87. szám
2007. december
HÍRLEVÉL A Magyar–Japán Baráti Társaság tájékoztatója
Budapesti programjaink… … minden hónap harmadik hétfőjén 17 órakor kezdődnek a Nemzetek Házában (Bp. VI. Bajza u. 54. I. emelet). A programváltozások jogát fenntartjuk! December 17-én Villányi Mariann origami – Andaházy László sárkány-karácsonyfadíszekkel vár mindenkit. Németi Barna vetített képes előadása folytatódik Japánról. Január 21-én Czigány Ildikó kedves tagtársunk, az első magyar pilótanő, aki japánul is tanul, fog saját fotókkal bemutatott előadást tartani. A nyáron és az ősszel charter járatokat vezetett Japánba. Élményeit megosztja velünk. Február 18-án Szépvölgyi Géza kjosi tart előadást „A klasszikus Japán Budó a XX. század elejétől napjainkig” címmel. Március 17-én dr. Vermes Péter tart előadást "Ismerd meg a világ legrégibb, több mint 4000 éves játékát a go-t." címmel. Mottó: "Ha a sakk a játékok királya, akkor a go a játékok császára". Ismerkedjen meg a legrégebbi, kínai eredetű, de a japánok által versenysporttá fejlesztett logikai játékkal a go-val. Ha még nem hallott róla, itt az ideje, hogy megismerje. Ha ismeri, akkor itt az ideje, hogy még többet megtudhasson róla. Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt érthető, érdekes, gyorsan elsajátítható játékról lesz szó. Amiről hallhat: a játék eredete, keletkezése, rövid ismertetése, lehetőségek a tanulásra, amennyiben felkeltette az érdeklődését. Az előadást tartó dr. Vermes Péter 3 évig volt a Magyar Go Egyesület elnöke (2 kjú fokozattal rendelkező versenyző). Ha szeretne előtte tájékozódni a játékról, akkor keresse fel a http://www.goszovetseg.hu weboldalt.
Minden kedves Tagtársunknak Boldog Karácsonyt és Új Évet kívánunk!
1
87. szám
2007. december
Felhívás! A magyar-japán diplomáciai kapcsolatok 50. évfordulójára a kapcsolatok kis és nagy szereplőiről internetes almanachot szeretnénk összeállítani. Ehhez kérjük tagságunk szíves közreműködését. Gyűjtjük és keressük azoknak a személyeknek a nevét, akik a két ország kapcsolatit ápolták, tartották, illetve valamilyen szerepet töltöttek be. Például az egyik nem igazán feltárt terület azoknak a hadifoglyoknak a személye, akik az I. világháború után Szibériából Japánon keresztül kerültek haza, vagy maradtak kint Japánban. Kérjük tagságunkat, hogy akinek tudomása van ilyen személyekről (híresek, elfelejtettek vagy kevésbé ismertek) Emailben, levélben írják meg. Ha valakinek csak rész információja van az is igen érdekes, mert hátha egy másik tagunk ki tudja egészíteni. Tehát személyek adatait, kapcsolódó történeteket illetve fotókat, vagy tárgyi emlékek fényképeit keressük és várjuk, beleértve a töredékeket is. Természetesen a témával kapcsolatban személyes találkozóra is sort lehet keríteni. Honlapunkon Almanach menü alatt található további információ és az egyre bővülő anyag. Várom tagságunk anyagait! Kiss Sándor 1112 Budapest, Brassó utca 26/a
[email protected]
Kedves Barátaink! Tisztelettel kérünk mindenkit, hogy a mellékelt sárga csekken vagy banki átutalással fizesse be 2008. évi tagdíját! (Dolgozóknak 2000, diákoknak, nyugdíjasoknak 1000 Ft.) Bankszámlaszámunk: Magyar-Japán Baráti Társaság 11705008-20108715 Aki a sárga csekkre pillantva úgy gondolja, hogy kevesebb az elmaradása, jelezze nekünk levélben vagy e-mailben a
[email protected] címre. Aki hosszabb ideig nem fizet tagdíjat, annak sajnos nem tudjuk küldeni a Hírlevelet.
Tisztelt vállalkozó Tagjaink! Köszönjük mindazoknak, akik megtették ezt korábban is, és ezúttal is kérjük, hogy adójuk 1%-át társaságunk számára ajánlják fel. Csak így lehetséges, hogy ilyen kis tagdíjjal fenn tudjuk tartani társaságunkat. Az 1 % minden évben fontos forrásunk. A felajánlást az alábbi adószámra kérjük megtenni: 19001102-1-42 Fáradozásukat előre is hálásan köszönjük! Vadadi Kornél, gazdasági vezető
2
87. szám
2007. december
Ősszel történt Idén volt 20 éves a Magyar-Japán Baráti Társaság! Ezt megünneplendő szeptember 21-én rendezvényt tartottunk a régi Zeneakadémia nagytermében volt, ahol mintegy 100-an gyűltünk össze. Takamizu Hidero (a Japán Nagykövetség kulturális attasé) és Vihar Judit elnökünk megnyitóját követően Kepes András anekdotázott a magyar-japán kapcsolatokról. A Pataky Női Kar: Japán népdalokat, Kodály, Bartók és Bárdos kórusműveit adta elő. A Kijo Kito Taiko dobcsoport is fellépett. Takaku Keidzsiró tekerőlanton játszott. Szató Noriko és Szabados Mihály haikukat adott elő japánul és magyarul. Vonderviszt Anna és Nyebolszin Paulina ainu népmesét adott elő japánul és magyarul. Gesztelyi Nagy Judit zen papmő sakuhacsin játszott. Nagymiklósi Judit gordonkán és Kubota Szajaka zongorán japán népdalfeldolgozásokat és Bartók, Liszt, Dohnányi, Mamija Micsio műveket játszott. Bemutattuk az első magyar nyelven megjelenő ainu mesegyűjteményt, Oszami Gizó: Csitoszei Uepekere c. művét. (Publikum Kiadó, Zombor 2007. Japánból fordította: Kiss Mónika, Solymár Amarilla, Szöllősi Lívia, Vihar Judit, Vonderviszt Anna.) A kerek évforduló alkalmából okelvelet és könyvajándékot kapott Társaságunk több volt és jelenlegi tisztségviselője: Szentirmai József (posthumus), Hidasi Judit, Rácz István, Mojzes imre, Eplényi Gábor, Bíró Tamás, Hernádi András, Király József és Irsa Katalin (Kecskemét), Borsányi Klára, Gyulay Hajnalka, Bassa Zoltán, valamint a Társaságunknak sok segítséget nyújtó Inagava Terujosi és Nukazava Kazuo volt Nagykövetek, Abe Hirosi, Takamizu Hidero, Szalai Midori. Az évforduló alkalmából néhány díszpéldányban elkészült, a Társaság történetét bemutató könyvből a Japán Nagykövetség, a Japán Alapítvány és a szponzorunkat az Emil Frey vállalatot képviselő Groska Mihály kapott. A könyv elektronikus formában olvasható honlapunkon: http://mjbt.mjgk.com/download/mjbt20print.pdf Vihar Judit elnökasszony egy névre szóló szobrot és egy "Dai Nippon Butoku Kai circa 1895" feliratú emlékplakettet kapott a japán budó kultúra támogatásáért Szépvölgyi Gézától. Katona Ervintől, a Nemzeti Bonszai gyűjtemény kurátotáról pedig egy szuiszekit, egy kőbonszait. Király Józseftől pedig egy óriás üveg pezsgőt kaptunk. 3
87. szám
2007. december
A szünetben Szalai Higasigucsi Midori asszony jóvoltából kóstolhattunk meg japán finomságokat.
Borsányi Klára képein Vihar Judit, Takamizu Hidero és a Kiyo-Kito Taiko
4
87. szám
2007. december
’Két nép találkozása’ - Bonnya A Somogy Kertje a Somogy megyei Bonnyán Japán Napot szervezett október 13-án. Felavatták Lakner László "Négy évszak" című szobrát. Bemutatták Németh Ágnes képzőművész és Marton Géza csillagász Napórájának építész-szobrászati, valamint Máté Bea meditációs kerttervét. Déltől ízelítő adtak a két nép konyhájából. Ezt követte a Bonnyán elhelyezésre kerülő horizontális Napóra építész-szobrászati tervének és a meditációs kertek tervének bemutatása. A délutáni programból: Táj és kultúra - felvételek és gondolatok Japánból Mit tudunk egymásról: japán - magyar párbeszéd Táncház Iaidó bemutató - A kardrántás művészete Sotokan karate bemutató- Fegyvertelen harcművészet Japán zene: koto, fuvola, dob, ének Egész nap folyamatosan lezajlott programok: Raku kerámia, Origami, Fonás – szövés, Máté Bea "Találni annyi, mint választani" című fotókállítása és a Japán Alapítvány: A japánok hétköznapi élete című fotókiállítás anyaga. A nap házigazdája Erdős György műfordító volt. További információk: a www.somogykertje.hu oldalon.
Tudományos konferencia A japanisztika interdiszciplináris kutatóműhelyeiből címmel november 26-án konferencia zajlott le a Károli Gáspár Református Egyetem Japán tanszékén. A konferencián a japán nyelvről, a műfordítás kérdéseiről, valamint a magyar-japán diplomáciai kapcsolatokról tartottak előadásokat.
Nemzetközi Bonszai és Szuiszeki kiállítás Az Egyetemi Bonszai Klub Nemzetközi Bonszai és Szuiszeki kiállítást rendezett október 20-21-én a Budapest XII. kerületi Művelődési Házban (volt MOM). Kiállítók voltak: Ausztria, Csehország, Szlovákia, Magyarország neves gyűjtői, az Egyetemi Bonszai Klub, a Herman Ottó Bonszai Klub, az Óbudai Bonszai Klub. A rendezvényen folyamatos szaktanácsadás, vásár, szusi bár működött.
5
87. szám
2007. december
Egy ég - Egy Világ (One Sky - One World = OSOW) Október 14-én a mátyásföldi reptéren immár harmadszor rendezték meg a Világot átfogó nagy sárkányeregetést, az OSOW-ot. Az érdeklődőket rengeteg látnivalóval, mókás, a sárkányozáshoz kapcsolódó vetélkedőkkel, tombolával, sárkányok és más játékok vásárlási lehetőségével, közös és egyéni sárkányreptetési vetélkedőkkel bemutatókkal, sárkánypárbaj bemutatóval várták. Mindezekről is bővebben: http://www.sarkanyereszto.hu/ http://oregmiki.fw.hu Andaházy László, a Tako tagozat vezetője 2007 október 17–én szerdán a Magyar Rádió Márványtermében Nagymiklósi Judit – gordonka és Kubota Szajaka – zongora adtak kamaraestet. A műsoron Bartók, Liszt, Dohnányi, Mamija Micsio, Rózsa Miklós művei, valamint japán népdalfeldolgozások szerepeltek. November 8-13 között Isihara Mari textilfestő júzen (hagyományos japán selyemfestés) kiállítását tekinthették meg az érdeklődők "Festés ma, a máról, a mának" címmel a XII. kerületi önkormányzat művelődési házában (volt MOM művelődési ház) a Sűdy és Társa Kft. szervezésében. A kimonók a hagyományos japán technika és a modern design igen kreatív ötvözését képviselték. A képek a megnyitón készültek.
6
87. szám
2007. december
15. japán nyelvi szónokverseny A Magyarországi Japánnyelv Oktatók Társasága és a Japán Külföldi Önkéntes Szolgálat szervezésében megtartott 15. Japán szónokversenyen november 10-én a Középiskolások kategóriájában Töröcsik Franciska (Városmajori Gimnázium), az egyetemisták kategóriájában (alapfok) Stéger Ákos (ELTE), az egyetemisták közép-és felsőfokú kategóriájában pedig Pereczes Erika (Károli Gáspár Egyetem) szerezte meg az első helyet.
Téli programok Japán filmek A Japán Alapítvány szervezésében: December 12. 18:30 Örökmozgó Filmmúzeum (Budapest, VII. Erzsébet krt. 39.) Hauted School (1995) Rendezte: Hirajama Hidejuki
7
87. szám
2007. december
A filmvetítés ingyenes. A filmeket japán nyelven, angol felirattal, magyar szinkrontolmácsolással vetítjük. Jegyfoglalásra és elővételre nincs lehetőség. Jegyek ingyenesen átvehetők előadás előtt a mozi pénztárában érkezési sorrendben. A további programokról az alábbi elérhetőségeken lehet érdeklődni. Japán Alapítvány budapesti irodája, egyben az előadások helyszíne: 1062 Bp. Aradi u. 2. Tel: 214-0775, 214-0776 Fax: 214-0778 E-mail:
[email protected] Az Alapítvány programjain a részvétel ingyenes. Tabán mozi Bp. Krisztina krt. 87-89. 2007. December 6. 19.30: Anyátlanok (Dare mo siranai) Rendezte: Hirokazu Koreeda (2004) „Négy testvér él boldogan az édesanyjával egy tokiói kis lakásban. Mind a négy gyereknek más férfi az apja, sosem jártak iskolába, ráadásul a főbérlő hármójuk létezéséről nem is tud. Egy napon az anyjuk némi pénzt és egy üzenetet hagy a 12 éves, legidősebb fiúra, hogy viselje gondját fiatalabb testvéreinek. Így kezdődik a négy gyerek odisszeája.” Sárkányos hírek és egy ajándékötlet Sárkányos évzáró vacsoránkat 2007. december 08-án 18.00 órától tartjuk a WESTERN MUSIC PUB-ban.Cím: Bp. IX. Ker. Ferenc körút 17. Megközelíthető 4-6-os villamossal, hévvel, stb. Szeretettel várunk minden sárkányeresztő barátunkat, sportbarátot, egy sörözős, borozós, vacsorára (önköltséges alapon). A karácsonyi tombolához hozzatok valami apróságot magatokkal. A várható létszám miatt a részvételt e-mail-ben kérjük jelezzétek a mailto:
[email protected] címre. Köszönetünk a 3S Csapatának, hogy idén is vállalták a szervezéssel járó gondokat. A vacsorán beszéljük meg a Karácsonyi sárkányeresztés időpontját, de az Újévi sárkányeresztés időpontja és helyszíne a hagyományoknak megfelelően válozatlanul január 01-én a Mátyásföldi repülőtér. Karácsonyig még elkészülhet egy kedves kis ajándék melynek elkészítési módjára leltem a PRAKTIKA (2007. november) 11. számában. "Egy kevésbé ismert kézimunka Japánból, mestermunka fércöltéssel" címmel hatoldalon keresztül kapunk útmutatást az elkészítés folyamatáról, szabályairól, mely szasikó mintagyűjteményt is tartalmaz. Andaházy László, a Tako tagozat vezetője
8
87. szám
2007. december
’Élj, láss és gondolkozz!’ Bemutatjuk MORI KACURA urat, a Japán-Magyar Baráti Társaság ’Barátság’ c. lapjának szerkesztőjét A Japán-Magyar Baráti Társaság „Barátság” című lapjának vagyok a szerkesztője. 1995 és 2004 között 10 esztendőt Budapesten
töltöttem. Eddig az egész Japán nyomtatott sajtóban én voltam az, aki a legrégibb idők történelméről írtam, mintegy 140 évről. Ott voltam a vietnámi háborúban is. 55 éves korom óta nyugdíjas újságíró vagyok. Mivel az egyetemen franciául tanultam, nyugdíjaztatásom után régiónk egyetemén felkértek, hogy francia nyelvet tanítsak. Erre az ajánlatra azonban egyértelmű „NEM”-mel feleltem. De Magyarországot önként választottam. Kérdezgették tőlem, miért ez a barátság? Az édesapám is ugyanennél a Lapkiadónál dolgozott, s mint tudósító a II. világháborút megelőző három hónapban Moszkvában tartózkodott, 1940. júniusában pedig eljött Budapestre, s benyomásait egy naplóban írta meg. „Alkonyatkor a Duna vizében visszatükröződő nap páratlanul szép. A népviseletbe öltözött nők igen takarosak, és a bor is finom.” Attól kezdve, hogy ezt elolvastam, Magyarország valahogy megmaradt az agyam egy eldugott szegletében. Középiskolában társadalomtudományból egy éven keresztül Magyarország tanulmányozását választottam. Közép-Európában a Balatonnal, a jelentős bauxit termeléssel kapcsolatban egy kicsit magyar szakértő lettem. Eközben a matematika tanáromtól, aki fuvolán játszott, meghallgathattam a Magyar rapszódiát. Így egyre jobban elmélyült a kapcsolatom Magyarországgal. „Nem valami jó dolog külföldet Japánból nézni”, gondoltam magamban, azzal eladtam tokiói házamat, s mi hárman, meg egy kutya, elköltöztünk Budapestre. Személyes segítőm ugyanannál a Lapkiadónál dolgozott, és akkor a berlini követségen élt feleségével, Kuvasima Kati-szannal együtt, azóta sajnos mindketten meghaltak. Férje halála után Japánban német éttermet nyitott, jól ismertem. 9
87. szám
2007. december
Két éven keresztül, Kati asszony segítségével a XII. kerületben sikerült laknom egy lakótelepen. Majd ezután a környéken egy ház pincéjét és második emeletét megvásároltam, két zongorát is elhelyeztem benne, s élveztem, hogy minden héten együtt járhattam a külföldi hallgatókkal a Liszt Ferenc Zeneakadémiára. Annyira szeretem Japánt, hogy becsempésztem a csak Japánban termő acsalapu és japán gyömbér gumóját is. Őszintén nagyon boldog tíz évem volt. De attól kezdődően, hogy Magyarország belépett a NATO-ba, a provinciális közép-Európai légkör, úgy tűnt, meg fog romlani. Megnőtt azoknak a száma, akik minden külföldit „pénzeszsák”nak néztek. Egyszer a következő történt velem. Garázst építettem, mert kocsit szerettem volna venni, a jogosítványom már megvolt. Ekkor az önkormányzattól érkezett egy felszólítás: „Ön ebben és ebben az évben, ilyen és ilyen napon már épített egy garázst, és ezzel birtokháborítást követett el, a szomszédja területéből 3 métert elvett. Haladéktalanul fizessen 200 000.Ft-ot.” Mi ilyenfajta törvényeket nem ismerünk, így hát bementünk a bölcs hivatalba. Igen ám, de egyszer nyári szünet volt, aztán meg éppen jött a karácsony, és újból és újból visszatértek az esetre, hol 200, hol 300 ezer forintot kértek vissza tőlem. Ekkor ügyvédhez fordultunk, aki alaposan kivizsgálta az ügyet. Kiderült, hogy a szomszédom összejátszott a hivatallal, akiket lefizetett, így történhetett meg ez a felháborító eset. Túlléptem a 60 évet, s aggódom az egészségemért, ezért visszaköltöztem Tokióba. De Kati-szannak, aki a háztartásban és a kerttel kapcsolatos munkákban segített, Kati-szannak, aki japánul is jól tudó ügyvéd volt, és Kati-szannak, akinek személye maga volt a garancia, mindmáig hálás vagyok. A magyar átlagemberek mind jók. Élve azzal a lehetőséggel, hogy a Hírlevélben szólhatok, szeretném megköszönni mindazt a kedvességet, amelyet Magyarországon kaptam és kívánom, hogy a két ország közötti barátság tovább növekedjék.
10
87. szám
2007. december
Helyi csoportjaink és tagozataink életéből Japán-magyar Életfa Napok Keszthelyen A keszthelyi „japán-magyar” Életfa Iskola és a Magyar-Japán Baráti Társaság keszthelyi szervezete 2007. október 24-én és 25-én megrendezte a hagyományos magyar-japán Életfa Napokat, ezúttal az iskola fennállásának 10. évfordulója jegyében. A jubileum megünneplésére ez évben második alkalommal került sor. A nyitó ünnepség március 26-án volt. A rendezvényt akkor megtisztelte Mr. Nabekura Shinichi Japán magyarországi nagykövete és felesége, valamint Mr. Takamizu Hidero, a nagykövet első titkára is. Eljött Japánból az iskola alapítója is, Okuma Nobuko és gyermekkórusa, a tokyoi Machida Kodály Choir. Az Életfa Napokon most itt volt ismét Okuma Nobuko, valamint több Japánból érkezett vendég. A kétnapos rendezvény első napján, 24én bemutatásra került a gyakorlatban az iskola egyik sajátos nevelésioktatási módszere, a projekt oktatás. Témája: a magyar és a japán kultúra közös és eltérő vonásai. A közel 4 órás bemutatón a különböző életkorú gyerekek csoportmunka keretében korábban szerzett ismereteiket új helyzetben alkalmazva a következő témákkal foglalkoztak: az évszakok hangulatát kifejező japán versforma, a haiku, A Mérleg időszak szimbolikája a zodiákus rendszeren, mérlegszerű jelenségek a természetben (őszi és tavaszi napéjegyenlőség), mérleg(palindrom) számok létrehozása a japán szorobán segítségével, jeles napok, szokások mindkét kultúrában, magyar népművészet és a japán hagyományos művészet formavilága, japán és magyar teremtéstörténet, origami, japán és magyar népmesék eljátszása, a hét napjainak jelentése, szimbolikája különböző kultúrákban. A projekt oktatás gyakorlatának bemutatása láthatóvá tette az érdeklődők számára, hogy az iskola a korszerű tanítási módszerei milyen hatással vannak a gyerekek érdeklődésére, aktivitására, önállóságára, tanuláshoz való pozitív viszonyára. 25-én ünnepi programra került sor a 10. évforduló jegyében. Először az iskolások köszöntötték a rendezvényt műsorukkal: japán haikukat (Dr. Vihar Judit fordításában) mutattak be japán koto zenével, japán énekes játékokat, japán népmesét árnyjátékkal. Móroczné Komáromi Gyöngyi, az iskola igazgatója köszöntötte az ünnepséget megtisztelő Ruzsics Ferenc polgármestert, Mr. Shinozawa Yasuot, a Japán Nagykövetség Kulturális Osztályának helyettes vezetőjét, Manninger Jenőt, a Megyei Közgyűlés elnökét, országgyűlési képviselőt, Pálinkás Róbert alpolgármestert, Okuma Nobukot, az iskola
11
87. szám
2007. december
alapítóját, Saito Takakot, a japán-magyar óvoda-iskola pedagógiai társaság vezetőjét, az ünnepségre érkezett más japán vendégeket. Ruzsics Ferenc polgármester, és Mr.Shinozawa Yasuo köszöntötték az iskolát a jubileum alkalmából, majd az igazgatónő felolvasta az üdvözleteket: a Magyar-Japán Baráti Társaság elnökétől, Dr. Vihar Judittól, Okuma Tsuneotol, Kodály Zoltánnétól, és az iskola sok más japán és magyar barátjától, akik őszinte jókívánságaikat levélben, táviratban küldték el az ünnepségre. Az ünnepség igazi kuriózuma a japán teaceremónia bemutatása volt Okazaki Kimiko teaceremónia mester vezetésével. Az emberek egymás iránti tisztelete, a kimondott és ki nem mondott szavak, gondolatok, a mozdulatok jelentése, a természet szépségének átélése – ezeket fejezi ki a ceremónia. A szakszerű bemutató után az iskola legkisebb kimonóba öltözött lányai is, és a vendégek közül is néhányan részt vettek a ceremónián.
Az Életfa Napok további programjában a 125 éve született Kodály Zoltánra emlékeztek. Hintalan László János „ Hajnal előtt” című előadása a kiszélesedő lehetőségekről szólt Kodály Zoltán 100 éves nemzetnevelői rendszerének második 50 évében. Végül gyönyörű ünnepi koncerttel fejeződött be a nap. Felléptek az iskola művész tanárai: Babos Lajos klarinéton, Varga Endre fuvolán, Terjéki Anita zongorán, Csipszer Dániel (mint vendég) zongorán játszottak. Volt növendékek: Benes Szilárd zongorán, Varga Veronika hegedűn játszottak, és két kicsi, Kadlicskó Sára és Vass Petra szólót 12
87. szám
2007. december
énekeltek. Különös zenei élményt nyújtottak a koncert japán vendégei, a Liszt Ferenc Zeneakadémián tanuló Asano Miki hegedűs és Ogata Daisuke zongorista (képünkön).
Kecskemét December 1-én szombaton 10 és 16 óra között az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban (Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.) a Kecskemét-Aomori Baráti Kör és az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ Japán Napot szervezett az MJBT megalakulásának 20. évfordulója alkalmából. A rendezényen köszöntőt mondott: Nabekura Sinicsi, Japán Rendkívüli és Meghatalmazott Nagykövete Dr. Zombor Gábor, Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Vihar Judit, Magyar-Japán Baráti Társaság Elnöke Király József, Kecskemét-Aomori Baráti Kör Elnöke A program: Ikebana bemutató, bonszai, origami, Kiyo-Kito Taiko dobegyüttes fellépése, japán könyvbemutató és haiku foglalkozás, japán ételkostoló, teaceremónia, kalligráfia bemutató, harcművészeti bemutatók.
13
87. szám
2007. december
A magyar-japán kapcsolatok legfrissebb fejleményei A Bölcsek 75 milliót adtak japántanulásra (A Népszabadság november 23-i száma alapján) A Japán-Magyar Együttműködési Fórumot, más néven a Bölcsek Tanácsát 2004 októberében hívta életre Koidzumi Dzsunicsiro akkori japán miniszterelnök és Gyurcsány Ferenc. Japán részről Jonekura Hiromasza vezeti a fórumot, amelynek célja, hogy élénkítse a két ország gazdasági és kulturális kapcsolatait. A Bölcsek Tanácsa működése sikeres volt. Kétéves előkészítés után megnyílt a Magyar Kulturális Központ Tokióban, 75 millió forintnyi összeget fordítottak a magyarországi japánnyelv-oktatás támogatására, és ösztönözték a két ország közötti turizmust is. Jövőbeli tervek Zajlik egy japán és magyar üzletemberek számára találkozóhelyként szolgáló internetes oldal kialakítása, ahol megtudhatnák, az egyes vállalatok mit ajánlanak japán, illetve Magyar kollégáiknak. Fontos a két ország cégei közti kölcsönös bizalom kiépítése, amelyet személyes találkozókkal lehet elérni. A magyarországi munkaerő képzett, és ez a japán befektetők számára első számú szempont. Az ország földrajzi adottságai is kedvezőek, hiszen innen mind Oroszország, mint Nyugat-Európa könnyedén elérhető. Bizonyos régiókban azonban fejlesztésre szorul az infrastruktúra. 2009-ben, a magyar-japán diplomáciai kapcsolatok felvételének 140. évfordulóján, illetve a magyar-japán diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 50. évfordulóján számos rendezvény várható.
Negyed évszázados együttműködés Szolnok és Juza között Immáron huszonöt évre nyúlik vissza Szolnok és a japán Juza város kapcsolata, mely a Tisza Táncegyüttes fellépésével kezdődött. A két város együttműködése 2004-ben emelkedett testvérvárosi szintre. A város japán kapcsolatai huszonöt évre nyúlnak vissza. A Tisza Táncegyüttes huszonöt éve vendégszerepelt Japánban, Juza városában — mondta Kovács Mihály, a Tisza Táncegyüttes elnöke. — Családoknál voltunk elszállásolva, majd amikor a japánok látogattak el Szolnokra, helyi családoknál helyeztük el őket. Attól kezdve folyamatossá vált a kölcsönös látogatás, melynek eredményeként további három alkalommal lépett fel Juzában a Tisza Táncegyüttes. — Ennek a kapcsolatnak köszönhetően 2000-ben barátsági szerződést írtak alá, mely 2004-ben testvérvárosi szintre emelkedett. Kulturális téren is megindult a 14
87. szám
2007. december
vendégszereplés. A Tisza Táncegyüttesen kívül fellépett Japánban a Szolnoki Fúvós Ötös, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, a Kodály Kórus és a Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola leánykara — mondta a táncegyüttes elnöke. A családok, intézmények, iskolák között szoros barátság alakult ki. Minden tavasszal japán diák és tanárcsoportok érkeznek tapasztalatcsere céljából. Szeptember 22-én a szolnoki Magyar-Japán Baráti Társaság regionális szervezetté alakult Jászkun-Japán Baráti Egyesület néven, melynek Kovács Mihály az elnöke. Terveik között szerepel JászNagykun-Szolnok megye és a japán Jamagata megye testvérmegyei kapcsolatának megteremtése. Október 18-19-én népes, mintegy hatvan fős delegáció érkezett Juza városából és Jamagata megyéből. A 25 éves kapcsolat megünneplésére a gazdasági együttműködés lehetőségeinek felmérésére került sor a két napos program során. (Forrás: Szolnok-Jászkun online, 2007. október 16.)
Erzsébet-híd: díszkivilágítás Az index.hu cikke szerint egy japán küldöttség a fővárossal közösen elkezdte kidolgozni az Erzsébet híd díszkivilágításának tervét, ami 2009-re valósulhat meg. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes a Fővárosi Önkormányzatban fogadta az Isii Motoko tervező és Kakuta Hiromi nagykövetségi első titkár asszony vezette munkacsoportot, melynek tagjai Hagyó Miklóssal egy díszvilágítási projekt előkészítéséről tárgyaltak, közölte az önkormányzat. Kono Johei, a Japán Alsóház elnöke, a Japán-Magyar Baráti Társaság vezetője a tavalyi budapesti látogatásakor Demszky Gábor főpolgármesternek jelezte, hogy országa 2009-et Budapesten is igyekszik emlékezetessé tenni. Ekkor lesz az Osztrák-Magyar Monarchia és Japán közötti kapcsolatfelvételnek a 140., illetve a magyar-japán diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 50. évfordulója. Az évfordulót az egyik fővárosi híd díszvilágításának kialakításával szeretnék megünnepelni. Jelenleg egyedül a Lánchídnak van díszvilágítása, a japánokkal közösen pedig az Erzsébet hidat választották a kivilágításra. Amellett, hogy a híd budapesti panoráma egyik jellegzetessége, azért is esett rá a választás, mert a névadója akkor volt Magyarország királynéja, amikor a két ország között megszületett a diplomáciai kapcsolat. „A híd esti és éjszakai kivilágítása fényesen bizonyítja majd a japán nép hazánk és Budapest lakói iránti rokonszenvét" - mondta a
15
87. szám
2007. december
főpolgármester-helyettes, aki elmondta azt is, hogy mivel a Szabadság híd felújításának is része a díszvilágítás kialakítása, így 2009-ben már három fővárosi hídon kenne kivilágítás.
Haikuk a tengerről Nézem a tengert szememben csöpp tenger van sós könnyem folyik.
Hullámzó tenger életünk magzatvize létünk bölcsője.
Egekig szöknek csipkézett tengecsöppek Hokuszai képén.
A haiku klub téli összejövetele január utolsó péntekén 14 órakor lesz az ELTE BTK Múzeum krt. 4. D épület fszt. 13-as szobájában. Szeretettel várjuk az érdeklődőket! Vihar Judit Kérjük azokat a Tagtársainkat, akik a továbbiakban nem postán, hanem elektronikus úton kérik Hírlevelünket (pdf formátum, Acrobat Reader programmal megnyitható), hogy jelezzék ezt a
[email protected] címen nevükkel és email-címükkel. Elektronikus formában szebbek (színesek) a fényképek! Aki fel szeretne iratkozni naprakész e-mail levelezőlistánkra, az
[email protected] címre írjon levelet! A Hírlevél következő száma decemberben jelenik meg. Írásaikat, hozzászólásaikat február 15-ig várjuk, amelyeket elküldhetnek Bassa Zoltánnak (
[email protected] vagy 1164 Budapest Gesztenye u. 13.) vagy Vihar Juditnak postán (1071 Budapest VII. Damjanich 26/B vagy emailen:
[email protected]). Aki fel szeretne iratkozni naprakész email levelezőlistánkra, az
[email protected] címre írjon levelet! Honlapunk: http://mjbt.mjgk.com HÍRLEVÉL – megjelenik negyedévente. Alapította: Szentirmai József. Kiadja a Magyar–Japán Baráti Társaság (Nemzetek Háza, Budapest, VI. Bajza u. 54. I. em.)
16