-Qi Klub néhány tagja 2008. június 13-án vizsgázott Nyíregyházán, a Tai-Qi Boxing SE.-nél. A vizsga mindenkinek sikerült, így mindenki bebizonyíthatta rátermettségét. Volt elmélet, illetve formagyakorlat, s küzdelem is. Néhány újfehértói harcos már második és harmadik vizsgás volt. Voltak olyanok is, akiknek ez volt az elsõ vizsgájuk, de biztos, hogy nem az utolsó! Elsõ vizsgás volt Diósi Zsolt, Tóth Miklós, Cserkuti Tamás, Tóth Margit, Ricska János, Ricska Sándor. Második vizsgás volt Bodnár
Íme itt a bizonyítvány, hogy megfeleltünk
Péter, Bodnár Boglárka pedig harmadik vizsgás. Tóth Margit
Csukrán Mihály és tanítványai
2008. június 7-én, szombaton rendezték meg a III. Kistérségi és Ifjúsági Sporttalálkozót. Érpatakon került megrendezésre ez a sportesemény. A találkozón az újfehértóiak és Csukrán Mihály tanítványai ismételten csak irigylésre méltó eredményeket értek el! 6 kupát, valamint sok arany- és ezüstérmet nyertek a fiatal sportolók. A gyermekfocit õk nyerték meg. Eredmények: Zöld sasok (Csuki TSE) I. Nánkászú Érpatak II. Érpatak 1. III. Különdíjasok: A legjobb játékos: Bereczki András (Csuki TSE). A legjobb kapus: Simon Dávid (Csuki TSE). A felnõttfocit is az újfehértóiak, az
Ezüstérem Budapestrõl
Edzõtábor Aranyos Gergõ, Szigeti Viktor, Bakai György és Szabolcsi István. Középen az edzõ: Kató Gáborné
Ismét hírnevet szereztek általános iskolás sportolóink városunknak. A tanév végén, Budapesten került megrendezésre a Diákolimpia atlétika országos döntõje. A versenyen a negyedik korcsoportos fiúk a 4x1000 méteres váltófutásban rendkívül jó idõvel ezüstérmet szereztek.
2008. július 6-án Csukrán Mihály és tanítványai edzõtáborba mennek. Ezúttal Nyíradonyba mennek kerékpárral, s a focipályán állítják fel a sátrukat. Mindennap fociznak majd és az egyhetes táborban tervben van, hogy ugróköteleznek, gyalogtúráznak, s uszodába is mennek. Haza szintén kerékpár segítségével jutnak.
A Vasvári Pál Tagintézmény legeredményesebb sportolója Szigeti Viktor lett. 88 éremmel büszkélkedhet. 2006-ban a megye Jó tanuló – jó sportolója lett. Többször volt a tornák legjobb játékosa, országos eredményekkel büszkélkedik.
Miénk itt a tér? Nem túlzás azt állítani, hogy tombol a nyár, bár olykor tikkasztó a hõség, de talán a legderûsebb idõszaka az évnek végre megérkezett. Nem is csoda, hogy a szabadidejében mindenki törekszik kihasználni eme áldásos állapotot. Van, aki strandra megy, mások egy árnyékos placcon hideg itókával lazulnak el, feledvén a hétköznapok gondját-baját. A tanév és a vizsgaidõszakok befejeztével nagyon sok gyerek vág neki a nyárnak, hol kevesebb, hol több veszélyérzettel. Mozgáskényszerüket mikor nem, ha nem most elégíthetik ki? Természetesen nem a robogóval való „robogásra“ gondolok, hanem inkább a sport adta örömökre hívnám fel a figyelmet. Fõleg, hogy a labdarúgó Európa-bajnokság végéhez közeledve egyre többen éreznek késztetést egy kis baráti "(s)örömfocira". Bizony, egyegy színvonalas mérkõzés elõtt sokan szeretik rúgni a bõrt, már ha van rá lehetõség. Kétségkívül a futball még mindig a legnépszerûbb sportág a világon, éppúgy,
mint kicsiny városunkban. Ennek ellenére kevés pálya akad, ahol a lurkókon kívül más is játszhatna a labdával. A problémák a szokásosak: túl hangos a társaság, mindig átmegy a labda a szomszédba, zavarják a nyugalmat. Valahol azonban mégis mozogni kell. De hol? Eddig a legalkalmasabbnak az Erkel Ferenc Általános Iskola tûnt, de mióta a Bajcsy-Zsilinszky Endre Gimnázium salakpályája megépült, a legtöbb grundfocista áttette székhelyét a méreteiben sokkal nagyobb játéktérre. Az igazat megmondva, nagyszerûen lehetett ott játszani, de a fent említett viszszatérõ (természetes?) gondok miatt egyre több feszültséggel teli délutánt kell megérnie a salakpálya közelében lakó úrnak. Valószínûleg õrá nem hatott annyira a futball-láz, vagy lehet, egyáltalán nem szereti a focit. Mindenesetre minden hétvégén begyûjti a hozzá átrúgott (esett?) játékszereket, azzal az indokkal, hogy csupán a saját kertjét védi. Nem enged semminek és senkinek, hiába az
udvarias kérés, bocsánatkérés, esetleg az egyáltalán nem helyeselhetõ vulgáris kifejezésekkel tarkított meggyõzés, mely annyira elterjedt a keleti peremvidékeken. Teljesen érthetõ a cselekedete, de az is bizonyos, hogy nem ez a legjobb megoldás. A srácokat sem kéne örökre kitiltani a pályáról, hiszen õk csak játszani akarnak, semmi szándékosság nem feltételezhetõ részükrõl. Ugyan miért próbálnák azzal idegesíteni a tisztelt szomszédot, hogy állandóan átrugdalnák a bõrt értelmetlenül? Ugyanakkor nem szeretném kisebbíteni az illetékesek felelõsségét sem, azaz hogy a városvezetés részérõl lesz valaki, aki figyelembe veszi a fiatalok igényét a kultúrált sportolásra, ha már a szórakozásra oly kevés lehetõségük van, eddig is sokszor bizonyította a városvezetés, hogy készen áll a segítségadásra. Nem hinném, hogy egetverõ költségekbe kerülne orvosolni ezt a problémát. Hinni szeretném, hogy az elkövetkezõkben sikerülni fog. Perje Sándor
Italpatika nyerte. A Csuki TSE itt III. lett. A Nyílt szkanderversenyt is Csukrán Mihály tanítványa nyerte, 70 kg-ban: Mihajla Norbert. Mihajla Norbert még az erõsemberek versenyét is megnyerte. Bige József és Mihajla Norbert felnõtt csocsóversenyben ezüstérmet nyertek. Bige József felnõtt fekvõtámaszversenyben bronzérmes lett. A fekvõtámasz-bemutatóját (20 szabályos fekvõtámaszt) a Csuki TSE legfiatalabb tagja, a 9 éves Sónyák Renáta mutatta be. Asztaliteniszben, a gyermekkategóriában Rákos Dávid ezüstérmes lett, s egy serleget is kapott. A nõi erõsemberek versenyét Bereczki Anita nyerte meg. A csapatversenyben a Csuki TSE lett az elsõ.
AZ ISKOLAI NYÁRI NAPKÖZI ÉRDEKLÕDÉS HIÁNYÁBAN ELMARAD.
Fehértói Újság – Újfehértó Város Önkormányzatának lapja. A kiadó neve és címe: Újfehértó Város Önkormányzat Képviselõ-testülete nevében: Tóth András polgármester 4244 Újfehértó, Szent István u. 10. A szerkesztõség címe: 4244 Újfehértó, Szent István u. 10. E-mail:
[email protected] Felelõs szerkesztõ: Angyal Sándor Nyomdai munkálatok: Nyír-Print Kft. Újfehértó Terjeszti: Inform Média Kft., Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4–6. ISSN 1788 – 8808 Lapunk következõ száma: 2008. július 19. Lapzárta: 2008. július 14. 12.00