XXVI. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM
Alapította: Gerots Zoltán
2010. AUGUSZTUS
24. GEROTS ZOLTÁN: NÉMETVÖLGYI TRÓFEÁK Egy kellemes augusztusi koraestén – míg a fiatalság egy része szabályszerű közelharcot vívott, hogy bejusson a pókertermekbe, másik része meg a Sziget Fesztiválon hempergett csontrészegen a saját hányásában – mi jobb szórakozást találtunk: ellátogattunk a budai royal-élet újkori fellegvárába, a Fehér család kies németvölgyi rezidenciájára, egy jó tarokk-parti reményében. Míg a gondosan ápolt kertben pillangók, dongók, énekes rigók – a zöld asztalnál hamarosan Fácánok, Sólymok, sőt, Héják repkedtek. Szerencsések voltunk, kik itt voltunk, hiszen jó levegő, kitűnő vendéglátás és jó lapjárás fogadott. Szerencsések voltunk, mert az ilyenkor mellőzhetetlen anekdotázások a minimálisra csökkentek, helyükbe a leosztások igen alapos kielemzése került. És szerencsések voltunk, mert a royal sava-borsa, a trófea kellő mennyiségben került „tarokkpuskáink” célzókeresztjébe. Ezekből most kettőt: egy szép kétkezes, kiadó-ütéses Trojkát és egy forsszal bejelzett XVII-esnek köszönhető Quartot mutatunk meg kedves Olvasóinknak. (Természetesen mindkettő kislicittel került belicitálva…☺) MEGHÍVÓ I. Németvölgyi Royal Day Csapatbajnoki, Kupa és Pontszerző partik 2010. szeptember 19. vasárnap
Tarokkélet 85
XII. Piatnik Magyar Pontszerző Bajnokság, 2010. augusztus 14. Bp.Németvölgy. Juhász Péter Vladár Ferenc Gerots Zoltán dr.Fehér Arnold skíz, XVI, XX, XIX, XVIII, XVII, XXI, XIII, XI, IX, XV, XIV, XII, X, VIII, kanári, V, sas, VII, VI, ♥K, ♥D, ♠L, ♦D, pagát, ♣D, cacadu, ♠D, ♠10, ♦K, ♣K, ♣L, ♠K, ♠B. ♥L, ♥B. ♦L, ♦B. ♣B, ♣10. Honőr 2 pikk
L’amour Angelo Kassza (20)
Passz
Passz
Matador
káró, treff Piros-fekete (25) 2 kőr Matador
Passz
Passz
Trojka (130)
Passz
Passz
Passz
V IX XI XVI + skíz + ♣D ♠B pagát + ♠K + sas +
XX + (indul) XIX + XV VI VII XIV + ♠D + ♥B cacadu + ♥L
XII X XVII + ♦K XVIII ♠10 ♦B ♥D ♦L ♥K
VIII kanári XIII ♦D XXI ♣B ♠L ♣K ♣10 ♣L
Tarokkélet 86
XII. Piatnik Magyar Pontszerző Bajnokság, 2010. augusztus 14. Bp.Németvölgy. Vladár Ferenc Gerots Zoltán dr.Fehér Arnold Juhász Péter skíz, XX, XXI, XIX, XIII, XII, XVI, XIV, XVII, XV, XVIII, IX, VI, cacadu, XI, X, VII, pagát, VIII, kanári, sas, ♥B, V, ♥D, ♥K, ♦D, ♠K, ♠D, ♠B, ♠10, ♣K, ♣L, ♣D, ♣10. ♠L, ♥L. ♦K, ♦B. ♣B, ♦L. Honőr (e) Angelo
Vizi L’amour Köpf (e) 3 pikk
Tous les trois (3) Quart (140) 2 treff pikk Banda (5) Kassza (e) kőr király Ultimó (e)
Passz
Passz
Passz
Passz
XII cacadu sas VI XIII ♥B ♠10 ♠B ♦B ♦K
XVI V XI X XIV ♦L ♣B ♣L ♥D ♣K
Passz XVII + skíz + XX + XV VII pagát ♣10 ♦D ♣D ♥K +
kanári (indul) VIII IX XVIII + XIX + XXI + ♠K + ♠D + ♠L + ♥L
A Quarthoz vezető utat – forszos Kasszájával és a szín-átmenetet jelentő király Ultimójával – Feri kövezte ki.
Tarokkélet 87
A csapatbajnokság augusztusi eredményei: 144. Örök Malom – Playing Kard’s 96:93 Örök: Varga Péter, dr.Füsthy Zsolt. Play: Kardos Péter, Gerots Zoltán m.v.
Bp.Óbuda, augusztus 4.
145. Örök Malom – Playing Kard’s 94:87 Bp.Óbuda, augusztus 4. Örök: Varga Péter, dr.Füsthy Zsolt. Play: Kardos Péter, Vladár Ferenc, Gerots Zoltán m.v. 146. Kőbányai Sárkány – Rocko 94:92 Kőb: Gerots Zoltán m.v., Pándorfalvi Zoltán. Rocko: Kovács Tamás, Rózsavölgyi Attila.
Székesfehérvár, augusztus 5.
147. Kőbányai Sárkány – Rocko 90:78 Székesfehérvár, augusztus 5. Kőb: Gerots Zoltán m.v., Pándorfalvi Zoltán. Rocko: Kovács Tamás, Rózsavölgyi Attila. A hazaiak XXI-fogás bukásukat Kassza bukással tetézték, s a fantasztikusan induló este (a házigazdák fullextrás-marhapörköltös vacsora-vendéglátása, majd a dinnyefagylaltos, kedélyes anekdotázása) csaknem „öngyilkosságba” torkollt… 148. Győr HaWer – Pikoló HP 99:91 Székesfehérvár, augusztus 7. Győr: Hargitai Zoltán, dr.Wersényi Fújó György. Pikoló: dr.Németh Kálmán, Németh Baba. Kisebb szünet után négyből négy támadószázzal, két védőszázzal ill. védő 99, 96-al tért vissza a zöld asztal mellé a sokszoros bajnokpáros. 149. Győr HaWer – Pikoló HP 94:89 Székesfehérvár, augusztus 7. Győr: Hargitai Zoltán, dr.Wersényi Fújó György. Pikoló: dr.Németh Kálmán (Manille), Németh Baba. A meccs a 3. Pikoló-támadásban dőlt el, ahol elbukott a hazaiak pagát Fácánja – ráadásul az ellenfél úgy csinált százat, hoy még kontráznia sem kellett (Les)… (A tanár úr persze nem hagyta annyiban, és rögtön utána azért szokásosan bevert egy dörgős Manille-t!... ☺) 150. Győr HaWer – Pikoló HP 97:92 Székesfehérvár, augusztus 7. Győr: Hargitai Zoltán (Manille), dr.Wersényi Fújó György. Pikoló: dr.Németh Kálmán, Németh Baba. 151. Győr HaWer – Pikoló HP 97:94 Székesfehérvár, augusztus 7. Győr: Hargitai Zoltán, dr.Wersényi Fújó György. Pikoló: dr.Németh Kálmán, Németh Baba. Tarokkélet 88
152. Szintézis – Zagyvakeszi 94:89 Internet, augusztus 9. Szint: Mózer Sándor, Gerots Zoltán. Zagyva: Hermann Péter, Vladár Ferenc. Elképesztően nehéz kiosztásokat dobott ki a gép. Feriéknek annyira, hogy mindösszesen egy Gém (!) elbukásával is kék alá tudtak kerülni… 153. Örök Malom – Atletrico Hatvan 95:91 Hatvan, augusztus 10. Örök: Varga Péter, dr.Füsthy Zsolt. AHat: Podonyi Mihály, Nagy Gábor. Akárcsak a fentebbi mérkőzésen, itt is mindössze egy Gém bukás döntött… 154. Atletrico Hatvan – Örök Malom 92:92 Hatvan, augusztus 10. AHat: Podonyi Mihály, Nagy Gábor. Örök: Varga Péter, dr.Füsthy Zsolt. Nem csak a neten vannak „gyilkos” kiosztások… 155. Székelyfonó – Szintézis 91:89 Internet, augusztus 12. Szfonó: V.Szűcs Imola, Stocker Éva. Szint: Mózer Sándor, Gerots Zoltán. A Malmosok fenti nehéz eredménye után felcsillant a remény számunkra, hogy akár egy átlagos eredménnyel is átvegyük a vezetést a bajnokságban. Hátra is dőltünk a Sanyival: csak nyugis, abszolút biztonsági játékot kell játszanunk. Ami azonban következett, a legvadabb rémálmainkat is felülmúlta… Világrekordként háromszor (!!!) kaptuk meg a rettegett „fekete lyukat”, azaz 6/5-ös támadóban, mindössze a köpffel, 0 majorral, 0 színlopással a 65-ös consolációt!!! Ez, az átlagos 3x100 = 300 helyett mindösszesen 3x74 = 222 pont, amely 78 (!) kispont, egyben majdnem 10 (!) bajnoki pont hátrány… brrrrrrrr… Amennyiben védésben jön egy-két Les, Négy király, netán Fogás, úgy valamennyire még elfogadható szintre hozhatjuk a partit – ám a sors nem kegyelmezett: a „csajok” persze életük legjobb játékát nyújtották, nem is kaptunk tőlük semmit, maradt az első „kék” eredmény, és nemcsak maradtak Petiék az első helyen, hanem még nőtt is az előnyük… Ez van. 156. Máltai Sólyom – Rocko 95:92 Málta: Farkas Péter, Redl Tibor. Rocko: Kovács Tamás, Hadházy Ágnes m.v.
Bp.Óbuda, augusztus 17.
157. Palotai Matadorok – Zagyvakeszi 97:96 Bp.Óbuda, augusztus 17. Palota: Sprecher Károly, Kardos László. Zagyva: Hermann Péter, Vladár Ferenc (XXI-fogás). A csapatok nem sokat törődtek a védekezéssel: csak Kareszék 2 Négy királyt, Lest, Csendes XXI-fogást írhattak fel – ezekből kettőt ráadásul védőként… Tarokkélet 89
158. Palotai Matadorok – Zagyvakeszi 98:91 Bp.Óbuda, augusztus 17. Palota: Sprecher Károly, Kardos László (XXI-fogás). Zagyva: Hermann Péter, Vladár Ferenc. Kareszék a XXI-fogás mellé kaptak még két Lest is – az előzővel együtt összesen 6 csendes szlem az ellenféltől – tán szülinapja volt valakinek? 159. Máltai Sólyom – Rocko 94:91 Bp.Óbuda, augusztus 17. Málta: Farkas Péter (Spadille), Redl Tibor (Manille). Rocko: Kovács Tamás, Hadházy Ágnes m.v. A meccs az 5. leosztásban dőlt el, ahol Tibi Manillja – kontrával együtt – teljesült. 160. Palotai Matadorok – Szintézis 95:93 Bp.Óbuda, augusztus 17. Palota: Sprecher Károly, Kardos László. Szint: Gerots Zoltán (Couleur), G.Szabó Attila. Lassan búcsút mondhatunk „aranyos” álmainknak: az előző parti szélsőségei után ezúttal az ellenfélnek (tudjátok, természetesen a Karcsinak) sikerült szélsőséges buktató lapba ülni. (Ismervén „cöcögős” barátunkat, óvatosságból nem mondtuk be a csaknem 90%-os (!) Kasszát – az extrém kiosztás miatt azonban még a Gémet is elbuktuk – kétszer is... ) Ez van, no.2. 161. Máltai Sólyom – Rocko 101:98 Bp.Óbuda, augusztus 17. Málta: Farkas Péter, Redl Tibor (Golgota, Manille). Rocko: Kovács Tamás (Spadille), Hadházy Ágnes m.v. A sok gyötrődős parti után végre egy fantasztikus, trófeahullásos, igazi örömroyalrangadó, ahol az éjszakai Dunapart csakúgy zengett Ródli újjongó baritonjától – sok rémülten felriadt szomszéd azt hitte, ráadást ad a Szigeten a Metallica… 162. Kőbányai Sárkány – Rocko 95:94 Pázmánd, augusztus 19. Kőb: Gerots Zoltán m.v. (Couleur, Spadille), Pándorfalvi Zoltán. Rocko: Kovács Tamás (Spadille), Hadházy Ágnes m.v. 163. Kőbányai Sárkány – Rocko 96:94 Pázmánd, augusztus 19. Kőb: Gerots Zoltán m.v. (Manille), Pándorfalvi Zoltán. Rocko: Kovács Tamás, Hadházy Ágnes m.v. Két remek, jó hangulatú meccset vívtunk a pázmándi árnyas fák alatt. 164. Playing Kard’s – Palotai Matadorok 95:91 Bp.Rákospalota, augusztus 24. Play: Kardos Krisztina, Kardos Péter. Palota: Sprecher Károly, Kardos László. A fiatalok nemes bosszút álltak kupakiesésük miatt – avagy Sprechi az ellenfél kivont Kard(os)ába dőlt… Tarokkélet 90
165. Luzitán Sasok – Zagyvakeszi 97:84 Bp.Óbuda, augusztus 25. Luzitán: Sikora István, dr.Székely Géza. Zagyva: Hermann Péter (Spadille), Vladár Ferenc. Nagy örömmel fogadta a klub-társaság Sikora Pista tüdőgyulladást követő meggyógyulását és visszatérését! A Zagyvakeszi is örült ennek. A meccs elején… 166. Luzitán Sasok – Zagyvakeszi 95:86 Bp.Óbuda, augusztus 25. Luzitán: Sikora István, dr.Székely Géza. Zagyva: Hermann Péter, Vladár Ferenc (Spadille). 167. Rocko – Szintézis 97:92 Bp.Óbuda, augusztus 25. Rocko: Kovács Tamás (Spadille), Hadházy Ágnes m.v. Szint: Gerots Zoltán, G.Szabó Attila. Ágiék nagyszerűen játszottak – nekünk viszont folytatódott a „feketeaugusztus”: játszhatatlan támadó-kiosztások, és „Lesetlen” védőlapok… 168. Zagyvakeszi – Rocko 96:94 Bp.Óbuda, augusztus 25. Zagyva: Gerots Zoltán (Spadille) m.v., Vladár Ferenc. Rocko: Kovács Tamás, Hadházy Ágnes m.v. Nálunk Feri remekelt (a Szintézis drukkereknek: itt bezzeg dőltek a Lesek… ) – míg ellenfelünk mindössze 1 (!) kisponttal maradt el a 95%-tól… . 169. Örök Malom – Rocko 91:88 Örök: Varga Péter, dr.Füsthy Zsolt. Rocko: Kovács Tamás, Hadházy Ágnes m.v.
Bp.Óbuda, augusztus 31.
170. Rocko – Örök Malom 94:94 Bp.Óbuda, augusztus 31. Rocko: Kovács Tamás, Hadházy Ágnes (Manille). Örök: Varga Péter, dr.Füsthy Zsolt. A Rocko – Örök Malom meccsekkel vettünk fájó búcsút legutóbbi kedves törzshelyünktől, a bezárásra ítéltetett óbudai Resident Garden kiskocsmától. A fotón Oravecz Laci (jobbról) és e sorok szerzője az első ottani rendezvény: a II. Kontra Ilona emlékverseny előtt várjuk jó hangulatban a gyülekező versenyzőket. Akkor még nem sejtettük, alig egy évet tölthetünk e kellemes helyen… Tarokkélet 91
A magyar kupa augusztusi eredményei: MK 8-közé/1. Palota – Playing Kard’s 96:85 Palota: Sprecher Károly, Kardos László. Play: Kardos Krisztina, Kardos Péter. Két Kasszát buktak a fiatalok.
Bp.Rákospalota, augusztus 5.
MK 8-közé/1. Győr HaWer – Alba Royal 95:90 Velence, augusztus 8. Győr: Hargitai Zoltán, dr.Wersényi Fújó György. ARoy: Sipos Zoltán, Kádár György. A Magyar Kupa első csúcsrangadójának első mérkőzését símán hozta a 4 bajnoki győzelemmel a Kupára hangoló Hargitai, Wersényi páros. Ki gondolta volna, hogy lesz még nagy fordulat…? MK 8-közé/2. Alba Royal – Győr HaWer 92:82 Velence, augusztus 8. ARoy: Sipos Zoltán, Kádár György. Győr: Hargitai Zoltán, dr.Wersényi Fújó György. A győriek a 2. támadásukkor – 13 tarokkal – Couleurt mondtak. Csakhogy az ellenfél nemcsak 6/3-ban ült, hanem a hiányzó összes ütő (XVIII, XVI, XV, XIV) a hosszú kézben volt… Bukott a trófea, és megfordult az összecsapás állása… MK 8-közé/3. Alba Royal – Győr HaWer 92:92 Velence, augusztus 8. ARoy: Sipos Zoltán, Kádár György. Győr: Hargitai Zoltán, dr.Wersényi Fújó György. Az utolsó meccsen – nagy előnyük birtokában – a hazaiak már nem erőltették a szlemeket, csak a biztos pontokat hozták, és tovább is jutottak, 274:269 arányban. MK 8-közé/2. Palotai Matadorok – Playing 95:94 Palota: Sprecher Károly, Kardos László. Play: Kardos Krisztina, Kardos Péter.
Bp.Rákospalota, augusztus 11.
MK 8-közé/3. Playing Kard’s – Palotai M. 94:93 Bp.Rákospalota, augusztus 11. Play: Kardos Krisztina, Kardos Péter. Palota: Sprecher Károly, Kardos László. Az 5-én lejátszott első mérkőzésen szerzett tetemes Matadorok-előny után gyakorlatilag csupán formaság volt a második és a harmadik meccs lejátszása. A legjobb 8 közé a palotai szakosztály alapító párosa, Sprecher Károly és Kardos László jutott 284:273 arányban.
Tarokkélet 92
A XXVI. royal tarokk Piatnik Magyar Csapatbajnokság állása 2010. augusztus 31-én, 170 mérkőzés után: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18.
Örök Malom Zagyvakeszi Szintézis Luzitán Sasok Máltai Sólyom Rocko Playing Kard's Palotai Matadorok Pikoló HP Szombathely Belváros Győr HaWer Kőbányai Sárkány Székelyfonó BudaRózsa Atletrico Hatvan Arrabona Stars Győrlilla Alba Royal
3707 3617 3608 3596 3075 2899 2761 2635 1273 1124 678 643 454 452 450 286 256 192
39 40 38 38 33 31 30 28 14 12 7 7 5 5 5 3 3 2
95,1 90,4 94,9 94,6 93,2 93,5 92,0 94,1 90,9 93,7 96,9 91,9 90,8 90,4 90,0 95,3 85,3 96,0
Varga Péter, dr.Füsthy Zsolt Hermann Péter, Vladár Ferenc Gerots Zoltán, G.Szabó Attila, Mózer Sándor Sikora István, dr.Székely Géza Farkas Péter, Redl Tibor, Oravecz László Kovács Tamás, Rózsavölgyi Attila Kardos Péter, Kardos Krisztina, dr.Büki Tamás Sprecher Károly, Kardos László dr.Németh Kálmán, Németh Baba Károly Márton, Gyulai Árpád Márton Hargitai Zoltán, dr.Wersényi Fújó György Pándorfalvi Zoltán, Podonyi Anikó V.Szűcs Imola, Stocker Éva Hadházy Ágnes Podonyi Mihály, Nagy Gábor dr.Ádám János Tóth Lilla Kádár György, Sipos Zoltán
Tarokkélet 93
A XII. royal tarokk Piatnik Magyar Pontszerző Bajnokság állása 2010. augusztus 31-én: 1. Gerots Zoltán 2. Vladár Ferenc 3. dr.Wersényi Fújó György 4. Kardos Péter 5. dr.Ádám János 6. Sámson Géza 7. Szokoly Gábor 8. Redl Tibor 9. Sprecher Károly 10. dr.Paál Sándor 11. Kardos László 12. Farkas Péter 13. dr.Wersényi II. György 14. dr.Eőri Gyula 15. Varga Péter 16. Sikora István 17. Kovács Tamás 18. Hermann Péter 19. dr.Székely Géza 20. dr.Füsthy Zsolt 21. Rózsavölgyi Attila 22. Ila Edit 23. Hadházy Ágnes 24. dr.Németh Kálmán 25. Németh Baba 26. Mózer Sándor 27. Gyulai Árpád Márton 28. dr.Fehér Arnold 29. Pándorfalvi Zoltán 30. Hargitai Zoltán 31. Berczelly Tibor 32. G.Szabó Attila 33. Károly Márton 34. Kardos Krisztina 35. Sipos Zoltán 36. Oravecz László 37. Juhász Péter 38. V.Szűcs Imola Összesen: 53 játékos.
(Bp.) (Zagyvaszántó) (Győr) (Bp.) (Győr) (Abda) (Abda) (Mór) (Bp.) (Győr) (Bp.) (Bp.) (Győr) (Győrújbarát) (Bp.) (Bp.) (Székesfehérvár) (Dunakeszi) (Alsógöd) (Solymár) (Székesfehérvár) (Bp.) (Bp.) (Székesfehérvár) (Székesfehérvár) (Nyíregyháza) (Bp.) (Bp.) (Bp.) (Pécel) (Bp.) (Bp.) (Szombathely) (Bp.) (Székesfehérvár) (Sátoraljaújhely) (Bp.) (Bp.)
Tarokkélet 94
16747 13722 12115 10733 10547 10390 9890 8255 7078 6585 6579 5867 5205 4860 4399 4351 4309 4117 4092 4086 3467 3245 3038 2749 2637 1867 1705 1535 1434 1423 1367 1335 1304 1296 983 842 841 831
Trófealista 2010. augusztus 31. 1. Gerots Zoltán 2. dr.Wersényi Fújó György 3. Hargitai Zoltán 4. Redl Tibor 5. Vladár Ferenc 6. dr.Ádám János 7. Sipos Zoltán 8. Mózer Sándor 9. Nagy Márta 10. Csathó Áron 11. Nagy Gábor 12. Garami Gábor 13. Kádár György 14. dr.Wersényi II. György 15. Podonyi Mihály 16. Kardos László 17. Rák Mari 18. Oravecz László 19. Sprecher Károly 20. Sámson Géza 21. Szokoly Gábor 22. dr.Paál Sándor 23. Kardos Péter 24. Sikora István 25. dr.Székely Géza 26. Károly Márton Összesen: 185 játékos.
(Budapest) (Győr) (Pécel) (Mór) (Zagyvaszántó) (Győr) (Székesfehérvár) (Nyíregyháza) (Kaposvár) (Bp.) (Hatvan) (Hatvan) (Székesfehérvár) (Győr) (Hatvan) (Bp.) (Bp.) (Bp.) (Bp.) (Abda) (Abda) (Győr) (Bp.) (Bp.) (Alsógöd) (Szombathely)
2183 1249 760 734 719 684 672 603 546 509 442 436 424 416 399 395 384 363 284 260 257 248 239 236 236 216
Triumf Triumf Triumf Triumf Gloria Triumf Triumf Gloria Triumf Triumf Gloria Triumf Royal Royal Gloria Gloria Triumf Grand Royal Grand Court Court Triumf Gloria Hárpia Gloria
Sprecher Károly (Bp.) élete első Court-ját teljesítette. Kardos Péter (Bp.) két hellyel lépett feljebb az élmezőnyben.
Tarokkélet 95
25. GEROTS ZOLTÁN: CONSOLATIO (VIGASZPONT) Minden kártyajátékban van valami szép. A pókerben az (?), hogy a vakszerencsében bízva elverhetsz bárkit… Az ultiban az, hogy egy szerencsés benyúlással megkapod azt a lapot, amire vártál. (Vagy nem… S.bácsi .) A paskievics tarokkban, hogy a mit sem sejtő XXI-est előtte ülőként fogod el… A bridzsben pedig az asztalon húzódó paraván (bocs, B. Zoli, ezt a poént nem hagyhattam ki…☺). A royalban a sok szépség és még inkább a sok trófea mellett azonban van egy olyan „plusz” is, ami más kártyajátékban nincs: ez pedig a consolatio. Azaz, a gyenge lapokból hiányzó pontok ú.n. consolatiós pontokkal való pótlása, (fel)kompenzálása. Emiatt a gyenge lapokkal rendelkező játékos ill. csapat versenyben tud maradni az akár nála sokszorta jobb kiosztásokat kapó ellenféllel szemben. Gyakorlatilag nem okoz különbséget a lapjárás. Hogy ez mekkora vívmány, elég, ha néha elmegy az ember egy ulti-, vagy „tarokk”-versenyre. Lap nélkül esélytelen, bármilyen jól játszik is. (A „tarokk”-ban súlyosbíthatja helyzetét, ha a véletlen rendre az asztal legrosszabb játékosát adja partneréül…) Persze, a royalban is van rossz lap, de a lapból a jó eredményhez szükséges pontokat a consolatiós pluszpontokkal pótolják. Természetesen a royalversenyekre sem csak a „versenyzés” miatt járnak az emberek: a jó társaság, a szép trófeák és maga a royal a „legfőbb csábító”, de hogy ez még korrekt eredményeket is szül, abban a párját ritkítja – és a jobb játékosoknak sem kell lógó orral hazamenniük, mint egy „sima” tarokk- vagy ultiversenyről… Aki jól játszik, az élmezőnyben végez, aki közepesen, az a középmezőnyben, aki pedig rendre hibázik, az elmehet a p… …pókerversenyre ☺ !
TAROKKÉLET Alapítva: 1985. Főszerkesztő: Gerots Zoltán. Főmunkatárs: Koncz Balázs, Farkas Péter. A kiadó címe: 1085 Budapest, Horánszky u. 4. ISSN 1588-4872 Tarokkélet 96