4 Kolozsvár, 2014

2014/4

Kolozsvár, 2014

Szerkesztõbizottság: Balázs Géza (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, Nyugat-magyarországi Egyetem, Szombathely) Marian Petcu (Universitatea Bucureşti) Reinhold Stipsits (Universität Wien) Rostás Zoltán (Universitatea Bucureşti) Szabó Zsolt (Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár) Szíjártó Imre (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, Eszterházy Károly Főiskola, Eger) Szijártó Zsolt (Pécsi Tudományegyetem) Tudor Vlad (University of Georgia, USA) Zirkuli Péter (Keleti Nyelvek és Kultúrák Intézete – INALCO, Párizs) Főszerkesztõ: Cseke Péter Főszerkesztő-helyettes: Tibori Szabó Zoltán

Tipográfia: Könczey Elemér Műszaki szerkesztés: Péter Árpád Lapszámunkat Könczey Elemér karikatúráival illusztráltuk

Kiadja a Kolozsvári Kommunikáció- és Médiakutató Intézet Támogatók:

BBTE, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar

Postacím: Str. Napoca nr. 16., 400009 Cluj-Napoca, România e-mail: [email protected] Adószám: 18529617 Adományokat a RO74RNCB0113040737460001 (RON) és a RO47RNCB0113040737460002 (HUF) bankszámlaszámra, a BCR Kolozsvári fiókjában fogadunk (BCR Agenţia Unirii Cluj) Lapunk olvasható a http://medok.ro honlapon is.

Tartalomjegyzék GRAFIKA

4

AULA Vasile Sebastian Dâncu: Arma culturală – nucleul unui soft power românesc (A kultúra mint fegyver – a romániai „soft power” alaprendszere) 7 ME.DIUM Könczey Elemér: Bánffy Miklós, az eklektikus grafikus

15

ME.TEREK Cseke Péter: A kolozsvári és a budapesti Napkelet

25

ME.DIARIUM Győri Tamás: A terepmunka módszertani reflexiói

47

ME.FILM Felméri Cecília: Végtelen percek

63

ME.DOKUMENTUM Cseke Péter–Újvári Mária: Erdélyi sajtótörténeti bibliográfia (1919–2014) Szerkesztési alapelvek

CONTENTS

113

CONŢINUT

115

110

79

ME.dok • 2014/4

GRAFIKA Könczey Elemér Saját eszményképünkhöz képest jól sikerült karikatúrák vagyunk, hibáink, gyengeségeink megannyi poénjával, örökös harcban ezek palástolására. Egyetlen esélyünk a decens döntetlenre csak az önirónia és a humor segítségével lehetséges...

1969-ben született Székelyudvarhelyen. 2001-ben végezte el a grafika szakot a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémián. Tanársegédként reklámgrafikát, szöveg- és kiadványszerkesztést, vizuális kommunikációt tanított 2001–2014 között a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem újságírói és kommunikációs szakán. Jelenlegi kutatási területe a XX. századi kolozsvári magyar sajtóművészet, a periodikák tipográfiája, grafikai szerkesztése. Tervezőgrafikus, a repertoár: könyvborítók, illusztrációk, kiadványok tipográfiai tervei, intézmény-, rendezvény- és kampányarculatok stb. A kolozsvári Idea Plus grafikusműhely alapítótagja, vezetője 2007-től. Az alábbi erdélyi kiadóknak, intézményeknek tervezett kiadványokat, könyvborítókat: Mentor, Korunk-Kompress, Kriterion, Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja, EXIT kiadó, EME, EMKE, EMTE, RMDSZ, Kolozsvár Társaság, Utilitas, Kallós Alapítvány, Kriza János Néprajzi Társaság, Iskola Alapítvány, Amaryllis Társaság, Romániai Magyar Cserkésszövetség, Országos Magyar Diákszövetség, Haáz Rezső Múzeum, Maros Megyei Múzeum stb. 4

Kiadvány- és újságtervek: Perspektíva, Krónika, Korunk, Erdélyi Gyopár, Napsugár, Szivárvány, Keresztalja, A Hét, Transsylvania Nostra, Scientia Iuris, Lustra stb. Arculattervek: Félsziget Fesztivál 2002–2013, Kolozsvári Magyar Napok 2010–2013, Erdély TV, Communitas Alapítvány, Iskola Alapítvány, Protestáns Teológia Intézet, Eurotop Consulting, Közösségért Alapítvány, Erdélyi Magyar Írók Ligája, Marosvásárhelyi Kulturális Központ, Marosvásárhelyi Könyvvásár, Transylvania Trust stb. Napi karikatúrarovata van a Krónika erdélyi magyar közéleti napilapnál. Első karikatúrája 1994-ben jelent meg a kolozsvári Szabadság napilapban, azóta több mint 4000 rajza látott napvilágot számos erdélyi kiadványban. 2002-ben jelent meg Szöveg nélkül című, 222 válogatott rajzot tartalmazó három nyelvű (magyar, román angol) kötete az Erdélyi Híradó kiadónál. 2009-ben jelent meg Fejadag című kötete a kolozsvári Exit Kiadó gondozásában, amely 365 rajzot tartalmaz, a 2002–2009 között megjelent karikatúrákból, pár kakukktojással egy „best of”-szerű válogatás...

5

ME.dok • 2014/4

Egyéni kiállítások: 1996, 1997, 2002, 205, 2006, 2007, 2010, 2011 – Kolozsvár • 1996, 1997, 2001, 2010 – Székelyudvarhely • 1997, 2010 – Gyergyószentmiklós • 2011 – Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely • 2010, 2011 Budapest (Budapest Tavaszi Fesztivál, Országos Széchényi Könyvtár – Múzeumok Éjszakája) • 2011 Brüsszel • 2012 – Vajdahunyad, Szamosújvár • 2013 – Gödöllő Közös kiállítások: 1999, 2010, 2001 – Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál • 1999 - Varasd/Varazdin (Horvátország) • 2006 – Beszterce, Déva • 2012 – I. Váci Humor- és Karikatúrafesztivál • Budapest, „Best of” a MÚOSZ Karikatúra Szakosztályának évi kiállítása: 2005, 2006, 2007, 2008, 2010, 2011 • Kepes Intézet, Eger, Igazmondók, 2014. március.

6

Arma culturală – nucleul unui soft power românesc VASILE SEBASTIAN DÂNCU Abstract (The Cultural Weapon - Romanian Nucleus of a Soft Power) In his article the author investigates the methods of improvement of the brand of Romania by cultural instruments, by the “soft power” weapon. Dâncu considers that it is a mistake ignoring the improvement of the public image of Romania accusing the lacks of the “hard power” (economy) of the country. In the interpretation of the author the best method of winning a “cognitive war” of the future – and emending the brand of Romania – is the effective synthesis of the “soft power”, the artistic and the cultural realizations with the “hard power”, which can immerge in a very efficient “smart power”. Keywords Romania, culture, art, „soft power”, „smart power”, „hard power”, country brand

Összefoglaló (A kultúra mint fegyver – a romániai „soft power” alaprendszere) Alapos tanulmányában a szerző azt vizsgálja, hogy miképpen oldható meg kulturális eszközökkel, „soft power”-módszerrel Románia országimázsának javítása, egy sikeres országbrand kiépítése. Dâncu szerint elhibázott stratégia a hazai ún. „hard power” (gazdasági potenciál) hiányosságaival indokolni Románia (külföldi és belföldi) megítélését javítandó kulturális beruházások, kezdeményezések visszafogottságát, elhanyagolását. A szerző értelmezésében egy hatékony, Románia önmegítélését és nemzetközi elfogadottságát optimalizáló „smart power” kifejlesztésére lenne szükség, amely a kultúra, a művészetek „soft power”-ét és a gazdasági potenciál által teremtett „hard power”-t ötvözné szervesen a jövő „kognitív háborúiban”. Kulcsszavak Románia, kultúra, művészet, „soft power”, „hard power”, „smart power”, országimázs

Dr. Vasile Sebastian Dâncu, egyetemi tanár, szociológus

Obsesia discuþiei despre brandul de naþiune În România există o stranie sensibilitate, un fel de traumă colectivă, poate printre puþinele sentimente colective care ne unesc: frustrarea pentru o imagine defavorabilă a României în afară şi nevoia unei strategii inteligente de brand de naþiune. Este un subiect care dezleagă frenetic energii discursiv-intelectuale deosebite. De cele mai multe ori, cei care care vorbesc confundă brandul de þară cu brandul turistic, dar asta nu este chiar cea mai mare inconsistenþă. Toþi cei care intră în discuþie se referă la ceva miraculos, la o gaselniþă care să proiecteze dintr-o dată România între ma7

ME.dok • 2014/4

rile atracþii pentru ca aici să vină milioane de turişti şi noi doar să stam în diverse locuri şi să-i taxăm. Marea problemă este că nimeni nu încearcă să fie realist şi nici măcar nu se realizează un efort de grup, ci ne găsim mereu într-o întreprindere de polemică şi rafuială între găşti. Ultimul mare scandal a fost generat de brandul vegetal produs de Elena Udrea şi echipa. Ne aducem aminte sloganul „România, mereu suprinzătoare”, am râs cu poftă cu toþii şi am făcut bancuri memorabile. A venit apoi România - Fabulospirit, o încercare interesantă a MAE de a vinde România, realizată de un specialist român, inteligent, Lucian Georgescu. Toată lumea a sărit să-l facă praf, unii spunând că numai þările sărace vorbesc despre spirit, doar n-o să arătăm lumii că suntem flămânzi şi a murit a doua zi. Cu Land of Choice a fost un scandal fabulos care nu a surprins pe nimeni ceea ce a făcut ca să fie abandonat, deşi pentru un concept publicitar contestarea şi scandalul nu sunt întotdeauna un lucru rău. Din mai multe motive, nu a ieşit nimic din aceste polemici naþionale. Noi aşteptăm minuni peste noapte, un adevărat miracol comunicaþional, o iluminare a lumii în ceea ce priveşte România. În timp ce politica făcea totul pentru ca România să piardă din credibilitate, credeam că o construcþie comunicaþională poate minþi pe toată lumea. Nu a ieşit mare lucru şi pentru că nu ne-am gândit serios să facem un proiect integrat, fără luptă între ministere, fără competiþie absurdă între diferiþi actori implicaþ. Dar problema construcþiei unui puternic brand de þară este aceea a căutării unui loc gol în mintea lumii, un loc pe care să-l ocupi. Sigur că aici contează şi creativitatea, dar mai există o modalitate care ăþi oferă ocazii şi oportunităþi, Acela de a fi prezent la momente importante, să participi intens la civilizaþia şi istoria contemporană, cu toate frământările lor. Strategii spun că nu contează mărimea þării, ci este important să fii acolo unde se iau deciziile la momentul respectiv şi nu poþi fi acolo decât dacă eşti alături de contemporani. Cu toate necazurile noastre interne şi lipsurile unor generaþii politice nereuşite, România este un actor al lumii contemporane. Suntem membri NATO şi UE, suntem în interiorul, nu inafara cercului, participăm la decizii, chiar dacă ratăm cele mai importante momente, uneori din prostie, alteori din lipsa de specialişti, dar, de cele mai multe ori, din dezbinare politică sau orgolii prosteşti.

Cultura ca nucleu de soft power Joseph Nye, inventatorul conceptului de soft power, prevestea că arma letală a secolui XXI va fi cultura. Cred că pe masură ce globalizarea produce tot mai multe efecte unificatoare, şansa de a da lumii produse culturale care ies din serie este o şansă tot mai importantă pentru þările care au avut şansa, sau neşansa, unor experienþe sau chiar experimente istorice care au produs un mod specific de locuire a lumii, de actualizare a unor valori universale sau de inventare a unor practici culturale specifice. De multe ori, facem greşeala să ne gândim la soft power ca şi la războiul nevăzut al forþei de atracþie şi respingere dintre þări, dar competiþia de influenþă în general, după modelului culturilor cu valenþe hegemonice şi atunci ne descurajăm considerând că ne lipseşte ceva din Hard power (eco8

AULA

nomia, armata etc.) pentru constituirea sintezei într-un smart power care să avantajeze România în competiþia globală. E adevărat , SUA au facut din ”pop culture” o invadare a culturii şi vieþii cotidiene din întreaga lume, iar China a construit forþa de influenþă prin asistarea săracilor din lume, prin cultura de milenii, confucianism, arte marþiale sau bucătărie şi aceste doua modele sunt imposibil de imitate, par descurajante. Dar aceastea sunt þari care nu pot fi imitate pentru că şi ambiþiile lor sunt diferite de ale noastre. Exista însă, în ultimii ani, exemplele unor þări mici care au reuşit salturi uriaşe în acumularea de soft power: Norvegia, Korea de Sud, Qatar şi altele. Dacă Nye a teoretizat pornind de la cazul Americii şi nevoii de expansiune, astăzi tot mai mulþi analişti de geostrategie spun că marea condiþie de atractivitate a unei þări pe care insistă strategul american, cea a existenþei într-o societate a unui sistem de valori univesale, în timp ce culturile parohiale au mai puþine şanse de a construi un soft power eficient, devine vulnerabilă, fiind necesare şi alte condiþii pentru asta. Una dintre ele este cea a susþinerii ideaþiei de către instituþii, organisme sociale sau economice, forþe sociale puternice. Dacă Nye vorbeşte despre forþa unui set de imagini legate de apologia idividialismului sau hedonismului societăþii consumului de masă, asociate cu democraþia neoliberală şi libertatea, în ultimii ani a apărut prin intermediul confucianismului cel mai puternic soft power oponent acestui model, dar care a reusit o destul de puterică penetrare în lume. Această imagologie şi sistem ideatic care se opune societăþii de consum aduce prin intermediul confucianismului valori diferite: subordonarea individualului, respectul datoriei ca şi cale spre umanitate, promova9

ME.dok • 2014/4

rea austerităþii şi respingerea opulenþei, a ascetismului şi moralităþii contra universalismului principiului plăcerii prommovat de societatea de consum. Cred ca este posibilă şi a treia cale între aceste doua variante de soft power ale unor actori mondiali importanþi, un soft power care valorifică cultura şi moduri de viaþă specifice, moduri concrete de actualizare a valorilor universale. Cred că Nye are dreptate când vorbeşte despre societăþile cu valori universaliste, dar nu are dreptate când consideră că societăþile caracterizate de culturi parohiale nu pot produce sau trăi consonant cu valorile universale. Studiile despre cultura politică parohială (locală sau provincială) sunt destul de vechi deja şi astăzi nu se mai susþine atât de evident idea existenþei unor comunităþi care nu conştientizează importanþa problemelor de interes naþional şi mondial şi nu au interese pentru valorile şi mecanismul sistemului politic naþional. Chiar dacă şi azi există aspecte de parohialism, comunicarea şi globalizarea au schimbat cred mult chiar şi ethosul politic din societăþile aflate în diferite faze de dezvoltare şi evoluþie în raport cu democraþiile neoliberale luate ca reper-standard. Cred că societăþile parohiale sunt traversate de fluxuri de valori universale, cred că particularul trăirilor se va întâlni mereu cu universalul, indiferent cât de închisă sau tradiþionalistă pare sau este o societate. România, campioana ratării ocaziilor, sper că va reuşi să valorifice în viitor această şansă de a folosi cultura pentru acumularea unui soft power de care avem nevoie pentru a obþine mai mare influenþă si forþă, într-o lume şi într-o regiune a bulversărilor şi miscărilor de tectonică politică şi geostrategică.

Romanian way of life? În mod firesc ne întrebăm în ce măsură putem oferi lumii un complex de imagini şi idei care să ne facă atrăgători sau măcar demni de respect, iar răspunsul este, în opinia mea, categoric afirmativ. Tradiþia noastră culturală, participarea României la naşterea unor fundamente ale culturii contemporane este un argument sănătos, puternic, cu condiþia de a promova cu curaj această poziþie. Despre Brâncşsi, puþin ştiu că este român, ca si despre Eugen Ionesco, Cioran, Mircea Eliade sau Tritan Tzara, Marcel Iancu. Dar nu cred că frustrarea asta a noastră poate oferi mai muklt decat un fundal de credibilitate pentru a folosi cultura contemporană ca sursă de soft power. Avem aici câteva handicapuri în cei 25 de ani de rătăcire în cautarea lânei de aur a democraþiei. În primul rand, cultura este pentru politicienii români o anexă de câteva fraze la sfârşitul proiectului electoral sau programului politic. Politicienii şi diplomaþii cred că scena foloseşte doar pentru a se urca ei in campanie, iar casele de cultură doar pentru a face conferinþe judeþene sau municipale de partid. Atât stânga, dar şi dreapta, atâta cât pot ele fi difrenþiate, adica mai mult prin etichetă, au cultivat în jurul lor producatori sau manageri culturali, unii veritabili, dar care s-au folosit de sinecurile oferite prea mult pentru a se răfui cu competiþia sau pentru a promova doar interese de gaşcă. Atât Fundaþia Culturală Română, creată şi condusă de Augustin Buzura, cât şi Institutul Cultural Român, au avut proiecte in10

AULA teresante, dar au fost, fiecare la rândul ei, decapitate politic. O instituþie ca ICR, de exemplu, trebuie să dezvolte filiale în cât mai multe capitale cu putinþă, evident nu şi la Târgu Jiu. Tot mai mult, strategii soft powerului cultural spun că tipul acesta de instituþii trebuie scoase din ambasade, desfăcute de legătura prea strânsă cu ministerele de externe şi legate de zonele de piaþă ale culturii contemporane, ele trebuie administrate de oameni cu experienþă în domeniul managementului artistic sau creaþiei şi conectate la agenþii de impresariat, canale de difuzare media, curatori, zone de distribuþie pe internet. Există o tendinþă în þările cu regiumuri paternaliste sau autoritariste de a ostraciza curentele culturale sau artiştii care nu prezintă o imagine frumoasă a þării. Japonia este un exemplu foarte bun de pierdere masivă de soft power din cauza cerinþei ca arta să înfrumuseþeze realitatea. Cultura românească are nevoie de sprijin puternic din partea societăþii, dar mai mult are nevoie de libertate. Orice formă de libertate, înafară de cunoscuta libertate de a muri de foame, cum se întâmplă de multe ori în relatia dintre politică şi artişti. Libertatea şi-o pot câştiga singuri artiştii, dar pentru ca să putem obþine un adevărat soft power este vorba despre un efort comun, îndelungat, susþinut de societate, dar mai ales de către statul român. Statul nu poate produce conþinuturi culturale de impact, ar trebui mai bine să se ocupe de conservarea patrimoniului, dar el trebuie să creeze cadrul pentru ca industriile culturale şi creative să se poată dezvolta, să poată aduce fonduri europene şi să poată accesa banii din credite bancare sau alte surse. Conform unui comunicat al unei asociaþii de profil de la noi, IMMurile din sectorul cultural şi creativ din întreaga Europă au un acces limitat la finanþare, iar în perioada 2014 – 2020 pâna la 13.4 miliarde de euro riscă să nu fie investiþi de către banci în companii cu un plan solid de dezvoltare, chiar dacă pentru economia europeană reprezintă 4.4% din PIB-ul Uniunii. Sute de artişti plastici români sunt astăzi în galeriile cele mai importante din lume şi criticii vorbesc despre ei ca venind cu un mesaj proaspăt, nealterat. Acest număr special din Sinteza dedicat artei contemporane, aduce o relevantă hartă şi câteva indicaþii, chiar minimale, despre forþa unui soft power artistic spontan, dar care nu îşi poate face efectul atâta timp cât nu are în spate forþa unitară care o poate da un stat care susþine arta şi politici culturale discrete, dar unificatoare. Dincolo de potenþialul pe care îl poate avansa direct statul prin buget, cum este cazul Festivalului Enescu, practica ne arată că acolo unde cultura este descentralizată sau lăsată pe mâna unor manageri privaþi pricepuþi, lucrurile avansează cu o viteza neaşteptată, succesul Festivalului de Teatru de la Sibiu sau al Festivalului Internaþional de Film Transilvania (TIFF) de la Cluj arată că putem aduce în þară mii de oameni importanþi din afară care se pot convinge prin trăire că România este eternă şi fascinantă. Literatura noastră de azi şi industria cărþii, părăsite complet de politicile culturale făcute pe genunchi, pot furniza în lume imaginea unei þări care a avut şi are o experienþă ce merită o privire pentru unicitatea şi autenticitatea trăirii. Sunt scriitori români traduşi, în acest moment, în străinătate, 11

ME.dok • 2014/4

despre care nu se vorbeşte aproape deloc în România: Aþi auzit de Filip Florian, Florin Lăzărescu, Petru Cimpoieşu, Alexandru Ecovoiu? Aceştia şi mulþi alþii ca ei sunt autori traduşi în mai multe þari, chiar dacă nu sunt la fel de cunoscuþi ca şi Herta Muller, Norman Manea, Mircea Cartărescu, Dan Lungu sau Gabriela Adameşteanu. Dacă am promova mai insistent cel puţin doi poeþi uriaşi ai României de azi: Ion Mureşan şi Ioan Es. Pop, ne-am da seama că poezia noastră poate cuceri lumea şi că handicapul unei limbi minore, de slabă circulaþie, este doar o explicaþie facilă. Filmele lui Călin Netzer, Puiu, Mungiu, Porumboiu, Nemescu, Ştefan sau Tudor Giurgiu iau premii internaþionale care ne ajută să aflăm că aceşti tineri trăiesc şi creează în România. Într-un secol douăzeci şi unu care va fi secolul imaginii, ei vorbesc şi valorifică pe piaţa artistică mondială singurul lucru care ne-a rămas autentic: suferinţa şi disperarea de a fi român, disperarea de a merge contra istoriei şi pe lângă civilizaţie. Aceşti copii au trăit copilăria tranziţiei, ei văd rănile lăsate de comunism, ei nu au supravieţuit cu şmecherii, nu au făcut compromisuri majore. Ei trăiesc o realitate românească care a pierdut sensul şi unde drama familiilor este sincronică dramei indivizilor. O realitate care dezumanizează şi transformă egoismul în valoare de înlocuire şi în morală de tranziţie. Aceşti copii nu mint, ei nu se folosesc de imaginaţie pentru a falsifica, ei povestesc, pur şi simplu. Au crescut cu cheia la gât şi au intrat într-o epocă în care nimeni nu a mai avut timp să le spună poveşti. Probabil că au crescut singuri şi şi-au inventat singuri poveştile pe care au trebuit să le abandoneze la maturitate. Dar ceea ce-i deosebeşte mai tare pe aceşti copii teribili ai camerei de filmat este faptul că nu urăsc. Ei nu îmbină ”contestarea cu implicarea” cum scria un critic ceauşist despre primul film al lui Dan Piţa. Ei povestesc cu detaşare sau amărăciune, ei luminează un colţ de lume şi nici măcar nu creează eroi tragici, ei consemnează destinele unei lumi aflate în descompunere. Nu urăsc, nu dau soluţii, dar sunt primii oameni liberi ai lumii noastre. Din păcate, încă nu au un public destul de numeros într-o Românie incapabilă să se uite în oglindă, sunt şi ei, ca şi milioane de alţi români, exilaţi într-un Occident care îi premiază, dar care, a doua zi, redevine indiferent la drama unei ţări est-europene care nu reuşeste să iasă din agonia cehoviană pe care o numim tranziţie, dar pe care filmele lor ne-a arată ca o rătăcire în cerc, ca o tranziţie spre nimic şi niciunde În ultimii trei ani, discotecile din toată lumea sunt invadate de piese româneşti house şi dance. Inna, Antonia, Alexandra Stan, Morandi, Radio Killer sau Eduard Maya sunt câteva dintre numele devenite celebre în Europa şi în Statele Unite. AFP scria, în 2011, că “succesul acestor tineri artişti români vine ca un balsam pentru inima conaţionalilor lor într-o ţară afectată de o gravă criză economică şi a cărei percepţie în străinătate este adesea limitată la “mici, cenuşiu şi corupţie” ”. Chiar dacă suportă multe critici de la esteþii pretenþioşi, genurile house şi dance au succes în toată Europa. Acesta este un romanian way of life care care ne uneşte cu ceilalþi, în contextul unor valori universale. Chiar dacă, după criteriile lui Verba sau Joseph Nye, suntem încă o societate cu o cultură parohială, putem spune 12

că am trăit şi trăim toate dramele umanităþii şi avem ce spune lumii despre viaþa noastră. Avem forţa trăirii în siguratate şi izolare, am cunoscut tradarea vestului şi abandonarea, am căutat forme de supravieţuire şi conservare a umanităþii din noi. Am salvat valori universale într-o istorie care ne calcă în picioare din cincizeci în cincizeci de ani. În secolul trecut, George Enescu spunea că ”Mişcarea noastră artistică se află într-un contrast disproporţionat de mare cu restul vieţii noastre sociale. Dacă administraţia şi politica românească ar fi atins nivelul vieţii noastre artistice, am fi fost una dintre cele mai fericite naţiuni”. Evident, astăzi nu s-a schimbat nimic radical. Poate că aceasta a fost o şansă, dar în marea înfruntare a războaiele cognitive viitoare, a nu miza pe forþa artei şi culturii, ca armă importantă şi resursă de soft power, poate însemna un eşec garantat în proiectul de societate, indiferent care va fi acesta şi când va veni el.

13

ME.dok • 2014/4

14

Bánffy Miklós, az eklektikus grafikus KÖNCZEY ELEMÉR Abstract (Miklós Bánffy – the eclectic graphician ) Prominent member of the interwar Hungarian literature in Transylvania, Miklós Bánffy played an important role in the social events of those times. He was noted as a public fi gure, as a politician, but the most striking of its achievements are literary works – otherwise often criticized by his contemporaries. Könczey makes us known also the forgotten side of his work, namely graphics. The author presents Bánffy’s eclectic graphics, proving that his achievements are of a high artistic level. Bánffy’s portfolio has very different styles, he mastered various techniques (watercolor, ink, pencil, chalk etc.). Noteworthy are caricatures of Bánffys (noted especially „Memorials of Fortéjos Deák Boldizsár” - chef d’oeuvre of his work), many of whom signed with the name of Miklós Kisbán or Ben Myll. Bánffy illustrated numerous books of the Corporation of Hungarian writers from Transylvania. Keywords Bánffy Miklós, literature, graphics, eclectic style, caricature

Rezumat (Miklós Bánffy – graficianul eclectic) Membru proeminent al literaturii maghiare interbelice din Transilvania, Miklós Bánffy a jucat un rol important și în evenimentele sociale ale respectivelor perioade. S-a remarcat ca și personalitate publică, ca și politician, dar partea cea mai pregnantă a realizărilor sale sunt operele literare – deseori criticate de altfel de către contemporanii săi. În această incursiune Könczey ne face cunoscută o latură mai ascunsă, parțial uitată a operei sale, și anume grafica. Autorul ne prezintă opera grafică eclectică a lui Bánffy, dovedind că realizările sale sunt de un înalt nivel artistic. Bánffy avea în portofoliu stiluri foarte diferite, stăpânea tehnici variate (acuarel, tuș, creion, cretă etc.). De remarcat sunt și caricaturile lui Bánffy (de menționat mai ales ”Memorialele lui Fortéjos Deák Boldizsár” – chef d’oeuvre al operei sale), dintre care multe a semnat cu numele de Miklós Kisbán sau Ben Myll. Bánffy a ilustrat și numeroase volume ale Breslei scriitorilor maghiari din Transilvania. Cuvinte cheie Bánffy Miklós, literatură, grafică, stil eclectic, caricatură

Könczey Elemér, drd., grafikus, karikaturista [email protected]

Bánffy Miklósnak, a múlt század elejének egyik legnagyobb és legbefolyásosabb erdélyi személyiségének munkásságát, életművét az elmúlt évtizedekben szinte teljesen feldolgozták a törtenészek, az irodalom-, színházés művészettörténészek. Folyik a vita, hogy polihisztorról beszélünk vagy nem, de mindenképp egyféle Bánffy Miklós-„reneszánsz” alakult ki, megérdemelt szintre emelve e sokoldalú alkotót, munkáit megismertetve a szélesebb rétegekkel is. Tanulmányok, írások, elemzések tucatjai jelentek meg, kiállításokat, rendezvényeket szerveztek érdekes, egyedülálló tevékenységéről, szakszerűen pontozva minden téren elért eredményeit. 15

ME.dok • 2014/4

Lendülte, eredetisége az irodalomban nem talált mindig kedvező fogadtatásra, nemegyszer támadták, amatörizmussal, dilettantizmussal vádolták. Drámáira, novelláira, amelyeket eleinte Kisbán Miklós álnéven közölt, Ady Endre reagált ilyenformán: „[...] Bűn volna Kisbánra azt mondani, hogy dilettáns, mert nem az, hanem a legszebb értelmű és úriságú amatőríró [...]”.1 Annak ellenére, hogy a neves költő védi a támadásoktól, és pozitívan viszonyul Bánffy munkáihoz, mégis, leírva bántóan hangzik. Mindez azonban nem veszi el a kedvét az alkotástól, folyamatosan ír, rajzol, rendez, irányít. Politikusként, közszereplőként is támadják, később amikor már évek óta Erdélyben él, vállalva a kisebbségi lét nehézségeit, 1932-ben amint egy Schöplin Aladárhoz címzett levelében feloldja a Fortélyos Deák Boldizsár memoriálájá-nak keletkezési okát, kiderül, hogy ez egy burkolt válasz lenne mindazoknak akik támadták őt: „ Mert Fortéjos uram igazában nem művészi kedvtelésből keletkezett, hanem az eredete az, hogy burkolt formában válaszolni akartam némelyek támadásaira, még pedig oly módon, hogy csak az érdekelt támadók értsék a szót, de a megnyilatkozásnak olyan formája legyen,mely a be nem avatottnak is élvezhető”.2 Grafikai munkásságát ilyen jellegű támadás nem érte. Ahogyan Murádin Jenő látja: Bánffy Miklós „föl-föllobbanó érdeklődéssel és eredetiséggel” rajzolt és „szakított a több évtizede elkoptatott <>, és helyette izgalmas, újszerű színpadi látványtervezéssel lepte meg a közönséget”.3 Sajátos stílust hozott létre, komplex személyiségéből kifolyólag külön utakon járt, az „izmusokat” amennyire lehet kerülte: „[…] én csak a képzőművészeti „izmusok”-ról mondtam rosszat. A futurizmusról és a kubizmusról. […] nem minden „izmus” szolgálja a haladást”.4 A grafika az észázadok során egyfajta másodrendű művészeti ágnak számított, és ma sincs másképp, a festészet, a szobrászat elsővonalbeli státuszát soha nem tudta elérni sem a szakvélemény, sem a széles körű közönség soraiban. Egyszerűen nem tulajdonítottak olyan értéket ennek az ágnak, valószínű, hogy egyrészt a technika, a megjelentetési felület miatt. A grafikák papírra készülnek, sokkal könnyebben sérülnek az idők folyamán, mint a kezelt vászon vagy a márvány, a használt rajzeszköz (ceruza, tus, kréta, szén) nem annyira időtállóak, mint az olajfesték, a freskó vagy a fa. Másrészt az „alkalmazkodás” is hozzájárulhatott a másodrendűséghez. Az illusztrációk, rajzok, karikatúrák mindig egy elsődleges üzenetre reagálnak: szöveghez, hírhez, eseményhez igazodnak, azt próbálják meg vizuálisan ábrázolni, érthetővé tenni, egyszóval alkalmazkodnak. Formailag igen, viszont üzenetileg nem mindig tudnak önállóan „létezni”. Például, ha kiemeljük Bánffy Miklós egyik rajzát az Erdélyi Szépmíves Céhnél 1934-ben megjelent Kemény János Kutyakomédia című kötetéből, és nem ismerjük a történetet, amely a rajz létrejöttében szerepet játszott, annak ellenére, hogy egy lendületes vonalakkal, bátor felületekkel megoldott mű, nem hordoz önálló üzenetet. Egyszerűen nem tudjuk dekódolni, hogy mi történik a képen, szükség van ehhez a szöveg ismeretére. 16

ME.DIUM

Szántó György, a Korunk 1927-es szeptemberi számában A karikatura című írásában a következőképpen vélekedik: „A karikatura nem műfaj. Ellenkezőleg: minden műfajt felőlel és szolgálatába állít. Miután a grafikának van legkevesebb küzdelme az anyaggal, ez a legkedveltebb kifejezési technikája.” Minden bizonnyal az önálló üzenetet hordozó karikatúrára érti a fentieket, viszont a szöveget ábrázoló rajzok esetében a függőség megmarad. Ennek ellenére Bánffy Miklós grafikai munkássága kivételes a maga nemében, egyrészt azért, mert egy olyan alkotóról van szó, aki más téren is kiemelkedőt alkotott, és másrészt pedig azért, mert a grafikán belül is több műfajban, nagyon koncentráltan hozott létre maradandó alkotásokat. Azért koncentráltan, mert egy képzőművészeti hagyatékhoz képest aránylag kis számot jelent pár száz rajz, könyvillusztráció, pár tíz díszletterv, pár karikatúra, jó pár levélfirka. Mindezt tette azonban olyan kreatív erővel, elhatározottsággal, ahogyan kevesek az ő korában.Ha egy képzeletbeli rangsort állítanánk fel azon tevékenységek között, amelyekkel foglalkozott, a mai megítélés szerint, a grafika valahol a vége felé helyezkedne el, jóval az irodalomban, a politikában, a színházban, a diplomáciában elért eredményei mögött. Ami azonban megkülönbözteti a grafikai munkásságát a többi téren kifejetett munkásságától, az a műfajon belüli sokszínűség: festmények, akvarellek, tusrajzok, ceruza- és krétarajzok. A sokszínűséget tovább fokozza ezen munkák technikája, hangulata, rendeltetése, üzenete is. Itt elég, ha csak összevetjük hirtelen a Fortélyos Deák Boldizsár memoriálája egy rajzát, mondjuk a Hunyadi Sándor portréjával vagy egy Ábel-illusztrációját a Nagy úr, Attila heverőjének a tervrajzával.

17

ME.dok • 2014/4

Grafikusi szemmel mérlegelve szinte irigylésre méltó az a biztonság, amellyel uralja a technikákat, az a könnyedség ahogyan vezeti a vonalat, színnel tölti fel felületeket. A vele született tehetségének autodidakta kiművelése valószínű már elég lett volna ezeket a munkákat létrehozni, ilyen szinten elvégezni, de a Székely Bertalan műtermében eltöltött időszak minden bizonnyal meghatározóan hozzájárult ahhoz a biztonsághoz, ahogyan a grafika különböző válfajaiban mozgott, ahogyan ráérzett mindegyik technika sajátosságára. Bánffy Miklós a vizuális érzékenységét, megfigyelőképességét és ezáltal emberismeretét munkájának minden szintjén, de főleg a grafikában tudta érvényesíteni. Az a tény, hogy szeretett a dolgok hátterében állni, egyfajta precíz elemzőt, széles látókörű megfigyelőt fejlesztett ki belőle. Általában a képzőművészek munkásságából nagyon sok vázlat, felskiccelt terv marad hátra, Bánffy Miklós hagyatékából azonban hiányoznak (a díszletvázlatokat, leszámítva melyek eleve vázlatnak készültek), vagy legalábbis nem kerültek elő. Elképzelhető, hogy a grafikai munkái elővázlatolás nélkül készültek, egy biztos kezű, formailag határozott mondanivalójú alkotóval állunk szemben. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy sok vázlata, rajza elkallódott hányatott élete során, vagy pedig a különböző társadalmi funkciók miatt névtelenül keletkezett, és már nem lehet beazonosítani.

18

ME.DIUM Grafikai munkásságának fő vonalát az Erdélyi Szépmíves Céhnek 15 kötetét 645 rajzzal illusztráló sorozata képezi. A már említett Ábel-trilógia mellett olyan könyvek illusztrálását vállalja, többek között, mint: Berde Mária: Földindulás I–II., Kemény János: Kutyakomédia, Berde Mária: Sherezádé himusza, Makkai Sándor: Ágnes, Áprily Lajos: Idahegyi pásztorok. Ez utóbbi három kötetben közölt illusztrációk mintegy erősítik grafikai eklektizmusát, szakítva az eddigi könnyedebb, szatirikusabb „hangnemmel” az írásokkal rímelő drámai vonalakkal, felületekkel, színpárosítással (fekete-piros) jelentkezik.

A második világháború után az újraindult Gaál Gábor vezette Utunk egy pár számában (1946–1948 között) Bánffy Miklós saját és más szerzők írásait illusztrálja, ezúttal azonban, az aláírásából elhagyva a G(róf) betűt, csupán B. M. iniciálékkal. Ezek a kisméretű rajzok, kivétel nélkül egy hasábra beszorítva, valahol az újság belsejében elrejtve jelennek meg, de stílusuk felidézi az Ábel ábrázolások könnyedségét, huncutságát. Akár azt is mondhatnánk, hogy a kialakulóban lévő új politikai rendszer fokozatosan lépteti vissza a grafika terén is. Mindennek nyilván tudatában van Bánffy, a közte és szerkesztők között elmélyülő szakadék azonban nem akadályozza meg abban, hogy az I. évfolyam 3. számában, az Erdélyi humor című írásában megadja az erdélyi humor talán egyik legtalálóbb definícióját: „Az erdélyi humornak egyik formája: lehetőleg komoly arccal olyan bolondos furcsaságot állítani, amit persze a szóló maga sem hisz és a hallgatóitól se várja, hogy elhiggyék. Mindenki tudja, hogy tréfa.” Érdekes részlet, hogy a bizonyos írásokhoz tematikailag kapcsolodó rajzok, egy idő után más jellegű cikkek mellett is megjelennek, enyhén szólva erőltetett kontextusban szöveggel, a térkitöltés szerepére alacsonyították le minden bizonnyal. Annak ellenére, hogy 1947. január 4-én kelt levelében visszavonul, az utolsó rajza 1948. június 12-én jelenik meg az Utunk III. évfolyam 11. számában. Ettől kezdve gyors ütemben felváltják az általánosabb üzenetű, akár népiesebb jellegű illusztrációkat a különbféle munkás tevékenységeket ábrázoló illusztrációk és a a rendszerhez kacsolódó írásokat ábrázoló portrék (Lenin, Sztálin, Marx stb.)

19

ME.dok • 2014/4

Külön említést érdemel két olyan munkája, amely, szerintem, indokolttá teszi a címben használt jelzőt, ezek a Ben Myll álnéven kiadott Fresques et Frasques karikatúraalbum évszám, kiadó és hely nélkül6 és Kisbán Miklós: Fortéjos Deák Boldizsár memoriáléja, amely megjelent az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában 1931-ben. Mindkét kiadvány páratlan a maga nemében, méltán nevezhetjük őket Bánffy Miklós grafikai munkássága csúcsának, viszont annyira eltérőek a grafika műfaján belül, hogy akár származhatnának más-más alkotótól. A karikatúraalbumban huszonegy, az 1922-es genovai béketárgyaláson részt vett politikus torzképét rajzolta meg hihetelen precizitással és találó, ám annál maróbb gúnnyal. Mint minden valamit is magára adó karikaturista, magát is kegyetlenül kikarikírozta, betartva azt az íratlan szabályt, hogy csak akkor lehet az irónia bármely eszközével kigúnyolni valakit, ha előzőleg a szerző, lévén, hogy a maga hibáit ismeri a legjobban, saját magával is ugyanúgy járt el, példás öniróniát gyakorolva. Így vall, borús őszinteséggel, a rajzok vázlatainak a keletkezéséről: „Az egész ottlétem, a konferencia szempontjából csupa naplopásból állt. Mint kicsi, számot nem tevő államot, minket csupán valami gazdasági bizottságba választottak be […] Én csak a közös nagygyűléseken voltam, de ilyet elég ritkán tartottak. Viszont rendkívül érdekes volt találkozni a különböző nagyfejűekkel, őket megfigyelni és ha lehet, felhasználni. Érdekes az a színfalak mögötti munka is, melyben a különböző érdekek ütköznek. […] A közgyűlés termében a mi asztalunk a közelében állt. Ilyenkor nem lévén semmi dolgom, karikatúrákat rajzoltam. Ezekből a vázlatokból állítottam össze később azt az albumot a genuia konferencia tagjairól, amit a Rózsavölgyi adott ki másfél év múlva. Persze Lloyd George észrevette, hogy rajzolom és hamiskásan hunyorított át hozzám”.7 Ezeket a vázlatokat színes krétával véglegesíti majd, és az emlékirataiban ugyanolyan aprólékos részletességgel írja le a szereplőket, mint ahogyan lerajzolta. Elkápráztató megfigyelőkészségről, emberismeretről tesz tanúbizonyságot. Kíváncsiságból kipróbáltam, hogy a karikatúrákat politikusok portréfotóival hasonlítsam össze, és a hatás lenyűgöző. A portékarikatúra 20

ME.DIUM minden elemét felhasználva, csak a lényegre, a vonásokra összpontosítva és kellő időben és eszközzel ezeket átbillentve az irónia oldalára, igazán hatásos alkotások keletkeztek. Bátran mondhatjuk, hogy Bánffy Miklós e panoptikuma a magyar portrékarikatúra gyöngyszemét képezi. Íme néhány példa: David Lyod George angol miniszterelnök, Walther Rathenau német újjáépítési miniszter, I.C. Brătianu román miniszterelnök, Hjalmar Branting svéd diplomata, Bánffy Miklós magyar külügyminiszter, Alekszander Sztambolijszkij bolgár miniszterelnök.

Másik fontos műve a grafika terén a Fortéjos Deák Boldizsár memoriáléja, amelynek szövegét is Bánffy Miklós írta, illusztrációit, iniciáléit ő rajzolta, csupán a címlap tervezésére kérte fel Kós Károlyt. A már említett Schöpflin Aladárhoz címezett levélben így számol be a könyv megírásáról, megrajzolásáról: „[…] nagy kedvteléssel írtam ezeket ilyen régies formába és mulatságos művészi föladat azt a majdnem polemikus választ olyan formába önteni, hogy önmagában mint a „jámbor olvasó” olvasmánya is helytt álljon. A „kiadó előszava” persze„jux” és karikaturista hajlamomnak szülötte.”8 A könyvet végiglapozva szöveg hangulatát találóan egészíti ki a hat mívesen megrajzolt iniciálé és a hét karikatúra. Határozott, erős vonalakkal meghúzott rajzok, a fehér és fekete felületek ritmikus váltakozása, a perspektíva 21

ME.dok • 2014/4

ilyen kis területen való egyértelmű megoldása, a szereplők jellemrajza, a mozgás ábrázolása, a helyzetkomikum pillanatának megragadása, a zavaró részletek mellőzése biztos kezű grafikusra vall. Mind ezek a rajzok, mind a politikus karikatúrák formailag, stílusban állandóak, manapság sem lehetne találóbban megoldani őket, és legfennebb az ábrázolt környezet vagy a szereplők ruházata árulhatná el a korukat.

Bátran kijelenthetjük, hogy Bánffy Miklós sokoldalúsága minden tevékenységének javára vált, és a hivatások közötti „átjárás” színesebbé tette azokat. Ha, ad absurdum, csak egy, legtöbb két pályán mozgott volna, és ezek közül az egyik a grafika lenne, akkor sem tudott volna maradandóbbat alkotni, mert úgy ötvöződtek életútja során ezek a pályák, hogy az egyik segítette, táplálta, érthetőbbé tette, más megvilágításba helyezte, esetenként kiemelte a másikat.

Jegyzetek 1 Sas Péter: Bánffy Miklós ismeretlen arca, In: Irodalomtörténeti közlemények, 2001. CV. évfolyam 5–6. Kisbán Miklós könyve, Nyugat, 1914. július 15. Az Ady Endre publicisztikai írásai című kötetben, Bp., 1977, 466– 467. 2 Sas Péter: Bánffy Miklós ismeretlen arca, In: Irodalomtörténeti közlemények, 2001. CV. évfolyam 5–6. szám. A levél lelőhelye: Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Budapest (OSZK, Kt.). 3 Murádin Jenő: Bánffy Miklós, a rajzoló és illusztrátor, In: Erdélyi Múzeum, 61. kötet, 1999. 1–2. füzet, 52–55. old. 4 Bánffy Miklós: Emlékezések. Irodalmi és művészeti írások. In: Végszó az izmusok vitájához (1946), Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2013. 22

ME.DIUM 5 Murádin Jenő: Erdélyi magyar illusztrált könyvek (1918–1944), In: Az elsüllyedt jelek I., Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társasága, 2003. 6 Azóta kiderültek ezek az adatok is, Marosi Ildikó érdeme , hogy egy könyvészeti műben rátalált a kiadás körülményeit föltáró adatokra (Budapest 1923. Rózsavölgyi kiadása). Tisztázódott az is, hogy az album 500 példányban került el az érdeklődőkhöz. Murádin Jenő: Bánffy Miklós, a rajzoló és illusztrátor, In: Erdélyi Múzeum, 61. kötet, 1999. 1–2. füzet, 52–55. old. 7 Bánffy Miklós: Emlékezések. Irodalmi és művészeti írások. In: Huszonöt év (1945), Polis könyvkiadó, Kolozsvár, 2013, 264., 266., 267. old. 8 Sas Péter: Bánffy Miklós ismeretlen arca. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 2001. CV. évfolyam 5–6. A levél lelőhelye: Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Budapest (OSZK, Kt.). Készült a Magyar Művészeti Akadémia felkérésére, a Bánffy Miklós-emlékkonferenciára. (Budapest, 2013. december 18.)

23

ME.dok • 2014/4

24

A kolozsvári és a budapesti Napkelet Alkotók, művek, értékszempontok 1923 és 1937 között CSEKE PÉTER Abstract (The Napkelet Reviews from Cluj-Napoca (Kolozsvár) and Budapest) In this paper the author presents two magazines named „Napkelet”, edited in Cluj-Napoca and Budapest. The magazine „Napkelet”, edited in Cluj (19201922) was an important open forum for research and ideas. Editor: Paál Árpád. The magazine focus on solving the Hungarian’s problems in Transylvania, but it was also an aggregator of important cultural achievements. Editors said that the fate of Hungarians in the Carpathian Basin must be interpreted in a European context. The magazine „Napkelet” in Budapest (1923-1940) is characterized best by the writer Cécile Tormay (editor of the magazine), which defines the role of the publication „Napkelet” as „broken bridge among regions „, „pending dawn even during dark nights.” The study includes presentations of writers: Lajos Áprily, Sándor Reményik, Áron Tamási, etc. Keywords Napkelet, review, Cluj-Napoca, Budapest, Transylvania, minority

Rezumat (Revistele Napkelet din Cluj-Napoca şi din Budapesta) În această lucrare autorul prezintă două reviste denumite ”Napkelet”, editate în Cluj-Napoca și în Budapesta. Revista ”Napkelet” din Cluj era un forum deschis, important al unei palete extrem de diverse de cercetări și de idei. Redactor șef: Paál Árpád. Revista focusa pe rezolvarea problemelor maghiarilor din Transilvania, dar era și un agregator important al realizărilor culturale și curente de gândire universale. Redactorii revistei au afirmat că soarta maghiarilor din Bazinul Carpatic trebuie interpretat în context european. Revista ”Napkelet” din Budapesta este caracterizată cel mai bine prin afirmațiile scriitoarei Cécile Tormay (redactor șef al revistei), care definește rolul publicației ”Napkelet” ca fiind ”punte printre regiunile rupte unele de altele”, ”în așteptarea zorilor chiar și în timpul nopților întunecate”. Studiul cuprinde prezentări ale scriitorilor: Lajos Áprily, Sándor Reményik, Áron Tamási, etc. Cuvinte cheie Napkelet, revistă, Cluj-Napoca, Budapesta, Transilvania, minoritate

Cseke Péter, doktorátusvezető egyetemi tanár, sajtótörténész [email protected]

I. Hajnalvárás az éjszakában 1. 1. A kolozsvári Napkelet (1920–1922) célkitűzései A magyar újságírás kiemelkedő személyisége, az erdélyi magyar sajtó híres Spectatora (Krenner Miklós) az 1918 utáni helyzetben újjászülető hírlapirodalmat és a szépirodalmat tejtestvéreknek tekintette. Számvetéseiben 25

ME.dok • 2014/4

nemegyszer kitér a kettő viszonyának (váltakozó előjelű) alakulására. A kezdeti évekről szólva kiemelten beszél például arról, hogy a szépirodalomnak is maga a napisajtó volt a szellemi szálláscsinálója. A Keleti Újság emlékezetes irodalmi pályázatait, a Napkelet működését, az Ellenzék Áprily-, majd Kuncz-szerkesztette irodalmi mellékletét azért tartotta példaértékűnek, mert ezek a kezdeményezések – a Tizenegyek fellépését is ideértve – elősegítették az erdélyi magyar irodalom önszerveződését: az Erdélyi Szépműves Céh megalakítását, a helikoni munkaközösség életre keltését, majd az Erdélyi Helikon elindítását. A Keleti Újság tőkeerős vállalkozásként indult 1918 decemberében, szokatlanul magas példányszámban jelent meg. Szentimrei Jenő 1957-es viszszaemlékezései szerint a „vállalat azt sem tudta, mit csináljon a pénzzel”. Marosvásárhelyi, nagyváradi és temesvári kísérletek után felvállalhatta a szépirodalmi lap- és könyvkiadás kockázatát is. A kéthetente megjelenő Napkelet (1920–1922) főszerkesztője az a Paál Árpád volt, aki 1921-ben Kós Károllyal és Zágoni Istvánnal együtt adta ki a máig idézett Kiáltó szó című röpiratot.1 És fölkél a nap című beköszöntőjében Paál Árpád bejelenti, hogy „az induló folyóirat az erdélyi sajátosságok kidomborítására törekszik”; ugyanakkor a főszerkesztő-helyettes Szentimrei Jenő kifejti, hogy „a költő és publicista Ady Endre, valamint a prózaíró és irodalomszervező Petelei István hagyományait vállalják”; a lapszerkesztés elveit illetően leszögezik: „A Napkelet a szabad kutatás s a különböző irodalmi irányok és világnézetek szabad fóruma. Nem alkalmaz lelkiismereti kényszert senkivel szemben, s minden 26

ME.TEREK irányt szóhoz enged, ha becsületes álláspontot fejez ki, és önmagának mértékével mérve értéket jelent”.2 Ebből az alapállásból egyértelműen következett, hogy a folyóirat korántsem kívánt „belterjes” maradni. Amellett, hogy az erdélyi magyar létkérdések megoldására összpontosított, az egyetemes szellemi áramlatok közvetítését is felvállalta. A szerkesztők hittek abban, hogy a részekre darabolt Kárpát-medencei magyarságra a továbbiakban is európai küldetés vár. A szabadelvűség igézetében a Napkelet írókat toborzott és írókat nevelt az új életkezdetben, irodalmi estjein pedig a közönséget is igyekezett megnyerni célkitűzéseihez. A Feltáratlan értékek a magyar irodalomban címmel 1993 novemberében megrendezett budapesti irodalomtudományi konferencián Pomogáts Béla abban látta a folyóirat legfontosabb szellemi örökségét, hogy „egyeztetni tudott a különféle, egymással is vitában álló irodalmi és világnézeti áramlatok között, és össze tudta fogni a sokféle irányból érkező erdélyi írók táborát”.3 Meglepőnek tűnhet, de sem Mózes Huba, sem Pomogáts Béla nem tesz említést arról, hogy ugyanezen a címen 1923 és 1940 között Budapesten megjelent egy másik hasonló című folyóirat is. Holott ez is feltáratlan értékeket rejtegetett, és rejteget ma is. 2. A budapesti Napkelet (1923–1940) programja Új közízlés felé című betájolásában Horváth János, a kor tekintélyes irodalomtudósa, aki 1923–1926 között a tulajdonképpeni lapszerkesztést is végezte, óvott a Nyugat-beli irányzatok utánzásától; voltaképpen a nemzeti történelem és irodalmi hagyományok folyamatos megjelenítését igényelte.4 Minthogy érmelléki származású volt, figyelme a Partiumban és Belső-Erdélyben születő alkotásokra is kiterjedt. Ennek szemlézését a folyóirat indulása előtt Napkelet-szerkesztőnek kiszemelt Kuncz Aladárra bízta, 1924-től pedig elsősorban Hartmann János, illetve Farkas Gyula foglalkozott az erdélyi irodalommal. Kuncz erdélyi lapszemle-sorozatát 1924–1925-ben Makkai Sándor folytatta.5 A Nyugat-szerkesztő Schöpflin Aladár 1940-es visszatekintésében elismeréssel írt arról, hogy – a Horváth János által meghonosított szerkesztői gyakorlatnak megfelelően – a Napkelet mindvégig kiemelt fontosságúnak tartotta a kritikai rovat életben tartását. „Ez a kritika – állapította meg – mindenkor irodalmi szempontok szerinti volt…”6 A Napkelet megjelenésének ötödik évfordulóján az író-főszerkesztő Tormay Cécile életképesnek ítélte a kezdeti elképzeléseket: „Folyóiratunk hívott és befogadott minden értéket, amelynek magyar tájban élnek a gyökerei… […] A csonka ország és az elszakított tájak alkotó erejének eggyé foglalásában megteremtette a szellemi integritást a szétszakított magyar föld felett”.7 Ezen a programon a tízéves évfordulón sem kellett változtatni. Ugyancsak Tormay Cécile tollából idézzük: „Hídnak lenni nemzedékek és letépett tájak között, mesélőnek lenni az omlások zajában, ébren tartónak a csüggedésben, hajnalvárónak az éjszakában: ez volt az elmúlt évtizedben a mi feladatunk”.8 27

ME.dok • 2014/4

Ennek kapcsán hadd jelezzük, hogy miként látta a Napkelet korabeli „szerepét és hivatottságát” egy huszonegy éves bölcsészhallgató, a szociográfusnak készülő Szabó Zoltán. „A nemzeti alapon álló magyarságnak – fejtette ki ugyancsak 1933ban a lap hasábjain – nincsen céhé tömörült írógárdája, vagy legalábbis nem hirdeti magát együvé tartozónak, egy cél érdekében valónak. És ha a Napkeletnek, mint folyóiratnak a szerepét és hivatottságát keressük, talán megtaláljuk abban, hogy nem annyira céhbeli irodalmat, hanem inkább olvasókat nevelt és teremtett magának. Nem az írókban, hanem inkább az olvasókban találta meg a maga egyfajta fiatalságát. […] Nem tagadja meg a szociális tendenciákat, és messze van a szalonirodalom kúriákat és gentryvilágot mutogató struccpolitikájától. De nem látja be, hogy miért kellene politikában újért egy régi marxizmushoz, irodalomban újért a régi irányregényhez fordulni… […] Az elszakított részek fiatalsága első vezérkeresésében a mai írók közül Móriczot, Szabó Dezsőt és Kassákot együtt emlegette… […] Nem vette elő az előítéleteket a nevek válogatásában, és csakúgy akart a magyar néphez forduló irányokat keresni az »Elsodort falu«-nak »szélsőjobboldali« Szabó Dezsőjében, mint a szélsőbaloldali Kassákban. És pillanatnyilag sem látta gátló akadálynak, hogy ezek két fronton fejlesztettek és mondtak ki olyan eszméket, amiket ők részleteiben magukéinak láthattak”. Szabó Zoltán abban bízott, hogy ez a fiatalság jobban érzi a magyarság lényegét, mint az előző nemzedékek tagjai.9 Két évvel később a felvidéki Moravek Endre, a budapesti Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium nemzetiségi osztályának tisztviselője a revízió kérdését is szóba hozza. Pontosabban azt fejtegeti, hogy „revíziózás” helyett jobb lenne „az erre pazarolt energiákat és anyagiakat a külföld szenvedélymentes, objektív informálására és a magyar kisebbségek tevőleges, tényekben is megnyilvánuló, materiális megsegítésére” fordítani. Kérdésfelvetéseitől ma sem lehet eltekinteni: „Hol vannak a magyar mammutbankok utódállambeli fiókjai, melyek kedvező feltételek mellett látnák el a magyarságot hitellel? Hol a magyar népművészeti cikkek (Kalotaszeg, stb.) magyarországi lerakata és terjesztése? [...] Hiszen tizenöt év alatt még oda sem jutottunk, hogy legyen egy alaposan kiépített tudományos intézetünk, amely komoly anyagi eszközökre támaszkodva rendszeresen és teljesen gyűjtse mindazt az anyagot, amely a kisebbségek helyzetére, életére, jelenére és jövőjére vonatkozik!”10

3. Ahogy a Nyugat látta a budapesti Napkeletet Máig tartja magát az a vélekedés, hogy a Napkeletet a Nyugat ellensúlyozására hozták létre. Tény, hogy a szépírók számára az utóbbi folyóirat jelentette a belépőt a Parnasszusra.11 Az is közismert, hogy a Nyugatban Szerb Antal búcsúztatta Tormay Cécile-t 1937-ben, Schöpflin Aladár pedig 1940ben a Napkeletet. Szerb Antal mindenekelőtt azt emelte ki, hogy az induló író „Nyugatos volt a szó alapvető, a Nyugat-mozgalomtól független értelmében is, a Nyugati irodalmak rajongója és követője”. Kitér arra is, hogy 1918 után „az irodalmat 28

ME.TEREK elhagyta a politika kedvéért. A leheletszerű finomságok írónője meglepően aktív és energikus közéleti embernek bizonyult. Olyan aktívnak és energikusnak, hogy sokan el is fordultak Tormay Cécile-től, az írótól”. Ekkor alapította a Napkeletet, amelynek haláláig szellemi irányítója maradt. „Mint szerkesztő, sokoldalúan megértő volt; munkatársait hatalmas közéleti befolyásával is jótékonyan támogatta”.12 Schöpflin szóba hozza ugyan, hogy a Napkeletet eredendően a Nyugat ellensúlyozására hozták létre, de nyomban hozzáteszi: Tormay Cécile előkelő szellemétől távol állt az efféle konfrontáció. Politikai jelszavak hangoztatása helyett a folyóirat elsősorban irodalmi fórumként kívánt hatni. Tónusa előkelő és írókhoz méltó volt – állapította meg a Nyugat-szerkesztő. Hozzáfűzte: a Napkelet irodalmi szempontjai lényegileg nem különböztek a Nyugat elvárásaitól. Voltaképpen az történt, hogy a Nyugat ellenlábasának szánt folyóirat átvette annak irodalmi szellemét. „A különbség inkább csak az volt – emelte ki Schöpflin –, hogy a Napkelet szigorúbb volt a társasági illem megtartásában”. Végső következtetése: „Céljait tisztességes írói eszközökkel szolgálta”...13

1. 4. A Nyugat-szerkesztők erdélyi munkatársai Irodalomtörténeti tény, hogy Trianon után a Nyugat is jobban odafigyelt az erdélyi tehetségekre. Attól kezdve, hogy már nem kellett tartania a megszűnés közvetlen veszélyétől, hozzáláthatott az erdélyi „hídfő” kiépítéséhez. Az erdélyi munkatársak névsora nem éppen terjedelmes, de annál beszédesebb: Berde Mária, Dutka Ákos, Gaál Gábor, Hunyadi Sándor, Jakab Géza, Jancsó Béla, Jancsó Elemér, Jékely Zoltán, Kuncz Aladár, Mihály László, Nagy Dániel, Reményik Sándor, Szemlér Ferenc, Szentimrei Jenő, Tabéry, Tamási. Már itt felfigyelhetünk arra, hogy Berde, Jékely, Kuncz, Nagy Dániel, Reményik, Tamási egyben a Napkelet favoritja is. Berde Mária első írása 1906-ban jelent meg a Pesti Naplóban. Dutka Holnap-os volt, Ady és Juhász Gyula társa a közös nagyváradi indulásban (1908–1909); Kuncz már az első világháború előtt a Nyugat állandó munkatársa; Jakab Géza, Jancsó Béla, Mihály László, Tamási az 1923-ban színre lépő első erdélyi írónemzedék tagjának számított. Helyesen látja Filep Tamás Gusztáv, hogy az új erdélyi nemzedék – Ady, Móricz és Szabó Dezső hatására, Kuncz inspirációjára – elsősorban a Nyugatban kereste elődeit.14 Szerzőként Reményik csak egyszer szerepelt a folyóiratban, de Babitstól kétszer kapott Baumgartner-díjat; Tamási négyszer; Berde Mária, Jékely, Kós Károly, Szentimrei, Tompa László egy-egy alkalommal. A kolozsvári Jancsó fivérek már 1926-tól jelen voltak az Osvát szerkesztette folyóiratban, Tamásira alighanem Németh László hívta fel Móricz Zsigmond figyelmét. Aki, Osvát halála után, nemcsak Tamási elbeszélőművészetével akarta „életszerűbbé” tenni a Nyugat prózáját, Babitscsal együtt szerepet szánt a Baumgarten-díjas fiatal írónak a folyóirat erdélyi népszerűségének a növelésében is.15 Miként a Babitsnak írt leveleiből kiderül, Tamási nagyon megfontolta már azt is, hogy ő maga mivel jelentkezzék a Nyugatban – „amelynek helyzetét és programját” 1930 februárja óta 29

ME.dok • 2014/4

egyre világosabban látta –, azt pedig ugyancsak, hogy kiknek a kéziratáért vállalhatna kezességet Erdélyből. Döntéséről ekképp értesítette Babitsot: „A Pannóniában megígértem volt Móricz Zsigmondnak, hogy küldök egy névsort, amely körülbelül az itteni gárdát jelentené, amelyet jó volna bekapcsolni a Nyugatba is”.16 Sem a Babits-kutató és Tamási-monográfiát író Sipos Lajos, sem a Tamási-leveleket gondozó marosvásárhelyi irodalomtörténész, Nagy Pál nem akadt rá erre a névsorra, ám így sem kétséges, hogy Tamási alighanem a hozzá közel álló – és Móriczcal is megegyező eszmeiségű – Kacsó Sándorra, Kós Károlyra, Makkai Sándorra, Molter Károlyra, Nyirő Józsefre gondolhatott. Szentimrei akkoriban – a Babitscsal történt 1929-es megismerkedésük után – gyakran publikált. Bizonyára nem lett volna akadálya a korosztálya szerint és költészetének impresszionista–parnasszista kiérleltsége alapján a Nyugat első nemzedékéhez sorolható Áprily jelenlétének sem, ha csak neki magának nem voltak fenntartásai a folyóirat szemléletét illetően. Érdekes viszont, hogy Áprily fia, Jékely Zoltán a Nyugat harmadik nemzedékének tagjaként szerzett magának költői hírnevet. Jékelynek huszonhat költeménye jelent meg a lapban, a transzszilvanizmussal (1937ben) nyíltan szembeforduló Szemlér Ferencnek tizenegy verse, tanulmánya látott napvilágot. Fájdalmas aránytévesztése a Nyugat szerkesztőinek, hogy a leginkább Nyugatos erdélyi költőnek, az 1932 és 1936 között Pásztortűzszerkesztő Dsida Jenőnek egyetlen sorát sem adták közre.

1. 5. Kikre figyelt a Napkelet? Schöpflin Aladár a folyóirat érdemei között tartotta számon, hogy „elsők között karolta fel az erdélyi írókat”. Hozzáfűzte azonban: „nem mindig egészen gondos válogatással, de ezek nem sok idő multával elmaradoztak”.17 Kezdettől állandó munkatársként tüntetik fel Áprily Lajost, Berde Máriát, Gyallay Domokost, Kuncz Aladárt, Reményik Sándort és Walter Gyulát. A költők közül Reményik folyamatosan jelen volt a lapban; 1924 és 1935 között összesen 69 verssel szerepelt, amihez hozzá kell vennünk még az 1923-ban Végváriként jegyezetteket (3) is. A mennyiségi arányok rendjében Áprily következik az 1923 és 1931 közötti 25 költeményével, Jékely 20-szal (1932 és 1940 között). Nem hiányzik a Tizenegyek antológiájában induló Mihály László, Jakab Géza és Finta Zoltán sem. Közülük a Budapesten élő és Napkelet holdudvarához tartozó Mihály László publikált a legtöbbet: 1924 és 1940 között 14 verset, 65 kritikát és tanulmányt, illetve Pasquino álnév alatt 42 rövid jegyzetet adott közre. A Napkelettel szembeni fenntartásait nem titkoló, fiatalon elhunyt Sipos Domokos versét és prózáját egyaránt becsülték: 1925 és 1928 között 5 elbeszélése jelent meg.18 A prózaíróként számon tartott Berde Mária több verssel volt jelen, mint elbeszéléssel (4+1, illetve a Télutó két folytatásban). A folyóirat adja közre folytatásokban Gyallay Domokos Vaskenyéren című történelmi regényét, amelynek olvasói fogadtatása minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy a Rákóczi vezette szabadságharc előzményeit átélhetővé tevő – ma is számon tartott – alkotás 1926 és 1934 között négy kiadást érjen meg (Kolozsvárt, Kassán és Budapesten). Bár nem hiányzik a lap hasábjairól 30

ME.TEREK – időrendben – Molter Károly (1 elbeszélés), Makkai Sándor (1 elbeszélés, 3 tanulmány, 2 kritika), Kolozsvári Grandpierre Emil (2 elbeszélés, 4 kritika), Bözödi György (1 elbeszélés, 1 kritika) prózája sem, a legtöbb elbeszélést Tamási (8 elbeszélés, 1 színdarab 1924–1933 között, Kacsó Sándor (5 elbeszélés) és Szentmihályiné Szabó Mária publikálta (3 elbeszélés 1932–1937 között). Ha azonban ehhez azt is hozzátesszük, hogy Szabó Mária néven 11 elbeszélése jelent meg 1927–1931 között, akkor a mennyiségi arányok lényegesen megváltoznak. Érdemi súlya azonban itt is Tamásinak van, akárcsak a Nyugatban. És ez minden bizonnyal Németh László szigorú tehetséggondozásának tudható be. Nyirő prózája jobbára kritikai megjegyzésekben részesült, nem vált olvasói élménnyé a Napkelet hasábjain. Ezek szerint aligha kétséges, hogy a Napkelet elsősorban a Pásztortűz munkatársi gárdájára alapozott (az Áprily, majd Kuncz szerkesztésében megjelenő Erdélyi Helikon csak Bánffy Miklós hazatérése után, 1928-ban indult). A kapcsolatépítésben szerepet játszhatott az is, hogy: a) Erdélyben a Napkelet lapcímnek eleve jó hangzása volt (És fölkél a nap – ütötte le az alaphangot Paál Árpád főszerkesztő); b) ezt az sem „írta fölül”, hogy a Keleti Újságot irányító – a Romániából 1922 végén kiutasított – Ignotus a napilap megmentése érdekében kezdeményezte a magát egyre inkább önállósító irodalmi melléklet megszüntetését; c) Molter Károly 1922 végén még úgy tudja, hogy a Tormay Cécile nevével fémjelzett „előkelő szépirodalmi lapot” Laczkó Géza és Kuncz Aladár fogja szerkeszteni; d) a Napkelet indulása előtt Budapesten tartózkodó Reményik felkérte Áprilyt, Balogh Endrét, Berde Máriát, Moltert, Nagy Emmát, Olosz Lajost, Tompa Lászlót, hogy a Pásztortűznél dolgozó Walter Gyula közvetítésével küldjenek „lehetőleg meg nem jelent” kéziratot a budapesti Napkeletnek;19 e) később már az sem volt gond, hogy a kolozsvári Napkelet egykori szerzői, illetve a Pásztortűz későbbi munkatársai egyidejűleg jelen voltak Tormay lapjában, mert a főhatalomváltás után a magyarországi kiadványok „nehezen, illetve kis példányszámban jutottak be Erdélybe, olvasóközönségük között alig volt átfedés”;20 f) a két folyóirat hasonló – keresztény, nemzeti, értékőrző – olvasói ízléskultúrának és értékpreferenciáknak igyekezett megfelelni; g) és ehhez az érdekegyeztetés személyi feltételei is adottak voltak: az a Reményik és Áprily a budapesti Napkelet közkedvelt szerzője, aki meghatározó személyisége a Pásztortűznek is; h) mindezt nem hatálytalanítja az Erdélyi Helikont szerkesztő Kós Károlynak az a kései – irodalomtörténeti távlatból megfogalmazott – kijelentése, miszerint a Pásztortűz „nem volt és nem lehetett az új fiatal erdélyi irodalom fóruma”.21

II. Értékszempontok, fogalomtisztázások 1. 1. Erdélyi, nemzeti, egyetemes emberi Az irodalomművelés nemcsak esztétikai természetű kérdéseket vetett fel az első világháború utáni Erdélyben. Létproblémák feszegetőjévé is vált. Hiszen a politikai újraegyesítés reménye szertefoszlott. „Drága évek elmú31

ME.dok • 2014/4

lása után öntudatosan döbbent bele az elszakadt magyarságba a kötelesség – így látta ezt akkoriban Farkas Gyula irodalomtörténész Berlinből –: önálló, saját magyar irodalmat kell teremteni”.22 Az írás lázában égő Erdélyben tollat ragadtak a korszakváltás tagikumát mélyen átélő, többségi helyzetből kisebbségibe kerülő, elhivatottságukra hirtelen ráébredő igazi tehetségek és a grafomán kispolgárok, dilettánsok egyaránt. Az idő azonban hamar rostált, és néhány év alatt kiváltak az elhivatottak – jegyezte fel 1940-es visszatekintésében Kovács László, az Erdélyi Helikon szerkesztője –, akik „kezdték kibeszélni az erdélyi sorsot, felelgettek az ellenséges világnak, és szereztek örömöt akkor, amikor lehetetlennek látszott”.23 A francia internáló táborból hazaszabaduló Kuncz Aladár budapesti évei alatt a kolozsvári Napkelet prózaírójának számított, 1923 tavaszától pedig a budapesti Napkelet olvasóit tájékoztatta a születőben lévő erdélyi magyar irodalomról. Erdélyi irodalmi krónika, Erdélyi irodalom, Erdélyi irodalmi dolgok címen megjelent szemlecikkei markánsan előrevetítik a későbbi nagyformátumú irodalmi szerkesztő esztétikai igényszintjét. Személyisége és munkássága kiválóan bizonyítja, hogy az erdélyi magyar irodalom önelvűsége nem veszélyeztette a magyar művelődés határokon átívelő egyetemességét. Kuncz az Erdélyi Helikon indulásakor erélyesen visszautasította Ravasz László vádjait, miszerint az erdélyi magyar irodalom „önállósodása” magával hozta volna a szakadárságot, az egyetemes magyar irodalom hagyományaival való szembeállást.24 Tíz év című – ma is időszerű – áttekintésében rámutatott a regionális irodalmak megnövekedett szerepére, nemzeti és egyetemes értékképző lehetőségeire. Történelmi távlatból közelítve úgy látta: „Erdélynek bizonyosan nem a legfényűzőbb anyagi körülmények között élő írói mindenkor szinte heroikus küzdelmet folytattak azért, hogy az egyetemes magyar irodalom színvonalát, kritikai szellemét megismerhessék, a magyar írásművészet új tehetségeiről tudomást vehessenek, az új irodalomtörténeti kutatások eredményeit számon tarthassák, és a maguk műveivel is bekapcsolódhassanak az egyetemes magyar irodalom szellemi kereteibe”.25 Az irodalmi „skizma”-vitát az 1929-ben Aradról Budapestre költözött Nagy Dániel Az erdélyi magyar irodalom tizenöt évének mérlegében így zárja le: „Csak annyiban mások ők, hogy nemcsak a maguk keresztjét cipelik, hanem misszionáriusai egy különálló magyar életnek, magyar fájdalomnak”.26 Vizsgálódásunk szempontjából relevánsnak tekinthető, hogy Kuncz a Pásztortűz második negyedévi számai alapján vizsgálja az erdélyi irodalom „alapföltételeit”. Kiindulópontja: „A nagy író élményeit mindig közvetlen környezetéből, a körülötte folyó valóságos életből meríti, s ez által a nemzeti vagy nemzetiségivé határolt léleknek kétségtelen kifejezője, viszont a művészi formában korának színvonalán áll, vagy azt meghaladja, s ez által bekapcsolódik az egyetemes emberiségbe”. Akárcsak Horváth János vagy Szerb Antal, a kritikai elvek érvényesítését „az irodalmi színvonal létfenntartó érdekének” tekinti. Úgy véli, hogy ez a gondolat vezérli a Pásztortűz szerkesztőit akkor is, amikor a felső-magyarországi, felvidéki, délvidéki irodalom viszonyaira is kiterjesztik figyelmüket. Egyszersmind jelzi a fiatal erdélyi írók antológiájának, a Tizenegyeknek az előkészületeit (Finta Zoltán 32

ME.TEREK és Maksay Albert verseire hívja fel a figyelmet, a novellisták közül Kacsó Sándorra és Szent-Iványi Sándorra). Befejezésként Reményik gondolatgazdag és mély érzéseket kifejező verseiről beszél, illetve a modern lírát művelő Áprily Márciusát hozza fel példaként annak bizonyságául, hogy a vérbeli erdélyi költőnek nem kell szántszándékkal keresnie az erdélyiséget. Elég ehhez a valóságos hóolvadás sugallata is.27 Kodolányi János számára bevallottan Dosztojevszkij, André Gide, Stefan Zweig, Thomas Mann a mérce a regényírásban. A sibói bölény kapcsán 1929-ben kifejti, hogy szerinte a modern írás nem nélkülözheti a szociológiai, történettudományi, lélektani kutatások eredményeit. Kategorikusan elutasítja a Nyírő-regényben megnyilatkozó „érzelmes erdélyieskedés”-t, hiszen „egy regény nem válik erdélyivé, ha annak hőse Wesselényi Miklós báró, s ha a hátaslovak Zsibóról Kolozsvárra, Kisbaconba vagy Gyalura vágtatnak. Az sem tesz egy regényt erdélyivé, ha itt-ott szomorkás eszmefuttatásokat szövünk bele a magyar nyelv sorsáról vagy a jobbágy szegénységéről. Ellenben erdélyivé teszi az alkotást a szemlélet erdélyisége, fajisága, a nyelv magyar tisztasága és kemény, racionális logikája, olyasmi tehát, amit Nyirő nyelvében ezúttal sajnálatosan nélkülöztünk. Mezőkövesdi kézimunka ez, amelynek sztereotip rajza és színezése messze esik a nép eredeti fantáziájától és őszinteségétől”.28 Halálakor Reményik búcsúztatta Kunczot a Napkeletben. Ebből tudjuk meg, hogy nevét ez a folyóirat ismertette meg az erdélyiekkel is. Az erdélyi irodalomról szóló írásai közül nem egyet átvett a Pásztortűz, de a szerkesztőség felkérésének is bármikor szívesen eleget tett. Nem volt igazuk azoknak – figyelmeztet Reményik –, akik a modern budapesti írótól féltették a tradicionális erdélyi szellemet. „Nagy európai horizontot, a műveltség roppant erejejét hozta. Biztos ízlést és semmi elfogultságot. [...] Nagyon szegények vagyunk nélküle. Nagyon gazdagok lehetünk még vele és általa”.29 És ezt nemcsak a „szenvedések szimfóniájának” nevezett, világirodalmi rangú alkotása, a Fekete kolostor igazolja. Európa harmadik újjászületésének vajúdása még inkább nyilvánvalóvá teszi.30

1. 2. Népiesség, népiség, magyarság A Nyugatban induló, ám attól lassan eltávolodó Németh László – mielőtt életre hívta volna a maga egyszemélyes folyóiratát, a Tanut (1932–1936) – a Protestáns Szemlében, majd a Napkeletben talált szellemi otthonra. A dr. Lakatos István által összeállított életrajzi kronológia szerint a kapcsolatfelvételt Hartmann János szerkesztő kezdeményezte 1927-ben, aki a Napkelet vezérkritikusának akarta őt megnyerni.31 Németh így került kapcsolatba Tormay Cécile-lel, aki jobb benyomást tett rá, mint azt remélte. A szemléleti nézetkülönbségek tisztázása után (N. L.: az „intéger Magyarországnál van egy sokkal szentebb jelszó: intéger magyarság”32) Németh Lászlónak sorban jönnek írásai a Napkeletben. Elbeszélések, tanulmányok, kritikák, folytatásokban pedig az Emberi színjáték című regénye. Lelkes László álnéven is publikált, főként prózát, műfordítást.33 33

ME.dok • 2014/4

A Társadalomtudományi Társulat ülésén felolvasott Faj és irodalom című előadásának szövege a Napkelet 1928. évi első számában olvasható. Ezt követi a Népiesség és népiség, amelyben kifejti: a népiesség mint irányzat: öncsonkítás. „De a népiség: a magyar költészetnek és a magyar népnek ős egymásrautaltsága: természeti igazság. Nagy magyar költő csak az lehet, aki a magyar eredetiség medencéjéből meríti meg a maga eredetisége korsaját. Rá vagyunk utalva a népre, mint malom a búzára, mint gőzre a gép”.34 A harmadik szám a Nép és írót hozza, amelynek szövege a Bartha Miklós Társaság 1929. február 27-i Magyar Föld-estélyén hangzott el. Fölér egy nemzedéki proklamációval: „Mi nemcsak vers vagyunk s nemcsak novella, essay és regény, de a dolgok új látása, szavainkat a tanító tanításra, a bíró ítéletre, a pap vigasztalásra válthatja. Állásfoglalás vagyunk életünk s a nemzeti élet minden vitás pillanatában. Modor és öntudat, vágyak szárnya s felelősség súlyai”.35 Valójában az volt: a társadalmi és nemzeti felelősség kérdéseit Kárpát-medencei rezonanciával felvető fiatal értelmiségi nemzedék programalkotása. Azé a nemzedéké, amelyik tisztában volt azzal is, hogy „csak a lelkiismeretére ébredt Európa mentheti meg” a magyarságot.36 Bizonyára a Napkelet ösztönzései/igénylései is hozzájárultak Németh László kritikusi „szerepfelismeréseihez”. Hiszen ez az a termékeny időszak – állapítja meg Füzi László –, amikor „a népi mozgalom előfutárainak, majd pedig kiteljesítőinek műveiben találja meg az új irodalommal támasztott követelményeinek igazolását. 1928-ban már ideológiailag is közel került a kibontakozó népi mozgalomhoz, »teoretizáló írásai« éppenséggel ahhoz járultak hozzá, hogy a népi mozgalom megtalálja ideológiai arculatát…”37

III. Erdély magyar irodalmi élete a Napkeletben Az erdélyi magyar irodalom első évtizedének történetét először a kolozsvári román irodalomtörténész, Ion Chinezu írta meg.38 Az irodalmi élet intézményeinek a kialakulását és működését a Szegedi Fiatalok tagja, Tolnai Gábor mutatta be.39 Mindez nem véletlen. Egy eltérő értékrendszerű kultúra hagyományszűrőin át váltak nyilvánvalókká a másokat is gazdagító értékdimenziók aspektusai. Az időtávlat mellett jelentkeztek a földrajzi távolság előnyei. Hiszen Erdélyből is hitelesebb, objektívebb képet lehet alkotni a magyarországi politikai-szellemi élet antinómiáiról. Szerencsés egybeesés az is, hogy mind Chinezut, mind Tolnait a megismerés és értékközvetítés szándéka vezérelte. És – tegyük hozzá – akkor még egyik félnek sem voltak nemzedéki, illetve politikai/ideológiai elfogultságai. Chinezu irodalomtörténetét a Szegedi Egyetemről hazatérő és az Erdélyi Fiatalok című nemzedéki folyóiratot 1930-ban elindító Jancsó Béla köszönti a Brassói Lapokban. A szerző érdemének tudja be az adatgyűjtés alaposságát, az anyag rendszerezésének kritikai megbízhatóságát, illetve azt, hogy az értékelések rendjén művészi és egyetemes szempontokat érvényesített. „Amit kívülről meg lehetett tenni, azt ő megtette” – hangsúlyozza Jancsó –, 34

ME.TEREK mert tudja, hogy „az irodalom egy nép megismerésének legfőbb útja”. Könyvével elősegítette „fajok találkozását az emberi értékek magaslatán”.40 Alighogy megjelent az Erdély magyar irodalmi élete, Tolnai három nemzedéktársa foglalkozik vele a Napkeletben: Kolozsvári Grandpierre Emil, Kozocsa Sándor és Szabó Zoltán. Nem véletlen, hogy éppen ők. A fiatal Grandpierre írói pályája Kolozsvárról indult, Kozocsa Dicsőszentmártonban született, a falukutatás iránt érdeklődő Szabó Zoltán pedig akkoriban vált a „kisebbségi irodalmak” módszeres tanulmányozójává. Erdélyben az időben a Jancsó fivérek gyűjtötték az anyagot az összegezéshez. Az eredmény mindössze három-négy tanulmány. Jancsó Elemér a líráról adott áttekintést az Ifjú Erdélyben, az irodalmi életről pedig a Nyugat 1935-ös évfolyamában értekezett. Az esztétikai értékszempontok szerint mérlegelő Jancsó Béla mindkettőt szétszedte az Erdélyi Fiatalok hasábjain.41 Feltűnő, hogy az előzményeket illetően csak Chinezu vállalkozására hivatkozik, a Tolnaiéra nem. Ennek alighanem az a magyarázata, hogy tanulmánya megírásának időpontjáig – levelezéséből tudjuk – többszöri sürgetésére sem jutott el hozzá a fiatal szegedi irodalomtörténész kötete.42 Jancsó Béla a leginkább azt kifogásolta, hogy öccse mellőzi az esztétikai kritériumokat, és indokolatlanul állítja előtérbe a szociológiai szempontokat. Holott az irodalomtörténet-írásnak is megvannak a maga módszertani követelményei. Ezekre világítanak rá a Tolnai-kötettel foglalkozó Napkeletpublikációk. Grandpierre mindenekelőtt a modern magyar irodalom és a transzszilvanizmus közötti összefüggéseket villantja fel, az ízlés- és látásmódbeli különbözőségeket tárgyalja. Úgy véli, hogy a szerző – noha jól eligazodik ezekben a kérdésekben – kissé elfogult a magyarországinál liberálisabb gondolkodásmódot képviselő erdélyiség princípiuma javára. Szóvá teszi, hogy Tolnai összegezése módszertanilag inkoherens: „ingadozik a pozitivizmus és a szellemtörténet között”. Ebből következik aztán, hogy a fejlődéstörténet mélystruktúráját elfödi az eseménytörténet törmelékanyaga. Ennek ellenére fontosak tartja az ilyen jellegű műveket – ezzel zárja eszmefuttatását a szemleíró –, mert a „modernebb, európaibb irányok” szálláscsinálóivá válhatnak a Királyhágón innen és túl.43 Szabó Zoltán úgy látja, hogy Tolnai könyve nem ad többet, mint amit címében ígér: feltárja az erdélyi irodalmi élet „organikus fejlődésének szilárd alapjait”. Ami „pontosan illeszkedik a [...] magyarság kultúrtörténetébe”. Mindez fontos a szellemtörténészek számára, de az utókor joggal fogja hangoztatni kifogásait: „Könyvéből hiányzik, ami a művészet számára örök, az írók értéke”.44 Kozocsa szerint is különbséget kell tenni a tollforgatók és a vérbeli írói tehetségek között. Elsősorban az esztétikai minőséget kell mérlegre tenni. Tolnai másodrangú jelenségeknek tulajdonít nagy fontosságot, miközben nagy jelentőségű folymatokat figyelmen kívül hagy. Például azt, hogy az erdélyi magyar irodalomnak nem voltak kritikusai, akik „a vadhajtásokat” lenyesegethették volna. Így megismétlődött Kazinczy korának kritikátlan irodalomfelfogása: „mindenki istenfi volt, aki tollat forgatott”.45 Kozocsa 1926-tól az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozott, a bibliográfia elméletének és történetének (budapesti, debreceni) egyetemi magán35

ME.dok • 2014/4

tanára volt. A ma már kevéssé ismert irodalomtörténész 1936-ban megjelent Erdély irodalomtörténete című munkáját mindenekelőtt bibliográfiai adatbázisa teszi a kutatók számára nélkülözhetetlenné. Hiszen a szerző egészen 1918-ig sorra veszi és kimutatja a kölcsönhatásokat a három erdélyi nemzet irodalmának életében – olvasható Mihály László ismertetésében. Segít felismerni, hogy a közös szülőföld és az egymásra utaltság miként determinálta a közös vonásokat és a sajátosságokat. A Tizenegyek költőjének következtetése: „Kozocsa művének több adatából is kitűnik, hogy a magyarság nemhogy elnyomta volna, hanem még elősegítette Erdélyben a román művelődést és irodalmat”.46

IV. Az erdélyi alkotók recepciótörténeti dinamikája Ismertetések, méltatások, kritikák szerzői A Napkelet erőssége, állapították meg már a kortársak, az esztétikai értékszempontokat érvényesítő kritikai szemlélet volt. Az 1923 és 1937 közötti időszakban nemcsak a folyóirat erdélyi munkatársainak műveiről írnak. A figyelem kiterjed a születőben lévő erdélyi irodalom egészének formálódó arculatára, alakuló önképére is. Azokról az alkotókról sem feledkezett meg a Napkelet, akik előtt – valamilyen okból – nem nyitotta meg hasábjait (Bartalis, Nyirő például). Hogy az említett periódusban kik figyeltek az erdélyi szellemi élet jelenségeire, értékteremtésére? Magam harminckét szerzőt vettem számba – mint alább kimutatom – Asztalos Miklóstól Vajthó Lászlóig. Számomra az igazi meglepetés Kuncz, Németh László, Szabó Zoltán – ma is időszerű – jelenléte volt. Aligha fölösleges ez az évenkénti számbavétel, hiszen egyben az erdélyi művek iránti érdeklődés fokozódását is jelzi: 1923: Horváth János, Kuncz Aladár, Farkas Gyula; 1924: Császár Elemér, Kuncz Aladár; 1925: Reményik Sándor, Gulyás Sándor, Hartmann János, Makkai Sándor, Szekfű Gyula; 1926: Farkas Gyula, Gulyás Sándor, Makkai Sándor; 1927: Hartmann János, Alszeghy Zsolt, Rédey Tivadar; 1928: Ravasz László; 1929: Németh László; 1930: Fábián István, Juhász Géza, Németh László, Török Pál; 1931: Gulyás Pál, Joó Tibor, Juhász Géza, Mérey Ferenc, Reményik Sándor; 1932: Gunda Béla, Kristóf György, Mérey Ferenc, Ravasz László, Závodszky Levente; 1933: Asztalos Miklós, Juhász Géza, Mérey Ferenc, Reményik Sándor, Szabó Zoltán, Tolnai Gábor; 1934: Dénes Tibor, Fábián István, Ortutay Gyula, Szabó Zoltán, Tolnai Gábor, Thurzó Gábor; 1935: Kerecsenyi Dezső, Majthényi György, Marek Antal, Reményik Sándor; 1936: Dénes Tibor, Kolozs Pál, Kozocsa Sándor, Mihály László, Thurzó Gábor, Vajthó László; 1937: Majthényi György, Mihály László, Rédey Tivadar, Thurzó Gábor.

2. Bemutatott, kritikailag értékelt kötetek A spektrum széles. A költők közül jobbára Áprilyra, Bartalisra, Jékelyre, Reményikre figyelnek. A prózaírók sora Balázs Ferenctől Wass Albertig ter36

ME.TEREK jed. A folyóirat érdemei közé tartozik a magyar szociográfia erdélyi műhelyeinek a felfedezése (Balázs Ferenc, Kós Károly, Mikó Imre). A történelemfilozófiai látásmód erdélyi képviselőit is megtaláljuk a Napkeletben (Bartók György, Makkai Sándor), ugyanakkor a néprajzi nézőpont érvényesítésére akad példa (Domokos Pál Péter). 1925: Berde Mária: A szent szégyen; 1926: Makkai Sándor: Ördögszekéren, Molter Károly: Özvegyország; 1927: –, 1928: – 1929: – 1930: Szántó György: A bölcső; Bartalis János: Napmadara; Tamási Áron: Erdélyi csillagok; Makkai Sándor: Egyedül. Bethlen Gábor lelki arca; 1931: Kacsó Sándor: Vakvágányon; Bartók György: Kant etikája és a német idealizmus erkölcsbölcselete; Tabéry Géza: Vértorony; Berde Mária: Földindulás után; Makkai Sándor: Magunk revíziója; 1932: Tamási Áron: Helytelen világ; Jancsó Elemér: Észak-Afrikában; Domokos Pál Péter: A moldvai magyarság; 1933: Mikó Imre: Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés; Tamási Áron: Ábel a rengetegben; Kós Károly: Erdély; Kós Károly: Kalotaszeg; Karácsony Benő: Új élet kapujában; 1934: Gulácsy Irén: A kállói kapitány; György Lajos: A magyar anekdota története; Makkai Sándor: Harc a szobor ellen; Kós Károly: Az országépítő; Szántó György: Stradivari; 1935: Bánffy Miklós: Megszámláltattál; Tamási Áron: Énekes madár; Wass Albert: Farkasverem; Berde Mária: Szentségvivők; 1936: Kemény János: Kutyakomédia; Nyirő József: Uz Bence; Nyirő József: Székely novellák; Nyirő József: Az én népem; Karácsony Benő: Napos oldal; Reményik Sándor: Romon virág; 1937: Berde Mária: Tüzes kemence; Tamási Áron: Jégtörő Mátyás; Kós Károly: Budai Nagy Antal; Jékely Zoltán: Kincskeresők; Karácsony Benő: Napos oldal; Balázs Ferenc: A rög alatt; Zöld árvíz.

3. Írói arcélek Jeleztük már, hogy az erdélyi szerzők „publikációs jelenléte” és műveik kritikai számon tartása nem feltétlenül esik egybe. Valójában jóval több erdélyi könyv üzenete jutott be a magyar közgondolkodásba a Napkelet révén, mint ahány szerzőt a folyóirat nyomdafestékhez juttatott. Ezért aztán a „mennyiségi mutatók”-ból nem mindig lehet következtetni az „értékhierarchizációra”. Ennek két-két aspektusát mutatjuk be az alábbiakban; egyrészt a költészet, másrészt a prózaírás területéről.

a) Áprily Lajos Tavasz a házsongárdi temetőben, Vers vagy te is című költeményei a Napkeletnek köszönhetően váltak nemzeti kinccsé. Alszeghy Zsolt 1927-ben két új Áprily-kötetre hívja fel a figyelmet: a Rasmussen hajójára és az ugyancsak 1926-ban megjelent Vers vagy te is címűre. Előbbit a berlini Luwig Vogenreiter Verlag adta ki, utóbbi az Erdélyi Szépmíves Céh – Kuncz Aladár értékelésének kíséretében. „Áprily nem a lázongás, nem a szenvedély poétája – olvasható az ismertetőben. – Ez azonban nem jelenti azt, hogy lelkében 37

ME.dok • 2014/4

örök nyugalom honol. […] Az ököl sújtásait nem halljuk lírájában, de sebnek érezzük minden szavát és fájó harangcsengésnek minden versszakát”.47 Egyelőre még nem látjuk annak indokát, hogy 1931 után már nem adott közre verset a Napkeletben. Hogy a szerkesztőség továbbra is figyel költészetére, azt Az aranymosó balladája című kötetének méltatása bizonyítja. Szerzője Tolnai Gábor, aki ezzel az írásával visszatér líratörténeti tanulmányának világába,48 és a Kecskeméten megjelent kötetről írt elemzésében „architektonikus líraként” jellemzi Áprily költészetét. „A forma aszketikus tiszteletéből származik költészete, anélkül, hogy l’art pour l’art kultusszá merevülne”. Versalkotása egyszersmind „sajátosan intellektuális költőre vall”. Érzékelhetően „Grieg muzsikája bontakozik ki az erdélyi levegőben”. A tragikus tájak leírásában érzi magát otthon. De nem elégszik meg azzal, hogy pusztán erdélyi képeket adjon. A képek mögül fölsejlik az új erdélyi hivatás, miként azt a transzszilvanizmus mottójának tekintett Tetőn című költeménye is jelképes erővel megjeleníti.49

b. Reményik Sándor Reményiknek olyan maradandó értékű költeményei jelentek meg a Napkeletben, mint Atlantisz harangoz, Az építész fia, Petrovics ítél… Hogy csak hármat emeljünk ki a hatvankilencből. Az Atlantisz harangoz és Az építész fia később kötetcímmé lépett elő. Az előbbi a Napkelet Könyvtárának 8. köteteként látott napvilágot, és alkalmat kínált arra, hogy a szerkesztőség mint „az erdélyi lírikusok vezető egyéniségét” ajánlja az olvasók figyelmébe.50 Nem cáfolja ezt a megállapítást 1930-ban Juhász Géza sem, aki átfogó elemzésében kifejti: az „ezer gátlással terhelt Reményik” világít nemzete előtt. Tíz kötete után is tele kétellyel önmaga iránt. Aszkéta lélek, akinek küldetése a küzdelem. „Zenéje folyton teltebb, régebbi zilált töredezettsége pedig ma már csak elvétve fordul elő”.51 Vallásos verseiről 1933-ban Áprily értekezett.52 Az 1930 és 1935 közötti verseiből készült válogatásról, a Romon virágról Vajthó László írt 1936-ban. A legszerényebb költőnknek nevezi, nagy léleknek, aki „reklám nélkül is közönséget teremt”. Eszköztáráról megállapítja: Reményiknek nincsenek formaproblémái: „A trocheus nála anakronizmusnak számít, versei szelíd jambusokban ringanak. Ez a ritmus jellemzi egész költészetét, s a stációkat a lélek egyre teljesebb elmélyülése. […] Ő ma líránk legfennköltebb egyénisége”.53

c) Tamási Áron Első személyes találkozásuk után – amelyre a Benedek Elek védnöksége alatt felsorakozó ún. székely írók estélye adott alkalmat 1929-ben a Zeneakadémián – Németh László „röntgenszeme” csalhatatlanul állapította meg, hogy „Tamási Áron messze kimagaslik közülük, de az egész erdélyi irodalomból. A legnagyobb magyar elbeszélő tehetségek egyike, ha regénye problematikus is, mint novellista magasan fölötte áll akármelyikünknek”.54 38

ME.TEREK A „problematikus regény”, a Szűzmáriás királyfi sem feledtethette Németh Lászlóval a Lélekindulás – főként Amerikából küldött – elbeszéléseinek élményvilágát, sajátos előadásmódját. Az Erdélyi csillagok novelláit érettebbeknek érzi, kevesebb modorosságot lel bennük. Joggal állítja, hogy a Himnusz egy szamárral az „egyik legtökéletesebb remeke a magyar novellairodalomnak”. De kimutatja a korabeli Tamási-novellák gyöngéit is. Hosszasan fejtegeti: hogy nem szabad novellát írni. Majd így folytatja: „Ezek csak a csillagok, de hol a hold? Nem csodálnám, ha Tamási hamarosan új regénnyel állana elő”. Az Ábel megjelenése beigazolta meglátását. A Napkeletből is kiderül, hogy nem volt közömbös számára ez a „rendkívüli fenomén”, ahogy élete végén értelmezte a Tamási-jelenséget. „Bizonyos – fogalmazta meg már 1930-ban –, hogy Tamási nem az a tehetség, aki felől nyugodtan alhat az ember. Egymás mellett rügyezik rajta csodálatos remek és naiv balfogás. […] Mi mindenesetre fokozott kötelességünknek tartjuk, hogy e tehetség hibáira nemcsak őt, de a kritikátlanul elfogadó és kritikátlanul visszautasító közönséget is figyelmeztessük. Olyan író ő, akinek minden munkájáról írtunk, és írni fogunk. Van-e ennél nagyobb dicséret?”55 A fiatal néprajzos Gunda Bélát, a kibontakozó népi írómozgalomra figyelő Juhász Gézát, a Kárpát-medencei magyar irodalom jelenségeit szemmel tartó felvidéki Marek Antalt és a délvidéki Majthényi Györgyöt egyaránt foglalkoztatta Tamási pályája. Az Ábel-trilógia első kötetéről nem kevesebbet állít Juhász Géza, minthogy az „tiszta költői látomás az életről”. „Tréfái aranyos őszi és téli fényként táncolnak a szigorú világ, bankurak, rablók és csendőrök világa fölött”. Tamási ereje – ismeri föl – nem a részletezésben, hanem a szuggerálásban van. Művének fő ereje a költőisége s szabad tiszta emberi szelleme. A Czímeresekből – ritkán – „átbeszélő” Tamási hangját fölöslegesnek, idegesítőnek, „mű idegennek” tartja.56 A Helytelen világ novellái kapcsán Gunda kimutatta, hogy Tamási „írásművészetének gyökerei az ősmese talajáig nyúlnak” vissza. Ez azonban nem jelent szertelenséget. Hősei „első pillanatra az exotikum furcsaságával hatnak, elzárkózott, önmagukban érdekes alakok, de ha közelebbről tekintjük őket, végeredményben minden tettük, tevékenységük és gondolkodásuk alapja túlnő a székelység és a transzszilvanizmus keretén”.57 Marek Antal a népszínmű koloncaitól megszabadított népi játékot ünnepli Tamási színpadában. Arra hívja fel a figyelmet, hogy „a népi lélekbe visszatérő irány” egyik legegyénibb megszólaltatója „könnyed humorú, emberi mélységeket járó írói készsége méltán jutott el a színpadhoz is”.58 A Jégtörő Mátyás kapcsán Majthényi György találóan állapította meg: nincs igazuk azoknak, akik csak az egzotikumot veszik észre Tamási prózájában. „Bizonyos, hogy ösztönös művész, költő, az írói mondanivaló szerves fölépítése nem éppen erős oldala […]. De java munkáin még innen van, és fejlődése vonalában a Jégtörő Mátyás olyan állomás, ahonnan biztató távlatokra nyílik kilátás”.59 Teremtő leltározásában írta Németh László 1943-ban: „Ő az, akinek már meg szabad halnia, annyira kész. A szerencse fia. De meg kell nézni, aki ébresztője, versenytársa az átlagolvasóban elnyomója volt: Nyirő József pályáját, hogy miféle veszélyeken ingott keresztül ez a Szerencse biztosan”.60 39

ME.dok • 2014/4

d) Nyirő József A székely írók budapesti bemutatkozása után szintén Németh László írta le a Napkeletben: „Nyirő József novellája ugyanazt a bizonytalanságot hagyta bennem, amit annak idején a kötete is. Stílremekléseivel a részleteket cifrázza. A hangjában van valami hamis, csinált, ami tüstént megüt. Jelentősége inkább az az ösztönzés, amelyet barátaira, köztük Tamásira is gyakorolt”.61 Kodolányi a regényíró látásmódját elemzi ugyancsak 1929-ben. Megállapítja, hogy Nyirő híján van az analitikus eszközöknek. „A regény egész folyamatát szintetikus képekben látja, tehát novellisztikusan. Márpedig a regény nem novellák összeláncolt sorozata, a regény formája egészen más szemléleti módot követel meg, mint a novella. Alakjai is novellisztikusan állnak elénk, s még így is kifogásolhatók itt-ott, mert Nyirő előszeretettel alkalmaz kliséket”.62 Hogy Kodolányi nem tévedett, és hogy a Napkelet esztétikai szempontjai nem álltak távol a Nyugatéitól, az Sárközi György olvasatából is kiderült. A Nyirő-novellákban örömét lelő író kedvszegetten tette le az Erdélyi Szépmíves Céh és az Atheneum közös kiadásában megjelent kétkötetes történelmi regényt. „A gondosan kikalapált mondatok, melyeknek a novella kristályos hangulati egységét köszönhette, itt egyre terhesebbeké és fárasztóbbakká válnak – ha önmagukban mégoly szépek is, két köteten át túlságosan veretes, sőt sujtásos voltukkal szinte elkábítanak. Mintha egy ügyes kezű zsonglőr megállás nélkül égő fáklyákat hajigálna – végül is szemünk káprázni kezd s vöröset lát, s elepedünk egy kis sötétségért, egy kis szürkeségért. Nem, mindent módjával! Amikor a regény hősének lova Szent Ferenc himnuszával köszönti a napot, amikor II. József lombard orvosa a császár betegágyánál Szabó Dezsőként mennydörög az ezeresztendős tragikumról, amikor Wesselényi asszonya rímbe csendülő székely népdalstílusban eseng rab ura után, akkor a legpoétikusabban hangolt olvasó is megcsömörlik enynyi költészettől. Ha a verstől azt kívánjuk, hogy ne legyen prózai, a prózától is megkövetelhetjük, hogy ne legyen ilyen mértéktelenül költői. Félre ne értessem: nem lompos, pongyola, laposan közvetlen mondatokat reklamálok! Csak a retorika túltengése ellen emelek szót, amely szétmállasztja a szavak anyagiasságát, és a valószerűtlenség ködébe fullasztja a legegyszerűbb tényeket is”.63 A harmincas évek második felében Kozocsa Sándor ír a Székely novellákról,64 Kolozs Pál az Uz Bencéről,65 Mihály László Az én népemről.66 A Székelyföldről elszármazott Napkelet-szerző az író szemléletének jótékony változásáról számol be 1936-ban. Bár Nyirő itt is az elszakított erdélyi magyarság problémáját veti föl, „a magyarok nem mind angyalok ebben a regényben, a románok pedig nem mind ördögök”. A regény felülemelkedik a hazafias elfogultságokon. Nem az emberekben van a hiba – suggallja az író –, hanem a rendszerben. Nyelve nem székelykedő, a székely nyelvjárás kincsei művészien épülnek be a regénybe.67 40

ME.TEREK

V. Erdélyi írók Tormay Cécile-ről 1937-ben Filep Tamás Gusztáv a Magyar Írószövetség által szervezett Tormaykonferencián foglalkozott az író és főszerkesztő erdélyi kapcsolataival, áttekintette az erdélyi Napkelet-szerzők (Mihály László, Reményik Sándor, Gyallay Domokos, Berde Mária, Kristóf György, Szabó Mária) 1937-es megemlékezéseit. Elsőként a római ösztöndíjas Mihály László jelentkezik búcsúsoraival (1937. április 14.). Az ösztöndíjat Tormay Cécile szerezte neki az olasz államtól. Aminthogy újságírói álláshoz is ő juttatta a Tizenegyekkel induló fiatal költőt, akinek verseit rendre elutasították 1924 januárjában a budapesti szerkesztőségek. Ekkor eszébe jutott Tormay Cécile Bujdosó könyve, amely Erdélyben is bujdokolt, és az ő kezében is megfordult. Tormay Cécile szeretettel fogadta, közölte verseit, és meghívta a Napkelet péntek délutáni összejöveteleire a „bátortalan ifjút”.68 Berde Mária is felemlegeti, hogy „volt idő, amikor az írásokkal bekopogó erdélyit a lecsúszott rokonnak kijáró előítélettel fogadták. Az elutasítás legfennköltebb formája a legmagasabb művészi színvonal megkövetelése volt – a legmegdöbbentőbb és legmegalázóbb pedig az a vakság, amely szentháborút hirdetett, de a valóban menthetőt, a szellemi kapcsolatok fenntartását és továbbépítését közönnyel hárította el. […] Tormay Cécile feltételek nélkül nyitott ajtót az erdélyiek előtt. Pedig nagyobb művész volt, mint oly sokan az igényesek közül. De nagyobb volt felelősségérzetben is…”69 Szabó Mária hasonló mozzanatot idéz fel: amikor ő Magyarországra érkezett, Tormay milyen figyelmesen, a legapróbb részletekre kiterjedően kezdte megszerkeszteni – pontosabban: segített újraírni – első regényét.70 Van, aki azt emeli ki, hogy Tormay milyen jól ismeri azokat az Erdélyben született írói alkotásokat, amelyek a magyarság közti lelki egység megmaradásáért „munkálkodtak”.71 Tanulmányértékű szövegében Reményik kifejti: „Az ő egész élete a művész viaskodása az anyaggal, a művész küzdelme a világgal, a művész lemondása az életről, szerelemről, boldogságról – a művészetért, a magasabbrendű életért”.; „Minden mondata ötvösművészeti remek. Késő korok fognak tömörséget tanulni tőle. Nemzedékek magyar kifejezőerőt. Lírikusok kép- és szimbólum-gazdagságot. Prózaírók vasbeton-szerkezetet”. Majd: „Micsoda hallatlan igazolásunk ez nekünk, micsoda hallatlan művészi erővel ábrázolt igazsága annak a ma eléggé nem hangoztatható tételnek: a nemzethez tartozásnak nincs más értéke, mint az érzés, a lélek, az akarat, az alkalmazkodni tudás és az önkéntes beleolvadás a nemzet életébe. Ez az igazság kiáltó, zengő cáfolata minden divatos fajelméletnek, minden természetre és vérre alapított őrületnek!”.72 Reményik költészete ekkor emelkedett igazán a klasszikus értékek magaslatára.73 A Tormay-búcsúztató zárósorát ma is az – 1935. április 4-én Nagyváradon kelt – Petrovics ítélő hangszekrénye erősíti fel: „A vér: a semmi. A Lélek: a Minden”.

41

ME.dok • 2014/4

Jegyzetek 1 Lásd: Mózes Huba: Irodalom és művelődés a Napkelet spektrumában. In: Napkelet 1920–1922. Válogatta, az előszót írta és a függeléket összeállította Mózes Huba. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2004. 5–14. 2 I. m. I. h. 3 Pomogáts Béla: A Napkelet (1920–1922). In: Szabó B. István és Császtvay Tünde (szerk.): Feltáratlan értékek a magyar irodalomban. ELTE Magyar Irodalomtörténeti Intézet–MTA Irodalomtudományi Intézet, Bp., 1994. 314–320. 4 Horváth János: Új közízlés felé. Napkelet (a továbbiakban: NK), 1923. 1. 1. 5 Tormay Cécile és a Napkelet című előadásában fejtette ki Filep Tamás Gusztáv a Magyar Írószövetség által szervezett Tormay Cécilekonferencián (2012. április 14.): „Kuncz, mielőtt Erdélybe távozott volna, írt a Napkeletbe; […] utolsó budapesti hónapjaiban még arról is szó volt, hogy a folyóiratnál fog dolgozni”. 6 Schöpflin Aladár: Búcsú a Napkelettől. Nyugat, 1940. 10. 378—379. 7 Tormay Cécile: NK, Öt év. 1928. 1. 1–2. 8 Uő.: Tíz év. NK, 1933. 1. 1. 9 Szabó Zoltán: A háború utáni fiatalság. NK. 1933. 570–578. 10 Moravek Endre: Az elszakított magyarság és mi. NK, 1935. 370— 373. 11 Mórocz Zsolt: Higgyünk a csodában is? Magyar Szemle, 2012. 5–6. 12 Szerb Antal: Tormay Cecile. Nyugat, 1937. 5. 13 Schöpflin Aladár: Búcsú a Napkelettől. Nyugat, 1940. 10. 378–379. 14 Filep Tamás Gusztáv: I. m. 15 Vö.: Sipos Lajos: Tamási Áron. Elektra Kiadóház, Bp., 2006. 66. 16 Tamási Áron – Babits Mihálynak. Kolozsvár, 1930. II. 3. In: Nagy Pál (szerk.): Tamási Áron: Ölelő szeretettel. Palatinus, Bp., 2008. 102–103. 17 Schöpflin Aladár: I. m. I. h. 18 Kuncz Aladárnak küldött 1925. július 13-i levelében fejti ki Sipos Domokos: „Bár a legfontosabb kérdésben, ami most minden magyart érdekel, egyek vagyunk – politikailag egészen másképp gondolkodom, mint a Napkelet és szerkesztői. Ennélfogva tehát vegyék tudomásul, hogy elveimen – […] nem tudok változtatni, viszont […] olyan írásaimat, amiknek nincs kiélezett és velük ellentétes tendenciája, szívesen adom nekik”. In: Kuncz Aladár: Levelek (1907–1931). Sajtó alá rendezte Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda. A jegyzeteket összeállította Juhász András. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1982. 67–68. 19 Filep Tamás Gusztáv: I. m. 20 Uő.: Uo. 21 Kós Károly levelezése Czine Mihállyal. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia, Bp., 2000, 97–98. 22 Farkas Gyula: Az elszakadt magyarság irodalmi problémái. NK, 1923. 8. 705–706. 42

ME.TEREK 23 Kovács László: Az erdélyi költő apolitikája. In: K. L.: Az irodalom útján. Kolozsvár, 1941. 245–261. 24 Vö: Pomogáts Béla: Reményik és a „skizma-pör”. Látó, 2004. 10. 25 Kuncz Aladár: Tíz év. Erdélyi Helikon, 1928. 1. 2–5. 26 Nagy Dániel: Az erdélyi magyar irodalom tizenöt éve. NK, 1935. 43–46. 27 Kuncz Aladár: Erdélyi irodalmi krónika . NK, 1923. 686—688. 28 Kodolányi János: A sibói bölény. Nyirő József regénye. NK, 1929. 702–703. 29 Reményik Sándor: Kuncz Aladár. NK, 1931. 764–765. 30 Reményik Sándor: Fekete kolostor. Gondolatforgácsok Kuncz Aladár művéről. NK, 1931. 838—840. 31 Füzi László: Alkat és mű. Németh László 1901–1975. Kalligram, Pozsony, 2001. 87. 32 Lásd: Németh László: Sorskérdések. Magvető/Szépirodalmi, Bp., 1989. 43. 33 Vö.: Dr. Lakatos István (szerk.): „ Az író – vállalkozás”. Németh László életrajzi kronológia 1901–1948. Argumentum Kiadó, Bp., 1997. 69–96. 34 Németh László: Népiesség és népiség. NK, 1928. 274–276. 35 Németh László: Nép és író. NK, 1929. 357–358. 36 Németh László: Új reformkor felé. NK, 1928. 535–539. 37 Füzi László: I. m. 100. 38 Ion Chinezu: Aspecte din literatură maghiară ardeleană (1918– 1929). Cluj, 1931. 39 Tolnai Gábor: Erdély magyar irodalmi élete. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának kiadása, Szeged, 1933. 40 Jancsó Béla: Az erdélyi magyar irodalom történetéhez, melyet erdélyi román tudós írt meg! In: J. B.: Irodalom és közélet. Cikkek, esszék, tanulmányok. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1973. 101–105. 41 Jancsó Béla: Vádak az erdélyi magyar irodalom ellen. Erdélyi Fiatalok, 1935. 2. 43–52. Kötetben in: Irodalom és közélet. 106–119. 42 Lásd: Cseke Péter (szerk.): Buday György és Kolozsvár. Esszék, tanulmányok, levelek, visszaemlékezések. Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2006. 43 Kolozsvári Grandpierre Emil: Tolnai Gábor: Erdély magyar irodalmi élete. NK, 1933. 747–749. 44 Szabó Zoltán: Tolnai Gábor: Erdély magyar irodalmi élete. NK, 1933. 749–750. 45 Kozocsa Sándor: Tolnai Gábor: Erdély magyar irodalmi élete. NK, 1933. 750–751. 46 M. L. [Mihály László]: Kozocsa Sándor: Erdély irodalomtörténete. NK, 1936. 334. 47 Alszeghy Zsolt: Két új Áprily-kötet. NK, 1927. 1. 59–60. Lásd még: Rédey Tivadar: Áprily Lajos a felolvasó asztalnál. NK, 1927. 2. 176–177. 48 Tolnai Gábor: A szabadvers és a lírai formák válsága. Formatörténeti tanulmány. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának kiadása, Szeged, 1931. 49 Tolnai Gábor: Áprily Lajos költészete. NK, 1934. 209—216. 43

ME.dok • 2014/4

50 Lásd: NK, 1927. 1. 51 Juhász Géza: Reményik Sándor. NK, 1930. 2. 185–189. Lásd még: Vajthó László: Reményik Sándor: Romon virág. NK, 1936. 470–471. 52 Áprily Lajos: Reményik Sándor vallásos versei. NK, 1933. 10–11. 1. 53 Vajthó László: Reményik Sándor: Romon virág. NK, 1936. 470–471. 54 Németh László: Székely írók estélye. NK, 1929. 388. 55 Németh László: Tamási Áron: Erdélyi csillagok. NK, 1930. 83–84. 56 Juhász Géza: Tamási Áron: Ábel a rengetegben. NK, 1933. 213–216. 57 Gunda Béla: 1932: Helytelen világ. NK, 746. 58 Marek Antal: Tamási Áron: Énekes madár. NK, 5. 59 Majthényi György: Tamási Áron: Jégtörő Mátyás. NK, 1937. 402– 403. 60 Németh László: Teremtő leltározás. 1943. 1302. 61 Németh László: Székely írók estélye. I. h. 62 Kodolányi János: A sibói bölény. Nyirő József regénye. NK, 1929. 702—703. 63 Sárközi György: A sibói bölény. Nyirő József regénye. Nyugat, 1929. 24. 64 Kozocsa Sándor: Nyirő József: Székely novellák. NK, 1936. 558. 65 Kolozs Pál: Nyirő József: Uz Bence. NK, 1936. 696. 66 Mihály László: Nyirő József: Az én népem. NK, 1936. 117–118. 67 Uo. 68 Mihály László: Örök hűséggel… (Róma, 1937. április 14.) NK, 1937. 338. 69 Berde Mária: Erdő mélyének soha nem hervadó örök zöldjéből… NK, 1937. 356–357. 70 Szentmihályiné Szabó Mária: Tormay Cecile – az írótestvér. NK, 1937. 329–331. 71 Kristóf György: „Szemben lennem” Tormay Cécile-lel. NK, 1937. 357.; Gyallay Domokos: Mint halott édesanya árváihoz. NK, 355–356. 72 Reményik Sándor: Tormay Cécile. NK, 1937. 353–354. 73 Vö.: Pomogáts Béla: Magyar irodalom Erdélyben (1918–1944). PallasAkadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008. 177.

Elhangzott a Magyar Művészeti Akadémia által szervezett Tormay Cécile-emlékkonferencián. (Budapest, 2012. október 5.)

44

45

ME.dok • 2014/4

46

A terepmunka módszertani reflexiói „Szomszédos kultúrák” vizsgálata egy erdélyi vegyes lakosságú faluban GYŐRI TAMÁS Abstract (Field research methods. Interetnic researches on the periphery of Transylvanian Plain) The present study aimed to refl ects on fi eldwork methodology based on fi eld experiencies of 24 months. The population of village situated on the periphery of Transylvanian Plain (Câmpia Transilvaniei/Erdélyi Mezőség) is divided into four ethnic groups and seven religious denominations. The research focusing on interethnic co-existence made it necesarry to introduce a new conception wich expresses the social researcher’s attitude toward the locals. I attempted to complete the dichotomizing, schematizing conceptions of researching the „own” and „other” culture used in ethnology/anthropology with the description of term „neighbouring” culture, wich has a methodological signifi cance, at the same time could give explications as well for the history of interethnic researches. Keywords interetnic, Transylvania, research methods

Rezumat (Reflexele metodologiei cercetărilor pe teren. Cercetări interetnice la marginea Câmpiei Transilvaniei) Studiul are ca scop să refl ecteze la metodologia muncii de teren bazând-se pe experiențele de teren de 24 luni. Populația satului așeazat pe marginea Câmpiei Transilvaniei este împărțită între patru grupuri etnice și șapte confesiuni religioase. Cercetarea conviețuirii interetnice a făcut necesară și introducerea unui concept nou care exprimă atitudinea cercetătorului social față de localnici. Am încercat să le estompez conceptele dihotomizatoare, simplifi catoare ca cercetarea culturii „proprii” și „străinii” înrădăcinate în etnologia/antropologia cu descrierea terminului cultură „învecinată”, care are importanță metodologică, totodată poate dă și explicații istoriei cercetării interetnice. Cuvinte cheie interetnic, Transilvania, metode de cercetare

Győri Tamás, néprajzkutató, a BBTE doktorandusa

Renate Schlesier német valláskutató Michel de Montaigne-nak az európai és amerikai őshonos kultúrák egyik korai találkozására reflektáló gondolatait szellemtörténeti jelentőséggel ruházza fel. 1562-ben a franciaországi Rounba érkező (későbbi nevén) Michel de Montaigne mint a város parlamentjének hivatalos küldöttje jelen lehetett három dél-amerikai férfi udvari 47

ME.dok • 2014/4

meghallgatásain. Az Esszék első kötetében (1580) megjelenített történetet a német szerző kulcsfontosságú antropológiai élménynek nevezi. A kultúrák viszonylagosságának (a 20. század eleji antropológiában kulturális relativizmus néven visszaköszönő) gondolatát először papírra vető szerzőről így ír: „Montaigne már nem tekinti egyértelmű megkülönböztetésnek a »vadság«, az »idegenség« és a »barbárság« fogalmait. Az »itt« és a »máshol«, a »mi« és a »mások« közti alapvető értékkülönbség egyszer s mindenkorra kérdésessé válik számára”.1 A kolozsi etnikumok kutatása – „saját” vagy „idegen”? Ahogy a palóc vidékről származó magyarországi szlovák etnográfus, Ján Čáplovič de Jeszenova (1780–1847)2 a kulturálisan igencsak rétegzett korabeli Magyarországban Európa kicsinyített mását látta, úgy tekintek az Erdély etnikai és felekezeti sokszínűségét falunyi népességébe sűrítő Kolozsra (Cojocna/Coloja)3. Azt mondhatnánk: ahogy a hajdani Magyarország Európa, úgy a jelenlegi Kolozs kicsiben Erdély. A kutatásom terepéül választott település az Erdélyi Mezőség peremvidékén fekszik. A magyar lakosság többnyire az ún. „történelmi egyházak” – római katolikus, református és unitárius – kötelékébe tartozik, de az immár százéves jubileumát is megünnepelt, kisebb számú (eredetileg magyar, mára kétnyelvű) adventista gyülekezet törzsét is ők adják. A községben a román egyházszakadás szintén nyomot hagyott, görögkeleti ortodox és görög katolikus hívők lévén, és a legfiatalabb pünkösdista felekezet is magáénak tudhat néhány románt. A cigány lakosság statisztikailag/formálisan a régió két legősibb keresztény egyháza, a római katolikus és görögkeleti ortodox tagja, a helyi pünkösdisták túlnyomó (és aktív) többségét viszont ők alkotják. A legfiatalabb és legkisebb számú etnikum, a gáborok a két neoprotestáns felekezet között oszlanak meg.4 De mit is jelent a legalább bő négyszáz éves montaigne-i gondolat, a kultúrák viszonylagosságának gondolata kutatói szemszögből? A kulturális relativizmus kiterjedt vitáját itt nem áll módomban áttekinteni, ehelyett néhány személyes észrevételre szorítkozom. A klasszikus antropológia/etnológia kezdeti problémafelvetését Európán kívüli idegen kultúrák vizsgálata hívta életre. Az „idegen” és „saját” kultúrát vizsgáló társadalomtudományi kutatás fogalmait elsőként érdemes kizökkenteni e dichotóm megközelítésből. Vajon egy bokmålt (könyvnyelv) beszélő oslói norvég antropológusnak mennyire idegen egy néhány száz km-re, Hordaland fjordoktól szabdalt nyugati régiójában élő, nynorskot (újnorvég) beszélő halászfalu, vagy egy a helyi nyelvet (a norvég származéknyelvét) ismerő färöi-sziegeteki kisváros közössége? De akár egy bukaresti antropológusnak a Prahova-völgyi, a magyarországi Gyula környéki román falvak, a görögországi Pindosz-hegység aromán közösségei vagy akár az ausztráliai Gibson-sivatag őslakos törzsei? A jelen esetben magyarországiként/városiként végzek állomásozó terepmunkát a hagyományosan vegyeslakta erdélyi régió egyik falujában, melynek magyar lakossága kapcsán két egymást kiegyenlítő tendenciáról kell beszélni. A múlt, amely távolítja, és a jelen, amely közelíti a 48

ME.DIÁRIUM kutató és a kutatott közti kulturális különbséget. Bár magyar, de az eleve meglévő regionális sajátosságok, a majd évszázados intézményes különfejlődés miatt talán mégsem annyira „saját” kultúra; másrészről a globalizáció, a kétlaki élet (a falu városra utaltsága), a nemzetközi mobilitás a hagyományos néprajzi tájegységek körvonalait elhalványítják, így mégiscsak „sajátabb”/közösebb kultúra. Az Ethnographia folyóirat a rendszerváltás után közölte Fél Edit 1980as évek eleji, a párizsi Musée de’l Homme-ban elhangzott módszertani konferencia-előadását, ahol a saját kultúrában kutató etnológus megismerést befolyásoló tényezőit összegezte. A tanulmány szerint ezek: 1.) a meghatározott/nemzeti tudományos szocializáció; 2.) a közös, átfogó etnikai egységhez tartozás; és 3.) az etnikai egységen belüli, de a kutatótól eltérő társadalmi réteghez tartozás. A szöveg keletkezése óta a társadalmi/tudományos életben lezajlott nyitás következtében az első tényező egyértelműen vesztett jelentőségéből. Ami a jelen kutatás tekintetében leginkább relevanciával bír, a különböző társadalmi réteghez tartozás. A szerző felismerve a hagyományosan „idegen” kultúrákat vizsgáló etnológiával szembeni előnyét, a nyelvismeretet, a közműveltségnek egy közös szintjét, továbbá a parasztság radikális felszámolódásával párhuzamosan e rétegek egymáshoz közelítését, az ún. „honfitárs” vállalkozásoknak – az értelmezés könnyebbsége folytán – gyümölcsözőbb jövőt jósol.5 Tehát a szöveg keletkezése óta eltelt bő harminc év alatt a „saját” kultúra két változata csak közelítette egymást, a szerzői következtetés megalapozottsága csak még stabilabbá lett. A románok, cigányok és gáborok6 mind-mind más anyanyelvű, külön etnikai csoportot jelölnek, tehát inkább „idegen” kultúra képviselői. Mégis, az évszázados együttélés (gáborok esetében csak regionális, de nem helyi szintű7), az egyállamiság, a helyben használatos nyelvek (román/magyar) közös ismerete mégsem azt az idegenségélményt adják, amit egy városi brit kutatóknak jelenthetett egy pápua-új-guineai hegyi törzs felkeresése, ahol még a pidzsin angolt sem ismerték. Az idegen kultúrákban való eligazodáshoz idő kell. A fogalompár további árnyalásához számbaveendő a terepen eltöltött idő. A 2011–2014 közötti periódusban eddig egyéves megszakítással, összesen 24 hónapot töltöttem terepen,8 azonban a Kolozsvár–Kolozs közti különböző rendszerességű ingázás, a közösség(ek) életében való sokszor rendszertelen részvétel a megsimerést némileg fékezték. Noha az állandó lakhelyem összesen két évig kötött terephez, de immár több mint négy és fél éve ebben a társadalmi közegben, a városi és falusi létet cserélgetve töltöm mindennapjaim. Az életét leélt kolozsi magyar, aki a bokroktól körülzárt, sáros ösvényeken megközelíthető Zsellérre be nem tette lábát, vagy a románok lakta felsőbb Iurului és Şeimic utcákat hírből sem ismeri; a másik cigánydomb, a Kiátó-hegy lakói, akik mintha birtokolnák a bebocsáttatás jogát, az arra járó idegennek megálljt parancsolva úti célja felől faggatják; vagy a magyar vallási vezető, akinek a görög katolikus templom hollétéről a parókián töltött több mint tíz év után is homályos ismeretei vannak, nemcsak a „másik” kultúráját, de az általa belakott teret is minden bizonnyal idegenként kezeli. A határok ilyetén merev kijelölése ellenére, a hétköznapokban az együttélés49

ME.dok • 2014/4

nek egyfajta könnyedsége, a „szomszédos világokban” való jártasság is megfigyelhető. Az „idegen” és „saját” kultúra viszonylatában jelen kutatói identitásom megfogalmazásához a következő köztes terminust vezetem be: a „szomszédos” kultúrát vizsgáló néprajzkutató. A fogalom különböző értelemmel telített változatai a társadalomtudományi szóhasználatból jól ismertek. A „szomszédos népek” kifejezést már a korai magyar néprajzi kutatásokból ismerjük, ahol ugyancsak a velünk együtt élő nemzetiségekre használták, noha a „szomszédos” jelző elsősorban a csoportra, nem a csoport által képviselt kultúrára vonatkozott. A főképp falusi társadalmakat vizsgáló hagyományos néprajztudomány szomszédságról/szomszédsági kapcsolatrendszerről beszél. A fogalom ez esetben a település, esetleg régión belüli személyközi kapcsolatrendszert mint társadalmi intézményt jelöli. Arjun Appadurai indiai származású, amerikai kultúrantropológus a szomszédság és lokalitás fogalmait különbözteti meg. Ugyanarról a jelenségről beszélve (tehát csak mint fogalmi absztrakció) előbbin a társadalmi formákat érti, amelyekben a lokalitás megnyilvánul, utóbbin magukat a társadalmi élet sajátságait. A szerző a városi társadalmak realitásából, a diaszporikus folyamatokból, transznacionális kapcsolatokból, elektronikus közösségekből kiindulva a fogalmat az ún. virtuális szomszédságra is kiterjesztette.9 Az általam használt „szomszédos” kultúrák kifejezés nem a kultúra leírásának/értelmezésének eszköze, hanem csupán a kutató és kutatott viszonyának – módszertani jelentőséggel bíró – pontosítása, rendszerbe foglalási kísérlete.

„szomszédos” kultúra

„saját” k.

„idegen” k.

1. ábra A vizsgált kultúra változatai mint ideáltipikus esetek A terminus jobb megértése érdekében a már használatban lévő fogalompár („saját” és „idegen” kultúra) jellemzőit is számba veszem.

50

ME.DIÁRIUM „saját” kultúra „szomszédos” [saját etnikai kultúra [együtt élő csoport] etnikai csoportok] - közös földrajzi - közös földrajzi tér tér - nyelvi átfedések - közös nyelv - közös állami keret Jellemvonások - közös állami - kult. kölcsönös kutatói szemszögből keret ismerete - közös kultúra - hasonló médiafogy. hasonló - etnocentrizmus médiafogy. - történelmi sérelmek történelmi ellentétes azonosság csoportérd. közös - identitás ellenpólusa csoportérdek - identitás A kutatott csoport kultúrája mint [...]

„idegen” kultúra [más etnikai csoport] - eltérő földrajzi tér - idegen nyelv - idegen állami keret - idegen kultúra - más médiafogy. - etnocentrizmus - eltérő történelem érdektelen csoport - nem része az ident-nak

I. táblázat A vizsgált kultúra jellemvonásai kutatói szemszögből Saját kutatói státusomat valahol a „szomszédos” és „idegen” kultúrát vizsgáló néprajzkutató határmezsgyéjén helyezem el. Ha történelmi léptékben, nagyobb földrajzi egységben közelítem a kérdést, magyarországiként sem tudok tisztán „idegen” kultúrákról beszélni: hisz az etnikai csoportok képviselői az országhatáron túl (magyarországi nemzetiségek), elszórtan fellelhetők, számtalan ismeret halmozódott fel róluk anyanyelvemen, alapvető érzések és információk pedig a társadalomban való éléssel eleve belém ivódtak. E példán szemléltetve, a „szomszédos” kultúrát vizsgáló társadalomkutató tiszta esete, mikor egy másik etnikai csoport tagja, de az erdélyi társadalomban szocializálódott (szórványban szocializálódott kutató esetén ez épp a másik irányba tolódhat el, a „szomszédos” és „saját” kultúra köztes állapota felé).

51

ME.dok • 2014/4

Az együtt élő nemzetiségek/ etnikai csoportok vizsgálata mint [...]10

„szomszédos” kultúra/ „idegen” kultúra

„szomszédos” kultúra

„szomszédos” kultúra/”saját” kultúra

A kutató szocializációjának társadalmi közege

Magyarország (főleg vegyeslakta régiói)

Erdély (főleg vegyeslakta régiói)

Erdélyi szórvány

II. táblázat A „szomszédos” kultúra mint vizsgált kultúra köztes esetei Marvin Harris émikus-étikus fogalompárjának az antropológiai gondolkodásba való bevezetése óta (1964) a belső és külső nézőpontok kapcsolatára és a megértés korlátaira irányította a figyelmet. A kölcsönzött nyelvészeti fogalompár esetén az émikus az adott közösség (belső) nézőpontjára, míg az étikus a társadalomkutató analitikus (külső) nézőpontjára vonatkozik.11 Ebben a megközelítésben kutatói státusomról a következő megállapításokat tehetjük: a „bennszülötté válás”, az émikus nézőpont elsajátítása könnyebb, mint az „idegen” kultúrában kutató, de nehezebb, mint a „saját” kultúrájában kutató etnológus számára. A „kulturális vakság” problémája, az objektivitás, a kulturális relativizmus alkalmazása a „saját” kultúrát vizsgáló kutatónál inkább jelenthetnek problémát, mint az én esetemben. Az ábrázolt kategóriák kapcsán egy paradoxon feloldására van szükség. Jóllehet az együttélés következtében létrejött bizonyos fokú közös kulturális tudás (ismeret vagy elsajátított viselkedés), amelyet a mindennapi érintkezések sűrűbb-lazább szövedéke tart egybe, mégis a „szomszédos” kultúrák iránt érdeklődő kutatónak gyakran épp az érintettség szab gátat. Innen közelítve a kérdést talán érthetőbbé válik, miért beszélhetünk a román–magyar kapcsolatok kutatásának sporadikusságáról Az ilyen irányú fokozott kutatói érdeklődés inkább az 1918-as hatalomváltást követő időszakban, az 1950-es évek „román–magyar barátságot” hirdető pártpropagandája közepette, majd az 1990-es évek elején volt jelen, amikor országszerte etnikai konfiktusok ütötték fel a fejüket. Az erdélyi magyarság csaknem százéves kisebbségi léttel a háta mögött, ismereteim szerint alig rendelkezik olyan társadalomkutatóval, aki a román–magyar kapcsolatokat szakterületének mondhatná. Az antropológai/etnológiai kutatások az utóbbi évtizedekben visszahúzódtak egykori gyarmtterületeikről, felfedezték a saját kultúra idegenjeit, de főleg a társadalomból kirekesztettek, a hajléktalanok, a szubkultúrák felé fordultak. Bár óvatossággal teszem, de meggyőződésem, hogy az olasz antro52

ME.DIÁRIUM pológusok sem forultak tömegével az osztrák kultúra vizsgálata felé, ahogy a franciák az elzászi németek vagy a lengyelek a németekhez fűződő viszonyukat sem avathatták központi témává. Az erdélyi viszonyokat illetően is a főleg az archívumokban dolgozó történészek, és kérdőívekkel operáló szociológusok mutattak kimagasló érdeklődést. Vajon miért ez a hideg távolságtartás? Thomas Hylland Eriksen norvég szociálantropológus találóan ragadja meg a két társtudomány közti különbség lényegét: „Az antropológia leírható egy olyan processzusként, mint amikor valaki bemegy a folyóba, és úgy vizsgálja annak folyását, míg a történészek kénytelenek a kiszáradt folyómedret vizsgálni”.12 Talán túl közeli, túl ismerős, hogy megmártózzunk benne. A montaigne-i gondolatot zászlajára tűző antropológiát13 e kutatások (elsősorban a közös területen, de ellentétes nemzetállam-építési folyamatban részt vett etnikai csoportokét) mintha kikezdenék; az oktatási intézmények, a média, a család e régió kutatóit is ugyanazon mód szocializálják, ahogy a társadalom bármely tagját. A szomszédos cigány és gábor kultúrák kutatására a felsorolt jellemzők nem vetíthetők kivétel nélkül. A hegemóniáért folyó harcnak ők nem részesei, úgy is mondhatnánk: nincsenek versenyben. Az irányukba mutatott élénkebb kutatói érdeklődés inkább táplálkozhat a kirekesztett csoportokkal szembeni érzékenységből, de ebben kutatásfinanszírozási trendek is szerepet játszhatnak. Jared Diamond egyesült államokbeli evolúcióbiológus, biogeográfus, ornitológus, fiziológus a Háborúk, Járványok, technikák. A társadalmak fátumai című nagy jelentőségű könyvében a különböző technikai fejlettségű társadalmak földrajzi, környezeti meghatározottságát bizonyítva, valóban globális szinten, kimerítő részletességgel hozza érdekes történeti példáit. Az egyik talán legmegrázóbb történet az Ausztrália délkeleti csücskénél elhelyezkedő Tasmániáé, melynek az addig a kontinenshez kötő szorosát (ma Bass-szoros) kb. 10 ezer évvel ezelőtt öntötte el a tenger, így a tasmániaiak és az ausztrál kontinens lakói elszakadtak egymástól. Ezt követően a szigeten rekedt kb. 4000 fős vadászó-gyűjtögető népességnek a Föld egyetlen más népével sem volt kapcsolata. 1640-ben, mikor a tasmániaiak az első európai telepesekkel találkoztak, az akkori világ valamennyi népe közül a legegyszerűbb anyagi kultúrával rendelkeztek. Az óriási technikai fejlettségbeli különbség, a járványok rövid időn belül a teljes helyi populáció kiirtását eredményezték. A szerző számtalan más hatalomra szert tett, vagy elbukott/ fejlődésében gátolt társadalom eltérő történelmi pályáit mutatja be. A kötet a rasszizmus, az etnocentrizmus elsöprő cáfolatának bizonyítéka.14 A társadalomtörténet, az életföldrajz (biogeográfia) ezen eredményeinek a tudatosítása a „szomszédos” kultúrák, az ismerős idegenek kultúráinak kutatásánál is igen gyümölcsözőek lehetnek. Konkrét esetek mint módszertani problémák A kutatás kérdésfeltevése szempontjából döntő fontosságú, hogy kiket vélünk egy közösségbe tartozónak. Vajon hol húzhatók meg a közösség(ek) határai? Keszeg Vilmos néprajzkutató összegző igénnyel tekintette át a 20. 53

ME.dok • 2014/4

századi etnológiai irodalom legfőbb közösségmeghatározásait. Eszerint beszélhetünk a Dell Hymes-féle (1.) beszélőközösségről, melynek jellemzője a közös nyelvismeret és hogy a közösséghez tartozók egyazon beszédhálózat tagjai, ugyanazon beszédhelyzetekben és beszédeseményekben vesznek részt; a Jan Assmann-féle (2.) emlékezőközösségről, melynek tagjai azonos emlékezeti motívumokat, tartalmakat őriznek, ezeket egyazon értelmezéssel ruházzák fel, és az emlékezési habitusok és rítusok megegyeznek vagy hasonlóak; továbbá ide sorolhatjuk a Stanley Fish által definiált (3.) interpretív (értelmező) közösséget, melynél az adott objektumokat (tények, események, tárgyak vagy szövegek) adott időben és kontextusban azonos módon értelmezik.15 A kolozsi magyarok és románok esetében laza szálakkal kötődő beszélőközösségről kétségkívül beszélhetünk. Itt a közösségi szálakat sokkal inkább gyengítő tényezőként a vallási hovatartozást (hagyományos egyházak versus kis hegyházak), a szegénységet vagy más deviánsnak tekintett magatartásformákat (például alkoholizmust) tekinthetjük. A definíciók szerinti egyazon emlékező- és interpretív közösségről nem beszélhetünk a két etnikum esetében. A többkultúrájú erdélyi falvakra jellemző etnikai szegmentáltság Kolozson mind a mai napig jól kitapintható, mégis elhamarkodott és helytelen következtetés lenne a közösség kohéziós erejét pusztán az etnikumra viszszavezetni. A térnek sokáig nagyon szigorú határokkal bíró etnikai megosztottsága minden bizonnyal etnikai, nyelvi és vallási alapokon szerveződött, amelyek aztán sok egyéb közösségi hálózatnak is etnikai színezetet adtak. Viszont a térbeli elkülönülés ellenére (magyar–román relációban) számos múltbéli példát (is) találunk az együttműködésre, a bizonyos értelemben vett azonos közösségi hálózathoz való tartozásra. A tapasztalatok egyértelműen azt mutatják, hogy a közösség kohéziós alapja elsősorban territoriális (nem vonatkoztatva a cigányságra) és nem kizárólagosan, hanem csak áttételesen etnikai jellegű. Tehát a territoriális határok és a közösségi hálózatok megalapozottsága etnikai eredetű, de fordítva, az etnikai határok nem írják felül a territoriális alapú közösségi hálózatokat. Magyarországi státusom a magyarok esetében nem volt releváns (vagy nem az eredményeket negatívan befolyásoló), a románok esetében viszont ennél bonyolultabb a helyzet. Egyik oldalról a román (politikai) vezetőség jelentős részénél egyfajta gyanakvást és segítőkészség hiányát tapasztaltam, másik oldalról a hétköznapi emberi kapcsolatokban talán épp a köztes státusom tette lehetővé a közelebbi viszony kialakítását olyan román esetén is, akit a helyiek “nagy román” vagy “magyarellenes” jelzőkkel illetnek. Az eddigiek alapján hajlok arra, hogy a cigány vagy gábor személyekhez könnyebb közel kerülnöm, mint a románokhoz. Az okokat abban látom, hogy a cigányok mindennapjai sokkal inkább a nyilvánosság előtt zajlanak, a közös nyelvünk (legtöbb esetben) egyikünknek sem anyanyelve, és mintha megvetett státusukból kifolyólag is nagyobb készséggel fogadnák az etnográfus érdeklődését. A kutatás módszertanilag talán egyik legkényesebb része az idegennyelvűség. Négy etnikai csoport, négy különböző nyelv, melyek közül csupán egybe szocializálódtam bele. A román nyelv bizonyos fokú elsajátítását 54

ME.DIÁRIUM követően a cigány és gábor nyelvek megtanulásáról (a jelenlegi ütemtervet szem előtt tartva) le kellett, hogy mondjak. Ideális esetben nyilván kívánatos lenne, emellett e nyelveket intézményesen nem ápolják, többek nyelvi asszimilációja már végbement, és a családban román vagy román–cigány kevert nyelvet használnak. A kutatás itt döntően két, egymással ellentétes érv szorításába került: a személyes ismeretség kontra etnikai hovatartozás/nyelvismeret. A román interjúbeszélgetések lebonyolításához a kutatás kezdetén egy román diáktársamat vontam be. A nyelvi hátrányokat kiküszöbölvén, az interjúk leírását nagyrészt román anyanyelvű vagy kvázi anyanyelvi szinten beszélő írta le, kisebb részben magam. Az idézett szövegek és az interjúk lejegyzésénél a népnyelv hű visszaadására törekedtem, amit a nyelvjárási fonetikai leírás biztosított. A találkozások “interszubjektív” voltát szem előtt tartva 16, a helyi közösségbe jobban beépült kutatóként munkámat mégsem éreztem teljesen haszontalannak. A visszahallgatott beszélgetésekből arra jutottam: a kutatás kulcsa nem az etnikai hovatartozásban, hanem a minél mélyebb és őszintébb emberi kapcsolatokban keresendő. A nyelv minél tökéletesebb elsajátításának igényéről természetesen nem szabad lemondanunk, azonban a nyelvismeret az etnográfus kezében korántsem mindenható fegyver. A különböző etnikumok egymás irányába mutatott attitűdjére vagyok kíváncsi, amelyeket a különböző társadalmi intézményeket vizgálva, folk lórtudásukat felhasználva, megemlékezéseiket, a természetes interakciós helyzeteket megfigyelve, a térhez fűződő viszonyukat feltérképezve próbálok kiolvasni. Amikor olyan érzékeny témákban kísérlünk meg közvetlen információkat nyerni, mint az etnicitás, a nyílt rákérdezés a legritkább esetben vezethet eredményre. Rogers Brubaker és szerzőtársai kolozsvári etnicitáskutatásban ugyancsak hasonló stratégiát alkalmaztak. Interjúbeszélgetéseimben bizonyos kiválasztott kategóriák mentén (iskola, gyermekkor, háború, munkavégzés, közösségi összejövetelek) a mindennapi életet helyeztem előtérbe.17 A téma érzékenysége (és etnikai hátteremnél fogva saját lényem) a pontos kutatói érdeklődésemet kezdetektől fogva elhallgattatta velem. A nem természetes beszédhelyzeteket (interjúkat) árnyalandó, megfigyelésre és részt vevő megfigyelésre alapozott, eddig összesen 160 oldalnyi18 tematikus terepnapló feljegyzéseit19 építem majd bele a szövegkorpuszba. Ezzel kísérelvén meg – mintegy kontrollszerepet betöltve – az egyéb módszerekkel nyert adatokat ellenőrizni. Hogy az idegenből jött kutató előtt a helyi kultúra milyen mértékben képes feltárulni, néhány további észrevételt osztok meg a tereptapasztalataimból. A terepmunka rendkívüli rugalmasságot kíván meg a kutatótól. A legelemibb szinten: személyes habitusom kénytelen-kelletlen kizár bizonyos személyeket azok köréből (a kutató flexibilitásától függően), akikkel kialakított tapasztalataim alapján majd megfogalmazom végkövetkeztetéseimet “a kolozsiakról”. Talán meglehetősen banális észrevétel, amit azonban véleményem szerint nem árt tudatosítani, és amit egyedül a minél szélesebb és vegyesebb összetételű kapcsolatháló kompenzálhat. 55

ME.dok • 2014/4

A tapasztalatok szerint egyáltalán nem elhanyagolható a külső megjelenés sem. Többször találkoztam azzal a(z esetemben) meglehetősen kirekesztő megjegyzéssel, miszerint bajuszviseletem alapján a cigányokra, hosszú hajviseletem alapján valami csavargóra asszociálnak a helyiek. Mások a kontyviselet miatt tartottak tőlem távolságot, amit egyértelműen női attribútumként kezeltek. Főleg az idős generáció között mind a mai napig tapasztalt, a külső megjelenésre vonatkozó szigorú társadalmi normák olyan helyzeteket is előidéztek, mint amikor egy román asszonynál haszontalan hivatkoztam jól ismert (román) közös ismerősünkre, mire az asszony idegenkedve és értetlenül förmedve rám, hogy tu eşti un om serios cu conci??!...20, majd seprűvel kergetett el a háztól és azzal fenyegetőzött, hogy kihívja a rendőrséget. Utólag kiderült, hogy más dimenziója is lehetett az esetnek, ugyanis vele élő férjéről azt állították, hogy korábban sokat hencegett azzal, hány magyart is lőtt meg a háborúban. Egy másik eset tanulsága szerint rá kellett, hogy döbbenjek arra, hogy etnikai hátterem eleve megfoszt olyan izgalmas és karnyújtásnyira lévő találkozásoktól, amelyeket egyszerűen képtelen vagyok befolyásolni. Az 1918. december 1-én tartott gyulafehérvári román nagygyűlésnek volt egy kolozsi delegátusa. Ennek a korabeli képviselőnek az unokája mind a mai napig a faluban lakik, azonban közvetlen román tőszomszédja (mellesleg közeli ismerősöm) ajánlása ellenére is határozottan elzárkózott a találkozástól. A tájékozatlanság gyakran önkéntelen tapintatlansághoz vezet. Így jártam, amikor a Kilátó-hegyen lakó gábor cigány ismerősömnél járva, mosolyogva adtam hírül, hogy azzal az erős (korábban sohasem tapasztalt) rövid szakállal egész megemberesedett. Ekkor válaszából megtudtam, hogy egyik fiútestvérét gyászolja. Édesanyja elmondta, hogy hat hónapig vagy akár egy évig sem borotválkoznak, ha hozzátartozójuk hunyt el, de a fiatal generáció már nem viseli tovább néhány hétnél. A komolyabb kellemetlenségtől csak közeli ismeretségünk óvott meg. A terepmunka talán egyik legfontosabb intése, hogy a kutató sohasem meggyőzni, hanem csak tanulni akarjon. Ne lépjen fel népnevelői szándékkal vagy a nyelvápolás igényével, ne előidézzen, hanem regisztráljon, csendben értelmezzen. A visszafolytott káromkodások, zsigeri reakciók, az önmagunk reprezentációja helyett másokra figyelés, az individuális helyett közösségi normák – mind a jó terepmunka kulcsai. Nem normatívnak, hanem normakövetőnek lenni. Jegyzetek 1 Schlesier 2004: 30–31. 2 A „magyar” Hocopánok, Petrusánok vagy „román” Fostók, Herþegek és Vamoşiék nevében (nem az önként választott/kényszerült asszimilációról, hanem az önkényes névátírásokról beszélve) a tudománytörténetben is meghonosodott Csaplovics János névváltozat helyett az eredeti nyelvűt részesítem előnyben. 56

ME.DIÁRIUM 3 Derűvel szoktam konstatálni azt a tudomány-népszerűsítés, turizmus területén, de kézikönyvekben és tudományos igényű munkákban is mind a mai napig fellelhető életidegen múltba révedést, melynek jegyében (talán kissé önmagunkat nyugtatva) Erdély, de az Erdélyi Mezőség kapcsán is a magyar, szász és román kultúráról/nyelvről beszélünk. A német településnév így sokkal inkább a középkori bányaváros kultúrtörténetéhez, semmint a jelen román–magyar–cigány valóságához tartozik. 4 Történeti távlatban Kolozs (korábbi német nevén Salzgrub) német, zsidó és kisebb számú örmény lakossággal is rendelkezett, amelyeket többnyire magába olvasztott a magyarság, vagy a holocaust áldozatai lettek. A zsidók esetében felekezeti különállásról biztosan beszélhettünk, a II. világháborúig imaházat („sátrat”) is működtetve a településen. 5 Fél 1991. 6 Úgy tűnik, hogy a gáborok megkülönböztetése a románok és magyarok körében nem releváns („a cigány az cigány”). Ez a fogalmi distinkció főleg a cigányok és gáborok közt nyer értelmet, utóbbiakat gyakran „tiszta cigányoknak”, „dolgos embereknek” nevezvén. 7 Az első gábor cigány család 1959-ben érkezett Kolozsra a Maros megyei Székelyhodos (Hodoşa) községből, majd Apahida (Apahida) és más környékbeli településekre is áttelepültek. Jelenleg becsléseim szerint kb. 40–50 fős gábor közösség él a faluban. 8 A 2013 februárjában megvédett mesteri dolgozat még csak a kolozsi román–magyar kérdéssel foglalkozott, a kutatást csak 2014. februártól (újra leköltözés időpontja) terjesztettem ki az összes etnikumra. 9 Appadurai 2001. 10 Az értelmezést segítő ábra a jelen kutatást alapul véve, a magyar társadalomkutató szemszögéből íródott. 11 Eriksen 2006: 54−55. 12 Uo. 50. 13 A kulturális relativizmus koncepciója az antropológiai szemlélet egyik alappillére, amely arra tanít, hogy más népek viselkedését nem a saját társadalmi-kulturális rendszerünk normái szerint kell megítélni, az nem egy alacsonyabb rendű kultúrát képvisel. A saját normarendszerében elgondolva számos cselekedet/viselkedés érthetővé válik. A kulturális relativizmus a tudományos leírás egy megközelítése is egyben. Hollós 1995: 5–6. 14 Diamond 2001: 314–315. 15 Keszeg 2011: 40–44. 16 Clifford 1999: 164. 17 Brubaker et. al. 2011: 403−404. 18 Ebből 16 oldal a gyűjtött szövegfolklórt tartalmazza. 19 A tematikus terepnapló hasznáról lásd Boross 2004. 20 Milyen ember vagy te, hogy kontyot viselsz??!

57

ME.dok • 2014/4

Könyvészet APPADURAI, Arjun 2001 A lokalitás teremtése. Regio 12. 3. 3–32. http://epa.oszk.hu/00000/00036/00042/ pdf/regio2001_3.pdf [2014.05.12.] BOROSS Balázs 2004 Antropológiai módszerek, terepmunka és a „bevezető fejezetek”. Kisebbségkutatás 3. http://www.hhrf.org/kisebbsegkutatas/ kk_2004_03/cikk.php?id=7 [2013.01.22.] BRUBAKER, Rogers–FEISCHMIDT Margit–FOX, John–GRANCEA, Liana 2011 Nacionalista politika és hétköznapi etnicitás egy erdélyi városban. Budapest, L’Harmattan. CLIFFORD, James 1999 Az etnográfiai allegóriáról. In: N. Kovács Tímea (szerk.): A kultúra narratívái. Budapest, Kijárat Kiadó. 151–181. DIAMOND, Jared 2001 Háborúk, járványok, technikák. A társadalom fátumai. Typotex Kiadó. ERIKSEN, Thomas Hylland 2006 Kis helyek – nagy témák. Bevezetés a szociálantropológiába. Budapest, Gondolat Kiadó. FÉL Edit 1991 A saját kultúrájában kutató etnológus. Ethnographia 102(1–2.): 1–7. http://www2.arcanum.hu/ethnographia/opt/a100602. htm?v=pdf&a=start_f [2014.06.23.] HOLLÓS Marida 1995 Bevezetés a kulturális antropológiába. Budapest, ELTE-BTK Kulturális Antropológia Szakcsoport. KESZEG Vilmos 2011 A történetmondás antropológiája. Kolozsvár, BBTE-KJNT. SCHLESIER, Renate 2004 A vén Európa és az Újvilág tükrében. Montaigne és az „emberevők”. In: Biczó Gábor (szerk.): Az idegen. Variációk Simmeltől Derridáig. Debrecen, Csokonai Kiadó.

58

Investeşte în oameni! FONDUL SOCIAL EUROPEAN Programul Operaţional Sectorial Dezvoltarea Resurselor Umane 2007 – 2013 Axa prioritară:1„Educaţia şi formarea profesională în sprijinul creşterii economice şi dezvoltării societăţii bazate pe cunoaştere” Domeniul major de intervenţie:1.5 „Programe doctorale şi postdoctorale în sprijinul cercetării” Titlul proiectului: „Tineri cercetători de succes – dezvoltare profesională în context interdisciplinar şi internaţional” Cod Contract: POSDRU/159/1.5/S/132400 Această lucrare a fost posibilă prin sprijinul financiar oferit de Programul Operaţional Sectorial Dezvoltarea Resurselor Umane 20072013, cofinanţat prin Fondul Social European, în cadrul proiectului POSDRU/159/1.5/S/132400, cu titlul „Tineri cercetători de succes – dezvoltare profesională în context interdisciplinar şi internaţional”. This work was possible due to the financial support of the Sectorial Operational Program for Human Resources Development 2007-2013, co-financed by the European Social Fund, under the project number POSDRU/159/1.5/S/132400 with the title „Young successful researchers – professional development in an international and interdisciplinary environment”. Diese Arbeit wurde durch die finanzielle Unterstützung des Sektorenbetriebsprogramms zur Personalentwicklung 2007-2013 ermöglicht, welches vom Europäischen Sozialfonds im Rahmen des Projektes No. POSDRU/159/1.5/S/132400 mitfinanziert wird: „Erfolgreiche junge Forscher – berufliche Entwicklung im interdisziplinären und internationalen Zusammenhang“. Cette recherche a été soutenue financièrement par le Programme Opérationnel Sectoriel pour le Développement des Ressources Humaines 2007-2013, ainsi que par le Fond Social Européen dans le cadre du projet POSDRU/159/1.5/S/132400 ayant le titre „Jeunes chercheurs de success développement professionel dans un contexte interdisciplinaire et international ”. A dolgozat megírásához szükséges anyagi támogatást a Humánerőforrás-fejlesztési operatív program 2007–2013. és az Európai Szociális Alap biztosította a „Sikeres fiatal kutatók – szakmai fejlődés interdiszciplináris és nemzetközi összefüggésben” POSDRU/159/1.5/S/132400 projektből.

59

ME.dok • 2014/4

60

61

ME.dok • 2014/4

62

Végtelen percek Forgatókönyv Szántai János Az élet című novellája alapján FELMÉRI CECÍLIA Abstract Script of the movie “Infinite Minutes”, directed by Cecília Felméri, based upon the novel “Az élet” (The Life) by János Szántai. The movie was awarded at numerous fi lm festivals (ClujShorts – 2013, Cinefista IFF Puerto Rico – 2012, Vilnius IFF – 2012, etc.) Keywords Cecília Felméri, János Szántai, movie, script

Rezumat Scenariul filmului ”Minute infinite”, regizat de către Cecília Felméri. Baza scriptului o constituie nuvela ”Viața” (“Az élet”) de János Szántai. Filmul a fost premiat la numeroase festivaluri (ClujShorts – 2013, Cinefista IFF Puerto Rico – 2012, Vilnius IFF – 2012, etc.). Cuvinte cheie Cecília Felméri, János Szántai, film, scenariu

Felméri Cecília, PhD filmrendező, egyetemi oktató [email protected]

1. BELSŐ. ALAGSORI BONCTEREM – NAPPAL A meztelenül és mozdulatlanul fekvő női test alhasán, a szeméremszőrzet felett, egy pici, saját farkába harapó vörös-kék kígyót ábrázoló tetoválás van. A RÁDIÓBÓL ZENE SZÓL. 63

ME.dok • 2014/4

Egy kéz finoman megérinti a tetoválást, rátesz egy zsírpapírt, és lassan elsimítja. A kéz a zsírpapíron keresztül kopírozni kezdi a tetoválást egy golyóstollal. A zsírpapír zsíros felülete és az alapul szolgáló test puhasága miatt a golyóstoll nehezen fogja a zsírpapírt, lehetetlenné válik a másolás. HERBÁK KÁLMÁN szájához emeli a golyóstollat, és hosszasan rálehel. HERBÁK KÁLMÁN KÖZELIJE ALÁ GÉPÍRÁSSAL KIÍRÓDIK A FELIRAT: Herbák Kálmán mentőorvos (40 éves). A FELIRAT ELTŰNIK. HERBÁK KÁLMÁN fehér, rövid ujjú orvosi ruhában van, mellén mentős jelvény. Újra nekilát a másolásnak. Egy rövid szakaszon fog a golyóstoll, utána megint nem. HERBÁK KÁLMÁN kimegy a képből és motozás hangjait halljuk. A MEZTELEN NŐI TEST MOZDULATLAN. A nő derekánál egy hangya mászik felfele, bemászik a zsírpapír alá. (A RÁDIÓBÓL TOVÁBBRA IS SZÓL A ZENE.) HERBÁK KÁLMÁN egy sebészvarrótűvel tér vissza. A sebészvarrótűvel lyuggatni kezdi a zsírpapírt az átlátszó tetoválásminta mentén. Időnként, véletlenül, mélyebben beleszúr, érezhető, hogy a testet is eléri a szike. DE A MEZTELEN NŐI TEST VÉGIG MOZDULATLAN. MIVEL A MEZTELEN NŐI TEST EGY BONCASZTALON FEKSZIK. HALOTT. A holttestre egy apró, magasan elhelyezkedő, alagsori ablakból süt rá a fény. Egyre gyorsabban szúr a szike, ritmikusan gyorsul. A NŐ FÖLÖTT GÉPÍRÁSSAL (A VARRÓGÉPSZERŰEN SZURKÁLÓ TŰ RITMUSÁRA) KIÍRÓDIK A FELIRAT: Sztranyiczkyné Krausz Lívia kórházi személyzetis, terhes (30 éves). A FELIRAT ELTŰNIK. HERBÁK KÁLMÁNNAK megszólal a mobiltelefonja, egy iPhone, abbahagyja a munkát, felveszi a telefont, lehalkítja a rádiót, ettől HALKABBAN SZÓL A ZENE. HERBÁK KÁLMÁN (a telefonba) A boncteremben vagyok, kérlek szépen. A telefont becsípi a válla és a füle közé, majd folytatja a munkát telefonálás közben. HERBÁK KÁLMÁN Apukám, én éppen a tegnapi balesetet. Mit küldesz? A vonal másik végén egy hang beszél, de nem halljuk, hogy mit. HERBÁK KÁLMÁN (gondosan lyuggatva) Aha..., és mi az? 64

ME.FILM

A vonal másik végén egy hang beszél, de nem halljuk, hogy mit. HERBÁK KÁLMÁN (gondosan lyuggatva) Kösz, apukám... Akkor megvárom. HERBÁK KÁLMÁN ellenőrzi, hogy kikapcsolt-e a telefon, és zsebre vágja. Elkészült a minta. A kígyó körvonalait szépen kirajzolják a zsírpapíron levő szúrások. HERBÁK KÁLMÁN felemeli a zsírpapírt és a plafon alatt levő alagsori ablakon beáramló fény felé tartja, úgy nézi a mintát. A félig átlátszó, kígyó mintájúra kilyuggatott zsírpapíron keresztül látjuk HERBÁK KÁLMÁN arcát. Az ablakon besütő napfény átsüt a lyukakon. HERBÁK KÁLMÁN kigombolja a fehér köpenyét, felhúzza a hasáról a pólóját és kissé lejjebb tolja a nadrágját, hogy kilátszódjon az alhasa. A hasa majdnem tele van tetoválásokkal. A mintát az alhasa elé teszi, körülbelül 10 centire a bőrétől. A napsugarak, a mintán keresztül rárajzolják HERBÁK KÁLMÁN alhasára a kígyót, egy üres helyre, egy másik tetoválás alá, ami 65

ME.dok • 2014/4

a következőt ábrázolja: nagy, nyíllal átszúrt vörös szív, alatta felirat: Mindörökre Sári. HERBÁK KÁLMÁN visszagombolkozik, odamegy a nyitott ajtó mellett álló asztalhoz, leteszi a zsírpapírt és odaírja a rajz alá: Sztranyiczky Lívia, 30 éves, nő, pina felett. HERBÁK KÁLMÁN kinyit egy mappát, ahol hasonló, különböző típusú papírra vázolt tetoválásminták találhatóak, ugyanúgy, névvel, életkorral ellátva. A tetoválásminták testrészek szerint vannak rendszerezve, HERBÁK KÁLMÁN gyorsan hátralapoz, egyszerre több lapot halad, keres valamit. Nagy léptékkel haladunk, a „Láb” fejezet tetoválásmintáin keresztül elérkezünk a „Has” fejezethez. Kinyílik a szomszéd teremben két ajtó, az ajtón a BONCMESTER egy letakart hullát tol be egy hordágyon. HERBÁK KÁLMÁN beteszi a zsírpapírt a „Has” fejezet tetoválásai közé, a hasán látott tetoválásminta elé (nagy, nyíllal átszúrt vörös szív, alatta felirat: Mindörökre Sári). MEGSZÓLAL HERBÁK KÁLMÁN iPhone-ja. Megnézi. A kijelzőn ez áll: Mentős hívás. HERBÁK KÁLMÁN kinyomja. A BONCMESTER ezalatt beparkolja a hordágyat a szekrény mellé, derékig felhajtja róla a lepedőt, egy öregember hullája hever ott, a hason egy óriási vágással. A BONCMESTER megáll a hulla mellett. HERBÁK KÁLMÁN gyorsan összecsukja a mappát, a hóna alá veszi. Odamegy a hullához, megnézi a mellkasán levő tetoválást, elismerően hümmög. A HULLA FÖLÖTT GÉPÍRÁSSAL KIÍRÓDIK A FELIRAT: Hollár Ágoston nyugdíjas (82 éves). A FELIRAT ELTŰNIK. HERBÁK KÁLMÁN Világháborús,... szabadon rajzolt... Ezt nevezem... Na, megyek, mert hívás van. BONCMESTER Addig előkészítem. HERBÁK KÁLMÁN kimegy a boncteremből. 2. BELSŐ. HÁLÓSZOBA – NAPPAL Egy férfi alhasán egy hatalmas fullánkú pici darázs van tetoválva, a darázs ütemesen együtt mozog a hassal, szeretkezés ritmusára. RÁDIÓHANGOT HALLUNK, NEM TÚL HANGOSAN. LÍVIA, 35 év körüli szőke nő, gyöngysorral a nyakában, meztelen felsőtesttel, kéjesen lovagol valakinek az ágyékán, és egy vastag szivart szív lovaglás közben. Lívia a szájába teszi a szivart, hátra hajlik, két kezével a Kovács Géza lábaira támaszkodik, miközben a fejét hátra engedi. Továbbra 66

ME.FILM is ütemesen, nem túl gyorsan mozog. A szivar függőlegesen áll ki Lívia szájából. A szivar megszívásakor felizzik a szivar végén a parázs. GÉPÍRÁSSAL KIÍRÓDIK A FELIRAT: Sztranyiczkyné Krausz Lívia kórházi személyzetis, gyermektelen (30 éves). A FELIRAT ELTŰNIK. Egy férfihang enyhén hamisan énekelni kezd alóla. KOVÁCS GÉZA Kossuth Lajos azt üzente.... LÍVIA elmosolyodik, kiveszi a szivart a szájából és kifújja a füstöt. LÍVIA enyhén gyorsít az iramon és odanyújtja a szivart KOVÁCS GÉZÁNAK. KOVÁCS GÉZA átveszi a szivart. KOVÁCS GÉZA meztelen felsőtesttel fekszik az ágyban, miközben a teste ütemesen rázkódik ide-oda LÍVIA mozgásának ritmusára. KOVÁCS GÉZA szív egyet a szivarból. FÖLÖTTE GÉPÍRÁSSAL MEGJELENIK A FELIRAT: Dr. Kovács Géza, elismert sebész, kórházigazgató, pályája csúcsán, nőtlen (53 éves). A FELIRAT ELTŰNIK. KOVÁCS GÉZA visszaadja a szivart LÍVIÁNAK, és tovább énekel. KOVÁCS GÉZA Elfogyott a regimentje... LÍVIA meztelenül lovagol KOVÁCS GÉZA ágyékán, aki, szintén meztelenül, a hátán fekszik. LÍVIA ismét szív a szivarból, majd visszanyújtja KOVÁCS GÉZÁNAK. A ritmus egyre gyorsul. FÖLÖTTÜK GÉPÍRÁSSAL MEGJELENIK A FELIRAT: Házasságon kívüli szerelmi viszony. Szigorúan titkos. A FELIRAT ELTŰNIK. KOVÁCS GÉZA Ha még egyszer azt üzeni... 3. BELSŐ. KOVÁCS GÉZA MESZES KOSZORÚERE – NAPPAL (MIKROSZKOPIKUS FELVÉTEL/ANIMÁCIÓ/MAKETT) Egy vérrög fennakad az elmeszesedett, szűk járatban. GÉPÍRÁSSAL MEGJELENIK A FELIRAT: DR. Kovács Géza koszorúere. A FELIRAT ELTŰNIK. A vérrög mögött feltorlódik a vér. 4. BELSŐ. HÁLÓSZOBA – NAPPAL 67

ME.dok • 2014/4

LÍVIA lovagol KOVÁCS GÉZA ágyékán, KOVÁCS GÉZA az elélvezés határán énekel. KOVÁCS GÉZA Mindnyájunknak el kell menniiiii... KOVÁCS GÉZA elélvez, ugyanakkor nagyot szökik az ágyban és rángatózni kezd. LÍVIA megbillen, szinte leesik KOVÁCS GÉZÁRÓL. KOVÁCS GÉZA keze a teste mellett, ujjai közt a szivar, a görcsösen hátrafeszülő kéz rányomja a szivart a vízágyra, gyakorlatilag elnyomja a szivart az ágyon. 5. BELSŐ. VÍZÁGY KERESZTMETSZETE – NAPPAL (ANIMÁCIÓ/ MAKETT) A vízágy gumiját kiégeti a cigaretta parazsa, a cigaretta parazsa eléri a vizet, és sercegve kialszik. A lyukon spriccelni kezd a víz. EKÖZBEN A KÖVETKEZŐ HANGOKAT HALLJUK: KOVÁCS GÉZA nyög. LÍVIA bátortalanul kérdezi: Géza..., Géza, jól vagy? GÉZA hörög. (UGYANEZT FELVESSZÜK KÉPEKBEN IS, NEM CSAK HANGBAN, ARRA AZ ESTRE, HA MÉGSEM LESZ MAKETT A FILMBEN.) 6. BELSŐ. FOLYOSÓ– NAPPAL A műtőből kijön egy NŐVÉR, elsiet, majd kijön DR. SZTRANYICZKY, útközben leveti magáról a véres köpenyt. KISS ALEXANDRA a nővérpultnál áll. KISS ALEXANDRA készségesen átveszi DR. SZTRANYICZKYTŐL a véres köpenyt, összecsomagolja, és beteszi a szennyeskosárba. DR. SZTRANYICZKY odaszól neki. DR. SZTRANYICZKY Értesíteni kéne a Hollár Ágoston lányát. Valamilyen Mária. Mondott valamit magának? KISS ALEXANDRA (együttérzően, tétován) Az éjjeliszekrényében hagyott valami számot. Megnézem. KISS ALEXANDRA elsiet a folyósón. DR. SZTRANYICZKY tölt magának egy kis kávét a nővérpultnál. Cukrot tesz bele és kavargatni kezdi. DR. SZTRANYICZKY előveszi a telefonját, kikeres egy nevet: „Lívia” és hívja. Hosszasan cseng, de a vonal másik végén senki nem válaszol. Közben befejezi a kávé kavarását. DR. SZTRANYICZKY KÉPÉN GÉPÍRÁSSAL KIÍRÓDIK A FELIRAT: Dr. Sztranyiczky Pál sebész főorvos (42 éves). A FELIRAT ELTŰNIK. A műtőből a BONCMESTER kitol a folyósóra egy hordágyat, rajta egy fehér lepedővel letakart hulla. Kicsit kínlódik a kanyarodásnál. Amikor el68

ME.FILM halad a nővérpult mellett, megáll, odatesz egy papírt DR. SZTRANYICZKY elé. DR. SZTRANYICZKY aláírja. A BONCMESTER tovább tolja a hullát. DR. SZTRANYICZKY bemegy a nővérszobába. 7. BELSŐ. NŐVÉRSZOBA - NAPPAL DR. SZTRANYICZKY kinyitja az ablakot, az ablakba kiteszi a kávét, de a manőver alatt a kávéja kiömlik a csészealjba, próbál inni belőle, de csöpög az alja – ezért visszateszi a csészealjba, és együtt iszik a csészealjjal – látszik, hogy előbb-utóbb le fogja csöpögtetni magát. Cigarettát vesz elő, rágyújt. A füstöt gondosan kihajtja az ablakon. DR. SZTRANYICZKY kikeres egy másik nevet, hívja. DR. SZTRANYICZKY Szevasz, apukám, hol vagy? DR. SZTRANYICZKY Mit másolsz? DR. SZTRANYICZKY Apukám, akkor éppen most küldök neked egy volt pácienst, 80 év körülit, van a mellkasán egy remekmű, nem vágtam bele a kedvedért. DR. SZTRANYICZKY Régimódi, egy sellő, kicsit ráncos, de szépen kivehető. Mindjárt meglátod. DR. SZTRANYICZKY Megéri, apukám. Közben cigarettázik. Az ablakpárkányra kenyérmorzsák hullnak kintről-fentről, DR. SZTRANYICZKY lesepri. A kávéba is belehullt a morzsa, DR. SZTRANYICZKY kissé idegesen hátrahúzódik az ablaktól, és kipiszkálja a kiskanállal. Fentről KISS ALEXANDRA hangja hallatszik. KISS ALEXANDRA (ingerült hangon) Százszor megmondtam, hogy ne etesse a galambokat! Halló!!! Ez nem baromfiudvar!!!... Az igazgató úr határozottan megtiltotta!... Süket maga?! DR. SZTRANYICZKY kortyol a kávéból, ekkor cseppen ki a kávé, rá az ingére. DR. SZTRANYICZKY letörli. 8. BELSŐ. KÓRTEREM – NAPPAL KISS ALEXANDRA bemegy a kórterembe. Leül Hollár Ágoston ágyára, kinyitja a fiókot, kiszedegeti onnan a dogokat. Kivesz belőle egy fehér papír69

ME.dok • 2014/4

ba csomagolt süteményt, amely elfoglalja a fiók felét, és felteszi az éjjeliszekrényre. A fiókban egy személyi és egy fénykép mellett megtalálja a cetlit a telefonszámmal. A cetlit a telefonszámmal zsebre teszi. Megnézi a fényképet. KISS ALEXANDRA FÖLÖTT GÉPÍRÁSSAL MEGJELENIK A FELIRAT: Kiss Alexandra nővér (22 éves). A FELIRAT ELTŰNIK. KISS ALEXANDRA ráteszi a fényképet az ágyra. A fiók tartalmát (két régimódi szemüveg, két könyv, egy csomag savanyúcukorka, egy borotva, kopott pamacs, zsilettek, borotválkozószesz) kiüríti az ágyra, majd berakosgatja egy zacskóba. KISS ALEXANDRA az éjjeliszekrényről elveszi a csészét, és azt is beteszi a zacskóba. Az éjjeliszekrényen már csak a sütemény áll. KISS ALEXANDRA óvatosan kibontja a sütemény papírját, megnézi, mi van benne. Csokitortaszelet. Megszagolja, félig-meddig visszacsomagolja a papírba. Aztán megint kibontja, és óvatosan leveszi a tetejéről az egyik csokirózsát. KISS ALEXANDRA kinyitja az éjjeliszekrény ajtaját, és onnan is kiveszi a dolgokat (egy kopott törölköző, egy rend ruha egy zacskóban), kiüríti az ágyra, majd beleteszi egy zacskóba. A két zacskót egymás mellé teszi. KISS ALEXANDRA elveszi a kibontott csokitortaszeletről a másik csokirózsát is. KISS ALEXANDRA elveszi a tortaszeletet papirostul, az éjjeliszekrényről, és ügyetlenül beleharap a tortába. Még egyet harap. KISS ALEXANDRA felkapja a fejét. Az ablak felé néz. Az ablakpárkányra kenyérmorzsák hullanak apró koppanásokkal. KISS ALEXANDRA leteszi a félig megevett tortát az éjjeliszekrényre és odamegy az ablakhoz, lenyeli a falatot. Félig teli szájjal, csokis fogakkal, picit maszatosan felkiabál. KISS ALEXANDRA (felfelé, ingerült hangon) Százszor megmondtam, hogy ne etesse a galambokat!... Az igazgató úr határozottan megtiltotta!... Halló!!! Ez nem baromfiudvar!!!... Süket maga?! A morzsák ráhullnak, a felfele beszélő KISS ALEXANDRA arcára, hajára. KISS ALEXANDRA dühösen behúzódik az ablakból, közben idegesen pallja ki a hajából a morzsát. KISS ALEXANDRA (sziszegve) Na, adok én neked madáretetést! Hülye lúd! A morzsaszórás abbamarad. KISS ALEXANDRA odamegy a kagyló fölötti tükörhöz, és megigazítja az összeborzolt haját. Majd visszaül az ágyra, és jó nagyot harap a tortaszeletből. 70

ME.FILM Az ablakban ismét elkezdenek hullni a morzsák. KISS ALEXANDRA csóválja a fejét, de tovább majszolja a csokitortát. 9. BELSŐ. FÖLDSZINTI MENTŐSZOLGÁLAT – NAPPAL Egy spray fújását látjuk. MARGITKA légysprayjel lazán befújja a sarkokat. Egy irodában vagyunk, a falon nagy reklám-banner: „Életet ment, ki gyorsan hív mentőt. Mentőszolgálat 112” és egy ijedt telefonálót ábrázoló rajzolt figura. Körbe-körbe mindenfelé művirágok. MARGITKA elteszi a sprayt, kezet most. A szappant sokáig forgatja a kezében, jó sok habot képez, aztán lemossa a vízcsapnál. Leül az asztalhoz, elővesz egy pakk tarotkártyát és rakosgatni kezdi. Hangos légydöngést hallunk. A tarotkártyában kijön a halál/akasztott ember. Ebben a pillanatban a légydöngés hirtelen megszűnik, és a kártyalapra ráesik egy hatalmas légy, aki az utolsókat rúgja. MARGITKA megdermedve bámulja a kapálózó legyet. Ebben a pillanatban megszólal a telefon. MARGITKA összerezzen. Felveszi a telefont. MARGITKA (enyhén rekedtes, de azért tárgyilagos hangon) Halló, mentőszolgálat, tessék...igen...az igazgató úr?... MARGITKA fél kézzel lehalkítja a rádiót. MARGITKA FÖLÖTT GÉPÍRÁSSAL MEGJELENIK A FELIRAT: Kovács Margitka (37 éves), mentőrecepciós, jógatréner. A FELIRAT ELTŰNIK. MARGITKA (higgadtan) Mióta?...szuszog még?...Hagyja feküdni, ne mozdítsa...máris küldöm a mentőt... A lakásán van?...Tudom, hol lakik... Kivel beszélek?... halló!...várjon... ki maga?... A vonal másik végén ismét bejön a tónus, az illető letette. MARGITKA megnézi a kijelzőt, a kijelző kiírja a hívó telefonszámát. MARGITKA elővesz a fiókból egy kopott átlátszó fóliában tárolt A4-es lapot, tele telefonszámokkal, kinézi róla Kovács Géza telefonszámát és összeveti a kijelző számával. Egyezik. A tarotkártyán a légy már alig mozog. MARGITKA gyorsan tárcsáz egy másik, kétjegyű számot. MARGITKA Halló...Te, jött egy anonim hívás, valami nő telefonált, hogy az igazgató úr rosszul lett a lakásán, infarktusgyanús... Igen, igen, Kovács Géza. Mindenesetre az ő telefonjáról jött a hívás. Menjetek ki, légy szíves, sosem lehet tudni... A lakásán van, állítólag. Jó... jó...Köszi. Várj, Herbák ott van? ...Akkor jelzek neki. Ok. 71

ME.dok • 2014/4

MARGITKA a tarotkártyára mered. A kártyát legyestül az ablakhoz viszi, a legyet kiborítja a kártyáról az ablakpárkányra. A légy alig mozog. MARGITKA visszamegy az asztalhoz, a kártyát letörli egy nedves kéztörlővel. Összeszedi a többi kártyát is, félreteszi, és beírja az előtte álló hatalmas füzetbe: Dr. Kovács Géza, Hársfa utca 15, infarktusgyanús, pontos idő, a hívó rovatba azt írja, hogy „anonim – női hang”. A kávé éppen lefő. MARGITKA odamegy az ablakhoz, kikönyököl, és nézi a legyet. A légy az ablakpárkányon az utolsókat rúgja. 10. BELSŐ. HÁLÓSZOBA – NAPPAL LÍVIA az ágyon térdelve nézi a rángatózó KOVÁCS GÉZÁT. Félénken megsimítja a karját. Közben a másik kezével a vízágy lyukját próbálja betömíteni. LÍVIA (tétován) Géza... KOVÁCS GÉZA nem reagál. LÍVIA odamegy a telefonhoz, közben végig a rángatózó, hörgő KOVÁCS GÉZÁT nézi. Felemeli a kagylót, ideges mozdulattal tárcsáz két számot. A telefon kicseng. LÍVIA kikapcsolja a telefon mellett álló rádiót. LÍVIA KOVÁCS GÉZÁRA néz. KOVÁCS GÉZA rohama enyhülni látszik, bal vállát görcsösen fogva, mereven fekszik. A telefon másik végéről MARGITKA hangja hallatszik: MARGITKA Halló, mentőszolgálat, tessék... halló... LÍVIA lenéz a combjára, amelyen lassan végigfolyik az ondó. MARGITKA Hallllóóóó.... LÍVIA leteszi a telefont. LÍVIA (idegesen, szemrehányóan) Ó, Géza! Odamegy KOVÁCS GÉZÁHOZ, KOVÁCS GÉZA hörög. LÍVIA 72

ME.FILM (halkan) Géza!... Felhívom a kórházat, jó? Én nem maradhatok itt, te is tudod. Herbák a mentős... Neked sem hiányzik most a botrány. A fene egye meg. (Megrázza) Géza, légy szíves. Géza, mindjárt jön a mentő. Légy szíves, tarts ki, mindjárt hívom a mentőt. KOVÁCS GÉZA hörög. LÍVIA kirohan a fürdőbe. Vécélehúzás zaját halljuk. A vízágyból egyre spriccel a víz. LÍVIA egy törölközővel visszajön az ágyhoz. KOVÁCS GÉZA mozdulatlanul fekszik. LÍVIA egy pillanatig feszülten figyeli a mozdulatlan KOVÁCS GÉZÁT. KOVÁCS GÉZA mellkasa megmozdul, él! LÍVIA megkönnyebbülten szusszan, a törölközővel gyorsan letörli a KOVÁCS GÉZA ágyékáról az ondót. LÍVIA Géza, kicsit megtörölgetem a darazsadat, ne lássanak így. KOVÁCS GÉZA nyugtalanul szuszog. LÍVIA kihúzza az ágy végébe felgyűrt paplant, és ráteríti KOVÁCS GÉZÁRA. Mindeközben a matracból spriccel a víz. LÍVIA összeszedi a ruháit (szoknya, melltartó, bugyi, felső) és sebesen öltözködik. LÍVIA HASÁN, MIKÖZBEN FELHÚZZA A SZOKNYÁJÁT, GÉPÍRÁSSAL KIÍRÓDIK A FELIRAT: Sztranyiczky Gézuka, késői gyermek (2 perces). A FELIRAT ELTŰNIK. MEGSZÓLAL EGY MOBILTELEFON. LÍVIA összerezzen, előveszi a retiküljéből a mobilját, megnézi, a telefon kitartóan cseng. Bosszúsan rándít a vállán, nem veszi fel, gyorsan tovább öltözködik. LÍVIA elkészül, egészen szalonképes, reflexszerűen belepillant a tükörbe. LÍVIA Géza, készen vagyok. Nem vagy jobban?... LÍVIA sietve belelép a szandáljába, az éjjeliszekrényről elvesz egy mobiltelefont, elkezd pötyögtetni rajta. LÍVIA Géza ne haragudj rám, nagyon gyors leszek, de muszáj kitöröljem... Jaj, Géza, te minden sms-t megtartasz? LÍVIA idegesen pötyög a mobiltelefonon. KOVÁCS GÉZA kissé hörögve szuszog, behunyt szemmel. LÍVIA befejezi a pötyögést, mellétérdel az ágyra, gondosan kikerülve a spriccelő víz irányát, figyelmesen nézi egy pillanatig. KOVÁCS GÉZA továbbra is behunyt szemmel fekszik. 73

ME.dok • 2014/4

LÍVIA Géza, hívom a mentőt. LÍVIA odamegy a vezetékes telefonhoz, és tárcsáz. A vonal másik végén felveszi MARGITKA. LÍVIA odateszi a kezét a szája elé, és elmélyített hangon beszél. LÍVIA (elváltoztatott hangon) Halló ... Kovács Géza... a kórházigazgató úr,... nagyon rosszul van... hát már egy olyan 10 perce... Itt van a lakásán... hörög, azt hiszem szívinfarktus... közel lakik a kórházhoz, a cím Hársfa utca 15... gyorsan... LÍVIA leteszi a telefont, KOVÁCS GÉZÁRA néz, akinek a mellkasa még mindig le-fel mozog. LÍVIA Géza, jön a mentő. Tarts ki, drágám. Én most elmegyek. Vigyázz magadra. LÍVIA elveszi a retiküljét, a szvetterét még egyszer körülnéz és elsiet. Ajtócsapódás hangját halljuk. Az ágyon még mindig lélegzik KOVÁCS GÉZA. KOVÁCS GÉZA mellett, az összement matracból egyre alacsonyabban spriccel, a végén már csak csobogva bugyog a víz. 11. BELSŐ. KÓRTEREM – NAPPAL A négyágyas kórteremben nyitva van az ablak. A teremben mindenki alszik, kivéve CSIBI MARISKÁT (35 éves nő), aki némán bámulja a plafont. CSIBI MARISKA ágya az ablak alatt van. GÉPÍRÁSSAL MEGJELENIK EGY FELIRAT: Csibi Mariska (35 éves), Dr. Kovács Géza páciense, felnőttkori hallássérült, szívbeteg. A FELIRAT ELTŰNIK. A szomszéd ágyakban idős nők alusznak, és felváltva horkolnak, az egyik álmában azt motyogja: Jaj, istenem-istenem. KINTRŐL BESZŰRŐDIK A RÁDIÓ HANGJA. CSIBI MARISKA felül, a párnája szélét picit felhajtja, és kivesz alóla egy omlós tejkaramellát. A párna alatt már nagyon sok üres tejkaramellás papír van szétlapítva, keresgélnie kell, hogy találjon egy kibontatlant. CSIBI MARISKA kibontja a tejkaramellát és befalja. A papírt becsúsztatja a párnája alá. EGY MENTŐAUTÓ TÁVOLODIK SZIRÁNÁZVA. CSIBI MARISKA az ablak felé fordul. Fülén hallókészülék van. Az ablakpárkányra egy galamb száll. CSIBI MARISKA óvatosan elővesz az éjjeliszekrény fiókjából egy fél 74

ME.FILM kenyeret, aminek a hiányzó felét törték, tépték. Óvatosan, hogy el ne ijessze, jó bőségesen morzsát szór a galambnak. Odarepül még egy galamb, majd még egy, egyre bátrabbak, és CSIBI MARISKA is egyre szélesebb mozdulatokkal szórja a kenyérmorzsát. Lentről KISS ALEXANDRA HANGJA HALLATSZIK FEL. KISS ALEXANDRA (OFF) Százszor megmondtam, hogy ne etesse a galambokat! Halló!!! Ez nem baromfiudvar!!!... Az igazgató úr határozottan megtiltotta!... Süket maga?! CSIBI MARISKA abbahagyja a morzsaszórást. A kenyérrel a kezében visszafordul az éjjeliszekrény felé. A többi betegre néz, azok alusznak. CSIBI MARISKA megint visszafordul a galambok felé, kiveszi a hallókészüléket a füléből és zsebre teszi. NÉMA CSEND LESZ. CSIBI MARISKA tovább eteti a galambokat – ÉS MI SEM HALLUNK SEMMIT, SÜKET CSEND VAN. (EBBEN A JELENETBEN, MOSTANÁIG LEHET, HOGY IRREÁLISAN ERŐS MINDEN ZAJ, OLYAN, MINTHA ROSSZ MINŐSÉGŰ HANGFELVÉTEL LENNE – MERT ÍGY HALLANAK A HALLÓKÉSZÜLÉKEK, NEM SZŰRIK MEG A HANGOT.) CSIBI MARISKA mosolyogva és rendületlenül eteti a galambokat, miközben VÉGIG TÖK SÜKETEK VAGYUNK. 12. KÜLSŐ. KÓRHÁZUDVAR – NAPPAL Az ablakban DR. SZTRANYICZKY a ruháján levő kávéfoltot próbálja eltüntetni egy nedves gézdarabbal. A felette levő ablak üres, az eggyel feljebb levő ablakban galambok repkednek, az ablakból morzsa hull, CSIBI MARISKA galambot etet. DR. SZTRANYICZKY ablaka mellett MARGITKA könyököl az ablakban, ő is felfelé néz. LÍVIA az udvarra érkezik, észreveszi DR. SZTRANYICZKYT, és integet neki. LÍVIA Szia, drágám! DR. SZTRANYICZKY zavarodottan visszaint. DR. SZTRANYICZKY Te ma dolgozol?... LÍVIA Csak bejöttem... KISS ALEXANDRA kinéz az ablakon, csokis a szája széle, még mindig eszik. KISS ALEXANDRA (LÍVIÁNAK, felfelé mutatva) 75

ME.dok • 2014/4

Ez nem ért a szóból... Lent az úton gyorsan közeledik a mentőautó. LÍVIA, felfelé néz, közben lelép a járdáról, belép a mentőautó elé, ami elüti. A mentőautó fékezve megáll. Mindenki mozdulatlanná mered az ablakokban egy pillanatig. CSIBI MARISKA tovább eteti a galambokat. DR. SZTRANYICZKY Lívia! DR. SZTRANYICZKY elrohan az ablakból. LÍVIA a földön hever mozdulatlanul. Nem vérzik. Az inge fel van csúszva a derekánál. A felcsúszott ing alatt tetoválás van: ugyanaz a saját farkába harapó kígyó, amit a film elején láttunk. Vége.

76

ME.FILM

77

ME.dok • 2014/4

78

Erdélyi sajtótörténeti bibliográfia (1919–2014) Péter Cseke – Mária Újvári: Bibliography of Transylvanian Press History(1919–2014)

Péter Cseke – Mária Újvári: Bibliografia transilvană a istoriei presei (1919–2014)

Cseke Péter, doktorátusvezető egyetemi tanár Újvári Mária, bibliográfus, a MINERVA Egyesület főkönyvtárosa

A 2010 tavaszán megalakult Kolozsvári Kommunikáció- és Médiakutató Intézet (KMKI) kezdettől célul tűzte ki – egyebek mellett – az erdélyi/romániai magyar írott és elektronikus sajtó adatbázisának a megteremtését. Ennek a számbavételnek az első eredménye a kézikönyvek, annotált sajtótörténeti bibliográfiák, szakbibliográfiák, évkönyvek, antológiák, repertóriumok, dokumentumkötetek, monográfiák, tanulmányok, szakdolgozatok és doktori értekezések itt olvasható könyvészete.

79

ME.dok • 2014/4

Kézikönyvek, annotált sajtótörténeti bibliográfiák, szakbibliográfiák, évkönyvek, antológiák, repertóriumok, dokumentumkötetek, monográfiák, tanulmányok, szakdolgozatok és doktori értekezések könyvészete (1919–2014) a) Kézikönyvek, annotált sajtótörténeti bibliográfiák Erdélyi lexikon. Szerk. Osvát Kálmá n. Nagyvárad,1928. Erdélyi monográfia. Szerk. Váradi Aladár és Berey Géza. Szatmárnémeti én. Berey Géza: A magyar újságírás Erdélyben 1919–1939. Szeged, 1940. Monoki István: A magyar időszaki sajtó a román uralom alatt. 1919– 1940. Az Országos Széchényi Könyvtár kiadása, Bp., 1941. Dávid Gyula–Marosi Péter–Szász János: A romániai magyar irodalom története. Tankönyv a XII. osztály számára. Bukarest, 1982. Kuszálik Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940–1989. Teleki László Alapítvány – Közép-Európa Intézet, Bp., 1996. Dávid Gyula: Erdélyi irodalom – világirodalom. Tanulmányok, cikkek, jegyzetek. Pallas–Akadémia, Csíkszereda, 2000. Uő.: A romániai magyar sajtó 1989 után. Teleki László Alapítvány – Erdélyi Múzeum-Egyesület, Bp.–Kvár, 2001. Szabó Zsolt: Intézményteremtő törekvések Erdélyben. Szentimrei Jenő irodalomszervező tevékenysége. Kolozsvár, 2007. Adamovits Sándor: Szellemi helyszínelés. Nagyenyedtől Marosvécsig. Gyergyószentmiklós, 2009. Lakatos Éva: A magyar sajtótörténet válogatott bibliográfiája 1705– 1944. (Az 5. kötet pótlásokat, kiegészítéseket tartalmaz.) Az Országos Széchényi Könyvtár kiadása, Bp., 2010–2014. Romániai magyar irodalmi lexikon (RMIL) Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés I–V. Főszerk. Balogh Edgár, Dávid Gyula. Bukarest, Kriterion; Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület. 1981–2010. b) Sajtótörténeti vonatkozású életmű-bibliográfiák Benkő Samu 1946–2009 (Újvári Mária) Cs. Gyimesi Éva (Csobán Endre Attila) Gáll Ernő (Gáll Éva, Újvári Mária) Jancsó Béla 1920–1973 (Berki Timea) Jordáky Lajos (Bárdi Nándor) Kacsó Sándor 1922–1944 (Jordáky Lajos) Krenner Miklós (György Béla) László Dezső (Antal Ildikó) Szentimrei Jenő (1807–1959) (Szabó Zsolt) László Ferenc válogatott zenei bibliográfiája (a Hagyományok Háza honlapján) Ligeti Ernő (György Béla, Török Vilma, Baranyai Zoltán) Makkai Sándor 1910–1951 (Módis László) 80

ME.DOKUMENTUM Mikó Imre (Bárdi Nándor) Paál Árpád (Paál Árpád István) Sütő András (Kuszálik Péter) Szentimrei Jenő 1807–1959 (Szabó Zsolt) Tavaszy Sándor (Tonk Márton) c) Szakbibliográfiák: Antal Ildikó: László Dezső önálló műveinek napi- és hetilapokban, folyóiratokban megjelent írásai. In: Cseke Péter (szerk.): László Dezső emlékezete 1904–2004. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2004. 257–296. Benkő András: Lakatos István zenei bibliográfiája (1911–1969). Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1977. 248–290. Cseke Péter: A Falvak Népe – Falvak Dolgozó Népe néprajzi bibliográfiája 1945–1980. In: Dr. Kós Károly–Dr. Faragó József (szerk.): Népismereti Dolgozatok 1981. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1981. 219–264. Uő.: Magyar nyelvű mezőgazdasági irodalom Romániában (1919–1989). Agrártörténeti Szemle, 1991. 1–4. 257–267. Ua. in: Farkas Zoltán (szerk.): Adalékok az EGE–EMGE–RMGE 150 éves történetéhez. Erdélyi Gazda Kiadó, Kolozsvár, 2004. 213–227. György Lajos: A romániai magyar időszaki sajtó öt esztendeje (1919– 1923). Kv., 1924. Kántor Lajos: Jékely Zoltán művei a Világosságban. In: K. L.: Itt valami más van… Erdélyi krónika (1911–1959). Héttorony Könyvkiadó, Bp., 1992. 331–337. Károlyi Jolán: Agrártörténeti bibliográfia (1945–1972). Művelődés, 1972. 8. Kuszálik Péter: Sütő András életműve. Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2010. L. Gál Anna: Gaál Gábor megjelent műveinek bibliográfiája. In: Tóth Sándor: G. G. Tanulmány Gaál Gáborról, a Korunk szerkesztőjéről. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1971. 271–332. Zágoni Jenő: A sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör néprajzi bibliográfiája 1968–1976. In: Dr. Kós Károly–Dr. Faragó József (szerk.): Népismereti Dolgozatok 1980. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1980. 240–265. d) Évkönyvek Szombati-Szabó István szerk.: Magyarság évkönyve 1926. Bp., 1925. 81

ME.dok • 2014/4

Kuncz Aladár szerk.: Újságíró Almanach 1927. Kiadja az Erdélyi és Bánsági Népkisebbségi Újságírók Központi Szervezete. Kolozsvár, 1927. Sulyok István–Fritz László: Erdélyi magyar évkönyv 1918–1929. Kolozsvár 1930. Kacsó Sándor szerk.: Erdélyi magyar évkönyv 1938. Brassó, 1937. Szilágyi Júlia szerk.: Korunk Évkönyv 1976. Egy alkotó műhely félévszázados történetéhez (1926–1976). Kolozsvár-Napoca, 1976. Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. A Petőfi Irodalmi Múzeum 1976. május 20–21-i emlékülésének anyaga. Bp., 1977. Szabó Zsolt szerk.: Újságíró évkönyv 1995. Kiadja a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, Kolozsvár–Marosvásárhely, 1995. Szabó Zsolt szerk.: Újságíró évkönyv 1997. Kiadja a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, Kolozsvár–Marosvásárhely, 1997 Ágoston Hugó–Ambrus Attila szerk.: A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Évkönyve. Marosvásárhely, 1999. Bodó Barna szerk.: Romániai Magyar Évkönyv 2000. Szórvány Alapítvány – Polis Könyvkiadó, Temesvár–Kolozsvár, 2000. Uő.: Romániai Magyar Évkönyv 2002. Szórvány Alapítvány – Polis Könyvkiadó, Temesvár–Kolozsvár, 2002. Uő.: Romániai Magyar Évkönyv 2003. Szórvány Alapítvány, Temesvár, 2003. Uő.: Romániai Magyar Évkönyv 2004–2005. Szórvány Alapítvány, Temesvár, 2005. 82

ME.DOKUMENTUM Kovács István Lehel (szerk.) Erdélyi kalendárium 2006. Írottkő Szövetség, Kolozsvár 2005 Bodó Barna szerk.: Romániai Magyar Évkönyv 2006. Szórvány Alapítvány, Temesvár, 2006. e) Antológiák A Korunk költészete. Válogatta Bonyháti Jolán, Méliusz József, Szász János. Buk., 1967. Az Erdélyi Helikon költői. Sajtó alá rendezte és bevezette: Szemlér Ferenc. A folyóirat költészeti anyagának repertóriumát Kelemen Ilona, Réthy Andor és Váczy Leona állította össze. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1967. A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája (1924–1944). Szerk. Marosi Ildikó. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1979. A Tizenegyek. Egy antológia elő- és utóélete (1923–2003). (Az 1923-ban kiadott szépirodalmi antológia reprintje, a kötet fogadtatását és utóéletét bemutató iker-kiadvány kíséretében.) Közzéteszi Cseke Péter. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2003. Balázs Sándor: Kiáltó Szó. Volt egyszer egy szamizdat. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2005. Balázs Sándor–Schwartz Robert: Funar-korszak Kolozsváron. A helyi sajtó tükrében 1992–1996. Erdélyi Híradó Könyv- és Lapkiadó, Kolozsvár, 1997. Balogh Edgár (szerk.): Benedek Elek: Halljátok, emberek? Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Buk., 1957. Uő. (szerk.): Móricz Zsigmond: Kenyéren és vízen. Irodalmi Könyvkiadó, Buk., 1962. Bábel tornyán. Válogatás az Echinox munkatársainak írásaiból. Szerkesztette Beke Mihály András és Bréda Ferenc. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1983. Beke Sándor: Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és szellemi műhely húszéves évfortdulóján. Székelyudvarhely, 2012 Bodó Márta: Jóbarát. Egy erdélyi katolikus ifjúsági lap a két világháború között. Verbum Kiadó, Kvár, 2013. Botházi Mária, Győrffy Gábor szerk.: Tükörjáték. Emlékkönyv Cseke Péter 65. születésnapjára. Kolozsvár, 2010. Elek apó Cimborája. Válogatás a CIMBORA évfolyamaiból (1922–1929). Válogatta, utószóval és jegyzetekkel ellátta Csire Gabriella. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2000. Ellenpontok 1982. Sajtó alá rendezte Tóth Károly Antal. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2000. Erdélyi Fiatalok – dokumentumok, viták (1930–1940). Közzéteszi dr. László Ferenc és Cseke Péter. A bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Cseke Péter. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1986/1990. 83

ME.dok • 2014/4

Genius–Új Genius (1924–1925) antológia. Összeállította, jegyzetekkel ellátta és a bevezető tanulmányt írta Kovács János. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1973. Magyar Szó, Tavasz (1919–1920) antológia. Összeállította, jegyzetekkel ellátta és a bevezető tanulmányt írta Kovács János. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1971. Martos Gábor: Marsallbot a hátizsákban.A Forrás harmadik nemzedéke. Az interjúkat készítette, a tanulmányt írta, a műveket válogatta és a függeléket összeállította: Martos Gábor. Erdélyi Híradó Könyv- és Lapkiadó, Kolozsvár, 1994. Napkelet 1920–1922 antológia. Válogatta, az előszót írta és a függeléket összeállította Mózes Huba. Kriterion Könyvkiadó, 2004. Nem lehet. A kisebbségi sors vitája. Cseke Péter és Molnár Gusztáv gondozásában. Héttorony Könyvkiadó, Bp., 1989. Periszkop (1925–1926) antológia. Összeállította, jegyzetekkel ellátta és a bevezető tanulmányt írta Kovács János. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1979. Ozsváth Judit: Erdélyi Iskola. Antológia, repertórium. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2003. Szabó Zsolt: A kolozsvári Vasárnap és Vasárnapi Újság (1921–1925). Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2006. Szerkesztette Gaál Gábor 1929–1940. Válogatta és összeállította: Tordai Zádor és Tóth Sándor. Magvető Kiadó, Bp., 1976. Zord Idő 1919–1921 antológia. Válogatta, bevezetővel és jegyzetekkel ellátta, a repertóriumot készítette Kuti Márta. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1998. f) Monográfiák, kézikönyvek Berey Géza: A magyar újságírás Erdélyben 1919–1939. Szeged, 1940. Buzinkay Géza: Kis magyar sajtótörténet. Bp., 1993. Balázs Sándor: Lugosi üzenet. A Magyar Kisebbség című folyóirat monográfiája. Kölcsey Kör, Szatmárnémeti, 1995. Fleisz János: Az erdélyi magyar sajtó története 1890–1940. Pro Pannonia Kiadó, Pécs, 2005. György Lajos: Az Erdélyi Múzeum története 1874–1937. Kv., 1939. Győrffy Gábor: Cenzúra és propaganda a kommunista Romániában. A romániai magyar nyilvánosság korlátozása a kommunista diktatúra időszakában. Komp-Press, Kolozsvár, 2009. Huber András: Százarcú nagyhatalom. Lapok az erdélyi magyar időszaki sajtó történetéből. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1997. Indig Ottó: A nagyváradi újságírás története. Bihari Napló Kiadóvállalat, Nagyvárad, 1999. 84

ME.DOKUMENTUM Kántor Lajos: Vallani és vállalni. Egy irodalmi vita és környéke (1929–1930). Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1984. Kiss Sándor: A református időszaki sajtó az ifjúsági misszió szolgálatában. Bp., 1944. Kókay–Buzinkay–Murányi: A magyar sajtó története. Budapest, 1994. Lakatos Éva. Sikersajtó a századfordulón. Sajtótörténeti megközelítések. Balassi Kiadó –OSZK, Bp., 2004. Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Kvár, 1942. Mikó Imre: Huszonkét év. Az erdélyi magyarság politikai története 1918. december 1-től 1940. augusztus 30-ig. A „Studium” kiadása, Bp., 1941. Újabb kiadása: Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2003. Molnár János: Az egyetlen. Az Ellenpontok és az ellenpontosok története. Szeged, 1993. Mózes Huba: Sajtó, kritika, irodalom. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1983. Nagy György: Eszmék, intézmények, ideológiák Erdélyben. Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 1999. Péter I. Zoltán: „Hogy látva lássanak...” Ady Endre Nagyváradon. Széphalom Könyvműhely, Bp., 1993. Pomogáts Béla (szerk.): A hűség vallomásai. Beke György hetvenötödik születésnapján. KÖZDOK, Bp., 2002. Uő: Jelszó és mítosz. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2003. Somos Béla: Magunk keresése. Beke György pályaképe 2000-ig. Felsőmagyarország Kiadó–Szépírás Kiadó, Miskolc–Szolnok, 2002. Tibori Szabó Zoltán: Árnyékos oldal. Zsidó identitástudat Erdélyben a holokauszt után. Koinónia, Kolozsvár, 2007. (A II., III. és IV. fejezete az erdélyi zsidó, magyar, illetve román sajtó vizsgálatát tartalmazza az 1944–1952 időszakban.) Uő.: The Limits of Public Sphere in The Case of Minorities (A nyilvánosság határai a kisebbségek esetében). In: Restricţii şi cenzură (Megszorítások és cenzúra). Caietele Echinox, Universitatea „Babeş-Bolyai” Cluj-Napoca – Editura Dacia, Cluj-Napoca, 2003. 66–69. (Elsősorban az 1990 utáni erdélyi kisebbségi magyar sajtó magatartását vizsgálja.) Uő.: A Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet (1920–1948) – 1. rész: Erdély legnagyobb lap-, könyv- és tankönyvkiadójának történetéhez. MEdok, 2010. 3. 11–20. (Sajtótörténeti vonatkozásokkal.) Uő.: A Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet (1920–1948) – 2. rész: Erdély legnagyobb lap-, könyv- és tankönyvkiadójának történetéhez. MEdok, 2010. 4. 33–44. (Sajtótörténeti vonatkozásokkal.) 85

ME.dok • 2014/4

Tóth Sándor: G. G. Tanulmány Gaál Gáborról, a Korunk szerkesztőjéről. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1971. Uő.: Korunk-tanulmányok. In: T. S.: Rólunk van szó. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1980. 199. 346. Vallasek Júlia: Elváltozott világ. Az erdélyi magyar irodalom 1940–1944 között. Debrecen, 2004. g) Laprepertóriumok Erdélyi Fiatalok 1930–1940 (Újvári Mária) Ellenzék 1918–1924 (Bándi Melissa) Erdélyi Helikon 1928–1944 (Galambos Ferenc) Erdélyi Irodalmi Szemle 1924–1929 (Diószegi Mária) Erdélyi Iskola (Ozsváth Judit) Erdélyi Lapok 1908–1913 (Saliga Irén) Erdélyi Múzeum (1874–1917, 1930–1937) (Valentiny Antal, Entz Géza) Erdélyi Múzeum 1938–1947 (Váczy Leona) Független Újság 1934–1940 (Gidó Attila) Hitel 1935–1944 (Záhony Éva) Igehirdető 1990–2000 (Szász Eszter Judit) Ifjú Erdély (1927–1932; 1939–1940) (Incze Kinga) Kalotaszeg 1890–2000 (Jankó Tünde) Korunk 1926–1940 (Galambos Ferenc) 86

ME.DOKUMENTUM Korunk 1957-1989 (Meister Róbert) Korunk 1990–2000 (Imecs Ágnes, Szigethy Rudolf) Látó 1990–2007 (Kuszálik Eszter) Magyar Kisebbség 1922–1942 (Kazai Magdolna) Magyar Kisebbség 1995–2004 (Meister Róbert) Művelődés 1976–1985 (Saliga Zsuzsanna) Művelődés 2000–2004 (Meister Róbert) Napkelet 1920–1922 (Csikai Valéria) Népi Egység (Beke György) – Kézirat az író budapesti hagyatékában Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények 1957–1990 (Csikai Valéria) Pásztortűz 1921–1944 (Bokor Gizella, Bokor-Kis Anna) Provincia 2000–2002 (Meister Róbert) Statisztikai Tudósító 1933–1944 (Pakot Levente) Székelyföld 1997– 2011 (Kuszálik Eszter) Szellem és Élet 1936–1944 (Tóth János) Statisztikai Tudósító 1933–1944 (Pakot Levente) Temesvári Hírlap 1927–1930 (Osváth Dalma) Termés 1942–1944 (Osváth Dalma) TETT – Természet, Ember, Tudomány, Technika. A Hét tudományos ismeretterjesztő melléklete 1977–1993 (Meister Róbert) Vasárnap és Vasárnapi Újság (Kolozsvár) (Szabó Zsolt) Zord Idő 1919–1921 (Kuti Márta) h) Sajtótörténeti tanulmányok, lapelemzések Balázs Sándor: Kiáltó Szó. Korunk, 1990. 1. 9–21. Balogh Edgár: A harcos Benedek Elek. Előszó Benedek Elek Halljátok, emberek? című cikkgyűjteményéhez. Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Buk., 1957.; ua. in: B. E.: Mesterek és kortársak. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1974. 56–126. Uő.: Móricz Zsigmond, a publicista. Bevezető tanulmány Móricz Zsigmond Kenyéren és vízen című publicisztikai gyűjteményéhez. Irodalmi Könyvkiadó, Buk., 1962.; ua. in: B. E.: Mesterek és kortársak. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1974. 166–210. Uő.: Ady Endre közírása. Bevezető tanulmány Ady Endre Poéta és publikum című publicisztikai gyűjteményéhez. Irodalmi Könyvkiadó, Buk., 1967.; ua. in: B. E.: Mesterek és kortársak. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1974. 127–15. Uő.: Közírói ars poetica. [Méliusz Józsefről] In: B. E.: Mesterek és kortársak. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1974. 406–417. Uő.: Salamon Ernő és a Kelet Népe. In: B. E.: Mesterek és kortársak. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1974. 418–423. Uő.: A Brassói Lapok főszerkesztője. In: B. E.: Mesterek és kortársak. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1974. 424–434. Uő.: Lugosi örökség. In: B. E.: Mesterek és kortársak. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1974. 472–479. Uő.: Itt és most. Tanulmány a régi Korunkról. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár-Napoca, 1976. 87

ME.dok • 2014/4

Uő.: Kőváry László és az erdélyi társnemzetek. Korunk, 1993. 10. 102–105. Balló Áron: A magyar sajtó intézményesülése. In: Bodó Barna (szerk.): Romániai Magyar Évkönyv 2002. Szórvány Alapítvány – Polis Könyvkiadó, Temesvár–Kolozsvár, 2002. Bányai Éva: Egy kudarcos sikertörténet. A Hét születésének körülményei. Korunk, 2003. 8. Beke György: Egy műhely elsiratása (Falvak Népe). Mérték, 1992. október 25. Bíró Sándor: A magyar nyelvű sajtó. In: B. S.: Kisebbségben és többségben. Románok és magyarok (1867–1940). Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem kiadása, Bern, 1985. 479–482. A mű újabb kiadása: ProPrint Kiadó, Csíkszereda, 2002. Bodó Barna (szerk.): Romániai magyar sajtó 2008. ME-dok, 2008. 3. 77–86. Bodó Márta: Jóbarát. Egy katolikus ifjúsági lap (1925–1940). Könyvesház (A Művelődés melléklete), 2004. 1–2. 44–46. Uő.: Iskolai színpad, színpadi kultúra a két világháború közti Erdélyben egy ifjúsági lap tükrében. Erdélyi Múzeum, 2005. 1–2. 76–85. Uő.: Oly korban éltem… Az 1939-es év a nagyvilágban és Márton Áron életében. Keresztény Szó, 2005. 9. 11–16. (MÁ egy évéről A Hírnök, a Katolikus Világ és a korabeli katolikus sajtó tükrében.) Uő.: Venczel József és a harmincas évek erdélyi katolikus fiataljainak álláspontja a szociális kérdésről. Keresztény Szó, 2005. 4. Uő.: Tamási Áron színműveinek színpadi sikeréről a korabeli kritika és néhány műfajelméleti szempont fényében. Symbolon, 2006. 11. 41–47. Bodor Pál: Így született az Utunk. Adalékok. In: Utunk Évkönyv, 1972. Kvár, 1972.Cseke Péter: Egy valóságfeltáró műfaj teherbírása I–II. Korunk, 1974. 4. 566–573.; 5. 661–665. Uő.: NyIrK-impulzusok. Utunbk, 1976. 2. Uő.: A NyIrK első húsz éve. Utunk, 1977. 10. Uő.: „Az érzékenység és értelem új formái” – az Echinox műhelyében. Utunk, 1977. 27. Uő.: A Termés szerepe Horváth István világszemléletének kialakulásában. In: Láng Gusztáv–Szabó Zoltán (szerk.): Irodalomtudományi és stilisztikai tanulmányok 1981. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1981. 129–153. Lásd még in: Cs. P.: Horváth István és az erdélyi népi irodalmi irányzat. Balassi Kiadó, Bp., 2000. 110–131. Uő.: A népiség elve az Erdélyi Helikonban. In: Szabó Zoltán (szerk.): Irodalomtudományi és stilisztikai tanulmányok 1984. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1984. 104–144. Lásd még in: Cs. P.: Horváth István és az erdélyi népi irodalmi irányzat. 46–77. Uő.: Lapkultúránk a hetvenes években. In: Cs. P.: Hazatérő szavak. Publicisztikai írások, riportok (1970–1985). Albatrosz Könyvkiadó, Buk., 1985. 99–164. Uő.: Az erdélyi tévékultúra első hónapjai. Beszélgetés Csép Sándorral. Korunk, 1990. 5. 610–615. 88

ME.DOKUMENTUM Uő.: A felszabadult rádiózás forró napjai. 1990. 8. 1035–1049. Ua. in: Cs. P.: Hazatérő szavak. Szociográfiai riportok. Püski, Bp., 1993. 329–364. Uő.: A régi Korunk népiségszemlélete. Korunk, 1991. 3. 301–306. Bővebben lásd in: Cs. P.: Horváth István és az erdélyi népi irodalmi irányzat. Balassi Kiadó, Bp., 2000. 94–109. Uő: Egyetlen hatalmunk: a (sajtó)nyilvánosság. Korunk, 1992. 7. 33–40. Ua. in: Cs. P.: Metaforától az élet felé. Kisebbségi értelmiség – kisebbségi nyilvánosság. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1997. 170–182. Uő.: Sajtó és hatalom. Korunk, 1992. 7. 124–125. Uő.: A modellértékű lapszerkesztés gondja és felelőssége. Korunk, 1993. 1. 52–56. Ua. in: Cs. P.: Metaforától az élet felé. 207–218. Uő.: Korszerűsödő magyar hírlapok. Korunk, 1994. 4. 127. Uő: Vigyázó torony. Beszélgetések Debreczeni Lászlóval. Kriterion Könyvkiadó, 1995. Uő.: Spectator kisebbségi sajtóképe. A Hét, 1995. 38. Ua. in: Cs. P.: Metaforától az élet felé. 58–65. Uő.: Az új tárgyiasságtól a Korunk népi realizmusáig. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, 1995. 1. 15–28. Uő.: Egyházi és vallásos sajtó – kisebbségben. Református Szemle, 1996. 2. 123–128. Ua. in: Cs. P.: Metaforától az élet felé. 183–192. Uő.: „Irodalomirányítás”: 1947–1989. Korunk, 1996. 4. 12–20. Ua. in: Cs. P.: Metaforától az élet felé. 193–206. Uő.: Az Erdélyi Fiatalok szerepe a kisebbségi értelmiségnevelésben. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, 1996. 2. 121–138.; 1997. 1. 23–36. Uő.: A sajtótörténet-írás eredményei és gondjai Erdélyben. Magyar Média, 2000. 1. 80–86. Uő.: A régi Korunk ideológiai állásfoglalásai. In: Cs. P.: Horváth István és az erdélyi népi irodalmi irányzat. Balassi Kiadó, Bp., 2000. 78–93. Uő.: Időrobbanás? Korunk, 2001. 2. 24–30. Ua. in: Cs. P.: Paradigmaváltó erdélyi törekvések. Kisebbségi létértelmezések. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2003. 23–31. Uő.: Dsida Jenő és az Erdélyi Fiatalok. Helikon, 2003. 11. Ua. in: Cs. P.: Paradigmaváltó erdélyi törekvések. Kisebbségi létértelmezések. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2003. 67–79. Uő: A kisebbségi sajtónyilvánosság korlátozása Romániában (1919– 1989). In: Cs. P.: Paradigmaváltó erdélyi törekvések. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2003. 234–255. Uő.: Legkeletibb Nyugat – legnyugatibb Kelet. Venczel József pályakezdése. Székelyföld, 2004. 2. 49–70. Ua. in. Cs. P.: Jöjjön el a mi időnk. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2005. 96–121. Uő.: Benedek Elek és a Tizenegyek. Duna-part, 2004. 1. 44–48. Uő.: Vallasek Júlia sajtótörténeti esszéi. Korunk, 2004. 2. 121–122. Uő.: László Dezső az Erdélyi Fiatalok körében. Korunk, 2004. 7. 75–85. Uő.: Napkelet (1920–1922). Korunk, 2004. 8. 126–127. 89

ME.dok • 2014/4

Uő.: József Attila, a „félig székely”. Székelyföld, 7. 54–72. Uő.: József Attila és a kolozsvári Jancsó-fivérek. Új Dunatáj, 4. 41–63. Uő.: Az Erdélyi Fiatalok értékorientációja a történetkutatásban. Korunk, 2007. 2. 108–112. Uő.: Románok és magyarok – kisebbségben és többségben. A száz éve született Bíró Sándor emlékére. Székelyföld, 2007. 4. 97–116. Uő.: Munkássága a Magyar Örökség része. Beke György fejfájára. Forrás, 2007. 5. 109–112. Uő. Az Erdélyi Fiatalok szerepe az Ady-kultusz történetében. Tiszatáj, 2007. 8. 45–53. Uő.: Védőháló nélkül. In memoriam Zágoni Attila (1945–1989). Székelyföld, 2007. 9. 84–87. Uő.: Sorskérdések hálójában – Ady, Móricz és Szabó Dezső hatása az Erdélyi Fiatalokra. Kortárs, 2008. 4. 85–92. Uő.: Magyar diákegyesület Bukarestben. Székelyföld, 2008. 9. 101–114. Uő.: Egy ’68-as riportvita, elő- és utótörténettel. Korunk, 10. 41–49. Uő.: Szabó Dezső és az Erdélyi Fiatalok. Hitel, 2008. 12. 106–121. Uő.: Az Erdélyi Fiatalok történelemszemlélete. Kisebbségkutatás, 2009. 4. 604–652. Uő.: Egy sajtótörténeti szintézis erdélyi előmunkálatai. ME-dok, 2010. 2. 5–7. Uő.: Az Erdélyi Fiatalok unitárius munkatársai. Keresztény Magvető, 2011. 2. 140–153. Uő.: Szabó T. Attila katedrálisa. Nyelvünk és Kultúránk, 2011. 167. 36–45. Uő.: Egy 1957-es irodalmi vita és a dogmatikus irodalomszemlélet erdélyi színeváltozásai). Korunk, 2012. 10. 88–95. Uő.: Nemzedéki értékhorizontok drámája – Az Erdélyi Fiatalok és a Hitel konfrontációi 1935 és 1940 között. Hitel, 2012. 10. 87–99. Uő.: Dsida Jenő, a Pásztortűz-szerkesztő. Kortárs, 2013. 1. 69–77. 90

ME.DOKUMENTUM

Uő.: Ízléskultúrák és értékpreferenciák. A kolozsvári és a budapesti Napkelet szellemi öröksége. Helikon, 2013. 2013. 8. 13–14. Uő.: A tiszta gondolat, a tiszta stílus szerelmese – Szabó Zoltán értékszemlélete. Kortárs, 2013. 7–8. 113–124. Uő.: „Mikó-megfigyelők” a szerkesztőségben. Korunk, 2014. 1. 68–73. Dávid Gyula: Magyar nyelvű egyházi és vallásos sajtó Romániában. Korunk, 1990. 10. 1346–1352. Uő.: Az erdélyi magyarság. Sajtó. 1918–1944. In: Bihari Zoltán: Magyarok a világban. Kárpát-medence. Kézikönyv a a Kárpát-medencében, Magyarországon kívül élő magyarságról. Bp., 2000. 363–368. E. Fehér Pál: Homo transsylvanus. Hetvenéves a kolozsvári Korunk. Népszabadság, 1996. január 26. Fodor Sándor: A Keresztény Szó indulásáról. Előjáték. Korunk, 1999. 10. 61–64. Forrai Tibor: Főszerkesztő: a nép? (Tromf, Fakutya, Ötödik Kerék). Korunk, 1992. 2. 125–126. Gál Mária: Útkeresésben a romániai magyar írott sajtó. In: Bodó Barna (szerk.): Romániai Magyar Évkönyv 2000. Szórvány Alapítvány – Polis Könyvkiadü, Temesvár–Kolozsvár, 2000. 142–154. Uő: Szolgálat vagy szolgáltatás? A romániai magyar sajtó század- és ezredfordulós dilemmáiról. In: Enyedi Nagy Mihály (szerk.): Magyarország Médiakönyve 2000–2001. I. Köt. Bp., ENAMIKÉ, 2001. 229–236. Gáll Ernő: Előzmények, rajtolás és tűzkeresztség. A Korunk második folyamáról. Korunk, 1991. 3. 346–354. Uő.: „Megszűnt” a cenzúra. Feljegyzések a hetvenes évek végéről. 1993. 1. 111–116. Uő.: A Korunk újraindulása 1957-ben. 1995. 6. 21–25. G. S. [Gáspár Sándor]: Rádió. Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 4. EME–Kriterion, 2002. 578–608. György Béla: Az ismeretlen Spectator (Krenner Miklós pályaképe). In: Krenner Miklós (Spectator: Az erdélyi út. Válogatott írások. Haáz Rezső Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 1995. 9–23. Uő.: Spectator sajtópere. Magyar Média, 2000. 4. 40–47. György Lajos: A romániai magyar időszaki sajtó öt esztendeje (1919– 1923). Kv., 1924. Győrffy Gábor: Az Erdélyi Magyar Hírvivő századai. ME-dok, 2011. 2. 39–49 Uő.: A Korunk a cenzúrahivatal jelentéseiben. Korunk, 2007. 9. 28–33. Uő: Az erdélyi magyar kultúra a cenzúra árnyékéban. Magyar Média, Budapest, 2001.1.6–15. Uő.: Két erdélyi szamizdat kiadványról. Korunk, 2006/10. 140–142. 91

ME.dok • 2014/4

Uő.: A független erdélyi magyar sajtórendszer felszámolása a második világháború után. ME-dok, 2006. 1. 23–29. Uő.: A romániai kommunista integrációs sajtópropaganda alaptételei (1945–1956). ME-dok, 2007. 1. 43–49. Uő.: Sajtócenzúra a kommunista Romániában. Regio, Budapest, 2007. 3. 95–117. Uő.: A kommunista cenzúra intézményrendszerének kialakulása Romániában. ME-dok, 2007. 2. 15–22. Uő.: A sztálini időszak kommunista sajtópropagandája Romániában. Magyar Kisebbség, 2008. 1–2. 168–185. Uő.: Rituális elemek a romániai államszocialista sajtópropagandában. Médiakutató, 2009. 2. 29–39. Uő.: Diktatúra és kisebbségi ellenállás a nyolcvanas években. In: Botházi Mária–Győrffy Gábor (szerk.): Tükörjáték. Emlékkönyv Cseke Péter 65. születésnapjára. Medea–Művelődés, Kolozsvár, 2010. 11–19. Uő.: A háromnyelvű brassói sajtónyilvánosság megszületés az 1830-as években. Magyar Könyvszemle, 2010. 4. 453–474. Uő.: A romániai sajtónyilvánosság rendszerváltása. ME.DOK, 2011. 4. 5–15. Herédi Zsolt: Klisék, tabuk és egyéb „sajtóficamok” az erdélyi magyar sajtóban. Korunk, 2003. 8. 64–72. Uő.: A leleplező írás esélyei Erdélyben. Krónika, 2003. április 25–26. Horváth István: A romániai magyar sajtónyilvánosság és korlátai. Korunk, 1996. 1. 39–43. Imreh István: Székely hadilapok. In: Korunk Évkönyv 1974. Jászberényi Emese (szerk.): Szól a rádió… A Marosvásárhelyi Stúdió 40 éve. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1998. Jordáky Lajos: A romániai magyar nyelvű sajtó 1971-ben. Korunk, 1971. 3. Józsa T. István: A hazai magyar sajtó új térképe II. Korunk, 1990. 12. 1949–1654. Kántor Lajos: Játék vagy program? (Kuncz Aladár folyóirat-struktúrája és a „fiatal magyarok” 1930-ban). In: Láng Gusztáv–Szabó Zoltán (szerk.): Irodalomtudományi és stilisztikai tanulmányok 1981. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1981. 63–77. Ua. in: Kántor Lajos: K. L.: Itt valami más van… Erdélyi krónika (1911–1959). Héttorony Könyvkiadó, Bp., 1992. 61–76. Ugyanebben a kötetben: Magyarok Romániában – és a Független újság. 115– 92

ME.DOKUMENTUM 132.; A Termés és az uralkodó eszmék”. 135–114.; Világosság (1944–1948). 183–320. Uő.: Történelmi tévedések. (Távlatok?) Korunk, 1990. 1. 3–8. Uő.: K mint Korunk – K mint kötés. Korunk, 1991. 1. 3–4. Uő.: Súly alatt a sajtó. 1992. 7. 3–6. Uő.: Korunk börtönében? Korunk, 1993. 1. 45–57. Uő.: A mi időnkben (1926–2001). Korunk, 2001. 2. 3–11. Uő.: A Korunk kapui. Korunk, 2007. 2. 4–8. Uő.: Korunk. 1995. 12. 44–45. Uő.: Korunkat nézve. 1996. 4. 3–7. Károlyi [Józsa T.] István: A hazai magyar sajtó új térképe. Korunk, 1990. 1. 139–140. A hátsó udvarban. Széljegyzetek az erdélyi sajtó és irodalom történetéhez (Pro-Print Kiadó, Csíkszereda), 2001; Kozma Dezső: A valóság igézete. Írók kolozsvári szerkesztőségekben a századfordulón. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1972. Uő: Erdélyi utakon. Régi kolozsvári arcok. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1997. Kuszálik Péter: Az Irodalmi Újságról – több tételben. Látó, 1994. 5. Uő.: BL 100 – A Brassói Lapok 100 éve. Erdélyi Napló, 1995. febr. 8. Uő.: Néhány lappangó erdélyi sajtótermék a XX. századból. Egy sajtóbibliográfia levelezési anyaga. In: Magyar könyvtárosok III. szakmai találkozója. Bp., 1992. augusztus 16–18. Bp., 1996, OSzK) Uő.: Pangloss mester esete az Ifjúmunkással. Korunk, 1996. 6. Uő.: Egy sajtótörténeti kisvállalkozó följegyzéseiből. A Hét, 1997. febr. 7.: 8. Uő.: A romániai magyar sajtó 1990 után. Szubjektív szemle. In: Magyarország Médiakönyve 2000–2001. Enamiké, Bp., 2001. Uő.: A hátsó udvarban. Széljegyzetek az erdélyi sajtó és irodalom történetéhez. Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2001. Lakatos Mihály: A Szabadság első számai – három év múltán. Korunk, 1993. 4. 93–97. Lengyel Dénes: A Cimbora szerkesztője. In: L. D.: Benedek Elek. Gondolat, Bp., 1974. 210–232. Magyari Tivadar: A sajtó önállóságának kérdése a romániai köztájékoztatás esetében. Korunk, 1996. 1. 43–47. Uő.: Szabadság – sajtószabadság. Médiánk identitása. Szabadság, 1999. július 23. Uő.: A romániai magyar média. Médiakutató, 2000/ősz, 95–107. Uő.: Elemzések a romániai magyarok sajtóolvasási szokásairól. Erdélyi Társadalom, 2003. 1. 113–131. Magyari Tivadar – Szabó Mátyás: A holnapi Korunk a mai diáktársadalom jövőképében. Korunk, 1993. 1. 106–108. Németh Szilvia – Papp Z. Attila: Többségi–kisebbségi médiahasználat és tolerancia. Fórum, 2000. 3. 19–42. Pap Melinda: A kisebbségi sajtó védelme a cél. Megalakult a romániai magyar lapkiadók egyesülete. Szabadság, 2003. szeptember 6. 93

ME.dok • 2014/4

Papp Z. Attila: Romániai magyar sajtóvilág a második világháború végétől 1989-ig. Regio, 2004. 1. Uő.: A romániai magyar sajtó a posztszocializmus korszakában. Székelyföld, 2005. 2. 82–110. Pomogáts Béla: Két korszak határán. Korunk, 2001. 1. 15–23. Uő.: A kolozsvári Napkelet. In: P. B.: Műhely Erdélyben. Tanulmányok és kritikák. KÖZDOK, Bp., 2001. 33–40. Uő.: A kolozsvári Korunk három élete. In: P. B.: Műhely Erdélyben. Tanulmányok és kritikák. KÖZDOK, Bp., 2001. 52–65. Uő.: A régi Korunk számvetése a magyar irodalommal. In: P. B.: Műhely Erdélyben. Tanulmányok és kritikák. KÖZDOK, Bp., 2001. 52–65. 66–75. Uő.: A publicista Gaál Gábor. Véleménynyilvánítás egy perben. In: P. B.: Műhely Erdélyben. Tanulmányok és kritikák. KÖZDOK, Bp., 2001. 152–160. Uő.: Közírás, útirajz. [Bodor Pál és Farkas Árpád pblicisztikájáról, Kántor Lajos és Lőrinczi László útirajzáról] In: P. B.: Műhely Erdélyben. Tanulmányok és kritikák. KÖZDOK, Bp., 2001. 193–197. Uő.: Az Erdélyi Helikon és a Korunk vitája. In: P. B.: Erdélyi tetőn. Irodalomtörténeti tanulmányok. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004. 205–216. Uő.: A Korunk és a népi irodalom. In: P. B.: Erdélyi tetőn. Irodalomtörténeti tanulmányok. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004. 230–268. Uő.: A baloldal „szabad fóruma”. Hetvenöt éves a kolozsvári Korunk. In: P. B.: Erdélyi tetőn. Irodalomtörténeti tanulmányok. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004. 269–275. Salamon Márton László: Helyzetkép az erdélyi magyar sajtóról: időutazás vagy modernizáció. In: Enyedi Nagy Mihály (szerk.): Magyarország médiakönyve 2002. ENAMIKÉ, Bp., 2002. 265–273. Spectator: A tétova sajtó. Magyar Kisebbség, 1923. 2. 665–667. Szabó Ágnes Kinga – Kelemen Hunor: Fiatalok sajtóképe. Olvasásszociológiai felmérés. Korunk, 1992. 7. 50–58. Székely Kriszta: Kisebbségkép a kolozsvári napisajtóban. Korunk, 1996. 1. 100–106. Szilágyi István: Szabálytalan leltár [az Utunkról]. Utunk Évkönyv 1977. Kolozsvár, 1977. 42–101. Szilágyi N. Sándor: Mi a bajom a sajtóval? Korunk, 1992. 6. 109–111. Tapodi Zsuzsa: Irodalom a politika szolgálatában. Gaál Gábor munkássága a pályája utolsó szakaszában (1946–1954). Bp., 2001. Tófalvi Zoltán: Romániai magyar sajtó – összeomlás előtt? Korunk, 1992. 7. 85–98. Tóth Sándor: Korunk-tanulmányok. In: T. S.: Rólunk van szó. Tanulmányok. Kriterion Könyvkiadó, 1980. 199–346. Uő.: A Korunk újraindulása 1957-ben. Korunk, 1993. 1. 37–44. 94

ME.DOKUMENTUM Uő.: Dicsőséges kudarcaink a diktatúra korszakából. Bp., 1997. Ujj János: Aradi irodalmi lapok. Alma Mater Alapítvány kiadása, Arad, 2004. Vallasek Júlia: Sajtótörténeti esszék. Négy folyóirat szerepe 1940–1944 között az észak-erdélyi kulturális életben. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2003. Vetési László: Az egyházi és vallásos sajtó újabb gyorsmérlege. Korunk, 1992. 7. 105–108. Visky András: Könyörgés cenzúráért. Korunk, 1990. 3. 334–336. Zsigmond Győző: Sajtónyelvünk a politikai változások tükrében. Korunk, 1992. 7. 108–110. h) Konferencia-kötetekben megjelent sajtótörténeti tanulmányok 2007 Zsugán-Gedeon Gyula: A Telefonhírmondó fogadtatása... In: Botházi Mária (szerk.): Média szakos doktori hallgatók konferenciája. Kolozsvár, 2006. december 9. Medea Egyesület – Művelődés, Kolozsvár, 2007. 176–185. Lehoczky Attila: Arad szerepe a dél-erdélyi magyar nyelvű közéleti és politikai sajtó életében (1940–1944). I. m.: 186–192. András Zselyke: Az Erdélyi Múzeum folyóirat (1930–1939) tudományos irányelvei. I. m.: 193–207. Bodó Márta: A két világháború közti erdélyi katolikus lapok iskolai színielőadásaira vonatkozó közléseinek vizsgálata. In: Botházi Mária (szerk.): Média szakos doktori hallgatók konferenciája. Kolozsvár, 2007. május 11. Medea Egyesület – Művelődés, Kolozsvár, 2007. 64–76. 2008 Lehoczky Attila: Többségből kisebbségbe. Az aradi magyar közéleti és politikai sajtó 1919-ben. In: Botházi Mária (szerk.): Média szakos doktori hallgatók III. konferenciája. Kolozsvár, 2007. december 8. Medea Egyesület – Művelődés, Kolozsvár, 2008. 136–156. Osváth Judit: A két világháború közötti romániai magyar nevelésügyi sajtó. In: Botházi Mária (szerk.): Média szakos doktori hallgatók IV. konferenciája. Kolozsvár, 2008. május 24. Medea Egyesület – Művelődés, Kolozsvár, 2008. 35–69. Végh M. Balázs: Szemléletváltás a hetvenes évek gyereksajtójában. A Napsugár szerkesztéspolitikájának alakulása. I. m.: 70–79. Bodó Márta: Kultúra és katolicizmus. Tamási színdarabjainak fogadtatása A Hírnökben. I. m.: 91–99. 2009 Sas Péter: A napló mint Kelemen Lajos publicisztikájának egyik formája. Botházi Mária (szerk.): Média szakos doktori hallgatók V. konferenciája. Kolozsvár, 2008. december 6. Medea Egyesület – Művelődés, Kolozsvár, 2009. 48–59. 95

ME.dok • 2014/4

Osváth Judit: Az Erdélyi Iskola című oktatásügyi és népnevelő folyóirat fénykora: 1933–1940. I. m.: 60–77. Demeter Csanád: Hargita és Kovászna megye közműveélődése a korabeli sajtó tükrében. I. m.: 78–91. Osváth Judit: A nyelvápoló Erdélyi Iskola. Botházi Mária és Péter Árpád (szerk.): Média szakos doktori hallgatók VI. konferenciája. Kolozsvár, 2009. május 9. Medea Egyesület – Művelődés, Kolozsvár, 2009. 67–76. Demeter Csanád: Hargita és Kovászna megye oktatáspolitikája a szocialista sajtó tükrében. I. m.: 77–103. i) Szakdolgozatok 1964 Farkas Ernő: Szentimrei Jenő publicisztikája 1920–1930. Gajzágó Márton: A kolozsvári Napkelet (1920–1922) világnézeti tájékozódása. Szekernyés János: Szentimrei Jenő publicisztikája 1931–1940. Szlovácsek Ida: Sipos Domokos élete és munkássága. Wagner István: Szentimrei Jenő publicisztikája 1945–1959. 1997 Ketesdy Beáta: A sajtó hatalma. Vezető tanár: Cseke Péter. – 65 p. Vass Edit: A romániai magyar kommunista sajtó – a politikai hatalom eszköze. Vezető tanár: Csucsuja István. – 81 p. 1998 Bánhegyesi Csilla Mária: Nagykároly és Vidéke: egy kisvárosi hetilap története. Vezető tanárok: Cseke Péter, Szabó Zsolt. – 49 p. Moldován Árpád Zsolt: A némafilmgyártás és előzményei a kolozsvári magyar sajtó tükrében (1901–1919). Vezető tanár: Cseke Péter Pásztor Csilla: Az erdélyi egyházi sajtó struktúrájának a kiépülése 1989 után. Vezető tanár: Cseke Péter. – 50 p. 1999 Szőke Katalin: Székelyföldi helyi televíziók és kábelhálózatok. Vezető tanár: Magyari Tivadar. – 67 p. Vass Enikő: Online újságok. Az elektronikus tartalomszolgáltatók bemutatása az iNteRNeTTo esettanulmányán keresztül. Vezető tanár: Magyari Tivadar. – 93 p. + Függelék: 13 lap Zsugán-Gedeon Gyula: A Campus megalakulása és az első öt évfolyam története. Vezető tanár: Magyari Tivadar. – 68 p. + Melléklet: 12 lap

96

ME.DOKUMENTUM 2000 Gáspár Miklós: Marosvásárhelyi magyar nyelvű ifjúsági lapok 1989-től napjainkig. Vezető tanár: Cseke Péter. – 130 p. Sallay Zsolt: A hypertext, mint publikálási medium sajátosságai. Vezető tanár: Magyari Tivadar. – 73 p. Simon Melinda: Egy feltáratlan sajtóközpont. Szászrégen 1886–1940. Vezető tanár: Cseke Péter. – 59 p. + Függelék: 7 p. Villányi Zoltán: Nagyváradi tudósítások a Duna Televízió műsoraiban. Vezető tanár: Magyari Tivadar. –92 p. Vincze Német Melinda: Kalotaszegi lapvállalkozások (1890–2000). Vezető tanár: Cseke Péter. – 56 p. + 7 lap 2001 Bereczki Silvia: A katolikus tömegkommunikáció tendenciái a II. vatikáni zsinat után. Vezető tanár: Cseke Péter. – 58 p. Debreczeni Hajnalka: A képernyő valósága. Vezető tanár: Cseke Péter. – 54 p. Kiss Csaba: Bilincsbe vert beszéd. A Magyar Nemzet első hat évének sajtótörténeti feldolgozása. Vezető tanár: Cseke Péter. Makki Katalin: Romakép a sajtóban. Vezető tanár: Horváth István.– 76 p. Sinka Hajnal: A környezetvédelem és a sajtó viszonya. Vezető tanár: Cseke Péter. – 54 p. Szász Jutka: Rasszizmus és AIDS ellenes reklámképek a Max havilapban. Vezető tanár: Pethő Ágnes. – 52 p.+ Függelék: 8 képes oldal SZŐCS Andrea Enikő: A médiakonglomerátumok. Amerikai médiaimperializmus az európai (romániai) médiapiacon. Vezető tanár: Magyari Tivadar. Külső konzulens: Urbán Ágnes. – 114 p. 2002 Balázsi-Pál Előd: Sport a Médiában – Média a sportban. Vezető tanár: Horváth Anikó. – 63 p. Csurulya Szidónia Ibolya: Haditudósítás. Vezető tanár: Szabó Zsolt. – 44 p.+ Függelék: 15 lap Kiskasza Kinga: Az elektronikus tartalom-szolgáltatók bemutatása az AGORAPRESS hírportál esettanulmányán teresztül. Vezető tanár: Szabó Zsolt. – 63 p. Kiss Olivér: Kisebbségkép a tömegtájékoztatási eszközökben. A magyar kisebbség tükröződése a sajtóban. A Státustörvény kérdése. Vezető tanár: Horváth István. –70+12 p. Rácz Éva Éva-Mária: A vélemény szabadsága – Vélemények a Szabadságban – Vezető tanár: Cseke Péter. – 58 p. Sándor Boglárka Ágnes: Mit ér az újságíró, ha nő? – A női újságírás kialakulása. – Vezető tanárok: Horváth Anikó, Vallasek Júlia. – 56 p. Somogyi Botond: Szabó Dezső nemzet- és egyházlátása, hatása az Erdélyi Fiatalokra. Vezető tanár: Szabó Zsolt. – 65 p.

97

ME.dok • 2014/4

2003 Antal Ildikó: Kulturális értékközvetítés a Csíki Lapok hasábjain 1919 és 1944 között. Irányító tanár: Cseke Péter. – 100 p. Bálint Eszter: Közművelődés a Csíki Lapokban – a Csíki Lapok közművelődési szerepe a két világháború közötti időszakban. Irányító tanár: Cseke Péter. – 65 p. Birta Csaba: Paál Árpád, az erdélyi magyar újságírás egyik vezéregyénisége. A korszak egyik legjelentősebb publicistájának munkássága az impériumváltást követő időszakban. Irányító tanár: Szabó Zsolt. – 59 p. Kovács Gyöngyike: Benedek Elek gyermekirodalmi publicisztikája. Irányító tanár: Szabó Zsolt. – 81 p.+ Függelék: 48 p. Lőrincz Emese: Romániai magyar online média. Irányító tanár: Cseke Péter. – 66 p. Mészely Réka: Híradók a köz és a kereskedelem szolgálatában. Irányító tanár: Cseke Péter–75 p.+ 4 p Nagy Ildikó: A Múzsa irodalma. A Népújság irodalmi-művészeti mellékletének irodalmi anyaga 1991–2001. Irányító tanár: Szabó Zsolt. – 45 p.+8 p. Nyulas Ildikó: Lehet-e gúzsba kötve táncolni? (Fordítás és szöveggondozás a kétnyelvű Provincia folyóirat 2000-es évfolyamában). Irányító tanár: Szabó Zsolt. – 78 p. Sándor Krisztina: Az Unitárius Közlöny társadalomrajza a XX. század elejétől a második világháború végéig. Irányító tanár: Cseke Péter. – 119 p. Tőrös Katalin: Magyar nyelvű filmes folyóiratok Erdélyben. Irányító tanár: Szabó Zsolt. – 83 p. Zsigmond Melinda: A magyar nyelvű televíziózás helyzete Romániában a kommunikációs fordulat után. Irányító tanár: Cseke Péter. – 92 p. 2004 Barabás Blanka Hilda: Marton Lili publicisztikája. Irányító tanár: Szabó Zsolt. – 42 p. Benedek Sándor: Nyelvhasználat és műfajok a HammerWorld rockmagazinban. Irányító tanár: Szabó Zsolt. – 64 p. Bersan Blanka Ildikó: A máramarosszigeti sajtóélet a dualizmus korától napjainkig. Irányító tanár: Szabó Zsolt. – 66+ 7 p. Borbély Tamás: A Campus második öt éve a publicisztika tükrében. Irányító tanár: Cseke Péter. – 51 p. Gábor Ildikó: „A legnagyobb siker, hogy létezünk” – A Látó, marosvásárhelyi szépirodalmi folyóirat működése 1990–2000 között. Irányító tanár: Szabó Zsolt. –156 p. Márton Éva: A Napsugár az erdélyi magyar sajtóban. Irányító tanár: Cseke Péter. – 79 p. Máté Erzsébet: A dícsőség kémiája. J. V. Sztálin személyi kultusza a romániai magyar sajtóban. Irányító tanár: Csucsuja István. – 68+6 kép Nagy Andrea: Sajtóperek a Magyar Kisebbség hasábjain (1922–1942). – Irányító tanár: Cseke Péter. – 73 p. 98

ME.DOKUMENTUM Papp Csilla: A Szatmári Friss Újság és a Krónika marketing- és PRstratégiáinak összehasonlító elemzése. Irányító tanárok: Szabó Zsolt; Zsugán Gedon Gyula. – 66 p. Szász Edith Magdolna: „Marosvásárhely „fekete márciusa”. – A Marosvásárhelyen 1990 márciusában lezajlott események a helyi román és magyar írott sajtó tükrében. Irányító tanár: Horváth István. – 74 p. + Függelék: 32 fénymásolt lap Székely Szidónia: A Székeylföld szellemi műhelye. – A Székelyföld folyóirat 1997 és 2002 között. Irányító tanár: Szabó Zsolt. – 72+25 p. 2005 Bálint Ferenc: Párhuzamok egy amerikai és egy erdélyi kisebbségi magyar médiahordozó között. Az Erdélyi Napló és a New Yor-i Híd összehasonlító vizsgálata. Irányító tanár: Vallasek Júlia. – 60 p. Fülöp Lilla: A vizuális manipuláció esetei a tömegkommunikációs eszközök által. Irányító tanár: Cseke Péter. – 67 p.+5 kép Gáti Gabriella: A Gyergyói Kisújság működési sajátosságai. – Irányító tanár: Cseke Péter. – 75 p.+Függelék: 8 p. Kiss Olivér: Médiaszabályozás az Európai Unióban és Romániában. A romániai sajtó kihívásai a globalizáció évszázadában. Irányító tanár: Magyari Tivadar. – 27 p. Lőrincz Edina: Fotóriportok a romániai magyar napisajtóban. Irányító tanár: Vincze Orsolya. – 47 p.+ Függelék: 48 lap Major Emőke: Oral history és újságírás. – Irányító tanár: Cseke Péter. – 65 p.+Családfa: 22 p.+11 fényképes adatlap 2006 Knop Ildikó: Az internetes reklámok formavilága és hatásmechanizmusa. A figyelemfelkeltés módszerei. Irányító tanárok: Szabó Zsolt, Könczey Elemér . – 59 p. Madácsy Tímea: Gárdonyi Géza. Hírlapírástól a regényfaragásig. Irányító tanár: Szabó Zsolt. – 54 p. Nágó Zsuzsa Emese: Kemény Zsigmond, a publicista – Tanulmány Kemény röpiratairól. – Irányító tanár: Szabó Zsolt. – 41 p. Szabó Ildikó: Berde Mária publicisztikája 1920–1930. Irányító tanár: Szabó Zsolt. – 62 p. 2007 Vasas Kismihály Hajnalka: Vasas Samu és Kalotaszeg. Vasas Samu publicisztikája a Kalotaszeg című közéleti-kulturális lapban. Irányító tanár: Szabó Zsolt. – 42 p. 2008 Andercó Aliz Tímea: New media – reklámfelületek. New media eszközök a politikai kommunikációban. Irányító tanár: Kádár Magor. – 63 p. Bartha Noémi: Kívül-belül pont, mint te – Tinimagazinokban megjelenő reklámeszközök. Irányító tanár: Vincze Orsolya. – 70 p.+ 1 CD 99

ME.dok • 2014/4

Birtalan Ágota-Aliz: Reklám és grafika Ady korában. A Szilágy című hetilap 1904-es évfolyamának makett-elemzése. Irányító tanárok: Cseke Péter és Kádár Magor. – 59 p.+ 1 CD Borzás István: Perspektíva 1996–2010. Irányító tanár: Szabó Zsolt. – 43 p.+ 3 lap Csont Zsuzsanna: Sajtószabadság és politikai újságírás a romániai magyar sajtóban. – Irányító tanár: Cseke Péter. – 43 p. Dénes Emese: Védett műfajok a közszolgálati rádióban. Falujárás Székelyvarságon mp3: 51’00’’. – Irányító tanár: Cseke Péter. – 32 p.+ 1 CD Enyedi Bak Sarolta: A civil újságírás megnyílvánulásai a web 2.0-s alkalmazásokban. Irányító tanár: Cseke Péter. – 66 p. Fleischer Hilda: A nők társadalmi helyzetének alakulása a média keresztmetszetében. Feminista szempontú elemzés a nemi szerepek sajtóban való megjelenítéséről. Irányító tanár: Vincze Orsolya. – 72 p. Jakab Judit: Székelykeresztúr: Egy kisvárosi hetilap és funkciója. – Irányító tanár: Cseke Péter. – 43 p. Kiss Bence: Riport televízióban, rádióban és újságban. Irányító tanár: Szabó Zsolt. – 29 p. Makai Mártha-Monica: A tényfeltáró újságírás kockázatai a 21. század elején. – Irányító tanár: Tibori Szabó Zoltán. – 53 p.+ 1 CD Nagy-Méhész Tünde: Románia Európai Uniós csatlakozási szerződésének aláírása a Krónika napilap tükrében. Irányító tanár: Győrffy Gábor. – 60 p.+ 1 CD Osváth Beáta: Koszovó függetlensége kinyilvánításának médiatükrözése. Irányító tanár: Tibori Szabó Zoltán. – 43 p.+ 1 CD Rain Mária-Magdolna: Médiaerőszak és erőszakellenes médiakampány. – Irányító tanár: Vincze Orsolya. - 63 p.+ 1 CD Románszki Zsuzsa: A Bihari Napló egykor és ma. Az osztrák médiatömb bekebelezés előtti és napjaink lapszámainak összehasonlítása a globalizáció tükrében. Irányító tanár: Szabó Zsolt. – 85 p. Sándor Boglárka Ágnes: A kultúra szabadsága. – Kulturális jelenlét Kolozsvár magyar napilapjában. – Irányító tanár: Szabó Zsolt. – 35 p. Szabó Ernő Gyula: Igaz, mert megírta az újság. Jól sikerült médiahackek, félrevezetések, átverések, pletykák nyomában. Irányító tanár: Jakab-Benke Nándor. – 62 p.+ 1 CD Tóth Csaba: A kistérségi újságok szerepe. Kísérlet az Itthon-Otthon című szovátai lap beindítására. - Irányító tanár: Cseke Péter. – 44 p.+ 1 CD Török-Ágoston Rebeka: Kós Károly és Kalotaszeg. Kós Károly Kalotaszeggel kapcsolatos publicisztikája. – Irányító tanár: Szabó Zsolt. – 92 p.,11 kép+ 1 CD Tyukodi Clara: Férfiideálok a magazinokban és a reklámokban. – Irányító tanár: Vincze Orsolya. – 61 p. Vass (Kerekes) Edith-Jutka: Nemzeti kisebbségek és kisebbségi nyelvű sajtó a globalizált Európában. Irányító tanár: Cseke Péter. – 47 p.+ 1 CD Végh Balázs: Az 1970-es évek végének romániai magyar gyermeksajtója. A gyermekirodalom és -sajtó értékopciója a korszakbeli módszertani viták tükrében. – Irányító tanár: Cseke Péter. – 62 p. 100

ME.DOKUMENTUM

2009 Andorkó Zsuzsa: Kortárs szurkolói kultúrák a romániai sajtóban. – Irányító tanár: Vincze Orsolya. – 157 p. Bordás Beáta: A csíkszeredai Munkácsy-kiállítás sajtóvisszhangjának elemzése. Irányító tanár: Tibori Szabó Zoltán. – 93 p. Carole Antonia Maria: Obama Amerikája, avagy Amerika Obamája? Európa visszhangja. Sajtótükör az Amerikai Egyesült Államok 2008-as évi választásáról. Irányító tanár: Tibori Szabó Zoltán.. – 76 p. Fábián Csilla: A székelyudvarhelyi rádiózás 2003-ban és napjainkban. Irányító tanár: Zörgő Noémi. – 51 p. Forrai György-Zsolt: Kacsó Sándor újságírói munkássága és a Brassói Lapok (1935–1940). Irányító tanár: Szabó Zsolt. – 50 p. Gál László: Az erdővidéki sajtó alakulása 1903 és 1938 között. Irányító tanár: Cseke Péter. – 57 p. Mihály Zsombor: Az információáramlás átalakulása a 21. században. A világháló és az online sajtó befolyása. Web2.0 Erdélyben. Irányító tanárok: Botházi Mária és Szabó Zsolt. – 45 lap. Melléklet: 16 p. Poósz Renáta: A szatmárnémeti City Rádió kommunikációs kultúrája. Irányító tanár: Vincze Orsolya .– 61 p. Pálfi Emőke Kinga: Kacsó Sándor újságírói munkássága és a Brassói Lapok (1927–1934). Irányító tanár: Szabó Zsolt. – 55 p. Stanik Bence: A pártállami rendszer és örökségének vizsgálata a tényfeltáró riport eszközeivel. Irányító tanár: Tibori Szabó Zoltán. – 62 p. Tóth Csaba: A kistérségi újságok szerepe. Kísérlet az Itthon-Otthon című szovátai lap beindítására. Irányító tanár: Cseke Péter. – 62 p. Török-Ágoston Rebeka: Faluriport. Magyarkapus húsz éve és ma. Irányító tanárok: Szabó Zsolt és Tárkányi János. – 57 számozatlan lap. Veres Viktória: Az online-újságírók szerzői joga. Irányító tanárok: Szabó Zsolt és Vallasek Magdolna. – 47 p. 2010 Ambrus István: „Forradalomtól-forradalomig”. A romániai magyar média metamorfózisai a kommunista rendszer idején: a sztálinista modell képítésének hatásaitól a „kis kulturális forradalomig”. Irányító tanár: Szabó Zsolt. – 66 p. Czézár Éva: Média és politika viszonya a 2009-es romániai államelnöki kampány tükrében. – Televíziós viták. Irányító tanár: Kádár Magor. – 55p.+ 1 CD Dicu Henrietta: Amikor a gyermek visszaüt… A romániai televíziós hírek anatómiája. Irányító tanár: Tibori Szabó Zoltán. – 61 p. + Függelék 4 p. Duka Annamária: Segesvár közigazgatásának arculata a helyi sajtóban. Esettanulmány (Vizsgált periódus: 2007–2009). Irányító tanár: Tibori Szabó Zoltán. – 97. p. Fegyver Attila: Új internetes médiatálalás. Kézdivásárhelyi kézdi.infó online információs centrum elemzése. Irányító tanárok: Györffy Gábor, Jakab-Benke Nándor. – 47 p. 101

ME.dok • 2014/4

Fülöp Noémi: A mozivászontól a címlapig. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál nyolc éve az erdélyi magyar írott sajtó tükrében. Irányító tanár: Tibori Szabó Zoltán. – 43 p. + Függelék 11 p. Kali Karola: Szervezeti kultúra két erdélyi médiaszervezetben. Irányító tanár: Tőkés Gyöngyvér. – 111 p.+ 1 CD Kovács Hont-Imre: László Ferenc újságírói munkássága. Irányító tanárok: Cseke Péter és Killyéni András. – 53 p. Kutron Zsuzsa-Katalin: „Kié itt a tér?” Hatalmi és sajtójátszmák tükrében a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport. Irányító tanár: Tibori Szabó Zoltán. – 57 p. Marton Györgyi: A reklámok vizuális manipulációja a Szabadság médiafogyasztóinak tükrében. Irányító tanár: Kádár Magor. – 55 p. Márk Boglárka: Két székelyföldi roma-magyar konfliktus a romániai sajtó tükrében. Irányító tanár: Tibori Szabó Zoltán. – 80 p. Molnár Gabriella-Klára: Az erdélyi magyar rádiózás perspektívái a Paprika Rádió tükrében. Irányító tanár: Kádár Magor. – 54 p.+ 19 számozatlan lap Nagyi Enikő Orsolya: A 2009-es romániai elnökválasztási kampány elemzése a hírügynökségi jelentések tükrében.– Irányító tanár: Tibori Szabó Zoltán. – 72 p. Orbán Eszter: A divattudósítás megjelenése a magyar sajtóban. Josika Júlia munkái. Irányító tanár: Keszeg Anna. – 111 p. Simó Barbara Rozália: Egy fesztivál fejlődése az elektronikus sajtóban. Irányító tanár: Tibori Szabó Zoltán. – 74 p. Szász István Szilárd: A szlovák nyelvtörvény magyar és román hírügynökségi jelentések tükrében. Irányító tanár: Tibori Szabó Zoltán. – 63 p. Székely Cristina: Az aradi sajtó fénykora (1867–1910). Irányító tanárok: Szabó Zsolt, Puskel Péter. – 63 p. Tamás Enikő: Bulvárújságírás Romániában. Irányító tanár: Vallasek Júlia. – 52 p. Varga Edmond Tamás: A fotómanipuláció. Irányító tanárok: Vallasek Júlia, Jakab-Benke Nándor. – 43 p. 2011 Bereczki Beáta Hajnalka: A klimaváltozás médiareprezentációja. Aktuális trendek romániai hirportálokon. Irányító tanár: Vincze Orsolya. – 80 p.+ 1 CD Fábián Timea: Férfi és női szerepek, sztereotípiák megjelenítése az Udvarhelyi Híradóban. – Irányító tanár: Vallasek Júlia. – 67 p.+ 1 CD Grosniczki Ervin: Az antiszemita hangulat alakulásának tükrözése a máramarosi sajtóban a második világháború előtti és alatti időszakban. Irányító tanár: Tibori Szabó Zoltán. – 39 p. + Függelék 10 p. Kajtár Attila: A román közszolgálati televízió kolozsvári magyar nyelvű adása műsoridejének és tartalmának alakulása 2001–2008 között. Irányító tanárok: Győrffy Gábor; Tárkányi János. – 34 p.+ 36 számozatlan lap Kiss Gábor: Református rádiózás a Kárpát-medencében. Irányító tanár: Vallasek Júlia. – 22 p.+ 1 CD 102

ME.DOKUMENTUM Kormányos Ágnes Anett: Nőknek szóló lap vagy divatlap? A Nők Lapja és a női sajtó változó műfajai. - Irányító tanár: Keszeg Anna. – 46 p.+ 1 CD KőrössyY Andrea: Filmkritikák az erdélyi magyar sajtóban – a Szabadság, Krónika, Transindex és Filmtett 2007–2010 között megjelent írásainak tanulmányozása. Irányító tanár: Vallasek Júlia. – 76 p.+ 1 CD Kuzsovszki Mónika: A székelység képe az erdővidéki nyomtatott médiában. Irányító tanár: Keszeg Anna. – 58 p.+ 1 CD Nagy Noémi: Család a Bihari Naplóban. Napi(lap) téma-e a család intézménye? Irányító tanár: Vallasek Júlia. – 56 p.+ 1 CD Orbán Zsolt: A modern kolozsvári „futballháború” a helyi magyar sajtó tükrében. – Irányító tanárok: Györffy Gábor; Killyéni András.– 43 p.+ 1 CD Radó Piroska-Krisztina: A Napsugár gyermeklap didaktikai jellege. Irányító tanárok: Sándor Boglárka; Vallasek Júlia. – 48 p. + 1CD Sipos Timea: Ferenc Ferdinánd meggyílkolásának magyarországi sajtóvisszhangja. Irányító tanár: Vallasek Júlia. – 57 p.+ 1 CD Székely Lóránd-László: Magyar rock-újságirás – A HammerWorld zenei szaklap 22 éve. Irányító tanár: Vallasek Júlia. – 59 p.+ 1 CD 2012 Csiszár Magelona: A Cimbora gyermeklap tegnap és ma. Irányító tanár: Vallasek Júlia. – 40p.+ Melléklet: 10 p.+37 p. Halász Beáta-Éva: A City rádió zenei arculata. Irányító tanár: Vallasek Júlia és Szuszámi Zsuzsa egyetemi oktató és a Kolozsvári Rádió hírszerkesztője. – 45 p. Hover Zsolt Sándor: Tarka képek Kalotaszegről. Gyarmathy Zsigáné szülőföldje a nagyasszony publicisztikájának tükrében. – Irányító tanár: Győrffy Gábor. – 53 p. Kolcza Mátyás Barna: Erdélyi magyar hírportálok. – Irányító tanár: Vincze Hanna Orsolya. – 59 p. Nagy Anita: Szatmárnémeti a helyi sajtó és a blogszféra tükrében. – Irányító tanár: Vallasek Júlia. – 56 p. Orbán Eszter: A Nővilág című lap nőnevelési jellege (1857–1862). – Irányító tanár: Keszeg Anna. – 56 p. + 1 CD 2013 Bálint Kinga-Katalin: Nyirő József újratemetése. A politika és a történelmi emlékezet közötti összefüggések az erdélyi magyar sajtóban. – Irányító tanár: Győrffy Gábor. – 82 p. Benedek István: Erotika és szexualitás a reklámokban. – Irányító tanár: Zörgő Noémi. – 90 p. + 1 CD Burjan Kinga: Ady Endrének a Nagyváradi Naplóba írt publicisztikái. Irányító tanár: Szabó Zsolt. – 39 p. Deák Anita: Egészségügy és higiénia a 20. század elején a hirdetések tükrében. Irányító tanár: Vallasek Júlia. – 48 p. + 1 CD Demeter Noémi Andrea: A rendszerváltás utáni sajtónyilvánosság. Az RMDSZ megjelenítése a sajtóban az 1990. május 20-i választások időszakában. Irányító tanár: Győrffy Gábor. – 42 p. 103

ME.dok • 2014/4

Kosztolányi Katalin: Egy székelyföldi honismereti folyóirat. A Székelység (1931–1944) története és szerepvállalása. Irányító tanár: Cseke Péter. – 58 p. Pap Melinda-Rozália: Sajtó és politika viszonyának etnikai problémái a MÚRE Becsületbíróságának gyakorlatában. Irányító tanár: Ungvári-Zrinyi Imre. – 87 p. Szigyártó Z. Norbert: A blogírás és az újságírás kapcsolata a „Morgás joga” blog kapcsán. - Irányító tanár: Vallasek Júlia. – 47 p. SZőcs Levente: A „zászlóháború” médiatükre. – Irányító tanár: Tibori Szabó Zoltán. – 43 p. + Melléklet: 32 sztlan old. Vízaknai Zsófia: Médiaszabályozás. Az európai irányelvek érvényesülése a romániai és magyarországi médiaszabályzásban. Irányító tanár: Pócsik Ilona. – 78 p.+ 1 CD 2014 Nagy Noémi: Székelyföld területi autonómiája. Irányító tanár: Tibori Szabó Zoltán.– 41 p. Sebesi Enikő: Székelyek Nagy Menetelése – A sajtóvisszhang vizsgálata. Irányító tanár: Tibori Szabó Zoltán.– 66 p. j) A mesterképzőn készült szakdolgozatok 2006 Botházi Mária: Az életinterjú. Az életinterjú mint újságírói műfaj elméleti és módszertani bemutatása. Egy életinterjú gyakorlatban: beszélgetés Vitályos Ildikó színművésszel. Irányitó tanár: Cseke Péter. – 69 p. Kovács Gyöngyike: Benedek Elek írói munkásságának XXI. századi utóélete. – Irányitó tanár: Szabó Zsolt. – 64 p. Márton Éva: Sugarak és hatósugarak a Napsugárban. – A Napsugár gyermekirodalmi lap nyolc évfolyamának diakronmetszete. Irányitó tanár: Cseke Péter. – 86 p. Máté Erzsébet: A desztalinizáció. Az SZKP XX. és XXII. kongresszusa a romániai magyar sajtó tükrében. Irányitó tanár: Csucsuja István. – 56 p.+17 p. Mészely Réka: A dán karikatúraügy – nálunk. Öncenzúra, sajtószabadság, felelősség a globális kommunikáció összefüggésrendszerében. Irányitó tanár: Cseke Péter. – 50 p. 2007 Barabás Piroska: Reklám és retorika. Irányitó tanárok: Cseke Péter; Vincze Hanna Orsolya. – 60 p.+ 1 CD Fülöp Lóránd-Árpád: A sajtó szerepe és felelőssége a nyilvánosságot illetően. Irányitó tanár: Ungvári-Zrinyi Imre. – 45 p.+ 1 CD Könczey Elemér: Média és reklám. Irányitó tanár: Cseke Péter. – 37 p. 104

ME.DOKUMENTUM Kulcsár Andrea: Fesztiválok sajtóirodájának kommunikációja. Irányitó tanár: Cseke Péter. – 57 p.+ melléklet: 27 p. 2008 Zsigmond Melinda: Szempontok egy új televíziós stratégia kidolgozásához. Statisztikai útmutató a Romániai Magyar Televízió műsorkínálatának összeállításához. Irányitó tanár: Cseke Péter. – 48 p.+1 CD. 2009 Szarvas Zsuzsanna: Hogyan indulhat egy erdélyi magyar rádió. Irányitó tanár: Szabó Zsolt. – 38 p.+ 1 CD 2010 Berszán Réka-Klára: A kultúrbestiák kritikusai. A hirlapi glossza és egyéb publicisztikák a mai romániai magyar nyomtatott napilapokban. Irányitó tanár: Cseke Péter. – 42 p. Molnár Gabriella-Klára: Az erdélyi magyar rádiózás perspektivái a Paprika Rádió tükrében. Irányitó tanár: Kádár Magor. – 54 p.+ 9 lap +1 CD Nagy Réka: A transztextualitás szerepe a reklám retorikájában. – Irányitó tanár: Kádár Magor. – 59 p. +1 CD Orbán Katalin: Beszédes testjelzések a képernyőn. Nem-verbális kommunikáció a Román Televizió Kolozsvári Stúdiójának Erdélyi hétköznapok cimű, román és magyar nyelven is jelentkező műsorában. Irányitó tanár: Cseke Péter. – 67 p. 2011 Ferencz Zsolt: Napsugár oda-vissza: az erdélyi magyar gyermekirodalmi folyóirat íróinak, illusztrátorainak viszonyulása egymáshoz és a laphoz. – Irányitó tanár: Vallasek Júlia. – 139 p.+ 1 CD Forrai György Zsolt: Kacsó Sándor munkássága az Erdélyi Gazda és a Déli Hírlap szerkesztőségében 1940–1945. Irányító tanár: Szabó Zsolt. Száva Enikő: A média szerepe a kisebbségek életében avagy, milyen televízió szolgálhatja a székelyföldi magyar közösséget. Irányító tanár: Szabó Zsolt. – 52 p.+ 1 CD 2012 Talpas Botond: Hír-levél-lenyomat. Irányító tanár: Kádár Magor. – 2 f., 36 p. Nagyi Enikő Orsolya: Mit tudott az észak-erdélyi magyar lakosság a zsidóellenes intézkedésekről? A kolozsvári magyar sajtó összehasonlító vizsgálata 1940–1944 között. Irányító tanár: Tibori Szabó Zoltán.– 112 p. Márk Boglárka: A székelyföldi autonómia statútumok összehasonlítása további autonómiamodellek bevonásával. Irányító tanár: Tibori Szabó Zoltán.– 55 p.

105

ME.dok • 2014/4

2013 Könczei Zsolt: Médiakonvergencia az erdélyi nyomtatott sajtóban. Irányító tanár: Kádár Magor. – 89 p.+ 1 CD Magyar Mónika-Enikő: Mediációs technikák szükségessége az egyetemisták körében. Irányító tanár: Péntek Imre. – 52 p.+6 p.+1 CD Oláh Brigitta: A termékhamisítás jelenségének megjelenítése a romániai sajtóban. Irányító tanár: Keszeg Anna. – 47 p.+ 1 CD 2014 Birtalan Álmos: Ferenc Ferdinánd meggyilkolásának visszhangja az erdélyi magyar sajtóban. Irányító tanár: Tibori Szabó Zoltán – 71 old. + Mellékletek 5 old. k) Doktori értekezések 1982 Hegedűs János: Benedek Elek 2000 Szabó Zsolt: Szentimrei Jenő élete és munkássága 2007 Győrffy Gábor : Cenzúra és propaganda a kommunista Romániában (A romániai magyar nyilvánosság korlátozása a kommunista diktatúra időszakában) 2009 Deme Cecília: Szociálpolitikai változások az írott sajtó tükrében (1990–2008) Demeter Csanád: Gazdasági és társadalmi kérdések a romániai magyar sajtóban (1968–1989) Gábor Kálmán: Az ifjúság jövője és a globalizáció kihívásai (A magyar fiatalok és a média növekvő szerepe) Zsugán Gedeon Hidber Gyula: Az új kommunikációs eszközök társadalmi hatásának képzete a magyar sajtóban a tizenkilencedik század második felében és a huszadik század elején 2010 Zólya Andrea Csilla: Az irodalmi paródia és a parodisztikus beszédmódok helye az 1945 utáni erdélyi magyar sajtóban

106

ME.DOKUMENTUM

2011 Kozma Csaba: A romániai magyar politikai kommunikáció nyelvhasználatának változása 1989–2004 között 2013 Botházi Mária: A harmadik Korunk első évtizedének szerkesztési koncepciói a közéleti témák tükrében. Egy szellemi műhely rendszerváltó tíz éve Máté Erzsébet: A vezérkultusz a cseausiszta diktatúrában. Nicolae Ceauşescu személyi kultuszának tipológiája 1965–1989 Sándor Krisztina: Keresztény Magvető Szabó Zsolt: Szentimrei Jenő élete és munkássága (irányító Antal Árpád és Cseke Péter) Kolozsvár 2000 2014 (Cseh) Kulcsár Gabriella Ida: Kolozsvár (komoly)zenei élete a magyar sajtó tükrében (1970−2010)

107

ME.dok • 2014/4

l) Memoárok: Balogh Edgár: Szolgálatban. Emlékirat 1935–1944. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1978. Uő.: Férfimunka. Magvető Kiadó, Bp., 1986. Uő.: Számadásom (1956–1993). Emlékirat. Komp-Press–Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár, 1999. Demeter János: Századunk sodrában. [Ellenzék, Falvak Népe] Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1975. Domokos Géza: Esély I. Visszaemlékezés 1989–1992. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1996. Gáll Ernő: Számvetés. Huszonkét év a Korunk szerkesztőségében. Komp-Press – Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár, 1995. Huszár Sándor: Sorsom emlékezete. Vallomások egy bűntelen nemzedék elkárhozásáról. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1982. Kacsó Sándor: Virág alatt, iszap fölött. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1971.; Fogy a virág, gyűl az iszap. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1974.; Nehéz szagú iszap fölött. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1993. Kántor Lajos: Az Idő Vaskalapja. Negyed évszázad (1964–1988) Sükösd Mihállyal. (És egy kevés abból, ami előtte volt, majd utána következett.) Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 2007. Kovács András: A hűség csapdái. Egyszemélyes szubjektív történelem. [Igazság, A Hét] Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1999. Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Emlékirat. Bp., 1941. Újabb kiadása (Marosi Ildikó utószavával): Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004. Mikó Imre: Huszonkét év. Az erdélyi magyarság politikai története 1918. december 2-túl 1940. augusztus 30-ig. A „Studium” kiadása, Bp., 1941. Újabb kiadása: Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2003. Szász István Tas: [Hitel] Tompa István: Hogyan történhetett? Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1995. Tóth Sándor: Dicsőséges kudarcaink a diktatúra korszakából. Gaál Gábor sorsa és utóélete Romániában 1946–1986. Balassi Kiadó, Bp., 1997. Szabó Gyula: Képek a Kutyaszorítóból. Műhelytitkok szabadon. I–IV. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2001–2002. m) Nyomdák és lapok: Dánielisz Endre: Nagyszalontai nyomdák és hírlapok. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2002. M. Hubbes Éva: Székelyudvarhely egykori nyomdái és kiadványaik. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1998. Krizsó Kálmán: Az erdélyi és bánáti nyomdászat és sajtó története. Kéziratban a Kolozsvári Akadémiai Könyvtárban. Összeállította: Cseke Péter és Újvári Mária Készült a Kolozsvári Kommunikáció- és Médiakutató Intézetben 108

ME.DOKUMENTUM

109

ME.dok • 2014/4

Szerkesztési alapelvek Arra kérjük munkatársainkat, hogy szerkesztőségünkbe eljuttatott írásaik műszaki előkészítésénél vegyék figyelembe az alábbi követelményeket: – a szöveget egy doc, docx vagy rtf kiterjesztésű file tartalmazza, – a tanulmányok (a kulcsszavakat és a kivonatokat leszámítva) lehetőleg ne legyenek nagyobb terjedelműek 20 ezer leütésnél, – a dokumentumot a cím vezesse be, alatta a szerző nevével, – a tanulmány címe után tüntesse fel angol és román nyelven, vesszőkkel elválasztva, azokat a kulcsszavakat, amelyeket körbejár az illető tanulmány, – a 8–10 soros angol és román nyelvű kivonatot a főszöveg előtt, a kulcsszavak előtt helyezze el, – ezt kövesse a szerző bemutatkozása: 2–3 sorban tartalmazza a szerző tudományos fokozatát, munkahelyét, illetve adott esetben (ha valamilyen tudományos fórumon is elhangzott) az előadás helyét és időpontját, valamint a szerző elérhetőségét (e-mail), – az automatikusan számozott jegyzeteket, könyvészeti hivatkozásokat és (ha van) a függeléket, kérjük, helyezze a tanulmány végére, – a műcímek kiemelése a főszövegben dőlt betűs (kurzív) szedéssel; a folyóiratcímek szintén dőlt betűs (kurzív) szedéssel történjék, – idézőjelek: „” A szakirodalomra való hivatkozás módjai – több szerző esetén az első szerző neve et alii rövidítéssel; tanulmánykötetek esetén szerkesztő neve szerk. rövidítéssel, – internetes források esetén feltüntetjük a letöltés dátumát is. Szakirodalom/könyvészet szerkesztése – kérjük, hogy a könyvészetüket az ún. szerző – évszám módszert használva szerkesszék meg (ez azért javallott, mert ilyenkor nem kell megismételni minden jegyzetben a könyv/tanulmány teljes bibliográfiai adatait), a szerző nevénél ne használjanak sem kiskapitálisokat, sem verzálokat, – idegen (nem magyar) nevű szerző esetén a bibliográfiai leírási módszer: családnév, személynév, – amennyiben egy szerzőnek egy évben több munkája jelent meg, ezeket az évszám után tett kisbetűkkel különböztessük meg a hivatkozásokban és a bibliográfiában.

110

Példák: Könyv: Berne, Eric (2000a), Emberi játszmák. Budapest, Háttér Kiadó. Berne, Eric (2000b), Kilátások a XXI. században. Debrecen, Csokonai Kiadó. Internetes források: Domokos László (2001), Az EMU tagság érezhetően gyorsítja a gazdasági növekedést. In: FigyelőNet http://www.fn.hu/cikk.cmt?cikk-id103503 , 2001.12.15. Szerkesztő nevével azonosított kötet: Hidasi Judit (szerk.) (1998), Szavak, jelek, szokások. Budapest, Windsor Kiadó. Kötetben szereplő tanulmány (a kötet címét kurziváljuk): McQuail, Denis (2003): A kommunikáció funkciói. In: Horányi Özséb (szerk.), Kommunikáció I−II. Budapest, General Press Kiadó. I. köt. Folyóiratban szereplő tanulmány (a folyóirat nevét kurziváljuk): Schering Gábor (2002), A globalizáció és az EU : a neoliberális politikák alkalmazása Európában és a fenntarthatóság, EU Working Papers, (V. évf.) 2. szám. Hivatkozás a könyvészetre (a végjegyzetben): Berne 2000a, 25. (az utolsó számjegy az oldalszámot jelöli) Domokos 2001. (az internetes forrás esetén nem szükséges oldalszámot pontosítani) Archívumokra, levéltárakra, magángyűjteményekre azok belső katalógusrendszere szerint hivatkozzunk.

111

ME.dok • 2014/4

112

Contents GRAPHICS

4

AULA Vasile Sebastian Dâncu: The Cultural Weapon - Romanian Nucleus of a Soft Power 7 ME.DIUM Elemér Könczey: Miklós Bánffy, the eclectic graphician

15

SPACES Péter Cseke: The Napkelet Reviews from Cluj-Napoca (Kolozsvár) and Budapest 25 ME.DIARIUM Tamás Győri: Field research methods. Interetnic researches on the periphery of Transylvanian Plain 47 MOVIES Cecília Felméri: Infinite Minutes

63

ME.DOcUMENTS Péter Cseke– Mária Újvári: Bibliography of Transylvanian Press History(1919–2014) 79

Guide to redaction

CONTENTS

113

CONŢINUT

79

110

113

ME.dok • 2014/4

114

Conţinut GRAFICĂ

4

AULA Vasile Sebastian Dâncu: Arma culturală – nucleul unui soft power românesc 7 ME.DIUM Elemér Könczey: Miklós Bánffy, graficianul eclectic

15

SPAÞII Péter Cseke: Revistele Napkelet din Cluj-Napoca şi din Budapesta 25 ME.DIARIU Tamás Győri: Reflexele metodologiei cercetărilor pe teren. Cercetări interetnice la marginea Câmpiei Transilvaniei 47 ME.FILM Cecília Felméri: Minute infinite

63

ME.DOCUMENTE Péter Cseke– Mária Újvári: Bibliografia transilvană a istoriei presei (1919–2014) 79

Ghid de redacþie

CONTENTS

113

CONŢINUT

115

110

115

ME.dok • 2014/4

A ME.dok médiatudományi folyóiratot a romániai CNCSIS (Consiliul Naţional al Cercetării Ştiinţifice din Învăţământul Superior – a Felsőoktatásban Folyó Tudományos Kutatás Nemzeti Tanácsa) a 11441/2008.12.15. rendeletével C kategóriás lapnak minősítette.

Revista ME.dok a fost declarată de către CNCSIS (Consiliul Naţional al Cercetării Ştiinţifice din Învăţământul Superior) revistă de categoria C (pe baza hotărârii 11441/2008.12.15.).

ME.DOK (Media-History-Communication) review was included in the C category of scientific publications on the basis of decree no. 11441/2008.12.15. issued by the National Council of Scientific Research in Higher Education (CNCSIS) from Romania.

Alulírott…………………………………………….megrendelem a ME.dok címû tudományos folyóiratot…………………………évre, ……..példányban. Az egyéves elõfizetés ára 8 lej, amiért négy lapszámot postázunk. Név: ……………………………………………………………………………….. Cím: ……………………………………………………………………………….. Telefonszám: …………………………………………………………………… E-mail cím: ……………………………………………………………………… Kérjük, a megrendelõszelvényt postázza a ME.dok szerkesztõségének címére. A megrendelés további részleteivel kapcsolatban forduljon a szerkesztõségünk tagjaihoz a következõ elérhetõségek valamelyikén: 0740 586 125 vagy [email protected]. 116