47. kékszalag – Invictus hajó beszámoló Invictus, azaz „Legyőzhetetlen”, vagyis inkább „Elpusztíthatatlan”…
2015. július 2-án (csütörtökön) 9 órakor negyedszer rajtoltunk el a kékszalagon. Elliott 770-es (bérelt) hajónkon négyen voltunk: ● ●
Andor (Kapitány), Andris (hajóorvos, későbbiekben gyenge negyedszél és bliszter kormányosi szakértő), ● István (elsőtiszt), ● Zsolti (árbócőr, később bliszter beállítási szakértő) Előkészületek Kékszalagra a tradicionálisnak tekinthető három edzésnappal, bekevert és lehűtött fröccsökkel (a legénységnek persze..) és az elmaradhatatlan, szenzációs és tápláló fasírtokkal készültünk. Megnézve az aktuális időjárás-jelentéseket, beérkezési időnket pénteken 17 és 18 óra közé tettem. Rajt: Induláskor keleti szél fújt, rajt előtt egész élénk. De a mentoromnak tekintett Kovács Péter gondolatai alapján ez a „reggeli leállós keleti szél”, ami 10-11 felé elfogy. Ennek megfelelően rajt stratégiánk az volt, hogy bemegyünk a rajtvonal közepére – déli felére és onnan viszonylag nagy szögben ráérkezünk az északi partra, hogy 10-11-re már ott legyünk. (Frissítést onnan várjuk) Az elképzelés nem is volt rossz, kényelmes negyed szélben hajóztunk az északi part felé, ahova Csopak végénél lyukadtunk ki a tervezett időre. A szél nem sokkal ezután valóban elállt. Nyomvonalunkon látszódik, hogy tökéletesen teljesítettük a tervet. Na de hogy lehet, hogy ilyen jó döntések mellett mégis a mezőny vége felé voltunk??? Két okot azonosítottam: 1. Fentiekben leírt elképzelés jó volt, de egyre nem gondoltam (nem tudom, hogy mindig így van-e, most így volt), hogy ez a gyengécske szél az északi parthoz közeledve egyre „erősödött”, azaz minél délebbre volt az ember, annál gyengébb lett. (Ezért is „szenvedtek” az elején a katamaránok és a liberák, akiknek a rajtvonal déli szektorából kellett rajtolniuk) 2. (Szokás szerint…) a „harmadik”-„negyedik” sorból rajtoltunk, így gyakorlatilag az összes hajó előttünk van már eleve rajt után. (Ezen kell fejlesztenünk a jövőben, de elég ijesztőnek tűnik
bemenni a rengeteg fel-alá cirkáló hajó közé 1-2 méter távolságra, illetve a rajtot szokás szerint csak az óránk alapján „halljuk”) Első kaland: Na mindegy, innen kell felállnunk, elkezdtük a felzárkózást. A szél kezdett befordulni északnyugatira, gyenge volt, nagyon cirkálni sem kellett, csak osonni a part mellett. Itt még nem voltunk annyira barátai a hajónak, de később majd látható lesz, hogy ez a gyenge negyedszél mennyire a hajónak kedvez. Alsóörsön integettünk egyet szomszédéknak, akik egy órája már biztosan bíztattak minden odaérkező fekete hajót! Nem sokkal ezt követően (már fél 1 felé járt az idő) egyszer csak megállt a hajó. Hamar észrevettük, hogy fennakadtunk, egy hosszú horgonyon hagyott, ott nézelődő vitorlás hajó kötelén. Szuper! Na elkezdünk forogni össze-vissza, hogy valahogy kikeveredjünk a szituból (higgyétek el ez szél és motor nélkül nem is olyan egyszerű). Én már „láttam”, ahogy a kötél teljesen rácsavarodik a tőkesúlyunkra, de végül valami csoda folytán egyszer csak leakadtunk, és tudtuk folytatni az utunkat. És az újabb felzárkózást… (Veszteség valós időben: 9 perc. Végelszámolásnál: 9 perc) Kenese Iszonyatosan lassan, szenvedve haladtunk Kenese felé, nem volt könnyű időszak. Meleg, szélcsendhez közeli állapot, mezőny vége. Szóval a hangulat nem volt a csúcson. Nagyjából 16 órakor átvergődtünk a kenesei bóján. (Volt már olyan, hogy ilyenkor a csövön is áthaladtunk… Igaz, hogy akkor a szélcsend miatt nem értünk be… Érdekes ez a Balaton!) Azért magunknak megtaláltuk az örömöt, a forduló maga elég jól sikerült. Jól kitaláltuk az ívet, jó kormányzással (ha jól emlékszem István), és jó csapatmunkával több hajót is megelőztünk. További segítség volt kedvünket visszanyerni, hogy ismertük a széljelentést és tudtuk, hogy éjszaka, de legkésőbb másnap jelentős szél érkezik, szóval nem kellett attól félnünk, hogy nem érünk be szombat hajnalra. Siófok Környező hajókhoz képest viszonylag jó sebességgel haladtunk tovább Siófok felé. De szép is ez így leírva, de ez sokszor jelentette, hogy a sebességmérőnk nem tudott adatok hiányában sebességet mérni. Épp csak a vízen látszódott, hogy haladunk valamennyire. Mindenesetre jobban, mint a többiek, és ez a lényeg!
Kaptunk teljes szélcsendet is, a hajó is leállt teljesen, úgyhogy engedélyeztünk magunknak egy lazulást, fürdőztünk egyet és továbbra is sokszor vigyáztunk arra, hogy ki ne száradjunk!
21 óra felé értük el a bóját. Végre. Hajrá Tihanyi cső! Napi cél teljesítése volt a tét, mégpedig, hogy még csütörtökön hátunk mögött hagyjuk a keleti medencét. Tihanyi cső (a második kaland) Megjött végre az élénkülés, kezdtünk egész jó sebességgel haladni. Bliszterünk nagyon hatékony volt Andris kormányzásával és Zsolti kezelésében. Szokásos útvonalunkon haladtunk, azaz parthoz nagyon közel. Két évvel ezelőtti kalandunk óta tudjuk, hogy a cső előtt nagyon benyúlik egy homokpad, úgyhogy vissza kell majd menni rendesen az északi part felé, nem lehet csak úgy egyenesen hajózgatni. Időközben besötétedett, a szél is élénk volt, úgyhogy felöltözött mindenki melegebb szerkóba, felvettük a mentőmellényeinket is (éjszaka kötelező, de amúgy is éreztük, hogy kell). (Szerencsére volt mindenkinek méretes, most nem a 20 kg-os gyerekekre méretezettben voltunk ;-) ) Közeledtünk a kritikus pont felé, folyamatosan figyeltük a mélységmérőt, illetve ahol kellett, elkezdtünk behúzni észak felé. Hajó merülése 1,3 méter, legkisebb víz mélysége 1,9 méter volt. Stratégiát kihirdettem, ha megfeneklünk, én vetkőzök és ugrok, Andris figyel a kormánynál, István és Zsolti felhúzza a tőkesúlyt. Huh. Megúsztuk! Lassan feljöttünk annyira északra, hogy beértünk a hajók utazási vonalába, úgyhogy mondtam Andrisnak, hogy ráfordulhat a csőre, most már rendben leszünk. Azért továbbra is figyeltük a mélységmérőt nehogy gond legyen. És egyszer csak megálltunk, és picit elfordult a hajó. Annyira simán és hang nélkül álltunk meg, hogy többen nem is észlelték rögtön mi történt. Hát persze, hogy megint megfeneklettünk. Csalás! Mélységmérő 1,9 métert mutat! Más hajók is elmentek itt (előttünk és utánunk is). Mi történik??
Na most már megtörtént, szerencsére készültünk a helyzetre, Andorka vetkőzött (mentőmellény, vastagruha, aláruhák (mindegyik!) le), ugrás vízbe. Istvánék megkezdték a tőkesúly felhúzását. Kellemes a hűvös estében a hullámzó Balatonban nyakig érő vízben hajót tolni. Aki még nem próbálta, javaslom ;-) Tőkesúly nem mozdul. Én forgatni tudtam ugyan a hajót, de megmozdítani a homokpadról nem igazán. (Közben kapaszkodni is kell persze rendesen, mert ha elindul a hajó, könnyen otthagy). Azonnal új stratégia! Üljön mindenki balra (lehet, hogy jobbra volt). Ez jó volt. Bedőlt a hajó, tőkesúly megemelkedett annyit, hogy irányba tudtam forgatni a hajót, és le tudtam csúsztatni a homokpadról. Még szerencse, hogy ilyen kis érzékeny a hajó a súlyeloszlásra. Ez máskor is jól jött még.. Érdekes, most ellenőrizve nagyon hamar megoldottuk a szitut. Bentről többnek tűnt.. (Veszteség valós időben: 5,5 perc. Végelszámolásnál: 5,5 perc) Na de most aztán már nem állhatott semmi utunkba a csőig! (Tényleg nem, ez nem beugratás volt) Valamivel 22 óra után áthaladtunk a csövön, elértük a nyugati medencét, és teljesítettük a napi tervet! Keszthely felé Végre megnyugodhatunk. Ilyen szélcsendes nap után joggal vártam, hogy végre igazi balatoni éjszakánk lesz a vízen, laza szellővel, nyugodt vízen. Így lehet pihenni, szusszanni egyet (melegtől és az idegőrlően lassú haladástól azért el lehet fáradni rendesen). Aha! Ahogy Móricka elképzeli! Nem tudom mikor támadt fel a szél, nekem visszagondolva úgy tűnik, hogy már a cső után rögtön erős (hát)szelünk volt. Ez éjjel számunkra nem túl kellemes. A sötétben (még ha a telihold miatt viszonylag világos is van) az ember sok biztonságérzetet veszít. Egyrészt egy nagyobb pöfföt nehezebb lekezelni (különösen, ha fenn van a bliszter), másrészt a nemsokára szembejövő hajók tömkelegét kerülgetni sötétben nem épp egy leányálom! Lényeg, hogy haladunk erős szélben Keszthely felé. Blisztert nem tudom mikor húztuk le, de a nagy részén nem volt fenn (lehet, hogy már a cső előtt?). Pihenni egykétszer fél órát tudtunk, talán csak István aludt kicsit többet. Kalandok nem voltak, haladtunk szép sebességgel. Drukkoltam, hogy még éjjel elérjük a keszthelyi bóját, mert már többször belefutottunk abba, hogy pirkadat körül eláll a szél, aztán gyenge szembeszél tér vissza, amivel a keszthelyi öbölben lehetetlen mit kezdeni, újabb kínkeserv lenne elérni a bóját.
Pirkadatot vártuk azért is, mert az segít átesni az éjszakai fáradtság/álmosság okozta holtponton. Végül pirkadat körül, 5:34-kor elértük a bóját, rendben megkerültük. (Hivatalos eredményeket és összehasonlításokat nem nagyon tudok írni, mert MVSZ továbbra sem áll a helyzet magaslatán sajnos, hogyan lehetne megfelelő IT rendszereket használni az eredmények online (és utólagos!) nyomon követésére. Lehet, hogy jövőre felveszem a kapcsolatot velük, hogy szívesen segítek..) Tihany felé vissza (harmadik…) Érdekes módon a szél nem hogy nem állt meg, de borzasztóan beerősödött. 20-24 csomós szél volt az átlag (nem a pöffök!), ami 5-6 Beaufort-os szelet jelent. Ez negyedszélben igen komoly dőlést, és kb 1-1,5 méteres hullámokat eredményez! Elég ijesztő tud lenni. Szerencsére egyik edzésnapunkon is hasonló szél volt, most is hamar megszoktuk (grószt reffeltük persze, jól is sikerült), utána szerintem (és úgy láttam a többiek szerint is) élvezetes volt. Igazi vitorlázás! (Hajnali szélcsendes pihenésem is kimaradt persze.) Na de jöjjön a reggeli izgalom. Istvánnak 9 körül szárazföldön kellett lennie. Az volt megbeszélve, hogy egy motoros jön érte, és kiviszi. Egy órás telefonálgatás után (fent leírtak miatt a telefonálgatás is szinte lehetetlen feladat volt..) kiderült, hogy ez nem fog megtörténni, oldjuk meg. István megkért minket, hogy a „B” tervtől eltérően, ne csak közel menjünk egy strandhoz, ahonnan már kimegy vízen keresztül, hanem rakjuk ki egy kikötőben. Ráálltunk, bár elég sok aggály volt bennem, hiszen ilyen körülmények között számtalan dolog történhet a hajóval. Elképzelhető, hogy ha a célban lettek volna ilyen körülmények, akkor várok 1-2 órát a kikötéssel. (Pl.: leszaggatjuk a lobogó vitorlát lehúzás közben, beejtjük a leszerelt motort a vízbe miközben hadakozunk az egy méteres hullámokkal, besodródunk a nádasba, elcsesszük a kikötést az ismeretlen kikötőben, nem sikerül elindulnunk a kikötőből, nem sikerül újra leszerelni a motort vagy felhúzni a vitorlákat. Hogy a versenyben leszenvedett időveszteségéről ne beszéljünk). Lényeg röviden összefoglalva, hogy sikerült rendben vitorlát lehúzni, motort feltenni, beindítani, kimenni a kikötőbe (itt ugyan nem az elképzelt helyre parkoltunk, de a körülmények nem tették lehetővé, ügyesen váltottunk egy másik beállóhelyre. Keresztbe beálltunk a kikötő bejáratánál a mólóhoz.) István kiszállt, ügyes-bajos dolgaink elvégzése után újra útra készen álltunk. Kitaláltam egy jó folyamatot a megfelelő kiálláshoz (ehhez egy helyi horgász segítségét is igénybe vettük). Sajnos itt elkövettem egy hibát. Mikor indulnia kellett volna a hajónak, a motort anélkül pörgettem fel, hogy sebességbe tettem volna. Szóval a hajó nem csinált semmit. Illetve csinált. A szél ezerrel beforgatta, és elkezdett minket rásodorni a kikötői kőgátra. Gyors rükverc, próbáltunk hátrafelé menni. Próbáltunk volna! A hullámok olyan nagyok voltak, hogy a rotor élete felét víz felett töltötte, így esélytelen volt, hogy megfogja a hajót, és elinduljunk hátrafelé. Andris hősiesen beállt előre, hogy kiugrik, és megfogja a hajót, hogy ne zúzzuk porrá, de hát sejthető volt, hogy ez lehetetlen, és a hajó károsodása mellett ő is komoly sérüléseket szenved. Szerencsére pánik helyett gyorsan hátravezényeltem a megmaradt legénységet. Ennél a hajónál ez komoly súlyelosztás változást jelent, és a hajó fara lemerült annyira, hogy a rotor már 3/4 időben a
víz alatt volt. Ez már elég volt ahhoz, hogy a motor megfogja a hajót, és elinduljunk hátra. Nem tudom pontosan, de fél méternél több nem maradhatott a kövekig (érdemes megnézni a nyomvonalat)…
Ezek után már gond nélkül újraindultunk a versenyben. Egy ideig még kitartott az erős szél. Reggel óta ez az 5-6 órás szakasz nagyon kemény volt fizikailag is. Végig állva-feszülve próbáltuk kiegyensúlyozni a hajót, nem volt benne semmi pihenő. Aztán talán 10-11 óra felé fokozatosan elkezdett gyengülni a szél, egy idő után már nem kellett annyira cirkálnunk sem. Grószt sajnos nem tudtuk visszahúzni teljesen, mert az alsó szem valahogy kiakadt/beakadt, de nem hiszem, hogy ez a mi szintünkön nagyot jelentett. Cső előtt már szinte teljesen elállt a szél. Ismét keserves egy-másfél óra következett, amíg elértünk a csőhöz. Itt át kellett volna adnom a kormányzást, mert teljesen besokalltam a végére, de mindig azt hittem, hogy most már végre ott vagyunk. Csövön átérve már nem is voltam nagy segítségére a hajónak.. (Veszteség valós időben: 40 perc. Végelszámolásnál: kb 90 perc. Több velünk forduló hajó menetideje alapján becsültem ezt az értéket. Azt kell látni, hogy mi 40 percet eldobtunk az erős szélben, ami alatt haladtunk volna mondjuk 2-3 km-t a cél felé, amit így gyakorlatilag szélcsendben tehettünk meg) Balatonfüred - cél Cső után Andris átvette a kormányzást. Ki is érdemelte a „gyenge szelek királya” címet (is). Minden hajó állt, de Andris valahogy tartotta a hajóban a sebességet (amiben persze a hajó is partner volt), és nyílegyenesen haladtunk a cél felé. Rengeteg hajót előztünk meg itt.
Úgyhogy végülis sikerélménnyel zárult a kékszalag. Jó befejező szakaszt zártunk, és gyenge szeles kékszalagon is sikerült körbeérnünk.
Beérkezési időnk: 18:46, Helyezésünk: 370 (Indulók száma: 540. Beérkezett: 432)
Tanulságok Álljon itt azért néhány tanulság, leginkább saját magunknak, hogy legközelebb mire kell figyelnünk: ●
Ahogy két év, úgy most is úgy vágtunk neki a versenynek, hogy külső körülmények befolyásolták az eredményességet. Ezt többet nem szabad. Még szombaton sem lehet senkinek fix (külsős) programja! ● A rajtnál jobban oda kell figyelni. Az óránkat még szigorúbban kell nézni (most ugyan összenéztük a hivatalos idővel, de jobban kell rá figyelni, hangosan kell mondani), ha rajt van, indulni kell! És be kell nyomulni az első sorba, nem szabad hátulról indulni! (Esetleg nagyon erős szél lehet ez alól kivétel, illetve hátszél) ● Ezt nem kellene ideírni, de meg kell törni az éves homokpad látogatási hagyományt… ● Éjszaka is be kell vállalni a blisztert! Ha nagy szél van, a legénységgel sem szabad toleránsnak lenni, hogy tudjon pihenni, menni kell. Pozitívumok ● ●
●
●
Végre sikerült időben kihajóznunk. (Mondjuk itt negatívan sült el, mert volt időnk túl délre menni..) Szerintem az útvonal választás végig a versenyen jó volt! Beleértve a Keneséig tartó utat is! Utólag ugyan látom, hogy északabbról kellett volna indulnunk, de az akkori ismeret alapján ugyanezt választanám most is. Utána is jó nyomvonalakat követtünk. (Mondjuk idén nem volt nagy trükk a szélben, szokásos volt) Andris igazán jól megtanult gyenge negyedszélben, és bliszteres hátszélben kormányozni, ami nagy teherlevétel a hátamról a jövőre nézve. Zsolti is ügyesen felnőtt a feladathoz, mind kormányzásban, mind vitorlakezelésben lehetett rá számítani. István hozta magát, amikor kellett, élesebb szituban is átvette a hajót, hogy az irányítással többet tudjak törődni. És persze idén sokat fejlődtem én is hajóbiztonságban, most már kifejezetten élvezzük az erős szelet (amitől első évben szerintem még mindenki félt nagyon). És persze nem hagyható ki a hajó a felsorolásból. Két éve néztem ki ezt a hajóosztályt, mint gyenge szélben is borzasztó jól teljesítő hajó. Ezt be is igazolta. Kiválóan viselkedik gyenge szélben, erős szelet bírja, voltak műszereink. Ha a tulaj a vitorláit lecserélné, igazán kiváló (és profik számára is versenyképes) hajó válna belőle
