2009/3. július-augusztus
Kedves Olvasó! Talán kicsit szokatlan lesz tôlem ez a Köszöntô, mégis vállalom, mert az ami velünk történik sem túl szokványos mostanában. Megható és szívetmelengetô ahogy egy pár hónapja felvetett „kósza” ötletem valóra válik. Gyermekkorom pillanatai, a nagymamámhoz fûzôdô szoros kapcsolatom, a régi idôk közösen megélt ünnepei jutnak eszembe... S remélem e megemlékezés sok nagymamának és unokának lesz kitörölhetetlen emlék.Valami amit együtt közösen fiatalok és idôsek alkottunk meg. Szombat délutánok énekkel teli percei, az izgalom hogy sikerül-e. A történelem egy szelete, ami jelenünkké vált. És sikerült. Miklósa Erika
Pünkösdi királyság 2009. június 1. – Visszatekintô Nyár van. Július derekán járunk már, mégis hideg van, szakad az esô. Kinézek a lakóotthon ablakán. A hatalmas hársfák lombjait tépázza a szél. Úgy érzem ezt a szomorú hangulatot semmi sem tudja eltüntetni. Elgondolkozom, próbálok elôhívni egy derûs gondolatot, szép emléket. Nézem a templomot, a szívemnek oly kedves utcát és lassan emlékezetem mûhelyének kis zugából kibontakoznak egy vidám nap képei. Az a nap is borongósan indult. Aggódva tekingettünk az égre, vajon megússzuk esô nélkül? Aztán már idônk sem maradt az aggodalomra annyi volt a teendô. Délelôtt készült a színpad, közben a padokat rendeztük el a téren. De jaj! Otthon maradt a táncoslábú gyerkôcöknek szánt sütemény. Jót nevettünk feledékenységünkön, hiszen kora reggel óta készültek a finomságok és aztán pont ezt felejtjük el! Persze hiba korrigálva, a hivatalban terített asztal várja a néptáncosokat, vendégeket mindenféle finom falattal, frissítô üdítôvel. Mire mindennel elkészülünk már szaladunk is haza átöltözni, nemsokára kezdôdik a koncert. Kicsit késve érkezünk, már tele a templom. Bekukucskálok az ajtón, csupa várakozással teli vidám arc. Elôször szomorkodom egy kicsit a késés miatt, de ez nem tart sokáig. Megérkezik Erika, felcsendül az elsô ének. Tiszta, szép hangja betölti a templomot, kiárad a térre. Már nem is bánkódom. Becsukom a szemem, hallgatom a gyönyörû hangokat miközben hûvös szellô simogatja az arcom. Kell ennél szebb élmény? Koncert után nézem a templomból kilépô embereket. Ragyogó, néhol könnyes szemeket látok, sokan csodát visznek haza a lelkükben. Közben megérkeztek a néptáncos gyerekek. Megtelt az utca népviseletbe öltözött fiatalokkal. Fergeteges produkciót mutattak be, amit még élvezetesebbé tett az élô zenei kíséret. Az apróságok lakodalmas játéka szenzációs volt, a nagyobbacska legények ügyességét egy profi táncos is megirigyelhette volna. A mesemondó fiú története a pletykálkodó asszonyokról sokunkat megnevettetett. Nagyon jó érzékkel és kellô huncutsággal adta elô meséit. A rézangyalokkal folytatódott a nap,táncos jókedvet teremtettek pillanatok alatt. Valaki találóan meg is jegyezte: „A rézangyalát, de jól húzzák!” Estére még a nap is kisütött, minket már az asztalokat körbeülve talált, ahol jókat beszélgettünk, anekdotázgattunk. Pünkösdi Királyság. Már az elnevezés is mosolyt csal az arcomra, hiszen a fiatalok körében közkedvelt a „királyság” kifejezés. Ezzel a jelzôvel illetnek minden jól sikerült dolgot. Igen, szerintem is „királyság” volt ez a nap. Minden résztvevô és vendég boldog elégedettséggel térhetett este haza. Most is fülembe cseng egy idôs Hölgy kérdése: „Vajon jövôre is lesz ilyen rendezvény?” A többiek nevében is bátran mondhatom: Igen! Jövôre, és remélem még sok-sok éven keresztül lesznek ilyen alkalmaink, ahol együtt ünnepelhetünk. Nyár van. Még mindig szakad az esô. Fázósan bújok egy meleg kardigánba, közben halkan egy vidám dalt dúdolok. Hirtelen átcikázik rajtam egy gondolat: Hová is tûnt az iménti borongós, rossz kedvem? Elûzte egy boldog, szép nap emléke! Deák Ildikó
3
Körmenet
Az elsô találkozó a „Körmenet“ végett megtörtént szombaton a mise után. Bár a mise alatt cudar volt az idôjárás, mire befejeztük a daltanulást és a megbeszélést, már elhaladt a vihar és sértetlenül távozhattunk haza. Volt még daltanulás takarítás, készülôdés.
Meghívó Önt Szeretettel meghívja
s 15-én or 2009. augusztu 10 óra 30 perck kezdődő Körmenetre, tmisére és az azt követő Szen nek telepítésé a német lakosság be évfordulója alkalmából
250.
rendezett
megemlékezésre. Helyszín: templkóom nykuti Ed Bakoaz elweis rus. éri isztim
Közreműködik
klődőt Minden érdeá szeretettel v runk!
2009. június 4. – Visszatekintô EMLÉKEZZÜNK TRIANONRA, NEMZETI TRAGÉRIÁNKRA „A Szövetséges és Társult Kormányok kijelentik és Magyarország elismeri, hogy Magyarország és szövetségesei, mint e veszteségek és károk okozói, felelôsek mindazokért a veszteségekért és károkért, amelyeket a Szövetséges és Társult Kormányok, valamint polgáraik az Ausztria - Magyarország és szövetségesei támadása folytán rájuk kényszerített háború következményeként elszenvedtek.” Trianoni békediktátum, melyet 1920. június 4.-én du. 16.32 perckor írtak alá. Következményeként meghatározzák Magyarország új határait. A 325 411 km2 összterületû Magyar Királyság elveszítette területeinek több, mint kétharmadát, Erdélyt, a Partiumot, Bánságot, Kárpátalját és Felvidéket, Csallóközt. Délen elveszítettük: Szerémséget, Drávaközt, Bácska-Bánátot, a Mura-vidéket. Elveszítettük kikötônket Fiumét és Zárát, mely elôször Olaszország, késôbb Jugoszlávia része lett, lakosságának több mint felét, míg 1910 -ben 20.886.487 fô, addig 1920 után: 7.615.117 fôre esett vissza. Elveszítettük: a termôföld: 61,4 %-át, a faállomány: 88 %-át, a vasutak: 62,2 %-át, a kiépített utak: 64, 5 %-át, az ipartelepek: 55,7%-át. Fenti területei a szomszédos országok, így Ausztria, az újonnan alakult Csehszlovákia, Lengyelország, Szovjetunió, Jugoszlávia és Románia birtokába kerültek. A magyar nemzetiségû értelmiség és hivatalnokok megbízhatatlanná váltak, elveszítették állásaikat, családok tízezrei kerültek kilátástalan helyzetbe. A „20-as években sokan áttelepültek az anyaországba, de megélhetésük, egzisztenciájuk odaveszett. Családok szakadtak szét a kettévágott településeken, keserves sorsot kényszerítve rájuk napjainkig. Magyarországra egy olyan békediktátumot kényszerítettek, mely begyógyíthatatlan sebeket hagyott maga után, melynek következményei napjainkig kompromisszumokra kényszerítik országunkat, gazdasági és politikai szempontból egyaránt. Az ezerfelé szakított Magyarország fájdalmára emlékeztünk június 4.-én a Templomtéri Hôsök emlékmûvénél, József Attila: Nem! Nem! Soha! c. versével, virággal, mécsesekkel és néma fôhajtással. 2009. június 4.
Takács Judit
A hôsökre is emlékezünk Valamikor a tavasszal, egy elnökségi ülésen született meg az elképzelés az I. világháborús emlékmû rendbetételérôl. A javaslatot a tagság elfogadta. A mûkôbôl készült alkotás az elmúlt évtizedekben beszürkült, a feliratok megkoptak, olvashatatlanná váltak. A közelgô évforduló jó alkalmat szolgáltatott rá, hogy alapos tisztításon menjen keresztül, melyet Kaszti Tamás és Láng János végeztek el. Miután így megtisztult, Poklosi Péter, a Magyar Hadisírgondozó Szövetség elnöke vállalta, hogy átrajzolja a neveket, kisilabizálja az elmosódott feliratot. A feladat csak részben valósulhatott meg: az emlékmû felsô harmadában látható két sort már a legjobb szándék ellenére sem sikerült megfejtenünk, pedig még levéltári kutatást is végeztünk. Ha a falu lakóinak családi fényképtárában lapulna olyan fotó, amelyen látható a szöveg, örömmel tennénk teljessé, egészítenénk ki a feliratot. Kiderült még, hogy a mai napig jó állapotban maradt emlékmû készítôje Haraszti Márton ismert várpalotai kôfaragó volt. Tóth János javaslatát, hogy a hat II. világháborús bakonykuti hôsi halott neve is kerüljön fel az I. világháborús hôsök neve után, érdemes megfontolni. További feladatunk lehet még a templom elôtti Mária-kereszt vaskerítésének felújítása (a kôkereszt rossz állaga miatt már professzionális restaurálásra szorul) . Örömhír, hogy a faluvégi kôkereszt körül terebélyesedô ligettel párhozamosan, amely elsôsorban Takács Juditék gondoskodását dícséri, sikerült a golyó ütötte sebeket is begyógyítanunk és ezáltal is óvni a keresztet a további enyészettôl. Hajdú Csaba
A magyar államalapítás ünnepe Az államalapítás 1000-ben I. Szent István király személyéhez (977-1038 ) fûzôdik. I. István, Géza fejedelem és neje Sarolta fia. 995-ben nôül vette II. Sz. Henrik bajor herceg (késôbbi császár) nôvérét, Gizellát, akiben magához hasonló buzgóságú élettársat nyert. 997-ben apja halála után kezdett uralkodni. 1000-ben, Szilveszter pápától kapott koronával királlyá koronázták. Fô feladatának tekintette a magyar nemzet megtérítését és államának, nyugati értelemben való megszervezését. Mindkét célját elérte nem csekély küzdelmek árán. 1083-ban az országos zsinat szentté avatta, amit a pápa is megerôsített. Szent István volt az, aki a földmûvelésre való átvezetés és a kereszténység felvétele után erôs államot szervezett. A magyar nemzet nagy ünnepséggel üli meg augusztus 20-át, Szent István napját, és a hozzá fûzôdô államalapítást. A magyar államalapítás elôzménye, a nemzet jövôjét meghatározó honfoglalás volt, c:a 896ban. A történelemnek ez az az idôszaka, amikor a besenyôk nyomása alá került törzsek az Etelközbôl a Kárpátok medencéjébe vándoroltak. Fôútvonaluk a Vereckei hágón át vezetett. A törzsek elsô szálláshelye az Alföld és a Dunántúl valamint a Maros környéke volt. Az ország területén élt, más földmûves népekkel keveredve vált a még jelentôs mértékben nomád pásztornép megtelepedetté, földmûvelôvé.
A kenyerünk ünnepe
A kapott anyagokat, képeket köszönjük! Esetleges hibákért és tévedésekért elnézést kérünk. Szerkesztés és nyomda: Advertisz – A-print, Raboczki Csaba
Valamikor régen, még a „kemence korban”, minden gazdaasszony kötelességei közé tartozott a kenyérsütés tudománya is. A betakarítás nagy ünnep volt. Az egészséges és bô termés a családok megélhetését, kenyerét biztosította a következô évre. Ahogy azt régi parasztcsaládokban megéltük, mikor az utolsó szekér is begördült a szénás mögé és megtörtént a gabona kicséplése, fából készített szuszékba tették a kamrában. Ez volt a kor szokása szerint a biztonságba helyezés. A gazdaasszony felállította az udvar árnyékos fái alatt az asztalokat, fehér terítôvel borította ôket, asztalhoz invitálta a betakarításban segédkezô komákat-sógorokat. Csirkehúsleves, rántott csirke és krumpli, uborkasaláta, egyszerû sütemény volt az ünnepi ebéd, a ház urának borát fogyasztották hozzá. Míg a család ebédjét fogyasztotta a fogatokat kikötötték, abrakoltak a lovak is. Majd az új gabonából egy nap hozzáláttak az új kenyér elkészítéséhez, már családi körben. Minden család életében ünnep volt ez a nap. Nagy készülôdés elôzte meg mindig ezt a fárasztó, kemény munkát. A ház asszonya már elôzô este megtette az elôkészületeket. Elôkészítette a gondosan elraktározott kovászt. Lisztet szitált a hatalmas dagasztóteknôbe. Vizet készített a fazekakba. Elôkészítette a szakajtókosarakat és ruhákat. Krumplit fôzött hajában. A kemencét kisöpörte, aprófát készített mellé és elegendô vastagabbat is, hogy kellô hô legyen. Az aprófa gyakran szôlôvenyige volt, vagy száraz ágak, melyek a gyümölcsfák metszésébôl maradtak. Mi gyerekek izgatottan figyeltük a készülôdést. Szinte éreztük már a friss kenyér illatát és persze a kenyérlángosra vártunk, na de hol volt ilyenkor még a kenyér! Mikor minden elôkészület rendben találtatott, akkor tiszta ruhát vett a gazdaasszony és kezdôdött a dagasztás nehéz munkája. Nehéz volt, mert a kenyeret abban az idôben két hétre sütötték és ez 4-5 hatalmas 3-4 kg-os kenyeret jelentett. Ennyi kenyérhez való liszt dagasztása bizony igénybe vette az ember lányát. A jól átszitált és már így oxigénnel dúsított liszt közepébe mélyedést készített, ide került a kovász. A tûzhelyrôl langyos vizet hozott, melyet apránként adagolt a liszthez a finomra nyomott fôtt krumplival együtt. Ökölllel dagasztotta, gyúrta hosszú órákon át, míg a kezérôl és a teknô faláról le nem vált a tészta. Ekkor meglisztezte a tetejét és letakarta tiszta ruhával. A konyha melegében szép lassan kelt a tészta. A hajnalban meggyújtott venyige hangosan ropogott a kemencében. Egyre vastagabb fák kerültek az izzó gyomorba, nyelte magába a sok tüzelôt. Ajtaját gondosan betámasztották, hogy a hô ne tudjon elszökni. Eközben a tészta csak dagadt egyre kövérebbre a fateknôben. Mikor úgy ítélte meg a gazdaasszony, hogy jól megkelt, akkor éles késsel annyi felé osztotta, ahány kenyeret akart sütni. Egyenként újból átdagasztotta ôket. A meleg konyha asztalán sorakoztak a szakajtókosarak kék kockás ruhával bélelve, belisztezve. Az újra átdagasztott kenyértészták ide kerültek szépen sorban... aztán kezdôdött minden elölrôl... újból elkezdett kelni a tészta. Közben az öreg kemence is szép lassan felforrósodott. Tán száz éve is elmúlt, mikor nagy tudású mesterek építették. Vastag fala ontotta a hôt. Elöl a vaslapokon fôtt az étel. Közeledett a nagy pillanat. A kenyerek megkeltek, nagy hasuk szinte kibuggyant a szakajtóból. A kemence hasát is megszabadították a forró hamutól. Gondosan kisöpörték, vizet spricceltek be, hogy gôz is legyen elegendô. Elôkerült a hatalmas kenyérsütô lapát is, melyre a kenyeret borították. Gondosan bevágta tetejét három helyen szép ferde vágásokkal, vizes kefével átsimította és már lökte is be a kemence forró gyomrába. Nocsak kerültek a kenyerek mellé a maradék tésztából szép nagy lángosok is, jutott még hely a tüzes kemence belsejében. Aztán zárult is az ajtó. Kis idô elteltével volt ok a leskelôdésre! Vajon milyenek a kenyerek? Feljöttek? Gömbölyû lett? Szépen sülnek? Az okot a piros-ropogósra sült lángosok szolgáltatták! Éhes gyerekszájak várták izgatottan! Elô a tejfölt, lekvárt, liba-vagy sertészsírt! Hiába volt a dorgálás: nem szabad forrón nekiesni! Fájni fog a hasatok! Nem fogott ott már az intô szó! Futottunk vele, faltuk! Lassan teltek az órák. A konyhában visszaállt az eredeti rend. A dagasztóteknô is helyére került a hatalmas kamrában. Délutánba fordult az idô, nagypapa is hazaért az erdôrôl, tarisznyájából friss gomba került elô a másnapi ebédhez. Tapogatja a kemence oldalát, megszólal: jó lesz már az a kenyér lányom. A forróság még mindig hatalmas volt a kemence mellett. Az asszony elôvette a lapátot és sorban elôkerültek a piros-barna kerek kenyércsodák. Még egyszer áthúzta tetejüket a vizes kefével, tükörfényük lett tôle. Tetejükön a három ferde vágás ropogós-ízletes falatokat sejtetett. Leszállt az est. A család állt a konyhaasztalnál. A fehér hajú, nagybajszú kicsi, öregember egyik kezében a frissensült kenyér, másikban hatalmas kés. Keresztet rajzol a kenyér hátára, imát mondanak. Megszegi az új kenyeret. Isten éltesse Édesapám, mondja halkan az asszony..... Takács Judit
