L 325/4
HU
Az Európai Unió Hivatalos Lapja
2004.10.28.
A BIZOTTSÁG 1860/2004/EK RENDELETE (2004. október 6.) Az EK-Szerződés 87. és 88. cikkének a csekély összegű (de minimis) támogatásokra való alkalmazásáról a mezőgazdasági és halászati ágazatban alapból (EMOGA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról, valamint egyes rendeletek módosításáról, illetve hatályon kívül helyezéséről szóló, 1999. május 17-i 1257/1999/EK tanácsi rendelet (4) hatálybalépése, valamint a mezőgazdasági ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló közösségi iránymutatások (5) alkalmazása óta megerősíthető, hogy a mezőgazdasági ágazatnak nyújtott nagyon alacsony szintű támogatások nem teljesítik a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése által előírt kritériumokat, feltéve hogy bizonyos feltételek teljesülnek. Ez a helyzet, amikor az egyes termelők által kapott összeg alacsony, és a mezőgazdasági ágazatnak nyújtott támogatás általános szintje nem haladja meg a termelés értékének egy kis százalékát. A közösségi mezőgazdasági termelésre általában jellemző, hogy minden árucikket nagy számú kistermelő állít elő, akik egymással nagyrészt felcserélhető árukat állítanak elő a közös piacszervezés keretein belül. Ennél az oknál fogva az egyéni termelőknek egy bizonyos időszak alatt folyósított kis támogatási összegek hatásának összefüggésben kell lennie a mezőgazdasági termelés ágazati szintű értékével ugyanazon időszakban. A mezőgazdasági ágazat termelési értéke alapján az egyes tagállamoknak megállapított összeg felső határa minden tagállamban következetes, objektív gazdasági referenciaértéken alapuló megközelítést tesz lehetővé.
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA,
tekintettel az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződésre,
tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződés 92. és 93. cikkének a horizontális állami támogatások bizonyos fajtáira történő alkalmazásáról szóló, 1998. május 7-i 994/98/EK tanácsi rendeletre (1) és különösen annak 2. cikke (1) bekezdésére,
e rendelet tervezetének közzétételét követően (2),
az állami támogatásokkal foglalkozó tanácsadó bizottsággal folytatott konzultációt követően,
mivel:
(1)
A 994/98/EK rendelet felhatalmazza a Bizottságot, hogy rendeletben állapítsa meg azt a határt, amely alatt a támogatási intézkedéseket úgy kell tekinteni, hogy azok nem felelnek meg a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdésében foglalt kritériumoknak, és ezért nem tartoznak a Szerződés 88. cikkének (3) bekezdésében előírt bejelentési eljárás alá.
(2)
A Bizottság alkalmazta a Szerződés 87. és 88. cikkét, és számos határozatban külön tisztázta a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése értelmében vett támogatás fogalmát. A Bizottság legutóbb a 69/2001/EK rendeletében (3) kifejtette azon de minimis küszöbértékkel kapcsolatos álláspontját is, amely alatt a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdését nem kell alkalmazni. Tekintetbe véve a mezőgazdasági és halászati ágazatra vonatkozó speciális szabályokat és azon kockázatot, hogy ezen ágazatokban még a kis összegű támogatások is megfelelhetnek a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdésében foglalt kritériumoknak, a 69/2001/EK rendelet ezekre az ágazatokra nem vonatkozik.
(3)
A Bizottság által szerzett tapasztalatok fényében, különösen az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia-
(1) HL L 142., 1998.5.14., 1. o. (2) HL C 93., 2004.4.17., 9. o. (3) HL L 10., 2001.1.13., 30. o.
(4)
A halászati ágazatnak nyújtott állami támogatások értékelésében különösen a halászati ágazatnak és az akvakultúrának nyújtott állami támogatások vizsgálatáról szóló közösségi iránymutatás (6) alkalmazása, valamint a halászati ágazatnak nyújtott közösségi strukturális támogatásra vonatkozó részletes szabályok és rendelkezések megállapításáról szóló, 1999. december 17-i 2792/1999/EK tanácsi rendelet (7) hatálybalépése óta szerzett bizottsági tapasztalatok fényében megerősíthető, hogy a halászati ágazatnak nyújtott nagyon alacsony szintű támogatások nem teljesítik a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése által előírt kritériumokat, feltéve hogy bizonyos feltételek teljesülnek. Tekintettel a halászati és a mezőgazdasági ágazat termelési formáiban mutatkozó hasonlóságokra, ez a helyzet, amikor az egyes vállalkozások által kapott támogatási összeg alacsony, és a halászati ágazatnak nyújtott támogatás általános szintje nem haladja meg a termelés értékének egy kis százalékát.
(5)
Az átláthatóság és a jogbiztonság fokozása céljából célszerűnek tűnik halászati ágazatra vonatkozó de minimis szabály rendeletben történő szabályozása.
(4) HL L 160., 1999.6.26., 80. o. A legutóbb az 583/2004/EK rendelettel (HL L 91., 2004.3.30., 1. o.) módosított rendelet. (5) HL C 232., 2000.8.12., 19. o. (6) HL C 19., 2001.1.20., 7. o. (7) HL L 337., 1999.12.30., 10. o. A legutóbb az 1421/2004/EK rendelettel módosított rendelet (HL L 260., 2004.8.6., 1. o.).
2004.10.28.
(6)
(7)
(8)
HU
Az Európai Unió Hivatalos Lapja
A Kereskedelmi Világszervezet mezőgazdasági megállapodásának (1) fényében e rendelet nem mentesítheti az exporttámogatást vagy az importtal szemben a belföldi terméket előnyben részesítő támogatást. A tagállamok kötelesek tartózkodni minden olyan támogatás nyújtásától, amely ellentétes az ebben a megállapodásban foglalt kötelezettségekkel. Kereskedelmi kiállításokon való részvétel, tanulmányok vagy tanácsadói szolgálatok igénybevétele új termék vagy létező termék új piacon való bevezetésére nem minősül exporttámogatásnak. A Bíróság 2002. szeptember 19-i ítéletében megállapította, hogy ha a Közösség jogszabályt alkotott a mezőgazdaság egy adott ágazatában a piac közös szervezéséről, a tagállamoknak tartózkodniuk kell minden olyan intézkedéstől, amely ezt sértheti vagy kivételeket teremthet alóla (2). Ez az alapelv a halászati ágazatra is vonatkozik. Ennél az oknál fogva a rendelet nem alkalmazható olyan támogatásra, amelynek összege a piacon forgalmazott termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre.
A Bizottság tapasztalatainak figyelembevételével megállapítható, hogy bármely hároméves időszak során kedvezményezettként 3 000 euró felső határt el nem érő támogatás, amennyiben a három év alatt az összes vállalkozásnak nyújtott ilyen támogatás teljes összege alatta marad a Bizottság által a mezőgazdasági, illetve halászati éves termelés körülbelül 0,3 %-ában megállapított felső határnak, nem befolyásolja a tagállamok közötti kereskedelmet, és/vagy nem torzítja a versenyt, illetve nem fenyeget annak torzításával, és ezért nem tartozik a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése alá. Az érintett hároméves időszaknak változó jellegű, tehát a de minimis támogatás minden egyes új megadásakor a de minimis támogatás előző három év alatt megadott teljes összegét kell figyelembe venni. A de minimis támogatást akkor kell megadottnak tekinteni, amikor a támogatás igénybevételének a jogát a kedvezményezettre ruházzák. A de minimis szabály nem érinti azt a lehetőséget, hogy a vállalkozások ugyanazon projektre a Bizottság által jóváhagyott vagy egy csoportmentességi rendelet hatálya alá tartozó állami támogatásban részesüljenek.
Az átláthatóság, az egyenlő elbánás és a de minimis küszöbérték helyes alkalmazása érdekében célszerű, hogy a tagállamok ugyanazt a számítási módszert alkalmazzák. E számítás megkönnyítése érdekében és a 69/2001/EK rendelet alkalmazásának megfelelően célszerű, hogy a készpénzben meg nem jelenő támogatási összegeket bruttó támogatási egyenértékre számolják át. A több részletben folyósított támogatás és a kedvezményes kölcsön formáját öltő támogatás támogatástartalma a folyósítás idején fennálló piaci kamatlábak alkalmazását kívánja meg. Az állami támogatásra vonatkozó szabályok egységes, átlátható és egyszerű alkalmazása érdekében e rendelet alkalmazásában a piaci kamatlábak tekintendők referencia-kamatlábnak, feltéve hogy kedvezményes
(1) HL L 336., 1994.12.23., 22. o. (2) C-113/2000 sz. ügy Spanyolország kontra Bizottság, (EBHT 2002, I7601, 73. pont).
L 325/5
kamatozású kölcsön esetén a kölcsönt a szokásos biztosítékok támasztják alá, és nem jár rendkívüli kockázatokkal. A referenciarátákat a Bizottság objektív kritériumok alapján időszakosan rögzíti, és az Európai Unió Hivatalos Lapjában, valamint az Interneten közzéteszi.
(9)
A Bizottság feladata annak a biztosítása, hogy az állami támogatási szabályokat betartsák, és különösen az, hogy a de minimis szabály alapján folyósított támogatások azok feltételeinek megfeleljenek. A Szerződés 10. cikkében megállapított együttműködési alapelvnek megfelelően a tagállamoknak e feladat megvalósítását a szükséges mechanizmus létrehozásával kell elősegíteniük annak érdekében, hogy a de minimis szabály alapján folyósított támogatás teljes összege ne haladja meg sem a kedvezményezettenkénti 3 000 eurós összeghatárt, sem pedig a Bizottság által a mezőgazdasági, illetve halászati termelési érték alapján tagállamonként megállapított általános felső határt három év viszonylatában. E célból célszerű, hogy amikor a de minimis támogatást folyósítják, a tagállamok tájékoztassák az érintett vállalkozásokat a támogatás de minimis jellegéről, teljes tájékoztatást kapjanak az elmúlt három év során folyósított egyéb de minimis támogatásokról, és körültekintően ellenőrizzék, hogy az új de minimis támogatással nem lépik-e túl a de minimis küszöbértékét. A küszöbérték betartása vagylagosan egy központi nyilvántartáson keresztül is biztosítható.
(10)
Tekintettel a Bizottság tapasztalataira és különösen arra, hogy általában milyen gyakran szükséges felülvizsgálni az állami támogatási politikát, célszerű e rendelet alkalmazási idejét korlátozni. Amennyiben e rendelet meghoszszabbítás nélkül hatályát veszti, az e rendelet hatálya alá tartozó de minimis támogatási programokkal kapcsolatosan egy hathónapos alkalmazkodási időszaknak kell a tagállamok rendelkezésére állnia. A jogbiztonság érdekében célszerű tisztázni e rendelet hatását a hatálybalépése előtt nyújtott támogatásokra,
ELFOGADTA EZT A RENDELETET:
1. cikk Hatály E rendeletet a mezőgazdasági, illetve halászati ágazat vállalkozásai részére folyósított támogatásra kell alkalmazni a következők kivételével:
a) olyan támogatás, amelynek összege a piacon forgalmazott termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre;
L 325/6
HU
Az Európai Unió Hivatalos Lapja
b) az exporttal kapcsolatos tevékenységekhez nyújtott támogatások, nevezetesen az exportált mennyiséggel, az értékesítési hálózatok kialakításával és működtetésével, illetve az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokkal közvetlenül kapcsolatos támogatások; c) az import áruk helyett hazai áru használatától függő támogatás.
2004.10.28.
A mezőgazdasági ágazat különböző vállalkozásainak ily módon juttatott kumulatív összeg nem haladhatja meg bármely hároméves időszakban az I. mellékletben tagállamonként meghatározott értéket.
A halászati ágazat különböző vállalkozásainak ily módon juttatott kumulatív összeg nem haladhatja meg bármely hároméves időszakban a II. mellékletben tagállamonként meghatározott értéket.
2. cikk Meghatározások E rendelet vonatkozásában a következő meghatározásokat kell alkalmazni: 1. „a mezőgazdasági ágazat vállalkozásai”: a mezőgazdasági termékek előállításával, feldolgozásával vagy forgalmazásával foglalkozó vállalkozások; 2. „mezőgazdasági termék”: a Szerződés I. mellékletében felsorolt termékek, kivéve az e bekezdés 5. pontjában meghatározott halászati termékeket; 3. „mezőgazdasági termék feldolgozása”: olyan mezőgazdasági termékre irányuló tevékenység, ahol a tevékenység eredménye szintén egy mezőgazdasági termék; 4. „a halászati ágazat vállalkozásai”: a halászati termékek előállításával, feldolgozásával vagy forgalmazásával foglalkozó vállalkozások; 5. „halászati termék”: mind a tengeren és a belvizeken halászott, mind pedig a 104/2000/EK tanácsi rendelet 1. cikkében felsorolt akvakultúra-termékek (1); 6. „halászati termék feldolgozása és forgalmazása”: minden művelet a halfogástól vagy betakarítástól a végtermék elkészültéig, beleértve a kezelést, előállítást és forgalmazást. 3. cikk De minimis támogatás (1) Amennyiben a támogatással kapcsolatos rendelkezések megfelelnek ezen cikk (2) és (3) bekezdésben megállapított feltételeknek, úgy azokat úgy kell tekinteni, hogy azok nem teljesítik a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése valamennyi szempontját, és ezért nem tartoznak a Szerződés 88. cikkének (3) bekezdésében foglalt bejelentési kötelezettség alá. (2) Bármely hároméves időszakban bármely vállalkozás részére során folyósított de minimis támogatás összege nem haladhatja meg a 3 000 eurót. E küszöbérték a támogatás formájától és a kitűzött céltól függetlenül alkalmazandó. (1) HL L 17., 2000.1.21., 22. o.
(3) A (2) bekezdésben szereplő küszöbértéket készpénzben folyósított támogatásként kell kifejezni. Minden használt számadatnak bruttó, azaz közvetlen adózás előtti értéket kell kifejeznie. Amennyiben a támogatást nem pénzben, hanem más formában folyósítják, a támogatás összege a bruttó támogatási egyenérték lesz.
A több részletben fizetendő támogatást a megadásának időpontjakor érvényes értékére kell diszkontálni. A diszkontálás céljára és a kedvezményes kölcsön támogatás tartalmának kiszámításához a megadása idején érvényes referencia-kamatlábat kell alkalmazni.
4. cikk Támogatások halmozódása és ellenőrzés (1) Amennyiben egy tagállam egy vállalkozásnak de minimis támogatást ítél meg, tájékoztatja a vállalkozást a támogatás de minimis jellegéről, és beszerzi az érintett vállalkozástól az előző három év során kapott egyéb de minimis támogatásokkal kapcsolatos összes információt.
A tagállam az új de minimis támogatást csak azt követően nyújthatja, ha ellenőrizte, hogy az nem fogja az érintett hároméves időszak során kapott de minimis támogatások teljes összegét a 3. cikk (2) bekezdésében foglalt küszöbérték feletti szintre emelni.
(2) Amennyiben egy tagállam a mezőgazdasági, illetve halászati de minimis támogatások egy olyan központi nyilvántartását állította fel, amely a tagország bármely hatósága által megadott, e rendelet hatálya alá tartozó valamennyi de minimis támogatással kapcsolatos információt tartalmazza, az (1) bekezdés első albekezdésében foglalt követelményt nem kell alkalmazni attól a pillanattól fogva, hogy a nyilvántartás hároméves időszakot ölel fel.
(3) A tagállamok rögzítik és összeállítják az e rendelet alkalmazásával kapcsolatos összes információt. E nyilvántartások tartalmaznak minden olyan információt, ami annak bizonyításához szükséges, hogy e rendelet feltételeit betartották. Az egyedi de minimis támogatásokat érintő nyilvántartásokat azok megadása időpontjától számított 10 évig, a de minimis támogatási programot érintő nyilvántartásokat a program keretében nyújtott legutolsó egyedi támogatás megadásának időpontjától számított 10 évig kell megőrizni.
2004.10.28.
HU
Az Európai Unió Hivatalos Lapja
Írásbeli kérelemre az érintett tagállam 20 munkanapon, vagy a kérelemben rögzített hosszabb határidőn belül a Bizottság rendelkezésére bocsátja mindazt az információt, amit a Bizottság szükségesnek tart annak értékeléséhez, hogy e rendelet feltételei teljesülnek-e, különösen a bármely vállalkozás és az érintett tagállam mezőgazdasági, illetve halászati ágazata által kapott de minimis támogatás teljes összege vonatkozásában.
L 325/7
(2) Az e rendelet hatálya alá tartozó támogatási programok továbbra is részesülnek ennek előnyeiben azon hat hónapos átállási időszak alatt, ami a 6. cikk (2) bekezdésében megállapított napon kezdődik.
Az átállási időszak alatt a programokat továbbra is e rendelet feltételei szerint kell alkalmazni.
5. cikk Átmeneti intézkedések
6. cikk
(1) Ezt a rendeletet alkalmazni kell a hatálybalépése előtt folyósított támogatásra, amennyiben az teljesíti az (1) és (3) bekezdésben megállapított feltételeket. A Bizottság megvizsgál minden olyan támogatást, amely nem teljesíti ezen feltételeket, összhangban a vonatkozó keretrendszerekkel, iránymutatásokkal, közleményekkel és felhívásokkal.
Hatálybalépés és alkalmazhatóság Ez a rendelet 2005. január 1-jén lép hatályba.
Ez a rendelet 2008. december 31-ig marad hatályban.
Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban. Kelt Brüsszelben, 2004. október 6-án. a Bizottság részéről Franz FISCHLER
a Bizottság tagja
L 325/8
HU
Az Európai Unió Hivatalos Lapja
2004.10.28.
I. MELLÉKLET A 3. cikk (2) bekezdésében hivatkozott, tagállamonkénti kumulatív összegek a mezőgazdaságra vonatkozóan: (EUR)
BE
22 077 000
DK
27 294 000
DE
133 470 000
EL
34 965 000
ES
106 755 000
FR
195 216 000
IE
17 637 000
IT
130 164 000
LU
789 000
NL
62 232 000
AT
17 253 000
PT
17 832 000
FI
11 928 000
SE
13 689 000
UK
72 357 000
CZ
9 696 000
EE
1 266 000
CY
1 871 100
LV
1 686 000
LT
3 543 000
HU
16 980 000
MT
474 000
PL
44 895 000
SI
3 018 000
SK
4 566 000
2004.10.28.
HU
Az Európai Unió Hivatalos Lapja
L 325/9
II. MELLÉKLET A 3. cikk (2) bekezdésében hivatkozott, tagállamonkénti kumulatív összegek a halászatra vonatkozóan: (EUR)
BE
1 368 900
DK
6 341 400
DE
7 287 000
EL
2 036 370
ES
15 272 100
FR
11 073 300
IE
1 944 000
IT
9 413 400
LU
0
NL
3 548 100
AT
114 000
PT
2 703 300
FI
460 200
SE
1 557 900
UK
12 651 900
CZ
169 200
EE
407 400
CY
123 000
LV
510 300
LT
906 000
HU
144 180
MT
21 000
PL
1 652 100
SI
21 900
SK
86 100