A gimnázium ötödik ciszterci korszaka (1997-)
8. A gimnázium ötödik ciszterci korszaka, a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (1997-)
Az 1991. évi XXXII. tv. tette lehetővé az egyházi szervezeteknek, rendeknek, hogy egykori ingatlanaikat visszakapják, és működésüket újra kezdjék. Ennek a törvénynek a szellemében Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Ciszterci Rend Zirci Apátsága között 1992-ben jött létre az a megállapodás, amelynek értelmében az Apátság az egri gimnázium és rendház épületének tulajdonjogát még 1992-ben megkapta. De az épületben működő Gárdonyi Géza Gimnázium és Szakközépiskola fenntartói jogát dr. Zakar Ferenc Polikárp zirci főapát közbenjárására csupán csak 1997. szeptember 1-jén. A 49 év után újból megtartott Veni Sancte misén a cserkészzászlót v. Miskey Kálmán és dr. Csank István tartotta. Az oltárnál pedig dr. Kovács Endre egri segédpüspök, dr. Kerekes Károly nyugalmazott zirci apát és Mozsgai Tádé egri rendházfőnök állt. A tanévnyitó a „nagyudvaron” folytatódott évnyitó ünnepséggel a 804 tanuló, a 63 állandó, és a 7 óraadó pedagógus számára. A Ciszterci Diákszövetség Egri Osztálya (CDEO) az új helyzetben is szívén viselte az intézmény sorsának alakulását. Rendszeres pénzbeli adományokat juttattak az iskola céljaira, a cserkészcsapat támogatására. 1998. május 16-án adományozta dr. Száva József, a Magyar Ciszterci Diákszövetség (MCDSZ) főtitkára az iskolának az új iskolazászlót. Mint mondta, a fehér selyemből készült zászló jelképezi a tanulmányi sikerekben gazdag Gárdonyi Géza Gimnázium és a ciszterci szellemiség egyesülését. Az új zászlót dr. Kovács Endre segédpüspök szentelte fel, és az első emeleti folyosón az emléktáblák közé helyezték el. A tagok közül többen egyénileg is támogatták hajdani Alma Materüket. Talán Gazda Imre adományát emelhetjük ki, aki a 2000/01es tanévben összesen 815 000 forintot adott az iskola felújítására. Kívánságuk volt még, hogy induljon meg a nyolcosztályos képzés, amelyben eredményesebben lehet folytatni a keresztényi nevelést. 1999 szeptemberében Lévai Zsolt helyett dr. Pisákné Balogh Éva lett az igazgató, s eldőlt, hogy megindul a nyolc évfolyamos képzés a 2000/01-es tanévtől a budai tanterv alapján. 80
A gimnázium ötödik ciszterci korszaka (1997-)
Lévai Zsolt igazgató (1993-97)
dr. Pisákné Balog Éva igazgató (1999-2011)
Varga B. János igazgató (2011-)
Az együttműködés a 2000-es években sem szakadt meg, hiszen a ciszterci öregdiákok rendszeres látogatói voltak az iskolai ünnepségeknek, az iskolában tartották közgyűléseiket, rendszeresen eljártak a tanévzáró Te Deumra. Általában három diákot jutalmaztak azok közül, akik kiváló tanulmányi és kiemelkedő versenyeredmények mellett elkötelezett keresztényi életvitellel tűntek ki társaik közül. Ehhez a hagyományhoz csatlakozott 2007-től Hibay György végakaratából a felesége is. Anyagi támogatásukból 2007 januárjára készült el a földszinti folyosón az 1927-es iskolazászló köré szerveződött „képtár”, amely 28 képben s 17 régi tablóban fejezi ki a mindenkori diákok tiszteletét és a ciszterci atyák követelményt támasztó, példát adó szellemiségét. A képek és a szövegek elkészítését Oláh Gyula úr, Kovács Ottó és Fedics Miklós tanár urak végezték. 2005-2011 között közös év végi találkozók voltak az iskolavezetés és a CDEO között. Ezek közül kiemelkedett a 2009-es alkalom, amikor a dísztermet Ágoston Julián ciszterci papköltő emlékére nevezték el. Ekkor készült a papköltő munkásságát bemutató kiállítószekrény, és ekkor került fel a díszterem falára Demeter László egykori ciszterci diák festménye tanáráról. Valamint Bagi Emese tanárnő kezdeményezésére megszerveztük 2011 májusában a „Gyökér és lomb” találkozót, amely már címadásában is szimbolizálta azt, amit dr. Pisákné Balogh Éva igazgatónő így fogalmazott meg megnyitójában: „A ciszterci tanárok Szent Bernát regulája nyomán azt az örökséget adták diákjaiknak, hogy ’Lángolj és világíts’. A gárdonyis 81
A gimnázium ötödik ciszterci korszaka (1997-)
tanárok a nagy író nyomdokaiba lépve azt mondták: legyetek lámpások.” Ekkor készült el a Pataki Vidor munkásságát bemutató kiállítószekrény is. Az egri Fehér/fekete újság 1999-es Veni Sancte számától „Színes” mellékletként jelent meg az iskolaújság. A 2007/08-as tanévtől önállóvá vált az iskolaújság, a MAG, és számaiból tartalmi kivonatot készít az egri Fehér/fekete időszakos kiadvány részére Oláh Gyula szerkesztő úr. A 2000/01-es tanévtől újrainduló évkönyvekben a 2007/08-as tanévig rendszeresen beszámoltak a diákszövetség munkájáról és a rendszeresen megtartott érettségi találkozókról. Dr. Kovács Endre halála után, 2007-től Lékai Jusztin atya töltötte be CDEO elnöki posztját haláláig, 2009-ig. Jelenleg dr. Molnár Miklós az elnök. 1998-ban Mozsgai Tádé atya helyett Nagy Mojzes atya lett a Szent Erzsébet Kollégium igazgatója, majd az iskola spirituális vezetője. Itt létének első évében megrenováltatta a rendház tetőszerkezetét. Felújította a stúdium termét és a könyvtárat. Francia támogatásból fedezte a felújítások költségeit. Ő alakíttatta ki a hajdani Szent Bernát kertben a „kollégiumi udvar” mai arculatát. Kihozatta a templomból az 1927-es iskolazászlót és Szent Bernát szobrát, s az udvar másik felében bitumenes pályát alakítatott ki. 2001-ben Mojzes atyát fertálymesterré választották – úgy, mint egykor dr. Kürti Menyhértet, dr. Palos Bernardint, dr. Hegyi Kapisztránt – s
A „kollégiumi udvar” mai képe 82
A gimnázium ötödik ciszterci korszaka (1997-)
részévé vált Eger társadalmi életének. Rendszeresen publikált az egri Fehér/feketében is. Szervezte az iskola lelki napjait, órákat látogatott, megjelent az érettségi vizsgákon. Mojzes atyát 2002 augusztusában Rácz István Pelbárt atya váltotta, aki már „csak” az iskola spirituális vezetője lett, mivel az iskola és a kollégium közös igazgatás alá került. Ezt fejezte ki az intézmény új neve is: Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. Pelbárt atyának 2003-05 között négy tanulmánya jelent meg az iskola évkönyvében. 2005-ben helyrehozatta a Primusz udvart, azaz felépítette a hajdani kerítésül szolgáló falat. (Ebbe az udvarba állítottunk fel 2006 októberében a Püsök László úr által adományozott kopjafát, amelyet Mátyás János szentegyházi fafaragó készített.) Majd az iskola előtti teret újra köveztette. (Ekkor kapott éjszakai kivilágítást a templom is.) 2008 végén Pelbárt atya megbetegedett, 2009 elején bekövetkezett halála után az új spirituális Soós Tamás lett, ki az iskolában érettségizett 1998-ban, s 2007-09 között érseki titkár volt. Dr. Zakar Ferenc Polikárp főapát úr általában évente – ha szükséges volt, többször is – meglátogatta a Rend egri iskoláját, és anyagi lehetőségeihez mérten támogatta a rendbetétel nehéz munkáját. Az átvétel első pillanatától kezdve az intézményben folyamatos és tervszerű karbantartási munkákat kellett végezni, hiszen a tulajdonváltás előtt éveken keresztül nem végeztek munkálatokat. Mivel három évig nem volt megoldva a fűtés az öltözőkben és a tornateremben, az első beruházás mindjárt az első hónapokban ennek a gondnak az orvoslása volt. Az 1998/99-es tanévben a régi, az 1999/2000-es tanévben az új épület fűtésrendszerének korszerűsítése következett, melynek költségeibe az egri önkormányzat az átadási szerződés értelmében még jelentős részt vállalt. Az 1998/99-as tanévben hozzáláttak a vizesblokk és az ehhez kapcsoló a vízvezetékrendszer teljes felújításához is. Az elektromos hálózat cseréje és a régi épület tetőfelújítása, lépcsőházának újravakolása mellett már ekkor felmerült egy új tornaterem építésének gondolata. A 2000/01-es tanévben a földszinti folyosókat víztaszító berendezéssel és lélegeztető vakolattal látták el, a következő tanévben a „kollégiumi udvar” falait újították fel, és a nyílászárókat cserélték ki. A 2004-ben befejezett „B” épület felújításánál 3 tantermet
83
A gimnázium ötödik ciszterci korszaka (1997-)
és a nyelvi lektornak egy szolgálati lakást alakították ki. Az épület felújításának szakmai irányítója Csuhány Béla építészmérnök volt. Az első tanévben kapcsolták be az iskolába az internethálózatot. 1999 októberében dr. Zakar Ferenc Polikárp felszentelte a multimédiás nyelvi labort, de a kémiai és a biológiai előadótermet is felújították. Az emeleti lépcsőfordulóban Kiss István szobrászművész domborműveivel díszítették 2001 tavaszán az épületet. 2004 őszére felújították a kibővített dísztermet, amely 2010-ben felvette Ágoston Julián nevét; valamint 2007-2009 között felépült az iskola eddigi legnagyobb vállalkozása: a kétszintes tornaterem, amelynek konditermét 2010-ben szereltük fel.
A 2007-09 között épült tornaterem
2011-ben a régi épületegyüttes az utcai frontokon teljes vakolat felújításon esett át. 2013.április 12-én szentelte fel Dékány Árpád Sixtus zirci apát úr az iskola új könyvtárát a második emeleten a korábbi tantermek és rajzszertár eggyé alakításával. A 2013-as tanév elejére a régi könyvtárat és a mellette lévő tantermet teljesen felújították, melynek munkálatait újra Csuhány Béla mérnök úr irányította. 84
A gimnázium ötödik ciszterci korszaka (1997-)
Az új iskolai könyvtár
Dr. Kapor Elemérnek 2007 elején, Kálnoky Lászlónak 2012 szeptemberében helyeztek el emléktáblát az emeleti folyosón. 2010 áprilisában Kő Pál (Maczky Lajos) szobra Maczky Valérről a város adományaként került a Szent Bernát templom előtti térre. Az igazgatói feladatot a 2011/12-es tanévtől Varga B. János látja el.
A ciszterci iskola oktató-nevelő munkájában a legnagyobb változást a 2000/01-es tanévtől megindult nyolc évfolyamos képzés jelentette. A következő tanévtől megalkottuk a saját tantervünket. A képzést a 2006/2007. tanévben két osztállyal indítottuk. A 2009/10-es és a 2012/13-as tanév között nyelvi tagozattal bővített nyolcosztályos gimnáziummá alakítottunk át. A 2004/2005. tanévtől beindítottuk a nyelvi előkészítő évfolyammal bővített angol nyelvi képzést. A gimnáziumi tagozaton évfolyamonként egy osztályban angol-magyar két tanítási nyelvű képzés folyt. A 2005/2006. tanévtől kezdődően a pedagógiai szakközépiskolai képzést bővítettük angol nyelvi előkészítő évfolyammal. A 2008-09-es tanévtől 85
A gimnázium ötödik ciszterci korszaka (1997-)
megindítottuk az angol nyelvi előkészítő évfolyammal bővített reáltagozatot és a német nyelvi előkészítő évfolyammal bővített gimnáziumi képzést. A 2012/13-as tanévtől lehetővé vált a Gárdonyiban az államilag elismert nyelvvizsga megszerzése azzal, hogy a Debreceni Egyetem általános egynyelvű angol nyelvvizsgájának, a DExamnak egyik vizsgahelye lett. A képzési kínálatunkat tovább bővítettük a 2012-13-as tanévben humán tagozattal a 2013-14-es tanévben a sporttagozatos osztály. A felnőttképzésben a 2002/2003. tanévtől kezdődően a levelező tagozatos képzést az esti tagozatos képzés váltotta fel kiegészülve informatikai szakképzéssel. Emellett két szakmát adó nappali tagozatos képzés – Gyermek- és ifjúságvédelmi asszisztens és Számítástechnikai szoftverüzemeltető – folyt az intézményben. A felnőttképzést a csökkenő érdeklődés miatt a 2007/08-as tanévtől megszüntettük. A fenntartó ciszterci rend megismerésének a lehetőségét hordozta az a 200310 között rendszeressé vált „A ciszterci rend története napjainkig” című kiállítás, amelyet dr. Pisákné Balogh Éva igazgatónő rendezett. A ciszterci nevelési elvek és hagyományok átültetésének a szándékával próbáltuk megőrizni a cserkész mozgalmat, melynek parancsnoka 1999 januárjától Csák György tanár úr lett. 1997 nyarán a Mátraalján táboroztak a cserkészek, ősszel foglalkozásokat és túrákat tartottak. 1998 nyarán 5 fiú sikeres cserkészpróbát tett. 1999 szeptemberében 12 fő tett cserkészfogalmat. Megjelentek az iskolai és városi ünnepségeken, mely közül emlékezetes a millecentenáriumi zászló átadása a várban 2000. augusztus 19-én. 2000 szeptemberében a cserkészek létszáma összesen 35, melyből 29 fő tanuló. 2007-ben Csák György tanár úr nyugdíjba vonult. 2004 tavaszán 7 leány tesz fogadalmat. 2007 farsangján még megszervezték a területi cserkészfarsangot, és júliusban még képviselték iskolánkat a centenáriumi jamboree-n az angliai Chlemsfordban. A természethez való vonzódás új formájaként jelent meg iskolánkban a 2002/03-as tanévtől az erdei iskola Varga Pálné Kopasz Réka tanárnő szervezésében. Minden év szeptemberében a 7. osztályosok erdei táborban kezdik a tanévet, amelynek színhelyei voltak: Vének, Felsőtárkány, Vizsoly, Sátoraljaújhely. Tanulói jelentkezés alapján a februári hónapokban egyhetes sí táborozásra került sor 2002 és 2007 között 86
A gimnázium ötödik ciszterci korszaka (1997-)
Szlovákiában, de a 2011-es tanévben az ausztriai Semmeringben voltak Némedy László tanár úr, ill. Bóta Marianna tanárnő vezetésével. A 2008-10-es tanévekben Ciszterci Túrázók Társasága évi 8-10 alkalommal szervezett természetjárást, melyen átlagosan 22 fő vett részt Balogh Attila tanár úr vezetésével. Ő volt a szervezője a nyári balatoni táborozásnak is a 2009 és 2011 között. A 2012/13-es tanévig minden évben eredményesen vettek részt diákjaink és tanáraink a dr. Lénárt János emlékversenyen.
Erdei iskola
A szociális gondolat erősítésének a formája volt, hogy 2001 és 2005 között osztályok látogatták meg a Petőfi Sándor utcai Idősek Otthonának lakóit és a bélapátfalvi szociális otthonban gondozottakat. 2007 áprilisában a Mlinkó István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménnyel közös jótékonysági műsort tartottak. Sikernek tekinthetjük, hogy 2002-től működik iskolánkban a Szent Bernát Karitász Csoport. A Magyar Vöröskereszt területi szervezetének kérésére több gyűjtést szerveztünk. 2008-ban bázisiskolája lettünk a Magyar Vöröskeresztnek. (Ez alkalomból látogatott el hozzánk az akkori elnök, Habsburg György főherceg is.) A keresztényi élet erősítését szolgálták iskolánkban az adventi és a nagyböjti időben megtartott lelki napok, amelyre a közelben szolgáló atyák mellett sokszor hívtunk országosan ismert személyiségeket tanúságtételre. A teljesség igénye nélkül említhetjük: Makovecz Imrét, Korzsenszky Richárd atyát, Balczó Andrást, Maczkó Máriát, Simon Andrást, dr. Kerényi Lajos atyát, dr. Csókay Andrást. A ciszterci atyák 87
A gimnázium ötödik ciszterci korszaka (1997-)
közül pedig Huszár Lőrinc, Brückner Ákos, Virth József atyákat és Dékány Sixtus apát urat. Minden évben vannak diákjaink és tanáraink, akik részt vesznek az őszi és tavaszi nagymarosi és a kora nyári egerszalóki találkozón. De ott voltunk 2003-ban a Katolikus Oktatás Napján a Budapest Sportcsarnokban, 2010-ben őszén a KPSZTI által szervezett szentkúti zarándoklaton, a 2008-as Magyar Sidney-n és a 2013-ban a pécsi HungaroRión. A lelki napok kísérő programja volt 2003 adventjén a kicsik betlehemes játéka, amely hagyományt teremtett. S már a következő év húsvétján passiójátékot is bemutattak. Színjátszó csoport alakult dr. Loboczkyné Hársasi Ibolya tanárnő vezetésével. Irányítása alatt az előbb említett játékokon túl a tanulók bemutatták a Legyek ura, Az Isten rabjai, A boldog herceg, A gyufaárus lány című darabokat. E színjátszó csoport mellett egy-egy alkalomra (ünnepségek, gombavatók megünneplésére) más csoportok is alakultak. A Bisztriczki Zoltán tanár úr által vezetett kórusok és zenekarok karácsonyi koncertet adnak, s a 2011/12-es tanévtől ők szolgálnak az Érseki Szent József Kollégiummal megtartott közös miséken is. Emellett rendszeresen részt vesznek katolikus szervezésű ifjúsági találkozónkon. De iskolánkban 2000-ben és 2007-ben koncertet adott a Gável Testvérek nevű zenekar is.
Színjátszás és karácsonyi koncert
A tanítást, azon belül is a nemzeti kultúra, a történelem mélyebb megismerését szolgálták azok az előadások, amelyeket a tanterv által előírt megemlékezésekhez és ünnepségekhez kapcsolódva szervezett a magyar és a történelem munkaközösség. A teljesség igénye nélkül előadást tartott iskolánkban Eperjes Károly, Für Lajos, Székely 88
A gimnázium ötödik ciszterci korszaka (1997-)
Gábor – iskolánk volt tanulója –, Olofsson Placid atya, Wittner Mária, Rácz Sándor, Koltay Gábor, Semjén Zsolt, Balázs Géza, Cs. Varga István és Jáki Sándor Teodóz OSB atya, Jókai Anna, Raffay Ernő, Takaró Mihály és legutóbb Hobó. A rendszerváltozással megnyílt világ felerősítette a nyelvtanulásának fontosságát, s az iskolák nem térhettek ki – az iskolánk nem is kíván kitérni – ezen kihívás elől. Ennek az is bizonyítéka, hogy már 1994 őszén Hardiené Molnár Erika tanárnő szervezésében indult el először iskolánk két tanítási nyelvű tagozatából az első diákcsoport Broadstairsbe. Azóta minden évben 2 hetet töltenek el intenzív angol nyelvtanulással anyanyelvi környezetbe az oda elutazó diákok. A programot már egy évtizede Őrsiné Molh Szilvia tanárnő szervezi.
Az angliai és a németországi kapcsolat
2001-ben került kapcsolatba iskolánk az olpei St-Franziskus Gymnasiummal, s a kölcsönös igazgatói látogatások után testvériskolai kapcsolat létesítésében állapodtak meg. Az Arnold Stracke tanár úr és dr. Kállay Ágota tanárnő által szervezett kapcsolat minden tanévben kölcsönös látogatásokat jelent immár több száz diáknak. Kiemelendő a találkozók közül az az egy hét, amely lehetővé tette a 2005-ös kölni katolikus ifjúsági világtalálkozón való részvételt a gárdonyis diákok számára is. 2007 őszétől Eger és Przemyśl közötti testvérvárosi kapcsolat alapján ismertük meg a lengyel város Nr 5 Im. Św.Jana Kantego gimnáziumát. Az ismeretségből együttműködés született a két nép barátságának erősítésre. Ennek során 2011 tavaszáig diákcsoportok ismerkedtek a két város nevezetességeivel, a két nép 89
A gimnázium ötödik ciszterci korszaka (1997-)
történelmével, kultúrájával és művészetével. Ennek részbeni alapját a „Beszélő kövek” címen elnyert uniós pályázat adta. Terveink között szerepel a kapcsolat tovább folytatása hasonló feltételek mellett. 2004-ben a svédországi Värmland megye Karlstad városának Sundsta Elvkullettgymnasiet 18 diák jött el hozzánk, hogy aztán 2005-ban ők lássanak vendégül 37 magyar diákot. Ez a program a „svédületes” nevet kapta. 2007-ben a British Council programjába bekapcsolódva a boltoni szalézi rend iskolájával kerültünk kapcsolatba, amelynek keretében 20 diákunk utazhatott Angliába. Ennek az utazásnak legnagyobb emléke az a futball-labda, amelyet a Manchester United csapatának tagjai is aláírtak. Ez volt a „Dreams&Teams”. 2001-ben és 2006-ban a kollégisták egy csoportja Rómába zarándokolt. A ciszterci diákközösség megteremtésének lehetőségét hordozzák az négy ciszterci iskola diákküldöttségeinek találkozói: a 2005 októberében megtartott pécsi találkozó, és 2012 januárjában Székesfehérvárott a diákönkormányzatok találkozója. Az oktató-nevelő munkának fontos része a diákok öntevékeny szerveződésén alapuló diákélet. Gárdonyi gimnáziumi örökség volt a diáknap 2007-ig, de ez egyre nagyobb anyagi terhet rótt a diákok szüleire, s ezt váltotta fel 2009-től az egyes osztálytípusok számára szervezett „szakest”, amelynek alapját az 1993-tól megszervezett Halloween party adta, a két tanítási nyelvű osztályokban kialakított vidám programokkal. 2002 farsangjától minden évben jelmezes farsangot rendezünk a kisgimnazistáknak.
Halloween partyk a két tanítási nyelvű osztályokban 90
A gimnázium ötödik ciszterci korszaka (1997-)
„Szakest” a C, a D és az A osztályosoknál
A farsangi karneválon
A diákönkormányzat 2008 óta egyre szervezettebben működik iskolánkban, és koordinálja s színesíti a diákéletet. Korábbi próbálkozások után a 2007/08-as tanévtől felújították az iskolarádiót, s legsikeresebb kezdeményezésük a 2010 szeptemberében először megrendezett gólyatábor, amelyet azóta minden tanév előtt megszerveznek a leendő kilencedikesek részére. Az iskola tanári karának közösséggé kovácsolását, lelki egységének erősítését szolgálták a nyári szünetekben megszervezett tanári kirándulások: Róma (2000), Lourdes (2001), Csíksomlyó (2002, 2007, 2009, 2010, 2012), Mariazell (2003), Prága (2004), Krakkó és Częstochowa (2005), Kárpátalja (2006), Tátra (2008), Szepesség és a Tátra (2009), Tiszafüred (2010). 2009-től a csíksomlyói zarándoklatokat a diákkal együtt végezzük. 91
A gimnázium ötödik ciszterci korszaka (1997-)
2001 októberében dr. Leibinger Jánosné, 2006 áprilisában Czuppon Györgyné, 2011 tavaszán Bajzák Erzsébet M. Eszter nővér vezetésével végrehajtott, a KPSZTI által szervezett komplex intézményellenőrzésen és –értékelésen vizsgálták az intézményben folyó munkát.
Hegyi
Kapisztrán
atya,
1989-ben
az
egri
gimnázium
alapításának
háromszázadik évfordulóját útravalóul nekünk, mai tanároknak, szülőknek és diákoknak is mondotta a következőket: „Magyar testvéreim! Sokan vagyunk itt együtt azok, akiket mindenki lát, még többen, sokkal többen vannak azok, akiket nem látunk, de ők is itt vannak. Én azt kérem tőletek, hogy szívetekben is mindig legyenek ott. Ne felejtsétek el őket! A hősi halottaknak kegyelet és dicsőség! A visszamaradottaknak, az élőknek, a továbbélőknek kötelességük megteremteni minden olyan föltételt, hogy ez a magyar föld magyar föld maradjon. Eddig egymás mellett léteztünk az utóbbi időben az állami iskolák és a régi iskolák kivénhedt tanárai viribus unitis, kézen fogva, mert célunk egy, a magyar jövő, a magyar ifjúságot úgy nevelni, hogy az egy új ezer évet tudjon felépíteni. Ez a ti kötelességetek, szülők és tanárok! A fiúk és leányok vegyék át ezt a felelősséget, mert az ő kezükben van a magyar jövő. Ők felelősek azért, hogy mi lesz ebben az országban. Nem széthúzás, nem a meg nem értés vezet célra, hanem mindig azt kell nézni, hogy mi köt össze bennünket! Ez a mi kötelességünk a száz vagy kétszáz vagy nem tudom hány év múlva itt élő magyarsággal szemben. Legyen ez szülői feladat, tanári feladat, mert hiszen egy a cél: ennek a hazának a megőrzése, megvédése, még tökéletesebbé tevése, és az, hogy itt mindenki boldog magyar ember legyen.”
92
A gimnázium ötödik ciszterci korszaka (1997-) Függelék:
Intézetünk igazgatói a ciszterci rend előtti időszakból (Kassuba Domokos összegzése alapján, mely az 1895-96-es tanév évkönyvében jelent meg.) Chrastel János
1689 -96.
Gál András
1735-39.
Petheő István
1696-1701.
Daróczy György
1738-39.
Höckhinger Ferenc
1701-04.
Nedeczky László
1739-42.
Balázsházy Imre
1704-07.
Grubanovics János
1742-44.
Jencsics Zsigmond
1711.
Palkovics Imre
1744-45.
Ambler Tamás
1710-13.
Kelemen Antal
1745-46.
Reigay György
1713-15.
Biró György
1746-47.
Krueg János
1715-17.
Muessert Kristóf
1747-49.
Hávor István
1717-18.
Olsovszky György
1749-50.
Berzeviczi Sándor
1718-19.
Kereskényi Ádám
1750-51.
Janács Gáspár
1719-20.
Csécsi Ferenc
1751-53.
Gabon János
1720-21.
Kaprinay István
1753-54.
Berzeviczi Sándor
1721-23.
Pallovics X. Ferencz
1754-56.
Raab István
1723-24.
Székely László
1756-57.
Corneli János
1723-24.
Fischer József
1757-60.
Simegi János
1724-26.
Szerdahelyi József
1760-61.
Palugyay János
1726-27.
Fischer József
1761-62.
Tar János
1726-27.
Nagy János
1762-63.
Szabó Ferenc
1726-29.
Kapuváry Ignácz
1763-66.
Mechtler Ferdinánd
1729-31.
Csapody László
1766-68.
Tolvaj Imre
1731-32.
Fonovics János
1768-73.
Kelecsényi József
1732-33.
Stanczel József
Kolb István
1733-34.
(egri egyházmegyei pap)
1773-76.
Kőszögi János
1734-35.
Hegyi József (SJ)
1776-80.
93
A gimnázium ötödik ciszterci korszaka (1997-) Intézetünk ciszterci rendi igazgatói voltak: Schumann Theophil dr.
1786-1796.
Kassuba Domonkos
1892-1917.
Pászty Raymund
1796-1806.
Dr. Werner Adolf
1917-1924.
Marsalkó Konstantin
1806-1817.
Dr. Kürti Menyhért
1924-1937.
Zoffcsak Ödön
1817-1829.
Dr. Palos Bernardin
1937-1943.
Rezutsek Antal
1829-1850.
Dr. Hegyi Kapisztrán
1943-1948.
Dr. Ágoston Julián
1945-1948.
Bezegh András (érseki kanonok)
1851-52.
Rezutsek Antal
1852.
Juhász Norbert dr.
1853-1866.
Szvorényi József
1866-1892.
(Az általános iskola igazgatója.)
Intézetünk államosítás utáni igazgatói voltak: Dr. Habis György
1948.
Baranyai Ferenc
1955-1957.
Csanád Vilmos
1948-1949.
Papp Sándor
1957-1979.
Vámos Nándor
1949-1950.
Dr. Nagy Andorné
1979-1992.
Dr. Molnár József
1950-1952.
Kántor Tibor
1992-1993.
Tóka János
1952-1955.
Lévai Zsolt
1993-1997.
A ciszterci rend által kinevezett igazgatók: Lévai Zsolt
1997-99.
Dr. Pisákné Balogh Éva
1999-2011.
Varga B. János
2011-
Az iskolánk történetéhez kapcsolható ciszterci apátok: Schumann Teofil 1802-1809 pilis-pásztói apát Dréta Antal 1812-14 Dréta Antal 1814-1823 zirci-pilis-pásztói apát Villax Ferdinánd 1826-1857 Rezutsek Antal 1858-1879 Supka Jeromos 1879-1891 zirci-pilisi-pásztói-szentgotthárdi apát Vajda Ödön 1891-1911 Békefi Remig 1911-1924 (1923 Ciszterci Rend Zirci Kongregációja) Werner Adolf 1924-1939 Endrédy Vendel 1939-1981 Kerekes Károly 1987-1996 Zakar Ferenc Polikárp 1996-2010 Dékány Árpád Sixtus 201194
A gimnázium ötödik ciszterci korszaka (1997-) Felhasznált irodalom: 1. Az iskola 1948-ig tartó történelméhez az ebben az időszakban készült évkönyvek, különös tekintettel az alábbiak: 1. Rezutsek Antal: Történelmi-statistikai adatok az egri gymnásiumról a’ jelen 1850-51. tanévig. 12-17.o. 2. Történelmi vázlat a cisterci rendiek egri tanodájáról az 1850-51.tanév végéig Egerben, 1851. 3. 1. Kassuba Domokos: Az egri gimnázium I. 1-149.o. A Ciszterci Rend Egri Kath. Főgimnáziumának Értesítője az 1894-95. tanévről Eger, az érseki Liceum könyvnyomdája 1895. 3. 2. Kassuba Domokos: Az egri gimnázium II. 1- 102.o. A Ciszterci Rend Egri Kath. Főgimnáziumának Értesítője az 1895-96.tanévről Eger, az érseki Liceum könyvnyomdája 1896. (Függelékek a második kiadáshoz 103150.old. A 131–132. oldalon olvasható az igazgatók sora.) 3.3 Kassuba Domokos: Az egri gimnázium III. 1-55.o. A Ciszterci Rend Egri Kath. Főgimnáziumának Értesítője az 1896-97. tanévről Eger, az érseki Liceum könyvnyomdája 1897. 4. Dr. Nagy Béni: Az egri főgimnázium története. 1-271.o. A Ciszterci Rend Egri Kath. Főgimnáziumának Értesítője az 1913-1914. tanévről Eger, az érseki Liceum könyvnyomdája 1914. 5. Ágoston Julián: Iskolánk harminc esztendeje (1912-42) 9-20.o. A Ciszterci Rend egri Szent Bernát Gimnáziumának Évkönyve az 1941-42. iskolai évről. Egyházmegyei Szent János Nyomda, Eger 1942. 2. A Veszprém Megyei Levéltár XII. 2. i A cisztercita rend Zirc-Pilis-Pásztó és Szentgotthárdi Apátságának levéltára
3. A Heves Megyei Levéltár VIII-53/a 58., 59., 91., 113., 114., 123., 125., 126. jelzetű anyaga.
4. A Zirci Apátságban Hervay Levente atya által összegyűjtött és rendelkezésünkre bocsátott anyag.
5. Az alábbi szakirodalom: 1. Dr. Békefi Remig: Hogyan lettek a czisztercziek tanítórenddé Magyarországon? Szent István Társulat Bp. 1902. 2. Mozsgai József Tádé: Ciszterciek Egerben. A Ciszterci Diákszövetség Egri Osztálya 2000. 3. Az egri (volt jezsuita) ciszterci templom restaurátori kutatása és helyreállítási terve. 2007. 95
A gimnázium ötödik ciszterci korszaka (1997-) 4. Juan Cabello: Építéstörténeti kutatási dokumentáció. Eger ciszterci rendház három udvara és a telek mögött húzódó nyugati városfalszakasz 2013.
6. Oláh Gyula 1944-ben végzett ciszterci diák által rendelkezésre bocsátott anyagok és visszaemlékezések.
7. Csák György 1963-ben végzett diák és 1971-2007 között intézetünk tanára által rendelkezésre bocsátott anyagok, fényképek és visszaemlékezések.
8. Az 1948-tól 1997-ig tartó korszakról fellelt évkönyvek a következők: 1. Az egri M. Áll. Gárdonyi Géza Gimnázium Évkönyve 1948-49. 2. Az egri Állami Gárdonyi Géza Gimnázium és Tanítóképző Értesítője az 1958-59. iskolai évről Eger, 1959. 3. Lóska Károly: Iskolánk 10 éves története c tanulmány a Gárdonyi Géza Gimnázium 1967-ben (?) megjelent évkönyvében 19-35. old. 4. A Gárdonyi Géza Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola Évkönyve Eger, 1975. 5. A Gárdonyi Géza Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola Évkönyve Eger, 1989. 6. A Gárdonyi Géza Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola Évkönyve Eger, 1993.
9. Az 1997-től tartó korszak Az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Szakközépiskola évkönyve című kiadvány a 2000-2001. iskolai évtől. Szerkesztette. Kovács Ottó 1. Csák György: Gondolatok a Ciszterci Rend Egri Szent Bernát Gimnáziumának zászlajáról. Az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Szakközépiskola Évkönyve a 2004-05-ös iskolai évről Eger, 2005. 181-182. old.
10. Egri FEHÉR/FEKETE újság Egri FEHÉR/FEKETE a Ciszterci Diákszövetség Egri Osztályának hírei. 1994-től. Szerkesztő: Oláh Gyula. 1. Dr. Kilián István: Gárdonyi és a ciszterciek (előadás vázlata) Egri FEHÉR/FEKETE a Ciszterci Diákszövetség Egri Osztályának hírei. Szerkesztő: Oláh Gyula.1998 Karácsony 3-4. oldal.
11. MAG. Mindennapok a Gárdonyiban. A Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium iskolaújsága. Szerkesztő: Kovács Ottóné.
96