55. Morva Tamás. Az elemi részecskéktől a világegyetemig

25.szám

1 / 55

Filozófia Az elemi részecskéktől a világegyetemig Morva Tamás Recenzió Hawking-Mlodinow: A nagy terv című könyvéről

Az elemi részecskéktől a világegyetemig Hawking-Mlodinow: A nagy terv című könyvéről A könyvet az elméleti fizika újabb eredményei iránti érdeklődésből olvastam el, nem tartozom sem a fizika sem a filozófia szakemberei közé. 15-16 éves diákkoromban Sztrókay Kálmán A természet titkai nyomában című könyve keltette fel érdeklődésemet az elméleti fizikának a huszadik század első felében bekövetkezett tudományos forradalma iránt és e könyv hatására kezdtem olvasni az elméleti fizikának a szélesebb olvasóközönség részére írt műveit. Hawking-Mlodinow könyvéből a legújabb fejleményekről akartam tájékozódni és ezt a kíváncsiságomat a könyv kielégítette, de számos kérdésben megleptek a könyvben talált, általam vélt ellenmondások. Az általam levont tanulságokról és a vélt ellenmondásokról számolok be az alábbi cikkben. Stephen Hawking-nak, a világegyetem és az elemi részecskék elméleti fizikájának világszerte ismert tudósának Leonard Mlodinow-val közösen írt könyve közérthető nyelven áttekintést ad az elméleti fizika mai állásáról és „új válaszokat” kíván adni „az élet nagy kérdéseire”. Miért van ott valami a semmi helyett? Miért létezünk? Miért éppen ezek a törvények érvényesek, miért nem mások? Stephen Hawking 1942-ben született, Oxfordban, édesapja egyetemi tanár. Az oxfordi egyetemen szerzi a BA fokozatot (egyetemi diplomát), majd Cambridge-ben a doktori fokozatot, a PhD-t. Már cambridge-i tanulmányai kezdetén jelentkeznek az idegrendszer súlyos sorvadásos tünetei (szklerózis), amelyek fokozatosan a mozgató idegek elhalásához vezetnek és tolószékbe kényszerítik, beszédkészségét is elveszíti és különleges, számára készített hangképző készülékkel, valamint az interneten keresztül tud érintkezni a külvilággal. Példátlan akaraterővel és kiváló szellemi képességeivel alkotó módon vesz részt az elméleti fizika elmúlt negyven évének vitáiban, tanulmányaiban sok eredeti gondolatot vet fel, rádió és televíziós adásokban, könyveiben közérthető módon ismerteti a vitákat és az elméleti fizika elért eredményeit. Gyermekek számára is írt könyveket. Hawking az elméleti fizika angol és amerikai műhelyeiben dolgozott, 1979-től 2009-ig nyugdíjba vonulásáig a cambridge-i egyetem tanára. Munkásságát számos magas kitűntetéssel ismerték el. A társszerző, Leonard Mlodinow, Chicago-ban született 1954-ben. Kezdetben matematikát és kémiát tanult, de azután áttért az elméleti fizika területére és ott maga is jelentős tudományos eredményeket ért el. A szerzők érdeme, hogy színesen, a múltból és a hétköznapi életből vett hasonlatokkal és egyszerű ábrákkal hozzák közel a matematikában és fizikában járatlan olvasóhoz azokat az elméleti vitákat, amelyeket a fizikusok az elmúlt évszázadban, illetve a 21. század első évtizedében folytattak. Hozzá kell tennünk azonban, hogy hasonlataik egy része mesterkélt jópofaság, ami inkább nehezíti, mint elősegíti a szövegértést. Takarékosan bánnak a kísérleti eredmények és adatok ismertetésével, de mindenütt, ahol erre szükség van, ismertetik, mit igazoltak a kísérletek és mi az, ami még igazolásra vár. A viszonylag kevés adatból Akkord Kiadó, Budapest, 2011.

is csodálkozva állapíthatjuk meg, hogy a fizika tudománya már milyen mélységekbe és magasságokba hatolt be. „A nagy terv” Hawkingnak Mlodinow-val együtt megírt könyve elsősorban Hawking életművének összefoglalása és népszerűsítése, de egyúttal világnézeti hitvallás, amelyben

2 / 55

lándzsát tör a kvantumelmélet mellett és filozófiai álláspontját fejti ki. A könyvet először a felépítés logikai sorrendjében ismertetem, majd vitába szállok a szerzők filozófiai nézeteivel. A könyv elméleti fizikai álláspontjával, ilyen irányú képzettség hiányában, nem tudok foglalkozni, a szerzők filozófiai nézeteinek kritikai ismertetésére törekszem. A könyv logikai felépítése Az első fejezet, a létezés rejtélye, a klasszikus fizika és a kvantumelmélet filozófiai megközelítésének ellentétét ismerteti és bevezeti a szerzők részvételével kidolgozott és további fejtegetéseik legnagyobb részének alapjául szolgáló M-elméletet. A második fejezet a természeti törvények uralmára vonatkozó nézetek fejlődését tekinti át a mitológiai kezdetektől napjainkig és három alapkérdést tesz fel: „1. Honnan erednek ezek a törvények? 2. Vannak-e kivételek e törvények érvényessége alól, azaz léteznek-e csodák? 3. A lehetséges törvényeknek csak egyetlen rendszere létezik?” (38. old.) Itt csak a második kérdést válaszolják meg: „Könyvünk alapjául a természettudományos determinizmus szolgál, következésképpen a második kérdésre az a válaszunk, hogy csodák nem léteznek, vagyis nincsenek kivételek a természeti törvények érvényessége alól” (44. old.) A harmadik fejezet a „mi a valóság” témában képviselt álláspontjukkal foglalkozik és kifejti az általuk „modellfüggő realizmusnak” nevezett világnézeti felfogásukat. „A modellfüggő realizmus” – ígérik – „rövidre zárja a realista és antirealista gondolkodók iskolái közötti összes érvelést és vitát” (57. old.) és azt állítják, hogy „megoldják” vagy legalábbis „megkerülik” a „létezés jelentése” problémáját (59. old). A fejezetben kifejtik, hogy melyek a jó modell elvi ismérvei és ebből azt a tanulságot vonják le, hogy „nem létezik egyetlen matematikai modell vagy elmélet, amelyik minden vonatkozásában leírja a Világegyetemet, inkább… az elméletek M- elméletnek nevezett hálózata létezik” (71. old.) A negyedik fejezet az „alternatív történetek” címet viseli és főként a fény (és általában az elektromos töltésű részecskék, például az elektronok) kettős jellegének, – nevezetesen, hogy bizonyos esetekben úgy viselkedik, mint hullám, míg más kísérletekben elemi részecskének mutatkozik – Richard P. Feynman (fizikai Nobel-díj 1965) kvantumelméleti megoldását és annak képi ábrázolását mutatja be. A kvantumelméleti fizikusok ezen az alapon kétségbe vonják, hogy „a világnak meghatározott múltja van” (99. old.), mert a megfigyelés befolyásolja a kísérletek eredményét és ezért sokféle múltat és jövőt is lehetővé tesz. Az ötödik fejezet kiterjeszti az előző fejezet megállapításait a világegyetemre („a mindenség elmélete”), megkísérli közérthetően megmagyarázni alternatív történelmek és univerzumok lehetőségét. Kezdi a newtoni fizika szemléletének bemutatásával, majd ismerteti Einstein speciális és általános relativitáselméletét, a négydimenziós görbült (szférikus illetve elliptikus) tér és téridő elméletet és a gravitáció hozzátartozó új felfogását. A szerzők szerint azonban Einstein elmélete bár „forradalmasította a fizikát”, de mégis „klasszikus elméletnek kell tekinteni”. „Az atomi és a szubatomi szinteken ezek a modellek nem egyeznek a megfigyelésekkel, ezért célszerűbb a kvantumelméletet használnunk, amelyben

az univerzumnak tetszés szerinti történelme lehet, amelyek mindegyikének megvan a saját intenzitása vagy valószínűségi amplitúdója” (123. old.). Ezután a fejezet igyekszik bevezetni az olvasót az elemi részecskék fizikájának elméletébe, amelyet számos kísérlet igazol, és azokba a legújabb elméletekbe, amelyek a kvantumelméletet a világegyetem jelenségeire igyekeznek alkalmazni és egyesített fizikai elméletet állítanak fel. Ezek legújabbika az Mmodell, amely sok univerzum létezésével is számol. Véleményem szerint ez a rész a könyv legnehezebben megérthető része; a további fejezetek az ebben ismertetett elméleteket igyekeznek tovább boncolni és megértetni. Egy kis kitérővel itt megpróbálom megmutatni, miért gyökeresen más és új a kvantumelmélet. Az első atom-modell, E. Rutherford (1906), az atomokat a naprendszerhez némileg hasonlóan egy pozitív töltésű központi atommag és körülötte keringő negatív töltésű elektronokként írta le. Niels Bohrnak (1913) Arnold Sommerfeld által pontosított modellje bevezette az elliptikus elektron pályák kvantumos meghatározottságát. E felfedezéssel a fizika magyarázatát adta az elemek D. I. Mengyelejev által még az 1860-as években felírt periódusos rendszernek és a kémiai folyamatok fizikai alapjainak, és mint ilyen, ma is érvényesnek tekinthető. Az atomi jelenségek és a kozmikus sugárzás szélesedő vizsgálata azonban nem igazolta vissza a Bohr modell feltevéseit. Az egyik probléma az volt, hogy mi tartja össze az atommagokban a pozitív töltésű protonokat, amelyeknek a korábbi feltevések alapján taszítani kellett volna egymást és ezért – a tapasztalatokkal ellentétben – az egynél magasabb számú atommagok nem lehettek volna stabil szerkezetek. A kísérletek és kutatások számos új rövid élettartamú részecske létét tárták fel, amelyek közvetítik az atommagokban és az atomok között lejátszódó folyamatokat. A klasszikus elméletek szerint az erőket erőterek vagy más néven mezők közvetítik, a kvantumelmélet szerint az erőt a különböző fizikai folyamatokban különböző (milliomod másodperc vagy

3 / 55

még sokkal rövidebb élettartamú) elemi részecskék közvetítik (125. old.). Az atommagok, vagyis a protonok és neutronok, a bennük rejlő kvarkoknak nevezett elemi részecskéknek köszönhetik tulajdonságaikat. A kvantumelmélet az atomok belső szerkezetében lejátszódó folyamatokra, az atomokat alkotó részecskék közötti kölcsönhatások vizsgálatára négy erő létezését feltételezi: 1. Gravitáció, amely gyenge, de nagy hatótávolságú kölcsönhatás. 2. Elektromágnesség, amely erős hatású és nagy távolságra is hat. 3. Gyenge magerő, amely előidézi a rádióaktivitást és közrejátszik az elemek kialakulásában. 4. Erős kölcsönhatás, amely összetartja az atommagban a protonokat és neutronokat, sőt magukat a protonokat és neutronokat is. (124. old.). Míg az első két kölcsönhatás ismert volt a newtoni fizikában és a relativitáselméletben is, az utóbbi kettő új felismerés. Az e feltevésekre alapozott kvantummechanika sikeresen magyarázta az elemi részecskék ismert jelenségeit és gyakorlati alkalmazásokban is bevált. A hatodik fejezetben, mint címe mondja, „kiválasztjuk a mi világegyetemünket”. A szerzők itt ismertetik a „big bang”, az ősrobbanás elméletét. A csillagászati megfigyelések azt találták, hogy a galaxisok kivétel nélkül távolodnak tőlünk, még hozzá úgy, hogy a távolabb levők gyorsabban távolodnak, mint a közelebbiek. Ebből arra lehet következtetni, hogy egykor a világegyetem kisebb volt, mint jelenleg. A feltevést alátámasztotta a csillagok, csillagrendszerek, galaxisok életkorának tanulmányozása és a világegyetemben tapasztalt háttérsugárzás is, és e sugárzás részecskéinek összetétele. A fizikusok a tapasztalatok alapján arra következtetésre jutottak, hogy volt egy olyan időpont (a számítások ezt legnagyobb

valószínűséggel 13,7 milliárd évre teszik2, 183. old.), amikor a világegyetemet alkotó anyag rendkívül magas hőmérsékleten egy pontban sűrűsödött, és kocsonyás állapotban volt. Belső egyensúlya azonban megbomlott és egy robbanásszerű tágulási folyamatban jöttek létre az elemi részecskék és született meg a tér és az idő. Míg az elmélet megalkotói a folyamat kezdetén a 10-43-ik másodpercben lezajlott átalakulás leírásával kezdik, vagyis elképesztő pontossággal vázolják fel a kezdet egyes lépéseit, mások kétségüket fejezik ki az elmélet helytálló voltával szemben. Hawking és Mlodinow olyan értelmezésben tárgyalják az ősrobbanást, – az elmélet hihetetlen pontosságra való törekvésével ellentétben, – hogy ha az ősrobbanást a kezdetektől vizsgáljuk, akkor egyáltalán nem biztos, hogy abból éppen a mai világnak kell kialakulnia, vagyis hogy „létrejön az elemi részecskék kölcsönhatásának standard modellje”. Ezzel szemben, ha – ahogyan ez történik – mai világunkból következtetünk vissza a kezdetekre – akkor el kell, hogy fogadjuk, hogy „minden lehetséges belső térrel jellemezhető univerzum létezik” (170. old.). „Szinte már csoda” írja a hetedik fejezet, hogy a sokféle lehetséges, létezhető vagy létező univerzumból éppen olyan jött létre, amilyent mi tapasztalunk és amilyen az M-modellbe beilleszthető. A fejezet sorra veszi a naprendszer azon „szerencsés” tulajdonságait, „amelyek nélkül sohasem alakulhattak volna ki a bonyolult életformák” (178. old.). Ilyen mindenekelőtt, hogy a nap egyedüli csillag, nincs társa és nem része egy sok csillagot tartalmazó halmaznak; tömege elegendő és nem túl nagy a tartós sugárzás fenntartásához. A föld pályája csaknem kör alakú, excentricitása (vagyis elliptikus eltérése) mindössze 2 százalék körüli, ezért a naptól mért távolság, ezzel együtt a hőmérséklet ingadozása viszonylag kicsi. A hozzánk legközelebb eső bolygókon, a Vénuszon az átlag hőmérséklet túl magas, a Marson pedig túl alacsony a földi élet kialakulásához. A folyékony víz és a szén (a szerves anyagok) létezése, a naprendszer mintegy 10 milliárd évre tett kora és a világegyetem léte és kora is az életfeltételek nélkülözhetetlen eleme. A szerzők leírják, hogy mai ismereteink szerint milyen hosszú folyamat és milyen sajátos feltételek szükségesek a bonyolult, nagyméretű szénvegyületek kialakulásához. A földihez hasonló élet csak három dimenziós térben tud létrejönni, mert a nap és a bolygók szükséges életkora a több dimenziós terekben nem volna elegendő az élet kialakulásához. A modellszámítások alapján tehát „kiderül, hogy nem csak az erős kölcsönhatás és az elektromágnesség van ráhangolva a létezésünkre. Az elméleteinkben szereplő legtöbb alapvető fizikai állandó értéke is beszabályozottnak tűnik, abban az értelemben, hogy ha csak csekély mértékben is megváltoztatjuk értéküket, az Univerzum minőségileg más lenne, és sok esetben alkalmatlan lenne az élet kifejlődésére” (190. old.). A szerzők tiltakoznak az ellen, hogy a világegyetem „finomhangoltsága” isteni beavatkozásra vagy teremtésre utalna, de igazolást látnak benne a sokféle univerzum létezése mellett. „… ugyanúgy, ahogy a Naprendszerünkben tapasztalható környezeti egybeeséseknek nem tulajdonítunk különösebb jelentőséget, mondván, hogy milliárdszámra léteznek a hasonló rendszerek, a természeti törvények finomhangoltsága is könnyen megmagyarázható a számtalan univerzum létezésével” (196. old.). A nyolcadik fejezet John Conway cambridgei matematikus kétdimenziós életjátékának ismertetésével mutatja be egy determinisztikus univerzum létezését és működésének módját. „A spontán teremtődés az oka annak, hogy a semmi helyett valamit találunk, hogy a Világegyetem létezik és mi is létezünk benne. Nem szükséges tehát Istent segítségül hívni ahhoz, hogy meggyújtsa a gyújtózsinórt és ezzel működésbe hozza a világegyetemet”

4 / 55

(214. old.). És megválaszolják azt a kérdést is, hogy „miért olyanok az alapvető törvények, Lásd bővebben: John Gribbin, Az idő születése, Akkord Kiadó, Budapest, 2000.

amilyeneknek leírtuk őket? A végső elméletnek logikailag következetesnek kell lennie és véges eredményeket kell adnia azokra a mennyiségekre, amelyeket meg tudunk mérni”. „Az M-elmélet… jelenleg… az egyetlen jelölt arra, hogy az Univerzum mindent átfogó elmélete legyen” (215. old.). A könyv felépítésének és logikájának ebből az áttekintéséből nemcsak az derül ki, hogy a szerzők a filozófiai nézeteket és a tárgyi fizikai ismereteket szorosan egymásba fonódva tárgyalják, de az is, hogy filozófiai nézeteiknek milyen nagy szerepe van a fizikai kísérletek eredményeinek elméleti megfogalmazásában és szerepének értékelésében. Az írás elején így határozzák meg céljukat: „A filozófia nem tartott lépést a modern természettudomány fejlődésével, legfőképpen a fizikáéval nem. Ezért aztán a természettudósok váltak a felfedezés fáklyavivőivé a tudás megszerzéséért folyó küzdelemben”. A szerzők „… új képet vázolnak fel a Világegyetemről és a benne elfoglalt helyünkről” (11. old.). Valóban az elemi részecskék, a végtelenül kicsi, és a világegyetem, a végtelenül nagy, kutatása a múlthoz képest új szemléletet követel. Az így megismert világ sokban „… ellentmondani látszik a józanésznek. A józanész azonban a mindennapi tapasztalatokon alapul, nem pedig azon a képen, amit az Univerzumról a technika csodái segítségével kapunk, amelyekkel mélyen behatolhatunk az atomok belsejébe vagy a Világegyetem távoli múltjába” (13. old.). A filozófia állapotára vonatkozó kritikai észrevételük jórészt igaz, de a marxista filozófiában jártas olvasónak önmagában véve nem volna meglepő és elítélendő. Engels írta a modern materializmusról „… ez a felfogás a történelem terén éppúgy véget vet a filozófiának, ahogyan a természet dialektikus felfogása minden természetfilozófiát nemcsak szükségtelenné, hanem lehetetlenné is tesz. Amin mindenütt megfordul a dolog: összefüggéseket nem a fejben kigondolni, hanem a tényekben felfedezni. A természetből és a történelemből kiűzött filozófia számára akkor már csak a tiszta gondolat birodalma marad meg, amennyi még hátra van: magának a gondolkodási folyamatnak a törvényeiről szóló tan, a logika és a dialektika”. (F. Engels: L. Feuerbach és a klasszikus német filozófia vége, IV. rész3. MEM 21. kötet 292. old.) A szerzők azonban nem ismerik vagy tudatosan mellőzik a dialektikus materializmust, mégis állást foglalnak a filozófia évezredes vitáiban, sőt saját filozófiát akarnak létrehozni. „A valóságról alkotott naiv kép – írják – nem egyeztethető össze a modern fizikával. Ezen paradox helyzetek kezelhetősége érdekében elfogadunk egy olyan megközelítést, amelyet modellfüggő realizmusnak nevezünk” (a szerzők kiemelése, 13. old.). Már ebben a fogalmi meghatározásban sem érthetünk egyet a szerzők szemléletével, ami az írás során sokszor önmagukkal való ellenmondásba kergeti őket. Engels idézete nem értelmezendő úgy, hogy a marxista filozófusok ne keresték volna az újabb természettudományos elméletek materialista értelmezését és ne bírálták volna az azokhoz fűzött idealista vagy agnosztikus filozófiai nézeteket. Ennek első és mondhatjuk klasszikus példája Lenin Materializmus és empíriokriticizmus című könyve, amelynek fókuszában Ernst Mach (1838-1916, fizikus és filozófus) filozófiai nézeteinek bírálata áll, amelyek nagy hatással voltak a relativitás és a kvantumelmélet kidolgozóira.

A „modellfüggő” jelző az előzetesen megalkotott elméleti megközelítés elsőbbségét kívánja kiemelni. Manapság a fizikai kísérleteket a feltevések igazság tartalmának megállapítására, ellenőrzésére vagy új összefüggések keresésére valóban előzetes feltevések alapján tervezik meg és végzik el, Ahhoz, hogy a kísérlet értelmezhető eredményeket hozzon, szükség van a modell előzetes megalkotására. E modellek azonban a tudomány korábbi eredményeire, élő ismereteinkre támaszkodva keresik, vagy ellenőrzik az új ismereteket. Amikor tehát a mai elméleti fizikusok az „elmélet – kísérlet – elmélet – kísérlet” láncolatban gondolkodnak a már meglevő ismeretek tényeiből, vagy a vizsgálat tárgyára vonatkozó feltevésekből indulnak ki. Az egyiptomiaknak nem volt még összefüggő geometriai elméletük, de a tapasztalatokból már sok mindent tudtak az égitestek mozgásáról és építettek piramisokat több mint ezer évvel azelőtt, hogy a görögök megtették volna az első lépéseket a geometria tudományos megalapozásában. Az euklideszi geometria az eget vizsgáló emberek, az építkezések és egyéb tapasztalatok tudományos általánosítása volt. De a Rutherford-Bohr atommodellek és a kvantumelmélet sem születhetett volna meg, ha előtte a Curie házaspár kemény, áldozatos munkával nem fedezi fel az atombomlást, a polóniumot és a rádiumot. Az M-modell sem nélkülözheti a kozmikus sugárzás részecskéinek felfedezését és elsődleges vizsgálatát. Ha erre az a válasz, hogy például a Curie házaspárnak is volt előzetes modellje arra, amit felfedeztek, akkor a modell szó elveszti értelmét, mert minden előzetes tudományos sejtést modellnek nevezünk.

5 / 55

De vegyük a szerzők által idézett példát: „George Berkeley (1685-1753) egészen annak kijelentéséig elment, hogy semmisem létezik, csak az elme és a benne lakozó gondolatok. Amikor egy barátja arra figyelmeztette Dr. Samuel Johnson angol írót és szótárszerkesztőt, hogy Berkeley állítását valószínűleg nem lehet megcáfolni, akkor Johnson állítólag odasétált egy nagy kőhöz, belerúgott és kijelentette: Én így cáfolom”. Johnson tettével azt kívánta szemléletesen bemutatni, ami minden fizikai kutatás tudatos vagy akaratlan, de szükségszerű alapszemlélete és a materialista filozófia egyik alaptétele, hogy az anyagi világ objektív valóság, amely tudatunktól függetlenül létezik. Meglepő azonban, hogy a két fizikus ezután nem Johnsonnal ért egyet, hanem így folytatja: „Természetesen a dr. Johnson által a lábában érzett fájdalom is csak az elméjében lakozó gondolat volt, így valójában nem cáfolta meg Berkeley nézetét” (56-57. old.). Először is, ha elég nagyot rúg valaki egy kőbe, akkor bizony eltörhet egy lábujja, fölsértheti a lábán a bőrt és vérezhet, stb.; és ez egyáltalán nem csak gondolat, hanem fizikai valóság4. A szerzők nyilván nem érzékelik, hogy véleményükkel az úgynevezett szubjektív idealizmus álláspontjára helyezkedtek, amelyben csak az Én valóságos és az Én teremti meg a nem-Ént, azaz a külvilágot. A folytatásban a szerzők meglepődnek: „Talán különösen hangzik, de számos olyan eset fordul elő a fizikában, amikor egy sokaság – úgy tűnik – másként viselkedik, mint egyes összetevői” (82.old.). A materialista dialektikának egyik alaptétele éppen az, hogy az egész nem azonos a részek egyszerű összegével, az egész és az őt alkotó részek minőségileg különböznek egymástól. Az atom és a molekula több és más, mint az őt alkotó elemi részecskék egyszerű összege. Az atomok periódusos rendszere bizonyítja, hogy a mennyiségi változások egy fokon túl minőségi változásokba csapnak át. Társadalmi példával: a nemzetgazdaságnak, amelynek saját pénze, költségvetése van, sajátos mozgástörvényei vannak, amelyek nem azonosak a nemzetgazdaságot alkotó egyedek mozgástörvényeivel. Lenin a materializmus és empíriokriticizmus című könyvében így határozza meg az anyag fogalmát: „Az anyag filozófiai kategória az objektív valóság megjelölésére, mely az ember előtt érzeteiben feltárul, amelyet érzeteink lemásolnak, lefényképeznek, visszatükröznek, s amely az érzetektől függetlenül létezik”. (Kiemelések tőlem. Szikra kiadás, 1948. 123. old.)

Mint láttuk, a könyvön végig vonul az M-elmélet ismertetése, mint egy olyan modellé, „amely minden erőt és kölcsönhatást tartalmaz, megjósolja minden általunk elvégezhető megfigyelés eredményét”… „és amelynek mindazon tulajdonságai megvannak, amelyek véleményünk szerint a végső elméletre jellemzőek”. A szerzők maguk is kérdésesnek tartják azonban, hogy létezhet-e egy ilyen elmélet, „vagy pedig minduntalan új és egyre jobb elméleteket fedezünk fel, de olyant soha, amelyet nem lehet tökéletesíteni?” (14. old.) A végső elmélet létére vonatkozó kételyt csak meg tudom erősíteni a fizikai jelenségek körére vonatkozólag is, de ha a természet gazdagságát a maga egészében nézzük, akkor egy olyan egyesített elmélet létezését, amely az összes természettudományt átfogja, még valószínűtlenebbnek tartom. Az a körülmény, hogy a fizikai kutatások feltárják a természeti jelenségek mélyebb közös alapjait, nem a kémia vagy a biológia, mint önálló tudományág megszűnéséhez vezet, inkább új közbülső diszciplínák létrejöttét eredményezi (mint például a molekuláris kémia vagy a biokémia). A Newton törvényein alapuló mérnöki tudományok sem válnak feleslegessé attól, hogy létrejött a mélyebb összefüggéseket feltáró kvantummechanika. Különösen tiltakozom az ellen, hogy a társadalomtudományokat és a történelemtudományt közvetlenül fizikai analógiákra alapozzuk és ezeket úgynevezett „effektív elmélet” 5 (43. old.) rangjára csökkentsük. Úgy tűnik, hogy Hawking és Mlodinow számára a dialektikus ugrások fogalma (bár tipikusan természeti jelenség is) ismeretlen. Az élő szervezet, például a sejt, nem csak mennyiségileg, bonyolultsága miatt különbözik a holt anyagtól, hanem új minőség, amellyel együtt új törvényszerűségek jelennek meg. Az egyes ember biológiai folyamatait nem csak azért nem vezethetjük le közvetlenül a fizikai törvényekből, mert „ehhez ugyanis az emberi testet alkotó ezerbilliószor billió molekula mindegyikének a kezdeti állapotát pontosan ismernünk kellene” (43. old.), hanem azért mert ez az anyag szervezettségének magasabb foka, amelyben új törvényszerűségek jelennek meg. Még inkább vonatkozik ez az emberek viselkedésének társadalmi meghatározottságára, mert a társadalom a szervezettség még újabb, még magasabb foka, amelynek történelmileg változó fejlődéstörvényeitől függ elsősorban az emberek magatartása. Ezt állítva azonban – a szerzőkkel egyetértve – nem tagadom, sőt nagyon fontosnak tartom, hogy az ember a természet gyermeke és szerves része. A realizmus és a valóság A realizmus a legújabb angolszász országokban uralkodó filozófiában többnyire a materializmust helyettesítő fogalom, mert ez utóbbi fogalmat lehetőleg ki akarják iktatni az emberek tudatából és különösen a fiatalokéból. A filozófia alapkérdése volt több évezred óta, hogy mi az elsődleges, az anyagi világ vagy az emberi tudat, és a filozófusok nagyon sokféleképpen válaszolták meg ezt a kérdést. Marx és Engels a természettudományok fejlődésével lezárhatónak tekintették a kérdést, amennyiben bizonyítást nyert, hogy a világ

6 / 55

Az „effektív elmélet” kifejezéshez a fordító a következő zárójeles megjegyzést teszi: „közelítő pontosságú, ezért a gyakorlatban jól hasznosítható” elmélet. A magyarázat lehet, hogy megfelel a szerzők szándékának, de hibás. Egy létesítmény létrehozásához, egy műtéthez, egy csillagászati kísérlethez, vagy bármilyen gyakorlati tevékenységhez szükség van az adott feladat megoldását szolgáló ismereteken túl megfelelő eszközök alkalmazására, így a különböző tudományok eredményeinek kombinált felhasználására. Bár az elméletek csak meghatározott feltételek esetén alkalmazhatók, de e feltételekről is tájékoztatnak, és az alkalmazott tudományok éppen erre és nem a közelítő pontosságukra építenek. A tudományos elméletek akkor válnak a gyakorlatban alkalmazhatóvá, amikor elérik érettségük azon fokát, hogy kielégítően pontosan eligazítanak a gyakorlati teendőket illetően.

létezett és létezik az emberiség léte előtt és attól függetlenül, és ahogy fentebb már utaltam rá, az ember maga is a természet része. Ez jut kifejezésre Engels idézett álláspontjában is, hogy a természettudományok átveszik a filozófia tárgyának a logikát és a dialektikát meghaladó részét. A szerzők azonban, bár sok esetben úgy tűnik, hogy a dőlt betűs állításokkal, már tárgyuknál fogva is egyetértenek, – a valóság tudattól független létét mégis tagadják. Hangsúlyosan állítják: „nem létezik a valóság világképtől vagy elmélettől független fogalma” (54. old.). Érvelésük azonban számos esetben – szükségképpen – a fenti állítással teljes ellenmondásba keveredik. Ha nem létezik a tudatunktól független valóság, akkor mi volna egy elmélet igaz voltának a próbaköve? És ha agyunk nem a természet szülöttje volna és a valóság próbakövén csiszolódott volna olyan fejletté, amilyenné mai tudásunk tette, akkor ma is legjobb esetben istenekről és ördögökről elmélkednénk és nem arról, hogy az M-modell a valóság bizonyos általános törvényeit fejezi-e ki? Fogalmaink helytálló voltának is a valóság a mércéje. Amikor például a szerzők ismertetik a relativitáselmélet bizonyítékait, akkor a megfigyelésekre, kísérleti eredményekre hivatkoznak, vagyis az elméletet a valósággal ütköztetik. „Kísérletekkel viszont már számtalanszor igazolták az állítások helyességét” – írják – (117-118. old.). „… A. Fridman orosz fizikus és matematikus felfedezte Einstein egyenleteinek olyan megoldását, amely szerint az Univerzum pontosan úgy tágult, ahogyan azt néhány évvel később Hubble felfedezte” (152. old.). Az M-modell alapgondolatainak ismertetésénél felhasználják az anyag és az energia kölcsönös viszonyáról szerzett ismereteket, az energia megmaradásának törvényét. „Az egész univerzum léptékében az anyag pozitív energiáját kiegyenlítheti a negatív gravitációs energia, így tehát nincs akadálya az egész univerzumok teremtődésének” (214. old.). Az állítás azt feltételezi, hogy a modell helyesen tükrözi a tőlünk függetlenül lejátszódott folyamatot, amelynek eredményeként itt vagyunk és kutatjuk a múltat, a jelent és a jövőt. Az „univerzumok”, a kifejezés többes számú használata a szerzőknél nem véletlen. Például szerintük a ptolemaioszi és a kopernikuszi „világkép bármelyikét elfogadhatjuk a Világegyetem modelljeként, mert az égi jelenségekre vonatkozó megfigyeléseink egyaránt értelmezhetők, akár a Földet, akár a Napot tekintjük nyugalomban levőnek. A Világegyetem természetéről folytatott filozófiai vitákban játszott szerepén túl, a kopernikuszi rendszer tényleges előnye abban mutatkozik meg, hogy a mozgásegyenletek sokkal egyszerűbbek… abban a vonatkozási rendszerben, amelyikben a Nap van nyugalomban” (52. old.). Ismét csak mennyiségi különbséget látnak a két „modell” között. A ptolemaioszi világkép csak akkor nem tekinthető hibásnak, ha nem a valóság megközelítésének tekintjük. Lehet, hogy a két vonatkozási rendszer matematikai szempontból csak bonyolultságában különbözik, de míg a kopernikuszi a valóság megközelítéséhez vezetett, addig a ptolemaioszi hibás feltevésre építette elméletét és visszalépést jelentett például Arisztarkhosz ógörög tudós heliocentrikus nézeteihez viszonyítva. Általánosabban is mondhatjuk, hogy csak olyan modelleknek van igazán konstruktív szerepe, amelyek a valósághoz való közelítés elősegítését ígérik tudásunk adott fokán. „A természet pontos leírását adó kvantumfizika alapelvei értelmében például egy részecskének nincs meghatározott helye, sem pedig meghatározott sebessége mindaddig, amíg egy megfigyelő meg nem méri ezeket a tulajdonságokat” – állítják a szerzők (55. old.). Itt a valóságos folyamat fejtetőre állítva jelenik meg. A részecske helye és sebessége nem a megfigyeléstől és méréstől függ, csak nem tudjuk ugyanúgy megfigyelni és megmérni, ahogyan a hétköznapi élet tárgyait. De éppen azért próbáljuk megfigyelni és megmérni a részecskék mozgását is, mert mindazt meg akarjuk ismerni, ami rajtunk kívül, tőlünk

függetlenül létezik. Furcsa, hogy éppen fizikusoknak kellene bizonyítani, hogy akkor is létezőnek tekinthetünk valamely tárgyat, ha annak csak a hatását észleljük. A történelemben sokáig bizonytalan volt, hány bolygó tartozik a naprendszerhez, a még ismeretlen bolygók hatását azonban a tudósok már észlelték és létüket feltételezték, majd a technika fejlődésével fizikai értelemben is megtalálták őket. „Valójában, bizonyos esetekben az egyes objektumoknak még csak független létezést sem tulajdoníthatunk, inkább csak a sokaság részeként léteznek” (55. old.). Véleményem szerint ez sem indokolja, az önálló lét tagadását az elemi részecskék szintjén sem. A fényt,

7 / 55

mint fotont, érzékszerveink nem jelzik, csak mint a szemünkbe érkező vagy a bőrünket érő sugarat, amelyben már e részecskék milliárdjai benne rejlenek. De, hogy a fény nemcsak hullám, hanem részecske tulajdonsága is van, azt kísérletek sora bizonyította, a fény mindkét tulajdonságát a gyakorlatban is hasznosítjuk. A Werner Heisenberg által megfogalmazott határozatlansági reláció az atomi illetve szubatomi folyamatokra azt mondja ki, hogy „bizonyos adatokat, például egy részecske helyét és sebességét nem tudjuk egyidejűleg tetszőleges pontossággal megmérni” 6 (86. old.). A határozatlansági reláció a mérés bizonytalanságáról és nem a részecskék helyének és sebességének a természetben meglevő bizonytalanságáról beszél. Az elemi részecskék világában ez azt jelenti, hogy a vizsgálatok gyakorta korlátokba ütköznek és a szükségesnél kevesebb információt adnak. Mégis, ismereteink forrásai gyarapodnak, mint például nem is olyan régen a kozmikus sugárzásnak az űrben való megfigyelése révén, vagy eszközeink fejlődése következtében, mint például az egyre nagyobb teljesítményű részecske gyorsítóknak köszönhetően. Bámulatos az a haladás, amit a fizika az elmúlt évszázadban elért, és mind az elemi részecskék, mind a világegyetem kutatásában fennálló korlátok ismeretében sincs okunk feltételezni, hogy nem szerezhetünk további nagyon fontos, új ismereteket a természet működéséről. A tudomány fejlettségének adott fokát nem tekinthetjük befejezett végső állapotnak. „A modellfüggő realizmus… szerint agyunk értelmezi az érzékszerveinkből jövő jelzéseket és azok alapján elkészíti a külső világ modelljét. Tudatunkban fogalmat alkotunk… a fogalmi képek jelentik az egyetlen valóságot, amelyet ismerünk. Nem létezik a valóság modelltől független ellenőrzése. Ebből következően egy jól megalkotott modell létrehozza a saját valóságát” (204. old.) Nézzük meg egyenként mit is állítanak itt a szerzők? Érzékszerveinkből jövő jelzésekből építjük fel a külső világ modelljét? Az ősi, a természetben élő és a természeti és társadalmi viszontagságoktól még erősen függő embereknél ez a mozzanat valóban dominál, de az ő világképükben istenek és ördögök, tündérek és boszorkányok vannak. Manapság már a termelésben gépeket használunk, a tudósok egyre bonyolultabb kísérleteket végeznek, kezünk és agyunk munkáját kiváltjuk megfelelő, kipróbált és ismert eszközökkel. Ha ezek rosszul helyettesítik céljainkat, tökéletesítjük őket. Az emberiség már régen túljutott a kezdeti tapogatózó, bizonytalankodó korszakon és hatalmas felhalmozott tudásanyaggal rendelkezik. A mai fiatal 20-25 évet tölt tanulással ahhoz, hogy valamely választott első szakterületen a felhalmozott tudásanyagot magáévá tegye és abban önálló gondolkodásra, tevékenységre és alkotásra képessé váljon. A külső világról alkotott képét nagyobb mértékben a családi, majd a társadalmi környezet és a már felhalmozott tudással való megismerkedés alakítja és csak kevéssé a saját érzékszerveivel szerzett tapasztalatok. Csak az erős egyéniségek képesek ettől a kezdeti hatástól elszakadni és „Nem nyilvánvaló ugyan, de mégis kiderült, hogy ez az elv éppúgy alkalmazandó valamely mezőre és annak változási sebességére, mint ahogy egy részecske helyére és sebességére” – állítják a szerzők (135. old.).

önálló véleményt formálni. „A fogalmi képek jelentik az egyetlen valóságot”. Kinek a fogalmi képei jelentik az egyetlen valóságot? Berkeley-é vagy Hume-é? Kant-é vagy Fichté-é vagy Hegel-é? Csak nem Marx és Engels-é? Ez utóbbi lehetőségtől több nyugati politikus megrettent 2008-ban, amikor a gazdasági válság kibontakozott. És miután a valódi okok helyes felismerése késik, vagy nem illeszkedik a kívánatosnak tartott képbe, nem cselekszenek az objektív helyzet által megkövetelt módon, a válság nem oldódik, sőt újra mélyül. Nem létezik a valóság modelltől független ellenőrzése? Az elmélet – kísérlet – elmélet – kísérlet láncolatban pedig éppen ez történik, mert a jól megalkotott modell sem hozza létre a maga valóságát, mert azt, hogy a modell jól van-e megalkotva közvetlenül a valósággal (kísérlettel), vagy közvetve más modellekkel való ütköztetéssel kell ellenőrizni! A szerzők az M-elméletről, amelynek kidolgozásában részt vettek, és amelyet magukénak éreznek, ezt írják: „Ha az elméletet igazolják a megfigyelések (kiemelés MT), akkor ez lesz a betetőzése egy több mint 3000 éve tartó kutatásnak” (215. old.). Tehát mégiscsak létezik a modelltől független ellenőrzés. A huszonegyedik századik elején A huszadik század fizikája számos új kísérleti eredménnyel, az atomhasadás felfedezésével és ezeket követő új elméletekkel köszöntött be. Max Planck a fekete sugárzásra az energia kvantum feltételezésével adott magyarázatot (1900); Albert Einstein a fényt kvantumos természetűnek írta le és elemi részecskéit fotonnak nevezte el, és kidolgozta a speciális (1905) majd az általános (1916) relativitás elméletet; Ernest Rutherford megalkotta az első atommodellt, Niels Bohr (1913) az atommodell kvantumos elméletét. Mindezek ma már közismertek, de a század fizikája hasonló vagy növekvő intenzitással fejlődött tovább. Egyes elemi részecskék létét már a harmincas és negyvenes években is ismerték a fizikusok, de fizikájuk napjainkig egyre bővült tapasztalatokban és elméletekben egyaránt. Megkísérlek egy

8 / 55

rövid áttekintést adni a felfedezésekről, és arról, hogy milyen helyzetképe alakult ki e sorok – a teljes megértéshez szükséges matematikában járatlan, és a témában nem elég mély tudással rendelkező írójának. Az atomi folyamatokban résztvevő rövid életű (10-6 és 10-14 másodperc) elemi részecskék tömegértékeik szerint csoportokra osztva és a legnagyobbaktól a kisebbek felé haladva a következők: hiperonok, barionok, mezonok, a három csoportot együtt hadronoknak nevezik, és a leptonok. Minden részecskének van megfelelő antirészecskéje is. A hadronok az erős, a leptonok a gyenge kölcsönhatásban játszanak fő szerepet (Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete, negyedik kiadás, 1998. 504-507. old.). A hadronok leválasztásához és megfigyeléséhez az erős kölcsönhatás miatt GeV-ban (109 eV-ban) mért energiára van szükség. Az elemi részecskékről és az atommagokról feltételezik, hogy azok tulajdonságait a még kisebb, de hosszú élettartamú részecskék, a kvarkok határozzák meg, amelyek az anyag végső létezési formái. Három különböző „színűnek” nevezett (az elnevezésnek semmi köze a hétköznapokban ismert színekhez) fajtája létezik és mindegyiknek van antikvarkja, tehát összesen hat kvarkrészecske létezik. A kvarkokat önállóan még nem sikerült megfigyelni, mert ahogyan a feltételezések szerint egy kvark-antikvark páros megjelenne, egy másik elemi részecskét lehet megfigyelni, amelynek a feltételezett színű kvark-antikvark páros alkotóeleme (Simonyi, 543. old.). A felsorolással azonban nincs vége az ismert vagy feltételezett elemi részecskéknek, mert nem soroltuk be a képbe például a már a huszadik század eleje óta ismert elektronokat, az elektron később felfedezett pozitív párját, a

pozitronokat, a három neutrínót stb. Az elmélet igyekezett keletkezésében követni ezt a hatalmas ismeretanyagot, létükre és mozgásukra elveket (például a szimmetria elvet) és megmaradási törvényeket megfogalmazni. Sokszor sikerült újabb részecskéket előrejelezni és később megtalálni, de a kísérletek más esetekben váratlan ellenmondásokat tártak fel, ami miatt új feltételezésekre volt szükség és az elméletet tovább kellett fejleszteni. Az elemi részecskék leírását Simonyi könyvéből vettem át, aki mérnöki pontossággal és rendezetten ismerteti az elmélet 1990-es állapotát. Hawking-Mlodinow könyvében az elméletnek továbbfejlesztett változatáról kapunk képet, bár nem található Simonyiéhoz hasonlóan részletes és rendszerezett összefoglalás. Az újabb változat felsorolásában új, korábban nem szereplő részecske nevek is előfordulnak, miközben más nevek hiányoznak. Részben közben újakat fedeztek fel, és/vagy az elméleti megközelítés változott? A fermionok az anyagi típusú elemi részecskék összefoglaló neve, így ebbe a csoportba beletartoznak a protonok és a neutronok is, amelyek az atommagok állandó összetevői. A bozonok kölcsönhatásokat közvetítő részecskék, a Higgs fizikusról elnevezett bozon önálló megjelenítésére a genfi részecske gyorsítóban folytatott kísérletek legutóbb a napi hírek témái voltak (2012. július). A barionokat és mezonokat a korábbi rendszerben elfoglalt helyük szerint említik a szerzők. „… Maxwell illetve Einstein egyesítette az elektromosság, a mágnesség és a fény elméletét, Az 1970-es években [a kvantumelmélet alapján] megalkották a standard modellt, az erős, a gyenge és az elektromágneses kölcsönhatás egyesített elméletét. Ezután született meg a húrelmélet és az M-elmélet, amelyekkel megpróbálták a negyedik kölcsönhatást, a gravitációt is beépíteni a rendszerbe” (197. old.). Az M-modellhez létre kellett hozni a szuperszimmetria elméletét, amely a korábbi szimmetria elméletnek „kifinomultabb fajtája”, és amelynek „egyik fontos alkalmazása értelmében az erőket közvetítő részecskék és az anyagi részecskék, illetve ennél fogva az erők és az anyag ugyanannak az éremnek a két oldalát jelentik” (137. old.). Nem érthető, hogy e megállapítás miben különbözik a relativitáselmélet azon tételétől, hogy a tömeg (az anyag) energiává alakulhat át és megfordítva. Erre a szerzők nem adnak magyarázatot, bár lehet, hogy a két formula mögött lényegi eltérések húzódnak meg. A szuperszimmetria feltételezése nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy a gravitációt egyesíteni lehessen a másik három kölcsönhatással, vagyis a szupergravitáció elméletének megalkotásához, az egyesített elmélet létrehozásához. A Hawking-Mlodinow páros azt próbálja elhitetni, hogy az általuk verbálisan ismertetett M-modell alkalmas alap e hatalmas ismeretanyag teljes és végső magyarázatára. Már az eddigiekben is láttuk azonban, hogy az elmélet hétköznapi nyelven, hasonlatokkal és képekkel való ismertetése súlyos ellenmondásokat tartalmaz, amelyek miatt bátran kifejezhetjük a modell, az elmélet ambíciói iránti kételyeinket. Valószínűségi függvények és több dimenziós modellek Tegyük fel a kérdést, hogy mi az oka, hogy ilyen kiváló, szakmájukban egészen kiemelkedő teljesítményt felmutató szerzők filozófiája ilyen ellenmondásos és hibás képet mutat? A szakmai elfogultság bizonyos mértékig természetes jelenség; a tárgy kutatásában, kísérleteiben és azok kiértékelésében, a szakmai vitákban való részvétel, egy meghatározott gondolati körben való elmélyedés okozhat szemléleti elfogultságot. Az elemi részecskék és a világegyetem kutatásában a szilárd testekkel a hétköznapi világban szerzett tapasztalatokhoz és ismeretekhez képest összehasonlíthatatlanul nagyobb szerepet kap a valószínűség

9 / 55

számítás és a matematikai statisztika. A valószínűség számítás a véletlen tömegjelenségekkel foglalkozik, az azokban rejlő törvényszerűségek megismerését szolgálja, és mint ilyent, széles területen alkalmazzák a természet és a társadalom kutatásában. A klasszikus fizikában a statisztikai alapon nyert törvényszerűségek éppen olyan szigorúan érvényesülnek a tömegmozgásokban, mint amilyen szigorúan érvényesülnek az egyedi esetekre is vonatkozó törvények. A fizika és a kémia számos jelenségét tudjuk megmagyarázni a statisztikai matematika eszközeivel. A kvantumelmélet kidolgozói és képviselői, Heisenberg és az u, n. koppenhágai iskola kétségeket támasztottak a jelenségek objektív megismerhetőségét illetően, azt hangsúlyozzák, hogy a hétköznapi jelenségek megértésére kialakult nyelv alkalmatlan a kutatási eredmények kifejezésére és az eredmények csak a vizsgált jelenség bekövetkezésének valószínűségét adják meg, és ezért fel kell hagyni a korábbi fizika racionális szemléletével, determinizmusával. Hawking és Mlodinow sajátosan egyfelől elfogadja, elméletük részének tekinti a determinizmust, de másfelől tagadja is azt. Az elemi részecskék fizikájában a jelenségek megismerhetősége elsősorban azért korlátozott, mert a kísérlet eszközei nagymértékben befolyásolják a vizsgálat eredményét, vagy ahogyan a szerzők fogalmazzák: „… valamely rendszer megfigyelése beavatkozást jelent a rendszer történetébe, vagyis a megfigyelés hatására meg kell változni a rendszerben a dolgok menetének” (97. old.). Ha például foton, proton vagy neutron segítségével vizsgálunk más atomokat vagy elemi részecskéket, akkor figyelembe kell vennünk, hogy a foton, proton vagy neutron maga is elemi részecske a vizsgált tárgyhoz vagy jelenséghez hasonlóan. Egy másik tipikus probléma a fénysugár vagy az elektronnyaláb interferenciájának vizsgálatánál lép fel, mint erre a szerzők többször hivatkoznak, amikor nem tudhatjuk, hogy két megfigyelés között hogyan megy végbe a folyamat. A klasszikus fizika azt feltételezi, hogy ha egy test az A-pontból a B-pont felé halad és nem hat rá valamilyen erő (például a gravitáció), akkor egyenes vonalú egyenletes mozgást fog végezni (Galilei tétele). A kvantummechanika e helyett azt feltételezi, hogy a részecske vagy részecskék (a görbült térben) az A és B pontot összekötő összes lehetséges útvonalat bejárja(ák) és minden útvonalhoz rendelhető egy a valószínűség mértékét meghatározó szám (lásd az alternatív történelmek című fejezetben, Richard P. Feynman elméletének ismertetését). „Fontos észrevennünk, – írják a szerzők – hogy a valószínűség a kvantumfizikában nem ugyanazt jelenti, mint a valószínűség a newtoni fizikában vagy a hétköznapi életben” (89. old.). Állításuk ellenőrzésére hasonlítsunk össze két valószínűség számítási esetet. A valószínűségi függvények egyik széles alkalmazási területe a demográfiai előrejelzés. Készítünk hosszú távú előrejelzéseket a lakosság létszámára, nemek, korcsoportok, megyék (területi egységek) bontásában, különböző gazdaságpolitikai intézkedések várható hatására stb.. De nyilvánvaló, hogy az egyes családok vagy személyek viselkedésére vonatkozó ilyen előrejelzéseknek semmi értelme, mert a demográfiai törvényszerűségek statisztikai jellegűek és csak az átlagra, a tendenciára érvényesek. Az elemi részecskékkel foglalkozó fizikusok olyan egységes szemléletű megoldásokat keresnek, amelyek egyaránt leírják az egyes részecskék (energia kvantumok) és a részecskék nagyszámú együtteseinek mozgását. A kutató fizikusok, amikor az elemi részecskék világával ismerkedtek és annak törvényszerűségeire keresték a választ, a kísérleti eredményeket szükségképpen a mindennapi tapasztalatokkal hasonlították össze és különböző felfogásban keresték az elméleti válaszokat. (Gondoljuk meg, hogy az elektron 10-27-én nagyságrendű és az elemi részecskék ennél csak

néhány nagyságrenddel nagyobbak, bár lehetnek köztük kisebbek is, mint például a kvarkok, amelyeket a fizikusok nem is szívesen neveznek részecskéknek). Azt a következtetést vonták le, hogy szakítani kell az eddigi szemlélettel és a tapasztalt bizonytalanságot nem csak a kutatás objektív nehézségeivel, hanem a folyamatok természetével kell magyarázni. „A kvantumelmélet koppenhágai értelmezése egy paradoxonnal kezdődik. Minden fizikai kísérletet, akár a mindennapi élet jelenségeire, akár az atomfizikára vonatkozik, a klasszikus fizika fogalmaival kell leírni. A klasszikus fizika e fogalmai alkotják azt a nyelvet, amelyen kutatásaink rendszerét megadjuk, és az eredményeket rögzítjük. … Ugyanekkor azonban e fogalmak alkalmazhatóságát a határozatlansági relációk korlátozzák”. … „A valószínűségi függvény két különböző elemnek a keveréke, részben tény, részben a tényre vonatkozó ismeretünk mértéke” (Heisenberg: a koppenhágai értelmezés. Lásd: Simonyi 446-447. old.). Önmagában ez az állítás még megállná a helyét, de a kvantumelmélet értelmezésében azt is jelenti, hogy a határvonal a tények és ismereteink között szükségképpen bizonytalan, szubjektív, a kutató elméleti felfogásától függ, tehát vonatkozik a teljes tényanyagra is. Állításukat kiterjesztik a klasszikus fizika törvényszerűségeire, csak ott a bizonytalanság mértékét tartják igen kicsinynek. A sajátjukat tekintik általános elméletnek, szerintük a klasszikus fizikai felfogásból csak a nyelv marad meg, mert nem helyettesíthető mással.

10 / 55

Einstein kemény vitákban szállt szembe a fizikai valóság megismerhetősége iránt támasztott kétségekkel7 és kitartott álláspontja mellett akkor is, amikor a kvantummechanika vált a fizikusok között széles körben elfogadott elméletté, mert több olyan jelenségnek is magyarázatát tudta adni, amire még nem találtak más elméleti magyarázatot. „Az előzőekben részletesen foglalkoztunk – írja Simonyi Károly – a kvantummechanika filozófiai hátterével – értelmezésével, annak jelenig nem teljesen tisztázott problematikájával. Ugyanakkor tudjuk, hogy a kvantummechanika a fizikus mindennapos munkaeszköze, amelyben tökéletesen megbízik, legalább annyira, mint a mérnök a klasszikus mechanikában, vagy a maxwelli elektrodinamikában” (Simonyi, 465. old.). Így azután a kvantumelmélet képviselői Einstein relativitás elméletét a klasszikus fizika betetőzőjének tekintik, és a modern fizika útját az „új” filozófiai felfogással kapcsolják össze. Einstein nem maradt egyedül a vitában. Erwin Schrödinger, a hullámmechanika kidolgozója, más alapon, de szintén a kvantummechanikai felfogás bírálóihoz csatlakozott. „… Einsteinnel egyetértésben nem akarta tudomásul venni, hogy a jelenségek régi kauzális tér-idő kapcsolatokon alapuló leírása még jövőbeli reményként sem tartható fenn tovább”. „Kedvemet szegte – írta – szinte taszított a transzcendentális algebra minden szemléltetést lehetetlenné tevő bonyolult módszere” (Simonyi, 446. old.). A kvantummechanika kidolgozása után, az évszázad második felében a kvantumelmélet hívei az elemi részecskék kutatása során nyert ismereteknek a világegyetemre való kiterjesztésére törekedtek. Érthető, hogy keresik a megoldást annak a kettősségnek a felszámolására, amely szerint a kvantumelmélet mai tudásunk szerint jól válaszolja meg az elemi részecskék fizikájában tapasztalt jelenségeket, míg az általános relativitás elmélete jól vizsgázik a világegyetem kutatásában. Simonyi Károly 1998-ban írt könyvében tárgyilagosan megállapítja, hogy „… a Világegyetem egészére vonatkozóan mind ez ideig az általános relativitáselmélet az egyetlen következetesen végigszámolható elmélet” (Simonyi, 468. old.). A két elmélet feltevései és az általuk használt matematika azonban nem egyeztethető össze egymással. A kvantumelmélet hívei tehát rávetették magukat egy általánosnak vagy „Az Úristen nem kockázik” – hangzott el ajkairól számtalanszor a vita hevében. (Werner Heisenberg: A rész és az egész, beszélgetések az atomfizikáról. Gondolat 1975 és 1978. 114. és 115. old.)

egyesítettnek nevezett térelmélet kidolgozására, és több a továbblépés útját kereső modell született e törekvés útján (pl. a húr-elmélet). Hawking és Mlodinow munkássága is ebben az irányban hozott tudományos eredményeket, és az általuk képviselt M-modell állítólag megoldja az egyesítés problémáját. „Az M-elmélet szerint a téridőnek tíz térbeli és egy időbeli dimenziója van” – állítják. Az elgondolás szerint a térbeli dimenziókból hét olyan szorosan felcsavarodik (? MT), hogy észre sem vesszük őket, ami azt az illúziót kelti bennünk, mintha minden, ami létezne, az általunk jól ismert három dimenzióban létezne”. … „Nullától tízig minden számhoz hozzárendelhetjük annak a kvantummechanikai valószínűségi amplitúdóját, hogy éppen annyi a nagy térbeli dimenziók száma”. … „Amíg tehát nem pontosan nulla annak a valószínűsége, hogy a nagy térbeli dimenziók száma három, addig nem számít, mennyire kicsi ez a valószínűség a más nagyszámú nagy térbeli dimenziók valószínűségi amplitúdójához képest” (168-169. old.) Nem kétséges, hogy a matematikai eszköztárból létre lehet hozni ilyen ellenmondástól mentes, tehát matematikailag logikusnak tekinthető modelleket, de hogyan tehetők alkalmassá a fizikai valóság kifejezésére? Amikor Einstein a három térbeli dimenziót és az időt négydimenziós görbült téridő modellben egyesítette, akkor ezzel a kutatást közelebb vitte a valóság megismeréséhez. Nehéz azonban elképzelni, hogyan lehetne a tizenegy dimenziós modellt a szerzők által írt ismertetésnél alkalmasabbá tenni a valóság megismerésére és megértésére. Ha a kvantummechanika modelljétől8 Schrödingernek elment a kedve, akkor mit szóljunk a tizenegy dimenziós érthetetlen és értelmezhetetlen M-modellhez? A dialektikus materializmus a teret és az időt az anyag létformáinak tekinti. Minden anyagi mozgás, legyen szó elemi részecskékről vagy csillag milliárdok galaktikáiról, térben és időben megy végbe, a téridő és az anyag (energia) csak együtt létezik. Az általános relativitás elmélete, a négydimenziós tér-idő modell konkrét formát adott ennek a felfogásnak, amit lehet, hogy valamikor túlhalad egy még újabb fejlettebb téridő elmélet, az Mmodellről megismertek illetve amennyit megértettünk belőle, egyelőre nem látszik biztató továbblépésnek. A több univerzum létezhetőségének feltételezése szemben áll a téridő modellel, mert az határtalan, tehát nem enged meg egy ilyen tág felfogást, e felfogásban az azon kívüli létezés sem térben sem időben nem értelmezhető. A tudomány feltárta, hogy a világegyetemben galaktikák milliárdjai léteznek, míg a szilárdnak ismert anyagok rendkívül kicsiny részecskék milliárdjaiból különböző erők hatására jönnek létre és épülnek fel. A fizikusok azon csoportjaival értek egyet, akik feladatukat úgy fogják fel, hogy feladatuk ennek a mi létező és egyszerre határtalanul nagy és kicsiny világunknak a mozgástörvényeit feltárni.

11 / 55

Számos fizikus téves filozófiai állásfoglalásának van egy másik, és még súlyosabb oka. A fizikusok is emberek, ők sem tértől és időtől függetlenül élnek, rendszerint jól be vannak ágyazódva az adott társadalmi rendszerbe, még akkor is, ha az adott rendszer sok elemére igen kritikusan tekintenek. Erről különösen Heisenberg önéletrajzi jellegű visszaemlékezései 9 árulkodnak, amelyekben visszaadja azt a széles gondolati kört, amely a szakmai vitákat követő kötetlen beszélgetéseket jellemezte. A szerzőpáros is elismeri, hogy a kvantummechanika standard modellje nem „gazdaságos”, nem „elegáns” (65. oldal). 9 W. Heisenberg i. m.

Heisenberg leírja a berlini egyetemen 1924-ben tartott előadása után folytatott beszélgetését Einsteinnel, aki mélyebben meg akarta ismerni álláspontját az atomfizika kérdéseiben. A beszélgetés egyik témája volt szabad-e pusztán a megfigyelhető jelenségekre korlátozni az elméletet és ennek kapcsán Ernst Mach filozófiájának értelmezése is. 1927-ben a Solvay konferencia egyik estéjén a fiatal fizikusok egy csoportja a természettudomány és a vallás viszonyáról beszélgettek, amelynek során többen azon az állásponton voltak, hogy a komplementaritás10 elve, amely nagy szerepet játszik a kvantummechanika értelmezésében, változást visz az egzakt tudományok és a vallás viszonyába is. Heisenberg könyvében később is visszatér a vallás kérdéséről folytatott beszélgetésekre, amelyből nyilvánvaló, hogy a személyes isten és a tételes vallások távol állnak tőle, de a vallások tanításának értékeit és etikáját valamiképpen fontosnak tartja. A beszélgetésekből úgy tűnik, hogy a vele együtt dolgozó fizikusok egy jó része is küzd ezzel a problémával. Egy másik beszélgetésben Heisenberg a kvantummechanika bizonytalansági elvének a biológiára való kiterjesztése, tulajdonképpen a tudományok egészére való kiterjesztése mellett érvelt. Vita téma volt Kant filozófiai nézeteinek és a kvantumelméleti felfogásnak a viszonya is, és Heisenberg többször érvelt Platón és a görög valamint a távol-keleti filozófusok nézeteit felhasználva. Ha áttekintjük a beszélgetések témáit, abból nyilvánvaló, hogy Hegel és a dialektika, a dialektikus materializmus nem élő eleme e fizikusok filozófiai gondolatainak. És itt utalnék Niels Bohr egy hivatkozott megállapítására, amellyel, ha a tudósok és általában az értelmiség nagy többségére vonatkoztatjuk, egyetértek, és amely szerint „… hiába törekszik az individuum a lehető legteljesebb függetlenségre, nem szabadulhat az uralkodó szellemi rendszerek befolyásától – akár tudatosan akár nem” (Heisenberg, 128. old.). Az eddigiekben több oldalról körüljártuk a könyvben kifejtett nézeteket, sok és mély ellenmondást találtunk bennük. Nehéz kimondani, hogy a kvantumfizikai iskola filozófiai gondolkodásmódja hibás, mégis erre a következtetésre jutottunk. Ha tehát végső ítéletet kell mondani a könyvről, akkor azt nem ajánlhatjuk az olvasónak. A pozitívum – az elméleti fizika vitáinak és mai állapotának tárgyi része – hamis filozófiába ágyazva jelenik meg a könyvben. Annak, aki ismeri a kor fizikáját kevés újat ad, szükségképpen félrevezeti azonban azt az olvasót, aki ebből akar e tárggyal megismerkedni és nem rendelkezik alapos filozófiai ismeretekkel sem. A könyv beilleszkedik korunk azon irányzataiba, amelyek a tudomány vívmányait hamis filozófiai-politikai nézetek igazolására akarják felhasználni. Azt a pozitívumot, hogy következetesen elhatárolódik a vallási világnézetektől lerontja a könyv eklektikus, részben szubjektív idealista, részben agnosztikus szemlélete. A téma tanulmányozásának azonban van egy nagyon fontos filozófiai tanulsága. Igazolódik a dialektikus materializmus azon tétele, hogy a világ egysége anyagiságában van, anyagi létéből következik. Az anyag azonban nem úgy képzelendő el, ahogy hétköznapi világunkban tapasztaljuk. Az anyag egyre tovább bontható részecskékből (energia kvantumokból, hullámokból és mezőkből) áll és a részecskék között meglevő ellentétekből eredő szakadatlan mozgásban van. A föld forog a nap körül és a naprendszerrel együtt mozog a világegyetemen belül, és egyre több tapasztalat mutatja, hogy a földrajzi viszonyok és a klíma is változik részben a föld belsejében végbemenő folyamatok, részben az emberi beavatkozás következtében. Minden, ami szilárd, az atomoktól a naprendszerekig és a galaktikákig, a szervetlen és a szerves anyagok, az élők és a társadalom, mind az anyag belsejében rejlő ellentétes mozgások időleges egyensúlyának köszönhetik viszonylagos állandóságukat. Az anyag alapvető tulajdonsága a mozgás, az anyag időlegesen változatlan megjelenési formáinak belsejében is a részecskék állandó mozgásban vannak. A mozgás formái és sajátos törvényszerűségei az anyag szervezettségének különböző fokától függnek. 2012. szeptember – december. Morva Tamás

12 / 55

13 / 55

Hétköznapjaink A gyengébbek kedvéért K. Pál nyugdíjas tanár A demokrácia

„A gyengébbek kedvéért”

Még az 1950-es évek elején is idősebb tanáraink szokása volt, hogy az óra utolsó 5-10 percében röviden és bizonyos mértékig leegyszerűsítve elismételték a tananyag legfontosabb részét a „gyengébbek kedvéért”, hogy azok, akikről feltételezni lehet, hogy az összetettebb magyarázatot nem tudják megérteni, legalább egy bizonyos minimumot megértsenek . Egyre inkább az a benyomásom, hogy ehhez a gyakorlathoz vissza kell térni a „gyengébbek kedvéért”, mert sokan az alapvető fogalmakat sem értik pontosan. Ezért kezdünk el sorozatot a Hétköznapok rovatban a fenti címen.

Demokrácia Több barátom, akiket liberálisnak tartanak vagy annak érzik magukat, már többször unszoltak, hogy menjek velük tüntetni és megvédeni a demokráciát. Talán többen nem is értették, hogy miért maradtam otthon. Pedig a válasz egyszerű, mert nem lehet megvédeni azt, ami most és nálunk nem is létezik, ma Magyarországon nincs demokrácia, és ezért nem is lehet megvédeni. A demokrácia néphatalmat jelent vagy legalább a nép többségének a hatalmát. Ezt nem szabad összetéveszteni a többpártrendszerű parlamentáris kormányzással. Ilyen kormányzati rendszer lehet demokratikus, de nem feltétlenül az. Olyan demokrácia nincs, ahol a nép megfosztja magát létezésének alapvető feltételeitől, ahol magát munkanélkülivé, hajléktalanná, rongyossá és koldussá teszi. Nálunk nem megvédeni, hanem megteremteni kell a demokráciát. Erről tényleg érdemes lenne beszélgetést kezdeni. Pali bácsi K. Pál nyugdíjas tanár

14 / 55

Hírek Meghívó irodalmi estre Gyimesi László készülő vesreskönyve kapcsán Payer Imre József Attila díjas EZ EGY MÁSIK FOLYÓ

Kedves Barátaim, Ismerőseim!

FEBRÁR 7-ÉN, CSÜTÖRTÖKÖN 19.00 ÓRAKOR A PINCESZÍNBEN (IX. ker, Mátyás u. 7.) Payer Imre József Attila díjas költő vendége leszek. Az önálló est címe és mottója (készülő új verseskönyvem kapcsán): „ EZ EGY MÁSIK FOLYÓ”. Kérlek Benneteket, tiszteljétek meg a találkozót jelenlétetekkel! (A Pinceszín nem tévesztendő össze a Pinceszínházzal, a Mátyás utca is a Ráday utcából nyílik ugyan, de mintegy kétszáz méterrel „beljebb”.)

Barátsággal:

Gyimesi László

MEGHÍVÓ - Artner Annamária: Az Európai Unió és a válság. Haladó Erők Fóruma A vízgazdálkodási, mezőgazdasági és energetikai előadássorozat harmadik rendezvénye.

Haladó Erők Fóruma

Alapítva 1990-ben

M EGHÍVÓ

A Haladó Erők Fóruma meghívja Önt

A vízgazdálkodási, mezőgazdasági és energetikai előadássorozat keretében az ötödik évad (2012-2013) harmadik rendezvényére.

15 / 55

A konferencia időpontja: 2013. február 12. 16 óra.

Előadó: Artner Annamária közgazdász, az MTA KRTK Világgazdasági Intézet főmunkatársa.

Az előadás címe: Az Európai Unió és a válság. . Az Európai Uniót a globális tőkeértékesülés érdekei hozták létre. A globális tőkerendszer elengedhetetlen velejárója a hierarchia. Ennek révén az erősebb, versenyképesebb tőkék a gyengébb vállalatoktól, régióktól, és természetesen elsősorban a munkavállalóktól értéktöbbletet vonnak el. Az eurózóna erre a spontán piaci értékelszívásra kiváló terepet szolgáltatott. A gyengébb országokban az infláció természetszerűleg nagyobb, így számukra az euró elkerülhetetlenül felülértékeltté vált. Mindezek tették lehetővé, hogy náluk alakuljanak ki eszközbuborékok, és ennek következtében állt elő a hitelválság. A gyengébb országok nem okai, hanem áldozatai a válságnak.

A konferencia helye: A Villányi úti Konferenciaközpont, Budapest, Villányi út 11-13., 316-317-es terem.

Minden érdeklődőt tisztelettel várunk!

Budapest, 2013. január 12. A Haladó Erők Fóruma megbízásából

Nagy Richárd szervező A HEF e-mail címe: [email protected]

M E G H Í V Ó a Fáklya Klub vitadélutánjára: A médiahelyzet Fáklya Klub szervezői Előadó: Lakatos Ernő

MEGHÍVÓ

A Május Elseje Társaság Fáklya klubja 2013. február 26-án, kedden 16 órakor tartja következő vitadélutánját.

Téma: A médiahelyzet Bevezető előadást tart: Lakatos Ernő.

16 / 55

Hely: Budapest, II. Zsigmond tér 8. I. em. (kapucsengő 14.)

A vitadélutánra - érdeklődő ismerőseivel együtt – tisztelettel meghívjuk.

A Fáklya klub szervezői nevében: Dr. Tóth Miklós

Három meghívó Gyimesi László - kulturális rendezvényekre

A Csepeli Olvasó Munkás Klub meghívja Önt február 12-én 16.00 órára Baranyi Ferenc Kossuth díjas költő, műfordító estjére, amelynek központi témája az új Dante fordítás lesz (Pokol). Házigazda: Lengyel Géza. Közreműködik: Kassai Franciska. (A Klub a Csepeli Munkásotthonban működik.)

Február 13-án, szerdán 18.00 órakor a Csillaghegyi Csillagdélutánok keretében tartjuk a CSILLAGHEGYI ÍRÓFARSANGOT! Minden eddigi vendéget várunk egy nyitott felolvasás keretében, természetesen új érdeklődők is jöhetnek. Vidám – és a Bálint napra való tekintettel – szerelmes, pajkos műveket szeretnénk hallani. Nem baj, ha némi itókát vagy harapnivalót hoztok magatokkal, de a büfé teljes kapacitással rendelkezésünkre áll. A rendezvény előtt, 17.30 órai kezdettel Rák Béla karikatúra-kiállítását nyitjuk meg!

Február 26-án, kedden az írószövetség könyvtárában (Budapest, VI. ker. Bajza u. 18.) 17.00 órakor kezdődik Szeitz János Kitaszítottak című könyvének bemutatója. A kötetet Gyimesi László mutatja be, a szerzőt Szepes Erika méltatja, közreműködik Kovács István színművész.

Meghívó A paksi atomerőmű célzott biztonsági felülvizsgálata c. előadására Horváth Miklós villamosmérnök A Haladó Erők Fóruma szervezésében

Meghívó

A Haladó Erők Fóruma meghívja Önt a vízgazdálkodási, mezőgazdasági és energetikai előadássorozat keretében az ötödik évad (2012-2013) negyedik rendezvényére.

A konferencia időpontja: 2013. március 12. 16 óra

Előadó: Horváth Miklós villamosmérnök, az MVM Nukleáris Alapú Termelési Osztály vezetője

17 / 55

Az előadás címe: A paksi atomerőmű célzott biztonsági felülvizsgálata . Az előadásban alapvetően a fukusimai balesetet követő biztonsági felülvizsgálatok és biztonságnövelő intézkedések kerülnek bemutatásra. Áttekintjük azt, hogy a biztonsági felülvizsgálat milyen módszerrel milyen eredményre vezetett, illetve milyen további biztonságnövelési lehetőségek kerültek feltárásra. Az előadás során lehetőség nyílik más aktuális témák bemutatására is, mint például a Paksi Atomerőmű üzemidő hosszabbítási tevékenységének helyzete, vagy a bővítéssel kapcsolatos jelenlegi információk.

A konferencia helye: A Villányi úti Konferencia Központ Budapest, Villányi út 11-13., 316-317-es terem

Minden érdeklődőt tisztelettel várunk!

Budapest, 2013. február 28.

A Haladó Erők Fóruma Megbízásából Nagy Richárd szervező

A Haladó Erők Fórumának e-mail címe: [email protected]

****

Ukrajna ateistái létrehozták saját folyóiratukat, az első számot 2013. február 27-én mutatták be Kijevben egy ateista kerekasztal megbeszélésen. Szerkesztőség

Ukrajna ateistái létrehozták saját folyóiratukat --Ukrajna ateistái létrehozták saját folyóiratukat, az első számot 2013. február 27-én mutatták be Kijevben egy ateista kerekasztal megbeszélésen.

Ukrajna ateistái létrehozták saját folyóiratukat, az első számot 2013. február 27-én mutatták be Kijevben egy ateista kerekasztal megbeszélésen. Szerkesztőség

Felhívás szervezők 2013. 03. 08-án, pénteken 18:00 órától a MIKSZ - Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete is gyertyagyújtással egybekötött csöndes megemlékezést szervez, a 2013. 03. 05-én, kedden meghalt Hugó Chávez, a Venezuelai Bolivári Köztársaság elnöke emlékére.

Kedves Barátaink!

18 / 55

2013. 03. 08-án, pénteken 18:00 órától a MIKSZ - Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete is gyertyagyújtással egybekötött csöndes megemlékezést szervez, a 2013. 03. 05-én, kedden meghalt Hugó Chávez, a Venezuelai Bolivári Köztársaság elnöke emlékére. Elsősorban várjuk azokat, akik a 06-ai, vagy a 07-ei gyertyagyújtásokra nem tudnak elmenni, de reméljük minél többen össze tudunk gyűlni, azok közül, akik tisztelettel emlékeznek a napokban meghalt Hősre, Hugó Cháveze. Helyszín: Venezuela Bolivári Köztársaság Nagykövetsége - Budapest Cím: 1051 Budapest, József Nádor tér 5-6. Ügyvezető-Testület

HÁROM KULTURÁLIS HÍR Nagy Lajos Társaság - Madár János költő, szerkesztő irodalmi estje - Stramszky Márta képei a Duna Galéria kiállításain - Egy tanár regöséneke címmel Lengyel Géza kötetbemutató irodalmi estje

HÁROM KULTURÁLIS HÍR 1.

Március 13-án, szerdán 18.00 órakor a Csillaghegyi Közösségi Házban Madár János költő, szerkesztő lesz Gyimesi László vendége.

2. Stramszky Márta képei a Duna Galéria kiállításain! A Budapest IX. kerületi központi galériában (Liliom u. 48.) február 24-től bemutató darabok láthatók, a West End City Center irodaházában (Budapest VI. ker. Váci út 1-3.) hétfőtől szombatig 9-18 óra között nagyobb kollekció tekinthető meg.(Itt vásárolni is lehet.) Gazdag anyag került fel február 28-án a galéria honlapjára (www.galeriainfo.hu).

3. Március 27-én, szerdán 17.30 órakor az Erzsébetvárosi Közösségi Házban (VII. Wesselényi u. 17.) Egy tanár regöséneke címmel Lengyel Géza kötetbemutató irodalmi estjére kerül sor.

AZ ÚJ PÁPA POLITIKAI PORTRÉJA Átvétel A várható vatikáni politika

AZ ÚJ PÁPA POLITIKAI PORTRÉJA http://transform.hu/index.php/elemzesek/elemzesek-kulfold/155-a-szegenyek-elleni-haboruban-ferenc-papa-a-rossz-oldalon-all ... „Ha ételt adok a szegényeknek, szentnek neveznek – ha

megkérdezem, hogy miért szegények, akkor kommunistának.”

Költészet Napi versesköteteinek bemutatója A HUNGAROVOX KIADÓ ÉS A RÁTKAI MÁRTON KLUB Botz Domonkos, Varga Rudolf és Szarka István kötetei

MEGHÍVÓ A Hungarovox Kiadó és a Rátkai Márton Klub

19 / 55

tisztelettel és szeretettel meghívja Önt, kedves Hozzátartozóit és Barátait Költészet Napi versesköteteinek bemutatójára BOTZ DOMONKOS Elengedett kézzel VARGA RUDOLF Varga Veron rokkája SZArkA ISTVÁN Gyere A köteteket ismerteti: GYIMESI LÁSZLÓ író, költő KAISER LÁSZLÓ költő, író, a Hungarovox Kiadó vezetője Helyszín: Rátkai Márton Klub Budapest VI., Városligeti fasor 38. Időpont: 2013. április 11. (csütörtök) 18 óra

Meghívók Óbudai Kulturális Központ Gyimesi László: Az ember, aki lejött a hegyről Kántás Balázs

15 fős rendőrőrs Szerkesztő Az ATV híre kommentárral

Az ATV híreiből tudtuk meg: A néhány éve városi rangra emelkedett I-g 15 fős rendőrőrsöt kapott. Kommentárunk: Az erdőktől övezett kertes városban jelentősen emelkedni fog a közlekedési szabálytalanságok miatt kiszabott pénzbírságok és büntetések száma.

Napelemes kisvasút indul átvett anyag A fejlesztők Vilinek keresztelték a forradalmian új járművet, amely tökéletesen környezetbarát, zéró kibocsátású, mivel napelemek szolgáltatják a mozgásához szükséges energiát. Vili az eddigi teszteken jól teljesített, így most már minden akadály elhárult, hogy forgalomba álljon - olvasható az Indóház Magazin híre a Királyréti Erdei Vasút Facebook oldalán.

A fejlesztők Vilinek keresztelték a forradalmian új járművet, amely tökéletesen környezetbarát, zéró kibocsátású, mivel napelemek

20 / 55

szolgáltatják a mozgásához szükséges energiát. Vili az eddigi teszteken jól teljesített, így most már minden akadály elhárult, hogy forgalomba álljon - olvasható az Indóház Magazin híre a Királyréti Erdei Vasút Facebook-oldalán.

< A a napelemes motorkocsi a Királyrét–Kismaros vonalon jár majd, és hála a forradalmi megoldásnak, nem szennyezi majd füsttel a környezetet, ahogyan elektromos vezetékek építésével sem kell elcsúfítani az erdőt, hogy közlekedni tudjon. A jármű a nagyközönség számára 2013. május 4-én, a Királyréti Erdei Vasút Kisvasúti Napján mutatkozik be. Ha elmentek, ti is felülhettek majd Vilire. Forrás: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/napelemes-motorvonat-a-kiralyreti-kisvasuton/

21 / 55

Meghívó - FÖLDKÉRDÉS ÉS PARASZTMOZGALMAK LATIN-AMERIKÁBAN HARDY MÁRTON újságíró a Latin-Amerika Társaság és Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete társszervezésében

MEGHÍVÓ

A Marx Károly Társaság központi fórumán, a Latin-Amerika Társaság és Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete társszervezésében (Budapest II. ker. Zsigmond tér 8., a Margit hídtól a 2. buszmegálló, kapucsengő: 14)

2013. április 19-én, pénteken 16 órakor

HARDY MÁRTON újságíró

FÖLDKÉRDÉS ÉS PARASZTMOZGALMAK LATIN-AMERIKÁBAN (7 hónap tapasztalat Paraguayban) címmel tart bevezető előadást

Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Kérjük, értesítsétek tagtársainkat, hívjatok másokat is!

Vezetőség

22 / 55

Művészet PROTESTÁNS VERSEK Rigó Béla A szanki százévesnek, Apokalipszis, Szilády Áron testamentuma

Rigó Béla: PROTESTÁNS VERSEK A reformáció személyes családi ünnepem. Valamennyi beazonosítható ősöm református volt. (Ez egyúttal azt is jelenti, hogy történetesen magyarok voltak.) Mindkét nagyapám református papnak tanulva tört ki a paraszti sorból. Az egyik a szanki parókián szolgált le 19 évet, a másik a szlavóniai Szentlászlóban és Kórógyon volt segédlelkész. Egy-egy versem hozzájuk kapcsolódik. A harmadik hőse Szilády Áron, jeles tudós-akadémikus, turkológus, szerkesztő. Ugyanakkor kiskunhalasi lelkész, a város országgyűlési képviselője, aki élete főművének a halasi gimnáziumot tartotta. Ennek érdekében bonyolódott perekbe, került konfliktusba a fukar, rövidlátó városatyákkal, szállt szembe egyházi fölötteseivel. A megverselt történet egyik élő tanújával még diákkoromban találkozhattam. Számomra mindmáig a protestáns szellem legplasztikusabb megnyilvánulása, a népből jött értelmiségi elkötelezettségének példabeszéde maradt.

A szanki százévesnek Nekem ez volt a templom. - Hadd menjek, Istenem… - szólt benn a Titanik-ének. Süllyedt velünk az ország. Nagynéném kisfiával a téglagyár gödörbe… Nagyapám is magára húzta homok palástját. Fájdalmak útjain járt, ínségbe, börtönökbe verődött szét családunk.

Perlőivel perelni jött a templomba egyre nagyanyám, holt fiát is visszaperelte volna. Apám helyett cipelt el engem, mellette ültem mindig az első sorban. Semmit sem értve dörgő igékből, énekekből, vártam az igazságra.

23 / 55

Nekem ez volt a templom, nagyanyám háza, míg egy aszályos régi nyáron sirattam őt nyakigláb kamaszként ferdeszájú sírgödrébe lenézve. Közben Ván Béni bácsi helyretéve az elhunyt emlékét rázendített kedves közös dalukra: - Hadd menjek, Istenem…, ha léket kapott az élet mindig feléd, elébed! A lélek majd feléled. (Vagy csak elég.)

A lászlai templomra kente fekete mocskát a halál. Nagyapám jár ott éjjelente, kivert kutyáknak prédikál.

Nagyapám, Gyökemati Sándor halotti zsoltárt énekel. Hörög a vén komondor kántor egyenesen az égre fel.

Az isten házán rossz a padlás. Holdlámpással benéz az Úr, számlálja népét. Nem maradt más, ki őt dicsérné – magyarul.

Vonít a kántus fel az égig. Dörög a menny rá: – Kik ezek? Szakadjon rájuk ez a régi csillagpoloskás mennyezet!

A részeg pap! Lám, újra gajdol. Az árokpartról visszatért. Ott virradt rá egykor a hajnal, derengve lepte be a dér,

24 / 55

s a hívő nyáj hiába várta… Késtél, fiam! Már nincs hadunk. Holtak, kutyák maradtak hátra, hát nékik mondd: feltámadunk!

– Ámen, Uram! Kutyák és holtak. Nem is lesz más itt egyhamar… Láncukon több nyelven csaholtak, most, hogy kiverték, mind magyar.

Apokalipszis

Bocsáss meg, ittam! Mit tehettem? Sebem régi, de gennye friss. Földem eladták, és felettem felosztották a mennyet is.

Nem ember voltam, kicsi ország. úgy vágtak a határok át, ahogy ízekre darabolták a köszvényes Monarchiát.

Két lányomat kétfele lökték. Hasában anyja vitte el a kisebbiket… Mindörökké ámen… Azóta inni kell!

Hiszen itt áldásoddal lőnek ma is Terád! Szent ez a hely: Úrasztalunk. Eszünk Belőled, véreddel telik a kehely.

De lesz Igéd az embereknek? Jövel, Szentlélek… Hát mikor? Uram, ma Téged sem szeretnek. Csak a kenyér kell. És a bor.

25 / 55

Hullik, szökik, felejt a néped. Nincs nyájad, aklod. Nincs tovább. Szentlászlóban dicsérni Téged nem maradt más, csak a kutyák.

Az Írás lapjai betelnek: por és homu… A hold kerek. Hallod, hogy hozzád énekelnek? Tisztábban, mint az emberek.

Szilády Áron testamentuma

Az Öregszőlőktől jött ránk a vihar. Haragod alatt hajlongott a nádas. Villámlottál, hogy a szívünkbe láthass, mert sötét lett hamar,

és láthatatlan lett megint igéd. Már csak a szomjas imákkal fakasztott esőt hallgatták a szikkadt parasztok: - Lám, megnyílott az ég! -

Most innák szavad, akár a mély homok. Fogadkoznak, látod, hisznek ezentúl nekem is, hiszen velem Te üzentél. Akkor fellobogott

egy villám, s ráült körben a sok riadt apostolfejre, amíg a kredencre robajjal rádőlt a banyakemence. Várták, mikor szakad

rájuk a ház, az ég. Szemükbe fagyott a rémület, s hogy szólni tudtam végre, Neked feleltem, felnézve az égre: - Uram, nem ott vagyok!

Tiéd lettem, tudom, de enyém a nyáj!

26 / 55

Míg élek, addig én vagyok a pásztor! Csak engem sújthatsz mindig, valahányszor lesújtanod muszáj!

Majd intettem nekik, mára nincs tovább, és megmutattam, ajtóm fényre tárván, már nap ragyog és békítő szivárvány... nagy, boldog pocsolyák.

De könyveim hiába kérlelem azóta is, mint azon a hosszú esten, hogy üzeneted titkát hol keressem. Mit tervezel velem?

S perellek - huszonkét nyelven egymagam -, gyanakvó villámmal miért kerestél? Hát tudd meg, szolgád több immár a testnél! Nem ott vagyok, Uram!

Perlőimmel én magam pereltem. S kiverem a tatár fejekből, meglásd a homok hitet, ingovány gyanakvást! Már nő a kertem.

Te nem vetettél, a szíved fukar, csupán lándzsád a tar homokba vágtad. Lombosra nyestük, de a koponyáknak nyers öble még ugar.

Mert tudni szép. De szebb. mikor kezem sokszázados görcsöt görbít a padoknak, hol a néma betűk szóvá tapadnak, és szól az értelem.

Itt maradok - nincs innen több utam befalazva és alapnak mélyre ásva a kételkedésbe és a tudásba örökre már, Uram!

27 / 55

Kortársam története (IV. fejezet folytatás) Szász Benjámin Otthoni hétköznapok Apám családunk történetével foglalkozik

Kortársam története

IV. fejezet Otthoni hétköznapok Apám családunk történetével foglalkozik

Körülbelül ötéves koromtól az iskoláskor kezdetéig az otthoni beszélgetések vissza-visszatérő témája szüleim között a család történetének egy-egy részlete volt. A szülők, nagyszülők rokoni kapcsolatainak alakulása, egyáltalán annak a megállapítása, hogy ki kinek a rokona, és, hogy milyen szálak fűzik össze a rokon családokat. Ezt én már akkor a mi esetünkben teljesen természetesnek találtam, hiszen Apám és Anyám házassága révén olyan családok kerültek rokonságba, akik azelőtt egymás létezéséről sem tudtak, akiket térben száz kilométerek választottak el egymástól, akik otthon más-más anyanyelven beszéltek, akik előző nemzedékei más és más társadalmi rétegből származtak, és akiknek az anyagi helyzete és vallása sem volt azonos. Aki az előző fejezeteket elolvasta, az ezekről a tényekről már kapott annyi minimális információt, amennyit néhány oldalon és a gyermekkor kapcsán lehetett. Ezt a helyzetet még bonyolította az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése, pontosabban szétverése, ami éppen szüleim életében ment végbe. 1920 után ezt a magyar földbirtokos osztály és annak hatalmi képviselői igyekeztek és ma is igyekeznek magyar nemzeti tragédiaként feltüntetni, pedig a helyzet sokkal ellentmondásosabb volt. Mindenki, aki élt akkor, és már tudott valamit magáról, emlékszik a Horthy-korszak félig igaz és félig hamis jelszavaira, illuzórikus vágyaira, a múltba vetített eszményeire. Idézek néhányat közülük. Már az elemi iskola első osztályában belénk sulykolták:

„Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország mennyország!”

Való igaz, hogy Csonka Magyarország nem volt teljes értékű, életképes gazdasági egység, azaz ép ország, de ilyen értelemben sem Ausztria, sem Románia, sem Csehszlovákia és a Monarchia egyetlen utódállama sem volt az. A mondat első fele pedig színtiszta hazugság, mert a nagy, egész Magyarországot mindennek lehetett nevezni, csak mennyországnak nem. Akik ezt állították, saját hazugságaikat hitték el. Aki ismerte Ady vagy Mikszáth műveit, tudhattak és tudtak a tömeges kivándorlásról, a morbus hungaricusról stb. „A föld nem tud futni, csak a földnek népe, s ezer Kinizsi sem térülhet elébe”, írta Ady Endre. Ráadásul nem csak „nagy Magyarország” nem volt mennyország, de az egész Monarchia sem. Ez a nagy Magyarország 1687 után az ún. osztrák vagy Habsburgbirodalmon kívül, attól függetlenül sohasem létezett, csak annak gazdasági részeként, azon belül pedig, mai fogalmakat használva, igen korlátozott autonómiával rendelkezett. Az európai környezet makacsul nem akarta elismerni az Ausztriától független „nagy Magyarország” létezését, és még 1867 után, amikor a Habsburg-ház és az osztrák uralkodó osztályok kénytelen-kelletlen elismerték, és tudomásul vették a dualista osztrák-magyar államformát, szavakban gyakran csak Ausztriának emlegették. Ausztria a Monarchia szétesése után egy lett a kis európai államok közül, nem több, mint Magyarország. Épp ezért hiú ábránd, naivitás volt azt képzelni, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia magyar része visszaállítható az osztrák rész nélkül, ahogy az osztrák rész sem lett volna visszaállítható a magyar nélkül. Ez utóbbit azonban már senki sem akarta. A Monarchia politikai és gazdasági vezető körei vagy csak bizonyos vezető körei tudtak arról, hogy Franciaország vezetői a Monarchia belső felbomlasztására és feldarabolására törekszenek, és törekedtek már évtizedekkel korábban, az I. világháború előtt. Ezért látniuk kellett volna, hogy egy teljes katonai vereség a Monarchia végét jelenti. Ennek a veszélynek a nagyságát nem mérték fel. Pedig a Monarchia jelentős eredményeket ért el. Amint már írtam, minden volt, csak nem mennyország, ha a dolgozó emberek, azaz a lakosság többségének sorsát nézzük, ennek ellenére a világ országai közül a leggyorsabban fejlődött, nem csak mennyiség – a nagyüzemek száma -, de a technika színvonalának emelkedése szempontjából is. A Monarchia szinte minden részében korszakalkotó találmányok születtek. Az elektromossági és a malomiparban Magyarország, a többi iparágban Csehország és Ausztria képviselte a világszínvonalat. Sok területen a többi országnak kellett utolérni a mi színvonalunkat. Nem egyedül a miénket, magyarokét, hanem a Monarchia közös szintjét. Ez az együttes és integrált fejlődés megmutatta, mire vagyunk képesek mi, Közép-Európa népei, ha összehangoltan fejlődünk, és nem egymás ellen küzdünk. Ennek a folyamatnak vetett véget az Osztrák-Magyar Monarchia szétverése, amely egy életképes középhatalom helyébe kicsi,

28 / 55

gazdaságilag gyenge, egymásra acsarkodó utódállamok sorát hozta létre. Ez volt a tragédia, és nem önmagában Trianon, azaz Magyarország határainak megváltoztatása. Tragédia volt ez a Monarchia minden népének, szlovákoknak és magyaroknak, cseheknek és osztrákoknak egyaránt. A történelem sajátos fintora, hogy ezt a fordulatot a magyarok tényleges tragédiaként, a szlovákok viszont ünnepként, nemzeti függetlenségük kezdeteként élték és élik meg. Hogy ez ne így legyen, nem kellett volna a szlovákokat nemzeti mivoltukban elnyomni a Monarchia idején. Bár nem mi, magyar dolgozók nyomtuk el a szlovákokat, hanem a magyar államapparátus, de ettől az elnyomás elnyomás maradt. Ahhoz, hogy mi, népek, végre szót értsünk egymással, meg kell tanulnunk a mélyebb összefüggések szintjén gondolkodni és felülemelkedni a szemellenzős nemzeti gondolkodás provinciális keretein. És itt pontot teszek a történelmi kitérőre, és visszatérek családunk történetére. Már utaltam rá, hogy Apám számára éppen az tette érdekessé Anyám családját, hogy házasságukkal nagyon különböző múltú emberek kerültek rokoni kapcsolatba. Kezdem a legegyszerűbb különbséggel, a vallásival. Igaz ugyan, hogy vallásuk különböző volt, anyám evangélikus, apám református, de egyházaik vezetői már régebben, bölcsen megegyeztek abban, hogy a nézeteltérések kicsik, és bebizonyítani úgysem lehet, hogy kinek van igaza, tehát kölcsönösen elismerték egymás között a vegyes házasságokat, a fiúk az apjuk, a lányok anyjuk vallását követik, és nincs tovább probléma. Ez az elv érvényesült szüleim házasságában is, és később modellként szolgált számunkra a kisebb világnézeti eltérések toleráns kezeléséhez. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy ennek az elvnek az alkalmazását javaslom a tényleges szociáldemokraták és kommunisták vitáiban, valamint a különböző, magukat kommunistának nevező pártok és csoportok ellentéteinek feloldásában. Azokat a csoportokat nevezem tényleges szociáldemokratáknak, amelyek megmaradtak az 1912 előtti marxista szociáldemokrácia elveinél. A többiek csak liberálisok.) Apám és Anyám házasságának a másik és valószínűleg a legfontosabb akadálya az lehetett volna, hogy Anyám családja anyai nagyapám haláláig sokkal gazdagabb volt, mint apai nagyapám családja, bár hagyományuk szerint ők is Aranyosegerbegy gazdag székely nemesei közé tartoztak, de a föld felaprózódott, és nagyapám 1903-ban, amikor a házuk leégett, végleg tönkrement. Ha egy tűzvész teljesen tönkretette, előtte sem lehetett már nagyon gazdag. Szerencséjére gépész volt a szakmája. Bár traktorok még nem voltak, a nagybirtokokon már gőzgépekkel szántottak, és csépelték ki a gabonát. Ezek a gőzgépek leginkább egy kisebb gőzmozdonyra emlékeztettek. Így nagyapám előbb szülőfalujában, Aranyosegerbegyen, később Zabolán lett uradalmi gépész. Apám Zabolán született. Apám másodikharmadikos elemista korában nagyapám tett még egy kísérletet, visszaköltözött Aranyosegerbegyre gépésznek, de ott nem tudott megmaradni, és végleg Zabolán telepedett meg. Mint uradalmi gépésznek sikerült telket vennie, saját házat építenie, sőt valamennyi földet is vásárolnia. Apám két bátyja folytatta nagyapám szakmáját, csak nekik már fel kellett váltaniuk a gőzgépet a traktorra. Így apai ágon a család már nagyapám életében proletarizálódott. Anyai ágon ez a folyamat 1914 után, anyai nagyapám halála után és részben annak következményeként ment végbe, amint ezt már az előzőkben megírtam. A történelem lerombolta azokat a vagyoni különbségeket, amelyek korábban a két családot elválasztották egymástól: Anyám és testvérei szintén szakmát tanultak. Így szüleim esetében már két szakmunkás kötött egymással házasságot. A történelmi fejlődés azonban nem szüntetett meg minden fontos társadalmi és kulturális különbséget. Megmaradt a két család különböző anyanyelve, én itt inkább családi nyelvről beszélnék. Anyám rokonai mindkét ágon főleg a német nyelvet használták egymás közt. Magyarul a győri evangélikus iskola tanította meg őket a szükséges szinten. Már korábban írtam arról, mennyire helytelen volt, hogy tényleges anyanyelvüket az iskolában egyáltalán nem tanították, és itt enyhén fogalmaztam. Ez nem csak helytelen, hanem kegyetlenség is volt. Elvégre gondolataikat, érzelmeiket a legjobban németül tudták volna kifejezni, de ezt a nyelvet egyáltalán nem oktatták nekik. A német anyanyelvű ún. úri rétegek gyermekei, ha középiskolába kerültek, azt idegen nyelvként magas irodalmi szinten sajátították el, ez az út azonban még a gazdag kispolgárság előtt is zárva volt. A korlátoltan nacionalista hatalom számára csak az elmagyarosítás volt a cél, aminek következtében a fiatalok egyik nyelven sem beszéltek igazán jól. Ez a gyenge nyelvtudás mégis elhárította az akadályokat a különböző nemzetiségű fiatalok kölcsönös közeledése elől. Az eltérő kulturális hagyományok viszont még azonos anyanyelv esetén is komoly nehézséget jelenthetnek. Bár Apám már második generációs szakmunkás volt, erdélyi és székely falusi környezetben nőtt fel, azok szokásait hozta magával. Közvetlen környezetének városai, Kézdivásárhely vagy Kovászna csak átmenetet képeztek falu és város között. Akadt ugyan egy rövid intermezzo, amely Brassóhoz kapcsolta. Oda ment ugyanis inasnak az elemi iskola elvégzése után egy szász mesterhez, és szerelmes lett a lányába. Apám tizennégy éves lehetett, de a mester egyáltalán nem örült a gyerekek vonzalmának, és eltiltotta őket egymástól. Apám ezt a szászok gőgös elzárkózásával magyarázta. Tudjuk, hogy az erdélyi szászok még a többi német nyelvű népcsoport tagjaival, így az osztrákokkal és a svábokkal sem voltak hajlandók keveredni, ezért Apám bánatában „elbujdosott”, s elhagyva Brassót elment asztalos szakmát tanulni Kézdivásárhelyre. Bár Brassóban igazi ipari várost ismert meg, ahol több évszázados történelmi városnegyedek voltak, fejlett gyáripar alakult ki, és virágzott a kulturális élet, Apám rövid brassói tartózkodása kevés volt ahhoz, hogy városias mentalitásúvá váljon. Igazi városi légkört csak Győrben tapasztalt, végül ott tanulta ki a lakatos szakmát is. Amikor Apám Anyámmal megismerkedett, annak családja teljesen a győri mezővárosi polgárság életformáját élte, azok hagyományait folytatta. Teljesen érthető, hogy ez az életforma állt legközelebb Apám korábbi tapasztalataihoz, ismereteihez, szemléletéhez. Ugyanakkor Győr mezővárosi kerületei mégis a modern Győr integrált, szerves részét alkották, mert szorosan kapcsolódtak a város malomiparához, amelyről tudjuk, hogy a világ legmagasabb színvonalán álló magyar malomipar része volt. Ezekben a kerületekben éltek a malomipar munkásai, és itt települtek le az ipart kiszolgáló fuvarosok a lovaikkal. (Akkor még kevés volt a teherautó.) Győr mezővárosi kispolgárságából származtak anyai nagyapám rokonai. Az igazi belvárosi kisiparos kispolgársághoz nagyapám és rokonai tartoztak. Mivel nagyapámra még Anyám sem emlékezhetett, mert, mint írtam, még az első világháború elején meghalt, és közvetlen rokonaival lazább volt Apám kapcsolata, érthető, hogy velük kevesebbet foglalkozott. Érthető, de a tényleges magyarázat mégsem ez. Bár Apám nagy érdeklődéssel foglalkozott családunk rokoni kapcsolataival, szorgalmának nem a tiszta történelmi érdeklődés volt az oka. A családi „levéltárban” megmaradtak azok a keresztelési és házassági anyakönyvi kivonatok, amelyeket Apám a győri evangélikus egyháztól kért ki. Ezek baloldalán felül jól olvasható egy pecsétes felírás: Az 1939:IV.tc. végrehajtása céljára illetékmentes. Tehát a kutatás oka egy törvénycikk volt. A törvénycikk év és szám mögé rejtett teljes címe pedig a következő: „Azt 1939. évi IV. törvénycikk a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról.” Ahhoz pedig, hogy a zsidók gazdasági és közéleti tevékenységét korlátozni tudják, mindenkit nyilvántartásba kellett venni abból a szempontból, hogy ki zsidó, és ki nem, és viszonylag pontosan meg kellett határozni, hogy a törvényhozó hatalom kit számít zsidónak, s kit nem. Ez a törvénycikk a következőképpen igazítja el a végrehajtó hatalmat: a törvény alkalmazása szempontjából zsidónak kell tekinteni, aki saját maga zsidó, akinek egyik szülője zsidó, vagy akinek

29 / 55

nagyszülei közül legalább kettő az izraelita hitfelekezet tagja. Ez a meghatározás eltért a korábbi és általánosan elfogadott felfogástól. Zsidónak addig csak az számított, aki az izraelita hitfelekezet tagja volt, mint ahogy például reformátusnak az számított, aki a református egyházhoz, azaz hitfelekezethez és azon belül valamelyik református egyházközséghez tartozott. Hogy ki milyen egyház tagja volt, az általában attól függött, hogy milyen családban született, és ezért hogyan nevelték, de nagykorúsága után bárki megváltoztathatta vallását. A fenti törvény ezt az értelmezést megszüntette. Hiába lettem volna meggyőződésem, valamint a református vallás követelményei szerint egyaránt református, zsidónak számítottam volna, ha szüleim közül az egyik zsidó lett volna, de hiába lett volna apám és anyám is református, ha a négy nagyszülőm közül kettő zsidó lett volna, zsidónak számítottam volna, és korlátozni kellett volna „közéleti és gazdasági” tevékenységemet, azaz a többi állampolgárhoz viszonyítva nagyon hátrányos helyzetbe kerültem volna. A valóságban tényleg nagyon sokan kerültek váratlanul ilyen rendkívül hátrányos, később pedig szó szerint tragikus helyzetbe. Ez a törvény nyíltan és teljesen felszámolta az állampolgári egyenlőséget, ami Magyarországon 1945 előtt néhány rövid korszaktól eltekintve a gyakorlatban soha nem létezett. Mivel azonban jogi kérdések fejtegetése unalmassá tenné memoárjaimat, itt többet az állampolgári egyenlőség kérdéseiről nem írok. Jogi kérdéseket a későbbiekben is csak annyiban fogok megemlíteni, amennyiben azok közvetlenül emberi sorsokat befolyásoltak. Ez a törvény ilyen volt. Sokan, akik már majdnem elfelejtették, hogy az egyik nagypapa és nagymama zsidó volt, egyik napról a másikra azt kellett, hogy tudomásul vegyék, hogy olyan rendkívülien súlyos közéleti és gazdasági korlátozások hatálya alá kerültek, amilyenek normális körülmények között eszükbe sem jutottak. A magyar zsidók között soknak német eredetű neve volt, épp úgy, mint a magyarországi németeknek. A magyar zsidók azonban nyelvükben már régen elmagyarosodtak, még ha dédapjuk esetleg kétnyelvű volt is. Eközben a magyarországi német lakosok nyelvükben is németek maradtak, ezért váltak nemzetiségi kisebbséggé. A magyar zsidók anyanyelve magyar volt, és többségük más nyelvet nem is beszélt. Tudatukban, kultúrájukban is magyarok voltak, gondolkodásukat a magyarországi viszonyok határozták meg. Hogy vallásuk más volt, mint a többségé? No és! A magyar reformátusok sem voltak többségben, mégsem vonta kétségbe senki a magyarságukat. Tudták, hogy vannak holland reformátusok is, és azok ettől még hollandok. A két csoportosítási szempont nem esik egybe. Ez a törvénycikk szándékosan összekeverte a fogalmakat, és az emberek társadalmi csoportosításának alapjául a biológiai származást tette. A vallási eredet regisztrálásának a kötelessége csak eszköz volt arra, hogy a magyarság egy csoportját első lépésként biológiai származás alapján elkülönítsék a többitől. Utána már nem volt fontos a vallási hovatartozás. Ez az „elmélet” kapta a rasszizmus, magyarul a fajelmélet nevet. Ez sem pontos meghatározás, mert az emberiség egységes faj, amelynek természetesen több alfaja, változata jött létre a földrajzi környezet és az éghajlat hatására. Itt azonban ismét az elmélet területére tévedtem, és vissza kell térnem az emberi sorsok alakulásának leírására. A konkrét történelmi körülmények között, egy látszólag parlamentáris rendszer díszletei mögött meghúzódó katonai diktatúra politikai mozgásterében élő dolgozók nem tehettek mást, mint alkalmazkodva az embertelen törvényekhez beszerezték, ha tudták, a szükséges anyakönyvi kivonatokat. Apám is ezt tette. A törvény végrehajtása országosan sokáig elhúzódhatott. Apám az első anyakönyvi kivonatot 1941 májusában kérte ki a győri evangélikus egyház hivatalából. Az utolsót erdélyi rokonaink 1943 májusában szerezték meg számára Aranyosegerbegyről, román nevén Viisoarából, román nyelven. Aranyosegerbegy Erdély északi részének visszacsatolása után is Románia területén maradt, oda Apám személyesen nem mehetett. Ez a születési anyakönyvi kivonat nem csak azt igazolta, hogy 1862-ben született nagyapám református volt, hanem azt is, hogy a szülei is azok voltak. (Apám szüleinek házassági anyakönyvi kivonata viszont azt is tanúsította, hogy anyja református volt, ehhez pedig legalább az egyik nagyszülőnek reformátusnak kellett lennie. Így Apám vonatkozásában minden rendben volt, további dokumentumok nem kellettek.) A fenti tényekből láthatjuk, hogy a törvény végrehajtásához szükséges iratok kiadása 1943-ig is eltartott. Nagyanyám anyakönyvi kivonatai azonban gondot okoztak, és Apám ezért, nem pedig a mezővárosi rokonság iránti nagyobb kíváncsiság miatt foglalkozott velük olyan sokat. Nem ok nélkül írtam korábban, hogy a magyarországi németek nem ismerték rendesen a német irodalmi nyelvet. Ez, úgy látszik, az evangélikus egyházban is így volt. A magyar nyelvtörténetből tudhatjuk, hogy a német jövevényszavak többsége nem az irodalmi nyelvből, hanem a német tájszólásokból került nyelvünkbe. Ez általában a köznevekre volt jellemző, de a tulajdonnevek, konkrétan a személynevek és köznevek közt nincs átjárhatatlan határ. A szabó kis kezdőbetűvel köznév, naggyal tulajdonnév magyarul is, németül is, ezért a tulajdonnévként használt közneveket is tájszólási alakban használták mind szóban, mind írásban. Nagyanyám leánykori nevét minden nemzedékben másként írták a születési anyakönyvi kivonatokban. Először egyszerű s volt a végén, előtte egy magánhangzóval, majd z volt a szó végén, és előtte két magánhangzó állt, később a név s-re végződött, előtte két magánhangzó állt, végül az s után egy e állt, és előtte két magánhangzó. Ennyi eltérő változat után nem lett volna meglepő, ha valamelyik óvatos hivatalnok nem hiszi el, hogy a hasonló, de nem pontosan azonos betűkkel leírt nevű személyek ugyanannak a családnak a különböző nemzedékei, de erre is lett megoldás: nagyanyám és nagyapám házassági anyakönyvi kivonata, mert ezen egyforma írással szerepeltek a szülők nevei is. Két nemzedék együtt mindkét oldalról. Anyai nagyapám cseh eredetű neve nem okozott problémát. A kétkedést, a gyanút pedig azért kellett kizárni, mert szerte az országban dédszüleimnek, de leánykori nevén nagyanyámnak is száz és száz zsidó vallású névrokona volt. Egy ilyen család élt Isaszegen is. Már régebbről ismertük egymást, Apám tőlük vásárolta kaptáraihoz a deszkát. Fakereskedők voltak. Anyám is ismerte őket, nem tudom, honnan. Az utolsó anyakönyvi kivonaton, amit az erdélyi rokonok Apámnak beszereztek – amint már írtam – 1943. májusi dátum áll. Közben az első, 1939. IV. törvénycikk zsidókat korlátozó rendelkezései után újabb „korlátozó törvények” születtek, és a regisztrációt valószínűleg az egész országba befejezték. Alig másfél év múlva egy kora őszi borús délután Anyámmal hazafelé mentünk. Szembejött velünk a fakereskedő család két nőtagja. Ruhájukon már messziről látható sárga csillag világított a homályban. Mind a hárman asszonynevükön köszöntötték egymást, aztán egymás nyakába borultak, és sírtak. Néhány hét múlva az egész családot a többi isaszegi zsidóval együtt valamelyik haláltáborba deportálták, ahonnan senki sem tért vissza többé. Az érdeklődők kedvéért mellékelem az 1939. IV. törvénycikk teljes szövegét. Nagyon tanulságos.

***

1939. évi IV. törvénycikk

30 / 55

a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról

1. § A jelen törvény alkalmazása szempontjából zsidónak kell tekinteni azt, aki ő maga vagy akinek legalább egyik szülője, vagy akinek nagyszülői közül legalább kettő a jelen törvény hatálybalépésekor az izraelita hitfelekezet tagja vagy a jelen törvény hatálybalépése előtt az izraelita hitfelekezet tagja volt úgyszintén a felsoroltaknak a jelen törvény hatálybalépése után született ivadékait. Az előző bekezdésben meghatározott személyek közül nem lehet zsidónak tekinteni azt, aki az 1939. évi január hó 1. napja előtt kötött házasságból származik, ha szülői közül csak az egyik és nagyszülői közül is legfeljebb kettő volt az izraelita hitfelekezet tagja és ha 1. mindkét szülője már a házasságkötéskor valamely keresztény hitfelekezet tagja volt és azontúl is keresztény hitfelekezet tagja maradt, vagy 2. szülőinek házasságuk megkötése előtt a törvényben meghatározott módon kötött megegyezése értelmében a keresztény szülő vallását követi és a házasság megkötésekor izraelita vallású szülő az 1939. évi január hó 1. napja előtt valamely keresztény hitfelekezetre tért át és azontúl is keresztény hitfelekezet tagja maradt, vagy 3. születésétől kezdve keresztény hitfelekezet tagja volt, vagy élete hetedik évének betöltése előtt keresztény hitfelekezet tagjává lett, izraelita vallású szülője az 1939. évi január hó 1. napját megelőzően vált valamely keresztény hitfelekezet tagjává és mind őmaga, mind a szülője ezentúl is keresztény hitfelekezet tagja maradt. Az első bekezdésben meghatározott személyek közül nem lehet zsidónak tekinteni azt sem, aki a) az 1919. évi augusztus hó 1. napja előtt lett keresztény hitfelekezet tagjává és azontúl is keresztény hitfelekezet tagja maradt, ha zsidó szülői illetőleg zsidó szülője - amennyiben pedig szülői az 1848. évi december hó 31. napja után születtek, ezek zsidó felmenői - az 1849. évi január hó 1. napja előtt Magyarország területén születtek; b) a jelen törvény értelmében zsidónak nem tekintendő személlyel az 1939. évi január hó 1. napja előtt kötött házasságot, ha ebből a házasságból született vagy születendő gyermekei közül egyiket sem kell a jelen törvény értelmében zsidónak tekinteni; c) a jelen § értelmében zsidónak nem tekintendő ivadéka; d) legkésőbb az 1939. évi január hó 1. napja óta valamely keresztény hitfelekezet kötelékébe tartozó és egyébként az a) pontban meghatározott személyi kellékeknek megfelelő szülőknek olyan ivadéka, aki születésétől kezdve keresztény hitfelekezet tagja. A második és a harmadik bekezdés rendelkezései nem terjednek ki arra, aki a jelen törvény hatálybalépése után a jelen § értelmében zsidónak tekintendő személlyel köt házasságot. A jelen § rendelkezéseit a házasságon kívül született gyermekekre is megfelelően alkalmazni kell. A harmadik bekezdés a), valamint d) pontjában meghatározott személyekre és ivadékaikra az 5. § első bekezdésében, a 6., a 7., a 10., a 15., a 16. §-okban és a 19. § második bekezdésében megállapított korlátozó rendelkezéseket alkalmazni kell. Utasíttatik a minisztérium, hogy - amennyiben annak szüksége felmerül, hogy egyes személyek a jelen törvény hatálya alól megfelelő intézmény felállítása útján, a nemzet különleges érdekéből kivételesen mentesíttessenek - ily intézmény létesítésére az országgyűlésnek megfelelő előterjesztést tegyen. 2. § Amennyiben a jelen törvény máskép nem rendelkezik, rendelkezéseit nem lehet alkalmazni: 1. olyan tűzharcosra (1938:IV. tc. 1. §), vagy az 1914-1918. évi háborúban hadifogságot szenvedettre, aki a sebesülési érem viselésére jogosult és az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért legalább egy ízben kitüntetésben részesült, vagy olyan hadirokkantra, aki az ellenség előtt tanusított vitéz magatartásáért legalább egy ízben kitüntetésben részesült; 2. arra, akit az 1914-1918. évi háborúban ezüst vagy arany vitézségi éremmel tüntettek ki, vagy aki az ellenség előtt tanusított vitéz magatartásáért más kitüntetésben legalább két ízben részesült, valamint arra, akinek atyját az 1914-1918. évi háborúban arany, vagy legalább két ízben nagy ezüst vitézségi éremmel tüntették ki; 3. arra, akit az 1914-1918. évi háborúban a kardokkal ékesített III. osztályú vaskoronarenddel tüntettek ki, vagy aki ennél magasabb és ugyancsak a kardokkal ékesített kitüntetésben részesült, valamint ennek gyermekeire; 4. arra, aki a jelen törvény hatálybalépésekor legalább ötven százalékban hadirokkant, továbbá annak feleségére és gyermekeire, aki a jelen törvény hatálybalépésekor hetvenöt vagy száz százalékban hadirokkant; 5. arra, aki az 1914-1918. évi háborúban hősi halált halt személy özvegye vagy gyermeke; 6. arra, aki az 1918. és 1919. évi forradalmak idején az ezek ellen irányuló nemzeti mozgalmakban részt vett, ha ezzel életet kockáztatta, vagy e miatt szabadságvesztést szenvedett, valamint ennek feleségére és gyermekeire, aki ilyen tevékenysége miatt életét vesztette; 7. a belső titkos tanácsosokra, a m. kir. titkos tanácsosokra, továbbá arra, aki a jelen törvény hatálybalépésekor valamelyik tudományegyetem vagy a József nádor műszaki és gazdaságtudományi egyetem tényleges vagy nyugdíjas nyilvános rendes tanára; 8. arra, aki keresztény hitfelekezetnek tényleges vagy nyugdíjas lelkipásztora;

31 / 55

9. arra, aki a nemzetközi olimpiai bizottság által rendezett olimpiai versenyen bajnokságot szerzett. A jelen §-ban megállapított mentesség a mentesített személy ivadékaira nem terjed ki. Az első bekezdés 1-5. pontjának rendelkezéseit az 1914-1918. évi háború befejezése után az országért vívott harcokban részt vettekre is megfelelően alkalmazni kell. 3. § Honosítás, házasságkötés vagy törvényesítés által zsidó magyar állampolgárságot nem szerezhet. Felhatalmaztatik a belügyminiszter, hogy hatálytalanítsa a honosítás (visszahonosítás) útján az 1914. évi július hó 1. napja után magyar állampolgárrá lett annak a zsidónak honosítását (visszahonosítását), akit életviszonyai nem utalnak arra, hogy az ország területén maradjon. Hatálytalanítani kell a honosítást (visszahonosítást), ha a honosításnak (visszahonosításnak) a törvényben meghatározott előfeltételei nem állottak fenn, vagy ha a magyar állampolgárságnak honosítás (visszahonosítás) útján való megszerzése érdekében bűncselekményt vagy fegyelmi vétséget követtek el vagy a hatóságot megtévesztették. A honosítás (visszahonosítás) hatálytalanítása kiterjed a honosított (visszahonosított) személynek vele együtt élő feleségére és atyai hatalma alatt álló kiskorú gyermekeire is, ha a határozat eltérően nem rendelkezik. A honosítás (visszahonosítás) hatálytalanításával együtt a névváltoztatás engedélyezését is hatálytalanítani kell. 4. § Zsidót nem lehet az országgyűlés felsőházának tagjává megválasztani, kivéve az izraelita hitfelekezet képviseletére hivatott lelkészeket. Zsidónak csak akkor van országgyűlési, törvényhatósági és községi választójoga és zsidót csak akkor lehet országgyűlési képviselőnek, törvényhatósági bizottsági és községi képviselőtestületi tagnak megválasztani, ha ő maga és szülői - amennyiben szülői az 1867. év december hó 31. napja után születtek, ezeknek szülői is - Magyarországon születtek és a törvényben meghatározott egyéb előfeltételeken felül hitelt érdemlően igazolja azt is, hogy szülői vagy - amennyiben szülői az 1867. évi december hó 31. napja után születtek - ezek felmenői az 1867. évi december hó 31. napja óta állandóan Magyarország területén laktak. Zsidó csak az összes választók közül választás, továbbá a vallásfelekezetek képviselete jogcímén lehet a törvényhatósági bizottság tagja. Zsidó mint legtöbb adófizető nem lehet a községi képviselőtestület tagja. Zsidót a törvényhatósági és a községi legtöbb adófizetők névjegyzékébe nem lehet felvenni. Az, akit az országgyűlési képviselőválasztók névjegyzékébe felvettek, ha őt a jelen törvény értelmében zsidónak kell tekinteni, köteles ezt bejelenteni. Zsidó csak akkor gyakorolhat választójogot, ha igazolja, hogy őt ez a jog a második bekezdés értelmében megilleti. Egyébként a zsidók választójogára vonatkozó részletes szabályokat a minisztérium rendeletben állapítja meg. A jelen törvény kihirdetésének napját követő négy hónap alatt tartott választás esetében annál a zsidónál, aki a törvényben a választójogra megszabott egyéb előfeltételeken felül igazolja azt, hogy ő maga és szülői - amennyiben szülői az 1867. évi december hó 31. napja után születtek, ezek szülői is – Magyarországon születtek, a második bekezdésben meghatározott választójogosultság szempontjából vélelmezni kell, hogy szülői vagy - amennyiben szülői az 1867. évi december hó 31. napja után születtek - ezek felmenői az 1867. évi december hó 31. napja óta állandóan Magyarország területén laktak. 5. § Tisztviselőként vagy egyéb alkalmazottként zsidó nem léphet az állam, törvényhatóság, község, úgyszintén bármely más köztestület, közintézet vagy közüzem szolgálatába. Ez a rendelkezés a társadalombiztosító intézetek szerződött és ideiglenesen megbízott orvosaira is irányadó. A biztosító intézet elnöke az intézet zsidó szerződött orvosainak szerződéses jogviszonyát egy évi felmondással megszüntetheti. A közép-, a középfokú és a szakiskolákban oktatást végző zsidó tanárokat, a népiskolákban oktatást végző zsidó tanítókat, továbbá a zsidó községi jegyzőket (körjegyzőket) az 1943. évi január hó 1. napjáig, a zsidó kir. ítélőbírákat és a kir. ügyészségek zsidó tagjait az 1940. évi január hó 1. napjával nyugdíjazni kell, illetőleg az erre irányadó szabályok szerint a szolgálatból végkielégítéssel el kell bocsátani. Nem terjed ki ez a rendelkezés arra, aki az előbb meghatározott időpont eltelte előtt a közszolgálat más ágában nyer alkalmazást. A jelen § rendelkezéseit a 2. § első bekezdésében meghatározott személyekre is alkalmazni kell. Az izraelita hitfelekezeti vallástanárokra (vallástanítókra) és az izraelita hitfelekezet szervezeteinek, intézményeinek és intézeteinek alkalmazottaira a jelen § rendelkezései nem terjednek ki. Felhatalmaztatik a vallás- és közoktatásügyi miniszter, hogy rendelettel szabályozza az izraelita hittanító iskolák és tanfolyamok számát, szervezetét, működését és felügyeletét, valamint általában az úgynevezett héber tantárgyak oktatását. 6. § Zsidót kir. közjegyzőnek, hites tolmácsnak, állandó bírósági vagy más hivatalos szakértőnek (becsüsnek) kinevezni, közjegyzői helyettesnek kirendelni, zsidónak szabadalmi ügyvivői jogosítványt adni nem lehet. Ezt a rendelkezést a 2. § első bekezdésében meghatározott személyekre is alkalmazni kell. Hites könyvvizsgálatra képesítő vizsgára zsidót mindaddig nem lehet bocsátani, amíg a zsidó hites könyvvizsgálók száma az összes hites könyvvizsgálók számának hat százalékát kitevő szám alá nem csökken. 7. § Az egyetemek és a főiskolák első évfolyamára zsidót csak olyan arányban lehet felvenni, hogy a zsidó hallgatók (növendékek) száma az egyetem vagy a főiskola illető karára (osztályára) felvett összes hallgatók (növendékek) számának hat százalékát, a József nádor műszaki és gazdaságtudományi egyetem közgazdasági karának közgazdasági és kereskedelmi osztályán a hallgatók számának tizenkét százalékát ne haladja meg. Ez a rendelkezés nem terjed ki az egyetemek hittudományi karának és a hittudományi főiskoláknak a hallgatóira (növendékeire). 8. § A társadalombiztosító intézetek önkormányzati szerveinek választásánál érvényesen csak olyan lajstromot lehet ajánlani, amelyen a jelöltek hat százalékánál több zsidó nem szerepel. Az egyes ajánló csoportok lajstromára jutott tagsági helyeknek legfeljebb hat százaléka tölthető be zsidóval. Ennélfogva az

32 / 55

egyes lajstromokra jutott tagsági helyek - a hat százalék kimerítése után - a lajstrom sorrendjében esetleg következő zsidóknak figyelmen kívül hagyásával, a sorrendben következő nemzsidó jelölteket illetik. Nem lajstromos választás esetében, ha az egyes választócsoportok csak egy rendes tagot választanak, zsidót megválasztani nem lehet. 9. § Ügyvédi, mérnöki, orvosi kamarába, sajtókamarába, úgyszintén színművészeti és filmművészeti kamarába zsidót tagul csak olyan arányban lehet felvenni, hogy a zsidó tagok száma az illető kamara összes tagjai, ha pedig a kamara szakosztályokra vagy foglalkozási csoportokra tagozódik, az egyes szakosztályok, illetőleg foglalkozási csoportok tagjai számának hat százalékát ne haladja meg. Mindaddig, amíg a zsidó kamarai tagok száma az illető kamara összes tagjai számának hat százalékát kitevő szám alá nem csökken, zsidót kamarai tagul felvenni nem lehet. A 2. § első bekezdése alá eső személyt az időközönként felvehető tagok számának három százaléka erejéig, úgyszintén az 5. § második bekezdése értelmében nyugdíjazott vagy a szolgálatból az említett rendelkezés értelmében egyébként elbocsátott személyt, valamint azt a zsidót, aki az 1939. évi január hó 1. napja előtt közjegyzőhelyettes volt, kamarai tagul fel lehet venni akkor is, ha a kamara zsidó tagjainak száma a fentemlített hat százalék alá még nem is csökkent. A kamarai tagul felvételre jelentkező zsidó hadirokkantat (1933:VII. tc. 2. § A) pont), valamint tűzharcost (1938:IV. tc. 1. §) a többi zsidó jelentkezőkkel szemben előnyben kell részesíteni. A 2. § első bekezdése alá eső személyeket kamarai tagul az összes kamarai tagok számának három százaléka erejéig azután is fel lehet venni, miután a zsidó kamarai tagok száma - a 2. § első bekezdése alá eső személyeket nem számítva - hat százalék alá csökkent. Az előző bekezdések rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell a helyettes ügyvédekre, valamint az ügyvédjelöltekre (1937:IV. tc. 67. és 70. §), úgyszintén a mérnökhelyettesekre (1923:XVIII. tc. 10. §) is. Az első bekezdésben felsorolt kamarák tisztikarának és választmányának tagja zsidó csak a tisztikar, illetőleg a választmány tagjai hat százalékának erejéig lehet. Ha a kamara tisztikarának, illetőleg választmányának tagjai közt a zsidók száma a jelen törvény hatálybalépésekor a hat százalékot meghaladja, a zsidó tisztviselők, illetőleg választmányi tagok megbízatása megszűnik és helyüket a törvény hatálybalépésétől számított harminc nap alatt új választás útján kell betölteni. Az ebben a tekintetben esetleg szükséges részletes szabályokat az illetékes miniszter rendeletben állapítja meg. Felhatalmaztatik a minisztérium, hogy az 1938:XV. tc. 2. és 3. §-ában és a jelen §-ban foglaltaknak szem előtt tartásával művészeti kamarák felállításáról gondoskodjék. 10. § Akár időszaki, akár nem időszaki lap szerkesztésében állandó munkaviszonyban álló munkatársul zsidókat csak az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottakra megállapított szabályoknak (17. §) megfelelően lehet alkalmazni. Zsidó nem lehet időszaki lap felelős szerkesztője, kiadója, főszerkesztője, vagy bármily névvel megjelölt olyan munkatársa, aki a lap szellemi irányát megszabja, vagy a lap szerkesztésében egyébként irányító befolyást gyakorol. Ezt a rendelkezést a 2. § első bekezdésében megjelölt személyekre is alkalmazni kell. Az előző bekezdések rendelkezéseit nem lehet alkalmazni azokra az időszaki lapokra, amelyek kizárólagosan izraelita hitfelekezeti, zsidó művelődési, gazdasági vagy más zsidó társadalmi célokat szolgálnak és ezt a jellegüket a lap címében (alcímében) határozottan feltüntetik. A miniszterelnök nem magyar nyelvű időszaki lapokra a jelen § rendelkezései alól kivételt tehet. 11. § Zsidó nem lehet színház igazgatója, művészeti titkára, dramaturgja vagy bármily névvel megjelölt olyan alkalmazottja, aki a színház szellemi vagy művészeti irányát megszabja, a színház művészi személyzetének alkalmazásában vagy a színház művészeti ügyvitelében egyébként irányító befolyást gyakorol. Az előző bekezdés rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell a mozgófényképet előállító, forgalomba hozó vagy előadó vállalatok igazgatóira és az igazgatási tennivalókat ellátó művészi ügyvezetőire, ügykezelőire és egyéb olyan alkalmazottaira, akik a mozgófénykép előállításában, forgalomba hozatalában vagy a műsor megállapításában irányító befolyással közreműködnek. Mozgófényképet előadó vállalatnál alkalmazott igazgató, vagy igazgatási tennivalókat ellátó ügyvezető csak az lehet, aki a színművészeti és filmművészeti kamara tagja. Színházi előadások üzletszerű rendezésére (tartására) zsidó vagy jogi személy hatósági engedélyt nem kaphat. A jelen § rendelkezéseit a 2. § első bekezdésében megjelölt személyekre is alkalmazni kell. 12. § Állami egyedáruság alá eső cikkek árusítására engedélyt, úgyszintén hatósági engedélytől függő hasznot hajtó olyan egyéb, jogosítványt, amelynek engedélyezése vagy engedélyezésének megtagadása a hatóság szabad mérlegelésétől függ, zsidónak nem lehet adni. A jelen törvény hatálybalépése előtt zsidóknak kiadott (zsidók által megszerzett) ilyen engedélyeket (jogosítványokat) a törvény hatálybalépésétől számított öt év alatt, dohánynagyárudai és dohánykisárudai engedélyt, saját termésű bornak kismértékben eladására jogosító engedélyt, továbbá megyei városban, úgyszintén nagy- és kisközségben fennálló italmérési és italeladási engedélyt, a törvény hatálybalépésétől számított két év alatt, gyógyszertári jogot a törvény hatálybalépésétől számított három év eltelte után kezdődő öt év alatt meg kell vonni. Az állami egyedáruság alá eső cikkek előállítására vagy feldolgozására és értékesítésére vonatkozó engedélynek (jogosítványnak) az előző bekezdés szerinti megvonását vagy az engedély meghosszabbításának (megújításának) megtagadását mellőzni lehet, ha az engedély (jogosítvány) alapján folytatott üzem megszűnése az adott időpontban a termelést, a közfogyasztást, vagy a munkaviszonyokat jelentős mértékben károsan befolyásolná. Az első bekezdés alapján visszavont gyógyszertári jognak újból engedélyezése esetében az új engedélyes köteles a korábbi engedélyesnek, illetőleg örökösének kívánságára a gyógyszertár berendezését és anyagkészletét az Országos Közegészségügyi Tanács megfelelő szaktanácsa által a tényleges viszonyok figyelembevételével megállapított becsértékén átvenni, ezen felül a gyógyszertári jogosítvány ellenértékét is megfizetni. A gyógyszertári jogosítvány ellenértékéül azoknak az összegeknek egy évre eső átlagát kell tekinteni, amelyek az elvonás évét megelőző öt évben a vagyonadó kivetésének alapjául szolgáltak. A becsértéknek és a gyógyszertári jogosítványért járó ellenértéknek megfizetésére a határidőt, továbbá a fizetés módozatait a belügyminiszter állapítja meg. Reálgyógyszertári jogot zsidó élők közötti jogügylet alapján egyáltalában nem, végintézkedés alapján vagy törvényes örökösödés jogcímén pedig csak abban az esetben szerezhet, ha az örökhagyónak egyenes ágon rokona vagy házastársa. A belügyminiszter a mozgófényképüzemekre vonatkozóan kiadott összes mutatványengedélyeket a jelen törvény végrehajtása céljából bármikor felülvizsgálhatja és a felülvizsgált bármelyik engedélyt megvonhatja.

33 / 55

Nem kaphat állami egyedáruság alá eső cikkek árusítására engedélyt, úgyszintén az első bekezdés alá eső egyéb jogosítványt az, aki a maga neve alatt zsidó részére kísérelte meg az engedély, illetőleg a jogosítvány megszerzését. Az első bekezdés alá eső jogosítvány hasznosítása tárgyában zsidóval kötött társulási szerződést jóváhagyni nem lehet, a törvény hatálybalépése előtt jóváhagyott ilyen szerződést a miniszter felhívására meg kell szüntetni; a társulási szerződés ilyen esetben egyévi felmondással akkor is megszüntethető, ha a szerződés ezt kizárja vagy hosszabb felmondási időhöz köti. 13. § Közszállítást (1931:XXI. tc. 21. §) zsidóknak csak annyiban lehet odaítélni, hogy a zsidóknak odaítélt közszállítások vállalati összege együttvéve a hatóság, hivatal, intézet, vállalat, üzem vagy más intézmény évi költségvetésébe, úgyszintén megállapított beruházási tervébe (munkatervébe) a közszállítások fedezésére felvett egész összegnek az 1939. és az 1940. években húsz, az 1941. és az 1942. években tíz, az 1943. évtől kezdve pedig hat százalékát meg ne haladja. Ettől a szabálytól csak abban az esetben lehet eltérni, ha a közszállításra más nem jelentkezik, vagy ajánlata lényegesen kedvezőtlenebb. Nem szabad közszállításban részesíteni azt, akit a bíróság a jelen törvényben meghatározott vétség miatt jogerősen elítélt. Nem szabad közszállításban részesíteni azt a nemzsidót, aki a maga neve alatt zsidó részére,úgyszintén azt a zsidót, aki nemzsidónak a neve alatt a maga részére szerez meg közszállítást vagy ezt megkísérli. 14. § Ipar gyakorlására zsidónak iparigazolványt, illetőleg iparengedélyt mindaddig nem lehet kiállítani, amíg az illető községben a zsidóknak kiadott iparigazolványok és iparengedélyek együttes száma a községben fennálló összes iparigazolványok és iparengedélyek számának hat százaléka alá nem csökken. A kereskedelem- és közlekedésügyi, illetőleg az iparügyi miniszter közérdekből kivételt tehet. Foglalkozást közvetítő irodára, továbbá hitelhírszolgálatra és hiteltudósításra zsidó iparengedélyt nem kaphat. Foglalkozást közvetítő irodára a jelen törvény hatálybelépése előtt zsidónak adott iparengedély az 1940. évi december hó 31. napján megszűnik. 15. § Mező- vagy erdőgazdasági ingatlant zsidó élők közötti jogügylet útján csak árverés vagy árverés hatályával magánkézből eladás során és csakis a hatóság engedélyével tett vételi ajánlat alapján szerezhet. Az előző bekezdésben meghatározott korlátozás nem terjed ki arra az esetre: a) ha az ingatlant gyár-, bánya-, ipar- vagy fürdőtelep létesítése, kibővítése vagy fenntartása céljára szerzik meg és a szerző fél az ingatlan fekvése szerint illetékes kereskedelmi és iparkamara által kiállított nyilatkozattal igazolja, hogy az ingatlan megszerzése az említett célra szükséges; b) a megszerezni kívánt ingatlan házhely céljára alkalmas, 600 négyszögölnél nem nagyobb és a szerző fél hatósági bizonyítvánnyal igazolja, hogy házhelye vagy lakóházzal beépített ingatlana nincsen. Az első bekezdésben említett körülmények igazolásának módját, az első bekezdés értelmében szükséges hatósági engedély megadására, illetőleg hatósági bizonyítvány kiállítására jogosult hatóságot és ennek eljárását, úgyszintén a telekkönyvi hatóság eljárására vonatkozó szabályokat az igazságügyminiszter a földmívelésügyi miniszterrel egyetértve rendelettel állapítja meg. 16. § Zsidót az egyébként fennálló korlátozásokra tekintet nélkül lehet összes mezőgazdasági ingatlanának tulajdonul vagy kishaszonbérletek céljára átengedésére kötelezni. Ezt a rendelkezést arra a mezőgazdasági ingatlanra is alkalmazni kell, amelyet zsidó az 1937. évi december hó 31. napja után és a jelen törvény hatálybalépése előtt élők közötti vagy halál esetére szóló jogügylettel bárkire átruházott; ennek a rendelkezésnek alapján azonban átengedésre kötelezésnek nem zsidóra átruházott ingatlan tekintetében csak az átruházástól számított három év alatt van helye. Az első bekezdés alapján nincs helye átengedésre kötelezésnek, ha a) az ingatlan a 15. § második bekezdésének a) pontjában megjelölt célra szolgál és ezt az illetékes hatóság igazolja; b) az ingatlan házhely céljára alkalmas, 600 négyszögölnél nem nagyobb és a tulajdonos hatósági bizonyítvánnyal igazolja, hogy házhelye vagy lakóházzal beépített más ingatlana nincs. A második bekezdésben foglaltak tekintetében a 15. § harmadik bekezdése megfelelően irányadó. Ha zsidó mező- vagy erdőgazdasági ingatlanát átruházza, az átruházáshoz, tekintet nélkül az ingatlan területére és a szerző fél személyére, hatósági hozzájárulás szükséges. Ily esetben az állami elővásárlási jogot, tekintet nélkül az ingatlan területére és a szerző fél személyére, gyakorolni lehet vagy pedig az ingatlant elidegenítő jogügylet tudomásulvételét az elővásárlási jog gyakorlása nélkül meg lehet tagadni. 17. § A közszolgálat körén kívül akár természetes személy, akár jogi személy által fenntartott ipari (kereskedelmi), bányászati, kohászati, bank- és pénzváltóüzleti vállalatban, biztosítási magánvállalatban, közlekedési vállalatban és mezőgazdasági (kert- és szőlőgazdasági) üzemben, továbbá bármiféle más kereső foglalkozásban tisztviselői, kereskedősegédi vagy más értelmiségi munkakörben zsidót csak olyan arányban szabad alkalmazni, hogy a 2. § első bekezdése alá nem eső zsidó alkalmazottak száma a vállalatnál (kereső foglalkozásban) értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak számának tizenkét százalékát, az összes zsidó alkalmazottak száma pedig - ideszámítva tehát a 2. § első bekezdése alá eső alkalmazottakat is – az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak számának tizenöt százalékát ne haladja meg. Ha az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak száma tizenötnél kevesebb, de négynél több, legfeljebb két, ha pedig az alkalmazottak száma ötnél kevesebb, legfeljebb egy alkalmazott lehet zsidó. Ennek a rendelkezésnek a szempontjából a 2. § első bekezdésében meghatározott mentességet nem lehet figyelembevenni; a 2. § első bekezdése alá eső személyeket azonban - egyébként egyenlő előfeltételek mellett - az alkalmazás és a szolgálatban megtartás szempontjából előnyben kell részesíteni. Az első és a második bekezdés rendelkezései megfelelően irányadók az alkalmazottak illetményei (akár pénzben, akár természetben bármely címen élvezett juttatások) összegének arányára is. Az első, a második és a harmadik bekezdésben meghatározott arányszámot az 1943. évi január hó 1. napjáig kell elérni. A csökkentést félévenkint minden évben június hó 30. és december hó 31. napjáig legalábbis egyenletesen akként kell végrehajtani, hogy az első, a második és a harmadik bekezdésben meghatározott arány az 1943. évi január hó 1. napjáig eléressék.

34 / 55

Az olyan vállalat, amelynél az utolsó három évben a közszállítások az évi forgalom húsz százalékát meghaladták, az előző bekezdésekben meghatározott kötelezettségnek az 1941. évi június hó 30. napjáig tartozik eleget tenni. A negyedik bekezdésben meghatározott határidőt a minisztérium az illetékes miniszter előterjesztésére két évvel meghosszabbíthatja az olyan vállalat tekintetében, amely évi termelésének legalább harminchárom százalékát külföldre szállítja, három évvel pedig az olyan vállalat tekintetében, amely évi termelésének legalább harminchárom százalékát szabadon átváltható devizák ellenében szállítja külföldre. A zsidó alkalmazottak számának és illetményeinek az összes alkalmazottak számához és illetményeinek összegéhez viszonyított, az 1938. évi március hó 1. napján fennállott arányszámát a zsidó alkalmazottak javára megváltoztatni nem szabad. Ez a rendelkezés az 5. § második bekezdése értelmében nyugdíjazott vagy a szolgálatból az említett rendelkezés értelmében egyébként elbocsátott személy alkalmazását nem zárja ki. A jelen § értelmében megüresedő helyekre külföldi állampolgárt csak az illetékes miniszter előzetes hozzájárulásával lehet alkalmazni. Azokat a zsidókat, akik valamely keresztény hitfelekezet tagjai, az előző bekezdésekben meghatározott arányszám tekintetében legalább is annak egynegyed részéig kell – egyébként egyenlő előfeltételek közt - figyelembevenni. A zsidó hadirokkantat (1933:VII. tc. 2. § A) pont), valamint tűzharcost (1938:IV. tc. 1. §) az előző bekezdésekben meghatározott arányszám keretében más zsidókkal szemben - egyébként egyenlő előfeltételek közt - előnyben kell részesíteni. A minisztérium rendeletben rendelkezhetik arról, hogy a jelen § alapján megüresedett és nem a vezető állások körébe tartozó állások egy részét csak az erre a célra összeállított hivatalos névjegyzékben feltüntetett jelentkezők sorából szabad betölteni.

Ha a gazdasági élet zavartalan menete vagy a termelés rendje érdekében elkerülhetetlenül szükséges, a minisztérium az illetékes miniszter előterjesztésére kivételesen megengedheti azt, hogy különleges szakértelmet kívánó munkakörben zsidó - amennyiben a munkakör ellátására alkalmas nemzsidó magyar állampolgár rendelkezésére nem áll - az előző bekezdésekben meghatározott arányszámon felül és meghatározott időre alkalmazásba maradjon. A jelen § alkalmazása szempontjából az utazókat (üzletszerzőket, ügynököket) a többi alkalmazottól elkülönítve kell figyelembe venni; az illetékes miniszter az utazók (üzletszerzők, ügynökök) tekintetében a jelen § rendelkezéseinek alkalmazása alól közérdekből kivételt tehet. A jelen § rendelkezéseit alkalmazni kell a kir. közjegyző, a bírósági végrehajtó és a szabadalmi ügyvivő alkalmazottaira. 18. § Ha vállalat közfogyasztás céljára szolgáló árut bizományosi vagy más néven létesített szervezet útján hoz forgalomba, a szervezetben zsidók csak olyan arányban vehetnek részt, hogy számuk a szervezetben résztvevők együttes számának, jutalékuk vagy más hasonló jellegű jövedelmük pedig az összes résztvevők jutalékának vagy más hasonló jellegű jövedelmének tizenkét százalékát - a 2. § első bekezdése alá eső személyeket is figyelembe véve, tizenöt százalékát - ne haladja meg. A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter az iparügyi miniszterrel egyetértve állapítja meg azokat az árukat, amelyeket forgalomba hozó vállalatok tekintetében az előző bekezdés rendelkezéseit alkalmazni kell és határozza meg azt az időt - lehetőleg a 17. § negyedik, ötödik és hatodik bekezdésében foglaltaknak megfelelő figyelembevételével - amely alatt az előző bekezdés rendelkezéseit végre kell hajtani. A szervezetben részvételre zsidóval kötött szerződés egy évi felmondással akkor is megszüntethető, ha a szerződés a felmondást kizárja vagy hosszabb felmondási időhöz köti. A szerződésnek az egy évi felmondás következtében megszűnése miatt a szerződés vagy a felmondási idő hosszabb tartamára alapított kártérítési követelést nem lehet érvényesíteni. 19. § A 17. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell az 5. § rendelkezései alá nem eső bármely egyesület (érdekképviselet), vagy bármily más megjelölésű szervezet, úgyszintén alapítvány tisztviselőire, valamint értelmiségi munkakörben foglalkoztatott egyéb alkalmazottaira. Munkásegyesület vagy más munkásszervezet intézőszervének vagy tisztikarának tagja, munkaközvetítéssel foglalkozó szervezetnek tisztviselője vagy értelmiségi munkakörben foglalkoztatott egyéb alkalmazottja zsidó nem lehet. Ezeket a rendelkezéseket a 2. § első bekezdésében megjelölt személyekre is alkalmazni kell. A jelen § rendelkezéseit nem lehet alkalmazni azokra a szervezetekre és alapítványokra, amelyek kizárólagosan a 10. § harmadik bekezdésében meghatározott célokra alakulnak, vagy ilyen célokra állanak fenn és amelyeknek alapszabályaik vagy más szervezeti szabályaik szerint csakis zsidó tagjai lehetnek. 20. § A 12-16. §-ban a zsidókra megállapított rendelkezéseket megfelelően kell alkalmazni jogi személyekre és a társasági jogviszony körében azon az alapon, hogy a vezetők többsége, az igazgatóság vagy a felügyelőbizottság tagjainak többsége, illetőleg a tulajdonostársak többsége zsidó. A részletes szabályokat a minisztérium rendeletben állapítja meg. 21. § Ha a zsidó alkalmazottat a jelen törvény rendelkezései következtében kell elbocsátani, a szolgálati viszonyt felmondás útján a törvényes felmondási idő elteltétől számított hatállyal meg lehet szüntetni még akkor is, ha a szolgálati szerződés szerint a szolgálati viszony határozott időre szól. Ilyen esetben a alkalmazottat a javadalmazásnak a törvényes felmondási időre eső része, valamint a törvényes végkielégítés illeti meg. Ezt meghaladó végkielégítés vagy egyéb kártalanítás az alkalmazottnak nem jár. Ha az alkalmazottnak a szolgálati szerződés vagy az alkalmazottakra irányadó szolgálati szabályzat szerint akár a vállalattól, akár a vállalat elismert nyugdíjpénztárától nyugdíjra van igénye, ezt az igényét az elbocsátás nem érinti. Ha a vállalatra, illetőleg a vállalat elismert nyugdíjpénztárára a jelen törvény alapján elbocsátott alkalmazott nyugdíjának vagy végkielégítésének fizetése következtében elviselhetetlen teher hárulna, a nyugdíj vagy a végkielégítés összegét a méltányosságnak

35 / 55

megfelelően csökkenteni lehet. Ugyanebből az okból a méltányosságnak megfelelően a végkielégítés fizetésére halasztást lehet adni vagy a végkielégítésnek meghatározott részletekben való megfizetését lehet megengedni. A csökkentés, úgyszintén a halasztás és a részletekben való fizetés megengedése tárgyában a közérdekeltségek felügyelőhatósága bírói út kizárásával határoz. A felügyelőhatóság határozata elleni panaszra megfelelően kell alkalmazni a felügyelőhatóság egyéb határozatai ellen benyujtható panaszra fennálló jogszabályokat. 22. § Felhatalmaztatik a minisztérium, hogy a zsidók kivándorlásának előmozdítására és a zsidók vagyonának ezzel kapcsolatban kivitelére egyébként a törvényhozás hatáskörébe tartozó intézkedéseket rendeletben tehessen meg. Rendeletben állapíthatja meg a minisztérium azokat a vámjogi és egyéb szabályokat is, amelyek a zsidók kivándorlásának előmozdításával kapcsolatban a nemzeti vagyon védelme végett szükségesek. 23. § Felhatalmaztatik a minisztérium, hogy a jelen törvény végrehajtása végett adatszolgáltatási kötelezettséget állapítson meg, és hogy az adatszolgáltatás ellenőrzéséről is gondoskodjék. A minisztérium a jelen törvény rendelkezéseit megszegő vagy kijátszó vállalat vagy más szervezet élére vagy ellenőrzése végett, a kötelezett költségére a törvény rendelkezéseinek végrehajtása végett vezetőt állíthat mindaddig, amíg a vállalat vagy más szervezet a kötelességének eleget nem tett. A vezető jogkörének részletes szabályait a minisztérium rendeletben állapítja meg. 24. § A jelen törvény végrehajtása körében eljárni hivatott hatóságokat és szervezeteket – amennyiben ebben a tekintetben ez a törvény vagy más jogszabály nem rendelkezik - a minisztérium rendeletben állapítja meg. 25. § Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és két hónapig terjedhető elzárással büntetendő: 1. aki a jelen törvény alapján elrendelt bejelentési, adatszolgáltatási vagy jelentkezési kötelességnek nem tesz eleget vagy a hatóság ellenőrzését máskép akadályozza; 2. aki zsidót a jelen törvény 10. §-ának első bekezdése, 17. vagy 19. §-a rendelkezésének megszegésével alkalmaz, alkalmazásban megtart vagy zsidó alkalmazottainak juttatott illetményekkel a törvényben megengedett mértéket túllépi; 3. aki külföldi állampolgárt a 17. § rendelkezésének megszegésével alkalmaz. A pénzbüntetésre az 1928:X. törvénycikk rendelkezései irányadók, a pénzbüntetés legmagasabb összege nyolcezer pengő. A pénzbüntetés behajthatatlansága esetére megállapított elzárásbüntetés tartamára az 1931:XXVI. törvénycikk 3. §-a harmadik bekezdésének, a kihágás elévülésére e § negyedik bekezdésének rendelkezése irányadó. A kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak mint rendőri büntető bíróságnak, a m. kir. rendőrség működése területén a m. kir. rendőrségnek mint rendőri büntető bíróságnak hatáskörébe tartozik. 26. § Vétséget követ el és egy évig terjedhető fogházzal büntetendő: 1. aki a 25. §-ban meghatározott cselekményt annak ellenére követte el, hogy kötelességére a hatóság figyelmeztette; 2. aki a 25. §-ban meghatározott cselekményt elköveti, ha ilyen kihágás miatt már megbüntették és büntetésének kiállása óta két év még nem telt el; 3. aki a jelen törvényvégrehajtása körében a hatóságot fondorlattal megtéveszti vagy megtéveszteni törekszik; 4. aki a 10. § rendelkezésének megszegésével időszaki lap felelős szerkesztőjének, kiadójának, főszerkesztőjének, a lap szellemi irányát megszabó vagy a lap szerkesztésében irányító befolyást gyakorló munkatársának zsidót alkalmaz, úgyszintén az a zsidó, aki az ilyen alkalmazást elfogadja; 5. aki a 11. § rendelkezésének megszegésével színház igazgatójának, művészeti titkárnak, dramaturgjának, a színház szellemi vagy művészeti irányát megszabó vagy a színház művészeti ügyvitelében egyébként irányító befolyást gyakorló alkalmazottjának, mozgófényképet előállító, forgalomba hozó vagy előadó vállalat igazgatójának, illetőleg a 11. § második bekezdésében említett irányító befolyást gyakorló alkalmazottjának zsidót alkalmaz, úgyszintén az a zsidó, aki az ilyen alkalmazást elfogadja; 6. az a nemzsidó, aki a maga neve alatt zsidó részére, vagy az a zsidó, aki nemzsidó neve alatt a maga részére az állami egyedáruság alá eső cikkek árusítására engedélyt vagy hatósági engedélytől függő egyéb jogosítványt a törvény rendelkezésének kijátszásával megszerez, vagy ilyen engedély vagy egyéb jogosítvány megszerzését a törvény rendelkezésének kijátszásával megkísérli; 7. az a nemzsidó, aki a maga neve alatt zsidó részére, vagy az a zsidó, aki nemzsidó neve alatt a maga részére a 13. § rendelkezésének megszegésével szerez meg közszállítást vagy közszállítás megszerzését megkísérli. A 3. pontban meghatározott cselekmény bűntett és büntetése három évig terjedhető börtön, hivatalvesztés és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése, ha az 1. § harmadik bekezdésének a) vagy d) pontjában meghatározott személyi körülmények igazolása végett követik el. A pénzbüntetésre az 1928:X. törvénycikk rendelkezései irányadók, a pénzbüntetés legmagasabb mértéke húszezer

36 / 55

pengő. 27. § Ha a 26. §-ban meghatározott bűntettet vagy vétséget vállalat alkalmazottja vagy megbízott követte el és a vállalat tulajdonosát (üzletvezetőjét), illetőleg a megbízót a hivatásából folyó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelességének teljesítésében akár szándékos, akár gondatlan mulasztás terheli, a vállalat tulajdonosa (üzletvezetője), illetőleg a megbízó vétség miatt a 26. §-ban meghatározott büntetéssel büntetendő. 28. § A 26. és a 27. §-ban meghatározott bűncselekmény miatt való elítélése esetében el kell rendelni az ítéletnek az elítélt költségén hírlapban közzétételét. 29. § A társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló 1938:XV. tc. 4-8. §-a hatályukat vesztik. Azokat a rendelkezéseket, amelyeket jogszabály az 1938:XV. tc. 4. §-a első bekezdésében meghatározott személyekre állapít meg, a jelen törvény hatálybalépése után a zsidókra kell megfelelően alkalmazni. A jelen törvény kihirdetésének napján lép hatályba; végrehajtásáról a minisztérium gondoskodik, a törvény végrehajtása során a visszacsatolt területekre vonatkozóan - amennyiben az ottani viszonyokhoz képest szükséges - átmenetileg eltérő szabályokat állapíthat meg.

Okos telefonok Szabó László Tibor Szatíra a legújabb műszaki cikkek "beüzemelési" nehézségeiről

Szabó László Tibor

Okos telefonok

Pardonovszky Dezső adóhivatali főelőadó november 16-án betöltötte 62. életévét és annak rendje, módja szerint nyugdíjba vonult. Majdnem 25 évet húzott le az adóhivatalnál, mindenki lelkiismeretes tisztviselőnek tartotta. Olyannak, aki az adóellenőrzések során nem ismert pardont. Egyébként kellemes modorú ember volt. Kollégái egy ezüstös csillogású okos telefonnal ajándékozták meg a rövid, de meghitt házi ünnepségen, amelyen még a főosztályvezető is megjelent néhány percre. A főnök szívélyesen koccintott Dezsővel, majd gyorsan távozott. Szakértői szemmel pásztázta végig az ízléses csomagolásából éppen kibontott kis készüléket. . Már csak napok voltak hátra karácsony szent ünnepéig, és mint mindenki, Pardonovszky Dezső is az ajándékok beszerzésének fáradságos munkájába vetette bele magát. Sem ideje, sem türelme nem volt az új telefon használati utasításának elolvasására. Nem akart hinni a szemének, amikor az ajándékcsomagok ünnepélyes felnyitása után két újabb – egy komor-fekete és egy aranyozott mintázatú – okos telefon meredt rá, tapintásaira várva. Feleségétől és fiától kapta őket. Az ünnepi bódulat elmúltával egy ködös délelőttön visszavonult a dolgozószobájába, és hozzákezdett az okos telefonok ismertetőinek tanulmányozásához. Több ismerősétől és kollégájától is hallotta, hogy egy régimódi, közönséges mobillal manapság már semmit sem lehet kezdeni, legfeljebb telefonálni. A legcélszerűbb az, ha az ember kivágja az ablakon és megszabadul tőle. A guberálók zárt világában talán még jók lehetnek valamire ezek a készülékek, de egy széles társadalmi kapcsolatokkal rendelkező ember nem kockáztathatja ilyen felelőtlenül az elérhetőségét. A rohamosan fejlődő és életünk szinte minden szegmensét átfogó kommunikációs igények egyébként sem

37 / 55

engedik meg, hogy csupán egyetlen mobiltelefonnal lavírozzunk a világban. Dezső úgy érezte, hogy most egy kicsit elébe vághat a gyorsuló időnek, megnövekedett szabadidejét kapcsolatainak kiszélesítésére fordíthatja. A nyugdíjazás nem jelenthet visszavonulást a lakás magányába. Csak semmi begubózás, öregem! ” kiáltott fel. Az ezüstös csillogású készülékkel kezdte. Szóval, itt megnyomjuk, és máris megjelennek az ikonok. Eszébe jutott gyerekkorának egyik epizódja, amikor kirándulásuk alkalmával egy görög-keleti templomot látogattak meg, és a falakon ott lógtak a szebbnél szebb ikonok. Az Etiópiából származó fekete arcú Szűz Mária tette rá a legnagyobb hatást. Álmodozásából felijedve a cifra ébresztőórán akadt meg a szeme, kétségtelenül ez volt a legszebb ikon a telefon színes felületén. Rögtön beállítom ” gondolta, de aztán legyintett. Végre addig alhatom reggelenként, ameddig csak jól esik. Na, nézzük a használati utasítást ” a menüopciók választásának sorrendje. Hm. „Ne tegye a telefont vagy tartozékait a légzsák hatókörébe. A légzsák gyors felfúvódásakor a készülék súlyos sérülést okozhat.” Már egy éve eladtuk az autót, a nyugdíjas bérlet azért csak olcsóbb, és nemsokára ingyen utazhatok a villamoson meg a buszokon. De menjünk tovább! Névjegycsoportok létrehozása, szövegsablonok… Ez eddig nem sok újat mond, felhívom a Pistát. Működik! Persze most sem érhető el, mint általában. Miért tartja ez a jóember állandóan kikapcsolva a mobilját? Hangposta. ” Kerestelek, öregem, hívj vissza, de nem két hét múlva. Szervusz. Nézzük az aranyozott mintázatút! Benyom, pin kód megadása, visszanyom, újra nyom. Egyre csak nyom. Na nem, most húzni kell az újunkkal, de nagyon finoman, mert különben össze-vissza ugrál. Aha, most bejött valami: „pénznemek és mértékegységek konvertálása”. Igen, ha izlandi koronát akarok Guatemalában átváltani, akkor… Most nem veszek iráni rialt, mert… Mennyi is egy láb méterben? A repülőn teljesen megbolondítják az embert a kiírásokkal. Nekünk is át kellene térni a kilométerről a mérföldre ” lehet, hogy ez egy kicsit mérsékelné a gyorshajtókat, amikor már százötven fölött jár az óra. Teljesen belegabalyodtam a táblázatokba. Nézzük újra az útmutatót: „Kerülje a szívritmus-szabályozókkal való interferenciát!” Még jó, hogy ezzel nem rendelkezem, egy veszélyhelyzettel kevesebb. Felhívom a kábeltévé társaságot, már megint duplán számláztak ebben a hónapban. Halló! Megint az a rothadt automata, igen, kérek visszahívást, mondd csak tovább! Most jön a komor-fekete készülék. Gomb nyom, menü opciók, visszaszámláló időzítő beállítása. Ez meg mi a fene? Lépjünk tovább! Világóra létrehozása és megtekintése. Hány óra lehet most Vlagyivosztokban? Mi a csoda, ezek ennyire előre vannak? Ki hitte volna! „Ne helyezze az akkumlátorokat vagy a telefont melegítő eszközökre, például mikrohullámú sütőbe, kályhára, vagy radiátorra – felrobbanhatnak!” Ha, ha, ha…” aztán meg odaég a pizza, mert nem jelez az okos telefon! Azt is írhatnák a tájékoztatóban, hogy ne tároljuk a készüléket a mélyhűtőben, mert lefagyhat. Olvastam az újságban, hogy egy brit gazda a tehenében felejtette az okos telefonját elletés közben, mivel elemlámpának használta és egy kicsit feledékeny volt. Aztán mégis előkerült a készülék ” talán a következő ellésnél. Az viszont biztos, hogy a gazda ez idő alatt is állandó telefonkapcsolatban maradhatott a tehenével. Mi mindenre képes egy okos telefon! Ahá! Itt a beépített okos fényképezőgép, nemcsak a látványt, hanem például a konyhaszagot is képes felvenni és visszajátszani! Ennek örülni fog a feleségem. GPS kapcsolat. Lekérhetem a másnapi utazás adatait. De kár, hogy eladtam a kocsimat. Zummolni lehet vele, de hogyan! Úgy kinagyítottam az íróasztalomon fekvő döglött legyet, hogy igazi csillagközi szörnynek néz ki. Lefotózom és beviszem megmutatni a volt kollégáknak. A nőket persze rögtön kitöri a frász. Csodálatos dolog ez a mai technika! De nézzük meg újra az ezüstös csillogásút, szerintem itt a legegyszerűbb a zeneletöltés. Megnyom, simít, bosszankodik, újra simít, és már jön is a rock-zene. Miért üvölt ez így? Nem működik a hangerő szabályozó. Nem tudom leállítani, pedig már mindent végigsimítottam. Nem baj, így is rá tudok kapcsolódni az internetre. Jaj, de szép ez az ikon! Még szöveg is van hozzá: „Híréhségben szenvedőknek.” Ez kell nekem. Rovatba rendezi a híreket. Miért nem tudok ráállni az időjárás jelentésre? Esik már kint, vagy csak délutánra jön meg a vihar? Ki kellene nézni az ablakon. Az ezüstös csillogású okos telefon váratlanul beindult, valami gügye-bügye gyerekdal áramlott belőle eszméletlen hangerővel. A komor fekete közben simogatás és nyomkodás nélkül is átállt az egyik internetes honlap pornófilmjének átvételére. Pardonovszky Dezső nem tudta, hova kapjon. Vegye fel az ezüstös csillogásút, vagy állítsa le a komor feketét? A zene közben fáradhatatlanul bömbölt. ” Honnan beszél? Milyen tévé? Nem értek semmit. A másik okos telefon is felharsant, a Walkürök lovaglását játszotta kíméletlen hangerővel. A két különböző zene egy oszlopdöngölő gép zajának erejével tört rá Dezső agysejtjeire. Megsimogatta az egyik szimpatikusnak tűnő ikont és máris hallhatta Pista hangjának érdes zengését. Máskor talán még túl hangosnak is találta volna barátja hangját, de most, az általános zűrzavarban csak szótöredékeket volt képes felfogni. A pornóátvételen az egyik nő éppen az aktusra készülődött, Dezső kidülledt szemmel figyelte a jelenetet. Csak nehogy most lépjen be a feleségem! Pista valami olyasmit mondhatott, hogy később újra megpróbálja felhívni, de ebben sem lehetett biztos. Simított egyet a készüléken, mégsem kapcsolt ki, a Walkürök lovaglása tovább folytatódott. Az aktus a másik okos telefonon már javában folyt, elképesztő nyögések hallatszottak a készülékből. ” Mennyibe fog ez nekünk kerülni? ” futott át a gondolat Dezső agyán. Az utolsó kísérlet következett, hogy mindent leállítson maga körül. Fejfájása szinte már elviselhetetlenné vált, ujjai meggémberedtek, csak ült az íróasztal előtt, felállni is képtelen volt. Bökött egyet az aranyozott mintázatú telefonon – ez tűnt a legbarátságosabbnak – az azonban nem állt le, rögtön beindította a fényképezőgép funkciót, méghozzá mosolyfelvételi módban. Dezső kimeredt szemmel, keserűen lekonyuló szájjal, mereven bámulta a kamerát.

38 / 55

” Halló, ki az? ”Jó napot, asszonyom, dr. Somfai vagyok a mentőszolgálattól. Pardonovszky Dezsőt keresem. ”A felesége vagyok, mi van a férjemmel? ” A Samsung Galaxy Crusier 2 okos telefonjuk jelezett, hogy a kedves férjének mentális problémái vannak. Bevisszük megfigyelésre. ” Jöjjön fel, nyomom a gombot. A mentőorvos egy harmincas éveiben járó fiatalember volt. Egyszerű utcai ruhát viselt, a fehér köpenyt tudatosan mellőzte. ” Foglaljon helyet, a férjem a dolgozószobában van, most üzemeli be az okos telefonokat. Kér egy kávét? ” Köszönöm, nem kérek. Ma délelőtt már nyolcat ittam. Az ünnepek előtt elég sokan vettek okos telefont, és az ezekbe beépített automatákból gyorsan eljutnak hozzánk a vészjelzések… meglehetősen gyakran kell kiszállnunk. Kérem, rakja össze a legszükségesebbeket a férjének… hálóruha, fogkefe, fogkrém, alsóneműk… de ezt ön jobban tudja, mint én. ” Hová viszik szegényt? ” Egy új osztályt nyitottunk a Központi Kórházban. Mindennel rendelkezünk, amire egy súlyos betegnek szüksége lehet, az ápoltakat bármikor meg lehet látogatni. Ja, majdnem elfelejtettem, bármit be lehet hozni a betegszobába, kivéve a mobiltelefonokat, legyenek azok akár a legprimitívebbek, a több évtizeddel korábban gyártottak közül valók is!

Kortársam története (IV. fejezet folytatás) Szász Benjámin Otthoni hétköznapok Apám szülőföldjére utazik Nem egészen pontosan írtam, mert Apám most először Anyámmal együtt készült hazalátogatni szülőfalujába. Négyéves korom óta az országos politika egyre gyakrabban hatolt be a családi élet hétköznapjaiba. Az 1939: IV. törvénycikken kívül a bécsi döntések nyomán bekövetkezett határkiigazítások idéztek elő nagy változásokat. A Horthy-rendszer követelése a Trianon előtti határok visszaállítására nem teljesült ugyan, mégis a legtöbb magyarlakta terület visszakerült Magyarországhoz. Apám, mint sokan mások, lélegzetét visszafojtva figyelte, mi lesz szülőföldjének sorsa.

Apám szülőföldjére utazik

Nem egészen pontosan írtam, mert Apám most először Anyámmal együtt készült hazalátogatni szülőfalujába. Négyéves korom óta az országos politika egyre gyakrabban hatolt be a családi élet hétköznapjaiba. Az 1939: IV. törvénycikken kívül a bécsi döntések nyomán bekövetkezett határkiigazítások idéztek elő nagy változásokat. A Horthy-rendszer követelése a Trianon előtti határok visszaállítására nem teljesült ugyan, mégis a legtöbb magyarlakta terület visszakerült Magyarországhoz. Apám, mint sokan mások, lélegzetét visszafojtva figyelte, mi lesz szülőföldjének sorsa. Mint már az előző részben jeleztem, félig csatolták vissza. Őseinek földje, Aranyosegerbegy az új határhoz egészen közel, de Románián belül maradt, Zabola viszont, az a falu, ahol ő született, Magyarország része lett. Testvérei is Zabolán és környékén telepedtek le. Sem őket, sem gyermekeiket nem láthatta, amióta 16 éves korában elszökött Romániából. Nem jószántából menekült el, hanem azért, mert katonaszökevény rejtegetésével gyanúsították meg, és csendőrségi megfigyelés alá helyezték. Nem akarta megvárni ennek további következményeit, és kalandos körülmények között egy barátjával végül sikerült átlépniük a román-magyar határt. Szerencsére nem utasították ki Magyarországból, pedig akkor nem nagyon örültek az újabb menekülteknek, mert volt belőlük elég, és nem tudtak nekik sem szállást és állást biztosítani. De Apámnak már jóval a határkiigazító bécsi döntések előtt sikerült az új trianoni határok között gyökeret eresztenie. Elvesztett szülőföldjét mégis állandó nosztalgiával emlegette. Hiányolta az otthoni ízeket, a puliszkát, a piros áfonyát, az erdei málna zamatát, Zabola, Kovászna borvizét. Amikor ideje engedte, maga készítette el a puliszkát, és kínált meg bennünket még frissen, forrón. Hideg tejbe téve én is megszerettem. Egyszerű étel, mégsem könnyű elkészíteni, víz, só és jó kukoricaliszt kell hozzá, semmi több. Az igazi finomságokat, a juhtúrós puliszkát és a húsvéti báránypecsenyét nem is emlegette, úgy látszik, ezekből nem gyakran jutott neki.

39 / 55

Mellékesen jegyzem meg, hogy mindezek az ételek a román konyhának is nemzeti sajátosságai. Ezt nem könyvből olvastam, az életben tapasztaltam. Valójában azonban nem is az otthoni ételek hiányoztak neki, hanem valami más, amit nem tudott konkrétan megragadni, megfogalmazni. Még csak nem is a Székelyföld, a szülőföld szépsége, amelyik hol kedvesen bájos, hol lenyűgözően fenséges magas hegyeivel, zord fenyveseivel. Nagy költőink sem tehettek többet, mint hogy megénekelték ezt a szépséget.

„Szülőföldem szép határa! Meglátlak-e valahára? Ahol állok, ahol megyek, Mindenkor csak feléd nézek.”

írta Kisfaludy Károly. Lényegében ugyanez az érzést öntik formába Petőfi következő, népdallá vált sorai:

„Kis lak áll a nagy Duna mentében; Oh mi drága e lakocska nékem! Könnyben úszik két szemem pillája, Valahányszor emlékszem reája.”

Azonban őket sem foglalkoztatta az a kérdés, hogy miben rejlik a szülőföld felejthetetlen vonzereje, miért látszik különlegesen szépnek. Hiszen a tárgyilagos szemlélő tudja, hogy sok szép táj van a világon, és ezek között több is lehet, amelyik semmivel sem kevésbé szép, mint a mi szülőföldünk. Egyszerűen kifejezték saját koruk érzését, és az ok nem foglalkoztatta őket. Éppen ezért Apámtól sem várhatjuk el, hogy megindokolja, miért éppen a szülőföldet szimbolizáló piros áfonya, az erdei málna zamata vagy a kenyérgomba után vágyódik annyira. A mai kor embere bizonyos fokig megváltozott, ki jobban, ki kevésbé. Az utóbbi ötvenhatvan év alatt egész Európában milliók és milliók hagyták el őseik szülőföldjét. Még többen vannak olyanok, akik helyben maradtak

40 / 55

ugyan, de lakóhelyüktől távol dolgoznak, és naponta ingáznak munkahelyük és lakásuk között. Közvetlen rokonaikat ritkán látják, és gyakran találkoznak olyanokkal, akiknek létezéséről sem tudtak azelőtt. Ennek fényében már jobban láthatjuk, mi volt az a mélyebben meghúzódó és nehezen meghatározható valami, amit elődeink a szülőföld vonzerejeként fogalmaztak meg, de most ne menjünk bele ennek részleteibe. Később még visszatérek Zabolához, amikor a történelem menete ezt követeli, és akkor majd foglalkozom ezzel a kérdéssel is. Most Apám készülődött a szülőföldjével való találkozáshoz. Ez nem volt olyan egyszerű, amilyennek látszott. Természetes, hogy az első nagy útra feleségével együtt kellett elindulnia, hogy közvetlen rokonai megismerkedhessenek vele. Ez azonban alig leküzdhető nehézségekkel járt, el kellett dönteni, hogy ki vigyáz a gyerekekre. Én ekkor már tapasztalt „utazó” voltam, de még az én esetemben is világos volt, hogy a körülbelül 800 kilométeres utazás nekem is sok, különösen az akkori körülmények között. Az 1939: IV. törvénycikk végrehajtásához szükséges anyakönyvi kivonatból tudom, hogy Apám a saját születési anyakönyvi kivonatát 1942. augusztus 17-én maga váltotta ki Zabolán. Ekkor pedig második húgocskám épp hogy elmúlt hathónapos. Teri néni vállalta, hogy mind a négy gyereknek gondját viseli. Velem és „Kari babával” már nem volt sok baja, de a gyerekek felügyelete mellett a teljes háztartást is el kellett látnia. Ott voltak még a méhek is, de azokat nyugodtan rá lehetett bízni Apám legjobb méhész barátjára, Megyeri bácsira. A látogatást a vendéglátók szempontjából is meg kellett gondolni. A zabolai családi ház sem volt túl nagy, mindössze egy szobából, konyhából és kamrából állt, és bár minden helyisége tágas volt, de ott lakott Apám fiatalabbik bátyja feleségével és három gyermekével. Szüleim vendégeskedésük idején valószínűleg a konyhában laktak. Mivel az összes rokont és ismerőst meg kellett látogatni, a családi házban nem tartózkodhattak sokat. Anyám már nem lehetett féltékeny, mert Apám meglátogatta élete első nagy szerelmét, Erzsikéjét is. Nem ők szakítottak egymással, hanem az élet, a kényszerű menekülés választotta el őket végleg. Természetesen Erzsike is régen férjhez ment, és családja volt. Kár, hogy nem maradt róla egyetlen fénykép sem.

Szüleim távolléte számomra észrevétlenül telt el, nem tarthatott tovább 10 napnál. A zabolai tájnak mély benyomást kellett Anyámra gyakorolnia, de ő nem beszélt soha érzelmeiről, benyomásairól. Tudva azonban, hogy Anyám addig csak Győr és Bécs között, valamint Budapesten és környékén mozgott, lehetetlen, hogy a Kárpátok közvetlenül Zabola és Kovászna felett magasodó 1017 méter magas hegygerince ne tett volna rá egy életre szóló hatást. Kovásznáról egy kötélpályával mozgatott iparvasút visz fel közvetlenül a hegygerincen lévő Komandóra. Komandó elsősorban ipartelep volt, ahol a kitermelt fát tisztították meg az ágaktól, és tették szállíthatóvá. Amikor Erdély Magyarországhoz tartozott, itt állt a határőrség épülete is. (Komandó németül parancsnokságot jelent.) A határ az épülettől már nem messze húzódott. Komandó – a település nevét németül helyesen két m-mel kell írni – és a komandói sikló természetesen nem volt idegenforgalmi nevezetesség. Zabola lakói közül azonban többen az ipartelepen dolgoztak, és ők is siklón, a kiszolgáló személyzet számára épült helyeken jártak a munkahelyükre. A sikló rendszeresen közlekedett. Ismeretségi alapon a zabolai és kovásznai lakosok vendégeiknek is megmutatták Komandót. Maga a határállomás és a fatelep nem volt különösen érdekes, de az út a hegyeken át igen. Van abban valami fenséges, ahogyan az út az 500 méter körüli magasságból folyamatosan az 1000 méter fölé emelkedő hegygerinc közelében kúszik fel hatalmas fenyőfák sorfala között. Az út még varázslatosabb attól, hogy itt nincsenek csupasz sziklák, hogy mindent zöld növényzet borít. Anyám itt láthatott életében először ilyen magas hegyeket, de nem Komandó fekszik a környéken a

41 / 55

legmagasabban, tőle kissé Északra, körülbelül egy szélességben Kovásznával, emelkedik az 1777 méteres Lakoca. Komandó részletesebb leírásához visszatérek majd akkor, amikor első erdélyi utamról számolok be. Apám minden bizonnyal megmutatta Anyámnak, amit minden vendégnek meg szoktak mutatni Kovásznán, a pokolsár néven ismert nevezetességet és a Kovászna patak medrében fel-felbuggyanó szénsavas borvízforrásokat. A pokolsár egy korábbi vulkanikus jelenség szelíd utóhatása. A földkéreg egy lyukas részén láva helyett már csak sár buzog, fortyog fel a mélyből széndioxiddal vegyesen. Ezt a helyet épülettel vették körül, és itt egy derékig érő fal mögül mindenki biztonságból nézheti, hogy forr a „pokolsár”. Az üstben bugyborékoló szilvalekvárra emlékeztet. A Kovászna patak medrében sorban egymásután fel-felbuggyanó szénsavas borvízforrások csak kiegészítik a látványt. Anyám számára ez a körülbelül nyolc-tíznapos út volt az első kikapcsolódás, az első „szabadság”, amióta férjhez ment, először szabadult ki a háztartási munka véget nem érő fogságából, ahol nincs sem hétköznap, sem ünnep, sőt ahol az ünnep sokszor még rosszabb, mert többet kell sütni-főzni, fogadni a vendégeket, nagytakarítást végezni, és így tovább. Már többször említettem, hogy milyen nehéz volt a munkásfeleségek sorsa. A modern technika csak az utolsó hatvan-hetven évben hatolt be a háztartásba. Anyámnak az év minden napján mindent kézi munkával kellett végezni, vizet húzni, tüzelni, mosni, vasalni, és nem volt megállás, és nem volt szünet. Azoknak kellett volna magas kitüntetéseket adni, akik az automata mosógépet és a porszívót feltalálták. Érdekes, hogy Anyám nem mesélt élményeiről, nem volt beszédes természet. Most Apám sem volt túl beszédes, valószínűleg még fel kellett dolgoznia az új élményeket. Legtöbbet Gyuri bátyám gyerekeiről beszélt, különösen egyik unokatestvéremről, „Gyurikáról”, állandóan dicsérte ügyességét, szorgalmát. Sándor bátyám gyerekeiről kevesebbet mesélt. Az útról hoztak nekünk fából barkácsolt játékokat, amelyeket Gyuri unokatestvérem készített. Maguknak különösen finom puliszkalisztet és az Erdélyt jelképező finomságok közül csak piros áfonyát hoztak. Úgy látszik, erdei málnát szedni nem maradt idejük, vagy már elmúlt az erdei málna szezonja. 1945 előtt Apám ezután már nem utazott többet Erdélybe, sokáig utána sem, amíg a folyton változó romániai viszonyok nem tették ismét lehetővé. Ez az utazás mégis javította a családi kapcsolatokat. Megjelentek nálunk is az erdélyi rokonok. Érdekes módon csak nők. Hamarosan meglátogatott minket Apám másik nővére, Barbara, családi becenevén Biri néni. Csak néhány napig tartózkodott nálunk. Ekkor láttam először és utoljára. Meglátogatott bennünket két unokatestvérem is. Az ő sorsukról később írok, amikor a történelem menete indokoltabbá teszi. Sándor bátyámról és családjáról csak az 1956-os év után írok, amikor velük már én vettem fel a kapcsolatot.

Laudáció László-Kovács Gyula Gábor Andor díja alkalmából Szepes Erika A költő munkásságának szíves méltatása

Szepes Erika:

Laudáció László-Kovács Gyula Gábor Andor díja alkalmából

Az életmű, az emberi tartás és a sors

Tisztelt ünnepelt, kedves Barátaim,

engedjétek meg, hogy személyes emlékkel kezdjem ezt a mai méltatást. A személyes emlék megismerkedésem László-Kovács Gyulával és költészetével. Ismeretlen nevű költőtől hozott verseskötetet a posta. Mindig szerettem olyan szerzőtől olvasni, akiről semmit nem tudok: magam vagyok a szövegekkel, útmutató nélkül, mintha szűz havon tenném meg az első lépéseket, csak a magam ítéletére vagyok bízva. Így vettem kézbe a Koldus-pietà már címében is felkavaró kötetet. Az első útmutatást magától a szerzőtől kaptam, a kötet ajánlásában: „Talán soha, még a századelőn (a kötet még 1999-ben jelent meg) sem tobzódott úgy ez az úri Magyarország önnön dicsőségében, mint most, az ezredvég előestéjén. S ebben a tudathasadásos korban úgy szakad fel az emberek mellkasából a fájdalom, mint fiatal, megözvegyült anyák torkából a sírás, és úgy hullik méltatlanul a porba, mint a kukába vetett kenyér.” - Testvéri szavak – gondoltam, és jóleső meleg járt át. A folytatástól méginkább: „Az ország darabokra törik, mint a búcsújáró mézeskalácsos tükre, s ebben a szilánkosra tört tükördarabban pávatollas paloták fénylenek, s gerendákkal aládúcolt alföldi tanyák falai vakítanak. Szigetek ezrei, melyek egyre távolabb sodródnak az idő végtelenjében: immár nem értik egymás nyelvét az emberek.” Máris hatása alá kerültem: ez volt az első útjelző a hómezőben. Olvasni kezdtem. A kötet verseiben, melyek mind zsoltárok, mindannyiunk indulatai, keserűségei szólalnak meg az ótestamentumi próféták dühével, a lealázottak fájdalmával, olyan hangon, olyan erővel, hogy nagy negatív elfogultság, nagy

42 / 55

világnézeti ellenállás kell ahhoz, hogy meg ne hallassanak. És mégsem – avagy érthetően - nem hallják meg őket ott fenn: sem az istenek, sem az emberek. Pedig a tragédiák kardalai hangosan szólnak, és ez a költő – miként a görög tragédiák – a személyes sorsot felpanaszló monológban is, a poliszpolgárt érő vészről énekelt kardalban is hangosan kiált. A világot átfogó tekintete a saját tragédiáján túl mindig látja a másokét is: a kislányát sirató kötetben ilyen sorokat olvashatunk: hogy nem siketülsz bele! az irgalom ideje ez mikor sápadt öregasszonyok ingatják fejüket jobbra s balra mikor chagall kékhajú angyalai ravatalozzák föl az eget: …. ó kurva világ kurva világ! valahol janis joplin énekel s habos kövek között ginsberg botorkál Látképe a hazáról mindig ugyanaz: legyen szó kislánya haláláról vagy Bartók amerikai szenvedéseiről: ez a sárból tapasztott ország a hazám! ez a sárból tapasztott jegenyékkel és akácokkal körülölelt szép szülőföldem: ez a sárból tapasztott ország a hazám: örökölt és reámtestált keresztem s ahogy az arcomra rikoltó varjak hullnak úgy hullok én is a semmibe! Bartókkal való azonosulása belső monológban szól, Bartók honvágyát, kínjait éppen a haza-felfogás rokonsága miatt tudja egyedi módon, nem meghamisítva – mint sok más Bartók-vers – megszólaltatni: közlöm veletek, hogy a gazdagok magyarországából kellett elindulnom, de a szegények magyarországába biztosan visszajövök, hiszen szívemhez olyan közel állnak a szegényemberek Csak a legnagyobbak humanizmusával méri magát: Chagall és Bartók mellé odasorakoztatja Picassót és Dalit is, és igen erős affinitást érez a hatvanas évek Amerikája ellen lázadó diákokkal és értelmiségiekkel, művébe szólítva Ginsberget és többször idézve a híres főmű, az Üvöltés címét, világosan érezve ugyanazt a veszélyeztetettséget. Istennel prófétaként perel, de ez nem az egyház istene, hanem egy személyes isten, akivel egymás sorsában osztoznak. Ez az attitűd teszi hasonlóvá Tóbiáshoz, a tejesemberhez, illetve musicalbéli alakváltozatához, Tevjéhez. hajnalban láttam

43 / 55

az istent: az olajfák hegyén ült fiát siratta fölötte imádkozott a hold

szemben ültem én s csillagzokogás rázta a vállam először egymásra néztünk az öregisten és én majd föl az égre hol fiunk és leányunk immár menyasszony és vőlegény Aki ilyen bensőséges viszonyban van az istennel, az közelből áraszthatja rá átkait a Koldus-pietà-ban és a többi, nyomort felpanaszoló művében. Perel és belenyugszik sorsába legújabb teremtménye, alteregója, a csodálatos, új prózát hozó Ágrólszakadt Sámuel is, aki ótestamentumi életének folytatódását az emberiség történetének minden pillanatában, egészen a mai napig, egészen a szerző életének mai napjaiig képes megélni. A próza nyelve egészen új: míg a 2005-ös A hold leánya első személyű belső monológ, addig a Sámuel-ben a beszélő személye változik, így kísérve izgalmas vibrálással a térben és időben cikázó történetet, amely sosem a gazdagok életével telődik meg, hanem a szegénység minden nyomora duzzasztja a prózaáradatot. . Hogy az életmű egységessége, azonos világlátása határozott, kemény, őszinte karaktert mutat, talán nem kell tovább bizonyítanom. Miképpen lehetséges, hogy 1999-ben ismeretlen volt számomra az akkor már két kötetet közreadó, negyvenes költő? Arra hadd válaszoljak a Koldus-pietà borítójának hátoldalát jegyző Szerdahelyi István szavaival: „László-Kovács Gyulának mostanáig a nevét sem hallottam soha, s a mai magyar költészet legavatottabb szakértőinél tájékozódva sem jártam több sikerrel. Ez önmagában nem lenne különös, ha valamely tizen-huszonéves pályakezdőről lenne szó, aki – bármilyen tehetséges – egyelőre elkeseredett partizánharcot vív azért, hogy vékonyka irattartóban elférő kéziratai végre nyomdafestéket lássanak. E költő azonban túllépett a negyedik évtized határán, és két kötet áll a háta mögött. Életműve van, amely nemcsak ígéret, hanem olyan teljesítmény, amelynek méltó elismertetése mindannyiunk erkölcsi kötelessége, akik úgy gondoljuk, hogy a magyar kultúra érdekeinek képviseletére esküdtünk fel.” 1999 óta immár 14 év telt el, újabb megrázó, gyönyörűséges képekkel, szenvedélyes kifakadásokkal, hazaféltéssel teli kötetekkel. László-Kovács Gyulát azóta az Ezredvég olvasói bizonyára már felfedezték maguknak. Az irodalomkritika és az irodalomtörténet trónusán ülő istenkirályok máig sem, vagy ha észrevették is, elfordították verseiről orcájukat. Nem olyan költészetet ír, ami ma divatos: személyes, szenvedélyes, - merjük kimondani a szót – képviseleti költészetet. És még egy óriási hátránya van, és ez már nem magatartásbeli „hibája”, hanem a sorsa: nem Budapesten él, hanem Pakson. Az egész eddigi életmű azt mutatja, hogy ha nincs benne a divatos pesti körökben, nem jár az „elismertek” által látogatott eseményekre, kávézókba, többszörös erőfeszítésébe kerül, hogy észre vétesse magát, az őt értelmező-elismerő kritikusnak is hangsúlyosan kell kiállnia mellette, hogy a megérdemelt figyelmet ráirányítsa. Drága Gyula, drága barátaim, ezen a délutánon ennek a kötelességünknek teszünk eleget.

Kortársam története (IV. fejezet folytatás) Szász Benjámin otthoni hétköznapok A mindennapi élet aprósága Az I. kötet vége.

Szász Benjámin:

Kortársam története

44 / 55

IV. fejezet, otthoni hétköznapok

A mindennapi élet apróságai

Az előző történetben részletesen írtam arról a fokozott figyelemről és szenvedélyes várakozásról, amellyel az ország jelentős része kísérte a bécsi döntéseket követő határváltozások menetét. Ez különösen jellemezte azokat a magyarokat, akik a trianoni békeszerződés által elcsatolt területeken születtek. Most, amikor arról írok, hogy mi történt miután szüleim visszatértek Apám szülőföldjéről, furcsa lenne, ha egy szót sem ejtenék arról, hogy milyen nyomot hagyott bennük ez a várva várt utazás. A nép tömegeinek esetében ezt csak úgy lehet megállapítani, ha megnézzük, befolyásolta-e, és ha igen, hogyan a konkrét változás mindennapi életük megszokott eseményeit. Magától értetődik, hogy a nép többsége nem történelmi elemzések és nem ilyen vagy olyan elvárások, hanem saját sorsa alapján ítél. Természetesen másként élte meg az eseményeket a népnek az a része, amelyik a trianoni határok között élt azelőtt is, és másként az, amelyik ekkor került újból Magyarországhoz. Itt is, ott is mindennapi életük alapján értékeltek. Nagyon fontosnak tartom, hogy most az elmúlt évtizedek eseményeinek ismeretében elmélyült, tárgyilagos és sokoldalú elemzést készítsünk a történelmi fejlődésről. Erről megvan a magam véleménye, de ezt csak később, majd ahol az események menete megengedi, a nép mindennapjainak ábrázolása pedig megköveteli, fejtem ki. Itt a határváltozások kapcsán ennyit jegyzek meg: az európai társadalom mélyén munkáló ellentétek az Anschlusszal és a müncheni egyezménnyel törtek a felszínre, és ez a folyamat az első és második bécsi döntéssel látszólag békésen folytatódott. Hamarosan azonban háborúk sorává fajult, és végül a fasiszta Németország Szovjetunió ellen történt támadásával, 1941 júniusában bontakozott ki teljesen. A magyar kormány ezután még ugyanebben a hónapban szintén hadat üzent a Szovjetuniónak. Az egyes országok közötti háború csak elfedte, de nem szüntette meg a társadalmon belül folyó osztályharcot. A történelembe ezeknek a konfliktusoknak a bonyolult szövevénye II. világháború néven vonult be. A mindennapi életben a határkiigazítások és a háború következményei együtt jelentek meg, nehezen lehetett őket elválasztani. Az új határok hatását egyértelműen és világosan csak a magyar lakosság szabadabb utazásában, a rokoni kapcsolatok erősödésében lehetett érzékelni. A mindennapi életben talán csak a magyar nyelvű hivatalnokok számára jelentett az új határ döntő változást. Az adminisztráció a visszacsatolt területeken ismét magyar nyelvű lett. A trianoni határokon belül és a visszacsatolt területeken a dolgozó nép anyagi helyzete, jövedelme egyaránt vagy nagyon szerény, vagy határozottan szegényes volt. Az utazáshoz pedig pénz és idő kell. Klára néni nem járt szülőföldjén sem a trianoni békeszerződés után, sem Észak-Erdély visszacsatolása után. Férjének szerény jövedelme nem tette lehetővé, hogy kifizessék a Győr és Zabola közti kb. 950 kilométeres utat. Azt sem tudom, volt-e egy malomipari munkásnak egyáltalán szabadnapja a hivatalos egyházi ünnepeken kívül. A parasztságnak télen több ideje maradt, de az állattartás miatt ők sem válhattak el hosszabb időre a gazdaságtól, ehhez még a középparasztságnak is kevés volt a pénze. Így az első napok hivatalos parádéi után a mindennapi élet visszazökkent korábbi kerékvágásába. Ebből villantok fel két jellemző képet a negyedik fejezet lezárásaként.

Anyám koldusa

A Horthy-korszakban a magyar falu vagy kisváros egyik legjellemzőbb alakjai a koldusok voltak. Kopott, de nem feltétlenül rongyos ruhában, tarisznyával a nyakukban jártak az utcákon. A kapuknál meg-megállva, „Adjatok, adjatok, amit Isten adott!” szavakat ismételve kérték az adományt. A házból rendszerint valaki kijött, és egy szelet kenyeret, esetleg néhány fillért, szerencsésebb esetben egy darab szalonnát adott a koldusnak. Üres kézzel szinte senki sem küldte el őket. Legtöbbjük férfi volt, de akadtak nők is. Nem voltak hajléktalanok. Munkaképes korukban vagy ők építették, vagy örökölhették szerény viskójukat. Utólag nehéz kitalálni, hogy melyik társadalmi rétegből kerültek ki, de nagyon valószínű, hogy olyan béresek vagy napszámosok voltak, akik nagyon alacsony jövedelmük miatt nem tudtak családot alapítani, és így munkaképtelen korukban támasz nélkül maradtak. Esetleg megnősültek ugyan, de nem lett gyermekük, és megözvegyültek. Éhen nem haltak, a koldusokat a falu úgy-ahogy eltartotta, de ha megbetegedtek, nem volt, aki ápolja őket, és nem részesültek semmilyen orvosi ellátásban. Magányosan, sokszor észrevétlenül haltak meg. Ma ismét ugyanez a világ köszöntött ránk, vagy még kegyetlenebb és szívtelenebb. Anyám koldusának kicsit jobb dolga volt. Ő nem azt kapta, amit a háziasszony éppen talált. Jövetelét pontosan előre lehetett tudni. Nem tudom, ki szervezte meg pártfogóit, valószínűleg ő maga. A megegyezés a következő volt: minden hónapban egyszer jön, és mindig ugyanazon a napon, ilyenkor kap egy tál tartalmas meleg ebédet és kenyeret. Ehhez tehát harminc segítőkész családra volt szükség. Nálunk is minden hónapban pontosan megjelent. Anyám mindig előkészítette adagját érkezése előtt, mire megjött, már várta őt a meleg étel. Miután nagyon udvariasan köszönt, leült a lépcső legfelső fokára, és várt. Anyám mindig nagyon kedvesen behívta a konyhába, hogy ott rendesen asztalhoz ülhessen, ő soha nem fogadta el. Anyám rendszerint háromszor megismételte a hívást, az öreg koldus mind a háromszor szépen megköszönte, de nem élt vele. Ezután Anyám kihozta neki a nagy tányér ételt és egy szelet kenyeret. A koldus a kenyeret eltette a tarisznyába, a tányért a térdére téve hozzálátott az ebédhez. Anyám türelmesen megvárta, amíg az öreg elfogyasztotta az ebédet, bevitte a tányért a konyhába, és hozott neki egy pohár vizet. A koldus ismételten megköszönte az ebédet, Isten áldását kívánta a családra, és elment. Mindez szinte szertartásosan havonta megismétlődött. Hogy mikor maradt el, nem tudom. Valószínűleg beteg lett, és meghalt.

45 / 55

A sarki fűszeres

Sokkal fontosabb személy volt, mint gondoljuk. Ott volt minden olyan utcasarkon, amelyik legalább öt-hat utcát egyesített. A harmadik utcasarkon lakott, de a sarok az utcáknak csak rövid szakaszait egyesítette, így boltja alig tíz percre esett tőlünk. Üzleti szempontból jó helyen volt, mert a Budapestre bejáró dolgozók közül sokan mentek el előtte naponta kétszer, ez azonban akkor még nem jelentett túl nagy előnyt. Nem a dolgozók vásároltak, hanem a feleségeik, a háziasszonyok. Vásárlóinak többsége szerény, de akkor elég biztos és állandó jövedelemmel rendelkezett. Akkoriban nem volt munkanélküliség, nem volt válság. Gyári munkások vagy vasutasok laktak arra, így az élelmiszerek többségét üzletből szerezték be. Két-háromévi tapasztalat után jobban ismerte vásárlói anyagi helyzetét és lehetőségeit a hivatalos szerveknél. „Körzete” dolgozóinak anyagi helyzete viszonylag szilárd és szerény volt. Ezért könnyen előfordulhatott, hogy, ha a háziasszony ügyetlen volt, vagy váratlan kiadás jött közbe, felborult a háztartási egyensúly, és néhány nappal a fizetés előtt már nem volt pénz egy kiló lisztre és zsírra a családi ebéd elkészítéséhez. Ilyenkor F-r úr, a gyerekek számára F-r bácsi készségesen hitelezett a következő fizetésig. Tréfásan azt mondhatjuk, hogy rövid távú kamatmentes hitelt adott. Volt egy füzete minden törzsvásárlójáról, ahová pontosan felírta, ki mit és mennyit vásárolt hitelbe. Akadtak olyan vásárlói is, akik a hónap folyamán csak hitelbe vásároltak, és fizetésenként rendezték a számlát. Természetesen F-r úr jól tudta, kiben mennyire lehet megbízni, kinek mennyit lehet hitelezni, ki mit engedhet meg magának. És ez a kamatmentes hitel F-r úrnak is jó befektetés volt, mert így biztosan tudta, hogy vásárlói nála és nem másnál költik el havi jövedelmük nagy részét. Hogy a vevőknek jó volt, azt könnyű felfogni. Biztonságot adott nekik a nehéz helyzetekben. Ehhez viszont kölcsönös jóindulat, bizalom és bölcsesség kellett. F-r úr is, vásárlói is tudták, hogy az üzleti kapcsolatokban nem feltétlenül a másik kizsákmányolása a felek érdeke. Így F-r úr mint sarki fűszeres egyben egy hitelbank funkcióját is ellátta. Ilyen sarki fűszeres sok ezer volt ebben az országban. Persze, F-r úr kamatmentes hitelezésből nem élt volna meg. Ez ahhoz segítette hozzá, hogy kereskedelmi jövedelme nagyobb és biztosabb legyen. A tanulságot mindenki levonhatja magának.

Vége az I. kötetnek

Kortársam története (Iskolás lettem) Szász Benjámin - a sorozat folytatása

Iskolás lettem Első részlet

Szász Benjámin:

Kortársam története

II. kötet

1. fejezet

Kisiskolás kor

46 / 55

Hogy hamarosan iskolába megyek, azt érzékelhető előkészületek jelezték. Anyám mindent előre és részletesen megbeszélt a környezetével. Milyen legyen az iskolatáska, milyen tanszerek kellenek, milyen ruhát kell vásárolni az első tanév előtt. Túl sokat beszéltek róla, pedig a táskán kívül csak néhány füzetről, ceruzáról és a tolltartóról volt szó. Hogy a tankönyvet Anyám az iskolában vagy a boltban vette meg, arra már nem emlékszem. Végre elérkezett a nagy nap, szeptember elseje. Épp ideje volt, már nagyon vártam, hogy az otthoni egyhangú életet érdekesebb napok váltsák fel. Az első nap azonban komoly csalódást okozott. A tényleges évnyitó idejét az államegyház uralma előtti tisztelgésnek kellett szentelni. A község valamennyi tanulója szépen összegyűlt a hatalmas iskolaudvaron, ott tanítóink osztályonként felsorakoztattak bennünket. Osztálytársaim többségével itt találkoztam először. Aztán egymás után elindultunk a katolikus templomba, igazi évnyitó helyett misére. Vallási kérdésekről akkor még Apám sem sokat magyarázott, de azt már jól tudtam, hogy én református vagyok, nem katolikus, és így a katolikus egyházhoz és szertartásaihoz semmi közöm. 1943-ban a községnek még csak egy temploma volt, a gótikus, a maga nemében szép katolikus templom. A 19. század végére – mint már korábban is írtam – Isaszegen már nagyon sok munkás és vasutas épített házat, hogy onnan járjon be Budapestre dolgozni. A falu lakossága nem fért a templomba, de ez nem volt feltűnő, mert hetente több misét tartottak, így nem egyszerre sereglettek oda. Most azonban egyszerre több mint ötszáz tanulónak kellett volna bevonulnia, tudhatták előre, hogy lehetetlen. Mivel az idősebb osztályok mentek elöl, az alsósok már a templomon kívül maradtak. Mi, elsősök még a bejárattól is távol álltunk a templom előtti téren. Belülről hozzánk hangfoszlányok sem jutottak el, de ha hallottunk volna is valamit, az sem segített volna, mert úgysem értettünk volna belőle semmit, elvégre, akik befértek, azok sem értettek a miséből egy szót sem, valószínűleg tanítóink egy része sem, ugyanis akkor még latin nyelven miséztek, és a latint a tanítóképzőben nem tanították. A szertartáson jelen levő több mint ötszáz személyből talán kettő, a pap és a kántor értette a mise szövegét, bár a kántor aligha minden szót. Pedig a mise szövegének van értelme, és amióta lefordították magyar nyelvre, a szertartás legalább érthetővé vált. A római katolikus egyház közel ezer évig nem méltatta magyar híveit arra, hogy számukra érthetővé tegyék a szertartást. Az egyszerű katolikus hívőnek akkor eszébe sem jutott, hogy vallása szokásait bírálja, hogy vallási kérdésekben önálló véleménye legyen. Ha pedig mégis a katolikus szokások bármelyikéről a lelkes igenléstől eltérő véleményt mert volna nyilvánítani, mindig akadt volna néhány képmutató hívő, aki ledorongolta volna a lázadót, hogy saját vallásosságát fitogtassa. Így senki sem mert olyasmit kimondani, hogy nincs értelme a templom falain kívül csendben állni és türelmesen várni, amíg bent véget ér egy szertartás, amiből nem látni, nem hallani semmit, sőt, ha mindent látnánk és hallanánk, akkor sem épülnénk tőle, mert senki, közülünk egy szál gyerek sem ért belőle egy szót sem. Halálosan untam az egészet, és megkönnyebbültem, amikor visszavonultunk az iskolába, onnan pedig hazamehettünk. Az egész délelőtt ezzel telt el. [Itt zárójelben megjegyzem, hogy a) nem akarom idealizálni a református vallást, b) a mai református egyház a jelek szerint teljesen szakított a magyar történelmi református egyház demokratikus, haladó és világnézeti kérdésekben toleráns gyakorlatával. A mai, magát reformátusnak nevező egyháznak már nincs sok köze az eredeti magyar reformációhoz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az eredeti történelmi magyar református egyház vívmányait, eredményeit meg kell tagadnunk. Ellenkezőleg, épp ezért kell azokat szem előtt tartanunk.] A későbbiekben érdemes megvizsgálnunk, hogy melyek voltak azok a tényezők az évszázadokon át a paraszti tömegekbe sulykolt szolgai alázaton és engedelmeskedésen kívül, amelyek mégis oda vonzották a hívek egy részét a római katolikus egyház értelmetlen követelményei és szokásai ellenére. Most azonban maradjunk a tanév első napjainál. Amint beléptem a tanterembe, a padokkal szemben álló hatalmas, rideg fekete tábla ragadta meg a figyelmemet. A tábla mellett a tanító néni íróasztala állt, rajta az osztálynaplóval és egy pálcával. A pálca akkor a tanítói állás szinte elengedhetetlen része volt, és azt sugallta, hogy a tanító néni vagy bácsi bármikor megbüntetheti a rossz vagy lusta tanulót. Mivel az ország inkább szegény volt, mint gazdag, egyszerűbb volt büntetéssel, azaz pálcával tanulásra ösztönözni a gyerekeket, mint jutalmazással. A jutalomhoz ugyanis pénz kellett volna. Szerencsére a tanítók többsége ritkán használta ezt a büntetést, de elrettentő eszközként elég hatásos volt. Humánusnak, persze, nem nevezhető, és a tanulás szeretetét senkibe sem lehet pálcával beoltani, de ez nem is volt cél abban a társadalmi rendszerben. Egyes tanítóknak azonban igen. A tanítók képezték az értelmiség legszegényebb rétegét, és azért a nagyon szerény fizetésért, amit kaptak, a többség a legfontosabb ismereteket igyekezett legjobb tudása szerint átadni a dolgozó nép gyerekeinek. Szakmai színvonaluk természetesen nagyon különböző volt. A mi tanító néninket a falu közvéleménye a legjobb pedagógusnak tartotta, így a gyermekeik sorsáért aggódó szülők igyekeztek elérni, hogy fiukat vagy lányukat az ő osztályába járathassák. Ez akkor a törekvésen kívül szerencse kérdése is volt. Az elemi népiskola hatosztályos volt, és ha egy tanító kapott egy osztályt, azt hat évig oktatta. Néhány tanuló ugyan a negyedik osztály után bekerülhetett valamelyik gimnáziumba, valamivel többen az ún. polgári iskolába és onnan kereskedelmi vagy ipari technikumba. A polgári iskola elvégzése után a tanuló az ötéves tanítóképzőben is folytathatta tanulmányait. Bizonyos egyházi tanítóképzőkben kántorképzés is folyt, így a katolikus képzőkben be kellett tanulni és érteni a misék latin szövegét, és a misézéshez szükséges zenei tananyagot. Ez nem volt elveszett fáradság, mert elhelyezkedésnél előnyt jelentett. Az egyik unokatestvérem 1943-ban, amikor én elsőosztályos lettem, kezdte el a tanítóképzőt. Mivel Győrben csak katolikus tanítóképző volt, egyben katolikus kántorképzést is kapott. Persze, ez csak fiúiskola lehetett, mert akkor még gondolni is képtelenségnek tűnt volna, hogy nő katolikus kántor legyen, tanítónővé viszont már katolikus lányok is válhattak, ők külön tanítónőképzőbe jártak. Az igazi memoár csak arról szólhat, amit a szerző saját szemével látott, tapasztalt és átélt. A memoáríró hiteles krónikás és tanú, olvasmányait is felhasználhatja ugyan, de csak akkor, ha azok megismerésére közvetlen élményei, tapasztalatai késztették. Éppen ezért ennek a korszaknak a teljes iskolarendszerét nem ismertetem. Még annyit jegyzek meg, hogy osztálytársaim többsége számára akkor az elemi iskola sikeres elvégzése tette lehetővé, hogy elismert, színvonalas szakmunkások legyenek, és ez sem volt kevés. Akkor a szakmunkások az ország fizikai dolgozóinak legképzettebb részét alkották. Szakmai ismereteikre, eredményeikre maguk is büszkék voltak. Ha Anyám nem gondolt volna többre, mint, hogy Apám vagy nagyapám nyomdokát követve én is jó szakmunkás legyek, akkor is érthető volt az a szándéka, hogy a legjobb tanító néni osztályába kerüljek. Erre tudatosan törekedett, ezt abból tudom, hogy ismerőseivel többször beszélgetett erről. Végre eljött a várva várt pillanat, a mi tanító nénink osztályában ültünk. Ő nyugodtan, figyelmesen végignézte az osztályt, és a tisztasági követelményekről kezdett beszélni. Arról, hogy reggel tiszta kézzel, tisztán kell érkezni az osztályterembe, hogy, ha a szünetben vécére megyünk, utána rendesen kezet kell mosni, és általában hogyan kell tisztálkodni. A sarokban állt egy pad, rajta vizes vödör és lavór, a

47 / 55

fogason pedig törülköző függött. Az alapoktól kezdve mindent részletesen elmagyarázott. Végül azt is közölte, hogy az egész osztályt naponta ellenőrizni fogja. Úgy is tett. Noha osztálytársaim kivétel nélkül rendezett körülmények között éltek, és szüleik otthon ügyeltek a rendre, a tisztaságra, a tanító néni szándéka, hogy tisztaságra szoktasson bennünket, helyes volt. Ilyen szempontból még az ország egésze sem állt a szükséges színvonalon. A mi osztályunkban csak egyetlen családnak volt fürdőszobája és vízöblítéses vécéje. Már írtam arról, mennyivel nehezebb lett Anyám sorsa azáltal, hogy falun telepedtünk le. Ettől függetlenül rendszeresen tisztálkodtunk, de ez akkor sokkal körülményesebb volt, és több időbe került, mint később, amikor már szinte minden lakáshoz vagy családi házhoz tartozott fürdőszoba. Szüleink nemzedéke tisztálkodási kultúra szempontjából magasabb szinten állt nagyszüleinkénél, és ezt éppen tanító nénink tudta a legjobban. Tisztában volt azzal, hogy milyen színvonalról kellett felemelni szüleink tisztálkodási felfogását, hiszen ezt az előző nemzedéket is ő és kartársai tanították. Tudták, hogy az országot nem csak az ábécére kellett oktatni, hanem arra is, hogy mindenki mosson kezet étkezés előtt. Az elért színvonalat meg kellett szilárdítani és tovább emelni, ezért kezdte az alapokkal. Végül eljutottunk az írás-olvasás tudományához, és az iskola érdekessé vált. Módszerét csak vázlatosan ismertetem. Lépésről lépésre haladt, csak akkor ment tovább, ha elsajátítottuk a következőkhöz szükséges anyagot. Rendszeresen terhelt bennünket, sok, de elvégezhető házi feladatot szabott ránk. Írásból napi két-három oldalt kellett másolni, hiszen ez a készség csak megfelelő gyakorlás nyomán alakul ki. Olvasásból is hasonló volt a helyzet. Az új szöveget otthon tízszer el kellett olvasni. Anyám otthon végig ott ült mellettem, és számolta, hányadiknál tartok. Ez untatott, mert a harmadik olvasás után már kívülről tudtam a szavakat, de ő ragaszkodott hozzá, hogy a tanító néni utasítását pontosan hajtsuk végre. A tanító néni pálcikák segítségével magyarázta el, hogy 2x3 vagy 3x2 miért 6, és ezután ő magoltatta be velünk az órán az egész szorzótáblát. Ezt az egész osztály már karácsony előtt tudta. Végül karácsony előtt néhány nappal minden egyes betűt ismertük, és bekövetkezett a nagyszerű pillanat, birtokba vehettem a mesekönyveket. Nem kellett többé arra várnom, mikor ér rá Anyám, hogy felolvasson nekem. Már csak egy szabályt kellett betartanom: először elkészíteni az írásbeli feladatokat, utána lefekvésig annyi mesét olvashattam és annyiszor, ahányszor tetszett. Nagyon hamar leszoktam a hangos olvasásról. Első könyvem nekem is, mint akkoriban a legtöbb gyereknek, Benedek Elek mesekönyve volt. Az olvasás lett ezentúl a legfőbb elfoglaltságom, szórakozásom, és a könyv az egyik legfontosabb tanácsadóm az életben.

Emlékezés Táncsics Mihályra Ady Endre Ady Endre

Emlékezés Táncsics Mihályra

Kend volt, Táncsics Mihály, A mi kora lelkünk: Attila ugarján, Táblabírók földjén Szenvedő szerelmünk. Kendet ostorozták, Kutya se becsülte. Mert kend senki se volt, Mindenkiért hevült, Paraszt-anya szülte. Kendnek sok fájdalmát Szívesen fájlaljuk, S e fájó országban Kendnek ős szerepét Szívesen vállaljuk. Kend bizony elporladt, De mink, akik élünk: Vagyunk bizalommal, Vagyunk új Táncsicsok S miként kend, remélünk.

48 / 55

Kend új rendet akart: Mindenkit szeretni. Mi más rendre vágyunk: Vagy igaz világ lesz, Vagy nem lesz itt semmi. Kendet azért mégis Áldjuk, mint egy szentet, Istenünk: az Eszme Haló porában is Áldja-verje kendet.

49 / 55

Olvasnivaló Szabó László Tibor: Klímamenekültek Gyimesi László "A mai szatirikus (groteszk) irodalom és a humanista, képviseleti literatúra fontos alkotása."

Szabó László Tibor: Klímamenekültek (Hungarovox – 2012)

Ebben a könyvben húsz történet olvasható. Első az egyenlők között a címadó, a Klímamenekültek, de a többi is hasonló műgonddal, és ugyanazon vitriolos tollal íródott. Nem könnyed, mosolyogtató beszélyek sorakoznak egymás után, inkább – ha nem támad sírhatnékunk - kínunkban röhögünk a szerző leleményein. Akár a világ globális gondjait tűzi tollhegyre (Zacskómentes övezet, Megfigyelés, Az öszvér), akár a hazai társadalom visszásságait karikírozza (Ügyeletben, Vezetékjog, Állásinterjú), akár éppen szürreális eszközökkel közelít a lét, a történelem, a filozófia nagy problémáihoz (A misszió, A Grand Hotel alkonya, Vasúti átjáró, A kínai út), pillanatképei és panorámafelvételei egyaránt pontosak. Az író minden etűdjében ott feszül a kiszolgáltatottak, az elnyomorítottak iránti szolidaritás, néha a tehetetlenség fogcsikorgató dühével, néha a majd csak teszünk valamit halovány optimizmusával fűszerezve. Nem tud és nem is akar világmegváltó recepteket ajánlani, de pontosan jelzi, miféle kórságok garmadáját hagyjuk a következő nemzedékekre.

Szabó László Tibor új kötetét a mai szatirikus (groteszk) irodalom és a humanista, képviseleti literatúra fontos alkotásának érezzük. Jó szívvel ajánljuk mind a korábbi munkák ismerőinek, mind az életművel most barátkozóknak. A szerző eddigi kötetei: Operabál (2008), Villámcsődület (2010), A hosszú utazás (2011), A lázadás (2011). Az író folyóiratunk, a Világszabadság állandó szerzője.

A Kossuth Klubban 2013. január 22.-én megrendezett bemutató házigazdája Kaiser László kiadóvezető, író, moderátora Gyimesi László szerkesztő, író, közreműködője az illusztrátorként is szereplő Stramszky Márta képzőművész, író volt.

Koósán Ildikó ünnepe A Világszabadság szerkesztősége Az idő sodrásában c. verseskönyv bemutatása

Koósán Ildikó ünnepe

Szombathelyen, január 28-án a Weöres Sándor Színház stúdió-színpadán mutatták be lapunk régi munkatársa, Koósán Ildikó költő, műfordító legújabb verseskötetét.

Az új könyv Az idő sodrásában címmel jelent meg, és a szerző legutóbbi két-három évben írott verseit tartalmazza. A sokszínű életmű kitűnő költeményekkel gyarapodott, a meglehetősen későn, érett korban jelentkezett művész rohamléptekkel pótolja be lemaradását: s e művel máris biztosította helyét a magyar autonóm művészet derékhadában.

A telt ház előtt lezajlott esten Gyimesi László író vállalta magára a házigazda szerepét, a versek tolmácsolásában a színház két kitűnő színművésze, Németh Judit és Szabó Tibor segített.

50 / 55

A kötettel együtt a szerző személyét is köszöntötték, részint mint a sikeres versek költőjét, ugyanakkor a születésnapját ünneplő „magánembert” is, így az est egyszerre vált a versek és írójuk közös ünnepévé.

Szerkesztőségünk és olvasóink nevében csatlakozunk a köszöntőkhöz, reméljük, a jövőben is sokszor olvashatjuk a Világszabadságban szép költeményeit, bölcs írásait.

Peter de Rosa: KRISZTUS HELYTARTÓI A pápaság árnyoldalai Szili Leó Könyvismertető

Peter de Rosa: KRISZTUS HELYTARTÓI – A pápaság árnyoldalai (Könyvismertető)

A Római Katolikus egyháznál létezik a boldoggá vagy szentté avatási perben a boldoggá vagy szentté avatandó személy hibáit, bűneit felsoroló, őt támadó személy – az ördög ügyvédje (advocatus diaboli) - tisztsége, az esetleges tévedések elkerülése miatt. Csak az ő érveinek cáfolata után folytatódhat az eljárás.

Peter de Rosa volt jezsuita pap ilyen meggondolásból írta a művét. Véleménye szerint a mérhetetlen hatalom eltorzította az egyházat. XXIII. János pápa a II. Vatikáni zsinaton (1962) ugyan elkezdte az egyház megújítását, de ez a folyamat VI. Pál uralkodása alatt (1963-1978) megszakadt, s II. János-Pál pápasága alatt (1978-2005) visszafordult a régi mélyen konzervatív irányba, ami már nem felel meg a mai kor kihívásainak. Ez is inspirálója volt a könyv megírásának. A szerző, bár magasan képzett teológus, mégsem teológiai művet írt, s nem is tudományos értekezést. Véleménye szerint az egyház megújulása érdekében szembe kell néznie a történelmi tényekkel, az elkövetett hibákkal, sőt bűnökkel. Művében több bűnöst talált, mint szentet. A mű több fejezetre tagolódik. Az első részben a hatalom megszerzéséhez- és az abszolút hatalom kiépítéséig vezető úttal foglalkozik, amely tele van hamisításokkal, hazugságokkal s a hatalommal való visszaéléssel, s ezt számtalan példával bizonyítja. Ez a folyamat egyenesen vezetett a reformációig, amikor is az ellentmondásokat feltáró személyek nem tudták a belső megújulást véghezvinni, s kiválva megalakították a különböző más vallásokat. Az ismételt kísérletek megakadályozására 1870-ben IX. Pius pápa kihirdette a pápai csalhatatlanság dogmáját, amelynek lényege szerint mindenki bűnös”, aki ellentmond a pápának. A második fejezet a boszorkányok és zsidók üldözésével foglalkozik, melyeknek elképesztően sok áldozata volt. Még Napóleon sok csatát megjárt és sok minden szörnyűséget látott katonái is elképedtek az Inkvizíció madridi börtönét megtalálva. Róma minden vele ellentétes nézetet hangoztatót eretneknek nyilvánított és üldözött az általa irányított Inkvizíció által, amelynek a módszerei változtak ugyan a történelem folyamán, de ma is létezik. Rómában a Szent Péter téren Bernini kollonnádjainak szomszédságában áll a Hittani Kongregáció épülete, mely ugyanazt a funkciót látja el, de más módszerekkel dolgozik. Ha valaki az egyház ellen nyilatkozik vagy ír, azt a személyt előbb, mint utóbb különböző támadások érik, s rendszerint titokban ők állnak a háttérben. A könyv megírásának idején Ratzinger bíboros – a jelenlegi XIV. Benedek pápa - volt a vezetője. A szerző véleménye szerint a történelemben a vallási ellentétek miatt a zsidók folyamatos megkülönböztetése és üldözése, amelynek mérföldköve IV. Pál pápa 1555 július 17.-én közzétett „Cum nimis absurdum” kezdetű bullája, törvényszerűen vezetett a Holokauszthoz. Kevesen tudják, hogy a gettó szó Velencéből származik, mert a városban csak az öntödénél lakhattak a zsidók, ahol rossz volt a levegő, s minden este haza kellett térniük. Napközben megkülönböztetésül eleinte piros színű, majd sárga sapkát kellett viselniük. Az utolsó fejezet a szeretet kérdésével foglalkozik. A papi nőtlenség kérdését az egyházon belül is sokan megkérdőjelezik. Az utóbbi időben nő azoknak a katolikus papoknak a száma, akik a tiltás ellenére nősülnek, s ezt az egyház ma már kénytelen különböző kompromisszumokkal tudomásul venni. A fejlődés következtében az egyháznak a nemi élettel szembeni álláspontját sem tartják sokan megfelelőnek, mivel szerinte a nemi kapcsolat csakis a gyermeknemzés érdekében helyes és csakis házasságon belül. Tilos a fogamzásgátló szerek használata is. Sok hívő számára okoz ez belső lelki konfliktust, mert a tudomány fejlődésével egyre többet tudunk az élet keletkezéséről, s a különböző fogamzásgátló szerek jobban lehetővé teszik a szabadabb nemi életet – kiteljesítve annak örömszerző funkcióját. Akár házasságon belül, akár azon kívül. Ugyanilyen elutasító az álláspont a művi terhesség-megszakítással kapcsolatban. Sokan játsszák ki a tiltást. Például: több mélyen katolikus országban törvényileg tiltják, s e miatt vagy a tengeren, nemzetközi vizeken horgonyzó hajókon végzik el a beavatkozást, vagy más országba utazik a páciens.

51 / 55

Rendkívül érdekfeszítő és olvasmányos a mű, s emiatt nem csak tudományos kutatóknak ajánlom, hanem mindenkinek, aki többet szeretne tudni ennek a napjainkban is nagyhatalmú intézménynek a szokásrendjéről, működéséről.

A könyv első kiadása: Bantam Press 1988 A magyar fordítás a Corgi által 1989-ben kiadott mű alapján készült. Fordította: a Translator munkaközösség Magyar kiadó: Panem Kft. 1991

Szili Leó

52 / 55

Olvasói vélemények A POLITIKÁRÓL N. (név a főszerkesztőnék) Az alábbi levelet azért ajánljuk olvasóinknak, hogy fontolják meg, tényleg helyes-e elvetni mindenféle politizálást.

A POLITIKÁRÓL

Az alábbi levelet azért ajánljuk olvasóinknak, hogy fontolják meg, tényleg helyes-e elvetni mindenféle politizálást.

A politika az a szó, az a fogalom, az a foglalkozás, amit manapság a legtöbb közpolgár elutasít, kerülendőnek, sőt bűnösnek tart. Az egyéni haszonszerzés, korrupció, hatalomvágy képzete tapad hozzá. Sokak szerint a politika olyan kétes és álságos mesterség, melytől becsületes ember tartózkodik, legfeljebb bírál és kárhoztat. Ez nem zárja ki, hogy részt vegyen benne, mivel a politika mindent áthat, átjár, átértékel és a mindennapok meghatározója. Politikai véleménye mindenkinek van, akár kötődik valamelyik párthoz, akár párton, pártokon kívüli. A politika életünk része, jó- vagy rosszlétünk, egyéni sorsunk alakítója, melyhez mindenki ért, akár a focihoz. Diktatúrában a vélemény nyilvánítás, ha csak jottányít is eltér a központi hatalométól, még zárt körben is kockázatos, veszélyes. Ezért is jönnek létre a különböző rejtjeles üzenetek, formulák, melyekből avatott füllel kihallható a valóságos mondanivaló. A nyílt fórumokon elhangzó úgymond építő kritikák vagy önkritikák afféle nyíltszíni gyónások vagy megtévesztő attrakciók. Demokráciában ez szabad, sőt kívánatos cselekedet, a politika – látszólag - a népakarat megvalósításának eszköze, tere. A nép érdekeinek alárendeltje, teljesítője, néhol szabályozója, de mindenkor képviselője. A valóságban többnyire egy szűk hatalmi csoport irányítása alatt zajló külső és belső érdekek érvényesítése hivatalos, jogi formába öltöztetve. Ez nem feltétlenül mond ellent a nép akaratának, de a gyakorlatban nem támaszkodik azokra. A polgár szabadsága abban nyilvánul meg, hogy az irányzatot és azok képviselőit leválthatja. Noha a politika műfajától a legtöbben idegenkednek, egyes politikusok népszerűsége vetekszik a hajdanvolt uralkodókéval. A vezető politikust, különösen az elmaradottabb országokban nem csak szakmailag tisztelik, emberileg becsülik és kedvelik, hanem mágikus rajongással, kultikus külsőségekkel maguk fölé emelik. Ez jórészt a tömeg nyájszellemével, alázatra hajló hódolatával magyarázható: az istenség, akit imádni lehet, másrészt a politika céltudatos struktúrájából ered. A vezér nem csak a németeknél volt übermensch, a vezér csaknem minden totalitárius államban felsőbbrendű lény, bölcs és jóságos, ha kell kíméletlen és kegyetlen, de igazságos és tetteinek jogossága megkérdőjelezhetetelen. Aki ebben kételkedni merészel, az maga az ördög, maga az ellenség. Nagy nemzeti traumák, válságok, gazdasági krízishelyzetek alkalmával hősökre és árulókra van szűkség. Felelősökre, akik mindennek az előidézői, okozói. Ilyenkor a hősök képződnek, alakulnak, teremnek, a bűnbakok pedig kéznél vannak. Hőssé válik, bűnbakká lesz az ember. Nem csak egy ember, egy embercsoport, egy népréteg, egy ideológia, egy eszme, egy irányzat A politikus válsághelyzetben tud igazán programot adni és igét hirdetni. Megoldást ígér, tömegeket mozgósít, mert bajban a haza. A politikus államférfivá többnyire halála után válik, amikor már nem fenyeget változékonysága, esetleges tévedése, balfogása, magánéletének kisiklása. Vagy amikor már mindezt igazolja vagy jóváírja a történelem. Hősökre minden nemzetnek szűksége van, ők példaképek, tanítható, művekben megörökíthető, idézhető és hivatkozható nagyságok. Idővel szoborrá merevednek, tetteik árnyoldalait legfeljebb a kutató történészek ismerhetik, de ők diszkrétek és elfoglaltak. Hiba volna minden uralkodó, hadvezér vagy politikus államférfi tehetségét, emberi nagyságát kétségbe vonni. A tabló széles, a választék bőséges, példa szép számmal akad erre is, arra is. A nép jogosan igényli azt a vezetőerőt, amelyik életminőségét, érzelmeit és érdekeit garantálja. Ha erre alkalmasnak látszó személyiség kerül hatalomra, azt rajongva és túlfűtött emócióval dicsőíti. Erre való hajlandóságát használja ki és erősíti a mindenkori propaganda és a mindenkori udvartartás kötelező ceremóniája. Napjaink közállapota a politika lebecsüléséhez vezet, de az emberek egymás közti politizálása élénk és polémikus. Ugyanis az élet minden jelensége, a közszereplők minden megnyilvánulása politikai színezetet kap, a politikai hovatartozás megoszt és meghatároz. Ennek ellenére nagy a közöny és a fásultság, a tömeg, mivel nincs közös cél és akarat, nehezen mozdítható, a közügyek magánjellegűek, a demonstrációk performance-jellegű látványosságok. Az aktív politizálás már túl sok áldozatot követelt és túl kevés sikert hozott ahhoz, hogy ismét beinduljon. Lehet, hogy ez ment meg bennünket egy katasztrófától. Mert könnyű azt mondani, hogy tetszettek volna forradalmat csinálni, a forradalom nem csinálható, az lesz, az kitör, mint a vulkán. Az eredménye még akkor is kétséges, ha többnyire utólag megdicsőül. Persze a forradalomnak is megvan a maga mechanizmusa és menetrendje, amikor az előjelek sűrűsödnek, amikor a történelmi csillagok állása kedvező, akkor mindig van elindítója, élenjárója, vezetője, áldozata vagy hőse a robbanásnak. Amikor az események és az indulatok forrpontig jutnak, akkor van forradalom. Ezt lehet késleltetni és felgyorsítani, de ez a lényegen nem változtat.

53 / 55

A ma politikája a holnap történelme, ami ma újsághír, az holnap adalék, levéltári anyag, még később tananyag. Az események kommentárjai később érdekesebbek lehetnek, mint megjelenésük idején. Az újságcikkeknek nem is a tartalmuk, hanem időzítésük, akusztikájuk, stiláris színezetük lesz sokatmondó. Egy korszak politikáját újságainak szerkesztése és hangvétele híven tükrözi. Egy lap éppúgy leképezi az adott időszak arculatát, mint a ruhaviselet divatja. A tegnap politikájához nem lehet visszatérni, a szellemiségéhez igen. Ezt lehet hagyományőrzésnek és lehet reakciónak nevezni. A hagyományai jellemzik a nép karakterét és a vezetők politikáját. A kettő nem feltétlenül egyezik. Egy kis ország politikája egyben hon- és nemzetvédelem is. Alapja a függetlenség és a felzárkózás egybehangolása. Nálunk mindvégig a fejlett Nyugat és a sok tekintetben közelibb, rokonibb keleti orientáció híveinek szembenállása jellemezte. Mi biztosítja egy kis és fogyatkozó lélekszámú ország megmaradását, függetlenségét, ugyanakkor fejlődését és betagolódását egy másik kultúrába, egységbe, politikai tömörülésbe. A kettőt többnyire nehéz egyeztetni és ez vezet a megosztottsághoz és a politikai szembenálláshoz. Az ország lakossága megérzi e kettősséget és vagy egyik vagy másik oldalhoz csatlakozik. Egységes gondolkodás és egységes megmozdulás csak ritkán jön létre és csak rövid ideig tart. Földrajzi helyzetünknél fogva ez egyik vagy másik nagyhatalom közbelépését indokolja és eredményezi. Forradalmi kitöréseinket viszonylagos konszolidáció követi, melyek értékelése újból megosztja a közvéleményt és az azt formáló politikát. Ma túlnyomórészt gazdasági érdekek, nyersanyaglelőhelyek kihasználása és nem ideológiai szempontok irányítják a politikát. A politikust a prosperitás elve vezérli, a gazdasági élet versenyszelleme. Egy nagyhatalom rendelkezik azzal az anyagi, katonai és szellemi fölénnyel, mellyel vezető szerepet tölthet be, de legalábbis dobogós lehet. Ezzel elsímíthatja a társadalmi konfliktusokat és beleszólhat a világpolitikába, sőt annak alakulását is megszabhatja. Egy jelenséggel nem tud megbírkózni: a vallási fanatizmussal. És még eggyel: a háború sújtotta, elmaradott országokból beözönlő menekültáradattal. Mert a világ földrészei tektonikus mozgásban vannak, a törzsi viszályok túlnőnek a korábbi gyarmatok határain, ezek a határok eltolódnak és kiszélesednek és a feltörő mozgalmak behatolnak a nagyhatalmak érdek övezetébe. Nemcsak érdekeiket, de létüket is veszélyeztetik. A terrorcselekményeket egy-egy nagyhatalom támogatja, pénzeli, és később ugyanő fellép ellenük. Ezt a nagybani, többfordulós, hazárd játékot politikának nevezik. Mindez mai, 2012-es helyzetkép, a holnapi tervezhető, .prognosztizálható és elképzelhető, de valójában kiszámíthatatlan és megjósolhatatlan. A történelem csak utólag látszik törvényszerűnek. Két világháború után még az a nemzedék is távol tartja magát az aktív politizálástól, melynek már a szülei sem szenvedték végig azt, de a pszichés nyomok, a nagy- és dédszülők emlékei még megmaradtak. Megmaradtak nem csak mint történelmi mementó, hanem mint védekező magatartás. A ma fiatalja helyi háborúkról értesül, melyek távol esnek földrajzilag és eszmeileg is tőle, és éppen a jelen élvezetére sarkallják. A közügyek egzisztenciálisan érintik a napi gondok és bosszússágok szintjén, de a nagypolitika érdektelen és megközelíthetetlen számára. Kialakul egy halmozottan hátrányos és egy halmozottan előnyös társadalmi réteg, de a politikai aktivitás egyiküket sem jellemzi. Ez mára érvényes, de a váratlan és gyors változások korát éljük. A politika iránti érdeklődés és a politikai szerepvállalás igénye is változhat. Hogy ezt mi hozza létre és ez jövőnket illetően jót vagy rosszat jelent, nem tudhatjuk. Hogyha társadalmi érdeklődést és aktivitást jelez, akkor jót, ha éleződő nemzetközi vagy belföldi helyzetet, akkor rosszat. Amit magáénak érez az ember, abban részt akar venni, ha az országot, amelyben él, a tulajdonának tekinti, akkor felelősséget érez és vállal mindazért, ami itt történik vele és valamennyiünkkel. A közönyösség és a politika összeegyeztethetetlen.

54 / 55

55 / 55