53) felismerendő. vonuló

MADARAK 1. Bevezető - Sólyomalkatúak FV

- fokozottan védett faj (Magyar Közlöny, 2001/53)

felismerendő

V

vonuló

Á

állandó

T

téli vendég; amennyiben ritkán mégis fészkel:

F

fészkelő

A madarak legjellegzetesebb tulajdonsága a tollazat, amely a hüllők pikkelyeivel mutat homológiát. A legősibb madárcsoportoknál a tollazat talán rovarcsapdaként működött, vagy már a hőszabályozásban is szerepet játszott. Az evolúció során két fontos funkciója alakult ki, egyrészt, mint könnyű szigetelőréteg segít a homoiotermia fenntartásában, másrészt könnyű és nagy felületeket létrehozva a repülést teszi könnyebbé.

A speciális életmód számos jellegzetes vátozást alakított ki • a mozgást (összenövések: tibiotarsus, tarso-metatarsus, carpo-metacarpus, lumbosacrale, furcula, stb.) • a légcserét (légzsákok, kettős légcsere) • és a táplálkozást (csőr, begy, zúzógyomor) végző szervrendszereknél.

A repülés A szárny mérete, formája behatárolja a madár repülési képességét.

A keskeny, hegyes és hosszúszárnyú madarak (kabasólyom, füstifecske, küszvágó csér) nyilalló, gyors röptűek, szemben a rövid, tömzsi, lekerekített szárnyú fajokkal (fogoly, szárcsa), melyek röpképessége lényegesen gyengébb. A nagy távolságokat berepülő, nagy testű fajok maximális szárnyfesztávolsága 3-3,5 méter (vándoralbatrosz, királykondor), ennél nagyobb fesztávolságú madár csak fosszilisan ismert.

Repülés közbeni munkavégzés alapján megkülönböztetünk mozdulatlan szárnyú és evezőszárnyú repülést. Előbbi csoportba a siklórepülést és a vitorlázást soroljuk. Mindkét repülési forma energiamegtakarító és biztosítja a nagy távolságokat leküzdő madarak tartós levegőben maradását. A vitorlázórepülés során az egyes madarak igyekeznek optimálisan kihasználni a felszálló légáramlatokat: általában nagy „köröket“ (valójában spirális alakzatot) leírva, egyre magasabbra emelkedve. A vitorlázás tehát siklórepülés felfelé irányuló légáramlatokban (termik). A nyílt tengerek madarai a tenger vízfelszíne felett eltérő sebességű szeleket használják ki: ezekkel szembefordulva egészen a leggyorsabban áramló légáramlatokig emelkednek.

Az aktív evezőrepülés során a madár lefelé irányuló és az ezt követő szárnyemelő mozgások periodikus ismétlése révén halad a levegőben. E rendkívül intenzív izommunkát követelő mozgásforma gyakran nem folyamatos, hanem siklórepülő fázisokat is tartalmazhat az aktív szárnycsapások között. Ekkor jön létre sok énekesmadár jellegzetes, hullámos röppályája. Speciális evezőrepülés a főképpen ragadozókra és néhány kisebb énekesmadárra jellemző szitálás. Ebben az esetben a szárnycsapások révén kialakított repülő-sebesség megegyezik a szembe áramló levegőével: a madár látszólag egyhelyben lebeg. Szélcsendben a teljes felhajtóerőt a szárnyak 45°-os szögben való lefelé csapása biztosítja. A kolibrik különös forgószárnyú repülése (másodpercenkénti csapásszáma akár 80 is lehet) a legtökéletesebb manőverezést teszi lehetővé. A zuhanórepülés során a madár testéhez szorítja szárnyát és a siklórepülést szabadesésben folytatva igen nagy sebességet érhet el (160 km/óra), ez a sólyomfélék és egyes vízimadarak (pl. szula).

A levegőbe emelkedés az igen energiaigényes felszállás fázisa.

A kisebb testű madarak elrugaszkodásuk után azonnal a levegőbe emelkednek, a nehezebb testű, vagy rövid, kerek szárnyú, nagy szárnyterhelésű fajok csak rövidebb-hosszabb nekifutás vagy a víz felszínén történő futás ("víztaposás") után képesek a felszálláshoz szükséges lendületet elérni (szárcsa, bütykös hattyú).

A hangképzés A madarak hangképzése az alsó gégefőben történik. A gégefő belső falán a hörgő és a légcső módosult porcgyűrűiből kialakult gyűrű alakú rugalmas hártyák feszülnek, melyeket a hörgőkből kiáramló levegő megrezegtet és ennek eltérő rezgésszámú vibrációi képezik a fajspecifikus hangokat. A madarak hangképzésének teljes mechanizmusa jóval bonyolultabb a fentebb leírtaknál, hiszen a hangok kialakításában, erősítésében számos "segédberendezés" is szerepet játszik. Az alsó gégefőben képzett valódi madárhang mellett számos fajra ún. instrumentális hangok kibocsátása is jellemző. E hangok más szervek vagy külső tárgyak közvetítésével jönnek létre (pl. a csőrkávák összeütése a gólyáknál, a harkályok dobolása a száraz fakérgen). A hangképzés ezen módja főképpen a nem énekesmadarakra jellemző: szárnyak csattogtatása (fácán).

A madarak az ősi hüllők diapsida (kettős halántékablakú) csoportjából alakultak ki, több mint 200 millió évvel ezelőtt. Legközelebbi rokonaik a ma is élő krokodilok és a kipusztult dinoszauruszok. A recens madárcsoportok valószínűleg polifiletikus fejlődés eredményeként jöttek létre. Napjainkban mintegy 1000 kipusztult fajt tartanak nyilván, a recens fajok száma 9213 (Gosler 1991).

Az ICBP (International Council for Bird Preservation) adatai szerint a világ madárfaunájának legalább 11%-a (pontosan 1029 faj) kipusztulástól veszélyeztetett. A 173 családba tartozó fajok többsége (kb 70%) a trópusokon él. Hazánkban 246 faj költ és mintegy 127 faj vonulóként, vagy ritka vendégként jelenhet meg élőhelyeinken. A hazai madarak 21 faj kivételével mind védettek (Haraszthy 1995). A hazai madárvédelem legnagyobb társadalmi bázisát az 1974-ben alakult Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) tagjai képezik.

A madarak rendszerezésében is mindig igyekeztek az evolúciós kapcsolatokat érvényesíteni. A 70-80-as évek DNS hibridizációs technikája, különösen Charles Sibley és Jon Ahlquist munkássága nyomán, azonban számos helyen megbolygatta a klasszikus rendszereket (pl: az újvilági keselyűk a Gólyaalkatúakhoz soroltattak). Jelen rendszer Gosler (1991) által használt csoportosítást követi, egyes helyeken kitérve az újabb vizsgálatok eredményeire is. A recens Ratitae (6 család) és Impennes (1 család) alosztályok fajai hazánkban nem fordulnak elő, ezért nem tárgyaljuk őket.

Classis: Aves - Madarak Subclassis: Carinatae - Tarajos szegycsontúak

Ordo: Gaviformes-Búváralkatúak Úszó és bukó madarak, fejlett farokkal és sávos nyakmintázattal. Három előre álló ujjuk között teljes úszóhártyák feszülnek. Lábaik a farok felé tolódnak, így az úszásban jobban segítik az állatot, de a szárazföldön ügyetlenül mozognak. Holarktikus elterjedésűek. Egyetlen családba (Gaviidae) egyetlen genus (Gavia) 5 faja tartozik. Nálunk az őszi vonuláskor rendszeresen látható az északi búvár (G. stellata), ritkán a jeges búvár (G. immer). A sarki búvár (G. arctica) rendszeres téli vendég álló- és folyóvizeinken.

Ordo: Gaviformes - Búváralkatúak

Hím és tojó hasonló, a téli tollruha egyszerűbb, mintázat nélküli, úszó és bukó, főként halevő madarak teljes úszóhártyával, a sarki búvár rendszeres téli vendég álló- és folyóvizeinken. Utóbbi Észak-Európában költ, tavak mentén közvetlenül a parton fészkel.

Gavia arctica - sarki búvár

T

Gavia stellata - északi búvár

T

Ordo: Podicipediformes - Vöcsökalkatúak

Ordo: Podicipediformes - Vöcsökalkatúak Úszó és bukó madarak, rövid farokkal. Tollazatuk sűrű, tömött, a hímek feltűnőbb színezetűek és kissé nagyobbak. A nász és a téli tollazat általában eltérő. Szárnyuk rövid, rossz repülők, Csüdjük oldalról lapított, úszóhártyáik lebenyesek. Csőrük hegyes, halakkal és vízi gerinctelenekkel táplálkoznak. Magyarországon 5 vöcsökfajt (kis, füles, feketenyakú, búbos, vörösnyakú) figyeltek meg, melyek közül 4 költ is.

Ordo: Podicipediformes - Vöcsökalkatúak Podicipedidae - Vöcsökfélék Podiceps cristatus - búbos vöcsök Magyarországon gyakori fészkelő, Mocsaras, lápos területeken, halastavakon, nagyobb állóvizeink szegélyében fészkel. Jellegzetes nászviselkedése után ritkás vízi növényzetbe, vagy hínárosba építi fészkét (4-5 tojás). Halat, kétéltűeket, rovarokat ill. moszatot, békaszőlőt, nádhajtást és keserűfűféléket is fogyaszt. Jellegzetes vöcsök tulajdonság a tollevés. Novemberben vonul el, márciusban érkezik, egyes példányok áttelelnek.

V Á nászruhás pár

nászruhás pár

Ordo: Podicipediformes - Vöcsökalkatúak Podicipedidae - Vöcsökfélék Podiceps cristatus - búbosvöcsök

V

Á udvarlás

úszó fészek

Ordo: Procellariiformes - Csövesorrúak Az ide tartozó 4 család 106 fajának nincs hazai képviselője.

Ordo: Pelecaniformes - Gödényalkatúak Főleg tengeriek, ujjaik között teljes úszóhártyák feszülnek, mind a 4 ujjat összekötve. Torkuknál az alsó állkapocsról lelógó bőrredő (torokzacskó) többé kevésbé kitágítható. Általában telepes fészkelők. A hím és a tojó egyaránt részt vesz a fiókák nevelésében. 6 családba 62 faj tartozik.

Pelecanidae - Gödényfélék Nagy testű, nehézkesen repülő madarak. Nyakuk hosszú, csőrük lapos és horgas, torokzacskójuk hatalmas. Halakkal táplálkoznak. A család 8 faja közül hazánkban a múlt században két faj költött: a rózsás gödény (Pelecanus onocrotalus) és a borzas gödény (P. crispus). Napjainkban csak kóborlóként fordulnak elő.

Ordo: Pelecaniformes - Gödényalkatúak Pelecanidae - Gödényfélék

FV

Pelecanus onocrotalus - rózsás gödény

FV Pelecanus crispus - borzas gödény

Ordo: Pelecaniformes - Gödényalkatúak

Phalacrocoracidae - Kárókatonafélék Erőteljes, nagytermetű vízimadarak, csőrük hosszú és horgas, nyakuk és farkuk szintén hosszú. Lábuk a test vége felé tolódott, csüdjük rövid, talpuk széles, úszólhártyájuk van. Farkcsíkmirigyük hiányzik, tollazatuk nem vízálló, hogy a levegőt ki tudják szorítani alóla (merüléshez szükséges). Jó úszók és erőteljes repülők. Kolóniákban fészkelnek. Tengeriek és édesvíziek is előfordulnak az ide tartozó 33 faj között. A galapagoszi csököttszárnyú kormorán (Nannopterum harrisi) elvesztette röpképességét.

Ordo: Pelecaniformes - Gödényalkatúak Phalacrocoracidae - kárókatonafélék Phalacrocorax carbo - kárókatona Phalacrocorax pygmeus - kis kárókatona

Á V T V

FV Fej és nyak tollazata rőtesbarna. Kistermetű faj. Délkelelet-Európából terjeszkedve ma már hazánkban is - bár kis számban - rendszeresen költ.

Ordo: Pelecaniformes - Gödényalkatúak Phalacrocoracidae - kárókatonafélék

Phalacrocorax carbo - kárókatona 1954-ben telepedett meg a KisBalatonon, majd a 70-es évektől a Tiszán is megjelent fészkelőként. Kolóniákban költ, fészkét gallyakból építi és vízinövényekkel béleli. Átlagos fészekalja 3 tojás. A hím és a tojó felváltva kotlik 3-4 hétig a tojásokon és 5-6 hétig együtt táplálják a fiókákat. Szinte kizárólag halat fogyaszt. A fészkelőteleptől akár 30 km-re is eljár táplálékért. A Kis-Balatonon 1984-ben már 800 pár költött, majd 1986-ban 1200 párra, 1989-ben 1400 párra emelkedett az állomány. Vonuló, a populáció egy része áttelelhet.

Á V T

Ordo: Ciconiiformes - Gólyaalkatúak

Ordo: Ciconiiformes - Gólyaalkatúak Lábuk, nyakuk, csőrük hosszú. Ujjaikon nincs összefüggő úszóhártya. Hímeknél dísztollak lehetnek. Többnyire telepes fészkelők. 5 alrendjük és 6 családjuk ismert.

Ardeidae - gémfélék Kis, közepes és nagy madarak egyaránt előfordulnak közöttük. Tollazatuk laza, has oldalon púdertollakkal. Csőrük hosszú és egyenes. Nagy, széles, kerek szárnyaikkal erőteljesen repülnek. Behúzott nyakkal repülnek. (Többi gólyaalkatú nyújtott nyakkal repül!) Farkuk rövid kerek. Az Anktartisz kivételével mindenhol elterjedtek. A fészket a tojó építi a talajra, bokrokra vagy fákra. Magányos és telepes fészkelők egyaránt lehetnek. A mérsékelt égövön költözők. A családnak 60 faja ismert.

Ordo: Ciconiiformes - Gólyaalkatúak Ardeidae - gémfélék

Ardea purpurea - vörös gém

Tőlünk északabbra csak elvétve fordul elő. Hazánkban az Alföldön, Kisalföldön, Mezőföldön és a DélDunántúlon költ. Főleg nádban fészkel, laza telepeket alkot. A nádhoz való adaptáció következménye, hogy csüdje rövid, lábujjai hosszúak. Csőre hosszú, főleg a sekélyebb vizekben táplálkozik. Halak és kétéltűek mellett sok vízi gerinctelent fogyaszt. Vonul.

FV

V

Ordo: Ciconiiformes - Gólyaalkatúak Ardeidae - gémfélék Ardea cinerea - szürke gém Gyakori, telepesen fészkelő fajunk. Általában fákra építi fészkét, néhol nádban is megtalálható. Főleg hallal táplálkozik, de fogyaszt kisemlősöket, békákat, rákokat, csigákat, rovarokat is. Hazai állománya 5000 pár körül mozog. Ennek egy része áttelel, a többi általában a Mediterránumba vonul.

Á V

Ordo: Ciconiiformes - Gólyaalkatúak Ardeidae - gémfélék Casmerodius albus - nagy kócsag

V

Á

FV Számos földrészen megtalálható, Európában elterjedésének nyugati határát a Csehmedence képezi. A múlt század közepétől, e század 50-es éveiig csak szórványos fészkelt (5-25 pár), a 70-es években egyedszáma emelkedett (1977: 215 pár), napjainkban kb. 30 nagyobb telepe ismert kb 400 költő párral. Legnagyobb fészkelő kolóniái a KisBalatonon és Tiszafüred mellett találhatók. Főleg vízből szerzi táplálékát, amely nagyrészt hasonlít a többi gémféléére. Vonul, az állomány egy része áttelel.


Egretta garzetta - kis kócsag Amerika kivételével az egész világon elterjedt. Hazánkban főleg a dél-keleti területeken fordul elő. Tipikus fészkelőhelye a folyóparti ligeterdők (pl. Tisza ártér fűz-nyár erdei, botolófüzesei). Általában vegyes telepeket alkot a többi gémfélével. Augusztus végén elhagyja a telepeket és szeptember elején elvonul. Észak- és Közép-Afrikában telel. Állománya a nagy kócsaghoz hasonló egyedszám ingadozást mutatott az utóbbi 150 évben.

FV Á

V


Nycticorax nycticorax - bakcsó

FV

V

Csaknem az egész világon elterjedt. Hazánkban a leggyakoribb gémféle. Nagy telepei (esetenként 2000 pár) ligeterdőkben találhatók, de költhet nádasban is. Főleg éjszaka táplálkozik. Változatos táplálékának legnagyobb részét a békák adják. Vonuló.

Ordo: Ciconiiformes - Gólyaalkatúak Ardeidae - gémfélék Ixobrichus minutus - törpegém (pocgém)

FV

V

Északi tájak kivételével Európában mindenhol megtalálható. Jellemző hazai fészekelőhelyei a tavak, víztározók, halastavak nádszegélyei, nádszigetei. Nem alkot nagy fészkelőtelepeket. Táplálékát a vízparton vagy a vízben keresi. Vonuló, ritkán áttelelhet.

Ordo: Ciconiiformes - Gólyaalkatúak Ardeidae - gémfélék Botaurus stellaris - bölömbika Nádasaink jellegzetes hangú, rejtett életmódú magános fészkelője. A vörös gémhez hasonlóan rövid csűdje és hosszú lábujjai vannak. Vonuló, a Földközi-tenger észak-afrikai partvidékén telel.

V FV

Ordo: Ciconiiformes - Gólyaalkatúak Ciconiidae - gólyafélék Nagy termetű gázlómadarak. Csőrük hosszú, erőteljes és kihegyesedő. Nyakuk és lábuk megnyúlt. Farkuk rövid, kerek, szárnyuk nagy és széles. Általában a vízközeli, nyitott élőhelyeket népesítik be. Az északi fajok vonulók. 19 fajuk ismert.

Ciconia ciconia - fehér gólya

FV

V

Sík és dombvidékeink közismert fészkelő madara. Eredetileg fákra építette fészkét, az ötvenes évektől azonban falusi épületek kéményét részesítette előnyben. Húsz évvel később a fészkek többségét már villanyoszlopokon láthattuk. Áprilistól júniusig költ. A gyakran 1 m átmérőjű fészekben 4-5 tojáson felváltva kotlanak a szülők. Nedves rétekről, kaszálókról, tarlókról, szántásról szedi össze igen változatos táplálékát.A századelőn még 18 ezer párra becsült állomány pontos változásait 1958, a rendszer gólyaszámlálás bevezetése óta ismerjük. Az akkori 7500 költő pár 1974-re 4000-re csökkent, majd a nyolcvanas években 5000 pár körül ingadozott. A hazai állomány a Boszporuszon kel át Afrikába és a Nílus mentén Dél-Afrikáig is eljut.

Ordo: Ciconiiformes - Gólyaalkatúak Ciconiidae - gólyafélék

FV

V

Ciconia ciconia - fehér gólya

Ordo: Ciconiiformes - Gólyaalkatúak Ciconiidae - gólyafélék Ciconia nigra - fekete gólya Életmódjában lényegesen különbözik fehér rokonától, óvatos madár, emberektől távol nagy kiterjedésű ártéri erdőkben és háborítatlan középhegységi erdőségekben kis számban költ. Állománya 100-150 párra tehető. Fészkét a fák lombkoronájába építi, Főleg vizes élőhelyeken keresi táplálékát, de megfigyelhető mezőgazdasági területeken is. Vonuló.

FV V

Ordo: Ciconiiformes - Gólyaalkatúak Threskiornithidae - íbiszfélék Nagy termetű, hosszú lábú madarak. Jellegzetességük a módosult, nagy csőr, amely lapos vagy hajlott. 31 fajuk főleg kolóniákban költ.

Platalea leucorodia - kanalas gém Európában a Kárpát-medencén kívül csak Spanyolországban, Hollandiában, a Duna-deltában és a Balkánon költ.A sekélyvizű élőhelyeket részesíti előnyben. FV A hazánkban költő kb. 600 pár kolóniákban fészkel. A legfontosabb telepek a Hortobágyon, a Kis-Balatonon, a Velencei-tavon és a kiskunsági szikes tavainkon vannak. Speciálisan alakult csőrével kizárólag vízből táplálkozik. A Földközi-tenger partvidékére vonul. Fokozottan védett faj.

V

Ordo: Ciconiiformes - Gólyaalkatúak Phoenicopteridae - flamingófélék

Phoenicopterus roseus - rózsás flamingó

Az ide tartozó 3 genus 5 faja mind speciálisan módosult gázlómadár. A lábuk szokatlanul hosszú, csőrük lefelé hajlott, kúpos. Ujjaik között úszóhártya feszül. Apró rákokból, planktonból álló táplálékukat a csőrük szélén található szarulemezekkel szűrik ki a vízből. Főleg trópusi elterjedésű csoport. Hozzánk a rózsás flamingó (Phoenicopterus roseus) kóborló példányai vetődhetnek el.

Ordo: Anseriformes - Lúd alkatúak Anatidae - récefélék

Az ide tartozó 147 faj mérete nagyon változatos lehet (250 g - 15 kg). Nyakuk közepes vagy hosszú, lábuk rövid, a három előre álló ujj között mindig van úszóhártya. Jó úszók és jól repülnek. Szárnyuk általában keskeny, farkuk rövid. Ha a két nem tollazata különböző, akkor a hím színesebb, a tojó rejtőszínezetű. Fiókáik fészekhagyók.

Cygnus olor - bütykös hattyú „szürke ludak“ (Anser) Anser anser – nyári lúd Anser fabalis - vetési lúd Anser albifrons - nagylilik Anser erythropus - kislilik

úszórécék (Anatini) Anas acuta - nyílfarkú réce Spatula clypeata - kanalas réce bukórécék (Aythyini) Aythya ferina - barátréce Aythya nyroca - cigányréce

tengeri ludak Branta ruficollis - vörösnyakú lúd

Ordo: Anseriformes - Lúd alkatúak Anatidae - récefélék Anser anser - nyári lúd

A házi lúd őse. Az ún. „szürke ludak“ közé tartozik. Lába rózsaszínű. Eurázsia jelentős részén fészkel. Hazánkban a Hortobágyon, a Velencei-tavon, a Kis-Balatonon és a Fertő tavon költ nagyobb számban. Már márciusban lerakja 5-6 tojását. A tojó kotlik. Szárazföldön táplálkozik, a kaszálókon, réteken növő fűféléket legeli. Tarlókon is gyakran láthatjuk. Vízinövényeket is fogyaszthat. Hazai állománya kb. 1000 pár. Vonuló.

V

Ordo: Anseriformes - Lúd alkatúak Anatidae - récefélék Anser albifrons - nagy lilik. A Holarktisz tundráin költ. Hazánkban gyakori átvonuló, ill. téli vendég. Csőre rózsaszínű, tövén fehér folt van. Lába sárga. Szürke hasán fekete keresztfoltok láthatók.

Anser erythropus - kis lilik. A nagy liliknél kisebb egyedszámban jelenik meg a vonulások során. Főleg a Tiszától keletre eső területeken látható. Legbiztosabb megkülönböztető jegye a kisliliknél minden tollazatban és életkorban jelen lévő sárga szemhéjgyűrű. Az utóbbi években drasztikusan csökkent az állománya. Fokozottan védett.

nagy lilik

T

T FV

kis lilik

Ordo: Anseriformes - Lúd alkatúak Anatidae - récefélék Cygnus olor - bütykös hattyú

Á

Nagy testű, az öregek csőre narancsszínű, tövén fekete bütyök látható. Észak- és Közép-Európában elterjedt. A múlt század végén kipusztult hazánkból, de a hetvenes évektől egyre több helyen újra fészkel. Valószínűleg ausztriai félvad példányokból alakult újra a hazai állomány. Fő táplálékát vízinövények adják, de fogyaszt vízi gerincteleneket is.


hím

Anatini - úszórécék Lábuk kb. a testközépen ered, nem buknak teljes testükkel a víz alá, a vízfelszínről közvetlenül felszállnak, szárnyukon szárnytükör van.

V tojó

Á

Anas platyrhynchos - tőkés réce Hazánkban a leggyakoribb récefaj. Fészkelőhelyben nem válogatós, jól alkalmazkodó faj. Sokszor már március elején elkezdi rakni 9-13 tojásból álló fészekalját. Tápláléka változatos, főleg magvakat, növényi részeket, gerincteleneket, apró halakat és ebihalakat fogyaszt. Az állomány egy része áttelel, másik része vonuló. Vadászható vízivad.


Anas querquedula - böjti réce Kis termetű, a gácsér fehér szemsávjáról, a tojó szürkés színezetéről és a hiányzó (nem látható) szárnytükörről ismerhető fel. Hazánkban főleg az Alföldön, Kisalföldön, Mezőföldön, a Balaton déli területein költ. Feltűnő nászrepülése van. Tápláléka főleg gyommagvakból és növényi részekből, kisebbrészt gerinctelenekből áll. Vonuló, Nyugat-Afrikában telel. Vadászható vízivad.

V

hím

Ordo: Anseriformes - Lúd alkatúak Anatidae - récefélék Anas crecca - csörgő réce A böjti récéhez hasonló méretű faj. A gácsérnak zöld szemsávja, a tojónak zöld szárnytükre van. Nálunk alkalmilag költ, de tömeges átvonuló.

V

Ordo: Anseriformes - Lúd alkatúak Anatidae - récefélék Anas acuta - nyílfarkú réce

V

Mindkét nem farka kihegyesedő, a gácsérnak hosszanti fehér nyaksávja van. Magyarországon inkább a keleti országrészben költ. Kedveli a szikes tavakat és mocsarakat. Februárban érkezik, áprilisban kezdi a költését és novemberben vonul el.

Spatula clypeata - kanalas réce

V

A gácsért rozsdabarna oldaláról, fehér begyéről és lapos, nagy csőréről lehet felismerni. A tojó elkülönítő bélyege a nagy csőr és a kék szárnytükör. Főleg az ország keleti részében ritka fészkelő. Hasonlóan a nyílfarkú récéhez, inkább a vizenyős, füves réteken fészkel. Vonuló, néha áttelel.

Aythyini - bukórécék


Az úszórécékkel ellentétben nem közvetlenül, hanem rövid “nekifutás” után szállnak fel a vízfelszínről. Teljes testükkel képesek víz alá merülni és ott úszva 10-20 m-t is megtenni. A víz alatti táplálkozást segíti, hogy lábuk a testközéptől hátra felé ered. A szárnyukon nincsen szárnytükör.

V

hím

tojó Aythya ferina - barátréce Eurázsiai faj. Hazánkban a leggyakoribb bukóréce. Főleg halastavakon, ritkábban kubiktavakon, szikestavakon költ. Korán érkezik, késő ősszel vonul el. Vadászható vízivad.


Aythya nyroca - cigányréce Kis termetű csokoládébarna színezetű bukóréce. Jellegzetessége a fehér alsó farkfedők. Kelet-Európától Mongóliáig költ. Hazánkban növényzettel benőtt állóvizeken gyakori. Májustól júniusig költ. A szárazföldön főleg gyommagvakat, a mélyebb vízből pedig rovarlárvákat, csigákat, rákokat és kisebb vízi gerinceseket fogyaszt. Márciusban érkezik és novemberben vonul el.

FV V

Ordo: Falconiformes - Sólyomalkatúak

Ordo: Falconiformes - Sólyomalkatúak Áramvonalas testükkel, erőteljes repülésükkel a ragadozó életmódhoz alkalmazkodott madarak (nappali ragadozók). Könnycsontjuk fejlett, tollaikon vendégtollak vannak, álbegyük van és a farkcsíkmirigyük körül tollkoszorú található.

Csőrük horgas vágócsőr, orrnyílásaikat színes viaszhártya fedi. Méretbeli ivari dimorfizmusukra jellemző, hogy a tojók nagyobbak a hímeknél, színezetük viszont nem olyan feltűnő. Kivételt csak a keselyűk között találunk pl. a kondor keselyűnél (Vultur gryphus) a hím a nagyobb termetű, a királykeselyűnél (Sarcoramphus papa) és a hollókeselyűnél (Coragyps atratus) egyforma méretű a két nem.

Ordo: Falconiformes - Sólyomalkatúak

A DNS alapú rokonsági vizsgálatok azt az elképzelést bizonyítják, melyet már 1870-ben, majd száz évvel később is felvetettek egyes kutatók. Ennek lényege, hogy az újvilági keselyűk számos bélyeg alapján a Gólyaalkatúakhoz (Ciconiiformes) tartoznak. Az óvilági és újvilági keselyűk hasonlósága életmódbeli konvergenciának tekinthető. A ragadozómadarak többsége védelemre szorul. Élőhelyük elpusztítása mellett túlélésükre jelentős hatással lehet a nehezen lebomló és a táplálékláncon keresztül a csúcsragadozókban felhalmozódó inszekticidek, nehézfémek, rágcsálómérgek jelenléte a táplálukat alkotó állatokban (pl. DDT). A rend 5 családjába összesen 295 faj tartozik.

Ordo: Falconiformes - Sólyomalkatúak Pandionidae - halászsasfélék

Pandion haliaetus - halászsas Világos színezetű (táplálékkeresés közben rejtőszín) ragadozómadár. Erős lábaival ragadja meg a vízfelszín közelébe úszó halakat. Talpán a kiálló, erős pikkelyek segítik a biztosabb fogást.

Európában északon és keleten költ. Hazánkban tavasszal és ősszel rendszeresen átvonul. Halastavakon, nagyobb folyóinknál ill. a Balaton környékén rendszeresen megjelenik.

FV

Ordo: Falconiformes - Sólyomalkatúak Accipitridae - vágómadárfélék 225 faj tartozik a családba. Ragadozók vagy dögevők. A dögevőknél a fej és a nyak gyéren tollazott. Lábuk hatalmas karmokban végződik, csűdjük csupasz, pikkelyes (kivéve: sasok). A szárny általában széles, hosszú, vége lekerekített. Jó repülők.

Pernis apivorus - darázsölyv Zömök testű ragadozómadár. Sűrű, kemény tollazata védi a méh- és darázscsípésekkel szemben. Feje kicsi, szeme és csőre között apró pikkelyszerű tollak találhatók. Az északi területek és a Pireneusi félsziget kivételével egész Európában elterjedt. Hazánkban inkább a hegy- és dombvidékeken fészkel. Kedveli a déli fekvésű tölgyeseket. Május végén kezdi rakni 2 tojásból álló fészekalját. A két szülő azonos mértékben vesz részt a fiókák nevelésében. Fő tápláléka a különböző méhés darázsfajok lárvái, bábjai. Néha más rovarokat is elkap, esetenként gyíkot, madárfiókát is fogyaszt. Speciális táplálkozása miatt télen elvonul a mérsékeltövi területekről.

V

FV

Ordo: Falconiformes - Sólyomalkatúak Accipitridae - vágómadárfélék

Pernis apivorus - darázsölyv

FV

V

Ordo: Falconiformes - Sólyomalkatúak Accipitridae - vágómadárfélék Aegypiinae - óvilági keselyűk Neophron percnopterus - dögkeselyű. A múlt században pusztult ki a Kárpátokból. Magyarországon ritka kóborló. Kisebb termetű és gyengébb csőrű mint a másik 3 európai keselyűfaj. Sziklapárkányokon, ritkán fán fészkel. Gyps fulvus - fakókeselyű. Sziklán fészkelő, nagytermetű faj. Nálunk ritka kóborló, főleg az Alföldön figyelték meg. Erőteljesebb csőrével képes a dögök bőrét is feltépni. Gyakoribb, mint a hasonló méretű barátkeselyű.

Aegypius monachus - barátkeselyű. Európában csak Pireneusokban és a Balkánon költ. Állománya nem lehet több 300 párnál. Többnyire fán fészkel. Magyarországon az utóbbi száz évben négyszer figyelték meg. Gypaetus barbatus - saskeselyű. Európában csak Pireneusokban, Korzikán és a Balkánon fordul elő. Európai állományát 40 párra becsülik. Farka erősen ékalakú. Ellentétben a többi európai keselyűvel, nem alkot csapatokat. Dögevő, de képes a csontokat is elfogyasztani. A nagyobb csontokat magasról a sziklára ejtve töri szét.

Ordo: Falconiformes - Sólyomalkatúak Accipitridae - vágómadárfélék Neophron percnopterus - dögkeselyű

Aegypiinae - óvilági keselyűk

FV

FV

Gyps fulvus - fakókeselyű

Aegypius monachus - barátkeselyű

Milvinae - kányák


Milvus milvus - vörös kánya

FV

Farka erősen villás. Európában és ÉszakV Afrikában él. Hazánkban az 50-es években még 20-25 pár fészkelt a 80-as években már csak 2-3 pár. Sík- és hegyvidéki erdőkben egyaránt fészkelhet. Vonul, márciustól októberig tartózkodik nálunk.

Milvus migrans - barna kánya Farka egyhén villás. Hazánkban általánosan elterjedt vízközeli élőhelyeken. Április végén kezd költeni. Más madarak (gémek, varjak, ölyvek) fészkét foglalja el. Tápláléka kisemlősökből, madarakból és halakból, kisebb részt hüllőkből és kétéltűekből tevődik össze. Gyakran fogyaszt dögöt. Hazai állománya 100-200 párra tehető. Vonul, Afrika trópusi tájain telel.

FV

V

Milvinae - kányák


FV

Milvus milvus - vörös kánya

V

Milvus migrans - barna kánya

V

FV


Haliaetus albicilla - réti sas A Kelet-Palearktisz madara, Nyugat-Európában nem fészkel. Hatalmas termetű ragadozó. Az öreg madarak farktollai fehérek. Hazánkban a déli területek galériaerdeiben fészkel. Már januárban elkezdi a fészeképítést és februárban lerakja 2 tojását. A kotlás egy-másfél hónapig tarthat, a fiókák kb. 3 hónapig maradnak a fészekben.

Fogyaszt vízimadarakat (récéket, szárcsát), emlősöket (üregi nyúl, hörcsög, vakond) és halakat is. Dögre is rájár. A 80-as években 810 pár költött hazánkban. Az öregek állandók, a fiatalok nagy kiterjedésű területen kóborolnak.

FV

Á

Ordo: Falconiformes - Sólyomalkatúak Accipitridae - vágómadárfélék Haliaetus albicilla - réti sas

FV

Á


FV Aquila heliaca - parlagi sas

Á

V

Hasonlít a szirti sashoz, farka rövidebb, szárnyát repülés közben vízszintesebben tartja. Nyaka és válla sárgásbarna. Közép-Európában, a Balkánon és Spanyolországban fészkel. Középhegységeink ritka madara. Hazai állományát 50 párra becsülik. Főleg ürgével és hörcsöggel táplálkozik. A 2-3 fiókát két hónapig is nevelik a szülők. Az öregek állandók, a fiatalok vonulnak.

Aquila pomarina - békászó sas

FV

V Kelet-európai elterjedésű faj. Hegyvidéki erdőkben, vagy galériaerdőkben fészkel a leggyakrabban. Állományát 50 párra becsülik. Áprilistól augusztusig költ. Fészekalja 1-2 tojásból áll. Ha két fióka kel ki, akkor az idősebb fióka elpusztítja a fiatalabbat (káinizmus). Ez az agresszív viselkedés kb. egy hétig figyelhető meg, később kialszik. Ha az egyik fiókát eltávolítják a fészekből erre az időszakra és később visszahelyezik, akkor mindkét fióka sikeresen felnevelődhet a fészekben. Táplálékának zöme kétéltűekből áll. Fogyaszt kisemlősöket, ritkán nagyobb rovarokat is. Vonuló, a telet Közép- és Dél-Afrikában tölti.

Ordo: Falconiformes - Sólyomalkatúak Accipitridae - vágómadárfélék Aquila heliaca - parlagi sas

FV Á

V

Aquila pomarina - békászó sas

FV

V


Accipitrinae - héják Hosszú farkuk és rövid, lekerekített szárnyuk van. A fej a testhez képest kicsi.

Accipiter gentilis - héja

Á

Az öreg madarak mellén és hasán hullámos harántvonalak (kendermagos) láthatók. A fiatalok barnák és mellükön barna cseppfoltok vannak. Mindkét korcsoportra a világos szemöldöksáv a jellemző. Holarktikus elterjedésű faj. Hazánkban a legtöbb erdőtípusban (fenyves, tölgyes, bükkös, ültetett nyaras, ártéri erdők) fészkel. Költése márciusban kezdődik: saját építetésű fészkébe 2-5 tojást rak. A kotlás 5 hétig, a fiókanevelés kb. 6 hétig tart. Tápláléka nagyon változatos. Fogyaszt galambféléket, foglyot, fácánt, rigó-fajokat, seregélyt, csókát, hörcsögöt, ürgét, nyulat és kisemlős-ragadozókat. Állandó. Solymászatra engedélyezett faj a Magyar Solymász Egyesület tagjai részére.

tojó

hím

Ordo: Falconiformes - Sólyomalkatúak Accipitridae - vágómadárfélék Accipitrinae - héják

Á tojó Accipiter gentilis - héja

hím


Á

Accipiter nisus - karvaly

Kisebb, mint a héja. A tojó mellén és hasán szürkék a harántvonalak, a kisebb termetű hímén rozsdabarnák. Európában általánosan elterjedt, Magyarországon inkább fenyvesek és az alföldi erdők madara. Májusban költ saját építésű fészkében. 4-6 tojást rak. A szülők 4 hétig etetik a fiókákat, főleg a hím hordja a táplálékot. Kisebb termetű madarakkal táplálkozik. Solymász-madár. Állandó.

hím

tojó

Ordo: Falconiformes - Sólyomalkatúak Accipitridae - vágómadárfélék Accipiter nisus - karvaly

Á

Ordo: Falconiformes - Sólyomalkatúak Accipitridae - vágómadárfélék Circinae - rétihéják Fejük kicsi, testük karcsú, szárnyuk és farkuk hosszú. Szemeik körül a tollak fátyolt alkotnak. Általában a földön fészkelnek. Nálunk 4 fajuk fordul elő. A kékes rétihéja /V/ (Circus cyaneus) gyakoribb, a fakó rétihéja /FV/ (C. macrourus) ritkább téli vendég. A hamvas rétihéja /FV/ (C. pygargus) a hazai posztglaciális reliktum-területek (Hanság, Ócsa, stb.) ritka fészkelője.

Circus sp.

V

Circus aeruginosus - barna rétihéja Barna színezetű madár. A tojó feje és torka világos, a hím farka és szárnyának egy része szürke. Az északi területek kivételével egész Európában előfordul. Hazánkban természetes és mesterséges tavak, lápok, mocsarak nádasainak madara. Április végén kezdi költését és 4-5 fiókát nevel. Fészkét letördelt nádra építi nádszálakból, gyékény- és kákalevelekből. Talajon és a vízfelszínen mozgó madárfiókákat és kisemlősöket zsákmányol. Vonuló.

Ordo: Falconiformes - Sólyomalkatúak Accipitridae - vágómadárfélék Circus aeruginosus - barna rétihéja

hím

V

Buteoninae - ölyvek


Erőteljes, zömök testű madarak. Farkuk rövid és széles

Á

Buteo buteo - egerészölyv

Színe változékony, rendszerint sötétbarna. Melle és hasoldala cseppfoltos. Farka sűrűn harántcsíkolt. Európában mindenhol elterjedt. Hazánkban az erdős területeken gyakori fészkelő. Már február végén megfigyelhetjük nászrepülését. Áprilisban a tojó már 23 tojásán kotlik. Néha a hím is felváltja. Kezdetben csak a hím, később mindkét szülő hordja a táplálékot a fiókáknak. 6 hét után a fiókák elhagyják a fészket. Mezőgazdasági területek közelében fő tápláléka a mezei pocok. Az erdei élőhelyeken vakondot, erdei egeret, gyíkokat, madárfiókákat és rovarokat is fogyaszt. Rájár a dögre is. Állománya a mezei pocok gradációk függvényében változik. Állandó madár. Télen a hegyvidékről a síkságokra húzódnak.

Buteo lagopus - gatyás ölyv

T

Barnás színezetű, hasán sötét folttal, farka fehér végén sötét keresztsávval. Észak-Eurázsiában honos. Nálunk téli vendég. Októbertől márciusig figyelhetjük meg, főleg az Alföldön. Hozzánk a Skandináviában költő egyedek jönnek.

Ordo: Falconiformes - Sólyomalkatúak Accipitridae - vágómadárfélék Buteo lagopus - gatyás ölyv

Buteo buteo - egerészölyv

Á

T

Ordo: Falconiformes - Sólyomalkatúak Falconidae - sólyomfélék Fejük viszonylag nagy. Erős kampós csőrük van, a felső káván 1-2 fogszerű kiugrással, az alsón ugyanott bemélyedéssel. Szemgyűrűjük fejlett, látásuk kitűnő. Nyakuk rövid, csüdjük erős. Szárnyuk keskeny hegyes, röpülésük gyors. A zsákmányukat legtöbbször lábukkal kapják el. Fészket sosem építenek.

Falco tinnunculus - vörös vércse

Á

A tojó vörösbarna, hátán keskeny sötét harántcsíkokkal. A hím háta vörösbarna, feje és farka szürke. Mindkét nemnél a farok végén fekete harántsáv található. Európa, Ázsia és Afrika nagy részén költ. Hazánkban a hegyvidékek kivételével általánosan elterjedt. Leggyakoribb ragadozó madarunk. Erdőszélek, ligeterdők, facsoportok madara, de megtelepszik a városokban is. Budapesten pl. az Országháznál, a Moszkva tér környékén és az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél rendszeresen költ. Más madarak (pl. varjak) fészkében, faodvakban, sziklákon, épületek párkányán fészkel. 4-5 tojást rak. A tojó egy hónapig kotlik és kb. ugyanaddig vannak a fészekben a fiókák is. Főleg pockokkal, egerekkel táplálkozik, de elfog nagyobb rovarokat, gyíkokat és madárfiókákat is. Az állomány egy része állandó (öreg hímek) a többiek vonulók.

Ordo: Falconiformes - Sólyomalkatúak Falconidae - sólyomfélék

Falco tinnunculus - vörös vércse

Á


Falco vespertinus - kék vércse A hím kékesszürke, lába vörös, alsó farokfedői rozsdavörösek. A tojó háta szürke sötét harántcsíkokkal, feje és hasa rozsdássárga. Kelet-Eurázsia síkvidékein honos. Magyarországtól nyugatra nem költ. A zárt erdőket nem kedveli. Varjú- és szarkafészkekben költ. Régebben nagyobb kolóniákat alkotott, újabban a telepen fészkelő párok száma csökkent és a magányosan fészkelőké nőtt. 2-5 tojást rak. A kotlás 3-4 hétig, a fiókanevelés 4 hétig tart. Főleg nagytestű rovarokkal táplálkozik. Néha pockokat, egereket, békákat is elfog. Vonuló, augusztusban távozik, áprilisban tér ismét vissza.

FV

V


V Falco subbuteo - kabasólyom A vándorsólyomra emlékeztet, de annál kisebb termetű. Melle és hasa hosszanti csíkozású, gatyája vörösbarna. Az északi területek kivételével Eurázsiában általánosan elterjedt. Hazánkba a sík- és dombvidékeken elterjedt. Erdőszélek erdőfoltok, ártéri erdők, fasorok fészkelője. Fészekalja 2-4 tojásból áll. A fiókák 5 hét múlva hagyják el a fészket. Levegőben röpülő, nagyobbtestű rovarokkal táplálkozik pl. sáskákkal, cserebogarakkal, ganéjtúrókkal, szitakötőkkel, lepkékkel. Madarakat is elfog, főleg nyár végétől, vagy hűvös idő esetén. Áprilistól szeptemberig tartózkodik nálunk. A telet Dél-Afrikában tölti.


FV

Á

V

Falco cherrug - kerecsensólyom Feje, melle, hasa világos színezetű, háta és szárnya barna. Kelet-Palearktisz madara, tőlünk nyugatabbra nem költ. Hazánkban hegyvidéki erdők fáin vagy sziklapárkányain illetve alföldi erdőkben, ártéri ligeterdőkben költ. 2-5 tojásos fészekalját április elején rakja. Főleg a tojó kotlik. A fiatal fiókáknál a hím vadászik és a levegőben átadott táplálékkal a tojó eteti a fiókákat. Fő zsákmányállata az ürge és a hörcsög. A hazai ürgeállomány jelentős csökkenésével madarak is megjelentek a táplálékában. A kerecsensólyom védelme miatt az ürge is felkerült a védett fajok listájára. A 80-as években 30 párra becsülték a hazai állományt, manapság a sikeres védelemnek köszönhetően (mesterséges fészektálcák) 200 párról van tudomásunk. Egy részük ÉszakAfrikába vonul, másrészük áttelel.


Falco peregrinus - vándorsólyom

FV

A tojó barnás színezetű, mellén hosszanti cseppfoltokkal. A hím háta palaszürke, melle fehéres. Mindkét nemnél erős barkó található. A Föld szinte valamennyi élőhelyén megtalálható, un. ubiquista faj. Főleg sziklapárkányokon fészkel. Repülő madarakkal táplálkozik. A zsákmányára több mint 200 km/órás sebességgel csap le. Magyarországon a 60-as évekig költött. Napjainkban néhány költése újra ismert.

53) felismerendő. vonuló

Recommend Documents