XXIII. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM
Alapította: Gerots Zoltán
2007. FEBRUÁR
4. GEROTS ZOLTÁN: INTERJÚ GYÖNGYÖSI GÁBORRAL A tarokkjátékosok számára a Piatnik név fogalom. Nem csoda, hogy a hazai tarokkozók legnagyobb szervezete, a Magyar Royal Tarokk Egyesület mindig is kitüntetett szerepet szánt a legendás kártyagyárral való kapcsolattal, a cég előző budapesti igazgatójával, Czupy Gáborral is hamar közös nevezőre leltünk. A Piatnik Budapest Kft. új igazgaSipos Zoltán és Gyöngyösi Gábor tója, Gyöngyösi Gábor nemcsak a bajnoki díjátadáskor folytatja e nemes hagyományt, hanem a napokban maga is a zöld asztal mellé ült és egy hangulatos estén – Koncz Balázs szervezésében – elsajátította a royal alapjait! Megragadtam az alkalmat, és két parti között beszélgetésre invitáltam Gábort mind igazgatói, mind – immár játékostársi – minőségében. Hogy tetszett a játék? - Nagyszerű játék, igazából nem gondoltam, hogy ennyire meg fog tetszeni.
Tarokkélet 13
Látunk máskor is? - Még szép, hogy jövök, hiszen még csak az alapoknál tartok, de előbb utóbb én leszek a bajnok…☺! Parti közben megcsörrent a telefon, fél füllel hallottuk, sí-ügyekről beszélgettél a lányoddal – ezek szerint sportos család vagytok? - Igeeen!… A sorrend: kártya, sport, család….munka. A cég és a család mellett jut majd idő a kártyázásra? - Remélem, bár nem lesz könnyű, nálunk mindig „szezon” van: cégünk árbevétele 2006-ban elérte az 1,2 miliárd forintot, a 2005-ben regisztrált 1 milliárd forintos értékkel szemben. Mutasd be, légy szíves a Piatnikot! - A 185 éve alapított osztrák Piatnik Kártyagyár ma már cégcsoport, ennek egyik leányvállalata, a Piatnik Budapest Kft. 14 éve van jelen a magyar játékpiacon. Már jóideje nemcsak kártyákkal, hanem játékokkal is foglalkozunk: Magyarországon a cég piaci részesedése társasjátékban 50 százalék feletti, míg a kártyapiacon meghaladja a 70 százalékot. 2007ben további 10 százalékos forgalomnövekedést tervezünk. Hogy állunk a szívünkhöz mégiscsak közelebb eső kártya-eladásokkal? - A társaság 2006-ban 800 ezer paklit értékesített, az előző évi 650 ezerrel szemben. Kikkel álltok kapcsolatban? - A cég által forgalmazott termékskála jelentős részét az anyavállalat által gyártott termékek teszik ki, de emellett több európai játékgyártó – többek között a német Playmobil, Amigo, Zoch és Queen Games, az izraeli Lemada, az olasz Clementoni, a svájci Geomag, a finn Tactic – választotta kizárólagos magyarországi képviselőjének a Piatnik Budapest Kft-t. Hol forgalmaztok? - A társaság jelentősebb üzleti partnerei a játék nagy- és kiskereskedéseken túl a nagy áruházláncok közül a Tesco, Metro, Auchan, Cora, valamint a Spar. Külföldön? - A Piatnik bécsi anyavállalat öt kontinens több mint 40 országába exportálja termékeit. A cégcsoport leányvállalatai jelenleg Németországban, Csehországban, Magyarországon, és az Egyesült Államokban működnek, de a forgalmazás bővítését tervezik Romániában és Ukrajnában. Köszönjük az interjút, és szeretettel várunk a következő partijainkra! Tarokkélet 14
A csapatbajnokság februári eredményei: 33. Imperial – Zagyvakeszi 94:89 Internet, február 2. Imperial: Mózer Sándor (Scala), Rák Mari. Zagyva: Vladár Ferenc, Gerots Zoltán m.v. Sanyi ezzel a Scalával újabb helyett lépett előre a Trófealistán. 34. Zagyvakeszi – Imperial 94:93 Internet, február 2. Zagyva: Vladár Ferenc (Spadille), Gerots Zoltán m.v. Imperial: Mózer Sándor, Rák Mari. Minden leosztás a 10, 11, 12-es kiosztásokba esett – és senki nem akart kockáztatni… 35. Imperial – Zeneakadémia 96:88 Imperial: Mózer Sándor, Rák Mari. Zene: Bárd Judit, Jakab Géza. Zsuci élete első royalnetes meccsét játszotta – és nagyon tetszett neki: sajnos, rengeteg elfoglaltságom miatt klubba nem tudok járni, de ez tök jó, így lehet, hogy le tudom játszani az 52 meccset is! (Mindezt akkor mondta, amikor még nem is sejtette, hogy a következő meccsén az ő Trojkájával fognak győzni…)
Internet, február 2.
36. Zeneakadémia – Szintézis 94:92 Internet, február 3. Zene: Bárd Judit (Trojka), Jakab Géza. Szintézis: Mózer Sándor m.v., Gerots Zoltán. Zsuciék szép kétkezes Trojkát teljesítettek – mi ellenben egy Gémet buktunk, egyet meg – talán – kihagytunk, így Gézáék megérdemelten nyertek. 37. Ottvannak – Palotai Matadorok 97:92 Bp.Belváros, február 6. Ott: dr.Fehér Arnold (Manille), Gaál István. Palota: Sprecher Károly, Kardos László. A nemrég visszatért Arnold újabb trófeát teljesített. 38. Palotai Matadorok – Ottvannak 96:90 Palota: Sprecher Károly, Kardos László. Ott: dr.Fehér Arnold, Gaál István. Kopiék Kasszát buktak. Tarokkélet 15
Bp.Belváros, február 6.
39. Szintézis – Máltai Sólyom 97:94 Szintézis: Gerots Zoltán, G.Szabó Attila. Máltai: Farkas Péter, Redl Tibor.
Bp.Belváros, február 6.
40. Zagyvakeszi – Máltai Sólyom 104:96 Internet, február 6. Zagyva: Mózer Sándor m.v. (Golgota), Vladár Ferenc (Famille). Máltai: Redl Tibor (Spadille), Gerots Zoltán m.v. A mérkőzés hajráját telefonon közvetítettem a távollévő Keszi-csapattag, Hermann Péternek: Petikém, egy van hátra, és 100%-on álltok, nem, hú, Satyek 8 tarokkos hajtót licitált, és Feri bemondta! Huszonegyfogás – nem, most látom, a pagát nálam van, Sanyi Golgotára emel – de, nem, nem üt be, te jó ég, ha színt hív, csontra buktok, de nem, tarokkal jön és megvaaaaaaaaan, gyerekek 833 pontot, azaz 104%-ot csináltatok, fantasztikus!!! 41. Zeneakadémia – Máltai Sólyom 89:85 Zene: Bárd Judit, Jakab Géza. Málta: Redl Tibor, Gerots Zoltán m.v. A kevesebb Fácánt bukó csapat győzött…
Internet, február 11.
42. Zagyvakeszi – Imperial 93:91 Zagyva: Vladár Ferenc, Hargitai Zoltán m.v. Imperial: Mózer Sándor, Rák Mari.
Internet, február 11.
43. Örök Malom – Palotai Matadorok 97:94 Örök: Varga Péter (Spadille), dr.Füsthy Zsolt. Palota: Sprecher Károly, Kardos László.
Bp.Belváros, február 13.
44. Palotai Matadorok – Örök Malom 98:95 Bp.Belváros, február 13. Palota: Sprecher Károly, Kardos László (Manille). Örök: Varga Péter, dr.Füsthy Zsolt. 45. Luzitán Sasok – Szintézis 97:88 Luzitán: Sikora István, dr.Székely Géza. Szintézis: Gerots Zoltán, G.Szabó Attila.
Bp.Belváros, február 13.
46. Rocko – Ottvannak 92:90 Rocko: Kovács Tamás, Rózsavölgyi Attila. Ott: dr.Fehér Arnold, Jakab Géza m.v.
Bp.Belváros, február 13.
47. Ottvannak – Rocko 97:94 Bp.Belváros, február 13. Ott: dr.Fehér Arnold, Jakab Géza m.v. (Golgota). Rocko: Kovács Tamás, Rózsavölgyi Attila. A két mérkőzés összideje 7 és fél óra volt…! Tarokkélet 16
48. Imperial – Máltai Sólyom 96:89 Internet, február 16. Imperial: Csathó Áron, Rák Mari. Máltai: Redl Tibor, Gerots Zoltán m.v. Az Internet csodája révén ezt a meccset Pesten, Budán – és Brüsszelben játszották…☺ (Az már viszont nem csoda, hogy veszít az a csapat, melyikben a partner a meccs közben kérdezi játékostársától: te, Zoli, milyen rendszert kéne licitálnom…?…☺) 49. Máltai Sólyom – Szombathely Belv. 97:92 Internet, február 16. Máltai: Redl Tibor, Gerots Zoltán m.v. Szhely: Károly Márton (Manille), Gyulai Árpád Márton. Lehet gratulálni: Károly Marci sikeres államvizsgát tett programtervező matematikus szakon. Ami pedig külön „bukéja” a dolognak: diplomamunkáját royal tarokkból készítette – mellyel, korántsem mellesleg beírta magát az egyetemes kártyatörténelembe…! (Eredményei alapján a royal történelmében már rég jelen van…☺)
50. Szintézis – Zagyvakeszi 95:93 Szintézis: Mózer Sándor m.v., Gerots Zoltán. Zagyva: Redl Tibor m.v., Vladár Ferenc.
Internet, február 19.
51. Palotai Matadorok – Ottvannak 96:80 Palota: Sprecher Károly, Kardos László. Ott: dr.Fehér Arnold, Gaál István. Scalát bukott az Ottvannak.
Bp.Belváros, február 20.
52. Örök Malom – Rocko 97:97 Bp.Belváros, február 20. Örök: Varga Péter (Flush☺), dr.Füsthy Zsolt. Rocko: Kovács Tamás (Scala), Rózsavölgyi Attila. Az utolsó leosztásig 677:657-re álltak a felek, ami azt jelentette, a Malomnak ill. a Rockónak az obligát 90 ill. 100 pontos védő/támadó leosztásával 767:757 = 95:94% lett volna a végeredmény. A szerencse azonban egy védő Flush ill. Scala „személyében” rámosolygott barátainkra, ezzel Petiék +2, Tomiék +3 bajnoki ponthoz jutottak. Tarokkélet 17
53. Szintézis – Rocko 97:96 Bp.Belváros, február 20. Szintézis: Gerots Zoltán (Manille, Spadille), Rák Mari m.v. Rocko: Kovács Tamás, Rózsavölgyi Attila. Utolsó támadásunk előtt 692-őn álltunk, ami azt jelenti, hogy százassal pont elérjük a 99%-ot jelentő 792 pontot. „Természetesen” játszhatatlan (11 tarokkos, teljes színfites) lapot kaptunk, amiből csak pont annyit, 91 pontot lehetett kicsikarni, amivel egy ponttal (784 helyett 783) maradtunk le még a 98%-ból is… Hogy balszerencsénk az idei bajnokságban elszenvedett 3:8, 0:4-es „kollekciónkhoz” teljes legyen, ezúttal Marika 1 pikkjéhez ugyan – az ellenfél gyönyörű, 2-2 pikkes elosztása mellett – Fácán lehetőséget kaptunk a mégiscsak 100 pontot, egyúttal 99%-ot hozó eredményhez, ám ezúttal e g y e t l e n e g y matadorom sem volt a lehetséges 4-ből… Azt hiszem, ebben a bajnokságban a balszerencse összes stációját végigjárjuk… 54. Máltai Sólyom – Palotai Matadorok 101:95 Bp.Belváros, február 27. Málta: Farkas Péter, Redl Tibor (Couleur, XXI-fogás). Palota: Sprecher Károly, Kardos László. Tibor fantasztikus játékával egy teljes bajnoki pontot javult a máltaiak pontátlaga! Ugyanakkor a palotaiak is szenzációsan, 95 fölötti átlaggal teljesítenek eddig! 55. Palotai Matadorok – Máltai Sólyom 95:94 Palota: Sprecher Károly, Kardos László. Málta: Farkas Péter, Redl Tibor (Spadille).
Bp.Belváros, február 27.
56. Luzitán Sasok – Ottvannak 98:92 Bp.Belváros, február 27. Luzitán: Sikora István (Spadille), dr.Székely Géza. Ott: dr.Fehér Arnold, Jakab Géza m.v. 57. Zagyvakeszi – Örök Malom 96:94 Bp.Belváros, február 27. Zagyva: Hermann Péter (Mariage), Vladár Ferenc. Örök: Varga Péter, dr.Füsthy Zsolt. 58. Örök Malom – Zagyvakeszi 94:83 Örök: Varga Péter, dr.Füsthy Zsolt. Zagyva: Hermann Péter, Vladár Ferenc. Manille-t, majd Kasszát buktak Zagyváék.
Bp.Belváros, február 27.
59. Máltai Sólyom – Szintézis 96:93 Bp.Belváros, február 27. Málta: Farkas Péter, Redl Tibor. Szintézis: Gerots Zoltán, G.Szabó Attila (Héja). Petibiék ezen a napon ellenállhatatlanul játszottak!! Tarokkélet 18
A XXII. royal tarokk Piatnik Magyar Csapatbajnokság állása 2007. február 27-én, 59 mérkőzés után: 1. Szintézis 1666 18 92,6 Gerots Zoltán, G.Szabó Attila 2. Zagyvakeszi 1466 16 91,6 Vladár Ferenc, Hermann Péter 3. Máltai Sólyom 1215 13 93,4 Redl Tibor, Farkas Péter 4. Palotai Matadorok 1142 12 95,2 Sprecher Károly, Kardos László 5. Imperial 1036 11 94,1 Csathó Áron, Rák Mari, Mózer Sándor 6. Rocko 949 10 94,9 Rózsavölgyi Attila, Kovács Tamás 7. Ottvannak 915 10 91,5 dr.Fehér Arnold, Gaál István 8. Örök Malom 834 9 92,7 Varga Péter, dr.Füsthy Zsolt 9. Luzitán Sasok 673 7 96,1 dr.Székely Géza, Sikora István 10. Zeneakadémia 442 5 88,4 Bárd Judit, Jakab Géza 11. Szombathely Belváros 364 4 91,0 Károly Márton, Gyulai Árpád Márton 12. Győr HaWer 196 2 98,0 dr.Wersényi Fújó György, Hargitai Zoltán 13. Kőbányai Sárkány 94 1 94,0 (Pándorfalvi Zoltán,) dr.Dózsa Mariann Nem játszott még: Alba Royal (Kádár Ginó, Sipos); Atletrico Hatvan (Nagy Gábor, Podonyi Mihály); Budakeszi Dzsinnek (Mártonffy hp.), Dunai Darazsak (dr.Büki, Gyöngyösi); dr.Kóder, Nagy Márta, Hadházy, Kormos, Garami stb.
Tarokkélet 19
A IX. royal tarokk Piatnik Magyar Pontszerző Bajnokság állása 2007. február 28-án: 1. Mózer Sándor 2. Gerots Zoltán 3. dr.Wersényi Fújó György 4. Hargitai Zoltán 5. Rák Mari 6. Vladár Ferenc 7. Redl Tibor 8. Jakab Géza 9. dr.Dózsa Mariann 10. Kardos László 11. Sprecher Károly 12. Sipos Zoltán 13. Garami Gábor 14. dr.Székely Géza 15. Nagy Gábor 16. Nagy Márta 17. Farkas Péter 18. Podonyi Mihály 19. Sikora István 20. dr.Ádám János 21. Berczelly Tibor 22. Janócki Mihály 23. Kovács Tamás Rózsavölgyi Attila 25. G.Szabó Attila 26. Szokoly Gábor 27. Varga Péter 28. Paál Sándor 29. Hermann Péter 30. dr.Füsthy Zsolt (Összesen: 60 játékos)
(Nyíregyháza) 13358 (Bp.) 10096 (Győr) 9533 (Pécel) 8421 (Bp.) 6685 (Zagyvaszántó) 5339 (Mór) 4749 (Bp.) 3999 (Bp.) 3320 (Bp.) 2779 (Bp.) 2460 (Székesfehérvár) 2021 (Hatvan) 1987 (Alsógöd) 1905 (Hatvan) 1896 (Bp.) 1848 (Bp.) 1658 (Hatvan) 1546 (Bp.) 1438 (Győr) 1410 (Bp.) 1407 (Érd) 1401 (Székesfehérvár) 1401 (Székesfehérvár) 1401 (Bp.) 1379 (Abda) 1350 (Bp.) 1312 (Győr) 1300 (Dunakeszi) 1198 (Solymár) 1105
Tarokkélet 20
143 109 100 88 71 59 52 43 35 29 26 22 20 20 19 19 18 16 15 16 15 14 15 15 15 15 14 15 13 12
Trófealista 2007. február 28. 1. Gerots Zoltán 2. dr.Wersényi Fújó György 3. Sipos Zoltán 4. Hargitai Zoltán 5. Csathó Áron 6. dr.Ádám János 7. Nagy Márta 8. dr.Wersényi II. György 9. Oravecz László 10. Kádár György 11. Garami Gábor 12. Rák Mari 13. Nagy Gábor 14. Podonyi Mihály 15. Vladár Ferenc 16. Nagy Gergely 17. Kardos László 18. Redl Tibor 19. Károly Márton 20. Sikora István 21. dr.Székely Géza 22. dr.Büki Tamás 23. Varga Péter 24. Mózer Sándor 25. Sprecher Károly 26. Keszei László 27. Szijártó Csaba 28. Korinek Tamás 29. dr.Barta Endre 30. Szokoly Adrien 31. Farkas Péter 32. dr.Füsthy Zsolt 33. dr.Paál Sándor 34. Gyöngyösi Dávid 35. Sámson Géza 36. Jakab Géza 37. dr.Kóder Eszter 38. Szüle Mária 39. Buda Mihály Összesen: 167 játékos.
(Bp.) (Győr) (Székesfehérvár) (Pécel) (Bp.) (Győr) (Bp.) (Győr) (Bp.) (Székesfehérvár) (Hatvan) (Bp.) (Hatvan) (Hatvan) (Zagyvaszántó) (Bp.) (Bp.) (Mór) (Szombathely) (Bp.) (Alsógöd) (Bp.) (Bp.) (Nyíregyháza) (Bp.) (Pápa) (Székesfehérvár) (Bp.) (Gödöllő) (Abda) (Bp.) (Bp.) (Győr) (Bp.) (Abda) (Bp.) (Székesfehérvár) (Jászkisér) (Hatvan)
Tarokkélet 21
1158 650 573 533 476 399 388 342 335 330 319 308 300 291 224 210 195 189 160 158 155 154 152 144 144 137 136 122 122 116 107 107 102 101 92 90 88 86 84
Triumf Triumf Triumf Triumf Triumf Triumf Triumf Royal Grand Royal Triumf Triumf Gloria Gloria Hárpia Triumf Gloria Triumf Gloria Hárpia Grand Triumf Triumf Hárpia Spectrum Full Triumf Gloria Grand Stella Triumf Grand Betlehem Grand Quart Grand Gloria Grand Grand
5. SIPOS ZOLTÁN: MICSODA KEDD! 52x8 csapatbajnoki leosztás (416), 4x3x8 grand prix leosztás (96), 2x3x8 Magyar Kupa leosztás (átlagosan 48) – összesen 560 komoly leosztás. Ennyi egy teljes évad, ezt kell párosban (csapatban) maximálisan koncentrálva végigjátszani. Csoda-e, ha az ember néha csak egy kicsit játszana? Így voltam én is, amikor a klubba értem. Szokott partnerem nem tudott jönni, ezt már előre jelezte. Az asztalhoz hárman ültünk le: Farkas Peti, Redl Tibi és én. A társaság adott volt egy fantasztikusan jó hangulatú játékhoz. Hármas royalt játszottunk, de szóba került a kettes royal, az osztó mindig kimarad a játékból változat is… ☺☺. Nem gondoltam volna (dehogynem – a szerk. ☺), hogy a játék három legnagyobb bemondása: a Royal, a Trium és a Gloria el fog hangzani. Pedig így lett. Sajnos, a Royal és a Triumf elbukott – ám a Gloria sikerült. A lapok, Péter: skíz, XX, XIX, XVIII, XI, X, kőr K, pikk K, káró K, treff K. Sipi: XVI, XV, XIV, XIII, XII, IX, pagát, pikk B, treff L, treff 10. Tibi (osztó): XXI, XVII, kanári, kőr D, kőr L, pikk D, pikk L, káró D, káró B, trD. talon: VIII, VII, VI, V, cacadu, sas, kőr B, pikk 10, káró L, treff B.
Tarokkélet 22
VIII. Piatnik Magyar Pontszerző Bajnokság, 2006. november 14. Bp.Belváros. Farkas Péter Sipos Zoltán Redl Tibor talon skíz, XX, XVI, XV, XXI, XVII, VIII, VII, XIX, XVIII, XIV, XIII, kanári, ♣D, VI, V, XI, X, XII, IX, ♥D, ♥L, cacadu, sas, ♥K, ♠K, pagát, ♠B, ♠D, ♠L, ♠10, ♦L, ♣K, ♦K. ♣L, ♣10. ♦D, ♦B. ♥B, ♣B. 2 tarokk fekszik Honőr Vizi L’amour Angelo Vannak (20)
Matador
Vannak (20)
Gém (e)
Kassza (e) Flotta (20) 2 treff
Passz
Bridge (e)
Gloria (160)
Körpassz
XVIII + ♥K skíz + XX + XIX + X XI ♠K + ♣K + ♦K +
XVI (indul) XV + XIV pagát IX XII + XIII + ♠B ♣L ♣10
XVII ♥L XXI kanári ♦B ♠L ♣D ♠D ♥D ♦D
(cacadu) (sas) (V) (VI) (VII) (VIII) (♠10) (♣B) (♥B) (♦L)
Első ránézésre igen egyszerű lap. Nagy erő a támadóknál, két színhiánnyal az indítónál és két Vannak. Kockázat nélkül lehet visszalopatni, terített Gloria, a végjátékban királyokkal. De az örömöm mégsem volt teljes. Már csak két trófeám hiányzott a játék pillanatában, a Triumf és a Royal. És az egyik meg lehetett volna. Mégpedig úgy, hogy a partnerem nem a két matadorját fekteti le, hanem a X-es és XI-es tarokkjait. És még nem is tehettem neki „szemrehányást”, mert egy igen nagy rutinú játékos kibickedett mellette, és az Ő javaslatára fektette le a sast és a cacadut. A kártyások által sokat emlegetett mondás jut eszembe, miszerint „mindig az első gondolat a jó”. Peti eredeti gondolata az volt, hogy a trófeához közvetlenül sosem kellő két kis tarokkot teszi le a matadorok helyett. A licit is egyértelmű volt. A két kis tarokkján kívül partnerem minden lapját be tudott mondani, a tarokkokat névvel, a királyos Vannakot a Bridge-dzsel. A lejátszást el se lehetett rontani. Konklúzió: úgy állítsuk be színeinket, tarokkjainkat, hogy mindig a lehető legnagyobb trófeát teljesíthessük!
Tarokkélet 23
6. GEROTS ZOLTÁN: ZENE, TAROKK, BOSZORKÁNYSÁG Nemrégiben jelent meg a Musical Witchcraft együttes 3. lemeze, erről szeretnék írni Nektek. Megkérdezhetitek, hogyan kerül egy lemezkritika újságunk hasábjaira – nos, nem akármilyen CD-ről van szó: ezen ugyanis a Magyar Royal Tarokk Egyesület főtitkára, dr.Őry Tamás ül a dobok mögött! De a zenekar sem akármilyen: a legendás Solaris együttes fuvolistájának, Kollár Attilának „külön bejáratú” zenekaráról van szó, melynek zenéje jelentős mértékben eltér az „anyazenekar” dübörgő, sci-fibe hajló elektronikus hangzásától. Más világ ez: csupa akusztikus hangszeren előadott bensőséges muzsika, meghitt pillanatokkal. Nem véletlenül, a lemez témaválasztása ugyanis a reformáció zsoltárkincse! És az áhítat mellé ritkán jár hangoskodás, még a néhány „világi” témával kiegészített album további kompozíciójain is a csendes szépség az uralkodó. A lemez első részében stúdiófelvételekben gyönyörködhetünk, míg a második része koncertfelvételek megörökítése. Itt felbukkan basszusgitárjátékával az a Pócs Tamás is, aki a royal tarokk hajnalán a Szintézis bajnokcsapatát erősítette… Bár a „boszorkánykonyha” főzete teljesen egyéni, a leendő vásárlóknak némi támpontot adnék a Jethro Tull ill. a Pat Metheny Group zenei rokonításával. A CD megvásárolható az igényesebb lemezboltokban. (Musical Witchcraft: Zsoltárok és filmzene)
TAROKKÉLET Alapítva: 1985. Főszerkesztő: Gerots Zoltán. Főmunkatárs: Koncz Balázs. Munkatárs: Nagy Márta, Farkas Péter. A kiadó címe: 1085 Budapest, Horánszky u. 4. ISSN 1588-4872 Tarokkélet 24