ÚJ OTÉK 7/6 Színkülönbség és színharmónia eltérések
7/6
Színkülönbség és színharmónia eltérések
Figyelem! Jelen fejezet képeit, táblázatait előfizetőink színes változatban a www.forum-media.hu weboldalon, a „Segédletek”/„Új OTÉK” alpont alatt megtekinthetik.) Az esettanulmány megtörtént hibás teljesítés feltárását követi nyomon, az átadás-átvétel idején. Ez az eset egy, egyre gyakrabban előforduló, ám még is újnak számító vizsgálati módszer elterjedését is mutatja. A vizsgált épület egy Buda környéki település egylakásos családi lakóépülete. A hibás teljesítés az új családi lakóépület homlokzati festésére vonatkozóan: – egyrészt a színkülönbség hibájában, – másrészt a színharmónia követelményrendszerétől való eltérésben Mielőtt részletesen ismertetnénk magát a vizsgálatot, szükséges röviden hivatkozni néhány fogalomra, és az MSZ 7300 – COLOROID színrendszer című szabványban megfogalmazott követelményrendszerre. mutatkozott meg. Az adott épületnél, a megrendelő-építtető, és a kivitelező között létrejött átalánydíjas megbízási szerződés szerint: „A ház külső hőszigetelt simított vakolatot kap (LB Knauf), megbeszélés szerinti színre festve.” Az építtető jelezte, hogy „banánzöld” színt kért kikevertetni, melyet kivitelező-vállalkozó el is ismert, viszont azt nyilatkozta, hogy kültéri MODAKRIL festéket használt, éspedig a 3578 kódszám alattit, mellyel részéről teljesítettnek tekinti a megegyezést.
7/6 – 1
7/6 – 2
Új OTÉK 7/6 Színkülönbség és színharmónia eltérések
Csak utánjárás tisztázta, hogy a kivitelezői bejelentés, valamint állítás nem felel meg a valóságnak, tekintettel arra, hogy a kültéri homlokzatfestékek – így a hivatkozott Modakril is – színkártyáin a kódjelölés a gyártó cég (Trilak) szerint egész más (pl.: 355-1). Viszont megállapítást nyert, hogy a beltéri festékek (pl.: Héra) a Trilak Kromatik NP színkártyája tartalmaz a megadottal azonos kódot: 3578 VERT PISTACHE elnevezéssel. Mindebből következik, hogy az alkalmazott festék nem a verbális színnévvel megadott banánzöld, mely már a kódhoz tartozó megnevezésből is következik, de a helyszíni műszeres színmérés is igazolta ezt, míg a meg nem felelőséget pedig a színkülönbség mérés-számítás. Viszont a nevezett szín homlokzati festékekben megtalálható, ezért a megegyezett szín vonatkozásában nem volt okunk kételkedni, annál is inkább, mert a kivitelező a megegyezést elismerte, és mert az összes szín vonatkozásában a teljesítés úgy sem felel meg a szabványos követelményeknek. Arra az esetleges – de jelen esetben már el sem hangzó – kivitelezői érvre viszont, miszerint a banánzöld színt a megrendelő kérte, az a helyes válasz, hogy a kivitelezőnek a megrendelő figyelmét írásban kellett volna felhívni az előírás be nem tartására megrendelése teljesítése esetén, míg ad abszurdum pl.: presztízs okokra hivatkozva az ilyen kivitelezést meg is tagadhatta volna. Megállapítható volt továbbá, hogy nem kültéri homlokzati festékkel készült a homlokzatfestés hanem beltérivel, mely nem megfelelő, továbbá az is, hogy a helyszínen történt mikroszkópikus vizsgálat szerint 1 réteg festés történt, ami szintén nem megfelelő, arról nem is beszélve, hogy a szabványos felület előkészítés teljesen elmaradt, melyet a feltárási közeli fotómelléklet is bizonyít.
ÚJ OTÉK 7/6 Színkülönbség és színharmónia eltérések
Az alábbiakban ismertetjük, és mutatjuk be a színmérési adatokat, és azok kiértékelését, természetesen a személyes adatok mellőzésével: A mérés – célja: minták színmeghatározása, színkülönbség meghatározása – hivatkozásai: szabványok: MSZ-7300 – 2002. 08. COLOROID-színrendszer szakirodalom: SZÍNMÉRÉS (Lukács Gyula, Bp., Műszaki Könyvkiadó 1982.) SZÍNDINAMIKA – Színes környezet tervezése (Dr. Nemcsics Antal, Akadémiai kiadó, Bp. 1990.; és 2004.) – alkalmazott módszere: A színmérő műszer minták, anyagok, színingerösszetevőinek meghatározására szolgál, a szabványos megvilágítás és mérési geometria mellett, a reflektancia hullámhosszának mérésén alapuló mérési elv alapján. A mérés megkezdése előtt, alapadatként a környezet – külső és belső – relatív páratartalmát, hőmérsékletét, (harmatpontját) szükséges műszerrel meghatározni! Alkalmazott műszerek: – hőmérséklet-, páratartalom mérő: – típusa testo 605-H1 0560.6051 – Elektronikus mérőműszer – mérési pontosság: ± 3%, ± 0,5 °C, ±0,9 °F – tűrés: 0,1% / 0,1 °C / 0,1 °F – megjegyzések: A mérések a műszernek, és a metodikának megfelelő szintű, mérhető mennyiségek mérőszámainak meghatározására valók! – színmérő: – típusa: ELCOMP COMCOLOR spektrofotométer
7/6 – 3
7/6 – 4
Új OTÉK 7/6 Színkülönbség és színharmónia eltérések
– Mérőgeometria:
CIE 45/0 (45° megvilágítás, 0° megfigyelés)
– Mért felület: 8 mm átmérőjű kör sík felszínen – standard megfigyelők: CIE 2° (1931), CIE 10° (1964) – mérési pontosság: max. 0,03 ∆E* ab! – tűrés: a ∆E*ab érték a jelenleg nemzetközileg legelterjedtebb CIELAB színinger-mérési rendszerben a színinger-különbség mérőszáma. A CIELAB mérőszámok és az átlagos emberi észlelő közötti közelítő (világosabb és kevésbé telített színekre érvényes) összefüggést a következő táblázat mutatja.
Mérési adatok: Páratartalom, hőmérséklet mérése:
ÚJ OTÉK 7/6 Színkülönbség és színharmónia eltérések
Minősítési szempontok:
Megjegyzés:
Összefoglalás: A vizsgált minták: Mérési körülmények: Összefoglaló minősítés, figyelembe véve a követelményrendszert: Azonnali intézkedések: További vizsgálatok lefolytatása: Egyéb szempont:
a követelményrendszernek való megfeleltetés szerint, az előre meghatározott tűrés figyelembevételével! Az inhomogén felületek egy színnel való jellemzését a külön dokumentált mérési adatok szakmai szabályok szerint számított súlyozott átlagával, egy szám alatt szerepeltettük a színkonszignációban, és jelenítettük meg vizuálisan anyagminta nem posszibilis bemutatása esetén! Állapota megfelelő volt! előírásoknak megfelelőek! NEM MEGFELELŐ! nem váltak szükségessé! nem szükséges! nem merült fel!
7/6 – 5
7/6 – 6
Új OTÉK 7/6 Színkülönbség és színharmónia eltérések
Színmérés színhordó felületeit tartalmazó homlokzati nézet
ÚJ OTÉK 7/6 Színkülönbség és színharmónia eltérések
Homlokzati színhordó falfelület
Homlokzati szín vizsgálatai: MÉRT SZÍNHORDÓ FELÜLETEK MEGNEVEZÉSE: 1) Narancs próbamérés etalonja) 2) Okker próbamérés etalonja) 3) Műkő könyöklőpárkány 4) Műkő könyöklőpárkány 5) Műkő könyöklőpárkány 6) Fehér festett homlokzati vakolt ablakkeret 7) Fehér festett homlokzati vakolt ablakkeret 8) Zöld homlokzati festés (ÉNY-i homlokzaton) (levendula zöld /A73-T(5-10)-V(70-50)/) 9) Zöld homlokzati festés (ÉNY-i homlokzaton) 10) Zöld homlokzati festés (ÉNY-i homlokzaton) 11) Lábazat (vakolt) 12) Lábazat (vakolt) 13) Lábazat (vakolt) 14) Ablak felületkezelése (átlagos) 15) Ablak felületkezelése (sötétebb) 16) Zöld homlokzati festés (DNY-i homlokzaton)
7/6 – 7
7/6 – 8
Új OTÉK 7/6 Színkülönbség és színharmónia eltérések
17) 18) 19) 20)
Zöld Homlokzat (DNY-i homlokzaton) Zöld Homlokzat (DNY-i homlokzaton) Horganybádog csatorna felülete Bramac Alpesi Cristal tetőcserép felülete Színmérési eredmények: Színmérési eredmények:
ÚJ OTÉK 7/6 Színkülönbség és színharmónia eltérések
Banánzöld szín (definiált átlag) színtani adatai Színkülönbség megállapítása:
Megállapítható tehát, hogy a színkülönbség mérésszámítás eredménye: 6,0 > ∆E*00 = 10,92 < 12,0 azaz a színkülönbség nagy, vagyis az így megadott tűrésezett intervallumon kívül esik, tehát nem megfelelő! (a AE*00 érték a jelenleg nemzetközileg legelterjedtebb CIELAB színinger-mérési rendszerben a színinger-különbség mérőszáma.)
7/6 – 9
7/6 – 10
Új OTÉK 7/6 Színkülönbség és színharmónia eltérések
Megvizsgáltuk, hogy összességében az alkalmazott anyagok, és felületkezelések vonatkozásában mennyiben elégítik ki a rájuk vonatkozó követelményrendszert. Az MSZ 7300 COLOROID-színredszer szerint: 1.1.23. Harmonikus kompozíció: a színek esztétikai céllal létrehozott együttese, amelynek tagjai összhangban vannak egymással. Harmonikus kompozícióban legalább egységnyi harmóniaszínkülöngségnyi távolságra vannak a színek egymástól. 4.5. Harmonikus színegyüttesek létrehozása COLOROID-színjellemzők segítségével Harmonikusak azok a színegyüttesek, melyek tagjainak 1) A és T színjellemzői megegyeznek, V színjellemzői pedig számtani vagy mértani sort alkotnak, 2) A és V színjellemzői megegyeznek, T színjellemzői pedig számtani vagy mértani sort alkotnak, 3) A fenti két speciális esetet összegezve a színjellemzők megegyeznek, de T és V színjellemzők együtt változnak egy egyenesen, ahol az osztópontok távolságai számtani vagy mértani sort alkotnak. A (T,V) párok több párhuzamos egyenesen is elhelyezkedhetnek, mindegyiken azonos számtani vagy mértani sor szerint 4) A fenti szabályok egy vagy több színezetre egyaránt vonatkozhatnak. A több színezet közül kiemelt fontosságú a 3 színezetű vagy trikróm harmónia. Az A alapszínezethez rendelhető lehetséges trikróm alapszínezetek halmaza: {A +/-1.0, A +/- 4.6, A +/- 6.6, Komplementer színezet (K), K +/- 1.0, K +/- 4.6, K +/- 6.6} színezetek. E halmazból az A alapszínezet és a mellé tetszőlegesen kiválasztott további két színezet trikróm színezetharmóniát alkot.
ÚJ OTÉK 7/6 Színkülönbség és színharmónia eltérések
5.)
A fenti halmazból kiválasztott bármely két színezet dikróm színezetharmóniát alkot, akár az A alapszínezet elhagyásával is.
Megjegyzések: 1) Több színezetű (polikróm) harmóniák létrehozása azonban csak speciális esetekben lehetséges a fenti halmaz segítségével. Számos lehetséges többelemű színezetcsoport ugyanis – páronkénti kizárási feltételek miatt – már nem alkot harmonikus polikróm színezetharmóniát. 2) Más és más mondanivalójú harmóniaegyüttesek jönnek létre attól függően, hogy az együttesben résztvevő színek színpontjai az aktuális COLOROID-színsíkban vagy – színsíkokban az akromatikus tengellyel mekkora szöget bezáró egyenesen vagy egyeneseken fekszenek. 3) Más és más mondanivalójú harmóniaegyüttesek jönnek létre attól függően, hogy az együttesben résztvevő színek színpontjai az aktuális COLOROID-színsíkban vagy színsíkokban mekkora ∆T és ∆V távolságokra vannak egymástól (lásd a 18. ábrát).
7/6 – 11
7/6 – 12
Új OTÉK 7/6 Színkülönbség és színharmónia eltérések
Színezetskála harmóniaviszonyai az adott szín, színsíkjához képest a Coloroid-színtestben (prof. Dr. Nemcsics Antal) A Coloroid 1.0 színtervező programjának color system converter, valamint harmony moduljának adatai szerint, az alábbi színezeti harmóniák állapíthatók meg: „Dominant color”: a felület nagysága, valamint a gyártmány megváltoztathatatlansága miatt a Bramac Alpesi Cristal betoncserép (20. jelű) színsíkja: A14
ÚJ OTÉK 7/6 Színkülönbség és színharmónia eltérések
7/6 – 13
7/6 – 14
Új OTÉK 7/6 Színkülönbség és színharmónia eltérések
ÚJ OTÉK 7/6 Színkülönbség és színharmónia eltérések
Az ábrán látható, hogy a színezeti dominanciából kiindulva meghatározott egyenesen, valamint azonos (számtani sor) szerint elhelyezkedő színpontok lennének harmonikus rendben. Megállapítható azonban, hogy a harmónia nem jött létre, a szabványossági követelményrendszer ellenére, hiszen a mért színpontok rendszertelenül, és nem a meghatározott rendszerben, egyeneseken foglalnak helyet. Levonások: Az el nem készült munkák levonása: ■ Az előkészítés teljes hiánya miatti értékkülönbözet • Az előírásos technológia be nem tartása, nem megfelelő minőséghez vezet, az alábbi hibakeletkezési szempontok figyelembevételével: • Külső (vakolt) homlokzati felületen a műanyagfestés alkalmazásának általános szabályai: • A vizes diszperziós műgyanta alapanyagú festékek alkalmazásakor a gyártómű technológiai előírásait is be kell tartani. • A felületeken előmeszelést készíteni nem szabad. • Gipszes glettet a műanyagfestés alá készíteni nem szabad. • Alapozás után is a felületen mutatkozó kisebb hiányosságokat műanyag tapasszal, esetleg külső műanyagfesték és mosott folyami homok 0,1-1 mm-es szitafrakciójából készített tapasszal kell kijavítani, vagy használni szükséges a gyártó által kiadott előírásos javítóanyagot. • Az alapozó és fedőfestés színe legyen összhangban.
7/6 – 15
7/6 – 16
Új OTÉK 7/6 Színkülönbség és színharmónia eltérések
• Külső (vakolt) homlokzati felületen a műanyagfestés műveleti sorrendje: • vakolatréteg tisztítása, átkaparása és portalanítása • vakolatréteg tisztítása, átkaparása és portalanítása • apaszolás • glettelés (felületsimítás) homlokzati simító vagy tömítő masszával • csiszolás, portalanítás • első fedőfestő réteg • második fedőfestő réteg felhordása • esetleges mintázás, vagy színhatárképzés, záróvonalazás készítése ■ Külső (homlokzati) és belső műanyagfesték közötti árkülönbözet ■ Hiányzó rétegek miatti értékkülönbözet Minőségi levonás eszközlése: ■ A részletes vizsgálatot már ismertetük a színmérési jegyzőkönyvben. ■ Az MSZ-04-803/21-1990 Festett bevonatok és tapéták (E szabvány tárgya az átadásraátvételre kerülő épületek külső és belső falfelületein, mennyezetén – a beton, kő, gipsz, gipszkarton, azbesztcement, fa, fahelyettesítő anyag felületén, a vakolat felületén – az ecsettel, szórással vagy hengerléssel felhordott festékbevonatok és tapéták minőségi előírásai.), 2. Minőségi követelmények: 2.2. A minőségi osztályozástól függő követelményeknél: a 2.2.2. Az átadásra-átvételre kerülő szerkezetek felületein enyves festéssel vagy műanyag festéssel készített bevonatokon – külön előírás hiányában –.
ÚJ OTÉK 7/6 Színkülönbség és színharmónia eltérések
Az árnyalati különbség miatt, még III. osztályú lehetne a minősítés, azonban a színkülönbség mértéke meghaladja az „árnyalati" különbséget, tekintettel arra, hogy a mérési eredmények szerint már másik szín készült. A munka minősítése (MSZ 7300) nem megfelelő, tehát osztályon kívüli! A minőségi levonásnál, árcsökkentésnél vizsgálandó, megállapítandó szempontok: Értékcsökkenés (változás) Használhatóság változása Élettartam változása Esztétikai megjelenés változása A kijavítás, illetve újra-előállítás (csere [L. 1983. évi 1. sz. BH. 33. sz.je.]) értéke (melyben kimutatást nyer a hiba jellege, mértéke) a jelen ügyre történő alkalmazásakor megállapítható, hogy kizárólag csak a színkülönbségből adódóan igazán csak az esztétikai megjelenés változik, ezért a III. osztályúnál (-15%) nagyobb levonást kell alkalmazni, mely súlyozottan: 17%.
7/6 – 17
7/6 – 18
Új OTÉK 7/6 Színkülönbség és színharmónia eltérések
A nem megfelelő színkülönbség értékének levonása a festő, mázoló, tapétázó munkanem megfelelő díjtételéből történik meg, mely átalánydíjas elszámolásnál vetítéses, vagy munkanemi részarány módszerrel állapítható meg, amennyiben költségvetés nem áll rendelkezésre. A tárgyi ügyben a vetítéses módszert választottuk.
A vetítéses módszerrel történő minőségi levonás példája, természetesen az itt nem látható első táblázatrész tartalmazza a szerződéses árakkal készült tételes költségvetést
Tekintettel arra, hogy az építtető-megrendelő választása szerint árcsökkentést kellett végrehajtani, így kijavításra nem került sor. A kijavítás egyébként az el nem végzett munkák hibátlan, lelkiismeretes elvégzésével történhetett volna, és miután a felületképzés újrakészítésre került volna, a hiba nélküli kivitelezés biztosította volna a minőségi kijavítást is.
ÚJ OTÉK 7/6 Színkülönbség és színharmónia eltérések
Az esettanulmány arra is példa, hogy kellően nem definiált műszaki tevékenység esetén is lehetőség van, – amint a példa is mutatja verbális ráutalással történő megadás esetén – mindenre kiterjedő korrekt meghatározásra, vizsgálat lefolytatására, és aggálytalan megállapítások, minősítések megtételére, azaz a hibátlan kivitelezőivállalkozói teljesítés kikényszerítésére.
7/6 – 19