www.ecserert.hu
[email protected] 2233 ecser pf. 9.
a Közösen Ecserért Egyesület lapja
I. évf. 2. szám. | 2013. okt. 20.
’56
-ra emlékezünk
Beszámoló első közgyűlésünkről Lecsóval búcsúzott a nyár A telekadó a fejlődés gátja Vihar az iskolai étkeztetés körül
2
a k t u á l i s Tóth Kata
Lecsóval búcsúzott a nyár Táncra perdült Ecser Lecsó, tánc, célba lövés, lovaglás, íjászat, fröccs és jó beszélgetés. Ezek jellemezték az idei ecseri lecsófesztivált, amelyet a Közösen Ecserért Egyesület szervezett. Bár a hagyományosan magyar gasztronómiai élményhez kötött esemény tekintélyes múlttal rendelkezik a községben, a tradíció tavaly megszakadt. Az Egyesület keltette újra életre azzal a nemes céllal, hogy ismét közelebb hozza egymáshoz az ecserieket.
Az idei, a Közösen Ecserért Egyesület jóvoltából rendezett Lecsófesztivál a soksok finomsággal, a házias lecsóval, ecseri kaláccsal, fröccsel és bodzaszörppel nem csak a kicsiknek nyújtott lehetőséget a kikapcsolódásra és a szórakozásra. A színes programokkal fűszerezett szeptember végi esemény kitűnő alkalmat jelentett a helyi és környékbeli vállalkozóknak arra is, hogy felvegyék a kapcsolatot egymással, a városvezetésnek megfogalmazott, a gazdasági élet élénkítését szolgáló javaslatokkal éljenek, illetve ezeket előzetesen megfogalmazzák. Az egyik legígéretesebb lehetőségről Hegyi Gábor, az egyik alapító tag mesélt a lapunknak. A környéken megvásárolt 400 hektárnyi földterület közművesítésével, az elhelyezkedésből adódó lehetőségével kiváló közlekedési csomópont megvalósítására szolgálhat. A centrumnak négy határpontja lehet: az M0-s autópálya ecseri lehajtó része, a Liszt Ferenc-repülőtér, a budapesti XVII. kerület és maga a község, Ecser. A projekt elé azonban nem elhanyagolható akadályt gördít a tetemes összegű, négyzetméterenkénti 40 forintos telekadó. Az egyesület pontjai között ezen adónem megszüntetése is szerepel, hogy anyagi biztonságban legyenek az ecseri adófizető polgárok és vállalkozások. A Lecsófesztivál arra is kiváló lehetőséget kínált, hogy a helyi érdekeltségű kis- és középvállalkozói körrel közösen ötleteljenek a kérdéssel kapcsolatban. Az intermodális központ története jól jelképezi környék és a helyi üzleti élet közös sorsát is. A lehetőségek adottak, az Európát sújtó gazdasági válság, a telekadó (amelynek nincs plafonja, és nincs egységesítve), a Liszt Ferenc-repülőtér elszívó ereje és a Malév csődje alaposan megcincálja az agglomerációt. Harazin István volt polgármester úgy véli, a Lecsófesztivál régebben is remek lehetőséget nyújtott arra, hogy a községi embereket összehozza. Erre most még nagyobb szükség van. A község vezetésével
Tatár Dóra, a Közösen Ecserért Egyesület elnöke, üvegművész lapunknak elmondta, a szeptember 21-i lecsófesztiválon a szervezet 12 pontja közül az első önálló életre kelt. A szülőket terhelő gyermeknevelési költségek csökkentése érdekében ugyanis a tagok jóvoltából olyan tombolajátékot szerveztek, amelynek bevételéből 30 nyertes diák nyaralását támogatták fejenként 10 ezer forinttal. A tombolán a Laky Ilonka Általános Iskola tanulói vehettek részt. Számos kisdiák már örömmel álmodozhat a 2013–2014-es tanév végi nyári kirándulásról és színes programsorozatról. www.ecserert.hu |
[email protected] | 2233 ecser pf. 9.
Az egyesület 2. pontjának megvalósítása is körvonalazódik. A kultúra és az oktatás támogatása érdekében ugyanis a kiváló eredményt vagy a tanulmányi eredményekben látványos javulást produkáló tanulók is izgalmas jutalmakban részesülhetnek majd. Az egyesület rendes, tiszteletbeli és pártoló tagjai biztosítják az ehhez szükséges összegeket.
3
a k t u á l i s
együttműködve, kölcsönös javaslattételi és véleményezési lehetőséggel ugyanis pillanatok alatt fejleszthetővé válna a község. A meglévő gazdasági és kulturális értékek át- és megmentésével a most felnövő generáció ugyanis felismerheti az ecseri lehetőségeket. A község volt vezetője szerint a legtöbb fiatal ma Budapestre megy dolgozni, tanulni, szórakozni. Kellő együttműködéssel azonban Ecser túlnőhetne agglomerációs szerepén, és hasonló „ajándékokkal” szolgálhatna a fiataloknak, mint a főváros. A cél egy olyan fejlődési irány megfogalmazása, amelyben a világ és Ecser együtt jelenki meg – mondta az egykori polgármes-
ter. A Lecsófesztivál is ezt jelképezi mind a programokkal, mind a helyszínével. (Az idei Lecsófesztivált is a Tájházban szervezték.) Ecser korlátainak kitolásával, a potenciális munkaerő itt-tartásával, a helyi vállalkozói fantázia megvalósításával olyan gazdasági előnyökhöz juthatna a falu, amelyek hosszú távon is bebizonyítanák, érdemes itt maradni, dolgozni és élni. A környéki termelésből befolyó adókat vissza lehetne forgatni, ami folyamatos fejlesztésekhez vezetne – fogalmazta meg elképzeléseit Harazin István. Mihályfi Árpád, az Ecser közelében működő Pro-Form Kft. ügyvezetője, egyetértve Harazin Istvánnal, elmondta, a kétszáz saját alkalmazottat, csaknem száz környékbéli lakost foglalkoztató műanyag-feldolgozó üzemének működése bebizonyította, hogy a környék tud sikertörténetet produkálni. A vállalat 1580 kilométeres sugarú körben szállít Európába nagyobb mennyiségben a termékekből. Olyan nemzetközi multiknak a beszállítója, mint a Kraft vagy a Nestlé. A Pro-Form Kft. sikerét a 2003-as megállapodás alapozta meg, amely az akkori város- és a vállalatvezetés között született, mindkét részről kellő rugalmasságot és együttműködési szándékot mutatva. A cég felívelő pályája azóta is tart, 12 nyertes fejlesztési pályázatot tudhatnak maguk mögött, a fejlesztések idén és jövőre is folytatódnak. Az idei Lecsófesztivál fényét Szűcs Lajosnak, a Pest Megyei Közgyűlés elnökének látogatása is emelte. A politikus nagyon hasznosnak nevezte az eseményt, hangsúlyozva, hogy kitűnő alkalmat kínál a helyi erőknek az ismerkedésre. A Budapest agglomerációjában, Ecser és a település környékében rejlő gazdasági potenciál az Európát sújtó gazdasági recesszió levonulásával lassan-lassan kiaknázható. A közeli M0-s persze egyszerre lehet áldás és átok. A közlekedési folyosó nagyon fontossá teszi a községet és a környezetét további fejlődési lehetőséget kínálva. Ezt a következő uniós költségvetési ciklusban megéri Ecsernek kihasználni, 2014 és 2020 között ugyanis Pest megye és főváros között aláírt megállapodás értelmében az agglomeráció a korábbinál nagyobb európai uniós támo-
gatásban részesülhet. A gazdasági operatív programokból származó 3 százalékos átcsoportosítás is jól jöhet a településeknek, ezek az átcsoportosított pénzek a fejlettségi szint alacsonyabb fokán álló területeknek nyújthatnak mentőövet. A vállalkozók és a lakosok a sok komoly eszmecsere mellett nagyon jó hangulatban töltötték az idei Lecsófesztivált. A szervezőknek köszönhetően a mulatság estig tartott: az Ecseri Zöldkoszorú Együttes, valamint a görög Mydros Zenekar és táncosai gondoskodtak az esti programokról. Előbbi, azaz az Ecseri Zelený Veniec Hagyományőrző Kör a nagy múltra visszatekintő
korábbi néptánccsoport hagyományait folytatva alakult 1999-ben. Céljuk az ecseri néphagyományok és népi kultúra megőrzése és továbbadása. Négy néptánccsoport tanulja és táncolja a község táncmotívumait, szerte az országban és határainkon túl is terjeszti a falu kultúráját. A Mydros együttes 2001 óta szólaltatja meg a legszebb görög dalokat. Eddig több mint nyolcszáz fellépésük volt.
Hirdessen a Közösen Ecserért lapban! Kiadványunk havonta 1500 példányban jelenik meg, és eljut minden ecseri háztartásba.
Hirdetéseket felveszünk:
1/1 oldal 30 000 forint/megjelenés ½ oldal 15 000 forint/megjelenés ¼ oldal 7000 forint/megjelenés.
A hirdetésekre szóló megrendelést – és a megjelentetni kívánt szöveget és képet vagy grafikát – minden hónap 10-ig kérjük elküldeni a
[email protected] címre. www.ecserert.hu |
[email protected] | 2233 ecser pf. 9.
A nyaralási támogatásban részesülő gyerekek Balogh Dániel Baruta Boglárka Baruta Dániel Demikos Rebeka Demikos Imre Márk Demikos Mónika Földváry Viktor Gerzsai Nóra Hornyák Fruzsina Illés Kamilla Juhász Zsófia Katona Zsófia Koajda Ákos Krajczár Katalin Kulcsár Boglárka Mellik Adél Németh Panna Oláh Laura Rusztem Gergő Takács Bence Tatár Gergő Tőkés Anna Edina
4
a k t u á l i s
Vihar az iskolai étkeztetés körül Miként lehet az ecseri gyerekek iskoláztatási költségeit csökkenteni? Ezt a cseppet sem költői kérdést tettük fel lapunk szeptemberi számában. Ezt több módon lehetséges elérni. Az első lépést megtettük: a Közösen Ecserért Egyesület a szeptemberi Lecsófesztiválon 27 gyermek nyári üdültetését támogatta 1010 ezer – forintos utalvánnyal. Az elmúlt hetekben megpróbáltunk választ kapni az étkezési térítési díjak befizetése körüli anomáliákra. A tisztánlátás érdekében levélben fordultunk az illetékes nyomozóhatósághoz és a közoktatásért felelős miniszterhez is. Válaszukat továbbra is várjuk, de addig is további oknyomozásba kezdünk. Tettük ezt annak érdekében, hogy kiderítsük: a térítési díjak egy része valóban jogtalan kezekbe került-e vagy sem! Ha igen, akkor emiatt az önkormányzatnak és/vagy a szülőknek többet kellett fizetnie a hiány pótlására? Jelentős eredménynek tartanánk, ha az elkövetkezendő években – az esetleges visszaélések felderítését követően - csökkenhet vagy szinten tud maradni a közétkezetés gyermekekre eső költsége. Ez egyébként eddig minden évben emelkedett… Az sem elhanyagolható szempont, hogy a szülők által befizetett étkezési pénzeket
arra a célra fordítsák, amelyekre ezek szolgálnak, s nem másra! Szorgalmazzuk tehát azt, hogy a pénzkezelésnek legyen meghatározott és ellenőrzött folyamata - és ezeknek legyenek felelősei is. Mivel egy egyesületünknek nem feladata egy önkormányzat vagy iskola pénzkezelési folyamatának meghatározása, így csak ajánlásokat adhatunk. Ennek érdekében vizsgáltuk a pénzkezelésért felelős kört egészen a 2012. márciusi sikkasztás gyanújának időszakáig. A felelősség kérdésére a Laky Ilonka Általános Iskola 2009. augusztus 31-én elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ) ad választ. E szerint egyértelműen az igazgatóhelyettes felelős a térítési díjak befizetésének ellenőrzéséért és többlet befizetések visszatérítéséért: “Az igazgató munkáját az igazgatóhelyettes segíti, aki az iskola gazdasági ügyintézésével, üzemeltetésével, valamint pályázati munkákkal foglalkozik. Az igazgatói hatáskörből átruházott feladatai: • a munka- és tűzvédelmi feladatok irányítása és ellenőrzése; • gazdasági ügyekben az iskola képviselete külső szerveknél; • minden olyan gazdasági- pénzügyi feladat ellátása, amelyre az igazgatótól megbízást kap.
Felelős a következőkért: • a költségvetési és gazdálkodási terv, beszámolók, adatszolgáltatások helyességéért; • a számviteli, pénzügyi, adó- és társadalombiztosítási jogszabályok betartásáért; • a vagyonvédelem körébe tartozó intézkedésekért; • a térítési díjak befizetésésnek ellenőrzéséért és többletbefizetések visszatérítéséért.” (Forrás: http://ecser.hu/pdf/113622385141968981701.pdf 10.oldal).
Ez a tényszerű megállapítás viszont arra késztetett minket, hogy megtudjuk miért nem volt belső vizsgálat a felelősségi kérdések megállapítására, a további esetleges hibázási lehetőségek kiküszöbölésére? Miért kell megvárni a rendőrségi vizsgálat eredményét, amikor az a sikkasztás gyanújára irányul és nem a belső szabályzás rendszerére? Ezért ismételten levélben kértünk véleményt az illetékes minisztériumtól, fenntartó munkáltatótól és a törvényességi felügyeletet ellátó szervtől! A Közösen Ecserért Egyesület álláspontja továbbra is az, hogy a gyermekek neveltetési költségeiben csökkentsük a szülők terheit és mindenki számára átláthatóvá váljon a közpénzek szabályos és hatékony felhasználása.
www.ecserert.hu |
[email protected] | 2233 ecser pf. 9.
5
a k t u á l i s Tatár Dóra elnök
Közösen Ecserért Egyesületünk első közgyűlése Első közgyűlésünkön tagságunk jó hangulatban vett részt. A posta, ha akadozva is, de kiszállította az Egyesületünk bejegyzését megerősítő határozatot. Örömre és optimizmusra adott okot az igazán sikeres Lecsófesztivál. Stabil pénzügyi helyzetünket erősítette a rendezvény önkéntes adakozóinak lelkesedése, több mint 300 ezer forint gyűlt össze. Szűcs Lajos úrnak, a megyei közgyűlés elnökének köszönjük, hogy a fesztiválon velünk volt! Meghívásunkra az önkormányzattól csak néhányan jöttek el, nekik is köszönjük a részvételt. Mintegy 300 kedves ecseri és nem ecseri polgár osztotta meg jókedvét velünk. A bőkezű adományozók 300 000 forinttal járultak hozzá a Laky Ilonka iskola 27 tanulójának a 2014. évi nyaralásához. A pénzt befizettük a számlánkra. Ezúton is köszönetet mondunk polgártársainknak, akik finom sörökkel és a lecsóba való felséges kolbásszal, segítő kezükkel emelték a mulatság fényét. A görög Mydros zenekar és az ecseri népi táncosok zenéjét és táncaikat éjfélig
élveztük a csípősre forduló időjárás ellenére. A tagság dinamikusan növekszik, már több mint 30 taggal büszkélkedünk. Készülünk Szekeres Adrien koncertjére, amely az első adventi gyertya meggyújtásának napján, december 1-jén 16 órakor kezdődik Ecser római katolikus templomában. Erre
KÖZÖSEN ECSERÉRT EGYESÜLET
minden kedves ecseri polgárt szívesen várunk! Fontos feladatunknak tartjuk, hogy az országgyűlési és önkormányzati választásokig Egyesületünk tagsága folyamatosan gyarapodjon. Ezzel válik ugyanis lehetővé az, hogy a választásokon Egyesületünk olyan független vagy polgár párti jelölteket támogasson, akik az alapszabályunkban és 12 pontunkban leírt alapelvekkel egyetértenek, őszintén szeretik hazájukat, szűkebb hazájukat, Ecsert, gyermeküket, társukat, szüleiket, embertársaikat és munkájukat. Reményeink szerint ők alkotják majd Ecser következő képviselő-testületét. Egyesületünk a helyhatósági választások után is civil kontrollként működik. Egyesületünk támogatásával megválasztott képviselőink az Egyesületünk tagjaival közösen kialakított döntéseket Ecser nagyközség önkormányzatában is képviselik. Ecser, 2013. október 14.
EGYESÜLETI TAGFELVÉTELI KÉRELEM
Egyesületi tagfelvételemet kérem a KÖZÖSEN ECSERÉRT EGYESÜLETBE. Az alapszabályban foglaltakat megismertem és elfogadom. Kérelmező adatai
Név:
Postai cím:
E-mail cím:
Ecser, 2013.
……………………………........................……..............….......... a kérelmező aláírása
A Közösen Ecserért Egyesület alapszabálya teljes terjedelemben elolvasható a www.ecserert.hu honlapon. www.ecserert.hu |
[email protected] | 2233 ecser pf. 9.
6
h i t é l e t
Tápiómenti fiatalok ifjúsági találkozója Úriban Beköszöntött az ősz, elkezdődött az iskola, és a vártnál korábban érkezett az idén a hideg idő is, de a felsoroltak egyike sem gátolhatta meg az elszánt tápiómenti fiatalokat egy remek nap megszervezésében és abban, hogy együtt tölthessék az első idei tápiómenti ifjúsági találkozót. Már péntek este megkezdődött a nyüzsgés az úri plébánián, ahol csekély számban, de annál nagyobb jókedvben töltötték az estét az oda érkező kisebb testvérek és a szervezők. A játék, a beszélgetések és a közös készülődés után az úri fénykereszthez vándorolt a lelkes kis csapat, és közös imával kezdték meg a találkozó lelki részét. De a nulladik nap estéje ezzel még nem ért véget, hiszen a kereszttől visszatérő fiatalokat palacsinta és meleg tea fogadta. Másnap reggel kilenc órakor megkezdődött a regisztrálás, a résztvevők most is több mint tíz településről érkeztek közénk. A program annyiban tért el a szokásostól, hogy a nyári ifjúsági tábor példájából kiindulva úgy építettük fel a nap eseményeit, hogy a reggeli szentségimádás után délelőtt legyen az előadás és a kiscsoportos beszélgetés, tehát a komolyabb, elmélkedős rész, míg a délután szóljon inkább a játékról, a kikapcsolódásról, és mindenkinek legyen ideje egy jót beszélgetni. Így a délutánunk nyitott volt, és minden látogatót szeretettel vártunk és fogadtunk.
A találkozó előadása Máriáról és a vele való kapcsolatunkról szólt. Ezt Bakos Aliz tartotta A katolikusok imádják Máriát? címmel Farkas Laci atya előadása alapján. Az érdekes témából és a jó előadásból remek beszélgetések születtek, ami egyben megadta a nap „mélységét”. A kiscsoportos foglalkozást a szabadban elköltött ebéd követte, finom bográcsos gulyást főztek nekünk a vendéglátóink. Az ebéd utáni Keresztény valóság sem maradhatott el, így mindenki a templomban gyülekezett, hogy megkaphassa a napi adagját. A Keresztény valóság előadások sorozata még a táborban indult el, és úgy gondoltuk, hogy folytatnunk kell az évközi találkozókon is, hiszen ekkor talán még inkább szükségünk van a hétköznapi események humoros megközelítésére és az elmaradhatatlan tanulságra, amit minden előadás végén hallhatunk. S miután megkaptuk a lelki és a testi táplálékot is, nem volt más hátra, mint hogy mindezt egy kis mozgás kövesse. Egy jól megszervezett játékon vehettek részt a csapatok, az úgynevezett Tápió-terelőn, ez
a falu különböző pontjain felállított akadályokkal való küzdelemből állt. A délutáni játékot a csapatok által írt indulók előadása és össznépi spontán foci zárta. Az este hat órakor kezdődő szentmisét a falu lakosaival együtt ünnepelhettük, így lehetőségünk nyílt arra is, hogy köszönetet mondjunk azért a vendégszeretetért, amel�lyel fogadtak minket. A mise után közös teázás, táncház és templomi örömzenélés zárta a napot. Jó érzés tudni, hogy a csípős idő, a kora reggeli kelés és minden egyéb ellenére majdnem száz fiatal jött el mégis Úriba azért, hogy együtt imádkozzunk, együnk és játsszunk, hogy legyünk mindnyájan egy (Jn17,21). Azt hiszem, a témánkhoz hűen, mindent összevetve máriás lelkületben telt el az első ide találkozó az Ő örömére és Isten dicsőségére. Ámen.
Erre a képre kérek javaslatot, mert nem találok semmit az uri.hu-n
Közösen Ecserért Egyesület Tatár Dóra elnök asszony részére 2233 Ecser Pf. 9.
www.ecserert.hu |
[email protected] | 2233 ecser pf. 9.
7
m ú lt i d é z ő
Önszerveződő közösségi élet Ecseren
Szentesi János, Szalontai Tibor, Szalai József, Mező József, Navratil Mária, Kaposi Julianna, Weber Anna, Lovász Ilona, Mező Ilona, Földváry Zoltán.
Az elmúlt évszázadok alatt – de különösképpen az elmúlt században – egy sor közösségi csoportosulás működött Ecseren. Aszódi Csaba Ecserről szóló monográfiájában közölt összefoglaló arra utal, hogy különféle egyesületek, társaságok igen aktív közösségi életet éltek Ecseren. Ezek közül érdemes megemlíteni néhányat: Ipartestület A két világháború között működött, községünk iparosait gyűjtötte egybe.
Ecseri Cserkész Egyesület Szauter Gyula vezetésével működött.
Rózsafüzér Társulat 465 tagja volt, akik a szent olvasó titkait tartalmazó cédulákat havonta cserélték egymás között. Az adott hónapban a náluk lévő cédula titkáról elmélkedve imádkoztak.
Ecseri Levente Egyesület 1925. március 15-én alakult. Főoktatók: Laffeurse Béla, Szigetvári András, Szigetvári János, Szigetvári Pál. Segédoktatók: Dankó Gyula, Pintér Ferenc, Ellenbacher (Ecseri) István. Az egyesületben alapfokú katonai ismereteket tanítottak fiúknak. Nekik 12 éves kortól kötelező volt részt venni az oktatásokon, ahol jellegzetes leventesapkát viseltek. Polgári Lövész Egylet Oktató: Szigetvári János. Elnök: Zala István. Ecseri Sport Club 1920-ban alakult, máig összegyűjti községünk sportbarátait. Hangya Fogyasztási Szövetkezet Ügyvezető igazgató: Murár István. Üzletvezető: Ernszt Vilmos. A községi kocsma mellett működött, a falusiak szívesen vásároltak itt, akár hitelre is. Sokan részjeggyel is rendelkeztek. Tűzoltó Egyesület A tűzoltóság mint intézmény már 1899-ben megalakult Ecseren. Egyesületi formában 1926-tól működött. Parancsnoka 1931-ben Krommer Béla, később Fazekas Ferenc, majd Nagy László volt. Frontharcosok Egyesülete Az első világháború után alakult a hazatérő hadviselt katonákból.
Oltár Egyesület Hatvanöt tagja volt, a templom oltárának díszítését, szépítését látták el, az 1990-es években újjáalakult. Szent Kereszt Hadsereg Ecseri tagjainak száma 50 volt. Jézus Szíve Gárda Az ecseri leányokat gyűjtötte egybe, megalakítója Cser József plébános volt. Kalot A katolikus legények egyesülete volt Cser József vezetésével. Ecseri Színjátszó Csoport Már a két világháború között is működött, 1946-ban újjáalakult. Az előadásokat a Teleki- és a Boros-féle kocsma termében tartották. Ruhákat készítettek, illetve kölcsönöztek, hogy minél színvonalasabb legyen az előadás. Főleg operetteket és népszínműveket játszottak. Népszerű volt a Luxemburg grófja, a Csárdáskirálynő, az Ida regénye, A nánai bíró lánya, Az iglói diákok, A régi nyár és A falu rossza című darab. Illés József főrendező irányításával minden szombaton és vasárnap telt ház előtt játszottak amatőr színjátszóink. Megérdemlik, hogy feljegyezzük a nevüket: 1945 előtt: Greskó István, Greskó János, Navratil Ferenc, Kovács Ervin, Murár Anna, Zsilinszki Mária, Zsilinszki Rozália, Harazin Mária (Hanka), Kecskés Ilona, Szigetvári Sándor, Szigetvári József, Illés József, Merczel Mihály, Szauter Gyula. 1945 után: Trepák István, Szatmári László,
Ecseri Néptánccsoport A 40-es évektől működött, a háború után, 1946-ban újjáalakult. Nemzetiségi kultúránk ápolásának érdekében felelevenítették a régi idők dalait, táncait. Községünk népi hagyományainak ápolásában nagy szerepe volt az Ecseri Általános Iskolának Szabó Balázs igazgató irányításával. A táncokat Mátraházi Lászlóné tanítónő és Koczkás László tanította a fiataloknak. Táncosaink sok meghívást kaptak, műsorukkal számos helyen felléptek. Az 1970-es években működő szervezetek: Községi Hazafias Népfront Bizottsága Községi Steinmetz Kapitány MHSZ Klub Ecser Községi Steinmetz Kapitány KISZszervezet 4093 sz. Zrínyi Miklós úttörőcsapat Nyugdíjas Klub 1983. június 3-án alakult a Rákos Mezeje MGTSZ támogatásával. Alapító tagjainak száma: 53. Fél évvel az alapítás után már több mint száz tagot számlált. Ma Ecseri Nyugdíjas Klub néven működik. Elnökei: 1983–1993 Blazsek János 1994–1997 Hornyák János 1997–2000 Harazin István 2000– Mátrai Józsefné. Horgász Egyesület 1984-ben alakult az ecseri horgászokat ös�szegyűjtő egyesület a Rákos Mezeje MGTSZ segítségével. Tíz évvel a megalakulás után a tsz-horgásztó földcsere révén községi tulajdonba került. A jelenlegi vezetés: Keszthelyi József elnök, Kőfalvi Ernő titkár, Matuszka László gazdasági vezető.
www.ecserert.hu |
[email protected] | 2233 ecser pf. 9.
8
m ú lt i d é z ő Ecseri Polgárőr Egyesület 1995 augusztusában alakult. Célja községünk közbiztonságának növelése. Figyelőszolgálattal segítik a bűncselekmények megelőzését. Vezetése: Koczkás László elnök, Durai Ferenc titkár, Nyerges László elnökségi tag. Nyújtsd a kezed közalapítvány 1998-ban hozta létre az önkormányzat az ecseri iskolai oktatás, nevelés színvonalának emelése céljával. Kuratóriumi tagjai: Fülöp Józsefné elnök, Pető András elnökhelyettes, Szarka Ferenc tag. Ecserért Községfejlesztő és Szépítő Egyesület 1999-ben alakult 25 alapító taggal. Az egyesület célja községünk szépítése, fejlesztése, a közösségi élet aktívabbá tétele, teleház működtetése. Az egyesület elnöke Császár Zoltán, alelnökei Tátrai Ferenc és Tabányi Jánosné, titkára Kamarás Zoltán.
„Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek” (Ady Endre) Réz Gyula
Ötvenhatra emlékezve
57 esztendővel ezelőtt, 1956. október 23-án Budapesten a kommunista önkényt megtestesítő Sztálin-szobor ledöntésével kitört a forradalom. Ezen a napon és a rákövetkező hetekben a világtörténelem egyik legtisztább forradalmának és szabadságharcának lapjai íródtak Magyarországon. Az 56-os események alapjaiban rendítették meg a kommunista világrendszert.
Közbiztonsági Alapítvány 2000-ben alapította az önkormányzat. Célja a polgárőrséggel szorosan együttműködve Ecser biztonságának megőrzése. Elnöke Nyerges László, kuratóriumának tagjai id. Varga Dániel és Durai Ferenc.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
Tatár Károlyné, született Döbrey Éva, „Éva néni”
életének 82. esztendejében, október 13-án a Jó Isten hívására örök létre szenderült. Teljes életében Ecser község polgáraként élt, mint odaadó, szerető és gondoskodó feleség, édesanya, nagymama, dédnagymama és nem utolsó sorban barát. Szeretettel búcsúzik tőle lánya Dóra és családja, Béla, Bálint, Mátyás és Zsófi, menye Piroska, unokái Péter, Gábor, Csaba, unokamenyei Gabriella, Viktória, és dédunokái Gergő, Máté, Ádám, Dorina és a család valamennyi barátja.
Temetése okt. 25-én, 16:00-kor lesz. Emlékét szívünkben őrizzük.
Október 30-án szólalt meg először a forradalom cenzúramentes rádiója, a Szabad Kossuth Rádió. Ekkor hangzott el az azóta sokszor idézett mondat: hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon. A magyar emberek a hazugság-gyárosoktól megtisztított stúdiók rádióadásaiból, és a szabaddá lett sajtó, továbbá a nyugati adókból értesültek hitelesen a forradalom leveréséig a legfrissebb hírekről, eseményekről. 1956-ban a magyar nép kelt föl a szovjet-orosz megszállás és a hazai helytartóik ellen, hogy lerázza magáról a bolsevista igát, és megteremtse a semleges Magyarországot. A reményteljes kezdeti győzelmi sikerek után a sokszoros túlerő a szabadságharcot vérbe fojtotta. A november 4-én hajnalban bekövetkezett szovjet-orosz invázióra Pongrátz Gergely, a legendás Corvin közi főparancsnok
Impresszum A Közösen Ecserért Egyesület megbízásából kiadja a Heart Communications Kft. Kapcsolat: 1065 Budapest, Hajós utca 13-15. (06-1) 302-5354
[email protected] Grafikai tervezés: Plazma Design Stúdió
könyvében így emlékezett vissza: „Véres, szomorú vasárnapra ébredtek a corvinisták és Budapest egész lakossága. (…) Magyarországon hiába győzött 1956-ban katonailag a Szovjetunió, a magyar szabadságharcosoktól erkölcsi vereséget szenvedett. Dávid erkölcsileg ismét leterítette Góliátot. Az a harc, amely november 4-én hajnalban Budapesten elkezdődött, egy kicsi nemzet magára hagyott és a nyugati politikusok által elárult szabadságharca volt.” E sorok írójának – aki tizenhat éves gimnazista diákként élte át 1956 dicsőséges napjait – a magyar forradalom és szabadságharc kitörölhetetlen emléket hagyott a lelkében. E jeles nemzeti évforduló napján emlékezzünk ötvenhat hazafiaira, magyar hőseire és mártírjaira! Gyújtsunk egy szál gyertyát, és fényét őrizzük meg szívünkben!
Fotó: Bartos Gyula Nyomdai kivitelezés: Pauker Nyomdaipari Kft. A www.ecserert.hu portál fejlesztője: Tóth Zalán Kapcsolat: 2233 Ecser Pf. 9. Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: Szakonyi Péter
[email protected]
www.ecserert.hu |
[email protected] | 2233 ecser pf. 9.