2

OBLÁCIÓ BENCÉS LELKISÉGI LAP

2014 XIV/2

TARTALOM

AZ OBLÁTUSSÁGRÓL Borián Elréd OSB Oblátusrektori beszámoló Egri László Jeremiás OSB obl. Oblátus beöltözés Tihanyban

LEGYETEK TANÚIM! Máthé Zsuzsanna Ágnes OSB obl. Visszatekintés az oblátusközösség nyári lelkigyakorlatára Lillik Mária Zsófia OSB obl. Facebook a kommunikáció szolgálatában Posch Tünde Regina OSB obl. Emlékezés Kiss Gabriella Tarzícia testvérünkre Fürjes Éva Krisztiána OSB obl. Sarkadi Zoltánné Judit testvérünkre emlékezünk Borián Elréd OSB Zarándoklat Lébénybe és Kismartonba Borián Elréd OSB Virt László

Gulácsy Irén OSB obl. Enzo Bianchi

Anselm Grün OSB Gernot Candolini Tóta Péter Benedek

Adalbert de Vogüé OSB Gernot Candolini Gérecz Imre OSB Damjanich János Reményik Sándor Nyírő József

MÚLTUNK FORRÁSAINÁL Szent Ferenc példaképe: Szent Márton Márton Áron az üldözött zsidóság védelmében Levél Kelemen Krizosztom főapát úrhoz

MEDITÁCIÓK A keresztény emberkép a Filippiekhez írt levélben Adventi gondolatok Áldás a gyermek Dominus et abbas – úrnak és apátnak hívassék A benedeki Regula prológusának preambuluma

IMÁDSÁGOK Szent Márton imája Imádság hivatásokért imája a kivégzése előtti éjszakán SZEPIRODALOM Kegyelem Advent a havason

SZEMLE Klaibán Sándor Günter OSB obl. Az evangélium öröme HÍREK

XIV/2. 4 9 11 14

19 21 23 27

35 42

44 54 56

58

60 64 65 66 67 68

72

74

Jézus születése és a háromkirályok érkezése (Freskó Subiaco ősi monostorában)

3

AZ OBLÁTUSSÁGRÓL Borián Elréd OSB

OBLÁTUSREKTORI BESZÁMOLÓ 2014. július 8-án

Mindenkit szeretettel köszöntök, és köszönöm az Úrnak, hogy újra együtt lehetünk. Külön köszöntöm a lelkigyakorlat vezetőjét: Binzberger Ákos alperjel atyát. Imádkozzunk érte, hogy a Lélek általi imádságra vezessen minket. Külön köszönöm a tavalyi kérdésekre való őszinte válaszokat, és azt, hogy Ákos atya kérdéseire is sokan válaszoltatok. A tavaly nyáron kis dobozban összegyűjtött, és az Obláció 2013/2. számában közzétett javaslatok a jó ötletek közé sorolták, hogy a dékániák meghívják egymást találkozóikra. Örülök az ilyen közös találkozóknak, és szorgalmazom őket, bár tudom, a szervezés nem egyszerű. Többen kiemeltétek, hogy baráti légkör tapasztalható, és sokszor számíthattok egy másik oblátus segítségére. A dékániák rendszerét, az oblációmegújítást és az Obláció lapot is többen említették az erősségeink között. A Regula útmutatását is kiemeltétek, amely az ima- és lelki közösség alapja. Két dékániát meglátogattam, és ezeken az összejövetelen szintén először közösségünk értékeiről beszéltünk. A testvérek alapvetőnek tartották a közös úton haladást, az elfogadást, az irgalmat, a türelmet és az egymásért való imádság tanulását. Valaki kijelentette, hogy a dékánia tagjai fontosabbak számára, mint a rokonai. Nagyon építő, szívet emelő mondat volt: „Hálás vagyok a közösségért.” Simon Weil gondolata jut eszembe: „Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, amink van.” Sokan értékesnek találták a közös zsolozsmákat, az elmélkedéseket az olvasmányról, a kirándulásokat, a nyári és őszi lelkigyakorlatot. Az olvasmányok köteteivel kapcsolatban meg kellett állapítanom, hogy akik korábban lettek oblátusok, még megkaphatták zsolozsmánk olvasmányos köteteit. Ma már nincs kiadható példány, és nem is tervezzük az újranyomást. Simon Ferenc atya, Efrém testvér vezetésével elkészült a zsoltárok könyvének elektromos változata, és majd valamikor a teljes zsolozsmáskönyv is meglesz, utána pedig a vigília olvasmányai lesznek elérhetők. Ez több éves munka. A jobbítás egyik kívánsága: „Lehetne nagyobb szerepe életünkben a Regulának.” Ebben az évben a Regula lesz az olvasmányunk, az annak legújabb kiadása végén található tanulmány alapján. Legyen szabad azonban egy volt dékánnak, aki egészségi okokból már nem tud részt venni a lelkigyakorlaton, erre a mondatra való reakcióját idéznem: „Ez rajtunk múlik.” 4

Az oblátusságról Mindnyájatoknak ajánlom még az új Regula-kiadás utáni tanulmányon kívül Söveges Dávid atya Regula-kommentárját, illetve Emmánuel Heufelder apát úr Istenhez vezető utunk című könyvét, amelyből az utolsó példányokat kértem el a kiadónkból. Godofréd atyának az oblátusokhoz szóló Regula-kommentárjai honlapunkon olvashatóak. Többen hiányolták a beszélgetéseket a lelkigyakorlaton és egymás megismerését. A Pannonhalmi dékániában és más dékániákban való megbeszélésekből azt éreztem, hogy főként a hölgyek szeretnének ismerkedni, többet tudni egymásról. A férfiak inkább megelégszenek a saját dékániájukkal való kapcsolatokkal. A lelkigyakorlat elsősorban az imádság helye és a lelki fejlődés helye. Ki kell mondanom, hogy ez valamennyire szemben áll a 60 fős lelkigyakorlatos közösség és családi viszonyai megismerésének vágyával. Mégis engedve ennek a vágynak szerda este a levéltári új teremben hat csoportot alkotunk. Először a dékánok beszélnek, és velük együtt kijönnek dékániájuk itt levő tagjai. Ekkor mutatkoznak be a jelöltek is. Majd hat csoportban, amelyet Ákos atya már addigra kialakít, beszélünk önmagunkról és a lelkigyakorlat témájáról. Ákos atya hét fiatalabb bencést is megszólított, de csak egy van itthon, Imre diakónus testvér, aki magiszter lett, a bencés növendékek elöljárója. Ő is csatlakozik az egyik csoporthoz. Volt olyan mondat, amelyet másokkal együtt nem igazán értettem: „A dékánválasztást másképp csinálnám.” De hogyan? – kérdeztük magunkban és hangosan is. Egyik megbeszélésen valaki bátran vállalta, hogy ő írta, és kifejtette: nem tartotta elég szabadnak a dékánválasztást. Így már érthető lett a gondolat. Más azt írta: „az információk nem jutnak el mindenkihez.” Ez lehetséges, de mindenki tehet azért, hogy megtudja a szükséges információkat. Sok éve elindítottuk honlapunkat, és még most is sokan vannak, akik nem nézik meg, még a fontos események előtt sem. Akinek nincs internetelérése, az is telefonálhat például a dékánjának, hogy értesítse a honlapon levőkről. Ezért nem tartom reálisnak egy újabb csatorna, az e-hírlevél beindítását. Aki nem nézi meg időnként a honlapunkat, vagy nem csatlakozik a facebookhoz, akkor miért nézné az e-hírlevelet? Az Obláció lapunk az oblátus hírlevelet váltotta fel. Ebben is nagyon sok információ található. (Sajnos az idén a posta az ajánlott küldeményt két helyről visszahozta, anélkül, hogy a két dékánt értesítette volna. A perjeli irodában vehetik át az Oblációt a dékánok.) A tavaly beindított belső körű, titkos facebooknak 35 tagja van, ott is olvashatók a fontos információk. A dékántalálkozóról pedig nemcsak a dékán telefonját vagy e-mailjét kell várni, hanem érdeklődni is lehet, ha érdekli a közösség az oblátust. Ha pedig a dékánia mindig ugyanabban az időpontban tartja a gyűlést, akkor még inkább kevésbé érthető a reklamálás. 5

Borián Elréd OSB Olvashattuk azt is: „jó, hogy a győri csoport megmaradt.” Már 2012-ben beszélni kellett erről a csoportról, ebben az évben aztán még inkább ingatag lett a csoport létezése, általában hárman vagy legfeljebb négyen jártak, és ebből kettő a Pannonhalmi dékánia gyűlésén is mindig ott volt. A többség véleménye szerint nem indokolt a Szent László-csoport fennmaradása. Angéla testvér betegsége miatt lemondott, a Pannonhalmi dékániában szeptemberben dékánválasztás lesz. Nincs itt Bernadett dékán sem, őt Róza testvér hozta volna, aki betegsége miatt lemondta az utat. Bernadett testvér komoly műtétje után nem emelhet, ezért vonattal, busszal nem tudott eljönni. Ebből a kis dékániából nincs itt senki. Újra felvetem a Tanulmányi Házban összejövő két dékánia számára: nem lenne-e ésszerű jobban együttműködni, egy dékániát alkotni?! Ennek megvalósítása azonban nem egyszerű, ezért nem is erőltetem, de felvetem a kérdést. A Szent Benedek Tanulmányi Házban élő bencések közül egy-egy alkalomra valakit meg lehetne hívni, és nem csak várni, hogy ők közeledjenek a dékániák felé. A visszajelzésekre reagálva tettem át a programban a dékánok beszámolóját az első nap estéjéről a következő nap estéjére, amikor már jobban benne vagyunk a lelkigyakorlatban. A lelkigyakorlat alatti ötleteket olvasva nekem és másnak is feltűnt, mintha nem érzékelnénk az idő rövidségét. A zsolozsmák, előadások, egyéni ima mellett nem sok fér bele ebbe a két és fél vagy három napba. Elmélkedéshez ajánlom a diákkápolnát és a káptalantermet. Délelőttönként próbáljunk szilenciumot, csöndet tartani a felkeléstől ebédig. Mivel kiosztjuk a kulcsokat, ezért is kérhetem, hogy a mobilokat hagyjátok a szobákban. A lelkigyakorlathoz hozzátartozik a családtól való elvonulás is. Ha mégis szükséges, akkor csak ebéd után telefonáljatok, egyébként kikapcsolva tartsátok a készülékeket. Könyveket, képeslapokat a megadott időben lehet vásárolni a Teleki-teremben. Itt lehet aláírás után az interneten megrendelt PAX-kártyát is átvenni. Kérem, hogy ott is figyeljétek órátokat, hogy öt perccel hamarabb már az elmélkedések termében legyetek. Szobáitok ablakait se hagyjátok nyitva, ha eltávoztok onnan. Október 4-én, szombaton tervezek egy közös kirándulást, zarándoklatot a középkori bencés templomhoz, Lébénybe, ahol zsolozsmával összekötött szentmisét szeretnék a közösségnek bemutatni. Innen Ausztriába megyünk, Kismartonba, ahol az Esterházy-kastélyt és a Szent Márton-dómot nézzük meg. Az ősi lébényi és kismartoni templomokat nemrég felújították, érdemes összehasonlítani a pannonhalmi bazilika átalakításával. Jó lenne valahol útközben közös, egyszerű ebédet ennünk. Körülbelül 7000 forintra becsülöm a költségeket. Ha kevesen jelentkeznek az oblátusok, akkor a pannonhalmi egyház6

Az oblátusságról községnek is felajánlom a részvétel lehetőségét. Szeptember 10-ig lehet nálam e-mailban jelentkezni, és kiteszek egy lapot az asztalra, amelyen már itt fel lehet iratkozni. Szeretettel hívok mindenkit. Pannonhalmán és a győri állomáson lehet majd felszállni a buszra. A honlapon augusztus folyamán a részletek is olvashatók lesznek. Attyapusztára újra hívom az érdeklődőket, jelölteket, novíciusokat és a preceptorokat is. Idén én tartom a rekollekciót. Október 24–26 (péntek– vasárnap) lesz a rekollekció, de az időpontra még egyszer rá kell kérdeznem az új karmelita elöljáró megválasztása után. Az ünnepi ebédre ne menjünk előbb az ebédlőbe. A diétát kérők minden étkezés előtt szóljanak a tálalóban, hogy ők diétás ételt rendeltek. Július 11-én, Szent Benedek ünnepén az ebéd után kisbusz indul Győrbe, amelyben 19 hely van. Az attyapusztai rekollekcióra jelentkező lap mellé a buszra való jelentkezést is kiteszem. Imáinkban emlékezzünk meg az eltávozott Emília és Tarzícia testvérünkről, illetve a súlyosan beteg Judit testvérről. Örömünkre öt beöltöző lesz, hárman a bécsi Boldog IV. Károly csoportból, ketten a Pannonhalmi dékánia tagjaiból. Bécsből a házaspár csak csütörtökön este tud érkezni munkahelyi okok miatt. Idén nem lesz obláció. A jelölteknek is nagyon örülünk. Legyen szabad idéznem egy jobbító hozzászólás első részét: „Általánosságban jónak tartanám, ha sokkal több fiatalt tudnánk a közösséghez vonzani. Ennek érdekében ötleteket lehetne gyűjteni a dékániákban, hiszen nagy tapasztalatokkal rendelkezik a közösség, mert valahogyan mindenki eljutott az érdeklődéstől a jelöltségig vagy az oblációig.” Az oblátusok számára szánt 40 zsolozsmáskönyvet a népbejáró mellett található pasztorális szobában Günter testvér osztja, aki cserében elkéri a kitűzőt. A liturgia végén, a könyv visszaadásakor pedig visszaadja a kitűzőt. Aki a liturgiára épp csak beesik vagy késik, az a padok végéből vegyen zsolozsmáskönyvet, és oda tegye vissza. Az is igaz persze, hogy 40-nél többen leszünk, és nem mindenkinek tud adni Günter testvér. A liturgiák és elmélkedések előtt minimum öt perccel legyünk már ott, hogy át tudjuk magunkat adni a belső figyelemnek. Ezért azt kérem, hogy 15 perccel hamarabb induljunk el a szobáinkból a programok előtt. Mindenki a bazilika népbejáratán menjen be a templomba. A liturgiákon halkan énekeljünk, és a kántorok által megadott ritmusban. Illő módon öltözzünk, még ha meleg is az idő. A kerengőben is próbáljunk csendet tartani. Minden testvérnek, dékánnak köszönöm a lelkigyakorlatos jelentkezés gondosságát. Elnézést kérek, ha a szobával kapcsolatos kérések közül több nem valósult meg. 7

Borián Elréd OSB Számomra a legváratlanabb probléma a gimnáziumi lift kártyás használata. Meg voltam győződve, hogy nyáron a vendégek használhatják a liftet. Majd az is meglepett, hogy alig lehetett öt kártyát felkutatni, amellyel használhatják a liftet a beteg lábúak. Az illetékes informatikus Szent Benedek-zarándokútra indult. A tornaterem építésének a zaja is zavaró lenne a Teleki-teremben. Ezért a levéltár igazgatójának, Dénesi Tamás tanár úrnak beleegyezését külön köszönöm, hogy a Teleki-teremben tervezett előadásokat a levéltár új termében tarthatjuk. Ez könnyen megközelíthető kívülről. Bentről pedig a főmonostori liften a -1 szintre kell jönni, és ott végigmenve a folyosón, néhány lépcsőn lehet a teremhez eljutni. Ezen a szinten lakik a „pilisvörösváriak” csoportja. A kulcs nálam van, az előadások előtt kinyitom a termet, de utána be kell zárnom. A vigíliára és az esti szentmisére a kerengőn keresztül mehetünk be, mert kinyitjuk az ajtót, de utána be kell zárni a turisták miatt. A déli imaórára kívülről, a bástyáról menjünk be. A később jövőkkel is tudassátok ezt az információt. Kérem, hallgassunk szívünkkel Ákos atya szavaira. A csoportos találkozókon pedig mindenki jusson szóhoz, bátorítsuk egymást, és senki se tartsa magánál a szót hosszú ideig. A dékángyűléseken is, ha a vezető úgy készül fel, hogy 20 perces vagy hoszszabb bevezetőt tart, akkor a közösség passzívvá válik. A jó bevezető a testvérek bevonására irányul, és a legjobb, ha körben adjuk egymásnak a szót. Annál jobb egy dékánia gyűlése, minél több körbeszélgetés alakulhat ki, a jó kérdés, a jó felvetés szüli a jó válaszokat. Soha ne vitatkozzunk a másikkal, ne szembe beszéljünk a „rossz világgal”, hanem egyes szám első személyben mondjuk el véleményünket. Mindenki megérti, ha különböző vélemények állnak egymással szemben, és gondolkodhat, melyik áll közelebb az igazsághoz. Aki a társával való szembenállását hangsúlyozza, az sérti a szeretetet a csoportban. Szent XXIII. János pápa szokta mondani: „Az igazság szeretet nélkül halott.” „Krisztus szeretetének semmit előbbre ne tegyünk? – tanítja a Regulánk, hogy az evangélium vezetésével eljussunk Isten országába, amely Szent Pál szerint: „béke és öröm a Szentlélekben”.

8

Az oblátusságról Egri László Jeremiás OSB obl.

OBLÁTUS BEÖLTÖZES TIHANYBAN 2012. július 1-jén a Magyar Bencés Kongregáció önálló monostora lett a Tihanyi Apátság. Rögtön felmerült a gondolat, hogy ezzel megnyílt a lehetőség az apátsághoz kapcsolódó oblátusközösség létrejöttére is. Amikor ezzel a vágyunkkal megkerestük Richárd atyát, már nyitott kapukat döngettünk, válaszában azt írta, ők is gondolkoznak rajta, és szeretettel várnak minket. 2012. szeptember 22-én találkoztunk először mi, oblátusjelöltek Tihanyban. Oblátus magiszterünk, Kiss Domonkos atya, nagy szeretettel fogadta a mintegy tucatnyi főt számláló kis csoportot. Az ország számos pontjáról érkeztünk, részben a Balaton környékéről (Balatonfüred, Siófok, Veszprém, Somló), részben a fővárosból, de volt köztünk váci, pécsi érdeklődő is. Ugyanilyen sokszínű volt a csoport az életállapot tekintetében is: házas, özvegy, magánfogadalmas, házasságra készülő. A kéthavonta, hétvégén tartott találkozók során nemcsak egymást ismertük meg egyre jobban, hanem a bencés lelkiséget, a szerzetesi élet spirituális gyökereit, a keleti szerzetesség nagy alakjait is. Megismerkedtünk a lectio divina gyakorlatával, a zsolozsma felépítésével, a közösség életével, a Tihanyi Apátsággal. A találkozók során mindig együtt végeztük a vesperást a közösség szerzeteseivel. Ezt követően közös vacsora, majd kompletórium zárta az alkalmakat. Egyre szorosabb elköteleződés és egyre nagyobb vágy alakult ki, hogy a beöltözéssel még egy lépéssel közelebb kerülhessünk a monostor közösségéhez. Eljött a névválasztás ideje, ami érdekes önreflexiós gyakorlat is volt mindanynyiunk számára; ki az a szent, aki a leginkább kifejez engem, mert sorsa hasonló, illetve élete vagy valamelyik vonása különösen vonzó számomra. A beöltözésre 2013. november 16-án, Szent Ányos, az apátság patrónusa ünnepének vigíliáján került sor az ünnepélyes esti zsolozsma keretében. A rövid szertartásban meghatottan vettük át a Regulát és a Szent Benedek-érmet Richárd perjel atya kezéből.

Beöltöztek: Bálintffy Eduárd Brúnó; Egri László Jeremiás; Egri Lászlóné (Kati) Kinga; Lipthay-Ticz Gabriella Teréz; Marsó János János; Nagy György Özséb; Németh Zoltán Jakab; Unger László Illés; Varga Magdolna Piroska

9

Az oblátusságról A beöltözés után az ünnepélyes búcsúi szentmise keretében adhattunk hálát Istennek ezért az ajándékáért, majd a tetőtéri agapé kötetlen, örömteli beszélgetései zárták a napot. Elindultunk tehát, és a Regula olvasásával, tanulásával készülünk az egy év múlva esedékes oblációra. Közben annak is örülünk, hogy kis csoportunk egyre gyarapszik, alig van olyan találkozó, hogy ne jönnének közénk újabb érdeklődők. Hisszük, hogy „az Úr építi a várost...”

Oblátus beöltözés Tihanyban

10

LEGYETEK TANÚIM!

Máthé Zsuzsanna Ágnes OSB obl.

VISSZATEKINTÉS AZ OBLÁTUSKÖZÖSSEG NYÁRI LELKIGYAKORLATÁRA Számomra az idei lelkigyakorlat más volt, mint az eddigiek. Persze nincs két egyforma, mondhatnák a kétkedők, de ez a mostani tényleg MÁS volt. Kezdődött azzal, hogy jóval Szent Benedek ünnepe előtt – mely köré mindig fonódik az oblátusok, obláták lelkigyakorlata – levelet kaptunk Ákos atyától. Azt írta, hogy igazán érdekelnék (főként a lelkigyakorlat résztvevőitől) az imádsággal kapcsolatos erőforrásaink, örömeink, kérdéseink, erőfeszítéseink, elakadásaink vagy egyéb tapasztalataink. Nekem ekkor kezdődött a lelkigyakorlat, amikor ezekre a feltett kérdésekre, a magam válaszait kerestem. Ha címet kellene adnom, hogy valamiképpen sejthető legyen, miről is volt szó, akkor azt mondanám: imádságos küzdelmeink. Az idei lelkigyakorlat vezetője, Ákos atya az első elmélkedésben elmondta nekünk, hogy miről gondolkodnánk közösen az előttünk álló napokban. Eszerint: a szemlélődés és a tevékenység, a tenni és a lenni állapot közti egyensúly keresése, az ora et labora és legere, az imádság dialógusa és az Istennel való párbeszéd lehetősége. Csendben lenni az Úr előtt, az Úr jelenlétében. Időt adni Istennek. Ezek a gondolatok rögtön megadták a következő napok hangulatát. A türelmetlenség egyszerűen lefoszlott rólam, ahogy elmesélte a saját vívódásait a megnyugvás és a tenni akarás érzéseivel. Személyes történeteiben sokszor magamra ismertem, mintha rólam is beszélne. A Mária és Márta evangéliumi részt felelevenítve egy élethelyzetéről mesélt, melyben a sok „mártás forgás” után a máriaságot izmosította. Elhagyva az elvárások és a teljesítménykényszer világát, hogy aztán a csöndes visszavonultságban a tapasztalásból megszülethessen lelkében a Mária-kép és a Márta kép-integrálásával az egyensúly. Mária és Márta szövetségre lép. Ideje legyen az életünkben Máriaként az Úrra figyelni, és ideje legyen az életünkben Mártaként szolgálni. Számomra ekkor egy igen fontos megjegyzés hangzott el, mely kérdéssel én obláta-életemben (talán más is) oly sokszor szembesülök. Találjuk meg életünkben az egyensúlyt, ne akarjuk mi, világiak, szerzetesi aránnyal feszíteni az életünket, és mi – mondta Ákos atya – se felejtsük el a saját prioritásunkat. A belső ima, a tapasztalat és az ebben való elmélyülés, a benne maradás és a menekülés érzésének a feldolgozása. Ezen gondolatoknak az imádság különbözö formáiban való részletesebb kifejtésére készült a következő három napban. 11

Máthé Zsuzsanna Ágnes OSB obl. A különböző imaformák kincseivel kínált meg bennünket, hogy aztán ki-ki megtalálja a magáét. Mindnyájan az Istenhez vezető úton haladunk, ki előrébb, ki hátrébb, s talán nem is egyszerre, véglegesen, találjuk meg a számunkra élhető imaformát, hanem élethelyzetekben, életszakaszokban változóan más-más módokon. Hogy ne csak lelki elmélet legyen, hanem igazi lelkigyakorlat, ezért kisebb csoportokban feladatokat is kaptunk, melyeket együtt a kiscsoportban oldottunk meg előre megadott módszerekkel. Ez lectio divina vagy akár egy kis szentírási részlet volt. Feldolgoztuk, majd egyvalaki a csoportból beszámolt a közösség előtt is. Nagyon érdekes volt számomra újból és újból megtapasztalni sokféleségünket. Csendünk is volt az Úrral, közösen is. „Csak úgy” legyünk jelen állapotban. A zsolozsmázás, zsoltározás is a gyakorlati részhez tartozott, a zsolozsma és a belső imádság látszólagos ellentmondásának feloldása. Nem áll szemben a kettő, a szív imádságát segíti a közös zsolozsmázás. Természetesen a Regula is igen gyakran szóba került. A zsolozsmázásról szóló fejezetek, a szentírásra, lelki olvasmányra és a belső imádságra buzdító fejezetek. Hiába olvastam a Regulát, így az imádság felől nézve és hozzáolvasva a 19. és 20. fejezetet, új értelmet nyernek a sorok. Mindig csodálatba ejt a Regula sokszor praktikus intelmein átsejlő szeretetteljes, gyöngéd gondoskodás. Új gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy nem egyféleképpen lehet olvasni a Regulát, valahogy személyesebben szól, ha konkrét kérdés felől keressük az odavonatkozó részt, s nem csak a következő kijelölt szakaszt vesszük. A mi válaszaink is előkerültek az elmélkedések során. Ákos atya kiemelt közülük néhányat, és közkinccsé tette, mint mondta. Nagyon tetszett nekem, hogy valaki ezt írta: „A zsoltárimában jó hallani egymás hangján a zsoltárok szavait” vagy „tanuljak meg panaszkodni az Úristennek zsoltárokkal, s akkor gyűjtöttem egybe a panaszos, dicsérő, dicsőítő és bizalommal teli zsoltárokat”. Számos gondolat közül kiemelnék még néhányat, amely megérintett és kísér azóta is. A közös liturgiát átjárhatják a személyes csöndjeim, hagyom, hogy megszólítva legyek, mi az, ami kifényesedik: egy-egy mondat vagy jézusi szó. A zsolozsma és a liturgia s a belső imádság átjárja egymást. Személyesen is lehet barátkozni a zsoltárokkal. Címkékkel megjelölni egyet-egyet: hálaadó zsoltár, kérő zsoltár; vagy jó kívülről megtanulni, mert az ember utazik, sötét van, nem tud elaludni, ám így is van zsoltár, ami az embert elkíséri. Amikor talajvesztettnek érezzük magunkat, gondolhatunk arra, hogy ez jó alkalom Istennek, hogy valami jót tegyen velünk, mint anya, aki felkapja kicsi gyerekét, amikor sietnie kell. A hajnalt váró őr képe is szép gondolat volt: biztosan tudja, hogy eljön a hajnal, de nincs hatalmában beavatkozni. Mi is csak ezt mond12

Legyetek tanúim! hatjuk, biztosak vagyunk, hogy az Isten van és betölt bennünket. Azt csak csöndesen tesszük hozzá: hogy mikor és hogyan, azt add nekünk, ahogy Neked tetszik Uram. Sok mindenről írhatnék még, de végül álljon itt Szalézi Szent Ferenc írása, mely szintén elhangzott ezen a négy felejthetetlen napon: Ha szíved elkószál és szenved, óvatosan vidd vissza a helyére, és helyezd gyengéden a Te Istened jelenlétébe. És ha soha semmi mást nem csináltál egész életedben, csak a szívedet hoztad vissza és helyezted Isten jelenlétébe, habár az újra és újra elszaladt, miután visszahoztad, akkor az életed beteljesedett.

Görgey-Josvay Edit Skolasztika testvérünk a nyáron megújította oblációját.

13

Legyetek tanúim! Lillik Mária Zsófia OSB obl.

FACEBOOK A KOMMUNIKÁCIÓ SZOLGÁLATÁBAN 1. A facebook története A facebook amerikai alapítású közösségi hálózat, amely 2004-ben kezdte meg működését. Mark Elliot Zuckerberg, egy fiatal amerikai feltaláló, programozó volt a facebook közösségi oldal megteremtője, amely az egyik legnagyobb kommunikációs hálózat a világon. A következő mérföldkő a történetében 2012. október 4-e, mert ezen a napon a facebook elérte az egymilliárd regisztrált felhasználót. Felhasználóinak száma jelenleg 1,23 milliárd. 2011 augusztusában a facebook megújította adatvédelmi és a tartalommegosztási rendszerét. Megjelent egy újabb frissítés, amely a közzététel rendjét szabályozza, lehetővé teszi általunk nem ismert emberek oldalának követését (beleegyezésükkel), a hírfolyamokat pedig áttekinthetőbbé teszi a barátok és az események besorolásával. 2008. november 26-án elindult a facebook magyar változata, mely hamarosan rendkívül népszerűvé vált. A fordítást magyar felhasználók végezték, és ez a munka ma is folyik. A magyarok körében kiemelkedően népszerű ez a közösségi oldal: a hazai netezők 80 százaléka használja a facebookot.

2. A facebook használata A rendszer használata ingyenes, egy egyszerű regisztrálással lehet meghívás nélkül csatlakozni hozzá. A felhasználók létrehozhatnak egy személyes profilt (oldalt), kapcsolódhatnak ismerőseikhez, illetve csoportokhoz, valamint üzeneteket válthatnak és eseményeket szervezhetnek. Az üzenőfalon keresztül híreket, információkat, weboldalakat és videókat is megoszthatnak egymással. Városok, munkahelyek, felsőoktatási intézmények vagy régiók által szervezett közösségekhez csatlakozhatnak, és mások érhetnek el bennük. A saját hálózaton belül a mások adatlapja részleteiben is látható, míg a más közösséghez tartozó felhasználó adatlapja nem, de ez függ a felhasználók egyedi beállításaitól is. A like, magyarosan lájk gomb a facebook egyik legismertebb fejlesztése. A szó jelentése: „tetszik”. A dislike (nem tetszik) gomb, ami ennek ellentéte, jelenleg még nincs alkalmazásban, és Mark Zuckenberg szerint nem is lesz, mert bár ez is lehetőség a vélemény kifejezésére, nem illik bele a cég arculatába. A gomb feladata az, hogy az emberek tetszésüket fejezhessék ki általa egy adott dolog vagy termék kedvelése kapcsán. A gomb használatával egy kattintással jelezni lehet a tetszésnyilvánítást, nincs szükség hosszabb véleményezésre. A kezdeményezésnek az adta a hátteret, hogy a korábbinál sokkal személyesebb kap14

Legyetek tanúim! csolatot akartak kialakítani a honlapok látogatói számára. Természetesen a szöveges véleményezés lehetősége továbbra is fennmaradt.

3. A facebookra való regisztráció menete A facebookra regisztrálhat bárki, aki betöltötte a 13 éves kort, és rendelkezik egy „működő” e-mail címmel. A regisztráció egyszerű, gyors és ingyenes. Első lépés – Regisztráció Egy internetes keresőprogramba pontosan be kell írni: facebook.com Facebook regisztrációnál a következő adatokat kell megadni: • név • e-mail cím • jelszó (Bármit választhatunk, amit meg tudunk könnyen jegyezni. A magánhangzóknak nem lehet hosszúságjelük! Nagybetű és szám is legyen a jelszóban, – legegyszerűbb a szó elején nagybetűt használni, a szó végén pedig elhelyezni a számot.) • nem (férfi/nő) • születésnap Második lépés – Biztonsági ellenőrzés Ennél a lépésnél a képként, vagyis keretben megjelenített karaktereket kell begépelni, és a regisztrációs gombra kattintani. Harmadik lépés – Ismerősök keresése E-mail címed és jelszavad megadása után a facebook átnézi a levelező partnereket, és ajánl olyanokat, akik már rendelkeznek facebook profillal, oldallal. (Nem kötelező megjelölni őket ismerősként, de általuk növekszik a kommunikáció lehetősége.) Negyedik lépés – Adatlap információ Nem kötelező: Végzettségünk: középiskola, egyetem / főiskola és munkahely megadása. Ötödik lépés – Profilkép feltöltése Nem kötelező: Képet tölthetünk fel a számítógépünkről, vagy webkamerával is készíthetünk egyet önmagunkról vagy környezetünkről, vagy szimbolikus képet is feltehetünk. Ezek után várnunk kell egy e-mailre, amely visszajelzi jelentkezésünket. Ha megkaptuk a helyes regisztráció eredményeképpen, akkor már csak a kapott igazoló, megerősítő linkre kattintva aktiváljuk facebook profilunkat. A lap tetején lehet beírni az üres részbe. Csak bátran!

15

Lillik Mária Zsófia 4. Csoport létrehozása A facebook számos lehetőséget kínál felhasználói számára, ezeket sikeresen hasznosíthatjuk mindennapjaink során, legyen szó barátokról, közösségekről vagy éppen munkáról. Az egyik ilyen praktikus funkció a csoport létrehozása. Facebook csoport születhet például egy közös feladat, egy közös érdeklődési kör vagy egy közös élmény mentén. Ha ezt mi kezdeményezzük, akkor első körben a saját ismerőseinkből verbuválhatunk csoportot, de aztán ők mint „adminok”, vagyis a csoportot létrehozó adminisztrátorok vagy tagok saját ismerőseik meghívásával növelhetik a létszámot. A mókuskerék itt nem áll meg, hiszen a csoport láncszerűen tovább bővíthető az újabb és újabb ismeretségi körökből toborzott „facebook-lakókkal”. A csoportot az adatvédelmet tekintve három kategóriába sorolhatjuk. Ha a Nyilvános opciót választjuk, akkor a csoportot és annak tagjait, valamint a csoport posztjait, azaz bejegyzéseit, egymás között megosztott fotóit, videóit vagy dokumentumait bárki láthatja. Ha a Zárt opciót állítjuk be, akkor mindenki láthatja a csoportot és annak tagjait, viszont a bejegyzéseket kívülállók nem, csak a csoport tagjai láthatják. Ha a Rejtett (Titkos) opciót választjuk, akkor csak a tagok láthatják a csoportot és annak tagjait, valamint a csoport bejegyzéseit. Ilyen típusú a jelenlegi oblátus csoportunk. 2013 óta működik a facebook közösségi oldalon a saját titkos csoportunk, jelenleg 43 fővel. A nyári lelkigyakorlaton döntöttük el, hogy zárt facebook oldalt indítunk, ezzel kezdünk kommunikációnk megkönynyítéséhez. Zénó testvér javasolta, és ő is vállalta az adminisztrációs feladatot. Neki kell jelezni, ha már beléptünk a facebookba, hogy a zárt csoportunk tagjai akarunk lenni. Nála lehet kijelentkezni, de mindenki maga is kijelentkezhet. . 5. Funkciók a létrehozott csoport kezdőoldalán • Bejegyzéseket írhatunk az üres rovatba, amelyeket a többiek lájkolhatnak, hozzászólásokat írhatnak hozzá. Le is iratkozhatnak róluk, azaz a leiratkozott tag számára már nem érkezik értesítés, ha valaki a továbbiakban hozzászól az adott bejegyzéshez. • Fényképeket/videókat tölthetünk fel és oszthatunk meg. A számítógépünkön tárolt fényképek és videók közül választhatunk, vagy a webkamera segítségével elkészített felvételeket tehetjük közzé. A feltöltött fényképekből albumot is összeállíthatunk (Ha nyaralunk, akkor biztonsági okokból csak a nyaralás végén töltsük fel a képeket!) • Kérdéseket és hozzájuk kapcsolódó válaszlehetőségeket hozhatunk létre. Ez a funkció hasznos lehet, ha például egy adott témával kapcsolatban szeretnénk azt felmérni, hogy a tagok hogyan vélekednek róla.

16

Legyetek tanúim! • Fájlokat tölthetünk fel, többek között szövegeket (pl.: Word), táblázatokat (pl.: Excel), diavetítéseket (pl.: PowerPoint). • Üzeneteket küldhetünk egy vagy több csoporttagnak. A megnyíló chat-ablakban a beszélgetésekbe bevonhatjuk a tagokon kívül saját ismerőseinket is. A csevegések előzményei megjelennek postafiókunkban, így korábbi beszélgetéseinket nyomon követhetjük, illetve törölhetjük őket. Ha a tagok éppen nem elérhetőek, akkor postafiókjukba továbbítódnak üzeneteink, tehát azokra később is tudnak reagálni. • Új tagokat hívhatunk meg a csoportba, azonban szintén csak a saját ismerőseink közül választhatjuk ki őket. Az Események „fül” (menüpont) alatt található lehetőségek: • Eseményeket tudunk létrehozni, azaz megszerkeszthetjük egy-egy rendezvény, találkozó vagy szabadidős program „profilját”. Megadhatjuk a nevét, a részleteket, a helyszínét és a pontos dátumát. Az eseményre a csoport összes tagját meghívhatjuk, de választhatunk is a tagok közül. Az eseménnyel kapcsolatos információkat tehetjük nyilvánossá vagy csak ismerőseink körében láthatóvá is. Ha csak saját csoportunkban gondolkodunk, akkor szabályozhatjuk, hogy a vendégek is meghívhatják-e az ismerőseiket, és publikuse a vendéglista. • Áttekintésükhöz külön kategóriákba rendezhetjük a korábbi és a közelgő eseményeket. A Fényképek „fül” alatt található lehetőségek: • Megtekinthetők a csoport fényképei és videói. • Lehetőség van feltöltésre is, de ezen a részen csak a számítógépünkön tárolt fotókat tudjuk feltölteni. A Fájlok „fül” alatt található lehetőségek: • Dokumentumot hozhatunk létre, azaz olyan szöveget írhatunk, amelyet címmel láthatunk el, szerkeszthetjük és képet illeszthetünk mellé. • Fájlokat tölthetünk fel, többek között szövegeket (Word), táblázatokat (Excel), diavetítéseket (PowerPoint). • Megtekintésükhöz külön kategóriákba rendezhetjük a dokumentumokat és a fájlokat. Közös érdekünk, hogy minél többen tagjai legyünk a titkos és a nemrég megalakult nyílt csoportunknak is. Elréd atya kért fel, hogy a nyílt csoport adminisztrátora legyek.

6. A nyílt csoportunk Örömmel üdvözöltem Elréd atya gondolatát 2014 nyarán, hogy alakítsunk a titkos csoport mellett egy nyílt, mindenki számára látható, elérhető nyílt csoportot. A titkos csoport lapján egy kis vita alakult ki arról, hogy kell-e nekünk ez a nyílt 17

Lillik Mária Zsófia csoport. Többen féltek a „nyitottságtól”, a „külsősök” esetleges kellemetlenkedő megjegyzéseitől. Nagyon bízom abban, hogy félelmeink elmúlnak, mert a csoportunkba való belépés az oblátusok körében is önkéntes. A titkos és a nyílt csoport és tagjai között semmiféle összemosódás nem lehet. Az oblátusok közül bárki regisztrálhat mind a két csoportban, vagy választhat a kettő közül. A facebook-on való egyéni regisztrálás után meg lehet keresni nyílt csoportunkat, bárki kérheti a felvételét. A csoportba való bejutás az adminisztrátoron keresztül, az ő jóváhagyásával történhet itt is, akárcsak a titkos csoportban. Az adminisztrátornak joga van a csoportból a nem oda valókat eltávolítani. Természetesen bárki önként ki is léphet, akárcsak a titkos csoportból. Nagyon remélem, hogy érdekes, figyelmet keltő keresztény csoportunk lesz. Elréd atya ezt írta egyik hozzászólásában a titkos csoportunk oldalán: „Olyan lesz a nyílt csoport oldala, amilyenné teszik az önként belépő oblátusok, és ha nem nyitunk embertársaink felé, akkor vétünk Jézus missziós főparancsa ellen.”

18

Legyetek tanúim! Posch Tünde Regina OSB obl.

EMLÉKEZÉS KISS GABRIELLA TARZICIA TESTVÉRÜNKRE

„A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam.” (2 Tim. 4,7)

Kiss Gabriella Tarzícia testvérünk életének 88. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Lelki üdvéért a szentmise és a temetési szertartás 2014. június 4-én volt Sopronban és Pannonhalmán. Hamvait a pannonhalmi Fájdalmas Szűzanyakápolna urnatemetőjében helyezték örök nyugalomra. A lélek halhatatlanságában való hite egész életét jellemezte. Gabi néni 1926. február 27-én született Nagykanizsán. Mélyen hívő életének alapjait először családjában kapta, többek között az egyik testvére apácanővér volt Szombathelyen. A nagykanizsai Líceumban a Notre Dame-nővérek tanították. Következett Sopron, ahol az Isteni Megváltó Leánya Intézetben szerzett tanítói oklevelet. Budapesten a Gyógypedagógiai Főiskola gyógypedagógus, majd logopédus szakterületén végzett. A pártállami időkben nem volt könnyű hite gyakorlása. Az Iborfián töltött küzdelmes napokról gyakran hallottunk tőle. Később a nagykanizsai Nevelési Tanácsadóban dolgozott. Vidáman, kiegyensúlyozottan, rá jellemző precizitással foglalkozott óvodás, iskoláskorú gyermekekkel egyaránt. Kanizsa környéki településeken – pl. Inke, Iharosberény, Őrtilos községekben – tanított. Idősebb korában is nagy empátiával fordult a gyermekek minden korosztályához, hogy beszédtechnikájukat javítsa. Aktív résztvevője volt Nagyrécse, a nagykanizsai Alsóvárosi Templom plébániájának életében, ahol hitoktatott is. A bencés lelkiség nagyon közel állt a szívéhez. 1977-ben titkos oblációt tett, a Tarzícia nevet vette fel. A zsolozsma nagyszerű ismerője és gyakorlója, az egyház fáradhatatlan tagja lett. A hozzá forduló testvérek számára pedig segítőkész volt a Szentháromság-dékániában is. Élete utolsó szakaszát Sopronban, a bencések Idősek Otthonában töltötte. Sopronba költözése előtt a rá jellemző bölcsességgel és bátorsággal számolta fel kanizsai múltját; ez nem volt könnyű elhatározás, de életállapotából adódóan a legjobb lehetséges döntés volt. 19

Legyetek tanúim! Rá emlékezve, megköszönöm Istennek, hogy életem része lehetett, és engem is gazdagított személyével. Gabi néni, Tarzícia testvér nyugodjál békében.

A Fájdalmas Szűz Mária-kápolna piéta-szobra (Pannonhalma, a Millenniumi emlékmű mellett)

20

Legyetek tanúim! Fürjes Éva Krisztiána OSB obl.

SARKADI ZOLTÁNNÉ JUDIT TESTVÉRÜNKRE EMLÉKEZÜNK „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, s arra rendeltelek, hogy munkátokkal maradandó gyümölcsöt hozzatok.” (Jn 15,16)

Judit testvérünkre most már mint égi pártfogónkra emlékezünk, hiszen igen nehéz, sok és súlyos szenvedéssel teli, de nagyon tartalmas és szép keresztény élet után 2014. július 12-én, szombaton reggel, a nyári lelkigyakorlatunk utáni napon fejezte be földi életét. Hiszem, hogy Urunk nagy szeretettel ölelte magához, hiszen róla valóban elmondhatjuk, hogy maradandó gyümölcsökért fáradozott egész életében. Sarkadi Zoltánné, született Tarcsai Katalin, 1939. március 3-án született Celldömölkön. Budapesten járt iskolába, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban érettségizett 1957-ben. Édesanyja egyedül nevelte fel öccsével, mert édesapja 1952-ben meghalt. Orvos szeretett volna lenni, de osztályidegenként nem vették fel egyetemre, csak gyógytornászképzőbe járhatott. A képesítés megszerzése után gyermekbénulásban szenvedőkkel foglalkozott. Később a Korányi kórházban dolgozott, itt ismerkedett meg férjével. 1961-ben házasodtak össze, két gyermekük született. A boldog házasság sajnos nem tartott sokáig, mert férje fiatalon meghalt. A hatvanas években a politika enyhítette a továbbtanulási tilalmakat, ekkor a Műegyetem Vegyészmérnöki Karát végezte el. Laborban, majd az építőiparban vállalt munkát. A nyolcvanas évek elején lakk-, festék- és gumiipari szakmérnöki végzettséget is szerzett, és igazságügyi szakértőként is dolgozott. Levelező tagozaton a teológiát is elvégezte. Mint igazságügyi szakértő a nyolcvanas évek első felében került kapcsolatba Csobánkán a templom renoválása során felmerült reklamációs ügy révén Kapcsándy Zsigmond atyával, aki ott, mint „kincés” teljesített szolgálatot. Tudatosan vezette be Katalint a bencés lelkiségbe, és terelgette az oblátusság felé. „Nagy huncutul összehozta” oblátus testvérekkel, akikről később derült ki, hogy azok. Hiszen ezek még a „titkos idők” voltak. A „terelgetés” jól sikerült, Katalin Judit testvér néven 1988-ban öltözött be, és 1989-ben tett oblációt. Sajnos a 21

Legyetek tanúim! közösség szép köszöntését a 25. évforduló alkalmából már nem tudtam neki átadni... A rendszerváltozás idején, már oblátaként úgy gondolta, hogy tevékenyen is részt venne a közösségi életben, ezért Asztrik atya püspökkari titkári kinevezésekor bekapcsolódott az ott folyó munkába. Majd miután ő főapátként visszakerült Pannonhalmára, Judit testvér a Bencés Kiadó vezetését vállalta el. Nyugdíjas évei alatt főleg unokái őrzésében, nevelésében vállalt fontos szerepet, a család összetartása volt a legfontosabb számára. Ahogyan unokáival bánt, az mindannyiunk számára példamutató volt. Több súlyos műtét és krónikus betegség következtében egyre nehezebben tudott mozogni, egyedül már évek óta nem tudott lakásából kimozdulni. A legutolsó időkig hihetetlen akaraterővel látta el magát, és érdeklődését minden és mindenki iránt megőrizte. Szép példáját adta a dékánián belül, hogyan kell a súlyos szenvedéseket – azok nehéz voltát nem letagadva, mégis mosolyogva – elviselni. Példát adott, hogyan kell a lelki kapcsolatot ápolni, akkor is, amikor már ténylegesen nem lehet jelen az ember egy közösség életében. Ha személyesen egyre ritkábban is, de telefonon sokszor beszéltünk egymással. Mindig érdeklődött a testvérek felől, azokról is szívesen hallott, akiket már nem volt módja személyesen megismerni. Amíg állapota engedte, évente egyszer nála tartottuk a találkozót. Nagyon ritkán panaszkodott, nagyon hálás volt mindenért, az esetleges rosszat hamar elfelejtette. Szívesen kért és adott tanácsot. Hogy milyen ember volt? Legyen itt néhány sor a testvérek véleményéből: – „...nagyon energikus, impulzív volt, de sokszor szinte kemény lendülete mögött nagyon meleg anyai szív volt a »motor« (...). Nagyon nagy tisztelettel gondolok arra, ahogy a betegségét viselte, úgy tűnt számomra, hogy sok-sok év óta a szeretet tartotta életben. Már menni és ülni is alig tudott, de még sugárzó arccal számolt be az unokáiról, akikkel betegen évekig »napközizett«, és tanított az életre is, hiszen nem lehetett tudni, hogy ki segít kinek...” –„Ha Judit testvérre gondolok, mindig a szemüvegén keresztül sugárzó gyönyörű, meleg, »szeme-sarkában jókedv« tekintete jön elő. Nyugalom, hit, szilárdság áradt belőle…” Igen, ilyen volt. És biztosan ilyen most is, mert hitünk szerint örökké él Isten jelenlétében Judit testvérünk, Weöres Sándor gyönyörű versével búcsúzunk tőled, de csak egy kis időre, amíg majd újra – reményeink szerint – találkozunk. Prae-existentia Isten gondolt öröktől fogva téged, Elméjében léted, mint szikla áll. Mi ehhez képest habfodornyi léted, S mit változtat rajtad a halál?

22

Legyetek tanúim! Borián Elréd OSB

ZARÁNDOKLAT LÉBÉNYBE ÉS KISMARTONBA (2014. október 4.)

Hosszas előkészület, sok levelezés után elérkezett október első szombatja, az indulás napja. Oblátusok, családtagjaik, valamint a főmonostor munkatársai közül a meghívottak, illetve 22-en a pannonhalmi egyházközség tagjai közül szálltak fel a buszra, így összesen 48-an indultunk útnak. Első állomásunk Lébény volt. Mikor kiszálltunk, éppen egy másik csoporttal találkoztunk, amelyet Gőgh Tibor plébános atya vezetett. Neki köszönhetjük, hogy zsolozsmás szentmisével kezdhettük a napot. Rövid közös gyakorlás után napközi imaórát imádkoztunk, amelynek füzetét a pannonhalmi sekrestyéből kaptuk, a címe jól illett hozzánk: Zarándok déli imaórája. Két kántorunk ügyesen vezette a zsolozsmát, amely után a szentmise könyörgésével folytattuk a liturgiát. Szent Ferenc emléknapja volt, legendájának egyik híres történetét, a gubbiói farkas megszelídítését alkalmaztam magunkra a prédikációban. A szentmise után hamarosan kezdődött az idegenvezetés. Az egykori bencés, majd jezsuita templom felújított csodás oszlopait, íveit, kapuit újra megcsodálhattuk. Szemlélődés közben megállapíthattam, hogy a belső térben az eredeti szimbolika, a három ablak az apszisban mint a Szentháromság jelképe már nem érvényesül, mert előtte áll a régi főoltár építménye, amelynek központi alakja Szent Jakab. Lébény is a Szent Jakab-út egyik állomása volt, és újra az. A szószék nem illik a templom stílusához, az oldalhajókban pedig lócák találhatók elég rendezetlen módon. Hegyeshalomba mentünk tovább, ott találtam egy kellemes éttermet (Autohof Restaurant) az egyik obláta segítségével. Kedves kiszolgálásban volt részünk, megengedték, hogy a végén az egyik obláta gyűjtse össze mindenkitől az ebéd árát, az italokat egyénenként fizettük a kasszánál. Kis késéssel indultunk Kismartonba. Itt először a Szent Márton-dómot néztük meg. Egy modern Szent Márton-szobor fogadott a templom előterében, majd beléptünk a templomtérbe. Lenyűgözött imádságos, gótikus hangulata. A tiszta falak, az oldalhajóban a reneszánsz korban készített Krisztus az Olajfák hegyén című relief. Midenki jól érezte magát a térben. A modern (2003-as) sötét üvegoltárról, ambóról, a középre helyezett keresztelőkútról már megoszlottak a vélemények. Nekem különösen a keresztelőkút tűnt kissé teátrálisan teologikusnak. A rendkívül míves barokk szószék itt nem zavarja az apszis felé néző tekintetet, sőt a szép tér egyik fontos eleme. Visszatekintve pedig az elképesztően előkelő, 23

Legyetek tanúim! elegáns rokokót orgona zárja le a teret. Sürgetni kellett a továbbindulást, hogy időben odaérjünk az Esterházy-kastélyba. A kastélyban 15.10-kor kezdődött az idegenvezetés, a „kastély fénypontjai” című útvonalat választottam. Idegenvezetőnk rendkívül érdekesen beszélt. A barokk pompából átvitt a klasszicista világba. Különösen megjegyeztem, hogy Esterházy Antal az összes barokk ezüstkincset beolvasztatta, és egy csodálatos empire-készletet készíttetett belőle Bécs legjobb ezüstművesével. Valóban csodálatos, de jól jelzi a klasszicizmusnak a barokkot, rokokót irgalmatlanul eltörlő világát. Mindezt egy magasabb stíluseszményből kiindulva. A kertet is sokszor átépítettek, így a francia kertet angol kertté. Mutatja, hogy mennyire problémás a múltra hivatkozni, mert a múltban is a változás a leginkább érzékelhető valóság. Zarándokutunkon Szent Ferencre emlékeztünk, majd eljutottunk a fényűző palotához. Idegenvezetőnk kiemelte néhány hercegnő erkölcsi nagyságát, akiknek emlékeit külön szoba őrzi. A végén mentünk a Haydn-terembe, amely különös élményt jelentett, mert éppen egy zenekar hangolt benne. Néhány perc múlva egy csodálatos zenekari tételt hallhattunk. Próbáltam sürgetni a boltnézegetés abbahagyását, hogy időben induljunk. Hárman voltak, akik Győrből vonattal indultak tovább. Szerencsésen és időben visszaértünk Győrbe, ahol még tíz perc volt a vonat indulásáig; többen kocsival folytatták útjukat. Nem egyszerű egész csoportban gondolkodni. Nagyon hálás lehetek, mert szép időnk volt, és együttműködő csoporttal ajándékozott meg az Úr.

24

A lébényi templom díszes déli kapuja

Az Esterházy-kastély előtt

25

Szent Márton albengai miséje

(Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 15. század vége)

„Az albengai mise témája párhuzamos a koldussal megosztott katonai köpeny történetével: Szent Márton itt már püspökként ajándékozza tunikáját egy ruhátlan koldusnak. Mivel rögtön miséznie kellett, és főesperese csak egy ócska, rövid ruhát hozott neki a piacról (azt hitte ugyanis, a koldusnak lesz), úrfelmutatáskor karjai fedetlenek maradtak. A legenda szerint ekkor angyalok drágakövekkel kirakott ruhával eltakarták meztelenségét.” Bokody Péter írása. In: Kép és kereszténység. Pannonhalmi Főapátság, 2014, 248.

26

MÚLTUNK FORRÁSAINÁL Borián Elréd OSB

SZENT FERENC PÉLDAKÉPE: SZENT MÁRTON Assisiben a Szent Ferenc-bazilikában gyönyörű kápolnát szenteltek a Pannóniában született és az itáliai Páviában felnövekedett Szent Márton tiszteletére. Egy ferences bíboros, Gentile di Partino da Montefiore kérte fel 1320 körül Simone Martinit, hogy fesse meg Tours püspökének életét.1 A bíboros tisztelte Szent Mártont is, illetve meg lehetett győződve arról, hogy Ferenc ugyanúgy példaképének tekintette Mártont, akárcsak a középkor elején Szent Benedek, aki Montecassinón kápolnát épített tiszteltére. A bencés kolostorok közül sok védőszentjének tekintette Szent Mártont, akinek kultuszát a bencések legtekintélyesebb pártfogója, Nagy Károly császár terjesztette leghatásosabban.2 Ferenc jó kapcsolatban volt a bencésekkel, akiktől Porciunkula templomát kapta, és hálából minden évben halat küldött a kolostor szerzeteseinek. Carceri területét is a bencésektől kapta, hogy ott magányba vonulhasson. A legősibb (Szent) Ferenc-ábrázolás Subiacóban található: nincs még gloria Ferenc fején, és a stigmatizáció nyoma sem látszik, vagyis még életében készülhetett, 1224 előtt, mikor a stigmák jelei feltűntek kezén.3 A Szent Márton-kápolnában láthatjuk azt a jelenetet, amikor Márton a császártól a katonaság alóli felmentését kéri. A freskó hátterében zsoldot fizetnek a többi római katonának. A keresztény hitet elhagyó Julianus császár gyávasággal vádolta meg Mártont, aki így szólt: „Ha elhatározásomat gyávaságnak és nem a hitemnek tulajdonítják, akkor holnap fegyvertelenül állok oda a sereg elé, és Jézus Urunk nevében, a kereszt jelével, pajzs és sisak nélkül bátran behatolok az ellenség sorai közé.“4 Ezen a freskón Márton keresztet tart a kezében, bátran ránéz a császárra, míg áldó kezeit a közeledő ellenség felé nyújtja. Sulpicius Severus szerint az ellenség másnap követek révén békét kért. Mind Márton, mind Ferenc fiatalon katonai szolgálatot teljesített. Márton a törvény kényszeréből tette, az ifjú Ferenc a dicsőség elérésének útját látta benne. Mikor Ferenc katonaként szolgált, Assisiben véres háború dúlt a polgárság és a nemesség között. Sőt Perugia és Assisi közt is fegyveres összecsapások voltak. Ferencet elfogták, és több, mint egy évet fogságban töltött (1202), de nem mondott le a katonai dicsőségről. Pugliába menet, Spoleto városában azonban egy látomás visszafordította, és Isten dicsőségéről kezdett el gondolkodni. Egy 1240 körül készült firenzei festmény ábrázolja először a lelki fordulatot és Ferenc életének lényeges mozzanatait (Bardi-kápolna, Santa Croce-templom). 27

Borián Elréd OSB A két szent között a szegénység eszményítése miatt az apai elvárással való szakítás a másik közös vonás. Mártonnak keresztény hite miatt ellentéte támadt apjával. Egyszer szüleihez visszatért Pannóniába, de csak édesanyját tudta megtéríteni. Szombathelyen Rumi Rajki István szobra állít emléket az édesanyját megkeresztelő Mártonnak. Assisiben is láthatjuk a híres amiens-i jelenetet, amikor Márton még katekumenként (hittanuló) megosztotta köpenyét a koldussal, nem törődve a gúnyolódásokkal. Az egyik freskó pedig Jézust ábrázolja, aki Mártonnak álmában a koldusnak adott ruhában jelent meg. Szent Ferenc gazdag kereskedőcsaládból származott, nemesi, lovagi eszményeket képviselt ifjú korában. Megtéréséhez hozzájárulhatott Szent Márton példája, amelyen Ferenc sokat elmélkedhetett, talán a francia származású édesanyjától is hallhatott róla. Jacques Le Goff életrajzában Celanói Tamásra hivatkozva így eleveníti fel Ferenc megtérésében az egyik sorsfordító történetet: „Az első esemény arra az időszakra tehető, amikor Ferenc a pugliai háborúba készülődött – végül is hiába. Egy rongyokba burkolt lovaggal találkozik, s átadja neki a köpenyét. Kétségtelen, hogy e gesztus, akár megtörtént, akár nem, Szent Márton emlékezetes tettét idézi. Celanói Tamás meg is említi a hasonlóságot a két kegyes cselekedet között, nyomatékkal hangsúlyozva, hogy Ferenc egész köpenyét odaadta, míg Márton csak a felét.“5 Ferenc megváltozásának következő „esztelensége“ az volt, hogy eladta apja szép posztóit, és San Damiano felépítésére a plébánosnak ajándékozta, majd félelmében elrejtőzött. Mikor előjött, a város lakossága bolondnak nevezte, apja pedig láncra verette. Édesanyja szabadította ki, és Ferenc a püspök házába menekült. Giotto a bazilika felső templomában megfestette mind a köpeny átadását a szegény lovagnak, mind azt a híres jelenetet, amikor Ferenc a püspök jelenlétében visszaadta ruháit apjának.6 Ferenc el akart menni prédikálni Franciaországba, ahonnan édesanyja származott, de Hugolino bíboros – aki Ferenc halála után nem sokkal IX. Gergely néven pápa lett – lebeszélte róla. 1228-ban Ferencet szentté avatta. Márton mint a magányban imádkozó szerzetes nem szerepel Simone Martini freskóin. Püspökként láthatjuk csak, aki megőrizte a szegénységet, imádságának gyógyító ereje volt, és halála is példamutató. Elképzelhető, hogy a festő a megrendelő bíboros miatt nem gondolt a monostorokat alapító, püspökségét is szerzetesként megélő Márton ábrázolására. A kultusz sokszor azért is emel ki egyes vonásokat, hogy másokat elfedjen. Sulpicius Severus szerint több püspök nem akarta Márton felszentelését (igaz, ő maga sem óhajtott püspök lenni). Valószínűleg azért ellenezték, mert Márton megőrizte lelkében az ősegyházi, mártír lelkületet, és nem akart a világi hatalomhoz igazodni. Másképpen megfogalmazva: a császári udvar és ahhoz hűséges, diplomata püspökök elvárásai szerint nem volt alkalmas. Sulpicius 28

Múltunk forrásainál Severus többször is említi ellenségeit, és a császári udvarban tanúsított meghökkentő bátorságát. A távolságtartásra Mártonnak jó oka volt. Luce Pietri így foglalja össze Márton legnagyobb lelki szenvedését: „A spanyol Hydatius és más püspökök szenvedélyes támadásai hatására, Márton tiltakozása ellenére, Priscillianust 386 őszén elítélték és kivégezték. Ez volt az első eset, hogy egy eretneket világi hatalom végzett ki, ami ellen Szent Ambrus is tiltakozott. A trieri császári udvarban tett újabb utazása során Mártonnak el kellett fogadnia, hogy közösséget vállal a jelen lévő püspökökkel, köztük Hydatiusszal, mert csak így tudta megakadályozni, hogy véres üldözés törjön ki Priscillianus spanyol követői ellen. Annak érdekében, hogy emberek életét megmentse, nem tétovázott, hogy saját lelke nyugalmát feláldozza: élete végéig furdalta a lelkiismeret azért, mert együtt áldozott a vétkesekkel.“7 Julianus császár még majdnem kivégeztette Mártont, mikor katona volt. Püspökként, idős korában pedig meg kellett élnie, hogy az egyház egyes elöljárói a világi hatalmat segítségül híva máglyára ítélnek egy püspököt. Simon Martini is azért szoríthatja háttérbe a püspökökkel és a császárral szemben álló, szerzetesi-ősegyházi Szent Márton-képet, hogy ne legyen kényelmetlen a hatalmassá vált középkori egyház számára. Nem véletlenül nem ábrázolja sem ő, sem mások azt a jelenet Szent Márton életéből, amikor a Sátán Krisztus alakjában jelent meg neki. A Sátán nem tudta megtéveszteni, nem imádta őt, mert a dicsőség köntösében jelent meg előtte, és nem voltak rajta a kereszt sebei. Márton így válaszolt: „Én nem hiszem, hogy Krisztus jött el, hacsak abban az alakban nem jön, amelyben szenvedett, és ha a keresztre feszítés nyomait viseli magán.”8 A kereszt, a megalázottság jelének puszta említésére a Sátán azonnal eltűnt Márton elől. Nem sok kétségünk lehet abban, hogy allegorikus értelmű a jelenet: a diadémba öltözött Sátánban az önmaga hatalmát, dicsőségét kereső keresztényt, illetve a megváltozott egyházat ismerhetjük fel.9 Mindketten megtérítették még a rablókat is. A Pannóniába hazatérő Mártont rablók fogták el, és először meg akarták ölni, de megkegyelmeztek neki. Márton Krisztus követőjének vallotta magát, és elkezdte az evangéliumot magyarázni. A rablók megtértek, sőt az egyik szerzetes is lett, aki elmondta a történetet Sulpicius Severusnak.10 A Fioretti szerint egyszer egy gvárdián nem adott enni a rablóknak, és elkergette őket. Ferenc azonban ezt mondta neki: „A bűnösöket sokkal könnyebben lehet visszavezetni Istenhez szelídséggel, mint kemény szidalmakkal. Mi megfogadtuk Jézus Krisztusnak, hogy evangéliuma szerint élünk. Márpedig a mi Mesterünk azt tanítja, hogy nem az egészségeseknek, hanem a betegeknek kell az orvos, s nem az igazakért jött, hanem a bűnösökért, hogy a jó útra térítse őket, s ezért ült le velük egy asztalhoz. Ennélfogva – folytatta Szent Ferenc – te a szeretet és Krisztus evangéliuma ellen cselekedtél. Miért is a szent engedelmesség nevében megparancsolom neked, azonnal fogd a kenyeret és a bort, amit össze29

Borián Elréd OSB koldultunk, és hegyen-völgyön át sietve vidd utánuk. Amikor megtalálod őket, a kenyeret és a bort add át nekik az én nevemben, majd térdelj le előttük és alázatosan valld meg, hogy kegyetlenül viselkedtél velük. Azután pedig ugyancsak az én nevemben kérd meg őket, ne kövessenek el több gonoszságot, hanem féljék Istent, és ne bántsák felebarátjukat. Ha így tesznek, megígérem, hogy gondoskodom szükségleteikről, állandóan ellátom őket étellel és itallal. Miután mindezeket elvégezted, térj vissza alázattal – fejezte be Szent Ferenc.”11 Szent Ferenc korában már elterjedtek azok az „eretnek”-mozgalmak, amelyek a hatalmas és a gazdag egyház ellen irányultak. (Pierre Valdèst, a valdens mozgalom alapítóját a pápa 1184-ben eretnekké nyilvánította.) Ferenc, amikor a pénz hatalma ellen, a szegénység Úrnőjének szolgálata mellett döntött, akkor közvetve szembefordult az egyházi szokásos felfogással, csak a szentségek ereje és a kereszt erejéből merített engedelmessége mentette meg a nyilvános szakítástól. Ferenc sokáig a tanulást sem engedélyezte a kisebb testvéreknek, sőt üldözte azt, mert a teológiai tudást is a hatalom eszközének látta. Csak az általa nagyon tisztelt Páduai Szent Antal hatására enyhített felfogásán. Ferenc nagyon szomorú lett, amikor egyik követője püspök lett. III. Ince pápa először gyanakodva fogadta, sőt elzavarta a rongyos ruhában megjelenő Ferencet, és később is fontosnak tartotta, hogy egy bíboros felügyelje a koldulók, prédikátorok társaságát. Giotto csak III. Ince álmát festette meg, amikor azt látta a pápa álmában, hogy a lateráni bazilika falai már-már összeomlanak, és akkor egy alacsony, jelentéktelen ember vállával megtámasztja a falakat. Ferencet élete végén a pápa megbízottjának, Hugolino bíborosnak való engedelmesség sokszor válságba sodorta. Giotto freskóiból szintén kimaradt Szent Ferenc és a korabeli egyházi tekintélynek sokszor feszítő ellentéte. A ferences lelkületű Giotto freskói azért mégis sugallják, hogy Ferenc a gyermek és a megfeszített Jézust követte, nem pedig a dicsőséges egyház pantokrátor Krisztus-képét. Ferenc ugyanakkor tisztában volt azzal, hogy az ő útja más, mint az ókorban élő egyházat képviselő Szent Ágostoné vagy Benedeké. Koldult társaival együtt, míg Ágoston és Benedek lényegesnek tartotta a kolostorok anyagi függetlenségét, a szegénységet csak az egyénekre értelmezték. Ferenc a stabilitás ősi fogadalmát sem fogadta el, mert az egy kolostorhoz kötötte a szerzetest. Ez összeegyeztethetetlen lett volna prédikációs útjaival, vándorlásaival. Szent Ferenc kisebb testvéreinek szervezete az újkori szerzetesség előhírnöke, amely szakít az anyagi önállóságot és a helyhez kötöttséget, vagyis a stabilitást valló monasztikus hagyománnyal. A ferencesek alakítottak ki először egy – tartományokra osztott – központosított szervezetet, amelyben a rendtársakat a miszszió szükséglete szerint helyezték át az egyik házból a másikba. Csak a 19. században lett ismertté a Jókai-kódex, a legrégibb magyar nyelvű, 30

Múltunk forrásainál kézzel írott könyvünk, amelyet igazában Ferenc-legendának kellene neveznünk, ahogy Szarvas Gábor ajánlotta. Ez a kódex tartalmazza azt a jelenetet, amely egy káptalanon történt a bíboros protector jelenlétében. Néhány tanult rendtárs azt javasolta a közösség előtt a bíborosnak, hogy kövessék Szent Benedek vagy Ágoston, esetleg Bernát reguláját. Ferenc biztos volt benne, hogy ez igazában magas egyházi méltóságok kívánsága. Ferenc akkor a Szentlélekben azt válaszolta, hogy őneki az Úr az egyszerűség és az alázat útját nyilvánította ki. Aki más regulát akar követni, azt az Isten meg fogja büntetni. Bízik benne, hogy bölcsességük miatt megszégyeníti őket az Úr. A bíboros erre megdöbbent, és nem válaszolt semmit, a testvéreket pedig félelem fogta el.12 Szent Márton tehát azért is lehetett példakép, mert nem írt regulát. Ferenc szerint egyetlen regula lehetséges: az evangélium. Szent Márton azonban még a monasztikus hagyománynak megfelelően monostorok alapításával akarta erőszak nélkül téríteni a népet. Irgalmára jellemző, hogy egyszer egy öngyilkos ifjút támasztott fel. Máskor pedig továbbengedett egy pogány temetési menetet, mert az emberek tisztelete fontosabb volt számára igazsága érvényesítésénél. Ferencnek a Szentföld és a mohamedánok megtérítése lelki vágya maradt. Ahová ifjúként karddal ment, oda evangéliummal küldte testvéreit, sőt 1219-ben felkereste az egyiptomi szultánt és valószínűleg a Szentföldet is. Megrendítette a keresztes hadak kegyetlensége, és az a hír, hogy távollétében a testvérek között nagy ellentétek alakultak ki, és meglehetősen eltérő jövőt képzelnek el a kistestvérek egyes csoportjai. Ez a szerzetesi életet részletesebben szabályzó regula hiányának is következménye lehetett. Szent Márton halála előtt még elment Candes-ba, ahol a klerikusok között viszály tört ki. „Bár tudta, hogy napjainak vége közel van, erre hivatkozva nem vonakodott attól, hogy útnak induljon, arra gondolt ugyanis, hogy erényeinek szép megkoronázása lenne, ha ezt az egyházat a neki visszaadott békében hagyhatná el.”13 Útközben búvármadarakat vett észre, amelyek a folyóból halakat ragadtak el; Márton parancsolt a madaraknak, és azok elhagyták a folyót. Megmagyarázta, hogy a zsákmányra leselkedő madarak az ördögöket jelentik. Ferenc is azért prédikált a madaraknak, valamint a gubbiói farkasnak, hogy megszelídítse az evangélium erejével a természet erőit, illetve a természet szépsége, szelídsége révén a hatalomra, kincsre vágyó, viszálykodó emberi lelkeket. Márton hamuban akart meghalni, semmi kényelmet nem engedett meg magának. Simone Martini freskóján arannyal áttört ruhába öltöztette Mártont, így fejezte ki a szent iránti tiszteletét, Istenben való életét, de egyben elfedte szerzetesi szigorú aszkézisét. Sulpicius Severus szerint ugyanis Márton vezeklőruhában, hamuban feküdt, és még egy takarót sem engedett maga alá tenni. Szent Ferenc betegen, szinte vakon írta meg a középkor legszebb vallási költeményét, a Naphimnuszt. Ez a himnusz valószínűleg a San Damianóban született meg, ahol Assisi Szent Klára és nővértársai éltek. Anton Rotzetter szerint a 31

Borián Elréd OSB Naphimusz a lelki gyötrődésekből való megszabadulás éneke. Megérezteti Ferenc kiengesztelődését Klárával és a nővérekkel is, akik a bíboros hatására sok mindenben kénytelenek voltak a hagyományos monasztikus életeszményt követni, Szent Benedek Reguláját átvenni, és így eltértek Ferenc útmutatásaitól. „A Naphimnusz egyúttal misztikus áthidalása és legyőzése annak a krízisnek is, amelyet kettejük barátságának ki kellett állnia. Kérdezhetnénk: vajon Ferenc nem gondolt-e éppen Klárára, amikor a Hold és a ragyogó (clarite!) csillagokat, a vizet és a Földet Isten dicsőítésére szólította föl?”14 A Naphimusz csodálatos módon Assisiben is békét teremtett, mikor a polgármester és a püspök között súlyos viszály tört ki. A polgármester lánya, Ágnes a nővérekhez csatlakozott, a püspök pedig a nővérek elöljárója volt. „A viszály a nővéreket is megrémíti, és föltehető, hogy Klára és a nővérek sürgetik Ferencet, tegyen valamit. Erre neki különös ötlete támad. A testvérek egy csapatát a Naphimnusz kiegészítő strófájával elküldi mindkettőjükhöz. A szívhez szóló dallam hallatára elérzékenyülnek, és békét kötnek.“15 Szent Mártont tanítványai arra kérték, hogy legalább egy hitvány takarót hadd terítsenek alá, de ő így szólt: „Egy kereszténynek csak hamuban szabad meghalnia, ha más példát hagyok nektek, akkor vétkezem.”16 Utolsó órájában újra meglátta a Sátánt, de elkergette imádságával. Csodálatos menet kíséri földi nyughelyére, amelyet össze lehet hasonlítani császárok diadalmenetével: „Hasonlítsd össze, ha úgy tetszik, ezzel a pompával a világnak nem a temetési, de a diadalmeneteit! Hol találunk Márton temetéséhez hasonlót? Azokon a harci kocsik előtt hátrakötött kezű legyőzötteket vezetnek, Márton testét pedig olyanok kísérték, akik vezetése segítségével legyőzték a világot. Azokat a nép őrjöngése tiszteli zavaros tapssal, Mártont pedig Isten zsoltáraival tapsolják meg, és égi himnuszokkal tisztelik. Azokat győzelmeik után a kegyetlen alvilágba taszítják, az örvendező Mártont pedig Ábrahám kebelén várják.”17 Az Assisiben látható freskók között mind a Szent Márton halálát, mind a körmenetet ábrázoló ott található. Ferencet öröm töltötte el halála előtt, ez nem tetszett kijelölt utódjának, aki sokat adott a ferences életforma propagálására és az emberek véleményére. Mark Galli így érzékelteti a halálához közeledő Ferenc és az általa alapított testvéri társaság vezetőjének ellentétét: „Amikor 1226 nyarának végén a püspök assisi palotájába vitték, heves fájdalmak gyötörték, ezért megkérte a testvéreit, hogy éjjel-nappal énekeljék neki a Naphimnuszt. Amikor Illés és a többiek értesültek erről, azt mondták Ferencnek, hogy nem illő így örvendezni, mert az emberek beszélni kezdenek majd. Illés megszidta Ferencet, mivel szerinte az emberek egy szenttől, minthogy őt annak tartják, azt várják, hogy komolyabban és jámborabban készüljön a halálra.

32

Múltunk forrásainál Ferenc türelmesen Illés megbocsátását kérte, majd így szólt hozzá: »A Szentlélek kegyességétől fogva és segítsége által oly mértékben egyesültem és összekapcsolódtam az Úrral, hogy kegyelméből joggal örvendezem benne, a Mindenhatóban.«”18

A Fioretti azonban elmondja azt is, hogy Ferenc halála előtt Bernát testvért áldotta meg Illés (Éliás) helyett.19 Hugolini bíborostól pedig azt kérte, hogy Illés testvér helyett Bernát legyen az utódja. Szent Ferenc halála, akárcsak élete, hasonlatos Szent Mártonéhoz:

„A haldoklót a falakkal övezett Assisibe, annak püspöki palotájába szállították, ahol védve volt mind a perugiaiak, mind a vallásos fanatikusok esetleges támadásai ellen. Minthogy azonban Ferenc sohasem érezte jól magát az egyház palotáiban, végül eléri, hogy a kockázatok ellenére mégis a Porciunkulába szállítsák. Itt testvérek virrasztanak mellette, és Assisi felfegyverzett polgárai őrzik, akik szabályos időközökben váltják egymást. Október 2-án, az esti vacsoraidőben maga köré gyűjti tanítványait. Áldást mond, megtöri a kenyeret, és szétosztja a testvérek között. Másnap, 1226. október 3-án azt kéri, hogy énekeljék el a Napfivér himnuszát, és olvassák fel neki a szenvedéstörténetet Szent János evangéliumából. Majd kívánsága szerint vezeklőingbe öltöztetik, megszórják hamuval, és a földre fektetik. Rögtön ezután a jelen lévő testvérek egyike megpillantja Ferenc lelkét, amint csillag képében nyílegyenesen az ég felé száll. Negyvennégy vagy negyvenöt évet élt.“20 „A környező helységekből özönlenek az emberek, hogy lássák Ferencet. Hatalmas körmenet alakul ki, amely a holttestet a városba kíséri. Az egész Jézus dicsőséges jeruzsálemi bevonulásához hasonlít. Giotto a Szent Ferenctemplom felső részében híven ábrázolja a Celano által leírt hangulatot.”21

Jegyzetek

(Vigilia, 2006/10, 736–742.)

1 Nicola Giandomenico: Kunst und Geschichte von Assisi. Németre fordította: Agnes Wolf Piancastelli, Casa Editrice Bonechi, Firenze, 1995, 32. 2 Szent Márton segítségét kérte Szent István is az apja által építeni kezdett Szent Márton-monostornál, amikor Koppány ellen vonult. Szent István nagyobb legendája szerint Szent Márton a mai Pannonhalma közelében született. A legendaíró Szent Istvánt – Márton kultusza révén – Nagy Károlyhoz akarja hasonlítani, illetve az is igaz, hogy első királyunk tudatosan hasonult Nagy Károlyhoz. Ezt az is valószínűsítheti, hogy Nagy Károly a mai Pannonhalma közelében tárgyalt a birodalmával határos népek vezetőivel. Pannonhalmán és környékén hathatós maradt a Szent

33

Borián Elréd OSB

3

4

5

6

7

8 9 10 11 12

13 14 15 16 17 18

19 20 21

34

Márton-kultusz. Vö. Sólymos Szilveszter: Szent Márton tisztelete Pannonhalmán. In: S. Sz.: Benedictina, Bencés írások. Pannonhalma, 2001, 303–326. Il Sacro Speco Subiaco e il Monastero di Santa Scolastica, Guida Artistica per la visita dei Monasteri. A cura dei Benedittini de Subiaco, 1988., 26. Német, francia és angol nyelvű, minden oldalon három nyelven olvasható a leírás. – A fresco leírásával kibővítettem a folyóiratban megjelent mondatot. – Az ablak bal oldalán Hugolino bíboros, Ostia püspökének képmása látható, mögötte újra Ferenc ábrázolása. Amikor Hugolino felszentelte a templomot, akkor ott lehetett Ferenc maga is, és ezért festették meg őt a bencések. A fresco felirata: frater Franciscus Sulpicius Severus: Szent Márton élete. Bencés Kiadó, ford. Borián Elréd és Reichardt Aba, Pannonhalma, 1998, 33. Jacques Le Goff: Assisi Szent Ferenc, ford., Szilágyi András, Európa Kiadó, Budapest, 2002, 51. Théophile Desbonnets OFM: Szent Ferenc nyomában, Assisi lelki útikalauz. Ford. Barsi Balázs OFM, 1998, 113–115. Luce Pietri: Sulpicius Severus, Szent Márton életrajzírója. In: Sulpicius Severus: Szent Márton élete. Id. kiad., 20–21. Sulpicius Severus: I. m., 63. Sulpicius Severus egyszer így kiált fel fájdalmasan: „Ó, fájdalom és siratnivaló gyalázat: köztudott, hogy jóllehet kevesen üldözték, de senki mások, mint a püspökök.“ Uo.: 66. Sulpicius Severus: Szent Márton élete. Id. kiad., 34–35. Fioretti, Assisi Szent Ferenc virágoskertje. Assisi Szent Ferenc halála 750. évfordulójának emlékére, fordította, az előszót és a jegyzeteket írta: É. Megyeri András, Bécs, 1978, 94–95. „Tehat az Gardinalis ygen me yede es semmyt nem felele Es mynd az baratok ygen felelmenek Amen“ – Jókai-kódex, XIV–XV. század, A nyelvemlék betühű olvasata és latin megfelelője. Kiad.: P. Balázs János, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981, 236– 237. – A Jókai-centenárium alkalmából 1925-ben, amikor hazakerült vásárlás révén Londonból, nevezték el Jókai-kódexnek. Sulpicius Severus: Harmadik levél: Bassulához. In: Szent Márton élete, id. kiad., 81. Anton Rotzetter: Assisi Szent Klára. Fordította: fr. Mihály, a Budai Ferences Rendház kiadása, Budapest, 1994, 179. – Megjegyzésre érdemes, hogy a Szent Márton-kápolna bejáratánál a boltozati íveken nyolc szent alakja látható, köztük egymás mellett Szent Kláráé és Szent Erzsébeté. Uo.: 180. S. Severus: Harmadik levél: Bassulához. In: Szent Márton élete, id. kiad., 84. Uo.: 86. Mark Galli: Assisi Szent Ferenc és kora. Scolar Kiadó, ford., Gebula Judit, 2003, 168, 170. Fioretti, Assisi Szent Ferenc virágoskertje. Id. kiad., 39–40. Jacque Le Goff: I. m., 74–75. Anton Rotzetter: I. m., 185.

Múltunk forrásainál Virt László

MÁRTON ÁRON AZ ÜLDÖZÖTT ZSIDÓSÁG VÉDELMÉBEN Márton Áron a második világháború éveiben, a második bécsi döntés által kettészakított Erdély Romániában maradt részében, a dél-erdélyi magyarokkal sorsközösséget vállalva, román állampolgárként élt Gyulafehérváron. Eközben az általa irányított, a történelmi Erdély egész területét magába foglaló hatalmas egyházmegye nagyobbik része ezekben az években – 1940 és 1944 között – újra Magyarországhoz tartozott. Így ő két ország területén tartozott felelősséggel, a zsidóság üldözésével is két országban, Magyarországon és Romániában is szembesült. Magyarországon ebben a korszakban az 1938. évi XV. törvény (az első zsidótörvény) fogalmaz meg először diszkriminációt, akkor „a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról”. A második zsidótörvény parlamenti vitája pedig 1939. január 12-én kezdődött, és ebből az derül ki, hogy a keresztény egyházak nyomására ekkor még az izraelita vallási közösséghez tartozás maradt a zsidósághoz tartozás kritériuma.1 A felsőházban jelen lévő püspökök – a német terjeszkedést látva, kompromisszumot kötve – e feltétel mellett szavazták meg az 1939. évi IV. törvényt, amely „a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról” szól. Ne feledjük, a Harmadik Birodalom 1938ban Magyarország közvetlen szomszédjává lett. Mivel az egyházak nyomására még mindig a vallási hovatartozás volt a zsidóság kritériuma, ezért „a törvény olyan áttérési hullámot indított meg, amelynek következtében a magyar püspökkari konferencia, hogy az (alap nélküli – V. L. megjegyzése) áttéréseket megakadályozza, egy év tanulási időhöz kötötte a keresztség felvételét.” 2 Márton Áron ekkor – hiszen romániai magyar püspökként bizonyára nem akart a magyar püspököktől eltérő szabályozást – kiadott egy rendeletet, mellyel még a nyílt üldözések előtt meghatározta a keresztség felvételének módját. „Szabályul tartandó, hogy a megtérni vágyókat kivétel nélkül szeretettel fogadjuk, de a keresztség szentségét csak akkor szolgáltassuk ki, ha a szándékuk őszinteségéről az alábbiak betartásával pozitív meggyőződést szereztünk. Nem fogadhatjuk el azt az elvet, hogy majd az unokák jó keresztények lesznek.”3 Márton Áron ekkor, 1939-ben „egy év elméleti és gyakorlati felkészülést írt elő. A felkészülés minimum heti egy óra elméleti oktatást jelentett, és bevezetést a liturgiába.”4 Márton Áron román állampolgárként, még a nyílt üldözések előtt, a magyar katolikus püspöki karral összhangban szabályozta a zsidóság katolikus hitre való áttérésének folyamatát. A Csíkszentdomokoson 2012-ben tartott 35

Virt László Márton Áron-konferencián előadó Péter Izabella szerint Erdélyben mérvadó volt, hogy Magyarországon a keresztény egyházak által is megszavazott második zsidótörvény a magyar felsőház püspöktagjainak hatására még vallási alapon határozta meg a zsidóság kritériumát. (Faji alapon majd a harmadik zsidótörvény, az 1941. augusztus 8-án megszavazott 1941. évi XV. törvény határozta meg, amely már a nürnbergi faji törvények szellemét viselte.) Romániában 1941-től állami törvény tiltotta azt, hogy a zsidók vallást váltsanak. „A püspökök riasztása nyomán a nuncius a külügyminiszterhez és a kormányfőhöz, Ion Antonescu tábornokhoz fordult”, és ígéretet kapott arra, hogy módosítják a rendelkezéseket, ám „a következő hónapban… a román kormány nagyon szigorú büntetések terhe alatt megtiltotta a zsidóknak, hogy vallást váltsanak.”5 Andrea Cassulo bukaresti nuncius ekkor értesítette a Szentszéket. Ezt követően „május 16-án a Szent Officium titkára a nuncius számára kijelölte azokat a normákat, amelyeket a zsidók egyházba való felvételénél kell követni”. Ebben leszögezik, hogy a keresztséget nem lehet megtagadni azoktól, akik őszintén kérik, ugyanakkor a szentszéki dokumentum feltételeket is megfogalmaz. „Meg kell vizsgálni minden egyes jelentkező személyes előéletét és viselkedését. Ésszerű kifogások esetén pedig el kell halasztani a keresztelést.”6 Ez az 1941-ben megfogalmazott szentszéki állásfoglalás hasonló szellemű volt, mint Márton Áronnak a két évvel korábban, még a nyílt üldözések előtt kiadott 376/1939. sz. rendelkezése. Nem férhet kétség ahhoz, hogy ha a keresztség felvétele életet ment, akkor azt akár feltétel nélkül is ki kell szolgáltatni. Annak ismeretében pedig, hogy – és ezt utólag látjuk – a keresztség nem biztosított mentséget a totális diktatúra fajüldözésével szemben, állíthatjuk, hogy a Szentszék által megszabott feltétel nem a menekülést nehezítő jogi akadály volt, hanem az egyházi törvénynek az eseményektől távol történt megfogalmazása. Romániában Márton Áron mozgásterét 1941-től bizonyára kötötte a szentszéki döntés, amelyet a nunciussal közöltek. E mozgástéren belül egyházmegyéjének romániai részén, a román kormánynak a zsidók megkeresztelkedését tiltó törvénye ellenére megkeresztelték azokat a zsidókat, akik a Szentszék által 1941ben szabott feltételnek, illetve Márton Áron 376/1939-es rendeletének megfeleltek. E megkeresztelt zsidók a katolikus egyháznak olyan tagjai lettek, akiknek katolikusságát a román kormány nem ismerte el. A katolikus egyház által megkeresztelt zsidók a református hitre tértekhez képest annyiban voltak kedvezőbb helyzetben, hogy a katolikusokat szentszéki figyelem védte. Akit protestáns lelkész keresztelt, az nagyon könnyen a Románia által megszállt Transznyisztriába, a Dnyeszter és a Bug folyók vidékére került, ezzel szemben Antonescu nem kockáztatta a Vatikánnal való konfliktust. Cassulo nunciusnak a püspökök által is ösztönzött közbenjárása, szentszéki kapcsolatfelvétele nem volt eredménytelen. „Romániában a katolizált zsidók státusa jobb volt, mint a más vallásra áttérteké.”7 36

Múltunk forrásainál Az Antonescu-rendszerben élő Márton Áron számára tehát a zsidóüldözések mérséklésének lehetőségét egy bizonyos szellemi-erkölcsi összefogás jelentette. Ebben benne volt Andrea Cassulo nuncius, benne voltak a romániai zsidó közösségek vezetői,8 benne volt ő maga, mint erdélyi római katolikus püspök, benne volt a román területen élő lugosi és balázsfalvai görögkatolikus püspök, illetve érsek,9 és ennek a koalíciónak a Vatikán jelentette azt a pólusát, melytől, úgy tűnik, a bukaresti kormány tartott. E koalíció közvetlen módon a katolikus hitre tért zsidóknak adott nagyobb biztonságot, ám Cassulo már 1941-ben „egyre inkább késztetést érzett, hogy az egész zsidó közösség érdekében is közvetítsen”.10 1943-ban meglátogatta a Transznyisztriában létesített, büntető kolóniának szánt zsidó telepeket. E szellemi-erkölcsi koalíció tagjaként, Cassulo nunciusra hatást gyakorló püspökként Márton Áronnak is szerepe van abban, hogy Romániában és a román megszállás alatt lévő Transznyisztriában sok zsidó ember túlélhette a vészkorszakot. A magyarországi zsidóüldözések elleni fellépésre Márton Áronnak az adott alkalmat, hogy Magyarországnak a németek által történt megszállása után, Budapest kivételével, az egész akkori ország (benne tehát Észak-Erdély és a Székelyföld) területéről, 1944. május 15-én megkezdődött a zsidó lakosság deportálása a német megsemmisítő táborokba. Márton Áron román területen, Gyulafehérváron élt. Egyházmegyéjének Magyarországhoz tartozó részét útlevéllel látogathatta, amire leginkább papszentelések adtak alkalmat. Márton Áron papszentelésre érkezett Kolozsvárra 1944. május 18-án is, tehát három nappal a deportálások megkezdése után, azzal a céllal is, hogy megbélyegezze az embertelenségeket. A papszentelés előtt a plébánián elmondta, hogy mire készül.11 Kis György katolikus pap, aki zsidó hitben született és egész életét a keresztény–zsidó kapcsolatok találkozási pontjában élte, arról nyilatkozott, hogy Márton Áronnak ezt a beszédét már 1944 nyarán a Slachta Margit által alapított Szent Lélek Szövetség irodájában sokszorosították és terjesztették. Kis György szerint: „A leghamarabb és cselekvésre, áldozatvállalásra is szólító bátor szózattal Márton Áron gyulafehérvári püspök fordult híveihez és papjaihoz, a kolozsvári Szent Mihály-templomban 1944. május 18-án.”12 Slachta Margit a Szociális Testvérek Társasága alapítója volt, és e rendnek erős közössége volt Kolozsváron. Arra lehet következtetni, hogy miután Márton Áron elmondta a szándékát a plébánián, beszédének szövegét a rend kolozsvári tagjai gyorsírással rögzíthették, elküldték Budapestre, ahol a sokszorosított szöveggel a budapesti szociális testvérek az üldözötteknek bátorítást, a katolikusoknak pedig útmutatást adtak.13 Többek között a következőket mondta Márton Áron közvetlenül a deportálások megkezdése után: „A felebaráti szeretet parancsának nyílt vállalása és érvényesítése ma inkább kötelességünk, mint nyugalmas időkben. (…) Aki a 37

Virt László felebaráti viszonyt az emberek egyik csoportjától bármilyen meggondolások alapján elvitatja, az magára vonja az ítéletet, hogy adott esetben őt is úgy tekintsék, mint pogányt és vámost, ami az evangélium nyelvén törvényenkívüliséget jelent. (…) Értesültem, hogy híveim az egyházmegye legkeletibb határától kezdve mélységes megdöbbenéssel fogadták az ismert személyiségek szabadságának korlátozásáról és bizonytalan sorsáról elterjedt híreket. Ugyanígy aggodalommal kísérték a zsidók ellen az utóbbi időkben végrehajtott intézkedéseket. Örömmel hallottam híveimnek ezt az erkölcsi felfogását, véleményét és ítéletét, és főpásztori büszkeséggel említem föl, mert ez széles tömegek felfogása, véleménye és ítélete, s egyúttal örvendetes jele annak, hogy az igazi katolikus szellem mélyen benne gyökerezik és ma is eleven erőként él népünk lelkében.”14 Négy nap múlva pedig még Kolozsvárról levelet írt a magyar belügyminiszterhez, a Kolozs megyei főispánhoz és a kolozsvári rendőrfőkapitányhoz, melyben felszólította őket, hogy a deportálásokat állítsák le, vagy ha erre nincs lehetőségük, akkor azokban ne vegyenek részt.15 Azt természetesen nehéz felmérni, hogy Márton Áron beszéde, mely már elmondásának napján lázba hozta Kolozsvárt, és amelyről rövid időn belül egész Erdélyben és Budapesten is beszéltek, hány embert bátorított arra, hogy az üldözötteket mentse. Ilyen módon azt sem lehet felmérni, hogy e beszéd közvetett módon – a beszéd által felbátorított embermentők által – hány üldözött életét mentette meg. Azt is hozzá kell tenni ehhez, hogy beszédében Márton Áron nem csak a kikeresztelkedetteket, hanem valamennyi zsidót védte, nem tett különbséget, ami hasonló irányba befolyásolhatta azokat is, akik Márton Áron hatására embereket mentettek. Márton Áron a deportálások megkezdésekor „utasította a rendházakat, zárdákat, egyházi iskolákat a zsidók bújtatására. A ferencesek, a Szent Péter-templom és iskola nem egy embernek nyújtott menedéket. Ugyanígy jártak el Vásárhelyi János református püspök és Járosi Andor evangélikus esperes.”16 Venczel József szociológus, Márton Áron tanítványa és munkatársa, később vádlott-társa, röviddel e beszéd után szociális munkára felkészítő tanfolyamot tartott Tusnádfürdőn, ahol ugyanarra biztatta a résztvevőket, mint amire a püspök is papjait és az egyszerű embereket. Már az is jelzi Márton Áron beszédének a jó szándékú emberekre gyakorolt hatását, ha néhány ismert kolozsvári személyt sorolunk fel, akik segítséget nyújtottak az üldözötteknek: Bartalis János költő, Csőgör Lajos orvos (a Bolyai Egyetem majdani rektora), Demeter János ügyvéd, Haynal Imre és Miskolczy Dezső orvosprofeszszorok, Vita Sándor és Bethlen György politikusok, vagy Tamási Áron író.17 Szenczei László a baloldalhoz is közel álló transzilvánista író, publicista pedig közvetlenül a vészkorszak után írta: „Teleki Géza egyetemi tanár (Teleki Pál fia, a kolozsvári egyetem tanára) a deportálások tragikus napjaiban az egyik egyetemi előadása során éles szavakkal bélyegezte meg Németország eljárását és a zsidók ellen foganatosított embertelen rendszabályokat.”18 38

Múltunk forrásainál A korszak tanúinak bizonyságtétele alapján bizonyos, hogy Haynal Imre professzor, a kolozsvári egyetem orvoskarának dékánja, a zsidóság mentésének ügyében közvetlen kapcsolatban volt Márton Áronnal, és rajta keresztül Miskolczy Dezső rektor is, aki szintén orvosprofesszor volt. A Haynal-klinikán mindkét professzor zsidókat rejtegetett, akiket betegként fektettek be. „Haynal Imre gyakran bombariadók alkalmával, az éj leple alatt osont be zsidó betegek házába. (…) Tanítványai szó szerint megjegyezték mesterük buzdítását, hogy – ha emberéletet menthetnek vele – ne riadjanak vissza hamis orvosi igazolványok kiállításától sem. (…) Haynal Imre nemcsak orvosként, hanem emberként is sokak életét megmentette. (…) Aki hozzá bekerült, mind életben maradt. (…) A professzor egyik nagy félelme az volt, hogy az ápolónők (katolikus nővérek) el ne szólják magukat. Márton Áron püspököt hívta segítségül, aki eljött Gyulafehérvárról, és a klinika kápolnájában szentbeszédet mondott az apácáknak arról, hogy a fecsegés is rettenetes bűn. Haynal professzor erkölcsi profiljához tartozik, hogy illetéktelennek és törvénytelennek nyilvánította, majd elutasította a Vallás-és Közoktatásügyi Minisztérium azon »tanácsát«, hogy zsidókat többé ne avassanak doktorrá.”19 A jeruzsálemi Yad Vashem Intézet 1999-ben A Népek Igaza cím odaítélésével ismerte el Márton Áronnak az erdélyi zsidóság megmentésére irányuló törekvéseit.20 Jegyzetek (Az itt közölt szöveg némileg kiegészített részlet a szerzőnek a Párhuzamos tanúságtételek című, Esterházy János és Márton Áron második világháború alatti működését összehasonlító, megjelenés előtt álló tanulmányának A zsidóság védelmében című fejezete Márton Áronra vonatkozó részéből.) 1

2

3 4 5

6

Pál József: Glattfelder Gyula politikai tevékenysége a parlamentben (1911–1943). In: Igazságot – szeretettel. Glattfelder Gyula élete és munkássága. Szerkesztette: Zombori István. Budapest–Szeged, 1995. Péter Izabella: Zsidók keresztelése a Gyulafehérvári Római Katolikus Püspökség délerdélyi részében a Holokauszt idején. (Előadás a 2012. évi csíkszentdomokosi Márton Áron-konferencián.) In: Az idők mérlegén. Tanulmányok Márton Áron püspökről. Szerkesztette: Bodó Márta, Lázár Csilla, Lövétei Lázár László. Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója – Verbum Keresztény Kulturális Egyesület. Budapest–Kolozsvár, 2013, 36. old. Márton Áron 376/1939. sz. rendelete. Idézi: Péter Izabella: I. m., 37. old. Péter Izabella: I. m., uo. Blet, Pierre SJ: XII. Pius és a második világháború a Vatikán archívumai alapján. Új Ember Kiadása, é.n., 208. old. Blet, Pierre SJ: I. m., 209. old.

39

Virt László 7 8 9 10 11 12 13

14

Péter Izabella: I. m., 40. old. Blet, Pierre SJ: I. m., 210. old. Ennek értelmezéséhez lásd az 5. sz. jegyzetet, ami szerint: „A püspökök riasztása nyomán a nuncius a külügyminiszterhez és a kormányfőhöz, Ion Antonescu tábornokhoz fordult, és biztosítékot kapott…” Blet, Pierre SJ: I. m., 209. old. Keresztes Sándor szem-és fültanú szóbeli közlése a szerző számára. „…A múltat ne hagyjuk befejezetlenül tovább élni…” Kis György esperes-plébános válaszol Szenes Sándor kérdéseire. In: Szenes Sándor: Befejezetlen múlt. Keresztények és zsidók, sorsok. Budapest, 1986, 286. old. E szöveg megírása után olvastam a Márton Áron: Válogatott írások és beszédek című, a Székely Könyvtár sorozatában, a Hargita Kiadóhivatal által Csíkszeredában 2013ban kiadott könyv 95. oldalán található lábjegyzetben, hogy dr. Szim Lídia szociális testvér a beszéd után a szálláshelyén zárt borítékban megkapta Márton Árontól a beszéd szövegét azzal, hogy terjessze. Ebből Slachta Margit is kapott, aki személyesen vitte el Jozef Tiso szlovák fasiszta politikusnak, hogy jobb belátásra bírja. Kaptak belőle az anyaországi egyházi vezetők is. Ezt terjesztette a Szent Lélek Szövetség 1944 nyarán Budapesten, amint arról Kis György tudósít. Mindemellett Szim Lídia is jegyzetelt a szentbeszéd alatt, hiszen akkor még nem tudta, hogy Márton Áron küldött számára egy példányt. Márton Áronról az őt jól ismerő teológusok vallják, hogy képes volt az előre leírt szentbeszédet szó szerint memorizálni, és azt elmondani. Ehhez személyes véleményként hozzáteszem, hogy Márton Áron nagyon könnyen és jó stílusban írt, a szövegeket bizonyára memorizálta is, de mindig élő közösség számára élő beszédet mondott, amit szöveggel jól bánó emberként akár a legújabb időszerűség szerint, beszéd közben is alakítani tudott. Ezt azért tartom lényegesnek megjegyezni, mert az 1944. május 18-án mondott beszédnek egyes változataiban vannak eltérések. Külön életük lehetett az előre leírt, bizonyára memorizált, és a Szim Lídia számára küldött példánynak, illetve az akár gyorsírás pontosságával, bizonyára többek által jegyzetelt szövegeknek. – Magam sok beszédet olvastam Márton Árontól, és az évtizedekkel ezelőtt elmondott beszédeit olvasva gyakori élményem volt, hogy személyesen megszólítva éreztem magam, Márton Áron jól memorizálva, de soha nem „bemagolt” szöveget mondott. Személyes megszólítottságom érzéséhez még annyit, hogy én Márton Árontól élő beszédet nem hallhattam, csak a koporsóban láttam őt. Márton Áron beszéde papszenteléskor, az üldözött zsidók védelmében. Kolozsvár, 1944. május 18. In. Márton Áron a lelkiismeret apostola. Összeállította és a bevezető tanulmányt írta: Virt László. Ecclesia Kiadó, Budapest, 1988. 108–110. old. Közli még: Vigilia, 1985. 1.

15 Márton Áron levele a deportálások végrehajtóihoz. Kolozsvár, 1944. május 22. In: Uo., 112–113. old. 16 Lipcsey Ildikó: Memento: Kolozsvár, 1944. május. Vigilia, 1985. 1. 17 Uo. 18 Szenczei László: Az erdélyi magyarság harca, 1940–1944. Budapest, 1946, 33–34. old.

40

Múltunk forrásainál 19 Lőwy Dániel: A Kálváriától a tragédiáig. Kolozsvár zsidó lakosságának története. Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2005, 251. old. 20 Márton Áron izraeli kitüntetése. Új Ember, 2000. április 16.

Márton Áron, Erdély püspöke

Kolozsvár, Szent Mihály-plébániatemplom

41

Múltunk forrásainál

GULACSY IRÉN OBLATA IRÓNŐ LEVELE KELEMEN KRIZOSZTOM FŐAPÁT ÚRHOZ Nagyméltóságú Főapát Úr, nekem mindenkor Földi Gondviselőm!

Megilletődött örömmel és mély hálával vettem azokat a megtisztelő jókívánatokat, melyekben engem a Korvin koszorú elnyerés alkalmából részesíteni méltóztatott. Nem a saját, még nagyon elégtelen érdemeimnek, sokkal inkább a velem, mint Erdélyből visszatért magyar küzdővel szemben megnyilatkozó, buzdító kegynek tudom be a legfelső helyről jövő kitüntetést, ugyanígy Nagyméltóságod igen nagybecsű üdvözlését. Sokszorosan jólestek a szeretetteljes és bátorító szavak, most amikor a kötelesség újból a közélet küzdő fórumára szólított ki, ahol megrettenve pillantottam meg társadalmunk jelenlegi, dúlt lelki arculatát. Eddig abban a nyugtató feltevésben éltem, hogy nincsenek ellenségeim. Már ezt a feltevésemet is korrigálnom kell. Öklök emelkednek, és fogak csikorognak; a cselszövények hálója vesz körül. Napról napra újabb örvényre döbbenek, mely kész arra, hogy elnyeljen, Csak még bensőségteljesebbé teszem vallásos meggyőződésemet, katholikus világszemléletemet, még többet imádkozom és kérek lstentő1 erőt, bátorságot. Amíg a testi erő el nem hagy, nem tágítok, és minden megoldandó feladatom előtt tanácsot tartok Krisztussal és drága Rendem szabályzat-könyvecskéjével. Mikortól fogva engem oblátanővérüknek fogadni kegyeskedett, komolyan, mélyen átérzetten, meggyőződésesen vagyok a Rend egy igénytelen tagja. De ez a titokteljes összetartozandósági érzés csak még nyert tartalomban, mióta a küzdelmek korszaka elkövetkezett. Önkéntes fogadalmat tettem volt Nagyméltóságodnak és a Rendnek, életre kihatót és az élet legvégső pillanatára is kötelezőt, amikor kegyes befogadásuk történt. Most azonban szükségét érzem annak, hogy fogadalmamat és hitvallásomat megújítsam. Kérem, méltóztassanak tevékenységemet itt-ott figyelemmel kísértetni, figyelmeztetni, ha minden jóhiszeműségem mellett is valahol nem a szellemünknek leginkább megfelelő utakat vagy eszközöket használnám, vagy talán hallgatnék ott, ahol szólni lenne a kötelességem. Szent Benedek Rendjének útmutatásait mindenkor illetékes utasításnak lelkem önként vállalt törvénynek ismerem el. Még valamit nem szabad itt elhallgatnom. Egészségi állapotom gyatra. A na42

Múltunk forrásainál pokban olyan jelet kaptam, mely meggondolkoztatott, bár lehet, hogy fokozott érzékenységem tévedésbe ejtett. Legyen akármint, megismétlem azt a kérésemet, hogy Rendünk tagjaként kívánok abból az életből a Másikba átköltözni, bármikor következnek is be ez az óra. Kérem Nagyméltóságodat, kegyeskedjék hálás köszönetemnek megismételt kifejezése mellett Tiszteletteljesebb üdvözleteimet elfogadni és az Összességnek tolmácsolni. Hódolatteljes híve és a Rend engedelmes szolgálóleánya marad mindenkor: Budapest, 1939. febr. 26.

Gulácsy Irén oblátanővér

43

MEDITÁCIÓK Enzo Bianchi

A KERESZTÉNY EMBERKÉP A FILIPPIEKHEZ ÍROTT LEVÉLBEN A Filippiekhez írott levél értékes útbaigazításaiból megérthetjük, melyek a keresztény ember lényegi vonásai az Apostol szerint.

1. A keresztény ember „szent Krisztus Jézusban”

Szent Pál számára a keresztény ember elsősorban egyike „a szenteknek Krisztus Jézusban”. (Fil 1,1; 4,21; vö. más páli levelek megszólításait is: Róm 1,7; 1Kor 1,2, stb.) A keresztény ember szentsége azt jelenti, hogy ő, a háromszor Szent (vö. Iz 6,3) Isten cselekvésének gyümölcse, aki közösségre hívja önmagával. Egyedül az Úr teheti szentté az embert, senki nem teheti szentté sem önmagát, sem másokat. Megismétlem: a keresztény ember Isten ingyenes tette által különbözik a többi embertől, s erre az isteni cselekvésre válaszolni hivatott. Az ember megszentelődése nem saját döntésének gyümölcse, sem a jótetteié vagy az erényeié! Ez az állítás megbotránkoztathat bennünket, de a Szentírás által közvetített jó hír szerves része: Istennek kell átengednünk a szentség kezdeményezését, véghezvitelét és beteljesítését. Ráadásul – részletezi Pál – a keresztény ember szent, „amennyiben Krisztus Jézusban van”, aki az „Isten Szentje” (Mk 1,24; Jn 6,69), aki a beteljesülés és megszentelődés felé vezető növekedésben a szentség alapja. De a Krisztus Jézusba „helyezett” ember gyökerében már szent, abban az értelemben, hogy eredendően meghatározó kapcsolatban áll Urával, és ez teszi őt új teremtménnyé (vö. 2Kor 5,17). 2. A keresztény „Krisztus által megragadott ember”

A Krisztus által a hitben megszólított keresztény ember válaszol annak, aki őt megelőzte és erővel hívta meg, aki mintegy „magához ragadta őt” (Fil 3,12). Ez az igealak, amelyet Pál magáról beszélve használ (katelémphthen) rendkívül erős kifejezés: nem egy általános meghódítottságot, hanem éppen a megfogottságot, megragadottságot jelenti. Az Apostol annak a menekülő embernek a tapasztalatával rendelkezik, akinek egy bizonyos ponton meg kellett adnia magát üldözőjének: élményét a Jeremiás prófétáéhoz hasonlíthatjuk: „Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rászedj! Erősebb voltál nálam, és legyőztél!” (Jer 20,7). A keresztény embernek is, Szent Pálhoz hasonlóan, éreznie kell, hogy Krisztus magához ragadta őt, s ezért tud önmagáról a szerelem nyelvén beszélni:

44

Meditációk Krisztus elcsábít, legyőz, megragad minket, s „kénytelenek” vagyunk megadni magunkat, engedni a szeretetének. Ebben a tapasztalatban sokunknak volt már része, és ez olyan élmény, amely szinte egyértelműen jelentkezik, amikor elmélyül a hitünk. Az a keresztény ember, akit az Úrért való buzgóság emészt, az Úrral való kapcsolatában már nem érzi magát szabadnak, hanem az Úr által „megkaparintottnak”. Nagy titok ez: hogy az Úr így viszonyul hozzánk; Jákob is megtapasztalta, amikor egy éjszakán át küzdött Istennel, és végül egy életre legyőzöttnek érezte magát (vö. Ter 32,23–33); ugyanezt élte át Szent Pál is, amikor megsebezte őt az a Krisztus, akit addig mély meggyőződéssel gyűlölt. A damaszkuszi úton történt földre esése élete nagy fordulatát jelzi: Krisztus annyira megragadta őt, hogy többé nem tud nélküle élni… Ibn Arabi, a 12. és 13. század fordulóján élt muzulmán lelki mester így magyarázta az iszlám térítéssel szembeni keresztény ellenállást: „Akinek Jézus a betegsége, az soha többé nem gyógyul meg.” Igen, akit igazán „magához ragadott” Krisztus, az soha többé nem tagadhatja meg őt, nem becsülheti alá, senki és semmi nem szakíthatja el tőle… Szent Pál tehát elsősorban nem azt kéri a kereszténytől, hogy valamit valljon, vagy tegyen, hanem annak tudatosítását, hogy szent, s Krisztushoz tartozik. Ugyanis „a kereszténység nem azzal kezdődik, hogy megmondja az embereknek, mit kell tenniük, hanem, hogy Isten mit tett értük Krisztus Jézus által.”1 3. „Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének mindent felülmúló volta”

A Filippi-levél igazi vezérfonala az Úr Jézus megismerése, s bőven visszhangzik ez a téma a többi páli levélben is, és általában az Újszövetség könyveiben: a Krisztus által megragadott és megszentelt keresztény célja az Úr Jézus megismerésének útján járni. Szent Pál önéletrajzi okokból is ragaszkodik ehhez a témához, ami különösen sokatmondó számunkra, mivel ugyanabban a helyzetben vagyunk: jóllehet Pál Jézus kortársa volt, nem ismerte és nem találkozott vele földi életében, ahogyan mi sem. Akkor kezdte gyűlölni és üldözni Jézus tanítványait (vö. ApCsel 7,58–8,1; 9,1–2; 1Kor 15,9), amikor az első keresztény közösségek már gyökeret vertek Palesztinában és Szíriában. Amikor Pál ezt a levelet írja a filippi keresztényeknek, akik csak a prédikációiból ismerték Jézust, bizonyára még életben vannak néhányan a tanítványok közül, akik még földi életében szegődtek mellé, és követték őt: Péter, János, Jakab, az Úr testvére… Világosan meg kell mondanunk, hogy Pál olyan apostol volt, aki a többiekkel ellentétben soha sem találkozott Jézussal itt a földön. Nem „evett és ivott vele”, mint Péter (vö. ApCsel 10,41), nem „hallotta, látta, kezével tapintotta őt”, mint a szeretett tanítvány (1Jn 1,19). Pál nem Jézus „közvetlen” tanúja volt (vö. Lk 24,48; ApCsel 1,8.22), később jött, és elsősorban a szemtanúk beszámolója alapján kellett hinnie Jézusban. Pál ugyanúgy vált kereszténnyé, 45

Enzo Bianchi mint mi, a kapott hagyomány alapján hitt Krisztusban, anélkül, hogy látta volna őt. A megtérése után egy ideig Damaszkuszban (vö. ApCsel 9,19), majd az arábiai sivatagban (vö. Gal 1,17) tartózkodott, valószínűleg esszénusokból alakult keresztény közösségben. Ezt a nem túl rövid időt a hitben való elmélyülésre szánta, az Írások tanulmányozása révén meggyőződött arról, hogy Jézus Krisztus valóban az, akiről a próféták jövendöltek, és személyében beteljesítette az Írásokat. Pál tanítvány lett, tanítói voltak, akik közül az Apostolok Cselekedetei kifejezetten csak az őt megkeresztelő Ananiást említi (ApCsel 9,10–19). Ezért immár keresztényként és egyházak alapítójaként, amikor a korinthusiaknak a keresztény hitet fejti ki, úgy beszél magáról, mint aki azt adja át, amit maga is másoktól kapott: „Az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek. Az Úr azon az éjszakán, amelyen elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: »Ez az én testem, amely értetek van. Ezt tegyétek az én emlékezetemre! A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet…«” (1Kor 11,23–25). „Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt a bűneinkért, az Írások szerint, eltemették, és harmadnap feltámadt, az Írások szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. […] Utolsóként pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is. Én ugyanis az utolsó vagyok az apostolok közt, s arra sem méltó, hogy apostolnak hívjanak, hiszen üldöztem az Isten egyházát” (1Kor 15,3–5.8–9). Tehát Pálnak is hosszú érlelődési, tanulási időszakra volt szüksége, melynek során hitben ismerte meg az Úr Jézust; ez ugyanis az Úr igazi megismerése, nem a történelmi, hit nélküli megismerés, amely igazán keveset számít, amint maga Pál is írja: „Mi tehát mostantól fogva senkit sem ismerünk emberi módon. És ha Krisztust emberi módon ismertük is, most már nem úgy ismerjük” (2Kor 5,16). De meg kell kérdeznünk, mit is jelent pontosan ez az ismeret, amelyet a Filippi levél a keresztények első és alapvető feladataként mutat be. (Mellékesen hozzáteszem: ma is annak kellene lennie, azonban a mai pasztoráció meglehetősen terméketlen módon más prioritásokhoz ragaszkodik…) A megismerés, amelyre Szent Pál utal, bizonyosan nem intellektuális jellegű, bármennyire is igaz teológiai ismeretek megszerzése lenne ez, hanem Isten, Jézus Krisztus szeretetben való megtapasztalása, amely nélkül nincs vele valódi kapcsolat. Ez az a „tökéletes megismerés” (epignoszisz Fil 1,9), amely a másik misztériumába egész lényével behatol: csak aki ezen a módon ismer, szeret teljesen, és csak aki szeret, ismer igazán! A Szentírás szerint ugyanis az igazi megismerés tapasztalati, átható, bensőséges, közösségi jellegű. Egy nyelvi adat minden másnál jobban segít e valóságot megértenünk: a megismerést kifejező héber jada ige a szexuális aktust is jelöli (vö. Ter 4,1.; 17.25, stb.). Továbbá a megismerés és a szeretet kölcsönösen áthatják egymást, amit az Úr szava csodálatosan foglal össze Ózeás 46

Meditációk jövendölésében, amely a bibliai próféták számos figyelmeztetését összegzi: „Mert én irgalmasságot akarok és nem áldozatot, és Isten ismeretét inkább, mint égő áldozatokat” (Óz 6,6). Itt meglátásom szerint szükséges egy kényes, de sürgetően fontos megjegyzés: vigyázzunk, nehogy túl nagy könnyedséggel jelentsük ki: szeretjük az Urat és meg akarjuk őt ismerni. Gyakran az a veszély fenyeget, hogy egy magunk gyártotta, de annál inkább dédelgetett bálványképpé süllyesztjük őt. Arra utalok, hogy manapság divatos a keresztények körében „Jézus Krisztusról mint eseményről” beszélni, hogy „a kereszténység egy vele való találkozás”, mintha ezek a szlogenek önmagukban a szilárd hit jelei lennének. Nem, ez túlságosan rövid üzenet, hiszen az Úr Jézusban való hit mindig „secundum Scripturas”, az Írások szerinti (1Kor 15,3–4), ahogyan a hitvallásban is megvalljuk. A Szentírás közvetítése nélkül reális a veszély, hogy nem az apostoli hagyományból kapjuk Jézus Krisztust, hanem a magunk képére és hasonlatosságára teremtjük meg őt, vagyis egy vonzó bálványt csinálunk belőle. Az Úr valódi megismerése a szentírási Ige kitartó hallgatásából születik, ez a Könyv tanúsít mindent, amit leírtak róla (vö. Lk 24,44). A Szentírásban napról napra való elmélyülés útján juthat el a keresztény odáig, hogy „ugyanazt az érzést ápolja magában, amely Krisztus Jézusban is megvolt” (vö. Fil 2,5). Ebben az értelemben beszél Pál „Krisztus Jézus ismeretének mindent felülmúló voltáról”, levelei közül egyedül itt nevezve őt az „én Uramnak” (Fil 3,8). A birtokos jelzős szerkezet merész használata mutatja, hogy nem pillanatnyi ismeretről van szó, hanem nagyon személyes jellegű, bizalmas kapcsolatról, ezért írhatja másutt: „Krisztus szeretett engem, és önmagát adta értem” (Gal 2,20). Így vallja tehát az Apostol fokozatos emelkedettséggel a keresztény élet céljaként Krisztus megismerését: „Krisztust akarom megismerni, és feltámadásának erejét, a szenvedéseiben való részvételt hozzá hasonulva a halálban, hogy eljuthassak a halálból való feltámadásra” (Fil 3,10–11).

Ez a megismerés útja: az e világi logikával szemben, első helyen Krisztus feltámadásának erejét (dünamisz) kell megismernünk. Tudnunk kell, hogy Krisztus feltámadásából fakadnak a bennünk lévő, a lehetetlent lehetségessé tevő, a halált legyőző energiák. Létezik egy valóságos, minden keresztény számára elérhető hitbeli tapasztalat: bizonyos sötétségeinkkel szemben mi tehetetlenek vagyunk, de működik bennünk a Krisztus feltámadásából fakadó erő, amely megteheti azt, amit az ember önerőből nem tehet meg, meggyógyítja azt, amit az ember nem 47

Enzo Bianchi gyógyíthat meg… Enélkül lehetséges lenne-e bizonyos vétkeket és bűnöket legyőznünk? Lehetséges lenne-e hűséges, szeretetteljes életet élnünk Isten országáért vállalt termékeny magányban? Ennek a dünamisznak köszönhetően kiálthat fel Pál így a Korinthusiaknak írt második levelében: „Mindenfelől szorongatnak minket, de össze nem zúznak, bizonytalanságban élünk, de kétségbe nem esünk. Üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk. Földre terítenek, de el nem veszünk. Testünkben állandóan hordozzuk Jézus szenvedését, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkben” (2Kor 4,8–10). Egyfajta Magnificat ez, amelyet minden keresztény vele együtt elimádkozhat, amikor visszapillantva megállapítja, hányszor esett el élete során, mégis mindig felállt, szinte „földre terítették”, de nem pusztult el, hanem olyan nem várt erőt tapasztalt meg, amelynek segítségével akkor is tovább folytathatta útját, amikor már azt gondolta, hogy ereje végéhez érkezett.… Aki megtapasztalja ezt az erőt, az a Krisztus szenvedéseiben való részvételre (koinonia) is vágyik. Nyilvánvalóan nem a megostoroztatása vagy a megfeszíttetése kínjaiban óhajt részesülni. Nem, ez sokkal mélyebb dolgot jelent: a bennünket szerető és általunk szeretett Úrhoz annyira hasonulni vágyunk, hogy a szenvedéseiben is vele akarunk lenni. Pál ebből a szemszögből értelmezi a miszsziós és a keresztény közösségeket alapító fáradozásait: „testünkben állandóan hordozzuk Jézus halálát, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkben” (2Kor 4,10). Sőt Galácia engedetlen keresztény közösségeinek bosszúsan ezt írja: „Ezután senki se okozzon nekem kellemetlenséget, mert Jézus jegyeit viselem testemen” (Gal 6,17). Pál a Jézushoz hasonulás jegyeit viseli. Nem a szenvedést dicsőíti tehát, hanem Krisztus mély értelmű megismerésének, életébe való teljes bekapcsolódásnak a vágya, még a szenvedés és halál árán is. A Filippi-levélben Krisztusnak ez a megismerése, megtapasztalása Pált annak megvallására készteti, hogy „számomra az élet Krisztus” (Fil 1,21), máshol pedig: „élek én, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem” (Gal 2,20). Charles de Foucauld híres imája hitelesen mutatja be az önátadás vágyát: Atyám, átadom magam Neked… Atyám, tégy velem, ahogyan Neked tetszik, bármit tennél is velem, megköszönöm, […] szeretetemnek szüksége van arra, hogy odaadjam magam, hogy fenntartás nélkül kezedbe adjam magam, végtelen bizalommal helyezzem magam kezedbe, mert Atyám vagy.2

48

Meditációk 4. „Felejtem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van”

Rögtön az eddig magyarázott szakasz után, annak kiegészítéseként Pál olyan figyelmeztetést intéz a keresztényekhez, amelyhez nemigen vagyunk hozzászokva: „Nem mintha már kezemben tartanám, vagy már tökéletes lennék, de törekszem rá, hogy magamhoz ragadjam, mert Krisztus is magához ragadott engem. Testvérek, nem képzelem magamról, hogy már magamhoz ragadtam, de egyet igen: felejtem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van. Így futok a cél felé, annak a hivatásnak a jutalmáért, amelyet Isten felülről adott Krisztus Jézusban” (Fil 3,12–14). Íme, a valódi, hiteles keresztény lelkület: az Úr Jézus Krisztus szeretetteljes megismerésének vágyából fakadóan a keresztény ember nem néz visszafelé. Egyszerű, mégis gyakran elfeledett szabály: aki a lelki életben hátrafelé néz, az nem halad előre. Pontosabban, a hátratekintésnek három hibás módját fedezhetjük fel: • A bűneinken való ismételt rágódás: ez a viselkedés vírusként fészkeli bele magát a hívő szívébe, tényleges bénulást okoz és megakadályozza az igazi keresztény életet. Isten nemcsak hogy megbocsátja a bűneinket, hanem el is törli, el is felejti azokat: „Én, én vagyok az, aki eltörlöm gonoszságaidat önmagamért, és vétkeidre nem emlékezem” (Iz 43,25). „Mert ha a szívünk vádol is minket, Isten nagyobb a szívünknél, és tud mindent” (1Jn 3,20). • Önmagunk folyamatos méricskélése, amikor azt mondjuk: „Ma jobb vagy rosszabb vagyok, mint tegnap voltam.” Ezt a nárcisztikus önmagunkra figyelést nem értékeli az Úr, hiszen előbb-utóbb oda vezet, hogy másokat is ugyanígy ítélgetünk. • Nosztalgiával tekinteni múltbeli állapotainkra és a személyes történetünk szerves részét képező múlt letagadása.

Nos, Szent Pál eltökélten állítja, hogy el akarja felejteni a múltját. Anélkül, hogy pszichológiai folyamatok elemzésébe bocsátkoznánk, el kell ismernünk: Pál sokszor mondott ítéletet a múltjáról. „Elvetéltnek” (1Kor 15,8) nevezte magát, „a legkisebbnek az apostolok között, aki arra sem méltó, hogy apostolnak nevezzék, mert üldözte Isten egyházát” (1Kor 15,9). Öregségére azonban megérti, hogy ha Jézus ellenségeként töltött múltjának túl nagy súlyt adott volna, ez megbénította volna őt. A hívő Pál fut a cél felé, folyton nekifeszül az előtte lévőknek, s ez számunkra nagy tanulság: nekünk, keresztényeknek inkább Krisztusra kell tekintenünk, mint magunkra, „miközben fedetlen arccal szemléljük az Úr dicsőségét, ugyanarra a képmásra változunk át dicsőségről dicsőségre az Úr Lelke által” (2Kor 3,18). Ez is része Krisztus mindent felülmúló megismerésének, amelyet Pál kér tőlünk, bármennyire is hajlamosak vagyunk ezt a gondolatot elhárítani. 49

Enzo Bianchi 5. „Isten Lelke által szolgálunk”

Ha visszapillantunk a Filippi-levél 3. fejezetének elejére, ott a keresztény ember három alapvető meghatározását találjuk: „Isten Lelke által szolgálunk, Krisztus Jézusban dicsekszünk, s bizalmunkat nem a testbe helyezzük” (Fil 3,3). „Isten Lelke által szolgálunk”: a kereszténység új istentiszteletet vezet be, istentisztelete nem azonos a zsidó kultusszal. Ezen a téren Jézus alapvető „szakítást”, diszkontinuitást hozott, mint maga mondta a szamaritánus asszonynak: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogjátok imádni az Atyát. […] De eljön az óra, és már itt is van, amikor az igazi imádók Lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát” (Jn 4,21.23), vagyis Szentlélekben és Igazságban, aki maga Jézus Krisztus. Pál írásaiban több helyen találunk ugyanilyen értelmű megállapításokat: „Nem tudjátok, hogy testetek a Szentlélek temploma, aki bennetek van, s akit Istentől kaptatok?” (1Kor 6,19); „Önmagatokat vizsgáljátok meg, vajon a hitben vagytok-e. Vagy nem ismeritek fel önmagatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van?” (2Kor 13,5). A Római levélben található alapvetően fontos rész így hangzik: „Kérlek tehát benneteket, testvérek, adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen a ti ésszerű istentiszteletetek (logiké latreia)” (Róm 12,1). A Logosz Jézus Krisztus. Végeredményben egyedül életünk felajánlása az Istennek tetsző áldozat: immár minden keresztény Isten temploma, és ebben a testben, a saját életében kell hiteles áldozatot bemutatnia Istennek. „Krisztus Jézusban dicsekszünk.” Itt is a zsidósággal való szakítást látjuk: Krisztus kizárja minden Istennel szembeni dicsekvésünket, mert egyedül őbenne lehetséges dicsekednünk, sőt egyenesen keresztjével dicsekedhetünk (vö. Gal 6,14), egy gyalázatos és szégyenteljes kivégzőeszközzel. Valóban, ha realistaként pillantunk magunkra, láthatjuk, hogy semmi okunk nincs a büszkeségre, mindaz, amivel dicsekedhetünk, csak és kizárólag az Úrtól származik. „Bizalmunkat nem a testbe helyezzük”: íme, az előbb mondottak ellenkező előjelű kifejtése; itt a test (szárx) nemcsak halálos gyengeséget, hanem az önmagában, a saját erejében és erényeiben bízó ember pökhendiségét is jelenti, annak a vallásos embernek az állapotát, aki mindig hűséges a Törvényhez, és a jótetteivel büszkélkedik. Szent Pál mély meggyőződéssel fejti ki e hallatlan üzenetet, amikor csodálatosan feleleveníti múltját. Neki lehetne ugyanis bizalma a testben is: „Ha másvalaki úgy gondolja, hogy bizakodhat a testben, én méginkább: a nyolcadik napon körülmetéltek, Izrael nemzetéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül,

50

Meditációk a törvény megtartásában farizeus, buzgóságból az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen” (Fil 3,4–6).

Az emelkedő ívű felsorolás Szent Pál azon döbbenetes állításával zárul, hogy meggyőződése szerint soha nem szegte meg a Törvényt. Mégis így folytatja: „De ami számomra nyereség volt, azt veszteségnek tartottam Krisztusért. Sőt, mindent veszteségnek tartok Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének mindent felülmúló voltáért. Őérte mindent veszni hagytam, és szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerjem, és hogy én őbenne legyek. Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá” (Fil 3,7–9). Amikor Pál megértette, hogy Krisztus megismerésének lehetősége és a bármennyire is szent vallásgyakorlattal való dicsekvés között választania kell, az utóbbit veszteségnek, szemétnek tartotta… A maga tömör stílusában Luther így magyarázza ezeket a sorokat: „Aki hisz Krisztusban, kiüresíti önmagát”, ami lényegében a 2. fejezetbeli Krisztus-himnusz parafrázisa. Igen, ahogyan Krisztus kiüresítette önmagát, levetette isteni vonásait, úgy az igaz keresztény sem dicsekszik érdemeivel és erényeivel, csak Krisztusra tekint: a vallásos ember minden érdemét felülmúlja Krisztus ismerete.

6. „A mi hazánk a mennyekben van”

A keresztényeknek az Úrral való kapcsolatukat itt a földön, a történelemben, a többi emberrel együtt kell megélniük. Miközben a társadalom tagjaiként életük ajándék és felelősség, egyidejűleg azonban a parúzia horizontjában, az Úr napja eljövetele jegyében élnek, azzal a tudattal, hogy „a mi hazánk (to politeuma) a mennyekben van” (Fil 3,20). A keresztények ennek a világnak a polgárai, de létezik számukra egy döntőbb hovatartozás: a hívők, a szentek, a mennybéli üdvözültek közösségéhez tartozás. Szent Pál szerint a keresztények a világban vannak, de nem a világból valók (vö. Jn 17,11–16), az Isten országán kívül más hazájuk nem lehet. Ezért a „mennyből, mint üdvözítőt várják az Úr Jézus Krisztust” (vö. Fil 3,20), következésképpen életmódjuk is mennyei: itt a földön életük „zarándoklat” (1Pét 1,1.17: paroikia), mindig „jövevények és zarándokok” (1Pét 2,11) maradnak. Szent Pál nem a történelemből való menekülésre hív bennünket, nem is a társadalommal és az állammal szembeni közömbösségre: a keresztények közösségben élnek másokkal, szolidárisak velük, de szakítanak a világiassággal, nem idomulnak az uralkodó ideológiához, nem vetik alá magukat az e világi bálványoknak. A Diognétoszhoz írt levél híres sorai mutatják be legjobban a keresztények életstílusát, akik a földi országhoz is hűen, de egyidejűleg a mennyek polgáraiként 51

Enzo Bianchi élnek. Ez a korai szöveg nem úgy festi le a keresztényeket, mint akik a világgal, a külső ellenséggel szembeni védekező pozícióban sáncolják el magukat, s nem apologetikus, hanem békés és tényszerű hangnemet üt meg: „A keresztényeket sem területi, sem nyelvi szempontból, még faji szempontból sem lehet megkülönböztetni a többi embertől. Sehol nincsenek olyan városok, melyekben, mint sajátjukban laknának, nincs külön nyelvük sem, melyet beszélnének […], az élet egyéb területén mutatkozik a közösségi életük alkotmánya különösnek és elismerten meglepőnek. Saját hazájukban laknak, de mégis jövevényekként (paroikoi); mindenben részt vesznek polgárokként, de mindent elviselnek, mint idegenek (xenoi); bárhol, idegenben is otthon vannak, de minden haza idegen számukra. Mint mindenki más, házasodnak, gyermeket nemzenek, de a magzatot nem hajtják el. Közös az asztal, melyhez letelepednek, de nem közös az ágy.”3 A keresztények tehát törvénytisztelő állampolgárok, képesek rokonszenvet táplálni és ébreszteni maguk iránt a társadalomi életben, de tudnak különbözni is, éppen a keresztény élet különbségére mutatnak rá. 7. „Örüljetek az Úrban szüntelen! Újra mondom: Örüljetek!”

Az öröm a Filippi-levél szerint a keresztény ember egyik jellemző vonása. Ez a téma különösen gyakran jelenik meg szövegünkben. Az örömmel kapcsolatos kifejezések – az „öröm” (khara) főnév, az „örülni” (khairein) ige, és az „együtt örülni” (szünkhairein) összetétel – éppen tizenhatszor fordulnak elő. És ne felejtsük el, hogy ekkor Szent Pál rabságban van! A levél három verse egyenesen felszólít az örömre: „Hasonlóképpen ti is örüljetek, és velem együtt örvendezzetek” (Fil 2,18). „Testvéreim, örvendezzetek az Úrban” (Fil 3,1). „Örüljetek az Úrban szüntelen! Újra mondom: Örüljetek!” (Fil 4,4)

Ez nem egyszerű jókívánság vagy buzdítás, hanem apostoli parancs. Az öröm nemcsak az Úr ajándéka, hanem megvalósítandó feladat is; erőfeszítést kell tennünk az öröm elérésére! De próbáljuk nagyobb pontossággal meghatározni a keresztény örömöt. • Öröm az „Úrban” (en Kürio: Fil 3,1; 4,4.10). Az öröm nemcsak az Úr feltámadása miatti öröm, hanem öröm a feltámadt Úrban. Az Úrral való egyesülésből születik, a „Krisztusban” létezésből, mivel ez mindenekelőtt az Úr öröme, Istené, aki örvendezik és közli örömét szeretett gyermekeivel. Ebben az értelemben az öröm ajándék, par excellence messiási ajándék, a Szentlélek gyümölcse (vö. Gal 5,22), tehát a megpróbáltatások sem tudják elpusztítani (vö. Róm 12,12; 2Kor 7,4; 8,1–2), senki és semmi nem veheti el (vö. Jn

52

Meditációk 16,22). Fentről jövő ajándék, nem e világ öröme (vö. Jn 16,20): olyan, mint a béke, csak Isten adhatja. • Folytonos örömnek kell lennie, ezért kapcsolódnak az öröm, örvendezés parancsához a „mindig, szüntelenül” határozószók (vö. Fil 1,3–4; 4,4; 2Kor 6,10; 1Tessz 5,16). Az ajándékból paradox módon kötelesség, állandó feladat lesz. Tehát az örömet, a békéhez hasonlóan, minden erőnkkel keresnünk kell (vö. Róm 14,19; 2Tim 2,22). A szomorúság alattomos kísértése elleni harc erőfeszítést követel; a szomorúság a „szív férge” (Evagriosz Pontikosz: A nyolc gonosz szellemről), amelyet ha nem győzünk le, lassan eláraszt, birtokba vesz bennünket, apródonként kioltja belőlünk az életerőt. • Eszkatologikus öröm, vagyis abból a tényből fakad, hogy „az Úr közel van” (Fil 4,5): az Úr eljövetelének tudata örömet ébreszt. Sőt, a keresztény, aki az örömre nem törekszik, azt sugallja, hogy a lelke mélyén nem reméli az Úr napját, amelyet Jézus hirdetett a tanítványoknak: „Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti sírtok majd, és jajgattok, a világ pedig örvendezni fog. Ti szomorkodtok majd, de szomorúságotok örömre fordul. […] Most ti is szomorkodtok, de újra látlak majd titeket, a szívetek örülni fog, és örömötöket nem veszi el tőletek senki” (Jn 16,20.22–23).

Nem hiszem, hogy a magam részéről valamit hozzá kellene fűznöm a Filippi-levélben nagyszerűen megrajzolt keresztény ember képéhez. Arra szorítkozom tehát, hogy idézzem az Apostol hitének és annak megvallásának véleményem szerint igazi „gyöngyszemét”: „mindent veszteségnek tartok Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének mindent felülmúló voltáért” (Fil 3,8). Tudjuk-e, mi keresztények, ezt állítani? Képesek vagyunk-e ilyen bensőséges kapcsolatban élni napról napra az Úrral? Ne felejtsük el, lényegében erre és nem másra épül keresztény identitásunk, hiszen „Krisztus Jézus szolgái” (Fil 1,1) vagyunk. Jegyzetek

1 Raniero Cantalamessa első adventi prédikációja XVI. Benedek jelenlétében, 2008. december 5. 2 Michel Lafont: Imádságban Charles de Foucauld-val tizenöt napon át. Új Ember Kiadó, Budapest, 2002, 107.) 3 Levél Diognétoszhoz. in: Apostoli atyák. Szerk. Vanyó László, Budapest, Szent István Társulat, 2. kiad. 1988, 197. (Egyházmegyei lelkigyakorlat Philippe Barbarin bíborossal a lyoni székesegyházban. 2009. március 14. Fordította: Tóth Mónika Edit OSB obl. http://www.monasterodibose.it/content/view/2868/453/lang,en/)

53

Meditációk Anselm Grün OSB

ADVENTI GONDOLATOK December 11. Az Isten Jézusban meglátogatja népét, mert ő az irgalmas szeretet. Látogatásának célja nemcsak a megszabadítás és a gyógyítás, hanem a megvilágosodás is. Az emberek sötétségben élnek. Nem látnak át rajta. Horizontjuk beszűkült. Magának az Istennek kell eljönnie, hogy fényt hozzon sötétségükbe. A gnózis célja a megvilágosodás. A görög filozófia is a megvilágosodásra vágyik, a belső fényre, hogy ebben a fényben nyilvánvaló és világos legyen a lét titka, az emberi élet titka. De a megvilágosodás nem misztikus tapasztalás csupán. Etikai célja is van. Az a célja, hogy lépteinket a békesség útjára vezérelje. Megváltáson itt az emberi életnek egy új lehetősége értendő. Jézus a megmentő, aki megszabadít bennünket ellenségeinktől. Fényt hoz, hogy valóban úgy élhessünk, ahogy az Isten azt az ember teremtésekor gondolta: békében önmagunkkal, egymással és az Istennel.

December12. A szeretet Isten ajándéka az embereknek, mondja a Biblia. A teremtéskor Isten így fejezi ki áldását. Az ember egyszerűen rátalál a szeretetre. Neki adták. Megtapasztalja, akár akarja, akár nem. Megbetegítheti az, vagy elvarázsolhatja. Olyan, mint a parázs, amely benne izzik. Olyan, mint az áramlat, amely magával sodor. Szeretet nem csak férfi és nő között létezik. Van gyermekek iránti és emberek iránti szeretet, van természetszeretet, lehet a szeretet alaphangulat és magatartás; s ezek mind alakítják gondolkodásunkat és cselekedeteinket. És van az Isten és az ember közötti szeretet.

December 13. Nem rangsorról van szó, hanem a szolgálatról. Jézus ezt azáltal bizonyítja, hogy egy gyermeket állít középre és átöleli: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig befogad engem, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött.” (Mk 9,37) Úgy kell befogadnunk Jézust, mint egy gyermeket. Nem lealacsonyítva őt, hogy saját nagyságunkat mutassuk, hanem hozzá hajolva át kell ölelnünk, mint egy gyermeket. Gyengéd szív kell ahhoz, hogy megértsük Jézus titkát és befogadjuk őt. Ahhoz, hogy megfelelően tudjunk bánni egy gyermekkel, fel kell ébresztenünk a bennünk lévő gyermeket. Ezt követeli a gyermeki szív is, amely nyitott a szeretetre és még képes rácsodálkozni arra, hogy Jézussal találkozik. Jézus üzenetével nem büszkélkedhetünk a világban. 54

Meditációk Sok ember gyermeknek tart és nem vesz komolyan bennünket, mert a siker és a konkurencia világában még hiszünk az igaz szeretetben; mert arra a Jézusra építünk, aki a zátonyok között hajózik, és akit a hatalmasságok megvetnek.

December 16. János még érthetőbben fejti ki Jézus jövetelének titkát: Jézus nem azért jön, hogy megítélje a világot, hanem azért, hogy megmentse. Jézusban Isten tudtunkra adja: az a célja, hogy meggyógyítsa az embert, hogy kihozza elveszettségéből, megmentse, megszabadítsa függőségeitől, felemelje és visszavezesse eredeti mivoltába. Olyan legyen, amilyennek Isten megteremtette. Aki hisz Jézusban, az már meggyógyult, annak az élete már sikeres, annak a sebei már elvesztették mérgező és gyilkos erejüket. Isten nem ítél. De aki nem hisz Jézusban, az már elítéltetett, az már kizárta magát az igazi életből. Jézus láthatóvá akarja tenni számunkra az élet titkát. Láthatóvá teszi nekünk Istent és Istenben az igazi Életet, ami minden látható mögött rejtőzik. Hinni mindenekelőtt annyit jelent: azt látni, ami van, vagyis előítéletek nélkül látni, a dolgok mögé látni, Istent mint minden létezőnek az alapját megismerni, Istent mint szeretetet látni, aki Jézusban vált nyilvánvalóvá számunkra. (A szövegek a következő művekből valók: Erlösung. Ihre Bedeutung in unserem Leben, Stuttgart, 2004. Erlösung im Haus der Liebe wohnen, Stuttgart, 1995. Liebe Jesus – Weg zur Freiheit. Das Evangelium des Markus, Stuttgart, 2003. Das Evangelium des Johannes, Stuttgart, 2002. – Fordította Lantos Klári)

55

Meditációk Gernot Candolini

ÁLDÁS A GYERMEK Az egészen kicsi gyerekeknek van egy olyan tulajdonságuk, amely mindig újból megdöbbent, elvarázsol és mélyen megörvendeztet. Hosszan, közvetlenül és zavartalan nyíltsággal képesek mások szemébe nézni. Legtöbbször édesanyjuk vagy apjuk karján ülnek, vagy valamilyen számukra biztos helyen, és kíváncsiak a másik emberre. Kapcsolatot keresnek és teremtenek, mintha a világon semmi sem lenne fontosabb. Ez nem vizsgálódás, vajon mi rejtőzik a másik mögött, nem mustrálgatás, nem követelődző érdeklődés. Ez csak ennyi: én itt vagyok, te ott vagy…. én nézlek téged és te nézel engem. Érdekelsz, hát megnézlek. Ebben a pillantásban benne látható egy olyan kapcsolat egész szépsége, amely minden gondolkodást, minden feltételezést, minden elvárást, minden kérdezősködést és mérlegelést nélkülöz. Később a gyerekek éppen ilyen világosan és közvetlenül tudnak beszélni. Ez a kontrollálatlan őszinteség, ez a teljes fölülemelkedés az esetleges veszélyeken, amelyek a mondottakból keletkezhetnek, mindig újból arra a kérdésre indít: hol és hogyan szabad és lehet így élnem felnőttként is? „Szerelmes vagyok beléd” – mondja egy hatéves gyerek egy másiknak, és aztán rámutat egy harmadikra, és mondja: „és beléd is.” Lehetünk egyszerre több emberbe szerelmesek? Fiatal felnőttként a szerelem érzését kimondottan exkluzív érzésnek fogtam fel, amely kizárólag egyetlen imádott személyre irányul. Ez a szigorú felfogás lassanként oldódott bennem és a szerelemfogalom ismét gyermekibbé vált: többé már nem birtoklási vágy, hanem az öröm ismétlődő, sokszor feltoluló hulláma és vonzódás a másik emberhez. Ha a gyermekeket nem félemlítik meg, bámulatosan nyitottak maradnak. Beszámolnak arról, ami történik. Elmondják, amit gondolnak, és kimondják, amit éreznek. Akiben megbíznak, azzal a kapcsolatuk nélkülözi a szégyenlősséget. Éppen azért, mert a gyermekek a bizalmukat minden önvédelem nélkül adják, és katasztrofális a számukra, ha ezzel visszaélnek. Röviddel ezelőtt egy iskolai osztállyal kirándultunk az erdőben. A visszaúton egy tanulólány megfogta a kezemet és sokáig nem engedte el. Mivel ez a lány benyomásom szerint nem azok közé tartozik, akik biztonságot keresnek, megkérdeztem tőle: „Miért kell a kezem?” „Mert fáznak az ujjaim” – válaszolta. A gyerekek ragyognak, a közös lét közvetlenségét, tisztaságát és magától érthetőségét élik, amely számunkra, felnőttek számára néha már elveszettnek 56

Meditációk tűnik. Minden alkalom, mikor ezzel a gyermeki világgal szembetalálkozom, arra késztet, hogy közvetlenebbé, egyszerűbbé és bizalomteljesebbé váljak. Mindig újból meglep, milyen tiszteletteljesek a gyermekek, ha őket is tisztelik, milyen szolgálatkészek, ha valamire kérik őket, milyen udvariasak, ha udvariasan bánnak velük, milyen együttműködőek, ha valamibe bevonják őket, és milyen szorgalmasak, ha nincsenek nyomás alatt és nem szégyenítik meg őket. A gyermekek ultimátumszerű felszólítást jelentenek számunkra, hogy mindig újra tanuljunk élni, vagyis ne felejtsük el, hogy alapjában véve miről is szól az élet: nyitottságról, bizalomról, őszinteségről, rokonszenvről és szeretetről. A gyermekek az élet áldásai. Gyermekek, köszönöm nyitottságtokat, és tapintattal viszonzom. Gyermekek, köszönöm közvetlenségteket, és vállalom a kihívást. Gyermekek, köszönöm egyszerűségeteket, és szent tiszteletettel figyelek rátok. Gyermekek, köszönöm áldásotokat és megáldalak titeket.

(Gernot Candolini: Segen. Kraftquelle des Lebens. Claudius Verlag München, 2013, 131–133. Fordította: Kálmán Gabriella Ágota OSB obl.)

57

Meditációk Tóta Péter Benedek

DOMINUS ET ABBAS – ÚRNAK ÉS APÁTNAK HÍVATTASSÉK (RB 63,13)

Szent Benedek Máté evangéliuma 23. fejezetének kontrasztos fényében – az evangélium vezetésével – megtisztítani látszik az apáti tisztséget és feladatot. Ezt az állítást bontjuk ki a szövegrészek párhuzamos olvasata révén.

Mt 23,3: „Tartsátok meg és tegyétek meg (…) mindazt, amit mondanak, de tetteiket ne kövessétek, mert mondják ugyan, de nem teszik.” RB 2,12: Az apát azonban „mindazt, ami jó és szent, inkább tetteivel mutassa meg, mint szóval…” Mt 23,4: „Elviselhetetlen nehéz terhet rónak és raknak az emberek vállára…” RB 64,12: Az apát ellenben „kerülje a túlzást” – RB 64,17: „szelíd mérséklettel határozzon és irányítson mindent” – RB 64,19: „mindent olyan fokban igazítson el, hogy legyen, ami után az erősek vágyódhatnak, de a gyengék se ijedjenek vissza.” Mt 23,5: „Minden tettükkel arra törekszenek, hogy föltűnjenek az emberek előtt”. RB 64,7–9: „A beiktatott apát pedig … tudja meg, hogy inkább használnia (prodesse) kell, semmint uralkodnia (praeesse). Ezért kell, hogy jártas legyen az isteni Törvényben. ” Mt 23,8;10: „Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek (…) Tanítónak se hívassátok magatokat, mert egy a ti tanítótok, a Krisztus” – vö. Mt 13,33. RB 2,4–5: Az apát viszont „semmit ne tanítson, (…) ami az Úr törvénye ellen van, hanem (…) tanítása az isteni igazság kovászaként áradjon szét”. – vö. RB Prológus 1. Mt 23,11: „A legnagyobb köztetek legyen a szolgátok.” RB 2,31–32: Az apát is tudja, hogy mi az ő osztályrésze: „sokféle ember szokásainak a szolgálata” Mt 23,9: „Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti atyátok, a menynyei.” RB 63,13–14: „Az apátot pedig, mivel hiszik róla, hogy Krisztust helyettesíti, úrnak és apátnak hívják, hisz nem maga vette föl ezt a címet, de Krisztus iránti hódolatból és szeretetből. De ő maga is gondoljon erre” – vö. RB 2,3; RB Prológus 1; RB 64,2. 58

Meditációk Mt 23,23: „Tizedet adtok mentából, (…) de elhanyagoljátok, ami fontosabb a törvényben: az igazságosságot, az irgalmasságot és a hűséget.” RB Prológus 21.49: Az apát ellenben, aki a szerzetesélet kezdete óta hűséggel és jó cselekedetek övével övezte fel magát, az Isten parancsainak útján halad. RB 2,19: „az igazságosságnak megfelelően” járjon el, és RB 64,10: „adjon mindig elsőbbséget az irgalomnak”

Szent Benedek az apát nevét is az evangélium segítségével tisztítja meg. Nyelvtanilag csak egy esetben használ a Regulában cselekvő szerkezetet a névvel kapcsolatos részletekben, amikor az apát magára veszi, felveszi nevét (suscipit nomen; RB 2,11). Mivel ezt „Krisztus iránti tiszteletből és szeretetből” tette, illetve viseli, hordja, ezért az apát nevének többi említése alkalmával nem meglepő a szenvedő szerkezet használata, amely mintegy azt jelzi, hogy az apát Krisztus szenvedésében vesz részt (vö. RB Prológus 50). Az apát ezt a nevet és feladatot Krisztus keresztjeként vette fel és hordozza, hiszen van fogalma arról, hogy szeretetből másokért (vö. RB 2,31–32) „milyen terhet vállalt magára” (RB 64,7). Az apát tehát neve szerint annak mondatik (dicitur; RB 2,1; 2,30), hívattatik (vocatur; RB 2,2), hittel tartatik (creditur; RB 63,13), ami, és annak is hívattassék (vocetur; RB 63,13): „úrnak és apátnak”. A két név sorrendje sem lehet teljesen véletlen, hiszen az „Úr” a feltámadt Jézus neve (vö. RB 2,2). Krisztus helyetteseként (vö. RB 2,2; 63,13) tehát az apát Krisztust a legszorosabban követi és kövesse is. Szent Benedek az apát nevét az evangélium vezetésével tisztítja meg, s noha nem állítható teljes bizonyossággal, hogy az igék nyelvtani szenvedő szerkeze (mondatik, hívattatik, tartatik) a bibliai passivum divinum (isteni passivum, amely Isten cselekvését mutatja) értelmében áll a Regulában, de nem valószínű, hogy annak értékétől teljesen távol állna. Aki az apát nevét viseli, az egész közösség minden tagjával együtt Isten áldó keze alatt áll. Sit Benedictus. Legyen áldott.

59

Meditációk Adalbert de Vogüé OSB

A BENEDEKI REGULA PROLÓGUSÁNAK PREAMBULUMA (Részletek)

„A Regula Magistri (RM) eddig is ismert volt, nagy hasonlóságot árul el Szent Benedek Regulájával (RB), de korábban úgy vélték, hogy a bencés Regula korai magyarázatával és kibővítésével van dolgunk. A helyzet ennek inkább a fordítottja. Szerzőjét nem ismerjük, de mivel ő magát Magisternek nevezi, aki mint ilyen, Isten nevében ad válaszokat a tanítványok kérdéseire – ezek adják a fejezetcímeket –, azért már Aniane-i Szent Benedek a 8. század végén Regula Magistrinek nevezi. Ma már tudjuk, korábbi Benedek Regulájánál, a 6. század elején keletkezhetett.” (Söveges Dávid: Bevezetés a Regulához. Az 1980-as és a 2005-ös Regula-kiadás előszava.)

„/1/ Hallgasd meg, ó fiam, a mester parancsait, és hajlítsd hozzá szíved figyelmesen, fogadd a jóságos atya intéseit készségesen és tettekkel teljesítsd, hogy /2/ visszatérj az engedelmesség fáradságos munkájával ahhoz, akitől elszakadtál az engedetlenség tunyasága által.”

1. Benedek Preambuluma – Prológus 1,1–3. A Regula Magistri írója egyértelműen megjelölte a két elbeszélőt: Istent és az ő halandó szószólóját, ezért regulája úgy jelenik meg, mint a Szentírás mintájára ihletett írás. Benedek nem őrizte meg ezt az ambiciózus eljárást. A két elbeszélő – Isten és ember – nincsenek formálisan megkülönböztetve egymástól, sem pedig egyértelmű módon egyesítve. A felhívás a hallgatásra és a cselekvésre lezárul az első mondatban azáltal, hogy az elérendő cél megfogalmazódik. Ez a cél pedig nem más, mint visszatérni Istenhez, akitől eltávolodtunk. Itt Benedek még nyilvánvalóan egyezik a Magisterrel, aki a prológusában folyamatosan váltakozva, hol figyelemre és hallgatásra, hol cselekvésre hívja fel a figyelmet, hol pedig emlékeztet az emberi élet végére. Ezek azok a mozzanatok, amelyeket Benedek bevezetése (exordium) tartalmaz. Amit a Magister öt-hat bekezdésen keresztül ismételget, Benedek csak egyszer mondja el, egyetlen rövid mondatban. A Magister ezt írja: „Ad quem Dominum Deum ex voluntate nostra per bona acta vel beneplacita iustitiae ire debemus” („Vissza kell térnünk önkéntes akarattal Urunkhoz, Istenünkhöz jó tettek és igazságra törekvő jószándék révén”). Ki60

Meditációk csit rövidebben Benedek a következőt írja: „ut ad eum per oboedentiae laborem redeas” („hogy visszatérj ahhoz az engedelmesség fáradságos munkájával”). Ebben a megfogalmazásban az „engedelmesség fáradságos munkája” úgy jelenik meg, mint az egyetlen lehetőség, ahogyan az Úrhoz eljuthatunk, a „jótettek és igazságra törekvő jószándék” helyett, úgy, ahogy „az engedetlenség tunyasága” lesz az oka Istentől való eltávolodásunknak, nem pedig a „bűnös hanyagság”, amiről aztán a Magister beszél. Az alapvető különbséget azonban a Mester és Benedek között nem ez jelenti. Jelentősebb az a tény, hogy a Magister egyszerűen csak arról beszél, hogy Istenhez „megyünk” (ire), Benedek pedig a hozzá való „visszatérésről” (redeas). Ennek a különbségnek a gyökere a következő mondatban lelhető fel. A Magister, a jövőbe tekintve, azzal fenyeget minket, hogy lehetséges – akaratunk ellenére – Isten elé járulnunk, bűnös terhet hordozva (ne per neglegentiam peccatorum ab invito rapiamur accersiti per mortem). Benedek, a múlt felé fordulva, arra emlékeztet, hogy eltávolodtunk Istentől, azáltal, hogy engedetlenek voltunk („a quo per inoboedentiae desidiam recesseras” – „akitől elszakadtál az engedetlenség tunyasága által”). Megvizsgálva ezt a múltbéli eltávolodást, látható, hogy az Istenhez vezető út tulajdonképpen: „visszatérés”. Benedeknél nincs ellentét, mint a Magisternél, az Istenhez való jutás két módja között (az egyik önkéntes, a másik kényszerből történik), nála a már létrejött elválás és a jövőbeli egyesülés között van feszültség. Benedek tehát úgy tekint az Istennel való találkozásra, mint boldog eseményre. Nem említi, hogy ez esetlegesen egy sötét múlt, egy bűnökkel terhelt ember megjelenése lenne. Ezáltal nyomtalanul eltűnik a fenyegető hang és a félelem irányította motiváció, amely a Magister prológusában végig uralkodó hangnem. Benedeknél a bűn a múlthoz tartozik, ami a jövőt illeti: csak a kiengesztelődés kerül szóba. Az nem kizárólag benedeki motívum, hogy az embert az élete útján nem a „két út” kiindulópontjára helyezi, a jó és a rossz út elé táruló kereszteződésébe, hanem a téves útra tért múlt és a visszafogadással váró jövő közé. Megtalálhatjuk ezt a Magisternél, ha nem is a prológusban, de legalábbis a Themában (kifejtés). Emlékszünk a parabolára: Krisztus felhívására visszafordulunk az e világ felé vezető útról. A keresztség után az ellenkező utat választjuk, amely a „megnyugváshoz” visz. A Miatyánk kommentárjának egy szép kifejezése írja le ezt a megtérést a Benedekéhez leginkább hasonló módon: ut (…) illum redeat in paradisum generatio nostra per gratiam, unde cum libero arbitrio ceciderat per offensam. A száműzetés és a visszatérés gondolata már az RM-ben is megtalálható, de ott a visszatérést a kegyelemhez kapcsolja a szöveg, nem pedig az „engedelmesség fáradságos munkájához”. Egyébként a bencés Regula még nagyobb hasonlóságot mutat Szent Ciprián és Ágoston egyes kifejezéseivel, amelyek mintául szolgálhattak. 61

Adalbert de Vogüé OSB Az engedelmesség tárgyáról eddig még nem volt szó. Úgy tűnik, hogy a hamarosan elolvasandó Regulának való engedelmességről van szó, amelyet mintegy az isteni akarat kifejeződésének tekint. A következő mondatban Benedek megismétli az oboedentia (engedelmesség) szót, de ez alkalommal nem az engedetlenséggel állítja ellentétbe, hanem magával a saját (emberi) akarattal. Az RM-ben párhuzamként a Pater noster harmadik kérésének kommentárjára gondolunk, ahol a Magister a propria voluntastól (saját akarat) óv minket, illetve több más regulának számos sorát is eszünkbe juttatja, amelyek megbélyegzik ezt a bűnt. Tekintettel a szó szinte terminus technicus jellegére, úgy tűnik, hogy az engedelmesség szó itt a monasztikus értelemben vett engedelmességet jelenti. Egy másik megközelítés: az abrenuntians (lemondva) a keresztségi lemondásra, megtagadásra emlékeztet, amelyről szó volt a Magister kifejtésében. Az újonnan kereszteltek azonban a bűn terhére mondanak nemet. Itt a szerzetes a saját akaratról mond le. Ez a különbség ismét a monasztikus életre vonatkozó fogalmakra történő finom átsiklásra utal. „/3/ Hozzád intézem most tehát szavaimat, aki lemondasz saját akaratodról, és az engedelmességnek hatalmas és hírneves fegyverzetét veszed magadra, hogy Krisztus Urunknak, az igaz Királynak harcosa légy.”

A második mondat többi eleme között nem találunk olyat, amelynek nagy jelentőséget tulajdoníthatnánk: hétköznapi bevezető formulák, mégis a katonai metafora több figyelmet érdemel. Az Úr Krisztust mint királyt mutatják be, akiért harcolunk majd hatalmas és hírneves fegyverzetben. Ez a kép a Magister bevezetőiben nem jelenik meg, hiszen a páli fegyverzet mindössze egy övet jelent. Ez a kép az RM további részében nem jelenik meg, ott hiába keressük az arma (fegyver) vagy rex (király) szavakat. Csak a katonai szerepel a Magister szókészletében. Lehetséges, hogy ez a mondat hatással volt a bencés Prológus kezdetére. Valójában ezt a mondatot követi a felhívás az imára, amelynek analógiáját a Prológus 4. versében fogjuk megtalálni. A két szövegrész tehát egymást követően engedelmességi szolgálatról beszél és az ima szükségességéről. De ha itt Benedekre a közös szöveg volt is hatással, a „katonai szolgálat” fogalmat ő bővítette tovább két új elemmel: „Krisztus király” és a „hatalmas és hírneves fegyverek”. Benedek ezen második mondata még az első mondat hangulatát árasztja. Ugyanazt az optimizmust találjuk meg itt, ugyanúgy tekint a jövőbe egy szép nap reményében. Az Istenhez való visszatérés gondolata valami harcias, valami dicsőséges elemmel gazdagodik. Ez többé már nem fáradság, hanem harc, és ezt a harcot lelkesedéssel fogadjuk. Isten nemcsak a legvégső vég, hanem a visszatérést is 62

Meditációk jelenti. Krisztus Urunkban ő a király, akinek irányítása alatt harcolunk egészen a mai napig. Az ember, akihez fordulunk, úgy tűnik, elszántan lép a harcba. A szavak, amelyeket szájába adunk, ugyanazok, amelyeket a jelentkezőnek fogunk mondani a Regula végén. A hang tehát ekképp emelkedik az első mondatból a másodikig, amely dicsőséges hangon zárul: ez jelenti Benedek preambulumának csúcsát, befejezését. (La Règle de Saint Benoît, IV., a bevezetést írta Adalbert de Vogüé, Les Éditions du Cerf, Paris, 1971, Sources Chrétiennes, 184. Fordította Lengyel Krisztina.)

63

IMÁDSÁGOK Genot Candolini

SZENT MÁRTON IMÁJA

Uram, áldd meg kezeimet, hogy kíméletesek legyenek, hogy tartsanak, és ne bilincseljenek meg, hogy számítás nélkül tudjanak adni, hogy legyen erejük vigasztalni és áldani.

Uram, áldd meg szemeimet, hogy észrevegyék a szükséget, hogy figyeljenek az apró dolgokra is, és átnézzenek a felszínes dolgokon, hogy jól érezhessék magukat az emberek, ha rájuk pillantok.

Uram, áldd meg füleimet, hogy képesek legyenek meghallani hangodat, hogy tisztán hallják a szükség hangját, hogy bezáruljanak a zaj és a fecsegés számára, és ne hagyják figyelmen kívül a nehézségeket.

Uram, áldd meg ajkamat, hogy tanúságot tegyen Rólad, hogy ne szóljon olyat, ami megsebez és rombol, hogy gyógyító szavakat szóljon, hogy őrizze meg, amit rábíztak. Uram, áldd meg szívemet, hogy Lelked lakóhelye legyen, hogy melegséget adhasson és elrejthessen, hogy gazdag legyen a megbocsátásban és képes legyen megosztani bánatot és örömöt.

64

(Gernot Candolini: Segen. Kraftquelle des lebens. Claudius Verlag München, 2013. 129–130. Fordította: Kálmán Gabriella Ágota OSB obl.)

Imádságok

IMÁDSÁG HIVATÁSOKÉRT • Szentelj meg minket, Urunk, az imádság lelkületével, hogy templomodban összegyűlt közösségünk tágra nyílt szívvel fogadja be igédet, és új tagjait is Tehozzád vezesse!

• Adj, Urunk, bátorságot és állhatatosságot a szerzetes- és oblátuséletre készülő fiataloknak, hogy a próbatételek és a megkülönböztetés munkája által növekedjenek hűségben és emberségben!

• Kérünk téged, Urunk, bencés közösségeink és oblátus dékániáink minden jelöltjéért és novíciusáért! Tápláld bennük az imádság, az elkötelezettség és a folytonos megtérés lelkületét! • Te anyádnak és testvéreidnek nevezted mindazokat, akik megteszik Isten akaratát. Bátoríts bennünket és a szerzetesi, valamint oblátus hivatást érző fiatalokat, hogy Mária példájára mi is mindennap igent mondhassunk hívásodra!

(Gérecz Imre magiszter atya írta a pannonhalmi közösség számára ezeket az imákat, amelyeket pénteken a laudesben imádkozunk. Az oblátusokért való imával a szerkesztő egészítette ki.)

65

Imádságok

DAMJANICH JÁNOS TÁBORNOK IMÁJA A KIVÉGZÉSE ELŐTTI ÉJSZAKÁN Ima kivégeztetésem előtt, 1849. október 5-ről 6-ra virradóra. Mindenség Ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám, a csatákban és ütközetekben – Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni –, dicsértessék a Te neved mindörökké! Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni. Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen. Emíliámnak vigasztalásul Damjanich János

66

SZEPIRODALOM

Reményik Sándor

KEGYELEM

Először sírsz. Azután átkozódsz. Aztán imádkozol. Aztán megfeszíted Körömszakadtig maradék-erőd. Akarsz, egetostromló akarattal – S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád. Azután elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára is tompa kábulattal, Szótalanul, gondolattalanul Mondod magadnak: mindegy, mindhiába: A bűn, a betegség, a nyomorúság, A mindennapi szörnyű szürkeség Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés! S akkor – magától – megnyílik az ég, Mely nem tárult ki átokra, imára, Erő, akarat, kétségbeesés, Bűnbánat – hasztalanul ostromolták. Akkor megnyílik magától az ég, S egy pici csillag sétál szembe véled, S olyan közel jön, szépen mosolyogva, Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar, Akkor – magától – minden elcsitul, Akkor – magától – éled a remény. Álomfáidnak minden aranyágán Csak úgy magától – friss gyümölcs terem. Ez a magától: ez a Kegyelem.

67

Szépirodalom Nyírő József

ADVENT A HAVASON

(Szereplők: Ádám, Ferenc, János a havason élő favágók, valamint Péter, a szökött fogoly és a jegyző. Történik a Hargitán. – A most már jöhetsz, Jézuska! című novellából színpadra átírta: Borián Elréd OSB) János:

Ferenc:

János: Ádám:

Ferenc: János: Ádám: János: Ferenc: Ádám:

Ádám: Péter: Ádám:

Péter: Ádám: Péter: Ádám: Péter: Ádám: 68

Emlékeztek, amikor tavaly a nagy hóban, jégben átvágtunk a rengetegen… A farkasok üvöltöttek… Ott álltunk a templom előtt, egyedül… Rosszul jeleztek a csillagok… Még ki is kacagtak bennünket…Nem kaptunk semmit… Majdnem otthagytuk a fogunkat… Nem is megyek én már sehová… Egyszer meg a bikával akartunk utat törni. Jött a vihar, majdnem odavesztünk, mi is és a bika is… Tavaly szép vót, itt fenn a Hargitán. Micsoda jászlat faragtak vót! Betettük a kicsi gyereket, sőt marha, juh lehelt rá. Szurtos kalán világította meg, ragyogtak a csillagok. Szép vót. A gyerek meghótt, és Marci bácsi, a Szent József, az is meghótt. Hárman maradtunk, a többi elment. Nem kell már a fa… Legalább istenigazában kialszom magamat! Nincs olyan, minél roszszabb nem lehetne. De ezt Péter nem hitte… Most bezzeg cserélne velünk… Jó lenne kártyázni, de nincs mivel… Hát igen, Péter, az asztán jól játszott! Egyedül maradtam… nincs hová mennem… Halljátok? Vadásznak az urak… (Kopognak.) Ki az? Óts el minden világot! Szentkeresztre, ez Péter! … Te Péter, csak nem szöktél meg a börtönből? Én biza meg! Ugyanbiza hová tetted te a szépeszed? Zárd bé, rejts el, mert jönnek! Kik jönnek? A csendőrök…Tepej lábánál meglőttek… Meglőttek?

Szépirodalom Péter: Ádám: Péter: Ádám: Péter: Ádám: Péter: Ádám: Péter: Ádám: Péter: János: Péter: Ádám:

Péter: Ádám: Péter: János: Péter: Ferenc: Péter:

Ádám: Péter: Ádám:

Péter: Ádám: Péter: Ádám: Péter: Ádám: Péter:

Meg. Eltaláltak? El. Hol? Itt a lapockám alatt. Azért vagy véres? Azért! Hát az elég baj!… A nyomodon mindjárt itt lesznek! Esik a hó! Kereshetnek! Akkor nincs baj! Ott a tűz, füttőzzél! Nem fázom! Nem ennél valamit? Nem vagyok éhes! (Ádám kimegy és visszajön.) Most már nem jön senki. Az ördög se találna ide ebben az időben. – Ott az ágyam, lefekhetsz! Nem alhatnám! Mit gondolsz, megmaradsz vagy elmész? Neköm végem! Csúf lövés volt! Csúf! Az Istennek sem értem a dolgodat! Minek a tűzlángjának nem tudtál ott ülni, ahol voltál, a jó meleg tömlecben, ahol minden kényelmed megvolt? Minek kellett kifutnod a nyomorúságba? Hát… a gyermek miatt! Van félesztendeje, hogy semmi hírt nem kaptam felőle… Osztán itt van a szent karácsony is… Reám jött, hogy csináljak neki kicsi karácsonyfát, jászolykát, Jézuskát, s együtt énekelgessünk … Kicsi harisnya is kéne neki, csizmácska a télre, gunyácska… Hát ezért? Ezért! Hát akkor jól tetted, Péter, hogy megléptél! Reggel bémegyek a faluba s kihozom a fiadat… Ugy-e Dénöskének hívják? Annak! Dőljünk le legalább egy fertály órára! Te, Ádám! Hallod-e? Mi a baj? Nekem mennem kell! Hova a szemed világába akarsz ilyenkor menni? Én a másvilágra! …Újra megindult a sebem. 69

Nyírő József Ádám: Péter: Ádám:

Péter: Ádám. Péter:

Ádám: Péter: Ádám: Péter. Ádám: Péter:

Ádám: János:

Ádám :

Be kellett volna, hogy kössük! Hiába lövetém meg magamat! Mégsem láthatom a legénkét! Ha legalább félnapig tartóztatni tudnád a halált, míg megjárom a falut.. Három óra oda, három óra vissza kell ebben az időben. Úgyes késő! Én méges megpróbálom! Ide figyelj! Te jó voltál hozzám, Ádám. Helyet adtál, elrejtettél a csendőrök elől… Szót se érdemel… Te azt tudod-e, hogy ezör pengő van kitűzve a fejemre? Szép pénz. Ez az ezör pengő legyen a tied, Ádám! Te, kinek gondolsz engem? Ne járjon a szájad! Szólsz a jegyző úrnak, mindjárt kifizeti! – „Csordapásztorok, midőn Betlehemben…” …– Déneske, ni, milyen szép kicsi csizmád van! Kicsi harisnya! Nem fázol meg a télen bennük! – Várj! Béhívom édesanyád!… Ez meghala! (Leveszik a sapkájukat. Majd a csend után Ádám elővesz egy erős kötelet, és megkötözi vele Péter kezeit.) Jobb ez így. Vére fehérre mossa bűnét. Így, ni! Most már mehetünk a jegyzőhöz! (Elindulnak, közben éneklik): Csordapásztorok, midőn Betlehemben Csordát őriznek éjjel a mezőben, Csordát őriznek éjjel a mezőben…

Isten angyali jövének melléjük, Nagy félelemmel telék meg ő szívük, Nagy félelemmel telék meg ő szívük.

Ádám:

Jegyző: 70

Üdvözlégy Jézus, pásztorok Pásztora, Bűnös emberek megváltó szent ura, Bűnös emberek megváltó szent ura.

Jelentem alássan, a szökött foglyot az éjszaka sebesülten elfogtuk, megkötöztük s most kérjük a fejire kitűzött ezör pöngőt! Szégyellhetné magát! Ráér még megkapni azt a pénzt!

Szépirodalom Ferenc: Jegyző: Ferenc:

Jegyző: János:

Ádám:

Nekünk most kell! Miért olyan sürgős? Maguknak semmi sem szent? Azért kell, mert ma van szent karácsony este. Péter sebébe meghótt, és mi azt a pénzt Péter árvájának szántuk, Déneskének. Szeretnénk rajta kicsi csizmát venni, kicsi harisnyát, jó meleg posztó kurticskát, báránybőr sapkát, hogy meg ne fázzék a télen. Legyen neki karácsonya. Nincs igazunk?! Akkor, akkor írjon ide egy keresztet, és menjenek. (A jegyző átadja a pénzt.) Most már jöhetsz, Jézuska!...

Gyertek, vegyük meg, mit köll. Aztán menjünk a gyermek elé! Csordapásztorok, midőn Betlehemben Csordát őriznek éjjel a mezőben, Csordát őriznek éjjel a mezőben…

71

SZEMLE

Klaibán Sándor Günter OSB obl.

AZ EVANGÉLIUM ÖRÖME

Ferenc pápa: Az evangélium öröme kezdetű apostoli buzdítása Szent István Társulat, Budapest, 2014.

Gyakran látom, hogy a templomból a szentmise után szomorú, komor arcú emberek jönnek ki. Mintha kellemetlen élményben lett volna részük, és nem örömhírt hallottak volna. Ferenc pápa apostoli buzdítása sokakat vezethet el az evangélium örömének a megtalálására, átélésére. Mint gyakran, itt is eredetiek a gondolatai a szó igazi értelmében. Programnyilatkozatnak is felfogható: Ferenc pápa milyennek gondolja el az Egyházat, és milyen irányba kívánja vezetni Isten népét. Ezekben a gondolatokban az apostoli idők egyházának frissességét, egyszerűségét éreztem, és azt a lendületet, amely áthatotta az első keresztényeket, akik még tapintható közelségben éltek a Feltámadottal. A szöveget olvasva négy kép jelent meg előttem a Szentírásból. Az Egyház és a keresztény ember legyen irgalmas szamaritánus a gyengékhez és a betegekhez, legyen a tékozló fiú apja, akinek háza mindig nyitva áll a bűnbánó fiú előtt. Irgalommal legyen a bűnösökhöz, közömbösekhez, miként Izajásnál a Szenvedő Szolga, aki a pislákoló mécsbelet nem oltja ki, és a megroppant nádat nem töri össze, Emmauszban az asztalnál lelki örömökkel lássa vendégül az úton lévőket. Az Egyháznak, és minden kereszténynek meg kell újulnia, új gondolkodásra, hiteles életre van szükség. Sorra veszi korunk kihívásait, a társadalmi, gazdasági környezetet, amely többnyire keresztényellenes, kizsákmányoló és elnyomó, de az Egyházon belül is vannak megoldandó feladatok. Az Egyháznak nyitottnak kell lennie, ne a kegyelem ellenőrei, hanem segítői legyünk. Felszólít, lépjünk ki falaink közül és mindenkinek kínáljuk fel Jézus Krisztus örömhírét. Nemet kell mondanunk lustaságunkra, önző kényelmünkre, a pesszimizmusra, a spirituális világiasságra. Meg kell szüntetni az irigységből, féltékenységből fakadó belháborúkat. A kihívások azért vannak, hogy leküzdjük őket. Ehhez realistának, bátornak, vidámnak kell lennünk, és nem veszíthetjük el a reményünket. A missziós tevékenységben nem hagyható figyelmen kívül a népek sokféle kultúrája, és nem várható el, hogy mindenütt az európai modellt másolják. Az Egyháznak az inkultúrációban kell a népeket kultúrájukkal együtt bekapcsolni közösségébe. Emellett, vagy ezen belül nagyon fontos a népi jámborság evangelizáló ereje. 72

Szemle A homíliával kapcsolatos meglátásai számunkra mint hallgatóknak fontosak. A „lectio divina”-nak viszont folyamatos gyakorlói vagyunk. A 152. és a 153. pontot figyelmesen olvassuk el, és kövessük tanácsait. Az evangelizáció társadalmi szerepéről megállapítja, hogy az Egyház nem zárkózhat be falai közé. Foglalkoznia kell a polgári társadalom intézményeinek problémáival és a polgárokat érintő eseményekkel. Példaként Assisi Szent Ferencet és Boldog Kalkuttai Terézt említi. Bár a társadalom irányítása a politika feladata, az Egyháznak mindig ki kell állnia az igazságosság mellett. Ferenc pápa figyelmének homlokterében áll a szegénység problémája. A szegénység sokszor nem csak egyéneket, hanem egész népeket sújt. Ezért a gazdag országok felelőssége igen nagy, mert a bolygó javai az egész emberiséget kell, hogy szolgálják. Véleménye szerint a szerencsésebb, gazdagabb országoknak le kell mondaniuk bizonyos jogaikról, és javaik egy részét a szegények javára kell fordítaniuk, mert nem rendelkezhet kevesebb emberi méltósággal valaki azért, mert hátrányosabb helyzetű országban született. Nem bízhatunk piac önszabályozó mechanizmusaiban, szükség van az állami beavatkozásra, mert a gazdaságnak a közjót kell szolgálnia. A közjó és a béke szolgálatában a párbeszéd áll, amely több síkon zajlik. A hit és tudomány párbeszéde, a vallásközi párbeszéd, ökumenikus párbeszéd. Kiemelt szerepet szán a zsidókkal való kapcsolatnak, a zsidók hitét keresztény identitásunk szent gyökerének nevezi. Az utolsó, ötödik fejezetben néhány megfontolást ad az új evangelizáció lelkületéről, amely a Lélekkel evangelizálók lelkülete, azoké, akik imádkoznak és dolgoznak, és mindezt szeretettel teszik. Motivációjuk pedig a Jézus szeretetével való találkozás. Máriát az evangelizáció Anyjának nevezi, mert a Szentlélekkel együtt mindig a nép között volt. Talán ezért is zárja buzdítását Máriához írt fohásszal: „Az élő evangélium Anyja, a kicsinyek örömének forrása, könyörögj érettünk! Ámen. Alleluja.”

73

HÍREK

Halottaink

Polán Hildebrand atya augusztus 7-én türelemmel viselt szenvedés után az Úr országába távozott. Sarkadi Zoltánné Judit testvérünk július 14-én hunyt el az Úrban. Dr. Mezősi Ferenc József testvérünk lelke október 20-án költözött át a másik világba. Az Úr adjon nekik országában fényességet, békességet! Dékánválasztás

A Pannonhalmi dékánia Hildegárd testvért választotta meg dékánnak. A többség arra szavazott, hogy Győrött maradjon meg a Szent László-csoport, amelynek vezetője Skolasztika testvér lett. Dékánnapló

Arra kérem a dékánokat, hogy vezessenek dékánnaplót. Jegyezzék fel, miről szólt a dékánia gyűlése, kik vettek rajta részt, milyen kérdések, problémák merültek fel. Dékángyűlés

A dékángyűlést március 7-re, szombatra tervezem Győrben. Témánk lesz a dékánnapló, a dékánválasztás kissé bizonytalan kérdései: pl. a megbízás módja, a levezető személye. Az Obláció lapunk szerkesztése nagy terhet ró rám, időben és energiában, nem vagyok biztos benne, hogy folytatni tudom. A címek, adatok változásáról tájékoztassanak a dékánok, ők pedig a testvérektől kérjék a pontos adatokat. Oblátus programok

Jól sikerült a zarándoklat október 4-én Lébénybe és Kismartonba. A pannonhalmi egyházközség hívei is jól érezték magukat, aktívan bekapcsolódtak a lébényi szentmisébe. Teljesen megtöltöttük a 48 fős buszt.

Október 24–26 között tartottam a lelkigyakorlatot Attyapusztán, ahol a Szentlélekről mint belső barátról elmélkedtem. 14-en vettek részt, jó hangulatban és imádságos szellemben teltek a napok. 74

Hírek December 6-án obláció-megújítás volt a Szent Szabina-kápolnában, a ciszterci oblátusokat is meghívtuk. Brückner Előd atya tartotta az adventi elmélkedést. Nyílt és zárt Facebook

A zárt facebook mellett, amelynek jelenleg 43 tagja van, megindítjuk a nyílt facebook profilt is. Ez lényegében egy interaktív honlapot jelent. Akkor lesz eredményes, ha minél többen veszünk részt a szerkesztésében. Szeretnék témafelelősöket találni, akik hetente írnak rövid szöveget és válaszolnak a hozzászólásokra. Missziós feladatként tekintsük ezt a lehetőséget. A nyári lelkigyakorlat időpontja

2015. július 9–12-ig, csütörtök délutántól vasárnap ebédig tart a nyári pannonhalmi lelkigyakorlat. Szeretném jövőre is a levéltári termet elkérni az elmélkedések helyéül. Honlapunk

Kérem, hogy a honlapunkra küldjünk fotókat, beszámolókat a különféle eseményekről. A cím- és adatváltozásokat is írjátok meg Zénó testvérnek és nekem is!

Elréd atya

75

Szent Márton-oltárkép Balatonudvariban

Az első borítón: Szent Márton és a koldus (Assisi, Szent Ferenc-bazilika Szent Márton kápolnája) A hátsó borítón: Szent Ferenc freskója Subiacóban

___________________________________________________

Szerkesztette: Borián Elréd OSB Cím: Obláció – Bencés Lelkiségi Lap; 9090 Pannonhalma, Vár 1. Tel.:96/ 570 147; e-mail: [email protected] oblátus honlapunk: www.osboblatus.hu A nyomdai munkálatokat a Palatia Nyomda és Kiadó Kft. végezte.

76