Az orosházi üzem az akkori közigazgatási rendnek megfelelően, bár csak négy járásból (gyomai, mezőkovácsházi, orosházi, szarvasi járásból) vásárolta és dolgozta fel a tojást, mégis ez a tojásmennyiség az országos tojástermelésben közel 8%-ot jelentett. A tojásexport részben nyugatra, részben kelet felé irányul. Szállított a vállalat többek között Ausztriába, Olaszországba, Svájcba, a Német Szövetsé gi Köztársaságba, a Német Demokratikus Köztársaságba, Csehszlovákiába és a Szovjetunióba is. Az orosházi üzembe 1950-től kezdve évenként az alábbi mennyiségű tojást szállították be. 54 Év 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961
Év
Tojás 30,6 millió 25,8 millió 40,6 millió 11,1 millió 21,3 millió 32,3 millió 29,3 millió 23,0 millió 27,1 millió 36,1 millió 32,6 millió 35,1 millió
db db db db db db db db db db db db
1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973
Tojás 29,4 millió 31,4 millió 45,8 millió 50,0 millió 44,7 millió 67,3 millió 42,0 millió 33,0 millió 61,5 millió 38,2 millió 40,0 millió 32,1 millió
db db db db db db db db db db db db
1974. január l-jétől adataink nincsenek, mivel ettől az időtől kezdve a békéscsabai gyárhoz szállították be a tojásokat, és Orosházán a tojásfeldolgozás megszűnt. Újabb szervezés folytán 1981. január l-jétől a Tótkomlósi Közös Vállalat bérmunkában, kihelyezett gépeken folytatta a munkát, 1983. január l-jétől már önállóan gazdálkodik: termeli, feldolgozza és értékesíti a tojást exportra és belföldre. A tojás külföldi piaca minimálisra csökkent. Csak a hosszabb távú államközi megállapodás szerint marad a VII. ötéves tervben végig 110 millió db szovjet export és néhány 10 millió az időszakos termelési többlet levezetésére az Európai Közös Piac országaiba.
8. Baromfi-feldolgozó
üzemek
a) kz üzemek elhelyezkedése a városban A 100—110 éve idekerült baromfi-kereskedők általában a piactér közelében telepedtek le. A csak libavágással foglalkozó kereskedők is ugyanezt tették. A Pacsirta utca, ahol Steinberger Salamon telepet létesített, sáros utca volt. 78
Az utcát csak jóval később kövezték ki, amelyhez a kereskedő a kövek odahordásával járult hozzá. Évtizedek során újabb ház vásárlásával 800 négyszögölre bővitette telepét. 1910-ben Presser Sándor a Komlósi út 31. sz. alatti, kövesút mellett fekvő 500 négyszögölnyi portán lévő házánál kezdte az ipart gyakorolni. A lakosság nem örült az ilyen szomszédságnak. Az Orosházi Friss Újság 1928-ban „Mi bűzlik a Komlósi utcán" cimmel foglalkozik is a telep körüli erős bűz terjengésével. Megállapítja, hogy az a Presser-baromfitelep hulladékaiból ered, és felhívja „valamely illetékes faktor figyelmét".74 1942-ben a Presser-féle telepet a Magyar Mezőgazdák Rt. az üzem új tulajdonosa, mintegy 700 négyszögöl telek vásárlásával bővítette. A szomszé dok tiltakoztak, az építési hatóságok hónapokig nem is járultak hozzá a bőví téshez, végül mégis megadták az építési engedélyt. A szomszédok tiltakozását a patkány inváziótól való félelem is kiváltotta. A többi exportőr már figyelembe vette a szállítás jelentőségét, és a vasút közelében kezdte meg munkáját. Általában egy telekkel kezdték, amelyet gyarapodásuk arányában bővítettek a szomszédos házak és telkek megvásárlá sával. Az olasz Frigor-cég a Petőfi, a Mikes és a Kígyó utca által határolt sarki telken nyitott üzemet. Bernardinelli először a Vasút utca 8. számú házat vette meg (jelenleg Októ ber 6. utca 8. szám), majd az előtte lévő két ház megvétele után 1200 négyszö gölre növelte telepét, s ezzel szomszédja lett Öhlschläger Mártonnak,akinek telepe szintén 1200 négyszögöles volt. 1933-ban Presser Sándor, miután régi telepét átadta volt üzlettársának, a Vasút utca 16. szám alatti (az egykori palagyárban) 936 négyszögöles telken létesített üzemet. Dénes Ferenc, aki a későbbiek folyamán a Presser-féle telepet átvette, a Vasút utca 18. számú házat 531 négyszögöles telekkel vásárolta meg, telepének bővítése céljából. A Vasút utca 24. szám alatti 865 négyszögöles telket a Klein és László-cég vette meg. A Vasút utcán épített üzemek fekvése kedvező volt, mert előttük kövesút haladt. Végszomszédjuk, a MÁV, a 30-as években iparvágányt is épített. A csatornázás akkor nem tartozott a figyelembe veendő szempontok közé. A szennyvizet nyitott csatornákban vezették. 1948-ban az összes baromfiüzemet államosították. A vasútmenti telepek összevonásával alakult ki a Baromfiértékesítő Nemzeti Vállalat, míg a Komlósi úti telepet a Cirokseprűgyárnak, a Keltetőállomásnak és a Teherfuvar Válla latnak adták át. Csak a hűtőház maradt meg, amit a későbbi időben Kleinhűtőnek vagy Csokonai utcai hűtőháznak neveztek. 1954-ben a Baromfiértékesítő Nemzeti Vállalat megvásárolta a nagytelep és Fortuna-telep között fekvő Ásványolajforgalmi Vállalat 486 négyszögöles tel két. Itt építették fel két év alatt a ma is meglévő emeletes raktárt és a hizlaldát. A hizlaldából alakították ki később a műszaki osztály és a gépi könyvelés irodáját. 79
Amikor 1960-ban és 1962-ben a „Fortuna-telep" előtti két ház is az üzem birtokába került, a megnövekedett területen a ketrecek és a gépkocsik elhelye zésére is megnyílt a lehetőség. 1963-ban az akkor már Baromfiipari Országos Vállalat néven működő válla lat átvette a Húsipari Vállalattól a vágóhidat 5 kat. hold kiterjedésű telkével együtt. A vágóhíd távol esett az iparvágánytól, mégis jelentős létesítmény, mert a beépíthető területe nagy, és ezért alkalmas volt baromfikonzerv-üzem létesítésére. 22 évig kellett várni, míg az Október 6. u. 22. számú házat és a magtárépüle tet 1970-ben sikerült megvenni a Gabonafelvásárló Vállalattól. E vásárlás révén a „Meszestelep" is közvetlenül kapcsolódik az üzem többi részéhez, s ezzel lehetővé vált a hosszabb időre szóló építkezések megvalósítása. A vállalat vezetői tervezték az Október 6. u. 2—4. és 6. sz. házak megvételét, ahová 70 vagonos hűtőház épült volna, de közbejött többféle gazdasági és emberi ok miatt ez a terület a Volán Vállalat tulajdonába került. Helyette 1985 tavaszán az utca másik oldalán a 11., 13., 15., 17. és 19. sz. házakat vásárolták meg. Ezek helyén vízművet, szociális épületeket építenek és a szállítójárművek részére parkolóhelyet létesítenek.
b) Az üzemi épületek és udvarok A régi tőkés baromfifeldolgozó üzemek udvarának és hosszú ideig az államo sított üzem udvarának is legjellegzetesebb épülete a baromfiátvevő szín volt. (32. sz. kép.) Központi fekvésénél és magasságánál fogva rendszerint jól kiemelkedett környezetéből. A téglás kocsiút is a színhez vezetett, ahol a magas tetőzet alatt a beérkező kocsikról leszedték a ketreceket. Ebben az épületben volt még a mázsa is, amelyen a behozott baromfit mérték. 1958-ban a Bernardinelli-féle telepen a nagy átvevőszín alatt pulykafeldol gozót építettek. Az átvevőszín ezután 10 évig a hizlalda egy elrekesztett részén üzemelt. Majd felépítették a jelenlegi helyére. A ketrecleszedő elektromos targoncák beállításával, majd a gépkocsira szerelt vasketrecek használatba vétele óta az átvevőszín jelentősége csökkent. Alatta ma már csak a galambot szedik ki a szállítóketrecekből. A hizlaldák és pihentetők az egykori csirketelepek nélkülözhetetlen épületei voltak. Amíg élő baromfit is szállítottak a külföldi piacokra (1941-ig), sokszor két-három napot is várni kellett, hogy elegendő áru összegyűljön. Szükség volt a hizlaldára azért is, hogy a csirkéket 8—12 napi hizlalással följavítsák. A piaci felhozatal váltakozó volt; egyes napokon sok baromfit hoztak be, máskor kevesebbet. A vágások ütemét a fentiek miatt nem lehetett a piachoz igazítani, ezért a hizlaldái készletet vették igénybe. Ma az irányított termeltetéssel, napra és órára előre meghatározott mennyiségű baromfit szállítanak be vágásra. Ezáltal a csirkék gyűjtése és tárolása jelentőségét vesztette, és teljesen meg is szűnt 1965-ben. Ma a jó minőségű tápon nevelt csirkék minősége kielégítő, s így hizlalásra nincs szükség. A fűtött nevelőházakból származó csirkék a hizlaldában különben is csak 1er omlanának. 80
A hizlaldákban kétféle típusú ketrecet használtak. A normál méretű ketre cekbe 10—12, a nagyobb méretű olasz ketrecekbe 15 csirkét raktak. A ketrecek között voltak l-es és 5-ös ketrecek. Az egyes ketrecek egymás fölé rakhatók, összeépíthetők, míg az egymás fölött lévő 5-ös ketreceket közös sarokoszlopok tartották össze. Az egymás mellé elhelyezett 5-ös ketrecek falat alkottak, és ha szemben is volt egy másik fal, akkor utcát képeztek. Ezeken az utcákon történt a baromfi be- és kihordása, etetése, itatása és itt tisztították le a sárdeszkákat is. (60. sz. kép.) A hizlaldákat padlás nélkül építették. Egy-egy hizlaldában elhelyezett 5—8 ezer csirkének sok levegő kellett, ezért a tetőkön még szellőztetőnyílásokat is készítettek, s a hizlalda egyik oldalát lécekből képezték ki. Télen a nyitott részeket bedeszkázták, sőt az 50-es években a gőzfűtést is bevezették. A kacsát és a libát nem hizlalták, csak pihentették a levágásig, legfeljebb egyszer-egyszer megtömték. Az államosított üzemben a pihentető egy magas szín alatt volt, ahol lécekből álló alacsony kerítések választották el a falkákat egymástól. A pihentető fölött embermagasságban a pulyka részére padlást építettek, dróthálóval körülvették és rekeszekre osztották. Az egykori baromfi-kereskedők iparuk megkezdése után hamarosan meg építették a hizlaldákat is. A Dénes és Eisler Cég első dolga 1939-ben a hizlal dák kialakítása volt, s ugyanezt tették a Magyar Mezőgazdák is. (60. sz. kép.) 1943-ban a Bernardinelli-telepen történt átépítések során 11 méter széles, hatalmas légterű hizlaldát építettek az akkori telep utcavonalán és a mezsgyé jén. A hizlalda két oldalról fogta közre az átvevőszínt. Ez a hosszú hizlalda a mai transzformátor-háztól a férfiöltözőig, onnan a függesztő csarnokig húzó dott, s 30—40 ezer csirke befogadására szolgált. Még 1954-ben az államosított üzem is bővítette hizlaldáit. A régi baromfifeldolgozó üzemek vágó- és &opas,2tóhelyiségei az átvevőud varra, tehát a szennyes övezetre nyíltak. 1963-ig az államosított üzemben is így volt. A baromfit szállító gépkocsik közvetlenül a feldolgozótermek ajtaja előtt haladtak el, vagy ha sok volt az áru, órák hosszat ott is álltak. Ez a helyzet semmiképpen sem felelt meg az egészségügyi követelményeknek. 1963-ban kialakították az élő baromfi számára az érkeztetőudvart, amelyre az utcáról a Fortuna-telepi, vagy más néven a II. sz. kapun lehet bejutni. Az udvar első részéből lett a tiszta övezet, ahonnan a gépkocsik a készárut viszik ki az I. sz. kapun. A régi üzemek udvarán az utakat téglából rakták, a téglák melletti földes terület nyáron poros, esős időben sáros volt. 1958-ban kezdték el az utak betonozását. Ma minden út és munkaterület betonnal van fedve. A szabad területen gyepszőnyeg, virágok és fák teszik kellemessé az udvar képét. A legrégebbi feldolgozóhelyiséget parasztházak szobáiból, kamráiból alakí tották ki. Erre utal egy 1936-ban készült fénykép is és a rajta olvasható felírás: „Vágókamra". (61. sz. kép.) Bizonyosra vehető, hogy korábban kamrának is készült. 1936-ban a Fleissig testvérek a Fortuna-telepi hűtőház alatt a pincé ben kezdték meg a vágást és kopasztást. Tágas, világos munkatermei csak a Magyar Mezőgazdák üzemének és az átépített Bernardinelli-féle üzemnek 81
voltak. A mai üzem abban is különbözik a régiektől, hogy a libát és a kacsát már nem a szin alatt kopasztják, hanem a feldolgozóteremben. (62. sz. kép.) Valamennyi üzemben a hizlaldák közelében megtalálható volt a darálóhelyi ség, a malom is. A hizlaldába rakott állatoknak sok eleség kellett. Régen köves darálókat használtak, a 30-as évektől kezdve a nagyobb teljesitményű és könynyebben kezelhető kalapácsos darálókkal dolgoztak. Az államosított üzemben még árpahántolót is beszereztek, hogy a hántolt árpa etetésével fehér színűre hízott csirkéket kapjanak. A morzsolt tengerit és az árpát a padláson tárolták, s facsatornán engedték le a darálóhoz. Rendszerint a malom szomszédságában állott a darafőző helyiség is, ahol nagy üstökben zsákszámra főzték a kukorica- és az árpadarát. A lehűlt darát fadézsákba öntötték, és háromkerekű kocsikon húzták a hizlaldákba. Az álla mosított üzemben az 50-es évek elejétől a csirkék eleségét gőzzel főzték a 200 —300 literes dézsákban. A nagy mennyiségű dara lassan hűlt, ezért a reggel főzött darát délután, a délutánit pedig csak reggel használták fel. Ha még ekkor is forró volt, darabos jégtáblákat nyomtak bele. Régen az egyes telepeken baromfin kívül más állatokat is tartottak. Fekete Lajos elmondotta, hogy amikor ő 1904-ben az Öhlschlager-céghez került, a tulajdonos két tehenét és sertéseit is gondoznia kellett. Az idősebbek azt is elmondták, hogy 1936 előtt Bernardinelliék szűk udvarában a vágóhelyiségtől nem messzire állott a 6 férőhelyes lóistálló is. Még a nagy telep átépítése után is a későbbi tojásfeldolgozó helyén 80—100 sertés számára hizlalda készült. Ebben a hizlaldában 1948-ig sertést tartottak. Ezután a sertéseket a Fortuna üzemébe, majd egy év múlva a feldolgozótól még távolabb, a Meszestelepre helyezték ki. A következő évben a vasúton kívüli Nyári-féle sertéshizlaldába kerültek. Végül 1955-ben a Paskum-földeken építettek egy korszerű 500 férő helyes sertéshizlaldát. A sertéshizlaldával összefüggő melléktermékfőző helyiség növelte a telep bűzét. A melléktermék, bármennyire is zártan főzték, kellemetlen szagot árasztott. Ennek ellenére az üzem tulajdonosai szívesen foglalkoztak sertéstar tással, mert az értéktelen baromfivért, belet és a dögöket sertésekkel etették föl. Steinberger János említette, hogy félévenként 40—50 hízósertést adott el, amely szinte csak a mellékterméken, illetve a rossz tojáson hízott meg. A 180 ezer forintért épült 500 férőhelyes hizlalda is két év alatt törlesztette az építési költséget. 1964-ben a baromfiipar a sertéshizlalást megszüntette. Ez időtől az Állatifehérjét Előállító Vállalat vett át minden mellékterméket és tollhulladékot, amit naponta el is szállított. A mai ember számára különös, de régen természetes dolog volt, hogy az üzemekbe hetenként hoztak egy-egy kocsi szalmát. Fontos anyag volt ez akkor, kellett a lovak alá, ezzel almoztak a sertéseknek, ezt használták a tojások csomagolásánál, télen a tojásos vagonokat ezzel bélelték, s ezen pihentették a kövér jószágokat. A szalmát nem vásárolták, ezt a konyhakertészek hozták, s cserébe elvitték a trágyát. A hatvanas évek végén még használtak szalmát a pihentetőben lévő libák alá, de amióta a vágás a szállítóketrecekből történik, szalmára már nincs szükség. Az államosítás előtti üzemekben trágya bőven volt. Az istállókból, a sertések 82
alól, valamint a hizlaldákból kihordott trágyát az üzemben gyűjtötték. Bernardinelliék trágyamedencéjébe 30—40 kocsi trágya fért. A Baromfifeldolgozó Vállalat csirketrágyáját a termelőszövetkezetek hordták el, és füllesztés után használták fel, hogy az abban esetleg előforduló kórokozó ne fertőzhessen. Az államosítás előtti időben az úti ketrecek takarításával — főleg a csúcsi dényben — nem sokat törődtek. Legfeljebb élére fordították, földhöz ütöget ték, „ami kiesett belőle, kint volt", és mentek tovább. Az 1947-es földművelé sügyi minisztériumi rendelet szigorúan előírta a ketrecek tisztítását és fertőtle nítését, ezért a baromfi-érkeztető udvarban ketrecmosó és fertőtlenítő helyisé get építettek, ahová a gépkocsi a ketrecekkel együtt a mosás és fertőtlenítés idejére be tud állni. Ma a fémketrecek mosása nem okoz gondot, a peremes faketrecek tisztítása nehezebb volt. A II. világháború előtt az elhullott kövér állatok zsírját kisütötték, és szap pant főztek belőle. Szappanfőzésre a darafőző helyiséget használták. Az álla mosított üzemben a sertéstelepen főzött melléktermékről leszedték és gyűjtöt ték a zsírt, s azt a szappanfőző kisiparosnak eladták. A zsírgyűjtés csak néhány évig tartott. A régi üzemek épületei mellől nem hiányoztak a górék sem. A csirkék hizlalásához, a kövér állatok töméséhez sok eleség kellett, ezért az őszi hóna pokban, amikor sok kukorica volt a piacon, olcsón megvették és górékba rakták. Az utolsó górét 1957-ben bontották le, és vitték ki a sertéstelepre. Azelőtt ez a 40 m hosszú, 5 m magas góré a meszes telep mezsgyéjén állott, és két évtizeden át az állomás előtti tér képéhez tartozott. (63. sz. kép.) A műhelyek közül a ketrecjavító és ládakészítő műhelyek a legrégebbiek. A tőkés világban nagyon vigyáztak az áru és a csomagolás tetszetősségére. A Bernardinelli-cég még gyalugépet is beszerzett, hogy gyalult deszkákba csomagolhasson. (A ládák végdeszkájára színes címkét ragasztottak.) (64. sz. kép.) A hatvanas évektől kezdve a ládagyár rohamosan veszített jelentőségé ből. Az árut kartondobozba kezdték csomagolni, s a műhely dolgozói a kartonés papírdobozok készítésére tértek át. A kartonlapokat összehajtogatják, cím kézik, és a padlásról a csomagolóba továbbítják. 1974-ben az összes gépkocsira vasketreceket szereltek föl, s a fából készült ketreceket azóta nem használják. A ketrec javító műhely is megszűnt, s az ott dolgozó 4—6 munkást más munka körbe irányították. A 30-as évek előtti baromfitelepi udvarképhez tartoztak a jégvermek is. Ezek a földbe vájt, szalmával és náddal fedett jégtárolók 15—20 méter hosszú és 5 —6 méter széles, félig a földbe süllyesztett építmények voltak. Mikor a Steinberger-cég a jégvermét meg akarta építeni, e célra előbb egy telket kellett vásárolnia. A mesterséges jég gyártása óta ezek fölöslegessé váltak. A telepek egy része a Tóth-malom jéggyárából szerezte be a jeget, néhányan saját ré szükre jéggyárat építettek. Bernardinelliék előbb egy egyszerűbb csőjéggyártó berendezést szereztek be, majd a nagyobb teljesítményű táblás jéggyártásra tértek át. (65. sz. kép.) A II. világháború előtt a régi üzemekben az öltözők néhány négyzetméter nyi nagyságú helyiségekből álltak, ahol csupán mosdótálból és vödörből mosa kodtak. A háború alatt épült üzemeknél külön volt az öltöző- és a mosdóhelyi83
ség. Ez utóbbit vízcsapokkal és zuhanyozókkal látták el. A meleg vizet az ötvenes évek elején vezették be. Az üzemi dolgozók létszámának növekedése miatt 1968-ban egy 210 m2 alapterületű, a követelményeknek megfelelő öltö zőt és mosdót rendeztek be, amelyet a hizlalda helyén alakítottak ki. A régi üzemek számára elegendő volt annyi villamos áram, amennyit az utcai oszlopokon felszerelt 40—120 kVA-os transzformátorok szolgáltattak. 1941ben a Bernardinelli-Hangya-féle üzem tulajdonosai számoltak a nagyobb villa mosenergia felhasználásával,ezért az üzem átépítése során transzformátorhá zat is kialakítottak, és beszereztek egy 160 kVA-os transzformátort. Az államo sítás utáni üzemfejlesztés során 1949-ben egy db 500 és egy db 250 kVA-os, 1968-ban 2 db 630 kVA-os, 1982-ben 2 db egyenként 1600 kVA-os teljesítmé nyű transzformátort állítottak be. A konzervüzemben 1963-ban a húsipartól egy 120 kVA-os transzformátort vettek át. Ezt 1968-ban 250 kVA-osra cserélték. A villamos energiának egyre nagyobb felhasználása miatt 1970-ben 400 kVA-osra, 1981-ben pedig 1000 kVA-os teljesítményű transzformátorra kellett átcserélni. Az egykori üzemekben kb. 40—50 villanymotor volt összesen. A baromfi feldolgozás korszerűsítése ezekből egyre többet igényel, s ma már közel 1500 villanymotor üzemel. A villanymotorok mellett megszaporodott az automata gépek száma is, ami a villanyszerelőktől és a műszerészektől nemcsak több munkát, de nagyobb szakértelmet is követel. A villanyszerelők és műszerészek száma 12 fő, s részükre 3 műhelyt rendeztek be. Irányítójuk erősáramú villa mos üzemmérnök. Az államosítás óta eltelt időszakban a hűtőgépek számát és teljesítményét illetően szintén nagy változásnak vagyunk tanúi. A három régi hűtőházban a hűtőgépeknek 400 000 kcal/óra volt a teljesítményük. (A Fortuna hűtőben 2 db 20 000-es Alfa, a Csokonai utcai mezőgazdák hűtőjében szintén 2 db 20 000-es Alfa, a Bernardinelli-üzemben 2 Ganz és 2 Sabroe hűtőgép biztosí totta a hűtést és fagyasztást.) 1949-ben 6 db 100 000 kcal/órás kompresszort kapott a vállalat. (A komp resszorokon a gyártó üzem neve: „Rökk gépgyár Budapest" cirill betűvel volt kiöntve, mivel ezek a hűtőgépek „jóvátételre" készültek.) 1960-ban már 13 db Rökk-gép vagy más néven EBZ hűtőgép üzemelt. Az ezt követő 21 év alatt ezeket a gépeket a Diósgyőri Gépgyár nagyobb teljesítményű kompresszorai val cserélték ki. 1981-ben a hűtést és fagyasztást az alábbi gépek látták el: 4
6 db 4—E—190 jelzésű egyenként 400 000 kcal/óra teljesítményű 2 db 2—E—190 jelzésű egyenként 200 000 kcal/óra teljesítményű 6 db 2—E—180 jelzésű egyenként 200 000 kcal/óra teljesítményű Összesen 4 millió kcal/óra teljesítmény volt beépítve. Az 1982-ben épített hűtőházban az alábbi új és régi gépek üzemelnek: 1 db Sabroe hűtőgép 570 000 kcal/óra teljesítményű 1 db Sabroe hűtőgép 680 000 kcal/óra teljesítményű 1 db Sabroe hűtőgép 580 000 kcal/óra teljesítményű 84
Ez az üzemelő egység. Mivel a technológia korszerűbb és a hűtőház szigete lése is jobb, ezért a kisebb kcal teljesítmény is elegendő. Beépített tartalék éjszakai és vasárnapi teljesítménnyel 2 db 4—E— 190-es 800 000 kcal/óra teljesítménnyel 3 db 4—E—190-es a tartalékegység. A konzervüzemben 1963-ban 2 db 100 000 kcal teljesítményű hűtőgépet vettek át a húsipartól. 1969-ben 5 db E—100-as üzemelt. Jelenleg az 5 db 2 —E—180-as hűtőgépből 3 üzemel (teljesítménye 600 000 kcal/óra), 2 pedig tartalékban van. A nagy telepi és a konzervüzemi gépekre 22 hűtőgépész felügyel. A vágásra kerülő élő baromfi beszállítása, a késztermék elszállítása, a raktári anyagok beszerzése, a vidéken lakó dolgozók szállítása jelentékeny gépkocsi parkot igényel. 1985-ben az üzem gépkocsiállománya a következő: 6 db ZIL tehergépkocsi egy-egy pótkocsival 6 db Robur 3 db IFA tehergépkocsi egy-egy pótkocsival 4 db UTZ traktor 10 pótkocsival
4 db autóbusz 2 db szgk 3 db Barkas 1 db szippantó 8 db hűtőkocsi
Az üzemnek külön gépkocsijavító műhelye van, amelyben 15 szakember dol gozik. A mai üzemben fontos szerepet töltenek be a lakatos, a karbantartó és az asztalosműhelyek. Az ott dolgozó szakemberek a javításokon kívül részt vesz nek az üzem felújításában. Létszámuk a festőkkel és a kőművesekkel együtt 110 fő. A feldolgozó üzem raktáraiban kb. 5000-féle műszaki és egyéb anyagot tartanak. A nagyobb raktárak méretei: A volt magtárépület 1100 m 2 -én az exportgöngyöleg, a régi Fortuna hűtő 165 m 2 -én a csomagolóanyagok, a fürdőpadlás 230 m 2 -én kartonok, a főraktár 800 m 2 -én vas- és egyéb anyagok raktározása történik. Egy 90 m2-es helyiségben a tartalék villanymotorok kaptak helyet. A konzervüzemben mintegy 2000-féle műszaki és a termeléshez szükséges anyagot tartanak a raktárakban. A 2-es sz. 450 m2-es raktárban konzervdobo zokat, a 3-as sz. 270 m2-esben fűrészport és vasanyagot tárolnak. A kéziraktár alapterülete 80 m 2 , a fűszerraktáré 9 m 2 . Az államosítás óta kialakult gépesítés, a feldolgozás technológiájának a fejlődése, valamint az egészségügyi és állategészségügyi követelmények maga sabb foka, továbbá a dolgozókról való gondoskodás olyan létesítményeket követelt, amelyeket a régi üzemek udvarában nem találhattunk. Ezek a létesít mények a következők: Kazánház a nagytelepen és a konzervüzemben. A baromfi feldolgozásához, a húsok főzéséhez, a konzervek csírátlanításához (sterilizálásához) és a munka termek fűtésére jelentős mennyiségű gőzre van szükség. Ezt biztosítják a kazánok, amelyek óránként 2,5 tonna gőzt állítanak elő. A kazánházakhoz 85
tartozik még egy-egy vízlágyító (sótalanító és gáztalanító) berendezés és egy vízvizsgáló laboratórium. Az üzem műhelyei közül az elektromos targoncákat karbantartó és javító műhely a legfiatalabb. Ezt két szerelő látja el. A műhely különálló töltőhelyén egyszerre tizenhárom gép akkumulátorát tudják tölteni. A mai üzemekben nélkülözhetetlen a köszörűsműhely. A baromfi bontásá nál, a húsok darabolásánál, csontozásánál éles késekre van szükség, ezért a két műhelyben naponta több száz kést élesítenek. A 60-as évek közepén telefon-alközpontot létesítettek, s ennek önálló helyi séget alakítottak ki. Az üzem több különböző munkahelyén lévő városi vonalát az alközpontba vezették be. Ugyanakkor az üzem területén ötven mellékvona lat építettek ki. Ezzel az egyes munkahelyek és irodák között a kapcsolat gyorsabbá és egyszerűbbé vált. Külön helyiségben üzemel a géptávíró, gyakrabban használt nevén a telex, amely az üzemen kívüli üzleti világgal teszi lehetővé a kapcsolatot. 1947-ben rendelet jelent meg a baromfifeldolgozó üzemek állandó állatorvo si ellenőrzéséről. A szolgálat számára irodát, kényszervágót, utólagos vizsgáló helyet és bonctermet alakítottak ki. (A korábbi években még egy párolóhelyiség is üzemben volt.) 1966-ban üzemorvosi rendelőt létesítettek, hogy az üzem dolgozóinak ne kelljen kis panasszal a városi rendelőhelyekre menni, és ott sok időt veszteni. A későbbiekben az orvosi ellátást bővítették. 1974-től az üzemben egy bőrgyó gyász szakorvos, az óvodában pedig egy gyermekorvos látja el a betegeket. 1978-ban a meglévő orvosi rendelőhöz a fogorvos számára is építettek egy rendelőhelyiséget. Amíg pecsenyekacsát is vágott az üzem, az ornithosis (állatról emberre terjedő) betegség megelőzése végett, a pecsenyekacsát a dolgozók külön kö penyben kopasztották és szájkendőt használtak. E köpenyek tárolására az előírás szerint külön helyiséget biztosítottak. Az üzem higiéniáját szolgálja az 1953-ban felállított mosoda, ahol a dolgo zók üzemi köpenyeit és fejkendőit mossák. Két ipari mosógép üzemel, és segítségével naponta hatszáz köpenyt mosnak. Az államosított üzem létesítményei még az üzemi konyha és a mellette lévő büfé. A konyhán napi átlagban 550 ebédet főznek, míg a büfében a dolgozók reggelit, konzerveket és feketekávét vásárolhatnak.
9. Baromfiüzemi udvari munkák a) Mérés és osztályozás E munkák sora a telepre szállított baromfi lerakásával kezdődött. A tőkés üzemekben a ketrecek mielőbbi leszedésére nagy gondot fordítottak. Sokszor a más területen dolgozókat is a lerakáshoz irányították, hogy a gépkocsi minél előbb visszatérhessen a piacra. 86
