8. TAVASZI SZÉL VIZET ÁRASZT

8.1. A tojás mint Ős-egység

383

„Vala íme egy szűz, ég leánya, Kave szép teremtő tündér, Nagy szentségben élt az égben, Mind szüntelen szüzességben. …………………………… Hordja méhe magzatterhét Hordja hétszáz álló évig Nem lesz meg a létlen magzat. Kacsa jön, kecses madárka, Kóvályogva, karingálva, Földet néz, hol fészkelhetne. …………………………… Észreveszi kék víz tükrén Vízasszonya térdét tüstént. …………………………… A térdfőre lassan leszáll, Fészkét rajta meg is rakja, Tojásokat tojik abba. …………………………… Arany tojást, hat darabot, Hetediket vasból valót.” (Kalevala, I. rúna)

8. TAVASZI SZÉL VIZET ÁRASZT „Létezik egy Első, kinek nincs vége és kezdete, ki mindennek teremtője és mindent kormányoz.” [8]

8.1. A TOJÁS MINT ŐS-EGYSÉG „Minden bölcsességnek az Úr a forrása.” (Sir 1,1) A régi kezdet a latin nyelv szerint: ab ovo, azaz a tojástól kezdve. Ez azt is jelenti, hogy a kezdetektől fogva. Az ős-eredet maga a tojásszerű energia. Ez maga az origó, a kezdet, a semmi. O betűnk és 0 számunk ugyanezt a formát írja le. Nagyon régit jelent: ó, ó-szer, ó-don, Ó-szövetség stb. Ez a kerekded mintázat jelképezi a nagy Kört vagy az O-t, a kezdetet, a semmit. A tojás maga szimbóluma a világegyetemnek és gömb alakú testeinek. Az egyiptomi Ra napisten éppúgy, mint a hindu Brahma is, a világegyetem tojásában érlelődik. A tojás kerekded, akárcsak Földünk régóta meghatározott alakja. Az ókorban elterjedt hit szerint a kozmosz első megnyilvánulása tojás alakú volt. Az ősidőktől fogva a görögök, szíriaik, perzsák, egyiptomiak a föníciaiak, a rómaiak, a japánok, a sziámiak, észak- és dél-amerikai törzsek és még a legtávolabbra eső szigetek vad népei is tisztelték a tojást. A tojás az egész földön számos népnél szakrális jelként szerepel. Valószínű, hogy az emberiség a tojásban ismerte fel arra az örökzöld kérdésre a választ, ami legjobban ábrázolja a létezés eredetét és egységét. A népi ünnepi rítusok az Egységet próbálják megtalálni, helyreállítani. Az Egy szakrális állapotába szeretne az ember visszatérni. Az egyiptomi hitben a világtojás a tér vizében, vagyis az anyai jellegű térben van elhelyezve. A tér világtojásának anyai jelleget tulajdonítottak. A tojás az istennőkhöz tartozott. A hinduknál Visnu jön ki a

384

8. TAVASZI SZÉL VIZET ÁRASZT

tojásból lótuszvirággal a kezében. Az egyiptomiaknál Seb Föld-istennő tojta a tojást. A görög–római hitregékben Lédához kapcsolódik a tojás. „Vala íme egy szűz, ég leánya, Kave szép teremtő tündér.” (Kalevala, I. rúna) Az ókortól kezdve a kör, akár a tojás alakú idom, az ős Egy jelképe. A teremtő Egy tökéletes. A kör a mértani alakzatok közül a legtökéletesebb forma. A világ eredetmondáiban a tojás gyakran megjelenik. A világ népeinek regéi és eredetmondái mind arról tanúskodnak, hogy létezik egy Első, az Ős-Egy, Isten, akitől a világ származott. Nemcsak Brahma, hanem az egyiptomiaknál Ozirisz is tojásból született. A tojás Ízisznek volt szentelve; Egyiptom papjai ezért nem ettek tojást. Léda tojásából születtek: Apollón és Latona, valamint Castor és Pollux, a fénylő Ikrek. A görögök szerint Dionüszosz is tojásból született Istenfiú volt. A hinduknál is létezik egy Diyoni nevű Istenfiú. A tojások jelzője „aranyos”, azaz Hiranya. Brahma az örökkévalóság hattyúja lett, aki arany tojást tojik. Az egyiptomi Ra napisten is tojásában ragyog (Halottak Könyve, XVII. 50). Az arany, a fényes jelző a napistenekhez, illetve az Istenfiúhoz tartozott. A fény spirálisan hullámzik. A hinduk az Istenfiút a fény kígyójának nevezték. A kígyó is tojásokkal szaporodik. Philo templomában, Felső-Egyiptomban agyagból és különféle tömjénekből mesterséges tojást készítettek, hogy kikeltsék belőle a kígyót. A hindu templomokban ugyanúgy tettek a kobrával. A teremtő Isten Kneph száján tojásból szárnyas kígyó formájában jön elő. A hébereknél a teremtő Istent a pusztában járó Mózes röpülő vagy tüzes kígyói ábrázolják. Az alexandriai rítusoknál a kígyó maga volt az Ophio-Krisztus, a gnosztikusok istenfia. A szárnyas gömb vagy szárnyas összetekeredett kígyó szintén az új életcsíra ábrázolási mintáihoz tartozik. Ugyanazt jelenti az egyiptomi Khopiroo (Képíró) bogár is. Minden az ős-Egyből keletkezett és minden létező Isten szellemének megnyilvánulása. A láthatatlan szellemi erő a levegő-elemet képjelező madár alakját vette fel, mely tojást ejt le a káoszba. Ebből a tojásból alakul ki a világ. A madár a hinduknál maga volt a fehér hattyú. A kezdeti szellemi erőt, Brahmát a térben lévő hattyúnak hívták. A hattyú neve Kalahansa, azaz kelő-hon-ős-a. A levegő-elem, illetve a szellemi erő a napkeltei erőkhöz kapcsolódik. Az egyiptomi Ozirisz volt a sólyom. Nemcsak a teremtés származik az Ős-egytől, hanem az Ő energiái szövik át a világot. Ő az, aki mindent tud, aki teremt, aki alkotta a törvényeket. A Biblia szerint Ő az Első. Ő az, aki élőként vonja be a világot: „Én vagyok az Első és az Utolsó és az Élő” (Jel 17–18). A sötétség az Atya-Anya, a világosság a fiuk, mondja egy keleti közmondás. Egy japán mondában a káoszban egy tojáshoz hasonló fényes mag jelenik meg, mely magában hordozza az élet csíráját. Minden a teremtő körfolyam terméke. Az újrakezdés, az újjáéledés is teremtési folyamat. A teremtés és az újjáéledés a világot átfogó isteni erőknek köszönhető. A mozgó energia alakja eltérhet a harmonikus gömbtől, de mindig egy forgástest formáját veszi fel. Az életet adó energia mozgásában tojás vagy almaszerű tórusz alakot ölt. A világ az Ős-egységből, az Ős-tojásból keletkezett. Az óind teremtésmonda szerint az Egy élőként rejtette magába a világot a kezdetektől: „A világ az űrben rejtve volt, De belső tüze élt.” (Rigvéda, X. 129) Az egyiptomi hitvilág napistene, Ra felkiált: „Én vagyok az égi mélységek teremtő lelke” (Halottak Könyve, XLII. 13) A világ különböző tájain élő népek hagyományában a kör, kerék és a tojás az istenanyához rendelődik. Világunk anyatermészetű. „A Teremtő kiárasztotta magából a semmibe önmaga egyik vetületét, megnyilatkozását, amiből lett az ő atyai kvalitásával feltöltődött anya természete, a létezés »Méhe«, az anya-világegyetem.” [15] Az ókor bölcseletében a kerek idomok anyai jelleghez kötődtek. Az egyiptomi falfestményeken az istennő, Nut szüli a Napot vagy a világtojást. Az Ő testéből áll az égbolt. Nem véletlen, hogy világunkat anyavilágegyetemnek hívják. A lélek bárkáját Nut teste tartja fenn, ahol a bárkavezető fején található a


385

kerek idom. Az élet szerkezetét lemintázó életfa is maga Nut teste. Az istennőt gyakran madárszárnyakkal ábrázolták. A tojás pedig a madárhoz tartozik. Az élet teremtése a Bibliában hét szakaszban történik. A biológiában szintén hét ciklusban osztódnak a sejtek. A hét kör metszéséből kialakul az életmag, mely faragott tárgyaink díszét képezi. A teljes mértani mintázat maga az élet virágának nevezett szabályos körkapcsolódás. Minden kör egymáshoz való kapcsolódásánál megjelenik az őstojás alakzata. Több nép hitregéjében a tojást hét burok veszi körül, amelyek később a hét felső és a hét alsó világgá válnak. Kettétörik, héjából lesz az ég, a tojás sárgájából a föld, s a fehérje alkotja a földi vizeket. A teremtéskori első látható lény magában mind a két nem természetét egyesítette, a tojásban lakott, és abból jött elő. Az egyiptomi Seb Föld-anya tojása a kettős erőtől fogant meg. A hindu Puránák hasonló módon írják le az elemeknek tojás alakba való első tömörülését. A Visnu Purána szerint a szellemi erő a durva elemekkel együtt tojást alkotott. A hinduk hitében a tojásból születik a négy elem, az ötödiken, a téren belül. A tojások nevei: Purusa, Élet szelleme, Mahat. Maga a világegyetem ura lakott benne Brahma szerepében. Ebben a tojásban voltak a szárazföldek, a tengerek, a bolygók, az istenek, és az emberiség.” (Visnu Purána, I. könyv, 2.) A skandináv hitvilágban a világegyetem árnyszerű csírája a káprázat (Maya) kelyhében, a határtalan és üres mélységben (Ginnungagap) fekszik. Miután éltető cseppekké alakul, azok megteremtették az első embert, a tehenet, Audumla-t (Ó-tömlő). A tehén tőgyéből négy tejfolyam fakadt, melyet a kocka képvisel (Volupsa). A kínaiak azt hiszik, hogy az első emberük tojásból született, amelyet Tien isten ejtett le az égből a földre, a vizekbe. A tojás jelképről sokan még ma is azt tartják, hogy az élet eredetének gondolatát ábrázolja. Természettudományos szempontból az emberi ovum is tojás alakú. A néphagyományokat kutató nagy elődök már felismerték, hogy a hitregék, a népszokások, a népművészet mögött archaikus képzetek és nagyon régi történetek állanak. A természeti népeknél ezek rituális formában ma is élnek. A különböző népek hagyományában a tojás alakja a Teremtőt, a lét terét vagy a tér csíráját mintázza le. Az égi sugártól létrejön a látható lény csírája. A hindu bölcseletben a kezdeti életcsírának és a világnak (világtojás) is tojás alakja van (III. stanza, 3). Hasonló képzet található meg a japánoknál. Egyik japán hitrege szerint a kezdeti káoszban egy tojáshoz hasonló mag jelent meg, mely magában hordozza az élet csíráját. A hindu bölcseletben a tért a kozmikus tevékenysége előtt Egyetemes Anyának, illetve a Tér vizeinek nevezték (II. stanza). A görögöknél a neve Szophia. A hindu bölcseletben a szellemi erő mozgása vezetett lényegében a szülő Tér minőséghez. Ezt a stanza úgy fejezi ki, hogy az anya megduzzad, miután a hetedik örökkévalóság utolsó rezgése rezdül át a végtelenségen. A világosság egy magányos sugarat bocsát le a vizekbe, az anyamélységbe (III. stanza). A rezgés végig száll, gyors szárnyával érintve az egész világegyetemet és a csírát, mely a sötétségben lakozik. A sugár átvillan a szűz tojáson, a sugár rezgésre készteti az örök tojást. A Kalevalában a tojás különböző részéből lett a világon minden. „A tojások összetörtek, Darabokra repedeztek. Töredéki váltak jóra, Gyönyörű szép darabokra: A tojásnak alsó fele Alsó anyafölddé leve, A tojásnak felső része Elváltozék felső égre. Sárgájának felső színe Váltott nappá, fenn sütnie, Fejérének felső része Ez meg holddá derengnie. A tojásban mi tarka volt,

386


Csillaggá vált s égen ragyog. Mi fekete vala benne, Felhő lett a levegőbe.” A hun hagyományban az ég kereke vált kétfelé: „Ég Kereke kerékagyig alámerült vízbe, sárba, Így vált földek abroncsává, magas egek boltozatává, Csillagok tartó vasává. Alsó fele világ alja, felső fele világ föle, Kilenc küllő összetartja, Tengölén egy agy forgatja.” [36] A hindu teremtésmítoszban, a Rigvédában a teremtő erőt egy kerékkel ábrázolják, melynek hármas kerékagya van (Rigvéda, X. 129). A hindu Rigvédában az Egy őserő teremtett mindent. Ez az őserő egy ideig a tenger mélyén aludt. Az indek szerint az Egy őserő vált a vízben tojássá. Az Egy tojása a teremtéskor két félre szakadt. A tojás szétesése után az egyik feléből keletkezett az ég és a másikból a föld. A tojás ereiből lettek a folyók, a fehérjéből a tenger. Egy japán monda szerint a világ egy tojás formájú ősanyagból keletkezett. Ez az ősanyag oly nagyméretű volt, hogy belőle keletkezett a világmindenség. A világos részéből az ég, a sötétből a Föld. E felfogás megtalálható nemcsak a felsorolt eredetmondákban, hanem a kínaiaknál, az indonézeknél, az afrikaiaknál, Polinéziában, az afrikai dogonoknál és a káldeusoknál is. Egy kínai teremtéstörténetben a világ kezdetben egy tyúktojásra hasonlított. A könnyebb anyag felúszott, abból lett az ég. A nehezebb anyag, a sárgája, lesüllyedt és abból lett a föld. Hitük szerint a világ még mindig egy tojásban található. A Föld is egy tojásban lebeg mint a sárgája. Regéik szerint a szűz születés is tojásból történik, akár a kínai császár isteni eredete. Az egyiptomi falirajzokon a lelkek régiójában a léleknek szintén tojás alakja van. A Holtak Könyvében az elhunyt ragyog a tojásában, mikor Amehet országába megy át (XXII. I.). Ő Seb Tojása (LIV. 1–3). A polinéz hitregében az elsődleges női lény, Vari-Ma-Te-Takere, a világóceán alatt ül egy tojással vagy kókuszdióval, és ott szüli meg első gyermekét, a holdisten Vatea-t. Kerek alakja van és kétéltű állat a béka és a csiga is. Az aztékok teremtésről szóló regéjében a szent Quetzalcoatl tollaskígyó békába bújt bele, a béka kettészakadásánál az alsó feléből keletkezett a föld és a felső feléből az ég. A yoruba törzs teremtő Oduduwa istennője csigaházba bújt el, majd tyúk alakját vette fel. A borneói dajakok teremtésről szóló hitregéjében az égből esett le egy csiga és egy hernyó, abból jött létre a termőföld. [68] A háziszárnyasok is a teremtés szereplői. A tyúk mint a teremtés egyik szereplője megtalálható az afrikai yoruba törzs hitregéiben is. Olodumare nevű teremtőjüknek a lánya tyúk alakját veszi fel és a földdel együtt megalkotja az élővilágot. Egy guineai hitregében az ürességben élő Alatangana leküldött egy kakast, hogy felkeljen a földön a nap. A hunok rovásos történetírása szerint Edda ősanya költötte ki a Nap tojását az aranypalotában, és a fény tojását az ezüstpalotában. [28] A magyar népmesékben Tündér Ilona költötte ki a napot. A görögök is a káldeus hagyományokat folytatták. A görög mitológiában az élet tojását Gaia (Ké, Kőjó) Föld-anya szülte. A káldeus Föld-anya Temet, Tiamat (TMT), mely zengésében a görögöknél is fellelhető mint Démétér. A görög mítoszok másik tojása Lédától (Lét-a) származik, amelyből Heléna kelt ki. A létezés megnyilvánulása a tojás alakú energia. Heléna pedig a mi Tündér Ilonánk megfelelője, aki az életfán – égig érő fán – lakik és ő maga a Tejút is. Az ősanyákkal kapcsolatos mítoszokban gyakran megtalálható a tojás is. A kínai mítosz szerint 18 000 évnek kellett eltelnie addig, amíg a tojásból Pan-ku istennő kikelt. A hinduknál a tojás és Purusa ősanya együtt található egy metszeten. A hitregékben az Istennő szülte a Napot és/vagy a tojást. Régi archaikus imáinkban az Istenszülő, a Napszülő szerepe Máriára ruházódott át: „Piros hajnal hasadott, Melyben Mária nyugodott, Urunk tőle született, Nap tőle származott…” [29]


387

A tavasz a teremtés évszaka, a mozgó levegő pedig a szellem erejének kifejeződése. Az őserők közül a levegő-elem rendelődik a lelki és szellemi erőkhöz. Az ősanya megtermékenyítéséhez a szellemi erő vagy a szél járult hozzá. A görögök hitregéiben az ősi Szél termékenyítette meg a világtojást, melyből kikelt Phanes, a fényes. A rábaközi hagyományban a tavaszi szél maga a Teremtő erő, mely teremtésre bírta Ősanyánkat. [36] A gnosztikusok Szophiáját a gondolat szellemi ereje termékenyítette meg, és az Istenfiú szavától alakult ki a világ. [68] A levegő-elem évszaka a tavasz. A szél elve a tavaszhoz áll közel. A földi természet a tavaszi megújulásával teremti állandóan újra önmagát. A hun bölcseletben a tavaszpont idején az első teremtést ünnepeljük: „Naporcájú Gonüz Ég-istenatyánk, Homlokán Holddal ékes Ukko Föld-istenanyánk Két Örvénylésének első összefonódását ünnepeljük, Az első teremtést, rügy fakadását.” [36.] A germán hitregében a tavasz ünnepe Eastarának és Balduinnak a nászához kapcsolódott. Eastara vagy Ostara volt a tavasz és a hajnal istennője, Balduin vagy Baldur a fény istene. A hitregékben nemcsak arról van szó, hogy a világot fenntartó energiák kerekded vagy tojás alakot vesznek fel, hanem ez a forgástest mintázata a kezdetekhez is kötődik. A világtojás fogalma az eredetmondák szerint gyakran kapcsolódik a vízhez, az ősanyához vagy az ősanya madarához. Az egyiptomi hagyomány szerint Nu Istennő szülte az őstojást vagy a Napot, akár Edda istenanya a hun mondában. Az 1. ábrán az egyiptomi ősi istennőt, Nut láthatjuk, ahogy szüli a világtojást vagy a Napot. A fennmaradt leírások szerint az ősanya Istennő szüli a Napistent. Az Egyiptomi Halottaskönyvben a Napisten így nyilatkozik: „Én Nuban születtem. Én vagyok az Úr, aki kezdetben keletkeztem, aki ura vagyok annak, amit teremtettem.” [3] A mi népünk képi ábrázolásainál a Nap a madár csőrében jelenik meg. Ez a megjelenítési mód a hun teremtéstörténet mondájából ered. Az istenanya a hun teremtéstörténetben madárrá változott át, miután létrehozta az égitesteket, „rendezé a csillagok járását, tüzek, vizek háborgását”. „A Nap pedig nem akarván a világkörön neki mért úton maradni, megszökött és alámerült az egek tengerében. Az első Isten ujjából újhodott istenség karakatona képében utána bukott és csőrében visszahozta.” [36] A pálos rend és a Hunyadi család címerében látható madár, csőrében a napkarikával. A kezdeti sötétség madara épp a holló vagy a sötét színű madarak: kárókatona, kerecsensólyom stb. Az életenergia áramlásában forgástest alakját veszi fel. A népi képzelet szerint a szépség és az egészség is inkább kerek idomú. Az ókor szemléletében a kerek idomok a női minőséghez tartoztak. Egészen az újkorig ez volt a főbb szépségideál is. Az egészség pedig minden ember vágya. Ezért nem véletlenül maradt fenn az a szokás, hogy tojással simítják meg az újszülöttet Besenyőtelkén, Hódmezővásárhelyen, Mezőkövesden, Gyimesben, hogy mindig olyan kerek és egészséges legyen. [60] 8.1.1. A KEREK GÖRDÜLÉS A létezés, az Élő nem más, mint egy folyamatos mozgás, egy kezdet és vég nélküli körfolyam. Egy körfolyam mozgásában mindig egy forgástest alakját veszi fel. Ilyen a tojás is: szabályosan gömbölyded. O és G betűnk a kerek Gördülés, a Gömb, a Semmi. Ilyen a Kezdet, mely éGi eredetű. Isten legősibb formájára utal. O betűnk az ősrégi eredetre és élő gomolygásra vezet vissza. Ugyancsak forgástest alakja van az almaszerű tórusznak. Tórusz alakot vesz fel Földünk mágneses tere, galaktikánk és az ember erőtere is. Hasonló a paradicsom alakja is. Nem véletlen, hogy az óind hagyományban a segítő világkirály Húsvét táján egy bárányt koronázó almával osztja áldását. [55] A hun teremtéstörténetben az ÉG Kereke gördült bele a sárba. Alsó feléből lett a világ alja és felső feléből a világ föle. [36] A magyar néphagyomány töredékekben ugyancsak őrzi a régi rítusok emlékét. Nekünk több eredetmondánk is van. A természeti népek rítusaiban hasonló elemek találthatók. Az ős-egységet többféle módon ábrázolják: kör, tojás, körbe írható mértani idomok, körbe írt kereszt, életfa a csónakban a vízen stb. [42] A hunok Zöld Bibliájában az Ős-egy teremtő és világot fenntartó energiája forgó kerékként jelenik meg. Ő nem más, mint a Kör-Ég-Ős. Az ég kerekének felső feléből lett a világ fele, alsó feléből a világ alja. Kilenc küllő tartja össze és tengelyét egy agy forgatja. [36] A hindu Rigvédában is a kezdetekben Egyke-

388


rekű szekér indul, melyet egy hármas agy forgat és heten ülnek rajta. Egy kenyai hitregében a teremtő Kurusi (Kör-ősi) az üresség ura, aki létrehozza a világosságot és a hét eget. A mezopotámiai napmadár neve Kars. Több nép hitregéjében a világ tojás alakú. Az Egyiptomi Halottaskönyv szerint a világ energiái tojás alakot vesznek fel. Ez az energia kilences szerkezetű: „Ré a tojásában van”, és „az isteni kilencség” ura. A teremtő energia anyagba való kivetülésével is tojásszerű Ős-anyag keletkezik. A látható világ a Nagy Gágogó tojásából kelt ki. Az ősanyag Atum, mely rokon töm, tömít, temet szavainkkal. A mezopotámiai föld-istennő neve hasonló hangzású: Tiamat, akárcsak a görög Föld-istennő Démétér. Atum ezt mondja magáról: „Én vagyok a tojás, mely a Nagy Gágogóban van. A tojásból keltem fel, mely a titok földjén keletkezett.” A hun regékben Edda ősanya szintén a tojásból keltette ki a napot. Gunár és gágogó szavainkat foglalja magába a finnek nagy teremtője: Ginnungagap, ahol az életcsíra fekszik. Az élő Ős a görögöknél Zeusz (aZ-ŐS), az egyiptomiaknál Amon volt. Egyik egyiptomi teremtéstörténetben Amon napistentől származik az élet. Amon Ré szeme. Az Amon-himnusz szerint a teremtés évszaka a kelethez, illetve a tavaszhoz kötődik. Amon tisztelete Thébában ismert még az óbirodalom korában. Az Amon-himnusz szerint „Ő az első keleten”. A mítosz szerint Amon teremtette saját tojását, ahogy felragyogott az ősvízben. Ebből a tojásból kelt ki ő mint a Nagy Gágogó. A liba a hangjával felborzolja az ősvizet és életre kelti a világot. A menny Amon lelkének lakhelye. Etimológiai szempontból érdekes, hogy Amon neve a tojás régi magyar nevéhez, a monyhoz és a menny szavunkhoz is hasonlít. Amon a mennyei lelkével mindent megtudott, amire kérték. Az is lehet, hogy a latin jósjel-omen szó a nagy egyiptomi nevéből származik. Amont kosfejjel ábrázolták, és a himnusz szerint ő volt az, „aki irányítja az arcokat”. Tudjuk azt, hogy az ember energiaközpontjai közül a fej Kos testrésznek felel meg. Az egyiptomiaknál több istenfiú hasonló jelentéskörrel bír. A tojásban Amon (Mon) volt elrejtve. A tojás neve Khnoom (Kő-honom). Ugyanakkor Khnoom maga a lelki csíra, illetve a lelki Kő. Kőnek nevezte az ókor az Istenfiút, illetve az ember lelkét. Khnoom az anyai jellegű tér megtermékenyülése után vált Ammonná. Khnoomot és Ammont kosfejűnek ábrázolják. Gyakran felcserélik őket, noha a tevékenységük különböző. Khnoom maga emberalakító, a tojásból formálja meg a dolgokat, Ammon maga a tojásban lévő csíra, mely megnyilvánulásával teremt. A tojás mint az életcsíra mintázata szakrális értéket képvisel. A régi egyiptomiak nem ették meg a tojást, akárcsak a brahmanok. A buddhisták nem esznek tojást, nehogy a benne levő lappangó életcsírát elpusztítsák. A tojáshoz hasonló kerekded alakot vesznek fel a gyümölcsök vagy a magok. A görög Attisz napisten egyik neve: Rimon etimológiai szempontból hasonló Amon nevével. Ő szintén kerekded anyagból származik, a gránátalmától. A gránátalma Dionüszosz kifolyt vérével átitatott földből csírázott ki. Az alma is, akár a tojás, ős-Egy szimbólum. Egy borneói hitregében a teremtő egy Rizs-tündér, akinek neve a mag szavunkhoz hasonlít: Mang. A jávai Hold-istennő lánya rizset termel. A polinéz teremtéstörténetben az elsődleges istennői lény a világtojás vagy a kókuszdió alatt ült, az óceán alatt és ott szüli meg gyermekeit. Egy Maliban élő bambara törzs hitregéjében az ürességben lévő FU nevű életcsíra mag formájában leesett a földre, és fehér fűzfa lett belőle. Az égből leszállt Faro istenség, aki hét eget alkotott meg. A tojáshoz mint forgástesthez kapcsolódik a létezés energiáinak áramlása és szerkezete. A kogi indiánok szerint a világnak tojás alakja van. Szerkezete hetes és kilences, akár az egyiptomi és hun mondákban. Az indián hitrege szerint a világot a Világanya teremtette, akinek kilenc lánya van. Mindegyik lány egy bizonyos földminőséget képvisel: homokos, fekete, vörös, agyagos stb. E földek emeletet képeznek a kozmikus tojáson. Mi az ötödik emeleten, a fekete földön élünk. A kozmikus tojás a Világanya méhe. A Föld is egy anyaméh, akár a kultikus házuk vagy a saját lakóházuk. A Föld üregei az anya testének nyílásai. A halott is az anyaméhbe tér vissza. A pap temetéskor a halott testét kilencszer emeli fel, hogy segítse viszszatérni az anyaméhbe. A madár és a tojás más hitregékben is összekapcsolódik. Egy másik egyiptomi hitrege szerint az őstenger mélyén levő tojásból születik meg Ra napisten. A tojást az istennő szent madara tojja a tengerbe. Ré sólyomként emelkedik fel a levegőbe. Olyan rege is van, amelyik szerint a tojást Geb és Amon készítette. Ma is áll az egyiptomi világtojás mint kődombormű Deir-er-behriben. Figyelemre méltóak a nyuszifüles és csillagos díszítőelemek.


389

Amon és Rimon neve összecseng a mi mony–menny szavainkkal. A csángók ma is a tojásnak azt mondják: mony. Az északi rokon népeknél is hasonlóan nevezik a tojást. A manysiknál muni, a finneknél muna a tojás neve. [34] Etimológiai értelemben mén szavunk is a mony–tojás szavunkkal rokon. A fehér mén a Hold állata. A Hold a világot létrehozó Istennő bolygója. Egyik eredetmondánk van elrejtve a Fehérlófia mesénkben. A mindent legyőző vitéz a méntől–monytól származott. Ma is úgy tartják a székelyek, hogy ők mind rokonok a fehér ló által. A hunok rovásos története szerint a régi egyiptomi felvilágosult uralkodó neve MÉN, Ménes volt. Ő alapította az óbirodalmat. Miután a környező népek elfoglalták azt, unokája, Ménes II. fel tudta építeni az újbirodalmat. [28] Ő volt az Úr Mén. Innen eredhet az Amon, Rimon, Amen név. Ménest a görögöknél Minószként ismerik, a hinduknál Manunak hívják. Anyai oldalunk fontosságát emeli ki maga a menny szavunk is. Rovásírásos feljegyzéseknél régen a Húsvét is Boldogasszony-ünnep volt. [43] Hitregéinkhez és hitbeli szervezetünk gyökereihez kapcsolódnak olyan szakrális nevek, mint Minósz, Menes, Mina, Manu, Mani, Munay KI, Amon, Amenhotep. Az óind teremtő Imrának a fia volt Mandi vagy Mon. Hozzájuk tartozik a primordiális bölcsesség, az ég és föld közötti közvetítő szerep, a mennyei hidat járó pontifex, a tiszta spiritualitás. A név jelentése a tojás révén a kezdetekig vezethető vissza: Emanuel, a menny él. A tojás, a mony a teremtő erők szimbóluma. Az Egyiptomban szentként tisztelt istenségek tollkoronájában szintén a Nap vagy a tojás alakja látható. Közülük kiemelkedő Amon fáraó, Ptah (Bot-a) kovácsistenség, Maat igazságistennő. A keleti szakrális sztupa építménynek tojás alakja van. Az épületek homlokzati díszítéseinél gyakori a tojásdad mintázat. Az amerikai indiánok mítoszai hasonlóak a mieinkhez. Szintén fellelhető bennük az ősvíz és az állatok nagyobb szerephez jutnak. A rovásos történetírás szerint a hunok eredetmondájában az ősi Szél termékenyítette meg Eda nevű istenanyát. A hetedik mennyországban az aranypalotában Eda tojta az aranytojást, és abból az élet lángja segítségével kikeltette a Napot. Ugyancsak a Széltől megtermékenyülve tojta az ezüsttojást, amiből kikeltette a Világosságot adó csillagot vagy teleholdat. [28] Nem véletlenül jelenik meg a Szél mint a teremtés egyik kelléke. A levegő-elem energiája a tavaszhoz, kelethez és a reggeli órához rendelődik. Az irokéz indiánok hitregéje szerint a teremtő Nagy Anyát, Avenhait a szél termékenyítette meg. Luzitániában a szél termékenyíti meg a lovakat. Az ókor szemléletében a teremtő szellem anyai tulajdonságokkal bírt. A szellem egy olyan erő, mely tud létrehozni Napot, Holdat csillagokat és mindent a világon. A ma is élő hagyományban a tojás nemcsak a tavaszhoz kötődő teremtéshez kapcsolódik. Ősszel a temetőkben a sírok díszítésekor tojásokat is helyeznek el Európa-szerte. Az ember mindig megpróbálta ábrázolható képekkel megközelíteni és megérteni az életet adó és fenntartó erőt. A teremtéshez fűződő rítusok a különböző népek hagyományában ma is megtalálhatók. A természeti népek jellegzetes rítusokat végeznek. Ezek a rítusok a Nap újranövekedésével Karácsonykor kezdődnek el és a tavaszi napéjegyenlőségnél tetőznek. Már az ókor embere a világ keletkezését és átalakulását ismétlődő folyamatnak képzelte el. Ahogy a világ kialakult, úgy az ember a maga bensőjében is mindig megújul. Az ember a természet ciklikus megújulásával mindig újrateremtheti önmagát, akár a földi élővilág. Minden évben másképp tesszük a dolgokat, másképp gondolkodunk. Fontos, hogy higgyünk az újrakezdésben. Nem az történik, amit akarunk, hanem az, amiben hiszünk. Az igazi hit az a bizonyosság, hogy amit kívánok, az meg kell hogy jelenjen, ha megnyitom magamat. Amire hitemmel igent mondok, arról tudom, hogy meg is valósul. 8.1.2. TÉR, TÉRD, TEREMTÉS A hitregékben kapcsolat van az istenanya térde és a teremtés között. A tér-elem mint őserő a tavaszhoz és az égi irányhoz rendelődik.

390


TÉRD szavunk gyökere a TÉR, akárcsak TERemtés, TERmészet, TERem szavainknak is. Nemcsak a TERemtés kapcsolódik a Térhez, hanem minden a TÉRben helyezkedik el. A TEREM elhatárolt TÉR. Valószínű, hogy rovásírásunk Torem-je innen ered, akárcsak a védelmet nyújtó sajátossága révén a Smaragdtáblák Amentije. Beszédünk képi megjelenítésekkel van tele. Kép nélkül képtelen az ember közelebb kerülni a TERemtés misztériumához. A TERemtő munkája a teremtés. A TERemtő a MAGa hasonlatosságára a TÉR ürességébe teremt tojást vagy gyümölcsöt, és létrejön a paradicsomi világ. A gyümölcs maga a TER-ős, formája a ToRuSz. A TERem alakja inkább kockához hasonlít, de forgó mozgásában torusz alakot vesz fel, mint az aranyalma. A Föld-anya jele a kocka volt. A TÉR tudatos építmény, olyan, mint az Építő: a Ten, Ten-magad. A TERemtő és a TERemtés határtalan, akár a ten-ger vagy ten-magad. Az esszénus–hun teremtéstörténetben a teremtő saját szelleméből adott nekünk: „Először megteremtetted a kozmikus erőket, És feltártad a kozmikus törvényeket. Aztán nekünk adtad a Te Saját Szellemedből fakadó Értelmet, És megalkottad testi életünket, Amelynek során befolyásoltad A Te hatalmaddal minden cselekedetünket.” [45] A világot létrehozó Istenanya térde és a tojás a különböző népek teremtéssel kapcsolatos mondájában összekapcsolódik. A finn Kalevalában az ősanya térdén költi ki a kacsatojást. A tojás két feléből keletkezett a világ, akár az ind mondában. Nem lehet véletlen, hogy latinul a térdet genunak hívják, születni, nemzeni pedig: geno. Az egyiptomi Nagy Gágogó tojását az istenanya térdére tojta. Az ausztronéz szigetek (Ivata) őslakosai hitregéiben az első lény térdéből születtek az emberek, mely térd kerekre, tojás alakúra nőtt fel. A bal térdéből jöttek elő a nők és a jobb térdéből a férfiak. A tojás az istennő terében (térdén) hétszáz évig vár a Kalevalában, hét örökkévalóságon át a hinduk hitregéiben. A skandináv Völuspá hőskölteményben a kezdetek csírája képezi a világtojást, mely a káprázat (Maja) méhében mélyen pihen. A finn, egyiptomi és ausztráliai mítosz szerinti kevert világ keletkezése és az ősanya térdének említése nem véletlen. A teremtéssel, a születéssel a Hold és a Szaturnusz bolygó van összefüggésben. A Szaturnusz a Bak bolygója, a Bak jegy tere pedig a térd. Nem véletlen, hogy a magyar nyelvben egy tőből ered a teremtés és a térd szavunk. A teremtéssel megjelenik a fizikai világban a téridő rendje. Ez a rend egész sor korlátot hoz elő. A Szaturnusz megfosztottságot, korlátot, a nagy szabadság után béklyókat hoz. A szellemi világ szabadságából születéssel az anyagiság korlátaiba esik bele az ember. Az anyagi világban megjelenik az érzelmek felfokozásával a küzdelem a fizikai létért és a lelki egyensúlyért. A Szaturnusz a nehézségeken keresztül tanulásra ösztökél. Ahogy a teremtés és a születés az ősanyához kapcsolódik, úgy a Szaturnusz jele is az ősanyához hasonlóan a fehér ló, illetve a Hold. Ezáltal többszörösen jelképes az ősanyag, az ősanya és a testbe zárt szellem terének kapcsolata. Térd és tér szavunk azonos gyökerű. Térdünk a földjegy energiáiban leledzik. A földjegyű Bak, Bika és Szűz hónapja a Föld-anyához és teremtő erejéhez kapcsolódik. A tavaszi teremtés a szellem terével függ össze. Az őserők közül a tér-elem évszaka a tavaszi napéjegyenlőség ideje. A szellem tere a földi völggyel fejeződik ki mind a hun, mind a kínai bölcseletben. Ilyenkor kiáltották a táltosok: „Örökkévaló a völgy energiája!” [36] Erre mondja a Tao Te King: „Örökkévaló a völgy energiája, a csodálatos anya, ég és föld gyökere.” A mai tudománytörténet úgy tartja, hogy a modern civilizáció a káldeusi műveltségben gyökerezik. Az egyiptomiak is a káldeusoktól vették át ismereteiket. A káldeus legenda a teremtésről így szól: „Abban az időben, midőn még nem létezett a magasban az, amit égnek nevezünk és lenn, amit földnek hívunk, midőn tehát sem ég, sem föld nem volt, akkor csak a víz (PS) és a mindenség anyja a kő (K) vagy tömörített föld (TM) volt. A víz és az anyag összevegyült és ezen keverékből, mely magába foglalta a világ alapelemeit, származott az élet.” [1] Az ember mikrokozmoszában a föld-elem a gyökérközponthoz rendelődik. Színe a vörös. A húsvéti tojás kedvelt színe szintén a vörös.

8.2. A lét és az újrakezdés tere

391

8.2. A LÉT ÉS AZ ÚJRAKEZDÉS TERE A tavasz a teremtési aktus fontos évszaka. A tavaszi megújulás, az állandóan ismétlődő újrakezdés pedig nemcsak testi, hanem lelki szinten is nagy jelentőséggel bíró folyamat. A régi elhalása és a tavaszi újrakezdés nemcsak a földi fizikai élethez szükséges, hanem a lélek fejlődésének módját is szimbolizálja. A látható világ mögött szellemi tartalom létezik. A szellemi erőhöz a kilences szám rendelődik. Ezért van Húsvét előtt és után kilenc hét a lelki érésre. Az ember keresi az életnek azt az örömét, amely lelki békét is nyújt. Az Ős-egy harmóniájába akar az ember állandóan visszatérni. Az év és a tavasz legjelentősebb ünnepe a Húsvét. A régi rovásírásos botnaptáron a tavaszi napéjegyenlőség és Húsvét is Boldogasszony-ünnep volt. [71] A tavaszi napéjegyenlőség egyensúlyt adó ereje után még várnunk kell a Hold erőire. A növekvő nappalok idején az egyre magasabbra emelkedő Nap fénye telíti a holderőt. A telehold ereje indítja be nagy erővel az újjáéledést, amikor fény jön nemcsak a Napból, hanem a Holdból is. A természet téli elhalását a fény általi feltámadás követi. A kozmoszi erők és a fény a feltámadó természetet szolgálják. Az ember lényének rejtekében is feltámad a fény, ha kellő egyensúllyal rendelkezik. A lélek harmóniájának fénye újranőhet a természeti erők segítségével. A lélek égi szimbóluma, a lélek bárkája maga a Hold. A Hold az érzelmi oldalunk és bölcsességünk hordozója, a víz-elem égiteste. Ez azt jelenti, hogy az érzelmi életünk a Nap egyensúlyt adó világosságában fürdőzik. Az egyensúlyt ábrázoló mérlegnek két oldala van. Az égi erők hatására az egyensúlytalanság is érezhetőbb formát ölt. Ilyenkor nagyobb erővel jönnek a lendítő erők. A húsvét előtti Fekete vasárnap és az utána következő Fehér vasárnap nevében is benne rejlik a kettős nyomaték. A bennünk és a világban működő kettős erők egyensúlyánál a termékenyítő impulzusok érvényesülnek. A farsangi rítusok képletesen véget vetnek a harcnak, elégetik az elavult rendszereket. A böjt alatt az ember lénye kiveti magából a régit, mely egyensúlytalanságot okozott. A tavaszi kozmikus erők ebben besegítenek. Az ember először tudatosítja önmaga számára, majd alkalmazza is ezen energiákat. A fejlődés, az evolúció épp a szeretet gyakorlása által biztosított. Fejlődünk és együtt rezgünk a világgal. A farsangi és tavaszi rituálék régi tudásról szólnak, a magyarság mágikus hagyományáról regélnek. Képi megjelenítései vidám ünnepekké varázsolják az átalakulást. A téli idő végén eljön az úgynevezett termékenységi szertartások vidám ünnepi ideje. A fekete küzd a fehérrel, a tűz a vízzel. Az életet mozgató kettős erő harmonikus voltában újat teremt. A vízzel való locsolkodás bőségvarázslás. Az új még csíraállapotú, mákszemnyi. A tojás a csíraállapot biztosítéka. A tojás magában hordozza a harmonikus kettősséget. A holdsarlóhoz rendelődő víz, illetve érzelmek segítik a teremtést. Aki locsolkodik, az kap tojást. Az élet titkát őrző tojást a lányok őrzik. A hímes tojás a lányok birtokában készül, és ők adják a locsoló legénynek. A víz szentsége az életerőt fenntartó érzelmi-értelmi harmóniához kötődik. Az Ős-egy, illetve a kezdet mindig szent. A Teremtő Isten terét nyugalom, együttérzés jellemzi. Oda vágyik vissza az ember. Az ember a kezdet szent energiáira akar mindig rálelni. Ezért tanul és tapasztal élete során, ezért imádkozik vagy meditál. Ezért a Húsvét a legnagyobb ünnepünk. A Húsvét volt az ünnepek ünnepe, a Solemnitas Solemnitatis. [67] Belső harmóniát csak az isteni egyensúlyra jellemző lelkülettel lehet kialakítani. Lényünk logikus és érzelmi oldala együtt kell működjön testi-lelki egészségünkért. A megélhetésért szükséges logikai oldalunk túlfejlett, és elnyomhatja együttérző oldalunkat. A szeretet és a bensőnkkel való egyesülés a jobb agyféltekés gondolkodás fejlesztését igényeli. Ez pedig lényünk sötét anyai oldalához, a mennyhez, illetve érzelmeinkhez tartozik. Az ember testi-lelki egészsége az érzelmeitől függ. Érzelmeink feldolgozása sok fájdalommal jár mindaddig, amíg élethelyzeteinkhez kellő módon megtanulunk viszonyulni. Lelki felemelkedésünk biztosítéka a Szaturnusz-hatásnak tulajdonított szenvedéseinkből ered. Így a Szaturnusznak jutott az a magasztos szerep, hogy az Egység, az isteni béke visszaállításában segítsen nekünk.

392


Gondolataink, szavaink, tetteink alakítják sorsunkat a velük kapcsolatban felbukkant értelmeink által. Lényünk rezgésének módja és szintje kiárad belőlünk és mindenre kihat körülöttünk. Mindenhez, ami történik, úgy járulunk hozzá, ahogy viszonyulunk a környezetünkhöz. A külső változások hatása visszatér ránk. Interferencia jön létre a magunkból kibocsátott és a visszatérő rezgések között. Ezt a hatást-visszahatást sorsként értelmezzük. Mindez a lélekre fejt ki hatást. Nincs ránk erőltetett sors. Mindig azt kapjuk vissza, amit kiadunk magunkból. Tudnunk kell, hogy belénk van írva a lelki fejlődés felé húzó erő. Ehhez a felfelé tartó úthoz vezet minden tapasztalás, szenvedés, öröm, béke. Egységben létezünk mindennel. Az egységhez vezető út az együttérzés, öröm és hála. Az esszénusok egyesülésnek nevezték az ember csendes magába mélyedését. Bensőnkkel való egyesüléskor eltűnik a múlt és a jövő aggodalma. Letisztult érzelmekkel és gondolatokkal egy olyan belső csendbe tudunk eljutni, ahol megnyílik a tér. Isten terében csendes és örömteli elevenség található. A belső önvalónkkal való egyesüléssel válunk igazán saját magunkká. Napi teendőink között a magunkra való figyeléssel a pillanat terébe juthatunk. Bensőnk megszentelt tere a most pillanatában van elrejtve. A pillanat csendjében való érzékelés békés, örömteli, édes. Ez a friss elevenség maga a felébredés, az éberen levés, a nem elalvás állapota. Ezért dorgálta meg Jézus a tanítványokat. A népek hitregéiben ennek a központi helynek a neve a Paradése az óindeknél, Paradesa a hébereknél, Paradis a latin népeknél, Pardes a káldeusoknál, Paradicsom nálunk. Másik neve Tula, mely megtalálható az ázsiai népeknél, görögöknél, óindeknél, Mexikóban. Az ókori szövegekben a központi paradicsomi helyet Agartának is nevezik. A görögöknél a világ központja egy szent kő, maga Omphalos, mely köldököt jelent. Ez a központi hely olyan, mint a kerékagy. A sumeroknál a napkerék volt a központi erő. A mitikus keleti tengerben vagy a boldogság tengerében voltak a szentek szigetei, a halhatatlanok otthona. A halhatatlanság földje, a szentek földje, a boldogok földje hasonló rejtett tudást tükröz, mely a földi boldogulást az érzékfeletti világhoz való bejutással kötötte egybe. Az igazi kreativitás a belső térből származik. Harmonikus teret teremt az is, ha a környező tárgyakat vagy testünk mozgását gondolatmentesen figyeljük, ha légzésünkre figyelünk. Ilyenkor tudatosan jelen van az ember és eggyé válik a helyzettel. Nem szegül szembe a történésekkel, hanem beleolvad és az Egész számára megfelelő cselekvés jön elő belőle. A mostban a jelen pillanaton keresztül hozzáférünk a létezés forrásához, a világmindenség hajtóerejéhez. Számos tanítás javasolja, hogy eresszük el félelmeinket, bocsássunk meg, üresítsük ki önmagunkat a zavaró érzésektől, gondolatoktól. Megérteni és megérezni kell, hogy az ember szerves egységben él a földön élőkkel és a földdel. Saját átalakulásával nemcsak saját magán, hanem minden létezőn segít. A hinduk ezt nevezik megvilágosodásnak, a keresztények megváltásnak, a buddhizmus a szenvedés végének. Isten megszentelt terébe a most jelenlétének figyelésével bekerülhetünk. A most jelenlétének szent érzése mély békét és nyugalmat ad. Erről fogalmazhatta Szent Pál: „Isten békéje, mely minden értelmet meghalad” (Fil 4,7). Az ókor bölcseletéből merítő alkimisták is a teremtő energiákhoz akartak eljutni. A bölcsek kövéhez vezető nagy mű elején az adeptus évekig tartó lelki felkészülést végzett. Ehhez rituális ima, vezeklés, sajátos életmód stb. tartozott. A munkákat legtöbbször a tavaszi napéjegyenlőség idején kezdték el. Az ókor bölcseletének megfelelően az alkimista az Ős-egység elemi erőit használta fel. A kísérleti edénybe a négy őserőnek – föld, tűz, víz, levegő – megfelelő anyagokat rakták bele. Többféle anyagból válogattak, színét, halmazállapotát is figyelembe véve. Az ideális anyagkeveréket tojással jelölték. Hosszan tartó munka után az alkimisták tojásából csíraállapotban megjelenhetett az új élet. Az alkimista ugyanúgy bánik az anyaggal, ahogy az ókor misztériumai bánnak az emberrel. Az anyag bizonyos rituális eszközökkel szenved, régi énje elhal, majd átalakul és új énje lesz. Úgy tartották, hogy a műveletet és a vele járó rítust a tavaszi napéjegyenlőségnél kell elkezdeni. Ebben az időben van a mi Gyümölcsoltó Boldogasszonyunk is. Ekkor fogant Jézus is Mária méhében.

8.3. A tojás és az energia spirálja

393

8.3. A TOJÁS ÉS AZ ENERGIA SPIRÁLJA „Tudd, hogy lelked előbb meg kell tisztítanod a sötétségtől, Hogy a fény kapuján átkelhess. Sötétbe rejtve, szimbólumokkal fátyolozva Találod meg a kapuhoz vezető utat.” (Tót smaragdtáblái) Spirális utat követ a fény. Világunkban a teremtő fényenergia minden megjelenési formája körpályát ír le, spirálisan rezgő mozgást eredményez. Az anyag is fénytermészetű. Az anyag is az energia egyik formája. Az atomfizikában ismeretes, hogy az atomrészecskék előrehaladásukban spirális utat követnek. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a részecskegyorsítókban az elektronok és a neutrinó is spirális úton halad. A tojás mint ősanyag-ősszellem keveréke és a spirál mint energiamintázat összekapcsolódik. Nem véletlen, hogy a tojások díszítésén is megjelenik a spirál, akárcsak a tojásfán. A kezdeti állapot kerekded tojásszerű alakzatot vett fel, akár ősködről, akár ősföldről, akár őscsíráról van szó. Az energia, illetve a fény terjedése spirálszerűen történik. Az életet teremtő és fenntartó energiák útja körkörösen spirális mintázatot ír le. A fizikai mérésekből már régebbről tudjuk, hogy a fény elektromágneses hullámként terjed. Az is ismeretes, hogy az energia örvénylése harmonikusan spirális utat követ, illetve a Fibonacci-spirál szerint történik. Az egyszerű szorzással kapott Fibonacci-négyszögek adják azt a számtani sorozatot, mely annyira ismert a szakrális geometriában és a fizikában is: 1, 2, 3, 5, 8, 13 stb. A Fibonacci-négyzetek sorozata adja a legtökéletesebb spirált, mely egy logaritmikus görbe. A spirál mintázata a természet része. A fizikából tudjuk, hogy az anyag fénytermészetű. Az anyagot folyamatosan felaprózva eljutottunk az atomig, majd annak kisebb alkotórészéig. Az atom kutatásánál a részecskegyorsítókban kiderült, hogy a kis anyagi részecskék lényegében hullámtermészetűek. Megállapítható, hogy az anyag egyértelműen rezgés, azaz hullámtermészettel bír. Normális körülmények között olyan alacsony rezgésszámmal rendelkezik, hogy anyagi természete van. Tudjuk, hogy az anyag állóhullám. Az állóhullám jellemzője, hogy csak akkor létezik, ha külső forrásból fenntartjuk. Az állóhullám természetű anyag tehát energiát igényel és külső irányítást. Olyan, mint egy dob, melyet kívülről ütni kell, hogy hangot adjon ki, vagy egy vízfelület csak akkor fodrozódik, ha kavicsot dobunk bele. A kígyózó vonal, a spirál a teremtő erő képjele. A teremtés fő mozgatója az energiaörvény, az „Örök Örvénylés”, az „Ikerörvénylés”, a Kör-ég-ős, a kozmikus kígyó. Az afrikai dogonok tojásán az isteni Örök Fénynek, az örök életnek a spirálja is megtalálható. [36, 55, 59, 68] A kígyózó áramvonalas csigavonal jelenti a teremtő fényenergia útját, az életet, az újjáéledés útját. Nem csak véletlenszerű mozgásszimbólum, hanem egy központ körüli folyamatos és rendszeres mozgást jelöl a csigavonal. Egyensúly és harmónia jellemzi. A mozgásirány lehet belülről kifelé növekvő vagy befelé csökkenő hullámú. A dogonok tojásán már megjelenik a Teremtő Fény energiájának spirális ábrázolási módja. A spirális energia az indek teremtésmítoszában mint kígyóostor jelenik meg, a rábaközi tudók hagyományában Ikerörvénylésként ismeretes. Az indeknél az ostor a teremtés elősegítője, a magyar hagyományban a teremtés eredője és a rossz legyőzője. A spirális mozgás az élet velejárója. A spirál egy növekvő, terjeszkedő vagy éppen csökkenő energiát jelent. A kígyózó energia a földi élet sajátja is. Anyaföldből keletkezett az élet. Több nép mítosza szerint a vízből felhozott homokból teremtett földet és embert az istennő, a Föld-anya. Egyiptomban az istennő neve Tum (Atum), a sumeroknál Tiamat (TMT), a görögöknél Démétér. Mindegyik a -tum, -töm gyökből származik, melyet mi magyarok jól megértünk. Tömörített homokon alakult ki az élet. Oda is temetkezünk. Az egyiptomi Heliopolisz lakói úgy tartották, hogy az ő városuk alatt volt az első ősdomb. Az ókorban az egyiptomiak és a szkíták első népnek tartották magukat. A teremtésmondákban a kígyót mindig a teremtéssel, az Istenanyával, a faanyával, a vízzel hozzák kapcsolatba. A kígyó vagy a sárkány az ősanyafa, az életfa kísérője. Olykor a sárkánykígyó a hitregékben legyőzendő gonoszként jelenik meg. Az istenanyák kezében jelenti az életet mozgató érzelmi oldal fontosságát.

394


Az istennői oldal a termékenységgel kapcsolatos. Az ókor termékenységi vallása hozzá kapcsolódott. A bőség istennőjét csigavonalas szaruval ábrázolják a keleti népek. Ez a tudás nálunk is megőrződött. A Kígyóbőr című mesénkben a gazdagság és bőség a kígyóhoz kapcsolódik. A jó királyfi változik át segítő kígyóvá vagy madárrá. [69] A hun teremtésben két vízörvény, illetve két forgószél vett részt. A víz-levegő közegében az energiaáramlást a kígyózó vonal ábrázolja le képszerűen. A kígyó az ókor szent állata volt. Testének hullámzása az energia terjedési módját képjelezi le. A kígyó-motívum a Bibliában negatív előjellel szerepel. A kereszténységben a kígyó inkább a gonosz jelképeként ismeretes. A hindu Rigvédában az ostor mint teremtő erő jelenik meg. A manysi ősi istenség neve Khalm (Halom), akinél megjelenik az energia kígyózó ostora. Khalm azt az utasítást kapja az égi atyától: „Fonj eleven kígyóostort, S a réteges Föld-anyára Három ízben suhints vele! Akkor majd a Föld kiterjed Két emberöl szélességre.” [33] A régi hun rovásírásos emlékekben a Föld-istenanyára suhintott a Kaltes bolygóról jött istenanya, aki „megcsapkodta az iszapot és a korbács hatására a termékeny föld minden egyes csapásnál ezer öllel terjeszkedett”. A Föld-anya, Joli ekkor hozta létre a hetedik fiát, az embereket segítő Istenfiút. A Föld-anya az életfa ötödik emeletén lakik. A segítő Istenfiú az életfa spirális szivárványhídján jön le a földre. Egy másik hitrege szerint a Föld-anya kacsájának munkája nyomán a vízből felhordott iszapból lett a domb, ahol a kacsa tojásából született meg az élet a Földön. [28] A rábaközi tudók hagyományában az ostort a teremtő Istenanya használta a rossz kiűzésére az apainak is nevezett logikus oldalunkból: „A Boldogasszony szitáló ködnél finomabb szellemanyagából vízirózsa kelyhében leánnyá testesült. Arany hajából ostort fonván csépölte, ütötte, verte a piros bikát, mígnem annak térde megcsuklott.” [36] Az apai oldalunkhoz rendelődő gőgből, uralkodási vágyból érzelmeink tisztításával kerülhetünk ki. A legmagasabb rendű érzelmeink az istennő felségterületéhez tartoznak. Apai oldalunknak is szüksége van ostorra. A hun eredetmondában az Atya-isten „hét csillagból” font ostorával kergette el a bolyongó és ártó szellemeket. [36] Az Istenatya a megtisztulás után szintén harcba kellett bocsátkozzon. Az ellene felkerekedett hideget – UDAG – kellett legyőznie. Udag tudatos volt, hogy ezt bosszúból cselekedte és mondta. „A szükséges rossz tartozzék lényegemmé.” [36] Nem véletlen, hogy a gnosztikusok Joltabot istene, Szophia párja rossz istenként volt ismert. [68] Apai oldalunkhoz tüzes indulatainkat, gondolatokat szoktunk sorolni. Gondolataink tisztítása és jóra használása tudatosodással oldható meg. Az erénylétrán a tudat spirálján lehet felfelé haladni. Az ostor a kígyózó szellemi erő mintázatát írja le. Etimológiai értelemben ostor szavunk ősrégi dologra utal. Gyökere Ős és TAR vagy TÓ_ÚR szavaink. Az ostor néphagyományunk egyik gyakori és kedvelt őseszköze. Ünnepeink díszét képezi az ostorcsattogtatás. Különösen a tavaszváró ünnepeknél használják. A farsangi népi játékoknál a télbúcsúztató és szalmabábu-égető – a régi elhalása – menet elején nélkülözhetetlen. A menetet mindig az ostorcsattogtató legények vezetik be a faluba. Az ostor mozgása a kígyózó energia útját mintázza le. Teremtő erőt jelenít meg. Nem véletlen, hogy a kígyózó mintázat a teremtéssel kapcsolatos rítusokhoz tartozik. Szimbolikus harmónianövelő hatást tulajdonítanak neki, jóvarázslásra használják. Az ókorban a hetérák az ember szellemét piramisba írható spirállal ábrázolták. A spirál egy növekvő energiát jelöl. A spirál mintázata a természet része. A harmonikusan növekvő spirál nem változtatja alakját. Egy logaritmus görbe mintázatát követi. Arányait számokkal kifejezve adja a Fibonacci-számot. A növények növekedése, a felhők alakzatának változása mind spirális energiamintázat alapján történik. A fákon a levelek és az ágak balspirál szerint nőnek. Az óra járásával ellentétes irányú balspirál a női energia áramlását képjelezi. Egyházunkat anyaszentegyháznak hívják. A sevillai Nagyboldogasszony templo-

8.4. A húsvéti nyuszi és a tojás

395

mának a tornyán ilyen balspirál található. A moszkvai Szent Bazil-templom egyik tornya balspirál mintázatot követ, a másik tornyon kettős spirál díszítése látható. A vak Katona Lajos női szobrán is a lányt balspirálok alkotják. Régi hitregék és termékenységi mítoszok lehetnek az alapjai a korbácsolás és kihajtott faágakkal való megcsapkodás termékenységnövelő szokás-hitének. A barka és a virágos ág ugyanis nemcsak otthonaink díszítésére szolgál. Úgy tartjuk, hogy a megszentelt barka áldást hoz a házra, akárcsak az állatok kihajtása zöld vagy virágos ággal. A tavaszi határkerüléshöz nemcsak ima járul, hanem frissen kihajtott búza és virág van a kezünkben, amikor imádkozunk a jó termésért. A nép áldást tulajdonít ezeknek a szokásoknak. Ilyen gondolat vezeti az embert, amikor a menyasszony kapuját, házát díszíti és elkészíti az új pár csokrát. A falu díszkapuját zöld ággal és virágokkal nagy alkalmakkor a jó- és szépvárás jegyében ékesítik fel. Gyerekmondókánk aranykapuként emlegeti, mely alatt áldásos átbújni. A virgácsolás a téli napforduló ünnepén a jókívánság, a lelki tisztulás útjának a kifejezője. A virgácsot vagy a fát feldíszítik, pántlikát, almát, tojást kötnek rá. Az ág az életfát helyettesíti, melynek emeletein felfelé haladva tisztul a lélek. Az ókori díszítéseken az életfa gyakran mint keresztfa jelenik meg. Régi imáinkban az életfát, a keresztfát aranyfának és annak az ágát aranyágnak nevezik, amelyen Jézus ül. [29, 30, 31] A virgácsot fűzfából vagy erősebb nádból fonják. Innen származhatnak a „nádi hegedű” vagy „meghegedülés” kifejezéseink. Katalin-, Borbála- vagy Luca-napi kirügyezett ágakkal látogatták meg eleink a rokonokat vagy csapkodták meg állataikat. A feldíszített fát a téli napfordulókor meg is gyújtották. [26] A pásztoroknál szokás, hogy tavasszal kizöldült ágakkal hajtsák ki az állatokat a karámból, ostor helyett. Szent Györgykor szokásos a zöldágas határkerülés, ugyancsak jótékony hatáskeltés céljából. Szent György napját vagy a május eleji ünnepet régebb zöldfarsangnak nevezték, de ma is szokás a lányos kapukat májusfával feldíszíteni. Egész Úrnapjáig ma is szokás a zöldágas díszítés. A tavaszi virágos mulatságokon választják meg a rövid életű pünkösdi királyt. Áldást hozó hagyományaink közé tartozik a virágos ággal vagy virággal való ünneplés. Ez a mozzanat megtalálható a húsvéti, a Szent György-napi, a május elseji, a pünkösdi, a Szent Iván-napi népszokásokban. A hitregéinkben, dalainkban a zöldellő ág és a virág is az egészséghez, a békéhez és a boldogsághoz kapcsolódik. A fák virágai is, akárcsak a fa, lényünk anyai, érzelmi oldalához kapcsolódnak, a tudás alapú szeretetről szólnak. A feldíszített fák szintén a hála, az újjászületés, a termékenység nevében tartott ünnepekkel, szokásokkal függnek össze. A karácsonyfa a növekvő nap energiáihoz kötődő belső újjászületést üdvözli. A feldíszített húsvétfa és májusfa világunk teremtő anyai oldalát, az együttérző szeretetet hozza előtérbe. A fa növekedési módja, illetve a fára tekeredő spirál emeletei lényünk tudatossági rétegeit képjelezik. Nemcsak a tojás és a balspirál, hanem a fa is lényünk anyai oldalához rendelődik. Régi népi hitregék emléke áll a téli és tavaszi fadíszítés szokásai mögött. A különböző népek hitregéiben a kezdet fája a teremtéshez kapcsolódik. A fa, akár egy anya, táplálja és gyógyítja a természetet. A faanya képzetből származik az a tény, hogy a feldíszített fákat a lányos ház udvarán állítják fel. A magyar lakodalmas asztalokon is megtalálhatók az áldáshozóként értelmezhető virágos vagy tésztafélékkel feldíszített ágak. A lányos lakodalmas háznál az udvarra vagy kapusasra fákat szoktak feldíszíteni. A menyasszony a fáktól elbúcsúzik, mielőtt az esküvőre indulna. Ágsiratónak nevezik a menyasszony búcsúját. [49]

8.4. A HÚSVÉTI NYUSZI ÉS A TOJÁS A népi hagyományok a nyulat és a tojást a tavaszi termékenységhez, illetve a teremtéshez kötik. Mindkettő a tavaszi újrateremtésről is szól. A tavaszi napéjegyenlőséggel kezd több fény lenni, mint éjszaka. A fényesebb nappalokhoz, a megújuláshoz a holdhatás is kellő nagy kell legyen. A telehold idején a Hold nagyobb hatást fejt ki a vizekre. A víz-elem mint őserő szintén anyai jelleggel bír. A mi Húsvétunkhoz az élet tavaszi megújulása kötődik. A húsvéti nyuszi a tavaszi megújulás és termékenység ígéretét jelképezi.

396


A tojást hozó és festő nyuszi túlmutat a földi valóságon. Ahogy a tojás képezi a hitregékben a teremtett világot is, a tavaszhoz kötődő teremtéshez is hozzákapcsolódik. A tojás mint az ősmag alakját lemintázó csíraállapot hordozója a termékenységre utaló teljes képet formál. A Hold alakja is közel kell legyen a tojásdad formához, ahhoz, hogy nagyobb ereje legyen. Ezért tartjuk Húsvétot az első újhold után. A regék szerint a Hold egyben a vizek és magok őrzője. A nyúl régi szimbólum, a termékenység jelképeként tartjuk számon. Ürülékei úgymond a nyúltojások, melyek száma igen magas. A Nyúl a keleti csillagképek egyik tagjaként a női jegyekhez sorolódik. A Szűz jegyhez rendelődik, annak egyik hold-dekanátusát képezi. A nyúl szaporasága révén az élet továbbvitelének garanciája. A nyúl nemcsak a legszaporább emlősök közé tartozik, hanem fürge, óvatos is. Minden kultúrában leleményesnek tartják. A mondák szerint a küzdelemben általában a nyúl a gyengébb fél, ám ügyességgel túljár az ellenség eszén. Az afrikai mondákban a hiénát, az indiánoknál a farkast győzi le. Itt a farkas, akár a kutya, pozitív szereplő. Van olyan monda is, ahol a nyúl mint a termékenység jelképe túljárt a farkas eszén. A krik indián mese szerint a nyúl és a farkas ugyanazt a nőt akarta feleségül venni. A nő a csinos farkast kedvelte jobban. Egy napon, amikor a két kérő együtt indult udvarolni, a nyúl betegnek tettette magát. Rávette a farkast, hogy vigye a hátán. A látvány olyan nagy hatást tett a nőre, hogy férjéül a nyulat választotta. A nyúl leleményessége lehet az alapja annak, hogy a komikumokat megjelenítő hősmítoszokba is bekerült. A hősmondák és azok népi ünnepeken való megjelenítése az ember sajátos élethelyzeteivel foglalkozik. Céljuk az önismeret és a problémák megoldása a személyiségjegyek által. A hangosan mondott szöveg olykor egyes személyekről szól, amelyek a közösséget érintő problémákkal vannak kapcsolatban. A Tapsifüles az indiánok egyik tréfacsinálója. Kezdetben gyermeteg, de pajkos hőstetteket visz véghez. Ha szükséges, mindig kap egy erősebb segítőt. Ha elbukik, teljesen megújulva feltámad. A nyúl alakja maga az Átalakító, a megmentő. Az indiánok Jézus alakjához hasonlítják. [66] Nálunk a farsangi mulatságot egy kecskefejű és fokost tartó főhős vezeti. A nyúl a Földdel és a vizekkel kapcsolatos termékenységi elemekhez tartozik. Mindkettő az anyai oldalhoz, a megújulást adó érzelmekhez kötődik. A nyúl a Holdhoz rendelődő víz-elem egyik képjele, akárcsak a kutya. A világ több kultúrájában a Hold krátereinek mintázata nyúlhoz hasonlít. Számos kultúrában a nyulat a segítő Föld-anyával és a Holddal társítják. Három nyúl a képjele a szíriai Hármas istennőnek. A Hold „arca” az aztékok szerint nyulat ábrázol, akárcsak a kínaiaknál. A taoizmus szerint a nyúl az ősanyával van kapcsolatban. Az Istenanya és a nyúl együtt ülnek a Holdon. Az azték mítoszban a Tecuciztecatl nevű, Holdhoz tartozó lény kezdi el sötétben a teremtést, testén a nyúl nyoma látható. A maja hitregékben a nyúl tanítja meg írásra az embereket. [70] A nyúl régi szent szimbólum. Megjelenik az arab miniatúrán, az ázsiai sámánok dobjain, templomi kazettáinkon. Az egyiptomi nyuszifüles tojásábrázolás mélyebb értelmet takar. A nyúl az egyiptomi falfestményeken is megjelenik. A világot szülő Nu istennő egyik kísérője. Nu istennőnek jele a nyíl volt. Etimológiai értelemben hasonlatos a nyúl és a nyíl szavunk. Az ókori Egyiptomban a nyúl az újjászületéshez kapcsolódott. Az indiánok egy Manabozo nevű holdbeli nyúlról beszélnek, aki a szeleket és a vizeket irányítja a Földön, és az emberek tudatának magasabb szintre való emelésén fáradozik. A Nagy Szellemet, Manitut is a nyúl képviseli. Az algokin indiánok Michabo Hold-istennnője maga a Nagy Nyúl, aki a tengeren vagy egy nagy tó mellett lakik. Kísérő állatai a farkas, holló és a patkány. [68] A hindu és a buddhista művészet a nyulat a holdsarlóval hozza összefüggésbe. A nyúl a tökéletes áldozat jelképe. A Nagy Nyúl nem más, mint maga Buddha, aki önmagát áldozza fel az emberek táplálékául. A keleti mondavilág a nyulat az önzetlenség megtestesítőjének tartja. Kínában női jellegűnek tartják és a nyúl a császárné állatképjele. A kínai horoszkóp negyedik állata. Ezt a jegyet a legszerencsésebbnek tartják: kedvesség, bölcsesség, nyugalom jellemzi. A kínaiak szerint a Holdon egy fehér jade-nyúl ül és életelixírt keverget. A középkori bestiáriumok szerint a nyúl a tavasszal, a termékenységgel, a szerelemmel kapcsolatos. A kelták a Holdistennőt nyúllal a kezében ábrázolták. Budapesten is van Nyulak szigete, talán a régi istenanya-imádat egyik foszlányaként.

8.5. Az Ős-Egy világot fenntartó élő tere

397

A görög–római mitológiában mint hírvivő, Hermész állata, akárcsak Tóté az egyiptomiaknál. Mint termékenységet jelző az istennőknél is megtalálható. Tudjuk azt, hogy a görögöknél a nyúl nem az ősi Istennőnél, Démétérnél jelenik meg, hanem Aphrodité szerelemistennő mellett. A görög hagyományokban a nyúl Aphrodité és Cupido kísérője. Hékatéhoz, a Kút-istennőhöz, az alvilági vizek-érzelmek tündéréhez is nyúl társult. A német mitológiában a nyúl a termékenységet szimbolizálja. Ezért maradt meg a tavaszi bőségvarázslás eszközének. Az angolszász Holdistennő neve Eostre, aki a tavaszt, a megújhodást, a termékenységet segítette elő. A nyúlfejű istennő a tavaszt, az újholdat jelképezte. Spanyolországot valamiért a nyulak földjének tartják. A keresztény ábrázolásoknál olykor a vadászat védőszentjeit is nyúl kíséri. Az Istennő és a nyúl kapcsolata a keresztények díszítőelemeibe is bekerült. Olyan Szűzanya-ábrázolásokat is ismerünk, ahol Szűz Mária lábánál kuporog a nyúl. [27] Ezekért tartjuk ma is, hogy a nyuszi által festett tojás áldást hoz ránk. A nyúltojás, mint hasonlat, a rábaközi tudóknak a teremtésről szóló mondájában is megtalálható: „Az Ős-istenség kezdetben egyedül volt, és nő volt, ki magában hordozá még a férfit is, mint várandós asszony méhében a fiát. Teremte hegyeket, völgyeket, testet ölte sziklákban, kövekben, alkotván azokat szitáló ködnél finomabb szellemanyagból. Teremte szellemgyerekeket is, Kisisteneket világrészek felügyelőivé, hasonlatosokat egymáshoz, mint a nyúltojás.” [36] A tojás a termékenységgel kapcsolatos népszokásokhoz tartozik ma is. A tavaszi teremtés ünnepe, a Húsvét fontos eleme a tojás, akár a Gergely-napi (március 12.) tojásajándékozás. Szülőfalumban, Gyergyóújfaluban három tojást ajándékoztak nemcsak Gergely napján a tanítónak, hanem házszenteléskor a papnak is. Régen lakodalomkor a lányos háznál a kapura rögzített díszes fákra is raktak kifújt tojást. Még a lakodalom napján az újdonsült asszony és férj étele is tojás Csíkszentdomokoson [49], vagy tojásra léptetik a beérkező új párt Pócson. [60] A Farkastanya című mesénkben a mesealakok a létezés eredetére utalhatnak. Elöl megy a tojás, utána a ruca. Az ősköd vagy szellemanyag tojásszerű idoma több nép regéjében megtalálható. Őket követi a napot jelző kakas, a fény megjelenése. A kakas után a tű ballag, a fénysugarak áthatolási képességének a megjelenítője. A tű után megy a rák, a víz-elem, az anyai öl jelképe. A rákot a ló és az ökör követi. A ló a Mén, a Hold-Mon, a menny mind ősanyai minőség. Az ökör szintén az ősanyai létet mintázza. A májusi Bika jegyben van az anyák napja. A tavaszi megújuláshoz tartozik a nyúl és a tojás is. A tojás, akárcsak az emberi térd őserőinek színe, vörös. A húsvéti tojás kedvelt színe a piros. A Föld-anyához rendelt színek egyike a vörös. A Föld-anyához kapcsolódik a tavaszi teremtés is. A teremtő színnel kapcsolatos a piros tojás, mely a vér színe. Gyökérközpontunk, térdünk a földjegyhez sorolódik és színe szintén vörös. Életerőnk alapja a gyökérközpontunkban van elrejtve. Innen indul felfelé ötös spirális úton.

8.5. AZ ŐS-EGY VILÁGOT FENNTARTÓ ÉLŐ TERE „Minden, mi teremtett, a renden alapszik. Törvény uralja az űrt, melyben a Végtelen lakozik.” [8] A tavasz a TÉR ünnepe. A lét TERe az Ős-Egy megnyilvánulási helye. Isten teremtő szeretete alkotta és élteti a világot. A különböző népek hagyománya szerint az ős-Egyből keletkezett minden. Az Egy örök, ugyanakkor azonosság és nyugalom jellemzi. A hunok Zöld Bibliája szintén forgó kerékként írja le a teremtést: „Legelső hajnal hasadása volt az, A Nagy Kerék lódíttatása, Minden idők kezdete, a legelső moccanás.” [36] A régi hitregék szerint a létezés az Ős-Egyből jött létre és mindent Ő fog át. A Smaragdtáblákon az „Egy” a mindenek kezdete és a mindent kormányozó. [8] A hun bölcseletben a Kör-Ég-Őstől származott

398


a világ, és a létet egy Agy forgatja. [36] A kínai bölcseletben a világot az Ős-Egy energiái hálózzák be, mely a kerékagyban nyugalomban van: „A Meg-nem születő kerékagyában Nyugvó EGY tartja össze az összes teremtményt.” (Rigvéda, X. 82) Minden egységes rend szerint létezik, mert minden a szellemi fényből, az isteni Egyből, a Bölcsességből jött létre. Minden egy végtelen kerületű gömbszerű alakzatban történik. A TÉRben minden összetartozik és Egységben rezeg. Az Egység maga a teljesség. Ezt az összetartozó egységet még nevezik energiamezőnek, Világléleknek, morfogenikus mezőnek, kollektív tudattalannak, kozmikus tudatnak vagy Akasha krónikának. A lét körében Rend uralkodik. A létezés formáit egyszerű alapelvek működtetik. Ezek egymásra épülve bonyolultabb rendszert alkotnak. Az esszénus–hun tanítás szerint a világ egységes energetikai szerkezetű. Mindenben bele van írva Isten törvénye: „A Törvény az Élő Isten élő szava. A törvény bele van írva mindenbe, ami élet. Megtalálható a füvekben, a fákban, a folyókban, A hegyekben, az ég madaraiban, Az erdei teremtményekben, a tenger halaiban, De legfőképpen megtaláljátok önmagatokban.” [45] A világ népeinek hitregéiben a lét energiái gömbszerű mintázatban áramlanak, akár egy tojás. A Tér tavaszi ünnepének idején ezért a tojás a fő díszítő mintázat a világ különböző tájain élő népek hagyományában. 8.5.1. AZ ŐS-EGY BÖLCSESSÉGE „Két Erő forgataga teremtés, Két Vízörvényként ölelkeznek, Két Forgószélként ölelkeznek.” [36] (8.2. ábra) Az ókori szimbólumok rendszerének megfelelően a Teremtőt és a világot összetartó energiát körrel ábrázolták. Ugyancsak körrel ábrázolták a Napot és a Bölcsességet is. [45] Matematikai szempontból a kör az önmagába visszatérő kezdet és vég nélküliség ábrázolási módja. A Végtelent a kör jelképezi. A végtelen nem lineáris rendszerből áll, hanem egy önmagába forduló rendszer. A meghajlított körből alakul ki a végtelen jele, a lefektetett nyolcas alakú mintázat. A végtelen jele hasonlít egy belső kettősségre. A tojás is belső kettősséggel rendelkezik. A mozgás az Egyen belül a magából való kivonással jöhet létre, melynek gyökere a belső kettősség. Az isteni bölcsesség kettősségében is egységes, harmonikus. A bölcsesség a maga törvényein keresztül megszabja a világ rendjét. Az atlantiszi Tót smaragdtábláin és a babiloni hagyományban is a világot az Egy bölcsessége fogja át. Az Egy bölcsessége lényegében polárisan megosztott, de harmonikusan egységes: „Az egész Űrben csupán egy bölcsesség létezik. Bár megosztottnak tűnik, de az Egyben egységes. Minden, mi létező, a fényből származik, És minden fény a Mindenségből. Minden, mi teremtett, a renden alapszik. Törvény uralja az űrt, melyben a Végtelen lakozik.” [15] A Smaragdtáblák szerint a Teremtő erő belső kettősséggel rendelkezik: bölcsességből és szeretetből áll. A sumer jelrendszerben a szeretet képjele a háromszög, a bölcsesség jele a kör volt. [45] Ez a szellemi tartalom a fizikai létben kettős teremtő erővé vált, apai és anyai oldalra. A kettős teremtő erő csak egységben tud működni, ami az Egyre jellemző. A hun–esszénus tanításban a Kozmikus Rend maga a Szeretet:


399

„Te kegyes Szeretet, Mutasd meg a Spirituális Igazságot A Te kozmikus Rendeden keresztül.” [45] A kozmikus rend szeretetét háromszöggel ábrázolták. A háromszögben három minőség kapcsolódik Eggyé. Az apai oldalnak megfelelő résznek és az anyai minőségnek kell legyen egy közös átfedési része. Ez a közös rész egy harmadik minőséget képvisel, akárcsak a gyermek, melyben mindkét félből egy-egy rész fellelhető. Az összekapcsolódást jellemző hármas minőség szellemi tartalommal bír. Az ókor embere a szellemet anyai jelleggel ruházta fel. A hun bölcselet szerint az Egy Ős Ég örök nyugalomban létezik mindaddig, amíg osztatlan állapotban van. Osztódottan töméntelen erő lesz belőle: „Egy csak Ős örök Egünk, Ős szellem ős testben, Ős test ős szellemben. Osztatlanul örök nyugalom, Osztódottan töméntelen erő.” [36] A körön kívül Nap, illetve fényszimbólum minden kerek idom, a tojás, a korona, az országalmának nevezett gömb, a gyűrű is. Az ókorban a várakat kör alakban építették. Az ókor népe a kör kerületének megfelelően járta a körtáncot, az órát, a hórát, a napkelte órájának táncát. A körtánc, a körmenet mind az ősi napkultusz máig fennmaradt jellegzetességei. Mi magyarok ma is táncra kerekedünk. Körbe kerülik ma is a tavaszi határszenteléskor a határt. Gyógyítás céljából a ráolvasó ima alatt a beteget körbejárják: „kerülj körül, Szűzanyám”. [29] Gyertyával a kézben megkerítik a beteget [49], vagy a házát, vagy épp a sírhalmát. A rábaközi tudók hagyatéka szerint régen népünknél szokás volt a Magyarok Istenének körmenetben áldozni, ki úgy vigyáz ránk, mint kotlós csibéire: „Ő a mi Oltalmazó Istenünk, kinek körmenetekben megáldott fehér lovat vezetnek. …fejedelmi hős atyánk volt ő valaha. Egyik így mondja: Má, amaz Mar-t mond vagy Mén-t. Nemzetünkre Ügyelő, a Kettős Világörvény Körein Minket szemmel tartó Őrszellemünk. Egekből vigyáz ránk, Mint kotlós csibéire.” [36] 8.5.2. A SZELLEMANYAG A lét forrása egy őserő, mely hullámzó körpályán mozgó ősanyag. Az ős-anyai elvű energiára utal a víz jelenléte és a tojás is. A szellemi erő képjele a madár, mely szintén az anyai oldal sajátja. A régi hitregék szerint a világ az Ős Egy szétválásával keletkezett. A tojásnak is két része van. A földön minden a kettősségen alapul. Páros erők lendítik a mozgást, a kerek gördülését előre. Páros erők adják az új életcsírát, ami további szaporodásra ösztönzi az erőket. A világ, akárcsak az ember, egy rend alapú rendszerben működik. Olyan, mint egy hologram, vagy egy fraktálrendszer. Az ember egy kisebb részekből álló olyan egységet képvisel, ahogy ő is egy nagyobb egység része. Ez felfelé és lefelé is a végtelenbe tart. A hun bölcselet szellem és anyag keverékéből származtatja a világot. Ezt az ősállapotot szellemanyagnak nevezi. A szellemanyag, mint az anyagi testet ölteni tudó energia, anyai jellegű. Ez az ősállapot a Boldogasszonyban testesült meg. [45] A természeti népek hitregéiben a teremtés a keleti égtájhoz és a tavaszhoz tartozó szellemrész műve. A szellemi erőhöz rendelődő levegő-elem égtája is a kelet. A kelet a sötéttel jelölt istenséghez rendelődik, akárcsak a tavasz. Sötét a jele a Föld-anyának, a Hold-víz-anyának, az anyai oldalhoz tartozó érzelmeknek. A keleti szellemrészt az indiánoknál az életfa vagy a kereszt képjelezi. A tupi indiánok szerint a keleti szellemrész, a „Mianyánk” minden emberben benne található. [55]

400


A hun–esszénus tanításban a levegős lélek-elem az anyai oldalunkhoz áll közelebb. A levegő angyala a Föld-anya szent hírvivője. Az ókor istennőit szárnyakkal ábrázolták. A madár vagy a szárny mindenkor a szellemi erő képjele volt. A hun eredetmonda szerint a teremtés Ikerörvényből keletkezett, mely a forgó kerékben nyert kifejeződést. [36] Ez az ősanyag tenger méretű, olyan nagy, hogy az egész világot átfogja. A belső örvénylés következtében két félre szakadt: „Tenger szellem, tenger anyag, tengernyi teremtés, Mindent magába rejtő ŐS IGE. Idők kezdetét megelőzően vajúdását váró terhes asszony, Homlokán Holddal ékes UKKO Föld-istenanyánkban, Tüzek őrében Boldogasszonyunkban, Naporcájú Gönüz Istenatyánkban Szellemnősténnyé, szellem-hímmé testesült.” [36] A Teremtő szellemanyag szüli a világot, tehát anyai elvű. Az ókor népe Föld-anyának vagy Faanyának hívja. Egyiptomban Nut teremtő istennőjüket Faanyaként ábrázolták. Ő nemcsak teremti a világot és az embert, hanem táplálja és védelmezi. A fizikai világba kivetülve harmóniahiányos állapot keletkezik. A nappal után az éjszaka következik, a születést követi az elmúlás, amely egy újabb születésnek az kezdete. Az aktivitás, a pihenés és lazítás szakaszai váltakoznak és együttesen hozzák létre a harmóniát. A ritmus törvénye a teremtésben mindenütt kifejezésre jut. A hun bölcselet szerint ikerörvény a világ létezésének alapja. A teremtő és összetartó rugó a szeretet. A szeretet elve az evolúció alapja. Az ókori bölcseletben a kör, a tojás a szent bölcsesség, az Isten szimbóluma. Így lett a tojás a teremtésnek, a születésnek, az újjászületésnek, az örök életnek, a természet tavaszi megújulásának jelképe. A rábaközi tudók hagyatéka szerint minden az ős Egy-ből lett, a „Nagy Kerék” lódíttatásával, az Örök Örvénylés csigavonala mentén. Ebben az ókori szimbólumrendszerből benne van a Kör, illetve a Napkerék, a csigavonal, illetve az energia körpályája is. Akár a többi teremtésmondákban, ahogyan a tojás két félre esik szét, itt a kerék két feléből lesz a világ alja és a világ föle: „Ég kereke, kerékagya alámerült vízbe, sárba, így vált földek abroncsává, magas egek boltozatává, csillagok tartó vasává. Alsó fele világ alja, fölső fele világ föle. Kilenc küllő összetartja, tengölén egy agy forgatja.” [36] A tojás kettősséget zár magába. Mindkét különböző tojásrész forgástest alakját veszi fel: a fehérje és a sárgája. A kettős teremtés található meg az ókori rítusokban: két hegy, két görbület, két örvény. Ezeket rendszerint eltérő színnel ábrázolják. A fehér oldalt gyakran a Nap, a sötét oldalt a Hold jellemzi. A világos és sötét színnel jelölt részt olykor a tojás sárgája és fehérjéje jeleníti meg. A tojás alsó és felső része a fény és a sötétség eredeti egységét fejezi ki. Az ókor szent geometriája szerint a görbe vonal, illetve a kör anyai minőséget jelöl. Az egyenes, illetve a sarkos idom apai jellegre utal. Nem véletlen, hogy a világ tojása mindig az ősanya mellett található. A tojás, akár a kör vagy a kerék, egyetemes szimbólum. Gömbölyű formájával a szerető bölcsességet jelképezi, és az életcsírát hordozza. Alakja tükrözi az égboltot, a Földet, de magát az emberi szemet is. A tojás mint az ős-egység jele, a világok közötti átjáráshoz is segít. A hellenizmus korában a síremlékeken is szerepet kapott a kerekded alak, a tojás motívuma. Ma is teszünk ősszel világításkor a sírokra tojást. A teremtő energia kettősségében is harmonikus. Az örvénylő harmonikus energiát a díszítőművészetben a szellőrózsával vagy forgó kerékkel ábrázolják. A kerék küllői lehetnek egyenesek vagy elhajlók. Számuk is négytől felfelé különböző lehet. Az esszénus jelrendszerben a világot fenntartó energiát jelöli a szellőrózsa sokágúan elhajló küllőivel. Régi archaikus imáinkban forgó kereszteknek vagy forgó kerekeknek nevezik a Bölcsesség és a Szeretet megnyilvánulási formáját: „Szent kerekek, áramljatok, szent keresztek forogjatok”. [29] Ugyancsak forgóként jelenik meg a magas lelkületű lények, az angyalok energiája is:


401

„Őrizzetek, angyalok, kerüljetek, keresztek…” [29, 30] Geometriai szempontból a tojás egy forgástest alakját veszi fel, akárcsak a magok. A tojás, a kör vagy a magok egy helyzeti potenciált jelölnek, egy önmagában mozgó energiát. A mozgás az Egyen belül a belső kettősségből jöhet létre. A teremtő Egy köre kivetíti önmagát. A kettő már az anyag száma. Ez a kettős kiegyensúlyozatlan erőt képvisel. Egyensúly úgy jöhet létre, ha az új kivetítés közös részt alkot az eredeti Eggyel. Ebben a közös részben benne van az eredeti teremtő nem anyagi minőség is. A két kör egy közös metszési zónában találkozik. Két kör metszésénél egy közös tojásszerű rész keletkezik. A közös rész tartalmazza a további lépésekhez szükséges erőt. A közös metszési résznek jellegzetes alakja van, melyet a szakirodalom mandorlának nevez. Ez a mértani alakzat a mítoszok őstojása, a hal, az ősmag, az alkimisták bölcsek tojása. Rovásírásunk H betűje szintén ezt az alakot veszi fel. A mandorla szakrális díszítőelem ma is templomainkban. Ugyanakkor megtalálható ovális ablakok vagy képkeret formájában. Tulipánunk szerkezete szintén az ovális mintázatú ősmagot vagy épp a halat tartalmazza. Az eredeti Mag-ból keletkezett minden. Az Egy osztódásával kis fénymagok vetültek ki az anyagba. A teremtő első körének kivetítésével, illetve a sejtszaporodásnál egyből kettő lesz. A két kör nem válik el egymástól, hanem egy átfedési zónában metszi egymást. Az átfedési tartományban – az ősmagban – keletkezett feszültség kiegyenlítődésre törekszik. Minden további teremtési lépésnél az Egy megkettőzi magát. Ezért újból osztódik mindaddig, amíg a hét lépés meg nem valósul. Maga az élet keletkezése, a Genezis és a sejtszaporodás is ilyen módon megy végbe. A további teremtési lépéseknél, egy-egy újabb kör kivetítésénél újabb metszési jelenség áll elő. Minden metszésnél egy-egy osztódással a sejtek száma kétszer több lesz. Az egy sejtből lesz kettő, a kettőből négy, azután nyolc, tizenhat, harminckettő és így tovább. A létkörök metszéseiből alakul ki végül az élet virágának nevezett ősi jelkép. Ez a rezgési létforma minden dolog eredete. A hét kör, az életfa hét szintje, a bölcsesség hét oszlopa mind az élet szerkezetére utal. A tojás kerekded alakja és a teremtő Fény háromszöge kapcsolatban van egymással. Két kör metszéséből kialakult mandorlába (mandula alakú magba) írhatók azok a háromszögek, amelyek az emberi szem geometriájának felelnek meg. A gabonaszem és a tojás is szem. Szem nevű ősanyától származtatják magukat a sumerok. Magyarul helyesebben Szemúria a neve. A szem szavunkkal rokon több ókori nép istenségének neve. Samas, Semes, Saman, Szmirna napistenről tud a perzsa, az indiai és a zsidó hagyomány is. A spanyolok nagy ünnepe Malagában is a San Samana nevet viseli. A finnek országukat Suominak nevezik. Nálunk van Sziméria, Szavaria, Szemera, Szemere név és helynév is. Az óindeknek a teremtésről szóló mondájában, a Rigvédában, a Szem Ur maga az őstojás: „A Szem Ur akkor bölcs értelemmel Megalkotott két görbülő világot. Kiköpült vajként végül megszilárdult. A Menny és a Föld így feszültek ott ki.” (Rigvéda, X. 82,1) Mértani szempontból a mandorlát (mandula mag) tekinthetjük az őstojásnak. Részben vagy egészben a gótika gyakran felhasználta ablakok, ajtók, képkeretek mintázásánál. A keresztény művészet Mária és Jézus ismertetőjegyeként alkalmazta a mandorla ívét. A kettősségen alapuló világ harmóniáját képjelezi a mandorla mint a szent közép energiája. A két féllel a középrész hármas egységet alkot. Ebben a világban nem lehet két dolgot egymáshoz rendelni csak egy harmadik segítségével. A legkisebb egymáshoz rendelhető egységek száma három. A sumer jelrendszerben a szeretet képjele a háromszög. A szent három és a tojás gyerekkori emlékeimben összekapcsolódik. Gyergyóújfaluban a három tojás ajándékba adása kétszer történt egy évben. Mindkettő az áldás nevében. Falumban három tojást adtak a Vízkeresztkor házat szentelő papnak és márciusban, Gergely napján a tanulók a tanítónak.

402


8.6. ÚJJÁÉLEDÉS „A boldog ember … olyan, mint a víz partjára ültetett fa, mely kellő időben gyümölcsöt terem és levelei nem hervadnak.” (Zsolt 1,3) (12. ábra) A világ energetikai szerkezete állandó változásban van. A változás és az újraéledés az élet alapvető jellemzője. Az evolúció benne foglaltatik a teremtés rendjében. Az állandó újrakezdés és újrateremtés a fejlődés alapja. A lét egységes rendszerű. A természetfeletti erő átszövi a természetest. Ahogy a teremtő Egy egész, úgy egészet képez a létezés minden formája. Az egészség elérése, a fejlődés képessége benne rejlik a létezés energiában. Ma úgy mondjuk, hogy az evolúció a létezés alapjaiban megtalálható. A világ teremtésmítoszai elmondják azt, hogyan jött létre valami. A rítusokban a világ teremtése és az ember megújulása hasonlóan jelenítődik meg. A földi természetre jellemző a periodikus változás. Az ókornak az örökkévalóságról való felfogása szerint a fejlődés mindig visszatérő periódusokban történik. Ezek a visszatérések jellemzik mind a fizikai, mind a szellemi világot, és megteremtik a változások által elősegített fejlődés lehetőségét. Minden állandó változásban van. Az egész univerzumban nincs két dolog, lény vagy jelenség, amely tökéletesen azonos volna. Minden egyszeri és egyedülálló. Az evolúció törvénye magába foglalja a változékonyság elvét. Semmi nem maradhat úgy, ahogy most van. Semmit sem ragadhatok meg, nem tarthatok meg, mert minden, ami elkezdődik, az véget is ér. Már a kezdet magába foglalja a véget, ami egyidejűleg valami újnak a kezdete. Az örök létezés, bár állandó változásban van, sem nem csökken, sem nem növekszik – van. Változtatja kifejeződését, és mégis állandó. „Az evolúció azon változás, mely akkor jön létre, midőn egyenlőtlenségből egyenlőség, bizonytalanságból bizonyosság és rendetlenségből rend keletkezik.” [1] A természeti népek rítusaiban az ember elválaszthatatlan egységben jelenik meg a mindenséggel. A néphagyományok megőrizték azt az ősi törekvést, hogy az ember az újabb próbatételek során megújítja önmagát és a teremtést is, akár a földi természet. Alapjában véve az ember vágyik vissza az ős-egy boldogságába. A különböző népek rítusaiban megismétlődik az Egy-ségbe való visszatérés és a teremtés, követve az évszakok változását. A próbatételek az önismerethez, a felébredéshez vezetik a hőst és magát az embert is. A legyőzendő akadályok rendszerint az érzékfeletti világ erőitől függenek. Az embert nem választja el lényeges határ az érzékfeletti világtól. A próbák kiállása után a mondai hős kapcsolatba léphetett azzal a szellemi erővel, amivel magát és környezetét megválthatta. A teremtés és az újrakezdés szent aktus. Az újrakezdés előtt az embernek saját lelkét-szellemét kell megtisztítania. A teremtést idéző rítusok és munkák előtt jellemző a rituális lelki tisztaság, helyszentelés, tömjénfüstölés. A szibériai, ausztráliai és afrikai kovácsok a munkák megkezdése előtt ma is szent rítusokat végeznek. „Minden, minek léte van, Más létezésbe megy át. Kivétel te sem vagy ez alól.” (Tót smaragdtáblái, 8) Az újrateremtés és az élet örökös megújulása visszatérő folyamatként jelentkezik a földi létben. A különböző népek hagyományos rítusaiban kapcsolat van a teremtés és a földi természet ciklikus változása között. A szétesést, újrakezdést és a változást a fák élő ritmusa szemlélteti legjobban. Ezért a rítusokban a fák gyakran megjelennek. Télen a karácsonyfa adja meg az ünnep díszét, Húsvétkor a tojásfa és nyáron az úrnapi fa. Mielőtt az újnak a csírája megjelenne, a réginek el kell halnia, vagy darabokra kell szétesnie. A földi természet tavaszi megújulása előtt a régi elhalt növényzetnek szét kell mállnia. Lelkünkből a régi berögződéseket ki kell dobnunk, hogy az újabb szellemi tudatosodásnak helye lehessen. A farsangi szokásokban elégetjük a régit, esetleg egy csónakban vízre bocsátjuk és ott ég el. A régi énünktől a szalmabábu elégetésével, az égő szalmakerekek legörgetésével válunk meg. A farsangi játékoknál az arcok kormozása szintén a régi elhalását jelenti, mely régitől meg kell válni és újat kezdeni. Így a régiből kialakulhat az új csírája.

8.6. Újjáéledés

403

Az alkimisták a részeire mállott sötét színű anyagkeveréket, amely már ideális kiindulópontot jelentett az átalakuláshoz, fekete hollóval jelölték. A tibeti tanítás szerint a teremtés és változás ciklikus rendjében ötféle születés, újjászületés létezik. [41] Ennek sorrendjében az első helyen van a tojásból való születés: 1. tojásból 2. anyaméhből 3. varázsszületés 4. nedvességből való születés 5. szellemi születés. Az ókor teremtésmítoszaiban maga az ős-egység hal el vagy darabokra hull. A tojás széttörik, a gabonaszellem magjaira hull a földben, vagy felvágják, ízekre szedik – majd újjászületik megsokasodva. Az alkimisták az ideális anyagkeveréket addig főzik és rothasztják, amíg ízeire nem esik. A régi energiáktól megszabadult ideális összetételű anyag a bölcsek tojása. Ebben keletkezik az új átváltozott anyag vagy a pietra genitrix, a tér(d) szent köve. A tér(d) a földjegyű Kő istenanyához tartozik, illetve anyai jellegű. A teremtésről szóló egyiptomi mítosz szerint a világ az ős-egység, egy ős-fa szétdarabolásával keletkezett. Ez a széthullás és a régi halála több nép eredetmítoszában fellelhető. Az isteni ős egyiptomi alakja egy Ősúr, neve magyarul ismerősen cseng, Osir, Ozirisz, akit a mítosz szerint a gonosz 14 részre darabolt. Oziriszt az ókor fa alakjában tisztelte. Faragott oszlop alakjában a templom fő részén foglalt helyet. A szentnek tartott oszlop a Dzsed vagy Ised (Ősöd) nevet viselte. Az elhalás és újjáéledés a téli sötétségben a növekvő fény alatt történik. Az Istenanya vagy a Föld-anya és a tojás legtöbb eredetmondában az élet létrehozója a Földön. A teremtéssel és az élet újrakezdésével kapcsolatban a tojáson kívül gyakori szimbólum a fa. Eredetünket és rendeltetésünket a díszítőművészetben a tojáson kívül az anyai jelleggel bíró életfával és madárral is ábrázolják. A teremtési aktus folyamán olykor az istennő madárrá változik át. Az Isten-fa, az életfa a madárral az élet szerkezetének jelképe. Az ős-egységből való kieséssel létrejött a világ és az ember. A létezés megnyilvánulása egyensúlytalanságot hoz létre. A világegyetem az egyensúly fenntartására törekszik. A mozgás lényegében egy törekvés az egyensúlytalanságból az egyensúlyba. Az egyensúlytalan kettes az eredeti Eggyel magában hordozza a nem anyagit. Ezáltal az isteni teremtő erő hármas szerkezetű. Erről szól a hun hagyomány: „Egy, Egyből Kettő, Kettő meg Egy, ez az élet varázsigéje”. [36] A természet ciklikus megújulásával a teremtés aktusa megismétlődik. Ez a ciklikus folyamat benn az ember lelkében is állandó újraalakulást hoz létre. Az ember vágyik az ősállapot boldogságába visszatérni. Rítusaiban állandóan meg akarja ismételni a teremtést. Ünnepein olyan szimbólumokat használ, amik az ős-egységre utalnak. Az ember a teremtés célja és szenvedő alanya. Neki kell visszatalálnia az ős-egy harmóniájához. Az emberbe be van oltva a tanuláshoz szükséges megújulási erő. Szeretettel, odafigyeléssel tudatossága növekszik a földi tapasztalatain keresztül. Minden együttérzéssel teli gondolat, szó és cselekedet növeli a benne mozgató szeretetet. Érzelmei sötétjében a szeretet tisztább fénye rendet teremt. Ez örömet, fényt hoz az életébe. A Smaragdtáblák erre figyelmeztetnek: „Tudd, hogy lelked előbb meg kell tisztítanod a sötétségtől, Hogy a fény kapuján átkelhess. Sötétbe rejtve, szimbólumokkal fátyolozva Találod meg a kapuhoz vezető utat.” (Tót smaragdtáblái [8]) A világ az ősegység szétválasztásából keletkezett. A két fél harmonikus együttműködése a fejlődés alapja. Az életben a kiegészítő másságok változataira és változására azért van szükség, hogy az ember lelkeszelleme fejlődjön. Az ember lelkének tisztításával anyagot alakít át szellemanyaggá. A „javuló minőség” érdekében teremtetett meg a kettősség: „Egy, Egyből Kettő, Kettőből Egy, Egy meg Kettő, Ez minden változás építőköve. Változások, változatok Csak kettő ölelkezéséből fakadnak.

404


Ezért van nőstény, ezért van hím: A folyton-folyvást javuló MINŐSÉG miatt.” [36] A szellemi erő építéséhez az érzelmek és gondolatok egyensúlya járul hozzá. Anyai és apai oldalunk együttműködését a tudatosodás segíti elő. Az ember és a világ állandó megújulásához is hozzátartozik a két ellentétes energiacsomag. Maga a nő és a férfi kettősség is ide sorolható. Minden ember magában kell megtalálja lénye egyensúlyát.

8.7. GEOMETRIAI VONALAK A Világegyetem léte egy rend alapú rendszerbe illeszkedik, melyben a változatosság is szerepet kap. Mindennek az Egységben meghatározott helye és szerepe van. Olyan, mint egy nagy hologram vagy fraktálrendszer. Nem előre megtervezett rend, hanem minden elem szabadságát megtartó mágneses öszszerendeződés. Az áramlások közötti kölcsönhatást nevezzük rezonanciának. Az ókor bölcseletében és a népek hagyományaiban a világot teremtő és összetartó energiának a szerkezete a kristályok vonalaihoz hasonló szabályos mértani idomokként jelenítődik meg. A makro- és mikrokozmosz hasonlósága által minden egymással kölcsönhatásba léphet. A körbe írt szabályos mértani testek mint a fényenergia rezgési módjai világunk sokszínűségét jelzik. „A filozófiát abban a könyvben írták meg, amely kinyitva fekszik s szemünk előtt: a világegyetem… A matematika nyelvén fogalmazták meg és betűi a háromszögek, körök és a mértani alakzatok” – mondta Galilei. [1] A szakrális mértan világában a körbe rajzolható egyenlő oldalú háromszög a ható szeretet szimbolikus képe. Ez mezopotámiai hagyományként maradt ránk. Magában hordozza a harmóniát és az egyensúlyt. Az egyiptomiak a mindenség természetét a körbe írt háromszöghöz hasonlították, mely a világ kettős természetére utal. A kettősségben egyensúly csak úgy áll fenn, ha szeretet kapcsolja össze őket. A sumer jelrendszerben a négyes szerkezetű kocka az erőt jelképezte, a kocka pedig a Föld-, illetve a Faistennő jele volt. Az ókor bölcselete a világot négy őserőtől származtatta: Föld, Tűz, Víz, Levegő. Mindegyik elemi erőhöz fizikai anyag és átvitt értelemben energiamintázat rendelődik. Az elemi erők geometriai mintázata mind a kockába behelyezhető, tehát mindegyik a Föld-anya egyik aspektusa. A földi négyes szerkezet az isteni hármasból alakult ki. A teremtő szeretet hármasságának ereje anyagba kivetülve létrehozta az embert. Az emberben csak letükröződik az eredeti harmonikus hármasság. Az emberben a fizikai anyag és a szellem keveredik egymással. Az élet tapasztalása során tartalmaikat felcserélik mindaddig, amíg az egyensúly kialakul. Nemcsak érzelmi és logikai oldalunk hozza létre a kettős hatást bennünk, hanem a földi (anyagi) – égi (eszmei) erőpár is. A négyes elosztású szerkezeti felépítésű energia működik az emberben és a világban. Ez a négyesség határozza meg a világ energetikai egységét. A NÉGYben is benne foglaltatik, a Teremtő, az EGY, a Négy EGY. A négy is valaminek az egészét jelenti, valami befejezettséget jelöl. Négyszög alakúak a régi várak. Négyszögű alapra épült a legrégebbi keresztény templom a Hagia Szophia. Négyszöget alkotnak a kora középkori templomok falai, amelyeket jellegzetes díszítőelemeikkel román koriaknak nevezünk. Az ember harmonikus szellemi energiából és harmóniahiányos fizikai anyagból szövődött. Az ember maga nem más, mint a fizikai testbe zárt szellem. Matematikai értelemben háromszög és négyszög egyben, melyek körbe írhatók. Ezért az egyiptomiak az embert négyzet alapú piramissal ábrázolták, mert alapja a négyzettel jelölt fizikai test, rajta a hármasságát jelölő három egyenlő oldalú háromszög. Világunk négyes szerkezetű, akár a piramis alapja. Négy égtáj és négy alap elemi erő együtthatása érvényesül. Az atlantiszi Smaragdtáblák szerint az ember halhatatlan lelke, a felsőbbrendű Énje szintén négyes szerkezetű. A Bibliából négy arkangyalról tudunk. Imáinkban forgó kerekeknek nevezik az ember energiaközpontjait és a szent szellemeket. [29, 30] A piramisban ábrázolt világszellemnek hét–kilenc szintje van. Az életfa hét szintje a világban és az emberben ható hét szellemi szintet térképezi le. A piramisba írható emberi szellem spirális energiájának

8.7. Geometriai vonalak

405

függőleges metszésénél megkapjuk a hét szintet. A négyes szint jelentőségében kiemelkedik a többi közül. Ez a szint volt az egyiptomi beavatások lelki-szellemi megfelelője. A teremtő Egy felaprózta magát. Ha a teremtő Egy-et körrel ábrázolják, akkor annak kisebb törtrészeiből keletkezett minden. Minden dolog eredete az Egy. A létrejött világ hetes szerkezetű: „Egy, Egyből Kettő, Kettő meg Egy. Ez minden mérték alapja, minden élet csírája… Szél, hossz, magas, mély magyarázata ez, Hét világ kerítéséé. Hét világ van… Egy-Örök-Ég szellemteste ez, Istenek anyaméhe ez…” [36] Az egy felaprózódásából keletkezett részek önálló éntudatot kaptak. Sajátos és többszintű rezgéssel rendelkeznek. A rész egyben egész is, mint egy kis hologram. A részek a tér energiái által egységben léteznek. „Én vagyok az Egy, aki kettőbe változik. Én vagyok a Kettő, aki négybe változik. Én vagyok a Négy, aki Nyolcba változik, Mert én vagyok az Egy.” (Egyiptomi Petamon sírfelirat i. e. 1250. [17]) A filozófia, a szellemtudomány egyértelműen bizonyítja, hogy a létünk alapját képező különböző energiarezgések a szabályos mértani testek alakját mintázzák le. Ezt nemcsak az ókor nagy gondolkodói tudták, hanem a matematika segítségével jött rá Leonardo, Giordano Bruno, Hegel, Kant, Leibniz, Descartes is. Az ókori bölcselőktől tudjuk, hogy a világ szerkezete mértani idomokkal írható le. Geometriai szempontból a kettősség két pont közötti szakaszt jelöl. Az anyag megnyilvánulásához térre van szükség. A harmadik dimenziót a külső pont által meghatározott háromszög adja. A szeretet hármassága maga a „kozmikus rend”. [45] A további teremtési lépéseknél egy-egy újabb kör kivetítésénél újabb metszési jelenség áll elő. Minden metszésnél egy-egy osztódással a sejtek száma kétszer több lesz. Az egy sejtből lesz kettő, a kettőből négy, azután nyolc, tizenhat, harminckettő és így tovább. A kialakult szerkezeti mintát élet virágának nevezik. A metszési vonalak körbe írható szabályos mértani testek mintázatát adják. A szabályos mértani testek száma hét. Az ókori bölcselőktől származó, szabályos mértani testekkel foglalkozó részét szakrális geometriának nevezik. Ezt az elnevezést a görögöktől vettük át. A körbe írt háromszög a szeretet szimbóluma, a platóni szakrális geometria természetes és harmonikus eleme. Minden más szabályos mértani forma háromszögekből épül fel. A tetraéder és a többi szabályos mértani test: a hexaéder, az oktaéder, az ikozaéder és a dodekaéder mind szabályos mértani testek. A világot alkotó őserői elemek energiájának rezgései a kristályok vonalai szerint rendeződnek. Az ősi hit és a görögök atyjának tartott Püthagorasz szerint a hat szabályos mértani test mindegyikéhez egy-egy elem kapcsolódik. Így a tetraédert a tűzzel hozzák összefüggésbe, a kockával a földet stb. A tetraéder a szakrális geometria szerint nap-elem, férfi jellegű, akárcsak a föld-elemű hexaéder. Női befogadó jellegű az ikozaéderhez társítandó víz és a gyermeknek megfelelő oktaéder. A tér-elem dodekaéderére a semlegesség a jellemző. Mindegyik szabályos mértani test behelyezhető a kockába, a hexaéderbe. Mindegyik a Föld-anyához tartozik. Nemcsak testünk fizikai anyaga köt minket a Föld-anyához, az istenanyához, hanem lelki fejlődésünk is. Az elfogadás, a szeretet mind női elvű oldalunk része. A lét a rezgések kölcsönhatásán alapszik. A kölcsönhatás alapját a legkisebb mintázat, a háromszög képezi. Minden szabályos mértani test háromszögekből épül fel. A háromszög ötszöröse található meg a pentagonban. Az ötödik lépéselemből keletkezett mértani alakzat méretei közelítik meg legjobban az aranymetszés szabályainak megfelelő isteni arányszámot, a fi-t, melynek értéke 1,618. [11, 18] Az ilyen arányszámmal rendelkező méretek a legharmonikusabbak. Nevét a nagy matematikustól, Fibonaccitól kapta. A legharmonikusabb méretekkel rendelkező spirál is az ő nevét viseli.

406


A pentagram ősidők óta használt bajelhárító, mágikus jel. Megtalálható Tell-Aszmar (Irak) sumer kerámiáin, Salamon pecsétjén, a görög harcosok pajzsain. A középkorban is a tökéletesség, a beteljesülés jeleként tartották számon. Minden időkben a tudás jelképe volt. A pentagon derékszögű háromszögei alkotnak minden platóni mértani testet. Az egyiptomi hagyományokban a körbe írt ötágú csillag a lelki egyesülésnek, a belső isteni fény kibontásának a jele. Az Amduat (Madút-a) könyv jelképe az ötágú csillag, melynek tanítása szerint nincs túlvilág. A túlviláginak vélt dolgokat a földi életünkben éljük át. Ötágú csillagok találhatók a szentek szentélyében Luxor közelében és a legrégebbi szakkarai piramisok mennyezetén is. Ebből következik, hogy a régebbi egyiptomi dinasztia idején istenanya-imádók voltak. Úgy tartották, hogy Nut istenanya szülte a napot és minden létezőt. Ötös szerkezet inkább az élővilágra jellemző. Az ötszög minden szakaszának aránya harmonikus arányszámot ad. Ezért az ötszöget a fény hullámvezetőjeként, illetve antennájaként tartják számon. Harmonikus voltából kifolyólag legkönnyebben rezonál hasonló frekvenciájú hullámokkal. Az ötszög külső szögei 144 fokosak, mely szakrális szám. A szervetlen anyagok nem alkotnak a pentagonális geometrián alapuló alakzatokat. Természetes formában a pentagonális szerkezet csak a biológiai rendszerekben jelenik meg. Ennek a szerkezetnek segítségével vezetődik az életerő az élő szervezetekben. A DNS szerves anyaga is pentagramok hálójának megfelelően van elrendezve, dodekaéderes szerkezetben, hurkosan. Az élővilág szerkezete az ötös rendszeren alapul. Nem véletlen, hogy Püthagorasz az emberi mikrokozmosz tökéletes számának tartotta az ötöt. Nemcsak az emberi test méretei, hanem az élővilág is a fi arány szerint van felépítve. Nemcsak a fej, test és láb, hanem újpereceink méretei is arányosak. Ötujjú a kezünk, a fejünket beleszámítva mi is ötágúak vagyunk. A tibeti hagyomány szerint ötös számú egy egész sor ismeret halmaza. Ötféle fontosabb tudás létezik, öt halmazba sorolják az ember tudatának fontosabb összetevőit, az öt elemnek megfelelően öt érzéke van az embernek, az ember életében öt fontosabb gonoszság árthat, öt nemzetség vár ránk halálunk után stb. [38] Az ötös rendszert a zenében is megtaláljuk. A zenében a pentaton hangzásnak nagy szerepe van. A tipikus magyar zene pentaton, akárcsak a kínai és a tibeti. A hang pentatonja alapegység, akár a terc. Az öt a szó őrzője. Az ember energetikai rendszerében a torokközpont az ötödik helyet foglalja el. A levegőmozgás a lélek erejének kifejeződése a Szóban. A szónak pedig teremtő jellege van. Az ötödik erőközpontunk köti össze az életfánk hét fokozatát. Az életfa hét emelete a tudatosságunk szintjeinek felel meg. A hét hang adja az oktávot, a hang kerek ritmusát. Az összekötő erő, a hang szakrális üteme az ötös. Zenénk pentaton hangzású. A hangok ritmusa nemcsak a zenében, hanem a beszédben is átalakító erővel rendelkezik. A hangok ritmusa a köztük lévő szünetek által alakul ki. A zene lényege sem a hangokban, hanem a köztük lévő szünetekben rejlik. Nemcsak a szavak értelme, hanem a beszéd tónusa, szólásunk indulattartalma is nagy hatással van ránk. Minden nyelvnek egyedi ritmusa van, vagyis saját energiával rendelkezik. Anyanyelvünk sajátos rezgése által nagy kincs birtokában vagyunk. [23]

8.8. ŐSERŐK „Tűz és víz nászából Született az élet” (Rigvéda, 161) Az élet indulása a Földön a tavasszal kapcsolatos. A világ eredetmondáiban a teremtés az ősvizekkel, illetve a kígyózó energiák megjelenésével kezdődik. A spirál a természetben az arányos növekedés formája. A történések során szerepet kapnak a többi elemek is. A víz a Földdel adja a befogadó közeget a fizikai élet megnyilvánulásához. A tűz-elem Napja adja a megtermékenyítő nyilait. A levegő-elem forgószélként jelenik meg, vagy az ősanya leheli a levegős lélek-elemet az emberbe. Az ember teremtése az eredetmondák szerint egy szent egyesülésből, egy szent nászból történik. A megjelenő életenergia tojás vagy mag alakú. Erről szól az ókor termékenység vallása, és ebből indult ki a kísérletező tudományok alapgondolata is.

8.8. Őserők

407

A tavasszal összekötött életteremtésnek megünneplése minden népnél megtalálható. Az ókori görögöknél tavasszal volt a Buphonia-ünnep és a rómaiaknál a Rosalia-ünnepsor. Ma Virágvasárnapján tartjuk a virág, illetve a barka szentelését. A virágfüzér, a virágkoszorúval kapcsolatos jóvarázslások hagyománya Szent Jánoskor vagy utána maradt ránk. A Dés környéki falvakban virágkoszorúkat dobálnak fel a házak, épületek tetejére, hogy azokat megvédjék a kártól. [39] A rábaközi tudók hagyatéka szerint a tavasz a termékenység ünnepe. Ekkor ünnepeljük „Naporcájú Ég-istenatyánk és Holddal ékes Föld-istenanyánk két Örvénylésének első összefonódását, az első teremtést”. Ők testesülés után az égig érő fa, a Bódi fa alatt találkoztak. A Föld-istenanyánk, Ukkó, a mi Boldogasszonyunk a Bódi Fa Királynője. Ilyenkor kapukat díszítenek fel, erdők-mezők vadjainak eledelt adnak. Magaslatok, völgyek, források, folyók Őrszellemeinek, Őr-dögeinek ajándékot, virágot visznek. Megáldják a kutakat, forrásokat. Borral, vízzel köszöntik az ősöket, az Őrszellemeket, és a pohárból a földre loccsintanak a Boldogasszony nevében. A tűzbe virágokat, füvet dobnak és átugrálnak rajta, majd a parazsat is vízzel öntik le. [36] A tavasz megünneplése a germánoknál szintén az Istennőhöz kapcsolódik. A tavasz istennője náluk Ostra-Eastara volt. [65] A tavasz a tér-elem energiáiban a teremtés ünnepe, amikor az őserők együttes munkája létrehozza vagy újjáéleszti a dolgokat. A térben hat a négy őserő. E négy elemi erőnek a fizikai világnak megfelelő térszükséglete képezi az ötödik elemet, a teret. Geometriai szempontból a világ fizikai és szellemi összetétele egy piramissal ábrázolható. Az alapja a négy elem: föld, tűz, víz, levegő, a csúcsa pedig a tér. Minden elemi őserőhöz egy-egy égtáj rendelődik, meghatározott színnel és jellemzővel. A kereszténység több régi szokást átvett az ókortól. A tavaszi határkerülés, a búzaszentelés, az úrnapi körmenet megőrzött valamit régi rítusainkból. A körmenet során négy megállás, ún. stáció van, amikor a menet megáll és imádkozik. Mind a határkerülésnél, mind a búzaszentelésnél a megállások a négy égtájjal függnek össze. A búzaszentelésnél az is fennmaradt, hogy a nép az illető égtáj felé fordul. Az első megállás a kelet felé való fordulással kezdődik, utána jön a déli, a nyugati majd az északi irányba való fordulás és a megfelelő ima. Minden égtájnál más-más evangéliumból olvasnak fel. Az égtájaknak megfelelő őserők és az evangélisták jelrendszere közös gyökerű. A keleti égtájhoz rendelődik maga a madárral jelölt szellemi erőnek megfelelő levegő-elem és a zöld szín. A keletre való fordulásnál Szent Máté evangéliumából olvasnak fel. A körmenetben továbbhaladva következik a déli irányba való fordulás, illetve az oroszlánnal képjelezett Szent Márk evangéliumából való felolvasás. A déli irányhoz a tűz-elem rendelődik, illetve a nap és színe a sárga. A Szent Mihály-templom szentélyének déli falán Szent Márk evangélista oroszlán képjele található. A körmenet harmadik stációjánál a nyugati irányba való fordulás és Szent János evangéliumából való felolvasás következik. János a nyugathoz rendelődő földjegyhez sorolódik be a Szent Mihály-templom szentélyének oszlopán is. Az utolsó stáció az északi irány és a Szent Lukács evangéliumából való olvasás. Az északi irányhoz a víz-elem rendelődik, melynek képjele a holdsarló vagy az ötös csillag. Szent Lukács képjele a holdsarlót lemintázó bikafej. Az északi irány a nap idejéből az éjszakának felel meg. Nem véletlen, hogy a karácsonyi és húsvéti éjszakai szertartásnál épp Lukács evangéliuma van soron. A tér-elemben rejtőzik a négy őserői elem, a tűz, víz, föld, levegő. Ezen őserők együttese az ötödik égi iránnyal a tavaszi teremtés ünnepéhez tartozik. Szent Ambrus leírja, hogyan szentelték meg őket, amit ma is elvégeznek a Húsvét-éjjeli liturgián. A tüzet kovakővel csiholták és gyújtották meg a hét fából előkészített máglyán. A tűz megáldása után ezzel meggyújtották a gyertyákat. A vizet a keresztkútba tették. Ott történt a vízszentelés vagy a kútszentelés. Ennek során a pap kezét a vízbe merítette és a vizet négy részre osztotta négy irányban. Utána ugyancsak kereszt alakban rálehelt háromszor a vízre Isten áldásának jeléül, hogy az a víz felett szétáradjon. Ez egyben levegőszentelést is jelent. A meggyújtott húsvéti gyertyát háromszor vízbe mártja és mondja: „Szálljon le a kút teljébe a Szentlélek ereje”. Majd beállítja a kútba a gyertyát és a vizet kereszt alakban megáldja. Ez a szenteltvíz, mellyel meghinti és megáldja a híveket. [75] A tűz, víz, föld, levegő és tér őserői szimbólumok.

408


Az elementáris erők lényegében nemcsak a fizikai világ összetevői, hanem őserői szimbólumok is. Minden, ami a fizikai és szellemi világban működik, ezen ötféle energiából tevődik össze. A tibeti rítusoknál Anya-tantrának nevezik az elemekkel való harmonizáló gyakorlatokat. A természetben található ismerős elemek a fizikai világon túli analógiákat jelentenek. A tűz jelenti a nap életet adó energiáját, testünk melegét, de jelenti érzelmeink hőjét, az együttérzésünket. A föld-elem biztosítja testünk szilárdságát, a csontozatot. Ugyanakkor ennek az elemnek az energiája adja lényünk megalapozottságát, magabiztosságunk érzését. A víz-elem nemcsak testnedveinket biztosítja, hanem érzelmeink egyensúlyát is befolyásolja. Érzelmeink bolygója maga a Föld. A levegő-elem biztosítja a lelkünk testbe való ágyazását, a lélegzetünket, de ugyanakkor adja rugalmasságunkat, nyitottságunkat és fejlődőképességünket. A tér-elem adja testünk-szellemünk tereit és a tudatosságunkat. Az ókor gondolkodói egy-egy szabályos mértani testet rendeltek a víz, tűz, levegő, föld és éter elemi energiáinak megfelelően. Kapcsolat van az elemi energiák formái és a molekulák szerkezete között. A tudomány kimutatta, hogy az atomok és ionos térerővel rendelkező atomcsoportok egymással az elektrosztatikus terük által kapcsolódnak. Ez az irányított energiájú tér a belső elektromágneses téren kívül érzékelhető erőnek felel meg. A térerőknek megfelelő elektronok vagy ionok szintén a legkoncentráltabb energiájú körnek megfelelő gömb szerint rendeződnek. Itt is érvényesül az „amint lent, úgy fent” elv. A molekuláris részecskék olyan alakú erőterek szerint rendeződnek el, akár a látható kristályok. Nem véletlen tehát, hogy a tudomány a molekulák rezgési módjának megfelelő erőteret kristálytérnek nevezi. Az elemek és a nekik megfelelő energiák nincsenek elkülönülve. Minden elem tartalmazza a többit is, ugyanakkor együttműködnek. Az együttműködés eredménye lehet egymás felerősítése, de egymás kioltása is. Például a tüzet segíti a levegő, de kiolthatja a víz és a föld. 8.8.1. A VÍZ A víz jelen van a legtöbb tavasszal kapcsolatos szent rítusban. Az egymástól távol eső népeknél széles körben a víz a megújulás és a termékenység szimbóluma. Úgy tartják, hogy a világ eredetileg vízszerűen folyékony volt. Az őstenger volt minden teremtés forrása. Az őstenger energiáit kígyóval, sárkánnyal ábrázolták. Egyiptomban a víz-elemet jelölő Nílus folyó jele a kígyó, ugyanakkor a segítő és lehúzó energiák jele is. Anu a fő istennőjük és a víz szóból eredeztethető Anubisz (Anu-víz), a vízistennőjük neve. Anubisz áldásával kellett a halottat megszórni, illetve vízzel meghinteni. A kínai kultúrában a vizet az egyes számmal, a Teremtővel társítják. Jelöli egyben a mélységet, az északi irányt, a hideget. Jele a felfelé forduló ezürt holdsarló. A víz a női elem, az anyai aspektus megtestesítője. A hagyományos kínai feng shui rendszerében – a víz és a szél – az egyik elem a víz. A sárkányenergiával van összefüggésben. A sárkánykirályok a tenger fenekén palotákkal rendelkeznek. A mitikus keleti tengerben vagy a boldogság tengerében voltak a szentek szigetei, a nyolc halhatatlan otthona. Az iszlámban a víz a legszentebb anyag a rituális tisztálkodáshoz. A Nílus vizét az egyiptomiak szentnek tartották, akár a hinduk a Gangesz vizét. Nyíl volt a jele Nu istenanyának. Vízi állat, kagyló volt a jele Visnunak. Szertartásokat végeztek a Víz Anyjának kiengeszteléséért. A kelták is a folyókat az istennőkkel társították. A meséinkben Tündér Ilonánk palotájánál is ott található a csodató és az élet vize. A rábaközi tudók hagyatéka szerint a víz a Föld-istenanya, Anahita, a Boldogasszony, Ukkó áldó anyaga. [36] A vízzel való kereszt alakú meghintés áldásos jellege régi időkből maradhatott ránk. Az Arvisura [28] szerint a hunok az Istenanya jelének, a szent tűz jelének tartották a keresztet. A régi rovásos feljegyzések alapján a mai Vízkereszt a Szentkereszt ünnepe volt. [43] Archaikus imáinkban a szent kereszttel való megjelölés áldás volt a lélek számára. Ez az áldás kapcsolódik az Istenanyához, a Boldogasszonyhoz: „Engem angyal megőrizzen, Szent kereszttel megjegyezzen, Hadd aludjam Boldogasszony ágyában…” [2, 30, 31] A hunok hagyományában a test halála után a lélek úgy kap bebocsátást az égi birodalomba, ha az Istenanya jelével, a kereszttel megáldatott. [28] Ma is vízzel megkereszteljük a gyermeket. A szentelt vízzel kereszt alakban meghintjük az állatokat, a házat, a határt.

8.8. Őserők

409

A víz szakralitásának öröksége a tavaszhoz, illetve a Húsvéthoz kapcsolódik. Templomainkban ma is van vízszentelés Húsvét szombatjának estéjén. A víz és tűz életteremtő nászának emlékét idézi az is, hogy egyszerre szentelik a tüzet és a vizet. A vízmolekulák szerkezetéből adódóan a víz tárolni képes az információt. Bizonyára a húsvéti rítusok jó hatással vannak a földi világra. A lelki-szellemi impulzusokat a víz átvenni képes és továbbadja a földnek. A geofizikából ismeretes, hogy a kőzetek magukba rejtik az ember szellemének energiáit, a történéseket. A földdel eltakart régi települések helyein fizikai műszerekkel mérhetők az ún. Ley-vonalak. A víz információt átadó képességének ismerete régi tudásra utal. A népi hagyomány ezt megőrizte. Nemcsak itt a Kárpát-medencében, hanem a hunok nyomvonalán is több népi szokás kötődik a húsvéti vízhez. Húsvét hajnalán a patakból való mosdás fiatalító hatású. Több helyen úgy tartják, hogy áldó hatású a Húsvétkor kimerített víz a folyókból vagy kutakból. Ez a víz gyógyító és fiatalító erővel bír. A vizet szombat éjszakáján vagy pirkadatkor kell kimeríteni és szótlanul bevinni a házba. A vízben rejlő áldó hatást az emberi hang sem zavarhatja meg. Az állatokat is beterelték Húsvét reggelén a folyóba, hogy egészségesek maradjanak. A hunok tavasszal mindig megtisztították a kutakat, forrásokat. Ezekhez közel helyezték el a rítusokhoz tartozó szent oszlopaikat, az ORU-t. [65] Szokásban van a szentelt víz jóvarázslásra való használata. A vízszentelést Húsvétkor végzik a templomban. Gyergyóújfaluban gyerekkoromban a szentelt vízzel meghintették az udvart, az állatokat, és még a beteg homlokát is azzal kenték be. Húsvét reggelén a templomból vittük mi gyerekek haza a szentelt vizet. Vízkeresztkor a pap áldja meg a házat szenteltvízzel. Németországban és Svájcban ma is szokás a kutak és források feldíszítése a Húsvét idejére. A díszítéshez kifújt tojásokat és az energia áramlását utánozó színes szalagokat használnak. Gyakori a virággal és a fenyőágakkal való díszítés is. A húsvéti locsolás az ősi vízzel való áldásnak a hagyományos gyakorlatához fűződik. Kárpát-medence-szerte ma is szokás Húsvétkor a lányok locsolása. A locsolást vízzel vagy rózsavízzel végzik. Az illat, illetve a virágillat is a tavaszhoz, illetve az Istenanyához kapcsolódik. A létezés energiamezeje a térben található, mely anyai-érzelmi jellegű. A tavasz a tér-elem évszaka. A locsolás ezért kapcsolódik a tavaszhoz. A megfelelő rózsavíz jó érzést kelt, mely szellemünket nyitottabbá teszi, akárcsak a virágok harmonikus alakja és színei. Az illatok az ember erőrendszerére hatnak. A rozmaringot nem is olyan régen még használták a holttestek ravatalozó helyének illatosítására abban a hitben, hogy annak az illata segít a holt lelkén. A tibeti hagyományban hasznosnak tartják az áldozati illatot. Füstölők formájában a napi rítus tartozéka. Halál esetén áldozati illatot ajánlanak fel a lélek megsegítésére. Az illatot az Ég Úrnőjéhez társítják mint a munka angyalának tartozékát. A képes ábrázolási módoknál az illatot kék tavirózsaként jelenítik meg. Legtöbbször az illat mellé társítják a zenét, illetve a rituális táncot, melynek jelei a csengettyű és a zöld színű sasmadár. Ezek mind az Ég Úrnőjének jelei közé tartoznak. [38] Az ókor bölcseletére alapozó alkimisták is használták a liliom- és rozmaringillatot a kísérleteik sikere érdekében. Úgy vélték, ezzel könnyebben jutnak a Nagy Királynő kegyeibe, és az anyag átváltoztatása jobban sikerül. [37] 8.8.2. A TŰZ A tavaszi ünnepek másik velejárója a tűz. Ugyanakkor a fény révén magába rejti a Mindenható erőt és annak megtestesülését az élő fizikai anyagban. A tűz-elem a vágyat, a szenvedélyt jelképezi. Ez a teremtő energia egyben pusztító is. Meleget ad, de ha túl közel megyünk hozzá, megéget. A tűz az átalakító erő, a cselekvés hője. Több kultúrában igen nagy hatalommal bíró jelkép. Minden szent rítus velejárója a tűz. A hitregék szerint a tűz az égből származik, amelyet nehezen tudtak lehozni. A görögöknél Prométheusz, az indiánoknál egy égi küldött hozta le a tüzet az embereknek. A dogonok szerint a Napból egy darabot loptak le és abból lett a tűz. A hindu tűzisten neve nekünk érthetően Égni: Agni.

410


A tűz a négy elem közül a déli égtájat, a nyarat és a deli órákat jelképezi. A babiloni főnixmadár is a tűzből születik. Az egyiptomi Sekmeth tűzisten veszélyesen tud perzselni. A fény fiaként tartották számon a Napistent és a segítő Istenfiút is. Az egyiptomi Atum istenfiú „önmaga keletkezik Nut anyja ölén”. Így vall Atum magáról: „Én vagyok a láng, a láng fia”. A Smaragdtáblákon a sötétben születik meg a „fények fénye”. Nekünk az év legsötétebb szakában jött a világra a „világ világossága”. Karácsony a Bak jegyében egyben a fény ünnepe is. A régi magyar hagyományban az új házat tűzzel és vízzel is megáldották. [36] A tűz-elem nemcsak a napfordulókkor kapott jelentős szerepet. A tűzszentelés máig is fennmaradt hagyománya ősi gyökerekre, tudásra vall. Nem lehet véletlen, hogy a tűzszentelést az egyházi szertartásoknál tavasszal, Húsvétkor végzik a feltámadási körmenet előtti órákban. Fábiántól [25] tudjuk, hogy régen szokás volt nálunk is a tűzre szánt fák áldása. A meggyújtásra szánt fát külön ki kellett választani, és a meggyújtott tűzre egy ideig vigyázni. A rábaközi tudók hagyománya szerint hét, illetve kilenc fából gyújtották meg az ünnepi tüzet: „Régi tüzek eloltatnak, új tüzek gyújtatnak, Hét fából, kilenc fából rakatik új máglya, Ennek szikráján, parazsán ki átszökken, megtisztul.” [36] A Szent János-napi tűzrakás és a tűzön való átugrás mint jóvarázslás még a múlt században is szokás volt Várfalván (Aranyosszék), Debreken és Felsőkosályon (Dés). [39] Ma a tűzszentelés rítusát Húsvét szombatjának estéjén végezzük. A karácsonyi tűz is a napünnephez tartozik. Karácsonykor égetik el a Luca-széket, megidézvén a fényerő jóhatását. A sötét erőit jelképező téli idők után a rossz elég, és jöhet a jó az ember életében. A Lucaszéket is hétféle fából készítik. A nagy tűz- és vízözönkor a megmenekülésre szánt hajót hét fából, illetve hét rétegből készítették: nyírből, nyárból, fűzből, égerből, iharból és cserfából. [36] A Karácsony is a világot létrehozó Istenanya fény-ünnepe. Maga a fenyő szavunk is a fényre utal. A hunok Zöld Bibliájában Karácsony a régi elhagyásának és a születendő újnak az ünnepe: „Régi tüzek eloltatnak, új tüzek gyújtatnak, Hét fából, kilenc fából rakatik új máglya. Kara-Csánra is gondolunk ekkor, Ukkó Föld-istenanyánkra, Ki sötétségből, meleg öléből Hím Isten párját teremté, a Naporcájút.” [36] Az újrakezdés és a teremtés a tűz-elemhez kapcsolódik. A régi magyar új év tavasszal kezdődött. Ma is a kínai zodiákus év kezdetén van a mi Gyertyaszentelő Boldogasszony-ünnepünk, amely egymagában fényt, virrasztást, imát jelent, és február másodikára esik. A keresztény tanításokban ezen a napon mutatták be Jézust a templomban. A teremtésmítoszokban a tojáson kívül legtöbbször szerepel az Istenanya, akitől az ember a tüzet kapta. A tűz ókori őrzői szintén nők voltak. Az ember a tüzet az Istenanyától kapta körülbelül 15 000 éve augusztus hónapban. A régi korok embere ennek emlékére ebben a hónapban hosszú ünnepségeket tartott, vetélkedőkkel és leányvásárral egybekötve. Augusztust régen az Aranyasszony [28], illetve Boldogaszszony [36] hónapjának nevezték. Ma augusztusban van Nagyboldogasszony ünnepe. Ekkor ajánlotta fel Szent István a koronát az Ég Királynőjének. Az égi király, a napkirály jegyében fogant a nyári Nagyboldogasszony (augusztus 15.) ünnepünk, aki ma is az Ég Királynője, a magyarok Nagyasszonya. Régen az Árpád-házi királyok ekkor ültek törvényt, ítélkeztek a letartóztatottak felett. [17] Az új évet kezdő január hónap a Szűzanya hónapja ma is. Ez a Bak havának megfelelő föld-elem jegyéhez is hozzárendelődik. A Bak hónapjában a föld és a tűzön kívül a víz is szerepet kap. Vízkereszt ünnepe, illetve Jézus lemerülésének emléke a Jordán vizében ekkor található. Eleink tűzszertartásokat tartottak, mi ma tábortüzekkel vagy ökörsütéssel ünnepelünk. A szent tűz felett az Ég-istenatyának lóáldozatokat mutattak be „harmadfű fehér csikóból”:

8.8. Őserők

411

„Ég Istene, Yotengrit atyánk tiszteletére azóta is fehér lovat vágtak és ettek az ősök, és ama lakomákon a szegényeké meg az elesetteké volt az első hely, mert mint mondatott: az ő szájuk Isten szája…” [36] A tűz-elem szakrális volta, segítő ereje tükröződik vissza a meggyújtott szalmakerekek hegyoldalon való lehengerítésében. Ugyancsak az örök fényt, az újrakezdést, a régi eloltását és új tűz gyújtását varázsolja elénk a szalmabábuk elégetése farsangkor. Régen a halott emlékére az Örök Világosságot idézték meg a bábuk égetésével: „A halott emlékére, őt átkísérendő, szalmából meg nemezből bubákat készítenek, állatok képeit. Lovat, marhát, juhot, meg a férfinak asszonybubát, az asszonynak férfibubát, meg öt kutyát szalmából. Ezeket temetéskor elégetik. Jelek ezek, áldomások, Hogy odaát szellemének minden meglegyen… Hogy rátaláljon az Örök Fényre.” [36] 8.8.3. A LEVEGŐ A négy elem közül a levegő az isteni lehelet jele. A levegő mindenre képes. Bárhová képes behatolni, nem függ formától és mérettől. Szinte végtelen módon ki tud tágulni és össze tud zsugorodni. A fő jellemzője, hogy Van. Létezik nyugalomban, de erőt is képes kifejteni. A levegő mozgása adja a szelet és a hangot is. Az indián hitregék szerint a világot énekével teremtette az istenük, amint egy csónakban ült a vízen. Van olyan felfogás is, hogy a szélben szálló tollpihékből lettek az emberek. A természeti népeknél a különböző irányból fúvó szeleket egy-egy istenséghez társítják. A cimsián indiánoknál a Négy Nagy Szél a világ négy sarkának főnökei voltak. Ők hozták létre a négy évszakot. A kínaiak a szelet a tigrishez kapcsolták. A kínaiak és a tibetiek nyolc szelet különböztetnek meg, figyelembe véve az égtájak közötti másik négy felező irányt is. Az egyiptomiak is négy szelet tartanak számon, amelyeket Shu, a levegő istene uralt. A négy égtáj Shu négy támasztéka volt. Shu levegős energiáival a reggeli napkelte segítette a találkozást. Ekkor egyesülhettek könnyebben Shu és a föld Atum energiái a világot behálózó Ré energiáival. Az Amon torkából eredő északi szél felfrissülést hozott. Seth déli szele a sivatag forró levegőjét fújta el hozzájuk. A görögöknél az északi szél Boreasz (rómaiaknál Aquilo), a déli szél Nótusz (Auster), a nyugati Zephürosz (Favonius) és a keleti Eurosz volt. A levegő-elemhez társított energiák rezgései adják az ember szellemének rugalmasságát, a tanulási képességet. Kiegyensúlyozott levegő-energia adja az optimizmust, összpontosítási képességet és a reményteljességet. A levegő-elem hatására a változásokat rugalmasan fogadjuk és áldásként kezeljük. Túl sok levegőelem elégedetlenné tesz, és a felmerülő nehézségektől bizonytalanná válunk. Kevés levegő-elem jelenlétében megragadunk a gondjainkban. A változások megrémítenek és érvekkel hadakozunk ellenük. Úgy tűnik, nem hallunk meg másokat és mások sem hallanak meg minket. A levegő-energia színe a zöld, szerve a tüdő, égtája a kelet. A levegő-elem energiája a tanulással, a megújulással kapcsolatos. Az ókor felfogása szerint a világot felépítő elemek közül a madár a levegő-elemhez rendelődik. Nem véletlen, hogy a levegő-elemnek megfelelő madár a világ teremtéséről szóló mítoszokban megtalálható. A régi kánaáni időkben a madár a levegőt, a szent leheletet, a szent lelket jelentette. Zarathusztra idejében így imádkoztak a madár-szimbólumot használva: „Imádjuk a Szent Leheletet, Amely magasabban lebeg, mint Az összes teremtett dolog.” [9] (Zend Aveszta)

412


Az első Biblia-fordításunkban (Huszita vagy Csángó Biblia, XV. sz.) a Szentlelket szent Szelletnek nevezik. Ennek ünnepe a levegő jegyű tavaszi lélekünnep, a Pünkösd. A keresztény Pünkösd is a lélek ünnepe, amikor az apostolokra lángnyelvekként szállt le a Szent lélek. A Pünkösd régi neve Ispiláng. Hun eleinknél a teremtéssel kapcsolatos szent három fogalom Pünkösdkor jön előtérbe: „Egy, Egyből Kettő, Kettő meg Egy”: „Ispiláng a Szellem ünnepe. A táltosok ekkor kiáltják: Egy, Egyből Kettő, Kettő meg Egy. Ekkor ünnepeljük az Ég Permetét, Midőn az Istenek Lelkünk mellé a Szusz-hoz Ísz-t is adának.” [36] Tudjuk azt, hogy van lelkünk. Azt már nem sejtjük, hogy mi a kapcsolat a saját lelkünk és a Szentlélek között. A rábaközi táltos hagyaték szerint a Szentlélek csak akkor jön el, ha lelkünk tiszta számára. A tiszta lánggal égő szellem a bölcsesség és a szeretet ikerlángja: „A Nazárok szerint már eljött a Szentlélek. Manó szerint eljövend, ha tisztítjuk lelkünket számára. Mink azt mondjuk: kinek eljött, kinek nem jött el. Mindazonáltal ünnepelünk, mert jó volna, Ha e világ sok bajaitól megszabadulna. A tiszta lánggal égő Szellem nem más, Mint a bölcsesség és a szeretet Ikerlángja. Ezt ünnepeljük.” [36] Az ember lelkéhez-szelleméhez az őserők közül a levegő-elem rendelődik. A természetgyógyászat egyik alaptényezője a helyes légzés technikájának elsajátítása. A ritmusos lélegzetvételnek, a ritmusos mozgásnak, a zenének gyógyító ereje van. Maga az éneklés is jó hatással van az emberi lélekre. A levegő-elem közvetlen kapcsolatban áll a lelkünkkel, a pszichénkkel. Ezért a légzésterápia több betegség gyógyulását segíti elő. Ritmikus levegővétel a beszéd is. Ugyanakkor a beszéddel az ember mindent magába fogad, de könnyen is sérül. Kimondott szavaink nagy hatással vannak ránk és a környezetünkre. Szavainkkal és tetteinkkel teremtjük meg valóságunkat. Ezért minden természetű betegség gyógyulását elősegíthetik a levegő-elem jellegzetességeihez sorolható gyógymódok. Elsősorban a helyes légzés megtanulása fontos. A tiszta levegőn való járás egyik hatásos terápia. 8.8.4. A FÖLD A föld-elem a befogadó jellegével az anyát szimbolizálja. Minden a föld-elem energiáiból fakad és a föld által válik a teremtés befejezetté. A föld az ember számára az isteni természet megélését és megnyilvánulását szimbolizálja. Testünk szilárdságát a föld-elem adja, akárcsak lényünk magabiztosságát. Ha az emberben a föld-energia egyensúlyban van, az életében meghatározott jólétet és örömet tapasztal. Ha lényünkben túl sok a föld-elem, fáradtak és tompák vagyunk. Kevés föld-elem izgatottá és elégedetlenné tesz. Fizikailag legyengültnek, fáradtnak érezzük magunkat. Kínában a föld-elem a világ közepének és az ötös számnak felel meg. A Föld-anyával azonosítják, akárcsak a görögök, a kelták, az indiánok és a maorik. Az egyiptomi Khnum és a kínai Nu Gua istennők földből alkották az embert, a maori Papa (Baba) sziklából teremtett. Az egyiptomi föld-isten Atum, a négy elsődleges teremtő elem megtestesülése: „Atum, aki önmaga keletkezik anyja, Nut ölén.” A mezopotámiai teremtő istennő egyik neve a kő szavunkkal rezonál: KU. A köveket a Föld-anya gyermekeinek vélték nemcsak a görögök, hanem az ausztráliaiak, a kelták, a szibériai őslakosok. A kínaiaknál pedig a folyók fenekén lévő kövekből lettek a sárkányok energiái. A meteoritköveket különös tisztelet övezi. A mohamedán zarándoklás egyik központja a fekete Kába-Kő, amit szintén meteoritnak tartanak. A hermetikában a kutatásnál a kiinduló fontos anyag, a prima materia fekete.

8.8. Őserők

413

A földi kőzetek nagyobbrészt a köbös kristályrendszerben kristályosodnak. Ez a kocka. Ezért nem véletlen, hogy a keleti népek bölcseletében és a szakrális geometriában a föld-elem jele a négyes szerkezetű kocka. Az ókor áldozati oltárai is kocka alakú kövekből állottak. A világot és az embert az ókor népe és a ma élő természeti népek is a Föld-anyától származtatják. A fa, az oszlop, a virágos ág mind a föld-elem energiáiba sorolható képzet. Nemcsak a virágok ünnepe, hanem maga a fa, a tojással feldíszített, illetve a kihajtott fa is a tavaszhoz kapcsolódik. Jelentése mélyebb, mert a téli ünnepekkor is szokás jóvarázslásra használni a díszített virgácsot és a fénylő fenyőt. A fa és az ága az élet jelképe. Mindkettő az ősanyafára, az élet kialakulására, az éledésre utal. Kárpát-medence-szerte szokás kifújt festett tojásokkal díszített fát tenni az otthoni asztalra. Mindezt tesszük ugyancsak Húsvét táján. Az almafa épp az egyik életfának tartott szimbólum. Az alma alakja és magházának pentagramja a földi élet anyatermészetére utal. Luca-napkor és Karácsonykor az asztalon maradt morzsát a fák tövére szórták, és meg is öntözték a fa tisztelete jeléül. Egyes helyeken almabort öntöttek a fákra. [25] Az ősanya, az életfa, mint az almafa és a tojás, népi hagyományainkban összekapcsolódik. Almával díszítjük a fát télen a fényváráskor, és tojással díszítjük tavasszal az élet újraindulásakor. A májusfát is a földjegyű bika hónapjában készítjük. Ekkor van a keresztény Anyák napja. Meséinkben Tündér Ilonánknak aranyalmái vannak, melyeket csak az égig érő fa megmászása után lehet megkapni. Sarlós Boldogasszony a beteljesülés ünnepe, az érett termésé és egyben az elmúlásé. Ilyenkor jártak sarlós és kardos táncot őseink. Népünk hagyománya szerint a nyári napfordulóhoz kötött ünnepekkor áldják meg a kutakat, forrásokat, és virággal díszítik a díszkapukat. A hét-, illetve a kilencféle fából szentelt tűzbe vizet öntenek a Boldogasszony tiszteletére: „Erdő-mező vadjainak ekkor eledelt raknak ki. Istenek rendelése szerint magaslatok, Völgyek, Források, Folyók Őrszellemeinek ilyenkor ajándékot visznek.” [52] A föld-elemnek erős gyógyító energiái vannak. Az esti egyesüléseknél a föld-elemmel kapcsolatban átvitt értelmű kötöttségben élünk a Földdel: „A hetedik egyesülés a mi Föld anyánkkal, Ővele, aki elküldi Angyalait, Hogy vezessék az ember gyökereit És küldjék el mélyen az áldott talajba… A Föld Anya és én Egyek vagyunk. Gyökereim benne vannak, És ő örömét leli bennem A Szent Törvénynek megfelelően.” [45] A föld-elem jele a négyes szerkezetű kocka. Mítoszaink szerint a Föld-anyától származunk. A kövek, az ércek a Föld-anya csontjai. Az ókor embere élőnek tartotta a föld méhét, ahol az ásványok állandó érésen mennek át. A kísérletező alkimista úgy vélte, ezt a természetes átalakulási folyamatot gyorsíthatja fel a retortájában. A régi szemlélet szerint a föld-elem energiái állandó kapcsolatban állnak az ásványokkal. Ez az átvitt értelem a természeti ismeretekben felfedezhető: a kristályok zöme a köbös kristályrácsban kristályosodik. Nemcsak a természetgyógyászat, hanem a modern orvostudomány is használja a föld-elemet gyógyításra. Az ásványokat, agyagféléket őrleményként használjuk. Ismeretesek a bőrünket borító jótékony iszappakolások. A fák és kisebb növények főzeteit ivókúráknál vagy külső borogatásra is használjuk. A földterápiához tartoznak az iszappal, agyagokkal, sókkal, fémekkel, kristályokkal végzett kezelési módok. Terápiás célra használnak szódát, gipszet, timsót, vasokkert, földpátokat, arany-, ezüst- és rézporokat stb. A föld-elem egyensúlya bennünk kéri, hogy minél gyakrabban természetes környezetbe menjünk ki. Jót tesz belső egyensúlyunknak, ha lakóhelyünkkel foglalkozunk. Időnként át kell rendezzük és vonzóbbá tegyük otthonunkat. A természettel való egység érzésének átélése segít a bőség behozatalában életünkbe. A föld-elem színe a vörös, szervei a csontok, égtája a nyugat.

414


8.8.5. A TÉR A piramis magassága adja az ötödik őserőt, a tér-elemet a négy őserő létezéséhez. Ez az ötösség lehet az alapja a tibeti öt tiszta fénynek [41], a kínai öt őserőnek [3], a mi öt kapubálványunknak. [36] A létezés lényegét kifejező folyamatos áramlás térben történik. A tér energiái bonyolultak. A tér meg nem fogható, de megtapasztalható. A modern fizikai mérések megállapításai szerint minden a tér erői szerint létezik. Az anyagok atomnál kisebb részei egyformák minden anyagban, de a köztük levő tér különbözik. Minden anyag jellegzetessége a tér energiaáramlásában rejlik. A térben hatnak az anyagot és a világot összetartó erők. A világban működő energia áramlása és összehatása geometriai vonalak szerint történik. Mindegyik őserő jellegzetes geometriai vonalak szerint rezeg a térben. A tér ünnepe a tavaszi napéjegyenlőséghez kapcsolódik. A tavaszi napéjegyenlőség, a Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe a teremtés idejét és az újjáéledést idézi fel. Ez március 25-e. A völgy szelleme a tér-elemmel van kapcsolatban. Ez a naptári évben a termékenységnek az ünnepe. Ünnepe tavasszal Gyümölcsoltó Boldogasszonykor (március 25.), a víz világnapjához közel, március 22én van. A tavasz, az élet kezdete a Boldogasszonyhoz kötődik. Húsvétot egy 1300 körülről származó rovásos botnaptáron Boldogasszony-ünnepnek jelölték meg. [43] Nemcsak a tibeti és a kínai bölcselet, hanem népünk elődei is az ötös szerkezetű térhez kapcsolják a teremtő Istenanyát: „Boldogok, kik engednek, mert beengedtetnek Az Ég Ötbálványú Kapuján És Boldogasszony simogató tenyerébe lapulhatnak.” [36] A tér energiáinak felel meg az ötbálványú kapu. A négy őserő a térben nyilvánul meg. A modern fizikai mérések szerint minden anyag jellemzői a szubatomi részek közötti térben működő erők természetének felelnek meg. Az anyagokat nem az atom részecskéi határozzák meg. A tér-energiáiban nyilvánul meg a világot alkotó és fenntartó szellemi erő. Minden dolog a térből tűnik elő, a térben létezik. Az ember szelleme a térben hat, akárcsak a külső hatások. Ezek az elemi őserők együtt adják a Nagy Anyát, amiből származunk. A népek tudatában ő az Istennő, az Ég Királynője, a Nagyboldogasszony. Az őserői elemek tiszteletével magunkon is segítünk: „Tiszteld nemzetséged őseit, Őrszellemeit, Tiszteld tájad magaslatainak, völgyeinek, Folyóinak, forrásainak Szellemeit, Őreit, Áldomással ajnárold őket.” [36] Gyümölcsoltó Boldogasszony a tér, a születés ünnepe. A tér-elemhez kapcsolódik a teremtés évszaka, a tavasz és az égtájak közül a kelet. A reggeli napkeltében érvényre jutnak a tér energiái. Egy Somogy megyei népi imában a napkeltében van Istennek a szállása: „Úr szünete, szünete, Nap kelete, kelete, Pokol tőle távozik, Ott Istennek szállása, Angyaliknak gyűlése…” [29] A tér-elem az ötödik őserő. Az öt őserő energiája érthetőbb a piramis segítségével. A négy elem adja a piramis alapját, a csúcsa pedig a tér-elemet jelöli. Ugyancsak a piramis alakja használható fel a hét szellemi szint érzékeléséhez az életfa jelentéskörénél. A piramis egy nagyon régi szimbólum. Piramisszerű gúla alakúak a mezopotámiai zikkurátok, az indiánok templomai, a távol-keleti népek kultikus helyei.

8.9. Az égi bárány és az Istenfiú

415

8.9. AZ ÉGI BÁRÁNY ÉS AZ ISTENFIÚ 8.9.1. ÉGI BÁRÁNY Ősrégi kapcsolat van a tavasz, a tűz- és vízszentelés, a Húsvét és a bárány között, valamint a kecske és a Karácsony között. A tavaszi újjáéledés szakrális elemei az égi bárányhoz kapcsolódnak. Jellegzetes húsvéti eledel a báránypecsenye. A tavaszi szakrális elemek közötti kapcsolat jóval a kereszténység előtti korból való. Az ókor szemléletében az égi bárány az érzékfeletti világgal függ össze. Az egyiptomi falirajzokon a mennyben az égi bárkán a bárány, illetve a kosfejű lény vezeti a lelkeket. A görögöknél is a lelkek az égi bárkán utaznak. Maga a napisten is a bárkában van. Az Egyiptomi Halottaskönyvben a világot fenntartó Ré energiáiról az áll: „aki a bárkában van”. Ugyancsak a hold-bárkán utazik a szentnek tarott Amon is. A falfestményeken az égi bárka maga a Hold, a világot szülő Nut istennő pedig a mennybolt. Ahogy a mi Tündér Ilonánk is maga a Tejút, ahová az égig érő fán lehet feljutni. Az égbolton kifeszülő Nut istennő teste csillagokkal és égi bárkákkal van kirakva. Világunk anyatermészetű. Anyai oldalunk, illetve érzelmeink energiái áthatják a kozmoszt. Ebben az anyai jellegű áramlásban a Hold-bárka tartja fenn az embereket vagy azok lelkeit. A Hold a víz elemi erőihez rendelődik. A víz-elem pedig érzelmeink istenanyjának megfelelő energiát jelöl. A jelképrendszerben a Hold a sötét oldalt képviseli. Ez maga a menny, a mennybolt. Nem véletlenül a sötétben élő vagy sötét színű állatok nevében is megtalálható, mint amilyen a menyhal, menyét. A menyasszony is a nászéj királynője. Menny szavunk kapcsolódik a Hold állatához, a MÉN-hez. A menny szavunknak megfelelő isteni erő zengése található meg az ókori egyiptomi Amon, az ógörög Rimon nevében. Ugyanez cseng vissza hozzánk a hindu Brahmanban, az indiánok isteneinek nevében: Monuzobo, Manitu, A(m)venhai. Talán a Tejutat jelképező Tündér Ilonánkhoz kapcsolódik az indiánok Auwailona istennője is. A Hold bárkáját több nép hagyományában megtalálhatjuk. Az indián törzsek java részénél a teremtéssel kapcsolatos ünnepeiken a szent rítushoz tartozik a bárkán ülő vagy éneklő ember. Sok helyen a bárkában zöld fa vagy virágos ág is található. A hinduknál, a keltáknál és az ausztráliai törzseknél szokás a csónakban való temetkezés, melyben mécses ég, vagy magát a csónakot is meggyújtják. Az óegyiptomi ábrázolási mód szerint a Nap éjszaka kos alakban a Hold csónakján megy a Tejúton. A Hold az éjszakai Nap. A tojás és „az Isten báránya” szintén az Amon-himnuszban jelenik meg. A bárány a Kos jegyhez tartozik. A kos is tűz-elem, akár az oroszlán. Kos és kocsi szavunk közös tőből származik. A Nílus forrásának istene is kos volt, kinek neve Hnum vagy Amon. Ő az igazi Honom, mely maga a Menny. A menny maga az őseredet, mely tojás alakú vagy tojásból kelt ki. Az ógörög Rimonhoz is a tojás és az aranygyapjú társul. A kos istenként való ábrázolását megtaláljuk mind az egyiptomi, mind az ógörög kultúrában. A 10 000 éves szaharai sziklarajzokon és az egyiptomi fali rajzokon a kos szarvai között tartja a Napot vagy a tojást. Amonhoz fűződik az őstojás mint jelkép. A kos szarvai, akár a holdsarló, lényünk érzelmi oldalára utalnak. A Nap vagy a tojás a bennünk lévő napisteni csíra. Az egyiptomi fejdísznél holdsarló öleli körbe és védi a napot. A holdsarlónak megfelelő sötét oldalnál található lelkünk lakhelye. Érzelmeinkhez kapcsolódik lelki fényünk. A Nap-királyhoz szeretet által jutunk közelebb. A sötét oldallal jelölt menny Amon lelkének lakhelye. Ő az ókor égi báránya. A kosfej szintén Amon jellemzője. Testrészeink közül a Kos jegy az ember fejéhez rendelődik. A Kos jegye tavasszal van, március végétől április végéig. A teremtés és az újjászületés ideje Amon, Rimon révén a tavaszhoz kapcsolódik. A Kos jegy idején pedig fontos a Hold állása. A húsvéti ünnepek ideje a tavasz napéjegyenlőség utáni holdállástól függ. A holdbárka Újhold idejére utal. A Hold mint éjszakai Nap a telehold idején veszi fel a Napisten alakját. Húsvétunknak nagyon régi gyökerei vannak. Az egyiptomi hagyományban az égi bárány a holdsarlón utazik. Az éjszakai égbolttal kapcsolatos a Hold és a Tejút is. Az ókori egyiptomiak a mennyet női alakkal ábrázolták. A régi hit szerint a Napot a Tejút-istennő szüli. A Hold, a Tejút, a menny mind a sötéttel, az ősi Istennővel kapcsolatos. A Tejutat népünk több elnevezéssel illeti: Tündérek útja, Hadak útja, Isten útja, Isten barázdája, Lelkek útja. Keleti rokonaink vadludak ösvényének vagy Ég Anyjának nevezik. A Tejút másik neve a Hajnal hasadéka, mely arra utal, hogy a régi hit szerint a Napot a Tejút istennő szülte. A Tejút alsó elágazó részénél van a Nyilas

416


csillagkép, a Bak mellett. Ott van a nyílás, amelyen a világok között át lehet járni: a Tejút Hasadéka, ahol az Istenfiú világra jön. Ő a Karácsonykor megszülető kecskefi. Ez a máig őrzött hagyomány lehet az eredete annak, hogy ma is az Istenfiút égi báránynak nevezzük. A világ népeinek hitregéiben a bárány és az Istenfiú gyakran megtalálható. Nemcsak a teremtési mítoszokhoz kapcsolódik, hanem az évenkénti megújulás ünnepeihez is. A bárány a tavaszi megújulás jelképe. A régi elhalása és az új megjelenése szintén a tavaszhoz kapcsolódik. A tavaszi napéjegyenlőséggel kezd a Nap erőben lenni. Ezért nem véletlen, hogy a napistenhez kapcsolódik az elmúlás és újjászületés ünnepe is. Ezeken az ünnepeken mindenhol szokás volt a bárányhús evése. A legrégebbi hitregék Mezopotámiához kapcsolódnak. Az elsiratás és az öröm jelen van a mezopotámiai Adon napisten tiszteletére tartott rítusokban. A babiloniaknál Dumuzi-Tammuz volt az elhaló és feltámadó napisten. Később ez a szokás átterjedt Európa több régiójába is. A görög Adónisz ünnepe szintén a tavaszi napéjegyenlőségkor volt. Úgy tartották, hogy a tavasz Adónisz feltámadásának ünnepe. A régi héberek istene Adonáj volt. Később az asszír időkben a tavasz Marduk ünnepe volt. A szibériai népcsoportoknál – baskír, kirgiz, manysi – a bárány vagy a fiatal juh a beavatási szertartásokhoz tartozik. A beavatás egy tanulási folyamat lezárása. A cél az önismeret és a hit gyakorlása. A beavatást a sámán végzi. Minden beavatandóhoz egy bárány kapcsolódik, amelynek a vadonba való szabaddá engedése szimbolikus. Az egyén szelleme megérett a felnőtté váláshoz és a világba való kiengedéshez. Legyőzte félelmeit és szabad. Az ókor népének kecske-fiját feláldozták. A mezopotámiai agyagtáblákból tudjuk, hogy az ókorban a tavaszi újév ünnepén bárányt vágtak le áldozatul és az Eufráteszbe dobták. A sumer és a chanti regösénekekben időnként szerepel a feláldozott bárány. [34] A szibériai beavatások báránya a vadonba való szabaddá engedése által felajánlott áldozattá válhat. Nálunk húsvéti szokás a bárányhús evése. Ez a régi áldozat utórezgése. A kereszténységben Jézus az „isteni bárány”. Őt áldozták fel Húsvétkor. Ő a Fény Fia. A csángó imában ő a felkelő fény: „Mikor reggel felkelek, Napkeletre tekintek. Ott látok egy aranyágat, Aranyágon zöldességet, Ott van Krisztus.” [29] Az óind hagyományban a Teremtő Szeretet így nyilatkozik: „Bármikor és bárhol legyen is az igaz vallás gyakorlása hanyatlásban és fölényes túlsúlyban a vallástalanság, akkor alászállok Én magam” – mondja a Teremtő a Bhagavat-Gitában (B. G. 4.7). A Júlia szép leány balladában a szép halomról, a mennyből egy fényt hozó bárány ereszkedik le, aki testén hozza a Napot, a Holdat és a Csillagot. [35] „Mennyből ereszkedik egy szép gyalogösvény, azon jődögél le egy szép aranybárány, jobb szarvában hozza a napot s a holdat, homlokán hozza a hajnalcsillagot.” Az aranybárány mellett megtalálható a fekete bárány is. Az egyiptomiak az Oziriszt szétdaraboló Setht nevezték fekete báránynak. A Jelenések Könyvéből ismeretes a Bárány: „Ímé, vala nagy sokaság, melyet senki meg nem számlálhatna, minden nemzetségből, ágazatból, népek és nyelvek közül és állnak vala a szék előtt és a Bárány előtt, fejér ruhákba öltözve és az ő kezeikben pálmaágak… Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból és megmosták s megfehérítették ruháikat a Bárány vérében. Annak okáért vannak az Isten széke előtt és szolgálnak néki éjjel és nappal az ő templomában és aki ül a székben, lakik ővelük. Nem éheznek többé és nem szomjúhoznak többé és a nap hévsége, vagy valami egyéb hévség nem árt nékik. Mert a Bárány, aki vagyon a szék közepében, az legelteti őket és a vizeknek élő forrásira viszi őket és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyhullatást” (Jel 7, 9, 14–17). Egy akol és egy pásztor: ez a kor fejlődésének tendenciája. Mindenki Krisztusé, aki szeretni tud s aki megérezte, hogy a jó cselekedet a legszebb imádság.


417

A Bibliánkban először Keresztelő János nevezte Jézust „Isten bárányának”. Sokat mondó az a tény, hogy Jézus elfogadta és vállalta ezt a megnevezést. Templomainkban Jézust égi báránynak nevezzük, aki feláldoztatott és úgy énekeljük, hogy: „A kereszt oltárán Jézus égi bárány Atyjának feláldoztatott.” (142. ének) 8.9.2. AZ ISTENFIÚ Az egymástól távol eső különböző népek teremtésmondáiban a születendő új mindig a Nap újranövekedésének idején jön elő. A földi természetben a Nap újbóli növekedése indítja el az új minőség megjelenésének mozzanatát. Nálunk hagyományos, hogy a karácsonyi, újévi és farsangi ünnepeinken kecske vagy kos álarcosok vezetik a menetet és jókívánságokat regölnek. A tavaszt a bárány hónapja jelzi. Az égi bárány a lelkek vezetője. Az ókor szemlélete szerint a Bak jegyében születettek a mindenkori segítő Istenfiúk. A tavaszi napéjegyenlőségkor már elegendő fény van, ahhoz, hogy az újrateremtés elindulhasson. A tavaszi újraéledést a bárány, a kos jelzi és annak hónapja jeleníti meg. A tavaszi napéjegyenlőség idejéhez teremtő energiák kapcsolódnak. Ilyenkor férünk könnyebben hozzá világunk megszentelt teréhez. A tér energiái ötös szerkezetűek, akár az érzelmeinkhez rendelődő energiák. A tavaszi napéjegyenlőség idején könnyebb hozzáférni az anyag titkaihoz is. A hermészi tanok művelői, szinte egészen a késő középkorig, szerzetesek, papok voltak. Az alkimisták a mindent átalakító anyag előállítását tűzték ki célul. A hosszas kísérleteik mindig a tavaszi napéjegyenlőség idején fogtak hozzá. Hitük szerint a megszületendő új anyag a borsószemnyi, a különböző természetű anyagok királyi nászából keletkezik. Az anyagokat a szoláris király és a hold-királynő jellege szerint válogatták össze. A szent nászból az Istenfiú születik meg, aki a bölcsek köve vagy a qvinta essentia. Mindkettő átalakító erővel rendelkezik. Kő szavunk kapcsolódik a különböző népek hitregéiben az Istenfiúhoz. A görög főisten, Zeusz vagy Papas megtermékenyít egy Agdosz (Égdísz) nevű követ és fia születik. Egyik kánaáni mítoszban Kumarbi istenség egyesül a sziklatömbbel és egy kőgyerek születik, Ulikummi. Kumarbit a tűz istensége, Tesab győzhette le. Hő kell a kőzetekből kivonni a fémeket. Mitrász is kősziklából emelkedett ki. Taranis a kelta Mennykő-isten. A hindu Krisna (Kö-úrős-(ho)na) a nagy istenanya, Visnu gyermeke, akitől a Bhagavat-Gitá származik (Bak-avat-Kúta). Négy karral és táncolva ábrázolják, vagy fehér paripák vontatta szekéren (Szék-úr). Juhuang kínai istenfiúhoz a jáde kő rendelődik. A kínai Izanagi és Izanami istenpár fia Kagutsuki. Gaia istennő a gyermekeinek vélt köveket adott Kronosznak (Kő-uRhONOS), kit Szaturnuszként ünnepeltek. A görög Erosz az ősállapotban Káosz (Köős) gyermeke volt. A kelta Cailleach (Banya) vagy Beáta istennő kötényéből kövek hullnak. Istenfiú az ír Cu Chulain. A druida Merlin kristályokba vagy barlangba bújt el. A kínai Pan-ku sziklából faragta ki gyermekeit egy fokos-kalapács segítségével. Rio de Janeiróban a Krisztus-szobor a Corhorado sziklán áll. Az óind bölcseletben a szent kiemelkedésről ez áll: „Emelkedj, ő, erdőnek Ura, a Föld csúcspontján” (Rigvéda, III. 8, 3). A hegy és annak megtestesülése fogja össze az földet az éggel: „Csúcsodon hordozod az eget, közeped betölti a levegőt, lábad megszilárdítja a Földet” (Satapata brahmana, III. 7, 14). A hegy az Újszövetségben fontos rituális hely. Jézus az apostolokat az olajfák hegyén tanította. Jézus Hegyi beszédét az Isten megnyilatkozásának tekinthetjük (Mt 5,1–29). Hegyen történt az apostolok kiválasztása (Mk 3,13–19), imája (Lk 6,12–17) és az Olajfák Hegyén mondott beszéd (Mt 26,30–46, Mk 14,26–41). „Áldott legyen az Úr, az én sziklám” (Zsolt 144,1). „Nagy az Úr Sionon, Fenséges minden nap felett” (Zsolt 99,2). Az Istenfiút hegyen állva ábrázolták az ókor bölcseletéből merítő alkimisták. Archaikus imáinkban az isten-gyermek a Hajnal hegyen ül:

418


„Tekints fel a Hajnal hegyre, ott meglátod szent fiadat…” [29] Régi népi imáinkban Jézushoz szintén kapcsolódott a kerek kő vagy kőkápolna, amikor elfogták és tövissel megkoszorúzták: „Így ül vala kerek kőbe, kápolnába, Térdig érő vérbe, könyökig könnyűbe.” (Bogdánfalva [30]) „Harmadnapon megfogták, Kőlábhoz kötötték, Szembe, orrba verték.” (Pusztina [30]) „Harmadnapon megfogták, Kőhöz, lophoz lophozták, Vas keccsüvel ostorozták.” (Bálványos [30]) Az Istenfiú maga a királyi Kő-Maur. Észak-Afrikában a dogonok főistene a Khimaira, akit kőszoborként ábrázolnak mint Kő-Maurt. A mongolok segítő istene Kiimori. Khimaira az afrikai bennszülötteknél gyakran oroszlán és kos együttesében jelenítődik meg, akárcsak az etruszkoknál. Az oroszlán és a kos együttese a Napot és a holdsarlót képezi le, mely Amon fejét díszíti. Ugyanakkor ismerünk olyan helyneveket, mint Kumara, Komárom, Komárnik stb. Míg a tavaszi napéjegyenlőség idején a megszületendő Istengyermek borsószemnyi, addig decemberre már kész újszülött. A decemberi kisded születése hun eleinknél többezer éves hagyomány. A hunok december hónapját az Istenfiúk hónapjának hívták. Úgy tartották, hogy ekkor jön el a Bak jegyében az embereket segítő isteni lény. [28] A téli napforduló idején tartották az ókorban az Etana és a Mitrász Istenfiúk születésének ünnepét. Ez a mi Karácsonyunk gyökere. Ma is kecske álarccal ünnepelünk és várjuk az új évet, illetve az új életkezdést. 8.9.3. AZ ISTENNŐ HOLDSARLÓJA, ILLETVE A LÉLEK BÁRKÁJA Az élet magja borsószemnyi, a Hold pedig az élet magjának a hordozója. A régi kultúráknál a Hold áldásos jellege nagy hangsúlyt kapott. A sumeroknál a Hold nemcsak a békét jelentette, hanem magában hordozta az élet magját. Ő volt a testi-lelki gyógyító: „Szálljon a fohász A Holdhoz, Amely magában hordja Tömérdek fajta magvait, Amely őrzi a magot… A Gyógyító Egyetlen Holdnak.” [45] Kapcsolat van a világot létrehozó Istennő, a Hold és az Istenfiú segítő erői között. A mezopotámiai régi leleteken a Holdistennő vagy annak megfelelő helytartó nemcsak holdsarlón áll, hanem a kezében gyakran a Hold alakú fokos található. Az Istenfiú az Istennő mellett az életfához kötődik. A bronzkori ábrázolásoknál az életfa mellett hol kecskebak, hol bárányok találhatók. Az ókor nagy istennői mind a Holddal álltak kapcsolatban. Az indiánok Teremtő Nagy Anyja is a Hold-bárkán utazik. A spanyolok hittérítését az indiánok csak azután fogadták el, miután a sámán látomásában meg jelent a holdsarlón álló guadalupei Istennő. A rábaközi tudók hagyatékában a világot létrehozó istennő „a homlokán Holddal ékes, aki a Boldogasszonyban testesült meg”. [36] A hun bölcseletben a Hold az ég ladikja. Teremtéstörténetük szerint az istenek az embereket és az állatokat a Hold segítségével mentették meg a vízözön és a tűzözön borzalmaitól. Az istenek ezért „láncot kötének a Félhold szarvára, leereszték a Hold ladikját. Abba beleterelének az állatok minden neméből hetet-hetet nemenként és felvonák őket az egek tág mezejére.” [36] A Holdat lélekbárkának nevezték régen és így hívjuk ma is. A keresztény hagyományokban a lélekbárka csak Jézus ábrázolásainál jelenik meg.


419

A mi hagyományunkban a holdsarló alakja a nyári Sarlós Boldogasszonyhoz fűződik. Míg Gyümölcsoltó Boldogasszony a születés ünnepe, Sarlós Boldogasszony a beteljesülésé, az érett termésé és egyben az elmúlásé. Ilyenkor jártak sarlós és kardos táncot őseink. „Úgy regélik, aranyos sarló jelent meg az égen, Ukkó Istenanyánk Holdsarlója, Avval magához aratá Földi teste tarlójáról Örök Szerelmesét, És hét hattyú vontatta csillagszekéren égbe vivé.” [36] Nemcsak az egyiptomi és a mezopotámiai hitregékben, hanem a hun hagyományban is a holdsarló az érzékfeletti világra, illetve lényünk anyai oldalára vonatkozik. Érzelmi oldalunk ment meg minket a szeretet által és az a fejlődés alapja is. A Hold a teremtésmondák egyik elemét képezi az indiánoknál. A teremtést idéző rítusokban a Legfelső Teremtő, a Nagy Anya csónakban a vízen úszik és énekléssel teremti a világot összetartó energiahálót. Több istenség, illetve hős élete vagy halála kapcsolódik a vízen való úszáshoz, a Hold-hatáshoz. A mezopotámiai hitregékben a Nap istene Égi Hajón halad át az égbolton. Az egyiptomi Ré „millió év hajóján” utazik az égbolton és a másvilágon át. A menny hajója a Hold bárkája. Horusz napisten a Hold-bárkán fogan meg Ízisz méhében. Ozirisz holtteste Hold-bárkán vízen úszik az Erika-fához. Az aranygyapjúért Argó nevű bárkáján megy a Jó Szavú Iaszón. A bárka egy hajó alakú kocsi, mely az égi vizeken úszik. Az égi hajóút a Tejút. Éjjel a Hold utazik. A Holdnak csónak, illetve bárka alakja újholdkor, illetve holdtöltekor van. A Hold bárkája átvitt értelemben a szellemi világra utal. A görögöknél az égi bárkán Kharón (Körhon) viszi a holtak lelkét a folyón át. A Hold-bárka a teremtéssel kapcsolatos rítusok velejárója. A jávai hitregében Bue (Aba) istenfiú bárkán utazik éjszaka a reggeli nap felé. A maiduk indiánoknál a teremtő Wonomi egy csónakban ül és énekével tartja össze a világot. A keleti népek évi rítusaiban ma is megtalálható a kis bárkák vízen való úsztatása. A Bon ünnepségek végén kis papírhajókat eregetnek le a folyókon a japánok. Ugyanakkor hajón ábrázolják a Jó Szerencse Hét Istenségét. A hinduk virágos csónakokra tett égő gyertyákat vagy épp a halottaikkal meggyújtott bárkákat úsztatnak le a Gangesz vizén. A kelta hagyományban is szerepel Arthur király hajója, amellyel ő és emberei utaznak a másvilágra. Az indiánok a teremtéshez kapcsolódó ünnepükön bárkás jeleneteket mutatnak be, emlékeztetvén a világ keletkezésére. A Holdnak újholdkor van sarló vagy bárka alakja. Az újhold napja az egyiptomi és mezopotámiai kultúrákban ünnepnap volt. A próféták az újhold ünnepként való rendjét az Úr napjával hozták kapcsolatba. A holdsarló alakjának megidézése az érzékfölötti világhoz tartozik a Szamosháton és a Tisza felső folyásánál. A holdsarló az égi vizeken viszi a halott lelkét. A fejfákat csónak alakban készítik több településen. Ez az ábrázolási mód megtalálható az északi népeknél is. A Hold sarló alakját idézi a fokos. A régi mezopotámiai Istennő egyik jelképe éppen a fokos. A Holdistennőnek szentelt templomok, ahol a Hold ünnepeit ülték, félkör alakúak. Az ókor népe az ősanyát, az Istenanyát a Holdhoz társította. A régi ünnepek, rítusok mind a nagy Istennőhöz kötődtek. A Bibliánkban is a Hold az ünnepeket jelzi (JSir 43,6). A bárka alakú újhold ereje a mi hagyományunkban is megtalálható. Meséinkben a tündérek holdtöltekor repülnek ki a várukból a világba, hogy jót tegyenek az emberekkel. A Tündértó titka című mesében az „a lány aki Anna napját követő holdtöltekor éjjel megfürdik a Tündértó vizében, az szebb lesz és egészségesebb, mint volt, és azé a legényé lesz, akit szeret”. A holdtöltével kapcsolatban régi népi tudás él ma is. Az ember sejtjeinek tisztulását a fogyó hold elősegíti. Ilyenkor hatásosabb a böjt is. A tavaszi nagyböjt nem véletlenül kezdődik a holdtölte után. A Hold megújulása segíti sejtjeink megújulását. Ezt a hatást a természetgyógyászat előszeretettel használja fel. Testünk belső tisztítása az egészség megőrzését szolgálja. Betegség esetén is az első lépések közé kell tartozzon a teával, növényi kivonatokkal való méregtelenítés. Ez a tisztító hatás a fogyó holdkor felerősödik. Holdtöltekor ugyanakkor felerősödik az ember jobb agyféltekés képessége Ilyenkor hallható a „bogláros fejdísz” hangja. [28] A belső szemlélődés, a meditálás az önmegismerés egyik módszere. A harcot elsősorban magunkkal kell megvívnunk. Az esszénusok találóan egyesülésnek nevezték a bensőséges imát követő csendes magába

420


mélyedést a belső béke eléréséért. A belső önvalónkkal való egyesüléssel válunk igazán saját magunkká. Ilyen módon találkozhatunk Krisztussal, a bennünk lévő Isten-gyermekkel, a báránnyal. Ebben a találkozásban segít nekünk a holdtölte energiája. A kereszténységben a Hold-bárka Jézus hordozójaként vagy az életfát jelképező kereszt fenntartójaként is fennmaradt. Archaikus imáinkban is megjelenik a bárka. „Aranyos bárkában, bástyában” tartja Szent Péter és Szent Pál az új misét, amikor Mária keresi a fiát: „Gyere, gyere, Szent Fiam, Mert jön a bárka, Bárkába hozza kelyhit, kenetit…” [40] Egy másik imában aranyos vagy rózsás bárka jelenik meg mint az isteni szféra jellemzője. A bárkában ott van az élet szerkezetét mintázó életfaanya a hét szellemi szinttel: „Föltekintek magos mennybe, Ott láték, amit láték, Jeruzsálem bárkáját, Hétszer szentelt hét oltárt…” [40] A hun történetírás foglalkozik az embert segítő Istenfiú eljövetelével, aki az életfa ötödik szintjén lakik a Föld-anyával együtt mint a Föld-anya legkisebbik gyereke. Ez az Istenfiú időről időre lejön az égből a szivárványhídon segíteni az embereket. [28] Kecske-finak ábrázolták a hinduk Rohita napistent, a görögök Dionüszoszt és Pánt, Leukotheia Fehér istennő mellett. A Bibliában Azazél is, az ókori nép teremtő és éltető energiáját adó istenség, kecske alakját öltötte. A későbbi keresztény kultúra szerint a kecske alakja a pogányság hagyományainak hordozójaként negatív előjellel a bujaság és az ördög képjele lett. 8.9.4. TOJÁSFA, BARKA Tavaszváró ünnepeink, húsvéti és pünkösdi szokásaink régi hagyományokra épülnek. Ezekben megtalálható a tudás alapú mély hit, a világ és az ember felépítése. Ugyanakkor szent szövegeink útjelzőként szolgálnak lelki-szellemi gyarapodásunkhoz. A tavaszi ünnepek egyik hagyományos dísze a fa: húsvétfa, májusfa, úrnapi fa. Akárcsak a holdsarló, a fa is az istenanyai oldal, a szeretetben való növekedés képjele. Ahogy a fa állandó megújulásra képes, úgy példát ad az embernek. Az élet szent és állandóan változó, akár a fa. Tavasszal a természet újrateremti magát, új növényzet sarjad ki, a régi tovább fejlődik. Az ember egyik feladata a munkáját a természettel összehangolni. Az emberben a változás csírái is úgy növekedhetnek, akár a fa hajtása. Valahogy mindig másképp tesszük napi dolgunkat. Minden évben új tapasztalatokkal gazdagodunk. Több szép népi szokás a fákhoz és a fák díszítéséhez kapcsolódik. A legrégebbi életfás ábrázolásoknál az Istennő is mellette állt, vagy épp ő volt maga a fa törzse. Például a Faanya táplálta nedveivel vagy az élet vizével Egyiptom királyát. A különböző természeti népek szent rítusainál is megtalálható az életfa. Az indiánok és ausztráliaiak a vándorlásaik során ma is az ősi életfát és az ősanyát keresik. Az élet fája volt maga a bölcsesség. Régen a lelki egység fájaként emlegették. Az életfa emeleteit mint létrafokokat képzelték el. Az erény létráját a fa jelképezi. Ezen a fán mehetett fel az igaz ember vagy az ő lelke az égbe, és ezen járt le az isteni segítő. Régi népi hitregék emléke áll e fadíszítés szokása mögött. A kezdet fája a teremtéshez kapcsolódik. Az ősdombon állott az élet fája, a faanya, amely az eget tartja fenn. E fától ered minden a világon. A kezdet fájához több mély értelmű gondolat kapcsolódik. A fa, akár egy anya, táplálja és gyógyítja a természetet. A faanya képzetből származik az a tény is, hogy a feldíszített fa a lányokhoz kapcsolódik. A fa az élet legtökéletesebb formája a növényvilágban, akárcsak az ember az anyagi világban. Az ember szellemének tudatossági rétegei a fa emeleteinek felelnek meg. A tavasz az újjáéledés és teremtés évszaka. Néphagyományunk megőrizte azt az ősi törekvést, hogy az ember egyre újabb próbatételek legyőzésével megújítsa a teremtést.


421

Az életfa szimbolikája lelki fejlődésünkkel, illetve testi egészségünkkel kapcsolatos. Az Egész és az egészség egy gyökerű. Egészségünk belső harmóniánktól, lelkiállapotunktól függ. Belső életerőnk áramlása, akárcsak a fa ágai, a spirál mintázata szerint történik. Életerőnk rezgései a körülöttünk lévő energiamezővel egységben áramlanak. A természetben a spirál az arányos növekedés formája. Ez egy logaritmikus görbe szerint történik, mely geometriai alakzatokkal leírható. A fa ágainak és leveleinek megjelenési helye egy tökéletes spirált alkot felfelé. A spirál a húsvétfa és a tojások egyik díszítőeleme. A cél minél feljebb jutni az erénylétrán, illetve a fán. A különböző vallások beavatási szertartásai szorosan kapcsolódtak a szent fa megmászásához. Az esszénusok, amikor az egészségükért imádkoztak, az életfát a gyógyítás fájának nevezték. A keleti népek szintén a gyógyítás fájának vallották az életfát. Ugyanakkor a népek hagyományában az életfa és az óceán, illetve a víz kapcsolata figyelhető meg. Az élet kialakulásánál ott volt a víz-elem. A víz-elem energiája érzelmi, illetve anyai oldalunkhoz rendelődik. A víz egyik képjele maga a holdsarló, mely egyben az istenanyának is a díszítő jele. Az Egységhez, az egészséghez, a kezdetekhez való visszatérés az istenanyán keresztül történik. Érzelmeink sötétjében csak szeretettel tudunk eligazodni. Saját anyai oldalunkon található érzelmi energiáinkban rejtőzik az erénylétrán való haladásunk. A kezdetekhez tartozó víz-elem az érzelmekhez, a szeretethez kapcsolódik. Szeretettel haladhatunk csak felfelé az életfánkon. Az újrakezdés és újraéledés évszaka a tavasz. Az újraéledés folyamata lényegében a nap növekedésével még Karácsonykor elkezdődik. Mi a természet megújulását rendszerint a tavaszhoz kapcsoljuk. A természetben a kizöldülés első jelét a barka bársonyos hajtása adja. Etimológiai szempontból hasonlóak a barka és bárka szavaink. Mindkettő a szellemi megújuláshoz kapcsolódik. Mi a tavaszt, a megújult termékenységet köszöntjük Virágvasárnapon, amikor szenteljük a fűzfaág barkáját. Virágvasárnapja a tavaszi új zöldhajtás ünnepe. A virág és a kizöldült ág otthonainknak is meghittséget ad. Akárcsak a fa, a zöldellő ág is az egészség és a növekedés szimbóluma. A népi hagyomány is jótékony hatást tulajdonít neki. A zöld ág vagy a feldíszített kapu alatt való átbújás régi tavaszi szokásra utal. Gyerekeinkkel együtt énekeljük a „Bújj, bújj, zöld ág…” kezdetű játszódalt, amelyben az aranykapun bújunk át. Nemcsak aranykapunk, hanem aranyágunk is van. A zöld ágat meséinkben aranyágként találjuk meg. Erdély-szerte több helyen régen szokás volt tavasszal vagy nagy ünnepeken a falu díszkapujának zöld ággal és virággal való díszítése. A tavaszi varázsláshoz tartozik a bárka szentelése. A fűzfa szakrális elemként megtalálható a zsidó és az afrikai hagyományban. Az afrikai bambaro törzs teremtésről szóló regéjében a kezdeti ürességben lévő élet neve Fu, mely miután leesett az égből, fehér fűzfa lett belőle, és abból jött létre minden. A fűzfa az Ószövetségben is megtalálható. Az Ószövetség szerint a sátoros ünnepekről az Úr így rendelkezett: „Az első napon vigyetek magatokkal szép gyümölcsöket, pálmaágakat, patak menti fűzfaágakat és vigadjatok hét napig az Úr, a ti Istenetek előtt.” (Lev 23,40) Az izraeliták Sukkot városban rendezett évi földünnepeiken pálmaággal díszítenek ma is a mirtusz, a citromfélék és a fűzfa mellett. A húsvétfát tojással, spirállal díszítjük. A tojás a teremtéshez, a spirál az erénylétrán való haladáshoz kapcsolódik. Ugyanezt jelzi az alma, a gömbök és az angyalhajak a karácsonyfán. A keresztény Húsvét az ősi teremtéssel kapcsolatos népi ünnepek örököse. A Bibliából tudjuk, hogy Jézus elfogatásakor a tavaszi ünnepre készült a nép. Az örök élet visszatérő periódusokban megújuló tavaszi hagyományát az ókor népétől vettük át. Ezért kötődhet olyan szorosan a Húsvéthoz a tojás kultusza. Ha a világ mítoszaiban annyira gyakran szerepel a világ tojásból való eredete, bizonyára a tavaszi teremtés megünneplése tojással, esetleg festett tojással is nagyon régi lehet. Az egyiptomi fali festményeken is találkozunk festett tojásokkal. Írásos nyoma van annak, hogy már a IV. században létezett a keleti egyházakban a tojás egyházi áldása. A honfoglalás előtti korból találtak női sírban karcolt díszű tojást. [2] Ma is szokás itt Erdélyben Húsvétkor tojást dobni fel az ég felé, ahogy népmeséink megőrizték annak emlékére, hogy egykor Tündér Ilona „tojta a Napot”. Egy székely monda szerint Nagy Sándor anyjának tyúkjai piros tojást tojtak. Ezzel jelezték előre, hogy hadvezér születik. A tojás összeütése és feldobálása mind az ősi varázslási szokások maradványa. Jó hatást tulajdonítanak egyes helyeken annak, ha a csecsemő első fürdővizébe tojást ütnek. Szokás lakodalomkor a menyasszonyt

422


tojásra léptetni, vagy széke alá tojást gurítani, a vetés sikerét tojás elvetésével növelni, az állatok szaporulatát a tojás alomba dugásával növelni. [4] Népünk élő hagyományai a húsvéti tojás festése és a tojással díszített tavaszi ágak is. Minden kisebb tájegységnek van sajátos festési technikája, színezési mintája. A viasszal készített írásos tojásminták megtalálhatók a csángó és a székely hagyományban is. A minták neve is ugyanaz: fecskefarka, bankafejes, tulipántos, liliomos, szegfüves, szélrózsa, töltött rózsa, öves, hárslapis, tekerőlevél, madárfészkes, pankos, borz, csobánkankó, kandaricás, kapcsos, bárdos, tölcséres, karikás, szekercés, fogaskerék, kakastarés, kígyós, békás, halacska, cet, rák, pókláb, pillangó, nyíl, kerék, kupa, borzaskata, ernyős, kantáros, boldogasszonylapi, lapi-leveles, cserelapis, rozsfejes, ördögborda, holdas, emberkéz, kabala, ördögtérgye, napos, csillagos és más minták több változata is megtalálható. A fényváráshoz, a tavasz várásához sok népi hagyomány kötődik. Mindegyikben szerepet kap a tűzelem, a víz-elem, a fa-elem, a különböző kellékekként vagy öltözékként használt tárgyak. A feldíszített ágakon és tojásokon kívül a ruházat és a maskara alakoskodók sokfélesége ismert. Az álarcos rítusoknál a lelki vezető kezében a Holdat idéző fokos található. A tavasz ünnepein nagy hangsúlyt kap az ünnepi viselet. Ilyenkor színpompába öltözik a hagyományőrző falu népe, mindenki a maga népviseletébe.

8.10. IRODALOM 1. Arrhenius S.: A világegyetem élete. Franklin Társulat, Budapest, 1914. 2. László Gy.: A honfoglaló magyar nép élete. Magyar Élet, Budapest, 1944. 3. Baráth T.: Magyarok őstörténete. Somogyi Zoltán kiadása, 1988. 4. Hoppál M., Jankovics M., Nagy A., Szemadám Gy.: Jelképtár. Helikon, Gyula, 2000. 5. Trencsényi-Waldapfel I.: Mitológia. Budapest, 1960. 6. Graves R.: Görög mítoszok. Budapest, 1985. 7. Kerényi K.: Görög mitológia. Gondolat, Budapest, 1977. 8. Az atlantiszi Tót smaragdtáblái. Doreál, Mandala Véda, Budakeszi, 2001. 9. Zarathusztra: Zend Aveszta. Élő Föld Kiadó, Érd, 2000. 10. Márton V.: A sumer kultúra története. Miskolci Bölcsész Egyesület, 2000. 11. Melchizedek D.: Az élet virágának ősi titka. Mandala Véda, Budakeszi, 1999. 12. Haich E.: Beavatás. Édesvíz, Budapest, 1997. 13. Badiny Jós F.: Káld-pártus hagyomány és a magyarok Jézus-vallása. Budapest, 1999. 14. Berze-Nagy. J.: Égig érő fa. Pécs, 1961. 15. Molnár E.: Az Úr Evangéliuma. Szombathely, 1997. 16. Szabó J.: A fénytest. Magánkiadás, Budapest, 2000. 17. Falvay K.: Boldogasszony. Tertia, Budapest, 2001. 18. Daneley R.: Az örvényen túl. Mandala Véda, Budakeszi, 2001. 19. Jankovics M.: A Nap könyve. Csokonai, Debrecen, 1996. 20. Benedek J.: A tudás útja. Gondolat, Budapest, 1972. 21. Takács Gy.: Megindula Szent Antal. Polár, Budapest, 2000. 22. Mello de A.: A madár dala. A szív ébredése. Korda Kiadó, Kecskemét, 1999. 23. Daczó Á.: Csíksomlyó titka. Csíkszereda, 2000. 24. Kryon: Ne gondolkozz úgy, mint egy ember. Mandala Véda, Budakeszi, 2000. 25. Fábián J.: Természettudomány a köznépnek. Veszprém, 1803. 26. Jankovics M.: A fa mitológiája. Csokonai, Debrecen, 1998. 27. Saunders N. J. Állatszellemek. Helikon, 1996. 28. Paál Z.: Arvisura. Püski, Budapest, 2000. 29. Erdélyi Zs.: Hegyet hágék, lőtőt lépék. Kalligram, Pozsony, 1999. 30. Tánczos V.: Csapdosó angyal. Pro-Print, Csíkszereda, 1999. 31. Antal M.: A gyímesvölgyi csángómagyarok hiedelmei. General Press, Budapest, 2002. 32. Vértes E.: Szibériai nyelvrokonaink hitvilága. Budapest, 1990. 33. Finnugor és szamojéd regék és mondák. II. Budapest, 1984.

8.11. Ábrák

423

34. Bíró L.: Kerek Isten fája. Szerzői kiadás, Budapest, 2001. 35. Faragó J.: Balladák földjén. Bukarest, 1977. 36. Máté I.: Yotengrit. I–II. Palatia Kiadó, Győr, 2004–2005. 37. Gilchrist C.: Az alkímia. Édesvíz, Budapest, 2000. 38. *** A köztes lét könyvei. Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, 1998. 39. Kádár J.: Népi történetek, hiedelmek és szokások. Pro-Armenia, Szamosújvár, 2000. 40. Faragó J., Olosz K.: Régi erdélyi népballadák. Kriterion, Kolozsvár, 2006. 41. Tenzin Wangyal R.: Gyógyítás formával, energiával és fénnyel. Magyar Könyvklub, Budapest, 2003. 42. Eliade M.: Az eredet bűvöletében. Cartaphilus, Budapest, 2002. 43. Für Z.: A magyar rovásírás ABC-s könyve. Püski, Budapest, 2004. 44. Bíró L.: Magyar halottaskönyv. Fríg Kiadó, Budapest, 2006. 45. Székely E. B.: Az Esszénus Béke Evangélium. I–IV. Élő Föld Kiadó, Érd, 1999. 46. A tengerlépő cipő. Budapest, 1959. 47. A tündértó titka. Budapest, 1987. 48. Christian A. J.: A teljesség tekintete. Édesvíz, Budapest, 2005. 49. Balázs L.: A vágy rítusai – rítusstratégiák. Scientia, Kolozsvár, 2006. 50. Für Z.: A magyar rovásírás ABC-s könyve. Püski, Budapest, 2004. 51. Eliade M.: Kovácsok és alkimisták. Budapest, 2004; Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965. 52. Eliade M.: Az eredet bűvöletében. Fríg Kiadó, Budapest, 2002. 53. Zakar A.: A sumer hitvilág és a Biblia. Turn Printing, USA, 1973. 54 . Krobin Gy.: A finnugor népek pogány isten tisztelete. Budapest, 1908. 55. Eliade M.: Vallási hiedelmek és eszmék története. Osiris, Budapest, 2006. 56. Hancock G., Bauval R.: Titkos jelek. Alexandra, Pécs, 2005. 57. Nógrádi M.: Sztereokémia. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981. 58. Lao Ce: Tao Te King. Tericum Kiadó, Budapest, 1994. 59. Hancock G., Bauval R.: Titkos jelek. Alexandra, Pécs, 2005. 60. Gazda K.: Közösségi és tárgykultúra – művészeti hagyomány. KJNT, Kolozsvár, 2008. 61. Tolle E.: Új Föld. Budapest, 2006. 62. www.adamus-saint-germain.hu 63. Dante A.: Isteni Színjáték. Bukarest, 1985. 64. Pál J., Újvári E.: Szimbólumtár. Balassi, Budapest, 2001. 65. Máthé I.: Yotengrit. Püski, Budapest, 2005. 66. Jung C. G.: Az ember és szimbólumai. Göncöl Kiadó, 1993. 67. Misszálé, magyar–latin. Szent István Társulat, Budapest, 1933. 68. Jordan M.: Din miturile lumii. Enciclopedie tematică. Humanitas, Bukarest, 2002. 69. Benedek E.: A táltos kecske. Ion Creangă, Bukarest, 1978. 70. Sheperd R. et R.: 1000 jelkép. Képzőművészeti Kiadó, 2004.

8.11. ÁBRÁK 1. 1. Az egyiptomi Nut, ahogy világra hozza a Napot; 2. A teremtés hét lépéséből az első lépés; 3. Az őstojás, mandorla vagy hal; 4. Pálosok képjele 2. 1. Egyiptomi világtojás, kődombormű, Deir-er-behri; 2. Egyiptomi tollkorona; 3. A teremtés tojása, indiai metszet Purusával; 4. Száncsi sztúpa; 5. A Hold-tojás és holdfázisok 3. 1. Alkimista „prima materia”, a bölcsek tojása; 2. Az afrikai dogonok tojása; 3. Nyuszifüles tojásminta; 4. Sámán amulett nyuszival 4. 1. Templomi kazetta, Kraszna; 2. Templomi kazetta, Técső; 3. A Szent Három, Zsegra, XV. sz. 5. Festett tojások 6. 1. A Nap mint napkerék, sumér képjel; 2. A Hold a béke képjele; 3. A csillag a munka szimbóluma; 4. A kör a bölcsesség jele; 5. Csillagos, napos tojásminták 7. 1. A kozmikus hármasság. A háromszög a szeretet; 2. A négyszög az erő; 3. Tojásminták

424


8. 1. Ősanyafa, Nut, egyiptomi ábrázolás [4]; 2. Tojásminták 9. 1. Magyar hímzésminta; 2. Boldogasszony- és istenfiú-ábrázolások: Csíksomlyó, Kolozsvár, Verespatak 10. 1. Az egyiptomi Nut istennő maga a Tejút, az istenfiú a holdbárkán; 2. Amon egyiptomi istenség a holdbárkán; 3. Jézus a bárkán, keresztény ábrázolás 11. 1. Anahita és Inanna mezopotámiai istennők; 2. Az ember erőterének színei 12. 1. Az energia spirálja; 2. Az ókori női elvűség képjele; 3. Templomi kazetta, Szilágylompért 13. 1. A görög Demeter föld-anya; 2. Templomi kazetta, Csengersima; 3. A hunduk bőségszaruja; 4. Hímes tojás mintázatok 14. 1. Az őserők égtájak szerinti eloszlása; 2. Húsvéti tojásfák; 3. Tavaszi virágok 15. 1. Kozmikus hármasság a fényháromság; 2. A letükröződés; 3. A kialakult földi rendben tavasz és ősz a megnövekedett szellemi erő iránya; 4. Az égtájakhoz rendelődnek az őserők 16. A húsvéti bárka és tavaszi virágok 17. Húsvéti locsolás 18. 1. A görög Leukotheia és az istenfiú; 2. Asszír pecséthenger; 3. Mezopotámiai ábrázolás; 4. Kassita pecséthenger 19. Isten báránya címerekben 20. Jézus a bárányokkal és a bárkán, templomi ablak, Kolozsvár 21. Kosfejű templomi szék, Gyergyószentmiklós 22. Gidák a gyerekek kezében, egyiptomi vendégfogadáson

8.11. Ábrák

425

1.1.

2.1.

1.4.

1.2.

2.3.

1.3.

2.2.

2.5.

2.4.

426


3.4. 3.1.

3.2.

3.3.

4.1.

4.3.

6.1.

6.2.

8.11. Ábrák

427

6.3.

6.4.

6.5.

428


7.1.

7.2.

7.3.

8.11. Ábrák

429

7.3.

8.1.

9.1. 10.1.

8.2.

430


12.1.

10.2.

10.3.

13.1.

15.1.

15.2.

13.4.

12.2.

8.11. Ábrák

431

432


8.11. Ábrák

433

434


13.4.

8.11. Ábrák

435

18.3.

18.2.

18.1.

18.3.

19.

436


8.11. Ábrák

437

4.2. 12.3.

5.

9.2.

438


11.1.

11.2.

13.2.

14.2.

14.3.

13.3.

8.11. Ábrák

439

15.3.

14.1.

15.4.

16.

440


17. 19.

20.

21.

22.

8. TAVASZI SZÉL VIZET ÁRASZT

Recommend Documents