1931. évi XIII. törvénycikk az 1931/32. évi állami költségvetésről1 1. § (1) Az 1931/32. évre a magyar államnak rendes kiadásai: Egymilliárd kettőszázhetvenkilencmillió hétszázhuszonháromezer háromszáz pengőben; átmeneti kiadásai: Negyvenegymillió hátszézharmincezer hétszáz pengőben; beruházási kiadásai: Negyvenhárommillió négyszázharminckilencezer pengőben; összes kiadásai tehát Egymilliárd háromszázhatvannégymillió nyolcszázkilencvenháromezer pengőben állapíttatnak meg. (2) Ezek az összegek a következő fejezetek, címek és rovatok szerint oszlanak meg: A) Rendes kiadások Pengő I. FEJEZET. Kormányzó tiszteletdíja II. FEJEZET. Kormányzóság: 1. Kabinetirodai és a királyi épületeknek és tartozékaiknak kezelése: I. Kabinetiroda. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési költségek Kormányzó rendelkezési alapja II. Királyi épületeknek és tartozékaiknak kezelése. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Vasúti menetdíjkedvezmények váltsága A királyi palota műtárgyainak kiegészítésére 2. Magyar főudvarnagyi bíróság: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési költségek III. FEJEZET. Országgyűlés: 1. Felsőház: Személyi járandóságok 2. Képviselőház: Személyi járandóságok Elnöki rendelkezési alap 3. Az országgyűlés igazgatási költségei: 1
Kihirdetve: 1931. VI. 28.
120,000
142,945 3,655 6,100 52,000 265,942 231,513 10,200 2,985 4,750 5,332 728 350
240,000 2.774,000 20,000
Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési költségek Felsőházi tagok és képviselők vasúti bérletjegyére és az országgyűlési alkalmazottak vasúti menetdíjkedvezmény váltságára Az országgyűlés tagjainak és választott tisztviselőinek hivatalos utazási költségeire 4. Képviselőházi őrség: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Vasúti menetdíjkedvezmények váltsága IV. FEJEZET. Állami adósságok: 1. A háború előtti időből származó állami adósságok (az állami üzemeknél előirányzott 4.029,076 P nélkül): Az 1867:XV. törvénycikkben elvállalt és az 1908:XVI. törvénycikkbe becikkelyezett pótegyezménnyel módosított államadóssági járulék 4%-os magyar aranyjáradékkölcsön (az üzemeknél előirányzott 979,182 P nélkül) 4%-os magyar koronajáradékkölcsön, valamint az átmenetileg kibocsátott 5%-kal és 5 1/2%-kal kamatozó állami pénztárjegyek (az üzemeknél előirányzott 2,436 P nélkül) Az 1913. évi 4 1/2%-os magyar járadékkölcsön (az üzemeknél előirányzott 69,750 P nélkül) Az 1914. évi 4 1/2%-os törlesztéses járadékkölcsön (az üzemeknél előirányzott 1.021,902 P nélkül) Kisebb kölcsönök Kezelési költségek 2. A háború kezdetétől a békeszerződés életbelépétig felvett állami adósságok (az állami üzemeknél előirányzott 976 P nélkül): 6%-os magyar járadékkölcsön (az üzemeknél előirányzott 672 P nélkül) 5 1/2%-os magyar járadékkölcsön (az üzemeknél előirányzott 304 P nélkül) 5%-os állami pénztárjegykölcsön 5 1/2%-os állami pénztárjegykölcsön 5 1/2%-os állami törlesztéses kölcsön Függő adósság Nemzetközi segélyhitel (Reliefkölcsön) Kezelési költségek 3. A békeszerződés életbeléptétől kezdve felvett állami adósságok, a Magyar Királyság 1924. évi állami kölcsöne kivételével: Függő adósság Az 1922:I. tc. 6. §-a alapján 1922. évi január hó 31-i kelettel kibocsátott 6%-kal frankban kamatozó pénztárjegykölcsön Az 1922:I. tc. 6. §-a alapján 1925. évi július 1-jei kelettel kibocsátott frankban kamatozó 6%-os kötvénykölcsön Az 1923:XXVIII. és az 1927:XXII. törvénycikkek, illetve az 1922:XXVIII. törvénycikk 3. §-a, valamint a magyar-csehszlovák clearing egyezmény végrehajtásával kapcsolatban felmerülő kiadások Az 1924:VI. tc. alapján kibocsátott 5%-os kölcsön (kényszerkölcsön) Az 1924:VIII. tc. alapján kibocsátott frankban kamatozó 6 1/2%-os kölcsön Az 1924:XXIII. tc. alapján 1925. évi január 1-jei kelettel kibocsátott olasz lírában kamatozó 6%-os pénztárjegykölcsön Az 1922:I. tc. 6. §-a alapján 1930. évi január hó 1-jei kelettel kibocsátott olasz lírában kamatozó 6%-os pénztárjegykölcsön Az 1924:IV. tc. 3. §-a alapján kötött egyesség szerint görög viszonylatban kibocsátott kincstári jegyek Az 1922:I. tc. 6. §-a alapján 1929. évi december hó 1-jei kelettel kibocsátott svájci frankban kamatozó 6%-os pénztárjegykölcsön
936,150 421,200 2,580 211,620 870 94,920 8,870 640 870
23,479 10.394,303 Pengő 26,978 233,040 1.058,865 1,685 24,650
20,476 9,350 2,604 7,458 2,010 395 397,422 13,285
854,278 3.278,152 889,757 1.931,940 3.193,400 1.771,491 634,191 110,356 663,536
1.206,277
Az 1929:XLIV. törvénycikkbe becikkelyezett egyezmény 4. Cikke alapján kibocsátott 1928. évi 6%-os törlesztéses kötvények Az 1930:XXXI. tc. 1. §-a alapján felvett váltókölcsön A földteherrendezés előmozdítása érdekében vállalat szavatosság 4. A Magyar Királyság 1924. évi állami kölcsöne: Tőketörlesztés, kamatok és kezelési költségek Bizalmiférfiak tiszteletdíja és egyéb kiadások 5. Előlegezések a vasúti kamatbiztosítás alapján: A Duna-Száva-Adria vasúttársasággal (azelőtt Déli vaspályatársaság) és az érdekelt államokkal kötött és az 1923:XXXVI. törvénycikkbe becikkelyezett „Megegyezés” alapján a kötvényalapba teljesítendő előlegezések A Duna-Száva-Adria vasúttársasággal (azelőtt Déli vaspályatársaság) és az érdekelt államokkal kötött és az 1923:XXXVI. törvénycikkbe becikkelyezett „Megegyezés” alapján teljesítendő egyéb előlegezések VI. FEJEZET. Állami közigazgatás nyugellátásai: 1. Kormányzóság nyugellátásai 2. Országgyűlés nyugellátásai 3. Legfőbb állami számvevőszék nyugellátásai 4. Közigazgatási bíróság nyugellátásai 5. Országos földbirtokrendező bíróság nyugellátásai 6. Miniszterelnökség nyugellátásai 7. Külügyminisztérium nyugellátásai 8. Belügyminisztérium nyugellátásai 9. Pénzügyminisztérium nyugellátásai 10. Kereskedelemügyi minisztérium nyugellátásai 11. Földmívelésügyi minisztérium nyugellátásai 12. Népjóléti és munkaügyi minisztérium nyugellátásai 13. Vallás- és közoktatásügyi minisztérium nyugellátásai 14. Igazságügyi minisztérium nyugellátásai 15. Honvédelmi minisztérium nyugellátásai VII. FEJEZET. Legfőbb állami számvevőszék: 1. Legfőbb állami számvevőszék igazgatási költségei: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési költségek Vasúti menetdíjkedvezmények váltsága VIII. FEJEZET. Közigazgatási bíróság: 1. Közigazgatási bíróság igazgatási költségei: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési költségek Vasúti menetdíjkedvezmények váltsága IX. FEJEZET. Országos földbirtokrendező bíróság: 1. Országos földbirtokrendező bíróság igazgatási költségei: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési költségek Vasúti menetdíjkedvezmények váltsága X. FEJEZET. Miniszterelnökség: 1. Miniszterelnökség költségei: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési költségek Vasúti menetdíjkedvezmények váltsága Informatív szolgálat és a sajtóosztály költségeire átalányként A hazai kisebbségek és az idegenben élő magyar állampolgárok gondozására átalányként
176,622 5.047,000 1.000,000 39.513,563 39,437
3.686,000 500,000
264,170 343,310 326,670 403,710 31,720 560,510 706,010 20.647,330 16.907,030 3.760,860 5.992,800 1.124,000 15.062,000 17.379,680 45.843,000
480,089 59,871 12,000 3,340
734,310 46,000 100 2,790
411,416 28,930 250,000 1,154
302,100 98,514 1,426 7,780 675,000 807,500
Rendelkezési alap A magyar nemzeti érdemkereszt költségei Hozzájárulás a Hírlapírók Nyugdíjintézetéhez 2. Vitézi rend főszéktartósága: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési költségek Birtokbavétel, birtokfelmérések és vitézek birtokbahelyezése körüli kiadásokra 3. Központi statisztikai hivatal: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Hozzájárulás a brüsszeli nemzetközi kereskedelmi statisztikai iroda költségeihez Hozzájárulás a nemzetközi statisztika intézet költségeihez XI. FEJEZET. Külügyminisztérium: 1. Központi igazgatás: Személyi járandóságok Dologi kiadások Távirati és távbeszélő költségek Vasúti menetdíjkedvezmények váltsága Rendelkezési alap Sajtó alap Külügyi szaktanfolyam költségei 2. Külföldi szolgálat: Személyi járandóságok Dologi kiadások A „Nemzetközi Dunabizottságban” való képviselettel összefüggő kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Külföldi hírszolgálat költségei Hozzájárulás a brüsszeli nemzetközi vámiroda költségeihez Külföldi konferenciák költségeire A hágai állandó választott bíróság költségeihez való hozzájárulásra A nemzetközi kereskedelmi kamara magyar bizottságának kiadásaira A nemzetközi szellemi együttműködés intézetének költségeihez való hozzájárulásra Külképviseleti hatóságok berendezésére és felszerelésére Követségi épületek tatarozására XII. FEJEZET. Közigazgatási miniszter: Személyi járandóságok XIII. FEJEZET. Belügyminisztérium: 1. Központi igazgatás: I. Minisztérium. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Törvényelőkészítéssel és a külföldi közigazgatás tanulmányozásával kapcsolatos költségek Vasúti menetdíjkedvezmények váltsága II. Főispánok és a budapesti főpolgármester járandóságai. Személyi járandóságok Kiküldetési és átköltözködési költségek III. Országgyűlési képviselőválasztási költségek. Országgyűlési képviselők választásával kapcsolatban az 1925. évi XXVI. tc. szerint az államot terhelő kiadások 2. Vármegyék és községek: I. Hozzájárulás az önkormányzatok alkalmazottainak illetményeihez. A vármegyei alkalmazottak illetménye
406,980 17,500 90,000 14,005 36,770 685 24,000 1.295,670 324,477 10,073 510 2,400
1.093,380 245,000 1.111,600 12,330 163,200 500,000 9,200 4.791,340 1.270,140 51,340 355,000 689,000 2,270 55,000 4,000 14,000 4,900 44,000 28,000 37,080
1.553,460 401,800 28,500 7,360 719,000 526,750 79,750
145,000
8.304,900
Községek segélyezési alapjának javadalmazása II. Vármegyei számvevőségek. Személyi járandóságok Átköltözködési költségek III. Egyéb kiadások. Községi közigazgatási tanfolyamok Községi, kör- és segédjegyzők gyermekei után járó nevelőintézeti kiadások 3. Közbiztonsági és közrendészeti szolgálat: Közbiztonsági rendelkezési alap A mozgóképszínházak utáni bevételekből fedezendő jóléti kiadások A leánykereskedelem elleni védekezés és az erkölcsrendészeti központi hatóság kiadásaira Vegyes közrendészeti kiadások A nemzeti munkavédelmi hivatalok költségei. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Rendészeti nyilvántartó szolgálat. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Az államrendészeti szervek ellátási üzemeinek költségei. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek 4. Csendőrség: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek 5. Állami rendőrség: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Rendőrtiszti és altiszti szaktanfolyamok költségei 6. Folyamőrség: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek XIV. FEJEZET. Pénzügyminisztérium: 1. Központi igazgatás: I. Minisztérium. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Vasúti menetdíjkedvezmények váltsága Törvények előkészítési költségei Külföldi konferenciák költségei II. A biztosító magánvállalatok állami felügyelete. Személyi járandóságok Dologi kiadások 2. Pénzügyigazgatóságok, központi díj- és illetékkiszabási hivatal, központi illetményhivatal, székesfővárosi kerületi adófelügyelőségek: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek 3. Földadónyilvántartás, állami földmérés és állami térképészet:
4.000,000 1.243,460 5,000 23,000 3,000 196,000 16,000 8,500 89,700 277,470 60,300 17,500 274,150 13,520 1,350 1.604,370 221,050 7,390 27.152,470 4.394,860 1.758,000 35.080,960 6.368,830 500,000 4,800 4.287,300 498,300 28,100
2.437,900 326,600 20,000 335,400 3,600 12,000 61,170 90,250
8.078,680 35,900 176,000
I. Földadónyilvántartás. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek II. Állami földmérés. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Állami hozzájárulás a tagosítások költségeihez Állami hozzájárulás a községek által végrehajtott részletes felmérésekhez III. Állami térképészet. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek 4. Bányakapitányságok: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Ösztöndíjak Bányamunkások jutalmazására 5. Adóhivatalok: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek 6. Pénzügyőrség: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Szaktanfolyamok költségei 7. Egyenes adók: Kezelési költségek 8. Forgalmi adók és illetékek: Kezelési költségek 9. Fogyasztási adók: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek 10. Vámjövedék: I. Vámigazgatás. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek II. Vámőrség. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek 11. Dohányjövedék: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Üzemi kiadások Felújítási és karbantartási kiadások Kölcsönök kamatszükséglete 12. Egyéb állami jövedékek: I. Sójövedék. Személyi járandóságok
622,590 12,020 170,500 1.395,610 148,750 520,000 50,000 285,000 844,920 78,100 19,350 168,890 7,680 12,900 1,600 2,000 6.014,120 422,000 27,500 4.759,010 1.050,000 540,000 28,000 1.334,000 1.274,000 114,230 40,990 15,000
3.074,220 469,000 100,000 9.973,010 1.031,490 266,300 1.558,690 186,800 11,870 65.629,740 250,000 47,970
80,450
Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Üzemi kiadások II. Mesterséges édesítőszerek állami egyedárusága. Dologi kiadások 13. Állami épületek: I. Állami hivatali épületek. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek II. Wekerle állami munkástelep. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek A Wekerle állami munkástelep vízműüzemének fenntartási költségei Egyéb állami ingatlanok A budapesti állami alagút fenntartási költségei Kegyúri kiadások (lelkészek és tanítók illetményeihez való hozzájárulás, iskolák fűtése, épületek fenntartása stb.) 14. Bányamérnöki és erdőmérnöki főiskola: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Ösztöndíjak 15. Bányászat és fémkohászat: I. Bányászati kutatás, főfémjelző és fémbeváltóhivatal, főkémlőhivatal, bányászati és mélyfúrási szakiskola. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Üzemi kiadások II. Állami pénzverő. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Üzemi kiadások III. Recski ércbánya. Személyi járandóságok Üzemi kiadások 16. Állami nyomda: Személyi járandóságok Személyi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Üzemi kiadások Felújítási és karbantartási kiadások 17. Különféle kiadások és bevételek: Az 1918:XXII. tc. alapján a közszolgálati alkalmazottaknak és nyugdíjasoknak a Pénzintézeti Központ által nyujtott kölcsönökkel kapcsolatos kiadások Nyomtatványok és kiadványok átalányhitele Vegyes kiadsáok XV. FEJEZET. Kereskedelemügyi minisztérium: 1. Központi igazgatás: Személyi járandóságok Dologi kiadsáok Kiküldetési és átköltözködési költségek Vasúti menetdíjkedvezmények váltsága
13,540 4,500 7.088,500 7,300
22,130 218,830 1,250 47,440 297,260 12,000 160,000 22,700 39,370 125,000 537,430 78,750 21,000 7,600
312,120 18,950 12,000 18,470 113,240 30,930 1.500 500,000 10,200 450,000 430,010 41,530 1,000 1.808,650 89,000
295,000 268,310 87,500
1.552,070 240,000 100,000 68,000
Törvényelőkészítés, kereskedelempolitikai munkálatok és szaktanácskozások költségei Tengerészeti hivatal, tengerésztisztképző és közlekedési tanfolyamok költségeire, valamint belhajózási célokra Idegenforgalmi célokra 2. Országos magasépítési igazgatóság: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek 3. Légügyi hivatal: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Légi vállalatok és légi közlekedés támogatására 4. Szabadalmi bíróság: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek 5. Vasúti és hajózási főfelügyelőség: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek A közhasználatú gépjáróművek járatainak engedélyezési és ellenőrzési költségei 6. Központi mértékügyi intézet és mértékhitelesítés: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek A párizsi nemzetközi mértékhivatal fenntartásához fizetendő évi átalány 7. Államépítészeti hivatalok, közutak és közúti hidak: I. Államépítészeti hivatalok. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Műegyetemi ösztöndíjak Mérnöki tanács költségeihez való hozzájárulás Állami közutak fenntartása II. Állami anyagraktárak. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek 8. Ipari felügyelet: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek 9. Ipari és kereskedelmi szakoktatás: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Iparosnevelési célokra és különleges taneszközök beszerzésére 10. Ipari és kereskedelmi célok: I. Állami munkaközvetítő hivatal. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Az Országos Munkaközvetítő Tanács költségei II. Technológiai és anyagvizsgáló intézet. Személyi járandóságok
22,780 75,000 100,000 321,860 25,000 30,000 878,340 365,120 13,740 200,000 283,280 234,000 1,500 145,080 7,500 75,000 18,000 365,390 42,000 95,000 1,840
1.811,540 99,520 180,000 13,120 15,000 4.285,400 259,880 40,670 1,600 239,930 37,000 68,000 1.160,320 206,240 5,500 65,000
117,030 69,500 900 10,000 141,140
Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek III. Háziipar. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Tanfolyamok költségei IV. Közszállítási és műszaki átvételi osztály. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek V. Állami javító műhelyek. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek VI. Gépkocsiszolgálat. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek VII. Egyéb célok. Iparfejlesztés Bel- és külkereskedelmi célok előmozdítására Budapesti vámmentes kikötő költségei Automobilügyek központi igazgatására XVI. FEJEZET. Földmívelésügyi minisztérium: 1. Központi igazgatás: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Vasúti menetdíjkedvezmények váltsága 2. Államerdészet: I. Igazgatás. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Csemetenevelési és erdősítési költségek II. Szakoktatás. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek 3. Gazdasági felügyelőségek, állattenyésztés és tejgazdaság: I. Általános kiadások. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Tanyai kirendeltség költségeire átalányképpen Állattenyésztés fejlesztésére Tejszövetkezetek, tejgyüjtőtelepek, tejfeldolgozó-központok és tejelést ellenőrző egyesületek szervezési és egyéb költségeire Tejtermékeket ellenőrző állomás költségeire A gödöllői baromfitenyésztő szakiskola összes kiadásaira Az országos tenyész- és haszonállatvásártelep költségeire Az országos mezőgazdasági kamara fenntartási költségeihez hozzájárulás II. Állatnevelés. Személyi járandóságok Dologi kiadások
31,500 2,500 48,270 4,930 130,000 24,000 428,470 22,000 1,870 1.326,420 131,680 7,100 355,140 73,710 1,620 460,000 562,000 774,000 270,000
1.721,820 235,000 70,000 99,000
1.227,640 118,250 180,000 235,000 77,320 60,700 10,000
828,190 60,000 373,000 12,000 200,000 37,000 67,000 23,000 44,000 120,000 12,820 175,650
Kiküldetési és átköltözködési költségek Gazdasági kiadások 4. Állami lótenyésztő intézetek: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Gazdasági kiadások A hazai lótenyésztés fejlesztésére Lovak vásárlására 5. Állategészségügy: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Kártalanításokra és általában állati betegségek elleni védekezésre, valamint az Állategészségügyi Évkönyv kiadására Határszéli állategészségügyi szolgálat költségeire Oltóanyagok állami termelésének összes költségeire 6. Gazdasági szakoktatás: I. Állatorvosi főiskola. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Ösztöndíjakra és menzasegélyekre II. Gazdasági akadémiák. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Gazdasági kiadások Ösztöndíjakra és menzasegélyekre III. Közép- és alsófokú gazdasági szakoktatás. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Gazdasági kiadások Népies gazdasági oktatásra Ösztöndíjakra és menzasegélyekre Gazdasági népkönyvtárak pótlására Az országos gazdasági szakoktatási tanács összes költségeire Patkolási tanfolyam költségeire Téli gazdasági tanfolyamokra 7. Vízügyi szolgálat: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Vízépítmények és vontató utak fenntartására és hajózási akadályok eltávolítására Partomlások meggátlására A dunabogdányi kincstári kőbánya kezelésére Halászat fejlesztésére 8. Kertészet és méhészet: I. Kertészet. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Kertészeti üzemi kiadások Ösztöndíjak Kertészet fejlesztése
7,080 563,290 1.678,820 369,000 86,000 1.403,000 129,000 140,000 1.241,390 62,910 208,740 300,000 11,870 100,000
328,760 168,540 2,200 6,000 374,460 141,800 10,800 137,000 4,800 419,260 387,000 46,500 336,000 135,000 2,000 4,000 12,200 2,000 60,000 1.150,350 148,000 340,000 199,300 9,000 54,000 16,000
170,100 64,190 6,700 136,000 7,650 60,000
II. Méhészet. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Tanfolyamok költségei Méhészeti üzemi kiadások 9. Szőlészet és borászat: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Üzemi és gazdálkodási kiadások Nemzetközi borászati hivatal tagsági díja A bor termelésének és értékesítésének előmozdítására Ösztöndíjakra 10. Mezőgazdasági tudományos és kisérletügyi intézmények: Személyi járandóságok Kísérletügyi intézmények dologi kiadásai Kísérletügyi intézmények kiküldetési és átköltözködési költségei Földtani intézet dologi kiadásai Földtani intézet kiküldetési és átköltözködési költségei Meteorológiai intézet dologi kiadásai Meteoroógiai intézet kiküldetési és átköltözködési költségei Kísérletügyi intézmények kísérleti gazdaságainak kiadásaira Mezőgazdasági ipari (szeszfőzőmesteri, konzervipari, likőripari stb.) szaktanfolyamok költségeire Növényvédelmi és növényforgalmi iroda költségeire Növényvédelmi szolgálat (betegségek elleni védekezés, szaktanácsadás, hírszolgálat, tanfolyamok) Az 1895:XLVI. tc. végrehajtásával kapcsolatos költségekre 11. Földbirtokrendezési szolgálat és gazdasági műszaki hivatal: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Kegyúri és közterhek 12. Mező- és közgazdaság különböző ágai: I. Mezőgazdasági hírszolgálat. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek A világ mezőgazdasági termelése című munka költségeire II. Mezőgazdasági rendészet, tagosítás és legelőgazdaság. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek III. Egyéb mezőgazdasági célok. Személyi járandóságok Mezőgazdasági termelés támogatására Közgazdasági intézmények támogatására Burgonyatermelési telep ügyviteli és gazdálkodási költs. A római nemzetközi mezőgazdasági intézet fenntartási költségeihez való hozzájárulásra Közérdekű vadászati ügyek támogatására A mezőgazdasági termények és termékek külföldi értékesítésének előmozdítására 13. Gazdasági munkaügyi igazgatás: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek
49,340 28,700 11,000 3,000 16,850 241,030 49,400 24,000 552,000 3,500 78,000 2,500 1.283,700 288,660 88,000 83,000 31,000 37,000 3,700 63,950 9,600 228,900 30,000 20,000 157,920 3,900 32,000 30,000
31,345 30,360 3,500 25,000 14,098 68,000 24,000 4,519 36,000 80,000 20,000 1,398 500 844,000 42,820 17,000 9,700
A gazdasági munkaviszonyokból felmerülő ügyekkel, valamint a munkabérmegállapító bizottságok működésével kapcsolatos költségekre Munkásjóléti célokra, gazdasági munkásházak építésének előmozdítására és az 1907:XLVI. tc. végrehajtására Az Országos Gazdasági Munkáspénztár javára állami hozzájárulásra és rendkívüli segélyezésre XVII. FEJEZET. Népjóléti és munkaügyi minisztérium: 1. Központi igazgatás: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Vasúti menetdíjkedvezmények váltsága 2. Közegészségügy: I. Közegészségügyi kiadások. Az államkincstárt terhelő nyilvános betegápolási költségek A városok és községek hozzájárulásaiból fedezendő nyilvános betegápolási költségek (a klinikák és bábaképzők kivételével) Fertőző betegségek elleni védekezés Népbetegségek elleni védekezés Ivóvízszerzés Orvosok továbbképzése Bába- és ápolóképzés Vegyes közegészségügyi kiadások II. A háború áldozatairól való gondoskodás. Népgondozó kirendelések. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek A háború áldozatainak gondozását szolgáló intézet. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Állami művégtaggyár. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek A háborúban elesettek árváinak gondozása. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Tartásdíjak a háborúban elesettek árvái részére Ösztöndíjak a háborúban elesettek árvái részére A hadirokkantaknak (nem hivatásos tiszti és legénységi egyéneknek) és ezek hátramaradottainak ellátási díjaira, valamint egyébirányú támogatására 3. Egészségügyi intézmények: I. Országos Közegészségi Tanács. Személyi járandóságok Dologi kiadások II. Kerületi közegészségügyi felügyelők. Személyi járandóságok Kiküldetési és átköltözködési költségek III. Állami elme- és ideggyógyintézetek és állami kórházak. Személyi járandóságok Kiküldetési és átköltözködési költségek IV. Egyéb állami kórházak. Személyi járandóságok
36,000 110,000 240,000
1.284,870 354,000 50,000 21,590
1.260,000 17.112,000 315,000 500,000 23,193 43,000 87,500 12,500
212,270 96,830 15,440 60,610 195,000 850 13,540 180,000 140 144,187 671,000 1,500 1.080,000 30,000 19.436,000
13,890 1,440 30,660 10,000 1.078,170 1,800 2.279,300
Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek V. Orsz. Közegészségügyi Intézet. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek VI. Ápolónő- és védőnőképző int. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek VII. Orvosi internátus. Személyi járandóságok Dologi kiadások VIII. Társadalomegészségügyi Intézet és Múzeum (Népegészségügyi Múzeum). Az intézet fenntartására átalányképpen IX. Újpesti szociális telep. Személyi járandóságok Dologi kiadások 4. Gyermekvédelem: I. Általános gyermekvédelem. Nem állami gyermekmenhelyeken lévő gyermekek intézeti elhelyezési költségeire Anya- és csecsemővédelemre II. Állami gyermekmenhelyek. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Állami gondozásban lévő gyermekek eltartásának a városok és községek által viselendő költségei 5. Társadalombiztosítás Személyi járandóságok Az Orsz. Társadalombiztosító Intézet és a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete ügyviteli költségeihez állami hozzájárulás Az Orsz. Társadalombiztosító Intézet betegbiztosítási ágazata költségeihez való hozzájárulás az 1930:XXVII. tc. alapján Kiküldetési és átköltözködési költségek 6. Közjótékonyság és emberbaráti intézmények: A vitás községi illetőségű ellátásra szoruló szegények tartási költségeire A Magyar Vöröskereszt Egylet, a budai Erzsébet-zárda, mentőegyesületek és jótékony egyesületek segélyezésére XVIII. FEJEZET. Vallás- és közoktatásügyi minisztérium: 1. Központi igazgatás: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Vasúti menetdíjkedvezmények váltsága 2. Vallási célok támogatása és egyházak javadalmazása: Hozzájárulás a lelkészek illetményeihez Egyéb hozzájárulások 3. Budapesti „Pázmány Péter” tudományegyetem: Személyi járandóságok Dologi kiadások 4. Szegedi „Ferenc József” tudományegyetem: Személyi járandóságok Dologi kiadások 5. Debreceni „Tisza István” tudományegyetem: Személyi járandóságok
1.131,730 25,000 150,770 67,300 3,600 30,990 88,080 700 18,870 24,000 30,000 19,910 28,410
235,000 1.200,000 729,600 520,000 21,000 5.370,000
78,000 3.200,000 1.200,000 7,600 35,000 230,260
1.671,380 375,400 45,000 350,500 3.981,800 3.666,800 3.140,910 3.864,000 1.465,500 1.363,500 1.193,810
Dologi kiadások 6. Pécsi „Erzsébet” tudományegyetem: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési költségek 7. Budapesti egyetemi közgazdaságtudományi kar: Személyi járandóságok Dologi kiadások 8. „József” műegyetem: Személyi járandóságok Dologi kiadások 9. Tanárképzők: Személyi járandóságok Dologi kiadások a középiskolai tanárképzőknél és tanárvizsgáló bizottságoknál Dologi kiadások az Eötvös-kollégiumnál Dologi kiadások a polgári iskolai tanárképzőnél 10. Tankerületi főigazgatóságok: I. Tankerületi főigazgatóságok. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek II. Országos Közoktatási Tanács. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési költségek 11. Középiskolák és középiskolai internátusok: I. Középiskolák. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Tanulmányúti segélyekre és szegény tanulók segélyezésére II. Nevelőintézetek. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek 12. Testnevelés: I. Testnevelési intézmények. Személyi járandóságok Iskolai testnevelési célokra Cserkészet segélyezésére II. Testnevelést intéző személyzet. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek 13. Polgári iskolák: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Polgári iskolai internátusok fenntartási költségeire Polgári iskolák felügyeletének költségeire 14. Felsőkereskedelmi iskolák: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek 15. Szakiskolák és gyógyítva nevelő iskolák: I. Mezőgazdasági népiskolák.
1.695,100 1.121,160 1.513,100 6,300 427,150 66,000 1.439,300 418,000 327,900 14,500 72,000 107,000
102,820 14,000 12,000 7,800 7,000 3,000
6.745,480 776,100 24,590 2,700 1.629,630 1.418,080 20,600
60,220 222,500 60,000 1.156,380 221,270 76,840 5.677,170 131,000 20,000 21,900 8,700 539,740 79,000 7,500
Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Tanítói tanfolyamokra A gazdasági népiskolák felügyeletének költségeire II. Iparos és kereskedő tanulók iskolái. Személyi járandóságok Kiküldetési és átköltözködési költségek Tanoncoktatási általános célokra III. Gyógyítva nevelő iskolák. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Tanárjelöltek segélyezésére 16. Bábaképző intézetek: Személyi járandóságok Dologi kiadások 17. Népnevelési tanfelügyelőségek: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Az új elemi iskolai tanterv végrehajtásával kapcsolatos költségekre 18. Elemi iskolai tanító-, tanítónő- és kisdedóvónőképző intézetek: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek 19. Elemi népiskolák: Személyi járandóságok Dologi kiadások Átköltözködési költségek Az iskolák helyi költségvetéseiben mutatkozó hiányok alapján utalványozandó ellátmányokra A budapesti Ferenc József Tanítók Háza segélyezésére és épületének fenntartási költségeire Néptanítók Lapja költségeire 20. Kisdedóvó intézetek és menedékházak: Személyi járandóságok Dologi kiadások Átköltözködési költségek 21. Nem állami iskolák támogatása: Hozzájárulások az illetményekhez Hozzájárulások a nyugellátási díjakhoz (a Nem Állami Tanszemélyzet Országos Nyugdíjintézete részére) Egyéb hozzájárulások 22. Művészeti tanintézetek: Személyi járandóságok Dologi kiadások Küldetési költségek A debreceni városi iparművészeti iskola államsegélye 23. Művészeti célok támogatása: I. Művészeti célok támogatása. Személyi járandóságok Dologi kiadások Mozgófényképügy célokra Az állami színházak költségei II. Műemlékek Orsz. Bizottsága.
686,320 31,800 5,000 7,000 15,400 293,610 7,500 18,900 1.027,230 488,000 6,100 14,500 106,620 392,800 1.169,990 80,000 70,000 3,000 1.206,150 712,300 8,000 16.627,900 216,000 13,200 20,000 5,000 21,600 1.700,000 44,700 1,600 27.106,700 12.653,500 352,400 824,390 210,000 500 9,000
26,000 497,500 1,300 2.718,400
Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Az 1881:XXXIX. tc. oltalma alatt álló műemlékek és millenniumi emlékművek fenntartására, közlemények kiadsára és egyéb műemléki célokra 24. Tudományos és diákjóléti célok támogatása: I. Tudományos és diákjóléti célok támogatása. A Magyar Tudományos Akadémia segélyezésére Tudományos kiadványok támogatására, segélyekre, továbbá külföldi és hazai tudományos mozgalmak költségeire Külföldi tudományos intézetek szükségleteire és külföldi ösztöndíjakra A természettudományi alap gyarapítására Orvosi továbbképzés költségeire Az 1927:XIV. tc. alapján közalkalmazottak gyermekeinek tanulmányi ösztöndíjára és más ösztöndíjakra A Horthy Miklós-kollégium személyi járandóságai A Horthy Miklós-kollégium dologi kiadásai Egyetemi ifjúság és internátusok támogatására II. Gyüjtemények felügyelete. Személyi járandóságok III. Iskolánkívüli népművelés. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek 25. Országos Magyar Gyüjteményegyetem és annak Tanácsa: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési költségekre és tanulmányi segélyekre XIX. FEJEZET. Igazságügyi minisztérium: 1. Központi igazgatás: I. Minisztérium. Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Vasúti mentdíjkedvezméynek váltsága II. Törvények szerkesztése. Személyi járandóságok Dologi kiadások 2. Királyi bíróságok: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek 3. Királyi vádhatóságok: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Bűnügyi eljárási költségek 4. Büntetések végrehajtása: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek 5. Igazságügyi gazdasági ellátás és üzemek: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek A letartóztatottak és fiatalkorú növendékek felruházására
24,530 1,600 1,350 40,000
100,000 145,000 400,000 70,000 30,000 350,000 31,500 35,000 247,600 8,945 4,800 31,000 1,655 1.249,480 592,300 10,000
1.241,880 144,500 22,500 307,000 59,400 8,700 25,220,440 2.208,480 233,540 2.410,110 144,200 25,000 865,700 3.230,850 1.207,700 8,900 800 916,700 1,600 324,000
6. Fiatalkorúak bűnözése elleni védekezés: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Szabadultak és kihelyezett nevelőotthoni növendékek segélyezésére, valamint az elhelyezéssel és ellenőrzéssel járó költségekre A magánintézetekben bírói határozat alapján javítónevelésben részesülő fiatalkorúak tartási díjaira, fogházmissziós és egyéb költségekre 7. Kincstári jogügyi igazgatóság: Személyi járandóságok Dologi kiadások Perköltségek XX. FEJEZET. Honvédelmi minisztérium: 1. Központi igazgatás: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Gazdálkodási kiadások Vasúti menetdíjkedvezmények váltsága 2. Parancsnokságok és hatóságok: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek 3. Csapatok: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Hadianyaggyár bérleti költségei 4. Katonai képző és egyéb intézetek: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek 5. Testőrség és koronaőrség: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek XXI. FEJEZET. Posta, távirda és távbeszélő: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Üzemi kiadások Felújítási és karbantartási kiadások Vasúti menetdíjkedvezmények váltsága Hozzájárulás a posta betegségi biztosító intézetéhez Hozzájárulás a postamesterek segélyző- és nyugdíjintézetéhez Szaktanfolyamok költségei Kölcsönök tőke- és kamatszükséglete XXII. FEJEZET. Államvasutak XXIII. FEJEZET. Állami vas-, acél- és gépgyárak XXIV. FEJEZET. Állami erdőgazdasági birtokok: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Üzemi és gazdálkodási kiadások Felújítási és karbantartási kiadások
684,920 523,400 9,600 26,000 249,200 319,580 15,500 6,100
5.385,150 1.194,280 173,850 144,650 507,670 4.199,300 1.148,900 187,800 49.704,090 22.275,140 410,230 3.291,240 2.917,330 1.812,120 30,950 500,740 93,960 25,600 40.855,800 3.020,330 1.683,000 25.180,000 6.000,000 450,000 980,000 204,000 170,000 10.202,870 227.253,000 41.372,000 464,398 56,000 67,500 1.320,442 110,000
Vasúti menetdíjkedvezmények váltsága Közterhek és kegyúri kiadások Kölcsönök tőke- és kamatszükséglete XXV. FEJEZET. Állami mezőgazdasági birtokok: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Üzemi kiadások Felújítási és karbantartási kiadások Vasúti menetdíjkedvezmények váltsága Közterhek és kegyúri kiadások Kölcsönök tőke- és kamatszükséglete XXVI. FEJEZET. Selyemtenyésztés: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Üzemi kiadások A selyemtenyésztés emelését célzó kiadások Felújítási és karbantartási kiadások Vasúti menetdíjkedvezmények váltsága Kölcsönök tőke- és kamatszükséglete XXVII. FEJEZET. Postatakarékpénztár: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Üzleti kiadások Felújítási és karbantartási kiadások Vasúti menetdíjkedvezmények váltsága Hozzájárulás a betegségi biztosító intézethez XXVIII. FEJEZET. Kőszénbányászat: Személyi járandóságok Dologi kiadások Kiküldetési és átköltözködési költségek Üzemi kiadások Felújítási és karbantartási kiadások Vasúti menetdíjkedvezmények váltsága Hozzájárulás a betegsegélyező pénztárhoz Hozzájárulás az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló biztosítási alaphoz Kölcsönök tőke- és kamatszükséglete Hozzájárulás a forgótőke alaphoz XXIX. FEJEZET. Állami üzemek nyugellátásai: Posta, távirda és távbeszélő nyugellátásai Államvasutak nyugellátásai Állami vas-, acél- és gépgyárak nyugellátásai Állami erdőgazdasági birtokok nyugellátásai Állami mezőgazdasági birtokok nyugellátásai Selyemtenyésztés (Munkaképtelenné vált alkalmazottaknak és hátrahagyottaiknak segélye) Postatakarékpénztár nyugellátásai Kőszénbányászat nyugellátásai
B) Rendkívűli kiadások
6,200 159,300 198,160 705,722 40,000 18,600 4.979,538 500,000 5,700 505,570 60,870 239,043 34,300 75,000 1.216,090 60,901 35,360 16 15,290 4.924,900 480,300 2,000 6.862,310 220,000 32,400 80,090 133,440 15,050 5,340 1.964,000 94,760 1,200 33,000 11,000 360,210 20,000 63.095,000 14.167,000 4.404,000 124,000 316,000 78,000 1.149,000 74,000
a) Átmeneti kiadások II. FEJEZET. Kormányzóság: 1. Kabinetiroda és a királyi épületeknek és tartozékaiknak kezelése: Nagyobb tatarozások és helyreállítások költségeire III. FEJEZET. Országgyűlés: 3. Az országgyűlés igazgatási költségei: Az Országháza homlokzatán lévő kőfaragványok helyreállítására Az Országháza tatarozására IV. FEJEZET. Állami adósságok: 1. A háború előtti időből származó állami adósságok: A francia egyezményekből kifolyólag teljesítendő fizetésekre A brit egyezményekből kifolyólag teljesítendő fizetésekre Az olasz egyezményekből kifolyólag teljesítendő fizetésekre V. FEJEZET. Békeszerződési terhek X. FEJEZET. Miniszterelnökség: 1. Miniszterelnökség költségei: A miniszterelnöki palota felszerelésének pótlására A magyar vöröskereszt díszjelvényeinek külföldiek részére való adományozásával kapcsolatos költségek Országos Takarékossági Bizottság költségei A közigazgatás egyszerűsítésére kiküldött kormánybiztos működésével kapcsolatos költségek, (kiküldetési költségek, jelentések, előállítási és szakirodalmi művek beszerzési költségei) 3. Központi statisztikai hivatal: Munkásbiztositási statisztikai munkálatok költségeire A magyar földbirtokot terhelő adósságok megállapítási munkálatainak költségeire Az 1930. évi népszámlálás feldolgozásának költségeire XIII. FEJEZET. Belügyminisztérium: 1. Központi igazgatás: Országos határrendezési és határkiigazítási költségek Az Úri-utcai épületcsoport tetőzetének átépítési költségeire, I. részlet 2. Vármegyék és községek: A gyámpénztárakban kezelt háborús államadóssági kötvények tulajdonosainak támogatására XIV. FEJEZET. Pénzügyminisztérium: 6. Pénzügyőrség: Nagyobb tatarozások és helyreállítások költségei 11. Dohányjövedék: Épületek helyreállítására és átalakítására Építési kölcsön törlesztésére 13. Állami épületek: A Wekerle állami munkástelep nagyobb fenntartási és helyreállítási munkálatainak költségei Az állami hivatali épületeknél szükségessé vált nagyobb fenntartási és helyreállítási munkálatok költségei 15. Bányászat és fémkohászat: Bányászati kutatásra és mélyfúrásokra Fémbeváltásra Pénzverés költségeire 17. Különféle kiadások és bevételek: Vegyes Döntőbíróságok költségei A volt Monarchia központi intézményeinek felszámolása A Nemzetek Szövetsége költségeihez való hozzájárulás XV. FEJEZET. Kereskedelemügyi minisztérium: 1. Központi igazgatás:
6,000
40,000 70,000
764,730 13.922,935 663,335 9.867,000
17,500 1,750 22,610 20,000
75,150 27,700 677,000
4,200 38,000 800,000
30,000 512,500 249,400 95,000
70,000 1.010,000 13,000 50,000 510,120 30,170 284,400
A Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság államsegélye 2. Országos magasépítési igazgatóság: A hivatal elhelyezésére szolgáló épület lépcsőházának tatarozására és az első berendezés kiegészítésére 9. Ipari és kereskedelmi szakoktatás: Iparoktatási intézetek épületeinek tatarozására és felszerelésének pótlására 10. Ipari és kereskedelmi célok: A technológiai és anyagvizsgáló intézet laboratóriumának és könyvtárának fejlesztésére Az Országos Ipari és Kereskedelmi Alap javadalmazására XVI. FEJEZET. Földmívelésügyi minisztérium: 2. Államerdészet: Erdészeti kísérletekre 3. Gazdasági felügyelőségek, állattenyésztés és tejgazdaság: A baromfitenyésztés fejlesztésére 4. Állami lótenyésztő intézetek: Személyzet ruházatának és berendezési tárgyaknak beszerzésére 6. Gazdasági szakoktatás: Épületjavítási munkálatokra Hozzájárulás a debreceni gazdasági akadémiához vezető műút építési költségeihez 7. Vízügyi szolgálat: Közérdekű lecsapolások előmozdítására és végrehajtására az 1923:XLI. tc. alapján A nemzetközi állandó vízügyi műszaki bizottság költségeihez, valamint a nemzetközi hajózási kongresszus brüsszeli állandó bizottságának költségeihez hozzájárulásra és a nemzetközi tárgyalásokkal kapcsolatos dologi kiadásokra Állami hozzájárulás a viselendő legnagyobb teher határát elért vízitársulat javára Folyószabályozással és öntözéssel kapcsolatos tanulmányokra és kísérletekre 8. Kertészet és méhészet: Állami kertészeti telepeken felújításokra és pótlásokra 9. Szőlészet és borászat: A tokajhegyaljai szőlőbirtokosok támogatására 10. Mezőgazdasági tudományos és kísérletügyi intézmények: Mezőgazdasági tudományos és kísérletügyi intézmények épületeinek tatarozására Mezőgazdasági múzeum fejlesztésére A magyar búzakataszter összeállítására Az Alföld agrogeológiai tanulmányozására (II. részlet) Búza- és lisztminőségi vizsgálatok költségeire 11. Földbirtokrendezési szolgálat és gazdasági műszaki hivatal: Földbirtokrendezési ügyek ellátásával kapcsolatos kiadásokra 12. Mező- és közgazdaság különböző ágai: A többtermelés céljait előmozdító költségekre Legelőjavítási célokra Az országos közgazdasági alap céljaira 13. Gazdasági munkaügyi igazgatás: Földmunkások vállalkozó szövetkezetének támogatására XVII. FEJEZET. Népjóléti- és munkaügyi minisztérium: 1. Központi igazgatás: A lakásszükség enyhítésével kapcsolatos teendők költségeire A lakásépítési külön tevékenység kiadásaira Az állami kislakások kezelési és karbantartási költségeire 2. Közegészségügy: Nem állami kórházak karbahelyezésére 3. Egészségügyi intézmények: Az állami gyógyintézetek rendkívüli felszerelésére, karbantartási és átalakítási költségeire 4. Gyermekvédelem: Belföldi gyermeknyaraltatás költségeire A Szociális Misszió Társulat részére államsegély gyermekvédelmi teendők ellátásáért
1.500,000 6,800
25,000 13,000 625,000
5,000 209,000 150,000 27,500 14,300 20,000
17,100 225,000 40,000 10,000 55,000 20,000 2,000 40,000 179,000 25,000 5,000 200,000 200,000 10,000 2,000
28,000 35,000 935,000 100,000 11,000 100,000 50,000
6. Közjótékonyság és emberbaráti intézmények: A városi, valamint az elemi csapások által sujtott földmíves lakosság tömegnyomorának enyhítésére, jótékony intézmények és társadalmi törekvések támogatására Menekültügyi kiadásokra A háború anyagi károsultjainak támogatására XVIII. FEJEZET. Vallás- és közoktatásügyi minisztérium: 3. Budapesti „Pázmány Péter” tudományegyetem: Felszerelésekre 4. Szegedi „Ferenc József” tudományegyetem: Felszerelésekre 5. Debreceni „Tisza István” tudományegyetem: Felszerelésekre 6. Pécsi „Erzsébet” tudományegyetem: Felszerelésekre 7. Budapesti egyetemi közgazdaságtudományi kar: Felszerelésekre „József” műegyetem: A műegyetem tudományos alap felszerelésére 9. Tanárképzők: Segélyezésekre 11. Középiskolák és középiskolai internátusok: Helyreállításokra és felszerelésekre Segélyezésekre Középiskolai tanárok továbbképző tanfolyamának költségeire 12. Testnevelés: A főiskolai és középiskolai testnevelés célját szolgáló létsítmények (játszóterek, sportterek stb.) támogatására 14. Felsőkereskedelmi iskolák: A felsőkereskedelmi iskolák felszerelésének kiegészítésére 15. Szakiskolák és gyógyítva nevelő iskolák: Mezőgazdasági népiskolák céljaira Gyógyítva nevelő iskolák céljaira 16. Bábaképző intézetek: A bábaképző intézetek műszerfelszerelésének, ágy- és fehérnemű szükségletének pótlása 21. Nem állami iskolák támogatása: Építkezési és egyéb átmeneti hozzájárulások 22. Művészeti tanintézetek: Tatarozásokra 23. Művészeti célok támogatása: Az állami színházak épületein szükséges tatarozásokra, IV. részlet 25. Országos Magyar Gyüjteményegyetem és annak Tanácsa: Az Új Magyar Képtár épületének helyreállítására XIX. FEJEZET. Igazságügyi minisztérium: 1. Központi igazgatás: A bírói és ügyészi egyesület internátusainak segélye 2. Királyi bíróságok: Az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet támogatására X. FEJEZET. Miniszterelnökség: 1. Miniszterelnökség költségei: A miniszterelnöki palota külső és belső helyreállítására A Fővárosi Közmunkák Tanácsának beruházásaira XI. FEJEZET. Külügyminisztérium: 2. Külföldi szolgálat: Az angorai követség elhelyezésére Követségi épületek nagyobb arányú helyreállítására XIII. FEJEZET. Belügyminisztérium:
678,800 43,000 5.000,000
150,000 50,000 40,000 40,000 9,000 80,000 7,500 67,900 6,100 20,000
2,000 12,000 43,000 20,000 15,000 441,200 15,000 20,000 8,000
5,000 200,000
35,000 218,000
200,000 86,000
4. Csendőrség: Laktanyák építésére és vételére 5. Állami rendőrség: Rendőrkapitányságok, kirendeltségek és rendőrtelepek épületeinek építésére és vételére 6. Folyamőrség: Folyamőrségi építkezésekre XIV. FEJEZET. Pénzügyminisztérium: 10. Vámjövedék: Vámhivatali építkezésekre és berendezésekre Vámőrségi építkezésekre 11. Dohányjövedék: Dohányjövedéki épületek építésére és átalakítására 13. Állami épületek: A Wekerle állami munkástelep vízművének kibővítésére, III. részlet 14. Bányamérnöki és erdőmérnöki főiskola: A főiskola felszereléseinek és gyüjtem. kiegészítésére XV. FEJEZET. Kereskedelemügyi minisztérium: 7. Államépítészeti hivatalok, közutak és közúti hidak: Állami közutakon lévő nagyobb hidak építésére Állami közutakon lévő kisebb hidak építésére Útépítési és fenntartási gépek és felszerelések beszerzésére és az útigépjavítótelep céljaira Meglévő állami kőbányák berendezésének kiegészítésére Kiépítetlen utak kiépítésére Egyes nagyforgalmú államúti átkelési szakaszoknak állandó burkolattal való ellátására Nagyforgalmú állami közutak rekonstrukciójához szükséges kátrány és bitumen beszerzésére Kiépítetlen községi utak kiépítéséhez nyujtandó állami hozzájárulásokra Közutaknak a gépjárműközlekedés igényeihez mért fokozottabb gondozására és fejlesztésére 9. Ipari és kereskedelmi szakoktatás: Iparoktatási intézetek felszerelésére és berendezésére 10. Ipari és kereskedelmi célok: A budapesti vámmentes kikötő fejlesztésére XVI. FEJEZET. Földmívelésügyi minisztérium: 2. Államerdészet: Alföldi és kopárfásítására 3. Gazdasági felügyelőségek, állattenyésztés és tejgazdaság: Tejgyüjtő és feldolgozó telepek létsítésére nyujtandó kölcsönökre Állami intézményekkel kapcsolatos baromfitelepek építkezésének befejezésére 7. Vízügyi szolgálat: Az 1929:III. tc. alapján végrehajtandó vízimunkálatokra Állami kezelés alatt nem álló vízfolyások rendezésének támogatására Vízmosások megkötésére 8. Kertészet és méhészet A kertészeti intézményeknél szükséges építkezésekre 12. Mező- és közgazdaság különböző ágai: Legelőjavítási kölcsönökre A Gazdák Biztosító Szövetkezete üzletrésznek jegyzésére 13. Gazdasági munkaügyi igazgatás: Népházak építésének támogatására XVII. FEJEZET. Népjóléti és munkaügyi minisztérium: 2. Közegészségügy: Községeknek ívóvízellátására 3. Egészségügyi intézmények: A budapesti állami ápolónő- és védőnőképző intézet, továbbá az orvosok továbbképzésére szolgáló internátus felszerelésének kiegészítésére
90,000 970,000 47,500
125,000 152,000 230,000 820,000 70,000
750,000 130,000 60,000 25,000 600,000 50,000 300,000 1.800,000 4.000,000
115,000 164,000
290,000 180,000 70,000 3.200,000 280,000 28,000 10,000 150,000 160,000 90,000
500,000
252,000
A debreceni állami kórház létesítésére szükséges ingatlan vételárára és az átalakítás befejezésének költségeire Egyéb állami kórházak kibővítésére 4. Gyermekvédelem: A budapesti állami gyermekmenhely központi kazánházának felszerelésére XVIII. FEJEZET. Vallás- és közoktatásügyi minisztérium: 4. Szegedi „Ferenc József” tudományegyetem: Egyetemi építkezésekre 5. Debreceni „Tisza István” tudományegyetem: Központi épület építésére 6. Pécsi „Erzsébet” tudományegyetem: Egyetemi építkezésekre 11. Középiskolák és középiskolai internátusok: I. Középiskolák. A hatvani állami reáliskola építkezési költségeihez való hozzájárulás II. Nevelőintézetek. Nevelőintézet építkezési költségeire 12. Testnevelés: Testnevelési célokra 13. Polgári iskolák: Polgári iskolák építésére 15. Szakiskolák és gyógyítva nevelő iskolák: Mezőgazdasági népiskolák. Gazdasági népiskolák építésére és felszerelésére 18. Elemi iskolai tanító-, tanítónő- és kisdedóvónőképző intézetek: A budapesti II. ker. tanítónőképző intézet tatartozására és felszerelésének kiegészítésére 20. Kisdedóvó intézetek és menedékházak: Kisdedóvó intézetek épületeinek létesítésére 21. Nem állami iskolák támogatása: Elemi iskolai építkezésekre 24. Tudományos és diákjóléti célok támogatására: Természettudományi intézet építésére, Szegeden 25. Országos Magyar Gyüjteményegyetem és annak Tanácsa: A Szépművészeti Múzeum épületének helyreállítűsűra XIX. FEJEZET. Igazságügyi minisztérium: 2. Királyi bíróságok: Törvénykezési és járásbírósági épületek és bírósági fogházak építésére, bővítésére, telekvételekre, első felszerelésekre és az ezekkel kapcsolatos költségekre 4. Büntetések végrehajtása: A soproni fegyintézet rabkórházának átalakítására és felszerelésére 5. Igazságügyi gazdasági ellátás és üzemek: Az országos büntetőintézeteknél szükséges átalakításokra XX. FEJEZET. Honvédelmi minisztérium: 3. Csapatok: Elhelyezési épületek átalakítására, építésére és berendezésére XXI. FEJEZET. Posta, távirda és távbeszélő: Budapesti automatikus központok beruházásaira Távíró és távbeszélő hálózat és központok fejlesztésére Postaházak építésére XXII. FEJEZET. Államvasutak XXIII. FEJEZET. Állami vas-, acél- és gépgyárak XXVIII. FEJEZET. Kőszénbányászat: Tömedékeléshez szükséges földek megvásárlása és szállító eszközök létesítése Beruházások összege: Kiadások főösszege
851,000 38,000 240,000
700,000 750,000 300,000
30,000 47,500 350,000 300,000
30,000 90,000 40,000 450,000 900,000 60,000
300,000 25,000 40,000
1.900,000 4.000,000 4.500,000 1.300,000 9.402,000 398,000 150,000 43.439,000 1,364.893,0
00
2. § (1) Az 1. §-ban megállapított kiadások fedezésére a magyar államnak következő jövedelmei s bevételei jelöltetnek ki: rendes bevételek: Egymilliárd háromszázötvennyolcmillió hétszázezer hatvan pengő; rendkívüli bevételek: Hétmillió egyszázkilencvenkettőezer kilencszáznegyven pengő; összes bevétel: Egymilliárd háromszázhatvanötmillió nyolcszázkilencvenháromezer pengő.. (2) Ezek az összegek a következő fejezetek, címek és rovatok szerint oszlanak meg: A) Rendes bevételek Pengő II. FEJEZET. Kormányzóság: 1. Kabinetiroda és a királyi épületeknek és tartozékaiknak kezelése: Házbérek A kertgazdaság bevételei Különféle bevételek III. FEJEZET. Országgyűlés: 3. Az országgyűlés igazgatási költségei: Az Országházban, valamint annak bérházában levő lakások bérjövedelme IV. FEJEZET. Állami adósságok: 3. A békeszerződés élebeléptétől kezdve felvett állami adósságok, a Magyar Királyság 1924. évi állami kölcsöne kivételével: Az 1923:XXVIII. és az 1927:XXII. törvénycikkek végrehajtásával kapcsolatban várható bevételek Az állami üzemeknek adott állami előlegekből X. FEJEZET. Miniszterelnökség: 3. Központi statisztikai hivatal: Külkereskedelmi statisztikai illetékekből és külkereskedelmi statisztikai ürlapok árusításából Kiadványok árusításából Vegyes bevételek XI. FEJEZET. Külügyminisztérium: 2. Külföldi szolgálat: Konzuli illetékekből és a konzuli cselekményekhez szükséges nyomtatványok árából Külképviseleti épületekben elhelyezett tisztviselők által fizetett lakbérekből XIII. FEJEZET. Belügyminisztérium: 1. Központi igazgatás: Hivatalos kiadványok jövedelme Különféle bevételek 3. Közbiztonsági és közrendészeti szolgálat: Mozgóképszínházak által jóléti célokra fizetendő járulékokból Selejtes anyagok eladásából 4. Csendőrség: Kiselejtezett anyagok és lovak értékesítéséből, karhatalmi költségek megtérítéséből és egyéb bevételekből 5. Állami rendőrség: A városok hozzájárulása Rendőri díjak és egyéb bevételek
68,500 21,000 1,400
23,500
401,000
19.640,850
820,000 50,000 5,000
2.980,000 20,000
580,000 5,000 45,000 1,200
105,000 5.800,000 2.386,600
6. Folyamőrség: Hajóvizsgálati és csónaknyilvántartási díjak XIV. FEJEZET. Pénzügyminisztérium: 1. Központi igazgatás: A Pénzügyi Közlöny bevétele A biztosító magánvállalatok részéről fizetendő felügyeleti díjak Házbérek és egyéb bevételek 2. Pénzügyigazgatóságok, központi díj- és illetékkiszabási hivatal, központi illetményhivatal, székesfővárosi kerületi adófelügyelőségek: Térítmények és egyéb bevételek 3. Földadónyilvántartás, állami földmérés és állami térképészet: Új földadósorozati munkálatok körül felmerült költségek megtérítése Kataszteri térképek eladásából és vegyes bevételekből Egyéb térképek eladásából 4. Bányakapitányságok: Bányailletékek és egyéb bevételek 5. Adóhivatalok: Házbérek és egyéb bevételek 6. Pénzügyőrség: Különféle bevételek 7. Egyenes adók: Földadó Házadó Társulati adó Jövedelem- és vagyonadó Az 1930:XLVII. tc. alapján fizetendő külön adó Vegyes bevételek 8. Forgalmi adók és illetékek: Forgalmi adók
20,000
20,000 151,420 10,330
6,000 40,000 50,000 23,200 470,000 3,700 120,000 31.000,000 68.000,000 21.000,000 50.000,000 20.000,000 1.600,000
101.000,000 Illetékek Fuvarozási illeték 9. Fogyasztási adók: Szeszadó Söradó Cukoradó Ásványolajadó Gyujtószeradó Szivarkahüvely- és szivarkapapíradó Vegyes bevételek 10. Vámjövedék: Vámbevételek Egyéb bevételek 11. Dohányjövedék: Dohányeladás, engedélyilletékek és egyéb bevételek
104.400,000 15.000,000 18.598,000 4.984,000 42.005,000 17.140,000 4.080,000 1.343,000 540,000 84.000,000 100,000
154.000,000 12. Egyéb állami jövedékek: I. Sójövedék. Sóeladás Egyéb bevételek II. Mesterséges édesítőszerek állami egyedárusága. Mesterséges édesítőszerek eladása III. Osztálysorsjáték. Az osztálysorsjátékből folyó jövedelem 13. Állami épületek:
24.180,000 20,000 120,420 1.879,580
Házbérek és egyéb bevételek az állami hivatali épületeknél A Wekerle állami munkástelep bevételei Egyéb állami ingatlanok jövedelme 14. Bányamérnöki és erdőmérnöki főiskola: Beíratási díjak, tandíjak, vizsgadíjak és egyéb bevételek 15. Bányászat és fémkohászat: I. Bányászati kutatás, főfémjelző és fémbeváltóhivatal, főkémlőhivatal, bányászati és mélyfúrási szakiskola. Fémjelzési díjak A főkémlőhivatal üzemi bevételei Egyéb bevételek II. Állami pénzverő. A pénzverő és melléküzemei bevételei III. Recski ércbánya. Bányatermékek eladásából származó bevételek 16. Állami nyomda: Üzemi és egyéb bevételek 17. Különféle kiadások és bevételek: A közigazgatási hatóságok által kiszabott kihágási büntetéspénzekből Bűnügyi költségtérítmények Nyomtatványok és kiadványok eladásából Vegyes bevételek XV. FEJEZET. Kereskedelemügyi minisztérium: 1. Központi igazgatás: Helyiérdekű vasúti címletek után befolyó osztalékok, a tengerésztisztképző és közlekedési tanfolyamok bevételei, bírságpénzek és egyéb bevételek 2. Országos magasépítési igazgatóság: Térítmények és egyéb bevételek 3. Légügyi hivatal: Selejtes anyagok értékesítéséből 4. Szabadalmi bíróság: Szabadalmi díjakból, védjegyek és minták utáni illetékekből, hivatalos kiadványok előfizetési díjaiból és eladásából várható, valamint egyéb bevételek 5. Vasúti és hajózási főfelügyelőség: Kazánvizságlati, köbözési, eljárási díjak és egyéb bevételek A közhasználatú gépjárművek járatainak engedélyezési és ellenőrzési díjaiból 6. Központi mértékügyi intézet és mértékhitelesítés: Hitelesítési díjak Felszerelések és közlemények eladásából és vegyes bevételek 7. Államépítészeti hivatalok, közutak és közúti hidak: Törvényhatóságok és községek hozzájárulása Hídvámok és egyéb bevételek Útigépjavító telep jövedelmei Hozzájárulás a budapesti állami hidak fenntartási költségeihez Közúti gépjárművek közúti adójából 8. Ipari felügyelet: Gőzkazánvizsgálati eljárási díjak, kincstári illetékek és egyéb bevételek 9. Ipari és kereskedelmi szakoktatás: Tandíjak és egyebek 10. Ipari és kereskedelmi célok: Anyag- és lőfegyvervizsgálati díjak Cégjegyzési, céghirdetési és előfizetési díjak A lőporegyedáruság bevételeiből Illetékek és vegyes bevételek Budapesti vámmentes kikötő bevételei Gépjárómű és vezetői vizsgadíjak, rendszámtáblák és nyomtatványok eladásából,
110,000 2.035,000 80,000 6,800
380,000 5,000 8,000 530,000 470,000 2.573,500 1.100,000 160,000 65,000 680,000
92,000 1,000 2,000 720,000
75,000 18,000 974,000 6,000 465,000 88,000 45,000 148,000 4.000,000 250,000 110,000 70,000 150,000 380,000 1.500,000 940,000
valamint térítményekből Üzemi bevételek Gépkocsiszolgálat bevételei XVI. FEJEZET. Földmívelésügyi minisztérium: 1. Központi igazgatás: A Földmívelési Értékesítő előfizetési díjaiból, térítményekből és vegyesekből 2. Államerdészet: Az állami ellásában lévő erdők birtokosai által fizetett járulékokból, késedelmi kamatokból és eljárási költségekből Csemeték termelési költségeinek megtérítéséből és vegyes bevételekből Az erdőgazdasági szakiskola, valamint az erdőőri és vadőri iskolák bevételeiből 3. Gazdasági felügyelőségek, állattenyésztés és tejgazdaság: Tejfeldolgozó üzemek ellenőrzési díjaiból és vegyesekből Tejtermékeket ellenőrző állomás bevételeiből Tejszövetkezetek részére adott kölcsönökből Baromfitenyésztésre adott kölcsönökből Termények eladásából Állatok értékesítéséből Lótartási költségek térítéséből Egyéb bevételekből 4. Állami lótenyésztő intézetek: Fedeztetési díjakból Lovak eladásából Vegyes bevételekből 5. Állategészségügy: Marharakodó-állomásokon szedett állatorvosi vizsgálati díjakból és vegyesekből Az oltóanyagtermelő intézet által forgalomba hozott szérumokból és oltóanyagokból Az állategészségügyi intézetnél az oltóanyagok és szérumok vizsgálatából 6. Gazdasági szakoktatás: Tandíjakból és beíratási díjakból Termények és állatok értékesítéséből Élelmezési díjakból és vegyesekből 7. Vízügyi szolgálat: Vízszabályozási társulatok által az állami felügyeletért fizetendő átalányokból, hatósági eljárási díjakból, továbbá a magánosok által igénybevett vízmesterek illetményeinek részbeni megtérítéséből Állami kikötők gazdálkodásából és vegyesekből A dunabogdányi kincstári kőbányában termelt és előállított terméskövek stb. eladásából Átvágások céljaira megszerzett és az átvágások által elmetszett területek és holt medrek bérbeadásából A soroksári dunaági hajózó útnak, hajózó zsilipeknek, vízierőtelepeknek és a Dunaág mentén, valamint a szigetcsúcson levő kincstári területeknek és épületeknek jövedelméből 8. Kertészet és méhészet: Állami kertgazdaságok és kertészeti telepek bevételeiből A méhészeti gazdaság bevételeiből 9. Szőlészet és borászat: Termények stb. értékesítéséből és borkezelési díjakból Bírságpénzek és vegyes bevételek 10. Mezőgazdasági tudományos és kísérletügyi intézmények: Kísérletügyi intézményeknél befolyó díjakból Kísérleti gazdaságok bevételeiből Vegyes bevételekből Növényvédelmi és növényforgalmi iroda bevételeiből 11. Földbirtokrendezési szolgálat és gazdasági műszaki hivatal: Ingatlanok, jogok és jogosítványok hasznosításából származó jövedelem 12. Mező- és közgazdaság különböző ágai:
418,000 1,960 2.400
6,000
156,000 40,000 25,000 13,600 67,000 9,360 4,140 217,280 167,160 198,500 10,000 487,000 200,000 36,000 334,000 165,000 12,000 60,000 480,000 130,000
65,000 120,000 64,800 21,000
180,000 80,760 10,000 438,000 84,000 326,760 35,380 19,960 232,000 23,900
A burgonyatermelési telep bevételéből Mezőőri, vadőri jelvények, könyvek, nyomtatványok eladásából és vegyesekből XVII. FEJEZET. Népjóléti és munkaügyi minisztérium: 1. Központi igazgatás: 2. Közegészségügy: I. Közegészségügyi bevételek. A Magyar Gyógyszerkönyv IV. kiadásának eladásából A városok és községek által a nyilvános betegápolási költségek fedezésére fizetendő hozzájárulások Törvényhatóságoknak kórházépítésekre és felszerelésekre adott kölcsönökből II. A háború áldozatairól való gondoskodás. A rokkantellátási adóból Gazdasági jövedelem Egyéb bevételek 3. Egészségügyi intézmények: Ápolási díjakból Az Országos Közegészségügyi Intézet bevételei Az orvosi internátus használati díjaiból Az újpesti szociális telep bevételei Különféle bevételek 4. Gyermekvédelem: A városok és községek által a gyermekgondozási és ellátási költségek fedezésére fizetendő hozzájárulások Miskolc város hozzájárulása a miskolci új állami gyermekmenhely építési költségeihez, IV. részlet Különféle bevételek XVII. FEJEZET. Vallás- és közoktatásügyi minisztérium: 1. Központi igazgatás: Bér- és egyéb jövedelmek Közalapítványi hozzájárulások 3. Budapesti „Pázmány Péter” tudományegyetem: Tandíjjövedelem Egyetemi alap jövedelme Ápolási díjakból eredő és egyéb jövedelmek A betegápolási és gyermekgondozási adóból A Rökk Szilárd-alap kamata 4. Szegedi „Ferenc József” tudományegyetem: Tandíjjövedelem Ápolási díjakból eredő és egyéb jövedelmek A betegápolási és gyermekgondozási adóból 5. Debreceni „Tisza István” tudományegyetem: Tandíjjövedelem Ápolási díjakból eredő és egyéb jövedelemk A betegápolási és gyermekgondozási adóból 6. Pécsi „Erzsébet” tudományegyetem: Tandíjjövedelem Ápolási díjakból eredő és egyéb jövedelmek A betegápolási és gyermekgondozási adóból 7. Budapesti egyetemi közgazdaságtudományi kar: Tandíjjövedelem Vegyes bevételek 8. „József” műegyetem: Tandíjjövedelem és egyéb bevételek 9. Tanárképzők: Ellátási díjakból az Eötvös-kollégiumnál A szegedi polgári iskolai tanárképző főiskolák bevételei
14,000 27,000
5,000 17.112,000 450,000 10.000,000 112,000 32,000 759,000 35,000 8,000 2,000 207,000
5.370,000 16,000 60,000
41,200 71,100 197,000 80,000 1.638,900 860,000 1,300 55,000 528,200 326,000 48,000 506,000 412,000 48,200 550,200 306,000 46,000 500 85,000 25,000 55,000
Vegyes bevételek 11. Középiskolák és középiskolai internátusok: I. Középiskolák. Állami középiskolák jövedelme II. Nevelőintézetek. Reáliskolai nevelőintézetekben fizetett táppénzek 13. Polgári iskolák: Tandíjjövedelem, vizsgadíjak és egyéb bevételek 14. Felsőkereskedelmi iskolák: Állami felsőkereskedelmi iskolák bevételei 15. Szakiskolák és gyógyítva nevelő iskolák: I. Mezőgazdasági népiskolák. A teljesen állami mezőgazdasági iskolák jövedelme II. Iparos és kereskedő tanulók iskolái. Tanonciskolákat fenn nem tartó községektől az 1922:XII. tc. 114. §-a alapján befolyó jövedelem III. Gyógyítva nevelő iskolák. Alapítványi és intézeti jövedelem 16. Bábaképző intézetek: Ápolási díjak Internátusi díjak és egyéb bevételek A betegápolási és gyermekgondozási adóból 18. Elemi iskolai tanító-, tanítónő és kisdedóvónőképző intézetek: Tanító-, tanítónő- és kisdedóvónőképző intézetek bevételei 19. Elemi népiskolák: Elemi népiskolák bevételei Néptanítók Lapja előfizetési és hirdetési díjaiból 20. Kisdedóvó intézetek és menedékházak: Kisdedóvó intézetek és mendékházak bevételei 22. Művészeti tanintézetek: Tandíjakból, beíratási és felvételi díjakból Különféle bevételek 23. Művészeti célok támogatása: A Műemlékek Orsz. Bizottságának bevételei A Nemzeti Színházi Orsz. Alap jövedelméből 24. Tudományos és diákjóléti célok támogatása: Horthy Miklós-kollégium bevételei 25. Országos Magyar Gyüjteményegyetem és annak Tanácsa: Az Új Magyar Képtár bérjövedelméből XIX. FEJEZET. Igazságügyi minisztérium: 1. Központi igazgatás: Az Igazságügyi Közlöny és az Igazságügyminisztérium egyéb kiadványainak jövedelmei Külön eljárási díjak Egyéb bevételek 2. Királyi bíróságok: Házbérek Egyéb bevételek 3. Királyi vádhatóságok: Házbérek Egyéb bevételek 4. Büntetések végrehajtása: Munkajövedelem Büntetéspénzek Egyéb bevételek 5. Igazságügyi gazdasági ellátás és üzemek: Ingatlanok és haszonbérletek jövedelme
6,400
1,452,630 95,770 616,000 150,000
3,000 4,000
22,000 60,000 15,000 84,000 422,000 476,000 1,400 1,000 109,000 107,000 200 6,000 18,000 12,000
4,800 91,210 1,200 47,000 70,000 999 5,600 27,200 1.100,000 20,000 430,000
Munkajövedelem 6. Fiatalkorúak bűnözése elleni védekezés: Ipari és gazdasági jövedelem Egyéb bevételek 7. Kincstári jogügyi igazgatóság: Perköltségek XX. FEJEZET. Honvédelmi minisztérium: 1. Központi igazgatás: Gazdasági jövedelemből 3. Csapatok: Hasznavehetetlen felszerelés, fegyver- és lőszerhulladék eladásából, lovak értékesítéséből, haszonbérekből és házbérekből 4. Katonai képző és egyéb intézetek: A Ludovika Akadémia általános alap jövedelméből és a fizetéses növendékekért befolyó táp- és tandíjakból XXI. FEJEZET. Posta, távirda és távbeszélő: Postai bevételek Távirda bevételek Távbeszélő bevételek Rádió-hírmondó bevételek Postarakarékpénztártól költségtérítés Különféle bevételek XXII. FEJEZET. Államvasutak. XXIII. FEJEZET. Állami vas-, acél- és gépgyárak XXIV. FEJEZET. Állami erdőgazdasági birtokok: Erdőgazdasági üzemi bevételek XXV. FEJEZET. Állami mezőgazdasági birtokok: Állami birtokok gazdálkodásából XXVI. FEJEZET. Selyemtenyésztés: Selyemgubó eladásból Selyemfonódákat bérlő r.-t.-tól haszonbér és nyereségrészesédes Selyemérpete eladásból Vegyes bevételek XXVII. FEJEZET. Postatakarékpénztár Kamatjövedelmek Házbérjövedelmek Kezelési díjak és jutalékok Egyéb bevételek XXVIII. FEJEZET. Kőszénbányászat: Bányatermékekért és villamosáram szolgáltatásért Haszonbérek és egyéb bevételek Rendes bevételek összege
395,000 50,000 10,000 15,000
170,200
89,500
31,300 65.000,000 5.000,000 38.700,000 4.500,000 1.440,000 3.600,000 293.690,000 46.174,000 2.618,000 8.502,000 1.348,400 25,600 29,000 1,000 8.276,000 112,500 4.281,000 1.121,500 2.718,600 4,400 1,358.700,0 60
B) Rendkívüli bevételek IV. FEJEZET. Állami adósságok: 1. A háború előtti időből származó állami adósságok: A francia állampolgárokkal szemben fennálló tartozásokra a magánosoktól behajtandó összeg A brit állampolgárokkal szemben fennálló tartozásokra a magánosoktól behajtandó összeg Az olasz állampolgárokkal szemben fennálló tartozásokra a magánosoktól behajtandó összeg
44,910 139,000 29,960
A belga állampolgárokkal szemben fennálló tartozásokra a magánosoktól behajtandó összeg A magyar cseh-szlovák clearing egyezmény végrehajtásával kapcsolatos bevétel A Budapest-székesfőváros által, egyes kölcsöntartozásai tekintetében létrejött egyezménnyel kapcsolatban teljesítendő fizetések XV. FEJEZET. Kereskedelemügyi minisztérium: 7. Államépítészeti hivatalok, közutak és közúti hidak: Törvényhatóságoknak nagyobb hidak átépítésére, valamint útépítésére és útigépekre adott kölcsönökből XVI. FEJEZET. Földmívelésügyi minisztérium: 7. Vízügyi szolgálat: Ármentesítési és lecsapolási munkálatokra adott kölcsönökből 11. Földbirtokrendezési szolgálat és gazdasági műszaki hivatal: Telepesek által fizetendő váltságárakból, kamatokból és egyéb jövedelmekből Vegyes bevételekből 12. Mező- és közgazdaság különböző ágai: Legelőjavításra adott kölcsönökből A termelés fejlesztésére adott kölcsönökből Rendkívüli bevételek összege Bevételek főösszege
73,440 50,000 810,690
516,540
5.200,000 100,000 8,400 60,000 160,000 7.192,940 1,365.893,0 00
3. § (1) Az 1931/32. évre az 1. §-ban megállapított s összesen 1,364.893,000 pengőt tevő kiadásokat a 2. §-ban kijelölt s összesen 1,365.893,000 pengőt tevő jövedelmek és bevételek 1.000,000 pengővel haladják meg. (2) Ezt a többletet a pénztári készletek gyarapítására kell fordítani. 4. § Hogy az államnak a 2. §-ban kijelölt jövedelmei és bevételei folyóvá tétethessenek, a törvénybe iktatott egyenes, fogyasztási és forgalmi adók, illetékek, díjak és jövedékek, az út-, híd- és révvám, az állami vagyon jövedelmei és az állam egyéb bevételei az eddigi törvényekben, illetőleg törvényes rendeletekben eszközölt és a törvényesen netalán még teendő módosítások megtartásának kikötése mellett, az 1931/32. költségvetési évre ezennel megajánltatnak. 5. § A 2. §-ban kijelölt, valamint a 4. §-ban megajánlott jövedelmek és bevételek csupán a jelen törvényben megállapított kiadásokra fordíthatók. Átruházni a kiadásokra megállapított összegeket e kiadásoknak fejezetei, címei vagy rovatai között általában nem lehet. Az átruházási tilalom alól kivételnek csak azokban az esetekben van helye, amelyekben a minisztertanács a pénzügyminiszter előzetes hozzájárulásával megállapítja, hogy a költségvetés kereteinek betartása érdekében a hitelátruházás elkerülhetetlenül szükséges. 6. § Az 1931/32. évi költségvetésben a „rendes” és az átmeneti” kiadások céljaira megállapított összegekre nézve a tárgyéven túl még egy évre, vagyis az 1932/33. költségvetési év végéig terjedő felhasználási idő megállapításának helye nincs. A „beruházások” céljaira megállapított összegekre nézve azonban a felhasználási idő az 1932/33. költségvetési év végéig terjed. 7. § (1) A székesfőváros fejlődésének és közúti forgalma lebonyolításának előmozdítása végett szükséges óbudai és Boráros-téri állami közúti Dunahíd építési költségeinek fedezése céljából a kereskedelemügyi miniszter rendelkezése alatt álló Székesfővárosi Dunahídalapot kell létesíteni. Amennyiben az itt említett két új Dunahíd építése alatt a székesfőváros közúti forgalmának zavartalan lebonyolítása érdekében a kormány és a székesfőváros egyértelmű megítélése szerint a Margithíd kibővítése is elodázhatatlanul szükségessé válnék, ennek a kibővítésnek költségeit is ebből az alapból kell fedezni. (2) A Székesfővárosi Dunahídalap bevételei:
1. az állam által fizetendő évi 1.000,000 pengő. 2. Budapest székesfőváros közönsége által fizetendő évi 2.000,000 pengő hozzájárulás. (3) A (2) bekezdésben megjelölt bevételek a Székesfővárosi Dunahídalapot 1931. évi július hó 1-jétől kezdve mindaddig megilletik, amíg a létesítendő két új állami közúti Dunahíd szorosan vett építési költségei és esetleg a Margithíd kibővítésének költségei, illetve az ezek fedezésére felveendő hídépítési kölcsön és járulékai teljesen kiegyenlítve nincsenek. (4) A kereskedelemügyi miniszter a hidak építésére 28.000,000 pengő erejéig hitelt vehet igénybe, amely a Székesfővárosi Dunahídalapnak a (2) bekezdés szerint biztosított bevételekből törlesztendő. (5) A hidak építésével kapcsolatban létesítendő hídfeljárók és partvédőművek, valamint a végrehajtandó városszabályozás és kisajátítások költségei a Székesfővárosi Dunahídalap bevételeiből még részben sem fedezhetők. (6) A belügyminiszter felhatalmazást nyer arra, hogy a pénzügyminiszterrel egyetértve Budapest székesfővárosnak megengedhesse, hogy a (2) bekezdés 2. pontján alapuló kötelezttségének a (3) bekezdésében szabályozott teljesítése ideje alatt a városi vagyonátruházási illetéknek az 1920:XXXIV. tc. 117. § (8) bekezdésében 1.5%-ban megállapított kulcsát 1.25%-kal felemelje. Az 1.52%-os kulcs mellett befolyó illeték teljes összegében befizetendő a Székesfővárosi Dunahídalapba. Ha ezek a bevételek a 2.000,000 pengőt el nem érik, a hiány fedezéséről a főváros költségvetésében köteles gondoskodni. 8. § Ez a törvény kihirdetésének napján lép életbe és az 1-6. § végrehajtásával a pénzügyminiszter, a 7. § végrehajtásával pedig a kereskedelemügyi miniszter bízatik meg, aki a belügy- és pénzügyminiszterrel egyetértőleg jár el.