4

Evangéliumi Gyermek- és Ifjúsági lap 2008/4

Ajándék A minap utaztam a buszon, éppen ifjúsági órára igyekeztem. Már sötétedett. Az ablakon át néztem a város karácsonyi fényeit és arra gondoltam, hogy már nem sok idő van arra, hogy elkészítsem ajándékaimat és a lelkemet is a betlehemi Gyermekre emlékezve. Csend volt bennem és békesség... Egyik megállónál felszállt három kis apróság a mamájukkal. Tőlem messze ültek le, mégis jól hallottam vidám beszélgetésüket, kacagásukat. Arcukon fénylett a karácsony öröme, jókedvű csicsergésük betöltötte az egész buszt. Kis kezükben édességgel teli tasakot szorongattak. - Aki aranyos és jószívű, az sok ajándékot kap majd! - mondta kedves csengő hangon a kisfiú. - Én ezt a csokit Anyukának adom... Aprócska ujjai keresgettek a csomagban, majd kivett egy csokit és mutatta a többieknek. - Ezt adom Anyukának, mert ezt én nem szeretem! Erre a fordulatra nem számítottam. Mosolyognom kellett… Mennyire emberi! Őszinte... Milyen sokan ajándékoznak így! Odaadni azt, ami már felesleges, ami nem kell, ami nem túl drága, nem kell sok áldozatot hozni érte... Isten azt adta nekünk, Aki számára a legdrágább! Annyira szeret minket, hogy semmi áldozatot nem sajnált értünk! Ez az igazi szeretet! Az a legszebb ajándék, ami szeretetből fakad. Talán ez az édes fiúcska is megérti egyszer... Zöldi Józsefné 1

Jézus Krisztus élete Zakariás várakozása Kedves ifjú Olvasóim! Biztosan ti is voltatok már az alábbi helyzetben: tanárotok az egyik órán figyelmeztetett benneteket, hogy készüljetek, mert nemsokára dolgozatot fogtok írni és felelni fogtok. A napok azonban múltak, és a dolgozatírás elmaradt. Sokan már nem is hitték, hogy megtörténik. Aztán az egyik órán megjelent a tanár a dolgozatfüzetekkel. Nagy volt az ijedelem! Akik készültek, mert hittek, azoknak jól sikerült a dolgozat. Akik nem készültek, mert hitetlenkedtek, azoknak rossz lett az osztályzatuk… Most egy olyan emberről beszélek nektek, aki szintén belefáradt a várakozásba, és már nem tudott hinni: Zakariásról, Keresztelő János édesapjáról. Zakariás pap volt, és Erzsébet volt a felesége. Isten előtt tiszta és szent életet éltek, igazak voltak. Nem volt gyermekük és már mind a ketten öreg emberek voltak. Hosszú-hosszú éveken át könyörögtek Istennek, hogy adjon nekik gyermeket, de eddig még nem lett meghallgatva az imádságuk… Zakariás papnak egy évben kétszer kellett elmennie Jeruzsálembe, és egy hétig templomi szolgálatot végeznie. Egy alkalommal az esti áldozatnál ő végezte a füstölő áldozat bemutatását, illatos füveket kellett égetnie a szentélyben. Ezt a szolgálatot általában a főpap végezte, más papok csak egyszer-kétszer végezték életükben. Nagy nap volt ez tehát Zakariás életében. Amikor szolgálatát elvégezte, és indulni készült kifelé, megdöbbenve vette észre Isten angyalát az oltár mellett. Félni kezdett, de az angyal így szólt hozzá: - „Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed, feleséged, Erzsébet, fiút szül néked…” Arról is beszélt az angyal, hogy a születendő gyermek Jézus Krisztus útkészítője, előfutára is lesz. Zakariás imája felettébb meg lett hallgatva, mint azt remélte volna. Isten felhasználta őt és születendő gyermekét a világ üdvösségére vonatkozó terveihez. Isten mindig többet ad, mint ahogy mi várjuk, ezért ígéreteit mindig hittel kell fogadnunk, és várnunk a beteljesedésére! Zakariás fáradt, öreg szíve azonban nem tudta elhinni, hogy annyi várakozás után Isten ígérete valóra válhat! Nem tudta elhinni, amit Isten angyala mondott neki. Ezért jelet kapott és egy kis büntetést is: „És ímé, 2

megnémulsz, és nem szólhatsz mindama napig, amelyen ezek meglesznek: mivelhogy nem hittél az én beszédemnek…”- mondta neki az angyal. Milyen szomorú volt, hogy nem tudott beszélni a néppel, nem tudott áldást mondani, csak mutogatott, integetett. Amikor hazament, s feleségével, Erzsébettel sem tudott beszélni. Csak írni tudott. Tele volt a szíve örömmel és nem tudott beszélni róla! Ez nehéz időszak volt Zakariás pap számára, nehéz kilenc hónap. Azért, mert nem tudott hinni… Amikor azonban megszületett a várva-várt gyermek, János, megnyílt az idős Zakariás ajka, és örvendezve dicsőítette a magasságos Istent!… Kedves Olvasóim! Kedves Gyerekek és Ifjak! Mi is várakozásban élünk. Adventi időnek a karácsony előtti négy hetet nevezzük. Ez a latin szó – advent - azt jelenti: eljövetel, megérkezés. Valakinek, valaminek az eljövetelére, megérkezésére várunk. Ezelőtt kétezer éve Jézus, a Messiás eljövetelére vártak. Ő el is jött, és megszületett a júdeai Betlehemben. Karácsonykor minden évben megünnepeljük Jézus Krisztus születésének emlékünnepét. Nagyon várjuk ezt a kedves ünnepet, a szeretet ünnepét, ami minden évben megérkezik. Mi, hívő emberek azonban valami másra is várunk: Jézus Krisztus visszajövetelére. Ő megígérte, hogy vissza fog jönni. Kétezer éve várják az Úr Jézus visszajövetelét azok, akik hisznek Benne. Sokan elfáradtak már a várakozásban, nem tudnak hinni! Azonban amit Jézus ígért, azt be is fogja teljesíteni! Az meg fog történni egy napon! Az időpontot senki sem tudja, csak Isten! Ezért várjuk Őt készen, mert lehet, hogy holnap már megérkezik! Szeressük Őt és egymást! Szolgáljunk Neki és egymásnak örömmel! Kerüljük a bűnös testi kívánságokat, amelyekről a Bibliában olvashatunk, hogy nem kedvesek Isten előtt! Várjad az Úr Jézust olyan biztos hittel, mint ahogy a karácsonyt várod! Ő elment, hogy helyet készítsen nekünk, aztán visszajön, hogy elvigyen minket magával az Ő csodálatosan szép országába. Az arany város, a mennyei Jeruzsálem már készen vár minket. Ő jön vissza, mert megígérte! Higgyél az Ő ígéretében, és várjad Őt! Kívánok néktek áldott adventi időt, boldog várakozást, és áldásokban, szeretetben gazdag karácsonyi ünnepeket! Pozsgai Józsefné Klári nővér

3

Folytatásos történet Lukátsi Vilma: A piros szíves ház Újra szombat lett. Etelka néni várt egy kicsit, hogy a jövés-menés megszűnjön a folyosón. Nem kívánt találkozni senkivel. Ő ugyan nem szoktatja rá a szomszédait arra, hogy folyton leálljanak vele beszélgetni. – Végre csend lett, és kilépett az ajtón. - Ez meg mi? – Óriási fenyőcsokor állt a szemközti ajtó mellett, tobozzal, miegymással feldíszítve, az ajtón meg egy rajzlap: ISTEN HOZOTT! – láthatóan gyerekek írták. - Máris hazaengedik Kallósnét? – csodálkozott magában -, alig három hete vitték el. Talán nem is volt törés…? – Azért óvatosabban ment le a lépcsőn, nehogy vele is történjék valami. Egy pillanatra megállt. Neki ugyan ki tenne virágot az ajtaja elé? De még csak a kórházban is ki látogatná meg? No, igaz, ami igaz, ő is bemehetett volna Kallósnéhoz, hiszen szemben lakik. – Miért is nem barátkozott vele? Persze, a telefon miatt. Hogy ne zavarja őt azzal, hogy engedje használni a készüléket… - csakugyan, senki sem jön hozzá emiatt. Lehetséges, hogy… hogy ővele nem törődik senki? Kényelmetlen érzéssel ment tovább. Az ABC előtt eszébe jutott a leányka, akivel múlt szombaton beszélgetett, aki segített neki. No lám… fürkészve nézett körül, hátha megpillantja, de nem látta sehol. Hogy is látta volna? Szilvi Katival együtt az asztalt díszítette Kallós néninél, és éppen a teavizet tették föl, amikor jött a lépcsőn. A saját lábán! Igaz, hogy egyfelől a mentősbe, másfelől Kati nagymamájába kapaszkodva. Etelka néni félreállt, hogy engedje őket. Amint tett-vett a konyhában, folyton kifelé figyelt. Nem értette, mi van vele. Hogy ennyire érdekli egyszerre a zsivaj, nevetés, ami Kallósnétól hallatszik ki az előszoba nyitva hagyott keskeny ablakán? És ő… ő milyen egyedül van! És a leánykával sem találkozott. Megvonta a vállát: csak nem fog ilyesmin tépelődni! Eddig sem hiányzott, ezután sem hiányzik neki senki sem! Csakhogy ebben Etelka néni tévedett! - Mama, Laci bácsi – szólalt meg otthon Szilvi ebéd közben -, mi lenne, ha ma nem aludnék itthon? Kallós nénit most hozták haza a kórházból, nehezen jár, és nincsen senkije. Ott alhatnék nála? - Ki az a Kallós néni? 4

- De hiszen már meséltem róla! Katiékkal egy házban lakik. A lába… - Tiszta pizsamát vigyél, és ne ebben az ócska nadrágban menj, holnap vasárnap lesz. - Advent harmadik vasárnapja – akarta mondani Szilvi, de nem szólt semmit. Az jutott eszébe, hogy – nem mindenhol az! Katiéknál igen, talán Kallós néninél is, esetleg Etelka néninél, de itthon nem is tudnak róla. - No és mikor jössz haza látogatóba? – kérdezte Laci bácsi -, vagy a táskádat is magaddal viszed, és onnan indulsz hétfőn iskolába? Edit néni észrevette, sőt az osztály is, hogy Szilvi néhány napja nagyon jókedvű, és a füzete is sokkal rendesebb. - Ugye, otthon most megnézik a leckédet? – érdeklődött. - Igen, a nagymamám – felelte Szilvi büszkén. - Eljött talán hozzátok karácsonyra? - Nem, én mentem hozzá! Edit nénit a részletek már nem érdekelték, de Istvánt annál jobban. A tízpercet is alig győzte kivárni: - Oda is költöztél Katiékhoz? – kérdezte csodálkozva. - Katiékhoz? Nem! A saját nagymamámnál lakom! - Ezt nem értem! - Hazafelé mindent elmondok, de most gyakoroljuk a szorzótáblát, úgy szeretnék egy ötöst… - Még ilyent? Volt neked valaha is ötösöd? A virágüzletig várt vele, ott kezdte mesélni: - Tudod, a nagymamaszerzés nem úgy sikerült, ahogy én elképzeltem. Mert én Etelka nénire gondoltam, meg is próbáltam, de hiába. Kallós nénit azonban úgy kaptam, egyszerűen ajándékba. - Kitől? - Hát a jó Istentől – szólt bele Kati is – Ő tudta a legjobban, hogy Szilvinek őrá, neki meg Szilvire van szüksége! - Megkérdeztem a keresztnevét – folytatta Szilvi -, mert ugye, ha már nála lakom, mégsem szólíthatom Kallós néninek, az olyan idegen… és akkor történt: azt mondta: - Matild a nevem, de tudod, mit, szólíts egyszerűen nagymamának! – Mire én a nyakába ugrottam, öleltem-csókoltam, ő pedig azt mondta: jól van no, báránykám! – Ezt nekem nem mondta még soha senki! István csodálkozva hallgatta, végül megkérdezte: - És Etelka nénivel mi lesz most már? Egyszerűen faképnél hagyod? 5

Ez a kérdés úgy fúródott Szilvi szívébe, mint a tüske. El is mondta Kallós nagymamának, Kati meg az övének. Etelka néni nem is sejtette, hogy amíg ő némi csalódással újra csak hiába kereste a „leánykát” az ABC környékén, az éppen az ő karácsonyát készítgeti – a szemközti lakásban. - Fagyújtásra sem akarsz itthon lenni? – kérdezte Szilvi mamája -, nem érdekel az ajándékod? - Dehogynem, mama, mégis hidd el, Kallós néninek szüksége van rám. Nincsen senkije, csak én… - Igazán? – szólt közbe Laci bácsi – és ott lakik abban a szép társasházban? Azt hiszem, ott maradhatsz nyugodtan, mama odaadja előre az ajándékodat. Majd ott tedd a fenyőfa alá… Így azután a szenteste délelőttjén már ott tevékenykedett Szilvi, és éppen a kis fenyőfát vitte föl a lépcsőn, amikor szembe találkozott Etelka nénivel. Lelkendezve köszönt. A néni megkérdezte: - A barátnődhöz jöttél? - Ó nem, előbb még sok dolgom van… a nagymamámnál! - Nem mondtad, hogy ő is itt lakik. - Akkor még nem… akkor még nem voltam az unokája! – Majd sietve hozzátette: - Kallós néniről van szó. Valakinek kell törődni vele! - Igazad van – mondta a néni csöndesen, és tovább ment. - Etelka néni kérem! – szólt utána Szilvi hirtelen -, tessék megvárni az ABC előtt! Segítek hazahozni a dolgokat! - Köszönöm – hangzott a válasz -, megvettem már mindent. Most a temetőbe megyek. Sötétedett már vagy köd ereszkedett a házak közé, mire Etelka néni hazaért. Igaz, nem sietett. Ezt az estét ő szívesen kihagyta volna a napok közül, amióta egyedül maradt. Mindenki más valakivel együtt ünnepel, csak ő nem… - Mi az? Az a sötét tömeg a lábtörlőn, az ajtaja előtt? A lépcsőfordulónál még nem látta jól, de közelebb érve: ni, egy feldíszített fenyőcsokor! És rajta valami képeslap is! Megtörölte a szemüvegét: „Szeretettel meghívjuk: jöjjön át hozzánk hét órakor gyertyagyújtásra! Kallósné, Gálné, Kati és Szilvia – A másik oldalán pedig: „MERT SZÜLETETT NÉKTEK MA A MEGTARTÓ, AKI AZ ÚR KRISZTUS, A DÁVID VÁROSÁBAN!” Ha a betlehemi csillag ragyogott volna be az ablakon, Etelka néni azon sem csodálkozott volna jobban. Újra meg újra elolvasta az írást, nézte a fenyőcsokrot, majd – mivel mégsem ácsoroghatott a folyosón, elővette kulcsait. Halkan nyitott be. A nagy padlóvázába tette a fenyőgallyakat, 6

illatuk egyszerre betöltötte a szobáját, és ettől valami régen érzett öröm járta át a szívét. Amilyet akkor érzett utoljára, amikor a karácsonyt ő sem magányosan töltötte. „Karácsonyi vendég sose menjen üres kézzel!” – hol, mikor, kitől is hallotta ezt? Régi mondás volt, édesapja hangján… vagy még régebbi emlék, amelynek keletkezését is köd takarja. Körülnézett. Azt mondta a nővérke, aki az injekciót szokta beadni, hogy olyan az otthona, mint egy „mini-múzeum”. Valóban régóta őrizgette, gyűjtögette apró porcelánjait, valamikor ez volt a hobbyja – de akkor még nem nevezték annak. Új szemmel nézte őket: csecse-becsék! Határozott mozdulattal nyitotta ki a vitrinajtót: - az a kis velencei kút a négy galambbal… - ezt adja Kallósnénak! És újévre ő hívja meg ebédre! A leánykával együtt, aki egyszer a kapuig hozta – vigyázva – a tojásokat, és aki idejött ebbe a házba unokának, mert egy beteg öregasszonynak szüksége volt valakire… Ez a két kis angyalos gyertyatartó! Nagyon szépek, valamikor minden karácsonykor meggyújtotta. Tavaly már nem, sőt talán azelőtt sem. – Az egyiket kapja a leányka, most már tudja, Szilvia a neve. És a másik… az legyen azé a másik kislányé, a Katikáé… Hm. Annak a nagyanyja is ott lesz. – Hallja, hogy mindennap hozza az ebédet Kallósnénak. – Nem is bánja, ha közelebbről megismeri, olyan rokonszenvesnek látszik… - ő egy könyvet kap! Nézzük csak! Amikor végül csinos kis kupacba rakta a becsomagolt ajándékokat, már éppen csak arra jutott ideje, hogy fölvegye a csipkezsabós ruháját, mert már ugrott is ki a kakukk az órából, hogy hetet szóljon. Most meg mindjárt tizenegyet szól. És Etelka néni újra ott áll az ablakban. A különös este mozzanatai tartják ébren. Szinte hallja Katinak, a második leánykának a hangját, amint a Születés történetét olvasta föl az Evangéliumból. Utána csengő hangja is kihallatszott valamennyiük énekéből. Mert énekeltek is. A „Mennyből az angyal” –t, a „Csendes éj”-t és egy Bach-földolgozást is: „Itt állok jászolod előtt”… Különösebben földíszített asztal, rántott hal, borleves n e m volt. Óriási tál süteményt kínáltak, citromos teát ittak… és akkor hangzott föl először a sírás. Kisgyermeké, majdhogynem csecsemőé, a falon át. Egyre erősebben, görcsösebben. - Hát igen – mondta Gálné -, aki különösen nagyon örült a könyvnek – mi zavarónak találjuk ezt a hangot, pedig a legelső karácsonykor is gyermeksírás hallatszott. 7

Füleltek. Aztán Szilvi szólalt meg: - Mindig ilyenkor kezdi el, már napok óta. Szegényke! Nagyon fájhat neki valami… - Orvost kellene… - kezdte Kallósné, de elhallgatott. És akkor állt föl Etelka néni. Amikor becsöngetett a szomszéd lakásba, ijedt arcú fiatalasszony nézett ki: - Jaj, igazán sajnálom, hogy zavarja az estéjüket, tudom, hogy áthallatszik, úgy bánt, de nem bírunk vele… - Dehogy, kedvesem, csak nem képzeli, hogy azért jöttem! Hanem mit gondol, ha telefonálnék az ügyeletre? Hátha kijönnének! Alig telt bele fél óra, már ott volt az orvos. Aztán nemsokára elhallgatott a kicsi. Az apja viszont átjött megmondani, hogy az egész a foga miatt volt, és nagyon-nagyon köszönte a segítséget. Majd odament Etelka nénihez, és – kezet csókolt. – Ki hitte volna? Etelka néni legalábbis nem, hogy „a mai fiatalok” között is vannak ilyen tisztességtudók… És most itt áll az ablaknál. Alighanem alszik az egész ház. Ő még nem álmos. Vagy mégis…? Esetleg ébren álmodik? Mert úgy látja a függönyön át, hogy odakint eloszlott a köd, és nagy, puha, gyermekkori pelyhekben pilinkézni kezd a hó… - De jó, hogy jöttél, István – tárta ki az ajtót Kati -, éppen itt van Szilvi is. Kaptam egy társasjátékot, ő meg egy LEGO-dobozt, nagyot… - És a gyertyák? Leégtek már? Nem a fenyőfán, látom, azon villanygyertyák vannak, hanem tudod, az a négy, amihez mindig mesélt a nagymamád? - Azok adventi gyertyák voltak, hiszen tudod, de mesélni gyertya nélkül is lehet, ugye, nagymama? - Még jó is, hogy kérdeztétek, mert ma olyasmiről lesz szó, amiről mindegyitek tud valamit. A családról! Hiszen tudjátok, a kicsi Jézus is családhoz tartozott: édesanyja: Mária, nevelőapja pedig József volt. Mennyire szerette, védte, és amikor álmában angyal figyelmeztette, hogy meneküljenek… - Jaj, miért? – ezt Szilvi kérdezte. - Elolvassuk, jó? – Katikám, keresd ki a Máté evangéliumából a második részt. A tizenharmadik verstől kezdjük olvasni… - Te sírtál! – nézett barátnőjére Kati, amikor az vörösre dörzsölt szemmel csöngetett be hozzájuk. 8

- Persze, hogy sírtam – mondta Szilvi mérgesen -, de csak az utcán. Laci bácsi előtt tartottam magam. - Mondj el mindent! - Azért jöttem… - de egy darabig bánatosan forgatta kezében Kati angyalos gyertyatartóját, az övének a párját, és csak azután kezdte el: szóval otthon voltam. Amikor a nagymamád tegnap a családról beszélt, eszembe jutott, hogyha nagyon jó is nekem Kallós nagymamánál, azért van családom is, és ha papa helyett – aki különben képeslapot küldött nekem Kanadából – Laci bácsi van is ott -, hazamentem. Mamával mentem, aki eljött Kallós nagymamához, sokáig beszélgettek, nem tudom, mit, hiába hallgatóztam, csak szavakat kaptam el… - együtt mentünk. Laci bácsi azzal fogadott, hogy ez már a csavargás teteje, hogy ő azt hitte, néhány napról van csak szó, én meg már két hete nem vagyok otthon, mit gondolnak a szomszédok, hogy őmiatta… és csak akkor hiszi el, amit mondok, ha négyes lesz a félévi bizonyítványom! – Hát hogy tudok én egy hónap alatt mindent kijavítani? És… kedvem sincs hozzá! - Nem csodálom, hogy sírtál – mondta komolyan Kati, mert ez igazán nagy baj! Már mint az, hogy nincs hozzá kedved! - Persze, hogy nincs, mert akárhogy próbálom, mindig olyasmire bukkanok, amit nem értek, pedig kellene, mert már tanultuk, csakhogy… te Kati, én sohasem figyeltem a leckére! Mamáék nem kérdezték ki, csak újabban Kallós nagymama nézi át a füzeteimet… - És látod, máris kaptál ötösöket! - Egy-két ötöstől még nem lesz négyes a bizonyítványom! - Ne sírj újra! Meglátod, jobb lesz, mint eddig volt! Majd törjük a fejünket és kitalálunk valamit, jó? - Halljam hát, mi olyan nehéz ebben a matematikában? – kérdezte Etelka néni. – Ha már rájöttetek, hogy tanárnő voltam, megérdemlitek, hogy foglalkozzam veletek! - Csak velem kell – suttogta Szilvi – Kati jó tanuló, István is, de én… én… - Te meg az l e s z e l! Érted, Szilvia?! A mai naptól kezdve. Itt az új esztendő, és erre éppen jó program: új akarattal jó cél felé! Ilyesmit már hallottál, ugye, de most megpróbáljuk, hogyan lehet az ilyen szép dolgokat teljesíteni! – Megvan a tavalyi könyved? Otthon? Hát hozd el, mert a tanulást a gyökerénél kell kezdeni! Majd meglátod, nem olyan boszorkányság! Hullt, hullt a hó. 9

Előkerültek a hótipró csizmák, a padlásokról vagy a pincékből a szánkók, és a csöngetést jobban várták a gyerekek, mint valaha. Istvánnak volt a legnagyobb ródlija, mindhárman elfértek rajta, és nagy sikongással csúsztak le a vasúti töltés oldalán, ahol nem volt forgalom. De csak tanulás után. A virágüzlet előtt beszélték meg, mikor találkoznak. – Nézzétek – intett szemével Kati -, ki van odabent! Etelka néni! – De már jött is kifelé: - Ebben a hóesésben nem akartam kinn állni, pedig elétek jöttem, annyira érdekelt, milyen lett Szilvi ezévi első számtandolgozata? Hogy ment a munka? - Jól ment – mondta Szilvi kicsit zavartan -, de ennek Edit néni is az oka. Megváltozott. Eddig csupa nehéz, ismeretlen példákból íratott, most meg mind olyanokból, amilyeneket én is meg tudtam oldani… - Jaj, de buta vagy! – nevetett István, sőt Kati is. - Már hogy lenne buta! – mondta Etelka néni, de neki is mosoly volt a szemében -, hiszen hallod, hogy meg tudta oldani a példákat! – És megsimogatta Szilvi havas arcát. Folytatás következik

Forrás: Evangéliumi Kiadó

Kukac történetei Kukac hiába zörget Marika néni a szokásostól korábban ért be a terembe. Legnagyobb meglepetésére Kukacot már ott találta a székén ülve. Olyan szomorúan, mélyen lehorgasztott fejjel ült a helyén, hogy észre sem vette a belépő tanító nénit. Ez szokatlan dolog volt a mindig eleven, szókimondó fiúcskától. Marika néni levetette meleg kabátját, - hisz odakint már nagyon hideg volt, - majd leült a kisfiú melletti üres székre és megsimogatta a fejét ott, ahol mindig égnek állt néhány szál rövidre vágott hajából. Kukac csak ekkor zökkent ki mély bánatából és két hatalmas könnycsepp gördült le kedves arcán. - Mi történt Kukac? – kérdezte együtt érzően. - Nem engedtek be… - hangzott a rövid, de tömör válasz. - Nem engedtek be? – kérdezett vissza Marika néni - De kik? - Hát a Karcsiék. Ma reggel úgy gondoltam, hogy bemegyek hozzájuk, és együtt jövünk el a Vasárnapi iskolába, de nem engedtek be. - ismételte el szomorúan a bánatos kisfiú. 10

- Lehet, hogy már elindultak otthonról, vagy még nem keltek fel. - Az nem lehet, ugyanis olyan hangosan dörömböltem az ajtón, hogy a szomszéd néni rám szólt. Csak Karcsi nem nyitott ajtót. Egyébként meg otthon volt, mert láttam, amint a függöny mögül leskelődtek…. De Marika néni miért nem engedtek be, hisz máskor olyan jókat játszunk együtt! Meg olyan jó haverok vagyunk. Hogy is szoktad mondani, együtt csibészkedünk. Ugye, jól mondom?... Szóval, ha már csibésztársak vagyunk, nem kellett volna beengedniük? - Hát, ha így történt, akkor ez valóban nem szép dolog…. - Na ugye! Mitől is lenne az ilyen kizárásos dolog szép?!- vágott Kukac a szavába. - Marika néni, lehet, hogy már nem is a barátom? – kérdezte letörten a kisfiú. - Remélem, ettől még megmarad a barátságotok! - Hát én is! Ugyanis nekem szükségem van a Karcsiéra! Nélküle olyan vagyok, mint ez a kezem, vagy ujjam, - ugye, így szoktátok ti felnőttek mondani? - Mint az ujjam…, de tudod mit? Eszembe jutott a Bibliából egy történet. Elmondjam, amíg a többiek ideérnek? - Igen! - vágta rá rögtön Kukac és már meg is feledkezett bánatáról. – Ezt csak nekem mondod el, úgyhogy ez lesz az én saját történetem! Amint Marika néni bele akart kezdeni a történetbe, kivágódott az ajtó, és Karcsi toppant be a terembe. - De jó, hogy már itt vagytok! – könnyebbült meg,- De Kukac miért nem vártál meg? - fordult a meglepetéstől tágra nyílt szemű barátjához. - Ma reggel elaludtam, és arra ébredtem, hogy valaki dörömböl. Gyorsan öltözni kezdtem, csak előbb még kiintettem az ablakon, hogy várjál meg. De mire kijöttem, te már nem voltál sehol… Miért nem vártál meg? – ismétli meg a kérdést értetlenül. A két fiú izgatott egyeztetésbe kezd, majd miután tisztázódtak a félreértések, azzal a jól ismert huncut mosollyal a szájuk sarkában ültek le, hogy együtt hallgassák meg Marika néni történetét. Egyszer régen, több mint két ezer évvel ezelőtt Augusztus császár parancsba adta, hogy népszámlálást kell tartani, mindenkinek a saját városában. Mária és József is elindult Betlehembe, noha már elérkezett gyermekük születésének az ideje. A hosszú fáradságos út után, biztos megkönnyebbültek, amikor meglátták a fogadót, aminek messzire világított az ablaka. Bent nagy volt sürgésforgás, zsivaj, hisz sok vendég érkezett a városba. 11

Már fáradtak, kimerültek lehettek mindketten, de hiába zörgettek, nem kaptak szállást. Nem tudjuk biztosan, hogy tényleg tele volt-e a fogadó, vagy csak kifogást kerestek, hogy ne kelljen őket beengedni. Végül a városon kívül, egy istállóban tértek nyugovóra. Itt született meg a világ Megváltója! Az Úr Jézus ma is közöttünk jár. Kopogtat a szíved ajtaján, és rajtad, rajtam áll, hogy bebocsátást nyer-e vagy kifogást keresünk, és neki tovább kell mennie. - Marika néni, az én szívemen is van ilyen ajtó? Akkor én ki akarom neki nyitni azt az ajtót, és be akarom fogadni az Úr Jézust! Én már tudom, hogy milyen az, ha valaki hiába zörget, és nem engedik be!- kiáltott fel Kukac, most már a tőle megszokott elevenséggel. „Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.” Jel 3,20 Flaisz Józsefné, Zsuzsi néni

Rejtvény Gyermekeknek 1

2

3

4

5

6

9

10

12

13

15

14 17 19

21

22

25

8

11

16 18

20

7

23

24

26 27

28

29

31

32

33

34

35

12

30

Vízszintes: 1, A megfejtés első sora. 6, Alkot, pl. házat. 9, Támaszpontok. 11, Kicsinyítő képző. 12, …a levelet! Készül a levél. 13, Az ebéd első fogása. 15, A filiszteus hadsereg óriás termetű harcosa, Dávid legyőzte (1 Sám. 17,4). 17, Az egyik napszak. 18, DEKÁZ egynemű hangzói. 19, Idegen szavakban Szent röviden. 20, Após népiesen (2Móz. 18,17) .22, Figyel. 24, Betű kiejtve. 25, LIRA egynemű betűi. 26, Jákób fiának, Lévinek a leszármazotta, akit Isten a pusztai vándorlás idején a papi szolgálatra kiválasztott (4Móz 1,50). 27, Az első nő (1Tim. 2,13). 29, AJAJ egyneműi. 31, Ide helyezte Isten az első emberpárt (1Móz. 2,15). 34, A megfejtés befejező része. 35, A bank fizeti a betét után. Függőleges: 1, Nabal felesége, aki Júdea D-i részén, a Kármelben lakott. „Okos volt és nagyon szép.” (1 Sám. 25,18). 2, Becsukó. 3, Trisztán és.. zenemű. 4, Középiskolák rövidítése. 5, ESTE egyik fele! 6, Dísze. 7, Ige lehet ilyen. 8, A megfejtés második sora zárt betű (T). 10, Tűzet szüntet! 14, Ültet. 16, Megadott betűk ÁZNÉ. 19, Ennyi elég a tűzgyújtáshoz! 21, Zsákmány. 23, Esztendő. 24, Tejbe-.., fürdeni. 26, Lírikus hangszer. 28, …és arat! 30, Repülőgépfajta! 31, Létezik. 32, ELEK egyik fele. 33, ÜTEM egynemű betűi. Szabó Ferenc 2340 Kiskunlacháza, Csendes u. 3. /e-mail: [email protected]

Beküldési határidő: 2009. febr. 10.

Megnézted már közelről a hópelyheket? Egyetlen hópehely rengeteg parányi jégkristályból áll. A legszebb hópelyhek 4°C-nál keletkeznek. Ezek pici, csillag alakú képződmények, finom elágazássokkal. A hópelyheknek mindig hat főága van, s ezek mindegyike sokszorosan elágazik. Az egyforma hatszögrendszer ellenére minden egyes hópehelynek megvan a maga jellegzetessége és mintázata. Te is meggyőződhetsz arról, milyen gyönyörű, szabályos kristályok a hópelyhek. Egy fekete papírlapot, amelyet már előzőleg a hűtőszekrényben lehűtöttél (így nem olvad el olyan hamar a hó) vigyél ki a szabadba, amikor havazik. Várj, hogy a fekete papírlapra hulljon néhány hópehely, s gyorsan nagyítóval vizsgáld meg. Csodálatos világ fog feltárulni előtted. Gondolj arra milyen csodálatos az Isten, aki ilyen gyönyörű dolgokat teremt. 13

Szpotti Szpotti megmenekülése - Szpotti! Szpotti!- már megint ez a hang… Hát hogy aludjon így egy kiskutya! - méltatlankodott az apró szőrgomolyag. - Még jobban belebújt a puha takaróba, de a hang csak nem hallgatott el. Ekkor nagyot ásítva kidugta pisze orrát, majd sebesen megindult a hang irányába. Mit indult? Gurult! Ugyanis nemrég lefetyelt be egy egész tál friss tejet és akkora pocakja lett, hogy majdnem leért a földig. Szóval minden második lépés után összegabalyodtak apró lábai, így aztán nehezére esett méltóságteljesen járni. Amint odaért a hang tulajdonosához, hírtelen a magasba lendült. Két nagy, meleg tenyér ölelte körül. - Hmm.. ez nem is rossz, - gondolta- ezt meg tudnám szokni! - Jobban összegömbölyödött és egy nagyot sóhajtott. Igaz, hogy nemrég hozták ide amiért eleinte nagyon szomorú volt -, de hamarosan megfeledkezett bánatáról, mert nagyon kényeztették, a mama illata meg benne volt puha takarójában. Azután egyszer csak vége lett a simogatásnak, ő meg visszakerült a helyére. Persze ennek is meg lett volna az előnye, hiszen tovább szunyókálhatott volna, de addigra teljesen kiment az álom a szeméből. Egyszer csak hideg áramlott végig a szobán, kinyílt az ajtó! - Na, itt szét kell néznem!- gondolta a kis jövevény. - Ugyanis minden érdekelte, minden újat fel akart fedezni. Amint közelebb ért a nyitva maradt ajtóhoz, a meglepetéstől tágra nyílt a szeme, nagyon furcsa dolgot fedezett fel! Minden csupa fehér volt, pont olyan, mint a tej a tálkájában, mintha egy óriási takaró lett volna leterítve. - Ezen meg kell hemperegnem! - határozta el a fekete foltokkal tarkított szőrgomolyag. Amint kidugta apró, fekete gomb orrát, egy nagy fehér puhaság esett rá. - Juj, ez hideg! - szisszent fel, majd győzött benne a kíváncsiság és még kijjebb merészkedett. - Milyen puha! - csodálkozott el - Majdnem olyan, mint a takaró odabent, csak nem volt olyan finom mama-illata. Amint óvatosan lépdelni kezdett ebben furcsa, hideg fehérségben, kimondhatatlan boldogság fogta el és bukfencezni, ugrándozni kezdett. Észre sem vette, hogy egyre messzebb került a jó meleg szobától, olyan 14

remekül érezte magát. Nagyon érdekes dolgokkal találkozott! Egyszer csak nagyon szokatlan hangra lett figyelmes, ami a felette levő faágról jött. Amint nyújtogatta felfelé a nyakát, hogy jobban lásson, - közben kétszer is hanyatt esett és nem volt egyszerű talpra állni! - egy csodaszép csipogót látott meg a feje felett. Szpotti leült, úgy csodálta azt a tollas kis valamit. Szép színes volt, de a legérdekesebbnek az tűnt, hogy a szája egy sárga hegyes dolog volt, amit nyitogatott és onnan jött ki azt a csipogó hang! Jobbra-balra forgatta fejét és még sokáig elnézegette volna, de egyszer csak huss – elrepült a madárka. A hoppon maradt kutyus pedig a hóban bukdácsolva igyekezett lépést tartani vele, persze sikertelenül. Ám nem sokáig búslakodott. Teljesen megfeledkezett a fura kis szerzeményről, hiszen annyi csodát látott maga körül. A következő pillanatban már egy másik furcsaság kötötte le ámuló figyelmét. Óriási nagy füle volt, amiből az egyik felfelé ált, a másik lelógott, meg akkora farka volt, mint az ő orra. Ezen kívül olyan jellegtelen szürke színű, nem olyan szép fehér-fekete foltos, mint ő. Lehet, hogy fel sem kelti kis felfedezőnk érdeklődését, ha nem kezd el olyan érdekesen ugrálni. Szpotti megpróbálta utánozni, de minduntalan orral landolt abban a fehér valamiben, ami - valljuk be -, kezdett már egy kicsit kellemetlenül hideg lenni. Végül feladta. Egyébként is odabentről mély morgó hangot hallott, ami a finom tej után el szokott múlni. Amint megfordult, hogy visszatérjen meleg kuckójába, hírtelen egy hatalmas madár nagy robajjal szállt a levegőbe. Szpotti annyira megijedt, hogy hanyatt esett, majd egy lejtőn legurulva mély gödörbe pottyant. Amint elszállt az első ijedsége, nekiveselkedett, hogy kimásszon onnét, de kéthárom lépés után folyton visszagurult. Az a mély morgó hang pedig egyre erősebben hallatszott odabentről, no és egyre jobban fázott. Most már bánta, hogy engedett a kíváncsiságának, nagyon vágyott arra a két meleg kézre és a simogató hangra, ami a nevén szólítja. Kétségbe esve sírni kezdett. Annyira belefeledkezett bánatába, hogy alig vette észre a közelben levő óriás szemű madarat, ami érdeklődve figyelte kis hősünk erőfeszítéseit. Még csak ez kellett az apró szőrpamacsnak! Amint belenézett a hatalmas szempárba, még a lélegzete is elakadt. Most már reszketett a félelemtől, meg a hidegtől. Két hosszan lelógó foltos fülét szeme elé tette, még apró mancsaival is lefogta, mert úgy gondolta, ha ő nem látja azokat a nagy szemeket, akkor azok sem látják őt. Fájdalmasan nyüszített. Úgy érezte, hogy itt fog megfagyni. Hirtelen olyan ugráló világost látott közeledni, mint amilyen otthon is szokott lenni. A fénysugár egy pillanatra megtorpant, majd miután Szpotti kilesett két lelógó füle alól, 15

azt a két kezet látta közeledni feléje, amik oly gyakran a magasba emelték. - Hát itt a gazdi! - ujjongott örömében. Ebben a hidegben kijött a jó meleg szobából. Kockáztatta, hogy találkozik azzal a nagy szemű rémmel, ami őt is olyan nagyon megijesztette. Érte jött, megmenekült! Amint a kezek a jó meleg kabátba rejtették az elcsatangolt kiskutyust, azzal a boldog tudattal szenderedett el, hogy milyen szerencsés, hiszen szeretik! Most már tudta, mindörökre ehhez a gazdihoz fog tartozni. Gondolkodjunk el mi is, hogy Jézus a világ Megváltója, még sokkal nagyobb áldozatot hozott értünk. Otthagyta a Mennyet és lejött erre a bűnös, sötét földre, hogy megmentsen minket a biztos haláltól. Mennyire vagyunk ezért hálásak? Örökre hozzá akarunk tartozni? „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Jn 3,16 Flaisz Józsefné Zsuzsi nővér

Mit adnátok az Úr Jézusnak? Egy misszionárius bácsi azt mondta az iskolában a néger fiúknak, hogy írjanak egy mesét. Nagy lelkesedéssel fogtak hozzá a fiúk. A legtöbben néger-meséket írtak le, de az egyik a következőt írta: Egy tanító azt kérdezte a tanítványaitól: - Mit adnátok ti az Úr Jézusnak, ha hozzátok jönne? Gondolkoztak egy ideig, azután felállt az egyik: - Ha az Úr Jézus jönne, odaadnám neki a vasárnapi ruhámat. - Én az életemet adom oda az Úr Jézusnak. – mondta a második. - Én az ágyamat adom oda. – szólalt meg a harmadik - Jól van fiúk. – felelte a tanító bácsi – Ezt megjegyzem magamnak. Nemsokára felhők borították be az eget. Szél kerekedett és az eső patakokban ömlött. A fiúk ezalatt az iskolában voltak. Amikor az eső egy kicsit elállt, kopogtak a kapun. A kapu előtt egy öregember állott, rongyos volt a ruhája és vizes. Szegény ember vacogott a hidegtől. A tanító bácsi előhívta a három fiút és megkérdezte, hogy emlékeznek-e az ígéretükre? - Igen, emlékszünk – felelték a fiúk. Azután odaszólt az elsőhöz: - Menj és hozd el a vasárnapi ruhádat! 16

- Te hozd az ennivalódat! – szólt a másodikhoz. - Te pedig készítsd el az ágyadat! – kérte a harmadikat. A fiúk engedelmeskedtek tanítójuknak. A ruhával megajándékozták az öregembert, étellel megvendégelték és a szépen megvetett ágyban kipihente a nap fáradalmait. Reggel folytatta a vendég az útját. A fiúk elkísérték egy darabon, azután elbúcsúztak tőle. Amikor az öreg bácsi elment, megkérdezte a tanító bácsi a növendékeit, tudják-e, hogy ki volt ez az öreg és miért jött? Amikor azt válaszolták, nem tudják, akkor megmondta a tanító bácsi, hogy ezt az öregembert az Úr Jézus küldte el hozzájuk, hogy meglássa, beváltják-e az ígéretüket. Ezt a mesét írta egy kis néger fiú. Vajon ti tudnátok-e ilyen mesét írni, és ha rá kerülne a sor, ti is így tennétek-e? Forrás: Kis Harang

Az apostolok nyomában Pál apostol útjának folytatása Jeruzsálem felé Olvasmány: ApCsel 21:1-19. Pál apostol folytatta útját Jeruzsálem felé. Igyekezett minél rövidebb utat megtenni, mert pünkösdre szeretne Jeruzsálemben lenni. Útközben néhány várost érintve az ottani gyülekezetekben élő testvérekkel találkozott. Így Tíruszban a hajó (amelyen utaztak) rakodása idején egy hetet töltöttek, felkeresve a testvéreket. A testvérek a Szent Lélek által megértették, hogy Pál apostolra nehéz megpróbáltatások – fogság, bántalmaztatás – várnak és szerették volna ettől megkímélni. Arra kérték Pál apostolt, ne menjen most Jeruzsálembe, de Pál apostol kitartott elhatározása mellett és a testvérek ezt megértve családjaikkal együtt kikísérték Pál apostolt és a „szeretett orvost”, Lukácsot, a kikötőbe. Ott a búcsúzást imával pecsételték meg. Ahogyan olvassuk az Igében: „a tengerparton térdre esve imádkoztunk.” A testvérek hazatértek, Pálék, pedig folytatták a hajón útjukat. Majd Ptolemaiszba érve ott is megkeresték a testvéreket és egy napot töltöttek náluk. Úgy gondolom, hogy Pál apostol itt is kihasználta a lehetőséget az evangélium hirdetésére. Áldott napjuk lehetett. 17

Tovább hajózva „megérkeztünk Cézáreába. Bementünk Fülöp evangélista házába, (...) és nála maradtunk.” Fülöp evangélista nagyon boldog lehetett, mert a négy leánya is Krisztus gyermeke volt, és Isten különös kegyelme volt velük: „Neki volt négy hajadon leánya, akik prófétáltak.” – olvashatjuk róluk. Pál apostol ott tartózkodása idején még egy próféta – Agabus – is megérkezett Júdeából. Ő volt az a próféta, aki megjövendölte korábban a nagy éhínséget és az be is következett. Amikor Pál apostollal találkozott, levette az övét, és azzal saját kezét és lábát megkötözve ezt mondta: „Így szól a Szentlélek: Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják.” Gondoljátok, hogy Pál megrémült és lemondott a jeruzsálemi útjáról? Szó sincs róla! Bár a testvérek ezeket hallva megpróbálták őt lebeszélni erről az útról, Pál apostol rendíthetetlenül kitartott elhatározása mellett és így szólt: „Miért sírtok, és miért keserítitek meg a szívemet? Hiszen én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért.” Határozottan tudta, hogy ennek be kell következnie, hiszen megtérésekor az Úr megmondta: „Mert én megmutatom néki, mennyit kell néki az én nevemért szenvedni.” Csel. 9,16 Ha ez így volt, miért és mivel keserítették a testvérek Pál apostol szívét? Én úgy vélem két oka volt ennek: egyrészt sajnálta a testvéreket, hogy úgy érzik ezzel őket nagy veszteség éri, ha Pált elvesztik. Másrészt azért, mert nem értették még Pál apostolt, hogy ő igazán érzi, vallja, hogy „...nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.” (Fil. 1,21) Elindultak Jeruzsálembe. Az utat gyalog tették meg az apostol és kísérői. Cézárea és Jeruzsálem mintegy 100 km. (Mi mennyi fáradságot vállalunk az Úrért?) Jeruzsálembe érkezve a testvérek nagy szeretettel és örömmel fogadták mindannyiukat. Bár ezt nem írja le Lukács evangélista, de minden bizonnyal legelső dolga Pál apostolnak a magával hozott adományok átadása, melyeket a pogány-keresztyének küldtek a nehéz helyzetben lévő Jeruzsálemi Gyülekezetnek. Ezután Pál apostol nem magáról, és az őróla szóló jövendölésekről beszél, hanem beszámol mindarról a sok áldásról, amelyeket a pogányok között megtapasztalt. Boldogan mondta el milyen sokan lettek Krisztus követői, hol létesültek gyülekezetek, s hogy Isten valóban személyválogatás nélkül adja kegyelmét mindenkinek - rang, nem, szolgaság, vagy állampolgárság nem lehet akadály. Aki Jézust követi mind megkapja a Szentlelket, ha kéri. (És te kérted már?) Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten; Hanem minden nemzetben kedves ő előtte, aki Őt féli, és igazságot cselekszik. ApCsel. 10:34. Erdei Józsefné Ildikó nővér 18

Ó, hű fenyőm

Szilárdan elhatároztuk, hogy idén az egész karácsony előtti és ünnepi időszakot gondosan megtervezzük. Minden kapkodást mellőzünk, ezért pontosan kidolgozzuk, kinek, mikor, hol, mit kell elintéznie. A terv a legkisebb részleteket is tartalmazta, kezdve a hivatali kötelességektől a bevásárláson, takarításon át egészen a karácsonyfa feldíszítéséig. Minden napra bekalkuláltunk egy órát előre nem látott eseményekre vagy időtartaléknak, úgyhogy véleményünk szerint kizártunk minden hibalehetőséget. Még eszünkben volt a múlt évi szenteste, mikor a karácsonyesti Istentisztelet előtt utolsó pillanatig szinte űztük, hajtottuk magunkat. A templomban azonban a „Csendes éj” alatt a templomi gyertyák homályos fénye mellett egyszerűen lekoppant a szemünk. Hát ez most nem fog megtörténni! Mert mindent átgondoltunk az utolsó pontocskáig. Már december 24-én reggel jó lelkiismerettel tovább fogunk aludni, hogy kipihenten, sietség nélkül tehessük meg a végső előkészületeket. Még csak november volt, és időbeosztásunk építménye máris ott feküdt előttünk. Roppant büszkék voltunk rá, és kicsit úgy éreztük, hogy ha valamelyik egyetemen ünnepnaptervezés szakon minősítést kapnánk, ez akár a diplomamunkánk is lehetne, mely joggal elnyerné a kitűnőt. Az egész család karácsonyi örömére a lakás feljavítását is tervbe vettük. A konyhabútor a festőnél már csak az utolsó lakkozásra várt, és az erkély melletti falmélyedés kitöltésére a lakószobába megrendeltünk az asztalosnál egy beépített szekrényt. A két iparos égre-földre fogadkozott, hogy december 15-ig befejezik a munkát. „Jó szervezés a családi harmónia anyja!” – idézte a papa mosolyogva, de nekem úgy tűnt, hogy kis kételkedés ül a szeme sarkában. Enyhén szemrehányó kérdésemre azonban letagadta. Így aztán egyek 19

voltunk abban, hogy ebben az évben igazán szép, átgondolt ünnepünk lesz. Olyan, amilyet csak álmodni lehet. Advent harmadik vasárnapjáig minden renden ment. Vendégek és munkatársak voltunk féltucat karácsonyi ünnepélyen, meglátogattuk az öregeket és betegeket, akik nem tudnak eljárni a gyülekezetbe, süteményt sütöttünk, csomagot készítettünk, postára vittük – mindent tervszerűen. A napot az adventi gyertyák fényénél fejeztük be, és elégedettek voltunk. A másnapi beosztás ott feküdt az asztalon, programunk igazán bevált. Harmadik advent utáni hétfőn kellemetlen hír futott szét a városban: a piacról elfogyott a karácsonyfa, és további szállítmány nem várható. Ó, jaj! A kereskedelem valami okból rosszul mérte fel az igényt. Persze hol lehetne másutt segítséget találni, mint a piactól nem is olyan messze lakó erdészéknél. A város vezetősége gyors segítséget kért. Feri, a férjem, vágat majd néhány fuvar fenyőt, és leszállítja. Csakhogy az embereket elfogta a félelem, kezükbe vették a kezdeményezést, és felkerestek minket… Néhány család, amely a karácsonyi ékességet feltétlenül az erdésztől személyesen akarta beszerezni, évről-évre jelentkezett nálunk. A fát „közvetlenül az erdőből” óhajtották, mintha egyéb karácsonyfa, mondjuk, a szőlőkarón termett volna! Azelőtt álmomban sem gondoltam, milyen jelentőségre tesz szert decemberben egy közönséges lucfenyő, melyen egész éven át senki nem lát semmi különöset. Hát még az erdeifenyő, mely saját elképzelésünk szerint nem éppen karácsonyfának való, de megvan az az előnye, hogy fűtött szobában nem hullatja le tűlevelét. Sajnos, mi olyan vidéken lakunk, ahol ez a fajta ritkábban fordul elő, és az a kevés telepítés, amit néhány évvel ezelőtt létesítettek itt a közelünkben, a vasút mentén, nyáron szikratűz következtében leégett. Hogy milyen szűkre szabtuk eddig szigorúan betartott tervünk határait, azt akkor mértem fel igazán, mikor az ajtó és telefon csengője szüntelen váltja egymást, vagy éppen duettet csörög, és a fenyő iránti érdeklődés invázióvá dagad. Minden egyes csengetésnél elfog a csendes remény, hogy hátha az asztalos vagy a festő jelentkezik, de egyik sem hallat magáról, s ha személyesen kérdezünk, soha nincsenek otthon. Tervünk még elbír egy kis tűrést, de ahhoz már aligha jutunk, hogy naponta végiggondoljuk. Az események önkényesen követik egymást. Amit ma nem sikerül megvalósítani, azt kénytelenek vagyunk holnap elintézni. Az ablaktisztítás időpontját egyre tologatom. Ma feltétlenül el kell kezdenem, de egyszerűen nem tudok végezni vele. Alig mászok fel a 20

létrára, cseng a telefon. Lekászálódom, bemegyek az irodába, és felveszem a kagylót. - Halló, erdészet? - Igen. - Jó napot! - Jó napot! - Haraszti vagyok. Szükségem van egy fenyőfára, de egészen nyúlánk legyen, az ágak kiterjedése maximum 95 centi. Tudja, az új lakásunk elég kicsi, csak a tv és a szekrény közt tudunk a fának helyet szorítani. Pontosan lemértem: 95 cm, de semmivel sem több! - Akkor legjobb lenne egy kicsi fa, az nem olyan kiterjedt. - Kicsi? Na nem, legalább 2,5 méteres. Hogy akasszam rá egy kicsi fára azt a rengeteg gömböt, meg csillagot? Elég, ha karcsú lesz! Másnap reggelre iderendelem az illetőt, talán sikerül Ferinek egy ilyen mintapéldányt találni a megadott mérték szerint. Fel a létrára – brrrrr, ez most az ajtócsengő. Le a létráról. - Jó napot! Jaj, bocsásson meg, de maga az utolsó reménységem. Hát nem ismer meg? A legjobb akarat mellett sem tudok visszaemlékezni, hogy a bőrsapkás, sállal körültekert arcot valaha láttam volna, és tehetetlenül felhúzom a vállam. - Na, hát én olvasom le minden évben a vízórát! - Áhá. - Igen, és szóval… azért jöttem, hogy egy erdeifenyőt szeretnék. Mi a helyzet ezzel kapcsolatban? - Sajnos, erdeifenyővel nagyon rosszul állunk… - Pedig nekem az kell! Fél országot adok egy erdeifenyőért! Meg fogja érteni, ha elmondom, hogy mindig a fa alatt állítom fel a játékvasút síneit, oszt a fenyőtűk mindig zavarják nekem a funkciót. Érti? Mikor elismétlem, hogy ebben az évben egyáltalán nincs erdeifenyő, olyan áthatóan néz rám világoskék szemével, hogy attól félek, azonnal vízbe fojt, ha a kívánságát nem teljesítem. Ennek ellenére rábeszélem egy lucfenyőre. Remélem, Feri elismeréssel adózik majd felesége mesterfogásának! Vissza a létrára, két ablakszárnyat megtisztítok és – abban a reménységben, hogy végre haladok a munkával – éppen nekifogok a harmadiknak, mikor újra csengetnek. - Jó napot, Erdészné! 21

Egy úr áll előttem előkelő bundában. Rámutatok a névtáblára: Fenyvesi a nevünk, nem Erdész. - Tudom. Szóval: kedves Fenyvesiné erdészné, biztosan tudja, hogy műgyűjtő vagyok. Felkapom a fejem. Műgyűjtő? Hogyhogy – ez nem karácsonyfát akar? Odafordulok hozzá. – Ön valószínűleg rossz helyen jár. - Ó, nem. Csak figyeljen jól rám! És a régi zenét szeretem, mindenek előtt a régi népzenét. Nemrég jártam egy kuncsaftomnál – mert tudja, fodrász a mesterségem -, aki mindig házhoz rendel, és képzelje, mutat nekem egy játékdobozt csodálatos lemezekkel. Na. És egyet mindjárt fel is tett: az Áldott örömidőt. Majd kibújtam a bőrömből! Az az értékes játékdoboz több mint százéves lehet, majd még átnézetem szakértővel. Mindenesetre sikerült megszerezni másfél tucat karácsonyi lemezzel együtt. Örüljön már egy kicsit velem, na, örüljön hát! Egyszer kölcsönadom, és maga is meghallgathatja. - Igazán nagyon kedves. Csak azt nem értem, miért kell éppen ma megbeszélni? - Ja, persze! Elfelejtettem mondani, hogy maga a játékdoboz voltaképp egy karácsonyfatalp, ami elkezd forogni, amikor a lemezt bekapcsolják. Nos, egy ilyen értékes darabhoz természetesen különleges fára van szükségem. Talán valami kifogástalan erdeifenyőre. Micsoda – hogy nincs erdeifenyő? Jó, akkor egy ezüstfenyőt. Vagy valami más fenyőkülönlegességet? A közönséges lucfenyő szerintem nem elég méltóságteljes. Remélem, megérti? Persze, hogy megértettem. Napok óta mást sem teszek, mint megértést mutatok a legszokatlanabb kívánságok iránt. Megígérem, hogy minden tőlem telhetőt megteszek. A férfi olyan hálálkodva köszöni előre is, hogy elfog a szorongás: hogy is fogom végül rábeszélni a lucfenyőre? Mindenesetre előbb belebújok ismét a köpenyembe, és felmászok a létrára. Meg kell mondanom, hogy a buzgóságom nem sokáig tart. Városunk egyik üzeme ugyanis tökéletesen elfelejtett fenyőről gondoskodni a karácsonyi ünnepélyhez. A kultúrfelelős, egy csinos asszonyka, két órával a kezdet előtt fedezi fel a mulasztást. - Segítsen rajtam! – esdekel. – Segítsen rajtam! – szinte reszket az izgatottságtól. - Van a vállalatuknak valami szállító járműve? - Igen, egy teherautó, de a sofőr beteg. Maguknak nincs…? 22

- Nem, a személykocsinkba 2 db 3 méteres fenyőt igazán nem lehet begyömöszölni. Egyébként is a férjem házon kívül van. Bár tudom, hol tartózkodik, de jármű nélkül ez nem érdekes. A kis kultúrfelelős közel áll a síráshoz. Nincs idő a töprengésre. Telefonon gyorsan kapcsolatba hozom az igazgatójával, kérdezze meg, elő tud-e teremteni egy sofőrt – de most azonnal, különben késő. Nem, az igazgató nem tud. Mit tehetek? Előteremtem saját magam, s alig tíz perc múlva az asszonykával együtt ott ülünk a teherautón útban az erdő felé. Feri elámul, mikor behajtunk. Sajátkezűleg vágja ki a két legnagyobb fenyőt és rakja az autóra. Az én pillanatnyilag nagyon boldog kis útitársam segítőinek még egy bő óra áll rendelkezésükre, hogy a fákat feldíszítsék. Hazamegyek. De az ablaktisztításról lemondok. Ha jól megnézem, voltaképp az ablaküveg nem is olyan piszkos. Csak hozzátartozik a jó hangulathoz, hogy az ember az ünnepek előtt ablakot tisztítson. Nos, én úgy döntök, hogy szakítok a hagyománnyal, és egyszerűen végigdörzsölöm egy kis újságpapírral. Mondjon a szomszédasszony, amit akar, az elhatározásom szilárd. A fenyőfa-mizéria miatt igazán nem fogom a nyugtalanságot, meg a kapkodást a házunkba engedni. Vajon sikerül-e? Megsütöm az aprósüteményt, megírok egy nagy halom karácsonyi lapot hatalmas ismeretségi körünknek, és megkezdem az ajándékok becsomagolását szentestére. Mindezt két-két csöngetés között. De megnyugtatom magam: legkésőbb 23-án vége lesz ennek a nyüzsgésnek. Addig – fő a nyugalom! Csak vigyázz az idegeidre! Igen, az idegek, ez a legfontosabb ezek alatt a napok alatt. Két iparosom egyre sürgetőbb kérdésemre, hogy mikor szállítják a bútort, mindig ugyanaz a választ adja: feltétlenül az ünnepek előtt. Pedig borzasztóan fontos lenne, hogy a lakás rendje helyreálljon, mert a konyhai munka a földre rakott fazekak, lábosok, edények között nem éppen kellemes. 22-én este csenget a szomszédasszony. A festő üzeni, hogy a lakk nem fog időben megszáradni. Tehát e legjobb akarat mellett sem tudja… Be sem kell fejezze, úgyis tudom a folytatást, és sóhajtok: ó, jaj, áldott örömidő! Mikor Péter hazajön, első pillanatra látja rajtam a csalódást. - Ugyan, anyu, ne csinálj nagy ügyet belőle! – vigasztal. Hát igen, ezt még meg kell tanulnom, a kellemetlen dolgokat egyszerűen lenyelni, és magamba fojtani. A holnaputáni napnak mindezek ellenére csak azért is nyugodt, harmonikus napnak kell lennie. A 23

fenyőhajszának akkor már igazán vége. Mert aki még addig sem szerzi be… Apa erdészeti ellenőrzés közben elcsíp két fickót, akik saját fájukat „közvetítés nélkül” és „bérmentesen” akarják beszerezni. Sajnos, az ilyen vevők mindig a legalkalmatlanabb helyen fűrészelnek, s ezzel nagyobb kárt okoznak, mint amennyi az egész fának az értéke. Persze, megkapják érte az „emléklapot”, sokba fog ez kerülni nekik. Az egyik azonnal kifizeti a büntetést, a másiknál nincs pénz, ezért este felkeres bennünket, szégyenkezve, kunyerálva: meg ne tudják a munkahelyén, hogy lopott. Soha többé nem fog előfordulni. 23-án a bevásárlás nagy napja. Szemmel láthatóan nemcsak nekünk, hanem minden családnak. Péter átveszi az elintéznivalók felét, de így is kétszer annyi időre van szükségünk, mint amit beterveztünk. Mikor este hazaérek – csodák csodája – ott az asztalos! Éppen a szekrényt igazítja a helyére. Borzasztóan örülök, mert már feladtam a reményt. De kiderül, hogy egy bizonyos kiszögelléssel kapcsolatban nem értettük meg egymást a megrendelésnél. Most aztán a bútor nem fér be a helyére. Semmi probléma, nyugtatgat a mester, nála van a szerszám, egy kis fűrészelés, és minden helyre igazodik. Csakhogy ahol fűrészelnek, ott lehull a szilánk. Ez sajnos, régi tény! Mégsem jut eszébe senkinek, hogy a szőnyeget felhajtsuk. Ragyogóra takarított lakószobánk rövid időn belül jobbfajta asztalosműhelyhez hasonlít, de – a szekrény áll! - Na, megtartottam a szavam, vagy nem? – A mester diadallal mutat a végül is jól sikerült beépített szekrényre a sarokban. Megdicsérem és megköszönöm a munkáját, majd hozom a seprűt, a szőnyegkefét, a porszívót. Egy pillantás az órára: éjfélig még éppen két óránk van. - Ne díszítsük fel inkább holnap a fát? – kérdem a férjemet meg a fiamat. Nem, ők még ma szeretnék, már amúgy is be van ékelve a talpba, ami mellesleg szólva nagyon szimpla karácsonyfatalp, nem forog, és nem zenél. Péter még felrakás előtt kipróbálja a gyertyaégőket: működnek. Felcsípteti a fára és újra kipróbálja – nem ég. Apa megindul a hibakeresővel. Semmi eredmény. Valószínűleg egy égő tönkrement, és pótégőt nem tudunk felhajszolni. Most mit tegyünk? Míg az égők nem működnek, legjobb, ha várunk a díszítéssel. Szóval mára „Jó éjszakát!” - Mi is van a terv szerinti holnapra előirányozva? – kérdi apa mosolyogva, miközben belebújik a hálóruhába. - Ne is kérdezd! – felelem. – A kialvás mindenesetre elmarad. 24

És nem lenne férfi, ha nem kérdezné meg: - Miért? - Holnap mindkettőtöknek körbe kell futni az összes ismerőst, hogy ki tudna kisegíteni egy égővel. Talán Péter valamelyik iskolatársa, vagy ki? - Nem, először mindenesetre kialusszuk magunkat. Nyolc óra előtt úgysem zavarhatunk fel senkit. És ne felejtsd el: holnap mindent nyugodtan és megfontoltan! - Igen, sikerülnie kell, lesz, ami lesz! Úgy látszik, nem minden ember osztja azt a véleményt, hogy december 24-én reggel nyolc óra előtt nem illik senkit felzavarni. Fél hétkor ugyanis csengetésre ébredünk. Kint még koromsötét van. Apa belebújik a fürdőköpenyébe, és kinyitja az ajtót. Molnár úr áll az ajtó előtt kezét dörzsölgetve. Feri jól ismeri őt, meg aranyos gyermekeit is, akik saját magukat „orgonasípoknak” jelentik be, ha néha egy-egy üzemben, klubban, vagy öregek otthonában, mint szívesen látott kis kórus, énekelnek. Molnár papának azonabn pillanatnyilag nincs éneklős kedve, mert van egy nagy problémája. Időben beszerezte a karácsonyfát, amit zsinegre kötve és az első emeleti ablakhoz erősítve lógatott a ház fala mellett. Mikor tegnap este be akarta venni, már csak egy darab spárgát talált, a fa eltűnt. Először azt hitte, hogy tréfa az egész, és össze-vissza kereste, sajnos, eredmény nélkül. - Utolsó, közönséges dolog, nem? – Molnár úr felháborodása igazán jogos. – Most nézzem végig, hogy hat gyermekem karácsony este ott ül a szobában fenyőfa nélkül: - Semmiképpen sem, Molnár úr! Jöjjön vissza egy óra múlva, akkor együtt kimegyünk az erdőbe. Mindenképpen szerzek egy fenyőt. Hozzám csak beszédfoszlányok szűrődnek be a szobába. Még Feri el sem mondja a históriát, máris tudom, hogy tervünket összeomlás fenyegeti. De még nincs minden elveszve. Péter egyedül fog elindulni reggel, hogy felhajtson egy kis villanyégőt. Míg Feri bemegy a fürdőszobába, megpróbálok még egyszer a másik oldalamra fordulni, de néhány pillanat múlva rémült kiáltás ugraszt ki. - Gyere gyorsan! – kiabál Feri. – Úszik a konyha, és fentről zubog a víz. Csak egy pillantást vetek a meglepetésre, magamra kapom a pongyolát, és felviharzok a lakótárshoz. Álmosan csoszog ki a vad csengetésre, de egy pillanat alatt ugyanolyan éber lesz, mint én voltam, mikor meglátja a konyháját, melyben csónakázni lehetne. - Csőtörés! Pontosan szenteste napján!

25

Rohanunk a pincébe, és elzárjuk a főcsapot. Aztán meregetjük a vizet, kiöntögetem a beáztatott edényeket, és törlünk, törlünk, törlünk… Milyen jó, hogy az új bútort még nem szállították le! Feri elmegy a szerelőhöz, mielőtt Molnár úrral megtenné az erdei sétát. Mikor végre előbukkan a konyha köve a víz alól, és a nem kívánatos eső maradékát felfogjuk, újra csengetnek. Varga úr áll az ajtó előtt. A városi tanácsnál dolgozik, hivatalos ügyekkel kapcsolatban már többször találkoztunk. Igen nyomott hangulatban van. - Lehet, hogy el sem hiszik, mi történt velünk: eltűnt a fa! A kertben őriztük, tegnap még megvolt. Bár vittem volna inkább a házba! Este már nem találtuk sehol… Tudja, a feleségem hegyvidékről való, neki a karácsony fenyő nélkül nem karácsony. Ha nem tudok szerezni… Hát azt hiszem, akkor lesz mit nyelnem ma este. Ismerem az asszonyt, gyerektelen, mindig boldogtalan, komor arccal jár-kel. Számára a fenyőfa adja meg a karácsony igazi értelmét. Feltétlenül szerezni kell számára egy fenyőt. Sajnálom ezt az asszonyt. - Induljon el a Csipkehegy felé, Varga úr, - tanácsolom az embernek – útközben találkozni fog a férjemmel. Ő majd szerez egy fát. A tervünkre már nem is gondolok. A nyugalmat, a békességet nem lehet szervezéssel kierőszakolni. Az ajándék. 12 órakor készen vagyok a savanyú káposztával és a sült kolbásszal. Csakhamar hazaérkezik Feri, még egyszer beszél a szerelővel, aki – egy jövő évi csudafenyő ígéretében – még ma kijön, és megjavítja a vízvezetéket. Ugyanabban a pillanatban betoppan Péter. Osztálytársainál nem járt szerencsével, de osztályfőnökétől, akit utoljára keresett fel, sikerült egy égőt szereznie. Míg a pompás ebéd mellett az asztalnál ülünk, csengetnek. A mázoló és segédje áll az ajtó előtt, ketten emelik a konyhaszekrényünk egy darabját. - Hogy ünnepek előtt a konyhabútor legalább egy darabját bepakolhassák. – mondja ragyogó arccal a mester. Természetesen ki nem ejteném a számon, hogy pillanatnyi helyzetünkben szívesebben nélkülözném ezt az egy darabot, úgyhogy szívélyesen megköszönöm a fáradtságát. Az ebédem persze, rég kihűl, mire a szekrényt felállítják és összecsavarozzák. Apa és fia lázas igyekezettel díszítik a karácsonyfát. Csak öt perccel később, mint az előző években, indulunk a karácsonyi istentiszteletre. Viszont érdekes, ez alakommal nem vagyunk 26

fáradtak. Feri és Péter később állítják, hogy ugyanúgy jártak, mint én. Mihelyt leültünk a karzaton a padra, minden teher, minden rohanás egyszerűen lehullott rólunk. Csak egy volt fontos: a jászolban fekvő Gyermek, aki értünk született, akinek dicséretére, magasztalására a mi ajkunkon is felcsendült a régi ének meghitt szövege. A kurátor végül még az „Ó, hű fenyőm”–be is belekezdett. Egymásra néztünk, és mosolyogtunk. Vajon a jövő évben is így lesz? Nos, engedni fogjuk, hogy meglepetések érjenek, és úgy fogadunk mindent, ahogy kapjuk. A mennyei Atya megadhatja, hogy az idők rohanó forgatagában se veszítsük el azt, ami a leglényegesebb. Ingerose Paust

Üzen az Ószövetség A bűneset IV. Az ember bűnbeesése Éva, miután végiggondolta, milyen előnye származik abból, ha szakít a tiltott fa gyümölcséből, még soha nem került ilyen közel ahhoz, hogy meg is tegye. A kígyó felkeltette benne az érdeklődést, amelyből aztán kívánság lett. Saját kívánsága egyre nagyobb erővel vonta őt a tiltott gyümölcs felé, míg végül megszületett benne a döntés. Elhatározta, hogy most már vesz a gyümölcsből és eszik is belőle. Új célja lett saját kívánságának kielégítése. Mint később kiderült, ez volt életének legrosszabb döntése és tette. Szakított tehát a gyümölcsből, evett belőle és adott a vele levő férjének is, aki szintén evett. Így következett be a bűnbeesés. Az asszony bűnt követett el, mert tudatosan megszegte Isten szavát. Nemet mondott Istennek, az Ő parancsolatának és a saját kívánságának kielégítését annak elé (fölé) helyezte. De a bűnesetben Éva mellett Ádám is teljes egészében benne volt. Bár a kísértés közvetlenül nem őt érte és nem ő szakított a fáról, ez nem menti fel a felelősség alól. Ugyanis ő teremtetett elsőként és a fa gyümölcsére vonatkozó tiltó szót is ő hallotta először. A bibliai leírás sorrendje szerint Éva még nem is volt mellette, amikor az Úr elmondta neki a parancsolatot. Feltehető, hogy ő mondta és magyarázta el azt később feleségének. Nem tudjuk viszont, hogy hol volt akkor, amikor a kígyó beszédbe elegyedett a feleségével. Előtte magára hagyta, vagy mellette volt és hallgatott? Ha ott volt, miért nem szólt közbe, amikor a kígyó bűnre csábította? Ha ekkor még nem is volt Éva mellett, de amikor az szakított és evett a gyümölcsből már jelen volt, mégsem szólt semmit, hanem ő is ugyanúgy evett. Ez azt mutatja, hogy hallgatólagosan egyetértett az evéssel 27

és beleegyezett abba. Vajon miért nem figyelmeztette feleségét, hogy ezzel bűnt követnek el? Isten rá bízta a vezető szerepet és az ezzel járó felelősséget, neki kellett volna jobban ügyelnie az Úr szavára, de ő ezt nem teljesítette. Így ő is ugyanúgy áthágta az Úr szavát, mint Éva. Ádám és Éva látszólag nem követtek el nagy bűnt, csak egy gyümölcsből ettek. Csakhogy ezt nem lett volna szabad megtenniük, mert Isten ezt megtiltotta nekik! Cselekedetükkel Isten szavát vették semmibe! Az első emberpár cselekedete jól mutatja a bűn lényegét: én és nem Isten. Az ember nemet mond Istennek, nem fogadja el akaratát, hanem Nélküle, Tőle függetlenül, önállóan akar élni. Nincs szüksége Istenre, nem is gondol rá. A bűnnek három jellemzője jelenik meg itt: hitetlenség, engedetlenség, céltévesztés. A hitetlenség abban mutatkozik meg, hogy az ember az ördög szavának engedve kételkedik Isten szavában. Nem hiszi el, hogy Isten szava igaz. Ebből következik, hogy nem is fogadja el azt, hanem azzal ellentétesen cselekszik. Így születik meg az engedetlenség. Az engedetlen ember számára Isten és szava már nem minden (és ebbe ő maga is beletartozik) felett álló tekintély, akinek szavát meg kell tartani. Sőt, akkor jár jól ha nem teszi meg, hanem új célt választ magának. Nem az Úrtól kijelölt cél irányába halad, hanem attól eltérve a saját céljait akarja megvalósítani, tehát teljesen célt tévesztett. A bűn azt jelenti, hogy az ember függetleníti magát Istentől, és a maga választotta úton halad a maga választotta cél irányába. Nincs szüksége Istenre és nem veszi figyelembe, nem érdekli, hogy mit mond. Egészen odáig, hogy létezését is kétségbe vonva nem is hisz Benne. A tiltott gyümölcsből való szakítás után a bűn mélyen beleivódott az emberi természetbe, annak részévé vált és minden emberre elhatott. Ádámtól és Évától kezdve minden ember megörököli a bűn lényegét. Közvetlenül pedig szüleinktől örököltük hiábavaló bűnös természetünket. Ez abban jelentkezik, amikor Istent kihagyjuk gondolkodásunkból, nem számolunk Vele. Ha nem bízunk Benne, hitetlenül cselekszünk, tudatlanul vagy tudatosan nem engedelmeskedünk Neki. Ha saját kívánságaink kielégítése, céljaink elérése előbbrevaló annál, amit Ő jelölt ki nekünk. Ha tudjuk(!), hogy Ő mit akar, mégsem tesszük meg. Isten viszont nem változott. Ő jót akar nekünk, és mindent megad már itt a földi életünkben, amire szükségünk van. Sőt, egy csodálatos célt jelölt ki számunkra, a mennyet. Ő továbbra is azt akarja, hogy higgyünk Benne, legyünk Neki engedelmesek. Ha így teszünk, elérjük a Tőle kapott célt, lelkünk üdvösségét. Vámos-Poljak Zsolt testvér 28

Betlehemi csillag Jöjj fel ismét a borongós égre, világítsd be e nagy pusztaságot ! Hozzál ismét új hitet és reményt, töltsd be fénnyel ezt a nagy világot! Hozzál békét, mert e világ nem ad, csupán csak gyászt, s küzdelmes életet, Vállainkra rakja nagy igáját, s ácsolt ismét kínos fakeresztet. Békességre vágyik a mi szívünk. Örömforrás ismét mikor fakad? Szent hitünkben jelenjél meg ismét, reményt adó betlehemi csillag! Kudelász Nándor

Megfoghatatlan elõttem hogy égi trónját felcserélte, hogy fényt gyújtott a messzeségbe, hogy Betlehem szent éjszakáján megszületett az égi Bárány, hogy vállalta e föld keservét, miérettünk, kik felszegeztük, s éljünk Vele, megdicsõülten megfoghatatlan énelõttem Kárász Izabella

Ajándék Ajándék érkezett, fogadd, fény harmatozza arcodat, csillag derítse lelkedet: Valaki eljött, mert szeret! Füle Lajos

29

Rejtvény Fiataloknak 1

2

3

4

5

6

7

8

14

10

11

12

15

17

18

23

24

29

25

30

48

45

41 46

42

51

52

55

57

58 64

59

60

65

68

56 61 67 70

72

75

73 76

81

62

66

69 71

37

47

50

54

63

36

40

49

53

28

35

44

22

32

39

43

21

27

34 38

20

26

13

16

19

31

33

80

9

74

77

78

82

79

83

84

85

Vízszintes: 1. A megfejtés első sora, Angyali üzenet Zakariás számára zárt betűk (N,E,T). 14 tova tűnik 15. Scotland-… Angol rendőrség16. idő határozó szó 17. Belga, Spanyol, Zambia és Olasz autó jel. 18. Foto –Film márka. 20. Vár vívása. 23. Ím ikerszava. 24.Megszólítás régiesen. 26 Alaszkai folyó. 28. Eledele. 30

29. A megfejtés második sora. 32 Elavult házikó. 33. Az idő múlását mérjük vele. 34. Ház„szemek” 36. Terményt betakarít38. Román pénz. 40. Pusztai. 42 Megadott betűk: O,B,Ő. 43. A gabona értékes részét rejti. 46. Betű kiejtve. 47. Sok ló együtt. 48. Nagyra növő nővény. 49. (héb. ’liliom’): Jojakim felesége, Chilkija lánya. 52. Az ittrium vegyjele és Algéria autójele. 53. Az anakiták közt a legnagyobb ember. ( Józs 14,15). 55. Megadott betűk I,Y,Ő,S. 56. Nógató szócska. 57. MÉR betűi keverve. 59. Bibliai név: (menekülő). Sammának, Dávid hősének az apja (2Sám 23,11). 61. Isten jele a Bibliában (1 Móz9,14). 62. Sérülés. 63. A megfejtés negyedik sora. 67. Teljes jogú polgárok felső ruházata az ókori Rómában. 68. Tova. 69. Kemény törékeny. 70. Pest megyei város Gödöllő mellett. 71. A rénium vegyjele és Luxemburg autójele. 73. Súlymérték. 75. Izráel legnagyobb és legkedveltebb királya, (1Sám 16,1–1Kir 2,11). 77. Vége a sakknak. 78. Szomját oltja az állatnak. 80. Fiatal ember. 81. Ámbár. 83. Vízi szállító eszköz. 84. A megfejtés befejező része zárt betűk: ( A,E,B). 85. Fordított névelő. Függőleges: 1. Izmáel legidősebb fia (1Móz 25,13; 28,9; 1Krón1,29). 2. Férfi név (Finn-Magyar) jelentése Valaminek az eleje, vezetője (feb:20.). 3. Lét elem a földön. 4. Bibliai férfi: Jób legfiatalabb barátja (Jób 32,2–6; 34,1; 35,1; 36,1). 5. Zambia és Luxemburg autójele. 6. Német és osztrák autójel az utóbbi kétszer. 7. Mennyei lény, valamivel nagyobb a méltósága, mint az emberé. 8. Az emberi fej oszlopa. 9. Névelő duplán. 10. A Biblia egyik történelmi könyve. 11. Norvég Német és Spanyol autójel. 12. A közép korban innen kellett kiszabadítani a mesebeli királykisasszonyt. 13. Ádámtól a hetedik ember, aki Istennel járt és Isten magához vette (1 Móz5,24). 19. Szűkmarkú. 21. Latin szó: jelentése régen könyvtár. A megfejtés harmadik sora zárt betűk: ( R, Í. ). 25. Próféta Júdában Uzziás (Jótám , Aház és Ezékiás királyok uralma idején(Ézs 1,1); Ámós II. fia. 27. Kis gyermekekre vigyáz. 30 Megye a Dunántúlon. 31. Nemzeti bajnokság. 35. Ásványi anyag (tüzet lehet vele csiholni). 37. Nabukodonozor a tüzes kemencébe dobatta őt is (Dán3,26). 39. Híres oroszlán volt. 41. A vallásos Farizeusok egyik jelképe. 43. Elizeus a hegység számos mészkőbarlangjának egyikében lakott (2Kir 2,25; 4,25kk). Illés áldozatbemutatásának helye. 44. (héb. ’fal’): helység az egyiptomi határnál. Nevét az óbirodalom végén K-en, Kádes mellett (Ter 20,1) emelt védőfalról kapta45. Zambiai autójel kétszer. 48. Amerikai földműves. 50. Inas. 51. Ajtót tár. 54. Török rang volt58. zamat. 59. Ptolemaidák föníciai pénzeket vezettek be, a neve: fordítva! 60. Bútor rúgó. 62 Ízesített. 64. Névelős átkelőhely a folyón. 65. felvigyázó. 66. Tüzelni. 67. Telesport röviden. 70. Névelő kettőzve. 71. Már nem érdekli. 72. Weboldalon található vagy kétes személy. 74. A könyvtár rövidítése. 75. Foto-film Európai mérték egysége. 76. Vet. 77 Angol férfi. 78. Francia Lajos fordítva! 79. Névelős névelő. 80. Kérges szárú növény. 82 Isten egyik jellemző tulajdonsága. 83.Növény része. Szabó Ferenc 2340 Kiskunlacháza, Csendes u. 3. -mail: [email protected] Beküldési határidő: 2009. febr. 10.

31

Karácsonyi jókívánság recept Végy egy kilogramm jó meleg szeretetet, szitáld át a türelem szitáján, nehogy pletykamag kerüljön bele! Adj hozzá egy liter bátorságot, három deci szorgalmat, egy deci jóságot. Gyúrd össze egy tojásnyi kedvességgel, és takard le tiszta jókedvvel! Ha megkelt, süsd meg a kitartás tüzénél! Szórd meg vidám kacagással, és tégy rá pár csepp nyugodt megfontolást! Vágd fel annyi darabra, hogy eggyel mindig több legyen, mint ahányan az asztalnál ültök, hiszen mindig akad valaki, aki még rászorul. "Jó étvágyat" kívánunk a közelgő Ünnepekben és az Újesztendőben!

A Fénysugár munkatársai Erdei Józsefné, Flaisz Józsefné, Kruska Zoltánné, Pozsgai Józsefné, Schmied András, Szabó Ferenc, Tóth Emese, Vámos-Poljak Zsolt, Zöldi Józsefné Előző szám megfejtései: Gyermekrejtvény: Legyetek egymáshoz jóságosak! Ifjúsági rejtvény: Istennek átadott élet és imádkozás Szentlélek által Ajándék-könyvet kaptak: Gyermek: Földes Frézia, Kecel Ajándékkönyv: Az ajándék, egy négy éves kislány Pécsi gyülekezet gyermekei Ajándékkönyv: Zümmögő dalocska Ifjúság: Kiri Mónika, Kelebia Ajándékkönyv: Királyi gyermek Fábián Kitti Ajándékkönyv: Kornélia végrendelete, Veronika karácsonyi kívánsága FÉNYSUGÁR Őskeresztyén Apostoli Egyház gyermek- és ifjúsági lapja 1016 Budapest, Dezső u. 12/b. Tel: 1-225-1187 / Fax: 1-225-1188 Felelős kiadó: Pozsgai József Felelős szerkesztő: Zöldi Józsefné Szerkesztőség és levelezési cím: 7636 Pécs, Csaba u. 5/2 Tel: 06 20 / 66 999 82 E-mail: [email protected] Megjelenik: negyedévente