A NYUGDÍJASKLUBOK ÉS IDŐSEK “ÉLETET AZ ÉVEKNEK” ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (Budapest, 1053 Királyi Pál u. 20. I/3.)
SZAKMAI BESZÁMOLÓJA
A 2012. ÉVBEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL
Szövetségünk célkitűzései az elmúlt években alapvetően nem változtak. Fő célkitűzésünk az idősek érdekeinek megjelenítése, érdekeik képviselete. A nyugdíjasklubok, az egyesületek együttműködésének megteremtésén, erősítésén dolgozunk; kiemelt figyelmet fordítunk a kultúra értékeinek megőrzésére, fejlesztésére és átadására; szorgalmazzuk az egészség megőrzést szolgáló programokat, a szociális gyógyüdülés egyre szélesebb körű igénybevételét, a szabadidő hasznos eltöltését. Szövetségünk az elmúlt évek alatt széleskörű mozgalommá fejlődött, ugyanakkor az elmúlt évben taglétszámunk 41 tagszervezettel csökkent. Ez összefügg azzal, hogy az önkormányzatok összevontak, megszüntettek gondozási központokat, idősek otthonait. Hátrányosan érintett bennünket az is, nyugdíjasklubjaink működését ellehetetleníti, hogy több településen a heti vagy kéthetenkénti 2-3 órás klubösszejövetelekért a művelődési házak terembérleti díjat kértek. A visszajelzések alapján, ezeket az összegeket a klubjaink nem tudták kifizetni, ezért inkább a feloszlás mellett döntenek. Sajnos, olyan hír is eljutott hozzánk, hogy klubok azért léptek ki a Szövetségből, mert a települési önkormányzat csak akkor adott támogatást, ha a klub nem tartozik országos idős szervezethez. Ez igazán szomorú tény, az idősszervezetek közötti együttműködés ellen ható erőket feltételez. Szövetségünk taglétszámának csökkenéséhez a klubtagok öregedése is hozzájárul. Nagyon nehéz a fiatalabb nyugdíjasokat bevonni a klubba, ezt csak jól felkészült, agilis klubvezetőség képes megtenni, akik az idős és a fiatal nyugdíjasok számára is tudnak programot összeállítani, vonzóvá tudják tenni a klubéletet. 2012. évet az Európai Unió az Aktív Időskor és a Generációk Közötti Együttműködés Évének szentelte. Az idősödés kérdését, az időseket központba állító, számos programmal készült Szövetségünk. Utazás- és üdülésszervezéssel, művészeti, sport és egyéb vetélkedőkkel igyekeztünk felhívni a figyelmet az egymás iránt egyre fogyó megértés, szolidaritás fontosságára, arra, hogy a méltó időskor feltételeinek megteremtése a társadalmi béke záloga. Itt kell megemlíteni, hogy április 30-án csoportjaink, együtteseink felléptek Budapesten, a Millenárison megrendezett Európai Unió az Aktív Időskor és a Generációk Közötti Együttműködés Évének keretében megrendezett programon. Feladatainkat az alapszabályban meghatározott célkitűzések, éves munkatervünk és elfogadott költségvetésünk határozta meg. Szövetségünk a küldöttközgyűlés által jóváhagyott munkatervben rögzített vállalásait igyekezett teljesíteni. Voltak azonban olyan feladatok, amelyek anyagi fedezet hiánya miatt elmaradtak (pl.: a nemzetközi konferencia). Ugyanakkor sok új kezdeményezéssel álltunk elő. Ilyen volt, pl.: a Nagyszülő-Unoka Egészségügyi és Környezetvédelmi Vetélkedő, a Hírlevélben meghirdetett Labdarúgó VB és Olimpiai Vetélkedő, az „Életet az éveknek” Klubkártya bevezetése stb.). A külső környezet változása; a civil szervezetek egyre nehezebb helyzete, tagjaink, az idősek változó szükségletei; az irányunkban egyre határozottabban megfogalmazott elvárások folyamatos alkalmazkodást igényelnek tőlünk. A kihívásokhoz történő alkalmazkodásunk egyszerre jelenti a célok folyamatos pontosítását, az elérésüket szolgáló új eszközök, munkaformák, kapcsolatok keresését. 2012. január 13-ától a Szabadföld kiadójával együttműködési megállapodást kötöttünk, melynek keretében több héten át Szövetségünk életéről, programjairól, tevékenységéről cikkek jelentek meg. 2012. január 31-én első alkalommal szerveztünk Partner Találkozót Budapesten, a Zichy Palotában, ahova régi és leendő támogatóikat, partner szervezeteinket hívtuk meg. Itt mutattuk be partnereinket egymásnak, és bemutattuk Szövetségünk 2012. évi terveit. Az esemény nagy elismerést váltott ki partnereink körében. 2012. március 5-6-7-én Nagyatádon, a Hotel Solárban, 3 napos, megyei elnökségi tagokkal kibővített tanácskozó fórumot szerveztünk, ahol dr. Falus Ferenc egészségpolitikus és dr. Csehák Judit nyugdíj- és szociálpolitikai szakértő – ma már mindketten nyugdíjasok - tartottak előadást. Hallottunk tőlük az egészségügyben zajló átalakításokról, ezek az idősekre gyakorolt hatásáról, valamint a nyugdíjrendszer változásairól. 2
A három napos tanácskozáson döntöttünk arról, hogy kibocsátjuk az „Életet az éveknek” Klubkártyát, melynek elsősorban az a funkciója, hogy az „Életet az éveknek” Mozgalomhoz való csatlakozást fejezze ki, mindamellett meglehetősen sok kedvezmény vehető vele igénybe. Az első kártyatulajdonosok már szeptemberben megkapták kártyájukat. A kártya kibocsátási akciónkat 2013-ban is folytatjuk. 2012. májusától Szövetségünk központi irodájában kéthetente, délutánonként Dr. Nagy Magdolna ügyvéd segítségével, ingyenes jogsegélyszolgálatot indítottunk el, melyre a Szövetség, vagy az ügyvédnő elérhetőségein lehet bejelentkezni. 2012-ben a civil társadalom életében nagy változás következett be, megalkotásra és elfogadásra került az új Civil Törvény, melyről megyei elnökeink részére szakmai előadó segítségével előadást szerveztünk, illetve az „Életet az éveknek” Hírlevélben összefoglalót jelentettünk meg az új Civil Törvényről. Ezt a törvényt a jelenleg működő civil szervezetek (egyesületek, közhasznú és kiemelten közhasznú szervezetek) életét nagyban befolyásolja, sokakét megnehezíti, ellehetetleníti. 2011 júniusában megválasztották Szövetségük elnökét a NYOK elnökének. Érdekképviseleti munkák jelentős része a NYOK keretei között zajlik. Ma nem könnyű Magyarországon érdeket képviselni. Nemcsak az idősekkel nem folyik kommunikáció, nem működnek az érdekegyeztetés fórumai, hanem más területeken, például, a munka világában is ez a jellemző. Sem a Szövetségnek, sem a NYOK-nak, mint az országos idős szervezetek ernyőszervezetének nem könnyű megtalálni a jelenlegi társadalmi és politikai környezetben a mozgásterét, a működés új módszereit. Minden esetre jó hallani, hogy időről időre elmondhatjuk a véleményünket a Klubrádióban, a Népszavában és a Népszabadságban. A korábbi évekkel ellentétben az idősek utcai demonstrációkon is megjelentek. A NYOK csatlakoznak a különböző civil tüntetésekhez, melyen elnökünk két alkalommal is beszédet mondott. Ezt megelőzte a Miniszterelnöknek írott levél, amiben érdekegyeztetést sürgettek. Hasztalanul. Nagy visszhangja volt tagjaink körében is az IMF képviselethez eljuttatott levélnek, melynek hatására várhatóan 2013 februárjában az IMF Képviselet vezetője közvetlenül is találkozik az idősek vezetőivel. Ugyancsak jó kezdeményezése a NYOK-nak az Idősek Akadémiája, ahol egy-egy közérdeklődésre számot tartó társadalmi, gazdasági, illetve politikai kérésről rangos előadók tartanak előadást 90-100 idősvezető részére. Klubjaink egy része a NYOSZ-nak is tagja. Sajnáljuk, hogy a NYOK és a NYOSZ közötti kapcsolat nem formalizálódott, és nem erősödött ez által az idősek érdekében az összefogás. 2012. év egyik nagy eseménye volt Szövetségünk életében a Balatonfüreden, április 19-20-21-én megrendezett Nyugdíjas Amatőr Művészeti Csoportok Fesztiválja, amely 1400 fő részvételéve zajlott. A 3 nap alatt 87 művészeti csoport mutatta be produkcióját. A rendezvény keretében szerveztünk hallásszűrést, csontsűrűség és vércukorszint mérést, mágnes terápiás kezelést, elektormopodes vetélkedőt, városnézést kisvonattal és hajókirándulást. 2012. év másik nagy kulturális eseménye volt a Sopronban szeptember 6-7-8-án megrendezett Nyugdíjas Amatőr Művészeti Csoportok Fesztiválja. Ide érkezőknek egynapos ausztriai autóbuszos kirándulást is szerveztünk. Sokan élvezték a kitűnő soproni városnézést. 2012. szeptember 14-én köszöntöttük az időseket az Idősek Világnapja alkalmából. Az évértékelőt követően a Sírpiknik c. színdarabot nézhettük meg a Belvárosi Színházban. A rendezvényre meghívtuk a kormányzat, az időseket érintő szakterület néhány képviselőjét, közöttük a miniszterelnököt is. sajnos, mint korábban, elfoglaltságaikra hivatkozva, ezúttal sem tisztelték meg rendezvényünket. Az ünnepség alkalmával Idősbarát Díjat adtuk át. Ezúttal az Idősek Egészségéért Díj és az Idősbarát Szálloda Díj került átadásra. Az Idősek Egészségéért Díjat a Richter Gedeon Gyógyszergyár és a Pannon Halláscentrumok, az Idősbarát Szálloda Díjat, a balatonfüredi Hotel Annabella kapta.
3
2012-ban is részt vettünk a Nyugdíjas Expon. A Nyugdíjas Expo Budapesten, a Syma Csarnokban került megrendezésre. A 3 nap alatt az oda látogató idősek különböző programokon, ingyenes szűréseken, termék- és szolgáltatás bemutatókon vehetett részt. A kiállítók között volt Szövetségünk is. A standunkon bemutattuk a Szövetség tevékenységét. A Nyugdíjas Expo két napján együtteseink nagysikerű műsort adtak. Sajnálattal, állapítottuk meg, hogy a 2012. évi Nyugdíjas Expo inkább a kiállítókról, azok termékeinek az eladásáról, reklámozásáról szólt, mint sem az idősekről. 2012-2013-ban a „Közös utak” Svájci-Magyar Közös Programban, mint együttműködő partner veszünk részt. A program célja a két ország idős szervezeteinek, Idősügyi Tanácsainak a megismerése. A program zárásaként 2013 májusában Hévízen konferenciát szervezünk. A program ismertetésére 4 hónapon keresztül az „Életet az éveknek” Hírlevélben külön mellékletet szentelünk. A Szövetség működését az egyre szűkülő anyagi források kedvezőtlenül befolyásolták, egyre nagyobb energiát kellett fordítani Szövetségünk tevékenységének finanszírozhatóságára, működőképességének fenntartására. A támogatók, együttműködő partnerek anyagi támogatásának köszönhető, hogy Szövetségünk képes kiadni a Hírlevelet, a központi iroda működésének finanszírozása is javarészt nekik köszönhető. Olyan partnerekről van szó, akik szolgáltatásait, termékeit szívesen ismertetjük meg tagjainkkal, hiszen azok idősbarátok. Kérjük klubvezetőinket, tagjainkat, ha Szövetségünk kéri, hogy az általunk ajánlott támogatót klubjában rövid előadás keretében fogadja, azt tegye meg, mert saját tagjai tájékozottságát szolgálja. Biztosak lehettek abban, hogy csak is jó minőségű szolgáltatást, terméket ajánló céggel köt Országos Szövetségünk együttműködést. Az elmúlt évben – sajnos - előfordult olyan eset, amikor klubok vállalkoztak arra, hogy fogadják Szövetségünk partnerét, majd a helyszínen olyan magatartást tanúsítottak, hogy a látogatást követően a támogató megszüntette az együttműködést Szövetségünkkel. Ilyen támogató volt 2012-ben a Remagnet Kft, a Zoom Biztonságtechnikai Kft. és az elektromopedeket forgalmazó Senior Idős Centrum. Soha nem tesszük kötelezővé a partnerek fogadását. Ha azonban már igent mondott a klubvezető, akkor elvárható tőle és klubjától, hogy hozzá és az „Életet az éveknek” Klubszövetséghez méltóan fogadja a látogatót. Több esetben gondolkodtunk, összehívjuk az etikai bizottságot etikai vétség elkövetése ügyében. Klubjainknak, megyei elnökségeinknek meg kell érteniük, kevés a pályázat, a tagdíj a megyei szervezetek működését és a Hírlevél 30 %-os költségkeretét fedezi. A támogatók működésünkhöz forrást biztosítanak, a klubokba értékes programokat visznek. Szeretnének, ha mozgalmunk nem lehetetlenülne el anyagilag. Ha már a tagdíjak fizetését említjük, több klubunk, megyei egyesületünk (Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) többszöri felszólítást követően sem tett eleget tagdíjfizetési kötelezettségének, ezzel az Alapszabályt és a Küldöttközgyűlés határozatát szegték meg. Közben tudjuk, egyre több helyi és megyei szervezetünk küszködik a napi működésüket veszélyeztető anyagi problémákkal, melyet önkéntes tisztségviselőink áldozatos munkája, energiája már nem tud minden esetben ellensúlyozni. Az elmúlt évben csökkent a támogatók száma, kevesebb sikeres pályázatot tudhatunk magunk mögött. Országos, megyei kulturális és sport tevékenységeinket a szűkös anyagi források mellett is sikerült megvalósítanunk. Folyamatosan kerestük a pályázati lehetőségeket. Sajnos, az idősek szabadidős tevékenységét, a méltó időskort biztosító tevékenységek támogatását szolgáló pályázatok nem, vagy alig léteznek. Végezetül a 2012. évhez tartozik, hogy szomorú szívvel búcsúztunk Renczes Ferenc, volt KomáromEsztergom megyei elnökünktől, Molnár József, Zala megyei elnökünktől és Oroszi József, megyei 4
elnökünktől. Az idősekért végzett munkájukkal Szövetségünket erősítették, emléküket szívünkben megőrizzük. I. Meghatározó tevékenységeink a/ Kulturális és művészeti tevékenység, közösségi programok Szövetségünk egyik kiemelkedő területe a kulturális, művészeti tevékenység. A kulturális tevékenységnek közösség formáló ereje van, és igazi éltetője a klubmozgalomnak. A nyugdíjas évek szabadideje több lehetőséget ad az időseknek arra, hogy olyan tevékenységeket végezzenek, amelyekre aktív éveikben nem jutott idejük. Az idősek szívesen írnak és mondanak verset, mesét, prózát; szívesen táncolnak, énekelnek; szerepelnek kabaréjelenetekben, színdarabokban; zenélnek; készítenek népiiparművészeti tárgyakat /fafaragások, festmények, hímzések, csipkék, stb./. Teszik ezt szólistaként (egyénileg), vagy együttes, csoport tagjaként. Az idősekben értékek lakoznak, mely egy kis segítséggel, bátorítással a felszínre hozható, és gyakorlás, szakmai támogatás mellett tevékenységük igazi művészi produkcióvá, az öröm forrásává válhat. Az idősek a múlt ismerői, ápolják a hagyományokat, igyekeznek a fiataloknak a népszokásokat, népi rigmusokat, népviseletet stb. átadni, hogy az ne merüljön feledésbe. A fiatalok, az unokák szívesen tanulnak a nagyszülőktől, ezért is van az, hogy művészeti együtteseinkben az óvodások és nagyobb iskoláskorú gyerekek is részt vesznek. Az idősek sokat gyakorolnak, próbálják műsorukat tökéletesíteni, színesíteni. Országos Szövetségünk Művészeti Bizottsága ezt a tevékenységet segíti, támogatja. Ezért is szervezünk különféle rendezvényeket, találkozókat, vetélkedőket, fesztiválokat, hogy az időseknek lehetőségük legyen bemutatni tudásukat. A fesztiválok tapasztalatszerzést is jelentenek a megmérettetésen kívül, hiszen új ismeretségek születnek, újfajta stílusokat, programokat ismernek meg, melyet később saját munkájukban felhasználnak. 2012-ben szervezett országos művészeti, kulturális, közösségi programok: 1/ A „Szép Hazánk Magyarország” Országos Szellemi Vetélkedőt 2012. május 16-án Budapesten rendeztük meg 10 lelkes csapat részvételével. A vetélkedésben 7 megye vett részt, volt, amelyik két csapatot állított ki. Az idei témakör összeállítói Jász-Nagykun-Szolnok, Fejér, Veszprém és Pest megye tagjai voltak. 2/ A Népművészeti és Kézműves Alkotók Országos Kiállítását 2012. június 5-6-7-én, Budapesten szerveztük meg 7 megye (Békés, Csongrád, Fejér, Heves, Nógrád, Pest, Szolnok és Budapest) részvételével, közel 45 kiállító mutatta be legszebb munkáit. A Kiállításon bemutatásra kerültek népművészeti hímzések, csipkék, fafaragások, kerámiák, festmények, szobrok, a kukoricaháncstól a népművészeti ruhába felöltöztetett babák, stb. A kiállításra megyei elnökségeink javaslata alapján tárgyalkotó amatőr idős tagjainkat hívtuk meg. 3/ A Népdal és Nótakedvelők IV. Országos Találkozóját 2012. szeptember 27-28-án, Budapesten rendeztük meg. A két napos rendezvényre 14 megye - Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Fejér, Győr-MosonSopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, JászNagykun-Szolnok és Veszprém megye - küldte el énekeseit. Az Előadóművészeteket Kedvelők Országos Baráti Köre 12 versenyzőjének műsorát hallhatta a közönség. Sokan zongora, citera, tangóharmonika kíséret mellett adták elő műsorukat. Szép és kedves színfoltja volt a műsornak, amikor a csikondai nagypapát kis unokája kísérte citeráján. 4/ 2012. november 15-én, a Láng Művelődési Központban – országos rendezvényeink befejező részeként került megrendezésre a Vers-, Próza- és Mesemondók XIII. Országos Baráti Találkozója. A 5
felhívására 14 megyéből (Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Fejér, Győr-MosonSopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Veszprém), valamint Budapest Irka Köréből és az Országos Baráti Körből érkeztek a verset, a mesét szerető nyugdíjasok és azok barátai, ismerősei. Az előadott versek a sokszínűségről tanúskodtak, a klasszikusoktól a mai magyar költőkig, mintegy 28 költő verseit, prózáit hallhattuk. 10 mesemondónak örülhettünk, akik a mesék világába kalauzoltak el bennünket. Hallottunk mesét Kóka Rozáliától, Molnár Ferenctől, Kaffka Gyulától, de hallhattunk Zsámbok környéki és Palóc népmesét is. A saját verseiket tolmácsolók mély érzésekről tettek tanúbizonyságot. 5/ 2012. évben is működött, mintegy továbbképző jelleggel, az Előadóművészeteket Kedvelők Országos Baráti Körének versmondó szekciója, valamint az énekes szólisták köre. Az összejöveteleken az amatőr művészeket szakértők segítették, pl.: a műsor-összeállításban, a színpadi mozgás, a mikrofonhasználat, a művészi előadásmód, a beleélés technikájának elsajátításában stb. Lehetőség nyílt arra, hogy saját műveiket, verseiket bemutassák, azt megbeszéljék, értékeljék. b/ Üdülés, sport és szabadidős tevékenység Szövetségünk megalakulása óta másik fő feladatának az idősek, nyugdíjasok kedvezményes gyógyüdültetését tekinti. Májustól szeptember végéig 3-5 és 7 napos turnusokban, szervezett formában, üdülési lehetőséget biztosítunk tagjaink és hozzátartozóik részére Berekfürdőn, Hajdúszoboszlón, Cserkeszőlön, Bükfürdőn, Zalakaroson, Nagyatádon, Visegrádon, Zamárdiban, Csopakon, Gyulán, Kiskunhalason. A sokféle kínálatból minden érdeklődő megtalálhatja a maga ízlésének, igényének és pénztárcájának megfelelő üdülési lehetőséget. Az egyre színvonalasabb és bővülő lehetőségek mellett 2012-ben, kb.: 1400 fő vette igénybe a Szövetség által kínált üdüléseket. Egyre többen keresik a rövidebb, 3-5 napos nyaralási lehetőségeket, ezzel a költségeiket kívánják csökkenteni. Az idősek anyagi forrásai csökkentek, egyre kevesebben tudnak pihenésre, nyaralásra költeni. Sajnálatos tény, hogy klubvezetőink az általunk meghirdetett üdülési lehetőségeket nem a Szövetségünkön keresztül veszik igénybe, hanem közvetlenül az üdülést biztosító szállodához, magánházat üzemeltetőhöz fordulnak. Ennek komoly hátránya, hogy gyengíti az idősek érdekében végzett erős érdekérvényesítő tevékenységünket. Szövetségünk csak olyan szálláshelyekkel köt megállapodást, ahol garanciát lát az idősbarát szolgáltatások minőségének megőrzésére. Ezt rendszeresen ellenőrizzük is, észrevételeket teszünk tagjaink, és általában az idősek érdekében. Ha a szervezés a Szövetségen keresztül történik, erősebb pozícióból tudjuk képviselni tagjaink érdekeit. Nem véletlen, hogy erre a munkánkra költünk is. Folyamatosan fejlesztjük a tájékoztatást az üdülési lehetőségekről, átadjuk az egyes szálláshelyekkel kapcsolatos tapasztalatainkat, vizsgáljuk az üdülési szokások változását. Az üdülésszervezési bizottság folyamatos működtetésétől várjuk üdülésszervező munkánk erősödését. 2012. évben szervezett országos sportvetélkedők a/ A Nyugdíjasklubok Országos Kártyaversenyét Budapesten, 2012. április 26-án rendeztük meg. A versenyre közel 100 klubtag nevezett be. A verseny römi, ulti egyéni és csapat kategóriában került megrendezésre. A verseny alapjául a Magyar Kártyakönyv tizennégy lapos römi és rablóulti leírásai szolgáltak. A versenyt 4-5 fordulós, un. svájci rendszerben bonyolítottuk le. b/ A Nyugdíjasklubok Országos Egyéni és Csapat Tekebajnokságára Budapesten, 2012. október 4én került sor. A Bajnokságot női egyéni, női csapat, valamint férfi egyéni és férfi csapat kategóriákban bonyolítottuk le. A verseny során a nőknél 2 x 10 teli dobás, a férfiaknál 2 x 10 telidobás és 2 x 10 tarolás volt a cél. A Bajnokságon a Magyar Tekeszövetség vonatkozó szabályai voltak érvényben.
6
c/ A Nyugdíjasklubok Országos Csapat és Egyéni Sakkbajnokságát Budapesten, 2012. október 11-én rendeztük meg. A bajnokságnak a Magyar Sakkszövetség biztosított helyet. A verseny 7 fordulós svájci rendszerben, vagy körmérkőzés formájában zajlott. A játékidő 2x15 perc volt sakkóra használata mellett, a RAPID versenyszabályok szerint. A csapatbajnokság és az egyéni versenyek I-III. helyezettjei érem- és oklevéldíjazásban részesültek. d/ Az Országos Túrát Seregélyesen, 2012. június 14-én rendeztük meg. A programon 70 év alatti kategóriában 9 csoport, 70 év feletti kategóriában 41 fő csoport indult. Volt, aki a rövidtáv, a 2,5 km megtételét, volt, aki a hosszútáv, az 5 km megtételét választotta. Összesen 300 idős vett részt a Túrán. A verseny végén a megfáradt túrázókat finom ebéd, és a kistérségi kultúrcsoportok műsora, zene, tánc, nótázás fogadta. e/ A Nyugdíjas Úszóbajnokságra Balatonfűzfőn, 2012. május 24-én került sor. A versenyt 50 m-es mellúszásban, 50 m-es hátúszásban és 50 m-es gyorsúszásban rendezték meg női és férfi kategóriában, 70 év alattiak és 70 év felettiek részére. II. Fő tevékenységeinken mellett, azokkal összhangban sok egyéb feladatot is elláttunk a 2012. évben a/ szervezeti élet Szövetségünk szervezeti életének megerősítését a legfontosabb feladataink egyikének tartjuk. Az országos elnökség több ülésén is elemezte a szervezeti élet minőségét; a jó példák és a rossz gyakorlatok okait, hátterét; tárgyalta teendőit a szervezeti élet megerősítése érdekében. A Szövetség elnöksége egyetért abba, hogy ott, ahol szakmailag jól felkészült, a változásokra gyorsan reagálni képes elnökök, elnökségek működnek; ahol e változásokhoz a település, a megye önkormányzata, intézményei, s nem utolsó sorban, a család segítséget adott, szervezeteink megerősödtek. Ez azt jelenti, hogy képesek pályázni, forrásokkal és kapcsolatokkal rendelkeznek; a klubokkal rendszeres a megyei szervezet kapcsolata (működtetik a klubvezetők értekezletét; ismerik a helyi problémákat; képesek támogatni – emberileg, szakmailag és olykor anyagilag is – a klubok munkáját); hagyományos rendezvényeiket megszervezik; szervezik az üdülést; információt biztosítanak a klubtagságnak arról, hogyan és milyen kérdésekben képviseli a megyei szervezet az érdekeiket (pl.: eljuttatják a Szövetség Hírlevelét, stb.); részt vesznek az Országos Szövetség által meghirdetett, megszervezett programokban; stb. Mindezt azért teszik, hogy tagjaiknak értelmes, értékes programokat biztosítva, közösséget teremtve esélyt adjanak a méltó időskorra. Az elmúlt években folyamatosan hangsúlyoztuk és kezdeményeztük, hogy az egy-két személyes vezetést váltsa fel a teamben, elnökségben, bizottságokban való együttműködés. Ez mind a megyei szervezetekre, mind az országos elnökségre vonatkozott. Nehézséget jelent, hogy az idősszervezetekben is generációváltás zajlik. Ez a folyamat nem egyszerű! Azok, akik ma 57-62 évesen nyugdíjba mennek, nem érzik idősnek magukat, s ezért nem is szeretnének idősszervezethez tartozni. Sokan inkább vállalnának olyan feladatot, amivel jövedelem-kiegészítéshez jutnának, mint – ingyen – önkéntes munkát. Olyan generációról van szó, amelynek - nagy eséllyel - még 25-30 évre kell terveznie az életét. Rájuk talán kicsit később, 5-10 év múlva számíthatunk. Munkájukra, szaktudásukra azonban már ma nagyon nagy szükség lenne. 7
A 2012-es évben is rendszeresen megtartottuk a megyei elnököknek, elnökségi tagoknak szóló megbeszéléseket. Ezek a találkozók fontos fórumát jelentették egymás munkája megismerésének, az információk átadásának egy-egy tervezett programról, az időseket érintő helyi és országos intézkedésekről. Azok az elnökök, akik éltek a megyei elnököknek szóló tájékoztatás eme lehetőségével, remélhetőleg, segítséget kaptak munkájukhoz. Az Szövetség elnöksége is arról a megyéről tud többet, ahol az elnök és az elnökségek tagjai folyamatosan tájékoztatást adtak. 2012. évben Fejér, Somogy, Tolna, Heves, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun megyében volt megyei elnökségi választás. Tolna, Nógrád és Szabolcs megyében került új elnök a megyei szervezet élére. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a választásokat követően az újonnan megválasztott elnök lemondott, itt a helyzet rendezetlen. b/ egészségügyi tevékenység A Richter Gedeon Gyógyszergyárral közös szervezésben megyei „Egészségügyi napokat” szerveztünk, ezek a programok mindenhol sikerrel zajlottak. A szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezőiről, a magas vérnyomással és a prosztata megbetegedéssel, a csontritkulás problémáival kapcsolatban tartottak ismeretterjesztő előadásokat. Az Egészségügyi Napon az előadások mellett a résztvevők, gyógytornász segítségével, gyógytorna gyakorlatokat végezhettek, és a helyi nyugdíjasklub tagjai rövid szórakoztató műsorral kedveskedtek. Ilyen rendezvény volt. pl, Kabán, Nagykanizsán, Szentgotthárdon, Ajkán. 2012. évben a Richter Gedeon Gyógyszergyárral közösen megrendezett „Egészségügyi felvilágosító vetélkedőt” tovább folytattunk, az abban résztvevő klubok igen szép eredményt értek el. A vetélkedőben Fejér és Bács-Kiskun megye klubjai vettek részt. Ahogyan már a beszámoló említette, az Európai Unió az Aktív Időskor és a Generációk Közötti Együttműködés Évének egyik programjaként, a Richter Gedeon Gyógyszergyárral közösen, Nagyszülő – Unoka Egészségügyi és Környezetvédelmi Vetélkedőt hirdettünk. A nagyszülők az egészségügyi tesztet töltötték ki, a környezetvédelmi részt pedig az unokák. Az unokák helyzetét nehezítettük egy esszé, rövid dolgozat megírásával is, melyben ki kellett fejteni, hogy mit tesznek környezetük megóvásáért. A vetélkedőre 120 pályázat érkezett, december 3-án volt az ünnepélyes díjkiosztás. A pályaművek igen sikeresek voltak. 2011 novemberében együttműködési megállapodást kötöttünk a Pannon Halláscentrummal, akik 2012. évben tagjaink részére ingyenes hallásszűrő vizsgálatokat tartottak. Felhívják tagjaink figyelmét arra, hogy hallásunk romlására oda kell figyelni, mert a hallásromlás gyakran gátol bennünket az egymással, a külvilággal való kommunikációban. A Pannon Halláscentrum képviselői jelen voltak az április 19-20-21én, Balatonfüreden megrendezett Kulturális Találkozónkon, ahol több mint 200 idős szűrését végezték el, s a szűrésben résztvevők 70 %-ánál tapasztaltak halláskárosodást. Ez elgondolkodtató adat! A Béres Gyógyszergyár 2012-ben 5000 üveg Béres Cseppet és 3000 doboz Béres Immun Herbált adományozott rászoruló tagjaink részére, melynek szétosztásában megyei elnökségeink vettek részt. c/ együttműködés, kapcsolatok Szövetségünk feladatának tekinti a generációk együttműködésének erősítését. Sok esetben tapasztaljuk a különböző generációs korosztályok egymástól való eltávolodását. Az idősek igénylik, és elengedhetetlenül fontosnak tartják a békés, szeretetteljes együttélést, az egymásra való odafigyelést. Klubjaink nagy része jó kapcsolatot ápol iskolákkal, óvodákkal. Ehhez a munkához a megyei szervezetek sok segítséget adnak. 8
Kiemelt feladataink között szerepelt a települési önkormányzatokkal, megyei közgyűlésekkel való együttműködés, mely az elmúlt évben több-kevesebb sikerrel a valósult meg. Ez talán az elmúlt önkormányzati választásokon történt változásokkal, a megváltozott gazdasági helyzetre vezethető vissza. Vannak kezdeményezések és próbálkozások arra, hogy a megyei, helyi Idősügyi Tanácsokat ismét megalakítsák. Főbb együttműködő civil partnereink voltak: Nyugdíjasok Országos Képviselete, MSZOSZ Nyugdíjas Választmánya Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége, Budapesti Nyugdíjasok Szövetsége, Társadalmi Egyesülések Szövetsége, Pedagógus Szakszervezet Országos Nyugdíjas Választmánya d/ kommunikáció Szövetségünk hangsúlyt fektetett arra, hogy tagszervezeteit, tagjait információval lássa el. Ennek legfontosabb eszköze az „Életet az éveknek” Hírlevél. Igazi értéknek tartjuk, hogy a nehéz anyagi körülmények ellenére nemcsak megőriztük a Hírlevelet, hanem az egyre több információt ad tagjainknak! A havonta 3050 példányban 16 oldalon (színes fed- és borítólappal) megjelenő Hírlevél egyik fontos feladata, hogy folyamatossá, rendszeressé tegye a kapcsolatot az országos elnökség és a nyugdíjasklubok között. Másik feladata, hogy a klubokat, klubtagokat ellássa információval a szövetségi élet eseményeiről, lehetőségeiről, s tájékoztatást adjon a nyugdíjas társadalmat érintő, életvitelüket, állampolgári jogaikat érintő változásokról. Nem utolsó sorban fontos, hogy klubjaink ismerjék egymás tevékenységét. Működik a www.eletetazeveknek.hu honlapunk, felkerültünk a facebookra is. Jó lenne, ha egyre több tagunk rendelkezne Internet hozzáféréssel, email levélcímmel, ezzel meggyorsíthatnánk az információáramlást. Változatlanul nem lehetünk elégedettek médiakapcsolatainkkal. Bár ebben az évben kicsit több média megjelenésünk volt, így többször sikerült hírt adni tevékenységünkről, az idősek helyzetéről, a bennünket foglalkoztató kérdésekről a Népszava, a Klubrádió és a az m1, valamint a helyi TV-k érdeklődésének köszönhetően. Kiderült, hogy tagjaink közül igen sokan olvassák a Szabad Földet. Ezért is határoztuk el a 2012. évben együttműködést alakítunk ki a Szabadföld Kiadójával. Ez az elképzelésünk nem a tervezettek szerint alakult. Szövetségünk több héten keresztül lehetőséget kapott, hogy saját magáról, tevékenységéről információkat közöljön a Szabadföld hasábjain. Tagjaink körében azonban nem bővült az előfizetés. Munkánkat nagyon tudta volna támogatni, ha egy 100 ezres példányszámú lapban jelenhettünk volna meg folyamatosan. A Szabadfölddel az együttműködésünk megszűnt. e/ nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi kapcsolataink elsősorban a FIAPA-hoz (idősek világszervezete) és az EURAG-hoz (idősek európai szervezete) kötnek. Ezek a szervezetek is átalakulóban vannak. Egyre hangsúlyosabb az AGE Platform szerepe, mely szervezettel sürgető a hivatalos kapcsolat kiépítése. Ezen a területen is hiányzik a munkacsoport, s ez nehezíti a szakmai munkánk szempontjából fontos nemzetközi jelenlétet. Klubjaink és megyei szervezeteink a határon túli és külföldi testvér klubjaikkal folyamatosan tartják a kapcsolatot, egymás rendezvényeinek állandó résztvevői.
9
Összegzés 2012. évről szóló beszámolónk igyekezett minél teljesebb képet adni az elmúlt év szakmai munkájáról. Elnökségünk úgy gondolja, hogy a Szövetség hírnevét sikerült öregbíteni, erősíteni. Munkatervünkben vállalt feladataink döntő többségét sikerült megvalósítani. Maradtak azonban a 2013. évre is tennivalók. Ehhez a jövőben is összefogásra, egymás segítésére lesz szükségünk. A 2013. év legfontosabb feladata a szervezeti életünk és a Szövetség anyagi biztonságának megerősítése lesz.
10