3 EVANGÉLIUMI FOLYÓIRAT 52. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

2014/3

vetés és aratás

EVANGÉLIUMI FOLYÓIRAT 52. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

„Örüljetek, ti igazak, az Úrban!”

(Zsoltárok 97,12)

Üzent

az

Isten

Amikor az idők végtelenjében beteljesedett az ígéret, Betlehem felett kigyúltak a csillagok, s Isten üzent. Üzent az Isten néma éjszakán, hogy elküldte a Csodálatost. Üzent a pásztoroknak: „Ne féljetek! Induljatok! Az üdvösség tietek már most.” Üzent a bölcseknek: „Készüljetek, aranyat, tömjént és mirhát vigyetek! Siessetek! Az újszülött már vár titeket.” Igaz, Kisgyermek még, de álmát angyalok vigyázzák, keblében dobban a szív, ereiben lüktet a vér, hogy három és fél évtized múlva, teérted, énértem elpattanjon az ér. Az istálló jászlát, hol gyermekteste nyugalmat talált, barmok lehelete fűti, az égi kórus halk melódiája a félelmet messze, messze űzi. Üzent az Isten: „Örvendjetek emberek, ébredj világ, Krisztus megszületett! Dicsőség a mennyben, békesség a Földön, és jóakarat az embereknek.” Tenéked, énnékem, minékünk, embereknek. Vakok, sánták, betegek örvendjetek, Isten üzent: „Gyógyítótok megszületett.” Sötétben botorkálók, tévelygők, reménykedjetek! Isten üzent: „Világosságtok megszületett.” Ti, akiket a Sátán rabbilincse gyötör, higgyetek! Isten üzent: „Megváltótok megszületett.” Köszönöm, Uram, hogy születésed részemre élő üzenet, hogy bölcsőtől a sírig,

Betlehemtől Golgotáig Te vagy az élő Szeretet. Köszönöm, hogy ezt megértem, köszönöm, hogy ezt megéltem. Antal Ferenc

2

A tartalomból tartalomból A misszió egyszeregye...................................... 4 Jézus Krisztus születése................................... 6 „Izráel anyjaként”............................................... 8 Illés...................................................................... 10 Reménykedni és várni................................... 11 Isten formálja az életünket.......................... 12 Valódi pásztorolás........................................... 14 A Felséges keze írása...................................... 17 Gyermeksarok.................................................. 18 Milyen egy élő gyülekezet?.......................... 20 Fák a Bibliában................................................. 23 Testvérszeretet................................................. 24 Az ima ereje.......................................................25 A mi reménységünk....................................... 26 Szemfüles oldala.............................................. 28 Megéri kockáztatni......................................... 30 Könyvajánló...................................................... 31

Vetés és Aratás

2014/3 (52. évfolyam 3. szám) Megjelenik évente 3 alkalommal (D. v.) az Evangéliumi Kiadó gondozásában. HU ISSN 1586-5401 Szerkesztőség H-3300 Eger, Egészségház u. 23. Tel/Fax: 06-36-418-510 e-mail: [email protected] Felelős szerkesztő: Soproni János Terjesztés H-1066 Budapest, Ó utca 16. Tel.: 06-1-311-5860 Fax: 06-1-275-0197 Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió A lapot önkéntes adományokból tartjuk fenn, és mindenkinek költségmentesen megküldjük, aki azt írásban kéri. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Vetés és Aratás

KedvesOlvasó! Olvasó! Kedves Mindannyian tudjuk, mennyire fontos, hogy egy épületnek erős és biztos alapja legyen. Jó, ha az építőmester erre nagyon odafigyel, hogy hasonló legyen „…az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát…”, és az „nem omlott össze” (Mt 7,24-25). Ugyanilyen nélkülözhetetlen, hogy életünk is erős és biztos alapon álljon. Ilyen alapoknak tekinthetjük a békességet és a szeretetet is. (Karácsony tájékán különösen gyakran halljuk ezeket a szavakat mint jókívánságokat!) De ahogyan az erős alapot az idő és a viharok próbálják meg, ugyanígy szükséges, hogy a békesség és a szeretet a mi életünkben is tartós és szilárd legyen. Mert mit ér az olyan békesség, amely a viharos és nehéz időkben eltűnik? Ezért keressük az igazi békességet, amelyet csak Jézus Krisztusban nyerhetünk el, aki a Békesség Fejedelme: „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. …és így fogják nevezni: … Békesség Fejedelme!” (Ézs 9,5) És mit ér az olyan szeretet, amelyik csak ünnepnapokon nyilvánul meg, amelyik személyválogató, önző és képmutató? Ennek veszélyére Urunk így figyelmeztet bennünket Pál apostol által: „A szeretet ne legyen képmutató…” (Róm 12,9) Keressük tehát a szeretet forrását! (1Jn 4,16) A hívő emberek egyik legcsodálatosabb ajándéka (nem csak karácsonykor!) az Istentől kapott békesség és szeretet, mert ez nyújt egyedül teljes biztonságot.

Fennkölt, ékes szavak ki nem fejezhetnek, Isten tükörképe győztes szeretetnek. Létalapja szikla, a csodák nagy titka. Dicsőség Királya, értünk épült Bárka. Tüze éltet, éget, „Út, Igazság, Élet”, reménység csillaga, teremtés hajnala. Tengeren híd, korlát, őrzi a tűz lángját. Pásztor és áldozat, időnek szárnya vagy – Atyád gyönyörűsége, új kezdetnek vége. Venyercsán László

Bár tudnánk ezeket az örök értékeket minden napon megélni és gyakorolni saját életünkben, ellenségeink között és e háborgó világban egyaránt. Ezt kívánom olvasóinknak is karácsonyi ajándékként: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a Földön békesség, és az emberekhez jóakarat” (Lk 2,14).

Őbenne

van

KI fent leggazdagabb volt, lent Ő lett legszegényebb, hogy VELE gazdagodjunk: ŐBENNE van az élet. Grafika: Kun Éva

Füle Lajos

2014. évi 2. szám

3

A misszió egyszeregye:

Tartani az irányt

A matematikában az egyszeregy a legfon­tosabb számtani alap. Ez ugyanolyan fontos, mint az ábécé megtanulása. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, előbb utóbb problémába ütközik.

átlagos embere­ket, hogy közreműködhessenek Isten országá­ban.

A missziós munkában a misszió egyszer­egye az irányt határozza meg. De ha fi­gyeljük a missziókat, a gyülekezeteket, folya­matosan új programokról, formákról hallunk. Én ha ilyen szlogeneket olva­sok: újszerű, hatékony, jobb, nagyobb, ezek helyett inkább a Biblia kijelentéseit, a misszió kis egyszeregyét tartom szem előtt, ahogyan Jézus Krisztus tanította azt 2000 évvel ezelőtt.

„..csodálkoztak...” (41. v.) Pedig csak az történt, amit már régen megmondott nekik Jézus.

Mi is a misszió egy­szeregye tulajdonk ­ éppen? „Akkor megnyitotta értelmüket, hogy ért­sék az Írásokat...: »Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az Ő nevében a megté­rést és a bűnbocsánatot minden nép között, Je­ruzsálemtől kezdve. Ti vagytok erre a tanúk. És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért...«” (Lk 24,45-49)

1. A misszió előfeltétele: Jézus Krisztus a gyenge , átlagos embereket akarja használni

A tanítványok többnyire fiatalok, tapasz­talatlanok, és ráadásul Jézus halála után kivé­tel nélkül csalódottak. Senki nem számít arra, hogy kitüntetik. Lehangoltak, Jézus mégsem küldi el őket. Nem megy el mellettük, hanem eljön hozzájuk, és még a zárt ajtó sem jelent számára akadályt. Amikor megáll előttük, ezt kérdezi tőlük: „Miért vagytok így kétségbe­esve? Miért féltek? És van valami ennivalótok?” Ezek a kérdések visszahozzák a tanítványokat a hétköznapok talajára. Ez Jézus! Ilyen nagy az Ő szeretete. Ilyen higgadt a hozzáállása felénk, amikor gyenge­ségeinkre tekint! Jézus a kegyelmével aján­dékozza meg a gyenge,

4

2. A misszió alapja: a Biblia

Mi más lehetett régen, illetve lehet ma is a gyülekezet és a misszió alapja, mint a Biblia. Új missziósközpontunk felavatásának kereté­ben egy három hétig tartó bibliai kiállítást rendez­tünk. Sok látogató csodálta meg a Biblia nagyszerű keletkezésének és elterjedésének történetét. Isten minden korban szaván ke­resztül ébresztgette az embereket. Évszáza­d­okon keresztül lehetetlen, elérhetetlen volt az emberek számára, hogy saját Bibliájuk legyen. Mekkora csoda, hogy ma a világ nagy részén saját anyanyelvünkön írt Bibliát tarthatunk a ke­zünkben! Olvashatjuk Isten levelét! Tovább is adhatjuk Isten Szavát! Egyik tanítványnak sem volt agyagtáblára írt Biblia a táskájában. Egynek sem volt papirusztekercse otthon. Jé­zus mégis azt mondja nekik: „Tudjátok, mi áll az Írásokban!” Ismerni a Bibliát ma azt jelenti: olvasni, hallgatni, hinni abban, megtanulni kívülről. Tudnunk kell, mi áll a Bibliában!

3. A

misszióra történő helyes felké ­

szülés: látni az összefüggéseket

„Akkor megnyitotta értelmüket, hogy ért­sék az Írásokat...” (45. v.) A Bibliát érteni nemcsak egy lexikális tudást jelent, hanem ahogyan a kirakós játék egyes részei egy gyönyörű képet alkotnak, úgy a Biblia szavai is egy egésszé állnak össze. Itt szellemi megértésről, szellemi tudásról van szó. (Lelki= érzelmi, értelmi; szellemi= újon­nan születéskor Istentől kapott – szerk. megj.) Az ilyenfajta értelmet Jézus Krisztus iskolájá­ban, a Szent Szellem vezetése alatt tehetjük magunkévá. A gyülekezet feladata,

Vetés és Aratás

hogy a hallgatók megértsék Isten dolgait. A bibliais­ kolák is ajándékok, amelyeknek gyakorló terepük a gyülekezetek, és amelyek a misszió felé vezetik a hallgatókat.

4. A

misszió egyetlen témája: a megfe­

szített és feltámadott Jézus

Krisztus

„Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül” (46. v.) Nagyon sok kedves történet van, amelyet Jézusról elmesélhetünk. Jézusnak vannak olyan kijelentései is, amelyeket az egész világon jó­nak találnak. Vannak keresztyének, akik meg­bízatásukat ilyen közismert szöveggel teljesítik. Jé­zus Krisztus azonban ezt mondja: „Soha ne felejt­sétek el, hogy a Megfeszítettről és a Feltáma­dottról szóló üzenetet kell hirdetnetek a világon!” Ez az üzenet azonban kínos, megütközést keltő, és magyarázatra szorul! Azonban ez is a misszió egyszeregyéhez tartozik: Jézus Krisztus mint a megfeszített és a feltámadott.

5. A

misszió módszere: az evangéliu­mot

mindenkinek hirdetnünk kell

„...hirdetni kell...” (47. v.) Egy üzenetet kell Jézus tanúinak tovább­adniuk, belekiáltaniuk a világba, függetlenül at­tól, hogy az emberek hallani akarják-e vagy sem. A program nem az, hogy a hallgatók kí­vánságait meghatározzuk, hanem Isten szava hirdetésének a szolgálata. Az igehirdetés nem egyszerűen az, hogy Istenről és a világról be­szélünk. Az igehirdetés mögött mindig meg­bízatás áll, ezért csak az Istentől elhívottak szolgálhat­nak.

6. A tanúk felhatalmazása: Jézus neve „...az Ő nevé­ben...” (47. v.) Mi Jézus megbízatásával végezzük mis­sziónkat, ki máséval tehetnénk ezt? A misszió nem valamilyen állás. Jézus küld! Jézus a fe­lelős azokért, akik úton vannak. Jézus tanú­i­nak mindig tudatosítaniuk kell magukban, hogy szolgálatuk és életük Jézus Krisztust mutatja be. Ezért nem kellene olyan sok em­beri gon­dolatot prédikálnunk. A Jézusról szóló tiszta üze­netet felismerik az emberek Jézus tanúinál – régen is és ma is.

2014. évi 3. szám

7. A misszió által történő igehirdetés célja: a bűnbánat és a bűnök bocsánata „... a megté­rést és a bűnbocsánatot...” (47. v.) Új missziósközpontunk egy ipari terüle­ten kapott helyet. „Mit gyárta­nak önök itt tulajdonképpen?” – kérdezték a látogatók, akik eddig még nem hallottak a Dél-Kelet-Európai Misszióról (MSOE), és kérdő tekintettel álltak a különböző bibliaku­ pacok között. Különleges szolgálat az, amelyet a keresztyének a világban tesznek. Bűnbánat­ról, megtérésről és megbocsátásról szól. Az egyértelmű cél élesíti a misszió profilját.

8. A misszió hatósugara: a népeknek „...minden nép között...” (47. v.) A missziós munka határtalan horizontja ez: minden emberhez minden népben! Soha nem lehetünk magunkkal elégedettek. A misszió mottóját: „Isten szavát a népeknek!”, programunkká kell tennünk. Minden ember­nek, minden helyen ezen a világon szüksége van az evangéliumra, hogy átélhesse a megbocsátást, és Isten gyermekévé válhasson. Azt szeretnénk, ha mindenhol em­bereket nyerhetnénk meg a menny számára.

9. A missziós kezd ­ ődik

terület: a saját házunknál

„... Jeruzsálemtől kezdve” (47. v.) Sürget az idő! Gyorsan neki kell látni a munká­ nak! Csak 40 nap telt el azóta, hogy csődöt mondtak a tanítványok, és Jézus máris ki­küldte őket! A misszió az utcánkban kezdő­dik. Pl. a nyár is jó lehetőséget nyújt, hogy egy nyaralás alkalmával külföldön az adott nyelven adjuk tovább az evangéliumot.

10. A misszió ereje: a kettős ígéret „ Ti vagytok erre a tanúk. És íme, én el­küldöm nektek, akit Atyám ígért...” (48-49. v.) A Szent Szellem az, aki a keresztyéneket mint Jézus tanúit küldi a világba. A Szent Szellem az, aki Jézus Krisztust mindig naggyá teszi (Jn 16,14). Ahol Jézus Krisztus naggyá lesz, ott az ember kicsi. Jézus tanúi szolgála­tuk során egyre kevesebbet várnak el embe­rektől, ill. szervezetektől, de annál többet Jé­zus Krisztustól. Friedemann Wunderlich

5

Jézus Krisztus születése A Szentírás bizonyságtétele A Biblia kétségtelenül azt tanítja, hogy Jé­zusnak – mint embernek – volt édesanyja, édes­apja viszont nem. A Biblia ezt a tényt félreért­ hetetlenül tárja elénk. (Lk 1. fej.) Ez az egy­sze­rű leírás világos és félreérthe­tet­len. Isten üdvtervét, ahogyan azt a Szentírás elénk tárja, a szűztől való születés ténye fogja össze. Olyan ez, mint egy lánc esetében a döntő jelentőségű láncszem. A szűztől való születés Isten váltságművének alapvető felté­tele, amely világos­ sá teszi Isten üdvtervének egyéb igazságait, és összhangot teremt köztük. Aki elutasítja a szűztől való születést, Jézust közönséges emberré fokozza le. Mert vagy az egész igaz, vagy pedig logikusan az egészet hazugságnak kell tekinteni. A fenti leírás vilá­gosan és egyértelműen azt mondja, hogy Isten elküldte a Földre az egyik angyalát, azután a le­írás megnevez egy palesztin tarto­mányt és vá­rost. Az angyalnak az volt a meg­bízatása, hogy keressen fel ebben a városban egy férjezetlen lányt, egy szüzet, akinek a neve is szerepel itt. Az üzenet, amelyet az angyal átad, arról tájé­koztatja Máriát, hogy hamarosan anya lesz, egy fiú édesanyja. Az angyal azt mondja neki, hogy Jézus legyen a fiú neve.

Mária csodálkozik Természetesen, ez a szűz lány csodálkozik az üzeneten, és be kell ismernie, hogy nem érti a dol­ gokat. Aztán felteszi Mária ezt a kérdést: „Hogyan lehetséges ez, mikor én férfit nem is­merek?” (Lk 1,34) Ekkor az angyal megma­gyarázza a részlete­ ket: „A Szent Szellem száll reád...” (35. v.) Ennek az eljövendő Fiúnak Mária lesz az édesanyja, apja azonban egyedül a minden­ható Isten. Ezeket a részleteket szándékosan ismételtem meg, hogy mélyen az emlékeze­tünkbe véssük őket. Még egyszer szeretném mondani, hogy mindez vagy igaz, vagy nem igaz. A leírás nem hagy kétséget ebben a te­kintetben. Tételezzük fel, hogy a szűztől való születést megkérdőjelezzük, teljes mértékben elutasítjuk, és elvetjük azt, amit Isten Igéje egyértelműen tanít. Mit vonna ez maga után?

6

1. Máté és Lukács vagy tévedett, vagy hazudott, és akkor el kellene őket utasítanunk. 2. Akkor hiba volna a Szentírásban, nem lenne több egy meséskönyvnél, már nem a cáfol­hatatlan tények könyve volna. 3. Semmissé válna az a tanítás, hogy a Bib­lia Isten Igéje. 4. Ezenkívül Jézusra úgy kellene néznünk, mint házasságon kívül született gyermekre. 5. Végül pedig keresztülhúzná Ézsaiás jö­ven­ dölését, amelyről Máté nyomatékosan így ír: „…hogy beteljesedjék, amit az Úr mon­dott a próféta által” (Mt 1,22). Ezeknél az okoknál fogva nincs mentsé­ günk, ha nem mutatunk rá a lehető legnyoma­ tékosabban arra a bibliai tanításra, hogy Jézus Krisztus szűztől született. Ugyanígy azt is sze­ retnénk megemlíteni, hogy fontos volt ezt a tényt többször megismételni. Ez az egy tanítás olyan döntő jelentőségű és olyan alapvető Isten üdvtervében, hogy attól, ahogyan ehhez az egy kijelentéshez viszonyulunk, függ a Szentírás többi igazságához való hozzáállásunk is.

Minden a szűztől való születésen múlik

Hogy egy ember mit hisz Krisztus szüle­té­sével kapcsolatosan, ho­g yan áll hozzá a Szent­írás szűztől való szüle­tésről szóló tanához, az ponto­ san megmutatja azt is, mit hisz az illető Krisztus istenségéről, megváltó haláláról, testben való feltámadásáról és személyes visszajöveteléről. Aki hiszi azt, ahogyan a Biblia leírja Jézus Krisztus Szent Szellem által való fogantatását, aki nem kételkedik a szűztől való születésben, az olyan ember minden alapvető, hitbeli igazságot is szívből és örömmel elfogad.

Honnan ered az elutasítás? A hívő ember számára a bibliai híradás világos és egyértelmű. De ezen a helyen szeretném azt a kérdést meg­világítani, hogy mi lehet annak az oka, hogy valaki elutasítja Krisztus szűztől való születé­sét. Az elutasítás okainak egész sora jutott eszembe.

Vetés és Aratás

Először is tisztában kell len­nünk azzal, hogy a Sátán gyűlöli a szűztől való születés igazságát, mert nagyon jól tudja, mi­lyen rendkívüli jelen­ tősége van az egész üdv­terven belül. Ez az oka annak, hogy megpróbál különösen az Ige által megszólított és a hívő emberekben kételyt éb­ reszteni, és igyekszik eltéríteni őket. A hitetlenségnek kényszerű következménye a vakság, így a hitetlen ember előtt rejtve ma­rad az isteni igazság lényege. Ez akkor azt is megmagya­ rázza, miért érti meg hit által vilá­gosan és egyértel­ műen ezt az igazságot még a legegyszerűbb hívő ember is, bármilyen ke­véssé iskolázott. A bölcs embernek vagy akár a zseninek sincs szeme erre a csodálatos igazságra egészen addig a pillanatig, amíg az Úr Jézus Krisztusba vetett hit által újonnan nem születik. Akkor meglátja azt, amit koráb­ban nem volt képes felismerni. A nem szellemi ember (vö. 1Kor 2,14; Károli ford. szerint: ér­zéki em­ ber), a hús-vér ember csak materiális dolgokat képes észlelni és megérteni. Szellemi gondolatok összességét csak a szellemi ember képes felfogni, akinek új élete van a Szent Szellem által. A nem szellemi ember nincs ab­ban a helyzetben, hogy nem szellemi igazságo­kat felismerjen, és ebbe beletartozik a szűztől való születés tana is. A szűztől való születés rendkívüli, termé­ szetfeletti, ezért utasítja el az újjá nem szü­letett ember. Visszariad a csodáktól, és eluta­sítja az érthetetlen történéseket, mert mindent hit nélkül, az értelmével akar felfogni és meg­érteni. „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt...” (Zsid 11,6) Az Úr Jézus, aki a hit szer­zője és beteljesítője, azért jött, hogy fenntartás nélkül tudjunk hinni anélkül, hogy látnánk vagy értenénk. A Szent Szellem által megvilá­gosított értelem képes meg­ ragadni azt, ami a bűnben élő ember előtt rejtve marad. Isten azt várja, hogy higgyük el azt, amit mond, és mivel Ő mondja, higgyünk a látszóla­ gos logikátlan­ság, feltételezhető értelmetlenség ellenére is. Hinni azt jelenti, hogy hálásan igaznak fogad­ juk el a természet szerint lehetetlent, a hitelre nem méltót, az emberi értelem számára értel­metlent. Azonban a legértelmetlenebb dolog ezen a vilá­ gon az, ha valaki elutasítja Isten Igéjét, mert az számára látszólag nem értelmes.

Miért szükséges a szűztől való születés? 2014. évi 3. szám

Jézus Krisztus szűztől való születése az üdvterv egésze szempontjából elenged­hetetle­nül szükséges volt. Ádám bűnbe esésével az egész emberiség a bűn igézetébe került. Ezzel Ádám meghatározta az összes utána született ember életét. A bűn, amelyet elkövetett, foko­zatosan kifejtette hatását, és kiterjedt valam­ ennyi utódjára. Ennélfogva minden gyermek bűnben, Istentől elszakadt állapotban születik. Ádám utódjá­ nak lenni azt jelenti, hogy a bűn átka alatt vagyunk, és Megváltóra van szüksé­günk. A Megváltónak olyan testtel kellett rendelkez­n ie, amilyen Ádámnak volt, azonban nem le­hetett részes Ádám bűnében. Ezért volt szük­séges, hogy a Szent Szellemtől foganjon. Így Mária, aki szűz volt, bűn nélkül foganta Őt, vagyis Isten Szellemével való egység­ ben. Így valósult meg a szűztől való születés. Az ember Megváltónak emberként kellett megszületnie, hogy Ő legyen az, aki az emberek helyett meg­kapja a bűn zsoldját, vagyis elszenvedi a halált. Az ember Megváltónak ugyan­ akkor mentesnek kellett lennie a bűntől, és így örök életének kellett lennie. Ugyanakkor a Megváltónak örökkévaló Istennek kellett lennie, mert az örök Isten ellen elkövetett vétek örök kárhozatot von maga után, amelyet csak Isten hordozhat el, akié „egyedül a halhatatlanság” (1Tim 6,16). A Megváltónak tehát három követelménynek kellett eleget tennie: 1. Embernek kellett lennie. 2. Istennek kellett lennie. 3. Bűntelennek kellett lennie. Ujjongva dicsérjük Istent, aki mindentudó bölcsességében ilyen üdvtervet készített. A megváltás csodálatos igazsága láttán nekünk, embereknek nem lehet olyan kifo­ gásunk, ami miatt szembeszegülünk annak az Istennek a mindenhatóságá­ val és mindentudásával, aki szeretettel felkínálja nekünk a megváltást. M. R. de Haan

7

„Izráel anyjaként” Ez

a kifejezés: „anya Izráelben”, kétszer fordul elő Isten Igéjében. Néhány tanulságos igazságot találunk ebben a kifejezésben és a körülötte zajló eseményekben.

Debóra, a prófétaasszony

„… így énekelt Debóra és Bárák...” „Hiányzott a vezetés, hiányzott Izráelből, mígnem fölkeltem én, Debóra, fölkeltem én, Izráel anyjaként” (Bír 5,1.7). A Bírák könyvében Isten népét látjuk, amely nép feladja a harcot. Teljes ellentétben Józsué könyvével, ahol Izráel győzelmét látjuk az ellenség felett, és örökségük birtoklását. Itt Isten népe elbukik, de Debóra (aki először van megemlítve) és Bárák éneke fénysugarat gyújt a sötét nap után, mivel ez a győzelem dala. Habár ez az ének tele van utasítással, azt a gondolatot szeretném kiemelni, hogy Debóra Izráel anyjának nevezi magát. A Példabeszédek könyvében ezt olvassuk: „Inkább a fiát vesztett medvével találkozzék az ember, mint egy ostobával, amikor megzavarodik” (Péld 17,12). Miért a nőstény medvéről van itt szó? Mert félti a fiait, és tökéletes példája a védelemnek. Ezt a jellemet fedezhetjük fel Debórában is. Három negatív dolog jelölte Debóra idejét: – „kihaltak az ösvények”, „rejtett ösvényeken jártak”, vagyis: korlátozott volt a közösség Isten népe között (6. v.); – „folyt is a harc a kapuknál”, vagyis: ellentétek a vezetésben, az adminisztrációs és mindennapi dolgokban (8. v.); – „pajzs meg dárda nem volt látható”, vagyis: nem képesek ellenállni, vagy legyőzni a külső ellenséget (8. v.). Miért voltak ezek a dolgok így? A 8. vers eleje magyarázatot ad: „Új isteneket választottak.”

8

Minden nemzetnek megvan a maga istene. Ma is könnyen meg lehetne említeni néhány „új istent”, amit kb. az utolsó 20 évben választottak maguknak az emberek. Néha azon töprengünk, miért nem tudunk bizonyos dolgokban közös megegyezésre jutni. Vajon nem azért, mert sok esetben nem vagyunk hűségesek az Úrhoz? Az erkölcsi hanyatlás viszályt kelt a közösségben. E dolgok szánalmas állapotában jelenik meg Debóra, hogy egy olyan embert bátorítson, aki nem akar nélküle megmozdulni. Debóra bátorítja Bárákot, hogy foglalja el a helyét, ő pedig megmarad a saját helyén (ahogy Priszcilla tette a Csel 18,26-ban). Debóra lett az, aki örvendezni tudott Isten népének az áldásaiban. Őbenne egy olyan nőt látunk, aki a pálmafák alatt lakott (Bír 4,5), amely a kedvesség helye, amelyet virágzó növekedés jellemez (Zsolt 92,13). Talán csodálkozunk, hogy miért Bárák van megemlítve a hit példaképei között (Zsid 11,32), amikor Debóra nyilvánította ki igazán a hitét, de ott van a megjegyzés (7. v.), hogy ő ezt Izráel anyjaként tette.

Az ábélei okos asszony Bét-Maakából

„Hallgasd meg szolgálóleányod szavát!... Én Izráel egyik békeszerető városa vagyok, te pedig meg akarsz ölni egy irzáeli várost, egy anyát? Miért akarod elpusztítani az Úr örökségét?” (2Sám 20,17-19) Jóáb elhatározta, hogy megsemmisíti a bétmaakabeli Ábéle városát, mert befogadták Sebát, aki Dávid királysága ellen lázadt. A város elismert volt a jó tanácsai miatt (18. v.), de most egy gonosz ember menedéket kapott a falai között. Habár megértjük Jóáb támadásának szándékát, Absolon lázadásából és más igehelyekből megtudjuk, hogy Jóáb énközpontú volt, és a királynak tett szolgálatát nagyrészt saját maga javára használta fel. Tudatában volt, hogy az első hely a királyságban a királyé, de biztosítani akarta magának a második helyet. Erőszakosan harcolt ezért a helyért bármelyik vetélytársával. Tehát Jóábban láthatunk egyfajta egyenességet is a gonoszsággal szemben, de nincs tekintettel Dávid parancsára (2Sám 18,5.14.), illetve ennek a különös városnak a fontosságára. Jelképesen szólva, ilyen városban gyűltek össze

Vetés és Aratás

a hívők az Úr nevében. Bölcsesség van ott, valóban „Izráel anyja”: olyan hely, ahol a szentek védve vannak. Jóáb kész volt megsemmisíteni ezt a várost, saját céljait azzal álcázva, hogy a „gonosszal foglalkozik”. De volt a városban egy okos asszony, aki ismerte a város történelmét és fontosságát, bár már nem volt meg a városnak az a külső szépsége, ami egykor jellemezte. Ez az okos asszony békeszerető volt és hűséges (19. v.), ezért meg akarta menteni a várost is és az igazságot is. „A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató” (Jak 3,17). Ez az asszony békességre törekedett, ezért őrizte meg a várost a pusztulástól. De hűségét is bebizonyította, és bölcsessége által leszámoltak Sebával, akinek a fejét kidobták a városból: ez a függetlenség megőrzése és a lázadás tökéletes visszautasítása volt. Az Újszövetségben is olvasunk ennek a két jellemvonásnak a fontosságáról. Szükséges, hogy: „Törekedj viszont az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat” (2Tim 2,22). Isten a közös bizonyságtételt keresi, amelyben az igazságosság az elsődleges. A béke utáni vágy fontos, de ez az igazságosság eredménye legyen, ne olyan kitűzött cél, amelyet az igazságosság rovására használunk fel. Megható dolog olyan példákról hallani, ahol a gyülekezetet Isten megőrizte, nem a férfitestvérek hűsége miatt (néha nem volt senki, aki hűséges lett volna), hanem a csendes és istenfélő asszonyok miatt. Végső megjegyzésként vegyük figyelembe, hogy Debóra neve „méhecskét” jelent, az ábelei asszony pedig az Úr örökségéről beszél. Ez az örökség „a tejjel és mézzel folyó föld” (2Móz 3,8). Ezek a képek a szentek közösségéről beszélnek és a természet áldott édességéről. Ne vessük meg ezeket a szükséges gondoskodásokat életünk helyes biztosításához! Bízom abban, hogy bátorítás volt számunkra „Izráel anyjának” erkölcsi jelleme, és tanultunk Isten és az Ő népe iránti hűségük és szeretetük gyönyörű példájából. W. Brockmeier

2014. évi 3. szám

Vallomás (részletek)

Elszállnék álmok szárnyain, de nincsenek már álmaim; a földre von magával, ó, a súlyos, bús, rideg való. … S csak óhajtom, nem élem én, mi élettel írt költemény: a híven vállalt szenvedés, az áldozatos tettre kész, türelmes, bátor munkakedv az égbe zeng fel éneket; de gyáva lelkem porba dől a mindennapnak terhitől. Az Ige győzni hív s tanít, de gyönge bennem még a hit, s amit a reggel csöndje ad, szétfoszladoz a nap alatt. S ha jő a hűvös alkonyat, s az Úr a kertben járva, halk, feddő szavával megkeres, lehunyt szemem előtt veres betűkkel írva áll a bűn, az én bűnöm, s oly keserűn hasít belém megannyi vád, hogy bénult nyelvem egy imát tördelve alighogy dadog: „Gonosz, rest szolga!” „Én vagyok!” Hiába nézek szerteszét, köröttem minden vaksötét… De a sötétben valahol Valaki csöndben rám hajol, megérint, gyógyít, fölemel, és bennem újra szárnyra kel minden leláncolt gondolat. Már megint hallom hangomat, ujjongva kell kiáltanom – magamba sehogy sem fojthatom – hogy újból megnyílt a titok, mit annyiszor csak áhítok, és boldogan ismételem, ha ismét el nem feledem: a titkok titka – kegyelem! Fűkő Dezső

9

ILLÉS

„Ő (Illés) pedig elment a pusztába, ... meg­halni kívánt, és ezt mondta: Elég most már, Uram! Vedd el élete­met, mert nem vagyok jobb elődeimnél!” (1Kir 19,4) Erőtlennek érzed magad? Nyomnak a gon­ dok, terhek; talán már célt sem látsz, és nem is fárasztod magad? Levert vagy prob­lémák, esetleg valamilyen betegség miatt, pedig éppen az Úr szolgálatába akartál állni? Talán már annyira elcsüggedtél, hogy az lenne a leg­jobb, ha elvinne az Úr magához? Azt hiszem, ezzel nem vagy egye­dül. Ahogy látjuk, a hit embe­ reinek nagyjai is valami hasonlót éltek át. Illés bizonyságot tett mély hitéről. Imáira Isten csodálatos módon válaszolt. Amikor azt kérte, ne legyen eső, nem volt három és fél évig, majd újra imádkozott, és az ég esőt adott (Jak 5,17.18). Vagy gondoljunk Isten vála­szára a Kármel hegyén, amikor Illés imájára Isten tü­ zet küldött az oltárra, és a tűz elégette nemcsak az áldozati állatot, hanem a vízzel átitatott fát, követ és minden egyebet is. Milyen csodálatos érzés tölthette el Illés szívét! De ez a magasz­ tos álla­pot hamar elszállt. A nép nem fordult el gonosz útjáról, Jezábel, Akháb felesége pedig halállal fe­nyegette meg. Illés elhitette magával, hogy szolgálata csődöt mondott.

Valami jobbat?

10

Ha valamit elhitetünk magunkkal, az min­ dig rossz irányba terel bennünket. Illés is elhitette magával, hogy használhatatlanná vált Isten számára, és többé már nem alkalmas semmire. Ezzel szemben Isten egészen más­ kép­pen ítélte meg a dolgokat. Amikor Illés Jezábel elől elfutott a pusztába, ahol csüggedt állapotában meg akart halni, angyal által megerősítve Isten tovább küldte onnan a Hórebig, és ott megkérdezte tőle: „Mit csinálsz itt Illés?” Illés panaszát mintegy figyelmen kívül hagyva, feladattal bízta meg; két királyt és egy neves prófétát kellett fel­kennie (15.16. v.). Is­ten nem mondott le Illésről. Amikor úgy érzed, hogy minden rosszul si­került, nem oldódnak meg a problémák, úgy látod, hogy használhatatlanná váltál Isten szá­ mára, gondolj Illésre! Isten rólad sem mond le, bátorítani akar, és új lehető­séget kínál a szolgálatra az általa meghatározott időben. Ha ezt látjuk magunk előtt, és nem a vélt sikerte­len­ségeinkre gon­dolunk, hanem kész a szívünk, akkor eltű­nik a levertség vagy akár a depresszi­ós gon­do­latok is. De amikor az Úr szól, akkor mennünk kell! St.

Egy hitetlen ember egész csomag ateista iro­dalmat küldött egy fiatalembernek. Azt taná­csolta neki, hogy olvassa el őket, és vegye ész­re, mennyivel különbek azok a Bibliánál. A fiatalember a következőképpen válaszolt. „Tisztelt Uram! Ha tud nekem küldeni: – valami jobbat, mint a Hegyi Beszéd (Mt 5-7. fejezetek); – valami szebbet, mint a tékozló fiú (Lk 15,11-32) és az irgalmas samaritánus története (Lk 10,25-37); – valamit, ami jobban megvigasztal, mint a 23. zsoltár; – olyan törvényeket és szabályokat, ame­lyek magasabb mércét állítanak fel, mint a Tízparancsolat (2Móz 20,1-17), vagy Jézus Krisztus arany­szabálya (Mt 7,12) és nagy parancsolata (Mt 22,34-39) Isten és az ember szeretetéről; – valami olyat, ami jobban kijelenti Isten szeretetét és kegyelmét, mint a Biblia... ...akkor nagyon kérem, küldje el nekem a lehető leg­gyorsabban!”

Vetés és Aratás

„De én az Urat várom, a szabadító Isten­ben reménykedem…” (Mik 7,7) Az Ószövetség milyen sok hívője várta vágyakozva az Urat! Már Ádám és Éva is ragaszkodott Isten ígéretéhez, hogy egyszer majd Megváltót küld nekik. Ábel halála után tudták, hogy a Messiás nem Káintól fog származni. Amikor meg­született Séth, ismét feléledt a jövetelébe vetett reménységük, de várniuk kellett. És így volt ez az egész üdvkorszakon át. Hívő zsidó asszonyok szüntelenül azt remélték, hogy majd az ő gyermekük lesz a Messiás. A szívük mélyén lakozó reménység és vágy követ­k ezménye volt ez. Sőt, az idő haladtával egyre erősebb lett a bizonyossá­guk, hogy eljön, akit várnak. Könnyen hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez a vágy a századok során ellanyhult, amint egymás után jöttek a nemzedékek. Vajon gon­d ol-e az Úr az ígéretére? Bizonyára nem hagyja beteljesülés nélkül! És mégis, száz és száz esztendő telt el, mire megszületett a Meg­ váltó, amelyre a hívők reménységgel vártak. Ézsaiás így írt: „Mert gyermek születik ne­künk…” – noha még több mint 600 esz­tendő választotta el annak születésétől. Továbbá ezt is írta: „… fiú adatik nekünk” (Ézs 9,5), noha az idők teljessége még a messzi jövendőben volt. Tehát látta az ígéretet, mintha már be is telje­ sedett volna. Később is olvasunk az Ószövetségben re­ménységről és várakozásról. Talán a remény­kedők

2014. évi 3. szám

száma valamelyest lecsökkent. Az Ószövetség ezekkel a komoly szavakkal zárul: „…hogy pusztulással ne sújtsam a Földet, ami­kor eljövök” (Mal 3,24). Ilyen volt a zsidó nép álla­pota országukban, mintegy négyszáz esz­tendő­vel azelőtt, hogy Krisztus a Földre jött. És ami­kor eljött, kénytelen volt ezt mondani: „Most megy végbe az ítélet e világ felett…” (Jn 12,31) Mit látunk mi ebből az ítéletből? Az emberek számára még el van halasztva, hogy helyt ad­jon a kegyelemnek.

Reménykedni és várni Azokban a sötét napokban is, amikor első eljövetele történt, voltak, akik üdvözítő Iste­nükre vártak. Gondoljunk csak Simeonra. Igaz és is­tenfélő ember volt. Oly buzgón várta a Messiás eljövetelét, hogy isteni kijelentést ka­pott: nem hal meg mindaddig, amíg meg nem látja az Úrnak Krisztusát. Amikor ez beteljesedett, tö­kéletesen megnyugodott: „Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békes­séggel, mert meglátták szemeim üdvössé­ ge­det” (Lk 2,29-30). Voltak abban az időben mások is, akik ilyen nagy vágyakozással várták Krisztus eljövetelét. Ezek egyike Anna volt, Áser törzséből. Hogy került ebből a törzsből való személy a másik két letelepedett törzs közé? Talán egyik utódja volt azoknak, akik Ezékiás felhívásának engedelmesked-

tek, és a páskát Jeruzsálemben ünnepelték? (2Krón 30,11) Ragaszkodott atyái hitéhez, és azon ke­vesek egyike volt, akik azokban az időkben is ezt tették. Lehet­ségesnek tartotta, hogy a Messiás születésének jó hírét közölje mindazokkal, akik Jeruzsálemben megváltásukra vártak. Kitartóan ott volt a templomban, hűségesen végezte az imádkozás szolgálatát. Nyilván ismerte mindazokat, akik erre a jó hírre vártak, és Isten erőt adott ennek az idős asszonynak, hogy a jó hírt közölje mindazokkal, akiknek a szívében ugyanez a vágy élt. Nekünk is szól egy jövendölés az Úr eljö­ veteléről. Az Úr megjelenik újra mindazoknak, akik „várják Őt üdvösségükre” (Zsid 9,28). Várjuk az Urat? Vágyakozva tekintünk az eljöve­telére, vagy vannak olyan dolgok is az életünkben, amelyek miatt szívesebben távo­labbra halasztanánk? „Nem késleke­d ik az Úr az ígérettel…” (2Pt 3,9) Mi azonban kés­leltethetjük életmódunkkal, erőtlen bizony­ ság­tételünkkel, imádságban való hanyagsá­gunkkal. Legyen azért olyan az életünk, a bizonyságtételünk és az imád­ságunk, hogy hamarosan Gyülekezetének utolsó tagja is hazataláljon. Akkor teljes szám­ban együtt lesz az Ő népe, és visszajövetelének nem lesz akadálya. Legyünk azért kitar­tóak a remény­ségben és a várakozásban, mint amilyen Si­meon és Anna is volt. Végső soron az a remény­ségünk, hogy elragadtas­sunk a levegőégbe az Úrhoz, hogy azután mindörökké vele le­gyünk. H. D.

11

Isten formálja az Egy sokak által jól ismert ének így kez­dődik: „Mind jó, amit Is­ten tesz, szent az Ő akarata.” Csakhogy könnyebb ezt elénekelni, mint a gyakor­ lati életünkben megvalósítani. Mindez azonban nem változtat azon, hogy Isten így cselekedjék, mert Ő az Urunk és Iste­nünk, életünk Terem­tője és Fenntartója, és mindenben felettünk álló. Ő szent, igaz és tö­kéletes. Jeremiás pró­féta így vall róla: „Tudom, Uram, hogy az em­ber nem ura élete útjának, és a rajta járó nem maga irányítja lépteit!” (Jer 10,23) Az újjászületett keresztyén ember vi­szont, aki szereti Istent, és Őt akarja szolgálni, gyak­ran kénytelen így sóhajtani: „Bárcsak sike­rülne Isten akaratát mindig megismernem és csele­kednem!” De ahogy túlságo­san is sokszor megtapasztaljuk, ez nem könnyű, ezért van szükségünk arra, hogy Isten velünk jöjjön utunkon, és a célunkig ve­ zessen bennünket. Istennek velünk való bánásmódja mindig bölcs és tökéletes. Isten soha nem cselekedhe­t rosszat. A Biblia azt tanítja, „hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál” (Róm 8,28). De Istennek értünk, emberekért való cse­ lekedetét gyakran nem értjük, mert ismeretünk korlátozott, értelmünk homályos, és ezért bizo­ nyos dolgok együtt járását gyakran kizárjuk, pedig azok Istennél együtt létezhetnek. Ezért a nyomorúság és a szomorúság – ugyanakkor a jó ajándék és az ál­dás egyaránt Isten eszközei, hogy elvi­gyen minket a célhoz, amelyet számunkra ön­ magában elhatározott. „És megtudjátok, hogy én, az Úr, vagyok ...” (2Móz 29,46) Isten Igéjéből vett néhány példával lássuk ennek az igazságát közelebbről:

Isten olykor bajt szerez ne­künk A fenyítést és bajt Isten a javunkra adja, hogy szentségében részesüljünk (Zsid 12,5-11). Ez az igehely elénk tárja és megindokolja Isten cseleke­ detének módját. Feledékeny emberek vagyunk, és olykor úgy látjuk: nem helyes az, amit Isten velünk

12

tesz. Ezzel lebecsüljük a mennyei Atyát. Ezért Ő kénytelen a leg­kü­lönbözőbb nyomorúságokat bocsátani az éle­tünkre, hogy megértsünk valamit abból, amivé a mi Urunk Jézus Krisztus által let­ tünk, és ho­gyan illő Isten fiaiként élnünk. Istenünk és Atyánk világossá akarja tenni számunkra, hogy akik az Ő gyermekeivé lettek, azoknak olyanná kell lenniük, mint amilyen a mennyei Atyjuk. Isten fegyelmezése hasznunkra történik, hogy részesüljünk szentségében. Ezt eleinte szo­­morúan érzékeljük, de ha megértjük szán­dékát, és kész­ ségesen elvállaljuk, akkor „az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa” (11. v.).

Istent és az Ő adományait megvetni bűn (4Móz 21,4-10) Izráel népe 40 éves pusztai vándorlásának a végéhez közeledik. Közülük sokan már rég el­ felejtették, miért kellett ilyen hosszú vándor­utat megtenniük. Azok közül, akik annak ide­jén Egyiptomból kijöttek, már alig van valaki élet­ ben. Ezért így kiáltanak: „Istenünk, miért kell mindennek így lennie? Bizonyára másként is lehetne. Miért kell nap mint nap mannát en­nünk? Már szinte undoro­dunk ettől a nyomo­rúságos ételtől.” Kísértés támadja a hitüket. Kételkedni kez­denek Isten mindenhatóságában. Türelmet­le­ nekké válnak. A szent és igaz Isten itt kénytelen közbe­szólni, hogy gondolatait és útjait világosan megértesse. A rézkígyók a halál és bűn ki­ábrázolói. Aki Istentől eltávolodik, és saját ér­telme és kí­vánságai után megy, az kike­rül­hetetlenül a ha­lálba tart. Isten azonban célhoz akarja juttatni. Nem a halálba, hanem a vele való közösségbe, mert Isten célja az üdvözítés. Aki tehát rátekint az Isten által felkínált gyógyu­lásra, és nem önmagára tekint, az életben ma­rad. A kígyóma­rás megmarad rajta, de ha élt Isten felkínált ke­gyelmével, akkor nem okozza a halálát. Így ve­zeti Isten a maga népét nyomo­ rúságon és pró­batételeken keresztül a megígért

Vetés és Aratás

életünket országba. És majd Jé­zus Krisztusban fog Isten üdvözítő kegyelme véglegesen beteljesedni.

Isten áldás útján is cselekszik Isten áldása lehet egyúttal intés is (Hós 12,5-6). Ez az ige­ rész visszatekintés Jákób életére. Ha­talmas, önfejű ember, aki azonban csak akkor találja meg élete rendeltetését, akkor ér el az Isten által rendelt célhoz, amikor – magáért és családjá­ért aggó­ dással és gonddal tele – átkel a Jabbók-gázlónál. Férfierejének teljes koncentrálásával küzd Istennel, és már-már győzni látszik, amikor Isten megérinti, és Já­kób rádöbben, hogy tulajdonképpen kicsoda is Ő. „Nem bocsátlak el, amíg meg nem ál­dasz engem” (1Móz 32,27). Béthelben Jákób megtalálta Istent, Penúélnél pedig kiteljesedett a rendeltetése Isten áldása alatt: „Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél” (29. v.).

Isten célhoz vezet Csak ha engedelmesen Istenre figyelünk, ak­kor ismerhetjük meg, és akkor tudjuk meg is tenni mindazt, ami Isten akarata.

Isten céljai az emberrel a teremtés óta változatlanok: közösség Istennel, függőség Istentől, Istenért élni és munkálkodni.

Isten akarata és az Ő er­kölcsi törvényeinek megfelelően élni azt je­lenti: hinni benne, szolgálatára min­dig készen állni. Urunk kereszten való áldozata és az abban való hit által Isten fiaivá lettünk. Lehetővé vált szá­munkra, hogy teljes életünkben az Ő parancsolatai és rende­lései szerint éljünk, és Őt szolgáljuk. Életünk Isten di­csérete, tisztelete és dicsőítése legyen! Arthur Volkmann

„Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak.” (Jób 42,5)

Életem hajnalán, gyermekkorom delén, mit Rólad megtudtam, azt megszerettem én. Az örök életről, égi szeretetről, mennyei hazáról sokat hallottam én. Uram, csak Te tudod, mennyiszer siettem, kereszted tövéhez leroskadva estem. Értem is Téged ért kereszteden a vád. Megtisztult életem mégsem bíztam reád. Tudtam már, mi a jó, – mint oly sokan – én is. Szembecsukva, vakon indultam el mégis, vágyakkal vívódva, röpke örömökért harcolva, napjaim tékozolva. Miért? Talán nem késő még újra odamenni. Az élet Uránál végleg megpihenni. Zvara Mihály

13

V alódi pásztorolás Prédikálni és valódi pásztori szolgálatot végezni két különböző dolog. Sokkal könnyebb prédikálni, mint pásztori szolgálatot végezni. Korunk keresztyénségében prédikáló sok van, de pásztor igen, igen kevés. A „jó Pásztor” és a „fő Pásztor” az élő Krisztus maga, aki azonban elhívott szolgái által végzi a munkáját. Hogy milyen az eredeti, bibliai pásztorolás, azt a pogányok nagy tanítója, Pál apostol – saját személyében és szolgálatában megtapasztalva – több levélben leírja, de erről talán legrészletesebben az 1Tesszalonika 2-ben olvashatunk. Itt hét pontban foglalja össze lelki-szellemi szolgálatának fő sajátosságait. „…Isten ítélt minket alkalmasnak…” (4. v.) Az elhívás és a megvizsgálás tehát nem emberektől van, hanem Istentől. A jeruzsálemi papok az evangélium üldözésére adtak megbízást Pálnak, Isten pedig annak a hirdetésére. Ebből ered, hogy Pál az igehirdetésében nem az emberek, hanem Isten tetszését tartotta szem előtt. Sajnos, korunk prédikációiban nemcsak a tiszta evangélium szól, hanem egyéb, földi kérdések is helyet találnak, ami tetszik

14

az emberek nagy részének, sőt odajutottunk, hogy a hallgatóság irányítja a prédikációt. Ezt a romlást Pál már a maga idejében megírta a Szent Szellem által, mint az utolsó idők egyik tünetét (2Tim 4,3). Azonban a valódi pásztori szolgálat ma is változatlanul azzal kezdődik, hogy Isten hívja el a hű lelkeket belső hívás útján szolgálatára, s rájuk bízza az evangéliumot, tekintet nélkül arra, hogy az emberek ezt megtették-e vagy sem. Pál teológiai felkészítése a damaszkuszi országúton kezdődött, majd az Egyenes utcában folytatódott egyszerű, üldözött hívők között, s végül az arábiai pusztaságban fejeződött be. Lelki szolgálatára Pálnak is csak egy tankönyve volt: a Szentírás, és csupán egy tanára volt: a Szent Szellem, amint ez azóta is számtalan esetben megismétlődik. „…sok tusakodás közben.” (2. v.) Pál apostol bizonyos volt abban, hogy a látomásbeli macedón férfi hívására Európába is át kell jönnie, de az első európai városban (Filippiben) az igehirdetése megvesszőzéssel és börtönnel végződött. Erre az üldöztetésre vonatkoznak a 2. vers szavai. Mindezek ellenére volt bátorsága tovább hirdetni az evangéliumot. A Krisztusban való hithez bátorság kell, a róla

való bizonyságtételhez pedig még nagyobb bátorság szükséges. A hitetlenség lehet felfuvalkodott, de nem bátor. „…ahogyan az anya dajkálja gyermekeit.” (7. v.) Milyen gondos, aprólékos, egyéni lehetett Pál lelki szolgálata, ha ilyet ír azon pogányok között való munkájáról. Az apostol szolgálata nem szervezkedésből, parancsolgatásból és fölényeskedésből állt, hanem a legapróbb szükségletek kielégítéséből. A lelki dajkáláshoz talán még több figyelem és odaadás kell, mint a testihez! Nagyon sok egészségesen született gyermek halt már meg a rossz dajkálás miatt, de nagyon sok lélek is. „…odaadni nektek… a saját lelkünket is…” (8. v.) Nagyon sok úgynevezett jó szónok (igehirdető) is kétfelé töri ezt a verset azáltal, hogy az evangélium közlésén nem megy túl, holott ehhez hozzá kellene kötnie a saját benső és nyilvános életébe való bepillantást is. Isteni rendtartás, hogy a bizonyságtétel az egyéni példa hozzákapcsolása nélkül erőtlen. Különösen a hit útján megindultak közötti szolgálatban nélkülözhetetlen a saját lelki-szellemi életünknek bizonyos feltárása, mert a vágyakozó lélek nemcsak hallani, ha-

Vetés és Aratás

nem látni is akarja az isteni, újjászületett élet valódi tartalmát. Az Úr Jézus életében a tanítványok mindazt látták is, amit Ő szóval tanított nekik. A hegyen elmondott programját (Mt 5-7. fej.) a völgyben megvalósította. „…éjjel és nappal dolgoztunk…” (9. v.) Amint más helyen is írja Pál, ingyen valóvá tette az evangéliumot, két keze munkájával gondoskodva magáról és a vele együtt szolgálókról. A Szentírás példáiból valamint a való életből az derül ki, hogy csak az olyan lelki-szellemi szolgálat értékes, amely hitből fakad, és lemondással van egybekötve. Jézus földi élete lemondás volt a mennyei dicsőségről, minden földi berendezkedésről, végül a test életéről is. Pál apostol szolgálata lemondás a farizeusi életmód anyagi és szellemi előnyeiről. Mindketten csak önkéntes adományokat fogadtak el lelki-szellemi szolgálataik közben azoktól, akinek szolgáltak. Az a tapasztalat, hogy az előre kikötött fizetés előbb megbénítja, majd kiöli a lelki-szellemi szolgálat erejét. Ismeretes, hogy az újmódi keresztyénség túlnyomó része feladta az apostoli példát e tekintetben, és messze vezetne annak ismertetése, hogy a pásztori szolgálat és annak megfizetése mennyire ellenségei egymásnak, de most csak elégedjünk meg

2014. évi 3. szám

az apostol fent idézett szavaival. Szögezzük le, hogy az apostol óta mind a mai napig világszerte (itthon és a missziókban egyaránt) van ilyen apostoli pásztorolás, és maradjunk meg ennek áldásos gyakorlata mellett, emlékezve az apostollal együtt az Úr szavaira: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (Csel 20,35). „…feddhetetlenek voltunk közöttetek…” (10. v.) A keleti pásztorok a nyájaik előtt járnak, és vezetik őket. A nevelés különböző módjairól vaskos köteteket írtak, pedig minden nevelésnek egyetlen feltétele van csupán: senkit sem lehet küldeni a jó útra, hanem csak vezetni, s még így is sokan lemaradnak. Az Úr Jézus önmagát jó pásztornak nevezte, és Pál megértette Urának követését ebben is. A valódi lelki-szellemi pásztorolás nem annyira szóval folyik, hanem tettel; ez nem hivatala volt Pálnak, hanem az élete. A Krisztusban megszentelt élet nélkül csak uralkodás lehet a nyáj felett, de valódi pásztorolás nem. Néhány évvel ezelőtt egy angol misszionárius sok missziós állomást bejárt, és mindenütt megkérdezte a bennszülötteket, hogy mi vezette őket Krisztushoz. Nagy meglepetésre az derült ki, hogy tíz megtérés közül 89-ben nem az igehirdetés, nem is a misszionárius szóbeli bizonyságtétele, hanem a misszionárius

és a vele együtt élő hívők szeretetteljes magatartása és cselekedete volt az új élet megindítója. „…mint gyermekeit az apa…” (11-12. v.) A testi életben a legnagyobb szeretet a szülői, és Pál ezt vitte át lelki-szellemi szolgálatába. Ehhez joga is volt, mert akik között pásztori szolgálatot végzett, azokat lelki gyermekeinek nevezi. Közöttük és értük végezte a pásztori szolgálat legnehezebb részét, az intést is. Ez az intés azonban nem paragrafusokkal és fenyegetéssel ment, hanem az apai szív szeretetével. Micsoda szorgalommal pásztorolhatott Pál, hogy a sátorkészítés mellett egyenként és mindnyájukat is buzdítgatta! Pál tehát nemcsak minőségben, hanem mennyiségében is betöltötte pásztori szolgálatát. Ezért írhatta a végrendeletében Timóteusnak, hogy „töltsd be szolgálatodat” (2Tim 4,5). Végül emlékezzünk egy másik pásztornak, Péter apostolnak ideillő figyelmeztetésére: „…legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen, ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját” (1Pt 5,2-4). Dr. Kiss Ferenc † orvosprofesszor

15

„Énekeljetek az Úrnak új éneket, ...áldjátok az Ő nevét; hirdessétek napról napra az Ő szabadítását!” (Zsoltárok 96,1-2)



Szöveg és dallam: Soproni Christa

                 



Né  zem a

   

   



 

né  zem és

csil  la  go  kat,

    

meg  ta  nu  lom,

   





 

né  zem a



És en  gem, a

 

por  sze  met,





  





 



el  vet  te





nap  su  ga  rat,

   



Is  ten cso  dás ha  ta  lom. 



     

en  gem 

Ir  gal  ma nap  su  ga  rát

   

  

               





is



    

bű  ne  i  met a

na  gyon sze  ret.

  

Krisz  tus  ban



  

  

ra  gyog  ja rám, 



Gol  go  tán.



Kérdem a csillagokat, kérdem a napsugarat, választ nem ad egyik sem, csak Istent kérdezhetem. Ő tudja a titkokat, Ő fejti meg azokat. /:Látom, hogy Isten vezet, Ő fogja a kezemet, teljesen rábízhatom életemet.:/ (A B7 akkordjelzés H7-nek felel meg.)

A Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány adásai délelõttönként, 10.30-11.00 óra között a 41 méteres rövidhullámon (7215 kHz); este, naponta 20.25-21.00 óra között az 1395 kHz-es (215 m-en) középhullámon; vasárnaponként a 49 méteres rövidhullámon már nem fogható az adás. Az evangéliumi adásokra hívjuk fel rokonaink, ismerõseink és szomszédaink figyelmét is! A Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány lapja az „Antenna”, amely a következõ címen igényelhetõ: MERA, H-1428 Budapest, Postafiók 4. Web: www.mera.hu; e-mail: [email protected]

16

Vetés és Aratás

A Felséges keze írása Ismételten olvassuk a Szentírásban, hogy „a Felséges Isten…, aki a mennyet és a Föl­det alkotta” (1Móz 14,19b), olykor írni is szo­kott. Így például azt olvassuk, hogy a törvény kő­tábláira Isten saját ujjával írta a Tízpa­ran­cso­latot (2Móz 31,18).

Amikor az írás: Isten ítélete

A Jeremiás 17-ben olvassuk, hogy Je­r u­zsá­lem közelgő pusztulása idején az Úr, mintegy megerősíti (leírja) a város lakói szá­mára, hogy mindennek oka szívük ag­gasz­tó ke­ménysége. „Júda vétke föl van írva vas­b ól ké­s zült író­vesszővel, rá van vésve gyémánt­heggyel szívük táblájára…” (Jer 17,1) Magyarázatul még hozzáteszi az Írás, hogy ez a felirat hamarosan eltöröltetik, elfújja a szél. „A tő­ led elpártolók nevét a porba írják, mert el­hagyták az Urat…” (13. v.). Azoknak pusztulása, akiket ilyen mó­don jelle­mez az Ige, meg van pecsételve. Pusz­t ulás, ha­lál, nyomorúság, fog­ság gondoskodik majd ar­ról, hogy Isten szava beteljesedjék. Egy másik írásos ítélet Belsaccar lako­máján történik. Igaz, hogy itt „egy emberi kéz ujjai” írtak, de Isten „íratta föl ezt az írást” (Dán 5,5.24).

Amikor az írás: kegyelem

A János 8,6-ban az Úr a porba ír az ujjával, és ez Jeremiás után több mint 600 évvel történik. És mi volt az írás indítéka? A törté­netben olvassuk, hogy Jézus ellenségei diadal­masan hurcol­ták elébe a házasságtörő asszonyt. Csak­hogy az írástu­dó­kat és a fari­zeusokat nem a bűn miatti szo­mo­r úság tölti el, hanem öröm, hogy az Úr Jézusnak csapdát állíthat­ nak. Va­ló­sággal kirobban belő­lük a vád: „Mózes azt pa­ran­csol­ta nekünk a törvényben, hogy kö­vez­zük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?” (5. v.) De a diadalra várniuk kell, mert Jézus vár a válaszadással. Az asszony ott, a középen nyil­ vánvalóvá teszi, hogy a bűn napvilágra szo­­kott kerülni. De most ez a bűnös nő, ott a középen szembekerül Ővele, aki bűn nél­k ül jött e vi­lág­ra. Az evangélista később hírül adja, hogy ugyanez a Jézus (hogy minden bűnösön kö­nyörüljön) a három kereszt közül a középsőn függött (Jn 19,18), mert „…Ő szaba­dítja meg népét bűneiből” (Mt 1,21). Kétségkí­v ül, ennek az asszonynak is az Úr

2014. évi 3. szám

Jézus értünk elvégzett áldo­zata volt az egyetlen szaba­dulási lehetősége. De vá­d olóinak sem adatott más lehetőségük az üd­vös­ségre. Jézus soha nem jön zavarba, itt sem törő­dött a vallási vezetők türelmetlenségével (Jn 8,7), lehajol és ír valamit a földre. Csakhogy itt nem volt jelen Dániel, aki Belsaccar idejében el tudta olvasni és meg tudta fejteni, amit Isten íratott a falra. De az idáig olvasottakból, és amit az Úr később mondott, feltételezhetjük, hogy ezt az asszonyt mélységes bűnbánat töl­tötte el, és szívében megfogant az üdvösség csírája. Az Úr talán ezt írta a templom földjé­nek porába: „Atyám, bocsáss meg neki, hiszen majd az Ő bűnét is elhordozom!” Vagy: „Bű­neidért én fizetek meg, így azok el vannak tö­ rölve” (vö.: Zsolt 103,3). Mindenesetre, itt fel­kel a kegyelem hajnala egy bűnös lélek felett. Az Úr Jézusnak mondanivalója van, és itt most elnémulnak előtte az egyébként oly beszédes farizeu­sok és írástudók. Az Úr felegyenesedik, mert Ő az egyetlen, aki ítéletet hirdethet (Jn 8,10). Ő az egyetlen, aki – bűntelen lévén – joggal vet­hetne követ a bűnös asszonyra, de nem teszi (11. v.). Isten nem akarja a bűnös halálát: „… nem kívánom én a bűnös ember halálát – így szól az én Uram, az Úr –, hanem azt, hogy megtérjen út­járól, és éljen” (Ez 18,23). Mit érezhetett ez az asszony, amikor ezt hallotta: „Én sem ítéllek el …” (Jn 8,11) Amit akkor Jézus a körben állónak mon­dott, az ma is érvényes, mert ez a megbocsátás minden ember­hez szól, aki felismeri el­veszett voltát, és elfogadja az Urat szabadítójá­ nak. És ezután még egy csodá­latos kijelentés következik: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világos­sága” (12. v.). Ebben a történetben Isten Fia elő­ké­szítette az utat az Ő engesztelő áldozatához. Már ebben az igeszakaszban megéli azt, ami a következő igevers fejez ki: „Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért” (Zsid 2,17). Johannes Ebert

17

Biztonságban? A buyufa ágai egészen a Matope nevű mocsár megbízhatatlan iszapja felé nyúltak. A nagy fa ágairól hosszú, vastag indák himbálóztak. Nyani újra meg újra figyelmeztette családja majmait, hogy ne menjenek közel a mocsárhoz, és ne hintázzanak az indákon, amelyek pedig olyan hívogatóan lógnak az erjedő habbal fedett felszín felett. Szavai azonban nem vertek gyökeret Tali és Kali, a majomikrek fejében. Elismerésre méltó ügyességgel, fürgén, fecsegve másztak a buyufára. Amikor az egyik ágról leugrottak, majdnem feldöntötték a kaméleont. Ráugrottak egy nagy, tekervényes futónövény lelógó végére, és az iszap felett hintáztak messze el a parttól és vissza. A kaméleon közben odament az ág alá, és megállt ott, ahol az indák átfonták a gallyat. A kaméleon mozdulatlan szeme észrevette, hogy az indából minden egyes lendületnél leválik pár szál, mert a százlábú itt szokta élesíteni a fogait. A part mentén sétált a víziló. Nem fürdött a Matope iszapjában, mert tudta, hogy ennek a helynek nincs feneke, és az iszap lefelé húzó ereje nagyobb, mint azt ő saját ereje. Ezért csupán az árnyékban ült egy darabig, mert a vízilovak bőrét hamar megégeti a nap. A kismajmok kuncogtak és kurjongattak, amint hintázásuk felkavarta a forró, párás levegőt a mocsár felett, és nagy vidámsággal üdvözölték a vízilovat. A kaméleon érdeklődve figyelte, hogy minél többet hintáztak és minél messzebbre lendültek, a futónövény rostjából annál több engedett. Az elefánt cammogva jött le arra a helyre, ahol egy nagy szikla alól tiszta víz bugyogott elő. Lassan ivott és olyan lármásan, hogy a majomikrek nem hallották maguk felett az indák szakadozását. Azután a zsiráf jött le a dombról. Hangos rivalgással üdvözölték, és még nagyobb lendülettel hintáztak. Messze repültek az ingovány fölé. A kaméleon elment, amikor látta, hogy az utolsó kis köteg inda is veszedelmesen nyúlik. A két kismajom éppen visszafelé lendült, amikor élesen reccsent valami felettük. Az inda elszakadt. Nagy loccsanással hirtelen bevágódtak az ingoványba. Arcukon félelem és ijedtség tükröződött. – Boko – kiáltották a víziló felé –, segíts rajtunk! – Hogyan segíthetnék – bömbölte a nagy állat –, hiszen ha belemegyek az iszapba, én is halálos veszélybe jutok. Majd Nyembohoz, az elefánthoz kiáltottak. – Ó, te nagy, segíts a hosszú ormányoddal, mert elsüllyedünk! Nyembo letérdelt a parton, kinyújtotta ormányát olyan messzire, amennyire csak tudta, de hiába nyújtották feléje majomkarjukat, nem tudták elérni. Tali és Kali rémülten nyöszörögtek. Ekkor jött Tviga, a zsiráf. A kismajmok egyre jobban süllyedtek; bár belekapaszkodtak az indákba, azok velük együtt elmerültek az iszapban. – Nem tudunk kijutni – sikoltották –, mit csináljunk, ó, segítség! A zsiráf mellső lábait szétrakta, és lehajolt. – Nyembo, állj mögém, és ragadd meg erősen ormányoddal a farkamat – szólt –, mert a végén még én is beleesem. Az elefánt megragadta a zsiráf farkát, és így a hosszúnyakú állat messzire benyúlt a mocsár fölé. A feje éppen érintkezésbe jutott a majomikrekkel. Négy majomkar fonódott azonnal a nyaka köré, és a

18

papagáj rikácsoló tanácsai segítségével kihúzták a kis majmokat a mocsárból. Vastag, bűzös iszap tapadt rájuk, amikor végre, minden porcikájukban remegve a parton ültek. – Ó, a nyakamnak semmi öröme sincs a majmok csimpaszkodásától, és a farkamnak sem az elefánt húzásától. Még a hátgerincem is szenvedett tőle. Az elefánt nyakát barátja együttérzően dörzsölgette. A két kismajom egymást átölelve, rémült szemekkel ült a parton. – Biztonságban vagytok, kismajmok? Azok még mindig remegve, fejüket rázták: – Nem vagyunk benne bizonyosak. – Menjetek feljebb a napra – mondta Tviga –, annak a nagy, lapos sziklának kellős közepére! Odamentek és ott ültek, egymást még mindig átölelve. Tviga hangja igen gyengéd és szelíd volt: – Álljatok erősen mind a négy lábatokkal a sziklára! Süllyedtek? A kismajmok megrázták fejüket. A zsiráf folytatta: – Nos, Tali és Kali, lábaitokkal erősen álltok a sziklán, biztonságban vagytok? – Remélem igen – felelte Kali. – Lábatokat és farkatokat keményen vessétek meg! Nézzétek meg, mibe kapaszkodtok. Iszap? Próbáljatok meg süllyedni, próbáljatok meg minden erőtökkel! A kismajmok ide-oda topogtak, erőlködtek, aztán mosolyra derült Kali arca, majd Talié is. – Kumbe, ez szilárd – mondták –, biztonságban vagyunk! – Igaz – felelte Tviga –, valóban biztonságban vagytok. A szikla nem engedi, hogy elsüllyedjetek. Kedves Gyerekek! A kismajmok lábai biztonságban voltak a sziklán? És a ti lábaitok biztonságban vannak a sziklán? Valóban, a sziklán állva biztonságban vagyunk. Az Úr Jézus sziklához hasonlítja magát. Akkor vagy biztonságban, ha erősen bízol Isten ígéreteiben. A Biblia szavai ezek: „Az Úr az ...az Emberfiának van hatalma én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem az én kősziklám, Őbenne bízom.” bűnöket megbocsátani (Zsoltárok 18,3)

Fejtörő

a Földön... Lukács 5,24

Fejtörő

Emberfiának A...az bibliavers szavaivan el hatalma lettek megbocsátani bűnöket a Földön... rejtve ebben a négyzetrácsban. (Lukács 5,24) A bibliavers szavait meg rejtettük el ebben Mennyit találsz belőle? a négyzetrácsban. Mennyit találsz meg belőle?

2014. évi 3. szám

Z A S Á U B P C Ö S N É OM L F ME I R J K

Részlet A buyufa alatt c. könyvből (Evangéliumi Kiadó)

D K VA Û N E Á G I H F I R K E G B I M J E

Z O G Ü N L YC Ö K E T H Y V Y A F G S Ö L D Ö T P A B É A D E OC S Á I G B O T A C S

O S O S Z N X S T R O

R P H A T A L M A C Z

O T Ü Z I Ú T A N Á O

P L U K Á C S Z I H Z 19

Milyen egy élő gyülekezet? „Nálunk a vasárnap és hétköznap is olyan egyhangú. De más gyülekezetekben mindig van valami újdonság, mindenki érvényesülhet, és jól érzik magukat!” Viszonylag gyakran hallunk ehhez hasonló kijelentéseket. De biztos, hogy ezek az ismertetőjegyei egy szellemileg élő gyülekezetnek? Ez nem inkább csak egyes testvérek vágyálma? Azoké, akik saját közösségükkel elégedetlenek, mellőzve érzik magukat, végül örökös keresésbe fognak mindaddig, amíg a kedvük szerinti gyülekezet többé már nem Isten gyülekezete, hanem olyan összejövetel, amely a társasági életet pótolja. Ezért nem a saját érzéseink, hanem egyedül a Biblia tudja számunkra megmondani és megmutatni azt, hogy milyen az élő gyülekezet, mi a jellemzője, és hogyan működik helyesen. Ha a Bibliában keressük a választ, akkor a következőket állapíthatjuk meg.

1. Nem látszat, hanem valódi élet A valódi élet egyedül az ősforrásból, Istentől jön. Amely nem ebből a forrásból ered, az csak látszatélet, és semmilyen terhelésnek nem tud ellenállni. Olyannak tűnik, mint a valódi élet, de nincs belső ereje, és teher hatására hamar összeroppan. „Én vagyok az ÉLET” – mondta önmagáról az Úr Jézus. Aki az életét nem ebből az életforrásból kapja, az minden látszat ellenére halott. Ezért egy élő gyülekezet legfontosabb ismertetőjegyei a következők: – tagjai kivétel nélkül Istentől kapott, új élettel rendelkeznek, – valóságos kapcsolatban állnak Istennel, és Őbenne maradnak. Olyan életük van, amelyet az Úr Jézus ajándékozott nekik hit által, és amely rajtuk keresztül továbbárad. Világosság és melegség mindezek következménye, olyan légkör, amelyben növekedés jön létre.

20

A valódi életnek látható jelei vannak, tehát gyümölcsöket terem: olyan akaratot, amely a forrásnál marad, és olyan cselekedetet, amely a hétköznapokban Jézust teszi naggyá.

2. A valódi élet nem maradhat elrejtve A Jelenések 3,1-ben így ír Jézus a szárdiszi gyülekezetnek: „...az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.” Itt tehát látszatéletről van szó. Szárdiszban nem volt minden rendben. A tagok azt gondolták magukról, hogy van valódi életük, de az egész gyülekezet halott volt. Természetesen, lehettek olyanok, akiknek valóban volt Istentől kapott életük, és annak megfelelően éltek. De nem ez volt a jellemező. Nem maradhatott senki előtt elrejtve az, amikor az Úr Jézus Kapernaumban, egy háznál tanított és tevékenykedett. Szavaiból és cselekedeteiből felismerte egész környezete, hogy itt maga Isten van jelen. Ellentétben a szárdiszi példával, itt nem volt szükség bizonygatni az „élő” nevet. Mindenki érezte, a cselekedetek pedig hirdették, hogy itt isteni életről van szó. Az ilyen életet nem kell mesterségesen létrehozni, vagy megjátszani. Ez egyszerűen ott van, és megtapasztalható.

3. Csak a valódi élet tetszik Istennek Mi, emberek szeretünk színészkedni. Mesteri módon tudunk maszkokat létrehozni, amely mögött legalább egy időre jó színben tüntethetjük fel magunkat. Ezáltal sikerül olyat eljátszanunk, ami valójában nem is igaz. Különösen akkor válik ez tragikussá, ha még saját magunkat is elámítjuk, és csak életünk végén jövünk rá és valljuk be, hogy önmagunkat csaptuk be egy életen át. Istent senki sem tudja megtéveszteni. Előtte nem lehet színészkedni. Ő csak azt ismeri el életnek, ami Tőle származik, amit neki tesznek, és róla tesz bizonyságot. A Szent Szellem által létrehozott gyümölcs és egy Istennek odaszánt élet az, amit Isten egy élő gyülekezetben elismer. Isten csak akkor tudja áldó kezét a

Vetés és Aratás

gyülekezetre helyezni és ott megállapodni, ha Krisztus áll a gyülekezet középpontjában, és Őt tiszta szándékkal dicsőítik.

4. A valódi élet Jézus Krisztushoz vonzza az embereket A gyülekezet nem hívő környezete megérzi azt, hogy az élet színlelt, vagy valódi. A valódi élet – amely a szeretet gyakorlásának melegségében és a célok tisztaságának felismerésében nyilvánul meg – a legmeggyőzőbb érv, hogy embereket ahhoz vezessünk, aki mindenkinek életet és nyugalmat kínál.

Összegezve, akkor élő egy gyülekezet, a) ha tagjainak Istentől kapott új életük van; b) ha magukat Isten követének tekintik, akik azért vannak itt, hogy a világot Istennek megnyerjék; c) ha tagjai meggyőző bizonyságot tesznek Istenről, ha szavuk és cselekedetük tevékenyen tükrözi az Ő jelenlétét és akaratát; d) ha Isten a gyülekezetben nyugalmat találhat. Ez ellentmondásnak tűnik, de valójában nem az. Ahol Jézus Krisztusban Isten áll a gyülekezet középpontjában, ott erő is van, forrás a szomjazóknak, kenyér az éhezőknek, és nyugalom a léleknek. Ahol Ő megnyugszik, ott Ő lakozást is vesz. Ott megvan annak az előfeltétele, hogy a gyülekezet élő legyen. Ahol ez nincs meg, ott számolni lehet a korszellem áramlataival, és a gyülekezeti élet csak sűrű, mozgalmas programok sorozata lesz. Ilyen esetben átmenetileg fennállhat a valódi élet látszata, de valójában ez egy óriási tévedés és önámítás. Csak maga Isten tud életet teremteni az Ige és a Szellem által. (Segítségül szolgálhat ehhez a Csel 2,42.) e) Hogyan néznek ki ezek az életjelenségek? A tanítványok „kitartóan részt vettek...”, de „kitartónak lenni” nem éppen az „élni” fo-galom ellentéte? Egyáltalán nem! A kitartás ak2014. évi 3. szám

tív cselekedet. Nem azt jelenti, hogy ölbe tett kézzel tétlenkedünk. A kitartás akarati döntésen alapszik, amely létfontosságú dolog. A tudatos kitartás ellentéte a sodortatás. Abban kell „kitartani”, amiről az Úr a János 15,4-ben beszél: „Maradjatok énbennem...”

Kitartóan részt vettek a tanításban A jeruzsálemi első gyülekezetben tisztában voltak a tanítás jelentőségével. Abból a men�nyei kenyérből táplálkoztak, arról gondolkodtak, amit az Úr Jézus mondott, ahogyan példaként járt előttük, amit később még ki is nyilatkoztatott nekik. Számukra a Biblia nem csak egy vasárnap elfogyasztott „sütemény” volt, amit csak akkor eszünk meg, ha ízlik, hanem Jézus és az apostolok szava mindennapi kenyeret jelentett. Olyan táplálékot, amelyre az embernek a létfenntartásához naponta szüksége van, amely erőt és támaszt nyújt. Nekünk ma mit jelent a Biblia?

Kitartóan részt vettek a közösségben A közösség számukra többet jelentett a társasági életnél. Az is fontos lehet a hívők számára, de a közösség ennél több. Ez utóbbi a megtérés után ajándékba kapott új kapcsolatok élvezése, ápolása. A tanítványokat a helyes tanítás tette közösséggé, és segítette őket abban, hogy a mellettük élő testvérek szükségeit és a feladatokat felismerjék. A világtól eltaszítva közelebb kerültek egymáshoz, és gyakorolták a szívükben lakozó szeretetet egymás iránt. Sőt ez a szeretetközösség a leghatásosabb bizonyságtételük volt. A mi közösségünk erősíti, vagy gyengíti a kifelé történő bizonyságtételünket?

Kitartóak a kenyér megtörésében „Nem kell minden vasárnap megtörni a kenyeret! Csak megszokás lesz belőle! ” – mondják sokan. Sajnos, az őskeresztyének ezekre a felvetésekre már nem tudnak válaszolni. Ők egyszerűen csak arra vágytak, hogy

21

az Úr kívánságát – „ ...ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” – a gyülekezetben hálaadással és imádattal teljesítsék. Azok az érvek, hogy „vasárnap ki kell az embernek aludnia magát”, vagy „szeretnék egyszer végre a családommal együtt kényelmesen reggelizni”, egyáltalán nem találnának megértésre. Valószínű megkérdezték volna: „Testvér, valóban Isten gyermeke vagy?”

Kitartóak voltak az imádságban Gyakran hallani, hogy az imaórák látogatottsága látlelete a gyülekezeti életünknek. Ha ez így igaz, akkor félő, hogy szomorúan fest az az állításunk, hogy egy élő gyülekezetbe járunk. A gyülekezet létszámánál azokat vesszük számba, akik általában a közösséghez tartoznak. Ebből vonjunk le kb. 10%-ot, mert a betegek és az idősek valóban nem tudnak eljönni az imaórára. De a testvérek 90%-ának ott kellene lennie! Valójában azonban hányan vannak jelen? Egyes gyülekezetek örülnek, ha a tagok 20-30 %-a van ott az órákon. Elégedettek lehetünk ezzel az eredménnyel? A figyelmeztető kényszerítésnek végül is semmi értelme. Az, hogy ott vagyok-e az imaórán, vagy sem – az időnként fellépő akadályokat leszámítva –, a saját szívbeli és akarati elhatározásomon múlik. A gyülekezet imaélete végül is tükörképe a saját imaéletemnek. Az előbbiekben láttunk néhány ismertetőjegyet, amelyek lemérhetik az Úrhoz való viszonyomat. Vajon milyen diagnózist állapít meg a „mennyei orvos”, amikor életemnek arra a hőmérőjére néz, amely az Őhozzá való szeretetemet és közelségemet méri? Élő, egészséges a gyülekezetünk, vagy pedig beteg, amelynek csak a neve élő? De Istennek legyen hála, hogy van még gyógyulás! Lehet és szabad az Úr Jézussal állandóan újat kezdeni. Ma még lehetőségünk van arra, hogy újból éberek legyünk, hogy vissza- és előretekintsünk, hogy bűnbánat által helyrehozzuk a kapcsolatunkat az Úrral és a gyülekezettel. Ez az élő gyülekezet felé vezető út! Dieter Boddenberg

22

Jézus Krisztus a fény (Jelenések könyve 1,14.16)

Uram, hogy ragyoghatsz ily fényben, hogy évezredek tükrében fényed nemhogy elhalványulna, de mintha még tündöklőbb volna. Úgy árad szét a népeken, a fáradt emberszíveken, mint élő remény tiszta lángja, meleget, erőt sugározva. Fényed a szívekbe ragyog, nem láthatnak lelki vakok, mert Lélek vagy, és csak az látja, aki szívét szélesre tárja. Tárulj ki, szív, örülj a fénynek, Krisztus éltető melegének, az életnek, mi benne rejlik, mely sugárzik és el nem múlik. Örök ragyogás – nem kis mécses, ahova besüt, minden fényes. Ragyog az arc, szív, képzelet, sugárzik a cselekedet. Mindig csak jót, sohase rosszat, feledve gonoszt, régit, múltat. Új lesz a szív s az indulat. Ragadd meg Őt, a sugarat! Ő táplál majd a bajok útján, élő fényének tiszta kútján. Életet ad, ha rád talál az örök, élő fénysugár. Uram, hogy ragyoghatsz ily fényben, hogy évezredek tükrében fényed nemhogy elhalványulna, de mintha még tündöklőbb volna. Zsejki Irén

Vetés és Aratás

FÁK A BIBLIÁBAN Nem ritkán olvasunk fákról a Bibliában. Már az első részben ott vannak a gyü­mölcs­ter­mő fák (tekintetre szépek és enni jók), az élet­fája (a tudás fája), amelyet eltiltott Isten az embertől. Később, sok ismert, napjainkban is élő fákról (akác, fenyő, pálma, cédrus, alma, gesztenye, kömény) és ma már ismeretlen növényekről ol­ vasunk. Egy igen érdekes, meseszerű pél­dá­zat található a Bírák könyvében (9,8-15) , ami­kor a fák királyt akarnak választani. A meg­sze­mé­lye­ sített olajfa, fügefa, szőlő és a galago­nyabokor tanakodnak… Karácsony lévén, ma hadd beszéljünk a fe­nyőfáról, megszemélyesítve azt. Pár héttel ez­előtt még ott ékeskedett valahol egy szikla­ csú­cson, csodálatos illatát árasztva. Vagy ép­pen egy fenyves erdő szélén kellemes árnyékot nyújtva. Miért nem maradt ott? Talán még többre vágyott? Nem tudjuk, de ma itt látjuk pompásan, feldíszítve – mint kará­csony­fát! Mondd, szeretnél-e te is olyan lenni, mint a karácsonyfa? Sok-sok dicsérettel, szép jelzők­ kel – mint színes díszekkel elhalmozva, mindig a középen dicsekedni? Soroljunk csak egy pár elismerést, amit szívesen hallanak magukról az emberek: – gazdag és bőkezű, adakozó és kedves mindenkihez... – tehetséges és szorgalmas, mégis egy­ szerű… – tudós, híres, neves, mégis alázatos ... – előkelő származású, jó modorú, fi­gyel­mes ... és vicces is... Így sorolhatnánk a sok, szép dicséretet, mint színes díszeket... Végül kigyúlnak fejed körül a lángész fényei, a tudás, az intelligencia fényszórói ... és készen vagy, mint egy pom­pás, feldíszített karácsonyfa! És meddig tart ez a dicsőség? A karácsonyfa esetében 3 napig, 10 napig, talán pár hétig – és díszeitől meg­fosztva, a tűzre vele! Az embernél talán 70-80 esztendő, de érheti még fiatalon vagy élete derekán betegség, baleset, veszteség, nyomorúság, kudarc, csőd

2014. évi 3. szám

vagy bukás – és oda a dicsőség ... A dí­szek lehullnak, a fények kialusznak – és az­után, mi lesz a gyökértelen fa sorsa? Hadd válaszoljon erre az Ige: „A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik” (Mt 3,10).

Gyümölcs karácsonykor Úr Jézus, bocsáss meg, kérlek, ha olykor elhagytam kijelölt helyemet, csak azért, hogy karácsonyfa lehessek! Mindenütt, mindig a középen, délceg termetemre mindenki hadd figyeljen! Csillogjak, villogjak, és mindenkinek tetsszek, a nagy világban díszeimről hadd ismerjenek! *** Uram Istenem, köszönöm Neked, hogy Te nem ezt tetted velem! Miért? Mert észrevetted a „gyökeret”, az én parányi hitemet, mellyel hozzád ragaszkodom, Megtartó, Úr Jézusom! Ezért nem lettem kivágva, s nem jutottam karácsonyfa sorsára ... Mert, Te Uram, nem a díszekre tekintesz, hanem a gyümölcsöt keresed ... Úr Jézus, Te ma született Szeretet, meggyökerezve Tebenned, a Szellem gyümölcseiről, hadd ismerjenek: szeretet, öröm, békesség, türelem, mértékletesség, szívesség, jóság, hűség, szelídség... Ajándék – szebb, drágább nem lehet, mellyel jövök ma felétek ... Ajándék – szebb, drágább nem lehet, melyet leltem ma bennetek! Ámen! Anna Mária Seidel

23

TESTVÉRSZERETET „A testvéri szeretet legyen maradandó.” (Zsid 13,1)

Ez a vers egyike a Szentírás leg­rövidebb verseinek. Ezt az egyszerű, de mégis gazdag tartalmú parancsolatot a hívőknek ma is figye­lembe kell ven­niük. Mindazok, akik a Jézus Krisztusban levő hit által örök életet nyertek, „testvérek” Krisztus­ ban. Szellemi értelemben a „testvér” szó az Új­szövetségben gyakran fordul elő testi ro­kon­ ságra vonatkozóan, vagy mint zsidók közötti megszólí­tás. A testvérszeretet tehát az a szeretet, ame­lyet ilyen testvérek egymás iránt gyakorolnak. Természetesen, ez a szóhasználat a nőtest­vére­ket is magában foglalja. A Jelenések könyve 2. és 3. részében kül­dött levelek egyike a filadelfiai gyülekezetnek szólt. Ezt a gyülekezetet jó szellemi állapotban látjuk, és ez bizonyára a testvérszeretetre is igaz. Ezt fejezi ki a gyüle­kezet neve is: „fila­delfia”, „testvérszeretet”. A testvérszeretet áldását már a zsoltáros is megénekelte: „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!” (Zsolt 133,1) Ezt a szeretetet csak olyan hívők gya­korolhatják, akik megtértek Krisztus­hoz. Péter apostol erről így ír: „Tisztítsá­tok meg lelketeket az igazság iránti engedel­mességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek” (1Pt 1,22). Ők elju­tottak az igazság megis­meré­ sére, amely igazságot önmagukra nézve teljesen reménytelennek tartottak. Belátták, hogy Meg­mentőre van szükségük. Mert Isten az, „aki azt akarja, hogy minden ember üdvö­z üljön, és el­j usson az igazság megismerésére” (1Tim 2,4). Ezt a megmentőt Jézus Krisztus személyében ismerték meg. Őhozzá fordultak, és hittek benne. Péter apostol az első levelében írja, hogy a lel-

24

küket tisztítsák meg a „képmutatás nélküli testvér­ szeretetre”, és ehhez még hozzá­fűzi, hogy „egy­mást kitartóan, tiszta szívből szeressétek” (1Pt 1,22). Képesek voltak arra, hogy így éljenek, mi­vel az Ige így bizonyul igaznak: „Mi tehát azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket” (1Jn 4,19). Ez a közbevetés, hogy „azért sze­retünk”, Istenre, Jé­ zus Krisztusra, a testvérekre és nőtestvérekre is vonatkozik. Mert „szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szent Szellem által” (Róm 5,5). A testvérszeretet és az üdvbizonyosság összetartozik. „Mi tudjuk, hogy átmentünk a ha­lálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket…” (1Jn 3,14) Éppígy nem lehet elválasztani egy­mástól az Isten és a testvérek iránti sze­re­tetet. Mert: „Ha valaki azt mondja: »Sze­retem Is­tent«, a test­vérét viszont gyűlöli, az hazug… Azt a pa­ran­csolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Is­tent, szeresse a testvérét is” (4,20-21). A témára vonatkozóan sok hasznos útmu­tatást kapunk az Írásból: „…a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek…” (Róm 12,10) „Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a ki­rályt tiszteljétek” (1Pt 2,17). „Végül pedig legyetek mindnyájan egyet­értők, együttérzők, testvérszeretők, könyörüle­tesek, alázatosak” (1Pt 3,8). „Abból ismerjük a szeretetet, hogy Ő az életet adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért” (1Jn 3,16).

„Isten tanított az egymás iránti szeretetre”

Pál apostol csak három héten keresztül munkálkodott a tesszalonikaiak között. Ők még fiatalok vol­tak a hitéletben, de ami a testvérszeretetet illeti, arról az apostol egy kiemelkedő megállapítással tesz bizonyságot: „A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket is az Isten tanított az egymás iránti szeretetre; és mert gya­koroljátok is ezt minden testvér iránt e g é s z M a­c e d ó n i á b a n ” (1Tesz 4,9). Fontos, hogy ez a szeretet ne kiválogatott testvérekre korlátozódjon. Ez csak szimpátia lenne. Az

Vetés és Aratás

igazi testvérszeretet magában foglalja az összes testvért. Pál azt is tudja, hogy a tétlen­ség visszaesést jelent, ezért figyelmezteti is ott a hívőket, hogy „egyre inkább gyarapodjatok eb­ben” (11. v.) Ezt a figyelmeztetést a tessza­lo­nikaiak elfo­gadták, és ezt Pál meg is erősíti a második levelé­ben: „Szüntelen hálával tartozunk Istennek érte­tek, testvéreim, amint ez méltó is, hiszen hitetek nőttön nő, és az egymás iránt való szeretet gaz­dagodik mindnyájatokban” (2Tesz 1,3). Ahogy a testvér­ szeretet a testvérek között terjed, úgy hat ki nem csak egyesekre, hanem mindenkire. Abból kell kiindulnunk, hogy a tesszalonikaiak szeretete lényegében a világ felé is bizony­ságtétel volt. Ahogy erről az Úr Jézus is szólt: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én ta­nítványaim vagytok, ha szeretitek egy­mást”(Jn 13,35).

Istenfélelem… testvérszeretet… mindenki iránti szeretet

A testvérszeretet gyakorlásában figyelemreméltó mó­don megjelenik a vendégszeretet is. Ezt megta­láljuk a Bibliában több helyen: „A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ez­által egyesek – tudtukon kívül – an­gyalo­kat ven­ dégeltek meg” (Zsid 13,2). „A szentekkel vállaljatok közösséget szük­ sé­g eikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet” (Róm12,13). „Legyetek egymással vendégszeretők zúgo­lódás nélkül” (1Pt 4,9). Péter apostol azt írja a hívőknek, hogy mutas­ sanak a: „kegyességben (istenfélelemben) test­véri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig min­den ember iránti szeretetet” (2Pt 1,7). A hívő istenfélelme összhangban van Istennel és az Ő akaratával, ez pedig kiindulópontja és feltétele a testvérszere­ tetnek, amely abban csúcsosodik ki, hogy Is­ten sze­retete látható lesz benne. Ezt Isten bemutatta ne­künk, jóllehet mi nem mutattunk fel mást, csak bűnt és vétket, és nem volt bennünk semmi sze­retetre méltó. De ha a testvérszeretet gyakorlásában egy fel­ tétel nélküli szeretetet tudnánk bemutatni, akkor ez csúcspontja lenne az Isten iránti szeretetünknek. Akkor világosan beigazolódna, hogy milyen kiváltság, hogy szeretetben élhetünk egymással. Akkor teljesülne ez a kívánság és akarat: „A testvéri szeretet legyen maradandó.” J. A.

2014. évi 3. szám

Az ima ereje „Színed elé járulok, Uram!” (Zsolt 27,8) Egy fiatalasszony, miközben kislányaival repülőn utazott, azon fáradozott, hogy gyer­me­ keit megpróbálja rábírni, hogy mások nyu­gal­ mát ne zavarják. Amikor a han­gosbemondón felhangzott a pilóta hangja, a kisebbik gyermek elcsendesedett, és le­haj­totta a fejét. Amikor a pilóta befejezte a mon­da­nivalóját, a kislány halkan azt mondta: „Ámen.” Talán azért, mert nemrég egy termé­szeti katasztrófa történt, és azt gon­dolta, hogy a pilóta imád­kozik. Ilyen szívet kívántam magamnak is, amely gondolataimat gyorsan az ima felé irányítja. Azt hiszem, hogy Dávidnak, a zsoltáríróak ilyen szíve volt. Erről olvashatunk a 27. zsol­tárban, amikor a szorongató ellenfelekről be­s zél: „Színed elé járulok, Uram!” Néhányan úgy gondolják, hogy Dávid ekkor arra az időre emlé­kezett, amikor Saul elől (1Sám 21,11), vagy fia, Absolon elől me­ nekült (2Sám 15,14). De én úgy látom, hogy itt Dávid gondol­kodásában az ima és az Isten iránti függőség a lényeg, hiszen mene­déknek tekintette az ő Urát (Zsolt 27,4-5). Nekünk is szükségünk van menedékre. Ta­lán, ha a Szentírást olvassuk, segítséget kap­ hatunk mennyei Atyánkhoz való szorosabb kötődésünkhöz. Is­ten jelenlétében a „belső szobánk” szent­é­lyünkké válhat, és könnyebben fordíthatjuk szívünket imában Őhozzá. A többi zsoltáríró is imádkozik Istenhez, és sokan énekelnek, hogy másokat bátorítsanak Isten jó­sága és szeretete iránti bizalomra. Ez a zsoltár mind a két alkotóelemet tartalmazza. Miközben Dávid Istenhez kiált útmutatásért és védelemért (7-12. v.), azt az üzenetet is átadja az ol­va­sónak (13-14. v.), hogy bízzon Istenben, és tisz­telje az Urat, aho­gyan ő tette. Anne Ceats

Imában Isten lecsendesítheti a szívünket, és nyugalmat adhat az elménknek.

25

A MI REMÉNYSÉGÜNK

„Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt” (1Tesz 4,13-14).

A halál az életnek olyan ténye, amelyet egyi­künk sem tud kikerülni, előbb-utóbb szem­benézünk vele. Életünk folya­mán már ed­dig is minden bizonnyal több­ször meg­ érintett ben­nünket a halál szele, kit köze­ lebb­ről, kit távo­labbról. Hiszen elhunynak ba­ráta­ink, roko­naink, de ilyenkor a halállal va­ló­jában csak mások eseté­ben talál­kozunk. El­jön azonban az idő, ki tudja talán nem is olyan so­kára, amikor mások gon­dol­kodnak el a halá­lon a mi halá­lunk kapcsán. Ezt a szembenézést kí­vánják se­g í­teni az alábbi gondolatok, ame­lyek egy test­vé­rünk koporsója mellett elhang­zott búcsú­beszéd alapján lettek később papírra vetve. Sokan vannak, akik a koporsó mellett az elhunyt érdemeit méltatják. Ha őszinték va­g yunk, gyakran azt kell mondanunk, bizony, ennek a fele sem volt igaz. Az ő életét nem annyira ezek jellemezték, sokkal inkább más tettek, tulajdonságok. Azután vannak, akik a halotthoz beszélnek, mintha még élne. Lehet, hogy tudat alatt az van emögött, hogy mindenki sejti, hogy valójában a halál az életben igazi változtatást nem tud vég­hezvinni, legfeljebb valamilyen módosulást idéz elő abban. Valóban: az élet – amit Isten­től kaptunk – elpusztíthatatlan. A halál sem tudja ezt megtenni. De vannak olyanok is, akik – legalább ilyenkor – elgondolkodnak azon, hogy velük mi lesz. Hozzájuk szeretne szólni ez a rövid írás a fenti igék alapján. Észrevehetjük, hogy Pál apostol itt két cso­ portra osztja az embereket. Az egyik csoportot „testvéreinek” nevezi, a másik cso­portról úgy beszél: „a többiek”. Az egyikről azt mondja, hogy van reménységük, a másikról azt, hogy nincs reménységük. Az egyik cso­portról azt mondja,

26

hogy nem szomorkodnak, hanem inkább vigasztalás számukra – egy bi­zonyos értelemben – még a koporsó mellett állni is. A másik csoportról azt mondja, hogy ezek bizony szomorkodnak, mert nincs re­ménységük! A leglényegesebb különbség, amiről az Ige beszél: az egyik csoportról azt mondja, hogy ők tudnak valamit, a másik csoportról azt, hogy ezek tudatlanok. Tudatlanok az élet legfonto­sabb kérdésében. Például abban a kérdésben, hogy mi van a halál után. Pedig azt hiszem, nincs fontosabb az ember számára, mint ez a kérdés: „Velem vajon mi lesz, ha majd az én koporsóm körül állnak?” Pál apostol azt mondja: ez olyan kérdés, amivel kapcsolatban nem szükséges tudatlan­ságban lennünk. Közel 2000 esztendő óta is­meretes, hogy mi történik azokkal, akik meg­haltak, hi­szen ezt már akkor leírták. Miért kellene tu­datlanságban lennie bárkinek is, amikor tudni lehet, hogy mi törté­nik majd, amikor el­hagyja ezt a földi létet. Az emberek azonban döbbenetes módon mégis roppant tájékozatlanok ezzel kapcso­latban. Hozzájárul ehhez az is, hogy a bűn miatt félnek a ha­láltól. Lehet, hogy valaki ebben az életben el tudja kerülni az Istennel való találkozást, itt azonban a találkozást már nem lehet elkerülni. Valójában, aki tudatlan azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a halál után, az azért tudatlan, mert az akart maradni. Egyszer azonban ezzel őszintén szembe kell nézni. Tudjuk, hogy különféle filozófiai tanítások is foglalkoznak ezzel. Tudományos érveket, ateista tagadást lehet hallani, keleti filozófiai tanítást. Mégis, ebben a világban egyre na­g yobb a bizonytalanság a halál utáni élettel kapcsolatban. Csakhogy ez nem olyan kérdés, amit ne lehetne tudni. Azt szokták mondani, hogy jó-jó, hát ez hit kérdése. Pál apostol azonban tovább megy en­ nél. Ő azt mondja, ez tudás vagy tudatlanság kérdése. Két nagy csoport van az emberek között, az egyik csoport tudja, hogy mi történik ilyenkor. A másik tudatlan, mert szándékosan tudatlan akar maradni.

Vetés és Aratás

Nézzük meg az Igét, hogy mi történik azokkal, akik az Úrban haltak meg. Tudniillik, itt csak azokról van szó. Ennek a világnak a folyásában rövidesen döntő változások következnek be. Ezt még a világ is sejti és tudja. Van egy bizonyos világ­vége hangulat, amit az embereknek kénytelen-kelletlen tudomásul kell venniük, mert lassan mindenki belátja, hogy a Föld lakha­tatlan lesz. Pál apostol azt mondja azokról, akik az Úr­ban haltak meg, hogy semmi nyugtalankodni valójuk nincs. Azt mondja, hogy mi, akik élünk és megmaradunk az Úr eljöveteléig – mert ilyenek is lesznek – nem fogjuk megelőzni az elhunytakat, mert „felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből…” (1Tesz 4,16) Tehát Jézus Krisztus, aki elment az Olajfák hegyéről, és látták Őt eltávozni a Földről, ugyanúgy vissza fog majd jönni, de előtte még eljön azokért, akik „a Krisztusban elhunytak”. Akik 2000 esztendő óta Jézus Krisztusban, a Jézus Krisztusba vetett hitben haltak meg, azok először fel fognak támadni. Ahogyan Jézus Krisztus feltámadt egykor, ugyanúgy fognak ők is fel­támadni; ez elkerül­hetetlen. Mi mindnyájan, akik meghalunk ad­dig, ugyanúgy velük együtt fogunk feltámadni. Ekkor fogunk velük, szeretett testvéreinkkel is találkozni. Akik pedig élünk, egy szempillan­tás alatt fogunk elvál­tozni, és új, megdi­csőült testet kapunk azokkal együtt, akik feltámadtak, és el­ragadtatunk az Úr elé (1Tesz 4,16-17). Ami pedig a legfonto­sabb, ettől kezdve mindnyájan és mindenkor az Úrral leszünk. Ennél szebb kilá­tás senki számára nincsen. Lehet filozofálni sok mindenről, de Isten Igéje nem ezt teszi! Azt mondja meg, hogy mi lesz, mi fog történni. Most pedig önként adódik egy fontos kérdés, amelyre őszintén válaszolnia kell min­denkinek: „Te me­lyik csoportba tartozol? A tudatlan csoportba, vagy azok közé, akiknek van reménységük. Reménytelen vagy? Szo­morú? Tudatlan a halál kérdését illetően?” Van egy drága ígéret és lehetőség! Itt és most átállhatsz az egyik csoport­ból a másikba. Ez csak a te döntésed, a te el­határozásod kérdése. Ha most

2014. évi 3. szám

ezt mondod: „Elég volt az ed­digi tudatlanságból, most már tudom, hogy mit várhatok, azok közé akarok tartozni, akik­nek van reménységük!” – akkor azok közé is fogsz tartozni! Nem kell úgy tovább menned, aho­g yan ed­dig jártál! Élő reménységet vihetsz ma­gad­dal, használd ki ezt a lehetőséged! Ki tudja? Talán ez az utolsó alkalom számodra! Hiszen egyi­künk sem tudja, melyik pilla­nat­ban, mikor szólíttatik el. Ne élj hát úgy, hogy továbbra is tudatlan vagy! Mi, akik hiszünk Jézus Krisztusban, hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt értünk, tudjuk, hogy találkozni fogunk vele, és talál­kozni fogunk testvéreinkkel is. Ezt nem gon­dol­juk, nem képzeljük, hanem tudjuk! El sem lehet kép­zelni azt az örömöt és azt a boldogsá­got, ami Isten gyermekei szívét eltölti, amikor a vi­szontlátás bekövetkezik. Isten adja meg, hogy senki, aki ezeket a so­ rokat olvassa, ne maradjon ki ebből az örömből és reménységből! Ma még nem késő, ma még lehet azok közé állni, akik hisznek, akik tud­nak, akiknek van reménységük. Isten adja, hogy így legyen. Ámen. Pethő Attila szolgálata nyomán

„És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is.” (János 14,3)

VÁRNAK A túlsó part… Engem ott várnak, hihetek az ISTEN FIÁNAK, KI megmondta, hogy van hely Nála, be is fogad majd bizonyára. Füle Lajos

27

Szemfüles oldala — ifjúsági oldal —

Akik nyitott szemmel akarnak járni a világ­ban

Teremtés kontra evolúció

Tényleg csak a véletlen eredményei vagyunk? Biológia órán az iskoládban bizonyára találkoztál már az evolúció tanával. A Charles Darwintól eredeztetett teória szerint az ember a véletlen produktuma, az állatvilágból emelkedett ki. A kérdés sokszor heves vitát vált ki az osztályban, amelynek során már nemcsak vélemények, hanem világnézetek ütköznek egymásnak. Ma talán divatosabb az evolúció mellett érvelni, bennünket azonban az igazság keresése érdekel. Nézzük tehát meg mindkét oldalt!

Mi az evolúció? – Az evolúció feltételezi, hogy több milliárd évvel ezelőtt bekövetkezett egy ősrobbanás, amelynek következtében létrejött a világegyetem. Majd véletlenek sorozatának eredményeképp halott, szervetlen anyagok összekapcsolódtak, megalkotva az első élő sejtet. Ezek a sejtek addig osztódtak és fejlődtek, amíg ki nem alakultak belőlük a primitív állatok, később a bonyolultabb felépítésű emlősök, végül maga az ember. (Mivel ennek a valószínűsége gyakorlatilag nulla, az evolúcionisták felfoghatatlanul hosszú időben, évmilliárdokban gondolkodnak.) – Az evolúció szerint a világmindenség nem céllal jött létre, csak a véletlenek összjátéka. – Az evolúció materialista, tehát anyagközpontú. Mivel csak a kézzel foghatót fogadja el létezőként, kizárja egy szellemi (azaz nem látható) Alkotó létezését. – Az evolúció (alacsonyabb rendűből magasabb rendű jön létre) egy tudományos hipotézis vagy elmélet, amely­­nek bizonyítása, kísérletekkel történő igazolása nem lehetséges. Elfogadásához tehát hitre van szükség!

Milyen következményekkel jár az evolúcióhit? – Az evolúcióhit istentagadó, tehát ateista. – Ha az ember csupán a véletlen terméke, akkor önmagának szabhat törvényt, maga állapíthatja meg saját erkölcsi normáit. Így mindenki úgy él, ahogy pillanatnyi tetszésének, kedvének jól esik. – A „legerősebb fennmaradásának” elve szerint a gyengék vagy a nem kívánatos, meg nem született egyedek elpusztíthatók, hiszen az erősebb, életképesebb egyed érdemes az életre.

Mi a teremtéshit? – A teremtéshit vagy kreacionizmus szerint az egész univerzum egy tudatos teremtési folyamatból ered. – A teremtés Alkotót feltételez. (Mivel élő csak élőből fakadhat – mondta Pasteur, vagy ahogy Werner Gitt fogalmaz: információ csak információból származhat.) – Ez az Alkotó tervszerűen, okkal és céllal hozta létre mindazt, ami körbevesz minket. – Ez a tervszerűség és célszerűség uralkodik a természetben is, rámutatva a Tervező zsenialitására, intelligenciájára, ötletgazdagságára. (Erről szólt a Szemfüles első része.)

28

Vetés és Aratás

– A teremtés anyag felhasználása nélkül történt, pusztán az Alkotó Szava által.

Milyen következményekkel jár a teremtéshit? – Ha valóban egy Teremtő Intelligencia áll a világmindenség létrejötte mögött, és az ember figyelmen kívül hagyja, esetleg szándékosan tagadja ennek a személynek a létét, az nagyon komoly tévedés és bűn az emberiség részéről. – Ha a világ, amelyben élünk, nem a miénk, hanem Valakitől használatba kaptuk, akkor felelősséggel tartozunk érte, és várhatóan el kell majd számolnunk azzal, hogy mit tettünk vele. – Ha az Alkotó teremtett bennünket – lelkiismerettel, erkölcsi értékrenddel felruházva, nem élhetünk a magunk tetszése szerint, figyelmen kívül hagyva a ránk szabott törvényeket. – Az élet a Teremtőtől kapott ajándék, tehát önmagában érték! Az élet elpusztítása tehát komoly áthágása e Teremtő törvényeinek.

Álljon itt még egy-két problémás kérdés az evolúcióval kapcsolatban! 1. Az ősrobbanás elmélete nem ad választ arra a kérdésre, hogy honnan származhatott az az anyag- és energiamennyiség, amely már a „Nagy Bumm” előtt rendelkezésre állt. A semmi felrobbanása ugyanis nem eredményez valamit! 2. Az evolúció azt állítja, hogy az élet létrejöttét a fejlődés, a növekvő rend eredményezte azáltal, hogy egyre komplexebb, összetettebb élőlények alakultak ki. A termodinamika II. törvénye szerint azonban minden magára hagyott rendszer a rendezetlenség és a káosz állapota felé halad. Tapasztalati tény, hogy az idő múlásával minden romlik és pusztul. (Gondolj a tönkrement mobiltelefonodra! :) 3. A biogenezis törvénye ellentmond az evolúciónak: az élettelenből az élőbe való átmenet nem lehetséges. Élet csakis életből keletkezhet! 4. Egyszerűbb sejtekből mutációk sorozata révén egyre bonyolultabbak alakultak ki – mondja az evolúció. A mutáció azonban inkább minőségi romlást hoz, nem eredményez egyre összetettebb élőlényeket, inkább genetikailag hibásakat. 5. Az evolúció fejlődési sort feltételez, amelynek utolsó lépéseként létrejött az ember. Ha ez valóban így történt, hol vannak a különféle fajok közötti átmeneti formák (pl. félig majom-, félig emberszerű lények), amelyeknek ma is létezniük kellene a természetben, vagy legalább meg kellett volna őrződniük az őskövületekben?

Egy megfontolandó tanács

Ajánlott könyvek

Az evolúcióban vagy a teremtésben hinni nemcsak világnézet kérdése, még csak nem is az emberek magánügye. Mivel világnézetünk rányomja bélyegét arra, ahogyan élünk, ezért egyáltalán nem lényegtelen dolog elgondolkodni azon, hogy melyik felfogás (a teremtés vagy az evolúció) mellett kötelezzük el magunkat!

John C. Lennox: A tudomány valóban eltemette Istent? Werner Gitt: Kezdetben volt az információ Dr. Baranyi István: Vissza a teremtéshez? Vissza a Teremtőhöz! (Megjelentek az Evangéliumi Kiadónál) Összeállította: Lempergerné Juhász Emese

2014. évi 3. szám

29

Megéri kockáztatni – Ön zsidó? – kérdezte tőlem a fiatalember. Egy ideje figyelte, ahogy a messiási evangéli­umi irodalmat osztogatom Moszkvában, a Konkova metró állomáson. – Igen, az vagyok – válaszoltam. – És hiszek Jé­zusban. Ön is? Nem válaszolt a kérdésemre, inkább ő tett fel egy újabbat: – Nem fél itt lenni? – Nem – vontam meg a vállamat, és átnyújtot­ tam neki egy füzetet. A fejét rázva így szólt: – Én náci vagyok. – Attól még elveheti – javasoltam neki, – Jézus­ról szól. – Köszönöm, nem – mondta udvariasan, de hát­borzongató hangsúllyal, kicsit fenyegetően. Azután elment, én pedig visszatértem a traktátusok osztásához. De a sze­mem sarkából láttam, hogy telefonon beszél valakivel. Néhány perccel később valaki megkopog­ tatta hátulról a vállamat. Az volt bennem, hogy hátrafordulva a fiatal náci „barátaival” fogok szembenézni. Ehelyett egy idősebb zsidó férfi pillantása szegeződött rám. Bemutatkozott és megkérdezte, hogy adnék-e neki az irodalom­ ból. Ahogy átnyújtottam neki egy füzetet, megkérdeztem tőle, amit ilyenkor szoktam: – Ön mit gondol Jézusról? – Mit kellene gondolnom? – tette fel a költői kérdést. – A szüleim még tartottak né­hány zsidó hagyományt, de én már kommu­nistaként és ateistaként nőttem fel, mint min­denki más. – Én hiszem, hogy Ő a mi Messiásunk, akit megígértek Mózes és a próféták – kezdtem el beszélni. Figyelmesen hallgatott, ahogy elma­ gyaráztam az evangélium üzenetét. Amikor fölajánlottam, hogy küldök még anyagot, örömmel megadta a teljes nevét, címét és tele­ fonszámát. Hogy mi történt a fiatal nácival? Nem tudom, nem jött vissza hozzám. Lehetséges, hogy valóságos veszéllyel né­ zünk szembe, amikor nyíltan hirdetjük az

30

evangéliumot? Természetesen, igen. Akkor mi­ért vállalnánk a kockázatot, kitéve magunkat a veszélynek? Mert ez az, amit Jézus is tett, és azt paran­csolta, hogy kövessük Őt, mint vezetőnket. Ne­héz lenne olyan részt találni a Bibliában, amelyik arról szól, hogy Isten csak olyan helyre küldi a hírnökeit, ahol biztonságban vannak. Ennek két oka van. Először is, az égető kérdés nem a hír­n ök biztonsága, hanem az elveszettek megme­ nekülése. Ha Jézus biztonsági játékos lett volna, akkor mindenkire az Istentől való örök elszakítottság várna. A második oka pedig az, hogy mi biztonságban vagyunk, akár élünk, akár halunk, mert Őhozzá tartozunk. Ő tartja a mi életünket, az életben vagy a halálban, a bé­ kességben vagy a megpróbáltatásban is. Ahogy Dávid király teljes bizonyossággal kifejtette: „Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék?” (Zsolt 27,1b) Hirdessük tehát az evangéliumot félelem és szégyenkezés nélkül! Az eredmény mindig megéri a kockázatot. Avi Snyder – „Zsidók Jézusért” Misszió

Üres percek (részletek)

Üres percek sokasága vádol engem, Istenem, csak Te tudod, mennyi üres percet rejt az életem. … Üres perceimet, Uram, ha Te ma összeadod, lehet, összeszorul szíved, látva sok üres napot. … Arra vágyom: életemben több üres perc ne legyen, hisz életem minden perce irgalom és kegyelem! …

Pecznyík Pál

Vetés és Aratás

EK

Könyvajánlatunkból Jan Karafiát Bogárkák 132 oldal méret: B5 keménykötés

Egy elgondolkodtató mese az engedelmességről. Jan Karafiát megragadó története mind gyermekek, mind felnőttek számára egyaránt izgalmas. Isten az engedelmességet tette a megváltás útjává Jézus Krisztus által, aki Atyjának engedelmeskedve vitte végbe az emberek megmentését, mi pedig hitbeli engedelmesség által nyerhetjük el azt. Hogy mit is jelent ez a mi életünkben a bölcsőtől a sírig? Ebben a mesében a szentjánosbogarak életéből kaphat választ erre a kérdésre apraja és nagyja.

EK

Hitler idején az üldöztetéseket, a bebörtönzést és a koncentrációs táborok poklát szenvedték el testvéreink az emberek millióival együtt. Isten hűségének itt bemutatott bizonyságtételei jól szemléltetik, hogyan vezeti Isten az Ő gyermekeit a legnehezebb körülmények között is.

Emil Krémer Istennél minden lehetséges 80 oldal méret: zsebkönyv

Paul White Műtétek a dzsungelben 116 oldal méret: zsebkönyv

A kórház mindennapjait továbbra is a betegségekkel, sérülésekkel és hiedelmekkel való harc teszi ki. A gyengén felszerelt központba érkező betegek újabb és újabb kihívás elé állítják a dzsungeldoktort. A gyógyítás a nehéz körülmények ellenére is örvendetes eredményeket hoz, azonban az itt élő emberek életében az igazi változást és gyógyulást a Biblia örömüzenetének a megértése adja.

Az örökkévaló dolgok el vannak rejtve. Nem az utcán hevernek, és nem lehet őket a Hubble-féle űrteleszkóppal sem felfedezni. Azonban az örökkévalóság Ura ez elé a kihívás elé állít bennünket: létezik egy kimondhatatlan értékű kincs. Ragadd meg feltétlen, ha rátalálsz! Mert akkor megtaláltad a mennyet, tiéd az örök élet. Ebben a könyvben olyan emberek bizonyságtételeit olvashatjuk, akik megtalálták ezt a kincset, és általa örökre megváltozott az életük.

Werner Gitt Kincskeresők 160 oldal méret: A/5

K érésre teljes árjegyzéket küldünk. A könyvek megtalálhatók és megrendelhetők az evangeliumikiado.hu honlapon vagy a [email protected] címen. Magyarországra látogatott 2014 szeptemberében Werner Gitt, aki a műszaki tudományok doktora, a braunschweigi Szövetségi Műszaki Fizikai Kutatóintézet nyugalmazott igazgatója, professor emeritus, sok a teremtéshez és a tudományhoz kapcsolódó magyarul is megjelent könyv szerzője. Egy héten keresztül egyetemeken, előadótermekben és gyülekezetekben tartott előadásokat hirdetve az evangéliumot a hallgatóság javára és áldására.

2014. évi 3. szám

31

Szerkesztõség, Eger [email protected] www.vetesesaratas.hu Nemzetközi számlaszám (IBAN): HU15 1170 6016 2080 0204 0000 0000 - Swift kód: OTPVHUHB

Ezt a folyóiratot Isten kegyelméből évente háromszor adjuk ki, és kb. 40 országba juttatjuk el. Ha szeretné, hogy a Vetés és Aratás továbbra is megjelenjék, lehetőségei szerint adományaival járuljon hozzá annak kiadásához és a postázás költségeihez! Köszönjük az eddigi támogatásokat, és a szolgálatunkért, a munkatársainkért elmondott imádságokat is! Támogatását a megadott bankszámlaszámokra, vagy akár csekkben is elküldheti. Nagyobb példányszámot igénylő olvasóinkat kérjük, hogy rendszeresen vizsgálják felül, hogy csak a szükséges mennyiséget rendeljék meg!

spolocnost’ e

[email protected]

Sas István Sevcsenkó út 2/6 UA-90212 Батьово (Bátyú) Beregszászi járás Tel.: 00-380-3141-49168 E-mail: [email protected]

Nyugati olvasóink folyóiratunkat és könyveinket missziónk képviseletének németországi címéről rendelhetik meg:

Mission für Süd-Ost-Europa Alexander Seidel, Augustenstr. 2. D-70794 Filderstadt E-mail: [email protected] Tel.: 0049-7158-98 28 24

[email protected]

Németországi olvasóink adományukért Spendenquittung-ot kaphatnak, ha azt erre a címre küldik el: Mission für Süd-Ost-Europa, Ungarische Arbeit; Konto-Nr. 41 57 58, BLZ 520 604 00, Bank: Evangelische Bank Stuttgart (IBAN: DE91 5206 0410 0000 4157 58 BIC: GENODEF 1EK1) USÁ-ban és Kanadában élő kedves olvasóinknak felhívjuk figyelmét képviseletünk új címére. Adományaikat az adóból levonhatják (income tax deductible) ha azt a következő címre – akár csekkben is – elküldik: Hungarian Christian Literature Worldwide Inc. 7760 Fleger Drive, Parma OH 44134 – 6457 Romániában élő olvasóink adományaikat a Fundatia BIBLOS számlájára utalhatják át (cod fiscal 7133217): Banc Post, Cluj-Napoca, Nr. RO 21 BPOS 13003086829 ROL 01 ˆ

Szlovákiai olvasóink adományukat a Misijná spolocnost’ evanjelia Ježiša Krista részére a következő számlára küldhetik: Bratislava VÚB 29830-112/0200

Tel.: 00-385-31-733-814

Mr. Alexander Veres 7760 Fleger Dr. Parma, OH 44134-6457 E-mail: [email protected]