40 ÉVVEL EZELŐTT BUDAPESTEN (EMLÉKIRATOK) A 22-oldalas cikk ukránból szabadon angolra fordított kivonatának magyar fordítása
Az eredeti cikk a havonta megjelenő „SZUCSASZTNISZT” (Aktuális ügyek) című folyóirat 1985. júniusi számában jelent meg, és július-augusztusi számában folytatódott. Kiadó: Ukrainische Gesellschaft für Auslandsstudien, e. V. (Külföldi tanulmányok Ukrán Társasága, bejegyzett egyesület), München. Postacím: Müller Str. 55, Rgb, 8000 München 5. A szerző: főtisztelendő Ivan HRYNIOCH, a teológia doktora az Insbrucki Egyetemen. 1945-ben gróf Andrzej Sheptyckij, a galiciai Lvov (ukránul Lviv; magyarul német nevén Lemberg) érseke stábjának tanácsadója, az UPA (Ukrán Partizán Hadsereg) Legfelső Tanácsának tagja. A szerző az utolsó túlélő tagja annak a háromfős delegációnak, amelyik 1943 decemberében Budapesten részt vett az UPA legfelső tanácsa és a magyar kormány között folytatott tárgyalásokon. A bizottságot Myron LUCKYJ vezette, egy gazdag földbirtokos, az Osztrák-Magyar Hadsereg korábbi tisztje. A csapat ötödik tagja Eugen WRECIONA volt, a rövid életű Kárpátukrajnai Hadsereg korábbi tisztje, akit 1939 márciusában foglyul ejtett a Magyar Hadsereg, és miután durván megverték, koncentrációs táborba került, amit csodálatos módon túlélt. (Ezt a tényt azonban nem hozták a magyar vendéglátók tudomására.) Wreciona kivételével, aki beszélt valamennyire magyarul, mind az öten folyékonyan beszéltek németül, és jól ismerték a magyar történelmet és kultúrát.
AHOGY AZ EGÉSZ KEZDŐDÖTT Az egész epizód 1943 nyarán kezdődött, amikor a Magyar Hadosztályt, amelyet Ukrajnába, VOLHYNIA (ukránul Volynia) területére küldtek őrszolgálatra, arra utasították a németek, hogy büntetőakciókat folytasson a helyi lakosság ellen, amely nem engedelmeskedett a német parancsoknak. Az UPA ezt megtorló akciókkal viszonozta, és egy ilyen csetepaté során az egész hadosztályi törzskar (a tábornokkal együtt) az UPA helyi parancsnokának fogságába került. Ez a rendkívüli helyzet késztette arra belátásra a helyi UPA parancsnokságot, hogy egy MODUS VIVENDI-t kell kidolgozni a magyarokkal, mindkét fél érdekében. Elvégre az UPA nem állt hadban Magyarországgal, és a magyarok német parancsra cselekedtek, saját akaratuk ellenére. Így a foglyul ejtett magyar tiszteket felvilágosították az UPA szándákairól és célkitűzéseiről, és visszaengedték saját egységükhöz azzal a határozott javaslattal,
hogy egy állandó kapcsolatot kell kiépíteni a két haderő között hasonló incidensek megakadályozására a jövőben. A magyar törzstisztek elfogadták a kölcsönös együttműködésre és konzultációra vonatkozó javaslatot, és hamarosan számos megállapodás született mindkét fél kölcsönös hasznára. Az UPA parancsnokságának hadijelentéseiből ítélve a helyi szinten kidolgozott egyedi megállapodások meglepően jól működtek. Időnként lövöldözéssel járó összecsapásokat rendeztek, amelyeken mindkét fél a levegőbe lőtt, hogy megtévesszék a németeket. Ezt követte a magyar hadsereg formális felkérése az UPA-val Budapesten a legmagasabb szinten folytatandó megbeszélésre, azzal a feltétellel, hogy az UPA képviselői fel kell fedjék valódi kilétüket, és neveiket meg kell erősítse gróf Adrzej Szeptycki, Lvov érseke és Galicia metropolitája, akivel a magyar kormány a Külügyminisztérium haditudósítókként álcázott megbízottain keresztül tartott kapcsolatot. Azt is hangsúlyozták, hogy az UPA képviselői teljes diplomáciai elismerést és védelmet fognak kapni a magyar kormánytól. Az előkészítés befejezése után a három küldött megjelent az előre megbeszélt időben és helyen, ahonnan a magyar hadsereg személyzete a hadsereg lembergi parancsnokságára kísérte őket. Ott PADÁNYI ezredes vezérkari tiszt fogadta őket, aki a szervezésért volt felelős. Amint megérkeztek, átöltöztették őket magyar tiszti egyenruhába, és Padányi ezredes felügyelete mellett a magyar hadsereg autóin a lembergi német repülőtérre vitték őket, ahol már várta őket a magyar hadsereg repülője, hogy Budapestre szállítsa őket.
BUDAPESTEN A repülőgép késő este szállt le Budapesten. A repülőtér épületének bejáratánál a Padányi ezredes kíséretében érkező három küldöttet meglepetésükre magyar kormánytisztviselők népes bizottsága és a magyar hadsereg magasrangú tisztjei fogadták. Egy vezérkari őrnagy lépett előre és üdvözölte a bizottságot a magyar kormány nevében. A delegáció három tagját mélyen meghatotta a magyarok vedégszeretete. Az ukrajnai magyar vezérkar, amikor értesítette Budapestet az ukrán delegáció várható érkezéséről, nyilvánvalóan elmulasztotta értesíteni a Hadügyminisztériumot a misszió titkos jellegéről. Szerencsére senki sem fecsegett, és a németek soha nem szereztek tudomást az ügyről. Budapestre érkezésük után a küldöttekről a katonai repülőtér parancsnoka, KORPONAY vezérkari őrnagy gondoskodott, aki felettesei megbízásából saját lukszusvilláját bocsátotta rendelkezésükre. Ott átöltöztek honvédtiszti egyenruháikból civil öltözékbe, és kényelembe helyezkedtek új szállásukon. A napirend következő pontja a kormány tisztviselőivel folytatandó megbeszélés lett volna, SZOMBATHELYI tábornok vezetésével. Az történt azonban, hogy pár nappal az ukrán delegáció érzezése előtt Szombathelyit Hitler megbeszélésre hívta hadiszállására. A következő két hét során, amíg Szombathelyi távol volt, a magyar
vendéglátók igyekeztek jól tartani az ukrán delegációt, és megmutatták nekik Budapest nevezetességeit. Elsőosztáyú éttermekbe és éjszakai mulatókba vitték őket, valamint magánfogadásokra, amelyeken magas rangú tisztek és feleségeik vettek részt. Megmutatták nekik a történelmi emlékhelyeket, a katonai létesítményeket, a légiforgalmi irányító központot, a légvédelmi riasztó központot, légvédelmi ütegeket, stb. Budapest gyönyörű város volt. Amíg köröskörül dúlt a háború, itt nyoma sem volt a háborúnak. Éjszakánként a város teljesen ki volt világítva, az autók bekapcsolt fényszórókkal jártak, az éttermek és éjszakai mulatók tömve voltak. A magyar vendéglátók elmondták a szerzőnek, hogy Magyarországot soha nem bombázták a szövetséges légierők, amelyek gyakran átrepültek a magyar légtéren németországi célpontjaik felé és vissza. A szerzőnek sejteni engedték, hogy titkos egyezség lehetett ennek érdekében a magyar kormány és a nyugati szövetségesek között. Időnként megszólaltak a légiriadó szirénák és működésbe léptek a légvédelmi ütegek, de az csak mímelt csata volt, hogy bizonyítsák a németeknek, hogy Magyarország is megteszi a magáét Németország szövetségeseként. Egyik nap az ukránokat vendégül látta otthonában Dr. SALLAY, a hadsereg fő haditudósítója és a Külügyminisztérium összekötő tisztje. Dr. Sallay, aki maga is újságíró volt, meghívta több újságíró-kollégáját, spontánul úgy mutatta be a három ukránt, mint a magyar kormánnyal folytatandó megbeszélésekre érkezett hivatalos diplomáciai küldöttség tagjait. Ez a kijelentés majdnem felfedte a titkos missziót. Szerencsére az eseményről semmilyen hír nem jelent meg a helyi sajtóban. Ez az incidens késztette arra Korponay őrnagyot, hogy később az újságírókat „újságprostituáltaknak” (Zeitung Huren) nevezze, akik jó pénzért bármilyen hírt eladnak. Ebben az esetben azonban Korponay őrnagy megjegyzése nem állt helyt, mert soha semmilyen hírt nem közöltek erről az eseményről.
AZ UKRÁN DELEGÁCIÓ ÁLLÁSPONTJAI Budapestre indulás előtt az ukrán delegációt az UPA Legfelsőbb Tanácsának akkori elnöke, Nikola LEBED, úgy utasította, hogy a magyar féllel szemben az alábbi álláspontokat képviselje: 1. A delegáció vezetője Myron LUCKYJ. 2. A delegáció AZ UKRÁN NÉP LEGFELSŐ KORMÁNYZÓ TESTÜLETÉT képviseli, amely még alakulási stádiumban van, de a melyet már elismertek az összes politikai pártok, katonai alakulatok, és az ukrán nép többsége. A körülményekre való tekintettel a teljes vezetőségnek föld alatt kell dolgoznia. 3. Háborúban állunk a kommunista Oroszországgal és a hitleri Németországgal. 4. Nem látjuk értelmét annak, hogy harcot folytassunk Magyarország ellen, amelynek Ukrajnában tartózkodó hadserege eszközzé vált Hitler kezében. 5. Arra törekszünk, hogy megszervezzük a kis nemzetek közös frontját a két totalitárius hatalom ellen, amelyek rabszolgaként bánnak velünk.
6. Ezért nonszensznek tartjuk, hogy a magyarokat, egy független nemzetet, Hitler háborúba kényszerítsen az ukrán nép ellen. Szomszédos nemzetekként képesek kell legyünk arra, hogy nézeteltéréseinket magunk oldjuk meg. 7. Azt ajánljuk Magyarország kormányának, hogy mondjon fel minden megállapodást a hitleri Németországgal, és üzenjen hadat mindkét totalitárius államnak. 8. Azt javasoljuk Magyarország kormányának, hogy írjon alá egy megállapodást velünk. Alapjában véve ezek voltak elvileg a maximális javaslataink, amelyeket előadtunk a magyar félnek a Hadügyminisztériumban folytatott megbeszélésen. Mindazonáltal tudtuk, hogy némelyik javaslatunk, különösképpen a 7. számú, nem fogadható el az adott körülmények között. A fent említett javaslatokon kívül arra is utasítást kaptunk, hogy álljunk elő számos gyakorlatiasabb jellegű javaslattal is, amelyeket hosszasan megtárgyaltunk a Hadügyminisztériumban folytatott megbeszélésen: a) Minden problémát, mint a határok kérdését, kisebbségi jogokat, stb. a háború után a két nemzet szuverén kormányainak kell rendeznie. b) Magyarország kormánya utasítsa Ukrajnában tartózkodó csapatait, hogy szüntessenek be minden akciót az ukrán nép ellen. Az UPA Legfelső Parancsnoksága viszonzásul hasonlóképpen parancsot ad saját csapatainak, hogy szüntessenek meg minden akciót a magyar csapatok ellen. c) A magyar hadsereg lássa el az UPA-t - fegyverrel és municióval - távközlési felszereléssel - oktatókkal az UPA tiszti és altiszti iskoláiban. d) Feltételezve, hogy a Vörös Hadsreg előnyomulását meg fogják állítani a Kárpátoknál, Magyarország kormánya bocsássa Kárpát-Ukrajna területét az UPA rendelkezésére az oroszok elleni hadműveletek operációs bázisaként: - fegyver- és munició raktárak, - sebesültápoló orvosi központok, - csapatkiképző gyakorlóterek céljára. e) Magyarország kormánya fogadja be a Vörös Hadsereg által elfoglalt ukrán területekről érkező menekülteket. f) Egy UPA összekötő tiszt társuljon a Magyar Hadsereg Főparancsnokságához. g) Minden megbeszélés és későbbi megállapodás tárgyát mindkét fél titokban kell tartsa.
A HADÜGYMINISZTÉRIUMBAN 1943. december közepén tért vissza Szombathelyi tábornok Budapestre, Hitler hadiszállásán tett látogatásáról. A konferenciát d.e. 10 órára tűzték ki, a Hadügyminisztérium impozáns épületében. Napsütéses, szép idő volt. Autóval érkeztünk oda, amelyet vendéglátónk, Korponay vezetett. A kocsi az épületbe vezető hatalmas lépcsősor aljánál állt meg. Kiszálltunk, és elkezdtünk felmenni a lépcsőn. A lépcső két oldalán díszegyenruhába öltözött tisztek álltak, és katonai módon üdvözöltek minket. A fogadtatás megrendítő volt. Mámoros hangulatban éreztük magunkat! Éreztük, hogy az irántunk tanusított nagy megtiszteltetés tulajdonképpen a nemzetünknek szólt, amely halálos küzdelembe keveredett a világ két legnagyobb hatalmával. Az épület bejáratánál Padányi ezredes fogadott, és bevezetett minket egy fenséges fogadóterembe, ahol már várt ránk Szombathelyi tábornok, törzstisztjeivel együtt. A konferencia teljesen informális hangnemben kezdődött. A szokásos bemutatkozások és üdvözlések után asztalokhoz ültünk, és a beszélgetés a két nemzet közös múltja felé sodródott. A témák Danylo királytól kezdve, aki a XIII. században Galicia királya volt, és családi kapcsolatban volt Magyarország uralkodóival, az elbűvölő Kárpátok között tett mentális sétáig váltakoztak, megemlítve természetesen az Osztrák-Magyar Birodalom régi szép napjait is. Végtére az ukrán delegáció vezetője karrierjét a K. un K. hadsregben kezdte, akárcsak Szobathelyi és idősebb törzstisztjei. Mindkét fél megtett minden tőle telhetőt azért, hogy hangsúlyozza nemzeteink közös múltjának pozitív tényezőit, és óvatosan elkerülje a szomszédok közötti sokkal drasztikusabb ellentétek és viták szóbahozatalát, mint a magyar csapatok viselkedését az I. világháború alatt Galiciában, valamint Kárpát-Ukrajna annektálását 1939. márciusában. A formális konferencia végül Szombathelyi tábornok elnökletével kezdődött. Az ukrán delegáció pontonként előadta álláspontjait, az otthon kapott utasításoknak megfelelően. A szerzőnek az a benyomása, hogy a magyarok őszintén hajlottak arra, hogy elfogadják az ukrán kéréseket. A gond inkább az volt, hogy miként lehet azokat teljesíteni anélkül, hogy kiváltsák a németek haragját, mert Hitler árnyéka súlyosan rávetődött az ülésteremre, mint egy fekete felhő. Mégis, amikor az ukránok listájuk 7. pontját felvetették, és arra kérték a magyarokat hogy üzenjenek hadat Németországnak, mindenki visszafojtotta lélegzetét, és minden szem Szombathelyi tábornokra emelkedett. Az ülésteremben teljes csönd lett. Egy idő után Szombathelyi tábornok törte meg a csendet: „Két lehetőségem van”, mondta. „Hogy Hitler lövessen agyon, vagy Sztálin akaszttasson fel. Akkor már inkább Sztálin akasztasson fel.” Egy ideig senki sem mert megszólalni. A tábornok szemmel láthatóan meg volt rázkódva. Hitler főhadiszállásán tett utolsó látogatása után gyakorlatilag Hitler foglya volt, de mégsem akart úgy kerülni be a történelembe, mint olyan ember, aki elárulta szövetségesét. Nagyon sajnáltuk a büszke tábornokot, akinek hatalmas teher nyomta
a vállát, és nem látott lehetőséget problémáinak megoldására. A szerző a háború után megtudta, hogy Szombathelyit valóban Sztálin akaszttatta fel (valójában Tito).
HAZAUTAZÁS A Hadügyminisztériumban folytatott megbeszélés befejezése után ugyanazon az úton repültünk haza, ahogyan Budapestre érkeztünk. Elutazás előtt a delegáció minden tagja ajándékot kapott vendéglátóinktól. A szerző (többek között) egy svájci gyártmányú hordozható írógépet, amely Szobathelyi tábornok személyes ajándéka volt. Öröme azonban rövid életű volt: az írógép a Gestapo prédája lett, amikor rajtaütöttek egy biztonságos házban.
VISSZATEKINTÉS: EGY ÉVVEL A BUDAPESTI MEGBESZÉLÉS UTÁN (1944) A németek keleten történt gyors visszavonulásának, valamint a Vörös Hadsereg romániai gyors előretörésének következtében a magyarok elvesztették annak a reményét, hogy a Nyugati Hatalmak garanciája megakadályozhatja az oroszokat országuk megszállásában. Magát Budapestet is az orosz megszállás fenyegette, és a magyar hadsereg főparancsnokságát áthelyezték a Balaton mellé. Ilyen körülmények között nem volt értelme egy ukrán diplomáciai misszió létesítésének Budapesten. Az 1943. decemberi budapesti megbeszélés során megtárgyalt pontok közül csak kettőt lehetett teljesíteni: 1. Andrej DOLNYTSKIJ százados kinevezését az UPA összekötő tisztjeként a Balaton mellé áthelyezett magyar főparancsnokságnál. (Az angol fordító megjegyzése: Ennek a tisztnek a tevékenysége van leírva az UFA Évkönyve 5. kötetének 5. fejezetében, ukrán nyelven, angol nyelvű összegezéssel minden fejezet végén.) 2. Azt a MEG-NEM-TÁMADÁSI PAKTUMOT (vagy ahhoz hasolót), amelyet eredetileg a vojhyniai körzet helyi törzstisztjei kezdeményeztek 1943 nyarán. A „PAKTUM” a háború végéig érvényben maradt. Incidensek és a megállapodás megsértése mégis előfordult, különösen akkor, amikor magyar katonák háziállatokat és élelmiszert próbáltak rekvirálni ukrán gazdáktól, és a gazdák ezért az UPA-hoz fordultak segítségért. 1944 végén a szerzőnek még egy látogatása volt a „Balatoni Főparancsnokság”-nál. Ennek a megbizatásnak az volt a célja, hogy elegyengesse a „MEG-NEMTÁMADÁSI PAKTUM” megsértését, amelyért a magyarok az ukrán felet hibáztatták. A megbeszélés savanyú hangnemben kezdődött, de egy jó vacsora után minden véleményeltérést elmosott egy palack bor.
