5. Az ember mentális irányultsága mint etikai kérdés

5. Az ember mentális irányultsága mint etikai kérdés

5.1. Adottság vagy választás? Az életvitel vagy életmód mint etikai kérdés sokkal aktuálisabb kérdés, mint amennyire divatos. Az emberek túlnyomó többsége éli az életét, él bele a világba anélkül, hogy komolyan gondolkodna azon, hogyan kellene élnie, hogyan akar élni. Feltehetően nem sok olyan ember van, aki erkölcsös, az etikai normákra gondosan ügyelő ember szeretne lenni, de vannak ilyenek. Nincsenek sokan – valószínűleg – azok az emberek sem, akik minden normán átgázolva akarna élni, de mintha lennének ilyenek. Akarva-akaratlanul mégis minden ember meghozza – ha nem is elméletileg, de gyakorlatilag egészen bizonyosan – a maga döntését. Még akkor is, ha az emberek nagy része nem töri rajta a fejét. A figyelem leginkább az anyagi javakra és az élvezetekre irányul.1 A szociológia a mindennapi életünkben megismétlődő tevékenységeink rendszeréről időmérlegek felvételével pontosan kimutatja, hogy az emberi választás és döntés jelentősége egyre nő az által, hogy kevesebb időt kell pénzkereső és háztartási munkával eltölteni.2 Változnak tehát a különböző életterek, ahol az ember erkölcsi személyiségként él. Elvileg helyénvalónak tűnő állítás, hogy életmódját az ember szabadon meghatározhatja. A valóságban körülhatároltak az egyes ember lehetőségei, hiszen a külső körülmények roppant mértékben leszűkítik azokat. Az etika 1

2

„iránytűd csak önmagadra mutat – / elhagy lassan az életed / és még azt sem tudod, ki vagy.” Somkuti Gabriella: Korunk hőse (A vers a szöveggyűjteményben olvasható.) „Ahogy a termelés gépezete lerombolta a független, értelmes tevékenységként végzett munkát, úgy adott sok embernek több szabad időt. Most azonban a szórakoztatás gépezete lerombolja ennek az időnek szabadságát. … Ténylegesen ennek az életmódnak értékei egyre inkább a szabad idő etikájának értékei. Mivel ahogy a munka értelme csökkent és nem ad az életnek belső irányt és központot, a szabad idő válik az élet céljává, és a szabad idő etikája elnyeli az összes értékeket, köztük a munka értékeit is.” C W. Mills, idézi ANDORKA 1980, 30.

Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

1/64

mindig tudatában volt annak, hogy az egyén életét nem lehet sem a külső, társadalmi körülményektől, sem pedig az egyén belső adottságaitól elkülönítve alakítani. Így van ez, akár tudatosan vetünk számot ezzel, akár nincs tudomásunk róla, és akár jót jelent ez, akár rosszat. Ezeknek a tényezőknek a szerepét az etika nem tartja mellékesnek, a keresztyén hit és etika mégis állítja, hogy az ember döntéseit és tetteit nem a kontextus, hanem az erkölcsi-etikai normák alapján kell megítélni. Erkölcsi és etikai elvárás, hogy az ember ne adja át magát a körülmények vonzásának, csábításának vagy éppen kényszerének 3, hanem a normáknak megfelelően alakítsa életét. Ezért az individuum cselekvését vizsgáló etika, amelyet individuál-etikának neveznek, sem gyakorlatilag, sem elvileg nem tekinthet az egyes emberre mint önmagában létezőre. Nem lehet beszélni a hitben való engedelmességről (Glaubensgehorsam) és Krisztus követéséről sem úgy, hogy nem beszélünk a másik emberhez való viszonyról.4 Az életvitelhez számos külső dolog tartozik, amelyek elérhetők vagy nem érhető el az ember számára. Erkölcsi szempontból az életvitel szabadságán azt értjük, hogy miként viszonyuljunk életünk külső körülményeihez és belső adottságainkhoz. A kérdés az, hogy milyen megfontolások alapján kívánunk javakat megszerezni, miként akarjuk azokat használni és hogyan éljünk előnyös vagy hátrányos adottságainkkal. Az embernek kritikusan kell mérlegelnie és döntenie ezekben a kérdésekben. Ebben a mérlegelésben fontos szerepe van az erkölcsi szempontoknak is. Ilyen választási lehetőség: a munkában lelkiismeretes, igyekvő teljesítés, vagy ímmel-ámmal végzett munka; a szabadidő eltöltésében lustálkodás, szórakozás, a szórakozás milyensége, az emberi kapcsolatok ápolása; a szellemi, kulturális vagy természeti értékek iránti érdeklődés, azok élvezete, ápolása. Egyáltalán a dolgokhoz, a javakhoz való viszonyulás milyensége: fogyasztói szemlélet, pazarlás, habzsolás, vagy szerénység, megelégedés,5 hálás élet, netán lemondás.6 A társadalom rendjét tekintve: minden joghézagot – ami nincs tiltva, az mind megengedett, – kihasználva élni, kereskedni, dolgozni, vagy bizalmat keltve, bizalomra építve, a jó értelemben vett társadalmi tőkét megbecsülve és ápolva. A fentiekben említett meghatározó tényezők közepette élhet úgy az ember, hogy teljesen kiszolgáltatja magát azoknak, mintegy magát sodortatva általuk, szinte bábként 3

4

5

6

„Lehne es nicht ab, das Negative zur Kenntnis zu nehmen. Weigere Dich lediglich, Dich ihm zu unterwerfen.” Norman Vincent Peale (1898-1993), a pozitív gondolkodás atyja, amerikai metodista, majd református lelkész. „Cselekedd a jót és ne félj senkitől!” (Tue recht und scheue niemand!) Ez a felszólítás a jó cselekvésére buzdít másokra való tekintet nélkül, de számol azzal, hogy a választott életfolytatás más emberek nemtetszésével találkozhat vagy szembefordíthat velük. Bíró László püspök beszámolója ad limina látogatásáról II. János Pál pápánál: személyes lakosztályában a pápa íróasztala mintha még mindig az lenne, amelynek fogantyúit káplán korában személyesen javítgatta. A modern korban ismeretlenné vált erények: önmegtagadás, szerénység, áldozat, alázat, önmegtartóztatás, takarékosság.


2/64

azok által mozgatva, sőt, azokat kiszolgálva, de úgyis, hogy mindeközben az ember, a keresztyén ember egy másik szót, másik hívást hall, másik rendnek, értékrendnek elkötelezetten él. A modern társadalomban is megvan tehát még bizonyos választási lehetőség és az a képesség, hogy az ember választani tudjon a kínálkozó lehetőségek közül. Mivel a tradíció kevésbé köt, ezért ez a megfontolás és döntés fontosabb, mint valaha. Az életvitel meghatározása éppen azt jelenti, hogy az ember az élete iránya felől alapvető, tehát a külső viszonyulásait és belső hozzáállását érintő döntéseket hoz. A világháló – az internet, az információs társadalom – egészen közvetlenül szembesít azzal a kérdéssel, hogy tudunk-e választani, mert hiszen mindent nem választhatunk. Sokféle keresés és alternatíva között élünk. A globális világ egyrészt a választási lehetőségek korábban soha nem ismert sokaságát, másrészt viszont – a tömegigények szolgálatával és manipulálásával – gyakorlatilag azok leszűkítését is jelentheti.7

Az etikák a 20. század végétől kezdve újra foglalkoznak az egyes ember életútjának etikai kérdéseivel. Megélénkült ebből a szempontból a római katolikus morálteológia, amely mindig is sokkal nagyobb figyelmet szentelt ennek a kérdésnek, amelyet többek között az életszentség fogalmával is jelöl. Ez a figyelem természetes, hiszen a kapott kegyelemmel való jó sáfárkodást hangsúlyozza. A protestáns teológia a hit által való megigazulás tanával, Isten megigazító munkájának újjáteremtő voltával kevesebb figyelmet fordít erre a kérdésre. A következőkben röviden foglalkozunk a kérdéssel. Egyrészt abban a tudatban tesszük ezt, hogy az életirány és az élet tartalmának megválasztásában az embernek, bár – amint a fentiekben utaltunk rá – nem független a külső körülményektől, van bizonyos szabadsága. A választási és döntési lehetőségek embervoltunkból következnek, hiszen az állatok nem választhatnak, és a keresztyén hit is ilyen választás és döntés elé állít.8 Másrészt pedig éppen ezek az etikai döntések számottevően befolyásolhatják olyan külső körülményeink vagy

7

8

Az életvitel meghatározásában nem jelentéktelen a kíváncsiság szerepe, amellyel az ember megismerni, megtapasztalni igyekszik a körülötte levő világot. Ha az embernek kérdése az életvitel módja, akkor az ember akar élni. Hiszen a választás elsőrendűen emberi kérdés és tulajdonság. Vö. a lengyel filozófus fejtegetéseit az utazásról, KOŁAKOWSKI 1998, 48-53. „Hinni azt jelenti: egész gondolkodásomban Krisztussal azonos irányban lenni … hogy ő határoz meg, az ő gondolkodása, az ő célja, az ő ítélete.” „Zu glauben heißt, in meinem ganzen Sinn mit Christus gleichgerichtet zu sein … daß wir von ihm bestimmt sind, von seinem Sinn, von seinem Ziel, von seinem Urteil.” Eivind Berggrav, idézi HELING 1992, 117-118.


3/64

belső adottságaink hatását, amelyeken egyébként nem tudunk változtatni. 9 Olyan kérdések ezek, amelyek a humánumot, emberségünk egészét érintik. Az Újszövetségben a viselkedés, életfolytatás, életmód fogalmának megfelelő görög kifejezés (a)nastrofh/, conversatio) a krisztushitnek megfelelő (vagy éppen azzal ellenkező) magatartást jelenti: Pál korábbi életére utalva (Gal 1,3); a gyülekezet korábbi, régi életére (Ef 4,22); a feleség istenfélő és tiszta magaviselete nyerje meg szavak nélkül az igének nem engedelmeskedő férjet (1Pt 3,1-2); a bölcsességet és értelmet a magatartással kell megmutatni (Jak 3,13); a keresztyén ember egész magatartása szent (1Pt 1,15; 2Pt 3,11) és példa legyen (1Tim 4,12), amint az igét hirdető vezetőké is volt (Zsid 13,7), de nem ilyen azoké, akiktől Lót is szenvedett (2Pt 2,7.21). Azt a kérdést, ami itt foglalkoztat bennünket, többféleképpen is fel lehet tenni. Meghatározhatjuk úgy, hogy milyen életcélt kell az egyes embernek önmaga elé tűznie, hogy emberségét ne vétse el, hanem megélje és megvalósítsa. De megközelíthetjük a kérdést a boldogság, a sikerült élet, a beteljesedett élet vagy az értelmes élet fogalmára gondolva. Az előző mondat nem pusztán szinonimákat sorol fel. A boldogság fogalmánál olyan dologra gondolunk, amiben esetleg az ember benne van10 vagy nincs; rámosolyog a szerencse11 vagy sem, mintegy készen hullik vagy nem hullik az ember ölébe. A sikerült, a beteljesedett vagy értelmes élet elnevezések viszont legalábbis halvány utalást tartalmaznak arra nézve, hogy a dolog nem készen hullik az ember ölébe. A mentális irányultságra utalás a címben nem utasítja el, hogy vannak olyan tényezők, melyek felett nincs hatalma. Kifejezi azt is, hogy a kérdéssel nem anyagi-materiális szempontból foglalkozunk, vagyis nem azt kérdezzük, hogy milyen anyagi javakra van szükség az emberi élethez. És anélkül, hogy lebecsülnénk akár a tanulást és a tudást, akár a testi-lelki tényezőket, nem ezek fontosságára kívánunk tekintettel lenni. Nem tagadjuk a szociális vagy politikai tényezők jelentőségét sem az ember erkölcsi habitusára nézve, de nem ezeket vizsgáljuk, hanem az ember felől tekintünk mindezekre. Az ember mentális irányultsága az ember által választandó és követendő életirányra utal – mindazon hatások és kényszerek összefüggésében, amelyeket együtt kontextusnak nevezünk, és amelyeknek nemcsak terméke vagy kiszolgáltatottja az ember, hanem valamilyen mértékben alakítója is. Témánk az ember mentális irányultsága etikai szempontból.

Az itt következő fejezetben etikai értelemben foglalkozunk az életvitel kérdésével, de annak tudatában, hogy azt meghatározza a krisztushit. Az a kérdésünk, hogy adott lehetőségeivel miként éljen az ember, és hogy ez az emberi döntés miben és miként érinti az ember saját életét önmagában, individuálisan, de 9

10 11

Példáival már-már az abszurditás világát idézi, mégis megváltoztathatja a világot egy olyan egyszerű emberi magatartás, mint a kedvesség. Vö. Molnár Miklós: A kedvesség forradalma. Magyar Nemzet 2006. december 23. 25. o. http://mn.mno.hu/index.mno? cikk=389081&rvt=22&rvt2=57 [2007.01.27.] Olvasható a szöveggyűjteményben. „úszik a boldogságban” A németben a Glück szó mindkettőt jelenti: szerencse, boldogság. A Glückwunsch a jókívánság és a gratuláció, de a glückauf a bányászok szokásos köszöntése is (jó szerencsét!). Két külön szava van ezekre az angol nyelvnek is (happiness, luck).


4/64

egyházhoz és a társadalom különböző csoportjaihoz való tartozásában is. A tárgyalandó kérdéskörök: az életcél, az élet értékei és az életvitel.

5.2. Az életcél – mint elképzelés, terv, hivatás Az életcél az embernek az a többé vagy kevésbé végiggondolt és egységes szempontrendszer, amely szerint törekvéseinek tudatosan irányt szab és lehetőségei közül választ. Az a gyakori emberi magatartás is, amely látszólag kerüli a hosszútávú elkötelezést és ezért látszólag mindennapi eseti döntésből tevődik össze, mégis bizonyos egységről tanúskodik, még ha az nem is más, mint az adott pillanatban kínálkozó alkalmak megragadása, céltalan sodródás vagy másokhoz igazodás. A fogalom nem kifejezetten a keresztyénség sajátja. Hosszasan foglalkozik vele Trillhaas,12 amint írja, nem pusztán filozófiai érdeklődésből, hanem apologetikus céllal. Azért, hogy az egyetemes emberi kérdéséhez szóljon hozzá. Az egyetemes érvényű emberit úgy igyekszik kifejezni, hogy a vallási kérdés, vagyis az Isten-kérdés felvetésére kényszerítsen.

Az életcél alakítása Az ember ösztönlényként születik, aki teljes mértékben környezetétől függ (homo oecologicus). Fokozatosan válik észlénnyé, ami először csak önmagának élő, az önmaga érdekét kereső és ezért éretlen felnőtt (homo oeconomicus). Hivatása (küldetése, programja), hogy emberi együttélésre alkalmas, társas lénnyé váljék, aki érett felnőttként, másokat vállalva és támogatva vesz részt az emberi közösség életében (homo oecumenicus). Ez az érett felnőttség (nagykorúság) nagyon különböző módon valósulhat meg a földi élet feltételei között. Ennek az érésnek a során az ember különböző, fontos kérdésekkel szembesül. Önmagára nézve: Ki vagyok én? Kinek szeretnék látszani? A másik emberre (párjára) nézve: Ki vagy te? Kinek szeretnélek látni? A közösségre (házasságára) nézve: Kik vagyunk mi? Kinek szeretnénk látszani? S ott van még a sokszor kikerülhetetlen kérdés: Ki vagy te, Uram? Kinek szeretnél látni engem/minket? Életünk végéig kell válaszolnunk ezekre a kérdésekre (homo spiritualis).13 12 13

A fejezet jelentős mértékben TRILLHAAS 1970, 139-160. alapján. Egyfajta vallástalan spiritualitást fogalmaz meg Hamvas Béla: „A világ javulása az én javító tevékenységemtől függ... A világ megváltoztatását csak a magam megváltoztatása teszi lehetővé. Valódinak kell lenni. Létemet az utolsó fillérig be kell váltani. S mivel az egyetlen valóság Isten, hozzá hasonlóvá kell válnom, minden egyéb elporlad és elmúlik, és az enyészetben eloszlik. És amikor az ember meghal, csak azt viszi magával, ami valódi, a többi a nem-létezőben marad. Csak azt vihetem át, ami tiszta. Amit, ha megkopogtatok, cseng. Ami


5/64

Különféle emberi helyzetek hatnak közre ebben az érésben. Ezek részben a személyiségfejlődés egyes fázisaiból adódnak, amikor valaki észreveszi, hogy másként éli meg az életét és új lehetőségekkel, új elvárásokkal szembesül. Részben sokszerűek, amikor sikertelenség (kudarc) veti vissza, amikor valamilyen tragédia éri (szülő, társ, gyermek elvesztése), de lehet ilyen a nem várt nagy siker és jó eredmény, vagy éppen a hosszú, kitartó igyekezettel járó monotónia. Az etikai megfontolás a gondolkodó és felelős embernek a legszemélyesebb kérdésével dől el: Mi leszek? Mi lesz velem? Mi lehetek és mi legyek? Mi az életem célja? Vallásos megfogalmazásban: Hogyan ismerhetjük fel, amit Isten éppen tőlünk, tőlem elvár, hogy ő milyennek akar engem? És: hogyan szolgálhatom Istent? Ebben a szolgálatban mit engedhetek meg magamnak és mit nem? Ez minden embernek kérdése lehet, nemcsak az egyházi szolgálatban állónak.

Lukács Gergely Sándor: Polgár vagy cseléd. Életközpontú civilizáció. Magyar Nemzet 1996. december 7. A német klasszika és romantika ezt a kérdést úgy fogalmazta meg, hogy döntően az egyénre figyelt. Goethe az egyénben rejtőző törvényt kereste. Azt a törvényt, amelyet minden egyes élőlény magában hordoz megváltoztathatatlanul. A feladat – tulajdonképpen az életcél – az ember adottságainak kibontása, és ez a törekvés már-már esztétikummá teszi az etikát: az ember önkifejlesztése nem más mint tulajdonképpen művészi alkotás (Friedrich Schlegel). Schleiermacher is az egyének, az egyedi emberek sokféleségét hangsúlyozta, amiből következik, hogy minden embernek azt kell megtalálnia, ami őt mindenki mástól megkülönbözteti, ami csak az ő sajátja, és így kell minden egyes embernek a maga módján sajátosan megvalósítania azt, ami az ember embersége. A klasszikusoknál, a romantikában és Kantnál is közös vonás, hogy az erkölcs autonómiáját vallották. Ez azt jelenti, hogy az erkölcsi törvény benne van az emberben, nem máshonnan kell jönnie. Ez azt is jelenti, hogy egyik ember nem mondhatja meg a másiknak, hogy mi a jó. Az embernek magának kell rájönnie, a bensejében levő törvény alapján, hogy neki mi a kötelessége, a sajátos kötelessége, ami nem feltétlenül ugyanaz, mint a másik emberé. Kérdés, hogy ez a sajátosan egyéni kötelesség mennyiben szolgálhat mértékül, segíthet-e abban, hogy meg tudja az ember különböztetni a helyeset és helytelent, a jót és a rosszat? A túlhajtott liberalizmus korában ezt úgy értelmezik, hogy azt kell megvalósítania az embernek, ami az ő számára – bármi áron is – a legjobb. Itt kapcsolódik az etika kérdése az életcélok kérdésével.

Az életcélok megkülönböztetése Nem minden cél életcél. Az életcélok összefüggenek azzal, hogy az életünk során változunk és azzal, ahogyan változunk.14 Van olyan, aki esetleg ki akarja tombolni magát, talán éppen céltalanságáról akarja elterelni a figyelmet (vö. John Osborne: Dühöngő ifjúság). Más ember élvezni akarja az életet és a világot, ismét mások önmagukat alakítani, a világot alakítani, hivatásukat megtalálni és gyakorolni, valamit alkotni, vagy nyugodt öregséget, egészséget. Szinte ahány ember, annyiféle életcél. 14

üres, és így meg nem zavarható. A derű. Megfoghatatlan és meghatározhatatlan.” TRILLHAAS 1970, 141.


6/64

Az alábbiakban az életcélok áttekintése következik,15 a tudománynak egyik nagyon régi módszerével a felosztással vagy csoportosítással. Először bizonyára elvontnak tűnik és valóban elvont, de segíthet az életcélok zavarba ejtő sokféleségében valamilyen megkülönböztetést tenni és ezzel az életcélok különbözőségeit tudatosítani. Az életcélok megkülönböztethetők: a) Realitásuk szerint (Realitätsgrad): vagy határozott, világosan körülhatárolt, „megfogható” célokról beszélünk, amelyek kivihetőek, elérhetőek, megvalósíthatóak, – vagy pedig ködös, álmodozásra valló célokról, amelyek inkább csak kívánságok vagy megvalósíthatatlan, meg nem valósuló utópiák, melyeknek a gondolatával eljátszadozunk, de megvalósításukra lényegében erőfeszítést sem teszünk. b) A célt akaró szerint: transzcendens, mert az, amit valaki el akar érni, az rajta kívül van, – vagy pedig reflexív, mert a cél az emberben van, az ember maga szeretne valami lenni, az embernek magát kell vizsgálnia (reflektieren), saját magán kell fáradoznia, ha el akarja élni célját. c) A cél minősége szerint: pozitív, ha az ember valamit el akar érni, meg akar szerezni, – és negatív, ha az ember valamit meg akar akadályozni, el akar tüntetni, el akar kerülni. d) A cél végleges vagy átmeneti jellege szerint: végleges a cél, ha mintegy végcél, ha mögötte-utána már nem látható másik cél, – és átmeneti, ha a kitűzött cél csak lépcsőfokot jelent a végcél felé vezető úton. e) A cél távolsága szerint: közeli a cél, ha különösebb erőfeszítés nélkül viszonylag hamar elérhető, – és távoli a cél, ha nagy belső erő és kitartás kell hozzá, hogy ne váljék elérhetetlenné. f) A cél elérésére bevetett emberi kitartás szerint: tartós a cél, ha szinte egy életen át töretlenül követi az ember, és futólagos, ha az erőfeszítés csak fellobbanó és gyorsan elhamvadó lánghoz hasonlítható.

Jellemző és igen fontos igazság: minden cél eléréséhez valamiről le kell mondani, mert más célra való törekvéssel nem egyeztethető össze. Nem lehet mindent akarni, nem lehet minden célt sem kitűzni, sem megvalósítani. Mindenféle vonatkozásban igaz ez a megállapítás, nem csak a keresztyén hittel kapcsolatosan. Két dolog következik ebből: (1) Nem csak a keresztyén hitnek sajátja, hogy a tőle eltérő célokról le kell mondania. A kérdés nem a lemondás vagy le nem mondás, hanem hogy miről mond le az ember. (2) Nem lehet az egymást kizáró célok problémáját azzal megoldani, hogy az ember nem tűzi ki világosan az életcélt, azt gondolva, hogy a döntés elhalasztása minden lehetőséget nyitva hagy előtte. Ez a törekvés visszatarthat a cél világos megfogalmazásától, a cél melletti elköteleződéstől. E határozatlanság következménye az életcél hiánya, a sodródás. Hiszen, aki nem ismeri a célt, az az utat sem ismerheti. 15

Az itt következő gondolatok TRILLHAAS 1970, 141-144. alapján.


7/64

A keresztyén hit az életcélok átfogó szemléletét és igenlését teszi lehetővé és szükségessé. Nem lehet a jövőről a jelenre tekintve, sem a jelenre tekintve a jövőről megfeledkezni.

Az életcél felismerése és ennek zavarai Az életcél felismerésének szubjektív és objektív oldalát kell megkülönböztetni. 16 Szubjektív oldalról az életcél felismerése az emberből magából való kiindulást jelent. Az a gondolat áll mögött, hogy az életcél az egyéniségünkkel áll összefüggésben, abból mintegy adódik. Felismeréséhez így igazában önismeretre van szükség. Mintha tehát már eleve bennünk lenne, csak fel kell ismerni. Ez többféleképpen képzelhető el. Megtörténhet, hogy az ember minden probléma vagy konfliktus nélkül szinte belenő, azonosul az életcéljával, ahogyan a régi időkben a gyermekek a szülők foglalkozásába, mesterségébe, és a legtöbb esetben meg is találták életük kiteljesedését benne. Megtörténhet azonban, hogy valaki csak hosszabb vagy rövidebb tévút megtétele után ismeri fel élete célját, esetleg egy szeretetreméltó ember vagy példakép megismerése nyomán. Azonban nem mindig az ember maga talál rá élete céljára. Más embereknek is lehet ebben igen jelentős szerepe. Óriási felelőssége van a szülőknek és egy-egy nevelőnek. Kialakulhat olyan helyzet, hogy a lelkigondozó van a másik segítségére van az életcél felismerésében. Ebben az esetben is, még ha kimondatlanul is, azt feltételezzük, hogy az életcél mintegy benne van az emberben, csak fel kell ismerni. Az emberben rejtőző életcél esetleg valamilyen módon jeleket ad magáról, amelyek egy bizonyos irányba mutatnak. A keresztyén hit alapján nemcsak az ige szolgálatával összefüggésben, hanem az emberi élet szinte minden területén beszélhetünk hivatásról (vocatio, Beruf). Objektív, tehát az adott emberen kívül álló feltételek is közrejátszhatnak abban, hogy valaki felismerje életcélját. Az egyik oldalt tekintve a világ lehetőségei korlátozottak, az egyének adottságai is különbözőek, ez kihat az életcélok felismerésére és megvalósítására is. Ezért nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a körülményt, hogy van-e ezen a világon hely, lehetőség és egyéni adottság a szubjektíve felismert életcélnak a megvalósítására? Nincs mindenkinek mindenre lehetősége. Az életcélra törekvésnél a személyes (szubjektív) indításon (egyfajta belső elhíváson, vocatio interna), vágyon és képességen túl a megvalósítás (objektív) lehetőségére is tekintettel kell lenni (ami a társadalmi, fizikai, gazdasági lehetőségeken túl egyfajta külső elhívást is, vocatio externa magában foglal). Az életcél felismeréséről a szó teljes értelmében akkor beszélhetünk, ha a belső törekvés és a külső lehetőség egymásnak megfelelnek, egymással találkoznak. Ha ez nem történik meg, akkor konfliktus támad, talán tragikus konfliktus. Ami még gyakoribb, valamilyen kompromisszum: az embernek alkalmazkodnia kell, bele kell törődnie bizonyos dolgokba, ami azonban még nem jelenti azt, hogy nem találhatja meg élete célját. A felismeréssel távolról sincs befejezve a dolog. Az életcél igazán akkor lesz cél, amikor törekvéseink tárgyává is válik. Ha ez nem történik meg, akkor lehet vágyálom, lehet személyes utópia, amely a jelenben nem jelent semmit. Megmarad puszta 16

Az itt következő gondolatok TRILLHAAS 1970, 144-148. alapján.


8/64

álmodozásnak, kívánságnak.17 Ha azonban a célt helyesen felismerték és tudatosan kitűzték, hogy törekedni lehessen feléje, akkor az élet minden része, minden momentuma valamilyen viszonyba kerül ezzel a céllal. Akkor minden évet, hónapot, napot lehet annak alapján értékelni és nézni, hogy arra célra irányult-e. Ha igen, akkor céltudatos életről beszélhetünk. Ilyen esetben mondhatjuk, hogy az életnek értelme van. Telítődnek a napok, amely azért tölti el boldogsággal az embert, mert a cél felé haladást láthatja benne. Az ilyen napok és órák „értelmesek”. Az „értelem” itt kettős tartalmú: jelenti az irányt is és a cél felé haladást is. Amikor ennek az ellenkezője a helyzet, amikor tehát nem látja az ember a célját, akkor beszélünk arról, hogy az életnek nincs „értelme”. Az életcél szubjektív felismerésével kapcsolatban éppen úgy, mint az elérésük objektív lehetőségével összefüggésben sokszor jelentős zavarokkal is számolni kell. A keresztyén hit az ember teremtettsége alapján a természetes adottságok felismerésére, fejlesztésére és megbecsülésére indít és kötelez. Az ember adottságai, képességei Isten ajándékai. Ha az ember összetéveszti a célt a kívánságokkal, ha olyan célokat tűz maga elé, amelyek eléréséhez nincsenek meg az adottságai, és ezeket nem tudja vagy nem lehet tovább fejleszteni, vagy a környezet nem biztosítja a feltételeket a megvalósításhoz, sőt esetleg lehetetleníti, és a környezetet nem lehet megváltoztatni, akkor ennek csalódás lehet a következménye. Anyagilag nehéz időkben alapvető kívánság lehet az evés, az emberhez méltó élet, a gondtalanság, de ezek elérése nem tekinthető életcélnak. Baj, ha mégis azok lesznek és azok is maradnak. Az élet kényelme is, amelyre vágyik az ember, megtéveszthet, amennyiben céllá tolhatja fel magát. Csalódhatunk saját képességeinkben is (zenei, költői, képzőművészeti adottságok). Tévedhetnek az ifjúsággal foglalkozó nevelők, de a szülők is. A későn érő gyermekre rásütik a tehetségtelen, alkalmatlan jelzőt, az érdeklődőre pedig a tehetséget. Nincsenek sablonok és óriási azok felelőssége, akik a fiatalokat tanácsolják. Az életcél helyes felismerése után is még sokféle zavar és nehézség merülhet föl. Megtörténhet, hogy átmeneti, rövid távú célokat végső céloknak tekintenek. A közbülső cél elérése megbénít, ha nem törekszik az ember egy nagyobb vagy végső cél felé. Az emberi közösséget tekintve a forradalmak sajátossága, hogy a hatalom megszerzésére összpontosítják figyelmüket, és elfelejtik, hogy valójában miért is akartak forradalmat, milyen társadalmat akartak megvalósítani a forradalommal. Az egyéni életben – szinte klasszikus – példa erre a házasság: a cél a házasság létrejötte, megkötése, a szeretett ember „megszerzése”, és háttérbe szorul, eltűnik a távlati cél, az élés a szeretett másik emberrel. Megtörténhet, hogy az ember egy-egy életszakasznál kifullad, elidőzik, megpihen, meglankad. Ez az az állapot, amikor az ember úgy gondolja, hogy most már egy kicsit élvezhetné az eredményeket, a sikereket, nem kell annyira igyekeznie, és megáll. Megtörténhet, hogy a célba vetett hit alszik ki, és az ember feladja, mert nem látja értelmét, hogy arra a célra törekedjék. A fentiekben vázolt szubjektív zavarokon túl objektív akadályok is közbejöhetnek. Külső körülmények a legvilágosabban felismert életcélt és a legállhatatosabb törekvést is lehetetleníthetik. Ilyenek lehetnek például az egyes embereknek a társadalmi és szociális körülményei. De még ha a társadalom segíthet a hátrányos helyzet kiegyenlítésében, sok más olyan akadály léphet föl, amellyel szemben alig vagy egyáltalán nincs védelem (családi tragédia, természeti katasztrófa, baleset, betegség, háborús cselekmények, politikai változások, stb.). Az elmúlt évtizedekben minderre sok példa volt. S még igen 17

Wunschziel, vö. TRILLHAAS 1970, 145.


9/64

rendezett körülmények között is ott lehet a korai halál, amely minden tervezést és célt felboríthat. Az életcél felismerése tehát nem pusztán nevelési vagy oktatási feladat, hanem korunkban is van benne valami a sorsszerűségből is.

Az erkölcs személyhez kötöttsége Fel lehet tenni a kérdést: Mi köze van az életcélnak az etikához?18 Egyszerű a válasz: az életcél megtalálása, az életcél elérése meghatározza az ember boldogságát vagy boldogtalanságát. A boldogságkeresés nem kizárólagos célja az etikának, de kétségtelenül egyik célja.19 Aki az lett, ami lenni akart, boldog ember. Aki nem találta meg élete célját, aki nem érte el, aki ebben a törekvésében lebénult, vagy valami megakadályozta életcélja elérésében, az az ember boldogtalan, értelmetlennek érzi az életét. Mennyiben tartozik bele a boldogság vagy boldogtalanság az etikába? Beletartozik, gyakorlati tapasztalat és tény ugyanis, hogy aki boldog, az képes melegséget, boldogságot, örömöt és megelégedettséget „sugározni” környezetére. A boldogtalan emberek akadályozottak, sokszor megkeseredettek, sötét szemüvegen át látják a világot és környezetükre is gátlóan, bénítóan, nyomasztóan és borúsan hatnak. A boldogságnak és boldogtalanságnak van tehát következménye az erkölcsi magatartásra még akkor is, ha ezt a kettőt nem lehet az etika alapjává tenni, amint az eudémonizmus tette. Az életcélok nemcsak a boldogság-boldogtalanság fogalmán keresztül lehetnek úgy lehetnek az etikai mérlegelés témái, vagyis úgy, hogy mit kell tennem, mit szeretnék tenni, hogy boldog legyek. Az életcél önmagában, az elérendő előnyre vagy haszonra való tekintet nélkül is téma. Minden ember erkölcsének kérdése, hogy mely életcélokat tűz maga elé, és melyek azok, amelyeket nem. Etikai kérdés annak vizsgálata, hogy milyen célt tűz maga elé és életcéljához miként viszonyul az ember. Az életcél felismerése etikai probléma. Etikai jelentősége van annak, hogy mennyire tudatosan tűzi ki valaki ezt az életcélt, hogy milyen hangsúlyt kap az életcél a mindennapi életben, amikor szinte óráról órára sok más dologgal is kell foglalkozni. A személyes etika kérdése, hogy az ember milyen intenzitással törekszik életcéljára, mennyire ragaszkodik hozzá, és hogyan igyekszik elérni, hogy tudatosan kitűzött célját elérje, és megakadályozni, hogy attól bármi eltérítse. Etikai jelentősége van annak, hogy tudatosan éli-e az ember az életét.

Az életcélok vizsgálata Egyetlen életcél mindenkinek vagy mindenkinek más életcél. A vizsgálat egyik szempontja a keresztyén hitből fakad: milyen cél fogadható el, azaz egyeztethető össze a hittel? Vajon a keresztyén hit minden hívő számára ugyanazt a célt írja elő (üdvösség elérése), amely mellett bármely más cél eltérés az egyetlen céltól, vagy egyenesen hitehagyás. Úgy is fel lehetne a kérdést, hogy minden hívő embernek ugyanaz kell, hogy a célja legyen, vagy mindenkinek lehet valami más? Válaszképpen a – római katolikus és a protestáns – teológia általában véve a földi hivatás komolyan vételére buzdít, de a keresztyénség mindkét ágában ismert olyan felfogás, amely kibékíthetetlen ellentétben tudja a kettőt. Különböző életcélok és az erkölcsiség relativitása. Ha elfogadjuk, hogy az embereknek 18 19

Az itt következő gondolatok TRILLHAAS 1970, 148-152. alapján. WIEBERING 1987,


10/64

különbözőek lehet az életcéljuk, akkor ebből az következik, hogy mindenki a saját életcélja szerint relativizálja a jó fogalmát és tartalmát. Amit az egyik embernek jónak tart az életcéljának szemszögéből, azt a másik ember nem tudja jónak mondani a maga szempontjából. Még ha a jó fogalma általában véve minden emberre nézve is egyformán érvényes, a jó fogalmának a tartalma valamennyire módosulhat az egyén életcéljának megfelelően. Az egyik ember elengedhetetlennek tartja, hogy valamilyen váddal szemben védekezzék, a másik ember ezt magához méltatlannak tartja. Az egyik ember magasba törő célokért küzd, a másik ember úgy tartja, hogy ezekről le kell mondani és az embernek meg kell elégednie az őt körülvevő adottságokkal. Megállapíthatjuk tehát, hogy az emberi életcélok függvényében dől el, hogy valami megfelel-e az embernek vagy sem. Csak az értékes az ember számára erkölcsi szempontból – szubjektíven tekintve –, ami megfelelő az ember számára. Ami az embernek nem megfelelő, mások számára erkölcsileg értéktelen. A vázolt helyzeteket és az erkölcsi normák egyetemességét egyaránt komolyan venni olykor megoldhatatlan feladat. Az etikai gondolkodás ugyanis általános fogalmakból indul ki. A kötelesség általános fogalmára utal Kant, és az erkölcsi törvényt általános törvénynek tekinti. Kant szerint a törvény tisztaságáról akkor beszélhetünk, ha a lehető legszabadabb mindenféle függőségtől. Az ő meghatározásának az a problémája, hogy az egyes embernek ezt az általános törvényt el kell sajátítania és az általánosság Kantnál is csak valamiféle támasz. Cselekvésünk szubjektív alapelvei, amelyeket ő maximáknak nevez, erkölcsileg akkor jók, ha általános törvénnyé tehetők. Ezek a maximák valójában a szubjektum alapelvei. A szubjektum azonban egyedül van a maga helyzetében, nem cserélhető ki: férfi vagy nő; fiatal vagy ereje teljében van vagy idős. Az élet valamely konkrét területén áll, valamilyen hivatása van. Ennek a konkrét embernek a maximáját, erkölcsi alapelvét csak akkor lehetne általános tétellé tenni, ha a másik ember is ugyanabban a kicserélhetetlen helyzetben lenne. A maximák általánosíthatósága tehát csak támasz, kisegítő, amely ilyen módon a valóságos életben nem megvalósítható. Az életcél ébredése. A parancsolatok és törvények általános tartalmúak és érvényűek. Amint Nietzsche mondja,20 olyan táblák, amelyek fejünk fölé vannak akasztva. Amíg nincsen számunkra aktualitásuk, nincs jelentőségük és nem is terhelnek meg. A szülői felelősség nem gyötri azt, akinek nincs gyermeke. Amikor azonban valamely kötelesség sajátosan és individuálisan jelentőséget nyer, felébreszti a lelkiismeretet. 21 Ebben nemcsak a parancsolatok vagy a törvények puszta léte játszik szerepet, hanem a körülmények, amelyek mintegy „esedékessé” teszik a törvényre való figyelést és a betartást. A gyermeket az különbözteti meg a felnőtt embertől, hogy kötelességtudat nélkül él. Van ugyan kötelessége is és a felnőttek emlékeztetik rá. A kötelesség a gyermek számára a játék megszakítása. Játékában eljátssza a felnőtt életet és kötelességeit, s ennyiben a játéka komoly. A felnőtté válással csökken a játék tere és nő a kötelességé. A felnőtt, akiben nem él a kötelességtudat, aki játékosan veszi az életet, eljátssza az életét. Embertípusok az életcélokkal összefüggésben. Trillhass két sajátos típusú embert különböztet meg:22 A játékos alkatú ember (der Spieler), aki kitér az élet komolysága elől és odafordul a 20 21 22

Idézi TRILLHAAS 1970, 150. „fährt mir der Pflichtstrahl ins Gewissen”, TRILLHAAs 1970, 150. TRILLHAAS 1970, 151-152.


11/64

komolytalansághoz, tréfához. Akkor értjük meg, ha elégedetlenségére tekintünk, amelyet a rendezett polgári élet vált ki benne. A polgáriasság határait szeretné átszelni, a nyárspolgárt kikezdeni, és mindent, amije van, tétre helyezni. Veszélyesen él egy rendezett világban: meglehet, egyszer elfogadja, de az is, hogy végérvényesen kisiklik. Nem szabad felednie, hogy mit is akar valójában. Nyilván nem akarja elfogadni a helyzetével járó külső fegyelmet. Az unalmas élet ellen lázad. Valamivel szemben áll, valami ellen tiltakozik, de nincs ereje, hogy alakítsa az életét és fennáll annak a veszélye, hogy lekési azt, amit valójában elérni szeretne. A kalandvágyót (der Abenteurer) sem elégíti ki, inkább bosszantja a hétköznapiság. Konfliktusban áll a békés renddel és a társadalommal. Elhagyja ezeket és nehezen meghatározható vágyát követi, kíváncsisága hajtja az ismeretlen után, amelyet maga is csak sejt. Lemond mindenféle tervezésről, birtokról és vállalja azt, ami a normális polgárok szemében értelmetlen. A sorsot hívja ki maga ellen, mindent kockáztatva felfedezésre indul. Minden nagy felfedező kalandvágyó is volt egyben, és azok, akiknek szerencséjük volt, bekerültek a történelembe. A kalandvágyó Ábrahámhoz hasonlóan elhagyja hazáját, az ismeretlenbe távozik, csak éppen nincs ígérete. Végső soron arra emlékezteti az emberiséget, hogy nem lehet mindent a tervezéstől és a rendtől várni: az életcélt nem ismerjük olyan biztosan, mint sokszor gondoljuk. Rajtuk kívül még figyelembe lehetne venni az álmodozót és törtetőt is.

Az életcél és az élet céljai Gyermekkorától kezdve az ember sokféle életcéllal találkozik és azon van, hogy játékos módon ezeket ki is próbálja.23 Az ifjúkorban szűkül a lehetséges életcélok köre és optimálisnak tekinthető az az állapot, ha a felnőtté válás idejére végül egy életcél megmarad. Az életcél talán még ekkor is túl elvont fogalom a számára, amelyet nem tud konkrétan elképzelni.24 De ha megvan, akkor ebből az életcélból a napi célok és feladatok következnek. Egyrészt boldogság látni a célt és annak elérésén fáradozni, másrészt azonban azok a kötelességek vagy tennivalók, amelyeket ennek érdekében meg kell tennünk, nem mindig kellemesek, hanem sokszor önmagunk legyűrését kívánják. Erőfeszítésekre van szükség és nem mindig van akár kedvünk, akár erőnk ehhez. Ez az egyik oldal, de hozzá tartozik a másik is: bizonyos gyakorlatra, technikára tehetünk szert, amelynek a segítségével a kötelességteljesítés mintegy sajátunkká, természetünkké, habitusunkká válik. Hagyományosan ezt nevezzük erénynek. A dolog nem csak szubjektív oldalról izgalmas és fontos kérdés, hanem objektív oldalról is. Alig képzelhető el ember, akinek az életében minden sikerül, aki törés nélkül, „célegyenest” haladhatna előre. Minden ember életében tapasztalat, de legalábbis lehetőség, hogy külső vagy belső nehézségekkel kell megküzdenie, újra meg kell erősödnie egykori elhatározásában. Még az is előfordulhat, hogy esetleg – akármilyen okból is – „derékba törik” az élete, hogy újra meg kell találnia élete értelmét, hogy ebből a szempontból újra kell fogalmaznia mindent, újra kell kezdenie az életét. Újra fel kell állnia. Ezért is fontos az életcél és az élet céljainak a megkülönböztetése. Az élet értelme 23 24

Az itt következő gondolatok TRILLHAAS 1970, 152-155. alapján. Még nagyon szilárd elhívástudatú teológus-hallgatók közül is ki tudja magát akár csak 5-10 évvel későbbi lelkészi mivoltában elképzelni?


12/64

azt jelenti, hogy az emberi élet minden része az életcéllal áll összefüggésben. Az élet egyes céljai megsemmisülhetnek, de az életcél ettől még érintetlen maradhat. Ilyen tragikus helyzetekben természetesen időre, türelemre, lelki erőre van szüksége az embernek, hogy ismét megtalálja élete hétköznapi céljait, amelyek az életcél eléréséhez szükségesek. 25 Az életcél transzcendens, az élet céljai immanensek. Úgy is mondhatjuk, hogy az élet céljai az életcél felé vezető lépcsők vagy ösvények, amelyek sokszor egészen mások lehetnek, mint amilyeneket az ember magának élete egy bizonyos szakaszában elképzel vagy remél. Az ösvény más iránya nem jelenti feltétlenül az életcél elvesztését. A német nyelv a hosszútávú, távolabbi életcélra a Ziel, a közelebbire a Zweck szót használja, az angolhoz hasonlóan, ahol a két megfelelő szó az aim és a purpose. A magyar nyelvben nem tudunk ilyen egyszavas megkülönböztetést tenni, kénytelenek vagyunk jelzős szerkezetet használni. A napi, rövid távú célok értelmét és fontosságát az adja meg, hogy a hosszútávú, távoli cél távlatában kell őket látnunk.

A hit mint követelés és támasz Sokszor úgy tűnik ugyan és azt hisszük, hogy mi emberek választjuk ki és határozzuk meg az életcélt, mégsem állítható, hogy a dolog teljesen a mi kezünkben van. Csak látszólagosan beszélhetünk ugyanis a mi szabad választásunkról. Csak annyiban választunk mi magunk, amennyiben nekünk megmutattatik a cél. Nem vagyunk urai az életcélunknak, hanem kapjuk azt. Ezért kikerülhetetlen a vallási megközelítés.26 A keresztyén hitről is kell beszélni itt, mert Isten az, aki életcélt mutat és teret is ad hozzá. Isten ad értelmet az életemnek, és az istenhit alapvető következménye, hogy Isten nemcsak teremtője az életnek, hanem hogy ő az, aki minden teremtett életnek értelmet is ad. Ez kettőt jelent: Isten egészen személyesen fordul életünkhöz és életünket igenli. Mindkettő a hit tartalma, ami azt jelenti, hogy a tapasztalat nem mindig erősíti meg. Ha az életcélról mint a mi választásunkról beszélünk, akkor ez feltételezi, hogy az életcél a mi választásunk tárgya, hatalmunkban van, rendelkezünk vele. De jelenti azt is, hogy elfogadjuk az életcélt, amiről úgy hisszük, hogy Istentől kapjuk. Ez megtörténhet úgy is, hogy minden más alternatíva lehetetlenné válik számunkra. Amikor azonban azt mondjuk, hogy Isten ad célt és értelmet az életünknek, s hivatást ad nekünk, akkor az életcél fogalmával azt is kifejezzük, hogy Isten mit vár tőlünk. Így tekintve, az életcélt kapjuk, az nekünk rendeltetik, ezért a vele járó kötelességeknek bizonyos mértékig idegenszerűségéről beszélhetünk. Az életcéllal való első találkozásnál még egyáltalán nem tudjuk felfogni, hogy mivel fog járni. Nem tudjuk felmérni súlyát, nehézségeit, a megkívánt lemondást vagy áldozatot, amint persze nagyszerűségét és boldogságát sem. Vagyis: magasabb hatalom elvárásával állunk szemben. Az életfolytatás fogalma tehát kettős értelmű. Elsősorban arra gondolunk, hogy magunk folytatjuk, vezetjük, alakítjuk életünket. Látnunk kell azonban, hogy vezettetünk. Az életcélok felismerésébe mindig belegondoljuk ugyan a mi saját kívánságainkat, de ha meglátjuk Isten vezetését, akkor megkezdődik az életcél újraértelmezése, az akarat megtisztítása. Nem a mi elképzeléseink és kívánságaink puszta kioltása ez, hanem 25

26

Pál apostol tudott szűkölködni és bővölködni, jóllakni és éhezni, mert erre Krisztusban kapott erőt (Fil 4,12-13). Vele szemben Szókratész a változékonyság uralmára van tekintettel, vagy talán bízik is abban: „Ha meggondolod, hogy az emberi viszonyok egészében változékonyak, akkor a boldogságban nem leszel túl vidám, a boldogtalanságban pedig túl szomorú.” Az itt következő gondolatok TRILLHAAS 1970, 155-160. alapján.


13/64

átformálásuk, átalakításuk. Mindez nem jelenti, hogy az emberi kívánság és akarás hiábavaló lenne. Inkább óriási hajtóerő, amely nélkül az akaratunkkal ellenkező, Istentől kapott életcélt sem tudjuk igazán a magunkénak elfogadni. Az élet értelméről akkor beszélhetünk, amint erről már szó volt, ha az egyes életszakaszok a célra irányulnak és a cél felől kapják meg értelmüket. Az élet értelme tehát nem az élet céljaira (Zweck, purpose), hanem a távolabbi célra (Ziel, aim) irányul. Ezért lehetséges az, hogy az élet bizonyos céljainak kudarca esetén se sérüljön az életcél, amennyiben az előre nem látott helyzeteket, sikertelenségek sorozatát, de még a szenvedést vagy bajt is az életcél felől nézzük. Ez természetesen nehéz, különösen is azért, mert az életcél az ember számára nem közvetlenül elérhető, tapasztalható vagy megfogható. Végső soron a hit tárgya. Problémát okoz az a tény is, hogy nem egyszerűen mi „folytatjuk”, „visszük” az életünket, hanem sokszor kifejezetten „elszenvedjük”, mint kényszerű kitérések vagy betegség, veszteség, sorscsapások esetén. Az élet értelmének kérdése helyére a szenvedés értelmének a kérdése kerül és helytállásra hív. Helytállásunk pedig attól függ, hogy szenvedések közepette is ragaszkodunk-e az élet céljának hitéhez. Az életcélhoz való ragaszkodás és e cél transzcendenciája (tehát hogy nincs az ember kezében, hanem adatik) alapvető jelentőségű az ember méltósága szempontjából. Két gyakori probléma ebben az összefüggésben: a) A szociális körülmények, amelyek közepette a modern ember él, az ember méltósága szempontjából azért veszedelmesek, mert gyakran lehetetlenné teszik, hogy az ember felismerje életcélját. Korlátozott az ember lehetősége, hogy életét alakíthassa. Külső körülmények kényszerének van kitéve, amelyek megfosztják a szabad döntés lehetőségétől. Ilyen helyzetekben vannak, akik keserűek, pesszimisták lesznek, vagy öngyilkosságba menekülnek. Nem pusztán hatalmi vagy tulajdonviszonyokról van szó, bár ezek is nagyon fontosak. A szociális segítés igazi célja az kell legyen, hogy olyan szabadsághoz segítse az embereket, amely lehetővé teszi, hogy adottságaik szerinti életcéljuk felé törekedjenek és személyiségüket kibontakoztathassák. Olyan cél ez, amelynek a föld növekvő népessége és a gátló társadalmi-politikai viszonyok között sem maradhatna utópia. b) Az „emberhez méltatlan életre” (menschenunwürdiges Leben) kárhoztatottak problémája a másik. A hitleri Németország ban használt kifejezés pontos, tragikus tartalmat adott ennek a kifejezésnek: életre méltatlan élet (lebensunwertes Leben). Nem csak a nemzeti szocializmus problémája, hanem mai probléma is. Azokról az emberekről van szó, akikről úgy vélik, hogy életcél nélkül élnek. Oka ennek az, hogy különböző okokból fejlődésre képtelenek és ezért egész életük során csak a kisgyermek szellemi szintjén élhetnek, vagy olyanok, akiknek a szociális körülményei akadályozzák őket abban, hogy az emberi társadalom hasznos tagjaivá válhassanak. A hitleri időkben ezeknek az embereknek az élethez való jogát elvitatták és közülük több tízezret elpusztítottak. Ezen a ponton metafizikai gondolkodásra van szükség és nem pszichológiaira. A lélektani megfontolás azt kérdezi, hogy ezeknek az embereknek az élete boldog vagy boldogtalan. A kérdésnek ilyen megközelítése alapvetően félrevezető.27 Vannak ugyanis értékes és alkotó emberek, akiknek boldogtalanság és szenvedés közepette kell élniük. Akár művészeti alkotások létrehozása, akár egy igehirdetés elkészítése, ami megérdemli ezt a nevet, gyötrelemmel jár. Eközben még az imbecilliseknél is található bizonyos érzelmi állandóság és derű. Lehetséges-e emberi élet életcél nélkül? Számos tapasztalati megfigyelés alapján azt a 27

TRILLHAAS 1970, 158.


14/64

választ adhatjuk, hogy az életcél nagyon fontos és az ember méltósága függ tőle. A jólét modern fogalmának meghatározásánál a szociológus Erik Allardt szerint28 az anyagi javak birtoklása (having) mellett a jó emberi kapcsolatokra (loving) és az értelmes életre (being) is szükség van. Az értelmes élet ellentéte az elidegenedés. „Ebből a jólétfogalomból az következik, hogy a legnagyobb anyagi jólét mellett is súlyos »rosszlétet« okozhat a szeretethiány és az elidegenedés, és megfordítva az alacsony életszínvonal okozta jóléthiányt enyhíthetik a jó emberi kapcsolatok és az értelmes életcélok.”29 Szeretni és szeretve lenni: ez fontos feltétele annak, hogy az embernek legyen életcélja. A lélektan művelői szerint a különféle krízishelyzetekkel azok az emberek tudnak könnyebben megbirkózni, akik a) nehéz élethelyzetekből új emberként tudnak kikerülni, b) életcéljuk van.30 A mai magyar társadalomban jelentős problémát okoz a depresszió. A depressziós állapot az, amikor az ember sem önmagát, sem környezetét nem szereti, és nem bízik a jövőjében. Ennek egyik első ellenszere, hogy az embernek van életcélja. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy az egyházi szolgálatnak óriási jelentősége és lehetősége van itt. Különösen vonatkozik ez a fiatalok között végzett szolgálatra. Az idősek közötti rosszabb arány pedig emlékeztet, hogy ők is veszélyeztetett korosztály, akik a többiekhez hasonlóan a jelen problémáit reprezentálják az egyházban. A tulajdonképpeni életcél nem a látható világban, nem a közvetlenül elérhető térben keresendő, hanem transzcendens. Nem lehet tehát tapasztalatok alapján megállapítani, hogy valamely embernek van-e életcélja vagy nincs. Ilyen esetben kell azt mondani, hogy a végső és döntő életcél transzcendens: egyedül Isten ismeri. Mindebből először az következik, hogy az egyházi szolgálat (igehirdetés) és a keresztyén szeretetszolgálat (diakónia) feladhatatlan célja: túl a testi gondozáson és a külső segítségen, a sérült embernek a földi világban életcélt adni. Az élet kis céljai utalások lehetnek az életcélra, amely az embert emberré teszi. A másik oldalról viszont azt kell hangsúlyozni, hogy az embert nem lehet pusztán az élet céljai felől értelmezni. A másik emberhez forduló szeretet akkor igazán nagy és tiszta, ha nem a célt, nem az eredményt kérdezi. Éppen erre a cél nélküli szeretetre adnak lehetőséget azok az emberek, akiknek életét az emberhez, illetve az élethez méltatlannak találják. Erre a szeretetre csak akkor vagyunk képesek, ha ezeket a segítségre szoruló, az élethez méltatlan életeket Krisztus reprezentánsainak tekintjük Mt 25,40 értelmében ( e)f o(/son e)poih/sate e(ni\ tou/twn tw=n a)delfw=n mou tw=n e)laci/stwn, e)moi/ e)poih/sate ). Ezeknek az embereknek tehát Krisztus igéje adja meg az emberi méltóságukat. Ők céltalan életet élnek, mint a gyermekek. Jézus mégis nekik ígéri a mennyek országát. A felnőtt, felelős és értelme tudatában levő ember az életcél kérdésében döntésre 28 29 30

Ismerteti ANDORKA 1995, 79. ANDORKA 1995, 79. A magyar lakosságban végzett felmérések kimutatták, hogy a 20-39 éves korosztályban a rendszeresen vallásgyakorlók között nagyon jelentősen magasabb azoknak az aránya, akik nehéz élethelyzetből új emberként tudnak kikerülni, de a 40-59 éves korosztályban is a nem hívők aránya sokkal rosszabb. A vallásukat rendszeresen gyakorló 20-39 évesek között fele annyian voltak a magukat életcél nélkülinek vallók, mint a nem hívők között. Az idősebb korosztályban már nem ennyire egyértelmű a kép. Kopp Mária: Felebaráti szeretet a mindennapi életben? Előadás az Evangélikus Értelmiségi Műhelyben, 1997. május 21-én. 14 old. [kézirat] – A hívő emberek körében 40%-kal alacsonyabb a munkakiesés vagy a drogfüggőség. Vö. Kopp Mária: A magyar népesség életminősége az ezredfordulón. Forrása??


15/64

és felelősségre hivatott. Tudja, hogy élete győzelme vagy veresége múlik a kérdésen. Tudja azt is, hogy sokkal kisebb mértékben ura az életének, mint talán szeretné. Tudja, hogy vannak hibás váltóállítások, amelyek az egész életet befolyásolják. A gondolkodó ember nem tud a bűn és sors kérdésétől szabadulni. Hibás váltóállítások tudatában ébredhet a bűnbánat. A bűnbánat több, mint egyszerűen az az erkölcsi tudat, hogy valamit helytelenül tettünk. A bűnbánat lényegét akkor értjük meg, ha sub specie aeternitatis, az örökkévalóság távlatában értjük. A bűnbánattal az ember az életének sikere vagy kudarca felőli egzisztenciális kérdésben vívódik. Akkor üdvös a bűnbánat, ha meglátjuk az életcélt és életünket az Isten által adott mérték alatt revideáljuk.

A mai vita Mint minden korfordulón, ma is eleven kérdés, hogyan éljünk, hogy teljes életünk legyen, – miért élünk másképpen, mint az előző nemzedékek, – hogyan kellene élni, hogy legyen jövője az utánunk következő nemzedékeknek is? Azért éppen korfordulókon eleven a kérdés, mert ilyenkor a külső életfeltételek, az értékrendek és a gondolkodás is roppant változáson megy keresztül. A külső életfeltételek olyan dolgokat jelenthetnek, mint a termelés módja és produktivitása (a technika szintje), amelynek következtében korábban ismeretlen javak válnak elérhetővé széles tömegek számára, az új ismeretszerzési és kapcsolattartási lehetőségek (internet és kommunikáció), amelyek könnyű hozzáférést biztosítanak mindenféle (építő vagy romboló) ismerethez), vagy mint a társadalmi szerkezet, amely akár diktatórikus eszközökkel, akár a demokrácia látszatával és manipulációjával egyes rétegeket esetleg kizár nemcsak bizonyos javak élvezetéből, hanem a társadalmi részvételből is. Mindezek következtében megváltozik az emberek értékrendje és a gondolkodása, aminek következtében más célokat tűznek ki maguk elé, másképpen akarják élni az életüket. Az emberek ma már nem követik a régi mintákat, de még nem is alakult ki az új. Egyre szélesebb körökben és egyre több oldalra tekintettel vetődik fel ezért az életmód, az életstílus, az életforma kérdése. A mai kérdésfelvetésekben a legkülönbözőbb szempontokra hívják fel a figyelmet: a) az anyagi és kulturális javak és igények viszonylatában hangsúlyeltolódás a materiális igények felé, b) a társadalmi elvárások és a közvetlen emberi kapcsolatok viszonylatában az utóbbiak elszegényedése, egyáltalán az érzelmi élet elszürkülése, c) az egyes embert és az emberi együttélést védő közösségi hagyományok kipusztítása és kihalása a tömegfogyasztás, tömegkultúra, tömegmigráció következtében, d) növekvő anyagi jólét mellett az élet értelmének elvesztése, e) növekvő anyagi jóléttel párhuzamosan az egészség felelőtlen és gondatlan károsítása (túlhajszoltság, túltápláltság, mozgásszegénység, dohányzás, alkohol, kábítószer), f) a család megbecsülése és a felelős gyermekvállalás csak hobby vagy luxus, g) a munka elveszti hivatás-jellegét, kizárólagossá válik a pénzkereset szempontja, h) a pénzkereset célja a szórakozás, utazás, kikapcsolódás, ennek következtében kialakul a »szabadidő-ipar«, amely hallatlan mértékben befolyásolja az emberek mindennapjait, kulturálódását, a gyermeknevelést, i) a fokozódó ipari termelés és fogyasztás mellett a környezet fokozódó, sokszor Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

16/64

visszafordíthatatlan károsítása. Mindezek a kérdések korunk emberének roppant kérdései. Egyúttal vitakérdések is, amelyek foglalkoztatják az egyes embert és a döntéshozókat, a civil szervezeteket és az egyházakat, beleértve a teológiát is. Talán túlzónak tűnik Paul M. Zulehner megállapítása: „Megkezdődött az »egzisztenciális frusztráció«, a hétköznapjaink értelemvesztése elleni felkelés. Az anyagias kultúra érzékelhető határaiba ütközött. Ezzel azonban egy újszerű kapcsolatkultúra iránti új érzékenység is megjelenik.”31 Bár még szélesebb körben jelenne meg ez az egzisztenciális frusztráció a jövő nemzedékben.

5.3. Az élet értékei Az életcélok és az élet értékeinek rangsora meghatározza az életmódot is. Aszerint élünk, hogy mi a célunk, mi az, amit fontosnak és értékesnek tartunk. Ez az a szempont, amelynek figyelembe vételével törekszünk valaminek az elérésére, ez az a szempont, amelynek alapján más dolgokat viszont elhanyagolunk és nem becsülünk. A dolog természetéből következik, hogy az életmód az életcéloknak és az élet értékeinek az egyéni és közösségi értelmezése szerint koronként változik. Az egyes ember életének irányának és tartalmának meghatározása szempontjából az életcél tárgyalása fontos, szükséges, de az életcél tárgyalása az etikában nem kielégítő, ha túl formális és ha csak leíró. Kritikusnak vagy normatívnak lennie csaknem lehetetlen, ha az emberi felfogások sokfélesége van szemünk előtt. Ezért szükséges egy újabb megközelítése a témának, éspedig az élet értékei felől. Nem erkölcsi értékekről van szó, hanem azokról az értékekről, amelyek döntően befolyásolják, illetve meg is határozzák az egyes ember életének irányát és tartalmát , akár megbecsülik, akár elvesztegetik azokat. A következőkben is elsősorban az egyes ember van szemünk előtt, noha tudatában vagyunk, hogy természetesen itt is lehetetlen az egyes embert önmagában szemlélnünk. Mindenütt az élet, a közösség, a társadalom dolgaihoz kapcsolódnak kérdéseink és megállapításaink.

Értékek az életvitel szempontjából Az értékek áttekintése A felsorolás, az értékek teljes áttekintése valójában lehetetlen önmagában is, de azért is, mert az egyes emberek életében más és más dolgok jelentenek meghatározó értéket. Jellegzetes csoportokba soroljuk az értékeket, hogy némi áttekintésünk legyen: a) A személyiség: ez az érték, amelyet "építeni" kell. Előtérben van itt az egyes ember, az én, a többi csak ezután érdekli. Erkölcsi tökéletességre, erényekre, esetleg 31

ZULEHNER 1993, 35.


17/64

társadalmi elismertségre törekvés. Amint Benjamin FRANKLIN (1706-1790) önéletrajzában leírja, ez a fajta gondolkodás valóban komoly hajtóerő lehet, amely meghatározza az ember életét. Az etikában az érzületetika is olyan irányzat, amelyben a személyiség hangsúlyosan érték. b) Az anyagi javak birtoklása (gyűjtés presztízs okokból vagy hobbiként) és fogyasztása (mint élvezet, kényelem, szórakozás vagy luxus): a modern ember életét különösképpen is meghatározó, szinte "elborító" érték. Tulajdonképpen a (mai?) ember gyakorlati materializmusa jut ebben kifejezésre, amikor az anyagi javak megszerzése minden egyebet meghatározó érték. A dolgok, amelyek meghatározzák életüket. A dolgok, amelyeket választunk. A technika szerepe és veszélyei. Különböző vizsgálatok kimutatták, hogy a különböző kultúrákban élő embereknek ugyanazok az értékeik, csak esetleg más ezeknek az értékeknek a rangsora. Az ember önértéke Az emberi test nem igazán arra az igénybevételre készült, amelynek jelenleg ki van téve: fogazata 20-30 évig életképes, a két lábon járás következtében a gerinc túlterhelt. Jobb azonban nem tervezhető. Pető Gábor Pál, A tökéletlen ember. Népszabadság 1974. szeptember 8.

A fiatalok fizikálisan korábban, de mentálisan később érnek. ennek problémái. Pataki László, Gyorsabb testi, lassabb szellemi érés. Veszélyes információk. Magyar Nemzet 2000. július 29. Az ember test. Ha azonban csupán erről az oldalról akarjuk megragadni, vajmi keveset látunk meg benne. Bizonyos, hogy sok dologban az állatokhoz vagyunk hasonlók, vagy egyenesen úgy működnek a szerveink, mint az állatoké. Az ember mégis más, sokkal több. A modern kor egyrészt ismeri az olykor már túlhajtott testkultuszt vagy testkultúrát (versenysport, testedzés, bodybuilding, a szellemi és a lelki értékek lebecsülése), másrészt számos jele van a test megvetésének is (kényelemre berendezkedett életvitel, rablógazdálkodás a testtel és az egészséggel). Az ember lélek is – mondjuk a hagyományos kifejezéssel. Az ember felül tud emelkedni önmagán és mintegy kívülről tudja szemlélni önmagát. Az ember személy: emberi mivoltát azonban nem pusztán önmagában hordozza, hanem személlyé válik azáltal, hogy személyként közelednek hozzá, vagyis megszólítják. E megszólítás teszi lehetővé, hogy az ember személy legyen. Az állathoz is lehet beszélni, de az állat – minden nagyszerű és egyedi képessége mellett sem – nem válik személlyé. Az ember viszont egyénien válaszol az egyéni megszólításra. Ezt az ember transzcendenciájának lehet nevezni. Az ember feladata, hogy elfogadja önmagát, a testét, férfi és nő mivoltát, egyéb adottságait, amelyek természetesen nemcsak kiválóságokat, hanem azok hiányát és a középszert is jelentheti. Az ember képes arra, hogy számoljon adottságaival, hogy fejlessze a meglevőket, vagy éppen ellensúlyozza azok hiányát. Súlyos betegség, ha az ember nem Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

18/64

tudja elfogadni önmagát: ebből fakadó betegség az anorexia. Az ember testi és a lelki volta ellentétben áll, egymásnak feszül sokszor. Az ember lehetősége, hogy a kettő egységéért és harmóniájáért küzdjön és ebben a küzdelmében eredményt érjen el. Az önmegvalósítás fogalma ebbe az összefüggésbe kívánkozik. Van negatív és pozitív értelme. Pozitív értelme vö. Jánosy István: Arcok, lelkek, álmok, versek. Magyar Írókamara, 1993. 16-17. o. Az önmegvalósítás pozitív értelemben: az ember fölismeri, elfogadja, az adott lehetőségek között és azokkal viaskodva is, fejleszti képességeit. Ezt lehet a teremtettségünkből fakadó feladatnak tekinteni. Az önmegvalósítás negatív értelmet is kaphat. Káldy Zoltán: a mai fiatalok nem szolgálni akarnak, hanem önmagukat megvalósítani. Ez az a helyzet, amikor az önmegvalósítás öncélúvá, önzővé válik, amikor az önmegvalósítást csak a saját érdek szem előtt tartásaként élik meg. A kettőnek nem kellene ellentétben lennie. Az ember mint Isten gyermeke Trillhaas: Ethik (1970), 175-182. Prőhle: Az evangélium igazsága, 75-83. Quervain, II. 1, 3-7. Értékválasztás: Heller Ágnes: Általános etika, 133kk. Viszonyulás az anyagi javakhoz Érdemes egy pillantást vetni arra, miként jelentkeznek az életmód kérdései a lakott földön. Az egész lakott Földet szem előtt tartva is világosan elkülönülnek egymástól jellegzetes csoportok.  Évi 700 dollárnál alacsonyabb jövedelemmel rendelkezik és ezért létminimum alatt él 1,1 milliárd ember. Amikor ők irtják az erdőt, akkor ez túlélésükhöz kell.  Évi 700 és 7.500 dollár közötti jövedelemmel 3,3 milliárd ember rendelkezik. Ez az a középmezőny, amely többé-kevésbé összhangban él a környezetével. Elsősorban növényi termékeket fogyasztanak, tömegközlekedési eszközökön vagy kerékpárral közlekednek és egyszerű házakban laknak.  A világon a leggazdagabb csoportba, a fogyasztók osztályába elsősorban Európa, Észak-Amerika, Ausztráli és Japán polgárai tartoznak, összesen 1,1 milliárd ember. Néhány generáció alatt lettünk autósok, tv-nézők, készételeket fogyasztók, szupermarketen vásárlók és sok csomagoló anyagot felhasználók. Magyarország is ezek közé tartozik.32 A világ többi része legföljebb csak vágyódik erre a fogyasztói életstílusra. Ezek azok az országok, amelyek – egy 1991-es adat szerint – a 32

A világ »nagyon szegény« (very poor), »szegény« (poor), »közepes jövedelmű« (middle income) és a »gazdag« (rich) 133 országa között Magyarország a gazdag országok 29 tagú csoportjába tartozik, még ha ezen a csoporton belül az utolsók között is van.. Magyarországon az egy főre eső nettó termelési érték (GNP) csak mintegy ötöde a leggazdagabb országokénak, de még így is tízszer gazdagabb, mint a legszegényebb országok - egy 1967-es kimutatás szerint. Bryant, 22-27. Éves jövedelme alapján ki-ki megnézheti a világhálón, hogy a világ lakosságának egészét tekintve hol helyezkedik el: http://www.globalrichlist.com/index.php


19/64

természeti kincsek legnagyobb részét is felhasználják, ill. elhasználják: az alumínium és a kémiai anyagok 86 százalékát, a papír 82 százalékát, a vas és az acél 80 százalékát, az energia háromnegyedét. Ezeknek az országoknak a lakói fogyasztják el a világon elfogyasztott összes hús 61 százalékát.33 1999: már most majdnem hatmilliárd ember él a Földön, ebből 1,2 milliárd a fejlett országok lakossága. (Magyar Nemzet 1999. január 19.) Az értékeken nem szabad pusztán anyagiakat érteni, hiszen az egyén valódi szükségletei között a másik ember léte és jólléte is benne van. Nem elegendő, ha az ember csak az érdekeit tartja szem előtt, mint homo oeconimicus, hanem közösségi emberre, homo sociologicusra, vagy még inkább homo reciprocansra van szükség, aki törekszik a kölcsönösségre, a bizalomra és nagylelkűségre. Fenntartások nélküli viszonyulás az anyagi javakhoz Boros István: Kábítószer és marginalizálódás. „Szemét emberek, dögöljenek meg!” Magyar Nemzet 1995. március 24. Felelős viszonyulás az anyagi javakhoz „Es ist nicht wenig Zeit, die wir haben, sondern es ist viel Zeit, die wir nicht nutzen.” Seneca Az emberiség kétharmada számára azonban nem a fogyasztás korlátozása, az anyagiak túlzott hajszolása a jellemző, hanem az, hogy minden erőfeszítése ellenére is alig tudja biztosítani magának a mindennapi betevő falatot. A Hankiss Elemér által említett 'proletár-reneszánsz' (fényűző élet, luxus nagy tömegek részére, szemben a reneszánsz korral, ahol csak kiváltságosak lehetősége volt ez) még ma sem az egész világ törekvése vagy problémája. Az életmód európai, észak-amerikai és magyarországi kérdései közepette nem szabad megfeledkeznünk erről a kétharmadról, amely nem fogyókúráról, külföldi utazásról, szép autóról álmodik, és nem ezért sóhajtoznak, hanem „kenyérért asztalunkra, és jó egészségért, tiszta levegőért, tiszta vízért, tiszta élelemért, szeretetért azoktól, akik szeretnek, bizalomért az emberek között, békességért a földön, ...”34 Csak az egyik szempont az, hogy nem élhetünk a nélkülözőkre való tekintett nélkül. A másik szempont, hogy - az elemi szükségleteken túl tekintve - még mindig alapjában véve szegény világban élünk, ahol ennyi embernek nem lehet pazarlóan élnie.35 „Az egész világ most a tulajdonban nem azt keresi, hogy legyen mit ennie és innia (amit mindenki számára csak kívánni lehet), hanem hogy csak sok pénz és a mammon legyen a ládában és imádhassák. A világ ezért van tele a mammon szolgáival. Mondd meg nekem, nem így van-e? Ha ilyen módon házad már pénzzel lenne tele, és a ház ráadásul még aranyból lenne, és az Elbában és a Rajnában arany folyna, mit segítene ez rajtad, ha 33 34 35

Worldwatch-Institut, Washington (USA) jelentése, idézi: lwi 25/1992, 11-12. Általános könyörgő imádság, 131. Agenda 1986, 307. „Sok az eszkimó, kevés a fóka ....” - Madách mondata sokféle összefüggésben elhangzik, de talán éppen ebben nem. A gyermekmese szerint a fiatal eszkimó hallal eteti szánhúzó kutyáit és döbbenten látja, hogy az amerikai idegen farkast akar lőni táplálásukra. Miért farkast lőni, amikor nincs szükség a prémre, s amikor a hal is megfelelő táplálék a kutyáknak?


20/64

semmi más nem lenne ott, sem gabona, sem sör, sem bor, sem víz? Ejnye, milyen jól szolgáltál akkor a mammonnak! Az aranyat nem eheted meg.”36 Luther e szavai, melyek a mammon ellen szólnak, de az életet és a hozzá szükséges dolgokat megbecsülik, távolról sem olyan rendkívüliek, mint sokszor gondolják. A radikális követeléseiről szinte hírhedt reformer, Savonarola is azt tartotta, hogy a keresztyén ember csak azt kívánja, ami a testi és szellemi élethez szükséges, de ugyanakkor bűn nélkül törekedhet a társadalmi rangja szerinti élethez megkövetelt dolgokhoz, még ha ezek túl is mennek a szükségesen. Ezt nem egyszerűen megengedi vagy eltűri, hanem a társadalom rendje elleni lépésnek tekinti, mert egyrészt azt a benyomást kelti, hogy az illető a szentségével akar kérkedni és könnyen képmutatóvá válik, másrészt megfosztja magát attól a lehetőségtől, hogy a társadalom hasznára legyen, mivel így nem tud társadalmi tisztséget vállalni, amelyre csak köztiszteletben álló, megfelelő ruházattal és vagyonnal rendelkező emberek alkalmasak. Ami a társadalmi helyzetéhez szükséges dolgokon felül birtokában van, azt természetesen a szegényeknek kell adnia.37 Feltételezi az anyagi világ legyőzésének, igába hajtásának nemcsak szándékát, hanem eredményességét is: minél több embernek minél többet biztosítani. Az északi féltekén, tehát a legmagasabb életszínvonalon élő népeknél jellemzője, hogy egyre kisebb szerepet játszanak a valóban szükséges anyagi javak (az életfenntartáshoz szükséges alapvető dolgok) és egyre inkább számottevő az igény azon anyagi javak iránt, amelyek presztízs, luxus vagy divat igényeket elégítenek ki. Ez a probléma már átvezet az életmód kérdéséhez, amellyel más helyen foglalkozunk. A metafizika kikapcsolása, amerikai pragmatizmus, relativizmus, gyakorlati élet. Molnár T[amás], Miután elfújta a szél. Louis Menand Amerikája, a darwini véletlen és a „metafizikai klub”. Magyar Nemzet 2001. szeptember 15. A világ helyzetét, és benne Magyarország tulajdonképpen kedvező helyzetét tekintve, hogyan érintik az ország népességét az életmód fentiekben vázolt kérdései? Az emberek életmódjának meghatározása szempontjából kétségtelenül jellemző a – szó legtágabb értelemben vett – fogyasztásuk leírása. Jellegzetes fogyasztói csoportok: 38 a) Kiemelkedően fogyasztók: berendezési tárgyakkal jól felszerelt összkomfortos lakás, üdülés bel- vagy külföldön, magasszínvonalú művelődés, újság-, folyóirat- és könyvolvasás, színház és mozi, gépkocsi. Kétharmaduk szellemi munkát végez, de szakmunkások is vannak közöttük. Városlakók, főként budapestiek. (1982-ben a népesség 5,5 százaléka.) b) Szellemi javakat kiemelkedően fogyasztók: újság-, folyóirat- és könyvolvasás, 36

37

38

„Nun sucht alle Welt am Besitz nicht, daß sie davon essen und trinken (welches jedermann voll gegönnet wäre), sondern daß sie nur viel Geld und den Mammon im Kasten haben und ihn anbeten. Deshalb ist die Welt voller Mammonsdiener. Nun sage mir, ist es nicht wahr? Wenn du auf diese Weise schon das Haus voll Geld hättest, und das Haus wäre dazu golden, und in Elbe oder Rhein flösse Gold, was könnte dir das helfen, wenn sonst nichts da wäre, kein Korn, kein Bier, kein Wein, kein Wasser? Ei, wie fein hast du alsdann dem Mammon gedienet! Du wirst ja das Gold nicht fressen können.” (Luther deutsch 8: 360.) Hieronymus Savonarola: Von der Einfalt des christlichen Lebens. Részletet közöl: Vom einfachen Leben, 70-75. Utasi Ágnes: Életstílusok – életformák. Népszabadság 1985. július 2.1982-ben készített felmérésre hivatkozik, amelynek arányai, részletei aligha érvényesek a rendszerváltás után is. Az egyes fogyasztási csoportok azonban jellegzetesnek tekinthetők.


21/64

színház-, mozi- és hangverseny látogatás, sokan tanulnak. Színvonalas lakás, de a lakásberendezés olykor közepes. Sok, de elsősorban belföldi üdülés. Elsősorban fiatalok, városlakók, szellemi munkások vagy szakmunkások. (1982-ben a népesség 10 százaléka.) c) Az előzők életstílus-mintáját alacsonyabb színvonalon követő csoport: az ide tartozók nagy részében az egyik kereső munkás. Jelentős a második gazdaságbeli tevékenység. (1982-ben a népesség 10 százaléka.) d) Családorientáltak: számukra előtérben a gyermekeikről való gondoskodás és az ő segítésük. Többségében színvonalas lakáskörülmények, de visszafogottabb fogyasztás. Üdülésre, pihenésre nem sokat fordítanak és jelentős a második gazdaságban végzett tevékenységük. Iskolai végzettségük sem nagyon magas, sem nagyon alacsony. Főleg faluról városba került népesség. e) Tárgyorientáltak: fogyasztásukban előtérben a lakás a maga tárgyaival. Otthon élnek, a kikapcsolódásnak az otthoni formáit kedvelik. Elég sokat olvasnak. Háztartási fogyasztásuk nem igényes. Háromnegyedük városlakó, középső korosztálybeli, nem érettségizett. f) A gazdag emberi kapcsolatokkal rendelkező csoport: fiatal, falun élő munkások. Lakásuk komfort nélküli. Lakásberendezésük közepes, de szellemi fogyasztásuk alig marad el az előbbi csoportoktól. Iskolai végzettségük magasabb a falusi átlagnál. Táplálkozásuk a falusi hagyományokhoz kötődik. Jelentős a második gazdaságban való részvételük. (1982-ben a népesség 10 százaléka.) g) Az emberi kapcsolatok hiánya jellemzi ezt a csoportot: kétharmaduk városlakó, negyedük lakótelepeken él. A csoport nem nagy (a népesség 3,2 százaléka volt 1982-ben), az életkor növekedésével számuk és arányuk növekszik, harmaduk nyugdíjas. Több nő, mint férfi. Jelentős részben falusi származásúak, szegény vagy nincstelen családból, iskolai végzettségük átlagosan nem haladja meg a nyolc osztályt, betanított vagy szakmunkásuk. A második gazdaságban kevesen dolgoznak. h) Erős részvétel a második gazdaságban: elsősorban falun élnek, de a városok külső kerületeiben is. Szakképzetlen fizikai munkások, nyugdíjasok. Jövedelmük és iskolai végzettségük az átlagnál alacsonyabb. (1982-ben a népesség 17 százaléka.) i) A paraszti hagyományokat őrző csoport jellemzője, hogy életük java részét a munka tölti ki. Fogyasztásuk alig lép túl az alapvető biológiai szükségleteken. Kétharmaduk nem végezte el az általános iskolást. Alacsony jövedelem, jelentős elfoglaltság a második gazdaságban. Szegényes lakáskörülmények. Szinte az egyetlen szellemi tevékenység az újságolvasás. (1982-ben a népesség 13 százaléka.) j) A minden fogyasztási területen átlagon aluli csoport jellemzői: betegség, tudáshiány, öregség, külterületi lakóhely, egyedüllét, kis jövedelem. Többségük nyugdíjas, kétszer annyi nő, mint férfi, sok közöttük a beteg. (1982-ben a népesség 11 százaléka.) Az 1982-es magyarországi felmérés39 két szélső fogyasztású és két középső csoportot különböztet meg. A két szélen a kiemelkedő (16,2 százalék) és az átlag alatti (24,2 százalék) fogyasztású csoport található. Az átlag körül pedig egy magasabb színvonalú városias (28,1 százalék) és egy alacsonyabb színvonalú falusias (31,5) középmezőny helyezkedik el. Élete céljának 1998-ban a magyarok 35 százaléka nevezte meg az autót, s ez azt jelenti, hogy egész térségünkben nálunk leginkább státusszimbólum,40 de az egzotikus 39 40

Vö. Utasi Ágnes: Életstílusok - életformák. Népszabadság 1985. július 2. A Seagram Company Ltd. a Chivas Regal whisky gyártója által készíttetett felmérés (Magyar


22/64

nyaralás nagyra értékelésében megelőznek mások.41 „Teljesen világos, hogy ha a Föld fenntartható természeti javaiból a Föld jelenlegi népessége egyenlően részesedne, akkor valamennyiünk szükségleteit ki lehetne elégíteni. Ugyanakkor azonban az is nyilvánvaló, hogy fizikailag lehetetlen, még az új technológiák teljesítőképességére vonatkozó legoptimistább feltevések mellett is, hogy a világ akárcsak megközelítően is Észak-Amerika, Európa és Japán szintjén fogyasszon.”42

Az elmondottak alapján kibékíthetetlen kettősséget látunk világunkban. Az emberiség egyik alig egyharmada azért tesz meg mindent, hogy minél körmönfontabban elégítse ki egyre körmönfontabb igényeit. A megállapítás nem túlzás, hiszen már elég régóta roppant mértékű az a fajta fogyasztás, amely nem az elemi szükségletek kielégítését szolgálja, hanem státusjavak vagy divatjószágok beszerzését, amelyben meghatározó mások fogyasztása. A státusjavak megszerzésével az emberek azonosulni akarnak egyesekkel és különbözni akarnak másoktól, s korunkban eközben lehetőség van az individuális törekvések érvényesítésére is. Az emberek annyira hisznek a reklámoknak, s annyira megkívánják a reklámozott jószágokat, hogy azok megszerzését elengedhetetlennek érzik önbecsülésükhoz. A státusjavak ezzel egyszerre nyújtanak teret két különböző követelmény kielégítésének, az utánzásnak és az újításnak. Közben pedig nehéz ellenállnia bárkinek is, hogy a másikat ne a fogyasztása, a birtokában álló javak és jószágok alapján ítélje meg: 'mutasd meg, mit fogyasztol, megmondom, ki vagy'.43 A többi ember fogyasztásán túl ösztönzőleg hat a fogyasztásra az is, hogy milyen más javakkal együtt használják azokat. A közgazdasági szakirodalom44 Diderotegységeknek nevezi azokat a javakat, amelyek hozzá tartozó javak megszerzésére sarkallnak. Denis Diderot, a felvilágosodás nagy francia enciklopédiájának egyik szerzője leírja, hogy egyszer új, skarlátszínű háziköntöst kapott ajándékba. A háziköntös fölötti örömében Diderot először öreg, kopott házikabátját cseréltette ki, majd íróasztalát és végül egész dolgozószobája berendezését, mert nem illettek sem színben, sem színvonalban a háziköntöshöz. „A Diderot-hatás olyan késztetés, amely arra ösztönzi az egyént, hogy javítsa a jószághalmazának elemei közötti konzisztenciát”45. Ezzel a késztetéssel szemben az ember háromféleképpen viszonyulhat:46  Ragaszkodhat eddigi fogyasztói szokásaihoz és nem kockáztatja meg, hogy új elemeket, jószágokat vigyen be fogyasztói világába. Ezek ugyanis magukkal vonnának további elemeket, amelyeknek nem tudna ellenállni. A szocialista időkben tehát egyáltalán nem volt megalapozatlan a félelem, hogy a fogyasztás megkezdésével - 'fridzsider-szocializmus' - sem a fogyasztásnak, sem a rendszer felbomlásának nem tudnak útját állni.47 Ez a viszonyulás nevezhető

41

42 43 44

45 46 47

Nemzet 1998. december 12.) szerint ez a szám a többi középeurópai ország esetében: lengyelek 28, szlovének 17, szerbek 7, horvátok 23, románok 17, bolgárok 26 százalék. Szerbek 66, szlovének 50, horvátok 39, bolgárok 30, magyarok 32, lengyelek 17 százalék. Vö. (Magyar Nemzet 1998. december 12.). Korten 1996, 39. Rózsa László: Ember a kirakat előtt. Népszabadság 1971. május 22. Népszerű ismertetése: Hámori Balázs: Tudni illik, hogy mi illik! Egy kis közgazdaság. Élet és Tudomány 1995/50. 1590. o. Hámori Balázs, i.m. McCracken megállapításait ismerteti Hámori Balázs, i.m. Jellegzetes ebből a szempontból Rózsa László veszélyre felhívó cikkének már címe is:


23/64

konzervativizmusnak.  A felhívásoknak, reklámoknak, divatnak engedő fogyasztó arra kényszerül, hogy változtasson fogyasztói mintáján és vásároljon, fogyasszon saját jobb belátása ellenére is. Ő az a fogyasztó, aki a jószágokat nem azért dobja el, mert nem használhatók, hanem azért, mert 'erkölcsileg' elavultak, nem divatosak már. Ez a viszonyulás a radikalizmus.  Az a fogyasztó, aki nem csak azért fogyaszt, mert mások is azt teszik, hanem még el is hiszi a reklámokat, hogy egy-egy új jószág megvásárlásával megújulhat, személyisége is megváltozik. Mindez úgy lehetséges, hogy sokan élnek közöttünk határozott, erős meggyőződés és életcél nélkül, s szükségük van az ilyen hamis megerősítésekre. Ez a viszonyulás a manipuláció tipikus esete. A megfelelő fogyasztói magatartás ezért fontos keresztyén feladat és keresztyén nevelői feladat, tehát gyülekezeti és iskolai egyaránt.48 Kolakowski, Kis előadások 101: vágy és szükség különbsége: önkény. 103: ki döntse el, hogy mi szükséges? 113: unalom kormányzása [???]. Az életmód kérdése azonban nem csak a fogyasztás kérdése, hanem túl megy azon. Fontos a rizikótényezők csökkentése, mert nem az egészségügy szerepe a meghatározó. Az USA-ban az egészségügy szerepe 10%, Magyarországon 20%, a többi az életmód kérdése. Az életmód megváltoztatására van szükség. Az életmód kérdéséhez tartozik az élet és halál kérdése is, vö. Honecker, M.: Grundriss Korunknak az életmóddal kapcsolatos vitájában vesznek részt mindazok, akik a kérdésről beszélnek, tájékoztatnak, elgondolkodtatnak. Nagyon szükséges azonban az 48

Népszabadság 1971. május 22. Christof Ziemer Tíz szabálya keresztyén vásárlók részére. lwi 32/1990. augusztus 23. (Eredetileg: Potsdamer Kirche, 1990. július 29.): 1. Használd azt a szabadságot, amelyet az Úr, a te Istened ajándékozott neked, hogy el ne játsszad azt, mielőtt még örvendeni tudnál neki. 2. Ne hagyd magadat félrevezetni azáltal, amit kínálnak neked, hanem az vezessen, amire valóban szükséged van. 3. Vásárolj - amikor csak lehet - abból az országból való árukat, ahol laksz, hogy megőrizd a munkahelyeket, magadnak és felebarátodnak. 4. Ne a külszín, hanem a minőség alapján válaszd ki az árut. Mert az Úr nem csak szemet adott neked, hanem értelmet is. 5. A költséges csomagolásokat mindjárt hagyd a kereskedőknél, hogy észrevegyék, mennyire szükségtelenek ezek és mennyire óvakodsz a szeméttől. 6. Addig kérdezősködj az üzletekben a környezetnek megfelelő kínálat iránt, míg a te pimasz émelygésed miatt és saját nyereségük érdekében meg nem szerzik azt. 7. Mielőtt vállalkozásba kezdesz, kérj tanácsot hozzáértőktől. Mert csak a bolondok hiszik, hogy ők mindent saját maguk tudnak a legjobban. 8. Légy óvatos a hitelekkel, amíg nem tudod, hogy vissza is tudod-e fizetni. 9. A szerződésekben, amelyeket aláírsz, olvasd el mindig az apróbetűs részeket. Az ördög ugyanis a részletekben bújik el és keresi, hogy kit nyelhessen el. 10. Te azonban tudod, hogy senki sem szolgálhat két úrnak. Légy tehát okos és szerezz magadnak barátokat a hamis mammonnal.


24/64

információ közlésen kívül az (alternatív) életmód begyakorlása is. Ennek egyik lehetősége a cserkészet, amely részben ezzel a céllal indult, persze a 20. század elejének problémái szerint. Ez a mozgalom szerencsésen épít a serdülők fiatalok igényeire. Igen alkalmas egyházi munka végzésére is. Magyar cserkészvezetők könyve. Szerkesztette Sík Sándor. A Magyar Cserkészszövetség kiadása: Budapest, 1925. 364 old. Bakay Kornél: Ragyogj, cserkészliliom! Sinkovits Imre bevezetőjével. Metrum: Budapest, 1989. 184 old. A fentiekben felsorolt értékek önmagukban nem etikai kategóriák. Meglepő, hogy a Szentírás mindegyikről úgy tud beszélni, mint Isten ajándékáról, és ugyanakkor olyan dologról, amellyel kapcsolatban az embernek feladata van. A keresztyén teológia és etika oldaláról tehát nem lehet kifogásolni, hogy ezeket értéknek, az életet, az életutat meghatározó értéknek tartjuk. Nem kifogásolható az sem, hogy ezeket az értékeket úgy tekintjük, hogy az embert kell szolgálniuk. A történelem során azonban egész társadalmi rendszerek épültek a felsorolt értékek valamelyikére. A probléma ott kezdődik, amikor ezek az értékek önállósodnak, nem Istennel összefüggésben látjuk és becsüljük őket, hanem istenekké válnak. Amikor az ember isteníti ezeket az értékeket, akkor elvész a felelőssége, akkor az ember megszállottá lesz, s ez a megszállottság pusztító az emberre nézve, mert odaáldozza az embert ezeknek a bálványoknak (BONHOEFFER, 176). SCHILLER jellemezte úgy a kicsinyes, nyárspolgári pragmatizmust, hogy az istennőből is fejős tehenet csinálna amikor az önmagában való értéket rövidlátó módon az emberi hasznosság szempontja alá rendeli (vö. BONHOEFFER 176). A dolgok világa, az értékek azonban akkor kerülnek a helyükre, ha Istennel összefüggésben tekintünk rájuk: ez a teremtett világ a megváltást sóvárogja (Róm 8,19-21). Semmiképpen sem elegendő tehát az értékekhez, a dolgokhoz való viszonyt újra vagy helyesen megfogalmazni. A sztoikus filozófia sajátossága annak hangsúlyozása, hogy a dolgok önmagukban sem nem jók, sem nem rosszak, hanem a hozzájuk fűzött magyarázat, az emberi értékelés teszi ezeket az önmagukban semleges, mert természetes dolgokat rosszá vagy jóvá. Ebben a szemléletben az ember, a helyesen szemlélő, a maga lehetőségeit és korlátait helyesen felmérő ember van előtérben. Luther Mt 6,24kk alapján mondott prédikációjában az aggodalmaskodás ellen az élet ajándékával érvel: „Vajon, még ha élelem egy rakáson volna, semmi sem lenne olyan kedves neked, mint az életed? Ugyanígy a tested kedvesebb számodra, mint minden ruházat. Nem elvetemült, hálátlan emberek vagyunk, akikre méltán haragudnia kell Istennek? Meg kell vallanunk, hogy a legtöbbet és a legnagyobbat már nekünk adta, és mi mégsem akarunk megbízni benne, hogy ő megadja a kisebbet is?”49 Mi következik mindebből? „Ha ugyanis nem hisszük, hogy Isten a kenyérkosarat megtölti és a testet felruházza, hogyan ajánljuk neki a lelkünket, amikor meg kell halnunk? Ott nem látunk 49

„Ist es nicht wahr, wenn gleich alles Essen auf einem Haufen da wäre, nichts wäre dir so lieb wie dein Leben? Ebenso ist dein Leib dir lieber als alle Kleidung. sind wir denn nicht heillose, undankbare Leute, über die Gott billig zürnen sollte? Wir müssen bekennen, daß er uns das Meiste und Größte bereits gegeben hat, und wollen ihm nicht trauen, daß er auch das Geringere geben werde?” (Luther deutsch 8: 357-358.)


25/64

sem házat, sem menedéket, ott nincs sem gabona, sem kabát, nincs sem étel, sem ruházat, hanem csak hinnünk kell és a puszta szóra bíznunk magunkat és ebben a hitben távoznunk. Hogyan akarjuk hát Istenre bízni a nagy ügyeket, amelyek az örök élettel kapcsolatosak, ha nem tudjuk rábízni a hasat?”50 Nagykáté I, 47-48 (Konkordiakönyv, II, 102) „azt kívánja, hogy olyan biztosan reméljünk Tőle minden jót, hogy becsületesen és célegyenest haladjunk előre és Istentől kapott javainkat csak úgy használjuk, ahogyan a cipész használja munka közben tűjét, árját és fonalát, s azután félreteszi, vagy ahogyan a vendég használja a szállást, az eledelt és a fekvőhelyet: tehát csakis ideiglenes szükségletére, mindenki a maga életrendjében Isten rendelése szerint, és semmiképpen ne engedje, hogy bármi is ura vagy hamis istene legyen. Korten szerint51 a GNP (Bruttó Nemzeti Termék) mutatóinak a bűvöletét három veszély kíséri. Az egyik, hogy az ember kimeríti a természeti erőforrás-készleteket, a másik, hogy ebben a számításban jövedelemnek számítanak a növekedés következményei elleni védelemmel kapcsolatos költségek is. A harmadik: „A háztartások és közösségek pénzzel nem mérhető társas gazdaságából bizonyos tevékenységek áttolódása a pénzzel mérhető tevékenységek szférájába, s ennek következtében a társadalmi tőke pusztulása.” Az egész gondolkodásban hibásnak tartja, hogy az emberi jólétet pusztán a jövedelemmel mérik. Még az Egyesült Államokban sem lehet az egyéni jólét átlagos növekedéséről beszélni, s „a csökkenő életminőség fenntartásáért többségünk keményebben dolgozik.”52 Az alapvető szükségletekhez nem lenne szükségszerű a magasabb gazdasági teljesítmény. Az alapvető szükségletek kielégítése tekintetében a jövedelem abszolút nagyságánál fontosabb a jövedelem elosztásának módja. Az elővárosok (alvóvárosok) keletkezése , a gépkocsi-közlekedés, a televízió mint a szórakozás egyik legfőbb eszköze olyan tényezők, amelyek hátrányosan hatnak az emberi kapcsolatokra.53 Az ipari foglalkoztatás lehetőségeinek szűkülésével előtérbe került a szolgáltatási „ipar”. Korábban ezeket a tevékenységeket a családok, – főként természetesen a nők, – a családokban sokszor több nemzedék együtt, – végezték: élelem beszerzése, lakás rendben tartása, ruhakészítés, gyermeknevelés, betegápolás, idősek gondozása, háztartás, fizikai biztonság, szórakozás alapvető szükségletei. Ennek következménye a nők munkába állása, ami nem könnyítést jelent, hanem a nőkre háruló terhek növekedését. A családok – ha ilyesmit megengedhetnek maguknak, – fizetett munkásokra szorulnak, holott azelőtt a szomszédok kölcsönösségi alapon segítették egymást. Anélkül, hogy az előző korok életét idealizálni akarnánk, mégiscsak figyelemre méltó, ha egy közgazdász fogalmazza meg: „A társas, közösségi gazdaságok jellegüknél fogva helyiek, nem bérfizetők, nem 50

51 52 53

„Denn wenn wir nicht glauben, daß uns Gott den Brotkasten füllen und den Leib bekleiden werde, wie wollen wir ihm unsere Seele befehlen, wenn wir nun sterben sollen? Da sehet wir weder haus nocht Herberge, da ist weder Korn noch Rock, da ist weder Speise noch Kleidung, sondern wir müssen allein glauben und uns auf das Bloße Wort ergeben und so im glauben dahinfahren. Wie wollen wir Gott nun diese hohen Dinge vertrauen, die das ewige leben betreffen, wenn wir ihm den Bauch nicht vertrauen können?” (Luther deutsch 8: 358.) Korten 1996, 44-45. Korten 1996, 45. Korten 1996, 47.


26/64

monetizáltak és nem piaciak. ezeket inkább a szeretet, mintsem a pénz működteti.”54 Korten 1996, 319-325: ennek múltbeli kialakulása és jelene: a növekedő elidegenedés lefelé tartó spirálja. A keresztyénség a dolgokat, az értékeket az Istenhez való viszonyban látja. A dolgok, az értékek Isten ajándékai és ezért az ember Istennek felelős. A dolgok, az értékek ebben az Isten és ember közötti viszonyban nyerhetik el megfelelő értékelésüket, csak ebben a viszonyban állva, tehát hitben viszonyulhat az ember helyesen az értékekhez. A keresztyén ember életét meghatározó értékek kiválasztásában ezért meghatározó az Istennel való viszony, azaz a hit milyensége. S az értékek fogalmát is meghatározza az ember Istennel való viszonya. A megelégedés

Kerekes székhez kötött 43 éves ember (Balázs Zoltán): Élni jó. Adni is jó, sőt sokkal jobb. Nem gondolom, hogy különleges ember lennék, de ha elmesélem a saját történetemet, és abból valaki kiválasztja, ami őt érinti, én pedig ezzel segítettem neki, akkor azt mondom: van értelme annak, hogy itt vagyok. Ha példát mutathatok az életvitelemmel, akkor jó, hogy kerekes székben ülök, mert segíthettem valakinek – érvel Balázs Zoltán. Népszabadság, 2008. augusztus 21., csütörtök, 24. o. „Az ember akkor lehet független, ha megtanul olcsóbban élni, mint mások.” Tatay Sándor Zulehner, Paul M.: Együtt és egyedül. Házasok – elváltak – élettársak az egyházban. Egyházfórum: Budapest, 1993. 123 o. (Egyházfórum könyvei 16. Szerkeszti Boros István) ELMAGÁNYOSODÁS, MAGÁNYOSSÁG (28). TÖRTETÉS (29). JAVAK BIRTOKLÁSA, FROMM (31). A hála

A hála az előzőkben tárgyaltaknak, – aszkézis, lemondás, áldozat, és kereszt – ellentétének tekinthető. Azok ugyanis olyan magatartást feltételeznek ill. jelentenek, amikor nem él az ember valamivel, lemond róla, a hála viszont éppen a meglévő számbavétele, az elfogadás és megelégedés kifejezése (1Tim 4,3;.6,6; vö. Jak 1,17; Kol 3,15-16; Ef 5,20). Ezen a ponton fel lehet vetni a kérdést, hogy a Biblia könyveinek gondolkodásában az aszketikus vagy az életigenlő, hálaadó vonás dominál? Elmondható, hogy mindkettőt megtaláljuk, mindkettőt igen hangsúlyosan és bőségesen illusztrálva és kifejtve. A dolgok mértéke az első parancsolat. Ha veszedelmet jelent, hogy a dolgok elszakítanak Istentől, akkor le kell mondani róluk. Ha Isten áldó kezét látjuk mindezekben a dolgokba, akkor élhetünk velük. Éppen a lemondásról szólva fejti ki Werner ELERT (Das christliche Ethos, 345), hogy a keresztyén hitben a "végtelen lemondás" (die unendliche Resignation) nem az istenképből következik, és ezért mindig is kíséri a földi javakért való hálaadás. Még ha az aszkézis megítélésében a nagy keresztyén felekezetek eltérően vélekednek is, a földi javakért való hálaadás mindegyiknek sajátja. Ez különbözteti meg a keresztyén ethoszt minden ázsiai vagy schopenhaueri buddhizmustól. Ahol pedig erről a keresztyénségben 54

Korten 1996, 50.


27/64

megfeledkeznek, az a hanyatlás jele, amelyet semmi más – sem ortodox tan, sem eszkatologikus magatartás – nem tud kiegyenlíteni. De vajon erkölcsi kategória-e a hála? Beletartozik-e az etikába? S ha igen, hogyan? Mi is történik, amikor hálát ad az ember? (a) Tudatosítja, mintegy leltárba veszi, amije van: észreveszi, számol vele. (b) Ezzel elfogadja a dolgokat: önmagát, másokat, helyzetét, problémáit, kapott ajándékait. Ez alapvető az egyes ember életének iránya és tartalma szempontjából. Harmonikus élet csak úgy lehet, ha az ember el tudja fogadni saját magát, ha tud hálát is adni azért, ami, amije van. Nemcsak a hitben, hanem a szekuláris világban is szükséges ez, hiszen pl. nevelni is csak úgy lehet, ha elfogadom azt a gyereket, stb. (c) Ha az ember meglátja a kapott ajándékokat, akkor az Isten szeretetéért való hála indít a szeretetre: adok, mert nekem is van. Ha pedig adnom kell, akkor tudok adni, mert van miből. (d) Ha az szükséges, hogy az ember szenvedjen, ha elvétetnek tőle a hálával vett javak (akár materiális szükségben, akár egyéb természetű problémában), akkor is Isten hatalmában tudja magát, s abban bízik, hogy nem a dolgok, nem a siker, jólét, stb. azok, melyek döntően meghatározóak, hanem mindezeknek az adója, a mennyei Atya. A HEIDELBERGI KÁTÉ igen határozottan szól a háláról és a háládatlanságról: 86. kérdés: "Mivel tehát a mi nyomorúságunkból minden érdemünk nélkül, kegyelemből szabadulunk meg Krisztus által, miért kell jót cselekednünk?" Felelet: "Azért, mert Krisztus, miután vére árán megváltott, Szentlelke által meg is újít minket az ő hasonlatosságára avégre, hogy egész életünk folyásával megmutassuk Isten iránt való háladatosságunkat az Ő jótéteményéért és így Isten dicsőíttessék általunk; továbbá azért is, hogy a mi hitünk felől annak gyümölcsei által mi magunk is bizonyosakká legyünk és istenes életünkkel felebarátainkat is megnyerjük Krisztusnak." 87. kérdés: "Nem üdvözülhetnek tehát azok, akik háládatlan és bűnben megátalkodott életükből nem térnek meg Istenhez?" Felelet: "Semmiképpen nem; mert miként az Írás mondja, 'se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se lopók, se telhetetlenek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát'." A Kiskátétól és LUTHERtől sem idegen egészen ez a gondolat. Az első hitágazat magyarázatában olvassuk: "Mindezért én neki hálával és dicsérettel, szolgálattal és engedelmességgel tartozom." A második hitágazat magyarázatában pedig: "hogy egészen az Övé legyek, az Ő országában Ő alatta éljek s Neki szolgáljak örök igazságban ártatlanságban és boldogságban, mert Ő feltámadott a halálból, él és uralkodik örökké." A hangsúlyt máshová helyezi az evangélikus teológia, de a hála itt is fontos meghatározója az egyes ember erkölcsiségének és életének. A hála igen fontos indíték az erkölcshöz. Aki anyagi javak közepette, bőségben, védelemben, az üdvösség bizonyosságában él hálával, annak mindennapi életét meghatározza ez a hála. KOSZTOLÁNYI Dezső Hajnali részegség c. verse: "egy hatalmas, nagy úr vendége voltam..." Ebben az összefüggésben egy sajátságos könyvre szeretnék utalni. Marlin CAROTHERS: A magasztalásban rejlő erő (hely, kiadó, évszám nélkül). Elsősorban első fejezete hangsúlyozza, hogy az ember mindenkor adjon hálát Istennek, még a rosszban is. A keresztyén ember imádsága ne számonkérés, ne panaszkodás, ne vádaskodás vagy lázadozás legyen Istennel szemben, hanem adjon hálát Istennek a rosszért, igazán mindenfajta rosszért, még például a házastárs hűtlenségéért, gyermekek elzülléséért is. Ez "felszabadítja az isteni erőket és lehetővé teszi, hogy azok dolgozzanak ..." (13). Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

28/64

Kalmárlelkületre gondol az olvasó, de a szerző tiltakozik ellene: "A hálaadás és a dicséret nem az alkudozás állapota. Nem így állunk hozzá: 'Én magasztallak, Uram, Te meg áldj meg.'" (14) A példák azonban, melyeket felsorol, mégis teljesen automatikusan hatóaknak tűnnek. Kérdéses, mit tart a zsoltárosok panaszairól? Amikor még a rosszért is hálaadásra szólít, joggal vethetjük ellen, hogy ez teljesen elmossa az ember felelősségét cselekedeteiért, és elmossa az embernek a bűneiért való felelősségét is. Megszívlelendő viszont, hogy óv attól, hogy imádságainkban mintegy pontozóbírói legyünk Isten tetteinek. Bizonyos, hogy Isten cselekszik, és javunkra, még akkor is, ha mi csak a rosszat látjuk, és egyáltalán nem értjük. Kétségeinkben bizonyossá csak a Krisztusban kapott fiúság ajándéka tehet! A hálaadás sem lehet ügyes trükk arra, hogy az ember Isten segítségét biztosítsa magának. Lelki, szellemi és szociális értékek Integrálódás a közösségben (család, lakóhely stb.). Közéleti felelősség, szolgálat, áldozat, kereszt Ordass Lajos: A keresztfa tövében. Ordass Lajos Baráti Kör: Budapest, 1989. 191 o. SZOLGÁLAT (37-44). Enzensberger, 283: mi a luxus? Die Zeit, die Aufmerksamkeit, der Raum, die Ruhe, die Umwelt, die Sicherheit. Bizalom. Andorka, 1990, 154: az életmód terén súlyos a helyzet Magyarországon, szeretetteljes emberi kapcsolatok hiánya. Nem a gazdasági növekedés, hanem a boldogság, a kiegyensúlyozott, teljes élet számít. A korlátlan gazdasági növekedés megkérdőjelezése, mivel ez egyrészt lehetetlen a meg nem újuló erőforrások kimerülése miatt, másrészt pedig nem oldja meg az emberiség problémáit, mivel azok nem pusztán gazdasági természetűek. A GDP-t növelik a természeti katasztrófák utáni helyreállítási költségek, a börtönépítések stb. A gazdasági-anyagi természetű javak és tárgyak megszerzése helyett szükséges: javuló emberi kapcsolatok, összetartó (szolidáris) társadalom, jól működő családok, gyerekek, szeretet, az életminőség egyéb tényezői, mint csökkenő természetrombolás, fenntarthatóság, harmónia a természettel, az emberek (fizikai és lelki) egészségi állapota, családi boldogság, munkahely biztonsága, a munkahelyek minősége (munkahelyi klíma), oktatás színvonala, politikai szabadságjogok, a bűnözés és a korrupció szintje, kölcsönös bizalom a társadalomban, tiszteleten alapuló közösségek, a családra és közösségre fordítható szabadidő stb. Human Development Index (HDI). "Valamely város felvirágzása azonban nemcsak attól függ, hogy rengeteg kincset gyűjtenek, erős falakat, szép házakat építenek, sok puskát és páncélt készítenek, sőt hogyha ezekből sok van, és ostoba bolondok kezébe kerülnek, annál rosszabb és annál nagyobb ama [166] város kára. Hanem abban van a város igaz java és felvirágzása, boldogsága, üdve és ereje, hogyha minél több művelt, tudós, értelmes, tiszteletre méltó jól nevelt polgára vagyon. Ezek aztán tudnak kincseket és minden jót gyűjteni, meg is tudják azokat tartani és helyesen is tudnak azokkal élni." (Luther: Keresztyén iskolák állítása s fentartása ügyében. 1524, in: LMM 4: 165-166.) Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

29/64

A szabadság mint az evangélikus etika közepe Ulrich, Hans G. (Hg.): Freiheit im Leben mit Gott. Texte zur Tradition evangelischer Ethik, 1993, 24-25. Szabadság ebben az értelemben: Freiheit im Leben mit Gott. Ezenkívül: egyéni és társadalmi szabadság; a keresztyén szabadság értelmezése és a szabadság szellemtörténeti értelmezése; az újkori szabadságfogalom; a 19. század a szabadságot a szabadságjogok biztosításával igyekeztett megvalósítani; a 20. század a szabadságnak csak individuális fogalmát tartotta szem előtt, ez pedig a szabadság elvesztéséhez vezet. A szabadság keresztyén értelmezése a reformációban és egybevetése más értelmezésekkel: Biblia: szabadság a bűntől, haláltól; történeti szabadság: Egyiptomból; Róm 5: szabadság a törvénytől, a törvény Krisztusban beteljesedett. Sünde, Gesetz, Freiheit. Róm 5: Gesetz des Geistes. Gal 5: Frucht des Geistes – Leben im Geist. Róm 8: Kinder Gottes. Pál nem absztrakt módon gondolkodik. Bild Gottes: nem kiszolgáltatottság, hanem atya-fiú viszony, nem önkény. Múlandóságból Isten fiainak szabadságára. Freiheit der Geschöpflichkeit. Reformáció: die Entdeckung des Menschen in seiner Geschöpflichkeit. Emberi szabadság és Isten. A szabadság kegyessége. Nyitottság Isten felé. Reneszánsz: az ember felfedezése. Frömmigkeit des Handelns. Ellentét: az Isten elől elzárkózó ember. a) Szabadság: Leben mit dem verbum externum. Luther kitette magát Isten igéjének. b) Praxis der Vergebung als Ausgangspunkt der Ethik, Erfahrung der Vergebung. Szabadság attól, hogy az életünkkel fundamentálisan foglalkoznunk kelljen. Gazdag ifjú: aggodalom. Reformáció: megigazulás. Zuwendung zum Nächsten: wie wir mit Schuld umgehe. Azzal, amit elkövettünk, azzal, amit másról feltételezünk. A bocsánat egyszeri kimondása nem elég. Praxis. Először eltüntetni a bánt, utána tárgyalni: ez lehetetlen. Nem én bocsátok meg, hanem hiszem, hogy Isten neked megbocsát. Tagtäglich dem anderen zu verstehen geben. Vergebung und Erinnerung. Vergessen: nem megoldás, ez nem szabadulás. Erkenntnis der Schuld vor Gott: ez nemcsak Erinnerung. Verdrängungsmechanismen. Hannah Arendt: was heißt handeln? Neu anfangen können. c) Frömmigkeit/Freiheit des Handelns. Szabadság határa: a másik ember szabadsága. Németország polgári törvénykönyve: egyharmada a tulajdonnal kapcsolatos. Hegel: a tulajdon mint a szabadság feltétele. Handlungsfreiheit: ich tue was dem anderen not tut. Nem amit én akarok (Bedürfnis amit én kívánok), nem amit a másik (amit a párt kb meghatároz?), hanem ami szükséges (ez személyes találkozásban fogalmazódik meg). A szegénység mint feltétel. d) Keresztyén szabadság és liberális szabadság. Kegyes élet: az imádság szabadsága. Luther: Miatyánk magyarázata (Kis kátéban). Offenheit zu Gott. Wie werden wir zu freien Menschen? Gyakorlatok. Egyik eszköz az ima. Nem kell igazolni magunkat. Filozófia: negatív és pozitív szabadság. Az ima pozitív szabadság: szabadság vmire, Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

30/64

kommunikative Freiheit. Az ember szociális lény, mert rászorul arra, hogy hitéről más emberekről [emberekkel? RA] beszéljen. Nem egyszerűen konszenzus, hanem kölcsönös megértésre törekvés, gyakorlat. Nemcsak közösség, hanem polis, Lebensform als politia. Wolfgang Huber. Nem a keresztyén öntudat a döntő. Németországban megkérdezik a keresztyéneket. Részvétel a párbeszédben, nem visszahúzódni: nagyon fontos. Részvétel a politikai életben: piactér. Demokratisch und liberal nicht identisch. Richard Rothe: demokrácia számomra, hogy békén hagytok, s én is békén hagylak titeket. Melyik szabadságfogalom van legközelebb a keresztyénséghez? Tolerancia: a szabadság értelmének egy leszűkített értelme. Sokak számára azonban ebben merül ki a keresztyén szabadság. Lelkiismeret, lelkiismereti szabadság individuális értelemben. Luther: Isten igéjéhez kötött lelkiismeret. Ma ez az indoklás teljesen hiányzik. Üres lelkiismeret: bármi teleírhatja. Göring: mein Gewissen ist Hitler. Értelem: mások számára is érthető. Észokok: diszkusszió! Ellenérvek lehetősége! Politia. Barth, Luther: a lényege a keresztyén szabadságnak a parrészia, amely Isten feltétlen kegyelméből fakad. Luther: Disputatio de homine (Ebeling), These 23: Homo est creatura Dei. Az ember Isten teremtménye, aki csak Jézus Krisztuson keresztül szabadítható meg. Liberandus (és nem liberatus). Így vagyunk szabadok. Nem meghatározott mozgástér biztosítása. Teremtés: Istenhez kötöttség. Moltmann: a teremtés szabadulás a káosztól. Freiheit und Bindung ingamozgása: minél több szabadság és kevesebb kötöttség. Helyette: kommunikative, kooperative Form der Freiheit. A kooperáció óv meg a kollektivizmustól. Freiheit und Bindung als eine Einheit zu sehen. A természeti környezethez való viszony Felismerhetetlenné válik a Föld 2050-re Egy pár mondattal és gondolattal szeretnék kommentálni a feljebb olvasott hírt: - Igaz az, hogy nagyon rapid módon változik a Föld bolygónk. Több mind valószínű, hogy mindaz ami az hír közeli be is következik. 

A probléma lényege valahol máshol van, ahogyan a cikk írja: "A népességkutatással foglalkozó szakértők a családtervezés fontosságára hívták fel a figyelmet,". Szerintem ott, hogy a Föld gazdagságai (egyúttal Isten áldásai) nem jogosan vannak elosztva. Valahol a neten olvastam, hogy ha az egész világ lakóssága élne a leggazdagab módszer szerint akkor 46 perc ill pár óráig (más-más forrásban más adatok) volna Földnek "szussza" elbírni az energia, oxigén stb. követelést. Tehát ott a gond. Többet akarunk - ember és emberiség. Csökkenteni kell az igényt. Talán ott lehet nekem kezdeni, hogy nem autóval de busszal ill vonatal indulok majd munkába. Talán ott hogy feleslegesen ne égjen a lámpa az íróasztalomnál.... Ha a leggazdagab cégek, országok a vagyon 10%-át adnák a szegényeknek, vagy azzal csökkentenék az igényt nem 9, de tán 15 milliárd ember is megélne a földön Imádkozzunk tehát azokért, akik azt megtehetnék. Imádkozzunk, és kérdezzük a Szentlelket, mit tehetek én...


31/64

Az emberi kapcsolatok minősége (érzelmek, szolidaritás, szeretet). Verseny vagy szolidaritás? „A probléma az, panaszolta Teilhard de Chardin már jóval a zsinat előtt, hogy a világ realista és pozitivista konstrukcióiból rendre kihagyják a szeretetet, amely azonban az emberi élet alapvető energiája. »Szeretet nélkül azonban valójában csak a mocsárban való egyenlőség és a szolgaság vár ránk: a termeszek és a kukacok sorsa.« (Idézi Coste, 562.)”55 Az emberi közösséghez való viszony Nincs egységes társadalom. Különféle szubkultúrák vannak. A sokféleség előny. Nem diskurálunk eleget. A közösség emberi specifikum. Az ember csoportlény. Egyfős csoportok is vannak. A remete is társadalmi lény, mert az is egy viszony. Mint hívők egyfős csoportok vagyunk? Az ember kevésbé agresszív állat, mint az állat. Kell a másik csoport a saját identitáshoz. A másikkal szembeni önmeghatározás. Hajtóvadászat öregekre. Vonnegut: Életelixír. Nyugati én: individuális. Az individualizmus a bűnesetben felix culpa, mert az ember ráébred identitására, én-voltára (?). Az európa kultúra egyik nagy motorja az individualizmus. Eredetileg puritán, nem fogyasztói. Nem önzés, de fennáll a veszélye. Veszély az elmagányosodás is. Keleti én: kollektív én, a mi egyik tagja. A kollektivitás a hagyományra épít. Kevésbé emocionális, nem érdekelt a versengésben. „A tömeg, mint társadalmi erő, oly mértékben hatalmasodott el az én időmben, hogy nincs barlang, magatartás, szemlélet, ahová még elvonulhatunk előle. Természetesen oktalan és esztelen az, aki megsértődik a tömeg tényétől, s valamilyen finnyás és fanyalgó egyénieskedés nyafogó magatartásába menekül. A tömeg itt van, mint az eső, a szél, a föld. Számolni kell vele. De Arisztotelész ezt mondja: »A nagy tömeg egészen rabszolgalelkületet mutat, s a barmok életmódját követi.« Két és félezer éve hangzott el ez a megállapítás; ma érvényesebb, mint valaha. Az emberi közönségesség korunkban olyan reménytelen méreteket öltött, hogy nincs t öbbé pedagógiai módszer, mely eredményesen tudna harcolni ellene. A tömeg reflexei már nem emberiek többé abban az értelemben, ahogyan a keresztény műveltség és a klasszikus ókori nevelés értelmében ismertük meg az emberit. Vitatkozni nem lehet velük; mintha iszákosokkal vagy eszelősökkel vitatkoznál, akik csak rögeszméiket dadogják válaszul. Érzelmeikre hatni nem lehet; másként éreznek, mint eddig az emberek. A részvét, az együttérzés eltorzult lelkükben; a kapzsiság, a vérszomj uralkodnak idegeikben, a korlátlan és mohón habzsoló, szomorú élvezetvágy: Az emberi közönségességnek nincs határa többé. Egy okkal több, hogy minden emberszabású ember makacson és bátran helyén maradjon, gondolkozzék, érezzen, ahogyan emberhez illik.” Márai Sándor: Füveskönyv 1. Egy 1998-ban közzétett felmérés szerint Magyarországon a megkérdezettek 53 százaléka az élet legfontosabb értelmét a családban és a partnerban jelölték meg, az 55

Wildmann János: Egy reformzsinat üzenete. Gyakorlati teo-trilógia II. Kriteológia. Egyházfórum, 2006, 247.


32/64

egészség 18, a pénz 10, a karrier 9, a barátság 6 százalékot kapott.56 Családi tükör c. műsorban, Kossuth Rádió, 2001. október 27-én elhangzott gondolatok: 1. Számos esetben megfigyelték, hogy valaki azon a napon kísérelt meg vagy követett el öngyilkosságot, amely napon az anyja tőle még mint embrióként meg akart válni. 2. Depresszió lehetősége és ténye számos esetben azoknál, akikkel az anyja kétszer is megjelent az abortusz-bizottság előtt. 3. Ahol csak az anya akarja a gyermeket, az apa pedig semmiképpen sem, ott igen gyakran spontán vetélés következik be. Cato: „Ne gondoljátok, hogy őseink fegyverrel tették a köztársaságot kicsiből naggyá. Ha így lett volna, akkor most sokkal jobban virulna. Kétségtelen több szövetségesünk és polgárunk, azonkívül több fegyverünk és lovunk van, mint nekik volt. De mégis más volt az, ami őket naggyá tette, ami pedig belőlünk hiányzik, vagyis otthonainkban a szorgalom, kívül pedig az igazságos uralkodás, a tanácskozásban az elfogulatlan és semmiféle bűn vagy szenvedély által el nem vakított lélek. Ezek helyett a fényűzés és kapzsiság uralkodik nálunk. Az állam szegény, az egyes ember pedig gazdag,. Irigyeljük a gazdagságot, de mégis csak lomhálkodnak. Nincs semmi különbségtétel a jó és a rossz között. A nagyravágyás vette birtokába az erény minden jutalmát. Egyáltalában nem is csoda, hogy mialatt ti csak magatokról gondoskodtok és otthon a gyönyöröknek, itt [vagyis a szenátusban] pedig a pénznek s a kegyhajhászásnak szolgáltok, azalatt támadás éri a védtelen államot.” (Sallustius Bellum Catilinae 52, 19-23. Idézi: Szent Ágoston: Isten városáról (2005) I. kötet, 350. o.) Charles Peguy (1873-1914) Wir müssen zusammen selig werden. Wir müssen miteinander zum lieben Gott gelangen, miteinander vor ihn hintreten. Wir sollten nicht – einer ohne den andern – dem lieben Gott begegnen. Wir sollten alle zusammen in das Haus unseres Vaters zurückkehren. Wir sollten auch ein wenig an die andern denken: ein wenig sollte einer für den andern arbeiten. Was würde er uns wohl sagen, wenn wir – einer ohne den andern – zurückkehrten? 1Kor 8,1: „a szeretet épít” – ehhez emberre van szüksége. Montskó Éva – Molnár Péter: Az önismerethez környezet szükséges: többi emberek. Az autonómia nem autizmus. A társadalom és a család: gyökerek és szárnyak. Már a fél órája született csecsemő társas lény, aki az emocionális kifejező 56

Magyar Nemzet 1998. december 12.


33/64

mozgásokra (mosolygó vagy dühös arckifejezés) azonnal válaszol. (c) Az anyagiak és szellemiek együttes említése árnyaltabb szemléletre utal. Olyan viszonyulásra, amely az ember egész emberségére tekintettel van. Ennek ellenére nem mentes ennek az értékszemléletnek a tárgyalása sem az egyoldalú és ideologikus felhangoktól, például amikor azt hirdették, hogy az anyagiak is az emberi szellem szolgálatában álljanak (nemzeti szocializmus), vagy azt, hogy a legjobbak birtokolják a legtöbbet, a jó jut értékekhez, az értékekhez ragaszkodó érvényesül (a kapitalista szemlélet), vagy az anyagiak és szellemiek közös birtoklása, igazságos elosztása új embert és igazságosabb társadalmat hoz létre (a szocialista-kommunista szemlélet). ACZÉL György mondta, hogy a szocialista társadalom jobb, mint a társadalmat alkotó emberek összessége. (d) Az anyagi világ megbecsülése. Tulajdonképpen alternatív viszony az anyagiakhoz, mert a piacon reklámozott és megszerezhető javak helyett a többi javakat veszi észre és tartja fontosnak: tiszta levegő, tiszta víz, napsütés, természet, növények, állatok, természeti környezet, az élet egyszerű és természetes örömei. (e) Az emberi kapcsolatok: barátság, gyermek, család, szerelem (amelyben természetesen benne van a szexualitás is, de emberi kapcsolattal), közösség, játék, beszélgetés. Olyan kor van mögöttünk, olyan korban vagyunk, amikor mindezt feláldozzuk anyagi javakért, egyéb sikerekért, egyéb kapcsolatokért, előnyökért. ÖRKÉNY István "novellája" a cseresznyepaprika és a paprikakoszorú különbségéről arra a jelentéktelen valamire emlékeztet, amitől egészen mások, más értékűek is lesznek a dolgok. Az élet teljességéhez a gyerekek adta örömök is tartoznak. Kovács Judit: Öröklét vagy hosszú élet. A fenyőfa eltorzulása. Magyar Nemzet 1998. december 29.

(f) Lehetnek az értékek elvek is, mint szabadság, egyenlőség, testvériség, vagy az emberi jogok, demokrácia, vagy éppen a szeretet. De olyanok is, mint az igazság, a jó, az igaz, a szép. g) Végső soron érték az élet maga. Egyébként talán nem becsüljük sokra és nem törődünk vele. Voltak és lehetnek azonban helyzetek, amikor a puszta létezés számít olyan értéknek, amelynek a védelme, a megőrzése határozza meg az ember tetteit. Vö. Albert Schweitzer: Az élet tiszteletének etikája. Egészség. Bármely közösség egészséges életének és fennmaradásának feltétele a hozzá tartozó egyének életvitele: közösségromboló vagy közösségépítő. Ilyen értelemben érdekel most az integrálódás a közösségben. A kérdés: az egyének milyen életvitelével őrizhető meg, tartható fenn a közösség egyrészt, s közben miként lehetnek ezek az egyének ép személyek? Paraolimpia: a 100 m-es futás versenyében az egyik mozgásbeli problémákkal küszködő versenyző elesik, felkel, újra elesik, sírva fakad, a többiek megállnak, visszafordulnak, s együtt mennek a célba. Fair-play: a sportoló sporteszközt, edzésmódszert stb. ad át vetélytársának, aki adott esetben le is győzheti őt. Az ember fejlődésében adott: az őssejtek a differenciálódás során »lemondanak« arról, hogy vég nélkül osztódjanak, szaporodjanak, hanem egy magasabb elképzeléshez vagy tervhez igazodva fejlődnek. Hasonlóképpen az emberi társadalomban is erre van Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

34/64

szükség. Reményik Sándor: Szeretnék példát venni Reményik Sándor: Akarom Egyetemessé tehető-e a felelősség, szolgálat, áldozat, kereszt követelése? Van-e határa a felelősségnek? Van-e értelmetlen szolgálat, áldozat, Magunk ácsolta kereszt? Jávor Béla, A világ, amely nem az, ami tegnap volt. Magyar Nemzet 2001. szeptember 17. A verseny öldöklő, mert nem hagyja élni a másikat. Borsányi László: A türelem tudománya. Élet és Tudomány (L/44) 1995. november 3.13841386. o. 1981-ben a navahó indiánok között. A rezervátum iskolájában futóverseny „A rajtvonalhoz felsorakozó mintegy huszonöt alsó tagozatos gyerek a földre szögezett szemmel lendült neki, s mindegyikük a többiek lábát figyelte, ügyelve arra, hogy senki le ne maradjon. indulóval. A »versenyzők« persze egyszerre érték el a célvonalat, és egyikük arcáról sem a győzelem, hanem az elégedettség mosolya sugárzott. Hol van itt a versenyszellem? Jó néhány ilyen és ehhez hasonló személyes tapasztalat alapján jutott az antropológia arra a megállapításra, hogy a versenyszellem nem biológiailag determinált jellemzője az embernek, tehát a józan önös érdek és profit általt motivált »homo oeconomicus« eszméje annak a társadalmi, gazdasági és politikai rendszernek a terméke, amelyben élünk.” (1386. o.) B. Lőrinczy Éva: A szeretet kinyilvánításában csak a legprimitívebb módokat ismerik az emberek. Beney Zsuzsa: A szeretet leegyszerűsítése viselkedésre, átláthatóságra. Fromm A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem közöny. A szeretet szükséglete az elkülönültség oldása. A szeretet „önzése”: jó szeretni. Amerikai házasságmodell: csapatmunka, team, szexuális technika és kielégülés (Freud). A szeretet mennyiségi (kvantitatív) szemlélete: fogyasztás, pénz, darabra mért szerelem. Gyermekek iránti szeretet Németországban arról beszélnek, hogy a szociális ellátó rendszerek néhány évtized múlva összeomlanak, s azoknak lesz jövője idős korukban, akiknek van három vagy több gyermekük. Szülők iránti szeretet Szerelem. Nem is tudom, hogy szerettük-e egymást. Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

35/64

Fritzsch: kapcsolatok a gyülekezeten kívül Nevelés családban, iskolában, gyülekezetben Győrffy László, Önök milyen nyarakra emlékeznek? Robbanó helikopterek, szociális családsegítők, megacentrumok művilágától elbódult kamaszok. Magyar Nemzet 2001. június 28. Közéleti felelősség Társadalom: a legjobb rendőr a szomszéd. Egyház: nem a püspökök, hanem mindannyian egyház, Krisztus teste vagyunk. „Aki tehát keresztyén fejedelem akar lenni, annak valóban meg kell változtatnia felfogását, hogyha uralkodni és erőszakkal eljárni akar. Mert kárhozott és átkozott minden élet, amelyet valaki a maga hasznára él és keres. Átkozott minden tett, amely nem szeretetből való. Szeretetből valók pedig a tettek akkor, hogyha nem az egyéni kívánság-, haszon-, tisztelet-, kényelem- s boldogságból fakadnak, hanem teljes szívből mások hasznára, dicsőségére és boldogságára irányulnak.” Luther Márton: A világi felsőségről (ford. Mayer Endre); LMM III, 399. Akit megkérdez(het)nek valami felől és felelnie kell, mert számadással tartozik, az felelős. A felelősség – filozófiailag nézve – egyrészt feltételezi a szabadságot (ti. arra, hogy valamit megtegyek vagy ne tegyek meg), másrészt a szabadság feltételezi a felelősséget (ti. mint korlátot, határt). Trillhaas (133kk) megkülönbözteti egymástól a beszámíthatóságot, felróhatóságot (Zurechnung, imputatio) és a felelősséget (Verantwortung, responsibility). A beszámíthatóság vagy felróhatóság feltételezi, hogy a cselekvő ember számolni tud tetteinek lehetőségével és következményeivel. Fel tudja mérni saját erejét és képességét, a helyzet lehetőségeit, az előrelátható ellenerőket, a belátható következmények esélyeit, stb. Ez a belátás egyrészt nem mindenkinél feltételezhető (pl. gyerekek, szellemi fogyatékosok), másrészt a feltételezhető belátás is csődöt mondhat a cselekvőnek fel nem róható módon, s természetesen a cselekvő is tévedhet a lehetőségek és helyzetek felmérésében. TRILLHAAS rámutat: ennek a belátásnak jellemzője, hogy nemcsak intellektuális, hanem sajátságos módon etikai természetű. Vannak magas intellektusú emberek, akiknek az etika belátóképessége korlátozott, és intellektuálisan primitív emberek, akik magas felelősségtudattal rendelkeznek. A saját tettek és következményeik felmérésének képessége az erkölcsi személyiség elengedhetetlen tartozéka. A felróhatóságnál, beszámíthatóságnál az eredet a domináns kérdés. Amikor valamely tettet felrónak valakinek, akkor magát a tettet veszik figyelembe, s miközben visszatekintve mintegy rekonstruálom a megtörténtét, visszavezetem egy okra vagy okozóra. Ezzel kapcsolatosan két kérdés vetődik fel: a) Mennyiben lehet minden olyan tényezőt, amely az "eseményhez" vezetett, közvetlenül a tettesnek felróni. Hiszen a tettes érzülete, szándéka, elhatározása sohasem minden. Nem minden kudarc magyarázható rossz szándékkal vagy hiányos belátással. S nem minden sikert lehet a tettes érdemének sem tekinteni. b) Milyen mértékben lehet egyáltalán belátást elvárni egy embertől? Hogyan Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

36/64

határozható meg ez a politikus esetében, akinek szakkérdésekben kell felelősséggel döntenie? Hogyan határozható meg ez a választók esetében, akiknek arról kell dönteniük, hogy kik azok, akik felelős döntésekre lesznek képesek? A tett(ek) felróhatóságáról lehet beszélni és gondolkodni anélkül, hogy a tett elkövetője erről tudna vagy állást foglalhatna vele kapcsolatban. A felelősséggel más a helyzet, mert az mindig feltételezi a személy tudatos részvételét. Enélkül elképzelhetetlen a felelősség. A felelősséget tehát észre kell venni. Ekkor beszélhetünk valójában róla. Az embernek "vállalnia" kell a kötelességet, nemcsak tudomásul kell vennie, hanem igenelnie kell, "felelnie" kell. Mindenféle felelősség, és ezzel az erkölcsi élet számára is halálos veszedelem, ha a felelősséget elhárítja, tagadja vagy nem érzi az ember, s akkor is, ha megfeledkezik róla. A felelősség nagyon különböző lehet a tartalma szerint, de a felelősséghez való lelkiismeretes és tárgyszerű hozzáállás az embereket egyesíti. A felelősségtudat lehet felfokozott vagy jelentéktelenített. Az alacsony felelősségtudat közel állhat a részvétlenséghez és közömbösséghez. A felfokozott felelősségtudat átcsaphat abba, amire 1Pt 4,15 kifejezése utal. ELERT (71kk) a felelősség szó eredeti értelmét emeli ki: valaki valakiért valakinek felelős, Kain Ábelért Isten előtt. A felelősség határa csak ott képzelhető el, ahol valaki képtelen segíteni, vagy ahol rejtve marad az ember előtt a szükség. ELERT hangsúlyozza, hogy potenciálisan minden kortárs felebarát, akit segíteni kell, és a számtalan másik emberért való felelősséget nem volna szabad csak a túlzottan aggodalmaskodó típusú emberek sajátjának tekinteni. Hiszen ki az a valahol és valamikor felbukkanó kortárs, akire nézve az ember magát mindenféle felelősség alól felmentve érezhetné? A felelősségnek ez a "határa" vitathatatlanul nagyon széles, túl széles! Könnyű elképzelni, hogy ez a világ, ha számunkra nem lenne túl nagy, másképpen nézhetne ki. A minden kortárs iránti felelősség gyakorlása azonban meghaladja képességeinket. Ha egészen komolyan vennénk, felőrölné lelki és fizikai energiáinkat is, akkor sohasem tudnánk aludni, – tehát határokat kell húznunk és a legtöbb emberrel szemben el kell zárkóznunk. Mások is ezt teszik, sőt, olykor szinte boldogok, ha mások tudomást sem vesznek róluk, mert a maguk útját akarják járni. Ez azonban nem változtatja meg a minden egyes ember iránti kölcsönös felelősséget. Olykor megmarad ez hiányérzetként, elégedetlenségként, amikor a lelkiismeret jelentkezik. Nem biztos, hogy mindenki ismeri ezt az érzést. Nem lehet senkire sem ráerőltetni. Lehet a felelősség fogalmát az állami törvényhozás találmányának tekinteni. Nem lehet senkit sem nógatni, hogy a másik emberben felebarátját lássa meg. Mi magunk sem tudnánk, ha nem mondanák nekünk. De nem lehet bebizonyítani. Felelős társadalom fogalma Amszterdam 1948 után: mintegy a korábbi felsőbbség iránti felelősséget hangsúlyozó keresztyén erkölcsiség korrekciója. Felelősségről a szekuláris világban is beszélnek, mint a másik embernek, a társadalomnak, a történelemnek, az utókornak való felelősségről. Ezek az említett fórumok, amelyek előtt az ember felelős, valójában megfoghatatlanok. A keresztyén etika nem tagadja és nem becsüli le ezeket, de mindenekelőtt és mindenek fölött az élő Istennek való felelősségről szól. Isten felelőssé tesz éppen emberi struktúrákon keresztül is. A sáfárság bibliai szava erről a számadásra kötelezettségünkről szól. Igen határozottan kell arra veszélyre utalni, amit az jelent, ha az Isten és az emberek Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

37/64

előtti felelősséget egymással szembeállítják, vagy egymás ellenében kijátsszák. A modern életfelfogás a szabadságot hangsúlyozza elsősorban. A szabadság és a felelősség azonban legalábbis feszültségben áll egymással. A felelősség éppen nem szabadságot jelent, hanem elkötelezést, elkötelezettséget. „A hitetlenség az oka annak, hogy amikor Isten igazságának, a jognak az összetiprását és a jogtalanság felülkerekedését látjuk, csendben maradunk, nem teszünk ellene, csak hagyunk menni mindent a maga útján. Miért? Ilyenkor Istennél többre becsüljük a mulandó javakat, és ”57 A lelkészi szolgálat is sáfárság (1Kor 4,1). A lelkész sáfár, aki Istennek tartozik felelősséggel (Jak 3,1). Jó lenne, ha a lelkészi szolgálatban álló és az arra készülő nem feledné, hogy ez a felelősség nem könnyebb, hanem súlyosabb az emberek előtti felelősségnél. Szolgálat Takenaka Új-Delhi 1961: minden érdek nélkül. Káldy Zoltán, az egyház életformája a diakónia. 1964! Wilhelm Löhe: Ki vagyok? Diakóniai teológia „Egyenlőség” a szolgálatban: nők, egyházfi stb. „Még néhány év, s azután? Az életnek csak tartalma adhat értéket – másokért. Életem másokat segítő értékek nélkül rosszabb a halálnál. Ezért – ebben a nagy egyedüllétben – másoknak szolgálok. Ezért: milyen hihetetlenül nagy ajándék, amit kaptam, s milyen helyénvaló, hogy ezért „odaáldozzak mindent”. Szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod – (Békefy Lajos fordítása) Békefy Lajos: „Egy egész korszak lelkiismerete volt…” Száz éve született Dag Hammarskjöld, az ENSZ második főtitkára. Magyar Nemzet 2005. július 30. (33. oldal) Eötvös József: „A vas maga sem állhat ellen az időnek, s ilyen az ember. Ha munkára használják, elkopik, ha a földön hever, a rozsda emészti meg. Miután már veszni kell, jobb százszor elkopni, mint elrozsdásodni.” A szolgálat az egyházban és a mindennapi életben egyaránt sokat használt szó, – szinte észre sem vesszük (Állami Egészségügyi Szolgálat, Mentőszolgálat, stb.). Ugyanakkor részben patetikus szó, részben pedig le is járatott. "Mi lesz az olyan társadalomból – kérdezi Dorothee SÖLLE, - amelyben 'senki sem akar többé szolgálni' és amelynek mégis sürgetően szüksége van áldozatkészségre, önátadásra és a másokért való gondoskodásra? Mi lesz a családból? Vajon nem szükséges-e minden csoportban és egészen sajátosan a családban az áldozatkészségnek egy bizonyos mértéke, sőt, a saját életnek a feladása is, – és vajon tényleg nem a nő dolga-e, hogy saját igényeit hátrahelyezze?" (Nr. 226, in: Rothenberg, Samuel: Christsein heute und morgen. 1981) Valóban: a család körén túlmenően, a nevelés, a tudomány, a kutatás, a gyógyítás 57

Luther: Magnificat, in: LVM 5: 252; WA 7: 593.


38/64

terén, katasztrófahelyzetekben sokszor csak úgy lehet eredményt elérni, ha az emberek szolgálnak. Mivel az ügyek szolgálata és az eredményesség kapcsolódhat, ezért vannak olyan helyzetek, amikor az áldozatos szolgálat és a sikerhajszolás között nehezen húzható meg a határvonal: lehet a szolgálatot hangoztatni, valójában azonban az előmenetelt akarni. Kétségtelen, hogy a szolgálat jelszava mögött rejtett hatalmi igények is meghúzódhatnak (versteckte Herrschaftsansprüche). SÖLLE (u.o.) megállapítja, hogy általában a nők azok, akiktől ilyen szolgálatot és odaadást várnak (a családban, de számos munkahelyen is). S hozzáteszi, ebben a helyzetben mindkét fél károsodik: nemcsak az, akitől a szolgálatot megkövetelik és elvárják, hanem az is, aki a szolgálatot megköveteli és elvárja. Olyan társadalom megvalósítását tartja szükségesnek, amely nem vár el többé ilyen emberfeletti teljesítményeket. "Elképzelhető olyan társadalom, amelynek nincs már szüksége ilyen erényekre és amely a lemondásnak ilyen követelését többé már nem támasztja. Minden áldozat és minden lemondás, amelyet élethossziglan kívánnak, embertelenséget hoznak létre." SÖLLE elgondolásában nem volna szabad figyelmen kívül hagyni, hogy pártfogásába veszi azokat, akiktől folytonosan az áldozatot és a szolgálatot várják. Ez helyes, hiszen a szolgálat követelésével sokszor visszaéltek, még az egyházban is. Fel kell azonban tennünk a kérdést, lehetségest követel-e SÖLLE? Elképzelhető olyan jólét és olyan jól szervezett társadalom, amelyben nem szükséges "már" a szolgálat? S ha elképzelhető, ha lehetséges, jó lenne-e egy ilyen társadalom? SÖLLE követelményével szemben két ellenvetést lehet tenni: a) Az egyik ellenvetés az élet értelmének kérdése felől lehetséges. Albert EINSTEIN mondta élete vége felé: "Az ember csak akkor talál értelmet életében, bármennyire is rövid és veszélyes az, ha a társadalomért való szolgálatnak szenteli magát" (Nr. 225, in: Rothenberg, i.m.). Az embernek tehát ki kell tárulkoznia mások felé, hogy élete lehetőségét el ne játssza. b) A másik ellenvetést Isten parancsa felől lehetséges. "Istennek szolgálunk tehát mindenütt, ha tesszük amit ő parancsolt 's kerüljük amit ő megtiltott. 'S ha kiki ehez szabná magát, az egész világ 's földi életünk egy nagy isteniszolgálattá lenne, nem csupán a templomban, hanem a házi körben is, konyhában, pinczében, műhelyben, szántóföldön, polgárok és parasztok között egyiránt. Mert Isten bizonnyára nem csupán az egyházkormányzatot 's az állami közigazgatást, hanem a házirendet is szerezte 's fenn akarja tartani. Aki tehát a házfentartás érdekében fáradozik, első sorban is a családapa és anya, azután a gyermekek, 's végül a cselédség és szomszédok, mind egyetemben Istennek szolgálnak, mert az ő akaratját és parancsát teljesitik" – prédikálta Luther Szentháromság után a 15. vasárnapon Mt 6 alapján (753-754. old. in: Házi kincstár. Dr. Luther Márton ...egyházi beszédei Fordította Zábrák Dénes. 1896). Áldozat Van-e értelme? 1848-as és 1956-os hősök? Maléter, Nagy Imre? Értelmetlen áldozatok? Görgey: józan számítás vagy áldozat? Az aszkézis jelentése: gyakorlás céljából való lemondás, a bűn elleni harcban, a megszentelődésben. A lemondás keresztyén jelentése: Krisztus követése teljes élettel, teljes átadás és Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

39/64

követés, nem valamilyen cél érdekében, hanem hálából, megragadottan. Az áldozat jelentése a teljes élet odaadása. Vértanúságban vagy szolgálatban. Szép megfogalmazása ennek Löhe Vilmos szava a diakonissza szolgálatáról, amelyet elsősorban nem intelemként és elkötelezésként, hanem vallomásként és vigasztalásként kellene értenünk. Nem kellene túl gyakran használni az áldozat szót, mert ezzel inkább lejáratjuk, – egy kicsit inkább "félelemmel és reszketéssel" kiejteni. Szekuláris értelemben is használt kifejezés. Ilyenkor azonban mindig kérdéses, hogy kinek, miért, hogyan hozott áldozatról van szó. 1956-ra emlékezve írja SZÁVAI János: "Annak az önmagát korrigálni képes társadalomnak, melyről Albert Camus beszél, olykor bizonyosan szüksége van áldozatokra, mert másként felülkerekedne a cinizmus és a materializmus. Az áldozat az Európát megalapozó valamennyi tradíció szerint: kikerülhetetlen rítus, véráldozat bemutatása az istenségnek. A forradalom így Camus szemében a magyarok véráldozata annak az istenségnek, melynek a neve: Európa. Vagy másképpen mondva: önfeláldozó gesztus egy olyan Európáért, mely a szolidaritás, az igazságosság és a szabadság eszméire épül." (Szávai János: Albert Camus és a magyar '56. Magyar Nemzet 1995. október 3.) A patetikus szavak egyrészt a sikertelenségről, a csődről szólnak, másrészt a győzelem reményét élesztik. A múltban hozott szenvedéseket gyakran minősítik egy új korszakban áldozatoknak. Ma gyakran emlegetett fogalom ezzel kapcsolatosan a rehabilitáció, mint valaki becsületének, jó hírének helyreállítása; elégtétel szolgáltatása; az elítélt mentesítése az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól. Az áldozattal összefüggésben tulajdonképpen abszurd fogalom. Kereszt Elmúlt-e a kereszt, a Krisztusért vállalt, felvett szenvedés kora? Lk 9,23. 2Kor 12,5. AC XII,151.160. CA XXVI,30-39. Az aszkézis, lemondás, áldozat összefüggésében mi sem lett volna természetesebb, mint hogy kimondjuk ezt a szót is: kereszt. A fogalmak pontos és határozott megkülönböztetése érdekében ez szándékosan nem történt meg. Fel lehet tenni a kérdést, hogy a kereszt problémája egyáltalán beletartozik-e az etikába? Hiszen nem magatartás, cselekedet, hanem valami, ami nyakába zúdul az embernek. Az etikák foglalkoznak esetleg a szenvedés kérdésével, de a kereszt kérdése legtöbbször egyáltalán nem is szerepel bennük. Mégis: az egyes ember életének iránya és tartalma szempontjából meghatározó és döntő, amit keresztnek nevezünk. BONHOEFFER a kereszt értelmét, tartalmát úgy fejti ki, hogy a kereszt útját szembeállítja a sikeres ember útjával, a siker útjával: "A Megítélt és a Megfeszített alakja idegen és a legjobb esetben is csak szánalomra méltó egy olyan világban, amelyben a siker minden dolog mértéke és igazolása. A világ azt akarja, hogy sikerrel győzzék le, és sikerrel kell legyőzni. Nem az ideák vagy az érzület dönt, hanem a tettek. Egyedül a siker igazolja a megtörtént jogtalanságot (Unrecht). A bűnt a siker gyógyítja be. Értelmetlen dolog a sikeres embernek szemére vetni az erények hiányát. Így csak a múltban maradunk, miközben a sikeres ember lépésről lépésre halad előre, megnyeri a jövőt, s a múltat visszahozhatatlanná teszi. A sikeres ember tényeket teremt, amelyeket soha többé nem lehet visszacsinálni, amit elpusztított, sohasem lehet helyrehozni, amit felépít, legalábbis a következő generációban jogot nyer a fennmaradásra. Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

40/64

Semmiféle vád nem tudja a sikeres ember által elkövetett bűnt jóvátenni. A vád elnémul az idők folyamán, a siker megmarad és meghatározza a történelmet. A történelem bírái szomorú szerepet játszanak annak alakjai mellett. A történelem elhalad mellettük. Egyetlen földi hatalom sem vetemedhet arra, hogy a cél szentesíti az eszközt tételét olyan szabadon és magától értődően vegye igénybe, amint ezt a történelem teszi" (Ethik, 20). Az elmondottakban a siker elmarasztalása nem jelenti mindenfajta emberi, földi siker elmarasztalását és tagadását, hanem a siker szó egy embertípust, egy emberi beállítottságot jellemez. A sikeres ember ellentéte nem a sikertelen ember. BONHOEFFER értelmezésében a sikeres ember a keresztet vállaló, felvevő ember életének ellentéte. Az emberek és korok háromféle viszonyulása lehetséges a siker tényéhez (BONHOEFFER, Ethik 20-22): a) a siker bálványozása (Vergötzung des Erfolges) ott vonz sokakat, ahol egy sikeres ember különösen is előtérbe kerül: "Ez vak jogra és jogtalanságra, igazságra és hazugságra, illendőségre és aljasságra. Csak a tettet, a sikert látja. Az etikai és intellektuális ítélőképesség eltompul a sikeres ember dicsősége és ama vágy előtt, hogy valamilyen mértékben részesüljön ebből a sikerből. Még az a felismerés is hiányzik, hogy a bűnt a siker gyógyítja be, mert a bűnt egyáltalán nem látja. A siker a tulajdonképpeni jó ("Der Erfolg ist das Gute schlechthin"). Ez a magatartás csak a megmámorosodás állapotában valódi és bocsánatos. A kijózanodás után csak nagy belső hazugság árán, csak tudatos önbecsapás árán tartható meg. ..." A mai olvasó óhatatlanul a két világháború közötti idő diktátoraira gondol, akik abban a meggyőződésben tevékenykedtek, hogy sikereikkel a történelem elismerését is megszerezhetik maguknak. A sikerorientáltság azonban a mai "kisembernek" is jelszava, és hite, hogy sikerei igazolják tetteit. b) csak a jó lehet sikeres ("dass nur das Gute erfolgreich sei") tétele: "A sikerrel szemben itt megőrzik ítélőképességet, itt a jog jog és a jogtalanság jogtalanság marad. Itt nem kell a döntő pillanatban behunyni az egyik szemet, hogy aztán csak a tett véghezvitele után nyissák ki. Tudatosan vagy nem tudatosan felismerik a világ egyik törvényét is, mely szerint jog, igazság, rend hosszú távon tartósabb, mint az erőszakosság, hazugság és önkény. Mégis tévútra visz ez az optimista tétel: vagy a történeti tényeket kell meghamisítani, hogy a gonosz sikertelenségét bizonyítsák és eközben nagyon gyorsan eljutnak a tétel fordítottjához, hogy a siker a jó, vagy pedig optimizmusával csődöt mond az ember a tényekkel szemben és minden történeti siker elítélésénél köt ki." Ez tulajdonképpen az ószövetségi viszonzástanhoz, viszonzáshithez hasonló gondolkodás: a jó megkapja jutalmát, a rossz megkapja büntetését. Már a 73. zsoltár nagy problémája az, hogy ezt a hitet nem igazolják a tapasztalat tényei. c) mindenfajta siker elutasítása azzal az érveléssel, hogy minden siker a gonosztól van ("dass aller Erfolg vom Bösen sei"): "ez a történelem vádlóinak örök keserve. A megtörténtet gyümölcstelenül és farizeusi módon kritizálva sohasem jutnak el a jelenhez, a cselekvéshez, a sikerhez és éppen ebben látják a sikeres ember rossz voltának az igazolását. Anélkül, hogy akarnák, de itt is a sikert teszik minden dolog mértékévé, – még ha negatív módon is, – s nem lényeges különbség, hogy a siker minden dolgoknak pozitív vagy negatív mértéke." "A Megfeszített alakja érvénytelenít minden olyan gondolkodást, amely a sikerre irányul; ez ugyanis az ítélet tagadása. A világgal végső soron sem a sikeres ember győzelme, sem a csődöt vallottaknak a sikeresekkel szemben táplált keserű gyűlölete nem boldogul. Jézus bizonyosan nem a történelem sikereseinek az ügyvédje, de nem is az, aki a csődöt vallottak lázadását vezetné a sikeresek ellen. Nála nem sikerről vagy Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

41/64

sikertelenségről van szó, hanem Isten ítéletének készséges elfogadásáról. Csak az ítéletben van megbékélés Istennel és az emberek között. Minden siker és sikertelenség körül forgó gondolkodással szembeállítja Krisztus az Istentől megítélt embert, legyen az sikeres vagy sikertelen. Mivel Isten csupa szeretetből azt akarja, hogy az ember megálljon előtte, ezért megítéli őt. A kegyelem ítélete az, amit Isten Krisztusban véghezvisz az emberen. A sikeres emberrel szemben Krisztus keresztjében Isten megmutatja a fájdalom, az alacsonyság, a csőd, a szegénység, a magány, a kétségbeesés megszentelését. Nem mintha mindennek önmagában lenne értéke. De megszenteltetik Isten szeretete által, amely mindezt ítéletként magára veszi. Isten igenje a keresztre a sikeres ember fölött kimondott ítélet. A sikertelen embernek viszont fel kell ismernie, hogy nem az ő sikertelensége, nem önmagában az ő pária helyzete [22] az, ami lehetővé teszi Isten előtt való megállását, hanem egyesegyedül az isteni szeretet ítéletének az elfogadása. Hogy azután éppen Krisztus keresztje, vagyis az ő kudarca a világban, ismét történelmi sikerhez vezet, ez már az isteni világkormányzás titka, melyből nem lehet szabályt csinálni, de amely az ő gyülekezetének szenvedésében itt is, ott is megismétlődik. Egyedül Krisztus keresztjében, és ez azt jelenti: megítéltként jut el az emberiség valódi alakjához." Mk 8,31-38 magyarázatában BONHOEFFER (Nachfolge, 39kk) igen határozottan megkülönbözteti a szenvedést (Leiden) és az elvettetést (Verworfenwerden): "Jézus lehetett a szenvedésében még ünnepelt Krisztus. A szenvedést kísérhetné a világ teljes szánakozása és csodálata. A szenvedésnek mint valami tragikus eseménynek lehetne még önmagában értéke, saját tisztessége és méltósága. Jézus azonban a szenvedésben elvetett Krisztus. Az elvettetés elveszi a szenvedés minden méltóságát és tisztességét. Tisztességétől megfosztott szenvedésnek kell lennie. Szenvedés és elvettetés az összefoglaló kifejezése Jézus keresztjének. A kereszthalál elvetettként, kitaszítottként való szenvedést és meghalást jelent. Jézusnak isteni szükségszerűséggel kell szenvednie és elvettetnie." Minden kísérlet, mely ezt meg akarja hiúsítani, sátáni. Még akkor is, ha a tanítványok köréből jön. Péter ellenkezése arról tanúskodik, "hogy az egyház maga kezdettől fogva megbotránkozik a szenvedő Krisztuson. Nem akar ilyen Urat, és Krisztus egyházaként nem akarja a szenvedés törvényét Ura által magára kényszeríteni." Az elmondottakat a tanítványokra is vonatkoztatni kell. Ezt teszi Jézus. "Ahogyan Krisztus csak szenvedőként és elvetettként Krisztus, ugyanúgy a tanítvány is csak szenvedőként és elvetettként, csak vele együtt megfeszítettként tanítvány. A követés mint Jézus Krisztus személyéhez való kötöttség a követőt Krisztus törvénye, azaz a kereszt alá állítja" (Nachfolge, 40). Mk 8,34: Jézus nem kényszerít, hanem döntés elé állít, döntés elé állítja azokat, akik már a követésben vannak. Mk 8,34: "Az önmegtagadás sohasem merülhet ki az önsanyargatás vagy aszketikus gyakorlatok egyes aktusainak bármily nagy számában; nem jelenthet öngyilkosságot, mert az ember saját akarata még itt is érvényesülhet. Az önmegtagadás azt jelenti: csak Krisztust ismerni, többé nem önmagát, csak őt látni, aki elől megy, és többé nem az utat, amely számunkra túl nehéz. Az önmegtagadás csak ezt jelenti: ő elől megy, ragaszkodj hozzá" (Nachfolge, 41. ford. RA). Mk 8,34: "Jézus kegyelme, hogy tanítványait erre az igére előkészítette az önmegtagadásról szóló igével. Ha valóban teljesen elfeledtük magunkat, ha nem ismerjük többé önmagunkat, csak akkor tudunk készen lenni, hogy keresztjét hordozzuk őérette. Ha már csak őt ismerjük, akkor nem ismerjük többé a mi keresztünk fájdalmait, akkor csak őt Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

42/64

látjuk" (Nachfolge, 41) "A kereszt nem a vesződség és a nehéz sors, hanem a szenvedés, amely egyedül a Jézus Krisztushoz kötöttségből származik. A kereszt nem véletlen, hanem szükséges szenvedés. A kereszt nem a természetes léthez kötődő szenvedés, hanem a keresztyén élethez kötött szenvedés. A kereszt egyáltalán nem csak szenvedés, hanem szenvedés és elvettetés, és itt is szigorúan véve Jézus Krisztusért való elvettetés, nem valami más magatartás vagy hitvallás miatt. Az a keresztyénség (Christlichkeit), amely a követést már nem veszi komolyan, amely az evangéliumból csak olcsó hitbeli vigasztalást csinál és amely számára a természetes és a keresztyén lét megkülönböztetés nélkül azonos, a keresztet mindennapi vesződségként, természetes életünk ínségeként és félelmeként értelmezi. Megfeledkezik arról, hogy a kereszt mindig egyúttal elvettetést jelent, hogy a szenvedés gyalázata a kereszthez tartozik. A szenvedésben emberektől kitaszítottnak, megvetettnek és elhagyottnak lenni, amint ez a zsoltáros szűnni nem akaró panasza, a kereszt szenvedésének ezt a lényeges ismertetőjegyét nem érti meg az a keresztyénség, amely nem tudja megkülönböztetni egymástól a polgári és a keresztyén létet" (Nachfolge, 41-42). 1Pt 4,14-16 éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy keresztyénként kell szenvedni, nem pedig másképpen. A keresztet nem kell keresni. Készen van. Elő van készítve, csak fel kell venni. Senkinek sem kell keresnie valamilyen keresztet, mindenkinek elő van készítve, ill. mindenkinek megadatik a maga keresztje. Mindenkinek más kereszt és más súlyú kereszt adatik, de mégis az egy kereszt. A kereszt "minden keresztyénre rátétetik. Az első krisztusszenvedés (Christusleiden), amelyet mindenkinek meg kell tapasztalnia, a hívás, amely ennek a világnak a kötöttségeiből hív ki minket. Ez a régi ember meghalása a Jézus Krisztussal való találkozásban. Aki a követésbe lép. halálba adja magát, meghalásba helyezi életét, s ez kezdettől fogva így van; a kereszt nem egy kegyes boldog élet szörnyű vége, hanem a Jézus Krisztussal való közösség kezdete. Krisztus minden hívása a halálba vezet. Akár az első tanítványokkal együtt házat és hivatást kell elhagynunk, akár Lutherral a kolostorból a világi hivatásba megyünk, mindkettőben az egy halál vár reánk, a Jézus Krisztussal való meghalás, régi emberünk elhalása Jézus hívása következtében. ... A Jézus követésébe való hívás, a Jézus Krisztus nevére való keresztség halál és élet. Krisztus hívása, a keresztség a keresztyén embert a bűn és az ördög elleni mindennapos harcba állítja" (Nachfolge, 42). (Vö. Róm 6,6; Gal 5,24.) Bár egyedül Krisztus szenvedése békéltető szenvedés, de az ő követésében a keresztyén ember is bűn és vétek hordozója lesz más emberek számára. Gal 6,2 igéjét is így kellene értelmezni. "A testvér terhe, amelyet hordoznom kell, nem csak az ő külső sora, az ő sajátossága és adottsága, hanem tulajdonképpen az ő bűne. Nem tudom másként hordozni, mint hogy megbocsátom neki Krisztus keresztjének erejével, melyben részesedtem. Így Jézusnak a kereszthordozásra való hívása a bűnbocsánat közösségébe állít minden követőt. A bűnbocsánat a tanítvány parancsolt krisztusszenvedése. Ez minden keresztyénre ráruháztatott. De hogyan tudja meg a tanítvány, mi az ő keresztje? Megkapja, ha a szenvedő Úr követésébe lép, Jézus közösségében felismeri az ő keresztjét. Így lesz a szenvedés Krisztus követőinek ismertetőjelévé. A tanítvány nem nagyobb mesterénél. A követés passio passiva, kényszerű szenvedés (Leidenmüssen). Luther ezért tudta a szenvedést az igazi egyház jegyei közé sorolni. Az Augustana egyik vázlata az egyházat úgy határozza meg, mint azok gyülekezetét, "akiket üldöznek és sanyargatnak az evangéliumért". Aki nem akarja felvenni keresztjét, aki életét nem akarja odaadni szenvedésre és emberek általi elvetésre, az elveszti a Krisztussal való közösséget, az nem Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

43/64

követő" (Nachfolge, 43). "A követés a szenvedő Krisztushoz való kötöttség. A keresztyén ember szenvedése ezért nem meglepő. Sokkal inkább csupa kegyelem és öröm" (Nachfolge, 44 Ford. RA). Az első vértanúk "mártíraktái", vagy éppen Ordass Lajos bizonyságtétele meghurcoltatásainak szenvedéséről, arról tanúskodnak, hogy ők a szenvedést és a keresztet Krisztus közelségének bizonyosságában és örömében élték át. Ezek a tanúk a szenvedést és a keresztet annyira a Krisztus-követés elszakíthatatlan részének tekintették, annyira gazdagodásnak, páratlan tapasztalatnak, ezért szinte elképzelhetetlen, hogy rehabilitációt vagy kárpótlást kívántak volna, hiszen akkor éppen ettől a tapasztalattól igyekeztek volna megszabadulni. "Jézus követője is hordozásra kapott elhívást. A keresztyénség a hordozásban áll. Ahogyan Krisztus az Atyával való közösséget a hordozásban őrzi meg, úgy a Jézus követőjének a hordozásban lesz Krisztussal közössége. Az ember a reá helyezett terhet lerázhatja. Ezzel azonban nem szabadul meg a tehertől, hanem sokkal nehezebb, elviselhetetlen terhet hordoz. A sajátmaga választotta igát. Jézus mindazokat hívta, akik különböző szenvedések terhét hordozzák: Vessék le igájukat, s vegyék fel az ő igáját, mely szelíd és könnyű! Az ő igája, terhe a kereszt. E kereszt alatt járni nem nyomorúság, kétségbeesés, hanem felüdülés és nyugalom – a lélek számára a legnagyobb öröm. Többé már itt nem önmagunk csinálta törvények és terhek alatt járunk, hanem Annak igája alatt, Aki bennünket ismer, s Aki velünk együtt az igát hordozza. Igája alatt bizonyosak vagyunk az ő közelsége és velünk való közössége felől. ő maga az, Akit az őt követő megtalál, ha az ő keresztjét felveszi" (Nachfolge, 45. fordítása: 96-97. old. in: Válogatás Bonhoeffer legismertebb műveiből. 1988.) Krisztus keresztjének felvétele nemcsak jelképes értelemben, hanem vállalva vele a sorsközösséget is, Pál apostoli szolgálatának és életének is elengedhetetlen tartozéka. Pál életének értelme (Fil 3,10), ezért Kol 1,24, és az apostoli szolgálat elengedhetetlen, csaknem szükséges részének tekinti a szenvedést a Krisztus keresztjének, a Krisztussal együtt való meghalásnak az értelmében. A Krisztus követést Krisztussal való meghalásként értelmezi KEMPIS TAMÁS máig sokat forgatott írása, a "Krisztus követése" is. Minden keresztyénnek el kellene gondolkodnia a keresztnek fent vázolt értelmén. Különösképpen azonban a lelkészi szolgálatra készülőknek és a lelkészi szolgálatban állóknak. Vajon sikerorientált vagy a kereszthordozás készségét mutatja, ahogyan készülünk, ahogyan szolgálunk, ahogyan várakozásainkat kifejezésre juttatjuk, és a megélhetésre, feltételekre vonatkozó elvárásainkat megfogalmazzuk? A verseny A verseny, versengés nagy hajtóerő az élet számos területén (tanulás, sport, munka, kutatás, önkéntes segítés), de csak az együttműködés kultúrájában hatékony.

Kritikus viszonyulás az az anyagi javakhoz Veres Péter: élvezetvallás. Fogyasztásdüh. Kovács Judit: Öröklét vagy hosszú élet. A fenyőfa eltorzulása. Magyar Nemzet 1998. december 29.

Szórakozás. A szórakozás, mint probléma. Ethik für das Leben. 100 Jahre Ökumenische Wirtschafts- und Sozialethik. Quellenedition Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

44/64

ökumenischer Erklärungen, Studientexte und Sektionsberichte des ÖRK von den Anfängen bis 1996. Hrg. und eingeleitet von Wolfram Stierle, Dietrich Werner, Martin Heider. Mit einem Vorwort von Konrad Raiser. Ernst Lange – Institut für ökumenische Studien: Rothenburg o. d. Tauber, 1996. 652 S. Auf der Suche nach neuen Lebensstilen. Sektion VI der vierten Vollversammlung, Uppsala 1968. 272Reich Gottes, Konsumzwang und städtisches Wachstum. Sektion II der Weltmissionskonferenz, Melbourne 1980. 274Für Gerechtigkeit und Menschenwürde kämpfen. Fachgruppe 6 der sechsten Vollversammlung, Vancouver 1983. 275Konsum-Boykott und Lebensstil. Der Shell-Boykott und der ÖRK, Programm zur Bekämpfung des Rassismus, Genf 1989. 280A fogyasztók alapvető jogai. Az ENSZ Fogyasztói Érdekvédelmi Alapokmánya (Consumer Protection Charter). (szöveggyűjtemény) Vajna Tamás: A halhatatlanság mosópora. Hankiss gondolatkalandja. Heti Világgazdaság 1998. május 8. 87-88. Worldwatch-Institut: Das reiche Fünftel der Menschheit zerstört die Umwelt. Lutherische Welt-Information 25/1992. augusztus 27. „Túláradó bőség alatt nyögünk.” Pierre Teilhard de Chardin, Az emberi jelenség. Fordította Bittei Lajos, Rónay György. A bevezetést írta és a szöveget az eredetivel egybevetette Tordai Zádor. Gondolat Kiadó: Budapest, 1973. 396 o. (Gondolkodók) 312. Hegedűs Attila: Az egyház hangja a fogyasztói társadalomban. Lelkipásztor (73) 1998/9, 343-346. o. Konzumspiritualizmus. Nincs olyan kormány, amely programként felvállalná a fogyasztás visszafogásának propagálását. Ribár János: A pénz, az anyagiak vonzerejéről. Az előadás elhangzott: Balatonszárszó, Ref. Konferencia Központ, 2006. június 20-án. 12 o. [ekvtár] Nyíri Tamás: Jólét és szegénység. Nyíri Tamás Alapítvány 40. kiadvány. Budapest, 2006. 8 o. [saját] [Az 1970-es években tartott előadása.] Az anyagi javak mulandósága: Zsolt 39,7. Az átlag japán ember fél évente cseréli a fényképezőgépet, évente a videokameráját. A háztartásokban több elektromos cikk található, mint amennyire szüksége van, és több elektromos cikket használnak, mint kell. (Kossuth Rádió Reggeli Krónika, 1998. október 21.)


45/64

Vizsgálták, milyen következménye lenne a világ élelmezési helyzetére, ha az OECD országok húsfogyasztását 50%-kal csökkentenék. Eredmény: A fejlődő országok kalóriaellátottsága hosszútávon 0,4 %-kal növekedne. Az abszolút alultápláltak száma 1,2 %-kal csökkenne. – Carl Friedrich von Weizsäcker szerint az aszkézis csak kis elitek és kisebbségek ügye. Az átlagpolgár ritkán mond le valamiről önként. Az egyszerűbb életet leginkább a javak szűkössége kényszerítette ki. Reimar von Alvensleben, Fleisch, Fernverkehr und Askese. Die herkömmlichen Vorschläge zu „nachhaltigem Konsum” sind gut gemeint. Praktisch beruhigen sie aber nur das schlechte Gewissen. Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung, 1. September 2002, Nr. 35. „Nichts wird in den modernen Konsumgesellschaften so gerne konsumiert wie die Kritik am Konsum.” Boris Groys Kulturtheoretiker (Die Zeit Nr. 44. vom 24. Oktober 2002) „Out of all the alternative styles that history has tried, all the life objectives imagined in utopias or portrayed by philosophers, it is the high-consumption, North American style of life that has become standard for the billion who have attained it and the ideal for the 5 billion that aspire to it… The consumer society promotes the belief that ownership of things and activities that require spending money – and the spending of money itself – are the primary means of happiness.” McFauge, S.: Life Abundant – Rethinking Theology and Economy for a Planet in Peril. Fortress Press: Minneapolis, 2001. 81-83.58

Michelle Bergadaá francia kutató és társai felmérése 712 felnőtt megkérdezése alapján a vásárlási stílusról és hozzáállásról. Négy különböző vásárlói magatartás találtak: 1. Aki a vásárlásban kikapcsolódást keres: ráérősen kirakatokat nézeget, akkori áruházba vagy az üzleti negyedbe látogat, ha éppen semmit nem akar vásárolni. Úgy érzik, hogy kikapcsolódhatnak ezáltal a mindennapi gondokból, sokszor még a szomorúságukat is elűzi. Főként a kedvezőtlenebb társadalmi helyzetű emberekre és általában a nőkre jellemző. 2. Aki a gazdaságosságot tartja szem előtt: információkat, adatokat gyűjt az árukról és az árakról. Ellenőrzik, hogy előző vásárlásuk alkalmával – a minőséget és az árat tekintve – jól döntöttek-e. Elsősorban nyugdíjasok és munkanélküliek szempontja. 3. Akik társaságot keresnek: így kimozdulnak hazulról, emberekkel találkozhatnak, beszélgetnek. Ez a hozzáállás is elsősorban nyugdíjasokra, munkanélküliekre és még a legidősebb emberekre jellemző. 4. Akik – saját bevallásuk szerint – érdektelenek a vásárlás irányában: Akkor mennek vásárolni, ha valamire szükségük van, egyébként fárasztónak, unalmasnak, időpocsékolásnak tekintik. Leginkább a felsőbb társadalmi és gazdasági rétegekre, valamint a férfiakra jellemző. A különféle vásárlási hozzáállások és stílusok között nincs éles határ.59 Hippik 1967: a költségek fele drogra (Hammann, 121). 58

59

Idézi: Gömböcz Elvira: A felszabadítás teológia kihívása a mai evangélikus társadalmi gondolkodás számára. Diplomamunka. EHE: Budapest, 2003. 27. Mannhardt András: Miért vásárolunk? Lélektani lelemények. Élet és Tudomány (L/36) 1995. szeptember 8. 1151. o.


46/64

A GDP (bruttó nemzeti össztermék) mellett egy másik, alternatív mutató dolgozott ki Nic Marks: ez a boldogbolygó-index (Happy Planet Index, HPI), amely a jelenlegi és a jövőbeni jólét között feszülő ellentétet próbálja kimutatni. [Vagy inkább érzékeltetni.] Három adat figyelembe vételével állapítják meg: az adott ország lakosainak várható élethossza, élettel való elégedettsége (ezt kérdőív segítségével) és az ország ökológiai lábnyoma. A két mutató, a GDP és a HPI nem azonos országokban mutat magas értéket. Oravecz Elvira: Boldog bolygó. Népszabadság, 2012. június 23., Tudomány – Technika 15. o. Az aszkézis Az eredeti görög ige (a)ske/w törekszik valamire, gyakorol, tisztelt, diszít, ékít, kikészít, tanít; h( a/)skhsij gyakorlás, testgyakorlás) az Újszövetségben csak ApCsel 24,16-ben fordul elő, az általa megjelölt tartalmat fogalmazza meg azonban a szó használata nélkül 1Kor 9,25-27. Minél inkább a megszentelődésnek mint harcnak a gondolata van előtérben, annál inkább beszélünk a keresztyén életben aszkézisről. Ma felekezeti szempontból meglehetősen leterhelt és történeti okokból félreértett fogalom. A modern életszemlélet elsősorban azt látja benne, hogy az erkölcs nevében a természetes ösztönök és az ember érzéki oldalának elfojtását és kioltását jelenti. E félreértésekkel szemben a szó eredeti értelme mérvadó, amely egyszerűen gyakorlást, gyakorlatot jelent. A modern kor is tudja azonban, hogy az embernek nagy célok eléréséhez (sportteljesítmények, tudományos eredmények, érvényesülés) saját magában is és környezetével szemben is ellenállásokat kell leküzdenie. Bár az Ószövetség is ismer olyan magatartást, amikor az ember tartózkodik étkezéstől, bortól, nemi kapcsolattól, de ennek a magatartásnak nincs az a jelentése, hogy a testtől kell megszabadítani a lelket. Az Istennel való kapcsolatban nem a test, hanem a bűn jelent akadályt. Ezért nincs is külön szava a hébernek az aszkézisre. A földi dolgoktól való tartózkodás sohasem válik öncéllá. Az Újszövetségben olyan aszkézis, amely a test és a testiek lebecsüléséből fakadna, vagy amely önmagában a testet és nem a bűnt tekintené a rossz okának egészében véve nem található, ill. csak ott, ahol a gnózis hatását sejtjük (Kol 2,21; 1Tim 4,3). Az egyház korai történetében azonban már megjelenik az a gondolkodás, amely az Istenhez való fordulást, odaadást a földi dolgoktól való elfordulással igyekszik biztosítani. Felülkerekedik az az értelmezés, hogy a földi dolgoknak elhagyása mintegy önmagában elégséges a tökéletesség eléréséhez. Nagy hatással volt Jézusnak a gazdag ifjúhoz mondott szava: (Mt 19,21). A Vulgata megfelelő szava: perfectus. A későbbiek során erre a tökéletességre úgy tekintettek, mint ami a keresztyénségnek magasabb, még a Tízparancsolat megtartásánál is magasabb foka: a tökéletességhez a parancsolatok megtartásán túlmenően az evangéliumi tanácsok követése is szükséges. Csaknem teljesen feledésbe merült az aszkézis szó eredeti értelme: gyakorlás valamilyen célból, felkészülés valamire. Ezért fontos kérdés, hogy mit tekintenek az aszkézis céljának vagy értelmének. Jogos ezért az az észrevétel (TRILLHAAS, 1970, 57), hogy mindmáig érvényesülő tendencia, amely elsősorban a római katolikus teológiának és egyháznak is gondja: az erkölcsi cél eltűnik az eszközök mögött. Az a téves gondolat tehát, hogy maga az aszkézis, az önmegtagadás, a fájdalmak elviselése, az élvezetről vagy kényelemről való lemondás már önmagában a tökéletességet jelenthetné. Idealista nevelési módszereknek, pietista jótanácsoknak, de még katonai kiképzésnek is lehet a jelszava: mindig a nehezebbjét Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

47/64

választani. Az aszkézis értékét a keménységén önmagában mérik, és nem azon, hogy a kemény fegyelemnek mi az értelme, van-e értelme. Öncélként, értelmetlenül tűznek ki kemény feladatokat, és nem értelmes célok elérésére, nem akadályok valóban szükséges legyőzésére. Az ilyen helytelen gyakorlatnak kritikája lehet már az is, ha nem tévesztik szem elől, miért is gyakorolják tulajdonképpen. A teológiai kritikán túlmenően, az aszkézis érdemszerző voltát már azzal is leszűkítjük, ha nem feledjük és nem hagyjuk feledni: az aszkézis gyakorlat, előkészület, nem pedig önmagában való cél és érték, és önmagában semmiképpen sem az erkölcsi tökéletesség. A reformáció korában az aszketikus életideál, legalábbis ami a mennyiséget illeti, a szerzetességben csúcspontját érte el. A test megöldöklését a kötelesen túlmenő cselekedetekkel (opera supererogatoria) gyakorolták, többek között mint a jótékonyság, böjtölés, imarendek, lemondás kényelemről, zavartalan alvásról. A reformáció súlyos kritikát gyakorolt az aszketikus életideál alapjain: a) Az egyedül kegyelemből, egyedül hit által való megigazulás tana alapján elvetette az aszkézis érdemszerző jelentőségéről szóló tanítást. A feltétlen megigazító kegyelem kizárja, hogy az ember a megkívánton felüli jó cselekedeteket, azaz érdemszerző cselekedeteket tehessen. b) Mivel a bűn nemcsak az ember testében van, hanem a szívéből jön a gonosz (Mt 15,18-19) és nemcsak savrx, hanem a pneu~ma (2Kor 7,1) is megtisztításra szorul, ezért a test fizikai megöldöklése nem megoldás. A bűn gyökere sokkal mélyebb, mint a test, még ha a test gyakorlása fontos és szükséges is. c) A világtól el és kolostorba bevonulni, ez kitérés a világi feladatok elől, amelyeket Isten ad és amelyekben az ember helytállását várja. Nem lehet a tökéletességet úgy elérni, hogy az ember megveti azokat a rendeket, amelyeket Isten adott és rendelt. (d) A világtól való elvonulás ugyanakkor önáltatás is, mivel a világ mindenütt megtalálható, az ember gonosz gondolatai nincsenek valamely helyhez vagy időhöz kötve. Az aszkézis érdemszerző voltának az elutasítása még nem jelenti evangélikus részről magának az aszkézisnek a teljes elvetését. Erre utal CA XXVI, 30-33. Van igazság abban a megállapításban, hogy a lutheri és kálvini keresztyénség új aszketikus ethoszt alakított ki a világi hivatásnak azzal a hangsúlyozásával, hogy a hivatás jelölte meg a keresztyén életben, a tanítványként való helytállás területének. Max WEBER ilyen értelemben beszélt evilági aszkézisről (innerweltliche Askese). Kétségtelenül hozzájárult egy olyan szekuláris ethosz kialakulásához, melyben a hit és vallás háttérbe szorult, és előtérbe került a szigorú kötelességteljesítés, mely nem a jutalmat és nyereséget tartotta egyedül fontosnak. LUTHER azonban nem szekularizálta a jó cselekedeteket, hiszen az ő szemében a mindennapi életben való helytállás megmaradt Isten szolgálatának, istentiszteletnek. A római katolikus, Rahner-Vorgrimler Theológiai kisszótár (48) az eddigiek során még nem említett tartalmat is ad az aszkézisnek, amikor lényegét úgy határozza meg, hogy az nem morális, nem kultikus, nem misztikus aszkézis, hanem a halál tényének elfogadása, szembenézés vele, sőt, egzisztenciális realizálása "azzal, hogy önként elébe megy ennek az apránként az egész élet folyamán realizálódó elmúlásnak,", sőt, "a szenvedésből mint a halál mozzanatából többet vesz magára, mint amit a sors rákényszerít". Az Ágostai Hitvallás említett XXVI. cikke is szól a test megöldökléséről és a Krisztussal együtt való megfeszíttetésről, mint a keresztyén élet elengedhetetlen ismertető jeléről. Aszkézisként olyan jel ez, amely egyrészt a Krisztussal való meghalást puszta szóból megélt valósággá teszi, másrészt emlékeztető – mindenekelőtt saját magamnak – Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

48/64

arra, hogy kihez tartozom, hová megyek, és mindennek fényében hogyan értékelem életem dolgait: mi az igazán fontos, mi nem. Luther Márton: A keresztség szentségéről. 1519. 22. 28. old. a test megöldöklése, a boldogító meghalás elkezdése (21-31. old. Fordította: Gáncs Aladár, Muntag Andor. in: Luther Márton: Bűnbánat, Keresztség, Úrvacsora. Három sermo a szentségekről. 1994.) Ilyen értelemben érvényes Dietrich MENDT mondata: "Asket wird man, weil man Christ ist; aber man ist es nicht, um ein Christ zu werden." ("Aszkéta azért lesz az ember, mert keresztyén; s nem azért, hogy keresztyénné legyen.") A lemondás Az Újszövetség számos helyen érinti követelően vagy elismerően a lemondást, amely szónak a jelentése: (a) az a cselekvés, hogy valaki lemond valamiről, (b) örömök, élvezetek nélkülözése, (c) a megváltoztathatatlan rosszba való beletörődés lelkiállapota. Péter mindenét elhagyva követi Jézust (Lk 5,5), Pál kárba veszni hagyott és szemétnek ítél mindent (Fil 3,8kk). Jézus lemondást kíván a jutalomról (Lk 17,10), a hagyományos, tiszteletteljes megszólításról (Mt 23,10), emberek elismeréséről és dicséretéről az ima, alamizsna, böjtölés kapcsán (Mt 6,2.5.16), kiküldött tanítványainak le kell mondaniuk még arról a biztonságról is, amit a magukkal vitt kenyér, tarisznya, pénz jelent (Mk 6,8). Adott esetben el kell hagyni gyermeket, testvért, szülőt, földet, házat (Mt 19,29), nem lehet eltemetni apát (Mt 8,21), sőt, mindezeket meg is kell gyűlölni (Lk 14,26). Ha a bűn elkerüléséről van szó, akkor még a szemet kivájni vagy a kezet levágni sem túl nagy dolog (Mt 5,29kk), és nincs elmarasztaló megjegyzés azokra, "akik önmagukat tették nemzésre alkalmatlanná, a mennyek országáért" (Mt 19,12). Jézus számára fontosabb Isten akaratának cselekvése, mint a rokoni kapcsolat (Mk 3,31kk), nem engedi anyja beleszólását dolgaiba (Jn 2,4), "nincs hová fejét lehajtania" (Lk 9,58), és nem hagyja, hogy királlyá tegyék (Jn 6,15). Lemond Jézus arról is, hogy Atyja segítségét kérje végső harcában (Mt 26,53). Úgy tűnik, hogy ezek az események vagy követelések összefoglalhatók a "lemondás" fogalmában. Mindennek megvalósítója, kiteljesítője maga Jézus, "aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet" (Zsid 12,2). Miért van az mégis, hogy a hitet, a hit útját nem lemondásként, hanem olyan gyarapodásként hirdetjük, amely megtetézi, amit hit nélkül az ember elérhet? Miért van az, hogy Jézus jobb és bal keze felől való ülést (Mt 20,21) ígérünk, de lemondás nélkül? Jellemző, hogy az egyházi szolgálatban is az elsők között szereplő kérdés a fizetségé és esetleg utána következik csak a szolgálaté. Példa az ellenkezőjére: Fekete baptista lelkész Bay Cityben: nem garantált fizetéssel, nem létező gyülekezetbe, hanem szolgálatba küldték ki. A lemondásról nem úgy van szó, hogy az csak Jézus példája vagy hivatása volt. LUTHER a lemondás követelésénél hangsúlyozza Jézus szavát (Mk 10,29). Akinek Krisztus és a földi dolgok között kell választania, mert ezek a Krisztushoz való viszony útjában állanak, tudja, mit kell tennie. Nem lehet Istennek és a Mammonnak szolgálni. Ez a megállapítás tulajdonképpen egy korlátozást tartalmaz: lemondásra akkor van szükség, ha Isten és a Mammon, Krisztus és a földi élet dolgai ellentétbe kerülnek. S ha figyelmesen Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

49/64

olvassuk a szövegeket, akkor valóban még további korlátozásokat is észreveszünk. A szemet kivájni, ha megbotránkoztat, ha bűnre visz. Tarisznya, kenyér és pénz nélkül útnak indulni, amikor apostoli szolgálatra küld ki Jézus, de nem mindenki apostol. Mindent eladni és a szegényeknek adni, – ez pedig a gazdag ifjúnak szólt, akinek nagy vagyona volt (Mt 19,21k). Maguknak a szegényeknek nincs mit eladniuk. Címet, rangot letenni, – ezt is csak az teheti meg, akinek van. Mintha a fenti – egyébként nagyon természetes – gondolatokkal az ember már azokat a határokat keresné, amelyekre hivatkozva kibújhatna a lemondás követelménye alól. Nincs ugyanis senki, aki ne tudna lemondani valamiről. A tanítványok, akik egyébként mindent elhagytak (Mt 19,27), ezért kérdezik döbbenten, hogy akkor ki üdvözülhet (Mt 19,25). Ha ugyanis nem rendelkezik valamilyen címmel vagy ranggal, rokonsággal vagy pénzzel, még mindig megvan az élete. Krisztus ezt sem engedi ki igénye alól (Lk 14,26). Ez teszi világossá, hogy a a Krisztus által követelt lemondás nem erről vagy arról a dologról való lemondást jelent, hanem mindenről való lemondást, teljes lemondást. Végső következményeiben ez vajon hátat fordítás a földi lét normáinak? Mindenesetre egészen más életmód, mint a megszokott. Nem világtagadó életmód azonban, amint az Újszövetség egyéb helyeiből kitűnik. Hiszen az Újszövetség úgy beszél Isten jó földi adományairól, hogy azok hálával élvezhetők (1Tim 4,3-4; Jak 1,17). A földműves jó lelkiismerettel várhatja a föld termését (Mk 4,26-27; Jak 5,7). Hálát lehet adni a felsőbbségért is (1Tim 2,1-2). A kútba esett állatot még szombaton is ki szabad menteni (Mt 12,11). Nem kívánja a századostól, hogy lemondjon rangjáról. Visszaad a földi életnek halottakat. Részt vesz lakodalmon és még bort is ad. Gondoskodik anyjáról a kereszten. S hosszan lehetne még sorolni a példákat. Ellentmondással állunk-e szemben? Esetleg helytelenül értelmezzük az idézett helyeket? Netán különbség van birtoklás és birtoklás, és ennek megfelelően lemondás és lemondás között? Ezt a feszültséget vagy ellentmondást a római katolikus moráltan azzal igyekszik áthidalni, hogy különbséget tesz a parancs (praeceptum) és a tanács (consilium) között. A gazdag ifjúnak mondott felszólítás nem minden embernek szóló parancs, hanem tanács annak, aki önkéntesen kész arra, hogy a tökéletesség elnyerése érdekében arról is lemondjon, ami nincs tiltva. Azok között a dolgok között, amelyeket nem tekintettek megköveteltnek ugyan, de amelyeket hagyományosan mégis a lemondás megvalósításaként tanácsoltak, a következő három dolgot szokásos említeni: a) szegénység (Mt 19,16-21; 13,44-46), b) szüzesség (Mt 19,10-12; 1Kor 7,25kk; Jel 14,3k), c) engedelmesség (Lk 9,23). Az aszkézist is, – amely elsősorban a test, a földi ember fegyelmezését tekinti céljának és ezzel a kívánságok (concupiscentia) legyőzését, – megkísérti az érdemszerzés gondolata. A lemondás sem mentes ettől a kísértéstől. Az érdemet kereső lemondás legfőbb fogyatékossága azonban valójában az, hogy önmagára tekint: a lemondás révén valamit saját maga számára akar elérni. Ez a gondolat nem egyszerűen megzavarja a lemondás gondolatát és tettét, hanem lehetetlenné teszi: lemond ugyan valamiről, de azért, hogy ezen az áron valami mást érjen el, szerezzen meg. Hiszen az igazi szeretet nem keresi a magáét (1Kor 13,5). Mt 19-ben a tanítványok a lemondás követelményét magukra is értik és minden emberre is (19,25). Mindennek az elhagyásáról van szó, még az életnek is (Lk 14,26). Szó sem lehet tehát arról, hogy egyesektől lemondást kívánna, másoktól pedig semmit. ELERT (342) nagyon élesen fogalmaz, amikor ezt mondja: "A lemondás nincs a keresztyének Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

50/64

tetszésére bízva. Aki Krisztus tekintélye alatt áll, annak meg kell tennie". A lemondás példáját KIERKEGAARD (1813-1855) Ábrahám esetén mutatja be és tanulmányozza Félelem és reszketés c. esszéjében: Izsák feláldozásának készségével Ábrahám maga mögött hagyja az utolsó stádiumot is, a "végtelen rezignáció"-t (rezignáció: lemondás, beletörődés) és eljut a hithez (58. old.). Megegyezik sorsa és tette a tragikus hősökével, akik szintén beletörődően és beleegyezően lemondtak valamiről, mint Jefte vagy a görög drámák hősei. Ábrahám ugyanakkor felül is emelkedik ezeken a tragikus hősökön, mert eljut a hithez, és ebben a hitben különbözik az előbbiektől. KIERKEGAARD ragaszkodik ahhoz, hogy Ábrahám eljut a hithez és maga mögött hagyja az utolsó stádiumot, a végtelen rezignációt. Hit nélkül csupán beletörődés lenne lemondása, és ezzel a hit torzképe, amely "az a nyomorúságos, langymeleg tunyaság, amely azt gondolja: nem szükséges, semmi értelme előre szomorkodni, az a szánalmas remény, amely azt mondja: nem tudhatjuk, mi következik, talán mégis lehetséges – e torzképek az élet szegényességéhez tartoznak, és már a végtelen rezignáció is végtelenül megveti őket" (58). KIERKEGAARD elvet tehát Ábrahámmal kapcsolatosan minden olyan gondolatot, amely valamilyen racionális megfontolás vagy Ábrahám számító gondolkodása alapján próbálná megérteni cselekedetét. Külön hangsúlyozza, hosszasan kellene arról beszélni, mennyire szerette Ábrahám Izsákot, és úgy kell gondolnunk a történetre, hogy annak során sem Ábrahám nem lett csalódott, sem Ábrahám és Izsák egymás iránti szeretete nem fogyatkozott meg. Ábrahám eljut a hithez: "mert aki Istent szereti, de nem hisz, az önmagára reflektál, de aki Istent úgy szereti, hogy hisz, az Istenre figyel" (58). Azt teszi, amit ELERT (338) általában a hitről mond: "Mindenütt, ahol hisznek, bátrak az értelemmel szemben is, minden látszat ellenében cselekednek, mindig a végesről mondanak le". KIERKEGAARD nem tartja magát hivőnek, s elhatárolja magát Ábrahám hitétől, de nem azért, mert semminek tartja, hanem ellenkezőleg: legnagyobbra tartja. SCHLEIERMACHER (1768-1834) kicsit későbbi kortársaként KIERKEGAARD megdöbbentő és drámai hitfogalmat határoz meg: "rettenetes paradoxon a hit, olyan paradoxon, amely egy gyilkosságot szent, Istennek tetsző cselekedetté képes változtatni, olyan, ami Izsákot visszaadja Ábrahámnak – valami, amit semmiféle gondolkodás nem tud hatalmába keríteni, mert a hit éppen ott kezdődik, ahol a gondolkodás megszűnik" (90. old.). Amint KIERKEGAARD Ábrahám példáján szemlélteti és tárgyalja a végtelen rezignációt, a legteljesebb lemondást, LUTHER is felhasználja Ábrahám példáját a mortificatio tárgyalására (vö. ELERT, 342-343). LUTHER szerint Ábrahámnak nemcsak fiáról kell lemondania, hanem az egyéb etikai biztosítékokat is el kell hagynia és az Isten előtti abszolút egyedüllétet kell megélnie. KIERKEGAARD esszéje szerint "Ábrahám története tehát az etikumnak ilyen teleologikus felfüggesztését tartalmazza" (95), tehát ellentétben tudja a lemondást és a hitet. Ezzel szemben LUTHER aláhúzza, hogy a megkövetelt lemondás nem érvénytelenítheti a törvényt, nem mentesíthet tehát a parancsolatok, pl. a negyedik teljesítésétől. A lemondás követelésének ezek szerint még nem tesz eleget az, aki külsőleg kivonja magát a családi vagy polgári kötelékekből. Hiszen ezáltal a szülői vagy gyermekei kötelezettségek alól bújna ki. A lemondást a továbbra is érvényes etikai kötöttségeken belül kell véghez vinni. Vagyis: egyszerre lemondani és a parancsolatot betölteni. Ábrahám áldozata azért valódi áldozat, mert szereti, mert igazán apja. De az etikai kötöttségek alól a lemondás követelése nem mentesít, és a lemondás követelése elől sem menekülhetünk az etikai kötöttségek mögé. Amint az alamizsna, az imádkozás, a böjt titkon kell történjék a Hegyi beszéd Jézusa szerint, úgy a lemondásnak Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

51/64

sem az emberek szeme előtt kell lezajlania. Csak így érthetők meg azok az ellentétes tartalmú felszólítások, amelyek az egyik oldalon valaminek az elhagyását, a másik oldalon ugyanannak a megtartását követelik: elhagyni feleséget, úgy élni, mintha nem lenne (1Kor 7,29.30), és ugyanakkor nem elbocsátani a feleséget (Mt 5,32), elhagyni a gyermeket, és ugyanakkor kincset gyűjteni számára (2Kor 12,14), szerényen élni és ugyanakkor bővölködni (2Kor 6,10; 8,15; Fil 3,4kk; 4,12.18). Krisztus tekintélye alatt, Krisztus követésében a lemondás nem valamely cselekedet, nem egyszeri, elkülöníthető cselekedet, nem a kötelességen túlmenő teljesítmény, hanem a hit alkalmazása az emberi élet egész tartalmára, az egész életmódot meghatározó vonás. Hit ott van, ahol nem a saját igény a jellemző, ahol lemondanak a birtoklás jogáról, ahol csak elfogadnak. Ahol totális a hit, ott az elfogadás is totális. A végtelen rezignáció nem pesszimista világszemlélet, noha ez belecsempészte magát a keresztyénségbe. A keresztyén hit végtelen rezignációja nem a világszemléletből, hanem Isten látásából születik és ezért mindig kíséri a földi dolgokért való hála. Lemondás nélkül elképzelhetetlen emberi élet a földön. Szinte nincs olyan élethelyzet, amely ne kívánna valamilyen lemondást, de sok esetben meg is lehet fordítani: ahol nincs szükség lemondásra, ott élet is kevésbé van vagy nincs. Ezt a szekuláris, tehát a keresztyén hittől független lemondást sok minden motiválhatja: hasznosság és érdek, szolidaritás, szeretet, idealizmus. Nehéz elképzelni olyan "szép, új" világot, ahol nincs szükség lemondásra. Ezért végzetes, ha pl. olyan gondolkodás lesz általános, amely szinte megköveteli, hogy a gyermek vállalása ne járjon semmiféle lemondással ill. hátránnyal. „Az írástudó a szellem embere, s mivel az általánosra néz, felülkerekedik a tények és esetlegességek hálóján, hittük évszázadokon át, képes normákat állítani. Az igazságot mindennél fontosabbnak tartja, az életénél is fontosabbnak. Azután megjelent egy másik fajta értelmiségi, aki az életet tartja fontosabbnak az igazságnál, meghunyászkodva mindent az életnek rendel alá, az igazságot is. És a XX. században feltűnt egy harmadik típus, akit Lenin egyszerűen »hasznos idiótának« nevezett, az úgynevezett »haladó« értelmiségi, az útitárs, aki az igazságnál többre tartja a misztifikációt, az ideológiát.” Fázsy Anikó: Hasznos idióták. Szolzsenyicin halála után sem nyer bocsánatot. Magyar Nemzet 2008. október 11. szombat, 30 o.

5.4. Életvitel Ulrich H. J. Körtner, Ethische Konflikte.

A reménység Vályi Nagy Ervin: Ami elmúlik és ami megmarad. Állandóság és változás. in: Vályi Nagy Ervin: Minden idők peremén. Válogatott írások. Szerkesztette és a szöveget gondozta: Vályi-Nagy Ágnes. Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem kiadása: Basel, Budapest, 1993. 344 old. 108-117. 108: biztos tétel, hogy minden elmúlik, az ember mégsem ennek megfelelően él. Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

52/64

A keresztyénségben ugyan erős a hagyományelv, amely az eredetit szándékozik hamisítatlanul megőrizni, de ez – igazat kell adni Vályi Nagy Ervinnek, – fikció, hitünkben ugyanis nem a tegnapi Jézus Krisztussal van dolgunk, hanem „magával az élő Úrral, aki a maga földi múltja alapján Szentlelke által vezet bennünket a saját földi jelenünkben.”60 A feladat, hogy se az evangéliumról ne mondjanak le a keresztyének, se pedig a mai valóságot ne hagyják cserben. 61 Nem önmagában a hagyomány vagy a régi erkölcs a mértékadó, amelyet egy-egy korban a keresztyénivel vagy a jézusival azonosítottak, noha önmagában a régi még nem feltétlenül rossz vagy elvetendő. A keresztyén etika legfőbb jellemzője, hogy az Istennel való viszonyban, az Istentől kapott szabadságban él: nemcsak kivitelezője vagy végrehajtója Isten akaratának, hanem az Istenre való figyelésben születik meg a felismerés és a döntés, bármennyire is töredékes az, hogy mit vár Isten tőlünk az adott helyen és adott időben.62 Mt 19,21-ben Jézus a gazdag ifjútól vagyona szétosztását és a követést kívánja, miután az állítja, hogy megtartotta a parancsolatokat, amelyekre Jézus először rákérdezett. A tanítványsággal kapcsolatban másutt Jézus jellemzően nem parancsolatok megtartását említi első helyen, hanem a kereszt felvételét és az ő követését (Lk 9,23). Pál szerint (1Kor 7,38) a házasságkötés jó dolog, noha az önmegtartóztató élet jobb, mert mindenkinek a hivatása szerint kell élnie (1Kor 7,17). A reformáció alapvető keresztyén feladatnak tekintette a hivatás gyakorlását, mint amellyel elsősorban lehet Istennek tetsző életet élni. Vö. Luther, Nagy Káté I, 26-27. 63 145154;64 Ágostai Hitvallás XXVII,49-50;65 XVI,4.66

A Szentírás és az evangélikus hitvallások az elmondottak szerint azt vallják, hogy az Istenben való hit alapvetően meghatározza az ember életvitelét. Élesen vetik fel a kérdést, hogy ennek a hitnek a megélése, amely tulajdonképpen a vallás területe, beletartozhat-e az etikába. A kérdés úgy hangzik, hogy a hit vagy – az 60 61 62 63 64 65 66

Vályi Nagy: Evangélium és etika (in: Minden idők peremén), 184. Vályi Nagy: Evangélium és etika (in: Minden idők peremén), 182-183. Vö. Vályi Nagy: Evangélium és etika (in: Minden idők peremén), 184-185. Konkordia Könyv II, 99. Konkordia Könyv II, 119. Konkordia Könyv I, 59. Konkordia Könyv I, 28.


53/64

általános fogalmat használva – a vallás az egyik oldalon, s az etika a másik oldalon nem ellentétesek-e gyökerestül? Mindkét oldalról megközelítették a kérdést, és mindkét oldalról tagadták is az összekapcsolás lehetőségét, mert az etika nem vallás, illetve a vallás nem etika. Kierkegaard Ábrahám példáján mutatja be,67 hogy a hit és az Isten iránti engedelmesség semmiképpen sem helyezhető el az etika rendszerében. A hit nem etikai fogalom. Az Ószövetség prófétáitól kezdve mindenki, aki az emberi képmutatást ostorozta – a keresztyénségben –, ezzel tulajdonképpen azt vallotta, hogy a cselekedetek önmagukban nem lehetnek a hit teljesen egyértelmű kifejezései. Ugyanakkor mégis, mint az életvitelt befolyásoló, sőt, meghatározó tényezőt, tárgyalni kell a cselekedetek kérdését. Érdekes módon evangélikus etikák nem szokták az etikában az első három parancsolatot tárgyalni. Megteszi ezt azonban Luther bőségesen a Nagy Kátéban. A jó cselekedetekről írt művében pedig, ahol minden cselekedetet a hittel kapcsol össze és vet egybe, Luther az életvitel szempontjából is figyelemre méltóan értelmezi ezeket a parancsolatokat. Kálvin A keresztyén vallás rendszerében, Sebestyén Jenő és Török István etikájában tárgyalja a második és harmadik parancsolat magyarázatát. Elsősorban református etikák jellemzője ma is, hogy a reformáció korára visszavezethető hagyományt követve68 a Tízparancsolat alapján építik fel az etikát.

Az életvitel a Krisztusban való hit megélése szempontjából Trillhaas: Ethik (1970), 175-182. Prőhle: Az evangélium igazsága, 75-83. Quervain, II. 1, 3-7. Luther Márton, A jó cselekedetekről (1520), 3-20: Elsősorban a hit felől kell nézni! Keresztyén értékek Az elmúlt néhány évben megszokott lett, hogy a keresztyén értékekről, keresztyén értékrendről halljunk, elsősorban politikusok és politikai pártok részéről. Ha ilyen irányból emlegetik a keresztyén értékeket, akkor elsősorban olyanokra gondolnak, mint például: "Isten, haza, család", vagy "becsületes élet", vagy polgári erkölcs értelmében vett tízparancsolat. Ha keresztyéneknek kell megfogalmazniuk, és hitük alapján fogalmazzák meg a keresztyén értékeket, akkor bizonyára olyanokat említenének, mint: Isten bocsánata, kegyelme, irgalma, szeretete, gondviselése, és ezekhez hasonlók. Feltehetően túltengene a dologi, szolgáltató, eudémonisztikus értelmezés. Ha viszont a fiúságot, örökéletet, Istennel való közösséget említenénk, akkor a földi valóságtól elrugaszkodónak tűnnénk igen sok ember szemében. Ha egészen komolyan gondoljuk, mondjuk és úgy is élünk, akkor még sok komoly keresztyén ember szemében is. Egyáltalán nem szükségszerű azonban, hogy a keresztyén értékek ilyen, a lényeget megragadó meghatározása életidegen legyen. Az Ószövetségben az egyik ragyogó példa erre az Énekek Éneke, amely a földi szerelmet dicséri, és amelyet össze tudtak egyeztetni a 67 68

Kierkegaard: Félelem és reszketés (1843). Vö. Kálvin, Melanchthon.


54/64

szigorú egyistenhittel. Az Újszövetségben az egyik Pál apostol, aki ezt mondja: Fil 4,1213. Reményik Sándor Kétféle fájdalom Én nem bánom a pőröly zuhanását, Ha reá, mint a gránit, felelek, Úgy felelek, hogy szikrákat vetek, Szikrákat, mik lelkemből az égig Szökkennek – és aztán ottmaradnak, Elmulhatatlan fényű csillagoknak. Én nem rettegek kegyetlen kezétől A megtermékenyítő fájdalomnak. Én nem félek a széthulló világtól, Amíg a lelkem erős sziklafészek, Én csak széthulló önmagamtól félek. Attól, hogy sorsom kérdéseire Nem csendül bennem méltó felelet. A terméketlen fájdalomnak kelyhe Múljék el tőlem Uram, ha lehet. Isten nevének használata az életvitel szempontjából Luther, A jó cselekedetekről (1520/1992), 21-36. A második parancsolat magyarázatát ebben a munkájában azzal a tőle talán megszokott gondolattal kezdi, hogy Isten nevét nem tudja tisztelni az ember hit nélkül. „Isten nevét ugyanis már azzal is megszentségtelenítjük, ha nem tiszteljük és dicsérjük őt úgy, ahogyan kell.”69 Ezért többre becsülendő az egyszerű ember nem látványos cselekedete, aki Istent dicsérve és nevét segítségül hívva él, mint a tetszetős vagy mutatós büszkélkedőké. „Ha megláthatnánk azt, hogy a kereszténységben milyen kevesen vannak azok, akik Istent igazán tisztelik, akkor a nagy sivárság láttán kétségbe kellene esnünk.” 70 E parancsolat első cselekedete tehát Isten tisztelete, amelynek ellentéte a képmutató szenteskedés, ahol az ember önmagában tetszeleg és önmagával dicsekszik. Idegen gondolat az embertől mindez, mert mindig is az jellemezte, hogy azt tekintik szorgalmasnak és értékesnek, aki dicséretre és dicsőségre törekszik. A legnehezebb ettől eltérni, vagy ezt leküzdeni. Jellemzően a kegyes ember bűne: „Minden bűn a rossz cselekedetekkel van kapcsolatban, kivéve az öntetszelgést és az öndicsőségünk keresését, amely a jó cselekedetek által történik” – idézi Augustinust Luther.71 Ezt a kifinomult bűnt súlyosabbnak tartja a gyilkosságnál vagy paráznaságnál is, mert nem külsőleg, hanem a lélekben megy végbe. Isten nevének helyes használata a segítségül hívás. A legveszedelmesebb 69 70 71

Luther: A jó cselekedetekről (1520/1992), 22. Luther: A jó cselekedetekről (1520/1992), 24. Luther: A jó cselekedetekről (1520/1992), 25.


55/64

kísértésnek tartja Luther, ha az ember úgy gondolja, nincs kísértésben, mert amikor jól megy a sora, akkor megfeledkezik Istenről, visszaél szabadságával. Ezért van az, hogy „békés jó időkben sokkal borzalmasabb bűnök és erkölcstelenségek fordulnak elő, mint háború, pesti, vagy más csapás idején.”72 Sok ember másutt keres segítséget, „hogy ne kelljen Istenben és az ő segítségében bízniok.”73 A segítséget azonban Istentől kell kérni. Isten nevét nem elég az embernek önmagában tiszteletben tartania, dicsérnie és segítségül hívnia, hanem velő kell állni vele, és Isten nevéért vállalni az emberek gyűlöletét is. Ez nemcsak az arra hivatottak, hanem minden keresztyén embernek kötelessége. Ez magában foglalja az igazság melletti kiállást személyválogatás nélkül, hiszen Isten „azt akarja, hogy vele együtt munkálkodjunk”.74 Mivel a lelki hatalom birtokosai Isten nevével küzdenek Isten neve ellen, ezért küzdeniük kell a keresztyéneknek a lelki hatalommal való mindenféle visszaélés ellen. „E tekintetben valósággal mesterek voltak a régi idők prófétái és az apostolok, különösen szent Pál; ők egyáltalán nem törődtek azzal, hogy ezt vagy azt a főpap, vagy annak legutolsó alantasa mondta-e, hogy Isten neve alatt, vagy a maga nevében cselekedett-e, számukra az volt a fontos, hogy a cselekedet mennyiben ellenkezik Isten törvényével, tekintet nélkül arra, hogy azt egy nagyfejű vagy egy kis tedd ide, tedd oda emberke mondotta-e; nem számított, hogy azt az Isten vagy az emberek neve alatt cselekedték-e. Ezért kellett nekik meghalniok.”75

Az istentiszteleti részvétel az életvitel szempontjából Szombat-vasárnapi diszkó balesetek.

„Adj a léleknek vasárnapot, és a vasárnapnak lelket.” (P. Rosegger) A megszentelődés A szent (sanctus), megszentelődés (sanctificatio) és a megszentelni (sanctificare) szó az Újszövetségben kétféle értelemben szerepel. a) A megszentelődés utalás Isten munkájára: A gyülekezet tagjai a szentek (elsősorban a levelek címzéseiben és még igen sok más helyen), jellemzően többesszámban; egyetlen kivétel Ef 3,8, ahol az apostol magára érti. Krisztus gyülekezete/egyháza (1Kor 1,2; 2Kor 1,1), a Lélek temploma (1Kor 3,17) szent, és Krisztus az, aki megszentel (Ef 5,25-27; Zsid 13,12). Ez a megszentelés egyszer s mindenkorra történt (Zsid 9,25-28). Nem az emberek azok, akik szentté teszik magukat, hanem megkapják Istentől a szentséget, amelyet Krisztus szerzett meg (Jn 17,19) és Krisztus kéri az Atyát, hogy szentelje meg övéit (Jn 17,17). Isten az, aki teljesen megszentel. A szónak ebből az értelméből következik, hogy a megszentelés Istennel kapcsolatban cselekvő alakban, az emberrel kapcsolatban szenvedő alakban szerepel. b) A megszentelődés utalás Isten követelésére: Isten akarata a megszentelődés, amelynek az ellentéte a tisztátalanság (1Thessz 72 73 74 75

Luther: A jó cselekedetekről (1520/1992), 29. Luther: A jó cselekedetekről (1520/1992), 30. Luther: A jó cselekedetekről (1520/1992), 34. Luther: A jó cselekedetekről (1520/1992), 35.


56/64

4,3.7), amelytől a testet és a lelket (2Kor 7,1).egyaránt meg kell tisztítani. Ez a tisztátalanság elsősorban a test dolgaival kapcsolatos (Róm 1,24), paráznaság és szexuális eltévelyedés (2Kor 12,21; Ef 5,3; 1Thessz 4,3-5), de anyagi természetű is (Ef 5,3; 1Thessz 4,6), tisztátalanság és törvénytelenség (Róm 6,19). Ennek a megszentelődésnek a tartalma nem a jó cselekedet, a pozitív, az alkotó tett, hanem a bűn elleni harc (Zsid 12,4), elsősorban tehát a törvény megszegésének elkerülése. A megszentelődésnek az az értelmezése, amely csak a bűntől való tartózkodást, óvakodást jelenti, azonban nem kizárólagos jellemzője sem az Ó-, sem az Újszövetségnek. Mt 5,48-ban (vö. 1Pt 1,16) a tanítványtól elvárt szint, hogy legyen, mint a mennyei Atya, s az előző versek (Mt 5,45) mondják el, hogyan cselekszik ő (az Ószövetségben használt szó a megfelelő helyen: 3Móz 11,44; 19,2). A megszentelődésről úgy szól a Szentírás, hogy az Isten munkája az emberen. Ennek a megszentelődésnek nem feltétele az ember megszentelődése, hanem következménye. Tartalma szerint pedig nem egyszerűen a bűntől való őrizkedés, bár kétségtelenül ez is, - s jó volna, ha ez minél teljesebb és elszántabb lenne, - hanem Isten cselekvése szerinti életfolytatás is. Vö. [Baszileiosz] Nagy Szent Baszileiosz: Az ember teremtéséről. Homilia I-II. In: Nagy Szent Baszileiosz művei. Fordította és a jegyzeteket írta Vanyó László. Szent István Társulat: Budapest, 2001. 261 o. (Ókeresztény írók 16) 86-127. o. 106-108. o. A megszentelődés szó eredete az áldozati kultuszba vezethető vissza. Jelentése, hogy Istennek csak tisztát lehet áldozni, és az áldozat azt jelenti, hogy odaadni. E fogalmak állnak a következők hátterében.

Az egyház az etikában Belefoglalandó a diakónia is, mint az egyház feladata. A keresztyénség közösség nélkül nem működik, ezért küldetésünk a közösségteremtés az egyházban, az egyházért. Bár nem egyformán érvényes minden keresztyén vagy teológiai etikára az elmúlt évtizedek termését tekintve, mégis általában véve helytálló, hogy „ezekben a 'keresztyén' vagy 'teológiai' etikákban az egyháznak nincs az egész etikára nézve konstruktív, azaz alkotó szerepe” (Kocsis, 1986, 31). Ha azért nem foglalkoznak az egyház etikai szerepével, mert azt tartják, hogy az egyháznak nem lehet meghatározó szerepe az etikai döntést tekintve, vagyis nem lehet mértéke a jónak és a rossznak, hiszen egyedül a Szentírás ez a mérték, akkor ezzel egyet lehet érteni. Az egyház valóban nem lehet az etikai döntések forrása vagy mértéke. Nem lehet viszont tagadni, hogy az egyik tényező más tényezők mellett az etikai döntések meghozatalában. Az egyháznak kétségtelen szerepe van az új élet létrejöttében, megindulásában úgy, mint a Szentlélek eszközének, ahol Isten igéjét hirdetik. Vitathatatlan, hogy már itt, vagy itt is szembesül a hivővé lett ember a keresztyén etika kérdésével. Nem vitatható, hogy kísértés lehet inkább az egyházban élni 'erkölcsi életet', ott törekedni megvalósítani a keresztyénséget, mint a természetes emberi összetartozás szerint legközelebbiek között. Jézus szava a gadarai megszállotthoz talán éppen ilyen esetre vonatkozhatik: u@page eijj toVn oi!kovn sou proVj touVj souvj, kaiV ajpavggeilon aujtoi~j o@sa Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

57/64

oJ kuvriovj soi pepoivhken kaiV hjlevhsevn se (Mk 5,19). Helytelen lenne egy új közösségben, az egyházban keresztyén életet élni és nem az eredeti közösségekben, ahol annyi mindent már elrontott az ember. Ezért int Prőhle Károly, aki a Pax-nak az úrvacsorai liturgiába való bevezetésénél fontosabbnak tartja, hogy az úrvacsorázó előzetesen azokkal békéljen meg, akikkel együtt él és dolgozik76 .

Az új élet születése az egyházzal kapcsolatos „Újjászült gyermekek bölcsői ringnak, az anyaszentegyház így gyarapul” – Scholz László énekének77 ez a sora azt a hamis benyomást keltheti, hogy az egyház csupán táplálásra szoruló kezdőkből áll, akiknek semmi dolguk nincs. Mi az egyház: parancsoknak vakon engedelmeskedő profi hadsereg vagy minden vonatkozásban kiszolgálásra szorulók csecsemőotthona? „... a Szentlélek hívott el engem az evangélium által ...” – magyarázza az Apostoli hitvallást a Kiskátéban Luther. Az evangéliumnak az egyes emberekhez való eljutásában megvan mégis az ember, emberek, az egyház szerepe Jézus Krisztus missziói parancsa értelmében. Az ige és a szentségek emberek által adatnak tovább. Ez a továbbadás a keresztyén etikának is kérdése. Isten igéjét meghallva, a keresztségben részesülve, az úrvacsorai közösségben válik nyilvánvalóvá az ember számára, hogy nem a magáé, hanem Krisztusé. Ezért élete sem folyhat úgy, mint eddig. A Szentlélek által használt kegyelmi eszközök hatására kérdezi az ember: tiv poihvswmen, a!ndrej ajdelfoiv; (ApCsel 2,37). A következmény a megtérés, a megkeresztelkedés és az első gyülekezet mindmáig példás szeretetközösségének létrejötte. Ezért aztán a keresztyén gyülekezet, az egyház az a hely, ahol a gyülekezet tagjai "megítélik" (Fil 1,10: dokimavzein hJma~j taV diafevronta), mi a Krisztushoz méltó gyümölcstermés. Az úrvacsorával kapcsolatosan is hasonló a feladat: dokimavzein deV a! nqrwpoj eJautovn (1Kor 11,28). Az eredménye egészen egyszerű, hétköznapi magatartás: 1Kor 11,33-34. A figyelmeztetés indokolt, hogy a keresztyén élet, az erkölcsi döntés a hétköznapi emberi élet helyett ne válassza területéül a lelki közösség, az egyházi közösség területét. Amint azonban helytelen lenne ez a csere, a hétköznapokból, a természetes emberi együttélésből a lelki közösségbe menekülni, éppoly helytelen lenne az egyháznak a közösségét csak a lelki töltekezés helyének tekinti, ahol az ember csak útravalót kap, de semmi nem történik. A lelki közösségnek ez olyan ellégiesítése lenne, amely nem egyeztethető össze a bibliai emberképpel, amely az embert test és lélek egységének tekinti. Az Isten népével való viszony tekintetében mindebből az következik, hogy a kegyelmi eszközök megbecsülendők. Ez nem pusztán erkölcsi kérdés vagy etikai mérlegelés kérdése, hanem a hitben való megmaradás kérdése is. Itt van a kegyelmi eszközökkel szolgálók roppant felelőssége: Isten igéje szólaljon meg csorbítatlanul. A lelkészi etika foglalkozik ezzel a kérdéssel (vö. LOHSE, RENDTORFF). Isten népe a földön Az Újszövetség sokféle képet használ az egyház, az Isten népe sajátosságának érzékeltetésére: Az egyház test, Krisztus teste: Róm 12,5; vö. még: 1Kor 10,17, 1Kor 12,13, 1Kor 76 77

Agenda, 1986, 32. EvÉkv (1982), 245,3.


58/64

12,27). Hasonló helyek még: Ef 1,22. A Krisztushoz és a Krisztus testéhez tartozás értelmében még: Gal 3,27; Róm 6,3-8. Közel áll ehhez a gondolathoz, amikor úgy írnak az újszövetségi iratok, hogy Krisztus a fej: Kol 2,10.19; Ef 1,22; 4,15; 5,23. Visszatérő kép az építés, épület (1Kor 3,9; Ef 2,21). és az építeni ige (Mt 16,18; 1Pt 2,5). Hasonlóképpen gyakori a nyáj képe: Mt 26,31; Lk 12,32; Jn 10,1-10; 21,5kk; ApCsel.20,28; vö. 1Pt 2,25. S természetesen e kifejezések sorába tartozik még az "Isten népe" 1Pt 2,9; Zsid 2,17; 13,12; Jel 18,4; 21,3; Zsid 4,9; 8,10; stb. Különösen ez utóbbi kifejezés jelentése hordozza azt a tartalmat is, hogy az Isten népe a földön egy emberi közösség, elhívott nép, "lelki Izrael". Hasonlósága a földi, emberi közösségekhez magában hordja azt a tényt is, hogy nem mindenestül különbözik a többi népektől, hanem abban az állandó fenyegetettségben és kísértésben él, hogy a valóságban nem bizonyul az Isten népének. Egyrészt nem lehet elválasztani egymástól búzát és konkolyt ezen a földön, másrészt a határvonal nem egyszerűen az emberek között húzódik, hanem az embereken belül. A fenyegetettség és a kísértés nemcsak a közösséget fenyegeti, hanem az egyes embert is. Nem lehet megoldani a problémát azzal, hogy a gyengének bizonyuló tagokat kirekesztjük. A probléma gyökere ezzel nincs kimetszve. Az Isten népének emberi, földi közösség jellegével függ össze, hogy a pogányságba való visszatérés veszedelme mindig kísért. Jelen van a másik összetevő is: a keresztyénség hat a világra, a társadalomra, amely számos ünnepet vagy szokást átvesz. A keresztyénség morállá és szokássá válik: hat a külsőségekre, a formákra, de tartalma nem plántálódik át, és azt a benyomást keltheti, hogy azok a formák már az igazi keresztyénség. Az Isten népét tehát semmiképpen sem lehet valami elképzelt, ideálisan jó népnek elképzelni, hanem a testi Izraelhez hasonlóan olyan népként, amely gyengeséggel és bűnnel küszködik, amint erről az Újszövetségben elsősorban 1Kor 10,1-13 szól. S amelyhez meglepő módon, vagy éppen következetesen, az apostol a korintusi gyülekezet számára az aktualizálást kapcsolja (1Kor 10,14). A régmúlt bukása a jelen gyülekezetének is veszedelme, ezért rászorul a törvényre és a törvény, a bűnbánat és a bocsánat hirdetésére. TRILLHAAS (1970, 520-522) rendkívül nyomatékosan hangsúlyozza, hogy az egyház nép-jellegéből következik tisztátalansága. Vajon lehet-e ebből arra következtetni, hogy ha az egyház nem közösség lenne, hanem csak az egyes hívőből állna, akkor az az egyes hívő tiszta lehetne? Aligha valószínű. Jó oka lehet annak, hogy mégis ennyire hangsúlyozza a népiségből következő tisztátalanságot. A népiségnek arra az istenítésére lehet tekintettel, amely a nemzeti szocializmusban a német népet magával ragadta. TRILLHAAS szerint (a) Az egyház nép voltából következik a keresztyénség előtti örökséggel való keveredés veszélye, amely így elkerülhetetlen. Az ember, az egyes ember sem tudja mindenestül, teljesen levetni azokat a hatásokat, amelyek származásával kapcsolatosak. (b) Természetesen meg lehet próbálkozni azzal, hogy az itt vázolt veszedelmet a népiség gondolatának kikerülésével oldjuk meg. Ez lenne az a törekvés, hogy a szentek gyülekezetét valósítsuk meg hatékonyan és perfekt módon, de akkor már elhagyja az Isten népe gondolatát. (c) Inkább Isten kegyelmének látható jelét kellene meglátni abban, hogy egy nép, egy emberi közösség formájában otthont ad "jóknak és gonoszoknak" (Mt 5,45), és így "sokak" (Ézs 53,11) számára szólaltatja meg igéjét olyan nyelven és olyan képekkel, amelyet a "lelki szegények" (Mt 5,3) is megértenek. Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

59/64

Az egyház közösségébe, az Isten népébe tartozás azzal a felismeréssel és tapasztalattal jár, hogy ugyanaz az Isten az Ura a világnak és minden embernek. A többi emberrel együtt az Isten népébe tartozó ember is bűnös, és a többi emberhez hasonlóan ő is Istennek arra a felfoghatatlan és gondoskodó, irgalmas szeretetére szorul rá, amelyben igéje nyomán hisz. Az egyház tisztasága és esendősége egyrészt állandó probléma a hitemre tekintettel, mert azt kell kérdeznem: hol van Istennek emberi életeket megújító ereje, másrészt állandó személyes probléma saját magamra tekintve, mert azt a kérdést szegezi nekem: vajon hová tartozom én magam? Eközben pedig feszültségekkel teljes feladat is, mert a törvényt is, vagyis Isten követelő szent akaratát, és az evangéliumot is, vagyis Isten vigasztaló és megújító igéjét is csak olyan emberek szólaltat(hat)ják meg, akik maguk is kegyelemre szoruló és kegyelemből élő bűnösök. Az egyik oldalon a római katolikus és a keleti ortodox egyházak tiltakoznak az ellen, hogy az egyház bűnéről beszéljünk. Csatlakozik hozzájuk újabban a Hit Gyülekezete is. Természetesen nem az egyház bűnössége a hittétel vagy a hitünk tartalma, hanem tapasztalat, s eközben az Újszövetségre hivatkozhatunk (Ef 5,27). A másik oldalon esetleg valami modernkedésből, a világgal vállalt hamis szolidaritásból egyesek a bűneikkel szinte büszkélkednek: ugyanolyan ember vagyok, mint más! De nem kell bűnt elkövetnünk azért, hogy valóságosak legyünk. Bűnünket inkább fel kell ismerni, meg kell bánni. Ha más bűnünk nem lenne, akkor az a bűnünk, hogy nem tartjuk magunkat Isten előtt bűnösnek! Amint Pál írja: Róm 3,10-12. Vajon lehetünk-e olyan egészségesek, hogy már ne legyen szükségünk orvosra (Mk 2,17)? Az egyház közösségében tapasztalható bűnnel kapcsolatban állandó etikai probléma: kirekeszteni a bűnöst vagy elfogadni a bűnöst bűnével együtt. Jézus sem az egyiket nem tette, sem a másikat: a bűnbocsánattal megszabadította az embert bűnétől. Ennek páratlan kifejezése: Jn 5,14; 8,11. A nyugati keresztyénség két nagy ágát tekintve mélyreható különbség van abban ahogyan az illető egyháznak a tagja a saját egyházára tekint. A különbség alapja éppen az egyház tisztaságáról vallott felfogás. A római katolikus felfogás erőteljesen hangsúlyozza, hogy a keresztyénség érvényes és helyes formában csak az egyház hitének szabályai szerint valósulhat meg. Ez feltétlen bizalmat feltételez az egyházban, s egyúttal az egyház szentségéről és természetfölötti voltáról való meggyőződést. A protestáns felfogás általában nem osztja ilyen mértékben ezt a bizalmat. Először, mivel ismeri a saját egyházának emberi oldalát és tévedhetőségét. Másodszor, mert nem tud a saját egyházára sem úgy tekinteni, hogy monopolisztikusan, kizárólagosan birtokolná az igazságot, hanem inkább feltételezi, hogy Istennek vannak gyermekei a keresztyének másik gyülekezetében is, amellyel azonban mégsem tud közösségben lenni, és hogy ott is lehetséges az eleven hit és lehet keresztyén igazság (Vö. Apológia IV, 392). Harmadszor, mert a keresztyén életet nem tudják azonosítani azzal, hogy valaki az egyházhoz tartozik. E protestáns fenntartások jogosultak. Az egyház önmagában nem üdvözítő intézmény, nem az üdvösség garanciája, hanem a Szentlélek eszköze. Érdekes módon a magyarországi római katolikusok és protestánsok egyaránt az anyaszentegyházat említik az Apostoli hitvallást, vagyis azt a jellegzetesen magyar római katolikus fordulatot, amely más nyelvekben, legalábbis ezen a helyen teljesen ismeretlen. A kifejezésnek a római katolikus értelme kétségtelenül, hogy az egyház szüli Isten új gyermekeit, amint Mária Jézus anyja. Protestáns gondolkodásunktól sem lehet idegen a Szentlélek eszköze iránti Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

60/64

hála, kegyelet és hála. Az egyház iránti szeretetnek feltétlenül van jó értelme, s éppen azért lehet, mert Istennek az az eszköze, amely egyrészt az igét és a szentségeket nyújtja, másrészt pedig Istennek az a teremtménye, amelyet az ige és a szentségek hoznak létre. SZOLGÁLÓ ÉLET Prőhle Károly, A hit világa, 329: Az egyház élet- és munkaterület.

Egy fiatal szolgálóleány, aki megtért, elment J. T. Beck tübingeni teológushoz és azt kérdezte tőle, hogy most már, mint megtért keresztyénnek mit kell tennie és hol kezdje azt el. A válasz így hangzott: „Hát a sarkokat kell most már alaposabban kisöpörni!” Stig Hellsten, Az egyház indulóban. Fordította Garam Zoltán. Lelkipásztor (64) 1989/5, 269294. 285. Az új élet a régi levetése: Istennek tetsző, új, gyökeres változás, újjászületés. Az ember, az ember hétköznapjai lesznek mássá: ahol eddig élt és dolgozott. Istennek szolgál egész életében és felveszi a harcot minden tisztátalansággal és bűnnel. Annyit emlegetjük, hogy keresztyének között nem is kellene erre szót vesztegetni. Az egyház, az Isten népe felől nézve azonban az új élet nem valami külső termék, ami másutt mutatkozik meg, hanem éppen itt, az egyházban, ebben az emberi közösségben kezdődik el. Akik együtt hisznek, együtt dicsérik az Urat, akik együtt imádkoznak, együtt hallgatják az igét és együtt részesednek a kenyérben.(ApCsel 2,42). A középkori egyházban szembekerült egymással a világi és az egyházi hivatás, az utóbbit tartották az igazinak az előzővel szemben. Ez helytelen volt: a világot nem lehet két ilyen szférára osztani, s általában az egyiket jónak, a másikat gonosznak tartani. A reformáció a középkorral szemben a világi hivatást hangsúlyozta, a mindennapi életben való helytállást mint Istennek való szolgálatot, istentiszteletet, hogy a liturgikus istentisztelet, az Isten igéjével, tehát a szavakkal való bizonyságtétel elsősorban a laikusok életében háttérbe szorult, illetve ennek következtében bizonyos csoportok, a felébredtek, a pietisták sajátjává lett. Ezért fontos újra felismernünk, hogy az Isten népének közössége, az egyház, a gyülekezet is az Istennek való szolgálat területe. Akárcsak a hivatásban, a kenyérkereset dolgaiban való helytállás, hanem a gyülekezet életében való részvétel is istentisztelet. Pusztán gyakorlati szempontból is szükséges lenne, hogy gyülekezeteink ilyen szolgáló helyek legyenek: valahol csak ki kell próbálnunk először, miként is lehet és kell szolgálnunk az embertársak között. Miért ne lehetne a gyülekezeti közösség bizonyos értelemben az igazi szolgálatok "edzőpályája"? Az Újszövetség is úgy írja le a keresztyén életet, hogy annak jellemzője a szolgálat, nem pedig az önérvényesítés (Fil 2,4; 1Kor 10,24; Mk 10,43-45). DÓKA Zoltán: Márk evangéliuma (Budapest, 1977; betűhív idézés): 1,13: "... A diakonein (. szolgálni) ige ugyanis többnyire felszolgálást, étellel, itallal való ellátást fejez ki (vö. 1,31; 15,41; Lk 17,8 stb.), bár jelenthet általánosabb értelmű szolgálatot is (támogatni, segíteni, rendelkezésre állni)" (39). – 1,31: "A diakonein (vö. 1,13) azonban Márknál többet jelent: a Jézus-követés alapmagatartása, amely válasz Jézus szolgálatára ..." (54). – 10,43: "A 'nagy' és 'első' kifejezések nem szinonimák, hanem fokozást jelentenek. ennek megfelelően van fokozás a pozitív magatartás jelölő szavakban is: diakonos – doylos. Vagyis: minél magasabb pozíciót tölt be valaki, annál inkább kell önmagát háttérbe állítania. Ha valóban 'nagy' azaz igazi vezető 'akar lenni', akkor úgy kell Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

61/64

rendelkezésére állnia, szolgálnia az alárendelteknek, mint a felszolgáló teszi az asztalnál (diakonos, vö. 1,31; 9,35). Aki pedig a 'nagyok' között is 'első', annak egyenesen rabszolgává (doylos) kell válnia, azaz egész emberségét kiszolgáltatnia, alávetnie 'mindenki' javának. Csak az lehet igazán 'első', aki a legkisebbnél is kisebbé tud lenni, aki a legjelentéktelenebbet is fontosabbnak tartja önmagánál" (271). – 9,35: "Isten előtt akkor leszel 'első', ha 'utolsó' leszel, azaz feladod azt a törekvésedet, hogy első légy. Jézus szerint az emberi élet értelme nem önmagában van, hanem a többi emberben. Önmagam érvényesítéséről lemondva 'mindenki szolgájává' lenni, azaz mindenkinek rendelkezésére állani, mint a felszolgáló az asztalnál (vö. 1,31), – Jézus szerint ez az egyetlen helyes emberi magatartás e földön" (240-241). – 10,45: "Jézus, aki isteni hatalommal jelent meg a földön, hatalmával nem élt vissza, nem arra használta, hogy másokat a maga dicsőségének szolgálatára kényszerítsen, hanem abban látta és végezte isteni küldetését ('azért jött'), hogy hatalmával mindenkinek szolgáljon (diakonésai). A szolgálat, a diakónia, fogalma tehát Jézus egész életművét összefoglalja és kifejezi. Ezért nem lehet az őt követők életprogramja sem más. A tanítványi közösség, az egyház élete akkor van összhangban Jézussal, ha benne a diakónia lelkülete és aktivitása dominál. ezért mélységesen biblikus és Jézus szerint való, hogy ma egyházunk a keresztyénség küldetését mindenestül a diakónia fogalma felől közelíti meg és fejezi ki. – Jézus szolgálata azonban nemcsak példa a szolgáló tanítványi élet számára, hanem alapja és forrása is annak. Ezt hangsúlyozza a mondat záradéka. Jézus szolgálata a kereszten jutott teljességre. Halála olyan szolgálat, amelyet Isten akaratából egyedül ő végzett el mindenki javára" (272). A keresztyén ember szabadságáról szóló értekezésének két tételében LUTHER is a szolgálat felől ragadja meg a keresztyén élet lényegét: a) "A keresztyén ember szabad ura mindennek, és nincs alávetve senkinek." b) "A keresztyén ember készséges szolgája mindennek, és alá van vetve mindenkinek." Az egyháznak sem könnyű ezt az életet megélnie, hiszen olyan emberekből áll, akik mintegy "hazulról" hozzák a fölfelé való törekvést, s inkább szeretnének tekintélyesek, befolyásosak és kiváltságosak lenni, mint a sáros munkát elvégezni. Amióta azonban Jézus tanítványoknak a lábát mosta meg (Jn 13,1-17), az egyház sem törekedhet arra, hogy másoknak a fejét mossa meg. Mivel Krisztus a kereszten a sáros munkát végezte el, ezért az egyháznak sem volna szabad arra törekednie, hogy mindenáron felül maradjon. Ha egyáltalán megtűri a maga körében a címeket, rangokat, tiszteket, csak elkerülhetetlen funkció megjelölésekként volna szabad elhordozni őket, és semmiképpen sem túl komolyan venni. Nem volna szabad az egyháznak fogyasztói- vagy érdekközösséggé válnia a keresztyén szolgálat közössége helyett (vö. Ako Haarbeck, Nr. 229. in: Rothenberg, i.m.). A szolgáló élet hármas (leiturgia, martyria, diakonia) jelszavát vallja az evangélikus Michaelisbruderschaft, amely 1931-ben alakult és férfiak közössége és az egyház megújulását szorgalmazó berneucheni körből indult el. Ez is kifejezésre juttatja azt a gondolatot, hogy az egyházban való közösség nem pusztán felkészít a világban való szolgálatra, hanem az Isten népének közössége egyúttal szolgáló közösség is. Hasonlóképpen a reggeli és esti áhitatnak, valamint az asztali áldásnak a rendje a Kiskáté függelékében az imádságot viszi bele az embernek a hétköznapi munkájába. A kettő átszövi egymást és egységet alkot. Ebben az egységben elképzelhetetlen, hogy valaki csak imádkozzék és ne szolgáljon, s az is, hogy csak szolgáljon, feleleslegesnek érezve az imádságot és elcsendesedést. A szolgálat szava és fogalma ezekben az években megkopott. Mintha félnénk kimondani. Kétségtelenül megviselt szóvá lett. Gal 5,13-ban Pál apostol egyenesen a Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

62/64

szabadságban való megállásnak tekinti az egymásnak való szolgálatot. Jézus szerint is: Mt 20, 25-28)..A szolgálat éppen ezért a gyülekezet rendje. "Isten színe előtt a gyülekezet minden tette nem lehet más mint diakónia" (THIELE, Unser Tun und Lassen, 400). "... nincs olyan igehirdetés, evangélizáció vagy lelkigondozás, amelynek nem kellene a diakónia aktusainak is lennie vagy azokat közvetlenül és közvetve magába foglalnia" (BARTH, KD IV/3, 1021; idézi: THIELE, 400). A keresztyén élet szolgáló élet: ezt éppen a lelkésznek kell mindenki más előtt tudnia és gyakorolnia, s éppen a lelkész az, akinek e téren igen sok kísértése van. "Azért hát vigyázzatok, ti gyülekezeti lelkészek és igehirdetők! A mi szolgálatunk most egészen mássá lett, mint a pápa alatt volt. Komollyá és üdvösségessé lett, azért jár sok gonddal és munkával, veszéllyel és tusakodással, s ráadásul kevés jutalommal és hálával ezen a világon. De krisztus maga akar jutalmunk lenni, ha hűségesen munkálkodunk. Erre segítsen minket minden kegyelem Atyja" (LUTHER: Kiskáté előszava). ISTEN NÉPÉNEK EGYSÉGE Az egyház történetét végigkísérték a feszültségek és konfliktusok a tanítás és az életfolytatás dolgai miatt. A felekezeti megoszlás ennek megmerevedett emléke. A feszültségek és konfliktusok ma is megtalálhatók a felekezeteken belül, a felekezetek között, a világkeresztyénségben. Nem volna szabad túl egyszerűen lesöpörni és azzal elintézni ezeket, hogy mindennek az oka az emberi bűn. Igenis, van olyan tanítás, amelyet semmiképpen sem szabad elfogadni vagy hirdetni, és van olyan életvitel, amely nem egyeztethető össze Jézus követésével és Krisztus egyházával. A fenti elvi kijelentés után természetesen ott van a nehéz gyakorlati kérdés, hogy akkor mi is az a határ, amelyet már semmiképpen sem léphetek át, amikor már semmiképpen sem vállalhatok közösséget a másik véleményt képviselővel, hanem olyannak kell tekintenem, mint "a pogány vagy a vámszedő" (Mt 18,17). Amint nem helyeselhető, ha túlságosan messze van ez a határ és csaknem mindent elfogadunk vagy mindenbe belemegyünk, éppúgy veszedelmet jelent, ha túlzottan merevek vagyunk és már hajszálnyi eltérések a közösség felmondását, az utak elkülönülését vonják maguk után. Nehéz megmondani, hogy napjainkban inkább az előbbi vagy inkább az utóbbi fenyeget: a "világgal" iránt talán inkább túlzott, már-már a saját identitást is szinte feláldozó megértés, a többi, tőlünk különböző keresztyénnel szemben pedig inkább túlzott merevség, elzárkózás. Tulajdonképpen groteszk helyzet! Talán megfordítva "természetesebb" lenne!? A főpapi imádság szerint mintha Jézus ezt a veszedelmet látta volna előre, amikor tanítványainak az egységéért imádkozott. A keresztyének egységének tétje a világ hite (Jn 17,21). A német egyetemi tanárokról járja, hogy eszmecseréikben elsősorban vagy csak azt hangsúlyozzák, hogy más véleményük van, mint kollegájuknak. Fájdalmas magatartás és hozzáállás ez keresztyének között. Mintha a korintusi gyülekezet gyengesége ismétlődne a századokon át, az elkülönülés .(1Kor 11,21). "Amikor a finn egyház nem ismerte még fel a Szentlélek munkáját az ébredésben s üldözte az ún. felébredteket, az istentiszteleteken is sokszor támadták és szidalmazták őket a prédikációban, a felébredtek azonban mégis hűségesen jártak az istentiszteletekre. Mikor megkérdezték tőlük: 'Miért jöttök, mikor mindig csak a szidalmakat halljátok?' ezt felelték: 'Amíg a templomban az oltár előtt és a szószéken a Bibliából olvasnak fel, amíg a Hiszekegyet mondják, a Miatyánkot imádkozzák s az Úr által rendelt ároni áldással áldják Reuss András: Etika I. 5. Az erkölcsös ember mentális irányultsága mint etikai kérdés 2015. április 17.

63/64

meg a népet, addig a mi helyünk ott van.' Ilyen a Krisztustól tanul egyházszeretet. Így szereted-e te is az egyházat?" (TURÓCZY Zoltán: Posztillás könyv, 85)


64/64

5. Az ember mentális irányultsága mint etikai kérdés

Recommend Documents