7. átdolgozott kiadás. Czáka Sarolta Füstös Zsuzsanna Hrotkó Károly A növényszaporítás ábécéje. kertészkönyvtár. Oltás, vetés, dugványozás

kertészkönyvtár

7. átdolgozott kiadás

Czáka Sarolta – Füstös Zsuzsanna – Hrotkó Károly

A növényszaporítás ábécéje Oltás, vetés, dugványozás

kertészkönyvtár

Czáka Sa­rol­ta – Füstös Zsuzsanna – Hrotkó Károly

A növényszaporítás ÁBÉCÉJE Oltás, vetés, dugványozás

Hetedik, átdolgozott kiadás

Szerkesztette Czáka Sarolta Az első kiadást lektorálta Lászay György és Tóth Imre Illusztrálta Krasznainé Imre Katalin

Fidelis Reklám- és Rendezvényszervezés Kék-Vizi Bernadett e. v. 2233 Ecser, Mátyás u. 7. Telefon: (06-70) 771-3637 Fax: (06-70) 900-8903 [email protected]

© Czáka Sarolta, Füstös Zsuzsanna és Hrotkó Károly, 2011 ISBN 978-963-286-621-5 ISSN 1419-4937 A Mezőgazda Kiadó az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének a tagja Mezőgazda Kiadó 1036 Budapest, Lajos u. 48–66. B/2 Felelős kiadó a kiadó ügyvezető igazgatója Felelős szerkesztő Wenszky Ágnes Műszaki vezető Körösi Andrea Műszaki szerkesztő Balog László A sorozat borítótervét Környei Anikó készítette Borítófotó Hrotkó Károly Megjelent 17,5 A/5 ív terjedelemben, 173 ábrával MGK 716 385/11

BEvEZEtéS

Aki kertjének kincseit maga szaporítja és neveli föl, igazi sikerélményre számíthat. Sokan kedvteléssel birkóznak e szép feladattal, mások viszont túl óvatosak: nem tudják, hogy a magot mikor, hogyan, hová vessék, esetleg egy hajtást sem mernek meggyökereztetni. Talán úgy vélik, hogy a kertészkedéshez tehetség, úgynevezett zöld ujj szükséges. Ez nagyjából így is van, ám az a bizonyos tehetség vagy inkább képesség elég egyszerűen megszerezhető, a legtöbb fogás megtanulható. A természetet utánzó mesterséges szaporítás egyidős az emberi kultúrával. A vetésnek több évezredes múltja van, a növények ivartalan szaporítását pedig már Babilonban magas fokon űzték. A gyakorlatias kínaiak ősi módszerei ma is használatosak. Az embernek ugyanis mindig erős vágya volt, hogy növényeit megsokszorozza, s új, jobb típusokat (ma azt mondjuk: fajtákat) teremtsen, nemesítsen. Könyvünkben foglalkozunk a növény felépítésével, szaporításra használható szerveivel, a szaporítás körülményeivel, a földdel, az edényekkel, az eszközökkel és a segédanyagokkal. Magát a szaporítást két fő fejezetben tárgyaljuk: az egyik az ivaros, a másik az ivartalan eljárásokról szól. Ismertetjük a különféle módszereket, a technikai tudnivalókat is. Végül röviden összefoglaljuk a különleges szaporítási módokat. Sok-sok kertművelőnek nem volt lehetősége a nagyszüleitől vagy a szüleitől ellesni a „tudományt”. Az ő számukra hasznos lehet a szaporítás gyakorlati ismereteinek leírása. Szolgáljon ez a könyv bátorításul azoknak, akik eddig úgy vélték, hogy a vetés, az oltás boszorkányság vagy művészet, amelyet kizárólag a beavatottak végezhetnek. Egy kis növényismerettel, néhány, a háztartásban föllelhető eszközzel, türelemmel, eredményesen nevelhetünk új növényeket. A magunk teremtette életnek pedig rendszerint nagyobb az értéke, a becsülete, mint a készen kapott, drága pénzen vett csemetének.

Ajánlásunkat erősítse meg Bereczki Máténak, a 19. század kertész tudósának a Gyümölcsészeti vázlatokban leírt javaslata. „Azt mondja az írás: »Azon fa, mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágatik és a tűzre vettetik…« A gyümölcsészet (pomológia), melynek az evangelista idejében talán még nevét nem ismerték, ma már az emberi nemnek egyik áldást hozó tudományává nőtte ki magát. Tanuljuk meg e tudománynak legalább az ABC-jét, és nemcsak egy–ketten, hanem minél többen, és azonnal rájövendünk az orvosságra, mellyel silány gyümölcsöt termő fáinkon segíthetünk. Tanuljuk meg a fanemesítést, helyesebb szóval az ojtást minél többen!”

b 5 b

1. ÁBRA

Öntözés palántázás után (Házi kertész az az: hasznos és tapasztalatokkal erősíttetett oktatás. Füskuti Landerer M. Pozsonyban és Pesten, 1796)

növénytAni AlApoK

A  szaporítás megértéséhez ismernünk kell azokat a növényi szerveket, amelyekből új egyedek hozhatók létre. Ilyen mindenekelőtt a termés és a mag. Ezt követően írunk a csírázásról, majd a keresztezés, a hibridizáció szerepéről. A nem kifejezetten szaporodást szolgáló, úgynevezett vegetatív növényi szerveket: a szárat, a gyökeret és a levelet széles körben használjuk szaporításra. Ezekről is ejtünk bevezetésként néhány szót. Megismerkedünk a járulékos gyökér- és rügyképződéssel, valamint a szervátültetés (a transzplantáció), vagyis az oltás biológiai alapjaival.

A tErméS A mAg HordoZóJA A szaporodást és elterjedést szolgáló növényi részek közül a legfontosabb a mag, amely magában hordozza az élet folytatását, a csírát. A mag a virágzást és a megtermékenyülést követően a magkezdeményből képződik, a termőlevelekből pedig kialakul a termés. A  termés fő feladata, hogy az érés során megvédje a magot a káros környezeti hatásoktól, később pedig elősegítse az érett magvak terjedését. A gyakorlatban a terméssel találkozunk. Termést takarítunk be, s a betakarítás után különböző módokon különítjük el a magot a terméstől. Bizonyos esetekben (például gabonafélék, sárgarépa, petrezselyem, bársonyvirág, napraforgó) termést is vetünk. Termesztett növényeink terméseit legjellegzetesebb tulajdonságaik és a környezethez való alkalmazkodásuk alapján a következőképpen csoportosítjuk.

nak, és a magvakat elhullatják. A felnyílás során szétváló részek a kopácsok. – A  tüszőtermés egy oldalon, a hasi rész mentén nyílik fel. Tüszőtermése van a mezei és a kerti szarkalábnak (2/a ábra). – A  hüvelytermés a hasi és a háti varrat mentén, felülről lefelé, két kopáccsal nyílik. Ebbe a csoportba tartoznak fontos takarmánynövényeink: a csillagfürt, a lednek, a nagy fehérjetartalmú, értékes lóbab és mindennapi táplálkozásunk nélkülözhetetlen növényei, a bab (2/b ábra), a borsó és a lencse. – A becőtermés a káposztafélékre jellemző, a becő a két varrat mentén, alulról fölfelé nyílik. A válaszfal a maggal együtt marad (2/c ábra). – A  toktermések különbözőképpen nyílnak fel. A  válaszfalaknál nyílik az őszi kikerics, rekeszesen a vöröshagyma. A  tok csúcsa nyílik ki a szegfűn, a kankalinon, 2. ÁBRA

a)

b)

c)

d)

magános termések Egy virágból a fejlődés során egy termés keletkezik, ez pedig felnyíló vagy zárt lehet. Felnyíló termések. Többnyire száraz termések, több magvúak, érett állapotban kinyíl-

Magános, felnyíló termések a) szarkaláb tüszőtermése, b) bab hüvelytermése, c) káposzta becőtermése, d) mák lyukakkal nyíló toktermése

lyukakkal nyílik a mák (2/d ábra), a pipacs, a harangvirág toktermése. A  vadgesztenye toktermése többé-kevésbé húsos, ez átmenet a húsos termésekhez. Felnyíló húsos termése van például a szerecsendiónak. Zárt termések. A száraz zárt termések általában egymagvúak. – A  makktermés termésfala vastag, a maghéjjal nem nő össze, rendszerint a fellevelekből keletkezett kupacs borítja. Makktermése van a fák közül a mogyorónak, a gesztenyének (3/a ábra) és a tölgynek. A  kendernek kisméretű, kupacs nélküli makkja van. – A szemtermés termésfala – ellentétben a makkterméssel – a maghéjjal összenőtt. Ez a leggyakrabban előforduló terméstípus a gabonafélékre (búza, rozs, árpa, rizs, kukorica) (3/b ábra), a pázsitfűfélékre jellemző. – A  kaszattermés alsó állású magházból fejlődik, ezért a termésfalat részben a vacok, a virág tengelyének felső, kiszélesedő része alkotja. Kaszattermése van a fészkesek családjába tartozó sokféle dísznövénynek, például a kanadai aranyvesszőnek, a százszorszépnek, a rézvirágnak, a dáliának, a pillangóvirágnak, a bársonyvirágnak, a krizantémnak, a körömvirágnak; a zöldségfélék közül a salátának, a feketegyökérnek

(3/e ábra), a gyógynövények sorában a kamillának, az olajos növények közül a napraforgónak. – A  lependék- vagy szárnyas termés zárt makktermés, rajta a mag terjesztését szolgáló szárny alakult ki. Ilyenek továbbítják a kőris, a juhar, a szil (3/f ábra), a bálványfa magvait. – Ikerkaszat az ernyősök családjába tartozó sárgarépa (3/c ábra), petrezselyem, zeller és kapor termése. – A hasadó termés a mályvafélékre jellemző; ez egymagvú, zárt részekre esik szét. – A  makkocska úgy jön létre, hogy az eredetileg többrétegű forrt magház egy-egy magvú, két vagy négy résztermésre válik szét. A makkocska termés az ajakosok és az érdeslevelűek családjára jellemző. A gyógynövények közül a majoránna, a kakukkfű, a levendula, a menta, az orvosi zsálya (3/d ábra), a kerti virágok közül a paprikavirág, a nefelejcs termése ilyen. Húsos termések. Termésfaluk vagy egészen, vagy külső és középső rétegében nedvdús és élénk színű. – A  bogyótermés termésfalának külső héja hártyás, a középső és a belső húsos, lédús. Ide tartozik a szőlő, a paradicsom (4/a ábra), a tojásgyümölcs. Ebbe a cso-

3. ÁBRA

4. ÁBRA

a)

a)

c)

b)

e) b) d)

c)

d)

e)

f)

Magános, zárt, száraz termések a) szelídgesztenye makktermése, b) kukorica szemtermése, c) sárgarépa ikerkaszat termése, d) orvosi zsálya makkocskája, e) feketegyökér kaszattermése, f ) szil lependéktermése

Magános, zárt, húsos termések a) paradicsom bogyótermése, b) köszméte álbogyótermése, c) uborka kabaktermése, d) narancstermés keresztmetszete, e) dió csonthéjas termése

b 8 b

portba soroljuk a paprika felfújt bogyóját is. – Az álbogyó kialakításában a vacok is részt vesz. Álbogyó egyebek között a ribiszke és a köszméte (4/b ábra) termése. – A kabak- vagy közismert nevén a töktermés terméshéjának külső rétege vastag, kemény, középső része húsos, a belső leves állományú. A sütő-, főző- és takarmánytök, a dinnyék és az uborka (4/c ábra) a jellegzetes képviselői. – A narancstermés héja bőrszerű, belül a hártyás választófalak közötti üregek nedvdúsak. A  citrom, a narancs (4/d ábra), a mandarin, a grépfrút termése ilyen. – A csonthéjasok külső terméshéja bőrszerű, középső része nedvdús, a termésfal belső része csontkemény (4/e ábra). Ilyen termése van a legkedveltebb gyümölcsféléinknek: a meggynek, a cseresznyének, a szilvának, a kajszinak és az őszibaracknak. A  mandula középső, húsos termésfala az érés során megszikkad és a külső termésfallal együtt felnyílik. Csoportos termések A  terméscsoport vagy csoportos termés elnevezést akkor használjuk, ha egy virág több termőjéből keletkezik a termés, úgy, hogy a magházak a virágban nem nőttek össze. – A  tüszőcsokor terméscsoport a boglárkafélék egy részére: a haranglábra, a hunyorra (5/a ábra), a sisakvirágra jellemző. Ezek magházai érés után elválnak. – Az  almagyümölcsűek magháza belesüllyed a virágtengely kiszélesedő részéből keletkezett vacokhúsba. Ide tartozik a gyümölcsök közül az alma (5/b ábra), a berkenye, a birs és a naspolya. A díszcserjék közül a galagonyának, a madárbirsnek, a tűztövisnek ilyen a termése. – Az aszmagos terméscsoportban az aszmagok a vacokkúp felületén elszórva, néha besüppedve helyezkednek el. A  szamóca gyümölcse ilyen (5/c ábra). Érés után széthulló aszmagcsomó jellemző az iszalag és a hérics termésére. A csipkebogyó (vadrózsa) aszmagjait húsos vacok veszi körül. – A csonthéjas terméscsoportok közül a szederé (5/d ábra) és a málnáé húsos vacokkúpon elhelyezkedő, apró csonthéjas termés. A  bodzán a vacok húsos termésfallal veszi körül a csonthéjas gyümölcsöket.

5. ÁBRA a)

b)

c)

d)

Csoportos termések a) hunyor tüszőcsokor terméscsoportja, b) alma terméscsoport hosszmetszete, c) szamóca aszmagos terméscsoportja, d) szeder bogyós terméscsoportja

terméságazatok Ha a virágzat egyes virágaiból keletkezett különböző termések a fejlődés során összenőnek, a virágzatból terméságazatok jönnek létre. Közös termésfal veszi őket körül. Ilyen például a répa gomolytermése (6/a 6. ÁBRA a)

b)

c) d)

Terméságazatok a) répa gomolytermés tokterméságazata, b) epertermés makkterméságazata, c) ananásztermés bogyótermés ágazata, d) fügegyümölcs csonthéjas terméságazata

b 9 b

ábra), amely tokterméságazat, az epertermés (6/b ábra), amely makkterméságazat, az ananász, amelyen sűrűn egymás mellett álló bogyótermések alkotnak terméságazatot (6/c ábra), a fügegyümölcs pedig csonthéjas terméságazat (6/d ábra). A csírázás A  mag élő szervezet, amely folyamatosan lélegzik és anyagcserét folytat. Az érett mag megfelelő körülmények között (víz, levegő és a szükséges hőmérséklet jelenlétében), a benne raktározott tápanyagok felhasználásával fejlődésnek indul, azaz kicsírázik, majd önálló növényként fejlődik tovább. 7. ÁBRA

A babszemben szabad szemmel is látható a csíranövény

A magvak csírázásának számos feltétele van, erről a következőkben részletesen is írunk. A nagyobb magvakban a csírázás kezdetén szabad szemmel is megkülönböztethető a gyököcske, a szik alatti szár, a sziklevél és a rügyecske (7. ábra). A  csírázás során először a gyököcske jelenik meg, majd pedig a sziklevelek és a lomblevél-kezdemények. A  gyakorlatban a két-három lombleveles kis növényt palántának, a fás növények fiatal magoncait csemetének nevezzük. Szülők és utódok Két különböző tulajdonságú (rendszerint különböző fajú vagy fajtájú) szülő keresztezéséből jön létre a hibrid, az úgynevezett keresztezési származék. A  természetben spontán is keletkeznek hibridek. A  termesztésben az ember tudatosan használja a hibridizációt. Az utódok ugyanis a két szülő kedvező tulajdonságain kívül új értékekkel gazdagodnak, rendszerint életrevalóbbak, bővebben teremnek és egyöntetűbbek, mint bármelyik szülőjük. Ezt nevezik heterózis hatásnak. Mindannyian hallottunk már a hibrid kukoricáról, amelynek teljesítménye (termőképessége) messze fölülmúlja a szülőkét. A  keresztezéssel előállított F1 hibridek pozitív tulajdonságai azonban csupán egyetlen nemzedékben érvényesülnek, további szaporításuk súlyos csalódáshoz vezet. A  következő szaporulat vagy vegyes

8. ÁBRA

A vonal × B vonal

F1

F2

F3

F4

F5

F6

Az F1 hibridek jó tulajdonságai (a heterózishatás) csak egyetlen nemzedékben érvényesülnek, a továbbiakban látványos a leromlás

b 10 b

F7

és értéktelen lesz, vagy egyáltalán ki sem kel, mert a mag nem csíraképes (8. ábra). Ez az oka annak, hogy ha gyönyörűen, bőven termő zöldségnövényekről (például F1 hibrid paprikáról, paradicsomról vagy uborkáról) magot fogunk, s azt elvetjük, semmirekellő utódokat kapunk. Ugyanezt tapasztalhatjuk a csodás, nagyvirágú F1 hibrid petúniák, bársonyvirágok utántermesztésekor is. A  hibrid magokat tehát minden esztendőben vásároljuk meg, s a belőlük kelt növényekről ne gyűjtsünk magot, mert fáradozásunk hiábavaló, próbálkozásunk csalódáshoz vezet.

9. ÁBRA

A vEgEtAtív SZErvEK Számos növénynek a rögzítést, a növekedést, az asszimilációt szolgáló szerveiből természetes körülmények között is új egyed fejlődik. Gondoljunk például a szederre, amely gyökérsarjaival, a szamócára, amely indanövényekkel vagy a hagymás virágokra, amelyek hagymáikkal a természetben is terjednek. A szaporodást tehát nem csupán a generatív virág és termés szolgálják, hanem a növény vegetatív részei is. A növényeknek ezt az adottságát használja föl az ember az ivartalan (vegetatív) szaporítás során. Vegyük sorra tehát ezeket a szerveket. Hagyma, gumó, hagymagumó. Ezek a többnyire föld alatt levő növényi részek a tápanyagok tárolását, a kedvezőtlen időjárási viszonyok átvészelését szolgálják. Megfelelő hőmérséklet és nedvesség hatására gyökeret fejlesztenek és kihajtanak. Elvirágzás után a növény föld feletti része elszárad, a kitartószervek pedig szaporításra alkalmassá válnak. Ilyenkor fölszedjük a sarjgumókat, leválasztjuk a fiókhagymákat, majd alkalmas időben újból elültetjük őket. Hagymáról szaporítjuk a tulipánt, a jácintot, az étkezési hagymákat, a liliomokat; gumóról például a cikláment, a gumós begóniát; hagymagumóról egyebek között a kardvirágot (9. ábra). Gyökér, gyökérsarj, gyökértörzs. A gyökérzet a növény támasztórendszere. Gyakran képződnek rajta járulékos rügyek, sarjnövények, melyek szaporításra alkalmassá teszik a gyökeret. Gyökérdugványozással szaporítható például a torma (10. ábra), a birs, a fás bazsarózsa; gyökérsarjról a málna, a szeder, a homoktövis, a bálványfa, az ecetb 11 b

A kardvirág hagymagumóján 20–30 fiókgumó is fejlődhet 10. ÁBRA

A torma húsos gyökérzete magától terjed a talajban. Szaporításkor fölszedjük, az oldalgyökerektől megtisztítjuk, és a gyökérdugványokat egyenként elültetjük

11. ÁBRA

A tősarjak szétosztásával a legtöbb évelő növény szaporítható

fa, a gyökértörzs feldarabolásával egyes nősziromfajok. Indanövény, tősarj, sarjhagyma. A  természetes szaporodást szolgáló vegetatív növényi szerveket az anyanövényről való leválasztás után elültetjük, és új egyedekké neveljük. Indanövényről szaporítjuk a szamócát, tősarjakról például a japánbirset, a mogyorót, a kövirózsát, a legtöbb évelő virágot (11. ábra), sarjhagymáról (bulbilliről) egyebek között a téli sarjadékhagymát, néhány liliomot. Szár (hajtás, vessző). A növény föld feletti szilárdító rendszere a vegetatív szaporítás legáltalánosabb alapanyaga. Az anyanövény vesszejét, hajtását lehajlítva, bujtással szaporítható többek között a szőlő, a mogyoró, a fűzfélék, a liliomfa, az iszalag. A leválasztott, feldarabolt vesszőből úgynevezett fás dugvány készül. Ezzel szaporítják a legtöbb díszcserjét, a ribiszkeféléket, a nyárakat és füzeket. A megfásodás kezdetén levő szárrészből, félfás dugvánnyal szaporíthatók például a fenyőfélék, a babérmeggy, az örökzöld kecskerágók; a még teljesen zöld hajtásrésszel, zölddugvánnyal egyebek között a muskátli (12. ábra), a gyöngyvesszők, a nyáriorgonák, a loncok. A  hajtásokat és a vesszőket oltásra, tehát másik növénnyel való összenövesztésre is használják. Levél és levélnyél. Számos növény leválasztott levele megfelelő közegben önálló

12. ÁBRA

13. ÁBRA

Muskátli hajtásdugvány

A tigrislevél (szanzevieria ) feldarabolása levéldugványozáshoz

b 12 b

egyeddé fejlődik. A növény asszimilációját szolgáló levélen ilyenkor járulékos gyökerek és rügyek képződnek. Levéldugványozással szaporítják például a tigrislevelet (13. ábra), egyes begóniákat, levélnyél-dugványozással az afrikaiibolyát. Rügy. A  levélhónaljban képződő hajtáskezdeményt önmagában is használják úgynevezett rügydugványozásra. A  legygyakoribb szaporításmód, amelyben hasznosítják, az oltás sajátos válfaja, a szemzés. Ilyenkor egy-egy rügyet (szemet) ültetnek át egy másik növényre vagy növényi részre, és összenövesztik azzal. Sejt, szövet. Steril, laboratóriumi körülmények között, kémcsőben, lombikban, mesterséges táptalajon akár egyetlen sejtből, különböző növényi szövetekből (például a hajtás-tenyészőcsúcsból) is lehet új egyedet nevelni. Ezt a lehetőséget használják ki a mikroszaporításnál (szövet- és szervtenyészeteknél), így állítanak elő egészséges, új növényeket. A témáról kissé részletesebben a legutolsó fejezetben, a Különleges szaporításmódok között írunk. A módszer a kertészeti növényeknél rohamosan terjed, és forradalmi változásokat eredményezett a szaporítóanyag-termesztésben.

alatti sejtrétegekből, fás növényeken pedig a háncs tájékáról vagy a háncs és a farész találkozási helyéről, a kambiumból erednek. A  járulékos gyökerek képződése összetett folyamat, amelyet hormonok szabályoznak és a hajtáscsúcsban lévő auxinok indítanak el. Leegyszerűsítve az történik, hogy amikor a dugványt az anyanövényről levágjuk, megbontjuk a hormonok egyensúlyát. A lefelé áramló auxinok a dugvány alapi részén felhalmozódnak, elindítják a gyökérkezdemények kialakulását. A folyamatba később más hormonok és anyagcseretermékek is bekapcsolódnak. A  gyökérképződés sok tápanyagot igényel. A kialakult gyökérkezdemények növekedésnek indulnak, áttörik a bőrszövetet, majd a talajba, a közegbe hatolva ellátják a növényt vízzel és tápanyagokkal. A gyökeresedést mesterségesen előállított auxinokkal (például indol-ecetsavval) vagy auxin hatású vegyületekkel (1-naftil-ecetsavval, 1,3-indolil-vajsavval) serkenthetjük. A járulékos (adventív) rügyek is többnyire sebzés nyomán keletkeznek, a rendestől eltérő helyeken: gyökéren, száron, levélen fejlődnek. A  járulékos rügyekből hajtanak a gyökér- és tősarjak.

Járulékosgyökér- és rügyképződés

A szervátültetés (transzplantáció)

Az ivartalan szaporítás során felhasznált növényi rész úgy újul meg, hogy pótolja hiányzó szerveit, leggyakrabban a gyökereit, esetenként járulékos rügyeket is hoz. A  gyökeresedés és a rügyek kihajtása után új csemetét kapunk. Viszonylag egyszerű a dolgunk, ha a természetes ivartalan szaporodás szerveit – mint amilyenek a hagymák, a gyökeres sarjak – választjuk le és ültetjük el. Ezek, ha kedvező körülmények közé kerülnek, rendszerint különösebb beavatkozás nélkül megújulnak és fejlődnek. Számos növény hajtásában, a föld felszíne fölött is vannak gyökérkezdemények. Ezek részben rejtve maradnak a kéreg alatt (például a ribiszkén), másokon jól láthatóak (például a szobafutókán). Talajba, vízbe kerülve az ilyen gyökérkezdemények növekedni kezdenek, s rövidesen ellátják a szárat vízzel és ásványi anyagokkal. A legtöbb dugványon, bujtványon járulékos gyökerek alakulnak ki. Járulékos gyökerek lágyszárúakon többnyire a bőrszövet

A  leválasztott növényi rész (rügy, hajtás, vessző) egy másik növényen ejtett sebre helyezve összeforrad, majd az átültetett

b 13 b

14. ÁBRA

A rózsaoltványon jól látható az oltás helye, alatta az alany, fölötte a nemes rész

(transzplantált) rész tovább fejlődik. Ez a művelet az oltás. Szervátültetéskor az összeillesztett két rész szövetei hegszövetet, kalluszt hoznak létre, ezután kapcsolat létesül a szállítószövetek között. A transzplantáció sikere a két növényfaj vagy -fajta tulajdon15. ÁBRA

ságaitól, rokonsági fokától, korától függ. A gyökeres vagy még gyökér nélküli növényi rész, amelyre oltunk, az alany; az oltott rész a nemes; az egybeforradt két növény együtt az oltvány (14. ábra). Az oltás lehetőségéről, az összeforrás esélyeiről az Oltás, szemzés című fejezetben részletesen írunk.

BErEndEZéSEK, KöZEgEK, EdényEK A növényszaporítás kényes művelet. Körülményeit, helyét, idejét gondosan válasszuk meg! A kézi munkákat (például a magtisztítást, dugványvágást, oltást) olyan munkaasztalon végezzük, amelyhez nem kell lehajolnunk, különben megfájdul a derekunk, a hátunk. Gondoskodjunk jó megvilágításról, hiszen fontos, hogy a magvakat, az aprólékos oltási műveletet jól lássuk. Tartsuk tisztán a munkahelyet, az eszközöket! A  szaporítást gyakran az orvosi beavatkozáshoz hasonlítják. Ez ugyan enyhe túlzás, ám a higiéniai szabályokat feltétlenül tartsuk be! Nagyon fontos, hogy az egyes műveletek után tisztítsuk meg a szerszámokat, úgy tegyük el őket. Legyen tiszta a kezünk, ennek különösen a kényes magvetéseknél, az oltásoknál van jelentősége. Az edényeket, cserepeket ugyancsak mossuk el. Az anyagokat és az eszközöket készítsük elő úgy, hogy a munka során minden, ami szükséges, kéznél legyen. Gyakran kell gyorsan dolgoznunk (mint például zölddugványozáskor, hogy a dugványok ne hervadjanak el), ilyenkor különösen jól szervezzük meg a munkát (15. ábra)! Ha jobb híján kénytelenek vagyunk a lakás konyhájában dolgozni, előtte és utána alaposan takarítsunk ki, az asztalt hipós oldattal mossuk le!

a)

b)

c)

d)

A szaporítás helye f)

e)

Zölddugványozáshoz előkészített anyagok és eszközök a) szaporítóláda, homokkal töltve, b) hajtások, c) öntözőkanna vízzel, d) jeltáblák, e) éles kés és fenőkő, f ) gyökereztető hormon

A fűtött üvegház, fóliasátor vagy melegágy ideális hely a kényes magvetések, a palántanevelés, a zöld- és félfás dugványozás, a kézbenoltás számára. Ezt azonban kevés hobbikertész engedheti meg magának. Már kaphatók könnyen összeszerelhető, a kertben felállítható, úgynevezett hobbi üvegházak, ezek azonban nem olcsóak (16. ábra). A fűtést a lakás központi fűtése vagy egyedi kis kazán, kályha szolgáltatja.

b 14 b

16. ÁBRA

A váz nélküli fóliát földdel rögzítjük, ez egyszerűen megvédi a magvetést, gyökereztetőt (17/d ábra). Fűtés nélküli üveg- vagy fóliaházat magunk is készíthetünk (17. ábra); a barkácsújságok, lakberendezési lapok gyakran hoznak ilyenről leírást. Az egyszerű fóliasátrakról A  dugványok gyökereztetése című fejezetben írunk. Szaporítószekrényt, úgynevezett hidegágyat a kertben házilag is készíthetünk. A  ház védett, déli oldalán állítsuk föl! Ássunk 75 × 150 cm-es, fél méter mély gödröt. Oldalfalát téglával falazzuk föl, majd töltsük meg 30 cm vastagon jó kerti földdel. Az oldalfalra építsünk deszkakeretet: az ágyás északi oldalán 25-30, a délin 20-25 cm magasat, a két rövidebb oldalon ennek

Készen kapható hobbi üvegház

17. ÁBRA c)

180–200 cm

60 cm

a)

50 cm

450–600 cm m

0c

10

60–70 cm

d)

100 cm

15–20 cm

20–30 cm

b)

Házikerti fóliás berendezések a) növények soronkénti védelmére szolgáló fóliaalagút, b) fóliaágy szerkezete, c) fóliasátor szerkezete, d) váz nélküli fóliatakarás 18. ÁBRA

Hidegágyat házilag is készíthetünk védett fekvésben, deszkafallal, ablakkerettel

b 15 b

megfelelően lejtőset. Az a célunk, hogy a keretre helyezett üveg- vagy fóliaborítású ablak dél felé lejtsen (18. ábra). Ez a napfűtéses ágyás kora tavasztól késő őszig jó szolgálatot tehet. Nádból, lécekből árnyékolót is készítsünk hozzá, hogy szükség esetén a tűző naptól védjük a növényeket. Kisebb szaporítószekrényt a kényesebb magvetések, dugványok számára üveglapokból vagy szaporítóládára helyezett mini fóliaalagúttal ugyancsak házilag is összeállíthatunk. Ilyen alkalmatosságot a vetőmagboltokban árusítanak készen. A  szaporítóágyak öntözéséről később részletesen írunk. A szaporítás közegei A  szaporítás során a fiatal kis növény két közeggel érintkezik: a levegővel és a talajjal. Növekedése, fejlődése ennek megfelelően függ a levegő hőmérsékletétől, páratartalmától, a talaj hőmérsékletétől, nedvességétől, levegőzöttségétől és kémhatásától. Szabadföldön ezek a tulajdonságok igen változóak, a termesztő-berendezésekben viszont a közegeket megválaszthatjuk, illetve szabályozhatjuk. Vegyük figyelembe, hogy minél érzékenyebb, kényesebb a növény, annál pontosabban kell beállítanunk például a páratartalmat, a kémhatást, a nedvességet. 19. ÁBRA

A dugványok homokban jól gyökeresednek

A termőtalaj. Szabadföldön a magvak, palánták, hagymák, fás dugványok, bujtványok természetes termőföldbe kerülnek. Ennek minőségét, tápanyagtartalmát, levegőzöttségét, nedvességtartalmát műveléssel, trágyázással, öntözéssel javíthatjuk. Termesztő-berendezésekben, zárt helyiségben a termőtalajt a növény igényeinek megfelelően választhatjuk meg; eszerint vásároljuk, érleljük, keverjük. A homok a legolcsóbb gyökereztető közeg, könnyen beszerezhető. A  kertészek régóta használják dugványok gyökereztetésére a nagy szemcséjű (0,3-1,0 mm-es), mosott folyami homokot (19. ábra). A különböző földkeverékeknek fontos alkotórésze, mert jó szerkezetet ad. A bányahomok apróbb szemcséjű és sok agyagot tartalmaz, ezért csak akkor használjuk, ha nincs más. A  homokot mosással tisztítsuk meg az iszap- és agyagrészecskéktől, a szerves szenynyeződésektől. Három-négyszeres menynyiségű vizet öntsünk rá, s alapos keverés után a leülepedett kvarcszemcsékről öntsük le az oldódó agyagos részeket. Ezt mindaddig ismételjük, amíg a homokra öntött víz a fölkeverés és az ülepedés után tiszta nem marad. A  homok víztartó képessége gyenge, túlöntözve pedig – különösen a bányahomok – levegőtlenné válik. (Bányahomokot csak ott ajánlott használni, ahol a nagy szállítási költségek miatt a folyami homok nehezen hozzáférhető. Szemcsenagysága kisebb, az iszaptartalma nagyobb, könnyebben válik tömődötté, ennél fogva levegőtlenné, pH-értéke is változó lehet. Sokszor tartalmaz túl sok meszet, káros ásványi sókat, amelyek közül a vas és az alumínium vegyületei veszélyesek a fiatal, érzékeny növények számára.) A tőzeg laza szerkezetű, rostos, szálas anyag. Nagy mennyiségű vizet képes fölvenni, s még így is kellően levegős marad. A  dugványok nagyon jól gyökeresednek benne. Önmagában vagy keverékekben használatos. A fehér tőzeg (amely valójában világosbarna színű) szálasabb, rostosabb szerkezetű, savanyú (4–4,5 pH) kémhatású. A hangafélék, erikák gyökereztetéséhez ezt használjuk. Ilyen minőségű nálunk a hansági (osli) tőzeg (virágüzletekben lehet kapni). A sötétbarna színű, úgynevezett fekete tőzegben a természetes lebomlás már előrehaladottabb, szerkezete sem olyan jó,

b 16 b

kémhatása pedig közelít a semlegeshez. Kevésbé levegős, víztartó képessége azonban jó. Keverékekben használható, a készen kapható virágföldeknek is alkotórésze. A komposzt házikertben kerti és háztartási hulladékból könnyen előállítható. A  földszerűen érett, idegen vagy mérgező anyagot nem tartalmazó komposzt nagyon értékes tápanyag a növények számára. Szerkezete, szerkezetjavító hatása jó, kémhatása közömbös vagy enyhén lúgos. Különleges, igen értékes komposzt az Ökomusz, amely kizárólag egy borászati melléktermék, a törköly felhasználásával készül. Rendkívül magas a szervesanyag-tartalma, s ez a stabil szerkezeten kívül víz- és tápanyagmegőrző képességet kölcsönöz az anyagnak. Ennek köszönhetően alkalmas a talaj szervesanyag-hiányának pótlására, biológiai aktivitásának fenntartására, jelentős mértékben helyettesítheti a műtrágyákat. A törkölyön kívül nincs még egy bio anyag, amelynek ilyen nagy az energiatartalma. A  szőlőmag értékes beltartalmának fizikai feltárása után a mikroorganizmusok hatására a tápanyagok a növények számára könynyen felhasználható állapotba kerülnek. A marhatrágyaföld humuszban gazdag, jó szerkezetű, kémhatása közömbös. A földkeverékek megbízható tápanyagforrása, általában 20-40% arányban tartalmazzák. A lombföldeket a fenyő- és akácerdők avarjából gyűjtik, a savanyú talajt igénylő növények szaporítására használják. A gyepszintföld az édesfüvű rétek gyökérzónájából vagy a pillangós takarmánynövények tarlójának feltöréséből származik. Tartósan jó szerkezetű, lúgos kémhatású. A  lombföldek és a gyepszintföldek felhasználását azonban – természet- és környezetvédelmi megfontolásból – jó tulajdonságaik ellenére is kerüljük! A  talaj nélküli, tápoldatos termesztés (vízkultúra) során is szükség van a növényeket rögzítő közegre. A talajt mosott folyami kavics, perlit, kőzetgyapot helyettesíti. A tápanyagokat tápoldattal pótoljuk. A perlit a vulkáni eredetű, savanyú kőzet, a riolit sajátos formája. A kertészetben használt, úgynevezett expandált perlitet őrléssel és hevítéssel állítják elő. A kőzetanyag kémiailag kötött vizet tartalmaz, amely a részecskéket fehér, könnyű szemcsékké puffasztja, közben a térfogata 15–20-szorosára nő. Látványa, tapintása a pattogatott kukoricá-

20. ÁBRA

Orchidea kőzetgyapotban

éra hasonlít. A magas hőmérséklet hatására sterillé válik. Felülete nagy, jó víztartó, sok levegőt tartalmaz és tiszta, fertőzésmentes. Kemokultúrákban, szaporítóközegben, palántanevelésre kiváló anyag. Könnyen fölmelegszik és nagy gyökértömeg fejlődik benne. A kőzetgyapotot ugyancsak hevítéssel állítják elő, mégpedig bazaltból és más ásványi anyagokból. A perlittel szemben előnye, hogy textilszerű, nem esik szét, szilárd, méretre vágható (20. ábra). Használatakor nincs szükség tenyészedényre; tápkockát, cserepet, konténert is helyettesít. A kókuszrost mind népszerűbb a vízkultúrás szaporítóközegek között. Terjedését annak köszönheti, hogy jó szerkezetű, kiváló a víztartó képessége, alacsony a sótartalma, semleges a pH-ja. További előnye, hogy újrahasznosítható, nem terheli a környezetet. Szélsőséges körülmények között is kiváló szaporító- és termesztőközeg. A  szaporítás során gyakran keverékeket használunk. Homok és tőzeg keveréke. Tőzeggel sokat javíthatunk a könnyen hozzáférhető, olcsó homok tulajdonságain. Általában fele-fele arányú a keverék; ez eléggé levegős és jó a víztartó képessége. Tőzeg és perlit keveréke. Mindkét közeg önmagában is kellően levegős, jó a víztartó képességük. A  tőzeg szálas, rostos anyaga javítja a keverék szerkezetét. Általában 4-8 rész perlithez kevernek egy rész tőzeget. Mindkét anyag eléggé drága. Igényes növények gyökereztetésére érdemes használni.

b 17 b

21. ÁBRA

22. ÁBRA

A kerti munkák során leggyakrabban 6–12 cm átmérőjű cserepet használunk

A mélyen gyökerező növényeket ültessük pálmacserépbe

termesztőedények A  magvetéshez, a dugványozáshoz, a kézbenoltáshoz rendszerint cserepeket, valamilyen kisebb edényt, tápkockát vagy szaporítóládát használunk. Ezek az ágyásos vagy más, nagyobb felületű szaporítással szemben kis helyen elférnek, elkülöníthetők, könnyebben kezelhetők, mozgathatók. Vegyük sorra, melyek is a szaporítás során leggyakrabban használt cserepek, ládák. A cserép a leginkább elterjedt termesztőedény (21. ábra). Korábban égetett agyagcserepet használtak, ezt ma mindinkább kiszorítja a műanyagból készült. Az agyagcserép súlyos, viszont előnye, hogy stabil. Anyaga porózus, ezáltal valamivel hamarabb kiszárad benne a föld, mint a műanyag cserépben, s ez bizonyos esetekben hasznos lehet (kisebb a túlöntözés veszélye). A  tömegén kívül legnagyobb hátránya az, hogy törékeny és nehezen tisztítható. A műanyag cserepet könnyű elmosni. Az általánosan használt cserép felső átmérője és magassága azonos. A  pálmákat, a fenyőoltványokat rendszerint magasabb,

úgynevezett pálmacserépben nevelik (22. ábra). A cserép méretét a felső átmérővel jelölik, így például palántanevelésre a 8-10-es méretűt használják. Nemcsak kör, hanem négyzetes keresztmetszetű műanyag cserepeket is készítenek. Ezekkel jobb a helykihasználás, több föld fér el bennük, mint az oldalhosszúságukkal megegyező átmérőjű, kör alakúakban, továbbá biztosabban állnak, stabilabbak. A  cserép alján vízelvezető nyílás van, a műanyag cserepekén általában több is. Ez feltétlenül szükséges, sőt, a nagyobb cserepek aljára jó vízvezető kavics- vagy sóderréteget tegyünk, hogy bizonyosan eltávozzon a fölösleges öntözővíz. Az új agyagcserepet használat előtt néhány órára áztassuk tiszta vízbe, különben a növény talajából szívja el a nedvességet. Házikerti szaporításhoz, növényneveléshez többféle cserepet szerezzünk be: például 5-6-os dugványcserepet, 8-10-es vagy 10,5-12-es átmérőjűt palántaneveléshez és átültetéshez, néhány nagyobbat pedig a kényesebb növények, szobai virágok továbbneveléséhez.

23. ÁBRA

A műanyag konténerek sokféle méretben, alakban, különféle anyagból készülnek

b 18 b

24. ÁBRA

25. ÁBRA

A tőzegtabletta víz hatására 4-5-szörösére duzzad 26. ÁBRA

Egyszerű sablonokkal házilag is készíthetünk tápkockát

A konténerek hajtatáshoz, valamint faiskolai készáru neveléséhez használt műanyag edények, erősebb fóliazacskók (23. ábra). Rendszerint szürkék vagy feketék, fényátnemeresztők. (Az ilyen edényben vásárolt növényről – mielőtt a végleges helyére ültetnénk – a konténert, a zacskót el kell távolítani.) Tejfölöspoharat vagy más, a háztartásból származó műanyag edényt is használhatunk palántanevelésre. Ezeket előzőleg alaposan mossuk el, és az aljukat ollóval vagy megforrósított szöggel lyukasszuk ki! (A vágott rés nem elegendő.) A tápkocka, a gyepkocka átmenet a talaj és a tenyészedény között. A tápkockák préselt földkeverékből készülnek. Akkor jók, ha a mozgatás, átrakás során nem esnek szét, tehát elég szilárdak (24. ábra). A gyepkockát gyeptörésből készítik, s elsősorban a kabakosok (uborka, dinnye) szaporításához használják. A kőzetgyapot tápkockák a legkülönfélébb méretűek. Ezek csak elnevezésükben tápkockák, mert tápanyagot nem tartalmaznak.

A tőzegcserép kiültetés után segíti a növények fejlődését

b 19 b

29. ÁBRA

6 cm

60

cm

27. ÁBRA

30 cm

Hagyományos szaporítóláda, fából

A palántanevelő tálcák anyaga papír, habszivacs vagy szilárd műanyag. Előnyük, hogy kis helyen sok palántát nevelhetünk bennük (28. ábra). A különleges és nagyon apró magvak vetésére kisméretű magtálakat, magcsészéket ajánlunk. Anyaguk égetett agyag vagy fajansz. A  szaporítóláda a magvetés, tűzdelés, levél- és zölddugványozás leggyakrabban használt edénye. Készülhet fából vagy műanyagból. A  hagyományos láda fából van, mérete 60 × 30 × 6 cm (29. ábra). A  műanyag ládák általában mélyebbek, előnyük, hogy tartósabbak, könnyen kezelhetők, tisztán tarthatók.

A papírcserép zöldség- és virágpalánták nevelésére egyaránt alkalmas 28. ÁBRA

Eszközök és szerszámok a szaporításhoz

Palántanevelő tálcák

A tőzegtabletták víz hatására megduzzadnak. Beléjük a magot, a palántát a már előre megjelölt helyre vetjük, illetve ültetjük (25. ábra). Többnyire a dísznövénytermesztésben alkalmazzák őket. Tőzegcserepet, papírcserepet mind gyakrabban használnak palántanevelésre. Ezek az edények a talajban elbomlanak, tehát a bennük fölnevelt növénnyel együtt elültethetők. A tőzegcserép alapanyaga rostos és lehetőleg savanyú tőzeg, ligninrost, valamint a növényre ártalmatlan ragasztóanyag (26., 27. ábra).

A kisebb munkákhoz, tehát például a szokásos házikerti magvetéshez vagy néhány dugvány, oltvány elkészítéséhez, fölneveléséhez majd' minden háztartásban, kertes házban akad megfelelő fölszerelés. Nem árt azonban, ha eszközeink, szerszámaink jó minőségűek, tartósak. A magbetakarítás eszközei A  termések nagy részét (paprika, paradicsom, uborka, körömvirág, gyűszűvirág, porcsinrózsa) kézzel, egyenként szedjük. Más növények termését a szárrésszel együtt, éles késsel vagy ollóval levágjuk. Ilyenek a könnyen pergő vagy apró magvú zöldségfélék (retek, fejes saláta, sárgarépa, petrezse-

b 20 b

30. ÁBRA

a)

b)

Magtisztításra gömb- (a) és résrostát (b) használjunk

lyem, hagyma), virágok (petúnia, paprikavirág, nyáriciprus, őszirózsa). A pergő magvú termések alá valamilyen edényt, papírtasakot tartsunk a szedéskor. Szárításkor a termést terítsük ponyvára, vagy ha nem apró a magja, szellős tüllzsákban függesszük föl. A száraz terméseket rostálással, szeleléssel tisztítsuk, így válasszuk el a magot a buroktól és a szármaradványoktól. A  gömb- és résrosták zöldség- és virágmagvak tisztítására alkalmasak (30. ábra). A  zöldségnövények húsos termésének magját késsel válasszuk el, úgy, hogy a termés fogyasztható részét (például a paprika húsát) étkezésre, tartósításra még fel tudjuk használni. Az áztatással elválasztható magvakat, az uborkát, a paradicsomot, a tökféléket műanyag tálakban, kádban mossuk ki. A  tisztított, száraz mag tárolásához készítsünk elő tiszta papírzacskót. Ezt alufóliával béleljük vagy polietilén tasakkal borítsuk. A zacskókat tűzőgéppel, ragasztóval zárjuk le, a fóliát hegesszük géppel vagy vasalóval. Ügyeljünk arra, hogy a magvakat minél kevesebb levegő érje. Magtárolásra jól használhatók a bajonettzáras üvegek. A  csavartetős üvegek ugyancsak alkalmasak, ám ezek záródását még fóliával is javítsuk. A zacskóra, az üveg címkéjére puha grafitceruzával minden adatot írjunk fel. Ez jól látható, és akkor sem mosódik el, ha nedvesség éri. A  legfontosabb adatok a faj és a fajta neve, a gyűjtés ideje, a csíráztatási próba eredménye.

31. ÁBRA

A kemény magvak (hüvelyesek) forrázásának eszközei

Az üzletben vásárolt magvakat eredeti csomagolásukban, száraz körülmények között, esetleg polietilén zacskóba csomagolva vagy jól záródó üvegedényben tároljuk a vetésig. Ellenőrizzük a mag érvényességi (szavatossági) idejét! A  vetés előtti csíráztatáshoz itatós- vagy szűrőpapír, polietilén tasak szükséges. A vetést megelőző áztatáshoz legyenek kéznél üveg- vagy műanyag tálak, edények. A forrázáshoz készítsünk elő szitát és hőálló edényt (31. ábra). A magvetés eszközei A szórt vetés könnyebb, egyenletesebb, ha a magvakat műanyag vagy kartonlapra teszszük és a lapot enyhén ütögetjük. Kis felületen, cserépben, ládában fából készült tapogatóval tömörítsük a közeget (32. ábra). Az apró magvak vetését, hogy

b 21 b

32. ÁBRA

34. ÁBRA

A föld vetés előtti tömörítése lapogatóval

Sorolóráccsal jelöljük ki a sorokat

33. ÁBRA

35. ÁBRA b)

a)

Az apró magvak vetését üveglappal takarjuk

Egyszerű tűzdelő- (a) és ültetőfa (b)

ki ne száradjon, üveglappal (33. ábra) vagy papírral, fóliával takarjuk. A sorba vetést a sorok kijelölésével kezdjük. Szaporítóládához használjunk sorolórácsot (34. ábra), szabadföldön pedig sorolóhengert, sorhúzó kapát, sorolót. A jó soroló fogai állíthatók, így különböző tenyészterületű növények sorjelölésére alkalmas. A  mérőszalag és a kertészzsinór a pontos, egyenes sorok jelölésének eszköze. Szabadföldön a talaj tömörítésére hengert használjunk. Nagyobb területen vethetünk egyszerű vetőgéppel vagy precíziós Nibex kézi vetőgéppel. A kézi vetést gereblyével takarjuk, tömörítsük. A tűzdeléshez egy ceruza alakú és vastagságú tűzdelőfát magunk is kifaraghatunk. Ültetőfa (35. ábra) készen is kapható, mű-

anyagból vagy fémből. Ha magunk készítjük, ügyeljünk arra, hogy sima, szálkamentes legyen. Az elvetett, elültetett növénysorokat, ágyásokat fából, műanyagból készült jelfákkal jelöljük meg. A  jelfákra puha grafitceruzával írjunk, mert azt nem mossa le a víz. A sorokról, ágyásokról készítsünk térképet. Az ápolási munkák kezdetekor tudnunk kell, hogy melyik növény kelését mikorra, melyik sorból vagy ágyásból várhatjuk. A  cserépbe, szaporítóládába vetett magvak takarására használjunk aprómorzsás földet. A  takaróföldet rostálással készítsük el. E célra bármely 1-3 mm lyukméretű rosta megfelel. A  magvetések öntözéséhez kis intenzitású szórófej (6-7 liter/óra) vagy rózsával ellátott öntözőkanna szükséges. Az apró

b 22 b

36. ÁBRA

Az apró magvakat szűrő- vagy itatóspapíron keresztül öntözzük 37. ÁBRA

38. ÁBRA

a)

b)

c)

A talajlazítás és gyomirtás eszközei szabadföldön a) kézi kapa, b) kézi kultivátor, c) tolókapa

Az ásóvilla és az ásó a hagymák, gumók, rizómák fölszedésének is eszköze

magvakat itatós- vagy újságpapíron keresztül öntözzük, hogy ne mosódjanak ki (36. ábra). Szabadföldön a magvetések talajlazítására, gyomirtására kapákat, kultivátorokat használunk. Az egyszerű kapákat, kézi kultivátorokat, tolókapákat a gyomosságnak, a talajszerkezetnek és a sortávolságnak megfelelően válasszuk ki (37. ábra).

A vegetatív szaporítás szerszámai A  rizómák, gumók, fiókhagymák a talajban fejlődnek. Fölszedésükhöz ásó, ásóvilla szükséges (38. ábra). Tárolásukra szellős zsákok, faládák szolgálnak. A bujtás és a dugványozás két legfontosabb eszköze az éles kés és a jó metszőolló. Kisebb mennyiség szaporításához egyenes

39. ÁBRA

a)

b)

c)

d)

e)

f)

g)

h)

i)

Kések dugványvágáshoz, szemzéshez, oltáshoz a) és b) kacor, c) dugványvágó kés, d), e) és f ) oltókés, g) és h) szemzőkések, i) kétpengéjű sípolókés

b 23 b

40. ÁBRA

A kést fenőkőre fektetve, körkörös mozgatással fenhetjük élesre 41. ÁBRA

Metszőolló. Vásároljunk jó minőségű, kézbe illő szerszámokat! 42. ÁBRA

Idős fák átoltásakor használjunk fűrészt

élű, jó minőségű konyhakés is megfelel, ám az igazi mégiscsak a kertészkés, vagyis az oltókés. Minden oltás alapeszköze az éles oltókés (39/c ábra). A kés pengéje jó minőségű acélból készül, éle egyenes, ami a sima, egyenes metszlapvágáshoz szükséges. A  héj alá oltásokhoz a héj felnyitására a penge végén levő tűrő szolgál, de enélkül is készülhetnek oltókések. A  kés méretét általában a nyél

centiméterben mért hosszúságával adják meg. Célszerű jól kézbe illő, kezünknek megfelelő méretű, kényelmes fogású kést választani. Az oltókés pengéjének éle egyenes, emiatt a szemzésekhez nem előnyös. A szemzőkés éle enyhén ívelt, s a penge végén mindig található tűrő, a tűrőt azonban a nyél másik végén is elhelyezhetik (39/e ábra). A  szemzőkést inkább csak szemzésre használják, oltáshoz nehéz vele jó metszlapot vágni, mert rövidebb, mint az oltókés. A méretét ugyanúgy adják meg, mint az oltókését. A  kacor nagyobb, erősebb kés, pengéje behajlik, ennek megfelelően a nyél is többé-kevésbé ívelt (39/a ábra). A fűrésszel vágott sebek peremének lesimításához kacort, annak hiányában oltókést is használhatunk. A kacor jó szolgálatot tehet vesszők, gallyak lemetszése, illetve törzsnevelési munkák során is. Az oltó- és szemzőkéseket csak egyik oldalukról élezzük. A  megnedvesített fenőkőre fektessük a pengének azt az oldalát, amelyiken a kinyitásra szolgáló, a körömnek készített vájat található. A fenőkövön a kést körkörös mozgatással fenhetjük élesre (40. ábra). A jó kés borotvaélességű. Ezt az állapotot új késsel hosszabb idő alatt lehet elérni, később viszont már csak utánélezésre van szükség. Fenéskor a pengét ne emeljük meg, mert akkor „hirtelen” éle lesz. A  ma beszerezhető fenőkövek általában két részből állnak: az egyik oldaluk durvább, a másik finomabb. Fenés előtt a követ állítsuk vízbe, s a kést nedves kövön élezzük. A  penge élén képződött „sorját” fenőszíjon simíthatjuk le (nadrágszíj, bőröv is megteszi, amelyet azután munka közben is használhatunk utánélezésre). A  késeket használat után mindig tisztítsuk meg a rárakódott szennyeződéstől, fenjük élesre, s úgy tároljuk a következő alkalomig. A  szaporításhoz éles metszőolló (41. ábra) is szükséges. Részben a dugványok, az oltóvesszők szedésére és feldarabolására használjuk, egyes oltásmódoknál azonban a nem túl vastag alany visszametszéséhez is szükséges. Az ollót is tartsuk mindig tisztán és élesen. Az élezéshez szedjük szét, s a pengét a késekhez hasonlóan élezzük. Fűrészre az idősebb fák átoltásakor, az ágak, törzsek csonkolásakor van szükség. A könnyű, nem túl hosszú, revolverfogantyús, kettős iduna fogazású fűrészek legal-

b 24 b

43. ÁBRA

44. ÁBRA

a)

a)

b)

b)

c) d)

c) d) e)

A hasítékoltás eszközei a) erős kés az alany behasítására, b) hasítóék, c) feszítőék, d) fabunkó

A Plesa-2 kézi oltókészülék a) vágóél, b) vesszőtartó, c) alapnyél, d) mozgatható nyél, e) az alany és a nemes helyes összeillesztése

kalmasabbak e célra (42. ábra). A fűrész is legyen mindig éles. Élezéshez reszelőre van szükség. A fogak széthajtogatásáról se feledkezzünk meg, különben a fűrész megszorul. A  hasítékoltásokhoz oltóékek szükségesek. A  hosszabb élű ék az ágak hasítására, a rövidebb a hasíték szétfeszítésére alkalmas (43. ábra). Ma már ritkán használják ezeket a szerszámokat. Házilag vagy megrendelésre sokféle egyéni formában készíthetők. A  Plesa-féle oltógép kézi változata (44. ábra) fogószerűen működik, két nyele műanyagból készül. A  vesszőt kemény műanyag vályúba helyezzük, majd a nyelek összeszorításával a vesszőre sajátos alakú pengét nyomunk, egészen annak átvágásáig. A cserélhető, éles penge az alanyban és a nemesben is ugyanazt a jellegzetes profilt vágja ki, s a két komponenst a vágás után összeillesztjük. Csak akkor használható, ha az alany és az oltócsap azonos vastagságú. Kiváló eszköz szőlő oltására és gyümölcsfák párosítására. Kezdőknek különösen előnyös, mivel a nagy gyakorlatot igénylő metszlapvágás tudományának elsajátítása nélkül is eredményesen lehet ezzel a készülékkel oltani.

Serkentőszerek, segédanyagok Gyökeresedést serkentők. Folyékony, illetve por alakú serkentőszereket vásárolhatunk vagy házilag is készíthetünk a dugványok számára. A jelenleg kereskedelmi forgalomban kapható készítményekről az 1. táblázat ad áttekintést. Amennyiben úgy döntünk, hogy magunk keverünk gyökeresedést serkentő készítményt, a hatóanyagot finomvegyszereket forgalmazó vállalatoknál vagy laboratóriumokban szerezhetjük be. Ahhoz, hogy a hatóanyag oldott állapotban maradjon, az oldatnak legalább 50% alkoholt kell tartalmaznia. A  hatóanyag koncentrációja – fajonként változóan – 0,1-1% között lehet. A 0,2-0,4%-os oldat a legtöbb növénynek megfelelő. Egy liter 50 százalékos alkoholos oldatot a következőképpen készíthetünk. A  szükséges hormont 520 ml 96%-os alkoholban feloldjuk, eközben üvegbottal kevergetjük, majd oldódás után desztillált vízzel egy literre egészítjük ki. Az oldatot sötét színű üvegben, hűvös helyen tároljuk. Fémedényt se az oldat tárolására, se kezelésére

b 25 b

1. TÁBLÁZAT

A hazai forgalomban kapható, gyökeresedést serkentő készítmények (Schmidt és Tóth 1996 nyomán) Név Incit - 1 Incit - 2 Incit - 5 Incit - 8

Bioplant Kertészeti Laboratórium, 2000 Szentendre, Lehel u. 10. Hatóanyag 0,1% NES talkumban 0,2% NES talkumban 0,5% NES talkumban 0,8% NES talkumban

Semiramis Gmk., 1052 Budapest, Mérleg u. 11. Név Hatóanyag Semiramis A 0,2% NES talkumban Semiramis B 1 0,1% IVS talkumban Semiramis B 2 0,4% IVS talkumban Semiramis Kombi 1 0,1% NES+0,5% IVS talkumban Semiramis Kombi 1 0,1% NES+1,8% IVS talkumban

NES: 1-naftil-ecetsav IVS: 1,3-indolil-vajsav

ne használjunk. Az oldat néhány hét után fokozatosan veszít hatásából. A  por alakú hatóanyagot talkummal is keverhetjük, ezzel egyszerűbb a kezelés. Talkumot gyógyszertárban, vegyszerboltban lehet kapni, szükség esetén azonban közönséges hintőpor is megteszi. A keverék úgy készül, hogy a talkum mennyiségéhez kimért kristályos hormont 96%-os alkoholban feloldjuk, majd oldódás után az alkoholos oldatot a talkumra öntjük, és azzal egyenletesen elkeverjük. Pépes, tésztaszerű anyagot kapunk. Egy kilogramm talkumhoz mintegy fél liter alkohol szükséges. Az alkoholos–talkumos pépből az alkoholt mérsékelten meleg, fénytől védett helyen lassan elpárologtatjuk, majd száradás után szükség szerint a talkumot ismét porrá morzsoljuk vagy törjük és alaposan összekeverjük. Ez a keverék a készítéstől számított egy évig tárolható és használható.

Kötöző- és kenőanyagok az oltáshoz. A rafia néven közismert, természetes eredetű kötöző anyag a Madagaszkár szigetén élő Raffia rufia nevű pálmafaj háncsából készül. Általában a fás oltások kötözésére használjuk. Rafia helyett ma már inkább hasonló jellegű, szálas, műanyag kötözőanyagokat használunk. Vastagabb ágak, törzsek oltását kenderzsineggel vagy erősebb műanyag zsineggel kötözhetjük. Szemzéshez, vékonyabb vesszők párosításához, kézbenoltásokhoz elegendő a szupervinilből vagy polietilénből készült kötözőszalag. A rugalmas szupervinil használata előnyösebb. A szalag általában 1 cm széles és 25-30 cm hosszú, ez egy oltás vagy szemzés kötözéséhez elegendő (45. ábra). Az oltás során kisebb-nagyobb nyílt sebfelületek keletkeznek, melyek könnyen beszáradhatnak, s ezzel rontják az oltás megeredésének esélyét. Az ilyen sebeket és az

45. ÁBRA

46. ÁBRA

Oltás kötözése polietilén szalaggal

Kecskelábékezéssel készült oltvány kenése

b 26 b

oltás környékét kenés védi a kiszáradástól (46. ábra). Az oltóviasz hidegen és melegen kenhető változatban készül. A hidegen kenhető oltóviaszok általában előnyösebbek, ezek a kézmeleg hatására kenhetővé válnak, a melegen kenhetőket pedig a szabadban is állandóan melegen, folyós állapotban kell tartani. Az oltóviasz méhviaszból, gyantából, olcsó zsiradékból (például marhafagygyúból), esetleg valamilyen festékanyag hozzáadásával készül. Kereskedelmi forgalomban csak ritkán kapható megfelelő minőségű oltóviasz. Szükség esetén házilag is elkészíthetjük. A melegen kenhető oltóviaszhoz négy rész gyanta, egy rész méhviasz, egy rész lenolaj vagy marhafaggyú szükséges. A lassú tűzön felolvasztott gyantába keverjük a méhviaszt, majd állandó kevergetés közben adjuk hozzá a lenolajat vagy a faggyút. Adhatunk hozzá kevés kormot is, ettől sötétebb színű lesz, ami a kora tavaszi oltások számára előnyös lehet: az alatta levő növényi szövetek

jobban átmelegszenek. Ha az oltóviaszban a méhviasz arányát megkétszerezzük, hidegen is kenhetővé válik. Üvegházban végzett oltások, téli kézbenoltások kenésére általában paraffint használnak. A  faiskolák számára nagyobb egységekben színezett, esetleg gombaölő szert és hormonokat is tartalmazó paraffint (Skolvax, Rebwax) hoznak forgalomba. Szükség esetén közönséges paraffin is megteszi, de ezzel óvatosabban bánjunk, mert az oltóparaffinok olvadáspontja valamivel alacsonyabb. Az olvasztott paraffint ecsettel kenve a szabadban végzett oltásokhoz is használhatjuk. Hátránya azonban, hogy hamar megdermed, s olyankor túl vastag a bevonat. A  hidegen kenhető oltóviaszokat kézzel vagy egyik végén laposra faragott faággal kenhetjük a sebfelületre. A melegen kenhető oltóviaszokat a szabadban is tűz fölött, lehetőleg vízfürdőben, 60-70 °C-on kell tartani, felkenésükhöz ecsetet használhatunk.

b 27 b

ivAroS SZAporítáS

Az ivaros szaporodás alapja az a folyamat, amelynek során két ivarsejt egyesül (ez a megtermékenyülés). A  létrejött új sejt a csírasejt vagy zigóta, ebből fejlődik ki az új szervezet. Az ivaros (generatív) szaporodás mellett számos növény - a termesztett növények nagy része - ivartalan (vegetatív) úton is szaporodik. Az ivaros szaporodásmód a fejlettebb (magvas) növények körében általános. Az ivarosan szaporított, magról kapott utódokban a szülők tulajdonságai újrakombinálódnak, így például a Jonathan almafajta magoncai mindenféle almát teremhetnek: pirosat, fehéret, kicsit és nagyot, csak éppen Jonathant nem, legfeljebb valami hasonlót. Magról szaporítjuk a viszonylag gyakran termesztett növényfajokat és fajtákat, így például a legtöbb gazdasági és zöldségnövényt, gyógynövényt, egy- és kétnyári virágot, számos évelő növényt, a gyümölcs- és díszfák oltásához szükséges alanyokat, a tömeget adó díszcserjéket, fenyőket, díszfákat, az erdei fákat. A díszcserjék, díszfák egyes változatainak díszítőértéke, például a levél színeződése meglepően nagy arányban öröklődik a magoncokban, habár a színeződés erősségében különbségek adódnak. A magoncokat fiatal korban szétválogatva, jól színeződő állományokat nevelhetünk magról is, például a vörös levelű borbolyákból, cserszömörcéből, juharfajtákból (47. ábra), a fenyők közül pedig az ezüstfenyő, a sárga lombszínű álciprus- és tuja-, illetve az oszlopos növésű tujafajtákból, az oszlopos tölgyekből. Az anyanövények megfelelő kiválasztásával tovább javítható az átöröklődés kedvező aránya és a tulajdonság egyöntetű megjelenése a magoncokban. Ne feledjük azonban, hogy az így kapott növények díszítőértéke az ivartalanul szaporítottakéhoz viszonyítva általában kisebb. A  növények nemesítése, az új, különleges változatok előállítása iránti nyílt vagy burkolt érdeklődés szinte minden kertész-

47. ÁBRA

A hegyi juhar vörös változatának magvetéséből sötét és világosabb vörös levelű utódok lesznek

kedőben előbb vagy utóbb föltámad. Sokan kísérleteznek keresztezéssel, nemesítéssel. Ehhez jó, ha ismerjük azoknak a fajoknak az ivaros szaporítását is, amelyeknél ez a módszer csak a nemesítéshez szükséges.

A mAg A  megtermékenyített magkezdeményből mag fejlődik. Kívülről a maghéj borítja, amely rendszerint száraz, kemény, fásodott burok. Belül található az embrió, valamint a mag táplálószövete (ez utóbbi nincs minden magban). A  biológiai értelemben vett mag fogalmának nem mindig felel meg a vető-

b 29 b

mag fogalma. Amint a növénytani bevezetőben (A termés a mag hordozója.) leírtuk, a gyakorlatban az egymagvú, fel nem nyíló terméseket (például a gabonaféléket), valamint a répa gomolytermését is magnak tekintjük.

A  fás növények termései, magvai szinte az egész év folyamán érnek, a fajra, fajtára jellemző időpontban gyűjthetők.

Az érés

Amikor a magunk számára vetőmagot gyűjtünk, ismerjük a fajta valamennyi számunkra fontos tulajdonságát, ezeket mégis fel kell jegyeznünk, hogy a következő évben pontosan, eredeti célunknak megfelelően tudjuk vetni, ültetni a tárolt szaporítóanyagot. A  saját célra gyűjtött szaporítóanyagok szabadon felhasználhatóak, de a kereskedelmi célra termelt vetőmagot csak a vetőmagtörvényben előírt ellenőrzések és minőségi előírások betartásával lehet előállítani. Az ilyen vetőmag hatósági minősítés után kerülhet kereskedelmi forgalomba. A kereskedelmi szaporítóanyag és vetőmag előállítását az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet (OMMI) jodutódja, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) felügyeli. A  legjobb minőségű magot a teljes érés állapotában gyűjthetjük be, de a könnyen pergő magokat (például saláta, kapor, zsázsa, kömény, zeller, hagymafélék, káposzta, feketegyökér, sóska, oroszlánszáj, porcsinrózsa, pillangóvirág, fűfélék) viaszérésben tanácsos betakarítani, hogy ne sok vesszen belőlük kárba. Ha nem tudjuk megvárni, hogy a mag beérjen, s tejesérésben leszedjük, csak kis százalék csírázására számíthatunk. Ha magunk gyűjtjük a magot, fontos szabály, hogy mindig a legszebb, legkorábbi, legegészségesebb terméseket válasszuk ki továbbszaporításra. Soha ne fogjunk magot a táplálkozásra már nem igazán értékes tömegtermésből, mivel ezeknek az utóda is gyengébb minőségű lesz. Ne gyűjtsünk

A  megtermékenyülést követően megkezdődik a termés és a mag fejlődése, majd az érés folyamata. Az érés nagyobbrészt az anyanövényen történik. Néhány termésnek (például a pázsitfűfélékének) azonban szüksége van a betakarítás utáni utóérésre. A mag minősége elsősorban az anyanövény erőteljességétől, egészségi állapotától, az éghajlati és környezeti hatásoktól függ. Az érés folyamata jól megkülönböztethető szakaszokból áll. Kezdetben a mag még növekszik, egészen addig, amíg el nem éri a fajra jellemző méretet és alakot. Ezt a szakaszt éredésnek nevezzük. A  zöld érésben befejeződik a mag növekedése, de színe még zöld. Ezután a zöld színanyag elbomlik, és a maghéjban színanyagok alakulnak ki, ezért ez a szakasz a színesérés. Az utolsó szakasz a teljes érés, amikor kialakul a termés és a mag végleges szárazanyag-tartalma, mérete. A  gabonafélék, a hagymafélék éredési szakaszát tejesérésnek nevezzük. Ekkor a mag maghéjon belüli állománya nedvdús, fehér, tejszerű. Tejesérésben fogyasztjuk például a szemeskukoricát. A  színesérést viaszérésnek hívjuk, ilyenkor a mag még puha, körömmel könnyen benyomható. A  búza érési folyamatát követi nyomon a 48. ábra. A  mag kezdetben növekszik, majd zsugorodik, víztartalma fokozatosan csökken, és folyamatosan felhalmozódnak benne a tartalék tápanyagok, amelyek a csírázásig raktározódnak.

gyűjtés és betakarítás

48. ÁBRA

szem mérete 81

80

80

79

77

71

60

59

47

41

41

24

14

14

tejesérés

viaszérés

teljes érés

A búzaszemek méretének, víztartalmának változása az érés folyamán

b 30 b

12

6

21

23

12

víztartalom, % nap

érési szakaszok

vetőmagot hibrid fajták terméséből, mert a következő nemzedék nem fog a hibrid szülőre hasonlítani. A  hibrid magot a kereskedelemben F1-gyel jelölik. Uborkából és paradicsomból a leggyakrabban hibrid magot vetünk. A virágok közül a petúniafajták nagy része ugyancsak hibrid. Lehetőleg teljes érésben levő magvakat gyűjtsünk be. A  könnyen pergő magok (saláta, hagyma, pillangóvirág), valamint az elhúzódó érésűek (hagymafélék, paprikavirág) esetében ez nehéz, azonban olyan időpontot válasszunk, amikor a legkisebb veszteséggel a legértékesebb, legtöbb magot kaphatjuk. A pergő magokat a kora reggeli órákban szedjük, amikor a harmat még nem száradt fel, ilyenkor kevesebb a veszteség. A levágott szárakat kössük kis kévékbe, és úgy szárítsuk. A szárban levő tápanyagok segítik a további érést. A zöldségnövények közül az uborkát, a tököt, a dinnyét, a paradicsomot, a paprikát akkor szedjük le magnak, ha teljesen beérett. Szedés után néhány napig érleljük az uborka, a tök és a sárgadinnye magját, ezután fejtsük csak ki a hosszában felvágott termésből. Vízben áztatás és legalább kétszeri átmosás után válasszuk el a magot a kocsonyás résztől. A  görögdinnyét inkább túléretten szedjük, mert az éretlen termés magja nem csíraképes, leszedve pedig nem érik meg. A paprika magját a biológiai érettség állapotában szedjük, ezt a hazai fajtákon a bogyó piros színe jelzi (a külföldi fajták között találunk sárgán, barnán, lilán érő paprikákat is). A magot két-három napi utóérlelést követően, a csumával együtt vágjuk ki a bogyóból, és száraz vagy vizes dörzsöléssel szedjük le a csumáról. Tojásgyümölcsmagot is csak érett termésből szedjünk, és néhány napig még érleljük. Félig érett paradicsomból szedhetünk magot, de a legértékesebbeket itt is a teljesen megpirosodott termésből kapjuk. Ilyenkor lehet leggyorsabban és legkönynyebben elválasztani a kocsonyás részektől a magot. A babot, borsót érett állapotban szedjük. A borsón ezt a hüvelyek sárgásbarna színe jelzi. A bab érésének idejét a pergamenszerűvé váló sárgás hüvelyszínről állapíthatjuk meg; a teljesen kifejlődött mag már körömmel sem nyomható be. A  gyökérzöldségek, a káposztafélék, a saláták és a többi apró magvú zöldségféle

magját a kora reggeli vágás után azonnal vigyük szellős, száraz helyre, mert ha megázik, könnyen rothad, károsodik. Az egynyári virágok terméseit vagy magtokjait levágás után szárítsuk szellős, hűvös helyen, és a teljes száradás után dörzsöljük ki. Az egynyári virágok magját augusztustól a fagyokig folyamatosan szedhetjük. A  petúnia virágai a száron alulról fölfelé nyílnak, ez a mag érésének sorrendje is. Ezért kis felületről szakaszosan érdemes szedni. Ha az egész növényről egyszerre vágjuk le a magtokokat, akkor kiterítve érleljük még néhány napig. A  paprikavirág (Salvia) folyamatosan érik és könnyen pereg. A bársonyvirág (más néven büdöske) magtokjait a sugárvirágok leszáradásakor szedhetjük. A  pillangóvirág könnyen pergő magvait úgy gyűjtsük be, hogy a magszedő edényt már vágáskor a termés alá helyezzük, így nem vész kárba a pergő mag. A hajnalka magját is folyamatosan szedjük. Itt számíthatunk arra, hogy a kevésbé érett magvak szedés után utóérnek. A nyáriciprus könnyen pereg, ezért óvatosan szedjük, és ha egyszer volt már a kertünkben, az árvakeléssel is számolhatunk (vagyis azzal, hogy az elszóródott magok a következő évben kikelnek). A violák magja nem pereg, tehát a szedéssel a teljes érést is megvárhatjuk. A kétnyári virágok közül a nefelejcs, a török szegfű, a sárgaviola, az árvácska nagyon kedvelt, mindegyikük magról szaporítható. Magjukat az egynyáriakénál korábban, májustól júliusig szedjük, legelőször az árvácskáét. Az évelő dísznövények csoportjából elsősorban a cickafark, a harangláb, a szarkaláb, a fátyolvirág, a díszmák, az ördögszem magvetése jöhet szóba. Ezeken kívül még sok évelő szaporítható magról, ám az ivartalan úton, hagymával, gyökérsarjjal, tőosztással, dugványozással szaporított növények (például a tulipán, a dália, az íriszek, az aszterek) értékesebb, szebb virágot hoznak, ezért ezekről nem érdemes magot gyűjteni. A fás növények maggyűjtésre kiszemelt példányait kísérjük figyelemmel, s a megfelelő időben a termést, a magot gyűjtsük be, mert egy-két nap késlekedés is végzetes lehet. Nemegyszer több évet kell várni egy újabb, jó magtermésre. Ennek a komolyságát csak az érzi át igazán, aki már felküzdöt-

b 31 b

49. ÁBRA száraz termések

50. ÁBRA toboz

húsos termések

bogyók, lédús termések

zúzás

pergetés

45 °C

hús, héj dörzsölés, rostálás mag

szelelés

hús, héj mag

szikkasztás

tárolás

tárolás

Száraz termések és fenyőtobozok magjának kinyerése

te magát egy jegenyefenyő tetejére, s a hőn óhajtott tobozok éppen akkor estek szét, összegyűjthetetlenül szétszórva magjukat a környéken, amikor már karnyújtásnyira voltak. Legkorábban a nyár és a fűz termései nyílnak fel, s repülnek szét fehér magszőrökből álló repítőkészülékeiken a magvak. Ezeket a fajokat ritkán szaporítjuk magról, de ha mégis szükséges, a terméseket

A húsos termések és bogyók magkinyerése, tisztítása

a tokok felnyílása és a magvak kirepülése előtt gyűjtsük. Az ezüstjuhar termései is korán, május végén, június elején érnek. A lehullott magot összegyűjthetjük, s azonnal vessük is el. Így szedjük és kezeljük a szil magját is. A  száraz tok- és hüvelytermések között akad néhány (például az orgona, akác, júdásfa, császárfa), amelyet teljes érésben gyűjthetünk. Legtöbbjük magja a felnyíló

b 32 b

tokból, hüvelyből messzire repül (ilyen a varázsmogyoró, a borsófa, a zanót), ezeket ajánlatos a teljes érés előtt begyűjteni. Az ősszel érő, száraz, repítőkészülékes magvakat (például a juharfélék, bálványfa, gyertyán) szeptembertől novemberig teljes érésben gyűjthetjük. Magvetésig száraz, hűvös helyen tároljuk őket. A száraz toktermésekből felnyílás vagy feltörés után egyszerűen kirázzuk a magvakat vagy a tokot széttörjük, szétmorzsoljuk, de ekkor ki kell rostálni, szelelni a terméstörmeléket a magból. A  száraz hüvelyterméseket, mint amilyen az akácé, a júdásfáé, felnyitjuk vagy egyszerűen csak szétmorzsoljuk, s a magot szeleléssel, rostálással választjuk el a termésmaradványoktól. A szárnyas, repítőkészülékes magvak (például a juhar, kőris, bálványfa, fenyők) könnyebben kezelhetők, ha a repítőkészüléket dörzsöléssel eltávolítjuk, majd a magot átrostáljuk és kiszeleljük (49. ábra). A gyümölcsfélék és alanyaik termését általában teljes érésben gyűjtsük be. Az érést a fajtára jellemző színeződés és a termés puhulása jelzi. Ha felvágjuk például az almát, a körtét, a mag színeződése is útbaigazítást adhat. Itt csupán arra kell ügyelni, hogy a madarak vagy más hívatlan látogatók el ne hordják a termést. A  madaraktól főleg az apróbb termésű vadcseresznyét, sajmeggyet kell féltenünk. A keresztezésből kapott, értékes gyümölcsöket megőrizhetjük, ha az érés kezdetén tüllzacskót húzunk rájuk. A  húsos bogyótermésekben a teljes érés során csírázást gátló anyagok halmozódhatnak fel, ezért ezeket jobb viaszérésben, vagyis a színeződés, érés kezdetén gyűjteni. Magjuk így nem fekszik el, vagyis nem kell éveket várni a csírázására. Ilyen a bangita, a bodza, a borbolyafélék, az ezüstfa, a fagyal, a hárs, a hóbogyó, a loncfélék, a mahónia, a somfajok, az ostorfa és a vadrózsa. A fenyőfélék közül a boróka tobozbogyóit viaszérésben kell szedni, és a magot azonnal rétegezzük, hogy ne feküdjön el. A  tiszafa húsos, magköpenyes magja vagy a páfrányfenyő húsos burkú magja teljes érésben szedhető. A húsos termésekből, bogyókból ki kell nyerni a magot (50. ábra). Miután az érett terméseket, bogyókat vödörben, kézzel szétnyomkodtuk, a terméshúst és a héjat vízzel választjuk el a magvaktól. Többszöri vizes átmosással az ép, egészséges magvak az edény alján leülepszenek, a hús- és a héj-

51. ÁBRA

a)

b)

c)

A tölgymakkot vetésig tartsuk nyirkosan. Huzamosabb ideig a) a talajfelszínen vagy b) süllyesztve rakjuk le, takarjuk, c) rövid időre lombbal keverve tartsuk a szabadban

részek pedig leönthetők. Nagyobb menynyiség esetén nagyobb nyílásra beállított passzírozót, turmixgépet vagy zúzó-bogyózót is használhatunk, ügyelve arra, hogy a gép ne törje a magot. A félérett terméseket vagy például a keményebb húsú vadkörtét, japánbirset óvatosan füllesszük, kissé erjeszszük a zúzás előtt, hogy a termés puhuljon. Az erőteljes erjedést, átmelegedést, cefrésedést kerüljük, mert károsítja a magot. A nagy magvú vadgesztenyét, gesztenyét, a tölgymakkot, a diót, a mogyorót szintén teljes érésben gyűjtsük, és a tárolás során ne hagyjuk kiszáradni, mert csírázóképességüket elveszítik (51. ábra). Ne lepődjünk meg azon, ha az így tárolt tölgymakk már ősszel, a vetés előtt csírázni kezd a nedves lomb alatt. Ilyenkor csak a gyököcske növekszik, ez azonban a tavaszi csírázásra nem hátrányos, sőt a makk jó csírázóképességét jelzi. Az ilyen makkot óvatosan, a csírával lefelé vessük. A fenyőfélék tobozát a magvak érése és a tobozok felnyílása közötti néhány hónapban gyűjtsük. A tujafélék magja már az első évben, a fenyők többsége azonban csak a második-harmadik évben érik meg. Az erdei- és a feketefenyő, a közönséges luc és a szerb luc tobozai a második évben érnek be, novembertől februárig gyűjthe-

b 33 b

52. ÁBRA

Kisebb mennyiségű tobozt langyos sütőben megszárítva, kézzel is kipergethetünk

tők. A vörösfenyő tobozai szintén télen, de csak decembertől szedhetők. A  duglászfenyő, az ezüstfenyő, a selyemfenyő, valamint a jegenyefenyő tobozai már szeptemberben gyűjthetők, ezután ugyanis a toboz felnyílik vagy szétesik, és a magvak kihullanak. A cédrusok tobozai csak a harmadik évben érnek be, szeptember-októberben gyűjthetők. A mamutfenyőtobozok már a második évben érettek, novemberben szedhetők. A  tobozokból pörgetéssel nyerjük ki a magot. A  tobozokat 40-45 °C hőmérsékleten szárítsuk, ettől a tobozpikkelyek szétnyílnak, s a mag kihullik (52. ábra). Néhány tobozt szabályozható hőmérsékletű sütőben is kipergethetünk, csak arra ügyeljünk, hogy a hőmérséklet 45-50 °Cnál ne legyen magasabb, nehogy a mag károsodjon. Nem kell pergetni a jegenyefenyő tobozát, mert az magától is szétesik. A tujafélék, a hamisciprusok, valamint a mamutfenyő tobozai még szobahőmérsékleten szárítva is könnyen felnyílnak. A cédrusok magját éppen fordítva nyerhetjük ki: ha a tobozokat vízben áztatjuk, akkor nyílnak szét a pikkelyeik. A szárítás Az érett magvak víztartalma csekély, de a tároláshoz még ez a vízmennyiség is sok. Ezért a betakarított, kicsépelt, tisztított magvakat tárolás előtt utószárítjuk.

A  szárítás legegyszerűbb módja, ha szabadban vagy üveggel fedett, csekély páratartalmú helyiségben, vékony rétegben kiterítjük a magvakat. A 30 °C körüli hőmérséklet az ideális. A szárítást végezhetjük legfeljebb egyharmadáig lazán töltött, kiterített tüllzsákban is, így elkerüljük a különféle magvak keveredését. A nagy nedvességtartalmú, kevésbé érett vagy csapadékos időben szedett magvakat alacsonyabb hőmérsékleten kezdjük szárítani, és fokozatosan növeljük a hőmérsékletet, mert a gyors kiszáradás következtében csírázóképességüket elveszíthetik. Ha az időjárás nem teszi lehetővé, hogy a magvakat a napsütés és a szabad levegő megszárítsa, mesterségesen kell kedvező körülményeket teremtenünk. Ügyeljünk arra, hogy a hőmérséklet ne emelkedjék 45 °C fölé, mert az már kárt okoz a magban. Szárítás közben gondoskodjunk a folyamatos légcseréről vagy a párolgó víz megkötéséről. Az égetett mész súlyának négyszázszorosát is képes felvenni a levegő párájából. Használatos a szilikagél is, amelynek egyetlen grammja 800 m2 felületű, így rendkívül jó a nedvszívó képessége. Nagyobb magtételhez érdemes vegyszerboltban beszerezni. A gabonafélék, a pázsitfűfélék, a zöldségfélék, az egy- és kétnyári virágok, a fűszernövények, a gyógynövények magját meleg levegőn szárítsuk. Egyes magvak (juhar, hárs, bükk, gyertyán) nem viselik el a szárítást, ezeket tartsuk nedves körülmények között. A nyugalmi állapot Néhány növény magja az érés után – bizonyos ideig – még kedvező körülmények között sem csírázik. Ez az évszakok változásához, a kedvezőtlen környezeti ártalmak túléléséhez való természetes alkalmazkodás. E tulajdonság elősegíti a fajfenntartást. A  mag nyugalmi állapota elsősorban öröklött tulajdonság, szoros kapcsolatban van a maghéj szilárdságával és a benne lévő anyagokkal. Sok esetben, ha eltávolítjuk a nyugalomban levő mag héját, megkezdődik a csírázás, és a magból egészséges növény fejlődik. Gyakran viszont a külső körülményeket, a fényt, a hőmérsékletet kell megváltoztatnunk, hogy előidézzük a csírázást. A  magvak nyugalmi állapotát tekintve nagy különbségekkel találkozunk. Néhány

b 34 b

NÖVÉNYFAJ

Bab Borsó Cékla Cikória Csemegekukorica Endíviasaláta Fejes saláta Feketegyökér Görögdinnye Káposztafélék Paprika Paradicsom Pasztinák Petrezselyem Retek Sárgadinnye Sárgarépa Spárga Spárgatök Spenót Sóska Sütőtök Uborka Vöröshagyma Zeller

CSÍRÁZÓKÉPESSÉG, év

A termesztett és vadon élő növények magjainak várható élettartamában is számos eltérés tapasztalható. Vannak olyan magvak, amelyek nagyon rövid ideig életképesek. A  zöldségfélék közül a pasztinák, a feketegyökér, a metélőhagyma, a virágok közül a begónia, a lobélia magja csak egy évig tartható el biztonsággal. A  zöldségfélék magja általában 1-8 évig csíraképes, az egy- és kétnyári virágoké 1-3 évig. Ennél hosszabb ideig nem tanácsos őriznünk a magvakat. (A kutatók ugyan beszámoltak száz évnél is régebbi csírázóképes magvakról, nem beszélve a piramisokban talált magok sikeres csíráztatási kísérleteiről.) A  laboratóriumok minden magtétel vizsgálata során a csírázóképességen túl az ezermagtömeget is megmérik. Kiszámolnak és megmérnek 4×500 magot, az eredményt kettővel elosztják, így átlagot kapnak. Erre az ismeretre azért van szükségünk, hogy tudjuk, a szaporításra szánt magmennyiségből hány növényre számíthatunk, illetve, hog a bevetni kívánt területre mennyi mag szükséges. A  kertészeti és mezőgazdasági növények ezermagtömegét mint tájékoztató adatot minden szakkönyvben, szakkatalógusban megtalálhatjuk.

A zöldségmagvak jellemzői CSÍRÁZÁSI IDŐ, nap

A magvak várható élettartama és az ezermagtömeg

2. TÁBLÁZAT

EZERMAGTÖMEG, gramm

héttől évekig tarthat ez az állapot. Termesztett növényeink magjának nyugalma általában rövidebb, mert a termesztés évszázadai alatt elsősorban a jól csírázó magvakat vetették el. A  búza, a paprika, a hagyma, a borsó, a köles, a bab magjai között közvetlenül a szedés után is találunk csírázásra hajlamosat, igazán jó csírázási értéket azonban csak néhány hónap elteltével várhatunk. A paprikának például valójában négy hónap után szűnik meg az alvó állapota, a kétéves mag pedig egyenletesebben, jobban csírázik, mint a friss. Tehát ha a frissen betakarított mag nem csírázik, várjunk a vetésével, és ne dobjuk ki azzal a feltételezéssel, hogy csíraképtelen. A  gyommagvak nyugalmi állapota jóval hosszabb, mint a termesztett növényeké. Öt-húsz évig elfekhetnek a talajban, némelyik 50-100 évig is megtartja életképességét. Ezért olyan nehéz a gyomok kiirtása.

100-200 120-400 13-22 1,2-1,5 200-300 1,2-1,5 0,8-1,0 13-14 100-300 3-6 5-7 2,7-3,3 2,5-4,0 1,2-1,8 6-10 20-30 1,2-1,5 18-20 150-200 8-10 0,7-1,2 400-500 20-25 3-4 0,3-0,5

8-10 8-10 10-14 6-8 8-10 6-8 6-8 10-12 10-14 10 12-16 12-16 12-1620-28 6-10 6-8 16-21 10-30 6-8 10-12 12-14 6-8 5-8 10-12 20-21

3-5 3-5 3-4 4-5 4-5 4-5 4-5 1-2 6-8 4-5 4-6 3-4 1-2 2-3 4-5 6-8 3-4 3-4 6-8 4-5 3-4 6-8 6-8 3-4 3-4

A  mért vagy szakkönyvből kiolvasott adatot a gyakorlatban úgy használhatjuk fel, hogy a csírázáskor, keléskor bekövetkező veszteségek miatt általában a magmenynyiség feléből számítunk felnevelhető növényre. Amikor a magunk termesztette magot vizsgáljuk, és az általunk mért ezermagtömeg jóval nagyobb a könyvünkben vagy más szakkönyvben közölt eredménynél, a mag még nem elég száraz.

b 35 b

10–28

6–8 hónap

Ánizs

1,0–4,0

7–21

1–2

Bazsalikom

1,2–1,8

7–14

4–5

Borsfű

0,5–0,6

5–21

1–2

Citromfű

0,6–0,7

7–21

3–4

Édeskömény

4,0–8,0

7–14

2–3

Festőmályva

8,0–12,0

7–21

2–4

Gyapjas gyűszűvirág

0,4–0,5

7–14

3–4

Izsóp

1,0–1,2

7–14

1–2

0,02–0,03

7–14

2–3

1,0–2,0

7–21

2–3

Kerti kakukkfű 0,25–0,30

7–21

2–3

Konyhakömény

2,0–3,5

7–21

2–3

5-7

7-21

2-3

5–10

7–14

5–6

Lestyán

3,5–3,7

10–21

1–2

Levendula

0,8–1,1

7–21

3–4

Majoranna

0,2–0,4

7–21

2–3

Mák

0,3-0,6

3-10

4-5

4-5

7–21

4–5

Mustár

2,5–2,8

3–7

3–4

Orvosi zsálya

7,6–7,8

7–21

3–4

Ruta

2,0–2,2

7–28

2–3

Sáfrányos szeklice

35–45

4–14

4–5

Kamilla Kapor

Koriander Körömvirág

Muskotályzsálya

A termesztett zöldségnövények ezermagtömegét, a magvak csírázási idejét és várható élettartamát a 2., a gyógy- és fűszernövényekét a 3., a szántóföldi növényekét a 4., az egy- és kétnyári virágokét az 5. táblázatban foglaltuk össze.

14 – 22 3,5 30 – 60 110 – 140 0,06 – Dohány 0,6 Durum búza 45 – 55 Fehérmustár 4 Kender 19 – 21 Köles 4,0 – 6,0 Kukorica 280 – 450 Len 4,5 – 8,0 Lencse 20 – 60 Lóbab 180 – 1300 Lucerna 1,7 – 2,5 Muhar 2,0 – 3,0 Napraforgó 70 – 120 Őszi árpa 38 – 43 Őszi búza 40 – 50 Őszi káposztarepce 4,3 – 6,0 Pannonbükköny 35 – 50 Repce 5,0 – 6,0 Rizs 29 – 36 Rozs 30 – 37 Silókukorica 280 – 450 Somkóró 2 Szemes cirok 24 – 27 Szója 150 – 200 Szöszösbükköny 25 – 40 Takarmányborsó 170 – 310 Takarmánykáposzta 3,0 – 6,0 Tavaszi árpa 36 – 42 Tavaszi bükköny 50 – 85 Tavaszi zab 21 – 24 Tritikále 41 – 45 Vöröshere 1,7 – 2,8

b 36 b

CSÍRÁZÓKÉPESSÉG, év

2,0–2,1

Baltacím Bíborhere Cukorrépa Csillagfürt

CSÍRÁZÁSI IDŐ, nap

Angelika

NÖVÉNYFAJ

NÖVÉNYFAJ

EZERMAGTÖMEG, gramm

Szántóföldi növények magjának jellemzői

CSÍRÁZÓKÉPESSÉG, év

Gyógy- és fűszernövények magjának jellemzői CSÍRÁZÁSI IDŐ, nap

4. TÁBLÁZAT

EZERMAGTÖMEG, gramm

3. TÁBLÁZAT

4 – 14 4–7 4 – 14 4–7

4–5 4–5 2–4 3

7 – 16

5–7

3 – 10 7 – 10 3–7 3–7 4–7 3–7 5 – 10 4 – 14 4 – 10 4 – 10 3–7 4–7 3 – 10 5–7 5 – 10 3 – 10 5 – 14 4–7 4–7 7 – 10 4 – 10 5–8 5 – 14 4–7 7 – 10 4–7 5 – 14 5 – 10 4–8 4 – 10

2–3 2–3 5–7 3–4 4–5 5–7 3 3 4–5 3–4 1–2 2–3 2–3 1–2 3 1–2 3–4 2–3 4–5 3 2–3 2–4 3 2–4 2–4 2–3 3 2–3 2–3 4–5

5. TÁBLÁZAT

NÖVÉNYFAJ

EZERMAGTÖMEG, gramm

CSÍRÁZÁSI IDŐ, nap

CSÍRÁZÓKÉPESSÉG, év

Egy- és kétnyári virágok magjának jellemzői

Árvácska (Viola) Bársonyvirág (Tagetes) Begónia (Begonia) Bojtocska (Ageratum) Búzavirág (Centaurea) Csillagfürt (Lupinus) Díszmák (Papaver) Fátyolvirág (Gypsophila) Gazánia (Gazania) Gyűszűvirág (Digitalis) Hajnalka (Ipomoea) Körömvirág (Calendula) Lobélia (Lobelia) Mályvarózsa (Alcea) Napraforgó (Helianthus) Nyáriciprus (Kochia) Nyári viola (Matthiola) Oroszlánszáj (Antirrhinum) Ördögszem (Scabiosa) Őszirózsa (Callistephus) Paprikavirág (Salvia) Petúnia (Petunia) Pillangóvirág (Cosmos) Porcsinrózsa (Portulaca) Rézvirág (Zinnia) Sarkantyúka (Tropaeolum) Sóvirág (Limonium) Százszorszép (Bellis) Török szegfű (Dianthus) Verbéna (Verbena)

2 6 0,05 0,5 6 18 0,5 1,5 10 0,25 30 12 0,1 15 100 2 4 0,5 0,5 3 4 0,25 8 0,2 25 120 10 0,2 1,5 1,5

12 8-15 15-20 8-12 7-20 15-20 8-15 15-18 8-20 10-14 8-14 7-12 7-15 20-30 12-16 15-16 15-16 17-20 15-16 8-10 8-15 18-20 5-20 8-10 5-10 15-20 15-20 8-14 8-15 20-30

1-2 1-3 1 1-2 1-3 2-3 1-3 1-2 1-2 1-2 1-3 1-2 1 1-2 2-3 1-3 1-2 1-3 1-2 1-2 1-2 1-2 1-2 1-2 1-2 1-3 1-2 1-2 1-2 1

A tárolás A  magvak élettartamát főként az öröklött tulajdonságok határozzák meg. Jó tárolási körülmények közepette hosszabb ideig is eltarthatók, kedvezőtlen környezetben vi-

szont nagyon rövid idő alatt értéktelenné válhatnak. A  sikeres tárolás első feltétele az érett, egészséges, kis víztartalmú, jó csírázóképességű mag. Az éretlen, nedves, sérült magvakat azonban jó raktározási körülmények között sem lehet megőrizni. Tárolás előtt ellenőrizni kell a magvak tisztaságát. Ne legyen a vetőmag között föld, növényi hulladék, idegen mag. Ügyeljünk arra, hogy a begyűjtött, tárolásra kerülő vetőmag ne tartalmazzon gyommagot. A föld és a növényi hulladék nedves, fertőző góc lehet, és minőségromlást okoz. A  gyommagvakkal elfertőzhetjük kertünket. Sérült magot ne tároljunk, mert víztartalma nagyobb, légzése gyorsabb, mint az ép magvaké, így élettartama rövid, és kedvező táptalaja lehet a betegséget okozó gombáknak, baktériumoknak. A  magokat alacsony hőmérsékletű, csekély páratartalmú, száraz helyen tároljuk. Hűtött tárolóban csak nagyon kis páratartalom mellett, zárt, nedvszívó anyaggal ellátott edényben tartsunk vetőmagot. A  tárolásra használt edények akkor igazán jók, ha – jól záródnak, – átlátszóak (így a mag minőségét felnyitás nélkül is ellenőrizhetjük), – egymás mellé és fölé jól elhelyezhetők a raktározó helyiségben. A felsoroltakból következik, hogy legjobb tárolóedény a bajonettzáras, csavaros, üveg vagy gumidugós üvegedény (53. ábra). Az égetett mész vagy a szilikagél a tárolóedényekben száraz körülményeket teremt. Kis mennyiségű magvakból több tasakkal is tehetünk egy-egy üvegedénybe. A  többrétegű papírtasak, a műanyag fóliával bélelt zacskó, a vékony alufólia is hosszabb ideig megőrzi a mag minőségét. A házilag hegesztett polietilén tasak ugyancsak jól használható (54. ábra). Minden magtételre pontosan írjuk rá a növényfaj nevét, a begyűjtés idejét, és ha megvizsgáltuk a csírázóképességét, tüntessük föl a csírázási százalékot is (55. ábra). A 2-5. táblázatból a várható élettartamukat is leolvashatjuk és följegyezhetjük. A fás növények magvait ne tároljuk több évig, mert erre a szokványos körülmények között csupán néhány faj magja alkalmas. Általában friss maggal érhetünk el legjobb eredményt. Különösen érvényes ez az olyan

b 37 b

53. ÁBRA

54. ÁBRA

Magvak tárolására alkalmas üvegedények

rövid életképességű magvakra, mint például a korán érő nyár, a fűz vagy az ezüstjuhar. Ezek csírázóképességüket csupán néhány hétig őrzik meg, ha nem száradnak ki. Ugyancsak nem tárolható hosszabb ideig a tölgy, a gesztenye, a vadgesztenye, a dió, a mogyoró, a bükk, a szil, a jegenyefenyő és a nyírfa magja. Ezeket érés után az első alkalmas időpontban el kell vetni. A tölgymakkot, a gesztenyét, a diót, a mogyorót nedves homokban legfeljebb fél évig tárolhatjuk. A következő növények megtisztított, száraz magvai viszonylag jól tárolhatók: – 1-2 évig: alma, körte, kökény, juhar, éger, fagyal, bodza, homoktövis, kecskerágó, orgona, kányabangita, cserszömörce, eperfa, duglászfenyő, somfélék, galagonya; – 2-3 évig: csonthéjas alanyok és gyümölcsök, vörösfenyő, selyemfenyő, gyertyán, mezei juhar, tatárjuhar, kőrisek, hársak, berkenyék, bálványfa, ezüstfa, ostorménfa; – 3-5 évig: erdeifenyő, feketefenyő, lucfenyő, ezüstfenyő, tiszafa, borsófa; – 5-8 évig: akác és más hüvelytermésűek. A tároláshoz száraz levegőjű, hűvös helyiség, kamra szükséges. A  magvakat kisebbnagyobb üvegedényben célszerű elhelyezni és légmentesen le kell zárni. A  nagyobb magvakat (mint amilyen a mandula és az őszibarack) dobozokba, ládákba is tehetjük.

A magtároló polietilén zacskót hegesszük le vagy szorosan kössük össze, majd címkézzük 55. ÁBRA

Egy-egy magtétel címkéjére írjuk föl a fontos adatokat

b 38 b

Különleges körülmények között (például vákuum, fagyasztás), alacsony hőmérsékleten (mínusz 4 és 10 °C között) sok, nehezen tárolható maggal értek el jó eredményt, ennek azonban házikerti körülmények között nincsen jelentősége, megvalósítása is nehézségekbe ütközik. Még egyszer felhívjuk a figyelmet arra, hogy jó tárolással megőrizhetjük a mag minőségét, nincs azonban olyan tárolási körülmény, amely a csírázóképességet növeli. Tehát csak jó minőségű magot tartsunk el!

A mAgvAK ElőKéSZítéSE vEtéSrE Csakis jó minőségű vetőmagból várhatunk egészséges növényt. A mag milyenségét próbacsíráztatással ellenőrizhetjük. Bizonyos magvak különféle kezeléssel jobb csírázásra serkenthetők. A próbacsíráztatás A begyűjtött, tárolt magvak minőségét még a vetés előtt ellenőrizzük. Ahhoz, hogy a vetőmag csírázni kezdjen, szüksége van vízre és oxigénre, megfelelő hőmérsékletre. A csíráztatáshoz ezeket a feltételeket kell megteremtenünk. Először is csíraágyat készítünk, vagyis olyan közegbe helyezzük a magvakat, amelyben folyamatosan hozzájutnak vízhez és levegőhöz. Egyszerű, olcsó anyag a szűrő- és itatóspapír, a géz vagy a háztartási vatta, a homok, a perlit, a tőzeg. A csíráztatási szabvány tiszta szűrőpapírt vagy mikroorganizmusoktól mentes, mosott folyami homokot ír elő. Házi csíráztatáshoz 50 vagy 100 szem magot számoljunk ki, majd úgy helyezzük őket nedves szűrő- vagy itatóspapírra, hogy ne érintkezzenek egymással, így az esetleg beteg magvak nem fertőzik meg az egészségeseket. Takarjuk be egy másik, vízzel átitatott szűrőpapírral, ezután tekerjük össze a dupla papírt hengerré. A  hengert helyezzük polietilén zacskóba, amely védi a kiszáradástól. Az egyes növényfajok különböző hőmérsékletet kívánnak, de saját használatra, a lágy szárú növények csírázásához 20 °C körüli szobahőmérséklet megfelelő.

A csírázó magvakat egy hét múlva megszámolhatjuk. A  számlálást egy újabb hét elteltével ismételjük meg, így a csírázás elhúzódásának mértékét is nyomon követhetjük. A  kelés előrejelzéséhez csak ép gyökerű és sziklevelű csíranövényt vehetünk alapul. Az abnormális, sérült gyökerű, sziklevelű, kóros csíranövénykékből nem számíthatunk ép növényre (56. ábra). Ha a csíráztatási próbát homokban végezzük, a magokat a homok tetejére vagy 1-2 mm mélyre vethetjük. A homokba vagy más talajba vetett magvakon jól megfigyelhető a csírázás kétféle típusa: a földbeli és a föld feletti csírázás. Földbeli csírázás jellemző például a pázsitfűfélékre, a borsóra (57. ábra), a szilvára, a tölgyre, a vadgesztenyére (58. ábra). Ilyenkor a sziklevelek a talaj felszíne alatt maradnak és táplálják a fejlődő növényt. Amikor tápanyaguk kimerült, a növény ledobja őket. A  föld feletti csírázás kezdetén a mag a talajban marad, majd a szik alatti szár a maghéj által körülzárt szikleveleket a föld felszíne fölé emeli. A növekedő sziklevelek a maghéjat ledobják, és fejlődni kezdenek. Így csíráznak a hagymafélék (59. ábra), a hüvelyesek, a kabakosok, a levélzöldségfélék, a káposztafélék, a fészekvirágzatúak, az alma, a korai juhar, az akác, a fenyők (60. ábra). Csíráztatáskor a növényfajok sajátos igényét is figyelembe kell vennünk. A kabakosok szárazabb körülmények között csíráznak, ezért a vizes itatóspapír alá száraz réteget is helyezzünk. A  fűfélék, a salátafélék, a menta, a dohány, a kamilla, a mályva, a porcsinrózsa csíráztatásához fény szükséges. Ezeket a magokat a szűrőpapíron vagy a föld felszínén, takaratlanul csíráztassuk. Bizonyos növényfajok magja csak előhűtés után csírázik, így a póréhagymát, a metélőhagymát, a sóskát, a díszfüveket, a zsázsát, a díszmákot ajánlatos a csíraágyba helyezés előtt 2-7 napig +4 és +6 °C között hűteni. A szabadföldi kelés nem igazolja a csíráztatás során kapott eredményeket. Próbacsíráztatáskor több növényre számíthatunk, mert a körülmények ideálisak. A szántóföldön vagy akár a kertben is a magnak több nehézséggel kell megküzdenie, mielőtt a

b 39 b

56. ÁBRA

57. ÁBRA

sárgarépa a)

a)

b)

c)

saláta

a)

b)

c)

b)

hagyma

a)

b)

c)

A földfelszín alatt csírázik a) a kukorica, b) a borsó

Sárgarépa, saláta és hagyma csíranövények a) ép, b) és c) torz csírázás

növények kikelnének. Általában 20%-kal kevesebb növényre számíthatunk szabadföldön, mint a csíraágyban. A mag minősége is befolyásolja az eredményt: minél gyengébb, annál nagyobb a csíráztatás és a kelés b 40 b

58. ÁBRA

59. ÁBRA

a)

a)

b)

b)

A földben csírázó növény magja, sziklevele a felszín alatt marad, s a megnyúló, növekvő szik feletti szárrész töri át a talajt a) vadgesztenye, b) tölgy csírázása

Föld felett csírázó magvak a) vöröshagyma, b) bab

közötti különbség. Bizonyos esetekben ez a különbség az 50%-ot is elérheti. A  magmennyiség meghatározásához fás növények vetésekor is szükséges a tisztaság és a csírázóképesség ismerete. Ennek vizsgá-

lata azonban akadályba ütközik. A csírázóképesség csak a hideghatás nélkül is csírázó fajoknál határozható meg. Ez azonban a kevesebb. A  hideghatást igénylők csírázóképessége csak az úgynevezett rétegezés

b 41 b

60. ÁBRA

61. ÁBRA

a)

Puhább héjú magvak metszési próbája a mag koráról árulkodik

b)

A föld felett csírázó mag sziklevele a csírázás során a talaj fölé emelkedik a) korai juhar, b) akác

(hidegkezelés) után alakul ki. Ezért az ilyen fajok kereskedelmi magtételeinél az életképesség kimutatásával is megelégszenek. Zömmel 100%-os életképességű magvakat hoznak forgalomba, mégsem ritka, hogy

csupán egyharmaduk kel ki, amit a hideghatáson kívül sok más tényező (például a származás, az évjárat) is befolyásol. A  tárolt magvakat mindenképpen vizsgáljuk meg, s csak azután döntsünk a vetésükről. Ismeretlen magtétel értékéről egyszerű módszerekkel is sok értékes információt szerezhetünk. Az úsztatási próba a léha magvak arányának meghatározására alkalmas. Vízbe dobva az életképes, jól fejlett magvak lesülylyednek, a léhák a víz felszínén maradnak. A  törési próba szintén az életképtelen magvak arányának meghatározására alkalmas. Őszibarack, mandula, dió, mogyoró magvetése előtt mindenképpen érdemes elvégezni. Meghatározott számú magot feltörve, százalékban fejezhetjük ki az összeaszalódott, életképtelen vagy más módon károsodott magvak arányát. Apróbb, puhább héjú magvak átmetszésével (61. ábra) ugyanilyen eredményt kaphatunk. A metszési felületből a mag korára is következtethetünk: a friss mag metszési felülete mindig fénylő, az idősebbeké matt. A  mérsékelt övi fás növények magvai természetes környezetben is különbözőképpen csíráznak és kelnek. A  legtöbb faj termése, magja a nyár folyamán és ősszel, az érés után a talajra hull, ott átnedvesedik, csírázása azonban nem kezdődik meg, mert a csíra nyugalomban van. Nyugalmi állapotát a téli hideghatás szünteti meg, ami csak a mag kellő nedvességtartalma mellett érvényesül. A  csírázás a tél elmúltával, a talajhőmérséklet emelkedésével, tavasszal kezdődik. Ezekből a magvakból a következő év végére a telet már elviselő csemete fejlődik. Egyes fenyőfélék (az erdeifenyő, a luc, a feketefenyő) vagy például az éger magja tél végén, tavasszal hullik le. Ezek hideghatás nélkül is kicsíráznak, a hideg azonban a csí-

b 42 b

rázásukat javítja. Az ilyen magvakat tavaszszal rétegezés nélkül vethetjük. Néhány, korán magot érlelő faj (például a nyár, a fűz, az ezüstjuhar, a szil) magja természetes körülmények között májusjúniusban hull a talajra, hideghatás nélkül kicsírázik, s még abban az évben télálló csemete fejlődik belőle. Déli származású, kerti fás növényeink (mint amilyen a császárfa, a nyáriorgona, az orgona, a szivarfa, a trombitacserje) magja szintén hideghatás nélkül csírázik. A csíranövény mint korszerű táplálék A  csíráztatás során kifejlődött kis növény rendkívül gazdag ásványi anyagokban, fehérjéi, zsírjai és szénhidrátjai könnyen emészthetők. A  csíra a vitaminoknak is gazdag tárháza, a reformétkezés varázslatos egészségvédő tápláléknak tartja. SzentGyörgyi Albert például meggyőzően számolt be a búzacsíra jótékony, szellemi frissességet fenntartó hatásáról. Amikor megismertük a csíráztatás módszereit, megismertük azt az eljárást is, hogyan gondoskodhatunk az év minden szakában nagyon egyszerű módszerrel egészséges, vitamindús táplálékról.

Az egészséges életmódot folytatók egyik legkedveltebb tápláléka a búzacsíra. Otthon a következőképpen készíthetjük. A búzát 24 órán át áztassuk a szemeket ellepő langyos vízben. A vizet egyszer cseréljük. 24 óra eltelte után fatálcán vagy tepsiben, vékony rétegben terítsük ki és nedves szűrő- vagy itatóspapírral fedjük le. A jó búzamag már a következő napon csírázni kezd és levesben, főzelékben, aludttejben, süteményekben fogyasztható. Ha még néhány napig hagyjuk növekedni, búzafűvé fejlődik, amely levágva a petrezselyem zöldjéhez hasonlóan használható. A  csíráztatás nagyon egyszerű csíráztatóedényben, amelyet csivi-tálnak neveznek. Külföldön bio-set néven találkozunk hasonló edénnyel, amelyet a vetőmag-kereskedők a csíráztatásra szánt vetőmaggal együtt kínálnak (62. ábra). A készlet három vízáteresztő edényből áll, amelyekből a fölösleges vizet egy zárt aljú edény fogja fel. A  tálakban egyszerre háromféle magot is csíráztathatunk. Rendszeres öblítéssel a mag, a csíranövény tiszta marad, gyökerével együtt fogyasztható. A színes műanyag edény a csíranövényekkel a konyha dísze. Csak az étkezésre forgalomba hozott magot szabad ilyen célra csíráztatni. A  vegyszerrel

62. ÁBRA

63. ÁBRA a)

b)

A csíranövények néhány nap alatt kifejlődnek, fogyaszthatóak a) zsázsa, b) retek

Csivi-tálban tisztán, szakszerűen csíráztathatunk

b 43 b

kezelt, csávázott mag és a belőle fejlődött csíranövény is mérgező! A  csírázó bab, borsó, lencse és szója ugyancsak kiváló táplálék. A  távol-keleti konyha a salátákban nélkülözhetetlennek tartja. A  hüvelyesek csírázása a búzáénál hosszabb: négy-öt nap. Mind népszerűbb és szűrőpapíron 4-5 nap alatt kiváló zöld csemegét ad a zsázsa, a retek és a vöröshagyma csíranövény is (63. ábra). Levesek ízesítésére, szendvicsek díszítésére alkalmas, olcsó, friss zöld. Bárki megpróbálhatja, akinek kedve van megfigyelni a mag csírázásának menetét. A csivitálba vagy szűrőpapírra, gézre, vattára vetett magvak, csíranövények tiszták maradnak, a homokban és földben kelő kis növények viszont szennyeződnek, ezért ez utóbbiaknak csak a levágott felső részét fogyaszthatjuk. A néhány napos fejlődéshez elegendő a magban lévő tápanyag. A magvak kezelése A  megtisztított, jó csírázóképességű vetőmag gyors, egyenletes kelését különböző módszerekkel serkenthetjük. Egyes gabona-, zöldség- és virágmagvakat a vetés előtt egy héten keresztül 5-10 °C között ajánlatos hűteni. Ez a kezelés gyorsítja a fűfélék, a csillagfürt, a fejes saláta, a póré- és a metélőhagyma, az árvácska, a rézvirág, a nefelejcs és a kankalin magvainak kelését. Egyes fák és cserjék magját a fajtól függően ajánlatos néhány hétig (a fenyőfélék közül a ciprusok és hamisciprusok, a Pinus, Abies, Picea-fajok magját) vagy több hónapon keresztül (szeldelt levelű juhar, boróka, berkenye) 1-5 °C között hűteni. A  részletes hűtési javaslatokat a csíráztatási szabványok tartalmazzák. A  magvakat a tervezett vetés előtt a javasolt időtartamra helyezzük papírzacskóban a hűtőszekrény megfelelő hőmérsékletű rekeszébe. Ügyeljünk arra, hogy ne kerüljenek vizet párologtató anyag közelébe. A melegebb hőmérsékleten végzett előszárítást az árpa (30-35 °C), a földimogyoró (40 °C) gyors csírázással hálálja meg. A  földimogyoró magját a héj eltávolítása után 1-2 hétig tegyük meleg, száraz helyre. A  rizst vetés, csíráztatás előtt egy napon keresztül tartsuk nedvesen, 50 °C melegben. A  vetőmagvak koptatása megkönnyíti a répagomoly szétválasztását. Ezt kézzel,

64. ÁBRA

A paprika magját vetés előtt 24 órára áztassuk langyos vízbe

a gomolyokat összedörzsölve magunk is megpróbálhatjuk. A kereskedelemben már koptatott, szétválasztott magot árusítanak. A sárgarépa és a paradicsom erősen szőrözött felületű magját is koptatják, és az ilyen, kisebb tömegű, gyorsabban csírázó magot forgalmazzák. A saját gyűjtésű mag erőteljes, kővel, dörzspapírral való koptatásától óvakodjunk, mert az embrióban is kárt okozhatunk. A spárga és a dísznövényként termesztett aszparágusz maghéját hegyes késsel vagy tűvel óvatosan karcoljuk meg. A  maghéj mesterséges felnyitása gyorsítja a csírázást. A zöldség- és virágmagvak meleg helyre, üvegházba, fóliasátorba való vetésekor az előáztatás nagyon hasznos, serkenti a kelést (64. ábra). A legeredményesebb a 24 órán át tartó áztatás, langyos vízfürdőben. Csírázó mag vetésekor ügyeljünk arra, hogy a duzzadt, megpattant mag sérülékeny, az esetleg már kibújt csíra törékeny. A  dinnyefélék és a hüvelyesek (bab, borsó) magjának előáztatása rendkívül eredményes, a régi termesztőkörzetekben évszázados hagyomány. Nagyon fontos, hogy az áztatás ne tartson 24 óránál hosszabb ideig, mert a vetőmagból sok tápanyag kioldódik, a csíra elpusztulhat és a mag rothadni kezd. A csíráztatás alatt folyamatosan figyeljük a magvak megpattanását, a csíra megjelenését, ez után a lehető leghamarabb kezdjük el a vetést. Forrázással késztetjük gyorsabb csírázásra a hüvelyesek, például a szentjánoskenyérfa, a csillagfürt magját. Ezeket szitára téve, forró vízzel leöntjük és kihűlésig a párolgó víz fölött, lefedve tartjuk (65. ábra). Ideális esetben a mag vizet vesz fel és megduzzad ugyan, de a csíra nem jelenik

b 44 b

65. ÁBRA

Néhány hüvelyes növény magja forrázás után csírázik jól 66. ÁBRA

vesedve elbomlik, bomlás közben segíti a mag gyors, egyenletes csírázását (66. ábra). A  drazsírozás révén a rendkívül apró vagy könnyű magvak (például a saláta, a sárgarépa) vetése is könnyebb. A  drazsírozást magtermesztő és -értékesítő cégek végzik, s szigorúan őrzik a burkolóanyagok összetételének titkát. Egyes cégek a drazsírozáshoz hasonló céllal filmszerű anyaggal vonják be a magvakat. Ennek a kezelésnek az az előnye, hogy nem növeli jelentősen a vetőmag tömegét. Előfordul, hogy az apró magvakat, például a mákot sugárkezelt maggal keverten vetik. A magvak gyorsan áttörik a talaj felszínét, ezután a kezelt magvak elpusztulnak, és ritkítás, egyelés nélkül kialakul a megfelelő állománysűrűség. Csávázáskor a vetőmagot rovarölő és gombaölő vegyszerekkel kezelik. Célja a maggal terjedő betegségek elszaporodásának megakadályozása és a mag védelme a talajban lévő kártevőktől. A  növényvédő szereket por alakban vagy folyékony állapotban juttatják a mag felületére. Az üzletekben többnyire már csávázott magvakat árusítanak. Ilyenkor ezt a csomagolóanyagon feltűnően jelzik, mivel ezek a magvak mérgezőek lehetnek, és fogyasztásra nem alkalmasak. A csávázott magvak felismerése egyszerű, mert a csávázó anyagok élénklila, sárga vagy zöld színűek.

lágySZárúAK mAgvEtéSE

A drazsírozás, az apró magvak bevonata az egyenletes vetést és kelést szolgálja

meg. Ha áztatásra a polietilén-glikol vizes oldatát használjuk, elérhetjük ezt az állapotot. A kezelés elterjedését nehezíti, hogy a magvakat az áztatás után, vagyis a vetés előtt újra meg kell szárítani. Ez a szárítás idő- és – nagyobb magtételek esetén – energiaigényes is. A magvak egyszerű, de hatékony kezelése a méret szerinti osztályozás, a kalibrálás. Az azonos méretű magvak csírázási erélye, kelése egyenletesebb. A drazsírozás segíti az értékes, drága vetőmagvak biztonságos kelését, rövid idő alatt. A  magvakat olyan – tápanyagokból, növényvédő szerekből, esetleg serkentőszerekből kevert – burkolóanyaggal vonják be, amely száraz állapotban szilárd, megned-

A vetés során az előkészített talajba helyezzük a magot, azzal a céllal, hogy ott kész növénnyé (helyrevetés) vagy palántává, csemetévé fejlődjön. A  zöldségnövények, a kukorica, az egy- és kétnyári virágok, az évelők helyrevetése és palántanevelése gondos munkát kíván. A  magvak egy részét szabadföldbe, állandó helyre vetjük, más részéből fedett helyen, termesztőberendezésben, esetleg szabadföldi vetőágyban palántát nevelünk, és a palántát ültetjük állandó helyre. A szabadföldi vetés A vetéshez a talajt úgy készítsük elő, hogy a vetőágyban a mag megtalálja a csírázásához és keléséhez szükséges vizet és leve-

b 45 b

a)

67. ÁBRA

68. ÁBRA

b)

A jól tömörített vetőágyban a gyökér könnyen kapcsolatba kerül a talajjal, nem szárad ki a) jól, b) rosszul tömörített vetőágy

A cserépbe, szaporítóládába vetett magot takarjuk finom rostán átszitált tőzeggel, homokkal

gőt. A  vetőágy sima, porhanyós, nedves és gyommentes legyen. Tavaszi vetéshez őszi szántással vagy ásással tegyük alkalmassá a talajt a téli csapadék befogadására. Ha kora tavasszal akarunk sárgarépát, petrezselymet, hagymát, borsót, százszorszépet, oroszlánszájat vagy más korai növényt vetni, az őszi forgatást (szántást, ásást) simítsuk és gereblyézzük el. Így az első tavaszi napon, amikor rá tudunk menni a talajra, elvethetjük a magot. Ekkor a kellően tömör magágy csak könnyű felszíni porhanyítást, gereblyézést kíván a vetés előtt. Az így előkészített talaj a vetési réteg alatt tömör, ülepedett, a felszíni rétegben, ahová a mag kerül, levegős, porhanyós (67. ábra). Tömörödött, levegőtlen talajban a magvak nehezen kelnek, el is pusztulhatnak. A hézagos, laza talaj pedig könnyen kiszárad, és a levegőben lógó gyökér nem tud benne megkapaszkodni, táplálékhoz jutni. Későbbi, április-májusi vetéshez (kabakosok, bab, kukorica, hajnalka, napraforgó, bársonyvirág, rézvirág) van idő a talaj tavaszi elmunkálására. Ha már ősszel elterveztük a késő tavasziak helyét, ezen a területen csak a talajt forgassuk meg ősszel, így több csapadékot fogad be. Tavasszal, még a vetés előtt néhány gyomirtó talajmunka szükséges. Ezeket simítóval zárjuk le, és ha a talajmunkák után sem elég tömör a magágy, vetés előtt hengerezzünk. A  gyökérzöldségeket (a sárgarépát, petrezselymet, pasztinákot) olyan, 30-40 cm mélyen megművelt talajba vessük, amelyben a gyökér akadálytalanul fejlődhet. Ellenkező esetben görbe, elágazó, korcs gyökereket kapunk.

Nem végleges helyre való vetéskor, amikor ládában, cserépben nevelünk palántát az üvegházban, a fólia alatt vagy más, fedett helyen, a porhanyós felszínt a rostált, laza szerkezetű takaróföld, például homok adja (68. ábra). Az egészen apró magvakat, mint amilyen a begónia, a petúnia, nem takarjuk földdel, hanem üveglappal vagy fóliával védjük a kiszáradástól. A magvetés időpontja Szabadföldön az időjárási és talajviszonyok határozzák meg a legkedvezőbb időpontot. Az időjárási tényezők közül legfontosabb a levegő és a talaj hőmérséklete, valamint a fagyveszély. A  melegigényes növényeket (paprika, bab, kukorica, petúnia) csak a fagyveszély elmúltával vethetjük, illetve a vetésüket úgy időzítsük, hogy a fagyok után keljenek ki. Ismernünk kell a fényre, a nappal hoszszúságára érzékeny növényeket. Spenótot, kínai kelt, fejes salátát csak korán, februárban vessünk, mert később e növények magszárat képeznek és fogyasztásra alkalmatlanok. Az időpont függ a talaj szerkezetétől is. A kötött talaj nedvessége miatt csak később művelhető, ezért azon később kezdhetünk el vetni, mint laza talajon. A késő őszi, úgynevezett tél alá vetés lényege, hogy az elvetett mag csak a tavaszi enyhe időszak kezdetekor kel ki, így elkerüljük a tavaszi nedves talaj vetést késleltető gondját. A módszer kockázata az enyhe tél, amikor a vetés kikelhet, és a későbbi lehűlés kárt okozhat a kelésben.

b 46 b

6. TÁBLÁZAT

A zölségfélék szabadföldi vetésének ideje HÓNAP Február

NÖVÉNY sárgarépa, petrezselyem, hónapos retek, vöröshagyma, borsó, spenót sárgarépa, petrezselyem, vöröshagyma, hónapos retek, metélőhagyma, borsó, fejes saláMárcius ta, spenót, kapor, sóska, káposztafélék Április paprika, paradicsom, kabakosok, bab, fejes káposzta (tárolásra), csemegekukorica, cékla Május uborka, zöldbab, cikória, csemegekukorica Június-augusztus másodvetésű uborka, bab, cékla, csemegekukorica Augusztus áttelelő hagyma, saláta, spenót, sóska Szeptember-október spenót, sóska, áttelelő saláta November-december tél alá vetés: petrezselyem, sárgarépa, mák 7. TÁBLÁZAT

Egy- és kétnyári virágok szabadföldi vetésének ideje HÓNAP Március Április Május Június Július-augusztus

NÖVÉNY búzavirág, díszmák, fátyolvirág, mályvarózsa, nyáriciprus, ördögszem, sóvirág bársonyvirág, csillagfürt, körömvirág, nyári viola, oroszlánszáj, őszirózsa, pillangóvirág, porcsinrózsa, rézvirág, sarkantyúka hajnalka, napraforgó török szegfű árvácska, százszorszép

A  leggyakoribb zöldségnövények és virágok vetési időpontját a 6. és 7. táblázat tartalmazza. Amikor nem a szabadba, állandó helyre, hanem termesztő-berendezésbe, palánták neveléséhez vetünk, a munka időpontját a kiültetés helye és ideje határozza meg. A kiültetési időnek és a palántanevelés időszükségletének ismeretében kiszámítható a vetés ideje. A  palántanevelés időtartama hidegebb, fényben szegény hónapokban hosszabb, meleg és napfényes időszakban rövidebb. Az elrendezés A magvakat szórva, sorba vagy fészekbe vetjük. Szórt vetéssel kerülnek a talajra az apró magvak, például a petúnia, a begónia, a zeller, a saláta. Ezeket szaporítóládába vetjük, és takaróföld helyett üveglappal, fóliacsíkkal vagy egyszerűen papírral védjük a kiszáradástól, hogy még a takaróföld se gátolja a kelést. A palántanevelés első szakaszában a tűzdelésre szánt növények magját szórtan, nagyon sűrűre vetjük. (A  tűzdelés vagy más néven pikírozás a palántanevelés során na-

gyobb tenyészterületre való átültetés.) Az első szakasz sűrű vetését fűtött termesztőberendezésben a hely- és energiatakarékosság indokolja. Szórt vetési módot választhatunk a házikerti spenót, sóska termesztésekor is. Szórva vetjük a fűmagot, amikor gyepet, pázsitot telepítünk. A  pázsit szegélyét sűrűbbre vessük, mert ott a legkitettebb a taposásnak, és a dúsan kelő szegéllyel a fiatal fű is egységes, zöld színfoltot mutat. A sorba vetés a sorok kijelölésével kezdődik. Szaporítóládában sorolóráccsal, szabadföldön zsinór kihúzásával vagy sorolóval jelöljük ki a sorokat. A soron belül lehet szemenként, szórtan és sávosan vetni, a sorok elrendezése pedig ikersoros, szalagos és művelőutas (69. ábra). Szaporítóládába is vethetünk szórtan vagy sorba (70. ábra). A soros és a szórt elrendezésben is a kívánt növényállományt jóval meghaladó mennyiségű magot kell elvetni. Ez azért szükséges, mert az egyedül álló, apró mag nem képes áttörni a talaj felszínét. A rövid idő alatt kikelt nagyszámú növény pedig a fejlődés későbbi szakaszában már kedvezőtlen. Ezért, amikor a sűrűn egymás mellett

b 47 b

69. ÁBRA

8. TÁBLÁZAT

Zöldségnövényekből egy négyzetméteren nevelhető

d)

a)

e) b)

c)

f)

A soros vetés lehetőségei a) négyzetes, b) hármas kötésű, c) egyenletes sortávolságú, d) ikersoros, e) ágyásos vagy sávos, f ) fészkes 70. ÁBRA

a)

b)

Vetés szaporítóládába a) apró mag szórva, b) nagyobb mag szemenként, sorba

álló növények akadályozzák egymás növekedését, tűzdeljük a palántákat nagyobb térállásra vagy ritkítsuk, egyeljük a növényállományt. A  fészkes vetés a nagyra növő, egymástól távol kerülő növények számára előnyös (ilyen a dinnye, a tök, a napraforgó, a kukorica). Fészekbe vetjük a virágok közül a ma-

ZÖLDSÉGFÉLE Bimbóskel Cékla Cikóriasaláta Cukkini Csemegekukorica Fejes káposzta Fejes saláta Fokhagyma Földimogyoró Fűszerpaprika Görögdinnye Karalábé Karfiol Kelkáposzta Kínai kel Korai burgonya Paradicsom Patisszon Petrezselyem Póréhagyma Rebarbara Retek Sárgadinnye Sárgarépa Sarjadékhagyma Sóska Spárga Spárgatök Spenót Sütőtök Tojásgyümölcs Torma Uborka Vöröshagyma Zeller Zöldbab Zöldborsó Zöldpaprika

NÖVÉNY, db 3-4 20-30 15-25 2-5 2-4 4-10 10-15 30-60 8-10 20-40 0,5-1 8-25 4-6 6-10 4-6 3-6 3-10 1-4 60-100 20-40 1-2 30-100 0,5-1 60-100 40-60 80-100 1-4 1-2 40-80 1-2 3-6 3-4 3-20 50-100 6-12 50-60 80-100 5-20

gánosan, szoliterként díszítő növényeket: a nyáriciprust, a mályvát, a pillangóvirágot, a ricinust. Ilyenkor a kijelölt távolságra egyegy fészekbe 3-4 magot tegyünk.

b 48 b

9. TÁBLÁZAT

71. ÁBRA

Egy- és kétnyári virágokból egy négyzetméteren nevelhető VIRÁG NEVE Árvácska (Viola) Bársonyvirág (Tagetes) Begónia (Begonia) Bojtocska (Ageratum) Búzavirág (Centaurea) Csillagfürt (Lupinus) Díszmák (Papaver) Fátyolvirág (Gypsophila) Gazánia (Gazania) Gyűszűvirág (Digitalis) Hajnalka (Ipomoea) Körömvirág (Calendula) Lobélia (Lobelia) Mályvarózsa (Alcea) Napraforgó (Helianthus) Nyáriciprus (Kochia) Nyári viola (Matthiola) Oroszlánszáj (Antirrhinum) Ördögszem (Scabiosa) Őszirózsa (Callistephus) Paprikavirág (Salvia) Petúnia (Petunia) Pillangóvirág (Cosmos) Porcsinrózsa (Portulaca) Rézvirág (Zinnia) Sarkantyúka (Tropaeolum) Sóvirág (Limonium) Százszorszép (Bellis) Török szegfű (Dianthus) Verbéna (Verbena)

a)

NÖVÉNY, db 30-40 15-20 25-30 25-30 20-25 10-15 10-12 15-20 20-25 20-25 6-8 20-25 50-60 5-11 5-6 6-8 10-25 20-25 20-25 10-25 15-16 20-25 5-10 40-45 5-15 10-12 15-16 30-40 10-15 10-12

A  vetéskor és a palánták kiültetésekor vegyük figyelembe az egy növény kifejlődéséhez szükséges ideális tenyészterületet. Az 8. és 9. táblázatban a zöldségfélékből és a virágokból négyzetméterenként felnevelhető mennyiségeket közöljük. Az elrendezési módok közül a négyzetes és a hármas kötés a legkedvezőbb, mert így a növény több fényt kap, minden oldala zavartalanul fejlődhet (lásd a 69. ábra). A növénytermesztésben a talajmunkák és a növények közötti közlekedés miatt a soros és a sávos elrendezés a leggyakoribb.

b)

c)

A vetés mélysége meghatározza a kelést a) túl mély, b) megfelelő, c) sekély

A mélység A  vetés mélysége a kelés idejét is befolyásolja (71. ábra). Három tényezőtől függ: a mag méretétől, a talaj szerkezetétől és a csírázás időtartamától. A  nagyobb magot mélyebbre kell vetni. Az apró magvakat: a mákot, a hagymát, a sárgarépát, a petrezselymet 1-2 cm, a babot, a kukoricát, a ricinust, a sütőtököt 4-5 cm mélyre vessük. Általános az a szabály, hogy az 1-2 gramm ezermagtömegű magvakat 1-2 cm, 100 grammig 2-3 cm, 100 gramm felett 4-5 cm mélyre vessük (lásd 2-3. táblázat). Ezek az adatok középkötött, jó vízellátottságú talajra vonatkoznak. Laza talajokon valamivel mélyebbre, kötött talajon sekélyebbre kell vetni. A magvakat a tömörödött, nedves réteg fölé, a porhanyósan elmunkált rétegbe vessük. Az apró magvak: a saláta, a hagyma, a gyökérzöldségek vetése előtt és után is tömörítsük a talajt, nagyobb területen hengerrel (legalkalmasabb a gyűrűshenger), kisebb felületen használjunk lapogatófát. A  lassan csírázó magvakat mélyebbre vessük, hogy az elhúzódó csírázás idején ne száradjanak ki. Azonos adottságú talajon a mélyebbre vetett magvak a későbbi fölmelegedés és a kelést lassító vastagabb talajréteg következtében később kelnek ki, mint a sekélyen vetettek. Ezt a megfigyelést a fagy okozta károk mérséklésére is felhasználhatjuk. Ha elmarad a tavaszi fagy, a sekélyebb vetésből korai termést kapunk. Fagykár esetén pedig az elpusztult korai kelés pótlásául a fagyveszély elmúltával a mélyebbre vetett magok is kikelnek. Az ápolás Ahhoz, hogy az elvetett mag kikeljen, vízre, levegőre és megfelelő hőmérsékletre van szüksége.

b 49 b

72. ÁBRA

73. ÁBRA 150 cm

ablak

15 cm melegágyi föld 20 cm

trágyatalp

Kelesztő öntözés

50–60 cm

Biofűtésű, trágyatalpas palántanevelő ágy keresztmetszete

A  vízellátást szolgálja a tömör talaj jó víztartó képességével, a porhanyós felszín a párologtatás csökkentésével. A vízhiány különösen a csírázás megindulása után veszélyes, mert a zsenge csíranövények rendkívül érzékenyek a kiszáradásra. Száraz időben a magvetésnek kisadagú, 2-5 liter vizet adhatunk négyzetméterenként. Szabadföldön kis intenzitású, óránként 6-7 liter hozamú szórófejet használjunk. Kisebb területen és termesztő-berendezésben rózsával fölszerelt kannával öntözzünk. Ez a kelesztő öntözés (72. ábra). A  levegőtlenséget a talaj felszínének cserepesedése, kérgesedése okozhatja. A  kisadagú öntözés csökkenti a cserepesedést. Ha szükséges, a kérget fel kell törni gereblyével, fogassal vagy könnyű, szöges hengerrel. Homoktalajokon kárt okozhat a szélverés. A  szél a homokkal együtt a magot is elhordja, és kipusztíthatja a zsenge kelést. Szeles helyen takarjuk a magvetést szalmával, fóliával, kis területen esetleg papírral. Vetéskor a lassan csírázó növények magjához keverjünk gyorsan kelő sorjelzőt, például retket, salátát. Ez utóbbi hamar kikel, mutatja a sort, így a szükséges talajmunkával nem teszünk kárt. palántanevelés A  zöldségféléket, valamint az egy- és kétnyári dísznövényeket rendszerint palántázzuk. A palántanevelés és a palánta kiültetése munkaigényes, mégis nélkülözhetetlen művelet. Előnyei a következők: – a fiatal növények számára kedvező, meleg, páradús körülményeket teremtünk, – korábbi és díszesebb a virágzás, – korábbi a termésérés,

– az előnevelt palántával a hosszú tenyészidejű növényeket, mint amilyen a karfiol, a paradicsom alakú paprika, a tojásgyümölcs, szabadföldön is lehet hazánkban termeszteni, – dúsabb a virágzás, több és szebb a termés. A  házikertben szabadföldön termelt zöldségfélék palántáit egyszerű termesztőberendezésben, fűtött vagy fűtés nélküli fóliasátorban, üveggel fedett biofűtésű, trágyatalpas palántanevelő ágyban is előállíthatjuk (73. ábra). Kis mennyiségű, a család szükségletét szolgáló palántát üveges verandán, esetleg ablakban vagy a szobai virágállvány polcain is fölnevelhetünk. Mit, mikor? A magvetés időpontjának megválasztásához ismernünk kell a kiültetés várható idejét. A  vetési időt a palántanevelés időtartamának ismeretében (10. és 11. táblázat) számíthatjuk ki. Ha a paprikát a fagyosszentek után, május végén akarjuk kiültetni, a magot hat héttel korábban, április közepén kell elvetnünk. Hosszabb időt válasszunk, vagyis vessünk korábban, ha átültetést –  kertésznyelven tűzdelést – is iktatunk a palántanevelésbe. A  kabakosok palántái törékenyek, ezért az uborkát, a dinnyét, a tököt nem szabad tűzdelni. Földkeverék, tápkocka, cserép A  jól csírázó, ellenőrzött magot tápanyagban gazdag, gyommentes, tőzeg alapú földkeverékbe vessük. A  földkeverékek alkotórészeit úgy állítsuk össze, hogy a víz és a levegő segítse elő a jó csírázást, a kelést és a növények kelés utáni fejlődését. A  földke-

b 50 b

10. TÁBLÁZAT

Szabadföldön termesztett zöldségnövények palántanevelése NÖVÉNY Dinnye Fejes saláta Káposztafélék Paprika Paradicsom Tojásgyümölcs Uborka Zeller

KIÜLTETÉS IDEJE május eleje, közepe március vége márc. vége, április eleje május vége április vége, május eleje május közepe május eleje, közepe május vége

PALÁNTANEVELÉS IDŐTARTAMA, hét 4-5 4-5 4-6 6-8 6-7 6-7 4-5 10-12

VETŐMAG SZÜKSÉGLET, g/m2 4-5 2-2,5 2-8 6-8 2-3 2-3 5-10 0,5-1

FÖLNEVELHETŐ PALÁNTA, db/m2 100-150 1000-1500 400-1000 600-800 700-800 400-500 150-200 400-500

11. TÁBLÁZAT

Egy- és kétnyári virágok palántanevelése NÖVÉNY Bársonyvirág Begónia Bojtocska Gazánia Lobélia Nyári viola Oroszlánszáj Őszirózsa Paprikavirág Petúnia Verbéna

KIÜLTETÉS IDEJE május közepe május vége május közepe május vége május közepe május közepe május közepe május eleje május vége május vége május vége

PALÁNTANEVELÉS IDŐTARTAMA, hét 6-8 14-15 8-10 10-12 8-10 10-12 8-10 6-7 10-12 8-10 8-10

verékek nagy tápanyagtartalmúak legyenek, mert a csírázás után a palánták már a talajból veszik fel a tápanyagot. A magágy és a magtakaró föld összetétele a következő lehet: 50% tőzeg, 40% homok, 10% érett szerves trágya. Ha nincsen felhasználható trágya, akkor a homok és a tőzeg aránya fele-fele lehet, és egy köbméter földkeverékhez 0,50 kg Plantosant vagy más komplex műtrágyát adagoljunk. Ha a tápkockát házilag készítjük, a tőzeg arányát 70-90%-ra növeljük (a homok 1030%) és köbméterenként 1 kg komplex műtrágyát adjunk a keverékhez. A tápkockát sablonban formázhatjuk meg (lásd 24. ábra). A jó tápkocka mozgatás közben sem esik szét. Vethetünk agyag- és műanyag cserépbe. Jól hasznosíthatjuk a vetéshez a napjaink-

VETŐMAG SZÜKSÉGLET, g/m2 4 1 4 3 1 2 1 4 3 0,8 2

FÖLNEVELHETŐ PALÁNTA, db/m2 600 1000 600 700 1000 500 600 800 800 800 1000

ban népszerű, könnyen összegyűjthető, műanyag tejfölös poharakat, dobozokat. A  szögletes dobozokkal a hely gazdaságosabban kihasználható. A  tisztára mosott edények alját lyukasszuk ki. A  kisebbek tűzdelésre, egy-egy növény kiültetés előtti nevelésére alkalmasak. Magvetés és tűzdelés céljára kiváló a papírcserép, a talajban elbomló tőzegcserép, a víztől ötszörösére duzzadó tőzegtabletta (lásd 25. ábra). Ez a tenyészedény idővel maga is tápanyagul szolgál, és az átültetést sem sínyli meg benne a növény. A  műanyaghabból, szilárd műanyagból készült palántanevelő tálcákban kis helyen nagy mennyiségű palántát lehet előállítani, és ezek több éven át felhasználhatók. Sajnos azonban e korszerű, könnyen használható tenyészedények nagyon drágák.

b 51 b

74. ÁBRA

75. ÁBRA

Paprika palántadőlése

Palántadőlés A palántanevelő ágyban vagy tenyészedényben néha elvékonyodott szárú, lankadt, kidőlt növényeket láthatunk. Az erősen fertőzött palánták kipusztulnak, a kevésbé fertőzöttek gyengén fejlődnek tovább, és a palánták között pusztuló növényekkel szegélyezett, üres foltok keletkeznek (74. ábra). A  betegséget több gombafaj okozhatja. Megelőzésként váltogassuk a palántanevelés helyét a termesztőberendezésben vagy a szabadföldi palántaágyban: ugyanazt a növényfajt 3-4 évig ne tegyük ugyanarra a helyre. Az egyszer palántanevelésre használt földben ne kísérletezzünk újabb palánták termesztésével. A  földet gőzöléssel fertőtlenítjük vagy egyszeri, nagyadagú, 200 mm-es öntözéssel átmosatjuk. Vetés előtt talajfertőtlenítő szer kiszórásával előzhetjük meg a betegséget. A magvakat palántadőlés ellen gombaölő szerrel csávázzuk. Jó megvilágítással segítsük a kis növények fejlődését. Kerüljük a túl sűrű vetést. Akadályozzuk meg a betegség kifejlődését és terjedését. A  magvetésben a betegség terjedését gombaölő szeres kezeléssel állíthatjuk meg (négyzetméterenként 2-2,5 litert öntözzünk ki). Tűzdelés Az átültetést, tűzdelést követően a növény fejlődésének az átmeneti megtorpanása akkor a legkisebb, ha minél fiatalabb korában tűzdeljük. A szikleveles kor erre a legalkalmasabb (75. ábra). Ha egyesével akarjuk a kis palántákat továbbnevelni, tűzdeljük agyag-vagy műanyag cserépbe. A tőzeg- és a papírcserép is kiváló e célra. Ha sok a palántánk, az olcsóbb módszert válasszuk, és 5-6 cm mély ládába tűzdeljük a növényeket. Munkánkat segíti, megkönynyíti a tűzdelőfácska. Ez egyszerű, ceruzavastagságú, kihegyezett keményfa pálcika.

A kikelt növényeket szikleveles korban tűzdeljük 76. ÁBRA

A karalábét ne ültessük túl mélyre, mert a gumó a talaj és a lomb között fejlődik ki

A  megtöltött cserépbe vagy szaporítóládába, amelynek a földjét előre megvonalaztuk, tűzdelőfával lyukat készítünk a gyökér számára. Az előkészített palántát a lyukba helyezzük, ügyelve arra, hogy a gyökér ne sérüljön, vége ne kunkorodjon vissza; majd a tűzdelőfával a földet a gyökérhez szorítjuk. Ha túl hosszú a gyökérzet, a végét viszszavághatjuk, ez nem akadályozza a növény fejlődését. A  palántákat sziklevelükig tűzdeljük a földbe. A mélyebb ültetést csak a száron járulékos gyökereket fejlesztő növények viselik el, ilyen például a paradicsom és a bojtocska (Ageratum). Nagyon fontos, hogy ne ültessük mélyre a káposztaféléket és a fejes salátát, mert a mély ültetés gátolja a fej képződését (76. ábra).

b 52 b

77. ÁBRA

A  tűzdelt palántákat a gyökérképződés megindulásáig tartsuk árnyékos helyen, majd fokozatosan szoktassuk a fényhez. Ha a palántaneveléshez használt talajkeverék tápanyagban gazdag, nem kell a tápanyagot a palántanevelés idején pótolni. Ha viszont a palántákon hiánytünetek (sárgulás, a fejlődés lelassulása) mutatkoznának, ajánlott őket komplex műtrágya egy-két ezrelékes oldatával hetenként egyszer megöntözni. A kiültetésre alkalmas, jó palánta zömök, sötétzöld színű, talaja fehér gyökerekkel sűrűn átszőtt. Palánta vásárlásakor se mulasszuk el megnézni a gyökerek fejlettségét; nem elég a mutatós lombozat. Palántázás A szabadföldi kiültetés előtt a saját nevelésű palántákat fokozatosan szoktassuk a külső körülményekhez: csökkentsük az öntözések számát és a hőmérsékletet, növeljük a szellőztetést, levegőztetést. Naponta mind hosszabb időre tegyük ki természetes fény hatásának a növénykéket. A kiültetés előtti napon a palántanevelő ágynak azt a részét, ahonnan ültetni szándékozunk, alaposan öntözzük meg. Ez azért fontos, hogy felszedéskor a palántát könnyen kiemelhessük, és minél kevesebb gyökér sérüljön meg. A  tenyészedényben, cserépben nevelt palántákat a legkisebb sérüléssel üssük ki az edényből, úgy ültessük az előre elkészített talajba. A tőzeg- és papírcserepekben, tápkockában, tőzegtablettában lévő palántákat a tenyészedénnyel, a tápkockával együtt ültessük ki. Ezek átültetése zökkenőmentes. Műanyag edényekkel viszont nem szabad kiültetni a növényeket, mert azok falát nem töri át a gyökér. A palántanevelő ágyból felszedett szálas, nem tápkockás palántákat kiültetésükig óvjuk a közvetlen napsütéstől, kiszáradástól, lankadástól (77. ábra). A  hervadt palánták nehezen, hosszabb idő alatt gyökeresednek, nagy százalékuk el is pusztul. Ha a felszedés után nem tudjuk azonnal elültetni a palántákat, gondosan takarjuk be őket vagy használjunk párolgást csökkentő szert. A palántának lombozatát – sohasem a gyökerét! – kell az oldatba mártani. A leveleken így vékony filmréteg képződik, amely mérsékli a párolgást. A megeredést szolgálja az iszapoló öntözés. Ez fedezi a növény kezdeti vízszükségletét és rögzíti, a talajhoz tapaszt-

Palántázás szabadföldbe

ja a palántát. Iszapoló öntözéshez 0,3-0,5 liter víz szükséges növényenként. Gondos kiültetéssel csökkenthetjük a palántákat ért sokkhatást. Néhány nap múlva a jól fejlett palánták szabadföldi környezetben is zavartalanul folytatják életüket.

FáS növényEK mAgvEtéSE A  vetés időpontját és a magvak kezelését legjobb a magvak természetes kelési, csírázási körülményeihez igazítani. érés után azonnal Május-júniusban, érés után azonnal vetjük a nyár, a fűz, az ezüstjuhar és a szil magját. Ezek néhány hét múltán kikelnek. Nyáron, érés után vethető a nyírfa magja is, amely szintén rövidesen kicsírázik. Ezek a csemeték a szabadban telelhetnek. Nyár végétől folyamatosan érnek a húsos és bogyótermésű fajok, amelyek magját viaszérésben azonnal vethetjük, kelésük azonban már csak a következő év tavaszán, a téli hideghatás után esedékes (bangita, borbolyák, bodza, fagyal, hóbogyó, lonc, mahónia, rózsafélék, somfélék és boróka). Ezek magját, ha azonnal nem tudjuk vetni, nyirkos (földnedves) homokkal keverve, hűvös pincében tároljuk az őszi, esetleg a tavaszi vetésig.

b 53 b

őszi vetés A  gyümölcsfaalanyok magja tisztítás, szikkasztás után szárazon is tárolható az őszi vetésig, a vetés előtt azonban mindenképpen áztassuk 24-48 órára hideg vízbe a magvakat. A csonthéjasok magját tisztítás után ne hagyjuk kiszáradni, hanem a már említett módon, nyirkos homokkal keverve, hűvös pincében vagy kamrában tároljuk, és gondoskodjunk a közeg nedvesen tartásáról. A legtöbb mérsékelt övi fás növény magját legkésőbb ősszel, október végén, november elején el kell vetni, így a magvak a csírázásukhoz szükséges hideghatást természetes körülmények között megkapják, és tavasszal csíráznak. A száraz terméseket, magvakat szárazon tárolhatjuk a vetésig, a vetés előtt azonban érdemes őket beáztatni. Érdekes kivétel a magas kőris, amelynek magját érés után azonnal nyirkos körülmények között kell tárolni egészen a vetésig, csírája csak így érik be kellően. A  fenyők közül mindenképpen ősszel kell vetni a selyemfenyő és a tuja magját, ezek hideghatás nélkül nem csíráznak. rétegezés Ha a hideghatást igénylő fajok magvait őszszel nem vetettük el, a tavaszi vetés előtt a hideghatást úgynevezett rétegezéssel, vagyis nyirkos, hideg helyen való tárolással pótolhatjuk. A  rétegezést fajonként különbözőképpen, októbertől decemberig el kell végezni. A magot a rétegezés előtt 24-48 órára áztassuk hideg vízbe, majd három-négyszeres mennyiségű földnedves homokkal, nagy 78. ÁBRA a)

szemcséjű perlittel összekeverve töltsük cserépbe, szaporítóládába, fóliazacskóba, és vigyük 5-8 °C hőmérsékletű helyiségbe. A  nagyobb magtételeket szabadban ásott, 60-80 cm mély gödörben, homokkal, földdel takarva, vagy hidegágyakban helyezhetjük el (78. ábra). A  rétegezés időtartama és hőmérséklete fajonként változó. Közben rendszeresen ellenőrizzük a magvakat. Amint a maghéj megreped, megindul a csírázás, azonnal vetni kell. Az egerek elleni védekezésről is gondoskodjunk, sűrű szövésű dróthálóval vegyük körül a rétegezőgödröt vagy a hidegágyat. magvetés tavasszal Tavasszal, száraz magtárolás után csak a hideghatás nélkül is csírázó fajokat vethetjük, a hideg azonban ezeknek a csírázására is előnyösen hat. Ilyen a fenyőfélék közül az erdei- és a feketefenyő, a luc-, a jegenyefenyő, a cédrus, a vörösfenyő, a hemlokfenyő, az álciprusok, a ciprusok magja, valamint a lombos fafajok közül az éger, a nyír és a legtöbb hüvelyes termésű, például az akác, a borsócserje, a zanót, a júdásfa. A  hüvelyes termésű fás növények kemény maghéját vetés előtt föl kell lazítani, erre legjobb a forrázás. A  magot szűrőbe, tüllzacskóba helyezve, egy nagyobb edényben, forrásban lévő vízzel leöntjük úgy, hogy a forró víz a magot ne érje el. Ezután az edényt letakarjuk, hogy a gőz is átjárja a maghéjat, majd 5-10 perc múltán a magot a kihűlőben levő vízbe tesszük vagy tiszta, hideg vízben tovább áztatjuk, amíg a duzzadása nem jelzi, hogy vizet vesz fel (lásd 65. ábra). Tavasszal vetjük a déli származású, hideghatást nem igénylő fajok, a császárfa, a mézesfa,a nyáriorgona, az orgona, a szivarfa, a trombitacserje magját. Szabadföldi magiskola

b)

Fás növények magjainak rétegezése a) rétegezőgödörben, b) téglafalú hidegágyban

Kertjeink, parkjaink fás növényeinek magját általában szabadföldbe vetjük. Előtte a talajt 25-30 cm mélyen megforgatjuk, néhány hétig ülepedni hagyjuk, majd a felszínét 10-12 cm mélyen porhanyóra eldolgozzuk. A magvakat sorba, ikersorba, a nagyobb mennyiséget szórva is vethetjük. Ez utóbbi esetben később csak gyomlálásra b 54 b

marad lehetőségünk, a soros vetés sorközeit viszont kapálhatjuk. A  vetés mélysége a magvastagság két-háromszorosa legyen. Takarására porhanyó kerti földet, érett komposztot, homokot vagy homokkal kevert tőzeget használhatunk. Ez utóbbi takaróanyagnak kevésbé cserepesedik a felszíne. A szabadföldi magiskola talaját ne hagyjuk elgyomosodni vagy kiszáradni; rendszeresen gyomláljuk, a sorközöket pedig kapáljuk. Kiszáradás ellen finom cseppméretű öntözéssel és a talaj takarásával (például fóliával, árnyékolással) védekezhetünk. Az öntözés utáni kiszáradás cserepesedést okoz. A cserepesedett, megkérgesedett felület akadályozhatja a csíranövények felszínre jutását, a gyökérnyak elgörbül, s így romlik a csemete minősége. A  cserepesedett fel79. ÁBRA

színt finoman porlasztott, cseppméretű öntözéssel puhíthatjuk vagy szöges hengerrel, esetleg óvatosan, gereblyefogakkal tördeljük fel. Vigyázzunk, hogy a csírázó növények meg ne sérüljenek! A magoncokat általában egy-két évig neveljük a magiskolában, ezután a csemeték állandó helyükre, esetleg erősítőiskolába vagy alanyként oltványiskolába ültethetők (79. ábra). Csemetenevelés cserépben, tápkockában Kisebb mennyiségű magot cserépbe vagy szaporítóládába vethetünk. A vetéshez kerti földet, érett komposztot, lombföldet használunk. A készen kapható egységföldek, virágföldek kiválóak e célra. A magot a szabadföldön már leírtaknak megfelelően takarjuk. Őszi vetés után a szaporítóládát, cserepet hidegágyban teleltessük, hogy a magvak megkapják a szükséges hideghatást. Márciusban szabadföldi ágyakba vagy fűtetlen fólia alá is tehetjük őket, amivel meggyorsítható a csírázás, a kelés. A  fólia alatt kelt magcsemetéket a fagyosszentek elmúltával, május második felében, kellő edzés után helyezzük végleg szabadföldi körülmények közé. A  gyümölcsfaalanyok közül a mandula és az őszibarack magját rétegezés után 15-20  °C-os meleg helyen előcsíráztatjuk, majd a csírás magot ültetjük az oltványiskolába szemzésre (80. ábra). Ültetés előtt a gyököcskét 1-1,5 cm hosszúságúra visszacsípjük, hogy jobban elágazódjon. A dióalanyokat is hasonlóképpen neveljük (81. ábra). A csonthéjasok alanyait és általában a nagyobb magvú fajok csemetéit – kisebb tétel esetén – leggyorsabban fűtetlen fólia alatt, tápkockában, műanyag cserépben, tejfölös 80. ÁBRA

Sűrűn kelt magvetésből májusban, zölden tűzdelve is nevelhetünk szemzésre alkalmas csemetét

A csírás mag számára ültetőfával készítsünk lyukat

b 55 b

81. ÁBRA

b)

c)

a)

Csírás mag ültetésekor ügyeljünk a helyes irányra. Ha a magot rosszul ültetjük, a gyökérnyak görbe lesz a) helyes, b) és c) helytelen irányban álló nagy mag (dió)

pohárban nevelhetjük föl. A  magvakat rétegezzük, az őszibarackhoz hasonlóan előcsíráztatjuk. A  visszacsípett gyököcskével palántanevelő tápkockába, vagy műanyag tejfölös pohárba, komposztföldbe ültetjük (82. ábra), majd homokkal, tőzeges homokkal takarjuk. A márciusban tápkockába ültetett magoncokat fűtetlen fólia alatt neveljük május közepéig, s május közepe után a csemetéket szabadföldbe, például oltványiskolába ültetjük. Az ilyen csemeték augusztus végére szemezhetők.

82. ÁBRA b)

a)

c) d)

Fólia alatt, üvegházban

e)

A  melegigényes fajok magját február-márciusban üvegházba vagy fólia alá vessük. A kikelt csemetéket május végén szoktassuk szabadföldi körülményekhez, az első télen azonban célszerű őket fagymentes helyre vinni, mivel a fiatal magoncok nem teljesen télállóak.

déligyümölCSöK A mandula- és az őszibarack-csemete nevelése a) a rétegezett magot márciusban előcsíráztatjuk, b) a szétpattintott csonthéjból a magot kiemelve, a gyököcskét visszacsípjük, c) ültetésre előkészített csírás mag, d) tápkockában, fűtetlen fólia alatt nevelt csemete, e) műanyag pohárban nevelt csemete

Sok kertészkedő próbálkozik a déligyümölcsök magvetésével. Ezek csírázásához nem kell hideghatás. A magot tél végén, kora tavasszal, üvegházban, fólia alatt vagy akár a szobában, az ablakpárkányon vethetjük el. A citruszfélék magoncai közül különösen a narancs vetése lehet eredményes, sok közöt-

b 56 b

83. ÁBRA

tük a szülővel fajtaazonos egyed, de ezek is csak sokára teremnek. Szemzésre és oltásra viszont már 3-4 éves korukban alkalmasak. A magoncok gyökerét minden átültetéskor vágjuk vissza, hogy jobban elágazódjon. Könnyen szaporítható magról a datolya, a gránátalma, a japánnaspolya, a kivi, a kínaidatolya (jujuba), a kávé, a dinnyefa, a mangó, a szentjánoskenyérfa. A  mangó kemény, kagylószerű terméshéját szét kell vágni, s a benne lévő magot elvetni. Az avokádó nagy magját viszont ne hagyjuk kiszáradni, vetésig tartsuk nedves homokban. A  magot csúcsával lefelé ültessük cserépbe úgy, hogy háromnegyed részig legyen csak a földben, majd lombbal, tőzeggel takarjuk, hogy ne száradjon ki a kelésig. Szobahőmérsékleten, 20-25 °C-on mintegy 6-10 hét alatt kel ki. A citruszfélék kivételével a déligyümölcsök magoncai között nem akadnak a szülővel fajtaazonos egyedek. Szerencsés esetben néhány év múltán élvezhető gyümölcsöt is adhatnak, dísznövényként azonban mindenképpen hálásak (83. ábra).

a)

b)

Déligyümölcsök magjából szobanövényeket nevelhetünk a) datolya, b) avokádó

b 57 b

ivArtAlAn SZAporítáS

A növények ivartalan szaporodása a természetben is gyakori. Számos növény képez olyan szerveket, amelyek a túlélést, egyúttal a szaporodást, terjedést szolgálják. Ilyenek például a hagymák, a gumók, a sarjak, a rizómák, az indanövények. A  legtöbb növény emellett magról, vagyis ivaros úton is szaporodik, ez tartja fönn a faj alkalmazkodóképességét. Akadnak kivételek a kultúrnövények között: a banánt évezredek óta ivartalanul szaporítják. Az ivartalan szaporítás alapja, hogy a növény bizonyos különválasztott részei teljes növénnyé fejlődhetnek. A szaporítás ivartalan, mivel itt úgy kapunk új növényt, hogy megkerüljük a tulajdonságokat hordozó gének újrakombinálódásával járó ivari folyamatot. Az így létrehozott egyedek alkotják a sarjnemzedéket, amelyet idegen szóval klónnak nevezünk. Az utódnövények a kiinduló egyeddel azonos tulajdonságúak. A klón fogalma azonban az ivartalanul szaporított fajtáknál szűkebb értelemben használatos: egy-egy meghatározott, ismert anyanövény ivartalan szaporulatát értjük rajta. Magról szaporítva általában nem lehet olyan egységes állományt nevelni, mint ivartalan (vegetatív) úton, ezért olyan esetekben, amikor fontos az egyöntetűség, a szimmetria, az egységes külső (például egy fasornál), inkább ivartalan szaporításhoz folyamodunk. Az utódok tulajdonságai, kismértékben ugyan, itt is változhatnak. A  sejtek osztódásakor olyan átalakulások (mutációk) jöhetnek létre, amelyek a tulajdonságok bizonyos változásával járnak. Ha a kedvezőtlen tulajdonságok felhalmozódnak, az ivartalanul szaporított fajták leromlanak. Ez a jelenség például a burgonyatermesztésben nagyon gyakori. A fajtaleromlás elkerülésére az ivartalanul szaporított fajtákat folyamatosan válogatják; ez a klónszelekció. Ilyenkor a fajta legjobb egyedeit választják ki anyanövénynek, s ezeket szaporítják tovább.

Az ivartalanul szaporított növények változásai, a mutációk pozitív jellegűek is lehetnek. A  szaporításukkal kapott klónok hasznos tulajdonságokkal gazdagíthatják a fajtát, s ha a pozitív tulajdonságok a kiinduló fajtától lényegesen eltérnek, a klónt már új fajtaként indítják útjára. A  hagyományos ivartalan szaporítási módok két fő csoportba sorolhatók. Az elsőben az ivartalan szaporítószervek felhasználása vagy a hajtások gyökereztetése saját gyökerű szaporulatot eredményez. A  másik nagy csoport, az oltás és a szemzés, a szervátültetésen alapul: a nemes anyanövény rügyeit vagy többrügyes hajtását ültetjük át és növesztjük össze a gyökeret adó alanynövénnyel, így nevelünk új növényt, azaz oltványt.

tőoSZtáS Ezzel a módszerrel terjedő tövű, párnát, telepet képező évelő növények, cserjék szaporíthatók. Ide soroljuk a hagymás, gumós, hagymagumós, rizómás növények szaporítását is. Számos évelő növény leggyakoribb szaporítási módja a tőosztás. Ilyen például az árnyliliom, a gerebcsin (aszter), a nemes cickafark, a szarkaláb, a lángvirág, a sisakvirág, az évelő szegfűfélék, a japán szellőrózsa, az évelő pünkösdirózsa, a nőszirom, a bőrlevél, a gyöngyvirág, a kövirózsa, a kúpvirág, a varjúháj, az ikravirág, a díszfüvek (84. ábra). A  margarétát rendszeresen föl kell újítani, különben elsatnyul vagy kipusztul. Célszerű a töveket minden harmadik évben felszedni, és tőosztással felújítani. Legszebb virágzást a második évben kapunk. A kúpvirág is hasonlóan viselkedik. A  nyár végén vagy ősszel virágzó évelő növények tövét tavasszal (85. ábra), a tavaszi virágzásúakét pedig ősszel osszuk szét, így növényeink a következő virágzásig megerősödnek. A  lombjukat korán elvesztő, viszszahúzódó évelők, például a szívvirág vagy

b 59 b

84. ÁBRA

A díszfüvek tőosztásakor a fiatalabb részeket körben ásóval vágjuk le és ültessük el, az idős közép alig osztható 85. ÁBRA

a nőszirom tőosztásának ideje közvetlenül a virágzás után van. Az árnyéki évelők (egyes szegfűfélék, hunyor, tollbuga vagy asztilbe, pázsitszegfű, szépecske) töveit nyáron is szétoszthatjuk. A  leválasztott növényeket lehetőleg árnyas helyre ültessük. A cserepes szobanövények is szaporíthatók tőosztással. Egy-egy elsűrűsödött tövet átültetéskor több részre szedhetünk, ügyelve arra, hogy mindegyik új darabon elegendő gyökérzet maradjon. A szobai páfrányfélék megerősödve több új hajtáscsúcsot képeznek, ezek leválasztva új cserépbe ültethetők. A tarka levelű borostyánfajták vagy a közkedvelt afrikaiibolya tövei is oszthatók, noha ezek dugványozással is szaporíthatók. Nagyon egyszerű a tigrislevél (a szanzeviéria) tőosztása: az elsűrűsödött tövekből akár 5-6 új növény is nyerhető. A  szobanövények tőosztásának legalkalmasabb ideje a tavaszi átültetés. A díszcserjék és a gyümölcsbokrok közül a sűrű gyökérzetű, sarjadzó, föld alatti szárakkal terjedő tövűeket szaporíthatjuk tőosztással. A  törpemandula, a boroszlán, a talajtakaró kecskerágók, az orbáncfű, a jázmin, a jezsámen, a boglárcserje, a levendula, a mahónia, a gyöngyvessző (spirea), a rózsalonc, a hóbogyó, a ribiszke gyümölcstermő fajtái és díszváltozatai, a köszméte 87. ÁBRA

Az árnyliliom töveket tavasszal osztjuk. Minden gyökeres hajtáscsúcsból új növényt nevelhetünk 86. ÁBRA

A szétosztott díszsások, díszfüvek leveleit vágjuk vissza, és ültessük őket állandó helyükre

A spárgasípok elhelyezkedése a vízszintes gyöktörzsön

b 60 b

88. ÁBRA

A föld alatti szárral, rizómával terjedő bőrlevél tőosztással vagy a szár feldarabolásával szaporítható

(közönséges egres), a málna és az áfonya például szaporítható ilyen módon. Ezeknek a tőosztásához fűrészt, ásót, erősebb kést, metszőollót használjunk. A lombhullató fás növények bokrait csak nyugalmi időszakban, ősszel, novemberben vagy kora tavaszszal, még a rügypattanás előtt osszuk szét. Tőosztáskor az anyanövényt vagy teljes egészében ássuk ki a földből vagy csupán ásóval válasszuk le róla a szükséges részeket. A gyökerekről a földet rázzuk le, hogy a föld alatti szárrészek, rügyek jól láthatóak legyenek. Az erőteljesebb növésű töveket vagy a kevésbé igényes növényeket ásóval, az igényesebbeket metszőollóval, éles, a háztartásokban is megtalálható fűrészes élű késsel annyi részre daraboljuk, ahánynak életképes gyökere, hajtása, rügyei fejlődtek. A szétosztott darabokat új növényként azonnal ültessük állandó helyükre (86. ábra). Új fajta szaporításakor vagy ha csak egyetlen anyanövényünk van, azt egészen kis részekre is oszthatjuk, s minden egyes gyökeres hajtásdarabból életképes növényt nevelhetünk. Az ilyen kicsi növények azonban lassan erősödnek meg, és később díszítenek. Ilyenkor célszerű egy-két évig intenzívebb körülmények között, védett helyen, cserépben nevelni a palántákat, s csak azután állandó helyre ültetni.

A rizóma vagy más néven gyöktörzs rövid szártagú hajtás, amelynek rügyeiből gyökerek és föld feletti hajtások fejlődnek. Rizómával szaporodik a kanna, a nőszirmok többsége. A spárga is vízszintes gyöktörzsön fejlődik a telepítés után (87. ábra). Vékony, tarackszerű rizómája van a gyöngyvirágnak, a salamonpecsétnek. A  föld alatti szárakat, rizómát fejlesztő évelő növények gyökértelen szárdarabjait, ha azokon járulékos rügy van, a nyugalmi időben, ősszel vagy kora tavasszal, feldarabolhatjuk. A  feldarabolt szárakat, rizómát a gyökérdugványhoz hasonlóan ültessük el (88. ábra). A vastag, húsos szárakon ejtett sebeket ajánlatos faszénporral beszórni. Évelőink közül ilyen módon darabolhatjuk fel a bőrlevél, a nőszirom vagy éppen a gyöngyvirág föld alatti szárát. A rizómát a vastagságával azonos talajréteg fedje (89. ábra). A gyöngyvirág rizómája fölé 4-5 cm föld kerüljön. Hagymák, gumók, hagymagumók A hagyma húsos levelekből álló, gömbölyű, tojás vagy körte alakú, egyes fajokon kúpos képződmény, amelyet kívülről száraz, hártyás burok fed. Eredetét tekintve rövid szártagú hajtás. A  hagyma alsó részén van a tömörebb szövetű tönk, ez fejleszti lefe-

b 61 b

89. ÁBRA

lé a gyökereket és fölfelé a tápanyag raktározására szolgáló, húsos pikkelyleveleket. A  hagyma külső burok- vagy más néven pikkelylevelei, amelyek a vöröshagymát, a fokhagymát, a díszhagymákat, valamint a tulipán hagymáját borítják, keményebbek. A  liliomfélék, az amarilliszek hagymáját vékonyabb, hártyás buroklevél veszi körül (90. ábra). A  hagymák a földben szaporodnak. A  hagymatest tönkjén fiókhagymákat fejleszt többek között a tulipán, a jácint, a fürtös gyöngyike és a csillagvirág. A fokhagyma gerezdjei is fiókhagymák. A fokhagyma középső, szögletes része továbbszaporításra nem alkalmas (91. ábra). Egyes fajok az anyahagymával megközelítően azonos méretű, a hagymához szorosan tapadó, egy, esetleg két sarjhagymát képeznek. Ezek szétválasztásával szaporítjuk a liliomot, a kikericset, a nárciszok nagy részét. A  nárciszok kettős hagymáját ikerhagymának nevezik.

a)

b)

c)

91. ÁBRA

A rizómát a vastagságának megfelelő talajréteggel takarjuk a) helyes, b) sekély, c) mély ültetés 90. ÁBRA

a)

A fokhagyma középső, szögletes része nem, csak a sarló alakú gerezdek, a tulajdonképpeni fiókhagymák alkalmasak szaporításra

b)

92. ÁBRA

c)

d)

Különböző típusú hagymák a) vöröshagyma, b) fokhagyma, c) tulipán, d) liliom

b 62 b

A császárkorona és a liliomok hagymapikkelyekkel szaporíthatók, ezeken képződnek a fiókhagymák

A  csupasz, buroklevél nélküli liliom- és császárkorona-hagymát hagymapikkelyekkel szaporítják. Ezeket az anyahagymáról választják le (92. ábra). A  gumó a növény föld alatti hajtásának vaskos, nedvdús, egynemű megvastagodása, amelyet vékony bőrszövet borít (mint amilyen a burgonya és a csicsókagumó héja is). Apró rügyeket találunk rajta, ezek a gumó szaporodását szolgálják (93. ábra). A dísznövények közül a cikláment, a gumós begóniát a gumók feldarabolásával is szaporítják. A  dáliagumó a gyökér megvastagodásával keletkezik, nincsenek rajta rügyek, ezért ez nem valódi gumó. Házi szaporításkor úgy osztjuk szét, hogy a gyökérgumóhoz tartozzon az előző évi szár rügyet tartalmazó része is, mert ebből hajt ki az új növény (94. ábra). A hagymagumó a hagyma és a gumó közötti átmenet. Ez tulajdonképpen gumó, mivel belső szerkezete egységes, nincsenek húsos pikkelylevelei, külsőleg azonban, száraz buroklevelei miatt, hagymára emlékeztet. Hagymagumója van a sáfránynak, a kikericsnek, a kardvirágnak (gladiólusz). Néhány hagymás és hagymagumós növénynek különleges gyökerei, úgynevezett húzógyökerei vannak, amelyek a hagymákat virágzás után a talaj mélyebb rétegeibe húzzák vissza. Ezért fordulhat elő, hogy az 5-10 cm mélyre ültetett sáfrány, kökörcsin, kardvirág hagymagumóját néha 20-25 cm mélyen találjuk meg. A  felsorolt növények egy része az elvirágzás után magszárat is fejleszt. Ha nem szándékozunk magot fogni, a magszárat mielőbb távolítsuk el, hogy a magképzés és az érés ne vonjon ki tápanyagokat a gumóból, a hagymából. A hagymás növények átültetését, a fiókés sarjhagymák leválasztását, az ikerhagymák szétválasztását, a gumók, gyöktörzsek vagy más néven rizómák feldarabolását nyugalmi állapotban végezzük (95. ábra). Ekkor a lomb visszahúzódott és a kihajtás még nem kezdődött meg. A  munkához a borús, párás, hűvös idő a legjobb. A meleg, szeles idő nem alkalmas szaporításra, olyankor a szaporítóanyag és a talaj is könnyen kiszárad. A  tavasszal behúzódó, nyári pihenést igénylő növények (tavaszi sáfrány, hóvirág, jácint, korai nőszirmok, kikerics, nárciszok, b 63 b

93. ÁBRA

A csicsóka gumóján jól láthatók a rügyek 94. ÁBRA

A dáliagumót úgy vágjuk szét, hogy a szárrészen kívül ép rügy is legyen az osztott részen

95. ÁBRA

A téltemető gumójának szétosztása 96. ÁBRA

A kardvirág szárát őszi fölszedéskor 10 cm magasan vágjuk vissza. Tisztításkor a maradék lombot is levágjuk, majd a régi gumót a gyökerekkel és a fiókhagymagumókkal eltávolítjuk 97. ÁBRA

5 cm

a)

10 cm 15 cm 20 cm

b)

c)

d)

25 cm

e)

30 cm

A virághagymák ültetési mélysége a) apróhagymások, b) jácint és tulipán c) nárcisz, d) liliom, e) császárkorona

fürtös gyöngyike, tulipánok, hagymafélék) szaporítását a behúzódás után, a fölszedéssel kezdjük (96. ábra). (A behúzódás a levelek leszáradásával kezdődik, ez a hagyma nyugalmi állapota.) A fagyra nem érzékeny növények fölszedésére és szétosztására akkor kerüljön sor, ha a fejlődésükben és a virágképzésükben leromlást tapasztalunk. A  kishagymásokat általában 5-8 évig egy helyen hagyhatjuk. A  nagyobb hagymájú tulipánokat gyakrabban ültessük át. A  császárkoronát csak akkor újítsuk föl, ha virágai a korábbiakhoz képest kisebbek és később nyílnak. Átültetés után ugyanis egy-két évig nem virágzik. A fölszedett hagymákat, gumókat 16-20 °C-on, száraz, árnyékolt, szellős helyen tároljuk, és augusztus végén, szeptemberben ültessük állandó helyükre. Az általános szabálytól eltér a hóvirág, mivel hagymája vékony héjú és nem tárolható; visszahúzódás után mielőbb el kell ültetni. A császárkoronát korai visszagyökeresedése miatt a visszahúzódás után rögtön tanácsos áttelepíteni. A  hagymák szétválasztását, tisztítását közvetlenül ültetés előtt végezzük. Az ültetés kívánatos mélységét a hagyma mérete szabja meg. Általános szabály, hogy a hagymát átmérője két-háromszorosának megfelelő mélyre ültessük. A leggyakrabban ültetett hagymás, gumós virágok ültetési mélységét a 97. ábrán szemléltetjük. A  rizómákat a vastagságukkal azonos talajréteg fedje. A  fagyérzékeny kardvirág hagymagumóit, a kanna rizómáit, a dáliagumókat, a begónia gumóit minden évben a fagyok előtt föl kell szednünk, s ezeket az április-májusi kiültetésig 5 °C feletti hőmérsékleten tároljuk. A  hagymás zöldségnövények közül a fokhagymagerezdeket, a fajtától függően, ősszel és tavasszal ültethetjük. Az őszi kiültetés ideje október, a tavaszié március vége, április eleje. A  külső burokleveleket ültetés előtt néhány nappal távolítsuk el, a gerezdeket azonban csak közvetlenül az ültetéskor válasszuk szét, mert az ezeket borító pikkelylevél vékony, és a gerezd gyorsan kiszárad, fertőződik. A  vöröshagyma termesztésére használt dughagymát magról szaporítják. A  dughagymát hőkezelésnek vetik alá, ami megakadályozza a magszár képződését. A magszár ugyanis az étkezési hagymában nem kívánatos, rontja a hagyma értékét.

b 64 b

A burgonya ültetése Az étkezési burgonya szaporítására a gyökértarackokon képződött gumókat használjuk (98. ábra). Ültetésre a 4-8 cm átmérőjű, 6-8 dkg-os burgonyagumók a legjobbak. A 10 dkg-nál nagyobbakat ültetés előtt kettévághatjuk. A fél burgonyák is alkalmasak ültetésre, ügyeljünk azonban arra, hogy minden darabon legyen rügy (99. ábra). 98. ÁBRA

Olyan területet válasszunk, ahol legalább négy évig nem volt burgonya, hogy a vírusos fertőzést elkerüljük. Az ültetés ideje függ a kitavaszodástól, a talaj kötöttségétől. Általában akkor kezdjük, amikor a talaj hőmérséklete 10-12 cm mélységben 7-8 °C. Ez a gyorsabban melegedő vidékeken, lazább talajokon március végén, másutt később következik be. A sor- és tőtávolság 70x40 cm. Az ültetés mélysége homokon 12-14, középkötött talajon 8-10, kötött talajon 7-8 cm. A burgonya különleges ápolási munkája a töltögetés. Akkor végezzük először, amikor a szár magassága 12-15 cm, majd még egy-két alkalommal ismételjük meg, hogy nagyobb legyen a gumóhozam.

SZAporítáS SArJAKról, indAnövényEKről, BulBilliKről

A burgonyagumók elhelyezkedése a gyökértarackokon 99. ÁBRA

A nagyméretű burgonyát úgy daraboljuk fel, hogy a szaporításra szánt részeken legyen rügy

A  fás növények közül némelyik gyökér- és tősarjakat képez, ezeket kellő válogatással szaporításra is felhasználhatjuk. A  gyökérsarjak a talajfelszín közelében haladó gyökerek járulékos rügyeiből képződnek, a növénytől nagyobb távolságban is, a tősarjak pedig a gyökérnyak és a gyökértörzs tájáról kinőve meggyökeresedhetnek. A  gyökeres sarjakat a talajból kiemelve új növényt kaphatunk. A sarjakat mindig nyugalmi időben szedjük fel és ültessük szét. A következő díszfák és díszcserjék hoznak gyakran sarjakat: gyalogakác, bálványfa, boglárcserje, cserszömörce, ecetfa, fanyarka, ezüstfa, homoktövis, szirti gyöngyvessző, japánbirs, mogyoró, tollas gyöngyvessző, trombitacserje, lilaakác. A  gyümölcsfélék közül sarjakról szaporítható a birs, a köszméte (egres), a málna, a meggy, a mogyoró, a ribiszke, a szeder, a szilva. Ezeket azonban csak akkor érdemes így szaporítanunk, ha a faj saját gyökerű. Oltott fáknak, bokroknak mindig az alanya sarjadzik, a sarjakról tehát csak az alanyokat szaporítjuk el, amelyek viszont nem teremnek élvezhető gyümölcsöt. Gyakori a magas törzsű ribiszke és köszméte alanyának, a szilvafák mirobalán alanyának, a meggy alanyú meggy- és cseresznyefáknak, valamint az M 4 alanyú

b 65 b

100. ÁBRA

102. ÁBRA

A csavarpálmát a törzsén képződő sarjak leválasztásával szaporítjuk

A szamóca indanövényeiből szedik föl a szamócapalántát

101. ÁBRA

103. ÁBRA

A kövirózsa tőlevélrózsáival magától terjed, szaporításra is ezeket használjuk

A csokrosinda csüngő díszei az indanövénykék, ezek szaporításra is használhatók, vízben vagy földben meggyökeresednek

almafáknak a sarjadzása. A  sarjakról nevelt alanyokat be kell szemezni vagy oltani. A meggy- és szilvaalany sarjakat alanyként felhasználva ismét sarjadzó alanyú fákat kapunk, s ezek, különösen a meggysarjak, benövik az egész kertet, irtásuk szinte lehetetlen. Ezért ezeket inkább ne használjuk alanynak. A málna sarjai a föld alatti cserjetalpból és a gyökerekből képződve az anyanövénytől nagyobb távolságban is megjelennek.

A  málnasarjakat ősszel szedjük fel, és ha elegendő a gyökerük, azonnal ültessük új helyükre. Szobanövényeink törzsén is megjelenhetnek sarjak. Nagyon gyakori ez a csavarpálmákon (100. ábra), a dracénákon, de láthatunk ilyeneket a bunkóliliomok, a buzogányvirág és a rákvirág törzsén is. Ezeket a sarjakat a törzsről leválasztva, fejdugványként meggyökereztethetjük. Egyes broméliák a levelek hónaljában kis gyökeres

b 66 b

sarjakat nevelnek, ezekből az anyanövényről való leválasztás után új növényt nevelhetünk. A kövirózsa (101. ábra) sarjlevélrózsákat képez, ezek leválasztásával biztonságosan, gyorsan szaporíthatjuk tovább. A  föld feletti szaporítóhajtások közül legismertebb az inda. Szárcsomóin járulékos gyökerek és leveles hajtások fejlődnek. Indanövényről szaporíthatjuk például a szamócát (102. ábra), az illatos kerti ibolyát. A  meggyökeresedett hajtást leválasztjuk az anyanövényről. Kedvelt szobanövényünk, a csokrosinda indanövénykéit is használhatjuk szaporításra (103. ábra). Ezeket közvetlenül kis cserépbe ültetjük vagy dugványként vízben, homokban meggyökereztetve cserepezzük be. Az évelők közül a kőtörőfűféléken képződnek indanövények, amelyek szaporításra használhatók. A  szamóca egy-egy indáján több indanövény is képződhet, ezek a nyár végére megerősödnek, és ha a talajra érnek, meggyökeresednek. Ha szaporítás a célunk, a gyökeresedést elősegíthetjük: kapáláskor húzzunk földet a növénykék köré, földdel kissé takarjuk be a szárcsomót. A  szamócapalánták ültetésének hagyományos ideje augusztusban, szeptember elején van. A palántákat vágjuk le az indáról, lehetőleg nagy gyökérzettel szedjük fel, majd minél hamarább ültessük új helyre. A  kereskedelmi forgalomban kapható frigó szamócapalántát viszont tavasszal ültetjük. A hagyományos palántától eltérően az ilyen növény már az első évben teljes termést ad. Ezt úgy érik el, hogy a palántát csak november végén, december elején szedik fel, amikor már jól fejlett virágrügye van. (A hagyományosan szedett indanövényen a virágképződést éppen az átültetéssel zavarjuk meg.) A  frigó palántát felszedés után a száraz levelektől megtisztítva, mínusz 1-2 °C hőmérsékleten, fóliazacskóban tárolják a tavaszi ültetésig. A  sarjhagymák vagy bulbillik a növény föld feletti részein képződő hagymák. Számos hagymafaj virágzatában találunk apró sarjhagymákat, más néven léghagymákat. A téli sarjadékhagymának ez a fő szaporítási eljárása (104. ábra), de a fokhagymának és a vöröshagymának is van bulbillis változata. A levélhónaljban található sarjhagymákkal szaporítjuk a tűzliliomot (105. ábra) és más liliomokat is.

104. ÁBRA

A téli sarjadékhagyma bulbillis változata a virágzatban hozza sarjhagymáit 105. ÁBRA

A tűzliliom a levélhónalji sarjhagymákról szaporítható, ugyanakkor a talajban is fejleszt hagymát

b 67 b

106. ÁBRA

lott, illetve olyankor, ha kevés utódnövényre van szükségünk. Éppen ezért kiskertben nagyon előnyös szaporítás. Bujtással csak azokat a növényeket szaporítjuk, amelyek saját gyökerükön is jól fejlődnek és más, egyszerűbb módon nem szaporíthatók. A legtöbb díszcserje, a gyümölcstermő bokrok, ritkábban a díszfák, gyümölcsfák, fenyőfélék is szaporíthatók bujtással. Eszköze az ásó, a jó éles kapa, a metszőolló és a kés.

Az elevenszülő sarjika levélszélén kész, gyökeres kis növények fejlődnek

Feltöltéses bujtás

Különleges szaporodásmód jellemzi az „elevenszülő” pozsgás sarjikát (a Bryophyllum nemzetség tagjait). Levelük a földre hullva meggyökeresedik, és új növénynyé fejlődik. Kedvelt dísznövényünk a Bryophyllum pinnatum, amelynek a levelén, a levélszárnyak öblében sarjrügyek keletkeznek, és ezek még a növényen hajtásokat és gyökereket növesztenek, a levélről leválva pedig kész növényként fejlődnek, növekednek tovább (106. ábra).

BuJtáS E szaporításmód elnevezése onnan ered, hogy a hajtásokat a gyökeresedés idejére a föld alá bujtatják, földdel takarják. A bujtás során az anyanövény vesszőit vagy leveles hajtásait úgy gyökereztetjük meg, hogy közben az anyanövényen maradnak, attól vizet és tápanyagot is kapnak, s csak a gyökeresedés után választjuk le őket. Ez a módszer a nehezebben, lassabban gyökeresedő növények szaporítására aján-

Az egyik legnagyobb szaporulatot eredményező bujtásmód. Cserje termetű vagy bokorszerűen nevelt növények esetében használható. Az anyanövényt tavasszal a talaj felszínéig visszavágjuk úgy, hogy csak egy-két rügy maradjon a vesszőkön. Ez a visszavágás a következő évben erőteljes hajtásnövekedéshez vezet. Amikor a hajtások a 20-30 cm hosszúságot elérték, alapi részüket a levelekkel együtt, mintegy egyharmad magasságig porhanyó földdel feltöltjük (107. ábra). Ahogy a hajtások tovább növekednek, a feltöltést június-júliusban még két-három alkalommal ismételjük meg, mindaddig, amíg az a 30-40 cm magasságot el nem éri. Erősen kötött talajon a feltöltésre komposztot, tőzeges talajkeveréket vagy fűrészport használjunk, mert a levegőtlen, hideg talajban, a bakhát alatt nagyon gyenge a gyökeresedés. A földet vagy talajkeveréket kapával töltsük a hajtások közé, majd kézzel igazítsuk el, hogy minden hajtást jól körülvegyen. A feltöltögetett földből készült bakhátat a nyár folyamán tartsuk nedvesen, ne hagyjuk kiszáradni és elgyomosodni.

107. ÁBRA

a)

b)

c)

d)

Feltöltéses bujtás a) az anyanövény visszametszése, b) az első feltöltés, amikor a hajtások jó arasznyiak, c) nyár közepére a bakhát 40–60 cm magas lehet, d) az ősszel meggyökeresedett vesszőket nyugalmi állapotban vágjuk le az anyanövényekről

b 68 b

A  hajtások gyökeresedése a nyár végén kezdődik, s a gyökerek növekedése az ősz elején vesz nagyobb lendületet. A  feltöltést november második felében, a fagyok beállta előtt bontsuk le. A  meggyökeresedett hajtásokat metszőollóval vágjuk le az anyanövényről. Az így kapott gyökeres bujtványcsemeték azonnal állandó helyükre ültethetők. A vékonyabb, gyengébb gyökérzetű csemetéket még egy évig 4-5 cm-es tőtávolságra, úgynevezett erősítőiskolába ültetve neveljük. Ha a fagyok korán jönnek, a feltöltés lebontását és a csemeték leszedését tavaszra is halaszthatjuk, ekkor azonban a rügypattanás kezdete előtt el kell végezni. Feltöltéses bujtással szaporítjuk az alma és a birs alanyait, a magas törzsű ribiszke alanyát, az aranyribiszkét, a ribiszke és a köszméte (egres), valamint a ribiszkeköszméte (például a Josta) nemes fajtáit, a fügét. A  legtöbb, dugványozással szaporítható díszcserje – mint amilyen az aranyfa, a jezsámen, a szirti gyöngyvessző, a hortenzia, a nyáriorgona, a japánbirs, a ribiszke díszváltozatai, az orgona, a hársfajták és a labdarózsa – bujtással is gyökeresedik. Oltott növényeket feltöltéses bujtással lehetőleg ne szaporítsunk, mert az alany sarjai fajtakeveredést okoznak. Kivétel, ha az alanyból sarjadzó gyümölcsfának az alanyát akarjuk így megsokszorozni. Ilyenkor is szükség van a növényvédelemre, mert a feltöltött sarjak között megtelepszik a vértetű. Az almafák közül az M 4 alanyúak gyakran hoznak sarjakat, ezek feltöltögetve könnyen meg is gyökeresednek. A  gyümölcsfákon képződött sarjakat azonban rendszeresen ne gyökereztessük, mert ez gyengíti a fát és növeli a vértetűfertőzés veszélyét. Ha rendszeresen akarunk róluk szaporítani, inkább ültessünk el néhány gyökeres sarjat anyanövénynek, melyeket 2-3 éven keresztül erőteljesen (egy-két rügyre) visszametszünk, ezután kezdhetjük feltölteni. Egy-egy jól karbantartott anyatőről 10-20 gyökeres sarjat is leszedhetünk évente. Hasonlóképpen jól meggyökeresednek a Colt cseresznyealany sarjai is. A meggysarjakat azonban így ne szaporítsuk, mert azok gyökérsarjak, s az egész kertet behálózzák. A  gyökeres bujtványcsemetéket szemzésre nevelhetjük fel a következő évben, erről részletesen az Oltványnevelés című fejezetben írunk.

Termő ribiszke- és köszmétebokroknak, ha csak néhány csemetére van szükségünk, elegendő az egyik felét vagy csak egy-egy ágát visszametszeni, és a fiatal hajtásokat feltöltögetni. Ezeknek a vesszői, idősebb gallyai is jól meggyökeresednek, ha feltöltögetjük őket, így szinte kész termő bokrot kapunk a szaporítás után. vesszőfektetés Nagy szaporulatot eredményező bujtásmód. A  vesszők hosszában könnyen meggyökeresedő növények, kúszócserjék szaporítására nagyon jó eredménnyel használható. Nevezik sugaras vagy kínai bujtásnak is (108. ábra). Az anyanövényt erős metszéssel úgy neveljük, hogy a tövön csak egyéves vesszők legyenek. A bujtást korán tavasszal, a rügypattanás előtt készítjük. Az anyanövénytől 108. ÁBRA

a)

b)

b 69 b

Bujtás vesszőfektetéssel a) a vesszőket a talaj felszínére vagy sekély árokba húzzuk és kampózzuk le, b) a rügyekből képződő hajtások meggyökeresednek

kiindulva, sugárirányban, 10-15 cm mély árkokat készítünk, ezeknek az aljába lehajlítjuk, és kampókkal rögzítjük a vesszőket, hogy vízszintesen maradjanak. Ebben a helyzetben a rügyek zöme kihajt, és növekedni kezd. Amikor a hajtások az árokból kiemelkednek, vagyis elérik a 10-15 cm magasságot, alapi részüket porhanyó, érett komposztfölddel takarjuk a hajtások mintegy feléig. A  hajtások növekedésekor ezt a feltöltést folyamatosan megismételjük, úgyhogy végül is mindegyiknek az alsó harmadát-felét takarja a föld, amíg a feltöltés a 20-30 cm magasságot el nem éri. Ezután, a nyár közepétől már csak a feltöltés folyamatos nedvesen tartásáról kell gondoskodnunk, és időnként gyomtalanítsuk a területet. Ezt a bujtást úgy is el lehet készíteni, hogy a hajtásokat nem árokba, hanem egyszerűen a porhanyóra elmunkált talajra fektetjük, ám ekkor a feltöltés jobban kiemelkedik a felszínből. Ősz végére az az évi hajtások és gyakran a lefektetett vesszők is meggyökeresednek. A töltést óvatosan bontsuk le, és a lefektetett vesszőt daraboljuk fel úgy, hogy min-

den új hajtáshoz elegendő gyökér is jusson. A  nehezen gyökeresedők esetében előnyös lehet, ha a vesszőt már a fektetéskor takarjuk 1-2 cm vastagságban földdel, s mielőtt az új hajtások a földtakarás alól a felszínre bújnának (megemelik a földtakarót), a takarást 1-2 cm-rel növeljük. Így a hajtások alapi része teljesen fénymentes körülmények között marad, s ez nagyon előnyösen hat a gyökeresedésre. Így szaporítjuk a liliomfák (magnólia) nagy virágú fajtáit, a klemátisz kerti változatait, a trombitacserjét, a som díszváltozatait, a mogyorófajtákat, a varázsmogyorót, a lilaakácot, a cserszömörce díszváltozatait, a gyümölcsfélék közül pedig az egres- (köszméte-), a füge- és a mogyorófajtákat. Közönséges bujtás A legegyszerűbb bujtásmód, az előzőekhez viszonyítva azonban kevés a szaporulat, mert egyetlen hajtásból a legjobb esetben is csak egy új növényt kaphatunk. E módszerrel az évi hajtást, egyéves vesszőt vagy idősebb, még hajlékony gallyrészt is

109. ÁBRA b)

a)

c)

Közönséges bujtás a) a visszametszett anyanövényen bujtásra alkalmas vesszők képződnek. Az anyanövényhez közel 40 cm mély gödröt ásunk vagy rést nyitunk a bujtásnak, b) a gödörbe vagy résbe hajlítjuk le a vesszőt, c) a bujtott vesszők gyökeresedés után, nyugalmi időszakban választhatók le az anyanövényről

b 70 b

110. ÁBRA

b) a)

d)

c)

A bujtványok gyökeresedésének serkentése a) csavarás, b) behasítás, c) drótozás, d) gyűrűzés

bujthatunk (109. ábra). A munkát általában tavasszal végezzük, de az új hajtásokat is legkésőbb június elejéig-közepéig bujtani kell. A közönséges bujtás készítésekor az anyanövény mellett, a kiszemelt hajtás irányában, ásóval a talajba szúrunk, és oldalirányú mozgatással néhány cm széles rést nyitunk. Ebbe a résbe hajlítjuk le a hajtást vagy a vesszőt úgy, hogy a csúcsa a talajfelszín fölé emelkedjék, ívesen meghajlított része pedig a rés aljára kerüljön. A rést porhanyó földdel feltöltjük, és lábbal tömörítjük. Ha a bujtott vessző nem maradna meg a rés alján, kampóval rögzítsük. Fontos, hogy a vessző minél meredekebben legyen lehajlítva a talajba, mert ha emelkedő íve marad, azon sok új hajtás képződik, és így a gyökeresedés vagy gyenge lesz vagy elmarad, illetve a bujtványcsemeténk lesz gyenge. A  lehajlítást és a gyökeresedést is elősegíti, ha a bujtott vesszőt a földbe kerülő részén megcsavarjuk, óvatosan megropogtatjuk. A  gyökeresedést gyűrűzéssel is elősegíthetjük. Legegyszerűbb, ha a bujtás legalsó pontján egy drótdarabot csavarunk a hajtásra. Amint a hajtás vastagszik, a drótgyűrű belevág, ami tápanyagtorlódáshoz, ezáltal jobb gyökeresedéshez vezet. Gyűrűzhetünk úgy is, hogy a háncsot 0,5-1 cm szé-

lességben, két helyen körbevágva lefejtjük a vesszőről, így bujtjuk az előkészített résbe. A vessző feléig húzódó, fölfelé irányuló bemetszés szintén segíti a gyökeresedést, a nyílásba azonban egy pici kavicsot, műanyag lapot vagy gyufaszálat helyezzünk, nehogy idő előtt összeforrjon (110., 112. ábra). Nyár folyamán az anyanövény környezetében óvatosan kapáljunk, hogy meg ne sértsük a leendő bujtványcsemetét. A  talajt se hagyjuk kiszáradni. Szükség esetén a bujtások hajtásai mellé szúrjunk egy-egy karót, s a hajtásokat kössük hozzájuk. Ez különösen a kúszó növények számára fontos. Ősz végén bontsuk ki a bujtásokat, s ha meggyökeresedtek, az anyanövényről leválasztva, új növényként állandó helyre ültethetjük. A  nehezen gyökeresedőknek, mint amilyen a mogyoró, a liliomfa, a varázsmogyoró, esetleg több év is szükséges a meggyökeresedéshez. A  kúszónövényeknek egy-egy hosszú hajtását több helyen is lebujthatjuk, majd ismét a talaj felszíne fölé íveljük (111. ábra). Ennek a módszernek hullámos bujtás a neve. Egy hajtásból annyi új növényt kaphatunk, ahány helyen lebujtottuk. A nagyvirágú klemátiszok kúszó hajtását a szárcsomónál kampózzuk le a talajba süly-

b 71 b

111. ÁBRA

A nagyvirágú klemátiszokat hullámos bujtással, a földbe süllyesztett cserepekben gyökereztetjük 112. ÁBRA

lyesztett cserépbe. A  rügyekből képződő hajtások alapi részét komposzttal kupacoljuk föl. A  gyökeresedés nyár végén, ősszel kezdődik, ezért a cserepes csemetét csak a következő év tavaszán ültessük új helyére. Közönséges bujtással szaporíthatjuk a japánbirset, a gyertyánt, a liliomfát, a varázsfát, a fűszercserjét, a hólyagfát, az orgonafajtákat, a hársakat, a labdarózsát és a vele rokon bangitafajokat, a havasszépét (rododendron), valamint a fenyők közül a kúszó, talajra fekvő borókákat. A  kúszónövények közül közönséges vagy hullámos bujtással szaporítható a kúszó farkasalma, a fatekercs, a lilaakác, a klemátisz és a trombitacserje. A  gyümölcsfajok közül elsősorban a mogyoró, a szeder, a füge szaporításakor használható ez a módszer, de a birs és a naspolyabokrok egy-egy talajhoz közel hajló ágával is megpróbálkozhatunk. Szobanövényeink közül a tarka levelű borostyánfajták és más, a szárukon könnyen gyökeresedő kúszónövények szaporításakor alkalmazható ez a módszer. A szeder fejbujtása

Ha a lebujtott vesszők fölött a talaj színén hálót helyezünk el, és azt még földdel takarjuk, a meggyökeresedett bujtványok belenőnek a hálóba, önmagukat gyűrűzik meg

Akinek van szeder a kertjében, biztosan megfigyelte már, hogy ha a lecsüngő hajtások csúcsára kapáláskor véletlenül föld kerül, a hajtáscsúcs rövidesen megduzzad, b 72 b

113. ÁBRA

114. ÁBRA

A szeder felbujtásakor a talajba kerülő hajtáscsúcs megduzzad, gyökeresedik, majd pedig visszafordulva új növényt képez

gyökereket fejleszt, majd a talajban visszafordulva, fölfelé kezd növekedni, s így ősz végére egy teljesen új növényt kapunk. Ezt a tulajdonságot használjuk ki a fejbujtáskor. Nyár közepén a hajtáscsúcsot egy kapavágásnyi mélységű kis gödörbe vezetjük, és földdel takarjuk (113. ábra). E módszer nagy előnye, hogy termő ültetvényben a termés befolyásolása nélkül használható, nem kell az anyanövényt visszavágni, a következő évi termést adó hajtásokat szaporítási célra felhasználni. Ugyanígy szaporítható a málna és a szedermálna is. levegőbujtás Elsősorban szobanövények szaporítására ajánljuk; üvegházban, lakásban, de szabadban is készíthető (114. ábra). A  bujtás helyén a vesszőt, szárat ferdén fölfelé, félig bemetsszük és kis kaviccsal vagy gyufaszállal kitámasztjuk, hogy össze ne forrjon. A szárat meg is gyűrűzhetjük a gyökeresedés elősegítésére (lásd 110. ábra). Ezután a sebhelyet nedves vattával vagy finom tőzegmohával vegyük körül, kívülről fóliával burkoljuk, majd a seb alatt és fölött szorosan kössük át, hogy ki ne száradjon. A  burkolóközeget tartsuk nedvesen. Néhány hét vagy hónap elteltével a sebzés feletti rész meggyökeresedik. Amint a gyökerek megerősödtek, a bujtást a gyökerekkel együtt lemetsszük az anyanövényről, és új növényként becserepezzük vagy állandó helyére ültetjük. Az anyanövény a visszametszés következtében többnyire elágazódik, s akár további szaporításokra is felhasználható.

A felkopaszodott szobanövények (például a rákvirág) csúcsából légbujtással megfiatalított példányt kaphatunk

A  mennyezetet elérő, felkopaszodott fikuszok, buzogányvirágok megmentésének, megifjításának kiváló módszere a légbujtás, ami azzal az előnnyel is jár, hogy a megmetszett anyanövények a bujtás után elágazódnak, s így visszanyerhetik díszítőértéküket. A  légbujtás félbevágott műanyag pohárral vagy cseréppel is burkolható. A szőlő bujtása Homoki szőlőkben, ahol saját gyökerű nemes fajtákat telepítettünk, a bujtás, elsősorban a közönséges bujtás sokoldalúan, s nem csak szaporításra használható. A  nemes vesszőket közönséges bujtással meggyökereztetve szaporításra is használhatjuk. A  lebujtott vesszők azonban zavarják a művelést, ezért ritkán élnek vele, inkább a dugványozást választják. A  szőlő már egy kapavágás mélységbe bujtva is meggyökeresedik, ez a módszer a porbujtás (115. ábra). A  tőkepótló bujtás hiányzó szőlőtőkék helyén, kora tavasszal, nyugalmi időszakban készül (116. ábra). Itt a vesszőt mintegy 40 cm mély gödörbe bujtjuk le valamelyik

b 73 b

115. ÁBRA

A porbujtás a közönséges bujtás változata; homoki szőlőkben sekély földtakarással végezzük 116. ÁBRA a)

b)

c)

Vesszőfektetés és tőkepótló bujtás a) vesszőfektetéssel egy vesszőből több csemetét kaphatunk, b) tőkepótló bujtással idős szőlőt ifjíthatunk, c) a bujtás levágása a tőkéről

b 74 b

szomszédos tőkéről, közönséges bujtással. A vesszők megcsavarása, ropogtatása serkenti a gyökeresedést. A szőlő döntésével (117. ábra) az anyanövény maga is megújítható. Ehhez a tőkét körbeássuk, talpgyökereit az egyik oldalon elmetsszük, hogy a tőketörzset a gödör fenekére fektethessük. A tőkén meghagyott egy vagy több vesszőt a kívánt tőkehelyekre irányítva a gödröt földdel betakarjuk, s a talajfelszínen a meghagyott veszszőket karóhoz kötözzük. A bujtással nyert szőlőtőkék gyorsan fejlődnek és hamar számottevő termést is adnak (118. ábra). Elöregedett szőlők felújítására használható ez a módszer. Új művelésmód kialakítására is lehetőséget ad. Oltványszőlőkben, ahol a talajban filoxéraveszély van, csak az alanyt szabad bujtani, s erre zöld- vagy fásoltással olthatjuk majd a nemes fajtákat. Módszere a közönséges bujtás, ezt használjuk a zölden beoltott hajtások meggyökereztetésére is.

dugványoZáS

117. ÁBRA a)

trágya

b)

A döntés sajátos bujtásmód, amelynek során az anyatőke is a föld alá kerül. Idős szőlők ifjítására és átoltott tőkék fiatalítására szolgál a) zöldoltás döntése, b/ pótlásként szolgáló tőkefiatalítás

Az ivartalan (vegetatív) szaporításnak ez a legáltalánosabb módja. Dugványozáskor az anyanövényről leválasztott részt – a hajtást, levelet, vesszőt, gyökeret – meggyökereztetjük. A dugványozás alapja, hogy a növényi részek járulékos gyökereket fejlesztenek és regenerálódnak. A  metszési felületen hegszöveg (kallusz) keletkezik, végül kihajt a rügy, s ekkor létrejön az új növény. Bizonyos növénycsoportok, például a pillangósvirágúak nehezen vagy egyáltalán nem képesek járulékosgyökér-képződésre.

118. ÁBRA a)

Hajtásdugványozás Az anyanövényről leválasztott leveles hajtásrészek általában jól meggyökeresednek. A  lágy és fás szárú növényeket a hajtások feldarabolásával készített dugványokkal szaporíthatjuk. A hajtásdugványok kevés szilárdító szövetet és sok vizet tartalmaznak, a rajtuk levő levelek pedig sok vizet párologtatnak, ezért gyökereztetéskor az egyik legfontosabb feladatunk a dugványok párologtatásának csökkentése és a víz pótlása. Ezt a célt a dugványok zárt, magas (96-98%) relatív páratartalmú légtérbe helyezésével, árnyékolással, hűtéssel és a levélfelületen felszívódó víz pótlásával, permetezéssel lehet elérni. b 75 b

b)

Egyedi bujtásmóddal, például kiállításra, szép, termő tőkét nevelhetünk a) kosaras, b) cserepes bujtás

119. ÁBRA

a)

b)

c)

d)

Rügydugványok, levélrügydugványok gyökereztetése a) szőlő rügydugvány, b) levélrügydugvány, c) fikusz levélrügydugvány, d) rákvirág szárának feldarabolása

A  hajtásdugványokban kevés a tartalék tápanyag, ezért a gyökeresedéshez a dugványok levélfelületére, annak normális működésére is szükség van. Az asszimiláció során képződő szénhidrátok és bizonyos másodlagos anyagcseretermékek a hormonokkal együtt szerepet játszanak a gyökeresedésben. Ehhez a dugványoknak fényre is szükségük van. Az árnyékolással csak anynyira éljünk, amennyire ez a túlzott párologtatás megakadályozásához szükséges. A leveleket legföljebb felezzük, ne kurtítsuk meg nagyobb mértékben. Ha a környezeti feltételek (például a vízpermetezés) lehetővé teszik, a leveleket teljesen hagyjuk meg, legföljebb csak a helytakarékosság miatt kurtítsunk. A hajtásokból teljes hosszukban készíthetők dugványok, noha a hajtások fejlettsége – az alaptól a csúcsig – nagyon különböző. A  hajtáscsúcsban és az alatta levő néhány ízközben szilárdító rostok még nem vagy

csak alig alakultak ki. Az ilyen hajtás sima felülettel, pattanva törik. Lejjebb egyre több szilárdító elem jelenik meg, a hajtás már szálkásan törik vagy nem is lehet eltörni. A fás növények hajtásainak alapi részén május-júniusban kezdődik meg a fásodás. Nyár közepére a hajtás megfásodik, a hajtáscsúcs sem növekszik tovább, záródik, s fokozatosan kialakul a fajra, fajtára jellemző héjkéreg, a háncs és a farész tagozódása. A  hajtásdugványoknak, függetlenül attól, hogy a hajtás mely részéből készültek, a levelek miatt nagyjából azonos igényeket támasztanak a környezeti feltételekkel szemben. A lágy szárú dísznövények közül a krizantém, a bojtocska, a pelyvavirág, a virágcsalán, a vízifukszia dugványozásához általában a kevés szilárdító elemet, tartalmazó hajtáscsúcsot használjuk. Ezek intenzívebb kezelést igényelnek. A  legtöbb hajtásdugvány alapi része, tehát a gyökeresedési zóna többé-kevésbé fásodott. Kora tavasszal a

b 76 b

Dugványok készítése, kezelése Lehetőleg egészséges, fajtaazonos, jó tulajdonságokkal rendelkező anyanövényekről szedjünk dugványokat. Nagyobb menynyiségben való szaporításhoz a kiválasztott anyanövényeket erőteljesen metsszük viszsza, hogy sok, dugványozásra alkalmas hajtást hozzanak. Lágy szárú növényeken, szobanövényeken a rendszeres dugványszedés erőteljes elágazódást, sok hajtást eredményez. Néhány dugványt azonban egy-egy ág visszametszésével vagy akár visszametszés nélkül is szedhetünk a szabadföldi fákról, cserjékről, fenyőkről, szobanövényekről. A  dugványok mérete különböző lehet. A  legkisebb dugványon egy levél és egy rügy van, ez az úgynevezett levélrügydugvány. A levélhez a szárcsomó alatt és felett 1-1 cm-nyi szárrészt is vágjunk. Ezt egyes hosszú ízközű növények esetében használjuk, sajnos azonban csak gondos ápolással gyökereztethetők meg, és hosszabb idő alatt válnak kész növénnyé. Levélrügydugvány készíthető a fikusz szárából. Levelenkénti feldarabolással szaporíthatjuk a szőlőt. Ezeknél a szárrész vízszintesen fekve kerül-

b 77 b

120. ÁBRA

a lágy hajtáscsúcsot eldobjuk

a egyik levelet eldobjuk

kétrügyes szárcsomó

szárhossz kb. 4 cm

szobában, ablakpárkányon vagy üvegházban, fagymentesen átteleltetett és meghajtatott anyatövek hajtáscsúcsaiból készíthetünk dugványokat. Ilyenkor dugványozzuk a krizantémot, a szegfűt, a bojtocskát, a vízifuksziát, a pelyvavirágot, a virágcsalánt, a hamvaskát. A  szabadföldi növények közül a nagyvirágú klemátiszok hajtatott anyatöveiről is jó eredménnyel dugványozhatunk ebben az időszakban. A  szabadföldi fás növények hajtásdugványozása május végén, június elején kezdődhet, amikor a hajtások még intenzíven növekednek. A  könnyen gyökeresedők fásodó hajtásai még július-augusztusban is hoznak gyökeret. Ilyen például a borbolya, az aranyvessző, a gyöngyvirágcserje, a hóbogyó, az orbáncfű, a fagyal, a jázmin, a jezsámen, a boglárcserje, a lonc, a pimpó, a ribiszke díszváltozatai, a gyöngyvessző, a rózsalonc. Egyesek, mint a vörös levelű cserszömörcefajták viszont akkor gyökeresednek jobban, amikor a hajtások csúcsa a növekedést éppen befejezte. A lomblevelű örökzöldek hajtásai a nyár folyamán, júliustól októberig gyökereztethetők. Ilyenek az örökzöld borbolyák, a madárbirsek, a kecskerágók, a magyal, a puszpáng, a havasszépe (rododendron), a tűztövis. Nyár végén, ősz elején dugványozzuk a fenyőfélék közül a borókaváltozatokat, a ciprus és az álciprus fajtákat, az életfát, a tuja és a tiszafa fajtáit. A meggyökeresedett dugványokat lombtakarással teleltetjük, s csak a következő év tavaszán cserepezzük vagy ültetjük erősítőiskolába. A  gyümölcsfajok közül hajtásdugványozással szaporítható a kivi, az áfonya, a szeder, a ribiszke, a ribiszkeköszméte, a homoktövis, a citrom. Egyes, egyébként szemzéssel szaporított gyümölcsfajok hajtásdugványai is meggyökeresednek, mint például a meggy, az őszibarack, a szilva, a kajszi, a birs, a naspolya. Néhány szobanövényről, amennyiben megfelelően fejlettek a hajtásaik, bármikor szedhetünk dugványokat. A  pletyka, a borostyán, a szobafutóka hosszú, kúszó hajtásait feldarabolva fej- (csúcsi) és szárdugványokat egyaránt készíthetünk. A felkopaszodó szárúak, mint a buzogányvirág, a fikusz, a rákvirág fejdugványából gyorsabban kapunk kész növényt, a levél nélküli szárrészt pedig feldarabolás után meggyökereztethetjük (119. ábra).

Levélrügydugvány készítése nagyvirágú klemátisz szaporításához

121. ÁBRA nagylevelű fajok

hajtáscsúcs

szárdarab

oldalhajtás

kislevelű fajok

Hajtásdugványok készítése lomblevelű cserjékről

b 78 b

122. ÁBRA

a)

b)

Dugványkészítés fenyőkről a) kalapácsos, b) szakított dugvány

jön a közegbe (lásd a 119. ábra). A  nagyvirágú klemátiszfajtákból szintén egyrügyes dugványokat készítünk, itt a rügy alatti szárrész 4-5 cm hosszú, amit függőlegesen dugványozunk (120. ábra). A jobb gyökeresedés érdekében a rügy alatti szárat kétoldalt bemetsszük, a héjkérget fordított U alakban sekélyen levágjuk.

A legtöbb növényből legalább két szárcsomót (levelet vagy levélpárt) tartalmazó dugványt készítsünk. Leggyakoribb a 4-6 levélből, levélpárból álló dugvány (121. ábra). Az alsó 1-2 levelet, levélpárt a dugványnak azon a részén, amely a talajba kerül, távolítsuk el. A  nagyobb levelű fajok felső, megmaradó leveleit a helytakarékosság érdekében kurtít-

b 79 b

suk felére, vagyis a levéllemez felét éles késsel, metszőollóval vágjuk le. A dugványokat alapi részükön éles késsel vagy metszőollóval, a szárcsomó alatt 1-2 mm-rel, a szárra merőlegesen vágjuk el. Egyes virágokról, például a muskátliról, szegfűről jobb törni a dugványokat, így alapi részük nem fertőződik. Nehezen gyökeresedő fás növények (alma, mályvacserje, liliomfa, klemátisz) dugványának alapi részét két-három cm mélyen bemetsszük vagy a héjkérget oldalt, fordított U alakban egészen a farészig levágjuk. A fenyőkről is az előzőekben leírtak szerint vágjunk dugványt (122/a ábra) úgy, hogy annak alapi része már fásodott legyen. A  fenyődugványokat szakítani is lehet (122/b ábra), aminek a gyorsabb munkavégzés mellett fő előnye, hogy az idősebb farészt is tartalmazó dugványtalp jobban gyökeresedik. A tűlevelűeknél a tűleveleket, a pikkelylevelűeknél pedig az oldalhajtásokat szedjük le a dugvány gyökereztető közegbe kerülő, alapi részéről. A gyökeresedés serkentése Sok növényfaj dugványa különösebb kezelés nélkül is meggyökeresedik. A  nehezen gyökeresedők gyökérképződését különböző serkentőhormonokkal segíthetjük vagy gyorsíthatjuk. A  rendkívül összetett gyökeresedési folyamatban fontos a hormonok szerepe. Közülük leggyakrabban az

úgynevezett auxinok hiánya miatt marad el vagy lesz gyenge a gyökeresedés, így ezekkel érhetünk el nagyon látványos eredményeket. A természetes auxinokhoz hasonló vagy erősebb hatású a kevésbé bomlékony és a gyakorlatban is könnyen használható, mesterséges úton előállított 1-naftil-ecetsav és az általánosabb hatású 1,3-indolil-vajsav. Nyugat-Európában ugyanilyen hatóanyagú gyökereztető készítményeket lehet kapni különböző fantázianeveken (Seradix, Rhizopon, Wurzelfix, Promosteck, Jiffy Grow), por, oldat vagy vízben oldható tabletta formájában. A  hazai forgalomban kevés az ilyen készítmény (lásd az 1. táblázatot), ezért a kertészkedők maguk kénytelenek előállítani a szükséges koncentrációjú oldatot vagy porkeveréket. (Az elkészítés receptjét az általános részben, a Serkentőszerek, segédanyagok cím alatt részletesen leírtuk.) A  fás növények egy részénél az alkoholos oldat hatásosabb (feltehetően az alkohol gyökeresedést gátló anyagokat is kiold a dugványokból), a kezelés viszont körülményesebb. Kezeléskor a készítményből kisebb mennyiséget lapos üvegtálba töltünk, és ebbe mártjuk a dugványok alapi részét, 1-2 cm hosszan. Ezt követően a dugványokat fél–egy órára tiszta vízbe állítjuk, hogy az alkohol kioldódjék, ami egyébként a növényeket is mérgezi (123. ábra). Sokkal egyszerűbb a kezelés, ha a hatóanyagot por formájában, talkum vivőanyag-

123. ÁBRA

124. ÁBRA

Dugvány kezelése alkoholos gyökereztetésserkentővel: 5 másodpercre az oldatba mártjuk, lecsöpögtetjük, majd egy órára vízbe áztatjuk

A por alakú serkentőszer vivőanyaga talkum; egyszerűen kezelhetők vele a dugványok

b 80 b

gal juttatjuk a dugványok talpára. Lágy szárú növényekhez elsősorban ezt a kezelést ajánljuk, de a fásnövények dugványait is eredményesen és jóval egyszerűbben kezelhetjük ezzel a készítménnyel. Kezeléskor a dugványok talpát mártsuk 1-2 cm mélyen a porba, s ezután tűzdeljük a gyökereztető közegbe (124. ábra). Gyökereztető közegek A  gyökereztetés közege legyen levegős, emellett elegendő vizet is tartalmazzon és fertőzési forrásoktól mentes legyen. A legolcsóbb, könnyen beszerezhető gyökereztető közeg a homok, de benne a dugványok gyökerei merevebbek, törékenyebbek az átlagosnál. (A homok tisztításáról a könyv elején, A szaporítás közegei cím alatt szóltunk részletesen.) Tőzegben a dugványok nagyon jól gyökeresednek, gyökérzetük sűrűn elágazó, bojtos lesz. A hangafélék gyökereztetésére csak a rostosabb szerkezetű, savanyú kémhatású, úgynevezett fehér tőzeget használhatjuk. Tőzeggel javíthatjuk az olcsó homok tulajdonságait. Keverékük levegős, jó a víztartó képessége. Perlittel is keverhetjük a tőzeget (4-8:1 arányban), ez azonban drága, csak igényes növények gyökereztetésére érdemes használni. A  gyökereztető közeg iránti igényeknek leginkább a földkeverékek felelnek

meg. A  virágüzletekben, kertészeti szaküzletekben kapható földkeverékek vagy maga a kerti föld komposzttal, homokkal keverve alkalmas egyes könnyen, gyorsan gyökeresedő növények gyökereztetésére. A  szobanövények közül közvetlenül földkeverékbe dugványozhatjuk a muskátlit, a pletykát, a csokrosinda indanövényeit, a szingóniumot(nyíllevelet), a szobafutókát. A  földkeveréket töltsük tiszta cserepekbe, majd cserepenként 3-5 dugványt tűzdeljünk az enyhén tömörített földbe. A gyökeresedésig árnyékos helyen tartsuk a cserepeket, gyakran, kis mennyiségű vízzel öntözzünk, s ha lehetőség van rá, teremtsünk párás környezetet. A  földkeverékek hátránya, hogy nagyobb bennük a fertőzésveszély. Vízkultúra Szobanövényeink egy részén olykor szabad szemmel is látható vagy a szár felszíne alatt láthatatlanul megbúvó gyökérkezdemények vannak a szár teljes hosszában, gyakrabban csak a szárcsomók környékén. Az ilyen növények szárát feldarabolva, 4-6 leveles dugványokat készíthetünk. Befőttesüvegben, vízbe állítva, gyökérkezdeményeik hamar növekedni kezdenek, a dugványok megygyökeresednek. A legtöbb kúszó szárú, úgynevezett ámpolnanövény (filodendron, szobafutóka, szingónium, pletyka, borostyán) jól szaporítható ezzel a módszerrel. Más

125. ÁBRA

a)

b)

Szobanövények gyökereztetése vízkultúrában a) mályvarózsa és leánder, b)pletyka és szobafutóka

b 81 b

szobanövények, például a rákvirág, a virágcsalán, a bunkóliliom, a buzogányvirág, a dracéna, a fikusz, a fukszia, a csavarpálma fejdugványa és dugványai is jól gyökeresednek így (125. ábra). A  fás szobanövények közül a fikusz, a kínai hibiszkusz, a leander vagy a fukszia hajtásain nincsenek ugyan gyökérkezdemények, a dugványok azonban vízkultúrában 4-6 hét alatt meggyökeresednek. Ha a vízben gyökereztetett dugványokat cserépben kívánjuk továbbnevelni, a gyökeresedés után mielőbb cserepezzük be őket. Egyesek azonban, mint a pletykafélék, a szobafutóka, hosszabb ideig is jól tenyésznek vízkultúrában, különösen, ha időnként egy-egy csipetnyi tápsót adunk a vízhez. Kúszó, csüngő növényekből a gyökeresedés után 5-10 dugványt is ültethetünk egy-egy cserépbe, ekkor kapunk csak igazán mutatós növényeket. A  vízben gyökereztetett dugványokat a gyökeresedés idejére a virágállványon, ab-

lakpárkányon helyezhetjük el, különösebb ápolást nem igényelnek, az erős napfénytől azonban óvjuk őket. Gyökereztetés a lakásban Néhány dugvány gyökereztetéséhez nincs szükség költséges berendezésre, egyszerű eszközökkel is jó eredményt érhetünk el (126. ábra). Kevés dugványt cserépben, műanyag pohárban is meggyökereztethetünk. A  közeget töltsük új vagy tisztára mosott cserépbe, műanyag cserépbe, s ebbe tűzdeljük a dugványokat. A cserepeket a gyökereztetés idejére tegyük megfelelő méretű fóliazacskóba. Finom porlasztású kézi permetezővel permetezzünk vizet a levelekre, majd a zacskót fölül összefogva, gumigyűrűvel zárjuk le, állítsuk ablakpárkányra, virágállványra. A  zacskót időnként felnyitva, vízpermettel frissítsük fel a leveleket. A gyökeresedés után a zacskót mind hosszabb ideig hagy-

126. ÁBRA

a)

b)

d)

c)

e)

Hajtásdugványok gyökereztetése szobában, ablakpárkányon, erkélyen a) fóliazacskóban, b) befőttesüveg alatt, c) műanyag dobozban, d) fóliaborítással, e) üveglapokból készült szekrényben

b 82 b

juk nyitva, így szoktassuk szabad levegőhöz a növényeket. Edzés után a gyökeres dugványok egyenként becserepezhetők, a szabadföldi növények erősítőiskolába ültethetők. Nagyon jól használhatók „szaporítószekrényként” a háztartási célra, élelmiszerek tárolására készült, átlátszó fedelű műanyag dobozok, amelyek elhelyezhetők ablakpárkányon, virágállványon. Ezekbe a dugványokat kis cserepekben, műanyag tálcákon tehetjük, a légtér fedéllel zárható, és rendszeres kézi permetezéssel magas páratartalmat hozhatunk bennük létre. Nagyobb mennyiségű dugvány gyökereztetésére szaporítóládát vagy 10 cm magas, perforált falú műanyag gyümölcsös rekeszt használhatunk. Ez utóbbiban mindig levegős marad a közeg. A rekeszeket háromnegyed magasságukig töltsük meg, a közeg felszínét lapogassuk le, enyhén tömörítsük, majd sorokba tűzdeljük a dugványokat. A  tűzdelést tűzdelőfával, vagyis ceruzavastagságú, kihegyezett, 10-15 cm hosszú pálcával végezzük. Ezzel készíthetünk lyukat a dugvány szárának, majd ezzel tömörítjük a közeget a dugvány körül. A sor- és tőtávolság a dugványok méretétől függ. Apró levelű, kisméretű dugványokat 1-3 cm-re dugványozhatunk. A  legtöbb növénynek elegendő 3-6 cm távolság, a nagyobbak 6-8 cm-re legyenek egymástól. A nagylevelűek helyigényét a levelek kurtításával mérsékelhetjük. A  sorok helyét legegyszerűbben úgy jelöljük ki, hogy egy vonalzót élével a tömörített közeg felületére nyomunk. Készíthetünk olyan sorjelölő lécet is, amelybe a tőtávolságoknak megfelelően szögeket verünk úgy, hogy néhány centire kiálljon a hegyük. Ezt a közegre nyomva, elkészíthetjük a sorban a dugványok számára szükséges lyukakat. Szaporítóládák, rekeszek fölé szögezzünk vagy ragasszunk vékony léckeretre fóliaborítást, így alakíthatunk ki szaporítószekrényt (126/c ábra), s ebben akár az erkélyen vagy a teraszon is gyökereztethetünk. Itt a dugványok állapotát folyamatosan figyelemmel kísérhetjük, szükség esetén finom vízpermettel frissíthetjük a leveleket. Hasonló szaporítószekrény alakítható ki egy szaporítóláda vagy -rekesz és néhány üveglap segítségével is (126/e ábra). A  ládát a közeggel töltsük meg, majd a dugványozás után négy, megfelelő méretű üveglapból kialakíthatjuk az oldalfalakat, egy ötödikből

pedig a fedlap lesz, amit levegőztetéskor és a dugványok permetezésekor leemelünk. Ilyen módszerekkel az igényesebb szobanövényeket és a szabadföldi díszfákat, díszcserjéket, fenyőféléket gyökereztethetjük a szobában, ablakpárkányon, virágállványon vagy a teraszon, erkélyen is. A  fóliából, üveglapokból kialakított szaporítószekrények még az üvegházban, fóliaházban is jó szolgálatot tehetnek. Kisebb mennyiségű dugványt így intenzívebb kezelésben részesíthetünk. Gyökereztetés fóliasátorban,  üvegházban A  kertben lévő fóliaalagút (127. ábra), nagyobb méretű fóliasátor vagy üvegház (128. ábra) kedvező körülményeket teremt a hajtásdugványok gyökereztetéséhez. Az ilyen berendezések zárt légterében gyakori, finom porlasztású öntözéssel kellően magas páratartalom érhető el, árnyékoló nádfonattal vagy többrétegű Raschel-hálóval pedig 127. ÁBRA a)

durva homok komposzt

b)

c)

Alacsony fólialagút hajtásdugványok gyökereztetésére a) a dugványsorok az ágyra merőlegesek, b) a fólia végét földdel vagy c) karóhoz kötve rögzítjük

b 83 b

128. ÁBRA

129. ÁBRA

a)

b)

Házi szaporításkor a párásításhoz elegendő a kézi vízporlasztó

c)

d)

Igényesebb szaporító-berendezések a kertben a) üvegház, b) fóliaház, c) melegágy üvegablakokból, d) léckeretre szögelt fóliaborítású dugványágy

megvédhetjük a dugványokat a tűző napsütéstől. Az e célra épített fóliaalagutakat úgy célszerű elhelyezni, hogy kihasználjuk a már meglévő fák természetes árnyékát. A nagyméretű fóliaházakban, üvegházakban, ahol növényasztalok, polcok is vannak, a dugványokat ládákban gyökereztessük, s a fóliából vagy üveglapokból készült szaporítószekrényeket is használhatjuk a párás környezet kialakításához. Nagyobb mennyiségű dugványhoz közvetlenül az előzőleg deszkakerettel körülvett növényasztalra terítsük a gyökereztető közeget. A ládában vagy a növényasztalon gyökereztetett dugványokat a gyökeresedés után cserepezzük be. Hajtásdugványokat, elsősorban szabadföldi díszfákat, díszcserjéket, fenyőket és gyümölcsfajokat gyökereztethetünk alacsonyabb fóliaalagútban vagy olyan fóliasátorban, ahol nincs növényasztal. Ekkor a fólia alatt jól elmunkált kerti földre 10-15 cm-es rétegben terítjük a gyökereztető közeget, ebbe tűzdeljük a dugványokat. A  gyökeresedés és edzés után bontsuk le a fóliát. A gyökerek átnőnek a talajba, s esetleg még egy-két évig, a szükséges méret eléréséig ugyanazon a helyen nevelhetők. A hajtásdugványok gyökereztetése során a leveleket tartsuk épségben, „működőképesen”. Ezt részben finom vízpermet szórásával érhetjük el. A  dugványok levelére juttatott víz kettős hatású. Legnagyobb haszna, hogy párolog, a párolgáshoz hőt

b 84 b

von el, hűti a környezetét. A  hűtéssel kialakuló alacsonyabb hőmérsékleten kevesebbet párologtatnak a levelek, s lelassul a lebontó jellegű anyagcsere-folyamat (a diszszimiláció). A  levelekre kipermetezett víz vékony bevonatot képez, ezt a dugványok a bőrszövetükön keresztül fölveszik, így részben pótolják vízveszteségüket. Néhány láda dugvány permetezéséhez egy-két liter űrtartalmú kézi permetező is elegendő (129. ábra). Nagyobb mennyiséghez automata vízpermetező rendszer szükséges. Automatikus vízpermetező rendszer Ahol rendszeresen nagyobb mennyiségű hajtásdugványt gyökereztetnek, érdemes az üvegházba vagy fóliaházba automatikus permetezőt építeni. Nem olcsó, viszont ha ki tudjuk használni, néhány év alatt megtérül a befektetés. Barkácsolni tudó és szerető kertészkedők villanyszerelő és vízvezetékszerelő segítségével összeállíthatják a rendszert. Az automata vízpermetező három fő részből áll: 1. a túlnyomást biztosító tartály és a vízvezetékrendszer, 2. a szabályozórendszer mágnesszeleppel és 3. a szórófejek. A  kommunális vízvezeték túlnyomása általában nem elegendő a szórófejek kifogástalan működéséhez, de a házi vízellátó tartály már megfelelő a szükséges 4-6 bar túlnyomáshoz. A vízvezetéket és a szórófejek felszálló csöveit a szórófejek szórásképének megfelelően átfedéssel helyezzük el a dugványágyásokban, lehetőleg úgy, hogy a vízszintes csövek vagy a talajban, vagy közvetlenül a talaj fölött legyenek, ne akadályozzák a munkát. Az ütközőlapos szórófejek közül a Teejet kellő finomságú permetet ad, a szűrőbetétje, valamint a beépített, csöpögést gátló rugós szelep biztonságossá teszi működését. A  szektoros szórásképű TK 1,5 vagy TK 2 jelű lapkával fölszerelve, egy liter alatt marad a percenkénti vízkiszórás. Másfél-két négyzetméterenként elegendő egy szórófejet fölszerelni. Az automatikus vízpermetezést az elektromos működtetésű mágnesszelep és az ezt működtető szabályozórendszer teszi lehetővé. A mágnesszelep nyit, megkezdődik a víz permetezése, s addig tart, amíg a mágnessze-

lep le nem zárja a víz útját. Legegyszerűbb a vezérlés időprogram-kapcsolókkal. Általában két kapcsolóórára van szükség. Az egyik az éjszakai és a nappali működést vezérli (éjszaka nincs vízpermetezés), 24 órás beosztású. Nyáron reggel 7-8 óra körül célszerű kezdeni a permetezést és este 7-8 óra körül abba kell hagyni. A  másik kapcsoló lehetőleg 10 perces beosztású legyen, így minden 10 percben, tetszés szerint, 20-40 másodpercnyi szórási időt állíthatunk be, a hőmérséklettől és a napfény erősségétől függően. A  csupán 24 órás időprogram-kapcsolók (például a Theben timer) önmagukban nem elegendőek a dugványok permetezésére, mert ezeknél a legrövidebb periódusidő 15-20 perc, ami öntözésre megfelel, a dugványoknak azonban sok ez a víz. A nappaliéjszakai működés vezérlésére is alkalmasak. Ma már kaphatók olyan elektronikus időprogram-kapcsolók (például Phytotronics vagy az ÉGI Sigmat AP-63 öntözésvezérlője), amelyeken a periódusidő (2-60 perc) és a szórási időtartam (10-120 másodperc) tetszőlegesen állítható. Az automatikus vízpermetezés mellett a fölösleges csurgalékvíz elvezetéséről is gondoskodni kell. A  dugványágyások aljára mindenképpen helyezzünk 15-20 cm vastag durva kavics vagy kőzúzalék drénréteget. A  gyökeresedési időszak után egyre ritkábban és nagyobb vízmennyiséggel permetezve edzhetjük növényeinket. Ezt a periódusidő és a szórási időtartam növelésével érhetjük el. Kettős fóliatakarás  Nagy légterű fóliasátrakban, fóliaházakban, üvegházakban automata vízpermetezés nélkül könnyen kiszáradhatnak a dugványok. Ezen belső fóliatakarással segíthetünk. A  belső fóliatakarásra egyszerű polietilén fóliát, fehér színű, árnyékoló hatással is bíró, úgynevezett tejfóliát vagy nagyon vékony, bizonyos mértékű gázcserét is lehetővé tevő, a párát azonban visszatartó fóliát használhatunk. A vékony fóliát közvetlenül a dugványokra is teríthetjük, a vastagabbat pedig horganyzott huzalból, műanyag csövekből készült belső vázra helyezzük. Kettős fóliatakarással elegendő lehet a dugványozást követő egyetlen permetező öntözés – akár a gyökeresedésig is –, de ha a száradás

b 85 b

jelei mutatkoznak, permetező öntözéssel frissítsük fel a dugványokat. A  túlöntözés itt is könnyen okoz rothadást, pusztulást. Lomblevelű díszcserjék nyári dugványozásakor a gyökeresedést követően először a belső fóliatakarást nyissuk fel egyre hoszszabb időszakra, így eddzük a növényeket. Nyár végén a külső fóliatakarást is lebonthatjuk, fokozatosan szoktatva növényeinket a szabadföldi körülményekhez. Fenyőfélék, örökzöldek tél végi dugványozásakor, üvegházban, a gyökeresedés után távolítsuk el a belső fóliát, majd amikor az üvegház belső légteréhez szoktatott dugványoknak elég nagy a gyökérzetük, cserepezzük be őket, s nyáron árnyékoló alatt neveljük tovább. Az ősszel gyökereztetett fenyő- és örökzöld dugványokat helyesebb fólia alatt átteleltetni, télire a fagyok ellen lombréteggel is takarva a dugványágyak talaját, s csak tavasszal cserepezzük be a gyökeres csemetéket. Hajtásdugványok ápolása Minden hajtásdugványt árnyékos helyen gyökereztessünk. A  szabadban, nyáron megfelelő a fák természetes árnyéka, s egyúttal ez a legolcsóbb. Ha erre nincs mód, nádból font árnyékolót vagy néhány rétegben színes műanyaghálót (Raschel-hálót) használhatunk a fóliaalagutak, fóliasátrak, üvegházak árnyékolására (130. ábra). A  dugványok a párás légtérben gyakran penészednek, rothadnak a rendszeres permetező öntözéstől, de a kettős fóliatakarástól is. A  lehulló leveleket folyamatosan gyűjtsük össze, szedjük ki a dugványok közül. A  penészes, rothadó foltokat a közeggel együtt óvatosan emeljük ki, hogy 130. ÁBRA

A fóliasátrat könnyű Raschel-hálóval árnyékolhatjuk

ne fertőzzék az egészséges növényeket. Ilyenkor ne öntözzünk, hagyjuk a leveleket megszáradni, azután permetezzük az ágyást gombaölő szerek megfelelő töménységű oldatával. A gyökeresedés után mind nagyobb vízadagokkal kell öntözni; a finom vízpermetet ritkább, de nagyobb adagú öntözés váltja fel. Később az árnyékolást is megszüntethetjük, a fóliatakarást bontsuk le, így növényeinket fokozatosan szoktatjuk a szabadföldi körülményekhez. A  szobanövények gyökeres dugványait általában kisméretű (6-8 cm-es) cserepekbe ültessük, s csak akkor tegyük át nagyobba, amikor a gyökér már teljesen átszőtte a földlabdát. Hasonlóképpen neveljük az örökzöldeket és a fenyőket is. A szabadföldi díszfák, díszcserjék, gyümölcsfajok gyökeres hajtásdugványait legjobb nyugalmi időszakban átültetni. Célszerű, ha a gyökeresedést követően még egy évig erősítőiskolában, 40-60 cm sor- és 4-5 cm tőtávolságra kiültetve neveljük a csemetéket, s csak ezután kerülnek állandó helyükre, így biztosabb az eredés. Az erősítőiskolában egyébként is gondosabb ápolásban részesíthetjük a fiatal növényeket. levéldugványozás Néhány szobanövényünk levelei vagy levélrészei úgy regenerálódnak, hogy meggyökeresednek, majd hajtáskezdemények alakulnak ki rajtuk, végül teljesen új növény fejlődik ki belőlük. E fajoknak a jól kifejlett leveleit vagy levélrészeit használjuk dugványozásra. A levéldugványok környezeti igénye, ápolása a hajtásdugványokéval azonos. Legismertebb az afrikaiibolya szaporítása levéldugványozással (131. ábra). A kifejlett levelek közül letörünk néhányat (levélnyéllel együtt) az anyanövényről, majd vagy gyökereztető közegbe tűzdeljük vagy egy pohár fenekére öntött, 1-2 cm mély vízbe állítjuk, s az elpárolgott vizet rendszeresen pótoljuk. A  levélnyél alapja rövidesen meggyökeresedik, majd apró hajtások jelennek meg rajta. Ha vízben gyökereztettünk, az anyalevéllel együtt ültessük földkeverékbe a dugványt. Amikor a sarjnövények 4-5 levelesek, a földből kiemelve, elegendő gyökérrésszel szét is oszthatjuk a töveket. A  szobafűpalka levélrózsája 2-3 cm-es szárrésszel együtt a víz felszínére helyezve

b 86 b

131. ÁBRA

132. ÁBRA

Afrikaiibolya levéldugványok gyökereztetése cserépben

gyökeresedik meg és hoz új sarjnövényeket. A levélzetet célszerű felére, harmadára kurtítani, hogy ne foglaljon nagy helyet, beleférjen egy pohárba. Gyökeresedés után ültessük virágföldbe. A tigrislevélből (szanzeviéria) a levél feldarabolásával készíthetünk levéldugványokat. A  hosszú, lándzsaszerű levelet 8-10 cm-es darabokra vágjuk. Ügyeljünk arra, hogy alapi részük kerüljön a közegbe, majd a hajtásdugványokhoz hasonlóan tűzdeljük és kezeljük őket. A levéldarab előbb meggyökeresedik, majd az alapi részéből hajtás fejlődik. A  folyamat eléggé lassú, egy-másfél év szükséges így egy új, mutatós növény neveléséhez. Levéldugványozással a tigrislevél sárga szegélyű vagy hosszanti fehércsíkos levelű fajtái nem tartják meg a csíkozottságot. A  begónia leveléből úgy is készíthetünk levéldugványokat, hogy néhány centiméteres lemezeket vágunk ki a levélerek mentén, ügyelve arra, hogy a lemezkék alapi része levélerek találkozási pontjánál legyen. A kivágott levéldarabkákat dugványozzuk (132. ábra). A levelekből úgy is nyerhetünk növényeket, hogy a levéllemezt a nagyobb levélerek találkozási pontja alatt éles késsel bemetsszük vagy a lemezből az erek szögében háromszögű darabokat vágunk ki, majd a levelet nedves gyökereztető közegre fektetjük, a metszési pontokra pedig kavicsokat helyezünk. Párás környezetben a metszési pontokon új, gyökeres növények képződnek. A bors-arc, a korallvirág, a varjúhájfélék leveleit úgy is dugványozhatjuk, mint az afrikaiibolyát, vagyis a levélnyelet a gyö-

Begónia levéldugványok az erek bemetszésével vagy levélfeldarabolással készülhetnek

kereztető közegbe tűzzük. A bors-arc a begóniához hasonlóan is szaporítható: a gyökereztető közegre kell fektetni a bevagdalt levéllemezt. A szabadföldi növények közül a kövirózsákat és a varjúhájféléket lehet a teljes levél felhasználásával levéldugványról szaporítani (133. ábra). A  gímpáfrányt levélnyéllel dugványozva szaporítjuk. 133. ÁBRA

A varjúhájfélék levele homokban könnyen gyökeresedik

b 87 b

Fásdugványozás A  szabadföldi díszfák, díszcserjék, egyes gyümölcsfajok és a szőlő egyéves, beérett vesszői dugványozásra alkalmasak, hiszen az anyanövényről leválasztva meggyökeresednek. A vesszőkből nyugalmi állapotban készült dugványok a fás dugványok. Ezeken nincs asszimiláló és párologtató levélfelület, ezért kezelésük egyszerűbb, mint a hajtásdugványoké. Fás dugványokat a nyugalmi időszak kezdetétől, lombhullástól egészen rügypattanásig szedhetünk. Azokról a fajokról, amelyeknek rügyei egy-egy tél végi fölmelegedés hatására megduzzadnak (például a bodza, a lonc) vagy tavasszal nagyon korán fakadnak (ribiszkefajták és díszváltozatok), a nyugalmi időszak kezdetén szedjünk fás dugványokat. A  később fakadókról (mint amilyen a tamariska, a jezsámen) akár március végén is szedhetünk vesszőket dugványozásra. Hogyan vágjunk dugványt? 

134. ÁBRA b)

0,2–0,3 cm

20–25 cm

a)

1–1,5 cm

Könnyen gyökeresedik egyebek között a fűz, a nyár, a tamariska, a jezsámen, a ribiszke. Ezeknek teljes hosszában meggyökeresedik a vesszője, tehát a vessző alapjától a csúcsig készíthetünk dugványokat. A nehezen gyökeresedők (alma, birs) vesszőjének középső része vagy az ággyűrűvel vágott alapi része könnyebben fejleszt járulékos gyökeret. A  birs, a köszméte és a platán fás dugványai jobban gyökeresednek, ha a dugvány alapjához a vesszőt hozó idősebb részből a vessző alatt és fölött 1-2 cm-nyi részt levágunk. Ez a kalapácsos dugvány.

Fásdugványozás előtt az anyanövényt erősen visszavágjuk. Az anyanövény sok hosszú, elágazás nélküli vesszőt hoz, amelyeket lemetszve méretre vágunk

A fásdugványozásra szedett vesszőt mindjárt a szedés után 20-25 cm hosszú dugványokra daraboljuk (134. ábra). A  vessző csúcsából, középső részéből és az alapból készült dugványokat célszerű külön kezelni. A nyárból és a fűzből jóval hosszabb, 60-80 cm-es, úgynevezett botdugvány is készíthető, nagyon jól gyökeresedik. Ezeket állandó helyükre lehet dugványozni; amint megygyökeresedtek, erőteljesen növekednek. A  szőlődugványokat 40-60 cm hosszúra vágjuk. A dugványok alapját a rügy alatt 1-2 mm-rel, metszőollóval vágjuk meg, majd fölül a méretnek megfelelően ferdén metszszük le. Ahol kalapácsot vagy ággyűrűt vágtunk a dugványalaphoz, az alap metszlapját nem kell megújítani. A  könnyen gyökeresedők esetében az alsó metszlap helyének nincs jelentősége, ezeket akár ízközben is vághatjuk. Faiskolákban ezeket nemegyszer szalag- vagy körfűrésszel méretre darabolják. A  hosszabb tárolásra szánt dugványokat a gombás fertőzések megelőzése érdekében ajánlatos gombaölő szer oldatába mártani. A  nehezebben gyökeresedők gyökeresedésének arányát és gyökértömegét a hormonkezelés javítja. A  hormonkezelést a hajtásdugványoknál leírt módon végezzük azután, hogy a gombaölő szeres oldat már lecsöpögött, a dugványok megszikkadtak. Az alkoholos oldatba való bemártás után feltétlenül áztassuk ki a dugványok alapjából a növényekre is káros alkoholt. A dugványok csúcsi felét forró paraffinba vagy más, párolgást gátló anyagba bemártva mérsékelhetjük a vízvesztést. Ez előnyösen befolyásolja a gyökérképződést. A dugványok téli tárolása A nagyobb mennyiségben készített, téli tárolásra szánt fás dugványokat 25-50-esével kötegeljük. A  kötegeket minden esetben címkézzük. A címkén szerepeljen a faj és a fajta neve, a dugványvágás ideje és a kezelés módja. Ha a dugványozási eredményeket is figyelemmel kísérjük, ezeket följegyezve hasznos tapasztalatokra tehetünk szert. A fás dugványokat a téli tárolás alatt is meg kell óvni a vízvesztéstől és a rügyek kihajtásától, ezért vermeljük nyirkos homokba, fűrészporba és tartsuk 0 °C körüli hőmérsékleten. Szabadban 80-100 cm mély veremben, nyirkos homok közé állítva tárolhatjuk a

b 88 b

fásdugvány-kötegeket. Jól véd a kihajtástól a jeges verem. A  gödröt még a fagyok előtt ássuk ki, majd télen lapátoljunk az aljára 20-30 cm vastagon havat, jeget. Erre kerüljenek a nyirkos homokba fejjel lefelé állított dugványkötegek. Ezeket takarjuk ismét nyirkos homokkal és szalmával. Tavasszal az ilyen veremben tárolt dugványok alapi részének kalluszosodását és gyökeresedését úgy is elősegíthetjük, hogy 30-40 cm vastagon szerves trágyát rakunk a szalmatakaró helyére. Ennek bomlási hője melegíti a dugványok fölfelé álló, alapi részét. Fagymentes, nem túl meleg pincékben nyirkos homok- vagy fűrészporprizmákba állítva tárolhatjuk a dugványokat, közeg nélkül pedig fóliazsákban helyezzük el (135. ábra). A fóliazsákos tárolás előtt kezeljük a dugványokat gombaölő szeres oldattal vagy szórjunk a zsákokba gombaölő szert.

135. ÁBRA a)

b)

c)

d)

Dugványiskola A  fás dugványokat szabadföldi dugványiskolában gyökereztetjük. Ennek talaját őszszel 30-40 cm mélyen forgassuk meg, majd hagyjuk ülepedni két–három hétig. A dugványozás előtt rotációs kapával és gereblyézéssel porhanyósra dolgozzuk el a felső réteget. A sorokat 40-60 cm távolságra jelöljük ki. Ásóval nyissunk rést, s a dugványokat a résbe tűzdeljük úgy, hogy a felső egy-két rügy a talaj felszíne fölött maradjon, majd a talajt lábbal tömörítsük. Ezután a sorokat csirkézzük, azaz 10-15 cm magasra töltögessük fel, hogy ne száradjanak ki a dugványok. Szőlő-dugványiskolában készítsünk magasabb, 30-40 cm-es bakhátat a kiszáradás ellen. Nyáron, a gyökeresedés után ezt a bakhátat fokozatosan bontsuk le. A soron belül a dugványok egymástól 3-5 cm-re legyenek. Nagyobb tőtávolságra csak azokat a fajokat rakjuk, amelyeknek majd, mindegyike meggyökeresedik. Ritkábbra ültethetünk akkor is, ha a gyökeresedést követő évben a dugványokat átültetés nélkül ugyanazon a helyen kívánjuk nevelni. Általános szabály, hogy akkor dugványozzunk, amikor a talaj felső rétege már 10-12 °C-ra fölmelegedett. Ez rendszerint áprilisban várható, a szőlőt tehát ekkor dugványozzuk. A  ribiszkével és más, fagyra nem érzékeny, korán fakadó növénnyel is jó ered-

A fásdugvány tárolásának módjai a) vermelés a szabadban, b) téli tárolás veremben, c) pincében, d) fóliazsákban

ményt ad az őszi dugványozás. Ezzel a téli tárolást is megtakaríthatjuk. A ribiszke fás dugványait már októberben elkészíthetjük: a vesszőkön maradt leveleket szedjük le, a dugványt vágjuk meg, majd azonnal dugványozzuk. Enyhe őszön a kalluszosodás és a gyökeresedés is megkezdődik, s tavasszal ezek a dugványok erőteljesebben növekednek. Az őszi fásdugványozás előnyeit tovább növelhetjük, ha az ágyások fölé fóliaalagutat vagy fóliasátrat helyezünk, ezen belül a dugványokat lombbal takarjuk, s így fagymentesen telelnek. Ne felejtsünk a lomb közé egy kis egérirtó szert is szórni, különben az egerek megrágják a dugványokat. Tavasszal fólia alatt jobb a dugványok gyökeresedése, hamarabb kezdenek növekedni. A fás dugványokat június közepéig célszerű így nevelni, majd fokozatosan szabadföldi körülményekhez szoktatva őket, távolítsuk el a fóliát. Jó hatású, ha a dugványiskola talaját ujjnyi vastagon félérett komposzttal, tőzeggel vagy más, laza szerves anyaggal (például fűrészporral) takarjuk. A takarás megőrzi a

b 89 b

136. ÁBRA

a)

b)

c)

Fás dugvány nevelése a) dugványozás feketefólia-takarással, b) a dugvány védelme csirkézéssel, c) meggyökeresedett, kihajtott fás dugvány

talajnedvességet, árnyékolja a talajt és csökkenti a gyomosodást. Ezeket a takaróanyagokat a nyár második felében, amikor már a lombozat is árnyékol, a talajba dolgozzuk. A  dugványiskola talaját 0,04 mm-es fekete fóliával is takarhatjuk. Az ilyen dugványágyakban jobb a gyökeresedés, erősebb a hajtásnövekedés, egészségesebb a lombozat. A  fóliatakarás a gyomirtást is fölöslegessé teszi. Nagyon fontos, hogy a gyökeresedés kezdetéig ne száradjon ki és ne gombásodjon el a dugványiskola talaja. Legjobb, ha a fekete fóliát a dugványágy talajára fektetjük, majd dugványozóvillával átszúrjuk, vagyis lyukakat szúrunk a talajba, és a dugványokat ezekbe tűzdelünk. A  sortávolságot ilyenkor 10-15 cm-re is csökkenthetjük, hiszen nincs szükség a sorok között gyomirtásra, talajmunkára (136. ábra). Ápolás és fölszedés A dugványiskola ápolása a rendszeres gyomirtás, talajlazítás, szükség szerint öntözés és növényvédelem. A rügyek valamennyi dugványon többnyire kihajtanak, a hajtásnövekedés azonban csak a jól meg is gyökeresedett dugványokon erőteljes. Júniusban, nagyobb melegek idején a gyökértelen fás dugványok rövid hajtásai lassan elpusztulnak, de némelyik a nyár végéig is élhet tartalék tápanyagaiból. A  dugványiskola kiszedése a többi csemetééhez hasonló. Egy-két ásónyomnyi árkot ásunk a sorok mellett, s a másik oldalról ásóval a dugványok alatt elvágva a gyökeret, a csemetéket az árokba döntöget-

jük. A kiszedéskor legyünk óvatosak, mert a talpgyökerek derékszögben ágaznak el, és könnyen leszakadhatnak. Saját gyökerű szőlődugványt csak a filoxérának ellenálló, homoktalajú ültetvénybe telepítsünk. Fásdugványozással szaporíthatjuk a gyümölcsfélék közül a ribiszke- és a köszmétefajtákat, az alanyként használt aranyribiszkét, a fügét; a díszcserjék közül a gyalogakácot, az aranyfát (forzítia), a boglárcserjét, a bodzát, a fagyalt, a füzeket, a hóbogyót, a gyöngyvirágcserjét, a jezsáment, a gyöngyvesszőkoszorút, a loncfajokat, a nyáriorgonát, a rózsaloncot, a somféléket, a vadszőlőt, a tamariskát, a tatáriszalagot. A nyáriorgona és a tatáriszalag jobban gyökeresedik téli fóliatakarással vagy üvegházban. A szomorúfűz jól gyökeresedik fás dugványról, a törzsneveléshez azonban hagyjuk a növényt 2-3 évig erősödni. Ezután tavasszal egy-két rügyre visszametszve erős hajtásokat kapunk, amelyek közül választhatunk törzsnek valót, s ezt karóhoz kötve nevelhetjük egyenesre. gyökérdugványozás A  gyökérsarjakat hozó és a gyökerükön járulékos rügyeket képező növények gyökérdugványozással is szaporíthatók. Ilyen a málna, a szeder, a birs és egyes almaalanyok, a díszcserjék közül az akác, az arália, az akébia, a bálványfa, a cserszömörce, a császárfa, a csörgőfa, az ecetfa, az ezüstfa, a homoktövis, az indigócserje, a mályvacserje, a narancseperfa, a papíreperfa.

b 90 b

oltáS, SZEmZéS

137. ÁBRA a)

c)

b)

d)

Gyökérdugványozás a) a vastag gyökerek feldarabolása és b) dugványozása, c) vékony gyökerekből készült fás dugványok, d) gyökérdugványok gyökereztetése ládában, komposzttakarással

A dugványt úgy készítjük, hogy ősz vége felé, a fagyok előtt az anyanövények egyik oldalán kibontjuk a gyökérzetet és néhány ceruza vagy ujjnyi vastagsűgú gyökeret levágunk, majd ezeket 5-10 cm-es részekre daraboljuk. A gyökérdugványnak könnyen összetéveszthető az alapi és a csúcsi része, ezért készítsünk az alapon mindig ferde, a csúcson a tengelyre merőleges metszlapot (137. ábra). A  gyökérdarabokat fagymentes helyen, tőzeges homokban tároljuk és óvjuk a kiszáradástól. A  dugványozást tavasszal végezzük, ferdén, 45 fokos szögben vagy fektetve, ekkor a mélység 4-5 cm legyen. A vízszintes dugványozás előnye, hogy nem kell ügyelni az alapi és csúcsi végek helyes irányára. Egyes igényesebb fajokat, mint a vadszőlők, az arália, a tüskefa, az akébia, télen üvegházban, szaporítóládába eredményesebben dugványozhatunk. Az ilyen dugványokat hidegházban, növényházi asztal alatt teleltessük, majd márciusban vigyük a ládákat melegebb, 20-22 °C hőmérsékletre. A dugványokat a hajtások megerősödése után, májusban helyezzük fűtetlen ágyásokba, fólia alá, majd fokozatosan szoktassuk szabad levegőhöz. A  csemetéket már nyáron be lehet cserepezni. A  szabadföldön lévő gyökérdugvány-iskola ápolása teljesen megegyezik a fás dugványokéval.

A  kert fás növényeinek, a gyümölcsfáknak, a szőlőnek, a díszfáknak és a fenyőknek egyik leggyakoribb szaporítási módja az oltás. Azoknak a fajtáknak, amelyeket semmilyen módszerrel nem lehet járulékos gyökerek képzésére késztetni, ez az egyetlen gazdaságos szaporítási lehetősége. Az oltással létrejött új növény az alanya révén különleges, előnyös tulajdonságokkal is gazdagodhat. Gyakran emiatt szaporítjuk növényeinket oltással, még akkor is, ha más módszerrel olcsóbban előállíthatók lennének. Az oltás során két, ritkábban három növényegyed összenövesztésével kapunk új növényt. Ez az oltvány. A gyökeret és esetleg a törzs egy részét adó komponens az alanya, erre oltju vagy szemezzük a kívánt nemes fajtát. Ritkábban az alany és a nemes fajta közé egy harmadik, úgynevezett közbeoltott fajta is kerülhet. Az oltással összenövesztett fajták, az alany és a nemes sejtjei nem olvadnak össze, öröklött tulajdonságaikat az együttélés során külön-külön is megőrzik. Az összeoltott fajták genetikailag meghatározott anyagcsererendszere azonban szoros kölcsönhatásba kerül, így egymás tulajdonságait, például növekedési erélyét módosíthatják. Az alany bizonyos tulajdonságai (mint például a talaj nagy mésztartalmának a tűrése vagy a kártevőkkel, kórokozókkal szembeni ellenálló képessége) lehetővé teszik, hogy az oltványt a nemes fajta igényeitől eltérő körülmények közé is telepíthessük. A kertészek sokoldalúan hasznosítják az alanynak a nemes fajtára gyakorolt hatását, illetve szerepét az oltvány összetett tulajdonságainak kialakításában. Az alany nyújtotta előnyökről nem mondhatunk le, nem helyettesíthetjük más eszközökkel, ezért ismerete nélkülözhetetlen. Az oltvány alanyaként használt csemetét előzetesen el kell szaporítani, föl kell nevelni az oltáshoz, szemzéshez szükséges méretig. Azt a területet, ahol az alanyokat nevelik, majd elvégzik a szemzést, oltást és végül fölnevelik az oltványokat, a kertészek oltványiskolának nevezik. Az alany- és az oltványnevelés munkáira külön fejezetben térünk ki. Az oltást azonban nemcsak szaporítási céllal használja a kertész. Az elavult vagy más okból nemkívánatossá vált fajták cseréjét az átoltás teszi lehetővé. Így az idősebb

b 91 b

fák kivágása nélkül hozhatunk új fajtát a kertbe, s az átoltott fák gyorsabban termőre fordulnak, mintha újat telepítettünk volna. További alkalmazási lehetőség az áthidalás: a sérült törzsű fát áthidaló vesszők ráoltásával menthetjük meg a pusztulástól. A fiatal fák (különösen az alakfák) arányos, pontos szimmetriájú koronaalakításánál is jó szolgálatot tesznek a különféle oltásmódok. Az oltás összeforrása A kertészeket régóta foglalkoztatja az oltások összeforrásának jelensége. Két, egymástól idegen növény részei képesek összeforrni, majd együtt növekedni és fejlődni. Oltással előállított, szinte csodás tulajdonságú növényekről még ma is gyakran hallani, de csaknem mindig kiderül, hogy létrejöttükhöz a fantáziának van a legtöbb köze. Az oltások összeforrásának és együttélésének élettani hátteréről mind többet tudunk, nagyon sok kérdés azonban még ma sem tisztázott. Itt csupán vázlatos, leegyszerűsített áttekintésre szorítkozhatunk. Az oltások összeforrásának megértéséhez meg kell ismernünk a fás növények szöveti felépítését. Ha egy vesszőt a tengelyére merőlegesen elmetszünk, szabad szemmel is elkülöníthetők a legfontosabb szöveti elemek (138. ábra). A vesszőt kívülről a fajra, a fajtára jellemző színű héjkéreg borítja, alatta vékonyabbvastagabb háncsréteg található. Tavasszal, 138. ÁBRA héjkéreg háncs

fa

bélszövet

kambiumgyűrű

Fás növények szöveti felépítése

a vesszők nedvkeringésének megindulása és a rügyek kihajtása után ezt a két réteget együtt könnyen le lehet fejteni a farészről. A  szakkifejezés szerint a növény ilyenkor adja a héját, ami a héj alá oltásokhoz nélkülözhetetlen. Valójában tehát itt nemcsak a héjról, hanem a háncsrétegről és az azt borító héjkéregről van szó. A héjkéreg elsősorban a kiszáradástól véd, a háncsréteg pedig az úgynevezett asszimiláták, vagyis a növény által a levelekben feldolgozott anyagok gyökér irányú szállításában játszik szerepet. A vessző közepe felé haladva a következő szembetűnő szöveti elem a fatest. A  benne található szállítóedények a gyökér irányából a korona felé továbbítják a növény által felvett vizet és ásványi anyagokat. A vessző közepén több-kevesebb laza bélszövet található. A  hajtás vastagodásában és az oltások összeforrásában a szabad szemmel nem látható, vékony, néhány sejtsorból álló szövetréteg, a kambium játszik szerepet. A kambium a háncs és a farész között helyezkedik el, keresztmetszetben gyűrű alakot mutat. A  fás növények a kambium működésének köszönhetik vastagodásukat. A  kambiumgyűrű sejtjei plazmát tartalmaznak, a vegetációs időszakban rendszeresen osztódnak. Az új sejtekből befelé, a fatest irányába újabb faelemek, kifelé, a háncsréteg felé pedig újabb háncselemek képződnek, s a hajtás vastagodásával maga a kambiumgyűrű is folyamatosan bővül. A  hajtások sérülésekor a kambium működése következtében a sebfelületen laza szövetű sejttömeg, sebkallusz vagy hegszövet jelenik meg. Feladata, hogy a sebet lezárja. A sebkallusz felülete később elparásodik, majd héjkéreg jelenik meg rajta, amely a védelmét szolgálja. A  fa- és háncstest szállítóelemei erősen specializálódott sejtekből állnak, ezek osztódásra már képtelenek. Az oltások összeforrásában az osztódó kambiumsejtek játszszák a legnagyobb szerepet. Oltáskor az alanyon és az oltócsapon sebet ejtünk, s a két komponens sebfelületét úgy illesztjük össze, hogy kambiumgyűrűjük minél nagyobb felületen illeszkedjék, találkozzék. Az alany és az oltócsap sebfelületén megindul a sebkallusz képződése (139. ábra). Ez a sebkallusz tömeg rövidesen kitölti az alany és az oltócsap közötti rést, intenzív kalluszképződés esetén gyakran kitüremkedik az illesztés vonalán.

b 92 b

139. ÁBRA kalluszképződés

héjkéreg a) háncs

fa bélszövet

kambiumgyűrű

alany b)

oltócsap

héjkéreg háncs

bélszövet

kallusz

fa fiatal faelemek

A nagyobb testtömeget képviselő, többnyire gyökeres alanyon általában erőteljesebb a kalluszképződés, mint a nemes oltócsapján. Kezdetben az alanyból és a nemesből képződött kalluszrétegek között elválasztó réteg keletkezik a roncsolt sejtekből. Ez azonban sikeres oltás esetén egy-két hét után felszívódik, s a kalluszsejtek egymás közé nyomva, fogaskerékszerűen összekapcsolódnak. A kalluszsejtek kapcsolata lehetővé tesz ugyan bizonyos mértékű anyagcserét az alany és a nemes rész között, a normális szállítási folyamatok kialakulásához azonban a fa- és háncselemek összekapcsolódására van szükség. A  kambiumgyűrű bonyolult hormonműködésének következtében, valamint a fiatal fa- és háncssejtek hatására a kalluszsejtek között is fa- és háncselemek jelennek meg, kambiumsejtek képződnek, majd kialakul az összefüggő kambiumgyűrű. Ez a kambiumgyűrű most már az oltási helyen is összefüggő fa- és háncselemeket képez, amely lehetővé teszi a két komponens közötti kölcsönös anyagszállítást. A  szállítóedények és a kambiumgyűrű kialakulása az alany és a nemes rész közötti sebkalluszban bonyolult együttműködést kíván a két komponenstől. Érthető, hogy tökéletes összeforrást csak azonos fajhoz tartozó vagy közel rokon növények esetében kaphatunk. Oltási összeférhetetlenségről, idegen szóval inkompatibilitásról beszélünk akkor, ha ez az összeforrási folyamat nem vagy nem tökéletesen megy végbe, illetve ha később az alany és a nemes harmonikus együttélését anyagcserezavarok akadályozzák. Az összeférhetetlenség korai tünete a fa és a háncs szállítóelemek kialakulásának késése vagy elmaradása. Ez akkor gyakori, ha az alany és a nemes csupán távolabbi rokonok. A megfásodott kallusz nemegyszer évekig is együtt tartja a komponenseket, az oltvány azonban alig növekszik, s előbb vagy utóbb elpusztul. A  fa későbbi élete során egy-egy nagyobb igénybevétel, stressz hatására is kialakulhatnak többnyire anyagcserezavarokon alapuló összeférhetetlenségi tünetek (gyenge növekedés, korai lombszíneződés, lombhullás, terméselrúgás, esetleg részleges vagy teljes pusztulás), anélkül, hogy ennek az oltási helyen valamilyen látható jele volna. Az oltás eszközeiről, a kötöző- és kenőanyagokról a könyv elején részletesen írtunk.

kambiumgyűrű

Az alany és az oltócsap összeforradása a) az oltás után néhány nappal a kambiumgyűrű tájékán megkezdődik a kalluszképződés; az alanyon intenzívebben, mint a nemesen, b) a kambiumgyűrű összeér , az oltvány vastagodni kezd

Az oltóvessző szedése, előkészítése Oltóvesszőt és szemzőhajtást csak egészséges, jó kondícióban lévő, rendszeresen és bőven termő, fajtaazonos fáról szedjünk. A faiskolák e célra törzsfákat tartanak fenn, amelyeket a nagy hajtáshozam érdekében rendszeresen metszenek, s folyamatosan ellenőrzik egészségi állapotukat, vírusmentességüket. Ha vírusmentes oltóvesszőt akarunk beszerezni, aminek a csonthéjas gyümölcsöknél különösen nagy jelentősége van, a törzsültetvényeket fenntartó faiskolákhoz fordulhatunk.

b 93 b

A  termő fáknak a korona középső vagy felső részén, napfényes helyen fejlődött, a fajtára jellemző méretű, hajtásrügyekkel berakódott, nyugalmi állapotban lévő vesszői alkalmasak oltásra. Lombhullástól kezdve szedhetünk oltóvesszőt; a fagyérzékenyeket korábban, november-decemberben. Legkésőbb januárban minden oltóvesszőt szedjünk le, és tároljuk az oltásig. A vesszőt, ha csúcsrügyben záródik, teljes hosszában használhatjuk oltásra, a be nem érett, esetleg viszszafagyott csúcsi részt azonban távolítsuk el. A szedést követően az első, legfontosabb feladat az oltóvessző fajtájának megjelölése jeltáblával vagy valamilyen időtálló címkével. Az azonos fajtájú vesszőket kössük kötegekbe, és így tároljuk a felhasználásig. A  jó oltás alapfeltétele, hogy az oltóvessző rügyei az összeforrásig, mintegy 4-6 héten keresztül nyugalomban maradjanak. A tárolás során a vesszőket meg kell óvni a vízvesztéstől, és meg kell őrizni a rügyek nyugalmi állapotát. Megindult rügyű oltóvesszővel eredménytelen az oltás. Az oltóvesszőket egyszerűen és biztonságosan tárolhatjuk szabadban készített veremben, a fás dugványokhoz hasonlóan (lásd a 135. ábra). A  vermet árnyékos helyen, épület vagy sövény északi oldalán készítsük, így a kora tavaszi fölmelegedéstől könnyebb megóvni. A  vesszőkötegeket nyirkos homokba állítva helyezzük el a veremben. A vermet a téli fagyok ellen szalmatakarással védjük. A tél elmúltával a takaróanyagot távolítsuk el. Az oltóvessző-vermelőt a tél folyamán rendszeresen ellenőrizzük. A szalmatakaró alá szívesen behúzódnak az egerek, s nagy kárt tehetnek az oltóvesszőkben. A  vesszőket hűtőben is tárolhatjuk, 0 és +2 °C közötti hőmérsékleten. Az ennél magasabb hőmérséklet különösen tavasszal veszélyes, mert a vesszők könnyen kihajtanak. Háztartási hűtőszekrény a többnyire magasabb hőmérséklet miatt csak rövid ideig tartó tárolásra alkalmas. Az oltóvesszőket nyirkos anyagba, nedves papírba, szövetdarabba csavarva, fóliazacskóban helyezzük el a hűtőben, különben gyorsan kiszáradnak. Az oltóveszszőt ne tegyük mélyhűtőbe, mert megfagy! Szállításhoz, de a tároláshoz is jó, ha az oltóvessző végét paraffinba vagy fémmentes festékbe mártjuk. Ez a kiszáradás és a fertőződés ellen nyújt védelmet. Felhasználás előtt vizsgáljuk át az oltóvesszőket. A  penészes, a tárolás során

kihajtott rügyű, esetleg megfagyott veszszőket ne használjuk fel, mert ezekkel nem lehet eredményes az oltás. A fagyott vessző metszlapjában, a háncsban vagy a farészben barna foltokat, csíkokat találunk, s a héj alatt is hasonló tünetek jelentkeznek. Az ilyen vessző oltásra alkalmatlan. Az oltóvesszőket felhasználás előtt mossuk le. Ha esetleg túl sok vizet veszítettek, héjuk fonnyad, ráncosodik, talpukon a metszlapot megújítva, 24 órára állítsuk őket vízbe. Szikkasztás után a vesszőket az oltócsapoknak megfelelő hosszúságúra daraboljuk fel metszőollóval. A szőlővesszőket egyrügyes, a gyümölcsféléket 2-3 rügyes darabokra, úgynevezett oltócsapokra vágjuk. Koronába oltáshoz 4-5 rügyes csapokat is készíthetünk. Az oltási munka megkönnyítésére célszerű a csapokat vastagságuk szerint 2-3 csoportba szétválogatni, ez meggyorsítja az alanynak megfelelő vastagságú csap kiválasztását. Az előkészített oltócsapokat az oltásig nedves szövetdarabbal takarva védjük a kiszáradástól. oltásmódok Az oltásnak évezredek alatt számos módozata alakult ki. Ezek közül a legfontosabb alapváltozatokat ismertetjük. Minden oltásmód arra irányul, hogy az alany és az oltócsap vastagságától függően készített metsz12. TÁBLÁZAT

Melyik oltásmódot válasszuk? AZ ALANY NEM ADJA A HÉJÁT Az alany és az oltócsap átmérője azonos – párosítások, – rügylapozás, – chip-szemzés, – oldallapozás Az alany átmérője nagyobb az oltócsapénál, de kisebb, mint az oltócsap 3-4-szerese – lapozások, – oldalékezés Az alany átmérője nagyobb, mint az oltócsap 3-4-szerese – hasítékoltás, – kecskelábékezés, – oldalékezés

b 94 b

AZ ALANY ADJA A HÉjÁT Az alany átmérője nagyobb, mint az oltóveszszőé, de kisebb, mint az oltóvessző (szemzőhajtás) 2-3-szorosa – szemzés Az alany átmérője nagyobb mint az oltóvessző (szemzőhajtás) 2-3-szorosa – héj alá oltás

lapokkal a két komponenst összeillesszük, s az illesztésnél a kambiumgyűrűjük metszetei minél jobban átfedjék egymást. Az oltást végzők, kézügyességüktől függően, számos egyéni változatot fejlesztettek ki és használnak világszerte. A  12. táblázatból kiolvashatjuk, hogy miként függ az oltás módja az alany és az oltócsap viszonyától. Párosítás Azonos vagy megközelítően azonos vastagságú alany és oltóvessző oltható párosítással. Az alanynak a csúcsi részén, az oltócsapnak pedig az alapi részén egy-egy sima, ferde irányú metszlapot készítünk, s az így kapott ovális sebfelületeket összeillesztjük, majd szorosan kötözzük (140. ábra). A metszlapok hosszúsága a vessző vastagságának két és fél-háromszorosa legyen. Előnyös, ha a metszlapot rüggyel szemközti oldalon készítjük, mivel a rügy aktivitása serkenti az összeforradást. A  metszlapot először az alanyon készítsük el, majd keressünk hozzá megfelelő vastagságú oltócsapot, és azon is készítsük

el az azonos hosszúságú és szögállású felületet. A két metszlap egymásra helyezve fedje egymást. Mint már említettük, a feldarabolt oltócsapok közül választunk megfelelő vastagságút, s ha a vágott metszlap hossza vagy minősége nem felel meg, az oltócsapon ismételjük meg a metszlapvágást. Az oltócsapok két-három rügyesek legyenek. Nagyon fontos a metszlapok sima felülete, hogy a sebek szorosan feküdjenek egymásra. Kezdők feltétlenül gyakoroljanak oltás előtt, hiszen a sík felületű, jól elhelyezett és azonos hosszúságú metszlap minden oltásmóddal meghatározó jelentőségű. Gyakorláshoz bármilyen, viszonylag sima veszszőjű cserjéről vághatunk vesszőt, de a metszési nyesedék éves vesszői is megfelelnek. Sima metszlapot csak egyetlen vágással készíthetünk, „faragni” nem szabad! Gyakori hiba, hogy a metszlap homorú. Ilyenkor a sebek között sok levegő marad, könynyen kiszáradnak. Ezt kötözéssel sem lehet korrigálni. Jó metszlapot úgy készíthetünk, hogy a jobb kéz hüvelykujját a metszés helyén a vesszőre illesztjük, a metszlap hosszúságát

140. ÁBRA a)

b)

Párosítások a) közönséges, b) nyelves párosítás, c) párosítás Plesa oltókészülékkel

b 95 b

c)

141. ÁBRA a)

b)

c)

d)

Metszlapvágás a) sima metszlapkészítés fogása, b) sima metszlap elöl- és oldalnézetben c) így fogjuk az oltócsapot nyelvvágáshoz, d) nyelves oltócsap párosításhoz vagy lapozáshoz 142. ÁBRA

a)

b)

c)

Oltások kötözése a) megfeszített szárral leszorítjuk a szalag végét, b) a szalaggal körülcsavarjuk a sebhelyet, c) a kötést záró hurok készítése

b 96 b

pedig a penge szögállásával tetszés szerint állíthatjuk be (141. ábra). A  metszlapot egyetlen húzó mozdulattal készítsük el, úgy, hogy a hüvelykujj a vesszőre támaszkodva, a késsel párhuzamosan mozog. A nyelv vágása a metszlapon a nyelves párosításokhoz, esetleg a nyelves lapozáshoz szükséges. A  nyelv vágását mindig a metszlap felső harmadában kezdjük és az alsó harmadában fejezzük be. A  jó nyelv metszfelülete oldalnézetben enyhén ívelt S-alakot mutat (141/d ábra). A  faiskolákban oltógépeket is használnak, amelyekkel különböző párosítások készíthetők. A házikertben is hasznát lehet venni a 44. ábrán már bemutatott oltókészüléknek. Ezzel kissé ívelt U alakú metszlapot vágunk az oltócsapon és ennek megfelelő negatív profilt az alanyon (140/c ábra). Nagy előnye, hogy a gyakorlatlan oltók is biztonsággal használhatják. Sajnos azonban csak párosításra alkalmas. A géppel készített oltásokat a többi párosításhoz hasonlóan kell kezelni. A  gépi oltás eredményessége semmivel sem marad el a kézi oltásokétól, ha tisztán és szakszerűen dolgozunk. A szabadban készített, szorosan kötözött párosításokat kenjük be oltóviasszal, a kézbenoltásokat pedig mártsuk paraffinba, így védjük a kiszáradástól. A párosítást egy-két éves fiatal alanycsemeték szabadban végzett oltására, illetve a téli kézbenoltáskor használhatjuk. Régebben a faiskolák is rendszeresen alkalmazták, különösen koronába oltáskor. A törzset az alanycsemetéből nevelték fel a korona magasságáig. A  téli kézbenoltások egyik legfontosabb oltásmódja, de a meg nem eredt szemzések tavaszi pótlására is számításba jöhet. Idősebb fák átoltására a párosítás csak akkor használható, ha a fát előzetesen megifjítottuk, erőteljesen visszavágtuk, s az oltáshoz megfelelő vastagságú, egyéves veszszők vannak a koronában. A  nyelves párosítás „angol nyelves párosítás” néven terjedt el Magyarországon. A  szőlő oltásának leggyakoribb módszere, de gyümölcsfák, díszfák oltására is használják. Előnye, hogy a nyelv jobban rögzít, és a két komponens átmetszett kambiumgyűrűje nagyobb felületen illeszkedik. Nyelves párosításhoz rövidebb metszlap is elegendő: másfél-kétszerese legyen a vesszők keresztmetszetének. A  nyelveket egymás alá tolva illesztjük össze az alany és az oltócsap

143. ÁBRA hasi oldal

lapos oldal

a)

c) háti oldal barázdás oldal

b)

Metszlapvágás a szőlő nyelves párosításához a) a szőlővessző oldalainak elnevezése, b) a metszlap helyes iránya az alanyon, c) metszlap az oltócsapon

metszlapját (140/b és c ábra), majd kötözzük az oltást (142. ábra) és paraffinozzuk vagy a szabadban oltóviasszal kenjük be. Szőlő oltásakor a metszlapok irányával befolyásolhatjuk az egyenletesebb kalluszosodást és összeforrást. A  vessző nem szimmetrikus keresztmetszetű, a rügyek elhelyezkedéséhez viszonyítva minden ízközben változóan, négy oldalt különböztethetünk meg rajta (143. ábra), ezeken különböző a kalluszképződés erőssége. A  metszlapokat olyan irányban célszerű készíteni, hogy az alapi és a csúcsi, valamint a négy oldali kalluszképzést kiegyenlítsük. Az alanyon úgy kell metszlapot vágni, hogy a barázdás oldalon legyen a felső pontja, az oltócsapon pedig a rügy felőli oldalon kezdjük vágni, így alapi része a rüggyel szemközti barázdás oldalra kerül (143/c ábra). A  szőlőoltványok további kezelését, nevelési munkáit külön fejezetben tárgyaljuk. Lapozás Lapozással – a párosításhoz hasonlóan – akkor is végezhetünk oltást, ha az alany még nem vagy már nem adja a héját. A szabadban végzett tavaszi oltások alkalmával, március vége felé, április elején, a lapozási módszerek közül választhatunk. Olykor

b 97 b

144. ÁBRA

c)

a)

e)

d)

b)

A közönséges és a nyelves lapozás műveletei a) metszlapvágás az alanyon, b) metszlap elölnézetben, c) a lapozáshoz készített oltócsapok oldal- és elölnézetben, d) az alany és a nemes oltócsap összeillesztésének módja, e) metszlapvágás az alanyon és az oltócsapon nyelves lapozáshoz 145. ÁBRA c)

a)

b)

e)

d)

Táskás lapozás a) alsó, ferde bemetszés az alanyon, b) a pajzs alakú lap levágása az alanyról, c) az oltócsapon a metszlap csúcsát ferdén lemetsszük, d) a metszfelület alakja az alanyon, e) az alany és a nemes oltócsap összeillesztése

rá is kényszerülünk erre, ha valami oknál fogva a héj alá oltásra szánt oltóvessző már nem tárolható tovább biztonságosan, fennáll a kihajtás veszélye. Olyan esetekben, amikor az alany már valamivel vastagabb, mint a nemes oltócsap, de átmérője nem haladja meg a csap három-négyszeresét, a megfelelő módszer a lapozás. Ha az alany ennél vastagabb, más megoldást, például különböző ékoltási módszereket választhatunk. Lapozást

használunk vastagabb alanycsemeték szabadban való oltására, tavasszal a meg nem eredt szemzések pótlására vagy idősebb fák átoltására, ha azok gallyaiba oltunk. Gyümölcsfák és díszfák téli kézbenoltásakor is alkalmazható, ha az alanycsemetéhez nem találunk kellő vastagságú nemes oltócsapot. A  közönséges lapozáshoz elsőként az alanyt metsszük le az oltás helye felett, kissé ferde metszlappal. Ehhez a művelethez általában metszőollót használunk. Ezután az

b 98 b

146. ÁBRA c) a)

b)

d)

Oldallapozás a) és b) az alany bemetszése, c) oldallapozáshoz készített oltócsapok elöl- és oldalnézetben, d) az alany és a nemes oltócsap összeillesztése

alany magasabbik oldalán, az oltókést fölfelé húzva, vágjunk le az oltócsap vastagságának megfelelő szélességű, pajzs alakú lapocskát, úgy, hogy a farészbe is kissé bevágunk (144. ábra). Vágjunk az oltócsapon sima, ferde metszlapot, s ezt úgy illesszük az alany sebfelületére, hogy a két kambiumgyűrű minél nagyobb részen fedje egymást. Kötözéskor az oltócsapot mindvégig tartsuk a helyén, mert könnyen elmozdulhat! Az alany szabadon maradó nagy sebfelületét, az illesztés környékét és az oltócsap csúcsát oltóviasszal vagy paraffinnal kell lefedni. Kézbenoltáskor az oltási helyet forró paraffinba mártva, az egész felületen bevonat képződik. Nyelves lapozást is végezhetünk. Előnye, hogy megkönnyíti a kötözést, mivel a nyelvek szorosan tartják az oltócsapot a helyén (144/e ábra). A nyelvet a már leírt módon vágjuk az oltócsapon, s hasonlóképpen az alany metszlapján is. Az egyszerű lapozásnak megfelelően kell kötözni és kenni. Az előbbiekénél jóval egyszerűbb az oltás metszése és kötözése, ha táskás lapozást végzünk (145. ábra). Kezdőknek elsősorban ezt a változatot ajánljuk. Az alany bemetszését enyhén ferde metszéssel kezdjük, mintegy 30 fokos szögben tartott késsel, majd függőlegesen tartott késsel farészt is tartalmazó, pajzs alakú lapot vágjunk ki az alanyból (145/b ábra) az alsó, ferde metszlapig. Ebbe a profilba illesszük a sima metszlappal vágott oltócsapot, amelynek alsó csúcsát fer-

dén metsszük le (145/c ábra). Kötözése és kenése az előbbiekével azonos. Olyan esetekben, amikor az alanyként használt növény koronáját nem kívánjuk visszavágni vagy az összeforráshoz és az oltvány fölneveléséhez az alany további növekedésére is szükség van (például lomblevelű örökzöldek, magnólia, fenyők), oldallapozást végzünk (146. ábra). Az alany bemetszése a táskás lapozáséhoz hasonló, azzal a különbséggel, hogy a függőleges metszés helyett ferdén álló késsel vágjuk ki a pajzs alakú lapocskát. Az oltócsap aljának a megvágása a táskás lapozáséval azonos. Az oldallapozást leggyakrabban a fenyők oltásakor használják a faiskolák, mivel ezek összeforrásához és neveléséhez az alanyként használt növény az oltás helye fölött csak fokozatosan vágható vissza. Az alany oldalán vágott táskás profilba egyetlen rügyet tartalmazó pajzsot is helyezhetünk, ezt az oltásmódot rügylapozásnak nevezik (147. ábra). Nyáron, a szemzési időszak végén, amikor az alany már nem adja a héját, ezzel a módszerrel még szemezhetünk. Farész nélkül vagy vékony fával vágva szemlapozásnak nevezik. Angliában nyáron is mélyebb farészt vágnak ki az alanyból és a nemesből. Ez a módszer chip-szemzés néven nálunk is terjedőben van. Részletes ismertetésére a szemzéseknél térünk ki. Szorosan kötözzünk, de oltóviasszal ne kenjük be az oltást!

b 99 b

147. ÁBRA a)

b)

c)

d)

Rügylapozás a) az alanyból sima, egyenes részen pajzs alakú lapot vágunk, b) az alanyon lévő metszfelület elölnézetben, c) az oltóvesszőből rüggyel együtt az alanyéhoz hasonló pajzs alakú lapot vágunk ki, d) a nemes rügyet az alany metszfelületére illesztjük

Ékoltások Az egyik legrégebbi oltásmód az ék- vagy hasítékoltás ma már csak idősebb gyümölcsfák és szőlőtőkék átoltásakor jöhet számításba. Olyankor is végezhető, amikor az alany még nem adja a héját. A szőlőnél célszerű megvárni vele a nedvkeringés megindulását. A  hasítékoltáshoz erős szerszámokra van szükség. A  vastag ágakat, törzseket a tervezett oltás helyén fűrészeljük le, majd a sebek peremét éles kacorral vagy oltókéssel simítsuk le, vágjuk simára. A behasítás előtt célszerű erős zsineggel átkötni az ágakat az oltáshely alatt 10-15 cm-rel, hogy megakadályozzuk az ág vagy törzs kívánatosnál hosszabb berepedését. A behasításhoz – az oltásra váró ág vastagságától függően – erős kést vagy oltóéket (148. ábra) használjunk. Az éket fakalapáccsal üthetjük az ágba. Szükség esetén baltát is használhatunk, amivel az oltóékhez hasonlóan hasítsuk be az ágat. A hasíték közepét oltóékkel feszítsük szét, és lapos ék alakra vágott olcsócsapokat illesszünk a hasíték két végébe úgy, hogy az ágak külső szélén találkozzanak az alany és az oltócsap kambiumának metszésvonalai. Az oltócsapokat olyan mélyen csúsztassuk a hasítékba, hogy metszlapjuk ne emelkedjék az alany felszíne fölé, különben könnyen kiszáradnak. Az oltócsapok

elhelyezése után a középen levő éket húzzuk ki, ilyenkor a csapok megszorulnak. Az oltást kötözni kell, a hasítékot pedig célszerű egy kéregdarabbal letakarni, hogy ne kerüljön bele szennyeződés. Végül a beoltott ág sebfelületeit kenjük be oltóviasszal. Az idős szőlőtőkéket általában gyökérnyakban oltják át. Ehhez a tőkét 30-40 cm mélyen bontsuk ki, a tőkefejet a kívánt magasságban fűrészeljük le. Ezután végezhető el a már leírt oltás. Ezt nem szükséges oltóviasszal kenni, mivel a sebhely a talajban kevésbé száradhat ki. Az oltási helyet nedves szövetdarabbal, papírral vegyük körül, majd a földet óvatosan visszahúzva a gödörbe, az oltás helyét és az oltócsapokat is takarjuk be földdel. A megeredt oltócsapok hajtásai áttörik a földtakarót, amit a takarás megbontásával elő is segíthetünk. A  növekvő hajtásokat fokozatosan kell fényhez szoktatni. A  kecskeláb-oltás vagy kecskeláb-ékezés jóval kíméletesebb megoldás, mint az előző (149. ábra). Vastagabb és vékonyabb alanyok esetén is használható. Az alanyba háromszögletű ék alakban metsszünk be, majd emeljük ki a háncsot és a fát ebből a profilból. Az oltócsapon a metszlapokat úgy vágjuk, hogy a lapok szöget zárjanak be, így kecskeköröm, kecskeláb formájú éket kapunk (149/b ábra). A  metszlapok hoszszúsága a vessző vastagságának legalább háromszorosa legyen. Az oltócsapon a metsz-

b 100 b

148. ÁBRA

a)

b)

d) e)

c)

Közönséges hasítékoltás a) a lefűrészelt ág vagy törzs sebhelyének peremét kacorral simára vágjuk, b) az oltandó ágat erős késsel vagy oltóékkel behasítjuk, c) az oltócsapok alapján ék alakú metszlapot készítünk, d) az oltócsapokat az ékkel szétfeszített hasítékba illesztjük, e) a helyesen illesztett oltócsapok külső felén a kambiumgyűrű metszete átfedésbe kerül az alany kambiumával

lapokat úgy vágjuk meg, hogy pontosan illeszkedjenek az alanyon kivágott profilba. A  kecskeláb-oltást kötözzük és kenjük be! Az oltócsapot úgy illesszük és kenjük, hogy a metszlapok ne emelkedjenek az alany, illetve a kenés fölé, mert kiszáradhatnak. A kecskeláb-oltást főként gyökérbe oltásra és idős fák átoltására használják, de a téli kézbenoltásokhoz is ajánlható, amikor az alany vastagabb a nemes oltócsapnál. Az oldalékezés már valamivel ritkább oltásmód. Kétféleképpen végezhető. A  150. ábrán látható változata akkor használatos, ha az alany és a nemes átmérője között nagy a különbség. Lomblevelű fáknál gya-

koribb. A  fenyők oldalékezésekor az alany és a nemes oltócsap különbsége nem nagy (150/d ábra), a bemetszés és az oltócsap elhelyezkedése függőleges irányú is lehet. Az alany oldalán hosszú, de sekély, ferde vagy függőleges irányú bemetszéssel „zsebet” vagy „táskát” készítünk, amibe vagy oldalirányban, vagy függőlegesen csúsztatjuk az ék vagy kissé aszimmetrikus, ék alakúra megvágott oltócsapot. A hosszabbik metszlap az alany belső oldalára kerüljön. A  fenyőknél az oltási hely környékéről a tűleveleket szedjük le, s a kenés el is maradhat, mivel a gyantakiválás megvédi a sebeket a kiszáradástól.

b 101 b

149. ÁBRA b)

a)

c)

Kecskeláb-ékezés a) az alany bemetszése, b) kecskeláb alakra metszett oltócsapok, c) az oltócsapot illesztjük az alanyon vágott profilba 150. ÁBRA

a)

d)

b)

c)

Oldalékezés a) az alany bemetszése oldalékezéshez, b) oldalékezéshez az oltócsapot kissé aszimmetrikus ék alakra metsszük, c) az oltócsapot az alanyon vágott sebbe illesztjük, d) fenyők oldalékezése

b 102 b

Héj alá oltás Az egyik leggyakoribb, könnyen elvégezhető, sokoldalúan használható és nagyon eredményes oltásmód. Kezdőknek elsősorban ezt ajánljuk. Az oltócsapot az alany háncsszövete alá csúsztatjuk, így ovális metszfelülete többé-kevésbé az alany kambiumszövetére fekszik. Az összeforrás általában jó. Héj alá oltást azonban csak akkor végezhetünk, amikor a nedvkeringés már megindult, és az alany adja a héját. Ideje általában április elejétől május közepéig tart. Az alany ugyan később is adja a héját, a legkésőbbi időpontot általában az oltóvessző tárolási körülményei határozzák meg. A héj alá oltás legbiztonságosabb virágzás táján, de almafákat +2 °C alatt tárolt oltóvesszővel még június elején is eredményesen olthatunk. A  héj alá oltást olyan esetekben alkalmazzuk, amikor az alany vastagabb, mint a nemes oltócsap, átmérője annak háromnégyszerese, de akár combvastagságú idős ágakba, törzsekbe is olthatunk ezzel a módszerrel. A vékonyabb alanyt metszőollóval, kissé ferde metszlappal metsszük le, a vastagabb ágakat, törzseket pedig hossztengelyükre merőlegesen fűrészeljük le. A  sebfelület peremén a háncsot éles oltókéssel, kacorral simítsuk le, vagyis sima sebfelületet képez-

zünk a háncson, mert ez könnyebben beforr. Az oltócsapok helyén a héjkérget és a háncsot a farészig függőlegesen metsszük be, és kissé feszítsük fel. Vékonyabb alanyba csak egy, vastagabb ágakba, törzsbe több, 3-5 oltócsapot is elhelyezhetünk. Az oltócsapon, a rüggyel szemközti oldalon készítsünk egyetlen vágással sima felületű, ferde metszlapot, majd az oltócsapot a metszlappal az alany farésze felé fordítva, óvatosan csúsztassuk az alany háncsszövetén lévő hasítékba, a háncs és a farész közé (151. ábra). Az oltócsapot olyan mélyen kell betolni a helyére, hogy a metszlapját ne lehessen látni, ne emelkedjék az alany felszíne fölé, különben könnyen kiszáradhat. Jobb az összeforrás, ha az oltócsapon az alsó rügy alatt, a metszlappal szemben még egy rövid metszlapot készítünk vagy az oltócsap héját lefejtjük. Az alsó rügyre azonban nagyon vigyázzunk, mert annak a kihajtása a legvalószínűbb. Vastagabb alanyon a vastag héjkéreg és a háncs kellően rögzíti az oltócsapot, szinte kötözni sem kell, habár a rafiás vagy műanyag zsineges kötözés nagyobb biztonságot ad. Kötözés helyett vastagabb törzsön egy-egy vékonyabb szöggel is rögzíthetjük az oltócsapot. A héj alá oltást minden esetben oltóviaszszal vagy paraffinnal kell kenni. Legfonto-

151. ÁBRA

a)

e)

d)

c)

b)

Héj alá oltás a) az alanyon az oltócsapoknak függőleges bemetszéseket készítünk, majd a háncsot felfeszítjük, b) az oltócsapot egy ferde metszlappal vágjuk, a metszlappal szemközti oldalon a csúcsot lemetszhetjük, c) az oltócsapokat az alany héja alá csúsztatjuk, d) az alanyba, vastagságától függően, több oltócsapot is olthatunk, e) vastag héj felnyitása, és az oltócsap illesztése

b 103 b

152. ÁBRA b) d) a)

c)

e)

Héj alá oltás az alany oldalára a) az alany oldalán T alakú bemetszést készítünk, majd a háncsot kissé felfeszítjük, b) sima, ferde metszlappal oltócsapokat vágunk, c) az oltócsapot az alany héja alá csúsztatjuk, d) rövid nyársakat pajzs alakú idősebb résszel olthatunk héj alá, e) nyárs héj alá oltva, kötözés előtt

sabb, hogy az alany nagyméretű sebfelületét elzárjuk a kiszáradás elől, úgy, hogy a törzs oldalára is kerüljön az oltóviaszból. Az oltócsap rügyeit lehetőleg hagyjuk szabadon! Az oltócsapok csúcsát is kenjük be, hogy ne száradjanak ki. Héj alá oltást az alany visszametszése nélkül az alany oldalára is végezhetünk. Erre olyankor van szükség, ha az alany koronáját az összeforrásig meg kell tartanunk vagy más okból nem akarjuk visszavágni az alanyként használt fát. Ilyenkor az alany héj- és háncsszövetét T alakban metsszük be, s a T függőleges szára mentén a két háncslapot a kés tűrőjével óvatosan feszítsük fel, majd ide csúsztassuk be az előzőekben már leírt módon elkészített oltócsapot (152. ábra). A  jó rögzítés érdekében nem szabad a T függőleges szára mentén teljes hosszában fölfeszíteni a háncsot, lejjebb elegendő csupán a bemetszés. A becsúsztatáskor az oltócsap utat nyit magának, s így jobban megfeszül. Ezt az oltást is kötözni kell, kenésre azonban csak a seb környékén és az oltócsap csúcsán van szükség. Ugyanezt a megoldást használjuk egyes vékony vesszejű díszfák oltásakor vagy a nyári vesszős szemzéskor is (152/c ábra). A túl vékony vesszők, esetleg nyársak, rövid gallyak oltásakor pedig az idősebb gallyrészből vágott, pajzs alakú lappal készítjük az

oltócsapot, s ezt oltjuk az alany háncsa alá (152/e ábra). A  T-szemzés tulajdonképpen a héj alá oltás egyrügyes változata, jelentősége miatt azonban a szemzésnek külön fejezetet szentelünk. Szemzésmódok A  fás növények szaporítási módja közül a szemzést használják a legnagyobb arányban, mivel nagyon egyszerű és gyors módszer. Rendkívül eredményes, a legnagyobb szaporítási arányt adja, hiszen így elvileg minden egyes rügyből új növényt kaphatunk. A  szemzéshez neveljünk egy- vagy kétéves alanycsemetéket, de idősebb fák hajtásaiba, egy-két éves vesszőibe, gallyaiba is lehet szemezni. Az idősebb fák közül elsősorban az őszibarack- és kajszifák átoltása jöhet számításba, mivel ezeknek más oltásmódja kevésbé eredményes. Akkor szemezhetünk, amikor az alany adja a héját, vagyis a mi viszonyaink között április közepétől szeptember közepéig. A  szemzési időszakot a chip-szemzéssel, a szemlapozással, a rügylapozással meg lehet hosszabbítani, mivel ezeknél a rügy nem a héj alá kerül. A  szemzéshez nyári rügyek, úgynevezett szemek vagy téli rügyek szükségesek.

b 104 b

A szemzési lehetőségeket és időpontokat a szemzőhajtás, oltóvessző határozza meg. Kora tavasztól május közepéig, végéig, a télen szedett és hűtve (0-+2 °C-on) tárolt oltóvesszőről származhatnak a szemek. Június elejétől azonban már az az évi hajtásokon is találhatunk érett nyári rügyeket. A tavaszi és a nyár eleji szemzés még abban az évben kihajt, ez a hajtószemzés. Minél későbbi a szemzés, annál rövidebb az új hajtás vegetációs ideje, s egyre gyengébb a hajtásnövekedés. A  túl kései hajtószemzésekből kapott hajtások rendszerint nem érnek be, s ilyenkor a fagyérzékeny fajok (rózsa, őszibarack) könnyen elfagyhatnak. Június elmúltával hajtószemzést már nem érdemes végezni, ajánlatosabb megvárni az alvószemzés idejét. A július végétől, augusztus elejétől végzett alvószemzések már nem hajtanak ki abban az évben. Ha esős az augusztus és meleg a szeptember, előfordul, hogy néhány szem mégis kihajt. A különböző időszakokban végezhető szemzési módokat a 13. táblázatból választhatjuk ki. A  nyári alvószemzések időpontjának meghatározásakor az egyes fajok igényeit is figyelembe kell vennünk. A  dió és más melegigényes növények összeforrásához a szemzést követő két-három héten 25 °C körüli hőmérsékletre van szükség, ezért ezeket korán, július közepén szemezzük. A  kajszi szemzésének is kedvez a csapadékmentes időszak, ezért célszerű július végén, augusztus elején szemezni. A  többi faj szemzését 13. TÁBLÁZAT

Március Április

rügylapozás, chip-szemzés

hajtószemzés

Május Június

rügylapozás, chip-szemzés, T-szemzés,

hajtószemzés

T-szemzés, ablakos, Július pajzsos szemzés, alvóAugusztus sípolás, szemzés vesszős szemzés Szeptember chip-szemzés

NEMES RÜGY SZÁRMAZÁSA

KIHAJTÁS

SZEMZÉS

HÓNAP

Szemzési módok

hűtőben tárolt oltóvessző

szemzőhajtás

legjobb augusztusra ütemezni, mielőtt az alanycsemeték növekedése leáll, és héjuk már nem válik fel, ahogy a kertészek mondják: leragad. A mirabolán szilva és az őszibarack magoncalanyok sokáig növekednek, héjukat még szeptember első felében is jól adják. Koronába mindig korábban szemezzünk, mert itt a hajtások növekedésüket korábban befejezik, héjuk leragad. T-szemzés A  leggyakoribb szemzési mód. Az alanycsemete héjkérgét és háncsát a farészig T alakban bemetsszük. A  T hosszanti szára mentén, kétoldalt a háncsot felnyitjuk, majd a nemes szemet a pajzs alakban levágott háncsrésszel együtt (ez a szempajzs) az alanycsemete háncsszövete alá csúsztatjuk (153. ábra). A T-szemzésnek számos egyéni változata lehetséges. Az egyik leggyorsabb módszer műveleti sorrendje a következő. A  szemzést az alanyon végzett T alakú bemetszéssel kezdjük. Ehhez az alanyon, a talajból kibontott gyökérnyak táján (a gyökér és a törzs találkozási helyén) sima felületet keresünk, s környékéről a munkát akadályozó elágazásokat eltávolítjuk. A magoncalanyokat mindig gyökérnyakba szemezzük, az ivartalanul szaporított alanyokat, különösen pedig a törpésítő alanyokat 25-30 cm magasan. Ez a szemzési magasság növeli a törpésítő hatást, másrészt az ilyen oltványokat mélyebbre, a szemzés helyéig ültethetjük a gyümölcsösben, s az így kialakuló gyökértörzs szilárdabb fát eredményez az amúgy is törékeny vagy sekélyen gyökeresedő alanyokon. Először a T hosszanti szárát vágjuk meg 2-2,5 cm hosszan, majd a felső végén keresztben, a kés fokát kissé hegyes szögben fölfelé döntve vágjuk meg a keresztirányú szárat (153/a, b ábra). Kellő ügyességgel elérhető, hogy ezzel a vágással a T függőleges szára mentén néhány milliméterre szétválik a két oldal háncslapja, s a tűrőt nem is kell használni (153/c ábra). Ellenkező esetben a kés tűrőjével óvatosan felpattinthatjuk a háncsot (153/d ábra). Nem szabad a T hosszanti szárát teljes egészében felnyitni, mert akkor a háncs nem feszül jól a szemre. A  következő lépés a szempajzs vágása. Ennél a módszernél rövid, néhány milliméteres levélnyél szükséges csupán, ezért, ha

b 105 b

153. ÁBRA a)

b)

c)

d) f)

e)

g) h)

i)

j)

A T-szemzés műveletei a) a T hosszanti szárának megvágása az alanyon, b) a T keresztirányú szárának vágása, c) ferdén tartott késsel a keresztvágásnál a háncslapok szétnyithatók, d) a háncslapok szétnyitása tűrővel, e) helyes kéztartás a szempajzs vágásakor, f ) megfelelő méretű szempajzs elöl- és oldalnézetben, g) a szempajzsot a késen tartva csúsztassuk a háncs alá, h) a szempajzs kiálló felső részét késsel vágjuk le, i) a kötözés kezdetén a szalagot a nyíl irányában megfeszítve rögzítsük, j) a szemet szabadon hagyva, a szalaggal csavarjuk körbe a szemzés helyét, majd felül egyszerű hurokkal rögzítsük a szalagot

b 106 b

a levélnyélcsonk ennél hosszabb, kurtítsuk meg. A  szempajzs vágását a rügy alapi részénél, a levélnyél alatt 1-1,5 cm távolságban kezdjük, és óvatos húzó mozdulattal végezzük, úgy, hogy a rügy (a szem) alatt a háncs teljes egészében megmaradjon és legfeljebb hártyavékony farészt vágjunk a szempajzshoz (153/e ábra). A  túl sekélyen vágott szempajzs (154/c) gyakran elpusztul, a mélyen, sok fával vágott szempajzs (154/d) viszont rosszul ered, ilyenkor jobb a fölösleges farészt kipattintani (154/e). A fás növények többsége a vékony farészszel vágott szempajzzsal ered a legjobban (153/f ábra). Amikor a kés éle elhaladt a rügy alatt és mintegy 2 cm-rel föléje került, hüvelykujjunkkal fogjuk rá a szempajzsot a kés pengéjére és vágjuk le vagy hosszabb háncsdarabbal szakítsuk le a szemzőhajtásról. A  szempajzs így mindvégig a késen marad, s azzal fogva csúsztassuk a felnyitott háncs alá (l53/g), majd a levélnyélre támasztva hüvelykujjunkat, toljuk lejjebb a szempajzsot a hasítékban úgy, hogy a szem a T felső, keresztirányú szárától 1-1,5 cm-re kerüljön (153/h). Ha a szempajzs felső része a szükségesnél hosszabb, a T keresztirányú szára fölötti részt keresztben tartott késsel metsszük le, majd kötözzük be a szemzést. Rózsáról, vastag bélszövetű fajokról érdemes a szemet eleve farésszel vágni, majd kipattintani (154/i ábra). Ilyenkor nyugodtan bevághatunk a farészbe, majd a szem fölött keresztben átvágva a háncsot, a szemet a háncspajzzsal együtt óvatosan fejtsük le a farészről. A farész kipattintása nagy gyakorlatot igényel. Ha a rügyet tápláló edénynyalábok kiszakadnak, a szem elpusztul, a szemzés nem ered meg. A  kötözéshez korábban rafiát használtak. Faiskolákban a szupervinil alapanyagú, rugalmas fóliaszalag terjedt el. A 8-10 mm széles csíkokra felvágott polietilén fólia is megfelel e célra, hátránya, hogy nem eléggé rugalmas, ezért a szemzés eredése után fel kell vágni, hogy az alany vastagodásával el ne szorítsa a héjkérget. Egyesek a már említett méretű szalagokra vágott gumit (pelenkagumit) használnak, amely különösen rózsához alkalmas. A szemzés kötözését a 153/i, j ábra szemlélteti. A szalagot a nyíl irányában, mindig feszesen meghúzva körbecsavarjuk, majd felül egyszerű hurokkal rögzítjük. A  kötözés célja, hogy rögzítse és védje a szemet

154. ÁBRA a)

b)

c)

d)

e) f)

g)

h)

i)

j)

A farész kipattintása a szempajzsból a) helyesen vágott szempajzs elöl- és oldalnézetben, b) helyesen vágott szempajzs metszfelülete: fa csak az edénynyalábok kiágazásának környékén található a metszlapon, c) túl sekélyen vágott szempajzs, d) túl mélyen vágott szempajzs, e) a farész kipattintása, f ) a kipattintott farészt óvatosan emeljük ki, g) a pattintás után az edénynyalábok a rügy alatt bennmaradnak, h) a kiemelt farész, i) a szem pajzs alakra vágása vastag bélszövetű szemzőhajtásról, j) a pajzs alakú háncsrészt leválasztjuk a fáról

b 107 b

a kiszáradástól. A  felül megkötött szalag szemre metszéskor átvágva, magától lebomlik. A rafiát kötéskor kétszer hurkoljuk át, különben meglazul.

A  chip-szemzést az alanyon, az alsó bemetszéssel kezdjük, majd a farészbe is bemetszve, a szempajzs hosszúságának megfelelő, pajzs alakú lapot vágunk ki (155/a-d ábra). A  szempajzs vágásakor ugyanez a sorrend: először a rügy alatt metszünk be ferdén lefelé tartva a kést, mintegy 30 fokos szögben, majd a rügy felett indítva a vágást, az alanyon vágott sebnek megfelelő hosszúságban kiemeljük a szempajzsot (155/e, f ). A szempajzs alanyra illesztésekor vegyük figyelembe, hogy az alanycsemete vastagabb, a héja is az, ezért a két kambiumgyűrű akkor illeszkedik tökéletesen, ha a nemes rügy pajzsa néhány tized milliméterrel kisebb, vagyis az illesztés után a nemes szempajzs pereme mellett az alany héjkéreg vékony vonala látható (155/g-i). Fordított esetben, vagyis amikor a nemes szempajzs a nagyobb, a szempajzs kiszárad, elpusztul, nem forr össze. Ezen úgy segíthetünk, ha az alanyon nagyobbra vágjuk a metszfelületet.

Chip-szemzés A  szemlapozás mélyebb, farésszel vágott változata egész Európában angol nevén (chip=lap, lapocska) terjedt el. Nagy előnye, hogy bármikor végezhető, függetlenül attól, hogy az alany adja-e a héját. Kezdetben főleg pótszemzésekhez ajánlották, ma már azonban a hagyományos T-szemzés helyett is használják. Ennek az az oka, hogy az eredés legalább olyan jó, mint a T-szemzéssel, az edénynyalábok összeforrása és a differenciálódás gyorsabb, ennek következtében a következő évben erőteljesebben növekednek az oltványok. Emellett nem lebecsülhető előnye a begyakorlás után várható, mintegy 30%-os teljesítménynövekedés.

155. ÁBRA

a)

b)

c)

d) 2. vágás

1. vágás

e)

2. vágás

f)

g)

h)

i)

1. vágás

A chip-szemzés a) az alsó vágás az alanyon, b) a pajzs alakú lapot fölülről indított vágással emeljük ki, c) az alanyon ejtett vágások helye oldalnézetben, d) a megvágott alany elölnézetben, e) a szempajzsot hasonló módon vágjuk meg, f ) a szempajzson ejtett vágások sorrendje, g) a megvágott alany oldalnézetben, h) a helyére illesztett szempajzs oldalnézetben, i) a helyére illesztett szempajzs elölnézetben

b 108 b

A  szemzést a már leírt módon, minél hamarabb kötözni kell. Sokan úgy hitték, hogy a chip-szemzés üzemi elterjedését gátolni fogja az a tény, hogy a szempajzsot nem rögzíti a háncs, könnyen leeshet, ezért itt a szemző és a kötöző szokásos munkamegosztása nem követhető. Tapasztalataink szerint az alanyon vágott kis „táska" alul kellően rögzíti a szempajzsot. Ha a kötöző 8-10 szemzéssel lemaradva követi a szemzőt, ennyi idő alatt nem szárad ki olyan mértékben a szempajzs, hogy az veszélyeztetné a megeredést. Szemlapozás A hagyományos szemlapozás abban különbözik a chip-szemzéstől, hogy a szemlapot farész nélkül vágják, s az alanyon az alsó

bemetszésnél hiányzik a táskaszerű kialakítás. Ez valóban rögzítési problémákat okoz, azonnal kötözni kell (156. ábra). Valamit javít a helyzeten, ha az alanyon a háncsból egy kis nyelvet hagyunk (156/e). Mindkét módszernek olyankor lehet jelentősége, ha kicsúsztunk a szemzési időszakból, s az alany már nem adja a héját. Ez bizony megesik olykor a kertészkedőkkel. Pajzsos, ablakos szemzés, sípolás A  nagy rügyű, vékony farészű és vastag bélszövetű fajok (például a rózsa, a dió, a vadgesztenye) szemzőhajtásáról a szokásos módon, vagyis vékony farésszel nehéz jó szempajzsot vágni. Ilyenkor a szemet legjobb pajzs alakban levágni és lepattintani a farészről (157/d ábra). A kisebb rügyűek-

156. ÁBRA a)

b)

c)

d)

e)

f)

g)

h)

Szemlapozás a) az alanyon ejtett vágás oldalnézetből, b) az alanyon ejtett vágás elölnézetből, c) szempajzs szemlapozáshoz, d) az alanyra illesztett szempajzs, e) az alany megvágásakor a háncson kis nyelvet hagytunk, f ) a helyére illesztett szempajzs oldalnézetből, g) a szempajzs megvágása, h) az alanyra illesztett szempajzs elölnézetből

b 109 b

nél (mint a rózsa) az ilyen szempajzsot héj alá is szemezhetjük, a nagyobb rügyűeknél (dió, vadgesztenye) azonban sokkal jobb az eredés, ha az alanyon a szempajzsnak megfelelő alakban a háncsot körbevágjuk és lefejtjük a farészről, majd ennek helyére illesztjük a pajzs alakú szemet (157/a, b). Ez az úgynevezett pajzsos szemzés. Ritkán készítik, mert az alanyon nehéz pontos pajzs alakot vágni. A  dió szaporításakor sokkal gyakoribb az ablakos szemzés vagy a sípolás. Az elsőnél négyszög alakban, a másodiknál pedig körben levágott héjrésszel oltsuk át a nemes szemet a hasonlóképpen megvágott alanyra (157/b, c ábra). Különleges kétpengéjű, úgynevezett sípolókés használható hozzá, de néhány szemzést ügyes kézzel, jó szemmértékkel, a szokványos szemzőkéssel is elkészíthetünk. A  jó összeforráshoz fontos, hogy a sebfelületek körben tökéletesen illeszkedjenek, de inkább az ablakba oltott nemes szem legyen néhány tized milliméterrel kisebb, különben nem fekszik rá jól az alany sebfelüle-

tére. A sípoláshoz azonos vastagságú alanyés nemes hajtásra van szükség. Az ablakos szemzést akkor is használhatjuk, ha a szemzőhajtás vékonyabb, ami gyakran előfordul. Az alany héját mindig sima részen fejtsük le, az elkészült sípolást vagy ablakos szemzést pedig enyhén szorító kötéssel lássuk el. Készíthető tavasszal is, amikor az alany és a nemes már adja a héját. A dió szemzése nálunk nyáron biztonságosabb. Tapasztalatok szerint a július végéig elkészített szemzések még jól összeforrnak, és elfogadhatóan át is telelnek. Vesszős szemzés Egyes fajok hajtásai túlságosan vékonyak, rügyeik kicsinyek (például nyírfa, égerfa, gyertyán, egres), ezekről meglehetősen nehéz hagyományos módon szempajzsot vágni. Ilyenkor eredményes lehet a vesszős szemzés. Nem egyetlen rügyet, hanem egy többrügyes vesszőt szemzünk az alany héja alá. Ehhez a szempajzsot abból a gallyrészből vágjuk, amelyből a vessző kiágazik.

157. ÁBRA

a)

b)

c)

d)

Ablakos szemzés, pajzsos szemzés, sípolás a) a sípolókéssel gyűrű alakban átvághatjuk a háncsot a szem körül, b) sípoláskor a körben lefejtett háncs helyére illesztjük a szemmel levágott háncsgyűrűt, c) ablakos szemzéskor négyszög alakban vágjuk körbe a háncsot a szem körül, d) pajzsos szemzés

b 110 b

A szempajzs vágásához hasonlóan törekedjünk arra, hogy csak kevés farész kerüljön bele (158. ábra). Régi fajták elszaporításakor, ami ma nagy divat, nemegyszer idős fákról kell szemeznünk. Ezeken megfelelő minőségű szemzőhajtást már ritkán találunk. Ilyenkor is segít a vesszős szemzés. Egy jól fejlett csúcsrügyű nyárs (rövid hajtás), vessző is alkalmas szemzésre. Ha az alany már nem adja a héját, ugyanezzel a szemzőhajtással készíthetünk vesszős szemzést úgy, hogy a hajtás alapját a chip-szemzéshez hasonló módon vágjuk meg és illesztjük az alanyra (158/a-d ábra).

még át kell vészelnie a telet, s akkor kezdődhet a szemre metszés után az oltványok fölnevelése. A kényesebb, fagyérzékeny fajtákat (a rózsát) célszerű télire felkupacolni. Ne lepődjünk meg, ha kedvező időjárás esetén az alvószemzések még ősszel kihajtanak. A  fiatal hajtásokat irányítási céllal kössük az alanyhoz, csúcsukat pedig csípjük vissza, hogy hamarabb, még a tél beállta előtt beérjenek. Az ilyen, ősszel kihajtott szemzésekből a következő évben, a szemre metszéssel egy időben egy-két rügyre visszametszve kezdhetünk oltványt nevelni. Zöldoltás

A szemzés gondozása A  szemzések 4-6 hét alatt összeforrnak, amit a levélnyél leválása is jelez. Ez persze még nem jelenti azt, hogy fa is lesz belőle,

Egyes növények gyorsan összeforrnak, eredményes az oltásuk, ha azt zöld állapotukban, a vegetáció idején végezzük. Ilyenkor csupán az okoz nehézséget, hogy a zöld ol-

158. ÁBRA a)

e)

b)

c)

f)

d)

h)

g)

Vesszős szemzés a) az alanyon ejtett vágás, ha az alany nem adja a héját, b), c) a vesszőalap levágása a szemzőhajtásról, d) a kész vesszős szemzés, e) az alanyon készített T vágás héj alá történő vesszős szemzéshez, f ) szemzőhajtás vesszős szemzéshez, g) a szempajzshoz hasonló alappal megvágott vessző, h) a héj alá szemzett vessző

b 111 b

tócsap a tűző napsütésben könnyen kiszáradhat. Célszerű tehát borús időben végezni a zöldoltást. A  zöldoltások időszaka általában június első fele. Ilyenkor az az évi hajtások már kezdenek fásodni, nem pattanva, hanem szálkásan törnek, a törési felületen jól látható a szilárdító rostok vége. Nemes oltócsapot az az évi hajtásokról szedhetünk. Szőlőre zöldre fás csapot is olthatunk, tárolt oltóvessző felhasználásával. A zöldoltás leggyakoribb módja a hasítékoltás. Itt az alany és a nemes oltócsap azonos vastagságú, ezért csak egy ék alakú oltócsapot illeszthetünk a hasítékba, úgy, hogy a kambiumgyűrűk a két szélén illeszkedjenek. Kötözésre gyapjúszálat, fóliacsíkot, gumiszalagot vagy a hajtások vastagságának megfelelő műanyag hüvelyt lehet használni. A zöldoltásokat nem kell oltóviasszal kenni,

de leveleket, ágakat hajlítsunk rá, törjünk vissza, így árnyékoljuk vagy pedig fóliazacskóba burkolva védjük a kiszáradástól. A szőlő zöldoltása Oltványszőlőkben gyakori, hogy a tőketörzsből az alany néhány hajtást növeszt, különösen akkor, ha a nemes pusztulóban van. Az ilyen alanyhajtások könnyen felismerhetők eltérő levélalakjukról, levél-, vitorla- és héjszínükről. Ha szaporítani akarunk, az ilyen vadhajtásokat felhasználhatjuk alanyként. A június eleji oltásból év végére gyökeres oltványt kapunk. A  szőlő zöldoltásának időszaka május végétől június közepéig tart. Az a hajtás alkalmas oltásra, amelyben a szilárdító rostok már megjelentek. Ez a tavasz végén, a hajtáscsúcstól számítva a második-negyedik

159. ÁBRA

b)

a)

d)

c)

A szőlő zöldoltása a) a szárat a csomóig fölhasítjuk, b) az oltócsap alakját ék alakra vágjuk, c) az oltócsap megvágása, d) az ék alakú oltócsapot a hasítékba toljuk

b 112 b

ízköztől jellemző. Az oltás idejét az alanyhajtás szükséges hosszúsága is befolyásolja. Ha a tőkék közé lebujtva, továbbtelepítésre nevelünk oltványokat, 40-60 cm hosszú hajtás is elegendő, de ha a szomszédos tőke pótlására vagy fajtaváltás céljával tőkepótló bujtásra kívánjuk felhasználni az oltványt, akkor 80-150 cm magasságban célszerű az oltást elvégezni. Az oltóhajtást a nemes szőlőtőkéről úgy szedjük meg, hogy az oltócsap az alanyhoz viszonyítva a csúcstól távolabbi ízközből származzék. Készítsünk egyrügyes, ék alakra megvágott oltócsapot. A vitorlát és a levelet távolítsuk el, az esetleges hónaljhajtást azonban hagyjuk meg. A  metszlapok közvetlenül a bütyök alatt kezdődjenek (159. ábra). Az alanyhajtást a kiválasztott ízközben a bütyök felett 5 cm-rel metsszük le, majd a bütyökig középen hasítsuk ketté, ügyelve arra, hogy a bütyök ne hasadjon be. Ebbe a hasítékba illesszük a nemes oltóhajtásból készült oltócsapot, majd gyapjúfonallal, fóliacsíkkal vagy pévécécsővel kötözzük. A hajtás vastagságához választott pévécécsövet 4-5 cm-es darabokra vágjuk, majd egy ilyen csődarabot az alany bemetszése előtt húzzunk a hajtásra, úgy, hogy a bütyök is átférjen rajta. Az oltás elkészülte után a pévécéhüvelyt fölfelé húzzuk vissza, hogy

szorosan összefogja a hasítékot és a benne levő ék alakú oltócsapot. Ha a hüvely laza, rafiával átköthetjük. A  hajtásokat úgy igazítsuk el a tőkén, hogy a megeredésig árnyékba kerüljenek, s az oltásra hajlítsunk egy-egy levelet. A megeredés biztos jele, hogy a hónaljhajtás növekedni kezd vagy a szem kifakad és hajtást nevel. A  kész oltásokat karóhoz kötve neveljük. A  megeredt oltásokat porbujtással vagy közönséges bujtással az év végéig meg is gyökereztethetjük, ez azonban zavarhatja a szőlő talajmunkáit. Gyakran a kész oltványt ősszel mintegy 50 cm-es alanyvenyigével mint sima oltást levágják, s a következő tavasszal, gyökereztetési és nevelési céllal iskolázzák. A  megfelelő hosszúságú alanyvesszőn lévő oltványokat akár helyben, akár a szomszédos tőkék tőkepótló bujtására is fel lehet használni. Ha a bujtásra csak a következő tavasszal kerül sor, az oltott vesszőt ajánlatos télire a földre fektetve, talajjal betakarni. A köszméte és a ribiszke zöldoltása A  magas törzsű köszméte- és ribiszkefácskák alanya az aranyribiszke. A köszméteoltványok tövében az alany sarjai olykor kihaj-

160. ÁBRA a)

b)

c)

A köszméte zöldoltása a)ék alakra megvágott oltócsap, b) az alanyhajtás behasítása előtt pévécéhüvelyt húzunk rá, c) az ék alakú csapot a hasítékba toljuk

b 113 b

tanak, és sekély feltöltéssel jól meggyökeresednek. Tőből leválasztva az anyanövényről, oltásra alkalmas alanycsemetéket kapunk. Az oltást a leválasztás előtt, már az anyatövön is el lehet végezni. A köszméte hajtásai már májusban eléggé fejlettek az oltásra. A  szőlőéhez hasonlóan az a hajtásrész a jó, amelyben a szilárdító rostok kialakulása már megkezdődött. A  hajtásokat 50-100 cm között, a kívánt koronamagasságban lehet beoltani akkor, amikor már elérik ezt a magasságot. A  szőlőhöz hasonlóan, készítsünk ékoltást. Az alany hajtását a kívánt magasságban, levél alatt metsszük el, majd középen 2-3 cm mélyen hasítsuk be. Az oltóhajtáson két levelet hagyjunk, alatta pedig ék alakra vágjuk a csapot, és csúsztassuk be a hasítékba, majd rafiával kötözzük (160. ábra). Egy-másfél hónap múlva, a nemes növekedésének megindulása után, a kötözőanyagot át kell vágni és le kell fejteni az alanyról, mielőtt belevágna a vastagodó oltványba. Az oltványt huzalhoz vagy karóhoz kötve neveljük, hogy a vékony törzset a kialakuló koronahajtások ne terheljék. Aranyribiszke alanyra ugyanígy olthatunk ribiszkét és ribiszkeköszmétét (például Josta fajtát) is.

Ablaktálás Az egyszerű összenövesztés olyan oltásmód, amelynek során a nemes fajta hajtását nem választjuk le az anyanövényről, az életéhez szükséges vízzel és tápanyagokkal az összeforrásig az anyanövény gyökérzete látja el (161. ábra). Fás és zöldoltások, lomblevelű örökzöldek esetében egyaránt használható. Az olyan növényeket, amelyeknek lassan megy végbe az összeforrása, az oltás helyén a víz és a tápanyagok szállítóelemeinek a regenerálódása, eredményesen olthatjuk ablaktálással. A nehézséget csupán az okozza, hogy az alanycsemetéken az oltásra alkalmas hely általában alacsonyan van, a nemes anyanövényeken pedig a hajtások magasabban helyezkednek el. Nem könnyű tehát a két komponenst összeilleszteni, azonos szintre hozni. Ha az anyanövény ágai, vesszői hajlékonyak, akkor az alanycsemetéket telepítsük a nemes anyanövény köré, az oltáshoz pedig hajlítsuk le a vesszőket az alanycsemetékhez. Nehezen hajlítható, magas növények oltása számára az alanyt cserepezzük be, s helyezzük valamilyen állványra a fa mellett, hogy az oltásra szánt vesszőt hozzá lehessen illeszteni.

161. ÁBRA

a)

b)

Ablaktálás a) az alanycsemetét gyakran állványra kell helyezni, hogy a nemes hajtást hozzá lehessen hajlítani, b) az alany és a nemes sebzése és összeillesztése

b 114 b

Az oltáshoz készítsünk mindkét komponensen, a farészbe bevágva, azonos alakú és nagyságú ovális metszlapot (161/b). Illeszszük össze az egymással szemben lévő metszlapokat, kötözzük, és óvatosan kenjük be oltóviasszal, úgy, hogy az ne folyhasson a sebek közé. Ha a nemes oltóhajtás már biztosan az alanyhoz forrt, az oltóvesszőt közvetlenül az oltási hely alatt válasszuk le az anyanövényről, a keletkező sebhelyet oltóviasszal zárjuk le. Az alanycsemete koronáját fokozatosan vágjuk vissza, a nemes megerősödése után pedig végleg távolítsuk el. oltvány nevelése szemzéssel A szemzéshez az alanynak szánt növényekből egy-két éves csemetéket telepítünk a tervezett szemzés évének tavaszán, esetleg az előző ősszel. Ha rendszeresen foglalkozunk szaporítással, célszerű ezt a kis faiskolát a kert védett zugában elhelyezni, ahol együtt, intenzív feltételek megteremtésével foglalkozhatunk a fiatal csemetékkel, oltványokkal. E célra olyan területet válaszszunk, ahol korábban nem volt még gyümölcs- vagy díszfa, szőlő sem, s a meglévő fák is minél távolabb legyenek. Ez azért fontos, mert a fiatal növények rendkívül érzékenyek a talajuntságra, s gyökérzetüket a talajban felhalmozódó kártevők (például a fonálférgek) vagy kórokozók (a különféle talajlakó gombák) megfertőzhetik. Az oltványiskola talaját a telepítést megelőző ősszel 40-50 cm mélyen forgassuk meg, de csak akkor, ha ezzel nem hozunk a felszínre silány termőréteget. A forgatással együtt dolgozzunk a talajba négyzetméterenként 5-6 kg érett szerves trágyát is. A talajfelszín elegyengetése után ősszel vagy tavasszal kezdődhet az alanycsemeték telepítése. A sorokat egymástól legalább 70-80 cm távolságra jelöljük ki a telepítés előtt. Alanynak általában egy- vagy kétéves magcsemetét, dugvány- vagy bujtványcsemetét telepítünk. Ez alól az őszibarack és a mandula kivétel, amelyekből visszacsípett gyököcskéjű csírás magot ültetünk. Kajsziból és mirabolán szilvából is használható a csírás mag. Az alma- és a körtealanyokat 15-25, a cseresznye, a meggy, a szilva és a kajszi alanyát 25-30, az őszibarackét 30-35 cm távolságra ültessük. A  csemeték oldalgyökereit 4-5 cm hosszúra vágjuk vissza, s a magoncok karógyökerét se hagyjuk a gyö-

kérnyaktól számított 10-15 cm-nél hoszszabbra. A  visszametszés serkenti a gyökérzet elágazódását. A  magoncok, az elágazódott dugványok, a bujtványcsemeték oldalveszszőit vágjuk rövidre, s az eltelepített csemete ne legyen 40-50 cm-nél magasabb. Ültetéskor a sorok mentén feszítsünk ki zsinórt, majd mellette ásóval a talajba szúrva nyissunk rést. Ebbe a résbe ültessük a csemetét. A talajt a gyökérzet körül lábbal tömörítsük, a telepítést követően pedig 10-15 cm magasan kupacoljuk fel, ez a gyökérnyakat védi kiszáradástól. A csírás magot kézzel ültetjük. Kapával a földet mintegy 4–5 cm mélyen kiemeljük, s ebbe a kis mélyedésbe helyezzük a magot gyököcskéjével lefelé, majd porhanyó talajréteggel betakarjuk. Az ültetést követően öntözzük meg a területet 20-30 mm (négyzetméterenként 20-30 liter) vízzel. A  szemzésig a területet tartsuk gyommentesen. Kapáláskor a csemeték körül felkupacolt földet fokozatosan bontsuk le, szükség esetén öntözzük meg a csemetéket. A kártevők és a kórokozók ellen a szokásos módon, permetezéssel védjük meg a lombozatot. Július-augusztus a szemzés ideje, az egyes fajok igényétől függően (lásd a Szemzésmódok című fejezetet). A szemzés után 4-6 héttel ellenőrizhető az eredmény. Ha a levélnyél magától leválik, a rügy duzzadt, a szempajzs a fajra jellemző színű, a szemzés megeredt. Szükség esetén pótszemzést végezhetünk szemlapozással, chip-szemzéssel vagy tavaszi oltással. A fagyérzékeny szemzéseket télire kupacoljuk fel földdel. Tavasszal a felkupacolt szemzésről bontsuk le a földet, majd rügypattanás idején az alanycsemetéket a beszemzett rügy fölött metsszük le. Ez a művelet a szemre metszés (162. ábra). A rügy felett 0,5-1 cm-rel vágjunk metszőollóval a rüggyel ellentétes irányba enyhén lejtő metszlapot. A sebfelület beszáradására érzékeny fajoknál (csonthéjasok, díszfák) jobb, ha 15-20 cm-es csapot hagyunk, s a rajta lévő rügyeket kivakítjuk. A  csapot legkésőbb július végén távolítsuk el. A szemre metszést követően az alany hajtásai is növekednek a nemes hajtás alatt. Mielőtt a nemest elnyomnák, a vadhajtásokat tőben törjük le. Ez a munka az úgynevezett vadalás (162/d, e ábra). Nem szabad

b 115 b

162. ÁBRA

a)

f)

b)

c)

d)

e)

g)

h)

i)

Szemzett oltvány nevelése a) szemremetszés túl mélyen, b) túl magasan, c) helyesen, d) kihajtott szemzés vadalás előtt, e) kihajtott szemzés vadalás után, f/) a nemes hajtáson megjelenő hónaljhatásokat koronamagasságig kitörjük ( hónaljazzuk), g) korona másodrendű hajtásokból, h) egyéves suháng koronába metszése, i) kétéves koronás oltvány

megvárni, amíg a vadhajtások megerősödnek, mert akkor már csak metszőollóval vagy késsel lehet levágni őket az alanyról, s közöttük a nemes hajtás legyengül, akár el is pusztulhat. A  vadalást szükség esetén

3-4 alkalommal ismételjük meg, amíg csak megjelennek a vadhajtások. Május elején a nemes hajtás erőteljesen kezd növekedni, s hamarosan megjelennek rajta a másodrendű vagy hónaljhajtások is.

b 116 b

Az alacsony és a közepes törzsű gyümölcsfák hónaljhajtásait a kívánt törzsmagasságig folyamatosan távolítsuk el, pattintsuk ki, mielőtt megfásodnának (162/f ). Amint elérik a fák a koronamagasságot, a hónaljazást abbahagyjuk. Az erős növekedésű csonthéjasok a továbbiakban is sok másodrendű hajtást hoznak, amiből fokozatosan kialakul a korona (162/g). A korona kialakulását az őszibarackon hajtásválogatással, később pedig a vezér eltávolításával, az úgynevezett katlanozással is elősegítjük. Az alma- és körtefajták egy részén, a birsen s egyes cseresznyefajtákon az első évben nem alakul ki korona. Ilyenkor elágazás nélküli egyéves oltványt, vagyis suhángot kapunk (162/h ábra). A  suhángot át lehet ültetni állandó helyére, ott is kialakíthatjuk a koronát, de jobban kihasználjuk a területet, ha csak egy évvel később telepítjük. Ez utóbbi esetben átteleltetjük, a téli nyúlkártól védjük, majd a következő évben a szükséges törzsmagasság felett 6-8 rügygyel koronába metszve, koronás oltvánnyá neveljük (162/i). A  koronanevelés évében a törzsön fejlődő hajtásokat dörzsöljük le vagy ha megerősödtek, vágjuk le. Az ápolás mindkét évben gyomirtásból és növényvédelemből áll. Szükség esetén négyzetméterenként 0,5-1 dkg hatóanyagnak megfelelő nitrogénműtrágyát szórjunk ki tavasszal a fák köré. A  díszfák magasabb törzsének neveléséhez már az első évben szükség van a hónaljhajtásokra is. Ezekből törzserősítő hajtásokat nevelhetünk úgy, hogy a hajtást két levélre visszacsípjük, majd az elágazódott új hajtásokat ismételten visszacsípjük. A törzserősítőket addig tartsuk meg, amíg a ceruzavastagságot túl nem haladják. Ekkor az egész képződményt tőből távolítsuk el, s ha szükséges, neveljünk újat helyette. A magas törzsű díszfák törzsnevelése 3-4 évet is igénybe vehet. Ez alatt a törzserősítőket folyamatosan kezeljük. Az olyan díszfákon, amelyeket parkfaként akarunk felhasználni, a hónaljhajtásokat végig hagyjuk meg, s belőlük a törzs aljától kezdődően neveljünk oldalágakat. A rózsabokrok nevelése a szemre metszés után, a gyümölcsfákhoz hasonlóan, a vadalással kezdődik. Miután a nemes hajtás a 10-15 cm-es magasságot elérte, két levélre csípjük vissza, majd a képződő új hajtásokat ismételten csípjük vissza két levélre, így az

első évben legalább 3-4 elágazása lesz a bokornak. Ősszel állandó helyére ültethetjük. A kész koronás fákat a természetes lombhullás után ültessük át a végleges helyükre, így a növény tartalék tápanyagokkal gazdagabban vág neki a télnek. Ha a levelek a novemberi átültetésig nem hullanak le, az ültetés előtt kézzel szedjük le őket, hogy ne párologtassák el a fa vízkészletét. Az őszibarackot, a mandulát, a kajszit ne ősszel, hanem inkább tavasszal, a rügypattanás előtt ültessük át állandó helyére. Lehetőleg minél nagyobb gyökérzettel emeljük ki a fákat, mert annál jobb lesz a megeredésük. Kiszedéskor a fáktól mintegy 30 cm távolságban ássunk 40 cm mély árkot, s ebbe az árokba billentsük bele a fát. Gyökereit a másik oldalról, ásóval vágjuk el. A kiemelt gyökeret takarjuk nedves földdel, védjük a kiszáradástól, a széltől és az erős napfénytől, amíg új helyre nem kerül az oltvány. A kiásott fát lehetőleg még aznap ültessük el. oltványnevelés kézbenoltással A kézbenoltás elnevezés arra utal, hogy itt az oltást nem a szabadban végezzük, hanem a fölszedett alanycsemetére vagy alanyveszszőre védett helyen, ténylegesen kézben oltjuk rá a nemes oltócsapot. Általában gyümölcsfákat és szőlőt szaporítanak ezzel a módszerrel. Az oltás ideje tél végén, többnyire februárban van. Az alanycsemetét ősszel szedjük fel és fagymentes helyen, nyirkos közegben (homok, fűrészpor, tőzeg) vermelve tároljuk a felhasználásig. Az optimális tárolási hőmérséklet 0 és +2 °C között van. Az oltóvesszőt a már leírtak szerint szedjük meg, és ugyanúgy fagymentes helyen tároljuk. Az oltás előtt az alanycsemetéket és az oltóvesszőket mossuk le, s ha a tárolás során túl sok vizet veszítettek, 24 órára áztassuk őket vízbe, hogy víztartalmukat visszanyerjék. Az oltásmódot az alanycsemete és az oltócsap vastagságának megfelelően válasszuk meg. Leggyakoribb a párosítás, a vastagabb alanyokon lehet lapozás vagy kecskelábékezés is. A  kötözés után paraffinnal vagy oltóviasszal védjük az oltványt a kiszáradástól. A kézbenoltott oltványokat fejjel lefelé mártsuk be egy pillanatra az olvadt paraffinba olyan mélyen, hogy az oltási hely teljesen a paraffin szintje alá kerüljön. A bevonat vastagsága a paraffin hőmérsékletétől

b 117 b

függ. (Az optimális hőmérséklet 65-67 °C.) A hőmérsékletet vízfürdővel tartsuk egyenletesen. A  paraffinozás után a kész oltványokat ládázzuk be nyirkos fűrészporba, tőzeg és perlit keverékébe vagy homokba állítva, majd a ládákat vigyük 2-3 hétre 15-20 °C hőmérsékletű helyiségbe, ahol a kalluszosodás gyorsabban végbemegy. Erre a célra március első felében üvegház vagy fűtetlen fóliasátor is megfelel. Március közepén, végén, amint a talajt a telepítésre elő lehet készíteni, a kézbenoltott oltványokat –  az alanycsemetékhez hasonlóan – iskolázzuk el szabadföldbe. A szabadban, miután az oltócsap rügyei növekedésnek indulnak, lassan lepereg a paraffin. A jó oltóviasz vagy paraffinbevonat alatt erőteljes a kalluszosodás, a csonkolás peremén pedig a nyár közepére körkörösen megindul a seb beforrása. A  kézbenoltott oltványokat már az első évben több alkalommal vadaljuk. Az oltócsap rügyeiből rendszerint több hajtás is képződik. Amint azok a 25-30 cm hosszúságot elérték, hagyjuk meg az erősebb, jobb állásút, a többit távolítsuk el. Nyár elején, amikor az összeforrás végbement, s a szalaggal kötözött oltvány vastagodását a kötözőanyag már nem képes követni, a szalagot vágjuk át és csavarjuk le az oltás helyéről. Kézbenoltással az első évben csak suhángot kapunk, amit ősszel állandó helyére ültethetünk. Ha koronás fát kívánunk nevelni, akkor a következő év tavaszán a suhángot a már ismertetett módon koronába metsszük. Az almafajtáknál előnyösebb, ha a kézbenoltásból származó suhángot nem koronába metsszük, hanem az oltócsap felett két rügyre visszavágjuk, így a törzset az az évi hajtásból neveljük újra a következő évben, s erőteljes másodrendű hajtások is képződnek, vagyis az oltvány koronásodik. Ezt még egy júniusi koronába csípéssel, vagyis a hajtáscsúcs visszacsípésével elő is segíthetjük. A  másodrendű hajtások mint koronavesszők jobban hajlíthatók, alkalmasabbak az intenzív koronaformáknál, például a karcsú orsónál szükséges lekötözésekre. Szőlőoltvány nevelése A  szőlőt gyökértelen (sima) alanyvesszőre oltják téli kézbenoltással. Az oltást a Párosítás című fejezetben leírtak szerint végzik, majd az oltványokat kötözik és paraffinozzák.

Az oltványok kalluszosodására legjobb időszak az április, a télen elkészített oltványokat addig hideg helyen tároljuk. A nedves fűrészporba állított, ládázott oltványok 25-28 °C-on kalluszosodnak a legjobban, mintegy 3-4 hét alatt. A  végén a nedves fűrészportakarást óvatosan bontsuk le az oltványok csúcsáról, a rügyekből kihajtott hajtásokat fokozatosan szoktassuk fényhez. A kalluszosításra alkalmas hely lehet üvegház vagy fűthető fóliasátor. Az oltványokat szabadföldbe iskolázzuk. Ásóval nyitott résbe, 5-8 cm tőtávolságra telepítjük, majd a talajt az oltványok körül lábbal alaposan tömörítjük. Ezt követően a talajból 10-15 cm-re kiálló oltványok fölé 30-40 cm magas bakhátat húzunk, hogy ez a földréteg védje az oltványokat a kiszáradástól. Amint a bakhát felszínén megjelennek a hajtások, körülöttük a földréteget óvatosan lazítsuk meg, fokozatosan bontsuk le a bakhátat, hogy a hajtások fényhez szokjanak. A  jól megeredt oltványokon az alanyveszsző meggyökeresedik, és az oltócsapból egy, esetleg több erőteljes hajtás nő ki. Az ilyen oltványokat ősszel vagy a következő tavaszszal állandó helyükre ültethetjük. Azokat az oltványokat, amelyek meggyökeresedtek ugyan, de a nemes hajtásuk növekedése gyenge, a következő tavaszon – gyökerüket és hajtásukat rövidre visszavágva – erősítőiskolában neveljük még egy évig. Fenyők oltása A  fenyőféléket télen, üvegházban vagy fóliaházban, cserépben előnevelt alanyokra kézbenoltjuk. Alanyként legjobb a faj magcsemetéjét használni, de az ezüstfenyők oltásához a közönséges lucfenyő is megfelelő alany. Az alanyok előnevelésére idejekorán fel kell készülnünk. Az oltásra szánt, szabadföldi magiskolában nevelt 2-3 éves magoncokat tavasszal cserépbe ültetjük, hogy jól begyökeresedjenek. A  cserepes alanyokat fagymentes körülmények között teleltessük, majd január közepén vigyük 15-16 °C hőmérsékletű üvegházba vagy fóliaházba, öntözzük, és teremtsünk párás környezetet számukra. Oltásra a nemes fajta szabadföldről frissen szedett hajtásait használjuk. Az oltásmód oldallapozás vagy oldalékezés (163. és 164. ábra). A kész oltásokat az

b 118 b

163. ÁBRA

a)

c)

b)

d)

g)

f)

e)

Fenyők oltása oldallapozással a) az alany tisztítása, b) az alany megvágása, c) az oltócsap előkészítése, d) az oltócsap tisztítása, e) az oltócsap megvágása, f ) összeillesztés, g) kötözés

alannyal azonos körülmények között neveljük tovább. Amint a nemes hajtás az alanynyal összeforrt, esetleg növekedni kezd, az alanycsemete koronáját 2-3 részletben, fokozatosan távolítsuk el. Nyár elején az oltványokat helyezzük szabadföldi árnyékoló alá, a cserepeket süllyesszük homokba, így neveljük a tél beálltáig. A fiatal oltványokat

az első télen ajánlatos fagymentesen tartani, a következő évtől már szabadföldön nevelhetők. Hasonlóképpen olthatunk nyírfa, tölgy és bükkfa, havasszépe (rododendron) (165. ábra), valamint magnóliafajtákat és csüngő kecskefüzet is. A  nem gyantás fajok oltási helyét paraffinnal zárjuk le.

b 119 b

164. ÁBRA a)

Citromfélék oltása b)

c)

d)

Fenyők oltása oldalékezéssel a) oltóhajtás, b) alany, c) illesztés, d) kötözés 165. ÁBRA

a)

b)

A  legtöbb kertészkedő próbálkozott már a gyakoribb déligyümölcsök: citrom, narancs és mandarin szaporításával. Ezeknek a magja általában könnyen kikel, a magról nevelt csemeték azonban csak nagyon későn, 8-10 éves korukban kezdenek teremni, s gyümölcsük, a narancs kivételével, többnyire értéktelen. A  citruszfélék magonca azonban gyakran fajtaazonos lesz. Különösen a narancsnak gyakoriak az ilyen utódai, de termőre fordulásuk ezeknek sem gyorsabb. Mindhárom fajt lehet egymás magoncaira is oltani vagy szemezni. A magoncokat 2-4 évig neveljük, amíg alkalmasak lesznek a szemzésre. Átültetéskor gyökereiket csípjük vissza, hogy jobban elágazzanak. A legegyszerűbb szaporítási mód a szemzés, amit tavasztól egészen nyár végéig készíthetünk, de csak akkor, ha az alany növekedésben van és adja a héját. A  nemes szemet nem növekvő hajtásról szedjük. Lehetőleg farész nélkül vagy vékony fával vágjuk a szempajzsot. Ha ez nem sikerül, a farészt pattintsuk ki, különben a szem roszszul ered. A vastagabb alanyokra nagyon jó eredménnyel olthatunk héj alá oltással vagy oldalékezéssel is. Az oltócsapokon a levéllemezt kurtítsuk harmadára. Mind a szemzéseket, mind az oltásokat párás környezetben, üvegházban, fóliaházban vagy léckeretes, fólia borítású páraszekrényben neveljük tovább. Az oltásokat egyenként is burkolhatjuk fóliatasakkal. A  megeredt oltások feletti részről fokozatosan vágjuk le az alanycsemete hajtásait. A fiatal, szemzett magoncokat pedig a szem felett hagyott, 8-10 cm-es csapra metsszük, ehhez kötözhetjük a fejlődő hajtást. Az oltványok 2-3 év múltán kezdenek teremni. Zöldségnövények oltása

c)

Havasszépe oltása oldallapozással a) alany, b) oltócsap, c) kész oltás kötözés előtt

Az utóbbi években igen gyorsan terjedt a zöldségnövények, elsősorban a görög- és a sárgadinnye, az uborka, a paprika és a paradicsom oltása. Az oltásra a felsorolt növények termesztésekor azért van szükség, mert a nagy termőképességű, új, nemesített fajták gyökérzete kisebb és a talajban élő kórokozókkal szemben kevéssé ellenálló. A dinnyék és az uborka alanyai erőteljes növekedésű tökfélék, a paprika és a paradib 120 b

csom alanyaiként pedig nagy zöldtömeget és erőteljes gyökérzetet képező paprikafajtákat választanak a termesztők és a palántanevelő üzemek. A  zöldségnövények oltása – lágy szárú, egyéves növényekről lévén szó – minden esetben zöldoltás. A munkát közvetlenül a szikleveles kor után, az első levelek megjelenésekor, palántakorban, termesztőberendezésben tanácsos elvégezni. Az alany minden esetben gyökeres palánta. Az alanyok és a nemes nevelését jól kell időzíteni, hogy a fiatal növények szárának átmérője pontosan illeszthető legyen. Ezt úgy érhetjük el, hogy a nemessel azonos napon, azzal párhuzamosan, több napon keresztül vessük szakaszosan az alanyt is, így a folyamatos oltáshoz megfelelő átmérőjű, összeillő növényeink lesznek. A leggyakrabban használt oltásmódok: – a csúcsba oltás, amely az alanypalánták csúcsleveleinek eltávolítása utáni ékoltás; – a párosítás, amikor ferde metszlapot vágunk az alanyon, majd ennek tükörképére metsszük le a nemes növény felső részét, és így illesztjük össze a két részt; – a közelítő oltásnak nevezett módszer az, amikor az oldalékezéshez hasonlóan helyezzük be az ék alakra metszett nemest az alanyba, és az eredés után távolítjuk el az alany levélzetét. A  zöldségnövényekhez a fás növények oltására használt szerszámokon kívül az orvosi szikéhez hasonló éles vágóeszközök, a cserélhető pengéjű borotva, a házi készítésű kis szerszámok, a csúcsba oltást segítő, csavarhúzóhoz hasonló, sok esetben abból készített kézi alkalmatosság, amely segíti a nemes beillesztését, az ékezést gyorsító, kézi lyukasztóra emlékeztető eszköz. Az oltások rögzítésére szolgálnak az apró műanyag csipeszek (a háztartási csipeszek 2-2,5 cm-es hasonmásai), műanyag szalagok, nyitható műanyag gyűrűk. A  friss oltványokat magas páratartalmú termesztő-berendezésben nevelik tovább, árnyékolják, hogy lassítsák a növekedésüket, így biztonságosabb az eredés. Az oltott növényekből ellenálló, egészséges növényállomány, biztonságos, jó termés várható. Az oltványok jobban tűrik a szárazságot és a hőmérsékleti ingadozásokat.

gyümölcsfák átoltása Az átoltás régi eszköze a kertészeknek, s átmeneti porosodás után most mintha ismét élénkülne a divatja. Kertünk nem bővíthető korlátlanul, s ha egyszer már teleültettük fákkal, további fajtáknak egyre nehezebb helyet szorítani. A  fajtanemesítés folyamatosan újabb és újabb fajtákkal bővíti a kínálatot, s a kertészkedő az újdonságokat is szeretné kipróbálni. Sokan viszont inkább régi fajtákat gyűjtenek, s nosztalgiával idézik a „békeidők” fajtaválasztékát, a nagyszülők kertjének tovatűnt, felejthetetlen íz- és illatemlékeit. Egy-egy új szerzemény elhelyezéséhez vagy a régi, divatjamúlt fajta cseréjéhez nem szükséges a régi fákat kivágni. Átoltásukkal 3-4 év alatt teljes termést adó gyümölcsfákat kaphatunk, sőt egyetlen növényre több fajtát oltva bővíthetjük a választékot, aminek a kiskertekben különösen nagy a jelentősége. Ennél prózaibb okok miatt is dönthetünk az átoltás mellett. A telepítéskor roszszul megválasztott fajta, esetleg a pollenadó hiánya miatt nem termő fa, netán a csalódást okozó fajta esetében sem kell azonnal a fejsze után nyúlni. Az oltás jóval hamarabb hoz eredményt. Az oltásra időben fel kell készülni. Az első teendő az oltóvessző beszerzése és szakszerű tárolása. Az oltóvessző minőségi követelményeit már az oltási fejezetben leírtuk. Házikertekből, gyümölcsösből csak jól termő, egészséges, kártevőktől és kórokozóktól mentes fákról szedjünk oltóvesszőt. A vesszőket már a fagyok beállta előtt szedjük meg, és szakszerűen tároljuk, a korábban leírtak szerint. Az átoltás lehet részleges vagy teljes. Részleges átoltáskor a vázágak vagy gallyak egy részét oltjuk át, s az eredés után így egy fán több fajta is nevelhető. Az egy fára oltott fajták megválasztásakor vegyük figyelembe azok pollenadó igényét, termékenyülési viszonyát, érési idejét és növényvédelmét, hogy e munkákat a különböző fajták ne zavarják. Ha csak egy fajtát oltunk egy fára, akkor is választhatjuk a részleges átoltást. Három-négy részletben elvégezve az oltást, a fa folyamatosan termést is ad, s mire az utolsó vázág sorra kerül, addigra az elsőnek átoltott ágak termőre fordulnak.

b 121 b

166. ÁBRA

a)

b)

c)

Teljes átoltás és eredménye gyümölcsfákon a) fő vázágak átoltása, b) törzs átoltása, c) vázágak, gallyak átoltása

Teljes átoltáskor (166. és 167. ábra) a fát egyszerre oltjuk át az új fajtával vagy fajtákkal. Ez végezhető törzsbe, valamivel több munkával a vázágakba vagy akár több száz oltócsap felhasználásával minden erre alkalmas gallyat átolthatunk. Ez utóbbi módon

a második évben már jelentős termést szedhetünk a fáról, s a harmadik évtől kezdve teljes a fa termőképessége. A törzs átoltásakor újból ki kell alakítani a koronát, így akár a fa koronaformáján is változtathatunk (166/b ábra). A  termő-

b 122 b

re fordulás így a harmadik-negyedik évtől várható. A  vázágak átoltásával az ágak elhelyezkedésén sokat már nem változtathatunk, viszont a termőre fordulás gyorsabb, az átoltás után a második-harmadik évben várható. A  gallyak oltása után csak egy év terméskieséssel kell számolnunk, ám ez a módszer rendkívül munkaigényes. A munkát a fa visszametszésével, a vastagabb ágak vagy a törzs csonkolásával kezdjük. Válasszuk ki az átoltásra alkalmas helyeket, egyenes, elágazásmentes gally- és ágrészeket a koronában, majd vastagságuktól függően éles metszőollóval metsszük vissza vagy fűrészeljük le őket az oltás helye fölött (166. ábra). Kezdők számára az átoltás lelkileg legnehezebb lépése az átoltandó fa törzsének, vázágainak csonkolása. Bizony nagy elhatározás kell a teljes korona vagy a vázágak lefűrészeléséhez az akkor még ugyancsak bizonytalannak látszó távoli eredmény reményében. A  lefűrészelt ágakon a sebhely peremét éles késsel vagy kacorral simítsuk le, vagyis vágjuk simára, hogy szebb legyen a forradás helye. Az oltásmódot az ágak, gallyak vastagságának megfelelően, illetve az időponttól függően válasszuk meg. Általában karvastagságú törzset, ágakat oltunk át, tehát az alany és a nemes vessző között nagyok a méretkülönbségek. Kezdőknek inkább a héj alá oltást ajánljuk, ez a legkönnyebb. Gyakorlottabbak a kecskeláb-oltással, hasítékoltással is megpróbálkozhatnak. Héj alá csak akkor oltunk, amikor az alany héjkérge elválik a farésztől. Ez általában április második felében következik be. Kecskeláb-oltást és hasítékoltást viszont már márciusban is végezhetünk. A vékonyabb gallyakat héj alá oltással, lapozással vagy kecskeláb-ékezéssel oltsuk át. A gyümölcsfák közül jó eredménnyel oltható át az alma, a körte, a birs, a naspolya, a cseresznye, a meggy és a szilva. Az őszibarack- és a kajszifákat helyesebb a tervezett átoltás előtti évben visszametszeni, ifjítani, és a képződő fiatal, egyéves hajtásokba szemezni augusztusban vagy a következő tél végén párosítással, rügylapozással, chipszemzéssel átoltani az új fajtával. Az ifjítás során a nagyobb ágakon keletkezett sebeket sebvédő festékkel vagy oltóviasszal zárjuk le, hogy ne fertőződjenek és ne száradjanak be (168. ábra).

167. ÁBRA a)

b)

c)

Idős fák átoltása a) a vázágak csonkolási szögének meghatározása, b) a túlságosan elsűrűsödött sövénykoronát átoltással levegősebbé tehetjük, c) a karcsúorsó fákat vagy törzsbe vagy az alsó ágakba és a felettük levő törzscsonkba oltjuk át

Az oltásokat elkészültük után kötözzük és kenjük be oltóviasszal vagy paraffinnal. A  madarak szívesen választják pihenőhelyül a kiálló oltócsapokat, s távoztukban elrugaszkodásukkal könnyen kibillentik azokat. A  kíváncsiskodó vendégeknek kényelmesebb pihenőhelyet kínálhatunk, ha az oltások fölé egy ívesen meghajlított veszszőt kötözünk, így oltóvesszőinket is megvédhetjük a madarak okozta károktól (169. ábra).

b 123 b

168. ÁBRA

szokott mértékű. A nagyon erőteljes hajtást hozó oltócsapokat a szél könnyen kifordítja a helyükről, ezért ezeket karóhoz kell kötözni. Vázágaknál célszerű az oltási hely alatt legalább két helyen rögzített segédkarót, lécet erősíteni az ághoz, majd ehhez kötni a nemes hajtásokat. A segédkarónak irányító szerepe is van az új vázágak kialakításakor. Még a második évben is célszerű a karóhoz kötözve óvni a nem kellően megszilárdult oltási helyet és a vesszőket. Az átoltott fákat kezdettől fogva fokozott figyelemmel ápoljuk. Már az első évben szükség lehet a hajtásválogatásra, illetve a túlságosan erősen növekvő hajtások csúcsának visszacsípésére, pincírozására. A kihajtott oltócsapok közül a második évben távolítsuk el a fölöslegeseket. A törzs átoltásakor ekkor már meg lehet kezdeni a korona, a vázágak átoltásakor az ág tengelyének kialakítását, s a koronaalakítás szabályainak figyelembevételével hozzáláthatunk az új korona kineveléséhez. Rendszeresen el kell távolítani a régi fajtának a vázágakból, törzsből előtörő hajtásait és az alany sarjait. Az erőteljes csonkolás miatt rendszerint az alanyok is erőteljesebben sarjadzanak.

Az átoltáshoz biztonságos létrát vagy állványt használjunk 169. ÁBRA

áthidalás

Meghajlított vessző fölerősítésével a madaraktól védjük az oltást

Az eredményes oltás, de különösen a törzs, a vázágak teljes átoltása után az oltócsapok rügyei erőteljesen elkezdenek növekedni. Az első évben nem ritka az 1,5-2 m hosszú hajtás. Részleges oltáskor vagy a gallyak átoltásakor a hajtásnövekedés meg-

Fiatal fák törzsét – védelem híján – érheti olyan mértékű nyúlkár, hogy a fák sokáig csak sínylődnek vagy akár el is pusztulnak. A nyulak néha az egész törzsről körben lerágják a háncsot, aminek következtében a farész kiszárad, s a gyökérzet és a levelek közötti tápanyagforgalom akadálya miatt a fa lassan elpusztul. Hasonló sebek mechanikai sérülés következtében is keletkezhetnek a törzsön (170. ábra). Az ilyen fákat áthidaló vesszők oltásával menthetjük meg. Áthidaláshoz az oltóvesszőket az oltásnál leírtak szerint szedjük meg. Olyan hosszúakra van szükség, hogy enyhén ívelten átérjék a sebfelületet, végük az egészséges háncsrész alá beoltható legyen. Áthidalásra az idősebb ágakból előtörő erős vízhajtások is alkalmasak. Az áthidaló oltást azzal kezdjük, hogy a sebhely szélén éles késsel simítsuk le a héjkérget és a háncsot, majd a sebfelületet oltóviasszal vagy sebek kezelésére alkalmas festékkel kenjük be. Csak ezután lássunk hozzá az oltáshoz.

b 124 b

h)

170. ÁBRA

a)

b)

e)

c)

f)

d)

g)

Nyúlkártól sérült fa áthidalása a) sérült kérgű törzs, mellette az áthidaló vesszők, b) a kéregbe bemetszéseket készítünk a vesszők számára, c) a helyükre illesztett áthidaló vesszők, d) áthidalás után a sebfelületet oltóviasszal kenjük, e) gyökérsérüléskor egy nagyobb gödörbe gyökeres fiatal csemetéket ültetünk, s azok csúcsát oltjuk a seb fölött a törzsbe, f ) fiatal csemetékkel körbeültetett fa az áthidalás után, g) a vesszőkön készített metszlap és a vastag kéreg felnyitása a héj alá oltáshoz

Ha az áthidalást a héj felválása előtt, például márciusban végezzük, a vessző két végén vágjunk a táskás oldallapozáshoz vagy oldalékezéshez metszlapot, s ennek megfelelőt készítsünk az idősebb törzsrészen is, a seb alatt és felett. Április végén, május elején héj alá oltást alkalmazhatunk,

T-alakú bemetszéssel. A vesszőt először alul oltjuk be, majd a seben átívelve, szorosan a törzshöz hajlítva, a sebhely fölött is beoltjuk, de itt a vesszőt és a törzset fordított irányban kell bemetszeni. Ügyeljünk arra, hogy az áthidaló vesszők rügyei fölfelé álljanak!

b 125 b

Az áthidaló oltásokat szorosan kötözzük be, majd a sebek környékét oltóviasszal kenjük be (170/d ábra). A rögzítéshez esetleg vékonyabb szögeket is használhatunk. A megeredt áthidaló vesszők rügyei kihajtanak, ezeket a hajtásokat két levél felett visszacsípjük, ne engedjük megerősödni, s a nyár második felében éles késsel vagy metszőollóval tőből távolítsuk el úgy, hogy csak a beoltott vesszők maradjanak, elágazások nélkül. Az áthidaló vesszők lassan megvastagszanak, átveszik a tápanyagszállítás szerepét.

Ha a sérülés mélyebb, a gyökérnyakra vagy a főgyökerekre is kiterjed (például pocokrágás nyomán), akkor az egyszerű áthidalás nehéz vagy egyáltalán nem lehetséges. Megmenthetjük viszont a fát úgy, hogy körülötte mintegy 60 cm mélyen kitakarjuk a sérült gyökérrészt, majd három-négy fiatal, 2-3 éves csemetét, suhángot ültetünk a fa köré, amelyeknek a csúcsát áthidalásként beoltjuk a seb feletti egészséges kéregbe (170/e ábra). A sérült fa a köréje telepített fiatal csemetékből később teljesen új gyökérzetet kap.

b 126 b

KülönlEgES SZAporítáSmódoK

Előző fejezeteinkben összefoglaltuk a növények ivaros és ivartalan szaporításának legfontosabb fortélyait. A  két, egymástól jól elhatárolható módszer – amelyek a természetes szaporodásmódokra épülnek – kereteibe néhány eljárás nem illeszthető be. Az alacsonyabb rendű növények, a gombák és a harasztok szaporodásában, akárcsak a szaporításukban az ivaros és az ivartalan szakaszok követik egymást. Ezért tárgyaljuk külön a gombák és a páfrányok szaporítási eljárását. A  gyakorlatban e folyamatnak csak egy részével találkozunk. Néhány szót ejtünk az orchideák házi szaporításáról is. Ugyancsak külön alfejezetet igényel a szövettenyésztés. Ez ugyan határozottan vegetatív (ivartalan) szaporításmód, ám különleges berendezést és szakértelmet kívánó eljárás, ezért nem részletesen, inkább csak érdekességként tárgyaljuk.

gomBáK SZAporítáSA A szaporítóanyag előállítása nagy felkészültséget és steril körülményeket igényel, ezért ezt a munkát speciális laboratóriumokban végzik. A spórás szaporításkor a gomba termőtestéből kiszóródó, érett spórákat steril körülmények között összegyűjtik, és táptalajon nevelik. A spórákat egyenként vagy többesével helyezik táptalajra. A táptalajon micélium, a gombafonalak laza szövedéke fejlődik. Ezután a táptalajjal együtt kiemelnek egy micéliumdarabot, és ezt steril körülmények között tovább szaporítják. A micéliumot búza, köles vagy rozs duzzadásig főzött magjain, komposztált trágyán, dohánygyárban visszamaradt növényi részeken, kukoricacsutkán szaporítják tovább. Ezeket szétosztva, a komposztba helyezve használják a gyakorlati termesztés szaporítóanyagaként. A folyamatot a 171. ábrán mutatjuk be. A  műkedvelő termesztő ma már könnyen hozzájuthat műanyag zsákos, oltott, jó minőségű gomba szaporítóanyaghoz.

Hazánkban a legelterjedtebb a csiperkeés a laskagomba termesztése és fogyasztása. A csiperkegombát csak hőkezelt, komposztált táptalajon, speciális, sötét helyiségben szaporíthatjuk, termeszthetjük. A  jó ízű, régóta ismert, fényen termő laskagomba termesztése külterjessé vált: egyszerű körülmények között nevelhető, szaporítása a szabadban is eredményes. A farönkön való termelés a legrégebbi és a legegyszerűbb módszer. Ez a szabadban folyik, így olcsó és bárki számára elérhető. Hátránya, hogy a termés szedése egy-két hónapra korlátozódik. A laskagomba termesztésére legalkalmasabb lombos fák: a nyár, a gyertyán, a fűz és a bükk. Akácfán és tűlevelűeken nem kapunk jó eredményt, ezeken a fákon a természetben sem fordul elő laskagomba. A  termesztésre szánt fának frissnek, fertőzésmentesnek és legalább 15 centiméter átmérőjűnek kell lennie. A farönköket vágjuk föl 30-50 cm-es darabokra. A  farönköt a következőképpen oltjuk. A  keresztmetszetétől függően 4-5, egyen-

b 127 b

171. ÁBRA

a)

c)

b)

Gomba szaporítóanyag előállítása a) az érett spóra, b) a micélium szaporítása köztes táptalajon, c) kereskedelmi szaporítóanyag

ként 2 cm átmérőjű lyukat fúrunk a farönk teljes magasságában, és ebbe helyezzük a gombacsírát. (A  gombacsírát megvásárolhatjuk az előállító üzemben és kijelölt üzletekben.) Az oltás ajánlott ideje a május. Az átszövetés ideje három hónap, a telepítés javasolt időpontja augusztus. Az átszövetést 12-15 °C-on, magas páratartalmú helyiségben: pincében, veremben végezhetjük. Ha a három hónap alatt micéliummal átszőtt farönköket augusztusban a szabadba kihelyezzük, még az oltás évében termést kapunk. A kihelyezésre válasszunk árnyékos, párás környezetet. A farönkről az őszi, fagymentes időszakban három-öt évig szedhetünk termést. Az egyszerűbb termesztési móddal az átszövetett műanyag zsákot helyezzük párás környezetbe (pincébe, lépcsőházba), és erről szedhetünk friss, egészséges laskagombát.

páFrányoK SZAporítáSA A páfrányok szaporítóképletei az anyanövények spóratartóiban képződő spórák (172. ábra). A spórák szabadföldi érésének ideje a nyár vége. Ekkor a páfrányleveleket az érett spóratelepekkel együtt gyűjtsük papírzacs-

kóba. A  leveleket meleg, 20 °C-os helyen tartsuk addig, amíg a telepekből az érett spórák kihullanak. A vetést árnyékos, meleg, párás környezetben végezzük. Hagyományosan érdes felületű deszkalapra, nedves homokkőre vetették a spórát. Ma a legsikeresebb szaporítást szaporítóládában, tőzegen érik el. A  páfrányok fejlődésében két szakaszt különböztetünk meg. Az első szakaszban a spóra csak felezett kromoszómaállományú. Kikeléskor úgynevezett előtelepek fejlődnek a csírázó spórából, majd a nedves, 24-26 °C-os környezetben megtörténik az ivaros folyamat. Ezután az előtelepeken kis páfránynövények fejlődnek, amelyeknek a kromoszómaszáma már kétszeres. A spórát szaporítóládába, nedves, lelapogatott tőzegre vessük. A  ládákat használat előtt fertőtlenítsük. A  tőzeg apróra darált Sphagnum (fehér tőzeg) vagy darált, rostos osli tőzeg. Mihelyt tűzdelőfával ki tudjuk emelni a növényeket, nagyobb térállásra ültessük át őket (173. ábra). A második tűzdelés után cserépbe ültethetők, ezek rövidesen már zárt terek díszítésére alkalmasak. A szabadföldbe szánt, hidegtűrő páfrányokat avartakaró alatt átteleltethetjük vagy nyár végén, ősz elején állandó helyükre ültetjük. A páfrányokat tőosztással is szaporíthatjuk.

172. ÁBRA

Páfrányok spóratartói a levél fonákán

b 128 b

orCHidEáK SZAporítáSA

173. ÁBRA

Tűzdelésre alkalmas páfránynövénykék

A  legegyszerűbb módon tőosztással szaporíthatók az orchideák, mégpedig az elvirágzás után, de még a hajtásnövekedés kezdete előtt. Nagyon fontos, hogy tisztán dolgozzunk, és csak az arra alkalmas, fejlett, több éves töveket szaporítsuk. A  kellőképpen megerősödött növényt vegyük ki a cserépből. Óvatos rázogatással gyakran maguktól is szétválnak a tövek. Ha nem, fertőtlenített vágóeszközzel válasszuk szét őket. A vágási felületeket szárítsuk meg, majd a kis töveket ültessük orchideaföldbe. A szaporítás után az első néhány hétben a növényeket tartsuk meleg, világos, de nem napos helyen. Kerüljük az öntözést, helyette naponta egyszer párásítsunk. Bizonyos fajok sarjakat nevelnek, amelyek a kellő mennyiségű léggyökér megjelenése után szintén jól használhatók szaporításra. Egyes orchideák hajtástengelye vízszintesen nő, gyöktörzseket képez. Szaporításuk a gyöktörzs feldarabolásával történik. Ügyeljünk arra, hogy mindegyik darabon legalább két-három álgumó vagy leveles hajtás legyen, mert csak így biztosított a sikeres továbbfejlődés. A vágási felületeket itt is hagyjuk kissé szikkadni, hogy az ültetés után ellenállóbb legyen a növény a kórokozókkal szemben. Némi tapasztalattal magonc nevelésére is vállalkozhatunk. Az esőerdők orchideái gyönyörű színes, illatos virágokat hoznak, csak azért, hogy magukhoz csalogassák a rovarokat, madarakat és olykor a denevéreket is, amelyek a virágport a bibére juttatják. Ha magról szeretnénk orchideát szaporítani, a beporzást mesterségesen kell elvégeznünk. Az orchideák megkönnyítik a kertész dolgát, hiszen a virágpor kis csomóvá áll össze, és a bibe is meglehetősen nagyméretű. A  beporzáshoz szükségünk van egy fapálcikára és egy kis vattára, esetleg a kereskedelemben kapható fültisztító pamacsra. Ezzel könnyedén át tudjuk vinni a virágport egyik virágról vagy növényről a másikra. Ha sikeres volt a megtermékenyítés, a magok 6-9 hónap múlva beérnek. Így otthon mi magunk is kísérletezhetünk és keresztezhetünk orchideafajtákat; a lehetőségek szinte korlátlanok. A  magvak csíráztatásához már kell egy kis szakértelem és türelem. A  vetéshez a b 129 b

szaküzletekben kapható vagy házilag elkészíthető steril agaragar és tápanyagok szükségesek.

in vitro (StEril) SZAporítáS: SZövEttEnyéSZtéS Az eljárás lényege, hogy a növény valamely sejtjéből, szövetéből vagy szervéből (tenyészőcsúcsból, pollenből, szárból) mesterséges táptalajon, steril körülmények között egész növényt nevelhetünk, és azt továbbszaporíthatjuk. Ez a technika, vagyis a növényi szövetek kémcsőben való tenyésztése, hozzávetőlegesen hatvan éve ismert. Azon a tudományos felfedezésen alapszik, hogy a növény testi sejtjei is rendelkeznek azokkal a genetikai információkkal, amelyekkel az ivarsejtek, és képesek a meghatározott fejlődési sorrendet követve növénnyé differenciálódni. (Ezt a képességet a tudományos nyelv totipotenciának nevezi.) A  kémcsőben, laboratóriumi körülmények között (in vitro) szaporítás a kutatás, növénynemesítés eszköze, de ma már sok termesztőüzemben gyakorlati, elterjedt vegetatív szaporítási módszer. Két legfontosabb felhasználási területe: – az egészséges, azaz vírus-, baktérium-, gombamentes szaporítóanyag előállítása, – a meriklón-szaporítás, mivel nagy tömegű, azonos eredetű szaporítóanyag-előállítást és egész éven át egyenletes szaporítóanyag-ellátást tesz lehetővé. Az eljárást ma már kiterjedten alkalmazzák számos növény (burgonya, csonthéjas gyümölcsök, szegfű, gerbera, orchideák, levéldísznövények) üzemi termesztésében. A módszer rendkívül drága, csak ott érdemes vele foglalkozni, ahol a magvetés vagy más, olcsóbb és gyorsabb szaporításmód nem hoz kielégítő eredményt. A  szövettenyésztő laboratóriumnak sterilnek, baktériumoktól, vírusoktól és más mikroorganizmusoktól mentesnek kell lennie. Ugyancsak sterilizálni kell a mun-

kavégzés eszközeit, a nevelőedényeket, a táptalajt, sőt a munkát végző kezét is. A  szaporításhoz olyan speciális, szilárd vagy folyékony táptalajra van szükség, amely tartalmazza az életfolyamatokhoz szükséges tápanyagokat, vitaminokat, hormonokat, növekedésserkentő szereket. A táptalaj alapja általában a tengeri algából készült, por vagy szálas formában vásárolható agaragar. Használnak még kókusztejagart, nyírfatejagart és más természetes alapú táptalajt. Ehhez nagyon pontos receptek szerint adalékanyagokat tesznek. A táptalajon felgyorsul a növény természetes fejlődési üteme. A szükséges szaporítóképletek: a tenyészőcsúcsok, szár-, és hagymapikkely-darabok előkészítése nagy szakértelmet és szintén steril, fertőzésmentes körülményeket kíván. Az orchideák mikroszaporítóanyagát kémcsőbe, Petri-csészébe, befőttesüvegbe, lombikba vagy műanyag dobozba, folyékony tápközegbe helyezik, és speciális berendezésben, mesterséges megvilágítás mellett forgatják, rázzák. A mozgatás célja, hogy az egynemű, még el nem különülő sejttömeg a táptalaj hatására több oxigénhez jusson, jobban fejlődjön és növekedni kezdjen, amíg a forgatást abba nem hagyják és a szétváló részecskéket nem oltják szilárd táptalajra. A szegfű mikroszaporításával egy növényt nevelünk egy tenyészcsúcsból, azaz egyetlen merisztémadugványt (ez esetben nincs szükség forgatásra). Ez lesz az anyanövény, amelyről hagyományosan, dugványozással nyerjük a vírusmentes anyagot. A laboratóriumi körülmények között fölnevelt növények nagyon érzékenyek: az optimális környezetben nem alakul ki ellenálló képesség, például a lombikban nevelt szegfűn a védő viaszréteg. Emiatt a növénykéket a normál szabadföldi, sőt növényházi kiültetés előtt is vírusmentes, fokozottan védett, úgynevezett izolációs házakba ültetik, ahol alkalmazkodóképességük kifejlődhet. Ezután kerülhetnek hagyományos termesztőberendezésekbe.

b 130 b

névmutAtó

áfonya 61, 77 afrikaiibolya Saintpaulia ionantha 13, 60, 86, 87 akác Robinia 32, 38, 39, 42, 54, 90 akébia Akebia 90, 91 alma Malus 9, 38, 39, 66, 69, 80, 88, 115, 117, 123 amarillisz (lovagcsillag) Hippeastrum 62 arália Aralia elata 90, 91 aranyfa (forzítia) Forsythia 69, 90 aranyvessző Solidago 8, 77 árnyliliom Hosta 59, 60 árpa 8, 36, 44 árvácska Viola wittrockiana 31, 37, 44, 47, 49 aszparágusz Asparagus 44 aszter (gerebcsin) Aster 31, 59 asztilbe (tollbuga) Astilbe 60 avokádó Persea americana 57 babérmeggy Laurocerasus 12 bab (zöldbab) 7, 31, 35, 41, 44, 46, 47, 48, 49 bálványfa Ailanthus 8, 11, 33, 38, 65, 90 banán 59 bangita Viburnum 33, 38, 53, 72 bársonyvirág Tagetes 7, 8, 11, 31, 37, 46, 47, 49, 51 bazsarózsa (pünkösdirózsa) Paeonia 11, 59 begónia Begonia 11, 13, 35, 37, 46, 47, 49, 51, 63, 64, 87 berkenye Sorbus 9, 38, 44 bimbóskel 48 birs Cydonia 9, 11, 65, 69, 72, 77, 88, 90, 123 bodza Sambucus 9, 33, 38, 53, 88, 90 boglárcserje Kerria 60, 65, 77, 90 bojtocska Ageratum 37, 49, 51, 52, 76, 77 borbolya Berberis 29, 33, 53, 77 boróka Juniperus 33, 44, 53, 72, 77 borostyán Hedera 60, 72, 77, 81 boroszlán Daphne 60 bors-arc Peperomia 87 borsófa Caragana 33, 38, 54 borsó (zöldborsó) 7, 31, 35, 39, 40, 44, 46, 47, 48 bőrlevél Bergenia 59, 61 broméliák 66 bunkóliliom Cordyline 66, 82 burgonya 48, 59, 63, 65, 130 búza 8, 30, 35, 36, 43, 44, 127 búzavirág Centaurea 37, 47, 49 buzogányvirág Dieffenbachia 66, 73, 77, 82 bükk Fagus 34, 38, 127 cédrus Cedrus 34, 54 cékla 35, 47, 48 cickafark Achillea 31, 59 ciklámen Cyclamen 11, 63

cikória (cikóriasaláta) 35, 47, 48 ciprus Cupressus 44, 54, 77 citrom, citromfélék 9, 77, 120 cukkini 48 császárfa Paulownia 32, 43, 54, 90 császárkorona Fritillaria 62, 63, 64 csavarpálma Pandanus 66, 82 cseresznye 9, 65, 69, 115, 117, 123 cserszömörce Cotinus 29, 38, 65, 70, 77, 90 csicsóka Helianthus tuberosus 63 csillagfürt Lupinus 7, 36, 37, 44, 47, 49 csillagvirág Scilla 62 csiperkegomba 127 csokrosinda Chlorophytum 66, 67, 81 csonthéjasok 8, 9, 10, 38, 54, 55, 93, 115, 117, 130 csörgőfa Koelreuteria 90 dália Dahlia 8, 31, 63, 64 datolya 57 déligyümölcsök 56, 57, 120 dinnye 9, 19, 31, 35, 48, 50, 120 dinnyefa Carica papaya 57 dió 8, 33, 38, 42, 56, 105, 109, 110 díszfüvek 39, 59, 60 díszhagymák 62 díszmák Papaver orientale 31, 37, 39, 47, 49 dohány 36, 39 dracéna Dracaena 66, 82 duglászfenyő Pseudotsuga 34, 38 ecetfa Rhus 11, 65, 90 éger Alnus 38, 42, 54, 110 életfa Biota 77 endívia (endíviasaláta) 35 eperfa Morus 38 erdeifenyő Pinus silvestris 38, 42 ezüstfa (olajfűz) Elaeagnus 33, 38, 65, 90 ezüstfenyő Picea pungens 29, 34, 38, 118 fagyal Ligustrum 33, 38, 53, 77, 90 fanyarka Amelanchier 65 farkasalma Aristolochia 72 fatekercs Periploca 72 fátyolvirág Gypsophila 31, 37, 47, 49 feketefenyő Pinus nigra 33, 38, 42, 54 feketegyökér Scorzonera 8, 30, 35 fikusz Ficus 73, 76, 77, 82 filodendron Philodendron 81 fokhagyma 48, 62, 64, 67 földimogyoró 44, 48 fukszia Fuchsia 82 füge 9, 10, 69, 70, 72, 90 fürtös gyöngyike Muscari racemosum 62, 64 fűszercserje Calycanthus 72

b 131 b

fűz Salix, fűzfélék 12, 32, 38, 43, 53, 88, 127 gabonafélék 7, 8, 30, 34 galagonya Crataegus 9, 38 gazánia (záporvirág) Gazania 37, 49, 51 gerbera 130 gesztenye (szelídgesztenye) Castanea 8, 33, 38 gímpáfrány Phyllitis 87 gránátalma Punica granatum 57 gyalogakác Amorpha 65, 90 gyertyán Carpinus 33, 34, 38, 72, 110, 127 gyöngyvesszőkoszorú Stephanandra 90 gyöngyvessző (spírea) Spiraea 12, 60, 65, 69, 77 gyöngyvirág Convallaria 59, 61 gyöngyvirágcserje Deutzia 77, 90 gyűszűvirág Digitalis 20, 36, 37, 49 hagymafélék 30, 31, 39, 64 hajnalka Ipomoea 31, 37, 46, 47, 49 hamisciprus (álciprus) Chamaecyparis 34, 44 hamvaska (aggófű) Senecio 77 hangafélék (erikafélék) 16, 81 harangláb Aquilegia 9, 31 hárs Tilia 33, 34, 38, 69, 72 havasszépe (rododendron) Rhododendron 72, 77, 119, 120 hemlokfenyő Tsuga 54 hóbogyó Symphoricarpos 33, 53, 60, 77, 90 hólyagfa (hólyagmogyoró) Staphylea pinnata 72 homoktövis Hyppophae 11, 38, 65, 77, 90 hortenzia Hydrangea 69 hóvirág Galanthus 63, 64 hunyor Helleborus 9, 60 ibolya Viola 67 ikravirág Arabis 59 indigócserje Indigofera 90 iszalag (klemátisz) Clematis 9, 12, 70, 71, 72, 77, 79, 80 jácint Hyacinthus 11, 62, 63, 64 japánbirs (díszbirs) Chaenomeles 12, 33, 65, 69, 72 japánnaspolya Eriobotrya japonica 57 jázmin (valódijázmin) Jasminum 60, 77 jegenyefenyő Abies 32, 34, 38, 54 jezsámen (áljázmin) Philadelphus 60, 69, 77, 88, 90 júdásfa Cercis 32, 33, 54 juhar Acer, juharfélék 8, 29, 32, 33, 34, 38, 39, 42, 43, 44, 53 kajszi (kajszibarack) 9, 77, 104, 105, 115, 117, 123 kamilla (orvosi székfű) 8, 36, 39 kankalin Primula 7, 44 kanna (kána) Canna indica 61, 64 kapor 8, 30, 36, 47 káposztafélék 7, 31, 35, 39, 47, 51, 52 karaláb (karalábé) 48, 52 kardvirág (gladiólusz) Gladiolus 11, 63, 64 karfiol 48, 50 kávé(cserje) Coffea 57 kecskerágó Euonymus 12, 38, 60, 77 kelkáposzta 48 kikerics Colchicum 7, 62, 63

kínaidatolya (jujuba) Ziziphus jujuba 57 kínaikel 46, 48 kivi Actinidia 57, 77 korallvirág Kalanchoe 87 kökény 38 kökörcsin Pulsatilla 63 köles 35, 127 kömény 30 kőris Fraxinus 8, 33, 38, 54 körömvirág Calendula 8, 20, 36, 37, 47, 49 körte 33, 38, 61, 115, 117, 123 köszméte (egres) 8, 9, 60, 65, 69, 70, 88, 90, 113, 114 kőtörőfű Saxifraga 67 kövirózsa Sempervivum 59, 66, 67 krizantém Chrysanthemum 8, 76, 77 kukorica (csemegekukorica) 8, 10, 17, 30, 40, 45, 46, 48, 49 kúpvirág Rudbeckia 59 labdarózsa Viburnum opulus cv. Roseum 69, 72 lángvirág Phlox 59 laskagomba 127 leander Nerium oleander 82 lednek Lathyrus 7 lencse 7, 36, 44 levendula 8, 36, 60 lilaakác (glicínia) Wisteria 65, 70, 72 liliomfa (magnólia) Magnolia 12, 70, 71, 80, 99, 119 liliom Lilium, liliomfélék 11, 12, 62, 67 lobélia Lobelia 35, 37, 49, 51 lonc Lonicera 12, 33, 53, 77, 88, 90 luc (lucfenyő) Picea 33, 36, 38, 42, 54, 118 madárbirs Cotoneaster 9 magyal Ilex 77 mahónia Mahonia 33, 53, 60 mák 7, 8, 45, 47, 49 málna 11, 61, 65, 66, 73, 90 mályvacserje (kínai mályvacserje) Hibiscus 80, 90 mályvarózsa (kertimályva) Alcea 37, 47, 49, 81 mamutfenyő Sequoia 34 mandarin 9, 120 mandula 9, 38, 42, 55, 56, 115, 117 mangó Mangifera 57 margaréta (margitvirág) Chrisanthemum + Tanacetum 59 meggy 9, 65, 66, 77, 115, 123 menta 8, 39 metélőhagyma 35, 39, 44, 47 mézesfa Euodia 54 mirabolánszilva 105, 115 mogyoró 8, 12, 33, 38, 42, 65, 71, 72 muskátli Pelargonium 12, 80, 81 napraforgó 7, 8, 36, 37, 46, 47, 48, 49 narancs 8, 9, 56, 120 narancseperfa Maclura pomifera 90 nárcisz Narcissus 62, 63, 64 naspolya 9, 72, 77, 123 nefelejcs Myosotis 8, 31, 44 nőszirom (írisz) Iris 12, 59, 60, 61

b 132 b

nyáriciprus Kochia 21, 31, 37, 47, 48, 49 nyáriorgona Buddleia 12, 43, 54, 69, 90 nyári viola Matthiola 37, 47, 49, 51 nyár Populus 12, 32, 38, 43, 53, 68, 88, 127 nyír(fa) Betula 38, 53, 54, 110, 119 orbáncfű Hypericum 60, 77 orchidea 127, 129, 130 orgona Syringa 32, 38, 43, 54, 69 oroszlánszáj Antirrhinum 30, 37, 46, 47, 49, 51 ostorfa Celtis 33 ostorménfa (ostorménbangita) Viburnum lantana 38 ördögszem Scabiosa 31, 37, 47, 49 őszibarack 9, 38, 42, 55, 56, 77, 104, 105, 115, 117, 123 őszirózsa (kínai őszirózsa) Callystephus 21, 37, 47, 49, 51 páfrányfélék 60 páfrányfenyő Ginkgo biloba 33 papíreperfa Broussonetia papyrifera 90 paprikavirág (szalvia) Salvia 8, 21, 31, 37, 49, 51 paprika (zöldpaprika, fűszerpaprika) 9, 20, 21, 31, 35, 44, 46, 47, 50, 120 paradicsom 8, 11, 20, 21, 31, 35, 44, 47, 48, 50, 51, 52, 120 pasztinák 35, 46 patisszon (csillagtök) 48 pázsitfűfélék (fűfélék) 8, 30, 34, 39, 44 pázsitszegfű Armeria 60 pelyvavirág Iresine 76, 77 petrezselyem 7, 8, 20, 35, 43, 46, 47, 48, 49 petúnia Petúnia 11, 21, 31, 37, 46, 47, 49, 51 pillangóvirág Cosmos 8, 30, 31, 37, 47, 48, 49 pimpó Potentilla 77 platán Platanus 88 pletyka Tradescantia 77, 81, 82 porcsinrózsa Portulaca 20, 30, 37, 39, 47, 49 póréhagyma 39, 48 puszpáng Buxus 77 rákvirág Aglaonema 66, 73, 76, 77, 82 rebarbara 48 répa Beta 9, 30 retek 20, 35, 43, 44, 47, 48 rézvirág Zinnia 8, 37, 44, 46, 47, 49 ribiszke 9, 12, 13, 60, 65, 69, 77, 88, 89, 90, 113 ribiszkeköszméte (Josta) 69, 77, 114 ricinus 48, 49 rizs 8, 36, 44 rozs 8, 36, 127 rózsalonc Weigela 60, 77, 90 rózsa Rosa, rózsafélék 9, 22, 33, 50, 53, 105, 107, 109, 110, 111, 117 sáfrány Crocus 63 sajmeggy Cerasus mahaleb 33 salamonpecsét Polygonatum 61 saláta (fejes saláta) 8, 20, 30, 31, 35, 39, 40, 44, 45, 46, 47, 48, 49, 50, 51, 52 sárgarépa 7, 8, 20, 35, 40, 44, 45, 46, 47, 48, 49 sárgaviola Cheiranthus cheiri 31 sarjika Bryophyllum 68

sarkantyúka Tropaeolum 37, 47, 49 selyemfenyő Pinus strobus 34, 38, 54 sisakvirág Aconitum 9, 59 somfélék Cornus 38, 53, 90 sóska 30, 35, 39, 47, 48 sóvirág Limonium 37, 47, 49 spárga 35, 44, 48, 61 spenót 35, 46, 47, 48 szamóca 9, 11, 12, 66, 67 szarkaláb Consolida + Delphinium 7, 31, 59 százszorszép Bellis 8, 37, 46, 47, 49 szedermálna (málnaszeder) 73 szeder Rubus 9, 11, 65, 72, 73, 77, 90 szegfű Dianthus, szegfűfélék 7, 59, 60, 77, 80, 130 szellőrózsa Anemone 59 szentjánoskenyérfa Ceratonia siliqua 44, 57 szépecske Coreopsis 60 szil Ulmus 8, 32, 38, 43, 53 szilva 9, 39, 65, 77, 105, 115, 123 szingónium Syngonium 81 szivarfa Catalpa 43, 54 szívvirág Dicentra 59 szobafutóka Scindapsus 13, 77, 81, 82 szója 36, 44 szőlő 8, 12, 17, 25, 73, 74, 75, 76, 77, 88, 89, 90, 91, 94, 97, 100, 112, 113, 114, 115, 117, 118 tamariska Tamarix 88, 90 tatáriszalag Fallopia aubertii 90 tigrislevél (szanzevieria) Sansevieria 12, 60, 87 tiszafa Taxus 33, 38, 77 tojásgyümölcs (padlizsán, törökparadicsom) 8, 31, 48, 50, 51 tollasgyöngyvessző Sorbaria 65 torma 11, 48 tök (spárgatök, sütőtök) 9, 21, 31, 35, 48, 49, 50, 120 tölgy Quercus 8, 29, 33, 38, 39, 41, 119 török szegfű Dianthus barbatus 31, 37, 47, 49 törpemandula (hangabarack) Amygdalus nana 60 trombitacserje Campsis 43, 54, 65, 70, 72 tuja Thuja, tujafélék 29, 33, 34, 54, 77 tulipán 11, 31, 62, 64 tűzliliom (sásliliom) Hemerocallis 67 tűztövis Pyracantha 9, 77 uborka 8, 9, 11, 19, 20, 21, 31, 35, 47, 48, 50, 51, 120 vadgesztenye Aesculus 8, 33, 38, 39, 41, 109, 110 vadszőlőt 90, 91 varázsfa Parrotia 72 varázsmogyoró Hamamelis 33, 70, 71 varjúháj Sedum 59, 87 verbéna Verbena 37, 49, 51 virágcsalán Coleus 76, 77, 82 vízifukszia Impatiens 76, 77 vörösfenyő Larix 34, 38, 54 vöröshagyma 7, 35, 41, 44, 47, 48, 62, 64, 67 zanót Cytisus 33, 54 zeller 8, 30, 35, 47, 48, 51 zsázsa Lepidium 30, 39, 43, 44

b 133 b

tArtAlom

BEVEZETÉS . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

5

NÖVÉNYTANI ALAPOK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Magános termések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Csoportos termések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Terméságazatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A csírázás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szülők és utódok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A vegetatív szervek. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Járulékosgyökér- és rügyképződés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A szervátültetés (transzplantáció) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Berendezések, közegek, edények. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A szaporítás helye. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A szaporítás közegei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Termesztőedények . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Eszközök és szerszámok a szaporításhoz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A magbetakarítás eszközei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A magvetés eszközei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A vegetatív szaporítás szerszámai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Serkentőszerek, segédanyagok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

7 7 9 9 10 10 11 13 13 14 14 16 18 20 20 21 23 25

IVAROS SZAPORÍTÁS. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A mag . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az érés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Gyűjtés és betakarítás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A szárítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A nyugalmi állapot. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A magvak várható élettartama és az ezermagtömeg. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A tárolás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A magvak előkészítése vetésre. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A próbacsíráztatás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A csíranövény mint korszerű táplálék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A magvak kezelése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Lágyszárúak magvetése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A szabadföldi vetés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A magvetés időpontja. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az elrendezés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A mélység. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az ápolás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Palántanevelés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Mit, mikor? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Földkeverék, tápkocka, cserép . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Palántadőlés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Tűzdelés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Palántázás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Fás növények magvetése. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Érés után azonnal. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

29 29 30 30 34 34 35 37 39 39 43 44 45 45 46 47 49 49 50 50 50 52 52 53 53 53

b 134 b

Őszi vetés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Rétegezés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Magvetés tavasszal . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szabadföldi magiskola . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Csemetenevelés cserépben, tápkockában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Fólia alatt, üvegházban. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Déligyümölcsök. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

54 54 54 54 55 56 56

IVARTALAN SZAPORÍTÁS. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59 Tőosztás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59 Hagymák, gumók, hagymagumók . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 61 A burgonya ültetése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 65 Szaporítás sarjakról, indanövényekről, bulbillikről . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 65 Bujtás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 68 Feltöltéses bujtás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 68 Vesszőfektetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 69 Közönséges bujtás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 70 A szeder fejbujtása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 72 Levegőbujtás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 73 A szőlő bujtása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 73 Dugványozás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 75 Hajtásdugványozás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 75 Dugványok készítése, kezelése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 77 A gyökeresedés serkentése. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 80 Gyökereztető közegek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 81 Vízkultúra . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 81 Gyökereztetés a lakásban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 82 Gyökereztetés fóliasátorban, üvegházban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 83 Automatikus vízpermetező rendszer . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 85 Kettős fóliatakarás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 85 Hajtásdugványok ápolása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 86 Levéldugványozás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 86 Fásdugványozás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 88 Hogyan vágjunk dugványt? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 88 A dugványok téli tárolása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 88 Dugványiskola . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 89 Ápolás és fölszedés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 90 Gyökérdugványozás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 90 Oltás, szemzés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 91 Az oltás összeforrása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 92 Az oltóvessző szedése, előkészítése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 93 Oltásmódok. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 94 Párosítás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 95 Lapozás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 97 Ékoltások . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 100 Héj alá oltás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 103 Szemzésmódok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 104 T-szemzés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 105 Chip-szemzés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 108 Szemlapozás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 109 Pajzsos, ablakos szemzés, sípolás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 109 Vesszős szemzés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 110 A szemzés gondozása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 111 Zöldoltás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 111 A szőlő zöldoltása. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 112 b 135 b

A köszméte és a ribiszke zöldoltása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 113 Ablaktálás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 114 Oltvány nevelése szemzéssel . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 115 Oltványnevelés kézbenoltással . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 117 Szőlőoltvány nevelése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 118 Fenyők oltása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 118 Citromfélék oltása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 120 Zöldségnövények oltása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 120 Gyümölcsfák átoltása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 121 Áthidalás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 124 KÜLÖNLEGES SZAPORÍTÁSMÓDOK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 127 Gombák szaporítása. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 127 Páfrányok szaporítása. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 128 Orchideák szaporítása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 129 In vitro (steril) szaporítás: szövettenyésztés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 130 NÉVMUTATÓ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 131

b 136 b

A

AjánlAtA

Martin Stangl

Kerti munkák 2500 Ft

Karlheinz Jacobi

Kertészkedés balkonon és teraszon

Kriszten György

Tavasztól tavaszig a szőlőben 2500 Ft

2500 Ft

Kriszten György

Szőlőlugas 2900 Ft

Dietrich Mierswa

A hobbikertész üvegháza 2500 Ft

Tátrai Zsuzsa

Az orchideák gondozása 3500 Ft

Tuba Katalin

Kerti dísznövények és szobanövények védelme Ára: 3900 Ft

Elisabeth Manke

Szobanövények gondozása 2500 Ft

Balázs Klára – Vörös Géza

Kertészek növényvédelmi naptára 3700 Ft

Soltész Miklós

Velich István – V. Nagy Enikő

5200 Ft

3900 Ft

Gyümölcsfajta-ismeret és -használat

Terbe István – Hodossi Sándor – Kovács András (szerk.)

Zöldségtermesztés szabadföldön 3500 Ft

Egzotikus gyümölcsök csodálatos világa

Láng István (szerk.)

A zöldség-, dísznövényés szaporítóanyagtermesztés berendezései és gépei

Terbe István – Hodossi Sándor – Kovács András

Zöldségtermesztés termesztőberendezésekben 3200 Ft

Schmidt Gábor (szerk.)

Növényházi dísznövények termesztése 7900 Ft

4200 Ft

Tóth Endre Kristóf (szerk.)

Szabó János – V. Hegyi Ildikó (szerk.)

5500 Ft

3900 Ft

Krizantém

Virágkötő iskola

Szili István

Gombatermesztők könyve 4900 Ft

A könyvek a következő címen rendelhetők meg:

mezőgazda kiadó

1097 Budapest, Ecseri út 14–16. • telefon: 407-1020 • fax: 407-1787 [email protected] • www.mezogazdakiado.hu

jegyzetek

jegyzetek

jegyzetek

jegyzetek

kertészkönyvtár

Ez a  könyv elsősorban a  kertkedvelőknek ad szakszerű ismereteket a  növények szaporítási módjairól. Nemcsak a  világos, könnyen érthető szakmai szöveg, hanem a sok szemléltető ábra, folyamatrajz teszi közérthetővé, hogy hogyan szaporíthatjuk például kedvenc szobanövényünket, hogyan őrizhetjük meg oltással a  dédmama régi almafajtáját. A  szerzők írnak az  oltás, vetés, dugványozás elvi alapjairól, a  szaporítóanyagok (mag, dugvány, oltóvessző stb.) begyűjtéséről, tárolásáról, a  szaporítási módokról, a  már kikelt, megeredt, meggyökeresedett növények további kezeléséről. A  legegyszerűbb eszközök (például befőttesüveg, műanyag pohár, fóliazacskó, üveglap) és némi kísérletező kedv, néhány jó kerti szerszám szükséges ahhoz, hogy kipróbáljuk a  könyvből megismert szaporításmódokat, és örömmel figyelhessük otthonunk, kertünk növényeinek fejlődését, sokszínűségét.

Ára: 3200 Ft ISBN 978-963-286-621-5