5

XXII.(VIII. új) évfolyam - 2007/5

Philón teológiája Jézus Krisztus velünk való léte Az ókeresztény kor zsidószemlélete Az éghajlatváltozás közgazdaságtana

Tartalom SÚLYPONT Szécsi József: Philón teológiája Dr. Török Csaba: Az ókeresztény kor zsidószemlélete Szövetség és szakadás

Keresztény közéleti – kulturális folyóirat 3

8

Megjelenik évente hatszor Egy szám ára: 357 Ft Évi elõfizetési díj: 1890 Ft A folyóirat megrendelhetõ a kiadó címén, vagy megvásárolható a hírlapárusoknál.

17

Alapítók: Paul M. Zulehner és Wildmann János

KÖRNYEZET ÉS FELELÕSSÉG A Stern-jelentés Az éghajlatváltozás közgazdaságtana 1. rész

LELKISÉG Csikós Csaba: Jézus Krisztus velünk való élete

21

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM Böjte Csaba: Munkádnak igazi bére te magad vagy! Matavovszky Tiborné: Magunkból kikelve... Álruhás panaszaink

26

28

FOLYAMATOK

30

RECENZIÓ-KRITIKA

32

Kiadó: Egyházfórum Alapítvány, 1048 Budapest, Kordován tér 5. V/25. Telefon: (1) 230 34 35 Adószám: 19667908 – 2 – 41 (Az szja 1 százalékának felajánlásához) Szerkesztõség és Kiadóhivatal: 7635 Pécs, Sólyom dûlõ 3. Telefon: (72) 213-454 A szerkesztõbizottság tagjai: Jakab Attila (felelõs szerkesztõ) [email protected] Komáromi Marianna Orosz Gábor Viktor Szécsi József Szirtes András Végvári Vazul ofm. Wildmann János (fõszerkesztõ) [email protected] Wolf Judit Bankszámla: OTP Bank Rt. Budapest, József körút 33. 11708001-20523716 Lapterv, tördelés: BGS ArtPart - Bajári Anikó E-mail: [email protected] Nyomdai munkák: Molnár Nyomda és Kiadó Kft. Pécs, Légszeszgyár u. 28.

ISSN 1215–0630 Olvasóink leveleit a szerkesztõség címére kérjük. Minden írásért szerzõje felelõs, és nem feltétlenül a szerkesztõség véleményét fejezi ki. Nem kért kéziratokat nem õrzünk meg, és csak kérésre küldünk vissza. Címlap: Raffaello: Az athéni iskola (1508-1511), Stanza della Segnatura (Vatikán)

SÚLYPONT: TEOLÓGIA

1

Philón teológiája

Philón szerint a filozófia rendeltetése a bibliai kinyilatkoztaszemléli, és átéli Isten jelenlétének boldogságát, de magát az istásból merítő bölcsesség szolgálata, a dulé szofiasz. A Szentírás teni lényeget a megtisztult lélek sem foghatja fel. szó szerinti értelmétől megkülönböztethető allegorikus értelem a görög filozófiával megegyezik. Isten különbözik a világtól, 1. Philón és a görög filozófia annyit tudunk róla, hogy létezik. Isten az önmagától fennálló lét (ho ón, to on), minden tökéletesség forrása; a világ pedig az ő alA görög filozófia befolyása különösen erős Philónnál, aki kotása. Isten a tisztátalan anyaggal közvetlenül nem érintkezik. – Platón (Kr. e. 427–348/347) hatására – gyakran használja IsA teremtés nem a semmiből való teremtés, hanem az öröktől létenre a to on, to ontósz terminusokat, melyek Platón tanításában tező anyag formálása. Isten a világgal közvetítő szellemek által a „létet” vagy az „igaz létet” jelentik.3 Philón rámutat, hogy ezek érintkezik. Köztük a legfőbb a Logosz, a második isten (deutealapja az „Én vagyok, aki vagyok” kirosz theosz), Isten egyszülött fia (prótofejezés.4 A Septuagintában nincs utalás gonosz), a legidősebb angyal. A Logosz a ilyen terminológiára. A Septuagintában világ előképe (arkhetüpon, paradeigma), lévő „Én vagyok, aki vagyok” kifejezés ő hordozza az egész ideavilágot, ahogy nincs kapcsolatban a Platónnál és Phiaz építőmester lelkében hordozza az épílónnál használatos to on, to ontósz kitendő város tervét. Az anyagból a világ fejezésekkel. az eredetileg önmagában levő szellemi Philón olyan kifejezéseket is használ, létű Logosznak (logosz endiathetosz) a mint az „egy”, az „egység” stb., hogy világban való megnyilvánulásával (lohangsúlyozza Istennek a tökéletesség, a gosz proforikosz), az anyaggal való egyejó és a szép minden koncepciója feletsülése által áll elő. Az anyagot a Logosz ti transzcendenciáját, és azt, hogy Isten részeit képező szellemi erők hatják át, és az emberi felfogás és értelem felett van. alakítják. A Logosz az érzéki világban ölt Az Istennek ilyen filozófiai absztrakcitestet, a világ az ő ruhája, a minden léteója kizárja az Isten és az ember közötti zőben működő ereje pedig a világ rendjét személyes kapcsolat minden lehetősébiztosító kötelék (deszmosz). Főpapként gét, melyre a Bibliában és a későbbi iroaz emberek kéréseit közvetíti Istenhez. dalomban találhatunk példákat. Philón Philón szerint a Logosz nem örökkémint zsidó, mégsem tudott megelégedni való, mint az Isten, de nem is időben a puszta absztrakcióval. Ezért gyakran jött létre, mint az ember. Ha a Logoszt tesz fel az ember és az Isten kapcsolaistennek is nevezi, nem tekinti Istennel tára irányuló kérdést, különösen arra egyenrangúnak. A Logosznak az ideákPhilón (Kr. e. 20 – Kr. u. 50) vonatkozóan, hogy hogyan képes az hoz való viszonya nem világos Philónember Istent felfogni. Isten felfogása Philón szerint két iránynál. Az emberi lélek a Logosznak a mása, és már a test előtt is ból lehetséges, a létezés és a lényeg vonalán. Isten létezésének létezett. Büntetésül száll a testbe, amely a lélek sírja. Az ember koncepciója különösebb nehézség nélkül elérhető, hiszen művei erkölcsi hivatása az, hogy az érzékiség megfékezése által Istentanúskodnak erről, a világegyetem, az ember, és minden más tehez hasonlóvá legyen, és visszajusson a szellemvilágba. Ennek remtmény. Egy ilyen elméletben vannak tévutak is, hiszen sok elérésére Philón megértéssel van a sztoikus2 tanítás irányába, de a boldogság eléréséhez szükségesnek tartja Isten segítségét. ember nem tesz különbséget a világ ura és a neki alárendelt erők Így a bölcs egyfajta magába szállással keresi az istenséggel való között. Ezek az emberek hasonlítanak azokhoz, akik nem veszik egyesülést, melynek legtökéletesebb, bár csak kevesek által elfigyelembe a szekeret hajtót, és úgy gondolják, hogy a lovak érhető, foka az elragadtatás, az extázis. Ez az állapot az isteni irányítják a mozgást a cél felé, a saját erejükből. Így születnek fénynek a lélekbe való áradásával jön létre. Az extázisban megaz Istenről vallott téves elméletek, melyek Philón szerint gyaszűnik az egyedi tudat, a lélek az Istent környező szellemeket koriak a bálványimádók között. Philón kivételes erővel harcolt 1. Philo Judaeus (Kr. e. 20 – Kr. u. 50) a hellenisztikus ókor legnagyobb zsidó filozófusa. 2. A sztoikusok szerint a filozófia célja az erények gyakorlása (aszkészisz aretész). Az etika tehát a rendszer központja, melynek másik két része, a logika és a fizika, az elmélet alapjait szolgálják. 3. Timaeus 27F-29D; Platón egyetlen természetbölcseleti műve, mely a világ, az ember és az állatok keletkezésével foglalkozik. 4. De Somniis 1,230-231. „Isten erre azt mondta Mózesnek: ‘Én vagyok az, Aki vagyok’. Aztán azt mondta: „Ezt mondd Izrael fiainak: Az ‘Aki van’ küldött engem hozzátok!” (2Mózes 3,14).

2007/5

3

SÚLYPONT: TEOLÓGIA

azok nézetei ellen, akik a különböző égi hatalmasságokat és rejvaló közvetlen kapcsolat nem egyeztethető össze Isten fenségétett erőket független és aktív okoknak tekintették. Véleménye vel és nagyságával, hanem az Istenben levő erők, és a belőle szerint a józan emberi értelem rendelkezik azzal az erővel, hogy áradó tevékenységek töltik be a közvetítő szerepét. A fenséges Isten megértésében elkerülje az ilyen eltévelyedéseket, és ezt Isten és az érzékelhető világ közötti hatalmas szakadékot Philón – Philón szerint – a legnagyobb görög filozófusok el is érték, tanításában a különböző szintek és a közvetítők gondolata hídakiknek nevét nagy tisztelettel említi meg. Isten valóságának alja át, melyek kapocsként szolgálnak Isten abszolút lénye és az egy tökéletesebb felfogását azok érték el, akik „őrajta keresztül érzékelhető világ változó szintjei között. Angelosz, idea, logosz értették meg Őt, a fényt a fényből”. Ezt csak néhány Istenhez – ezek azok a kifejezések, melyeket Philón használ a szintek teóközelálló érhette el, akiknek nem volt szükségük külső analóriája alapelveinek megfogalmazására. Ezeknek a hatása a vallási giákra, hasonlóságokra, segítségként Isten megértéséhez. Az gondolkodásmód alakulására igen jelentős volt. ilyen egyéneket Philón szerint úgy hívják, hogy „Izrael”; saját etimológiája szerint „Isten látnokai”5. Az isteni létezés megérté2. Isten lényege sének ezt a szintjét érte el Mózes. Ez a legmagasabb szint, amit egy halandó elérhet. Az emberi természet ugyanis törékenysége Isten lényegének tárgyalásakor Phimiatt nem rendelkezik azzal az erővel, lón olyan transzcendentalizmust képhogy az Isten természetéből bármit is visel, amivel Platónt is túlszárnyalja. felfogjon. A legélesebb látás sem kéÚgy írja le Istent, mint aki „transzcenpes látni Istent, aki nem teremtetett, dens, túl van erényen, tudáson, megmivel az ember nem rendelkezik olyan haladja magát a jót és a szépet”7, vaeszközzel, mely felkészítené, hogy fellamint „…jobb, mint a jó, …tiszteletre fogja Istent. A legtöbb, amit az ember méltóbb, mint a monasz8, és tisztább, elérhet az, hogy megérti azt, hogy az mint az egység…”9. Isten természete nincs az emberi felfoA philóni gondolatrendszer alacsogás határain belül. Mégsem hiábavaló nyabb szintjein Isten jósággal és más az Isten felfogására tett kísérlet. Bár az attribútumokkal van felruházva, a ilyen erőfeszítések eredménye mindig cselekvés pedig mintegy az Ő „tulajcsekély lesz, az erőfeszítés maga azondonának” számít10. A legabsztraktabb ban felemeli az embert, és a spirituális szinten pedig azt állítja, hogy Isten tisztaság magas fokára juttatja. tulajdonképpen „minőség nélküli”11, Az isteni természet megértésére iránincs neve, és megismerhetetlen. Ez nyuló emberi próbálkozások leírásai utóbbi tételt nem agnosztikus értemegtalálhatóak Philónnál. Mivel az lemben érti. Ellenkezőleg, szerinte az emberi értelem mindent kikutat, ami embernek arra kell törekednie, hogy a földön található, az égi okok szemRészlet Philón művéből megismerje az Istent, és Isten a meglélése felé fordul, és megpróbál részt ismerés egyetlen méltó tárgya. Ugyanakkor, bár könnyű tudni, venni azoknak harmonikus mozgásában. Innét pedig az ésszel hogy Isten létezik, mégsem tudhatjuk, hogy ki Ő12. felfogható érzékfeletti dolgok szférájába emelkedik, és az érzéEnnek ellenére Philón gyakran bátorít az Isten lényegének kelhető dolgok ideáit szemléli, magába szívva azok spirituális megértésére irányuló alapos kutatásra, jóllehet ez soha nem lehet ragyogását. „Egy józan megrészegedés” (néphalia methé) keríti sikeres. A kutatás, a maga egészében, mégis üdvözítő valami. hatalmába, és felemeli a prófécia szintjére. Világfeletti vágyódásokkal teli lélekkel felemelkedik az ésszel felfogható érzékfeletti dolgok szférájába, a világ legmagasabb szintjére, és máris 3. Isten és a Logosz felkészíti magát a Királlyal való találkozóra, Istennek dicsőségében. Most azonban, amikor a látomás vágya a legnagyobb, A sztoikus séma jellemzi az isteni hatalom dolgokon belüli, a túláradó fény kápráztató sugarai szétáradnak, és csillogásuk 6 . legfőképpen pedig a lélekben történő munkálkodásának megfoösszeszűkíti az értelem szemeit Az Isten természete és az érzékelhető világ közötti közvetlen galmazását. Mivel Istennek egy ilyen világba való beavatkozása kapcsolat lehetetlensége teremtette meg Philón világról vallott ellentmondásban van abszolút különállóságával, a két aspektust felfogásában a dualitás koncepcióját, mely felfogás nagyméregy ontológiai megkülönböztetéssel kellett egymással kibékítetékben magán viseli Platón hatását. E nézet szerint, az anyaggal ni, ami közel áll ahhoz, hogy az Isten egységéről egyébként szi-

5. De Praemiis et Poenis 43. 6. De Opificio Mundi 69-72; De Praemiis et Poenis 36. 7. De Opificio Mundi 8. 8. Egység, egyedüli, magányos (a pitagoreusoknál a tűz megjelölésére szolgált).

4

9. De Praemiis et Penis 40. 10. Legum Allegoriae I,5. 11. Uo. I,36. 12. De Specialibus Legibus 1,32.

2007/5

SÚLYPONT: TEOLÓGIA

Mindazonáltal számos helyen a moralizáló hangnem mögött vallásos pátosz rejtőzik. Az Édenkertben történt bűnbeesés az ember bukásának drámájaként kerül allegorikus értelmezésre. A leghevesebb szenvedélyt, a bujaságot, a kígyó szimbolizálja, aki nem az értelemhez (Ádámhoz) fordul, hanem az érzékekhez (Évához), kiknek segítségével sikerül az értelmet is leigázni. Ezért a férfi elhagyja atyját (az Istent) és anyját (a bölcsességet), és ragaszkodik feleségéhez (a szenzualitáshoz), és egy testté lesznek (Ter 2,24). A bűnnek ez az interpretációja azonban nem foglalkozik Isten kifejezett tiltásával, ami a rabbinikus exegézisnek azonban kifejezett része volt.

5. Isten és a lélek Alexandria – Philón hazája lárdan képviselt véleményt kettészakítsa. Ez a háttere Philón ún. „közbenjáró hatalmak” tanításának. A Logosz megkülönböztetésre kerül magától Istentől anélkül, hogy ontológiailag elválna tőle. Néha a Logoszt Philón, mint az isteni értelmet definiálja, és így az Isten egy másik neveként érthető13. Máskor viszont a főpapot szimbolizálja14, és úgy kerül jellemzésre, mint afféle „félút Isten és ember között”15. Ugyanígy, Isten két „hatalma”, a kegyelem és az igazságosság a közbenjárók rendszerévé vannak kiépítve, akiknek tevékenységére, mint Isten saját feladataira lehet utalni, de néha világosan az a szándék, hogy Istent fel lehessen menteni a szigorú büntetés direkt kötelezettsége alól16. Ez viszont azt feltételezi, hogy lényük megkülönböztethető legyen Tőle. Így Ábrahám három vendége (Ter 18,2) úgy kerül meghatározásra17, mint Isten és Istennek két hatalma. Csak miután közelről megnézi, fedezi fel Ábrahám, hogy a három egy személy. Az ilyen, és ehhez hasonló hipotézisek szükségesek Isten világhoz való kapcsolatának megteremtéséhez. Bár Philón tanítja azt, hogy a világot Isten teremtette, Istennek az anyag beszennyező minőségével való közvetlen érintkezését a Logosz, vagy „világteremtő erő”, közbeiktatásával kerüli el18. Platón Timaioszának korabeli interpretációjával megegyezően Philón úgy tartja, hogy a teremtés két egymást követő fázisban történt, ahogy a bibliai narratíva ezt illusztrálja. A teremtés első napja jelenti azt, hogy Isten a maga Logoszában elgondolja az ideák szellemi világát, ami később az anyagi világ megteremtésének modelljéül szolgál, amit a másik öt nap jellemez. Az embernek, az egyetlen ördögi tett megtételére képes teremtménynek a megteremtésekor Istennek a szolgáló hatalmak közreműködésére volt szüksége.

4. Az ember Az ember testből és lélekből áll; a test az anyaghoz, a lélek az Istenhez kapcsolja. Ezért az ember életének irányultságát illetően alapvetően választania kell. Az alternatívát Philón a sztoikus bölcsnek a vágyai felett vívott harcával azonosította, s így az egész sztoikus etika Philón vallásfilozófiájának a részévé vált. 13. De Opificio Mundi 24. 14. De Somniis II,185. 15. Uo. II,188. 16. De Decalogo 177.

2007/5

A lélek és Isten közötti kibékülést Philón két módon írja le. Egyrészt, mint Isten leszállását az emberi lélekbe, másrészt a léleknek felszállását az Istenhez. Philón istenfelfogásában döntő fontosságú az, hogy mindkét esetben egymásba fonódik a transzcendencia és az immanencia. Isten, a minden emberi kategóriánál magasabb rendű eljön, hogy egyesüljön az emberi lélekkel, vagy éppen a lélek szárnyalja túl még Platón ideáinak mennyországát is. Ami a sztoikus előfeltételezésben csak egy közhely volt, az Philónnál mindent átfogó paradoxonná válik. Azért, hogy felkészítse önmagát Istennek, az embernek minden földi köteléktől meg kell szabadulnia. El kell hagynia „földjét, rokonait és atyja házát” (Ter 12,1) – vagyis a testét, az érzékeit, a beszédképességét –, és el kell zárkóznia mindezektől oly annyira, amennyire egy élő ember számára ez lehetséges19. Az önmagát szerető és az Istent szerető ember közötti éles különbséget szimbolizálja Káin és Ábel, ami a sztoikusok számára teljesen idegen ellentét, mivel a sztoikusok az ember „önös” részét az ember isteni részének tekintették. A sztoikus bölcs morális küzdelmével ellentétben – melynek célja, hogy „apátiába” és a szenvedélyektől való szabadságba vezessen – az isteninek az emberbe való leszállása ujjongóvá teszi az embert, ami egyfajta őrületté is fejlődik20. Az „Édenből fakadó patak”, az „isteni pohárnok bora”21 extázisba vezeti a lelket, mivel azt földön túli minőséggel tölti meg, amit olyan nevek fémjeleznek, mint pl. a „szent lélek”. Így a lélek már nem csak intellektuális tudást keres akkor, amikor „tudni akarja, hogy mi az Isten”, jóllehet gyakran használ ehhez racionális terminológiát. A valódi célt jobban mutatja, amikor Philón „Isten eléréséről” beszél. A három pátriárka az „erényhez”, vagyis végül az Istennel való egyesüléshez vezető három fő út, nevezetesen a tanulás, a természet és a képzés archetípusai. Ábrahám a műveltségtől, Hágártól, az erényig, Sáráig, halad; míg Izsák, mint a tökéletes természet, intellektuális erőfeszítés nélkül éri el a misztikus célt; és Jákob aszketizmusáért megkapja a jutalmat, mivel az „Úr” (Igazságosság) számára az „Isten” lesz22, ami azt jelenti, hogy 17. Quaestiones et solutiones in Genesim 4,2. 18. De Opificio Mundi 21. 19. De Migratione Abrahami 1.

5

SÚLYPONT: TEOLÓGIA

Isten felfedi számára a magasabb szféráit. Itt a közbenjárók tételének egy újabb funkcióját látjuk. Ezek a közbenjárók a felemelkedő léleknek az Istenhez vezető út számos állomásaként mutatkoznak meg. Septuaginta töredékek Bár a lélek magától nem juthat el Istenhez, képes lehet arra, hogy elérje Istennek valamelyik „hatalmát”, melyeknek száma különböző módon jelenik meg. Ez a hat menekültváros allegóriájában kerül kidolgozásra (Szám 35), melyek mint az Istenhez vezető úton levő állomások lettek teremtve23, és részben a folyónak itteni, részben a túlsó, másik oldalán vannak; azaz részben elérhetők, részben pedig nem elérhetőek a lélek számára. Philón az ehhez hasonló sémákat különbözőképpen sejteti, de azok nem állnak össze egy szilárd rendszerré.

6. Ember és Isten A zsidó hagyomány szerint az ember kétféle módon viszonyul Istenhez: félelemben és szeretetben. Philón a félelmet nem csupán alacsonyabb rendűnek tekinti, mint a szeretetet – ahogy a rabbik is, különösen Rabbi Akiva iskolája –, hanem néha teljesen hibásnak is – mivel a sztoikusok a félelmet a szenvedélyek egyikeként tekintették –, amit le kell győzni. A bölcs megfelelő viszonyulása azonban a platonikus éroszként értelmezett szeretet, amely meghaladja az ideák világát, és Magához Istenhez irányítja az embert24. Ez közel áll a hellenista miszticizmus erotikus aspektusához. Philón foglalkozik a szexuális képzetekkel – így pl. az allegóriát a bibliai anyákról, akiknek „a méhét Isten megnyitotta”, néhányszor megismétli –, és ezt egy bizonyos titokzatossággal teszi25. Úgy értelmezi ezt a mondatot, mint ami Isten apaságára és a szűz születésre utal, amit úgy kell érteni, hogy ebben a kontextusban az anyákat magukat, mint tisztán allegorikus alakokat kell tekinteni. Philón azonban visszaretten a misztikus „szent házasság” gondolatának teljes elfogadásától, ezért nála a hangsúly az Istennel való gyönyörrel teli egyesülésről rendszerint áthelyeződik magának az érosznak a megtapasztalására, ami a gyönyör legmagasabb foka lesz.26

Bár Philón fenntartja, hogy a gyönyörnek e csúcsa időnként elérhető azzal, hogy a lélek a szellemi kielégüléstől felemelkedik az isteni iránti végső magasságba, ahogy azt Ábrahám alakja szimbolizálja, sokszor mégis úgy tekinti, hogy a vallási tökéletesség független a filozófiai tökéletesedéstől, mint Izsák szimbólumában, vagy éppenséggel éles ellentétben áll vele: „Amikor Isten fénye világít, az emberi fény elpihen, amikor az isteni fény elpihen, az emberi ébred és felkel.”27 Esetenként28 utal arra, hogy a szeretet Isten ajándéka. Philón gyakran értelmezi a sztoikus bölcsek jellemzőit – az állhatatosságot, a békét, a királyi méltóságot –, mint isteni ajándékot, amit Isten a tökéletes embernek saját természetéből nyújt. Ezekhez az erényekhez adja hozzá a pisztiszt, (ami egyaránt jelent „hitet” és „hűséget”); azaz a pisztisz először itt válik érték-koncepcióvá, és ugyanakkor Isten saját lényegének részeként meghatározottá. Ez a „hit” tehát az elme egy gyönyörrel teli állapotát jelenti, és nem pusztán bizonyos credók, hitelvek hűséges elfogadását. Philón a próféciát is isteni ajándéknak tekinti. Amíg a „vélemény” szintjén ezt, mint a jövőbeli események előre való tudását dicséri29, az ezoterikus írásokban elhagyja a népszerű felfogást, amely magában foglalja a bibliai prófécia aspektusát, mint a néphez való küldetést. Ezekben az írásokban a prófécia egy extatikus cselekedet, amikor is az embert elárasztja az isteni fény. Ezzel a tapasztalattal nem jár felfogható üzenet, mert annak beteljesülésekor „a fülek szemekké válnak”30 és az üzenet fényvillanásokká lesz. Mózes betekintése Nébo hegyéről az „Ígéret földjére”31, a prófécia értelmének legmagasztosabb megfogalmazása.

7. Philón hatása Josephus Flaviuson kívül nincs ókori zsidó forrás, mely megemlíti Philónt, bár Philón hatásának nyomai megtalálhatók a Midrásban32. A középkori Midrás Tadse33 Philón anyagából merít, míg az első középkori zsidó író, aki megemlíti Philónt, Azaria dei Rossi34, aki Philón nevét Jedidia-vá hebraizálta. Philón azonban sokkal inkább hatott a kereszténységre, így magára az Újszövetségre is, hiszen a János evangélium prológusa Jézus személyének a Logosz fogalmával történő értelmezése. Az ókeresztény irodalomban pedig jelentős Philón hatás mutatható ki az egyházatyáknál, pl. Alexandriai Kelemennél, Órigenésznél, Szent Ambrusnál és sok más szerzőnél. Ők erősen támaszkodtak a zsidó gondolkodó allegorikus interpretációira. Philón gondolkodásának sok jelentős eleme, mint pl. a bölcsesség, a Logosz és a hit fogalmai, a kereszténységben továbbélhettek.

Szécsi József35 20. De Plantatione 38. 21. De Somniis II,254. 22. Uo. I,163 (hivatkozással a Ter 28,21-re). 23. De Fuga et Inventione 86. 24. De Opificio Mundi 71. 25. De Cherubim 43.

6

26. Quod Deus sit Immutabilis 138. 27. Quis Rerum Divinarum Heres Sit 264. 28. Legum Allegoriarum. III,136. 29. De Vita Mosis II,187. 30. De Somniis I,129. 31. De Migratione Abrahami 44.

2007/5

SÚLYPONT: TEOLÓGIA

Isten – az uralkodó

Bibliográfia Y. Amir (Neumark), „Philo Judaeus”, Encyclopaedia Judica cd-rom 1992. Babits A., „Miért nem említik Alexandriai Philón nevét a rabbinikus irodalomban?”, Az Országos Rabbiképző Intézet Évkönyve 19851991, Budapest, 196299. old. R. C. Baer, Philo’s Use of the Categories Male and Female, E. J. Brill, Leiden, 1970. S. Belkin, Philo and the Oral Law, Harvard University Press, Cambridge (Mass.), 1940. T. H. Billings, The Platonism of Philo Judaeus, University of Chicago Press, Chicago, 1919. É. Bréhier, Les idées philosohiques et religieuses de Philon d’Alexandrie, J. Vrin, Paris, 1925, 2e éd. rev. K. Bormann, Die Ideen- und Logoslehre Philons von Alexandrien: eine Auseinandersetzung mit H. A. Wolfson, Köln, 1955. J. S. Boughton, The Idea of Progress in Philo Judaeus, New York, 1932.

F. H. Colson – G. H. Whitaker (szerk.), Philo: in ten volumes (and two supplementary volumes), Harvard University Press, Cambridge (Mass.) – W. Heinemann, London, 1953–1963 (Philón műveinek kiadása, angol fordítással, 12 kötetben a „The Loeb classical library” sorozatban). C. H. Dodd, The Interpretation of the Fourth Gospel, Cambridge University Press, Cambridge, 1963. E. R. Goodenough, An Introduction to Philo Judaeus, B. Blackwell, Oxford, 1962, 2nd. ed. L. H. Feldman, Studies in Judaica: Scholarship on Philo and Josephus (1937–1962), Yeshiva University, New York, 1962. M. R. James, The Biblical antiquities of Philo, Ktav, New York, 1971. P. Katz, Philo’s Bible. The Aberrant Text of Bible Quotations in Some Philonic Writings, and Its Place in the Textual History of the Greek Bible, Cambridge University Press, Cambridge, 1950. Kecskés P., A bölcselet története főbb vonásaiban, Szent István Társulat, Budapest, 1933, 148150. old. R. S. Kraemer, Her Share of the Blessings: Women’s religions among Pagans, Jews, and Christians in the Greco-Roman World, Oxford University Press, NewYork – Oxford, 1992. H. Lewy – A. Altmann – I. Heinemann, Three Jewish Philosophers: Philo, Saadya Gaon, Jehuda Halevi, Meridian Books, New York, 1960. K. Otte, Das Sprachverständnis bei Philo von Alexandrien. Sprache als Mittel der Hermeneutik. (Beiträge zur Geschichte der biblischen Exegese, 7), J. C. B. Mohr (P. Siebeck), Tübingen, 1968. Philón (Alexandriai), Alexandriai Philo jelentése a Caius Caligulánál járt küldöttségről. Ógögörből ford. Schill Salamon, Budapest, 1896. Philón (Alexandriai), Mózes élete. Ford. Fischer Gyula. (Népszerű Zsidó Könyvtár, 1718), Budapest, é. n.; Ford. Bollók János. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1994. Raffay S., A hellenizmus és a philonizmus kozmogóniája, Budapest, 1899, 415433, 539566. old. S. Sandmel, Philo of Alexandria: An Introduction. Oxford University Press, Oxford – NewYork, 1979. D. Sly, Philo’s Perception of Women, Scholars Press, Atlanta, 1990. K. Staehle, Die Zahlenmystik bei Philon von Alexandria, Teubner, Leipzig, 1931. Staller T., Zsidóság és filozófia – történeti vázlat, Logos, Budapest, 2006, 3755. old. R. Williamson, Philo and the „Epistle to the Hebrews”, E. J. Brill, Leiden, 1970. H. A. Wolfson, Philo. Foundations of Religious Philosophy in Judaism, Christianity, and Islam. Vol. I-II. (Structure and Growth of Philosophic Systems from Plato to Spinoza, 2), Harvard University Press, Cambridge (Mass.), 1948, 2nd rev. printing.

32. Pl. Rabi Osaia Rabba mondása a Genesis Rabba 1,1-ben, mely a De Opificio Mundi 16-ot követi. 33. A. Jellinek (szerk.), Bet ha-Midrash 3, Jerusalem, 1967, 164–193. old. 34. Azaria dei Rossi, Me’or Einayim, 1886, 90–129. old. 35. ORZSE-MTA Zsidó Vallástudományi Kutatócsoport.

2007/5

7

SÚLYPONT: TEOLÓGIA

Az ókeresztény kor zsidószemlélete Szövetség és szakadás A zsidóság és a kereszténység kapcsolata az elmúlt kétezer esztendő során soha nem volt felhőtlenül harmonikusnak nevezhető. Külső szemlélő számára mindez meglepő lehet, hiszen a két hit valójában egy gyökérből fakad, ráadásul ennek a közös eredetnek – természetesen eltérő módon értékelve azt – mind a két fél tudatában van. Jelen tanulmányunk során a kereszténység első századaiig próbálunk visszanyúlni, hogy megvizsgáljuk: a sokszor történelmi vétkekkel, sötét fejezetekkel terhelt viszony miképpen alapozódott meg az első keresztény századokban.

1. A zsidóság az újszövetségi iratokban Mielőtt az ókeresztény korról szólnánk, röviden fel kell vázolnunk a kezdet pillanatát, a jézusi és apostoli szemléletmódot, hiszen a már fentebb említett összetartozás-tudat (szövetség) és az ellenséges vagy legalábbis terhelt viszony (szakadás) paradoxona ezen a szinten tárul fel elsőként, s innen forrásozik. A názáreti Jézus személye, élete és tanítása csakis egyfajta körkörösségben érthető meg: Írás – Szó – Írás, valamint Hagyomány – Élet – Hagyomány között, ami tulajdonképpen a zsidóság – Jézus – kereszténység folyamatnak egyfajta leképeződése. A fenti elemek kiemelése mindazonáltal rávilágít arra, hogy Jézus különös helyzetben áll, s egyedi viszony fűzi őt a zsidósághoz s annak vallási-hitbeli hagyományához.1 Ő az ősök hagyományának gyermeke, aki megtartja a hit előírásait: eleget tesz a rituális szabályoknak, megünnepli az ünnepeket, és részt vesz a templomi és zsinagógai imádságokon. Önmeghatározásában fontos szerepet kap, hogy a Törvényt nem lerombolni, hanem beteljesíteni érkezett.2 Ugyanakkor az első pillanattól úgy lép fel, mint ugyanezen hagyomány kritikusa. Tiltakozása sokszor olyan megkövesedett gyakorlatok ellen szól, amelyek az ő optikájával szemlélve az Istennel való kapcsolat mélységét, személyességét és elevenségét

veszélyeztették.3 A zsidósághoz való kötődés, és éppen a kötődő szeretetből, aggódásból fakadó kritika hangja erőteljesen érződik Jézusnak a Máté szerinti evangéliumban rögzített szavain.4 Mindemögött egyre kitapinthatóbbá válik a szakadás motívuma, amely le kívánja választani az Jézus – a művész szemében isteni parancsolatról az emberi megszokást, a rögzült hagyományt.5 Nem véletlen, hogy napjaink keresztény teológiája egyre inkább ráérez arra a tényre, hogy Jézusnak a zsidósághoz való viszonyát – amelynek sajátos lenyomatát adják az evangéliumi viták közte és a zsidóság vallási képviselői között – egyfajta dialektikus és progresszív folyamatként kell szemlélni. Erre különösképpen is rámutat maga Jézus, amikor így fogalmaz: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.”6 Nem feledhetjük H. Waldenfels megállapításának igazát: „Jézus a zsidó hagyományban nőtt fel, így tehát üzenetét és életét mindig egyszersmind a Szentírás, a zsidóság Írásának interpretációjaként kell olvasni. Az ő saját szava tehát egyrészt Írás és Írás között áll, másrészt alkalmat ad egy új Írásra, amely megint csak a szóvá levésre törekszik.”7 Mint láthattuk, ezt a kettősséget Máté az ellentmondások, az ellenséges érzület ellenére is egyfajta pozitív szemlélettel írja le8, amely feltárja azt is, hogy a jézusi küldetés miként tágul, teljesedik ki, s a kezdetekben csak a zsidókhoz intézett üzenete miként válik egyetemes igényűvé9. A kettősségnek – szövetségnek és szakadásnak – ilyesfajta nyitott és pozitív szemléletével az későbbi újszövetségi iratokban10 már egyre kevésbé találkozunk. A lukácsi mű szerkeszté-

1. Vö. D. Cassarini, Elementi di teologia fondamentale, Cittadella, Assisi, 2003, 145skk. 2. Vö. Mt 5,17. 3. Vö. Cassarini, i. m., 146. old. 4. Különösen is érdekes ebből a szempontból Mt 7. 5. Vö. Mt 7,8skk. 6. Mt 13,52. 7. H. Waldenfels, Kontextuelle Fundamentaltheologie, Schöningh, Paderborn – München – Wien – Zürich, 2003 (= KFTh), 480. old.; vö. P. Ricoeur, – E. Jüngel, Metapher. Zur Hermeneutik religiöser Sprache, Kaiser, München, 1974, 35skk. 8. Ezen nem kell csodálkoznunk, hisz az evangélium a bibliakutatók szerint a zsidókeresztény közösségnek íródott, egyesek szerint egyenesen Antiókhiában, ahol egyszerre kellett számolni egy nagyon erős és kiterjedt, mégis hellén szellemi és kulturális befolyásnak kitett zsidó diaszpóra-közösség meglétével. 9. Ld. Mt 28,30skk.

8

2007/5

SÚLYPONT: TEOLÓGIA

sében a meghirdetés – kezdeti hit – végső elutasítás alapszerkezettel találkozunk, amely mind az evangéliumban, mind az Apostolok Cselekedeteiben visszaköszön. Jézus és a zsidóság viszonya az első pillanatban harmonikusnak mondható (meghirdetés, csodák, megdöbbentő és megrázó hitélmény), azonban előbb kisebb, majd nagyobb törések felbukkanása után a nyílt elutasítás mutatkozik. Az evangélium így ér el a kereszt tényéig, az Apostolok Cselekedeteiben pedig így következik be a 12. fejezettel (az első jeruzsálemi üldözés és István diakónus megkövezésének elbeszélése után) a fordulat, amikor a hangsúly a zsidókereszténységről és Péterről áthelyeződik a pogányságból megtért keresztényekre és Pálra. Ez a törés és váltás nem csak irodalmi, de még nem is pusztán történeti tény, hanem radikális eszmei pillanat. Ez jelzi az utat, amely Péter pünkösdi beszédétől – amely még a názáreti Jézus keresztre feszítését sem rótta fel bűnül a zsidóságnak, s annak felelőssége alól mentesítette őket, mondván, hogy ez Isten előre elrendelése volt – elvezet egészen a páli iratokban kibontakozó polémiáig. Ennek alapvető oka természetesen az őskérdés volt: a kereszténység a zsidóság ágazata-e, vagy pedig önálló identitással rendelkező valóság? A gyakorlati szintre vonatkoztatva a kérdés így merült fel: a keresztény hitre megtérőket kötelezi-e a mózesi törvény? Pál apostol saját bőrén tapasztalja ennek a kérdésnek a súlyát, hiszen emiatt nem csak ellenfelekkel találkozik a térítő útjai során, de az egyszer már megtérített közösségek is könnyen elbizonytalanodnak, s nem egyszer az apostol által létrehozott közösségeket távozása után más térítők a zsidó törvényhez való feltétlen ragaszkodás útjára akarták vezetni. Pál a helyzetre határozottan reagál, ám reakciójának megfogalmazódik egy extrém és sarkított, valamint egy enyhébb és nyitott variánsa. A Galatákhoz írt levél hallatlanul heves, olykor már-már durva. Ez az egyik első hiteles páli irat, egyfelől a kezdeti lendület ereje, másfelől az először megtapasztalt széthúzás fölötti indulat lehet az oka annak, hogy az apostol keményen fogalmaz: „ó, ti ostoba galaták!”. Pál a teljes szakadást, a sarkított szembeállítást mutatta fel; egész teológiai látásmódot dolgozva ki az általa ónak és újnak mondott szövetség témájára, amelyet egy biblikus képpel fogalmazott meg: „Mondjátok csak ti, akik a törvény igájába kívánkoztok, nem ismeritek a törvényt? Az Írásban ugyanis az áll, hogy Ábrahámnak két fia volt, az egyik a szolgálótól, a másik a szabad asszonytól. A szolgálótól való a test szerint született, a szabad asszonytól való ellenben az ígéret által. Ennek jelképes értelme van. A két asszony a két szövetséget jelenti. Az egyik a Sínai-hegyről való, és szolgaságra szül: ez Hágár. Hágár ugyanis az Arábiában fekvő Sínai-hegyet jelenti, s a mai Jeruzsálemnek felel meg, amely gyermekeivel együtt szolgasorsban

él. A szabad asszony ellenben a fenti Jeruzsálemet jelenti: ez a mi anyánk. Hiszen írva van: Örülj, te magtalan, aki nem szülsz, fejezd ki örömöd és ujjongj, aki nem vajúdol. Mert több a gyermeke a magányosnak, mint annak, akinek férje van. Ti tehát, testvéreim, az ígéret fiai vagytok, mint Izsák. De ahogy akkor a test szerint született üldözte a lélek szerint valót, úgy van most is. De mit mond az Írás? “Űzd el a szolgálót és fiát, mert a szolgáló fia nem örököl a szabad asszony fiával.” Mi tehát, testvérek, nem a szolgáló fiai vagyunk, hanem a szabad asszonyéi.”11 A kettősséget s a szembenállást páros fogalmak, képek fejezik ki: Hágár és Sára, Izmael és Izrael, Sínai s a mai Jeruzsálem és a fenti, a mennyei Jeruzsálem, a szolgáló fia és a szabad asszonytól született örökös. Ez vezet el a legdrasztikusabb megfogalmazásig, amikor is Pál a zsidóság és a kereszténység kölcsönös kizárását mondja ki: „A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak benneteket. Én, Pál mondom nektek: Ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ nektek. Azt is kijelentem a körülmetélkedőnek, hogy köteles az egész törvényt megtartani. Ha a törvényben keresitek az igazzá válást, elszakadtatok Krisztustól, és elvesztettétek kegyelmét. Mi a hit által a Lélek közreműködésével várjuk a megigazulásból fakadó reményt.”12 A fenti sorokat az apostol minden valószínűség szerint 53/55ben vetette papírra. A nem sokkal későbbi, Rómaiakhoz írt levelében (58/59) már más hangot üt meg. Ez nem csak a közben eltelt időben szerzett tapasztalatoknak tudható be, hanem minden bizonnyal a római levél sajátosságának is, hiszen itt Pál nem egy általa alapított vagy már meglátogatott közösségnek ír ismerősként vissza, hanem mintegy bemutatkozó levelet küld maga előtt egy olyan város keresztényeinek, ahol még nem járt, s ahol a zsidó jelenlét meghatározó volt. Bár a római levélben is ír Pál a zsidókat sújtó ítéletről, ezt már mégis erkölcsi magatartásuktól, személyes életvitelüktől teszi függővé13, s így nem egy általános, Jézus messiási mivoltának elutasításából fakadó tényként láttatja azt. Különösen hangsúlyozza, hogy a zsidóságot zsidó mivolta miatt semmilyen hátrányos ítélet nem érheti, legfeljebb annyi, hogy mivel a törvény rájuk volt bízva, a számonkérés is őket érinti előbb, mint a pogányokat, ám a dicséretből is előbb részesülnek majd14. Ám ez a dicséreti elsőbbség már rávilágít a zsidóság kiváltságos helyzetére: „Nem az a zsidó, aki látszatra az, s nem az a körülmetélés, ami a testen látható, az a zsidó, aki bensőleg az, s aki nem betű szerint, hanem lélek szerint körülmetélt. Az ilyen nem embertől, hanem Istentől kapja a dicséretet.”15 Pál ezek után ismerteti a jézusi evangélium zsidóknak való meghirdetését16 s az elutasítást17, ám ezek után egy olyan kije-

10. Egyes feltételezések szerint Máté evangéliuma az első evangélium. Keletkezésének datálása kérdéses. Minden valószínűség szerint az első (és hiteles) páli levelekkel (1Tessz, Gal, Róm stb.) egyidőben, vagy kevéssel utánuk íródott. Azonban az antiókhiai keletkeztetés és a korai datálás mindenképpen választ adhat arra, hogy miért találunk olykor szembeszökő párhuzamokat a páli iratok és a mátéi textus között (pl. 1Tessz 4-5 és Mt 24-25). 11. Gal 4,21-31. 12. Gal 5,1-5. 13. Ld. Róm 2,9. 14. Ld. Róm 2,10skk. 15. Róm 2,28-29.

2007/5

9

SÚLYPONT: TEOLÓGIA

lentést tesz, amely a Galata levél hangnemével szöges ellentétben áll: „Kérdem tehát: vajon Isten elvetette népét? Szó sincs róla. Hiszen én is Izrael fiai közül való vagyok, Ábrahám véréből, Benjamin törzséből. Isten nem vetette el népét, Az elpusztult jeruzsálemi templom – amelyet előre kiváa szétesés visszafordíthatatlansága lasztott.” 18 Mivel indokolja mindezt Pál? „Isten ugyanis nem bánja meg kegyelmi adományát és meghívását. Amint egykor ti sem engedelmeskedtetek Istennek, most azonban az ő engedetlenségük következtében irgalomra találtatok, úgy ők is hitetlenek lettek az irántatok tanúsított irgalmasság miatt, hogy egykor majd irgalomra találjanak. Isten ugyanis minden embert az engedetlenségben fogott össze, hogy mindenkin könyörüljön. Mekkora a mélysége az Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának! Mily kifürkészhetetlenek szándékai, mily megfoghatatlanok útjai! Vajon ki látta az Úr gondolatait, s tanácsot ki adott neki? Ki kölcsönzött neki, hogy visszakövetelhetné tőle? Minden belőle, általa és érte van. Dicsőség neki mindörökké! Amen.”19 Azt láthatjuk tehát, hogy a zsidóságnak a kereszténység létezésében, identitásában kikerülhetetlen és pozitív szerepe van; valamint azt, hogy a keresztény közösség megléte nem zárja ki, nem szünteti meg, nem teszi fölöslegessé a zsidóság létét. Ám ezen valóságok megértése, harmóniába hozása csakis az isteni gondolat titkos mélységeiben lehetséges. A fentiekből kitűnik, hogy a Jézus személyéből eredő kettősség paradoxona feloldhatatlan nehézségként áll már az első század keresztény közösségei előtt is. Nincs végső és kielégítő válasz, s maga Pál is (akárcsak az evangélisták) a két oldal – a szövetség és a szakadás – között hol az egyik, hol a másik irányba tekint. Ez a kettősség határozza meg az ókeresztény kor zsidóságszemléletét, amelynek fő vonalait az alábbiakban igyekszünk majd kiemelni.

2. Végletes álláspontok Mint a fentebbiekben már láthattuk, szövetség és szakadás kettős pólusa sokszor igen drámai konfliktusokat okozott úgy Jézus életében, mint az apostoli kor egyházszülő évtizedeiben.

Végleges megoldás nem született, végletes azonban annál több. Hogy e kettősség soha nem volt megnyugtatóan és kielégítően feloldható, az minden bizonnyal azon paradoxonszerűségben keresendő, amely magában Jézus személyében csúcsosodik ki, s amelyről az előbbiekben szóltunk. Ha ugyanis a paradoxon feloldható lenne, nem lenne paradoxon. Ugyanakkor azzal az emberi adottsággal is szembe kell néznünk, hogy az emberi értelem könnyen idegenkedik a paradoxonoktól. Ugyan a költészetben vagy a megragadhatatlan tartalmak filozófiai vagy teológiai leírásaiban szívesen alkalmazza, mégis szüntelenül ott él a kísértés: vagy az egyik, vagy a másik véglet javára oldjuk fel a kettősséget, mondhatni, öntsünk tiszta vizet a pohárba. Ez az emberi tendencia megnyilatkozott az ókeresztény korban is. Az alábbiakban nincs módunk kellő részletességgel ismertetni az összes, vagy legalábbis csak a legfontosabb szerzőket. Ehelyett az adott álláspontokat kiemelkedő példákkal igyekszünk majd megvilágítani. Így nem kimerítő, de mégis remélhetőleg jelentőségteljes és emblematikus módon tudjuk szemléltetni azon módokat, ahogy az első századok kereszténysége – sokszor Egyházon belüli megoszlást is előidézve – a zsidóságra tekintett.

2.1. Teljes szakadás A keresztény és a zsidó közösség eltávolodására rendkívüli hatással volt Jeruzsálem városának Kr. u. 70-ben történt elpusztítása20. Eladdig – bármilyen is volt a viszony a diaszpóra-zsidóság és a hellén kultúrkör keresztényei között – a jeruzsálemi keresztény közösség jelen volt a zsidóság vallási életében, úgy a Templomban, mint a júdeai zsinagógákban. A történelmi tragédia után a zsidókeresztény közösség a Jordántól keletre, Pellában telepedett le, míg a zsidóság vezéregyéniségei Jabnéban/Jamniában, majd Babilóniában. Ettől kezdve a fizikai elkülönülés szellemi különválást is eredményezett, ami kicsúcsosodott abban, hogy a zsidó vallási vezetők hamarosan eretnek szektát kezdtek látni a keresztényekben, ami azzal járt, hogy kizárták őket a zsinagógákból, s átkot mondtak rájuk.21 Az elkülönülést tovább súlyosbította Simon Bar-Kochba felkelése (132135). Amikor Hadrianus császár hellén mintájú várost akart felépíteni a lerombolt Jeruzsálem helyén, ő Messiásnak kiáltotta ki magát. Az eddig is eltávolodott keresztényeknek ez mondhatni végső tőrdöfés volt, hiszen a názáreti Jézus után elképzelhetetlen és elfogadhatatlan volt számukra, hogy egy ember Krisztussá tegye magát. Az ezt követő időszak a mind radikálisabb szakadásé lett.22 „A [Bar Kochba-féle] lázadás miatt birodalomszerte zsidóellenes megmozdulásokra került sor. A keresztények a zsidók utolsó felkelésétől és a magát Messiásnak kikiáltó vezértől a legerő-

16. Ld. Róm 10. 17. Ld. Róm 11. 18. Róm 12,1-2. 19. Róm 12,29-36. 20. Ehhez s az alábbiakhoz ld. I. Kajedan, „La vita giudaica”, in R. Latourelle – R. Fisichella (szerk.), Dizionario di Teologia Fondamentale, Cittadella, Assisi, 1990, 463-490, itt 469. old. 21. Ez a minden nap elmondott áldások közül a tizenkettedikhez kapcsolódott (birkath-ha-mînîm).

10

2007/5

SÚLYPONT: TEOLÓGIA

teljesebben elhatárolták magukat, és ha erre szükség volt, teljes Ám Markion ezen is túlment. Az evangéliumok és az aposlojalitásukról biztosították az államhatalmat. Ezzel államjogilag toli levelek körét is elkezdte megnyirbálni. Ezen törekvésében és társadalmilag tanújelét adták a zsidóságtól mint vallástól és egyik fő forrása épp a Galatákhoz írt levél volt. Ezen nem kell nemzettől való elszakadásuknak. Ennek az lett a következmécsodálkoznunk, hiszen Kisázsiában Pontusz tartomány határos nye, hogy a rómaiak a pogánykeresztényeket többé nem tekinGaláciával, tehát valószínűsíthető, hogy a pontuszi keresztény tették zsidóknak, a zsidókeresztények közül pedig azok, akik közösségek részben Pál második missziós útjától eredeztethetteljesen szakítottak a mózesi törvénnyel, a háború ideje alatt a ték magukat. Tudjuk ugyan, hogy Péter pünkösdi beszédekor rómaiak kíméletét élvezték.”23 pontusziak is jelen voltak26, de erről a lukácsi mű tudósít, amely A keresztények – akik kizárattak a zsinagógai közösségből Pál-tanítvány alkotása. Így a Galatákhoz írt levél egyszersmind – elkezdték újraolvasni és újraértelmezni a az a levél a páli iratok közül, amely társadalprófétákat, ami által mintegy megfosztották a milag, földrajzilag a legközelebbről érintette zsidóságot szent könyveiktől. Eközben elkeza pontusziakat. Péter első levele említi ugyan dett kialakulni az a populáris teológia, amely őket27, ám ez már jóval későbbi irat, mint a páli levél. a zsidó nemzetet ért támadásokban, üldözteEmellett azonban a Galata-levél – éppen tésekben és kínokban Isten büntetését látta, a már említett páli polémia kapcsán – erőamelyet az Úr hűtlenségéért és Jézus el nem teljesen kidomborítja Péter és Pál antiókhiai fogadásáért rótt ki választott népére. Ezen poösszetűzését, amely ilyen sarkos formában puláris szemlélet képekben fejeződött ki, amesehol máshol nem bukkan fel a keresztények lyek közül a legerősebb a páli eredetű24 régi Jeruzsálem – új Jeruzsálem párhuzam volt, s szent iratai között: „Amikor azonban Péter amely sajátos erővel rendelkezett a régi, földi Antiókhiába érkezett, szembeszálltam vele, Jeruzsálem látványos és visszavonhatatlannak mert okot adott rá. Mielőtt ugyanis néhányan tűnő pusztulása után. átjöttek volna Jakabtól, együtt étkezett a poPál apostolnak a Galatákhoz írt levelét a gányokkal, azután azonban, hogy ezek megfentiekben már említettük. Ezen írásnak küjelentek, visszahúzódott és különvált tőlük, lönös Wirkungsgeschichte-je (hatástörténete) mert félt a körülmetéltektől. Az ingadozásvan. Egészen meglepő módon köszön vissza ban a többi zsidó is követte, sőt még Barnadrasztikus mondanivalója a II. század második bást is belesodorták a kétszínűségbe. Amikor Tertullianus versus harmadában Markionnál. Ő az észak-kisázsiai tehát láttam, hogy viselkedésük nem egyezik Markion Pontusz tartományból származott, ahol édesaz evangélium tanításával, mindnyájuk előtt két szembenálló keresztény apja püspök volt. Működését 130 körül kezdmegmondtam Péternek: Ha te zsidó létedre radikalizmus te meg szülőföldjén, innen érkezett 140 körül pogány módon, és nem zsidó szokás szerint Rómába, és tett szert egyre nagyobb ismertségre.25 élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokáMarkion alapállítása az volt, hogy a zsidóság szent irataiban sokat kövessenek? Mi születésünknél fogva zsidók vagyunk, kibontakozó Isten-kép gyökeresen ellenkezik a jézusi tanítással. nem bűnös pogányok. Tudjuk azonban, hogy az embert nem a Ebből azt a következtetést vonta le, hogy minden zsidó hatás törvény szerinti tettek teszik igazzá, hanem a Jézus Krisztusba és hagyomány torzítja az evangéliumi hitet. Ezért, hogy a szétvetett hit.”28 Markion számára Pál lesz az apostoli tekintély, az ő levelei választást világossá és egyértelművé tegye, elkezdte tagadni a közül pedig kifejezetten a fentebb idézett. Erre alapozva válik zsidó szent iratok isteni eredetét.

22. „Az ellenségeskedés nőttön nőtt. Palesztína zsidó pátriárkája leveleket és utasításokat küldött minden Palesztínán kívül élő zsidónak, nem csak azért, hogy pénzt kérjen tőlük a régi templomi adó helyében, hanem azért is, hogy elítélje és megátkozza azokat, akik nem tartották meg a törvényt, és elfogadták Jézust messiásként. Alapvetően elítélték Jézus tanítását és feltámadását.” I. Kajedan, i. m., 470. old. 23. K. Szántó, A katolikus egyház története, I. kötet, Ecclesia, Budapest, 19872, 68. old. 24. Ld. fent. 25. Ld. Farkasfalvy D., Bevezetés az újszövetségi szentírás könyveihez, SzIT, Budapest, é. n., 175. old. 26. ApCsel 2,9. 27. Ld. 1Pét 1,1. 28. Gal 2,11-16a; majd Pál így folytatja: „Ezért elfogadtuk Jézus Krisztus hitét, hogy a Krisztusba vetett hitben váljunk igazzá, nem mert tetteink megfelelnek a törvénynek, hisz a törvény szerinti tettek senkit sem tesznek igazzá. Ha azonban mi azáltal, hogy Krisztusban keressük az igazzá válást, bűnössé válnánk, akkor vajon Krisztus nem a bűnt mozdítaná-e elő? Semmi esetre sem. Ha ugyanis újra fölépítem azt, amit leromboltam, törvényszegőnek bizonyulok. Hiszen a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy az Istennek éljek, mert Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem. Nem vetem el az Isten kegyelmét. Mert ha a törvény útján igazzá válhat az ember, Krisztus hiába halt meg.” (16b-21)

2007/5

11

SÚLYPONT: TEOLÓGIA

egyre radikálisabbá zsidóellenes kritikája. Ennek a keresztényÉrdekes módon Markion nem fogadta el az Apostolok Cseségen belül két súlyos következménye van.29 lekedeteinek könyvét sem, jóllehet az longe lateque tudósít Pál Először is Markion megtagadja az apostolok tekintélyét, és missziójáról, útjairól, sőt ez az egyetlen irat, amely a páli műegyedül Pált ismeri el. Ez természetesen paradox helyzet, mert ködést – amennyire lehetséges ilyen keretek között – kellően így az apostoli hit tengelye – a személyes Krisztus-élmény, a dokumentálja. Maguk Pál levelei sem adnak oly sok támpontot személyes apostoli közvetítői szerep Jézus Krisztus és a hívek ezen a téren, mint az Apostolok Cselekedetei. Ezen irat hiányát között – gyengül meg; helyébe pedig a kinyilatkoztatást magáMarkion kánonjában Tertullianus azzal indokolta meg, hogy itt tól Krisztustól nem történetileg, hanem misztikusan fogadó Pál (különösen is az első részben) nagyon nagy hangsúlyt kap Péauktoritása lép. Markion ezt azzal indokolja, hogy a többi apostol ter és Jakab alakja, működése és tekintélye, s ők – mint a zsidó épp a zsidókhoz való lojalitásukkal, a zsidó hagyományok részlekeresztény közösség vezetői – nem feleltek meg a radikálisan ges megtartásával elárulták magát Jézust, és meghamisították az antijudaista tézisnek.32 Amint a fentiekből kitűnik, a szakadás feltartóztathatatlanul evangéliumot. Egyetlen hiteles apostol van: Pál, aki oly hevesen haladt előre. Lyoni Szent Irenaeus már elhajlórohan ki a zsidó hatás ellen a Galata-levélben. ként, eretnekként kezelte a zsidókeresztényeCsak őrá alapozva lehet helyreállítani az evanket.33 Bár az apologéták közül Jusztinosz még géliumok igazságát, tisztaságát, ami egyet jelent baráti hangon szólt róluk, de már őt megelőzve minden zsidó vonatkozás kiirtásával, a zsidó Arisztidész 138-ban keletkezett, Antonius Pius hagyományok és hit alapvető megtagadásával. császárhoz címzett apológiája azt bizonygatA Gal 1,6-7-ben Pál így fogalmaz: „Csoja, hogy nem csak a pogányok, de a zsidók is dálkozom, hogy attól, aki meghívott titeket hamis istenképpel rendelkeznek, s ebből kifoKrisztus kegyelmére, ilyen hamar átpártoltatok lyólag erkölcseik is csak bűnösek lehetnek.34 egy más evangéliumhoz, jóllehet nincs más, Tertullianus és a későbbiek már egyenesen legföljebb néhány ember akad, aki megzavar a leküzdendő eretnekségek (többek között a titeket, és igyekszik elferdíteni Krisztus evanmarkionizmus) között sorolták fel a zsidókegéliumát.” Itt az evangélium szó egyes számresztény közösségeket.35 Drámai fordulatra akban áll. Világos a keresztény hagyományból, kor került sor, amikor a keresztények – előbb hogy ez ennyit tesz: egyetlen evangélium van, kisebb lépésekkel, végül az államvallás rangjáamelyet Jézus meghirdetett (Isten országának, ra emelkedéssel – megkötötték a maguk békéilletve Krisztusnak az evangéliuma), és amely többféleképpen került írásos rögzítésre. Ezért Aranyszájú Szent János (†407) jét, szerződését a szimbiózisról Rómával.36 Ez a pillanat immár a politika és a hatalom nyelvét is használjuk a görögben nem a birtokos esetet – a zsidóság ostorozója vezette be a zsidók és a keresztények közötti távolodás és sza(János evangéliuma), hanem a kata prepozíciót (János szerinti kadás világába. Az egyház imperiális lett, az impérium pedig evangélium) az egyes könyvek megnevezésében. Ám Markion egyházias. ezt a lehető legszószerintibb értelemben veszi, s arra következ„Sok IV. századi író és prédikátor szavaiban a zsidók már nem tet, hogy a négy evangéliumból ennek fényében csak egy lehet is voltak kortárs emberi lények, hanem sokkal inkább egyfajta igaz és hiteles, mégpedig az, amely a páli tanítást és hagyományt teológiai absztrakció vagy egy karikatúra, amely az Ószövetségrögzíti, vagyis Lukácsé. ben elbeszélt bűnös cselekedetekben gyökerezett. Ha a kortárs Másodsorban tehát azt lehet mondani, hogy Markion „szentírázsidók megjelentek, és úgy viselkedtek, mint a normális emberi sa” gyakorlatilag a Lukács szerinti evangéliumból és Pál tíz általa lények, akkor ez annak volt betudható, hogy sikerült utánozniuk, hitelesnek elfogadott leveléből állt.30 Ám még ezzel is túl sokat mondtunk, hiszen Markion végül Lukács evangéliumát is megs így félrevezetniük a felebarátaikat.”37 Megteremtődött az „utánozó zsidó” sztereotípiája, akire az rövidítette, törölve abból a zsidó rituális, vallási, hagyománybeli 31 Így szüegyházatyák közül sokan az összes lehetséges átkot vonatkoztatutalásokat, mivel azok nem feleltek meg tanításának. letett meg a markionita kánon, amely két részből állt: az evangeták, míg a szentírási áldások mindegyike a keresztényekre szállt. lionból és az apostolikonból (a páli levelek gyűjteményéből). Ebben a korban nem találunk egyetlen írást sem, amely tudott

29. Ld. Farkasfalvy D., i. m., 220skk. 30. A pasztorális levelek és a Zsidókhoz írt levél nem szerepelnek a Markion-féle páli kánonban. 31. Ld. Farkasfalvy D., i. m., 206. old. (20. lábjegyzet). 32. Ld. Uo. 175skk. Az ApCsel kánonból való kizárását az is megkönnyíthette, hogy a 130-as és 140-es években az még nem örvendett általános elfogadottságnak és elismertségnek a keresztény közösségekben. 33. Ld. Vanyó L., Az ókeresztény egyház és irodalma,SzIT, Budapest, 1980, 44. old. 34. Meg kell jegyeznünk, hogy Euszebiosz szerint az Apológia címzettje Hadrianus császár (vö. Hist. Eccl. IV, 3, 3), ám a történeti kutatások fényében mégis valószínűbbnek tűnik az Antonius Piusnak való tituláció. Ld. Szántó K., i. m., 93. old. (9-es lábjegyzet). 35. A támadások kereszttüzében az ebioniták álltak, ld. lentebb. 36. Vö. I. Kajedan, i. m., 470skk. 37. Uo. 471. old.

12

2007/5

SÚLYPONT: TEOLÓGIA

volna mit kezdeni a zsidóság kivételes helyzetével az isteni üdvrendben. Szent Ambrus, Milánó püspöke már egyenesen úgy szólt a zsinagógákról, mint „a gazok templomáról”, a bálványimádók és démonok hajlékáról.38 A legvadabb támadás azonban Konstantinápoly püspökétől, Aranyszájú Szent Jánostól érkezett, aki Nyolc beszéd a zsidók ellen címmel valóságos antijudaista kiáltványt adott közre.39 Ezen szerzők immár azt is aggályosnak tartották, ha a keresztények szorosabb kapcsolatokat tartanak fenn a zsidókkal40, a vegyes házasságokat pedig egyenesen megtiltották41. Mindennek fájó nyomatékot adott az a tény, hogy az egyházi gondolkodás átültetődött az állami törvénykezésbe, amely egyre több megszorítást alkalmazott a zsidósággal szemben.42 Innentől kezdve a történelem új fejezete kezdődött, amely már nem képezi tárgyát vizsgálódásunknak.

2.2. Teljes szövetség A másik, kezdetektől meglévő tendencia Jézus és a zsidóság együvé tartozásának, a megváltásnak az egyszeri és kizárólagos szövetségen belül való megvallásának hangsúlyozása volt. Ez végső soron a kereszténységet mint a zsidóság beteljesülését, egyfajta letisztult zsidóságot szemlélte. Az apostoli korban kevéssé volt még letisztult a zsidókeresztények és pogánykeresztények viszonya az Egyházon belül, ám a történelmi események, s a nyomukban beállt szakadás azt eredményezte, hogy míg a hivatalos Egyházban a pogányokból megtért keresztények abszolút túlsúlyba kerültek, addig a zsidóságból lett keresztények mintegy párhuzamos közösségeket kezdtek létrehozni. Ezen folyamat legvilágosabban az ebioniták43 kapcsán mutatkozik meg. Ők a jeruzsálemi közösség megoszlásakor kezdtek el önállósulni. Jakab apostol halála után ugyanis utódának megválasztásával sokan elégedetlenek voltak, s mint arról Hégészipposz beszámol, ekkor egy bizonyos Thebuthis állt az elégedetlenek élére.44 A végleges szakadásra azonban később, Jeruzsálem pusztulása után került sor, amikor ők is a Jordántól keletre, Pellában telepedtek le, ahol közeli kapcsolatba kerültek az esszé-

nusokkal. Ebben a közegben vált ki az ebioniták szektája az egyházi közösségből. Nevük – szemben Tertullianus és Jeromos véleményével45 – minden valószínűség szerint az ószövetségi „Isten szegényei” fogalmából ered46. Ezt az értelmezést alapozza meg a Máté evangéliumára való erős hivatkozás az ebionitákAz újjászületett ebionitizmus nál, ahol a Hegyi Beszédben különösen is hangsúlyossá válik a lelki értelemben vett szegénység gondolata.47 Az ebioniták tanai nem meglepő módon – különösen ha figyelembe vesszük az előző alfejezetben említett erőteljes szakadás légkörét – erős visszhangra találtak az egyházatyák írásaiban. Irenaeus, Tertullianus, Órigenész és Hippolütosz bőségesen tájékoztatnak róluk, ami szerencse, hisz az ebionitáknak alig maradt fenn saját irata. A vitázó-hitvédelmi írásokból kiderül, hogy az ebioniták elfogadták a názáreti Jézust, mint az Istentől küldött Messiást, ám születését természetes foganással, emberi apától vallották. Messiási küldetése a keresztséggel kezdődött. Ez egyszersmind tagadása volt a Fiú preegzisztenciájának. A fenti irányzatot a történészek elkezdték erős ebionitizmusnak nevezni, hiszen még a II. század során megjelent egy másik irányzat, akiket enyhébb ebionitáknak vagy nazarénusoknak hívnak. Ők ugyanis elfogadták, hogy Jézus szűzi módon született48, s ezáltal vallották azt is, hogy messiási küldetése a születésével kezdődött. Az ebionitizmusnak mindkét ága erős khiliaszta reményeket táplált: várták Jézus ezer éves messiási királyságát. Ennek szolgálatára készültek, s a gyakorlati hitéletben tartották magukat a mózesi törvényhez, amelynek megtartását kötelezőként állították. Ez megmutatkozott ünnepeikben, rítusaikban is, de legfőképpen abban, hogy a vasárnap mellett megülték a szombatot is.49

38. Ld. uo. 39. Aranyszájú Szent János prédikációiban támadta a zsinagógákat, a zsidó húsvétot, a zsidó ünnepeket, tagadta a zsidó szolgálattevő legitim leszármazását, képtelennek tartotta őket a Szentírás szövegének helyes értelmezésére. Durva hevületében még azokat a keresztényeket is elítélte, akik szimpatizáltak a zsidókkal, vagy bárminemű kommunikációt folytattak velük. 40. Már ajándékot cserélni vagy vendégbarátságot gyakorolni is tilos volt a zsidókkal. 41. Ez vonatkozott mindennemű szexuális kapcsolatra is a zsidókkal. 42. A zsidóknak nem lehettek rabszolgáik, nem birtokolhattak és művelhettek földet, nem dolgozhattak kézművesként, nem építhettek új zsinagógákat, nem folytathattak térítő tevékenységet, nem léphettek be a hadsereg kötelékébe, nem lehettek tagjai a bíróságoknak, nem lehettek állami tisztségviselők. 43. Ld. „ebioniták”, in A Pallas Nagy Lexikona (http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/029/pc002970.html#8); Diós I., „ebioniták”, in Magyar Katolikus Lexikon, II. kötet, SzIT, Budapest, é. n., 748skk. 44. Euszebiosz, Hist. Eccl. IV,22. 45. Ők úgy vélték, hogy a név egy Ebion nevű személy nevéből ered. Vö. Tertullianus, De praescript. haer., X,33; Hieronymus, Ado Lucif. 23. 46. Vö. Zsolt 25,9; 68,11. 47. Ld. Mt 5-6, különösen a nyolc boldogságot. 48. Ld. az Iz 7,14 héber és a Septuaginta görög szövegének értelmezése körüli vitákat. 49. Idővel az ebioniták körében feltűnt egy erőteljes gnosztikus hatás, amelynek nyomán Jézusban egy, az Atyától küldött szellemi erőt kezdtek látni.

2007/5

13

SÚLYPONT: TEOLÓGIA

Akárcsak Markion, úgy az ebioniták is saját szentírási kánont állítottak össze. Ennek természetszerűleg az erős hellenisztikus hatást mutató iratok nem képezték részét. Ugyanakkor a páli levelek tekintélyét sem ismerték el – ebben a markionitáknak épp az ellentétjei voltak. Végső soron az ebioniták számára két alapmű létezett: a krisztusi messiási hit fényében megtisztított Pentateukhosz és saját, alapvetően Mátét követő evangéliumuk, amelyről lentebb még szólunk. A zsidókereszténység azonban nem csak az ebioniták között élt tovább. Meg kell még említenünk az elkaszaitákat.50 Ők a zsidóság szövetében élték keresztény hitüket. Bár az állatáldozat rendjét elvetették, s végül mindenféle hús fogyasztásától tartózkodtak, a tisztálkodási rítusokat mégis megtartották, s azoknak bűnbocsátó erőt tulajdonítottak. Ehhez kapcsolódóan bevezették egy második keresztség gyakorlatát is. A gnosztikus hatás itt is kimutatható, hiszen Jézust besorolták az általuk különösen is tisztelt angyalok és szellemi erők hierarchiájába, nemesebb szellemi létezőnek tételezve őt. A zsidókeresztény csoportok vitalitását jelzik azon apokrif evangéliumok, amelyek a zsidózó közösségeknek íródtak. Ezeket összefoglaló néven a Héberek szerinti evangéliumoknak nevezik. Ezek közül három érdemel kiemelést51: 1. Az ebioniták evangéliuma. Keletkezése a II. század elejére tehető, eredeti nyelve az ógörög. Struktúrájában és tartalmában a szinoptikus evangéliumokat, leginkább Mátét követi. Azonban egynémely helyen rövidít és kihagy, máshol megtold. A legjelentősebb kiegészítés az apostolok elhívásának története, amelyet a szerző Jézus szájába ad. Jézus születése, Istenfiúsága és származása terén egyenesen polemizál a kanonizált evangéliumokkal. 2. A nazarénusok evangéliuma. A tengerparton (Aleppo környékén) élő zsidókeresztény közösségben íródott evangélium, amely szintén a II. század elején keletkezett, ám ez már arámi nyelven. Szintén Máté evangéliumának hatása alatt áll, azt néhány elbeszélő, leíró résszel egészíti ki, sokszor további részletekkel gazdagítva. 3. A héberek evangéliuma. Feltehetőleg az egyiptomi zsidókeresztények körében íródott ez az evangélium, amely – mint maga a közösség is – ógörög nyelvű. A keletkezés ideje szintén a II. század eleje. Ez független evangéliumnak tekinthető, hiszen teljesen önálló anyagot dolgoz fel, amelyben nagyon hangsúlyos szerep jut Jézus testvérének, Jakabnak. Ezen a téren saját hagyományréteggel dolgozik.52 Gazdag mitikus elemekben. Itt is találunk novellisztikus elemeket.53 Ebben – lévén egyiptomi eredetű – a gnózis hatása is kimutatható. Mint látjuk, a zsidósággal való teljes szövetséget valló keresztények számára Pál tekintélye és keresztény közösségei valósá-

gos ellenfelet jelentenek. Számukra nem Péter, hanem Jakab lett a legfőbb apostol, aki Jézus vér szerinti testvére, a jeruzsálemi közösség első feje volt. A II. században ez a szellemi irányzat egyre csak gyengült, mígnem minimálisra zsugorodott össze, s csak a Közel-Kelet bizonyos területein maradt fenn. Ennek oka világos: egyfelől a kereszténységhez való tartozásuk miatt kizárták őket a zsidóságból, másfelől pedig zsidó hagyományaik, gyökereik miatt elhajlókként, eretnekként kezelték őket a pogánykeresztény egyház részéről. Néhány évtizednek kell csak eltelnie, s még a palesztinai egyháztörténet-írók sem említik ezen csoportokat, jóllehet pár generációval előbb a támadások kereszttüzében álltak. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az Arab-félsziget irányában elhagyták Palesztinát, s ezen a félsivatagos területen telepedtek le. Hatástörténetük azonban pár évszázad múltán sajátos fordulatot vett, hiszen ezek a csoportok közvetítették a kereszténységet a megszülető iszlám felé. H. J. Schoeps kiemeli az ebioniták hatását az iszlámra, feltételezve, hogy Palesztinát elhagyva a Vörös-tenger közelében, a Hidzsáz-hegység területén telepedtek le, s itt léteztek tovább egészen addig, míg végül be nem olvadtak az új vallásba.54 Napjainkra már csak az elkaszaiták néhány utóda, a pár ezres mandeus közösség őrzi ezeket a hagyományokat, természetesen erőteljes zoroasztrista és iszlám behatást felmutatva.55

3. Szintézis? A fenntiekben láthattuk, hogy mennyi szakadás és ellentét támadt a keresztény közösség és a zsidóság között az első századokban. Ugyanakkor szemlélhettük azt az erőfeszítést is, amely a kereszténységet igyekezett bezárni a zsidóság törvényébe, életébe. Ám igaztalanok lennénk, ha csak ezeket a tendenciákat vennénk észre. Miután a júdeai zsidó és keresztény közösségek pusztulása véget vetett a szükségszerű és természetes közelségnek a két közösség között, új és új formákban mégis láthatunk példákat arra, miként igyekeztek sokan és sokfelé a jó kapcsolatokat ápolni. „Tudomásunk van személyes és szakmai barátságokról keresztény és zsidó teológusok között, türelmes vitáikról, keresztényekről, akik héberül tanultak (miként is remélhették volna, hogy megcáfolhatják vagy újraértelmezhetik a zsidó Írásokat, anélkül, hogy helyesen ismerjék a nyelvüket?), az egyszerű emberek közötti mindennapi kapcsolatokról (akik mindannyian egy pogány környezetbe süllyedve éltek), az együtt ünnepelt zsidó és keresztény húsvétról (ennek tilalma csak a IV. századból való), számos keresztényről, akikre hatással volt a zsinagógai tanítás

50. Nevük eredete vitás. Sokan az arámi hel-ksai, azaz „rejtett isteni erő” kifejezésre vezetik vissza, mások pedig a szekta állítólagos alapítójának, Elkasai-nak nevéből vezetik le. Vö. Szántó K., i. m., 97. old. 51. Vö. http://hu.wikipedia.org/wiki/Zsid%C3%B3kereszt%C3%A9nyek_evang%C3%A9liumai. 52. Jakabot tartja a legbefolyásosabb apostolnak, aki az Utolsó vacsorán megígérte, hogy nem vesz magához ételt egészen addig, amíg Jézus fel nem támad. A feltámadt Messiás neki jelent meg először. 53. A Szentlelket mint Jézus anyját mutatja be, és tud Jézus extatikus mennyei elragadtatásáról. 54. Vö. H. J. Schoeps, Theologie und Geschichte des Judenchristentums, J. C. B. Mohr (P. Siebeck), Tübingen, 1949. 55. A mandeusok különösen is tisztelik Keresztelő Jánost, a legnagyobb prófétát. Vö. Szántó K., i. m., 97. old.

14

2007/5

SÚLYPONT: TEOLÓGIA

és gyakorlat, illetve a megtérésekről (a tilalom a IV. századból való). A zsidók élete sem volt más, mint a keresztényeké, ahogy az ellenben a gettók korában volt.”56 A zsidók és keresztények közötti közvetlen viszony nem meglepő, ha arra gondolunk, hogy a II. században a kereszténység még korántsem volt az, amiként ma ismerjük. Nem volt egységes regula fidei, s ezért az új vallást támadó Kelszosz joggal tarthatta szekták gyülekezetének az Egyházat.57 Ezen pluralizmuson belül szükségszerű volt, hogy valamiféle modus vivendi találtassék. Hogy itt nem pusztán egyfajta pragmatikus „egymás elviseléséről”, hanem valódi érdeklődésről, sokszor kifejezetten baráti viszonyról volt szó, azt mutatja számos példa. Ezen a helyen a nagy apologétát, Jusztinoszt szeretnénk kiemelni. Ő – I. és II. Apológiája után – 160 körül írta meg a Párbeszéd a zsidó Triphonnal c. művét. Bár csak hiányosan maradt fenn, mégis kitapintható benne egyfajta barátságos nyíltság a zsidóság és a zsidókeresztények felé. Jusztinosz azon a nézeten volt, hogy a zsidóságból lett keresztényeknek joguk van megtartani a mózesi törvényt. Bár az csak időleges és nem egyetemesen kötelező, mégis, ha krisztusi szellemben élik meg, azzal semmilyen szempontból nem károsítják meg a keresztény hitet.58 Épp ezért ő nem értett egyet azon pogánykeresztény kortársaival, akik kárhoztatták a zsidókeresztények hagyományőrzését.59 Jusztinosz és Triphon dialógusa egy nagyon sajátos elemmel is gazdagítja a kereszténységet. Kettejük tapasztalata, látásmódja, Triphonnak a filozófiát ismerő, felhasználó és művelő zsidó diaszpórában szerzett műveltsége megnyitja a keresztény gondolkodást a klasszikus bölcselet felé. A zsidó Triphon mondja ki a fontos megállapítást: „Talán nem ez a filozófia feladata, vagyis hogy kutassa az istenit?”60 Még ha Jusztinosznak meg is kell állapítani, hogy valóban ez lenne a legnemesebb feladat, de a valóságban a filozófusok mégsem ezt teszik61, végső soron ezen kapcsolódás nyit meg egy új horizontot a kereszténység előtt. Hogy ez miben is áll? Amikor Triphon a „filozófiájáról”, vagyis a reflektált világnézetéről kérdezi Jusztinoszt, ő így válaszol: „A filozófia valóban a javak legnagyobbika, a legértékesebb Isten szeme előtt, az

egyetlen, amely hozzá vezet, és vele egyesít minket, és valóban Isten emberei azok, akik a filozófia felé fordították lelküket. Mindazonáltal a legtöbbek figyelmét elkerülte, mi a filozófia, és hogy miért adatott az embereknek, mert különben nem lettek volMandeus keresztelési szertartás na sem platonikusok, sem sztoikusok, sem teoretikusok, sem pitagoreusok, mivel a filozófiai tudás egyetlen.”62 Ezen szavak mögött nem tudjuk nem fölfedezni a zsidóság hatalmas szellemi örökségének megtermékenyítő hatását. Tertullianus ugyan még felkiált: „Mi dolga van Athénnek Jeruzsálemmel? Az Akadémiának az Egyházzal?”63; ám a kereszténység hosszú távon mégis Jusztinosznak a zsidó Triphonnal lefolytatott párbeszéde nyomán fog megindulni. A párbeszéd tehát saját szellemi szintézis lehetőségével ajándékozza meg a keresztényeket, amelynek hátterében olyan nagyságok állnak, mint Alexandriai Philón. Bizonyára ezek a termékenyítő tapasztalatok segítették, hogy nem egy egyházatya számára ne a Galata-levél rudimentális és kemény szakítása, hanem sokkal inkább a Római-levél nyitottsága, egységben látása legyen a mérvadó. „Aki a római levélbe nem mélyed el, nem érti, micsoda rendkívüli feladatra vállalkozott Pál – milyen nagy feladatra kapott meghívást – amikor a kereszténység egyetemességét kereken és határok nélkül kimondta anélkül, hogy a zsidó örökséggel szakított volna.”64 Ezt a kifinomultságot, a szintézis keresését, a kereszténység egyetemes küldetésének és a zsidóság üdvrendi-kegyelmi fontosságának65 egy összképben való látását ragadja meg sajátos kifinomultsággal az a Szent Ágoston, aki maga is a Jusztinosz és a Triphon által dicsért filozófia útjait bejárva érkezett meg Istenhez. Ő különösen is példázza, hogy a Galata-levél sarkos

56. I. Kajedan, i. m., 470. old. 57. „A világos megkülönböztetés végett a történetírók megkísérlik pontosítani a nagy modelleket ezen sokféleségen belül (zsidókereszténység, hellenizált kereszténység, markionizmus, különféle gnózisok, enkratizmus, dokétizmus stb.); azonban, amikor közelről vizsgáljuk meg őket, a szövegek olyan változatosságról tanúskodnak, hogy a különféle cimkék végül elégtelennek bizonyulnak. Megérthetjük hát, hogy 170 körül miként is mutatkozhatott meg a kereszténység úgy Kelszosz előtt (in Órigenész, Contra Celsum, III,12), mint szekták agglomerátuma, amelyek kölcsönösen kiátkozták egymást. Bizonyos, hogy Kelszosz a keresztények ellenfele, és ezért túlozhatott, de mégis figyelembe kell venni megfigyeléseit, lévén hogy Órigenész – aki mindig kész visszautasítani a pogány író pontatlanságait vagy túlzásait – ezen konkrét esetben nem mond ellent neki.” E. Vilanova, Storia della teologia cristiana, vol. I., Borla, Roma, 1991, 99. old. 58. Vö. Szántó K., i. m., 68skk; 94. old. 59. Ld. fentebb. 60. Dial. I,3. 61. Ld. Dial. I,4. 62. Dial. I,6,1-2. 63. Tertullianus, De praescr. haeret. 7,9 (CCL 1,193). 64. Farkasfalvy D., i. m., 259. old. 65. Ld. Róm 9-11. 66. Vö. Farkasfalvy D., i. m., 221. old.

2007/5

15

SÚLYPONT: TEOLÓGIA

kijelentései miként oldhatók fel a Római-levél párhuzamos olvasásával.66 A páli kifinomult szintetikus gondolat helyes értése – és tegyük hozzá: Szent Ambrus öröke, a zsoltárok imádkozása – elvezeti Ágostont a zsidóság szent iratainak, vagyis az Ószövetségnek újbóli felfedezéséhez. A zsoltárok olvasása és kifejtése hatalmas örömmel tölti el. A keresztény hit és a zsidóság által őrzött szentírási hagyomány pozitív és elszakíthatatlan összetartozását hirdeti meg a sokszor ismételt ágostoni alapelv: „Vetus Testamentum in Novo patet, Novum in Vetere latet.” (Az Ószövetség az Újban felragyog, az Új az Óban rejtezik). Ez kiegészül a másik patrisztikus alapelvvel, a zsidó szent iratoknak Krisztus fényében való olvasásával. Az ezzel együtt járó allegorikus, képi értelmezés azonban már nehézségeket is felmutat. „A Szentírásnak [Ágoston] által végbevitt kifejtése az Egyház kincsének tekinthető, mindazonáltal a mód, ahogyan a Szentírást használja, egy igen mély problémakörre hívja fel a figyelmet. Nem is annyira a mesterséges allegorizmus problematikájáról, vagy a filológiai módszer hiányairól van szó, hanem inkább annak veszélyéről, hogy Ágoston nem fogja fel eléggé provizórikus valóságként a külső szót és általában véve a nyelvet, amelyet előfeltételezni kell ahhoz, hogy eljuthassunk az örök valósághoz.”67 Másként fogalmazva arról van szó, hogy az üdvtörténet útján a Szentírás és a zsidóság hagyománya pusztán eszköz az örök metafizikai valóság elérésére. Épp ezért minél közelebb vagyunk az örök Igazsághoz, annál kevésbé van rá szükségünk. Így tehát a zsidóság történeti léte, tapasztalata, nyelve, amelyen az ószövetségi könyvek adattak, pusztán egy mulandó és esetleges adottságot jelentenek. Ágoston számára így a metafizikai előzetesen felismert igazság lesz a kiindulópont, amelynek talaján állva a Szentírást olvassa – és nem viszont. Így azonban a zsidóság és az ószövetségi üdvrend olvasása nehézkessé (ha olykor egyenesen nem fölöslegessé) válik, s a fő kihívás az lesz, hogy ezen a vallási hagyományon keresztül miképpen ragadható meg a krisztusi Igazság. Valójában azt vehetjük észre, hogy létrejön egyfajta szintézis, de abba nem a zsidóságnak és hagyományának lelke, hanem sokkal inkább a külseje nyer felvételt, amelyet aztán új lélekkel tölt meg a keresztény-metafizikai elmélkedés. Az Ágostonnál megfigyelhető hiányosságra ráérzett Szent Jeromos, aki életét áldozta arra, hogy – egy rabbitól a héber és az arámi nyelveket megtanulva – a lehető legpontosabb latin fordításban adja közre a Szentírást, és ahhoz zsidó kulturális, vallási és hagyománybeli ismereteit is felhasználva írjon kommentárokat.68 Ezzel rávilágított annak módszertani fontosságára, hogy a szent iratoknak saját hitbeli közegükben olvasva tárhatjuk fel a helyes értelmét. Mindazonáltal ez a megnyílás, érdeklődés, tanulási vágy a zsidóságtól korántsem jelentette azt, hogy az intolerancia megszűnt volna. Sajnálatos módon egyre többször bukkant fel a keresztények elzárkózása, s a már fentebb említett előítéletes gondolko-

Jusztinosz – párbeszédben a zsidókkal dás. Nagy Szent Gergely pápának kell egyszer keményen közbelépnie, amikor a nápolyi zsidókat vallási ünnepeik megülésében akadályozzák a helyi keresztények: „Nápolyban lakó zsidók panaszkodtak nekem és azt állították, hogy egyesek ok nélkül távol tartani igyekeznek őket ünnepnapjaik bizonyos szertartásaitól, hogy ne legyen nekik megengedve ünnepélyeik szertartásait végezni, amit pedig nekik mostanáig, és szüleiknek visszamenőleg hosszú ideig szabad volt megtartani és megülni. (...) Arra kell tehát törekedni, hogy az inkább észérvekkel és szelídséggel meghívottak követni akarjanak minket, nem elfutni tőlünk; hogy nekik az ő szent könyveikből mutassuk ki, amit mondunk, hogy az Anyaszentegyház szeretetére tudjuk, Isten segítségével, a figyelmet felhívni. Tehát, testvérem, intelmekkel tüzelje fel őket a megtérésre, amint az Isten segítségével lehetséges, és ne engedje meg, hogy őket újból nyugtalanítsák az ő ünnepségeik miatt, hanem engedélyezett szabadságuk legyen összes ünnepélyeiket és ünnepnapjaikat megtartani és megünnepelni, úgy, mint eddig is …megtartották.”69 Ezzel a középkor hajnalára érkeztünk már el. Mint látjuk, a szellemi párbeszéd filozófiai, mind teológiai síkon egyre inkább renyhült, mígnem minimálisra csökkent. Innentől kezdve igazi dialógusról, szintézisre törekvő tudásról nem is szólhatunk. A legtöbb, ami a barátság és a testvéri szeretet érzületeként megmutatkozott, a vallási türelem és elfogadás volt. Sokszor azonban sajnos már ez sem történt meg. A szakadás szélsőséges nézete jutott uralomra, s a középkor képtelen teológiai érvrendszerei gyilkos és embertelen tettekben tetőztek az európai történelem nem egy gyászos fejezetében. Sok századnak kellett eltelnie ahhoz, hogy újra elkezdődjék a találkozás, a dialógus, a szintézisben való látás keresése.

Dr. Török Csaba

67. E. Vilanova, E., i. m., 176. old. 68. Ld. Szántó K., i. m., 163skk. 69. Nagy Szent Gergely, „Qui sincera” k. levél Paschasius nápolyi püspöknek, 602. november, in: H. Denzinger – P. Hünermann, Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai, Örökmécs Kiadó, Bátonyterenye – SzIT, Budapest, 2004, n° 480, 183. old.

16

2007/5

KÖRNYEZET ÉS FELELÕSSÉG

A tudományos bizonyítékok most már egyértelműek: az éghajlatváltozás komoly globális kockázatokat jelent, és sürgős globális megoldást igényel. Az angol pénzügyminiszter megbízásából a miniszter és egyben a miniszterelnök részére készült Sternjelentés1 nemzetközi összefüggésekben szemléli az éghajlatváltozás gazdasági hatásait, okait, valamint következményeit, és az intézkedési lehetőségeket. A dokumentum három részből áll. 1. Az éghajlatváltozás gazdaságra, emberi életre és a környezetre kifejtett fizikai hatásai, és az üvegházgáz-kibocsátás csökkentésére alkalmazott különböző technológiák és stratégiák erőforrásköltségei; 2. Közgazdasági és makroökonomiai modellek az éghajlatváltozás gazdasági hatásainak és az alacsony széntartalmú energiarendszerekre való áttérés költségeinek megbecsülésére; 3. A „szén társadalmi költsége”3 jelenlegi szintjének és jövőbeni alakulásának, valamint az elhárítási határköltségnek3 az összehasonlítása. Jelen számunkban az összefoglalaó első részét közöljük. Köszönjük a Brit Nagykövetségnek, hogy rendelkezésünkre bocsájtották a dokumentumot és hozzájárultak annak közléséhez az Egyházfórumban. (A szerk.)

Az éghajlatváltozás 4 közgazdaságtana 1. rész Az éghajlatváltozás gazdasági hatásai A tudományos eredmények a jelenlegi gazdasági fejlődés változatlan továbbfolytatódását (business-as-usual, BAU) feltételező üvegházgáz-kibocsátási szcenárió (jövőbeli „forgatókönyv”) és az ennek következtében fellépő éghajlatváltozás nagyon súlyos és visszafordíthatatlan következményeinek egyre növekvő kockázatára mutatnak rá. Az éghajlatváltozás okainak, mechanizmusának és jövőbeli szcenárióinak tudományos megalapozottsága folyamatosan erősödik. Említést érdemel, hogy ma már a tudósok képesek valószínűségeket is hozzárendelni a légköri üvegházgáz-koncentrációk stabilizációjának különböző szintjein bekövetkező hőmérséklet-növekedéshez, valamint a természeti környezetet érő egyéb hatásokhoz. A tudósok most már jobban átlátják azon dinamikus (pozitív) visszacsatolások jelentőségét, melyek a múltban bekövetkezett éghajlatváltozások időszakaiban jelentősen erősítették az azokat kiváltó fizikai folyamatokat. A légkörben található üvegházgázok (elsősorban a szén-dioxid, a metán, a nitrogén-oxidok és az ipari folyamatokból származó számos egyéb gáz) mennyisége az emberi tevékenység

eredményeképpen folyamatosan nő. A forrásokat az alábbi 1. ábra összegzi.

1. ábra Az üvegházgáz-kibocsátások 2000-ben, eredetük szerint

Forrás: A Stern-jelentés, az adatok a World Resources Institute Climate Analysis Indicators Tool (CAIT) 3.0 verziójú on-line adatbázisából származnak.

1. Az angol eredetiben Stern Rewiev, ami tükörfordításban Tanulmányt, esetleg Értékelést jelent. Valamilyen okból a magyarban mégis a Stern Jelentés – ami angolul Stern Report lenne – elnevezés terjedt el. (A ford. megjegyzése) 2. Egy egységnyi pótlólagos üvegházgáz-kibocsátás hatásainak költségét jelenti. 3. A kibocsátások egységnyi csökkentésének költsége. 4. Stern Review: Az éghajlatváltozás közgazdaságtana, © Crown copyright 2007.

2007/5

17

KÖRNYEZET ÉS FELELÕSSÉG

A légkörben található üvegházgázok jelenlegi szintje, ill. összmennyisége mintegy 430 ppm (milliomod rész) szén-dioxidnak5 felel meg; az ipari forradalom előtti ez az érték mindössze 280 ppm volt. Ez a koncentráció-növekedés már kiváltotta a földi légkör több mint 0,5 Celsius-fokkal való felmelegedését, és a következő néhány évtizedben további 0,5ºC felmelegedéshez vezet majd az éghajlati rendszer tehetetlensége miatt. Még ha a kibocsátások éves mennyisége nem is emelkedne a mai érték fölé, a légkörben lévő üvegházgáz-készlet 2050-re akkor is elérné az ipari forradalom előtti szint kétszeresét – ami 550 ppm CO2e – és tovább növekedne azután is. De a kibocsátások éves mennyisége rohamosan nő, mivel a gyorsan növekvő gazdaságok magas üvegházgáz-kibocsátású ipari infrastruktúrába fektetnek be, és mivel a világon mindenhol növekszik az energia és a közlekedés iránti kereslet. Így az 550 ppm CO2e szint már 2035-re bekövetkezhet. Ezen a szinten legalább 77%-os esély van arra – és ez az esély elérheti a 99%-ot is, az alkalmazott éghajlati modelltől függően – hogy a globális átlagos hőmérséklet-növekedés meghaladja majd a 2 °C-t. A BAU szcenárió szerint a légköri üvegházgázok mennyisége a 280 ppm-es alapérték több mint háromszorosára nőhet a század végére, több mint 50% esélyt adva így az 5°C-ot meghaladó globális átlaghőmérséklet változásnak (felmelegedésnek) az elkövetkezendő évtizedek alatt, azaz a napjainktól 2100-ig tartó időszakban. Ez az emberiséget tudományos szempontból feltáratlan, eddig ismeretlen területre fogja vezetni. Az ilyen mértékű felmelegedés nagyságrendjét jól szemlélteti az a példa, hogy napjainkban földi átlagban csak körülbelül 5 °C-kal van melegebb, mint a legutóbbi jégkorszakban. Az ilyen mértékű változások átalakíthatják a világ természetföldrajzát, a természetföldrajz radikális változása pedig komoly következményekkel jár a humán és gazdasági földrajzra nézve is – azaz arra nézve, hogy hol élnek majd az emberek és hogyan élik le életüket. A 2. ábra azokat a tudományos következtetéseket foglalja öszsze, amelyek a légkörben található üvegházgázok koncentrációját a globális átlaghőmérséklet változás különböző szintjeinek valószínűségi eloszlásaival kötik össze, és minden egyes szint esetében bemutatja a várható fizikai hatásokat, következményeket is. Az ábra tanúsága szerint az üvegházgázok légköri koncentrációjának növekedésével párhuzamosan az éghajlatváltozás súlyos, visszafordíthatatlan hatásainak kockázata erősen megnövekszik. Az éghajlatváltozás a Föld lakosságának alapvető életfeltételeit – a vízhez való hozzájutást, az élelmiszer-termelést, az emberek egészségét, valamint a föld és a környezet használatát – fenyegeti. Az éghajlatváltozás gazdasági költségeinek megbecslése nehéz feladat, de módszerek és megközelítések sokasága létezik, melyek lehetővé teszik számunkra a valószínű kockázatok nagyságának becslését, és azok összehasonlítását a költségekkel. Ez a Jelentés ezen megközelítések közül hárommal foglalkozik.

A Jelentés először a fizikai hatásoknak a gazdasági tevékenységre, az emberi életre és a környezetre gyakorolt hatásaival foglalkozik részletesebben. A jelenlegi tendencia szerint a globális átlaghőmérséklet 2–3 °C-kal nő az elkövetkezendő mintegy 50 éven belül6. A Föld több fokkal nagyobb felmelegedés elé néz, ha a kibocsátások mennyisége tovább növekszik. A felmelegedésnek sok súlyos következménye van, amelyek közül számosat a felszíni vízburok (a hidroszféra) közvetít: • A gleccserek olvadása kezdetben az áradások kockázatát fogja megnövelni, majd erőteljesen lecsökkenti a vízkészleteket, a világ lakosságának mintegy 1/6-át veszélyeztetve, főként az indiai szubkontinensen, Kína egyes részein és a dél-amerikai Andokban. • A terméshozamok csökkenése, különösen Afrikában, emberek millióitól veheti el az elegendő élelem megtermelésének vagy megvásárlásának lehetőségét. A közepes és magas szélességen fekvő termőhelyeken a mérsékelt hőmérséklet-növekedés időszakában (2–3 °C), a terméshozamok emelkedhetnek ugyan, de az ennél nagyobb felmelegedés esetén csökkenni kezdenek. 4 °C vagy afölötti globális átlaghőmérséklet emelkedés esetén a globális élelmiszertermelés valószínűleg komoly veszélybe kerül. • A magasabb szélességen fekvő helyeken a hideg okozta elhalálozások száma csökkeni fog. Ugyanakkor az éghajlatváltozás következményeként az alultápláltság és a hőség okozta elhalálozások száma világszerte emelkedni fog. Az állatok terjesztette betegségek, mint a malária és a dengue-láz egyre inkább elterjedhetnek, ha nem tesznek hatékony óvintézkedéseket. • 3 vagy 4 °C-os felmelegedés esetén a tengerek vízszintjének emelkedése miatt évente több tíz- vagy több százmillió embert áraszt majd el a víz. Komoly kockázat és növekvő nyomás nehezedik majd a tengerpartok védelmére DélkeletÁzsiában (Banglades és Vietnam), a karib-tengeri és a csendes-óceáni kis szigeteken, valamint a nagy tengerparti városokban, mint pl. Tokió, New York, Kairó vagy London. Az egyik becslés szerint a század közepére mintegy 200 millió embert kell majd véglegesen áttelepíteni a tengerek vízszintjének emelkedése, a heves áradások, ill. az egyre intenzívebb aszályok miatt. • A természetes életközösségek (ökoszisztémák) különösen sebezhetőek lesznek az éghajlatváltozással szemben, a fajok mintegy 15–40%-a nézhet szembe a kihalás veszélyével már 2 °C-os felmelegedés esetén is. Ezen felül az óceán elsavasodása, ami egyenes következménye az oldott széndioxid-szint emelkedésének, szintén hatással lesz a tengeri életközösségekre, így valószínűleg a halállomány is károsodni fog. Az éghajlatváltozás okozta károk a Föld felmelegedésével egyre nagyobbak lesznek. A magasabb hőmérséklet megnöveli a hirtelen és nagymértékű változások esélyét.

5. Ez azt jelenti, hogy e gázok összegzett üvegház-hatása 430 ppm szén-dioxid üvegház-hatásának felel meg. A légkörben felhalmozódott üvegházgázok mennyiségét a továbbiakban ezzel a mérőszámmal jellemezzük, amelyet CO2 -egyenértéknek nevezünk és CO2evel jelölünk. 6. A globális átlaghőmérséklet változásait mindig az ipari forradalom előtti szinthez (1750-1850) viszonyítjuk.

18

2007/5

KÖRNYEZET ÉS FELELÕSSÉG

2. ábra. A légköri üvegházgáz-koncentráció stabilizációs szintjei, az ezekhez tartozó várható globális átlaghőmérséklet változás valószínűségi tartományai, valamint az egyes hőmérséklet-növekedési tartományokban várható legfontosabb következmények

Az alábbi ábra azokat a hatásokat, következményeket mutatja be, amelyeket a Föld a légköri üvegházgáz- koncentráció különböző szinteken való stabilizálódása esetén átélhet. Az ábra felső része a 400-750 ppm CO2e közötti stabilizációs szintekre előrejelzett egyensúlyi hőmérsékleti tartományokat mutatja be. A vastag vízszintes vonalak a globális átlaghőmérséklet növekedés 5-95% közötti valószínűségi tartományait jelzik, az IPCC 2001-e Jelentéséből7 és egy, a UKMO Hadley Centre által nemrégiben készített, az ún. ensemble technikát (nagy számú előrejelzés együttes kiértékelését) alkalmazó tanulmányból8 származó éghajlat-érzékenységi becslések alapján. A függőleges vonalak az 50% százalékos valószínűséghez tartozó értéket jelzik. A szaggatott vonalak az előbb említett 5–95%-os tartományt mutatják tizenegy friss tanulmány9 alapján. Az alsó rész a különböző melegedési szinteken várható hatások fajtáit és tartományait illusztrálja. A globális átlaghőmérséklet változásai és a regionális éghajlatváltozások közötti kapcsolat nagyon bizonytalan, különösen a csapadék változásait illetően. Az ábra a tudomány mai állása szerint valószínűsíthető változásokat mutatja.

•

•

A felmelegedés a regionális időjárási rendszerek – mint például a monszunesők rendszere Dél-Ázsiában, vagy az El Niño jelenség – eltolódása révén hirtelen változásokat idézhet elő a regionális időjárási viszonyokban; olyan változásokat, melyek súlyos következményekkel lehetnek a vízhez való hozzáférhetőségre és az áradások gyakoriságára a trópusi területeken, és emberek millióinak az életét fenyegethetik. Számos tanulmány jut arra a következtetésre, hogy az Amazonas menti esőerdők sérülékennyé válhatnak az éghajlatváltozással szemben, és olyan modelleket mutatnak be, melyek jelentős kiszáradást jeleznek előre ebben a régióban. Az

egyik ilyen modell szerint például 2–3 °C-os felmelegedés esetén az Amazonas menti esőerdők jelentősen és valószínűleg visszavonhatatlanul károsodnának. • A jégtakarók olvadása ill. összeomlása olyan nagyságú szárazföldi területet sodorhat veszélybe, amely jelenleg az emberiség 1/20-ának ad otthont. Míg egyrészről még nagyon sok ismeretet kell gyűjtenünk ezekről a kockázatokról, másrészről már ma kijelenthetjük, hogy az a felmelegedés, amelyet a szabályozatlan éghajlatváltozás eredményezhet, a világot az emberiség történelme során még

7. Wigley, T.M.L. és S.C.B. Raper (2001): ‘Interpretation of high projections for global-mean warming’, Science 293: 451-454, az IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change) (2001): ‘Climate change 2001: the scientific basis. Contribution of Working Group I to the Third Assessment Report of the Intergovernmental Panel on Climate Change’ [Houghton JT, Ding Y, Griggs DJ, és mások (szerk.)], Cambridge: Cambridge University Press alapján. 8. Murphy, J.M., D.M.H. Sexton D.N. Barnett és mások (2004): ‘Quantification of modelling uncertainties in a large ensemble of climate change simulations’, Nature 430: 768 – 772. 9. Meinshausen, M. (2006): ‘What does a 2°C target mean for greenhouse gas concentrations? A brief analysis based on multi-gas emission pathways and several climate sensitivity uncertainty estimates’, Avoiding dangerous climate change, H.J. Schellnhuber és mások (szerk.), Cambridge: Cambridge University Press, 265-280.

2007/5

19

KÖRNYEZET ÉS FELELÕSSÉG

soha nem tapasztalt helyzetbe sodorhatja. Ez a tény nagyon súlyos, pusztító következmények lehetőségét vetíti előre. Az éghajlatváltozás hatásai nem egyenletesen oszlanak el – a legszegényebb országok és emberek fogják a legkorábban és legjobban megszenvedni azokat. Akkor pedig, amikor a károk megjelennek, már túl késő lesz a folyamatot visszafordítani. Ezért nagyon messzire kell előretekintenünk. Az éghajlatváltozás kiterjedt hatásai révén nagyon súlyos fenyegetés a fejlődő világ számára, és nagy akadály a szegénység folytatódó visszaszorításában. Elsősorban azért, mert a fejlődő területek földrajzilag hátrányos helyzetűek: átlagban véve már eleve melegebb éghajlattal rendelkeznek, mint a fejlett régiók, és a csapadék mennyiségének nagy (éven belüli és évközi) változékonyságától is szenvednek. Így a további felmelegedés a szegény országok számára magasabb kiadásokat és kevesebb hasznot fog eredményezni. Másodsorban: a fejlődő országok – és azok közül is a legszegényebbek – erősen függenek a mezőgazdaságtól – ami a gazdasági ágazatok közül a leginkább éghajlat-érzékeny – , nincs megfelelő egészségügyi ellátásuk, továbbá gyenge a közigazgatásuk. Harmadsorban: alacsony bevételeik (GDP-jük) és sérülékenységük különösen megnehezíti számukra az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást. Sérülékenységük miatt az éghajlatváltozás a fejlődő országokban valószínűleg tovább csökkenti a már egyébként is alacsony jövedelmeket, továbbá megnöveli a betegségek számát és a halálozási arányt. A mezőgazdaságból származó csökkenő jövedelmek megnövelik a szegénységet és csökkentik a háztartások lehetőségeit a jobb jövőt megalapozó beruházásokra, rákényszerítve őket arra, hogy a túlélés érdekében feléljék szerény megtakarításaikat. Nemzeti szinten az éghajlatváltozás az állami bevételek csökkenését eredményezi és egyben megnöveli a kiadásokat, rontva ezzel az államháztartás helyzetét. Sok fejlődő ország már most azért harcol, hogy megküzdjön az éghajlatával. Az éghajlati szélsőségek és katasztrófák a fejlődő országokban már a jelenlegi kevesebb, mint 1 °C-os átlaghőmérséklet-emelkedés mellett is megtorpanásokat okoznak a gazdasági és a társadalmi fejlődésben. A nem csökkentett éghajlatváltozás hatásai – azaz a 3 vagy 4 °C-os vagy annál is nagyobb hőmérséklet-emelkedés – nagyon jelentősen megnöveli ezen események kockázatát és a velük kapcsolatos kiadásokat. Az ilyen mértékű hatások a nemzeti határokon is átterjednek, tovább súlyosbítva a károkat. A tengerek emelkedő vízszintje és más éghajlat okozta változások emberek millióit késztethetik elvándorlásra: Banglades területének több mint egyötöde kerülhet víz alá a tengerszint 1 méteres megnövekedése esetén, ami az évszázad végére be is következhet. Az éghajlattal kapcsolatos természeti csapások gyakran indítottak el erőszakos konfliktusokat a múltban, és a konfliktus ma is komoly kockázati tényezőnek számít az olyan területeken, mint Nyugat-Afrika, a Nílus medencéje és Közép-Ázsia. Az éghajlatváltozásnak eleinte lehetnek kisebb pozitív hatásai néhány fejlett ország esetében, de a BAU forgatókönyv szerint a

változás az évszázad közepére vagy végére várható nagyon nagy hőmérséklet-növekedés esetén már ott is nagyon káros, pusztító hatású lesz. A magasabb földrajzi szélességen fekvő területeken, mint Kanada, Oroszország, vagy Skandinávia az éghajlatváltozás 2 vagy 3 °C-os hőmérséklet-növekedés esetén nettó hasznot is eredményezhet, így pl. magasabb mezőgazdasági hozamokat, kevesebb téli halálesetet, kisebb fűtési szükségleteket és a turizmus lehetséges felvirágzását hozhatja. De ugyanezek a területek fogják megtapasztalni a legnagyobb mértékű felmelegedést10 is, ami magával hozza az infrastruktúra, az emberi egészség, a helyi megélhetés és a biológiai sokféleség jelentős károsodását. Az alacsonyabb szélességen fekvő fejlett országok sokkal sérülékenyebbek lesznek – például Dél-Európában a vízellátás és a terméshozam várhatóan 20%-kal csökken a globális hőmérséklet 2 °C-os emelkedése esetén. Azok a területek, ahol már most is kevés a víz, komoly nehézségekkel és növekvő költségekkel fognak szembenézni a jövőben. A szélsőséges időjárás (viharok, hurrikánok, tájfunok, áradások, szárazságok és hőhullámok) okozta károk növekvő költségei semlegesítik az éghajlatváltozás csekély számú korai jótéteményeit, és magasabb hőmérsékleteknél rohamosan növekednek. Nagyon egyszerű extrapolációt alapul véve a szélsőséges időjárási eseményekkel kapcsolatos kiadások a század közepére önmagukban elérhetik a világ évi GDP-jének 0,5–1%-át, és ez az arány tovább fog emelkedni, amennyiben a globális felmelegedés tovább folytatódik. •

A hurrikánok szélsebességének – a tengervíz hőmérsékletének emelkedésével kapcsolatos – 5-10%-os növekedése előreláthatóan körülbelül kétszeresére növeli az általuk okozott károk elhárításának éves költségeit az Egyesült Államokban. • Az Egyesült Királyságban egyedül az áradások okozta éves veszteség, ami jelenleg a GDP 0,1%-a, elérheti a GDP 0,2– 0,4%-át abban az esetben, ha a globális átlaghőmérséklet 3-4 °C-kal emelkedik. • Az olyan hőhullámok, mint amilyent Európa 2003-ban tapasztalt meg, amikor 35 ezer ember halt meg, és a mezőgazdasági veszteségek 15 milliárd dollárra rúgtak, mindennaposak lesznek az évszázad közepére. Magasabb hőmérséklet esetén a fejlett gazdaságok nagy léptékű természeti csapások növekvő kockázatával néznek szembe. A szélsőséges időjárási eseményekkel kapcsolatos növekvő költségek hatással lehetnek a globális pénzügyi piacokra is a magasabb és sokkal bizonytalanabb, ingadozóbb biztosítási költségeken keresztül. Az integrált értékelési modellek olyan eszközt adnak a kezünkbe, amely lehetővé teszi az éghajlatváltozás gazdaságra gyakorolt teljes hatásának meghatározását; becsléseink azt mutatják, hogy ez a hatás valószínűleg nagyobb lesz az eddig becsültnél.

(Folytatjuk) Fordította: Dr. Práger Tamás

10. A globális éghajlati modellek eredményei szerint az 55-60º É földrajzi szélességnél északabbra fekvő szubarktikus területeken a felmelegedés mértéke elérheti a globális átlag 2-3-szorosát, azaz a 10-15 ºC értéket is. (A ford. megjegyzése)

20

2007/5

LELKISÉG

Jézus Krisztus velünk való léte

Jézus születése – prófétáktól körülvéve (XII. sz.)

1. Távlatok A Máté szerinti evangélium monumentális vonulatát két sarkalatos kijelentés határolja, s köztük, mint két egymásra reflektáló alappillér között ível át a Krisztusról szóló örömhír. Az evangéliumot keretbe foglaló inklúzió – Jézus Krisztus velünk való léte – nemcsak az evangélista kérügmatikus célját tükrözi, hanem egyszersmind boldogító választ ad értékvesztett világunk kínzó kérdéseire is. Az evangélium kezdetén – Jézus nemzetségtáblájának ismertetése után, a narratív rész indításánál – felcsendül az izaiási jövendölés: „Íme a szűz méhében fogan, és fiút szül, és Emmánuelnek fogják hívni.” Ez azt jelenti: Velünk az Isten. (Mt 1,23-24; Iz 7,14) Az evangélium zárlata pedig a krisztusi ígéret:

2007/5

„Íme én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig.” (Mt 28,20) A két kijelentés – meth’ hémón ho theosz, illetve egó meth’ hümón eimi – mivel eltérő történelmi szituációban hangzott el, a kontrapunktikus egybehangzás ellenére üdvtörténeti szempontból eltérő távlatra irányítja fényszóróját. A próféták jellegzetessége – ugyanis a közhiedelemmel ellentétben nem jövendöltek – éppen a korhoz-kötöttség: Isten nevében szóltak a választott nép fiaihoz egy adott történelmi helyzetben, és mindig valamilyen aktuális problémára hívták fel a figyelmet. Az izaiási szózat indoklása is egy ilyen krízis-helyzet: „Így szól az Úr”; Sitz im Leben-je pedig Acház júdeai király uralma, akiről az ószövetségi krónikás feljegyezte, hogy „nem azt tette, ami helyénvaló az Úrnak, Istenének” (2Kir 16,2), sőt „tűzbe küldte fiát”, vagyis elsőszülöttét emberáldozatként mutatta be feltehetően a rosszhírű, félelmetes Hinnom-völgyben. A prófétai szóból mégis boldogító ígéret sugárzik: a fiatal királyné (ha’almah) fiú-utódot hoz a világra, és Isten kegyesen lehajol népéhez; beteljesülése pedig Hiszkijja király uralma lett, aki megmenekült a Jeruzsálemet körülzáró asszír hadsereg acélmarkának szorításából és végrehajtotta az első vallási reformot Júdeában. De az izaiási prófécia ugyanakkor túlmutat önmagán, s implicite magában foglalja az idők teljességében eljövendő Messiás-királyt, akit majd „Isten ken fel Szentlélekkel és hatalommal” (ApCs 10,38), és aki az Úr rendelése szerint uralkodik majd a népeken. A krisztusi szó, mely az evangelizációs parancs befejezéseként hangzik el, még nagyobb, teljesebb, határtalan távlatot nyit és az eszkhaton végtelen horizontjára irányul, a boldogító színelátásra, az új égre és új földre, ahol „Isten lesz mindenben minden” (1Kor 15,28). De mit is jelent tulajdonképpen Jézus Krisztus velünk való léte? A kérdés megválaszolásához vissza kell nyúlnunk az apostoli korba. Jézus tanítványai a húsvéti hit fényében, majd pünkösdkor a Szentlélek kiáradása folytán immár teljesebb látásmóddal újraértékelik a Krisztus-eseményt, és Mesterük szavait és tetteit – egyelőre csak első reflexiós szinten – az üdvözítés nagy tettébe illesztve újragondolják. Ezen anamnézis során pedig a Jézus eseményt krisztianizálják, azaz biblicizálják, paszkhalizálják és ekklezializálják. Kezdetét veszi tehát az apostoli igehirdetés (melynek végső, írásos lecsapódása a négy kánoni evangélium), megszületik az ősegyház, és vele egy időben kialakul az eucharisztikus gyakorlat, a kenyértörés rítusa, s mindez néhány nappal Jézus mennybemenetele után. Természetesen e három folyamat a legteljesebb párhuzamban, sőt egymásrautaltságuk folytán a legszorosabb kölcsönhatásban ment végbe, így semmiféle határvonalat nem lehet megvonni közöttük; valójában csak a modern ember analizáló szemlélete választja külön e hármas történést,

21

LELKISÉG

gyakran megfeledkezve arról, hogy itt valójában ugyanazon mély valóság, a krisztusi jelenvalólét három – jóllehet formájában igen eltérő – aspektusáról van szó. Pedig mind a Szentírás, mind az Egyház, mind az eucharisztia Jézus Krisztust jeleníti meg, mindháromban ténylegesen bennfoglaltatik, s mindegyikükben rejtve, Deus absconditus-ként van jelen, s Isten szentháromságos szeretetét sugározza felénk. És tegyük hozzá – végül, de nem utolsó sorban –, hogy mind a három megjelenítés misztérium, ésszel felfoghatatlan és kimeríthetetlen titok, melynek csak a peremén tapogatózhatunk, mert mélységébe képtelenek vagyunk behatolni.

2. A Szentírás Szentírás - Isten szava Hogy miként van jelen Jézus Krisztus a Bibliában, arra Szörényi Andor szép hasonlatát alkalmazzuk: ahogy az isteni Ige megtestesült és emberré lett, mindenben hozzánk hasonlóvá, a bűnt kivéve; ugyanúgy ölt testet az isteni Szó az emberi szavakban, de a beszéd bűne, a tévedés nélkül. Ma, amikor a szó devalválódásának korát éljük, nekünk, keresztényeknek különös gonddal kell kezünkbe vennünk a Szentírást; mely a maga teljes valóságában evangélium. De mi is valójában az evangélium? A kérdésre csak egyetlen adekvát válasz létezik: Az evangélium – evangélium (azaz eu-angelion). És ez nem üres tautológia, hanem arra a lényegi valóságra utal, hogy az evangélium örömhír, mely a koiné szóhasználata szerint: Istentől érkező jó híradás, boldogító üzenet. És ennek tartalma Isten önközlésének legteljesebb megnyilvánulása, Isten személyes megjelenése a világban, vagyis maga Jézus Krisztus, aki közöttünk járt jót cselekedvén, aki kiüresítette önmagát, és a szolga alakját öltötte magára (Fil 2,6 sk). Jézus Krisztus megdicsőülése és eltávozása után indul útjára az apostoli igehirdetés, mely Jézust, mint Isten Országának köztünk való megjelenését és üdvösségünk szerzőjét a szó köntösébe öltöztetve állítja az emberek elé, így az identitás és a differencia dialektikus kapcsolatában áll a Megváltó személyével. S alig néhány évtizeddel a centrális üdvesemény után az ősegyház liturgikus életének kibontakozása és az új keresztény generáció igényeinek megfelelően megindul az igehirdetés írásba foglalása, megszületik négy könyv, amely magát szintén evangéliumnak nevezi, s amely a funkcionális azonosság további láncszemében ugyancsak maga Jézus Krisztus. S ennek a funkcionális azonosságnak a láncolata biztosíték arra, hogy a keresztény tradíció mindig ugyanazt a megtestesült, értünk kereszthalált halt és feltámadott Isten Fiát – mint Emberfiát – hordozza, aki rejtetten bár, de teljes valóságában áll előttünk az evangéliumok lapjain. Vagyis nem létezik az a hiátus, amelyet a racionalista kritika feltételez a történeti Jézus és a hit Krisztusának fenséges alakja között. Tehát a Biblia nem egyszerűen egy könyv, amelyet elolvasása után nyugodtan visszatehetünk a könyvespolcra. Még csak nem is „a Könyv”, hiszen a betű öl – mondja az Apostol –, a lélek, ami éltet (2Kor 3,7). A Biblia valójában egy személy, egy arc, Isten felénk tekintő emberi arca – a proszópon –, amelyen felragyog számunkra Isten dicsősége. (2Kor 4,6) Jézusban ugyanis megpillanthatjuk Isten emberi és a magunk isteni arcát. És Jézus

22

nekünk is felteszi a kérdést: Kinek tartjátok ti az Emberfiát? S ez az a pont, ahol elégtelenné válik már a teológiai okoskodás, a legtökéletesebb izagógika és egzegézis, itt ugyanis egy egzisztenciális döntés szituációjába kerülünk, és a kérdésre adott válasz létünk legmélyebb rétegeit érinti; elfogadjuk-e a felkínált üdvösséget, vagy visszautasítva a kárhozatot választjuk. A pozitív válasz viszont mindennapi kereszthordozást, áldozatvállalást jelent, amelynek során – mivel az isteni szónak teremtő ereje van – mi magunk is Krisztus képmásokká, Bibliává válunk. Kiegészítjük testünkben azt, ami hiányzik még Krisztus szenvedéséből (Kol 1,24) mígnem elmondhatjuk Szent Pállal: „Élek ugyan, de nem én élek, hanem Krisztus él bennem:” (Gal 2,20).

3. Az Egyház Mikor megkereszteltek bennünket, nemcsak Isten gyermekei lettünk, hanem egy közösség tagjaivá is. Ez a közösség az Egyház, amelynek liturgikus gyakorlatában Krisztussal találkozunk, itt részesülünk a szentségek kegyelmi adományaiban, melyek a Krisztussal való találkozást revelálják, s tulajdonképpen a Szentírást is az Anyaszentegyház adja kezünkbe. De mi is tulajdonképpen az Egyház? Úgy vélem erre a kérdésre mindenkinek lenne válasza, kinek-kinek ismeretei, tapasztalatai és egyéni attitűdje alapján, pl. Isten népe, a keresztények közössége, a hívők összessége, hierarchikus intézmény, a közöttünk továbbélő Krisztus, Krisztus misztikus teste, ahol ő a fő, mi pedig egyenként tagjai vagyunk, stb. Nos hát melyik vélekedés a helyes? Valójában mindegyik. És egyik sem. A teológusok évszázados – és tegyük hozzá hiábavaló – erőfeszítése volt, hogy az Egyházra elfogadható és kimerítő definíciót találjanak. Az Egyházról szóló irodalom, az ekkléziológia tudományának művei ma már könyvtárakat töltenek meg, de ezek nem definiálnak semmit. Rendszerint elfogadják Bellarmin Róbert meghatározását, mely a hierarchia oldaláról közelíti a kérdést, jóllehet ebből fakadó hiányosságait is elismerik. Pedig a kérdés megoldása nagyon egyszerű. Valójában nem adható semmiféle definíció, ugyanis az Egyház is misztérium. Sajnálatos módon könnyen elfelejtettük Pál apostol tanítását, aki az efezusiakhoz írott levelében Krisztus és az Egyház kapcsolatát (s így magát az Egyházat) párhuzamba állítja a házassággal, és ezt „mega ro müsztérion”-nak, felette nagy titoknak mondja; tegyük hozzá, hogy természetszerűleg az

2007/5

LELKISÉG

analogont, a házasságot is. (De kár, hogy ezt nem én találtam ki!) Hogy Krisztus akart-e egyházat alapítani, az többé-kevésbé már lezárt kérdés. A Mt 16,18-19 alapítási okiratnak tekinthető szavai olyan őseredetien hitelesek, hogy a görög szövegen is átsugárzik az eredeti arám megfogalmazás. Bizonyos tehát, hogy e helyen Jézus autentikus kijelentésével – J. Jeremias megfogalmazása szerint: „verba ipsissima Jesu” – állunk szemben. Az Egyház tehát krisztusi rendelésre visszanyúló misztérium, a közöttünk továbbélő kozmikus Krisztus, és mint ilyen: Isten jele a világban, „lumen gentium” – de gyarló emberek közössége is. Gyakorta mi is csak ezt az arculatát vesszük észre, s nemegyszer bizony keményen bíráljuk. Mert elfeledkezünk arról, hogy valamiféle meghatározást mégis csak adhatunk, s amit nem szabad elfelejtenünk: Az Egyház mi vagyunk!

4. Az Eucharisztia Jézus Krisztus valóságos jelenléte az eucharisztiában „par excellence” velünk való lét. A modern teológia dolgozta ki azt a teóriát, miszerint Krisztus az Ősszentség, az Ursakrament, s ennek folyományaként ősszentség a kegyelemközlő eszközöket nekünk nyújtó egyház is, de az eucharisztia „primus inter pares” szentség, a legmélyebb, a legegyetemesebb és legszemélyesebb misztérium. S mivel az eucharisztikus áldozatban Krisztus szubsztanciálisan van jelen a szentségi színekben, az eucharisztia is Ursakrament, Ősszentség. Tehát nem csupán a hét kegyelemközvetítő szentség egyike, hanem az a kegyelmi energia- centrum, melyből valamennyi szentség ered, s amelyben mindegyik kulminál. Sőt az eucharisztia egész keresztény életünk tetőpontja, felfakadó forrása és végső torkolata. Amikor az eucharisztia szót használom, nem a sanctissimum sacramentum értelmezés jelentőségét akarom elfedni, amelyet a magyar liturgia olyan varázslatos szépségben a „legméltóságosabb Oltáriszentség” névvel illet. Ennek kettős oka van. Egyfelől az Oltáriszentség kifejezés a mai hívők számára – sajnálatos módon – egy torzult értelmezést nyert, másrészt nem fejezi ki azt, ami a szentség lényegéből az eucharisztia szó révén implicit és

Az egyház - sokféleség és misztérium

2007/5

explicit módon feltárul. Az analízishez az eucharisztia etimológiájából kell kiindulnunk. Az eucharisztia görög szó, melynek összetevői az eu- és a kharisz (vagy kharidzó) szavak. Az eu- előtag mindig valami jót fejez ki, amely a koiné használatában kifejezetten Istennel kapcsolatos vagy belőle fakadó jóra utal. (Ilyen pl. az „eu-angelion”, amely nem egyszerűen örömhír, hanem Isten által bejelentett jó híradás: elérkezett az isten uralma; az „eu-dokia”, a jóakarat, mely nem az ember sajátja, hanem Isten kegyelmi adományából fakadó erény; az „eu-logétosz” jónak mondott, áldott, melyet a koiné kizárólag Istenre vonatkoztat). Az eucharisztia szóösszetétel második eleme a „kharisz”, melynek eredeti jelentése kegyelem, de használatos kegyességi adomány, ajándék, kegyes cselekedet értelemben is. (Erre az ingyenes, rendkívüli kegyelmi adományra utal, pl. a karizma szó.) Az eucharisztia tehát valahogy így adható viszsza: Istentől eredő kegyes ajándék, ingyenes adomány. Másfelől viszont az eucharisztia kifejezés már a klasszikus görögben is transzformálódott, jelentésbeli eltolódást szenvedett, s mint ilyen elsősorban köszönetet, hálaadást jelent. Ebből a rövid etimológiai fejtegetésből tehát nyilvánvaló, hogy az eucharisztia kifejezés kettős mozzanatot tár fel: Krisztus oldaláról önmaga átadását kegyelmi adományként, másfelől a hívő közösség erre adott válaszát, a hálaadást. Az eucharisztiában ill. az eucharisztikus áldozatban jelenlévő isteni Ige hármas funkciót tölt be: 1) Ő a vendéglátó; 2) Ő az áldozat-bemutató; és 3) maga a bemutatott áldozat. S bár nem célunk itt precíz dogmatikai okfejtést adni, néhány jellegzetességre mégis röviden utalnunk kell. Az első két mozzanatban az aktív, cselekvő oldal nyilvánul meg (lehetne dinamikusnak is nevezni), ezekben az esetekben Jézus aktuális vagy operatív jelenlétéről beszélünk. De mivel egyben Jézus maga az áldozat tárgya is (passzív, statikus megnyilvánulás), ezt a jelenlétet szómatikus, reális (szubsztanciális) prezenciának mondjuk. Ahhoz, hogy Jézus Krisztus vendéglátói funkcióját megértsük, az utolsó vacsora termébe kell belépnünk. Ő, mint vendéglátó, megmossa a pászka-lakomára összegyűlt tanítványok lábát. Ez a cselekedet jelképes, de egyben valóságos. Valóságos, amennyiben Jézus azt a kialakult szokást követi, hogy a házigazda kötelessége a lábmosásról való gondoskodás (amit a ház ura többnyire egyik rabszolgájával végeztetett el); de ugyanakkor intő jellé válik: „Amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek” (Jn 13,15). Majd asztalhoz ülve szétosztja a tanítványok között a testévé és vérévé konszekrált kenyeret és bort, s ezzel mintegy elővételezi, anticipálja másnapi golgotai véres áldozatát. És ekkor hangzik el a második követelmény: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Figyelemreméltó a két parancs lényegbeli eltérése. Az elsőnél az „amint… úgy” nem konkrétan a lábmosásra, mint tényre vonatkozik, hanem az alázat, a szolgálat szerepének vállalására és ezzel a közösséghez való tartozás szükségességét revelálja. A második parancs „ezt” szava hangsúlyosan utal az eucharisztikus gyakorlat állandóan megújuló bemutatására, a megváltás nagy tettének permanens emlékezetére. Az eucharisztikus lakoma tehát, mint az egyház állandóan megvalósuló ünneplése, liturgikus cselekménye – sőt, maga a liturgia! – valójában az utolsó vacsora anamnészisze. És ez nem egyszerű megemlékezést, „memoria”-t

23

LELKISÉG

jelent, hanem mint „anamnészisz” a megjelenítésre utal, s ezzel Jézus Krisztus jelenléte a kenyér és a bor színe alatt szómaaz eszkatologikus lakoma elővételezésévé válik, amikor Jézustikus, azaz testben való és szubsztanciális, lényegi jelenvalólét. sal együtt iszunk majd az új szőlő terméséből a mennyek orszáAz egyház a legősibb időktől fogva vallja, hogy Jézus, aki az gában. (vö. Mt 26,29) eucharisztikus lakomán vendéglátónk és ellátja az áldozat-beJézus Krisztus tehát az eucharisztiában vendéglátónk, de úgy, mutató tisztét, azonos az áldozati adománnyal, vagyis a színek hogy egyben életáldozatát is jelenvalóvá teszi; ezzel lakománalatt valóban, valóságosan és lényegileg van jelen, jelenvalóvá kat áldozati cselekménnyé, az újszövetség engesztelő áldozatáválása pedig az átlényegülés – a trans-substantiatio – alapján levá avatja. Ahogyan Mózes az áldozati állat vérével hintette meg hetséges. Ez az átlényegülés – mely a konszekráció révén megy Izrael fiait a Törvény átadásakor, úgy hinti meg saját vérével és végbe – hitünk legmélyebb és egyben legteljesebb misztériuma, foglalja le Isten számára az újszövetség népét, az egyházat, örök a minden szentmiseáldozatban megvalósuló csoda. főpapunk, Krisztus. Az eucharisztiában a kenyér és a bor külső jellege, „színei” Ebben a vonatkozásban feltétlenül szólnunk kell a golgomegmaradnak, de szubsztanciáját tekintve már test és vér van tai keresztáldozat és a szentmise-áldozat összefüggéséről, hajelen, vagyis átlényegülés, lényegcsere játszódik le; a kenyér és sonlóságáról és eltéréseiről, a bor szubsztanciája átalakul vagyis az identitás és a diffeKrisztus testének és vérének rencia dinamikus feszültségészubsztanciájává. Ennek legről. Krisztus golgotai áldozata tökéletesebb bizonyítéka Jéegyszeri és tökéletes áldozat zus szava, aki nem beszél kevolt, amely meghozta szányérről és borról, hanem így munkra a kiengesztelődést. szól: „Ez az én testem… ez Az Atya akarata iránt tanúsíaz én vérem” – és ettől kezdtott feltétlen engedelmesség ve a kenyér már nem kenyér, eltörölte az engedetlenség ősi hanem test, és a bor sem bor, bűnét; Isten Krisztusban kienhanem vér; méghozzá úgy, gesztelődött a világgal (2Kor hogy a konszekrált kenyér leg5,19), megbocsátotta minden kisebb darabja és a bor egyetbűnünket, a követelményeivel len cseppje is a teljes Kriszterhünkre szóló adóslevelet tust tartalmazza, akivel a hívő pedig eltörölte és a keresztre ember misztikusan egyesül a szögezve megsemmisítette. szentáldozásban. (Kol 2,14) A golgotai áldoAz Úr módszeresen készízat egyszeri és teljes voltáról tette fel választott népét az maga Pál apostol tanúskodik, eucharisztia csodájára az üdvamikor a Megfeszítettet „esztörténelem során. Előkép volt taurómenosz”-nak mondja, a manna, az égből alászállott vagyis perfektum alakot haszkenyér, vagy az egyiptomi nál, amely egyszeri és lezárt, fogság idején a víz vérré válábefejezett aktusra utal. Szem sa, melynek újszövetségi átérelőtt tartva ezt az értelmezést, telmezésben megfelel a kánai nyilvánvaló, hogy az euchamenyegző csodája, midőn a risztia áldozata csak a golrégi üdvrend vizét felváltja az gotai áldozatra utalt, teljesen új korszak bora (mely az euEucharisztia - asztalközösség az Úrnak szóló hálaadásban attól függő, vagyis relatív és charisztiában vérré válik). De viszonylagos (analóg) áldozat lehet, melynek célja, hogy mi bőven vannak előképek a próféták korából is (pl. amikor Mózes is részesüljünk a keresztáldozat végtelen kegyelméből. Mint a szövetségkötéskor az áldozati állat vérével meghinti a népet, ahogyan részesültek ebből mindenekelőtt a kereszt alatt álló vagy Illés liszt csodája). Szűz Mária, János apostol, az asszonyok; sőt minden bizonyJézus eucharisztikus beszéde a kafarnaumi zsinagógában (Jn nyal a jobb lator és a tanúságot tevő, kivégzést vezető száza6,22-59), az örök élet kenyerének meghirdetése botrányba fuldos is. lad, és az isteni Mesternek be kell látnia, hogy kérges-kezű és Az áldozat relatív jellege azonban nem jelenti azt, hogy a -szívű népe még éretlen a kemény szavak befogadására. Tanítszentmise egyszerű emlékezés a golgotai áldozatra, hanem – miványi köre is megcsappan, szinte csak a tizenkettő marad melletvel Jézus valósággal jelen van a szentségi színekben – nem más, te, de ők is súlyos lelki válságba kerülnek. mint a keresztáldozat szentségi színekben történő megjelenítése, De Jézus avatott pedagógiája hamarosan eredményt ér el: a aktualizálása. Olyan áldozat, amelyben azonos az áldozati cseMiatyánkban már felvillantja a mindennapi (epiousziosz = hollekmény, az áldozat bemutatója és az áldozat tárgya, de különnapi), eszkatologikus kenyér fogalmát, s a csodálatos kenyérszaböző az áldozatbemutatás módja és célja, és különbözőek a hely porítás – melyet az evangelisták egyenesen az utolsó vacsora paés az idő dimenziói. raleljeként írnak le: „föltekintett az égre, megáldotta, megtörte,

24

2007/5

LELKISÉG

szívét, s ennek a misztikus és transzcendentális élménynek viszszaadására a szavak már elégtelennek bizonyulnak. Zárjuk mai elmélkedésünket az egyház egyik legnagyobb hittudósának, a doctor angelicusnak, Szent Aquinói Tamásnak az Oltáriszentségről szóló emelkedett hangú himnuszával, Babits Mihály ihletett fordításában

Zengjed, nyelv, a dicsőséges test titkát s a drága vért melyet hullatván értékes váltságúl az emberért a föld úra, a felséges méh gyümölcse nem kimélt. Egünk küldte, s nekünk szülte tiszta szüz, szeplőtelen. Értünk hullt magként a földre s lakozék az Ige lenn: a csodák rendjébe szürte életét a Kegyelem. Aquinói Tamás - a doctor angelicus (1224/1225-1274) tanítványainak adta…” – kifejezetten az eucharisztikus lakoma elővételezése. (Igen fontos mozzanat, hogy Jézus utasítást ad a maradék összegyűjtésére, egyetlen darabka sem veszhet el!) S Krisztus oktatása, a „hatalommal való tanítás” megtette a hatását, az utolsó vacsorán – bár tanítványai még távol állnak a teljes megértéstől – nyoma sincs az ellenkezésnek, a visszautasításnak, a lelki beállítódás inkább a megdöbbenés, mely a húsvéti hit fényében végül a teljesebb látásmódra vezet: „Ez az én testem… Ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé”. Napjainkban az eucharisztiával kapcsolatban egy új felfogásnak lehetünk tanúi. Míg korábban egy bizonyos torzult felfogás, egy hamis misztika lebegte körül az eucharisztiát, ma egyre inkább a mindennapi kenyér szemlélete válik uralkodóvá. Azelőtt ugyanis sokan félremagyarázták azt az egyházi rendelkezést, miszerint húsvéti időben legalább egyszer gyónjál és áldozzál; és ezt az egyszeriséget tekintették normának. Pedig ez csak a biztos lelki éhhaláltól képes minket megmenteni. Jézus szava pedig világos: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, bennem marad és én őbenne.” (Jn 6,56) Miért utasítanánk vissza? Nagyon nehéz arról szólani, hogy mit jelent a szentáldozás az egyes ember számára, hiszen ez a legszemélyesebb ügyünk, a legautentikusabb kétszemélyű találkozás, mely a szubjektum legmélyét érinti és emeli fel bennünket természetfeletti magasságokba. Az eucharisztiában megvalósul Isten és ember misztikus egyesülése, s ekkor megtapasztaljuk az ágostoni „divinumot”: „Intimor est intimo meo, et superior est summo meo”; azaz Isten valóban közelebb van hozzánk, mint saját magunk. S itt már elnémul a dogmatikai okfejtés és a teológiai tudományok egész arzenálja, mert a teofánia fényében elhalványul a teológia, és a személyes egymásra-találás misztériuma forrósítja át az ember

S hogy a végső estebédet ülték ő és társai, együtt a törvényes étket jámborul fogyasztani: étkül a tucatnyi népnek önmagát osztotta ki. És a kenyér lett igévé, kenyérré az Ige-test és a bor Krisztus vérévé: magyarázni ne keresd! Hit dolga és igaz szívé, hogy erősen tartsa ezt. Azért kell e nagy szentséget leborulva áldani és a régi Szövetséget uj ritussal váltani: pótolják a rest érzéket a merész hit szárnyai! Az Atyának és Fiának legyen áldás, dicsőség, üdv, hozsanna és imádat, ujjongások hirdessék! S aki kettejükből árad, a Lélek is áldassék!

Csikós Csaba 2007/5

25

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM

Munkádnak igazi bére 1 te magad vagy! Nagyon sokáig azt hittem, hogy a munkám csak a gyermekekről szól, én nevelem őket, alakítom, és hogy én vagyok az, ki ad, ki áldozatot hoz ezekért a gyermekekért. Be kellett látnom, hogy a mindennapi munkám leginkább rólam szól. Munkámmal, mit szeretettel, örömmel végzek, nem csak a világot alakítom, hanem mindenek előtt önmagamat. Igazából ezt megértve értem, hogy nem a világ tartozik nekem hálával, hanem én, a parányi drágakő, melyet csiszol az élet, az Isten nevében felvállalt feladat, teher. Igen, csak a mindennapi munkám által szentelődhetek meg, nőhetek fel mesteremhez, Krisztushoz. Személyre szabott feladatom, munkám formál, alakít, szül meg engemet a szeretet végtelen távlatára. Jézus magához szeretne ölelni; szeretné, ha felnőnénk hozzá. Vár bennünket, hív, és ezért küld az egyetlen létrához, a becsületes, önzetlen szeretetből vállalt munkához, a jó cselekedetekhez, mely átalakít, hasonlóvá tesz hozzá, és felemel az Ő szent országába. Jézus Krisztusnak ezért a földön a legfőbb célja, hogy rávegyen bennünket a jó cselekedetekre. Azt szeretné, hogy kettesével, hármasával nekimenjünk a világnak, az egész nagyvilágnak, és aranyat, ezüstöt nem víve magunkkal, tegyük a jót, szeressük a legkisebbeket, azokat, akik bajban vannak. Érdekes, hogy a szavai nem elvont elmélkedések a Szentháromság titkairól, a dogmatika megannyi nehéz elvont igazságáról, hanem lelkesítő, ösztönző beszédek, hogy mi magunk is a szeretet útjára lépve tegyük, éljük a felebaráti szeretetet. Hogyan emel fel bennünket a szeretet a szeretet országába? A cselekedeteink visszahatnak ránk. Mindaz, mit gondolunk, beszélünk, cselekszünk, formál, alakít bennünket. Holnap azok leszünk, amit ma teszünk, mondunk. Saját személyiségünket, énünket, önmagunk formáljuk jobbá vagy rosszabbá döntéseinkkel, áldozatainkkal, bűneinkkel, semmittevésünkkel. Ezért nagyon fontos, hogy ki mit vállal, mit beszél, gondol, cselekszik, az, ahogy él. Aki lop, az tolvaj lesz; aki folyamatosan füllent, az hazug emberré válik! A semmittevés lustává tesz. A rossz dolgok roszszá, beteggé tesznek bennünket; a pozitív dolgok is átalakítanak, jobbá, boldogabbá, igazabbakká formálnak. Ahogyan a súlyemelő az edzésen nem a súlyokat mozgatja, hanem saját izomzatát fejleszti, ugyanúgy a jó cselekedetek jobbá, tisztábbá, szentebbé tesznek bennünket. Aki folyamatosan a jóra törekszik, az jó ember lesz, aki tisztán él, az megtisztul, és aki a szeretet útján jár, az maga is szeretetté válik, szent lesz. Azáltal, hogy szeretek, segítek, jót teszek, erényeket gyakorlok, ezek az erények vonzóvá, kedvessé tesznek engem, bennün-

ket az emberek szemében. Természetes, hogy jónak lenni jó, ez sikerélményt jelent, és ez a belső öröm, mint egy öngerjesztő folyamat, az embert további jó tettekre indítja. Továbbformál és alakít, s ezáltal új titkok megértéséhez nősz fel, melyek megismerése továbblendít téged. És így elindulsz, hogy bejárd, felfedezd a végtelent, a csodát melyben élsz, s melynek te is része vagy. Tudnod kell, hogy egyetlen dolog, amit e világról magaddal vihetsz, az te magad vagy! Önmagadat szülöd az örök életre. Gondolataid, szavaid, cselekedeteid megtestesülése vagy, végtelen lehetőség, hisz a határ maga Isten ölelő végtelen karja. S e végtelent bejárni örökkévalóság kell. A szeretet a legnagyobb kaland! Sajnos a másik út is nyitva áll előttünk. A rossz tetteket bűnnek nevezzük, és a rossz gondolatok, szavak, cselekedetek lehúznak, bemocskolnak, csúffá tesznek, elszigetelnek, bezárnak bennünket. A bűnben élve sok kudarcélményünk lesz, így lassan elsorvad a reményünk és a bizalmunk a környezetünk iránt, hitünk megroskad, és a mellettünk élő ember lassan pokollá válik számunkra. De nem ő a pokol, a pokol az benned van, tetteiddel, közömbös cinizmusoddal, önző kapzsiságoddal, hazug képmutatásoddal te magad teremtetted önmagadban. Lassan elsorvad a lelked, nyugtalan, űzött, boldogtalan leszel. Persze itt nincs vége! Bármikor elkezdhetsz szeretni, jót tenni alázattal, önzetlenül; talpra állhatsz. Ha nem tudsz a szeretet útjára lépni, és szép, jó dolgokat tenni, akkor te magad megteremted önmagad számára a kárhozatot. És ezek a gondolatok nemcsak a személyes világunkra igazak. A népek, nemzetek számára sincs más út. Én azt hiszem,

Csaba testvér - oktat

1. Forrás: http://erdely.ma/jotekonysag.php?id=28019.

26

2007/5

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM

Csaba testvér “gyermekei” hogy nagyobb jót senki nem tehet egy néppel, mint aki ráveszi testvéreit, hogy jót tegyenek. A jó cselekedetek egy népet, egy nemzetet is jóvá tudnak tenni. Igaz cselekedetek igazzá, vonzóvá tehetik a népünket. Az önzetlen jóság, a tiszta szeretet, a lehajló irgalom integráló, befogadó, nemzetépítő erővé válik. A közös sikerélmények felemelik a népet, kiegyenesítik a gerincét. Aki önmagát, környezetét, népét izgatja, gyűlöletre, haragra, ellenségeskedésre buzdítja, vagy aki önző, kapzsi módon csak ítélkezést, rágalmat, bűnt vet testvérei szívébe, az a nemzet gyilkosa. Az is, aki semmittevő közömbösséget áraszt maga körül, az is a népét mérgezi. Aljas tettekkel hitvány rablóbandává lehet silányítani egy közösséget, egy népet, és ilyenkor mint oldott kéve folyik szét a nemzet. Ki szeretne rossz, önző, gonosz emberek közé tartozni? Egy nemzetet bűnökre indító személy, még ha jó szándék is vezetné, nemzetgyilkos, mert beszennyezi a közös otthont, mely ezáltal már nem haza, csak büdös odú, ahonnan menekül az ember. Nevelő munkatársaim tegyétek a jót, mert az megszentel benneteket, jóvá, vidámmá teszi a lelketek! A szeretet szárnyakat bont, és magasba ragad benneteket. A rátok bízott gyermekek előre csak figyelnek, csodálnak titeket, majd

2007/5

ők is egy-egy bátor rugaszkodással nekilendülnek a végtelennek, felemelkednek a kicsinyes áskálódások, árulkodások, semmittevések hínárjaiból. Jóságotok jóságot szül, és gyermekeid elkezdenek tanulni, szeretni, egymásnak önzetlenül segíteni, jónak lenni. Megsejtik a végtelent, mely előttük van, s mely bennetek kinyílt virágot termett, és számukra is vonzó céllá lesz. Új iskolaév előtt állunk! A tíz evangéliumi szűzre gondolok, kiket maga a vőlegény hívott a lakodalomba. Mind a tíz elaludt – mert sajnos nehéz kitartani a jóban, sokszor elbágyadunk és elesünk –, de az új tanév első napjaiban legyenek példaképeink a frissen felkelő, lámpáikat meggyújtó okos szüzek, kik számára az élet egy csodás lakodalom, és nem egy sötét, balga éjben való bolyongás. Gyújtsátok meg az önzetlen jóság, a lehajló irgalmas szeretet lángjait szívetekben, és vállaljátok a munkát nagylelkűen a gyermekek között! Isten áldása legyen minden perceteken! Szeretettel, Csaba testvér 2007. szeptember 12.

Böjte Csaba OFM 27

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM

Magunkból kikelve… Álruhás panaszaink „Mindent tudunk, már eleve, magunkról. Csak hát nem biztos, hogy hagyjuk magunkat tudni.” (Kornis Mihály, Vigasztalások könyve, Budapest, 2005, 35)

Tudjuk, hogy az életünket kísérő bajok, nehézségek, szenvedések elviselésében nagy segítséget jelent a tudatosítás. Legtöbbünk számára ennek eszközei a szavak. Már maga a megfogalmazás, a feldolgozás első lépése is távolságot teremt a megpróbáltatásoktól, egy kicsit függetlenít, csökkenti a feszültséget. Ha ki is mondjuk, ha panaszkodunk, akkor még inkább. Kapcsolatot, esetenként közösséget szerezhetünk vele magunknak, és néha még konkrét segítséget is. Irodalmi értékben megformálva a világirodalom egyik nagy témája (zsoltárok, Radnóti). A pszichológusok és segítők figyelmeztetnek, hogy engedjük beszélni betegeinket és mindenkit, aki nehézségekkel, bajokkal küszködik, sőt igyekezzünk rávenni őket erre, majd aktív figyelemmel hallgassuk. Nagyon sokat tudunk így egymáson segíteni. Mindez azonban csak akkor működik, ha a valódi bajainkkal szembe merünk nézni, és azokat közöljük. Ennek feltétele valamelyes önismeret, reális világszemlélet, egyáltalán, valami rend, legkevésbé sem csak a ráció által vezérelt bensőnkben. Ennek naponkénti megteremtésében valószínűleg mindnyájan esendők vagyunk. Amit észreveszünk, az csupán a kudarcok jéghegyének csúcsa. Bächer Iván egyik tárcanovellájában egy férfi az ingek, ruhák nyakába erősített márka-(anyag- összetétel, mosási utasítás) jelzésekre panaszkodik egyre indulatosabban. Az egyetértés, majd a nyugtatások sem hatnak rá, a bőrgyógyászati következményektől eljut a közegészségügyi vonatkozásokig, az egész társadalom közérzetére gyakorolt hatásokig. Amikor valaki azzal próbálja vigasztalni, hogy újabban már oldalra varrják a kis jelzéseket, zokogva borul az asztalra: „Már késő!” Ha nem tudjuk, vagy nem akarjuk igazi bajainkat feltárni, akkor is megpróbálunk lelki egyensúlyunk megteremtése érdekében segíteni magunkon. Ilyenkor összecsúszhat minden, eltolódnak az arányok, az egyszerű közlésből vádaskodás lesz, a gond kezelése helyett elhárítás vagy pótcselekvés, erőfeszítést kívánó elemzések helyett bűnbakképzés. A belső egyensúly megteremtésének kudarcától aztán tovább fokozódik a feszültség, kikelünk magunkból. Gátlásainknak számos oka lehet: a személyiségünk öröklött jellemzőitől és betegségeinktől a lélektani kulturáltságunk fokáig, a tapasztalatainktól a bűneinkig. A társadalmi előítéletek, általánosítások, kegyetlen, ostoba és képmutató elvárások hatása különösen meghatározónak tűnik.

28

Lelkünk a közvélemény szemében Nálunk generációk nőttek fel úgy, hogy az iskolában nem hallottak a pszichológia, az antropológia, egyáltalán az emberrel foglalkozó „burzsoá áltudományok” híréről sem. Így zúdultak ránk az elmúlt évek történései, a felgyorsult változások, globálisra tágult környezetünk rég megoldatlan problémái és új kihívásai (a terrorizmustól a versenyzés-kényszerig és a klímaváltozásig). Tovább gyengítették a sodródó, gondolkodni rest (és nem tanított) emberek erejét, önbecsülését, testi-lelki romlást okozva. (Lehet, hogy ezért is olyan kiemelkedően sok a pszichózis-neurózis). Kitolódott a felelősséget vállalni kész felnőttkor határa, sőt vannak, akik zavaros tanokhoz és nagy hatású gurukhoz csapódva eleve lemondanak saját életük, az „egyedüli példány” (Kosztolányi) élete alakításának lehetőségéről és feladatáról. Aki nem ébredt saját emberi méltósága tudatára, a másikét sem fogja tisztelni. Így nem tud kielégítő, erősítő emberi kapcsolatokra szert tenni. Ördögi kör ez, egyre jobban beszűkít, roncsol. Ez is pazarlás, valószínű a legveszedelmesebb! Közben az alkohol és a drogok mellé a technika fejlődésével új „menekülési kísértésként” kialakultak és elterjedtek a szórakoztatóipar új ágai. A televíziós szórakoztatás a látvány varázsával kínál életpótlékot az igazi helyett. A napi hajszától és az éveik súlyától megfáradtak tömegei ebben keresnek pihentető kikapcsolódást. Hatása azonban legtöbbször csak a tudat felszínéig ér, és a passzív bámészkodás közben testük-lelkük sorvad a tétlenségtől. A játékgépek és az elektronikus játékok a magukra hagyott, távlatot nem látó fiatalok és a fejlődésükben megrekedt felnőttek számára lehetnek még veszedelmesebb, a személyiségüket romboló, rabságba ejtő csapdák. Lelkünk valódi történései a közvélemény szemében nem érdemelnek figyelmet. Nem illik kimutatni, bevallani a megrendülést, a gyengeséget és megfáradást, a félelmet (magányosságtól, haláltól, szenvedéstől, kiszolgáltatottságtól sem), még kevésbé a szégyent, a tévedést és a vétkeket, amint hogy az újrakezdés, megerősödés, kijavítás lehetősége sem ismert. A mindezt magában foglaló és meghaladó evangéliumi kulturáltság, ha lehet nagyon felületes egyszerűsítéssel így említeni, szintén nem jellemző a mai magyar társadalomra (sem). De hát a hitet nem lehet senkin sem számon kérni! A panasz oda kerül, ahonnan elfogadást vár, olyan álruhát ölt, amelyikben sikerre számít. A témát hozza az élet.

2007/5

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM

Mondják, hogy az értelmi fogyatékkal élő gyerekek különösen megterhelt szülei közül sokan tele vannak vélt munkahelyi, családi, szomszédságbeli sérelmekkel. Meghatóan ragaszkodnak gyermekeikhez, sokszor erejükön felül foglakoznak velük, áldoznak rájuk. Hogy bele lehet fáradni a sajátos nevelési feladatokba, hogy lehet vágyakozva és irigyen nézni a szomszéd látszólag magától felnövő, szép, egészséges, sikeres gyerekét, aki hozza az elismerő okleveleket, amikor náluk nagy eredmény, ha egyedül felöltözik a gyerek? Ezt csak szakember vezette sorstárs-közösségekben lehet a megbotránkoztatás, az igazságtalan megítélés kockáztatása nélkül kimondani. Még jámbor környezetben sem, sőt talán ott még a legkevésbé.

Az „ordas eszmék” újra kísértenek Az élet példatára kifogyhatatlan. Ismerősünk egész életében legjobban fegyelmezni, rendet tartani, vezényelni és idomítani szeretett, és egy időben erre még volt is lehetősége. Magas korában sem panaszkodott soha a fizikai fájdalmaira, romló egészségi állapotára. Annál inkább foglalkoztatta a közbiztonság, főleg a betörések, lopások és a foglalkoztatottság akkoriban kezdődő problémái. Megoldást is talált. A munkanélkülieket mind besorozta volna közmunkára; aki lopott, azt pedig azonnal felakasztatta volna. A zsebtolvajokat is. Magát akarta így erősíteni a fontossága és hasznossága tudatával? A valaha volt tekintélyét gondolta visszaszerezni? Ezt különben teljesen feleslegesen, mert a környezete, főleg a felesége, akivel hosszú és szép kapcsolatban élt, így is türelemmel és megértő szeretettel állt mellette utolsó napjáig, értéke szerint kezelve a gyakori, nagy indulatkitörésekkel kísért gyilkos monológokat. Szánalmas leépülés? Diktatórikus szemléletével azóta is találkozunk sokkal fiatalabbak és egészségesebbek közt is. Feltámadtak és az Egyházfórum honlapjának „Hozzászólások” rovatában is megjelentek az antiszemita, hungarista, nemzeti szocialista és egyéb gyűlölködő zagyvaságok. A verőlegények már aligha élnek köztünk, de baj és gond most is van elég, vesztesek és sérültek is. Egyre kevesebbnek lehet közülünk saját emléke a rettenetes időkből, a többiek meg láthatóan keveset és rosszul tanultak róla. Arról is, hogy ezek a tanok a legrosszabbat mozgósítják az emberben, és erre nagyon alkalmasak. Talán azért is maradt még tartalék az „ordas eszmékben”, mert Istennek hála, nem sikerült teljesen az eredeti kísérlet. Nem vált tapasztalattá, hogy népirtásokkal a maradék számára sem lehet földi paradicsomot teremteni. (Antifasiszta tiltakozó gyűlésen a szónok az áldozatok számát sorolta. „De nem mind!” – ordította bele valaki, ocsmány szavakkal nyomatékosítva véleményét.) Elő lehet tehát újra venni, le lehet porolni. Felelőtlen politikusok kezében is jó eszköz. Nem kell, hisz most nem is lehet nyíltan hirdetni, csak éppen együttműködni azokkal, akik megtalálják a módot a terjesztésükre. A populista politika álságos árnyékában így talán még hatásosabb is. Szavazókat biztosan szerez. A honlapon olvasott írások színvonala alapján esetleg hajlandók vagyunk azt

gondolni, hogy íróik kevésbé művelt emberek, korlátolt szemléletüket kicsinyes problémák közt leélt életük formálta. Egy ismerősöm a műszaki tudományok doktora volt, kemény munkával elért szép, hasznos és elismert életművel a háta mögött. Vallásos, nyugdíjas éveitől napi áldozó. Úgynevezett nehéz ember. Belül csupa érzékenység és szeretetvágy, kívülről szigorú, fölényes és merev, elriasztotta magától az embereket. Sok kudarcot hordozott, élete nehézségein, családi problémáin túl kétségkívül az emberi kapcsolatokat illető sajátos érzéketlensége miatt is. Bárhonnan indult a beszélgetés, egy-kettőre eljutott valami aktuális politikai esemény értékeléséhez – készen talált üres szólamokkal, megdöbbentően megalapozatlan ítéletekkel. Olyan felületes egyszerűsítéssel találta meg a bűnbakokat, olyan elvakult, robbanó indulatokkal, közönséges szókinccsel törtek ki belőle a vádak, mint azokból, akik gyalázkodó falfirkáikat is csak helyesírási hibákkal képesek megalkotni. Legkésőbb akkor kellett volna észrevennem, hogy szenved, és segítségre szorul, amikor A passió film kapcsán azt mondta: „Ha Isten ilyen a saját Fiához, mi várhat ránk?” (El lehet gondolkodni a hittantanárai által közvetített istenképen.) Isten kegyelme számomra, hogy legalább a tudomására hoztam, és sok kínos és teljesen felesleges vitánk közben is éreztettem vele, hogy jó embernek tartom és fontos nekem a kapcsolatunk. Talán ezért történt, hogy a hoszszúra nyúló és keserves haldoklása előtt, amikor még biztosan megismert, és valamennyire kommunikálni is tudott, magához húzta és megcsókolta a kezem. Nagy megdöbbenésemre, mert nem volt egy kézcsókolós ember. Talán vitt valami vigaszt magával az utolsó útjára… A rádióban hallottam, hogy egy faluban már senki sem akarta vállalni az egyik idős, beteg, magányos gondozott segítését, a kibírhatatlan vádaskodásai miatt. Az volt a kérdés, meddig kell egy gondozónak ilyesmit tűrni. A pszichológus vagy szociális munkás válasza feladta a leckét: „Addig, ameddig az illető rászorul a segítségre. Többet kell vele foglalkozni, megpróbálni megtudni az igazi veszteségét, bánatát. Nyilván nem csak a pár percet késő ebéd, az ügyetlen vásárlás az élete nehézsége. Előbb-utóbb az elmeszesedett erek és a megviselt idegrendszer ellenére is megérezheti a jóakaratot, javulhat a kapcsolata a környezetével. Lemondani senkiről sem lehet.” Hallani vélem a múltból az Országos Korányi Tbc Intézet hajdani főigazgató főorvosának, Böszörményi Miklós professzor úrnak, a szavait: „A betegnek mindig igaza van! Esetleg nincsenek megfelelő ismeretei, vagy érzelmileg nem ellátott. Mindkettő nekünk jelent feladatot.” Tartós javulást nyilván csak a személyes kapcsolat, egyéni foglalkozás (esetenként szakember közreműködése) hozhat. Bárcsak lenne erre embere mindenkinek! De talán remélhetjük, hogy közvetve bár, de segít minden igyekezet az árnyalt és dinamikus emberkép, a válságkezelés és a közösségépítés hatásos módjait bemutató ismeretek, és a békességes, megértő, elfogadó és megbocsátó, a jóakarat legkisebb megnyilvánulását is értékelő szemlélet terjesztésére. Már csak a társadalmi hasznossága miatt is.

Matavovszky Tiborné1

1. Az Egyházfórum Alapítvány titkára.

2007/5

29

FOLYAMATOK

Hírek a nagyvilágból Amerikai Egyesült Államok. A hatóságok egy több ezer nevet tartalmazó listát állítottak össze, amelynek célja megfigyelés alá helyezni, és mozgásukban akadályozni, mindazokat a személyeket, akik kritikusak a Bush kormánnyal szemben. Erre a repülőterek biztonsági személyzetének (Transportation Security Administration) magatartása hívta fel a figyelmet.1 Irak. Az Egyesült Államok által a „demokráciáért” – és nem utolsó sorban a kőolajforrások ellenőrzéséért – indított „nagy felszabadító háború” talán legnagyobb vesztesei a keresztény közösségek. 2003. március 20-a óta mintegy 4 millió iraki kényszerült otthona elhagyására (belső migráció és kivándorlás). Ez gyakorlatilag a társadalmi és kulturális struktúrák mélyreható átalakulását eredményezi. Az uralkodó tendencia a területek lakosságának etnikai és vallási homogenizálása („megtisztítása”), aminek következtében a keresztények – mint a „keresztesek” feltételezett szövetségesei – szinte mindenütt a támadások célpontjaivá váltak: megfélemlítés, tulajdonrombolás (pl. templomok), elrablás, gyilkosság. Az egyes fegyveres csoportok (pl. a síita Failaq al-Badr) előszeretettel rabolnak el és gyilkolnak meg egyháziakat (papokat, szerzeteseket), akiket esetenként kínzásokkal próbálnak hittagadásra kényszeríteni. A gyakorlatban ugyanis iraki állam nem létezik (Bagdad Dóra nevű külvárosi negyedében pl. szabályos szunnita iszlám „állam” jött létre, ahol a nem-muzulmánokat külön adóval sújtják, és ahol felszámoltak minden intézményes egyházi jelenlétet: az ingatlanokat lefoglalták, a papokat és szerzeteseket elűzték); szinte teljes a büntetlenség – és a káosz. Az egyes települések, közösségek saját maguk kénytelenek gondoskodni a védelmükről, hiszen mindenki harca folyik mindenki ellen – különböző ideológiai és retorikai legitimációk ürügyén. Erre a diszpórákban, a muzulmán többségű lakosság körében élő keresztényeknek nincs lehetőségük. Arról nem is beszélve, hogy semmilyen fegyveres harci hagyománnyal nem rendelkeznek. Mindezek eredményeképpen az iraki kereszténységet a felmorzsolódás veszélye fenyegeti. Miközben ugyanis 1987-ben még 1,4 millióan voltak, 2003-ban a számuk lecsökkent 650 ezerre (26 millió lakosból), napjainkban pedig már csupán 200 és 300 ezer közöttire becsülik őket; akik 11 felekezet között oszlanak meg. Legjelentősebb a keleti rítusú katolikus egyház (kaldeusok), amely Tamás apostolra vezeti vissza az eredetét, és amely a XVI. században egyesült Rómával. Teljesen kilátástalannak tetsző helyzetükben – és a „demokráciát” retorikailag elkoptató nyugati államok közönyétől övezve – az iraki keresztények még mindig remélnek; mert remélni akarnak!2 Japán. Az alkotmány tervbe vett modósításának kapcsán a japán katolikus egyház a szabad vallásgyakorlat, valamint az állam

Bagdadi valóság - megfélemlített keresztények és a vallás szétválasztása érdekében emelte fel a szavát. A püspökök szerint a „szétválasztás” nem azt jelenti, hogy az Egyház elfordul a társadalmi és a politikai kérdésektől, hanem annak kinyilvánítása, hogy Egyház és Állam kölcsönösen függetlenek egymástól. A püspökök főképpen azt a kitételt nehezményezik, amely a politikai vezetőknek bizonyos vallási aktusok megtételét írná elő „a társadalmi és kulturális előzékenység” kinyilvánításaként. Szerintük ez sértheti az egyéni lelkiismereti szabadság és a közhivatalnoki követelmények szétválasztásának elvét. Kommentár: Elgondolkodtató, hogy ezzel egy időben és hazai viszonylatban a politikailag elkötelezett magyar katolikus hierarchia az egyház és az állam markánsabb összefonódását szorgalmazza, és a szétválasztást, különösen annak pénzügyi vonatkozásában, mintegy egyházellenes magatartásnak minősíti. Jezsuiták. A rend adatai szerint 2007. január 1-jén 19 216 jezsuitát tartottak számon a világon. Ebből 13 491 volt pap (2006hoz képest -248), 3049 tanuló (-41), 1810 testvér (-56) és 866 novícius (-19). 2006-ban 486-an léptek be a rendbe (2005-ben 530-an), miközben 472-en hunytak el, és 378-an távoztak a rendből. Ez az elmúlt 20 év legjelentősebb létszámcsökkenése. Egyedül Afrikában mutatható ki egy nagyon enyhe növekedés (+4). Kolumbia. Salvatore Mancuso, a Kolumbiai Egyesült Önvédelmi Erők (AUC) félkatonai szervezet egyik egykori vezetője a medellini ügyészség előtt feltárta azt a „gazdasági struktúrát”, amely mintegy 20 éven keresztül biztosította a marxista gerillák (Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők – FARC) elleni fegyveres harc anyagi feltételeit. A szervezetnek kb. 10 000 meggyilkolt civil

1. Lásd N. Wolf, The End of America, White River Junction (Vermont), 2007 (http://images.huffingtonpost.com/2007-09-10-EOAIntroductionnocover.pdf). 2. Forrás: Jacques Berset, „En voie de disparition. Les chrétiens d’Irak”, Choisir n° 573, 2007/septembre, 16-19. old.

30

2007/5

FOLYAMATOK

Románia - tökéletes balkáni harmónia áldozatot tulajdonítanak, akiket az ország területén tömegsírokban hantoltak el. A vezető szavai szerint a finanszírozásban fontos szerepet játszottak a nemzetközi banánkereskedelmet uraló cégek: a Chiquita, a Dole és a Del Monte. Miközben a Chiquita beismerte, hogy 1997 és 2004 között 1,7 millió dollár „védelmi pénz”-t fizetett a szervezetnek, addig a Dole mindent tagad. A tárgyalásokon ugyanakkor arra is fény derült, hogy más ágazatokban tevékenykedő cégek is „adóztak” a félkatonai szervezeteknek. Görögország. A kb. 50 000 görög és 150 000 külföldi hívőt számláló katolikus egyház hivatalosan mind a mai napig nem létezik, mivel nincs elismerve. A görög alkotmány ugyanis az ortodoxiát uralkodó vallásnak minősíti, és megköveteli, hogy a hivatalos funkciókat betöltő személyek egy ortodox pap előtt tegyenek esküt. A politikai mezőben sem a jobb, sem pedig a bal oldalon nincsen olyan komoly erőt képviselő párt, amely alkotmánymodósítást merne kezdeményezni, hiszen ez óhatatlanul konfliktust eredményezne az ortodox egyházzal, amelynek papjai az államtól kapják a fizetésüket. 2006 júniusában a képviselők csupán addig merészkedtek, hogy az ortodox egyháztól megvonták a nem ortodox kultikus helyek építésének jóváhagyási jogát, s ezzel valamivel több teret biztosítottak a szabad vallásgyakorlásnak. Románia. A román egyházi törvény diszkriminatív. Ez áll legalábbis egy egyesült államokbeli kormányjelentésben, amely a vallásszabadság globális érvényesülését tanulmányozza. A román Alkotmány kimondja a vallásszabadságot, mégis számos törvény és dekrétum szabályozza a vallásgyakorlást, és a hivatalosan elismert egyházak száma is nagyon alacsony. 2006 decemberében Romániában 18 egyház volt bejegyezve, illetve további vallásos csoportosulások és alapítványok. A 2006 decemberében módosított törvény szerint ugyanis ez a három kategória létezik, és mindegyikre eltérő bejegyzési procedúra vonatkozik. A vallási csoport nem jogi személy, éppen ezért semmiféle állami segítséget nem kaphat, egyszerűen olyan emberek közösségét jelenti, akik ugyanazt a hitet vallják. A vallási szervezetek, alapítványok olyan jogi személyek, akik nem kapnak állami támogatást, de be kell jegyeztetniük maguk, és az imahelyükért nem kell adót

fizetniük. A bejegyzéshez legalább 300 taggal kell rendelkezniük, és be kell mutatniuk ezek személyes adatait. A bejegyzett 18 egyház állami támogatásban részesül, iskolákat alapíthatnak, részt vehetnek a hivatalos vallásoktatásban, a templomépítéseiket jelentősen támogatja az állam, mint ahogy a fenntartási költségeikhez is hozzájárul. Ezt a román törvényt már számos bírálat érte, például a Helsinki Bizottság és a Velencei Bizottság is tiltakozott ellene. Az amerikai elemzés szerint a kormány csak a bejegyzett egyházakkal tárgyalt a törvényről, és ezek közül csupán hárman ellenezték azt: a Görög Katolikus Egyház, a Baptista Egyház és a Jehova Tanúi. A jelentés kitér arra is, hogy az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatása is eléggé visszás módon történik, illetve számos bejegyzett vallási alapítvány számára megnehezítik az imaházak építését és a szabad vallásgyakorlást.3 Románia – EP választások. Tőkés László református püspökkel szemben az RMDSZ a „belső ellenzéki” hírében álló Sógor Csaba szenátort (és „rendelkezési állományban” levő református lelkészt) tette a még „befutó”-nak remélt pártlista második helyére, a nomeklatúrához tartozó és listavezető Frunda György után. Az RMDSZ egyetlen célkitűzése: Tőkés püspök EP képviselővé választásának bármi áron történő megakadályozása. Ennek érdekében – miután a római katolikus egyházat sikerült domesztikálni és a román nemzetstratégiai érdekek szolgálatába állítani – az RMDSZ most a református egyház megosztásán és társadalmi eljelentéktelenítésén munkálkodik. Svájc. A jezsuiták színvonalas, időszerű egyházi, társadalmi, politikai, kulturális és teológiai kérdésekkel foglakozó genfi havilapjának, a Choisir-nak (www.choisir.ch), eddigi főszerkesztője, P. Pierre Emonet SJ, átadta a stafétabotot – egy újságírőnek, Lucienne Bitar-nak. Az új főszerkesztőnő szívügyének tekinti, hogy továbbra is megőrizze a közel fél évszázados múltra visszatekintő lap irányvonalát: együtt haladni a társadalommal, és segíteni az olvasókat a mérlegelésben. Hiszen egy adott környezetben csak akkor lehet hatékonyan működni, ha azt behatóan ismerjük.

Összeállította: Jakab Attila 3. Forrás: http://ahet.ro/content/view/2802/50.

2007/5

31

RECENZIÓ-KRITIKA

Döbrõssy Lajos

„Krisztusért járván követségben” Hét év a minárék tövében Az I. világháborút követően az Oszmán Birodalom szétesésével megszűnt az iszlám kalifátus. A mai Törökország területén létrejött egy új török állam. A vallási alapokon nyugvó, katonai-feudális berendezkedésű császárságot felváltotta az európai köztársaságok mintájára alakított, tudatosan ateista, szekularizált nemzetállam. Az egész társadalmi életet európai alapokra helyezték. Eltörölték a többnejűséget, teljes jogi és társadalmi egyenlőséget biztosítottak mindenben a nőknek. Tíz év alatt eltűnt a fátyol és a fez, a vallási élet külsőségei megszűntek. A vallási formákkal együtt eltűnt a keleti jelleg is. Az írásban megszüntették az arab betűket, és latin betűs fonetikus írásjegyeket vezettek be. A török nyelv arab kifejezései helyett kötelezővé tették az ősi török szavak használatát. Ezzel nemcsak a Korán betűi vesztek ki a mindennapi használatból, hanem a Korán szavai és az iszlám vallási műveltség szakkifejezései is. A törökországi gyors változásokat egész Európában, különösen Magyarországon nagy rokonszenvvel kísérték. Csak elvétve akadtak olyanok, akik a magyar Germanus Gyulához hasonlóan sajnálkoztak azon, hogy a gazdaságilag fellendülő, szellemileg haladó új Törökország még külsőségeiben is egyre inkább európaivá lesz. Felveszi a nyugati világ divatját, hajszolt munkatempóját, s közben a török nép elveszíti kultúráját, vallási identitását, keleties báját, fényét, ragyogását. Egy évtized leforgása alatt Törökország modern nemzetállammá lett, amely iszlám vallási identitását a török nemzeti identitással váltotta fel. A muzulmán vallási identitás politikai felszámolása felkeltette az európai keresztyén missziói szövetségek érdeklődését Törökország iránt. Úgy gondolták, hogy az újonnan megszűnt iszlám identitás helyébe könnyűszerrel keresztyén vallási identitás plántálható. Ehhez elegendő lesz a másutt már bevált missziói módszerekkel közelíteni a hagyományos vallási örökségükből erőszakkal kiforgatott muzulmánokhoz. Voltak olyanok, akik arról beszéltek, hogy a török nép körében az iszlám már halott, és ezért itt az alkalom a keresztyénség magvait mielőbb belevetni a törökök szívébe. A nacionalista ateista török állam azonban nemcsak az iszlámot akarta gyökerestül kitépni a török nép szívéből, hanem törvényekkel megtiltott, adminisztratív úton meghiúsított minden „vallási propagandát”, teljesen lehetetlenné téve az ilyennek tekintett keresztyén missziót. A bontakozó magyar református külmisszió felelős vezetői felismerték a Bulgáriában élő törökök közötti misszió lehetőségét, és 1930-ban megérlelődött a döntés, hogy a Missziói Szövetség református ága útnak indítsa fiatal misszionáriusát, Döbrőssy Lajos református lelkészt, aki ifjú korát meghazudtolva igen komoly lelki érettségről, elmélyült teológiai, vallástörténeti tudásról, nyelvtudásról, nyelvtanulási és problémamegoldói készségről tesz bizonyságot már munkájának kezdetén. A törökökről és az iszlámról pontos ismeretei lehettek Vámbéry Ármin, Goldziher Ignác és Germanus Gyula műveinek tanulmányozása nyomán.

32

A gyakorlatban viszont mindig más egy vallás, mint a gondosan szerkesztett tudományos munkák és beszámolók lapjain. Már munkája kezdetén sok kapcsolódási lehetőséget talált a muzulmán törökök lelkéhez. Látta a magyar és török lélek rokonságát, amelynek valószínű oka az etnikai rokonság. Alighogy elkezdte missziói tevékenységét, meglepetten állapította meg, hogy a Nyugaton halottnak vélt iszlám egyáltalán nem halott, hanem nagyon is élő valóság. Mély empátiával érzékeli az iszlámnak a keresztyénséggel rokon vonásait. Keresi azokat a teológiai fogódzókat, melyeken keresztül a muzulmán lélek megragadható, kutatja a közös vallási témákat, amelynek megvitatása során a muzulmán ember megszólítható. Tisztán és világosan látja, hogy az iszlám az Isten előtti hódolat vallása, mert valójában ezt jelenti az iszlám szó. Rendkívül tanulságosak a muzulmán tudósokkal folytatott beszélgetéseiről, vitáiról szóló beszámolói. Örül, ha sikereket ér el, de világosan rámutat ezeknek a vitáknak az árnyoldalaira. Például arra, hogy vitatkozásunkkal árthatunk az Evangélium ügyének. Az érvek helyett jobb lenne egyszerűen rámutatni az igazságra. A másik állításainak szenvedélyes cáfolata helyett célszerűbb lenne Krisztus világosságának fényével megvilágítani az emberi értelmet. Nincs jó véleménnyel a török nacionalisták vallásellenes fellépéséről, mert ezzel csak fanatizálják a türelmetlenségre amúgy is hajlamos hithű muzulmánokat. Tisztán látja a muzulmánok között végzett missziói munka nehézségét nemcsak azért, mert az iszlám társadalomban a hitét elhagyó aposztatát („murtadd”) hallállal büntetik, s ez már önmagában sokakat elriaszt attól, hogy mások vallása iránt érdeklődjék, hanem azért is, mert az iszlám már születésekor keresztyén-ellenes beállítottságú vallás

2007/5

RECENZIÓ-KRITIKA

(a Szentháromság és Krisztus váltsághalálának tagadása). Ezért a muzulmán hívek eleve ellenséges érzülettel vannak a keresztyénségnek a Korán által bírált alapigazságaival szemben. A bulgáriai török missziónak azonban mégsem a muzulmán hívek keményszívűsége vagy fanatizmusa vetett véget, hanem a bulgár nemzeti ortodox egyház szűkkeblű féltékenysége. „A szófiai rendőrfőnöktől szerzett bizalmas értesülésünk szerint nem a rendőrség kifogásolta a munkánkat, sőt szinte jó szemmel nézte azt, mert a törökség figyelmét a bolgár állam szempontjából veszedelmes kemálista propagandáról más felé terelte, hanem a görögkeleti egyház nyomására a kormány rendelte el az összes protestáns misszió sürgős feloszlatását.” Döbrőssy Lajos „első kísérletünk látszólagos kudarcának” nevezi a bulgáriai törökök között végzett missziói munkát. De lehet-e ezt kudarcnak nevezni, akár „látszólagosnak” is? Nem hiszem. „Sokat tapasztaltunk, sokat tanultunk” – vallja hazatérésük

Ádám Antal

Bölcselet, vallás, állami egyházjog

után. És hogy milyen hatalmas a tapasztalat és milyen mély a tudás, azt éppen ez az összeállítás bizonyítja legvilágosabban. A külmissziói kiadványokban elszórtan megjelent beszámolókat Döbrőssy Lajos egyik unokája, Orosz Anna, a Ráday Gyűjtemény munkatársa gyűjtötte össze, rendezte kötetbe, s látta el a szükséges magyarázó jegyzetekkel. A könyv kiadásának anyagi áldozatait, egy másik unoka, Orosz Ágnes vállalta magára. Döbrőssy Lajos részletes életrajzát leánya, Orosz Ferencné Döbrőssy Ida készítette el. A 255 oldalas kötetet – amely megvásárolható a Ráday Könyvtárban (Budapest, IX. kerület, Ráday u. 28.) – értékes képanyag illusztrálja.

Pécel, 2006.

Németh Pál

kai elveiből általános magatartási elvként, habitus principiorumként részesül az ember”. Tamás szerint – foglalja össze Ádám Antal – „élő lelkiismerettel, a szabad akarat bázisán, helyes gon-

Ádám Antal külső megjelenésében is imponáló kötettel lepett meg bennünket. Az olvasó talán mégis zavartan olvassa a címet: hogy kerülhet egy kötetbe bölcselet, vallás és állami egyházjog? Nem csökken, hanem inkább nő a zavarodottsága, ha szemügyre veszi a tartalomjegyzéket, hiszen címszavakban az egyes tudományterültek olyan gazdagsága tárul fel előtte, amely szakkönyveknek is dicséretére válna. A bölcseleti rész például betekintést ígér a lételméletbe (ontológia), az ismeretelméletbe (episztemológia) és a filozófiai istentanba (teodicea), a bölcselet újabb irányzataiba.. A vallástudományi rész talán még nagyobb ívű: a szerző ebben az ősi, a sumér és az akkád, hettita és kánaáni, egyiptomi, görög és római vallásoktól kezdve a nagy világvallásokon keresztül a legújabb vallásokig minden jelentősebb irányzattal foglalkozik. Hasonlóan széles spektrumot ölel fel az állami egyházjog is. A vallás fogalmának és szimbólumainak tárgyalása után többek között a vallásszabadságról, annak sokrétű törvényi szabályozásáról, a vallásról mint alkotmányos értékről, az egyházak és államok közötti kapcsolat történelmi és hazai megvalósulásáról, az egyházak jogalanyiságáról és annak sokrétű vetületéről olvashatunk. A szerző tömören a lényeget ragadja meg. A könyv bölcseleti részében például nem csak megemlíti több mint száz gondolkodó nevét, nem csak hivatkozik rájuk, hanem túlnyomó többségüknél ismerteti filozófiájuk lényegét, sőt talál módot a kapcsolódó kritikák bemutatására is. Rámutat azokra a kérdésekre, amelyek a mai ember számára is aktuálisak és érdekesek. Kevesen tudják például, hogy Ágostonnal szemben Aquinói Tamás vallási és erkölcsi kérdésekben az ember szabadságát hangsúlyozta. Nála ugyanis az örök törvény az embert nem kényszeríti, hanem normaként, parancsként jelenik meg számára. „Az örök törvény eti-

2007/5

33

RECENZIÓ-KRITIKA

dolkodással (recta ratio-val) meg tudjuk ítélni a konkrét helyzetben a jót és a rosszat” (20). Hasonló tömörséggel ragadja meg a szerző például a zoroasztriánizmusban azt a lényegi mozzanatot, miszerint „a rossz létezése az emberi szabadság előfeltétele (165)”. Minden alaposságra ellenére azonban a szerző tudatában van, hogy a filozófiai rendszerek és értékfelfogások ismertetése nem lehet kimerítő. Lebilincselő olvasmány a vallásokkal foglalkozó rész. Ádám Antal a vallások keletkezését és fejlődését a történelmi, társadalmi, politikai és kulturális folyamatok összefüggésében mutatja be. Mindezek mellett természetesen ismerteti az egyes vallások tanítását, tárgyalja a misztériumok kialakulását, a hozzájuk kapcsolódó kultuszok szerepét és a gyakorlás rituális rendjét. Aki valamelyest jártas a keresztény teológiában, annak hihetetlennek tűnik, hogy a szerző mindössze három oldalon be tudja mutatni a katolicizmus fő jegyeit, a teremtéstől és az áteredő bűntől kezdve Ábrahámon, Mózesen és Jézus tanításán, életén, szenvedésén, halálán és feltámadásán keresztül az egyház ma is érvényes tanításáig. És mindebben szó van a Szentháromság tanáról, fel van sorolva mind a tíz parancsolat, tárgyalja a szerző a jézusi főparancsot, bemutatja az irgalmasság 14 testi és lelki cselekedetét, valamennyi szentséget, az isteni és a sarkalatos erényeket, végül pedig a főbűnöket. (177−179). Hasonló tömörséggel egyetlen oldalon foglalja össze a szerző például a buddhizmus 4 nemes igazságát, Buddha parancsait, a napi erkölcsi gyakorlatokat és a szerzetesekre vonatkozó páli kánon előírásait (217). Ez a tömörség és lényeglátás jellemzi a könyvet akkor is, amikor egyébként meglehetősen bonyolult teológiai tartalmakról van szó, mint például Zwingli úrvacsora-értelmezése. Miért nem fogadta el a reformátor az egyház tanítását arról, hogy az átváltoztatott kenyér és bor Jézus teste és vére? Zwingli szerint ez metafora. Jézus azt is mondta, hogy „én vagyok az ajtó”, „én vagyok a szőlőtő”, de senki sem gondolhatja, hogy ezeket a mondatokat szó szerint kell érteni. Mindezek után az auktor figyelme arra is kiterjed, hogy bizonyos esetekben az egyes vallások tanait és jegyeit is összehasonlítsa egymással. Így jut el arra a megállapításra, hogy minden tanbeli és erkölcsi különbözőség ellenére a világ nagy vallásai számára korunkban végre adott a lehetőség, hogy „az emberiség sorskérdéseiben, az egyénnek és a közösségnek is előnyös erkölcsi szabályok feltárásában és egyeztetésében” együtt tud-

janak működni (232). Az ismertetéseket, összefoglalókat, összehasonlításokat és következtetéseket gyakran támasztja alá eredeti idézetekkel, amelyek mintegy ízelítőt adnak az adott vallási gondolkodásból és problémalátásról. A bölcselet és a vallás között könnyű kapcsolatot találni, de mi köze mindennek a joghoz? „A jogi alapértékek a folyton alakuló emberi bölcsesség több ezer éves jogi termékei”− mondja a szerző, és ezzel meg is teremti a kapcsolatot a három terület között. Nyilvánvaló, hogy a jog tartalmára hatást gyakorolt a klasszikus görög filozófia és etika, a római jogtudomány, a keresztény kánonjog, a patrisztika, a skolasztika, a reneszánsz, a reformáció és a felvilágosodás eszmeáramlata, akárcsak a természetjogi felfogások, az ipari társadalom osztályharcos szocialisztikus eszméi, valamint azok a következtetések, amelyeket az emberiség felelős, haladó képviselői a 20. század önkényuralmi rendszereinek s világháborúinak kegyetlenségeiből, szenvedéseiből szűrtek le (77). Ádám Antal nem csak mások elméleteit mutatja be és értékeli, hanem maga is előáll kreatív javaslataival. Ezért ír például részletesen arról, hogy szerinte alanyi jogként kellene rögzíteni az Alkotmányban „a szakmai képzéshez, a foglalkozás megválasztásához, a munkahelyek ingyenes közvetítéséhez”, a munkavállaló tájékoztatáshoz, egészségvédeleméhez és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez és pihenéshez stb. való jogokat (84). Minden bizonnyal jót tett volna a kötetnek egy részletes névés tárgymutató, bár a hivatkozott szerzők százai és a tárgyalt témák gazdagsága miatt ez több tucat oldallal megnövelte volna a terjedelmet. Nem találtam magyarázatot viszont arra, hogy miért nincs névsorba szedve a hihetetlenül gazdag irodalomjegyzék. Mindez azonban semmit sem von le a „Bölcselet, vallás és állami egyházjog” értékéből, amely egy izgalmas útikönyv. Útbaigazítást nyújt mindazoknak, akik a három tudományterületen szeretnének eligazodni. Arra az esetre pedig, ha az olvasó bármely területen tovább szeretné mélyíteni ismereteit, nyugodtan elindulhat az impozáns irodalmi utalások mentén.

Wildmann János Dialóg Campus Kiadó, 2007.

2006-ben az Egyházfórum Alapítvány 108.022 Ft támogatást kapott a személyi jövedelemadó 1%ából, melyet a folyóirat postaköltségeire és lektori munkáira fordítottunk. Hálásan köszönjük minden felajánlónak a támogatást! Az Alapítvány kuratóriuma 34

2007/5

Tarbay Ede a kortárs gyermekirodalom egyik legismertebb és legolvasottabb szerzője. Gyermek-legendáriumá-ban gazdag forrásanyagból merített a Biblia Pauperum-tól kezdve, Magyar Legendárium-on, István király intelmei-n keresztül a Szentek Lexikoná-ig. A kötetben olyan történeteket is találni, melyek ugyan nem szerepelnek semmilyen régi legendáriumban (Szent János napja, Vadszőlő a falon, Egy névtelen visegrádi szerzetes feljegyzése), de talán nem idegenek a legendák szellemiségétől. A könyv 17 rövid novellát tartalmaz, amelyek a magyar és a világegyház szentjeinek életébe engednek bepillantást. Közöttük olyan gyöngyszemek vannak, mint A sárkányölő Szent György, a Gyógyító Szent Balázs, Szent Miklós püspök Könyörgés és könyörület, Szent Ferenc és a várost sanyargató farkas, Szent Bernát és a szántóvető, Szent László pénze, Szent Erzsébet és a leprás legendája.

Tarbay Ede: Gyermek-legendárium (84 oldal, kemény kötés) 2007/3 Eredeti ár: 1785,- Ft.

35

A KÖNYVEK MEGRENDELHETÕK AZ EGYHÁZFÓRUM ALAPÍTVÁNY CÍMÉN A feltüntetett árakból elõfizetõink 30 % kedvezményben részesülnek

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiskanász… Két szeme két nagy dió, fitos orrocskáját, ha eső esett, hamar megtalálták a huncut esőcseppek. Úgy is hívták: Fitos Marci. Volt ennek a Fitos Marcinak karikás ostora, csattogó-pattogó, kis kulacsa frissen kotyogó, üresen lapuló, bugylibicskája cifranyelű, csak éppen kenyere nem volt, szelnivaló. Korgott is a gyomra eleget, nem kellett harangszó, mindig tudta, mikor van dél. Hét malacát egyszer tölgyfaerdőn-erdőszélen makkoltatta, legeltette. Ha már neki nincs, legalább a hét malac lakjék jól. (Részlet A kiskanász szerencséje című meséből.)

Gáli József: A hét bölcső fája. Válogatott mesék (86 oldal, kemény kötés) Eredeti ár: 1785,- Ft.

A válogatás három ciklusba rendezte a gyermekeknek írt életmű legértékesebb darabjait. Az első helyre a hosszabb lélegzetű, a második ciklusba a rövidebb gyermekversek és fordítások, míg a harmadikba a népmese-átköltések kerültek. Olyan darabok kerültek be a válogatásba, amelyek a gyermekvilághoz a legközelebb állnak, az írói-költői érték mellett a bennük rejlő humánus gondolat (családi összetartozás hangsúlyozása, gyermeki szorongás oldása) számukra is könnyen érthető, vagy a helyzet és tréfás hangvétel együtt hívja fel a figyelmet gyarlóságainkra. A kötet alapja az Ejhaj, csibekas! (1973), A nyár gyermekei (1987), Az égigérő fa (1946), Ha rózsaszál leszel… (1956), a Fehér mágia (1974) és Puskin meséi (1988).

Kormos István: Tiszta mezőben (128 oldal, kemény kötés) Eredeti ár: 1890,- Ft.