Budakalász hulladékkezelés Közbeszerzési Értesítő száma:
2015/56
1
A közszolgáltatási szerződés keretében kell a nyertes ajánlattevőnek a szerződés teljes időtartamára vonatkozóan a teljesítés helyén a települési szilárd (kommunális) hulladékot begyűjtenie és elszállítania, és azt az ajánlattevővel szerződéses kapcsolatban álló ártalmatlanító helyre elszállítania. A közszolgáltatás ellátása során Magyarország teljes területén igénybe vehetők azok az ártalmatlanító helyek, amelyek állapota, technológiai kapacitása - a közbeszerzési eljárás megkezdése időpontjában - a közszolgáltatásnak megfelelő. Ajánlattevőnek a szerződés teljes időtartama alatt legalább egy olyan ártalmatlanító hellyel kell szerződésben állnia, amelynek működése a hatályos jogszabályok szerint engedélyezett. Ajánlattevőnek a fennálló szerződése egyszerű másolatát az ajánlatába csatolni kell. A közszolgáltató tudomásul veszi, hogy az Önkormányzat a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás tagja. A Társulási Megállapodás alapján a KEOP-1.1.1/2F/09-11-2011-0002 számú projekt megvalósítása során az önkormányzat kötelezettséget vállalt hulladékgazdálkodási eszközök, létesítmények igénybe vételére, a projekt üzemeltetésének megkezdésekor a közszolgáltatási szerződést a Társulási Megállapodás alapján módosítani szükséges ennek hiányában az önkormányzat a szerződést felmondhatja. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást non-profit gazdálkodás mellett úgy kell megszervezni és irányítani, hogy biztosítsa a közszolgáltatás folyamatos, munkajogi, munkabiztonsági, a környezetvédelmi, valamint az egyéb jogszabályi előírásoknak történő megfelelését. A Közszolgáltató, a településen végzett hulladékgazdálkodásból származó bevételeit (elkülönítetten gyűjtött hulladékok értékesítése, termékdíj bevételek) teljes egészében a települési hulladékgazdálkodási rendszer fenntartására, működtetésére fordítja. A Közszolgáltató a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás működtetésének biztosítására és fejlesztésére 318/2013. (VIII.28.) Korm. rendelet alapján az esetlegesen nyújtott közszolgáltatási központi kompenzációt kizárólag az adott, támogató település lakossága vonatkozásában érvényesíti. - Települési szilárd hulladék Közszolgáltató, heti rendszerességgel, egy alkalommal, előzetesen egyeztetett rendben és időpontban gyűjti és a kijelölt hulladékkezelő létesítménybe szállítja az Önkormányzat közigazgatási területén, a lakó, az üdülő, a zártkerti és egyéb ingatlanoknál keletkezett, első sorban szabványos hulladék gyűjtőedényben, vagy egyedi esetekben, köztisztasági zsákokban a közterületre kihelyezett települési szilárd hulladékokat. - Illegálisan elhagyott hulladék A közterületről származó illegálisan elhagyott, illetve ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett hulladék - ideértve a településtisztasági feladatok körébe tartozó hulladékot is - Hulladékgyűjtő pontról történő elszállításáról és kezeléséről a közszolgáltató gondoskodik. - Elkülönített (szelektív) hulladékgyűjtés Közszolgáltató az Önkormányzat területén elkülönített (szelektív) hulladékgyűjtést, háztartásonkénti „házhozmenő”, vagy intézményi
Beszerzés tárgya:
környezetben (lakóparknál külön megállapodás alapján, az önkormányzat hozzájárulásával) gyűjtőszigetes elkülönített hulladékgyűjtés kombinációjával üzemelteti. Külön elkülönített hulladékgyűjtőket biztosít az iskolák és óvodák elkülönített hulladékgyűjtési gyakorlatának támogatására. Az elkülönített gyűjtés a lakosság számára díjmentesen biztosított elkülönített hulladék gyűjtőzsák alkalmazása mellett történik. Az elkülönítetten gyűjtött hulladékok háztartásoktól történő elszállítására a közterületre történő kihelyezés mellett, havi egy alkalommal a megjelölt napon kerül sor. A közszolgáltató, a közszolgáltatási rendszer keretében díjmentesen üzemelteti elkülönített hulladékgyűjtő pontot is. Hulladékgyűjtő pont üzemeltetése: közterületről begyűjtött települési szilárd hulladék, az elkülönítetten (szelektíven) begyűjthető települési szilárd, valamint a külön jogszabályban meghatározottak szerint a veszélyes hulladékok átvételére és az elszállításig elkülönített módon történő tárolására szolgáló, felügyelettel ellátott, zárt begyűjtőhely működtetése. A Közszolgáltató által üzemeltetett hulladékgyűjtő ponton - a háztartásokból származó és természetes személyek által leadott - elkülönítetten gyűjtött csomagolási, elektronikai hulladék, elhasznált sütőolaj átvételéért a Közszolgáltató nem számít fel külön díjazást. Biohulladék gyűjtés Közszolgáltató, az Önkormányzat közigazgatási területén háztartásonkénti biohulladék gyűjtést végez. A biohulladék gyűjtés, a szolgáltató által a háztartások számára térítésmentesen biztosított 24 db/háztartás/év mennyiségű zsákkal az adott év március 31-től november 30-ig terjedő időszakban, minden második héten, a közszolgáltató által rendszeresített, egyedileg jelölt, biológiailag lebomló, legalább 110 liter űrtartalmú biohulladék gyűjtőzsák alkalmazásával történik (házhozmenő rendszerben). A biohulladék elhelyezésre szolgáló zsákok átvételére a közszolgáltató, az önkormányzattal egyeztetett helyszínen nyújt lehetőséget. A kijelölt helyszínt a közszolgáltató honlapján, az önkormányzat helyben szokásos módon kihirdeti. A többlet biohulladék elhelyezésre szolgáló zsákokat a Közszolgáltató térítés ellenében biztosítja az igénybe vevőknek. A Közszolgáltató a hulladékkezelési közszolgáltatás keretében a karácsonyi ünnepeket követően a lakossági gyűjtőedényzet mellé kihelyezett karácsonyfák összegyűjtését elvégezi. Lomtalanítás A Közszolgáltató a hulladékkezelési közszolgáltatás keretében rugalmas formában végzi a lomtalanítást. A lomtalanítás nem egyszerre történik az egész településen, hanem egyénileg kérhető a kommunális hulladékszállítással azonos napra. Igénybe vevő és a Szolgáltató által előre egyeztetett időpontban kerül sor a lomtalanításra évi egy alkalommal, alkalmanként maximum 6 m3 mennyiségben. - Veszélyes hulladékok gyűjtés A háztartásokban keletkező veszélyes hulladékok évente egyszeri gyűjtéséről és szállításáról a közszolgáltató - a feladat ellátására jogosult szolgáltató bevonásával - külön díj felszámítása nélkül lakossági veszélyes hulladékgyűjtési akció keretében gondoskodik. Az ártalmatlanítás költségei a közszolgáltatót terhelik. - Díjak beszedése Az ajánlatban az ajánlattevő a hulladékokról szóló 2012. évi CLXXXV. tv. 91 §-ában meghatározott díjszámítást alkalmazhat. Közszolgáltató, gondoskodik a közszolgáltatás díjának beszedéséről és a kintlévőségek kezeléséről. Ennek keretében a be nem fizetett közszolgáltatási díjak adók módjára történő behajtásáról, a Nemzeti Adó és Vámhivatalon keresztül intézkedik. - A közszolgáltatással kapcsolatos ügyek intézése és tájékoztatás A közszolgáltató a közszolgáltatással kapcsolatos ügyek gyors és a kornak megfelelő szintű intézése érdekében gondoskodik arról, hogy az ingatlantulajdonosok (fogyasztók) közszolgáltatással kapcsolatos ügyintézési feladatokat legalább havonta egy alkalommal a Budakalászon, az önkormányzattal egyeztetett helyszínen intézhessék. A fentiek mellett a szolgáltató köteles az ingatlantulajdonosok tájékoztatására, esetleges panaszaik felvételére munkanapokon telefonos elérhetőséggel és elektronikus postacímmel rendelkező ügyfélszolgálatot biztosítani. A szolgáltató köteles a fogyasztók bejelentéseinek megfelelő kezeléséről gondoskodni, az ingatlan tulajdonosainak panaszáról írásbeli jegyzőkönyvet felvenni, azt nyilvántartani, és a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő határidőn belül kivizsgálni, és megválaszolni. A vizsgálat, és a panasz érdemi elbírálásának eredményéről a panaszost igazolható módon a fogyasztóvédelmi szabályok figyelembevételével tájékoztatni köteles. A közszolgáltató szükség szerint, de legalább évenként az önkormányzattal egyeztetett módon tájékoztatja az ingatlantulajdonosokat az általa nyújtott szolgáltatások rendjéről (a vegyes, az elkülönítetten gyűjtött és a lomhulladék elszállításának rendjéről, időpontjáról, módjáról, feltételeiről, hulladékgyűjtő pont - működési rendjéről, nyitva tartásáról, elérhetőségéről). - Közszolgáltatás körében alkalmazásra kerülő gyűjtő edények és köztisztasági zsákok • 60 literes szabványos hulladéktároló • 110/120 literes szabványos hulladéktároló • 240 literes szabványos hulladéktároló • 1100 literes szabványos hulladéktároló • 770literes szabványos hulladéktároló • az intézményi 4,5 m3 -es, 6 m3-es 7 m3-es konténeres tárolók • egyedi jelülésű települési hulladék elhelyezésére szolgáló zsák (Polgármesteri Hivatal lakcímnyilvántartása alapján önálló háztartást vezető 60 év feletti nyugdíjasok - közszolgáltatási szerződés megkötése esetén- 26 db/fő/év a Közszolgáltató emblémájával ellátott zsákkal is igénybe veheti a hulladékszállítást) • egyedi jelülésű települési hulladék elhelyezésére szolgáló zsák a szabványos hulladéktároló ürítését végző járművel nem megközelíthető ingatlanok részére • egyedi jelülésű települési hulladék elhelyezésére szolgáló zsák üdülő ingatlanok részére • egyedi jelülésű, többlethulladék elhelyezésére szolgáló zsák • egyedi jelölésű, szelektív hulladékgyűjtő zsák • egyedi jelölésű, biológiai úton lebomló biohulladék (zöldhulladék) gyűjtőzsák - A hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos egyéb feltételek A Szolgáltató a hulladék mennyiségéről nyilvántartást vezet, és a jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettségét rendszeresen teljesíti. A Szolgáltató évente legalább egy alkalommal írásban tájékoztatja Budakalász Város Önkormányzatának Képviselő-testületét a szolgáltatás során szerzett tapasztalatairól. A közszolgáltatói hulladékgazdálkodási terv elkészítése során településünkre vonatkozóan egyeztet az önkormányzattal és az elkészült tervet tájékoztatásul megküldi. A Szolgáltató feladata a közszolgáltatás teljesítéséhez szükséges jármű, gép, berendezés biztosítása, valamint a szükséges létszámú és képzettségű szakember alkalmazása. A Szolgáltató kötelezi magát a közszolgáltatás folyamatos, biztonságos és bővíthető teljesítéséhez szükséges fejlesztések, beruházások és karbantartások elvégzésére. A szolgáltatásra vonatkozó jellemző adatok: 2014 évben - hulladékszállításra szerződött lakóingatlanok száma: 3230 db - 60 literes edények száma: 628 db ürítési gyakoriság 52/év (hetente) - 110/120 literes edények száma: 2394 db - ürítési gyakoriság 52/év (hetente) - 240 literes edények száma: 59 db - ürítési gyakoriság 52/év (hetente) - zsákos szemétszállítást igénybe vevők száma: 110 gyűjtési gyakoriság 26/év (két hetente) (Polgármesteri Hivatal lakcímnyilvántartása alapján önálló háztartást vezető 60 év feletti nyugdíjasok) - zsákos szemétszállítást igénybe vevők száma: 11 - gyűjtési gyakoriság 52/év (hetente) (a szabványos hulladéktároló ürítését végző járművel nem megközelíthető ingatlanok) - zsákos szemétszállítást igénybe vevők száma: 10 gyűjtési gyakoriság 26/év (két hetente) (üdülő ingatlanok) - zsákok többlet kommunális hulladék elhelyezésére - 296 db/év - zsákok többlet zöldhulladék elhelyezésére - 342 db/év - 1100 literes gyűjtőedény száma: 15 db - ürítési gyakoriság 52/év (hetente) - 770 literes gyűjtőedény száma: 3 db - ürítési gyakoriság 52/év (hetente) - 4,5 m3 gyűjtőedény száma: 3 db ürítési gyakoriság 156/év (hetente átlagban 3) - 6 m3 sittes gyűjtőedény száma: 1 db - ürítési gyakoriság 5/év - 7 m3 zöldhulladékos gyűjtőedény száma: 1 db - ürítési gyakoriság 8/év 2014 évben Budakalászról begyűjtött hulladék mennyiségek: - Papír: 23.086 kg, ebből házhozmenő: 20.793 kg, - Műanyag: 36.891 kg, ebből házhozmenő: 36.091 kg, Üveg: 68 kg. - Kommunális: 2.418.610 kg - Építési hulladék: 20.780 kg - Zöldhulladék: 465.580 kg - Lom: 8.380 kg
Hirdetmény típusa:
További információ, befejezetlen eljárás vagy korrigendum/EU/2011.12.30 EUHL 2
Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: CPV Kód:
Nyílt 2015.05.18. 7765/2015
Ajánlatkérő: Teljesítés helye: Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: Nyertes ajánlattevő: Ajánlatkérő típusa:
Budakalász Város Önkormányzat
90500000-2;90511000-2;90511100-3;90511200-4;90512000-9
true
Ajánlatkérő fő tevényeségi köre:
EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail:
[email protected] Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM Figyelmeztetés: Amennyiben a módosított vagy hozzáadott információ az eredeti ajánlati felhívásban szereplő feltételek alapvető módosulását eredményezi, az egyenlő bánásmód elvének, valamint a beszerzés versenyképessége céljának figyelembevételével szükség lehet az eredetileg kitűzött határidők módosítására. I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) Név , cím és kapcsolattartási pont(ok) Hivatalos név: Budakalász Város Önkormányzat Nemzeti azonosító (ha ismert): AK15421 Postai cím: Petőfi tér 1 Város: Budakalász Postai irányítószám: 2011 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: Rogán László Telefon: +36 26340266 E-mail:
[email protected] Fax: +36 26340494 Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.budakalasz.hu A felhasználói oldal címe (URL): I.2) A BESZERZÉST ESZKÖZLŐ TESTÜLET TÍPUSA 3
Ajánlatkérő (a 2004/18/EK irányelv hatálya alá tartozó szerződések esetében) x Ajánlatkérő (a 2004/17/EK irányelv hatálya alá tartozó esetekben – „Egyes ágazatok”)
II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés (az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően) Közszolgáltatási szerződés a Budakalász város közigazgatási területén keletkező települési szilárd (kommunális) hulladék rendszeres begyűjtésére, elszállítására és ártalmatlanításra történő átadására II.1.2) A szerződés vagy a beszerzés(ek) tárgya, mennyisége (az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően) A közszolgáltatási szerződés keretében kell a nyertes ajánlattevőnek a szerződés teljes időtartamára vonatkozóan a teljesítés helyén a települési szilárd (kommunális) hulladékot begyűjtenie és elszállítania, és azt az ajánlattevővel szerződéses kapcsolatban álló ártalmatlanító helyre elszállítania. A közszolgáltatás ellátása során Magyarország teljes területén igénybe vehetők azok az ártalmatlanító helyek, amelyek állapota, technológiai kapacitása - a közbeszerzési eljárás megkezdése időpontjában - a közszolgáltatásnak megfelelő. Ajánlattevőnek a szerződés teljes időtartama alatt legalább egy olyan ártalmatlanító hellyel kell szerződésben állnia, amelynek működése a hatályos jogszabályok szerint engedélyezett. Ajánlattevőnek a fennálló szerződése egyszerű másolatát az ajánlatába csatolni kell. A közszolgáltató tudomásul veszi, hogy az Önkormányzat a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás tagja. A Társulási Megállapodás alapján a KEOP-1.1.1/2F/09-11-2011-0002 számú projekt megvalósítása során az önkormányzat kötelezettséget vállalt hulladékgazdálkodási eszközök, létesítmények igénybe vételére, a projekt üzemeltetésének megkezdésekor a közszolgáltatási szerződést a Társulási Megállapodás alapján módosítani szükséges ennek hiányában az önkormányzat a szerződést felmondhatja. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást non-profit gazdálkodás mellett úgy kell megszervezni és irányítani, hogy biztosítsa a közszolgáltatás folyamatos, munkajogi, munkabiztonsági, a környezetvédelmi, valamint az egyéb jogszabályi előírásoknak történő megfelelését. A Közszolgáltató, a településen végzett hulladékgazdálkodásból származó bevételeit (elkülönítetten gyűjtött hulladékok értékesítése, termékdíj bevételek) teljes egészében a települési hulladékgazdálkodási rendszer fenntartására, működtetésére fordítja. A Közszolgáltató a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás működtetésének biztosítására és fejlesztésére 318/2013. (VIII.28.) Korm. rendelet alapján az esetlegesen nyújtott közszolgáltatási központi kompenzációt kizárólag az adott, támogató település lakossága vonatkozásában érvényesíti. - Települési szilárd hulladék Közszolgáltató, heti rendszerességgel, egy alkalommal, előzetesen egyeztetett rendben és időpontban gyűjti és a kijelölt hulladékkezelő létesítménybe szállítja az Önkormányzat közigazgatási területén, a lakó, az üdülő, a zártkerti és egyéb ingatlanoknál keletkezett, első sorban 4
szabványos hulladék gyűjtőedényben, vagy egyedi esetekben, köztisztasági zsákokban a közterületre kihelyezett települési szilárd hulladékokat. - Illegálisan elhagyott hulladék A közterületről származó illegálisan elhagyott, illetve ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett hulladék - ideértve a településtisztasági feladatok körébe tartozó hulladékot is - Hulladékgyűjtő pontról történő elszállításáról és kezeléséről a közszolgáltató gondoskodik. - Elkülönített (szelektív) hulladékgyűjtés Közszolgáltató az Önkormányzat területén elkülönített (szelektív) hulladékgyűjtést, háztartásonkénti „házhozmenő”, vagy intézményi környezetben (lakóparknál külön megállapodás alapján, az önkormányzat hozzájárulásával) gyűjtőszigetes elkülönített hulladékgyűjtés kombinációjával üzemelteti. Külön elkülönített hulladékgyűjtőket biztosít az iskolák és óvodák elkülönített hulladékgyűjtési gyakorlatának támogatására. Az elkülönített gyűjtés a lakosság számára díjmentesen biztosított elkülönített hulladék gyűjtőzsák alkalmazása mellett történik. Az elkülönítetten gyűjtött hulladékok háztartásoktól történő elszállítására a közterületre történő kihelyezés mellett, havi egy alkalommal a megjelölt napon kerül sor. A közszolgáltató, a közszolgáltatási rendszer keretében díjmentesen üzemelteti elkülönített hulladékgyűjtő pontot is. Hulladékgyűjtő pont üzemeltetése: közterületről begyűjtött települési szilárd hulladék, az elkülönítetten (szelektíven) begyűjthető települési szilárd, valamint a külön jogszabályban meghatározottak szerint a veszélyes hulladékok átvételére és az elszállításig elkülönített módon történő tárolására szolgáló, felügyelettel ellátott, zárt begyűjtőhely működtetése. A Közszolgáltató által üzemeltetett hulladékgyűjtő ponton - a háztartásokból származó és természetes személyek által leadott - elkülönítetten gyűjtött csomagolási, elektronikai hulladék, elhasznált sütőolaj átvételéért a Közszolgáltató nem számít fel külön díjazást. - Biohulladék gyűjtés Közszolgáltató, az Önkormányzat közigazgatási területén háztartásonkénti biohulladék gyűjtést végez. A biohulladék gyűjtés, a szolgáltató által a háztartások számára térítésmentesen biztosított 24 db/háztartás/év mennyiségű zsákkal az adott év március 31-től november 30-ig terjedő időszakban, minden második héten, a közszolgáltató által rendszeresített, egyedileg jelölt, biológiailag lebomló, legalább 110 liter űrtartalmú biohulladék gyűjtőzsák alkalmazásával történik (házhozmenő rendszerben). A biohulladék elhelyezésre szolgáló zsákok átvételére a közszolgáltató, az önkormányzattal egyeztetett helyszínen nyújt lehetőséget. A kijelölt helyszínt a közszolgáltató honlapján, az önkormányzat helyben szokásos módon kihirdeti. A többlet biohulladék elhelyezésre szolgáló zsákokat a Közszolgáltató térítés ellenében biztosítja az igénybe vevőknek. A Közszolgáltató a hulladékkezelési közszolgáltatás keretében a karácsonyi ünnepeket követően a lakossági gyűjtőedényzet mellé kihelyezett karácsonyfák összegyűjtését elvégezi. - Lomtalanítás A Közszolgáltató a hulladékkezelési közszolgáltatás keretében rugalmas formában végzi a lomtalanítást. A lomtalanítás nem egyszerre történik az egész településen, hanem egyénileg kérhető a kommunális hulladékszállítással azonos napra. Igénybe vevő és a Szolgáltató által előre egyeztetett időpontban kerül sor a lomtalanításra évi egy alkalommal, alkalmanként maximum 6 m3 mennyiségben. - Veszélyes hulladékok gyűjtés A háztartásokban keletkező veszélyes hulladékok évente egyszeri gyűjtéséről és szállításáról a közszolgáltató - a feladat ellátására jogosult szolgáltató bevonásával - külön díj felszámítása nélkül lakossági veszélyes hulladékgyűjtési akció keretében gondoskodik. Az ártalmatlanítás költségei a 5
közszolgáltatót terhelik. - Díjak beszedése Az ajánlatban az ajánlattevő a hulladékokról szóló 2012. évi CLXXXV. tv. 91 §-ában meghatározott díjszámítást alkalmazhat. Közszolgáltató, gondoskodik a közszolgáltatás díjának beszedéséről és a kintlévőségek kezeléséről. Ennek keretében a be nem fizetett közszolgáltatási díjak adók módjára történő behajtásáról, a Nemzeti Adó és Vámhivatalon keresztül intézkedik. - A közszolgáltatással kapcsolatos ügyek intézése és tájékoztatás A közszolgáltató a közszolgáltatással kapcsolatos ügyek gyors és a kornak megfelelő szintű intézése érdekében gondoskodik arról, hogy az ingatlantulajdonosok (fogyasztók) közszolgáltatással kapcsolatos ügyintézési feladatokat legalább havonta egy alkalommal a Budakalászon, az önkormányzattal egyeztetett helyszínen intézhessék. A fentiek mellett a szolgáltató köteles az ingatlantulajdonosok tájékoztatására, esetleges panaszaik felvételére munkanapokon telefonos elérhetőséggel és elektronikus postacímmel rendelkező ügyfélszolgálatot biztosítani. A szolgáltató köteles a fogyasztók bejelentéseinek megfelelő kezeléséről gondoskodni, az ingatlan tulajdonosainak panaszáról írásbeli jegyzőkönyvet felvenni, azt nyilvántartani, és a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő határidőn belül kivizsgálni, és megválaszolni. A vizsgálat, és a panasz érdemi elbírálásának eredményéről a panaszost igazolható módon a fogyasztóvédelmi szabályok figyelembevételével tájékoztatni köteles. A közszolgáltató szükség szerint, de legalább évenként az önkormányzattal egyeztetett módon tájékoztatja az ingatlantulajdonosokat az általa nyújtott szolgáltatások rendjéről (a vegyes, az elkülönítetten gyűjtött és a lomhulladék elszállításának rendjéről, időpontjáról, módjáról, feltételeiről, hulladékgyűjtő pont - működési rendjéről, nyitva tartásáról, elérhetőségéről). - Közszolgáltatás körében alkalmazásra kerülő gyűjtő edények és köztisztasági zsákok • 60 literes szabványos hulladéktároló • 110/120 literes szabványos hulladéktároló • 240 literes szabványos hulladéktároló • 1100 literes szabványos hulladéktároló • 770literes szabványos hulladéktároló • az intézményi 4,5 m3 -es, 6 m3-es 7 m3-es konténeres tárolók • egyedi jelülésű települési hulladék elhelyezésére szolgáló zsák (Polgármesteri Hivatal lakcímnyilvántartása alapján önálló háztartást vezető 60 év feletti nyugdíjasok - közszolgáltatási szerződés megkötése esetén- 26 db/fő/év a Közszolgáltató emblémájával ellátott zsákkal is igénybe veheti a hulladékszállítást) • egyedi jelülésű települési hulladék elhelyezésére szolgáló zsák a szabványos hulladéktároló ürítését végző járművel nem megközelíthető ingatlanok részére • egyedi jelülésű települési hulladék elhelyezésére szolgáló zsák üdülő ingatlanok részére • egyedi jelülésű, többlethulladék elhelyezésére szolgáló zsák • egyedi jelölésű, szelektív hulladékgyűjtő zsák • egyedi jelölésű, biológiai úton lebomló biohulladék (zöldhulladék) gyűjtőzsák - A hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos egyéb feltételek A Szolgáltató a hulladék mennyiségéről nyilvántartást vezet, és a jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettségét rendszeresen teljesíti. A Szolgáltató évente legalább egy alkalommal írásban tájékoztatja Budakalász Város Önkormányzatának Képviselő-testületét a szolgáltatás során szerzett tapasztalatairól. A közszolgáltatói hulladékgazdálkodási terv elkészítése során településünkre vonatkozóan egyeztet 6
az önkormányzattal és az elkészült tervet tájékoztatásul megküldi. A Szolgáltató feladata a közszolgáltatás teljesítéséhez szükséges jármű, gép, berendezés biztosítása, valamint a szükséges létszámú és képzettségű szakember alkalmazása. A Szolgáltató kötelezi magát a közszolgáltatás folyamatos, biztonságos és bővíthető teljesítéséhez szükséges fejlesztések, beruházások és karbantartások elvégzésére. A szolgáltatásra vonatkozó jellemző adatok: 2014 évben - hulladékszállításra szerződött lakóingatlanok száma: 3230 db - 60 literes edények száma: 628 db - ürítési gyakoriság 52/év (hetente) - 110/120 literes edények száma: 2394 db - ürítési gyakoriság 52/év (hetente) - 240 literes edények száma: 59 db - ürítési gyakoriság 52/év (hetente) - zsákos szemétszállítást igénybe vevők száma: 110 - gyűjtési gyakoriság 26/év (két hetente) (Polgármesteri Hivatal lakcímnyilvántartása alapján önálló háztartást vezető 60 év feletti nyugdíjasok) - zsákos szemétszállítást igénybe vevők száma: 11 - gyűjtési gyakoriság 52/év (hetente) (a szabványos hulladéktároló ürítését végző járművel nem megközelíthető ingatlanok) - zsákos szemétszállítást igénybe vevők száma: 10 gyűjtési gyakoriság 26/év (két hetente) (üdülő ingatlanok) - zsákok többlet kommunális hulladék elhelyezésére - 296 db/év - zsákok többlet zöldhulladék elhelyezésére - 342 db/év - 1100 literes gyűjtőedény száma: 15 db - ürítési gyakoriság 52/év (hetente) - 770 literes gyűjtőedény száma: 3 db - ürítési gyakoriság 52/év (hetente) - 4,5 m3 gyűjtőedény száma: 3 db - ürítési gyakoriság 156/év (hetente átlagban 3) - 6 m3 sittes gyűjtőedény száma: 1 db - ürítési gyakoriság 5/év - 7 m3 zöldhulladékos gyűjtőedény száma: 1 db - ürítési gyakoriság 8/év 2014 évben Budakalászról begyűjtött hulladék mennyiségek: - Papír: 23.086 kg, ebből házhozmenő: 20.793 kg, - Műanyag: 36.891 kg, ebből házhozmenő: 36.091 kg, - Üveg: 68 kg. - Kommunális: 2.418.610 kg - Építési hulladék: 20.780 kg - Zöldhulladék: 465.580 kg - Lom: 8.380 kg II.1.3) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) (az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően) Fő tárgy: További tárgyak:
Fő szójegyzék 90500000-2 90511000-2 90511100-3 90511200-4 90512000-9
IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA 7
Kiegészítő szójegyzék
IV.1.1) Az eljárás fajtája (az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően) x Nyílt Meghívásos Gyorsított meghívásos Tárgyalásos Gyorsított tárgyalásos Versenypárbeszéd IV.2) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.2.1) A kiíró által az aktához rendelt hivatkozási szám (az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően, adott esetben) IV.2.2) A hirdetmény hivatkozási száma elektronikus úton benyújtott hirdetmény esetén (ha ismert) Az eredeti hirdetmény benyújtásának módja: SIMAP OJS eSender x Bejelentkezés: Hirdetmény hivatkozási száma: 2015 - 4172 (év és a dokumentum száma) IV.2.3) A közlemény által hivatkozott hirdetmény (adott esetben) Hirdetmény száma a HL-ben: 2015 /S 055 - 096232 2015/03/19 (nap/hónap/év) IV.2.4) Az eredeti hirdetmény feladásának időpontja: 2015/03/16 (nap/hónap/év)
VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK VI.1) A HIRDETMÉNY A KÖVETKEZŐRE VONATKOZIK (adott esetben; pipáljon ki annyi kockát, amennyire szükség van) Befejezetlen eljárás Javítás x További információ x VI.2) BEFEJEZETLEN KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ (adott esetben; pipáljon ki annyi kockát, amennyire szükség van) A közbeszerzési eljárást megszüntették. A közbeszerzési eljárást eredménytelennek minősítették. Nem került sor szerződés odaítélésére. Lehetséges, hogy a szerződést ismételten közzéteszik. VI.3) JAVÍTANDÓ VAGY MEGADANDÓ INFORMÁCIÓ (adott esetben; a javítandó, illetve megadandó szövegrész vagy adatok feltüntetéséhez, kérjük, mindig hivatkozzék az eredeti hirdetmény vonatkozó szakaszára & és a bekezdés számára) VI.3.1) Az ajánlatkérő által benyújtott eredeti információ módosítása x A TED-en közzétett információk nem felelnek meg az ajánlatkérő által eredetileg megadottaknak. Mindkettő 8
VI.3.2) Az eredeti hirdetményben A megfelelő pályázati dokumentációban (a további információkat lásd a megfelelő pályázati dokumentációban) Mindkettőben (a további információkat lásd a megfelelő pályázati dokumentációban) x VI.3.3) Az eredeti hirdetményben javítandó szövegrész (adott esetben) A szöveg módosítandó része: II.1.1 A következő helyett: Közszolgáltatási szerződés a Budakalász város közigazgatási területén keletkező települési szilárd (kommunális) hulladék rendszeres begyűjtésére, elszállítására és ártalmatlanításra történő átadására Helyesen: Közszolgáltatási szerződés a Budakalász város közigazgatási területén keletkező települési szilárd hulladék rendszeres begyűjtésére, elszállítására és ártalmatlanításra történő átadására
A szöveg módosítandó része: II.1.5 A következő helyett: Közszolgáltatási szerződés a Budakalász város közigazgatási területén keletkező települési szilárd (kommunális) hulladék rendszeres begyűjtésére, elszállítására és ártalmatlanításra történő átadására 12 hónap időtartamra, amely négy alkalommal 12 havi opciós lehetőséggel meghosszabbítható. Helyesen: Közszolgáltatási szerződés a Budakalász város közigazgatási területén keletkező települési szilárd hulladék rendszeres begyűjtésére, elszállítására és ártalmatlanításra történő átadására 12 hónap időtartamra, amely négy alkalommal 12 havi opciós lehetőséggel meghosszabbítható.
A szöveg módosítandó része: II.2.1 A következő helyett:
9
A közszolgáltatási szerződés keretében kell a nyertes ajánlattevőnek a szerződés teljes időtartamára vonatkozóan a teljesítés helyén a települési szilárd (kommunális) hulladékot begyűjtenie és elszállítania, és azt az ajánlattevővel szerződéses kapcsolatban álló ártalmatlanító helyre elszállítania. A közszolgáltatás ellátása során Magyarország teljes területén igénybe vehetők azok az ártalmatlanító helyek, amelyek állapota, technológiai kapacitása - a közbeszerzési eljárás megkezdése időpontjában - a közszolgáltatásnak megfelelő. Ajánlattevőnek a szerződés teljes időtartama alatt legalább egy olyan ártalmatlanító hellyel kell szerződésben állnia, amelynek működése a hatályos jogszabályok szerint engedélyezett. Ajánlattevőnek a fennálló szerződése egyszerű másolatát az ajánlatába csatolni kell. A közszolgáltató tudomásul veszi, hogy az Önkormányzat a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás tagja. A Társulási Megállapodás alapján a KEOP-1.1.1/2F/09-11-2011-0002 számú projekt megvalósítása során az önkormányzat kötelezettséget vállalt hulladékgazdálkodási eszközök, létesítmények igénybe vételére, a projekt üzemeltetésének megkezdésekor a közszolgáltatási szerződést a Társulási Megállapodás alapján módosítani szükséges ennek hiányában az önkormányzat a szerződést felmondhatja. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást non-profit gazdálkodás mellett úgy kell megszervezni és irányítani, hogy biztosítsa a közszolgáltatás folyamatos, munkajogi, munkabiztonsági, a környezetvédelmi, valamint az egyéb jogszabályi előírásoknak történő megfelelését. A Közszolgáltató, a településen végzett hulladékgazdálkodásból származó bevételeit (elkülönítetten gyűjtött hulladékok értékesítése, termékdíj bevételek) teljes egészében a települési hulladékgazdálkodási rendszer fenntartására, működtetésére fordítja. A Közszolgáltató a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás működtetésének biztosítására és fejlesztésére 318/2013. (VIII.28.) Korm. rendelet alapján az esetlegesen nyújtott közszolgáltatási központi kompenzációt kizárólag az adott, támogató település lakossága vonatkozásában érvényesíti. - Települési szilárd hulladék Közszolgáltató, heti rendszerességgel, egy alkalommal, előzetesen egyeztetett rendben és időpontban gyűjti és a kijelölt hulladékkezelő létesítménybe szállítja az Önkormányzat közigazgatási területén, a lakó, az üdülő, a zártkerti és egyéb ingatlanoknál keletkezett, első sorban szabványos hulladék gyűjtőedényben, vagy egyedi esetekben, köztisztasági zsákokban a közterületre kihelyezett települési szilárd hulladékokat. - Illegálisan elhagyott hulladék A közterületről származó illegálisan elhagyott, illetve ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett hulladék - ideértve a településtisztasági feladatok körébe tartozó hulladékot is Hulladékgyűjtő pontról történő elszállításáról és kezeléséről a közszolgáltató gondoskodik. - Elkülönített (szelektív) hulladékgyűjtés Közszolgáltató az Önkormányzat területén elkülönített (szelektív) hulladékgyűjtést, háztartásonkénti „házhozmenő”, vagy intézményi környezetben (lakóparknál külön megállapodás alapján, az önkormányzat hozzájárulásával) gyűjtőszigetes elkülönített hulladékgyűjtés kombinációjával üzemelteti. Külön elkülönített hulladékgyűjtőket biztosít az iskolák és óvodák elkülönített hulladékgyűjtési gyakorlatának támogatására. Az elkülönített gyűjtés a lakosság számára díjmentesen biztosított elkülönített hulladék gyűjtőzsák alkalmazása mellett történik. Az elkülönítetten gyűjtött hulladékok háztartásoktól történő 10
elszállítására a közterületre történő kihelyezés mellett, havi egy alkalommal a megjelölt napon kerül sor. A közszolgáltató, a közszolgáltatási rendszer keretében díjmentesen üzemelteti elkülönített hulladékgyűjtő pontot is. Hulladékgyűjtő pont üzemeltetése: közterületről begyűjtött települési szilárd hulladék, az elkülönítetten (szelektíven) begyűjthető települési szilárd, valamint a külön jogszabályban meghatározottak szerint a veszélyes hulladékok átvételére és az elszállításig elkülönített módon történő tárolására szolgáló, felügyelettel ellátott, zárt begyűjtőhely működtetése. A Közszolgáltató által üzemeltetett hulladékgyűjtő ponton - a háztartásokból származó és természetes személyek által leadott elkülönítetten gyűjtött csomagolási, elektronikai hulladék, elhasznált sütőolaj átvételéért a Közszolgáltató nem számít fel külön díjazást. - Biohulladék gyűjtés Közszolgáltató, az Önkormányzat közigazgatási területén háztartásonkénti biohulladék gyűjtést végez. A biohulladék gyűjtés, a szolgáltató által a háztartások számára térítésmentesen biztosított 24 db/háztartás/év mennyiségű zsákkal az adott év március 31-től november 30-ig terjedő időszakban, minden második héten, a közszolgáltató által rendszeresített, egyedileg jelölt, biológiailag lebomló, legalább 110 liter űrtartalmú biohulladék gyűjtőzsák alkalmazásával történik (házhozmenő rendszerben). A biohulladék elhelyezésre szolgáló zsákok átvételére a közszolgáltató, az önkormányzattal egyeztetett helyszínen nyújt lehetőséget. A kijelölt helyszínt a közszolgáltató honlapján, az önkormányzat helyben szokásos módon kihirdeti. A többlet biohulladék elhelyezésre szolgáló zsákokat a Közszolgáltató térítés ellenében biztosítja az igénybe vevőknek. A Közszolgáltató a hulladékkezelési közszolgáltatás keretében a karácsonyi ünnepeket követően a lakossági gyűjtőedényzet mellé kihelyezett karácsonyfák összegyűjtését elvégezi. - Lomtalanítás A Közszolgáltató a hulladékkezelési közszolgáltatás keretében rugalmas formában végzi a lomtalanítást. A lomtalanítás nem egyszerre történik az egész településen, hanem egyénileg kérhető a kommunális hulladékszállítással azonos napra. Igénybe vevő és a Szolgáltató által előre egyeztetett időpontban kerül sor a lomtalanításra évi egy alkalommal, alkalmanként maximum 6 m3 mennyiségben. - Veszélyes hulladékok gyűjtés A háztartásokban keletkező veszélyes hulladékok évente egyszeri gyűjtéséről és szállításáról a közszolgáltató - a feladat ellátására jogosult szolgáltató bevonásával - külön díj felszámítása nélkül lakossági veszélyes hulladékgyűjtési akció keretében gondoskodik. Az ártalmatlanítás költségei a közszolgáltatót terhelik. - Díjak beszedése Az ajánlatban az ajánlattevő a hulladékokról szóló 2012. évi CLXXXV. tv. 91 §-ában meghatározott díjszámítást alkalmazhat. Közszolgáltató, gondoskodik a közszolgáltatás díjának beszedéséről és a kintlévőségek kezeléséről. Ennek keretében a be nem fizetett közszolgáltatási díjak adók módjára történő behajtásáról, a Nemzeti Adó és Vámhivatalon keresztül intézkedik. - A közszolgáltatással kapcsolatos ügyek intézése és tájékoztatás A közszolgáltató a közszolgáltatással kapcsolatos ügyek gyors és a kornak megfelelő szintű intézése érdekében gondoskodik arról, hogy az ingatlantulajdonosok (fogyasztók) közszolgáltatással kapcsolatos ügyintézési feladatokat legalább havonta egy alkalommal a Budakalászon, az önkormányzattal egyeztetett helyszínen intézhessék. A fentiek mellett a szolgáltató köteles az ingatlantulajdonosok tájékoztatására, esetleges panaszaik felvételére 11
munkanapokon telefonos elérhetőséggel és elektronikus postacímmel rendelkező ügyfélszolgálatot biztosítani. A szolgáltató köteles a fogyasztók bejelentéseinek megfelelő kezeléséről gondoskodni, az ingatlan tulajdonosainak panaszáról írásbeli jegyzőkönyvet felvenni, azt nyilvántartani, és a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő határidőn belül kivizsgálni, és megválaszolni. A vizsgálat, és a panasz érdemi elbírálásának eredményéről a panaszost igazolható módon a fogyasztóvédelmi szabályok figyelembevételével tájékoztatni köteles. A közszolgáltató szükség szerint, de legalább évenként az önkormányzattal egyeztetett módon tájékoztatja az ingatlantulajdonosokat az általa nyújtott szolgáltatások rendjéről (a vegyes, az elkülönítetten gyűjtött és a lomhulladék elszállításának rendjéről, időpontjáról, módjáról, feltételeiről, hulladékgyűjtő pont - működési rendjéről, nyitva tartásáról, elérhetőségéről). - Közszolgáltatás körében alkalmazásra kerülő gyűjtő edények és köztisztasági zsákok • 60 literes szabványos hulladéktároló • 110/120 literes szabványos hulladéktároló • 240 literes szabványos hulladéktároló • 1100 literes szabványos hulladéktároló • 770literes szabványos hulladéktároló • az intézményi 4,5 m3 -es, 6 m3-es 7 m3-es konténeres tárolók • egyedi jelülésű települési hulladék elhelyezésére szolgáló zsák (Polgármesteri Hivatal lakcímnyilvántartása alapján önálló háztartást vezető 60 év feletti nyugdíjasok közszolgáltatási szerződés megkötése esetén- 26 db/fő/év a Közszolgáltató emblémájával ellátott zsákkal is igénybe veheti a hulladékszállítást) • egyedi jelülésű települési hulladék elhelyezésére szolgáló zsák a szabványos hulladéktároló ürítését végző járművel nem megközelíthető ingatlanok részére • egyedi jelülésű települési hulladék elhelyezésére szolgáló zsák üdülő ingatlanok részére • egyedi jelülésű, többlethulladék elhelyezésére szolgáló zsák • egyedi jelölésű, szelektív hulladékgyűjtő zsák • egyedi jelölésű, biológiai úton lebomló biohulladék (zöldhulladék) gyűjtőzsák - A hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos egyéb feltételek A Szolgáltató a hulladék mennyiségéről nyilvántartást vezet, és a jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettségét rendszeresen teljesíti. A Szolgáltató évente legalább egy alkalommal írásban tájékoztatja Budakalász Város Önkormányzatának Képviselő-testületét a szolgáltatás során szerzett tapasztalatairól. A közszolgáltatói hulladékgazdálkodási terv elkészítése során településünkre vonatkozóan egyeztet az önkormányzattal és az elkészült tervet tájékoztatásul megküldi. A Szolgáltató feladata a közszolgáltatás teljesítéséhez szükséges jármű, gép, berendezés biztosítása, valamint a szükséges létszámú és képzettségű szakember alkalmazása. A Szolgáltató kötelezi magát a közszolgáltatás folyamatos, biztonságos és bővíthető teljesítéséhez szükséges fejlesztések, beruházások és karbantartások elvégzésére. A szolgáltatásra vonatkozó jellemző adatok: 2014 évben - hulladékszállításra szerződött lakóingatlanok száma: 3230 db - 60 literes edények száma: 628 db - ürítési gyakoriság 52/év (hetente) - 110/120 literes edények száma: 2394 db - ürítési gyakoriság 52/év (hetente) - 240 literes edények száma: 59 db - ürítési gyakoriság 52/év (hetente) 12
- zsákos szemétszállítást igénybe vevők száma: 110 - gyűjtési gyakoriság 26/év (két hetente) (Polgármesteri Hivatal lakcímnyilvántartása alapján önálló háztartást vezető 60 év feletti nyugdíjasok) - zsákos szemétszállítást igénybe vevők száma: 11 - gyűjtési gyakoriság 52/év (hetente) (a szabványos hulladéktároló ürítését végző járművel nem megközelíthető ingatlanok) - zsákos szemétszállítást igénybe vevők száma: 10 gyűjtési gyakoriság 26/év (két hetente) (üdülő ingatlanok) - zsákok többlet kommunális hulladék elhelyezésére - 296 db/év - zsákok többlet zöldhulladék elhelyezésére - 342 db/év - 1100 literes gyűjtőedény száma: 15 db - ürítési gyakoriság 52/év (hetente) - 770 literes gyűjtőedény száma: 3 db - ürítési gyakoriság 52/év (hetente) - 4,5 m3 gyűjtőedény száma: 3 db - ürítési gyakoriság 156/év (hetente átlagban 3) - 6 m3 sittes gyűjtőedény száma: 1 db - ürítési gyakoriság 5/év - 7 m3 zöldhulladékos gyűjtőedény száma: 1 db - ürítési gyakoriság 8/év 2014 évben Budakalászról begyűjtött hulladék mennyiségek: - Papír: 23.086 kg, ebből házhozmenő: 20.793 kg, - Műanyag: 36.891 kg, ebből házhozmenő: 36.091 kg, - Üveg: 68 kg. - Kommunális: 2.418.610 kg - Építési hulladék: 20.780 kg - Zöldhulladék: 465.580 kg - Lom: 8.380 kg Helyesen: A közszolgáltatási szerződés keretében kell a nyertes ajánlattevőnek a szerződés teljes időtartamára vonatkozóan a teljesítés helyén a települési szilárd hulladékot begyűjtenie és elszállítania, és azt az ajánlattevővel szerződéses kapcsolatban álló, vagy saját üzemeltetésében lévő ártalmatlanító helyre elszállítania, melynek működése a hatályos jogszabályok szerint engedélyezett. Előbbi esetben csatolni kell a szerződés egyszerű másolatát, utóbbi esetben pedig az üzemeltetési engedély egyszerű másolatát. A közszolgáltatás ellátása során Magyarország teljes területén igénybe vehetők azok az ártalmatlanító helyek, amelyek állapota, technológiai kapacitása - a közbeszerzési eljárás megkezdése időpontjában - a közszolgáltatásnak megfelelő. A közszolgáltató tudomásul veszi, hogy az Önkormányzat a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás tagja. A Társulási Megállapodás alapján a KEOP-1.1.1/2F/09-11-2011-0002 számú projekt megvalósítása során az önkormányzat kötelezettséget vállalt hulladékgazdálkodási eszközök, létesítmények igénybe vételére, a projekt üzemeltetésének megkezdésekor a közszolgáltatási szerződést a Társulási Megállapodás alapján módosítani szükséges ennek hiányában az önkormányzat a szerződést felmondhatja. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást non-profit gazdálkodás mellett úgy kell megszervezni és irányítani, hogy biztosítsa a közszolgáltatás folyamatos, munkajogi, munkabiztonsági, a környezetvédelmi, valamint az egyéb jogszabályi előírásoknak történő megfelelését. A Közszolgáltató, a településen végzett hulladékgazdálkodásból származó bevételeit (elkülönítetten gyűjtött hulladékok értékesítése, termékdíj bevételek) teljes egészében a 13
települési hulladékgazdálkodási rendszer fenntartására, működtetésére fordítja. A Közszolgáltató a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás működtetésének biztosítására és fejlesztésére 318/2013. (VIII.28.) Korm. rendelet alapján az esetlegesen nyújtott közszolgáltatási központi kompenzációt kizárólag az adott, támogató település lakossága vonatkozásában érvényesíti. - Települési szilárd hulladék Közszolgáltató rendszeresen, előzetesen egyeztetett rendben és időpontban gyűjti és a kijelölt hulladékkezelő létesítménybe szállítja az Önkormányzat közigazgatási területén, az ingatlanhasználóknál keletkezett, első sorban szabványos hulladék gyűjtőedényben, vagy egyedi esetekben, hulladékgyűjtő zsákokban a közterületre kihelyezett települési szilárd hulladékokat. - Elhagyott, ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett hulladék A közterületről származó elhagyott, illetve ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett hulladék - ideértve a településtisztasági feladatok körébe tartozó hulladékot is Hulladéktároló helyről való elszállításáról és kezeléséről a közszolgáltató gondoskodik. Az ilyen hulladékok Hulladéktároló helyre való begyűjtéséről az Önkormányzat gondoskodik. A közszolgáltatónak erről a hulladéktároló helyről kell továbbszállítania a hulladékot. Ezen tevékenységet a közszolgáltatónak attól kezdve kell végeznie, amikortól a Hulladéktároló hely kialakításától, engedélyeztetéséről gondoskodott az Önkormányzat. - Elkülönített (szelektív) hulladékgyűjtés Közszolgáltató az Önkormányzat területén elkülönített (szelektív) hulladékgyűjtést, háztartásonkénti „házhozmenő”, vagy intézményi környezetben (lakóparknál külön megállapodás alapján, az önkormányzat hozzájárulásával) gyűjtőszigetes elkülönített hulladékgyűjtés kombinációjával üzemelteti. Külön elkülönített hulladékgyűjtőket biztosít az iskolák és óvodák, valamint az Önkormányzat és intézményei elkülönített hulladékgyűjtési gyakorlatának támogatására. Az elkülönített gyűjtés a lakosság számára díjmentesen biztosított elkülönített hulladék gyűjtőzsák alkalmazása mellett történik. Az elkülönítetten gyűjtött hulladékok háztartásoktól történő elszállítására a közterületre történő kihelyezés mellett, havi egy alkalommal a megjelölt napon kerül sor. A közszolgáltató, a közszolgáltatási rendszer keretében díjmentesen üzemelteti a hulladékgyűjtő udvart is. Hulladékgyűjtő udvar : A 246/2014. (IX.29.) Kormány rendelet 1. mellékletében meghatározott, a vonatkozó, az önkormányzattal egyeztetett üzemeltetési szabályzatban nevesített hulladék átvételére és elszállításig történő tárolására szolgáló, közszolgáltató által üzemeltetett, felügyelettel biztosított telephely. A Közszolgáltató által üzemeltetett hulladékgyűjtő udvaron- a háztartásokból származó és természetes személyek által leadott - elkülönítetten gyűjtött hulladékok átvételéért a Közszolgáltató nem számít fel külön díjazást. Ezen tevékenységet a közszolgáltatónak attól az időponttól kezdve kell végezni, amikor a hulladékudvar üzemeltetésére vonatkozó engedély(eke)t megszerezte. - Biohulladék gyűjtés Közszolgáltató, az Önkormányzat közigazgatási területén háztartásonkénti biohulladék gyűjtést végez. A biohulladék gyűjtés, a szolgáltató által a háztartások számára térítésmentesen biztosított 24 db/háztartás/év mennyiségű zsákkal az adott év március 31-től november 30-ig terjedő időszakban, minden második héten, a közszolgáltató által rendszeresített, egyedileg jelölt, biológiailag lebomló, legalább 110 liter űrtartalmú biohulladék gyűjtőzsák alkalmazásával történik (házhozmenő rendszerben). A biohulladék elhelyezésre szolgáló zsákok átvételére a közszolgáltató, az önkormányzattal egyeztetett 14
helyszínen nyújt lehetőséget. A kijelölt helyszínt a közszolgáltató honlapján, az önkormányzat helyben szokásos módon kihirdeti. A többlet biohulladék elhelyezésre szolgáló zsákokat a Közszolgáltató térítés ellenében biztosítja az igénybe vevőknek. A Közszolgáltató a hulladékkezelési közszolgáltatás keretében a karácsonyi ünnepeket követően a lakossági gyűjtőedényzet mellé kihelyezett karácsonyfák összegyűjtését elvégezi. - Lomtalanítás A Közszolgáltató a hulladékkezelési közszolgáltatás keretében rugalmas, házhoz menő formában végzi a lomtalanítást. A lomtalanítás nem egyszerre történik az egész településen, hanem egyénileg kérhető a hulladékszállítással azonos napra. Igénybe vevő és a Szolgáltató által előre egyeztetett időpontban kerül sor a lomtalanításra évi egy alkalommal, maximum 6 m3 mennyiségben. - Veszélyes hulladékok gyűjtése A háztartásokban keletkező veszélyes hulladékok évente egyszeri gyűjtéséről, szállításáról és ártalmatlanításáról a közszolgáltató - a feladat ellátására jogosult szolgáltató bevonásával - külön díj felszámítása nélkül lakossági veszélyes hulladékgyűjtési akció keretében gondoskodik. A költségek a közszolgáltatót terhelik. - Díjak beszedése Az ajánlatban az ajánlattevő a hulladékokról szóló 2012. évi CLXXXV. tv. 91 §-ában meghatározott díjszámítást alkalmazhat. Közszolgáltató, gondoskodik a közszolgáltatás díjának beszedéséről és a kintlévőségek kezeléséről. Ennek keretében a be nem fizetett közszolgáltatási díjak adók módjára történő behajtásáról, a Nemzeti Adó és Vámhivatalon keresztül intézkedik. - A közszolgáltatással kapcsolatos ügyek intézése és tájékoztatás A közszolgáltató a közszolgáltatással kapcsolatos ügyek gyors és a kornak megfelelő szintű intézése érdekében gondoskodik arról, hogy az ingatlanhasználók (fogyasztók) közszolgáltatással kapcsolatos ügyintézési feladatokat legalább havonta egy alkalommal a Budakalászon, az önkormányzattal egyeztetett helyszínen intézhessék. A fentiek mellett a szolgáltató köteles az ingatlanhasználók tájékoztatására, esetleges panaszaik felvételére munkanapokon telefonos elérhetőséggel és elektronikus postacímmel rendelkező ügyfélszolgálatot biztosítani. A szolgáltató köteles a fogyasztók bejelentéseinek megfelelő kezeléséről gondoskodni, az ingatlan tulajdonosainak panaszáról írásbeli jegyzőkönyvet felvenni, azt nyilvántartani, és a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő határidőn belül kivizsgálni, és megválaszolni. A vizsgálat, és a panasz érdemi elbírálásának eredményéről a panaszost igazolható módon a fogyasztóvédelmi szabályok figyelembevételével tájékoztatni köteles. A közszolgáltató szükség szerint, de legalább évenként az önkormányzattal egyeztetett módon tájékoztatja az ingatlanhasználókat az általa nyújtott szolgáltatások rendjéről (a háztartási, az elkülönítetten gyűjtött és a lomhulladék elszállításának rendjéről, időpontjáról, módjáról, feltételeiről, hulladékgyűjtő udvar- működési rendjéről, nyitva tartásáról, elérhetőségéről). - Közszolgáltatás körében alkalmazásra kerülő gyűjtő edényzetek és hulladékgyűjtő zsákok: Temészetes személyek esetén: • 60 literes szabványos hulladéktároló • 110/120 literes szabványos hulladéktároló • 240 literes szabványos hulladéktároló • 1100 literes szabványos hulladéktároló 15
• egyedi jelülésű települési hulladék elhelyezésére szolgáló zsák (Polgármesteri Hivatal lakcímnyilvántartása alapján önálló háztartást vezető 60 év feletti nyugdíjasok közszolgáltatási szerződés megkötése esetén- 26 db/fő/év a Közszolgáltató emblémájával ellátott zsákkal is igénybe veheti a hulladékszállítást) • egyedi jelülésű települési hulladék elhelyezésére szolgáló zsák a szabványos hulladéktároló ürítését végző járművel nem megközelíthető ingatlanok részére • egyedi jelülésű települési hulladék elhelyezésére szolgáló zsák üdülő ingatlanok részére • egyedi jelülésű, többlethulladék elhelyezésére szolgáló zsák • egyedi jelölésű, szelektív hulladékgyűjtő zsák • egyedi jelölésű, biológiai úton lebomló biohulladék (zöldhulladék) gyűjtőzsák Önkormányzat és intézményei esetén: • 110/120 literes szabványos hulladéktároló • 240 literes szabványos hulladéktároló • 770 literes szabványos hulladéktároló • 1100 literes szabványos hulladéktároló • 4,5 m3 -es konténeres tároló • 6 m3-es sittes konténeres tároló • 7 m3-es zöldhulladékos konténeres tároló Az egyéb nem természetes személyek is a fenti, szabványos gyűjtőedényzeteket használhatják. Ezek ürítési díjára vonatkozóan nem kérünk ajánlatot. Ezt a vonatkozó jogszabályok szerint kell megállapítani. - A hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos egyéb feltételek A Szolgáltató a hulladék mennyiségéről nyilvántartást vezet, és a jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettségét rendszeresen teljesíti. A Szolgáltató évente legalább egy alkalommal írásban tájékoztatja Budakalász Város Önkormányzatának Képviselő-testületét a szolgáltatás során szerzett tapasztalatairól. A közszolgáltatói hulladékgazdálkodási terv elkészítése során településünkre vonatkozóan egyeztet az önkormányzattal és az elkészült tervet tájékoztatásul megküldi. A Szolgáltató feladata a közszolgáltatás teljesítéséhez szükséges jármű, gép, berendezés biztosítása, valamint a szükséges létszámú és képzettségű szakember alkalmazása. A Szolgáltató kötelezi magát a közszolgáltatás folyamatos, biztonságos és bővíthető teljesítéséhez szükséges fejlesztések, beruházások és karbantartások elvégzésére. A szolgáltatásra vonatkozó jellemző adatok: 2014. évben Temészetes személyek esetén: • 60 literes szabványos hulladéktároló: 628 db - ürítési gyakoriság 52/év (hetente) • 110/120 literes szabványos hulladéktároló: 2384 db - ürítési gyakoriság 52/év (hetente) • 240 literes szabványos hulladéktároló: 57 db - ürítési gyakoriság 52/év (hetente) • 1100 literes szabványos hulladéktároló: 4 db - ürítési gyakoriság 52/év (hetente) - zsákos szemétszállítást igénybe vevők száma: 110 - gyűjtési gyakoriság 26/év (két hetente) (Polgármesteri Hivatal lakcímnyilvántartása alapján önálló háztartást vezető 60 év feletti nyugdíjasok) - zsákos szemétszállítást igénybe vevők száma: 11 - gyűjtési gyakoriság 52/év (hetente) (a szabványos hulladéktároló ürítését végző járművel nem megközelíthető ingatlanok) - zsákos szemétszállítást igénybe vevők száma: 10 gyűjtési gyakoriság 26/év 16
(üdülő ingatlanok) - zsákok többlet kommunális hulladék elhelyezésére - 296 db/év - zsákok többlet zöldhulladék elhelyezésére - 342 db/év Önkormányzat és intézményei esetén: • 110/120 literes szabványos hulladéktároló: 10 db - ürítési gyakoriság 52/év (hetente) • 240 literes szabványos hulladéktároló: 2 db - ürítési gyakoriság 52/év (hetente) • 770 literes szabványos hulladéktároló: 2 db - ürítési gyakoriság 52/év (hetente) • 1100 literes szabványos hulladéktároló: 15 db - ürítési gyakoriság 52/év (hetente) • 4,5 m3 -es gyűjtőedény száma: 3 db - ürítési gyakoriság 156/év (hetente átlagban 3) • 6 m3-es sittes gyűjtőedény száma: 1 db - ürítési gyakoriság 5/év • 7 m3-es zöldhulladékos gyűjtőedény száma: 1 db - ürítési gyakoriság 8/év 2014 évben Budakalászról begyűjtött hulladék mennyiségek: - Papír: 23.086 kg, ebből házhozmenő: 20.793 kg, - Műanyag: 36.891 kg, ebből házhozmenő: 36.091 kg, - Üveg: 68 kg. - Kommunális: 2.418.610 kg - Építési hulladék: 20.780 kg - Zöldhulladék: 465.580 kg - Lom: 8.380 kg VI.3.4) Az eredeti felhívásban javítandó adatok (adott esetben) A módosítandó adatok: IV.3.3 A következő helyett: 2015/05/05 (nap/hónap/év) 10 : 00 (időpont ) Helyesen: 2015/06/04 (nap/hónap/év) 10 : 00 (időpont )
A módosítandó adatok: IV.3.4 A következő helyett: 2015/05/05 (nap/hónap/év) 10 : 00 (időpont ) Helyesen: 2015/06/04 (nap/hónap/év) 10 : 00 (időpont )
A módosítandó adatok: 17
IV.3.8 A következő helyett: 2015/05/05 (nap/hónap/év) 10 : 00 (időpont ) Helyesen: 2015/06/04 (nap/hónap/év) 10 : 00 (időpont ) VI.3.5) A módosítandó címek és kapcsolattartók (adott esetben) A módosítandó szövegrész (adott esetben) Hivatalos név: Postai cím: Város: Postai irányítószám: Ország: Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: Telefon: E-mail: Fax: Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérő általános címe (URL): A felhasználói oldal címe (URL): VI.3.6) Az eredeti hirdetménybe beírandó szöveg (adott esetben) A beírandó szöveg helye: III.1.4 A beírandó szöveg: -246/2014.(IX.29.) Korm. rendelet az egyes hulladékgazdálkodási létesítmények kialakításának és üzemeltetésének szabályairól VI.4) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) Ajánlatkérő 2015. május 4-én a Kbt. 45. § (4) bekezdés alapján az ajánlattételi határidőt 2015. május 15-én 10:00 órára módosította. Az ajánlati felhívás módosítása átvezetésre kerül az ajánlattételi dokumentáción. Ennek megfelelően a dokumentáció alábbi részei módosulnak: Műszaki leírás Közszolgáltatási szerződéstervezet Üzemeltetési szabályzat Az egységes szerkezetű módosított dokumentációt a módosításról szóló tájékoztató megjelenése után azonnal megkapják azok az ajánlattevők, akik az eredeti dokumentációt megkérték és 18
megkapták. Újabb ajánlattevők a módosított dokumentációt az eredeti ajánlati felhívásban közölt módon kapják meg. VI.5) A HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK IDŐPONTJA: 2015/05/11 (nap/hónap/év)
19