69. Ára: 400,- Ft XV. évfolyam 1. szám január február Tagoknak tagdíj ellenében

■ A Mûvészetbarátok Egyesületének (alapítva 1973.) füzetei/69. ■ Ára: 400,- Ft ■ ■ XV. évfolyam 1. szám ■ 2005. január–február ■ Tagoknak tagdíj ellenében ■ Kerékgyártó István

Civil szervezet a mûvészetért (Jegyzetek a Mûvészetbarátok Egyesületének tevékenységérôl) 2004. október 20-án nyílt meg a Mûvészetbarátok Egyesületének országos tárlata, amely Kôbányán – sorrendben – az ötödik bemutatkozása az Egyesület képzômûvészeinek, s egyben ez az eddigiek sorában a legtöbb alkotást egybefogó, legsokrétûbb kiállítások közé tartozik. Az ünnepi alkalmat a társmûvészetek jelenléte tette teljessé. A Turunga Didgeridoo Együttes a civilizáció kialakulása elôtti évezredek mûvészetét, a törzsi rituálék ôsi zeneszerszámokkal megszólaltatott zenéjét varázsolta, teremtette újjá a XXI. századi zenekedvelô közönségének. Elementáris és szuggesztív zene volt ez, amelyet egyszerre éreztünk ôsinek és modernnek. Ezt követôen Lovász Márta elôadómûvész énekelt Hajtun Zsuzsa zongoramûvész kíséretével, Pálfi László színmûvész pedig kedvenc verseibôl válogatott egy csokrot. A Mûvészetbarátok Egyesülete – hagyományaihoz híven – ezen az estén is a múzsák testvériségének jegyében teremtette meg a különbözô mûvészeti ágak egymást erôsítô összhangját. Hasonlóképpen az eddigi hagyományok szellemében a közremûködôk és a résztvevôk könyvajándékokat kaptak, részben az Egyesületet pártfogoló könyvkiadók ajándékait, részben saját kiadványaikat. Az Egyesület több mint három évtizedes fennállása alkalmat adhatna arra, hogy vázlatosan fölmérjük azokat az eredményeket, amelyeket ez a példaadóan sikeres civil szervezôdés létrehozott. Most azonban terjedelmi korlátok miatt csupán a kiállítás méltatására és az Egyesület könyvkiadói tevékenységére, a mellôzött jelentékeny alkotók életmûvének feltárására és megismertetésére, népszerûsítésére tett erôfeszítéseikre szeretnénk felhívni a figyelmet. A Mûvészetbarátok Egyesülete 1999-ben rendezte elsô országos tárlatát. Az azóta eltelt idôben fokozatosan gyarapodott, illetve hullámzott a kiállítók száma, és az idén kis híján száz alkotó több mint száz mûvét mutatták be a Pataky Mûvelôdési Központ Galériájában.

Búza Barna portré dombormûve

A tárlaton erôsebb a hagyománytisztelet, mint az új élményterületek meghódítására tett erôfeszítés, az elementáris erejû kifejezés, az összkép azonban kiegyensúlyozott. A kiállításon láthatunk olyan mûveket, amelyek a hagyományos realizmus és az oldott folthatású látványfestészet korrekt és finom kifejezôdései (Szemenyei Klára: Szônyi István szülôháza, Molnár József: Virág és Gyümölcs, Klie Annamária: Sophie madárral), a táj szerkezetes és dekoratív átírásai (Rózsahegyi György: Tûzfalak). A kifejezés érzékenységével és biztonságával fog meg bennünket Endresz József: Széttört virág c. kompozíciója, amely Vajda Lajos grafikai hagyományát fejleszti tovább a maga módján. Külön csoportot képeznek azok az alkotók, akik a természeti látvány és az absztrakt alakítás között kívánnak összhangot teremteni (Benkô László: Pipacsok, Petô Margit: Hullámok, Kürthy Sándor: Vonalak). Ezek a nonfiguratív és a figuratív határmezsgyéjén születô mûvek alapformákra, ritmusképletekre egyszerûsítve sugározzák a természeti élményt. Az ember spontán elemi

2

2005 január–február

Kürthy Sándor: Vonalak

dulóját köszöntötte. Ez a könyv, amely Gergely Mihály író értô és szenvedélyes elemzésétôl kísérve a mûvész életmûvének vázlatos bemutatása, egyben igazságot is kíván szolgáltatni a sokszor méltatlanul mellôzött alkotónak. Gergely jó érzékkel választja ki a mûvész legteljesebb élményt adó fômûveit, többek közt a Tavaszt (1933), a Szent Tadeust (1943), a Háború utánt (1946), a Cortonai Szent Margitot (1947), a Nôk napjánt (1958), A II. világháború mártírjai emlékére (1978) c. szobrot, a Keresztút sorozat legszebb darabjait és a 90 éves korában felállított köztéri szobrát, a Kálvin Jánost, amely a róla elnevezett teret díszíti. 1990-ben a millennium évében tisztelgett Szent István király emléke elôtt is a róla alkotott monumentális portréval. A könyv meggyôzô erôvel hívja fel a figyelmet az idôs korában is töretlen erôvel alkotó mesterre. Búza Barna fölkérésre készítette el Obersovszky Gyula és Béres Ferenc az egyesület két szellemi példaképének portré dombormûvét, melyek közül az utóbbi a közeljövôben kerül elhelyezésre az elôadómûvész egykori lakóhelyének (II. kerület, Baka utca 5.) falán. Megbecsült szereplôje a Mûbarátok kiállításainak Cséri Lajos szobrászmûvész, akinek érmei empirikus gondossággal, átéléssel és markáns karakterérzéssel mutatják meg az emberi szellem kiemelkedô személyiségeit, köztük a magyar népmûvészeket, írókat, képzômûvészeket és zeneszerzôket. A mostani kiállításon egy emlékezetes pedagógus egyéniségét idézô emléktáblára kerülô dombormûves portréját láthattuk. (Lukács István tanár úr). A Püski Kiadó jelentette meg az évtizedeken át szintén méltatlanul háttérbe szorított kiváló szobrász, Andrássy Kurta János munkásságáról írt monográfiát (Szabó Lilla könyve). A mûvész életmûvét vázlatosan,

képlátására hagyatkozó kifejezô alakítás példája Jáki Ferenc: Jöjjetek hozzám c. szobra, amely egy vékony fatörzsbôl kétfelé nyúló ágba láttatja bele Krisztust. Lényegre törôen szuggesztív Pintér Éva macskaábrázolása (Szemek a sötétben), és Szabadi Sinkó Ilona Jézus keresztútjának állomásait idézô textilképe. A naiv képlátás és a látványfestészet kettôssége jellemzô Szécsi István: Nôtüntetés, 1956. c. festményére, amely felemássága ellenére is megfog bennünket a kifejezés hitelességével és átéltségével. Figyelemre méltó az Egyesület irodalmi és képzômûvészeti könyvkiadási tevékenysége. A képzômûvészeti kiadványok között egy sor olyan kötetet találunk, amelyik hézagpótló, mondhatni felfedezés számba megy, hitelesebbé teszi a XX. századi magyar képzômûvészetrôl alkotott képünket. Az Egyesület értékmentô tevékenysége, hogy elfelejtett, vagy mellôzött jeles képzômûvészeink közül emel ki egy-egy alkotót a feledés homályából, vagy igyekszik rájuk – a tehetségüket megilletô módon – felhívni a figyelmet. Így került sor például Búza Barna szobrászmûvész munkásságának bemutatására. A kötet a mûvész születésének 90. évfor-

Cséri Lajos: Lukács tanár úr


3

Szécsi István: Nôtüntetés ‘56

de markánsan bemutató, átfogó igényû kiállítást a Mûvészetbarátok Egyesülete szervezte meg a Magyarok Világszövetsége székházában 2003 novemberében. A XX. század e jelentôs szobrászának pályaíve a társadalmi igazságtalanságok elleni lázadástól (Káin és Ábel, Zsákoló munkás) a magyar népmûvészet, a népi szobrászat tanulságainak a hivatásos mûvészet közegébe történô emelésétôl (Magyar Pieta) az egész közösséghez szóló emlékmû-szobrászattól (Menekülô anya, 1940; Széchenyi István 1943. Balatonfüred), az archaikus sugallatú, összefoglaló mûvektôl (Alföldi szfinx, Álmodó) egészen az ôsi és modern összhangját megteremtô Naphimnuszig (Szent Ferenc), s az eleven ritmusú lovaskompozíciókig terjed. A kiállítás jelentékeny mértékben járult hozzá Andrássy Kurta János mûvészetének szélesebb körû megismertetéséhez. A húszas években induló, a „rézkarcoló nemzedék" érdemes képviselôjére, Tarjáni Simkovics Jenôre irányítja a figyelmet Zsákovics Ferenc kismonográfiája, amely meggyôzôen jelöli ki a magyar grafika történetében betöltött szerepét. Nyolcvan évet átívelô pályája utolsó korszakában tanítványai sorában találjuk többek között Gacs Gábort, Gross Arnoldot, Kondor Bélát. Tarjáni Simkovics Jenô hosszú életet élt, 101 éves korában halt meg, így még életében kézbe vehette az 1995-ben megjelent könyvet. „Ne szép temetéseket rendezzünk, hanem még életében becsüljük meg a mûvészt!" – mondta a mûvészeti élet hivatalnokainak a kiváló mûgyûjtô, Kunvári Bella, amikor Egry József elszigeteltségére, nehéz anyagi helyzetére hívta fel a figyelmet. A Mûvészetbarátok Egyesületének vezetôi szeretnek idejében cselekedni.

Egy másik kiadványukban Pogány Ö. Gábor Brusch Péternek, a húszas évek elején született és a negyvenes években induló festônemzedék méltatlanul háttérbe szorult képviselôjének életmûvét méri fel. Brusch szerkezetes, bizonyos részében tárgyias, bizonyos részében expresszív tájképein, utcaképein, csendéletein a különbözô témák, karaktertípusok emblematikus megragadására törekszik. Erôs koncentrációjú kompozícióin minden fölösleges részletet elhagy. A Mûvészetbarátok Egyesülete vállalkozott a sokmûfajú alkotó, Prokop Péter mûveinek, verseinek, esszéinek és képzômûvészeti alkotásainak a kiadására is, s ezzel alapvetôen hozzájárult a mûvész harmonikus és sokrétû alkotói kibontakozásához. Prokop Péter spirituális jellegû mûvészetében a szakrális témákat közelebb hozza a konfliktusokkal terhelt mai ember lelkivilágához. Bensôséges kapcsolat alakult ki a Mûvészetbarátok Egyesületének tagjai és Obersovszky Gyula, az 1956-os forradalom költôje között. Ez a kapcsolat még akkor kezdôdött, amikor Obersovszky a Sportfogadás fôszerkesztôje volt. Számos

Jáki Ferenc: Jöjjetek hozzám (alkotó és alkotás)

4 kiállítás rendezésében és megnyitásában mûködtek együtt, az Egyesület lapja közölte verseit, megrendezte szerzôi estjét, halála után emléktáblát avatott pesti lakóhelyének falán és ôrbottyáni parasztházán, s mindmáig szellemiségének legfôbb ôrzôje. Minthogy Nádudvari Nagy Jánosnak – a népi költészet egyik kései képviselôjének verseit is az egyesület jelentette meg. Éltetô fény (1991), Magányos daru (1996), Remény halálig (1998), Láttuk az Ô csillagát (2001), s mintegy összefoglalóként a költô 80. születésnapjára Egy kis szeretet kéne még címmel versválogatását. Néhány idézet az elôszavakból: „Verseiben kifogásolták az egyszerûséget és a közérthetôséget… ôszinte magyarságára nem tartottak igényt (Geröly Tibor); „A falunak és tájnak szépségeit, népének mindennapi küzdelmeit, örömeit éneklik ezek a versek” (Gergely Mihály); Olyan természetes egyszerûséggel buggyan belôle a vers, mint a füttyszó a munkájába mélyedt mesterlegénybôl (Baranyi Ferenc). Kardos Nagy Ibolya írásait – elsôkötetesként, 70. születésnapjára ugyancsak az egyesület vállalta. A Vágymadárban megkapóan csillogtak a szerzô erényei: a balladák indulásának közvetlensége, a végigéneklés eredetisége, a minden erôltetettség, profiskodás nélkül való hamvassága, az emberi drámák, tragédiák iránti empátiája. És következô évben – immár emlékeztetésül a Végrendelet kötete jelent meg. Az egyesület két tagjának, Kardos M. Zsötének és Osváth Miklósnak „egymásra találása” szülte az Álomrabló kötetet. Amit Zsöte megélt: vonzás és taszítás, gyönyör és fájdalom, hit és kétségbeesés verssorok írására késztette. Sorait Osváth Miklós akvarelljei kisérték. S nem is olyan régen látott napvilágot egy szépkivitelû érdekes kötet Színigazság címmel. Baranyi Ferenc tizenkét alkotáshoz írt verset. Ezek sorakoznak egymás mellett. Többek között: Czinke Ferenc, Sôreg Dénes, Osváth Miklós, Krajtsovits Margit, Erdélyi János György munkája késztette versvallomásra a költôt. Az olasz mûvészet alapos ismeretét és tiszteletét példázzák a sixtusi Krisztus, Paolo szerenádja, Lány a kútnál címû versei. Mindenképpen tiszteletreméltó, hogy Szirmay Endre Kaposvárott élô író – aki mellesleg több ezer mai pedagógusnak volt tanára – két kötete kiadását is az egyesület „mûhelyére” bízta. Így került az olvasók kezébe, a Párbeszéd 1982-ben, a Szószóló pedig 1993-ban. A Mûvészetbarátok Egyesülete 1973 óta mára életerôs, folyton gazdagodó civil szervezetté vált az alapító Szíj Rezsô fôtitkár és Búza Barna elsô elnök, majd Geröly Tibor több mint másfél évtizedes fôtitkársága és Gergely Mihály elnöksége idején. Az elmúlt években az elnöki funkció Geröly Tibor kezébe került és Baranyi Ferenc látja el a fôtitkári teendôket. Gondos, szorgoskodó irányításuk és a különbözô tisztségviselôk aktív támogatása révén mûvészeti életünk hasznos és számottevô tényezôjévé vált. S egyben otthonná, ahová rendszeresen betérhetnek a tagok, a mûvészetek iránt érdeklôdôk, kiállításokat megnézni, elôadásokat hallgatni, vitázni és véleményt cserélni. Az íráshoz fölhasznált fotókat Kimpán Zója készítette.


Baranyi Ferenc Nem skanzen ez Osváth Miklós „Szatmári tájon” címû vízfestményére Nem skanzen ez, nem múzeum, ez, ez magyar valóság, még mindig látható falun szalmatetôs, roskadozó ház, az ország keleti felén nemcsak barátom akvarellje tárja készségesen elém mindazt, mi máshol már ereklye, hanem a táj, a táj maga, egy teljes országrésznyi rajzlap mutatja tisztán, mit csak a hiú remény ítélt kihaltnak. A szegénység emlékei köröttem új életre kelnek riportfotót rajzolva ki rámái közt a képzeletnek, és lesz a múltba-révedés napjaink élô krónikája, mit álomból kevert a kéz: a szem durván valóra váltja. Szomorúan gyönyörködöm az ismerôs szatmári tájban, látnom csak addig volt öröm, amíg falamon függve láttam.

Osváth Miklós: Szatmári tájon akvarell


5

A vendégkönyvbôl

Tárkányi Imre És búcsúzik a tél… Még alig olvadt, és ismét hullt a hó A fákra fehér takaró borult. Néha egy autó suhant csendesen, lámpája világított és lassan alkonyult. Aludt a kert, a fenyôk és rózsák az ablakunk alatt. Eltévedt madár didergett fázva, hintáztatta a villanydrótokat. A puha hóban egy macska osont, fekete bundáján átfütyült a szél… Meleg szobára vágyott és az remélte: e hóeséssel búcsúzik a tél.

Lajtai Gábor Kerek ködbôl Kerek ködbôl Fénybe vágytál Elindultál Nem haladtál Néha nyár jött Néha zord tél Mindhiába Törekedtél Állva vártad Meg a csendet Békét mit a Szív teremtett Fénybetartasz Kerek ködbôl Mindörökkön Mindöröktôl

6


Salamon Nándor

„Nyugati” mûvészeti szemle Az ôszi szezonban is egymást követték a változatos mûvészeti élményt kínáló tárlatok Gyôrtôl Körmendig, Pápától Szombathelyig. Már kevésbé lelkesítô a közönség érdeklôdésének enyhülô „hôfoka”. Ezért azonban nem a mûvészek, meg a kiállításkoncepciók okolhatók. A bajok gyökerének kutatása nem képezheti szemlénk tárgyát. Válogatásunk csupán néhány esemény rögzítésére vállalkozhat. A pápai Somogyi József Galéria – sorsa, léte fölött éppen mostanában gyülekeznek sötét fellegek! – izgalmas kiállításoknak adott otthont a télelôn. Az Erdélybôl Pápára települt Tirnován Ari Vid (Segesvár, 1933–) „pótszületési” évfordulót tartva – 70+1! – mutatta be jórészt fából készült szobrait. A hatalmas „termés” nemcsak a termeket töltötte meg feszültséggel, hanem robusztus szobrászi erôrôl, teremtô akaratról is tanúskodott. A Kolozsváron neves mesterek – Szervátius Jenô, Kós András – irányítása mellett nagy felkészültséget szerzett mûvész minden mûfajban, technikában otthonos. Igazi alanya azonban a vésôre váró fa, amelyet A. Tóth Sándor: Hólapátoló, 1933. olaj, vászon 80 x 61 cm.

Tirnován Ari Vid: Idol 47 x 17 cm, kô

nagyvonalúan formáz karakterjegyeit hordozó mûalkotássá. Formanyelvét az ôsi kultúrák, az erdélyi fafaragó hagyományok és egy ezekhez igazított sajátos kubizmus ötvözetével jellemezhetjük. Munkái az anyag és forma egységének szellemét árasztják. Nem narratív, nem elemzô mûvészet az övé. Rejtett értelmû, eszméket, jelképeket kibontó vagy összeépítô szobrai a hiedelmek, mítoszok világába ragadják vissza a szemlélôt. Idolok, plasztikus szerkezetek, súlyos tömbök, monumentális és játékos formációk változatos együttesébôl bontakozik ki a nehéz sorsú szobrászmûvész rokonszenves, megállító és töprengésre késztetô életmûve. Ellenzést csupán a zsúfolt rendezés, az itt-ott mûfajtól idegen csoportosítás keltett bennünk. Régi igazság: „A tárlatot rendezi valaki”. De nem biztos, hogy az a mûvész kell hogy legyen! Ugyanitt – centenáriumi esztendeje zárásaként – A. Tóth Sándor és tanítványai, barátai mûveibôl nyílt kiállítás. A református kollégium jeles rajztanára napjainkban foglalja el helyét a magyar mûvészettörténetben. A tárlat a sokoldalú mûvész szellemi kisugárzásának, vonzó személyiségének erejérôl tanúskodik. A magyar kultúra olyan jelesei, mint Nagy László, Csoóri Sándor, Lôrincze Lajos, Somogyi József, emlegették jó szívvel éltében-holtában. Festôk, szobrászok, rajztanárok népes csapata indult kezei alól. Nem kevés a rokonszenvezô mûvészetbarátok száma sem. A kiállítás alaphangját A. Tóth „párizsi képei”-nek

2005 január–február válogatása ütötte le. A szomszéd termekben a „tisztelgôk” munkái sorakoztak. Az iskolai, „köri” tanítványok közül a korán elhunyt Móritz Sándor, IstenesIscserekov András, a Kossuth-díjas Hencze Tamás, a sokoldalú Heitler László, Horváth Lajos festô, Ürmös Péter grafikus, Heitler András restaurátor munkáira emlékezünk. Láthattuk Somogyi József néhány kisplasztikáját, Nagy László grafika-sorozatát. Geometrikus szobrait hozta el Ézsiás István, Khell Zoltán. Mindahányan saját utat járó mûvészek. „Barátai” közül az Ôt európaiság példájaként emlegetô Cziráki Lajos és Nemcsics Antal, a tanár kolléga Somfainé Pados Mária képeit emeljük ki. A tisztelgô-emlékezô szavakat Szíj Rezsô, az egykori kollégista nagy szakértelemmel tolmácsolta. A szombathelyi Sportház Galéria kínálatából az Alföldi klasszikusok címû kiállítást emeljük ki. A Tornyai János Múzeumból kölcsönzött képek Endre Béla, Tornyai János, Kovács Mari, Zsebôk Zoltán festészetébôl adtak ízelítôt, az alföldi iskola szemléletmódját mutatták be a vasi közönségnek. Endre Béla tanyás kis képei Juhász Gyula szavait igazolták: „egy volt ô s a mezô, benne a róna dalolt”. Tornyai felvetett témái a szegénység kilátástalanságát, komor hangulatát árasztották. Alkony címû kompozíciója két színre redukált eszköztelenségével a pillanat végletes absztrakcióját valósította meg. Kovács Mári friss színvilágával, ôszinteségével ejtett rabul. A Médium Galériában a 25 éve elhunyt szombathelyi festôre, Mészáros Józsefre (1925–1979) emlékeztünk. Bernáth Aurél, Domanovszky Endre tehetséges, ám az élettôl többszörösen megnyomorított tanítványa diplomásként a falu, Herény festôjeként dolgozott a „város árnyékában”. Motívumválasztása szûk körre korlátozódott. A maga körül látott életet, valóságot ábrázolta vásznain. A család, a visszafogottan élô falusi emberek, a környezet, a táj alkotta képei tárgyát. Kerülte a hangzatos látványokat, a bensôséges életérzések kifejezésére törekedett. Visszafogottsága a képméretekre is érvényes. Talán az elérhetôség, a világos festôi nyelv,

7 realista szemlélet magyarázza, hogy a közönség magáénak érezte piktúráját. Korán lezárult életmûve a magyar hagyományokhoz áll közel, de egyéni színt és karaktert képvisel. Kevésbé drámai, inkább a szemlélôdés, a részvét jellemzi. A Mûvészetek Házában a Nagykárolyból elszármazott Gui Demeter pasztelljei vendégeskedtek. A Kolozsváron végzett mûvész sorsképlete küzdelmes életrôl tanúskodik. Csak áttelepülése után nyúlhatott ismét rajzeszközeihez. Fekete alapra felvitt színes látomásai két felfogás küzdelmét jelzik. Hangulatos tájfelvételei puhábbak, sejtelmesebbek, festôibb hatást érnek el (Ôszi erdô). Városrészletei (London, Velence), tükrözôdô tenger- és folyóparti házsorai, kikötôi, vitorlásai és csendéletei a vonalnak, a szerkezetnek adnak nagyobb teret. Színességüket azonban nem veszítik el. A vonzó tematika eleven színvilággal párosul, rokonszenvessé az érzelemdús elôadásmód avatja. Kiállított pasztelljei várakozásunkat táplálják az eljövendô idôkre. Szemlénket egy örvendetes hírrel rekesztjük be: Szent Márton ünnepén tagtársunkat, Csonka Ernô festômûvészt – korábban már bemutattuk! – Szombathely városa Kulturális Életmû-díjjal tüntette ki. A cím a tisztességgel megküzdött alkotóút és a hûség méltó elismerése. Ôszinte szívvel gratulálunk az idôs mûvésznek.

VÖRÖS JENÔ Az ötödik x után Az ötödik x után nehéz szeretni, hiszen sután mondja ki a fogatlan száj, melyet az ifjúság csak odavág: Szeretlek! Az ötödik x után kedvesednek, ha virágot viszel másik kezedben a bot, a celofán reszketve zizeg, az mondja: Szeretlek! Az ötödik x után foghíjas száddal nehezen mondod a szavakat, melyeket bohó ifjúságod kisajátított: Szeretlek! Az ötödik x után kedvesed bôre selyme csak neked sejtelmes és szarkalábon szemed mondja: Szeretlek! Az ötödik x után nem csapkodnak villámok, de történnek újabb csodák, ha végre egymásra találnak kik szeretnek.

Mészáros József: Szobabelsô

8


Mûveivel, millióknak adott munkát, kenyeret, életcélt, szellemi táplálékot…

Benvenuti készítette el, 1883. február 14-én, majd bebal„Olyan vagyok, mint Othello, a napi munkámat bezsamozták. Megérkezett a hatalmas, fekete márvány, fejeztem, – jelentette ki elégedetten 1883-ban, egy feboroszlánfejes koporsó. A palotát 100 gyászgondola vette ruári estén Richard Wagner, feleségének, Liszt leákörül, 300 távirat érkezett a világ minden tájáról, közötnyának, Cosimának, amikor éppen Velencében tartóztük a magyar zenebarátoktól is. Gyászgondolába szállt a kodott, egész háza népével, vendégeivel, a Canal család, a pályaudvarról különvonattal vitték a tetemet haGrandén bérelt Vendramin palotában. „Föltett szándéza Bayreuthba. Nyitott vagonban helyezték el a szarkofákom, hogy nagyon öregkort érjek meg – hangoztatta, got, körülötte hatalmas gyertyák égtek. Minden állomáéletének utolsó szakaszában. son megálltak, ahol fáklyák, gyászolók, virágok fogadA német zeneköltô küzdelmes életének fáradalmait ták. Münchenben II. Lajos király óriási koszorút helyezItáliában pihente ki, a lagúnák városában, Sienában, tetett el a halott lábainál. A gyászvonat éjszaka érkezett Sorrentóban, Palermóban gazdagította fantáziáját, de Wagner városába. Egykori Otthonában, a Wahnfried vilkülönös módon az olasz operaélethez, ünnepelt kompola kertjében tíz éve megásva várakozott a sír. A zeneszernistáihoz nem lépett közelebb. A Szent Márk téren ülzô kívánsága szerint csak a természet egyszerû pompája dögélve figyelje a színes farsangi forgatagot, majd a vevette körül. lenceiek régi temetkezôhelyére a San Michele szigetre Február 18-án, hideg, téli vasárnapon fekete lobogók, vitette magát gondoláján. virágerdô borította az utcákat, havazni kezdett. Délután 1883. február 12-én este barátja a Parsifal díszletternégy órára tûzték ki a szertartást, de már korán reggel bevezôje, Joukovszkij ceruzáját figyelte, amint az ô arcnépesült a város. Húszezren kisérték a koporsót, amikor vonásait rögzítette. Aztán zongorához ült és a rajnai sela gyászmenet elindult minden templom tornyában meglôk Wotant váró énekét játszotta. A következô napon az kondultak a harangok. Királyok, fejedelmek küldték el esôs, szomorú idô nyomasztó érzéseket váltott ki belôképviselôjüket Wagner utolsó útjához, a Siegfried halále. A szívroham elôjelét érezte. „Ma nagyon kell vilának gyászzenéje, a hôst sirató hangfergeteg, Az istenek gyáznom magamra” – közölte inasával és íróasztalához alkonyának döbbenetes zenéje kísérte végig. Sírhalmáült dolgozni. Záró fejezetét írta a Vallás a mûvészet cínál nem méltatták mûvészetét, nagyságát csak egyszerû mû tanulmányának. Az ebédhez hiába várták, rosszul szavak hangzottak el. Felesége akkor helyeztette rá a lett, mindenkit elküldött a közelébôl, egyedül akarta ledísztelen, fehér márványlapot, amikor egyedül maradt gyûrni rohamát. Amikor a feleségét és orvosát kérte, vele. „Pihenj, pihenj, te isten…” – küldte hozzá utolsó már haldoklott, a pamlagra vonszolta magát, az órája üdvözletét, mint ahogy a Ring befejezô képében kiesett a mellényzsebébôl. „Az órám” – suttogta, ezek Brünnhilde búcsúzott Siegfriedtôl. voltak utolsó szavai. Az óra sértetlenül ütötte tovább a perceket, miközben gazdája szívverése megállt. Cosimát eszméletlenül találták a férje lábainál, késôbb ô maga ravatalozta fel és fogadta a részvéteket kifejezô külvilágot. Liszt halotti bölcsôdalával a Gyászgondolával búcsúztatta, Velencei orvosa, a német dr. Friedrich Keppler diagnosztikája szerint „Nyilvánvaló, hogy a számtalan lelki izgalom, amelynek Wagner nap mint nap kiszolgáltatta sajátságos szellemi alkata és diszpozíciója, a mûvészet, tudomány és politika számos égetô kérdésében elfoglalt rendkívül végletes álláspontja, valamint különleges társadalmi helyzete, nagyban siettette sajnálatos végét”. R. Wagner sírja, bayreuthi otthona, a Wahnfried villa kertjében Halotti maszkját Augusto


9

REVICZKY GYULA Wágner Rikárd Fréja fejedre Friss koszorut fon, S Walhalla virányin Amrita vár. Itáliában ért el a halál, Ki germánoknál germánabb valál. Velencze, régi nagyság, fény regéje! Te láttad, mint borult homály szemére. Tengerhullámod viszi szét a földnek: Nem dobban Wagner büszke szíve többet! Fischer Ernô: Velence 1975 Olaj, 70 x 100 cm Fotó: Rósa István

Gondolákon gomolygó, gyászoló tömeg Velencében néhány héttel késôbb rendeztek megemlékezést tiszteletére. Egykori lakóháza, a Palazzo Vendramin elôtt fenségesebbet, hatalmasabbat elképzelni sem lehet – így számolt be róla a korabeli krónika. A Városháza a zenekar rendelkezésére bocsátotta pompás bárkáját – ezen foglaltak helyet a magyar származású Anton Seidl karmesterrel együtt. Hat gondolában a mûvészek követték, száz és száz keskeny csónak adta a kíséretet végig a Canal Grandén, egészen a Palazzo Vendraminig, ahol felsorakozott a velencei nemesség saját, pompázatos jármûvein, virágokkal telerakva azokat. Végül az egész városból mindenki, aki még gondolát tudott szerezni. Egy, csaknem áttekinthetetlen, gomolygó gyászoló tömeg volt ez. A zenekar a lebegô bárkákban – a paloták erkélyeirôl a mûvészek, – Az istenek alkonya gyászindulóját hatalmas zengéssel intonálta. Az emberek körös-körül, szárazföldön és vízen egyaránt levetett kalappal álltak. Zúgó éljenzést váltott ki a Tännhauser nyitánya amint ezrek szívében visszhangra talált. Az ünnep után a sokféle gondola a kis canalettiken hazatért, este pedig nagy Wagner koncert zárta a hódolatot Velence varázsával, illatos, holdfényes bódulatával kisérve. A magyar zenei, irodalmi körökben is megdöbbenést váltott ki a német zeneköltô halála. Családjához együttérzést kifejezô táviratokat küldtek, emlékprogramokat rendeztek, életmûvét értékelték, személyét megörökítô költemények születtek, közöttük Reviczky Gyula „Wagner” címû megrázó verse is. A Bayreuthban 1876-ban megnyitott színházában és világszerte mûveivel azóta millióknak adott munkát, kenyeret, életcélt, szellemi táplálékot. Valóra válik az olasz L’Espresso címû lap jövendölése: visszatér az Apokalipszis géniusza és zenéjével hipnotizálja a Földet… Erdôsi Mária

Megbûvölt engem is varázslatod. Fülembe zengtek régi századok. Láttam Szigfridet, Krimhild bosszuját. Tannhäuser lángját, Hollandid buját, Az álmatag szemû Szentát s szerelmét. S Elzát, kinél nincs bájolóbb, se szendébb. Szállj, szállj Odinhoz! Zengô álmaid Behangozzák a föld határait, Királyi koronák törékenyebbek, Mint legkisebb betûje nagy nevednek, S a hova útja nincs csak égi lángnak: Te oda szállsz; Beethoven, Goethe várnak. Fréja fejedre Friss koszorut fon, S Walhalla virányin Amrita vár.

Gálfy-Bódi Tamás: Líra Linómetszet

10


Aktok a Magyar Nemzeti Galériában

A jelenbôl visszatekintve, szinte hihetetlen, hogy az eleven és meztelen nôi test megjelenítése a mûvészetben még a tizennyolcadik század elsô felében is a lehetetlenségek közé tartozott. Élô, nôi aktmodell állítása sokáig a független-akadémikus mûvész elôjoga volt. Londonban 1753-tól, Párizsban 1800-tól, Münchenben 1808-tól rajzolhattak aktot az akadémiai „festôinasok”. A nôi test képi forrásai tehát az antik és a reneszánsz erotikus mûvek voltak. Illetve a tapasztalás és a képzelet. A 19. századi festô számára Ingresnek a római akadémián festett Nagy fürdôzôje (1808) emelte mintává a sokféle megközelítésû „nôi meztelenséget”, a modell utáni festés újraértelmezett toposzát. A Magyar Nemzeti Galéria újabb idôkben izgalmas mûvészettörténeti kérdésekre igyekezvén bôkezû válaszokat keresve eljutott a Modell témához is, a több éves kutató, rendszerezô munkával létrehozta legújabb kiállítását, mely a nôi aktot – természetszerûleg – az európai képi hagyománnyal, a látással, észleléssel és a nyilvánosság elôtti kiállítással kölcsönhatással igyekszik, az újabb idôkben ugyancsak nagyszámú érdeklôdô számára bemutatni. A tárlat gerincét a 19. századi magyar mûvészek produktumai alkotják. (Hét nagy betû: A MODELL – jogos kötôjel: – Nôi akt a 19. századi magyar mûvészetben.) Egy, a más tanulmányokból is ismerszik a témáról. A mûvész és modell kapcsolata nem csupaszítható kizárólag munkamegosztásra, annál sokkal összetettebb, belterjesebb, emocionálisabb. Nemrégiben igen sokan láthatták azt a nagyszabású filmet is, amely Goya életébôl, mûvészetébe engedett bepillantást, beleértve aktuális témákat is. Társadalmi környezet, szépségideál, mind-mind hatással volt a „takaratlan” téma, rézkarcba, vászonra álmodására. A kiállításon szereplô több mint 250 alkotás között számos olyan található, amely a fürdés örömét osztja meg a nézôvel. Az ünnepélyes megnyitóra invitáló meghívón is egy ilyen alkotás fotója szerepel, méghozzá Székely Bertalantól, akit nagyívû és hazafias mûveirôl tartja számon a szakirodalom, bár nevéhez fûzôdik a 19. század második felében általa kidolgozott, s akkor még egyedülálló programként szereplô képzési metódus a nôi akt ábrázolása, mozgás, forma szín, test viszonylatában, s tanította is ezeket a Mintarajztanodában élettani, fizikai és pszichológiai alapon. Bizony, bizony, modern dolog volt ez abban az idôben a javából. S Székely Bertalan (a nagy elôd) elôfutárnak nevezhetô joggal. Lotz Károlynak a görög mitológiából merített nôi aktjai is méltán részei lettek a 19. század második felétôl szépülô Budapestnek, (mennyezetképein).

Lotz Károly: Fürdés után 1880 körül. Olaj, vászon, 128 x 99 cm

Picasso nagy hatást kiváltó remekmûvének, az Avignoni kisasszonyoknak párizsi bemutatásával (1907) szinte karnyújtásnyi idôben állította ki saját mûveit Rippl-Rónai József Kaposvárott (ahol végsô nyugalmát, s emlékét ma is ôrzik), s Budapesten. Ô különben azon igen kevés mûvészeink közé tartozik, akinek utolsó önarcképe a firenzei múzeum kincsei között található. Rippl-Rónai természetesen jelen van ezen a különleges tárlaton is mûveivel. Úgynevezett „kukoricás” korszakából való alkotással, többalakos akt képpel. Idôs Markó Károly Paris ítéletét jelenítette meg 1833-ban, s Benczúr Gyula, akinek emlékére pár évvel ezelôtt nagyszabású kiállítással hódolt az Ernst Múzeum, s aki mai szóhasználattal festôfejedelem titulust kapta, Bacchánsnô címû alkotásával szerepel, amely 1881-ben született Ferenczy Károly (1862–1917) a Festô és modell címû alkotásával tette le a garast a titkok oltára elé, a szervezôk, kutatók jóvoltából). Óhatatlanul jelzésszerû a „példatár” és elsôdlegesen is a képek körébôl való. Pedig található néhány más matériájú alkotás is az új tárlaton. Bertel Thorvaldsen például porcelánba álmodta Hajnal és Éjszaka címû mûveit Koppenhágában a Királyi Porcelángyár számára (?) Korongalakúak, figurálisak alig nagyobbak mint ünnepi étekre váró lapos tányérok. És mégis finomak, szépek. Beck

2005 január–február Vilmos kis bronzszobra a kalászt tartó lányról plasztikai telitalálat. S mit mondhatnék a Csókról? Oldalról közelítettem hozzá. S belém villant. Talán csak nem…? De igen! Auguste Rodin (1840–1917) Csókját találtam itt a Magyar Nemzeti Galéria C épületének földszintjén, már közel a többtermes tárlat kijáratához. Két alakos, naná, hogy kettô… Egyszerre intim, egyszerre élményt adó és felemelô. (A 70-es évek elején együtt láthatta családunk ezt az alkotást Párizsban a szerzôrôl elnevezett múzeumban). Ilyen mély érzéseket kiváltó, élményt adó a tárlat is. És ez nagyban múlik a több éves munkán. Nemkülönben a széleskörû támogatottságon… (Banki szponzorálás, több mint húsz jogi és magánszemély tárgykölcsönzése.) Kedvemre való lenne, hosszú névsort róni, de legalább a szakavatottak neve állhasson itt: Imre Györgyi mûvészettörténész, Horányi Ildikó mûvészettörténész (az orvostörténeti rész kurátora), Jerger Krisztina mûvészettörténész (a látvány és rendezés kézben tartója). A kiállítás, s ez méltó átívelést jelent a galéria számára az új esztendôbe is, 2005 február 5-ig (sôt talán annál is tovább) várja a látogatókat, élménygyûjtésre szépségbôl töltekezésre – hétfô kivételével – minden áldott nap… Dániel Mária

Kálmánfi János: Akt, fejét a térdére hajtva Pitkrétarajz

11

Aranykor, bronzöröm

Csodás leletekrôl szóló hírek borzolják idônként az éremgyûjtôk kedélyét. A legutóbbiak közül kettôt említek. Egy csaknem 140 éve elsüllyedt gôzhajóról mintegy 14 milliárd forint értékû aranyat hoztak felszínre amerikai kincsvadászok az Atlanti-óceánból, amely egy szélviharban elnyelte a déli országrész polgárháború utáni újjáépítésére szánt vagyont. Bécsben pedig elkészítették az eddigi legnagyobb eurót; a nagy Phil nevû érme (egyik oldala a filharmóniát ábrázolja) 37 centiméter átmérôjû és 25 millió forintot ér. Huszonnégyet vertek belôle, és már mind elkelt.

Kevésbé extrém érmékrôl és érmekrôl is ejtsünk szót. Három évszázada vívott hazai szabadságharcra emlékezve egy Rákóczi-dukát képét közöljük. II. Rákóczi Ferenc pénzei ma is igen keresettek a gyûjtôi forgalomban, ehhez azonban egyikük sem juthat hozzá. Ô az országcímert, a jelmondatot és a Madonnát ábrázoltatta pénzein (utóbbi Mátyás király uralkodása óta 1939-ig díszítette fémpénzeinket). Mindössze egyetlen olyan érme ismeretes, amelyen – a pénzverési hagyományoknak megfelelôen – a Fejedelem mellképe is látható. A három és fél grammos aranydukátot, melynek átmérôje 23 milliméter, Kolozsvárott 1707-ben verték. Forgalomba soha nem került. Képünk az elôlapot mutatja, a hátlapon a szöveg folytatásaként a Magyar Királyság részeinek ura és a székelyek grófja felirat olvasható koronás címer és családi címerelemek körül. Ekkor már rég véget ért a magyar aranykor. Gedai István kutatásaiból tudjuk, hogy Róbert Károly korától egészen a XVI. századig, az amerikai (tegyük hozzá, eleinte bennszülöttektôl rabolt) arany beáramlásáig az egyik meghatározó európai gazdasági tényezô a magyar arany volt. Évente egy tonnányit is bányásztak belôle nálunk, a kontinens aranytermelésének négyötödét! A török uralom megtépázta ezt az érteles hagyományt, de a kettészakítottság évtizedeiben is mûködtek verdéink, és Rákóczi új pénzrendszer kialakítására tett kísérletet, de a háborúskodás végül értékvesztéssel járt. Érmék után mai érmek a szegedi Éremverdébôl. Szabó Géza ötvösmester tervezte a nôi kézilabda-Eb bajnoki érmeit, melyek közül lányaink megtépázott örömmel a bronzot marasztalták itthon. A tihanyi apátság évfordulójára szánt érmet Fritz Mihály, míg az Eötvös József Gimnázium kisplasztikáját Kis György elgondolása szerint készítette el a Tisza-parti mûhely. Soós Kálmán

12


120 éve született Orbán Dezsô

Kétszer nyerte el a Blake-díjat. 1975-ben az angol királynô a Brit Birodalom tisztjévé avatta. Bemutatkozott Londonban. 80 éves korában látogatott haza. Kiállított a külföldi mûvészek két budapesti seregszemléjén. Születésnapjain ausztráliai kiállításokkal ünnepelték. A Magyar Nemzeti Galéria 100. évfordulóján tisztelgett mûvészete elôtt. Két évvel késôbb a várbeli Történeti Múzeumban a hazájának ajándékozott 40 munkáját mutatták be. Lényegében e gyûjtemény került a Szombathelyi Képtárba. E háborút követô korszakát reprezentáló képeit szülôvárosában és Tatabányán is kiállították. Néhány évig az állandó kiállítás részeként láthatta a közönség. Orbán Dezsô élete alkonyán kapcsolatot talált szülôvárosával. Képet, könyvet ajándékozott a múzeumnak. Arra számított, hogy centenáriumán talán emléktábla kerül szülôházára. Erre mostanáig nem került sor. A magyar mûvészetnek a távoli kontinensen hírnevet szerzett, megbecsült festômûvész valamennyi kortársát túlélte. A Cezánne nyomdokába lépô, Czóbel, Tihanyi, Pór, Márffy küzdôtárs 1986 október 5-én, 103 éves korában Sydneyben hunyt el. Emlékét múzeumokban ôrzött mûvei, Sz. Egyed Emma soproni szobrász finoman mintázott portréérme ôrzi. Képei idônként felbukkannak az aukciókon is. Pályájának kimért szakasza fontos része a magyar mûvészet történetének, de magáénak vallja az ötödik kontinens sokszínû szellemi kultúrája is Egyszer talán elkészül ama gyôri emléktábla is. Megérdemelné. Salamon Nándor

A Vasarely és Szász Endre díszítette Gyôri Nemzeti Színház helyén hajdan egy K.u.K. laktanya állt. Itt szolgált a XIX. század végén Oesterreich Adolf cs. és kir. ôrmester. A régi várfalra épült „pattantyús házakon” túl, a Kisfaludy utcában áll még ama szerény polgárház, amelyben a katonafeleség Schäffer Júlia 1884 november 26-án világra hozta harmadik gyermekét, a Dezsô névre keresztelt fiút. Négy esztendôs, amikor elhagyja a család a szülôvárost, ahová a Nemzeti Szalon mûvészeivel, neves festôként, mint kiállító látogatott vissza. Akkor már rég mögötte voltak a mûvészetet újító eszmék, de kísérletezô kedvét, kezdeményezô bátorságát mindvégig megôrizte. „Új életet kezdek, tele vagyok lelkesedéssel” – írta még 95 éves korában. Kései munkái a szándék beteljesülését igazolták. Emberi jellemét, arcélét, festészetét sokféleképpen ítélték. Kortársai a nyugalom, a rend megtestesítôjének látták. Ô volt a mûtermében alakult „Nyolcak” legfiatalabb tagja, akit Kassák Lajos a csoport legtöbbet ígérô próbálkozói közé sorolt, mégsem vált vezéregyéniséggé. Talán túlzott realitásérzéke, erôs önmérséklete, képalkotásról vallott nézetei adnak némi magyarázatot. Miként viszonylag korai eltávolodására eszmetársaitól. Orbán Dezsô – nevét 1904-ben magyarította! – a belvárosi reálban érettségizett. Az egyetemen filozófiát, matematikát, fizikát tanult. Nem készült festônek, módszeres mûvészeti tanulmányokat nem folytatott. A Julian Akadémián töltött két hét aligha tekinthetô alapvetô stúdiumnak. Az osztálytárs Gulácsy Lajos ösztönzésére fogott ecsetet. Megjárta Párizst, beléphetett Gertrude Stein híres mûtermébe. Közelrôl ismerkedhetett az akkor vezetô mûvészekkel. Kezdeményezôként sorsközösséget vállalt a Nyolcak „keresôivel”. Részt vett hazai és külföldi tárlataikon. Tanulmányutakat tett, oktatott – 1919 nyarán – a balatonfüredi mûvésztelepen. 1929-ben Barcelonában aranyérmet nyert csendéletével. Megszervezte, vezette az Atelier iparmûvészképzôt. Tíz évvel késôbb családjával kivándorolt Ausztráliába. Akkor 50 éves volt! Önkéntes az ausztrál hadseregben. Sydneyben megnyitotta Stúdióját. Kiállított, tisztségeket tölOrbán Dezsô: Könyvek, kaktusz, edények tött be. Könyvei jelentek meg. 1911. olaj-vászon, 71 x 87 cm


13

Életregény a József utcában

Baranyai lány vagyok, születési helyem Pécs. Itt a Miasszonyunk zárda apácáinak iskolájába jártam, és kaptam tanítói oklevelet. Olyan régen volt, hogy már nem is emlékszem arra az idôre. Csak arra, hogy mater Asszumpta rajztanárnôm biztatott, hogy jó rajzkészségem van, rajzolnom kellene. Vágyódtam is a fôiskolára, meg Pestre, hiszen 18 éves koromig nem volt sosem alkalom, hogy a fôvárost láthassam. Mire sikerült Pestre jönnöm, a város romokban hevert. De mi, képzômûvész-hallgatók nagy buzgalommal igyekeztünk a „hírnév” felé. Legalábbis hittem, hogy én leszek a második Munkácsy. A fôiskolán a szobrászok között volt egy hallgató, akirôl mindenki tudta, hogy mûterme van. Elsôéves és saját mûterem! Ezt látni kell. Persze romos volt, mint minden akkori pesti épület, de nekem tetszett, és ott ragadtam, mint feleség, Martsa István hitvese és csodálója. Az évek során kiderült, hogy ez a mûterem száz éven keresztül fantasztikus hírességeknek adott otthont. Seenger kôfaragó háza volt (ô faragta itt, az udvaron a bazilika köveit), késôbb a mûhelyek mûtermekké alakultak és például Maróti Géza és társai itt dolgoztak hat éven keresztül. A híres kacsás kutat is itt mintázta Maróti, és Róth Miksával itt készítette a mexikói operaház üvegablakainak hatalmas kartonjait. Fotókat is sikerült szereznem errôl, és boldogan tapogatom a mûtermem falát és a helyet, ahol ült és alkotott ez a nagyszerû mester. És a többi mûvész. Csorba Géza többek között itt mintázta Ady síremlékét. Felsorolni is sok, de sikerült egy kis kiadványt szerkeszteni az itt dolgozott mûvészekrôl a ház századik születésnapja alkalmából. Romos állapota ellenére ez az épület, illetve a mûterem igen népszerû lett már a „mi idônkben” is. Miután 1949-ben Ferenczy Bénit eltávolították a fôiskoláról (férjem, Martsa István a tanársegéde volt), felajánlottuk, hogy jöjjön hozzánk, a mûteremben ô is elfér. Csodálatos idôk voltak ezek az évek. És jöttek Béni ismerôsei is: írók, költôk, mûvészek. Egy kis mûvészeti központtá alakult ez a hely. Béni itt mintázta Pilinszkyt, itt járt Medgyessy Feri bácsi, Tersánszky Józsi Jenô, Berda Jóska rövidnadrágjában és sokan mások. Persze én, a kis mûvészpalánta csak csöndben „elvoltam” a háttérben és fôztem a teákat. De egyszer egy pályázatra kellett festeni egy képet, és ha most visszagondolok, nem is tudom, hogy mertem felkérni a már akkor híres és népszerû Lukács Margitot, hogy üljön nekem modellt. Láttam sokszor a színházban az Ármány és szerelemben. És ô eljött az én kátránytetôs, padlótlan, ablaktalan szobámba a színházi kalapos jelmezébe öltözve, sôt, az öltöztetônôt is hozta magával. Az ide járkáló mûvészek egy egy mûvet adtak nekünk emlékül, vagy a régiek hagyták itt alkotásaikat.

M. Szûcs Ilona

Most ezekben gyönyörködöm. Itt járt André Kertész is, aki sok fotót készített az udvarról, a mûteremrôl. Amikor a férjem meghalt, nagy ûr támadt körülöttem. Szerencsére abban az idôben jött létre a Budapesti Városvédô Egyesület, én is alapító tagja lettem. Célunk volt többek között, hogy feltérképezzük a fôvárost, végigjárjuk házról házra a kerületet, hogy kiderüljön, milyen titkokat rejt ez a város. Így jöttem rá, hogy a VIII. kerület egy valóságos kultúrközpont. Rengeteg író, költô lakott itt. Összegyûjtöttem, megírtam egy könyvbe, megszületett a Palotanegyed címû kiadvány is, mágnásaival, hírességeivel együtt. Fiam orvos, és orvoskollégáival egyetemben, felhívta a figyelmet arra, hogy Józsefvárosban van az összes klinika, kórház, és józsefvárosi az onnan induló számos nemzetközileg is jelentôs professzor. Ezt is könyvbe kellett foglalni. Aztán a védett épületek Józsefvárosban, és persze a saját mûtermem története is napvilágot látott már könyv alakban. Itt adatott élnem, itt teszem erôm végéig, amit tennem lehet Józsefvárosért. M. Szûcs Ilona ✺

✺

✺

M. Szûcs Ilona 1989 óta tagja a Mûvészetbarátok Egyesületének. Az elmúlt másfél évtizedben több elôadást is tartott a József utcai mûvészházban végzett alkotó tevékenységrôl, a kerület mûvészeti értékeirôl. Kutató, alkotó munkájához – a lelkesedés mellé – jó egészséget is kívánva – a közelgô jeles születésnapi évforduló kapcsán is – az elnökség nevében Geröly Tibor

14


Feledy Balázs

Szinte Gáborról, portrékötete kapcsán Hogy szójátékkal kezdjük: szinte hihetetlen, hogy Szinte Gábor festômûvész, díszlettervezô, mûvészettörténész kutató és mûvészeti író ez év, 2005. nyarán betölti 77. életévét. Hihetetlen, mert látva ôt legújabb könyve, illetve ezúttal a Róla és munkásságáról írt kötet bemutatóján, 2004. egy szép adventi hétvégéjén, csak azt tapasztalhattuk, hogy aktivitása, szellemi és manuális elevensége egyik legjobb idôszakában van! Mindezt bizonyítja, hogy ez év nyarán avatódik fel eddigi leghatalmasabb méretû festészeti mûsorozata a franciaországi Cantal megyében, egy Saint-Simon nevû kis helyiségben, ahol 938-ban az a Gerbert d'Aurillac született, aki késôbb, már mint II. Szilveszter pápa koronát ajándékozott István királynak. De ne szaladjunk ennyire elôre, hiszen írásunknak apropója, egy olyan kiadvány bemutatója, mely minden eddiginél alaposabb áttekintést ad a jeles alkotó életútjáról, szakmai eredményeirôl. A mû szerzôje Mezei Károly, aki a Magyar Rádió szerkesztô-riportere, s aki korábban már – örömünkre – hosszabb rádióbeszélgetést készített a Névjegy címû vasárnapi, interjú-sorozatban Szinte Gáborral. Találkozásaik során gyûlt össze egy olyan hatalmas anyaga, mely felvetette egy késôbbi interjú-kötet kiadásának a lehetôségét. S ha már könyv, miért ne lehessen benne egy válogatás Szinte Gábor írásaiból is, miért ne tartalmazza az életútról szóló fontosabb írások egy kis válogatását, s – más információk mellett – miért ne szerepeljen benne a mûvész életútjának jelentôsebb mûjegyzéke, mindez természetesen illusztrációval kiegészítve? Nos, a kiadvány létrejött, s a Kairosz Könyvkiadó, s annak vezetôje Bedô György áldozatkészségét mutatja, hogy támogatás nélkül (legalábbis erre nem utalnak az adatok, s nem is hangzott el ilyen információ a könyv bemutatón) a karácsonyi könyvvásárra megjelent a Szinte Gábor, Erdélyen át Firenzéig címû album. A mû ebben a formában és szerkezetben egy sajátos kiadvány lett. Nem vált igazi mûvészettörténeti megalapozású, koncepciójú mûvé (ez szándék is volt, melyre utal a szerzô elôszavában), nem lett eladási népszerûséget hajhászó képes album, de olyan kiadvány sem, mely csak a száraz adatszerûséget tartja szem elôtt. A könyv egy mûvészi életút eddigi legrészletesebb felvázolásával együtt személyes kultúrtörténeti, mûvelôdéstörténeti bepillantást enged Szinte Gábor kutató munkásságába is három tanulmány erejéig, s jó minôségû fotóanyag kíséretével dokumentálja számunkra, vizuálisan is a szakmai pálya jelesebb opusait, nem is beszélve arról, hogy az elôljáróban említett, Franciaországban készített pannó-sorozat összes mûvérôl látható színes, képi illusztráció. Mezei Károly a mûvésszel folytatott sok órás beszélgetésekbôl egy igen nagy ívû mélyinterjú szövegét közli. Szinte Gáborról tudjuk, hogy mindig is büszke

volt székely, erdélyi származására, génjeire, édesapja Sepsikôröspatakról, édesanyja Csíkménaságról származott, s a mûvész igen nagy tárgyi tudás birtokában eleveníti meg származása, gyermekkora történéseit, eseményeit, szüleihez fûzôdô eleven kapcsolatát. Fontosak számára a gimnáziumi évek a kôbányai patinás Szent László Gimnáziumban, melyet követôen kerül a Képzômûvészeti Fôiskolára, ahol Bernáth Aurél növendéke lesz. Az ötvenes évek riasztó légkörében kezdi mûvészi pályáját, tanít a budapesti Képzômûvészeti Gimnáziumban, majd 1956-ban Olaszországba távozik, amely számára nem disszidálást jelent, hanem tovább tanulást a firenzei Képzômûvészeti Akadémián. Hamarosan haza is tér, de egy életre „megfertôzve” az itáliai kultúra és mûvészet szeretetével, mely esetében nem csak vonzalmat, de folyamatos kutató munkát is jelent. Hazatérését követôen (természetesen…) nem tud beilleszkedni a magyar képzômûvészeti élet folyamataiba (késôbb is deviánsnak számít), így akkori felesége, Mialkovszky Erzsébet kiváló jelmeztervezô révén kapcsolatba kerül a színház világával és hamarosan elismert díszlettervezô lesz, elsôsorban színházban, de televíziós- és film díszletek is vannak munkái között. Szakmai sokoldalúságát jellemzi, hogy középületekben fa-intarziáit, üveg-ablakait helyezik el, s természetesen festôként is több kiállítást rendez, melyek során egyre plasztikusabban tárulhat fel a nézô elôtt erôs koloritású, a természet látványvilágából eredeztethetô, ám mindig szubjektív nézôpontú festôi világa. 1978-ban a Képzômûvészeti Fôiskolán megszervezôje az akkor újra induló díszletés jelmeztervezô képzésnek, mint tanszékvezetô. Közben már tanára a Színház- és Filmmûvészeti Fôiskolának is, így döntô szerepe van abban, hogy a két felsôfokú mûvészetoktatási intézmény között érdemi, szakmai együttmûködés jön létre. Szinte Gábor a jól irányított beszélgetés során minderrôl izgalmas, plasztikus ismertetést ad, melyet dúsít egy-egy komolyabb mûvelôdéstörténeti fejtegetésével (pl. igen alaposan a giccsrôl), s személyessé tesz a családi életérôl elmondottakkal, melybôl kiemelkedik Méhes Emôkével való megismerkedése és három évtizedes kapcsolata, s melynek a nagyon szeretett házastárs halála vetett véget, illetve ez a közlés így nem is igaz, mert olvashatjuk Szinte Gábor írásaiban, hogy Emôke inspiráló ereje máig tartóan milyen erôs… Az igen olvasmányos, ám feszesre szerkesztett interjút követôen a mûvész három tanulmánya olvasható, melyekkel ugyan az olvasó már találkozhatott egyéb helyeken, ám azok kis példányszámban jelentek meg, s nem együttesen. Így – ha eltérô is azok témája – felismerhetjük Szinte kivételes mûveltségét, erudícióját, elmélyültségét. Ezt követi néhány újságcikk és elemzés közzététele, majd a mûvész jelentôsebb munkáinak jegyzéke, melyekbôl kiemelkedik díszletterveinek, videó sorozatainak ismertetése. Mindezt kiállítási- és irodalom jegyzék egészíti ki, dokumentumok és a már hivatkozott színes képek zárásával.

2005 január–február Szinte Gábor három tanulmánya közül Az egységes Európa megálmodói: II Szilveszter pápa és III. Ottó német-római császár címû adja indokolását annak, hogy miért vezethetett az út az elöljáróban említett nagyszabású mûsorozat elkészítéséhez. Szinte alaposan argumentált tanulmányában (melyet korábban már megismerhettünk a Szíj Rezsô által vezetett Szenci Molnár Társaság kiadványából 2001-ben) ismerteti a Szent Korona adományozásának történelmi körülményeit, középpontba állítva a fiatal, ambiciózus császár, III. Ottó szerepét és az ôt gyermekkorától ismerô II. Szilveszter pápáét, aki franciaként lett a katolikus egyház feje. Szinte Gábor tehát elhatározta, hogy ezt a magyar történelem szempontjából döntô eseményt, illetve a pápa életútját egy nagyszabású mûsorozatban festi meg és azt adományként II. Szilveszter, azaz Gerbert d'Aurillac szülôhelyén álló templomban kísérli meg elhelyezni. S mint tudjuk, a hatalmas munkával megfestett mûegyüttes elkészült, összesen több, mint száz négyzetméter mûterületen (Szinte Gábornak a szakmai munkában festômûvész fia Szinte János nyújtott segítséget). Tizenkét mû, egyenként 280 x 150 cm méretû (!) és ezen felül készült még egy apsziskép, a magyar Szentkorona alapján. A különleges technikával megvalósított mûveket a templom- és egyházközség fogadja, a Franciaországba szállítására és elhelyezésére 2005. nyarán kerül sor, de akik késôbb nem láthatják azokat eredeti helyükön, azok e könyvben mindegyik munkáról tehát jó minôségû képi illusztrációkban megismerkedhetnek velük, mely dicséri Szelényi Károly fotómûvész és a mûvet kivitelezô gyôri nyomda (Text-Print Nyomdaipari kft.) igényes kivitelezését is. Megjegyezzük, hogy e mûtárgy fotográfiák egész évben megtekinthetôk a Heltai Gáspár Unitárius Könyvesboltban is Budapesten, az V. ker. Alkotmány u. 12. alatt. Ugyanitt volt tehát a könyv bemutatója is, melyen Supka Magdolna mûvészettörténész izgalmas mûvészettörténeti kalandozásokkal együtt beszélt Szinte Gábor életmûvérôl, a kiadó vezetôje és a mû szerzôje mellett Dinnyés József daltulajdonos közremûködésével. Szinte Gábor pedig elmondta, hogy nemrégen a Magyar Televízióban látott egy kortárs magyar festôrôl szóló portréfilmet, melyben az alkotó arról beszélt, hogy ô képei világát becsukott szemmel látja meg. Szinte Gábor vitatkozott ezzel, mondván, szerinte a festônek éppen nyitott szemmel kell járnia, s úgy kell észre vennie és felfedeznie a világ jelenségeit… Nos, úgy hisszük a mûvész remek példázatot talált saját emberi minôségére, viszonyulásaira, hiszen – s egész életmûve ezt bizonyítja – Szinte Gábor mindig, mindenhol nyitott és tegyük hozzá: élénken figyelô szemmel járt! Mezei Károly kötete tehát jókor és jó idôben jelent meg, s mintegy eligazítást ad ehhez a nagyszabású mûsorozathoz is, miként Szinte Gábor egész életmûvében. Ám e köteten és más információk és látnivalók mellett se feledkezzünk el Szinte Gábor két korábbi könyvérôl sem. A Séták Velence és Firenze titkai körül a szerzô magánkiadásában 2001-ben jelent meg,

15

Fotó: Koffán Károly, 1980 elôszót Huszti Péter írt hozzá és találó az alcím: Itália kezdôknek és haladóknak. Ajánlható mindenkinek, aki elmélyültebb ismeretekre vágyik, aki le akar térni a közismert látnivalókat tartalmazó útvonalakról és aki meg akar ismerkedni Szinte Gábor remek íráskészségével és személyes élete kataklizmáival is. Ezt követôen mintegy egy évvel ezelôtt kerülhetett kezünkbe az immár Olaszországban délebbre is „merészkedô”, vezetô – tehát ugyancsak Itália ihlette – kiadvány a Róma, Nápoly, Apulia titkai címû könyve (kiadó Jonathan Miller kft. 2003.). Ebben ugyancsak gazdag ismeretanyag birtokában vezeti el az olvasót a mûvész, az író, az érdeklôdô kutató Szinte Gábor kedves helyeire, ezúttal ismeretlenebb városaiba, az ismertebbek titkaiba is, melyek során mûvészportrék éppúgy megfogalmazódnak, mint építészettörténeti meditációk, sôt elmélyült ismereteket ad a magyar történelemre vonatkozó olyan történésekrôl, melyeknek például Róbert Károly és Nagy Lajos kapcsán szoros nápolyi összefüggései is vannak. S beszélgetô társa, miként útitársa és élete társa is évtizedeken keresztül ezúttal is Méhes Emô, aki „Neque hic vivus – neque illic moriar” „Sem itt nem élve – sem odaát nem holtan” továbbra is hat Szinte Gábor gondolatmenetére, s vezeti tollát… Öröm tehát, hogy a Kairosz Kiadó vállalkozott Mezei Károly Szinte Gáborról szóló könyve kiadására. Hiányt pótló, fontos ismereteket adó mû, melynek helye van a mûvész- és mûvészetbarátok könyvespolcán.

16


Dr. Molnár László

Karácsony mûvész szemmel Egy képzômûvészeti tárlat megnyitójának feladata, hogy elsôként bemutassa, láttassa a mûvészeti alkotásokat: festményeket, grafikákat, plasztikákat, amelyek, mint most is összességükben bepillantást engednek a mûvészet sajátos világába. A megnyitó átadja a közönségnek a tárlat névjegyét. Olyan névjegy ez, amely az itt kiállító mûvészek egy-egy alkotásából készült, magán viseli korunkat, korunk évtizedeinek mûvészeti arculatát. Mielôtt a névjegyet átnyújtanám, a Mûvészetbarátok Egyesülete jelen rendezvényét, mint egyfajta nemes hagyományt köszöntöm, amely évenként, így advent idején, karácsony táján ismétlôdik. A karácsonyi tárlat nemcsak egyszerû hagyomány, nemcsak kisebb vagy nagyobb seregszemléje a mûvészetnek, sokkal több annál. Olyan ünnephez kapcsolódik, amely mindannyiunk számára bensôséges, szeretetet, bölcsességet árasztó, ha az élet rendje szerint mindössze néhány napra, csupán órára, de nyugalmat sugárzó. A karácsonyi kiállítások, mint ebben az esetben is, helyesen egy szélesebb témakörben, de a karácsonyról szólnak. Az itt látható alig több mint két tucatnyi alkotás a karácsony hangulatát hozza közénk, most advent elsô napjaiban, hogy azután egészen karácsonyig, az érdeklôdôknek, látogatóknak valami nem mindennapit jelentsen. A rohanó világunkban néhány percnyi megállást, figyelmet a mûvészetre, az emberi alkotások közül a lesajátságosabbra. – Imént említettem a karácsonyt, a mûvészet nem újkeletû témáját. Gazdag az európai mûvészet ebben is. Itt Európában fogalmazódott meg annak ikonográfiája. Szereplôi ismertté váltak a cselekménnyel és környezettel összhangban. A karácsony témája sokoldalú, eseményei a biblikus idézetek képi megfogalmazásai. Ezek a gótikától, a reneszánsztól kezdôdôen foglalkoztatták a mestereket, szobrászokat, grafikusokat, festôket, fametszôket egyaránt. Itt ebben a körben, az alkotók körében ezek ismertek, de ismertek a magyar mûvészet 19-20. századi mestereinek ilyen alkotásai is. A mesterek tanítványai, az alkotókra mindenkor hatást gyakorló szellemisége, szimbólumaik megteremtése és azok továbbélése önmagában is jelentôs. Korunkban az ünnep értelmezése, a gondolat és a kifejezô új szimbólumok vesznek bennünket körül ezen a kiállításon. Az alkotók túllépnek a biblikus témákon, méltóságukban meghagyva a szereplôket a jászol körül és behozzák a gondolatot környezetünkbe. A biblikus tájat felváltják a mi decemberi havas hangulatú vidékeinkre. A hagyományokat a tájjal, a békét, nyugalmat árasztó téli csönddel cserélik. Egy közvetlen hangulatú virágcsendélet, egy fenyô díszítése, egy kanyargós utca a behavazott tájból, mind-mind és még sok más élmény jelenik meg elôttünk. Tudom, hogy az itt látható mûvek az alkotók sok éves munkáiból kerültek kiválasztásra, vagy

Dr. Molnár László és Geröly Tibor kiállítási megnyitón Fotó: Sifter István

helyesebben kiemelésre az egyesület felhívására. Érezhetô és tapasztalható, hogy a téma elevenen élô, nemcsak ilyenkor a karácsonyi készülôdés idôszakában, hanem mindig. – Elôbb a biblikus jellegrôl szóltam. Kérdem e mûvek láttán, a gondolatban nem vetôdik-e föl a jászol körüli szereplôk alakja? Itt vannak és a mûvészek gondoskodtak mûveikben arról, hogy érzelemben, a karácsonyi gondolatok kifejezôiként itt legyenek, itt érezzük személyüket közöttünk. Nem hangosan és díszesen, szerényen, de kifejezôen, mint mondattam a mi téli havas tájainkban, annak halk vagy erôteljesebb színvilágában. A mûvészet a festészet, a grafika értéke, tartalma sohasem a centiméterek és méterek nagyságában hordozza értékét, itt sem és most sem. Az alkotó világa a mérce a tartalomra és a nagyságra, a méretre egyaránt. Én így látom és ha a mûveket szemlélem az a meggyôzôdésem, hogy a mûvészek is hasonlóan látták, látják és érzik ezeket a dolgokat. Ezideig nem szóltam a névjegy milyenségérôl. Azt hiszem nem szükséges a XIX. századtól elterjedô és idônként hol népszerûbb, hol elhanyagoltabb apró kartont bemutatni. Manapság van azon minden… A mûvészek itteni egy-egy alkotása mozaikként jelenik meg a kiállítás összképében. Egy havas táj, egy másik, egy domboldal házai, egy szûk utca behavazott útjai, egy enterieur, egy csendélet, egy több darabból álló nemes egyszerûségû faragott kompozíció. Valamennyi apró színes mozaik kövecske, névjegy. Mindegyiknek meg van a helye, jelentôsége itt, ebben a kiállítási kompozícióban. Milyenek ezek a színes kövek? Mirôl árulkodnak? Mit hoztak magukkal a mûvész mûtermébôl? Csupa kérdés, amire csak szerény megközelítésben és itt röviden lehet válaszolni.

2005 január–február A kiállítók itt élnek, itt alkotnak, itt szerzik élményeiket, itt a hazájuk. Élményeiket, benyomásaikat azután festményben vagy akvarellben elénk tárják. Tehát van egy hazai kötôdés, egy hazai élményanyag, ami ezekben fellelhetô, ami a mûvek meghatározója. Talán ez lehet az elsô válasz. – A mûvészek munkásságára mindíg hatással volt/van a múlt mûvészeti eredménye, hiszen a természeti elôkép mellett vagy helyesebben azzal együtt az ébresztô elindítója az újabb látásmódnak, színvilág alakulásának végsôsoron a kompozíciónak. Mind ezek itt nyomon követhetôek az apró kövekben a hazai, az egész európai mûvészet történetében. Mesterek, iskolák, akadémiák jöttek létre, kibontakoztak, majd szükség szerint átadták helyüket a következô kor, korszak, stiláris tendenciák világának. Így, mint egy szakadatlan összefüggô láncolat jelennek meg az idô folyamatában: Giottó összefogott monumentális formái, Rubens telt idomú alakjai, Picasso Avignoni kisasszonyai, de sorolhatnám tovább és idézhetném M.S. mestert, Mányokyt, Munkácsyt, Rippl Rónait és másokat, fiatalabbakat és a kortársakat. Az apró kis most idehozott mozaikkövekben gondolatban, eszmeiségben, talán még az ecsetkezelésben mind az említettek, mind eredményeik parányi vagy nagyobb része fellelhetô. A ma mûvészei, de a múltbeliek is figyelték az európai fejlôdést. Bocsássanak meg, így rossz a kifejezés. Benne voltak, vannak, részesei az európai mûvészetnek. Helyesebb így, hiszen onnan nyugatról nézve egyértelmûen benne vagyunk és bele tartozunk abba a mûvészetbe, évezredes kultúrába. Nem lenne helyes most azt vizsgálni, még gondolatban sem, hogy ki, kinek a mûve rokonítható ezzel vagy azzal a mesterével, stiláris irányzattal. Nem is szükséges, hiszen nem ez a tárlat célja. Arról szóltam és most is azt mondom, hogy a karácsonyról, annak hangulatáról van itt szó, kép, grafika. A hangulat pedig nem kötôdik máshoz, mint érzelmi tartalmához. De igaz és itt látható a festészet korábbi és jelenlegi általános egyetemes fejlôdésének eredménysorozata egy-egy apró kis színes kövecskében. Tisztelt kiállítók, kedves vendégek, elégedjünk meg ennyivel, örüljünk: hogy van élô hagyományunk, van aktív cselekvô, alkotó mûvészgárda. Van téma, mondanivaló és születnek mûvek, amelyek megfelelnek a békesség gondolatának. Mind ez természetesen együtt, de közte valamennyi apró mozaikkôvel az alkotó mûvész névjegyével. Hadd fejezzem be József Attila ismert szép verse záró soraival, gondolataival:

17 Karácsony a képzômûvészetben kiállítás résztvevôi Beleznay Diána, Barócsy Anna, Eszteró Margit Rozália, Farsang Károly, Fenyves Mária Annunziáta, Gulyás Anna, Juhász Erika, Kiss Zita, Lunger Katalin, Molnár József, Nedescu R. Laura, Mohainé Burián Mária Ágnes, Somossy Tamás, Sz. Varga Irén, Szemenyei Klára, Taschek János, Varga Edit, Zichó Gabriella. A tárlatot Szávayné Burger Erzsébet rendezte. Támogatónk Budapest Fôváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzat Mûvelôdési Bizottsága és a Gutenberg Mûvelôdési Otthon Kht. volt.

Kis karácsony, nagy karácsony…

December 22-én a Várlak Klubban szépformájú, „csupasz” fenyôfa várta a szokásos szerdai klubestre korábban érkezôket, hogy a rendezvény kezdetére „felöltözve” gyönyörködtesse az ünneplôket. Hegedûs Valér elôadásában szárnyaltak a legszebb karácsonyi dalok, majd, – immár tizenhetedik éve – Juhász Judit köszöntötte a „nagy család” megjelent tagjait. Békés, szeretetet sugárzó ünnepeket, egymás iránt több megértést hozó, sikert, nyugalmasabb új esztendôt kívánt a „gyülekezetnek” és szeretteinek. A közös éneklés közben Gomola György, Heil Edit és Sifter István saját verseiket mondták el. Kaszner Margit egy sikeres karácsonyi pályázatukról szólt és bemutatta a karácsonyfa alatti Szent családot, melyet csutkababákból készítettek Gomola Györgygyel. Geröly Tibor – Tolnay Tibor (Nagyvárad) festômûvész nagylelkû adományaként – egy-egy festményével ajándékozta meg Juhász Juditot és Hegedûs Valért több évtizedes egyesületi szereplésükért. A karácsonyfa alól egyébként mindenkinek jutott egy szép ajándékkönyv – Lezsák Sándor, Kaiser László és Rohm Sándor könyvkiadói adományaként. G. Bársonyi Hilda

A sok pásztor mind muzsikál, Kedves három királyok, Meg is kéne szoptatni már, Kedves három királyok, Jó éjszakát kívánok! Elhangzott 2004. december 2-án a Gutenberg Galériában.

Az ünnepségen köszöntötték a 94 éves Búza Barnát (Fotó: Sifter István)

18


Képvers

Egy borongós késô ôszi napon kiverekedtem magam a paragrafusok dzsungelébôl és képvers kiállításra indultam a Gutenberg Galériába, elembertelenedett világunkban emberit keresni. Mi az a képvers? Egy új stílus, vagy egy már régen elfeledett irányzat reinkarnációja? A sötét józsefvárosi utcán jeges szél csapkodott. A terembe lépve hangulatom megváltozott. Meghatottság vett erôt rajtam. Belsô hang szólalt meg, ami oly ritka és amit kerestem, az emberi. Itt csak az van. Élet, jó szándékú, értô emberek, közös motívum, a mûvészet, az irodalom, a vers szeretete, a kultúra, a rejtett tartalék. A jelenlévôk Vágh Vajk képvers tárlatát láthatták. A kiállítás Geröly Tibor tárgyilagos elôszavával és Gyimesi László szakszerû, melegszívû méltatásával Homéroszt és az ógörög kultúrát is idézô eszmefuttatásával nyílt meg a Kölcsey utcában. A költô szerényen, a háttérbe húzódva állt, gondolkodott. Nem az elismeréseket várta. Néki két közremûködô szurkolt: Kerékgyártó László festômûvész, a dekoráció készítôje és rendezôje, továbbá Szávayné Burger Erzsébet a tárlat rendezôje. Új stílus került bemutatásra képvers formájában, amelyben a tárgyak tesznek vallomást önmagukról ironikusan, így hasonlítván legjobban a megjelenési formájukra. Mindez a fogyasztói társadalom ellen irányul, és az emberi kéz által készített tárgyak megbecsülését szolgálja. Az élmény hatására, döbbentem rá újra és újra: emberség és tolerancia kell, még több kultúra kell, olyan világ, amelyben a békés alkotó munka sugározhatja a fényt és a boldogságot. Vágh Vajknak további sikereket kívánok. Dr. Csepeli Béla ✺

✺

Vágh Vajk MAGAMRÓL Újabb alkotásom adódhatna több is, mivel sok illúzióm a kezdetektôl hamis. Megéltem már az ifjúkort, és bevált, amit jósom jósolt: Nincs nyugtom születésem óta, s nincs, ki a szuszt belém fojtsa! Erôm mégsem fotogtathatom így túl, mert én járnék csak rosszul. Élek, ahogy mindenki más, s ha nincs közben ugrás, úgy se bánthat a csalódás. Néha pár percben írom meg a versem. Életem szebbé teszem, hiszen minden munka közben sikerül másnak lennem. Verses képpel ébren nézek, hogy néha észleljétek, ha kezetekben a, tárgy törik el, és fölingerel. Cegléd, 1975. január 1.

✺

Vágh Vajk elbeszélései A bot másik vége címen a napokban láttak napvilágot az ALTERRA kiadónál. A szerzô a legapróbb rezdülésekre is fogékony, ember- és természetszeretô lélekkel, a hátrányos helyzetben lévôk iránti figyelemmel írja lírai novellafûzéreit. A magyarság mellett tör lándszát. Hangsúlyozza: a nemesi vér még nem identitás, a legfontosabb a belsô azonosulás. Anyai dédnagyanyja orosz grófnô volt, akit a hadifogoly Bán dédnagyapa SzovjetOroszországból szöktetett meg 1918-ban. Nem hivalkodik ezzel sem, mert magyarságtudata gyôz minden származásbeli tény fölött. Geröly Tibor

Latabár emléktábla

Születésének 102. évfordulóján emléktáblát kapott egykori lakóhelyén, a Dózsa György út 17. számú ház falán Latabár Kálmán. A táblát – Antal Sándor kôszobrász alkotását – a színész családtagjaival együtt Rátonyi Gábor, Zugló polgármestere leplezte le, Latabár Kálmán (1902-1970) egyik legnépszerûbb színész volt. Híres szerepei: Csárdáskirálynô, Szép Heléna, Egy bolond százat csinál, Egy szoknya, egy nadrág, A denevér, Fel a fejjel, Állami áruház, Péntek 13.


19

Béres Ferenc díj

A Mûvészetbarátok Egyesülete a Béres Ferenc díjat az énekmûvész halálának (1996) évében alapította, hogy így ismerje el a magyar népzene, a népdal terjesztésében és ápolásában legeredményesebben munkálkodókat. Elsô alkalommal 1997-ben, az énekmûvész születésének 75. évfordulóján hárman – az özvegy (Erzsébet asszony), Czine Mihály és Hegedûs Valér, az ezt követô években egy-egy személy vehette át az elismerést. Nevezetesen: Balázs Árpád, Dévai Nagy Kamilla, Faragó Laura, Lengyelfi Miklós, Lipcsey Edit és Szokolay Sándor. December 1-jén a Várlak Klubban Dinnyés József vehette át az elismerést Baranyi Ferenctôl. Az ünnepségen megjelent Erzsébet asszonyt virágcsokorral köszöntötte Geröly Tibor. Hegedûs Valér és Lipcsey Edit mûsorát követôen Dinnyés József rövid mûsorral mondott köszönetet a Béres Ferenc díjért.

Baranyi Ferenc, Erzsébet asszony és Dinnyés József. Fotó: Sifter István

Dinnyés József daltulajdonosnak nevezi magát. Kívánom, hogy minél több dalt „tulajdonoljon”, mert akkor mi is jól járunk. Ô ugyanis maradéktalanul osztja szét mindig a „vagyonát”. Baranyi Ferenc

A daltulajdonos Dinnyés Jóskát „kölyökkutya” kora óta ismerem. Valamikor a hatvanas években pol-beat fesztivált rendezett a Magyar Televízió. Én akkoriban voltam ügyeletes zseni, így helyet kaptam a nagy neveket felvonultató zsûriben, amelynek Major Tamás volt az elnöke. A legnagyobb sikert A karrier címû dal aratta – Veress Miklós versére Dinnyés Jóska szerzette a zenéjét. Ô is adta elô, saját gitárkisérettel. A siker titka az lehetett, hogy míg a díjazott dal a „külpol-beat” kategóriájába volt sorolható (például Neményi Béla Ki ölte meg Kennedyt? címû szerzeménye), addig A karrier belpolitikai – tehát hazai – visszásságokat merészelt feszegetni. Egyetlen dalként a sok közül. Boldog vagyok, hogy a dal két alkotójának az idén, négy évtizeddel késôbb is díjat adhattam át Veress Miklós – immáron József Attila-díjas – költônek a Quasimodo-, Dinnyés Józsefnek pedig most a Béres Ferenc díjat. Rászolgáltak mind a ketten az elismerésre. Veress Micu épp úgy, mint Dinnyés Jóska. Mert annak idején A karrier címû dallal hadat üzentek mindenfajta sandaságnak, becstelenségnek, igazságtalanságnak. S ez a hadüzenet máig érvényben maradt mindkettejük gyakorlatában. Dinnyés Jóska amúgy misszionárius is. Állandóan úton van gitárjával, énekli a verseket, hogy magabiztosabbá igézze a mind bátortalanabb humánumot a világban. Ô nem pusztán megzenésíti, hanem továbbdimenzionálja a verseket, felerôsíti a versekben eleve megbúvó muzsikát, amit csak kevesek képesek kihallani.

Baranyi Ferenc ALKALMI VERS Azzal nincs elintézve semmi, hogy drapériás asztalok mögött az elnökség kifejti, hogy mely nagyon szabad vagyok, azzal sincs semmi elintézve, hogy egyezményes kegyelet honi akác fejfákra véste a cirillbetûs neveket, nincs semmi elintézve azzal, hogy márciusnál pirosabb lett e nemzetközi malaszttal kibôvült áprilisi nap. Akkor marad miénk az ünnep, mikor betûje – ama rôt – szemünk láttára feketül meg különb pirosságunk elôtt, az ünnep akkor a miénk, ha a korhadt sírkereszt-akác megkövesül bennünk, miként a soktömbû összetartozás, miénk marad az ünnep akkor, ha drapérián innen is igazat szól, ki pirosat szól, bár mond fehéret, zöldet is… (1986)

20


Rendhagyó születésnap

Szécsi István 56 éve lakik az egyesületnek is helyet adó Erzsébetvárosi István utcában. 2002-ben lépett egyesületünkbe. 1914-ben született Békésszentandráson, fiatal legényként került a fôvárosba. Megbecsült kômûves szakmája mellett érdeklôdéssel fordult a mûvészetek – az irodalom, a zene és festészet – felé. Szabadidejében maga is szívesen festegetett, fát faragott, novellákat írt. 2003 tavaszán a Mûvészetbarátok Galériájában önálló kiállításon mutatta be munkáit. Méltatója a szakmabeli – mára népszerû és ünnepelt íróvá vált – Barcs János volt. Az elmúlt évtizedben szinte teljesen elvesztette látását Szécsi István. Erzsébet asszony (a feleség) szeretô támogatásával azonban felolvasást hallgat, élete dokumentumait rendezgeti, magnóra mondja élettörténeteit. November 8-án az egyesület tisztségviselôi, utcabeli barátok, ismerôsök, gyermekei, unokái társaságában az Egyesület székhelye adott otthont a 90. születésnapi köszöntônek. Az ünnepelt mintegy tíz percben rögtönözte életútját. Azt az életerôt, optimizmust kívánjuk még hosszú évekre, mellyel ezt az estet körünkben töltötte. G.T.

Szécsi István, Erzsébet asszony és Geröly Tibor az egyesület központjában

Jubiláló alapítók Az egyesület két alapító tagja Dr. Jáki Ferenc (november 16.) és Láng Miklós (november 14-én) 85. születésnapját ünnepelte, a Várlak-klubban november 17-én.

Geröly Tibor és Dr. Jáki Ferenc

Láng Miklóst a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság – ötven évig végzett szerkesztôi és publikációs tevékenységéért – a Szenátus tiszteletbeli tagjává választotta. A Tumor-Leukémiás Gyermekekért alapítvány (megalakulásának 15. évfordulóján) sokévi munkáját bronzplakettel ismerte el.

A kilencven éves Szécsi István

Láng Miklós és Geröly Tibor A fotókat Sifter István készítette


21

Erzsébetvárosi Kulturális Napok

Polgármesterként feladatomnak tartom, hogy a kerületben élôk kötôdjenek lakóhelyükhöz. Szeressék Erzsébetvárost, jól érezzék magukat környezetükben. Igazán csak azt szerethetjük, amit ismerünk. Ezért fontos tudnunk Erzsébetváros múltját és jelenét. Ehhez ad nagyszerû lehetôséget a már tizenegy éves Hunvald György múltú „ERNA” – az Erzsébetvárosi Napok rendezvénysorozata. Ez alkalommal két csoportba sorolhatjuk a rendezvényeket. Az elsôben kerületünk névadójáról Erzsébet királynéról és koráról emlékezünk meg, a másodikban pedig közvetlen környezetünk, valamint testvérvárosaink kultúráját szemléltetjük. Erzsébet kora azért is kedves számunkra, mert SISSI tetteiben bizonyította, hogy kedveli a magyarokat. Ugyanakkor ezek az évek voltak Magyarország és Budapest fejlôdésének legnagyszerûbb esztendei. A XIX. század végén fôvárosunk Európa leggyorsabban fejlôdô településévé vált. Ha végig sétálunk a Belvároson, a körúton vagy éppen a Duna-parton, akkor látjuk, hogy máig annak a kornak az épületei határozzák meg a fôváros arculatát. SISSI korának az elektricizmusnak és a historizmusnak mûvészete Budapesten mindenütt megcsodálható: épületek díszeként, festményeken, köztéri szobrokon – vagy épp a zenében. E kor mûvészete azonban sokáig a mûvészettörténet „mostoha gyermeke" volt. Néhány éve irányította rá a közfigyelmet egy világszerte föltûnést keltô bécsi kiállítás. Sokáig mi se becsültük eléggé – pedig ha sorolom a legnagyobb alkotók nevét, például az építészetben Ybl Miklóst, Schulek Frigyest, Steindl Imrét, Hauszmann Alajost, a festôk közül Benczúr Gyulát, Lotz Károlyt vagy éppen a „mi” Róth Miksánkat, akkor beláthatjuk, hogy mennyi értékkel lettünk gazdagabbak a XIX. század utolsó harmadában. Öröm számunkra, hogy ma este bolgár testvérvárosunk mûvészeit üdvözölhetjük, de vendégeink görög és horvát elôadók is. Nagyon fontos, hogy lakásunk, iskolánk, munkahelyünk szomszédságának értékeit is megismerjük! Erre hivatottak többek között a civil szervezetek is Értékes kezdeményezésük, nagy érdeklôdésre számot tartó programjaik nemcsak az erzsébetvárosiaknak adnak maradandó élményeket. Hunvald György ✺

✺

✺

Az Almássi-téri Szabadidôközpontban 2004. novemberben elhangzott ünnepi megnyitó szerkesztett, rövidített változata.

Erzsébet királyné (Titánia) (1837–1898) Elhagyottan Irdatlan nagy magányomat Kicsiny dalokba fojtom. Roskad szívem a bú alatt, S lelkem lehúzza folyton. Hogy lüktetett vérem, velôm, Kedv és remény vezérlett! Hittem, mindent legyôz erôm, S egész világ enyém lett! Szerettem, éltem, vágy elragadt, Kanyargott vándorutam: De el nem értem célomat, Csaltam, csaltál, csalódtam.

Búcsú a tengertôl – Az Északi tenger dalaiból – Még egy pillantást hadd vetek Rád drága tengerem! Aztán: adieu! vagy au revoir? … (Így is remélhetem?) – Szép csendes, holdas éjszakán Mondok búcsút neked; Elnézem messze csillogó Ezüstös testedet… Mikor föveny-partod felett Végigsimít a nap, Már nem talál itt engemet: Gyors szárnyam elragad. Fehér sirály-sereg, S hogy egy hiányzik közülük, Tán észre sem veszed. Mészöly Dezsô fordítása

Erzsébetek kiállítása A Mûvészetbarátok Galériájában november 15-tôl november 26-ig Erzsébetek tárlatát rendezte a Mûvészetbarátok Egyesülete. Herendi Istvánné, Kolipka Erzsébet, Papp Erzsébet és Rosta Erzsi képei díszítették a falakat. A jó hangulatú megnyitón a kiállítók saját írásaik elôadása mellett Barta Erzsébet elôadómûvész magyar költôk verseinek tolmácsolásában gyönyörködhettek. A rendezvény vendége volt Bodzsár Frigyes az Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal civil referense is. Az elmúlt években az ERNA programjához kapcsolódóan a kerület képzômûvészeinek munkáiból nyílt kiállítás. Terveink szerint 2005 ôszén ismét a budapesti Erzsébetek tárlatára kerül sor. G.T.

22


Jelkép beszéd

Pannonhalmi misztérium

TAMÁS PÁLban egy népi ezermester technikai leleményessége és egy, a hagyományokhoz kötôdô formákkal építkezô népmûvész stilizáló készsége, valamint egy teremtô mûvész kifejezôereje egyesül. Tamás Pál gyermek- és ifjúkorában – a huszonnegyedik órában – még élô eleven valóságként ismerte és élte meg a hagyományos népi kultúrát, az erdélyi magyar népmûvészetet. Alkotásmódjának bontakozására hatással volt a népvándorláskori mûvészettel való megismerkedése. Fejlôdése során lépésrôl lépésre haladva ismerte fel mindazt, ami - a meglévô különbségek ellenére - közös alkotói elvként mûködik az archaikus mûvészetben, a népvándorláskori, a magyar honfoglaláskori mûvészetben és a nép-mûvészetben. Mik ezek az alkotói elvek? Mindenekelôtt az, hogy a látható világ illuzionisztikus, naturalisztikus ábrázolása helyett a fogalmi, képi gondolkodást, a jelölô ábrázolást alkalmazza. Nem úgy ábrázolja a világot, ahogy az optikai illúzió folytán, a pillanatnyi változás folyamatában látja az ember, hanem ahogy tudja, ahogy a belsô látásban megjelenik. Tamás stilizált formákban, jelképekben beszél. Szimbolikus képi nyelv ez. Mûvészetében lenyûgözô a mûfaji, technikai gazdagság. Készített vörösréz lemezdomborításokat, rézés alpakka dombormûveket, rézkarcokat, rézlemez-grafikákat, papírdombormûveket, üvegképeket, festett kôlapokat, tus- és tollrajzokat, akvarelleket, újabban pedig az olaj-festéssel is kísérletezik. A képkompozíciók mellett az építészethez kapcsolódó díszítô plasztikák és szimbolikus ábrázolások keltették föl a figyelmét. Így készített épület-homlokzatokat díszítô munkákat, kapukat, haranglábakat és az útszélekre helyezett Krisztuskereszteket. Munkásságának további sajátos iparmûvészeti ágát jelzik a plasztikus, szimbolikus ábrázolásokkal díszített faliórák, városcímerek. Tamás Pál 1940-ben született. Mûvészete Marosvásárhelyen bontakozott ki, 1990 óta Magyarországon él. Kerékgyártó István

Zátonyi Zsigmond – aki harmincegy éven át dolgozott Pannonhalmán a Fôapátságon – most megjelent könyvében élményeit és emlékeit fölhasználva egy kiváló bencés tudós Dr. Mihályi Ernô életének és személyiségének titkát igyekszik megfejteni. Így elkerülhetetlen, hogy az ôsi apátság és különösen a bazilika mûvészi ábrázolásának számos rejtélyét is megvilágítja. Egyik elemzésben a következôt olvashatjuk: „Mintha Marcel Prousttal járnánk az eltûnt idôk nyomában, – kissé az ô próbaásatásaira emlékeztet a titkok feltárásának kiválasztott útja.

✺

✺

✺

Tamás Pál kiállítása a Kossuth Klubban (VIII. Múzeum u. 8.) január 25-tôl február 25-ig tekinthetô meg.

Parttalan égen A bajai születésû, Sükösdön élô Paudits Zoltán legújabb versei kerültek az olvasók kezébe. Korábbi írásai Úttalan utakon illetve Szilánkok címen láttak napvilágot. Önkifejezô eszköze az írás, a szép magyar szó, mellyel a magyar irodalom aktív részese kíván lenni.

Szemüvegtok Feinek György legújabb kötetének címe. Az 1994ben és következô évben született novelláit tartalmazza. Stancsics Erzsébet így vall róla: „Remekül pergeti a szó fonalát, a ki sem hûlt fészke hív”. Elsô kötete a Versek második a Magunk nyelvén, a harmadik az Aranylakodalom címet viselte. Ez utóbbi 2000-ben jelent meg. Az új kötetet Barna András illusztrálta.

Paudits Zoltán Furcsa világ Féltô kezek, elrejtenek, szelíd szavak átkarolnak, hûvös csókkal köszön rám a holnap. Hangok, képek, csúnyák, szépek, szúrós szavak, belém marnak, bárány szolgál farkasoknak. Izzó szemek, tekintetek, jönnek, mennek, elszaladnak, sosem tudom, merre vannak. Ez egy meg nem értett világ, a föld Istenért kiált. Az ördög táncol, ordibál, forog a kerék és meg nem áll, forog a kerék, soha meg nem áll…


23

Átsütve kóbor fellegeken

Szókratész örököse

Antalfy költeményeit az teszi széppé, jóvá, vagyis „kellemesen fogyaszthatóvá”, hogy minden hivalkodó, nagyvilági cicomákra fittyet hányva, tud egyszerû maradni, kerülve – a költészetre épp úgy, mint a többi mûvészetre, évszázada rátelepedni igyekvô – Antalfy István rózsaszínû vagy lila ködöt. És közben az embersége úgy süt át a sorain, mint Nap a kóbor fellegeken. – Tessék mondani, kell ennél több napjainkban? „Szelíd szavakkal szólok hozzád, / tenger lágy hullámaival” – írja egyik versében. És ugyanilyen kedves, szívet melengetô, vagyis többszöri olvasásra érdemes az összes többi sora is. Mert az ô szelídsége mindennapjaink egy-egy darabját, pillanatát veszi féltôn a tenyerébe, hogy versekké szelídítse valamennyit. Bár ebben a válogatott kötetben ifjúkori költeményei is olvashatók itt-ott, a kiadó csak azért húzta ki régi versei alól az évszámokat, mert értéktartóak, vagyis bármikor íródhattak volna. Hiszen Antalfy István, miközben megélt 80 évet, ugyanolyan ôszintén egyszerû, másokért önmaga sorsán át aggódó, konok és ôszinte versíró maradt, mint ifjú korában. Egy kicsit Arany János Ôszikéire, a csapongó képzeleten és a mérsékletre intô tapasztalaton átszûrt meglátásaira emlékeztetnek, mai gúnyában megjelenô költeményei. Ôszi sóhaj címû versében írja: „A tó vize már szürke. Jön az ôsz, / Dombászban újra vége lett egy nyárnak. / Komor magányban, ködös domb felett / hideg karokkal ölel a vasárnap.” Nagyon szép sorok ezek, amiket persze lehet szeretni, lehet nem szeretni, de mindenképpen tiszteletet, elismerést érdemelnek. Mert aki ebben a kegyetlen, kemény világban, szelíd szavaival ilyen bölcsen tud szólni hozzánk ennyi évtizeden át, megérdemli mindannyiunk megkülönböztetett figyelmét, szeretetét. Koloh Elek

Losonci Miklós 1953-ban kapott középiskolai tanári diplomát az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. Azóta tanított általános iskolában, gimnáziumban, fôiskolán, különbözô egyetemeken. Végigjárta a grádicsokat, – nappali, esti és levelezô tagozatokon. Több ezer tanítványa a társadalom minden rétegébôl verbuválódott. Szókratész örököse lett azáltal, hogy nemcsak tanított, nemcsak nevelt, hanem tanult is, nevelôdött is tanítványaitól a szüntelen beszélgetések alkotó légkörében. Mindössze kétszer buktatott, az egyiket megbánta, úgy véli ma is, – akkor igazságtalan volt. Bátran föltárja elkövetett hibáit, vallja azonban, hogy minden világos fejû és tiszta szívû tanító-tanár: Hôsköltemény. Kiderül, hogy a pedagógus egyszemélyes Kúria, Legfelsô Bíróság. Ítélhet, dönthet, de ami leglényegesebb, föltámaszthatja mindenkiben az embert, a felsôfokú, alkotó lényt. Már-már isteni régióba emelkedhet. A könyv errôl a metamorfózisról ad hírt, mely a Biró Family kiadásában megjelent…

Antalfy válogatott verseskötetét a Kecskeméti Lapok Baráti Köre és a Porta Egyesület adta ki Ôszi sóhaj címmel.

„Pályámon nyüzsögtek az ellenségek, a gáncsoskodók, akadtak azonban barátaim is, s ez okozta a kiegyenlítôdést, ha nem is a harmóniát, de az alkotó feszültséget. Az eredményt, hogy volt tanítványaim nem rázzák öklüket felém, hanem köszönésükkel simogatnak, s ebben nem az a lényeg, hogy számomra ez kedvezô ítélet, hanem immár csöndes, anonim társadalmi eredmény, egy atomban hozzájárulás nemzeti létünkhöz. Közös nagy veszélyünk, minden tanárnak, minden embernek az elhasználódás. Több ez fenyegetettségnél, kiküszöbölhetetlen tény”. (idézet a kötetbôl)

24


Gruber Béla emléke

Béla negyvenegy éve nincs közöttünk. Tragikus hirtelenséggel, fiatalon hagyott el minket. Gruber Béla pályatársam volt most meghatódva állok e ház elôtt, ahol sokszor találkoztunk. Arca hosszúkás volt, sötét haja kissé elôre nôtt a homlokán. Mélyen ülô szemei fürkészôek voltak. Pulóvert viselt és kihajtott fehér inggallért. Fukarkodott a szavakkal, fölöslegesen nem beszélt, de megnyílt ha valakit bizalmába fogadott. 1953-at írtunk. Béla az óbudai hajógyárban dolgozott, ahol munka után a képzômûvészeti kört látogatta. Felismerték rajzkészségét, kiemelték és áthelyezték a gyári dekorációba. Tapogatva kerestük az utat a festészet megismeréséhez, mert a jó mûvek mûtermekben lapultak, a rosszak a Mûcsarnok falán lógtak. Sejtettük, hogy valami nincs rendben. A festészet témáját átjárta a politika. Voltak tabu témák. De a múzeumok szerencsére ôrizték a hagyományt, az igazi mûvészetet. Megismerkedtünk idôs és jó szentendrei mûvészekkel: Ilosvai Varga Istvánnal, Pirk Jánossal és Czóbel Bélával. Tôlük sokat tanultunk. Munka után a Dési Huber István képzômûvészeti körbe jártunk rajzolni. Innen felvételiztünk a Képzômûvészeti Fôiskolára, de akkor nem vettek fel minket. 1956-ban, ismételt „próbálkozás” után végre bekerültünk a fôiskolára, ahol Kmetty János növendékei lettünk. Kmetty mester kedvelte Bélát, felismerve tehetségét erôsítette önbizalmát. Kmetty a vizualitás autonóm törvényeire nevelt minket. Ez a kapcsolat szerencsés volt a mester és növendék között. Sajnos utána ô más mesterekhez került. Térjünk most vissza ehhez a házhoz, ahol Gruber Béla élt. Itt Ibolya nôvérénél lakott, ahol egy kis szobát használt. Ez a szoba olyan kicsi volt, hogy ágy, asztal, festôállvány és szék már megtöltötték. Az asztal tele könyvekkel, papírokkal, mappákkal, ecsetekkel és tubus festékekkel. A készülô képek meg szanaszét hevertek. Ma is ôrzöm azt a kis festményemet, amelyen megörökítettem ezt a különös hangulatot. Béla képein mindig visszatér a tárgyakkal összezárt zsúfoltság, mint a Magyar Nemzeti Galériában ôrzött, Bernáth Aurél osztályán készült „Mûterem” címû diplomamunkáján. Ezen a képen összegzi festôi munkásságát. A figurális ábrázolástól a csendéletig, interieutôl a tájképig mind megtalálható egy képen belül. Alkalmazza a régi mesterek, mint Velázquez vagy Courbet kompozíciós megoldását, amikor egy tükör, vagy egy festôállványon lévô kép új teret nyit a képen. Gruber Béla képeinek intimitása abban rejlik, hogy beenged a térbe, kinyitja felénk a kaput és mi ott közlekedünk tárgyai világában és részesei leszünk egy vizuális esemény drámának. Nincs alku! Egy témát többször is körüljár, keresve a szintézist, mint nagy elôdje és példaképe Vincent Van Gogh tette. Nehéz anyagi körülmények között, mûvészeté-

Gruber Béla: Virágcsendélet, 1963. tusrajz

nek elsajátított eszközeivel, minden korszakában a teljességre törekedett. Jól artikulált, a kifejezést tartotta szem elôtt, a lényegest hangsúlyozta. Rengeteget rajzolt. Kezdetben Rembrandt rajzainak a hatása alatt, tömeg-jeleneteket, szenvedô összegörnyedt alakokat, göcsörtös fákat, önarcképeket. Utolsó rajzait Van Gogh inspirálta. Önarcképein egy vívódó önvizsgálat látszik. A sietés lázában ég, mint aki tudja, hogy kevés ideje van. Bizonyítási kényszer alatt szenved. Szellemi energiája meghaladja fizikai erejét, összeomlik és szanatóriumba kerül. Ott is fest, csodálatos pasztell képeket készít. Halála napjáig megszállottan dolgozott. Azóta már tudjuk, hogy Gruber Béla festômûvészre nem csak a III. kerület és ennek a háznak a lakói lehetnek büszkék, de a XX. századi magyar festészetben is méltó helyet vívott ki magának. Életének 27 éve alatt képek és rajzok sokaságát hagyta ránk, amirôl a számtalan emlékkiállítás is tanúskodik. Köszönet testvéreinek, akik szeretô gondossággal ápolják hagyatékát, mindannyiunk kincsét. Köszönet a III. kerület Önkormányzatának és Tarlós István polgármester úrnak, hogy a kezdeményezést fölkarolva emléktáblával jelöli azt a helyet, ahol egy nagy magyar festô élt és dolgozott. Kôhegyi Gyula Elhangzott 2004. november 4-én a III. kerület Tímár utca 17/B. számú ház elôtt, Gruber Béla emléktáblája avatásakor.


25

Önvallomás

Egy Szabadka környéki kis faluban Csurgón születtem földmûvescsalád gyermekeként. A képzômûvészet iránt ösztönös vonzalmat éreztem, belsô késztetésre vettem kezembe ecsetet. 1958-tól már tudatosan és rendszeresen festettem. Alapító tagja voltam a Csurgói Mûvésztelepnek (az ott alkotó mûvészek csoportjának), amely 1967-tôl 1974-ig mûködött. 1970-ben megkapta a (Jugoszláviában az akkori legmagasabb képzômûvészeti kitüntetést), a Fórum-díjat. Elsô önálló kiállításom 1960-ban volt a szabadkai Városi Könyvtár olvasótermében, melyet aztán számtalan bemutatkozás követett Újvidéken, Kanizsán, Zentán, Groznijban és Laskón. Sokat barangoltam és kiállítottam Európában: Szegeden, Makón, Dunaújvárosban, Söjtörön, Hejcén, Zalaegerszegen,

Stuttgartban, Mertingenben, Laugnaban és még sorolhatnám. Több mint száz kollektív kiállítás részese voltam. 1984-ben megalapítottam a Q csoportot. A nyolc alapító közül négyen ma is aktívan dolgozunk. Az elmúlt tizenkét évben több mint harmincan megfordultak a csoportban. Abban bízok, hogy március 24-e fontos dátum lesz történetünkben. Ezen a napon Kishomokoson egy új képzômûvészeti magán alkotótábort kezdi meg mûködését HomoQ néven. A Lakiteleki alkotótábornak is részese voltam. Csoportunkból többen is életre szóló élményekkel tértek haza a Mûvészetbarátok Egyesülete által szervezett táborokból. Júniusban 65 éves leszek, több mint harmincéves alkotói és szervezôi munka áll mögöttem. A Szabadkához közeli festôi szépségû Palic˘-on lakom. Török István

Jáki Ferenc HÓPEHELY-KERINGÔ Gyönyörû bál van fenn ma a légben, táncoló pelyhek halk keringôben ringanak, szállnak, hullnak a földre, báli fehérben, körbe csak körbe! Báli ruhát kap fekete földünk, fehérben ringjon, röpüljön lelkünk! Hópehely-felhô! Öltöztess minket, borítsd be bátran boldog szívünket!

Tóthárpád Ferenc TÉLI CSEND Jég ül a fákon, fagy dala cseng. Csend van a földön, s csend odafent. Hó-puha réten roppan az ág, büszke agancson fagy muzsikál. Szökken a szarvas, s szétveti az ég peremén a csillagokat. A Q csoport. Guggoló sorban középen Török István Fotó: Milán Uzelac

26


A mûvészetért élt

Bajári Mihály 1927–1989

Diplomáciai pályára készült Bajári Mihály. Sorsa azonban másképp alakult: a népitánctól, a vasmûvességig jutott. Érdeklôdése középpontjába mindig a mûvészet maradt. Találkozása dr. Szíj Rezsô mûvészettörténésszel megerôsítette hitében: ha a munkások nem mennek a kulturális rendezvényekre, kiállításokra, akkor hozzájuk kell vinni a mûvészetet. Ennek jegyében szervezett kiállításokat munkahelyén és kirándulásokat az ország különbözô vidékeire. Munkatársaival emlékezetes látogatást tettek Galgamácsára Dudás Juli „világhírû” birodalmába. Sok-sok pályakezdô és már ismert mûvész munkáját segítette. Aktív szerepet vállalt a Vasiak Budapesti Körében és a Mûvészetbarátok Egyesületében is, ahol méltó segítôtársa volt Geröly Tibornak. A család – a három nevelt gyermek és Bajári Marika, a feleség – lelkesen támogatta gyûjtô- és alkotómunkájában. Könyvekkel, faragóeszközökkel látták el, hiszen szabadidejében örömmel alkotott. 1989-ben megjelent Paletta címû könyvemben mint mûgyûjtôkrôl írtam róluk a következô sorokat:

A kiállítás egy részlete (Sifter fotó)

A szépség szolgálata Palettán az ibolya: Öröklétbôl egy falat, Olthatatlan áhitat. Idôszerû volt ennek a tárlatnak a rendezése. Köszönet érte az Angyalföldi Helytörténeti Gyûjteménynek, nevezetesen Vörösváriné Jánosi Katalinnak és Mihály özvegyének Bajári Marikának. dr. Gomola György

Emlékképek Bajári Mihályról 1981 egyik szép júniusi napján ôrségi kiránduláson vettem részt, melyet Bajári Mihály szervezett. Megérkezésünkkor pompás vadvirágos rét ölelt körül bennünket. Mihály errôl szedett egy csokrot és köszöntött, mert hogy éppen névnapom volt. Még abban az évben Jenô napján Murai Jenô szoborkertjében találkoztunk. Itt ismerkedtem meg dr. Szíj Rezsôvel és ekkor léptem a Mûvészetbarátok Egyesületébe.

Bajári Mihály az ERÔKARban dolgozott. Találkozásunk évében itt rendezte meg kiállításomat a „Terítéskultúra a pillanat mûvészete” címmel, melyet Simó József porcelánfestô nyitott meg. Aztán következett fotomontázs tárlatom Szombathelyen, majd virágmontázsaim ugyancsak az ERÔKARban. Pogány Ö. Gáborral és Pribojszky Mátyással is Mihály közvetítésével ismerkedtem meg. És néhány szó az utolsó találkozásról. A Mûvészetbarátok Egyesülete 1989-ben Bécsújhelyre szervezett nagyszabású kiállítást. A bemutatásra szánt alkotásokat dr. Szeleczky Józseféknél gyûjtötték. Két táskával a kezemben hozzájuk tartottam. Valaki hátulról néven szólított. Bajári Mihály volt két nehéz csomaggal, ô is Szeleczkyékhez igyekezett. A cipekedésben nekem akart segíteni. Hát ilyen jólelkû, szolgálatkész ember volt Bajári Mihály. Kaszner Margit Elhangzott 2004. december 3-án a Dagály utcai könyvtárban, ahol a tárlatot év végéig láthatták az érdeklôdôk.


Körmend szobrai és emléktáblái

A Körmenden jártában-keltében szemlélôdô idegen meglepve fedezi fel a kisváros méreteihez képest feltûnôen nagy számban elhelyezett köztéri szobrokat, kô és bronz emlékjeleket, feliratos-dombormûves emléktáblákat. Néhány kivételtôl eltekintve ezek hagyományôrzést, kifejezetten történelmi reprezentációt szolgálnak, tereket ékesítenek, épületek falain jeles személyekre, fontos eseményekre emlékeztetnek. Mintegy félszáz emléket, mûalkotást sikerült felkutatnunk úgy, hogy nem foglalkoztunk a templomok oltárszobraival, a temetôi síremlékekkel, a sûrûn felbukkanó cégérekkel, épületeket díszítô szobrászati elemekkel.

27

József Attila Bukj föl az árból Ijessz meg engem, Istenem, szükségem van a haragodra. Bukj föl az árból hirtelen, ne rántson el a semmi sodra. Engem, kit föltaszít a ló, s a porból éppen hogy kilátszom, nem ember szívébe való nagy kínok késeivel játszom. Gyúlékony vagyok, s mint a nap, oly lángot lobbantottam – vedd el! Ordíts reám, hogy nem szabad! Csapj a kezemre mennyköveddel. És verje bosszúd vagy kegyed belém: a bûntelenség vétek! Hisz hogy ily ártatlan legyek, az a pokolnál jobban éget. Vad, habzó nyálú tengerek falatjaként forgok, ha fekszem, s egyedül. Már mindent merek, de nincs értelme semminek sem.

Lesenyei Márta: Szent István és Boldog Gizella Fotó: Jámbori Tamás

Elsô helyen kell említeni Boldog BatthyányStrattmann László élô kultuszát, amelyet több mûtárgy is szemléletesen bizonyít. Faludi Ferenc és Kossuth tiszteletének ugyancsak mély gyökerei vannak. 1917-ben avatták – Kossuth Ferenc jelenlétében – a Vas megyében máig egyetlen egész alakos Kossuth szobrot, melyet Horvay János fôvárosi mûvész készített. Nagy rutinnal megoldott mestermunka. (Szinte azonos sémát követve pár esztendô alatt tizenegy készült belôle). A Várkastély és parkja önálló építészeti-mûvészi egységként tanulmányozható. Van ugyan a városnak „díszpolgár szobrásza”, akinek munkásságát tíz éven át állandó kiállítás is bemutatta, Olcsai-Kiss Zoltán azonban ér-demleges mûvészeti hagyományt nem teremtett. Nyomot hagytak a város szellemi arculatán Kiss Sándor, Lesenyei Márta és Gömbös László, akik az utóbbi évtizedben alkotott mûveikkel inkább tekinthetôk „körmendi mûvésznek”. Történelmi emlékhelyek, egyházi és világi mûvek sora fûzôdik a nevükhöz, mûvészi munkásságukhoz. Salamon Nándor

Meghalni lélegzetemet fojtom vissza, ha nem versz bottal, és úgy nézek farkasszemet, emberarcú, a hiányoddal!

József Attila (1905-1937)

Akár meg is fordíthatnánk a két dátumot József Attila akkor született meg országosan elismert költôként, amikor Balatonszárszón kiállították róla a hivatalos halotti bizonyítványt. A kor- és pályatársak többsége csak a bulvárszenzációként tálalt halálhír után döbbent rá, milyen kivételes életmûvet alkotott ez a mindaddig csak „jó költô”-ként számon tartott, zavarba ejtôen sokféle hangon megszólaló – ezért gyakran félreértett –, posztumusz fölfedezett zseni, akinek életútját kisgyermekkora óta váratlan veszteségek, lelkitraumák, különös fordulatok szegélyezték –, s aki egyéni szenvedéseibôl egyetemes érvényû költészetet teremtett.

28


Búcsúzunk

Bér Rudolf 1924-ben született Budapesten. 1949ben végzett a Képzômûvészeti Fôiskolán Rudnay Gyula és Bernáth Aurél tanítványaként. Elsô egyéni kiállítását 1959-ben a Csók Galériában rendezte, melyet ugyanott még három követett. Többször láthatták munkáit Nápolyban, Bolognában, Firenzében, Parmában, Luganóban, Zürichben, Münchenben, Bécsben. Hetvenedik születésnapját a Csontváry Galériában rendezett kiállítással ünnepelték. Táblaképek, monumentális freskók, seccók, faintarziák ôrzik emlékét. 1984-ben Szinyei-, 1974-ben Munkácsy Mihály-díjban részesült. Az Accadémia D’Italia aranyérmét 1980ban vehette át. A Mûvészetbarátok Egyesületének 1996 óta volt tagja.

Borbereki Kovács Zoltán szobrászmûvészhez, aki életének utolsó éveit Johannesburgban töltötte. Egyesületünknek 1985 óta volt tagja. Madarász László 1932-ben született Budapesten. A zenemûvészeti konzervatórium zongora szakán végzett. Nagyapja jónevû festô, édesapja neves színész volt. Zongorakisérôként nemcsak itthon, de külföldön is sokat szerepelt. Idônként bárzongoristaként kereste kenyerét. Festményeivel többször szerepelt kiállításokon. 2000-ben lépett egyesületünkbe. A Magyar Golf Club tiszteletbeli elnöke volt. Emléküket ôrizzük!

Rakovszky emlékest

Davidovics István 1920-ban született Budapesten. Épületlakatos, II. világháború keleti frontja, légnyomás Budapesten, 1971-ben leszázalékolás. A mandolin, vízfesték, és tempera a vigasza. Rokoni kapcsolat fûzte

Rakovszkyné (Zsuzsa asszony), Feinek György és Tárkányi Imre

Lukács Mária: Gyász 2001. olaj-vászon, 70 x 50 cm

December 15-én Rakovszky Józsefre a Szózat fôszerkesztôjére emlékeztünk, aki életének 84. évében, autóbalesetben elhunyt. Fenyves Mária Annunziáta szervezésében az író legszebb költeményei, írásrészletei hangzottak el. Feinek György, Tárkányi Imre és Zászlós Levente elôadásában. Zsuzsa asszony megható szavakkal mondott köszönetet az emlékSomossy Tamás az emléket állító est szervezéséfafaragással (Sifter István fotói) ért.


✦ HÍREK ✦ Bartos Aranka elbeszélései Varjúének címmel láttak napvilágot. Baján élô tagtársunk a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Édes Anyanyelvünk címû pályázatán harmadik helyezésben részesült. Gratulálunk! Berecz Antal Bielefeld német városban élô festômûvész tagtársunk kiállítását a Miskolci Galéria Rákóczi-házában (Rákóczi u.) január 27-én Feledy Balázs nyitja meg, melyet március 3-ig láthatnak az érdeklôdôk. A Ráday Galériában (IX. Ráday u. 8.) Ferenczy Zsolt és Kovács Lehel festômûvészek Az elágazó ösvények kertje címû tárlata január 12-tôl február 7-ig tekinthetô meg. Osváth Miklós közelmúltban elhunyt tagtársunk mûvészetét, munkásságát, életmûvét ôrzô Aranykönyvet nyitott a Hévíz Fürdô 200 éves Alapítvány. Pókos Szvetlana festményeit január 3-ig láthatták az érdeklôdôk a budapesti IBIS Szállóban. B. Tóth János festményeibôl „Színek és sejtelmes formák” címmel a Maconkai Orosz László Galériában rendeztek kiállítást, melyet január 7-ig lehet megtekinteni. Máté László (1928-1994) emlékkiállítását november 27-tôl december 17-ig láthatták az érdeklôdôk a XII. kerületi Amerikai Klubban. Sz. Varga Irén és Szijjártó Árpád képeit decemberben Csepelen a Nagy Imre Általános Mûvelôdési Központban mutatták be 2 x 21 címmel. Beleznay Diána festményeit az Erzsébetvárosi Unio Galériában november 30-tól december 15-ig lehetett megtekinteni. Somossy Tamás fafaragásai és Somossy László festményei is szerepeltek Pápán az A. Tóth Sándor és tanítványai címû kiállításon. Az Erkel Galériában január 5-tôl január 23-ig B. Dobos Jolán kerámiái, január 26-tól február 13-ig M. Keresztes Zsuzsa rongyképei, február 16-tól március 5ig M. Kass Judit festményei láthatók. Botár Edit 75. jubileumi kiállításának január 12-tôl március 10-ig a Vármegye Galéria (V. Vármegye u. 11.) ad otthont.

29 Az Egészségtudomány 2004. évi 23. számában Szemenyei Klára nyolc grafikája jelent meg. Eszteró Margit Rozália kiállítását a Gutenberg Galériában (VIII. Kölcsey u. 2.) február 3-án 17.30 órakor Bornemissza Attila nyitja meg. Közremûködik Hegedûs Valér és Balázs Judit. Házigazda Fenyves Mária Annunziáta. Megtekinthetô február 28-ig. Újbuda. Az 1930 májusában életbelépett törvény alapján létesült XI. kerület. A 75 éves jubileum alkalmából hivatalosan is az Újbuda nevet veszi föl a kerület, melyet december 31-ig tartó ünnepségsorozat követ. Kôhegyi Gyula, Sajtos Gyula és Ürmös Péter grafikai kiállítása nyílik március 3-án 17.30 órakor a Gutenberg Galériában (VIII. Kölcsey u. 2.). A tárlatot Dr. Mayer József kisgrafikagyûjtô nyitja meg, melyet április 4-ig láthatnak az érdeklôdôk. Csonka Ernô festômûvész kamarakiállítása február 11-ig látható Szombathelyen a Mûvészetek Házában (Fô tér 10.) Mini-galéria a József Attila lakótelepen. A Toronyház u. 3/b. szám alatt elsô alkalommal rendeztek kiállítást. Heil Edit, Józsa Angéla, Szemenyei Klára és Tiszttartó Edith festményeit, grafikáit láthatták az érdeklôdôk. A megnyitón jelen volt Gegessi Ferenc, a városrész polgármestere is. Dávid Attila (1967-2002) emlékalbumát mutatja be január 31-én 16.30 órakor a Litea Könyvszalonban (Budai Vár, Hess András tér 4.) Hegyi Árpád Jutocsa, a Miskolci Nemzeti Színház volt igazgatója. Közremûködik Kobzos Kiss Tamás. Az egri alkotótelep képeibôl rendeztek kiállítást decemberben a Béke szálló Galériájában. Címertár Szabadi Sinkó Ilona tûfestô történelmi címerei az Üllôi út 23. szám alatt tekinthetôk meg. Borsos Miklós szobrászmûvész (1906-1990) hajdani otthonába (Úri u. 6.), február 8-án kedden 17 órakor a Somogyiak Baráti Köre látogatást szervez, majd ezt követôen a Liteában (Hess András tér 4.), Dorottya napi mulatságok címmel mûsorra kerül sor. Simon Lászlónak a Somogyiak Baráti Köre ügyvivô elnökének a szabási polgármester elismerô oklevelet adományozott. Gratulálunk! Béti Mátyás és mûvészete címmel könyv jelent meg nyolcvanharmadik évét „taposó” tagtársunk munkásságáról.

Király Lajos A.B.F.R.A Kölcsey Ferenc sírjánál a szatmárcsekei temetôben I Csónakos fejfák fekete könnyben sámán arcok büszke némasága fekete gyászban fekete csöndben akár Húsvét-szigetek rejtélyes szobrai II Csónakos fejfák sötét erdejében márványoszlopok fehér karéja alatta mélyen háborog a költô hiába sarjadt szívébôl az ének mit ôseink zengtek mi pedig dúdolgatunk harsogó gépzenére III Bármely gond nyomasztja szívünket s agyunkat hisszük hogy egyszer szétroppan az átok Dolgos nép vagyunk „Balsors akit régen tép…” s ha nem marjuk egymást lehet akkor másabb emberibb jövônk s a fejfákon szunnyadó titokzatos rejtjel mának szóló üzenet: A.B.F.R.A. ! A Boldog Feltámadás Reményében Amen

Király Lajos a Magyar Kultúra Napján a Kultúra Lovagja kitüntetésben részesül. Az elismerést a Mûvészet és Barátai Alapítvány létrehozásáért valamint a Diákszövi újság életrehívásáért és szerkesztéséért kapja.

30


Adományok az egyesület javára 11.000.- foritot Reinhardt István (Budapest); 10.000.forintot Dr. Csepeli Béla (Budapest), K. A. Vaszlovszky Groningen (Hollandia); 9.000.- forintot Ackermann Kálmán Gyula (Pilisszentkereszt); 5.000.- forintot Csigi Ágnes (Budapest), Kürthy Sándor (Budapest), anonim, Radó Károly (Budapest); 4.000.- forintot Dr. Csuka Imre (Berettyóújfalu), Lázár Károly (Budapest); 2.500.- forintot Szepesi Péterné (Budapest); 2.000.- forintot B. Bizsók László Siófok, Beda László (Szekszárd), Búza Barna (Budapest), Dr. Gesztesi Tamás (Szekszárd), Szauer Józsefné (Pécs); 1.000.- forintot Dr. Bérczi Lóránt (Budapest), Deák Sándorné (Budapest), Ferenczi Tiborné (Budapest), Heil József (Almáskeresztúr), dr. Kávássy Sándor (Sonkád), Keres Emil (Budapest), Kiss János (Pomáz), Kovács Béláné (Budapest), Lehelné Ecsôdi Judit (Budapest), dr. Mayer József (Budapest), Muray Róbert (Budapest), Nemes István (Budapest), Smizsánszky Marján Ida (Miskolc), Simonné Dulai Mária (Kecskemét) küldött. Az adományokat köszönjük. A Budavári Önkormányzat (I. kerület) 80.000.- forintot utalt az egyesület számlájára. Nagy Gábor Tamás polgármester úr támogatását ezúton is köszönjük.

A Mûvészet és Barátai Alapítvány adományozói 5.000.- forintot Dr. Gyurkovits Kálmán (Mosdós), Pálfy Gyuláné (Budapest); 4.000.- forintot Széchenyi Jolán (Torontálvásárhely-Szerbia); 3.000.- forintot Csukás Endre (Budapest), Szántó Sándor (Tahitótfalu), egy anonim; 2.400.- forintot Dr. Sikó Ágnes (Pécs); 2.000.- forintot Barnáné Dobos Jolán, Dr. Benediczky Istvánné (Szentendre), Czibula Józsefné (Mátészalka), Dr. Feledy Balázs (Budapest), Juhász Erika (Budapest), dr. Kávássy Sándor (Sonkád), Kerekes Anna (Dunaharaszti), Nagy Miklósné (Budapest), Nádor Dénes és Mara (Budapest), Pôdör Béla (Budapest); 1.500.- forintot Müller Gábor (Budapest), Varga Virág (Budapest); 1.400.- forintot asszupataki Hasznos László (Sopron); 1.000.- forintot Dr. Bognár Ilona (Budapest), Borgulya Mártonné (Budapest), dr. Kalapáthy Karolina (Budapest), Németh János (Zalaegerszeg), Simonné Dulai Mária (Kiskôrös), Szabó Tibor (Szeged), Töreky Ferenc (Budapest), dr. Vántsa Zoltán (Debrecen), Vladár Aladárné (Budapest); 500.- forintot Stirling Zsolt (Pécs) küldött. Az adományokat tisztelettel köszönjük.

Az egyesület új tagjai Basticz György (Balatonalmádi), Bosnyák László (Budapest), dr. Bóka István Alsóörs, Böszörményi Varga Emôke Réka (Budapest), Földes Zoltánné (Dunasziget), Gáncs Lajos (Balatonalmádi), Ignéczi Tibor (Budapest), Szentkirályi Györgyné (Balatonalmádi), Szolcsákné Kovács Anikó (Jászberény), Tóth Nóra (Fûzfôgyártelep).

Helyesbítés Sigrid Oltmann mûvészete (Kóris Györgyné) írásunkban a Gyomaendrôdi Vidovszky Béla Városi Képtárban szeptemberben nyílt kiállításról adtunk hírt, melyet Schönek város polgármestere nyitott meg. A festômûvész 1989 óta ebben a német városban lakik.

Szerzôinkhez A Szerkesztôség címére érkezô nagy mennyiségû kéziratokat (fotókat, nyomatokat, verseket, flopykat) megôrizni nem tudjuk és visszaküldésükre sem vállalkozunk.

Pénzügyeinkrôl Az egyesület Közgyûlése a tagdíj mértékét évi 2.000.- Ft-ban, nyugdíjasok, munkaviszonnyal nem rendelkezôk esetében 1.000.- Ft-ban állapította meg, melyet a naptári évet megelôzôen kell megfizetni. Készpénzes fizetésnél a nyugta, postai befizetésnél a feladóvevény, vagy a banki átutalás jelenti az igazolást. A tagdíj összegérôl számlát – egyre több ilyen kérés érkezik – nem adhatunk. Az adományokról – úgy a Mûvészet és Baráti Alapítvány, mint a Mûvészetbarátok Egyesülete (tekintettel közhasznú bírósági minôsítésére)- igazolást ad, melyet az adóbevallásnál lehet elszámolni. Bankszámláink: Mûvészetbarátok Egyesülete OTP Bank RT 1062 Budapest, Andrássy út 83-85 11706016-20020031

Mûvészet és Barátai Alapítvány Monor és Vidéke Takarékszövetkezet 1054 Budapest, Szabadság tér 14. 65100149-10014547

Kérjük tagtársainkat, barátainkat, hogy jövedelemadójuk 1 %-ának felajánlásával támogassák egyesületünk munkáját. A Mûvészetbarátok Egyesületének adószáma: 19816133-1-42 A Mûvészet és Barátai Alapítvány adószáma: 18015504-1-42


31

Kedves Tagtársunk! A Mûvészetbarátok Egyesülete 2005. április 23-án szombaton délelôtt tartja tisztújító közgyûlését a Várlak Klubban. A 2004. április 17-i rendes évi közgyûlés választotta meg a Jelölô Bizottságot, hogy tegyen javaslatot a tisztségviselôkre, akik feladatukat 2007. májusáig látják el. Kérjük, hogy javaslatodat március 31-ig – lehetôleg írásban – juttasd el a Jelölô Bizottság címére (1388 Budapest, Pf: 60.). Ezt követôen már csak a közgyûlésen tehetsz javaslatot szóban. Emlékeztetôül közöljük a 2003. május 24-én választott tisztségviselôk névsorát.

Elnök: Geröly Tibor Alelnökök: Dr. Kollmann J. György és Kürthy Sándor Fôtitkár: Baranyi Ferenc Az elnökség tagjai: Bak Péter Róbert, Cséri Lajos, Fenyves Mária Annunziáta, Gergely Mihály, dr. Gomola György, Heil Edit, Kardos Márton (Lôrinci), Királyné Venczák Mariann (Szentendre), T. Lukács Ágnes (Maglód), Vargáné Madarász Erzsébet (Fót), Várnagy Enikô (Budakeszi). A Mûvészeti Tanács tagjai: Kürthy Sándor elnök, Gopcsa Paula, Juhász Erika, M. Kass Judit, Molnár József. A Számvizsgáló Bizottság tagjai: Turi Istvánné (elnök), László Katalin, Nádor Dénesné (Mara).

Budapest, 2005. január 3. Bajári Mihályné a Jelölô Bizottság tagja Törzsszám: 008

Hajtun József a Jelölô Bizottság tagja Törzsszám: 3089

Nick Ferenc a Jelölô Bizottság elnöke Törzsszám: 3103

A közgyûlésen szavazati joggal csak az rendelkezik, aki 2005. évi tagsági igazolványát magával hozza.

Január

Február Nádudvari Nagy János BOLDOG ÚJ ÉVET!

A nap a Vízöntô-jegybe lép

A nap a Halak jegyébe lép

Sikerekben, eredményekben bôvelkedô Új Esztendôt kíván tagtársainknak, támogatóinknak, olvasóinknak a Mûvészetbarátok Egyesülete és a Mûvészet és Barátai Alapítvány vezetôsége

Boldog új évet a világnak! Minden legénynek minden lánynak, dérlepett hajú öregeknek, s az iskolás kis gyerekeknek. Nagy városoknak kis faluknak, hol a szélben akácok zúgnak és gerendás szobákban este meleget áraszt a kemence. Boldog új évet mindeneknek! Hatalmas s kicsi nemzeteknek. A messze szétszórt szigeteknek, északi s déli tengereknek. Fényárban úszó városoknak, Moszkvának, Párizsnak, Londonnak; nyugatnak s a messze keletnek: a békét váró embereknek! …

32


✦ PROGRAMOK ✦ Január 5 én szerdán 17.30 órakor az Erzsébetvárosi Közösségi Ház dísztermében (VII. ker. Wesselényi u. 17. I. emelet) Otthont adó Erzsébetváros címmel zenés-irodalmi mûsor keretében nyújtjuk át „névjegyünket” a kerületi civil szervezetek képviselôinek. Közremûködik: Barna István magánénekes, Czenke Csaba hegedûmûvész, Egyházi Géza magánénekes, Hegedûs Valér zongoramûvész, a Kézfogás Együttes Váradi Edit vezetésével és Pataky P. Tamás elôadómûvész. Házigazda: Bakonyi Karola civil menedzser. Bevezetôt mond: Bodzsár Frigyes a VII. kerületi Önkormányzat civil referense. A mûsort szerkesztette és vezeti: Fenyves Mária Annunziáta. Január 7-én pénteken 18.00 órakor a Gazdagréti Közösségi Házban (Rét Galéria XI. ker. Törökugrató u. 9.) Halpert Mária kiállítását Geröly Tibor nyitja meg. Megtekinthetô 2000. január 25-ig naponta 14.00-tól 24.00 óráig. Január 12-én szerdán 17.30 órakor a Várlak Klubban (I. ker. Bem rakpart 6.) Pannonhalma ezer éve címmel Zátonyi Zsigmond diaképes elôadása. Házigazda: Heil Edit. Január 19-én szerdán 17.30 órakor a Várlak Klubban (I. ker. Bem rakpart 6.) Mûvészeti értékek az uralkodók háza táján. Dr. Molnár László mûvészettörténész diaképes elôadása. Január 25-én szerdán 17.30 órakor a Várlak Klubban (I. ker. Bem rakpart 6.) Nyugat-Magyarország középkori mûemlékei. Gondos Béla diaképes elôadása.

Január 28-án pénteken 18.00 órakor a Gazdagréti Közösségi Házban (Rét Galéria XI. ker. Törökugrató u. 9.) Szilvási Julianna kiállítását Geröly Tibor nyitja meg. Megtekinthetô február 16-ig naponta 14-tôl 24 óráig. Február 2-án szerdán 17.30 órakor a Várlak Klubban (I. Bem rkp. 6.) A világ vagyok minden ami volt, van: … József Attilára emlékezik dr. Petôvári Ágnes irodalomtörténész. Február 9-én szerdán 17.30 órakor a Várlak Klubban (I. Bem rkp. 6.) Jelenünk és jövônk a világûrben. Vendégünk dr. Almár Iván csillagász. Február 14-én hétfôn 17.30 órakor a Mûvészetbarátok Galériájában (VII. István u. 42.) Tél a képzômûvészetben címû kiállítás megnyitása. Látogatható: hétfôn, kedden, csütörtökön és pénteken 14-tôl 18 óráig. Zárónap február 25. Képbeadás január 31-én 13-tól 16 óráig és február 4-én 10-tôl 12 óráig. Február 16-án szerdán 17.30 órakor a Várlak Klubban (I. Bem rkp. 6.) Kontuly Béla festészete. Bizer István mûvészettörténész videófilmmel illusztrált elôadása. Meghívott vendégünk Réthyné Kontuly Éva.

Február 23-án szerdán 17.30 órakor az Erzsébetvárosi Közösségi Házban (VII. Wesselényi u. 17.) Strauss melódiák szárnyán. Közremûködik Hegedûs Valér zongoramûvész, Petô József és Lovász Márta operaénekes és P. Pataky Tamás elôadómûvész. Mûsorvezetô Heil Edit. Március 2-án szerdán 17.30 órakor a Várlak Klubban (I. Bem rkp. 6.) Tarka csalafintaságok Reneszánsz komédiák. Magánszámok, zenés mûsorrészek. Rendezô: Köllô Miklós. A Tarka Színpad elôadása.

ÜGYELETES

Geröly Tibor január 31-én (hétfôn) 13 órától 16 óráig, február 4-én (pénteken) 10 órától 12 óráig, Tárkányi Imre február 17-én (csütörtökön) 14 órától 18 óráig, az egyesület székhelyén ügyeletes.

MÛVÉSZET ÉS BARÁTAI A Mûvészetbarátok Egyesületének lapja Megjelenik minden páratlan hónapban július kivételével. Készült a Mûvészet és Barátai Alapítvány támogatásával. ISSN 1217-14-09 Felelôs kiadó és szerkesztô: GERÖLY TIBOR

Február 18-án pénteken 18.00 órakor a Rét Galériában (Törökugrató u. 9.) Tábori Zsuzsánna D.a. kiállítását Geröly Tibor nyitja meg. Megtekinthetô március 9-ig naponta 14-tôl 24 óráig.

Szerkesztôség és kiadóhivatal: Budapest, VII., István u. 42. Postacím: 1388 Bp. Pf. 60. Telefon: 322-6926 Szerkesztôségi órák azonosak a programunkban közölt ügyeletek idejével. Készült 1500 példányban Elôkészítés és nyomás: Codex Print Kft. Felelôs vezetô: Rohm Sándor

MÛVÉSZETBARÁTOK EGYESÜLETE 1078 Budapest, VII. István utca 42.

Postacím: 1388 Budapest, Postafiók 60.

Telefon: 322-69-26 Alapítva 1973

Adószám: 19816133-1-42

Számlavezetô: OTP Bank VI. Kerületi fiókja 1062 Budapest, Andrássy út 83-85.

Számlaszám: 1170601620020031

2005. februári programok Február 2-án szerdán 17.30 órakor a Várlak Klubban (I. Bem rkp. 6.) A világ vagyok - minden ami volt, van: … József Attilára emlékezik dr. Petôvári Ágnes irodalomtörténész. Február 9-én szerdán 17.30 órakor a Várlak Klubban (I. Bem rkp. 6.) Jelenünk és jövônk a világûrben. Vendégünk dr. Almár Iván csillagász. Február 14-én hétfôn 17.30 órakor a Mûvészetbarátok Galériájában (VII. István u. 42.) Tél a képzômûvészetben címû kiállítás megnyitása. Látogatható: hétfôn, kedden, csütörtökön és pénteken 14-tôl 18 óráig. Zárónap február 25. Képbeadás január 31-én 13-tól 16 óráig és február 4-én 10-tôl 12 óráig. Február 16-án szerdán 17.30 órakor a Várlak Klubban (I. Bem rkp. 6.) Kontuly Béla festészete. Bizer István mûvészettörténész videófilmmel illusztrált elôadása. Meghívott vendégünk Réthyné Kontuly Éva. Február 18-án pénteken 18.00 órakor a Rét Galériában (Törökugrató u. 9.) Tábori Zsuzsánna D.a. kiállítását Geröly Tibor nyitja meg. Megtekinthetô március 9-ig naponta 14-tôl 24 óráig. Február 23-án szerdán 17.30 órakor az Erzsébetvárosi Közösségi Házban (VII. Wesselényi u. 17.) Strauss melódiák szárnyán. Közremûködik Hegedûs Valér zongoramûvész, Petô József és Lovász Márta operaénekes és P. Pataky Tamás elôadómûvész. Mûsorvezetô Heil Edit. Március 2-án szerdán 17.30 órakor a Várlak Klubban (I. Bem rkp. 6.) Tarka csalafintaságok Reneszánsz komédiák. Magánszámok, zenés mûsorrészek. Rendezô: Köllô Miklós. A Tarka Színpad elôadása. Ügyelet: Geröly Tibor január 31-én (hétfôn) 13 órától 16 óráig, február 4-én (pénteken) 10 órától 12 óráig, Tárkányi Imre február 17-én (csütörtökön) 14 órától 18 óráig, az egyesület székhelyén ügyeletes. Kérjük tagtársainkat, barátainkat, hogy jövedelemadójuk 1 %-ának felajánlásával támogassák egyesületünk munkáját. A Mûvészetbarátok Egyesületének adószáma: 19816133-1-42 A Mûvészet és Barátai Alapítvány adószáma: 18015504-1-42

69. Ára: 400,- Ft XV. évfolyam 1. szám január február Tagoknak tagdíj ellenében

Recommend Documents