NAGYVÁLLALKOZÁSOK ÁLTALÁNOS KÉPZÉSEINEK TÁMOGATÁSA
KMR ÉS KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN TÁMOP-2.3.3.B – 09 / 5 ÉS 6
A program alapvető célja: A gazdasági válság negatív hatásai által különösen érintett vállalkozások számára átmenetileg lehetővé tegye a munkaerőköltségek mérséklését anélkül, hogy a munkavállalói létszámot csökkentenék:
a munkahelyek megőrzése, a munkaidő átszervezésével, az alkalmazottak munkában töltött idejének csökkentésével a vállalkozások foglalkoztatási potenciáljának megtartása, illetve a munkavállalók képzésben való részvételének támogatásával a munkanélkülivé válás megelőzése.
A pályázat benyújtásának időtartama: 2009. október 1. – 2009. november 9. DE folyamatos elbírálás, ezért a keret kimerülésekor a pályázatot felfüggesztik!!!
Kedvezményezettek köre: Jelen pályázati kiírás keretében az alábbi szervezetek pályázhatnak:
jogi személyiségű gazdasági társaságok – legalább 250 főt foglalkoztat
jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok – legalább 250 főt foglalkoztat
szövetkezetek – legalább 250 főt foglalkoztat
egy nagyvállalkozás egy pályázatot nyújthat be a nagyvállalkozás teljes foglalkoztatotti létszámára vonatkozóan - fenntartási kötelezettség a teljes foglalkoztatotti létszámra!!! Vagy, Telephelyek/divíziókra nyújtja be a pályázatot – fenntartási kötelezettség a telephelyeken/divíziókon foglalkoztatott munkavállalói létszámra!!!
1
Nem jogosult pályázatot benyújtani:
közhasznú társaságok és a non-profit gazdasági társaságok
konzorciumok
Rendelkezése álló keretösszeg: A pályázat meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg várhatóan a konvergencia régiókban és a KMR-ben együttesen 2 500 000 000 forint, ebből: közép – magyarországi régióban: 750 000 000 Ft összes többi régióban összesen 1 750 000 000 Ft
Elszámolható költségek: I. Előkészítés költsége Közbeszerzés költségei – pályázat benyújtását követő naptól a projekt megkezdésének napjáig általános költségként.
II. Képzéshez kapcsolódó költségek a) képzés költsége (a képzés óradíján kívül beleértve a képzéshez szükséges tankönyvek, jegyzetek díját, vizsgadíjakat, bizonyítvány kiállítás díját. Nem elszámolható azonban a tananyagfejlesztés), b) szállás költsége maximum 8000 Ft/fő/éjszaka (ÁFA nélkül), c) utazási költség (képzésben résztvevők részére) A szállás és az utazási költségek együttes összege képzésenként nem haladhatja meg a képzés összköltségének 15%-át. A képzésekre átlagosan maximum nettó 2.000 Ft óradíj számolható el. !!! Tankönyvekre, jegyzetekre maximum nettó 10.000 Ft/fő számolható el. Vizsgadíjra, bizonyítvány kiállításra maximum 16.000 Ft/fő/képzés számolható el.
III. Személyi jellegű költségek támogatása a) a képzések idejére jutó személyi jellegű költségek (munkabér és közterhei, kivéve szakképzési hozzájárulás). – munkabér a kieső, képzésre fordított idő arányosan számolható, mely összege támogatásként nem haladhatja meg a havi minimálbér háromszorosát (214.500 Ft + járulékok = 285.090 Ft) b) általános közvetett költségek, mint például a közbeszerzéssel kapcsolatos – nem tanácsadási – költségek (a pályázatban tervezett képzésekkel kapcsolatos költség). A projekt keretében személyi jellegű költségek támogatása maximum a képzésekhez kapcsolódó költségekkel azonos mértékig számolható el. 2
A támogatás összegébe az adott személyre jutó képzési költség (többféle képzésben történő részvétel esetén azok összege), a képzésben töltött időre jutó bruttó bér és az arra jutó munkáltatót terhelő járulékok, valamint tételes EHO, továbbá az utazási és szállásköltségek számítanak bele.
III. Egyéb költségek (de minimis támogatás) a) tájékoztatás és nyilvánosság biztosításával kapcsolatos költségek legfeljebb a projekt összköltségének 1%-ig tervezhetők. b) bankköltség (számlanyitás, számlavezetés) legfeljebb havi 10.000 Ft-ig számolható el, kizárólag a támogatás elkülönített kezelésére nyitott bankszámlára vonatkozóan. c) könyvvizsgálattal kapcsolatos költségek (50 millió forint feletti támogatás esetén számolható el és egyben kötelező).
Finanszírozás minimum és maximum összege: minimum 10 millió Ft - maximum 600 millió Ft DE a képzési támogatás esetén képzési projektenként nem haladhatja meg a támogatás a 2 millió eurót.
Maximális finanszírozási arány %-ban: A projekt elszámolható összes költségének legfeljebb 100%-a az alábbiakban szereplő feltételeket figyelembe véve. Képzési támogatásként (A jogcím) a vállalkozás nagyságától és a bevont fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű munkavállalók arányától függően maximum 60 – 70 %-a igényelhető támogatásként. Általános képzés megvalósítása esetén az elszámolható költségek legfeljebb 60 százaléka támogatható, de az elszámolható költségek 70 %-ának megfelelő támogatási intenzitásig növelhető az alábbiak szerint: max. 10 százalékponttal növelhető a támogatás aránya a fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű munkavállalóknak nyújtott képzés esetén,
Átmeneti támogatásként (B jogcím) az elszámolható költségeknek maximum 100 %-a. abban az esetben vehető igénybe, amennyiben a vállalkozás a de minimis értékhatárt (200.000 Euro) nem merítette ki 2008. jan. 1 óta.
3
Egyéb megkötések, rendelkezések, amelyeket kötelező figyelembe venni: o A pályázati kiírásra azon nagyvállalatok jogosultak pályázatot benyújtani, melyek létszáma eléri a 250 főt. o Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, - kizáró okok:
aki, vagy amely 2007. óta részesült munkahelymegőrző támogatásban, illetve aki, vagy amely az Állami Foglalkozatási Szolgálat „Munkahelyek megőrzéséért” című munkaerő-piaci program keretében, továbbá az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány által meghirdetett MEGŐRZÉS-9122/2009, MUNKÁBA-9124/2009, és ÚJ KILÁTÁSOK-9111/2009 azonosítószámú pályázati kiírásokon a 2009. évben támogatásban részesült.
akit, vagy amelyet a pályázat benyújtását megelőző két naptári éven belül államigazgatási szerv határozatában, illetve annak bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság, munkavállaló bejelentés nélküli vagy munkavállalási engedély nélküli foglalkoztatása miatt jogerősen bírság megfizetésére kötelezett.
amely szervezetnek a megalapításról szóló jogerős bírósági bejegyzése, vagy az ezzel egyenértékű egyéb nyilvántartásba vétele a pályázat benyújtásakor az egy évet nem haladja meg;
amely vállalatcsoport tagja és romló helyzetét a vállalatcsoport többi tagjával fennálló üzleti kapcsolatok idézték elő
aki átmeneti támogatás (B jogcím) igénybevétele esetén nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősült 2008. július 1-jén vagy azt megelőzően a 2008. június 30-ai adatai alapján (tehát nem pályázhat, ha ez a feltétel teljesül !!!) nehéz helyzetben lévő vállalkozások: - a társaság saját tőkéje a pályázat benyújtásakor rendelkezésre álló utolsó beszámoló adatai szerint, veszteség folytán nem éri el a jegyzett tőke felét; - a korlátolt felelősségi alapon működő társaság (illetve ahol legalább egyes tagok korlátlan felelősséggel bírnak a társaság tartozása tekintetében) törzstőkéjének több mint a fele nincs meg, és annak több mint egynegyede az előző 12 hónap során veszett el, - az adott vállalkozás – függetlenül a vállalkozási formától – megfelel a felszámolási eljárás kritériumainak, - a vállalkozásnál a fentiek még nem álltak be, de a vállalkozásnál a következők együttesen tapasztalhatók: a növekvő veszteségek, a csökkenő forgalom, a felhalmozódó leltári készletek, a fölös kapacitás, a 4
lanyhuló pénzforgalom, a növekvő adósságok, az emelkedő kamatköltségek és a zuhanó vagy nullára leírt nettó eszközérték. o Képzéssel kapcsolatos részvételi feltételek A képzésbe bevont munkavállalók számának minimálisan el kell érnie a 2 főt. A munkaszerződésben rögzített munkaidő minimum 20%-át, de legalább 96 órát képzésben és azzal kapcsolatos tevékenységekkel kell töltenie a bevont munkavállalónak. A képzésben és a képzéssel kapcsolatos tevékenységekkel töltött idő nem haladhatja meg a képzésbe bevont munkavállalók munkaszerződésben rögzített munkaidejét a projekt megvalósításának időtartama alatt. Egy résztvevő több képzésben is részt vehet, de ugyanazon a képzésen kizárólag egy alkalommal. Egy teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalónak el kell érnie a 60 órát (napi 6 órás munkaidő esetén 45 órát, napi 4 órás részmunkaidő esetében 30 órát) A projekt teljes időtartama min. 3 hónap és maximum 12 hónap lehet. o Az összes képzési költség alapján számított súlyozott, átlagos óradíj nem haladhatja meg a nettó 2.000 Ft o Rész-szakképesítés, ráépülő vagy elágazó szakképesítés megszerzésére irányuló képzésben, továbbá akkreditált képzési program egy moduljában való részvétel is támogatható, feltéve, hogy a megszerzett kompetencia mérésére-értékelésére sor kerül a modul végén. o A pályázó a pályázat benyújtását megelőző hónap utolsó napján a vállalkozás székhelyén/telephelyén/divíziójában/divízióiban foglalkoztatott létszámot a projekt megvalósítási időszak időtartamával megegyező ideig fenn kell tartani.
Közbeszerzésre vonatkozó szabályok:
1. Amennyiben a támogatási intenzitás nem haladja meg a 75%-ot és a szolgáltatás mértéke nem éri el a 8.000.000 Ft-ot, vagy amennyiben a támogatási intenzitás nem haladja meg az 50 %-ot és a szolgáltatás mértéke nem éri az 53.000.000 Ft-ot, akkor a Kbt. 241. § (b) pontja szerint az Európai Unióból származó forrásból közvetlenül támogatott projektek esetén a pályázók nem minősülnek ajánlatkérőnek. 5
Ebben az esetben a következő feltételekkel választhatja ki a vállalkozás a szolgáltatót (az értékek ÁFA nélkül értendők): a) A 150.000 Ft-nál kisebb értékű beszerzések esetén nem kell ajánlatokat bekérni (a szerződésnek ez esetben is rendelkezésre kell állnia), de a teljesítéssel megbízott szolgáltatónak rendelkeznie kell tapasztalattal a szerződés tárgya szerinti tevékenységi területen; b) A 150.000 Ft és 1.500.000 Ft közötti értékű beszerzések esetén elegendő, ha a kedvezményezett a szerződés tárgya szerinti tevékenységi területen tapasztalattal rendelkező egy szolgáltatótól ajánlatot kér be; c) 1.500.000 Ft feletti értékű beszerzések esetében, pályázó a szerződés tárgya szerinti tevékenységi területen tapasztalattal rendelkező három szolgáltatótól köteles egyidejűleg, írásban (e-mailben, faxon vagy postai úton) árajánlatot kérni. Az ajánlattételre történő felkérésnek legalább az alábbi adatokat kell tartalmaznia: a feladat meghatározása olyan részletezettséggel, amely alapján szakmailag és pénzügyileg megalapozott ajánlat nyújtható be; jelen útmutatóban foglaltakkal összhangban annak ismertetését, hogy mely feltételek fennállása esetén alkalmas az ajánlatot tevő szolgáltató a szerződés teljesítésére, különös tekintettel arra a követelményre, hogy a szolgáltatónak a támogatás (képzés) teljes időtartamára érvényes FAT által igazolt intézményakkreditációval kell rendelkeznie és az egyes képzések tekintetében is szükséges, hogy rendelkezzen a képzési program a FAT által kiadott program akkreditációs lajstromszámmal. (Felhívjuk a figyelmet, hogy a munkaügyi központ által a felnőttképző intézmény nyilvántartásba vételéről kiadott regisztrációs szám nem helyettesíti ezen akkreditációk meglétét); ajánlatok értékelésének szempontjai és módszer 2. Ha a támogatás mértéke meghaladja a 75 %-ot és a 8 millió Ft-os nemzeti értékhatárt,
pályázó ajánlatkérőnek minősül közbeszerzési törvény rendelkezései irányadóak – nemzeti eljárásrend
3. Ha a támogatás mértéke meghaladja a 50 %-ot és a 53 millió Ft-os közösségi értékhatárt,
pályázó ajánlatkérőnek minősül közbeszerzési törvény rendelkezései irányadóak – uniós eljárásrend
6
Alapvető fogalmak a pályázati kiíráshoz kapcsolódóan: Általános képzések támogathatók, melyek a következők: Általános képzés, amely nem csak vagy nem főképpen a munkavállalónak a támogatott vállalkozásnál jelenleg betöltött, vagy későbbiekben betöltendő pozíciójában alkalmazható, hanem olyan képesítést ad, amely többnyire hasznosítható más vállalatoknál vagy munkaterületeken, és így lényegesen növeli a munkavállaló foglalkoztathatóságát. A képzés akkor tekintendő „általánosnak”, ha például: a) különböző független vállalkozások együttesen szervezik, vagy ha különböző vállalkozások munkavállalói is jelentkezhetnek rá, vagy b) valamely hatóság, közjogi testület, vagy egyéb olyan testület, illetve intézmény, amely számára egy tagállam vagy a Közösség biztosította a szükséges hatáskört, azt elismeri, hitelesíti, vagy jóváhagyja. Divízió – olyan nagyvállalkozás szervezeti egysége, amely több üzletágban folytatja tevékenységét. A divízió elkülönített üzletág, amely a vállalat önálló felelősségű szervezeti egysége és az üzletág tekintetében biztosítja a piachoz való alkalmazkodást. Nagyvállalkozás: az a vállalkozás, amelynek összes foglalkoztatotti létszáma a 249 főt meghaladja, és éves nettó árbevétele több mint 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg, vagy mérlegfőösszege több mint 43 millió eurónak megfelelő forintösszeg. Hátrányos helyzetű munkavállaló: a) az előző 6 hónapban nem állt rendszeresen fizetett alkalmazásban; vagy b) nem szerzett középfokú végzettséget vagy szakképesítést; vagy c) 50 éven felüli személy; vagy d) egy vagy több eltartottal egyedül élő felnőtt; vagy e) valamely tagállam olyan ágazatában vagy szakmájában dolgozik, amelyben 25%-kal nagyobb a nemi egyensúlyhiány, mint e tagállam valamennyi gazdasági ágazatára jellemző átlagos egyensúlyhiány, és ezen alulreprezentált nemi csoportba tartozik; vagy f) egy tagállam etnikai kisebbségéhez tartozik, és akinek szakmai, nyelvi képzésének vagy szakmai tapasztalatának megerősítésére van szüksége ahhoz, hogy javuljanak munkába állási esélyei egy biztos munkahelyen;
7
Adminisztratív információk:
A pályázati anyag elkészítéséhez szükséges információk:
Mérleg és eredménykimutatás tényadatai (2007., 2008. 06. 30., 2008. 12. 31., 2009. 03. 21.-re vonatkozóan)
Mérleg és eredménykimutatás tervadatai (2009. 12.31., 2010. 12. 31.-re vonatkozóan)
Foglalkoztatotti létszám (2007. – 2010. időszakokra vonatkozóan)
Üzleti környezet elemzése, mely keretében részletezni kell: o válság hatásai a vállalkozás életében o vállalkozás működőképességének megőrzésére tett intézkedések o tulajdonosi kötelezettségvállalások, elhatározások
Piaci helyzet elemzése, mely keretében részletezni kell: o régióban, kistérségben elfoglalt gazdasági helyzete o globális és helyi piaci kereslet változása o versenyelőnyök és hátrányok o konkurencia bemutatás o árak alakulását befolyásoló tényezők o marketing akciók, tervezett marketingköltségek o tervezett termelési terv o szükséges termelési kapacitás o gyártási technológia, versenyképesség biztosításának lehetőségei o munkaerő bemutatása szakmai szempontból o tervezett termék- és szolgáltatásfejlesztés bemutatása o folyamatban lévő és tervezett fejlesztések
Foglalkoztatási helyzetelemzés és foglalkoztatási terv, mely keretében részletezni kell: o válság hatásai o tervezett elbocsátások bemutatása o a jelentkező probléma megoldására igénybevett támogatások, intézkedések o a foglalkoztatási problémák kezelésének eddigi és jövőbeni eredményei, várható hatásai
8
Csatolandó dokumentumok listája:
Részletes költségvetés + pályázati adatlap Saját forrás igazolása Üzleti környezeti elemzés Foglalkoztatási terv Cégkivonat, létesítő okirat Aláírási címpéldány Támogatás fogadására nyitott és további bankszámlák bejelentése
9