A Felkent helyett járunk tehát követségben, mintha Isten kérlelne titeket rajtunk keresztül, a Felkent helyett kérlelünk titeket: Béküljetek ki Istennel! 2Kor 5:19-20
2012.november 4
BÉKÉLTETŐ HÍRLEVÉL
Figyelem!
[email protected]
A skype konferenciák ezen túl minden pénteken 19,00 órakor lesznek megtartva. Ha szeretnél részt venni a konferencián, akkor vedd fel partnernek: bekelteto.nagykovet.
+36 (20) 5192822
A konferencia előtt küldj egy rövid üzenetet, s légy látható.
A céltudatosságról
petya1962
Ha emberekkel kapcsolatba kerülünk, s céljaik, terveik felől érdeklődünk, akkor – nem túlzás, amit mondok -, 10 emberből mondjuk 5-nek nincs konkrét elképzelése arra nézve, hogy miért is él ezen a világon. A legjellemzőbb célkategóriák a karrier, a család, valamilyen anyagi természetű dolognak (ház, lakás, kocsi stb) megszerzése. Elvétve fordul elő az a megfogalmazás, hogy a céljait aláveti valaki akaratának. Erre példa: azért akarok valamilyen iskolában konkrét dolgot tanulni, hogy megfeleljek édesapám akaratának, elvárásának. Ahhoz, hogy a cél kérdését vizsgáljuk, célszerű segítségül hívni Isten beszédét, amely nem ok nélkül adatott a számunkra:
Mert a melyek régen megirattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vígasztalása által reménységünk legyen. Róm 15:4
IMAHÍRLEVÉL
1/5 oldal
IMAHÍRLEVÉL
2012.november 3
Amit az Igében olvasunk, megfontolásra, követésre való. Elsőként célszerű annak az életét vizsgálni, aki azért lett emberként, hogy emberként éljen tökéletes életet: Jézus Krisztust.
I.
A Biblia üzenete Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata. Róm
12:1-2
Jézus céltudatossága Felele Jézus és monda nékik: Ha magam teszek is bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem igaz; mert tudom honnan jöttem és hová megyek; ti pedig nem tudjátok honnan jövök és hová megyek. Jn 8:14
Ahhoz, hogy célt lehessen megjelölni, fontos tisztázni a kiinduló pontot. Az Úr Jézus esetében nézve ezt:
A.
Honnan jött? Az Atyától
B.
Hová megy? Az Atyához.
C.
Ő hogyan határozta meg az életcélját?
Én dicsőítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, a melyet reám bíztál, hogy végezzem azt. Jn 17:4
Az Ő munkája, célja nem öncélú, habár elvileg Isten Fia megtehette volna, hogy öncélú legyen, de éppen azért, mert Isten Fiaként élt e Földön, nem volt öncélú. Az Ő célja dicsőséget szerezni a Mennyei Atyának azzal, amit tesz.
II.
Az átlag világi emberek céljai A.
Élj a mának! (vagyis élvezd az életet)
B. Hedonizmus (vagyis ennek az embernek a célja az élvezeteknek a hajhászása, a gyönyörök (vagyis minél többszöri, s minél mélyebb átélése)
IMAHÍRLEVÉL
2/5 oldal
IMAHÍRLEVÉL
2012.november 3
C. Önmegvalósítás, individualizmus (vagyis aknázd ki azt a tudást, képességet ami benned van, akár olyan áron is, hogy átgázolsz másokon) Ezen emberek céljainak a középpontjában önmaguk állnak, az mozgatja őket, hogy nekik a lehető legjobb legyen, az ő céljaik (élvezetek, karrier, anyagiak) a lehető leggyorsabban, a lehető legmagasabb szinten megvalósuljanak. Elgondolkodtató, hogy mennyire jó célok ezek…
III. Céltudatosság Összetett szó Cél+tudatosság
A.
Ismerem, megfogalmazom, rögzítem céljaimat
B. Tudatosan céljaimnak elérése érdekében élem az életemet, rendezem napjaimat Fontos dolog: a célt valami motiválja, mozgatja. Megfogalmazni a célokat valamilyen érték mentén lehet. Az, hogy mennyire állandóak, stabilak ezek a célok, annak a függvénye, hogy mennyire stabilak azok a motívumok, amelyek felépítik ezeket a célokat. 1. Fontos kérdések a cél megfogalmazásához: Ki az, aki inspirál valamilyen/bármilyen célok megfogalmazására? Ki áll a háttérben? Kiért akarok bármilyen célt is kitűzni, harcolni érte, megvalósítani? Az előzőekből kiindulva jók-e, nemesek-e azok a célok? 2. Tudatosság Folyamatos ellenőrzést, (ön)vizsgálatot igényel : úgy élem-e az életem, ahogy azt a céljaim megkövetelik?
C.
Jellemvonás
Igyekszem helyes célokat kitűzni magam elé és kitartani mellettük; nehézségektől, ellenállástól függetlenül
D.
A céltudatosság rokon fogalmai:
Eltökéltség, elszántság, törekvés, akarás, elhatározás melletti kitartás
E.
A céltudatosság ellentétei:
Tétovaság, gyöngeség, csüggetegség, belefáradás, feladás, félelem Hogyan működött ez Pál apostol életében?
IMAHÍRLEVÉL
3/5 oldal
IMAHÍRLEVÉL IV.
2012.november 3
Pál apostol céltudatossága Fil. 3,12-14 Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus. Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.
Mi volt Pál apostol célja? A cél egy jutalom elérése, s ahhoz, hogy azt elérjem valamilyen tevékenység elvégzése. Pál apostol esetében ez nem más, mint ahogy olvassuk is:” Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalma”. S ennek érdekében mit tesz Pál?
Minthogy az Isten volt az, a ki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek ígéjét. 2Kor 5:20 Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel. 2Kor 5:19
A.
Hogyan kell futni?
Célra tartva Célra nézve Önmegtartóztató módon Kitartóan Fontos kérdés: Rövidtávfutás vagy maratonfutás az élet? Megéri elindulni a versenyen?
V.
Gondolkodjunk rajta! Mit fogok dolgozni egy év múlva, két év múlva… tíz év múlva? Ha családfő vagy: o Milyen lakásban fogsz élni tizenöt év múlva? Ha nem te vagy a családfő: o Tudod-e, hogy a férjednek (családfő) mik a céljai? o Miben segítem ma a férjemet a közösen megalkotott célok megvalósításában? A gazdálkodásom, a családunk gazdálkodása megfelel-e a kitűzött célok eléréséhez?
IMAHÍRLEVÉL
4/5 oldal
IMAHÍRLEVÉL
2012.november 3
Elmélkednivaló Vagyis mit mond az ige rólad, Isten népéről? Mindent, a ki csak az én nevemről neveztetik, a kit dicsőségemre teremtettem, a kit alkottam és készítettem! Ézs
43:7
Mi a célja Istennek az Ő népével? Ézs 43:21 A
nép, a melyet magamnak alkoték, hirdesse dicséretemet!
Mire bátorítja Isten az Ő népét?
Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhőt bűneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak. Ézs
44:22
Mi a jutalma azoknak, akik eljutnak a célig?
Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: 2Tim 4:8 Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ő megjelenését. 2Tim 4:7
Mire tanít Isten Fia bennünket? Tit 2:11 Mert
megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek, Tit 2:12 A mely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kivánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon: Tit 2:13 Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusnak dicsősége megjelenését; Ezekre a kérdésekre keressük a választ, s beszéljük meg a következő skype konferencián
IMAHÍRLEVÉL
5/5 oldal